Tóth Ferenc: Egy magyar származású francia diplomata életpályája

François de Tott báró (1733–1793). Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015, 313 p.

Több mint egy évtizednyi kutatómunka után 2015-ben jelent meg Tóth Ferenc akadémikus Tott báróról írt monográfiája. François de Tott báró alakja a felvidéki magyarság számára sem ismeretlen. Az Esterházy János lapvezérségével a Szlovák Állam idején megjelent Magyar Hírlap 1943. július 6-án egy cikket szentelt személyének. Ebben az írásban is szerepelt a tény, miszerint családja felvidéki, konkrétan nyitrai származású. Mihály, a család őse, Nyitrán lakott. A család nyitrai eredetét a korábban legátfogóbb életrajzot összeállító Palóczy Edgár már 1916-ban is határozottan bizonyítottnak vélte. A témában a 2000-es évek elejétől vidékünkön is számos ismeretterjesztő cikk és tanulmány jelent meg. A Múltunk Emlékei honismereti lap 2006. júniusi száma a báró atyjáról ad közre egy írást (Rákóczi apródja. Tóth András francia brigadéros élete). Négy hónap múlva a lap hasábjain magáról a báróról olvashattunk (François de Tott – Tóth Ferenc. Egy franciaországi kuruc emigráns kimagasló életútja). Tóth Ferenccel kapcsolatban tudományos igényű és magyar nyelven készült írás tájainkon mind ez idáig kettő jelenet meg. A Fórum Társadalomtudományi Szemle 2007-ben a báró életpályájáról (Tóth Ferenc báró élete és munkássága), az Irodalmi Szemle pedig ugyanabban az évben a memoárjáról adott közre elemzést (Kelet egy diplomata szemével. François de Tott Emlékiratai). Az immáron magyar fordításban is elérhető Emlékiratok ismertetőjét az Új Szó 2009-ben közölte (Báró Tóth Ferenc a törökökről és a tatárokról). Mindezek mellett szlovák lapokban számos egyéb írás jelent meg és állított emléket Tóth Ferencnek. Sőt, a könyv írója sem teljesen ismeretlen a szlovákiai magyar közönség számára. Tóth Ferenc négyszer volt a Pozsonyi Casino vendége, és minden látogatása alkalmával a Patria Rádió is készített vele interjút. François de Tott ismertsége ellenére mégis helyesnek tartom, ha pár mondatban összefoglalom életének történetét.

François de Tottnak, Tóth Ferencnek, már atyja is híres volt. Tóth András apród nevét Rákóczi Ferenc is megörökítette Emlékirataiban. Tóth András (1698–1757) a szabadságharc bukása után sokadmagával együtt elhagyja Magyarországot és az Oszmán Birodalomban telepszik le. Itt áll francia szolgálatba. Részben diplomáciai feladatokat végzett, és további volt kurucokat toboroz a francia király seregébe. Bercsényi Miklós mellett ő volt az, aki Franciaországban meghonosította a huszárság haderőnemét. Idősebb fia, Ferenc (1733–1793) szintén katonaként kezdi pályáját, de korán diplomata lesz. 1755-ben elkíséri apját Konstantinápolyba. Tóth Ferenc már ekkor igyekszik minél jobban megismerni a kelet világát. 1763-ban tér haza. 1767-ben kinevezik krími konzulnak. Feladata, hogy megnyerje a kánt a francia politika számára. Közben kitör egy újabb orosz–török háború (1768–1774). Az orosz csapatok elfoglalják a félszigetet, a báró Konstantinápolyba távozik. Itt jó kapcsolatba kerül a szultánnal, és a még mindig tartó háborúban az oszmán hadsereg reformja részben az ő vezetése alatt indul meg: megerősíti a Dardanellák védműveit, ágyúöntödét és tüzériskolát alapít, pontonhidat tervez, tengerésziskolát hoz létre, ő terjeszti el a szurony használatát az oszmán hadseregben. Noha mérnöki munkáját elismerik, a háborús veszély elmúltával segítségére nem tartanak tovább igényt, ezért 1776-ban visszautazik Franciaországba.

Nemsokára újabb feladattal bízták meg: a Földközi-tenger keleti és déli partvidékének francia kereskedelmi képviseletei felügyelőjévé nevezik ki. 1778–79-ben körutat tesz a térségben, melyből egyiptomi látogatása emelkedik ki. 1781-ben léptetik elő brigadérossá.

Hazatérése után visszavonul, hogy végső formába öntse emlékiratait, melynek címe Mémoires du baron de Tott sur les Turcs et les Tartares – Báró Tóth Ferenc emlékiratai a törökökről és a tatárokról. A munka 1784-ben Maastrichtban lát napvilágot, melyet hamar három fordítás követ.

