Vörös Ferenc: Nyelvek és kultúrák vonzásában I–II. Személynevek a magyar nyelvterület északi pereméről. Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 2011/2013, 520 + 728 p.

Vörös Ferenc Nyelvek és kultúrák vonzásában. Személynevek a magyar nyelvterület északi pereméről című kétkötetes monográfiája Családnévkutatások Szlovákiában (2004) című könyvének szerves folytatása és kiegészítője, hiszen ugyanannak a négy nyugat-szlovákiai településnek és időszaknak a keresztnevei állnak vizsgálatai középpontjában. A szerző az állami anyakönyvezés kezdetétől (1895-től) 1999 végéig elemzi két csallóközi (Balony, Diósförgepatony) és két Nyitra-vidéki (Kiscétény, Nagycétény) település keresztnév­állományát. A korpusz 1895–1959 közötti része állami anyakönyvekből, 1960-tól egyházi és állami anyakönyvekből, valamint községi (önkormányzati) nyilvántartásokból származik. A kutatás mintegy tízezer névadatra épül: Balonyból 1539, Diósförgepatonyból 3095, Kiscétényből 729, Nagycétényből 4501 keresztnév állt Vörös Ferenc rendelkezésére, aki néhány alfejezetben két mátyusföldi községben (Alsó- és Felsőszeli) végzett személynévkutatásának eredményeit is közli, valamint az említett hat kutatópontról származó családnévanyagból is merít.

A vizsgált időszakban a településeken az anyakönyveket 1921 végéig (valamint 1938–1945 között) magyarul, 1922-től szlovákul vezették. Ettől kezdve többnyire szlovákos alakváltozatban jegyzik be az anyakönyvekbe a személyneveket, megváltozik a névsorrend és szlovákra fordítják azokat a keresztneveket, melyeknek létezik metanyelvi párjuk (pl. Erzsébet → Alžbeta, Ferenc → František). Az államváltások következtében gyakran megbomlott az összhang a bejegyzett névalak és a szóbeli, illetve írott (főképpen) informális névhasználat tekintetében. Az anyakönyvekbe hivatalosan szlovákul bejegyzett név sokszor eltért az újszülöttet bejelentő rovatban szereplő szülő, közeli hozzátartozó aláírásától. A magyar nemzetiségűek többnyire magyaros formában írták alá saját kezükkel az anyakönyvet. A szlovákiai magyarokra napjainkig jellemző a kettős személynévhasználat. E terminus a család- és keresztnévnek (egyes nyelvekhez kötődő) kétféle alakváltozatban való használatát jelöli. A hivatalos (formális) színtéren a szlovákos névformák használata dominál, ekkor a névsorrend keresztnév + családnév, és a nők családnevéhez az -ová végződés kapcsolódik. A nem hivatalos (informális) színtéren (írásban és élőnyelvben egyaránt) a magyaros névformák kerülnek előtérbe, ekkor a névsorrend családnév + keresztnév, és a nők családnevéhez nem járul az -ová végződés (pl. Ladislav Kiss : Kiss László, Katarína Kovácsová : Kovács Katalin).

A könyv szerkezetileg öt nagyobb fejezetre oszlik: a 2011-es kiadásban három, a 2013-asban két fő fejezet található. A szerző az előszóban említi, hogy a kisebbségi helyzet névtani vonatkozásának alaposabb elemzésével és a kontaktológiai megközelítések árnyaltabb bemutatásával igyekezett mind teljesebbé tenni a vizsgálati módszereket (15. p.).

Vörös Ferenc az első fő részben (19–120. p.) általános kérdésekkel foglalkozik. Elsőként a 20. századi (Cseh)szlovákiában zajló személynévkutatásokat, a megjelent és kéziratban lévő vonatkozó publikációkat tekinti át. Az ezt követő alfejezetben a keresztnevekkel összefüggő művelődéstörténeti kérdésekkel, a martirológiumokkal, az európai kultúrákban megjelenő pogány, keresztény és keresztségben elnyert nevekkel ismerkedhetünk meg. A továbbiakban az anyakönyvezés sajátosságairól olvashatunk.

