Norbert Kmeť The Catholic Church and the People’s Democratic State

English abstract

After the victory over the Nazi Germany, in 1945 in Central Europe began the building of a new type of state form called people’s democratic. The Red Army was present on the most part of the territory of Czechoslovakia, Hungary, and Poland. After the war in these countries difficult social, political, and economic changes went through that had mutual, but specific features, and in the end in all of these countries the power was taken over by political subjects inclining to the Soviet Union or political subjects that to a certain extent were dependent on the Soviet Union. The communists gained control over the mentioned countries through 1947–1948. The situation of the church in the given country, and/or in the newly-created state except others was influenced by its relation with the communism. The Church’s relation to communism and the communistic teachings’ condemnatory relation to the Catholic Church is well known. After 1945 people faced not just the contrast between the church and the communism. Part of the population were struck again by forced deportations, and this time mainly of those who considered themselves of German or Hungarian nationality. Leaving mother country concerned also people belonging to Czech, Byelorus, Poland, Lithuanian, Slovak, and Ukrainian minority. Also the prohibition of Catholic youth organisations was oriented on the hindering of the Catholic church’s social influence. They tried to group the youth into a single central organisation. The communistic power in the examined countries firstly tried to find co-operation with churches. It declared goodwill toward them, and at the same time made efforts to create such organisations that were close to the communists and supported the program of the communists. In Czechoslovakia - in contrast with Hungary and Poland - the Catholic Church did not sign the agreement that was to be sent with the state. Otherwise, by signing the agreement the church’s general state did not become more advantegous, persecution, taking priests to legal actions continued and even the limitation of the church’s activities did not stop. In Czechoslovakia the restricting church policy, that persisted through the whole period of the communistic party’s power, continued. In Hungary and Poland the church policy of the following period became more liberal. Such creation of the developments obviously influenced the events that went through in internal politics of the countries, and after every „more liberal“ period a rearrangement followed that strengthened the regime, during which for example in Czechoslovakia church policy oriented on further limitation of social activites of the church was reinforced.

Content in original language

A ná­ci Né­met­or­szág fe­lett ara­tott gyõ­zel­met kö­ve­tõ­en, 1945-ben Kö­zép-Eu­ró­pá­ban el­kez­dõ­dött a né­pi de­mok­ra­ti­kus­nak ne­ve­zett új tí­pu­sú ál­la­mi rend­sze­rek ki­épí­té­se. Cseh­szlo­vá­kia, Ma­gyar­or­szág és Len­gyel­or­szág te­rü­le­té­nek nagy ré­szén je­len volt a Vö­rös Had­se­reg. Ezek­ben az or­szá­gok­ban a há­bo­rú után bo­nyo­lult tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sok men­tek vég­be, ame­lyek kö­zös, de sa­já­tos jel­lem­zõk­kel is ren­del­kez­tek, és vé­gül a ha­tal­mat va­la­men­­nyi­ük­ben a Szov­jet­unió fe­lé haj­ló vagy bi­zo­nyos mér­ték­ben ne­ki alá­ren­delt po­li­ti­kai szub­jek­tu­mok vet­ték át. A kom­mu­nis­ták a tel­jes el­len­õr­zést az em­lí­tett or­szá­gok fe­lett 1947–1948 fo­lya­mán sze­rez­ték meg.
A há­bo­rú utá­ni idõ­szak­ban el­té­rõ volt a ka­to­li­kus egy­ház hely­ze­te az egyes or­szá­go­kat te­kint­ve. Ez töb­bek kö­zött a ka­to­li­kus egy­ház­nak a ná­ci Né­met­or­szág­gal, il­let­ve a ve­le kol­la­bo­rá­ló ha­zai po­li­ti­kai erõk­kel szem­be­ni el­len­ál­lá­si te­vé­keny­sé­gé­bõl adó­dott. A ka­to­li­kus egy­ház Len­gyel­or­szág­ban rop­pant ká­ro­kat szen­ve­dett, s nem­csak anya­gi­ak­ban, ha­nem fõ­ként em­ber­élet­ben. A pa­pok kö­zel 20%-a, 12 ezer sze­mély esett ál­do­za­tul a fa­sisz­ta rému­ralom­nak.1 A cseh or­szág­ré­szek­ben az 500 ta­gú ka­to­li­kus lel­ké­szi kar­ból 76-an nem él­ték túl a ná­ci ül­döz­te­tést, az in­ter­ná­lá­so­kat és a kon­cent­rá­ci­ós tá­bo­ro­kat, vagy a há­bo­rú után a szen­ve­dé­sek kö­vet­kez­mé­nye­ként vesz­tet­ték életüket.2 A ma­gyar­or­szá­gi egy­ház részt vett zsi­dó szár­ma­zá­sú sze­mé­lyek meg­men­té­sé­ben. A szlo­vá­ki­ai ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­ra a szlo­vák ál­lam po­li­ti­kai rend­sze­ré­vel va­ló együtt­mû­kö­dés és a po­li­ti­kai ka­to­li­ciz­mus vád­já­nak ter­he ne­he­ze­dett. A szlo­vák ál­lam el­nö­ke Jozef Tiso sze­mé­lyé­ben ró­mai ka­to­li­kus pap volt. A gö­rög ka­to­li­kus egy­ház a meg­újí­tott Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban az el­len­ál­lá­si te­vé­keny­ség­gel szer­zett er­köl­csi hi­tel­re épít­he­tett, csak­úgy, mint a szlo­vá­ki­ai evan­gé­li­kus egy­ház. Fo­ko­za­to­san azon­ban mind­há­rom or­szág­ban a ka­to­li­kus egy­há­zat po­li­ti­kai te­vé­keny­ség foly­ta­tá­sá­val vá­dol­ták. A ka­to­li­kus egy­ház an­ti­fa­sisz­ta el­len­ál­lá­si sze­re­pét il­le­tõ­en nem té­veszt­he­tõ szem elõl az adott or­szá­gon be­lü­li, 1939 utá­ni hely­zet. Len­gyel­or­szá­got le­ro­han­ta és le­igáz­ta a ná­ci Né­met­or­szág és a Szov­jet­unió. A cseh or­szág­ré­szek­ben a hit­le­ris­ták pro­tek­to­rá­tust hoz­tak lét­re, Szlo­vá­kia va­zal­lus ál­lam lett, Ma­gyar­or­szág pe­dig mind Né­met­or­szág, mind pe­dig a fa­sisz­ta Olasz­or­szág szö­vet­sé­ge­se volt. El­té­rõ volt 1945 után a köz­vé­le­mény­nek a ka­to­li­kus egy­ház­ról al­ko­tott fel­fo­gá­sa is. Len­gyel­or­szág­ban a cseh or­szág­ré­szek­tõl, Ma­gyar­or­szág­tól és Szlo­vá­ki­á­tól el­té­rõ­en az egy­ház­ra nem az ide­gen ha­ta­lom esz­kö­ze­ként te­kin­tet­tek.
Az egy­ház hely­ze­tét az adott or­szág­ban, il­let­ve az új ál­lam­ala­ku­lat­ban egye­be­ken kí­vül a kom­mu­niz­mus irán­ti vi­szo­nya is be­fo­lyá­sol­ta. Köz­is­mert az egy­ház­nak a kom­mu­niz­mus­sal szem­be­ni, és a kom­mu­nis­ta ta­nok­nak a ka­to­li­kus egy­ház irán­ti el­íté­lõ vi­szo­nya. A há­bo­rú utá­ni hely­zet­tel kap­cso­lat­ban nem hagy­ha­tó fi­gyel­men kí­vül a tár­sa­da­lom ra­di­ka­li­zá­ló­dá­sa sem, ami nem csak a gaz­da­sá­gi re­for­mok vég­re­haj­tá­sá­ban nyil­vá­nult meg. Nagy nép­sze­rû­ség­nek ör­ven­dett a sztá­li­ni kom­mu­niz­mus és a mar­xiz­mus-le­ni­niz­mus. A fo­ko­za­to­san vég­be­me­nõ tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok ha­tá­sa és a kom­mu­niz­mus ak­ko­ri hir­de­té­se en­nek az ide­o­ló­gi­á­nak ál­lí­tó­la­gos he­lyes­sé­gét suly­kol­ta a köz­tu­dat­ba. A ra­di­ká­lis re­for­mok gyors meg­va­ló­sí­tá­sá­ra azért is szük­ség volt, hogy meg ne is­mét­lõd­jék az el­sõ vi­lág­há­bo­rú után be­kö­vet­ke­zett hely­zet, va­gyis azok meg­va­ló­sí­tá­sá­nak fo­ko­za­tos hát­tér­be szorulása.3
A sztá­li­ni mi­vol­tá­ban pro­pa­gált mar­xiz­mus, ki­vált­képp a szo­ci­á­lis szfé­rá­ban fel­hal­mo­zó­dott prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­hoz ve­ze­tõ egye­dü­li he­lyes út­nak tûnt az idõ tájt. Min­den­re vi­lá­gos és ért­he­tõ ma­gya­rá­za­tot adot­t. Az egy­ház nem volt fel­ké­szül­ve a kom­mu­niz­mus­sal va­ló nyílt konf­lik­tus­ra és nem szen­telt ne­ki kel­lõ figyel­met.4 A kom­mu­niz­mus­ról 1937-ben XI. Pius pá­pa kör­le­ve­let bo­csá­tott ki Divi­ni redemp­toris cím­mel. A cseh­szlo­vá­ki­ai ér­se­kek és püs­pö­kök 1936. ok­tó­ber 1-jén a kom­mu­niz­mus ve­szé­lyé­re pász­tor­le­vél­ben mu­tat­tak rá.5
Az em­be­rek 1945 után nem­csak az egy­ház és a kom­mu­niz­mus kö­zöt­ti el­len­tét­tel szem­be­sül­tek. A né­pes­ség egy ré­szét is­mét ele­ve­né­be vá­gó­an érin­tet­ték a kénysz­erkitelepítések, ez­út­tal fõ­ként azo­kat, akik né­met és ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû­nek val­lot­ták ma­gu­kat. A szü­lõ­föld el­ha­gyá­sa a cseh, a fe­hér­orosz, a len­gyel, a lit­ván, a szlo­vák és az uk­rán nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zó sze­mé­lyek­re úgy­szin­tén kiter­jedt.6 Nem­csak a la­kos­ság ös­­sze­té­te­le vál­to­zott meg, ha­nem az ál­la­mok te­rü­le­ti ki­ter­je­dé­se is. Ezek­kel a fej­le­mé­nyek­kel az egyes or­szá­gok­ban a ka­to­li­kus egy­há­zak­nak is szem­be kel­lett néz­ni­ük. Így Len­gyel­or­szág­ban a ki­te­le­pí­té­sek és a be­te­le­pí­té­sek ko­moly prob­lé­má­kat okoz­tak.7 August Hlond len­gyel bí­bo­ros prí­más a Va­ti­kán szá­má­ra ké­szí­tett je­len­té­sé­ben vi­lá­go­san fel­tár­ja az öt egy­ház­me­gyé­ben ural­ko­dó hely­ze­tet, a len­gyel és a né­met káp­lá­nok kö­zöt­ti vi­szonyt is be­le­ért­ve. A Len­gyel­or­szág­nak jut­ta­tott te­rü­le­te­ken az apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­rok te­vé­keny­sé­ge jó­részt az egy­há­zi szer­ve­zet­nek a meg­elõ­zõ szín­vo­na­lon tör­té­nõ meg­újí­tá­sá­ra, va­la­mint az egy­ház te­kin­té­lyé­nek vis­­sza­ál­lí­tá­sá­ra irá­nyult. Eh­hez tar­to­zott a klé­rus irán­ti fe­gye­lem új­ra­ér­vé­nye­sü­lé­se, az egy­ház jo­ga­i­nak az ál­lam to­ta­li­tá­ri­us tö­rek­vé­se­i­vel szem­be­ni vé­del­me­zé­se, a né­met nyel­vû lel­ki­pász­to­ri te­vé­keny­ség kor­lá­to­zás nél­kü­li gya­kor­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sa a né­met ka­to­li­ku­sok szá­má­ra, a len­gye­lek anya­nyel­vi lel­ki­pász­to­ri te­vé­keny­sé­gé­rõl va­ló gon­dos­ko­dás, az egy­ház tá­vol­ma­ra­dá­sa a po­li­ti­kai és nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­mák­tól és vi­ták­tól, „a lé­lek meg­óvá­sa […] a kom­mu­niz­mus mé­te­lyé­tõl, mely rom­lás­sal fe­nye­get, ki­hasz­nál­va az oro­szok gyõ­zel­mét és az or­szág­ban ke­let­ke­zett zûrzavart.”8 Ter­mé­sze­te­sen a len­gye­lek­nek jut­ta­tott te­rü­le­tek­kel ös­­sze­füg­gõ prob­lé­mák­ról a kor­mány­za­ti té­nye­zõ­ket is tá­jé­koz­tat­ták. Így pél­dá­ul az e te­rü­le­te­ken mû­kö­dõ apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­rok­nak a mi­nisz­ter­ta­nács­hoz in­té­zett, az egy­há­zi ja­vak le­fog­la­lá­sá­val kap­cso­la­tos mem­o­ran­dumában.9 A szó­ban for­gó te­rü­le­te­ken ural­ko­dó hely­zet ren­de­zet­len volt, amit a len­gyel­or­szá­gi pro­pa­gan­da fel­hasz­nált az egy­ház­el­le­nes kam­pá­nyok so­rán. Ily mó­don re­a­gált XII. Pius 1948 már­ci­u­sá­ban a né­met püs­pö­kök­höz in­té­zett le­ve­lé­ben, em­lí­tést té­ve „12 mil­lió em­ber­nek a szü­lõ­föld­rõl tör­tént el­ûzé­sé­rõl”, va­gyis a ke­le­ti tá­jak­ról szár­ma­zó né­met me­ne­kül­tek­rõl. A pá­pát Len­gyel­or­szág­ban a „né­met re­vi­zi­o­nis­ták” irán­ti ro­kon­szenv­vel vá­dol­ták. Ez idõ tájt nem­csak az egy­ház el­len folyt kam­pány, a pa­pok el­len ko­holt vá­dak alap­ján pe­re­ket in­dí­tot­tak. A XII. Pius és az egy­ház el­le­ni pro­pa­gan­da­tá­ma­dá­sok­ra a Len­gyel Püs­pö­ki Kar a Le­vél a fi­a­ta­lok­hoz cí­mû ál­lás­fog­la­lás­ban re­a­gált, mely­ben töb­bek kö­zött azt aján­lot­ta: „Rend­kí­vül hig­gad­tan vá­la­szol­ja­tok a saj­tó, a pro­pa­gan­da és a ma­te­ri­a­liz­mus élõ apos­to­la­i­nak tá­ma­dá­sa­i­ra, […] õk nem tud­ják, mit cse­lekesznek.”10 A telj­ha­ta­lom ez idõ tájt már a kom­mu­nis­ták ke­zé­ben volt.