Bajcsi Ildikó: Nemzethűség és őrségváltás. A komáromi és környékbeli zsidóság jogfosztása (1938–1944)

Budapest, Múlt és Jövő–Clio Intézet–Impulzus, 2023, 204 p.

Bajcsi Ildikót, a budapesti Clio Intézet tehetséges fiatal kutatóját nem kell bemutatni, hiszen tudományos körökben mind Magyarországon, mind Szlovákiában jól ismertek írásai, s a történelem iránt érdeklődő nagyközönség is gyakran hallhatja előadásait. Korához képest meglehetősen gazdag életművéből itt csak néhányat említek: mindenekelőtt a legelső monográfiáját, mely doktori témája lezárásaként Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában: A sarlós nemzedék közösségi szerepvállalása Trianon után címmel jelent meg. (Bajcsi 2021.) Ezenkívül a Clio Intézet honlapján elektronikus formában számos nagyobb lélegzetű munkáját olvashatjuk, ilyenek például a Regionális konfliktusok és elitszerveződés az első bécsi döntést követően Komáromban és a Komáromi járásban, (Bajcsi 2020c) vagy a Szlovák történészek Trianon értelmezései: Historiográfiai áttekintés (1989–2019), (Bajcsi 2020b) vagy „Az új életnek útjában áll a zsidóság”: Jaross Andor és a zsidókérdés (1938–1940) (Bajcsi 2023b) című írások.

Ez alapján is jól látható tehát, hogy a társadalomtörténész szakíró érdeklődésének homlokterében Komárom városa és térsége, a kisebbségi lét és identitás, valamint a helyi zsidóság története áll, és hogy jellemzően a 20. század első felére vonatkozóan folytatja e sokszor igencsak bonyolult módon egymásba kapaszkodó témák tudományos igényű feldolgozását.

Itt ismertetett kötetének bevezetőjében utal arra, hogy az szintén a Clio Intézet honlapján elektronikus formában elérhető Nemzethűség és őrségváltás. A komáromi zsidóság diszkriminációja (1938–1941) (Bajcsi, 2020a) című korábbi művének az 1944-ig kibővített változata. Saját szakírói tapasztalatom alapján jegyzem meg: ez az eljárás mindképpen helyes, hiszen újabb és újabb források mindig előkerülnek, vagy a meglévők új szempontú elemzésének lehetősége nyílik meg. Ahogy mondani szoktam: kész könyv nincsen!

Ami a kötet mögött álló kutatások munkamódszerét illeti, az a társadalomtudományok elvárásait követi, és azokat minden tekintetben kielégíti. A szerző előbb feldolgozta a rendelkezésre álló magyar és szlovák nyelvű szakirodalmat témájára, különösen Komárom térségére és a felvidéki zsidóságra vonatkozóan, a meglévő anyagot könyvének fejezeteibe osztotta. Megjegyzem, ha csak az irodalomból a térséget illető tények és megállapítások összegyűjtése történt volna meg, már az is jelentős előrelépés lett volna a további kutatások folytatására nézve. A szerző könyvének azonban a legfőbb hozadékát az jelenti, hogy az országos problémák helyi szintű megvilágításához levéltári forrásokat tárt fel, amiket azután a szakirodalom alapján megrajzolt történeti kontextusba tökéletesen behelyezett. E kutatásait főleg a Nyitraivánkán működő Nyitrai Állami Levéltárban s annak komáromi fióklevéltárában folytatta, ahol a Magyarországhoz visszacsatolt Komárom vármegye főispáni és alispáni, a Komáromi járás főszolgabírói, továbbá Komárom törvényhatósági jogú város iratait vizsgálta. Ezenkívül még nagyszámú korabeli sajtóanyagot is áttekintett, közülük csak a Komáromi Lapok cikkeit említem meg. Mindez azért is jelent nóvumot, mert ezeknek a forrásoknak a nagy része korábban még nem látott napvilágot egyetlen feldolgozásban sem.

