Simon Attila (szerk.): Csak álltunk és sírtunk

Az első bécsi döntés napjai a kortársak szemével. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2018. 164 p.

Kezdjük annak tisztázásával, hogy egy szöveggyűjteményt tart kezében az olvasó, mely a bécsi döntésre reflektáló vagy azt is érintő kortárs szövegeket tartalmaz. A kötet címe, mely az egyik – a kötetben az első – szövegből vett idézet, nagyon találó választás, ugyanis a mai kor olvasója se tudja sokszor érzelemmentesen olvasni ezeket a sorokat, még ha történész is az olvasó, akkor is nehezen sikerül.

Jelen sorok írója is történész létére nehezen tud úgy ehhez a témához nyúlni, hogy az első igazi csók élménye Szomotorhoz, az első reménytelen szerelemé Bodrogszerdahelyhez, az első rockkoncert, amire elengedték a szülei, Királyhelmechez, az első egynapos fesztiválja Nagykaposhoz, az első kétnapos pedig Perbenyikhez köti. Holott magyarországi születésű és ott is él, bár házától légvonalban 350 méter csupán a Ronyva-patak medre, mely a határ.

És épp ezen a ponton keresztül ragadja meg a felvidéki problematika lényegét a kötet. Az érzelmekre hatóan, de korántsem egyoldalúan és demagóg módon. Erre a későbbiekben ki fogunk térni.

A „mi lett volna ha” gondolat egyesek szerint történelmietlen, de talán néha mégis elengedheti, néha el is kell engedje a fantáziáját egy történész is, hiszen úgy tudja megragadni egyes folyamatok értelmét. Akarva-akaratlanul is elgondolkodik néha az ember, hogyha a bécsi döntés által megszabott határok maradnak, valószínűleg sokkal rendezettebb és barátibb viszony lehetne ma a két ország között. Ugyan kinek ne fájna a Kárpátok bérceinek vagy az ősi koronázó város Pozsonynak az elvesztése, de mégis az „ott ragadt” magyarság az, ami a legjobban fájt és fáj. Talán lassan és idővel elfogadta volna a magyar lélek az új határokat, ha azok etnikailag igazságosak.

A bécsi döntés épp egy efféle igazságtétel, és az ennek „óráiban” született gondolatok gyűjteménye a kötet. Mikor a 20. századot először és talán utoljára érezhette igazságosnak a magyarság. A kötet szándékosan kerüli a propagandisztikus célzatú szövegeket, melyeken átsüt a kor politikai irányvonala, vagy érezhető sugallata.

A régebbi politikatörténet-írás „trendjeivel” szemben, ez a kötet – és egyébként Simon Attila korábbi munkássága is – megkísérli a korszakot és eseményeit alulnézetből bemutatni.

A források bemutatása előtt a szerző a bevezetőben kifejti, hogy nehéz dolga volt, ugyanis 1945 előtt nem sokat beszéltek 1938 őszéről, hiszen mindenki tudta, mi történt, később pedig nem volt ajánlatos. Így az események ritkán lettek papírra vetve vagy átadományozva elbeszélések formájában. Így a bécsi döntést érintő memoárirodalom igencsak szegényes.

A szerző sorra veszi a témában született fontosabb forrásgyűjteményeket és az eseményeket feltáró fontosabb munkákat, amelyek viszont nem az egyes emberi sorsokra, hanem a kollektív sorsokra fókuszáltak. A bevezető ír arról, ami több, a kötetben levő szövegben is előjön, hogy a magyarok már szeptember végén, október elején, a müncheni döntőbíráskodás – a Szudéta-vidék Németországhoz csatolása – hatására eldöntött ügyként kezelték „hazatérésüket”, és sok helyen kikerültek az addig féltve őrzött zászlók a házakra, a frissen készített kokárdák meg a ruhákra. Az utcákat pedig ellepték az örömteli demonstrációk.

És itt jön elő egy fontos adalék az egész történethez. Én többnyire a keleti régióval foglalkoztam kutatásaim során, és keleten kevéssé találtam lenyomatát efféle mozgalmaknak, eseményeknek és a kötetben szereplő szinte egyetlen keleti község Bély (Biel) esetében ebben a könyvben sincs említés efféle eseményekről. Ellenben a szerző előszava és válogatott szövegei is egyetértenek abban, hogy általában a szeptember 23-ai mozgósítás volt az az esemény, amitől kezdődik sok leírás, visszaemlékezés, mint pl. a kötetbeli Csallóköztárnok esetében. Míg az általam legutóbb vizsgált – zempléni – községi emlékkönyvek többsége már 1938 tavaszával, nyarával, az akkori határmegerősítésekkel, behívásokkal, csapatösszevonásokkal kezdi az elbeszélést. Itt rögtön találtunk két pontot, melyben a nyugati és a keleti országrész eseményleírásai között eltéréseket találhatunk. Ez persze lehet esetleges is – az aktuális forrásainkon múló – vagy ettől mélyebb, a valós eseménymenetekben való eltérésen nyugvó. Ezt az eltérést a szerző figyelmébe is ajánlom ezúton.

