A pozsonyi Madách Szalon kulturális és üzleti tevékenysége egy partnercég iratai alapján, 1942–1944
1942. szeptember 22-én levél érkezett Pozsonyból a Herendi Porcelángyár Rt. budapesti üzletéhez. A levél feladója, gróf Esterházy János a szlovákiai Magyar Párt elnöke volt, aki röviden felhívta a vállalatvezetés figyelmét a nemrég alapított pozsonyi Madách Házra mint a szlovákiai magyarság egyik legfontosabb kulturális intézményére. Ezt követően néhány szóban említést tett a Ház új helyiségéről, a Szalonról, amelyben terveik szerint a könyvek és kulturális események mellett a magyar ipar- és képzőművészet legkiválóbb alkotásai fognak helyet kapni. Esterházy János levele végén a világhírű Herendi Porcelángyár segítségét kérte abban, hogy az intézmény a márka szlovákiai képviselete és árusítóhelye lehessen.
Herend ekkorra már nemcsak Európa, de világszerte is jól kiépített viszonteladói hálózattal rendelkezett. Gyakorinak számított, hogy különféle cégek és magánszemélyek üzleti terveikkel, ajánlataikkal keresték meg őket. Ez az eset azonban más volt, egyrészt Esterházy János személye, másrészt rajta keresztül a szlovákiai magyar kisebbség helyzete miatt. Azaz a Madách Szalon megkeresése több volt egy szimpla üzleti kapcsolatfelvételnél. Gulden Gyula vezérigazgató éppen ezért tárgyalásra érdemesnek tartotta a felvetést.
Talán kevesen gondolnák, hogy egy gazdasági szerv anyaga – legyen az egyéni vállalkozás, részvénytársaság vagy éppen pénzintézet – a működésre vonatkozó iratok mellett, köztörténeti szempontból is fontos, sok esetben akár egyedüli forrásokat tartalmazhat. Ki gondolná például, hogy a Herendi Porcelángyár iratanyagában található közel tíz centiméternyi számla és üzleti levelezés önmagán túlmutatva, egyszerre szolgál egyedi forrásként egy másik gazdasági vállalkozás történetéhez. Nincs ugyanis tudomásunk arról, hogy a Madách Könyvesház és Szalon iratanyaga bárhol megmaradt volna. Emiatt az intézmény működése iránt érdeklődők leginkább a korabeli sajtóból vagy személyes irattöredékekből szerezhettek információkat. Ezek azonban csak ritkán tartalmaznak a mindennapi ügymenetre, a vállalkozás vezetőinek üzletfilozófiájára és kulturális küldetésükre vonatkozó forrásokat. Ezzel szemben a Herendi Porcelángyár Rt.-vel folytatott üzleti levelezésekben számtalan olyan informális részlet található, amelyek alapján, ha körvonalaiban is, de rekonstruálható a szlovákiai magyar közösség egyik legfontosabb intézményének kulturális, politikai és nem utolsósorban gazdasági tevékenysége. Ez utóbbi talán fel sem merül az olvasóban, amikor az 1942 és 1944 között működő Madách Könyvesház és Szalon kifejezést meghallja. Pedig a kisebbségi helyzetben levő szlovákiai magyar közösség fennmaradásának zálogát jelentő oktatás, hitélet és más intézményrendszerek fenntartásában fontos szerep jutott a gazdasági háttérnek. Találóan jegyezte meg Gaucsík István, hogy a nemzettudat megszilárdításához a gazdasági eszközök biztosítása elengedhetetlenül fontos volt. (Gaucsík 2008, 18. p.) Ennek megteremtése és fenntartása azonban különösen nehéz volt a Szlovák Köztársaságban. Itt ugyanis az egyetlen magyar párt szervezeti életét és politikai tevékenységét olyan mértékben korlátozta az államhatalom, hogy az szinte formálissá vált. (Simon 2015, 17. p.) E szorongatott helyzet, valamint a pártszervezet alapvetően vezérelvű működési mechanizmusa miatt Esterházy János elnök szinte egyedüliként határozta meg a magyar közösség politikai irányvonalát. Esterházy nélkülözhetetlen szerepét, befolyását tovább erősítette, hogy a szlovák parlamentben egyedüliként ő képviselte a magyar ügyeket.
A pártelnök a magyar kisebbséget ért jogsértések miatt szinte folyamatosan felszólalt és memorandumokat nyújtott be a parlamentben. A politikai érdekvédelem mellett a hétköznapok során, munkatársaival együtt, a közösség szociális és gazdasági megerősítésén is dolgozott. 1941-ben a szlovák–magyar gazdasági egyezmény eredményeképpen két szlovákiai pénzintézetet, a Pozsonyi I. Takarékbankot és a Szepesi Hitelbankot is a magyarság pénzintézetének nyilvánítottak. (Gaucsík 2010, 145. p.) Előbbi elnöke Esterházy János lett. A Pozsonyi I. Takarékbank még ebben az évben politikai döntés értelmében a Magyar Általános Hitelbank alá rendeződött be, azaz a magyarországi hitelbanktól függő intézetté vált. Az így átalakult bank meghatározó szerepet játszott a Szlovákiába irányuló magyar külkereskedelemben.
