Harrach Gábor–Rákóczi Krisztián: Külön utakon
Adalékok a felvidéki magyarság 2009 utáni politikatörténetéhez. Budapest, Nemzetpolitikai Kutatóintézet–L’Harmattan Kiadó, 2017, 176 p.
Az utóbbi egy évtizedben sajnálatos módon nagyon kevés olyan politológiai jellegű tanulmány jelent meg, amely a szlovákiai magyar pártokat állította volna figyelme középpontjába. Különösen fájó a szakmai háttéranyagok hiánya akkor, ha tudatosítjuk, hogy az MKP–Híd pártszakadás óta eltelt legutóbbi tíz év vizsgálata a szélesebb körű nyilvánosság számára is tanulságokat rejthet. Egy évtizede feltérképezetlen a pártok egymáshoz kötődő viszonya, ennek következtében pedig rövid, tudományos igényességtől mentes publicisztikákra és saját előítéleteinkre kell hagyatkoznunk olyan kulcsfontosságú témák vizsgálata kapcsán, mint a két, szlovákiai magyarokat megszólító párt támogatottságának alakulása, kommunikációjuk és kiemelt ügyeik változása, vagy éppen a szlovákiai politikai környezetben elfoglalt helyük. Ezt a hiányosságot igyekszik lehetőségeihez képest pótolni a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent, két különálló tanulmányt tartalmazó Külön utakon.
A kötetben két, önmagában is megálló munka kapott helyet, közös vonásuk, hogy a szlovákiai politikát, különösen pedig annak felvidéki magyar vonatkozásait vizsgálják. Rákóczi Krisztián A szlovákiai politikai rendszer alakulásának áttekintése címet viselő munkája az ország általános politikai történetével foglalkozik, kiemelt figyelmet szentelve a 2016-os választásoknak, valamint az MKP és a Híd eredményeinek. Harrach Gábor A dél-szlovákiai választásstatisztikák szociológiai és etnodemográfiai vonatkozásai című tanulmánya az MKP és a Híd választási eredményeit állítja tágabb kontextusba, különös tekintettel a magyar választók preferenciamozgásaira.
Rákóczi Krisztián tanulmánya a két munka laikusok számára is könnyebben értelmezhető darabja. Tartalmaz egy történelmi összefoglalót a szlovákiai politikai fejlődésről, 1992-től érthető formában összefoglalja a pártrendszerek változásait, emellett leírást ad a releváns pártokról, végül pedig részletesebben is szemügyre veszi a 2016-os választási eredményeket. A magyar pártokat érintő elemzés tudományos-ismeretterjesztő részletességgel mutatja meg az MKP és a Híd támogatottságának alakulását. Ebben a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai vannak a szerző segítségére. Az összefoglaló eredményekből kiviláglik az, amit a sajtóban megjelenő, egyszerűsített értelmezésből is levonhatunk következtetésként: az MKP választótábora viszonylag stabil, de elégtelen méretű, a Híd szlovákiai magyarok körében mért népszerűsége pedig csökken, viszont maga a párt több lábon áll, a szlovákiai szavazatoknak köszönhetően 2016-ban is sikerült megugrania a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. A tanulmány rámutat arra, hogy a vonatkozó felmérések alapján lassan, de biztosan ledőlni látszik az etnikai korlát a magyar választói szokásokat tekintve: 2016-ban már a választók 17 százaléka szlovák pártokra szavazott. Ugyanakkor a tanulmány csak közvetett indokokkal szolgál a jelenség magyarázatára: az MKP és a Híd között kialakuló versengés elidegenítő hatásával, illetve a Híd általi, szlovák–magyar törésvonalakat elhomályosító mondanivalóra vezeti vissza a jelenséget, mindkét teóriát már 2012-ben megfogalmazták.
