Hunčk Péter: Interetnikus tréningek pszichodramatikus módszerekkel

Be­ve­ze­tés

A ki­sebb­sé­gi kér­dés Kelet-Közép Eu­ró­pá­ban min­dig ér­zé­keny tár­sa­dal­mi prob­lé­má­nak szá­mí­tott és ez kü­lö­nö­sen ér­vé­nyes azok­ra az or­szá­gok­ra, ahol a ki­sebb­sé­gek arány­szá­ma olyan ma­gas, mint Szlo­vá­ki­á­ban. A több­sé­gi la­kos­ság ál­ta­lá­ban bi­zal­mat­la­nul, sőt sok­szor el­len­sé­ge­sen te­kint a ki­sebb­sé­gek kép­vi­se­lő­i­re.
Az önál­ló Szlo­vák Köz­tár­sa­ság kikáltása (1993. ja­nu­ár 1.) után ko­moly fe­szült­sé­gek ala­kul­tak ki az or­szág­ban, mert a ve­ze­tő po­li­ti­kai pár­tok kép­vi­se­lői a saj­tó­ban ag­res­­szív mó­don kezd­ték tá­mad­ni a ki­sebb­sé­gek tag­ja­it. El­ső­sor­ban a ma­gya­rok el­len folyt az iz­ga­tás. Az­zal vá­dol­ták őket, hogy nem lo­já­li­sak az or­szág­hoz, és ti­tok­ban azon dol­goz­nak, hogy fel­bom­las­­szák a fi­a­tal köz­tár­sa­sá­got, és Szlo­vá­kia dé­li te­rü­le­te­it – ame­lye­ken a ma­gyar nem­ze­ti­ség kép­vi­se­lői él­tek – vis­­sza­csa­tol­ják Ma­gyar­or­szág­hoz.
De a ma­gya­ro­kon kí­vül dü­hös ki­ro­ha­ná­sok ér­ték a cseh, a ro­ma és a zsi­dó ki­sebb­ség tag­ja­it is. Ezek­ben az évek­ben (1993–1998) gyak­ran le­he­tett lát­ni a há­zak fa­lán és a ke­rí­té­se­ken olyan graf­fi­tiket, me­lyek ar­ról szól­tak, hogy a cse­hek men­je­nek vis­­sza Prá­gá­ba, a ci­gá­nyok (ro­mák) In­di­á­ba, a ma­gya­rok Ma­gyar­or­szág­ra és a zsi­dók meg a gáz­kam­rák­ba.
A Vla­di­mír Meèiar ve­zet­te szlo­vák kor­mány tag­jai sem­mit sem tet­tek azért, hogy ezt a hely­ze­tet or­vo­sol­ják, sőt a kor­mány­ko­a­lí­ció párt­jai a szlo­vák par­la­ment­ben is egy­re he­ve­seb­ben tá­mad­ták a ki­sebb­sé­gek kép­vi­se­lő­it, és em­lé­kez­tet­ték a szlo­vák né­pet ar­ra, hogy a ma­gya­rok és cse­hek a tör­té­ne­lem so­rán min­dig a szlo­vá­kok el­len vol­tak és az új hely­zet­ben, va­gyis az önál­ló Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban is foly­tat­ni fog­ják ak­na­mun­ká­ju­kat a szlo­vá­kok el­len.
A zsi­dók­ról is azt ál­lí­tot­ták, hogy egy tit­kos Tel-Aviv–New York–Bu­da­pest há­ló­za­tot hoz­tak lét­re a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­dön­té­sé­re. A cigányokal kap­cso­lat­ban pe­dig ar­ra mu­tat­tak rá, hogy a ro­mák an­ti­szo­ci­á­lis, al­ko­ho­lis­ta, mun­ka­ke­rü­lő, kri­mi­ná­lis ele­mek, akik­nek sem­mi ke­res­ni­va­ló­juk sincs az or­szág­ban.
Ne fe­led­jük el, hogy épp eb­ben az idő­szak­ban tom­bolt a Szlo­vá­ki­á­tól alig négy­száz ki­lo­mé­ter­re fek­vő Ju­go­szlá­vi­á­ban az egy­re vé­re­seb­bé vá­ló pol­gár­há­bo­rú és az em­be­rek nagy ré­sze at­tól félt, hogy a bal­ká­ni ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra Szlo­vá­ki­á­ban is ha­son­ló bru­ta­li­tá­sok­ra ke­rül­het sor.
Mi­vel a kor­mány nem tett egyet­len ko­moly lé­pést sem az interetnikus fe­szült­sé­gek meg­ol­dá­sa ér­de­ké­ben úgy gon­dol­tuk, hogy ne­künk, ér­tel­mi­sé­gi­ek­nek kell meg­ol­dást ke­res­ni a prob­lé­má­ra.

Egy fel­mé­rés ada­tai

1994-ben a Márai Sán­dor Ala­pít­vány­ban el­ha­tá­roz­tuk, hogy egy spe­ci­á­lis tré­ning­prog­ra­mot dol­go­zunk ki a szlo­vák–ma­gyar fe­szült­ség eny­hí­té­se ér­de­ké­ben.
El­ső lé­pés­ként egy fel­mé­rést vé­gez­tünk el, azért, hogy meg­ál­la­pít­suk, me­lyek a szlo­vák–ma­gyar vi­szony leg­prob­le­ma­ti­ku­sabb te­rü­le­tei.
A vizs­gá­la­tot 1650 ál­lam­pol­gá­ron foly­tat­tuk le. Ezek kö­zül 550 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, 550 pe­dig olyan szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű volt, aki Szlo­vá­kia dé­li vi­dé­kén, va­gyis a ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­ten élt. A har­ma­dik cso­por­tot 550 olyan szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár al­kot­ta, aki észak Szlo­vá­ki­á­ban élt, va­gyis olyan te­rü­le­ten, ahol gya­kor­la­ti­lag nem lak­tak ma­gya­rok.
A vizs­gá­lat so­rán szo­ci­o­ló­gi­ai és etnop­szi­choló­gia mód­sze­re­ket al­kal­maz­tunk.
Elő­ször szo­ci­o­ló­gi­ai kér­dő­íves vizs­gál­tot vé­gez­tünk a vizs­gált sze­mé­lyek­kel, mely­ben ar­ra vol­tunk kivánc­si­ak, mi­lyen a nem­ze­ti­sé­gi és az áll­lam­pol­gársá­gi iden­ti­tá­suk, mi­lyen ha­gyo­má­nyok és tradi­ciók men­tén szer­ve­ző­dött az éle­tük, mi­lyen min­ták és mo­del­lek alap­ján vá­laszt­ják ki pél­da­ké­pe­i­ket, me­lyek a pri­o­ri­tá­sa­ik.
Ez­után egy pszi­cho­ló­gi­ai teszt­batéria hasz­ná­la­tá­val foly­tat­tuk a vizs­gá­la­tot. Kí­ván­csi­ak vol­tunk a vizs­gált sze­mé­lyek szte­re­o­tí­pi­á­i­ra, az at­ti­tűd­rend­sze­rük­re, az elő­í­té­le­te­ik­re, az em­pá­ti­á­juk­ra, a szo­li­da­ri­tá­suk­ra, a szo­ci­á­lis tá­vol­ság­tar­tá­suk­ra és az ér­zel­mi hát­te­rük­re.
Vé­gül, az ered­mé­nyek ös­­szeg­zé­se után még 150 mély­in­ter­jút is el­ké­szí­tet­tünk. Te­hát a min­ta 10%-á­val csi­nál­tunk egy hosssz­abb be­szél­ge­tést, mely­nek so­rán azok­ra a ké­nyes kér­dé­sek­re fó­ku­szál­tunk, ame­lyek a kér­dő­íves, il­let­ve a pszi­cho­ló­gi­ai fel­mé­rés so­rán a leg­ér­zé­ke­nyebb te­rü­le­tek­nek mu­tat­koz­tak.
A fel­mé­rés ki­ér­té­ke­lé­se után a kö­vet­ke­ző ered­mé­nye­ket kap­tuk:
1. A nem­ze­ti iden­ti­tás­tu­dat mind a két nem­zet tag­ja­i­nál erő­sen fej­lett volt. A szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­ek kö­zött az ér­zel­mek és a ha­gyo­má­nyok do­mi­nál­tak, míg a ma­gya­rok­nál az ér­zel­mek mel­lett a tel­je­sít­mény ka­pott sze­re­pet
2. A má­sik nem­zet­tel kap­cso­la­tos ne­ga­tív at­ti­tű­dök és ne­ga­tív szte­re­o­tí­pi­ák mind a két nem­ze­ti­sé­get egy­for­mán jel­le­mez­ték. Min­tánk­ban a ma­gya­rok ne­ga­tí­vabb ké­pet ala­kí­tot­tak ki ma­guk­nak a szlo­vá­kok­ról, mint for­dít­va.
3. Mind a két cso­port­nál ki­mu­tat­ha­tók vol­tak bi­zo­nyos ön­ér­té­ke­lé­si za­va­rok: túl­ér­té­ke­lé­si ten­den­ci­á­kat és ki­sebb­ren­dű­sé­gi komp­le­xu­so­kat is ki­mu­ta­tott a vizs­gá­lat.
4. Mind a két cso­port­ban je­len vol­tak bi­zo­nyos sze­pa­rá­ló­dá­si ten­den­ci­ák. A na­gyobb szo­ci­á­lis tá­vol­ság­tar­tás el­ső­sor­ban a ma­gya­ro­kat jel­le­mez­te.
5. A vizs­gált sze­mé­lyek több mint a fe­le szá­molt be sze­mé­lyes jel­le­gű et­ni­kai fruszt­rá­ci­ó­ról a má­sik cso­port tag­jai ré­szé­ről. Ezen fruszt­rá­ci­ók ská­lá­ja a ba­ná­lis él­mény­től egé­szen az eg­zisz­ten­ci­á­lis fe­nye­ge­tett­sé­gig ter­jedt. Ez el­ső­sor­ban a ma­gya­ro­kat jel­le­mez­te.
6. A fruszt­rá­ció ha­tá­sá­ra a szlo­vák vizs­gált sze­mé­lyek sok­szor ag­res­­szi­ó­val re­a­gál­tak, míg a ma­gya­rok­nál szub­mis­szív ten­den­ci­á­kat mu­tat­tunk ki.
7. Az em­pá­ti­ás kész­ség és a ko­ope­rá­ci­ós ké­pes­ség mind a két cso­port­nál ala­csony volt.
8. Na­gyon sok vizs­gált sze­mély­nél ki­mu­tat­ha­tó volt az ún. de­le­gá­ció je­len­sé­ge. Ez azt je­len­ti, hogy a de­le­gált sze­mé­lyek so­ha­sem egyes szám el­ső sze­mély­ben nyi­lat­koz­tak, ehe­lyett azt hang­sú­lyoz­ták, hogy ők az egész nem­ze­tük ne­vé­ben gon­dol­kod­nak és cse­lek­sze­nek. In­for­má­ci­ó­ik nagy ré­sze má­sod­kéz­ből szár­ma­zott. Vé­le­mé­nyük és cse­le­ke­de­te­ik hát­te­ré­ben gyak­ran áll­tak olyan di­rekt vagy in­di­rekt uta­sí­tá­sok, me­lyek a csa­lád vagy sa­ját nem­ze­tük te­kin­té­lyes tag­ja­i­tól szár­maz­tak, és ezek­kel nem kí­ván­tak vagy nem tud­tak vi­tat­koz­ni.
9. Mind a két cso­port tag­ja­i­nál ki­mu­tat­ha­tók vol­tak interetnikus kom­mu­ni­ká­ci­ós ne­héz­sé­gek, me­lyek nem ling­visz­ti­kai szin­ten mu­tat­koz­tak meg.
10. Az interetnikus talákozá­sok és kap­cso­la­tok frek­ven­ci­á­ja a szlo­vá­kok­nál ala­cso­nyabb volt, mint a ma­gya­rok­nál.
Ál­ta­lá­nos jel­lem­zés­ként még el­mond­hat­juk, hogy vizs­gá­la­tunk so­rán azok­nál a vizs­gált sze­mé­lyek­nél kap­tuk a leg­ros­­szabb ered­mé­nye­ket, aki nem vol­tak köz­vet­len kap­cso­lat­ban a má­sik nem­ze­ti­ség tag­ja­i­val, és csak másod­kézből ka­pott in­for­má­ci­ók alap­ján ala­kí­tot­ták ki vé­le­mé­nyü­ket a má­sik et­ni­kum­ról.