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a fi­gye­lem fõ­ként a Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dõ bé­ke­szer­zõ­dés­re irá­nyult. A né­me­tek és a ma­gya­rok ki­to­lon­co­lá­sa nem volt gya­ko­ri té­ma a la­pok ha­sáb­ja­in. Az egy­ház­el­le­nes re­to­ri­ka Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 1947-ben je­lent­ke­zett. Így pél­dá­ul a Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak köz­pon­ti saj­tó­or­gá­nu­ma, a Prav­da 1947. feb­ru­ár 8-án Mind­szen­ty ér­se­ket érin­tõ cik­ket tett köz­zé. Mind­szen­ty bí­bo­ros sze­mé­lye a kor­szak ko­holt po­li­ti­kai pe­re­i­ben is sze­re­pelt. A to­váb­bi té­mát ter­mé­sze­te­sen az eu­ró­pai egye­sü­lé­si fo­lya­mat je­len­tet­te, Win­ston Chur­chil­lel és az Eu­ró­pai Egye­sült Ál­la­mok­kal kap­cso­lat­ban. A Prav­da em­lí­tett cik­ke Újabb ma­gyar ki­ro­ha­nás a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság el­len, a bí­bo­ro­si po­li­ti­ka meg­pró­bál meg­rá­gal­maz­ni ben­nün­ket a vi­lág sze­mé­ben cím­mel je­lent meg. Az írás sze­rint a Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni ma­gyar pro­pa­gan­dá­ba „az utób­bi hó­na­pok­ban rend­kí­vü­li ak­ti­vi­tás­sal be­kap­cso­ló­dott a Szent István-i gon­do­lat is­mert hí­ve, Mind­szen­ty bí­bo­ros, aki­nek a ne­ve a ma­gyar és a kül­föl­di saj­tó ha­sáb­ja­in a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság el­le­ni nem­rég le­lep­le­zett ös­­szes­kü­vés kap­csán szere­pelt.”11 Ti­zen­egy nap múl­va a Prav­da to­váb­bi cik­ket pub­li­kált Mind­szen­ty foly­tat­ja a hor­thysta kam­pányt. Me­rész­ke­dõ tün­te­tés a bé­ke­szer­zõ­dés alá­írá­sá­nak nap­ján cím­mel. A cikk a Nép­sza­va cí­mû na­pi­lap­ra hi­vat­koz­va tá­jé­koz­tat­ta ol­va­só­it Mind­szen­ty me­mo­ran­du­ma­i­ról és a ka­to­li­kus egy­ház le­ve­lé­rõl, amely bí­rál­ta az At­lan­ti char­tát és a bé­ke­szer­zõ­dé­se­ket. Ezek­kel a meg­nyi­lat­ko­zá­sok­kal nem ér­tett egyet Ma­gyar­or­szá­gon a szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt és a töb­bi mun­kás­párt sem.12 1947–1948-ban Mind­szen­ty el­len Ma­gyar­or­szá­gon is kam­pány folyt, amely le­tar­tóz­ta­tá­sá­val és el­íté­lé­sé­vel ér­te el te­tõ­pont­ját. A cél az egy­ház egy­sé­gé­nek szét­ve­ré­se volt.13
Mind­szen­ty bí­bo­ros sze­mé­lye az öt­ve­nes évek­ben és a hat­va­nas évek ele­jén le­zaj­lott po­li­ti­kai pe­rek­ben is sze­re­pelt. Besz­ter­ce­bá­nyán 1962-ben szlo­vá­ki­ai evangé­likus lel­ké­szek el­len idí­tot­tak pert. El­ítél­ték Vla­di­mír Èobr­da és Fedor Rup­peld püs­pö­köt, Juraj Struhárik, Otto Vízn­er, ¼udovít Vajdiè­ka és Dari­na Bancíková lel­ké­sze­ket. (A vizs­gá­la­ti ira­tok az Ústav pamäti náro­da [Nem­ze­ti Em­lé­ke­zet In­té­ze­te] ar­chí­vu­má­ból ke­rül­tek elõ – sign. V859.) A ¼udovít Vajdièkáról szó­ló szak­vé­le­mény­ben – me­lyet a Besz­ter­ce­bá­nyai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság kü­lön­bi­zott­sá­ga ké­szí­tett 1962. áp­ri­lis 28-án – ta­lál­ha­tó töb­bek kö­zött A ke­le­ti zó­na egy­ház­ügyi gond­jai cí­mû anyag. Ez­zel kap­cso­lat­ban az em­lí­tett bi­zott­ság meg­ál­la­pí­tot­ta: „A szer­zõ egyet­ért Min­cen­ty [sic!] bí­bo­ros­nak, a ma­gyar­or­szá­gi re­ak­ció ve­ze­tõ kép­vi­se­lõ­jé­nek te­vé­keny­sé­gé­vel, ami­kor is ar­ról ír: Or­dás [sic!] ügye, az el­le­ne feho­zott vá­dak, ahogy azt a can­ter­bu­ryi ér­sek ki­je­len­tet­te – és ahogy azt az Öku­me­ni­kus Ta­nács is ta­nul­má­nyoz­ta –, a kor­mány szá­má­ra ürü­gyül szol­gál­nak ar­ra, hogy iga­zol­ni pró­bál­ja azt az ak­ci­ót, mely tel­je­sen el­té­rõ ál­lí­tá­sok­ra épül. Min­den két­sé­get ki­zá­ró­an ugyan­ez vo­nat­ko­zik Min­cen­ty [sic] bí­bo­ros­ra is. Va­ló­já­ban mind­ket­ten, mind Or­dás püs­pök, mind pe­dig Min­cen­ty [sic!] bí­bo­ros el­ítél­te az egy­ko­ri egy­há­zi is­ko­lá­ik el­le­ni kor­mány­po­li­ti­kát, és min­den tör­vé­nyes esz­közt fel­hasz­nál­tak a szem­be­sze­gü­lés­re. [Te­hát tör­vé­nyes esz­köz­nek szá­mít a nem­zet­kö­zi rek­ció ál­lam­el­le­nes puccs­te­vé­keny­sé­ge is – K. N. megj.] El­len­ál­lást ta­nú­sít­va mind­ket­ten me­ré­szen és bát­ran lép­tek fel. Mind­ket­ten ab­ból a meg­gyõ­zõ­dés­bõl cse­le­ked­tek, hogy ez­zel [értsd az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­val – K. N. megj.] ve­szély­be ke­rül az if­jú­ság ke­resz­té­nyi szel­le­mû ne­ve­lé­se.” Ordass La­jos egy­ház­ke­rü­le­ti püs­pö­köt 1948-ban „az oszág de­vi­za­po­li­ti­ká­ját sér­tõ” ko­holt vá­dak alap­ján el­ítél­ték. 1950-ben sza­ba­dult, de a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház kü­lön­bi­zott­sá­ga el­moz­dí­tot­ta püs­pö­ki tiszt­sé­gé­bõl. 1956. ok­tó­ber 5-én a Leg­fel­sõbb Bí­ró­ság „bûn­cse­lek­mény hi­á­nyá­ban” ha­tály­ta­la­ní­tot­ta az 1948. évi íté­le­tet, 1958-ban azon­ban új­ból el­tá­vo­lí­tot­ták egy­ház­ke­rü­le­ti püs­pö­ki tiszt­sé­gé­bõl.
A cseh­szlo­vá­ki­ai, a ma­gyar­or­szá­gi és a len­gyel­or­szá­gi hely­ze­tet ös­­sze­ha­son­lít­va a ka­to­li­kus egy­ház­zal kap­cso­lat­ban nem hagy­ha­tó fi­gyel­men kí­vül, hogy a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság nem sza­kí­tot­ta meg kap­cso­la­ta­it a Va­ti­kán­nal. Per­sze a Cseh­szlo­vá­kia és a Va­ti­kán kö­zöt­ti kap­cso­la­tok sem vol­tak za­var­men­te­sek, a Va­ti­kán cseh­szlo­vá­ki­ai kép­vi­se­lõ­je, Msgr. Xaviero Rit­ter nem tér­he­tett vis­­sza a nun­ci­u­si, ha­nem csak az inter­nun­ciusi poszt­ra. A do­ye­ni tiszt­sé­get a szov­jet nagy­kö­vet­nek tar­tot­ták fenn. A Va­ti­kán ér­dek­lõ­dést ta­nú­sí­tott pél­dá­ul a szu­dé­ta­né­me­tek ki­te­le­pí­té­se, az egy­há­zi is­ko­la­ügy és az egy­há­zi va­gyo­nok irán­t. A cseh­szlo­vák–va­ti­ká­ni kap­cso­la­tok nem a leg­tö­ké­le­te­seb­ben ala­kul­tak, de a Szent­szék en­nek el­le­né­re ki­vé­te­les fi­gyel­met ta­nú­sí­tott ez ügy­ben. Az adott hely­zet ala­ku­lá­sá­ban az is köz­re­ját­szott, hogy a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság volt az egye­dü­li or­szág az ún. né­pi de­mok­rá­ci­ák kö­zül, amely fel­vet­te és fenn­tar­tot­ta ve­le a dip­lo­má­ci­ai kapc­so­la­tokat.14 A Va­ti­kán ma­gyar­or­szá­gi nun­ci­u­sát Ange­lo Rot­tát 1945. áp­ri­lis 5-én fel­szó­lí­tot­ták az or­szág el­ha­gyá­sá­ra. A kap­cso­la­tok új­bó­li fel­vé­tel­ét a Va­ti­kán­nal az ak­ko­ri mi­nisz­ter­el­nök, Tildy Zol­tán kér­te le­vél­ben, ame­lyet XII. Pius pá­pá­nak Mind­szen­ty bí­bo­ros adott át. A kez­de­mé­nye­zés azon­ban si­ker­te­len ma­radt, és nem csu­pán a pá­pa kom­mu­nis­ta­el­le­nes ma­ga­tar­tá­sa, il­let­ve a ki­ala­ku­ló né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szá­gok­kal szem­be­ni vi­szony mi­att. Mind­szen­ty bí­bo­ros meg­gyõz­te XII. Pius pá­pát a kor­mány õszin­té­nek nem ne­vez­he­tõ szán­dé­ká­ról, mert­hogy an­nak csak Ma­gyar­or­szág kül­föl­di meg­íté­lé­sé­nek a ja­ví­tá­sa volt fontos.15
A len­gyel kor­mány 1945. szep­tem­ber 12-én mond­ta fel a kon­kor­dá­tu­mot, mert vé­le­mé­nye sze­rint a Szent­szék 1940-ben a ber­li­ni nun­ci­us köz­re­mû­kö­dé­sé­vel a chmel­ni­ani egy­ház­me­gye igaz­ga­tá­sá­val Karl Maria Splett gdañs­ki né­met püs­pö­köt bíz­ta meg, ami egyet je­len­tett a kon­kor­dá­tum meg­sze­gé­sé­vel, azon­kí­vül tar­tóz­ko­dá­si he­lye Len­gyel­or­szá­gon kí­vül volt. A len­gyel kor­mány ha­son­ló ér­ve­lés­sel élt Gnieznoi és a Poz­na­ni fõ­egy­ház­me­gye ese­té­ben is.16 A kor­mány­nak ez a lé­pé­se meg­le­pe­tést oko­zott a Va­ti­kán­ban. Az L’ Osser­va­tore Romano 1945. szep­tem­ber 26-án írás­ban re­a­gált a len­gyel kor­mány ál­tal fel­ho­zott in­do­kok­ra és meg­cá­fol­ta azo­kat. Fel­idéz­ték a Chelm­noi egy­ház­me­gyé­ben ki­ala­kult hely­ze­tet és azt a tényt, hogy „az egy­ház­me­gye nem ma­rad­ha­tott ve­ze­tés nél­kül.” A Va­ti­kán ber­li­ni kép­vi­se­lõ­je, Orsegi­no volt az egye­dü­li sze­mély, aki kap­cso­la­tot tart­ha­tott a né­met had­se­reg ál­tal meg­szállt len­gyel te­rü­le­tek­kel. Ki­hasz­nál­ták azt a hely­ze­tet, ami­kor az egy­ház­me­gye irá­nyí­tá­sát érin­tõ át­me­ne­ti in­téz­ke­dé­se­ket si­ke­rült ál­lan­dó jel­le­gû­vé ten­ni. Ez­zel az ér­ve­lés­sel szem­ben az L’ Osser­va­tore Romano ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy a gnieznoi és a poz­na­ñi ér­sek 1939. szep­tem­ber el­se­jé­ig August Blond bí­bo­ros volt. 17
A há­bo­rú utá­ni idõ­szak­ban az em­lí­tett or­szá­gok­ban el­té­rõ volt a hely­zet. En­nek el­le­né­re a ka­to­li­kus egy­ház kö­zös prob­lé­mák­kal küz­dött. Lé­tez­tek azon­ban olyan kér­dé­sek is, ame­lyek­nek az egyes or­szá­gok­ban na­gyobb fi­gyel­met szen­tel­tek. A Cseh­szlo­vák Püs­pö­ki Kar 1945. no­vem­ber 13–15-én Olmützben fel­újí­tot­ta a köz­tár­sa­ság irán­ti hûségny­i­latkoza­tát.18 A há­bo­rú utá­ni hely­ze­tet a cseh­szlo­vák, a ma­gyar és a len­gyel tár­sa­da­lom el­té­rõ­en ítél­te meg. A Len­gyel Püs­pö­ki Kar 1945 ok­tó­be­ré­ben fel­hív­ta a hí­võk fi­gyel­mét a hit és az is­ten­ta­ga­dás kö­zöt­ti kü­lönb­ség­re; azok­nak a je­löl­tek­nek a tá­mo­ga­tá­sá­ra, akik vá­lasz­tá­si prog­ram­juk­ban a krisz­tu­si ta­ní­tá­sok­ból in­dul­nak ki; va­la­mint ar­ra, hogy „sen­ki sem le­het két úr szol­gá­ja.” A püs­pö­kök hang­sú­lyoz­ták az em­ber ter­mé­sze­tes mél­tó­sá­gát és sza­bad­sá­gát. Ugyan­ak­kor a de­mok­ra­ti­kus rend­szer ja­vá­ra nyi­lat­koz­tak. A Ma­gyar Püs­pö­ki Kar köz­vet­le­nül az 1945-ös vá­lasz­tá­sok elõtt ki­adott pász­tor­le­ve­le pél­dá­ul fel­ve­tet­te azt a kér­dést, hogy mi is a de­mok­rá­cia. A püs­pö­kök sze­rint az iga­zi de­mok­rá­cia is­mér­ve az alap­ve­tõ em­be­ri jo­gok elis­merése.19 A de­mok­rá­cia és egyéb fo­gal­mak el­té­rõ ér­tel­me­zé­se kö­rü­li prob­lé­mák az el­kö­vet­ke­zõ idõ­szak­ban erõ­tel­je­sen ki­fe­je­zés­re ju­tot­tak. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nem ér­zõ­dött oly mér­ték­ben a de­mok­rá­cia hi­á­nya, mint Len­gyel­or­szág­ban és Ma­gyar­or­szá­gon. Ez a hely­zet ab­ból is adód­ha­tott, hogy Ma­gyar­or­szág a há­bo­rú után a Szov­jet­unió ál­tal meg­szállt or­szág volt, Len­gyel­or­szág­ban pe­dig ko­a­lí­ci­ós ide­ig­le­nes kor­mány ala­kult, amely a kom­mu­nis­ták el­len­õr­zé­se alatt állt. Edvard Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök és a cseh­szlo­vá­ki­ai de­mok­ra­ti­kus pár­tok to­váb­bi kép­vi­se­lõi sza­va­tol­ták a de­mok­rá­ci­á­ba és az em­be­ri sza­bad­ság­ba ve­tett hi­tet, mind­azo­nál­tal, hogy a köz­tár­sa­ság­ban szin­te min­den­ki – Benešt is be­le­ért­ve – az új és né­pi de­mok­rá­ci­á­ról be­szélt.
