Adalék a (cseh)szlovákiai magyar tudományosság megszervezéséhez

Ismeretesek azok a komoly erőfeszítések, amelyeket korán elhalt irodalomkritikusunk, művelődéstörténészünk, irodalom- és művelődésszervezőnk, az idén hatvanöt éve született és tíz éve elhalálozott Zalabai Zsigmond tett a (cseh)szlovákiai magyar irodalmi, szellemi és közélet minőségesebbé, sokrétűbbé és lendületesebbé tételéért, valamint az 1970-es évek elején csak egymástól elszigetelt elemeiben meglevő, általános helyzetét nézve kezdetleges, megfelelő intézmények nélküli állapotban leledző tudományosság megszervezéséért, működtethető struktúrája megalapozásáért. S természetesen köztudottak azok az eredmények is, melyeket e törekvéseivel, az 1970–1980– 1990-es éveken átívelő, közel három és fél évtizedes munkásságával elért. (A helyzetet jellemzi, hogy a csehszlovákiai magyar lapok, folyóiratok közül legfőképpen a már címével is az irodalmiságot hangsúlyozó folyóirat, az Irodalmi Szemle vállalkozott – és nemcsak a tudományosság vonatkozásában, hanem egyéb területeken is – a csehszlovákiai magyar szellemi-művészeti élet akkorra már egyértelműen egészségtelen és visszahúzó irodalomközpontúságának felszámolásához. Rajta kívül még a Csemadok Központi Bizottságának, illetve lapjának, a Hétnek voltak még ilyen törekvései.) Részletesen összefoglalja és elemzi Zalabai ezen elgondolásait és erőfeszítéseit Filep Tamás Gusztáv róla írt, két kiadást is megért monográfiája (Zalabai Zsigmond, 1998 és Zalabai Zsigmond 1948–2003, 2004), felsorolva azokat a munkáit is – önálló és társszerzős műveit, valamint szerkesztéseit, összeállításait –, melyek pontos képet adnak erről a nem mindig egyenes vonalú, s társadalmilag meglehetősen hepehupás terepen, buktatók során át vezető útról. Írónk szerkesztői-szervezői munkásságának zöme tudvalevően az 1968 utáni husáki posztsztálinista visszarendeződés két évtizedére esik, ami egyrészt ugyan erősen meghatározta annak kereteit, másrészt viszont újabb és újabb feladatokat jelölt ki számára a csehszlovákiai magyarság azonosságtudatának és integritásának erősítése, másfelől pedig differenciáltságának és világra nyitottságának tágítása terén. Mindezekkel összefüggésben szerkesztői munkásságának szerves részét képezi tudományszervezői programja, tevékenysége is. Egyetérthetünk monográfusával, Filep Tamás Gusztávval, aki szerint „Zalabai célja az élő tudományágak szakszerűbb működtetése, komplex tudományos élet megszervezése – beleértve ebbe a szociológiát, statisztikát, demográfiát is –, s a nyert adatok közkinccsé tétele egy állapotát tudatosító és lehetőségeit kereső néptöredék számára”. A korabeli csehszlovákiai magyar írásbeliség 1970-es évek eleji „szerkezeti arányainak átalakítására” (Filep Tamás Gusztáv) irányuló törekvései, melyeknek első nyomait az Irodalmi Szemle Zalabai által kezdeményezett és szerkesztett 1974-es és 1975-ös tájszámaiban, valamint az ugyancsak általa összeállított A Csallóköztől a Bodrogközig című 1977-es szöveggyűjteményben kell látnunk, s tulajdonképpen az Új Mindenes Gyűjtemény című társadalomtudományi évkönyvsorozat ugyancsak neki köszönhető, ekkor már a Madách Könyvkiadó szerkesztőjekénti megszervezésével és elindításával érnek be első ízben.

