Hrbácsek-Noszek Magdaléna: Regionális tudat az iskolában. Regionális értékeink és az átörökítés (Vajda Barnabás)
Hrbácsek-Noszek Magdaléna: Regionális tudat az iskolában. Regionális értékeink és az átörökítés. Ekecs, AB-ART, 2011, 150 p.
A kisebbségi létnek nem az egyik, hanem a legfontosabb alapköve a kulturális reprodukció. A nemzedékeken átívelő nyelv- és kultúraátadás nélkül a kisebbségi közösség ugyan nem „szűnik meg” (hisz képviselői tovább élnek egy másik nyelv és kultúra körében), a számbeli kisebbségben lévők azonban sikeres kulturális reprodukció nélkül elveszítik saját arcukat és beolvadnak a többségbe.
Regionális tudat az iskolában – Regionális értékeink és az átörökítés c. könyvében Hrbácsek-Noszek Magdaléna a kisebbségi lét legfontosabb kérdéséhez nyúlt hozzá. Adós maradt ugyan azzal a legfontosabb válasszal, hogy a regionális tudatnak mekkora szerepe van a kulturális átörökítés egész folyamatához képest, azt azonban hitelt érdemlően igazolja, hogy a regionális tudat ennek a folyamatnak fontos összetevője. Olyan fontos tényezője, amely a szlovákiai magyar közegben – és ez szerintem a szerző egyik legbátrabb meglátása – sajnálatosan leszűkült: „Leggyakrabban a helyismeret és a népi kultúra szellemi és tárgyi értékeinek bemutatásában jelenik meg hangsúlyosabban a tanításban.” (133. p.) Nagy kár ebben a tekintetben, hogy nincsenek szlovák összevethető adatok; noha bizonyos tanári interjúkból tudjuk, hogy a regionalizmus sok szlovák pedagógus számára is fontos, egyebek mellett a történelemtanításban.
E könyv nagy erénye, hogy tudományosan komolyan veendő és módszertanilag hiteles módon írja le, elemzi és értelmezi két jelenség: a kulturális reprodukció és a regionális tudat közti pontosabb kapcsolatot. Körüljárja a globális kultúra és a regionalizmus fogalmait, egyebek mellett kitérve a regionális irodalomnak és a regionális történelemnek a kulturális átörökítésben betöltött szerepére is. Hrbácsek-Noszek Magdaléna könyve természetesen nem tud mindenre magyarázatot adni, de jó hír, hogy kutatása szervesen beilleszkedik abba a sorba (többek között a Nyitrán és a Selye J. Egyetem Tanárképző Karának szociológiai és történelem tanszékein Lampl Zsuzsa, Gyurgyík László, Szarka László és mások által folytatott kutatások közé), amely minden elméleti megalapozottsága mellett egy igen gyakorlati problémát tart szem előtt: Hogyan lehet biztosítani a magyarok fennmaradását Szlovákiában?
Nagyon egyszerűen fogalmazva meg a problémát, és leszűkítve azt az iskola közegére, a kérdés az (nemcsak a történelemtankönyvekkel, hanem minden Szlovákiában kiadott tankönyv kapcsán), hogy benne vagyunk-e, szereplünk-e bennük a magunk regionális sajátosságaival együtt. Ráadásul amellett, hogy a gyerekeink végre megéreznék a „mi is benne vagyunk a tankönyvben” inkluzivitását, a tartalmi és a módszertani regionális elemek jelenléte színesebbé, gazdagabbá tehetné az egész iskolarendszerünket. Mindez természetesen nemcsak a Szlovákiában élő magyarokra kellene, hogy igaz legyen, hanem az ország bármely jól azonosítható régiójára.
A könyv egy bő fejezetet szentel tankönyvi elemzéseknek, végigtekintve azokon az iskolai tantárgyakon, amelyeknél nyomatékkal szóba kerülhet a regionális értékek tanítása. Az irodalmon és a honismereten kívül a szerző figyelme kiterjed a zenére és a képzőművészetre is, és nagyon jó, hogy szűken bár, de összegzi az eddig ismert „úttörő munkákat”, mint pl. a Pék László-féle Galánta és környékét, a Győző Andrea vezette munkacsoportnak a komáromi Eötvös utcai és a búcsi alapiskolához kapcsolódó munkáltató segédtankönyvét, valamint a szerző saját nagymácsédi tapasztalatait. A regionális értékeknek a tanításba való bevonására már több szép példát ismerünk (alighanem több is van, csak még nem hallottunk róluk), a stratégiai célok és a módszertani eszközök azonban szerintem távol vannak a kielégítőtől. Hrbácsek-Noszek Magdaléna könyve jó elméleti alapot nyújt e terület fejlesztéséhez.
