Egyszer majd egy történésznek vagy művelődéstörténésznek, aki feldolgozza Grosschmid Géza életművét és -történetét, két egymástól nagyon különböző minősítéssel kell szembesülnie. Egyfelől Turczel Lajos megállapításával, mely szerint a két háború közti szlovenszkói magyar keresztényszocialista politikus és parlamenti képviselő „a keresztényszocialista maradiságnak valóságos megtestesítője volt” (Turczel 1967, 196. p.), másfelől Szarka László jellemzésével: „Rendkívül komoly szakmai-jogászi felkészültséggel, kivételes emberi kvalitásokkal került a parlamenti viták kellős közepébe, s és ezzel az országos sajtónyilvánosság reflektorfényébe.” (Szarka 2017, 20. p.) Igaz, a két megállapítás közt – egy rendszerváltási küszöbön is átlépő – ötven év telt el, s természetesen amellett is lehet érvelni, hogy mindkét kitétel helytálló, tehát hogy az egyik állítás nem zárja ki a másikat. Az alábbiakban Grosschmid Géza egyetlen – Kisebbségi sors c. – könyvéhez fűzök rövid jegyzeteket, kitekintve a mű PMH-beli[1] (elő)történetére. (Mivel a politikus egyes főbb felszólalásait, vezércikkeit, mecénási felhívásait[2] a PMH sűrűn közölte, s az újsággal 1932-ig nagyon gyümölcsöző kapcsolata volt, indokoltnak látszik a napilapra is sűrűbben hivatkozni.) Mind Fried István (Fried 1992), mind pedig Szarka László kitér apa és fia kapcsolatára is, s ezt itt magam is megkerülhetetlennek tartom.
Bevezető. Kis filológia
A valóban nagyon szép és igényes kivitelezésű Kisebbségi sorsban az előzékoldalak egyikén ott szerepel a megjelenés dátuma is, de a míves kivitelezésű gerincen is arany berakással feltüntették: 1930. Néha előfordul, hogy mégis más dátumot olvasunk. Így például Tóth László és Filep Tamás Gusztáv négykötetes művelődéstörténete az első említésekor 1937-re datálja a könyvet (Tóth–Filep 1999, 42. p.), ez azonban nyilvánvaló elgépelés, mert a maga helyén, a IV. kötet kronológiájában (2000, 30. és 178. p.) már a helyes évszám szerepel. Kiváló tanulmányában (Fried 2018, 13. p.) Fried István is félregépelte (egy évvel későbbre tette) a Kisebbségi sors megjelenésének idejét, évekkel korábbi szintén nagyszerű tanulmányában (Fried 1992, 58. p.) helyesen tünteti fel az 1930-as évet.
Kérdéses előfordulásai vannak Grosschmid születési és elhalálozási dátumának is. Egyes lexikonok – így például A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (Fónod 2004, 136. p.) – Grosschmid Gézának csak a születése és elhalálozása évét tüntetik föl, a többit kérdőjellel helyettesítik, ezért talán nem árt a pontos dátum rögzítése: 1872. december 1., Kassa – 1934. október 12., Miskolc.
Abból az alkalomból, hogy Miskolcon (2017 őszén) emléktáblát avattak Grosschmid Géza tiszteletére, néhány magyarországi és több szlovákiai magyar hírportál is kitér arra az – a nyilván ugyanabból az MTI-forrásból származó – adatra, mely szerint „1934. szeptember 12-én, Miskolcon hunyt el.” Ezzel szemben Grosschmid Géza elhunytának a hozzátartozói által nyomtatott értesítője egyértelműen október 12-ét adja meg az elhalálozás dátumának.
Grosschmid Géza és Márai Sándor
A politikus szerzőről szóló jellemzések közül nem hagyható ki az az árnyalt kép sem, melyet róla fia, Márai Sándor rajzolt meg életművében. Az Egy polgár vallomásaiban többször is visszatér személyéhez, az apa eszmei beállítottságát az alábbi kitétel is jelzi[3]: „A magyar folyóiratok közül Tisza István lapja, a »Magyar Figyelő« járt nekünk…” (Márai [1934], 58. p.) Pályájára is kitekintve később ezt írja róla, játékba hozva könyve címét is: „…apám két cikluson át a felvidéki magyarság egyik szenátora volt a csehszlovák parlamentben, és a határokon túl maradt magyar ifjúság ügyeivel törődött, iparkodott megmenteni ennek a fiatalságnak magyar öntudatát és megőrizni érdeklődésüket a magyar műveltség iránt. Amikor Hitler Bécsbe vonult, apám már nem élt; néhány esztendővel elébb, testileg és lelkileg megviselten átköltözött a trianoni Magyarország egyik vidéki városába, és rövid idő múltán meghalt. Vagyonát, egészségét, jóhírű ügyvédi irodája jövedelmét reáköltötte az utolsó évtizedben arra az áldatlan szélmalomharcra, amit akkortájt „kisebbségi sors”-nak neveztek.” (Márai 2013, 72–73. p.)
Kis adalék a „két ciklus”-hoz: Grosschmid Géza valójában rövid ideig 1922-ben is szenátor volt, Kopernicky Ferenc helyett, akinek nem ismerték el az állampolgárságát, s csak miután tisztázódott helyzete, került vissza a prágai felsőházba. (L. Ötvös 2017, 155–156. p.)
Hatvanadik születésnapja alkalmából – a cikkíró feltüntetése nélkül, mintegy szerkesztőségi állásfoglalásként – a PMH is köszöntötte szerzőnket, s az irodalomtörténészek és Márai jellemzései után ennek a terjedelmes cikknek is van pálya- s jellemábrázoló ereje; de legalábbis szemlélteti a két háború közti időszak legnagyobb és legrangosabb napilapjának szemléletét:
Grosschmid Géza hatvan éves
Grosschmid Géza dr. országos keresztényszocialista párti szenátor december elsején töltötte be életének hatvanadik esztendejét. Ebből az alkalomból Szlovenszkónak és Ruszinszkónak minden részéből a szeretetnek és a ragaszkodásnak számos megnyilatkozását kapta a magyar kisebbségi politikának ez az értékes vezéralakja, akinek munkája kisebbségi életünk számos jelentékeny határkövét állította fel. A Prágai Magyar Hírlap is őszinte örömmel köszönti a nevezetes évforduló alkalmával Grosschmid szenátort, akiben lapunk igaz barátját és illusztris munkatársát is üdvözöljük.
