Zuzana Poláčková: A szlovák–magyar kapcsolatok néhány európai uniós ország sajtójának és tudományos szakirodalmának tükrében

Je­len ta­nul­mány kö­zép­pont­já­ban a nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok ku­ta­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő há­rom alap­ve­tő prob­lé­ma­kör áll: a kö­zép-eu­ró­pai ki­sebb­ség és a több­ség vi­szo­nya, va­la­mint en­nek az Eu­ró­pai Unió-­be­li saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben tet­ten ér­he­tő je­len­lé­te Az el­ső rész­ben a ki­sebb­sé­gek, konk­ré­tan a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok 1989 utá­ni és a ki­lenc­ve­nes évek­re, a Meèiar-ko­r­mányzat idő­szak­ára jel­lem­ző hely­ze­té­nek ér­té­ke­lé­sé­re és ér­zé­ke­lé­sé­re he­lye­ző­dik a hang­súly. A má­so­dik rész té­má­ja Auszt­ria és Hol­lan­dia, a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­ka és a szlo­vák–ma­gyar vi­szony iránt e két or­szág­ban meg­nyil­vá­nu­ló figyelem.1 En­nek tük­ré­ben a ma­guk konk­rét­sá­gá­ban, do­ku­men­tu­mok­kal alá­tá­maszt­va ele­ve­ned­nek meg egyes be­vett szem­lé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­sek és a kö­zép-eu­ró­pai és szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi kér­dés fe­lü­le­tes (nem) is­me­re­té­nek je­lei, ame­lyek elem­zé­sét, ál­ta­lá­nos mi­vol­tuk­ban az el­ső rész tar­tal­maz­za. A har­ma­dik rész­ben az eu­ró­pai nem­ze­ti­sé­gi és ki­sebb­sé­gi prob­lé­mák újabb ke­le­tű vizs­gá­la­ti mód­sze­rei és ös­­sze­füg­gé­sei sze­re­pel­nek.
Az eu­ró­pai di­men­zió a vizs­gá­ló­dá­sok­ba új, azo­kat más irány­ba el­moz­dí­tó szem­pon­to­kat visz be­le. Az olyas­faj­ta fo­gal­mak, mint az et­ni­kai konf­lik­tus, az ös­­sze­fér­he­tet­len­ség és az an­ta­go­niz­mu­sok hát­tér­be szo­rul­nak. Túl­súly­ba ke­rül­nek a ré­gi­ón be­lü­li fej­lő­dés­nek, a tár­sa­da­lom de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­nak, a ci­vil tár­sa­da­lom ala­ku­lá­sá­nak a kér­dé­sei, s nem utol­só sor­ban ezek­nek a je­len­sé­gek­nek az Eu­ró­pai Unió „ré­gi” és „új” tag­jai ál­tal kép­vi­selt ös­­sze­ha­son­lí­tó meg­íté­lé­sei. A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban ez a meg­kö­ze­lí­tés el­ső­sor­ban az eu­ró­pai tör­té­ne­lem, az eu­ró­pai ré­gi­ók, a kö­zép-eu­ró­pai pol­gá­ri ka­te­gó­ri­ák vizs­gá­la­tá­ban, a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás el­ért szint­jé­re és a ci­vil tár­sa­da­lom vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vés­ben jut ki­fe­je­zés­re.

Konf­lik­tus­gó­cok a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban és azok ref­le­xi­ói az uni­ós saj­tó­ban és a tu­do­má­nyos mun­kák­ban

A kom­mu­niz­mus a stra­té­gi­a­i­lag oly fon­tos kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai tér­ség­ben 1989-ben be­kö­vet­ke­zett bu­ká­sa után a nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben az egyes nem­ze­tek, ki­sebb­sé­gek és et­ni­kai cso­por­tok kö­zöt­ti fo­ko­zó­dó fe­szült­ség vált ége­tő prob­lé­má­vá. A nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szá­má­ra ez nem volt új fej­le­mény, hi­szen már hoz­zá­szo­kott az Észak-Ír­or­szág­ból, a Baszk­föld­ről, Kor­zi­ká­ról stb. ér­ke­zett ha­son­ló hí­rek­hez. Ugyan­ak­kor a „mul­ti­kul­turális” élet­mód, az et­ni­kum­kö­zi együtt­élés a nyu­gat-eu­ró­pai vá­ro­sok­ban – ame­lye­ket az Eu­ró­pán kí­vü­li tér­sé­gek­ből jö­vő be­ván­dor­lás vont ma­ga után – új­faj­ta, a sa­ját kö­ze­gük­ben meg­nyil­vá­nu­ló et­ni­kai ös­­sze­fér­he­tet­len­ség prob­lé­má­ja irán­ti ér­zé­keny­sé­ge­ket hí­vott éle­tre.2 Az egy­ko­ri Ju­go­szlá­vi­án be­lü­li erő­szak el­ural­ko­dá­sa, va­la­mint a volt kom­mu­nis­ta Ke­let-Eu­ró­pa egyéb tér­sé­ge­i­ben je­lent­ke­ző et­ni­kai el­len­té­tek a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény, a saj­tó és a szak­em­be­rek szá­má­ra – több ok­ból ki­fo­lyó­lag is – mi­nő­sé­gi­leg új fej­le­mény­nek szá­mí­tot­tak. Az a tény, hogy az ilyes­faj­ta erő­szak és az „ag­res­­szív na­ci­o­na­liz­mus” olyan tér­sé­gek­ben je­lent meg, ame­lyek csak a kö­zel­múlt­ban sza­ba­dul­tak meg a kom­mu­nis­ta rend­szer­től, s ahol tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás ment vég­be, sok­kal in­kább erő­sí­tet­te azt a be­nyo­mást, hogy az ot­ta­ni hely­zet még ked­ve­zőt­le­neb­bül ala­kul­hat, mint a ha­son­ló prob­lé­mák­kal küsz­kö­dő nyu­gat-eu­ró­pai ré­gi­ók­ban. Ma­ga az a tény, hogy az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li tag­ság el­nye­ré­sé­ért azok a ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok fo­lya­mod­tak, ahol a ki­lenc­ve­nes évek­ben fo­ko­zód­ni kez­dett az et­ni­kai fe­szült­ség, fel­erő­sí­tet­te a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény ér­dek­lő­dé­sét e tér­ség fej­le­mé­nye­i­nek fi­gye­lem­mel kí­sé­ré­se irán­t. A két­pó­lu­sú vi­lág fenn­ál­lá­sa ide­jén meg­ho­no­so­dott in­for­má­ció­ín­ség, a kom­mu­ni­ká­ci­ót aka­dá­lyo­zó kor­lá­tok hoz­zá­já­rul­tak ah­hoz, hogy nem­csak a saj­tó­be­li ri­por­to­kat, ha­nem a tu­do­má­nyos jel­le­gű írá­so­kat is bi­zo­nyos elő­í­té­le­tek és be­ideg­ző­dé­sek ha­tot­ták át.3 Az a mód, ahogy az egyes fej­le­mé­nyek­ről tá­jé­koz­tat­tak, a ri­port esz­köz­tá­rá­val fel­erő­sí­tett ér­tel­me­zé­sek­kel egye­tem­ben oly­kor, bár nem min­dig, be­já­ra­tott gon­do­lat­me­ne­ti alá­fes­tést ka­pott. Ugyan­ak­kor a szen­zá­ci­ó­ra éhes ri­por­te­rek, akik igye­kez­tek fel­csi­gáz­ni az ol­va­sók ér­dek­lő­dé­sét, gyak­ran sok­kal sö­té­tebb fény­be ál­lí­tot­ták az egyes hely­ze­te­ket, mint ami­lye­nek azok va­ló­já­ban voltak.4 An­nak el­le­né­re, hogy a „Ke­let-Eu­ró­pa-kép” az eu­ró­pai in­teg­rá­ció fo­lya­ma­tá­ban fo­ko­za­to­san veszt be­ideg­ző­dé­sé­ből és ob­jek­tí­vebb vo­ná­so­kat nyer, nem ér­dek­te­len fel­vet­ni a kér­dést, hogy ezek a Nyu­gat-Eu­ró­pá­ból szár­ma­zó és Ke­let-Eu­ró­pá­ra vo­nat­ko­zó meg­íté­lé­sek men­­nyi­re ob­jek­tí­vek, és men­­nyi­re vi­se­lik ma­gu­kon a szte­re­o­tí­pia je­gye­it. Ezek kö­zül jó pár az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni és az utód­ál­lam­ok lét­re­jöt­tét jel­lem­ző idő­szak­ba nyú­lik vis­­sza.
Az új­ság­hí­rek az át­la­gos mű­velt­sé­gű nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szá­má­ra kulcs­sze­re­pet ját­sza­nak ab­ban, hogy mi­lyen kép ala­kul ki sze­mük­ben a poszt­kom­mu­nis­ta Eu­ró­pá­ról. Eb­ben a te­kin­tet­ben min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint fon­to­sab­bak, mint az Eu­ró­pai Unió in­téz­mé­nye­i­nek hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mai, ame­lyek gyak­ran gé­pi­e­sen és szá­raz stí­lus­ban ké­szül­nek (bár ob­jek­tí­veb­bek), il­let­ve a szak­lap­ok­ban meg­je­le­nő tu­do­má­nyos jel­le­gű írá­sok, ame­lye­ket csak a szak­mai köz­vé­le­mény szűk ré­te­ge ol­vas. A nyu­ga­ti saj­tó elem­zé­se ezért alap­já­ul szol­gál an­nak a lá­tás­mód­nak, kép­nek és op­ti­ká­nak a meg­ér­té­sé­hez, amely­nek ré­vén Nyu­gat-Eu­ró­pa Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa nem­ze­te­it, azok prob­lé­má­it és konf­lik­tu­sa­it szem­lél­te. A tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sak, po­li­to­ló­gu­sok, szo­ci­o­ló­gu­sok, tör­té­né­szek mű­he­lye­i­ből szár­ma­zó fel­dol­go­zá­sok vi­szont fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak az et­ni­kai konf­lik­tu­sok mi­ben­lét­ének fel­tá­rá­sá­ban és meg­ol­dá­suk elő­se­gí­té­sé­ben.
Ilyes­faj­ta né­ze­tek ki­ala­kí­tá­sa és meg­lé­te fon­tos al­ko­tó­ele­me volt és lesz a nyu­gat-eu­ró­pai és az uni­ós po­li­ti­ka Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­hoz va­ló vi­szo­nyu­lá­sá­nak ki­ala­kí­tá­sá­ban, a köz­vé­le­mény ma­ga­tar­tá­sá­val, va­la­mint a be­vett (ne­ga­tív és po­zi­tív) el­kép­ze­lé­sek­kel együt­t. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­se egyi­ke az ilyen té­mák­nak, ame­lyek köz­re­ját­sza­nak ab­ban, hogy mi­lyen kép ala­kul ki Szlo­vá­ki­á­ról. E ta­nul­mány az adott prob­lé­ma­kör ku­ta­tá­sá­nak je­len­le­gi fá­zi­sá­ban fő­ként a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra irá­nyu­ló kü­lön­bö­ző lá­tó­szö­gek kér­dé­sé­re szo­rít­ko­zik, a kap­cso­la­tok­ról ki­ala­ku­ló kép kü­lön­bö­ző, a nyu­gat-eu­ró­pai mé­di­á­ban tük­rö­ző­dő as­pek­tu­sa­it tart­va szem előt­t. Nem kom­men­tál­ja azo­kat a ki­ha­tá­so­kat, ame­lyek az ilyes­faj­ta né­ze­tek­ből adód­hat­nak az egyes kor­má­nyok és az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­nak és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek több di­men­zi­ó­ja van. Ele­mez­he­tő a szlo­vák több­ség és a szlo­vák kor­mány as­pek­tu­sá­ból (amely­ben a ma­gyar ki­sebb­ség­nek 8 éven át volt kép­vi­se­le­te), va­la­mint a ma­gyar ki­sebb­ség szem­szö­gé­ből. To­váb­bi di­men­zi­ót je­lent a ma­gyar ál­lam ma­ga­tar­tá­sa, va­gyis a kin-s­tate (ez a fo­ga­lom a nyu­ga­ti iro­da­lom­ban ho­no­so­dott meg, és szó sze­rin­ti for­dí­tás­ban „törzs­ál­la­mot” je­lent, il­let­ve va­la­meny­­nyi et­ni­kai ma­gyar „anya­or­szá­gát”), amely erő­tel­jes ér­dek­lő­dést ta­nú­sít a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok hely­ze­te irán­t, fő­ként Szlo­vá­kia, Ro­má­nia és a Vaj­da­ság vo­nat­ko­zá­sá­ban. Az adott prob­lé­ma­kör komp­lex vizs­gá­la­ta meg­kö­ve­te­li az em­lí­tett di­men­zi­ók szem­be­sí­té­sét, és azok ref­le­xi­ó­i­nak a nyu­ga­ti saj­tó­ban és a tu­do­má­nyos mű­vek­ben le­csa­pó­dó tet­ten éré­sét. Az Eu­ró­pai Uni­ó­val és in­téz­mé­nye­i­vel kap­cso­lat­ban hoz­zá kell ten­ni, hogy mind a szlo­vá­kok, mind pe­dig a ma­gya­rok (a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ka kép­vi­se­lő­i­vel és más in­téz­mé­nye­i­vel egye­tem­ben) rög­vest, amint a ki­lenc­ve­nes évek fo­lya­mán köl­csö­nös konf­lik­tu­sok­ba ke­ve­red­tek (pél­dá­ul an­nak kap­csán, hogy a Szlo­vák Köz­tár­sa­sá­got ne ve­gyék fel az Eu­ró­pa Ta­nács­ba), meg­kí­sé­rel­ték be­fo­lyá­sol­ni a nyu­ga­ti in­téz­mé­nye­ket és a nyu­ga­ti köz­vé­le­ményt. En­nek a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban be­kö­vet­ke­zett fe­szült­ség­nek a ha­tó­ere­je, ha nem is ha­son­lít­ha­tó a volt Ju­go­szlá­vi­á­ban le­zaj­lott ese­mé­nyek­hez, hoz­zá­já­rult an­nak a Nyu­ga­ton ki­ala­kult be­nyo­más­nak a ter­je­dé­sé­hez, hogy a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok a ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai sta­bi­li­tás meg­bom­lá­sá­nak a for­rá­sá­vá vál­hat­nak. Er­ről ta­nús­kod­nak a nyu­ga­ti saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mun­kák­ban meg­je­lent elemzé­sek.5 Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben meg­ra­gad­ha­tók a szlo­vák–ma­gyar vi­szonyt be­fo­lyá­so­ló sa­já­tos té­nye­zők, ame­lyek ro­vá­sá­ra ír­ha­tó – sok te­kin­tet­ben – a kap­cso­la­tok­ról ki­ala­ku­ló kép el­fer­dí­té­se és el­tor­zí­tá­sa. A nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó, a nyil­vá­nos­ság és po­li­ti­kai elem­zők szá­má­ra a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok a poszt­kom­mu­nis­ta Eu­ró­pa geo­po­li­ti­kai tér­sé­gét jel­lem­ző interetnikus kap­cso­la­tok ti­pi­kus pél­dá­ját je­len­tik. A ki­lenc­ve­nes évek ele­jén a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok ér­té­ke­lé­sét és a ró­la ki­ala­ku­ló ké­pet há­rom prob­lé­ma­kör be­fo­lyá­sol­ta, ame­lyek nem­csak Ke­let- és Kö­zép-Eu­ró­pa szá­má­ra vol­tak és ma­rad­tak meg­ha­tá­ro­zók a szó ál­ta­lá­no­sabb ér­tel­mé­ben, de Szlo­vá­kia és a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra is sa­já­tos je­len­tő­ség­gel bír­nak.