Az Esterházy János által elnökölt pénzintézet átalakításával közel egy időben megnyílt a (pozsonyi) magyar kulturális életet irányítani hivatott Madách Ház is. A szlovákiai politikai helyzetet, a magyar kisebbséggel szembeni autoriter viszonyt jól jelzi, hogy néhány nappal a Madách Ház megnyitását követően a belügyi szervek házkutatást tartottak és 111 indexen vagy cenzúra alatt levő könyvet koboztak el. Az államhatalom ellenséges magatartása ellenére az intézmény folytatta működését, sőt a következő évben a már említett Szalon helyiségével bővült tovább. A takarékbank és a Madách Ház mellett szintén a magyar közösség gazdasági megerősítését szolgálta, hogy novemberben hozzáláttak a Magyar Párt gazdasági szakosztályainak kiépítéséhez is.
Visszatérve Esterházy János szeptemberben írott bemutatkozó levelére, a következő hetek levélváltásai azt mutatják, hogy a politikus támogatásával a Madách Ház vezetői nagy lendülettel kezdtek hozzá a világhírű magyar porcelángyárral kialakítandó üzleti kapcsolat előkészítéséhez. Szeptember utolsó hetében a Madách Ház képviseletében Somos Elemér, a szlovákiai magyar sajtó és közélet meghatározó szereplője kezdte meg a tárgyalásokat a porcelángyár fővárosi irodájában. A találkozóról készült rövid feljegyzés szerint Somos ide már egy rendelési listával érkezett, és miután átadta azt, kérte, hogy számukra minél hamarabb szállítsák ezeket a porcelántárgyakat. Indoklása szerint a Szalon egyelőre üresen áll, és a kiállítóteret kizárólag herendiekkel kívánják berendezni. Emellett megismételte gróf Esterházy azon kérését is, hogy a Madách Szalon lehessen Herend hivatalos szlovákiai képviselete. Gulden Gyula a már kialakított és jól működő szlovákiai nexusokra hivatkozva egyelőre ezt elutasította, ám jelezte, hogy a Szalon elindulta és a porcelántárgyak értékesítésének összesítése után visszatérhetnek a felvetésre.
Esterházy János levele és a Somos Elemér tárgyalásáról készült rövid feljegyzés jól érzékelteti, hogy a szlovákiai magyarság új központjának számító Madách Ház mögött egy kulturális küldetéstudat és jól kidolgozott üzleti terv is volt. Ezt példázza, hogy a Szalon nem egyszerűen egy kiállítótér, hanem az egyik legismertebb magyar márka értékesítő helye is kívánt lenni. Mindez részét képezte Esterházy János és a Nemzeti Párt politikájának, amely szerint a kisebbségi magyarság fennmaradásának és megerősödésének fontos alapját kell, hogy képezze az önálló és stabil gazdasági háttér.
A Herendi Porcelángyár Rt. ugyan kapcsolatban állt már néhány szlovákiai kereskedelmi vállalkozással, azonban az ottani magyar közösség kötődése, érdeklődése és bizalma miatt jó lehetőséget látott a Madách Szalonnal való együttműködésben. Ezt bizonyítja, hogy a Somossal történt első egyeztetést követően a kereskedelemügyi minisztériumtól kérték a Szlovákiába exportálható kontingensük 1 millió koronára való kibővítését. Erre azért volt szükség, mert a külföldre, így a Szlovákiába exportálható késztermékek (porcelánok) arányát és számát is az érintett országok közötti megállapodások rögzítették. (Szűts 2013.) Ezek alapján a magyarországi gyártók, köztük a Herendi Porcelángyár Rt. is csak a számára kijelölt mennyiségben és értékben szállíthatott árut a határon túlra. Az exportra szánt termékeket kétféle szempont alapján, érték- és súlykontingens szerint határozták meg. Az egyes vállalatok tehát ezek figyelembevételével köthettek üzleteket.
