Nemzetiségi képviseleti szerv, vagy egyszerű parlamenti bizottság? – A Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottságának létrehozása 1968-ban

A prágai tavasz egyik – igaz, meglehetősen felemás – vívmányát a cseh és a szlovák képviseleti és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, pontosabban „a nemzetiségi jogok érvényesítését biztosító szervek” létrehozása jelentette. Szlovákiai viszonylatban ezek a Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT), vagyis a szlovák parlament Nemzetiségi Bizottsága, az SZNT Elnöksége mellett létrejött, majd a szlovák kormányhivatal nemzetiségi főosztályává átalakult Nemzetiségi Titkárság, valamint a kormány Nemzetiségi Tanácsa voltak. Amíg az utóbbi kettőt, jóllehet leépítve és jogköreiben megkurtítva, a Husák-féle normalizációs rendszer is megtűrte, a szlovák parlament önálló Nemzetiségi Bizottságát már a normalizáció első éveiben felszámolták. Az alábbiakban a nemzetiségi képviseleti szervként létrehozni szándékozott, azonban végül csupán egyszerű parlamenti bizottságként működő Nemzetiségi Bizottság létrehozásának előzményeibe és megalakulásának körülményeibe nyújtunk betekintést.

1. Az előzmények

A nemzetiségi jogok alkotmányos rögzítésének, ezen belül pedig a szlovák parlamenten belüli, nemzetiségekkel foglalkozó, vagy nemzetiségi szerv létrehozásának a gondolata nem 1968-ban merült fel első ízben. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a Csemadok, valamint a csehszlovák kommunista pártvezetés már a hatvanas évek derekától kezdődően több olyan beadványt, javaslatot is megfogalmazott, amelyek a nemzetiségek jogállásának átfogó szabályozását célozták a kulturális jogoktól kezdődően egészen politikai képviseletük biztosításáig.

A Csemadok Központi Bizottságának Elnöksége 1963. szeptember 30-án például a magyar kisebbség kulturális életének fejlesztését szorgalmazó beadványt dolgozott ki a Szlovák Nemzeti Tanács számára. Ebben egyebek között egy olyan, képviselőkből és szakemberekből álló bizottság létrehozását javasolta, amely az SZNT kezdeményező, ellenőrző és végrehajtó szerveként figyelemmel kísérné a magyar kisebbség kulturális életével kapcsolatos feladatok teljesítését, elősegítené végrehajtásuk biztosítását, s határozatokat és javaslatokat terjesztene az SZNT és annak Elnöksége elé. Mindezen túl felvetette egy osztály létrehozását az SZNT Oktatásügyi és Kulturális Bizottsága  keretében, amely az új bizottság irányítása alatt a magyar kultúra és iskolaügy kérdéseit intézné.[1]

Miután a javaslatot a Csemadok jóváhagyás céljából a pártközpontba is eljuttatta, azt 1963. december 4-én a legmagasabb szinten, Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) KB Elnökségének ülésén is megvitatták. A prágai pártvezetés egyetértett a KB ideológiai osztályának a véleményével, amely, noha elismerte, hogy a javaslat nem ütközik az alkotmányba, a Csemadok által javasolt új bizottság létrehozását nem támogatta. Az ideológiai osztálynak az új bizottság létrehozásával szembeni legfőbb kifogása az volt, hogy ezáltal a kulturális és iskolapolitika kettős irányítás alá kerülne, vagyis amíg a szlovákok oktatási és kulturális ügyeit az SZNT Oktatásügyi és Kulturális Bizottsága, addig a magyarokét (és esetleg az ukránokét) az új bizottság irányítaná. Megfontolandónak tartotta ugyanakkor az Oktatásügyi és Kulturális Bizottságon belül a nemzetiségi kultúrát és oktatásügyet irányító részleg kialakítását, valamint a bizottságnak a nemzetiségi kérdést ismerő szakemberekkel történő kiegészítését.[2]

A javaslatot a pártvezetés általi megtárgyalását követően az SZNT-hez továbbították, ott azonban nem történt érdemi előrelépés az ügyben. Amint azt Lőrincz Gyula, a Csemadok elnöke a CSKP 1966. június elején megrendezett XIII. kongresszusán szóvá is tette, a javaslatot az SZNT azóta is elintézetlenül hagyta.[3] A Csemadok által kezdeményezett új parlamenti bizottság létrehozására tehát nem került sor. Ugyanakkor talán a Csemadok beadványa is szerepet játszott abban, hogy az SZNT Oktatásügyi és Kulturális Bizottságában az 1964. évi parlamenti választásokat követően a parlamenten kívüli szakemberek egyikeként helyet biztosítottak Szabó Rezsőnek, a Csemadok vezető titkárának, majd pedig a bizottság keretében megalakult a nemzetiségi iskolákkal foglalkozó albizottság is.[4]

A Csemadok által 1963-ban felvetett bizottságnak még csak a nemzetiségi kultúrával kapcsolatos kérdések tartoztak volna a hatáskörébe. Az országos képviseleti szerveken belüli nemzetiségi képviseleti szervek létrehozásának a gondolata első ízben a XIII. pártkongresszus téziseinek előkészületei során merült fel. Egy, a CSKP KB Ideológiai Bizottsága által 1965 márciusában létrehozott tízfős munkacsoport kapta azt a feladatot, hogy dolgozzon ki és terjesszen a pártvezetés elé a csehszlovák nemzetiségi modell megreformálására vonatkozó konkrét javaslatokat. A munkacsoportot az ukrán/ruszin származású KB-tag, Vasil Biľak vezette, s helyet kapott benne a KB egyetlen magyar nemzetiségű tagja, Lőrincz Gyula Csemadok-elnök is. (Šutaj 2016, 113. p.) A négy alcsoportra (általános-elméleti, gazdasági, kulturális, államjogi) tagozódó interdiszciplináris bizottság munkájába összességében több mint 90 cseh, szlovák, magyar, ukrán/ruszin és lengyel nemzetiségű szakember kapcsolódott be, akik mintegy ezer oldal terjedelmű alapanyagot dolgoztak ki. A bizottság által megfogalmazott javaslatok között szerepelt egyebek között a nemzetiségek államalkotó elemként való elismerése, kollektív jogokban részesítése, a nemzetiségi jogok alkotmányban és nemzetiségi törvényekben való rögzítése, valamint saját képviseleti szerveik létrehozásának a lehetővé tétele. (Zvara 1972, 40–43. p.)

Noha az interdiszciplináris bizottság javaslatait végül mégsem terjesztették a XIII. pártkongresszus elé, a legfelsőbb pártszervek továbbra is napirenden tartották, s több alkalommal is megtárgyalták őket. A bizottság munkaanyagaiból összeállított, A nemzetiségi kapcsolatok fejlődésének tendenciái és a nemzetiségi kérdés megoldása a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban című terjedelmes jelentést előbb 1966. július 1-jén a CSKP KB Ideológiai Bizottsága, majd 1967. február 7-én és március 21-én a CSKP KB Elnöksége is megvitatta. A pártelnökség március 21-i ülése a munkaanyag további átdolgozásáról, a XIV. pártkongresszus elé terjesztéséről, a pártkongresszus előtt pedig a KB plenáris ülésén való megtárgyalásáról határozott.[5]

Az interdiszciplináris bizottság által felvetett javaslatok, köztük a nemzetiségi képviseleti szervek kérdésének napirendre tűzésére végül nem kellett sem az eredetileg 1970-ben esedékes, sem pedig az 1968 őszére előrehozott pártkongresszusig várni. A prágai pártvezetés által 1967 márciusában megfogalmazott menetrendet az 1968 januárjában kibontakozó reformfolyamat gyökeresen átírta, a javaslatok megvalósításának lehetősége így már a prágai tavasz idején kézzelfogható közelségbe került.

2. A nemzetiségi szervek létrehozásának felvetése a prágai tavasz idején

A prágai tavasz legjelentősebb célkitűzései közé a politikai és közélet demokratizálása mellett a cseh–szlovák államjogi viszony újrarendezése, a nemzetiségek részéről pedig a csehszlovák nemzetiségi politika megreformálásának az igénye tartozott. Az egyes nemzetiségi kulturális szövetségek – a párt felkérésére – 1968 márciusában ki is dolgozták és a pártvezetés elé terjesztették a nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozó javaslataikat, hogy azokat beépíthessék a párt készülő akcióprogramjába.

A Csemadok a nemzetiségek jogállásának rendezésével kapcsolatos javaslatait tartalmazó állásfoglalását Központi Bizottságának 1968. március 12-i ülésén fogadta el. Ebben amellett, hogy síkra szállt az önigazgatás elve mellett és a kollektív kisebbségi jogok alkotmányos biztosításáért, megfogalmazta egyebek között a törvényhozó és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek létrehozásának az igényét is. A pozsonyi SZNT-ben annak nemzetiségi képviselőiből és szakemberekből álló Nemzetiségi Bizottság, a Megbízottak Testülete keretében Nemzetiségi Megbízotti Hivatal (vagyis minisztérium), a prágai Nemzetgyűlésben nemzetgyűlési képviselőkből álló Nemzetiségi Bizottság, a kormány mellett egy államtitkár által irányított nemzetiségi titkárság, a kerületi nemzeti bizottságok mellett pedig ugyancsak azok nemzetiségi képviselőiből és szakemberekből álló nemzetiségi bizottságok létrehozását szorgalmazta. A párt akcióprogramja nemzetiségi kérdésről szóló részének kidolgozása céljából végül egy magyar és ukrán nemzetiségű tagokból álló munkacsoport felállítását javasolta az SZLKP KB Elnöksége számára.[6]

A Csemadokéihoz hasonló, a nemzetiségi képviselet kérdésében azonban még azokon is túlmutató törekvéseket fogalmazott meg a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége (Культурный союз українських трудящих ЧССР, KSZUT) Központi Bizottságának március 19-én elfogadott határozata is. Ez szintén kiállt a nemzetiségi jogok alkotmányba foglalása és a nemzetiségi önigazgatás mellett, a kelet-szlovákiai ukrán/ruszin lakosság érdekképviseletét azonban nem az országos képviseleti szerveken belüli nemzetiségi képviseleti szervekkel, hanem egyenesen az 1945–1952 között fennállott eperjesi Ukrán Nemzeti Tanács tevékenységének felújításával kívánta biztosítani. A párt akcióprogramja nemzetiségi részének kidolgozására szintén egy ukrán és magyar tagokból álló albizottság létrehozását szorgalmazta.[7] Nem hiányzott a képviseleti szerv létrehozásának igénye végül a csehországi Lengyel Kulturális és Művelődési Szövetség (Polski Związek Kulturalno-Oświatowy, PZKO) Központi Bizottságának március 26-i állásfoglalásából sem, amely magát az 1947-ben alapított szövetséget javasolta a lengyel kisebbség érdekképviseleti szervévé átalakítani.[8]