Len­gyel­or­szág­ban a püs­pö­ki kar nagy fi­gyel­met szen­telt a há­zas­ság­ról és an­nak tár­sa­dal­mi ki­ha­tá­sá­ról szó­ló törvénynek.20 A csa­lád és a há­zas­ság vál­sá­gát ve­szé­lyes­nek tar­tot­ták a cseh­szlo­vák püs­pö­kök is. A há­bo­rú utá­ni el­sõ pász­tor­le­ve­lük­ben az is­ko­la­ügyet is érin­tet­ték. Egyút­tal ki­fe­jez­ték egyet­ér­té­sü­ket a szo­ci­á­lis re­for­mok­kal, és ar­ra fi­gyel­mez­tet­tek, hogy azok meg­va­ló­sí­tá­sa so­rán ér­vé­nye­sül­jön az igaz­sá­gos­ság. Ugyan­így fog­lal­tak ál­lást az el­len­ség­nek szá­mí­tó sze­mé­lyek, az áru­lók és a kol­la­bo­rán­sok meg­bün­te­té­sé­vel kap­cso­lat­ban is, idéz­ve XII. Pius pá­pá­nak a Nepo­mu­ki Szent Já­nos év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ki­adott lev­elébõl.21
Az em­lí­tett or­szá­gok­ban a há­bo­rú után föld­re­for­mot haj­tot­tak vég­re. Ma­gyar­or­szá­gon a kor­mány a ka­to­li­kus egy­ház bir­to­ká­ból kár­pót­lás nél­kül ki­sa­já­tí­tott több mint 800 000 ka­taszt­rá­lis hol­dat, amely­nek csak egy­har­ma­dát, a szán­tó­föl­de­ket osz­tot­ták ki, két­har­ma­da ál­la­mi ke­ze­lés­ben ma­radt. Az egy­ház til­ta­ko­zá­sa nem ma­gá­ra a föld­re­form tényére, ha­nem az el­já­rás mód­já­ra és a mö­göt­te hú­zó­dó po­li­ti­kai szán­dék­ra vo­nat­ko­zott. Az egy­ház kár­pót­lást igé­nyelt szer­ve­ze­tei fenn­tar­tá­sá­ra, azok anya­gi hát­te­ré­nek biz­to­sí­tá­sá­ra.22
A Len­gyel Fel­sza­ba­dí­tá­si Bi­zott­ság (Pols­ki Komitet Wyz­wole­nia Nar­o­dowe­go) ál­tal 1944. szep­tem­ber 6-án meg­hir­de­tett föld­re­form, elõ­irá­nyoz­ta az 50 hek­tár fe­let­ti pa­raszt­gaz­da­ság­ok fel­osz­tá­sát a nincs­te­le­nek és a kis­gaz­dák közöt­t.23 A poz­na­ñi, a po­me­rá­ni­ai és a szi­lé­zi­ai vaj­da­ság­ban a föld­osz­tás a né­me­tek, a kol­la­bo­rán­sok és a ka­to­nai szol­gá­lat alól ki­bú­vó sze­mé­lyek tu­laj­do­ná­ban le­võ 100 hek­tá­ron fe­lü­li bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zott. A lubli­ni Len­gyel­or­szág (Pols­ki Lubel­ská) te­rü­le­tén 320 ezer hek­tár föld­bõl 212 hek­tár­nyit par­cel­láz­tak fel. Több mint 100 ezer pa­raszt­csa­lád ju­tott föld­höz.24 Az ere­de­ti len­gyel te­rü­le­te­ken (Ziemiach davny­ch) 1946 vé­gé­ig kö­zel 3,1 mil­lió hek­tár­nyi föl­det osz­tot­tak szét, ami­bõl több mint 100 ezer hek­tár­nyi volt az er­dõ­te­rü­let. A 387 ezer kis­gaz­da csa­lád és a nincs­te­le­nek kö­zött 1,2 mil­lió hek­tár föl­det osz­tot­tak szét. A kor­mány meg­tar­tott ma­gá­nak 900 ezer hek­tárt, to­váb­bá né­hány száz hek­tár­nyi föld Al­só-Szi­lé­zi­á­ban a Vö­rös Had­se­reg gon­do­zá­sá­ba került.25

Föld­re­for­mot haj­tot­tak vég­re a há­bo­rú utá­ni Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is. Az 1945. áp­ri­lis 5-én el­fo­ga­dott kas­sai kor­mány­prog­ram XI. fe­je­ze­té­ben a kö­vet­ke­zõ sze­re­pelt: „A cseh és szlo­vák föld­mû­ve­sek­nek és nincs­te­le­nek­nek az új föld­re­form kö­vet­ke­ze­tes vég­re­haj­tá­sa irán­ti óha­ját szem elõtt tart­va és azon igye­ke­zet­tõl ve­zérel­ve, hogy a cseh és szlo­vák föld az ide­gen né­met–ma­gyar ne­mes­ség ke­zé­bõl a cseh meg szlo­vák pa­raszt­ság és nincs­te­le­nek tu­laj­do­ná­ba jus­son – a kor­mány öröm­mel fo­gad­ja az el­len­sé­ges sze­mé­lyek és áru­lók föld­jé­nek el­kob­zá­sát, amit a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács va­ló­sít meg és szét­oszt­ja azt a kis­tu­laj­do­nos föld­mû­ves la­kos­ság kö­zött. A kor­mány az ilyen in­téz­ke­dé­se­ket a köz­tár­sa­ság egész te­rü­le­té­re kiter­jeszti.”26 Mar­tin Kvetko, a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács me­zõ­gaz­da­sá­gi és a föld­re­form­ért fe­le­lõs meg­bí­zott­ja a föld­re­form el­sõ és má­so­dik sza­ka­szá­val kap­cso­lat­ban meg­je­gyez­te, hogy olyan vál­to­zá­sok tör­tén­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, ame­lyek „a ma­guk ne­mé­ben Eu­ró­pá­ban egye­dül­ál­ló­nak szá­mí­ta­nak, ha el­te­kin­tünk a Szov­jet­uni­ó­ban ér­vé­nye­sí­tett for­ra­dal­mi intézkedések­tõl.”27 A Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja 1948. feb­ru­ár 15-én tar­tott kas­sai te­rü­le­ti kon­fe­ren­ci­á­ján Gustáv Husák 600 000 hek­tár, a nagy­bir­to­kos­ok­tól el­kob­zott föl­det emlegetet­t.28 Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a há­bo­rú után nem ke­rült sor „a né­met föld­tu­laj­do­no­sok­kal és a ma­gyar nagy­bir­to­kos­ok­kal szem­be­ni olyan gyors le­fo­lyá­sú föld­el­kob­zás­ra és föld­osz­tás­ára”, mint Mag­yarorszá­gon.29 A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a föld­osz­tás há­rom sza­kasz­ban ment vég­be. Az el­sõ sza­kasz me­ne­tét Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök 1945-ben ki­adott 5-ös, 12-es, 28-as és 108-as szá­mú dek­ré­tu­ma szab­ta meg.30 A má­so­dik sza­kasz­ban az el­sõ, az 1919-ben jó­vá­ha­gyott föld­re­form­tör­vény mó­do­sí­tá­sát elõ­irány­zó, 1947-ben el­fo­ga­dott tör­vény volt az irány­adó. A har­ma­dik sza­kasz­ban a föld­tu­laj­don mó­do­sí­tá­sá­ról szó­ló, 1948. már­ci­us 21-én el­fo­ga­dott tör­vény ér­vé­nye­sült. A föld­re­form mind­há­rom sza­ka­sza súj­tot­ta a ka­to­li­kus egy­háza­t.31
A föld­osz­tás­sal kap­cso­lat­ban Ma­gyar­or­szá­gon az egy­ház vi­lá­gos ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. A há­bo­rú után meg­je­lent el­sõ pász­tor­le­vél­ben éle­sen ki­kelt a meg­va­ló­sí­tás mód­ja el­len. Úgy­szin­tén szót emelt a ka­to­li­kus saj­tó és könyv­ki­adás ér­de­ké­ben. Az öt he­ti­lap és 17 ki­sebb lap meg­je­le­né­sé­re csök­kent ál­la­po­tot a ha­ta­lom pa­pír­hi­án­­nyal ma­gya­ráz­ta. Az 1945-öt meg­elõ­zõ idõ­szak­ban 2 ka­to­li­kus na­pi­lap és 18 he­ti­lap je­lent meg.32
A ka­to­li­kus egy­ház tár­sa­dal­mi be­fo­lyá­sá­nak vis­­sza­fo­gá­sá­ra irá­nyult a ka­to­li­kus if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek be­til­tá­sa is. Az if­jú­sá­got egyet­len köz­pon­ti szer­ve­zet­be igye­kez­tek be­szo­rí­ta­ni. Meg­ala­kult a De­mok­ra­ti­kus Fi­a­ta­lok Szö­vet­sé­ge, hogy a fi­a­tal­sá­got ki­von­ják az idõ­sebb nem­ze­dék be­fo­lyá­sa alól. Ka­to­li­kus ele­mi és kö­zép­is­ko­lai vég­zett­sé­get 1945-ig a ta­nu­lók 58%-a szerzett.33 Az 1947/1948-as tan­év­ben a 7016 ele­mi és ál­ta­lá­nos mû­velt­sé­get nyúj­tó is­ko­lá­ból 4277 volt egy­há­zi (2558 ka­to­li­kus), a 354 pol­gá­ri is­ko­lá­ból 107 egy­há­zi (86 ka­to­li­kus), ezen­kí­vül mû­kö­dött 129 ipa­ri me­zõ­gaz­da­sá­gi és ke­res­ke­del­mi is­ko­la, eb­bõl 29 volt az egy­há­zi (22 a ka­to­li­kus), s ös­­sze­sen 62 ta­ní­tó­kép­zõ és óvó­nõ­kép­zõ in­té­zet volt az or­szág­ban, eb­bõl 47 egy­há­zi (35 ka­to­li­kus). To­váb­bá volt még 173 fiú- és le­ány­gim­ná­zi­um, eb­bõl 93 egy­há­zi (48 kato­likus).34
Az egy­há­zi saj­tó­nak, egye­sü­le­tek­nek és is­ko­lák­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is fi­gyel­met szen­tel­tek. El­té­rõ volt a cseh­or­szá­gi és a szlo­vá­ki­ai hely­zet. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács még 1944 szep­tem­be­ré­ben, a szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés ide­jén tör­vényt adott ki az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­ról. Er­rõl a prob­lé­má­ról tár­gyalt pél­dá­ul 1946 áp­ri­li­sá­ban az ok­ta­tás­ügyi meg­bí­zot­tal, Ladislav Novomeskýv­el Jaroslav Machu­la, a va­ti­ká­ni cseh­szlo­vák nagy­kö­vet­ség egy­ház­ügyi ta­ná­cso­sa. Novomeský az egy­há­zi is­ko­lák­kal kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te: „Eze­ket az is­ko­lá­kat nem én ál­la­mo­sí­tot­tam, ha­nem Tiso, anél­kül, hogy a püs­pö­kök til­ta­koz­tak vol­na. Az ál­la­mo­sí­tás­ról szó­ló dön­tés vég­le­ges és meg­vál­toz­ha­tat­lan.”35
Ezek­kel a prob­lé­mák­kal a len­gyel­or­szá­gi ka­to­li­kus egy­ház is szem­be­ta­lál­ta ma­gát. A püs­pö­ki kar a Len­gyel nem­ze­ti ta­nács el­nö­ké­hez, Boleslav Bieruthoz 1946. szep­tem­ber 15-én in­té­zett me­mo­ran­du­má­ban elõ­hoz­ta a kon­kor­dá­tum fel­mon­dá­sát is. Meg­erõ­sí­tet­te az egy­ház rész­vé­tel­ét a köz­tár­sa­ság meg­újí­tá­sá­ban. Hi­vat­ko­zott az 1945. ok­tó­ber 3–4-i püs­pö­ki kon­fe­ren­ci­á­ra. A püs­pö­kök ki­mond­ták, hogy a ka­to­li­ku­sok kö­te­le­sek együtt­mû­köd­ni a köz­tár­sa­ság de­mok­ra­ti­kus szel­lem­ben tör­té­nõ meg­úju­lá­sá­ban, mi­köz­ben ra­gasz­kod­tak a val­lá­sos hit kor­lá­to­zá­sá­nak meg­en­ged­he­tet­len­sé­gé­hez és az egy­ház ál­tal ki­nyil­vá­ní­tott er­köl­csi el­vek be­tar­tá­sá­hoz. Nem ke­rül­ték meg sem az új há­zas­sá­gi tör­vényt, sem pe­dig a vá­lás prob­lé­má­ját.
A len­gyel kor­mány, pon­to­sab­ban a len­gyel bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um (Ministerstvo Admin­is­tracji Pub­liczne­j) 1946. feb­ru­ár el­se­jén el­is­mer­te a „Len­gyel Nem­ze­ti Ka­to­li­kus Egy­ház”-at, ami el­len a püs­pö­ki kar til­ta­ko­zott, mint­hogy a nem­ze­ti egy­ház nem ka­to­li­kus és az em­be­re­ket fél­re­ve­ze­ti. Úgy­szin­tén ki­tért a ka­to­li­kus if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek­nek az is­ko­lák­ban tör­té­nõ mû­kö­dé­sé­re vo­nat­ko­zó ti­la­lom­ra, amit az igaz­ga­tók köz­re­mû­kö­dé­sé­vel, a tan­fel­ügye­lõk szó­be­li uta­sí­tá­sá­ra fo­ga­na­to­sí­tot­tak. Elé­ge­det­len­sé­gük­nek ad­tak han­got a hit­tan­órák­kal kap­cso­lat­ban is, ami kö­te­le­zõ he­lyett vá­laszt­ha­tó tan­tárgy lett. A püs­pö­ki kar ezt az ok­ta­tás fo­lya­ma­tá­ba va­ló be­avat­ko­zás­nak és az is­ko­lai ne­ve­lést szét­zi­lá­ló lé­pés­nek te­kin­tet­te. Az el­fo­ga­dott in­téz­ke­dé­sek az egy­há­zat nem­csak a ta­nu­lók kö­ré­ben le­he­tet­le­ní­tet­ték el, ha­nem az egész tár­sa­da­lom sze­mé­ben is. To­váb­bá éle­sen til­ta­ko­zott az if­jú­ság- és gyer­mek­ne­ve­lés el­vi­lá­gi­a­sí­tá­sa el­len az ál­la­mi­lag ala­pí­tott és az ál­la­mi ke­ze­lés­ben le­võ gyer­mek­ott­hon­ok­ban. A me­mo­ran­dum­ban szó esett a cen­zú­rá­zás­ról és a Szent­írás­ból szár­ma­zó szö­ve­gek el­kob­zá­sá­nak ese­te­i­rõl is. A ka­to­li­kus egy­ház Len­gyel­or­szág­ban nem fejt­he­tett ki te­vé­keny­sé­get sa­ját szer­ve­ze­tei ré­vén sem. A püs­pö­kök a sze­mi­ná­ri­u­mi épü­le­tek, a ko­los­to­rok, a ka­to­li­kus ima­há­zak és pa­ró­ki­ák, a nyom­dák és a ki­adók le­fog­la­lá­sá­nak szám­ta­lan ese­té­rõl sze­rez­tek tu­do­mást. A püs­pö­ki kar to­váb­bá meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a len­gyel ka­to­li­ku­sok meg van­nak foszt­va at­tól a le­he­tõ­ség­tõl, hogy ha­tást gya­ko­rol­ja­nak az alap­ve­tõ ál­la­mi dön­té­sek­re, mi­köz­ben rá­mu­tat­tak ar­ra: szá­mos eu­ró­pai ál­lam­ban, úgy­mint Bel­gi­umban, Fran­cia­or­szágban, Olasz­or­szágban és Cseh­szlo­vá­kiában a ka­to­li­ciz­mus „sa­ját zász­la­ja alatt lép­he­tett fel”, sõt Auszt­ri­á­ban a szov­jet meg­szál­ló ha­ta­lom meg­en­ged­te a ka­to­li­kus, ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét is. A me­mo­ran­dum vé­gül az­zal zá­rult, hogy nem hagy­hat alább az a tö­rek­vés, amely a nem­zet­nek a ma­te­ri­a­liz­mus­tól és az er­köl­csi zül­lés­tõl va­ló meg­óvá­sá­ra irányul.36
