A kisebbségi magyar szövetkezeti központok kérdése a két világháború közötti Csehszlovákiában[1]

A két világháború közötti sérelmi jellegű csehszlovákiai magyar szövetkezeti publicisztikában, de főleg a magyarországi szövetkezetpolitikai értékelésekben eluralkodott az a nézet, hogy az etnikai alapú magyar szövetkezeti központok alapítása a cseh és szlovák szövetkezeti elit falanxába ütközött. Ez igaz, de a kérdéskör mindenféleképpen árnyalható és cseppet sem fekete-fehér optikán keresztül tanulmányozható.

A kisebbségi magyar szövetkezeti rendszer fejlődésének problémáját döntően az határozta meg, hogy a rendszer kevésbé differenciálódott, innovatív jellegű típusok csak elenyésző mértékben jöttek benne létre. A fogyasztási, hitel-, mezőgazdasági és ipari szövetkezetek esetében, a többség magyarságpolitikájának következtében, nem alakulhatott önigazgató magyar szövetkezeti központ, amely a magyar pénzintézetek felé a tőkeátvitelt és a különböző kölcsönügyleteket bonyolította volna le, a szakmai tanácsadást és revíziót végezte volna, illetve a mezőgazdaságban, az iparban és a kereskedelemben alapító tevékenységet vállalt volna.

A kisebbségi magyar szövetkezeti központok létrehozására tett kísérletek azonban mindjárt a hatalomváltást követő, kaotikus években kimutathatók (optimális esetben a Hangya, szlovákiai vagyonának átmentése érdekében, ilyeneket is támogatott volna). A Központi Szövetkezet (KSZ, Ústredné družstvo) válsága, kezdetben kiépítetlen szervezete a cseh politikai támogatás ellenére gyorsan életre hívta a szlovákiai szövetkezeti rendszer egésze reformjának a gondolatát, sőt a KSZ a szlovák agrár- és katolikus pártpolitikai csatározások tárgyává vált.

A Hangya figyelemmel kísérte a szlovákiai nemzetiségi hangoltságú központalapítási törekvéseket, melyek a KSZ-t elvileg gyengíthették, és a decentralizációt erősíthették volna. A Hangya információi szerint nemzetiségi alapon különültek volna el a szövetkezeti központok. Egy magyar szövetkezeti központ felállítása bizonytalan volt, míg Turócszentmártonban szlovák alakult volna, és még egy rutén központ gondolata merült fel.[2]

A tervezett magyar szövetkezeti központ minden bizonnyal a Szent-Ivány József által forszírozott, komoly kisebbségi magyar politikai hátszelet élvező Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezetek Szövetsége volt. Annak ellenére, hogy nemzetiségi alakulatnak számított, a szövetkezeti szféra hatalomváltást követő válságára adott reakciónak is tekinthető. Vándor Károly, a nagyszombati kirendeltség vezetője – aki a Hangya képviseletében részt vett a szövetség 1920. december 10–11-i ótátrafüredi kongresszusán a patinás Grand Hotelban – beszámolójában a következőképpen szólt a szervezet céljairól: „Irányítást adni a szövetkezeteknek, terjeszteni a szövetkezeti mozgalmat, kapcsolatot létesíteni az elszigetelten sínylődő szövetkezetek között, és kapcsolatot találni a szlovenszkói és a világ szövetkezeti piacán.ˮ[3]

Szent-Ivány a kongresszusra meghívta a szudétanémetek régi múltra visszatekintő és nagy befolyású gazdasági szervezetének, a szudétanémet identitás[4] egyik támogatójának, a prágai székhelyű Csehországi Német Mezőgazdasági Szövetkezetek Központi Szövetségének (Zentral-Verband der deutschen landwirtschaftlichen Böhmen) az elnökét, Josef Mayert.[5] A kongresszus előtt, december 9-én bizalmas megbeszélésre került sor Mayer, Szent-Ivány és mások között. Vándor külön másfél órás tárgyalást folytatott vele.