A tré­ning el­mé­le­ti elő­ké­szí­té­se

Az ered­mé­nyek is­me­re­té­ben a kö­vet­ke­ző tré­ning­mo­dellt ala­kí­tot­tuk ki:
– az ön­is­me­ret fej­lesz­té­se, az egyén konf­ron­tá­lá­sa sa­ját ne­ga­tív és po­zi­tív tu­laj­don­sá­ga­i­val;
– a bel­ső fe­szült­sé­gek le­ve­ze­té­sé­nek el­sa­já­tí­tá­sa, az ag­res­­szi­vi­tás konst­ruk­tív le­ve­ze­té­sé­nek el­sa­já­tí­tá­sa;
– az em­pá­ti­ás kész­ség, a to­le­ran­cia ké­pes­sé­gé­nek és az assz­ertiv­itás kész­sé­gé­nek el­sa­já­tí­tá­sa;
– a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gek fej­lesz­té­se, a má­sik et­ni­kum­hoz tar­to­zó em­be­rek kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­nak de­kó­do­lá­sa;
– az együtt­mű­kö­dés kész­sé­gé­nek fej­lesz­té­se;
– a konf­lik­tu­sos hely­ze­tek meg­ol­dá­sá­nak el­sa­já­tí­tá­sa.
Az egyes tré­nin­gek idő­tar­ta­mát 100 órá­ban ál­la­pí­tot­tuk meg. A tré­nin­gek bel­ső szer­ke­ze­tét úgy ala­kí­tot­tuk ki, hogy a fent em­lí­tett kész­sé­gek mind­egyi­ké­nek gya­kor­lá­sá­ra ele­gen­dő idő jus­son a mun­ka so­rán.
A tré­ning­prog­ram ös­­sze­ál­lí­tá­sá­nál ab­ból a fel­te­vés­ből in­dul­tunk ki, hogy a sze­mé­lyi­ség­ben a csa­lád, a kör­nye­zet ha­tá­sá­ra ki­ala­kult at­ti­tű­dök bi­zo­nyos cso­port­te­rá­pi­ás fo­lya­ma­tok ha­tá­sá­ra meg­vál­toz­tat­ha­tók, eset­leg mi­nő­sé­gi­leg ja­vít­ha­tók. Az olyan szo­ci­á­lis kész­sé­gek pe­dig, mint a ha­té­kony vi­sel­ke­dés, a kom­mu­ni­ká­ció, az együtt­mű­kö­dés, a kap­cso­lat­te­rem­tés stb. gya­kor­lás­sal el­sa­já­tít­ha­tók.
Ma­nap­ság az em­be­rek kö­zöt­ti kap­cso­la­tok olyan bo­nyo­lul­tak, hogy nagy ter­het ró­nak az egyén­re, és bi­zo­nyos fel­ké­szült­sé­get, ru­gal­mas­sá­got kö­ve­tel­nek meg tő­le. Ez hat­vá­nyo­zot­tan ér­vé­nyes a kü­lön­bö­ző et­ni­ku­mok­hoz, val­lá­si cso­por­tok­hoz tar­to­zó em­be­rek kö­zöt­ti kap­cso­la­tok ese­té­ben.
A fel­lé­pő konf­lik­tu­sok mö­gött gyak­ran a hely­te­len be­ál­lí­tó­dást, a kom­mu­ni­ká­ci­ós gá­ta­kat, az in­for­má­ci­ók át­adá­sá­nak és ér­tel­me­zé­sé­nek tor­zu­lá­sa­it fe­dez­het­jük fel.
Ezek meg­elő­zé­se és ki­vé­dé­se gya­kor­lás­sal el­sa­já­tít­ha­tó, és a cso­port­hely­ze­tek­ben lét­re­jött él­mé­nyek ha­tá­sá­ra a me­rev at­ti­tű­dök meg­vál­toz­tat­ha­tók és for­mál­ha­tók.
Ezért a 100 órás idő­tar­ta­mot 5 hét­vé­gé­re osz­tot­tuk szét, és min­den egyes hét­vé­gén 20-20 órát kí­ván­tunk dol­goz­ni.
Az el­ső há­rom hét­vé­gén, va­gyis 60 órás idő­tar­tam­ban ön­is­me­re­ti tré­nin­get ter­vez­tünk, mely­nek so­rán az ön­is­me­re­ti ele­mek do­mi­nál­nak. Eb­ben az idő­szak­ban a he­lyes én­kép ki­ala­kí­tá­sá­val, az ag­res­­szi­vi­tás konst­ruk­tív le­ve­ze­té­sé­vel, az em­pá­ti­ás és az assz­ertív kész­sé­gek ki­ala­kí­tá­sá­val, va­la­mint a to­le­ran­cia­szint nö­ve­lé­sé­vel kí­ván­tunk fog­lal­koz­ni. Eb­ben a sza­kasz­ban kí­ván­tunk fog­lal­koz­ni a ko­ope­rá­ció és a csa­pat­épí­tés ki­ala­kí­tá­sá­nak kész­sé­gé­vel is.
A ne­gye­dik hét­vé­gét a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gek fej­lesz­té­sé­nek kí­ván­tuk szen­tel­ni. A ver­bá­lis kom­mu­ni­ká­ció kész­sé­gé­nek fej­lesz­té­se mel­lett ja­ví­ta­ni akar­tuk a non­ver­bális kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­ket is. Kü­lön kí­ván­tunk fog­lal­koz­ni a me­ta­kom­mu­ni­ká­ció je­len­sé­gé­vel, va­la­mint a part­ner kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­nak de­kó­do­lá­sá­val is.
A zá­ró hét­vé­ge prog­ram­ját úgy kí­ván­tuk ki­ala­kí­ta­ni, hogy ab­ban a konf­lik­tu­sos hely­ze­tek me­ne­dzse­lé­sé­nek tech­ni­ká­it sa­já­tít­has­sák el a részt­ve­vők.
Az egyes rész­te­rü­le­te­ket ter­mé­sze­te­sen nem kí­ván­tuk ilyen szi­go­rú­an szét­vá­lasz­ta­ni egy­más­tól, mert pél­dá­ul a kom­mu­ni­ká­ci­ós tech­ni­kák alap­ele­me­it már az el­ső tré­nin­ge­ken át kí­ván­tuk ven­ni a részt­ve­vők­kel, hogy a to­váb­bi­ak­ban a mun­ka gör­dü­lé­ke­nyeb­ben fo­lyjon.
Az ál­ta­lunk ki­dol­go­zott tré­ning sa­ját él­mé­nyű, nem pe­dig di­dak­ti­kus, ok­ta­tó jel­le­gű cso­port­tal szá­molt. A tré­ning tar­tal­mi meg­fo­gal­ma­zá­sa­kor a komp­lex meg­kö­ze­lí­tést tar­tot­tuk fon­tos­nak, és a fent em­lí­tett té­ma­kör­ök­re épí­tet­tük fel a szer­ke­ze­tet.
A tré­ning alap­pil­lér­ét két is­mert pszi­cho­te­rá­pi­ás mód­szer al­kot­ta, még­pe­dig a Moreno ál­tal kife­jleszetett pszi­chodrá­ma és a Rogers ál­tal ki­dol­go­zott sze­mély­köz­pon­tú pszi­cho­te­rá­pia.
A pszi­chodrá­ma (a to­váb­bi­ak­ban: PD) el­ső­sor­ban az em­be­ri spon­ta­ne­i­tás­ra és kre­a­ti­vi­tás­ra épít, és a tör­té­né­sek át­élé­sé­re irá­nyul. Moreno több­ször hang­sú­lyoz­ta, hogy az ún. kul­tu­rá­lis kon­zer­vek he­lyett a PD részt­ve­vői a sa­ját él­mé­nye­i­ket és el­kép­ze­lé­se­i­ket al­kal­maz­hat­ják a já­ték so­rán. Ez a meg­ha­tá­ro­zás szá­munk­ra rend­kí­vül fon­tos volt, hi­szen a vizs­gá­la­tunk so­rán gyak­ran ta­lál­koz­tunk a de­le­gá­ció je­len­sé­gé­vel, az et­ni­kai és kul­tu­rá­lis kon­zer­vek je­len­tő­sé­gé­nek túl­hang­sú­lyo­zá­sá­val.
A PD so­rán a dra­ma­ti­kus ele­me­ket te­hát el­ső­sor­ban az ön­is­me­re­ti mun­ká­ban tud­juk hasz­no­sí­ta­ni. A já­ték so­rán a fe­szült­sé­gek a fel­szín­re jön­nek és te­rá­pi­á­san irá­nyí­tott ke­re­tek­be fog­lal­ha­tók.
Úgy gon­dol­tuk, hogy a PD a leg­jobb se­gít­ség ah­hoz, hogy a kí­ván­csi em­ber el­jus­son sa­ját éle­té­nek, múlt­já­nak mély­sé­ge­i­be, meg­lás­sa az ott la­pu­ló ször­nye­te­get, és utá­na biz­ton­sá­go­san vis­­sza­ta­lál­jon a fény­re.
A PD mód­szer ab­ban kü­lön­bö­zik a töb­bi ön­is­me­re­ti tech­ni­ká­tól, hogy ez egy cso­por­tos tech­ni­ka, mely­nél a részt­ve­vők a pusz­ta ver­bal­izálás he­lyett sa­ját spon­ta­ne­i­tá­su­kat és kre­a­ti­vi­tá­su­kat fel­hasz­nál­va el­játs­­szák, dra­ma­ti­zál­ják az él­mé­nye­i­ket, és a cse­lek­vé­sen ke­resz­tül idéz­nek fel ré­gen el­fe­lej­tett mo­tí­vu­mo­kat.
A PD-ben részt­ve­vő egyé­nek, a ren­de­ző fel­ügye­le­te mel­lett, új­ra el­játsz­hat­ják és át­él­he­tik éle­tük nagy konf­lik­tu­sa­it, él­mé­nye­it és ér­zé­se­it. Az egész já­ték az „olyan mint­ha” tar­to­má­nyá­ban ját­szó­dik le.
Azt a cso­port­ta­got, aki ép­pen ját­szik, pro­tag­o­nistá­nak ne­vez­zük. A pro­tag­o­nista a cso­port töb­bi tag­ja kö­zül part­ne­re­ket, ún. se­géd-éne­ket vá­laszt ki ma­gá­nak, és ezek se­gít­sé­gé­vel új­ra el­játsz­hat­ja konf­lik­tu­sát ré­gen el­hunyt ap­já­val, meg­be­szél­he­ti gond­ja­it volt fe­le­sé­gé­vel/fér­jé­vel vagy el­játsz­hat­ja je­len­le­gi ös­­sze­tű­zé­sét a fő­nö­ké­vel, az élet­tár­sá­val vagy gyer­me­ké­vel.
