Szemle archív

Árendás Csaba – Dudás Tamás – Illés Gábor – Szinek Kénesy Marianna: A szlovákiai adóreform 2004-ben – a 19% egy éve

1. Be­ve­ze­tés

Egy jól mű­kö­dő adó­rend­szer fon­tos ré­sze min­den gaz­da­sá­gi rend­szer­nek. Mi­lyen is egy jól mű­kö­dő adó­rend­szer? Er­re a kér­dés­re ne­héz vá­laszt ad­ni, de lé­tez­nek bi­zo­nyos pon­tok, me­lyek­ben a mai köz­gaz­dász­ok több­sé­ge meg­egye­zik. A mo­dern adó­rend­szer le­gyen igaz­sá­gos: a na­gyobb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők ve­gyék ki na­gyobb há­nyad­dal a ré­szü­ket a te­her­vi­se­lés­ből. A mo­dern adó­rend­szer tá­mo­gas­sa a pol­gá­rok vál­lal­ko­zó szel­le­mét: ne diszk­ri­mi­nál­ja túl­sá­go­san a si­ke­res la­ko­so­kat. A mo­dern adó­rend­szer le­gyen a le­he­tő leg­egy­sze­rűbb: ne tar­tal­maz­zon ki­vé­te­le­ket, me­lye­ket a sza­bá­lyok ki­ját­szá­sá­ra le­het ki­hasz­nál­ni. És nem utol­só­sor­ban, a mo­dern adó­rend­szer le­gyen ef­fek­tív: le­gyen ké­pes a mo­dern ál­lam ki­adá­sa­i­nak fe­de­zé­sé­re.
Ész­re­ve­he­tő, hogy a jól mű­kö­dő mo­dern adó­rend­szer­rel szem­ben tá­masz­tott kö­ve­tel­mé­nyek nin­cse­nek tel­je­sen össz­hang­ban, ezért ne­héz olyan adó­rend­szert ösz­­sze­ál­lí­ta­ni, mely meg­fe­lel­ne a fel­vá­zolt ide­á­lok­nak. Kü­lö­nö­sen ne­héz hely­zet­ben van­nak a kö­zép-eu­ró­pai poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok, me­lyek 1989-ben a sem­mi­ből in­dul­va kezd­ték meg új adó­rend­sze­re­ik meg­ter­ve­zé­sét. A hely­ze­tet to­vább bo­nyo­lí­tot­ta, hogy ezek az or­szá­gok hí­ján vol­tak sa­ját ta­pasz­ta­la­tok­nak, egy­sé­ge­sen al­kal­maz­ha­tó kül­föl­di pél­dák pe­dig nem lé­tez­tek. Ez egy­részt sok hi­bát ered­mé­nye­zett, me­lyek ja­ví­tá­sa a mai na­pig tart, más­részt vi­szont olyan friss gon­do­la­tok­hoz és re­for­mok­hoz ve­ze­tett, me­lyek a nyu­ga­ti fej­lett gaz­da­sá­gok­ban ne­he­zen el­kép­zel­he­tők.
A me­rész adó­re­for­mok­hoz csat­la­ko­zott 2004-ben Szlo­vá­kia is, mely töb­bek kö­zött be­ve­zet­te a gaz­da­sá­gi szak­iro­da­lom­ban so­kat vi­ta­tott egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adót is. A ta­nul­mány szer­zői há­rom fő célt ha­tá­roz­tak meg: 1. be­mu­tat­ni azo­kat a friss gon­do­la­to­kat és re­for­mo­kat, me­lyek a szlo­vá­ki­ai adó­re­for­m hát­te­ré­ben áll­tak; 2. fel­vá­zol­ni a Szlo­vá­ki­á­ban vég­re­haj­tott adó­re­for­m kö­vet­kez­mé­nye­it mind a la­kos­ság, mind a szlo­vák gaz­da­sá­gi rend­szer szem­pont­já­ból; 3. rá­mu­tat­ni a szlo­vák adó­re­form azon ele­me­i­re, me­lyek jól si­ke­rül­tek, és azok­ra is, me­lye­ket – a szer­zők sze­rint – nem ta­ná­csos kö­vet­ni más or­szá­gok­ban.
A szer­zők a fel­vá­zolt prob­lé­ma be­mu­ta­tá­sa­kor el­ső­sor­ban az elem­zés tu­do­má­nyos mód­sze­rét al­kal­maz­ták, me­lyet meg­elő­zött az adó­re­for­mok­kal kap­cso­la­tos szak­iro­da­lom rész­le­tes át­ta­nul­má­nyo­zá­sa. A kö­vet­ke­ző lé­pés­ben sta­tisz­ti­kai mód­sze­rek és mo­del­lek fel­hasz­ná­lá­sá­val a re­for­mok ha­tá­sai ke­rül­tek vizs­gá­lat­ra. A sta­tisz­ti­kai mo­del­le­zés­nél min­dig fon­tos a fel­hasz­nált ada­tok szár­ma­zá­si he­lye és mi­nő­sé­ge. A ta­nul­mány szer­zői szá­mí­tá­sa­ik­nál a Pénz­ügy­misz­té­ri­um ada­ta­i­ra tá­masz­kod­tak, me­lyek a mi­nisz­té­ri­um hi­va­ta­los pub­li­ká­ci­ó­i­ban és hi­va­ta­los internetes hon­lap­ján je­len­tek meg.
2. A szlo­vák adó­rend­szer és an­nak re­form­ja 2004-ben

2.1. A szlo­vák adó­re­form fő lé­pé­sei

2.1.1. A szlo­vák adó­re­form alap­el­vei és cél­jai

A szlo­vák adó­re­form vég­hez­vi­tel­ének fő cél­ja egy olyan adó­rend­szer ki­ala­kí­tá­sa és mű­köd­te­té­se volt, amely mo­ti­vál­ja:
– a fog­lal­koz­ta­tást és a mun­kát,
– a vál­lal­ko­zá­so­kat a be­ru­há­zá­sok és fej­lesz­té­sek meg­té­te­lé­re,
– és ily mó­don mun­ka­hely­te­rem­tés­re.
A re­form az el­kép­ze­lé­sek sze­rint hoz­zá­já­rul­hat a di­na­mi­kus és fenn­tart­ha­tó gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­hez, a la­kos­ság élet­szín­vo­na­lá­nak nö­ve­ke­dé­sé­hez, s egy­ben a tár­sa­dal­mi mo­rál ja­vu­lá­sá­hoz (IFP 2005).
Az adó­re­form elő­ké­szí­té­sé­ben alap­ve­tő­en há­rom el­vet kö­vet­tek, amelyek a kö­vet­ke­zők (IFP 2005):
– igaz­sá­gos­ság
– ha­té­kony­ság
– egy­sze­rű­ség
Az igaz­sá­gos­ság kép­vi­se­lé­sét az új adó­rend­szer­ben azon el­gon­do­lás alap­ján fo­gal­maz­ták meg, hogy az adó­ter­he­lés tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dott le­gyen. Egy­részt a ho­ri­zon­tá­lis ér­tel­me­zés sze­rint az adó mér­té­ke egyen­lő kell, hogy le­gyen egy adott mér­té­kű jö­ve­de­lem­re vo­nat­ko­zó­an, a jö­ve­de­lem for­rá­sá­tól füg­get­le­nül, amely­nek fel­té­te­le az adó­kulcs­ok szá­má­nak csök­ken­té­se és a ki­vé­te­lek, il­let­ve en­ged­mé­nyek mi­ni­ma­li­zá­lá­sa. Más­részt a ver­ti­ká­lis meg­fon­to­lás sze­rint a ma­ga­sabb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők több adót fi­zes­se­nek a ná­luk ala­cso­nyabb jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zők­nél. Ez két­fé­le­kép­pen biz­to­sít­ha­tó: a prog­res­­szív mar­gi­ná­lis adó­zás­sal, ami­kor az adó a jö­ve­de­lem nö­ve­ke­dé­sé­nél na­gyobb mér­ték­ben nő, az ef­fek­tív adó mér­té­ke te­hát nő; vagy pe­dig az ará­nyos adó­zás ré­vén, ami­kor az adó a jö­ve­de­lem nö­ve­ke­dé­sé­vel azo­nos ütem­ben nő, az ef­fek­tív adó te­hát kons­tans. Az igaz­sá­gos­ság el­vé­nek ér­vé­nye­sí­té­se vol­ta­kép­pen eny­hí­ti a la­kos­sá­gon be­lü­li jö­ve­de­lem­kü­lönb­sé­ge­ket.
A ha­té­kony­ság el­ve lé­nye­gé­ben azt mond­ja, hogy az adó­rend­szert meg kell tisz­tí­ta­ni az adó­ked­vez­mé­nyek és kü­lön­bö­ző ki­vé­te­lek so­ka­sá­gá­tól, mert az a tár­sa­dal­mi ef­fek­ti­vi­tást csök­ken­ti, hi­szen a ter­me­lés és fo­gyasz­tás nem csak a ke­res­let és kí­ná­lat ál­tal ve­zé­relt. Ugyan­ak­kor ezen elv men­tén kö­vet­he­tő az adó­kulcs­ok csök­ken­té­sé­nek és a fi­ze­tő­kör szé­le­sí­té­sé­nek gon­do­la­ta is. Az adó­zás ön­ma­gá­ban jó­lé­ti vesz­te­ség a gaz­da­ság szá­má­ra, hi­szen az be­fo­lyá­sol­ja a be­ru­há­zást, meg­ta­ka­rí­tást és fo­gyasz­tást is, ily mó­don mi­nél na­gyobb az adó­ter­he­lés, an­nál na­gyob­bak a gaz­da­ság szá­má­ra a költ­sé­gek.
Mi­nél át­lát­ha­tóbb és ki­szá­mít­ha­tóbb az adó­rend­szer, an­nál jel­lem­zőbb rá az egy­sze­rű­ség. Ez ár­nyal­va az adó­kulcs­ok szá­má­nak és az adó­tör­vé­nyek ol­dal­szá­má­nak csök­ken­té­sét je­len­ti. Ugyan­ak­kor az adó­zó szem­pont­já­ból leg­bo­nyo­lul­tabb kér­dés ma­ga az adó­alap ki­szá­mí­tá­sá­nak mód­ja. Mi­nél több a ked­vez­mény, ki­vé­tel és men­tes­ség, an­nál in­kább ser­kent az adó­rend­szer a spe­ku­lá­ci­ó­ra és az adó­ter­he­lés op­ti­ma­li­zá­lá­sá­ra. Ez egy­részt eme­li az ad­mi­niszt­rá­ci­ós költ­sé­ge­ket és csök­ken­ti a kont­roll le­he­tő­sé­ge­it, ugyan­ak­kor az egy­sze­rűbb rend­szer csök­ken­ti a vál­lal­ko­zá­sok köz­ve­tett ter­he­it is.
Az adó­re­form leg­főbb rö­vid­tá­vú cél­ja a fis­ká­lis sem­le­ges­ség biz­to­sí­tá­sa volt, az­az, hogy ne kö­vet­kez­zen be az adó­be­vé­te­lek nagy­ará­nyú csök­ke­né­se, va­gyis az adó­be­vé­te­lek nagy­sá­ga ér­dem­le­ge­sen ne vál­toz­zon 2004-ben a re­form ha­tá­sá­ra. Kö­zép tá­vú cél­ként fo­gal­maz­ták meg a ál­lam­ház­tar­tás kon­szo­li­dá­lá­sát, a maastrichti kri­té­ri­u­mok tel­je­sí­té­sét 2007-re, az euró be­ve­ze­té­sét 2009-ben, il­let­ve a ki­egyen­sú­lyo­zott ál­lam­ház­tar­tás ki­ala­kí­tá­sát 2010-re. Hos­­szú tá­vú fis­ká­lis cél­ja a re­form meg­al­ko­tó­i­nak az volt, hogy az ál­lam­ház­tar­tá­si egyen­súly tar­tá­sá­nak fel­tét­ele­it ki­ala­kít­sák (IFP 2005).

2.1.2. Az egy­kul­csos adó­rend­szer be­ve­ze­té­se – főbb pil­lé­rek

A 2002 szep­tem­be­ré­ben ha­ta­lom­ra ju­tott jobb­ol­da­li kor­mány előtt, mi­u­tán meg­tet­te az el­ső sta­bi­li­zá­ci­ós lé­pé­se­ket, meg­nyílt a le­he­tő­ség a kor­mány­prog­ram­ban sze­rep­lő vál­to­zá­sok el­in­dí­tá­sá­ra. Ezek kö­zül ki­emelt sze­re­pet ját­szott az ad­dig ér­vény­ben le­vő adó­rend­szer re­form­ja, mely­nek leg­fon­to­sabb cél­ja a szlo­vák gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek és di­na­miz­mu­sá­nak nö­ve­lé­se volt. A 2004 ja­nu­ár­já­tól ha­tály­ba lé­pett adó­rend­szer mes­­sze túl­szár­nyal­ta az ere­de­ti el­kép­ze­lé­se­ket, me­lyek a sze­mé­lyijö­ve­de­lem­adó-kulcs csök­ken­té­sé­re, va­la­mint az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­sé­nek ha­tás­vizs­gá­la­tá­ra szo­rít­koz­tak. Az új adó­rend­szer egy­sze­rűbb, át­lát­ha­tóbb, igaz­sá­go­sabb előd­jé­nél, ami po­zi­tí­van be­fo­lyá­sol­ja a jö­vő­ben a vál­lal­ko­zói és be­fek­te­tői kör­nye­ze­tet, meg­te­rem­ti az alap­ját az egész­sé­ges gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­nek, va­la­mint az adó­ala­nyo­kat az adó­tör­vé­nyek be­tar­tá­sá­ra és nem meg­ke­rü­lé­sé­re ösz­tön­zi.
Az adó­re­for­mot a kö­vet­ke­ző fő pil­lé­rek­re fek­tet­ték le:
– A köz­vet­len adók köz­ve­tett adók fe­lé va­ló el­to­lá­sa. A köz­ve­tett adók be­sze­dé­se ha­té­ko­nyabb, ke­ve­sebb ad­mi­niszt­ra­tív ter­het je­lent, be­fi­ze­té­sé­nek meg­ke­rü­lé­se kö­rül­mé­nye­sebb.
– A kü­lön­bö­ző ki­vé­te­lek és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lá­sok el­tör­lé­se. A gya­ko­ri tör­vény­mó­do­sí­tá­sok kö­vet­kez­té­ben az adó­tör­vény fe­les­le­ge­sen bo­nyo­lult­tá és át­lát­ha­tat­lan­ná vált. A kor­lá­to­zott át­lát­ha­tó­ság sok „kis­ka­put” te­rem­tett, a bo­nyo­lult­ság pe­dig ma­gas fenn­tar­tá­si és el­len­őr­zé­si költ­sé­ge­ket in­du­kált a rend­szer­ben. Pél­da­ként em­lít­het­jük, hogy csu­pán a jö­ve­de­lem­adó­ra vo­nat­ko­zó tör­vény 37 fé­le adó­kul­csot, 90 ki­vé­telt, 66 adó alól fel­men­tett jö­ve­del­met és 19 adó­la­pot nem nö­ve­lő be­vé­telt írt elő. Ezek el­tör­lé­se lé­nye­ge­sen egy­sze­rűb­bé és át­lát­ha­tób­bá tet­te az adó­rend­szert (MF 2005a).
– Ala­csony stan­dard adó­kulcs­ok, va­la­mint az egy­kul­csos jö­ve­de­lem­adók be­ve­ze­té­se. A prog­res­­szív mar­gi­ná­lis adó el­tör­lé­se le­csök­ken­tet­te a jö­ve­de­lem­adó tor­zí­tó ha­tá­sát és kor­lá­toz­ta a ve­le pá­ro­su­ló gaz­da­sá­gi demotiváltságot. Mi­u­tán min­den­ki egyen­lő mér­ce sze­rint adó­zik, a mun­ka­erő az ös­­szes be­vé­te­li szin­ten ösz­tö­nöz­ve van, ami a ter­me­lé­keny­ség nö­ve­ke­dé­sét ered­mé­nye­zi.
– Az adók gaz­da­sá­gi tor­zí­tó ha­tá­sá­nak mi­ni­ma­li­zá­lá­sa. A tor­zí­tó ha­tá­sok nagy ré­sze az adó­po­li­ti­ka nem fis­ká­lis (fő­ként szo­ci­ál­po­li­ti­kai) cé­lok­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sá­ra ve­zet­he­tő vis­­sza. A re­form a szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lok adó­po­li­ti­ká­ról va­ló le­vá­lasz­tá­sá­ra tö­re­ke­dett.
– A be­vé­te­lek ket­tős adó­zá­sá­nak le­he­tő leg­ki­sebb szint­re va­ló csök­ken­té­se. Az örö­kö­sö­dé­si, ill. aján­dé­ko­zá­si adók, va­la­mint az osz­ta­lék­adó el­tör­lé­sé­vel a ket­tős adó­zás in­téz­mé­nye lé­nye­gé­ben meg­szűnt (MF 2005b).

2.1.3. Egy­kul­csos adó versus prog­res­­szi­vi­tás

A 2004-es adó­re­form előt­ti rend­szer­ben kü­lön­bö­ző adó­kulcs­ok és jö­ve­del­mi sá­vok biz­to­sí­tot­ták a prog­res­­szi­vi­tást, egy­ben an­nak az elv­nek az ér­vé­nye­sü­lé­sét, mi­sze­rint a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű cso­por­tok jö­ve­del­mük ma­ga­sabb há­nya­dát fi­zes­sék be jö­ve­de­lem­adó for­má­já­ban. Ez a meg­ol­dás azon­ban ma­gas és nö­ve­ke­dő mar­gi­ná­lis adó­kul­cso­kat ered­mé­nye­zett, me­lyek ne­ga­tív ha­tá­sai szé­les kör­ben bi­zo­nyí­tást nyer­tek (Emes–Clemens 2001). Holtz, Rider és Rosen (Carroll et al. 1998) úgy ta­lál­ta, hogy a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok csök­ken­tik a tő­ke­kép­ző­dést, mely a hos­­szú tá­vú gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés kulcs­fon­tos­sá­gú ös­­sze­te­vő­je. Meg­ál­la­pí­tották to­váb­bá, hogy a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok ala­cso­nyabb gaz­da­sá­gi és jö­ve­del­mi nö­ve­ke­dés­hez ve­zet­nek, ala­cso­nyabb tő­ke­kép­ző­dést in­du­kál­nak, a szo­ci­á­lis jó­lé­tet csök­ken­tik, va­la­mint az el­várt­nál ala­cso­nyabb agg­re­gát mun­ka­erő-kí­ná­la­tot ered­mé­nyez­nek. Dió­héj­ban ös­­sze­fog­lal­va: a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok ne­ga­tív ha­tás­sal van­nak a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­re, mi­vel aka­dá­lyo­kat ál­lí­ta­nak a ke­mény mun­ka, a meg­ta­ka­rí­tá­sok és a be­fek­te­té­sek elé.
Az egyik leg­gyak­rab­ban fél­re­ér­tel­me­zett kér­dés az egy­kul­csos adó­rend­szer prog­res­­szi­vi­tás­ra, ill. a mar­gi­ná­lis adók­ra va­ló ha­tá­sa. A prog­res­­szi­vi­tás, ill. a ver­ti­ká­lis mél­tá­nyos­ság az egy­kul­csos adó­rend­szer­ben is el­ér­he­tő – az egy­kul­csos adó egyik fő elő­nye, hogy az adó­rend­szer prog­res­­szi­vi­tá­sát a ma­gas és vál­to­zó mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok hát­rá­nyos ha­tá­sai ki­küsz­öbö­lé­se mel­lett biz­to­sít­ja. Ez a sze­mé­lyes, adó­alap­ból le­ír­ha­tó, nem adó­kö­te­les jö­ve­de­lem adó­rend­szer­be va­ló be­épí­té­sé­vel ér­he­tő el1. En­nek a sze­mé­lyes ked­vez­mény­nek kö­szön­he­tő­en az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű cso­por­tok nem vagy jö­ve­del­mük na­gyon kis ré­szét kö­te­le­sek adó for­má­já­ban be­fi­zet­ni, míg a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek mind ab­szo­lút, mind re­la­tív ér­te­lem­ben több ter­het vi­sel­nek – jö­ve­del­mük na­gyobb ré­szé­vel já­rul­nak hoz­zá a tel­jes adó­be­vé­tel­hez. A rend­szer má­sik nagy elő­nye, hogy a prog­res­­szi­vi­tás egyen­lő (Szlo­vá­ki­á­ban 19%-os) mar­gi­ná­lis adó mel­lett va­ló­sul meg, ez­zel ele­jét ve­szi a spe­ku­lá­ci­ó­nak, a na­gyobb mun­ka­tel­je­sít­mény hát­rál­ta­tá­sá­nak, ill. a ma­gas és nö­vek­vő mar­gi­ná­lis adó­kulcs­ok fent le­írt szá­mos hát­rá­nyos ha­tá­sá­nak.

2.1.4. Az egy­sze­rű­sö­dött szlo­vák adó­rend­szer

A meg­re­for­mált adó­rend­szer egy­sze­rűbb és át­te­kint­he­tőbb előd­jé­nél. Az eb­ből fa­ka­dó elő­nyök ugyan ne­he­zen szám­sze­rű­sít­he­tők, az azon­ban vi­tat­ha­tat­lan, hogy szám­ta­lan ki­vé­tel és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lás el­tör­lé­sé­vel az adó­rend­szer gaz­da­sá­gi tor­zí­tó ha­tá­sa lé­nye­ge­sen csök­kent. Ezen ki­vé­te­lek és kü­lön­le­ges el­bí­rá­lá­sok ki­ik­ta­tá­sa a rend­szer­ből több előn­­nyel jár:
a) Ha­té­ko­nyabb erő­for­rás-al­lo­ká­ci­ót biz­to­sít: meg­erő­sö­dött a pi­a­ci me­cha­niz­mu­sok sze­re­pe az adó­tör­vény ál­ta­li „mo­ti­vá­ci­ó­val” szem­ben. A kü­lön­bö­ző adó­kulcs­ok – le­gyen a meg­kü­lön­böz­te­tés az adó­alap (pél­dá­ul a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó­nál a jö­ve­de­lem nagy­sá­ga), vagy a be­vé­tel­faj­ta (pél­dá­ul a tő­ke­nye­re­ség-adó ala­cso­nyabb adó­kul­csa, mint a jö­ve­de­lem­adóé), vagy az adó­alany­ok köz­ti meg­kü­lön­böz­te­té­sek (pél­dá­ul egyes be­fek­te­tők, szek­to­rok előny­be he­lye­zé­se) – az adó­ala­nyo­kat ar­ra ösz­tö­nöz­ték, hogy be­vé­te­lü­ket ala­cso­nyabb adó­kulc­­csal ter­helt cso­port­ba tol­ják, idő­ben szét­ta­gol­ják eset­leg más, ki­vé­te­le­zett szek­to­rok­ba he­lyez­zék, így „op­ti­ma­li­zál­va” adó­ter­he­i­ket.
b) Az egyes adó­ne­mek­nek szé­le­sebb adó­ala­pot biz­to­sít: ez ma­ga­sabb adó­be­vé­te­le­ket ge­ne­rál, így le­he­tő­vé te­szi az adó­kulcs­ok csök­ken­té­sét.
c) Át­lát­ha­tó­sá­got biz­to­sít: több ki­vé­tel va­ló­já­ban adó­ki­adás, a köz­pén­zek a ki­vé­te­le­zett szek­to­rok­ba va­ló áram­lá­sa volt (Moore 2005, 11–12).
A jö­ve­de­lem­adó egy­sze­rű­sö­dé­se fel­ol­dot­ta az üz­le­ti élet egyik leg­na­gyobb aka­dá­lyát: a Szlo­vá­ki­á­ban mű­kö­dő vál­la­la­tok kö­ré­ben vég­zett fel­mé­ré­sek az adó­rend­szer komp­le­xi­tá­sát és az adó­tör­vé­nyek gyors vál­to­zá­sa­it je­löl­ték meg az egyik leg­na­gyobb vis­­sza­tar­tó erő­ként a vál­la­la­ti szfé­rá­ban (MF 2005b).
A kor­mány vá­ra­ko­zá­sai sze­rint az ala­csony adó­kulcs­ok és az át­lát­ha­tó adó­rend­szer ele­jét ve­szi az adó­fi­ze­tés meg­ke­rü­lé­sé­nek, ill. az adó­csa­lás­nak, az adó­re­form po­zi­tí­van hat majd a vál­la­la­ti kör­nye­zet­re kö­zép és hos­­szú tá­von, va­la­mint a köz­vet­len kül­föl­di tő­ke­be­fek­te­té­sek be­áram­lá­sá­nak egyik fő ösz­tön­ző­je lesz a jö­vő­ben. Mind­ezen ha­tá­sok ös­­szes­sé­ge az adó­be­vé­te­lek emel­ke­dé­sét ered­mé­nyez­he­tik az adó­kulcs­ok no­mi­ná­lis ér­té­ké­nek csök­ke­né­se el­le­né­re (MF 2005b).

2.1.5. Köz­vet­len adók

A leg­na­gyobb je­len­tő­ség­gel bí­ró vál­to­zás a jö­ve­de­lem­adók te­rén az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­se volt, mely mind a fi­zi­kai, mind a jo­gi sze­mé­lyek­re vo­nat­ko­zik (Zákon è. 595/2003 Z. z.). Az így ke­let­ke­zett egy, 19%-os mar­gi­ná­lis adó­kulcs ma­gá­ban hor­doz­za az egye­nes adó elő­nye­it, vi­szont az adó­alap­ból le­szá­mít­ha­tó (nem adó­kö­te­les) jö­ve­de­lem­nek kö­szön­he­tő­en az ef­fek­tív adó­kulcs eny­he prog­res­­szi­vi­tást mu­tat: az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű­ek lé­nye­gé­ben nem vagy na­gyon ke­vés adót fi­zet­nek, míg a ma­gas jö­ve­de­lem 19%-on adó­zik.
A re­form ke­re­té­ben több kis adót tö­röl­tek: 2004. ja­nu­ár 1-jé­től az aján­dé­ko­zá­si, va­la­mint az örö­kö­sö­dé­si adó (Zákon è. 554/2003 Z. z., § 19), 2005 ja­nu­ár­já­tól az in­gat­lan­át­íra­tá­si-adó ke­rült el­tör­lés­re (Zákon è. 554/2003 Z. z., § 18). A két fő érv ezen adók meg­szün­te­té­se mel­lett az el­ha­nya­gol­ha­tó ré­sze­se­dé­sük az ál­la­mi be­vé­te­lek­ben, va­la­mint a va­gyon több­szö­rös adóz­ta­tá­sa volt.

Sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó

Az új adó­tör­vény lé­nye­ge­sen le­egy­sze­rű­sí­tet­te és ez­zel át­lát­ha­tób­bá tet­te a jö­ve­de­lem­adó­zást: meg­szün­tet­te a jö­ve­de­lem adó­zá­sá­nak 21 mód­ját, mely a ré­gi rend­szer alatt volt ér­vény­ben, be­le­ért­ve az öt sze­mé­lyijö­ve­de­lem­adó-kul­csot (10%, 20%, 28%, 35% és 38%) (Zákon è. 366/1999 Z. z.).
Az egy­sze­rű­ség és át­lát­ha­tó­ság meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben a ki­vé­te­lek, spe­ci­á­lis adó­alap­ok és adó­kulcs­ok több­sé­gét meg­szün­tet­ték. A kis­vál­lal­ko­zók szá­má­ra ki­ala­kí­tott egy­sze­rű­sí­tett adó­zá­si for­má­kat el­tö­röl­ték (Zákon è. 595/2003 Z. z.), az egy­ös­­sze­gű költ­ség­le­írás le­he­tő­sé­ge vi­szont megmaradt.2
Az adó­re­form­ban hát­rá­nyo­san érin­tett ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű ré­te­gek kom­pen­zá­lá­sa ér­de­ké­ben je­len­tő­sen megnövekedett az adó­alap­ból le­szá­mít­ha­tó jö­ve­de­lem mér­té­ke (/fő/év): a 2003-ban ér­vé­nyes 38 760 SKK-ról (10 1513 EUR) (Zákon è. 366/1999 Z. z.) a lét­mi­ni­mum 19,2-szeresére4 (ez 2004-ben 80 832 SKK-t [2117 EUR-t5] tett ki). Az adó­alan­­nyal egy ház­tar­tás­ban elő, adó­kö­te­les jö­ve­de­lem­mel nem ren­del­ke­ző há­zas­társ­ra le­ír­ha­tó ös­­szeg ugyan­csak 80 832 SKK (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11) a 2003-ban ér­vé­nyes az 12 000 SKK-val szem­ben (Zákon è. 366/1999 Z. z.). Amen­­nyi­ben a há­zas­társ adó­kö­te­les jö­ve­del­me nem éri el a 80 832 SKK-t, az adó­alany há­zas­társ­ára a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét ír­hat­ja le az adó­alap­ból (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11).
Meg­vál­to­zott a gyer­me­kek után le­szá­mít­ha­tó adó­ked­vez­mény is: 2003-ban 16 800 SKK-t le­he­tett le­ír­ni az adó­alap­ból gyer­me­kek­ként éven­te (Zákon è 366/1999 Z. z.), 2004-ben ez 4800 SKK adóbónuszra vál­to­zott, mely a fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­gét csök­ken­ti. Amen­­nyi­ben az adó­alany jö­ve­del­me meg­ha­lad­ta a min­den­ko­ri mi­ni­mál­bér hat­szo­ro­sát, a gyer­mek után já­ró bónuszt, ill. en­nek a fi­ze­ten­dő adó­val mó­do­sí­tott ré­szét kész­hez kap­ja. Ez az in­téz­ke­dés a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, hi­szen az adóbónuszra csak az jo­go­sult, aki önál­ló vál­lal­ko­zás­ból vagy mun­ka­vi­szony­ból szár­ma­zó jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zik. Ér­de­kes vo­nás, hogy a tör­vény nem tesz kü­lönb­sé­get ha­zai, ill. kül­föld­ről szár­ma­zó jö­ve­de­lem között6, ez­zel ösz­tö­nöz­ve a mun­ka­erő mo­bi­li­tá­sát az or­szá­gon be­lül és kül­föld­re egy­aránt (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 33, ods. 1).

1. táb­lá­zat. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó főbb vál­to­zá­sai 2003–2004-ben

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z. z.; Zákon è. 595/2003 Z. z., § 11
Vál­la­la­ti jö­ve­de­lem­adó

A vál­la­la­tijö­ve­de­lem­adó-kulcs 25%-ról 19%-ra mér­sék­lő­dött (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 15). Ugyan­ak­kor az új rend­szer nem is­me­ri az osz­ta­lék­adó fogalmát7, meg­szűnt ez­ál­tal a be­fek­te­té­sek­ből és tő­ke­nye­re­ség­ből szár­ma­zó be­vé­te­lek ket­tős adó­zá­sa. A be­fek­te­té­sek­ből szár­ma­zó jö­ve­de­lem csu­pán egy­szer, a vál­la­la­ti nye­re­ség szint­jén ke­rül adó­zás­ra.
Az adó­kulcs­csök­ken­tés mel­lett az új adó­tör­vény több olyan rész­le­tet is tar­tal­maz, me­lyek az adó­alap nagy­sá­gát be­fo­lyá­sol­ják. A tör­vény­ho­zók a vál­la­lat va­lós költ­sé­gei és az adó­tör­vé­nyek az adó­ala­pot csök­ken­tő költ­sé­gek­ként ke­zelt té­te­lei köz­ti kü­lönb­sé­gek mi­ni­ma­li­zá­lá­sá­ra tö­re­ked­tek. A vesz­te­ség adó­alap­ból va­ló le­írá­sá­nak mód­ja lé­nye­ge­sen vál­to­zott: a tör­vény már le­he­tő­vé te­szi az egész vesz­te­ség le­írá­sát a vesz­te­ség ke­let­ke­zé­sét kö­ve­tő leg­fel­jebb öt éven be­lül8 (Zákon è. 595/2003 Z. z., § 30).

He­lyi adók

Az adó­re­for­mot költ­ség­ve­té­si de­cent­ra­li­zá­ció kö­vet­te, mely a he­lyi adók je­len­tős struk­tu­rá­lis vál­to­zá­sát ered­mé­nyez­te. A de­cent­ra­li­zá­ció ered­mé­nye­képp a he­lyi ön­kor­mány­zat­ok fis­ká­lis ha­tás­kö­re lé­nye­ge­sen bő­vült. A tör­vény nyolc he­lyi adó9 és egy he­lyi il­le­ték ki­ro­vá­sá­ra jo­go­sít­ja fel, és csak egy­re kö­te­le­zi10 az ön­kor­mány­za­to­kat. A tör­vény nagy sza­bad­sá­got biz­to­sít az ön­kor­mány­zat­ok­nak a ha­tás­kör­ük­be tar­to­zó il­le­té­kek és adók nagy­sá­gá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban (Zákon è. 582/2004 Z. z.). Mind­eze­ken felül a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó 70,3%-a il­le­ti a he­lyi ön­kor­mány­za­to­kat, 23,5%-a a nyolc re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­tot, 6,2%-a pe­dig a köz­pon­ti költ­ség­ve­tés­be ván­do­rol.

2.1.6. Köz­ve­tett adók

A tör­vény­ter­ve­zet meg­al­ko­tói szá­mol­tak a köz­vet­len adók ese­té­ben be­ve­ze­tett vi­szony­lag ala­csony adó­kulcs­ok az ál­la­mi be­vé­te­lek­re tett ne­ga­tív ha­tá­sá­val. Az így ki­esett be­vé­te­le­ket a kor­mány az adó­ter­hek köz­ve­tett adók fe­lé va­ló el­to­lá­sá­val el­len­sú­lyoz­ta.

Hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó

Az adó­re­form előtt Szlo­vá­ki­á­ban két hozzáadottértékadó-kulcs (héa) lé­te­zett: a stan­dard 20% és a 14%-os csök­ken­tett adó­kulcs (Zákon è. 289/1995 Z. z.). 2004 ja­nu­ár­já­tól a csök­ken­tett héakulcsot tel­je­sen el­tö­röl­ték és egy egye­sí­tett – 19%-os – adó­kul­csot ve­zet­tek be min­den ter­mék­re és szol­gál­ta­tás­ra egy­aránt (Zákon è. 222/2004 Z. z.). A 14%-os csök­ken­tett adó­kulcs ere­de­ti­leg szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lo­kat szol­gált, de ha­té­kony­sá­ga ko­moly két­sé­ge­ket éb­resz­tett. Az adó­kulcs­ok egye­sí­té­se nem utol­só sor­ban a ked­ve­zőbb adó­kul­cson va­ló el­szá­mo­lás­ra irá­nyu­ló spe­ku­lá­ció le­he­tő­sé­gé­nek ki­zá­rá­sát is meg­cé­loz­ta (Mikloš 2005, 14).
Fo­gyasz­tá­si adó

A fo­gyasz­tá­si adók eme­lé­se egy­részt az EU-s jog­har­mo­ni­zá­ció ré­sze­ként jött lét­re, más­részt vi­szont a köz­vet­len adók csök­ken­té­se mi­att ki­esett ál­la­mi be­vé­te­le­ket kí­ván­ta ez úton a kor­mány kom­pen­zál­ni. Az eme­lé­sek mér­té­ke min­den eset­ben meg­ha­lad­ta az EU ál­tal meg­sza­bott ér­té­ke­ket, ki­vé­ve a do­hány­ter­mé­kek ese­tét. Az el­ső ered­mé­nyek azt mu­tat­ják, hogy a fo­gyasz­tá­siadó-­tör­vény mó­do­su­lá­sa és a fel­té­te­lek szi­go­rí­tá­sa vis­­sza­fog­ták az adó­csa­lás mér­té­két, ami töb­bek kö­zött a megnövekedett fo­gyasz­tá­si­adó-be­vé­tel­ben mu­tat­ko­zik meg (Mikloš 2005, 14).

2.2. Az adó­ter­he­lés ala­ku­lá­sa az adó­re­for­mok után

2.2.1. Tel­jes adó­ter­he­lés

Az adó­re­form nem­csak a rend­szer szer­ke­ze­tén vál­toz­ta­tott, ha­nem az adó­ter­he­lé­sen is, mind mak­ro-, mind mikrogazdasági szem­pont­ból. Az adó­ter­he­lés nagy­sá­gát a fi­ze­tett adók és já­ru­lé­kok GDP ará­nyá­ban (tel­jes adó­ter­he­lés) mé­rik.
Szlo­vá­kia a 25 EU-tag­ál­lam kö­zött 2003-ban a ne­gye­dik leg­ala­cso­nyabb tel­jes adó­ter­he­lés­sel ren­del­ke­ző or­szág volt a ma­ga 30,6%-ával, ugyan­ak­kor 1995 és 2003 kö­zött a leg­na­gyobb mér­sék­lést ép­pen Szlo­vá­kia vit­te vég­hez, ami­kor az adó­ter­he­lés a GDP 9,9%-ában csök­kent, az adó­re­form ha­tá­sá­ra pe­dig ös­­szes­sé­gé­ben 10,5%-kal (IFP 2005).

1. áb­ra. Tel­jes adó­ter­he­lés a GDP %-ában 2003-ban (ESA 95*)

* European System of Accounts
For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

Fon­tos meg­em­lí­te­ni az adók prog­res­­szi­vi­tá­sát, mi­vel a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó az egyet­len adó­nem a szlo­vák adó­rend­szer­ben, amely prog­res­­szi­vi­tás­sal bír, ugyan­ak­kor az OECD or­szá­gai kö­zött épp en­nek az adó­nem­nek az ará­nya a leg­ki­sebb az adó­be­vé­te­lek közt. Ez­zel el­len­tét­ben a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok rend­sze­ré­nél a ter­he­lés lett megha­tá­roz­va, en­nek ered­mé­nye­kép­pen an­nak reg­res­­szív ha­tá­sa mel­lett a ma­ga­sabb jö­ve­del­mek adó­ter­he­lé­sé­nek csök­ke­né­se fo­ko­za­to­san csök­kent.
2. áb­ra. A tel­jes adó­ter­he­lés vál­to­zá­sa 1995 és 2003 kö­zött a GDP %-ában (ESA 95)

For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

Ér­de­mes egy pil­lan­tást vet­ni az adó­ter­he­lés szer­ke­ze­té­nek vál­to­zá­sá­ra, ha ab­ba nem szá­mít­juk be­le a szo­ci­á­lis já­ru­lé­ko­kat. 1995 és 2004 kö­zött a köz­vet­len és köz­ve­tett adók GDP-ará­nya 8,5%-kal a GDP 26,6%-áról 18,1%-ára mér­sék­lő­dött, 2003-hoz ké­pest pe­dig 0,5%-kal, ami egy­ér­tel­mű­en mu­tat­ja az adó­zás el­moz­du­lá­sát a köz­ve­tett adók irá­nyá­ba (IFP 2005).

3. áb­ra. A köz­ve­tett és köz­vet­len adók ará­nya 1995 és 2004 kö­zött Szlo­vá­ki­á­ban a GDP %-ában (ESA 95)

For­rás: www.epp.eurostat.cec.eu; www.finance.gov.sk

2004-ben a vizs­gált adó­ter­he­lés szer­ke­ze­te hang­sú­lyo­san meg­vál­to­zott, s a köz­vet­len adók ará­nya 30,6% volt, míg a köz­ve­tet­te­ké 69,4%, amely 8%-os csök­ke­nés 2003-hoz ké­pest. Az EU 25-ök közt Szlo­vá­kia ez­zel a leg­na­gyobb arány­el­to­ló­dás­sal ren­del­ke­zik (IFP 2005).
2.2.2. A la­kos­ság adó­ter­he­lé­se

Az adó­re­form át­fo­gó, min­den adó­ne­met érin­tő vál­to­zást ho­zott, ha­tá­sai eb­ből adó­dó­an a tár­sa­da­lom min­den szint­jén érez­he­tők. Az adó­re­form la­kos­ság­ra va­ló ha­tá­sai sta­ti­kus és di­na­mi­kus szem­szög­ből is vizs­gál­ha­tók. Elő­ször a sta­ti­kus né­ze­tet ele­mez­tük: ugyan­azon adó­alap­ra app­li­kál­tuk a 2003-as, ill. 2004-es sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó-tör­vé­nye­ket. A di­na­mi­kus né­zet ese­té­ben az inf­lá­ció, va­la­mint a no­mi­ná­lis jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel is szá­mol­tunk.
A ha­tás­vizs­gá­la­tot négy kü­lön­bö­ző cso­por­ton vé­gez­tük, a kö­vet­ke­ző sé­ma szerint11:
2. táb­lá­zat. A szá­mí­tá­sok­nál hasz­nált, tör­vény­ben meg­ha­tá­ro­zott adó­ala­pot, ill. adót mó­do­sí­tó té­te­lek

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z.z., Zákon è. 595/2003 Z.z., § 11
3. áblázat. Adó­kulcs­ok 2003-ban és 2004-ben

For­rás: Zákon è. 366/1999 Z. z; Zákon è. 595/2003 Z. z.

Sta­ti­kus né­zet

Az adó­re­form az elő­ző­ek­ben le­írt négy cso­port kö­zül csu­pán egy, az el­ső cso­port­ba tar­to­zó adó­alany­ok szűk ke­reszt­met­szet­ét érin­tet­te hát­rá­nyo­san. A 2004-ben, ill. a 2003-ban be­fi­ze­ten­dő adó köz­ti kü­lönb­ség így sem je­len­tős: a leg­hát­rá­nyo­sabb eset­ben is alig ha­lad­ja meg az évi 100 Sk-t. A ma­ra­dék há­rom cso­port­ba so­rol­ha­tó adó­alany­ok mind­egyi­két po­zi­tí­van érin­tet­te az adó­re­form, te­hát a 2003-as év­hez vi­szo­nyít­va ugyan­ab­ból az adó­alap­ból ke­ve­sebb sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­fi­ze­té­sé­re kö­te­le­sek – kö­szön­he­tő ez az adó­ked­vez­mé­nyek je­len­tős nö­ve­ke­dé­sé­nek, va­la­mint (ma­ga­sabb jö­ve­del­mű adó­alany­ok­nál) a sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-kulcs mó­do­su­lá­sá­nak. A múlt­ban az adó­ked­vez­mé­nyek hos­­szabb ide­ig vál­to­zat­lan szin­ten tar­tá­sa az adó­ter­he­lés nö­ve­ke­dé­sét idéz­te elő: a jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel az adó­alany­ok ma­ga­sabb adó­zá­si sá­vok­ba ke­rül­tek, míg az adó­ked­vez­mé­nyek vál­to­zat­la­nok ma­rad­tak. Az új sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-tör­vény fel­ol­dot­ta ezt a prob­lé­mát: az adó­le­írá­sok nagy­sá­gát a lét­mi­ni­mum ös­­sze­gé­hez kö­töt­te, mely a jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­sé­vel év­ről év­re mó­do­sul.
Amen­­nyi­ben az adó­alany leg­alább egy el­tar­tott gyer­mek után adó­ked­vez­mény­re jo­go­sult, a jö­ve­de­lem­re va­ló te­kin­tet nél­kül jö­ve­del­me na­gyobb ré­szét kap­ja kéz­hez, mint vál­to­zat­lan fel­té­te­lek mel­lett 2003-ban. A gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel a po­zi­tív ha­tá­sok egy­re mar­kán­sab­bak. Azok az adó­alany­ok, akik­nek az adó­alap­juk­ból szá­mí­tott adó nem ha­lad­ja meg az ál­ta­luk igé­nyel­he­tő adóbonusz ös­­sze­gét, a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét kéz­hez kap­ják, ami ezen cso­por­tok ese­té­ben ne­ga­tív ef­fek­tív adó­kul­csot in­du­kál. Meg­fi­gyel­he­tő to­váb­bá, hogy a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek ese­té­ben az adó­alap nö­ve­lé­sé­vel a 2003-ban, ill. 2004-ben fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­ge je­len­tő­sen el­vá­lik egy­más­tól. A rend­szer kri­ti­ku­sai eb­ben el­ső­sor­ban a ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek elő­nyös meg­kü­lön­böz­te­té­sét, míg lel­kes hí­vei ezen ré­te­gek adó­diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­nak csök­ke­né­sét, ill. meg­szű­né­sét lát­ják.

Di­na­mi­kus né­zet

A gaz­da­ság nö­ve­ke­dé­sét fi­gye­lem­be vé­ve a sta­ti­kus vizs­gá­lat­ban elő­állt kép né­mi­képp mó­do­sul: a no­mi­ná­lis jö­ve­del­mek nö­ve­ke­dé­se el­len­sú­lyoz­ta a sta­ti­kus vizs­gá­lat sze­rint hát­rá­nyo­san érin­tett cso­port vesz­te­sé­ge­it. Az IFP16 szá­mí­tá­sai sze­rint 2004-ben a mun­ka­vál­la­lók tisz­ta re­ál­jö­ve­del­me nem csök­kent, sőt a mun­ka­vál­la­lók nagy ré­sze a re­form be­ve­ze­té­sé­vel nyert – el­ső­sor­ban a gyer­me­kes csa­lá­dok.
4. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben az adó­alany szem­pont­já­ból

For­rás: Inštitút finanènej politiky (www.finance.gov.sk)

5. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben a csa­lád szem­pont­já­ból

For­rás: Inštitút finanènej politiky (www.finance.gov.sk)

Egye­dül a köz­vet­len adók vizs­gá­la­tá­ból ter­mé­sze­te­sen nem le­het egy­ér­tel­mű kö­vet­kez­te­té­se­ket le­von­ni az adó­re­form la­kos­ság­ra gya­ko­rolt ha­tá­sa­i­ról. A jö­ve­de­lem­adó ter­he­i­nek csök­ke­né­sé­hez a má­sik ol­da­lon a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó ked­vez­mé­nyes kul­csá­nak, va­la­mint a fo­gyasz­tói adók­nak az eme­lé­se pá­ro­sul, me­lyek be­épül­ve a fo­gyasz­tói árak­ba csök­ken­tet­ték a re­ál­jö­ve­del­mek vá­sár­ló ere­jét. Ezt a ne­ga­tív ha­tást azon­ban a re­ál­jö­ve­del­mek emel­ke­dé­se az adó­alany­ok je­len­tős ré­szé­nél el­len­sú­lyoz­ta.
Kü­lön fi­gyel­met ér­de­mel a szo­ci­á­li­san gyen­gébb, ill. ve­szé­lyez­te­tett cso­por­tok hely­ze­te, mint a nyug­dí­ja­sok, mi­ni­mál­bér­ből élők, mun­ka­nél­kü­li­ek és nagy­csa­lá­dos­ok.
A 2004-ben a mi­ni­mál­bért ke­re­ső adó­alany­ok tisz­ta jö­ve­del­me a sze­mé­lyi­jö­ve­de­lem­adó-tör­vény vál­to­zá­sá­nak kö­vet­kez­té­ben 11,7%-kal nö­ve­ke­dett. Az ala­csony jö­ve­del­mű ré­te­ge­ket érin­tő inf­lá­ció 2004-ben 8,3%-ot tett ki, te­hát en­nek a cso­port­nak tény­le­ge­sen 3,1%-kal ja­vult a jö­ve­del­mi hely­ze­te. A nyug­dí­ja­so­kat köz­vet­le­nül nem érin­tet­te a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó vál­to­zá­sa17. A nyug­dí­jak va­lo­ri­zá­ci­ó­já­nak, va­la­mint az egy­ös­­sze­gű kom­pen­zá­lás­nak kö­szön­he­tő­en ezen cso­port tag­ja­i­nak a re­ál­jö­ve­del­me 0,4%-kal nö­ve­ke­dett (IFP 2005). Sa­ját szá­mí­tá­sa­ink, ha­son­ló­an más gaz­da­sá­gi ku­ta­tá­sok­hoz (Moore 2005; IFP 2005) vi­lá­go­san azt mu­tat­ják, hogy a re­form ja­ví­tott azon csa­lá­dok hely­ze­tén, ahol leg­alább egy szü­lő dol­go­zik.