Elő­ször: úgy tű­nik, hogy lé­te­zik köl­csön­ha­tás a vizs­gált or­szág, il­let­ve a tér­ség­ben ural­ko­dó po­li­ti­kai hely­zet, va­gyis a de­mok­rá­cia, a po­li­ti­kai kul­tú­ra és a po­li­ti­kai sta­bi­li­tás fej­lett­sé­ge és akö­zött, ami­lyen mó­don ki­ala­kul az et­ni­kai konf­lik­tus és a nem­ze­ti­sé­gi an­ta­go­niz­mus ké­pe. Ab­ban a spe­ci­fi­kus hely­zet­ben, amely­be Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa köz­vet­le­nül az 1989-es for­du­lat után ke­rült, ez a kap­cso­lat (va­la­mint az a mód, ahogy ezt Nyu­ga­ton ér­zé­ke­lik) meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű lett, már csak a poszt­kom­mu­nis­ta vi­lág­ról fenn­ál­ló kép és a kö­vet­kez­mé­nyek mi­at­ti ag­gá­lyok foly­tán is, ame­lyek az e tér­ség­ben be­kö­vet­ke­ző tény­le­ges et­ni­kai és ál­lam­kö­zi konf­lik­tu­sok­ból adód­ná­nak egész Eu­ró­pa szá­má­ra. Az a mód, ahogy a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény az et­ni­kai konf­lik­tu­so­kat ér­zé­kel­te, köz­vet­le­nül kap­cso­ló­dik az adott or­szág bel­po­li­ti­kai vi­szo­nya­i­nak fo­gad­ta­tá­sá­hoz. A poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok ese­té­ben ez egyet je­lent fő­ként az át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat­tal és an­nak elő­re­ha­la­dá­sá­val, il­let­ve a de­mok­rá­cia meg­szi­lár­dí­tá­sá­val és a po­li­ti­kai sta­bi­li­tás­sal. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ér­de­kes és ki­fe­je­ző ere­jű a nyu­gat-eu­ró­pai és a ke­let-eu­ró­pai et­ni­kai konf­lik­tu­sok ér­zé­ke­lé­sé­nek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa: mind­azo­nál­tal, hogy az észak-ír­or­szá­gi erő­szak ag­res­­szív és drasz­ti­kus meg­íté­lés­ben ré­sze­sült, alig­ha te­kint­he­tő az ál­ta­lá­nos po­li­ti­kai sta­bi­li­tást, avagy a de­mok­ra­ti­kus rend­szert fel­bo­rí­tó lát­le­let­nek, de vég­képp nem szá­mít­ha­tó olyan ve­szély­for­rás­nak, amely Eu­ró­pát fe­nye­get­het­né. Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa ese­té­ben ez azon­ban más­képp volt. Az ál­lam­kö­zi és et­ni­kai fe­szült­sé­gek eb­ben a tér­ség­ben a struk­tu­rá­lis po­li­ti­kai vál­ság és de­mok­rá­cia­elég­te­len­ség tü­ne­té­nek mi­nő­sül­tek, hos­­szan tar­tó konf­lik­tust, sőt há­bo­rús, Eu­ró­pa egyes tér­sé­ge­it fe­nye­ge­tő ve­szély­sej­tést von­va ma­ga után. Ez a kép két­ség­te­le­nül vi­szony­lag ob­jek­tív a volt Ju­go­szlá­vi­á­hoz vi­szo­nyít­va, de ugyan­ak­kor ha­son­ló is, még ha sok­kal eny­hébb és el­fer­dí­tet­tebb mó­don raj­zo­ló­dik ki, te­kin­tet­tel a kö­zép és ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok, így Szlo­vá­kia és Ro­má­nia ma­gyar ki­sebb­sé­ge­i­nek prob­lé­má­já­ra is. A ma­gyar ki­sebb­ség ese­té­ben még a poszt­meèiari Szlo­vá­ki­át il­le­tő­en is túl­súly­ban van (nyil­ván Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban) az a po­li­ti­kai elit, az új­ság­írók és a tu­do­má­nyos ku­ta­tók ál­tal kép­vi­selt né­zet, hogy Szlo­vá­ki­á­ra még nem ke­vés te­en­dő vár, fő­leg az interetnikus kap­cso­la­tok kon­szo­li­dá­lá­sa te­rén és a ve­le ös­­sze­füg­gő in­téz­mé­nyi biz­to­sí­té­kok meg­te­rem­té­sét il­le­tő­en, va­la­mint a po­li­ti­kai és szo­ci­á­lis sta­bi­li­tás terüle­tén.6 An­nak el­le­né­re, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek kor­mány­ra ke­rü­lé­sét kö­ve­tő­en és a ma­gyar egye­tem lét­re­ho­zá­sa után sok­kal erő­tel­jes­eb­ben ke­rült elő­tér­be a ro­ma prob­le­ma­ti­ka, amely a ma­gyart je­len­leg be­ár­nyé­kol­ja.
A je­len­le­gi eu­ró­pai ha­tal­mi struk­tú­ra ke­re­té­ben azon­ban fon­tos a Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­ról ki­ala­ku­ló kép jel­le­ge. A meg­rög­zött, a köz­vé­le­ményt be­fo­lyá­so­ló meg­íté­lé­sek hos­­szú ide­ig meg­őr­zik élet­ké­pes­sé­gü­ket, és ke­vés­bé ké­pe­sek ru­gal­ma­san re­a­gál­ni az ob­jek­tí­ve po­zi­tív vál­to­zá­sok­ra, nem úgy, mint az eu­ró­pai struk­tú­rák és in­téz­mé­nyek. A kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai re­form­or­szá­go­kat gyak­ran po­li­ti­ka­i­lag nem elég­gé sta­bil, a na­ci­o­na­liz­mus örök­sé­gé­vel ter­helt or­szá­gok­ként ke­zel­ték. Eb­ben az ér­te­lem­ben az 1998 utá­ni poszt­meèiari Szlo­vá­kia po­zi­tív ké­pé­nek szem­pont­já­ból rend­kí­vü­li je­len­tő­sé­gű volt, hogy ho­gyan ala­kul a szlo­vák–ma­gyar vi­szony meg­íté­lé­se. S itt erő­tel­je­sen ki­fe­je­zés­re ju­tott az or­szág bel­po­li­ti­kai hely­ze­te és a kül­föld­ön ki­ala­ku­ló ké­pe kö­zöt­ti köl­csön­ha­tás, va­la­mint az a tény, hogy az új, kül­föld­ön po­zi­tív meg­íté­lés­ben ré­sze­sü­lő elit­nek si­ke­rül-e el­ér­nie a szlo­vák–ma­gyar vi­szony várt ja­vu­lá­sát. Más sza­vak­kal: men­­nyi­ben ja­vul­tak az interetnikus vi­szo­nyok, és men­­nyi­ben moz­dult elő­re a ki­sebb­sé­gek in­teg­rá­lá­sa a több­sé­gi tár­sa­da­lom­ba. A kép­hez hoz­zá­tar­to­zik vi­szont a ma­gyar ki­sebb­ség po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa, a jo­gos, il­let­ve ke­vés­bé jo­gos kö­ve­te­lé­sek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sa és Ma­gyar­or­szág ma­ga­tar­tá­sa. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ki­vált­képp ér­de­kes a ha­tá­ron tú­li ki­sebb­ség tá­mo­ga­tá­sát erő­tel­je­sen ma­gá­ban fog­la­ló ma­gyar bel- és kül­po­li­ti­ka­kép ér­té­ke­lé­sé­nek ala­ku­lá­sa. Or­bán Vik­tor 1998-as vá­lasz­tá­si kam­pá­nyát pél­dá­ul a nyu­ga­ti saj­tó éle­sen bí­rál­ta, ugyan­ak­kor meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a nyu­gat-eu­ró­pai, Ma­gyar­or­szág­gal és ki­sebb­sé­ge­i­vel kap­cso­la­tos szem­lé­let egy­re objek­tíveb­bé vá­lik.
A má­sik, az elő­ző­vel szo­ro­san ös­­sze­füg­gő prob­lé­ma­kört ma­ga a „Kö­zép-Eu­ró­pa”- és „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom je­len­ti. A nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok kér­dé­se csu­pán egy azok kö­zül a té­mák kö­zül, ame­lyek a nyu­ga­ti saj­tó­ban és az em­be­rek gon­dol­ko­dá­sá­ban a prob­le­ma­ti­kus „Ke­let-Eu­ró­pá”-hoz kö­tőd­nek. Fon­tos len­ne el­gon­dol­kod­ni azon, mit is ér­te­nek e fo­ga­lom alatt Nyu­ga­ton, és mi­ként vál­to­zott e fo­ga­lom tar­tal­ma 1989 óta. Ez ér­vé­nyes „Kö­zép-Eu­ró­pá”-ra is, amely­nek tar­tal­ma (rész­ben Nyu­ga­ton is) po­zi­tí­vabb ki­csen­gé­sű, mint a geo­po­li­ti­kai meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom. A kom­mu­niz­mus alól fel­sza­ba­dult kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok azt re­mé­lik, hogy a „Kö­zép-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom tar­tal­ma meg­éli az ere­de­ti­hez va­ló új­bó­li si­ke­res vissza­té­rést. Nem elég­gé vi­lá­gos vi­szont, hogy a hi­deg­há­bo­rú éve­i­ből szár­ma­zó „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom tény­le­ge­sen ki­ve­szett-e a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szó­tá­rá­ból, és va­ló­ban a pozítí­v­ab­ban ha­tó „Kö­zép-Eu­ró­pa” ke­rült-e – leg­alább­is a vi­seg­rá­di 4-ek vo­nat­ko­zá­sá­ban – helyére.7 A meèiari idő­szak „jó­vol­tá­ból” Szlo­vá­kia szom­szé­da­i­tól, így Cseh­or­szág­tól, Len­gyel­or­szág­tól és Ma­gyar­or­szág­tól el­té­rő meg­íté­lés­ben ré­sze­sült. Mint­hogy a pub­li­cisz­ti­kai nyel­ve­zet kö­vet­ke­ze­te­sen meg­kü­lön­böz­te­ti a „Kö­zép-Eu­ró­pa”- és a „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­gal­mat, kér­dé­ses, mely Eu­ró­pá­hoz so­rol­ták Szlo­vá­ki­át a ki­lenc­ve­nes évek­ben, és ho­vá tar­to­zik ma, s a meèiariz­mus bu­ká­sa elő­idé­zett-e va­la­mi vál­to­zást a „be­so­ro­lás­ban”. Ez ki­vált­képp fon­tos kér­dés – amen­­nyi­ben ös­­sze­ha­son­lít­juk Ro­má­nia és Ma­gyar­or­szág po­zí­ci­ó­ját – a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te szem­pont­já­ból, mert ha Szlo­vá­kia „Kö­zép-Eu­ró­pa” ré­szé­nek mi­nő­sül, Ro­má­nia már in­kább „Ke­let-Eu­ró­pá”-hoz tar­to­zó­nak szá­mít. Ha vi­szont Szlo­vá­ki­át „Kö­zép-Eu­ró­pa” tel­jes ér­té­kű al­ko­tó­elem­ének te­kin­tik majd, s ezt a be­osz­tást ma­gu­ké­vá te­szik a nyu­ga­ti pub­li­cis­ták és szak­em­be­rek is, ahogy ezt a kö­zép-eu­ró­pa­i­ak sze­ret­nék, ak­kor va­ló­szí­nű­sít­he­tő, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség­ről szó­ló tá­jé­koz­ta­tás is tár­gyi­la­go­sabb lesz. Pél­da­ként fel­hoz­ha­tó a Der Stan­dard cí­mű oszt­rák lap­ban meg­je­lent egyik cikk. Auszt­ria szom­szé­dos a vi­seg­rá­di 4-ek or­szá­ga­i­val, és elv­ben a leg­tá­jé­ko­zot­tabb­nak kel­le­ne len­nie e te­kin­tet­ben, és leg­in­kább ér­de­kelt­té kel­le­ne vál­nia a V4-ek to­váb­bi fej­lő­dé­sé­ben. Meg kell vi­szont mon­da­ni, hogy az oszt­rák la­pok Szlo­vá­ki­át, Cseh­or­szá­got és Ma­gyar­or­szá­got Ke­let-Eu­ró­pa ré­szé­nek te­kin­tik. A Der Stan­dard 2003. au­gusz­tus 16-i szá­má­ban köz­zé­tett cikk­ből ki­de­rül, hogy a ke­let­ről jö­vő tu­ris­ták szá­ma (ez alatt el­ső­sor­ban a cseh tu­ris­tá­kat ér­tet­ték, akik­nek lak­he­lye sok est­ben nyu­ga­tabb­ra fek­szik, mint jó né­hány oszt­rák ré­gió) meg­ha­lad­ta a Né­met­or­szág­ból oda­uta­zó tu­ris­ták számát.8
Har­mad­szor: kér­dé­ses, men­­nyi­re ta­nú­sí­tot­tak és ta­nú­sí­ta­nak pár­tat­lan­sá­got, és men­­nyi­re tá­jé­koz­tat­nak ki­egyen­sú­lyo­zot­tan a nyu­gat-eu­ró­pai új­ság­írók a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség­ről. A tár­gyi­la­gos tá­jé­koz­ta­tá­si kész­ség fő­ként a fent em­lí­tett prob­lé­mák­tól és vé­le­ke­dé­sek­től függ, de sze­mé­lyes né­ze­te­ik, ta­pasz­ta­la­ta­ik és in­for­má­ció­for­rá­sa­ik is be­le­ját­sza­nak eb­be mind szlo­vák, mind pe­dig ma­gyar vo­nat­ko­zás­ban. Egye­sek­ben na­gyobb a haj­lan­dó­ság a tár­gyi­la­gos tá­jé­koz­ta­tás­ra, mint má­sok­ban, mert nem ke­rül­nek in­for­má­ció­for­rá­suk ha­tá­sa alá, és nem ke­rí­tik ha­tal­muk­ba őket az el­fo­gult kép­ze­tek, fel­té­te­le­zé­sek és a kü­lön­bö­ző né­ze­tek ér­tel­me­zé­sé­re va­ló kép­te­len­ség te­her­té­te­lei. Ha a prob­lé­mát eb­ből a szem­szög­ből szem­lél­jük, nem is kell, hogy kü­lö­nö­seb­ben meg­lep­jen ben­nün­ket: a ki­lenc­ve­nes évek­ben a szlo­vá­kok és a ma­gya­rok kö­zöt­ti fe­szült­sé­get a nyu­ga­ti új­ság­írók oly­kor nem kel­lő tár­gyi­la­gos­ság­gal ér­tel­mez­ték, és a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­ről szó­ló ér­té­ke­lé­se­ket kri­ti­kát­la­nul át­vet­te a nyu­ga­ti saj­tó is.9 An­­nyi azért bi­zo­nyos, hogy a Nyu­ga­tot nem is an­­nyi­ra a szlo­vák és a ma­gyar po­li­ti­ku­sok kö­zöt­ti fe­szült­ség ér­de­kel­te (ami­ből két­ség­te­le­nül több volt, mint az egy­sze­rű em­be­rek kö­ré­ben), ha­nem in­kább az a tény, hogy Szlo­vá­ki­á­ban Meèiar lett a mi­nisz­ter­el­nök. Meg­erő­sö­dött az a fel­té­te­le­zés, hogy ha Meèiar és em­be­rei ve­ze­tik majd Szlo­vá­ki­át, ki­éle­ződ­nek a szlo­vá­kok és a ma­gya­rok kö­zöt­ti el­len­té­tek. De­mok­ra­ti­kus or­szág­ban ter­mé­sze­te­sen a prob­lé­ma min­den bi­zon­­nyal sür­gő­sen meg­ol­dást nyert vol­na, de a meèiari Szlo­vá­ki­á­ban ki­csúsz­ha­tott az el­len­őr­zés alól, ha­son­ló­an, mint az Ju­go­szlá­vi­á­ban tör­tént. Ezek az ös­­sze­tű­zé­sek és nem­ze­ti­leg ki­éle­zett, egyes po­li­ti­ku­sok szá­já­ból el­hang­zó agi­ta­tív szö­ve­gek ha­tá­sa az­zal a kö­vet­kez­mén­­nyel járt, hogy a Nyu­gat a hely­ze­tet sok­kal drá­ma­i­ab­ban szem­lél­te, mint ami­lyen az a va­ló­ság­ban volt. A Meèiar-ko­r­mány a hely­ze­tet csak ne­he­zí­tet­te, és a ma­gya­ro­kat Nyu­ga­ton ál­do­zat­nak te­kin­tet­ték, s a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban be­állt hely­ze­tet újabb „ke­let-eu­ró­pai” pus­ka­po­ros hor­dó­ként ér­zé­kel­ték.