A csaknem hétszáz (!) lábjegyzetben rendkívül gondosan adatolt, bőséges szakirodalom-jegyzékkel ellátott, 13 fejezetbe (azokon belül alfejezetekbe) tagolt könyv ne riassza el a történelemtudomány iránt „csak” laikusként érdeklődő nagyközönséget, hiszen Bajcsi Ildikó olvasmányos, közérthető stílusa, művének erősen strukturált, logikus felépítése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó az események labirintusában ne tévedjen el. Ráadásul írását megható és megrázó személyes történetek színesítik, melyek még olvasmányosabbá teszik. Ilyen például Földes Sándorné komáromi lakos kérelmének esete, amit kislánya érdekében egyenesen Horthy Miklósnéhez intézett a következő szöveggel: „20 éves kislányom, ki református hitre tért, úgyszintén én is, – a II. sz. zsidótörvény szerint zsidónak számít, s hiába végezte kitüntetéssel a pozsonyi magyar kereskedelmi akadémiát – nem kap sehol kenyeret, – mert zsidónak számítják. A legrosszabb gondolatokkal foglalkozik, s attól kell tartanom, hogy öngyilkosságot követ el reménytelen helyzetében.” (Bajcsi 2023a, 82. p.) Hogy eredményes volt-e a kérvény? Ez is kiderül Bajcsi Ildikó könyvéből.

A szerző nagyközönség iránti nyitottságát szintén kifejezi, hogy igényesen összeválogatott korabeli fényképeket is találunk kötetének lapjain. Ráadásul olyan ritka kép is van köztük, mint amilyen a komáromi Wilhelm családról készült fotó, melyet a szerző a Komáromi Zsidó Hitközség gyűjteményéből és engedélyével közölt.

A könyv szerkezetét alapvetően a kronológia elve határozza meg: a kötet témája, azaz a komáromi zsidóság diszkriminációja – természetesen az előzmények lényegre törő összefoglalása után – az első bécsi döntés (1938. november 2.) után „kerül középpontba”, majd a második, a harmadik és a negyedik zsidótörvény helyi végrehajtását és hatását vizsgálva a gettósítás és deportálás időszakáig jut el.

Bár helyesebbnek tartanám, ha a könyvet maga az Olvasó fedezné fel, úgy gondolom, hogy egy könyvismertetésnek a tömör tartalmi összefoglaló, illetve a bemutatott főbb problémakörök felvázolása mindenképpen része. E helyen – az ismertetés terjedelmi kereteire figyelemmel – nem fejezetenként haladok, hanem azon logikai vonal mentén, amit én látok.

A csehszlovák politikusoktól egyáltalán nem állt távol az antiszemitizmus: a helyi zsidó lakosságot bántalmazta a bevonuló csehszlovák katonaság a trianoni impériumváltáskor. 1921-től kezdve azonban a népszámlálások alkalmával beiktatták a zsidó nemzetiség kategóriáját, ami összekapcsolódott a csehszlovákiai magyarság számarányának csökkentésére irányuló törekvéssel. Mindazonáltal a komáromi zsidó közösség nagy része magyar anyanyelvű és érzelmű maradt. Bajcsi Ildikó könyvéből megtudjuk, hogy – az 1944-ben Auschwitzban elhunyt – Waldmann Ernő rabbi még a csehszlovák tanfelügyelőt is kioktatta: „Uram, a mi hitközségünkben nincs egyetlen ember sem, aki az államnyelvet tudná, nem szükséges tehát, hogy a lelkész ismerje azt.” (Bajcsi 2023a, 26. p.)

A dél-szlovákiai – és azon belül a komáromi – zsidóság mégis szorongással fogadta az első bécsi döntést, ugyanis a visszacsatoláskor Magyarországon már hatályban volt az első zsidótörvény. A szerző kiemeli, hogy ezt a helyi zsidóság szempontjából a „kisebbik rossznak” kell tekinteni, mert az 1939 márciusában, Németország bábállamaként megalakult tisói Szlovákiában már 1939-ben a nürnbergihez hasonló faji alapú zsidórendeletet bocsátottak ki. A visszacsatolást követően megtörténtek az első antiszemita incidensek, úgymint Komárom főorvosának, Magyarországon az első agydaganatműtétet végrehajtó Lipscher Mór mellszobrának a széttörése.