2.2.3. A tő­ke­jö­ve­de­lem adó­ter­he­lé­se

A tő­ke­jö­ve­de­lem adó­ter­he­lé­sét há­rom­fé­le­kép­pen mu­tat­juk be. Elő­ször a tör­vény ál­tal meg­ha­tá­ro­zott adó­mér­ték vál­to­zá­sát kö­vet­jük nyo­mon, amely meg­mu­tat­ja, mek­ko­ra adó­von­za­ta van a jo­gi sze­mély jö­ve­del­mé­nek. Makrojellegű vizs­gá­lat az, ami­kor egyes vi­szony­szám­okon ke­resz­tül szem­lél­jük az ef­fek­tív adó­ter­he­lést. Vé­gül meg­vizs­gál­juk a tő­ke­jö­ve­del­mek adó­ter­he­lé­sét mikroszempontból is, be­mu­tat­va azok va­lós adó­von­za­tát.
Az adó­re­form nyo­mán el­tö­röl­ték az osz­ta­lék­adót a ket­tős adó­zás el­ke­rü­lé­se vé­gett, amely azt ered­mé­nyez­te, hogy a jo­gi sze­mé­lyek jö­ve­del­mé­nek összadózása 17,3%-kal csök­kent 2003-hoz ké­pest (IFP 2005):
6. táb­lá­zat. A jo­gi sze­mé­lyek adó­ter­he­lé­se Szlo­vá­ki­á­ban

For­rás: Inštitút fianènej politiky (www.finance.gov.sk)

Az aláb­bi áb­rá­val szem­lél­tet­jük az egyes ki­vá­lasz­tott or­szá­gok tár­sa­sá­gi, il­let­ve ef­fek­tív adó­zá­sát, ugyan­ak­kor meg­em­lí­ten­dő, hogy nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban az ada­tok nem fel­tét­le­nül az ef­fek­tív adó­mér­té­ket mu­tat­ják, hi­szen or­szá­gon­ként vál­to­zó adó­ked­vez­mé­nyek él­nek.

4. áb­ra. Egyes ki­vá­lasz­tott or­szá­gok tár­sa­sá­gi, il­let­ve ef­fek­tív adó­kul­csai 2004-ben

For­rás: www.finance.gov.sk

Makrojellegű szem­lé­let­ben a kö­vet­ke­ző áb­ra mu­tat­ja be az ef­fek­tív adó­kulcs ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban. Az el­ső sor­ban a költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei és a jo­gi sze­mé­lyek be­vé­te­le­i­nek ará­nya, míg a má­so­dik­ban az adó­be­vé­te­lek és a jo­gi sze­mé­lyek po­zi­tív üz­le­ti ered­mé­nyé­nek ará­nya sze­re­pel.

7. táb­lá­zat. Az ef­fek­tív adó­kulcs becs­lé­se jo­gi sze­mé­lyek ese­té­ben

Meg­jegy­zés: * mil­lió Sk; ** nincs adat
For­rás: www.finance.gov.sk; www.statistics.sk
Mind­két eset­ben az ará­nyok csök­ke­né­sé­nek le­he­tünk szem­ta­núi, ugyan­ak­kor jel­lem­ző, hogy rö­vid tá­von in­ga­doz­nak az ér­té­kek, s a mu­ta­tó ér­té­ké­nek emel­ke­dé­se nem fel­tét­le­nül je­len­ti az adó­ter­he­lés tény­le­ges emel­ke­dé­sét.
Az át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs a tő­ke­jö­ve­del­mek te­kin­te­té­ben 2004-ben 5,4%-os csök­ke­nést mu­ta­tott (Ja­cobs et al. 2004), ez­zel Szlo­vá­kia EU-szinten az ötö­dik he­lyen sze­re­pel az adó­ter­he­lés te­rén. Fel­té­te­le­zik, hogy az ala­csony mu­ta­tó nem csak a be­ru­há­zá­so­kat, de a ma­gán­szek­tor ak­ti­vi­tá­sát és a tő­ke­al­lo­ká­ci­ót is ser­ken­ti.

8. táb­lá­zat. A jo­gi sze­mé­lyek jö­ve­del­me­i­nek át­la­gos ef­fek­tív adó­kul­csa Szlo­vá­ki­á­ban

For­rás: www.finance.gov.sk

Vé­gül a kö­vet­ke­ző gra­fi­kon tel­jes át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs mikroszintű ered­mé­nye­it mu­tat­ja nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban:

5. áb­ra. A tel­jes át­la­gos ef­fek­tív adó­kulcs mikroszintű ered­mé­nyei nem­zet­kö­zi ösz­­sze­ha­son­lí­tás­ban

For­rás: Jacobs (et al.) 2004; OECD 2005, II.1. táb­lá­zat; www.finance. gov.sk
3. Az adó­re­for­mok po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi hát­te­re és ha­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban

3.1. Az adó­re­for­mok po­li­ti­kai hát­te­re Szlo­vá­ki­á­ban

Már em­lí­tet­tük, hogy egy eset­le­ges adó­re­form­hoz (és fő­leg az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­sé­hez) nagy bá­tor­ság­ra és elő­re­lá­tás­ra van szük­ség a po­li­ti­kai elit ré­szé­ről. Ma­nap­ság a kor­mány­zás leg­gya­ko­ribb for­má­ja több párt ko­a­lí­ci­ó­ja, na­gyon fon­tos ezért, hogy a ko­a­lí­ci­ó­ban részt­ve­vő ös­­szes párt ma­gá­é­vá te­gye a re­form­prog­ra­mot és ne hát­rál­tas­sa a re­for­mo­kat.
Szlo­vá­ki­á­ra is jel­lem­ző, hogy az or­szág lét­re­jöt­te óta ko­a­lí­ci­ók kor­má­nyoz­nak. Vla­di­mír Meèiar kor­mány­ko­a­lí­ci­ó­ja (1994–1998) bal­ol­da­li po­pu­lis­ta be­ál­lí­tott­sá­gú volt, li­be­rá­lis gaz­da­sá­gi re­for­mok­ról ezért szó sem le­he­tett eb­ben a kor­mány­za­ti cik­lus­ban. A hely­zet 1998-ban vál­to­zott, mi­kor a jobb­ol­da­li po­li­ti­kai erők ala­kí­tot­tak kor­mányt. A par­la­men­ti több­ség meg­szer­zé­se ér­de­ké­ben azon­ban a jobb­ol­da­li pár­tok szö­vet­ség­re kény­sze­rül­tek a De­mok­ra­ti­kus Bal­ol­dal Párt­já­val (Strana demokratickej ¾avice – SD¼), mely a Szlo­vák Kom­mu­nis­ta Párt utód­párt­ja volt, s mint ilyen ter­mé­sze­te­sen a bal­ol­da­li szo­ci­a­lis­ta esz­mé­ket kö­vet­te.
Az ideológialag egy­más­tó me­rő­ben kü­lön­bö­ző pár­tok ko­a­lí­ci­ó­ja rá­nyom­ta bé­lye­gét a Mikuláš Dzurinda ne­vé­vel fém­jel­zett el­ső kor­mány­ra (1998–2002). Ko­mo­lyabb gaz­da­sá­gi re­for­mok ne­he­zen szü­let­tek, ugyan­is a bal­ol­dal félt nép­sze­rű­ség­ének el­vesz­té­sé­től. Szü­let­tek ugyan fon­tos re­for­mok (a bank­szek­tor restrukturalizációja vagy a stra­té­gi­ai vál­la­la­tok pri­va­ti­zá­ci­ó­já­nak el­in­dí­tá­sa), de az egy­kul­csos jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­se eb­ben a kor­mány­za­ti cik­lus­ban sem ke­rült te­rí­ték­re.
A 2002-ben meg­tar­tott vá­lasz­tá­so­kon vá­rat­lan ered­mény szü­le­tett, mi­kor a jobb­ol­da­li és li­be­rá­lis pár­tok meg­le­pő par­la­men­ti több­sé­get sze­rez­tek. Az új kor­mány­ko­a­lí­ció négy párt­ból állt ös­­sze (Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió, Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja, Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom és az Új Pol­gár Szö­vet­sé­ge), me­lyek egy­aránt jobb­ol­da­li gaz­da­sá­gi esz­mé­ket val­lot­tak. A jobb­ol­da­li pár­tok ko­a­lí­ci­ó­ja ter­mé­sze­te­sen ked­ve­zett a gaz­da­sá­gi re­form­ter­vek­nek is, me­lye­ket az ös­­szes párt tá­mo­gatott.
Az új kor­mány ha­ta­lom­ra lé­pé­sé­vel, me­lyet is­mét Mikuláš Dzurinda ve­ze­tett, meg­nyílt az út az adó­re­for­mok előtt is. Fon­tos volt, hogy az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó ter­ve több jobb­ol­da­li párt (De­mok­ra­ta Párt és a Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Moz­ga­lom) vá­lasz­tá­si prog­ram­já­ban is sze­re­pelt, és ké­sőbb a re­form­el­kép­ze­lé­se­ket át­vet­te a leg­erő­sebb jobb­ol­da­li párt – a Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió is. 2003 fo­lya­mán a ko­a­lí­ci­ós pár­tok fo­ko­za­to­san vég­ső for­má­ba ön­töt­ték az adó­re­for­mok egyes el­kép­ze­lé­se­it és a vál­to­zá­sok a par­la­ment­ben is prob­lé­ma nél­kül el­fo­ga­dás­ra ke­rül­tek. Az adó­re­for­mok ki­dol­go­zá­sá­nak fon­tos alak­ja Ivan Mikloš pénzügyminiszer volt, aki egy­ben a Szlo­vák Kereszténydemokratikus Unió egyik leg­be­fo­lyá­so­sabb po­li­ti­ku­sa is. A prog­res­­szív adó­re­for­mok 2004. ja­nu­ár 1-jén lép­tek ér­vény­be, és ez­zel Szlo­vá­kia be­ke­rült a leg­me­ré­szebb és leg­prog­res­­szí­vebb re­for­mo­kat vég­re­haj­tó or­szá­gok cso­port­já­ba.
3.2. A szlo­vá­ki­ai adó­re­for­mok ha­tá­sa a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­ra és a költ­ség­ve­tés­re

3.2.1. Az adó­re­form ha­tá­sa az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­re

Min­den adó­re­form fon­tos kö­ve­tel­mé­nye, hogy fiskálisan sem­le­ges le­gyen, az­az az adó­re­form be­ve­ze­té­se után a költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei ne csök­ken­je­nek. Kü­lö­nö­sen fon­tos ez a kö­zép-eu­ró­pai új EU-tagországokban, me­lyek cé­lul tűz­ték ki az euró be­ve­ze­té­sét. A kö­zös eu­ró­pai va­lu­ta be­ve­ze­té­sé­nek ugyan­is alap­ve­tő fel­té­te­le a költ­ség­ve­té­si sta­bi­li­tás – az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nya nem ha­lad­hat­ja meg a 3%-ot.
Ez volt a szlo­vák adó­re­form egyik ki­in­du­ló­pont­ja is, mi­vel a szlo­vák kor­mány az euró mi­előb­bi be­ve­ze­té­sét szor­gal­maz­za és ra­gasz­ko­dik a maastrichti kri­té­ri­u­mok mi­előb­bi tel­je­sí­té­sé­hez (me­lyek kö­zül az ál­lam­ház­tar­tás ma­xi­má­lis 3%-os hi­á­nya fon­tos kö­ve­tel­mény). Ezért a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um rend­kí­vül óva­to­san kö­ze­lí­tet­te meg az adó­re­form ter­ve­ze­tét, a fis­ká­lis sem­le­ges­ség mind­vé­gig alap­kri­té­ri­um ma­radt a re­for­mok meg­ter­ve­zé­se­kor. Az óva­tos­ság jól lát­ha­tó volt az új adó­kulcs­ok meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor, mi­kor a 19%-os egy­sé­ges adó­kul­csot a gaz­da­sá­gi elem­zők nagy ré­sze túl óva­tos­nak ítél­te, és ma­xi­mum 17%-ot ja­va­solt. Az il­le­té­ke­sek azon­ban ki­tar­tot­tak el­kép­ze­lé­se­ik mel­lett, vé­le­mé­nyük sze­rint az el­ső évek költ­ség­ve­té­si ered­mé­nyei alap­ján le­het majd vi­tát nyit­ni az egy­sé­ges adó­kulcs csök­ken­té­sé­ről.
Most, más­fél év­vel az adó­re­for­mok be­ve­ze­té­se után, még ta­lán ko­rai mély­re­ha­tó elem­zé­se­ket vé­gez­ni, de né­hány kö­vet­kez­te­tést már le le­het von­ni. Je­len­leg a költ­ség­ve­tés 2004-es tel­jes adat­ál­lo­má­nya áll ren­del­ke­zé­sünk­re, va­la­mint a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um internetes ol­da­lán (www.finance.gov.sk) meg­ta­lál­ha­tók 2005-ös költ­ség­ve­tés leg­fris­sebb (szep­tem­ber vé­gi) ered­mé­nyei és a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um év vé­gi prog­nó­zi­sai is.

9. táb­lá­zat. A szlo­vá­ki­ai adó­be­vé­te­lek ala­ku­lá­sa 2002 és 2005 kö­zött (mil­lió Sk-ban)

Meg­jegy­zés: * költ­ség­ve­té­si ter­ve­zet, ** prog­nó­zis
For­rás: www.finance.gov.sk

Ha meg­néz­zük a költ­ség­ve­tés tel­jes adó­be­vé­tel­ét, szem­mel lát­ha­tó, hogy a re­for­mok után nem tör­tént drasz­ti­kus adó­be­vé­tel-vis­­sza­esés. Míg a szlo­vák köz­szfé­ra adó­be­vé­te­lei 2003-ban 219 056 mil­lió ko­ro­nát tet­tek ki, 2004-ben az adó­be­vé­te­lek el­ér­ték a 235 997 mil­li­ós szin­tet. A köz­igaz­ga­tás adó­be­vé­te­lei te­hát év­kö­zi szin­ten 7,73%-kal nö­ve­ked­tek. Ha azon­ban fi­gye­lem­be ves­­szük az inflaciót, mely 2004-ben a Szlo­vák Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai alap­ján 7,5%-ot ért el, az adó­be­vé­te­lek va­lós ér­té­ke nem mu­tat szá­mot­te­vő nö­ve­ke­dést. Csök­ke­nő trend­del szá­mol a 2005. évi költ­ség­ve­tés-ter­ve­zet is, amely csak 201 Mrd ko­ro­na adó­be­vé­tel­lel számol18. Meg kell vi­szont em­lí­te­ni, hogy 2004-ben a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um alul­ter­vez­te az adó­be­vé­te­le­ket (220 Mrd ter­ve­zett adó­be­vé­tel – 236 Mrd va­lós adó­be­vé­tel), ez meg­is­mét­lőd­het 2005-ben is. Ezt a fel­te­vést tá­maszt­ják alá a 2005-ös év elő­ze­tes ered­mé­nyei is, mely­nek el­ső ki­lenc hó­nap­já­ban a köz­pon­ti költ­ség­ve­tés adó­be­vé­te­lei 163,23 Mrd ko­ro­nát tet­tek ki, ami je­len­tő­sen meg­ha­lad­ja az elő­ző év ered­mé­nye­it azo­nos idő­szak­ban (152,25 Mrd ko­ro­na). Ha a meg­lé­vő ada­tok se­gít­sé­gé­vel elő­re­ve­tít­jük az év vé­gi adó­be­vé­te­le­ket, ak­kor ezek 217,6 Mrd ko­ro­nát fog­nak ki­ten­ni, ami csak­nem 4%-kal jobb, mint az elő­ző év ered­mé­nye. Ha­son­ló ered­mé­nye­ket mu­tat a Pénzügyminszérium leg­utol­só prog­nó­zi­sa is, mely a köz­szfé­ra év vé­gi adó­be­vé­te­le­it 250 Mrd ko­ro­ná­ra becsüli.19 A Pénzügyminiszérium elem­zői az em­lí­tett prog­nó­zis­ban elő­re­jel­zik a jö­vő évi adó­be­vé­te­le­ket is, me­lyek vár­ha­tó­an to­vább nő­nek és el­érik a 268 Mrd ko­ro­nát is.
Az adó­re­form nem be­fo­lyá­sol­ta te­hát ko­mo­lyab­ban a tel­jes adó­be­vé­te­lek ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban. Ér­de­kes vál­to­zá­sok men­tek azon­ban vég­be az adó­be­vé­te­lek struk­tú­rá­já­ban. A leg­je­len­tő­sebb vál­to­zá­sok ter­mé­sze­te­sen a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó és a jö­ve­de­lem­adó te­rü­le­tén men­tek vég­be, itt ke­rült ugyan­is be­ve­ze­tés­re az egy­sé­ges 19%-os adó­kulcs.
A 2003-as év adó­be­vé­te­le­i­nek vizs­gá­la­ta azt mu­tat­ja ki, hogy az adó­be­vé­te­lek leg­je­len­tő­sebb ré­szét a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó (héa) tet­te ki (83,7 Mrd Sk, a tel­jes adó­be­vé­tel 41,8%-a). Az adó­re­for­mok egyik leg­ko­mo­lyabb lé­pé­se az egy­sé­ges 19%-os hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó be­ve­ze­té­se volt, mely fel­vál­tot­ta az ad­dig hasz­nált két adó­kul­csot. Mi­vel több alap­ter­mék (pl. élel­mi­sze­rek, uta­zás, saj­tó­ter­mé­kek, köny­vek stb.) adó­kul­csa emel­ke­dett, vár­ha­tó volt a tel­jes héabevételek nö­ve­ke­dé­se. A va­lós ada­tok vi­szont más ké­pet mu­tat­nak – a héa ter­ve­zett be­vé­te­lei 113,8 Mrd-ot tet­tek ki, a va­lós be­vé­te­lek vi­szont csak 105 Mrd-ot ér­tek el. Ez azt je­len­ti, hogy a va­lós be­vé­te­lek 8,9 Mrd-dal ma­rad­tak el a ter­ve­zett be­vé­te­lek­től.
Az ada­tok to­váb­bi ana­lí­zi­se azt mu­tat­ja, hogy a héabevételek ki­esé­se nem függ ös­­sze az adó­re­form­mal. Szlo­vá­kia 2004-ben ugyan­is be­lé­pett az Eu­ró­pai Unióba, ami je­len­tős vál­to­zá­so­kat ho­zott az im­por­tált ter­mé­kek héája te­rén. 2004. má­jus el­se­je előtt az im­por­tált ter­mé­kek héája a vám­hi­va­tal ha­tás­kö­ré­be tar­to­zott és az im­por­tő­rök kö­te­le­sek vol­tak ezt azon­nal be­fi­zet­ni. Az EU-belépés ezt a fo­lya­ma­tot meg­vál­toz­tat­ta, és a im­port­ter­mé­kek héa be­fi­ze­té­sé­nek el­to­ló­dá­sa (és az adó­csa­lás­ok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se) okoz­ta a tel­jes héabevételek ki­esé­sét. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szá­mí­tá­sai alap­ján az EU-tagság ha­tá­sa a héabevételek csök­ke­né­sé­re 8,1 Mrd ko­ro­na (IFP 2005). Az EU-tagság ne­ga­tív ha­tá­sát a héa be­vé­te­le­i­re meg­erő­sí­ti 2003 és 2004 el­ső négy hó­nap­já­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa a héabevételek te­rén. Ez az ös­­sze­ha­son­lí­tás ki­mu­tat­ja, hogy a héabevételek 2004 el­ső négy hó­nap­já­ban hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 20%-kal nőt­tek év­kö­zi szin­ten. A kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban vi­szont ez a nö­ve­ke­dés tel­je­sen el­tűnt és a héa be­vé­te­le­i­nek nö­ve­ke­dé­se nem ér­te el a fo­gyasz­tás nö­ve­ke­dé­sét sem.20
Az adó­re­for­mok a jövedelemdó te­rén okoz­ták a leg­mély­re­ha­tóbb vál­to­zá­so­kat. A leg­na­gyobb ér­dek­lő­dés és vá­ra­ko­zás az egy­kul­csos sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­ve­ze­té­sét kí­sér­te – egyes köz­gaz­dász­ok a jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek ko­moly csök­ke­né­sét jó­sol­ták, má­sok vi­szont biz­to­sak vol­tak a be­vé­te­lek je­len­tős nö­ve­ke­dé­sé­ben. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um elem­zői ezért a jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­it ter­vez­ték meg a leg­óva­to­sab­ban, a be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­so­kat ugyan­is nem le­he­tett tel­jes mér­ték­ben fel­mér­ni.
A jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­ről fo­ko­za­to­san be­ér­ke­ző ada­tok fe­lül­múl­ták a vá­ra­ko­zá­so­kat és az op­ti­mis­ta jós­la­to­kat tá­mo­gat­ták. A köz­szfé­ra jövedelmadó be­vé­te­le­it 2004-ben 62 Mrd-ra ter­vez­ték – a va­lós be­vé­te­lek ez­zel szem­ben meg­ha­lad­ták a 73 Mrd-ot. A jö­ve­de­lem­adó­ból te­hát 11,3 Mrd több­let­be­vé­tel folyt be 2004-ben, ez 18%-os több­le­tet je­lent. Az év­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás is az adó­be­vé­te­lek sta­bi­li­tá­sá­ról tesz ta­nú­bi­zony­sá­got, a 2003-es jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek 70 Mrd ko­ro­nát ér­tek el Szlo­vá­ki­á­ban, ami csak­nem meg­egye­zik az adó­re­form után be­folyt jö­ve­de­lem­adó­val.
A jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek to­váb­bi vizs­gá­la­ta azt mu­tat­ja, hogy mind a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó, mind a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei meg­ha­lad­ták a költ­ség­ve­tés­ben ter­ve­zett ér­té­ke­ket. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­it 27,8 Mrd-ra ter­vez­ték, a va­lós be­vé­tel azon­ban meg­ha­lad­ta a 35 Mrd ko­ro­nát (27%-os több­let). Ha­son­ló jó ered­mé­nye­ket ér­tek el a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei, me­lyek a ter­ve­zett 23,7 Mrd ko­ro­nás be­vé­te­le­ket mes­­sze meg­ha­lad­va el­ér­ték 33 Mrd ko­ro­nás szin­tet (40%-os több­let). Po­zi­tí­vum­ként le­het to­váb­bá el­köny­vel­ni azt a tényt is, hogy 2004-ben mind a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó, mind a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­lei meg­ha­lad­ták az elő­ző évi jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­le­ket (10%-os, il­let­ve 14%-os több­let).
Fon­tos kér­dés az, hogy mi okoz­ta a jö­ve­de­lem­adó-be­vé­te­lek vá­ra­ko­zá­son fe­lü­li ered­mé­nye­it. Már em­lí­tet­tük, hogy a jó ered­mé­nyek­ben nagy sze­re­pet ját­szott a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um kon­zer­va­tív költségvetésalkotási po­li­ti­ká­ja. Mi­vel az adó­re­for­mok nagy vál­to­zá­so­kat hoz­nak, a Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szak­em­be­rei szán­dé­ko­san ala­csony­ra ter­vez­ték a jö­ve­de­lem­adók be­vé­te­le­it, hogy az eset­le­ges be­vé­tel­ki­esés ne nö­vel­je az ál­lam­ház­tar­tás hi­á­nyát. Az adó­be­vé­te­lek jó ered­mé­nyei nem­csak a kon­zer­va­tív ter­ve­zés­nek kö­szön­he­tők, to­váb­bi fak­to­rok is ko­moly sze­re­pet ját­szot­tak.
A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­nek po­zi­tív ala­ku­lá­sá­ban nagy sze­re­pet ját­szott pél­dá­ul a re­ál­bé­rek a várt­nál ma­ga­sabb nö­ve­ke­dé­se. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um elem­zői a költ­ség­ve­tés ös­­sze­ál­lí­tá­sa­kor a re­ál­bé­rek 0,6%-os csök­ke­né­sé­vel szá­mol­tak, a va­ló­ság­ban a re­ál­bé­rek 2,5%-kal nö­ve­ked­tek 2004-ben. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó be­vé­te­le­i­nek ter­ve­zé­sé­nél to­váb­bá nem le­he­tett tud­ni azok számát, akik igény­lik majd a gyer­me­kek­re vo­nat­ko­zó adóbónuszt. Ko­moly gon­do­kat oko­zott az is, hogy Szlo­vá­ki­á­ban ezidáig még nem ké­szült sta­tisz­ti­ka ar­ról, hogy men­­nyi al­kal­ma­zott tar­to­zik az egyes bér­sá­vok­ba.
A 2004-es tár­sa­sá­gi­adó-be­vé­te­lek po­zi­tív ered­mé­nye­i­hez két fő fak­tor já­rult hoz­zá. Az el­ső fak­tor a szlo­vá­ki­ai tár­sa­sá­gok nye­re­sé­gé­nek a nö­ve­ke­dé­se, mely 2004-ben 10%-os volt az elő­ző év­hez ké­pest. Ez nagy­ban an­nak tud­ha­tó be, hogy a tár­sa­sá­gi adó kul­csá­nak a csök­ke­né­se csök­ken­ti az „adó­trük­kö­zés” ren­ta­bi­li­tá­sát és a tár­sa­sá­gok­nak job­ban meg­éri na­gyobb nye­re­sé­get ki­mu­tat­ni. Po­zi­tív ha­tás­sal volt a tár­sa­sá­gok nye­re­sé­gé­re 2004-ben a szlo­vá­ki­ai ma­gas gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés is, az em­lí­tett két ha­tás há­nya­da vi­szont rend­kí­vül ne­he­zen kvantifikálható. A má­so­dik fak­tor, mely nagy­ mér­ték­ben hoz­zá­já­rult a tár­sa­sá­gi adó be­vé­te­le­i­nek po­zi­tív ala­ku­lá­sá­hoz, az adó­alap ki­szé­le­sí­té­se volt. Az adó­re­for­mok egyik ha­tá­ro­za­ta ugyan­is nagy­ mér­ték­ben (mint­egy 29%-kal) ki­szé­le­sí­tet­te a tár­sa­sá­gi adó alap­ját, ami meg­mu­tat­ko­zott ab­ban is, hogy a ki­mu­ta­tott nye­re­ség és az adó­alap kö­zöt­ti kü­lönb­ség 2004-ben 3,5 Mrd ko­ro­ná­ra csök­kent az elő­ző évi 30 Mrd ko­ro­ná­ról (IFP 2005). Meg kell vi­szont em­lí­te­ni, hogy a ki­mu­ta­tott nye­re­ség és az adó­alap kö­zöt­ti kü­lönb­ség rend­kí­vül volatilis volt a múlt­ban Szlo­vá­ki­á­ban, ezért még nem le­het mes­­sze­me­nő kö­vet­kez­te­té­se­ket le­von­ni.
Az egyet­len adó­faj­ta, mely­nek be­vé­te­lei csa­ló­dást okoz­tak az adó­re­for­mok után, a ka­ma­tok, nye­re­mé­nyek és egyéb jö­ve­del­mek után fi­ze­tett adó volt, mely au­to­ma­ti­kus le­vo­nás­sal ke­rül be­fi­ze­tés­re. A Pénz­ügy­mi­nisz­té­ri­um szak­em­be­rei a 2004-es költ­ség­ve­tés ös­­sze­ál­lí­tá­sa­kor 11,4 Mrd be­vé­tel­re szá­mí­tot­tak eb­ből az adó­faj­tá­ból, az év vé­gi ered­mé­nyek azon­ban 5,7 Mrd be­vé­tel­ki­esést mu­tat­tak ki. A vá­rat­lan be­vé­tel­csök­ke­nés dön­tő­en a ka­ma­tok a várt­nál na­gyobb mér­té­kű esé­sé­re ve­zet­he­tő vis­­sza, mely vis­­sza­ve­tet­te a ka­mat­adók­ból szár­ma­zó be­vé­te­le­ket.

4. Ös­­sze­fog­la­lás

Le­szö­gez­he­tő, hogy az ed­dig be­ér­ke­zett költ­ség­ve­té­si ada­tok egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyít­ják a szlo­vák adó­re­for­mok po­zi­tív ha­tá­sát a költ­ség­ve­tés­re. A pes­­szi­mis­ta gaz­da­sá­gi elem­zők ál­tal várt adó­be­vé­tel-ki­esés el­ma­radt, a re­for­mok ál­tal leg­job­ban érin­tett adó­tí­pu­sok (sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó és tár­sa­sá­gi adó) be­vé­te­lei nőt­tek mind a költ­ség­ve­té­si ter­vek­kel, mind a 2003-as év adó­be­vé­te­le­i­vel szem­ben. Be­vé­tel­ki­esés csak a ka­mat­adó­nál és a hoz­zá­a­dott­ér­ték-adó­nál mu­tat­ko­zott, de a ki­esés oka mind­két eset­ben az adó­re­for­mok­tól el­té­rő ha­tá­sok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza.
Mi sem szol­gál­hat jobb bi­zony­ék­ként egy nagy hor­de­re­jű adó­re­form si­ke­ré­re, mint a ha­tal­mas ha­zai és nem­zet­kö­zi po­zi­tív vissz­hang. Ter­mé­sze­te­sen a mé­dia re­ak­ci­ó­ja nem fel­tét­le­nül szol­gál­hat min­dig he­lyes mé­rő­szám­nak, an­­nyi azon­ban bi­zo­nyos, hogy ki­mu­tat­ha­tó elő­nyök­kel jár az egy­kul­csos adó­rend­szer vá­lasz­tá­sa. Ta­lán a leg­fon­to­sabb ezek kö­zül az adó­rend­szer át­lát­ha­tó­sá­gá­nak nö­ve­lé­se, il­let­ve a gaz­da­sá­gi alany ösz­tön­zé­se a ma­ga­sabb pro­fit el­éré­sé­re és tény­le­ges ki­mu­ta­tá­sá­ra. Ez­zel a le­gá­lis mun­ka­vég­zés ará­nya is nö­vek­szik. Az egy­kul­csos adó­rend­szer elő­se­gí­ti a sza­ba­dabb be­ru­há­zást, meg­ta­ka­rí­tást és a fo­gyasz­tást a gaz­da­ság költ­sé­gei csök­ken­nek ez­zel re­á­lis ala­pot biz­to­sít a kül­föl­di működőtőke-beruházásoknak. Ha­son­ló­an Szlo­vá­ki­á­hoz más tran­zit­ív or­szág­nak is cél­sze­rű meg­fon­tol­ni ezen elő­nyök okos meg­lo­vag­lá­sát. Ter­mé­sze­te­sen, az egy­kul­csos adó­táb­la nem gyógy­ír min­den prob­lé­má­ra, ah­hoz, hogy tény­le­ge­sen el­ér­je cél­ját, ki kell egé­szül­nie más, a gaz­da­sá­got át­fo­gó­an be­fo­lyá­so­ló gaz­da­sá­gi in­téz­ke­dé­sek­kel.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bautier, Philippe 2005. Taxation in the EU from 1995 to 2003. Lu­xem­bourg, Eurostat Press Office.
Carroll, Robert et al. 1998. Enterpreneurs, Income Taxes and Investment. Working Paper, No. 6374. Camb­rid­ge, Natonal Bureau of Economic Research.
Emes, Joel–Clemens, Jason 2001. Flat Tax: Principles and Issues. Van­cou­ver, Fraser Institute.
Eurostat 1996. European System of Accounts (ESA 95). Lu­xem­bourg, Eurostat Press Office.
Hetényi Ist­ván 2000. Mi­ért, ho­gyan, men­­nyit? Adó­könyv. Bu­da­pest, APEH. www.apeh.hu/informacio/ado2000.pdf.
Hetényi Ist­ván 2004. Adó­zá­si di­lem­mák. Fej­lesz­tés és Fi­nan­szí­ro­zás, 2004/3., 53–62. p.
Hodnotenie roku 2004 a vnímanie reforiem 2004. Bratislava, Cent­rum informaèných straté­gií. www.government.gov.sk/cis/hodnotenie_reforiem.php.
IFP 2005. Prvý rok daòovej reformy alebo 19% v akcii 2005. Bratislava, Inštitút finanènej politiky. www.finance.gov.sk.
Ja­cobs et al. 2004. Company Taxation in the New EU Member States. Manheim–Frankfurt, Ernst & Young–ZEW.
MF 2005a. Koncepcia daòovej reformy v rokoch 2004–2006 2005. Bratislava, Ministerstvo financií SR. www.finance.gov.sk.
MF 2005b. Podklad k daòovej reforme 2005. Bratislava, Ministerstvo financií SR. www.finance.gov.sk.
Mikloš, Ivan 2005. Kniha reforiem – ako si Slovensko získalo medzinárodné uznanie v ekonomickej oblasti. Bratislava, Ministerstvo financií Slovenskej republiky.
Moore, David 2005. Slovakia’s 2004 Tax and Welfare Reforms. IMF Working Papers 05/133, Wa­shing­ton, International Monetary Fund.
OECD 2005. OECD Tax Database 2005. Taxation of Corporate and Capital Income, Table II.1. www.oecd.org/dataoecd/26/56/33717459.xls.
Schratzenstaller, Mar­git 2005. Company Tax Co-ordination in an Enlarged EU. www.eu­roframe.org/­filead­min/user_u­pload­/eu­roframe/­doc­s/2005/ses­sion5/ eurof05schratzenstaller.pdf.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 289/1995 Z. z v znení neskorších predpisov o dani z pridanej hodnoty. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 366/1999 Z. z. o danich z príjmov. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 554/2003 Z. z. o dani z prevodu a prechodu nehnute¾ností. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 595/2003 Z. z. o dani z príjmov. www.nrsr.sk.
Zákon Národnej rady Slovenskej republiky è. 582/2004 Z. z. o miestnych daniach a miestnom poplatku. www.nrsr.sk.
Zákony I/2003. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2003 2003. Žilina, Poradca s. r. o.
Zákony I/2004. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2004 2004. Žilina, Poradca s. r. o.
Zákony I/2005. Zborník úplných znení zákonov daòových, úètovných a vykonávacích a súvisiacich predpisov platných k 1. 1. 2005 2005. Žilina, Poradca s. r. o.
www.epp.eurostat.cec.eu.
www.ineko.sk/archiv/projekt_heso_prieskum_reformy.pdf.

Estélyi Krisztina – Keszegh Béla – Kovács Péter – Mikóczy Ilona: Munkaerőmozgás a szlovák–magyar határ mentén

1. Be­ve­ze­tő

Az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sé­vel új le­he­tő­sé­gek nyíl­tak meg a szlo­vá­ki­ai és a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­erő szá­má­ra. A ko­ráb­bi bő­ví­té­sek ta­pasz­ta­la­tai alap­ján szá­mos szak­ér­tő, ku­ta­tó­cso­port és kor­mány­za­ti szerv pró­bál­ta fel­mér­ni a várt mun­ka­erő­moz­gás le­het­sé­ges vo­lu­me­nét az új tag­ál­lam­ok­ból a ré­gi tag­ál­lam­ok irá­nyá­ba. A leg­több fel­té­te­le­zés és fel­mé­rés alap­ján a ré­gi tag­or­szág­ok mun­ka­erő­pi­a­cuk el­árasz­tá­sá­tól tar­tot­tak az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok­ból meg­in­du­ló mun­ka­erő ál­tal; ugyan­ak­kor az új tag­ál­lam­ok az „agy­el­szí­vás” le­he­tő­sé­ge mi­att ad­tak han­got ag­go­dal­muk­nak.
Más­fél év­vel az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­se után meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a nyu­ga­ti irá­nyú mun­ka­erő-exo­dus rém­ké­pei va­lót­la­nok vol­tak és a mun­ka­erő­pi­a­cot meg­nyi­tó or­szá­gok­ba mér­sé­kelt lét­szám­ban ér­ke­ző kö­zép-eu­ró­pai mun­ka­erő a pi­ac ve­szély­ezte­té­se he­lyett sok eset­ben in­kább ja­ví­tot­ta a gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gét. A le­gen­dás len­gyel víz­ve­ze­ték-sze­re­lők, szlo­vák ápo­ló­nők vagy ma­gyar pin­cé­rek szá­ma messze el­ma­radt az elő­re­jel­zé­sek­től és tár­sa­dal­mi ha­tá­suk in­kább csak a po­li­ti­kai har­cok ke­reszt­tü­zé­ben ér­té­ke­lő­dött fel.
Bár jó­val ke­ve­sebb ta­nul­mány fog­lal­ko­zott az új tag­or­szág­ok köz­ti mun­ka­erő-áram­lás elem­zé­sé­vel a sta­tisz­ti­kai ada­tok és becs­lé­sek azt iga­zol­ják, hogy en­nek mér­té­ke je­len­tő­sen meg­ha­lad­ja az ez­zel kap­cso­la­tos elő­re­jel­zé­se­ket. Kü­lö­nö­sen igaz ez a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ra, ahol sok eset­ben nyel­vi aka­dá­lyok nél­kül bő­vül­tek a la­kos­ság mun­ka­vál­la­lá­si le­he­tő­sé­gei. Szlo­vá­kia ese­té­ben ilyen mun­ka­erő­moz­gást fi­gyel­he­tünk meg a szlo­vák–ma­gyar, a szlo­vák–cseh és a szlo­vák–len­gyel ha­tár men­tén, ám a moz­gás mér­té­ke mind­há­rom eset­ben más mé­re­te­ket ölt. A kü­lönb­sé­gek­nek gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi és tör­té­nel­mi okai van­nak, ugyan­ak­kor ez a ku­ta­tás nem a ha­tá­rok men­ti mun­ka­erő­moz­gás jel­le­gé­nek kom­pa­ra­tív elem­zé­sé­vel hi­va­tott fog­lal­koz­ni.
Ku­ta­tá­sunk cél­ki­tű­zé­se el­ső­sor­ban a ma­gyar–szlo­vák ha­tár men­tén tör­té­nő mun­ka­erő­moz­gás irá­nyá­nak, mér­té­ké­nek, jel­le­gé­nek és irány­vo­na­la­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se, kü­lö­nös te­kin­tet­tel ezek ha­tá­sá­ra a ha­tár men­ti ré­gi­ók gaz­da­sá­gá­ra és tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa­i­ra. Szlo­vá­kia dé­li ha­tá­ra men­tén meg­fi­gyel­he­tő „mun­ka­erő-szom­szé­do­lás” el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ré­szé­re kí­nál kü­lö­nö­sen elő­nyös te­re­pet. A nyel­vi kor­lá­tok nem­lé­tén túl az el­té­rő gaz­da­sá­gi mu­ta­tók to­vább fo­koz­ták a mun­ka­erő-in­gá­zás le­he­tő­sé­ge­it, amely rö­vid időn be­lül je­len­tős mé­re­te­ket öl­tött. Jól meg­fi­gyel­he­tő ez a moz­gás a ha­tár­vo­nal nyu­ga­ti ré­szén. A ke­le­ti ré­gi­ók más jel­lem­zők­kel bír­nak, így más le­he­tő­sé­ge­ket rej­te­nek.
Ku­ta­tá­sunk so­rán né­hány je­len­tős ne­héz­ség­gel kel­lett meg­küz­de­nünk, amely az adat­gyűj­tés elé kü­lön­bö­ző aka­dá­lyo­kat gör­ge­tett. Ezek meg­ér­té­sé­hez szük­sé­ges tisz­táz­nunk a mun­ka­erő-ván­dor­lás (migration) és a mun­ka­erő-in­gá­zás (commuters) köz­ti kü­lönb­sé­ge­ket. Míg a ván­dor­lás ese­té­ben a mun­ka­vál­la­ló el­hagy­ja lak­hely­ét és az új mun­ka­hely kö­ze­lé­be köl­tö­zik, ad­dig az in­gá­zók ese­té­ben a mun­ka­vál­la­ló min­den nap el­uta­zik a mun­ka­he­lyé­re, ahon­nan a mun­ka vé­gez­té­vel új­ra ha­za­tér. A ha­tár men­ti moz­gás ese­tén az in­gá­zás je­len­sé­ge a meg­ha­tá­ro­zó, az in­gá­zók szá­ma azon­ban az Eu­ró­pai Unió sza­bá­lyo­zá­sa és az ak­tu­á­lis tör­vé­nyek sze­rint ne­he­zen kö­vet­he­tő. Mi­vel az uni­ós be­ren­dez­ke­dés a ha­tá­ron át­nyú­ló mun­ka­erő-köl­csön­zést is le­he­tő­vé tesz, a mun­ka­vál­la­lók szá­ma még ne­he­zeb­ben fel­mér­he­tő. A fent em­lí­tett okok­ból az in­gá­zók szá­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor csu­pán becs­lé­sek­re és a vál­la­la­tok ál­tal köz­zé­tett ada­tok­ra tá­masz­kod­ha­tunk, ez­ál­tal vi­szont el­ke­rül­he­tet­len egy bi­zo­nyos moz­gás­tér-hi­ba­ha­tár je­len­lé­te. A hi­ba­ha­tár tu­da­to­sí­tá­sa mel­lett azon­ban a becs­lé­sek ele­gen­dő in­for­má­ci­ót kí­nál­nak az in­gá­zók ará­nyá­nak be­mu­ta­tá­sá­ra és a fel­té­te­le­zett gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ha­tá­sok elem­zé­sé­re.
Ta­nul­má­nyunk el­ső ré­sze a mun­ka­erő­moz­gás jo­gi hát­te­rét vizs­gál­ja. Az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás­sal egy új kon­cep­ció va­ló­sult meg az új tag­or­szág­ok mun­ka­erő­pi­a­cán, amely mi­ni­má­li­san kor­lá­toz­za a mun­ka­vál­la­lást. Míg a ré­gi tag­ál­lam­ok mun­ka­erő­pi­a­cát né­hány eset­ben át­me­ne­ti kor­lá­to­zá­sok sza­bá­lyoz­zák, az új tag­ál­lam­ok meg­nyíl­tak az in­gá­zók és a ván­dor­lók szá­má­ra. A jo­gi hát­tér is­mer­te­té­sé­nek ke­re­tén be­lül be­mu­tat­juk azo­kat az Eu­ró­pai Unió ál­tal hasz­nált jo­gi fo­gal­ma­kat, ren­del­ke­zé­se­ket és eset­le­ges jo­gi le­he­tő­sé­ge­ket, ame­lyek a mun­ka­erő moz­gá­sát hi­va­tot­tak ér­tel­mez­ni és fel­ügyel­ni. A jo­gi hát­tér be­mu­ta­tá­sa­kor kü­lön fi­gyel­met szen­te­lünk a mun­ka­erő-köl­csön­zés le­he­tő­sé­ge­i­nek és sza­bá­lyo­zá­sá­nak, amely nem várt mér­ték­ben je­lent meg a mun­ka­erő­pi­a­con. A ren­de­le­tek és tör­vé­nyek ér­tel­me­zé­se kü­lö­nös fon­tos­ság­gal bír, mi­vel el­en­ged­he­tet­len a kor­mány­za­tok, vál­la­la­tok moz­gás­te­ré­nek pon­tos is­me­re­te ah­hoz, hogy ta­nul­má­nyunk ja­vas­la­to­kat fo­gal­maz­zon meg.
A ta­nul­mány má­so­dik ré­sze a mun­ka­erő­moz­gást a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók vi­szony­la­tá­ban vizs­gál­ja. Az el­té­rő gaz­da­sá­gi mu­ta­tók ma­gya­rá­za­tul szol­gál­nak az in­gá­zók szá­má­nak je­len­tős meg­nö­ve­ke­dé­sé­re. Prog­nó­zi­sok se­gít­sé­gé­vel meg­pró­bál­juk fel­vá­zol­ni a kö­zel­jö­vő­ben ki­ala­ku­ló le­het­sé­ges ten­den­ci­á­kat. A gaz­da­sá­gi mu­ta­tók se­gí­te­nek meg­ér­te­ni bi­zo­nyos tár­sa­dal­mi re­ak­ci­ó­kat, to­váb­bá se­gí­te­nek meg­cá­fol­ni vagy alá­tá­masz­ta­ni a na­pi po­li­ti­kai csa­ták fel­ve­té­se­it és eset­le­ges rém­ké­pe­it. A mun­ka­erő­moz­gás­sal leg­in­kább ös­­sze­füg­gő gaz­da­sá­gi té­nye­zők is­me­re­té­vel le­he­tő­sé­günk nyí­lik to­váb­bi aján­lá­sok meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra, ame­lyek le­he­tő­vé te­szik, hogy a kor­mány­za­tok tu­da­tos fel­ügye­le­té­vel a mun­ka­erő-in­gá­zás mind­két or­szág szá­má­ra ma­xi­má­lis hasz­not hoz­zon, ke­rül­ve a szür­ke-, il­let­ve fe­ke­te­gaz­da­ság el­bur­ján­zá­sát.
A ta­nul­mány kö­vet­ke­ző ré­sze a té­ma gya­kor­la­ti mun­ka­ügyi ol­da­lát szán­dé­ko­zik be­mu­tat­ni. Fel­vá­zol­juk, hogy mű­kö­dik a mun­ka­erő-in­gá­zás a min­den­nap­ok­ban, és mi­lyen kö­rül­mé­nyek idéz­ték elő az in­gá­zók szá­má­nak meg­sok­szo­ro­zó­dá­sát. Ez a fe­je­zet mu­tat­ja be a mun­ka­erő­moz­gás góc­pont­ja­it, ahol az in­gá­zók szá­ma a leg­na­gyobb mér­té­kű, to­váb­bá itt ka­punk ké­pet ar­ról, hogy az el­múlt más­fél év­ben az in­gá­zók szá­ma mi­lyen ará­nyo­kat öl­tött. Az in­gá­zás mé­re­té­nek is­mer­te­té­sé­vel pár­hu­za­mo­san be­mu­tat­juk a mun­ka­erő­pi­ac át­ala­ku­lá­sát, amely kü­lön­bö­ző ha­tás­sal volt a tár­sa­da­lom­ra a ha­tár mind­két ol­da­lán. A mun­ka­erő­pi­ac át­ren­de­ző­dé­se se­gít fel­mér­ni a tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­gek és ve­szé­lyek mi­vol­tát, ugyan­ak­kor se­gít egy át­fo­gó ha­tár men­ti mun­ka­ügyi kon­cep­ció ki­dol­go­zá­sá­ban.