A vállalat hétköznapi exportügymenetét ismerve megállapítható, hogy a Madách Ház feltételezhetően a nemzeti kötődés miatt megrendeléseinél bizonyos előnyöket élvezett. Jól példázza ezt, hogy az első rendelésüket követő egy hónapon belül már a szállításról és a fizetés menetéről egyeztettek a felek. Mindez annak tükrében lényeges, ha tudjuk, hogy a herendi porcelántárgyak iránt megnövekedett érdeklődés miatt fél-, sőt akár egyéves szállítási határidővel vállaltak csak megrendeléseket. A vállalat kereskedelmi ügyintézője 1942 decemberében nem hivatalosan arról tájékoztatta az érdeklődő kereskedőket, hogy „Herend 1943 végére nagyrészt kimerül”. Azaz már ekkor, egyes porcelántárgyak esetében egyéves gyártási határidővel sem mertek megrendeléseket vállalni.
A Herendi Porcelángyár 1943-ban realizálódó sikeréhez nagyban hozzájárulhatott, hogy a hazai művészeket immár több mint egy évtizede foglalkoztató vállalkozás 1942 őszén egy nagyobb, közel félszáz új kisplasztikából álló termékkörrel jelentkezett. Ezek többsége a közönség körében hamar tetszést aratott, ezt bizonyítják a következő esztendő emelkedő megrendelései. (Szűts 2015, 101. p.)
A Madách Szalon vezetősége nagy lendülettel kezdett hozzá az kulturális és üzleti kapcsolat előkészítéséhez. Az első hónapokban a megrendelésekkel, szállítással és a vámokkal kapcsolatos ügyek nagy részét Somos Elemér intézte, azonban a hirtelen felmerülő problémák esetén a pozsonyi Esti Újság budapesti szerkesztője, Kalotai Gábor segítette az üzletet. Később Kalotai már a napi ügyekben is közvetítővé vált a két fél között.
A két ország hűvös diplomáciai viszonya rányomta a bélyeget a kereskedelmi kapcsolatokra is. A barátinak aligha nevezhető viszony ellenére a két állam gazdasági delegációi export- és importkérdésekben többször is egyeztettek. A hivatalos találkozók mellett természetesen informális csatornákon keresztül is kapcsolatban álltak a két állam képviselői, valamint a szlovákiai magyar kisebbség vezetői és az anyaországi döntéshozók. Részben ez utóbbi miatt is a szlovák belügy államellenes tevékenységétől tartva gróf Esterházy Jánost, valamint politikustársait és egyes közéleti személyeket is figyeltetett. Minden magyar vonatkozású gazdasági, kulturális kapcsolatfelvétel gyanússá válhatott. Mindez érzékelhető az 1942 szeptemberétől üzleti kapcsolatba került két cég levelezésében is. Somos Elemér október 6-án, két nappal Pozsonyba való visszatérte előtt arra kérte a porcelángyár igazgatóságát, hogy az Esterházy Jánosnak szánt válaszlevelet és az időközben elküldésre váró postát inkább neki vagy Kalotainak adják át. „Erre inkább óvatosságból van szükség, mert a cenzúra nálunk igen erős és nincs szükség arra, hogy az ottani hivatalos körök figyelmét felhívjuk arra, hogy ez ügyben Esterházy gróf úr levelet írt Önöknek.” Ez a fajta rejtjelezés a szlovák vámhatóságok és a belügyminisztérium folyamatos ellenőrzése miatt végig jellemző maradt. 1944 tavaszán ismételten arra kérték herendi partnereiket, hogy elsőként továbbra is Kalotai Gábornak küldjék a hivatalos leveleket, aki miután elolvasta őket, eldönti, mehetnek-e azok közvetlenül is Pozsonyba.
A korszak politikai légkörét érzékelteti, hogy a kisebbségi magyar párthoz kötődő kulturális és üzleti vállalkozással kapcsolatba kerülő magyar cég megjelenése azonnal gyanússá vált Szlovákiában. Emiatt a következő két esztendőben a hivatalos postai út mellett „futárokon” keresztül is érintkeztek egymással. A „rejtjelezés” nemcsak az üzleti levelek, hanem a szállítólevelek és a számlák esetében is szükséges volt, különösen ha magyar vagy magyarosnak minősíthető alkotásokat megrendeléséről volt szó. „Közli tovább Somos Úr, hogy felesége látott Herenden egy Horthy fejet (az újat) kérné, ha lehet, azt is hozzá csomagolni, de a számlában csak szoborként szerepeljen, Horthy megnevezés nélkül.”
A Madách Ház vezetése nagy lendülettel kezdett hozzá a Szalon tartalommal való megtöltéséhez, valamint ezzel párhuzamosan a magyar porcelánok értékesítéséhez. Bár a szállítás rövid idő alatt megindult, november 12-én Kalotai kérte, hogy az időközben megrendelt újabb tárgyakat is minél előbb küldjék, mert az addig csak kis számban megérkezett anyagból nem tudják megtartani a megnyitót.