A pro­gag­o­nista já­ték alap­sza­bá­lya az, hogy a cse­lek­mény me­ne­tét, le­fo­lyá­sát a fő­sze­rep­lő, va­gyis a pro­tag­o­nista ha­tá­roz­za meg. Az őt se­gí­tő se­géd-ének ki­zá­ró­lag a pro­tag­o­nista uta­sí­tá­sai sze­rint cse­lek­sze­nek. Te­hát nem vál­toz­tat­hat­ják meg ked­vük sze­rint a tör­té­nés me­ne­tét, nem kri­ti­zál­hat­ják, iro­ni­zál­hat­ják a pro­tag­o­nistát.
Azt, hogy mit mond­jon vagy te­gyen a se­géd-én a pro­tag­o­nista az ún. sze­rep­cse­re fo­lya­mán mu­tat­ja meg ne­ki (va­gyis el­játs­­sza az adott mon­da­tot, cse­le­ke­de­tet).
A já­ték so­rán sok­szor ha­tal­mas ér­zel­mek tör­nek a fel­szín­re, olyan emó­ci­ók, me­lyek éve­kig, sőt sok­szor év­ti­ze­de­kig ott la­pul­tak a mély­ben, és mint egy nagy súly húz­ták, nyo­mo­rí­tot­ták az egyén ka­rak­te­rét.
Az­zal, hogy a já­ték so­rán az egyén új­ra fel­idé­zi eze­ket a konf­lik­tu­so­kat és ér­zé­se­ket, hir­te­len mint­ha ki­tisz­tul­na a sze­me. Kez­di job­ban lát­ni és ér­te­ni ön­ma­gát. És a já­ték vé­gé­re sok­szor va­ló­di meg­tisz­tu­lá­si él­mé­nyen megy ke­resz­tül.
A PD to­váb­bi nagy elő­nye ab­ban rej­lik, hogy az egyén ál­tal fel­mu­ta­tott, ám va­ló­já­ban sok­szor az egész cso­por­tot fes­zítő és ér­dek­lő tar­ta­lom a já­ték so­rán fel­iz­zik, és a töb­bi cso­portt­tag szá­má­ra is ér­de­kes­sé, in­ten­zív­vé vá­lik és ma­ra­dan­dó em­lék­ként to­vább él ben­nük.
A já­ték vé­gez­té­vel az egyé­ni és cso­por­tos fe­szült­sé­gek ol­dód­nak és ka­na­li­zá­lód­nak (az ún. ven­til­lá­ci­ós vagy meg­be­szé­lé­si fá­zis so­rán), és így az egyén drá­má­já­ba sű­rí­tett prob­le­ma­ti­ka a já­ték vé­gé­re tisz­ta kon­tú­rok­kal raj­zo­ló­dik ki min­den cso­port­tag szá­má­ra.
A cso­port kö­ze­gé­ben az egyén akár akar­ja, akár nem, fo­lya­ma­to­san meg­je­le­ní­ti ön­ma­gát, még ak­kor is, ha hall­gat vagy ha csak pas­­szí­van vesz részt a cso­port mun­ká­já­ban. Ez az ön­rep­re­zen­tá­ció nem más, mint az egyén­nek sa­ját ma­gá­ról adott in­for­má­ci­ó­ja a cso­port szá­má­ra, va­gyis tu­laj­don­kép­pen egy ön­fel­tá­ró fo­lya­mat ré­sze.
Is­mert tény, hogy az ön­fel­tá­rás sok eset­ben kí­nok­kal és fáj­da­lom­mal jár. Nagy elő­nye vi­szont, hogy ez­zel az egyén ren­ge­te­get nyer­het, el­ső­sor­ban ön­is­me­ret­ét gya­ra­pít­hat­ja.
A mun­ka ele­jén ter­mé­sze­te­sen sok részt­ve­vő ér­zi azt, hogy az ön­fel­tá­rás­sal ki­szol­gál­tat­ja ön­ma­gát a cso­port töb­bi tag­já­nak, és ez­ál­tal véd­te­len­né vá­lik. Ám ha­ma­ro­san rá­döb­ben, hogy cso­port­tár­sai na­gyon sok­szor ha­son­ló gon­dok­kal és kí­nok­kal küz­de­nek, mint ő, és így a tré­ning meg­kez­dé­se előtt még el­vi­sel­he­tet­len­nek tű­nő „egyé­ni át­kok­ról és ször­nyű tit­kok­ról” ki­de­rül, hogy ko­ránt­sem egyé­ni át­kok, me­lyek csak­is egyet­len sze­mélyt súj­ta­nak. Hi­szen a töb­bi cso­port­tag „pro­duk­ci­ó­ja” azt bi­zo­nyít­ja hogy ők is ilyen tit­kok­ból és kí­nok­ból al­ko­tott pú­pot vi­sel­nek a há­tu­kon, sok eset­ben hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül.
A cso­port tag­jai az egyes pro­tag­o­nista já­té­kok vé­gén spon­tán vis­­sza­jel­zé­se­ket ad­nak a fő­sze­rep­lő­nek, va­gyis úgy vi­sel­ked­nek a pro­tag­o­nistá­val szem­ben, mint egy élő tü­kör.
A pro­tag­o­nista ezek­ből a vis­­sza­jel­zé­sek­ből so­kat ta­nul­hat. Elő­ször is meg­köny­­nyeb­bül, mert a vis­­sza­jel­zé­sek­ből ki­de­rül, hogy nem­csak ne­ki, ha­nem má­sok­nak is van­nak ha­son­ló bel­ső konf­lik­tu­sai.
A vis­­sza­jel­zé­sek (va­gyis a tü­kör) ha­tá­sá­ra új­ra ele­mez­he­ti sa­ját gon­dol­ko­dá­sát, ér­ték­rend­szer­ét és mo­ti­vá­ci­ós hát­te­rét, és kor­rek­ci­ó­kat tud vég­re­haj­ta­ni sa­ját vi­sel­ke­dé­sé­ben.
A vis­­sza­jel­zé­sek ha­tá­sá­ra a cso­port tag­jai kez­dik job­ban meg­is­mer­ni és meg­ér­te­ni egy­más ér­ze­lem­vi­lá­gát és gon­dol­ko­dá­sát is. Kez­dik meg­ér­te­ni azo­kat a tit­kos moz­ga­tó­ru­gó­kat, rej­tett mo­ti­vá­ci­ó­kat, me­lyek a má­sik cso­port­ta­got moz­gat­ják.
És ez már ko­moly elő­re­ha­la­dást je­lent egy­más el­fo­ga­dá­sa te­rén. Ha vé­gig­gon­do­lunk azon, hogy az ál­ta­lunk ös­­sze­ál­lí­tott cso­por­tok tag­jai kü­lön­bö­ző et­ni­kai és val­lá­si fe­le­ke­zet­hez tar­toz­tak, ak­kor már­is job­ban meg­ért­jük, hogy mi­lyen le­he­tő­sé­gek van­nak el­rejt­ve a morenói pszi­chodrámában.
A drá­ma­já­ték so­rán a cso­port­tag­ok szá­má­ra is evi­dens­sé vá­lik az a meg­ál­la­pí­tás, mely sze­rint ön­ma­gun­kat csak olyan mér­ték­ben is­mer­het­jük meg, ami­lyen mér­ték­ben má­sok ál­tal meg­is­mer­te­tünk.
Ez­zel kap­cso­lat­ban a tré­nin­gek so­rán gyak­ran idéz­tük az egyik leg­is­mer­tebb 20. szá­za­di ma­gyar köl­tő, Jó­zsef At­ti­la sza­va­it: „Hi­á­ba für­de­ted ön­ma­gad­ban, csak más­ban mos­ha­tod meg ar­co­dat.”
A tré­ning­je­ink so­rán fel­hasz­nált má­sik pszi­cho­te­rá­pi­ás mód­szer a Carl Rogers ál­tal ki­fej­lesz­tett sze­mély­köz­pon­tú pszi­cho­te­rá­pia volt. Rogers egyik alap­gon­do­la­ta az volt, hogy a sze­mély csak akor ké­pes har­mo­ni­kus kap­cso­lat­ban él­ni má­sok­kal, ha ön­ma­gá­val is har­mó­ni­á­ban él. Az egy­re in­kább át­po­li­ti­zá­ló­dó tár­sa­dal­ma­ink­ban sok­szor ta­lál­ko­zunk az­zal a né­zet­tel, hogy csak az fo­gad­ha­tó el ba­rát­nak, társ­nak, part­ner­nek, aki az élet alap­ve­tő dol­ga­i­ról ugyan­úgy gon­dol­ko­dik, mint mi. Ne­he­zen fo­gad­juk el azt, ha gyer­me­künk, há­zas­tár­sunk, ba­rá­tunk vagy mun­ka­tár­sunk egy-­e­gy tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ról a mi­énk­től el­té­rő vé­le­ményt ala­kít ki.
Ez az eset vi­szont több­nem­ze­ti­sé­gű és több­val­lá­sú tár­sa­dal­mi vi­szo­nyok kö­zött na­gyon gyak­ran ve­zet fe­szült­sé­gek­hez és konf­lik­tu­sok­hoz.
Azt fel­té­te­lez­tük, hogy meg­fe­le­lő gya­kor­lás­sal és tré­ning­gel el le­het sa­já­tí­ta­ni azt a ké­pes­sé­get, hogy más­ként gon­dol­ko­dó em­ber­tár­sa­in­kat olya­nok­nak fo­gad­juk el, ami­lye­nek.
A cso­port­mun­ka alap­sza­bá­lya­i­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor a zárt cso­por­to­kat ré­sze­sí­tet­tük előny­ben, mi­vel az ilyen cso­port na­gyobb biz­ton­sá­got nyújt a részt­ve­vők­nek, és job­ban elő­se­gí­ti a kí­vánt cso­port­di­na­mi­ka ki­ala­ku­lá­sát. Köz­is­mert tény, hogy az ilyen sta­bi­li­zált cso­por­tok meg­tar­tó ere­je na­gyobb, mint a nyí­tott cso­por­to­ké. A tré­nin­gek kez­de­te­kor te­hát a cso­port­tag­ok be­vo­ná­sá­val min­dig meg­ha­tá­roz­tuk a le­het­sé­ges hi­ány­zá­sok szá­mát és óra­ide­jét. (Ezt több­nyi­re 10%-ban szab­tuk meg.)
A részt­ve­vők ki­vá­lasz­tá­sa