2. A mun­ka­erő­moz­gás jo­gi hát­te­re

Az Eu­ró­pai Unió egy­sé­ges pi­a­cá­nak alap­el­ve a ter­me­lé­si té­nye­zők sza­bad áram­lá­sa. Ez nem­csak az áruk, a szol­gál­ta­tá­sok és a tő­ke, ha­nem a mun­ka­erő sza­bad moz­gá­sát is fel­té­te­le­zi. A mun­ka­erő­pi­ac li­be­ra­li­zá­lá­sát már az Eu­ró­pai Kö­zös­sé­get lét­re­ho­zó ró­mai szer­ző­dés (1957. már­ci­us 25.) is cé­lul tűz­te ki. A gaz­da­sá­gi ér­de­kek alap­ján el­in­dult in­teg­rá­ció fő cél­ja volt a ver­seny­ké­pes­ség nö­ve­lé­se a vi­lág­pi­a­con, mely in­teg­rá­ció kor­lá­to­zó ál­lam­ha­tár­ok­kal el­kép­zel­he­tet­len. A ver­seny­ké­pes­ség szem­pont­já­ból pe­dig kulcs­fon­tos­sá­gú az ös­­sze­han­golt munkaerőpiac.1

2.1. A kö­zös­sé­gi mun­ka­erő­pi­ac­ra és a kö­zös­sé­gi mun­ka­vál­la­lók­ra vo­nat­ko­zó jo­gi sza­bá­lyo­zás

A kö­zös­sé­gi jog­anyag­ban a mun­ka­erő­pi­ac ös­­sze­han­go­lá­sá­ról mind az el­sőd­le­ges, mind a má­sod­la­gos jog­for­rás­ok­ban ta­lál­ha­tók ren­del­ke­zé­sek. A ró­mai szer­ző­dés 48., 52., va­la­mint 58. cik­ke­lye re­le­váns a mun­ka­erő sza­bad áram­lá­sát il­le­tő­en. A 48. cik­kely ren­del­ke­zik ar­ról, hogy egy tag­or­szág­be­li mun­ka­vál­la­ló má­sik tag­ál­lam­ban meg­hir­de­tett ál­lás­aján­lat­ra je­lent­kez­het, va­la­mint, hogy a mun­ka­vál­la­ló a má­sik tag­ál­lam te­rü­le­té­re sza­ba­don be­lép­het, ott tar­tóz­kod­hat és mun­kát vé­gez­het, még­pe­dig az adott tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­rai al­kal­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyek­nek, ren­de­le­tek­nek és elő­írá­sok­nak meg­fe­le­lő­en. A ró­mai szer­ző­dés 52. és 58. cik­ke­lye egy tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak egy má­sik tag­ál­lam­ban tör­té­nő le­te­le­pe­dé­sé­re vo­nat­ko­zó min­den­ne­mű kor­lá­to­zás meg­szün­te­té­sé­ről szól. Ezen cik­ke­lyek­ben fog­lal­ta­kat, a sza­bad köl­tö­zés és mun­ka­vál­la­lás jo­gát egé­szí­tet­te ki az azo­nos bá­nás­mód­hoz va­ló jog.
Gya­kor­la­ti je­len­tő­sé­get az ala­pí­tó szer­ző­dés ren­del­ke­zé­sei 1968-ban nyer­tek, az Eu­ró­pai Ta­nács 1612/68 EGK2 ren­de­le­té­vel, mely rész­le­te­sen sza­bá­lyoz­za azo­kat a jo­go­kat, me­lyek meg­il­le­tik azo­kat a tag­ál­la­mi mun­ka­vál­la­ló­kat, akik egy más tag­ál­lam te­rü­le­tén vál­lal­nak mun­kát. A sza­bá­lyo­zás cél­ja és lé­nye­ge a ren­de­let alap­ján a kö­vet­ke­ző­kép­pen fo­gal­maz­ha­tó meg: A kö­zös­sé­gi mun­ka­vál­la­lók kö­zöt­ti meg­kü­lön­böz­te­tés ti­lal­má­nak el­ve ma­ga után von­ja, hogy a tag­ál­lam­ok va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gá­ra a fog­lal­koz­ta­tás te­kin­te­té­ben ugyan­olyan jo­go­kat él­vez­zen, mint a ha­zai munkavállalók.3
A sza­bad mun­ka­erő­moz­gás szem­pont­já­ból dön­tő fon­tos­sá­gú az 1408/71 EGK-rendelet a mun­ka­vál­la­lók­ra, az egyé­ni vál­lal­ko­zók­ra és csa­lád­tag­ja­ik­ra vo­nat­ko­zó tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tá­si rend­sze­rek ko­or­di­ná­ci­ó­já­ról, va­la­mint e ren­de­let vég­re­haj­tá­sát sza­bá­lyo­zó 574/72 EGK-ren­de­let. A két ren­de­le­tet meg­ho­za­ta­luk óta sok­szor mó­do­sí­tot­ták. Sze­mé­lyi ha­tá­lyuk a biz­to­sí­tot­tak­ra és csa­lád­tag­ja­ik­ra ter­jed ki, de ezen túl­me­nő­en va­la­men­­nyi kö­zös­sé­gi ál­lam­pol­gár szá­má­ra sza­bá­lyoz­zák az egész­ség­ügyi el­lá­tást ide­ig­le­nes – más tag­ál­lam­be­li – tar­tóz­ko­dá­sa alatt.
Je­len ta­nul­mány­nak nem el­sőd­le­ges cél­ja a kö­zös­sé­gi jog­fej­lő­dés vizs­gá­la­ta, azon­ban té­mánk szem­pont­já­ból fon­tos­nak tart­juk a ren­de­le­tek alap­el­ve­i­nek tisz­tá­zá­sát:
1. Csak egy or­szág jog­rend­sze­re vo­nat­ko­zik a biz­to­sí­tott­ra, még­pe­dig – az ál­lan­dó la­kó­he­lyé­től füg­get­le­nül – an­nak az or­szág­nak a jog­rend­sze­re, ahol a tag­ál­la­mi mun­ka­vál­la­ló al­kal­ma­zás­ban áll.
2. Az egyen­lő bá­nás­mód el­ve alap­ján a ven­dég­mun­kás­ok ugyan­olyan bá­nás­mód­ban ré­sze­sül­nek, mint a be­fo­ga­dó tag­ál­lam dol­go­zói.
3. A szer­zett jo­gok meg­tar­tá­sá­nak el­ve alap­ján az egyik tag­ál­lam­ban meg­szer­zett tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tá­si jo­go­sult­sá­got a mun­ka­vál­la­ló ma­gá­val vi­szi a má­sik tag­ál­lam­ba.
4. A jo­go­sult­sá­gi idők ös­­szeg­ző­dé­sé­nek el­ve alap­ján a kü­lön­bö­ző tag­ál­lam­ok­ban szer­zett jo­go­sult­sá­gi idők összeszámítódnak.4

2.2. A kö­zös­sé­gi mun­ka­jog sza­bá­lyo­zá­sa a 2004-es bő­ví­té­st kö­ve­tő­en

A 2004-es bő­ví­té­si hul­lám az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra nem­csak a leg­na­gyobb, s ez­ál­tal a leg­több stra­té­gi­ai gon­dos­ko­dást igény­lő bő­ví­tést, de ugyan­ak­kor a leg­több ki­hí­vást is ma­gá­ban hor­dó bő­ví­tést je­len­tet­te. Ezen ki­hí­vá­sok gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi ter­mé­sze­tű­ek vol­tak, ma­guk­ban fog­lal­ták a csat­la­koz­ni kí­vá­nó or­szá­gok poszt­kom­mu­nis­ta múlt­já­ból adó­dó de­mok­ra­ti­kus vál­to­zá­sok ter­mé­sze­tét, a gaz­da­sá­gi át­ala­ku­lá­sok ke­ze­lé­sét, va­la­mint a tag­je­lölt or­szá­gok de­mog­rá­fi­ai adott­sá­ga­i­ból ere­dő ki­sebb­sé­gek jo­ga­it érin­tő po­li­ti­kák ki­ala­kí­tá­sá­nak igé­nyét.
A csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­sok so­rán a ti­zen­ötök – az unió ré­gi tag­ál­la­mai – ag­go­dal­mu­kat fe­jez­ték ki az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok­ból áram­ló „ol­csó” mun­ka­vál­la­lók mi­att, va­la­mint nem­ze­ti gaz­da­sá­guk fel­ké­szí­té­se ér­de­ké­ben át­me­ne­ti­leg a kö­zös­sé­gi jog derogációjának le­he­tő­sé­gét kö­ve­tel­ték. Ezen igény ered­mé­nye­kép­pen, a Csat­la­ko­zá­si szerződésben5 rög­zí­tett mó­don, a ré­gi tag­ál­lam­ok a mun­ka­erő-áram­lást il­le­tő­leg a csat­la­ko­zást kö­ve­tő át­me­ne­ti idő­szak­ban nem a kö­zös­sé­gi jo­got, ha­nem to­vább­ra is nem­ze­ti sza­bá­lyo­zá­su­kat al­kal­maz­hat­ják, az­az az új tag­ál­lam­ok­ból ér­ke­zők mun­ka­vál­la­lá­sát sa­ját dön­té­sük alap­ján to­vább­ra is fel­té­te­lek­hez köt­he­tik. Az át­me­ne­ti idő­szak leg­fel­jebb hét évig tart­hat, 2+3+2 éves szakaszokban.6
Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia szem­pont­já­ból is te­hát a 15 ré­gi uni­ós tag­ál­lam­mal bi­la­te­rá­lis jog­vi­szony­ok ma­rad­nak ha­tály­ban az egy­sé­ges kö­zös­sé­gi jog­sza­bály­ok és kö­zös­sé­gi bí­ró­sá­gi jog­gya­kor­lat he­lyett. Ezen bi­la­te­rá­lis vi­szo­nyok jo­gi ke­re­tét de minimis sza­bály­ként a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés ha­tá­roz­za meg, az­az ren­del­ke­zik azok­ról a mi­ni­má­lis kö­ve­tel­mé­nyek­ről, ame­lye­ket a ré­gi tag­ál­lam­ok­nak min­den­kép­pen biz­to­sí­ta­ni kell az új tag­ál­lam­ok szá­má­ra az át­me­ne­ti idő­szak alatt is.7 Fon­tos meg­je­gyez­ni azon­ban, hogy a ré­gi tag­ál­lam­ok a kö­zös­sé­gi jog al­kal­ma­zá­sát il­le­tő­leg az 1612/68 EGK-ren­de­let 1–6. cik­kelye­i­től tér­het­nek csak el, mely a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás mód­ja­i­ról ren­del­ke­zik. A 7–9. cik­kelyek ál­tal érin­tett fog­lal­koz­ta­tás és egyen­lő el­bá­nás­mó­dot il­le­tő­leg azon­ban már nem.

2.2.1. A mun­ka­erő-áram­lás fel­tét­elei az új tag­ál­lam­ok vi­szony­la­tá­ban

Fő sza­bály­ként a 2004-ben csat­la­ko­zó or­szá­gok a csat­la­ko­zás nap­já­tól a sza­bad mun­ka­vál­la­lást biz­to­sí­tó kö­zös­sé­gi sza­bá­lyo­zást al­kal­maz­zák mind a ré­gi, mind az új tag­ál­lam­ok vo­nat­ko­zá­sá­ban, va­gyis az át­me­ne­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zó ki­vé­te­les derogációs le­he­tő­ség csak a ré­gi tag­ál­lam­ok szá­má­ra biz­to­sít a kö­zös­sé­gi jog al­kal­ma­zá­sá­nak kö­te­le­zett­sé­ge aló­li fel­men­tést.
Az uni­ó­hoz egy idő­ben csat­la­ko­zó or­szá­gok egy­más köz­ti vi­szony­la­tá­ban meg­va­ló­sul a köl­csö­nös mun­ka­erő­pi­ac-nyi­tás, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy amíg az át­me­ne­ti idő­szak alatt leg­alább egy ré­gi tag­ál­lam még kor­lá­to­zá­so­kat tart fenn bár­mely új tag­ál­lam­mal szem­ben, ad­dig az új tag­ál­lam­ok egy­más­sal szem­ben – Mál­ta és Cip­rus ki­vé­te­lé­vel – él­het­nek védintézkedésekkel, az­az nem­ze­ti, kor­lá­to­zó sza­bá­lyo­zás be­ve­ze­té­sé­vel, al­kal­ma­zá­sá­val. Védintézkedések a mun­ka­erő­pi­ac iga­zolt za­va­rai ese­tén, a ren­des ál­la­pot hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben fo­ga­na­to­sít­ha­tók; az­az ha egy má­sik új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak olyan mér­té­kű mun­ka­erőáram­lá­sa va­ló­sul­na meg egy adott tag­ál­lam te­rü­le­té­re, mely ve­szé­lyez­te­ti egy adott ré­gi­ó­ban vagy egy adott szak­ma te­kin­te­té­ben az élet­szín­vo­na­lat vagy a fog­lal­koz­ta­tott­sá­got. Ezen védintézkedés al­kal­ma­zá­sát a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés kü­lön el­já­rás­sal szabályozza:8
– A védintézkedést ér­vé­nye­sí­te­ni kí­vá­nó tag­ál­lam­nak ér­te­sí­te­ni kell szán­dé­ká­ról az Eu­ró­pai Bi­zott­sá­got és a töb­bi tag­ál­la­mot, va­la­mint biz­to­sít­ja szá­muk­ra az ösz­­szes vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ót. Ezen in­for­má­ci­ók alap­ján kér­he­ti, hogy az Eu­ró­pai Bi­zott­ság rész­ben vagy egész­ben füg­ges­­sze fel az adott ré­gi­ó­ban vagy szak­ma te­kin­te­té­ben; a ren­des ál­la­pot hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben az 1612/68 EGK-ren­de­let 1–6. cik­kelyé­nek (az­az a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás fel­tét­ele­i­re vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­se­ket) al­kal­ma­zá­si kö­te­le­zett­sé­gét. A bi­zott­ság a kéz­hez­vé­tel­től szá­mí­tott 2 hé­ten be­lül ha­tá­roz a fel­füg­gesz­tés­ről, an­nak idő­tar­ta­má­ról és al­kal­ma­zá­si kö­ré­ről, majd ha­tá­ro­za­tá­ról ér­te­sí­ti az Eu­ró­pai Ta­ná­csot.
– Sür­gős és ki­vé­te­les ese­tek­ben az érin­tett tag­ál­lam az Eu­ró­pai Bi­zott­ság utó­la­gos, in­do­ko­lás­sal el­lá­tott ér­te­sí­té­se mel­lett ma­ga is fel­füg­geszt­he­ti az 1612/68 EGK-ren­de­let érin­tett cik­ke­i­nek alkalmazását.9
A védintézkedésről te­hát el­mond­ha­tó, hogy re­ak­tív jel­le­gű, az­az már be­kö­vet­ke­zett munkaerőpiaci za­va­rok­ra re­a­gál, hogy te­rü­le­ti, il­let­ve tár­gyi ha­tá­lyát te­kint­ve kor­lá­to­zott, va­la­mint, hogy meg­ha­tá­ro­zott fel­té­te­lek­hez – mint az élet­szín­vo­nal, fog­lal­koz­ta­tott­ság ve­szé­lyez­te­té­se – kö­tött.
A mun­ka­erő­pi­ac za­va­rá­nak meg­ál­la­pí­tá­sá­ra a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés nem tar­tal­maz ob­jek­tív kri­té­ri­u­mo­kat. Mind­ös­­sze azt a tag­ál­la­mi jo­go­sult­sá­got biz­to­sít­ja, hogy a mun­ka­vál­la­lás fi­gye­lem­mel kí­sé­ré­se cél­já­ból a tag­ál­lam „mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dé­lye­k”-et ad­jon ki, mely meg­fo­gal­ma­zás azon­ban nem sze­ren­csés, ugyan­is vi­lá­go­san ér­ten­dő, hogy ezen en­ge­dé­lyek ki­zá­ró­lag re­giszt­rá­ci­ós célt szol­gál­hat­nak. Mind­azo­nál­tal az adat­gyűj­tés ezen „en­ge­dé­lyek” ál­tal va­ló­sul­hat meg a mun­ka­erő­pi­ac ös­­sze­té­te­lé­re vo­nat­ko­zó­an.
Meg­jegy­zen­dő, hogy az Eu­ró­pai Unió ed­di­gi bő­ví­té­sei so­rán so­ha nem ke­rült sor védintézkedés ké­rel­me­zé­sé­re vagy alkalmazására.10
A védintézkedés mel­lett a Csat­la­ko­zá­si szer­ző­dés biz­to­sít­ja az új tag­ál­lam­ok vi­szo­nos­sá­gi jo­gát. Ez fel­té­tel­től füg­gő derogációt je­lent, amely ak­kor lép­het élet­be, ha az adott új tag­ál­lam­mal szem­ben más tag­ál­lam védintézkedési vagy az át­me­ne­ti idő­szak­ban biz­to­sí­tott le­he­tő­ség­gel él. A vi­szo­nos­ság kö­ve­tel­mé­nye az egyen­ér­té­kű­ség, mely azon­ban nem je­lent fel­tét­len azo­nos­sá­got.

2.3. A mun­ka­erő­pi­ac nyi­tá­sa a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén

A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­ta nem kor­lá­to­zód­hat ki­zá­ró­la­go­san az uni­ós csat­la­ko­zást kö­ve­tő idő­szak­ra. A ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás már a csat­la­ko­zást meg­elő­ző évek­ben is meg­ha­tá­ro­zó je­len­ség volt. Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág 1999. feb­ru­ár 12-én ír­ta alá a köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­ról szó­ló kor­mány­kö­zi egyezményt.11 Az egyez­mény mun­ka­erőt sza­bá­lyo­zó kvó­ta­rend­sze­ré­vel el­ső­sor­ban a szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok él­tek, akik a sze­mé­lyi kvó­ta­rend­szer ke­re­té­ben vál­lal­tak mun­kát, fő­ként az ak­kor még mun­ka­erő­hi­án­­nyal küsz­kö­dő Ko­má­rom-Esz­ter­gom, il­let­ve Győr-Moson-Sopron me­gyék­ben. A kor­mány­kö­zi meg­ál­la­po­dás ér­tel­mé­ben 1999-ben a kvó­tát éves vi­szony­lat­ban elő­ször 400 fő­ben ha­tá­roz­ták meg. En­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gyar vagy a szlo­vák mun­ka­erő­pi­a­con a má­sik szer­ző­dő fél te­rü­le­té­ről ma­xi­má­lis egy év idő­tar­tam­ra (egy­sze­ri egy éves meg­hos­­szab­bí­tá­si idő­vel ki­bő­vít­ve), il­let­ve rö­vid ide­jű, sze­zo­ná­lis mun­ka­vég­zés cél­já­ból (leg­több hat hó­na­pi idő­tar­tam­ra) 400 fő foglalkoztatható.12 A 400 fős ke­ret a szlo­vák mun­ka­vál­la­lók ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra szűk­nek bi­zo­nyult, ezért az egyez­mény mó­do­sí­tá­sai alap­ján a kvó­tát 2001-ben 800 fő­re; 2002-ben 1600 fő­re; majd 2003-ban 2000 fő­re emel­ték. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy ezen szá­mok 1-2% ki­vé­te­lé­vel ala­csony kép­zett­sé­gű mun­ka­vál­la­ló­kat ta­kar­nak.
Az egy­éves idő­tar­ta­mú mun­ka­vál­la­lás le­he­tő­sé­ge Szlo­vá­kia ha­tár men­ti, ma­gyar­lak­ta vi­dé­ke­in nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­ven­dett, ezért 2001-ben mi­nisz­te­ri szin­tű ta­lál­ko­zó ke­re­té­ben a ma­gyar és a szlo­vák fél meg­ál­la­po­dott a mun­ka­vál­la­lás idő­be­li ke­re­té­nek meg­vál­toz­ta­tá­sá­ról. Tet­ték ezt azon gaz­da­sá­gi ér­dek mi­att, hogy a ma­gyar­or­szá­gi cé­gek a je­len­tős be­ta­ní­tá­si rá­for­dí­tá­sok után szí­ve­sen to­vább­fog­lal­koz­tat­ták a már be­ta­ní­tott, gya­kor­la­tot szer­zett dolgozókat.13 Mind­ezen in­téz­ke­dé­sek az Eu­ró­pai Uni­ó­ba tör­té­nő csat­la­ko­zás előtt az uni­ós nor­mák­ra va­ló fel­ké­szí­tés­ként ér­tel­mez­he­tők, me­lyek cél­ja a ha­tár men­ti né­pes­ség mun­ka­vál­la­lá­sá­nak és mo­bi­li­tá­sá­nak meg­kön­­nyí­té­sét szol­gál­ta.
Je­len­leg a ma­gyar sza­bá­lyo­zást il­le­tő­en a 93/2004-es kor­mány­ren­de­let (IV. 27.) ren­del­ke­zik az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz tör­té­nő csat­la­ko­zást kö­ve­tő­en al­kal­ma­zan­dó vi­szo­nos­ság és védintézkedés sza­bá­lya­i­ról, va­la­mint a kül­föl­di ál­lam­pol­gár­ok ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó fel­té­te­lek­ről. E sze­rint:
– A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szá­má­ra mun­ka­erő­pi­a­cu­kat meg­nyi­tó ré­gi, va­la­mint va­la­men­­nyi új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély nél­kül vál­lal­hat mun­kát Ma­gyar­or­szá­gon.
– A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok pi­ac­ra ju­tá­sát lé­nye­ge­sen ja­ví­tó ré­gi tag­ál­lam­ok ál­lam­pol­gá­rai a ma­gyar mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­ta nél­kül kap­nak mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­délyt.
– A to­váb­bi ré­gi tag­ál­lam­ok ál­lam­pol­gá­rai a kül­föl­di­ek ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ál­ta­lá­nos sza­bá­lyok sze­rint kap­hat­nak mun­ka­vál­la­lá­si engedélyt.14
A fen­ti­ek­re te­kin­tet­tel te­hát a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók Ma­gyar­or­szá­gon en­ge­dély nél­kül dol­goz­hat­nak. A szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok fog­lal­koz­ta­tá­sát azon­ban a fog­lal­koz­ta­tó leg­ké­sőbb a fog­lal­koz­ta­tás meg­kez­dé­sé­nek nap­ján egy, a mun­ka­ügyi köz­pont­nál be­sze­rez­he­tő for­ma­nyom­tat­vá­nyon kö­te­les be­je­len­te­ni a köz­pont számára.15
Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok mun­ka­vál­la­lá­sa te­kin­te­té­ben ugyan­csak nin­cse­nek ha­tály­ban kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek. A mun­ka­vál­la­lás­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek mind­ös­­sze a mun­ka­vál­la­ló re­giszt­rá­lá­sa az ide­gen­ren­dé­sze­ten, mun­ka­szer­ző­dés vagy fog­lal­koz­ta­tá­si ígér­vény, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai lak­cí­met iga­zo­ló do­ku­men­tum felmutatása.16
Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág uni­ós csat­la­ko­zá­sát kö­ve­tő­en a mun­ka­vál­la­lá­si kor­lá­to­zá­sok­nak a két or­szág egy­más irá­nyá­ban va­ló köl­csö­nös el­tör­lé­sé­vel az 1999-es köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tá­si egyez­mény ér­tel­mét vesz­tet­te, ezért al­kal­ma­zá­sa fel­füg­gesz­tés­re ke­rült.
Amen­­nyi­re prog­res­­szív ké­pet mu­ta­tott az uni­ós csat­la­ko­zás előtt a szlo­vák–ma­gyar köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka, ma az uni­ós csat­la­ko­zás után több mint egy év­vel, a ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás­nak rend­kí­vül el­lent­mon­dá­sos a tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai meg­ítélt­sé­ge. Nagy vi­ták ke­reszt­tü­zé­ben áll a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti in­gá­zók je­len­sé­ge. Bár csak be­csült ada­tok­ra tá­masz­kod­ha­tunk, a na­pi in­gá­zók szá­ma kö­rül­be­lül 30 ezer­re te­he­tő.
Az uni­ós négy sza­bad­ság el­vé­nek ki­hasz­ná­lá­sa alap­ján a két or­szág kö­zött is meg­in­dult az áruk, a tő­ke, a mun­ka­erő és a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sa. A ha­tár men­ti in­gá­zók egy ré­sze ál­lan­dó al­kal­ma­zás­ban van Ma­gyar­or­szá­gon, míg má­sik ré­sze mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­gek ál­tal fog­lal­koz­ta­tott. Az uni­ós vív­má­nyo­kat és a ha­tár men­ti tér­sé­gek gaz­da­sá­gi sa­já­tos­sá­ga­it ki­hasz­nál­va a mun­ka­erő­pi­a­con nagy si­ker­rel je­len­tek meg ugyan­is a mun­ka­erő-köl­csön­zés­sel fog­lal­ko­zó cé­gek. Ki­hasz­nál­va a két or­szág ha­tár men­ti tér­sé­ge­i­nek kü­lön­bö­ző jel­lem­ző­it; a szlo­vák ol­da­lon ta­pasz­tal­ha­tó ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­get, a szlo­vák bé­rek­nek a ma­gyar mi­ni­mál­bé­rek­hez vi­szo­nyí­tott ala­csony mér­té­két, va­la­mint a mun­ka­erő-köl­csön­zés szol­gál­ta­tá­sá­nak egy­re nép­sze­rűbb mi­vol­tát; ezen köl­csön­ző cé­gek szlo­vák mun­ka­erő­nek ma­gyar­or­szá­gi (fő­ként) ipa­ri par­kok­ba tör­té­nő mun­ka­erő-köl­csön­zé­sé­re sza­ko­sod­tak. A fent em­lí­tett kö­rül­mé­nyek ered­mé­nye­kép­pen lé­pi át nagy szám­ban szlo­vá­ki­ai in­gá­zó mun­ka­vál­la­lók cso­port­ja na­pon­ta a szlo­vák–ma­gyar ha­tárt.

2.4. A mun­ka­erő-köl­csön­zés fo­gal­má­ról

A mun­ka­erő-köl­csön­zés olyan te­vé­keny­ség, amely­nek ke­re­té­ben a köl­csön­be­adó a ve­le köl­csön­zés cél­já­ból mun­ka­vi­szony­ban ál­ló mun­ka­vál­la­lót el­len­ér­ték fe­jé­ben mun­ka­vég­zés­re a köl­csön­ve­vő­nek átengedi.17
A szol­gál­ta­tás­nak szá­mos elő­nye van a fog­lal­koz­ta­tók, a mun­ka­adók szá­má­ra. Tu­laj­don­kép­pen egy há­rom­pó­lu­sú jog­ügy­let­ről van szó, mely­nek ke­re­té­ben a mun­ka­vál­la­ló a köl­csön­be­adó cég­gel áll mun­ka­szer­ző­dés­ben, de a tény­le­ges mun­ká­ját a köl­csön­be­ve­vő cég­nél vég­zi. En­nek ered­mé­nye­kép­pen a bér­költ­sé­get, a bé­rek já­ru­lé­ka­it, a mun­kál­ta­tói já­ru­lé­ko­kat a köl­csön­be­adó fi­ze­ti, a köl­csön­be­ve­vő pe­dig a köl­csön­ző cég szol­gál­ta­tá­sá­nak dí­ját költ­ség­ként tud­ja a vál­la­lat köny­ve­lé­sé­ben el­szá­mol­ni. Ilyen fel­té­te­lek mel­lett gyak­ran „job­ban meg­éri” a köl­csön­zött mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sa, mint a sa­ját mun­ka­erő-ál­lo­mány gya­ra­pí­tá­sa. Mun­ka­erő-köl­csön­zést a cé­gek elő­sze­re­tet­tel al­kal­maz­nak sa­ját mun­ka­erő-ki­esés (be­teg­ség, sza­bad­ság, GYES) ese­tén több­nyi­re ide­ig­le­nes jel­leg­gel, va­la­mint hos­­szú tá­von lét­szám­stop (ami­kor fel­vé­te­li kor­lá­to­zás el­le­né­re szük­ség van plusz mun­ka­erő­re), il­let­ve szük­ség­sze­rű lét­szám­le­épí­tés (ami­kor ugyan szük­ség len­ne a már meg­lé­vő mun­ka­erő­re, de gaz­da­sá­gi meg­fon­to­lá­sok mi­att a to­váb­bi ál­lo­mány­ban tar­tás nem ki­fi­ze­tő­dő) ese­tén. A köl­csön­ző cé­gek az­ál­tal, hogy a fog­lal­koz­ta­tás­sal kap­cso­la­tos ad­mi­niszt­rá­ci­ót, a ki- és be­lép­te­tést, a mun­ka­ügyi prob­lé­mák ke­ze­lé­sét át­vál­lal­ják a fog­lal­koz­ta­tó­tól, nagy­fo­kú ru­gal­mas­sá­got biz­to­sí­ta­nak an­nak. Mind­ezen té­nyek tük­ré­ben nem cso­da te­hát, hogy a mun­ka­erő-köl­csön­zés egy­re nép­sze­rűb­bé válik.18

1. táb­lá­zat. A mun­ka­erő-köl­csön­zés SWOT-analízise

Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban a mun­ka­vál­la­lók ki­kül­de­té­sét, ki­ren­de­lé­sét, köl­csön­zé­sét a 96/71-es sz. EK-irány­elv sza­bá­lyoz­za, mely­nek alap­ja ma­ga a ró­mai szer­ző­dés. En­nek ér­tel­mé­ben az EU-tagállamoknak a fel­ség­te­rü­let­ük­re szol­gál­ta­tás­nyúj­tás ke­re­té­ben ki­kül­dött mun­ka­vál­la­lók­nak ugyan­azo­kat a mun­ka- és fi­ze­té­si fel­té­te­le­ket kell biz­to­sí­ta­ni, mint ami­lye­nek a mun­ka­vég­zés he­lyén ér­vé­nye­sek, amen­­nyi­ben a kül­dő or­szág ren­del­ke­zé­sei nem ked­ve­zőb­bek. A ki­kül­dött, ki­ren­delt, ki­köl­csön­zött mun­ka­vál­la­ló az őt ki­kül­dő or­szág jog­ha­tó­sá­ga alatt ma­rad, te­hát ott lesz biz­to­sí­tott, il­let­ve ott il­le­ti meg a tel­jes kö­rű szo­ci­á­lis ellátás.19
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén lét­re­jö­vő mun­ka­erő-in­gá­zás nagy szá­za­lék­ban ugyan­csak mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­gek köz­ve­tí­té­sé­vel tör­té­nik. Kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk ered­mé­nyei sze­rint a mun­ka­erő-köl­csön­zés leg­gyak­rab­ban ma­gyar­or­szá­gi szol­gál­ta­tón ke­resz­tül bo­nyo­ló­dik le. Eb­ben az eset­ben a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló ma­gyar mun­ka­szer­ző­dés­sel ren­del­ke­zik, vo­nat­koz­nak rá a ma­gyar mun­ka­ügyi jog­sza­bály­ok, adó­ját, s mun­ka­bér­ének já­ru­lé­ka­it Ma­gyar­or­szá­gon ve­ze­tik el. A mun­ka­erőt köl­csön­be­ve­vő cég a mun­ka­erő-köl­csön­ző tár­sa­ság­nak fi­ze­ti ki a szol­gál­ta­tás dí­ját, mely szol­gál­ta­tá­si díj­ból a köl­csön­ző a ma­gyar mun­ka­jog sza­bá­lya­i­val össz­hang­ban ki­fi­ze­ti a mun­ka­vál­la­ló bé­rét (leg­ke­ve­sebb a min­den­ko­ri ma­gyar mi­ni­mál­bért).
Tár­sa­dal­mi meg­ítélt­ség szem­pont­já­ból a mun­ka­erő-köl­csön­zés­nek szlo­vák szol­gál­ta­tón ke­resz­tül tör­té­nő biz­to­sí­tá­sa a leg­vi­ta­tot­tabb. Eb­ben az eset­ben a mun­ka­vál­la­ló­nak gya­kor­la­ti­lag szlo­vák mun­ka­szer­ző­dé­se van; adó­ját, s mun­ka­bér­ének já­ru­lé­ka­it is Szlo­vá­ki­á­ban ve­ze­tik el, ez­ál­tal je­len­tős be­vé­te­lek­től foszt­va meg a ma­gyar államkasszát20. Mind­er­re a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó uni­ós sza­bá­lyo­zás sze­rint van le­he­tő­ség, sem­mi aka­dá­lya te­hát an­nak, hogy egy ma­gyar­or­szá­gi vál­la­lat szlo­vá­ki­ai szol­gál­ta­tást ren­del­jen meg. Jo­gi­lag tá­mad­ha­tó ál­lí­tás azon­ban az, hogy a szlo­vák mun­ka­erő-köl­csön­zőt azért „éri meg” al­kal­maz­ni, mi­vel eb­ben az eset­ben a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­bér nagy­sá­ga már fe­de­zi a köl­csön­zé­si szol­gál­ta­tás dí­ját is, s a mun­ka­vál­la­ló is elé­ge­dett le­het, hi­szen kéz­hez ka­pott fi­ze­té­se még így is ma­ga­sabb a szlo­vá­ki­ai mi­ni­mál­bér­nél. Az ilyen el­já­rás azon­ban sem­mi­kép­pen sem fe­lel­het meg a fent em­lí­tett EU-s irány­elv ren­del­ke­zé­se­i­nek, mely fő sza­bály­ként a mun­ka­vál­la­ló ér­de­ke­it tart­ja szem előtt, hi­szen a köl­csön­zött mun­ka­vál­la­ló így sem­mi­kép­pen sem él­vez­he­ti „ugyan­azo­kat a mun­ka- és fi­ze­té­si fel­té­te­le­ket, ame­lyek a mun­ka­vég­zés he­lyén érvényesek”21.
Ugyan­csak a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sá­ból adó­dó­an el­mé­le­ti­leg sem­mi aka­dá­lya an­nak, hogy egy ma­gyar mun­ka­vál­la­lót szlo­vá­ki­ai köl­csön­ző cég fog­lal­koz­tas­son, s az Uni­ón be­lül bár­ho­va köl­csö­nöz­zön, adott eset­ben akár Ma­gyar­or­szág­ra vis­­sza­köl­csö­nöz­zön. A vis­­sza­köl­csön­zés je­len­sé­ge az elő­ző pa­ra­gra­fus­ban tár­gyalt, az uni­ós elő­írá­sok­nak nem meg­fe­le­lő el­já­rás ál­tal vál­na or­vo­so­lan­dó prob­lé­má­vá.

2.5. Mi a te­en­dő a lát­ha­tat­lan in­gá­zó szlo­vá­ki­ai mun­ka­erő­vel?

A Ma­gyar­or­szá­gon mun­kát vál­la­ló szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­ra vo­nat­ko­zó szám­adat hi­á­nyát el­ső­sor­ban an­nak tu­laj­do­nít­hat­juk, hogy bár a ma­gyar­or­szá­gi fog­lal­koz­ta­tó kö­te­les a ná­la fog­lal­koz­ta­tott szlo­vák ál­lam­pol­gárt be­je­len­te­ni az il­le­té­kes mun­ka­ügyi köz­pont­nak, a be­je­len­tés el­mu­lasz­tá­sa je­len­leg sem­mi­fé­le szank­ci­ót nem von ma­ga után. En­nek ered­mé­nye­kép­pen sen­ki nem ren­del­ke­zik re­le­váns ada­tok­kal, hogy a mun­ka­erő-exo­dus tény­le­ge­sen mi­lyen mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­nak mun­ka­erő-pi­a­ci hely­ze­tét. Gya­ko­ri je­len­ség, kü­lö­nö­sen a po­li­ti­kai har­cok­ban, hogy a mun­ka­nél­kü­li­sé­get, va­la­mint a mun­ka­bé­rek ala­cso­nyan tar­tott­sá­gát is a tö­me­ge­sen in­gá­zó ol­csó szlo­vák mun­ka­erő ha­tá­sá­nak tu­laj­do­nít­ják.
A jo­gi kis­ka­puk­nak a fog­lal­koz­ta­tók és a köl­csön­zők ál­ta­li együt­tes ki­hasz­ná­lá­sa két­ség­te­le­nül nem szol­gál a tár­sa­da­lom, a ha­tár men­ti ré­gi­ók mun­ka­erő­pi­a­cá­nak össze­han­go­lá­sa, va­la­mint a jó­szom­szé­di kap­cso­la­tok meg­tar­tá­sa szem­pont­já­ból is ká­ros.
Amen­­nyi­ben a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő-in­gá­zás je­len­sé­ge va­ló­ban sér­ti Ma­gyar­or­szág ér­de­ke­it, fel­me­rül a kér­dés a már ko­ráb­ban em­lí­tett védintézkedés fo­gal­má­nak jo­gos al­kal­maz­ha­tó­sá­gá­ról. Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint a szlo­vá­ki­ai in­gá­zók nagy cso­port­ja tény­le­ge­sen ve­szé­lyez­te­ti a ma­gyar mun­ka­erő­pi­a­cot, ezért Szlo­vá­ki­á­val szem­ben kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek be­ve­ze­té­se len­ne jog­sze­rű. Te­kin­tet­tel azon­ban az uni­ós négy sza­bad­ság el­vé­re, a jó­szom­szé­di vi­szo­nyok gaz­da­sá­gi szem­pont­ból is lé­nye­ges vo­nat­ko­zá­sa­i­ra, a védintézkedés jo­gos­sá­gá­nak sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal va­ló iga­zo­lá­sá­nak le­he­tet­len­sé­gé­re, ar­ra a tény­re, hogy ilyen jel­le­gű in­téz­ke­dés­sel ed­dig egy tag­ál­lam sem élt az uni­ós bő­ví­té­si hul­lá­mo­kat kö­ve­tő­en és a ma­gyar fél ál­ta­li eset­le­ges be­ve­ze­té­se min­den bi­zon­­nyal szlo­vák vi­szo­nos­sá­gi in­téz­ke­dé­se­ket von­na ma­ga után, ezen ta­nul­mány írói a problém a kö­zös, ösz­­sze­han­golt fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka esz­kö­ze­i­vel va­ló meg­ol­dá­sa mel­lett ér­vel­nek.

2.6. Eu­ró­pai Unió és fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka

Az Eu­ró­pai Kö­zös­ség ala­pí­tá­sa­kor a szer­ző­dő fe­lek még nem szá­mol­tak az­zal, hogy a gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció mel­lett a vál­to­zó kö­rül­mé­nyek, az újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok ma­guk­kal hoz­ta kö­zös­sé­gi ki­hí­vá­sok, va­la­mint a vá­rat­lan gaz­da­sá­gi for­du­la­tok, pél­dá­ul az olaj­vál­ság fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai stra­té­gi­át, meg­ol­dá­so­kat kö­ve­tel. Elő­ször 1988-ban, a struk­tu­rá­lis ala­pok re­form­ja­kor, mint a re­gi­o­ná­lis fej­lő­dés esz­kö­ze­ként fog­lal­koz­tak a mun­ka­nél­kü­li­ség és a fog­lal­koz­ta­tás prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­val. A 90-es évek­ben az eu­ró­pai gaz­da­ság­nak azon­ban új tí­pu­sú ne­héz­sé­gek­kel kel­lett szem­be­néz­nie: a fog­lal­koz­ta­tás bő­vü­lé­se nél­kül vég­be­me­nő gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés a szo­ci­á­li­san ki­re­kesz­tet­tek je­len­tős cso­port­ját hoz­ta létre.22
A maastrichti szer­ző­dés mond­ta ki elő­ször, hogy a gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ci­ó­val egyen­ran­gú cél a ma­gas szin­tű fog­lal­koz­ta­tás és szo­ci­á­lis védelem.23 Az 1997-es amsz­ter­da­mi szer­ző­dés már önál­ló fog­lal­koz­ta­tá­si fe­je­ze­tet tar­tal­maz.
Az EU – ta­pasz­tal­va a gaz­da­sá­gi­lag ak­tí­vak ará­nyá­nak csök­ke­né­sét, il­let­ve ingadozását24 – 1997-től fo­ko­zot­tan fog­lal­ko­zik az uni­ós szin­tű fog­lal­koz­ta­tá­si po­li­ti­ká­val. A pri­o­ri­tá­sok kö­zé ke­rült a nők, az idős ko­rú­ak, va­la­mint a fi­a­ta­lok fog­lal­koz­ta­tott­sá­ga. Az 1997-es lis­­sza­bo­ni csú­cson meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai prog­ram 2010-re 70%-os fog­lal­koz­ta­tá­si arányt tű­zött ki cé­lul, majd a stock­hol­mi csú­cson az idő­sö­dő mun­ka­vál­la­lók (55–64 év kö­zöt­ti­ek) fog­lal­koz­ta­tá­si rá­tá­já­nak 2010-re 50%-ra va­ló nö­ve­lé­sét sze­ret­nék elérni.25
Az Eu­ró­pai Unió mun­ka­erő­pi­a­ca szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben van az Unió tár­sa­dal­mi ös­­sze­té­te­lé­vel. Fo­lya­ma­tos prob­lé­mát okoz a né­pes­ség el­öre­ge­dé­se, a né­pes­sé­gi pi­ra­mis meg­vál­to­zá­sa. A ter­me­lé­keny­sé­gi arány­szám a bő­ví­tés előtt 1,47 szá­za­lék­pon­ton állt26, s ez azt je­len­ti, hogy a csa­lá­dok nem érik el a né­pes­ség szin­ten tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges 2 szá­za­lék­pon­tos arányt, az­az né­pes­ség­fo­gyás fo­lya­ma­ta állt be.27
Ugyan­ek­kor a fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi mu­ta­tók a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta nö­ve­ke­dé­sét mu­tat­ják. Hos­­szú táv­la­tok­ban gon­dol­kod­va a gya­kor­lat és a szak­iro­da­lom négy pil­lé­ren ke­resz­tül lát­ja meg­va­ló­sít­ha­tó­nak a fog­lal­koz­ta­tott­ság nö­ve­ke­dé­sét. Ezen pil­lé­rek: a gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se, az idő­sek mun­ka­erő­pi­a­con tar­tá­sa, a be­ván­do­rol­tak in­teg­rá­ci­ó­já­nak nö­ve­lé­se, va­la­mint az új be­ván­dor­lás erő­sí­té­se.
Az Eu­ró­pai Unió cél­ki­tű­zé­se­i­vel össz­hang­ban Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia is cé­lul tűz­te ki, az ak­tív la­kos­ság 70%-os fog­lal­koz­ta­tott­sá­gát. Ma­gyar­or­szá­gon ez az arány 2004-ben 60% volt, Szlo­vá­ki­á­ban 57%. A szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók­nak kö­szön­he­tő­en az ala­csony ma­gyar­or­szá­gi ak­ti­vi­tá­si arány és az utób­bi évek­ben sta­bil fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi arány el­le­né­re nö­vel­he­tő a fog­lal­koz­ta­tot­tak szá­ma.

2. táb­lá­zat. Fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi és ak­ti­vi­tá­si arány Szlo­vá­ki­á­ban és Ma­gyar­or­szá­gon 1998–2005

For­rás: www.statistics.sk; www.ksh.hu

2.7. A szlo­vák–ma­gyar fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka ös­­sze­han­go­lá­sa

Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág 2004. má­jus 1-jé­vel ugyan­an­nak a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai uni­ó­nak a tag­ja. Új tag­ál­la­ma­ink­nak nem egy­más el­le­né­ben, a kü­lön­bö­ző­sé­gek­re, egy­más­sal szem­be­ni kor­lá­to­zá­sok­ra kel­le­ne össz­pon­to­sí­ta­ni, ha­nem a kö­zös uni­ós fej­lő­dé­sük ér­de­ké­ben tör­té­nő együtt­mű­kö­dés­re.
En­nek az együtt­mű­kö­dés­nek le­het­ne jó esz­kö­ze pél­dá­ul kö­zös re­gi­o­ná­lis fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka ki­ala­kí­tá­sa.
A szlo­vák és a ma­gyar de­mog­rá­fi­ai mu­ta­tók szin­tén a tár­sa­da­lom el­öre­ge­dé­sét jel­zik, az­az a két or­szág de­mog­rá­fi­ai ké­pe „meg­fe­lel” az uni­ós össz­kép­nek. A fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka azon­ban ed­dig ki­ak­ná­zat­lan le­he­tő­sé­ge­ket rejt a két újon­nan csat­la­ko­zott ál­lam ré­szé­re (is). Az ös­­sze­han­golt cse­lek­vés, a prob­lé­mák szupranacionális szem­lé­le­te nagy­ban hoz­zá­já­rul­hat a két or­szág gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lé­sé­hez.
Az ös­­sze­han­golt fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka el­sőd­le­ges fel­ada­ta len­ne mind­két ál­lam­ban, a fog­lal­koz­ta­tó­kat a sa­ját állománybavételre tör­té­nő fog­lal­koz­ta­tás­ra ösz­tön­ző jog­al­ko­tás, va­la­mint a ha­tár men­ti mun­ka­ügyi köz­pon­tok strategiális együtt­mű­kö­dé­se. El­en­ged­he­tet­len a meg­fe­le­lő in­for­má­ció­áram­lás, az adat­bá­zis­ok ös­­sze­han­go­lá­sa. Ezen cé­lok fon­tos­sá­gá­nak fel­is­me­ré­sét tük­rö­zi kor­mány­kö­zi szin­ten a vi­seg­rá­di né­gyek ak­tu­á­lis el­nök­sé­gi prog­ram­ja, re­gi­o­ná­lis szin­ten pe­dig a Győr-Moson-Sopron Me­gyei Mun­ka­ügyi Köz­pont és a dunaszerdahelyi Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal ál­tal nem­rég alá­írt egyez­mény.

