Misad Katalin–Csehy Zoltán (szerk.): Nova Posoniensia VIII. A pozsonyi magyar tanszék évkönyve

Pozsony, Szenczi Molnár Albert Egyesület, 2018, 263 p.

Az immáron nyolcadik alkalommal megjelenő évkönyv a pozsonyi magyar tanszéken zajló tudományos, művészeti és pedagógiai tevékenységbe nyújt betekintést. A tanszék két egykori kollégájának – Zeman Lászlónak és Grendel Lajosnak – ajánlott kötetben az oktatók tudományos dolgozatai mellett a doktoranduszok legjobb munkái is helyet kaptak.

A kutatási területek széles skáláját felölelő évkönyvet egyebek közt nyelvi sokszínűsége teszi egyedivé, hiszen a magyar mellett szlovák, angol, finn és francia nyelvű tanulmányok, illetve szövegrészletek is szerepelnek benne. A tanulmányok két tematikus blokkba rendeződnek.

A nyelvészeti szekciót Lanstyák István Nyelvi originalizmus a szavak hangalakjának nyelvhelyességi megítélésében című dolgozata nyitja, amelyben a szerző azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan érvényesül a nyelvi originalizmus az eredetibb és az újabb hangalakok helyességének nyelvművelői megítélésében. Vizsgálata során egyforma figyelmet szentel a belső keletkezésű szókészleti elemeknek, valamint a más nyelvekből származó kölcsönszavaknak. Úgy véli, a tárgyalt ideológia erőteljes érvényesülését alátámasztja az a tény is, hogy a nyelvőrök nem tudják megindokolni, miért is tartják a nyelvi forma eredeti hangalakját jobbnak a később kialakultnál. Mi több, megállapítja, hogy a nyelvi originalizmus ideológiája gyakran az ellenpéldaként szereplő esetekben is jelen van a megfogalmazásban.

Misad Katalin A szlovákiai magyar jogi-közigazgatási nyelvhasználat sajátosságai című tanulmányában a téma nyelvpolitikai vonatkozásai mellett érinti azokat a rendelkezéseket is, amelyek a szlovákiai kisebbségek anyanyelvének hivatali érintkezésben való használatát szabályozzák. A szerző továbbá a dél-szlovákiai önkormányzati hivatalokban gyűjtött kétnyelvű, szlovák–magyar hivatali szövegek alapján vizsgálja a szlovákiai magyar jogi-közigazgatási nyelvhasználat lexikai, morfológiai és szintaktikai sajátosságait. Arra a következtetésre jut, hogy a szlovákiai magyar hivatali szövegek leginkább a szókészletükben, valamint a mondatszerkesztésükben térnek el a magyarországi szövegektől. A szlovák nyelvű szövegek fordításait, de az eredetileg magyarul megfogalmazott szövegeket is a megnevezések nagyfokú variabilitása jellemzi. Ennek fő okát abban véli felfedezni, hogy a szövegek fordítói, illetve szerzői nem ismerik a szakterület speciális szakkifejezéseit, ezért tükörfordításhoz vagy körülíráshoz folyamodnak.

Nyelvleírás és nyelvfogalom című munkájában Sebők Szilárd egy – nyelvész körökben – kényes témát boncolgat. Azt igyekszik bizonyítani, hogy a nyelv – bármennyire valóságos dolognak, sőt akár önálló entitásnak tűnik is – valójában csak elméleti kategória, amelynek a valóságban nincs közvetlen referenciája. A nyelvet a beszélésről szóló értelmezői tevékenység eredményeként határozza meg, amely egy többé-kevésbé koherens összefüggésrendszerbe illeszkedik, s melynek jellegét a nyelvi ideológiáktól teszi függővé. Rámutat arra, hogy ezek az ideológiák mindig az értelmezőktől – vagyis a beszélőktől – függenek, tehát a nyelvésznek a nyelvleírás során ezt a tényezőt kell figyelembe vennie, ahelyett, hogy egy elvont nyelvfogalomból kiindulva vizsgálná a kérdést.