A második fő fejezet (121–426. p.) a keresztnevek vizsgálatához alkalmazott tipológia általános jellemzőit mutatja be. Az elemzés során a dimenzionális megközelítés kerül előtérbe. Az idő, a tér és a társadalom dimenziója együttesen hat a névállomány alakulására.

A szerző az idő dimenzióján belül foglalkozik a nevek korszakolásával, a keresztnevek morfológiai, hang-, funkció- és jelentésváltozásaival, az etimológiai és névélettani szempontokkal, a névdivattal. A korszakolást ismertető részben a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos statisztikai, demográfiai adatok (nemzetiség és anyanyelvi hovatartozás, szlovákiai magyar települések nemzetiségi összetétele, korfa, felekezeti megoszlás) változásait is közli. A kontaktológia tükrében vizsgált etimológiai szempontoknál a magyar > szlovák, illetőleg szlovák < magyar irányú névkölcsönzésekkel, a magyar és szlovák nyelv Trianon előtti és utáni viszonyával, valamint a keresztnevek eredetrendszerezésével, etimologikus előzményeivel, közszói jelentésével foglalkozik, s a nevek átvételével, keletkezésével kapcsolatban megkülönböztetett figyelmet szentel az a-ra végződő keresztnevek kérdéskörének. Az idő dimenzióján belül legrészletesebben a névélettani szempontokat tárgyalja (kisebbségi keresztnévhasználat, névjog, a névváltoztatás és névhelyreállítás elvi és gyakorlati kérdései, névörökítés, törvénytelen gyermekek keresztneve, halva született gyermekek, az ikrek névadása).

A tér dimenzójához sorolja a nyelvföldrajzi, dialektológiai, areális szempontokat; foglalkozik a névkontaktológia (névkölcsönzések, névkiegészítők), a keresztnevek metanyelvi párosításának elvi és gyakorlati kérdéseivel. A magyar–szlovák keresztnévpárok tárgyalásánál négy fő kategóriát különít el: neutrális nevek, metanyelvi párok; csak a magyar, illetve csak a szlovák névkincsben meglévő lexikai egységek. Ebben az alfejezetben a szerző megemlíti, hogy a közeljövőben megfelelő számítógépes szoftver segítségével szeretné elkészíteni a magyarországi keresztnévállomány kartografikus leképezését (316. p.).

A társadalom dimenzióján belül veszi figyelembe a vallási, felekezeti és névrendszertani szempontokat. Ismerteti az egyháznak a keresztnévadásra gyakorolt hatását, a különböző felekezetek névhasználatának jellemzőit, a nyitott és zárt névrendszereket az európai és más kultúrkörökben, az egy- és többelemű névrendszer sajátosságait.

A második fő fejezet végén a névgyakorisággal mint leggyakrabban alkalmazott elemzési szemponttal foglalkozik, mely a nevek előfordulását tárja fel az adott korban és földrajzi egységben. A mennyiségi mutatók és a névdivat összefüggéseit ábrák segítségével vizuálisan is szemlélteti.

A harmadik főbb rész (427–517. p.) a kutatópontokat, forrásokat és a korpusz általános jellemzését mutatja be. Elsőként a négy nyugat-szlovákiai település statisztikai adataival, az etnikai-nemzetiségi viszonyok (1880–2001 közötti) alakulásával, a népszámlálással össze­függő egyéb adatokkal (korfák és korcsoportok, felekezeti hovatartozás, foglalkozás, iskolai végzettség, születésszámok), földrajzi sajátosságaival ismerkedhetünk meg. Balony és Diósför­gepatony a kompakt magyar nyelvterületen található, Kis- és Nagycétény a magyar–szlovák nyelvhatáron. Balonyban, Diós­förgepatonyban, Nagycétényben a lakosság döntő többsége magyar nemzetiségű, Kiscétényben a lakosság nagyobb része Tria­nont megelőzően magyar kötődésű volt, de az idők során nyelvet és identitást váltott, elszlovákosodott. A 20. században végbemenő történelmi sorsfordulók, politikai korszakok befolyásolták a (Cseh)szlovákiában élő magyar­ság életét és névhasználatát is. A szerző a források tükrében jellemzi a kutatás során összegyűjtött korpuszt. Foglalkozik az anyakönyvekben előforduló névegyüttesekkel az újszülöttek, szülők, leányanyák, özvegyek kapcsán, valamint a keresztnevet bejelentők autográf aláírásaival.