A kötetnek rendkívül fontos része a felvidéki ügyek tárca nélküli miniszterének, vagyis Jaross Andor antiszemitizmusának mélyelemzése, aki kulcsszerepet játszott a „visszatért” „opportunista” zsidóság képének a megteremtésében. A zsidóellenes irányt vett Felvidéki Magyar Hírlap például azt állította, hogy a zsidók saját pártot alapítottak, a népszámlálásnál is zsidónak vallották magukat, így Pozsonyban és Kassán annyira leesett a magyarság aránya, hogy elveszett a nyelvhasználati joga. A szerző rámutat, hogy az államváltást követően Kassán valóban magas volt a zsidóság asszimilációja, ez azonban Komáromra nézve nem igaz. Ezenkívül mindenképpen ki kell emelni, hogy Bajcsi Ildikó Jaross nézeteit megvizsgálta a Budapest Főváros Levéltárában őrzött népbírósági periratok tükrében is. Továbbá szól Jaross mentesítési ügyeiről s a felvidéki miniszternek és körének az iparengedélyek revíziójával kapcsolatos korrupciós ügyeiről. Fontos szerepet játszott ugyanis a dél-szlovákiai zsidóság gazdasági ellehetetlenítésében, hogy felülvizsgálták iparengedélyeiket. A kötetben számos helyi vonatkozású iparrevíziós üggyel találkozunk, továbbá a társadalomba egyre inkább beépített antiszemitizmus következményeként személyes konfliktusok egész sorát olvashatjuk. Ilyen például az – a helyzet tragikumában korunk olvasóját mégiscsak megmosolyogtató – eset, amikor Lovász Ferenc a zsidó származású Reif Henriket azért jelentette fel, mert „1939. október 3-án az Otthon kávéházban összeszólalkozás közben azt mondotta neki, hogy ő egy »szar« és a levente intézmény is egy »szar«” (Bajcsi 2023a, 93. p.) – ahogy olvashatjuk azon az iraton, amit a szerző az általa szintén átkutatott Komáromi Királyi Ügyészség anyagában lelt meg.

A második zsidótörvényt követő időszak feldolgozásában világosan kirajzolódik Alapy Gáspár komáromi polgármester és a városvezetésben szintén részt vevő Balogh Miklós temetkezési vállalkozó konfliktusa. Alapy ugyanis túlzottan toleráns magatartást tanúsított a helyi zsidókkal szemben, így 1944-ben őt is deportálták. A szerző egyébként a Polgármesteri székből a marhavagonba című munkájában külön is megörökítette Alapy emlékét. (Bajcsi 2020d)

A továbbiakban szemléletesen mutatja be a zsidótörvényeket kijátszó stróman-rendszert, valamint a csendestársi viszony helyi működését – az előbbiről a könyvben idézett Komáromi Lapok egyik cikke így ír: „Élvezik a keresztény konjunktúra gyümölcseit, s a százhatvan-kétszáz pengővel jutalmazott szalmaember, az üzleti pótanyag az utcán sétál, vagy az üzletajtó előtt sütkérezik, hiszen jól megfőzte a levesét.” (Bajcsi 2023a, 92. p.)

Megtudjuk, hogy a harmadik zsidótörvényt Alapy is szorgalmazta, ugyanis attól a jogalkalmazás egyértelműsítését és a törvénytelenségek megszüntetését várta. Ez érdekes következtetésre vezethet: bár a harmadik zsidótörvény német mintára kétségkívül faji alapokra helyezkedett, továbbra is a sajátosan magyar, jellegében gazdasági-szociális („Prohászka-féle”) antiszemitizmus érvényre jutását segítette. 1941-ben azonban már felsejlik a Komáromi Lapok hasábjain a holokauszt víziója: „Egyik vezető tisztviselőnk mondta, mikor a zsidóknak a piacról kitiltását követelték tőle, hogy ő – bár nem antiszemita –, mégis hajlandó mind a zsidót kivégeztetni, ha azt a törvény elrendeli, de amit a törvény nem parancsol, azt nem hajtja végre éppen a törvénytiszteletnél fogva.” (Bajcsi 2023a, 105. p.)