A leg­ko­mo­lyabb fej­tö­rést a cél­cso­port ki­vá­lasz­tá­sa je­len­tet­te. Ta­pasz­ta­la­ta­ink sze­rint a politkai elit tag­jai szá­má­ra ter­ve­zett ak­ti­vi­tá­sunk nem je­len­tett ko­mo­lyabb mo­ti­vá­ló erőt. A par­la­ment­ben ülő kép­vi­se­lők sok eset­ben ki­mon­dot­tan ki­hasz­nál­ták a nem­ze­ti el­len­té­te­ket és in­ter­pel­lá­ci­ó­ik­ban, hoz­zá­szó­lá­sa­ik­ban több­ször manip­u­latív mó­don élez­ték az el­len­té­te­ket a szlo­vá­kok és ma­gya­rok kö­zött. A nem­ze­ti­sé­gi kár­tya ki­ját­szá­sa a par­la­men­ti vi­ták­nak egyik el­fo­ga­dott ele­me lett Szlo­vá­ki­á­ban. Eb­ben a játsz­má­ban el­ső­sor­ban a több­sé­gi, szlo­vák nem­zet­hez tar­to­zó kép­vi­se­lők je­les­ked­tek, de né­hány al­ka­lom­mal a ki­sebb­sé­gi, ma­gyar kép­vi­se­lők sem ma­rad­tak adó­sak a vá­las­­szal.
Elem­zé­se­ink alap­ján úgy tűnt, hogy még­is­csak van egy jól kö­rül­ha­tá­rolt cso­port, ame­lyik va­ló­ban ér­de­kelt a nem­ze­ti­sé­gi fe­szült­sé­gek eny­hí­té­sé­ben. Ez a cso­port a ma­gya­rok és szlo­vá­kok ál­tal ve­gye­sen la­kott te­rü­le­tek vé­le­mény­for­má­ló cso­port­ja volt. Fel­mé­ré­se­ink­ből ki­de­rült, hogy a ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­te­ken (va­gyis Szlo­vá­kia dé­li vi­dé­kén) la­kó ér­tel­mi­sé­gi­ek, et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­suk­tól füg­get­le­nül, jó­val mo­ti­vál­tab­bak az et­ni­kai fe­szült­sé­gek eny­hí­té­sé­ben, mint az or­szág töb­bi ál­lam­pol­gá­ra.
A ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­tek pol­gár­mes­te­rei, ta­ní­tói, or­vo­sai, ügy­vé­dei, vál­lakozói szá­má­ra va­ló­ban pri­o­ri­tást je­le­nt az, hogy bé­ké­ben, nyu­godt kö­rül­mé­nyek kö­zött vé­gez­hes­sék mun­ká­ju­kat. Ezek az em­be­rek je­len­tős mér­ték­ben ala­kít­ják sa­ját kör­nye­ze­tük vé­le­mény­al­ko­tá­sát, te­hát nagy ha­tás­sal van­nak ar­ra is, hogy a ve­gyes la­kos­sá­gú fal­vak­ban és vá­ro­sok­ban mi­lyen vé­le­mény és han­gu­lat ala­kul ki a má­sik nem­ze­ti­sé­gű em­be­rek­ről.
Úgy dön­töt­tünk te­hát, hogy elő­ször eze­ket a he­lyi vé­le­mény­for­má­ló em­be­re­ket szó­lít­juk meg. Ab­ban is egyet­ér­tet­tünk kol­lé­gá­im­mal, hogy a meg­szó­lí­tás leg­ef­fek­tí­vebb for­má­ja a sze­mé­lyes kap­cso­lat meg­te­rem­té­se.
Ami­kor el­ké­szült trén­ing­jeink vég­ső vál­to­za­ta, „nya­kunk­ba vet­tük az or­szá­got” és sor­ra meg­lá­to­gat­tuk a veg­yeslakosságú fal­vak és vá­ro­sok vé­le­mény­for­má­ló em­be­re­it.
Mi­vel Szlo­vá­kia egy kis te­rü­le­tű és la­kos­sá­gú or­szág két-há­rom hé­ten be­lül na­gyon sok ta­lál­ko­zót bo­nyo­lí­tot­tunk le, és 1996 nya­rán há­rom, egyen­ként 15-15 fős cso­port­tal elkezd­hetük a tré­nin­get.
Min­den egyes cso­port egy tré­ner és egy co-trén­er ve­ze­té­sé­vel mű­kö­dött a fent vá­zolt szer­ke­zet sze­rint. A fog­lal­ko­zá­so­kat hét­vé­ge­ken tar­tot­tuk (pén­tek dél­után­tól va­sár­nap dél­utá­nig). Az egyes fog­lal­ko­zá­sok kö­zött két­he­tes in­ter­val­lu­mo­kat tar­tot­tunk, hogy a részt­ve­vők fel­dol­goz­has­sák a meg­szer­zett ta­pasz­ta­la­to­kat.
Amint már em­lí­tet­tem az egyes hét­vé­gék tar­tal­mi szer­ke­ze­te adott volt, ám azon be­lül a sa­ját él­mény do­mi­nált.
Már Moreno fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy mi­lyen ve­szé­lyes le­het az, ha az egyén sa­ját gon­do­la­tai és el­kép­ze­lé­sei he­lyett bi­zo­nyos kul­tu­rá­lis kon­zer­ve­ket hasz­nál. A kul­tu­rá­lis kon­zerv sze­rint ugyan­is a sa­ját né­pünk min­dig tö­ké­le­tes, min­dig csak jót akar, min­dig tud­ja az egyet­len igaz­sá­got, so­ha sen­kit sem bán­tott. Ugyan­ezen kon­zerv sze­rint vi­szont a töb­bi­ek (má­sok) ki­zá­ró­lag azért van­nak a vi­lá­gon, hogy a mi né­pünk­nek árt­sa­nak.
Mi­vel jól is­mer­tük ezek­nek a kon­zer­vek­nek a lé­te­zé­sét fo­ko­zot­tan ügyel­tünk ar­ra, hogy a részt­ve­vők a já­ték so­rán mi­nél ke­ve­sebb ilyen ele­met vi­gye­nek be a pro­duk­ci­ó­juk­ba.
Olyan tech­ni­ká­kat is al­kal­maz­tunk, ami­kor a részt­ve­vők­nek épp a sa­ját nem­ze­tük egyes kul­tu­rá­lis szte­re­o­tí­pi­á­it kel­lett be­mu­tat­ni­uk a má­sik nem­ze­ti­sé­gű cso­port­tag­ok­nak, ám­de ilyen­kor is ar­ra buz­dí­tot­tuk a já­té­ko­so­kat, hogy sa­ját sze­mé­lyes él­mé­nye­i­ket és mon­da­ni­va­ló­ju­kat is szőjjék be­le a já­ték­ba.
Eb­ből adó­dik, hogy ter­mé­sze­te­sen vol­tak elő­re meg­ter­ve­zett tech­ni­kák is a mun­ka so­rán, mint pél­dá­ul a „csa­lá­di fo­tó”, az „el­kép­zelt beszégetés apám­mal/anyám­mal”, a „ ked­venc fám” stb., de még ezek­nél az elő­re meg­ter­ve­zett tech­ni­kák­nál is a cso­port­tag­ok sa­ját ta­pasz­ta­la­ta­i­kat, po­zi­tív vagy ne­ga­tív él­mé­nye­i­ket „hoz­ták be” a cso­port­ba, és a tré­ne­rek ve­ze­té­sé­vel eze­ket pszi­chodra­matikus mó­don pró­bál­tuk meg új­ra el­ját­sza­ni és kö­zö­sen meg­be­szél­ni a shar­ing fá­zis alat­t.
Gyak­ran hasz­nál­tunk reg­res­­szív tech­ni­ká­kat is, me­lyek so­rán „vis­­sza­men­tünk” a cso­port­tag­ok múlt­já­ba, egé­szen a ko­rai gye­rek­ko­rig. Ez­zel a tech­ni­ká­val na­gyon sok ne­ga­tív szte­re­o­tí­pi­á­nak és elő­í­té­let­nek a gyö­ke­re­it si­ke­rült fel­tár­nunk. Az ilyen fel­is­me­ré­sek­nek sok eset­ben iga­zi katark­tikus ha­tá­sa volt a cso­port­tag­ok szá­má­ra.

