Sárkány Mihály: Kalandozások a 20, századi kulturális antropológiában (L. Juhász Ilona)

Az antropológia, az emberről szóló tudomány megszületését a 19. század nyolcvanas éveire teszik, s annak idején a „primitív” kultúrák tanulmányozása jött létre. A tudományág atyjaként E. B. Taylort szokták emlegetni, s a kultúrára vonatkozó definícióját máig alapvető meghatározásnak tartják. A kezdetektől az antropológia tudománya nagy utat tett meg, kutatási területét ma már nem csupán a törzsi társadalmak jelentik, hanem maga az Ember. Ebből adódóan az antropológiának számtalan irányzata alakult ki, amelyek különböző területekre specializálódtak, mint például a szociálantropológia, a történeti, a politikai, a vizuális stb. antropológia.

A kulturális antropológia tájainkon még mindig aránylag ismeretlen fogalomnak számít, s térségünkben csupán az utóbbi jó egy évtizedben fordult az őt megillető figyelem a társadalomtudományok ezen ága iránt. Bár néhány évtizede több magyarországi kutató is publikált a kulturális antropológia tárgykörében írásokat, s néhány alapmű fordításban is megjelent, az áttörést tulajdonképpen az jelentette, amikor a magyarországi néprajz megújítási törekvéseként Boglár Lajos irányításával 1990-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán elindult a Kulturális Antropológiai Program, majd később a miskolci egyetemen létrejött a Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék, s beindult az oktatás a pécsi és debreceni egyetemen is. A helyzet ezáltal szinte forradalmian megváltozott, számtalan új kötet látott napvilágot e témakörben, s ez a folyamat évről évre emelkedő tendenciát mutat. E tudományágban történő tájékozódás megkönnyítésében – az egyetemisták és érdeklődők számára egyaránt – kétségkívül nagy szerepe volt a Paul Bohannan és Mark Glazer szerzőpáros még 1988-ban született kötetének, a Mérföldkövek a kulturális antropológiában 1997-ben megjelent magyar fordításának. E kötet célja éppen az, hogy bemutassa a kulturális antropológia eszmetörténetének főbb állomásait, mégpedig azokon a kutatókon keresztül, akik a legnagyobb hatással voltak s megszabták a kutatások irányát. Fontos eseménynek számít a tankönyvként, a Replika Könyvek hetedik darabjaként Sebők Marcell szerkesztésében megjelent Történeti antropológia című kötet is, amely az antropológiai irányzat egy sajátos területére nyújt betekintést különböző módszertani írások és esettanulmányok segítségével.

Az 1944-ben született Sárkány Mihály, aki a fent elsőként említett kötet magyar kiadását is szerkesztette és lektorálta, e mostani legújabb, a Kalandozások a 20. századi kulturális antropológiában című munkájában azokat az írásait teszi közzé, amelyek különböző helyeken az 1970-től 1991-ig terjedő időszakban jelentek meg, s egy modern, a nem a hagyományos európai néprajzi szemléletben íródtak. A szerző egyébként nem csupán Magyarországon végzett hosszabb ideig tartó terepmunkát, hanem például Kelet-Afrikában is kutatott.

A Bevezetésben jelzi, hogy a kötetben szereplő írások szövegeit csak kis mértékben változtatta meg, ám újabb ötletekkel már nem gazdagította, bár ilyenek „lettek volna, s talán rájuk is férne de húsz-harminc év múltán aligha tudtam volna már felvenni ugyanott a gondolat folyamát” – írja. Ugyanitt több oldalt is szentel az antropológia, az embertudomány bemutatásának, s jellemzi e tudományszak fejlődésének fontosabb állomásait.

Első tanulmányában – Kulturális antropológia, Leslie White és „A kultúra fejlődése” – az amerikai kulturális antropológiával foglalkozik, a megjelenésétől a később kialakult különböző irányzatokig. Többek között méltatja Franz Boas jelentőségét és hatását az amerikai kulturális antropológia kialakulására. Szól Boas kulturális area elméletéről, majd ennek kritikájáról, Steward multilineáris evolucionizmusáról stb. Így jutva el tulajdonképpen az amerikai antropológia egyik meghatározó egyéniségéhez, Leslie White-hoz. Munkásságának méltatása mellett legfontosabban tartott, A kultúra fejlődése című összegző művét veszi górcső alá, részletesen bemutatva e kiemelkedő tudósnak a kultúrával és annak fejlődésével kapcsolatos nézeteit.

Második tanulmánya, még 1979-ben, a Világosság című folyóiratban jelent meg Kulturális ökológia – távlatok és korlátok címmel. Megtudhatjuk, hogy elsőként az 1839-ben megalakult francia Etnológiai Társaság hívta fel a figyelmet a társadalmi élet, a talajviszonyok és az éghajlat közötti kapcsolat tanulmányozására. Ezt követően különböző álláspontok alakultak ki, s az utóbbi néhány évtizedben ismét előtérbe került ez a kérdés a néprajzban. A szerző először H. Steward antropológus nézeteit ismerteti, mivel ő kezdeményezte és fogalmazta meg a kultúra és a környezet kölcsönös viszonyának kutatására vonatkozó alapvető kérdéseket, módszereket az 1955-ben megjelent A multilineáris evolúció metodológiája című írásában. Sárkány Mihály e nézeteket elemezve, számos példát felhozva átfogó képet tár elénk a kulturális ökológiával foglalkozó több kutató elméleteiről is.