A sajtó zsidóellenes látásmódját a szerző által összegyűjtött olyan korabeli cikkek is jól tükrözik, amelyek a zsidóság gazdasági sztereotípiáit erősítették. A szerző ezzel azt is jelezte, hogy a gazdasági csalások kapcsán elsősorban a zsidókat jelenítették meg. Weisz Dezsőnek például 400 pengős pénzbüntetést kellett fizetnie, mert közfogyasztás céljából hozott forgalomba 40 rész vízzel kevert tejet. 1943-ban pedig internálták juhtúróval való üzérkedés miatt, mivel áruját a hatósági ár több mint kétszeresén árusította. (Bajcsi 2023a, 123. p.)

Mivel az 1920 és 1935 közötti csehszlovák földreform során kiosztott birtokokból magyarok alig részesedtek, a negyedik zsidótörvény végrehajtása során ennek kompenzálására törekedtek, sőt a csehszlovák földreform revíziója nyomán számos jogszerű zsidó birtokszerzést is hatálytalanná tettek. Bajcsi Ildikó könyvében rávilágít a földek újraosztását övező korrupcióra, és bemutatja, hogy milyen lépéseket tettek a termelés folyamatosságának biztosítására.

Az 1943. év a magyarországi zsidóság szempontjából átmenetet jelentett, mivel a törvényhozás gyakorlatilag szünetelt. A szerző azonban további érdekességeket emel be, egyebek között a komáromi munkaszolgálatosokról. Például a népbírósági iratanyagból közli azt az esetet, amikor Gimes Ottó munkaszolgálatos így panaszkodott őrmesterére: „Durmics őrmester állandó rettegésben tartotta a századot, folyamatosan zsidózott, éltette Szálasit és bennünket rendszeresen véresre vert. Durva, kíméletlen, minden gazságra elszánt szadista természetű Durmics válogatott kínzásokat alkalmazott, pocsolyába hajszolt, munka közben állandóan ütlegelt, vagy veretett bennünket, hasáb fákat vert a fejünkhöz, a jeges Dunába kényszerített egyeseket, így Kellner nevezetű bajtársam az így szerzett betegségébe belepusztult.” (Bajcsi 2023a, 157. p.)

Az összegzést megelőzően a komáromi zsidóság gettósításáról, az életben maradásért vívott kétségbeesett küzdelméről, az embermentőkről és a deportálásról olvashatunk – egy bőrkereskedő például a csendőrökhöz fordult: ha bezárnák őt, megmenekülhetne az elhurcolástól. Szívszorító Holczer Szilárd kéziratos önéletrajzából származó visszaemlékezése is, melyből Bajcsi Ildikó az alábbi részt idézi: „A bevagonírozás borzalmas körülmények között ment végbe, a magyar csendőrök ütlegelve hajtották be a népet, mint a marhákat a vagonokba. Ott aludtak, ott végezték el a szükségleteiket pici kis helyre összetömörítve, a betegek jajgattak, ordítottak, elképzelhetitek, hogy egy ilyen szerelvény, amikor megérkezett Auschwitzba és kinyitották az ajtókat, hogyan nézhetett ki.” (Bajcsi 2023a, 166. p.) A győri és a komáromi szállítmányt egyébként az ausztriai Strasshofba kellett volna irányítani, ám azt tévedésből Kassa felé küldték mégis.

Végül, e meglehetősen vázlatos tartalmi összefoglalás után szeretném a gondos szerkesztői munkát külön kiemelni, mely a Clio Intézetet dicséri, továbbá a kötethez egy személyes ajánlást is fűzni. Én közjog- és közigazgatás-történettel foglalkozom, így – bevallom – merevebb, szabályozásra és végrehajtásra irányuló gondolkodásom miatt viszonylag távolabb állnak tőlem a társadalomtörténeti írások. Ám a társadalomtörténész szerző talán maga sem gondolja, hogy milyen tetemes forrásanyagát dolgozta fel az általam preferált diszciplínáknak. Könyvének leginkább az olyan részei kötöttek le, ahol például azt tárgyalja, hogy 1938 novemberében és decemberében – a katonai közigazgatás időszakában – komáromi zsidókat a csendőrség községi illetőség hiányára hivatkozva hurcolt el, viszont az 1939 februárjában létrejött szlovák–magyar bilaterális egyezmény a községi illetőség helyett már a modernebb, állandó lakhely fogalmát vezette be. (Bajcsi 2023a, 45. p.) Vagy például ahol rátér arra a problémára, hogy mivel Szlovákiában már 1942-ben megkezdődött a zsidók tömeges deportálása, átmenekülési hullámmal kellett szembenézniük a határterületeken a magyar hatóságoknak. Az átszökést segítő „bűnszervezetet” 1942 tavaszán Komáromban fedték fel. (Bajcsi 2023a, 124–125. p.)

