Kurimay Anita: Meleg Budapest 1873–1961. Fordította Béres-Deák Rita. Budapest, Park Könyvkiadó, 2022, 408 p.

Kurimay Anita monográfiája eredetileg angolul jelent meg 2020-ban a The University of Chicago Press kiadásában. A monográfia a magyar szexuálpolitika-történet és másságkutatás egyik alapművének számít. Budapest nagyvárosi jellegének kialakulásával párhuzamosan vált a meleg szubkultúra meghatározó tényezőjévé. Ez a bonyodalmas emancipációs folyamat, a homoszexualitás jogi szabályozásának a büntethetőség felszámolásáig tartó időszaka a könyv fő tárgya, de a másság sokféle diskurzusban megképződő alakváltozatai ugyancsak a kutatás részét képezték, mint a szexualitás, a hatalom és a politika viszonyrendszere. Az egyik legizgalmasabb felismerés az, hogy az illiberális rezsimek nem automatikus ellenségei a meleg közösségnek, hanem a tűréshatárok a politikai manipuláció aktuális szükségleteihez igazodva formálódnak. A fogalmi tisztázás, az orvosi, jogi, bölcseleti-etikai diskurzus alakulástörténete ugyancsak alapvető fontosságú, hiszen a beszédmódteremtés fogalmi apparátus nélkül elképzelhetetlen. Guthi Soma Homoszexuális szerelem című, 1908-ban publikált krimije jó kiindulópont a Budapest meleg szubkultúrájáról alkotott előítéletek feltérképezésének, noha Guthi meglehetősen empatikus szerző, kora haladó orvostudományi elképzelésekkel is tisztában van, Tuzár detektív például Krafft-Ebinget és Ulrichsot is idézi. A krimi nem az egyetlen műfaj, melyben a téma megjelenik: számos szatirikus cikk, bűnügyi beszámoló, szenzációhajhász írás, emancipációs törekvéseket megfogalmazó dokumentum kerül elő. A könyv időkerete Budapest egyesítésétől (1837) a férfi homoszexualitás büntethetőségét megszüntető, 1961-es törvény elfogadásáig terjed. Egy speciális városszociográfia is kibontakozik a szemünk előtt: a szerző ráadásul amellett is érvel, hogy a melegek meghatározó szerepet játszottak Budapest modern nagyvárossá alakulásában, hiszen a nem normatívnak ható szexualitás szabályozásának igénye „összekapcsolódott a magyar államépítéssel”, a modernizációval és a népességszabályozás korabeli európai paradigmáival. Az első fejezet a homoszexualitás helyzetét elemzi a modern büntető törvénykönyvek tükrében, illetve a melegek nyilvántartására kidolgozott listázás intézményének kialakítását követi nyomon. A Csemegi-kódexként ismert, 1878-ban megalkotott törvénykönyv java része 1961-ig hatályban maradt. Ez a törvénykönyv (pl. Franciaországgal, Hollandiával vagy Olaszországgal szemben) büntethetővé tette a felnőtt férfiak közti beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot is. A nyilvántartásba vett homoszexuálisok adatainak elemzése különleges: a legtöbb nyilvántartásba vett személy gyári munkás, napszámos és háziszolga, majd a kereskedők és ügynökök következnek. A dekriminalizálásért folyó harcok egyik bástyája a Huszadik Század című társadalomtudományi folyóirat volt.

A második fejezet Tábori Kornél és Székely Vladimir oknyomozó újságírók írásait elemzi a sztereotípiák, a szubkultúra-építés, a kódok, a manipulatív botrányretorika szempontjából. A bűnös Budapest című könyvsorozat számos esttanulmányt tartalmaz, ahogy a Beteg szerelem című munka is, mely Kragujevics Spázó bűnügyét állítja középpontba. A szép Kragujevics homoszexuális férfiakkal tartatta ki magát, majd lopás, fajtalanság és gyilkosság miatt ítélték el. A munka összemossa a homoszexualitás biológiai és büntetőjogi-etikai aspektusait, sajátosan képzeli el e kapcsolatok életkori viszonyait, belső dinamikáját, kettős stigmatizációs gyakorlatot alakít ki, mely alapvető narratívává válik. A fiatal férfiakat rendszerint infantilizálták, hogy az idősebb csábítót démonizálhassák, a kapcsolatot rendre anyagi érdekűnek állították be. Ugyanakkor gyakran hangsúlyozták az empátiát is, amennyiben művészekről vagy a társadalmi elit tagjairól derült ki másságuk. Meglepő, hogy már a 20. század elején létrejön egy formális homoszexuális szövetség, hogy meleg klubok működnek, hogy jelentős nemzetközi információcsere zajlik. Ebben a fejezetben kapott helyet a korabeli homoszexuális prostitúció helyzetének elemzése is, mely nemegyszer zsarolási ügyek forrásává is vált. A leszboszi szerelem kevéssé látványos, de pl. Nagy Irma Sötét bűnök című könyve ezt a világot is bemutatja. Tábori Kornél és Székely Vladimir széles körben olvasott munkáinak másságnarratívája irodalmi szempontból is fontos, hiszen Krúdy Gyula vagy Szép Ernő is támaszkodik a szerzőpáros leírásaira.