Az új ma­gyar­or­szá­gi ha­ta­lom a kü­lön­bö­zõ egy­le­te­ket – be­le­ért­ve a ke­resz­tény be­ál­lí­tott­sá­gú­a­kat is – meg­szûn­tet­te. Ki­vé­tel­nek szá­mí­tot­tak azok, ame­lyek a vi­lá­gi ige­hir­de­tés­sel fog­lal­koz­tak. Rajk Lász­ló bel­ügy­mi­nisz­ter 1946 nya­rán szov­jet kö­ve­te­lés­re – ám azt túl­li­heg­ve – fel­osz­la­tott 170 kü­lön­bö­zõ ka­to­li­kus egye­sü­le­tet, ame­lyek kö­zött ter­mé­sze­te­sen if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek is vol­tak. Ezek egyi­ke pél­dá­ul fél­mil­li­ós tag­ság­gal ren­del­ke­zett. A ha­ta­lom fo­ko­za­to­san fel­szá­mol­ta az ös­­szes ke­resz­tény egye­sü­le­tet. 1948-ban még 7522 ka­to­li­kus hit­buz­gal­mi egye­sü­let mû­kö­dött, de két éven be­lül be­til­tot­ták, fel­szá­mol­ták vagy fo­ko­za­tos meg­szû­nés­re ítél­ték az ös­­szes egy­há­zi ci­vil szer­ve­ze­tet, füg­get­le­nül at­tól, hogy a ka­to­li­kus vagy a pro­tes­táns egy­ház­hoz tar­to­zot­t.37
Ha­son­ló el­já­rás ér­vé­nye­sült Szlo­vá­ki­á­ban is. Ter­mé­sze­te­sen, köz­vet­le­nül a há­bo­rú után be­til­tot­ták és fel­osz­lat­ták azo­kat a szer­ve­ze­te­ket, ame­lyek együtt­mû­köd­tek a fa­sisz­ta rend­szer­rel. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács 1945. má­jus 25-i ren­de­le­te nem vo­nat­ko­zott a szlo­vák egy­há­zi (ka­to­li­kus, evan­gé­li­kus, gö­rög­ke­le­ti és zsi­dó) egye­sü­le­tek­re. Azon­ban 1945 nya­rán a hely­zet meg­vál­to­zott. Az egy­há­zi egye­sü­le­tek be­til­tá­sá­nak in­dok­lá­sát a meg­elõ­zõ te­vé­keny­sé­gük­re va­ló te­kin­tet nél­kül úgy fo­gal­maz­ták meg, hogy a fel­szá­mo­lás mind­an­­nyi­uk­ra vo­nat­koz­zon. Ily mó­don ke­rült sor az an­ti­fa­sisz­ta el­len­ál­lás­ban je­len­tõs ér­de­me­ket szer­zett Evan­gé­li­kus If­jú­sá­gi Szö­vet­ség be­til­tá­sá­ra. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­ta­lá­nak 1945. au­gusz­tus 6-án kelt át­ira­tá­ban a meg­szün­te­tés in­dok­lá­sá­ban töb­bek kö­zött ez állt: „En­nek az egy­há­zi egye­sü­let­nek a lé­te és mû­kö­dé­se a ha­son­ló jel­le­gû egye­sü­le­tek­kel egye­tem­ben nyug­ta­lan­sá­got vál­tott ki a szlo­vák köz­vé­le­mény­ben, ami a na­pi saj­tó­ban és a Nem­ze­ti Front ha­tá­ro­za­ta­i­ban je­lent­ke­zõ ag­res­­szív, a fel­osz­la­tá­su­kat kö­ve­te­lõ vissz­hang­ban csú­cso­so­dott ki. Ezért a köz­rend és a nyu­ga­lom meg­õr­zé­se ér­de­ké­ben a szó­ban for­gó egye­sü­le­tet fel kel­lett oszlat­ni.”38 A fel­szá­mo­lás el­len az evan­gé­li­kus egy­ház kép­vi­se­lõi til­ta­koz­tak. Az egy­há­zi egye­sü­le­tek meg­szün­te­té­se a ka­to­li­kus püs­pö­kö­ket is nyug­ta­la­ní­tot­ta. A szlo­vák püs­pö­kök a ka­to­li­ku­sok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­rõl szó­ló, Eduard Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz 1946. ja­nu­ár 8-án in­té­zett em­lék­ira­tuk­ban kö­ve­tel­ték a ka­to­li­kus egye­sü­le­tek be­til­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ren­de­let vis­­sza­vo­ná­sát. Ezért a köz­tár­sa­sá­gi el­nök­nél szor­gal­maz­ták az is­ko­la­ügy­ben, a di­ák­ott­hon­ok és az ár­va­há­zak fenn­tar­tá­sá­ban, va­la­mint a saj­tó te­rü­le­tén és a va­gyo­ni kér­dé­sek­ben ural­ko­dó hely­zet orvoslását.39
A be­ren­dez­ke­dõ kom­mu­nis­ta ha­ta­lom a vizs­gált or­szá­gok­ban ele­in­te ke­res­te az együtt­mû­kö­dést az egy­há­zak­kal. Dek­la­rál­ta a ve­lük szem­be­ni jó­in­du­la­tot, ugyan­ak­kor olyan szer­ve­ze­tek lét­re­ho­zá­sá­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tet fej­tett ki, ame­lyek kö­zel áll­tak a kom­mu­nis­ták­hoz és tá­mo­gat­ták a kom­mu­nis­ták prog­ram­ját. Ezt a célt vol­tak hi­va­tot­tak szol­gál­ni a ka­to­li­kus hi­tû em­be­re­ket ös­­sze­fo­gó „nem­ze­ti egy­há­zak”, ame­lyek ezek­ben az or­szá­gok­ban több­sé­gi egy­há­zak vol­tak. A Len­gyel Püs­pö­ki Kar már az em­lí­tett 1946. szep­tem­ber 15-i me­mo­ran­du­má­ban em­lí­tést tett a Len­gyel Nem­ze­ti Ka­to­li­kus Egy­ház­ról (Pols­ki Nar­o­dowy Kosci­ol Katolick­i). A püs­pö­kök nem von­ták két­ség­be az ál­lam­nak az egyes hit­val­lás­ok leg­ali­zá­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó jo­gát, de a Len­gyel Nem­ze­ti Ka­to­li­kus Egy­ház el­ne­ve­zést hely­te­len­nek mi­nõ­sí­tet­ték, mint­hogy az ún. nem­ze­ti egy­ház nem ele­ve ka­to­li­kus, va­gyis egye­te­mes, s a hí­ve­ket meg­té­vesz­ti az­ál­tal, hogy a szek­tá­so­kat azo­no­sít­ja a kato­liku­sokkal.40 Az ún. nem­ze­ti egy­ház­ként fel­lé­põ „szek­ta” ter­je­dé­sé­rõl a gor­zovi apos­to­li ad­mi­niszt­rá­tor le­ve­lé­ben kö­zöl­te, hogy: „en­nek a ko­moly ve­szély­nek egye­dül a meg­fe­le­lõ szá­mú pap meg­lé­té­vel le­het­ne ele­jét ven­ni úgy, hogy az or­szág egész te­rü­le­tét az apos­to­li igaz­ga­tás alá he­lyez­nénk. Mind­ed­dig egész te­rü­le­tek nél­kü­lö­zik a lel­ki­pász­to­ro­kat. Így pél­dá­ul a Gubi­ni já­rás­nak, ma­gát a szék­he­lyet ki­vé­ve nincs egyet­len pap­ja sem.”41
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a kom­mu­nis­ták úgy­szin­tén igye­kez­tek ös­­sze­fog­ni és fel­hasz­nál­ni a püs­pö­ki kar­tól füg­get­len ka­to­li­kus moz­gal­mat sa­ját cél­ja­ik pro­pa­gá­lá­sá­ra. Még a há­bo­rú ide­jén, 1944 nya­rán lét­re­jött és a kö­vet­ke­zõ év nya­rá­ig lé­te­zett a Szláv Ka­to­li­kus Bi­zott­ság, ame­lyet Jozef Fiala Udavský, Vin­cent Šinkoviè-Petrovský és dr. Jozef Stra­ka kép­vi­selt. Ján Voj­taššák püs­pök ha­tá­ro­zott el­íté­lõ fel­lé­pé­se nyo­mán a bi­zott­ság te­vé­keny­sé­ge meg­szûnt. Meg kell azon­ban je­gyez­ni, hogy a te­vé­keny­sé­gük­re vo­nat­ko­zó ja­vas­lat­tal egyet­ér­tett Pavol Gojdiè és Jozef Èársky püs­pök. A bi­zott­ság mû­kö­dé­sé­vel vi­szont nem ér­tett egyet Kmeko ér­sek, aki er­rõl tá­jé­koz­tat­ta Jozef Èársky és Andrej Škrábik püs­pö­kö­ket. Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja pe­dig 1945 nya­rán a bi­zott­sá­got mint a ha­la­dó ka­to­li­ku­sok bá­zi­sát igye­ke­zett fel­újí­ta­ni.42
Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak ki­bõ­ví­tett el­nök­sé­gi ülé­sén 1949. áp­ri­lis 25-én, amely jó­vá­hagy­ta az egy­ház­po­li­ti­ka új irány­vo­na­lát, Ru­dolf Slán­ský, a CSKP fõ­tit­ká­ra tá­mo­gat­ta a pa­pok és a vi­lá­gi­ak meg­új­ho­dá­si moz­gal­má­nak szer­ve­zé­sét, ami alap­já­vá vált vol­na a nem­ze­ti egy­ház­nak, a Ci­rill és Me­tód­hoz kap­cso­ló­dó ha­gyo­mány fel­használásá­val.43 Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a ka­to­li­kus egy­ház és hi­e­rar­chi­á­ja be­fo­lyá­sá­nak meg­tö­ré­sé­re a rend­szer Ka­to­li­kus Ak­ci­ót szer­ve­zett, ami si­ker­te­le­nül végzõdöt­t.44
Ma­gyar­or­szá­gon a há­bo­rú utá­ni re­zsim­hez po­zi­tí­vab­ban vi­szo­nyul­tak a re­for­má­tus egy­ház kép­vi­se­lõi, akik el­ha­tá­ro­lód­tak a meg­elõ­zõ rend­szer­tõl. Az új vi­szo­nyok­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dá­su­kat elõ­moz­dí­tot­ta Karl Barth sváj­ci te­o­ló­gus ilyen irá­nyú mag­a­tartása.45
Mind­há­rom or­szág­ban akad­tak lel­ké­szek, akik együtt­mû­köd­tek a re­zsim­mel, il­let­ve ro­kon­szen­vez­tek a kom­mu­niz­mus­sal. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­mal együtt­mû­köd­ni kész lel­ké­szek a ha­za­fi­as szel­le­mû­ek­hez tar­toz­tak. A pa­pok­kal szem­be­ni, azo­kat ha­za­fi­as­ok­ra, re­ak­ci­ó­sok­ra és sem­le­ge­sek­re osz­tó meg­ha­tá­ro­zás al­kal­ma­zá­sa szin­tén a köl­csö­nös el­len­té­tek szí­tá­sát, a pap­ság­nak a rend­szer ér­de­ké­ben tör­té­nõ ki­hasz­ná­lá­sát szol­gál­ta.
A len­gyel ha­tó­sá­gok 1947-ben kezd­ték el a pa­po­kat ha­la­dók­ra és re­ak­ci­ó­sok­ra osz­tani.46 A ka­to­li­kus ha­la­dó szer­ve­ze­tek kö­zé tar­to­zott a Pax egye­sü­let Boleslaw Piaseck­iv­el az élen, aki egye­bek kö­zött ál­lí­tot­ta, hogy „szo­ci­a­liz­mus csak egy van, olyan, mint a Szov­jet­uni­ó­ban.” Ugyan­ak­kor meg­hir­det­te a len­gyel for­ra­da­lom „utó­pisz­ti­kus vi­lág­né­ze­ti sok­ré­tû­sé­gét.” A Pax az ál­la­mo­sí­tott vál­la­la­ta­i­ban olyan sze­mé­lye­ket al­kal­ma­zott, „aki­ket a rend­szer ki­do­bott az ut­cá­ra.” Boleslav Piasec­ki vé­del­mez­te a „ha­za­fi­as pa­po­kat.” En­nek el­le­né­re el­néz­te a hi­va­ta­los túl­ka­pá­so­kat, ami­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként a Pax fo­ko­za­to­san el­szi­ge­te­lõ­dött a ka­to­li­kus kör­nye­zet­ben, és Ste­fan Wyszyñs­ki prí­más „ka­to­li­kus el­haj­lók”-nak ne­vez­te õket.47 A ha­za­fi­as pa­pok szer­ve­ze­te Len­gyel­or­szág­ban 1950-ben jött lét­re, s törzs­ál­lo­má­nyát a tá­bo­ri lel­ké­szek alkot­ták.48
A Pax az egy­ház egy­sé­gé­nek meg­bon­tá­sá­ra tö­re­ke­dett, köz­ve­tí­tõ sze­re­pet töl­tött be a kor­mány és a püs­pö­ki kar kö­zött, részt vett a re­zsim ál­tal szer­ve­zett pro­pa­gan­da­ak­ci­ók­ban, jo­go­sít­vá­nya volt a ka­to­li­kus iro­da­lom ki­adá­sá­ra. „A kom­mu­niz­mus irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­gé­nek »szellemi« in­dí­té­kai hoz­zá­já­rul­tak a fo­gal­mak el­tor­zí­tá­sá­hoz, a rossz­nak az evan­gé­li­um sa­já­tos ér­tel­me­zé­sé­vel tör­té­nõ fel­men­té­sé­hez. Piaseck­i, aki min­den­kor a zárt gon­do­lat­rend­sze­rek ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­re­ke­dett, meg­al­kot­ta az inte­griz­mus el­mé­le­tét, mely ar­ra szol­gált, hogy a kom­mu­niz­mus­hoz fû­zõ­dõ el­kö­te­le­zett­sé­get ös­­sze­kap­csol­ja a val­lás irán­ti oda­adás­sal.”49 Piasec­ki és a Pax te­vé­keny­sé­gét ko­ra­be­li kon­tex­tus­ban is el kell he­lyez­ni, ami­kor élt az év­ti­ze­de­kig fenn­ál­ló kom­mu­nis­ta re­zsim gyõ­zel­mes tér­hó­dí­tá­sá­ba ve­tett hit. Úgy tû­nik, hogy így pró­bál­ta „meg­men­te­ni” a len­gyel egy­há­zat és a len­gyel­or­szá­gi ka­to­li­ciz­must at­tól a sors­csa­pás­tól, mely az orosz­or­szá­gi gö­rög­ke­le­ti egy­há­zat, il­let­ve a cseh­szlo­vá­ki­ai és a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­za­kat súj­tot­ta.