Időközben a Magyar Királyi Külkereskedelmi Hivatal pozsonyi kirendeltsége november 18-án értesítette a Madách Szalont, hogy a szlovák szervek engedélyezték a Herendi Porcelángyár 1942. évre megállapított kontingensének 1 millió koronával való megemelését. Mindez nem hivatalos forrásokból már korábban ismerté vált, olyannyira, hogy egy nappal kihirdetése előtt két szlovákiai vállalkozó, hivatkozva az odaítélt kontingensre, vezérképviselőnek jelentkezett Herenden. Egyikőjük, Guseo Sándor már nyáron újsághirdetésben keresett Szlovákiába exportálni szándékozó cégeket, novemberben pedig már konkrét ajánlattal, állítása szerint a Magyar Párt támogatásával fordult a porcelángyár felé. Gulden Gyula vezérigazgató Szlovákiával és fővárosával kapcsolatban is rendkívül jól informált volt, elsősorban egy Pozsonyból származó tisztviselőjüknek, Nemesdfalvy Ernőnek köszönhetően. Hamar kiderült, hogy Guseo mögött nincs hivatalos politikai támogatás, sőt több csehországi porcelángyárnak is már hosszú ideje tartozik. A másik megkeresés Érsekújvárról érkezett. Josef Zittnik levelében a kereskedelmi tárgyalások küldöttségében részt vető titkárra, dr. Martisra hivatkozott, aki elmondása szerint felhívta figyelmét erre az üzleti lehetőségre. Mivel Zittnik úr alapvetően más profilú kereskedő volt és üzlettel sem rendelkezett a fővárosban, ezért esetében a kapcsolatfelvétel is elmaradt.
Jól látható, hogy az új exportkontingens keretszámainak híre már a döntés kihirdetése előtt kiszivárgott, és a jól értesült kereskedők igyekeztek minél előbb partneri viszonyba kerülni a magyar porcelángyárral.
A megállapított exportszámokat Somos Elemérék úgy értelmezték, hogy ez az összeg kizárólag az ő behozatalukra értendő. Emiatt már másnap Gulden Gyulának írott levelében ismételten kérték a kizárólagos értékesítési jog elismerését. Somos ez alkalommal egy ötoldalas levélben igyekezett érveit alátámasztani, hivatkozva üzleti eredményeikre, Pozsonyban betöltött szerepükre és természetesen a nemzeti kötődésre és sorsközösségre.
Somos Elemér az üzletvitel mellett komoly propagandamunkába kezdett az értékesítés szempontjából legfontosabb időszakban, a karácsonyt megelőző hónapokban. Több újságcikk megjelentetését is tervezte nagy példányszámú pozsonyi lapokban, felhívva bennük a figyelmet a Szalonra és az ott kapható világhírű herendi porcelánokra is.
Bár Kalotai Gábor volt a budapesti megbízott, ennek ellenére Somos Elemér nagyon gyakran, havonta akár több alkalommal is a magyar fővárosban tartózkodott. Ilyenkor egyéb ügyei mellett rendre ellátogatott a porcelángyár Váczi utcai üzletébe is. December 7-én szinte beesve az irodába azzal a kéréssel fordult az üzletvezetőhöz, hogy számára alig egy hét alatt egy Horthy-mellszobrot küldjenek. Somos indoklása szerint ezt szánta ajándékba Esterházy Jánosnak, pártelnökké választásának 10 éves jubileumára. Az ilyen hirtelen jött kéréseket – főként ha a kívánt termék nem volt raktáron – a cég legtöbb esetben elutasította, azonban Esterházy személyére és az ügyre való tekintettel igyekeztek teljesíteni azt.
Karácsony mellett a másik nagyobb megrendelési hullám a húsvéti időszakhoz kötődött. Megismerve a porcelángyár termelési és szállítási szokásait, Somosék már 1943 januárjában megrendelték a következő félévben árusítani kívánt termékeket. A gyors rendelés másik oka az volt, hogy február végén állapították meg az adott évben felhasználható behozatali kontingenst a szlovák hatóságok. Mivel az előző év őszén 1 millió koronára növelt keretből január elején még mintegy 450 ezer felhasználható volt, ezért Somosék kérték, lehetőleg minél nagyobb összegben küldjenek porcelánokat számukra. A minisztériumi tárgyalások során ugyanis a ki nem használt keretek miatt csökkenhet az 1943-as évre megítélt behozatali kontingens. Ennek elkerülése érdekében Somos Elemér ismételten kérte, hogy Herend ismerje el őt kizárólagos szlovákiai képviselőnek, hiszen ennek birtokában jobb tárgyalási pozícióban ülhetne le a szlovák minisztériumban.