Gya­kor­la­ti rész

Szlo­vá­ki­á­ban te­hát 1996 nya­rán kezd­tük meg a tré­nin­ge­ket a Márai Sán­dor Ala­pít­vány szer­ve­zé­sé­ben.
Kez­det­ben a he­lyi vé­le­mény­for­má­ló em­be­rek al­kot­ták a cso­por­tok ge­rin­cét, de a ké­sőb­bi­ek­ben sok fi­a­tal, di­ák és mű­vész is be­kap­cso­ló­dott a mun­ká­ba. A saj­tó nagy se­gít­sé­get nyúj­tott a mun­ka pro­pa­gá­lá­sá­ban, a tré­nin­gek­nek na­gyon jó vissz­hang­ja volt az or­szág ha­tá­ra­in túl is. A jó saj­tó­vissz­hang­nak kö­szön­he­tő­en na­gyon nép­sze­rű lett ez a te­vé­keny­ség, és egy­re tar­kább cso­por­tok ala­kul­tak ki.
A szer­ve­zés­nél ügyel­tünk ar­ra, hogy a szlo­vák és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű részt­ve­vők le­he­tő­leg egyen­súly­ban le­gye­nek. Ugyan­úgy igye­kez­tünk be­tar­ta­ni a cso­por­ton be­lül a nők és a fér­fi­ak köz­ti egyen­súlyt is (ami ter­mé­sze­te­sen nem min­dig si­ke­rült.)
A fog­lal­ko­zá­so­kat hi­va­ta­lo­san interetnikus tré­nin­gek­nek ne­vez­tük, de ez ter­mé­sze­te­sen nem zár­ta ki az egyéb, sze­mé­lyes te­ma­ti­ká­jú ese­mé­nyek új­ra­fel­ele­ve­ní­té­sét és dra­ma­ti­zá­lá­sát.
A tré­ning kez­de­te­kor ál­ta­lá­ban olyan sa­ját él­mé­nyű gya­kor­la­tok­kal kezd­tünk, me­lyek­nek nem volt etnospeci­fikus jel­le­ge.
A pro­tag­o­nista be­ho­zott a cso­port­ba egy olyan sze­mé­lyes jel­le­gű prob­lé­mát, amit az élet­ben nem tu­dott meg­ol­da­ni (mun­ka­he­lyi gond, csa­lá­di ve­sze­ke­dés, lel­ki­is­me­re­ti vál­ság stb.).
A se­géd-ének be­vo­ná­sá­val (sze­rep­cse­rék­kel) és a ren­de­ző se­gít­sé­gé­vel el­ját­szot­ta a je­le­ne­tet, me­lyet az­tán ala­pos meg­be­szé­lés és a shar­ing kö­ve­tett.
A 100 órás tré­ning so­rán min­den egyes cso­port­tag leg­alább há­rom-négy al­ka­lom­mal ka­pott le­he­tő­sé­get ar­ra, hogy pro­tag­o­nista le­hes­sen és ön­is­me­re­ti já­ték­ban sa­ját él­mény­anya­gá­val dol­goz­has­son.
Pár al­ka­lom­mal a Bib­li­á­ból vagy a vi­lág­tör­té­ne­lem­ből is­mert ese­mé­nye­ket ját­szot­tuk el úgy, hogy meg­kér­tük a sze­rep­lő­ket, hogy ne csak a tör­té­nel­mi hű­ség­hez ra­gasz­kod­ja­nak, de vi­gyék be a já­ték­ba sa­ját el­kép­ze­lé­se­i­ket és ér­zé­se­i­ket is.
A ké­sőb­bi­ek so­rán a cso­por­ton be­lül ki­ala­kí­tot­tunk egy szlo­vák és egy ma­gyar kis­cso­por­tot. A kis­cso­por­tok fel­ada­ta az volt, hogy a má­sik fél szá­má­ra el­játs­­sza­nak né­hány fon­tos ese­ményt a sa­ját éle­tük­ből. Olyan ese­mé­nye­ket ját­szat­tunk ve­lük, me­lyek­nek már volt bi­zo­nyos etnospeci­fikus jel­le­ge.
Te­hát a ma­gyar kis­cso­port tag­jai el­ját­szot­ták szlo­vák tár­sa­ik­nak, hogy mi­ként zaj­lik le egy ti­pi­kus ma­gyar es­kü­vő, szü­le­tés­nap, te­me­tés stb. Majd a szlo­vá­kok tet­ték meg ugyan­ezt. A já­ték vé­gén a cso­port kö­zö­sen meg­be­szél­te és kom­men­tál­ta a lá­tot­ta­kat.
Jel­lem­ző volt, hogy az ilyen já­té­kok so­rán mi­lyen nagy sze­re­pet kap­tak a kü­lön­bö­ző ri­tu­á­lék. Mi­nél fe­szül­tebb volt a já­ték, an­nál in­kább meg­nőtt ezek­nek a ri­tu­á­lék­nak a vé­de­ke­ző, ve­szély­el­há­rí­tó sze­re­pe.
Ezek a sok­szor szak­rá­lis jel­le­gű ri­tu­á­lék na­gyon gá­tol­ták a já­té­ko­so­kat a sza­bad­sá­guk­ban, még­is, bi­zo­nyos hely­ze­tek­nél a já­té­ko­sok in­kább vá­lasz­tot­ták a ri­tu­á­lé rá­csa­it (ah­ogy ők mond­ták a bel­ső biz­ton­sá­got), mint a ve­szé­lyes sza­bad­sá­got és az ez­zel já­ró fe­le­lős­sé­get.
Ilyen ese­tek­ben meg­vál­to­zott a kom­mu­ni­ká­ci­ó­juk is és egyes szám el­ső sze­mély he­lyett töb­bes szám el­ső sze­mély­ben kezd­tek el be­szél­ni. Pl. „Mi ma­gya­rok ilyen­kor azt szok­tuk csi­nál­ni, hogy…”; „Ná­lunk szlo­vá­kok­nál az a szo­kás, hogy…” stb.
A kom­mu­ni­ká­ció­vál­tás még fel­tű­nőbb volt ak­kor, ha ala­csony ön­ér­té­ke­lé­sű em­be­rek­kel, vagy ala­csony stá­tu­szú ki­sebb­sé­gi­ek­kel dol­goz­tunk a cso­port­ban. A nők elég gyak­ran hasz­nál­ták ezt a kom­mu­ni­ká­ci­ós sé­mát ak­kor, ha sa­ját női sze­re­pük­ben ke­rül­tek meg­old­ha­tat­lan fel­adat elé („Mi nők…”; „Ne­künk nők­nek…” stb.)
A so­kat fruszt­rált ci­gá­nyok is szí­ve­seb­ben hasz­nál­ták a töb­bes szám el­ső sze­mé­lyű kom­mu­ni­ká­ci­ót, mint az „én tí­pu­sú” mon­da­to­kat.
Évek­kel ké­sőbb iz­ra­e­li tré­nin­gem so­rán let­tem fi­gyel­mes ha­son­ló je­len­ség­re, ami­kor a pa­lesz­tin nők kom­mu­ni­ká­ci­ó­ját jel­le­mez­te e töb­bes szám el­ső sze­mély.
Ezek­nél az em­be­rek­nél (ala­csony stá­tusz, fruszt­rált egyé­ni­ség) to­váb­bi jel­lem­ző volt az, hogy szí­ve­sen és hos­­sza­san ver­bal­izál­tak, de na­gyon ne­he­zen szán­ták rá ma­gu­kat a cse­lek­vés­re (in­kább „el­du­mál­ták” a meg­ol­dást).
A töb­bes szám el­ső sze­mély­ben tör­tént kom­mu­ni­ká­ci­ót egy má­sik cso­port is szí­ve­sen hasz­nál­ta – őket de­le­gált em­be­rek­nek ne­vez­tük el. A de­le­gált em­ber szin­tén a sa­ját kö­zös­sé­ge ne­vé­ben be­szélt, de ná­la az el­hi­va­tott­ság és ki­vá­lasz­tott­ság ér­zé­se do­mi­nált. A de­le­gált em­be­rek sok­szor úgy vi­sel­ked­tek a cso­port­ban, mint Is­ten ki­vá­lasz­tott egye­dei, a pró­fé­ták.
Ed­di­gi mun­kánk so­rán mind et­ni­kai, mind val­lá­si jel­le­gű de­le­gá­ci­ó­val gyak­ran volt ta­pasz­ta­la­tunk a cso­por­tok­ban. A de­le­gált em­be­rek­kel csak hos­­szas, ap­ró­lé­kos mun­ka árán lehett ha­la­dást el­ér­ni. Né­ha meg­rá­zó for­du­lat­nak le­het­tünk szem­ta­núi, ami­kor az ilyen em­be­rek anti­sz­erepet ala­kí­tot­tak és en­nek so­rán tu­da­to­sult ben­nük de­le­gált mi­vol­tuk min­den vis­­szás­sá­ga.
A foly­ta­tás­ban már ér­zé­ke­nyebb té­má­kat is mű­sor­ra tűz­tünk, va­gyis olyan tör­té­nel­mi ese­mé­nye­ket ját­szat­tunk el a ta­gok­kal, me­lyek mind a szlo­vá­kok, mind a ma­gya­rok szá­má­ra rend­kí­vül ér­zé­ke­nyek vol­tak.
Ilyen­kor több va­ri­á­ci­ó­ban is el­ját­szot­tuk az adott ese­ményt, és olyan al­ter­na­tí­vá­kat is al­kal­maz­tunk, hogy egy is­mert szlo­vák tör­té­nel­mi fi­gu­ra sze­re­pét ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cso­port­tag ját­szot­ta el.
A tré­ning vé­ge fe­lé már el­ju­tot­tunk odá­ig, hogy ún. anti­sz­erepeket is el­ját­szat­tunk a részt­ve­vők­kel. Pél­dá­ul a mé­lyen hí­vő, jól kép­zett ka­to­li­kus pap­nak egy mű­ve­let­len, amo­rá­lis pros­titált sze­re­pét kel­lett meg­for­mál­nia; egy fé­lénk, ap­ró ter­me­tű tanítónéninek egy nagy­da­rab, bru­tá­lis hen­tes sze­re­pét kel­lett ala­kí­ta­nia; egy jó­ké­pű, si­ke­res pol­gár­mes­ter­nek egy men­tá­li­san re­tar­dált haj­lék­ta­lan alak­ját kel­lett meg­for­mál­nia.
