Judit Görözdi: Dejiny v súčasných maďarských románoch
Bratislava, VEDA, 2019, 168 p.
A magyar történelmi regény alakulástörténetének állomásai mindenekelőtt azon stratégiák által jellemezhetők, melyeket az egyes időszakok szerzői a múlt elbeszélése során működtettek.
Az első időszak a 19. századdal azonosítható. Az ide tartozó művek a romantika tipikus jellemzőin túl az eposzi sajátosságok közül is többet integráltak. Meghatározta őket a nemzeti elköteleződés, hiszen több szerző általuk kívánt részt venni a nemzetépítés folyamatában (pl. a komáromi születésű Jókai Mór). Ezt az időszakot Literatúry v kontaktoch (1972) című kötetében Rudolf Chmel állította párhuzamba a szlovák történelmi regény kezdeteivel. A második éra a 20. századra, fénykora pedig annak első évtizedeire tehető. Mérvadó alkotói közt tartjuk számon Gárdonyi Gézát, Mikszáth Kálmánt és Móricz Zsigmondot, akik a realizmus jegyében értelmezték újra a műfajt. A korszak történelmi regénnyel szembeni elvárásait a marxista filozófus Lukács György összegzi, aki az adott kor objektív letükrözését, az egzotikusság elkerülését, a szereplők társadalmi összefüggésekben való ábrázolását és a történelmet mint a jelen folyamataihoz elvezető előzmény bemutatását várja el. Ez a szemlélet s a vázolt forma ismételgetése vezetett el a műfaj válságáig a ’70-es évektől fölfelé.
Számunkra most a harmadik időszak az érdekes, s erre koncentrál Görözdi Judit Dejiny v súčasných maďarských románoch című monográfiája is. A nemzetközi posztmodern irodalom- és történettudományi eredmények hatására a millennium éveiben ugyanis sorra jelentek meg az olyan magyar regények, amelyek a történelem elbeszélhetőségével és az elbeszélhetőség problémáival szembesítenek. „Noha rendkívül eltérő szövegképző eljárásokat és elbeszélői módokat alkalmaznak, közös bennük, hogy mindenekelőtt nem egy öntudatos történelmi cselekmény elbeszélése a céljuk, hanem hogy a történet révén rámutassanak a történelem kortárs értelmezésének mintáira/sémáira/eltolódásaira/üres helyeire.” (11. p.) Esetükben ezért nem is lehet egységes szemléletmódról beszélni. Inkább egy kaleidoszkópról, amin át magát a történelmet szemléljük. A klasszikus értelemben vett történelmi regények ezért nem képezik, nem is képezhetik a monográfia tárgyát. Utóbbiak a populáris irodalom berkein belül pozicionálódnak újra, hiszen nem teszik ki magukat – sem a múltat – az önreflexiónak.
Amennyiben elkészítenénk azon irodalomtudósok listáját, akik a legtöbbet tették a kortárs magyar irodalom szlovák nyelvű recepciójáért, Görözdi Judit neve előkelő helyen szerepelne. A Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének igazgatójaként publikációi a szlovák és magyar mellett világnyelveken, számos fórumon megjelentek már. Első monográfiája a Hangyasírás, csillagmorajlás: elhallgatásalakzatok Mészöly Miklós írásművészetében (2006) volt, melynek átdolgozott változata, a Figúry odmlčania v próze Miklósa Mészölya (2010) szlovák nyelven is elérhető. Fókuszában a mészölyi próza csendpoétikája áll, mely elhallgatásalakzatai révén az elmondhatatlannal és a nyelv korlátaival is szembesít. Mészöly kései munkássága nem mellesleg az alább tárgyalásra kerülő áltörténelmi regények alapjait is lefektette. Görözdi kiemelkedő szerkesztői munkája a Priestory vnímania. O tvorbe Pétera Nádasa (2011) című kötet, mely centrális szereppel bír Nádas művészetének szlovák nyelvű recepciójában. Meg kell említenünk a World Literature Studies általa összeállított 2014/2-es tematikus számát is Súčasné stredoeurópske podoby historického románu címmel, mely az itt bemutatásra kerülő kötet egyik fontos előzményének és kontextusának tekinthető. A lapszám rávilágít arra, hogy a történelem elbeszélhetőségének problémája közös pont a közép-európai nemzetek irodalmában.
A posztmodern irodalmi művek történelemszemléletével és poétikájával foglalkozó nemzetközi szakirodalom alapművei közt tarthatjuk számon Brian McHale Postmodernist Fiction (1987), valamint Linda Hutcheon The Poetics of Postmodernism. History, Theory, Fiction (1995) című köteteit, melyekre Görözdi is számos szöveghelyen hivatkozik. McHale arra világít rá, hogy a posztmodern regények teret adnak a korábban marginalizált csoportok történelemtapasztalatának, amivel a központi nagyelbeszélésként működő történelem nem számol. Ilyenek az egyes korok női horizontjai vagy a nemzetiségi, faji, szexuális stb. kisebbségek szemszöge. Az így kialakuló apokrif történelem sokszor merőben más megvilágításba helyezi az egyes történelmi korokat és eseményeket. Linda Hutcheon a historiográfiai metafikció fogalmát vezette be, ami alatt azt érti, hogy a posztmodern regényekben a cselekmény helyett a történelem elbeszélhetősége a hangsúlyos. Hogy hogyan szerveződnek és milyen modell mentén alakulnak ki az egyes történelemreprezentációk, hogy milyen ideológiáról árulkodnak s miként vesznek részt az identitásépítésben.