A második kötetben található terjedelmes negyedik fő fejezetben (9–678. p.) Vörös Ferenc az összegyűjtött keresztnévállományt veti tüzetes vizsgálat alá. Elsőként a keresztnevek megterheltségével kapcsolatos adatokat veszi számba diakrón és szinkrón megközelítésben. A keresztnevek megterheltségének dinamizmusát nemenkénti bontásban (ábrák segítségével is) szemlélteti. Településenként táblázatba foglalva mutatja be a forrásokban szereplő leggyakoribb 15–20 keresztnevet. A névdivat változásaira, a leggyakoribb keresztnevekre a 20. század végéről és a 21. század elejéről származó magyarországi (2002–2007), szlovákiai (1995–2000) és csehországi (1999–2007) névstatisztikák alapján is rámutat, melyeket összeveti a nyugat-szlovákiai településeken tapasztalható eredményekkel.

A második kötet legterjedelmesebb alfejezete a névdivattal foglalkozik (30–651. p.). A szerző betűrendbe szedve felsorolja mind a négy kutatóponton a vizsgált időszakban adatolt összes keresztnevet, megjelölve az első előfordulásának dátumát (75–94. p.), s azt, mely nevekkel bővült az egyes korszakokban a nevek állománya.

Vörös Ferenc a vizsgált időszakot (1895–1999) hét korszakra bontja, s az egyes korszakokon belül településenként vizsgálja a keresztnévállomány sajátosságait. Az elemzési szempontok minden korszakban azonosak. Telepü­lésenként bemutatja az adott korszakban előforduló férfi- és női keresztneveket. Az alfejezetek elején diagramokban közli az egyes nemzedékek szerint (apák/fiúk, anyák/lányok) a leggyakoribb nevek %-os megoszlását (a keresztnevek mellett fel lehetett volna tüntetni a számszerű előfordulásukat is), majd az alfejezetek végén felsorolja (a számszerű, illetve %-ban megadott előfordulással együtt) azokat a keresztneveket, melyeket az adott korszakban nem vett fel a diagramokba. Az egyes korszakok jellemző, gyakrabban előforduló keresztnevei közül kiemel néhányat, és azokat részletesebben tárgyalja. Táblázatban összefoglalja az adott keresztnév nemzedékek szerinti előfordulását a vizsgált településen és a hét korszakra bontott időszakban. Áttekinti az adott keresztnév divatjának változását az idők során az egyéb vonatkozó (történeti és 21. századi keresztnévanyagot feldolgozó) névtani munkák, illetve a magyarországi (több esetben is­merteti a név gyakoriságának korosztályos megoszlását a 2007-es országos korpusz se­gít­ségével), szlovákiai, csehországi névstatisztikák alapján is. Gyakran összeveti a négy nyugat-szlovákiai kutatóponton tapasztalt eredményeket. Az ún. naptármódszert is alkalmazza, megvizsgálja, hogy melyik szent ünnepe (az egyes névünnepeket részletesen ismerteti) befolyásolhatta a névadást, s diagramok segítségével is bemutatja az adott keresztnév félhavonkénti eloszlását. Minden korszakban rámutat a névöröklések arányára, s érinti a felekezeti hovatartozás és névhasználat közötti összefüggéseket is.