Grosschmid Géza dr. előkelő patrícius-család sarja s ennek a családnak nemzeti és polgári erényei testesülnek meg az ő egyéniségében. Kassa város utolsó évtizedeinek történetében elhatározó és döntő szerepet vitt és 1918. végével ez az eddig egy város területére kiterjedt szerep országos jelentőségűvé fokozódott. Grosschmid Géza dr. kezdettől fogva fölismerte a kisebbségi magyarság politikai és társadalmi megszervezésének szükségességét s rögtön a küzdők sorába állott. Nemzeti meggyőződése mellett keresztény, erkölcsi és társadalmi világnézete szabta meg politikai állásfoglalásának irányát. Az országos keresztényszocialista párt keretében találta meg azt a területet, amelyben politikai működését a legeredményesebben kifejtheti. Egyéniségének súlya pártjának számtalan uj hívet szerzett, őneki pedig rögtön kezdettől irányitó szerepet juttatott. Nem volt a pártéletnek olyan megmozdulása, amelyben állásfoglalása elhatározó jelentőségű ne lett volna. Grosschmid azonban sosem volt egyszerűen csak pártpolitikus, hanem a pártokon felül is a magyarság egyik elhivatott politikai vezére, kinek eszménye mindig a magyar kisebbség erkölcsi, kulturális és gazdasági érdekeinek biztosítása volt s éppen ezért mindenki hűséges szövetségest talált benne, aki a magyar érdekekért küzdött.
Az olyan pályafutást, aminőt Grosschmid futott be életének eddigi hat évtizede alatt, példának lehet odaállitani a fiatal nemzedék elé. Kezdettől fogva a köznek szentelte életét. Egész fiatalember korában vezető szerepet töltött be Kassa város közéletében és részt vett a város minden kulturális és társadalmi megmozdulásában. Évtizedeken keresztül városi bizottsági tag és vármegyei tiszteletbeli főügyész volt. A kassai jogakadémián hosszabb ideig a magánjogot tanította s mint elismert kitűnő jogászt, kinevezték a jogtudományi államvizsga-bizottság rendes tagjának is. A háború második felében megválasztották a kassai ügyvédi kamara elnökének, s elnöke a Kassai Keresztény Társadalmi Körnek is, amelynek fejlesztésében igen nagy része van.
Az 1925. évi nemzetgyűlési választások alkalmából az országos keresztényszocialista párt listája élén az érsekujvár–kassai kerületben választották meg szenátornak. Azóta tagja a szenátusnak. Politikai szereplésében nagy jogi szaktudásával és megnyilatkozásainak higgadt tárgyilagosságával tűnt föl. Egy-egy ilyen beszéde világos logikájával, széleskörű ismereteivel s a jog és igazság szempontjainak kérlelhetetlen hangoztatásával még a politikai ellenfelek táborában is figyelmet és elismerést keltett, úgyhogy beszédeinek és előadásainak gyűjteménye, amely két évvel ezelőtt jelent meg a könyvpiacon, széles körökben terjedt el. Nincs a magyar közéletnek problémája, amelyre figyelme ki nem terjedt volna, természetes azonban, hogy a legnagyobb hévvel azokban az ügyekben küzd, amelyeket a magyar kisebbség szempontjából a legégetőbb fontosságunknak tart. Egyik legképzettebb és legelszántabb harcosa az állampolgársági kérdés megoldásáért küzdők frontjának és az ebben a tárgyban benyújtott törvényjavaslata valóban kielégítően oldaná meg a háború utáni időknek ezt a legsúlyosabb rendezetlen problémáját. Az autonómiáért folytatott harcban számos uj eszmét és gondolatot adott az őslakosság harci fegyvertárának és általában az őslakosfrontnak tüzön-vizen át hive. Mint ügyvédember a szlovenszkói és ruszinszkói magyar ügyvédség sérelmeinek orvoslásáért is harcot folytat s tagja az International Low Associationnak, a nemzetközi jogászszövetségnek.
Politikai működése csupán csak egyik oldala közéleti munkálkodásának, amelynek másik része éppen olyan fontosságú, tágkörü és nagy eredményeket föltüntető. Ez a munka sokirányú társadalmi működése, amelynek legszebb eredménye a diáksegélyezés. Grosschmid Géza dr. kezdettől fogva fölismerte a magyar jövő szempontjából az ifjúsági kérdés fontosságát és fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a magyar ifjúság számára a súlyos körülmények között elviselhetővé és lehetővé váljon a főiskolai tanulmányok elvégzése. Lelkes és nagyértékü munkatársával Törköly József dr.-ral együtt a magyar diákság szociális támogatásának ügyét ő vezeti és irányitja. Elnöke a főiskolai ifjúság szociális érdekeit támogató társadalmi nagybizottságnak. Fáradhatatlan agitációjával ő vetette és szervezte meg a pozsonyi és brünni magyar menzáknak és diákotthonoknak alapjait és ezeknek fönntartásáért állandóan nagy munkát végez. Egyik vezető kezdeményezője volt annak az eszmének is, amely a magyar diákságot a magyar nemzeti munkába kívánja bekapcsolni s az eszme gyakorlati megvalósitása érdekében sokirányú kezdeményező munkát végzett.
A szép ünnep alkalmával el kellett mondanunk mindezt, bár tudjuk, hogy Grosschmid Géza dr. nemes egyénisége tiltakozik a nyilvános ünneplésnek minden módja ellen. De követendő példának állítjuk oda az ő munkás, szép magyar életét, amelyet a harmónia, az emelkedett szellem s a keresztény filozófia bölcsessége fejlesztett nemzeti kisebbségi életünk egyik legnagyobb értékévé. Az ilyen élet példát mutat s az ilyen példa követésre méltó. Kívánjuk Grosschmid Gézának, hogy a sokat szenvedő magyar kisebbség érdekében és a sokat szenvedő Szlovenszkó érdekében az emberi kor legvégső határáig folytathassa azt a nemes és önzetlen munkát, amelyre ráillenek az apostol szavai: bonum certamen.
(PMH, 1932. december 4. 3. p.)
Említsük meg, hogy az apa is nyilatkozott a fiáról, mégpedig a család visszafogottan elegáns módján úgy, hogy nem mondott róla semmit. A PMH exkluzívnak szánt anyagában (A politikus az iróról – az apa a fiáról címmel, „A PMH eredeti riportja” műfaj-meghatározással) az újságíró Győry Dezsőt udvariasan kikosarazzák: „Előhozakodtam, hogy mit akarok. Grosschmid Géza mosolyogva néz rám, aztán kategórikusan kijelenti, hogy interjuról szó sem lehet, a nyilvánosság előtt nem beszél a fiáról, különben is a Sanyi sem szereti az ilyesmit.” (Győry 1928, 4. p.)
A könyv és a PMH
Könyvének várható megjelenését az Universum nyomda a PMH-ban a nyár vége óta reklámozta. Első említése a kötet előjegyeztetési lehetőségét is magában foglalja:
Könyvben jelennek meg Grosschmid Géza beszédei, törvényjavaslatai és tanulmányai
A csehszlovákiai magyarság politikai, tudományos és irodalmi életének nevezetes eseménye lesz Grosschmid Géza dr. szenátor októberben megjelenő könyve, amelyben az illusztris szerző az eddigi politikai működéséről szóló dokumentumokat gyűjtött össze. A hatalmas mü egyben kisebbségi életünk klasszikus keresztmetszete lesz, amit a jogász és a politikus hivatott tolla rajzol elénk.