A re­zsim­mel va­ló együtt­mû­kö­dés­re haj­lan­dó lel­ké­szek cso­port­ja sok­ré­tû volt. Kö­zé­jük tar­toz­tak olya­nok is, aki­ket ma­guk­kal ra­gad­tak a kom­mu­nis­ták szebb jö­võ­rõl szó­ló ígé­re­tei. A rend­szer­rel va­ló együtt­mû­kö­dés fel­té­te­lez­he­tõ volt olyan pa­pok­ról is, akik nem ápol­tak jó vi­szonyt a püs­pö­kük­kel. Egye­se­ket zsa­rol­tak, má­sok­kal szem­ben a „va­la­mit va­la­mi­ért” el­vet al­kal­maz­ták, ami­nek pél­dá­ul még olyan ese­tei is vol­tak, mint épí­tõ­anyag-be­szer­zé­si le­he­tõ­sé­gek biz­to­sí­tá­sa. Lé­te­zett vi­szont a lel­ké­szek­nek olyan cso­port­ja is, amely meg volt gyõ­zõd­ve ar­ról, hogy komp­ro­mis­­szu­mok ré­vén „meg­óv­hat­ják a hit­tan­ok­ta­tás jo­gát”. A ha­za­fi­as, il­let­ve ha­la­dó lel­ké­sze­ket 1949 szep­tem­be­ré­ben fo­gad­ta Boleslaw Bierut köz­tár­sa­sá­gi el­nök. Ezek a lel­ké­szek „a Sza­bad­sá­gért és De­mok­rá­ci­á­ért Küz­dõk Szö­vet­sé­gé­nek egye­sí­tõ kong­res­­szu­sá­ra ér­kez­tek”, amely­nek ke­re­té­ben meg­ala­kí­tot­ták a Lel­ké­szi Bi­zott­sá­got. A re­zsim cél­ja vi­szont az volt, hogy el­len­té­tet szít­son a pa­pok kö­ré­ben és meg­te­remt­se az ál­la­mi egy­ház alap­ja­it. Az ak­ció mö­gött az ál­lam­biz­ton­ság em­be­rei áll­tak.50
A cseh­szlo­vák, a ma­gyar és a len­gyel ha­tó­sá­gok fel­hasz­nál­ták és tá­mo­gat­ták a ha­za­fi­as pa­po­kat. A cél olyan ál­la­pot ki­ala­kí­tá­sa volt, amely szem­be­ál­lít­ja az al­sóbb és fel­sõbb pap­sá­got. A ha­za­fi­as pa­pok­kal szem­be­ni egy­faj­ta bi­zony­ta­lan­ság azon­ban to­vább élt. Leg­erõ­tel­jes­eb­ben ez min­den va­ló­szí­nû­ség sze­rint Len­gyel­or­szág­ban nyil­vá­nult meg, ahol en­ge­dé­lyez­ték Piaseck­inek, hogy lét­re­hoz­za a Nem­ze­ti Front mel­lett a ka­to­li­kus en­tel­lek­tü­e­lek és ak­ti­vis­ták bi­zott­sá­gát, amely­re az a fel­adat várt, hogy hoz­zá­já­rul­jon a püs­pö­ki kar el­le­he­tet­le­ní­té­sé­hez, va­la­mint a ha­za­fi­as pa­pok féken­tartásához.”51
Cseh­szlo­vá­kia ter­mé­sze­te­sen más eset volt. A ha­tó­sá­gok meg­ne­he­zí­tet­ték azok­nak a lel­ké­szek­nek az igye­ke­ze­tét, akik sa­ját kör­nyé­kü­kön részt vet­tek az em­be­rek élet­kö­rül­mé­nye­i­nek a ja­ví­tá­sá­ban. Így pél­dá­ul a besz­ter­ce­bá­nyai ke­rü­le­ten be­lü­li, 1953. jú­li­u­si egy­ház­po­li­ti­kai hely­zet­rõl szó­ló je­len­tés be­szá­mol a Dolné Rikynèice-i eset­rõl, ami­kor is Pavol Ondrej Miška lel­kész te­vé­ke­nyen részt vett an­nak a la­kás­tömb­nek az épí­té­si mun­ká­la­ta­i­ban, „ahol be­ren­dez­ték a föd­mûves szö­vet­ke­zet és a he­lyi nem­ze­ti bi­zott­ság iro­dá­ját, s ben­ne egy pél­dás, 35 gye­rek egész na­pos gon­dos­ko­dá­sát el­lá­tó óvo­da is el­he­lye­zést nyert. Az em­lí­tett pap­nak a la­kos­ság kö­ré­ben ki­fej­tett agi­li­tá­sát fo­ko­za­to­san vis­­sza­fog­juk, eset­leg át­he­lyez­zük oda, ahol nem lesz mód­ja a hí­vek kö­zött buzgólkod­ni.”52
Az­zal a meg­gyõ­zõ­dés­sel, hogy a kom­mu­niz­mus és az egy­ház sok kö­zös vo­nás­sal ren­del­ke­zik, Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is ta­lál­ko­zunk. Er­rõl a kap­cso­lat­ról, amely ki­zár­ja a kom­mu­nis­ta – a ka­to­li­kus egy­ház hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mai ál­tal is ta­ga­dott – ta­no­kat, tár­gya­lást foly­tat­tak a cseh­szlo­vák ál­lam és a ka­to­li­kus egy­ház kép­vi­se­lõi a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­ga egy­ház­ügyi bi­zott­sá­gá­nak 1949. feb­ru­ár 17-én tar­tott ülé­sén. Václav Kopecký nép­mû­ve­lé­si és tá­jé­koz­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter a ta­lál­ko­zón ki­je­len­tet­te: „Ha már Trochta püs­pök úr a ke­resz­tény val­lá­si hit­nek pél­dá­ul a szo­ci­a­liz­mus gon­do­la­tá­val va­ló ös­­sze­egyez­tet­he­tet­len­sé­gé­rõl be­szélt, sze­ret­nék rá­mu­tat­ni XIII. Leó Rerum novarum cí­mû en­cik­li­ká­já­ra, ame­lyet XI. Pius a Qadra­ges­i­mo an­no cí­mû en­cik­li­ká­já­val mó­do­sí­tott, s ez olyan idõ­ben tör­tént, ami­kor XIII. Leó tel­jes mér­ték­ben le­he­tõ­nek tar­tot­ta a ke­resz­tény egy­há­zi hit­nek az ös­­sze­egyez­tet­he­tõ­sé­gét a szo­ci­a­liz­mus gon­do­la­tá­val, a szo­ci­a­lis­ta tö­rek­vé­sek meg­valósításá­val.”53

Egy év múl­va – 1950. feb­ru­ár 19-én – a Katolícke noviny­ben nap­vi­lá­got lá­tott Josef Plo­jhar ró­mai ka­to­li­kus pap és egész­ség­ügyi mi­nisz­ter nyi­lat­ko­za­ta a ke­resz­tény­ség és a né­pi de­mok­rá­cia kö­zös cél­ja­i­ról. Eze­ket a cé­lo­kat „az em­be­ri­es­ség, a bé­ke és a szo­ci­á­lis kér­dé­sek meg­ol­dá­sa je­len­tet­te.” Így a kö­zöt­tük le­võ bár­mi­ne­mû el­mé­le­ti kü­lönb­sé­gek el­tûn­nek „a kö­zös cé­lok ér­de­ké­ben fo­lyó min­den­na­pi munkában.”54 Ha­son­ló meg­fo­gal­ma­zás sze­re­pelt a ke­resz­tény egy­ház lel­ké­sze­i­nek a velehra­di és luhaèovi­cei ös­­sze­jö­ve­te­lén 1950-ben el­fo­ga­dott ha­tá­ro­zat­ban is. Eb­ben töb­bek kö­zött ez állt: „A ke­resz­tény­ség és a szo­ci­a­liz­mus nem egy­mást ki­zá­ró irány­za­tok, ha­nem a köl­csö­nös tisz­te­let­tar­tás je­gyé­ben ké­pe­sek meg­te­rem­te­ni a föl­di lét és az örök­ké­va­ló bol­dog élet ide­á­lis fel­tét­ele­it mind­azok szá­má­ra, akik éle­tük fo­lya­mán az em­be­rek bol­do­gu­lá­sá­nak, az igaz­sá­gos­ság­nak és a sze­re­tet­nek a ke­resz­tény­ség és a szo­ci­a­liz­mus ál­tal val­lott kö­zös el­ve­it ér­vé­nye­sí­tet­ték.”55 A Dzienik Pols­ki cí­mû na­pi­lap olyan vé­le­mény­nek adott te­ret, mely sze­rint: „az egy­sze­rû em­ber ké­pes ös­­sze­kap­csol­ni a ma­ga ka­to­li­kus el­kö­te­le­zett­sé­gét a szo­ci­a­lis­ta épí­tés­sel és a szo­ci­a­lis­ta ál­lam irán­ti lo­ja­li­tás­sal. Azt jö­ven­döl­ték, hogy a ka­to­li­ciz­mus al­kal­maz­ko­dik az új tör­té­nel­mi va­ló­ság­hoz, az­az a szo­ci­a­liz­mus­hoz, mint ahogy az pár­szor a múlt­ban már megtörtén­t.”56
Az új hely­zet, te­hát a ke­resz­tény egy­há­zak meg­lé­te azok­ban az or­szá­gok­ban, ame­lyek a Szov­jet­uni­ó­nak és a szo­ci­a­liz­mus ot­ta­ni for­má­já­nak alá­ren­delt po­li­ti­kai szub­jek­tu­mok ural­ma alá ke­rül­tek, ter­mé­sze­te­sen a te­o­ló­gi­á­ban is ki­fe­je­zés­re ju­tott. Ilyen Ma­gyar­or­szá­gon a re­for­má­tus egy­ház­ban ki­mun­kált ún. „kes­keny út” te­o­ló­gi­á­ja volt, amely a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­ben je­löl­te meg az egy­ház „szol­gá­la­ti kül­de­té­sé­nek ér­tel­mét és cél­ját.”57 Szlo­vá­ki­á­ban ezt az „arc­cal az élet fe­lé te­o­ló­gia” hir­det­te. Köny­vé­ben id. Jú­li­us Filo evan­gé­li­kus lel­kész és püs­pök „hely­ze­ti, sõt akk­li­ma­ti­zá­ci­ós te­o­ló­giá”-nak ne­vez­te, mi­vel az egy­há­zi ta­ní­tá­sok­nak, de még in­kább a gya­kor­lat­nak a po­li­ti­kai hely­zet­hez tör­té­nõ hoz­zá­iga­zí­tá­sát szor­gal­maz­ta, hogy az egy­ház „ne in­ge­rel­je” a hatósá­gokat.”58
Már em­lí­tet­tük, hogy a kom­mu­nis­ták olyan ke­resz­tény moz­ga­lom ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­re­ked­tek, amely szo­ro­san együtt­mû­kö­dik a szo­ci­a­lis­ta ál­lam­mal. Alex­ej Èepiè­ka mi­nisz­ter 1949. áp­ri­lis 28-án a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­gá­nak a ha­la­dó lel­ké­szek­kel foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sán er­re Fran­cia­or­szág­gal és Olasz­or­szág­gal kap­cso­lat­ban utalt. Ugyan­ezen ta­nács­ko­zá­son Ale­xan­der Horák ha­za­fi­as pap és meg­bí­zott em­lí­tést tett ar­ról a len­gyel lap­ról, amely­nek „né­pi de­mok­ra­ti­kus a vo­nal­ve­ze­té­se és ugyan­ak­kor szi­go­rú­an kö­ve­ti a krisz­tu­si tanítá­sokat.”59 Egy ilyen jel­le­gû la­pot em­lí­tett a len­gyel püs­pö­ki kar is, mely a hi­va­ta­lok en­ge­dé­lye nél­kül je­le­nik meg, a vo­nat­ko­zó tör­vé­nye­ket meg­szeg­ve. Ez a ki­ad­vány a Szent­szék, a Szent­atya és a püs­pö­ki kar el­len har­col, té­ves er­köl­csi és egy­há­zi el­ve­ket hir­det, igyek­szik alá­ás­ni az egy­há­zi fe­gyel­met, és schis­mát meg eret­nek­sé­get akar elõ­idéz­ni a pap­ság kö­ré­ben. Ne­héz el­vár­ni a püs­pö­ki kar­tól és a lel­ké­szek­tõl, hogy ilyen be­ál­lí­tott­sá­gú em­be­rek­tõl ta­nul­ja­nak ál­lam­pol­gá­ri kö­te­les­ség­tu­dást, s hogy a me­gúj­ho­dó Len­gyel­or­szág­gal va­ló vi­szo­nyuk ki­ala­kí­tá­sá­ban a õ pél­dá­ju­kat kö­ves­sék. Ezek kö­zül a pa­pok kö­zül egye­se­ket az el­sõ bé­ke­kong­res­­szus ide­jén fel­hasz­nál­tak a Szent­atya el­le­ni tá­ma­dá­sok­ra. Az ilyen jel­le­gû mód­sze­re­ket a ki­ala­kult kö­rül­mé­nyek tra­gi­kus je­lé­nek kell tek­in­tenünk.”60
A re­zsi­met tá­mo­ga­tó lel­ké­szi szer­ve­ze­tek lét­re­ho­zá­sá­hoz ürü­gyül ter­mé­sze­te­sen a szov­jet tí­pu­sú bé­ke­harc je­gyé­ben szer­ve­zett ak­ci­ók szol­gál­tak. Ami­kor a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom meg­sze­rez­te az egy­ház fe­let­ti ural­mat és alá­ren­delt­sé­gé­be von­ta azt, az ilyes­faj­ta ak­ci­ók­ba a püs­pö­kök is be­kap­cso­lód­tak. A köl­csö­nös szem­be­sü­lés so­rán azon­ban el­uta­sí­tot­ták a rész­vé­telt a ha­son­ló ren­dez­vé­nye­ken, fõ­ként a ve­lük va­ló po­li­ti­kai vis­­sza­élés mi­att. Is­me­re­tes pél­dá­ul Ján Voj­taššák sze­pes­sé­gi püs­pök ma­ga­tar­tá­sa a re­zsim ilyes­faj­ta tö­me­ge­sen szer­ve­zett ak­ci­ó­i­val szem­ben. Ilyen eset­rõl szá­molt be Jozef Lukaèoviè ha­za­fi­as lel­kész és meg­bí­zott a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­ga kép­vi­se­lõ­i­nek a ha­la­dó lel­ké­szek­kel foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sán 1949. áp­ri­lis 28-án: „A bé­ke­kong­res­­szus­sal kap­cso­lat­ban ki­kér­tük a szlo­vák püs­pö­kök vé­le­mé­nyét, mi­re Voj­taššák azt fe­lel­te, hogy a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház bé­ke­tá­mo­ga­tó és nem vár fel­hí­vás­ra ak­kor, ami­kor már zeng az ég.”61
A kom­mu­nis­ta re­zsim ál­tal szer­ve­zett kü­lön­fé­le bé­ke­kam­pá­nyok­ba a hû­ség­es­kü le­té­te­le után 1951-ben a cseh­szlo­vák püs­pö­kö­ket is be­von­ták. Így pél­dá­ul Ambroz Lazík püs­pök 1951. áp­ri­lis 14-én a bé­ke­kon­fe­ren­ci­ák­kal kap­cso­lat­ban vé­le­ményt nyil­vá­ní­tott a ró­mai ka­to­li­kus püs­pö­kök és ordináriu­sok po­zso­nyi kon­fe­ren­ci­á­ján. A cseh­szlo­vák lel­ké­szek 1950-tõl kezd­ve ak­tí­van be­kap­cso­lód­tak a cseh­szlo­vák bé­ke­vé­dõk te­vé­keny­sé­gé­be. A ka­to­li­kus lel­ké­szek bé­ke­moz­gal­má­nak el­sõ or­szá­gos kong­res­­szu­sa 1951. szep­tem­ber 21-én zajlot­t.62
Az ál­lam és a ka­to­li­kus egy­ház kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dás meg­kö­té­se után Len­gyel­or­szág­ban a püs­pö­kök úgy­szin­tén be­kap­cso­lód­tak az ál­la­mi bé­ke­ak­ci­ók­ba, így pél­dá­ul a Var­só­ban le­zaj­lott II. Bé­ke Vi­lág­kong­res­­szus al­kal­má­ból, amely 1950. no­vem­ber 15-én nyi­lat­ko­za­tot bo­csá­tott ki. Eb­ben töb­bek kö­zött az állt, hogy „a nem­zet­kö­zi bé­ke­kong­res­­szus­nak a ka­to­li­kus egy­ház igye­ke­ze­té­vel ös­­sze­fo­nó­dó tö­rek­vé­se hoz­zá­já­rul a hõn óhaj­tott vi­lág­bé­ke meg­te­rem­té­sé­hez és sta­bi­lizálásához.”63 Ma­ga a kong­res­­szus 1950. no­vem­ber 18–22-e kö­zött ülé­se­zett 1756 kül­dött, 192 ven­dég és 137 meg­hí­vott részvételév­el.64
Ma­gyar­or­szá­gon a lel­ké­szek bé­ke­moz­gal­ma Var­ga Fe­renc lel­kész kez­de­mé­nye­zé­sé­vel 1949 áp­ri­li­sá­ban bon­ta­ko­zott ki. Egyút­tal elõ­ké­szü­let­ben volt a Ke­reszt cí­mû he­ti­lap ki­adá­sa, amely 1950. no­vem­ber 1-jé­tõl je­lent meg. A ka­to­li­kus pa­pok bé­ke­ta­ná­csá­nak meg­ala­kí­tá­sá­ban részt vett Beresztóczy Mik­lós ka­no­nok és a volt cisz­ter­ci­ta Hor­váth Richárd.65
A kö­zép-eu­ró­pai kom­mu­nis­ta re­zsi­mek az egy­ház fe­let­ti ha­ta­lom meg­szer­zé­sét nem­csak be­szi­vár­gás­sal és a pap­ság meg­osz­tá­sá­val ter­vez­ték, ha­nem az el­le­nük irá­nyu­ló tör­vény­ho­zói és egyéb in­téz­ke­dé­sek­kel is, be­le­ért­ve az egy­há­zi-po­li­ti­kai pe­rek ko­ho­lá­sát is. A tár­sa­da­lom total­izálása és az osz­tály­harc éle­zõ­dé­se az ál­lam és az egy­ház vi­szo­nyá­ban is ki­fe­je­zés­re ju­tott. Rá­ko­si Má­tyás 1948. jan­nuár 11-én tar­tott be­szé­dé­ben ki­emel­te az egy­há­zi re­ak­ci­ó­val va­ló le­szá­mo­lás fontosságát,66 ami­kor is ki­je­len­tet­te: „Vé­get kell vet­ni an­nak a hely­zet­nek, ami­kor a nép el­len­sé­gei az egy­ház­zal, el­sõ­sor­ban a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­zal takaróz­nak.”67 Sza­va­i­nak meg volt a fo­ga­nat­ja. Ugyan­azon év de­cem­be­ré­ben le­tar­tóz­tat­ták, majd el­ítél­ték Mind­szen­ty Józse­fet.68 A bí­bo­ros ve­ze­té­sé­vel a ka­to­li­kus egy­ház az ös­­sze­csa­pás fe­lé ha­l­adt.69 A kö­vet­ke­zõ év­tõl, 1948-tól kez­dõ­dõ­en az ál­lam­ha­ta­lom ne­ki­lá­tott az egy­ház fe­let­ti ura­lom meg­szer­zé­sé­nek és 1950 jú­ni­u­sá­ban meg­kezd­te a szer­ze­tes­ren­dek fel­szá­mo­lá­sát. 70
Len­gyel­or­szág­ban az egy­ház­el­le­nes kam­pány 1949 már­ci­u­sá­ban erõ­sö­dött fel. S ez nem­csak az oda­csa­tolt te­rü­le­te­ken ural­ko­dó ked­ve­zõt­len hely­zet ki­hasz­ná­lá­sá­val füg­gött ös­­sze. Az ál­la­mi szer­vek nem vol­tak hí­ján az olyas­faj­ta fe­nye­ge­tõ­zés­nek, hogy a nép­ha­ta­lom­nak van elég ere­je a „re­ak­ci­ós buj­to­ga­tás” el­le­he­tet­le­ní­té­sé­hez. Az egy­ház el­le­ni újabb tá­ma­dá­si hul­lám má­jus­ban a saj­tó ha­sáb­ja­in je­lent­ke­zett, ami­kor is Ste­fan Wyszyñs­ki prí­más azo­kat a pa­po­kat érin­tet­te pász­tor­le­ve­lé­ben, akik el­sza­kad­nak az ol­tár­tól, va­la­mint szólt a meg­vá­dol­tak és el­ítél­tek sokaságáról.71
Az egy­há­zak alá­ve­tett­sé­gét szol­gá­ló nyo­más­gya­kor­lás­ban je­len­tõs sze­re­pet ka­pott a tör­vé­nyi ren­de­zés is. Mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind Cseh­szlo­vá­ki­á­ban Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­talt hoz­tak lét­re. Ezen kí­vül a püs­pö­ki hi­va­ta­lok­ban ál­la­mi meg­bí­zot­tak mû­köd­tek, akik irá­nyí­tot­ták, jó­vá­hagy­ták és el­len­õriz­ték ezen hi­va­ta­lok te­vé­keny­sé­gét. Ma­gyar­or­szá­gon „ba­ju­szos püs­pö­kök­”-nek ne­vez­ték õket. Egy­ház­ügyi tit­ká­ri posz­tok mind­két or­szág­ban az ál­lam­igaz­ga­tás va­la­men­­nyi szint­jén lé­te­sül­tek. Ha­tás­kör­ük­be tar­to­zott a lel­ké­szek mû­kö­dé­sé­vel és az egy­há­zi posz­tok be­töl­té­sé­vel kap­cso­la­tos dön­téshozatal.72
Egy­ház­ügyi hi­va­tal 1950-tõl Len­gyel­or­szág­ban is lé­te­zett, ha­son­ló jog­kö­rök­kel, mint Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. A Len­gyel Püs­pö­ki Kar til­ta­ko­zá­sa sem­mit sem vál­toz­ta­tott an­nak struk­tú­rá­ján. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a püs­pö­kök az 1948–1949-es év fo­lya­mán szin­tén til­ta­koz­tak az egy­ház ál­lam ál­ta­li gaz­da­sá­gi fenn­tar­tá­sá­ról szó­ló tör­vény el­len. Az a le­vél, ame­lyet a Len­gyel Püs­pö­ki Kar 1950. szep­tem­ber 12-én Boleslaw Bierut köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz in­té­zett, az egy­ház­ügyi hi­va­tal sze­re­pét érint­ve hang­sú­lyoz­za: „Sen­ki sem szán­dék­szik két­ség­be von­ni a len­gyel ál­lam­nak olyan hi­va­tal lét­re­ho­zá­sá­ra szó­ló jog­cím­ét, mely – a lé­te­zõ tör­vé­nyek ke­re­tén be­lül a ka­to­li­kus egy­ház­nak a val­lá­si ügyek­ben va­ló alap­ve­tõ jo­ga­it szem elõtt tart­va – elõ­se­gí­te­né a ka­to­li­kus egy­ház és az ál­lam kö­zöt­ti szá­mos és bo­nyo­lult kér­dé­sek­kel ter­helt vi­szony ren­de­zé­sét.”73 A püs­pö­ki kar­nak azon­ban el­len­ve­té­sei vol­tak a szó­ban for­gó hi­va­tal­nak a sta­tú­tu­má­val kap­cso­lat­ban, amely a ka­to­li­kus egy­ház te­vé­keny­sé­gé­nek kor­lá­to­zá­sá­ra irá­nyu­ló jo­go­sít­vá­nyo­kat tar­tal­ma­zott. Így pél­dá­ul a 4. pa­ra­gra­fus sze­rint a hi­va­tal­nak fel­ügye­le­tet kell gya­ko­rol­nia a te­o­ló­gi­ai és ko­los­to­ri sze­mi­ná­ri­u­mok és egyéb egy­há­zi ok­ta­tá­si in­téz­mény fö­lött.