A kér­dés vi­szont to­vább­ra is ugyan­az: men­­nyi­re vál­to­zott meg a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra vo­nat­ko­zó szem­lé­let a Meèiar-ko­r­mány 1998-ban be­kö­vet­ke­zett bu­ká­sa után. Min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint meg­vál­to­zott, de még min­dig nem an­­nyi­ra, mint ahogy azt sok szlo­vák óhaj­ta­ná. A meèiari örök­ség még min­dig je­len van, így a ma­gya­ro­kat gyak­rab­ban te­kin­tik ál­do­zat­nak, mint part­ner­nek a szlo­vá­ki­ai de­mok­rá­ci­á­nak a kor­mány ál­tal – amely­nek 2006-ig a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja is tag­ja volt – szor­gal­ma­zott vis­­sza­ál­lí­tá­sát szol­gá­ló pár­be­széd­ben.
A tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom­ban a hi­va­tá­sos meg­fi­gye­lők és elem­zők két tí­pu­sát kü­lön­böz­tet­het­jük meg. Az egyik­hez a kor­tör­té­net mű­ve­lői tar­toz­nak (an­go­lul con­tem­po­ray, né­me­tül Zeit­geschichte). Per­sze kér­dé­ses, hogy mi­lyen mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ják őket Seton-Watson és má­sok ré­geb­bi mun­kái, men­­nyi­re hasz­nál­ják a szlo­vá­kok és ma­gya­rok jel­lem­zé­sé­vel kap­cso­la­tos meg­ál­la­pí­tá­so­kat és fo­gal­ma­kat. Más szó­val: men­­nyi­ben haj­lan­dók, il­let­ve ké­pe­sek a kö­zel­múlt tör­té­ne­tét a je­len­hez vi­szo­nyít­va ele­mez­ni, füg­get­len­sé­get meg­őr­ző mód­szer­rel. A má­sik tí­pust a po­li­to­ló­gu­sok, a tár­sa­da­lom­tu­dó­sok, de a Szlo­vá­kia és Kö­zép-Eu­ró­pa prob­le­ma­ti­ká­ját kü­lön­bö­ző szin­ten is­me­rő ér­tel­mi­sé­gi­ek al­kot­ják. Egyes mű­ve­ik szín­vo­na­la ki­elé­gí­tő, a szer­zők kel­lő ku­ta­tá­sok­ra tá­masz­kod­nak, má­sok vi­szont töb­bé-ke­vés­bé fel­szí­ne­sek, csu­pán is­mét­lik a már ko­ráb­ban má­sok ál­tal meg­ír­ta­kat. Amen­­nyi­ben a tör­té­né­szek oly­kor a ré­geb­bi kon­cep­ci­ók ha­tá­sa alá ke­rül­nek Kö­zép-Eu­ró­pa je­len­ko­ri tör­té­ne­té­re vo­nat­ko­zó szem­lé­le­tük­ben, ugyan­ez ér­vé­nyes a po­li­to­ló­gu­sok­ra is, akik szá­má­ra oly­kor nem­csak a fe­lü­le­tes tény­ke­ze­lés fél­re­ve­ze­tő, ha­nem Eu­ró­pa „ke­le­ti” tér­sé­gé­nek sa­já­tos jel­le­gű át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­ta­i­ra vo­nat­ko­zó egyik-má­sik el­mé­le­ti mo­dell is. Eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban meg kell je­gyez­ni, hogy a volt szo­ci­a­lis­ta geo­po­li­ti­kai, fej­lő­dés­tör­té­ne­ti és struk­tu­rá­lis (szo­ci­o­ló­gi­ai, gaz­da­sá­gi) jel­lem­zé­sek ob­jek­tív szem­pont­ból tör­té­nő meg­íté­lé­se is el­tér a nyu­gat-eu­ró­pai ál­la­mok ér­té­ke­lé­sé­től. Eb­ben a te­kin­tet­ben fon­tos sze­re­pet ját­szik az „et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mus” fo­gal­má­nak el­mé­le­ti konst­ruk­ci­ó­ja, amely a nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak im­ma­nens tar­to­zé­ka­ként je­le­nik meg. En­nek po­li­ti­kai esz­köz­ke­ze­lé­se a nyu­gat-eu­ró­pai mé­di­á­ban és tu­do­má­nyos mun­kák­ban a köl­csö­nös kü­lönb­ség­té­tel lé­nye­ges jel­lem­je­gyé­nek szá­mít. A kö­zép-eu­ró­pai „et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mus” ér­tel­me­zé­sé­nek és fo­gad­ta­tá­sá­nak fon­tos sze­re­pe van a tár­sa­dal­mi ala­ku­lás di­na­mi­ká­já­nak és fej­lő­dé­si irá­nyá­nak komp­lex ér­té­ke­lé­sé­ben.
Ezek után há­rom kér­dés­kör­re össz­pon­to­sít­va sze­ret­nék át­te­kin­tést nyúj­ta­ni a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok nyu­gat-eu­ró­pai meg­kö­ze­lí­té­sé­nek ku­ta­tá­sa alap­ján ki­raj­zo­ló­dó kép­ről.
Elő­ször a „Kö­zép-Eu­ró­pá”-t és „Ke­let-Eu­ró­pá”-t, va­la­mint e tér­ség et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mu­sát nyu­gat-eu­ró­pai ér­té­ke­lés­be ágyaz­va kí­vá­nom lát­tat­ni. A má­sik, a meg­elő­ző­vel ös­­sze­füg­gő kér­dés­kört ma­ga a Kö­zép-Eu­ró­pa- és Ke­let-Eu­ró­pa-fo­ga­lom je­len­ti. A nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok prob­le­ma­ti­ká­ja csu­pán egyi­ke azok­nak a té­mák­nak, ame­lyek Nyu­ga­ton a saj­tó­ban és az em­be­rek gon­dol­ko­dá­sá­ban a ho­má­lyos „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom­hoz kö­tőd­nek. A ma­gyar ki­sebb­ség ké­pe is rész­ben Kö­zép-Eu­ró­pa kü­lön­bö­ző or­szá­ga­i­ról ki­ala­kult tör­té­ne­ti ké­pet tük­rö­zi. Fon­tos meg­is­mer­ni, hogy Nyu­ga­ton mit ér­te­nek ez alatt a fo­ga­lom alat­t, és mi­ként vál­to­zott e fo­ga­lom tar­tal­ma 1989 óta. Har­mad­szor: nem ér­dek­te­len az elem­zők, a tár­sa­da­lom­tu­dó­sok és az új­ság­írók el­fo­gult­sá­ga és szub­jek­ti­viz­mu­sa, va­la­mint a for­rá­sok kér­dé­se sem. Az a fej­le­mény, hogy Szlo­vá­kia nem­rég az Eu­ró­pai Unió tel­jes jo­gú tag­ja lett, min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint vál­to­zást idéz elő a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos szem­lé­let­ben és a ró­la ki­raj­zo­ló­dó kép ala­ku­lá­sá­ban. Szlo­vá­kia si­ke­res uni­ós in­teg­rá­ci­ó­ja szem­pont­já­ból a ma­gyar ki­sebb­ség­nek és hely­ze­té­nek a több­sé­gi tár­sa­da­lom sze­mé­ben vég­be­me­nő át­ala­ku­lá­sa fon­tos, a de­mok­rá­cia érett­sé­gé­nek és a po­li­ti­kai kul­tú­ra fej­lett­ség­ének fok­mé­rő­je lesz. Per­sze ez nem azt je­len­ti, hogy az Eu­ró­pai Unió ké­pes len­ne se­gí­te­ni Szlo­vá­ki­á­nak a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­ban: más­részt vi­szont a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai interetnikus vi­szo­nyok ke­ze­lé­sé­nek és kon­szo­li­dá­lá­sá­nak me­cha­niz­mu­sai hoz­zá­já­rul­hat­nak az ilyen jel­le­gű kap­cso­la­tok meg­ol­dá­sá­hoz a mul­ti­kul­turális nyu­gat-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak­ban. Ugyan­ak­kor va­ló­szí­nű­leg sor ke­rül a mul­ti­kul­turális prob­lé­mák eu­ró­pai leg­ma­ga­sabb szin­tű egye­te­mes stra­té­gi­á­já­nak kialakítására.10
A nyu­ga­ti saj­tó­ban ér­vé­nye­sü­lő tá­jé­koz­ta­tá­si mó­dok vizs­gá­la­ta és a tu­do­má­nyos ter­mé­kek elem­zé­se új szem­lé­le­tet visz be­le an­nak meg­íté­lé­sé­be, hogy mi­lyen mér­ték­ben vál­to­zott meg a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra, a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­re és Szlo­vá­kia ál­ta­lá­nos po­li­ti­kai sta­bi­li­tá­sá­ra ki­ter­je­dő fel­fo­gás. Ugyan­ak­kor a Szlo­vá­ki­á­ra és bel­ső prob­lé­má­i­ra irá­nyu­ló, kí­vül­ről jö­vő kri­ti­kus szem­lé­let le­he­tő­vé te­he­ti a meg­ol­dá­su­kat szol­gá­ló ob­jek­tí­vebb meg­kö­ze­lí­tést. A nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó és tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom, amely­re dol­go­za­tom­ban hi­vat­ko­zom, el­ső­sor­ban Auszt­ri­á­ra és Hol­lan­di­á­ra ter­jed ki.
Szlo­vá­kia és a szlo­vák tár­sa­da­lom hol­land és oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sa

Az Eu­ró­pai Unió 10 tag­gal tör­tént ki­bő­ví­té­se va­ló­szí­nű­leg a 21. szá­za­di Eu­ró­pa egyik leg­je­len­tő­sebb ak­tu­sa. Bár úgy tűn­het­ne szá­munk­ra, hogy az Eu­ró­pai Unió és an­nak ad­mi­niszt­ra­tív ap­pa­rá­tu­sa a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai fej­lő­dé­si fel­té­te­lek meg­íté­lé­sé­ben kel­lő­kép­pen ob­jek­tív, a leg­na­gyobb prob­lé­mát a volt szov­jet tömb ál­la­ma­i­ban a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai ál­la­po­tok­ra vo­nat­ko­zó be­rög­ző­dött csö­ke­vé­nyes gon­do­lat­me­ne­tek és le­egy­sze­rű­sí­tő szem­lé­le­tek nyom­vo­na­lá­ba szo­ru­ló, ros­­szul tá­jé­ko­zott új­ság­írók, po­li­ti­ku­sok és egyes fel­szí­nes nyu­gat-eu­ró­pai szak­em­be­rek né­ze­tei je­len­tik.