2.7.1. A Győr–Dunaszerdahely pak­tum

Kü­lön­le­ges kez­de­mé­nye­zés in­dult 2005 áp­ri­lis 21-én a Győr-Moson-Sopron Me­gyei Mun­ka­ügyi Köz­pont és a dunaszerdahelyi Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal meg­ál­la­po­dá­sa alap­ján. Az ala­pí­tók egy a szlo­vák–ma­gyar ha­tár mind­két ol­da­lát cél­zó Fog­lal­koz­ta­tá­si paktumot28 ír­tak alá, mely ke­ret­ként szol­gál majd a szlo­vák és a ma­gyar ha­tár men­ti tér­ség fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ká­já­nak ja­ví­tá­sá­ra.
A kez­de­mé­nye­zés célja29 el­ső­sor­ban az együtt­mű­kö­dés, a ma­gyar és a szlo­vák fog­lal­koz­ta­tá­si szín­vo­nal nö­ve­lé­se és a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­se, új mun­ka­he­lyek te­rem­té­se a tér­ség gaz­da­sá­gi tár­sa­sá­ga­i­nak be­vo­ná­sá­val, va­la­mint a meg­lé­vő mun­ka­he­lyek meg­őr­zé­sé­hez szük­sé­ges szak­kép­zé­sek be­in­dí­tá­sa, a fe­ke­te­mun­ka csök­ken­té­se. A pak­tum elő­irá­nyoz­za egy adat­bá­zis lét­re­ho­zá­sát, mely a ma­gyar és szlo­vák mun­ka­erő­pi­ac fel­tér­ké­pe­zé­se ál­tal a je­len­le­gi mun­ka­nél­kü­li­ek mun­ka­erő­pi­ac­ra tör­té­nő in­teg­rá­lá­sát se­gí­te­né elő; va­la­mint te­kin­tet­tel az Eu­ró­pai Unió lis­­sza­bo­ni, il­let­ve stock­hol­mi csúcs­ér­te­kez­le­tén meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tá­si po­li­ti­ká­ra, kü­lön­le­ges fi­gye­lem­mel kí­sér­né a nők, a pá­lya­kez­dők, a meg­vál­to­zott mun­ka­ké­pes­sé­gű sze­mé­lyek munkaerőpiaci le­he­tő­sé­ge­it. Mind­ezen cél­ki­tű­zé­sek meg­va­ló­sí­tá­sa ér­de­ké­ben el­ren­de­li egy éven­te leg­alább két al­ka­lom­mal ös­­sze­hí­van­dó Fog­lal­koz­ta­tá­si Fó­rum lét­re­ho­zá­sát, mely az ala­pí­tók, va­la­mint a he­lyi és re­gi­o­ná­lis szin­tű gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek be­vo­ná­sá­val a pak­tum cél­ki­tű­zé­se­i­nek gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát koordinálná.30
A Győr–Dunaszerdahely pak­tum va­ló­ban egye­dül­ál­ló kez­de­mé­nye­zés té­mánk­ban. Kér­dés azon­ban az, hogy az alá­írás több­ol­da­lú po­li­ti­kai ki­hasz­nál­ha­tó­sá­ga mel­lett lesz-e más ér­de­mi sze­re­pe is, hogy a kez­de­mé­nye­zés fo­lya­mat­ba tor­kol­lik-e, vagy is­mét csak egy ak­tá­val több ke­rül a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dés fik­tív ar­chí­vu­má­ba.
Po­zi­tív tény­kén ér­té­kel­jük, hogy a pak­tum szö­ve­ge­zé­se konk­ré­tan utal a he­lyi gaz­da­sá­gi tár­sa­sá­gok­nak az együtt­mű­kö­dés­be va­ló be­vo­ná­sá­ra, mely mind az adat­gyűj­tés, mind a re­gi­o­ná­lis fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai stra­té­gi­ák szem­pont­já­ból sar­ka­la­tos pon­tot je­lent. Ezen so­rok írá­sa­kor azon­ban már fél év­vel az egyez­mény alá­írá­sa után va­gyunk. Saj­nos a ké­tol­da­li sem­mit­te­vés, a csönd, mely az alá­írás meg­tör­tén­te után be­állt, nem ad biz­ta­tást a kez­de­mé­nye­zés élet­ké­pes­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban.
A Kár­pát-me­den­cei nyi­tás Ma­gyar­or­szág szá­má­ra egy olyan le­he­tő­ség, ami­vel él­ni kell. Szük­sé­ges egy olyan jog­rend­szer ki­épí­té­se, olyan jog­sza­bály­ok el­fo­ga­dá­sa, me­lyek át­lát­ha­tó­vá és el­len­őriz­he­tő­vé te­szik a Kár­pát-me­den­cei ma­gya­rok mun­ká­hoz ju­tá­sát Ma­gyar­or­szá­gon. Így a ma­gyar ál­lam­kas­­sza el­ke­rül­het­né a je­len­le­gi adó­be­vé­tel-ki­esést.

3. A mun­ka­erő­moz­gás gaz­da­sá­gi kör­nye­ze­te

A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág gaz­da­sá­ga je­len­tős struk­tu­rá­lis vál­to­zá­son ment ke­resz­tül. Ez a szer­ke­zet­vál­tás gyor­san, drasz­ti­ku­san kö­vet­ke­zett be. Je­len­tő­sen csök­kent a brut­tó ha­zai össz­ter­mék, nőtt az inf­lá­ció és a mun­ka­nél­kü­li­ség. A ne­ga­tív gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok fo­ko­za­to­san mér­sék­lőd­tek, és a 90- es évek vé­gén ezen or­szá­gok gaz­da­sá­ga nö­ve­ke­dé­si pá­lyá­ra állt. Nagy sze­re­pe volt eb­ben a befektetőorientált po­li­ti­ká­nak – mely Ma­gyar­or­szá­gon ko­ráb­ban, Szlo­vá­ki­á­ban ké­sőbb kör­vo­na­la­zó­dott –, va­la­mint az ol­csó mun­ka­erő­nek. Ma­gyar­or­szág a vi­szony­lag gyors gaz­da­sá­gi nyi­tás­nak kö­szön­he­tő­en gaz­da­sá­gi előny­re tett szert a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en Szlo­vá­ki­á­val szem­ben, ahol a cseh­szlo­vák gaz­da­sá­gi ha­gya­ték­nak és a po­li­ti­kai klí­má­nak kö­szön­he­tő­en a gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés né­hány év­vel ké­sőbb je­lent­ke­zett. El­ső­sor­ban ezek­nek a té­nye­zők­nek a ha­tá­sá­ra Ma­gyar­or­szág a 90-es évek fo­lya­mán je­len­tő­sen jobb mak­ro­gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­kal ren­del­ke­zett, az eb­ből szár­ma­zó hely­zet­elő­nyét még je­len­leg is meg­fi­gyel­het­jük.
Bár Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi mu­ta­tói lát­vá­nyo­san ja­vul­tak az el­múlt évek­ben, a je­len­tős gaz­da­sá­gi el­té­ré­sek meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­sza­nak a mun­ka­erő­moz­gás ger­jesz­té­sé­ben. Meg­ha­tá­ro­zó­an nö­vek­szik ugyan a brut­tó ha­zai össz­ter­mék, csök­ken az inf­lá­ció és a kül­föl­di ela­dó­so­dás mér­té­ke, de a tar­tó­san ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség to­vább­ra is a szlo­vák gaz­da­ság egyik leg­na­gyobb ki­hí­vá­sa.

3. táb­lá­zat. A szlo­vák gaz­da­ság mu­ta­tói az el­múlt évek­ben

For­rás: www.statistics.sk; www.empolyment.gov.sk

Míg a 90-es évek­ben Ma­gyar­or­szág ért el meg­ha­tá­ro­zó gaz­da­sá­gi elő­re­tö­rést, ad­dig a 2000-es éve­ket kö­ve­tő­en gaz­da­sá­gi meg­tor­pa­nást fi­gyel­he­tünk meg. A ma­gyar fo­lya­ma­tok­kal el­len­tét­ben a fel­zár­kóz­ni igyek­vő Szlo­vá­kia ugyan­ak­kor je­len­tős si­ke­re­ket köny­vel­het el. A mély­re­ha­tó re­for­mok­nak kö­szön­he­tő­en nem­zet­kö­zi­leg el­is­mert gaz­da­sá­gi irány­vál­tás­nak le­he­tünk ta­núi, míg Ma­gyar­or­szá­gon az át­po­li­ti­zált, ru­gal­mat­lan gaz­da­ság­po­li­ti­ka je­len­tős len­dü­let­vesz­tés­sel jár. Bár a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók to­vább­ra is nö­ve­ke­dést je­lez­nek, a gaz­da­ság po­ten­ci­á­lis le­he­tő­sé­gei nem ke­rül­nek tel­jes mér­ték­ben ki­ak­ná­zás­ra. A mu­ta­tók vis­­sza­esé­sé­nek okai a gaz­da­sá­gi ver­seny­hely­zet át­ala­ku­lá­sá­ban ke­res­he­tők, ahol Ma­gyar­or­szág szom­szé­dai je­len­tő­sen fel­erő­söd­tek, mely je­len­ség­hez vi­szont a ma­gyar gaz­da­ság­po­li­ti­ka nem iga­zo­dott.

4. táb­lá­zat. A ma­gyar gaz­da­ság mu­ta­tói az el­múlt évek­ben

For­rás: www.ksh.hu

A gaz­da­sá­gi mu­ta­tók ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa­kor meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy Ma­gyar­or­szág ala­cso­nyabb mun­ka­nél­kü­li­ség­gel és ma­ga­sabb át­lag­bé­rek­kel ren­del­ke­zik. Mi­vel ez a két té­nye­ző van dön­tő ha­tás­sal a nö­vek­vő mun­ka­erő-in­gá­zás­ra, vizs­gá­ló­dá­sunk dön­tő­en er­re a két té­nye­ző­re irá­nyul. Szlo­vá­ki­á­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség meg­ha­tá­ro­zó­an csök­kent az el­múlt évek­ben, ugyan­ak­kor a vi­szony­lag ala­csony ma­gyar­or­szá­gi rá­ta emel­ke­dés­nek in­dult. Eze­ket a vál­to­zá­so­kat azon­ban el­ha­mar­ko­dott dön­tés len­ne tel­jes pár­hu­zam­ba ál­lí­ta­ni és egy tisz­ta köl­csön­ha­tás­ról be­szél­ni, mi­vel a mun­ka­nél­kü­li­ek szá­má­nak vál­to­zá­sa egy komp­le­xebb ha­tás kö­vet­kez­mé­nye. Mind­amel­lett az in­gá­zók meg­je­le­né­se en­nek a ha­tás­nak egy ré­szét al­kot­ja, amely át­ala­kí­tot­ta a mun­ka­erő­pi­ac fel­tét­ele­it.
A mun­ka­erő­moz­gás má­sik ki­emelt ser­ken­tő­jét a bér­kü­lönb­sé­gek je­len­tős mé­re­té­ben ke­res­het­jük. Hos­­szú tá­von meg­fi­gyel­he­tő, hogy az át­lag­bé­rek 100-200 euróval33 ma­ga­sab­bak Ma­gyar­or­szá­gon, mint Szlo­vá­ki­á­ban. En­nek kü­lö­nö­sen a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ban van je­len­tő­sé­ge, mi­vel a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók a Ma­gyar­or­szá­gon meg­ke­re­sett mun­ka­bér dön­tő ré­szét szü­lő­hely­ükön köl­tik el. Ez a tény mo­ti­vál­ja a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­hely ke­re­sé­sé­re még ak­kor is, ha Szlo­vá­ki­á­ban sta­bil mun­ka­hely­ük van. Bár az in­gá­zók ál­tal vég­zett mun­ka leg­na­gyobb ré­sze az át­lag­bér alatt bé­re­zett mun­ka­kö­rök­höz tar­to­zik, ám a bér­kü­lönb­sé­gek még így is je­len­tős el­té­rést mu­tat­nak. Ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó a kép­zett, szak­má­val ren­del­ke­ző mun­ka­erő je­len­lé­te is a ma­gyar­or­szá­gi gyár­tás­ban, ahol a bé­re­zés meg­ha­lad­ja a Szlo­vá­ki­á­ban el­ér­he­tő szak­mun­kás­fi­ze­té­se­ket.

1. áb­ra. A szlo­vák és ma­gyar át­lag­bé­rek ala­ku­lá­sa 2001–2005 (euróban)

For­rás: www.statistics.sk

A két or­szág köz­ti kü­lönb­sé­gek még hat­vá­nyo­zot­tab­ban je­lent­kez­nek, ha a mun­ka­nél­kü­li­sé­get és az át­lag­bé­re­ket rész­le­te­sebb fel­bon­tás­ban vizs­gál­juk. Az át­lag­bé­rek Szlo­vá­ki­á­ban je­len­tős el­té­rést mu­tat­nak ré­gi­ón­ként és ipar­ágan­ként. Or­szá­gos át­lag­ban az át­lag­bé­rek ala­cso­nyab­bak a mun­ka­nél­kü­li­ség pe­dig ma­ga­sabb Szlo­vá­kia ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­ban. Ezen té­nyek egy­ér­tel­mű­en in­do­kol­ják a ha­tár men­ti in­gá­zás je­len­sé­gét.

5. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke és az át­lag­fi­ze­té­sek nagy­sá­ga a dél-szlo­vá­ki­ai me­gyék­ben 2001–2004

For­rás: www.statistics.sk; www.employment.gov.sk

A szlo­vá­ki­ai ha­tár men­ti ré­gi­ók gaz­da­sá­gi ál­la­po­tá­val szem­ben Nyu­gat-Ma­gyar­or­szág az or­szág fej­let­tebb ré­gi­ói kö­zé tar­to­zik, ahol a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tó az or­szá­gos át­lag alatt van és az át­lag­bér szint­je is vi­szony­lag kö­zel van az or­szá­gos át­lag­hoz. A mun­ka­nél­kü­li­ség szint­je bár emel­ke­dett, de az in­gá­zók leg­köz­ked­vel­tebb cél­ál­lo­má­sa­i­nak kör­ze­té­ben a mun­ka­nél­kü­li­ség szint­je to­vább­ra is na­gyon ala­csony ma­radt, kö­zel a már lej­jebb nem szo­rít­ha­tó ter­mé­sze­tes mér­ték­hez. Ezek­ben a ré­gi­ók­ban a vál­la­la­tok to­vább­ra is kí­nál­nak le­he­tő­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lók szá­má­ra, akik vi­szont sok eset­ben nem él­nek ez­zel a le­he­tő­ség­gel.

6. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke és az át­lag­fi­ze­té­sek nagy­sá­ga a ha­tár men­ti ma­gyar­or­szá­gi me­gyék­ben 2001–2004

For­rás: www.ksh.hu

Ha­son­ló meg­fi­gye­lést te­he­tünk ága­za­ti fel­bon­tás­ban is, ahol az in­gá­zás je­len­sé­gé­re to­váb­bi oko­kat ta­lá­lunk. Szlo­vá­kia dé­li ke­rü­le­te­i­ben hét gaz­da­sá­gi ága­zat fog­lal­koz­tat­ja a mun­ka­vál­la­lók több­sé­gét, ame­lyek kö­zött van a me­ző­gaz­da­ság, az épí­tő­ipar, a ke­res­ke­de­lem, a szol­gál­ta­tó­ipar, a köz­le­ke­dés­ügy, az ok­ta­tás­ügy és az egész­ség­ügy. Jel­lem­ző, hogy ezek­ben az ága­za­tok­ban az ala­cso­nyan kép­zett mun­ka­erő iránt van bő­vebb ke­res­let, ami­nek kö­szön­he­tő­en a bé­rek is ala­cso­nyab­bak. Ez a tény szin­tén je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ja az el­té­ré­sek mér­té­két, és így az in­gá­zók egy­re nö­vek­vő szá­mát.

7. táb­lá­zat. Az át­lag­bé­rek ala­ku­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban az egyes ága­za­tok­ban 2005 el­ső fe­lé­ben (euróban)

For­rás: www.statistics.sk

Dél-Szlo­vá­kia és Észak-Ma­gyar­or­szág me­gyéi munkaerőpiaci jel­lem­ző­i­nek ös­­sze­ha­son­lí­tó elem­zé­se alap­ján meg­kap­juk, hogy Dél-Szlo­vá­ki­á­ban az át­lag­bé­rek kb. 30%-kal ala­cso­nyab­bak, a mun­ka­nél­kü­li­ség mér­té­ke pe­dig 100-200%-kal ma­ga­sabb, mint az ál­lam­ha­tár ma­gyar ol­da­lán. Meg­fi­gyel­he­tő, hogy a ki­emelt hét ága­zat­ban még a szlo­vá­ki­ai át­lag­bér­nél is ala­cso­nyab­bak a bé­rek, a szlo­vá­ki­ai át­lag­bér 80%-át, míg az észak-nyu­gat ma­gyar­or­szá­gi át­lag­bér alig kétharmadát te­szi ki a dél-szlo­vá­ki­ai át­lag­bér.
2004-ben je­len­tő­sen nőtt a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók szá­ma Ma­gyar­or­szá­gon, el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­ké, mi­vel az EU-csatlakozás óta már nem szük­sé­ges a mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély. Bár az al­kal­ma­zot­ti lét­szám­ban meg­je­len­nek a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók is, az or­szá­gos fog­lal­koz­ta­tá­si mu­ta­tó fel­mé­ré­sé­ben ők nem sze­re­pel­nek. A rom­ló mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tók nem ír­ha­tók tel­je­sen a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók szám­lá­já­ra. Igaz ugyan, hogy a ré­gi­ók kö­zül leg­in­kább a Nyu­gat-Du­nán­tú­lon lé­vő me­gyék­ben (11,2%), va­la­mint Kö­zép-Ma­gyar­or­szá­gon (8,9%) nőtt a mun­ka­nél­kü­li­ek szá­ma, en­nek a je­len­tős emel­ke­dés­nek vi­szont fő oka a nyug­díj­kor­ha­tár meg­eme­lé­se, az ala­csony ak­ti­vi­tás, va­la­mint a ma­gas immobilitás.34

8. táb­lá­zat. A mun­ka­nél­kü­li­ek ará­nyá­nak és az al­kal­ma­zot­tak szá­má­nak ala­ku­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban és Ma­gyar­or­szá­gon 2001–2005

For­rás: www.statistics.sk; www.ksh.hu

Ma­gyar­or­szág észa­ki me­gyé­i­ben ala­pí­tott ipa­ri par­kok két­ség­te­le­nül sze­re­pet ját­sza­nak a szlo­vá­ki­ai mun­ka­nél­kü­li­ség le­küz­dé­sé­ben. Ezen par­kok szá­ma 2004 vé­gé­re el­ér­te a 166-ot35, és a ha­tár men­ti ré­gi­ó­ban el­ső­sor­ban a nyu­ga­ti ha­tár men­tén je­len­tek meg a leg­na­gyob­bak. Né­hány eset­ben egy nagy­vál­la­lat von­zot­ta az őt ki­szol­gá­ló vál­la­la­tok cso­port­ját, mint pél­dá­ul a No­kia ese­té­ben, de elő­for­dul, hogy el­té­rő pro­fi­lú vál­la­la­tok né­pe­sí­tet­tek be egy-egy ipa­ri par­kot. Az in­gá­zók túl­nyo­mó több­sé­ge ezek­ben a par­kok­ban ta­lál mun­kát, rá­adá­sul sok eset­ben a vál­la­lat biz­to­sít­ja a tö­me­ges utaz­ta­tást.

A Kenyheci Ipa­ri Park – egy új irány­vo­nal le­het­sé­ges kez­de­te

Kenyhec a Kas­sai ke­rü­let­ben a szlo­vák–ma­gyar ha­tár­tól fél ki­lo­mé­ter­re ta­lál­ha­tó kis­te­le­pü­lés, ezer la­kos­sal. Szlo­vá­kia el­ső ipa­ri park­ja­i­nak egyi­ke itt jött lét­re 2003-ban. 2005-ben már több mint ezer munkavállalót36 fog­lal­koz­tat, ez a szám 2006-ra vár­ha­tó­an meg­dup­lá­zó­dik. Fel­me­rül a kér­dés: va­jon nem kell-e at­tól tar­ta­ni, hogy ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lók áraszt­ják el az ipa­ri park­ba be­te­le­pült tár­sa­sá­go­kat. A vá­lasz egy­ér­tel­mű: nem. En­nek két oka van: a nyel­vi aka­dály és az ala­csony szlo­vá­ki­ai mun­ka­bé­rek. Míg Szlo­vá­ki­á­ban 176 euró (6900 Sk – 43 000 Ft) a mi­ni­mál­bér, ad­dig Ma­gyar­or­szá­gon 238 euró (60 000 Ft). Ugyan­ak­kor Bor­sod-Aba­új-Zemp­lén me­gyé­hez ha­son­ló­an Kas­sa me­gyét is 20% kö­rü­li mun­ka­nél­kü­li­ség sújt­ja, ezért mun­ka­erő­hi­ány­tól sem kell tar­ta­ni. Kon­koly Jó­zsef, Kenyhec pol­gár­mes­te­re sze­rint sem fe­nye­get a Ma­gyar­or­szág­ról tör­té­nő tö­me­ges mun­ka­erő-in­gá­zás ré­me, bár szá­mol az­zal, hogy hos­­szú tá­von 1000–1500 ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­ló jut­hat mun­ka­le­he­tő­ség­hez az ipa­ri park­ban. A fent em­lí­tett új irány­vo­nal in­kább szo­ros ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dést je­len­te­ne, mi­vel Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti te­le­pü­lé­sei Kenyheccel kö­zö­sen sze­ret­né­nek pá­lyáz­ni az Interreg-programban.

4. Ha­tár men­ti mun­ka­erő­moz­gás a min­den­na­pi élet­ben

Mi­e­lőtt a ha­tár men­ti mun­ka­erő-ván­dor­lást konk­rét ada­tok tük­ré­ben ele­mez­nénk, fon­tos, hogy tisz­táz­zunk né­hány ez­zel kap­cso­la­tos kulcs­fo­gal­mat.
A mig­rá­ció ván­dor­lást je­lent – ta­nul­má­nyunk ese­té­ben nem­zet­kö­zi ván­dor­lást –, mely­nek so­rán az érin­tett sze­mély meg­vál­toz­tat­ja lak­hely­ét, má­sik or­szág­ba köl­tö­zik. A mig­rá­ció le­het hos­­szú, il­let­ve rö­vid ­tá­vú. Míg az el­ső meg­ha­tá­ro­zás az egy év vagy en­nél hos­­szabb tar­tóz­ko­dás­ra vo­nat­ko­zik, ad­dig a má­so­dik az egy év­nél rö­vi­debb idő­tar­tam­ra; ki­vé­tel, ha a köl­tö­zés cél­ja rek­re­á­ció, nya­ra­lás, lá­to­ga­tás, gyógy­ke­ze­lés, üz­le­ti út vagy vallásgyakorlás.
Ezen kí­vül meg­kü­lön­böz­tet­jük az in­gá­zás fo­gal­mát. Amen­­nyi­ben a mun­ka­erő tér­be­li moz­gá­sa nem jár együtt a la­kó­hely meg­vál­toz­ta­tá­sá­val, ill. a na­pi sza­bad­idő kül­föld­ön va­ló el­töl­té­sé­vel, in­gá­zás­ról (commuting, pendeln) be­szé­lünk.
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén leg­na­gyobb­részt az in­gá­zás je­len­sé­gét fi­gyel­het­jük meg. Az in­gá­zók túl­nyo­mó több­sé­ge a mun­kál­ta­tó ál­tal biz­to­sí­tott tö­meg­köz­le­ke­dé­si esz­köz­zel jut el lak­he­lyé­ről a mun­ka­he­lyé­re. Lé­te­zik azon­ban a mig­rá­ci­ó­nak és az in­gá­zás­nak egy sa­já­tos kom­bi­ná­ci­ó­ja is, ahogy az a ke­let-szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók ese­té­ben tör­té­nik, akik a mun­ka­he­tet egy szlo­vá­ki­ai mun­kás­szá­lá­son – te­hát nem la­kó­hely­ükön töl­tik –, és in­nen in­gáz­nak na­pon­ta ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­hely­ük­re.
Ta­nul­má­nyoz­va a he­lyi és ha­tá­ron tú­li mun­ka­ügyi hi­va­ta­lok ada­ta­it, va­la­mint a kom­pe­tens sze­mé­lyek­kel ké­szí­tett in­ter­júk alap­ján meg­ál­la­pí­tot­tuk, hogy a szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­tén a mun­ka után ván­dor­lók túl­nyo­mó ré­sze na­pi, il­let­ve he­ti in­gá­zó, aki­ket el­ső­sor­ban mun­ka­ügyi hi­va­ta­lo­kon ke­resz­tül és mun­ka­erő-köl­csön­ző cé­ge­ken ke­resz­tül fog­lal­koz­tat a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­adó. Mi­vel a migráló la­ko­sok szá­ma ezen ér­ték csu­pán tö­re­dé­ke, és ha­tá­suk a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ban sem gaz­da­sá­gi, sem szo­ci­á­lis szem­pont­ból nem be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző, mun­kánk so­rán fi­gyel­mün­ket mind­vé­gig az in­gá­zók­ra össz­pon­to­sí­tot­tuk.
Az in­gá­zó szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók szá­ma a ha­tár men­ti ma­gyar ipa­ri par­kok­ban kon­cent­rá­ló­dik, ame­lyek­ben a ván­dor­lók 85%-a ke­rül al­kal­ma­zás­ba. Az ipa­ri par­ko­kon kí­vül al­kal­ma­zott 15%-nyi in­gá­zó fő­ként egész­ség­ügyi nő­vér­ként, az épí­tő­ipar­ban, va­la­mint a fém­fel­dol­go­zó ipar­ban ke­re­si a meg­él­he­tést. Gya­ko­ri­ak to­váb­bá a tex­til­ipar­ban, elekt­ro­ni­kai ipar­ban, te­her­for­ga­lom­ban és te­le­kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban al­kal­ma­zot­tak is. Az in­gá­zók ke­vés ki­vé­tel­lel a ma­ga­sabb kép­zett­sé­get nem igény­lő mun­ka­kö­rö­ket lát­ják el: 98%-uk a gyár­tó­sza­lag mel­lett vagy al­kal­ma­zott­ként fog­lal­koz­ta­tott, a fenn­ma­ra­dó 2% a kö­zép­ve­ze­tés­ben dol­go­zik, a csúcs­ve­ze­tés­ben dol­go­zók szá­ma pe­dig ele­nyé­sző.
A mun­ká­sok be­biz­to­sí­tá­sa nagy szám­ban köl­csön­ző cé­gek igény­be­vé­te­lé­vel vagy fel­hí­vás, hir­de­tés út­ján va­ló­sul meg. Egy-egy ipa­ri köz­pont­ban a dol­go­zók 50-70%-a ké­pe­zi a törzs­ál­lo­mányt, a fenn­ma­ra­dó 30–50% pe­dig a köl­csön­zött mun­ka­erő.

4.1. Az in­gá­zás oka­i­nak ku­ta­tá­sa

A mun­ka után va­ló ván­dor­lás el­sőd­le­ges okai anya­gi jel­le­gű­ek: Ma­gyar­or­szá­gon a mi­ni­mál­bér 1,4-sze­re­se a Szlo­vá­ki­á­ban meg­ke­res­he­tő­nek. Az in­gá­zá­si tá­vol­ság a lak­hely­től akár 100 km-ig is ter­jed­het. En­nek el­le­né­re az uta­zá­si költ­sé­gek nem kell, hogy min­den eset­ben ki­adás­nö­ve­lő té­nye­ző­ként sze­re­pel­je­nek, mi­vel né­hány eset­ben a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­he­lyek kö­ze­lebb fek­sze­nek a mun­ka­vál­la­ló lak­hely­éhez, mint a leg­kö­ze­leb­bi hely, ahol oda­ha­za al­kal­ma­zás­ba ke­rül­het­ne.

4.2. A mun­ka­erő-köl­csön­zés mér­té­ke, sze­rep­lői és jel­le­ge

A mun­ka­erő-köl­csön­zés le­he­tő­sé­gé­vel az 1000 vagy en­nél több főt fog­lal­koz­ta­tó vál­la­la­tok él­nek, a 200–300 fős cé­gek­re ez a ten­den­cia nem jel­lem­ző. Egy-egy al­kal­ma­zot­ta­kat igény­lő vál­la­lat egy­szer­re több köl­csön­ző­vel (ál­ta­lá­ban ket­tő-há­rom­mal) áll kap­cso­lat­ban, a part­ne­rek ki­vá­lasz­tá­sa pe­dig ver­seny­tár­gya­lás út­ján va­ló­sul meg. Míg né­me­lyi­kük al­kal­mi mun­ka­vál­la­lói ké­zi­könyv­vel al­kal­maz, a több­ség­re az ál­lan­dó szer­ző­dé­sek kö­té­se jel­lem­ző. Az így mun­kát vál­la­ló egyént sta­tisz­ti­kai okok­ból kö­te­le­sek len­né­nek be­je­len­te­ni a mun­ka­ügyi hi­va­ta­lok­nál (infokártya), de mi­vel a mu­lasz­tás szank­ci­ót nem von ma­ga után, sok eset­ben a be­je­len­tés nem tör­té­nik meg.
Az EU sza­bad mun­ka­erő-áram­lást tá­mo­ga­tó po­li­ti­ká­ja, amely 2004. má­jus 1-jétől or­szá­ga­ink­ra is ér­vé­nyes, je­len­tő­sen meg­kön­­nyí­tet­te és le­egy­sze­rű­sí­tet­te a mun­ka­vál­la­lást az EU tag­ál­la­ma­in be­lül (ki­vé­telt ké­pez­nek azon or­szá­gok, ame­lyek még él­nek a kor­lá­to­zás le­he­tő­sé­gé­vel). Szlo­vá­kia la­ko­sai mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély nél­kül dol­goz­hat­nak Ang­li­á­ban, Ír­or­szág­ban, Svéd­or­szág­ban, va­la­mit a ki­lenc új tag­ál­lam mind­egyi­ké­ben. Míg 2004 má­ju­sá­ig a mun­ka­vál­la­lá­si en­ge­dély ki­vál­tá­sa, a for­ma­sá­gok el­in­té­zé­se két-há­rom hó­na­pig is el­tar­tott, ez az idő most 2-3-napra rövidült37. Van en­nek azon­ban egy bi­zo­nyos ad­mi­niszt­rá­ci­ós hát­rá­nya: a mun­ka­erő­moz­gás ne­he­zeb­ben kö­vet­he­tő a már em­lí­tett be­je­len­tés el­mu­lasz­tá­sá­val. Az így kö­zel sem tel­jes sta­tisz­ti­kai nyil­ván­tar­tás­ok­hoz tár­sul­nak még a mun­ka­vál­la­lás sza­bá­lyo­zá­sá­nak jo­gi hi­á­nyos­sá­gai, va­la­mint a fe­ke­te és szür­ke mun­ka­erő, mely­nek nagy­sá­gá­ra szin­tén csak kö­vet­kez­tet­he­tünk. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a ha­tá­ron át­lé­pő mun­ka­vál­la­lók va­ló­di szá­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa szin­te le­he­tet­len, csu­pán a szak­ér­tők és a fog­lal­koz­ta­tók becs­lé­se­i­re ha­gyat­koz­ha­tunk. Ezek alap­ján a nyu­gat-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok­ból – el­ső­sor­ban Dunaszerdahely, Ko­má­rom és Pár­kány von­zás­kör­ze­té­ből – mint­egy 20 000 em­ber dol­go­zik Ma­gyar­or­szá­gon. A leg­na­gyobb szám­ban, mint­egy 4500-an, a Ko­má­ro­mi já­rás­ból in­gáz­nak. Ezek 60-65%-a mun­ka­erő-köl­csön­ző­kön ke­resz­tül jut ál­lás­hoz. A ván­dor­lás góc­pont­ja el­ső­sor­ban a Győr–Komárom–Tatabánya ré­gió, ahol a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta meg­kö­ze­lí­ti a ter­mé­sze­tes szin­tet, me­lyet már nem le­het lej­jebb szo­rí­ta­ni, és az így kép­ző­dött mun­ka­erő­hi­ányt az in­gá­zók­kal pó­tol­ják. Rolek Fe­renc, a Mun­ka­adók és Gyár­ipa­ros­ok Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek al­el­nö­ke sze­rint: „a ha­zai vál­lal­ko­zá­sok egy ré­sze nem­hogy nö­ve­ked­ni, fej­lőd­ni sem ké­pes az in­gá­zó vagy ál­lan­dó migráns mun­ka­vál­la­lók nélkül”.38 Pél­da­ként em­lí­ti a Ko­má­rom-Esz­ter­gom és Nóg­rád me­gyei vál­lal­ko­zá­so­kat, ahol a cé­gek a Szlo­vá­ki­á­ból ér­ke­zők nél­kül „meg­hal­ná­nak.” Szlo­vá­kia ke­le­ti já­rá­sa­i­ban a Ma­gyar­or­szág­ra irá­nyu­ló ván­dor­lás in­ten­zi­tá­sa ugyan el­ma­rad a nyu­gat-szlo­vá­ki­ai mér­ték­től – en­nek oka az, hogy a ke­let-ma­gyar­or­szá­gi ré­gi­ó­kat szin­tén ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség jel­lem­zi –, de tény, hogy nap­ja­ink­ban egy­re több ke­let-szlo­vá­ki­ai la­kos vál­lal mun­kát Nyu­gat-Ma­gyar­or­szá­gon.
A ha­tár men­ti, Ma­gyar­or­szág­ra irá­nyu­ló mig­rá­ció a ma­ga­sabb mun­ka­nél­kü­li­ség­gel küz­dő Szlo­vá­ki­á­ra po­zi­tív ha­tást gya­ko­rol. A mun­ka­nél­kü­li­ek szá­ma va­la­me­lyest csök­ken, és mi­vel az in­gá­zók na­pon­ta, he­ten­te ha­za­tér­nek szlo­vá­ki­ai lak­hely­ük­re, a vá­sár­ló­erő ottmarad és a bér­el­ve­ze­té­sek is a szlo­vák gaz­da­ság­ba foly­nak. A ván­dor­ló la­kos­ság rá­adá­sul ösz­tön­ző jel­leg­gel hat a töb­bi mun­ka­nél­kü­li­re is az­ál­tal, hogy pél­dá­juk­kal iga­zol­ják, nem vár­ni, ha­nem ke­res­ni kell a mun­ka­le­he­tő­sé­get – ha kell a ha­tár túl­ol­da­lán.

4.3. A ha­tá­ron át­nyú­ló mun­ka­vál­la­lás tá­mo­ga­tá­sa

A ha­tá­ron át­nyú­ló mo­bi­li­tást hi­va­tott elő­se­gí­te­ni a szlo­vák Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal és a Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­um ál­tal elő­ké­szí­tett, ez év áp­ri­li­sá­ban in­dí­tott és 2006 áp­ri­li­sá­ig fu­tó pi­ló­ta­pro­jekt, amely mint a mun­ka­pi­ac ak­tív esz­kö­ze a ha­tár men­ti ré­gi­ók­ba irá­nyu­ló mun­ka utá­ni ván­dor­lást kí­ván­ja tá­mo­gat­ni a mun­ka­vál­la­lók úti­költ­ség­ének ide­ig­le­nes té­rí­té­sé­vel. A mo­bi­li­tás célországai: Len­gyel­or­szág, Cseh­or­szág, Auszt­ria és Ma­gyar­or­szág. A pro­jek­tet he­lyi szin­ten az egyes já­rá­si Mun­ka­ügyi, Szo­ci­á­lis és Csa­lád­ügyi Hi­va­ta­lok ko­or­di­nál­ják.
Tá­mo­ga­tás­ra jo­go­sul­tak mind­azok, akik:
– leg­alább há­rom hó­nap­ja van­nak je­gyez­ve a he­lyi mun­ka­ügyi hi­va­tal­ban köz­vet­le­nül a tá­mo­ga­tá­sért fo­lya­mo­dó kér­vény be­adá­sá­nak nap­ja előtt;
– a já­rás, ahol a lak­hely­ük ta­lál­ha­tó szom­szé­dos az­zal a ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­val, ahol a mun­ka­ügyi hi­va­tal ál­tal vagy ma­gán úton mun­ká­hoz ju­tot­tak.
A kér­vény alap­ján az uta­zá­si költ­sé­ge­ket az in­gá­zó lak­he­lyé­től a mun­ka­he­lyig és vis­­sza meg­té­rí­tik, ez­zel se­gí­tik le­küz­de­ni a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás­sal já­ró kez­de­ti ne­héz­sé­ge­ket, me­lyek sok eset­ben több­let­ki­adás­sal jár­nak. A tá­mo­ga­tást a he­lyi mun­ka­ügyi hi­va­tal utal­ja ki a kér­vé­nye­ző­nek.
Az úti­költ­ség té­rí­té­se ha­vi in­ter­val­lu­mok­ban zaj­lik, és a költ­sé­gek 100%-a ke­rül meg­té­rí­tés­re – de csak ab­ban az eset­ben, amen­­nyi­ben ez nem ha­lad­ja meg a 2000,- Sk ér­té­ket. A tá­mo­ga­tás leg­fel­jebb há­rom hó­na­pig igé­nyel­he­tő, és a tá­mo­ga­tá­sért fo­lya­mo­dók szá­ma ös­­sze­sen 4000 fő­re kor­lá­to­zott.
A ki­tű­zött ne­mes cé­lok, mint pél­dá­ul az új mun­ka­hely meg­szer­zé­sé­nek és meg­tar­tá­sá­nak tá­mo­ga­tá­sa, a ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés vagy a la­kos­ság ak­ti­vi­zá­lá­sa és mo­bi­li­tá­sá­nak fo­ko­zá­sa azon­ban nem vál­tot­ta ki a várt ér­dek­lő­dést a mun­ka­nél­kü­li la­kos­ság kö­ré­ben. En­nek több oka is van. A pro­jekt csak a ha­tá­ron át­ha­la­dó tö­meg­köz­le­ke­dé­si esz­kö­zök igény­be­vé­tel­ét tá­mo­gat­ja, me­lyek azon­ban csak ke­vés eset­ben iga­zod­nak a szál­lí­tás frek­ven­ci­á­já­val a kül­föld­re dol­goz­ni já­ró la­kos­ság igé­nye­i­hez. A sze­mély­gép­ko­csi­val va­ló köz­le­ke­dés te­hát nem kap­hat tá­mo­ga­tást. So­ka­kat ki­zár ezen­kí­vül a tá­mo­ga­tot­tak kö­ré­ből a há­rom hó­nap­ra meg­sza­bott mun­ka­nél­kü­li idő­szak is. A tá­mo­ga­tást össz-szlovákiai szin­ten alig 30 kér­vé­nye­ző vet­te igény­be, a pro­jekt te­hát ezidáig nem va­ló­sít­ja meg a hoz­zá fű­zött re­mé­nye­ket.

4.4. Vé­le­mé­nyek a szlo­vá­ki­ai in­gá­zók ma­gyar mun­ka­erő­pi­ac­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról

Ma­gyar­or­szá­gon eb­ben a té­ma­kör­ben a vé­le­mé­nyek igen­csak meg­osz­la­nak. Az alap­ve­tő kü­lönb­ség ott lát­ha­tó, hogy míg egye­sek or­vo­so­lan­dó prob­lé­má­nak íté­lik meg a je­len ál­la­po­tot, ad­dig a má­sik rész­ről egy mér­sé­kel­tebb, ki­vá­ró hoz­zá­ál­lás ta­pasz­tal­ha­tó. Az in­gá­zók gaz­da­ság­ra ki­fej­tett ha­tá­sá­val kap­cso­lat­ban meg­je­len­tek mind po­zi­tív, mind ne­ga­tív vé­le­mé­nyek, elő­re­jel­zé­sek.
A GKI Gaz­da­ság­ku­ta­tó Rt. egyik szak­ér­tő­je sze­rint: „a ha­zai mun­ka­erő­pi­ac nem je­lent ko­moly vonz­erőt a kör­nye­ző or­szá­gok mun­ka­vál­la­lói szá­má­ra. […] a nyel­vi aka­dá­lyok mel­lett a nyu­gat-eu­ró­pai célországokhoz vi­szo­nyí­tott ala­csony bé­rek ugyan­is nem je­len­te­nek ko­moly vonz­erőt. […] Né­hány szak­má­ban ugyan mun­ka­erő­hi­ány van, de ez nem pó­tol­ha­tó kül­föld­ről olyan szám­ban, amely ve­szé­lyez­tet­né a ha­zai fog­lal­koz­ta­tot­tak helyzetét”.39
Belyó Pál­nak, az Ecostat Gaz­da­ság­elem­ző In­té­zet igaz­ga­tó­já­nak az a vé­le­mé­nye, hogy: „Ma­gyar­or­szá­gon je­len­leg né­hány szak­má­ban mun­ka­erő­hi­ány van, de ezt a hi­ányt kül­föld­ről nem le­het pó­tol­ni olyan szám­ban, ami ve­szé­lyez­tet­né a ma­gyar fog­lal­koz­ta­tást. Az igaz­ga­tó sze­rint nincs re­á­lis ve­szé­lye an­nak, hogy a ma­gyar mun­ka­vál­la­ló elől el­ven­né a he­lyet a kül­föl­di mun­ka­erő. Ha va­la­me­lyik szak­má­ban hi­ány van, ak­kor ott szük­sé­ges pó­tol­ni a mun­ka­erőt akár kül­föl­di­ek­kel, ugyan­ak­kor hosz­­szabb tá­von a ha­zai ok­ta­tás, szak­kép­zés meg tud­ná ol­da­ni ezt a problémát”.40
Csizmár Gá­bor fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai és mun­ka­ügyi mi­nisz­ter úgy lát­ja, se hoz­zánk nem ér­ke­zett, se tő­lünk nem tá­vo­zott olyan mér­té­kű mun­ka­erő, ami mi­att ag­gód­ni kel­le­ne. Sze­rin­te a leg­na­gyobb gon­dot a fog­lal­koz­ta­tás ru­gal­mas­sá­gá­nak és biz­ton­sá­gá­nak ös­­sze­han­go­lá­sa je­len­ti. An­nak ér­de­ké­ben, hogy a mun­ka­adói és a mun­ka­vál­la­lói el­vá­rá­sok is tel­je­sül­je­nek ezen a té­ren, még fo­lyik az út­ke­re­sés. „A vál­lal­ko­zá­sok zök­ke­nő­men­tes mű­kö­dé­se vé­gett ru­gal­mas mun­ka­ügyi sza­bá­lyo­zás­ra van szük­ség, és én en­nek hí­ve is va­gyok, de nem kor­lá­tok nél­kül, ugyan­is meg kell vé­de­ni a vis­­sza­élé­sek­től a munkavállalókat”41 – hang­sú­lyoz­ta a mi­nisz­ter. A mi­nisz­ter sze­rint olyan komp­lex cso­ma­got kell ki­dol­goz­ni a prob­lé­ma fel­ol­dá­sá­ra, amely a gaz­da­sá­gi, az ok­ta­tá­si és a szo­ci­á­lis rend­szert is ös­­sze­han­gol­tan ke­ze­li, a mun­ka­adó­kat a fi­a­ta­lok fog­lal­koz­ta­tá­sá­ra ösz­tön­zi, a mun­ka­vál­la­lók alkalmazkodó­kész­sé­gét pe­dig nö­ve­li.
Wittich Ta­más, a Ma­gyar Szak­szer­ve­ze­tek Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek (MSZOSZ) el­nö­ke a mun­ka­he­lyek ki­szá­mít­ha­tó­sá­gát és a mun­ka­vál­la­lók biz­ton­sá­gát hi­á­nyol­ja a ha­zai mun­ka­erő­pi­ac­ról. Egy olyan egy­sé­ges, kö­zép ­tá­vú gaz­da­sá­gi és ipar­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ót hi­á­nyol, amely szé­le­sí­ti a tő­ke moz­gás­te­rét. En­nek az adó-, ok­ta­tás-, és fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka egy­aránt ré­sze kell hogy legyen.42

5. Ös­­sze­fog­la­lás

A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő­moz­gás je­len­sé­gé­nek vi­ta­tott tár­sa­dal­mi meg­ítélt­sé­ge, a kér­dés po­li­ti­kai túl­fű­tött­sé­ge és az er­re vo­nat­ko­zó ob­jek­tív kutatómunka hi­á­nya in­do­kol­ta a té­ma vizs­gá­la­tát. Mun­kánk so­rán igye­kez­tünk a kér­dést több ol­dal­ról meg­kö­ze­lí­te­ni, egy­aránt fog­lal­koz­va a je­len­ség jo­gi és köz­gaz­da­sá­gi hát­te­ré­nek be­mu­ta­tá­sá­val, gya­kor­la­ti meg­nyil­vá­nu­lá­sá­val, va­la­mint a té­má­ban ér­de­kelt va­la­men­­nyi ol­dal meg­szó­lí­tá­sá­val.
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás nem újkeletű do­log, azon­ban a két or­szág uni­ós csat­la­ko­zá­sa egy­ér­tel­mű ka­ta­li­zá­to­ra volt a fo­lya­mat­nak. Az uni­ós négy sza­bad­ság – áru, tő­ke, mun­ka­erő és szol­gál­ta­tá­sok – el­ve gya­kor­la­ti­lag el­tö­röl­te a mun­ka­vál­la­lás kor­lá­to­zá­sa­it a két or­szág vi­szony­la­tá­ban, s a ha­tár két ol­da­lán ta­pasz­tal­ha­tó kü­lön­bö­ző gaz­da­sá­gi hely­zet úgy­szin­tén mo­ti­vál­ja a szlo­vá­ki­ai mun­ka­erő in­gá­zá­sát Ma­gyar­or­szág­ra. En­nek ered­mé­nye­kép­pen mun­ka­erő-in­gá­zók tö­me­ge lé­pi át na­pon­ta a szlo­vák–ma­gyar ha­tárt. Az in­gá­zók leg­na­gyobb szá­za­lék­ban gyár­tó­so­ri mun­kát vé­gez­nek, szá­muk a kö­zép­ve­ze­tés­ben 1-2%-ra, a felsővezetésben pe­dig még en­nél is ke­ve­sebb­re te­he­tő.
A szlo­vá­ki­ai mun­ka­erőt vagy sa­ját ál­lo­mány­ban al­kal­maz­za a ma­gyar mun­ka­adó, vagy mun­ka­erő-köl­csön­zés ál­tal fog­lal­koz­tat­ja. Utób­bi szol­gál­ta­tás több­fé­le in­do­kolt és in­do­ko­lat­lan ag­gály­nak szol­gál­ta­tott ala­pot. Ku­ta­tó­mun­kánk so­rán egy­aránt fog­lal­koz­tunk a mun­ka­erő-köl­csön­zés el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti ol­da­lá­nak vizs­gá­la­tá­val. A szol­gál­ta­tá­sok uni­ós sza­bad áram­lá­sá­ból adó­dó­an ma­gyar­or­szá­gi cég egy­aránt fog­lal­koz­tat­hat köl­csön­zött mun­ka­erőt ma­gyar, il­let­ve szlo­vák szol­gál­ta­tón ke­resz­tül. A vád, mi­sze­rint a szlo­vák köl­csön­zőn ke­resz­tül fog­lal­koz­ta­tott mun­ka­vál­la­lók adó­i­nak és já­ru­lé­ka­i­nak szlo­vá­ki­ai el­ve­ze­té­se mil­li­ár­dok­kal ká­ro­sít­ja meg a ma­gyar ál­lam­kasszát, nem­csak hogy tényszerűleg meg­ala­po­zat­lan (kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk egy­ál­ta­lán nem tá­maszt­ja alá en­nek va­ló­szí­nű­sé­gét), de uni­ós tag­ál­la­mi­sá­gunk­ból adó­dó­an, pont az em­lí­tett szol­gál­ta­tás­áram­lás sza­bad­sá­gá­nak el­ve mi­att is tart­ha­tat­lan.
Ugyan­csak gya­kor­ta hang­zik el az az ál­lí­tás, mi­sze­rint a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lók özön­lé­se okoz­za Ma­gyar­or­szág ha­tár men­ti me­gyé­i­ben a nö­vek­vő mun­ka­nél­kü­li­sé­get, va­la­mint a bé­rek nö­ve­ke­dé­sé­nek vis­­sza­szo­rí­tá­sát. Ma­gyar­or­szág észak-nyu­ga­ti me­gyé­i­ben még ma is az or­szá­gos át­lag­hoz ké­pest ala­cso­nyabb a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi rá­ta. Kér­dő­íves fel­mé­ré­sünk so­rán mind a vál­la­la­tok, mind a hu­mán­erő­for­rás­sal fog­lal­ko­zó ma­gyar­or­szá­gi cé­gek hang­sú­lyoz­ták, hogy szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat azért al­kal­maz­nak, mert mun­ka­erő­hi­ány­tól szen­ved­nek. A két or­szág ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­nak sa­já­tos gaz­da­sá­gi jel­lem­ző­i­ből adó­dó­an azon­ban tény, hogy a szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­ló­kat sok­kal job­ban mo­ti­vál­ja a ma­gyar mi­ni­mál­bér ös­­sze­ge (mely ma­ga­sabb a szlo­vá­ki­a­i­nál), mint a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­nél­kü­li­e­ket.