A minden intelligens, nemzete sorsával törődő magyart érdeklő könyv előfizetésére a könyvet előállító kassai nyomda a következő előjegyzési felhívást küldi szét:
- évi október hó folyamán jelenik meg Grasschmid [így!] Géza dr. nemzetgyűlési szenátor „Kisebbségi sors“ cimü, mintegy 25–28 ives (körülbelül 460–450 oldalas) nagy munkája, mely a parlamenti és egyéb politikai gyűléseken megtartott beszédeit, törvényjavaslatait, előadásait és tanulmányait foglalja – magyarázó és összefoglaló jegyzetekkel kisérve – magában. Ezeken, mint egy vetítő tükrön át világit rá a szerző kisebbségi életünk küzdelmeire, annak jogi természetére és minden jelentős, politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális fázisára és dokumentálja egyúttal azt a hatalmas munkát is, melyet ellenzéki politikánk az elmúlt egy évtized alatt kisebbségi életünk megjavítása érdekében végzett.
A munka kell, hogy érdekeljen minden kisebbségi sorsban élő intelligens embert, mert a kisebbségi helyzet megvilágítása mellett egyúttal utbaigazitást is ad arra, hogy hogyan védekezzünk, törvényes utakon, annak veszedelmei ellen.
A könyv tiszta jövedelmét a szerző a prágai, brünni és pozsonyi magyar menzák javára engedi át.
A maga nemében hézagpótló és magyar nyelven legelső ily természetű, a szerző kiadásában megjelenő nagy és érdekes mü a mellékelt megrendelő lap kitöltése és beküldése utján jegyezhető elő.
Előjegyzési ára – 1930 szeptember 20-ig – díszes egész vászonkötésben 48.– csK. Postai küldés esetén kötetenkint 3.– csK portóköltség.
A bolti ár természetesen jóval magasabb lesz.
Pénzbeli küldemények a Bratislavai Általános Bank kassai fiókja, Kosice – Kassa, Fö-ucca 4. cimre, „Grosschmid-könyvszámla“ javára küldendők.
Tisztelettel:
„UNIVERSUM“
Kereskedelmi és Ipari Nyomda
Kosice — Kassa, Gyula-ucca 2.
(PMH, 1930. augusztus 27. 9. p.)
Második említése a PMH-ban a „Röviden”-ek műfajában (az időjárás-jelentés alatt) adja hírül a közelgő megjelenést:
– Grosschmid Géza dr. könyve, a „Kisebbségi sors“, amely kb. 450 oldalon a szenátor parlamenti és egyéb politikai beszédeit, törvényjavaslatait, előadásait és tanulmányait magyarázó és összefoglaló jegyzetekkel ellátva foglalja magában, megrendelhető a kassai „Universum“ Kereskedelmi és Ipari Nyomdánál (Kosice, Gyula-u. 2.). A magyar kisebbségi sors hü tükre ez a könyv, amely október hó folyamán jelenik meg s ára 48 korona lesz (postai küldés esetén 3 korona portóköltség). A könyv tiszta jövedelmét a szerző a prágai, brünni és pozsonyi magyar diákmenzák javára engedi át. (Pénzbeli küldemények a Bratislavai Általános Bank kassai fiókja, Kosice–Kassa. Fő-u. 4. cimre, „Grosschmid: Könyvszámla“ javára küldendők.
(PMH, 1930. szeptember 2. 7. p.)
Ugyanez a beharangozó megjelent a lap 1930. október 1-jei számának 8. oldalán, szintén a „kis színesek” között. A PMH 1931. január 1-jei számának 2. oldalán már – szerző nélküli – ismertetőt olvashatunk a megjelent kötetről azzal a zárómondattal, hogy „a könyv a Prágai Magyar Hírlap kiadóhivatalánál is megrendelhető”. A recenzió szuperlatívuszokban szól a műről, (egyebek közt megjegyezve: „Az 500 oldal terjedelmű hatalmas kötet szegényes politikai irodalmunknak első jelentős alkotása.”), de lényegében csak az előszavát parafrazeálja, s szerzője országos és kassai tevékenységeit említi. A könyvről a napilap a későbbiekben sem feledkezik meg, az 1931. április 5-i szám 17. oldalán A kisebbségi kérdés fejlődése. Fejezet Grosschmid Géza könyvéből címmel részletet közöl a pár hónappal korábban megjelent műből.
1931-ben a PMH hosszabb és főként bővebb – ismét szerző nélküli – ismertetőt közöl a könyvről, kitérve szerkezetére is:
Grosschmid Géza könyve
A Prágai Magyar Hírlap az év elején már méltatta Grosschmid Géza dr. szenátor „Kisebbségi sors“ cimü könyvét. Rámutattunk a kisebbségi magyar politikai irodalom ezen első nagy müvének hézagpótló, korszakos jelentőségére. Értéke fölbecsülhetetlen úgy napjaink, mint a jövő szempontjából.
Hü tükre ez a könyv az uj életviszonyok kézé jutott csehszlovákiai magyarság tizenkét éves életének. Amint Grosschmid Géza dr. előszavában mondja: „Ez a könyv részben fájó visszhangja az elmúlt 12 év eseményeinek, részben a jogaink tudatában való további kitartásra ösztönző bátorítás.“
Az 500 oldalas hatalmas könyvön végiglapozva és annak gyakorlati szakszerűséggel, könnyen kezelhető és áttekinthető rendszerrel rendezett fejezeteit olvasgatva tényleg felelevenedve látjuk magunk előtt mindazt, ami az elmúlt évtized alatt magyar kisebbségi szempontból esemény volt s politikai, kulturális, gazdasági és társadalmi problémánk volt és az ma is. Grosschmid Géza természetesen nem történetírói feladatra vállalkozott, hanem 1924-től 1930. év végéig elmondott jelentősebb beszédeit és a sajtóban megjelent cikkeit és tanulmányait gyűjtötte kötetbe. Az alkalmazott rendszer s az egyes beszédeket és írásokat kísérő magyarázatok egy nagy, összefüggő egységbe olvasztják össze a legkülönbözőbb idő- és alkalomszülte megnyilatkozásokat. Ez, a ma szempontjából leghelyesebb forma azért lett ilyen módon megválasztva, mert a most folyó idő még nem alkalmas, idő történetírásra, ellenben a most folyó eseményeknek a visszaadása ma az „élő történelem“ és a jövő feladata lesz azt, visszatekintve és más forrásokkal is egybevetve, a múlt történelmévé formálni össze.
A jövő történetírásnak annál becsesebb és mindennél hitelesebb forrása lesz ez a könyv, miután Grosschmid Gézát megnemalkuvó, gerinces magyarsága a mélységes nemzetszeretete mellett közéleti tevékenységének minden megnyilatkozásában mindenkor a komoly tárgyilagosság és a jogi alap föltétlen tisztelete jellemzi. Grosschmid Géza megállapításait és megítéléseit soha sem befolyásolja egyéni vagy szűk politikai szempont; közéleti pályáján mindég az igazságra törekvés s az igazságot követelés magasabb szempontjai és célkitűzései irányítják. Ezeknek az emelkedett, nemes emberi szempontoknak szolgálatában áll Grosschmid Géza könyve is.