Szlo­vá­kia hol­land és oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sát vizs­gál­va két cso­port­ra össz­pon­to­sí­tom a fi­gyel­met: egy­részt az új­ság­írók­ra és szak­em­be­rek­re, akik mér­ték­adó né­ze­te­ket kép­vi­sel­nek. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben meg kell ál­la­pí­ta­ni, hogy mind Auszt­ri­á­nak, mind Hol­lan­di­á­nak je­len­leg van­nak ki­sebb-na­gyobb gond­jai a ki­sebb­sé­gek­kel, mind­két or­szág­ban prob­lé­mát je­len­te­nek az alochton, va­gyis a be­ván­do­rolt ki­sebb­sé­gek. Auszt­ri­á­ban ezt a prob­lé­mát a mé­dia fő­leg Haider po­pu­lis­ta FPÖ-jének (Frei­heit­liche Par­tei Öster­re­ich­s) 1999-es vá­lasz­tá­si győ­zel­mét kö­ve­tő­en és a kor­mány 2000-ben tör­tént meg­ala­ku­lá­sa után kezd­te fes­zeget­ni.11 Auszt­ri­á­ban hi­va­ta­lo­san a kö­vet­ke­ző au­toch­ton (ős­la­kos) ki­sebb­sé­ge­ket tart­ják nyil­ván: hor­vá­tok, szlo­vé­nek, ma­gya­rok, cse­hek, szlo­vá­kok és ro­mák. Ezek az FPÖ kor­mány­ra ke­rü­lé­se után ag­gá­lya­ik­nak ad­tak han­got a ki­sebb­sé­gek tá­mo­ga­tá­sát szol­gá­ló pénz­jut­ta­tás csök­ke­né­se mi­att, s kö­ve­tel­ték a tör­vé­nyes jog­vé­de­lem mó­do­sí­tá­sát, be­le­ért­ve a né­me­tül be­szé­lő la­kos­ság szá­má­ra az oszt­rák ál­la­mot „nem­zet­ál­lam­ként” meg­ha­tá­ro­zó al­kot­mány mó­do­sí­tá­sát is, va­la­mint Auszt­ri­át a több­nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok ál­la­ma­ként új­ra­de­fi­ni­á­ló al­kot­má­nyos rögzítést.12 Eb­ben az idő­ben a csat­la­ko­zó eu­ró­pai or­szá­gok sok­kal mér­sé­kel­teb­ben re­a­gál­tak a jobb­ol­da­li po­pu­lis­ták rész­vé­te­lé­re a kor­mány­ban, mint ma­ga az Eu­ró­pai Unió, amely szank­ci­ó­kat ve­ze­tett be Auszt­ria el­len. Ki­vé­telt a Cseh Köz­tár­sa­ság mérv­adó na­pi­lap­jai kép­vi­sel­tek, ahol a köz­vé­le­mény el­len­sé­ge­sen vi­sel­te­tett Auszt­ri­á­val szem­ben, fő­ként az oszt­rák rész­ről mind­un­ta­lan le­beg­te­tett Beneš-dekré­tumok és a temelíni atom­erő­mű miat­t.13 Ezért a 2000. év egy­faj­ta át­tö­rést je­len­tett Szlo­vá­kia oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sát il­le­tő­en is. Szlo­vá­kia, il­let­ve a szlo­vák kül­po­li­ti­ka, ame­lyet Auszt­ria nem vett tűz alá, te­kin­tély­re tett szert, fő­ként az SPÖ (Sozialistische Par­tei Öster­re­ich­s) és az ÖVP (Öster­re­ichis­che Volkspartei) ber­ke­i­ben. Egyi­de­jű­leg ez mér­sé­kel­te a Szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni kri­ti­kai ma­ga­tar­tást, és for­du­la­tot ho­zott a szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus ve­szé­lyé­nek meg­íté­lé­sé­ben, hisz ma­gát Auszt­ri­át is szank­ci­ók ér­ték Haider és tár­sai na­ci­o­na­lis­ta és an­ti­sze­mi­ta meg­nyi­lat­ko­zá­sai mi­att. Ez­zel kap­cso­lat­ban ta­lán em­lí­tést ér­de­mel az a tény, hogy 2000-ben a rab­bik vi­lág­kong­res­­szu­sa Bécs he­lyett, ahol ere­de­ti­leg kel­lett vol­na meg­tar­ta­ni, Po­zsony­ban zaj­lott le. Az ok az ag­gá­lyos oszt­rák po­li­ti­kai hely­zet volt, és ezen a bé­csi zsi­dó hit­köz­ség­nek a kong­res­­szus­ra szánt nagy­vo­na­lú pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­si aján­la­ta sem­mit sem vál­toz­ta­tot­t.14
Auszt­ri­á­ban az 1989 utá­ni ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­nak meg­van­nak a ma­ga te­her­té­te­lei. Az oszt­rák Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um mel­lett 1993-ban szlo­vák ki­sebb­sé­gi ta­nács ala­kult, a szlo­vá­ko­kat 1993-ban nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség­ként is­mer­ték el (né­me­tül Volks­grup­pe). Ugyan­eb­ben az év­ben ki­sebb­sé­gi be­so­ro­lást kap­tak a ro­mák is.15 Er­re vi­szont az oszt­rák na­ci­o­na­lis­ták bom­ba­me­rény­le­tek­kel re­a­gál­tak. 1994-ben bom­ba rob­bant a kla­gen­fur­ti szlo­vén is­ko­lá­ban, és több ki­sebb­sé­gi ak­ti­vis­ta bom­bát tar­tal­ma­zó kül­de­ményt ka­pott. Ezt kö­ve­tő­en még két me­rény­let kö­vet­ke­zett: a hor­vá­tok ál­tal la­kott bur­gen­lan­di Sti­natz köz­ség­ben és a ro­mák ál­tal la­kott Ober­wart­ban, ez utób­bi négy ha­lá­los ál­do­za­tot követelt.16
Ger­hard Baum­gart­ner az Öester­re­ich Geschichte und aktuelle Sit­u­a­tion der Volks­grup­pen­ben ír­ja, hogy az oszt­rák ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­nak a kül­po­li­ti­ká­tól va­ló füg­gé­se 1989 után még erő­tel­jes­eb­bé vált. Az év­ti­ze­dek óta tar­tó ha­tár­zár meg­szű­né­se nyo­mán meg­nőtt az ér­dek­lő­dés a ki­sebb­sé­gi nyel­vek irán­t. A Szlo­vá­ki­á­ban meg­ala­kult kor­mányt kon­zer­va­tív­nak és na­ci­o­na­lis­tá­nak nevez­i.17 Több, 1993–1998 kö­zött oszt­rák jo­gá­szok­tól és tör­té­né­szek­től szár­ma­zó és a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek­kel, te­hát el­ső­sor­ban a ma­gyar ki­sebb­ség­gel fog­lal­ko­zó mun­ká­ban a Meèiar-ko­r­mányt na­ci­o­na­lis­tá­nak mi­nő­sí­tik. Fő­ként a bé­csi Ke­let- és Kö­zép-Eu­ró­pai In­té­zet­ben (Insti­tut für Ost- und Mit­teleu­ropa) szü­le­tett, Ar­nold Sup­pan és Vale­ria Heuberg­ertől szár­ma­zó mű­vek­ben, a gra­zi egye­te­men ok­ta­tó jog­tör­té­nész Josef Marek mun­ká­i­ban, va­la­mint súly­pont­inak szá­mí­ta­nak Ger­ald Stourzha ta­nul­má­nyai is, aki a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ki­sebb­sé­ge­i­nek prob­lé­má­ját eu­ró­pai és ame­ri­kai ös­­sze­ha­son­lí­tó kon­tex­tus­ban vizs­gál­ja, mi­köz­ben a fő hang­súlyt a de­mok­rá­ci­á­ra és a pol­gá­ri el­vek­re he­lye­zi. A gra­zi Oszt­rák Em­ber­jo­gi In­té­zet ér­de­kes ki­ad­ványt je­len­te­tett meg az et­ni­kai ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zó, ne­ves szak­em­be­rek rész­vé­te­lé­vel tar­tott nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia anya­gá­ból. Az inns­bruc­ki egye­tem pro­fes­­szo­ra, Christoph Pan elő­adá­sá­ban olyan táb­lá­za­tot is­mer­te­tett, amely az eu­ró­pai ál­la­mo­kat asze­rint kü­lön­böz­te­ti meg, hogy ki­sebb­sé­ge­ik mi­lyen szám­arányt je­len­te­nek az or­szág össz­la­kos­sá­gá­nak lé­lek­szá­má­hoz ké­pest, va­la­mint a sta­bi­li­tás, il­let­ve az egyes or­szá­gok­nak az eu­ró­pai biz­ton­ság szem­pont­já­ból ve­szély­for­rást je­len­tő sze­rep alap­ján. Eb­ben a táb­lá­zat­ban Szlo­vá­kia Ro­má­ni­á­val együtt sze­re­pel az et­ni­kai fe­szült­ség, va­la­mint a több­sé­gi la­kos­ság és a ma­gyar ki­sebb­ség kö­zöt­ti po­ten­ci­á­lis konf­lik­tu­sok meze­jében.18
Az Auszt­ria és Szlo­vá­kia kö­zöt­ti kap­cso­la­tok és men­tá­lis tér­ké­pek cí­mű mun­ká­já­ban Ivan Sip­ták Auszt­ri­á­ban élő szlo­vák szár­ma­zá­sú po­li­to­ló­gus meg­ál­la­pít­ja, hogy az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­se fo­lya­mán az oszt­rák Szlo­vá­kia-kép ala­ku­lá­sá­ban meg­ha­tá­ro­zó a szlo­vák mun­ka­erő be­özön­lé­se mi­at­ti fé­le­lem. Vé­le­mé­nye sze­rint a leg­élet­ké­pe­sebb szte­re­o­tí­pi­ák a hi­deg­há­bo­rú idő­sza­ká­ból szár­maz­nak, és je­len­leg kulcs­sze­re­pet ját­sza­nak az uni­ós át­lag­pol­gár szá­má­ra. Em­lí­tést tesz a li­be­ra­liz­mus hi­á­nyá­ról, a po­li­ti­kai in­sta­bi­li­tás­ról és az autorit­er ha­ta­lom­gya­kor­lás­ról. Sip­ták két oszt­rák vá­ros­ban, Bécs­ben és Graz­ban köz­vé­le­mény-ku­ta­tást vég­zett. Több mint 200 alany­nak tett fel két kér­dést: Mi jut eszé­be a Szlo­vá­kia szót hall­va? Mi­re gon­dol, ha a szlo­vák szót hall­ja? A szlo­vák ál­lam­mal kap­cso­lat­ban az an­ti­de­mok­ra­ti­kus, in­sta­bil, bü­rok­ra­ti­kus jel­zők jöt­tek a meg­kér­de­zet­tek nyel­vé­re. A szlo­vá­kok­ról az a vé­le­mé­nyük, hogy kon­zer­va­tí­vak, si­ker­él­mény nél­kü­li­ek, lop­nak, sze­gé­nyek, na­ci­o­na­lis­ták (fő­ként a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­ben), dol­go­sak, ven­dég­sze­re­tők. Az oszt­rák Szlo­vá­kia-kép mind­má­ig szte­re­o­tí­pi­ák és a bű­nö­zés­sel, a kor­rup­ci­ó­val és a na­ci­o­na­liz­mus­sal kap­cso­la­tos köz­he­lye­ken ala­pul. Ezt a ké­pet erő­sí­tet­ték az oszt­rák mér­vadó na­pi­lap­ok, ame­lyek bár nem ír­tak so­kat Szlo­vá­ki­á­ról, de fő­ként a Meèiar-ko­r­mányza­tok ide­jén Szlo­vá­ki­át ne­ga­tív be­ál­lí­tás­ba helyezték.19 Sőt, még a vi­szony­lag szlo­vák­ba­rát Cristoph Thanei, a Stan­dard cí­mű lap Po­zsony­ban élő tu­dó­sí­tó­ja is Nation­al­is­tis­ch­er Brand­s­tifter am Wek, antiun­garische Stim­mung­mache und Dek­mälschän­dun­gen in der Slowakei cím­mel je­len­te­tett meg cik­ket Szlovák­iáról.20
A Szlo­vá­ki­á­ról szó­ló ne­ga­tív né­ze­tek ára­da­tá­ban el­is­me­rést ér­dem­lő mun­kát vég­zett Gabriel Matzner-Holzer nagy­kö­vet as­­szony Auszt­ria és Szlo­vá­kia köl­csö­nös meg­is­me­ré­se és kö­ze­le­dé­sük elő­moz­dí­tá­sa ér­de­ké­ben. Si­ke­rült be­mu­tat­nia Szlo­vá­ki­át az oszt­rá­kok­nak Az is­me­ret­len Szlo­vá­kia egy oszt­rák hölgy sze­mé­vel cí­mű szel­le­mes és ér­de­kes köny­vé­ben, mely szlo­vák for­dí­tás­ban is meg­je­lent. Vé­gig­utaz­ta egész Szlo­vá­ki­át, és an­nak ter­mé­sze­ti szép­sé­ge­it egy 2001-re szó­ló kéz­zel fes­tett naptárban örö­kí­tet­te meg. De az ilyes­faj­ta Szlo­vá­kia irán­ti ér­dek­lő­dés és az ös­­sze­füg­gé­sek mé­lyebb meg­is­me­ré­se irán­ti szán­dék mind­ed­dig in­kább ki­vé­tel­nek számít.21
Hol­lan­dia, Auszt­ri­á­tól el­té­rő­en, nem ke­rült szem­be az et­ni­kai an­ta­go­niz­mus tör­té­nel­mi prob­lé­má­já­val. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ta­lán csak a frí­zek hely­ze­te jö­het szám­ba. A fríz nyel­vet mint érint­ke­zé­si nyel­vet mint­egy 300 ezer la­kos hasz­nál­ja Hol­lan­dia észa­ki ré­szén. A frí­zek a hol­land nem­zet ré­szé­nek tart­ják ma­gu­kat, mi­köz­ben a fríz nyelv Hol­lan­di­á­ban – Dá­ni­á­tól és Né­met­or­szág­tól el­té­rő­en – a Fies­land tar­to­mány­ban hi­va­ta­los nyelv­nek szá­mít.