A beszélgetés során kiderült, hogy Mayer tájékozott volt a Hangya háború utáni helyzetéről. (Előtte jelezte, hogy a háború alatt, amikor egy katonai transzport tagjaként hosszabban Sárospatakon időzött, megismerkedett a sárospataki szövetkezet vezetőivel. A sárospatakiak a szövetkezet „örökösˮ díszelnökévé választották.) Mayer szerint a szlovákiai szövetkezeti rendszer működési zavarainak kizárólagos felelőse a 210-es számú törvény, illetve azok megalkotói. Úgy nyilatkozott, hogy „[Az] állami felügyeletnek nem szabad a szövetkezetek fölött uralkodni, nem szabad azok függetlenségét és önállóságát korlátozni, hanem ellenkezőleg, azon kell lenni, hogy a szövetkezetek szabadon terjeszkedhessenek és minden külső behatástól menten teljesíthessék hivatásukatˮ.[6]

Mayer, „a szövetkezeti nagyvezérˮ – aki Vándorra mély benyomást tett – a szövetkezeti törvény módosításához megígérte a német agrárok szavazatait. Szent-Iványék törvényjavaslatát „a politikai tényezők kölcsönös tisztázása mellettˮ támogatták volna a prágai parlamentben.

Vándor az értekezleten magyarul és németül tartott előadásában a Hangya szlovákiai vesszőfutásának az okait és következményeit világította meg. Kiemelte a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének állásfoglalását, mely „a szlovenszkói szövetkezeti téren sajnálatosan tapasztaltakat nemzetközi sérelem tárgyává tesziˮ.[7] A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezetek Szövetségének létrehozását üdvözölte.

Szent-Ivány terjesztette elő a határozati javaslatot, mely a következő sarkpontokat tartalmazta: 1. A szövetség megalakítását, 2. Előkészítő bizottság felállítását 12 taggal, mely a szervezet alapjait lerakja, és a KSZ-szel megkezdheti a tárgyalásokat, 3. Javaslat kidolgozását a 210-es törvény megszüntetésére és új törvény megfogalmazására, 4. Javaslattételt az új szövetkezeti törvény hatályba lépéséig a KSZ alapszabályának és üzletvitelének a megváltoztatására, hogy az önkéntes belépésekre lehetőséget nyújtson. Ezeket azonban a szövetség külön megtárgyalja, 5. A szövetség a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségébe tagul kívánt belépni.

Vándor rákérdezett Szent-Iványnál, hogy a politikai akció esetleges sikere esetén hogyan tervezi megoldani a szövetkezetek áruellátását és felülről történő ellenőrzését, de kitérő választ kapott: „alakuljon a helyzet bármiképp is […] a szövetkezeti életbe feltétlenül beleplántálja a Hangya szellemétˮ.[8] A Hangya-hivatalnok ugyanakkor józan mértéktartással fogadta a kezdeményezést, hiszen a csehszlovák államnak jóvá kellett hagynia a szövetség alapszabályait. A tulajdonképpeni irányelvek csak utána váltak volna láthatóvá.[9]

A nagyszombati kirendeltség azonban nem várhatott az optimális politikai konstellációra. Gazdasági súlya és hálózata eleve megelőlegezték, hogy a szlovák gazdasági szervezetek üzleti partnerként tekintsenek rá.[10]

A nagyszombati kirendeltség konkrét szlovák ajánlatot kapott 1921 augusztusában a helyi Szlovák Nagybani Felvásárló Társaságtól (Slovenská veľkonákupná spoločnosť) fúzió tárgyában. A szlovák szervezet mögött a tőkeerős, számos fúziót lebonyolító, expanzióra berendezkedő, nagyszombati székhelyű Gazdasági Bank (Hospodárska banka) állt.[11] A Hangya vezetősége nem ismerte a vállalatot, ezért Vándortól kértek információkat és utasították őt, hogy Szent-Ivány József véleményét is kérje ki.[12]

Vándor pozitív jelentést küldött az 1919 novemberében alakult, egy morva tisztviselő, Vencel Podaný által vezetett „tót színezetűˮ, de politikamentes társaságról. Az igazgatóságban és a felügyelőbizottságban nagyszombati és környékbeli kereskedők foglaltak helyet. A társaság „különösen a szövetkezetek felé gravitál”, ezért – a KSZ helyi fiókjával szemben – olcsóbban adja áruit. Vándor szerint a Hangya számára azonban azért is érdekes volt a vállalkozás, mert szövetkezeteket alapíthatott.