*
A könyv három részre van osztva. Az első részben vannak a szenátor politikai beszédei, amelyeket több fejezetben csoportosított: Az államalakulástól a második nemzetgyűlési választásig (1918–1925). A második nemzetgyűlés időszaka (1925 októbertől 1928 októberig). A harmadik nemzetgyűlés időszaka (1929 októberétől napjainkig). Alfejezetekként külön csoportosulnak a közigazgatási reformmal, a köz- igazgatási választásokkal s a tartománygyűlési választásokkal kapcsolatos beszédek.
A második részben találjuk meg a szenátor törvényjavaslatait, interpellációit, hírlapi cikkeit és várospolitikai megnyilatkozásait. A csehszlovákiai magyarság legégetőbb életkérdéseinek kimerítő taglalását találjuk itt (állampolgárság, illetőség, adóügyek, hadi kölcsön, ügyvédi autonómia, nyelvhasználat, kongrua, gazdasági válság, stb. stb.)
A harmadik részben a társadalmi és ifjúsági kérdésekről szóló beszédeket, cikkeket és tanulmányokat találjuk. Ez a rész főleg az ifjúsági mozgalmak és az egyesületi élet problémái szempontjából érdekes és értékes.
A könyv könnyű kezelhetőségét és a gyors tájékozódás s adatszerzés lehetőségét a nagy gonddal összeállított, teljesen kimerítő, 19 oldalas név- és tárgymutató biztosítja.
*
A könyv tudományos és gyakorlati értékét egyaránt nagyban emelik az alapos kisérő jegyzetek. Így például a könyv 190–202. oldalain található hosszu, összefüggő jegyzet a szenátor 1929. június 16.-án tartott eperjesi beszédével kapcsolatban teljes történeti képét adja a modern kisebbségi kérdés fejlődésének. Ennek a komoly tanulmányszámba menő jegyzetnek részletes ismertetésére lapunkban rövidesen visszatérünk.[4]
*
Grosschmid Géza könyvének ott van a helye minden intelligens, nemzetét szerető és súlyos életproblémáink elől megnemhátráló kisebbségi magyar ember íróasztalán és könyvespolcán. A könyv megvásárlásával javítunk diákjóléti intézményeink nehéz helyzetén is, miután a szerző az önzetlenség nemes gesztusával a könyv egész tiszta jövedelmét a prágai, brünni és pozsonyi magyar diákmenzák javára ajánlotta föl.
A könyv megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap kiadóvállalatában is.
(PMH, 1931. március 20. 4. p.)
Életrajzi kitérő. Kassáról Miskolcra
Homály fedi, vajon miért mondott le Grosschmid Géza 1932 végén a szenátori mandátumáról, s költözött át Kasáról Miskolcra. Az erről tudósító PMH a hírt az alábbi alcímmel hozta: Hanyatló egészségi állapota miatt vonul vissza a politikai élettől. (PMH, 1932. december 18. 1. p.) Szarka László a már idézett tanulmányában szintén egészségi okokra tippel, de nyitva hagyja a kérdést: „az valószínűsíthető, hogy a hétéves első vonalbeli szenátori munka, s különösen az 1931. évi pártközi egyeztetések tették próbára erejét és egészségét. Nincs egyértelmű adatunk vagy bizonyítékunk arra, hogy valamilyen súlyos betegség előjelei késztették volna erre a váratlan bejelentésre.” (Szarka 2017, 24. p.)
Érdemes idéznünk a napilap tudósítását, mely közli Grosschmid Géza bejelentését arról, hogy elköltözik s lemond szenátori mandátumáról – döntése kiváltójaként magánéleti-egészségi okokat hozván föl.[5] (Mindenesetre hat nappal korábban, november 30-án az OKP érsekújvári országos kongresszusán még ő tartotta a megnyitó beszédet, melyben „a kisebbségi élet új erőforrásait s a keresztényszocialista pártélet reneszánszát rajzolta meg”, s beszédét „zajos ováció fogadta”.[6])
Grosschmid Géza lemondott szenátori mandátumáról. Grosschmid Géza dr. az országos keresztényszocialista párt szenátora, kisebbségi küzdelmünknek egyik legfáradhatatlanabb vezérlő harcosa, akit a keletszlovenszkói magyarság mindenkor egyik egyetemes vezéreként tisztelt s aki épp e napokban ülte küzdelmes és érdemekben gazdag életének 60-ik évfordulóját: elhatározta, hogy e szép életcsucs elértével a kisebbségi politika küzdelmes munkája után olyannyira megérdemelt nyugalmas magánéletbe vonul vissza.
A szenátor az országos keresztényszocialista párt elnökségét a következő levélben értesítette elhatározásáról:
Az Országos Keresztény szocialista párt központjának Pozsony.
Mély tisztelettel bejelentem, hogy egyéni körülményeim akként alakultak, hogy Szlovenszkóról elköltözöm. Ez kötelességemmé teszi, hogy az országos keresztényszocialista párt bizalmából ismételten birt szenátori tisztségemről lemondjak. Amidőn ezt ezennel megteszem és a mandátumot a párt rendelkezésére bocsátom, mégegyszer hálásan megköszönöm a párt és a választó közönség nagyon kitüntető és mindig igen nagyra becsült bizalmát és kérve, hogy szives emlékezetükben és barátságukban továbbra is megtartani méltóztassanak, maradok mindig igaz hívük
Kassán, 1932 december 5.
Grosschmid Géza dr. s. k.
az orsz- ker.-szoc. párt szenátora.
*
Ugyancsak bejelentette lemondását Grosschmid szenátor a szenátus elnökségének is és értesülésünk szerint az elnökség a szenátus hétfői ülésén fog jelentést tenni a Háznak Grosschmid lemondásáról. Utódjaként Keresztury József nagygéresi református esperes-lelkészt hivják be a szenátusba. Keresztury József természetesen az országos keresztényszocialista párt tagja s mint ilyen szerepelt pártjaink közös jelöltlistáján.
Grosschmid szenátor sikerekben gazdag politikai pályafutásának delelőjén vesz búcsút a kisebbségi magyar közélettől. A kisebbségi magyarság egyetemének és általában az őslakosságnak legteljesebb bizalmát élvezte minden akciójában, minden lépésében. Szüllő Géza dr.-nak a pártelnökségről való lemondása után az országos pártvezetőség bizalmából megválasztott elnöki bizottság élén a párt ügyeinek intézését Grosschmid Géza dr. szenátor látta el egészen az érsekujvári kongresszus befejezéséig, amikor is ezen vállalt kötelezettség teljesítése után bejelentette, hogy elérkezettnek látja az időt, amint az nagyjelentőségű kongresszusi megnyitó beszédében is kifejtette, hogy a párt életének renesszánszát várja s ennek előföltételeként uj erőforrásul a fiatalabb erőknek bekapcsolását tartotta kívánatosnak, s hogy ezt az általa kitűzött célt szolgálja, visszavonult az aktiv politikai tevékenységtől. Ebből az elhatározásából kifolyólag már nem vett részt a tátrafüredi elnökválasztó pártvezetőségi ülésen sem és ez elhatározásának indokául fölhozta azt, hogy erre a lépésre rábírta az a tapasztalat is, hogy hanyatló egészségi állapota is gátolja abban, hogy hivatásának kellő gyakorlása érdekében mellőzhetetlen utazások miatt (évente 150–200 napot töltött távol otthonától) tisztét ellássa és ezért a magánéletbe óhajt visszavonulni.