Mind a marginalizált szempont érvényesítése, mind a történelem dekonstrukciója kulcsmozzanat a Görözdi által elemzett művek esetében is. A Dejiny v súčasných maďarských románoch olyan alkotásokat vizsgál, amelyek külföldi recepcióval is rendelkeznek, a tágabban értett posztmodern időszakába illeszkednek, jellemzi őket a múlt újszerű megközelítése és egy-két kivételtől eltekintve szlovák vagy cseh nyelven is elérhetőek, aminek köszönhetően a szlovák/cseh olvasó sem csak a monográfiából szembesülhet azok nyelvi megoldásaival.
A kontextusteremtő bevezetőn túl a kötet hat fejezetből áll, melyek mindegyike más-más szerzők műveit, regénypoétikáját elemzi. Görözdi nem egy központba állított elmélet felől vizsgálódik, hanem az egyes regények által felvetett kérdések, poétikai megoldások, a történelem elbeszélhetőségére és megközelíthetőségére adott ajánlásaik és válaszaik alapján rendel hozzájuk releváns szakirodalmakat. Megítélésünk szerint hasznos volna a monográfiát angol, de akár magyar nyelven is megjelentetni, hiszen hasonló vizsgálati horizontból folytatott összegző munkát az utóbbi nyelven sem igen találni. Legfeljebb Bokányi Péter Ahogyan sosem volt. A történelmi regény változatai az ezredforduló magyar irodalmában (2007) című monográfiáját említhetnénk, melynek több szakasza is együtt rezonál Görözdi kötetével.
Az első fejezet Esterházy Péter két regényét elemzi, melyek a történelmi emlékezet és megöröklött tartalmainak, valamint a történelmi elbeszélés hagyományos szerkezeti sajátosságainak dekonstrukciójában érdekeltek. A Harmonia Caelestis (2000) első könyve a Jan Assmann által definiált kollektív, kulturális emlékezet (mely egy csoport önmeghatározásának kódjait mozgósítja), a második pedig a kommunikatív emlékezet (közvetlen, élményszerű megszólalásmód) sajátosságait alkalmazza. „Amíg a regény első része a személyes nézőpont által zavarta meg az ismert »jelentős« történelmi eseményeket (tehát destrukcióról, illetve dekonstrukcióról van szó), a regény második részének narratívája egy újabb nézőpont hozzáadása által annak rekonstrukcióján alapul, hogy a történelmi események miként formálódnak közösségileg.” (34. p.) Az Egyszerű történet vessző száz oldal – a kardozós változat (2013) ironikus módon szembesít az áldozati pozíciójú magyar történelemszemlélettel, amikor is szakaszainak ellentmondásai, össze nem egyeztethetősége által nem lesz kialakítható egy nemzeti szempontból önmegerősítő verzió. A szövegek sajátosága a cselekmény kiiktatása, a lehetséges történelmi narratívák szétírása, a történelemről való gondolkodás mintáinak elvetése, gondolva itt azok formai és az identitáshoz fűződő ideológiai tartalmaira is.
A második fejezet a magyar áltörténelmi (pszeudo-) regényekre fókuszál, melyeket Görözdi a mágikus realista szakirodalom eredményei felől közelít meg. Darvasi László A könnymutatványosok legendája (1999), Márton László Testvériség-trilógiája (2001–2003) és Grendel Lajos Galerije (1982) egyaránt a történelmi, nyelvi és elbeszélői hagyomány destruálásában, majd újraépítésében érdekeltek. „[F]elborították a történelmi elbeszélés logikáját, többek között átlépve a történelmi referencialitás határán a természetfeletti/csodás, illetőleg a mitikus irányába” (46. p.) mozdulva el. Valóság és fikció egymásba olvasztása, az ok-okozati következetesség felbontása, a hitelesség/hitelesíthetőség problémakörének körüljárása, a perem-lét és horizontjának érvényesítése, a hősiesség felszámolása egyaránt a jellemzőjük. Grendel regénye – több más korabeli kisebbségi magyar műhöz hasonlóan – a posztkoloniális elméletek felől is megközelíthető, világának interetnikus kisebbségi környezete, egymással ütköző értelmezései, mentalitásai és identitáskonstrukciói révén.