Már régóta foglalkoztatta Vándort egy érdekközösség kialakításának gondolata. Erről a tervéről és a felvásárló társaság vezetőjével, Podanýval, Bruckmayer Géza helyi fűszerkereskedővel és igazgatósági taggal és a Gazdasági Bank igazgatójával, Ľudovít Kraiccal[13] folytatott puhatolózó tárgyalásról tájékoztatta a Hangya igazgatóságát.

Az igencsak merész szlovák elképzelés a Hangya szlovákiai szövetkezeteinek átvételével és pénzügyi támogatásával számolt, tekintet nélkül arra, hogy a szövetkezetek csatlakoztak-e a KSZ-hez vagy sem. A felvásárló társaság biztosította volna az áruellátást, nagyszombati raktárát kirendeltséggé fejlesztette volna, és a rekompenzációs üzleteket a Hangyával bonyolította volna le. Ezenkívül segítette volna a Hangya csehszlovákiai ipari és kereskedelmi üzleteit. A társaság az évi nyereségéből kölcsönösen elfogadott kulcs alapján részesedést is nyújtott volna. Hozzájárult volna, hogy a Hangya egy-egy politikailag nem exponált tagot delegáljon az igazgatóságába és a felügyelőbizottságba.

A szlovák javaslat tehát gazdasági és kereskedelmi előnyök kölcsönös biztosításáról szólt.

Vándor borítékolta Szent-Ivány véleményét: „Miután teljesen tájékoztatva vagyok a szlovenszkói általános helyzetről és a viszonyokról, és igen jól ismerem Szent-Ivány Józsefnek a múltban követett politikáját, már előre sejtem az adandó választ, amely aligha fogja helyeselni a felmerült terv megvalósítását. Félő ugyanis, hogy Szent-Ivány József azon a nézeten lesz, hogy mi ezzel a lépéssel a szövetkezeteket kivétel nélkül elcsehesítjük, holott – mint azt már jeleztem – itten szigorúan körülhatárolandó elvek alapján, úgy a magyar, mint a német és tót szövetkezeteknek minden elnyomatástól ment felsegítéséről volna szó, amihez a Hangya az erkölcsi támogatást adja.”[14]

A nyereségből való részesedés, tekintettel a csehszlovák korona stabilitására és jó árfolyamára csábítónak tűnt. Ellenben Vándor egy komoly akadályt nem titkolt el. A magyar szövetkezetek és a Hangya ellensége, Karol Medvecký a Gazdasági Bank igazgatóságában ült, és a fúziót minden bizonnyal megtorpedózta volna. Ľudovít Kraic úgy nyilatkozott, hogy a Szlovák Nagybani Felvásárló Társaságban komoly részesedéssel bír a pénzintézet, és ez ellen Medvecký nem tehet semmit.

Vándor szerint a tárgyalások nem árthattak a Hangyának, mert az államfordulattól eltelt három év után végre a szövetkezetek helyzete javulhatott volna. Felmerült a szlovák cégben tőkerészesedés megvásárlása is, de a csehszlovákiai Hangya-vagyon sorsának bizonytalansága miatt nem volt érdemes befektetéseket eszközölni.[15]