A távozó vezérférfi elhatározását mély fájlalással vesszük tudomásul. Az egész kisebbségi magyarság szivébe zárta nemes egyéniségét és soha nem felejti el elévülhetetlen érdemeit.
(PMH, 1932. december 18. 1. p.)
A Kassáról Miskolcra költözést véglegesnek szánta, erre utal a PMH-ban megjelent keretes apróhirdetés is (kiemelések az eredetiben):
Kassán a belvárosban a legjobb karban levő magánházban 8 szobából, hallból, fürdőszobából, tágas mellékhelyiségekből álló szép lakás[7] elköltözködés miatt
kiadó.
Az egyemeletes ház, amely penzió, vagy kisebb szanatórium céljaira is alkalmas, előnyös feltételek mellett meg is vehető.
Közelebbit Dr. Grosschmid Gézánál, Kosice, Mészáros utca 41.
(PMH, 1932. február 5. 10. p. – kiemelések az eredetiben)
Pár nappal a hirdetés megjelenése után a rövid hírek közt megjelent az alábbi kis közlemény, melyben a kassai Karitasz elbúcsúzik szerzőnk feleségétől, Grosschmid Gézánétól:
A kassai Karitasz búcsúja Grosschmid Gézánétól. A következő búcsúsorok közlésére kérték fel lapunkat: D[r.] Grosschmid Gézáné elhagyja Kassa városát, eltávozik a kassai Karitasz-munkások közösségéből és mi, társai a munkában, igaz sajnálattal búcsúzunk tőle. Munkatársat veszítünk el benne, olyat, aki nemcsak név volt a listán, hanem aki áldozott, dolgozott, gondolkozott, tervezett, irányitott, aki mélyen átérézte azt a nagy igazságot, hogy a „közös ügyben“ csak úgy van vérkeringés és életképesség, ha az a közös ügy minden egyes lélek külön egyéni ügye, gondja és munkaterülete. Eszméket hozott, tanácsokat adott, dicsért és kritikája mindig elrendező és épitő volt. Mindig az igazságot és igazságosságot kereste és képviselte a legtisztább egyéni önzetlenséggel, függetlenül attól, hogy kivel, milyen személyiséggel állt szemben. Dr. Grosschmid Gézáné az az embertípus, akit ismerni kell, meglátni egész közelről, mert csak ez a közelség engedett betekintést ügyszolgálata és egyéni élete mindig nemes veretű stílusába. Aki ezt a stílust megismerte és megértette, az egész szívvel megszerette őt és nem tudott mást, mint hű maradni hozzá, mert érezte, hogy benne minden önérdekből lecsiszolt vezetőt az életben, irányítót a munkában, barátot és testvért talált. Ö most elhagy bennünket, átlépi ennek az országnak a határát. Az élet kényszerítő körülményei előtt tisztelettel kell megállnunk. Dr. Grosschimd Gézánét nem tartóztathatjuk, nem nehezíthetjük meg neki a bucsuzást könyekkel és panasszal. De nem tagadhatjuk, hogy fáj az elmenetele, hogy átérezzék mélyen a veszteséget munkaterületeinken s egyéni életünkben. Szeretetünk, hálánk és hűségünk elkiséri őt uj életkörülményei közé. (h. o.)
(PMH, 1933. február 14. 6. p.)
A visszavonulása és Magyarországra költözése okai közt nagy súllyal esik latba tehát az, amit ő maga fogalmaz meg, szintén elég homályosan, fent idézett – december 5-i – levelében: „egyéni körülményeim akként alakultak, hogy Szlovenszkóról elköltözöm.” Az egyéni körülmények közé sorolhatjuk, amit a levelét közreadó cikk így említ: „megérdemelt nyugalmas magánéletbe vonul vissza”. Grosschmid Géza ezek szerint belefáradt volna a politikai-közéleti munkába és csatározásba, de számba jöhet ennek következménye, az egészségi állapotának romlása is. Újabb szempontokat vet fel PMH-beli (alább teljes terjedelmében közölt) nekrológjában Tost Barna, megemlítve, hogy távozásakor ki sem kísérték őt az állomásra (valamint hogy később a temetésére sem mentek el), vagyis Grosschmid Géza 1932 végére politikailag légüres térben maradt; továbbá „megrendült egészség”-ről, „gyilkos kór”-ról beszél, azaz a politikus talán mégis súlyos beteg lehetett; közrejátszhatott távozásában az is, hogy Magyarországon élő gyermekei után ment; továbbá mindezek együttese; s végül, amit egyelőre csak Tost Barbától tudunk: Grosschmid Gézát megsértették, s ezt ő nagyon szívére vette (az idézett cikkben a kiemelés tőlem – CsG).
Dr. Grosschmid Géza
1872-1934
A nagy lelkekhez méltó szerénységgel, csendben, mint az árnyék, vonult el körünkből másfél év előt [így!] a mi szeretett, nagyrabecsült, felejthetetlen szenátorunk, dr. Grosschmid Géza. Csak a szeméből peregtek a bucsuzásnak keserű, néma könnyei, mikor vonata kirobogott a kassai állomásról. Senki sem látta, – csak hűséges felesége, mert ki sem kísértük az állomásra, el sem búcsúztattuk, egyikünk sem tudta távozásának napját, óráját. Mindig komoly, jóságos arcát elöntötte a könnyek árja, s szivére mázsás súllyal hullottak a nehéz bucsuzásnak keserves érzelmei, amikor rajongásig szeretett szülővárosának, szülőföldjének utolsó kontúrjai is tünedeztek a láthatáron és lelkében érezte, hogy többé nem lesz viszontlátás!…
Azóta, igyekezett uj állásában, uj helyén talpig férfi maradni, betölteni hivatását úgy, amint megszokta volt egy szép, derűs, harmonikus s végül harcos életen át.
De a gyilkos kór erősebb volt nála, leteritette és ismét csak úgy, mint távozásánál, szerényen, csendben kivitték a temetőbe. Anélkül, hogy ott állhattunk volna ravatala körül, anélkül, hogy megköszönhettük volna nemes munkáját, férfias példaadását, anélkül, hogy szülőföldjének egy megszentelt rögét feje alá tehettük volna, eltávozott csendben, örökre. Abban a nagy űrben, melyet maga után hagyott, most már csak az önvádnak az a szemrehányása kong, hogy mi nagyjainkat csak holtuk után tudjuk méltányolni. Még az a fátum is ellenünk volt, hogy lapunk éppen a mély gyász napjaiban némaságra volt utalva[8] és csak ma van alkalmunk dr. Grosschmid Géza nagyságát olvasóink szeme elé vetíteni.
