Virág Zoltán: Régiókon átívelő összetartozások (Írások irodalomról, képzőművészetről és rockzenéről). Budapest, Dotnet, 2023, 204 p.

Virág Zoltán könyve elsősorban a délszláv–magyar kapcsolatokra fókuszál. Értékvonzások és tapasztalásminták a kortárs magyar költészetben című írása például egy szerb nyelvű magyar irodalmi antológia utószavának készült, a kötet anyagát a szerző maga válogatta. Épp ez a különleges szemszög adja a rálátás egyediségét. Már a tanulmány elején kapunk például egy esszenciálisan remek Tandori Dezső-portrét, mely az értésváltozatok, a beszédlehetőségek kitágítására fókuszáló poétikát és a „következetes regisztrálás és dokumentálás” szenvedélyében lelepleződő, kérlelhetetlen (ön)ellenőrzés alatt tartott emotivitást emeli ki meghatározó jegyekként. Testtudat, emlékezetpoétika, hagyományszemléletként elgondolt költészetcsinálás, közép-európai formatudat: számos izgalmas terminus segít kívülről láttatni a rendkívül sokszínű magyar lírát. Az elemeikre visszavezetett színek című tanulmány Petar Dobrović művészetének krležai értelmezéséről íródott. A „konfliktustűrő mértékletességet” a kultúrák közti hídverés szolgálatába állító gondolatmenet izgalmas kaleidoszkópot kínál egy multikulturális közeg hagyományviszonyainak és a regionális műveltségi „atlasz” térképarányainak megalkotásához. Virág Zoltán egészen egyedi terminusalkotó készsége rendkívül poétikus és találó tud lenni: Az illeszkedés és belesimulás képletei című írás például terminussá emeli a „kijózanító alkalmazkodás” fogalmát, melyet a szerző Várady Tibor prózájának analízise során hasznosít. Az útleírás, az esszépróza, a „fonákjára fordított létezés” poétikája találkozik a képi és formanyelvi műfajromboló fellazításaival, ám mindez „a sokfele bolygás globetrotteri gavallériájával” együtt belezuhan a jugoszláv politika manipulációs retorikájában megképződő, csalóka internacionalizmus csapdájába is.

A nálunk elsősorban költőként ismert Bödör Pál prózapoétikája önálló tanulmányt kap. Az értelmezés központi tengelye az otthonosság–otthontalanság tengely, mely akár névadás és névelhasználódás, névdeformálódás – identitás tengelyként is jellemezhető, de Bödör tárgyává tette a „geobiografikus igényességet, a többnemzetűség tárgyköreit, a központképződés és a peremeken lecövekelés mozgáskombinációit” is. Virág e próza egyik legfőbb hozadékának talán azt tartja, hogy Bödör érzékeli „a jugoszláv etnikai délibáb” csalóka jelenlétét, és a kudarc előérzetét teszi érzékletessé. A Végel László naplóival foglalkozó fejezet már a címében is jelzi a jugoszláv térség tereinek és identitásképleteinek bonyolultságát: A jugolabirintus Thészeusza. A jugolabirintusban épp a naplóírás válik vezérfonallá, a nyelvi és a kulturális kereszteződésekben való eligazodás és a szinte folyamatosan exponálható identitásdrámák kételytereiben tájékozódó mitológiai hős pedig poétikai győzelmet arat.

Maurits Ferenc emblematikus nagysága kerül elő Az akril csikorgásai című tanulmányban: Maurits „kreatúráinak alaki elfajultsága” poétikai magyarázatot kap, és mint „az igénytelenség metamorfózisainak kimeríthetetlenségén parodisztikus célzattal” elgondolkodtató szatirikusság színrevitele jelenik meg. Torma Éva művészete hasonlóan gazdag kontextuálást kap, a fotótechnikai eljárások kalandtúrája, az installációk kreativitása vagy a taktilikus, kinetikus és mimetikus kontextusok érzékeny kialakítása az értelmezés tárgyává válik.

A könyv utolsó harmada a rockzenére és az alternatív zenei térre fókuszál: a polgárpukkasztás, az ellenkultúra, az új közösségi konstellációk szociografikus és történeti vizsgálata mellett önálló dolgozat foglalkozik Fenyvesi Ottó rockesztétikájával és a független zenei színtér 1980 és 2000 közötti szegedi eseményeivel.