Szépe Judit Nyelvbotlás-tipológiák című dolgozatában elsőként a nyelvbotlás-tipológiák kategóriáinak kialakulását veszi sorra, majd bemutatja, miként befolyásolta a tudományszak aktuális kutatási paradigmája a nyelvbotláskutatásokat. Áttekinti, hogy a kognitív paradigma két fő irányában kialakult moduláris és interakciós beszédprodukciós modellek hogyan értelmezik a nyelvbotlásokat, valamint azt, hogy a nyelvbotlások hogyan ellenőrzik az egyes modellek teoretikus terminusait és működési elveit. Végezetül pedig arra is kitér, hogy a magyar nyelvbotlás-tipológiákban eddig figyelembe nem vett megkülönböztető jegyek, prominenciaviszonyok és magánhangzó-illeszkedés milyen módon befolyásolhatják a tipológiák továbbfejlesztését.

Németh Szilvási Andrea dolgozatában három nyelvtani részrendszer vizsgálatával foglalkozik, amelyek általában nehézséget okoznak a magyart nem anyanyelvként tanuló diákok számára. A szlovákiai magyarnyelv-tanulók körében végzett kérdőíves felmérés eredményei alapján megállapítja, hogy a szlovák anyanyelvű magyarnyelv-tanulók számára a magyar nyelv vizsgált jelenségei közül a magyar szórend specifikus kötöttségei jelentik a legnagyobb nehézséget, továbbá azt, hogy a magyart másodnyelvként tanulók jobb eredményeket értek el a magyart idegen nyelvként tanuló társaiknál. Ezen tények ismeretében arra a következtetésre jut, hogy a magyar nyelv elsajátítását és tanulását pozitívan befolyásolja a magyar nyelvi környezet, illetve háttér.

Takács Henrietta tanulmányában egy kérdőíves felmérés tükrében vizsgálja Somorja hivatali nyelvhasználatát, pontosabban azt, milyen nyelven kommunikál szóban és írásban Somorja lakossága a hivatalos ügyintézés során a helyi önkormányzati hivatallal, illetve milyen mértékben ismeri a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. A felmérés eredményeinek ismeretében megállapítja, hogy Somorja város önkormányzati hivatalában a szóbeli ügyintézés nyelve az ügyfél által választott nyelvhez igazodik, ezzel szemben a hivatali írásbeliséget a többségi nyelv dominanciája jellemzi. Rámutat arra, hogy kevesen élnek a törvény által biztosított jogaikkal. Ennek okát a megfelelő tájékoztatás hiányában, a törvény nem ismeretében, valamint a polgárok nyelvi felkészületlenségében látja, tehát abban, hogy nem ismerik a kisebbségi nyelvű közigazgatási terminológiát.

Polgár Anikó Chalisiris és a Múzsák című tanulmányával kezdetét veszi az irodalmi szekció. A szerző Gyöngyösi István Chariclia című verses regényének allegorikus olvasatát tárja fel. Úgy véli, hogy Gyöngyösi művében az antik istenek és mitológiai utalások allegorikus kódokként működnek, s valóságreferenciákat rejtenek. Megállapítja, hogy ez esetben kettős tükrözésről van szó, Gyöngyösi ugyanis analóg megfeleléseket létrehozva kettőzi meg a verses regény fiktív, illetve mitológiai szereplőit és eseményeit. Ennek köszönhetően allegorikus együttállások jönnek létre: a vers hőse Andrási Péter, azaz Theogenes vagy Apollón, a női főszereplő Orlai Borbála, tehát Chariclia vagy Diana istennő, maga a költő pedig rejtetten, Chalisiris, illetve Mercurius szerepében jelenik meg. Rámutat arra, hogy a tükrözöttek és a tükörképek folyamatosan cserélkeznek, illetve, hogy a szövegek bizonyos pontjain tetszés szerint megcserélhetőek.