Len­gyel­or­szág­ban 1945 óta el­len­tét volt a püs­pö­ki kar és az ál­lam kö­zött ab­ban, ho­gyan le­het­ne ren­dez­ni és sta­bi­li­zál­ni a szer­zett te­rü­le­te­ken ural­ko­dó hely­ze­tet. Az egy­ház­ügyi hi­va­tal ve­ze­tõ­je, Antonin Bida 1950 ok­tó­be­ré­ben meg­vá­dol­ta a püs­pö­kö­ket az­zal, hogy „el­len­sé­ges ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­ta­nak a né­pi Len­gyel­or­szág­gal szem­ben, s nem haj­lan­dók el­is­mer­ni a nyu­ga­ti ha­tá­ro­kat, mint­hogy a püs­pö­ki kar vo­na­ko­dott ki­ne­vez­ni a püs­pö­kö­ket a szer­zett területeken.”74
A len­gyel kor­mány­za­ti kö­rök 1953. feb­ru­ár 10-én úgy dön­töt­tek, be fog­nak avat­koz­ni az egy­há­zi posz­tok­ra tör­té­nõ ki­ne­ve­zé­sek­be. Ez­zel a mó­do­sí­tás­sal a püs­pö­ki kar nem ér­tett egyet, fõ­leg azért, mert ez zûr­za­vart okoz a plé­bá­ni­ai hi­va­ta­lok­ban, sé­rel­mes a lel­ké­szek szá­má­ra, bel­sõ fe­szült­sé­get vált ki a tár­sa­da­lom­ban és anti­humánus be­ál­lí­tott­sá­gú. Ez a jog­sza­bály árt a köz­tár­sa­ság­nak, árt a püs­pö­ki kar­nak – állt a Boleslav Bierut köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz 1953 már­ci­u­sá­ban in­té­zett lev­él­ben.75 A püs­pö­ki kar több­ször is fel­hív­ta a fi­gyel­met az em­lí­tett dek­ré­tum ha­tály­ba lép­te­té­se nyo­mán elõ­ál­ló prob­lé­mák­ra. A püs­pö­ki kar­nak a kor­mány­zat­hoz in­té­zett, 1953. má­jus 8-án el­fo­ga­dott ter­je­del­mes me­mo­ran­du­má­ban vi­lá­go­san le­szö­gez­ték: „Épp­úgy nem ha­boz­nánk, ha ama al­ter­na­tí­va elé ke­rül­nénk: ves­sük-e alá ma­gun­kat a vi­lá­gi ha­ta­lom esz­kö­ze­ként szol­gá­ló egy­há­zi jog­kör­nek vagy vál­lal­juk a sze­mé­lyes ál­do­za­tot. El­hi­va­tott­sá­gunk apos­to­li sza­vát fog­juk kö­vet­ni, lel­ké­szi lel­ki­is­me­re­tünk­re fo­gunk hall­gat­ni, bel­sõ meg­nyug­vás­sal és ab­ban a tu­dat­ban, hogy az ül­döz­te­tés­re nem szogál­tunk rá, s ránk a szen­ve­dés csak a Krisz­tu­sért és a krisz­tu­si egy­ház­ért mé­re­tett, és sem­mi má­sért. Az is­te­ni szent­ség nem ál­doz­ha­tó fel a csá­szá­ri ol­tá­ron. Non pos­sumus.”76
Az egy­ház fe­let­ti ura­lom meg­szer­zé­sé­nek kí­sé­rõ­je­len­sé­gei köz­zé tar­to­zott – az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sán túl – az egy­há­zi saj­tó kor­lá­to­zá­sa és az egye­sü­le­ti élet be­til­tá­sa. Az egy­ház éle­té­be be­ha­to­ló kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ré­szé­rõl kí­mé­let­len be­avat­ko­zást je­len­tet­tek azok a po­li­ti­kai pe­rek, ame­lyek hos­­szú ide­ig tar­tó sza­bad­ság­vesz­tés­sel súj­tot­ták a lel­ké­sze­ket és vi­lá­gi­a­kat egy­aránt. A meg­tor­lás to­váb­bi for­má­ja volt a püs­pö­ki kar tag­ja­i­nak el­szi­ge­te­lé­se. A leg­is­mer­teb­bé a Mind­szen­ty bí­bo­ros el­le­ni per lett, mely a sza­bad vi­lág­ban ha­tal­mas til­ta­ko­zást vál­tott ki. A Mind­szen­ty el­íté­lé­se nyo­mán elõ­állt bo­nyo­lult hely­zet­tel nem­csak Ma­gyar­or­szá­gon, ha­nem Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is tisz­tá­ban vol­tak. A CSKP KB 1949. áp­ri­lis 25-én tar­tott, ki­bõ­ví­tett el­nök­sé­gi ülé­sén – amely jó­vá­hagy­ta az egy­ház­po­li­ti­ka új irány­vo­na­lát – Zdeòek Fier­linger mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes rá­mu­ta­tott, hogy: „a Mind­szen­ty-üg­y­nek Ame­ri­ká­ban egész új­ság­ol­da­la­kat meg­töl­tõ írá­so­kat szen­tel­nek. A harc, amit foly­ta­tunk, Len­gyel­or­szág­gal és Ma­gyar­or­szág­gal kö­zö­sen, alap­ve­tõ jelen­tõségû.”77
A Mind­szen­ty-üg­y­nek meg­volt a szlo­vá­ki­ai ki­ha­tá­sa is. A Nem­ze­ti Front Nagymi­há­lyi Já­rá­si Bi­zott­sá­ga a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ci­ós Bi­zott­sá­gá­tól, Po­zsony­ból 1949. feb­ru­ár 25-én ka­pott le­irat alap­ján he­ti je­len­té­se­ket kül­dött a já­rás egy­há­zi és val­lá­si éle­té­rõl. A Nagymi­hály­ból kül­dött má­so­dik, 1949. már­ci­us 9-én kelt je­len­tés tá­jé­koz­ta­tott a lel­ké­szek­nek a Mind­szen­ty-per­rel kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tá­sá­ról is. Esze­rint „pap­ja­ink kö­ré­ben pá­nik és fé­le­lem tá­madt”, ami ab­ban is meg­nyil­vá­nult, hogy el­kezd­ték „az in­gó­sá­gok, mint az arany­gyû­rûk, ke­resz­tek, fül­be­va­lók, nyak­lán­c­ok és öl­tö­zé­kek el­rej­té­sét a meg­bíz­ha­tó hí­vek­nél.” A je­len­tés sze­rint pa­pi il­let­mény meg­vo­ná­sa ese­tén sem ma­rad­ná­nak meg­él­he­tés nél­kül, mert fi­ze­tés­hez jut­ná­nak a kár­pá­ton­tú­li uk­rán lel­ké­szek­hez ha­son­ló­an „az ot­ta­ni püs­pök­tõl, Daniel Ivanovics­tól az USA-be­li tá­mo­ga­tá­si alap­ból.”78 A Szlo­vák Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­ga egy­ház­ügyi osz­tá­lyá­nak az 1949. feb­ru­ár 24-i he­ti je­len­té­se a Mind­szen­ty-per­rel és a meg­je­lent ha­tá­ro­za­tok­kal fog­lal­ko­zott. Ja­va­sol­ta „a sár­ga és a fe­ke­te könyv szlo­vák nyel­vû ki­adá­sát is, mint­hogy a Mind­szen­ty-szálak még Szlo­vá­ki­á­ba is átnyúl­tak.”79 Ugyan­ezen szerv 1949. már­ci­us 11-i je­len­té­sé­ben egye­be­ken kí­vül em­lí­tést tett 14 ma­gyar lel­kész Mind­szen­ty bí­bo­ros­sal ös­­sze­füg­gõ letartóz­tatásáról.80
Azok­nak a sze­mé­lyek­nek a le­lep­le­zé­sé­vel, akik­nek kap­cso­la­tuk volt Mind­szen­tyv­el a CSKP KB egy­ház­ügyi bi­zott­sá­ga 1949. áp­ri­lis 30-án foglalko­zot­t.81 Václav Kopecký mi­nisz­ter a köz­pon­ti bi­zott­ság el­nök­sé­ge ál­tal ki­ne­ve­zett bi­zott­ság ülé­sén – amely­re az a fel­adat há­rult, hogy ja­vas­la­tot te­gyen a ka­to­li­kus egy­ház­zal ké­szü­lõ tár­gya­lá­sok me­ne­té­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra – a va­ti­ká­ni po­li­ti­ka két­ar­cú­sá­gá­ról be­szélt ab­ból ki­fo­lyó­lag, hogy le­he­tõ­vé te­szi: „Mindszenty már­tír le­gyen, más­részt vi­szont kap­cso­la­tot tart az en­ge­dé­ke­nyebb pa­pok­kal is. Épp­így ná­lunk is Berant konf­lik­tus­ba haj­szol­ja, Trochtá­nak vi­szont azt üze­ni, hogy »tart­satok ki«.”82 Mind­szen­ty sze­mé­lyé­re Alex­ej Èepiè­ka mi­nisz­ter ab­ban a be­szá­mo­ló­já­ban tért ki, ame­lyet 1949. áp­ri­lis 13-án tar­tott a Nem­ze­ti Front Ak­ció­bi­zott­sá­ga egy­ház­ügyi tit­ká­ra­i­nak ta­nács­ko­zá­sán, ami­kor is tá­jé­koz­tat­ta õket az egy­ház­po­li­ti­ka új irány­vo­na­lá­ról és a be­lõ­le adó­dó fel­ada­tok­ról. Az­zal a ja­vas­lat­tal kap­cso­lat­ban, hogy a Va­ti­kán cseh­szlo­vá­ki­ai nun­ci­a­tú­rá­ját Giuseppe Sensi he­lyett Msgr. Gen­naro Veroli­no kép­vi­sel­je, ki­je­len­tet­te: „jól is­mert mind ná­lunk, mind Ma­gyar­or­szá­gon, ahol be­le­ke­ve­re­dett a Mind­szen­ty-af­fér­ba.”83 Mind­szen­ty sze­mé­lyé­vel 1949. má­jus 3-án is fog­lal­ko­zott, ami­kor is az egy­ház­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek kap­csán ar­ra fi­gyel­mez­te­tett: „Ne gon­dol­já­tok, hogy ha si­ke­re­ket érünk el, ez­zel az egy­há­zi hi­e­rar­chi­á­nak már be­fel­leg­zett. Amen­­nyi­re ezek­bõl az ér­te­sü­lé­sek­bõl meg­ítél­het­jük, az egy­há­zi hi­e­rar­chia a hely­ze­tet igyek­szik a vég­le­te­kig ki­élez­ni, leg­alább­is an­­nyi­ra, mint Ma­gyar­or­szá­gon. Mi vi­szont nem ra­gad­tat­hat­juk ma­gun­kat ar­ra, hogy ki­pro­vo­kál­ja­nak ben­nün­ket mód­sze­re­ik­kel, ame­lyek ha­son­ló­ak a Mind­szen­tyékéhez, így ugyan­is Cseh­szlo­vá­kia be­le­sod­ród­na ab­ba a kam­pány­ba, amely a Mind­szen­ty-ü­gy kö­rül a nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kon el­sza­ba­dult.”84 Az al­sóbb és fel­sõbb pap­ság­gal szem­ben dif­fe­ren­ci­ált ma­ga­tar­tást ja­va­solt. Alex­ej Èepièka, el­le­nez­te a me­gyés­püs­pö­kök­kel szem­be­ni nyílt konf­lik­tust és meg­tor­ló in­téz­ke­dé­se­ket, mert ez egy újabb Mind­szen­ty-ü­gyet idéz­ne elõ.