Azt pedig talán felesleges is említeni – hiszen elég csak a kötet címében szereplő „jog” szótagra rápillantani –, hogy a zsidótörvények helyi alkalmazásához vagy kijátszásához a könyvben mennyi forrásanyagot lehet találni. Ezzel kapcsolatban jegyzem meg, hogy Bajcsi Ildikó az észak-komáromi római katolikus plébánián található keresztelési anyakönyveket is átnézte. Ezáltal pedig a katolikus egyházba történő kikeresztelkedések számát is nyomon követte, ami a zsidótörvények egymást követő sorában az érintetteken – sajnos – már egyre kevésbé segített. Legújabb műve tehát a más szakterülettel foglalkozó kollégáknak is hasznos információkat ad, ezért jó szívvel ajánlom számukra!

Befejezésül: kutatásai folytatására biztatom a szerzőt! Bár kötetének utolsó lapjain érintőlegesen foglalkozik vele, érdekes lenne megvizsgálni a holokausztot túlélők visszatérését, a helyi zsidó közösség újjáépülését az ismét Csehszlovákiához került területen, az újabb impériumváltás fényében. Érdemes lenne a forrásanyagot a magyar közigazgatás szempontjából nézve is rendszerezni, esetleg még kiegészíteni, a főispán, az alispán és a szolgabíró(k) személyéről, pályafutásukról, jogalkalmazási gyakorlatukról és különösen a zsidósághoz való viszonyukról még többet megtudni, pontosan úgy, ahogy kirajzolódik előttünk Alapy polgármester gondolkodása is. Kívánom, hogy a szerző az eddigiekhez hasonló sikerrel folytassa a témában a kutatásait!

*

Bajcsi Ildikó 2023a. Nemzethűség és őrségváltás. A komáromi és környékbeli zsidóság jogfosztása (1938–1944). Budapest, Múlt és Jövő–Clio Intézet–Impulzus.

Bajcsi Ildikó 2023b. „Az új életnek útjában áll a zsidóság”: Jaross Andor és a zsidókérdés (1938–1940). Clio Műhelytanulmányok, 1. sz. https://www.clioinstitute.hu/muhelytanulmanyok

Bajcsi Ildikó 2021. Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában: A sarlós nemzedék közösségi szerepvállalása Trianon után. Budapest, L’Harmattan.

Bajcsi Ildikó 2020a. Nemzethűség és őrségváltás. A komáromi zsidóság diszkriminációja (1938–1941). Clio Műhelytanulmányok, 11. sz. https://www.clioinstitute.hu/muhelytanulmanyok

Bajcsi Ildikó 2020b. Szlovák történészek Trianon értelmezései: Historiográfiai áttekintés (1989–2019). Clio Műhelytanulmányok, 4. sz. https://www.clioinstitute.hu/muhelytanulmanyok

Bajcsi Ildikó 2020c. Regionális konfliktusok és elitszerveződés az első bécsi döntést követően Komáromban és a Komáromi járásban. Clio Műhelytanulmányok, 2. sz. https://www.clioinstitute.hu/muhelytanulmanyok

Bajcsi Ildikó 2020d. Polgármesteri székből a marhavagonba (Alapy Gáspár). In: Czókos Gergely–Kiss Réka–Máthé Áron–Szalai Zoltán (szerk.): Magyar hősök: Elfeledett életutak a 20. századból. Budapest, Mathias Corvinus Collegium–Nemzeti Emlékezet Bizottsága–Mandiner.hu, 11–15. p.

Hollósi Gábor