A ha­tár men­ti in­gá­zók kér­dés­kö­rét öve­ző túl­fe­szí­tett po­li­ti­kai, il­let­ve tár­sa­dal­mi lég­kör meg­ala­po­zó­ja el­ső­sor­ban az in­gá­zók­ra vo­nat­ko­zó pon­tos szám­adat­ok hi­á­nya. A je­len­le­gi ma­gyar sza­bá­lyo­zás az uni­ós elő­írá­sok­kal össz­hang­ban le­he­tő­vé te­szi az en­ge­dély nél­kü­li mun­ka­vál­la­lást szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok ré­szé­re, ugyan­ak­kor be­je­len­té­si kö­te­le­zett­sé­get ír elő a mun­ka­vál­la­ló­ra vo­nat­ko­zó­lag az il­le­té­kes mun­ka­ügyi hi­va­tal­nál. A sza­bá­lyo­zás hi­á­nyos­sá­ga, hogy a ma­gyar tör­vé­nyek sze­rint a be­je­len­té­si kö­te­le­zett­ség el­mu­lasz­tá­sa nem szank­ci­o­nál­ha­tó.
Az új tag­ál­lam­ok­ra vo­nat­ko­zó je­len­le­gi uni­ós ke­re­tek kö­zött fenáll a le­he­tő­ség védintézkedések (nem­ze­ti kor­lá­to­zó sza­bá­lyo­zás) be­ve­ze­té­sé­re, amen­­nyi­ben egy má­sik új tag­ál­lam ál­lam­pol­gá­ra­i­nak olyan mér­té­kű mun­ka­erő áram­lá­sa va­ló­sul­na meg egy adott tag­ál­lam te­rü­le­té­re, mely ve­szé­lyez­te­ti egy adott ré­gi­ó­ban vagy egy adott szak­ma te­kin­te­té­ben az élet­szín­vo­na­lat vagy a fog­lal­koz­ta­tott­sá­got. Ha egy or­szág védintézkedéssel él egy má­sik új tag­ál­lam­mal szem­ben, az fel­jo­go­sít­ja utób­bit a vi­szo­nos­sá­gi jog alap­ján ha­son­ló in­téz­ke­dé­sek be­ve­ze­té­sé­re.
Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág egy­azon gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai uni­ó­hoz tar­toz­va a jö­vő­ben is egy­más köl­csö­nös és együt­tes gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sé­ben ér­de­kelt, hogy a ma­gyar–szlo­vák ha­tár men­ti mun­ka­erő-áram­lás­ra vo­nat­ko­zó­lag a re­le­váns ada­tok hi­á­nya áll fenn, va­la­mint hogy de facto az in­gá­zók nem be­fo­lyá­sol­ják a ha­tár men­ti ma­gyar ré­gi­ók mun­ka­erő­pi­a­cá­nak jel­lem­ző­it és a mun­ka­nél­kü­li­ek le­he­tő­sé­ge­it, ezen so­rok írói egy­ön­te­tű­en a kér­dés más irá­nyú meg­ol­dá­sa mel­lett ér­vel­nek. Ku­ta­tá­sa­ink meg­győz­tek ben­nün­ket, hogy a két or­szág kö­zös ér­de­ke a köl­csö­nös fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai együtt­mű­kö­dés. Ezirányú kez­de­mé­nye­zést ta­pasz­tal­tunk a Győr–Dunaszerdahely pak­tum ke­re­tei kö­zött, va­la­mint a vi­seg­rá­di né­gyek prog­ram­já­ban is. Fon­tos azon­ban, hogy a cél­ki­tű­zé­se­ket gya­kor­la­ti lé­pé­sek is kö­ves­sék. A ha­té­kony adat­szol­gál­ta­tás, va­la­mint a mun­ka­vál­la­lá­si be­je­len­té­sek re­a­li­zá­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sa (ja­va­sol­juk az internet ad­ta le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sát) el­ső­ren­dű fel­adat. Ugyan­csak fon­tos len­ne a vál­la­la­tok ál­ta­li ál­lo­mány­ba-vé­tel­re vo­nat­ko­zó ál­la­mi ösz­tön­ző po­li­ti­ka ki­fej­lesz­té­se, mely ál­tal el­ke­rül­he­tők len­né­nek pél­dá­ul a mun­ka­erő-köl­csön­zés je­len­sé­gé­ből adó­dó vis­­szás hely­ze­tek, il­let­ve az alap­ta­lan mí­to­szok.
A ma­gyar és a szlo­vák tár­sa­da­lom egy­aránt meg­fe­lel az öre­ge­dő eu­ró­pai kép­nek. Hos­­szú ­tá­von te­hát, kü­lö­nö­sen az Eu­ró­pai Unió to­váb­bi bő­ví­té­sei ál­tal a Kár­pát-me­den­cei mun­ka­erő­pi­ac-nyi­tás el­ke­rül­he­tet­len. A kér­dés­sel va­ló fog­lal­ko­zást nem elo­dáz­ni, ha­nem ke­zel­ni kell, még­pe­dig va­la­men­­nyi munkaerőpiaci sze­rep­lő ér­de­ké­ben.

Kocsis Aranka: Egy kisalföldi falu és a hatalom 1945–1948 között

A ren­di alá­ve­tett­ség alól a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben, a pol­gá­ri jog­ál­lam­ban föl­sza­ba­du­ló ma­gyar pa­raszt­ság­ra ál­ta­lá­ban jel­lem­zõ­nek tart­ja a szak­ku­ta­tás, hogy nem tu­dott és nem akart azo­no­sul­ni a pol­gá­ri esz­mék­kel, s nem akart ál­lam­pol­gár­ként be­ta­go­lód­ni a tár­sa­da­lom­ba. Mint jo­gi­lag fel­sza­ba­dult egyén ma­radt to­vább­ra is a kul­tú­rá­ját ad­dig él­te­tõ fa­lu­kö­zös­ség­be zár­kóz­va, amit Szil­ágyi Mik­lós a pa­rasz­ti lét­for­ma leg­szem­be­tû­nõbb para­dox­oná­nak ne­vez (Szil­ágyi 2000, 740). Ra­gasz­ko­dá­sa ugyan­is Szil­ágyi sze­rint nem ma­gya­ráz­ha­tó az­zal, hogy a pa­raszt szá­má­ra a fa­lu­kö­zös­ség ez­után is in­kább je­len­tett vé­del­met, hi­szen az egy­re na­gyobb ne­héz­sé­gek­kel, mû­kö­dé­sé­ben za­va­rok­kal küz­dött. Sok­kal lé­nye­ge­sebb eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban, hogy sa­ját alá­ve­tett­sé­ge ez­után is élõ na­pi ta­pasz­ta­lat ma­radt a szá­má­ra, bár más for­má­ban. A fe­u­dá­lis füg­gõ­sé­get a tu­laj­don­jo­gi vi­szony­ból ere­dõ új­faj­ta alá-fö­lé­ren­delt­ség vál­tot­ta fel (Szil­ágyi 2000, 710). Új­faj­ta jo­ga­it és kö­te­les­sé­ge­it pe­dig ugyan­úgy a ha­ta­lom kép­vi­se­lõi köz­ve­tí­tet­ték fe­lé, mint a ko­ráb­bi, jog­fosz­tott ál­la­po­tot rög­zí­tõ ren­de­le­te­ket és uta­sí­tá­so­kat. Ilyen­for­mán sem­mi sem in­do­kol­ta, hogy a ko­ráb­bi vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok­ról – mint a ki­ját­szás, a csen­des el­len­ál­lás, a sza­bo­tá­lás, az al­kal­maz­ko­dás és meg­aláz­ko­dás lát­sza­ta – le­mond­jon, és azo­no­sul­jon az új hely­zet­tel. Az ál­ta­lá­nos kép ter­mé­sze­te­sen tá­jan­ként és a pa­rasz­ti tár­sa­da­lom ré­te­ge­i­ként is kü­lön­bö­zõ ár­nya­la­to­kat mu­tat­ha­tott, amint a pol­gá­ri át­ala­ku­lás ös­­sze­tett és hos­­szú – a pa­raszt­ság vo­nat­ko­zá­sá­ban a nép­raj­zi szak­iro­da­lom­ban gyak­ran a 19. szá­zad ele­jé­tõl szá­mí­tott és sok vo­nat­ko­zá­sá­ban a 20. szá­zad de­re­ká­ig el­hú­zó­dó­nak tar­tot­t1 – fo­lya­ma­ta is el­té­rõ ütem­ben és mér­ték­ben ját­szó­dott le és kü­lön­bö­zõ szin­te­kig ju­tott az or­szág­ban.
A ha­ta­lom­nak va­ló alá­ve­tett­sé­get és ki­szol­gál­ta­tott­sá­got több­szö­rö­sen is meg­él­ték azok a ma­gyar pa­rasz­tok, akik az el­sõ vi­lág­há­bo­rú után, a tri­a­no­ni or­szág­ha­tár­ok meg­hú­zá­sá­val ide­gen nyel­vû és kul­tú­rá­jú ál­lam­ha­ta­lom alá, és mint ma­gya­rok ki­sebb­sé­gi hely­zet­be ke­rül­tek. A Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült ma­gyar pa­rasz­tok­nak a tár­sa­da­lom­ba ál­lam­pol­gár­ként va­ló be­ta­go­ló­dá­sá­nak las­sú vagy elõ­re­ha­la­dott fo­lya­ma­tát alap­ja­i­ban ren­dí­tet­ték meg azok a tör­vé­nyek és ren­de­le­tek, ame­lyek az 1945–1948-as évek­ben a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got, s ben­ne a pa­raszt­sá­got meg­fosz­tot­ták ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­i­tól. Az ak­ko­ri évek tör­té­né­se­i­nek ki­éle­zett hely­ze­te­i­ben az ál­lam­ha­ta­lom­nak sor­suk­hoz va­ló olyan el­len­sé­ges vi­szo­nyu­lá­sát ta­pasz­tal­hat­ták meg a ma­gyar pa­rasz­tok, amely im­már nem­csak ad­di­gi élet­ke­re­tük, fa­lu­si kö­zös­sé­ge­ik erõ­sza­kos szét­zi­lá­lá­sá­ra tö­re­ke­dett, ha­nem pa­raszt­bir­to­ka­ik el­vé­te­lé­vel alap­ja­i­ban ren­dí­tet­te meg ön­azo­nos­sá­gu­kat.
Ho­gyan „vá­la­szol­tak” e vál­to­zá­sok­ra a fa­lu la­kói ezek­ben a sors­for­dí­tó évek­ben? Mi­lyen vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok áll­tak a ren­del­ke­zé­sük­re, hogy ön­azo­nos­sá­gu­kat meg­õriz­zék? Mi­kép­pen al­kal­maz­kod­tak a ko­ráb­bi ál­la­po­tok fenn­tar­tá­sa, avagy a pusz­ta meg­ma­ra­dás, a túl­élés ér­de­ké­ben? És: vá­lasz­tá­sa­ik mö­gött mi­lyen moz­ga­tó­erõk mû­köd­tek, mi­lyen ér­té­kek­hez va­ló iga­zo­dás be­fo­lyá­sol­ta dön­té­se­i­ket? – töb­bek kö­zött ezek­re a kér­dé­sek­re ke­res­te a vá­laszt az a kutatás,2 amely a pa­rasz­ti ér­ték­rend vál­to­zá­sa­it vizs­gál­ta a 20. szá­zad­ban. Je­len dol­go­zat e ki­ter­jed­tebb mun­ka né­hány rész­ered­mé­nyét fog­lal­ja ös­­sze.
A ku­ta­tás rész­ben te­rep­mun­kán ala­pult, amely­nek so­rán a nép­rajz-, il­let­ve az ant­ro­po­ló­gi­ai ku­ta­tás­ban is­mert részt­ve­võ meg­fi­gye­lés és a rá­kér­de­zés mód­sze­ré­vel, va­la­mint a tör­té­ne­tek (élet­pá­lyák, ese­mé­nyek) el­be­szé­lé­se, vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek ré­vén és in­ter­júk ké­szí­té­sé­vel gyûj­töt­tem ada­to­kat 1999–2002 kö­zött egy kis­al­föl­di fa­lu­ban, Mar­to­son. A te­rep­mun­ka kí­nál­ta le­he­tõ­sé­gek mel­lett kü­lön­bö­zõ írá­sos do­ku­men­tu­mo­kat, jegy­zõ­köny­ve­ket, kró­ni­ká­kat is fel­hasz­nál­tam for­rás­ként a Szlo­vák Nem­ze­ti Le­vél­tár, Po­zsony (a to­váb­bi­ak­ban: SNA – Sloven­ský národ­ný ar­chív), a Ko­má­ro­mi Já­rá­si Le­vél­tár (a to­váb­bi­ak­ban: KJL) irat­anya­gá­ból, va­la­mint a he­lyi köz­sé­gi hi­va­tal le­vél­tá­rá­ból.
Mar­tos, e Ko­má­rom­tól észa­ki irány­ban 18 ki­lo­mé­ter­re, a Ko­má­rom–Ér­sek­új­vá­r fõ­út­tól kis­sé fél­re­es­ve fek­võ, a 19. szá­zad leg­vé­gé­ig a Zsit­va és a Nyi­tra fo­lyók ál­tal kör­be­zárt te­le­pü­lés a tri­a­no­ni or­szág­ha­tár­ok meg­hú­zá­sá­val ke­rült Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz. La­kos­sá­ga az 1890-es évek­ben el­kez­dõ­dött fo­lyó­sza­bá­lyo­zá­si és ár­víz­men­te­sí­tõ mun­ká­la­tok ered­mé­nye­kép­pen a 20. szá­zad fo­lya­mán fõ­leg me­zõ­gaz­da­ság­ból élt – a szá­zad el­sõ fe­lé­ben ke­vés­sé dif­fe­ren­ci­ált, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben re­for­má­tus kis­pa­rasz­ti kö­zös­ség­ben. La­kos­sá­ga szá­ma a ku­ta­tás ide­jén nem ér­te el a nyolc­szá­zat.
1945-ig a mar­tosi em­be­rek a min­den­na­pi élet­ben akár tu­do­mást sem vet­tek ar­ról, hogy – az elõ­zõ év­ti­ze­dek­ben – két­szer is meg­vál­to­zott fö­löt­tük az ál­lam­ha­ta­lom, 1920-tól Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, majd 1938 õszé­tõl új­ra Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zott fa­lu­juk, a kör­nye­zõ vá­ro­sok, Ko­má­rom, Ógyal­la ha­tó­sá­ga­i­nak, s fa­lu­juk­ban az ön­igaz­ga­tás szer­ve­i­nek nyel­ve, az ügy­in­té­zé­sek mód­ja3, s az õ kap­cso­la­tuk a ha­tó­sá­gok­kal alig mó­do­sul­tak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti évek­ben.4 A cseh­szlo­vák föld­bir­tok­re­form kis­pa­rasz­ti, jó eset­ben 20 kat. hold kö­rü­li bir­to­ka­i­kat nem érin­tet­te, fa­lu­juk ha­tá­rá­ban és szom­széd­sá­gá­ban az egy­kor ki­ter­jedt esz­ter­go­mi ér­se­ki bir­to­kok Tri­a­non utá­ni ke­ze­lõi, po­zso­nyi, majd nagy­szom­ba­ti hivat­alok5 az ad­di­gi ér­se­ki igaz­ga­tás­hoz ha­son­ló­an ma­jor­sá­gi gaz­dál­ko­dást ve­zet­tek e pusz­tá­kon, ahol a kör­nyék föld­nél­kü­li és sze­gény­pa­rasz­ti ré­te­gei al­kal­mi vagy ál­lan­dó mun­kát ta­lál­tak. Nem úgy 1945-tõl fog­va, ami­kor az ál­lam­ha­ta­lom be­vo­nult a leg­ki­sebb te­le­pü­lés­re is, s im­már nem le­he­tett nem tu­do­mást ven­ni ró­la.
1945 ta­va­szá­tól, a kas­sai kor­mány­prog­ram ki­hir­de­té­sé­tõl kezd­ve egy­mást ér­ték azok a ren­de­le­tek és tör­vé­nyek, ame­lyek a nem­zet­ál­lam meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek tel­jes fel­szá­mo­lá­sát cé­loz­ták Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. Az ál­la­mi in­téz­ke­dé­sek alap­ját a nem­zet­ál­lam-el­kép­ze­lé­sek mel­lett a nem­ze­ti föld­prog­ram ké­pez­te, amely­nek nem tit­kolt cél­ja a ma­gyar tu­laj­don­ban le­võ föl­dek meg­szer­zé­se és szlo­vák kéz­be va­ló jut­ta­tá­sa volt. Cseh­szlo­vá­kia 1938–1939. évi fel­bom­lá­sá­ért a né­me­tek­kel együtt fe­le­lõs­sé tett ma­gyar ki­sebb­sé­get a kol­lek­tív bû­nös­ség el­ve alap­ján meg­fosz­tot­ták ál­lam­pol­gár­sá­gá­tól, nagy tö­me­ge­it de­por­tál­ták Cseh- és Mor­va­or­szág­ba, ki­te­le­pí­tet­ték Ma­gyar­or­szág­ra, il­let­ve ar­ra kénysz­erítet­ték, hogy ma­gyar nem­ze­ti­sé­gét és anya­nyelv­ét meg­ta­gad­va szlo­vák­nak vall­ja magát.6 Az idõ­sza­kot ké­sõbb a ki­sebb­sé­gi iro­da­lom­ban el­sõ­sor­ban Jan­ics Kál­mán­nak az 1979-ben, Bern­ben meg­je­lent és hí­res­sé vált mun­ká­ja nyo­mán (Janics 1979) –, amely szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­zõ tol­lá­ból az el­sõ, do­ku­men­tu­mok­ra ala­po­zott ös­­sze­fog­la­lá­sa volt az 1945–1948-as évek tör­té­né­se­i­nek – a hon­ta­lan­ság éve­i­ként szo­kás em­le­get­ni.
A nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek kö­zös­sé­ge­i­nek szét­zi­lá­lá­sát, szét­szó­rá­sát, ki­te­le­pí­té­sét cél­zó, leg­több­ször ala­po­san ki­ter­velt és ös­­sze­han­golt erõ­sza­kos ak­ci­ók so­ro­za­ta he­lyi szin­ten a telj­ha­ta­lom­mal fel­ru­há­zott ko­mis­­szá­rok ki­ne­ve­zé­sé­vel kez­dõ­dött, és az õ irá­nyí­tá­suk­kal ment végbe.7 A szak­ku­ta­tá­sok for­rás­fel­tá­rá­sai ré­vén ma már köz­tu­dott, hogy a há­bo­rú utol­só hó­nap­ja­i­ban és a kö­vet­ke­zõ évek­ben a cseh­szlo­vák ka­to­nai és pol­gá­ri ha­tó­sá­gok szán­dé­kos ter­ve volt olyan lég­kört te­rem­te­ni, hogy a ma­gya­rok tö­me­ge­sen köl­töz­ze­nek át Ma­gyar­or­szág­ra, mi­u­tán a ko­ráb­bi terv, a ka­to­nai erõ­szak­kal va­ló ki­ûze­té­sük a front más irá­nyú vo­nu­lá­sa mi­att nem si­ke­rült (Szar­ka 1991, 25). A he­lyi ko­mis­­szá­rok akár sze­mé­lyes in­dí­té­kú ke­gyet­len­ke­dé­sei a front vo­nu­lá­sá­nak ide­jén és az azt kö­ve­tõ évek­ben jól be­le­il­let­tek a fel­sõbb ha­tó­sá­gok el­kép­ze­lé­si­be.
A ko­mis­­szá­rok több­nyi­re ma­gu­kat nem ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû­nek val­ló vagy szlo­vák vi­dé­kek­rõl szár­ma­zó em­be­rek vol­tak, tiszt­sé­gü­ket „meg­bíz­ha­tó­sá­guk” alap­ján vagy ko­ráb­bi po­li­ti­kai ér­de­me­i­kért (pl. har­cos par­ti­zán múlt­juk mi­att) kap­ták. Õk in­téz­ték a kénysz­erkitelepítéseket, el­jár­tak a de­por­tá­lá­sok vég­re­haj­tá­sá­nál, le­tar­tóz­tat­ták és meg­bün­tet­ték az anya­nyel­vü­ket hasz­ná­ló ma­gya­ro­kat, a rend­sza­bály­ok el­len vé­tõ­ket vagy a vég­re­haj­tá­suk elõl el­szö­kõ­ket, ki­já­rá­si ti­lal­mat ren­del­het­tek el. Esz­köz­tá­ruk­ban – a kor­mány­szer­vek el­kép­ze­lé­se­i­vel össz­hang­ban – a meg­fé­lem­lí­tõ és a meg­tor­ló in­téz­ke­dé­sek leg­vá­lo­ga­tot­tabb mód­jai sze­re­pel­tek.
Az ál­la­mi ren­de­le­tek­kel és vég­re­haj­tó­ik ha­tal­má­val szem­ben az érin­tet­tek – az ér­tel­mi­sé­gé­tõl már ko­ráb­ban nagy­részt meg­fosz­tott, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben fa­lu­si, pa­rasz­ti tö­me­gek­bõl ál­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság – ugyan­ak­kor szin­te esz­köz nél­kü­li volt. Ki­szol­gál­ta­tott­sá­gu­kon a ma­gya­rok tör­vé­nyes úton nem eny­hít­het­tek, hi­szen ál­lam­pol­gá­ri jo­gok nél­kül ép­pen hogy a tör­vény vé­del­mén kí­vül es­tek. Az erõ­sza­kos ak­ci­ók le­bo­nyo­lí­tá­sá­val meg­bí­zott biz­ton­sá­gi és köz­igaz­ga­tá­si szer­vek­kel és a meg­erõ­sí­té­sük­re gyak­ran igény­be vett ka­to­na­ság­gal, a fegy­ve­res el­len­ség­ként vi­sel­ke­dõ túl­erõ­vel szem­be­ni el­len­ál­lás ele­ve esély­te­len volt. Bár­mi­ne­mû meg­moz­du­lást a csend­õr­ség és a ka­to­na­ság a leg­dur­vább mó­don azon­nal letört.8
Ha azon­ban job­ban meg­néz­zük ezek­nek az évek­nek a tör­té­né­se­it, akár az ös­­sze­fog­la­ló mun­kák­ban, akár a for­rás­mun­kák­ban vagy a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek­ben, szám­ta­lan uta­lást ta­lá­lunk ar­ra vo­nat­ko­zó­an, hogy az érin­tet­tek leg­alább­is egy ré­sze nem pas­­szív el­szen­ve­dõ­je volt az ese­mé­nyek­nek, ha­nem meg­pró­bált vé­de­kez­ni. Nem a tör­vény út­ját jár­va, nem ar­ra ala­poz­va és nem lát­vá­nyos mó­do­kon, de még­is­csak bir­to­ká­ban volt a fa­lu­si la­kos­ság, a pa­raszt­ság is bi­zo­nyos esz­kö­zök­nek, és azo­kat al­kal­maz­ni is pró­bál­ta. Ha eze­ket a vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­so­kat a for­rá­sok alap­ján szám­ba ves­­szük, egy ré­szük – ko­ránt­sem meg­le­põ mó­don – a pol­gá­ri kor elõt­ti ren­di alá­ve­tett­ség ide­jé­bõl is is­mert, mint­egy on­nan örö­költ gya­kor­lat­ként tû­nik elénk.
Az egyik esz­köz, amel­­lyel pa­rasz­tok is él­tek ezek­ben az évek­ben, a meg­vesz­te­ge­tés, a ha­ta­lom kép­vi­se­lõ­i­nek a le­fi­ze­té­se volt. Szin­te mind­egyik érin­tett te­le­pü­lé­sen gyûjt­he­tõk olyan tör­té­ne­tek, ame­lyek sze­rint a de­por­tá­lás­ra vagy a ki­te­le­pí­tés­re ki­je­löl­tek a szál­lí­tá­sok he­lyi vagy já­rá­si in­té­zõ­i­nek a meg­vesz­te­ge­té­sé­vel el­ér­ték, hogy ne­vü­ket ki­tö­röl­jék a ki­je­löl­tek listájáról.9 Ez az út azon­ban min­de­nütt csak ke­ve­sek szá­má­ra volt jár­ha­tó, azok­nak, akik kel­lõ anya­gi vagy kap­cso­la­ti tõ­ké­vel ren­del­kez­tek hoz­zá. Az ilyen jel­le­gû in­téz­ke­dé­se­ket – amint a le­gá­lis be­ad­vány­ok in­té­zé­sét, a fel­men­té­sek ké­rel­me­zé­sét is –, ne­he­zí­tet­te a nyelv­tu­dás hi­á­nya, a túl­nyo­mó több­sé­gé­ben ma­gya­rok lak­ta vi­dé­kek, mint a Csal­ló­köz vagy Ko­má­rom kör­nyé­ké­nek pa­raszt­sá­ga a két há­bo­rú köz­ti idõ­szak­ban ugyan­is szin­te egy­ál­ta­lán nem be­szélt szlo­vá­kul, és az in­té­zõ bi­zott­sá­gok tag­ja­i­val, il­let­ve a já­rá­si hi­va­ta­lok meg­bí­zot­ta­i­val leg­több­ször nem tu­dott szót ér­te­ni. Meg­ol­dás­ként so­kan köz­ve­tí­tõ sze­mélyt ke­res­tek és kér­tek fel. Ilyen köz­ve­tí­tõ sze­rep­re al­kal­ma­sak vol­tak az egy­ko­ri szlo­vák ka­to­na­ba­rá­tok a két há­bo­rú köz­ti, ál­ta­lá­ban cseh vi­dé­ken töl­tött ka­to­nás­ko­dás ide­jé­bõl, akik szlo­vák vagy ve­gye­sen la­kott vi­dé­ken él­ve ma­gya­rul is beszél­tek.10 Ugyan­ak­kor ar­ról is szól­nak do­ku­men­tu­mok, hogy az ak­ci­ók le­bo­nyo­lí­tói ma­guk meg­zsa­rol­ták a ki­je­löl­te­ket, hogy pén­zért vagy ter­mé­szet­be­ni jut­ta­tá­sért ki­húz­zák õket a listáról.11
A sze­gé­nyebb fa­lu­si ré­te­gek vé­de­ke­zé­si esz­kö­ze a szö­kés és a buj­do­sás volt. El­szök­tek a köz­mun­ká­ra va­ló el­hur­co­lás, a de­por­tá­lás elõl, il­let­ve a már el­hur­col­tak kö­zül so­kan en­ge­dély nél­kül el­hagy­ták ki­je­lölt mun­ka­he­lyü­ket és ha­za­szök­tek Cseh­or­szág­ból.
A le­gá­lis kér­vé­nye­zé­sek vagy a kor­rup­ció ré­vén si­ke­re­sen in­téz­ke­dõk és ott­hon ma­ra­dók he­lyét az elõ­írt kvó­ta mi­att a ha­tó­ság em­be­rei az utol­só pil­la­nat­ban gyak­ran má­sok­kal töl­tet­ték be. Ilyen­kor ke­rült sor a ren­de­let alá ere­de­ti­leg nem esõ sze­mé­lyek gyors ki­je­lö­lé­sé­re és ös­­sze­fog­do­sá­sá­ra, akik­nek a meg­me­ne­kü­lés­hez vég­képp nem volt más esz­kö­zük, mint a szö­kés. A fel­vo­nult fegy­ve­res erõk õr­kö­dé­se mel­lett és fõ­leg egész csa­lá­dok szá­má­ra azon­ban er­re ke­vés esély volt. Eset­leg egy-­e­gy csa­lád­tag­nak si­ke­rült, ami vi­szont az­zal a koc­ká­zat­tal járt, hogy a csa­lád­tag­ok örök­re el­ve­szí­tik egy­mást. Ez sok eset­ben meg is tör­tént, kró­ni­kák, vis­­sza­em­lé­ke­zõk a me­ne­kü­lé­sek so­rán be­kö­vet­ke­zett szám­ta­lan tra­gé­di­á­ról szól­nak.12
Azok szá­má­ra, aki­ket vé­gül el­szál­lí­tot­tak a köz­mun­ká­ra és de­por­tál­tak, s akik a ha­za­szö­kés ve­szé­lye­it és koc­ká­za­tát (el­fo­gás, vis­­sza­to­lon­co­lás) sem vál­lal­ták, il­let­ve a ma­guk­kal vitt in­gó­sá­ga­i­kat ilyen­for­mán nem akar­ták el­ve­szí­te­ni, nem ma­radt más, mint a mun­ka csen­des sza­bo­tá­lá­sa, las­sú vég­zé­se. A cseh- és mor­va­or­szá­gi gaz­dák­hoz, ál­la­mi vagy egy­há­zi bir­to­kok­ra, eset­leg gyá­rak­ba, bá­nyák­ba, sok­szor na­gyon rossz és egész­ség­te­len mun­ka­kö­rül­mé­nyek kö­zé ke­rült pa­rasz­tok fel­te­he­tõ­en sû­rûn él­tek ez­zel a le­he­tõ­ség­gel, még ha a sze­mé­lyes vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek leg­több­ször a gaz­dá­juk el­is­me­ré­sét ki­vál­tó, jól dol­go­zó ma­gya­rok­ról is szól­nak. A va­ló­ság­ban ahogy tud­ták, ke­rül­ték a mun­kát, és a bát­rab­bak, amint le­he­tett, meg­szök­tek, min­den ve­szély és ki­lá­tás­ba he­lye­zett meg­tor­lás el­le­né­re. Ezt bi­zo­nyít­ja töb­bek kö­zött az ún. Dél-ak­ció si­ker­te­len­sé­ge is. Az ak­ció ke­re­té­ben ös­­sze­fog­do­sott és va­go­nok­ba ra­kott ma­gyar csa­lá­do­kat, a Cseh­or­szág­ba szál­lí­tá­sok utol­só hul­lá­mát a de­por­tál­tak­kal kap­cso­la­tos ad­di­gi rossz ta­pasz­ta­la­ta­ik mi­att 1949 õszén már ma­guk a cseh ha­tó­sá­gok nem vol­tak haj­lan­dók fo­gad­ni (Molnár–Varga 1992, 28–30, 103–106).
Vé­gül a ma­gya­rok res­zlo­vak­izá­cióhoz va­ló vi­szo­nyu­lá­sát sem ér­té­kel­het­jük egé­szé­ben más­ként, mint a ha­ta­lom ál­tal el­várt vi­sel­ke­dés, az al­kal­maz­ko­dás lát­sza­tá­nak. Kü­lön­ben ho­gyan ér­tel­mez­het­nénk azo­kat az ada­to­kat, ame­lyek a vész­ter­hes évek el­múl­tá­val a ma­gya­rok szá­má­nak hir­te­len meg­nö­ve­ke­dé­sé­rõl szól­nak Cseh­szlovák­iában.13 A kö­rül­mé­nyek kény­sze­rí­tõ ha­tá­sá­ra ma­gu­kat szlo­vák­nak val­lók több­sé­ge e szá­mok ta­nú­sá­ga sze­rint vé­gig­gon­dolt stra­té­gia ré­sze­ként hasz­nál­ta ki ma­ga és csa­lád­ja vé­del­mé­ben a res­zlo­vak­izá­ció kí­nál­ta le­he­tõ­sé­get, ami­nek lé­nye­gi mag­já­val azon­ban nem azo­no­sult, nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sá­nak tu­da­tát a ha­ta­lom fe­lé tett gesz­tu­sa tény­le­ge­sen nem be­fo­lyá­sol­ta, és amint a kül­sõ kö­rül­mé­nyek meg­vál­toz­tak, nyil­vá­no­san is új­ra ma­gyar­nak val­lot­ta ma­gát.

A ha­ta­lom meg­sze­mé­lye­sí­tõi

Az 1945–1948-as évek­ben ös­­sze­sen öt ko­mis­­szár „te­vé­keny­ke­dett”, vál­tot­ta egy­mást sû­rû egy­más­után­ban Mar­to­son, kö­zü­lük egye­dül az utol­só, az ötö­dik volt hely­be­li em­ber. Kü­lö­nö­sen rá­ne­he­ze­dett a fa­lu la­kó­i­nak éle­té­re az el­sõ ko­mis­­szár sze­mé­lye, aki­ben a hely­be­li­ek rend­ívül ke­gyet­len em­bert is­mer­tek meg. Ez a ko­misszár ko­ráb­ban do­há­nyos­ként dol­go­zott a nem mes­­szi Vár­föl­dön, mar­tosi („de nem mar­tosi szü­le­té­sû”) fe­le­sé­ge ré­vén ke­rült a fa­lu­ba. Vár­föl­di szlo­vák te­le­pes volt, ma­gya­rul ros­­szul be­szélt. Rend­sze­res zak­la­tá­sai mi­att a há­bo­rú utol­só hó­nap­ja­i­ban és az azt kö­ve­tõk­ben a fé­le­lem lég­kö­re ül­te meg a fa­lut. Elõ­for­dult, hogy ijeszt­ge­tés­kép­pen a ka­to­nák­kal vak­tá­ban lö­völ­döz­te­tett az ut­cán. Kü­lö­nö­sen so­kat ke­gyet­len­ke­dett a nõk­kel, aki­ket gyak­ran be­ren­delt kony­hai mun­ká­ra a községházára,14 és al­kal­man­ként tett­le­ge­sen is bán­tal­maz­ta õket.
Szo­ká­sos ke­gyet­len­ke­dé­se 1945 au­gusz­tu­sá­nak egyik es­té­jén tra­gé­di­á­ba ful­ladt. Ha­lál­ra ve­ret­te a fa­lu jegy­zõ­jét, akit a „par­tizánün­nep”15 al­kal­má­val a köz­ség­há­zán szer­ve­zett ren­dez­vény­re – ame­lyen Ko­má­rom­ból ér­ke­zett ka­to­na­tisz­tek is részt vet­tek – va­la­mi­lyen in­dok­kal bei­déztetet­t.16
Az ál­do­zat­nak min­den bi­zon­­nyal cél­tu­da­to­san ki­sze­melt sze­mély és csa­lád­já­nak tag­jai Mar­tos meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­gei vol­tak a két há­bo­rú köz­ti év­ti­ze­dek­ben. A jegy­zõ ap­ja év­ti­ze­de­ken át a fa­lu ta­ní­tó­ja, test­vé­re 1937-tõl a lel­ké­sze volt. Fe­le­sé­ge (aki azon­ban ezek­ben az évek­ben már nem élt a fa­lu­ban) szin­tén ta­ní­tó­nõ volt, so­kat fog­lal­ko­zott töb­bek kö­zött a mar­tosi rá­té­tes hím­zés min­ta­kin­csé­nek gaz­da­gí­tá­sá­val, min­tá­kat ter­ve­zett és raj­zolt a fa­lu as­­szo­nya­i­nak, a kis­lá­nyo­kat az is­ko­lá­ban ta­ní­tot­ta a mar­tosi hímzésre.17 A jegy­zõ ösz­tön­zé­sé­re és szer­ve­zõ mun­ká­já­nak kö­szön­he­tõ­en épült meg tár­sa­dal­mi mun­ká­val a fa­lu­ban a kul­túr­ház 1937-ben (ami­kor a kör­nye­zõ te­le­pü­lé­se­ken még se­hol nem volt ha­son­ló in­téz­mény), az õ ér­de­me a Han­gya Fo­gyasz­tá­si Szö­vet­ke­zet épü­le­té­nek meg­ala­po­zá­sa 1939–1941-ben, amely­hez pénz­ado­mán­­nyal is („tíz­ezer cseh ko­ro­ná­val”) hoz­zá­já­rult. Az 1959-tõl ve­ze­tett fa­lu­kró­ni­ka ko­ráb­bi ese­mé­nye­ket ös­­sze­fog­la­ló be­ve­ze­tõ­je olyan sze­mély­ként em­lé­ke­zik meg ró­la, mint aki „a múlt­ban je­len­tõs sze­re­pet töl­tött be a fa­lu éle­té­ben, kü­lö­nö­sen a kul­tu­rá­lis élet te­rén [s] a fa­lu­ban nagy köz­ked­velt­ség­nek ör­ven­dett” (Martovce… 1, 12).
Azok­ban az órák­ban va­ló­szí­nû­leg töb­ben tud­ták vagy leg­alább­is sej­tet­ték Mar­to­son, hogy mi ját­szó­dik le a köz­ség­há­zán. Né­há­nyan szin­te fül­ta­núi vol­tak az ese­mé­nyek­nek, mert amint a gyûj­tõ­nek el­mond­ták, „ép­pen” ar­ra jár­tak. Be­avat­koz­ni azon­ban nem tud­tak, mert a kis­bí­ró el­áll­ta az aj­tót, és nem en­ge­dett be sen­kit. Vé­gül a pap­né, a jegy­zõ só­gor­as­­szo­nya – aki­nek idõ­köz­ben üze­ne­tet vit­tek a fa­lu­be­li­ek – tör­te rá az aj­tót a bent le­võk­re. De ak­kor már ké­sõ volt. Más vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint a pap­nét is csak haj­nal­ban en­ged­ték be a köz­ség­há­zá­ra. A ké­sõb­bi or­vo­si bon­co­lá­si le­let sze­rint ál­lí­tó­lag már az el­sõ rú­gás ha­lá­los volt.
A fa­lu bé­nult­sá­ga pár nap múl­va ol­dó­dott an­­nyi­ra, hogy mi­u­tán a ko­mis­­szár tisz­tes­sé­ge­sen el­te­met­ni sem en­ged­te ál­do­za­tát – a dög­te­me­tõ­ben han­tol­tat­ta el szer­tar­tás nél­kül –, há­rom nap múl­va az egyik gaz­da kez­de­mé­nye­zé­sé­re több fér­fi ösz­­sze­fo­gott – má­sok sze­rint a kom­mu­nis­ta párt he­lyi tag­jai –, ki­ás­ták és a re­for­má­tus te­me­tõ­ben, a vég­tisz­tes­sé­get meg­ad­va, új­ból el­te­met­ték a jegyzõt.18
A gyil­kos­sá­got a fa­lu ma is egy­ér­tel­mû­en a ko­mis­­szár sze­mé­lyes bos­­szú­já­nak tu­laj­do­nít­ja. E sze­rint a há­bo­rú alatt egy al­ka­lom­mal a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­zet­ben fe­le­sé­gé­nek nem ju­tott lám­pa­olaj (vagy: más­nap új­ból ment és még egy­szer kér­te vol­na a fej­adag­ját, de nem ka­pott), amit a ké­sõb­bi ko­mis­­szár sze­mé­lye el­le­ni disz­k­ri­mi­ná­ci­ó­ként ér­tel­me­zett a ma­gyar ve­ze­tõ sze­mé­lyi­ség ré­szé­rõl. Egy to­váb­bi vál­to­zat sze­rint a fe­le­sé­gét ért sé­re­lem mel­lett sa­ját ko­ráb­bi meg­alá­zá­sát bos­­szul­ta meg ilyen­for­mán. 1938. ok­tó­be­ré­ben ugyan­is, „mi­kor gyüt­tek be a ma­gya­rok, nos pa­rancs­ba vót, hogy lo­bo­gót te­gye­nek ki az ab­la­kok­ba, a vár­fõ­di tó­tok kap­cát rak­tak ki, nos körül­belü elvertík iket a ma­gyar csendõrök”.19 Hogy a sze­mé­lyes bos­­szú men­­nyi­re il­lett be­le a ha­ta­lom el­kép­ze­lé­se­i­be, kü­lö­nös­kép­pen nem fog­lal­koz­tat­hat­ta ak­ko­ri­ban a mar­tosi­akat, hi­szen szá­muk­ra a ko­mis­­szár ma­ga volt a ha­ta­lom meg­tes­te­sí­tõ­je a fa­lu­ban.
Az egy­ko­ri ko­mis­­szá­rok tény­ke­dé­sei a ké­sõb­bi­ek­ben is ki­ha­tot­tak az ese­mé­nye­ket meg­élõk, ab­ban pas­­szív vagy ak­tív sze­re­pet ját­szók sze­mé­lyes kap­cso­la­ta­i­ra, s még öt év­ti­zed múl­tán is fe­szült­sé­gek for­rá­sai vol­tak és in­du­la­to­kat ger­jesz­tet­tek, tar­tot­tak élet­ben a fa­lu­ban. El­sõ­sor­ban az ide­gen­bõl jött biz­to­sok he­lyi se­gí­tõi ré­vén, akik – szem­ben a ko­mis­­szá­rok­kal –, a ne­héz idõ­szak el­múl­tá­val is a fa­lu­ban él­tek. Egy­ko­ri köz­re­mû­kö­dé­sü­ket a ko­mis­­szá­rok ki­ne­ve­zé­sét meg­ha­tá­ro­zó ren­de­let tet­te le­he­tõ­vé, amely sze­rint a biz­to­sok a he­lyi ma­gyar la­kos­ság kö­ré­bõl úgy­ne­ve­zett ta­nács­adó­kat ál­lít­hat­tak ma­guk mel­lé. A sze­rep­vál­la­lá­sok­ra má­ig em­lé­kez­nek Mar­to­son, s kü­lö­nö­sen meg­ele­ve­ned­tek, rész­ben át­szí­ne­zõd­tek az em­lé­kek az 1989-es rend­szer­vál­to­zás után. A vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint má­sok segítkeztek a de­por­tá­lá­sok­nál, megint má­sok a ki­te­le­pí­té­sek­nél, nagy­részt nem „tõzs­gyök­eres mar­tosi­ak” (re­for­má­tus csa­lá­dok­ból va­lók), ha­nem a fa­lu­ba újab­ban te­le­pül­tek, bár ki­ter­jedt ro­kon­sá­gú re­for­má­tus csa­lád tag­jai közt is akadt, aki ak­tí­van részt vett a kö­vet­ke­zõ évek ese­mé­nye­i­ben, a ha­ta­lom ol­da­lán. A ko­mis­­szá­rok – akik ese­ten­ként csak né­hány hó­na­pig tar­tóz­kod­tak Mar­to­son – sze­mé­lye és tény­ke­dé­se rég el­ho­má­lyo­sult az em­lé­ke­zet­ben, a fa­lu­ban élõ se­gí­tõ­ké vi­szont an­nál in­kább meg­ma­radt. A de­por­tá­lá­sok, a ki­te­le­pí­té­sek, majd a ter­mény­be­szol­gál­ta­tás­ok és a föld­mû­ves szö­vet­ke­zet meg­ala­kí­tá­sa kö­rül a ne­vük­höz (így fõ­leg a kis­bí­ró­é­hoz) fû­zõ­dõ in­téz­ke­dé­se­ket – amint a ko­mis­­szá­rok ese­té­ben is – gyak­ran a ne­ga­tív sze­mé­lyi­sé­gük­bõl kö­vet­ke­zõ túl­ka­pá­sok­nak és nem a mun­ka­kör­rel já­ró kö­te­les­ség­tel­je­sí­tés­nek, pa­rancs­vég­re­haj­tás­nak tart­ják a fa­lu­ban. Tet­te­ik­rõl azon­ban ide­gen­nek (így a gyûj­tõ­nek) in­kább csak ho­má­lyos uta­lá­sok­ban be­szél­nek, az idõ­sek (az ese­mé­nye­ket meg­élõk) közt töb­ben öt­ven év el­múl­tá­val is fél­nek, il­let­ve az il­lem so­kak­nak azt dik­tál­ja, hogy fa­lu­be­li­rõl, sõt ro­kon­ról ne mond­ja­nak ros­­szat. A szom­szé­dok és ro­ko­nok a min­den­na­pi il­lem el­vár­ta szin­ten mind­vé­gig be­szé­lõ vi­szony­ban ma­rad­tak ve­lük, ki­re­kesz­té­sük – fõ­leg az 1989-es rend­szer­vál­to­zás után – rej­tett szin­ten mû­kö­dött, nem kol­lek­tív, in­kább csak a fa­lu egy ré­szé­nek, el­sõ­sor­ban a köz­re­mû­kö­dé­sük­kel egy­kor meg­hur­col­tak­nak a meg­ve­té­sét je­len­tet­te.
A sze­mé­lyü­ket köz­vet­le­nül érin­tõ ren­de­le­tek­kel és a nyo­muk­ban in­téz­ke­dõ ha­tó­sá­gok­kal szem­ben töb­ben is pró­bál­tak vé­de­kez­ni Mar­to­son. Né­há­nyan ha­tó­sá­gi em­ber meg­vesz­te­ge­té­sé­vel ér­ték el, hogy ne­vük le­ke­rült a de­por­tál­tak vagy a ki­te­le­pí­tet­tek lis­tá­já­ról, még töb­ben szö­kés­sel pró­bál­koz­tak.
Egy de­por­tá­lás­ra ki­je­lölt csa­lád ér­de­ké­ben mint­egy mun­ka­kö­ri kap­cso­la­ta­it ki­hasz­nál­va, „sze­mé­lye­sen in­téz­ke­dett” a já­rá­si ko­mis­­szár­nál a jö­ven­dõ võ.20 Az „esõ gaz­dák” egyi­ke úgy me­ne­kült meg fe­le­sé­gé­vel együtt a ki­te­le­pí­tés­tõl, hogy „egy kor­rekt ta­ní­tó járt el” az ér­de­kük­ben. A gyer­mek­te­len há­zas­pár már út­ra ké­szen, in­gó­sá­ga­it be­cso­ma­gol­va várt az in­du­lás­ra, vé­gül még­is ott­hon ma­rad­hat­tak. Né­há­nyak­nál az idõ­hú­zás tak­ti­ká­ja járt ered­mén­­nyel, és bár meg­kap­ták az ér­te­sí­tést a ki­te­le­pí­tés­rõl, si­ke­rült a ha­tó­sá­gok­nál ha­lasz­tást ki­esz­kö­zöl­ni­ük, és vé­gül nem ke­rült rá­juk sor.
Azok­nak a csa­lá­dok­nak vi­szont, akik utó­la­go­san ke­rül­tek a de­por­tá­lan­dók kö­zé, leg­több­ször sem­mi esé­lyük sem volt az ott­hon ma­ra­dás­ra. Egy csa­lád pél­dá­ul 1947 ja­nu­ár­já­ban há­rom nap­pal az in­du­lás elõtt tud­ta meg, hogy ne­kik is men­ni­ük kell Cseh­or­szág­ba, va­la­ki he­lyett, hi­szen õk nem vol­tak a lis­tán, s a töb­bi­ek­kel együtt nem is kap­tak ér­te­sí­tést. Ké­sõbb, évek múl­va az is ki­de­rült szá­muk­ra, hogy ki he­lyett let­tek õk ki­je­löl­ve:

„Az egy na­gyon jó gaz­da vót, ren­ge­teg bort adot­t, meg hí­zót, meg ilye­ne­ket”.