A szlo­vá­ki­ai kom­mu­nis­ta na­pi­lap, a Prav­da a Mind­szen­ty-per­rõl 1949. ja­nu­ár 4-én, ja­nu­ár 9-én és feb­ru­ár 6-án tá­jé­koz­tat­ta ol­va­só­it. Meg­je­len­tet­te pél­dá­ul 1949. ja­nu­ár 27-én a ma­gyar püs­pö­kök pász­tor­le­ve­lé­re adott vá­laszt. Mind­szen­ty bí­bo­ros ügyé­rõl 1949 feb­ru­ár­já­ban Josef Plo­jhar mi­nisz­ter em­lí­tést tett a tá­bo­ri lel­ké­szek kon­fe­ren­ci­á­ján is.85 A Mind­szen­ty-üg­gyel ér­velt 1949 jú­li­u­sá­ban a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­gá­nak ülé­sén Alex­ej Èepiè­ka is, azt ma­gya­ráz­va, hogy mi­ért nem jött lét­re Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az egy­ház és az ál­lam kö­zöt­ti meg­e­gyezés.86
Szlo­vá­ki­á­ban a Mind­szen­ty te­vé­keny­sé­gét el­íté­lõ kam­pán­­nyal ös­­sze­füg­gés­ben 26 sze­mély el­len emel­tek vá­dat, akik kö­zül 15 ró­mai ka­to­li­kus lel­kész volt (7 káp­lán, 7 pap és 1 es­pe­res), va­la­mint 4 re­for­má­tus pap. Az 1949. má­jus 28-án kelt vád­irat sze­rint a vád­lot­tak ab­ban igye­kez­tek köz­re­mû­köd­ni, hogy: „Szlo­vá­kia dé­li ha­tár men­ti te­rü­le­te­it el­sza­kít­sák a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­tól és Ma­gyar­or­szág­hoz csa­tol­ják. E cél­ból kap­cso­la­tot te­rem­tet­tek a volt ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök, Nagy Fe­renc re­ak­ci­ós kor­má­nyá­val és Gyön­gyö­si ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter­rel, va­la­mint a Mind­szen­ty esz­ter­go­mi ér­sek, prí­más és bí­bo­ros ál­tal ve­ze­tett ma­gyar re­ak­ci­ós klé­rus­sal, akik­nek el­fer­dí­tett hí­re­ket, me­mo­ran­du­mo­kat és egyéb, a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság hely­ze­té­nek ren­de­zé­sé­vel fog­lal­ko­zó anya­go­kat jut­tat­tak el, hogy ez­zel egy­részt alá­tá­mas­­szák a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án részt­ve­võ ma­gyar de­le­gá­ció ál­lás­pont­ját, más­részt elõ­moz­dít­sák a cseh­szlo­vá­ki­ai bel­sõ vi­szo­nyok­ba va­ló kül­sõ ha­tal­mi be­avat­ko­zást.”87
A má­so­dik cso­port­ban 6 sze­mély el­len tör­tént vád­eme­lés, kö­zü­lük öten vol­tak ró­mai ka­to­li­kus pa­pok.88 Ere­de­ti­leg hét sze­mély el­len emel­tek vá­dat, de Pavol Kováè, akit má­jus el­se­jén he­lyez­tek vizs­gá­la­ti fog­ság­ba, még az­nap meg­halt a Po­zso­nyi Ál­la­mi Kórházban.89
A Mind­szen­ty-pert és az em­lí­tett két szlo­vá­ki­ai cso­port el­len in­dí­tott ki­vizs­gá­lást a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta re­zsim fel­hasz­nál­ta a szer­ze­tes­ren­dek tíz tag­já­nak per­be­fo­gá­sa so­rán. Az Igaz­ság­ügyi Mi­nisz­té­ri­um­ban 1950. már­ci­us 25-én ta­nács­ko­zást tar­tot­tak, ame­lyen a ké­szü­lõ per po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak le­ve­zény­lé­sé­vel és a pro­pa­gan­da ál­ta­li hasz­no­sí­tá­sá­nak kér­dé­se­i­vel fog­lal­koz­tak. A Mind­szen­ty-per­rel kap­cso­lat­ban Cseh­szlo­vá­kia ér­de­kei úgy fo­gal­ma­zód­tak meg, hogy: „ki kell ak­náz­ni a va­ti­ká­ni tá­mo­ga­tást és a Mindszenty–Habsburg-restauráció vo­na­lat. Szlo­vá­ki­át il­le­tõ­en ki­hasz­nál­ni min­den anya­got a ko­los­to­rok és szer­ze­tes­ren­dek tag­jai el­le­ni per­ben, azt do­ku­men­tál­va, hogy a ko­los­to­rok és a szer­ze­tes­ren­dek az ál­lam­el­le­nes int­ri­kák me­leg­ágyá­vá vál­tak.”90
A Co se skrý­va­lo za zdmi klášterù (Mi rej­tõ­zött a ko­los­to­rok fa­lai mö­gött) cí­mû ki­ad­vány­ban sze­re­pelt töb­bek kö­zött az aláb­bi szö­veg: „A cseh­szlo­vák ko­los­to­rok­ból nem hi­á­nyoz­tak rá­adá­sul még Mind­szen­ty bí­bo­ros hí­vei sem. Két ál­lam­el­le­nes cso­port mû­kö­dött, ame­lye­ket dr. Arany egye­sí­tett a Ma­gyar De­mok­ra­ti­kus Né­pi Szö­vet­ség el­ne­ve­zés­sel. En­nek az il­le­gá­lis szer­vez­ke­dés­nek az volt a fel­ada­ta, hogy Mind­szen­ty bí­bo­ros uta­sí­tá­sai alap­ján vis­­sza­él­jen a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság nem­ze­ti­sé­gi és val­lá­si érzelmeiv­el.”91 Az em­lí­tett ta­nács­ko­zá­son az ál­lam­ügyész he­lyet­te­se, Karel Èížek fel­ada­tul kap­ta, hogy kér­je ki a Rudé právo le­vél­tá­rá­ból a Va­ti­kán­nak a ka­pi­ta­lis­ta or­szá­gok­ban foly­ta­tott po­li­ti­ká­já­ra vo­nat­ko­zó anya­go­kat, és a len­gyel­or­szá­gi (a lel­ké­szek és szer­ze­tes­ren­dek el­le­ni) pe­rek iratait.92
A lel­ké­szek és hí­vek el­le­ni po­li­ti­kai pe­rek­ben fel­hasz­nál­ták pél­dá­ul a hor­vát Kolakoviè pro­fes­­szor sze­mé­lyét is, aki 1943. szep­tem­ber 13-a óta te­vé­keny­ke­dett Szlo­vá­ki­á­ban. Tomis­lav Poglajen Kolakoviè hor­vát je­zsu­i­ta 1944–1945 te­lét „a par­ti­zá­nok ál­tal el­len­õr­zött te­rü­le­ten töl­töt­te, de nem volt par­ti­zán.” Szlo­vá­ki­á­ban és a há­bo­rú után Cseh­or­szág­ban Kolakoviè pro­fes­­szor elõ­adá­so­kat tar­tott és lel­kigya­kor­la­to­kat foly­ta­tott. Kolakoviè pro­fes­­szort 1946. ja­nu­ár 18-án Szlo­vá­ki­á­ban le­tar­tóz­tat­ták, és ál­lam­el­le­nes te­vé­keny­ség­gel vá­dol­ták. Az 1946. má­ju­si par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok után he­lyez­ték sza­bad­láb­ra. Fi­gyel­met ér­de­mel, hogy ugyan­ezen a na­pon a Szlo­vá­ki­ai Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal VI. osz­tá­lyá­ra Ján Èarnogurský szlo­vák po­li­ti­kus kí­sé­re­té­ben je­lent meg. A Rod­i­na (Csa­lád) el­ne­ve­zést vi­se­lõ kö­zös­sé­gé­nek tag­ja­it nem­csak 1946-ban tar­tóz­tat­ták le, to­váb­bi meg­hur­co­lá­sok, fog­ház­bün­te­té­sek és bí­ró­sá­gi íté­le­tek vár­tak rá­juk 1948 után is.93
Kolakoviè pro­fes­­szor elõ­re lát­ta a kom­mu­niz­mus tér­hó­dí­tá­sát és fel­ada­ta­i­nak egyi­ke volt, hogy a Rod­i­na tag­ja­it er­re az idõ­szak­ra fel­ké­szít­se. Igye­ke­zett ki­jut­ni a Szov­jet­uni­ó­ba, ami vé­gül is si­ke­rült, de a „lé­nye­gé­ben ered­mény­te­len kül­de­té­sé­rõl a kö­zös­ség cseh és szlo­vák tag­jai elõtt vis­­sza­fo­got­tan nyi­latko­zot­t.”94 Ezt az út­ját meg­elõ­zõ­en egy ide­ig Deb­re­cen­ben tar­tóz­ko­dott, ahol P. Bu­lá­nyi Györg­­gyel is ta­lál­ko­zott. Az egy­hó­na­pos deb­re­ce­ni tar­tóz­ko­dás so­rán if­jú­sá­gi kö­rö­ket szer­ve­zett, amit tá­vo­zá­sa után Bu­lá­nyi Györ­gy foly­ta­tott, an­nak el­le­né­re, hogy ele­in­te ké­te­lyei vol­tak az ilyen jel­le­gû te­vé­keny­sé­get il­le­tõ­en. Kolakoviè pro­fes­­szor Bu­lá­nyi György­nek ar­ra a kér­dé­sé­re, hogy mi ér­tel­me van az ilyen szer­vez­ke­dés­nek, azt fe­lel­te: „rö­vi­de­sen be­kö­vet­ke­zik egy olyan idõ­szak, ami­kor az egy­ház csak ilyen cso­por­tocs­kák­ban lé­tez­het majd.” E kö­zös­sé­gek 1952-re – az il­le­ga­li­tás kö­rül­mé­nye­i­hez ké­pest – el­sza­po­rod­tak, s ek­kor zaj­lott „az or­szá­gos cso­por­tok el­sõ ki­sebb mé­re­tû pe­re.” Eb­ben az el­sõ „ki­sebb mé­re­tû per­ben”, ahogy Bu­lá­nyi ír­ja, 12 sze­mély el­len hoz­tak íté­le­tet. Bu­lá­nyi pá­tert élet­fogy­tig­lan­ra ítél­ték. A cso­port egyik tag­ja ha­lál­bün­te­tést ka­pott, má­so­kat élet­fogy­tig­lan­ra és 10–14 évig ter­je­dõ sza­bad­ság­vesz­tés­re ítél­tek. A vád úgy szólt, hogy il­le­gá­lis kor­mány­el­le­nes szer­ve­zet tag­jai vol­tak. Há­rom év­vel ké­sõbb már 70 sze­mély állt bí­ró­ság elõt­t, s a gyü­le­ke­zé­si sza­bad­ság meg­sér­té­sé­ért ki­sza­bott íté­le­tek 6 hó­nap­tól két évig ter­je­dõ sza­bad­ság­vesz­tés­sel jár­tak.95 Az em­lí­tett kö­rök­kel kap­cso­la­tos kez­de­mé­nye­zé­sek 1975-ig vád alá estek.96
A Kolakoviè kö­zös­sé­gé­hez tar­to­zó sze­mé­lyek ügyé­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­ban több pert is ren­dez­tek, így Oto Mádrt élet­fogy­tig­lan­ra, Vla­di­mír Juklt 25 év­re, Sil­vester Krèméryt 14 év­re, Šte­fan Šamá­likot 13 év­re, Josef Zvìøinát 11 év­re, ifj. Václav Vaškót 3 év­re, Josef Hošeket 15 év­re ítélték.97
Hí­võk, lel­ké­szek és püs­pö­kök el­len po­li­ti­kai pe­re­ket mind­há­rom or­szág­ban ren­dez­tek. Ma­gyar­or­szá­gon Mind­szen­ty bí­bo­ros el­íté­lé­sén túl 1951-ben bí­ró­ság elé ál­lí­tot­ták Grõsz Jó­zsef ka­lo­csai ér­se­ket is, aki 1950. au­gusz­tus 30-án alá­ír­ta a ma­gyar kor­mány és a püs­pö­ki kar kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dást. Az ér­se­ket 1951. má­jus 18-áról 19-ére vir­ra­dó­an le­tar­tóz­tat­ták, s a per, amely­ben 15 év­re ítél­ték, 1951. jú­ni­us 28-án ért véget.98 A vá­dak kö­zül ter­mé­sze­te­sen nem hi­á­nyoz­ha­tott, hogy a vád­lot­tak a sa­ját né­pük­kel szem­ben az ame­ri­kai im­pe­ri­a­liz­mus szol­gá­la­tá­ba sze­gõd­tek és se­gít­sé­get Ti­to Ju­go­szlá­vi­á­já­tól vár­tak. Grõsz ér­se­ket az ös­­szes­kü­vés­ben va­ló rész­vé­tel­lel vá­dol­va Mind­szen­ty kö­ve­te­ként bé­lye­gez­ték meg.99 Ve­le együtt a szer­ze­tes­ren­dek né­hány kép­vi­se­lõ­jét is elítélték,100 így pél­dá­ul Endrédy Ven­del cisz­ter­ci­ta apá­tot, aki fel­füg­gesz­tet­te tiszt­sé­gé­bõl Hor­váth Ri­chárd cisz­ter­ci­tát, a ka­to­li­kus pa­pok bé­ke­ta­ná­csá­nak alapítóját.101
A kor­mány és a ka­to­li­kus egy­ház kö­zöt­ti nyílt konf­lik­tus Ma­gyar­or­szá­gon 1948 nya­rán tört ki, ami­kor is jú­ni­us kö­ze­pén a par­la­ment jó­vá­hagy­ta az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­ról szó­ló törvényt.102 Ek­kor már fo­lya­mat­ban volt a po­li­ti­kai pe­rek elõ­ké­szí­té­se – ami­rõl Rá­ko­si Má­tyás 1948. ja­nu­á­ri nyi­lat­ko­za­ta is ta­nús­ko­dik –, s „jú­li­us­ban el­ítél­tek öt pa­pot, majd to­váb­bi egyet õsszel.”103 Az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­nak elõ­ké­szí­té­se alatt egy rend­õrt ha­lá­los bal­eset ért Póc­speriben, amit gyil­kos­ság­nak ki­ki­ált­va ürü­gyül hasz­nál­tak fel az ál­la­mo­sí­tás fel­gyor­sí­tá­sá­hoz. Az utá­na el­kez­dõ­dött, az egy­há­zi mél­tó­sá­gok el­le­ni pe­rek egy­ben a lel­ké­szek és a hí­võk meg­fé­lem­lí­té­sé­re is szol­gál­tak.104
Len­gyel­or­szág­ban az egy­há­zat fõ el­len­ség­gé 1949-­cel kez­dõ­dõ­en ki­ál­tot­ták ki, de már 1948-ban el­kez­dõ­dött a pa­pok el­le­ni kü­lön­fé­le „ter­he­lõ anyag­gyûj­tés”. A pa­pok el­le­ni el­sõ is­mert per le­foly­ta­tá­sá­ra 1949 õszén Katovicében ke­rült sor. A sza­bad­ság­vesz­té­sek 3–12 év kö­zött mozog­tak.105 Kaz­imierz Kowal­s­ki chel­mi püspökkkel együtt 1950 má­ju­sá­ban száz lel­készt tar­tóz­tat­tak le.106 Több mint két­éves ki­vizs­gá­lás­nak ve­tet­ték alá az 1951 ja­nu­ár­já­ban le­tar­tóz­ta­tott kieleck­ýi püs­pö­köt, Czes­law Kacz­mareket, akit vé­gül 12 évi bör­tön­bün­te­tés­re ítél­tek.107 Ügyé­nek nyil­vá­nos bí­ró­sá­gi tár­gya­lá­sa 1953. szep­tem­ber 14-én kez­dõ­dött. Ste­fan Wyszyñ­ski bí­bo­ros az 1953. szep­tem­ber 24-én kelt le­ve­lé­ben el­uta­sí­tot­ta a püs­pök­kel szem­be­ni ki­fo­gá­so­kat. Azon a na­pon, ami­kor a bí­bo­ros át­ad­ta a szó­ban for­gó le­ve­let, hoz­tak dön­tést az el­szi­ge­te­lé­sé­rõl, amit a Köz­biz­ton­sá­gi Mi­nisz­té­ri­um tag­jai haj­tot­tak vég­re 1953. szep­tem­ber 26-án.108 Len­gyel­or­szág­ban 1951 vé­gén hoz­zá­ve­tõ­leg 900 lel­készt tar­tot­tak fog­va.109
Cseh­or­szág­ban 1948. jú­ni­us 19-tõl 1949. ok­tó­ber 19-ig 57 lel­készt he­lyez­tek vizs­gá­la­ti fog­ság­ba, bün­te­tést 17 lel­kész­re szab­tak ki. Szlo­vá­ki­á­ban vizs­gá­la­ti fog­ság­ba tí­zen ke­rül­tek és fog­ház­bün­te­tés­sel egy lel­készt súj­tot­tak.110 A cseh or­szág­rész­ben 1950-ben 117 sze­mély­re, Szlo­vá­ki­á­ban 139 sze­mély­re mér­tek ki egy­há­zi ügyek­ben bün­tetést.111