Harmadik tanulmánya a Megjegyzések komplex társadalmak szociálantropológiai vizsgálatához címet viseli. A szerző az antropológiának a 20. század első évtizedeiben kibontakozó irányzatát, a szociálantropológiát ismerteti meg az olvasóval. Az ezen tudományágon belüli különböző irányzatok, elméletek bemutatásával folytatja, mégpedig olyan művelőin keresztül, mint Evans-Pritchard, Émile Durkheim, Radcliffe Brown stb. A szociálantropológiai vizsgálatok a néprajzi módszerekkel szemben nagyobb hangsúlyt fektetnek a társadalmi jelenségek alaposabb vizsgálatára, hosszabb időtartamú terepmunkát tartva a legalapvetőbb követelménynek.

A következő, Közösségtanulmányok és összehasonlításuk lehetőségei című tanulmánya elején a szerző azonnal kifejti, hogy mit is jelent ez a fogalom: a „közösségtanulmány mint módszer lényege egymással összefüggő, egymást átható társadalmi folyamatok leírása”. Ezen módszer követőinek bemutatását az amerikai Lynd házaspárral kezdi, hiszen ők voltak a kezdeményezői ennek a módszernek. Sárkány Mihály e metódus alkalmazása során felvetődő különböző kérdésekre keresi a választ, mégpedig úgy, hogy négy közösségi tanulmányt vet össze: Az első kettőt szociálantropológus írta, mégpedig Ernestine Friedl rövid monográfiáját egy kis görög faluról, Julian Pitt-Rivers monográfiája pedig egy spanyol városkáról íródott. A másik két tanulmány szerzője szociológus. Maraspini egy nagy, 5805 lelket számláló dél-olaszországi görög eredetű lakossággal rendelkező falut, Joseph Lopreato pedig egy 2750 lakosú olasz népességű dél-olaszországi falut ír le.

A Parasztság és termelési viszonyok című tanulmányában arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit jelent a parasztság fogalma. A társadalomtudományok terén született különféle elméleteket, definíciókat ismerteti, miközben nagyobb teret szentel Erdei Ferenc, valamint Szabó István nézeteinek, továbbá Gyenes Antal, Hoffer Tamás, Hoffman Tamás és a külföldi társadalomtudósok, mint pl. Raymond Firth, Robert Redfield, Schleiser, Wolf, Marx stb. nézeteinek. Sárkány Mihály is csupán ugyanazt a következtetést vonja le, amelyet már Erdei Ferenc még 1938-ban leírt, mégpedig hogy a parasztság mint olyan egykori jellegét már régen elvesztette, mára már csupán jelkép értékű. A paraszti társadalom mint olyan már nem létezik. Az már egy másik kérdés, hogy nem csupán a köztudatból, hanem a néprajz jelenkori művelői közül se sokan képesek ezt tudomásul venni, még mindig azonosítják a népi kultúrát a paraszti kultúrával.

A Kultúra, etnikum, etnikai csoport című tanulmányában Tylor kultúra-meghatározásából kiindulva a címben jelzett fogalmakat próbálja pontosabban meghatározni. Az etnikum és az etnikus kultúra viszonyát „mint a társadalom és a kultúra közti általános viszony egyik speciális eseteként foghatjuk fel” – írja többek közt. A következő, Az identitás kutatása az amerikai kulturális és a brit szociálantropológiában című írásában egy olyan területre kalauzolja az olvasót, ahol még mindig nagyon sok a nyitott kérdés, eltérőek az értelmezések. Nem csupán az európai és az amerikai felfogás különbözik e tárgyat illetően, hanem az európai társadalomkutatás képviselőinek nézetei is eltérnek egymástól. Sárkány Mihály három, általa legfontosabbnak tartott „kutatási csomópontot” tekint át alaposabban. Ezek a következők: 1. az identitás kulturális meghatározottsága; 2. akkulturáció és identitás; 3. etnikus identitás.

Utolsó tanulmányában a világhírű francia szociálantropológus, a strukturális antropológia atyja, Claude Lévi-Strauss történelemre vonatkoztatott felfogását ismerteti az olvasóval. A Zárszó helyett: globalizáció, modernizáció és kulturális antropológia című írásában pedig olyan folyamatokra és azok társadalmi hatásaira hívja fel a figyelmet, amelyek a kulturális antropológiai kutatásnak is tárgyát képezik, és sok a nyitott kérdés ezen fogalmak pozitív vagy negatív hatásainak megítélését illetően. A szerző tanulmánykötetét gazdag, tizennyolc oldalas bibliográfiával zárja, amely nagy segítségére lehet a kulturális antropológiában tájékozódni kívánó olvasóknak.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy e kötet a Kultúrák keresztútján címmel elindított sorozat első darabjaként jelent meg. A szerkesztő Vargyas Gábor beköszöntőjében a következőképpen fogalmazza meg a sorozat küldetését: „Gyorsan globalizálódó világunkban, ahol naponta szembetalálkozunk, sőt konfrontálódunk idegen kultúrákkal, ideológiákkal és értékrendszerekkel akár Magyarországon is, aligha engedhetjük meg magunknak sokáig, hogy az általunk ismert világ határait szomszédainknál, jobb esetben Európában húzzuk meg. Ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk és hol a helyünk a világban, ismerni és érteni kell ezt a világot nyelvre, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül.” Sárkány Mihály tanulmánykötetének megjelentetése e vonatkozásban kitűnő választás volt. Érdeklődéssel várjuk a következőt.