L. Juhász Ilona: Rudna I. Temetkezési szokások és a temetokultúra változásai a 20. században. (Voigt Vilmos)

A komáromi Etnológiai Központ egyre sokoldalúbb és eredményesebb tevékenységének valóságos mintapéldánya e kötet. Néprajzi leírástól szinte mindenki monográfiát vár: a helybeliek csakúgy, mint az etnográfus szaktudósok. A falumonográfiák célja az, hogy bemutassa egy-egy község múltját, jelenét, felidézze a változásokat. Kisebbségi néprajz esetében mindig fontos a nyelvhatár, az interetnikus kapcsolatok kérdése. Természetesen az egyes monográfiák versengenek egymással: egyre többet, egyre pontosabbat akarnak adni. Vonatkozik ez az adatok számára, az adatközlők technikájára, az illusztrációkra, a táblázatokra is.

A mostani monográfia minden szempontból kielégítő. Terjedelme tüzetes bemutatást tesz lehetővé. Fényképek, szövegmutatványok, a szakirodalom jegyzéke, a kötet végén temetőtérkép-rajz található. Terjedelmes szlovák és német nyelvű rezümé van a kötet végén. A rendkívül részletes, precíz tartalomjegyzék is háromnyelvű. Talán jobban is felhívhatnánk a nem magyar olvasó figyelmét erre a körülményre.

A kötet kívülről tetszetős, ám a papír rossz minősége nem teszi lehetővé, hogy a fényképek csakugyan látsszanak. Jó lenne, ha lenne elég pénz jobb papírra is.

Rudna Rozsnyótól nyugatra van, a magyar–szlovák nyelvhatáron. Idevaló a szerző családja, úgyhogy nem csoda, ha minden tényt és szereplőt jól ismer. Bensőséges és pontos könyv, ám cseppet sem bőbeszédű. Nem is a szerzőt, a tényeket ismerjük meg.

A magyar néprajztudomány az utóbbi két-három évtizedben egyre nagyobb figyelemmel vizsgálta a temetőket. A szlovák néprajztudomány is több, gazdagon illusztrált temető-könyvet tett közzé. Juhász Ilona ezeket ismeri, fel is használta a maga könyvében. Igen józan módon szinte mindenre kiterjed a figyelme: a halál előjeleitől kezdve a haldoklás, a temetés előkészítése, majd a temetés bemutatása következik. A gyász és a tor részletes tárgyalást kap. A temető tüzetes áttekintése után még a temetőn kívüli haláljelek is kapnak egy rövid, igen tanulságos bemutatást. Az adatközlők jegyzéke, a helynevek azonosítását adó lista után, a kötet végi „függelékben” dokumentumok olvashatók: gyászjelentések, újsághírek is.

Az előadás gazdaságossága jellemzi az egész művet. Érdekessége miatt az olvasó figyelmét megragadja a temetői fényképezés vagy éppen az aktuális közéleti személyiség (jelképes) temetése. Sosem gondoltam volna, hogy Rudnán is temetési szertartása volt Sztálinnak és Gottwaldnak. Biztos vagyok abban, hogy a későbbi szlovákiai temetési monográfiák ki is térnek majd erre. A Halloween és a halottlátó is bemutatásra kerül.

A rövid előszót író debreceni professzor, Ujváry Zoltán, azt emelte ki, hogy e könyvben sokrétű és eleven néphagyományt ismerhetünk meg. A hagyomány „ökölógiájának” vizsgálata szempontjából fontos, hogy a hiedelmek és szokások között a bányászokra jellemző formák kerültek elő. A hatás irányát jól jelzi, hogy német terminusokra is itt gyakran rábukkanhatunk.

Minthogy a kötetben csak egy témakör fért el, a továbbiakban külön olvashatjuk majd a falu gazdálkodásának leírását. Nyilván ezt is érthetővé teszi a falu egészéről adott rövid, pontos áttekintés. Az egyes hiedelmekhez vagy szokásokhoz nem hoz nemzetközi párhuzamokat a szerző, mivel ezek felsorolása egyéb végeláthatatlan erőfeszítést igényelt volna.

Mivel e kiváló szemle élvezetes olvasmány is, nyilván sokan forgatják majd. Leginkább a rudnaiak. Magukat fogják keresni, és magukat fogják megtalálni e könyvben. Még a legjobb adatközlők fényképgalériáját is. Ez újítás a magyar néprajztudományi közleményekben, és lehet, hogy valamilyen túlzó adatvédő fel is kapja érte a fejét. (Nem minden néprajzi témánál ajánlanám ugyanezt a fényképes-személyi adatos azonosítást.) Ám Juhász Ilona méltósággal foglalkozik e tárgykörrel, és azt meg igen jól tudjuk: a halál és a temetés reprezentáció is: az elhunyt is „közli” adatait, ott a fényképe a sajtóban, akár a sírkövön is. A család is reprezentál: gyászjelentéseket ad ki, az egész közösség színe előtt magánünnepélyben fejezi ki gyászát, összetartozását, továbbélési szándékát. Még a furcsa előjelek, hiedelmek is biztos jelzői a régi meg új mentális környezetnek. E tényeknek, e népi felfogásnak jól megfelel a monográfia tárgyalásmódja: az egyéni és közösségi vonások egymáshoz kapcsolása.

Minthogy a könyv a „monográfia”-sorozatban jelent meg, természetesen más szempontból is követendő mintaképként szolgál majd. Ezt veszik majd elő, akik hasonló munkát kívánnak készíteni. Szükség is van arra, hogy a komáromi monográfia-sorozat kötetei hasonlítsanak egymásra. Elsősorban a hangsúlyozottan bemutatott korszakot illetően. Jó megoldásnak tartom, ha ez a legutóbbi bő fél évszázadi és az igen nehezen előkereshető jóval korábbi adatokat csak alkalomadtán mutatják be. Arra is vigyázni kell a monográfiasorozat egészében, hogy egyazon társadalmi jelenséget ugyanazzal a névvel jegyezzék. E jelenségek bemutatásakor nem kell szépíteni, nem kell hazudni – ám a néprajzi monográfia nem helye az aktuálpolitikai ihletettségű vádaskodásnak sem. E téren is példamutató e könyv: nem letagadja, hanem bemutatja a falu aktuális életét.

Ami a sorozat egészét illeti, két forrásból táplálkozhat: „diplomás” néprajzkutatók dolgozataiból (legyenek ezek akár magyarországi, akár szlovák szaktársak) és természetesen a helyben élő, kiváló helyismerettel rendelkező „önkéntes” gyűjtők munkáiból. Ez utóbbiak számára különösen fontos, milyen előképet látnak maguk előtt. Ilyen szempontból már az előző (Kisgérest bemutató) tanulmánygyűjtemény is igen szerencsés példa volt. Még azt is igényelnénk (ha ezt a körülmények – azaz az elkészült kéziratok lehetővé teszik), hogy különféle, egymástól eltérő tájak kerüljenek sorra. Magam azt sem tartanám kizártnak (ha ugyan ezt meg lehet szervezni!), hogy szlovák kutató(k) számunkra igazán fontos falut, tájat mutassanak be, vagy éppen az amúgy mára igencsak elhanyagolt német néprajzi nyelvjáráskutatás valamely hozzáférhető, eddig nem közölt anyagát tegyük közzé. Az Etnológiai Központ neve, „lokális és regionális monográfiák” sorozatának címe is ilyen tág, nyitott, komparatív szemléletet sugall.

Voigt Vilmos