Tóth Ferenc báró 1786-ban vállal újra katonai szolgálatot, egy erőd parancsnoka lesz. 1790-ig tudja ellátni posztját, de zendülés miatt menekülni kényszerül. Svájcban ismerkedik meg Batthyányi Tivadar gróffal, aki meghívja Vas megyei birtokára, Tarcsára, hol néhány év múlva elhuny.

Tóth Ferenc családi hagyományai a távolban eltöltött évtizedek ellenére is tovább éltek. Hazatértekor Nyitra vármegyét kéri fel, igazolja magyar nemesi származását. Ezt a nemesi közgyűlés meg is tette, az okiratok ma is fellelhetők Nyitraivánkán a Nyitrai Kerületi Levéltárban.

A bemutatandó könyv egy igazi tudományos értekezés. Közel ezer lábjegyzet, témák szerint rendezett szakirodalom, földrajzi és személynévmutató teszi egésszé a munkát. Összeállítója nem csupán a báró alakját ismerteti meg az olvasóval, a könyvben rövid diplomáciai és hadtörténeti rész is található. Egy-egy alfejezetben olvashatunk a báró atyjáról, idősebb Andrásról, testvéréről, ifjabb Andrásról, lányáról, Sophiról, és egy tartalmas fejezet a Memoároknak van szentelve. A könyv illusztrációi is igazán stílszerűek – Tott báró vázlatai alapján készült metszetek, amelyeket utazásai során készített. A kiadvány legfontosabb értéke azonban talán az, hogy a szerző gyakorlatilag minden levéltárat meglátogatott és minden releváns iratot átnézett, értékelt.

Tóth Ferenc ma leginkább Emlékiratairól híres, amelyek már a korban is nagy olvasottságnak örvendtek, és ma is folyamatosan megjelennek, illetve további fordításai látnak napvilágot. A munka négy fő részre tagolódik. Az első részben első konstantinápolyi útját meséli el; a másodikban a konzulként eltöltött mintegy másfél esztendő történéséről ad számot; a harmadik részben második konstantinápolyi útja idején végzett munkáját ismerteti; az utolsó részben levantei körútjának eseményei szerepelnek. A korszakban több más híres emlékirat is készült, amely jobban belekerült a magyar köztudatba. Casanova Csehországban papírra vetett sorait mindenki ismeri (aki egyébként többször említi ifjabb Tóth Andrást); Trenck Frigyes memoárja Jókai Mór által is vált híressé. Nem lenne meglepő, ha egy élelmes producer Tott báró életét is valamikor filmvászonra vinné.

Tóth Ferenc könyve szakmailag hibátlan munka. Pontatlanságokat nem tartalmaz. A problematikában kevésbé jártas olvasó dolgát talán a tudományosság igen magas színvonala nehezítheti meg. A lábjegyzetekben megmaradtak az eredeti, többségükben francia nyelvű szövegek. Apróbb hiba, hogy a szerző nem mindig következetes az első előfordulás lábjegyzetelésénél. Ibrahim Müteferrikáról (16. p.) további információt a 16 sz. lábjegyzetben közöl, de egy másik előfordulásnál (35. p.) a 74. sz. lábjegyzetben további kiegészítő irodalom olvasható az életéről. Minden további megjegyzés ennél kisebb jelentőségű hibákra vonatkozhatna.

Egy kiegészítő megjegyzést mégis tenni kell. A szerző a 22. oldalon Tott lehetséges származását sorolja, és azt írja, „családja egyértelműen magyar nemesi família volt”. Nos, van olyan magyar származású szlovák történész, aki a bárót vezetékneve, illetve írói stílusa alapján egyértelműen szlováknak tartja.

Pár szót érdemes a névalakoknak is szentelni. Tóth Ferenc – talán hogy ne tévesszék össze az írót és a főhőst – következetesen a François de Tott formát használja. Úgy, ahogy ezt maga a báró tette. Apja esetében azonban már csak Tóth alakot ír, holott ő Franciaországban már a Totte formában szignálta magát. Fia a könyvben mindig André de Tott névalakkal szerepel. A 19. században született írásokban a magyaros Tóth Ferenc vált gyakorivá, így emlegeti a bárót a Magyar Hírlap cikkírója is. A fentebb említett publikációkban is ez a változat szerepel. A Révai Nagy Lexikona viszont mindkét alakot feltünteti: „Tóth Ferenc (François, Baron de Tott)”. Hasonlóképpen kompromisszumos névformát tüntet fel a legújabb magyar enciklopédia, a Magyar Nagylexikon: „Tóth Ferenc, br.; Tott”. A napjaikban íródott szlovák nyelvű munkákban František Tóth formával találkozhatunk. Ebben az ismertetőben a „magyaros” hagyományt követtem.

Horbulák Zsolt