A prágai pártvezetés a nemzetiségi kulturális szövetségek javaslatait kedvezően fogadta, s a nemzetiségi önigazgatás elvét, mint a nemzetiségi jogok rendezésének alapelvét, belefoglalta a párt akcióprogramjába. A CSKP 1968. április 5-én elfogadott akcióprogramja a demokratizálás folytatása és a cseh–szlovák államjogi viszony rendezése mellett ígéretet tett a nemzetiségek helyzetét és jogait rendező nemzetiségi statútum kidolgozására, politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságuk alkotmányos rögzítésére, valamint arányos képviseletük megvalósítására a választott és végrehajtó szervekben.^[9] Hasonlóan fogalmazott az Oldřich Černík által vezetett új csehszlovák kormány április 24-én előterjesztett programnyilatkozata is, amely kilátásba helyezte, hogy a kormány – az SZNT-vel együttműködve – tervezetet dolgoz ki a magyarok, lengyelek, ukránok és németek politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságának jogi és egyéb biztosítására.[10]

A szlovák párt- és állami vezetés képviselői a két szlovákiai nemzetiségi kulturális szövetség küldöttségével is megvitatták a szervezeteik által előterjesztett javaslatokat. A pozsonyi pártközpontban április 30-án lebonyolított találkozón a Csemadok és a KSZUT küldöttségét azok elnökei, Lőrincz Gyula és Vaszilij Kapisovszkij vezették.[11] A tanácskozás résztvevőinek megállapodása szerint a magyarok és ukránok képviseletét az állam föderatív átalakítását követően a szlovák nemzeti szervek fogják biztosítani, mégpedig oly módon, hogy az SZNT, valamint a vegyes lakosságú kerületek és járások nemzeti bizottságai mellett képviselőkből és szakemberekből álló nemzetiségi bizottságokat hoznak létre. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint annak résztvevői az SZLKP KB melletti, szlovák, magyar és ukrán nemzetiségű tagokból álló nemzetiségi bizottság, valamint az SZNT Elnöksége melletti, a nemzetiségi ügyeket intéző titkárság létrehozásában is megállapodtak.^[12]

A tanácskozás résztvevői a nemzetiségi problémák megvitatása céljából egy országos szeminárium megrendezését is kezdeményezték. Erre a Marxizmus-leninizmus Főiskolai Intézete és a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara szervezésében, 1968. május 21–24. között került sor Pozsonyban. A szeminárium, amely négy szekciójának (történelmi, gazdasági, államjogi és nemzeti kisebbségi) munkájába összességében mintegy 80 tudományos dolgozó kapcsolódott be, kiállt a nemzetiségi önigazgatás és a nemzetiségi jogok alkotmányos biztosítása mellett.[13] A szeminárium résztvevői által elfogadott határozat szükségesnek tartotta, hogy létrehozzák a „nemzetiségi csoportok” politikai képviseletének intézményes szerveit, mint például a Nemzetgyűlés nemzetiségi kérdésekkel foglalkozó bizottságát, a szövetségi és a leendő nemzeti kormányok nemzetiségi államtitkárságait, s hasonló, a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó intézményes platformok kialakítását javasolta a CSKP és az SZLKP központi szerveiben is.[14]

1968 tavaszán különböző tudományos intézmények szintén megfogalmazták a nemzetiségi politika újragondolásának szükségességét. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Társaságának nemzetiségi kapcsolatokkal foglalkozó alosztálya például május közepén tette közzé ezzel kapcsolatos javaslatait. Ezek szerint a CSKP KB mellett – a KB többi bizottságához hasonló – nemzetiségi bizottságot kellene létrehozni, a törvényhozó és végrehajtó szervek különböző szintjein intézményesen kellene biztosítani a nemzetiségi politika helyes végrehajtását, az alkotmányban pedig kifejezésre kellene juttatni, hogy a köztársaság nemcsak a csehek és a szlovákok, hanem a többi „nemzetiségi csoport” állama is, akiket kollektív kisebbségi jogokban kellene részesíteni, s politikai szubjektumként elismerni.[15]

Másfél hónappal a CSKP akcióprogramját követően, 1968. május 24-én megszületett az SZLKP akcióprogramja is. Ennek nemzetiségi része a szlovák párt- és állami vezetés, a Csemadok és a KSZUT képviselőinek április 30-i megállapodására épült, amelyben leszögezték, hogy a nemzetiségi problémákat a CSKP akcióprogramja szellemében kell megoldani. Az SZLKP akcióprogramja azonban, noha ígéretet tett a szlovákiai és az országos törvényhozó és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, valamint az SZLKP KB melletti nemzetiségi bizottság létrehozására, az önigazgatás elvének érvényesítéséről már nem tett említést, ami ellentétben állt a CSKP akcióprogramjával.^[16] Mindez egyúttal előrevetítette azt is, hogy a nemzetiségi kulturális szövetségek javaslatainak keresztülvitele a nemzetiségek új alkotmányjogi helyzetének kidolgozása során is akadályokba fog ütközni.

Az SZLKP KB melletti nemzetiségi bizottság létrehozásáról a KB Elnökségének 1968. június 7-i ülése határozott.[17] A szlovák pártvezetés határozata a bizottság elsőrendű feladataként azt jelölte meg, hogy a föderatív államjogi elrendezés kidolgozása céljából létrehozott bizottsággal együtt javaslatot dolgozzon ki a magyar és ukrán kisebbség államjogi helyzetének rendezésére. A szlovák, magyar és ukrán/ruszin tagokból álló 16 fős bizottság nemzetiségi tagjait a nemzetiségi kulturális szövetségek delegálták.[18] Első, június 17-i munkaértekezletéről még megjelent egy rövid hír a sajtóban,[19] a későbbiekben azonban egyáltalán nem hallatott magáról. Mindössze kétszer ülésezett,[20] s amint azt Dobos László, aki maga is a bizottság tagjai közé tartozott, az Új Szó július 28-i számában megjelent nyilatkozatában elmondta, „egy rögtönzött programnyilatkozat és procedurális kérdéseken túl (…) nem jutott tovább”.[21] Hasonló passzivitás jellemezte a CSKP KB mellett létrehozott nemzetiségi bizottságot is, amely mindössze egyszer ült össze. Érdemi munka a nemzeti kisebbségek államjogi helyzetének rendezése terén így egyedül a kormány államjogi bizottságának nemzetiségi albizottságában zajlott.

3. A nemzetiségi szervek kérdése a kormány államjogi bizottságának nemzetiségi albizottságában

A prágai kormány az új cseh–szlovák viszonyt rendező alkotmánytörvény előkészítése céljából 1968. május 15-én Gustáv Husák miniszterelnök-helyettes javaslatára több bizottságot is létesített. Az egyik az Oldřich Černík miniszterelnök által vezetett, 75 fős kormánybizottság volt. Ebben az egyes politikai pártok, a kormány, a prágai és a pozsonyi parlament, különböző társadalmi szervezetek és tudományos intézmények képviselői mellett helyet kaptak a nemzetiségi kulturális szövetségek elnökei, Lőrincz Gyula, a Csemadok, Vaszilij Kapisovszkij, a KSZUT és Ernest Sembol, a PZKO elnöke, valamint – német kulturális szövetség hiányában – Heribert Panster, a Nemzetgyűlés egyik német nemzetiségű képviselője is. (Felcman 2000, 241. p.; Žatkuliak 1996, 114–115. p.)

A föderációs, valamint a nemzetiségek helyzetét rendezni hivatott alkotmánytörvény javaslatának előkészítésében ugyanakkor meghatározó szerepe nem a Černík-féle kormánybizottságnak, hanem annak a 32 fős ún. államjogi bizottságnak volt, amelynek élére Gustáv Husákot állították. (Petráš 2007, 312. p.; Žatkuliak 1996, 115–116. p.) Husák, akit 1954-ben szlovák burzsoá nacionalizmus vádjával, koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, majd 1963-ban rehabilitáltak, a politikai életbe a prágai tavasz idején, a szlovák emancipációs törekvések elsőszámú szószólójaként, a Černík-kormány miniszterelnök-helyetteseként tért vissza.

A Prága melletti Kolodějében ülésező államjogi bizottság mindjárt május 21-i első ülésén öt albizottságot hozott létre. Ezek egyike a nemzetiségi albizottság volt, amely elnökévé Gustav Husák javaslatára Samuel Falťan történészt, a Szlovák Tudományos Akadémia (SZTA) Történettudományi Intézetének tudományos munkatársát nevezték ki. Falťan távollétében azonban az albizottság alelnökeként gyakran az a Daniel Okáli vezette az üléseket, aki a második világháború után kitelepítési kormánybiztosként a magyar lakosság kitelepítésének egyik fő szorgalmazója és végrehajtója volt. Husákkal együtt őt is elítélték, majd rehabilitálták, 1968-ban pedig szlovák nemzeti körökben a nemzetiségi kérdés egyik első számú „szakértőjének” tekintették. Rajtuk kívül helyet kaptak még az albizottságban többek között Viliam Plevza és Ľudovít Haraksim történészek, az SZTA munkatársai, valamint a szlovák–magyar kapcsolatok történetével foglalkozó Juraj Fabian, a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának az oktatója.[22]

A nemzetiségi albizottság 1968. május 27-én kezdte meg a munkáját, első érdemi üléseire azonban június 4-én került sor,[23] amelyeken arra az álláspontra jutottak, hogy a nemzetiségek jogállását nem a föderációs alkotmánytörvényben, hanem egy azzal párhuzamosan elfogadandó önálló jogszabályban kellene tárgyalni. Miután ezt az álláspontot az államjogi bizottság ugyanaznapi ülése is támogatta azzal, hogy a jogszabályt október 28-ig kell elfogadni, az azonban csak általános alapelveket fog tartalmazni, a részleteket pedig majd a nemzeti parlamentek szabályozzák,[24] az albizottság a továbbiakban egy önálló nemzetiségi alkotmánytörvény, vagy, ahogyan kezdetben nevezték, nemzetiségi statútum kidolgozásában gondolkozott.