Ké­sőbb az­zal fo­koz­tuk to­vább a fe­szült­sé­get, hogy az anti­sz­erepeknek is ad­tunk etnospeci­fikus jel­le­get. Egy ma­gyar ki­sebb­sé­gi kép­vi­se­lő­nek pél­dá­ul azt a fel­ada­tot ad­tuk, hogy egy is­mert szlo­vák na­ci­o­na­lis­ta po­li­ti­kus sze­re­pét ala­kít­sa, a nem­ze­ti ér­zel­mű szlo­vák ta­ní­tó­nak pe­dig egy láng­lel­kű ma­gyar köl­tő sze­re­pét kel­lett hi­te­le­sen meg­for­mál­nia a cso­port ál­tal ki­ta­lált tör­té­net­ben.
Va­gyis amíg a pro­tag­o­nista egy má­sik hely­ség­ben ké­szült a sze­re­pé­re, ad­dig a cso­port töb­bi tag­ja kre­ált egy adott tör­té­ne­tet, mely­be a vis­­sza­té­rő pro­tag­o­nistá­nak be­le kel­lett lép­nie és a fel­vá­zolt for­ga­tó­könyv sze­rint ala­kí­ta­nia sze­re­pét.
A tré­ning­nek eb­ben a fá­zi­sá­ban a részt­ve­vők már an­­nyi­ra be­le­él­ték ma­gu­kat a hely­zet­be, hogy sen­ki sem vet­te fél­váll­ról a mun­kát. A já­ték he­vé­ben a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cso­port­tag el­fe­led­ke­zett ar­ról, hogy ő, ma­gyar lé­té­re szlo­vák sze­re­pet ala­kít, és sok­szor a sa­ját pri­vát vé­le­mé­nyé­vel el­len­té­tes né­ze­te­ket kép­vi­sel.
A shar­ing so­rán a pro­tag­o­nisták sok­szor be­szél­tek ar­ról, hogy úgy be­le­él­ték ma­gu­kat a sze­re­pük­be, hogy en­nek ha­tá­sá­ra sok­szor ere­de­ti vé­le­mé­nyük is szig­ni­fi­kán­san meg­vál­to­zott bi­zo­nyos kér­dé­sek­ről.
Egy fi­a­tal, ener­gi­kus pol­gár­mes­ter a be­mu­tat­ko­zás so­rán hos­­sza­san és lel­ke­sen be­szélt ar­ról, hogy egyik fő fel­ada­tá­nak azt te­kin­ti, hogy a vá­ro­sát meg­tisz­tít­sa a kol­du­ló, zseb­tol­vaj, aszo­ci­á­lis, ko­szos ci­gá­nyok­tól. A tré­ning be­fe­je­ző fá­zi­sá­ban azt az anti­sz­erepet kap­ta, hogy egy sán­ta, nyo­mo­rult, nyolc­van­éves ci­gány kol­dus­as­­szonyt játs­­szon el, akit a já­ték so­rán a cso­port töb­bi tag­ja dur­ván ki­gú­nyolt és meg­alá­zott.
A drá­ma­já­ték olyan hi­te­les­re si­ke­re­dett, hogy a já­ték vé­gén so­kan sír­tak a cso­port­ban, és vé­gül ma­ga a pol­gár­mes­ter is han­gos zo­ko­gás­ba tört ki, és han­go­san át­koz­ta ön­ma­gát ko­ráb­bi né­ze­te­i­ért.
A drá­ma­já­ték­ban az em­lí­tett sze­rep­cse­ré­ken kí­vül sok olyan tech­ni­kai fo­gás van, ame­lyik se­gít a pro­tag­o­nistá­nak ab­ban, hogy job­ban meg­is­mer­je ön­ma­gát. Az ön­fel­tá­rás fo­lya­ma­tát leg­gyak­rab­ban az in­ter­jú, a mo­no­lóg, a ha­son­más, a bel­ső hang, a tük­rö­zés és a dup­lá­zás tech­ni­ká­já­val se­gít­het­jük elő.
E tech­ni­kai fo­gá­sok na­gyob­bik ré­szét a pro­tag­o­nista já­té­kát fi­gye­lő töb­bi cso­port­tag szol­gál­tat­ja, még­pe­dig úgy, hogy fo­lya­ma­to­san együtt él és lé­leg­zik a pro­tag­o­nistá­val, nagy oda­for­du­lás­sal, em­pá­ti­á­val kö­ve­ti an­nak bel­ső tör­té­né­se­it és a ren­de­ző uta­sí­tá­sá­ra be­lép an­nak já­té­ká­ba.
Et­ni­ka­i­lag/val­lá­si­lag ke­vert cso­por­tok­ban ez a fel­adat ne­megy­szer kü­lön­le­ges meg­ter­he­lést ró a pro­tag­o­nistától el­té­rő szár­ma­zá­sú, hi­tű se­géd-ének­re. De a já­ték va­rá­zsa és az egy­más­ra­utalt­ság ér­zé­se rö­vid időn be­lül erős, szo­li­dá­ris kap­cso­la­tot te­remt a pro­tag­o­nista és a segéd-én(ek) kö­zött, és ez a ka­pocs a cso­port vo­nat­ko­zá­sá­ban mint ko­hé­zi­ós erő je­le­nik meg. (Sok­szor va­ló­ban megrendítőek azok a be­szél­ge­té­sek, me­lye­ket az utol­só tré­ning­na­pon tar­tunk meg. Nem­egy részt­ve­vő el­mond­ja ilyen­kor, hogy a cso­port tag­ja­i­val ben­ső­sé­ge­sebb kap­cso­la­ta ala­kult ki, mint leg­kö­ze­leb­bi hoz­zá­tar­to­zó­i­val.)
A be­ve­ze­tő­ben em­lí­tet­tem, hogy a tré­ning so­rán hasz­nál­juk még Carl Rogers kli­enscent­ri­kus pszi­cho­te­rá­pi­á­ját és spe­ci­á­lis kom­mu­ni­ká­ci­ós gya­kor­la­to­kat is. Ezek­ről ter­je­del­mi kor­lá­tok mi­att nem írok bő­veb­ben, csak azt sze­ret­ném ki­emel­ni, hogy a roger­si ak­tív oda­for­du­lás és hall­ga­tás tech­ni­ká­já­nak, va­la­mint az új­ra­fo­gal­ma­zás (re­fraim­ing) és em­pa­ti­kus tü­kör mód­sze­ré­nek a tré­ning utol­só ré­szé­ben kü­lö­nös sze­rep jut.
Ugyan­is a tré­ning utol­só fá­zi­sá­ban a konf­lik­tus­me­nedzs­ment né­hány módszeré­v­el fog­lal­ko­zunk. Te­hát az utol­só hét­vé­gén a részt­ve­vők elő­ször né­hány órás el­mé­le­ti kép­zést kap­nak a leg­mo­der­nebb konf­lik­tus­ke­ze­lő mód­sze­rek­ből, majd ez­után konk­rét pél­dá­kon gya­ko­rol­juk a konf­lik­tu­sos hely­ze­tek ke­ze­lé­sét.
Elő­ször elő­re meg­kom­po­nált je­le­ne­te­ken gya­ko­rol­juk a konf­lik­tu­sok meg­ol­dá­sát, majd ké­sőbb a részt­ve­vők a va­lós élet­ben át­élt konf­lik­tu­sa­i­kat „hoz­zák be a cso­port­ba”.
En­nél a konf­lik­tus­meg­ol­dó mun­ká­nál veszük iga­zán hasz­nát a fent le­írt ön­is­me­re­ti kép­zés­nek. Ugyan­is az ön­is­me­re­ti mun­ka ha­tá­sá­ra a részt­ve­vők nem­csak ön­ma­gu­kat is­me­rik meg, ha­nem meg­nő em­pá­ti­ás kész­sé­gük is a töb­bi­ek­kel szem­ben és egy konf­lik­tus­hely­zet­ben már nem­csak ki­zá­ró­lag jo­gi, po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi vagy gaz­da­sá­gi prob­lé­mát lát­nak, ha­nem meg­lát­ják mö­göt­te az em­bert is.
Rá­döb­ben­nek ar­ra, hogy az asz­tal túl­só ol­da­lán egy hús-vér em­ber ül, aki­nek szin­tén van­nak vá­gyai, cél­jai, ér­zé­sei a vi­lág­ról.
A tré­ning ha­tá­sá­ra job­ban tud­ják de­kó­dol­ni a konf­lik­tus­ban részt­ve­vő sze­mély kom­mu­ni­ká­ci­ó­ját, ke­vés­bé te­kin­tik őt el­len­ség­nek, igye­kez­nek meg­fej­te­ni mo­ti­vá­ci­ós hát­te­rét, ér­ték­rend­szer­ét és a konf­lik­tu­sos hely­ze­tet nem fel­tét­le­nül ver­seny­hely­zet­ként élik meg, ahol győz­ni­ük kell, ha­nem ke­re­sik a ko­ope­rá­ció le­he­tő­sé­ge­it.
Eb­ben a tö­rek­vé­sük­ben rend­kí­vül nagy se­gít­sé­gük­re van a már em­lí­tett kom­mu­ni­ká­ci­ós tré­ning is, amely­nek so­rán nem­csak a jól ar­ti­ku­lált, pon­to­san ér­tel­mez­he­tő ver­bá­lis köz­lé­sek sza­bá­lya­it sa­já­tít­ják el, ha­nem a test­be­széd fon­tos ele­me­it is, úgy­hogy egy konf­lik­tu­sos hely­zet tár­gya­lá­sa­kor a ver­bá­lis tar­ta­lom mel­lett elem­zik és ér­té­ke­lik a part­ne­rük mi­mi­kai re­ak­ci­ó­it, a szem­kon­tak­tus meg­tar­tá­sát, ill. az „el­né­zé­sek”-et, a hang­szín vál­to­zá­sa­it, a lég­zés amp­li­tú­dó­it, a part­ner gesz­ti­ku­lá­ci­ó­it, uj­ja­i­nak re­me­gé­sét, lá­bá­nak moz­gá­sát, tes­té­nek és po­zí­ci­ó­i­nak vál­to­zá­sa­it is.
A roger­si klien­scen­trikus kép­zés ha­tá­sá­ra meg­ta­nul­nak hu­za­mo­san fi­gyel­ni a part­ner kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­ra, ké­pe­sek ar­ra, hogy eb­ből a mon­da­ni­va­ló­ból ki­emel­jék a leg­fon­to­sabb ele­me­ket, és eze­ket a pri­o­ri­tá­so­kat új­ra­fo­gal­maz­va meg­is­mé­tel­jék a part­ne­rük szá­má­ra, úgy, aho­gyan azo­kat ők ér­tel­mez­ték, ez­zel is csök­kent­ve a fél­re­ér­té­sek és „át­hal­lá­sok” ve­szé­lye­it.