Dr. Grosschmid Géza 1872-ben született Kassán régi nemesi családból. Középiskoláit a kassai premontrei főgimnáziumban végezte mindvégig jeles eredménnyel. A kitűnő tehetségű ifjú a pesti Pázmány Péter-egyetemre került, ahol nagybátyja, Grosschmid-Zsögöd Benő a magyar jogtudomány nyilvános rendes tanára volt. Itt avatták a jogtudományok doktorává. Az ügyvédi vizsga sikeres letétele után visszakerült szülővárosába, ahol előbb mint közjegyzőhelyettes működött, később mint a Kassai Jelzálogbank jogtanácsosa csaknem harminc éven át nagyon keresett ügyvéd volt. Népszerűsége általános volt s Kassa város ellenzéki polgárai már fiatal korában a város képviselőtestületének tagjává választották, hol három évtizeden át komoly, higgadt felszólalásaival mindenkor a város polgárságának, a kultúrának és a közjónak érdekében kifejtett munkásságával nagy tekintélyt vivott ki magának. A vármegye és város tiszteletbeli főügyészévé választja, majd az ügyvédi kamara elnöki székébe kerül egyhangú választással s minden oldalról a legnagyobb tisztelet veszi körül. Tizennégy éven át előadója a kassai közigazgatási tanfolyamon a magyar magánjognak és ugyane tárgy előadója a kassai magyar királyi jogakadémián is. Másfél évtizeden át a jogtudományi államvizsga vizsgálóbizottságának tagja.
Nyitott szemmel járja a külföldet s nagy értékű szociálpolitikai tanulmányokat végez Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Dániában, Svédországban és Ausztriában. Tapasztalatai kiforrott egyéniséggé formálják s mikor megtörtént az államfordulat, a legszilárdabb elhatározással azonnal odaáll a keresztényszocialista párt kassai táborának élére és tiszta keresztény világnézeti perspektívával a kisebbségi politikai élet irányítójává lesz.
Megalkuvást nem ismerő tiszta jelleme, a jogok kivívásának szent kötelességérzete hajthatatlanná teszik s vállalja a nehéz feladatot, hogy a nyelvi nehézségek dacára bemegy a csehszlovák törvényhozásba s mint pártjának szenátora, bölcs felszólalásaival, beterjesztett törvényjavaslataival és interpellációival a kisebbségek jogait és létérdekeit védelmezze egészségének s vagyonának feláldozása árán is. A párt országos viszonylataiban sem kíméli magát semmi fáradtságtól. Kelettől nyugatig ott hallottuk hangját mindenütt, ahol az őslakosság jogait védeni s a kisebbségi magyarokat lelkesíteni kellett.
Mikor pedig magára vállalja a súlyos feladatot, hogy a nemzet jövőjéről, az egyetemi ifjúságról ő fog gondoskodni, bámulatraméltó eréllyel hajtja végre terveit. Megteremti az egyetemi városokban a magyar diákmenzákat, diákotthonokat, az egyetemi diákleányok otthonait s mint a legjobb atya, a gyermekei között él. Fáradhatatlanul gyűjt számukra könyvet, tandijat, kenyeret s minden lehetőt elkövet, hogy minél több magyar főiskolást megmentsen a nélkülözés rémétől.
Ragyogó tollal írja meg összes beszédeit. Valóban el lehet mondani róla, hogy minden szavát mérlegre tette, mielőtt kimondta volna s minden felszólalása, minden újságcikke valósággal irodalmi remekmű volt, kicizellálva a legfinomabb részletekig. Erről tanúskodik az a gyönyörű, 500 oldalas kötet, melyet 1930-ban adott ki Kassán a „Kisebbségi sors“ címen.
Emellett idehaza több társadalmi és kulturális körnek, egyesületnek elnöke. S amikor elfoglalt idejéből jut egy-egy félóra, megjelenik régi barátai körében és összetartásra, lelkes, munkás magyar életre biztatja őket.
Egy fullánk sebezte meg később nemesen érző szivét, egy félreértésnek, egy meggyanusitásnak fullánkja, mellyel néhányan megsértették az ő kristálytiszta keresztény világnézetét. Ez fájt neki életében a legjobban. Es ezért határozta el, tekintettel amugyis megrendült egészségére, hogy félrevonul, gyermekei után megy, kik mindnyájan Magyarországon helyezkedtek el.
Mulasztást követnék el, ha nem mutatnék rá arra a rajongó szeretetre, mely nagy szivében élt finomlelkü hitvese és családjának minden tagja iránt. Olyan odaadó áldozatkészséggel élni családjáért, mint ő tette, kevés férfi tud. De nem kisebb volt hűsége és szeretete barátai iránt sem. Finom, vonzó egyénisége, lebilincselő, kedves modora mindenkit meg tudott hódítani. Nyugodt, fegyelmezett tudása, európai látóköre, nagy műveltsége pedig élvezetessé tette mindig a vele való érintkezést.
Talán kevés ember mondhatja el önmagáról. amit Ő egy alkalommal mondott nekem: „Alig hiszem, hogy volna ellenségem, mert én soha senkit meg nem bántottam életemben.“
Amily harmónikus és szép volt élete, oly nyugodt és felemelő volt halála is. Egy héttel halála előtt meglátogattam. A nagy szenvedéstől elváltozott arca mosolyra derült: „De jó, hogy eljöttél, édes Barnám, éppen az éjjel álmodtam rólad. Kedves Barátom, négyszemközt akarok beszélni veled“… Azután: „feloldoztam“…!
Nyolc nap múlva, agóniájának beállta előtt, zokogó, egybegyült családjától elbucsuzott, majd térdre kényszeritette e szavakkal: „Gyermekeim, most imádkozzatok velem együtt“, s elkezdte hangosan a „Miatyánkot“… Hangja lassan-lassan elhalt, nemes lelke felszállt az Örökbiró trónusa elé- ahol – hisszük – elvette már jutalmát érdemdús, küzdelmes életéért. Budapesten temették el a Farkasréti temetőben, ahol a magyar közélet kiválóságai nagy számban kisérték utolsó utján.
Örökségül hagyta nekünk nagy szellemét és azt a nemes kötelességtudást, amely egész életét áthatotta, s amelyet minden kisebbségi magyarnak követnie kell!
TOST BARNA.
(PMH, 1934. december 23. 5. p.)
Természetesen számolni kell a szlovenszkói kisebbségi politizálás megváltozott körülményeivel is (a nekrológot közlő karácsonyi kiadás vezércikkeit már Jaross Andor és Esterházy János írják): változások történtek az Országos Keresztényszocialista Párton (OKP) belül: 1932-ben leváltják elnökét, Szüllő Gézát[9] (Esterházy János váltja őt e funkcióban), és azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a két háború közti (cseh)szlovákiai magyar politikai irányváltások nagyban függtek a mindenkori magyarországi kurzustól – 1932 őszén már Gömbös Gyula volt a miniszterelnök, a konzervatív-liberális eszmék kezdtek háttérbe szorulni. Tost Barna sejtelmes-metaforikus szókapcsolatai („egy félreértésnek, egy meggyanúsításnak fullánkja”) mögött alighanem konkrét személyes sérelmet, vagy az OKP-n belül megváltozott erőviszonyok következményét kell látnunk.[10]
A Kisebbségi sors
A kötet három nagy részre és több kis fejezetre osztott; az első rész a szerző politikai beszédeit tartalmazza, ezek korábban különböző lapokban jelentek meg, de főként a PMH-ban és a kassai A Népben. A második rész a szenátor (és társai) törvényjavaslatait és interpellációit tartalmazza; ezek jó és érdekes hozadéka, hogy magukban foglalják a benyújtottakra kapott választ is. Az utolsó rész kisebb cikkeket és alkalmi írásokat fog össze (Társadalom – Ifjúság címmel). Ehhez hasonlók a második rész Várospolitika c. alfejezetében is találhatók (pl. Tost Barna üdvözlése. Kivonat egy beszédből). A keresést a mű végéhez csatolt név- és tárgymutató segíti.