Első ülései még a nemzetiségek részvétele nélkül zajlottak, június 6-án azonban úgy határoztak, hogy az albizottságba nemzetiségi tagokat is kooptálnak: a magyarok részéről Dobos László írót, az Irodalmi Szemle főszerkesztőjét, a lengyelek részéről Stanisław Zahradnik történészt, a třineci vasgyár levéltárának vezetőjét, a németek részéről Gerhard Hünigent, a Volkszeitung című prágai német hetilap szerkesztőjét, az ukránok/ruszinok részéről pedig Andrij Kovacs történészt, a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem eperjesi Bölcsészettudományi Karának oktatóját. A nemzetiségek képviselőinek kooptálásával az albizottság tagjainak száma összességében 15-re emelkedett. A június 6-i ülésen egyúttal arról is döntöttek, hogy az egyes nemzetiségek kérdésével foglalkozó albizottsági ülésekre meghívják az adott nemzetiség néhány képviselőjét is. A magyar kisebbség kérdésével foglalkozó, június 12-én esedékes ülésre Lőrincz Gyula, a Csemadok elnöke és Szabó Rezső, a szervezet vezető titkára kapott meghívást.[25]

Az albizottság első ülésein annak egy-egy tagja tájékoztatta az albizottságot az egyes nemzetiségek helyzetéről és törekvéseiről, majd június 11–14. között, immár a meghívott nemzetiségi képviselők jelenlétében, megvitatták a nemzetiségi javaslatokat. Az üléseken a nyelvhasználattól kezdve, a járások etnikai alapú átszervezésének kérdésén keresztül, a második világháború utáni jogfosztó törvények eltörléséig számos témakört érintettek, miközben a legproblematikusabb kérdések egyikének a nemzetiségi képviseleti szerveknek a nemzetiségek által előterjesztett igénye számított.

A magyar kisebbséggel foglalkozó június 12-i ülésen végül a Csemadok-elnöki tisztségéről lemondott Lőrincz Gyula helyett Dobos László, a szervezet június 9-én megválasztott új elnöke és Szabó Rezső vezető titkár vett részt.[26] Utóbbi a Csemadok javaslatait ismertetve megfogalmazta annak az igényét, hogy foglalják alkotmányba, miszerint Csehszlovákia nem csak a csehek és szlovákok, hanem a nemzetiségek közös állama is, valamint hogy a nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúak. Ezt követően – akárcsak az ukránok/ruszinok által előterjesztett igények tárgyalásakor – heves vita bontakozott ki arról, hogy a nemzetiségek jogot formálhatnak-e saját képviseleti szervekre, amilyenekkel a nemzetek, vagyis a csehek és szlovákok rendelkeznek, vagy sem. A szlovák fél véleménye szerint, amit belefoglaltak az ülésen elfogadott állásfoglalásba is, mivel a nemzetiségek nem rendelkeznek a nemzeti szubjektum jegyeivel, nincs joguk államjogi szervekre, melyek csak a nemzeteket illetik meg, a létrehozandó nemzetiségi szervekben ezért a nemzetiségek mellett a többségi nemzeteknek is képviseletet kell kapniuk.[27] Az állásfoglalásban rögzített tétel a későbbi tárgyalások egyik sarkalatos, s a nemzetiségek képviselői által leginkább sérelmezett kérdésévé vált.

Hasonló vitát generáltak és ugyancsak elutasításra találtak az ukránok/ruszinok által előterjesztett törekvések, akik az albizottság ülésein is síkra szálltak az Ukrán Nemzeti Tanács felújítása mellett. A lengyelek, korábbi álláspontjukat megváltoztatva, miszerint kulturális szervezetüket, a PZKO-t alakítsák át érdekképviseleti szervvé, képviseleti szervükként ezúttal már a képviseleti szervek melletti nemzetiségi szervet képzelték el. A korábbi alkotmányokban még csak meg sem említett németek ugyanakkor saját képviseleti szervben nem gondolkoztak. Elsődleges célkitűzésükként a többi nemzetiséggel való egyenjogúsításukat és egy saját kulturális szervezet létrehozását fogalmazták meg.[28]

Az albizottság 1968. június 12-i ülésén elfogadott állásfoglalást, különösen annak az önálló nemzetiségi képviseleti szervek létrehozását elutasító kitételeit a magyar és ukrán/ruszin albizottsági tagok, illetve értelmiség elfogadhatatlannak tartotta. A magyar és az ukrán kulturális szövetség az albizottság üléseiben beállt néhány napos szünetet ezért arra használta fel, hogy az albizottság állásfoglalását megvitassa, s konkrét előterjesztéseket fogadjon el vele kapcsolatban.

A Csemadok KB Elnökségének június 14-i ülése, miután meghallgatta Dobos László és Szabó Rezső beszámolóját a nemzetiségi albizottság június 12-i üléséről és az azon elfogadott állásfoglalásról, kiállt amellett, hogy a nemzetiségek is államalkotó elemek, s hogy az őket érintő ügyekben az önigazgatás elve alapján a nemzetiségi szervek illetékesek dönteni. A szövetségi parlamentben Nemzetiségi Bizottság, a szövetségi kormányban nemzetiségi államtitkárság, az SZNT-ben a magyar kisebbség képviseleti szerveként Magyar Nemzetiségi Tanács, a szlovák kormányban pedig a magyar nemzeti kisebbség ügyeit intéző minisztérium létrehozását javasolta.[29] A Csemadok június 14-i javaslata, akárcsak a későbbi magyar javaslatok, az SZNT-ben létrehozandó magyar, illetve nemzetiségi képviseleti szervként már nem a Nemzetiségi Bizottságot, hanem – az ukránok által szorgalmazott Ukrán Nemzeti Tanács mintájára – az önálló Magyar Nemzetiségi Tanácsot, vagy a külön magyar és ukrán szekcióból álló Nemzetiségi Tanácsot (Nemzetiségi Testületet) képzelték el.

A kelet-szlovákiai ukránok/ruszinok államjogi helyzetével kapcsolatos javaslatokat június 14-én a Szlovák Írók Szövetségének ukrán tagozata dolgozta ki, majd másnap, június 15-én megtárgyalta és jóváhagyta a KSZUT KB Elnöksége is. Ez kitartott az Ukrán Nemzeti Tanács létrehozása mellett, amelynek mindössze a nevét változtatta volna meg Csehszlovákiai Ruszinok (Ukránok) Tanácsára. Plénumának tagjai a prágai és a pozsonyi parlament ukrán/ruszin nemzetiségű képviselői, valamint a járási nemzeti bizottságok által delegált képviselők lettek volna, elnöke pedig a szlovák kormány egyik alelnöki tisztségét is betöltötte volna.[30]

Az ukrán/ruszin és magyar módosító javaslatokat a nemzetiségi albizottság legközelebbi, június 18-i és 19-i ülésein terjesztették elő és vitatták meg. Ezeken a megbeszéléseken, amelyeket Dobos László a Csemadok KB július 3-i elnökségi ülésén úgy jellemzett, hogy „kínosak” és „feszültek” voltak,[31] az albizottság magyar és ukrán/ruszin tagjai számos kérdésben nem tudtak közös nevezőre jutni annak szlovák tagjaival, akik az általuk előterjesztett javaslatok java részét elutasították. Vita tárgyát képezte egyebek között a nemzetiségi képviselet mikéntje csakúgy, mint az önigazgatás elvének kérdése, amit szlovák részről elfogadhatatlannak tartottak. Az albizottság június 20-i ülésén ezért úgy határoztak, hogy a június 12-i állásfoglalás némileg módosított változatát, valamint a nemzetiségek által előterjesztett alternatív javaslatokat egyaránt a felsőbb politikai szervek elé terjesztik.[32]

A nemzetiségi albizottság munkája ezt követően több mint két héten keresztül szünetelt. Ez idő alatt a politikai szerveknek állást kellett volna foglalniuk a javaslatokkal kapcsolatban, erre azonban nem került sor. Az SZLKP KB nemzetiségi bizottságának az ülésére ugyanis, amelyen a javaslatokat meg kellett volna tárgyalni, annak szlovák tagjai nem jöttek el, ami – ismét csak Dobos László szavaival élve – a bizottság „csendes bojkottálása” volt. Daniel Okáli ugyanakkor a kéthetes szünet alatt kidolgozott egy konkrét nemzetiségi alkotmánytörvény-tervezetet, így az újból összeülő albizottság a július 8-i és 9-i – ismét a nemzetiségek képviselői nélkül megtartott – ülésein ennek a megvitatásával foglalkozott. Okáli tervezetének a 3. §-a a képviseleti szervek melletti nemzetiségi bizottságokkal kapcsolatban a következőket fogalmazta meg:

1. a) A nemzeti kisebbségek és nemzetiségek képviseletét választott képviselőik – a képviseleti szervek nemzeti kisebbségi és nemzetiségi tagjai látják el.
2. b) A képviseleti szervekben az arányos képviselet elve alapján nemzetiségi bizottságok létesülnek.
3. c) A nemzetiségi bizottságok tagjai a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek képviselői mellett az államalkotó nemzetek képviselői is.
4. d) A nemzetiségi bizottságok hatáskörét a nemzetiségi statútumról szóló törvény állapítja meg, amelyet a tagköztársaságok adnak ki.

Az Okáli-féle tervezet tehát teljes egészében a június 12-i állásfoglalásban foglalt alapelvek alapján készült, vagyis a képviseleti szervekben olyan nemzetiségi bizottságok létrehozását helyezte kilátásba, amelyekben a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek mellett az államalkotó nemzetek is képviseletet kapnak. Megemlékezett a tervezet a nemzetiségek kérdésével foglalkozó végrehajtó szervekről is, azok létrehozásával azonban csakis a tagköztársaságok kormányai mellett számolt.[33]

Miután a július 10-i albizottsági ülésen, amely ismét Dobos László és Szabó Rezső részvételével zajlott, a lényegi kérdésekben továbbra sem született megállapodás, s nem sikerült megegyezni a mindkét fél számára elfogadható alkotmánytörvény-javaslatban, az ülés résztvevői úgy határoztak, hogy a magyar kisebbség képviselői július 17-ig kidolgoznak egy alternatív alkotmánytörvény-javaslatot, amelyet majd az Okáli-féle alkotmánytörvény-javaslattal együtt az illetékes szervek elé terjesztenek. Ezen túlmenően az ukránokat, lengyeleket és németeket is felkérik, hogy fejtsék ki véleményüket a javaslatról. Az albizottság elnöke, Samuel Falťan ezt a döntést az államjogi bizottság ugyanaznapi ülésén is ismertette, amely ezek után szintén arra az álláspontra jutott, hogy az egyes javaslatokat a politikai szervek elé kell terjeszteni.[34] Az albizottság július 11-én még meghallgatta a lengyelek képviselőjének véleményét az Okáli-féle javaslatról, majd miután tárgyalásai lényegében holtpontra jutottak, munkájának megszakításáról határozott.