A szerző a negyedik fő fejezet 3–8. alfejezetében (651–678. p.) a négy nyugat-szlovákiai településnek és időszaknak a keresztnevei állnak vizsgálatai középpontjában. A szerző az állami anyakönyvezés kezdetétől (1895-től) 1999 végéig elemzi két csallóközi (Balony, Diósförgepatony) és két Nyitra-vidéki (Kiscétény, Nagycétény) település keresztnév­állományát. A korpusz 1895–1959 közötti része állami anyakönyvekből, 1960-tól egyházi és állami anyakönyvekből, valamint községi (önkormányzati) nyilvántartásokból származik. A kutatás mintegy tízezer névadatra épül: Balonyból 1539, Diósförgepatonyból 3095, Kiscétényből 729, Nagycétényből 4501 keresztnév állt Vörös Ferenc rendelkezésére, aki néhány alfejezetben két mátyusföldi községben (Alsó- és Felsőszeli) végzett személynévkutatásának eredményeit is közli, valamint az említett hat kutatópontról származó családnévanyagból is merít.

A vizsgált időszakban a településeken az anyakönyveket 1921 végéig (valamint 1938–1945 között) magyarul, 1922-től szlovákul vezették. Ettől kezdve többnyire szlovákos alakváltozatban jegyzik be az anyakönyvekbe a személyneveket, megváltozik a névsorrend és szlovákra fordítják azokat a keresztneveket, melyeknek létezik metanyelvi párjuk (pl. Erzsébet → Alžbeta, Ferenc → František). Az államváltások következtében gyakran megbomlott az összhang a bejegyzett névalak és a szóbeli, illetve írott (főképpen) informális névhasználat tekintetében. Az anyakönyvekbe hivatalosan szlovákul bejegyzett név sokszor eltért az újszülöttet bejelentő rovatban szereplő szülő, közeli hozzátartozó aláírásától. A magyar nemzetiségűek többnyire magyaros formában írták alá saját kezükkel az anyakönyvet. A szlovákiai magyarokra napjainkig jellemző a kettős személynévhasználat. E terminus a család- és keresztnévnek (egyes nyelvekhez kötődő) kétféle alakváltozatban való használatát jelöli. A hivatalos (formális) színtéren a szlovákos névformák használata dominál, ekkor a névsorrend keresztnév + családnév, és a nők családnevéhez az -ová végződés kapcsolódik. A nem hivatalos (informális) színtéren (írásban és élőnyelvben egyaránt) a magyaros névformák kerülnek előtérbe, ekkor a névsorrend családnév + keresztnév, és a nők családnevéhez nem járul az -ová végződés (pl. Ladislav Kiss : Kiss László, Katarína Kovácsová : Kovács Katalin).

A könyv szerkezetileg öt nagyobb fejezetre oszlik: a 2011-es kiadásban három, a 2013-asban két fő fejezet található. A szerző az előszóban említi, hogy a kisebbségi helyzet névtani vonatkozásának alaposabb elemzésével és a kontaktológiai megközelítések árnyaltabb bemutatásával igyekezett mind teljesebbé tenni a vizsgálati módszereket (15. p.).

Vörös Ferenc az első fő részben (19–120. p.) általános kérdésekkel foglalkozik. Elsőként a 20. századi (Cseh)szlovákiában zajló személynévkutatásokat, a megjelent és kéziratban lévő vonatkozó publikációkat tekinti át. Az ezt követő alfejezetben a keresztnevekkel összefüggő művelődéstörténeti kérdésekkel, a martirológiumokkal, az európai kultúrákban megjelenő pogány, keresztény és keresztségben elnyert nevekkel ismerkedhetünk meg. A továbbiakban az anyakönyvezés sajátosságairól olvashatunk.

A második fő fejezet (121–426. p.) a keresztnevek vizsgálatához alkalmazott tipológia általános jellemzőit mutatja be. Az elemzés során a dimenzionális megközelítés kerül előtérbe. Az idő, a tér és a társadalom dimenziója együttesen hat a névállomány alakulására.