A Vándor-féle terv több problémát vetett fel. Első látásra lukratív üzletnek tűnt, és a tőkeérdekeltség biztosíthatta volna a Hangya jelenlétét a szövetkezeti szférában. Ez a jelenlét azonban sokkal szűkebb mezsgyén mozgott volna, mivel a szövetkezeti hálózatot a szlovák központ irányította volna. A Gazdasági Bank Medvecký nevével fémjelzett magyarellenes beállítottsága pedig a hosszú távú hitelezést veszélyeztette. A Hangya 1921-ben még mindig a nagyszombati érdekeltségen keresztül és a szlovákiai szövetkezetekkel szembeni vagyoni követelései útján maradhatott gazdasági tényező Szlovákiában. Ezt az adut a vezetőség nem adhatta ki a kezéből. A kisebbségi magyar politika szemében pedig a partikuláris érdekeket követő háttéralku egy konjunkturális célokkal alapított szlovák vállalkozással a Hangya számára dehonesztáló következményekkel járt volna. A budapesti Hangya-vezetőség pozíciófeladása az államközi gazdasági tárgyalások keretein belüli érdekvédelmét gyengíthette. A források fényében nyilvánvaló, hogy az együttműködésre nem került sor.

A déli régiókban az Országos Központi Hitelszövetkezet és a Hangya hálózatainak a felbomlásával a kisebbségi magyar regionális szövetkezeti központok alapításának terve merült fel. A kisebbségi szövetkezeti kezdeményezések természetszerűleg kapcsolódtak a magyar politikához, annak is főleg a kisgazdapárti-nemzeti vonulatához.

A Gazdák Országos Hitelszövetkezetének gondolata a kisebbségi gazdasági érdekvédelem egyik legjelentősebb intézményében, a Szent-Ivány József politikai támogatását élvező és Fodor Jenő[16] szakmai irányítása alatt működő Gömör-Nógrád Megyei Gazdasági Egyesületben merült fel az 1921. augusztus 5–6-án tartott tornaljai és rimaszombati értekezleteken.[17] A hitelszövetkezetet 1921. augusztus 30-án alapították Rimaszombatban.

A különutas magyar szövetkezetszervezés azonban a KSZ rosszallását váltotta ki, amely gömöri és nógrádi pozícióinak elvesztésétől, különösképpen a hitelszövetkezetek elvesztésétől tartott. A KSZ az irányába megfogalmazott magyar kritikát elutasította. A szövetkezetek etnikai elkülönülését – főleg magyar tekintetben – dezintegratívnak tekintette, de az általa hangoztatott „nemzetek felettiˮ szövetkezeti központ nimbusza agyaglábakon állt. A KSZ a szervezeti, nemzetiségi és anyagi problémák leküzdéséről biztosította a régió magyarságát: „Ha szűkek is még a keretek s vannak is kívánni valók, az ok[ok] nem az elnökségben, hanem részben az anyagi, részben a szellemi erők hiányában találhatók, másrészt pedig abban, hogy a jog és önérdek ellenére Slovensko népei külön-külön csoportokba tömörülve törekednek azonos cél felé. Az anyagi és szellemi hiányok elhárításában vállvetve küzd az Ustr. Druzstvo és a földmívelésügyi minisztérium, s éppen az utóbbi leküzdésében egymás után alkalmazzák a jobb magyar erőket, és pedig olyan tiszta magyar tisztviselőket, kik alig-alig tudnak szlovákul, s kiknek mindegyike magyar nemzetiséget diktált be törzskönyvébe.ˮ[18]

A KSZ állásfoglalása azonban nem tántorította el az alapítókat. Alapítói, bár nyíltan nem fogalmazhatták meg az oktrojált 210-es szövetkezeti törvény szerint, de régiók feletti magyar hitelszövetkezeti központnak tartották: „Főpénztárunk Rimaszombatban lesz elhelyezve, ezenkívül mindenütt, ahol a megfelelő érdeklődést megtaláljuk, az egyes gócpontokon fiókokat állítunk. A községekben, ha annak szüksége fennforog, ügynökségeket létesítünk, azonkívül kirendeltségek, megbízottak, üzletszerzők lesznek az ország minden részében, akik a nagyközönség rendelkezésére fognak állani. Szervezetünket annyira ki kell építenünk, hogy jóformán mindenki a maga falujában, sőt a saját házában intézhesse el a hitelszövetkezettel való dolgát, és még sem állítunk önálló kis szövetkezeteket, nehogy a széttagoltságból származó hibáink meglegyenek. Mi nem sok kis szövetkezetet akarunk állítani, ezt a 210-es csehszlovák törvény sem engedi meg nekünk, de egyetlen nagy és erős hitelintézetet, amelyik mégis mindenütt ott van, ahol segíteni kell.ˮ[19]