Alig két héttel később, hivatalosan az elmúlt félévben mutatott értékesítési mutatók és propagandatevékenység miatt a porcelángyár vezetése úgy döntött, hogy a Madách Szalont bízza meg a szlovákiai vezérképviselettel. Ennek értelmében az ottani kereskedők immár csak rajtuk keresztül juthattak herendi porcelánhoz. Források hiányában nem ismert, hogy történtek-e politikai ráhatások, informális kérések, azonban ismerve a vezérképviselet odaítélésének menetét, meglepően gyorsan döntöttek a Madách Szalon mellett. Természetesen a régebbi, addig megbízhatónak számító szlovákiai partnerek méltatlannak érezték a döntést, legfőképpen azért, mert a porcelántárgyakat ezután egy alapvetően más profilú cégtől kellett beszerezniük.
A magyar diplomácia egyik meghatározó, nagy presztízsű kellékének számító herendi porcelán értékesítése nem csak vállalati magánügy volt. A minisztériumok, államférfiak diplomáciai tárgyalásaikra, találkozóira rendszeresen herendi dísztárgyakat rendeltek, ennek köszönhetően is világszerte ismertté vált a márka. Egy-egy herendi tehát közös kapcsolódási pontot, témát jelenthetett politikai és üzleti partnerek között. A herendi és általában művészeti porcelánok nem csak esztétikai szempontból számítottak értékesnek. Erre jó példa a vezérképviselet érdekében megmozduló lobbitevékenységek is.
Az 1943-as szlovákiai exportkontingens tárgyalásai során ugyanis informális úton felhívták Gulden Gyula figyelmét egy olyan pozsonyi cégre, amely kiválóan alkalmas lehetne a márka vezérképviseletére. Az ominózus Gupa cég nem volt ismeretlen Herend számára, hiszen 1926-ban már történt kapcsolatfelvétel és szállítás közöttük, azonban értékesítési problémák miatt rövid idő után megszűnt a nexus. A porcelángyár igazgatója a szlovák diplomata ajánlatára kiváló üzletemberként nem tett semmiféle ígéretet, hanem gondolkodási időt kért. A pozitív válasz érdekében szlovák oldalról néhány héttel később megtörtént a kapcsolatfelvétel a Gupa és a Herendi Porcelángyár Rt. között. Az informális állami támogatás miatt a Gupa érdeklődése komolynak tűnt. 1942. év végén a Herendi Porcelángyár igazgatóságának tehát abban kellett dönteni, hogy a szlovák fél által ajánlott partnert, vagy egy, a Magyar Párt és a magyarországi kormányzat által is támogatott vállalkozást választ vezérképviseletének. Ez az eset kiválóan példázza, hogy egy-egy üzleti döntés, a vállalat történetében csupán egy dátumként szereplő esemény mögött sokszor milyen bonyolult, akár egészen kormányzati szintekig elgyűrűző okok, okozatok lehetnek. Bár néhány levélváltás történt a Gupa céggel, ettől függetlenül komolyabban fel sem merült, hogy a Madách Szalonnal szemben ők kapjanak kedvezőbb elbírálást. Mindezek alapján a Madách Szalonnak ítélt vezérképviselet valóban jelentős döntésnek számított.
Az üzleti levelezések alapján megállapítható, a Somos Elemér által menedzselt Madách Ház komoly üzleti munkát végzett a háttérben. Nemcsak az értékesítések alkalmával, hanem a szlovák konkurens cégekkel felmerült nézeteltérések esetében is Somos határozott álláspontot képviselt. Nemzeti szempontból kétségtelenül örömteli volt a Madách Szalon partnersége, azonban üzleti oldalról, elsősorban a régebbi partnerek miatt több kellemetlenséget is okozott. Herend korábbi legfontosabb szlovákiai partnere, Vojtech Celko, miután értesült a vállalat döntéséről, csalódottságának adott hangot. Fél évvel később pedig a Madách Szalon üzletpolitikájával szemben már komoly kifogásokat fogalmazott meg.
Kétségtelen, hogy a Madách Szalon megjelenése átrendezte a herendi porcelánok szlovákiai piacát. A márka erősödő reklámja felhívta más magánszemélyek és cégek figyelmét is az ágazatban rejlő üzleti lehetőségekre. Április 22-én például a Kossuch János cég igazgatója, Eleőd Zoltán Solt kereste meg Guldent, hogy katalinhutai (Katarinska Huta) leányvállalatukat ajánlja szlovákiai vezérképviseletnek. Levelében hangsúlyozta, hogy cégük jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolít le kőedények, porcelánok és a majolika piacán, és nem felejtette el megjegyezni azt sem, hogy a Madách Szalonnal szemben ők valóban szakmabeliek. Gulden Gyula kiváló üzletdiplomáciai kvalitását bizonyítja válasza: „Megjegyzem, szlovákiai cégeteknek igaza van abban, hogy a Madách Szalon nem szakmabeli vállalkozás. Ezzel szemben viszont a Madách Szalon egy művészeti vállalkozást képez, s utóbbi téren már vannak kapcsolatai Herenddel. Mert mi anyagunkat tekintve ugyan porcelángyár vagyunk, azonban művészeti irányzattal. Így tehát a herendi készítmények szempontjából nem képez a Madách Szalon egy távolálló intézményt.”