A szerző az idő dimenzióján belül foglalkozik a nevek korszakolásával, a keresztnevek morfológiai, hang-, funkció- és jelentésváltozásaival, az etimológiai és névélettani szempontokkal, a névdivattal. A korszakolást ismertető részben a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos statisztikai, demográfiai adatok (nemzetiség és anyanyelvi hovatartozás, szlovákiai magyar települések nemzetiségi összetétele, korfa, felekezeti megoszlás) változásait is közli. A kontaktológia tükrében vizsgált etimológiai szempontoknál a magyar > szlovák, illetőleg szlovák < magyar irányú névkölcsönzésekkel, a magyar és szlovák nyelv Trianon előtti és utáni viszonyával, valamint a keresztnevek eredetrendszerezésével, etimologikus előzményeivel, közszói jelentésével foglalkozik, s a nevek átvételével, keletkezésével kapcsolatban megkülönböztetett figyelmet szentel az a-ra végződő keresztnevek kérdéskörének. Az idő dimenzióján belül legrészletesebben a névélettani szempontokat tárgyalja (kisebbségi keresztnévhasználat, névjog, a névváltoztatás és névhelyreállítás elvi és gyakorlati kérdései, névörökítés, törvénytelen gyermekek keresztneve, halva született gyermekek, az ikrek névadása).

A tér dimenzójához sorolja a nyelvföldrajzi, dialektológiai, areális szempontokat; foglalkozik a névkontaktológia (névkölcsönzések, névkiegészítők), a keresztnevek metanyelvi párosításának elvi és gyakorlati kérdéseivel. A magyar–szlovák keresztnévpárok tárgyalásánál négy fő kategóriát különít el: neutrális nevek, metanyelvi párok; csak a magyar, illetve csak a szlovák névkincsben meglévő lexikai egységek. Ebben az alfejezetben a szerző megemlíti, hogy a közeljövőben megfelelő számítógépes szoftver segítségével szeretné elkészíteni a magyarországi keresztnévállomány kartografikus leképezését (316. p.).

A társadalom dimenzióján belül veszi figyelembe a vallási, felekezeti és névrendszertani szempontokat. Ismerteti az egyháznak a keresztnévadásra gyakorolt hatását, a különböző felekezetek névhasználatának jellemzőit, a nyitott és zárt névrendszereket az európai és más kultúrkörökben, az egy- és többelemű névrendszer sajátosságait.

A második fő fejezet végén a névgyakorisággal mint leggyakrabban alkalmazott elemzési szemponttal foglalkozik, mely a nevek előfordulását tárja fel az adott korban és földrajzi egységben. A mennyiségi mutatók és a névdivat összefüggéseit ábrák segítségével vizuálisan is szemlélteti.

A harmadik főbb rész (427–517. p.) a kutatópontokat, forrásokat és a korpusz általános jellemzését mutatja be. Elsőként a négy nyugat-szlovákiai település statisztikai adataival, az etnikai-nemzetiségi viszonyok (1880–2001 közötti) alakulásával, a népszámlálással össze­függő egyéb adatokkal (korfák és korcsoportok, felekezeti hovatartozás, foglalkozás, iskolai végzettség, születésszámok), földrajzi sajátosságaival ismerkedhetünk meg. Balony és Diósför­gepatony a kompakt magyar nyelvterületen található, Kis- és Nagycétény a magyar–szlovák nyelvhatáron. Balonyban, Diós­förgepatonyban, Nagycétényben a lakosság döntő többsége magyar nemzetiségű, Kiscétényben a lakosság nagyobb része Tria­nont megelőzően magyar kötődésű volt, de az idők során nyelvet és identitást váltott, elszlovákosodott. A 20. században végbemenő történelmi sorsfordulók, politikai korszakok befolyásolták a (Cseh)szlovákiában élő magyar­ság életét és névhasználatát is. A szerző a források tükrében jellemzi a kutatás során összegyűjtött korpuszt. Foglalkozik az anyakönyvekben előforduló névegyüttesekkel az újszülöttek, szülők, leányanyák, özvegyek kapcsán, valamint a keresztnevet bejelentők autográf aláírásaival.