Az SZLKP KB Elnöksége végül csupán az albizottság munkájának megszakítása után, július 12-én kerített rá sort, hogy a nemzetiségi albizottság tárgyalásairól, az albizottság június 12-i állásfoglalásáról és a Csemadok június 14-i módosító javaslatairól előterjesztett tájékoztató jelentést megvitassa. A vita során az Elnökség tagjai a Csemadok javaslatait lényegében visszautasították, a végleges határozathozatalt azonban elhalasztották, s úgy döntöttek, hogy a kérdésre majd a nemzetiségi alkotmánytörvény javaslatainak elkészülte után térnek vissza.[35]

A Csemadok vezetése részéről már a július 3-i elnökségi ülésen felmerült, hogy az albizottság tárgyalásaival kapcsolatos magyar álláspontot sajtóértekezleten ismertessék.[36] Erre végül szintén július 12-én került sor, amikor Dobos László és Szabó Rezső a Csemadok pozsonyi székházában tájékoztatta a sajtó képviselőit az albizottság tárgyalásairól és az azokon felmerült problémákról. Ennek során kritikus véleményt fogalmaztak meg magáról az albizottságról is, de különösen azt nevezték bántónak, hogy „a testület élén ott látjuk a magyarok kitelepítésének egykori kormánybiztosát, több nacionalista uszító nyilatkozat szerzőjét, a Matica slovenská dél-szlovákiai klubjainak talán legproblematikusabb vendégszónokát – dr. Daniel Okálit”.[37] Ez utóbbi utalás nyilván Okálinak a kassai Matica-klub június 25-i gyűlésén elhangzott, magyar kisebbségi körökben nagy visszatetszést keltő kijelentésére vonatkozott, miszerint hasznos volna, ha sor kerülne a csehszlovák–magyar lakosságcsere befejezésére.

A Csemadok KB Elnöksége az Okáli által kidolgozott s a nemzetiségi albizottság szlovák és cseh tagjai által kisebb módosításokkal elfogadott nemzetiségi alkotmánytörvény-javaslatot 1968. július 15-én tárgyalta meg. Azzal nem értett egyet, s amint arról az albizottság július 10-i ülésén megállapodtak, saját javaslatot dolgozott ki a nemzetiségi jogok érvényesítésének biztosítására. A bevezetőből, indoklásból, az alkotmány egyes cikkelyeinek módosítására, valamint a nemzetiségekről szóló alkotmányerejű törvényre vonatkozó tervezetből álló terjedelmes javaslatcsomag a legrészletesebb korabeli tervezet volt, amelyhez hasonlót sem a többségi nemzetek, sem pedig a többi kisebbség részéről nem fogalmaztak meg. (Zvara 1972, 63. p.; Šutaj 2016, 130. p.) A Csemadok nemzetiségi alkotmánytörvény-tervezete a nemzetiségi képviseleti és végrehajtó szervekkel kapcsolatban a következőket tartalmazta:

2. §

1.) A nemzeti kisebbségek és nemzetiségek önálló és önigazgatási képviseleti és végrehajtó szervei a következők:

2.) a Csehszlovák Föderatív Szocialista Köztársaságban:

– a Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottsága

– nemzetiségi államtitkárság a Csehszlovák Föderatív Szocialista Köztársaság kormányának elnöksége mellett

3.) a nemzeti államokban:

– Nemzetiségi Tanács a Cseh, illetve a Szlovák Nemzeti Tanácsban

– nemzetiségi minisztérium a nemzeti államok kormányában.

 

3. §

1.) A Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottsága a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek képviseleti és érdekvédelmi szerve.

2.) A Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottsága a Nemzetgyűlés ellenőrző, kezdeményező és munkaszerve.

3.) A Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottsága mint a Nemzetgyűlés része aktívan részt vesz a Nemzetgyűlés munkájában a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek sajátos kérdéseinek megoldása során és az önigazgatás szellemében érvényesíti azok érdekeit.

4.) Az összállami költségvetés előkészítésének és jóváhagyásának folyamatában a Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottságának joga és kötelessége a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek sajátos gazdasági és pénzügyi szükségleteinek érvényesítése.

5.) A Nemzetiségi Bizottságot a Nemzetgyűlés nemzetiségi képviselői alkotják.

6.) A Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottsága saját tagjai közül elnököt és alelnököt választ. A Nemzetgyűlés egyik alelnöke a Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottságának elnöke.

7.) A Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottságának hatáskörét külön törvény határozza meg.

 

4. §

1.) A Csehszlovák Föderatív Szocialista Köztársaság kormányának elnöksége keretében működő nemzetiségi államtitkárság a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek életével, az egyes nemzeti kisebbségek és nemzetiségek nemzeti sajátosságának fejlesztésével kapcsolatos kérdések végrehajtó szerve teljes és tényleges politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságuk megvalósítása érdekében.

2.) Az államtitkárság élén államtitkár áll. Az államtitkár a Csehszlovák Föderatív Szocialista Köztársaság kormánya elnökének egyik helyettese.

3.) Az államtitkárt a Nemzetgyűlés Nemzetiségi Bizottsága javasolja.

4.) A nemzetiségi államtitkárság hatáskörét külön törvény határozza meg.

 

5. §.

1.) A Cseh, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Tanácsa a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek képviseleti és érdekvédelmi szerve.

2.) A Cseh Nemzeti Tanács, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Tanácsa a CSNT, illetve az SZNT ellenőrző, kezdeményező és munkaszerve.

3.) A Cseh Nemzeti Tanács, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Tanácsa mint a CSNT, illetve az SZNT része aktívan részt vesz a CSNT, illetve az SZNT munkájában, s a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek sajátos kérdéseinek megoldása során az önigazgatás szellemében érvényesíti azok érdekeit.

4.) A területi-nemzeti-regionális költségvetések előkészítésének és jóváhagyásának folyamatában a Nemzetiségi Bizottság joga és kötelessége a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek sajátos gazdasági és pénzügyi szükségleteinek érvényesítése.

5.) A Cseh Nemzeti Tanács, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Tanácsának joga, hogy tagjait a CSNT, illetve az SZNT egyes bizottságainak ülésére felszólalási joggal delegálja.

6.) A Cseh Nemzeti Tanács, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Tanácsát a CSNT, illetve az SZNT nemzeti kisebbségi és nemzetiségi képviselői alkotják.

7.) A Nemzetiségi Tanács saját tagjai közül elnököt és alelnököt választ, akik a CSNT, illetve az SZNT Elnökségének tagjai. A CSNT, illetve az SZNT egyik alelnöke a nemzetiségi tanács elnöke.

8.) A Cseh Nemzeti Tanács, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Tanácsának joga, hogy üléseire meghívja a kormány tagjait és egyéb állami szervek vezetőit, s hogy tőlük jelentéseket és információkat kérjen. A meghívott kormánytagok és az egyéb állami szervek vezetői ebben az esetben kötelesek az ülésen részt venni, a kért jelentéseket és információkat 30 napon belül előterjeszteni, amennyiben a Nemzetiségi Tanács más időpontot nem állapít meg.

 

6. §

1.) A nemzeti kormányok keretében működő nemzetiségi minisztérium a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek életével, az egyes nemzeti kisebbségek és nemzetiségek nemzeti sajátosságának fejlesztésével kapcsolatos kérdések végrehajtó szerve a teljes és tényleges politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságuk megvalósítása érdekében.

2.) A nemzeti kormány nemzetiségi minisztere a nemzeti kormány elnökének egyik helyettese.

3.) A nemzetiségi minisztert a Cseh Nemzeti Tanács, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Tanácsa javasolja.

4.) A nemzetiségi miniszter hatáskörét külön törvény határozza meg.[38]

 

A Daniel Okáli által előterjesztett és a Csemadok által megfogalmazott tervezet nem csak terjedelmében különbözött, hanem jelentős eltérések voltak közöttük a nemzetiségi képviselet mikéntjével kapcsolatban is. Amint azt az Új Szó 1968. július 28-i számában megjelent nyilatkozatában Dobos László is kifejtette, a két elképzelés közötti leglényegesebb különbség az volt, hogy amíg az Okáli-féle tervezet vegyes, vagyis a többségi nemzetek képviselőiből is álló, addig a Csemadok kizárólag a nemzetiségek képviselőiből létrehozott, önálló nemzetiségi képviseleti szerveket szorgalmazott, valamint hogy a Csemadok javaslata magasabb szintű, s a központi kormány mellett is felállítandó nemzetiségi szervek létrehozásával számolt.[39]

A Csemadok után egy nappal, július 16-án a PZKO KB Elnöksége is megvitatta a nemzetiségi alkotmánytörvény Okáli-féle tervezetét, s ha alternatív alkotmánytörvény-javaslatot nem is készített, de észrevételeit megfogalmazta vele kapcsolatban. Elutasította az albizottság állásfoglalását arról, hogy a nemzetiségek nem nemzeti szubjektumok és nem a csehszlovák államiság hordozói, az alkotmánytörvény tervezetét pedig azzal javasolta kiegészíteni, hogy a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek képviseletét választott képviselőik mellett az egyes kisebbségek képviseleti szervei látják el. A kis létszámú lengyel kisebbség majorizálásának elkerülése érdekében szükségesnek tartotta azt is, hogy a képviseleti szervek nemzetiségi bizottságai a paritás elve alapján jönnek létre, tagjaik pedig a nemzeti kisebbségek és nemzetiségek képviselői, valamint további választott nemzetiségi tagok közül kerüljenek ki.[40]

Nem voltak megelégedve a nemzetiségi albizottság munkájával a kelet-szlovákiai ukránok/ruszinok képviselői sem. A KSZUT KB Elnökségének július 23-i állásfoglalása amellett, hogy elégedetlenségét fejezte ki az albizottság munkájával, elutasította annak álláspontját arról, hogy a nemzetiségeket, mivel nem nemzeti szubjektumok, nem illetnék meg a képviseleti szervek, és síkra szállt a demokratikusan megválasztandó Csehszlovákiai Ruszinok (Ukránok) Tanácsának létrehozása mellett.[41] Az ukránok/ruszinok és a magyarok által szorgalmazott nemzeti (nemzetiségi) tanácsok gondolatát idővel átvették a lengyelek is, s a PZKO részéről a későbbiekben szintén felmerült egy Lengyel Nemzeti Tanács megalakításának a lehetősége. (Nowak 2012, 52. p.)