Eleőd komoly lehetőséget látott a herendi szlovákiai értékesítésében, annak ellenére is, hogy Gulden közölte, a Madách Szalon egyelőre élvezi a porcelángyár bizalmát. Ennek ellenére sem mondott le a vezérképviseletről, májusban azzal az ötlettel állt elő, hogy Pozsony és környéke maradjon a Madáché, viszont Szlovákia többi részén ők lehessenek az egyedárusítók.
Bár Gulden válasza nem ismert, ám abból, hogy a Madách Szalon továbbra is szlovákiai vezérképviselet maradt, egyértelműen következtethetünk az események alakulására.
A megrendelések alapján már 1943 nyarán látszott, hogy a Madách Szalon jó választásnak bizonyult. A Szalon tehát alig több mint fél év alatt több lett, mint egy művészeti kiállítóhely.
A növekvő megrendelések miatt Somosék már nemcsak Pozsonyban, hanem más, magyarok által sűrűbben lakott településeken is gondolkodtak. Somos Elemér májusban arról tájékoztatta Herendet, hogy terveik szerint hamarosan Pöstyénben nyitnak egy fióküzletet, ahová az előzetes felmérések szerint szintén szükség lesz kisebb dísztárgyakra. Novemberben pedig egy iglói kiállításhoz kértek még néhány, az ottani közönség tetszését feltételezhetően elnyerő darabokat.
A Madách Szalon iratanyagában nagy számban maradtak fenn megrendelőlapok és szállítólevelek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy megnézzük, milyen típusú tárgyakat rendeltek Szlovákiából. Ezeket áttanulmányozva elmondható, hogy alapvetően apró, figurális dísz- és használati tárgyak iránt érdeklődtek a Madách Szalon vásárlói, illetve rajtuk keresztül más viszonteladók. A dísztárgyak esetében a semleges témák mellett az olyan magyaros jellegű tárgyak is kelendőek voltak, mint például Déryné, János vitéz vagy éppen a Matyó Madonna. Ahogy arra már utaltunk, az egyértelmű, magyar politikusokat és államférfiakat ábrázoló alkotásokat hivatalosan nem rendeltek és nem is szállítottak Szlovákiába.
Sajnos a megrendelőjegyzékek a Madách Szalonban vásárlókról szinte semmit sem árulnak el. Így nem tudni azt sem, a vásárlók esetében meghatározó volt-e a nemzetiség és azt sem, milyen társadalmi csoportokba sorolható személyek tértek be oda. Bár vendégkönyvek, névre kiállított számlák nem állnak rendelkezésre, ennek ellenére feltételezhetjük, hogy a Madách Házba küldetése miatt nagyrészt magyar nemzetiségű vagy magyar érzelmű szlovák állampolgárok térhettek be. Az összesítve leadott rendelések között mindössze két reklamáló személy neve ismert, Arthur Harthauser igazgatóé és dr. Heizinger Józsefé.
Ugyan nincs ismeretünk a Madách Ház és Szalon iratanyagának hollétéről – amennyiben egyáltalán fennmaradt valahol –, szerencsére azonban Somos Elemér 1944 áprilisában egy rövid, ám részletes kimutatást készített az eltelt másfél év üzleti tevékenységéről. Eszerint ez idő alatt 1.567.161 szlovák korona értékben hoztak be herendi porcelánokat az országba, majd az értékesített tárgyakból befolyt összegeket folyamatosan utalták át a partnercégnek. Somos nehezen ellenőrizhető számításai szerint, ez az összeg tizenötszöröse volt annak, mint amennyit 1940 és 1942 között a korábbi szlovákiai partnerek értékesítettek. Ezek alapján egyértelműen sikeresnek értékelte a Madách Szalon kereskedelmi tevékenységét.
Levele második felében a közeljövő terveiről is említést tett. A kiszámíthatatlan háborús viszonyok ellenére a következő fontos feladatnak a vidéki értékesítés kiépítését tartotta. Ezt egyrészt az ottani magyar érdeklődők, potenciális vásárlók igényei, másrészt a többi porcelánkereskedő céggel megromlott kapcsolatuk is indokolta. Somos ez utóbbi kapcsán egyértelműen kijelentette, hogy a maga részéről nem lát esélyt arra, hogy a Németh és a Celko cégekkel rendeződhetne viszonyuk. A vidéki hálózat kiépítését tehát a Madách Ház mint magyar központ, valamint a herendi porcelántárgyak értékesítése miatt is fontosnak tartotta. Olyannyira, hogy levelében jelezte, június 1-jén szándékoznak felavatni az első nem pozsonyit, a nyitrai Madách Szalont.