A második kötetben található terjedelmes negyedik fő fejezetben (9–678. p.) Vörös Ferenc az összegyűjtött keresztnévállományt veti tüzetes vizsgálat alá. Elsőként a keresztnevek megterheltségével kapcsolatos adatokat veszi számba diakrón és szinkrón megközelítésben. A keresztnevek megterheltségének dinamizmusát nemenkénti bontásban (ábrák segítségével is) szemlélteti. Településenként táblázatba foglalva mutatja be a forrásokban szereplő leggyakoribb 15–20 keresztnevet. A névdivat változásaira, a leggyakoribb keresztnevekre a 20. század végéről és a 21. század elejéről származó magyarországi (2002–2007), szlovákiai (1995–2000) és csehországi (1999–2007) névstatisztikák alapján is rámutat, melyeket összeveti a nyugat-szlovákiai településeken tapasztalható eredményekkel.

A második kötet legterjedelmesebb alfejezete a névdivattal foglalkozik (30–651. p.). A szerző betűrendbe szedve felsorolja mind a négy kutatóponton a vizsgált időszakban adatolt összes keresztnevet, megjelölve az első előfordulásának dátumát (75–94. p.), s azt, mely nevekkel bővült az egyes korszakokban a nevek állománya.

Vörös Ferenc a vizsgált időszakot (1895–1999) hét korszakra bontja, s az egyes korszakokon belül településenként vizsgálja a keresztnévállomány sajátosságait. Az elemzési szempontok minden korszakban azonosak. Telepü­lésenként bemutatja az adott korszakban előforduló férfi- és női keresztneveket. Az alfejezetek elején diagramokban közli az egyes nemzedékek szerint (apák/fiúk, anyák/lányok) a leggyakoribb nevek %-os megoszlását (a keresztnevek mellett fel lehetett volna tüntetni a számszerű előfordulásukat is), majd az alfejezetek végén felsorolja (a számszerű, illetve %-ban megadott előfordulással együtt) azokat a keresztneveket, melyeket az adott korszakban nem vett fel a diagramokba. Az egyes korszakok jellemző, gyakrabban előforduló keresztnevei közül kiemel néhányat, és azokat részletesebben tárgyalja. Táblázatban összefoglalja az adott keresztnév nemzedékek szerinti előfordulását a vizsgált településen és a hét korszakra bontott időszakban. Áttekinti az adott keresztnév divatjának változását az idők során az egyéb vonatkozó (történeti és 21. századi keresztnévanyagot feldolgozó) névtani munkák, illetve a magyarországi (több esetben is­merteti a név gyakoriságának korosztályos megoszlását a 2007-es országos korpusz se­gít­ségével), szlovákiai, csehországi névstatisztikák alapján is. Gyakran összeveti a négy nyugat-szlovákiai kutatóponton tapasztalt eredményeket. Az ún. naptármódszert is alkalmazza, megvizsgálja, hogy melyik szent ünnepe (az egyes névünnepeket részletesen ismerteti) befolyásolhatta a névadást, s diagramok segítségével is bemutatja az adott keresztnév félhavonkénti eloszlását. Minden korszakban rámutat a névöröklések arányára, s érinti a felekezeti hovatartozás és névhasználat közötti összefüggéseket is.

A szerző a negyedik fő fejezet 3–8. alfejezetében (651–678. p.) a négy nyugat-szlovákiai településen összegyűjtött korpusz alapján vizsgálja a keresztnevek nyelvi alkatát, anyakönyvi bejegyzésmódját, az autográf aláírásokat, a felmenőkről való névöröklést, az elhalt gyermek nevének újbóli anyakönyveztetését, a többes keresztneveket, az ikrek névadását.

A téma feldolgozásmódja aprólékos, részletekbe menő. Az adatgazdag, terjedelmes kétkötetes kiadványban szereplő ábrák (315 darab) és táblázatok (201 darab) szemléletesebbé teszik az eredmények bemutatását. Vörös Ferencnek névtanban való jártasságát bizonyítja a könyvben található hivatkozások nagy száma és a(z ötödik fő fejezetben szereplő) felhasznált szakirodalom-jegyzék (679–727. p., 818 tétel), amely jó forrásanyagul szolgálhat a jövőben a téma iránt érdeklődő kutatók számára.