A Kisebbségi sors egyik telitalálata magára a fogalomra vonatkozik: „A békeszerződések, helyesebben a kisebbségvédelmi szerződések voltaképpen egy új jogi személyt: »a kisebbséget« létesítették.” (165. p.) Hasonlóan frappáns definíció: „Hogy itt nincs demokrácia, annak (…) egyik legfőbb bizonyítéka, hogy van »kisebbségi kérdés«.” (194. p.)
A könyv egyik legegyértelműbb (gyakran ismételt és hangsúlyozott) nézőpontja, hogy Grosschmid Géza a decentralizáció és a teljes autonómia híve. Eszerint a Prága-központú és a Csehország („történelmi részek”) felé forduló irányításnak az a hátulütője, hogy „Szlovenszkó” és „Podkarpatszka Rusz” rendre a háttérbe szorul: jogos igényeik kielégítését hasztalan várják, infrastruktúrájuk és iparuk leépült, nagy a szegénység és magas a kivándorlók száma. A sor legvégén a szlovenszkói magyarság kullog, mely nemcsak a minimális kisebbségi jogait nem érvényesítheti, nyelvhasználati jogában is a minimumra van korlátozva, s hátrányosan érintett a számára kedvezőtlen közigazgatási reform (az ún. nagyzsupákba osztás[11]) miatt. Kultúráját, iskolahálózatát nem támogatja a kormány. Elintézetlen az állampolgárság megítélésének kérdése (később is csupán részleges megoldás születik), a nyugdíjfolyósítás is szelektív. Grosschmid (és az OKP) kemény ellenzék, a költségvetést sosem szavazzák meg, és ellenzékként is a sérelmi politika leghangosabb szószólói. És a legkitartóbbak is: „Fenn kell tartani ellenzéki álláspontunkat, bizonyságául annak, (…) hogy mi a Szlovenszkó és Podkarpatszka Rusz részére járó autonómiát (…) komolyan gondoljuk, komolyan akarjuk.” (87. p.) Valamint, 1929-ből visszatekintve: „az elmúlt tíz esztendőben (…) iparkodtunk igazainkat minden tisztességes eszközzel: sajtóval, népgyűlésekkel, nemzetgyűlési felszólalásokkal, interpellációkkal stb. hirdetni.” (223. p.) És előretekintve is biztosítja híveit arról, hogy fáradhatatlanul minden úton s módon kitart eszméi mellett: „ha ezen az úton [a szlovákokkal együttműködve az autonómiáért – CsG] az itt élő magyarság egyenjogúságát, nemcsak papíron, de egyenrangú polgárokként való érvényesülését gyakorlatilag, tényleg, a közélet minden terén biztosíthatjuk, – az abban való közreműködésre, törvényjavaslatok kidolgozására, egymásközti és a kormánnyal való tárgyalásokra és ha kell, a legszívósabb parlamenti küzdelemre, mindenkor készek vagyunk.” (271. p.)
A nagyzsupa-rendszer és a nyelvtörvény egymást erősítve korlátozzák a magyarokat: „Nálunk, Szlovenszkóban azonban ez a nagy reform, mely völgyek, hegyek alakulata, folyók iránya, történelmi fejlődés és a lakosság gazdasági érdekei ellenére új politikai kerületekbe szorítja lakosságunkat, előharcosa volt szintén a nemzeti állam kiépítését célzó akaratnak, melynek – nekünk tövises – koronája a nyelvrendelet.” (32. p.) Másutt: „Vagy itt van (…) a kisebbségek nyelvhasználati joga. Ezt csak a legliberálisabban, a legkiterjesztőbben lehetne alkalmazni, ha a nemzetiségekkel való béke szándéka őszinte volna. És íme, adminisztratív úton, a bírósági kerületek kikerekítése útján a kisebbségek számarányát 20%-on alulra nyomják, és ezzel az élet legfontosabb viszonylataiban a nyelvhasználat joga illuzóriussá válik.” (65–66. p.) A közigazgatási reform más aspektusú megközelítése: „Az új kerületi beosztások ugyanis a régi történelmi emlékek és hagyományok elhomályosítását és a kisebbségek számarányának, különösen a magyarság számarányának megváltoztatását eredményezték.” (76. p.) Ugyanez újabb következtetésekkel: Az „új rend ellentmond a lakosság szükségleteinek. A régi vármegyék ugyanis földrajzi adottságok voltak, a gazdasági és kulturális szükségletek szerint alakúltak ki (…), azok megszüntetése természetszerűen fogja maga után vonni városaink lehanyatlását, ezek gazdasági életének elsorvadását és kulturális színvonalának elsűlyedését.” (99. p.); Végül: „»a közigazgatási reform«, az igazi autonómiának (…) a temetője” (109. p.)
Máig ismerős lehet a többségi nemzet reakciója a kisebbségi panaszokra: „Szlovenszkó a szlovákoké”; régen a magyarok nyomták el a szlovákokat; „a magyarok alatt a nemzetiségeknek ennyi joguk sem volt” (117. p.); „ha nem tetszik nekik, hát költözzenek ki!”; a kormány a külföld felé azt közvetíti, hogy a kisebbségeknek átlagon felül biztosítottak jogai; „városainkban a magyar utcaneveket nem egy helyt (…) cseh és szlovák közéleti funkcionáriusok nevével kell felcserélni” (102. p.); a magyar párt irredenta; a világhatalmi kérdések lekötik a nagyhatalmakat, ezért nem foglalkoznak a kisebbségek helyzetével; ingerültséget, ellenszenvet és retorziókat vált ki, ha „a kisebbség helyzetének sulyosságára a határokon túl is reá mer valaki mutatni” (193. p.); az „improduktív hadügyi célokra fordított sok száz millió” (236. p.); stb.
Grosschmid természetesen nehezményezi, ha Magyarországot kedvezőtlen fényben tüntetik fel, bírálják vagy kiközösítik: „Természetszerű azonban, hogy az itteni magyarság azt a külpolitikát nem honorálhatja, amelynek éle testvérei ellen irányul…” (113. p.)
