Csörsz Rumen István–Mészáros Gábor (szerk.): A kis világbeli nagy világ

Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádámról. Budapest, Reciti, 2020, 655 p. /Reciti Konferenciakötetek, 10./

Pálóczi Horváth Ádám viszonylag kevéssé ismert alakja a magyar irodalomnak és közéletnek, s nem is került be az irodalomtörténeti panteonba. Habár sokszínű tevékenységet folytatott az élete során (amint azt a szóban forgó kötet tanulmányai is bizonyítják), annak ellenére sem nyerte el méltó helyét a köztudatban, hogy az utóbbi bő egy évtizedben a kutatók újra felfedezték az alakját és az életművét, s munkáinak kritikai kiadása is megindult. Az író-költő halálának 200. évfordulója tiszteletére 2020-ban a Lendület Nyugat-magyarországi irodalom 1770–1820 kutatócsoport konferenciát szervezett, amely ugyan elmaradt, de a tanulmányok e kötetben helyet kaphattak. A kiadvány előszavában a szerkesztők annak a véleményüknek adnak hangot, hogy Pálóczi a „18–19. század fordulójának egyik leggazdagabb, szinte feldolgozhatatlanul sokrétű írói életművével” (11.) büszkélkedhet, amelynek tanulmányozása számos járulékos haszonnal járhat. Ennek az életútnak a bemutatása ugyanis segíthet feltérképezni a nem kanonizált alkotók jelentőségét, megérteni a műköltészet és a közköltészet közötti kapcsolatot, s mivel Pálóczi Horváth Ádám oeuvre-je interdiszciplináris, több tudományterület képviselője számára jelenthet ideális kutatási terepet.

A kötet négy nagyobb egységbe csoportosítva tárja az olvasó elé a tanulmányokat. Az első rész a Közélet és nyilvánosság címet viseli; ebben öt írás kapott helyet, amelyek közös jellemzője az, hogy különböző versek kapcsán szólnak Pálóczi közéleti szerepvállalásairól. Szilágyi Márton a költő 1789-es, a Magyar Kurir és a Mindenes Gyűjtemény konfliktusát megverselő episztoláját ismerteti, s rámutat a magyar sajtó differenciálódását megelőlegező tendenciákra. Biró Annamária két anonim, de biztosan Pálóczi kezéből kikerült, s a nők országgyűlési részvételét taglaló röpiratot elemez, hangsúlyozva, hogy a korábbi interpretációkkal szemben a szerző nem a nemi egyenjogúsítás mellett érvelt e munkáiban.

Nagy Ágoston az 1790-es évek nemesi mozgalmának kontextusában helyezi el a Zala megyei koronaőrzőkhöz címzett Pálóczi-verset, míg két tanulmány (Matányi Marcell és Csörsz Rumen István egy-egy írása) a napóleoni háborúk időszakába kalauzolja el az olvasót. Az első az 1809. évi nemesi felkelés alkalmából született művekkel bizonyítja, hogy Pálóczi Horváth megőrzendő és fejlesztendő intézményt látott az inszurrekcióban, a második a dramatizált formájú szerepdalok funkcióját elemzi.

Az Érzékenység és pszichológia című fejezet négy darabja lélektani síkon folytatja a vizsgálódást. Hegedüs Béla az 1792-es Psychologia című műben elemzi Pálóczi költészetelméleti nézeteinek lecsapódását, a szerzőség definíciójának körülírását. Mészáros Gábor Pálóczi, Csokonai Vitéz Mihály, valamint Pajor Gáspár lélekfelfogását összehasonlítva fogalmazza meg azt a nézetét, miszerint a három alkotó ugyan különböző kiindulópontot választott a vizsgálódásához, mégis hasonló végkövetkeztetésekre jutottak. Laczházi Gyula a barátságról szóló költemények vizsgálata során mutatja ki az érzékenység jelenlétét Pálóczi Horváth munkásságában, míg Voigt Vilmos az álomelméletek felhasználásának nyomait kutatja az író-költő műveiben.

A harmadik nagyobb egység (Ének és poézis) Pálóczi verselési módszereit mutatja be. Rédey-Keresztény János a művész költészetének antik verstani örökségét taglalja, bemutatva azt a küzdelmet, amelyet az alkotó a magyar verselés megújításáért is folytatott. Lengyel Réka a Hyperboréi zsenge című dramatizált költemény kapcsán a támadások miatt a saját korában csalódó, de a szűkebb vagy tágabb közösségért tenni mindvégig hajlandó művészt ismerteti meg az olvasóval, s rámutat arra a gazdag tudományos ismeretanyagra, amelyet Pálóczi e művében felhalmozott. Küllős Imola az Ötödfélszáz Énekek című kötet trágár verseit elemzi, amelyek szoros kapcsolatban állnak a költő korának populáris ízlésvilágával, így adalékot szolgáltathatnak a korabeli nemesség műveltségéhez. Tari Lujza a Pálóczi Horváth verseiből Bartalus István által 1869-ben közreadott válogatás segítségével bizonyítja, hogy részben ezen edíció is segített a versek dallamának átörökítésében.

A Tudás és világ címet viselő fejezet Pálóczi gazdag és sokirányú érdeklődésének néhány területét járja be. Devescovi Balázs a költő egyik fontos kenyérkereső tevékenységét, földmérési, térképészeti munkásságát tárja fel. Zsoldos Endre a Leg-rövidebb nyári éjtszaka című vers kapcsán Pálóczi csillagászati és fizikai ismereteiről értekezik, ugyanakkor rámutat a művész babonás mentalitására is. Tüskés Gábor egy szabadkőműves imakönyv létezéséből kiindulva mutatja be a költő ilyen jellegű érdeklődését, míg Tóth Tünde az őstörténettel foglalkozó Pálóczi-művet elemzi, s helyezi el azt a nemzeti ébredés eszmevilágának kontextusában. Csonki Árpád a Barragoné és Zalád című regényt alapul véve szól arról, milyen volt Pálóczi Horváth Ádám történelmi gondolkodása, s hogy az író-költő hogyan próbálta rekonstruálni a hun birodalmat. A kötetet záró tanulmányban Violáné Bakonyi Ibolya a művész azon könyvtártöredékét ismerteti, amely a csurgói református gimnázium könyvtárában maradt fenn.

A fent bemutatott kiadvány meggyőzően bizonyítja, hogy Pálóczi Horváth Ádámot méltatlanul feledte el az utókor, s hogy nem csupán az irodalomtörténet művelői számára szolgálhat kitűnő kutatási terepül ez a gazdag életmű. Ugyanakkor az is láthatóvá válik, hogy a szerzők nem feltétlenül igyekeztek egzakt válaszokat megfogalmazni, sőt, sok esetben inkább a kérdések felvetése volt a fontos. Ennek ellenére az egyes írások a maguk szakterületén rendkívül hasznos eredményekkel gazdagítják a Pálóczi-kutatást, s ha „csak” töredékesen is, de valamelyest kirajzolódik belőlük egy pályakép. A kötet jelentősége nem csupán abban áll, hogy eddig kevesebb figyelemre méltatott részterületekre is kiterjesztik vizsgálatuk hatáskörét a kutatók, hanem abban is, hogy hozzásegíthet a 18–19. század fordulója köztörténeti eseményeinek, eszmeiségének, műveltségének stb. jobb megismeréséhez is. Remélhetőleg lesz folytatása e munkának, s egyre több olyan személyről kaphatnak információkat az érdeklődők, akiket az utókor méltatlanul ítélt feledésre.

Bodnár Krisztián