Ugyan­ak­kor je­len­leg Hol­lan­di­á­ban ko­moly prob­lé­mát je­len­te­nek a be­ván­dor­lók, akik a 16 mil­li­ó­nyi össz­la­kos­ság 12%-át te­szik ki. Két al­cso­port­ra oszt­ha­tók: egy­részt a volt gyar­ma­tok­ról szár­ma­zó sze­mé­lyek­re, akik töb­bé-ke­vés­bé in­teg­rá­lód­tak a hol­land tár­sa­da­lom­ba, már csak an­nál fog­va is, hogy be­szél­nek hol­lan­dul; más­részt a ma­rok­kói, a tö­rök­or­szá­gi me­ne­kül­tek­re, akik az 1960-as évek ele­jé­től te­le­ped­tek le Hol­lan­di­á­ban, ezek fő­leg hol­lan­dul nem be­szé­lő mus­zlimok. Ezért in­teg­rá­lá­suk a hol­land tár­sa­da­lom­ba bo­nyo­lul­tabb kér­dés. A 2002 má­ju­sá­ban meg­gyil­kolt po­pu­lis­ta po­li­ti­kai ve­zér, Pima For­tuy­na pél­dá­ja il­luszt­rá­ci­ó­ként jel­zi azt a prob­lé­mát, amel­­lyel az eu­ró­pai tár­sa­da­lom­nak a jö­vő­ben egy­re in­kább szem­be kell majd néz­nie, s amely szo­ro­san ös­­sze­függ Eu­ró­pa bel­biz­ton­sá­gá­val és a ter­ro­riz­mus el­le­ni har­c­cal.22 Ha az et­ni­kai és val­lá­si ki­sebb­ség­hez tar­to­zó be­ván­dor­lók min­den­áron meg akar­ják őriz­ni el­té­rő iden­ti­tá­su­kat, az­az nem haj­lan­dók be­le­egyez­ni ab­ba, hogy el­ke­rül­he­tet­len a be­fo­ga­dó tár­sa­da­lom­ba va­ló in­teg­rá­ló­dás bi­zo­nyos fo­ka, ak­kor fel­me­rül a kér­dés: ho­gyan ke­rül­he­ti el, il­let­ve ké­pes-e el­ke­rül­ni a de­mok­ra­ti­kus struk­tú­rák dez­in­te­grálódását, s egy­ben úr­rá len­ni az as­­szi­mi­lá­lás­ra kép­te­len ki­sebb­ség je­len­lé­tén, amely po­li­ti­kai kö­ve­te­lé­se­i­vel, kul­tu­rá­lis ér­ték­rend­jé­vel és szo­ci­á­lis ma­ga­tar­tá­sá­val ve­szé­lyez­tet­he­ti az eu­ró­pai egyen­súlyt és a szo­ci­á­lis ko­hé­zi­ót. Az eu­ró­pai pol­gá­rok­nak el­ső­ren­dű ér­de­kük fű­ző­dik sta­bil de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nye­ik és a de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai kul­tú­ra meg­óvá­sá­hoz, ugyan­ak­kor ve­szé­lyez­te­tett­sé­gi ér­zé­se­ik is tá­mad­nak a nagy­szá­mú emig­ráns cso­por­tok be­özön­lé­se mi­att.
Szlo­vá­kia a töb­bi, szá­mot­te­vő ki­sebb­ség in­teg­rá­lá­sá­ban nagy ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­ző kö­zép-eu­ró­pai or­szág­hoz ha­son­ló­an ta­lán in­for­má­ció­for­rás­ként és bi­zo­nyos mér­ték­ben pél­da­ként szol­gál­hat­na a fej­lett eu­ró­pai or­szá­gok szá­má­ra a több­ség és a ki­sebb­ség együtt­élé­sé­nek ke­ze­lé­sé­ben. Ter­mé­sze­te­sen nem he­lyez­he­tő egy­azon po­zí­ci­ó­ba pél­dá­ul a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a mus­zlim be­ván­dor­lók­kal, de ki­ta­pint­ha­tók bi­zo­nyos kö­zös, a ki­épült és épü­lő de­mok­ra­ti­kus in­té­ze­tek egyen­sú­lyá­nak meg­tar­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő, az et­ni­kai és a val­lá­si plu­ra­liz­mus­sal, va­la­mint a ki­sebb­sé­gek fo­gya­té­kos in­teg­rá­lá­sá­val konf­ron­tált kö­zös vo­ná­sok.
Szlo­vá­kia hol­land rész­ről jö­vő meg­íté­lé­se so­rán fon­tos a lá­tó­szög be­ál­lí­tá­sa, el­en­ged­he­tet­len a tör­té­ne­ti kö­zeg vizs­gá­la­ta. Hol­lan­dia ha­gyo­má­nyos nyu­gat­ori­en­tált­sá­gá­nál fog­va, te­kin­tet­tel a ten­ge­ren­tú­li ke­res­ke­de­lem és posztkoloniális kap­cso­la­tok­ra, ti­pi­kus nyu­gat-eu­ró­pai or­szág. At­lan­ti irá­nyult­sá­ga foly­tán a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi vi­szo­nyok irán­ti ér­zék és az ide­vá­gó is­me­re­tek kor­lá­to­zot­tak, ez a geo­po­li­ti­kai tér­ség csak má­sod­la­gos je­len­tő­sé­gű szá­má­ra, csu­pán al­kal­mi, for­du­la­tot je­len­tő ese­mé­nyek kap­csán nyil­vá­nul meg ér­dek­lő­dés irán­ta. Szlo­vá­kia Hol­lan­dia szá­má­ra is­me­ret­len en­ti­tás­nak szá­mí­tott, a kap­cso­la­tok ala­ku­lá­sa a volt Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kö­tő­dött. Az át­lag hol­lan­di­ai ál­lam­pol­gár – akik­kel mó­dom­ban állt be­szél­get­ni, Szlo­vá­ki­á­nak az EU-ba va­ló be­lé­pé­sét meg­elő­ző­en, majd az EU-ba tör­tént fel­vé­tel­ét kö­ve­tő­en – nem tud­ta, hogy Cseh­szlo­vá­kia már nem lé­te­zik. Szlo­vá­ki­át össze­té­vesz­tik Szlo­vé­ni­á­val, és Cseh­szlo­vá­kia tu­da­tuk­ban el­vá­laszt­ha­tat­la­nul ösz­­sze­fo­nó­dik Prá­gá­val és Ale­xan­der Dubèekkel, eset­leg a prá­gai ta­vas­­szal, a szov­jet meg­szál­lás­sal (több­nyi­re Milan Kun­dera 1968-ról szó­ló nép­sze­rű film­jé­re emlékezve).23 Az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sét po­zi­tí­van fo­gad­ják, ro­kon­szen­ves, alt­ru­is­ta ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­ta­nak az­zal az el­vá­rás­sal, hogy az új ta­gok fel­vé­te­le se­gít­sé­get je­lent Ke­let-Eu­ró­pá­nak, il­let­ve elő­moz­dít­ja a poszt­kom­mu­nis­ta ál­la­mok gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sát. Fel­fo­gá­suk­ban Szlo­vá­kia Ke­let-Eu­ró­pá­hoz tar­to­zik. Ez­zel kap­cso­lat­ban utal­ni kell ar­ra, hogy Szlo­vá­kia fen­ti meg­íté­lé­se és be­so­ro­lá­sa ös­­sze­függ Eu­ró­pa volt bi­po­lá­ris meg­osz­tott­sá­gá­val, va­gyis a ke­let­re és nyu­gat­ra osz­tó po­li­ti­kai ha­tár­ral, de Eu­ró­pa geo­grá­fi­ai ala­pon nyug­vó Eu­ró­pa-szem­lé­le­té­vel is. Az Eu­ró­pa nyu­ga­ti te­rü­le­tén fek­vő Hol­lan­di­á­ból néz­ve Szlo­vá­kia va­ló­ban Eu­ró­pa ke­le­ti ré­szé­hez tar­to­zó­nak tűn­het. Ez a szem­lé­let nem ér­tel­mez­he­tő úgy, mint ahogy er­re a ki­lenc­ve­nes évek­ben a Meèiar-ko­r­mányza­tok ide­jén több kül­föl­di, de még ha­zai po­li­ti­kai elem­ző is tö­re­ke­dett, hogy tud­ni­il­lik Szlo­vá­kia Cseh­or­szág­tól és Ma­gyar­or­szág­tól el­té­rő­en sok­kal in­kább Ke­let-Eu­ró­pá­hoz, mint Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz tar­tozik.24
Hol­lan­di­á­ban a la­kos­ság rend­kí­vül szűk ré­te­gét kép­vi­se­lik azok az ér­tel­mi­sé­gi­ek, akik rit­kán – fő­leg 1989, il­let­ve 1993 óta, majd ami­kor vé­get ért a meèiari éra és Szlo­vá­kia be­ke­rült az EU-ba – egy-­e­gy írást Szlo­vá­ki­á­ról meg­je­len­tet­nek.25 Je­len­leg ezek­ben az írá­sok­ban Szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban az egy­ko­ri ŠtB (Ál­lam­biz­ton­sá­gi Ha­tó­ság) ar­chí­vu­mi anya­ga­i­nak és az együtt­mű­kö­dők sze­mé­lyi ad­ta­inak meg­je­len­te­té­sé­vel kap­cso­la­tos kér­dé­sek szá­mí­ta­nak ér­de­kes­nek, te­hát a de­mok­rá­cia meg­ala­po­zá­sa és a kom­mu­nis­ta múlt­tal va­ló leszá­molás.26 Ér­te­lem­sze­rű, hogy ma­gá­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a per­ci­pi­á­lá­sa fo­ko­za­tos vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül: a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti gyü­möl­csö­ző fej­lő­dés­ké­pet mu­ta­tó de­mok­rá­ci­á­tól a szov­jet tömb­höz csa­tolt szür­ke­ség­be ve­sző kom­mu­nis­ta or­szá­gon át. A hol­lan­dok 1989 után szem­be­sül­tek a Bal­ká­non ki­tört, vé­res há­bo­rú­ba tor­kol­ló et­ni­kai el­len­té­tek so­ro­za­tá­val. Eh­hez ké­pest Cseh­szlo­vá­kia „bár­so­nyos” szét­vá­lá­sa ked­ve­ző­en ha­tott. Ugyan­ak­kor Koen Koch hol­land po­li­to­ló­gus sze­rint a hol­land új­ság­írók és szak­em­be­rek 1993 utá­ni vé­le­ke­dé­se Szlo­vá­ki­á­ról több­nyi­re ne­ga­tív ki­csen­gé­sű. En­nek okát a fel­szí­nes­ség­ben, a szlo­vá­kok­ról ki­ala­kult ma­gyar szte­re­o­tí­pi­ák ne­ga­tív ha­tá­sá­ban és a me­èia­riz­mus­nál meg­re­ke­dő szem­lé­let­ben lát­ja. Rá­mu­tat ar­ra, hogy míg a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről tá­jé­koz­ta­tó hol­land saj­tó be­ál­lí­tott­sá­ga egy­oldalúbb volt – bí­rá­ló élű Szlo­vá­ki­á­val szem­ben, ami egy­be­mos­ta a szél­ső­sé­ges né­ze­te­ket és a nem­ze­ti ér­zé­keny­sé­get –, nél­kü­löz­ve a ma­gyar ol­da­lon is meg­le­vő egyes na­ci­o­na­lis­ta ten­den­ci­ák­kal szem­be­ni kri­ti­kát és a ma­gyar ir­re­den­tiz­mus­tól va­ló fé­le­lem­ből fa­ka­dó szlo­vák be­ideg­ző­dé­sek va­lós sú­lyá­nak ér­zé­ke­lé­sét, Cseh­szlo­vá­kia ket­té­vá­lá­sát il­le­tő­en ob­jek­tí­vebb han­got ütött meg. A köz­tu­dat­ba be­ke­rült az a tény, hogy Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­ra nem­csak a „szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus” kö­vet­kez­mé­nye­ként ke­rült sor, ha­nem ös­­sze­füg­gött az el­té­rő gaz­da­sá­gi hely­zet­tel, va­la­mint a cseh na­ci­o­na­liz­mus­sal és a cse­hek óha­já­val: csat­la­koz­ni a Nyu­gat­hoz ami­lyen gyor­san csak lehet.27 Más­részt a ma­gyar ki­sebb­ség prob­lé­má­ja a le­het­sé­ges et­ni­kai konf­lik­tu­sok­tól tar­tó túl­zott ag­gá­lyo­kat ger­jesz­tett – a ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­ek­nek a nyu­ga­ti tár­sa­ik­kal jó­val hos­­szabb ide­je tar­tó kap­cso­la­tai foly­tán és a szlo­vák elit­nek a kül­föl­di po­li­ti­kai és tu­do­má­nyos fó­ru­mo­kon hi­ány­zó kel­lő jár­tas­sá­ga következtében.28 A Szlo­vá­kia irán­ti ér­dek­lő­dés 1998-at kö­ve­tő­en meg­csap­pant, a nagy mér­ték­adó na­pi­la­pok­ban, mint ami­lyen pél­dá­ul az NRC Han­dels­blad, úgy­szól­ván nem ta­lál­ha­tó Szlo­vá­ki­á­val és a ma­gyar ki­sebb­ség­gel fog­la­ko­zó va­la­mi­re­va­ló cikk. Szlo­vá­ki­á­ról az ol­csó tu­risz­ti­ka és a csat­la­ko­zó or­szá­gok jö­vő­be­ni tag­sá­ga kap­csán tör­té­nik em­lí­tés, mi­köz­ben az ér­té­ke­lés­ben a gaz­da­sá­gi szfé­ra és a csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­sok so­rán ta­pasz­talt elő­re­ha­la­dás rend­kí­vül ked­ve­ző ki­csen­gést ka­pott. Em­lí­tést ér­de­mel ta­lán René Post­ma hol­land új­ság­író­nő­nek 2002 ok­tó­be­ré­ben az NRC Han­dels­blade­ban meg­je­lent cik­ke, amely­ben Szlo­vá­ki­át az ol­csó tu­risz­ti­ka pa­ra­di­cso­ma­ként igyek­szik be­mu­tat­ni a ro­man­ti­kus Kö­zép-Eu­ró­pa szép­sé­ge­i­re vá­gyó po­ten­ci­á­lis hol­land uta­zók­nak. A cikk te­le van a Szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­tos köz­he­lyek­kel: el­bű­vö­lő ter­mé­sze­ti szép­sé­gek, el­ma­ra­dott har­ma­dik szek­tor, tö­mény al­ko­hol fo­gyasz­tá­sa, te­kin­tély­el­vű­ség­hez iga­zo­dó ma­ga­tar­tás, a ka­to­li­ciz­mus­sal ös­­sze­füg­gő mé­lyen gyö­ke­re­ző konz­er­v­a­tiviz­mus.29 Ez pe­dig a hol­land kál­vi­nis­ták­nak olyan, mint a bi­ká­nak a vö­rös posz­tó.