Többször visszatérő téma, hogy a kisebbségi magyarok nem a számarányuknak megfelelően kapnak juttatásokat: „számszerűleg ki lett mutatva, hogy nem a reánk nézve lényegesen kedvezőbb tényleges állapotnak megfelelően, de a hivatalos statisztika szerinti létszám arányunk alapján is, a költségvetésbe a kultúrális célokra felvett összegekből bennünket mennyi illetne és abból tényleg mennyivel kevesebbet kapunk.” (58. p.) A 247–249. oldalakon valóban részletezi, hogy az 1930-as évi költségvetésből mennyi százalék jutott az 5,57%-nyi csehszlovákiai magyarnak: a magyar középiskolák az összeg 2,5%-át kapják, a tanítóképző 0,3%-ot, a szakiskolák 1,4-et, a női szakoktatás semmit, a „kisebbségi iskolák” alatt – 200 millió koronás támogatással – a német és magyar vidékeken létesített iskolák értendők, a magyar főiskolások szociális segélyezésére semmit, a másfél millió koronás irodalmi támogatásból semmit stb. „A költségvetési jog – az autonómia csírája…” (237. p.)
Súlyos gond nemcsak a magyarság szempontjából diszkriminatív földbirtokreform, hanem a magyar könyvek és hírlapok beengedésének akadályoztatása is. Pedig: „Szlovenszkó a szlovenszkóiaké.” (233. p.)
A jogegyenlőség és az egyenlő bánásmód elve (illetve ezek hiánya, „a csehek” általi megszegése) is vissza-visszatérő sérelmezett kérdés: „Mi magyarok nem irigyeljük a csehektől azt, hogy nemzeti életük szabadságához eljutottak, nem irigyeljük, hogy állítólagos sok szenvedés után az élet örömeihez is elértek, csak nem ismerjük el, hogy a szerencse e kedvezése jogot adna nekik ahhoz, hogy velünk, mint letiport ellenséggel bánjanak.” (102. p.) Nem ennyire ironikus megfogalmazásban: „A mi igazságunk pedig az, hogy mi itt nem legyőzött, de ezer év óta itt élő nép vagyunk, amelynek jogait nem lehet eltemetni.” (114. p.) Más következtetésekkel, egy közkeletű vád cáfolatával: „kötelesség (…) rámutatni arra, hogy a mi panaszaink és vádjaink nem légből kapott szavak, kötelesség önmagunkkal, de a nagyvilággal szemben is bizonyítani azt, hogy a kormányzással való elégedetlenségünk nem irredenta fészkelődés szüleménye…” (134. p.) Valamint: „ma már [1929-ben – CsG] »szalonképes« a békeszerződések igazságtalanságainak kiküszöböléséről beszélni” (211. p.) Persze, ez a szalonképesség sokkal inkább csak néhány kedvező külpolitikai esemény keltette vágy, valójában maga a kifejezés is riadalmat kelt, továbbra is: „A mi politikai életünkben ellenben rögtön államellenes törekvésről, felforgatási szándékról beszélnek, mihelyst a most [1930 – CsG] uralmon levő centralista politikai körök érdekeit érintő »autonómia« szót valaki csak ki is meri ejteni… (256. p.)
Az Aktivizmus – negativizmus c. fejezet a fogalmak tisztázását szolgálja: „A csehek az aktivista politika alatt valójában azt értik, hogy föltétel és gondolkodás nélkül engedelmeskedni kell a kormányzó többségnek.[12] Negativizmus alatt pedig az állam és annak jogrendje elleni állásfoglalást.” (207. p.)
A demokrácia lényeges kellékei alfejezet címe rögtön lábjegyzetet kap, s ebben ezt olvassuk: „Az ezen kellékek hiányának igazolására felsorolt bizonyító adatok közlését a cenzura – annak idején – nem engedélyezte és így az itt is mellőzendő volt.” (124. p.) A legfontosabb három kellék egyébként: a jogegyenlőség, a gazdasági igazság, az általános kultúra. Az ezek ellen ható kormányzati fellépéssel szemben három alapterületen kell védekezni: a mindennapi, a családi és a községi életben (részletesebben l. a 125–126. oldalon). Másutt ezekhez még hozzáteszi a szövetkezeti mozgalom kiépítésének szükségességét. Később a helytállás három fundamentumát részletesebben kifejti (csaknem márais szentenciákkal): „A mindennapi életben – az otthonunkban, a községünkben. A mindennapi életben: szivós munkával és takarékossággal, hogy a nyomorúság le ne törjön, – a családi otthonunkban: fajunk, nyelvünk, műveltségünk és emlékeink őrzésével és ápolásával, hogy a jövendő generációkban is éljen nemzetünk, – és a községi életben: hogy a magunk sorsa fölött egyelőre legalább a gazdasági és kulturális kérdésekben, később lehetőleg az élet minden viszonylatában magunk intézkedhessünk. Hogy napi fáradozásunk ne legyen hiába való, hogy otthonunk életének nyugalmát megőrizzük, annak ez a harmadik, a községi életben való részvételünk, ottani biztonságunk az előfeltétele.” (131. p.) Anélkül, hogy minősíteném a fenti gondolatot, ez a fajta konzervativizmus ma is bátran vállalható.
S még egy adalék a jogegyenlőség problematikájához: „Hogy ez a helyzet megjavuljon, ahhoz nekünk – még ha ez a csoda meg is történnék, – nem miniszteri tárca vagy egyéb magas hivatalok kellenek, nem is a magasabb gabonaár, hanem az egyenlő jog, egyenlő igazság, az egyenlő kultúrális és gazdasági szabadság, aminek a többi messziről megcsillogtatott érték csak természetszerű függvénye lehetne.” (158. p.)
Irodalom
Fónod Zoltán (főszerk.) 2004. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. Második javított, bővített kiadás. h. n. [Pozsony], Madách-Posonium.
Fried István 1992. Aggodalom és remény. A [cseh]szlovákiai Magyar művelődés története 1918–1998. Forrás, 31. évf. 2. sz. 45–58. p. Interneten: http://www.forrasfolyoirat.hu/9902/fried.html
Fried István 2018. Lolától a társadalomtörténetig. Megjegyzések Ötvös Anna Lola könyve c. műve margójára. Irodalmi Szemle, 60. évf. 7–8. sz. 12–26. p.
Győry Dezső 1928. A politikus az iróról – az apa a fiáról. Grosschmid Géza – Márai Sándorról. A P.M.H. eredeti riportja. Prágai Magyar Hírlap, január 3.
Márai Sándor [1934]. Egy polgár vallomásai. Budapest, Pantheon, é. n.
Márai Sándor 2013. Hallgatni akartam. Budapest, Helikon.
Ötvös Anna 2017. Lola könyve. Kassától Márai Sándorig. Budapest, Helikon.
Simon Attila 2013. Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet.
Szarka László 2017. Grosschmid Géza, a polgár és a politikus. In Rokolya Gábor (szerk.): Grosschmid Géza emlékezete (1872–1934). Budapest, Közjegyzői Akadémiai Kiadó, 5–35. p.
Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk) 1998–2000. A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, I–IV. Budapest, Ister.
Turczel Lajos 1967. Két kor mezsgyéjén. A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között. Bratislava, Tatran Magyar Üzem.
Turczel Lajos 1982. Hiányzó fejezetek. Tanulmányok a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról és sajtóról. Bratislava, Madách.