És ha már szóba került, akaratlanul eszembe jut, hogy a történetírás néha véletleneken múlva lesz teljesebb vagy szegényesebb. Ugyanis idén tavasszal kezdtem el a bécsi döntéshez kapcsolódó legfrissebb kutatásom, melyben néhány, az egykori Zemplén vármegyéhez tartozó település községi emlékkönyveit vizsgáltam, mikor is Simon Attila már könyvének sajtó alá rendezésével foglalatoskodhatott. A tanulmány éppen az eggyel korábbi, 2018/4-es számában jelent meg a Fórum Társadalomtudományi Szemlének.*

Amennyiben tudunk egymás zajló munkájáról, bizonyos, hogy egyrészt én is tudtam volna használni az általános megállapításait, illetőleg a Bélyről szóló részletet – hiszen Bély környékéről írtam, de Bély esetében nem maradt fent községi emlékkönyv. Másrészt könnyen el tudom képzelni, hogy néhány emlékkönyvrészletet ő is publikált volna kötetében, ugyanis maga írja a bevezetőben „a jelen kötet talán megnyitja az eddig zárva tartott fiókokat, és további visszaemlékezések, naplók, emlékiratok és fotók kerülnek elő. Ha így lesz, akkor egy év múlva akár egy újabb kötettel is gazdagodhat a téma irodalma.”

Ebből és abból a tényből, hogy az általa a szövegek számára állított kritériumoknak – egykorúság, propaganda és hivatalos értelmezésmentesség, továbbá előny a még publikálatlanság – is maximálisan megfelelnek a vizsgált emlékkönyvek, arra következtetek, hogy bizonyosan így lett volna.

Visszatérve a kötethez, a források jól válogatottak, vannak már megjelent – de nehezen hozzáférhető – és még meg nem jelent írás is köztük, vannak ismertebb személytől származóak – Eszterházy Lujza – és ismeretlenektől is. Színessé és kétoldalúvá teszi a válogatást, hogy nem csak magyaroktól, hanem szlovákoktól is szerepelnek szövegek benne.

Számomra az fájó kicsit, hogy a nyugati régió települései dominálnak benne, a középső és keleti régióra vonatkozóan kevesebb a forrás, bár Kassa és Losonc kapcsán több szöveg is van. De „középről” csak Rimaszombat és Osgyán van Losonc mellett, keletről pedig csupán Bély és Debrőd van Kassán kívül. Bár bizonyosan a források száma alakította úgy, hogy a Csallóköz és környéke kiemelt szerepet kap a gyűjteményben – nem is neheztelek a szerzőre –, de érződik számomra az általam jobban ismert vidék hiánya.

A kötet nem tartalmaz magyarázó lábjegyzeteket, a szerkesztői előszó alapján azért, mert nem szigorúan tudományos forrásközlésről van szó, másrészt pedig mert az írások önmagukért beszélnek. A lábjegyzeteket szakemberként hiányolom, de magyarként örülök, mert így az érzelmek közvetlenül jönnek át, nem szakítja meg az állandó szakmai magyarázat, esetleg helyesbítés.

A kötetet több mint 180 régi fénykép teszi még egyedibbé, amelyek egy része még nyomtatásban sose jelent meg. A képek jó része szintén alkalmas érzelmek sugárzására. Egyes idősebb olvasók pedig lehet, még ismerős arcokat is tudnak felfedezni a saját környékükhöz kapcsolódó képeken. És itt jegyezném, meg, hogy a képek között viszont találtam számomra nagyon érdekes „keleti” képeket – hogy csak egyet említsek, a csehszlovák harckocsicsapdák Bodrogszerdahely mellett (128-as kép).

Hiányérzetem még abban nyilvánult meg, hogy bár kiválóan jelezve van lapszélen minden írásnál, melyik településről is szól az aktuális leírás – ez különösen akkor fontos, mikor a címből nem derül ki a helyszín. De egy apró Szlovákia-térkép – legyen az mai határokkal vagy az 1938-as autonóm terület vagy akár Csehszlovákia valamikori területe – is lehetett volna mindegyik szövegnél, melyen egy ponttal jelölik, mely részen található az adott település, ugyanis a nagyközönség – akiknek szól a munka – sok apró települést nem ismerhet. Ez könnyebbé tette volna a térben való elhelyezést olvasás közben és jelenlegi szerkesztésformátuma is lehetővé tehette volna a megoldást.

Mindent összegezve egy értékes szöveggyűjteménnyel gazdagodott az első bécsi döntés irodalma. Mely az egyszerű érdeklődők, nosztalgiázók sorától kezdve a helytörténészeken át, a bécsi döntést átfogóan vizsgáló kutatók számára hasznos gyűjtés, igényes megjelenéssel, és még egyszer kiemelném a nagyon értékes képanyagát is a kötetnek. Ajánlom minden magyarnak és minden magyarul tudó érdeklődőnek forgatásra.

Godzsák Attila

* Godzsák Attila: Az első bécsi döntés, néhány visszatérő zempléni település községi krónikájának tükrében. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2018/4. 43–63. p.