A Szlo­vá­ki­á­val, il­let­ve a kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ó­val kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák le­küz­dé­se szem­pont­já­ból fon­tos a szlo­vá­ki­ai tár­sa­dal­mi fej­lő­dést és hely­ze­tet kö­zel­ho­zó tá­jé­ko­zott­ság el­mé­lyí­té­se; to­váb­bi elem­zé­se­ket kell ké­szí­te­ni ar­ról, mi­lyen irány­ban fej­lőd­nek az EU-ba va­ló be­lé­pés után e geo­po­li­ti­kai tér­ség­gel kap­cso­la­tos né­ze­tek és el­kép­ze­lé­sek.
Új tren­dek és irány­za­tok a nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok és a ki­sebb­sé­gi kér­dé­sek ku­ta­tá­sá­ban

A nyu­gat-eu­ró­pai elem­zők és po­li­to­ló­gu­sok sze­rint a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai tér­ség­ben vég­be­me­nő in­teg­rá­ci­ós és re­form­fo­lya­mat ke­re­té­ben „új kör­nye­zet” (new envi­ron­men­t)30 van for­má­ló­dó­ban. A ki­sebb­sé­gek prob­le­ma­ti­ká­já­hoz – ma­gá­ban fog­lal­va a több­sé­gi la­kos­ság­hoz, il­let­ve ah­hoz az or­szág­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyu­kat, ahol él­nek, va­la­mint az anya­or­szág irán­ti kö­tő­dé­sü­ket, amel­­lyel ös­­sze­kap­csol­ja őket a kö­zös nyelv és kul­tú­ra – a tu­do­má­nyos köz­le­mé­nyek szer­zői há­rom szem­pont­ból kö­ze­lí­te­nek. Az egyik az euró­paizálás, va­gyis az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek ha­tá­sa és am­bi­va­lens jel­le­ge, to­váb­bi szem­pont a tár­sa­da­lom át­ala­ku­lá­sa és de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­sa, ami a ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­lat­ban a tu­do­má­nyos mű­vek­ben a pol­gá­ri elv al­kal­ma­zá­sá­nak mó­do­za­ta­ként je­le­nik meg.31 Az eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek hely­ze­tét az etnic­itás je­len­le­gi meg­erő­sí­té­sé­nek, fej­lő­dé­sé­nek, a kör­nye­ze­té­re gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak és az EU struk­tú­rá­i­ba va­ló imp­li­ká­lá­sá­nak kon­tex­tu­sá­ban is vizs­gá­lat alá ve­tik. Eb­ben a te­kin­tet­ben ta­lán a leg­jel­lem­zőbb pél­dát a ma­gyar stá­tus­tör­vény jelen­ti.32 Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció el­mé­lyí­té­sé­ről – a ki­sebb­sé­gek vo­nat­ko­zá­sá­ban – fo­lyó vi­ták so­rán egy­re in­kább elő­tér­be ke­rül a nem­ze­ti, il­let­ve nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek és a be­ván­dor­lók hely­ze­té­nek, te­hát az au­toch­ton és az alochton ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­nek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa. E két cso­port meg­kü­lön­böz­te­té­se ál­ta­lá­ban a kö­vet­ke­ző­kép­pen tör­té­nik: a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ön­igaz­ga­tás és au­to­nó­mia be­ve­ze­té­sé­re tö­re­ked­nek, míg a be­ván­dor­lók csu­pán kul­tu­rá­lis, eset­leg val­lás­gya­kor­lá­si jo­go­kat követel­nek,33 ami­kor is a be­ván­dor­lók az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül ilyen jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek. Je­len­leg vi­ta fo­lyik az úgy­ne­ve­zett töb­bes ál­lam­pol­gár­ság­ról, amit szá­mos ál­lam el­uta­sít. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ve­tő­dik fel a ma­gyar stá­tus­tör­vény, amely az ál­lam­pol­gár­ság je­len­leg lé­te­ző kü­lön­bö­ző for­má­i­ról foly­ta­tott vi­tá­ból in­dult ki, mi­köz­ben a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok egye­sí­té­sét és az ál­lam­pol­gár­ság egyik or­szág­ból a má­sik or­szág­ba át­nyú­ló te­rü­le­ten­kí­vü­li­ség­ét szor­gal­maz­ta. Ezt a tör­vényt a ma­gyar Or­szág­gyű­lés 2001. jú­ni­us 19-én fo­gad­ta el, azon­ban a Ve­len­cei Bi­zott­ság (European Comis­sion through Law of the Coun­cil of Europe) je­len­té­sé­ben (Je­len­tés a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek szá­má­ra az anya­ál­lam­ok ál­tal biz­to­sí­tott ked­vez­mé­nyes bá­nás­mód­ról. Jó­vá­hagy­ta a Ve­len­cei Bi­zott­ság 48. ple­ná­ris ülé­se. Ve­len­ce, 2001. ok­tó­ber 19–20.) fel­rót­ta a te­rü­le­ten­kí­vü­li­sé­get, az anya­or­szág és a ho­nos­ság kö­zöt­ti, a ki­sebb­sé­gek­re vo­nat­ko­zó prob­le­ma­ti­kus po­li­ti­kai vi­szony ki­ala­kí­tá­sát, il­let­ve az egy­ol­da­lú­sá­got, te­hát a szom­szé­dok­kal va­ló együtt­mű­kö­dés és meg­ál­la­po­dás hi­á­nyát és a szom­szé­dok kö­zöt­ti jó vi­szony eb­ből kö­vet­ke­ző meg­boly­ga­tá­sát. Ez a tör­vény el­ső­sor­ban a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség ha­tá­sá­ra, két év­vel ké­sőbb, 2003-ban Ma­gyar­or­szá­gon mó­do­sult. A je­len­le­gi nyu­gat-eu­ró­pai tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom – fő­ként az an­gol, a hol­land és a fran­cia is – a kö­zép-eu­ró­pai ma­gyar ki­sebb­ség prob­le­ma­ti­ká­ját – el­ső­sor­ban Szlo­vá­ki­á­ban és Ro­má­ni­á­ban – en­nek a tör­vény­nek a priz­má­ján ke­resz­tül szem­lé­li. Pél­da­ként meg­em­lít­he­tő a Poli­tique étrange`re cí­mű fo­lyó­irat­ban (ki­ad­ja az L’in­sti­tut Français des Rela­tions Inter­na­tionales) meg­je­lent cik­kek, ame­lyek meg­üt­köz­tek azon, hogy Ma­gyar­or­szág szu­ve­rén or­szág­ként el­fo­gad­ta az eu­ró­pai in­téz­mény ki­fo­gá­sa­it. Más­részt vi­szont a szer­zők el­töp­reng­tek azon, hogy va­jon Ma­gyar­or­szág­nak nem kel­le­ne-e szor­gal­maz­nia a ki­sebb­sé­gi jo­gok rög­zí­té­sét az eu­ró­pai alkot­mány­szerződés­ben.34 A 2004. de­cem­ber 5-én meg­tar­tott, a Ma­gya­rok Vi­lág­szö­vet­sé­ge ál­tal Ma­gyar­or­szá­gon a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról kez­de­mé­nye­zett nép­sza­va­zást az em­lí­tett cik­kek­ben pa­ra­dox mó­don gyak­ran az eu­ró­pa­i­ság­nak a na­ci­o­na­liz­mus fe­let­ti győ­zel­me­ként aposzt­ro­fál­ták. A fran­ci­ák ke­rül­ték az anya­or­szág és a nem­zet­rész ki­fe­je­zést, és ha­son­ló­an, mint a szlo­vák nyelv­ben, a les minorités hon­grois­es hors des fron­tie`res vagy a les minorite d’outre-fron­tie`res (ha­tá­ron tú­li vagy ha­tá­ron kí­vü­li ki­sebb­sé­gek) fo­gal­mat hasz­nál­ják. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben pél­da­ként kí­nál­ko­zik, hogy az anglofón iro­da­lom­ban a kin-mi­nor­i­ty fo­ga­lom hasz­ná­la­tos és Ma­gyar­or­szág szá­má­ra a kin-s­tate, il­let­ve home-­s­tate ki­fe­je­zés. E há­rom ter­mi­nust (kin-mi­nor­i­ty, kin-s­tate, home-­s­tate) hi­va­ta­lo­san hasz­nál­ta a Ve­len­cei Bi­zott­ság az anya­or­szág, te­hát Ma­gyar­or­szág ál­tal a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­nek nyúj­tott elő­nyök biz­to­sí­tá­sá­ról szó­ló hi­va­ta­los je­len­tés­ben. Ez az ál­lí­tás sze­re­pel a ja­pán, a ma­gyar­or­szá­gi, a nagy-bri­tan­ni­ai, a szlo­vá­ki­ai és a ro­má­ni­ai sze­mé­lyek­ből ál­ló szer­zői kö­zös­ség pub­li­ká­ci­ó­já­ban, amely az em­lí­tett tör­vényt a The Hun­gar­i­an Sta­tus Law Nation Bu­il­ding and/or Minor­i­ty Pro­tec­tion cí­mű kö­tet­ben bí­rá­ló­an értéke­li.35 Jó­ma­gam ez­zel a ki­fe­je­zés­sel már 1999-ben ta­lál­koz­tam egy bolzanói nyá­ri egye­te­men, ahol ma­gá­tól ér­te­tő­dő­en hasz­nál­ták an­go­lul a ma­gyar, az olasz és az oszt­rák tár­sa­da­lom­ku­ta­tók. Fel­té­te­le­zé­sem sze­rint a ma­gyar nyelv­ből an­gol­ba át­vett tü­kör­for­dí­tás­ról van szó, nem pe­dig for­dít­va. A ma­gyar nyelv­ben anya­or­szá­got, ma­gyar nem­zet­részt, il­let­ve ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat em­le­get­nek, ha a Ma­gyar­or­szág­gal szom­szé­dos or­szá­gok­ban élő ma­gya­rok­ra gon­dol­nak, mert az USA-ban és Ka­na­dá­ban élő ma­gya­rok kül­föl­di ma­gya­rok­nak szá­mí­ta­nak. Be­val­lom, hogy eb­ben a kér­dés­ben za­var­ba ke­rül­tem, hogy mi­ként for­dít­ha­tom szlo­vák­ra. A Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Et­nog­rá­fi­ai In­té­ze­té­ben kö­zöl­ték, hogy ilyen ter­mi­nus­sal nem ta­lál­koz­tak.
A ki­sebb­sé­gek­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­ta ter­mé­sze­te­sen rend­kí­vül ki­ter­jedt, ezért el­ső­sor­ban a szín­vo­na­las inter­netes fo­lyó­irat­ok­ra össz­pon­to­sí­tot­tam. Mun­ka­tár­sa­ik az eu­ró­pai prob­le­ma­ti­ka el­is­mert tu­dós szak­ér­tői kö­zé tar­toz­nak. Tud­ni kell, hogy az inter­netes fo­lyó­irat­ok­nak meg­van a nyom­dai vál­to­za­tuk is, ame­lyek csak kül­ső­leg kü­lön­böz­nek az inter­netes ki­adás­tól. Kez­det­ként az adott kér­dés­kör­rel fog­lal­ko­zó, az eu­ró­pai tu­do­má­nyos me­zőny­ben leg­je­len­tő­sebb­nek szá­mí­tó né­hány in­téz­mény pro­duk­ci­ó­já­nak, el­ső­sor­ban az alap­ve­tő el­iga­zo­dást nyúj­tó Jor­nal of Eth­nop­o­l­i­tics and Minor­i­ty Issues in Europe Eth­nop­o­lics anya­ga­i­nak és köz­le­mé­nye­i­nek elem­zé­sé­re tö­re­ked­tem, ame­lye­ket a né­met­or­szá­gi Flens­burg­ban mű­kö­dő Euro­pean Cent­re for Minor­i­ty Issues je­len­tet meg az inter­neten. A szer­zők a ki­sebb­sé­gi aka­dé­mi­ai in­téz­mé­nyek és nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek is­mert, a ki­sebb­sé­gi jo­gok­kal a vi­lág min­den tá­já­ra ki­ter­je­dő­en fog­lal­ko­zó tu­dós sze­mé­lyi­sé­gei. Töb­ben kö­zü­lük Ve­len­cé­ben az Eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Köz­pont­já­ban vé­gez­tek ku­ta­tá­so­kat, írá­sa­ik­kal az elő­ke­lő eu­ró­pai és USA-be­li tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­lyó­irat­ok­ban sze­re­pel­nek. Ter­mé­sze­te­sen pub­li­kál­nak a Queen’s papers on Euro­peani­sa­tion lon­do­ni inter­netes fo­lyó­irat­ban is. Az ox­for­di St. Antho­ny’ s Col­lege-ben a ki­sebb­sé­gek és a pol­gá­ri ér­té­kek kö­zöt­ti kap­cso­la­tok kér­dés­kö­ré­ben rend­sze­res sze­mi­ná­ri­u­mo­kat tar­ta­nak, ame­lyek­nek ál­lan­dó részt­ve­vői van­nak. A Jor­nal of Eth­nop­o­l­i­tics and Minor­i­ty Issues in Europe reep­rezen­tatív min­tá­ját nyújt­ja a ki­sebb­sé­gek­ről, va­la­mint az adott or­szá­gon vagy ré­gi­ón és az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li hely­ze­tük­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­ták­ban el­hang­zott né­ze­tek­nek.