A harmadik fejezet a Tanácsköztársaság idején kibomló másságdiskurzust mutatja be a Kísérleti Kriminológiai Osztály működésén keresztül. A pszichoanalízis kulcsszerepbe kerül. Kurimay Fekete Gyula esetének dokumentumait elemzi, akit szexuális szolgáltatás felajánlása közben egy álruhás detektív buktatott le. Ebben a beszédmódban a szexuális normától való elkanyarodás a múltbeli társadalmi traumák következményeként jelenik meg, a szexualitás elváltozását környezeti tényezők befolyásolják, ezért nem büntethető. Fekete számára tehát megfelelő kezelést írtak elő, hogy az új szocialista társadalom teljes jogú tagja lehessen. Kurimay megjegyzi, hogy a kommunista megközelítés hosszú távon szűkebb teret adott volna a szexuális másságnak, mint pl. a Horthy-korszak, mely ugyan tabusította a homoszexualitást, az mégis szubkulturális virágzásnak indult.

A következő rész témája Zichy Rafael gróf válópere, illetve Tormay Cécile és Pallavicini Eduardina botránya. Az első per lényege, hogy Zichy gróf megvádolta a feleségét, hogy „természetellenes” viszonyt folytat a jeles írónővel, a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Elnökével. Tormay és Pallavicini 1918-ban együtt alapították a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét. A per egyik fő eleme volt a potenciális szexuális kapcsolat bizonyítása a két nő között: ezt a személyzet vallomásai alátámasztani látszottak (a gróf és személyzete a kukkolás, a mikrofonos lehallgatás eszközeivel is éltek). Tormay noha a konzervatív nőkép hirdetője volt, nem teljesítette be a maga által magasztalt nőideált: önálló és gyermektelen maradt, markáns közéleti szerepet vállalt, azaz kifejezetten „férfias” jelenségnek számított. A személyzet vallomásai alapján Tormay szinte agresszív leszbikus hírében állt, akiről köztudottak voltak a vonzalmai, ráadásul a személyzet nőtagjaival is feltételezhető viszonyai voltak. A személyzet vallomásaiban részint elképesztő nyíltság, részint elképesztő tájékozatlanság és inkoherencia mutatkozik. 1924-ben Tormay perelte be a grófot és négy alkalmazottját hamis eskü és rágalmazás címén. A perbe maga Horthy is beleszólt. Az ő nyomására a bíróság a grófot másfél év börtönre ítélte, melyet végül tizennégy napi fogházbüntetésre módosítottak. Tormay és Pallavicini, a két kifinomult lelkű, közéleti célokért együtt munkálkodó nő viszonya a sajtóban szexualitásmentes, mély érzésű, ártatlan barátsággá változott át. Zichy grófné és az írónő nevét hatalmi eszközökkel sikerült tisztára mosni. A per anyagának lényegi részét eltüntették a bírósági nyilvántartásokból. Ugyancsak a Horthy-korszakkal foglalkozik a következő fejezet is, melynek tanulsága, hogy a konzervatív kurzus ellenére a férfi homoszexuális szubkultúra virágzásnak indult és „melegbarát” intézmények is létrejöttek, a rendőrség pedig a privát szférában zajló viszonyokra nem figyelt oda különösebben. Az eugenetika felbukkanása kialakította azt a vélekedést, hogy a heteroszexualitás helyreállítható, a fasizmus térhódítása miatt 1941-től a másság üldözötté, tolerálhatatlanná vált, a Hadtörténeti Levéltár egyik dokumentuma pedig a budapesti homoszexuálisok jegyzékén szereplő férfiakat munkaszolgálatra kötelezi, ám ezt a honvédelmi minisztérium nem támogatta, mivel „a hadseregben az antiszemitizmus erősebb volt a homofóbiánál”. Homoszexuális hadtestet sem akartak létrehozni, mivel az a sereg megítélését veszélyeztette volna. Kurimay elemzi a Nyilaskeresztes Párt népesedéspolitikáját, majd az államszocialista Magyarország korszakára tér át. A szexualitás helyét vizsgálja meg az ötvenes évek ideológiájában, kitér a nemek egyenlőségének alkotmányos deklarálására, az abortusz legalizálására. A homoszexualitást a korábbi uralkodó osztály erkölcsi és testi degenerálódásának maradványaként kezelték, mely szemben áll az szocializmust építő osztályideállal, de még akár meg is ronthatja a szocialista erkölcsöket. A kémkedés és a másság összekapcsolása mind a nyugati, mind a szocialista társadalmi berendezkedésben működő stigmának számított. Az „új szocialista férfi” eszményével összeegyeztethetetlen személyek bírósági pereibe is bepillantást nyerhetünk: a homoszexuális hajlam megváltoztathatónak tűnt, motiváló erőnek pedig a börtönbüntetés, a pénzbírság, a városból való kitiltás vagy egy-egy bejegyzés az erkölcsi bizonyítványba szolgált. A felismerés, hogy ezek az eszközök kevéssé hatékonyak, egyre inkább előirányozta a dekriminalizálást, hiszen a homoszexualitás társadalmi szempontból veszélytelen, nem fertőző, a heteroszexuálisok pedig eleve averzióval viseltetnek iránta, tehát önmagát bélyegzi meg. Ugyanakkor felmerültek a gyógyíthatóság különféle aspektusai és lehetőségei is, de ezek a törekvések is kudarccal vagy áleredményekkel végződtek.

A homoszexuálisok ügynöki beszervezéséről is képet kapunk, a titkosszolgálat manipulatív hadműveleteit példázza egyebek közt a Fekete Holló és az Apostolok fedőnevű akció analitikusabb bemutatása. A könyv epilógusa a meleg múlt eltorzult emlékezetpolitikájára hívja fel a figyelmet, illetve a másságdiskurzus aktuális vonatkozásaira is kitér.