A háborús helyzet és Magyarország német megszállása miatt 1944 tavaszától a két fél közötti érintkezés és a szállítás megnehezült. Ez utóbbi a visszaeső kereslet miatt a Madách Szalonnak nem, a megrendelésre gyártó Herendi Porcelángyárnak viszont annál nagyobb problémát jelentett. A korábban megrendelt, hitelbe átadandó porcelántárgyakat a bombázások és a szállítási nehézségek miatt nem tudták elszállítani, sőt a visszaeső kereslet miatt több partner csődöt jelentett, mindezek együttesen pedig veszélyeztették, sőt hamarosan lehetetlenné tették a pénzbeli megtérülést.
1944 júliusában Kalotai Gábor arra kérte Herendet, hogy a bizonytalan szállítások és a megrendelések visszaesése miatt egyelőre ne küldjenek több ládából álló szállítmányt. A bombatámadások miatt Pozsony lakosságának egy jelentős része ugyanis vidékre költözött, köztük nagy számban korábbi és remélt megrendelőik is. A bombázások hatására Somos Elemér úgy döntött, hogy a Szalonban lévő porcelántárgyakat különböző vidéki raktárakban fogja ideiglenesen elhelyezni. A front közeledte miatt októberben informálisan Herend számára is felajánlotta, amennyiben nagyobb mennyiségű, aranyozott szélű porcelántárgyaik lennének, azokat bombabiztos helyen tudná elhelyezni, átvészelve így a háborút. Sajnos ezekről a raktárhelyekről, az ott elhelyezett porcelánokról, majd háború utáni sorsukról semmit sem tudni. Pedig Somos szerint szeptemberre már jelentős mennyiséget halmoztak fel ezekben.
Az 1944-es esztendő iratai nagyrészt a két fél közötti elhúzódó szállítások, vámkezelések, késői kifizetések okozta problémákról szóltak. Szeptember 9-én a Madách Szalontól érkezett levél például arról tudósít, hogy egy több ládából álló csomag több mint egy hónapja áll vámkezelés alatt Budapesten, tehát még el sem indult Pozsony felé.
A korábbi viszonylag kiegyensúlyozott viszonyt az 1944-es esztendő, főként a bombázások, valamint a szállítás kiszámíthatatlansága miatt megváltoztatta. Ennek következtében egyre inkább érdekeik hangsúlyozása határozta meg utolsó leveleiket. A Madách a még raktáron lévő áruk értékesítésében, míg Herend a már megrendeltek szállításában volt érdekelt. Somos Elemér szeptember 22-én arról tájékoztatta a partnercéget, hogy Pozsonyban a porcelán iránti kereslet szinte teljesen megszűnt, így a Szalon szinte többet van zárva, mint nyitva.
A Madách Szalon működését a visszaeső kereslet mellett az intézmény mögött álló Magyar Párt ellen hozott intézkedések és az anyaország támogatásának fokozatos elveszítése is nehezítették. Magyarország német megszállását követően Esterházy János pártvezető többször tiltakozott a vidéki zsidóság elhurcolása miatt. A Sztójay-kormány hatalomra kerülése után világossá vált számára, hogy a szlovákiai belpolitikai küzdelmekben már nem számíthat többé a magyar kormány támogatására. (Molnár 1997, 210. p)
A nyilas hatalomátvételre válaszul a szlovákiai Magyar Hírlap beszüntette működését. (Molnár 1997, 214. p.) A Gestapo ekkor már hosszú ideje megfigyelés alatt tartotta a pártvezért, ám egyelőre nem tartoztatták le. Ezzel párhuzamosan a párton belüli németbarát vonal is egyre erőteljesebbé vált. Mindez természetesen hatással volt a Magyar Párt által működtetett kulturális intézményre és gazdasági vállalkozásra is.
Somos szeptember 9-én írott levelében a háborút követő időszakról is szót ejtett. Úgy vélte, a remélt újrakezdést nagyban segíthetik majd az általa elraktározott porcelántárgyak, hiszen a háborút követően feltételezhetően komoly hiányok lesznek használati és dísztárgyakból. Az elraktározott porcelántárgyak és a reményei szerint gyorsan helyreálló kereskedelmi kapcsolatok miatt fontos lesz, hogy minél nagyobb piaci részesedést szerezzenek. Ennek egyik lehetséges útja, ha Prágában is nyitnak majd egy új fiókot.