Csehy Zoltán Egyek és ezeregyek című tanulmánya a szonettről írt szonettek metapoétikus aspektusaival foglalkozik. Olyan költeményekre fókuszál, melyek rendszerint – túllépve tárgyukon – önreflexív mivoltukban ragadják meg a felvállalt témát, ez esetben a szonett „előállításának receptúráját”. Ahogy a szerző is rámutat, a tárgy és téma elmesélése gyakorta maga lesz a versszövet is. Úgy véli, ezek a művek nem hitvallási céllal vagy önértelmezési kényszer folytán születnek, sokkal inkább az önreflexív játék, a didaktikusság, valamint az írás mesterségében való jártasság magabiztos demonstrálásának termékei. Felteszi a kérdést: vajon a szonettről írt szöveg a kánonteremtés eszköze, vagy csak egy olyan vers, amelynek tárgya történetesen önmaga?

Czucz Enikő dolgozatában az emlékezés tükrében vizsgálja az egyén és a közösség, a személyes történet és a történelem kölcsönös konstitutív viszonyait Nádas Péter legújabb, Világló részletek című kétkötetes önéletrajzi művében. A szerző meglátása szerint Nádas memoárjában olyan kollektív tapasztalatot rögzít, amelynek hatásfoka csakis a személyes, autobiográfiai emlékezeten keresztül jeleníthető meg. Rámutat arra, hogy Nádas nem terem sem magán-, sem család-, sem pedig a város köré szövődő mitológiát, de az emlékezet kultúrájának toposzait hatékonyan felhasználva teszi elevenné a közelmúlt tragédiáit, a személyes és lokális narratívák ütköztetésével és ideológiáktól való megtisztításával járulva hozzá azok feldolgozásához.

Vörös Gergely angol nyelvű tanulmányában (Some notes on John Bunyan’s authorship of the Second Part of The Pilgrim’s Progress) John Bunyan műveinek paratextusain keresztül igyekszik rámutatni azokra a kontextuális tényezőkre, amelyek kívülről nehezednek rá és konstruálják a szerzői identitás(én)t. Ebben az értelemben a tanulmány John Bunyan szerzői autoritásának dekonstruálására vállalkozik. A Zarándok útja második részének genezisét a szerző ideológiai feltételeiben és a frissen formálódó piac elvárásaiban szituálja.

Zuzana Drábeková Áillohaš – A szél és a nap költője (Áillohaš – básnik vetra a slnka) című tanulmányában a finnországi születésű számi író, Nils-Aslak Valkeapää (számi nevén Áillohaš) életét és művészetét mutatja be. A szerző kiemeli, hogy Áillohaš, noha művében követi a nemzeti hagyományokat, határozottan ellenezte a számi kultúra elszigetelésére tett kísérleteket. Sokoldalú művész volt: irodalmi körökben ismertek politikai pamfletjei, valamint leíró költészete, ő a számi „nemzeti eposz” szerzője, emellett a zene és a képzőművészet terén is jeleskedett, s a filmszakmában is bemutatkozott.

A kötetet Dusík Anikó Maďarón, Don Quijote a Kocúrkovo című tanulmánya zárja, amelyben a szlovák irodalom klasszikusai között számon tartott Ján Chalupka Kocúrkovo című vígjátékának szövegét vizsgálja. Arra a kérdésre keresi a választ, milyen szerepet játszottak a mű szövegváltozatai, illetve ezek eltérései a mű kánonban betöltött szerepének kialakításában és értelmezésében. A szerző megállapítja, hogy Chalupka már a Kocúrkovo korai szövegébe is kimutathatóan beemel olyan elemeket, amelyek leginkább a schlegeli romantika nyelv- és irodalomkoncepciójával mutatnak rokonságot, s hogy ezeket a szövegelemeket a későbbi változatokban is megtartja.

Az évkönyvben a 9 magyar, 2 szlovák és 1 angol nyelvű tanulmány mellett egy recenziót is találunk, melyben Simon Boglárka fejezetekre tagolva elemzi Tóth Sándor János, a Selye János Egyetem Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék vezetőjének a szlovák–magyar összehasonlító morfoszintaxis aspektusait bemutató munkáját.

A kötetben szereplő tanulmányok alapjául szolgáló kutatások a Fordítás, kulturális hibriditás és többnyelvűség a magyar irodalomtudomány és nyelvészet kontextusában elnevezésű Vega-projekt keretén belül valósultak meg.

Mészáros Veronika