A nemzetiségi albizottságban folytatott tárgyalások eredménytelensége és a nemzetiségek képviselői által felvetett javaslatok elutasítása arra késztette a nemzetiségi kulturális szövetségeket, hogy – megalakulásuk óta első ízben – közös tanácskozásra jöjjenek össze, s azon egyeztessék a nemzetiségek államjogi helyzetének rendezésével kapcsolatos nézeteiket. A Csemadok, a KSZUT és a PZKO 1968. augusztus 14-i pozsonyi tanácskozásának résztvevői a kérdéssel kapcsolatos elvi álláspontjukat közös nyilatkozatban is nyomatékosították. Véleményük szerint a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságát, valamint a nemzetiségek önigazgatási jogát nem elegendő csupán deklarálni, hanem az alkotmányban kell rögzíteni, s ugyancsak alkotmányosan kell megteremteni az említett jogok gyakorlásának azokat az államhatalmi, politikai s végrehajtó szerveit és intézményeit, amelyek a nemzetiségeknek az egyenjogúságukból fakadó önigazgatását biztosítják.

A nyilatkozatot, amelyet a Csemadok részéről Szabó Rezső vezető titkár, Csanda Sándor, Pathó Károly és Nagy Jenő elnökségi tagok, valamint Krivošík István KB-tag írt alá, a tanácskozó felek több állami és pártvezetőnek, köztük Ludvík Svoboda köztársasági elnöknek, Alexander Dubčeknek, a CSKP első titkárának, Vasil Biľaknak, az SZLKP első titkárának, Oldřich Černík miniszterelnöknek és Gustáv Husák miniszterelnök-helyettesnek, az államjogi bizottság vezetőjének is megküldték.^[42] A német kisebbség képviselői a tanácskozáson nem vettek részt, a Prager Volkszeitung című prágai német hetilap azonban a közös nyilatkozatot ismertetve leszögezte, hogy ugyanezekkel a kívánságokkal fog fellépni a szervezés alatt álló német kulturális szövetség is.[43]

4. A nemzetiségi alkotmánytörvény elfogadása és a Nemzetiségi Bizottság megalakulása

Csehszlovákia 1968. augusztus 21-i katonai megszállása és a megszállás utáni feszültségekkel teli hangulat tovább fokozta a nemzetiségi jogérvényesítés lehetősége iránti kételyeket. A Csemadok-vezetés aggodalmát növelte, hogy a magyarok sem az SZLKP augusztus 26–28-i rendkívüli kongresszusán, sem pedig az SZNT szeptember 6-i kibővítése során nem kerültek be számarányuknak megfelelően a legfelsőbb szlovák párt- és állami szervekbe. Az 50 új képviselővel kibővített szlovák parlamentbe – az Ondrej Klokoč SZNT-elnök és a Csemadok vezetése közötti július 30-i megbeszélésen kilátásba helyezett hét helyett – mindössze három magyar nemzetiségű képviselő, köztük Dobos László és Szabó Rezső kooptálására került sor.[44] Az SZLKP új, az előzőnél jóval nagyobb létszámú Központi Bizottságába a korábbi hét helyett pedig csupán négy magyar nemzetiségű tagot választottak be, miközben nem sikerült elérni többek között Dobos László Csemadok-elnök beválasztását sem a testületbe.[45]

Mindezek után nem meglepő, hogy a Csemadok KB-nak a megszállás utáni első, szeptember 7–8-i ülésén, amely a szervezet egyik legfontosabb feladataként továbbra is a magyar kisebbség államjogi helyzetének a rendezését jelölte meg, a magyarság elégtelen politikai képviseletével is kiemelt kérdésként foglalkoztak. A kialakult helyzet megvitatása során Csanda Sándor egy Magyar Nemzetiségi (Nemzeti) Tanács megválasztásának a lehetőségét is felvetette, amely az ukránok által létrehozni szándékozott Ukrán Nemzeti Tanáccsal együtt az SZNT nemzetiségi kamaráját alkothatná, Mács József, a Csemadok Hét című hetilapjának szerkesztője pedig megfogalmazta a kommunista párton belüli magyar szekció létrehozásának a gondolatát.^[46]

A tanácskozás másnapján, Szabó Rezső személyes rábeszélésére, (Szarka 2016, 292. p.) részt vett Gustáv Husák, az SZLKP újonnan megválasztott első titkára is. Husák – aki személyében első ízben vett részt a párt első embere a Csemadok KB ülésén – megígérte, hogy a magyar kisebbség helyzetét a teljes egyenjogúság alapján fogják rendezni, s hogy a nemzetiségi alkotmánytörvényt a föderációról szóló alkotmánytörvénytől elkülönítve, de azzal egy időben fogadják majd el. A Csemadok vezetésével közölte egyúttal azt is, hogy a nemzetiségi alkotmánytörvénynek csupán kerettörvény jellege lesz, amelyet majd az eltérő sajátosságok figyelembevételével a tagköztársaságok parlamentjeinek törvényei fognak részletezni. Az előző napon felvetett problémákat orvosolhatónak nevezte. A kommunista párton belüli magyar szekció létrehozását ugyan helytelenítette, nem ellenezte ugyanakkor a magyar kommunisták tanácskozásának összehívását, s lehetségesnek tartotta azt is, hogy növeljék az SZNT magyar nemzetiségű képviselőinek a számát.[47]

A nemzetiségi alkotmánytörvény előkészítésében tehát, legalábbis látszólag, semmilyen negatív fordulat nem következett be. Az erőviszonyok átalakulása és a lassan, de biztosan útjára induló politikai visszarendeződés azonban nemcsak a demokratizálási folyamat sorsát pecsételte meg, hanem csökkent a kisebbségeket minden szempontból kielégítő alkotmánytörvény elfogadásának az esélye is. Daniel Okáli a nemzetiségi alkotmánytörvény előkészítésének folyamatában a továbbiakban már nem játszott meghatározó szerepet. Az Okálinál nem kevésbé nemzeti elkötelezettségű, azonban jóval pragmatikusabb Gustáv Husáknak ugyanakkor, aki a dubčeki reformok hívéből fokozatosan a kommunista párton belüli szovjetbarát irányzat vezéralakjává lépett elő, döntő szava lett az alkotmánytörvény végső formájának megalkotásában.

A nemzetiségi alkotmánytörvény 1968 nyarán félbeszakadt előkészületi munkálatai, amint azt Szabó Rezső az Új Szónak adott egyik nyilatkozatában megfogalmazta, „Gustáv Husák (…) intenciói alapján” folytatódtak.[48] Az alkotmánytörvény új javaslatát azonban már nem az eredeti tizenöt fős, hanem egy új, mindössze négyfős nemzetiségi albizottság dolgozta ki, amelynek elnöke Karol Rebro, a pozsonyi Comenius Egyetem Jogtudományi Karának professzora, további tagjai pedig Vlasta Baudyšová, a prágai Károly Egyetem Jogtudományi Karának oktatója, Viliam Plevza és Szabó Rezső voltak. Az 1968. szeptember 10–16. között ülésező albizottság munkájáról naponta tájékoztatták Gustáv Husákot, az elkészült javaslatot pedig szeptember 16-án a nemzetiségek képviselőivel, Dobos Lászlóval, Ernest Sembollal, Gerhard Hünigennel és Mihajlo Mindossal, a KSZUT júliusban megválasztott új elnökével is ismertették.[49]

Az új alkotmánytörvény-tervezet nemzetiségi szervekkel – a tervezet megfogalmazása szerint „a nemzetiségi jogok érvényesítését” biztosító szervekkel – foglalkozó része az Okáli-féle tervezet és a Csemadok által kidolgozott alternatív javaslat eltérő elképzelései kérdésében nem foglalt állást. Nemcsak azt a kérdést hagyta nyitva, hogy a nemzetiségi szervek kizárólag a nemzetiségek képviselőiből vagy a többségi nemzetek képviselőiből is álljanak, hanem azt is, hogy mely képviseleti és végrehajtó szervek mellett jöjjenek létre, s e kérdésekben a döntést a tagköztársaságok parlamentjeire bízta. Ez utóbbi kitétel ugyanakkor tulajdonképpen azt is eldöntötte, hogy a nemzetiségi szervek csupán a cseh, illetve a szlovák nemzeti szervek mellett jöhetnek létre, s szövetségi szinten nem várható a létrehozásuk.

A nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetét szeptember 30-án – a föderációs alkotmánytörvény tervezetével együtt – megtárgyalta és tudomásul vette a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága, az SZNT Elnöksége, valamint az SZLKP KB Elnöksége is.[50] Másnap, október 1-jén jóváhagyta az Oldřich Černík miniszterelnök által vezetett kormánybizottság, majd maga a kormány és az államjogi bizottság is.[51] Október 4-én észrevételeket fűzött hozzá a Nemzetgyűlés Alkotmányjogi Bizottsága,[52] október 8-án tudomásul vette a CSKP KB Elnöksége, majd október 11-én a Nemzetgyűlés bizottságainak együttes ülése és a Nemzeti Front Központi Bizottsága is foglalkozott vele.[53] Az alkotmánytörvény javaslatát időközben november első napjaiban nyilvános megvitatás céljából a sajtó hasábjain is közzétették.[54] A nyilvános vitára bocsátott nemzetiségi alkotmánytörvény-javaslat 2. cikkelyének 2. bekezdése „a nemzetiségi jogok érvényesítését” biztosító szervekről a következőképpen fogalmazott:

A Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács külön törvényei határozzák meg, mely képviseleti testületek és végrehajtó szervek mellett létesülnek külön szervek, amelyek biztosítják a nemzetiségi jogok érvényesítését és a törvények által meghatározott keretek között sajátos érdekeik önálló eldöntését.[55]