A Madách Szalontól december 12-én érkezett utolsó levél pénzutalás tárgyában íródott. Eszerint az Első Pozsonyi Takarékbankon keresztül néhány nappal korábban 43.756 koronát küldött partnerük számlájára.
Sajnos december 12.-ét követően semmit sem tudni a Madách Szalon és a Herendi Porcelángyár Rt. kapcsolatáról. Ennek legfőbb oka, hogy a háború befejezését követően lehetetlenné vált a kisebbségi magyar párt és korábban annak támogatásával működő vállalkozás működésének folytatása. Egyrészt a háború végén kitört felkelés alatt megalakult Szlovák Nemzeti Tanács már 1944. fasisztának bélyegezte a Magyar Pártot és elrendelte betiltását és vagyonának elkobzását. Ezt csak tetézte, hogy a csehszlovákiai németek mellett a magyar közösséget is kollektív bűnössé nyilvánították az 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányprogramban. (Molnár 1997, 220. p.) Az ismét létrejövő Csehszlovákiában a totalitárius állam kiépítése és az etnikai kisebbségek üldözése és elűzése határozta meg a következő éveket. (Simon 2015, 81. p.)
A Nemzeti Párt és ehhez kapcsolódóan a Madách Ház újjászervezése a pártvezető meghurcolása miatt is lehetetlenné vált. Esterházy Jánost ugyanis a kassai kormányprogram kihirdetését követő napon letartóztatták, majd kiadták a szovjet hatóságoknak, hogy élete további részét börtönökben töltse.
A Madách Ház vezetője, Somos Elemér a háborút követően Magyarországra költözött, míg a Herendi Porcelángyár igazgatója és többségi részvénytulajdonosa, Gulden Gyula családjával együtt Svájcba emigrált. (Szűts 2015, 135–141. p.) A háborút követően Csehszlovákia és Magyarország között a kereskedelmi kapcsolatok egyre inkább – a hazai gazdaság, így a Herendi Porcelángyár Rt. 1948-as államosítását követően pedig már kizárólag – csak állam irányítással és felügyelettel alakulhattak.
A Herendi Porcelángyár Rt. fondjában található alig tíz centiméternyi irattöredék forrásértéke több mint egy üzleti tevékenységet dokumentáló irategyüttes. Egyrészt a Madách Ház működésére vonatkozó iratok hiánya, másrészt a vizsgált korszak két ország közötti gazdasági kapcsolatainak feltáratlansága miatt. Ez utóbbin belül még a magyar vonatkozású kereskedelmi, üzleti kontaktusok sem ismertek. Éppen ezért érdekes, hogy a mindössze alig két évig működő, a szlovákiai magyar közösség kulturális és gazdasági életében is fontos szerepet betöltő Madách Szalon és a világhírű Herendi Porcelángyár Rt. között milyen sarokpontok mentén alakult ki, majd működött üzleti kapcsolat. A rendelkezésre álló források alapján elmondható, hogy Esterházy János személyiségének és a nemzeti sorsközösségben való hitnek komoly szerepe volt a kapcsolat létrejöttében. Mindez annak fényében különleges és egyedülálló, ha tudjuk, hogy Gulden Gyula milyen profi módon, legfőképpen üzleti érdekek mentén választott partnereket, viszonteladókat.
A két partnercég üzleti levelezésének bemutatása remélhetőleg értékes forrásként szolgálhat a szlovákiai magyarság történetének kutatásához és felhívja a figyelmet a gazdasági szervek irataiban rejlő források sokszínűségére is.
Források
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára = MNL VeML XI.46. c.cc. 31. tétel, Szlovákiai cégekkel folytatott levelezés, 1940–1943.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára = MNL VeML XI.46. c.cc. 414. tétel. A Madách Szalon iratai
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára = MNL VeML XI.46. c. dd.I. 46. tétel, Az Országos Kerámia Kiállítással kapcsolatos iratok, 1942–1943.
Irodalom
Gaucsík István 2008. A jog erejével. A szlovákiai magyarság gazdasági önszerveződése 1918–1938. Pozsony.
Gaucsík István 2010. A határ mint gazdasági probléma. A Pozsonyi I. Takarékbank helyzete az első bécsi döntés után. In Simon Attila (szerk.) 1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez. Balassagyarmat, Nógrád Megyei Levéltár–Selye János Egyetem, 140–150. p.
Molnár Imre 1997. Esterházy János. Dunaszerdahely.
Simon Attila 2015. Új utakon – Csehszlovákia 1945-ben. Korunk, 5. 80–88. p.
Szűts István Gergely 2011. A műhelytől a szalonig. A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején. Veszprém.
Szűts István Gergely 2015. Üzlet és diplomácia. A Gulden Gyula vezette Herendi Porcelánmanufaktúra. Veszprém.