Ná­luk a csa­lád­fõ be­te­ges, aszt­más volt, ak­kor is ép­pen a kór­ház­ban fe­küdt, ami­kor még­is men­ni kel­lett, on­nan hoz­ták gyor­san ha­za. Ugyan­ez a csa­lád­fõ 1946 õszén, ami­kor még csak fér­fi­a­kat és nem egész csa­lá­do­kat hur­col­tak el a fa­lu­ból, már volt cseh­or­szá­gi kény­szer­köz­mun­kán.
Há­rom tra­gi­kus eset is tör­tént ek­kor Mar­to­son, ame­lyek azon­ban csak rész­ben ér­tel­mez­he­tõk – na­gyon drasz­ti­kus és koc­ká­za­tos – vé­de­ke­zé­si mód­ként, sok­kal in­kább a te­he­tet­len ki­szol­gál­ta­tott­ság el­is­me­ré­sé­re pél­dák. Egy hat­van év kö­rü­li fér­fi a csa­lád ki­te­le­pí­té­se elõt­ti na­pok­ban ön­gyil­kos lett. Fel­kö­töt­te ma­gát, „an­­nyi­ra a szí­vi­re vet­te”, „nem akar­ta el­hagy­ni a há­zát, a gaz­da­sá­got”, „nem akart ki­men­ni a fa­lu­já­ból”.

„Én, fi­am, in­nen nem me­gyek el, en­gem az eny­im­bül nem visz­tek el. Nem akar­ták el­hin­ni. A gan­gon ott ló­gott. Mi­kor ész­re­vet­ték, már ké­sõ vót.”
Csa­lád­ját, fi­át fe­le­sé­ges­tül és uno­ká­ját fe­le­sé­ges­tül ki­te­le­pí­tet­ték Ma­gyar­or­szág­ra. Mi­e­lõtt el­hagy­ták vol­na ott­ho­nu­kat, an­­nyi ide­jük ma­radt, hogy az öre­get ott­hon el­te­met­ték.
Egy má­sik fér­fi do­hány­le­vet ivot­t, hogy le­be­te­ged­jen, s le­ma­rad­jon a csa­lád a transz­port­ról. An­­nyi­ra ros­­szul lett, hogy uno­ká­ja vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint „há­rom na­pig a fa­lat ka­par­ta kín­já­ban”, de ott­hon ma­rad­tak. Egy negy­ven év kö­rü­li fér­fi, mi­u­tán má­sod­szor is el akar­ták õt vin­ni Cseh­or­szág­ba – most már a csa­lád­já­val együtt –, „lúg­kö­vet ivot­t, örök­re tönk­re­tet­te ma­gát, még há­rom évig élt, de a nya­ka min­dig be volt köt­ve”. (Má­sok sze­rint „el­vág­ta a nya­kát, nem lett ha­lá­los, el akar­ta ma­gát csikkasz­tani, de va­la­hogy raj­ta­ér­ték”.)
Az ed­di­gi le­vél­tá­ri for­rás­fel­tá­rá­sok sze­rint Mar­tos­ról ös­­sze­sen 73 sze­mélyt de­por­tál­tak Cseh­or­szág­ba, 55 sze­mélyt te­le­pí­tet­tek ki Ma­gyar­or­szág­ra és 777-en re­s­zlo­vak­izál­tak. A ki­te­le­pí­tet­tek he­lyé­be 1947-ben 87 sze­mély ér­kez­tek Ma­gyar­or­szág­ról (Popély 2002, 289). A fa­lu­ban e sta­tisz­ti­kai ada­tok he­lyett csa­lá­dok­ról be­szél­nek, csa­lá­dok­ban tart­ják szá­mon a de­por­tál­ta­kat, a ki­te­le­pí­tet­te­ket és a he­lyük­be ér­ke­zett át­te­le­pül­te­ket.

A res­zlo­vak­izá­ció

Az 1946 jú­ni­u­sá­ban meg­hir­de­tett res­zlo­vak­izá­ció ál­lam­pol­gár­sá­got és va­gyo­ni biz­ton­sá­got ígért az úgy­mond vis­sza­s­zlovákosítá­sukat ké­rõ ma­gya­rok­nak. Az ak­ció a ki­te­le­pí­té­sek és a de­por­tá­lá­sok után Szlo­vá­ki­á­ban ma­radt ma­gya­rok szá­má­nak csök­ken­té­sét cé­loz­ta. Az is el­ter­jedt, hogy akik még­is meg­ma­rad­nak ma­gyar­nak, azok­nak kon­fis­kál­ják a föld­je­it, el­ko­boz­zák csa­lá­di há­zát, át- és szét­te­le­pí­tik õket az or­szág­ban. A meg­fé­lem­lí­tett és meg­gyö­tört ma­gya­rok a ha­tó­sá­gok min­den elõ­ze­tes ter­vét fö­lül­mú­ló szám­ban je­lent­kez­tek és ír­ták alá a kér­vényt, or­szá­gos vi­szony­lat­ban az 1930-ban ma­gu­kat ma­gyar­nak val­lók 62,36%-a (Popély 2002, 126).
A res­zlo­vak­izál­tak szá­ma fa­lunk­ban vi­szony­lag nagy. Popé­ly Ár­pád le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sai sze­rint a 1946 jú­ni­u­sá­ban ér­vény­be lé­pett ren­de­le­tet kö­ve­tõ­en Mar­to­son 777-en res­zlo­vak­izál­tak, ami az ek­kor még a fa­lu­hoz tar­to­zó pusz­ták­kal együtt vett la­kos­ság mint­egy 57%-a.21 A kör­nyék túl­nyo­mó több­sé­gé­ben ma­gyar fa­lu­i­hoz ha­son­lít­va – mint Het­ény, Szent­péter, Izsa, ahol nem ha­lad­ta meg a 10%-ot – ez fel­tû­nõ­en ma­gas arány.22
A res­zlo­vak­izá­ció mar­tosi vég­ös­­sze­ge, amely­ben az ere­de­ti­leg meg­ál­la­pí­tott ha­tár­idõn (1946. szep­tem­ber 30-án) túl je­lent­ke­zõk és az új­ra fo­lya­mo­dók szá­ma is ben­ne van, en­nél is na­gyobb. A Szlo­vák Nem­ze­ti Le­vél­tár­ban õr­zött do­ku­men­tu­mok sze­rint a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um szer­ve­ként mû­kö­dõ Res­zlo­vak­izá­ciós Bi­zott­ság több al­ka­lom­mal tár­gyalt és fo­ga­dott el mar­tosi kérvényeket,23 vé­gül ös­­sze­sen 251 szlo­vák nem­ze­ti­ség­rõl szó­ló iga­zo­lást (potvr­de­nie o slovenskej národ­nos­ti) ál­lí­tot­tak ki, ami a kér­vé­nye­zõ csa­lád­fõk és önál­ló sze­mé­lyek szá­mát jelen­ti.24 Az iga­zo­lá­sok­ban fel­tün­te­tett 547 csa­lád­tag­gal (há­zas­társ­sal, gye­rek­kel) és a ház­tar­tás­ban együtt élõk­kel (nagy­szü­lõk­kel, szü­lõk­kel, test­vé­rek­kel, uno­kák­kal, anyó­sok­kal, apó­sok­kal, me­nyek­kel stb.) együtt ez ös­­sze­sen 798 sze­mélyt je­lent. Azon­ban ép­pen ezek­bõl a név­re szó­ló­an ki­ál­lí­tott és több ada­tot – így a lak­he­lyet és a szü­le­tés he­lyét – tar­tal­ma­zó iga­zo­lá­sok­ból az is ki­tû­nik, hogy az ered­mé­nye­sen kér­vé­nye­zõk egy je­len­tõs ré­sze az ek­kor még a fa­lu­hoz tar­to­zó pusz­ták la­kó­ja volt. Bár szá­muk az iga­zo­lá­sok alap­ján pon­to­san nem ál­la­pít­ha­tó meg, il­let­ve nem kü­lö­nít­he­tõ el a fa­lu la­kó­i­é­tól, mert a lak­hely ro­vat­ban – két eset ki­vé­te­lé­vel (és más fa­lu­ké­tól eltérõen25) – Mar­tos ne­ve mel­lett csak a ház­szá­mot tün­te­tik fel, a pusz­ta ne­vét nem. Ha vi­szont fel­té­te­lez­zük, hogy a mar­tosi szü­le­té­sû­ként je­lölt csa­lád­fõk­nek, il­let­ve sze­mé­lyek­nek ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok kö­rül­be­lül fe­dik a fa­lu­ban la­kó­kat – szá­muk­hoz azt a né­hány nem mar­tosi szü­le­té­sû csa­lád­fõt kell hoz­zá­szá­mol­ni, aki vi­dék­rõl ke­rült võ­ként mar­tosi csa­lád­ba, il­let­ve le kell von­ni be­lõ­le a pusz­tán szü­le­tett és Mar­to­son anya­köny­ve­zett (re­for­má­tus) sze­mé­lyek szá­mát, ami szin­tén csak né­hány le­het –, ak­kor a 251 iga­zo­lás­ból a pusz­ták nél­kü­li Mar­tos res­zlo­vak­izált­jainak ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok szá­ma a 134 mar­tosi szü­le­té­sû­nek ki­ál­lí­tott iga­zo­lá­sok szá­ma kö­rül mo­zog. Ez pe­dig a csa­lád­tag­ok­kal és a ház­tar­tás­ban együtt élõ 266 sze­mél­­lyel együtt ös­­sze­sen 517 sze­mélyt je­lent, ami – leg­alább­is a kör­nye­zõ re­for­má­tus fa­luk­hoz képest26 – még így is vi­szony­lag ma­gas arány, ha fi­gye­lem­be ves­­szük, hogy a pusz­ták nél­kü­li fa­lu la­kos­sá­ga ezek­ben az évek­ben 800 és 900 kö­zött le­he­tett.
A res­zlo­vak­izál­tak ma­gas szá­ma Mar­to­son el­sõ­sor­ban a ha­tó­sá­gok ered­mé­nyes te­vé­keny­sé­gé­nek a kö­vet­kez­mé­nye, és szo­ro­san ös­­sze­függ az­zal, hogy a de­por­tál­tak és a ki­te­le­pí­tet­tek szá­ma vi­szont ala­csony a fa­lu­ban. A te­le­pí­té­si hi­va­tal Mar­tost mint nagy­részt 18. szá­za­di szlo­vák te­le­pí­té­sû fal­vak­kal és a két há­bo­rú közt ala­pí­tott ko­ló­ni­ák­kal (Imely, Ógyal­la, Bago­ta, il­let­ve Anyala Nasz­vad ha­tá­rá­ban és Zöld­ál­lás) kö­rül­vett köz­sé­get a kön­­nyen els­zlovákosítható fa­luk ka­te­gó­ri­á­já­ba sorol­hat­ta,27 a mar­tosi kis­pa­rasz­ti bir­to­ko­kat ugyan­ak­kor nem ta­lál­hat­ta elég von­zók­nak cél­ja­i­ra, a maj­da­ni át­te­le­pü­lõk föld­höz, bir­tok­hoz va­ló jut­ta­tá­sá­ra. A gaz­da­sá­gi ér­dek, az, hogy Dél-Szlo­vá­kia föld­je szlo­vák kéz­be ke­rül­jön, a res­zlo­vak­izá­ció so­rán is fõ szem­pont volt, ezért ter­vez­ték a na­gyobb föld­tu­laj­don­nal ren­del­ke­zõk ki­zá­rá­sát a res­zlo­vak­izá­cióból – õk a de­por­tá­lás­ra és a ki­te­le­pí­tés­re ítél­tek lis­tá­i­ra ke­rül­tek –, a föld­nél­kü­li­ek és a me­zõ­gaz­da­sá­gi mun­ká­sok kér­vé­nyét pe­dig úgy­mond li­be­rá­li­san kí­ván­ták el­bí­rál­ni (Popély 2002, 124).
A mai idõs mar­tosi­ak, az ak­ko­ri ese­mé­nyek érin­tett­jei a ma­gas arányt – amit a gyûj­tõ­tõl hal­la­nak elõ­ször – nem tud­ják mi­vel ma­gya­ráz­ni, és úgy vé­lik, hogy csak né­há­nyan res­zlo­vak­izál­tak a fa­lu­ban. Rá­kér­de­zés­re ugyan­ak­kor töb­ben nem ta­gad­ják, hogy ma­guk is köz­tük vol­tak, hi­szen:

„a kis­bí­ró hir­det­te a fa­lu­ban, hogy aki nem ír alá, an­nak el­ve­szik a föld­jét, ki­te­le­pí­tik”.

Mind­ös­­sze egy olyan ese­tet tar­ta­nak szá­mon, ami­kor az il­le­tõ ön­ér­ze­te­sen, mint­egy sa­ját jó­szán­tá­ból kér­te a szlo­vák nem­ze­ti­sé­get. Ez az em­ber a fa­lu elõtt a „cse­hek­nek” va­ló sze­mé­lyes le­kö­te­le­zett­sé­gé­vel in­do­kol­ta res­zlo­vak­izálását.28
A szlo­vá­ko­sí­tá­su­kat kér­vé­nye­zõk dön­té­sé­nél a ha­tó­sá­gok erõ­sza­kos esz­kö­zei (a ko­mis­­szá­rok ke­gyet­len­ke­dé­se, meg­fé­lem­lí­tés, zsa­ro­lás) mel­lett egy kö­vet­ke­zõ szem­pon­tot is fi­gye­lem­be kell ven­nünk. Ez pe­dig az ön­bí­rás­ko­dás je­len­tõs sze­re­pe a két há­bo­rú kö­zöt­ti Mar­tos jog­éle­té­ben. Fél Edit nép­rajz­ku­ta­tó, aki a bu­da­pes­ti Nép­raj­zi Mú­ze­um mun­ka­tár­sa­ként 1939–1943 kö­zött több al­ka­lom­mal vég­zett nép­raj­zi gyûj­tést a fa­lu­ban, még a szá­zad el­sõ fe­lé­re vo­nat­ko­zó­an is te­kin­té­lyes öre­gek mû­kö­dé­sét je­gyez­te le, akik­hez a baj­ba ju­tot­tak vagy a ta­nács­ta­la­nok ál­ta­lá­ban for­dul­ni szok­tak. A ha­tó­sá­gok vé­del­mét, igaz­ság­szol­gál­ta­tá­sát meg­fi­gye­lé­se sze­rint ek­kor még na­gyon rit­kán vet­ték igény­be a mar­tosi­ak, és íté­le­te­ik­kel nem azo­no­sí­tot­ták ma­gu­kat, a bûn­rõl és a bün­te­tés­rõl más fo­gal­ma­ik vol­tak, azt a bün­te­tést, ame­lyet nem a kö­zös­ség sza­bott ki, a kö­zös­ség nem is val­lott magáé­nak.29
E sze­rint a kül­sõ (cseh­szlo­vák/ál­la­mi) ha­tó­sá­gok tör­vé­nyei és íté­le­tei a mar­tosi em­ber­nek a he­lyi kö­zös­ség­ben el­fog­lalt stá­tu­sa, rang­ja szem­pont­já­ból nem ját­szot­tak lé­nye­ges sze­re­pet, a kö­zös­ség sa­ját tag­ja­i­ra vo­nat­ko­zó íté­le­tei nem es­tek egy­be ve­lük. A kül­sõ ha­ta­lom és a sa­ját kö­zös­ség el­vá­rá­sai ezek­ben az év­ti­ze­dek­ben még két, egy­más­sal nem ve­gyü­lõ vi­lág ér­ték­rend­jé­nek a meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ként él­het­tek a mar­tosi­ak tu­da­tá­ban, ame­lyek­ben kü­lön­bö­zõ mér­cé­vel mér­tek.
Ugyan­csak Fél Edit gyûj­té­se­i­bõl tud­juk azt is, hogy a pa­pír­nak és az alá­írás­nak a 20. szá­zad el­sõ fe­lé­ben nem volt ki­ala­kult gya­kor­la­ta a fa­lu­ban, ha­nem az adott szó és a sze­mé­lyes ta­nús­ko­dás je­len­tett ga­ran­ci­át. Az 1930–1940-es évek­ben köl­csönt, ke­zes­sé­get, vég­ren­del­ke­zést sem szok­tak írás­ba fog­lal­ni, csak élõ­szó­val ha­gyat­koz­tak és sze­mé­lye­sen ta­nús­kod­tak (Fél 1944, 59, 62). A res­zlo­vak­izá­ció vo­nat­ko­zá­sá­ban is el­kép­zel­he­tõ te­hát, hogy az alá­írá­suk­kal hi­te­le­sí­tett írás­ban fog­lal­ta­kat sem tar­tot­ták ma­guk­ra néz­ve kö­te­le­zõ ér­vé­nyû­nek, és nem vet­ték ko­mo­lyan a szlo­vá­ko­sí­tá­su­kat ké­rõ írást, amely rá­adás kül­sõ, ide­gen ha­ta­lom­nak szólt, an­nak az el­vá­rá­sai, ér­de­kei és tör­vé­nyei sze­rint ké­szült. Ugyan­ak­kor szó­ban ígé­re­tet kap­tak ar­ra, hogy aki be­nyújt­ja a kér­vényt, azt nem szál­lít­ják el, nem te­le­pí­tik ki, s nem ve­szik el a föld­je­it, ha­nem meg­ma­rad­hat a há­zá­ban, bir­to­ká­ban, fa­lu­já­ban. Az adott szó je­len­tõ­sé­gé­nek a mar­tosi­ak jog­ér­zé­ké­ben ját­szott sze­re­pe is­me­re­té­ben job­ban ért­he­tõ­vé vá­lik az is, hogy mi­ért ad­tak a fa­lu­ban ak­ko­ra szám­ban hi­telt a szá­munk­ra ma min­den ga­ran­cia nél­kü­li hi­te­ge­tés­nek tû­nõ ígé­re­tek­nek.
Meg­jegy­zen­dõ ugyan­ak­kor az is, hogy füg­get­le­nül a pol­gá­ri jog­ér­zék ki­ala­kult­sá­gá­nak fo­ká­tól, a res­zlo­vak­izá­ció vo­nat­ko­zás­ban más te­le­pü­lé­sek la­kos­sá­gá­nak és más tár­sa­dal­mi ré­te­gek tag­ja­i­nak ér­ték­rend­je is ha­son­ló mó­don mû­kö­dött, mint a mar­tosi­aké. A res­zlo­vak­izálás le­he­tõ­sé­gé­vel or­szá­gos vi­szony­lat­ban ös­­sze­sen 410 820 sze­mély élt (135 317 kér­vényt nyúj­tot­tak be), ami mes­­sze fe­lül­múl­ta a ha­tó­sá­gok vá­ra­ko­zá­sa­it, és sú­lyos bel­sõ szlo­vák po­li­ti­kai vi­tá­kat oko­zot­t.30
A res­zlo­vak­izál­tak túl­nyo­mó több­sé­ge Mar­to­son a vész­ter­hes évek el­múl­tá­val új­ra ma­gyar­nak val­lot­ta ma­gát. A res­zlo­vak­izá­ció al­kal­má­val ta­nú­sí­tott vi­sel­ke­dé­sük nem ér­ték­tu­da­tuk úgy­mond pil­la­nat­nyi ki­esé­sé­vel, mû­kö­dé­sé­nek ide­ig­le­nes hi­á­nyá­val ma­gya­ráz­ha­tó az erõ­sza­ko­san kény­sze­rí­tõ hely­zet ha­tá­sá­ra, ha­nem tu­da­tos vá­lasz­tás ered­mé­nye volt, amely­nek so­rán azon­ban nem a nem­zet­hez va­ló tar­to­zás ér­té­ke mel­lett dön­töt­tek, hi­szen az per­ifer­iális ele­me volt ad­di­gi ér­ték­rend­jük­nek. Dön­té­sü­ket el­sõ­sor­ban pa­raszt­bir­to­kuk és az­zal sa­ját sze­mé­lyük és csa­lád­juk vé­del­me ér­de­ké­ben hoz­ták meg, amely lak­hely­ük­höz, Mar­tos­hoz és a mar­tosi iden­ti­tás­hoz kö­töt­te õket. A pa­raszt­bir­tok lét­fenn­tar­tá­suk és ad­di­gi élet­mód­juk alap­ját je­len­tet­te, és mint ilyen a leg­fon­to­sabb ér­té­ke­ket is meg­je­le­ní­tet­te szá­muk­ra: a he­lyi kö­zös­ség­hez va­ló tar­to­zást, az ab­ban el­fog­lalt he­lyü­ket, tár­sa­dal­mi rang­ju­kat és presz­tí­zsü­ket, és meg­ha­tá­roz­ta tár­sa­dal­mi sze­re­pü­ket. A lát­szó­lag a ha­ta­lom el­vá­rá­sa sze­rint va­ló vi­sel­ke­dést ugyan­ak­kor meg­kön­­nyí­tet­te szá­muk­ra a res­zlo­va­kizálás for­mai, írá­sos jel­le­ge is, ami ad­di­gi jog­gya­kor­la­tuk­ban ke­vés­sé rög­zült mód volt, így nagy je­len­tõ­sé­get nem tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki, és tu­da­tuk­ban nem is azo­no­sul­tak ve­le.
Az 1950-es nép­szám­lás nem­ze­ti­ség­re vo­nat­ko­zó ada­tai má­ig pub­li­ká­lat­la­nok az or­szág­ban, az 1961-es al­kal­má­val azon­ban a fa­lu la­kos­sá­gá­nak új­ra 91%-a val­lot­ta ma­gát ma­gyar­nak, s a te­rep­mun­ka ide­jén, az ez­red­for­du­lón ös­­sze­sen egy-két olyan sze­mélyt tar­tot­tak szá­mon a fa­lu­ban, aki a res­zlo­vak­izálás óta mind­vé­gig meg­tar­tot­ta szlo­vák nem­ze­ti­sé­gét, mond­ván, ha ak­kor úgy dön­tött, most már ma­rad szlo­vák­nak.

A de­por­tá­lá­sok

A dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok köz­mun­ká­ra va­ló el­hur­co­lá­sa köz­vet­le­nül a há­bo­rú után el­kez­dõ­dött, s a há­bo­rús károk rész­be­ni hely­re­ho­za­ta­la után sem ma­radt ab­ba, ha­nem az ún. „bel­sõ” meg­ol­dás kon­cep­ci­ó­já­nak ré­sze­ként – amely az et­ni­kai te­rü­let szét­da­ra­bo­lá­sát cé­loz­ta szét­te­le­pí­té­sek és a res­zlo­vak­izá­ció ré­vén – egy­re na­gyobb mé­re­te­ket öl­tött. A kény­szer­köz­mun­ká­ra va­ló ki­te­le­pí­té­sek és a csa­lá­dok de­por­tá­lá­sa 1945 õszé­tõl 1947 vé­gé­ig több hul­lám­ban zaj­lot­tak le. 1945 õszén a kar­ha­tal­mi erõk­kel ös­­sze­sze­dett mun­ka­ké­pes ma­gyar fér­fi­a­kat fõ­leg az õszi be­ta­ka­rí­tá­si mun­kák­hoz vit­ték Cseh- és Mor­va­or­szág­ba. Ezek leg­több­je ka­rá­cso­nyig ha­za­szö­kött, vagy a ka­rá­cso­nyi szü­net után nem ment vis­­sza mun­ka­adó­já­hoz. So­ka­kat az õszi mun­kák vé­gez­té­vel cseh gaz­dá­juk ma­ga en­ge­dett ha­za (Vadkerty 1996, 15–16). A csa­lá­dok ki­te­le­pí­té­sé­re ezt kö­ve­tõ­en, 1946 õszé­tõl ke­rült sor.
Mar­to­son elõ­ször 1946 õszén vit­tek el a fa­lu­ból köz­mun­ká­ra fér­fi­a­kat. Az ál­ta­lá­ban al­kal­ma­zott mó­don, raj­ta­ütés­sze­rû­en, min­den elõ­ze­tes ér­te­sí­tés vagy be­je­len­tés nél­kül rend­õrök és ka­to­nák száll­ták meg a te­le­pü­lést, és egy es­te ös­­sze­szed­tek mint­egy tu­cat­nyi fi­a­tal, mun­ka­ké­pes fér­fit. Anél­kül, hogy azok tud­ták vol­na, ho­va men­nek, mun­ká­ra vit­ték õket Cseh­or­szág­ba. Va­ló­szí­nû­leg va­la­men­­nyi­en Terezín kör­nyé­ké­re ke­rü­le­tek a me­zõ­gaz­da­sá­gi be­ta­ka­rí­tá­si mun­kák­hoz. Né­hány hó­nap után va­la­men­­nyi­en ha­za­szök­tek. Kö­zü­lük né­há­nyan azon­ban a kö­vet­ke­zõ al­ka­lom­mal új­ra fel­ke­rült a most már hi­va­ta­los ér­te­sí­tés­sel, csa­lá­dos­tul de­por­tál­tak lis­tá­já­ra, és 1947. ja­nu­ár­já­ban új­ra el­vit­ték õket Cseh­or­szág­ba.

„Még ke­nye­ret se tut­tam ne­ki ten­ny­i! Be vót da­gaszt­va, es­te gyüt­tek a csend­õrök, hogy pakójon, te­gyek ne­ki ennyi­valót, még ak­kor es­te evit­tík az irodábo. Esszeszettík az em­be­re­ket, más­nap vit­tík to­vább, nem tu­dom, hogy ho­va, az­tán se, csak mi­kor írt. Azt tut­tuk, hogy munkáro vit­tík, azt meg­mon­ták […] Té­len ma­si­náz­tok, olyan nagy gaz­dák vótak, de aszongya az uram, hogy jó nípek vótak. Csak há­rom hó­na­pot vót, mert a testvíre Trenc­sínbe vót, finánc­nok vót a felesíge, az ha­za­ho­zat­ta. Ez a fi­nánc ha­za­ho­zat­ta az én uram, a töb­bi­ek még nem gyüt­tek.”

„Ez 1946-­ba vót, gye­rek vótam, tizen­három-­ti­zen­ní­gy éves, íjje be­zör­get­tek, And­rás, õtözködj fõ, mer ide meg oda me­gyünk munkáro. Va­la­ho­va hogy men­nek, de nem tut­tuk, hogy ho­va, csak azt, hogy regge van, ki­haj­na­lo­dott, s vis­­sza nem gyüt­tek. Sen­ki nem tut­ta, hogy ho­va vi­szik iket, csak má mi­kor je­lent­ke­zett, hogy hol vót. Írt. Összeszettík az em­be­re­ket s evit­tík. Csak an­­nyit tut­tunk, hogy vót más he­lyen, hogy csináták eztet, beszítek rúla, hogy az em­be­re­ket ös­­sze­sze­dik, hogy vi­szik munkáro. Terezín környíkin vót ak­kor az apu, de pon­to­san nem tu­dom má meg­mon­da­ni, hogy hol. Hát az­tán valójábo úgy szök­dös­tek ha­za, mind egytül egyig. Vót olyan, hogy egy hónapjáro ha­za­szö­kött, olyan he­lyen vót, az­tán má nem vit­tík vis­­sza. De vi­szont, ugyi, ja­nu­ár 7-én meg má kihur­có­tak ben­nünköt.”

A mar­tosi csa­lá­do­kat 1947 ja­nu­ár­já­ban de­por­tál­ták Cseh­or­szág­ba, a Bíli­nai já­rás­ba, Bíli­na vá­ros­ba és kör­nyé­ké­re, Kos­tom­laty fa­lu­ba és a kör­nye­zõ ki­sebb te­le­pü­lé­sek­re, ál­la­mi bir­to­kok­ra. Ja­nu­ár 7-én, a leg­na­gyobb té­li hi­deg­ben, a jó­szá­got a ro­ko­nok gond­ja­i­ra bíz­va, a leg­szük­sé­ge­sebb in­gó­sá­ga­ik­kal – ami­nek fél te­her­va­gon­ban el kel­lett fér­nie –, va­go­nok­ban ös­­sze­zsú­fol­va szál­lí­tot­ták el õket. Né­hány csa­lád er­re az út­ra sem tu­dott fel­ké­szül­ni, mert elõ­zõ­leg nem ka­pott ér­te­sí­tést, ha­nem csak az in­du­lás elõtt pár órá­val tud­ták meg, hogy ne­kik is men­ni­ük kell.

„Apu­kám kórházbo vót. Nagy­bá­tyánk, apu­ka testvíre gyüt­t, hogy Ma­ris­ka, men­­nyi kõ. Má fõpakó­tunk, õ se­gí­tett bepakóny­i, má itt men­tünk a gá­ton, szeg­íny apu meg meg­hal­lot­ta, hogy deportánok, gyütt kabát­bo, pizsamábo itt a gá­ton, beût a au­tó­ba, nos men­tünk. […]
Udvar­di ál­lo­má­son be­va­go­ní­roz­tak ben­nünköt, a I. H-ékkal együt­t. Ti­zen­két csa­lád vótunk ott, udvar­diak, per­beteiek, mar­tosi­ak. […]
A há­zunk még nem vót kísz, még ippen hogy csak át. Vót hét csa­lád míh, anya­disz­nó, ti­nó, fe­jõs­te­hén, mind itt­hon marat­t. Nagy­apá­ra, a gát­õr­re hagy­tuk. Írtesítíst se kap­tunk. Anyu­ka rít na­gyon, hogy nincs itt­hon a La­jos. Vót a mamánok ren­des bú­to­ra, há­ló­szo­ba­bú­to­ra, meg a kony­haszekrínt tut­tuk evin­ny­i. Ren­ge­teg fánk mind itt­hon marat­t. […]
A níme­teket öt­ki­lós cso­mag­ga vit­tík e, min­ket meg a he­lyük­be. Még ki se vót ta­ka­rít­va, se fû­tõ­test. Vót egy hos­­szú la­kás, és egy szo­ba-kony­hát kap­tunk, se spájz, se für­dõ­szo­ba. […]
Sen­ki nem fo­ga­dott. Kipakó­tak Bílinán a ba­tá­rok­ra, szómáskoc­sir­a, muralo­vak­ka ki­vit­tek a stát­ni­ba [’ál­la­mi bir­tok­ra’], sen­ki nem fo­ga­dott.”

„Bílináro vit­tek el min­ket, Cseh­or­szág­ba. Bevagonéroz­tak, két-há­rom csa­lád vót egy va­gon­ba, én ki­csi vótam, egy fû­tött ku­pé vót az öre­gek­nek meg a gye­re­kek­nek. Úgy fõz­tek, hogy a kály­hoc­sõ kint vót. Ék­te­len nagy tél vót. Éj­jel írtünk oda. […]
Vá­lo­gat­tak, mint a marhákot a vagonok­bú. Mi­lyen mun­ka­erõ. Ki vót nyit­va [a va­gon­aj­tó], az­tán gyüt­tek, níztík, mi­lyen ne­vû, hán csa­lád, hán mun­ka­erõ. Bor­zasz­tó hóesís vót[…]
A níme­teket ak­kor má a sajá­tyuk­bú ki­vit­ték. Nagy ömeletes ház vót, üres la­kás fû­tet­le­nül. Csak egy szo­bát at­tak. A má­sik szobábo níme­tek vótak, de azok is má csak egy bõrön­de, a töb­bi min­denüköt ott köl­löt han­ny­i. S azok olyan ked­ve­sek vótak, hogy hamate­át fõz­tek, ke­nye­ret at­tak, hogy csak együnk. Nem, hisz lát­tuk, hogy õne­kik sinc­s. De csak együnk. Hát ezek fo­gat­tak.”

Ös­­sze­sen nyolc csa­lá­dot szál­lí­tot­tak el a fa­lu­ból, nem a te­he­tõ­sek, ha­nem in­kább a sze­gé­nyek kö­zül:

„Vótak ben­ne jó­mó­dú­ak is, több­nyi­re szeg­íny, eccerû em­be­rek.”

„Ilyen nap­szá­mos em­be­re­ket de­por­tál­tak, akik Agya­go­son ke­res­ték a ke­nye­rü­ket. Agya­gos­ról, Gyótváról, Lán­dor­ról be­te­le­pül­tek, itt vet­tek ker­tet.”

Né­há­nyan ma­gán­gaz­dák­hoz Bílinára, töb­ben a kör­nyék ál­la­mi bir­to­ka­i­ra, ma­jor­sá­gok­ba ke­rül­tek. Cseh­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­suk ide­je alatt ki­je­lölt he­lyü­ket se­hol sem hagy­hat­ták el. Né­há­nyan azon­ban kö­zü­lük is ha­za­szök­tek, de csa­lá­dos­tul a szö­kést leg­töb­ben azért sem vál­lal­ták, mert az in­gó­sá­ga­ik ak­kor Cseh­or­szág­ban ma­rad­tak vol­na. A ren­de­let ér­vény­te­le­ní­té­se után – ami­kor a kom­mu­nis­ta párt 1948. feb­ru­á­ri ha­ta­lom­át­vé­te­le után a ma­gya­rok vis­­sza­kap­ták állam­pol­gárságukat31 – va­la­mennyi­en ha­za­tér­tek. Csak egy csa­lád ma­radt 1952-ig Cseh­or­szág­ban, ad­dig várt ar­ra, hogy a há­zuk­ba köz­ben be­köl­tö­zött szlo­vák csa­lád el­men­jen, és a sa­ját ott­ho­nuk­ba tér­hes­se­nek vis­­sza.

„Apám bog­nár vót, mer a lo­vat nem mer­te befogny­i, elõt­te itt­hon a szi­vat­­tyú­te­le­pen dógo­zot­t. Mu­to­gat­ta ott, hogy õ mit tud, hogy õ fú­ró-fa­ra­gó em­ber, íletibe nem fo­gott be lo­vat. Anyám meg ti­zen­öt te­he­net fejt, nos még ment ki a ra­port­ra egyenyi [‘cu­kor­ré­pát ka­pál­ni’], kukuricát ka­pá­nyi, mer csak nem vót ölíg a píz, vagy mi. Ter­hes vót, de eve­tét, biz­tos a munkátú. Hét­hó­na­pos ter­hes vót. […]
Ilon­ká­nak az any­ja is fejt. Cse­hekke nem dógoz­tak együt­t, csak a pán vrch­níve [’felü­gyelõ úr­ral’]. Aki a te­jet át­vet­te, az a né­ni na­gyon sze­re­tett ben­nünek­t. Meg vótak ott níme­tek is. […]
Emon­tunk min­dent a pán vrch­nínek, hogy mink nem vótunk há­bo­rús bû­nö­sök, mink csak szeg­íny em­be­rek vótunk, min­ket csak oda­bök­tek va­la­ki he­lyett. Sajnát ben­nünköt. Na­gyon jó em­ber vót, nem nízett le ben­nünköt. […]
Vót, aki ha­za­szö­kött, mar­tosi is, de mink azt nem akar­tuk meg­csinány­i, mert ak­kor min­de­nünk ottmaratt vóna, ak­kor csak a csu­pasz fa­lak­ba gyüt­tünk vóna ha­za. […]
Negy­ven­ki­lenc áp­ri­lis ki­len­ce­di­kén gyüt­tünk ha­za.”

„Egy [né­met] re­pü­lõs fõ­had­nagy vót ott, fi­a­tal há­za­sok vótak, an­­nyit dógoz­tak, mint a má­sik em­ber, de csak fél fi­ze­tést kap­tak. Te­jet is ott le­he­tett ven­ny­i, mer olyan nagy gaz­da­ság vót, ha egy li­ter te­jet at­tak, õné­kik csak fe­let. Szeg­íny idesanyám szo­kott né­kik an­­nyi krump­lit, to­jást, min­den­fél­it, se­gí­tet­te. Ezek­nek a há­zuk­ba lak­tunk […]
A házokot ki­ta­ka­rí­tot­ták, az ele­jét, ma­mám meséte, odavit­tík a mi­je­in­ket, és há­tul meg õne­kik [a né­me­tek­nek] at­tak ilyen kam­ra hely­i­síget. Szó­val eze­ket nem vet­tík sem­mi­be. Ma­ma mond­ta, hogy amit megspóró­tak, min­den­bû at­tak en­­nyi ne­kik, szeg­ínyek­nek. Min­den év­be ir­kát [a né­met as­­szony a ké­sõb­bi évek­ben], kûdött le­ve­let. Mink is ír­tunk neki […] Vótunk ott öt éve, Di­ni evitt ben­nünköt. […]
Mink ott hat­tunk min­denünköt, ak­kor még nem en­ged­tek ha­za, úgy szök­tünk meg. Bílinán nem at­tak je­gyet, emen­tünk a má­sik vá­ros­ba, ott vet­tünk je­gyet, úgy gyüt­tünk ha­za. Utá­na va­ló év­be má haz­a­enget­tík a töb­bi­e­ket is, aki akart. Hár­mon vótunk, idesapám, idesanyám meg én.”

Azok­nak, akik a vá­ros­ban, Bílinán ma­rad­tak s nagy­gaz­dák­hoz ke­rül­tek, a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint „na­gyon jó he­lyük vót, nem kor­lá­toz­ták a mozgá­sukot”. Fu­va­roz­tak, be­jár­tak a sör­gyár­ba. Töb­ben sor­suk­kal együt­térzõ, se­gí­tõ­kész csehekre is em­lé­kez­nek, akik­kel min­den­na­pi ügye­ik in­té­zé­se köz­ben kap­cso­lat­ba ke­rül­tek. Volt olyan cseh fi­a­tal­as­­szony, aki es­tén­ként a gaz­da­sá­guk­ban dol­go­zó ma­gyar csa­lád gye­re­ké­nek se­gí­tett lec­két ír­ni. Ar­ra is van két pél­da, hogy gyer­mek­te­len cseh há­zas­pár örök­be akar­ta fo­gad­ni a mar­tosi gye­re­ket, „ott akar­ták fog­nyi […], an­­nyi­ra meg­sze­ret­ték õt”.
Ne­he­zebb sor­suk volt a ma­jor­ság­ba ke­rül­tek­nek, mert ott em­lé­ke­ze­tük sze­rint nagy volt a fe­gye­lem, cse­léd­szám­ba vet­ték õket, és a még szin­te gyer­mek­szám­ba me­nõ fi­a­ta­lok­nak is na­gyon so­kat kel­lett dol­goz­ni­uk. Amint a gye­rek be­töl­töt­te a ti­zen­ne­gye­dik élet­év­ét, akár tan­év köz­ben ki­vet­ték az is­ko­lá­ból, és ne­héz fi­zi­kai mun­ká­ra fog­ták.
A gye­re­kek és a fi­a­ta­lok kön­­nyeb­ben al­kal­maz­kod­tak a kö­rül­mé­nyek­hez, jár­tak is­ko­lá­ba, bár a ta­nu­lás­ban és a cseh nyelv­tu­dás­ban õk sem ju­tot­tak túl mes­­szi­re. Né­me­lyik fi­a­tal, aki né­me­tek­kel dol­go­zott együt­t, vé­gül job­ban tu­dott né­me­tül, mint cse­hül. Azok­nak a gye­re­kek­nek, akik Cseh­or­szág­ban kezd­tek is­ko­lá­ba jár­ni, a de­por­tá­lá­sok vé­gé­vel, a ha­za­té­rés után újabb ne­héz­sé­get je­len­tett az ott­ho­ni vi­szo­nyok kö­zé va­ló be­il­lesz­ke­dés. A ma­gyar is­ko­lák mû­kö­dé­sét ezek­ben az évek­ben be­til­tot­ták az or­szág­ban, így ha­za­ke­rül­ve szlo­vá­kul kel­lett foly­tat­ni­uk a ta­nu­lást.

„Nem so­kat jár­tunk is­ko­lá­ba, mer hugyan le­he­tett vóna. Mink csak bámúhat­tunk ott, mit csináhot­tunk vóna. An­­nyit meg­tanú­tunk, hogy jedenkrát jeden [’e­gysz­er egy’]. Az­tán men­tünk dógozny­i. Vót ott min­den, ka­pá­nyi […] Anyu­kám ki­vett az­tán, monta a pán vrch­nínek, hogy Ilon­ka ma­ród. Meg­gyütt a menst­ru­á­ci­óm. Ti­zen­hat éves vótam. Nos ak­kor men­tem te­he­net õrizny­i. […]
Doc­skáznyi [’szé­nakötözõgép­pel dol­goz­ni’] is köl­löt­t. Má ak­kor ott az vót. […]
Køemýž, ez egy ki­sebb fa­lu vót, kocs­ma, min­den vót ben­ne. Mo­zi­ba is ejár­tunk a szom­szíd fa­lu­ba. […]
Cse­hekke nem igen vót ba­rát­ko­zás, mer nem tut­tunk beszíny­i, enevet­tük magunkot, nos an­­nyi, nem vót, hogy udvaró­tak vóna. Ilonkánok udvarót egy per­betei, de emarat­tak.”

A nagy ma­jor­sá­gi ud­va­rok­ban, a hos­­szú cse­léd­la­kás­ok­ban együtt la­kó de­por­tál­tak egy­más­sal osz­tot­ták meg min­den­na­pi gond­ja­i­kat, a mar­tosi­ak az ime­lyiekkel, nasz­va­di­akkal, per­beteiekkel, udvar­diakkal. Mun­ká­juk so­rán va­la­men­­nyi­en meg­ta­pasz­tal­ták – akár gaz­dá­hoz, akár ma­jor­ság­ba ke­rül­tek –, hogy a cseh me­zõ­gaz­da­ság és élet­szín­vo­nal egy­aránt jó­val ma­ga­sabb szin­ten volt an­nál, mint amit ad­dig Mar­to­son is­mer­tek. A ma­jor­ság­ba ke­rül­tek kö­zül né­há­nyan két szo­bás és víz­öb­lí­té­ses WC-vel el­lá­tott cse­léd­la­kás­ok­ban lak­tak. A gaz­da­ság­ban szal­ma­kö­tö­zõ, ré­pa­sze­dõ gé­pe­ken dol­goz­tak, olya­no­kon, ami­lye­ne­ket ad­dig hír­bõl sem is­mer­tek, eze­ket a mun­ka­fo­lya­ma­to­kat ott­hon még ké­zi erõ­vel vé­gez­ték.
Né­há­nyan ké­sõbb úgy em­lé­kez­tek vis­­sza a cseh­or­szá­gi évek­re, hogy a jobb mun­ka­le­he­tõ­sé­gek, mun­ka­kö­rül­mé­nyek és ke­re­se­ti vi­szo­nyok mi­att szí­ve­sen ott is ma­rad­tak vol­na. De vé­gül min­den­ki­nek volt in­do­ka, ami­ért még­is ha­za­tért.

„Apám azt mond­ta, ha nem lett vóna be­teg, nem gyütt vóna ha­za, a cse­hek is tet­szet­tek, meg a mun­ka is.”

A mar­tosi de­por­tál­tak kö­zül sen­ki nem ma­radt Cseh­or­szág­ban.