A harmadik rész a „történelmi nagyelbeszélésekből” kimaradt női és kisebbségi horizontokat érvényesítő műveket elemez, melyek Hutcheon szavaival élve apokrif történelmeket generálnak. Általában alulnézetből szemlélődnek és a mikro-történetírással is kapcsolatban vannak. Görözdi elemzései Mary Gergen női narratívákra vonatkozó eredményeit igazolják, melyek szerint „jellemzi őket a széttartó szerkezet, az egyént érzelmi kötelékei kontextusában ábrázolják, ami szövevényessé teszi a történetet és felszámolja a férfi elbeszélésekre jellemző linearitást.” (85. p.) A kígyó árnyéka (2002) című művében Rakovszky Zsuzsa egy 17. századi német polgárlány, Kováts Judit a Hazátlanokban (2019) pedig a késmárki németek második világháborút követő hányattatásait beszéli el. Bánki Éva Esővárosában (2004) és N. Tóth Anikó Fényszilánkok (2005) című regényében egyaránt a szlovákiai magyar vidéki családok 20. századi mindennapjai elevenednek meg. Az előbbiben egy csallóközi família dinasztikus családépítését látjuk. Az utóbbi három elbeszélésmód, a központozásmentes nagymama, a fotókkal operáló fiú és a valóság-mese összecsúsztatására hajlamos kislány felől lát rá a hétköznapokra. A kiszolgáltatottság visszatérő eleme a műveknek férfi-női, többségi-kisebbségi, győztes-vesztes, gazdag-szegény korrelációban egyaránt.
Az utolsó három fejezet fókuszában mindig egy szerző egy bizonyos műve áll. Nádas Péter Párhozamos történetek (2005) című könyve a testiség és testideológia működése felől enged rálátást a 20. század embertelen ideológiáira és rendszereik önmeghazudtoló működésére. Görözdi Klaus Theweleit eredményei alapján mutat rá a műben a maszkulin szexuális fantáziák és az erőszakos hatalomgyakorlás összefüggéseire. Mint azt a címe is mutatja, a regényt több történet alkotja, melyek csak bizonyos szerkezeti sajátosságaik, fraktálszerű ismétlődéseik által állnak kapcsolatban egymással. Závada Pál regénye, a Természetes fény (2014) két médium, szöveg és fénykép párhuzamos szerepeltetésével tesz kísérletet a múlt megelevenítésére, ami azonban sosem teljesedhet ki. Amíg a mű elején a két médium egymást erősítve, kiegészítve funkcionál, előrehaladva ellentmondásokat, hiányokat generálnak. Ezáltal a szándékolt és szándékolatlan felejtésre, az emlékezet és a történelmi dokumentumok hitelességével szembeni kételyekre irányítják a figyelmet. Az utolsó elemzett regény Krasznahorkai László Háború és háború (1999) című opusa, mely a történelem és a történelmi fejlődés értelmére kérdez rá. A műben kialakuló, korokon átívelő dinamizmusok a nyugati kultúra alapját adó zsidó-keresztény hagyományok kizökkentésében érdekeltek. A mű apokaliptikus jellege a megváltás és az isteni létező bizonytalanná tételéből adódik, valamint abból, hogy a sötétség és a fény küzdelmét az előbbi folytonos meneküléseként prezentálja.
Noha a fejezetek utalnak egymásra, önálló esettanulmányokként is olvashatók, a könyv kaleidoszkóp-jellege pedig az újabb (irodalmi) történelemértelmezésekkel való bővítést is lehetővé teszi. Potenciális fejezet lehetne például a magyar alternatív történelmi regényről írt dolgozat, hasonló a cseh allohistorizmus kapcsán a WLS 2014/2-es számában jegyzetthez Erik Gilk tollából, Kontrafaktuální historická fikce v současné české próze címen. Az irányzat teoretikusa, Gavriel D. Rosenfeld szerint az alternatív történelem jelencentrikus (presentist). Többet árul el rólunk, korunk gondolkodásáról és a múltra vonatkozó megítéléséről még annál is, amilyen meggyőzően képes felépíteni egy alternatív univerzumot. A „mi lett volna, ha” kérdésre a magyar regények közül Gáspár András Ezüst félhold blues (1990), Trenka Csaba Gábor Egyenlítői Magyar Afrika (1991) vagy Horváth László Imre Lett este és lett reggel (2014) című művei mind izgalmas válasszal szolgálnak és jó alapjai lehetnének egy ilyen fejezetnek. Utóbbi kettő fókuszában ugyancsak a 20. század autokratikus rendszerei és ideológiái állnak, melyek irodalmi kiteljesítése akár a jelenünk újraértékeléséhez is hozzájárulhat.
A Dejiny v súčasných maďarských románoch egy rendkívül széleslátókörű, rétegzett és különösen tömör nyelvezettel megírt monográfia. A könyvet nemcsak abban a tekintetben lapozhatja eredményesen a közönség, hogy általa a kortárs magyar próza jelentős eredményeire nyerhet rálátást, hanem a szerző és az integrált szakirodalmak által felvetett vizsgálati szempontok eredményesen érvényesíthetők más magyar, szlovák vagy bármilyen nyelvű, a történelmet fókuszba állító posztmodern regények elemzésénél is. Ezentúl alapot kínálhatnak a Rudolf Chmeléhez vagy Görözdi néhány korábbi tanulmányához hasonló komparatív munkáknak, hiszen a múlttal való szembenézés világviszonylati kihívás, különösen ma, amikor a korábban marginalizált hangok végre teret nyernek és új megvilágításba helyezik a történelmet.
Baka L. Patrik