A szlovák politikai vezetés a Nemzetiségi Bizottság létrehozásával nem várt sem az SZNT kilátásba helyezett külön törvényeinek, sem pedig magának a nemzetiségi alkotmánytörvénynek a megszületéséig. Az SZLKP KB Elnöksége már 1968. szeptember 11-én megbízta Ondrej Klokočot, az SZNT elnökét az SZNT Nemzetiségi Bizottságának, valamint az SZNT Elnöksége melletti Nemzetiségi Titkárság megszervezésével.[56] Klokoč a szlovák pártvezetéstől kapott megbízás alapján szeptember 21-én az SZNT Elnöksége elé is terjesztette a Nemzetiségi Bizottság és a Nemzetiségi Titkárság létrehozására vonatkozó javaslatot. A javaslat, amelyet az SZNT Elnöksége szeptember 23-án tárgyalt meg és hagyott jóvá, nemcsak a Csemadoknak és a KSZUT-nak a kizárólag nemzetiségi képviselőkből álló, s nemzetiségi képviseleti szervként működő szerv létrehozását szorgalmazó elképzeléseivel ellenkezett, hanem a nemzetiségi alkotmánytörvény-javaslat 2. cikkelyének 2. bekezdésével is, amely olyan nemzetiségi szervek létrehozását feltételezte, amelyek biztosítják „sajátos érdekeik önálló eldöntését”.[57]

A Nemzetiségi Bizottság az előterjesztett tervezet eredeti változata szerint egyharmad részben szlovák, egyharmad részben magyar, egyharmad részben pedig ukrán nemzetiségű képviselőkből állt volna. A Gustáv Husákkal történt egyeztetést követően – amint arról Klokoč a javaslat tárgyalása során az Elnökséget tájékoztatta – annyi módosítás történt e téren, hogy tagjai a vegyes nemzetiségi összetételű területeken megválasztott szlovák, magyar és ukrán nemzetiségű képviselők lesznek. A lényegen azonban ez semmit nem változtatott, vagyis a bizottságot nem a nemzetiségek képviseleti szerveként, hanem az SZNT bizottságainak egyikeként, annak a nemzetiségi kérdésben illetékes kezdeményező és ellenőrző szerveként hozták létre, amely csupán a nevében különbözött a parlament többi bizottságától. Amíg a többi bizottság szlovákul a komisia megnevezést viselte, addig a Nemzetiségi Bizottság a výbor (Výbor SNR pre národnosti) megnevezést kapta.[58]

Az SZNT Elnökségének Nemzetiségi Titkársága az Elnökség és a Nemzetiségi Bizottság segédszakszerveként jött létre, feladatai közé pedig egyebek között az tartozott, hogy kidolgozza a Nemzetiségi Bizottság és az Elnökség javaslatait, előkészítse az SZNT törvényeit és határozati javaslatait, s alapanyagokat készítsen a bizottság tárgyalásaira. Az SZNT Elnökségének szeptember 23-i ülése a parlament szerveinek legközelebbi feladatait is megvitatta, s ennek során a Nemzetiségi Bizottságra bízta az SZNT által elfogadandó nemzetiségi törvény tervezetének az elkészítését, aminek a határidejét 1968. október végében, azaz a nemzetiségi alkotmánytörvény elfogadásának idejében állapította meg.[59]

Amíg a Nemzetiségi Titkárságot az SZNT Elnöksége saját hatáskörén belül is létrehozhatta, addig a Nemzetiségi Bizottság létrehozásához már a parlament plénumának a jóváhagyására volt szükség. A Nemzetiségi Bizottság létrehozására vonatkozó javaslat megtárgyalására és jóváhagyására az SZNT 1968. október 4-i ülésén került sor, az azonban nem zajlott zökkenőmentesen. Az egyik szlovák képviselő, Andrej Faglic – arra hivatkozva, hogy a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezete szerint a bizottságot csak az alkotmánytörvény elfogadása után lehetne létrehozni – már az ülés elején megpróbálta megakadályozni a javaslat napirendre tűzését, a testület azonban ennek ellenére a megtárgyalása mellett döntött.[60] Az SZNT Nemzetiségi Bizottságának létrehozására előterjesztett javaslat a következő volt:

 

A Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének javaslata

a Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottságának létrehozására

I.

A Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottsága

1. cikkely

A Szlovák Nemzeti Tanács Nemzetiségi Bizottságát (a továbbiakban csak bizottság) a Szlovák Nemzeti Tanács létesíti az SZNT Elnökségének javaslatára. A bizottságot a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzetiségileg vegyes választókerületekben megválasztott szlovák, magyar és ukrán nemzetiségű képviselői alkotják, továbbá az SZNT magyar és ukrán nemzetiségű nem képviselő tagjai.^[61]

2. cikkely

A bizottság a tagjai közül hattagú elnökséget választ, azonos számban a szlovák, magyar és ukrán nemzetiségű tagjaiból.

A bizottság elnöke az SZNT nemzetiségi képviselője, miközben – ha az elnök az egyik nemzetiség tagja – az alelnök a másik nemzetiség tagja.

3. cikkely

A bizottság a Szlovák Nemzeti Tanács kezdeményező és ellenőrző szerve a szlovákiai nemzetiségek életének kérdéseiben.

Kifejezésre juttatja a nemzetiségek érdekeit és biztosítja jogaik gyakorlását.

Gondoskodik a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségi politikája alapelveinek betartásáról Szlovákia területén, főleg azáltal, hogy

1. a) kezdeményező javaslatokat terjeszt az SZNT Elnöksége elé a nemzetiségek gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális élete kérdéseinek megoldására;
2. b) véleményt mond az SZNT szervei által javasolt intézkedésekről, amelyek kapcsolatban állnak vagy érintik Szlovákiának azokat a területeit, amelyeken jelentős mértékben élnek magyar vagy ukrán nemzetiségű polgárok;
3. c) felülvizsgálja az országos törvényeknek, a Szlovák Nemzeti Tanács törvényeinek és határozatainak s a nemzetiségek életét vagy az olyan területeket érintő más intézkedések gyakorlati végrehajtását, amelyeken túlsúlyban nemzetiségek élnek.
4. cikkely

A bizottság tevékenységében a Szlovák Nemzeti Tanács tárgyalási és munkarendjéhez, valamint az SZNT Elnöksége által jóváhagyott statútumhoz igazodik.

 

II.

Az SZNT Elnökségének Nemzetiségi Titkársága

1. cikkely

Az SZNT Elnökségének Nemzetiségi Titkársága az SZNT Elnökségének és az SZNT Nemzetiségi Bizottságának segédszakszerve.

Az SZNT Elnöksége Nemzetiségi Titkárságának nincs végrehajtó hatásköre.

A Szlovák Nemzeti Tanács illetékes szerveivel együttműködésben

1. a) szakmai és módszertani vonatkozásban kidolgozza a bizottság vagy az SZNT Elnökségének javaslatait;
2. b) előkészíti az SZNT törvényeinek és a Szlovák Nemzeti Tanács vagy az SZNT Elnöksége határozatainak illetékes javaslatait. A javaslatokat az SZNT Elnökségének megbízott tagja vagy a bizottság elnöke terjeszti az SZNT Elnöksége elé;
3. c) a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét figyelmezteti a törvények vagy a határozatok végrehajtásának hiányosságaira a túlnyomórészt nemzetiségek által lakott területeken;
4. d) alapanyagokat készít a bizottság tárgyalásaira;
5. e) tevékenységéről negyedévenként jelentést terjeszt az SZNT Elnöksége elé.
6. cikkely

Az SZNT Elnöksége Nemzetiségi Titkársága feladatainak teljesítése érdekében az összes szlovákiai állami és gazdasági szerv, valamint szervezet köteles a titkárság rendelkezésére bocsátani a szükséges alapanyagokat.

3. cikkely

Az SZNT Elnökségének Nemzetiségi Titkársága a szakemberek köréből ideiglenes munkacsoportokat létesíthet az egyes feladatok előkészítésére és ellátására.

4. cikkely

Az SZNT Elnökségének Nemzetiségi Titkársága szervezetileg a Szlovák Nemzeti Tanács Irodájának része.

5. cikkely

A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége hagyja jóvá az SZNT Elnöksége Nemzetiségi Titkárságának szervezeti felépítését és nevezi ki a titkárság vezetőjét.[62]

A javaslatot előterjesztő Ondrej Klokoč a bizottság létrehozásának szükségességét egyebek között azzal indokolta, hogy az az SZNT segítségére lehet annak a törvénynek az előkészítésében, amelynek meg kell határoznia, hogy mely képviseleti testületek és végrehajtó szervek mellett jöjjenek létre a nemzetiségi jogok érvényesítését biztosító szervek. Andrej Faglic a javaslat vitája során ismét a bizottság létrehozása ellen érvelt, mondván, hogy még nincs kidolgozva a statútuma, s leszögezte, hogy ezért nem is szavazhat a javaslatra. Egy további szlovák képviselő, a költő Vojtech Mihálik a bizottság személyi összetételét bírálta, azt mechanikusnak nevezte, s elsősorban azt kifogásolta, hogy miközben a Csemadok képviselői ott lesznek a bizottságban, a Matica slovenská nem kap benne képviseletet. Zárszavában Klokoč azzal vette védelmébe a bizottság összetételét, hogy magyar és ukrán nemzetiségű tagjai nem a kulturális szövetségeket képviselik, hanem azért kapnak benne helyet, mivel az SZNT választott képviselői vagy kooptált tagjai. A jelenlevő képviselők végül szavazattöbbséggel – négy ellenszavazattal – megszavazták a Nemzetiségi Bizottság létrehozására vonatkozó javaslatot.[63]

A 33 fős Nemzetiségi Bizottságban az SZNT 14 magyar és 6 ukrán/ruszin nemzetiségű képviselője és tagja mellett a vegyes nemzetiségi összetételű választókerületekben megválasztott 12 szlovák és egy cseh nemzetiségű képviselő is helyet kapott.[65] A bizottság tagjainak jegyzékét, nemzetiségét, foglalkozását, párthovatartozását, valamint választókerületét az 1. táblázat tartalmazza.

Az SZNT által elfogadott alapelvek szerint a Nemzetiségi Bizottság élére elnököt, alelnököt és hatfős elnökséget kellett választani, amelyben azonos számban kapnak képviseletet a bizottság szlovák, magyar és ukrán/ruszin nemzetiségű tagjai. Az elnökség tagjainak és vezetőinek megválasztása a bizottság alakuló ülésének a feladata volt, mindezeket a döntéseket azonban előzetesen a szlovák pártvezetésnek is jóvá kellett hagynia.