E kiadványsorozatnak, melynek 1981 és 1993 között összesen tíz kötete jelent meg, s amely a csehszlovákiai magyar tudományosság és a csehszlovákiaimagyarság-kutatás megszervezésének és differenciálódásának, ha nem is egyedüli, de egyik legfontosabb és annak legkomolyabb eredményeit összefogó fórumává nőtte ki magát, Zalabai csupán az első kötetét jelzi összeállítóként. A kötet nyilvánvalóan az összeállítótól származó nyúlfarknyi fülszövege, utalva az 1789–1792 közt Komáromban megjelent, Péczely József szerkesztette „első magyar népszerű tudományos folyóirat”, a Mindenes Gyűjtemény kötelező hagyományára, az Új Mindenes Gyűjteményt olyan, „szlovákiai magyar szerzők társadalomtudományi dolgozatait tartalmazó évkönyvként” határozza meg, mely „elsőként vállalkozik arra, hogy fórumot biztosítson az önismeretünket gazdagító tudományosságnak, a szülőföldünk valóságát vizsgáló történelmi, helytörténeti, művelődés- és gazdaságtörténeti tanulmányoknak, a nemzetiségünk néprajzával, demográfiájával, szociológiájával foglalkozó dolgozatoknak”. A kötet szerkezete, szerzőinek és anyagainak összetétele „példás szerző- és tárgyválasztása” (Filep Tamás Gusztáv) hűen tükrözi mind a csehszlovákiai magyar tudományos irodalom korabeli állapotát, szintjét, orvoslásra szoruló féloldalasságát, mind pedig Zalabai minél több tudományterület átfogására törő programját is. A jeles szerzőgárdát felsorakoztató összeállítás nyolc tanulmányának felét a történettudományi és gazdaságtörténeti írások teszik ki (Püspöki Nagy Péter: Quintus Atilius és családja sírfelirata Boldogfán a II. század közepéről; Blaskovics József: Köprülüzáde Ahmed pasa nagyvezír kegyes alapítványai az érsekújvári kerületben [1664–1685]; Vadkerty Katalin: A műtrágyázás kezdete Szlovákia területén; Mácza Mihály: A politikai erőviszonyok alakulása egy dél-szlovákiai határvárosban az első Csehszlovák Köztársaság idején [Komárom 1919–1938]), melyek mellett két néprajzi, egy művelődéstörténeti és egy szociográfiai-demográfiai tanulmány kapott még helyet benne (Dodekné Chovan Ilona: A koloni lyukas hímzés; B. Kovács István: Adalék a gömöri magyarság mesekincsének ismeretéhez; továbbá Popély Gyula: Bartók Béla hatása a két háború közötti kisebbségi kulturális életünkre; valamint Mihály Géza: A társadalmi átalakulás és gazdasági fellendülés hatása a népesedési folyamatok alakulására Dél-Szlovákiában). Az Új Mindenes Gyűjtemény szerkesztését-szervezését annak második kötetétől Balla Kálmán, majd tőle, az 1989-es, 8. kötettől Tóth Károly vette át. Az Új Mindenes Gyűjtemény körül ekkorra már valóságos műhely alakult ki, s a sorozatnak külön, a csehszlovákiai magyar tudományosság képviselőiből álló szerkesztőbizottsága volt, mely az 1980–1990-es évek fordulóján az Új Mindenes Gyűjtemény Könyvtára címmel a Madách Könyvkiadóban elindította a maga dokumentumkiadvány-sorozatát is. A tudományszervező műhelymunka motorja a kiadóban ekkor már Tóth Károly és Balla Kálmán, akiknek kezdeményezésére a szerkesztőbizottság 1988 második felében A tudomány szerepe a csehszlovákiai magyar szellemi életben címmel ankétot hirdetett meg „a kisebbségi tudományosság fogalmáról, helyzetéről, szerepéről és jövőbeli feladatairól”, melyre a csehszlovákiai magyar szellemi és tudományos élet tizennyolc szereplője küldte el válaszait. (Ezeket lásd az Új Mindenes Gyűjtemény 1990-ben kiadott, 9. kötetében!) Ugyanekkor 1989 márciusában–áprilisában Tervezet a csehszlovákiai magyar tudományos élet intézményi rendszerének kialakítására címmel kidolgozott egy, a kutatási feladatokra és az intézményi rendszer kiépítésére vonatkozó, „a kisebbségi kultúra igényeit szem előtt tartó” dokumentumot (lásd ugyanott), s a kisebbségi tudományosság volt a feladata az év őszén, már közvetlenül a novemberi „bársonyos forradalmat” megelőzően megrendezett kassai Fábry Zoltán Napokon is. Ez utóbbi eseményei azután teljesen új (társadalmi-politikai) feltételeket teremtettek a fenti törekvések megvalósítására, melyek azután a somorjai Bibliotheca Hungarica, szintén Zalabai kezdeményezte és szervezte könyvtárának, továbbá a Tóth Károlynak köszönhetően megalakult Fórum Kisebbségkutató Intézet és annak lapja, a Fórum Társadalomtu­dományi Szemle létrejöttében csúcsosodtak ki. Látható, hogy milyen messzire vezettek Zalabai Zsigmond 1970-es évek eleji, egy eleve reménytelennek látszó helyzetből induló korszakos kezdeményei és hathatós erőfeszítései, amelyeknek összefoglaló értékelése – az erre kísérletet tevő Filep-monográfiákon kívül – máig nem történt meg megfelelő mértékben és mélységben.