A ki­te­le­pí­té­sek

A ki­te­le­pí­té­sek az 1946 feb­ru­ár­já­ban alá­írt la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt kö­ve­tõ­en, 1947. áp­ri­li­sá­ban kez­dõd­tek el, és több­szö­ri meg­sza­kí­tás­sal 1949 nya­rá­ig tar­tot­tak. A pa­ri­tás el­ve alap­ján a cseh­szlo­vák kor­mány an­­nyi ma­gyart te­le­pít­he­tett vol­na át Ma­gyar­or­szág­ra, amen­­nyi szlo­vák ön­ként je­lent­ke­zett Ma­gyar­or­szá­gon a Cseh­szlo­vá­ki­á­ba va­ló át­te­le­pü­lés­re. Ezt az el­vet nem­csak sze­mé­lyi, ha­nem va­gyo­ni vo­nat­ko­zás­ban is be kel­lett vol­na tar­ta­ni, köz­tu­dott azon­ban, hogy egyik sem si­ke­rült, amint azt sem tar­tot­ta be a cseh­szlo­vák fél, hogy a ki­te­le­pí­ten­dõ ma­gya­rok ki­vá­lasz­tá­sá­nál fi­gye­lem­mel le­gyen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tár­sa­dal­mi ös­­sze­té­te­lé­re. Ahe­lyett, hogy min­den ré­teg­bõl ará­nyo­san je­löl­ték vol­na ki a ki­te­le­pí­ten­dõ csa­lá­do­kat, vé­gül az 5–20 kat. hold kö­zöt­ti kö­zép­bir­to­ko­so­kat je­löl­ték ki leg­na­gyobb szám­ban, de szép szám­mal vol­tak köz­tük 20 kat. hold fö­löt­ti gaz­dák is. Ugyan­ak­kor Ma­gyar­or­szág­ról el­sõ­sor­ban va­gyon­ta­la­nok, föld­nél­kü­li­ek vagy 1–5 kat. hold kö­zöt­ti tör­pe­bir­to­kos­ok je­lent­kez­tek át­te­le­pü­lés­re (Popély 2002, 110).
Mar­to­son ös­­sze­sen ki­lenc ki­te­le­pí­tett csa­lá­dot tar­ta­nak szá­mon. A Tol­na me­gyei Gyönkre vit­ték õket. Jobb mó­dú re­for­má­tus gaz­da­csa­lád volt va­la­men­­nyi, de egy ki­vé­te­lé­vel nem a leg­mó­do­sab­bak kö­zül va­lók. A húsz­egy­né­hány kat. hol­das bir­tok­kal ren­del­ke­zõ „esõ gaz­dák” – az em­lí­tett egyen kí­vül – ott­hon ma­rad­tak. A ki­te­le­pí­tet­tek Gyönkön az on­nan ki­te­le­pí­tett svá­bok há­za­it és föld­je­it kap­ták meg. Két ese­tet is szá­mon tart a fa­lu, ami­kor sváb lányt vett fe­le­sé­gül a ki­te­le­pí­tett mar­tosi le­gény, il­let­ve egy olyan sváb vet­te fe­le­sé­gül a mar­tosi lányt, akik­nek a há­zá­ba köl­töz­tet­ték õket.
Ma már csak egy mar­tosi csa­lád utó­dai él­nek Gyönkön, egy csa­lád idõ­köz­ben ki­halt a fa­lu­ban, egy a ké­sõb­bi évek­ben Paks­ra, egy Bu­da­pest­re, négy pe­dig a szü­lõ­fa­lu­já­hoz le­he­tõ leg­kö­ze­lebb­re, az or­szág­ha­tár mel­let­ti Szõnybe (há­rom), il­let­ve Ko­má­rom­ba (egy) köl­tö­zött. Gyönkön va­la­men­­nyi­en el­ad­ták a tel­kü­ket és bir­to­ka­i­kat (az egyik csa­lád pél­dá­ul azok­nak a svá­bok­nak, aki­ké ere­de­ti­leg volt).
A je­len­ség, hogy tud­ni­il­lik amint le­he­tõ­ség volt rá, az 1960-as évek ren­de­le­tei meg­en­ged­ték, a ki­te­le­pí­tet­tek el­ad­ták ott­ho­ni bir­to­ka­ik fe­jé­ben Ma­gyar­or­szág va­la­me­lyik szü­lõ­föld­jük­tõl tá­vo­li me­gyé­jé­ben ka­pott há­zu­kat, föld­je­i­ket, és fel­köl­töz­tek az észa­ki or­szág­ha­tár mel­lé, más Ko­má­rom kör­nyé­ki fa­luk ki­te­le­pí­tett­je­i­nél is meg­fi­gyel­he­tõ. Az 1960-as évek­ben Tol­ná­ból, Ba­ra­nyá­ból, sõt Fej­ér me­gyé­bõl is tö­me­ges volt a fel­köl­tö­zés az or­szág­ha­tár mel­let­ti te­le­pü­lé­sek­be, Ko­má­rom me­gyé­be. A het­ényiek a Fej­ér me­gyei Mór­ról, a szent­pé­teriek a Tol­na me­gyei Páriból és a Ba­ra­nya me­gyei Szu­lokról köl­töz­tek kö­ze­lebb szü­lõ­fa­lu­juk­hoz, Ko­má­rom­ba és Szõnybe. Ko­má­rom­ban eb­ben az év­ti­zed­ben egész ut­ca épült, ahol csu­pa egy­ko­ri szent­pé­teri vá­sá­rolt tel­ket és épí­tett há­zat ma­gá­nak. Az ut­cát ma is Kisszent­péternek ne­ve­zik a hely­be­li­ek.
A ki­te­le­pí­tet­tek új lak­hely­ükön szá­mon tar­tot­ták és se­gí­tet­ték egy­mást, az 1960–1970-es évek­ben, az ak­kor még ne­he­zebb köz­le­ke­dé­si vi­szo­nyok mel­lett hí­re­ket és cso­ma­go­kat vit­tek-hoz­tak egy­más­nak „ott­hon­ról”, a szü­lõ­fa­lu­ból, el­jár­tak a volt fa­lu­be­li­ek te­me­té­sé­re, ös­­sze­há­za­so­dá­sok is vol­tak köz­tük.
A szü­lõ­fa­lu és a ki­te­le­pí­tet­tek kap­cso­lat­tar­tá­sa a leg­ne­he­zebb évek­ben és má­ig sem sza­kadt meg, az el­sza­kí­tott csa­lád­tag­ok, a ro­kon­ság, szom­széd­ság sze­mé­lyes kap­cso­la­ta­in ala­pul. A leg­na­gyobb hor­de­re­jû­ek eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban a te­me­té­sek, ami­kor nem­csak a szû­kebb csa­lád vagy ro­kon­ság tag­jai ta­lál­koz­nak egy­más­sal, ha­nem a szom­széd­sá­gi, ba­rá­ti, is­ko­la­tár­si és egyéb vi­szo­nyok ré­vén szin­te a szü­lõ­fa­lu egy­ko­ri tel­jes kap­cso­lat­há­ló­ja fel­éled egy pil­la­nat­ra, a kö­zös em­lé­ke­zés ere­jé­ig. Az 1970–1980-as évek­ben egy-­e­gy el­hunyt ki­te­le­pí­tett te­me­té­sé­re nem rit­kán egész au­tó­busz­nyi­an utaz­tak a szü­lõ­fa­lu­ból – a föld­mû­vesszö­vet­ke­zet bér­be vett jár­mû­vén –, hogy le­ró­ják ke­gye­le­tü­ket, és hogy ta­lál­koz­za­nak az el­sza­kadt fa­lu­be­li­ek­kel.
De ko­ránt­sem min­den ki­te­le­pí­tett tud­ta fel­dol­goz­ni a fa­lu­já­ból va­ló ki­ûze­té­se tra­u­má­ját, s né­há­nyan ezt úgy él­ték/élik meg, hogy min­den kap­cso­la­tot meg­sza­kí­tot­tak szü­lõ­fa­lu­juk­kal. Mar­tos­ra sem járt/jár „ha­za” min­den ki­te­le­pí­tett. Va­la­ki egy­sze­rû­en azért nem, mert nem ma­radt a fa­lu­ban ro­kon­sá­ga, va­la­kit az ott­hon ma­radt ro­kon­ság idõ­köz­ben ki­szo­rí­tott az örök­ség­bõl, s ezért töb­bet nem kí­ván ve­lük ta­lál­koz­ni. Más vi­szont az em­lé­ke­zés fáj­dal­ma elõl me­ne­kül­ve nem akar­ja töb­bet lát­ni Mar­tost, megint más a meg­bán­tott­ság mi­att nem kí­ván­csi szü­lõ­fa­lu­já­ra. A fa­lu­be­li­ek min­den­kit, min­den ha­za­já­rót és tá­vol­ma­ra­dót min­den meg­bán­tó­dá­sá­val együtt szá­mon tar­ta­nak.

„J. B. csak egy­szer vót itt­hon, fe­le­sé­ge egy­szer se, fia itt van Ko­má­rom­ba, az több­ször átgyün, ne­kem ke­reszt­ko­mám, meg anyó­sát is átgyün láto­gat­ny­i.”

„Azé vót olyan na­gyon fá­jó aki­ket evit­tek, hogy má pont õk nem fér­tek e a fa­lu­ba! Mer hát hogy mi sze­rint válosz­tot­ták ki, ezt nem tud­ja sen­ki.”

„Fájt ne­ki, hogy jó gaz­da vót, s en­­nyi­re ki­nul­láz­ták.”

Az „ösküiek”

A la­kos­ság­cse­re-egyez­mény ér­tel­mé­ben amen­­nyi szlo­vák ön­ként je­lent­ke­zett Ma­gyar­or­szá­gon, an­­nyi ma­gyart te­le­pít­he­tett vol­na ki a cseh­szlo­vák kor­mány Szlo­vá­ki­á­ból. Az ön­ként je­lent­ke­zõk szá­ma azon­ban a szé­les kö­rû pro­pa­gan­da, a to­bor­zó ­ak­ci­ók el­le­né­re is las­san gyûlt, és ko­ránt­sem ér­te el azt a szá­mot, amit a cseh­szlo­vák fél re­mélt.
Az el­sõ idõ­szak­ban a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­ság több­sé­ge hal­la­ni sem akart az át­te­le­pü­lés­rõl, ezért a cseh­szlo­vák kor­mány – el­sõ­sor­ban az Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság ré­vén, amely 1946 ta­va­szán kezd­te meg mû­kö­dé­sét – szé­les­kö­rû pro­pa­gan­dá­ba fo­gott. Nem akar­tak el­köl­töz­ni az öre­gek, a va­gyo­no­sab­bak, a biz­tos eg­zisz­ten­ci­á­val ren­del­ke­zõk. In­kább haj­lot­tak rá a fi­a­ta­lab­bak, s aki­ket nem kö­tött a bir­tok, a föld (Tóth 1993, 161).
Mar­tos­ra hét bá­nyász­csa­lád ér­ke­zett Ma­gyar­or­szág­ról, a Veszp­rém me­gyei Öskürõl és Szápár­ról, s egy há­zas­pár Bu­da­pest­rõl. Ma Mar­to­son ös­­sze­fog­la­ló­an csak ösküieknek mond­ják õket, bár Öskürõl mind­ös­­sze két csa­lád érkezett.32 A mai vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint nagy­részt „szeg­ínyek” vol­tak, né­me­lyik csa­lád­nak „sem­mi­je se vót” – „»e­ment a kinc­s, ide­gyütt a ninc­s«, azt mond­ták ak­ko­ri­ban” –, de több­sé­gé­ben „jó­ra­va­lók” vol­tak. Az ösküiek evan­gé­li­ku­sok, a szápári­ak ka­to­li­ku­sok vol­tak, va­la­men­­nyi­en tud­tak ma­gya­rul, ta­lán csak egy-két idõs as­­szony nem, akik vi­szont Mar­to­son már a csa­lá­di élet ke­re­tei kö­zé be­zár­kóz­va él­ték nap­ja­i­kat, és rit­kán érint­kez­tek a mar­tosi­akkal.33

„Majd­nem mind sze­gény jött a ki­te­le­pí­tet­tek he­lyé­be.”

„Cse­re vót, fõ­det is an­­nyit kap­tak, amen­­nyi ott vót ne­kik, lo­vat is, vótak bir­kák is ne­kik.”
„A szom­szí­dunk­ba bá­nyász em­ber vót, P. bá­csi, iga­zi ren­des bá­nyász, ko­moly mun­kás­em­ber. Azt mongyák, úgy gyüt­tek, hogy há­rom lábo vót az asz­tanak, szeg­íny csa­lád vót, na­gyon szeg­íny, de amúgy ren­de­sek vótak.”

„Tejjesen tut­tak mag­yarú, szlo­vá­kú ta­lán nem is.”

„Csak a szár­mozá­suk szlo­vák, öreg­ap­juk ta­lán.”

A to­bor­zók, a Cseh­szlo­vák Át­te­le­pí­té­si Bi­zott­ság tag­jai „buz­gó­sá­gá­nak” ered­mé­nye­kép­pen – akik a ne­ga­tív pro­pa­gan­dá­tól (Ma­gyar­or­szág há­bo­rú utá­ni sú­lyos gaz­da­sá­gi hely­ze­te), az ál­hí­rek ter­jesz­té­sé­tõl (aki nem je­lent­ke­zik ön­ként, ké­sõbb erõ­szak­kal lesz át­te­le­pít­ve 30 kg-os cso­mag­gal) sem ri­ad­tak vis­­sza – vé­gül olyan csa­lá­dok is át­te­le­pül­tek Ma­gyar­or­szág­ról, akik nem akar­tak, nem ön­ként men­tek, s az át­te­le­pü­lés sem tár­sa­dal­mi, sem anya­gi té­ren nem je­len­tett szá­muk­ra eg­zisz­ten­ci­á­lis emel­ke­dést.
Az egyik szápári bá­nyász ma is a fa­lu­ban élõ lá­nyá­nak vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint az õ csa­lád­juk sem ön­ként köl­tö­zött el Ma­gyar­or­szág­ról, ha­nem kénysz­erítet­ték ap­ját, több­ször be­idéz­ték õt Veszp­rém­be, szlo­vák ne­vé­re hi­vat­koz­va igye­kez­tek meg­fé­lem­lí­te­ni, és az­zal zsa­rol­ták, hogy ko­ráb­ban nem ma­gya­ro­sí­tot­ta a nevét.34 Mar­to­son sok­kal ros­­szabb kö­rül­mé­nyek kö­zé ke­rül­tek, mint ami­lye­nek közt Szápáron él­tek. Mar­tos nyo­mo­rú­sá­gos, sze­gény kis fa­lu­nak tûnt a szá­muk­ra – ahol ak­kor még vil­lany­vi­lá­gí­tás sem volt35 –, Szápáron há­zat, au­tót kap­tak a bá­nyá­tól.
A fa­lu csön­des be­le­nyug­vás­sal las­san be­fo­gad­ta a be­te­le­pü­lõ­ket, nyílt szí­ni konf­lik­tus­ra vagy el­len­sé­ges­ke­dés­re az el­sõ évek­bõl sem em­lé­ke­zik sen­ki, egyik fél sem, a be­te­le­pü­lõk kez­de­ti idõ­szak­ban fel­tû­nõ szo­kat­lan­sá­ga­ik­ról pe­dig ma egye­nest hu­mor­ral be­szél­nek az õs­la­ko­sok.

„Esõ évek­be nem olyan jó szemme néz­ték õket, de nem bán­tot­ta õket szóva se, se szom­széd, sen­ki.”

„Sem­mi baj nem volt ve­lük, úgy be­il­lesz­ked­tek.”

„Ne­künk is akik szem­be lak­tak, csak tisztölette le­het beszínyi rúluk.”

„Vol­tak jó­ra­va­lók köz­tük.”

„A níp kö­zött má olya­nok, mint a tõzs­gyök­eres mar­tosi­ak, an­nak ves­­szük õket.”

„[…] hogy olyan fil­me­ket ve­tí­tet­tek ne­kik, hogy [Cseh­szlo­vá­ki­á­ban] kalbászbú van a kerítís. J. G., az egy ki­csit bo­lond vót, B. bátyáékná a há­zuk­ba ment és nízte, hogy hun van­nak a kalbás­zok. Mert azt mu­to­gat­ták ne­kik, hogy a kéménbe lóg­nak a sunkák, kalbás­zok. Azt eneveztük B. J-nek [B-ék után, akik­nél a kol­bászt ke­res­te, B. lett a ra­gad­vány­ne­ve – K.A.]. […]
P. bá­csi is mond­ta, hogy né­künk ilye­ne­ket mu­to­gat­tak, hogy kalbászbú van a kerítís.36 Az­tán ez a E. N. bá­csi azt mond­ta ne­ki, hát nálo­tok nin­cse­nek ku­tyák? Hogy­ne vónánok. Hát nálo­tok nem ettík vóna meg [a kol­bászt]? Hát hogy ar­ra nem gondó­tak. Hát ez a E. N. olyan vic­ces em­ber vót.”

„K. bá­csi pes­ti stri­gó [’stri­ci’] vót, bog­nár vót ere­de­ti­leg ta­lán, de nem sze­re­tett dógozny­i. Eccer a jéerdébe [’ter­melõszövetkezet’] D. bá­csi vót a cso­port­ve­ze­tõ, ez meg meg­kér­dez­te tõ­le, hogy D. úr, ma­ga mit csi­nál? Sem­mit, ké­rem, sem­mit. Ak­kor én is magáhó ál­lok! Nem sze­re­tett dógózny­i.”

„K. bá­csit ekût­ték ve­tõ­gép­re vet­ny­i. Há­tul köl­lött ányi a tartá­lyná. Kér­dez­te a so­fõr, K. bá­csi, me­he­tünk? Me­het, me­het, me­het, azt mond­ja. Ment a gép, s be­ve­tet­ték a fõ­det, üre­sen. Nem vót a gép­be ben­ne mag. Az­tán mond­ják ne­ki, hogy K. bá­csi, hát eb­be nincs mag! Hát ne­kem mond­ják, ké­rem?! Én nem lát­tam, csak a má­lé­ját, ve­tõ­gé­pet csak a Te­réz kör­úton. Üre­sen be­já­rat­ták a fõ­det.”

Az át­te­le­pül­tek las­san „be­ol­vad­tak” a fa­lu­ba. Be­áll­tak a meg­ala­kult ter­me­lõ­szö­vet­ke­zet­be, egye­dül két csa­lád­fönn­tar­tó fér­fi nem, õk el­ment bá­nyá­ba dol­goz­ni Handlovára (Nyitrai járás).37 Gye­re­ke­ik a mar­tosi ma­gyar is­ko­lá­ba jár­tak,38 né­há­nyan kö­zü­lük to­vább­ta­nul­tak és érett­sé­gi vizs­gát tet­tek a ko­má­ro­mi vagy az ógyal­lai ma­gyar gim­ná­zi­um­ban, mar­tosi­akkal vagy a szom­szé­dos te­le­pü­lé­sek­rõl va­ló ma­gya­rok­kal há­za­sod­tak ös­­sze, a szom­szé­dos Ime­lyre, Nasz­vadra nõ­sül­tek, oda men­tek férj­hez, több­sé­gük (a nép­szám­lá­lás­ok al­kal­má­val is) ma­gyar­nak vall­ja ma­gát, né­há­nyuk a leg­ak­tí­vabb Cse­ma­dok-ta­gok kö­zé tar­to­zik a fa­lu­ban („olyan nagy ma­gyar ér­zel­mû let­t”). Két gyer­mek­te­le­nül ér­ke­zett há­zas­pár az­óta meg­halt Mar­to­son, így ma egye­dül ezek­nek nin­cse­nek le­szár­ma­zot­tai a fa­lu­ban.
A Ma­gyar­or­szág­ról be­te­le­pü­lõk Mar­tos et­ni­kai ké­pét nem vál­toz­tat­ták meg, rész­ben azért, mert ke­ve­sen vol­tak, rész­ben mert ad­dig is ma­gyar­nak val­lot­ták ma­gu­kat. A fa­lu tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­sé­gén sem mó­do­sí­tot­tak lé­nye­ge­sen, bár nem vol­tak föld­mû­ve­sek, mint a mar­tosi­ak, ha­nem bá­nyá­szok vagy ipa­ro­sok, de al­kal­maz­kod­tak a kö­vet­ke­zõ évek­ben Mar­to­son is meg­vál­to­zó élet­vi­szo­nyok­hoz, mun­kát vál­lal­tak a meg­ala­ku­ló ter­me­lõ­szö­vet­ke­zet­ben, aho­va a mar­tosi föld­mû­ve­sek, ki­sebb és na­gyobb bir­to­kú gaz­dák és föld­nél­kü­li­ek is las­san mind be­lép­tek. Egy-két kí­vül ma­ra­dó és bá­nyá­ban vagy más ipar­te­le­pen mun­kát vál­la­ló a mar­tosi gaz­dák kö­zött épp­úgy akadt, mint az ere­de­ti fog­lal­ko­zá­sa mel­lett ki­tar­tó szápári bá­nyá­szok kö­zött. Nem so­kat mó­do­sí­tot­tak a rész­ben evan­gé­li­kus, rész­ben ka­to­li­kus be­te­le­pü­lõk Mar­tos fe­le­ke­ze­ti vi­szo­nya­in sem, hi­szen a re­for­má­tus õs­la­kos­ság mel­lett ad­dig is volt a fa­lu­ban egy kis szá­mú ka­to­li­kus­ság, amely­nek fõ­leg a pusz­ták­ról va­ló be­köl­tö­zé­sek ré­vén a 20. szá­zad ele­jé­tõl fog­va fo­ko­za­to­san nö­vek­võ ará­nyán a né­hány szápári lé­nye­ge­sen nem javí­tot­t.39
A mar­tosi kép azon­ban nem ál­ta­lá­no­sít­ha­tó. A kör­nye­zõ te­le­pü­lé­se­ken, Szent­péteren, Per­betén, Nasz­vadon, Ógyal­lán, Bagotán és Besenyõn40 az át­te­le­pült szlo­vá­kok kö­zött gyûj­tõ Mag­da­lé­na Paríková meg­fi­gye­lé­sei sze­rint e ma­gyar több­sé­gû köz­sé­gek de­mog­rá­fi­ai szer­ke­ze­te 1946 után mi­nõ­sé­gi­leg meg­vál­to­zott, „a la­kos­ság hir­te­len for­du­lat­tal ve­gyes et­ni­ku­mú­vá vált, ugyan­ak­kor meg­fo­gyat­ko­zott a ma­gyar et­ni­kum­hoz tar­to­zók lét­szá­ma”, és meg­vál­to­zott a tár­sa­da­lom szer­ke­ze­te, val­lá­si ös­­sze­té­te­le (Paríková 1994, 168). Mag­da­lé­na Paríková dol­go­za­tá­ban nem tér ki ar­ra, hogy az ál­ta­la vizs­gált te­le­pü­lé­sek egy ré­sze tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­ség és fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ból 1946-ot meg­elõ­zõ­en is ke­vés­bé volt ho­mo­gén. Vi­szont nagy ha­tá­rú és jó ter­mõ­föl­dû fa­luk lé­vén, ezek mind­egyi­ké­ben a mar­tosinál ará­nya­i­ban is na­gyobb mé­re­tû volt a ki-, il­let­ve be­te­le­pí­tés, ami va­ló­ban má­ig ha­tó­an át­raj­zol­ta e fa­luk de­mog­rá­fi­ai képét.41 Paríková sze­rint az ál­ta­la vizs­gált kör­zet­ben a be­te­le­pült, túl­nyo­mó több­sé­gé­ben szin­tén két­nyel­vû szlo­vák­ság és a he­lyi­ek kap­cso­lat­tar­tá­sá­ban ér­zel­mi fe­szült­sé­gek for­rá­sa lett, hogy a re­pat­ri­ált szlo­vá­kok a ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok há­za­it és föld­je­it kap­ták meg, ami azon­ban, hang­sú­lyoz­za, nem et­ni­kai jel­le­gû fe­szült­ség­for­rás volt, vi­szont több mint negy­ven év után is érez­he­tõ a ha­tá­sa. A szlo­vá­kok be­il­lesz­ke­dé­sét ne­he­zí­tet­te to­váb­bá sze­rin­te az is, hogy Szlo­vá­ki­á­ban új­ra ki­sebb­ség­be ke­rül­tek, s hogy gyak­ran na­gyobb me­zõ­gaz­da­sá­gi te­rü­le­tet kap­tak, mint amen­­nyit ko­ráb­ban, Ma­gyar­or­szá­gon mû­vel­tek. Az idõ­sek­nek nyel­vi ne­héz­sé­ge­ik vol­tak, nem tud­tak, csak az át­te­le­pü­lés után ta­nul­tak meg ma­gya­rul, mi­u­tán e ma­gyar fa­luk­ban a köl­csö­nös nyel­vi érint­ke­zés­ben a ma­gyar nyel­vet hasz­nál­ták (Paríková 1994, 168).
A mar­tosi­ak­nak a be­te­le­pü­lõk­höz va­ló et­tõl el­té­rõ vi­szo­nyu­lá­sá­ra jel­lem­zõ pél­da a test­vér­fa­lu vá­lasz­tá­sá­nak tör­té­ne­te. A szo­ci­a­liz­mus évei alat­t, ami­kor ba­rát­ko­zás, kapoc­so­latépítés cél­já­ból szo­kás volt a szom­szé­dos orzá­gok va­la­me­lyik­ében egy, a cél­nak meg­fe­le­lõ te­le­pü­lés­sel a kap­cso­la­tot fel­ven­ni, Mar­tos vá­lasz­tá­sa ép­pen Ösküre eset­t. Az át­te­le­pí­tet­tek szü­lõ­fa­lu­já­val va­ló ba­rát­ko­zás a vis­­sza­em­lé­ke­zõk sze­rint 1968-ban (vagy 1966-ban), egy szín­da­rab be­ta­nu­lá­sá­val kez­dõ­dött, amel­­lyel a mar­tosi­ak va­la­hol Ma­gyar­or­szá­gon is sze­ret­tek vol­na föl­lép­ni, hogy a szín­ját­szás ré­vén ba­rá­ti kap­cso­la­to­kat te­remt­hes­se­nek, s utaz­has­sa­nak, ki­rán­dul­has­sa­nak. A ta­ní­tó egy Öskürõl szár­ma­zó fi­a­tal­em­ber se­gít­sé­gé­vel kezd­tek hoz­zá az út meg­szer­ve­zé­sé­hez, aki­nek Öskün élt a test­vé­re, s ké­zen­fek­võ meg­ol­dás­ként kí­nál­ko­zott, hogy test­vé­re le­gyen a ma­gyar­or­szá­gi fõ­szer­ve­zõ, Öskü pe­dig a hely, aho­va ven­dég­sze­rep­lés­re el­utaz­nak. Az el­sõ ta­lál­ko­zó olyan jól si­ke­rült („vár­tak ben­nün­ket a fa­lu­ban a nípek […] háza­kho eszál­lásó­tak”), hogy a kap­cso­lat az­óta is él, a két fa­lu ve­ze­tõi éven­te több al­ka­lom­mal meg­lá­to­gat­ják egy­mást, a mar­tosi pol­gár­mes­ter a fa­lu nagy ren­dez­vé­nye­i­re, így a fa­lu­na­pok­ra és a Pün­kös­di Fesz­ti­vál­ra „hi­va­ta­lo­san” is meg­hív­ja az ösküi kép­vi­se­lõ­ket, s ven­dé­gül lát­ják õket, ba­rá­ti fut­ball­mér­kõ­zé­se­ket tar­ta­nak, az ének­lõ­cso­port, a ci­te­ra­ze­ne­kar, a szín­ját­szók is köl­csö­nö­sen ven­dég­sze­re­pel­nek egy­más­nál stb. A kap­cso­la­tot 1997-ben egy, a két pol­gár­mes­ter alá­írá­sá­val hi­te­le­sí­tett „együtt­mû­kö­dé­si meg­ál­la­po­dás­sal” is meg­erõ­sí­tet­ték.
A mar­tosi­ak sze­rint az ösküi em­be­rek ma nem tud­nak szlo­vá­kul („an­­nyit se, mint mi”), hi­szen még az ének­lõ­cso­port­juk re­per­to­ár­ján sze­re­pe­lõ szlo­vák nép­da­lo­kat is ve­lük for­dít­tat­ják le ma­gyar­ra, csak a te­me­tõ ré­gi sír­em­lé­ke­i­nek szlo­vák nyel­vû fel­ira­tai és a szlo­vák ha­tár­ne­vek ta­nús­kod­nak ar­ról, hogy a fa­lu né­pes­sé­ge va­la­mi­kor szlo­vák volt.
Egy kö­vet­ke­zõ pél­da a mar­tosi­ak­nak a negy­ve­nes évek ki- és be­te­le­pí­té­se­i­hez va­ló más­fé­le vi­szo­nyu­lá­sá­ra a ki­te­le­pí­té­sek 50. év­for­du­ló­já­nak meg­ün­nep­lé­se, az ün­nep­lés mód­ja a fa­lu­ban. Az 1990-es évek má­so­dik fe­lé­ben sok köz­ség­ben, kü­lö­nö­sen a leg­in­kább érin­tett nagy mátyus­föl­di te­le­pü­lé­se­ken, a galán­tai és a ko­má­ro­mi já­rás­ban az év­for­du­ló al­kal­má­ból meg­em­lé­ke­zõ ün­nep­sé­ge­ket tar­tot­tak, ün­ne­pi mû­so­rok­kal, szo­bor- és em­lék­táb­la-ava­tá­sok­kal egy­be­köt­ve, s er­re a nap­ra ha­za­hív­ták a ki­te­le­pí­tet­te­ket, min­den­kit, aki még élt kö­zü­lük, s a gyer­me­ke­i­ket, utó­da­i­kat. A fa­luk hó­na­po­kon ke­resz­tül ké­szü­lõd­tek az ün­nep­ség­re, rég el­sza­kadt szá­lak után nyo­moz­tak Ma­gyar­or­szá­gon, igye­kez­tek le­he­tõ­leg tel­jes lis­tát ös­­sze­ál­lí­ta­ni az egy­ko­ri ki­te­le­pí­tet­tek­rõl, hogy vé­let­le­nül se ma­rad­jon ki sen­ki a meg­hí­vot­tak kö­zül.
E nagy, kol­lek­tív meg­em­lé­ke­zé­si hul­lám­ba Mar­tos is be­kap­cso­ló­dott, ám a mar­tosi ren­dez­vény fe­le­más­ra si­ke­re­dett. 1997. de­cem­be­ré­ben fa­lu­cí­mert avat­tak, s a fa­lu ve­ze­tõ­sé­ge úgy ha­tá­ro­zott, hogy er­re az ün­ne­pi al­ka­lom­ra hív­ják ha­za a ki­te­le­pí­tet­te­ket. Ugyan­ak­kor azon­ban meg­hív­ták az ün­nep­ség­re az ösküieket, az át­te­le­pí­tet­tek fa­lu­já­nak kép­vi­se­lõ­it is, akik­kel rá­adá­sul ek­kor kö­töt­ték meg a két fa­lu ba­rát­ko­zá­sá­ról szó­ló együtt­mû­kö­dé­si meg­ál­la­po­dást. Az ün­ne­pi mû­sor után a köz­ség­há­zá­ra, az ün­ne­pi asz­tal­hoz meg­in­vi­tált ma­gyar­or­szá­gi ven­dé­gek kö­zül va­la­mi­lyen fi­gyel­met­len­ség foly­tán vé­gül ép­pen a gyönkiek ma­rad­tak ki, csak az ösküiek vet­tek raj­ta részt.

„A ren­de­zõk va­la­mit nem jól csi­nál­tak, mert az ösküiek vol­tak töb­ben, s mind csak azok­kal fog­lal­koz­tak. Gyönkrõl el­jöt­tek Gy-ék meg Pest mel­lõl is jöt­tek, s még csak be se hív­ták, le se ül­tet­ték õket, el­fe­led­kez­tek ró­luk.”

Ös­­szeg­zés

Az 1945–1948 közötti évek mar­tosi tör­té­né­se­i­nek szám­ba­vé­te­le meg­en­ge­di azt a fel­té­te­le­zést, hogy a fa­lu­be­li­ek szá­má­ra eb­ben az idõ­ben min­de­nek­elõtt még a he­lyi kö­zös­ség­hez va­ló tar­to­zás, az ab­ban va­ló tár­sa­dal­mi lét, a „mar­tosi” iden­ti­tás és minden­nek az alap­ja, a pa­raszt­bir­tok je­len­tett leg­fõbb ér­té­ket – amely utób­bit Hanák Pé­ter el­sõ vi­lág­há­bo­rús né­pi le­ve­le­ket ele­mez­ve a pa­raszt­ság­ra és a 20. szá­zad el­sõ év­ti­ze­de­i­re vo­nat­ko­zó­an ál­ta­lá­no­san ér­vé­nyes­nek mond Ma­gyar­or­szá­gon (Hanák 1973, 84). Mar­to­son a szá­zad de­re­kán is a „fõd” meg­tar­tá­sa volt a leg­fõbb cél, vá­lasz­tá­si le­he­tõ­ség elõtt áll­va, sors­for­dí­tó hely­zet­ben ez ha­tá­roz­ta meg a dön­té­se­ket. A pa­raszt­bir­tok szem­pont­jai fe­lül­múl­tak min­den más, a pa­rasz­ti élet­vi­tel­tõl tá­vol esõ ka­te­gó­ri­át, mint a ha­za, a nem­zet­hez va­ló tar­to­zás, a nem­ze­ti ke­re­tek közt va­ló tár­sa­dal­mi lét vagy akár az ál­lam­pol­gá­ri ön­tu­dat. A föld­bir­tok ugyan­ak­kor nem csu­pán a „ter­mé­sze­tes rend” (Hanák 1973, 84) fönn­tar­tá­sá­nak kér­dé­se­ként je­lent meg a mar­tosi tu­dat­ban, és nem csak a túl­élés­sel volt egyen­lõ, ha­nem a (he­lyi) kö­zös­ség­ben el­fog­lalt he­lyet, sze­re­pet, tár­sa­dal­mi ran­got és presz­tízst is meg­je­le­ní­tet­te. A nyel­vi, nem­ze­ti vagy ál­lam­pol­gá­ri ho­va­tar­to­zás meg­val­lá­sa/vál­la­lá­sa emel­lett má­sod­la­gos­nak szá­mí­tott, kü­lö­nö­sen a fa­lu kö­zös­sé­gén kí­vü­li ha­tal­mak vi­szony­la­tá­ban. Az utób­bi­ak tör­vé­nyei sem­mi­re sem kö­te­lez­ték a mar­tosi em­bert, meg­sze­gé­sük er­köl­cse­it nem érin­tet­ték.
A mar­tosi em­ber­nek a cseh­szlo­vák ál­lam­ha­ta­lom tör­vé­nye­it el­uta­sí­tó ma­ga­tar­tá­sát – az „ön­tör­vé­nyû” pa­rasz­ti lét örök­lött rend­jé­hez va­ló ra­gasz­ko­dá­sa mel­lett – erõ­sí­tet­te a nyel­vi ide­gen­ség (a szlo­vák nyelv, ame­lyet nem ér­tett és nem be­szélt), az ál­lam­ha­ta­lom két­sze­re­sen is ide­gen (nyel­vi és po­li­ti­kai), va­la­mint rákénysz­erített vol­ta, és 1945-tõl az új­bó­li, im­már ál­lam­pol­gá­ri mi­nõ­sé­gé­ben va­ló jog­fosz­tott ál­la­po­ta. A ha­ta­lom el­vá­rá­sa­i­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dás­ról ilyen vi­szo­nyok kö­zött kény­sze­rû­ség­bõl sem le­he­tett szó, csu­pán an­nak lát­sza­tá­ról – a túl­élés ér­de­ké­ben. Ki­vé­telt e ma­ga­tar­tás alól Mar­to­son csak né­hány sze­mély/csa­lád je­len­tett, aki­ket a sa­ját bir­tok szem­pont­jai nem be­fo­lyá­sol­tak, és kö­zös­sé­gi kö­tõ­dé­sük a fa­lu rend­jé­hez, a pa­rasz­ti er­kölcs nor­má­i­hoz nem volt erõs.
Az ál­lam­ha­ta­lom­mal és he­lyi kép­vi­se­lõ­i­vel va­ló szem­ben­ál­lás azon­ban nem öl­tött kol­lek­tív cse­lek­vé­si for­mát, ha­nem a csa­lá­di stra­té­gi­ák szint­jén je­lent meg a fa­lu­ban. Ered­mé­nye­seb­ben vé­de­kez­tek – mert ha­té­ko­nyabb esz­kö­zök­kel (tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi tõ­ké­vel) ren­del­kez­tek – a te­he­tõ­sebb csa­lá­dok, oly­kor – bár nem tu­da­to­san – a sze­gé­nyeb­bek ká­rá­ra, akik­nek az esz­kö­zei ke­vés­bé vol­tak ha­té­ko­nyak, és nem is vol­tak min­dig ele­gen­dõ­ek az egész csa­lád, ha­nem csak egy-­e­gy tag­ja meg­vé­dé­sé­re.
A más et­ni­ku­mok­hoz va­ló vi­szo­nyu­lás ki­ala­kí­tá­sá­ban el­sõ­sor­ban a sors­kö­zös­ség ér­zé­se s en­nek a min­den­nap­ok­ban va­ló meg­ta­pasz­ta­lá­sa, az eb­bõl ere­dõ együtt­ér­zés és szo­li­da­ri­tás ér­zé­se ját­szott sze­re­pet, a nyel­vi, nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zás kér­dé­se ke­vés­bé.
Az át­te­le­pül­tek be­fo­ga­dá­sá­nak és be­ol­va­dá­sá­nak fo­lya­ma­tát Mar­to­son meg­könnyí­tet­te a be­te­le­pü­lõk vi­szony­lag kis szá­ma, amely ará­nya­i­val nem ha­tott nyo­masz­tó­an a he­lyi kö­zös­ség­re. To­váb­bá az is, hogy nem járt nyel­vi gon­dok­kal, az ösküiek ugyan­olyan jól be­szél­tek ma­gya­rul, mint a mar­tosi­ak.
Se­gít­het­te a be­fo­ga­dást vé­gül, hogy a más et­ni­ku­mok­kal va­ló kap­cso­lat­tar­tás­ban ezt meg­elõ­zõ­en is volt a fa­lu­nak kol­lek­tív ta­pasz­ta­la­ta. A zsi­dók alig pár év­vel ko­ráb­ban a Ma­gyar­or­szág­ról át­te­le­pül­te­ké­hez ha­son­ló szá­mú kö­zös­sé­get al­kot­tak Mar­to­son. A ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­se ide­jén még élén­ken élt az em­lé­ke­zet­ben há­rom év­vel az­elõt­ti el­hur­co­lá­suk, ami ak­kor ugyan­csak meg­ren­dí­tet­te a mar­tosi­akat („mi­kor a zsi­dó­kat föl­pa­kol­ták a ko­csi­ra, sírt az egész falu”).42
Meg­em­lít­he­tõ itt vé­gül a ki­ván­dor­lás is, amely­nek so­rán a szá­zad el­sõ há­rom év­ti­zed­ében vagy egy tu­cat­nyi mar­tosi ke­rült el Ame­ri­ká­ba, il­let­ve Nyu­gat-Eu­ró­pa va­la­me­lyik or­szá­gá­ba, Fran­cia­or­szág­ba, Hol­lan­di­á­ba. E vi­lá­got lá­tott mar­tosi­ak­nak mint­egy fe­le az 1930-as évek vé­gé­ig vis­­sza­tért fa­lu­já­ba, s meg­élt él­mé­nye­i­vel, ta­pasz­ta­la­ta­i­val, eset­leg vi­sel­ke­dé­se meg­vál­to­zott vo­ná­sa­i­val szin­tén a he­lyi kö­zös­ség más­ság irán­ti to­le­ran­ci­á­ját erõ­sít­het­te.
A mar­tosi pél­da az át­te­le­pül­tek be­fo­ga­dá­sá­ra va­ló­szí­nû­leg nem te­kint­he­tõ ti­pi­kus­nak, bár át­fo­gó ku­ta­tá­sok a té­má­ban ed­dig nem foly­tak. A pub­li­cisz­ti­kai iro­da­lom alap­ján azon­ban in­kább az fel­té­te­lez­he­tõ, hogy a mar­to­si­val for­dí­tott gya­kor­lat volt az ál­ta­lá­nos, hogy tud­ni­il­lik a hely­be­li­ek el­zár­kóz­tak az át­te­le­pül­tek elõl, meg­bé­lye­gez­ték és le­néz­ték õket, il­let­ve az át­te­le­pül­tek nem volt nyi­tot­tak a he­lyi­ek irán­t, szlo­vák ön­tu­da­tuk az évek so­rán egy­re erõ­sebb lett.
Az (ál­lam)hat­alom, az azt meg­tes­te­sí­tõ ha­tó­sá­gok és a mar­tosi em­be­rek vi­szo­nyá­ról ezek­ben az évek­ben ös­­sze­gez­ve el­mond­ha­tó, hogy az elõb­bi bár in­ten­zí­ven, sõt ag­res­­szí­van be­avat­ko­zott a csa­lá­dok min­den­na­pi éle­té­ben, hogy nyel­vü­ket és kul­tú­rá­ju­kat, kö­zös­sé­gi ön­tu­da­tu­kat meg­vál­toz­tas­sa, az erõ­fe­szí­tés nem járt ered­mén­­nyel. Bár a fa­lu sem­mi­lyen kül­sõ el­len­ál­lást nem ta­nú­sí­tott, még­sem volt pasz­­szív, „a biz­ton­ság hi­á­nyá­tól meg­bé­nult tár­sa­da­lom”, tag­jai bi­zo­nyos vé­de­ke­zé­si me­cha­niz­mu­sok­nak a bir­to­ká­ban ke­res­ték az al­kal­maz­ko­dás leg­meg­fe­le­lõbb mód­ja­it, il­let­ve al­kal­maz­tak az ér­ték­rend­jük­höz kap­cso­ló­dó, bár kény­sze­rû­sé­gek ál­tal be­ha­tá­rolt csa­lá­di stra­té­gi­á­kat a túl­élés, a csa­lá­dok meg­ma­ra­dá­sa ér­de­ké­ben.
A ha­ta­lom el­vá­rá­sa­i­val oly­an­­nyi­ra nem azo­no­sul­tak, hogy a for­má­li­san fel­vett kül­sõ je­gye­ket az el­sõ adó­dó al­ka­lom­mal le­vet­kõz­ték ma­guk­ról, s ahe­lyett, hogy a ha­ta­lom cél­ja­i­nak meg­fe­le­lõ­en a csa­lá­dok el­szlo­vá­ko­sod­tak vol­na, a Ma­gyar­or­szág­ról át­te­le­pül­tek as­­szi­mi­lá­lód­tak a fa­lu­hoz.

Meg­jegy­zés: * Bago­ta 1971 óta köz­igaz­ga­tá­si­lag Ógyal­lához tar­to­zik.
For­rás: A Fel­vi­dék te­le­pü­lé­se­i­nek nemzetiségi… 1995; Sèí­tanie oby­vatelov, domov a bytov 2001.

For­rá­sok

A mar­tosi gaz­da-kö­zön­ség jegy­zõ­köny­ve 1936–43. Köz­sé­gi Hi­va­tal, Mar­tos
Mar­tos köz­ség képvis[…] köz­gyû­lé­si jegy­zõ­köny­ve 1919–1924. KJL MJ.
Mar­toš. Usne­se­nie obec­ného zast­up [Mar­tos. A köz­ség képvis. ha­tá­ro­za­tai] 1931–1937. KJLev. MJ
Mar­tovce köz­ség kró­ni­ká­ja 1959–1995. 1–3. kö­tet. Kró­ni­kás: Zsit­tnyan Ist­ván. Köz­sé­gi Hi­va­tal, Mar­tos.
Reslo­vak­iza­èná komisia [Reszlovakizációs Bi­zott­ság]. SNA [Szlo­vák Nemzeti Levéltár], Brati­slava, 1947, 2 do­boz; 1948, 9 do­boz.
Sloven­ská li­ga [Szlo­vák li­ga] 1946–1949. Reslo­vak­izá­cia [Reszlovakizáció]. SNA [Szlo­vák Nemzeti Levéltár], Bratisla­va.
Zápis­ni­ca o zasad­nu­ti­ach obec­ného zas­tupite¾st­va [A köz­ség kép­vi­se­lõ­tes­tü­le­te ülé­se­i­nek jegy­zõ­köny­ve] 1924–1927. [KJL MJ].

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A Fel­vi­dék te­le­pü­lé­se­i­nek nem­ze­ti­sé­gi (anya­nyel­vi) meg­osz­lá­sa (1880–1941) 1995. Bu­da­pest, KSH.
Dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­sok köz­sé­ge­i­nek nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le 1961. Ki­vo­nat a Cse­ma­dok szá­má­ra. Kéz­irat.
Er­dei Fe­renc 1938. Pa­rasz­tok. Bu­da­pest.
Er­dei Fe­renc 1941. A ma­gyar pa­raszt­tár­sa­da­lom. Bu­da­pest, Frank­lin.
Fél Edit 1944. A nagy­csa­lád és jog­szo­ká­sai a Ko­má­rom me­gyei Mar­to­son. Bu­da­pest, SZMKE Kis­al­föld Ku­ta­tó In­té­zet. /Kisalföldi Köz­le­mé­nyek, I./
Fé­nyes Elek 1851. Ma­gyar­or­szág geo­graphi­ai szó­tá­ra. I–IV. köt. Pest.
Gyur­gyík Lász­ló 1994. Ma­gyar mér­leg. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság a nép­szám­lá­lá­si és a nép­moz­gal­mi ada­tok tük­ré­ben. Po­zsony, Kalligram.
Hanák Pé­ter 1973. Né­pi le­ve­lek az el­sõ vi­lág­há­bo­rú­ból. Va­ló­ság, 1973. 3. sz. 62–87. p.
Ila Bálint–Kovacsics Jó­zsef 1964. Veszp­rém me­gye hely­tör­té­ne­ti le­xi­ko­na. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Jan­ics Kál­mán 1979. A hon­ta­lan­ság évei. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után 1945–1948. Bern, Eu­ró­pai Pro­tes­táns Ma­gyar Sza­bad­­egye­­tem.
Kósa Lász­ló 1991. Pa­rasz­ti pol­gá­ro­su­lás és a né­pi kul­tú­ra tá­ji meg­osz­lá­sa Ma­gyar­or­szá­gon (1880–1920). Deb­re­cen.
Mácza Mi­hály 2004. Az im­pé­ri­um­vál­tás és kö­vet­kez­mé­nyei Ko­má­rom­ban (1919–1938). Li­mes, 2004. 3. sz. 113–126. p.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán 1992. Ha­za­hú­zott a szülõföld… Vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek, do­ku­men­tu­mok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság Cseh­or­szág­ba de­por­tá­lá­sá­ról, 1945–1953. Bu­da­pest, Püs­ki.
Pariková, Mag­da­lé­na 1994. Re­pat­ri­ált szlo­vá­kok iden­ti­tás­ke­re­sé­se. In: Kis­bán Esz­ter (sz­erk.): Pa­raszt­kul­tú­ra, po­pu­lá­ris kul­tú­ra és a köz­pon­ti irá­nyí­tás. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Nép­raj­zi Ku­ta­tó­in­té­zet, 167–172. p.
Popé­ly Ár­pád 2002. A nem­ze­ti ter­jesz­ke­dés szol­gá­la­tá­ban. A fel­vi­dé­ki ma­gyar nyelv­te­rü­let et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ének át­ala­ku­lá­sa 1944–1949. Dok­to­ri dis­­szer­tá­ció.
Rácz Kál­mán 2003. Esz­ter­go­mi ér­sek­ség kont­ra cseh­szlo­vák ál­lam – egy­há­zi bir­tok­pe­rek a há­gai bí­ró­ság elõt­t. Fó­rum Tár­sada­lom­tu­dományi Szem­le, 2003. 3–4. sz. 35–51. p.; 67–95. p.
Sèí­tanie oby­vate¾ov, domov a bytov 2001. 1. zv., Bratislava, Štati­stický úrad Slovenskej repub­liky.
Szar­ka Lász­ló 1991. A ki­szol­gál­ta­tott­ság. A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság jog­fosz­tá­sa 1944–1948 kö­zött. Új For­rás, 1991. 11. sz. 24–30. p.
Szil­ágyi Mik­lós 2000. Tör­vé­nyek, szo­kás­jog, jog­szo­kás. In Paládi-Kovács At­ti­la (fõsz­erk.): Ma­gyar Nép­rajz. Tár­sa­da­lom. 8. kötet. Bu­da­pest, Aka­dé­mia Ki­adó, 693–760. p.
Tóth Ág­nes 1993. Te­le­pí­té­sek Ma­gyar­or­szá­gon 1945–1948 kö­zött. A né­me­tek ki­te­le­pí­té­se, a bel­sõ nép­moz­gá­sok és a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re ös­­sze­füg­gé­sei. Kecs­ke­mét, Bács-Kis­kun Me­gyei Ön­kor­mány­zat Lev­éltára.
Ujváry Zol­tán 1991. Szü­lõ­föld­ön hon­ta­la­nul. Ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa Cseh­or­szág­ba. Deb­re­cen, Pire­mon.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1993. A res­zlo­vak­izá­ció. Po­zsony, Kalligram.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1996. A de­por­tá­lá­sok. Po­zsony, Kalligram.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 1999. A bel­sõ te­le­pí­té­sek és a la­kos­ság­cse­re. Po­zsony, Kalligram.