Ondrej Klokoč a Nemzetiségi Bizottság elnökére, alelnökére, elnökségi tagjaira és a Nemzetiségi Titkárság vezetőjére vonatkozó javaslatot 1968. október 18-án terjesztette az SZLKP KB Elnöksége elé jóváhagyásra. A javaslat a Nemzetiségi Bizottság elnökévé Fábry Istvánt, alelnökévé Petro Dupejt, további elnökségi tagjaivá Faraga Ferencet, Anna Hirkát, Ján Janíkot és Ernest Križant, a Nemzetiségi Titkárság vezetőjévé pedig Tolvaj Bertalant, a királyhelmeci általános műveltséget nyújtó középiskola igazgatóját javasolta.[67] Az SZLKP KB Elnökségének október 21-i ülése azonban a Klokoč által előterjesztett javaslatokat csak részben hagyta jóvá. A Nemzetiségi Bizottság elnökére és alelnökére, valamint a Nemzetiségi Titkárság vezetőjére előterjesztett javaslattal egyetértett, a Nemzetiségi Bizottság elnökségének többi tagjáról viszont nem határozott.[68]

Tolvaj Bertalan kinevezését a Nemzetiségi Titkárság élére a Csemadok kezdeményezte, amely a Klokoč és a szövetség vezetése közötti 1968. július 30-i megállapodás alapján, Elnökségének augusztus 2-i és Központi Bizottsága augusztus 3-i döntése értelmében őt javasolta a titkárság vezetőjévé.[69] Kinevezése a szlovák pártvezetés általi jóváhagyásának másnapján, október 22-én meg is történt, amikor is Klokoč közölte a nála látogatást tevő Tolvajjal, hogy azonnali hatállyal megbízza a Nemzetiségi Titkárság vezetésével.[70] Október 23-án az SZNT Elnöksége is határozatot hozott a titkárság vezetőjének kinevezéséről,[71] amely ezt követően hivatalosan november 1-én kezdte meg a tevékenységét.

A Nemzetiségi Bizottság alakuló ülését 1968. október 23-ára hívták össze. Ezen Fábry Istvánt megválasztották a bizottság elnökévé, Petro Dupejt pedig alelnökévé, s jóváhagyták a bizottság munkatervét is,[72] elnökségének tagjait azonban a pártvezetés jóváhagyásának hiányában egyelőre nem választották meg. Erre közel másfél hónap elteltével, a bizottság december 3-i második ülésén kerítettek sort, amikor a bizottság hatfős elnökségébe – nyilván a pártvezetés jóváhagyásával – Fábry és Dupej mellett beválasztották Dobos Lászlót, Mihajlo Mindost, Štefan Ferenceit és Ján Janíkot.[73] Fábry István bizottsági elnökké jelölésének és választásának a hátterét nem ismerjük. Meglehet, csupán az állt mögötte, hogy a magyar nemzetiségű képviselők közül egyedül ő rendelkezett tapasztalattal parlamenti bizottság vezetése terén.[74] Nem zárható ki ugyanakkor teljességgel bizottsági elnökké tételének az a magyarázata sem, hogy az SZLKP Husák-féle új vezetése a demokratizálási folyamat hívének korántsem nevezhető Fábryra már ekkor a szovjetbarát irányzat potenciális szövetségeseként tekintett.

A Nemzetiségi Bizottság létrehozását, abban a formában, ahogyan az megtörtént, a Csemadok és a szlovákiai magyar értelmiség hatalmas csalódásként élte meg. Ezt a csalódottságot tükrözte a Hét szerkesztősége által szervezett beszélgetés is, amely során Bertha Géza és Gyönyör József jogászok, utóbbi a Nemzetiségi Titkárság későbbi munkatársa, Csanda Sándor irodalomtörténész, Hamar Kálmán történész és Kardos István szociológus mondott véleményt a Nemzetiségi Bizottságról és a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetéről.

A bizottságnak ezt a formáját valamennyien elhibázottnak, illetve csupán ideiglenes megoldásnak tartották mindaddig, amíg meg nem alakulnak a végleges, önálló nemzetiségi szervek. Amint azt Csanda Sándor kifejtette, az SZNT határozata ellentmond mind az alkotmánytörvény-javaslatnak, mind pedig Gustáv Husáknak a Csemadok KB szeptemberi ülésén tett ígéretének. Gyönyör József és Hamar Kálmán annak az aggodalmának adott hangot, hogy a közös szervek létrehozása lényegében a meglevő helyzetet konzerválja, s az a veszély fenyeget, hogy nem lehet majd önálló magyar és ukrán nemzetiségi szerveket létrehozni. Csanda szerint a Nemzetiségi Bizottság megmaradhatna egyszerű parlamenti bizottságnak, a nemzetiségi önigazgatást pedig az SZNT nemzetiségi kamarájának létrehozásával vagy pedig egy Magyar Nemzetiségi Tanács megválasztásával lehetne biztosítani. Ugyanezen az állásponton volt Kardos István, aki szerint a magyar politikai képviseleti testület szerepét a Magyar Nemzetiségi Tanács tölthetné be.[75]

Meglehetősen negatív véleményt fogalmazott meg a Nemzetiségi Bizottságról az orvos Janics Kálmán is, aki a prágai tavasz idején számos tényfeltáró írást publikált a magyar kisebbség történelméről és helyzetéről. A Hét című hetilapban megjelent egyik írásában arra mutatott rá, hogy a Nemzetiségi Bizottságnak ez a formája nem biztosítja a nemzetiségi önigazgatást, ráadásul ellentétben áll a nemzetiségi alkotmánytörvény-javaslat 2. cikkelyének 2. bekezdésével is, amely szerint a nemzetiségi szervek biztosítják a nemzetiségek számára „sajátos érdekeik önálló eldöntését”. Janics szerint ezért csakis olyan nemzetiségi szervek fogadhatóak el, amelyeknek magyar nemzetiségű tagjaik vannak és az alkotmánytörvény értelmében alkalmasak sajátos érdekeik önálló eldöntésére.[76]

A nemzetiségi önigazgatás elvét azonban végül nemcsak a Nemzetiségi Bizottság létrehozása során nem tartották meg, hanem a nemzetiségi alkotmánytörvény előkészítésének záró szakaszában kiiktatták magából a jogszabályból is. Az október elején nyilvános megvitatás céljából közzétett alkotmánytörvény-javaslathoz rendkívül sok észrevétel érkezett, amíg azonban a nemzetiségek által megfogalmazott javaslatok a nemzetiségi jogok bővítését szorgalmazták, addig a Matica slovenská, a különböző szlovák és cseh intézmények és szervezetek, vagy akár magánszemélyek beadványai általában amiatt fejezték ki az aggodalmukat, hogy a jogszabály a nemzetiségek számára túlzott jogokat kíván biztosítani.

A pro és kontra észrevételek egy része az alkotmánytörvény-javaslat preambulumába foglalt nemzetiségi önigazgatás elvére és a 2. cikkely 2. bekezdésére vonatkozott. A Szlovák Írók Szövetsége magyar tagozatának 1968. október 13-i keltezésű nyilatkozata például a saját nemzetiségi szervek nélküli önigazgatást látszat-önigazgatásnak nevezte, s megfogalmazta azt a kérést, hogy a törvényjavaslatban „rögzítsék azoknak az önálló nemzetiségi szerveknek a szükségét, amelyek a nemzetiségi önigazgatást kifejezik és gyakorolják”.[77]

A KSZUT KB október 14-i észrevételei szintén hiányolták, hogy a tervezet 2. cikkelyének 2. bekezdése nem konkretizálja a létrehozandó nemzetiségi szerveket, s bírálták annak a „nemzetiségi jogok érvényesítését” biztosító „külön szervekre” utaló megfogalmazását is. Ez a KSZUT szerint arra enged következtetni, hogy a nemzetiségek saját ügyeiket nem saját maguk, hanem csupán e külön szerveken keresztül fogják tudni intézni. Tisztázatlannak tartotta végül az ukrán kulturális szövetség azt is, hogy ezeket a „külön szerveket” kinevezés vagy pedig demokratikus választások útján hozzák-e létre.[78]

A föderatív és a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetével kapcsolatban 1968. október 18-ig csak az SZNT Irodájába összességében 764 beadvány érkezett,[79] de természetesen nagy számban intéztek beadványokat a Cseh Nemzeti Tanácshoz, a Nemzetgyűléshez, valamint más állami és pártszervekhez is. A nemzetiségi alkotmánytörvényhez hozzászóló szlovák beadványok, mint például a Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézetének vagy a Matica slovenská állásfoglalása,[80] általában a nemzetiségek hivatalos nyelvhasználati jogának és az anyanyelvi művelődés jogának korlátozását, valamint a cseh és szlovák nyelv hivatalos államnyelvvé nyilvánítását sürgették, de voltak, amelyek aggodalmukat fejezték ki a nemzetiségi önigazgatás alkotmányba foglalása miatt is.

A kormány 1968. október 18-án még a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetének október elején közzétett eredeti változatát terjesztette a Nemzetgyűlés elé megvitatása.[81] A társadalmi vita, a nemzetiségek számára biztosítandó túlzott jogok miatti aggodalom ugyanakkor a jogszabály parlamenti bizottsági tárgyalásaira is begyűrűzött. Vojtech Mader, a szlovák igazságügyi megbízott helyettese például már a Nemzetgyűlés Kulturális, Külügyi és Egészségügyi Bizottságának október 15-i együttes ülésén elutasította, hogy a nemzetiségi szerveknek önálló döntési joguk legyen, véleménye szerint csupán kezdeményező és ellenőrző szereppel kellene rendelkezniük.[82] Miután október 22-én a Nemzetgyűlés Alkotmányjogi Bizottságának kibővített ülésén is komoly aggodalmakat fogalmaztak meg az alkotmánytörvény-tervezettel kapcsolatban, a jelen levő Peter Colotka miniszterelnök-helyettes ígéretet tett az észrevételek figyelembe vételére és a javaslat átdolgozására.[83] Számos kifogást emelt az alkotmánytörvény tervezetével szemben az SZNT Elnöksége is, amely a 2. cikkely 2. bekezdésében szintén a nemzetiségi szervek önálló döntési jogát kifogásolta.[84]

A Csemadok KB a kormány végleges döntése és az alkotmánytörvény nemzetgyűlési elfogadása előtt még egy utolsó kísérletet tett a jogszabály módosításának megakadályozására. A KB október 20-i galántai ülésén kiállt a jogszabály október elején közzétett tervezete mellett, s a Ludvík Svoboda köztársasági elnökhöz intézett levelében, amelyet Jan Smrkovskýnak, a Nemzetgyűlés elnökének is megküldött, azt kérte, hogy „a Nemzetgyűlés a nemzetiségek jogait illetően olyan alkotmánytörvényt fogadjon el, mely a legtökéletesebben biztosítja a nemzetek és a nemzetiségek, a köztársaság építőinek és alkotóinak egyenjogúságát”.[85]

A tervezettel szembeni ellenvetések végül mégis elérték a céljukat, s a jogszabály szövegét végleges változatának kidolgozása során a nemzetiségek számára hátrányos módon módosították. A nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetének végleges szövegét a kormány 1968. október 24-én már ebben a módosított formában hagyta jóvá és terjesztette a Nemzetgyűlés elé.[86] A módosítás a tervezetnek „a nemzetiségi jogok érvényesítését” biztosító szervekre vonatkozó részét annyiban érintette, hogy kimaradt belőle a „sajátos érdekeik önálló eldöntését” szavatoló kitétel, maga a bekezdés pedig a 2. cikkelyből átkerült az 5. cikkelybe. Kimaradtak a módosított jogszabályból a nemzetiségek önigazgatását, gazdasági és kulturális egyenjogúságát és az államhatalom gyakorlásában való egyenjogú részvételét szavatoló részek is. Nyelvük hivatalos érintkezésben való használatának lehetőségét az általuk lakott területre korlátozták, az arányos helyett pedig a „megfelelő” képviselethez való jogukat rögzítették, amit ráadásul a végrehajtó szervek mellőzésével a választott szervekre szűkítettek.