A hitelszövetkezet olcsó hitel nyújtásával és a forgótőke biztosításával a gazdákat és iparosokat karolta fel. A szövetkezet támogatására szövegezett felhívásban található szlogen, „a pénznek hatalma rendelkezésünkre nem állˮ a terménykereskedelem kritikájáról szólt. A hiteleket a mezőgazdasági és ipari üzemek fenntartásának elősegítésére, termények, áruk, állatok vásárlására, kézi zálogra és váltókra nyújtották. A szövetkezet mezőgazdasági és ipari üzemek létesítését, földbérletek és árubeszerzések megszervezését, illetve értékesítését is célul tűzte ki. Váltók visszleszámításával is foglalkozott volna. Egy üzletrész értékét 200 csehszlovák koronában határozták meg. A hitelszövetkezet politikamentességét hangsúlyozta. A tagsági bázis kiépítése érdekében a szlovák és német gazdákat is belépésre buzdította.[20]

Az alapítók névsora jelezte, hogy a szövetkezet igyekezett túllépni a gömöri és nógrádi régión, és az Ipoly, Garam és Zsitva menti vidékeken, tágabban Dél-Szlovákiában is működni kíván.[21]

A Gazdák Országos Hitelszövetkezetének állami elismeréséről nem állnak rendelkezésünkre források, de a Gömör-Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület elleni állami fellépés és a későbbi betiltás, majd per[22] fényében kicsi a valószínűsége, hogy a KSZ konkurenseként alapszabályait jóváhagyták volna.

Az 1920-as évek elején politikai nyomásgyakorlással tervezett magyar szövetkezeti központok tervei merültek fel. A csehszlovák állam ezeket nem engedélyezte; a KSZ, valamint a cseh és szlovák agrárok pozícióját kívánta megerősíteni. A kisebbségi magyar fogyasztási szövetkezeteket összefogó mozgalom centralizációja, a Hanza Szövetkezeti Áruközpont (HSZÁ) 1925-ös megszületése egyszerre tekinthető szerencsés gazdasági-kereskedelmi konstellációnak és a korábbi – a KSZ-szel együttműködést szorgalmazó – tervek beérésének.

A Nagy Ferenc[23] nevével fémjelzett dél-szlovákiai központalapítás első kezdeménye, egyben a legfontosabb stratégiai célok megfogalmazása még 1923-hoz kötődik. Nagy 1923. február 10-én küldte el 17 Galánta-környéki szövetkezetnek egy központ tervét.[24] A legfontosabb mozgatórugó az volt, hogy a KSZ megszüntette érsekújvári kirendeltségét. A körzet szövetkezetei nem támogatták vásárlásaikkal kellőképpen a kirendeltséget, és nagymértékben vettek fel hiteleket a központnál, így a kirendeltség pénzügyi mérlege mindig passzív volt.[25]

Az üzletrészjegyzés 1923 nyarán kezdődhetett. A Károly Alajos[26] vezette Szenci Fogyasztási Szövetkezet 5 ezer csehszlovák koronával „kívánt hozzájárulni a Galántán alakítandó Nagyban bevásárló és értékesítő szövetkezet” alaptőkéjéhez.[27]

Az alapítás azonban nem valósult meg. Vagy a megfelelő kezdőtőke és a magyar fogyasztási szövetkezetek támogatása hiányzott, vagy a KSZ átalakuló struktúrájába még nem illett bele egy a dél-szlovákiai árupiacot lefedő, éppenséggel magyar jellegű szövetkezeti központ. A KSZ ekkor még az érsekújvári kirendeltség tevékenységének ideiglenes felfüggesztésével és újraszervezésével számolt.[28]