Viszont Filep Tamás Gusztávnál sem találtam utalást arra, és másutt sem leltem nyomát, hogy Zalabai Zsigmond ismertetett kezdeményének, összeállításának közvetlen előzménye is lett volna. Márpedig volt. Közel fél évszázadot átfogó levelezésem rendezése közben akadt kezembe az a Zalabai Zsigmond saját kezű aláírásával ellátott dokumentum, mely azt bizonyítja, hogy az Új Mindenes Gyűjtemény első kötetének 1981-es megjelenésével egy, írónkban, szerkesztőnkben akkor már hosszú évek óta érlelődő kiadvány-, illetve sorozatterv vált valóra. A háromlapos, gépirati másolatban, de eredeti autográf bejegyzésekkel és aláírással előkerült, 1974. január 20-án keltezett iratból ugyanis kiderül, hogy Zalabai – Az Irodalmi Szemle Mindenes Gyűjteménye 1975 címmel – még a folyóirat szerkesztőjeként benyújtott egy tervezetet a Madách Könyvkiadónak egy „évkönyv jellegű kiadvány” megjelentetésére, mely „a hagyományt felmutatandó – az első magyar tudományos folyóiratnak […] a címéhez kötődik”, s amelynek „megjelenése irodalomtörténeti határkő lehet”. Miért is? A helyzet világos, s a cél egyértelmű: a szerkesztő elképzelése szerint az akár egy sorozat elindítására is alkalmas tervezett kötet „a harmadvirágzás során első ízben próbálkozik meg azzal, hogy az intézmények nélküli, tehát meglehetősen szétforgácsolt hazai magyar tudományosságot összefogja, közlési lehetőséget teremtsen”. Már nem tudom, a tervezetet Zalabai milyen meggondolásból küldte el – nyilvánvaló címzettjén, a Madách Könyv­kiadón és esetleg másokon kívül – nekem (is); az is elképzelhető, hogy mivel akkoriban már egy éve sorozatban szerveztem – öntevékeny módon, senki által sem megbízatva – különböző témákkal és tartalmakkal tanácskozásokat akkori működésem színhelyén, Dunaszerdahelyen a fiatal csehszlovákiai magyar írók és értelmiség részére, s nyakig benne voltam egy Párbeszéd címmel tervezett alternatív kőnyomatos – nemzedéki – irodalmi folyóirat szervezésében (1974-ben!): vélhetően ezek valamelyikhez kapcsolódón kaphattam tőle a szóban forgó szinopszist. (S még egy, egyelőre nem világos pontja van ennek a dokumentumnak: az 1974. január 20-i keltezése. Zalabai ugyanis ez időben – 1973 ősze és 1974 ősze között – az egyetem elvégzése utáni egyéves kötelező katonai szolgálatát töltötte a besztercebányai katonai gimnáziumban, így felvetődik a kérdés, hogy a nevezett írásművet ott írta-e s onnan küldte meg a kiadónak [és másoknak], vagy egy korábbi, még a bevonulása előtti elképzelésének, félbemaradt tervének három-négy hónappal későbbi letisztázásáról van-e szó?) Az összeállító-sorozattervező Zalabai kötetterve Irodalmi Szemle-beli szerkesztői elképzeléseire és tevékenységére épül, s híven tükrözi azt a különböző művészeti és tudományágakat felölelő koncepciótágítást, mely első ízben a folyóirat már hivatkozott tájszámaival mutatkozott meg a leginkább láthatóan és látványosan, s melynek célja végső soron mindenekelőtt a csehszlovákiai magyarság önösszeszedésének szorgalmazása, ön- és éntudatának, önazonosságának, ön- és világképének tágítása és erősítése, illetve az ezeket segítő tudományosság kialakulásának és megszerveződésének segítése volt. Az Irodalmi Szemle Mindenes Gyűjteményének anyagát szerkesztőnk elképzelései szerint a következő tanulmányok képezték volna (az aláhúzottak a szóban forgó időre már elkészültek és megérkeztek a szerkesztőségbe):

1. Turczel Lajos bevezetője
2. Szeberényi Zoltán: A nyitrai Híd értékelése
3. Tőzsér Árpád: A szlovák népköltészet fordításelméleti problémái