Lel­ké­szek (a püs­pö­kö­ket is be­le­ért­ve) és vi­lá­gi­ak el­len Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is in­dí­tot­tak po­li­ti­kai pe­re­ket. Is­mert Stanislav Zela püs­pök és tár­sai, Ján Voj­taššák, Michal Buza­l­ka és Pavol Gojdiè püs­pök el­íté­lé­se. Szlo­vá­ki­á­ban so­ka­kat a rend­szer ál­tal 1949 jú­ni­u­sá­ban szer­ve­zett Ka­to­li­kus Ak­ci­ó­val kap­cso­lat­ban he­lyez­tek fog­ság­ba és ítél­tek el.112
A kom­mu­nis­ta re­zsim a ka­to­li­kus egy­ház­zal fenn­ál­ló fe­szült vi­szonyt a püs­pö­ki kar in­ter­ná­lá­sá­val is meg­pró­bál­ta ke­zel­ni. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a püs­pö­kök rend­õri fel­ügye­let alá he­lye­zé­se 1949 jú­ni­u­sá­ban kez­dõ­dött Beran ér­sek internálásaval pár­hu­za­mo­san. A besz­ter­ce­bá­nyai ke­rü­let­bõl szár­ma­zó egy­há­zi-po­li­ti­kai je­len­tés kö­zöl­te, hogy Ró­bert Pobožný püs­pök el­szi­ge­te­lé­se „nem vál­tott ki sem­mi za­var­gást a hí­vek kö­zött, akik nem is tud­ják, hogy Rozs­nyón va­la­mi vál­to­zás történ­t.”113 Az egy­há­zi ad­mi­niszt­rá­ció fe­let­ti ura­lom meg­szer­zé­se cél­já­ból a kor­mány ál­ta­lá­nos hely­nö­kö­ket ne­ve­zett ki az egyes egy­ház­me­gyék gond­no­ki poszt­ja­i­ra.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom tel­je­sen fel­szá­mol­ta a ko­los­to­ro­kat, de Len­gyel­or­szág­ban és Ma­gyar­or­szá­gon ez nem kö­vet­ke­zett be. Ma­gyar­or­szá­gon az 1950. évi 34. szá­mú tör­vény­ere­jû ren­de­let meg­von­ta a szer­ze­tes­ren­dek mû­kö­dé­si en­ge­dé­lyét. Ki­vé­telt csu­pán há­rom fér­fi és egy nõi szer­ze­tes­rend ka­pott: a ben­cé­sek, a pi­a­ris­ták, a fe­ren­ce­sek és a Mi­as­­szo­nyunk­nak ne­ve­zett sze­gény is­ko­la­nõ­vé­rek. E négy rend 8 gim­ná­zi­u­mot mû­köd­te­tett A ren­de­let 1989. au­gusz­tus 30-ig volt ha­tá­lyos (lásd a 70. végj.). Az­óta is­mét mû­köd­het­nek a szer­ze­te­si kö­zös­sé­gek. Az is­ko­la­ügy, az egye­sü­le­ti élet, a jó­té­kony­sá­gi te­vé­keny­ség, a könyv­ki­adás te­rén a hely­zet fo­ko­za­to­san el­té­rõ mó­don ala­kult. A kor­mány­za­tok­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, Ma­gyar­or­szá­gon és Len­gyel­or­szág­ban nem si­ke­rült fel­szá­mol­ni az egy­há­zat és el­foj­ta­ni a val­lást, a kom­mu­nis­ta rend­szer azon­ban rend­kí­vül meg­gyen­gí­tet­te azo­kat és el­le­he­tet­le­ní­tet­te a te­vé­keny­sé­gü­ket. A ka­to­li­kus egy­ház alá­ve­té­sé­nek és be­fo­lyá­sa gyen­gí­té­sé­nek oka­ként a kom­mu­niz­mus­sal va­ló nyílt meg­üt­kö­zés­hez szük­sé­ges fel­ké­szült­ség hi­á­nyát hoz­zák fel. Amint azt Jonathan Lux­moore és Jolan­ta Babi­uch hang­sú­lyoz­ta: „nincs nagy kü­lönb­ség az együtt­mû­kö­dés­re haj­ló Wyszyn­sky és Beran, va­la­mint a konf­ron­tá­ci­ós ma­ga­tar­tást vá­lasz­tó Mind­szen­ty és Stepinace közöt­t.”114
A né­me­tek cseh­szlo­vá­ki­ai ki­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban Ján Mlynárik A né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­hez fû­zött té­zi­sek cí­mû ela­bo­rá­tu­má­ban meg­ál­la­pít­ja, hogy: „Beran ér­sek nem volt Mind­szen­ty bí­bo­ros, aki éle­sen és nyil­vá­no­san el­ítél­te a né­me­tek Ma­gyar­or­szág­ról tör­tént ki­te­le­pí­té­sét és ér­de­mei kö­zé tar­to­zik, hogy alább­ha­gyott a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa a cseh or­szág­ré­szek­be, ahol hi­ány­zott a né­met munkaerõ.”115 A ki­te­le­pí­té­sek és a né­met meg ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû­ek­kel szem­be­ni anti­humánus ma­ga­tar­tás mi­att nem­csak Mind­szen­ty bí­bo­ros, ha­nem a Cseh­szlo­vák Püs­pö­ki Kar, így pél­dá­ul Beran ér­sek, Pavol Jan­tausch és he­lyet­te­se, Msgr. Ambróz Lazík és dr. Ró­bert Pobožný is tiltako­zot­t.116 A szlo­vák ka­to­li­kus püs­pö­kök pe­tí­ci­ó­já­ban, mely a szlo­vák püs­pö­kök 1946. au­gusz­tus 8-i ülé­sén szü­le­tett, majd 1946. au­gusz­tus 21-én nyúj­tot­tak be a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács El­nök­sé­gé­nek és a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­té­nek, hang­sú­lyoz­ták: „a nem szlo­vák nem­ze­ti­sé­gû pol­gá­rok ki­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban fel­hív­juk a fi­gyel­met a ter­mé­szet­jog meg­vál­toz­ha­tat­lan alap­el­ve­i­re, ahogy azt ki­eme­li a zsi­dó pol­gá­rok vé­del­mé­ben 1942. már­ci­us 8-án ki­adott pász­tor­le­ve­lünk is, és es­de­kel­ve kér­jük olyan in­téz­ke­dé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sát, hogy a ki­te­le­pí­tés le­bo­nyo­lí­tá­sa ne sért­se eze­ket az el­ve­ket, ne szol­gál­tas­son okot a kul­tu­rált vi­lág­nak a Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni ba­rát­ság­ta­lan ma­ga­tar­tás­ra és a tör­té­nel­mi fe­le­lõs­ség szá­mon kérésére.”117 Lé­nye­gé­ben azo­nos ál­lás­pon­tot fog­lal­tak el a ka­to­li­kus püs­pö­kök a cseh­szlo­vák kor­mány­hoz 1945. de­cem­ber 15-én in­té­zett em­lék­irat­ban is, ami­kor ar­ra in­tet­tek: „Ös­­sze­egyez­tet­he­tet­len a ke­resz­té­nyi ér­zés­sel és nem­ze­tünk jó hír­ne­vé­vel, ahogy fõ­leg egyes al­sóbb szer­vek oly­kor a né­me­tek­kel és a ma­gya­rok­kal is bán­nak […] az ilyen túl­ka­pá­sok szük­ség­sze­rû­en ma­guk­kal von­ják az er­kölcs és a jog­rend meg­bom­lá­sát. S az ilyen túl­ka­pá­sok rend­kí­vül ár­ta­nak hír­ne­vünk­nek a vi­lág­ban, mint­hogy az er­rõl szó­ló hí­rek, ahogy azt most is lát­juk, kül­föld­re is el­jut­nak. Ezért es­de­kel­ve kér­jük, hogy a köz­tár­sa­ság kor­má­nya véd­je a né­me­tek és ma­gya­rok eme ter­mé­sze­tes jo­ga­it a fe­le­lõt­len és meg­gon­do­lat­lan ele­mek­kel szem­ben.”118
A né­me­tek és ma­gya­rok hely­ze­té­vel kap­cso­lat­ban ál­lást fog­lalt a Szlo­vák Evan­gé­li­kus Egy­ház is. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács­ban mind­két nem­ze­ti­ség párt­ját fog­ta 1945. au­gusz­tus 23-án ¼udovít Šenšel sze­ni­or. En­nek a fo­lya­mat­nak a ne­ga­tív ol­da­la­i­ra 1947-ben rá­mu­ta­tott, s nem­csak ál­ta­lá­no­san, ha­nem konk­rét pél­dát fel­hoz­va Vla­di­mír Pavol Èobr­da: „Kár, hogy a bû­nös em­be­rek ke­zé­ben a leg­ide­á­li­sabb tö­rek­vé­sek és a leg­ál­dot­tabb mû­vek is kön­­nyen el­tor­zul­nak. Hi­bák tör­tén­tek intra és ext­ra muros, hi­bák tör­tén­tek mind a két ol­da­lon! […] Még ma is kí­noz a lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás, hogy nem si­ke­rült men­te­sí­te­nünk a ki­te­le­pí­tés alól pl. az öreg, kö­zel nyolc­van éves, min­dig min­den­ben be­csü­le­tes és a cseh­szlo­vák ál­lam­mal szem­ben lo­já­lis fér­fit, a volt eper­je­si pro­fes­­szort és igaz­ga­tót, Gömöry Já­nost, bár ér­de­ké­ben köz­be­jár­tam le­vé­li­leg, sze­mé­lye­sen és táv­ira­ti­lag olyan hi­te­les ada­tok szol­gál­ta­tá­sá­val, ame­lye­ket fel­tét­le­nül fi­gye­lem­be kel­lett vol­na ven­niök az in­té­zõ kö­rök­nek, ha nem ér­vé­nye­sül­tek vol­na bû­nös ha­tá­sok, sze­mé­lyes kér­dé­sek, va­gyo­ni ér­de­kek és még mit tu­dom én, mi min­den más. Mind­ezt el­mon­da­ni, úgy ér­zem kö­te­les­sé­gem volt.”119 Ezek­re az ese­mé­nyek­re ki­tér vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­i­ben Gömöry Já­nos is, aki Èobr­da püs­pö­köt igaz, kar­ri­er­iz­mus­tól men­tes szlo­vák­nak ne­vez­te. A 87 éve­sen ki­te­le­pí­tett Gömöry Já­nos im­már ma­gyar­or­szá­gi, sósku­ti la­kos­ként re­a­gált a Mikuláš Styk ügy­véd el­le­ni vá­dak­ra, kö­zöl­ve, hogy an­nak ide­jén Styk ügy­véd ne­ki a sza­bá­lyo­kat is meg­szeg­ve nyúj­tott bí­ró­sá­gi vé­del­met. Gömöry Já­nos­nak a bí­ró­ság­hoz kül­dött nyi­lat­ko­za­ta alap­ján Styket fel­men­tet­ték a vá­dak alól.120
A ka­to­li­kus egy­ház­nak az 1945 utá­ni ma­ga­tar­tá­sá­val a CSKP ve­ze­tõi nem vol­tak meg­elé­ged­ve. Ezt a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­gá­nak egy­ház­ügyi bi­zott­sá­ga 1949. feb­ru­ár 17-én a ka­to­li­kus egy­ház ve­ze­tõ­i­nek tu­do­má­sá­ra hoz­ta. Alex­ej Èepiè­ka mi­nisz­ter ki­je­len­tet­te: „Az egy­ház hi­va­ta­los ve­ze­té­se a né­pi de­mok­rá­cia épí­té­se iránt kel­let­len ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­tott, az ipar ál­la­mo­sí­tá­sá­val szem­ben rend­kí­vül éle­sen és nyíl­tan el­len­sé­ges ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett, in­ga­do­zott a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­nek kér­dé­sé­ben is, s a kor­mány­prog­ra­mot egy sor, éle­tünk­be vá­gó el­vi és alap­ve­tõ kér­dés­ben el­uta­sí­tot­ta és rá­adá­sul még aka­dá­lyo­kat is gör­dí­tett azok meg­va­ló­sí­tá­sá­nak útjá­ba.”121
An­nak el­le­né­re, hogy Beran ér­sek és Mind­szen­ty bí­bo­ros hajlot­t122 az egy­ház és az ál­lam kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dás­ra, mind­ket­ten ar­ra kény­sze­rül­tek, hogy meg­szó­lal­ja­nak az egy­ház­nak a tár­sa­dal­mon be­lü­li mind erõ­tel­je­sebb kor­lá­to­zá­sá­val kap­cso­lat­ban, s olyan kö­rül­mé­nyek kö­zött, ami­kor sa­ját né­ze­te­ik ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sá­ra és a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ré­szé­rõl in­dí­tott tá­ma­dá­sok­ra re­a­gá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sok szá­má­ra nem ada­tott sem­mi­lyen tér. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom vi­lá­gos célt kö­ve­tett: alá­vet­ni sa­ját ér­de­ke­i­nek az egy­há­zat, ami vé­gül is si­ker­rel járt. Lát­ni kell vi­szont, hogy az egy­ház igye­ke­zett apo­li­ti­kus­nak ma­rad­ni és nem tá­mo­gat­ta köz­vet­le­nül az új kom­mu­nis­ta ha­tal­mat, amit a kor­mány­za­ti té­nye­zõk egy­faj­ta ál­lam­el­le­nes ak­tus­nak és a szo­ci­a­liz­mus vélt vagy va­ló­sá­gos el­len­sé­gei szá­má­ra nyúj­tott tá­mo­ga­tás­nak te­kin­tet­tek. Az egy­há­zi kö­zös­sé­gek­ben a po­li­ti­kai el­len­zék­kel tör­tént le­szá­mo­lás után a még elég­gé meg nem szi­lár­dult ha­tal­mu­kat fe­nye­ge­tõ ve­szélyt lát­tak. Az egy­há­zat a nép el­len­sé­gé­nek ki­ál­tot­ták ki, mi­köz­ben kép­vi­se­lõ­i­nek, va­la­mint a pap­ság­nak nem volt le­he­tõ­sé­ge ar­ra, hogy adek­vát mó­don re­a­gál­jon az el­le­ne irá­nyu­ló pro­pa­gan­da­had­jára­tra. Az egy­ház kor­lá­to­zá­sá­nak má­sik vo­na­lát a ha­ta­lom jog­sza­bá­lyai je­len­tet­ték, ame­lyek­nek az ál­lam va­la­men­­nyi pol­gá­ra kény­te­len volt alá­vet­ni ma­gát.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban – Ma­gyar­or­szág­tól és Len­gyel­or­szág­tól el­té­rõ­en – a ka­to­li­kus egy­ház nem ír­ta alá az ál­lam­mal kö­ten­dõ meg­ál­la­po­dást. Az alá­írás nyo­mán egyéb­ként nem vált ked­ve­zõb­bé az egy­ház ál­ta­lá­nos hely­ze­te, foly­ta­tó­dott a ül­döz­te­tés, a lel­ké­szek per­be­fo­gá­sa és nem ha­gyott alább az egy­ház te­vé­keny­sé­gé­nek kor­lá­to­zá­sa sem. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban to­vább tar­tott a meg­szo­rí­tó egy­ház­po­li­ti­ka, mely fenn­állt a kom­mu­nis­ta párt ha­tal­má­nak egész ide­je alat­t. Ma­gyar­or­szá­gon és Len­gyel­or­szág­ban a ké­sõb­bi idõ­szak egy­ház­po­li­ti­ká­ja li­be­rá­li­sab­bá vált. A fej­le­mé­nyek ilyen ala­ku­lá­sát ter­mé­sze­te­sen be­fo­lyá­sol­ták az egyes or­szá­gok bel­po­li­ti­kai szín­te­rén le­zaj­ló ese­mé­nyek, s min­den „li­be­rá­li­sabb” idõ­szak után be­kö­vet­ke­zett a re­zsi­met meg­szi­lár­dí­tó vis­­sza­ren­de­zõ­dés, mely­nek so­rán pél­dá­ul Cseh­szlo­vá­ki­á­ban új­ból fe­lül­ke­re­ke­dett az egy­ház szûk ke­re­tek köz­é szo­rí­tott tár­sa­dal­mi te­vé­keny­sé­gé­nek to­váb­bi kor­lá­to­zá­sá­ra irá­nyu­ló egy­ház­po­li­ti­ka.

 

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)