A vizs­gált cik­kek­ben al­kal­ma­zott mód­szer­tan­ról ös­­sze­fog­la­ló­an az aláb­bi­ak mond­ha­tók el. Elő­ször is az írá­sok több­sé­ge az iro­dal­mat an­go­lul idé­zi, ab­ban az eset­ben is, ha az Eu­ró­pai Unió ke­le­ti or­szá­ga­i­nak prob­le­ma­ti­ká­ját fe­sze­ge­tik, na­gyon ke­vés olyan szer­ző sze­re­pel, aki ha­zai ere­de­tű ta­nul­mányt ele­mez­ne, va­gyis a ki­sebb­sé­gi kér­dés eu­ró­pai ta­nul­má­nyo­zá­sá­val fog­lal­ko­zó szer­ző­ket, fő­ként a ha­son­ló té­má­kon dol­go­zó kol­lé­gá­i­kat idé­zik. Ér­te­lem­sze­rű, hogy az em­ber­jo­gi és a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­ka szé­le­sebb kö­rű in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­kö­ze­lí­tést kí­ván, nél­kü­le ugyan­is nem ra­gad­ha­tók meg az adott or­szág­ban és a ré­gi­ón be­lü­li kö­rül­mé­nyek, a ki­sebb­sé­gek éle­té­nek va­lós meg­ha­tá­ro­zói, te­hát a ki­sebb­sé­gi lét mi­nő­sé­gét meg­sza­bó komp­lex té­nye­zők. Mind­ez a nem­zet­kö­zi jog­nak és az adott or­szág tör­vény­ho­zá­sá­nak szint­jén fo­lyó elem­zést kí­ván, azt a gya­kor­la­tot vizs­gál­va, hogy a ki­sebb­sé­gek mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ér­vé­nye­sít­he­tik és vé­gül is mi­ként ér­vé­nye­sí­tik jo­ga­i­kat a gya­kor­lat­ban. Te­hát el­ke­rül­he­tet­len a szé­les kö­rű mun­ka­cso­port­ok lét­re­ho­zá­sa, a hoz­zá­fér­he­tő iro­da­lom és for­rás­anyag ta­nul­má­nyo­zá­sa. Az írá­sok­ból gyak­ran hi­ány­zik az alul­ról fel­fe­lé ha­la­dó épít­ke­zés, el­sik­kad vagy fi­gyel­men kí­vül re­ked a vizs­gált ob­jek­tum kez­de­mé­nye­ző sze­re­pe, ha azt ma­gát is nem szub­jek­tum­ként ke­ze­lik. Ezért hat­nak az írá­sok­ban egyes konk­lú­zi­ók és meg­ál­la­pí­tá­sok üres­nek, mi­vel csak nem­zet­kö­zi jo­gi és fi­lo­zó­fi­ai sí­kon mo­zog­nak, kol­lé­gá­ik meg­ál­la­pí­tá­sa­i­ra ha­gyat­koz­nak, akik­nek a mű­ve­it is­me­rik, s ezek több­nyi­re an­gol nyel­vű­ek. Ke­vés szer­ző ve­szi azt a fá­rad­sá­got, hogy el­ol­vas­sa azok­ról az or­szá­gok­ról szó­ló ha­zai ere­de­tű mű­ve­ket, ame­lye­ket mun­ká­ik­ban ös­­sze­ha­son­lí­ta­nak. Ugyan­ak­kor egy­más­sal ösz­­sze nem ha­son­lít­ha­tó or­szá­go­kat von­nak pár­hu­zam­ba. Il­luszt­rá­ci­ó­ként ki­emel­he­tők azok a gon­do­la­tok, ame­lyek a Cen­ter for Strate­gies and Inter­naion­al Stud­ies in Wa­shing­ton D. C. ke­let-eu­ró­pai pro­jek­tu­mát irá­nyí­tó igaz­ga­tó­já­tól, Buga­jskitől szár­maz­nak. Egyik cik­ké­ben azt fej­te­get­te, hogy a kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ó­ban két el­len­té­tes fej­lő­dé­si trend és irány­zat vet­he­tő ös­­sze: az ön­igaz­ga­tás erő­sö­dé­se a ki­sebb­sé­gek kö­ré­ben és az etnic­itás mint ál­lam­szer­ve­zé­si elv elő­tér­be kerülése,36 más­részt vi­szont a de­mok­ra­ti­zá­lás in­téz­mé­nyi szin­tű el­mé­lyü­lé­se és a nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek­ben be­töl­tött tag­sá­gi sze­rep foly­tán a pol­gá­ri elv – az etnic­itású de­fi­ni­á­lás­sal szem­ben – erő­tel­je­sebb hang­sú­lyo­kat kí­ván. Buga­js­ki a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­tét ki­elé­gí­tő­nek tart­ja. Meg­ál­la­pít­ja, hogy a nagy ha­tár men­ti ki­sebb­sé­gek lé­te a plu­ra­lis­ta Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa gyak­ran di­ver­gens fej­lő­dé­si trend­jei kö­zöt­ti tér­hez kö­tő­dik. A több­sé­gi la­kos­ság na­ci­o­na­liz­mu­sa idéz­te elő, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség a Szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult új, 1998 utá­ni kö­rül­mé­nyek­re a po­li­ti­kai kom­mu­ni­ká­ció mód­sze­re­i­nek or­szá­gos és kom­mu­ná­lis szin­ten szor­gal­ma­zott ja­ví­tá­sá­val re­a­gált. Ez vis­­sza­hat iden­ti­tá­sá­nak és et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sá­nak erő­sí­té­sé­re, ami vi­szont a több­sé­gi po­li­ti­kai elit és la­kos­ság ré­szé­ről a ki­sebb­sé­gek pol­gá­ri jo­ga­i­nak tel­jes ér­té­kű fej­lő­dé­sét gát­ló bi­zal­mat­lan­sá­got vált ki. Az Eu­ró­pai Unió a tisz­tán pol­gá­ri, nem­ze­ti vagy kul­tu­rá­lis be­üté­sek­től men­tes el­vet szor­gal­maz­za. Buga­js­ki em­lí­tett cik­ké­nek ér­té­két né­mi­leg csök­ken­ti, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség­nek Szlo­vá­ki­án be­lü­li hely­ze­tét a bal­ká­ni al­bán és ro­ma ki­sebb­sé­gé­hez ha­son­lít­ja. Egy­re bi­zo­nyo­sabb, hogy a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek kom­pa­ra­tív vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló elem­zé­sek, je­le­sül a ma­gyar, az al­bán és a ro­ma ki­sebb­sé­gek ese­té­ben (ez a há­rom ki­sebb­ség je­len­leg a nyu­gat-eu­ró­pai és ame­ri­kai szer­zők ér­dek­lő­dé­sé­nek ked­velt tár­gya) nem te­szik le­he­tő­vé a ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­ben meg­le­vő kü­lönb­sé­gek meg­ra­ga­dá­sát. A konk­lú­zi­ó­ként sze­rep­lő ál­ta­lá­no­sí­tó meg­ál­la­pí­tá­sok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­get a ko­szo­vói al­bá­no­ké­val azo­nos hely­zet­be ál­lít­ják, ami­vel ter­mé­sze­te­sen a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­ség­po­li­ti­kát a Bal­kán fe­lé tol­ják. A szlo­vá­ki­ai et­ni­kai konf­lik­tus po­ten­ci­á­lis ve­szé­lye így más for­má­kat és tar­tal­mat ölt. Rá­adá­sul a szer­zők nem ve­szik fi­gye­lem­be a nem­ze­ti­sé­gi prob­le­ma­ti­ká­nak az adott or­szá­gon be­lü­li, 1989 előt­ti re­á­lis ál­la­po­tát, mun­ká­ik­ból hi­ány­zik va­la­mi­fé­le tö­mör tör­té­ne­ti vis­­sza­pil­lan­tás. Is­me­re­tes, hogy a ki­sebb­sé­gek a szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban bi­zo­nyos vív­má­nyok­kal ren­del­kez­tek: vol­tak is­ko­lá­ik, kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nye­ik. A szer­zők túl­nyo­mó több­sé­ge a ki­sebb­sé­ge­ket meg­il­le­tő kor­lát­lan jo­gok meg­adá­sá­nak hí­ve, a te­rü­le­ti au­to­nó­mi­át is be­le­ért­ve, te­kin­tet nél­kül a geo­po­li­ti­kai, a kul­tu­rá­lis és a tör­té­ne­ti kö­zeg sa­já­tos­sá­ga­i­ra. Azon­ban ki­vé­te­lek is lé­tez­nek. Stephen Deets a Mar­guette Uni­ver­si­ty mun­ka­tár­sa bí­rál­ja az is­mert fi­lo­zó­fust, Vill Kym­lick­át és azt a té­mát fe­sze­ge­tő cik­két, hogy ex­por­tál­ha­tó-e a li­be­rá­lis plu­ra­liz­mus Nyu­gat­ról Közép-Európába.37 Írá­sá­ban az­zal ér­vel, hogy a li­be­rá­lis de­mok­rá­cia nem ké­pes a gya­kor­lat­ban al­kal­maz­ni az olyan új legis­zlatív in­téz­ke­dé­se­ken ala­pu­ló meg­kö­ze­lí­tést, amely biz­to­sí­ta­ná a ki­sebb­sé­gek­nek nem­csak a tör­vény előt­ti, ha­nem a min­den­nap­ok gya­kor­la­tá­ban is meg­va­ló­su­ló egyen­jo­gú­sá­gát. Ugyan­csak he­lyén­va­ló ész­re­vé­tel­ről van itt szó, mert is­me­re­tes, hogy a leg­kö­vet­ke­ze­te­seb­ben ki­dol­go­zott és mó­do­sí­tott legis­zlatív nor­mák sem ga­ran­tál­ják a ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­nek ja­vu­lá­sát a min­den­na­pi élet­ben. Deets olyan mo­dellt szor­gal­maz, amely sza­va­tol­ja a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai ér­dek­vé­del­mét és po­li­ti­kai je­len­lét­ét. Elő­tér­be he­lye­zi te­hát a po­li­ti­kai rész­vé­tel fon­tos­sá­gát és a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tét mint a ki­sebb­sé­gi iden­ti­tás meg­őr­zé­sé­nek el­en­ged­he­tet­len feltételét.38 Kym­lic­ka an­nak a té­zis­nek a hí­ve, hogy a mul­ti­kul­tur­al­iz­mus nyu­gat-eu­ró­pai ké­pé­ben tör­té­nő el­fo­ga­dá­sa ele­ve együtt kell, hogy jár­jon a te­rü­le­ti au­to­nó­mia el­ke­rül­he­tet­len­sé­gé­nek el­fo­ga­dá­sá­val. A mul­ti­kul­tur­al­iz­must mint a mér­vadó ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai és jo­gi el­is­me­ré­sét ga­ran­tá­ló po­li­ti­ká­val egyet­ér­tő ke­let-eu­ró­pai szer­zők Kym­lic­ka iga­zá­ról ta­nús­kod­nak ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy a mul­ti­kul­tur­al­iz­mus­sal si­ke­rült két irány­ban új­ra­de­fi­ni­ál­ni és be­fo­lyá­sol­ni a nyil­vá­nos dis­kur­zust. El­ső­sor­ban az igaz­sá­gos­ság de­fi­ní­ci­ó­já­nak ki­szé­le­sí­té­sé­ről van szó, amely­nek ér­tel­me­zé­se már a la­kos­ság egyes cso­port­ja­i­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyek és jo­gi nor­mák kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket fi­gye­lem­be ve­vő ter­mi­nu­sok ke­re­te­i­ben tör­té­nik. Ilyen irány­ban fo­lyik je­len­leg vi­ta ar­ról, hogy va­jon az igaz­sá­gos­ság min­den­ki szá­má­ra kö­zös tör­vé­nye­ket kí­ván, avagy kü­lön tör­vé­nye­ket a kü­lön­bö­ző cso­por­tok szá­má­ra. Az igaz­sá­gos meg­ol­dást eset­ről est­re kell meg­ta­lál­ni, s nem elő­re meg­ha­tá­ro­zott ki­in­du­ló­pont alapján.39 Más­fe­lől vi­szont az EBESZ ki­sebb­ség­ügyi fő­fel­ügye­lő­je, a gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­ző Wal­ter A. Kemp, rend­kí­vül ak­tu­á­lis prob­lé­mán töp­reng, ami­kor ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut, hogy a nem­ze­ti iden­ti­tás hoz­zá­já­rul a szo­ci­á­lis ko­hé­zió és a nem­zet­kö­zi biz­ton­sá­gi rend­szer eró­zi­ó­já­hoz. Kym­lic­ka meg­kö­ze­lí­té­sét ele­mez­ve meg­ál­la­pít­ja, hogy az a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra kol­lek­tív jo­go­kat for­szí­ro­zó el­ven ala­pul, s bár fi­lo­zó­fi­a­i­lag kö­vet­ke­ze­tes, olyan kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat, ame­lyek meg­bont­hat­ják a tár­sa­dal­mon be­lü­li együtt­élést. Kym­lic­ka sze­rint a mul­tiet­nikus ál­lam leg­főbb cél­ja a szét­ága­zá­sok in­teg­rá­lá­sa és a tár­sa­dal­mi meg­ál­la­po­dás. Kemp ugyan­ak­kor alá­húz­za, hogy a nem­ze­ti cso­por­tok­ra össz­pon­to­sí­tó po­li­ti­ka az in­teg­rá­ció ke­rék­kö­tő­jé­vé vál­hat. Óv a ha­tá­ro­kon át­íve­lő nem­ze­ti ér­de­kek vé­del­mé­nek kö­vet­kez­mé­nye­i­től (lásd a ma­gyar po­li­ti­kai elit­nek a kö­zép-eu­ró­pai ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra ket­tős ál­lam­pol­gár­sá­got szor­gal­ma­zó igye­ke­ze­tét), és bí­rá­ló­an vi­szo­nyul a kin-s­tate és kin-­monor­i­ty foga­lomhoz.40 Az em­lí­tett ta­nul­má­nyok meg­egyez­nek ab­ban, hogy az Eu­ró­pai Uni­ó­nak a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni gya­kor­la­ta és po­li­ti­ká­ja nem kon­zisz­tens. Több írás­ban is­mét­lő­dik az a meg­ál­la­pí­tás, hogy a ki­sebb­ség­vé­de­lem 1918 óta tu­laj­don­kép­pen nem vál­to­zott. A vizs­gált írá­sok szer­zői ér­té­ke­lik né­mely po­li­ti­kus­nak és ki­sebb­sé­get kép­vi­se­lő sze­mély­nek ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a ki­sebb­sé­gek az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek­ben kol­lek­tív jo­go­kat kap­ja­nak. Ez a tö­rek­vés bí­rá­lat­tal ta­lál­ko­zik, ugyan­is a szak­ér­tők több­sé­ge a mul­ti­kul­turális plu­ra­li­tást ke­zel­ni ké­pes, erős, de­mok­ra­ti­kus ál­lam­mo­dellt szor­gal­maz. Ezek­ben az írá­sok­ban az a fon­tos kér­dés is sze­re­pel, hogy az Eu­ró­pai Unió mi­lyen be­fo­lyást gya­ko­rol a ki­sebb­ség­vé­de­lem­re a csat­la­ko­zó or­szá­gok­ban, majd az Eu­ró­pai Unió új tag­ál­la­ma­i­ban. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben fi­gyel­met ér­de­mel, hogy a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség ki­emel­ke­dő sze­re­pet ját­szott a kö­zép-eu­ró­pai re­form­fo­lya­ma­ton át­me­nő or­szá­go­kon be­lü­li ki­sebb­ség­vé­del­mi jo­gok in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­ben, ki­szé­le­sí­té­sé­ben és el­mé­lyí­té­sé­ben. Emögött ama egy­sze­rű tény hú­zó­dott meg, hogy a ki­sebb­sé­gi jog­vé­de­lem ja­vu­lá­sa nél­kül nem lesz mód be­jut­ni a fel­té­te­le­zett idő­ke­re­tek kö­zött az Eu­ró­pai Uni­ó­ba. En­nek a kér­dés­nek a meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló leg­újabb bul­gá­ri­ai, ro­má­ni­ai és szlo­vá­ki­ai ten­den­ci­ák elem­zé­se alap­ján a Mün­che­ni Egye­tem Alkal­ma­zot Po­li­ti­kai Ku­ta­tá­sok­kal Fog­lal­ko­zó Köz­pont­já­nak mun­ka­tár­sa, Mar­tin Bru­sis pél­dá­ul meg­ál­la­pít­ja, hogy bár a fen­ti or­szá­gok egyi­ké­ben sem si­ke­rült el­fo­gad­tat­ni a ki­sebb­sé­gek kö­zös­sé­gi vol­tá­nak té­zi­sét, va­la­men­­nyi­ben a „ha­ta­lom­meg­osz­tás” mo­dell­je ke­re­ke­dett felül, amit a szer­ző a „tár­su­lá­si mo­dell”-el (consoc­cia­tion­al mod­el) azo­no­sí­tott, ahogy azt Arend Lijphart iden­ti­fikál­ta.41 A de­mok­rá­cia és az et­ni­kai, val­lá­si és kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­ge­ket mu­ta­tó tár­sa­dal­mak ha­ta­lom­gya­kor­lá­sá­nak mo­dell­je­ként jel­le­mez­te, mely­nek ti­pi­kus je­gyei köz­zé ta­ro­zik a plu­rá­lis tár­sa­da­lom va­la­men­­nyi je­len­tős al­ko­tó­elem­ének po­li­ti­kai ve­ze­tő­ egyé­ni­sé­ge­it kép­vi­se­lő nagy­ko­a­lí­ció, to­váb­bá va­la­men­­nyi ko­a­lí­ci­ós part­ner vé­tó­jo­ga, mind­egyik al­ko­tó­elem ma­gas fo­kú, sa­ját ügye­i­ben il­le­té­kes au­to­nó­mi­á­ja, a po­li­ti­kai ha­ta­lom­ban va­ló rész­vé­tel meg­ha­tá­ro­zó nor­má­já­nak szá­mí­tó ará­nyos­ság, a ki­ne­ve­zé­sen ala­pu­ló ál­lam­igaz­ga­tás és a köz­ja­vak­ból tör­té­nő részesedés.42 Bru­sis elem­zé­se a jog­tu­do­mány mű­ve­lő­i­nek írá­sa­i­val ös­­sze­ha­son­lít­va sok­kal in­kább az interetnikus po­li­ti­kai kap­cso­la­tok­ra össz­pon­to­sít­ja fi­gyel­mét, ke­vés­bé az át­ala­ku­lás út­ján ha­la­dó or­szá­gok ki­sebb­ség­vé­del­mi imp­le­men­tá­ci­ó­já­nak az elem­zé­sé­re. Írá­sá­ban to­váb­bá vizs­gá­lat tár­gyá­vá te­szi az Eu­ró­pai Uni­ó­nak ezen or­szá­gok ha­zai interetnikus po­li­ti­kai kap­cso­la­ta­i­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát. Meg­ál­la­pít­ja, a töb­bi szer­ző­höz ha­son­ló­an, hogy az Eu­ró­pai Unió, bár nem ren­del­ke­zett és nem is ren­del­ke­zik sa­ját ki­sebb­sé­gi jog­vé­del­mi kó­dex­szel, ké­pes volt ru­gal­ma­sab­ban hat­ni ezek­re az or­szá­gok­ra, mint pél­dá­ul az Eu­ró­pa Ta­nács vagy az EBESZ. Bru­sis két olyan irány­vo­na­lat em­lít – biz­ton­ság és ki­sebb­ség­vé­de­lem, a több­ség és a ki­sebb­sé­gek együtt­élé­sé­nek a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai rész­vé­te­lén ala­pu­ló ja­ví­tá­sa –, ame­lyek az idő tájt az Eu­ró­pai Unió ré­szé­ről ér­vényt sze­rez­tek az „eu­roen­tellek­tüelek” elem­zé­se­i­nek tár­gyát ké­pe­ző csat­la­ko­zó or­szá­gok­kal és in­téz­mé­nyek­kel szem­ben.
Peter Ver­meer­sch, a leu­veni Insti­tut of Inter­na­tion­al and Euro­pean Pol­i­cy mun­ka­tár­sa elem­zé­sé­ben megál­lapít­ja,43 mi­vel­hogy ma­gá­n az EU-n be­lül – a 15 ere­de­ti ál­lam kö­zött – nagy kü­lönb­sé­gek van­nak a ki­sebb­sé­gi po­li­ti­kát il­le­tő­en, az EU in­téz­mé­nyei kény­te­le­nek vol­tak ma­nő­ve­re­zé­si te­ret biz­to­sí­ta­ni az új ta­gok­nak is. Ilyen ér­te­lem­ben hoz­za fel az EU-nak azon aján­lá­sát, hogy tör­vé­nyi­leg rög­zí­te­ni kell a csat­la­ko­zó or­szá­gok ki­sebb­sé­gei szá­má­ra a kol­lek­tív jo­go­kat, ugyan­ak­kor ar­ra is rá­mu­tat, hogy ugyan­ezt nem kö­ve­tel­te az ere­de­ti ta­gok­tól. Eb­ben a te­kin­tet­ben Eu­ró­pá­ban még to­vább él a nagy­ha­tal­mak és a kis­ál­la­mok sze­rin­ti meg­kü­lön­böz­te­tés, amely mai for­má­já­ban az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en kris­tá­lyo­so­dott ki. Vé­ge­ze­tül Ver­meer­sch ér­té­ke­li az EU-nak a ki­sebb­ség­vé­de­lem te­rü­le­tén ér­vé­nye­sü­lő prag­ma­ti­kus ma­ga­tar­tá­sát, ami ab­ban rej­lik, hogy már nem ta­nú­sít olyan élénk ér­dek­lő­dést a te­rü­le­ti et­ni­kai ki­sebb­sé­gek kér­dé­se irán­t, in­kább a ro­ma­kér­dés meg­ol­dá­sá­ra össz­pon­to­sít­ja fi­gyel­mét, ami jócs­kán függ a mig­rá­ci­ó­tól, a me­ne­dék­nyúj­tás­tól, az eu­ró­pai la­kos­ság­nak a be­ván­dor­lók be­özön­lé­sé­től tar­tó ag­gá­lya­i­tól. Te­hát az alochton ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos prob­lé­mák­tól, ame­lyek az EU ere­de­ti or­szá­ga­i­nak a te­her­té­te­lei.
Az et­ni­kai és pol­gá­ri ka­te­gó­ri­á­já­nak kap­cso­la­ta, an­nak az euró­paizálás kon­tex­tu­sá­ban tör­té­nő elem­zé­se je­len­leg szá­mos olyan vi­ta ve­le­já­ró­ja, ame­lyek a pol­gá­ri ér­té­kek­ről, az eu­ró­pai ál­lam­pol­gár­ság­ról, az ál­lam­pol­gár­ság­ról, a ki­sebb­sé­gek ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­i­ról foly­nak. Ezek kö­zé so­rol­ha­tó az a vé­le­mény­cse­re, mely 2001 ja­nu­ár­já­ban zaj­lott le Ox­ford­ban. Részt­ve­vői – an­go­lok, né­me­tek, spa­nyo­lok, por­tu­gá­lok – a pol­gá­ri elv mi­ben­lé­té­vel fog­la­koz­va egyetértő­leg meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy je­len­leg a pol­gá­ri elv ér­tel­me­zé­sé­nek két meg­kö­ze­lí­té­si mód­ja kü­lön­böz­tet­he­tő meg. Egy­részt a pol­gá­ri ka­te­gó­ria mint jo­gi stá­tus, s eb­ből a szem­pont­ból David Mil­ler az ang­li­ai Depart­ment of Phi­los­o­phy Uni­ver­si­ty of War­vick mun­ka­tár­sa nem lát prob­lé­mát a pol­gá­ri elv­nek a tár­sa­da­lom­ban va­ló ér­vé­nye­sí­té­sé­ben. Ugyan­ak­kor a pol­gá­ri elv­nek a szo­ci­á­lis-po­li­ti­kai sze­re­pé­re hív­ja fel a fi­gyel­met. Eb­ben az ér­te­lem­ben a pol­gá­ri ka­te­gó­ria az in­teg­rá­ció po­ten­ci­á­lis for­rá­sa­ként je­le­nik meg a tár­sa­da­lom és az ál­la­mi szer­ve­ző­dé­sek szá­má­ra, ame­lyek erő­tel­je­sen szer­te­ága­zó­dó­ak. David Mil­ler az eu­ró­pai pol­gá­ri el­vet több­szin­tű je­len­ség­ként jel­lem­zi, mely eu­ró­pai, ál­la­mi és ál­la­mon be­lü­li szin­ten lé­te­zik, ami­kor is la­kos­sá­gi cso­por­tok ki­sebb­sé­gi jo­gok­kal ren­del­kez­nek. Alul­ról fel­fe­lé ha­lad­va az ál­la­mi­tól az EU fe­lé a pol­gá­ri elv ve­szít a kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­ga­i­ból, és tisz­tán pol­gá­ri fo­gal­mat ölt. El­len­ke­ző irány­ban, fe­lül­ről le­fe­lé ha­lad­va a pol­gá­ri elv kul­tu­rá­lis meg­ha­tá­ro­zók­kal gaz­da­go­dik. Az el­lent­mon­dást ab­ban lát­ja, hogy az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li pol­gá­ri elv azon az elő­fel­té­te­le­zé­sen ala­pul, hogy a kul­tú­ra ir­re­le­váns (lásd az EU alap­jo­ga­i­nak char­tá­ját, az eu­ró­pai alkot­mánysz­erződést).44 Fel­te­szi a kér­dést: ha az EU egy­fe­lől kor­lá­toz­za az ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást, ez azt je­len­te­né, hogy kor­lá­toz­za a ki­sebb­sé­gi cso­por­tok szu­ve­re­ni­tá­sát is? Tér nyí­lik e ez­zel a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra az EU-szer­vek­kel va­ló köz­vet­len kom­mu­ni­ká­lás elő­se­gí­té­sé­hez, jobb lesz ez a ki­sebb­ség­vé­de­lem szá­má­ra? Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció el­mé­lyí­té­sé­ről fo­lyó vi­tá­ban te­hát egy­re in­kább el­to­ló­dik a hang­súly a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek, il­let­ve a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek és a be­ván­dor­lók jo­ga­i­nak, az au­toch­ton és alach­ton ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra, te­hát az au­to­nó­mia kö­ve­te­lé­sé­re egy­fe­lől és a nyel­vi, a kul­tu­rá­lis, eset­leg a val­lás­gya­kor­lá­si jo­gok­ra más­fe­lől. Ugyan­ak­kor a be­ván­dor­lók kö­zött is kü­lönb­sé­gek van­nak: az Eu­ró­pai or­szá­gok­ból szár­ma­zó be­ván­dor­lók pol­gá­ri jo­gok­kal ren­del­kez­nek, míg vi­szont az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül­ről ér­ke­ző be­ván­dor­lók pol­gá­ri jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek. A re­form­fo­lya­ma­ton át­me­nő, va­la­mint a fej­lett eu­ró­pai or­szá­gok a 21. szá­zad ele­jén kény­te­le­nek szem­be­néz­ni a glo­bá­lis ver­seny és mo­bi­li­tás ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nye­i­vel, ame­lyek szo­ci­á­lis és po­li­ti­kai bi­zony­ta­lan­ság­gal, az et­ni­kai és kul­tu­rá­lis konf­lik­tu­sok ve­szé­lyé­nek nö­ve­ke­dé­sé­vel jár­nak együt­t, ki­e­gé­szül­ve a nem­ze­ti ál­lam és a nem­ze­ti kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok meg­erő­sö­dé­sé­vel ös­­sze­kap­cso­ló­dó anak­ro­niz­mus­sal. Szá­mos eu­ró­pai or­szág­nak meg kell bé­kül­nie a nem­ze­ti iden­ti­tás és a glo­bá­lis kul­tu­rá­lis nyi­tott­ság kö­zöt­ti egyen­súly­ke­re­sés­sel. Az Eu­ró­pai Unió ki­bő­ví­té­sé­nek, in­téz­mé­nyi meg­erő­sí­té­sé­nek, ho­mo­ge­ni­zá­lá­sá­nak a ter­ve­ze­te ré­sze en­nek a fo­lya­mat­nak. A kö­zös Eu­ró­pá­ban a kü­lön­bö­ző nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek, a vi­lág más tá­ja­i­ról ér­ke­ző be­ván­dor­lók­kal egye­tem­ben kény­te­le­nek lesz­nek ki­ala­kí­ta­ni egy­faj­ta modus viven­dit. A Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban fo­lyó tu­do­má­nyos és tár­sa­dal­mi dis­kur­zus szám­ba ve­szi azo­kat az ag­gá­lyo­kat és po­ten­ci­á­lis ve­szé­lye­ket, ame­lyek­kel épp Eu­ró­pá­nak eb­ben a geo­po­li­ti­kai tér­ségé­ben leg­in­kább szem­be­ke­rül­nek. Ezért úgy vé­lem, hogy a ki­sebb­sé­gek­ről s a pol­gá­ri ér­té­kek­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­tá­ba, akár írá­sos for­má­ban, akár nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­kon tar­tott elő­adá­sok­kal erő­tel­jes­eb­ben be kel­le­ne, hogy kap­cso­lód­ja­nak az Eu­ró­pai Unió leg­újabb tag­ál­la­ma­i­nak szak­ér­tői is. Így az in­teg­rá­cióról és az együtt­élés­ről zaj­ló vi­tát mar­kán­san gaz­da­gít­hat­ják, el­mé­lyít­he­tik, konk­ré­tab­bá te­he­tik és ele­ven, a legis­zlatív és tár­sa­dal­mi gya­kor­lat­ban szer­zett ta­pasz­ta­la­tok­kal gaz­da­gít­hat­ják.