A HSZÁ végül 1925. június 19-én alakult meg Galántán, a KSZ hozzájárulásával. Túlnyomórészt 35 mátyusföldi és csallóközi fogyasztási szövetkezet és 19 fizikai tag (plébánosok, tanítók, gazdák, szövetkezeti üzletvezetők) hozta létre, akik 147 100 csehszlovák korona üzletrészt képviseltek.[29]

Nagy Ferenc előadásában a következőképpen indokolta a HSZÁ létjogosultságát: „A megalakítandó központi áruszövetkezet nem tesz nagyhangú ígéreteket, hanem cselekedni és produkálni akar; és ha az érdekeltek mindnyájan melléje állnak és mellette kitartanak, akkor a jó eredmény biztosra vehető. Az áruközpont célja a falusi nép gazdasági felemelése, a jólét előmozdítása. A politikát teljesen kizárni akarják a szövetkezetből, annyival is inkább, mert gazdasági érdekeink megvédésére az egyetlen eszköz a gazdasági szervezkedés. Közös érdekeink lévén össze kell tartanunk és egymást támogatnunk kell erkölcsileg és anyagilag egyaránt. A tisztességes kereskedelem alapelvei szerint erkölcsi alapra kívánjuk helyezni szövetkezeti áruközpontunkat. Az alakulási körülmények kedvezők: megvan a szövetkezeti hálózat, megvan az elsőrendű vásárlóközönség, csak fel kell állítani a bevásárlási központot. Ha milliókat költünk meddő politikára, akkor gazdasági megerősödésünk céljaira még inkább áldozhatunk. Ne feledjük és legyünk annak tudatában, hogy az alakítandó áruközpont feltétlenül szükséges; enélkül a fogyasztási szövetkezetek meg nem állhatnak. Jó gyermekei kívánunk lenni a Központi Szövetkezetnek, mint voltak a fogyasztási szövetkezetek azelőtt a Hangyának. Ha édes gyermekéül fogadja a központ a szövetkezeti áruközpontot, akkor nem fog benne csalatkozni: hasznára lesz neki is, és az országnak is.”[30]

Megválasztották a 12 tagú vezetőséget, melyet két-két hivatalnok és plébános, három-három tanító és földműves, egy tanfelügyelő és egy ügyvéd alkotott.[31] A 24 tagú felügyelőbizottságban tizenkét tanító, három-három földbirtokos, földműves és jegyző, két plébános és egy orvos foglalt helyet.[32] Az elnök Kuthy Géza lett.

A HSZÁ az optimista elvárásokkal ellentétben azonban korlátozott jogkörökkel rendelkezett. A KSZ képviselője, Anton Vosátko[33] nyilvánvalóvá tette, hogy az adminisztratív ügyeket, az ellenőrzést és a szervezési feladatokat továbbra is a KSZ tartja kezében, ellenben erkölcsi segítséget, tanácsadást, adó- és illetékkedvezményeket ígért. A KSZ-szel szembeni adminisztratív és pénzügyi függőség tehát megmaradt. A HSZÁ azonban saját struktúrák kiépítésébe kezdett, amit a KSZ nem akadályozott, illetve kénytelen volt tolerálni. A HSZÁ és a KSZ között csupán a gazdasági válság idején, 1934-ben került sor vitákra az együttműködés módjairól (új kereskedelmi feltételek; pénzfeleslegek, óvadékok elhelyezése).[34]

A Hanza vezérkara 1928-tól valósította meg a fejlesztéseket (malom és gabonaraktár építése, saját termelés elindítása), a szervezeti átalakítást (áru- és gabonaosztály, mezőgazdasági osztály, ipari üzemek) és a jelentős piacbővítést. Az utóbbi a Dél-Szlovákiában is fontos terményfelvásárló szerepet játszó Fogyasztási Szövetkezetek Beszerző Központjával (Nákupná ústredňa potravných družstiev, NUPOD) való szoros együttműködést jelentette, és kilépést a csehországi piacra, ahol a HSZÁ terményeit (tojás, méz és egyéb áruk) a prágai Verband, Ein-, Verkaufs- und Produktiongenossenschaft für Erwerbs und Wirtschaftsvereinigungen vette át és árulta.[35]