Ös­­szeg­zés

Tíz év mun­kás­sá­gá­ra vis­­sza­te­kint­ve el­mond­ha­tó, hogy az ál­ta­lunk ki­fej­lesz­tett, önis­mereti-kom­mu­niká­ciós-kon­flik­tus­megoldási mód­szer et­ni­ka­i­lag és val­lá­si­lag ke­vert cso­por­tok­ban is jól mű­kö­dik.
Szlo­vá­ki­á­ban az el­múlt tíz esz­ten­dő so­rán több mint 1200, szlo­vák és ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, ál­lam­pol­gár vett részt eze­ken a tré­nin­ge­ken.
Aho­gyan már em­lí­tet­tem, a tré­nin­ge­ken el­ső­sor­ban a he­lyi vé­le­mény­for­má­ló em­be­rek vet­tek részt, ezek kö­zül is ki kell emel­ni a pe­da­gó­gu­sok sze­re­pét, akik a részt­ve­vők több­sé­gét al­kot­ták. Az utób­bi évek so­rán egy­re több fi­a­tal, kö­zép­is­ko­lás és egye­te­mi di­ák vesz részt a tré­nin­ge­ken. Lé­nye­ge­sen meg­nőtt a vál­lakozók szá­ma is, akik fel­is­mer­ték, hogy ezen ké­pes­sé­gek hi­á­nyá­ban ne­he­zeb­ben bol­do­gul­nak az egy­re fo­ko­zó­dó konkur­ren­ci­a­har­cban.
1998 után kezd­tünk el in­ten­zí­ven fog­lal­koz­ni a Szlo­vá­ki­á­ban élő ro­mák prob­lé­má­i­val. A ro­ma nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság­nak mint­egy 40% él Szlo­vá­ki­á­ban sze­gregált mó­don, va­gyis re­la­tí­ve sze­pa­rált ro­ma ne­gye­dek­ben, vagy tel­je­sen kü­lön­ál­ló ro­ma te­le­pü­lé­se­ken. Mun­kánk so­rán el­ső­sor­ban ezek­re az em­be­rek­re össz­pon­to­sí­tot­tunk, és két­fé­le tré­ning­prog­ra­mot dol­goz­tunk ki szá­muk­ra.
Az el­ső tí­pu­sú tré­nin­ge­ket azok­ban a vá­ro­sok­ban vagy fal­vak­ban tar­tot­tuk ahol a ro­mák ugyan együtt él­nek a szlo­vá­kok­kal, ill. a ma­gya­rok­kal ám­de éles ha­tár­vo­nal hú­zó­dik meg köz­tük, és a többb­sé­gi nem­zet­tel alig van együtt­mű­kö­dés. Az ilyen he­lye­ken a ro­ma–szlo­vák, ill. a ro­ma–ma­gyar együtt­mű­kö­dés ja­ví­tá­sát szol­gá­ló ko­ope­rá­ci­ós tré­nin­ge­ket tar­tot­tunk, me­lyek szer­ke­ze­te na­gyon ha­son­ló volt a fent vá­zolt tré­ning­mun­ká­hoz. Va­gyis ve­gyes nem­ze­ti­sé­gű cso­por­to­kat hoz­tunk lét­re, me­lyek­be igye­kez­tünk be­von­ni a he­lyi szlo­vák, ma­gyar és ro­ma vé­le­mény­for­má­ló em­be­re­ket. Eze­ken a tré­nin­ge­ken több mint öt­száz ro­ma he­lyi ak­ti­vis­ta vett részt. (Mel­let­tük ter­mé­sze­te­sen ott vol­tak a szlo­vák, ill. ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű he­lyi vé­le­mény­for­má­lók is.)
A má­so­dik tré­ning­cso­por­tot azo­kon a te­le­pü­lé­se­ken lé­te­sí­tet­tük, ahol a ro­mák a szlo­vák, ill. a ma­gyar nyel­vű la­kos­ság­tól tel­je­sen el­kü­lö­nül­ten, get­tó­sze­rű kö­rül­mé­nyek kö­zött él­nek.
Ki­dol­goz­tunk egy tör­vény­ja­vas­la­tot, mely­nek lé­nye­ge a ro­ma as­­szisz­ten­sek ka­te­gó­ri­á­já­nak meg­te­rem­té­se és el­is­mer­te­té­se volt a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban. Úgy gon­dol­tuk, hogy a ro­ma asszis­tensek ké­pez­he­tik majd egy he­lyi ro­ma kö­zép­osz­tály alap­ja­it. Vé­le­mé­nyünk az volt, hogy a ro­mák be­vo­ná­sa és ak­tív rész­vé­te­le nél­kül nem ja­vít­ha­tók ha­té­ko­nyan az ok­ta­tás­ban, az egész­ség­ügy­ben, a szo­ci­á­lis szfé­rá­ban, a bűn­meg­elő­zés­ben, a he­lyi ön­kor­mány­za­ti­ság­ban, a ki­sebb­sé­gi kul­tú­rá­ban mu­tat­ko­zó prob­lé­mák.
Ezek­ben a fal­vak­ban a ro­ma as­­szisz­ten­sek kép­zé­sé­re he­lyez­tük a hang­súlyt. Va­gyis a részt­ve­vők itt is kap­tak alap­kép­zést ön­is­me­ret­ből, kom­mu­ni­ká­ci­ó­ból és kon­f­lik­tus­me­ne­dzse­lés­ből, de ez­után még egy hos­­szabb, 250 órás spe­ci­á­lis kép­zést is kap­tak, mely­nek so­rán is­me­re­te­ket sa­já­tí­tot­tak el a pe­da­gó­gia, az egész­ség­ügy, a rend­fenn­tar­tás, va­la­mint az ön­kor­mány­za­ti, a szo­ci­á­lis és a kul­tu­rá­lis mun­ka alap­ja­i­ból.
Ezek a tré­nin­gek több mint hét hó­na­pon ke­resz­tül foly­tak és vizs­gá­val vég­ződ­tek. Az ál­ta­lunk szer­ve­zett as­­szisz­ten­si kép­zé­sen több mint 50 ro­ma szak­em­bert ké­pez­tünk ki.
A tré­ning­je­ink so­rán szer­zett tap­sz­ta­la­tokat és a részt­ve­vők vis­­sza­jel­zé­se­it rész­le­te­seb­ben tag­lal­juk a Bor­dás Sándor–Hunèík Pé­ter: FER. Fe­szült­ség­elő­re­jel­ző-rend­szer (Dunaszerdahely, Nap Ki­adó, 1999), ill. a Bor­dás Sán­dor–Hunèík Péter– Mikulás Domonkos–Strédl Te­ré­zia: Együtt­lét. Egy interetnikus tré­ning ta­pasz­ta­la­tai (Bu­da­pest, Ba­las­si Kiadó–Magyar Pax Romana, 2004) cí­mű köny­ve­ink­ben.