A szerző elemzései körébe bevonta a történelemtankönyveket is, amelyekkel kapcsolatban látni kell, hogy jelenleg két ellentétes trend harcol: a regionális történelem iránti (helyi) igény, és az úgynevezett nagy nemzeti narratívák (államnemzeti) szorgalmazása. Szlovákiában e két tendencia szembenállása, ütközése azon mérhető le, hogy a központi oktatásirányítás alig-alig nyújt hozzá hivatalos keretet (legalábbis a történelemtanításban), a (centralizált) tankönyvek pedig lényegében egyáltalán nem tudnak teret biztosítani a helyi-regionális igényeknek. Ezt egyébként jól alátámasztja a könyv 6. diagramja (67. p.), amelyből megtudjuk, hogy a megkérdezett pedagógusok túlnyomó része szerint a tankönyvekben „a regionális tematikák” csak „elvétve” jelennek meg. Miközben figyelemre méltó, hogy a megkérdezett tanulók milyen nagy mértékben tartják fontosnak mind a regionális nevelést (4. diagram, 63. p.), mind a helytörténet oktatását (5. diagram, 65. p.), aközben az a jó hír, hogy a történelemből 2014-ben életbe lépő új állami művelődési program Szlovákia történetében első alkalommal fog reálisan teret nyújtani mind alap-, mind középfokon arra, hogy a regionális tartalmak békésen beépüljenek a tanulmányi programokba, mint az állami művelődési program szerves kiegészítői.
Éppen azért, mert módszeres kutatáson alapul, lehetséges vitatni Hrbácsek-Noszek Magdaléna témakifejtésének egy-egy elemét. Közéjük tartozónak vélem a magyarságtudathoz kapcsolt, a klasszikus irodalmi alkotásokkal és a magyar nemzeti szimbólumokkal kapcsolatos viszonyulási kérdőíves felméréseket (58–60. p.), vagy annak felmérését, hogy egy adott földrajzi régiót a reszpondensek mennyire éreznek „közelinek” vagy „távolinak” (61–62. p.). Ezek a roppant szubjektív és rávezető megközelítések (amelyek rendre felbukkannak egy-egy témával foglalkozó szakdolgozatban is) szerintem a probléma elemi szintjén maradnak, mert nem sokat mondanak sem a tényleges kulturális kötődésekről az iskolában, sem a kulturális átörökítés regionális tendenciáiról.
Azt, hogy a szerző miért kerüli meg annak a taglalását, hogy egyes szlovákiai magyar ifjúsági csoportok miért tagadják meg protest módon saját regionális identitásukat, nem kérem számon. Azt pedig, hogy egy tudományos kutatás képes lenne érdemben befolyásolni a szélesebb szlovákiai magyar diskurzust (lásd a fogalmak zűrzavarát mostanában pl. a „felvidéki” vagy a „szlovmagyar vírussal fertőzöttek” kapcsán), teljes naivitás volna feltételezni. Azt viszont gondolom, hogy jól beleillett volna a könyvbe pl. annak a végiggondolása, hogyan viszonyul egymáshoz a kulturális centrum és a periféria az oktatás szintjén, hogyan hat ki a központ a kulturális peremterületekre, s hogy mennyire igényli egyáltalán a centrum a kulturális periféria utánpótlását. Azaz milyen esélyei vannak a perifériának vagy régiónak a mindig és mindenütt arrogáns kulturális-oktatási centrumokkal szemben. Szerintem a mai nyitott kulturális térben ezek a vizsgálatot igénylő legfőbb kérdések, amelyek ránk várnak, mivel ezeket az anyaországbeli kutatók szinte egyáltalán nem vizsgálják.
Vajda Barnabás