4. Zsilka Tibor: A Valóságirodalom mint műfaj. Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című könyve alapján
5. Beke Sándor: Tamási Áron Az énekes madár c. drámája dramaturgiai és színreviteli problémái
6. Mészáros András: Vandrák András filozófiája
7. Gágyor József: Tallós község hangállománya
8. Kovács László: A nyelvjárás és az irodalmi nyelv együttélése a szlovákiai magyar köznyelvben
9. Mórocz Károly: Sárkányölő Jankó. Adalék a mátyusföldi magyar népmesekincsből
10. Ág Tibor: Népdalkutatásunk eredményei és jelenlegi állása [megtoldva jelentős kottaanyaggal]
11. Tok Béla: A Komáromi Múzeum Egylet története
12. Varga Sándor: A pozsonyi jogakadémia története
13. Popély Gyula: A pozsonyi Bartók Béla Dalegylet alakulása és kezdeti tevékenysége
14. Fogarassy László: Ligetfalu története 1945-ig
15. Hofer Lajos: Érsekújvár és környéke a kuruckorban
16. Kissling Eleonóra: A Tanácsköztársaság Nyitra környéki eseményei
17. Nevizánszky Gábor: A zsitvabesenyői ősmagyar sírok feltárása

Látnivaló, az összeállítás főként a helyi történeti és néprajzi hagyomány feldolgozására épül; a 17 szerző közül (beleértve a bevezető íróját, a neves irodalomtörténészt, Turczel Lajost, a csehszlovákiai magyar tudományosság helyzetével és feladataival, lehetőségeivel a második világháború után első ízben számot vető, nevezetes 1968-as magas-tátrai tudományos fórum egyik létrehozóját és főelőadóját is) 3 irodalomtörténész és     -kritikus (Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos, Zsilka Tibor), 1 költő, esztéta és műfordító (Tőzsér Árpád), 1 filozófus (Mészáros András), 1 színházi rendező (Beke Sándor), 1 nyelvész (Kovács László), 1 néprajzkutató és népdalgyűjtő (Ág Tibor), illetve 2 néprajzi gyűjtő (Gágyor József és Mórocz Károly), továbbá 1 régész (Nevizánszky Gábor), 5 történész (Fogarassy László, Kissling Eleonóra, Popély Gyula, Tok Béla, Varga Sándor), valamint 1 helytörténész (Hofer Lajos) szerepel. Az összeállító szándéka szerint az „itt és most elvét” érvényesítő tervezet – miként azt a szerzők összetétele (is) mutatja – hat fő területet: az irodalom- és a nyelvtudományt, továbbá a néprajz- és a történettudományt, valamint a filozófiát és a színházművészetet érint, s annak terjedelmét az összeállító-szerkesztő 400–450 szabvány gépelt oldalban, azaz 20–22,5 szerzői ívben határozta meg. Zalabai szinopszisának utolsó pontjai konkrét szerkesztési-szervezési-technikai kérdésekkel foglalkoznak (kéziratleadás, szerkesztés, nyomdába adás, megjelenés időpontja, gépeltetés költségei stb.), s az is kiderül belőle, hogy az összeállító szerette volna, ha a felelős szerkesztőként Duba Gyula, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, szerkesztőként Zalabai Zsigmond által jegyzett gyűjtemény lehetőleg még az 1974-es esztendőben megjelent volna (esetleg a Madách Könyvkiadó az évi kiadói tervéből kieső valamely mű helyett). Erre azonban nem került sor, a kiadónak sem az az évi, sem a szóban forgó esztendei kiadványai között nem szerepel, a kézirat további sorsáról (egyelőre) nem tudni.

Zalabai terve ekkor még idő előttinek bizonyult, s megvalósulására – arra, hogy a Madách Könyvkiadó „mint műhely, mint irodalom- és szellemiségteremtő központ” a fenti összefüggésben is részt vegyen „a hazai magyar tudományosság összefogását célzó erőfeszítésekben” – még további több mint fél évtizedet kellett várni, hogy aztán azt szerkesztőnk – már mint a kiadó főszerkesztője – a később tíz évfolyamot megért Új Mindenes Gyűjtemény című évkönyvsorozat elindításával, annak első kötete 1981-es megjelentetésével valósíthassa meg.