Kül­föl­di ta­pasz­ta­la­ta­ink

2000 óta Ma­gyar­or­szá­gon is fog­lal­ko­zunk ro­ma fi­a­ta­lok kép­zé­sé­vel. A Pécs vá­ro­sá­ban mű­kö­dő, ro­ma fi­a­ta­lok szá­má­ra lé­te­sí­tett Gan­dhi Gim­ná­zi­um, a kecs­ke­mé­ti pi­a­ris­ta gim­ná­zi­um és a sze­ge­di karoli­na gim­ná­zi­um 17 éves di­ák­jai vesz­nek részt tré­ning­je­in­ken im­már 5 esz­ten­de­je. Ez­alatt az idő alatt több mint 120 érett­sé­gi előtt ál­ló fi­a­tal lá­to­gat­ta meg cso­port­ja­in­kat, ahol a fent vá­zol 100 órás tré­ning­prog­ram alap­ján fog­lal­koz­tunk ve­lük.
Cseh és len­gyel kol­lé­gák szá­má­ra ún. train­ing of the train­ers cso­por­to­kat ala­kí­tot­tunk, va­gyis meg­pró­bál­tuk át­ad­ni ta­pasz­ta­la­ta­in­kat a cseh és len­gyel kol­lé­gák­nak, hogy ezek alap­ján sa­ját ha­zá­juk­ban tart­has­sa­nak ha­son­ló tré­nin­ge­ket.
Ro­má­ni­á­ból szár­ma­zó kol­lé­gá­ink ha­son­ló kép­zé­sen vet­tek részt, majd mi utaz­tunk le Ko­lozs­vár­ra, ahol szak­mai be­mu­ta­tót tar­tot­tunk egy több­nem­ze­ti­sé­gű cso­port­nak a mun­kánk­ból. A ko­lozs­vá­ri cso­port­ban a ro­má­no­kon és ma­gya­ro­kon kí­vül vol­tak ör­mény, gö­rög, né­met és zsi­dó részt­ve­vők is.
In­for­má­ci­ó­ink sze­rint el­ső­sor­ban a ro­má­ni­ai kol­lé­gák azok, akik tré­nin­günk sok ele­mét be­épí­tet­ték ha­zai mun­ká­juk­ba.
Fehéro­ros­zország­ban 2003 óta dol­go­zunk, és min­den év­ben min­imun egy cso­port­tal fog­lal­ko­zunk, va­gyis ed­di­gi fe­hér­orosz részt­ve­vő­ink szá­ma meg­ha­lad­ja az öt­ve­net. Eze­ket a tré­nin­ge­ket a fe­hér­orosz fő­vá­ros­ban, Minszk­ben és a szlo­vák fő­vá­ros­ban, Po­zsony­ban tart­juk. Er­re a szer­ke­ze­ti vál­tás­ra azért volt szük­ség, mert a fe­hér­orosz szer­ve­zők kü­lön hang­súlyt fek­tet­tek a kom­mu­ni­ká­ci­ós kép­zés­re, ezen be­lül az elekt­ro­ni­kus mé­di­á­ban va­ló sze­rep­lés­re, és ezt csak Po­zsony­ban tud­tuk meg­va­ló­sí­ta­ni, mi­vel Minszk­ben nem kap­tunk le­he­tő­sé­get ar­ra, hogy té­vé­stú­di­ók­ban gya­ko­rol­has­sunk.
Üz­be­gisz­tán­ban 2003-ban vé­gez­tünk ha­son­ló tré­nin­get he­lyi vé­le­mény­for­má­lók szá­má­ra. A tas­ken­ti cso­port et­ni­ka­i­lag és val­lá­si­lag is ke­vert volt. Üz­bég és orosz részt­ve­vő­kön kí­vül jöt­tek kir­giz, ta­dzsik és af­gán ak­ti­vis­ták is. Val­lá­si­lag az isz­lám hí­vők do­mi­nál­tak, de a cso­port­ban vol­tak pra­vosz­lá­vok és ate­is­ták is. Tas­kent­ben ös­­sze­sen 30 részt­ve­vő­vel dol­goz­tunk két egy­mást kö­ve­tő tur­nus­ban. A mun­ká­nak na­gyon jó vissz­hang­ja volt az or­szág­ban, na­gyon sok ön­kén­tes je­lent­ke­zett, hogy sze­ret­ne részt ven­ni a to­váb­bi fog­lal­ko­zá­so­kon, de az üz­bég kor­mány­zat úgy ítél­te meg, hogy je­len­leg nincs szük­ség az or­szág­ban ilyen tí­pu­sú ak­ti­vi­tá­sok­ra.
2005-ben Iz­ra­el­ből kap­tunk meg­hí­vást, ahol a he­lyi Shatil Ala­pít­vány szer­ve­zett tré­nin­get zsi­dó és pa­lesz­tin részt­ve­vők szá­má­ra.
Az iz­ra­e­li tré­ning kü­lö­nös meg­ter­he­lést rótt mind a tré­ne­rek­re, mind a részt­ve­vők­re. Ugyan­is ab­ban az idő­szak­ban ke­rült le­bo­nyo­lí­tás­ra, ami­kor az or­szág ve­ze­tői el­ha­tá­roz­ták a ki­vo­nu­lást a meg­szállt gá­zai öve­zet­ből. Az iz­ra­e­li tár­sa­da­lom nagy ér­ze­lem­ki­tö­ré­sek­kel re­a­gált er­re a dön­tés­re és en­nek je­le­i­vel meg­ér­ke­zé­sünk el­ső pil­la­na­tá­tól kezd­ve szem­be­sül­tünk. Az au­tó­kon na­rancs­szí­nű és kék-fe­hér-kék zász­lók len­ge­dez­tek, ök­lü­ket rá­zó tün­te­tők tor­la­szol­ták el a fon­tos út­ke­resz­te­ző­dé­se­ket és a for­gal­mas au­tó­pá­lyá­kat, égő gu­mi­ab­roncs­ok és ki­égett au­tók je­lez­ték, hogy a zsi­dó kö­zös­ség so­ra­i­ban ha­tal­mas in­du­la­tok fe­szül­nek.
Meg­le­pő volt szá­munk­ra, hogy a pa­lesz­tin ol­da­lon meg­le­he­tős ér­dek­te­len­sé­get, sőt he­lyen­ként apá­ti­át ta­pasz­tal­tunk az ép­pen ké­szü­lő fo­lya­mat­tal kap­cso­lat­ban. Pa­lesz­tin ér­tel­mi­sé­gi­ek vé­le­mé­nye sze­rint a ki­vo­nu­lás „zsi­dó bel­ügy” és ők nem kí­ván­nak ak­tí­van részt ven­ni eb­ben a fo­lya­mat­ban.
A he­lyi Shatil Ala­pít­vány két cso­por­tot szer­ve­zett meg szá­munk­ra. A szer­ve­zők tu­laj­don­kép­pen be­mu­ta­tó tré­nin­get kér­tek tő­lünk, mely­nek idő­tar­ta­mát 20-20 órá­ban ha­tá­roz­ták meg. Ez az idő­ha­tár meg­le­he­tő­sen bo­nyo­lult hely­zet­be ho­zott ben­nün­ket, de igye­kez­tünk úgy ös­­sze­sű­rí­te­ni a tré­ning szer­ke­ze­tét, hogy a részt­ve­vők íze­lí­tőt kap­has­sa­nak az interetnikus tré­nin­gek han­gu­la­tá­ból.
Etnikalag mind­két cso­port ve­gyes volt. Az el­ső tré­ning so­rán ki­zá­ró­lag női ak­ti­vis­ták­kal dol­goz­tunk, a má­so­dik cso­port­ban nők és fér­fi­ak vet­tek részt.
Mind­két cso­port­ban ma­gas volt az ún. de­le­gált em­be­rek szá­ma, akik vagy a zsi­dó, vagy a pa­lesz­tin kö­zös­ség ne­vé­ben be­szél­ve pró­bál­tak ér­vel­ni iga­zuk mel­lett. A PD já­té­kok ha­tá­sá­ra a részt­ve­vők több al­ka­lom­mal szem­be­sül­tek ön­ma­guk­kal és ilyen­kor ka­tar­ti­kus je­le­ne­te­ket is meg­él­tünk.
Ér­de­kes volt, hogy mind­két cso­port­ban találoz­tunk egy jel­leg­ze­tes el­há­rí­tó me­cha­niz­mus­sal, mely­nek lé­nye­ge az volt, hogy a cso­port tag­jai az or­szág­ban vég­be­me­nő bru­tá­lis erő­szak je­len­sé­ge­i­ért „fel­fe­lé mu­to­gat­tak”, va­gyis egy­ér­tel­mű­en je­lez­ték, hogy ezért nem ők, va­gyis az egy­sze­rű em­be­rek a fe­le­lő­sek, ha­nem azok, akik a „pisz­kos dol­go­kat” hi­va­tás­sze­rű­en űzik – va­gyis po­li­ti­kai funk­ci­ó­kat töl­te­nek be, vagy kü­lön­fé­le cso­por­to­su­lá­sok tag­jai.
A ki­szol­gál­ta­tott­ság és fruszt­rált­ság ti­pi­kus je­le volt az, hogy egyes részt­ve­vő­ket – fő­leg a pa­lesz­tin as­­szo­nyo­kat – még a PD já­té­kok so­rán is ne­héz volt cse­lek­vő hely­zet­be hoz­ni. Ehe­lyett hos­­szú és ap­ró­lé­kos ver­bá­lis kom­mu­ni­ká­ci­ó­val kom­pen­zál­ták ki­szol­gál­ta­tott mi­vol­tu­kat. (Eb­ben ha­son­lí­tot­tak a Szlo­vá­ki­á­ban élő ro­ma asz­­szo­nyok­ra.)
A gya­nú­sít­ga­tás és bi­zal­mat­lan­ság mind a két cso­port­ban olyan mér­ték­ben je­len volt, hogy az né­ha már ko­mo­lyan gá­tol­ta a részt­ve­vők spon­ta­ne­i­tá­sát és kre­a­ti­vi­tá­sát.
En­nek egyik jel­lem­ző pél­dá­ját a ve­gyes cso­port záró­gyako­r­la­ta so­rán ta­pasz­tal­tuk meg, ami­kor az volt a fel­adat, hogy a részt­ve­vők ki­zá­ró­lag po­zi­tív mó­don jel­le­mez­zék egy­mást. (Az volt a cé­lunk, hogy min­den részt­ve­vő ilyen po­zi­tív üze­net­tel zár­has­sa a tré­nin­get.)
En­nél a gya­kor­lat­nál te­hát a cso­port egyik tag­ja le­ül egy szék­re, amely a cso­port ál­tal kép­zett kö­rön kí­vül he­lyez­ke­dik el és a töb­bi­ek­nek „po­zi­tív mó­don” kell ró­la plety­kál­kod­nia. Va­gyis az ad­di­gi ta­pasz­ta­la­ta­ik alap­ján ki­zá­ró­lag po­zi­tív dol­go­kat, be­nyo­má­so­kat kell el­mon­da­nia a kint ülő cso­port­tás­ról. (Is­mét­lem ez a gya­kor­lat a 18. óra tá­ján zaj­lott le, ami­kor a részt­ve­vők már há­rom nap­ja együtt dol­goz­tak.)
Elő­ször egy zsi­dó fi­a­tal­em­ber állt fel mél­tat­lan­kod­va, majd egy pa­lesz­tin fiú is kö­vet­te a pél­dá­ját. „Ne­vet­sé­ges­nek és mes­ter­kélt­nek” ítél­ték meg ezt a gya­kor­la­tot, mond­ván, hogy „ilyen rö­vid idő alatt nem le­het an­­nyi ta­pasz­ta­la­tot ös­­sze­gyűj­te­ni a má­sik fél­ről, hogy ab­ból egy re­á­li­san po­zi­tív vé­le­mény áll­jon ös­­sze”, és el­hagy­ták a cso­por­tot.
Hál’ Is­ten­nek a több­ség nem kö­vet­te a pél­dá­ju­kat és elő­ször egy meg­le­he­tő­sen ra­di­ká­lis né­ze­te­ket kép­vi­se­lő zsi­dó fér­fi ült ki a „plety­ka­szék­be”. És az el­ső po­zi­tív vé­le­ményt egy ra­di­ká­li­san ori­en­tált pa­lesz­tin fiú mond­ta el ró­la a kö­vet­ke­ző sza­vak­kal: „Na­gyon kel­le­mes em­ber. A szü­ne­tek­ben, te­á­zás köz­ben na­gyon jól el­du­mál­gat­tunk, ér­de­kes dol­go­kat me­sélt ma­gá­ról és a csa­lád­já­ról.”
És ez­után már fenn­aka­dás nél­kül jöt­tek az em­be­ribb­nél em­be­ribb plety­kák.
Ös­­szeg­zés­ként el­mond­ha­tó, hogy a női cso­port ko­ope­ra­tí­vabb volt, mint a ve­gyes cso­port, eb­ben a cso­port­ban vi­szont a nők szig­ni­fi­kán­san vis­­sza­hú­zó­dób­bak vol­tak. Ezt a je­len­sé­get csak az a hölgy cá­fol­ta meg, aki az előbb em­lí­tett zsi­dó fi­a­tal­em­ber part­ne­re­ként vett részt a tré­nin­gen, és ami­kor a fér­fi el­hagy­ta a cso­por­tot ő egy rö­vid va­cil­lá­lás után úgy dön­tött, hogy még­is ma­rad.
Tré­ning­je­ink ha­té­kony­sá­gát két­fé­le­kép­pen el­len­őriz­zük. A tré­ning el­ső és utol­só nap­ján egy nem­zet­kö­zi­leg szten­derdizált teszt­batéria se­gít­sé­gé­vel vizs­gá­la­tot vég­zünk, és en­nek so­rán a re­á­lis és ide­a­li­zált én­ké­pet, az em­pa­ti­kus kész­sé­ge­ket, a kom­mu­ni­ká­ci­ós adot­tá­gokat, a to­le­ran­cia­szin­tet és a ko­ope­rá­ci­ós, va­la­mint a konf­lik­tus­meg­ol­dó kész­sé­ge­ket vizs­gál­juk.
A két vizs­gá­lat ered­mé­nye­i­nek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ból nyer­he­tünk ké­pet ar­ról, hogy a tré­ning mi­lyen ha­tás­sal volt a részt­ve­vők pszi­chés funk­ci­ó­i­ra.
A Szlo­vá­ki­á­ban vég­zett tré­nin­gek­nél egy má­sik el­len­őr­ző mód­szert is al­kal­ma­zunk. Egy év­vel a tré­ning után ös­­sze­hív­juk a részt­ve­vő­ket egy fél­na­pos, in­for­má­lis ta­lál­ko­zó­ra, és en­nek so­rán kér­dez­zük őket ar­ról, hogy a min­den­na­pi élet­ben ho­gyan hasz­no­sít­ják azo­kat az is­me­re­te­ket, me­lyek­re a tré­ning so­rán tet­tek szert.
A be­szá­mo­lók dön­tő több­sé­ge po­zi­tív ki­csen­gé­sű, részt­ve­vő­ink el­mond­ják, hogy ja­vult az ön­ér­té­ke­lé­sük, fel­lé­pé­sük, ha­té­ko­nyab­ban tud­nak kom­mu­ni­kál­ni a pri­vát és a kö­zös­sé­gi szfé­rá­ban, konf­lik­tus­hely­ze­tek­ben job­ban ori­en­tá­lód­nak és cse­lek­sze­nek, mint a tré­ning előt­t.

Prob­lé­mák, ne­héz­sé­gek

Tré­ning­je­in­ken ön­ként je­lent­ke­ző pol­gá­rok vesz­nek részt, va­gyis olyan em­be­rek, akik sa­ját ma­guk ér­zik és tud­ják, hogy ten­ni­ük kell va­la­mit a jobb interetnikus együtt­lét­ért. A ra­di­ká­li­san ori­en­tált, ún. ke­mény mag­hoz tar­to­zó em­be­re­ket ne­héz meg­nyer­ni egy ilyen tréni­gen va­ló rész­vé­tel­re. (Ki­vé­telt a ma­gyar­or­szá­gi kö­zép­is­ko­lás­ok jel­entet­tek, akik­nél sok ra­di­ká­lis fi­a­tal vett részt a tré­nin­gen, mint utóbb el­mond­ták, fo­ga­dás­ból, hogy őket úgy­sem le­het meg­vál­toz­tat­ni. A több­ség el­vesz­tet­te a fo­ga­dást, mert ne­megy­szer sze­rel­mi kap­cso­lat is ki­ala­kult ma­gyar és ro­ma fi­a­ta­lok kö­zött.)
A tré­ning meg­le­he­tő­sen idő­igé­nyes és emi­att ne­héz olyan részt­ve­vő­ket to­bo­roz­ni, akik haj­lan­dók öt hét­vé­gén ke­resz­tül el­jár­ni a tré­nin­gek­re.
A tré­nin­gek anya­gi­lag is meg­le­he­tő­sen megter­helők, mert öt hét­vé­gén ke­resz­tül kell szál­lást és élel­met biz­to­sí­ta­ni a részt­ve­vők­nek.
Kü­lön ki­emel­ném a saj­tó sze­re­pét a tré­nin­gek le­bo­nyo­lí­tá­sá­ban. Szlo­vá­ki­á­ban a saj­tó nagy szim­pá­ti­á­val kö­vet­te vé­gig a mun­kán­kat, és a po­zi­tív hí­rek­nek kö­szön­he­tő­en gyor­san meg­nőtt a mun­kánk irán­ti ér­dek­lő­dés.
Mi­vel a Márai Sán­dor Ala­pít­vány 2003-tól már nem tud­ja ezt a fel­ada­tát el­lát­ni, a tré­ning­gel kap­cso­la­tos szer­ve­zé­si te­en­dő­ket a Civic Com­mu­ni­ca­tion and Con­flict Pre­ven­tion Group (CCCPG) el­ne­ve­zé­sű ala­pít­vány vet­te át (www.c­c­cpg.sk).