A Hanza Hitelszövetkezet, melynek elnöke szintén Kuthy Géza volt, létrehozása 1930-ban a HSZÁ egyik legsikeresebb vállalkozásának bizonyult. Lehetővé tette a Hanza tagszövetkezetek általi befizetéseket, az áruforgalom és a beruházások finanszírozására pedig kölcsönöket nyújtott. Betétei az 1930-i 295 ezer koronáról 1938-ra 9,8 millió koronára emelkedtek. A folyósított kölcsönök 1938-ra 10 millió koronát értek el.[36]

Tíz év elteltével, 1936-ban eljött a mérlegkészítés és az új feladatok megfogalmazásának ideje. Nagy Ferenc több pozitívumot állapított meg: a központ tisztviselőinek elkötelezettségét, a kialakult szövetkezeti szolidaritást, a sikeres kereskedelmi tevékenységet, az autófuvarozás és az ellenőri rendszer alulról történő kiépítését. A mezőgazdasági terményértékesítést kellett még fejleszteniük. A HSZA a tagszövetkezetek feletti ellenőrzési joggal 1934-től rendelkezett, miközben a pozsonyi központ revíziós előjoga továbbra is fennmaradt.[37]

A szövetkezeti tagok száma 1937-ben elérte a 40 ezret, ami 30 ezer olyan családot jelentett, amelyek szükségleteiket szövetkezeti úton fedezték. Mindezzel az áruelosztás rendszerében megjelenő fogyasztási szövetkezetek alacsonyabb szinten tartották az árakat, és elősegítették a háztartások megtakarításainak megőrzését. Az alkalmazottak száma 1938-ban elérte a 200 főt.[38]

A szövetkezeti tisztviselők professzionalizálódására, továbbképzésére, a szövetkezeti propaganda erősítésére szintén hangsúlyt fektettek. A HSZÁ pótolhatatlan kulturális és szociálpolitikai feladatokat vállalt fel a kisebbségi magyar társadalomban (Hanza Szövetkezeti Újság, Hanza Szövetkezeti Naptár, népfőiskola, könyvkiadás).[39]

A Pozsonytól az Ipoly mentéig terjeszkedő HSZÁ-hoz 1938-ban 211 fogyasztási szövetkezet tartozott, melyek közül kiemelkedett az alsószeli, diószegi, galántai, naszvadi, udvardi és vágsellyei.[40] A központ szilárd pozíciókkal rendelkezett, decentralizált és kisebbségi magyar identitású szövetkezeti hálózatot tartott fenn.

Az első bécsi döntést követően a HSZÁ-t nem lehetett háttérbe szorítani az újraformálódó magyarországi szövetkezeti rendszerben. Ez a Hangyával való együttműködés új kereteinek keresését, de a feszültségek növekedését is jelentette.

 

Irodalom

Balcarová, Jitka 2013. „Jeden za všechny, všichni za jednoho!ˮ Bund der Deutschen a jeho předchůdci v procesu utváření „sudetoněmecké identityˮ. Praha, Karolinum.

Gaucsík István 2008. A jog erejével. A szlovákiai magyarság gazdasági önszerveződése 1918– 1938. Pozsony, Kalligram.

Gaucsík István 2013. A szenci szövetkezetek története (1905–1948). In Strešňák Gábor (szerk.): Szenc – Egy város évszázadai. Szenc, Mesto Senec, 195–212. p.

Pukkai László 1994. A Hanza Szövetkezeti Áruközpont Galánta. Pozsony/Bratislava, Madách-Posonium.

Vavrik Ferenc 1993. A felvidéki Hanza és tagszövetkezeteinek története. h. n., Sajtó Coop.