A módosítások ellen Szabó Rezső, a Csemadok vezető titkára személyesen is megpróbált szót emelni. Előzetesen ígéretet kapott arra, hogy részt vehet a kormány október 24-i ülésén, erre azonban végül mégsem nyílt lehetősége. Ezt követően a Nemzetgyűlés Alkotmányjogi Bizottságának október 25-i kibővített ülésén tett kísérletet a nemzetiségek véleményének tolmácsolására, amely során azt kérte, hogy a módosításokat jóváhagyásuk előtt vitassák meg a nemzetiségek képviselőivel is.[87] Próbálkozása azonban nem járt érdemi eredménnyel, s az Alkotmányjogi Bizottság, majd a Nemzetgyűlés Elnökségének ugyanaznapi ülése a nemzetiségi alkotmánytörvény módosított változatát lényegében az előterjesztett formában hagyta jóvá.[88]

A Nemzetgyűlés a nemzetiségi alkotmánytörvényt végül 1968. október 27-én, a föderációs alkotmánytörvénnyel egy időben, annak mintegy kiegészítéseként fogadta el.[89] A 144/1968. számú nemzetiségi alkotmánytörvény 5. cikkelye, amely kilátásba helyezte az alkotmánytörvényt konkretizáló végrehajtási törvények, valamint olyan nemzeti tanácsi törvények kidolgozását, amelyek meghatározzák, hogy mely képviseleti testületek és végrehajtó szervek mellett létesüljenek nemzetiségi, pontosabban „a nemzetiségi jogok érvényesítését” biztosító szervek, a következőképpen fogalmazott:

 

(1) Ezt az alkotmánytörvényt a Szövetségi Gyűlés törvényeivel és a nemzeti tanácsok törvényeivel hajtják végre.

(2) A nemzeti tanácsok törvényei egyben meghatározzák, mely képviseleti testületek és végrehajtó szervek mellett létesülnek olyan szervek, amelyek biztosítják a nemzetiségi jogok érvényesítését.[90]

 

A nemzetiségek kárára módosított nemzetiségi alkotmánytörvényt, akárcsak korábban a korlátozott jogkörű ún. nemzetiségi szerveket, bár a korábbiakhoz képest kétségtelenül előrelépést jelentett, a kisebbségi magyar értelmiség csalódással fogadta. A Csemadok vezetése ennek ellenére továbbra is bízott benne, hogy – elsősorban a nemzetiségi alkotmánytörvény végrehajtási törvényei és az alkotmánytörvényből kimaradt tételeknek a végrehajtási törvényekbe való belefoglalása révén – sor kerülhet egy új és valóban működő nemzetiségpolitikai modell kialakítására. Ezt a reményt tükrözte a Csemadok KB 1968. december 14–15-i ülése, illetve az azon elfogadott nyilatkozat, amely szerint „bár az alkotmánytörvény adós maradt a nemzetiségeket megillető, a CSKP akcióprogramjában leszögezett elvek következetes érvényesítésével, ennek ellenére olyan vívmány, mely a magasabb szintű társadalmi kibontakozás alapjául szolgálhat”. A nyilatkozat az alkotmánytörvényből kimaradt, s a jövőben pótlandó tételek között sorolta fel egyebek között a nemzetiségeknek azt a jogát, hogy a sajátos nemzetiségi kérdésekben önállóan és az önigazgatás elvei alapján dönthessenek.^[91]

A nemzetiségi alkotmánytörvényről a Nemzetiségi Bizottság és a Nemzetiségi Titkárság vezetői is kifejtették a véleményüket. A Vasárnapi Új Szóban megjelent nyilatkozatában Fábry István, Petro Dupej és Tolvaj Bertalan egyaránt felemás érzésekkel reagált az alkotmánytörvényre, s bár létrejöttét pozitívan értékelték, nem titkolták, hogy többet vártak tőle, egyúttal felhívták a figyelmet realizálásának várható nehézségeire is.[92]

Azon szervek egyike, amelyeknek a nemzetiségi alkotmánytörvény realizálásában, végrehajtási törvényeinek, köztük a nemzetiségi szervekről szóló törvény kidolgozásában közre kellett volna működniük, az SZNT Nemzetiségi Bizottsága volt. A bizottság e téren kifejtett tevékenységének bemutatása már nem tartozik tanulmányunk feladatai közé, annyit azonban feltétlenül rögzítenünk kell róla, hogy bár nem a nemzetiségek képviseleti szerveként, hanem egyszerű parlamenti bizottságként jött létre, 1968 őszén nagy ambíciókkal látott munkához. Kezdeti lendülete azonban a visszarendeződés előrehaladtával megtört. A Husák-féle normalizációs rezsim pedig végül nemcsak a nemzetiségi alkotmánytörvény végrehajtási törvényeinek elfogadását akadályozta meg, nem tartotta be magát az alkotmánytörvényt sem és a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó szerveket is sorra leépítette.

Források és irodalom

Levéltári források

Archiv Poslanecké sněmovny Parlamentu České republiky, Praha

fond: Národní shromáždění ČSSR – IV. volební období 1964 – 1968

 

Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja

fond: Csemadok irattára

fond: Gyönyör József iratai

fond: Nemzetiségi Tanács

fond: Szabó Rezső iratai

 

Národní archiv České republiky, Praha

fond: Úřad předsednictva vlády 1968

fond: Ústřední výbor Komunistické strany Československa, 00/13, XIII. sjezd KSČ 31. 5. – 4. 6. 1966

fond: Ústřední výbor Komunistické strany Československa, 02/1, Předsednictvo 1962 – 1966

fond: Ústřední výbor Komunistické strany Československa, 10/5, Ideologická komise 1958-1968

 

Slovenský národný archív, Bratislava

fond: Predsedníctvo Slovenskej národnej rady – uznesenia, zasadnutia 1960-1968

fond: Ústredný výbor Komunistickej strany Slovenska, Predsedníctvo

fond: Ústredný výbor Komunistickej strany Slovenska, Zjazdy, konferencie

Jogforrások

Sbírka zákonů Československé socialistické republiky 1968

Forráskiadványok

Stenografická správa o schôdzkach Slovenskej národnej rady 1968

Korabeli sajtó

Głos Ludu (Karviná) 1968

Hét (Pozsony) 1968

Matičné čítanie (Turócszentmárton) 1968

Нове життя (Eperjes) 1968

Prager Volkszeitung (Prága) 1968

Pravda (Pozsony) 1968

Rudé právo (Prága) 1968

Új Szó (Pozsony) 1968

Vasárnapi Új Szó (Pozsony) 1968

Szakirodalom

Felcman, Ondřej a kol. 2000. Vláda a prezident. Období pražského jara (prosinec 1967 – srpen 1968). Praha–Brno, Ústav pro soudobé dějiny AV ČR–Nakladatelství Doplněk /Prameny k dějinám československé krize 1967 – 1970. Díl 8/1. sv./

Nowak, Krzysztof 2012. Mniejszości narodowe w Czechosłowacji wobec Praskiej Wiosny. In Machnik, Jan– Stawowy-Kawka, Irena (red.): Prace Komisji Środkowoeuropejskiej PAU. T. XX. Kraków, Polska Akademia Umiejętności, 39–62. p.

Petráš, René 2007. Menšiny v komunistickém Československu. Právní a faktické postavení menšin v českých zemích v letech 1948 – 1970. Praha, Eurolex Bohemia.

Popély Árpád 2008. 1968 és a csehszlovákiai magyarság. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet /Fontes Historiae Hungarorum, 3./

Rákoš, Elo–Rudohradský, Štefan 1973. Slovenské národné orgány 1943 – 1968. Bratislava, Slovenská archívna správa /Edícia Dejiny správy, 1/

Slovenská národná rada v IV. volebnom období 1964. Bratislava, Kancelária Slovenskej národnej rady.

Šutaj, Štefan 2016. Národnostné práva na prelome 60. – 70. rokov 20. storočia. Príklad postavenia maďarskej menšiny. In Tížik, Miroslav–Kmeť, Norbert (eds.): Príliš ľudská tvár socializmu? Reforma zdola a okolnosti reformného procesu v Československu 1968. Bratislava, Sociologický ústav SAV /Edícia Analýzy/, 109–148. p.

Šutaj, Štefan 2018. Príprava ústavného zákona o postavení národností v roku 1968. In Tokárová, Lucia–Pavlovič, Richard (eds.): Na ceste k slovenskej štátnosti. Bratislava, Ministerstvo vnútra Slovenskej republiky, odbor archívov a registratúr sekcie verejnej správy, 240–264. p.

Szabó Rezső 2004. A Csemadok és a Prágai Tavasz. Beszélgetések, cikkek, előadások, dokumentumok. Pozsony, Kalligram.

Szarka László 2016. A multietnikus nemzetállam. Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában 1918–1992. Dunaszerdahely–Pozsony, Kalligram.

Žatkuliak, Jozef 1996. Federalizácia československého štátu 1968 – 1970. Vznik česko-slovenskej federácie roku 1968. Praha–Brno, Ústav pro soudobé dějiny AV ČR–Nakladatelství Doplněk /Prameny k dějinám československé krize 1967 – 1970. Díl 5/1. sv./

Zvara, Juraj 1972. A CSKP nemzetiségi politikája a szocializmus építésének időszakában és a további feladatok. In Csanda Sándor (összeáll.): Közös hazában. Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről. Bratislava, Pravda, 5–82. p.