A 2009 után kialakuló sajátos szlovákiai magyar kétpártrendszer két szereplője közti programkülönbségek összefoglalója szintén a munka részét képezi. Rákóczi rámutat, hogy a szlovákiai választások jellegzetességét adja a sok elvesző, mandátumot nem eredményező szavazat, a 2016-os választásokon pedig egyik párt sem tudta megfelelően mozgósítani magyar nemzetiségű szavazóit. Míg az MKP-nak ez a parlamenti helyébe került, addig a Híd számára mindez az elvártnál gyengébb eredményt és pozíciókat hozott. A felvidéki magyarok túl kevesen vannak ahhoz, hogy két pártot is parlamenti mandátumhoz segítsenek – fogalmazza meg a szerző.
A tanulmány kiváló alapozás Harrach Gábor következő statisztikai elemzéséhez, mely kevesebb általános információval, de annál több érdekességgel szolgál a politológusok és szakemberek számára. Harrach statisztikai modelljeivel az MKP és a Híd szavazótáborainak összetételét elemzi, a választók számában beálló változásokat figyeli településszerkezeti szinten, s elsősorban a választói magatartás változásának tudja be a pártok preferenciáinak helyi változását. Harrach megállapításai szerint az MKP a tömbvidéki magyarságra, a Híd a nagyvárosokra és a szórványra tudott összpontosítani és növelni szavazatait. Ezzel együtt azonban az MKP támogatottsága a tömbmagyar területeken túl, a Hídé pedig a magyarok által lakott déli járásokban erodálódott (utóbbi a magyar választói magatartást nézve különösen aggasztó ütemben, a Híd minden harmadik szavazóját elvesztette ezekben a régiókban). Harrach modellje kevéssé valószínűsíti a tömeges átszavazást a két párt választói között, a szerző egyebek között arra is rámutat, az MKP végeredményben nem tudott profitálni a déli Híd-szavazók elszivárgásából. A számokkal és következtetésekkel összefüggésben érdemes tudatosítani, hogy a szerző az MKP-szavazók számára a nemzetiségi arányokból következtet, míg a Híd-szavazók száma és etnikai megoszlása komoly szakmai feladatok elé állította: a támogatottsági arányok kifejtése és a létező, vonatkozó szakirodalom elemzése kiemelt teret kap a tanulmányban.
A szerző több kapcsolódó jelenség vizsgálatára is felhasználja a járásokra és településekre lebontott szavazatszámokat. Egyebek között megállapítja, hogy az MKP az átlagos szlovákiai pártoknál sokkal nagyobb mértékben támaszkodik a községek, kisebb települések szavazóira, a Híd hasonló jellegzetességei azonban fokozatosan eltűnnek a párt választótáborának részleges megváltozásával. A magyar közösség politikai aktivitása visszaszorulóban van, túlnyomórészt átlag alatti választási részvételi mutatókkal.
A kötet végén található térképmelléklet egyszerre erősíti a szakmai és az ismeretterjesztő jelleget, könnyen értelmezhető formában mutatja meg egyebek között az MKP és a Híd szavazatarányát, járási lebontásban az elpártoló szavazókat, valamint az MKP 2016-os szavazatnyereségét.
A Külön utakon kötet jelentősége furcsamód a felhasznált irodalomban is megmutatkozik – a szerzők által feltüntetett bibliográfia világosan jelzi, hogy 2011 óta gyakorlatilag nincsenek olyan aktuális, szakmai vonzatú nyílt elemzések, melyek a szlovákiai magyar politikai környezetet vizsgálják. Nagyon fontos ennek a jelenségnek a felszámolása és a folytonosság, a Külön utakon pedig ezen a téren úttörő szerepet tölthet be. Két okból is nagy szükség van a hasonló tanulmánykötetekre. Egyrészt hivatkozási alapként szolgálhatnak a későbbi szerzők számára, másrészt pedig akár a politikai döntéshozókat és elemzőket is elgondolkodtathatják, amennyiben nem eseti döntésekben, hanem hosszú távú stratégiákban gondolkodnak. A tanulmánykötet méltán követelhet magának helyet minden, a szlovákiai magyar politika iránt érdeklődő szakember és laikus könyvtárában.