Gecse Annabella: A szorgalmas falutól a virtuális Baracáig

1. Be­ve­ze­tés

Ta­nul­má­nyom cél­ja egy fa­lu mint kö­zös­ség éle­té­nek – több szem­pont­ból is erő­sen kor­lá­tok kö­zé szo­rí­tott –, idő­ben mint­egy száz évet át­fo­gó jel­lem­zé­se. Az el­ső, rö­vid sza­kasz a fa­lu tár­sa­dal­má­nak alap­ve­tő jel­lem­ző­it te­kin­ti át (rend­kí­vül nagy vo­na­lak­ban) a 20. szá­zad el­ső har­ma­dá­ban. Ezt a ke­vés konk­rét, mér­he­tő ered­ményt fel­so­ra­koz­ta­tó be­ve­ze­tőt azért tar­tom még­is szük­sé­ges­nek, mert an­nak a je­len­ség­nek az okai, hogy a fa­lu nem ci­gány la­kói a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben a kö­ze­li vá­ro­sok­ba köl­töz­tek, eb­ben az idő­szak­ban gyö­ke­rez­nek. A má­so­dik egy­sé­get a fa­lu éle­té­be erő­sen be­avat­ko­zó, 1920 utá­ni kül­ső, po­li­ti­kai be­avat­ko­zá­sok­nak és azok ha­tá­sá­nak szen­tel­tem. A har­ma­dik sza­kasz­ban a te­le­pü­lés mai et­ni­kai ké­pé­nek ki­ala­ku­lá­sá­val fog­lal­ko­zom, kis­sé te­kin­tet­be vé­ve a két et­ni­kum egy­más mel­lett élé­sét is.
A té­ma vi­szony­la­gos „ké­nyes­sé­ge” mi­att be­szél­ge­tő­tár­sa­im ada­ta­it nem te­szem köz­zé, de a ve­lük foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek rész­le­te­it szó sze­rint közlöm. Az ef­faj­ta adat­gyűj­tés mel­lett több in­for­má­ci­ót kö­szön­he­tek a „vé­let­len­nek”, ugyan­is ku­ta­tá­si te­re­pem az a te­le­pü­lés, ahol élek. An­nak el­le­né­re, hogy e hely­zet­nek hát­rá­nyai is van­nak (a meg­szo­kott­ság, az ott­ho­nos­ság biz­ton­ság­ér­ze­te meg is ne­he­zít­he­ti az ob­jek­tív, tu­do­má­nyos hoz­zá­ál­lást), oly­kor ta­lán hely­ze­ti elő­nyök­kel is jár, lát­ha­tó­vá tesz né­hány olyan je­len­sé­get, ami „kül­ső” szem­lé­lő és vizs­gá­ló­dó szá­má­ra ne­he­zen el­ér­he­tő. Ezek kö­zül ta­lán a leg­fon­to­sabb, hogy nem csu­pán a nép­rajz­tu­do­mány és kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gia egyik ki­emelt mód­sze­ré­nek, a részt­ve­vő meg­fi­gye­lés­nek al­kal­ma­zá­sá­ra nyújt le­he­tő­sé­get, ha­nem e mód­szer­nek mint­egy meg­for­dí­tá­sá­val a „meg­fi­gye­lő rész­vé­tel­re” is al­kal­mat ad: anél­kül le­he­tek ré­sze­se a fa­lu min­den­na­pi éle­té­nek, hogy az (el­len­tét­ben egy ide­gen ku­ta­tó meg­je­le­né­sé­vel) kü­lö­nö­sebb fel­tű­nést kel­te­ne.
Az el­nép­te­le­ne­dő fal­vak prob­lé­má­ja a nép­rajz­ban az or­mán­sá­gi egy­ke mi­att ke­rült már a 20. szá­zad ele­jén a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba. Az ap­ró­fal­vak 20. szá­zad kö­ze­pé­től jel­lem­ző, más té­nye­zők­kel ös­­sze­füg­gő el­nép­te­le­ne­dé­sé­re, a je­len­sé­get nem­egy­szer kí­sé­rő „el­cigányosodás­ra” ezt kö­ve­tő­en el­ső­sor­ban a ma­gyar­or­szá­gi tár­sadalom­föl­dra­jzi ku­ta­tá­sok hív­ták fel a fi­gyel­met, fő­leg a Du­nán­túl­ra és Bor­sod­ra fó­ku­szál­va (Kocsis–Kovács 1991; Vuics Ti­bor 1993). A mun­kám so­rán vizs­gált te­le­pü­lés, Bara­ca föld­raj­zi­lag a bor­so­di te­rü­let­hez csat­la­ko­zik, ám a ma­gyar–szlo­vák ál­lam­ha­tár szlo­vá­ki­ai ol­da­lán.
A te­le­pü­lést a nép­rajz­tu­do­mány a folk­lór­ku­ta­tás ré­vén ismer(het)i. B. Ko­vács Ist­ván Bara­cai nép­köl­té­szet Tóth Balázs­né Csák Mar­git elő­adá­sá­ban cí­mű mun­ká­ja 1994-ben, az Új Ma­gyar Nép­köl­té­si Gyűj­te­mény 25. kö­te­te­ként lá­tott nap­vi­lá­got.
A nép­szám­lá­lás­ok ada­ta­i­ból ugyan nem de­rül ki, ám Bara­ca né­pes­sé­ge a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben szin­te tel­je­sen ki­cse­ré­lő­dött. La­kos­sá­gá­nak szá­ma egyéb­ként – az ös­­sze­írá­sok sze­rint – a 18. szá­zad óta 200-500 kö­zött mo­zog. Az ös­­sze­írá­sok, nép­szám­lá­lás­ok mind ma­gyar fa­lu­ként em­lí­tik (Acsády 1896; A Ma­gyar Ko­ro­na… 1902; A Ma­gyar Szen­t… 1912; Borovszky é. n.; Fé­nyes 1851; Gyö­nyör 1989, 57; Pesty 1864). Az 1893-as ci­gány­ös­­sze­írás­ban – amely csak azo­kat a fal­va­kat ír­ja ös­­sze, ame­lyek­ben a ci­gá­nyok szá­ma el­éri az öt­ve­net vagy az össz­la­kos­ság 10%-át – Bara­ca nem sze­re­pel (A Mag­yarorszá­gon…1895). Az 1910-es, ’20-as évek­ben négy la­kó­ház­ban élő négy ci­gány csa­lád (15-20 fő) má­ra 372 fő­re sza­po­ro­dott. Ez­zel pár­hu­za­mo­san nem ci­gány la­kó­i­nak (Baracán ezt a ka­te­gó­ri­át pa­raszt­nak ne­ve­zik, és a to­váb­bi­ak­ban én is ezt a ki­fe­je­zést hasz­ná­lom) nagy ré­sze – 1940 óta ösz­­­sze­sen 374 sze­mély – el­köl­tö­zött a te­le­pü­lés­ről. En­nél­fog­va Bara­ca ese­té­ben az „el­cigányosodás” egy ös­­sze­tett fo­lya­mat kö­vet­kez­mé­nye. Ta­nul­má­nyom­ban e fo­lya­mat vég­ered­mé­nyén kí­vül an­nak né­hány ös­­sze­te­vő­jét igyek­szem meg­vizs­gál­ni.
Az ön­jel­lem­zés és a kül­ső kap­cso­la­tok vizs­gá­la­tá­ból ki­tű­nik, hogy Bara­ca kap­cso­lat­épí­té­sét a szom­széd, leg­több eset­ben re­for­má­tus te­le­pü­lé­sek­kel erő­sen kor­lá­toz­ta ró­mai ka­to­li­kus val­lá­sa. Ha azon­ban nem is a szom­széd te­le­pü­lé­sek je­len­tet­ték há­za­so­dá­si kör­ze­tét, va­la­mi­lyen kap­cso­la­ta a leg­töb­bel volt Baracá­nak, ez tet­te le­he­tő­vé, hogy má­sok­hoz vi­szo­nyít­va (is) tud­ja jel­le­mez­ni ön­ma­gát: el­ső­sor­ban a val­lá­sos­ság­gal és a dol­gos­ság­gal. Re­for­má­tus szom­szé­dai kö­zött pa­ró­ki­á­ja, temp­lo­ma mi­att volt vi­szony­lag ki­emelt je­len­tő­sé­ge. A tör­té­ne­ti Gömör me­gye kis­ne­me­si te­le­pü­lé­se­i­nek több­sé­gé­től el­té­rő­en a bara­cai kis­ne­me­sek jog­ál­lá­sa meg­fért ró­mai ka­to­li­kus val­lá­suk­kal. A fa­lu­si tár­sa­da­lom ta­go­ló­dá­sa leg­erő­seb­ben ép­pen a föld­bir­tok­be­li el­té­ré­sek ré­vén volt ér­zé­kel­he­tő. Az, hogy ezt szá­mon tar­tot­ták, jel­zi, hogy az egyik leg­fon­to­sabb ér­ték­mé­rő, a kö­zös­sé­gi meg­íté­lés te­kin­te­té­ben leg­in­kább jel funk­ci­ó­jú adott­sá­ga volt egy-­e­gy csa­lád­nak. Az „ame­ri­ká­zás” Baracát is érin­tet­te, ám az­ál­tal, hogy csak­nem min­den­ki vis­­sza­tért, lát­ha­tó­vá vá­lik az idő­sza­kos ki­ván­dor­lás mo­ti­vá­ci­ó­ja: ran­go­sabb po­zí­ci­ót (az­az több föl­det) sze­rez­ni az anya­gi szem­pont­ból íté­lő kö­zös­sé­gen be­lül. A fa­lu­kö­zös­ség má­sik ren­de­ző ere­jét a vér­sé­gi ala­pú szer­ve­ző­dé­sek, cso­por­to­su­lá­sok, az­az a csa­lád­szer­ve­zet és ro­kon­sá­gi rend­szer je­len­tet­ték. A nagy- és kis­csa­lád a 20. szá­zad ele­ji Baracán egy­aránt jel­lem­ző csa­lád­for­ma volt. Az is vi­szony­lag jól nyo­mon kö­vet­he­tő, hogy a gaz­da – egyéb­ként a szak­iro­da­lom­ból is jól is­mert – te­kin­té­lye a kis­csa­lád­ban is meg­ma­radt. A had je­len­té­se ugyan el­ho­má­lyo­sult, ám az „in­téz­mény” ma­ga kül­ső „tá­ma­dás” ese­tén ak­ti­vi­zá­ló­dott, te­hát idő­sza­ko­san szer­ve­ző erő­nek bi­zo­nyult. A ro­kon­sá­gi rend­szer má­sik „kü­lön­le­ges­sé­ge” Baracán a mű­ro­kon­ság rend­kí­vü­li sze­re­pe. A ko­mák meg­vá­lasz­tá­sa egész élet­re szó­ló dön­tés volt. Je­len­tő­sé­ge ezen túl­mu­ta­tó­an ab­ban állt, hogy a fa­lu­si tár­sa­dal­mon be­lül ko­ma­ság­ba ke­rül­ni va­la­ki­vel esé­lyt je­len­tett az egyé­nen ke­resz­tül az egész csa­lád kap­cso­la­ti há­ló­já­nak erő­sí­té­sé­re, po­zí­ci­ó­já­nak emel­ke­dé­sé­re, meg­íté­lé­sé­nek po­zi­tív el­moz­du­lá­sá­ra. Emel­lett Bara­ca ki­csi­sé­gé­ből adó­dó­an a vér­ro­kon­ság a mű­ro­kon­ság e for­má­já­val ki­e­gé­szül­ve tel­je­sen át­szőt­te a fa­lut, a kap­cso­la­ti há­ló­ban ez­ál­tal min­den­ki min­den­ki­hez kap­cso­ló­dott va­la­mi­lyen úton-mó­don. A nem- és kor­cso­por­to­kat vizs­gál­va meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az ilyen ala­pú át­me­ne­ti kis­kö­zös­sé­gek szer­ve­ző­dé­sé­ben a há­zas­ság­kö­tés­nek víz­vá­lasz­tó sze­re­pe van. A szó­ra­ko­zás funk­ci­ó­jú kö­zös­sé­gi al­kal­mak szá­ma ezt kö­ve­tő­en erő­sen kor­lá­to­zó­dik. A lo­ká­lis kap­cso­la­tok vizs­gá­la­ta so­rán ar­ra de­rült fény, hogy azok – ös­­sze­vet­ve a szak­iro­da­lom­ból is­mert más te­le­pü­lé­sek ese­té­vel – nem túl in­ten­zí­vek, ám a meg­lé­vők min­dig po­zi­tív elő­je­lű­ek. En­nek fenn­tar­tá­sá­ra a kö­zös­ség érin­tett tag­jai ko­moly gon­dot for­dí­ta­nak. A mun­ka­szer­ve­ze­ti for­mák vizs­gá­la­ta so­rán de­rült fény azok né­hány sa­já­tos­sá­gá­ra. Ki­tű­nik a Bara­ca hely­ze­té­ből adó­dó sa­já­tos­ság, a bér­mun­ka tel­jes hi­á­nya. Fel­tű­nő és lát­szó­lag ok nél­kü­li vi­szont az, hogy ese­tünk­ben a ka­lá­ka­sze­rű mun­kák is hi­á­nyoz­nak. Er­re adat­köz­lő­im rá­kér­de­zés nél­kül is azt a ma­gya­rá­za­tot ad­ták, hogy ez a for­ma nem fért ös­­sze az­zal a sa­ját ha­szon­ra, sa­ját mun­ká­ra kon­cent­rá­lás­sal, ami a bara­cai csa­lá­do­kat már az 1940-es évek­ben is jel­le­mez­te. A kü­lön­bö­ző bir­tok­nagy­sá­gú és el­té­rő jog­ál­lá­sú csa­lá­dok gaz­dál­ko­dá­sán ke­resz­tül meg­ra­gad­ha­tó üzem­szer­ve­ze­ti sa­já­tos­sá­gok mö­gött min­den eset­ben tet­ten ér­he­tő a csa­lá­dok men­ta­li­tás­be­li kü­lönb­sé­ge. A fa­lu­szer­ve­zet­tel és az ural­ko­dó jog­vi­szony­ok­kal kap­cso­lat­ban adat­köz­lő­im vé­le­mé­nyé­vel össz­hang­ban meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy Bara­ca a 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben sza­bá­lyo­zott és ren­de­zett fa­lu volt. Ada­ta­im azt mu­tat­ják, hogy min­den rész­te­rü­let­nek meg­volt a ma­ga „fe­le­lő­se”, akik a mű­kö­dés ér­de­ké­ben mun­ká­ju­kat tel­je­sen ös­­sze­han­gol­ták.
A fent em­lí­tett cso­mó­pont­ok kö­ré ren­de­zett tár­sa­da­lom­rajz azt a ké­pet mu­tat­ja Baracáról, hogy az egész­sé­ges ará­nyú va­gyo­ni ré­teg­ző­dés va­ló­ban si­ke­res gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi együtt­mű­kö­dést ered­mé­nye­zett. A fa­lu mint kö­zös­ség „ke­rek” egé­szet al­ko­tott, leg­sze­gé­nyebb és leg­gaz­da­gabb ré­te­ge, il­let­ve a kö­zöt­tük el­he­lyez­ke­dők sze­ren­csé­sen egé­szí­tet­ték ki egy­mást a gaz­da­sá­gi ala­pú, mun­ka­köz­pon­tú együtt­mű­kö­dés­ben. A ké­sőb­bi el­nép­te­le­ne­dés­re eb­ben a kor­szak­ban még csak az utalt, hogy a leg­na­gyobb gaz­dák (má­sok­nak is min­tá­ul szol­gá­ló) csa­lád­ja­i­ban leg­több eset­ben csak egy gyer­mek szü­le­tett. Eb­ben az idő­ben is köl­töz­tek el csa­lá­dok Baracáról, ám ez még nem öl­tött ve­szé­lyes mé­re­te­ket. Az Ame­ri­ká­ba ván­dor­lás­ról is be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy az csu­pán a fel­emel­ke­dés esz­kö­zé­ül szol­gált, a sze­ren­csét pró­bá­lók dön­tő több­sé­ge ha­za­tért.

2. A te­le­pü­lés éle­té­re ha­tó kül­ső té­nye­zők (1920 után)

2.1. A szlo­vák te­le­pe­sek meg­je­le­né­se és ha­tá­suk a fa­lu­ra mint közössé­gre2

A tri­a­no­ni bé­ke­dik­tá­tum ér­tel­mé­ben 1920-tól Bara­ca is az újon­nan ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. A tör­té­nel­mi tény ak­ko­ri ér­té­ke­lé­sét a fa­lu ré­szé­ről ma már le­he­tet­len re­konst­ru­ál­ni. Nem szól­nak ró­la vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek, a po­li­ti­ka­tör­té­net­ben szá­mon tar­tott, do­ku­men­tált „nagy” ese­mé­nyek bara­cai át­élé­sé­nek mó­do­za­ta­it nem is­mer­het­jük, így em­lé­ke­zet­ben le­csa­pó­dott vál­to­za­ta­i­kat sem vet­het­jük ös­­sze a rög­zí­tett té­nyek­kel. Ki­vé­telt ké­pez a fa­lu dé­li ha­tá­rá­ban bir­to­kot vá­sár­ló szlo­vák csa­lá­dok meg­je­le­né­se, akik erős ha­tást ugyan sem­mi­lyen té­ren nem gya­ko­rol­tak a fa­lu­be­li­ek­re, éve­kig, év­ti­ze­de­kig tar­tó je­len­lét­ük még­is ki­vál­tott olyan kö­zös­sé­gi re­ak­ci­ó­kat is, ame­lyek­nek ha­tá­sa vé­gül be­fo­lyás­sal volt a fa­lu ké­sőb­bi éle­té­re.
Lisz­ka Jó­zsef a né­pi és/­vagy po­pu­lá­ris kul­tú­rát köz­vet­le­nül be­fo­lyá­so­ló té­nye­zők kö­zött utal az 1919-es cseh­szlo­vák föld­re­form­ra (Liszka 2002, 106, 397). A föld­bir­tok­re­form alap­tör­vé­nye az 1919. áp­ri­lis 16-án el­fo­ga­dott le­fog­la­lá­si tör­vény, amely­nek ér­tel­mé­ben le­fog­lal­ták a 150 hek­tár­nál na­gyobb me­ző­gaz­da­sá­gi és a 250 hek­tárt meg­ha­la­dó ve­gyes mű­ve­lé­sű bir­to­ko­kat (Si­mon 2004b, 1363). Eze­ket a bir­to­ko­kat ked­vez­mé­nyes hi­tel­le­he­tő­sé­gek fel­kí­ná­lá­sa mel­lett, cél­zott ve­vő­kör­nek áru­ba bo­csá­tot­ták, így a szlo­vák te­le­pe­sek a ho­mo­gén ma­gyar et­ni­kai töm­böt oly­kor egész telepes­fal­vakkal, más­kor egy-­e­gy te­le­pü­lés ha­tá­rá­ban csak né­hány há­zat je­len­tő te­lep­pel si­ke­re­sen meg­bon­tot­ták3. Vi­dé­kün­kön a Rimaszécs mel­let­ti Koburg-bir­tokra már 1920 őszén to­bo­roz­tak te­le­pe­se­ket, na­pi­lap­ok­ban köz­zé­tett hir­de­té­sek út­ján is. Amint azt Si­mon At­ti­la meg­ál­la­pít­ja, nem le­het min­den eset­ben el­dön­te­ni, hogy a ki­sebb szlo­vák te­lep­cso­por­tok a ko­lo­ni­zá­ció fo­lya­ma­tá­ba il­lesz­ked­ve ke­let­kez­tek-e (Si­mon 2004b, 1367). Az is elő­for­dul­ha­tott, hogy az in­for­má­ci­ót „idő­ben” meg­szer­ző ban­kok ha­szon­szer­ző cél­lal vá­sá­rol­tak a föld­re­form ha­tá­lya alá eső nagy­bir­tok­ok­ból. Ilyen ese­tet em­lít pl. Gaál Im­re a kö­ze­li Tor­naljáról, ahol dr. Rad­ván­szky Györ­gy majd­nem 1826 ka­tasz­te­ri hol­das bir­to­ká­ból a rozs­nyói Föld­mű­ves Köl­csö­nös Pénz­tár spe­ku­la­tív cél­ból vá­sá­rolt, majd to­vább­ad­ta szlo­vák te­le­pe­sek­nek (Gaál 2001, 169). Bara­ca ese­té­ben sem le­het min­den két­sé­get ki­zá­ró­an meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy a ko­lo­ni­zá­ció fő vo­na­lá­ba tar­to­zó je­len­ség­nek te­kint­het­jük-e a szlo­vák csa­lá­dok meg­je­lenését.4 B. Ko­vács Ist­ván föld­vá­sár­lá­su­kat a „nagy­bir­tok” (150 hek­tár) ela­dó­so­dá­sá­val ma­gya­ráz­za, hoz­zá­té­ve, hogy a bir­tok má­sik fe­lé­re (szin­tén 150 hek­tár) ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű cse­lé­de­ket te­le­pí­tet­tek (B. Ko­vács 1994, 13).
A fa­lu­be­li­ek, be­szél­ge­tő­tár­sa­im vi­szony­lag pon­to­san tud­ták, mi­ért, hon­nan, mi­lyen tá­mo­ga­tás­sal ér­kez­tek a be­te­le­pü­lők. Nin­cse­nek ugyan írá­sos ada­tok ar­ról, hogy oda­köl­tö­zé­sü­ket ko­lo­ni­zá­ci­ó­nak ne­vez­ték vol­na, ám az rend­kí­vül ne­he­zen hi­he­tő, hogy a fe­ke­te­ba­lo­gi (te­hát nem ép­pen szom­szé­dos te­le­pü­lé­sen élő) szlo­vák csa­lá­dok min­den köz­ve­tí­tés, fel­hí­vás nél­kül, „spon­tán” úton sze­rez­tek vol­na tu­do­mást a 100%-ig ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű és szin­tén csak­nem tel­je­sen ho­mo­gén ma­gyar kör­nye­ze­tű fa­lu ha­tá­rá­ban lé­vő el­adó (vagy lefoglalt[?]) bir­tok­ról. Kb. 1930-ra a cse­léd­há­zak (ame­lyek­be ere­de­ti­leg köl­töz­tek) több­sé­ge el­tűnt, az egy test­ben lé­vő föld­bir­tok egy ré­szén a te­le­pe­sek mér­nök­kel bel­telket mé­ret­tek ki, ezért a há­za­ik nem al­kot­nak, ak­kor sem al­kot­tak töm­böt, hi­szen min­den­ki a sa­ját, vi­szony­lag nagy te­rü­le­tű bir­to­kán épí­tett. A te­le­pe­sek – a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – Tep­per La­jos bir­to­ká­ból vet­tek.

„Ba­lázs úr ta­lán a Fáy ve­je volt, tő­le vett bir­to­kot Tep­per Lajos”5.

A Csí­zi ne­vű dű­lő­ben, a kas­tély­tól le­fe­lé eső részt, tkp. a fa­lu határá­nak dé­li szé­lét vet­te meg. Ezért kap­ta a te­rü­let a Tepperé ne­vet.
A vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – az osz­tás után – min­den csa­lád­nak 30 hol­das­nál na­gyobb bir­to­ka volt, de ez a bir­tok­nagy­ság a ké­sőb­bi­ek­ben ál­ta­lá­ban meg­vál­to­zott, csökken­t.6 Fris­sen szer­zett bir­to­ka­ik 1928-ban let­tek ki­seb­bek, ami­kor szin­tén Bara­ca ha­tá­rá­ba köl­tö­zött az Ádám és az Agócs csa­lád Med­vesaljáról (B. Ko­vács 1994, 13). Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint ők vet­tek a szlo­vák te­le­pe­sek föld­jeiből.7 Ezt az el­adást, il­let­ve a töb­bi te­le­pes ma­ga­tar­tá­sát a vis­­sza­em­lé­ke­zők ne­ga­tí­van íté­lik meg, az­zal hoz­zák ös­­sze­füg­gés­be, hogy ros­­szul gaz­dál­kod­tak.

„1938 után ki tud­ták vol­na fi­zet­ni [a bir­tok tel­jes árát, te­hát tör­lesz­te­ni a hi­telt G.A.], esett a cseh pénz ér­té­ke, egy má­zsa bú­za egy fél házhe­ly8 ára volt. De X nem tu­dott an­­nyit se fi­zet­ni, mert meg­halt a fe­le­sé­ge. Iszá­kos is volt, a gye­re­kek szét­szé­led­tek. A töb­bit nem tud­ni, mi­ért nem fi­zet­ték. Még az X-ét is ki­fi­zet­het­ték vol­na a töb­bi­ek, ha lett vol­na ben­nük egy kis jóakara.”

Egy más té­má­jú be­szél­ge­tés so­rán az de­rült ki, hogy az 1. bé­csi dön­tés mi­att a te­le­pe­sek egy­ál­ta­lán nem akar­tak Bara­ca ha­tá­rá­ból el­köl­töz­ni. Sőt: „sze­ret­ték a ma­gyar re­zsi­met, mert meg­sza­ba­dul­tak az adós­sá­ga­ik­tól, egy ré­szé­től leg­alább”. Ha­son­ló ma­ga­tar­tást ál­la­pí­tott meg Tor­naljára, az ot­ta­ni te­le­pe­sek­re vo­nat­ko­zó ku­ta­tá­sai so­rán Gaál Im­re is.9
A te­le­pe­sek – egy csa­lád egy tag­ja ki­vé­te­lé­vel, aki itt ment férj­hez – az 1980-as évek ele­jé­re szin­te nyom­ta­la­nul el­tűn­tek Baracáról. Az idő­seb­bek el­köl­tö­zé­sü­ket a be­te­le­pü­lés­hez ha­son­ló­an szá­mon tart­ják, nem min­den eset­ben ugyan, de nagy­ vo­na­lak­ban nyo­mon kö­vet­ték.
An­nak el­le­né­re azon­ban, hogy csak­nem nyom­ta­la­nul el­tűn­tek a te­le­pü­lés­ről, te­kint­ve an­nak kis­szá­mú né­pes­sé­gét, azon be­lül ta­gad­ha­tat­la­nul je­len­tős részt kép­vi­sel­tek, (kép­vi­sel­het­tek vol­na), amíg je­len vol­tak. Szem­lél­te­tik ezt az aláb­bi, egy­há­zi anya­köny­vek be­jegy­zé­se­i­ből szer­kesz­tett táb­lá­za­tok. (Az ös­­sze­sí­té­sek­be csu­pán azok az évek ke­rül­tek be, ami­kor a te­le­pes csa­lá­dok­ban is szü­let­tek gyer­me­kek, köt­tet­tek há­zas­sá­gok és vol­tak, akik meg­hal­tak.)

1. táb­lá­zat. A szü­le­té­sek és el­ha­lá­lo­zás­ok szá­má­nak ala­ku­lá­sa a be­te­le­pül­tek és a tör­zsö­kö­sök kö­ré­ben az egy­há­zi anya­köny­vek ada­tai alap­ján

Amen­­nyi­ben a ve­gyes há­zas­ság­ból szü­le­tet­te­ket fi­gyel­men kí­vül hagy­juk, a táb­lá­zat egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nye azt jel­zi, hogy azok­ban az évek­ben, mi­kor a be­te­le­pült csa­lá­dok­ban is szü­let­tek gyer­me­kek, az ös­­szes gyer­mek 13,1%-át je­len­tet­ték a te­le­pes csa­lá­dok gyer­me­kei. A szá­mok te­kin­te­té­ben te­hát a te­le­pe­sek­nek – a de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tok szem­pont­já­ból rö­vid idő el­tel­té­vel – nem volt, de nem is le­he­tett mér­he­tő, a la­kos­ság ös­­sze­té­tel­ét mó­do­sí­tó sze­re­pük, vi­szont sta­tisz­ti­ka­i­lag ér­zé­kel­he­tő, ha­tá­ro­zot­tan ki­mu­tat­ha­tó a je­len­lét­ük.
A táb­lá­zat má­sik része ugyan­ilyen szem­pont­ból (te­le­pe­sek ará­nya az össz­la­kos­sá­gon be­lül) te­kin­ti át az egy­há­zi anya­könyv­ben nyil­ván­tar­tott el­ha­lá­lo­zás­ok szá­mát.
Ös­­sze­vet­ve a két egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nyt, meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy míg a ke­resz­tel­tek kö­zött 13%, az el­huny­tak kö­zött 19%, te­hát ki­csit ma­ga­sabb a te­le­pe­sek ará­nya.
A te­le­pe­sek há­zas­ság­kö­té­se­it leg­in­kább olyan szem­pont­ból ér­de­mes meg­vizs­gál­ni, hogy men­­nyi a fa­lu­be­li­ek­kel kö­tött há­zas­sá­gok szá­ma, ami azt is jel­zi, meny­­nyi­re fo­gad­ta be őket a fa­lu, men­­nyi­re fo­gad­ták el ők a fa­lut. En­nek el­le­né­re a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma egy­sze­rű éves ala­ku­lá­sá­nak át­te­kin­té­se sem hi­á­ba­va­ló.

2. táb­lá­zat. A be­te­le­pül­tek és a tör­zsö­kö­sök há­zas­ság­kö­té­se­i­nek szá­ma az egy­há­zi anya­köny­vek ada­tai alap­ján

Amint az a táb­lá­zat­ból is jól lát­ha­tó, a te­le­pes csa­lá­dok éle­tük Baracán töl­tött idő­sza­ká­ban ös­­sze­sen 19 há­zas­sá­got kö­töt­tek. Eb­ből mind­ös­­sze há­rom­szor for­dult elő, hogy bara­cai há­zas­tár­sat vá­lasz­tot­tak, mind­há­rom eset­ben a meny­as­­szony volt te­le­pes csa­lád­ból va­ló. Ha fi­gye­lem­be ves­­szük azt is, hogy a vizs­gált évek­ben a te­le­pes csa­lá­do­kat is be­szá­mít­va 57 há­zas­sá­got kö­töt­tek, a há­rom eset elég ke­vés­nek tű­nik. Amen­­nyi­ben azon­ban a te­le­pe­sek meg­je­le­né­sé­vel kez­dő­dő idő­szak­ban köt­te­tett ös­­szes há­zas­ság­hoz vi­szo­nyí­tunk (te­hát nem csu­pán azo­kat az éve­ket vesszük te­kin­tet­be, ame­lyek­ben a te­le­pes csa­lá­dok­ban is kö­töt­tek há­zas­sá­got), 167 há­zas­ság­kö­tés­hez arány­lik a 3, amely részt egye­ne­sen súly­ta­lan­nak te­kint­he­tünk. A fen­ti ada­tok ös­­sze­ve­té­sé­ből egy­ér­tel­mű­en meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a két­fé­le „né­pes­ség” köl­csö­nö­sen nem sze­re­pelt egy­más há­za­so­dá­si „pi­a­cán”, an­nak el­le­né­re, hogy mind­an­­nyi­an ró­mai ka­to­li­ku­sok vol­tak. A há­rom ki­vé­tel el­le­né­re is el­mond­ha­tó, hogy ál­ta­lá­ban sem a fa­lu­be­li­ek, sem az an­nak ha­tá­rá­ba te­le­pü­lők nem te­kin­tet­ték egy­mást po­ten­ci­á­lis há­zas­társ­nak.
Ezt a vi­szo­nyu­lást erő­sí­ti a ko­ma­ság vizs­gá­la­ta is. Az 1922 és 1979 kö­zöt­ti idő­szak­ban az anya­köny­vi be­jegy­zé­sek ta­nú­sá­ga sze­rint 9 eset­ben for­dult elő, hogy fa­lu­be­li­ek be­te­le­pül­tek­kel ko­ma­sá­gi kap­cso­la­tot lé­te­sí­tet­tek. Eb­ből a 9 eset­ből azon­ban csu­pán 2 te­kint­he­tő va­ló­sá­gos ke­ve­re­dés­nek, ami­kor egy-­e­gy fa­lu­be­li sze­mély gyer­me­ké­nek a te­le­pe­sek kö­zül vá­lasz­tott ke­reszt­szü­lőt. Mind­két eset­ben – az anya­könyv­ben sze­rep­lő ve­ze­ték­név alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó – ci­gány sze­mély­ről van szó. Fi­gye­lem­be kell azon­ban ven­nünk, hogy a fa­lu ci­gány né­pes­sé­gé­re egy­ál­ta­lán nem volt jel­lem­ző, hogy ma­guk kö­zül vá­lasz­tot­tak vol­na ke­reszt­szü­lőt, sőt az volt az ál­ta­lá­nos, hogy pa­rasz­tot vá­lasz­tot­tak. A be­te­le­pül­tek­kel szem­ben ta­nú­sí­tott tar­tóz­ko­dá­su­kat te­hát nem ma­gya­ráz­hat­juk „et­ni­kai” tá­vol­ság­tar­tás­sal, sok­kal in­kább a ko­ráb­bi ten­den­cia, eset­leg a pa­rasz­ti tár­sa­da­lom vi­sel­ke­dé­se követésének.11 A to­váb­bi 7 ese­tet azért nem te­kint­het­jük „tel­jes ér­té­kű” ke­ve­re­dés­nek, mert ép­pen a ve­gyes há­zas­sá­gok­ban élők let­tek a ke­reszt­ko­mák. Amint azt már em­lí­tet­tem, há­rom eset­ben kö­tött há­zas­sá­got fa­lu­be­li be­te­le­pült­tel. A hét­ből hat eset­ben ép­pen ezek a há­zas­pár­ok let­tek a ke­reszt­szü­lők, te­hát nem ál­lít­hat­juk tel­jes bi­zony­ság­gal, hogy a há­zas­párt a te­le­pes „fél” ré­vén vá­lasz­tot­ták ko­má­nak, ugyan­úgy le­het­sé­ges, hogy a fa­lu­be­li há­zas­fél sze­mé­lyén volt a hang­súly, há­zas­tár­sa csu­pán „tar­to­zék­ként” ke­rült a ro­kon­ság­ba.
Az a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek­ből és az anya­köny­vi ada­tok­ból egy­aránt ki­tű­nik (sőt a két­fé­le for­rás egy­mást erő­sí­ti eb­ben), hogy a te­le­pü­lés pa­rasz­ti ere­de­tű la­kos­sá­gá­nak el­nép­te­le­ne­dő ten­den­ci­á­ját a te­le­pe­sek je­len­lét­ük­kel nem vál­toz­tat­ták meg. Ar­ra, hogy el­köl­tö­zé­sük oka nem le­het az „el­len­szen­ves” nem­ze­ti­sé­gű kör­nye­zet – amint egyik be­szél­ge­tő­tár­sam is hang­sú­lyoz­ta – az szol­gál iga­zo­lá­sul, hogy nem 1938-ban, a fa­lu vis­­sza­csa­to­lá­sát kö­ve­tő­en kezd­tek tö­me­ge­sen elköltözni.12
A fen­ti ada­tok azt is iga­zol­ni lát­sza­nak, hogy a „pusz­ták­ra” 1921-ben köl­tö­ző csa­lá­dok a fa­lu­kö­zös­ség­be nem épül­tek be. A szö­vet­ke­zet lét­re­jöt­te (1953) előt­t, a ma­gán­gaz­da­ság ide­jén a fa­lu tár­sa­dal­ma gaz­da­sá­gi­lag „ke­rek” egé­szet al­ko­tott, tár­sa­dal­ma olyan mó­don, olyan mér­ték­ben és arány­ban volt ta­golt, hogy tag­jai (csa­lád­jai) szin­te tö­ké­le­te­sen egé­szí­tet­ték ki egy­mást. Szin­te ép­pen an­­nyi nagy­pa­raszt volt, amen­­nyi kis­föl­dű ara­tó­nak akart áll­ni. Szin­te pon­to­san meg­egye­zett a na­gyobb gaz­da­sá­gok kül­ső­ mun­ka­erő igé­nye a sze­gé­nyebb csa­lá­dok föld­bir­tok hí­ján jel­lem­ző mun­ka­erő fö­lös­le­gé­vel. Ter­mé­sze­te­sen vol­tak ki­vé­te­lek, rend­kí­vü­li (tör­té­nel­mi) hely­ze­tek és al­kal­mak, ami­kor a rend­szer egyen­sú­lya meg­bil­lent. Vé­le­mé­nyem sze­rint eb­ben ke­res­het­jük az egyik okát an­nak, hogy a te­le­pe­sek nem tud­tak a fa­lu­kö­zös­ség ré­szé­vé vál­ni (1953 előt­t). A gaz­dál­ko­dás­ból élő kö­zös­ség­nek tá­masz­ra (mun­ka­erő­re) sem volt szük­sé­ge, ugyan­ak­kor fö­lös­le­ges ener­gi­á­ja sem ma­radt a ko­ráb­ban más élet­mó­dot foly­ta­tók „be­ta­ní­tá­sá­ra”, rá­adá­sul hasz­no­sít­ha­tó, új­don­ság­nak szá­mí­tó gaz­da­sá­gi ta­pasz­ta­la­tok át­vé­tel­ét sem re­mél­het­te a be­te­le­pül­tek­től. Az ide­gen­ség ál­lan­dó­su­lá­sá­nak má­sik oka a kö­zös nyelv hi­á­nya le­he­tett, a bara­ca­iak szlo­vá­kul, a be­te­le­pül­tek ma­gya­rul nem tud­tak. A vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint a fa­lu­be­li­ek nem örül­tek már oda­köl­tö­zé­sük­nek sem, bár nyílt konf­lik­tus­ra so­ha nem ke­rült sor. Ta­lán ne­vez­het­jük „lé­lek­ta­ni had­vi­se­lés”-nek a ve­lük szem­ben ta­nú­sí­tott, nem nyíl­tan el­len­sé­ges, nem tá­ma­dó, nem be­avat­ko­zó, „csak­” tá­vol­ság­tar­tó, ki­ke­rü­lő ma­ga­tar­tá­sát – az „itt­hon va­gyunk” min­den elő­nyé­nek al­kal­ma­zá­sát az „ide­gen­ben va­gyunk” min­den hát­rá­nyát egyéb­ként is el­szen­ve­dők­kel szem­ben. Egyik be­szél­ge­tő­tár­sam szem­lé­le­te­seb­ben fo­gal­ma­zott, mi­kor ar­ról kér­dez­tem, sze­rin­te mi­ért tűn­tek el csak­nem nyom­ta­la­nul a be­te­le­pül­tek:

„Akik ide­jöt­tek, mind el­men­tek. Nem vol­tunk jó­ban ve­lük. A pa­raszt­nak csak úgy jó, ha min­den­ki se­gít. Nem se­gí­tet­tek ne­kik a fa­lu­si­ak. Ide ve­zet Bara­ca tönk­re­te­vé­se”.

Ál­lí­tá­som mel­lett szól az, hogy a szlo­vák csa­lá­dok után pár év­vel szin­tén a pusz­tá­ra köl­tö­ző med­vesalji csa­lá­do­kat a fa­lu be­fo­gad­ta. Gaz­da­sá­gi­lag azért nem je­len­tet­tek gon­dot sem, ki­hí­vást sem a fa­lu szá­má­ra, mert ha­son­ló kör­nye­zet­ből, csak­nem azo­nos gaz­dál­ko­dói ta­pasz­ta­la­tok­kal köl­töz­tek Baracára. Csa­lád­ja­ik­ban sok fiú szü­le­tett, akik a gaz­da­ság mun­ka­ere­jét és egy­ben si­ke­ré­nek ga­ran­ci­á­ját je­len­tet­ték. El- és be­fo­ga­dá­suk­nak két meg­ra­gad­ha­tó, konk­rét je­le van. Az egyik az, hogy mind a négy fiú „be­köl­tö­zött a pusz­tá­ról”, te­hát a fa­lu­ban, önál­ló­an vá­sá­rolt tel­ket és épí­tett há­zat, bi­zo­nyít­va ez­zel, hogy az okos gaz­dál­ko­dás­nak pénz­ben, anya­gi­ak­ban mér­he­tő ered­mé­nye is van. A má­sik biz­tos jel pe­dig az, hogy mind­an­­nyi­an bara­cai lányt vet­tek fe­le­sé­gül.
Vég­ered­mény­ben te­hát nem je­lent­het­jük ki Baracáról mint fa­lu­kö­zös­ség­ről, hogy min­den ide­gen­nel szem­ben el­uta­sí­tó és tar­tóz­ko­dó volt. Azok­nak az „ide­ge­nek­nek”, akik kö­vet­he­tő, el­len­őriz­he­tő és hi­te­les­nek szá­mí­tó mó­don, sa­ját erő­ből ke­res­ték a he­lyü­ket, meg­ad­ták az esé­lyt, hogy meg­ta­lál­ják azt. A la­kos­ság ös­­sze­té­tel­ét, a ro­ko­ni szá­lak­kal több­szö­rö­sen át­szőtt fa­lu­si tár­sa­dal­mat te­kint­ve meg­je­le­né­sük egy­faj­ta „vér­fris­sí­tés-­ként” is fel­fog­ha­tó. Azok­nak azon­ban, akik is­me­ret­len, nem nyo­mon kö­vet­he­tő, en­nél­fog­va in­kább ne­ga­tív meg­fon­to­lás­ból, cél­ból je­len­tek meg, so­ha nem ad­tak he­lyet a sa­ját vi­lá­guk­ban. Mel­let­tük él­tek te­hát, de nem ve­lük, és er­re a ki­kö­zö­sí­tés­re több­sé­gük el- vagy vis­­sza­köl­tö­zés­sel vá­la­szolt.

2.2. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú és előz­mé­nyei, kö­vet­kez­mé­nyei

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­nak, az azt meg­elő­ző né­hány és az azt kö­ve­tő 1-2 év­nek a fa­lu mint kö­zös­ség szem­pont­já­ból nem volt for­má­ló ha­tá­sa még ak­kor sem, ha ezek­nél je­len­tő­sebb ese­mé­nyek so­ha nem tör­tén­tek. 1938-ban Baracát is vis­­sza­csa­tol­ták Ma­gyar­or­szág­hoz. Az em­lé­ke­zet a ma­gyar had­se­reg be­vo­nu­lá­sát ma is je­les ese­mény­ként tart­ja szá­mon. A há­bo­rú­nak ös­­sze­sen 14 bara­cai ál­do­za­ta volt, be­le­ért­ve a ka­to­ná­kat és az el­hur­col­ta­kat is: Ádám Gé­za, Csák Jó­zsef, Gálik La­jos, Koós Zol­tán, Kovalc­sík Já­nos, Ko­vács Sán­dor, Mol­nár Gé­za, Lo­vas Gé­za, Sán­dor Já­nos, Sán­dor La­jos (1.), Sán­dor La­jos (2.), Schwartz Gab­ri­el­la, Schwartz Ilo­na, Tóth Jó­zsef.
A há­bo­rú után Bara­ca is­mét Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. Ezt kö­ve­tő­en min­den, ami a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­gal ál­ta­lá­ban tör­tént (jog­fosz­tás [lásd Šutaj 1995], is­ko­la bezárása13, kitelepítés14, majd kény­sze­rű szö­vet­ke­ze­te­sí­tés) Baracát is érin­tet­te
Az em­lé­ke­zet­ben sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró tény­ként mind­ezek kö­zül a ki­te­le­pí­tés, a res­zlo­vak­izá­ció, ki­sebb mér­ték­ben a szö­vet­ke­ze­te­sí­tés, ám an­nál erő­seb­ben az ezt kö­ve­tő ál­la­mi gaz­da­ság­gá ala­kí­tás ma­radt meg. Be­szél­ge­tő­tár­sa­im mind­eze­ket egye­nes ös­­sze­füg­gés­be hoz­zák az­zal, hogy a fa­lu – pa­raszt né­pes­sé­gét te­kint­ve – má­ra szin­te el­fo­gyott.

2.3. A ki­te­le­pí­tés és a res­zlo­vak­izá­ció

El­ső­sor­ban Vad­ker­ty Ka­ta­lin mun­ká­já­nak kö­szön­he­tő­en vi­szony­lag pon­to­san és tény­sze­rű­en is­mer­jük a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­ne­te egyik leg­meg­rá­zóbb kor­sza­ká­nak a meg­ma­radt for­rá­sok­ból, do­ku­men­tu­mok­ból (te­hát a le­vél­tá­ri anyag­ból) meg­is­mer­he­tő képét.15 Még­sem mond­hat­juk, hogy a ki­te­le­pí­tés, res­zlo­vak­izá­ció közösséglélek­tani kö­vet­kez­mé­nye­it te­kint­ve tu­do­má­nyo­san fel­dol­go­zott, a ku­ta­tás, a kö­zölt vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek te­rü­le­ti­leg ki­egyen­lí­tet­tek len­né­nek. Ez még ak­kor is igaz, ha az 1990 óta el­telt idő­szak­ban a té­má­ban meg­je­lent pub­li­ká­ci­ók szá­ma je­len­tős­nek mond­ható.16
1946. feb­ru­ár 27-én a ma­gyar és a cseh­szlo­vák kor­mány la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt írt alá, ám a cseh­szlo­vák fél mind­vé­gig ra­gasz­ko­dott sa­ját becs­lé­sé­hez, mi­sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vá­kok szá­ma 450 ezer kö­rül mo­zog. A ki­te­le­pí­tés fo­lya­ma­tát a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal sza­bá­lyoz­ta és irá­nyí­tot­ta, a vég­re­haj­tás a kar­ha­ta­lom fel­ada­ta volt. Utób­bi­ak 10-14 nap­pal a vég­re­haj­tás előtt ki­kér­ték az adott te­le­pü­lés transz­port­lis­tá­ját, egyez­tet­tek, men­­nyi te­her­au­tó­ra és men­­nyi vas­úti ko­csi­ra van szük­ség, majd kö­rül­zár­ták a fa­lut, és gond­juk volt rá, hogy sen­ki ne ma­rad­has­son ki, aki a lis­tán sze­re­pelt. A hely­ze­tet még in­kább ne­he­zí­tet­te, hogy 1946 de­cem­be­ré­ben és 1947 ja­nu­ár­já­ban a hő­mér­sék­let kö­zép-eu­ró­pai re­kor­do­kat dön­tött, es­te és éj­sza­ka mí­nusz 20-26 fok kö­rül moz­gott ál­ta­lá­ban, de gyak­ran en­nél is hi­de­gebb volt. A sze­rel­vé­nyek el­in­dí­tá­sa után bi­zott­sá­gok mér­ték fel az ott­ma­radt bir­to­kot, ame­lyek­nek ál­ta­lá­ban tag­ja volt a he­lyi ko­mis­­szár. A Szlo­vák Te­le­pí­té­si Hi­va­tal és a Szo­ci­á­lis­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal ös­­sze­sí­tő je­len­té­se sze­rint az ak­ció so­rán 4000 la­kó­ház üre­se­dett meg, 75 mil­lió ko­ro­na ér­ték­ben, 25 ezer ka­tasz­te­ri hol­dat ko­boz­tak el 75 mil­lió ko­ro­na ér­ték­ben, a gaz­da­sá­gi épü­le­tek és fel­sze­re­lés ér­té­ke pe­dig 275 mil­lió ko­ro­nát tett ki, te­hát ös­­sze­sen 550 mil­li­ós „hasz­not” ho­zott. A le­fog­lalt há­zak­ba bi­zal­mi­ak, „a szláv nem­zet­ál­lam ki­épí­té­se szem­pont­já­ból meg­bíz­ha­tó, nem­zet­hű, új la­kó­hely­ük els­zlovákosítására al­kal­mas sze­mé­lyek” (Vadkerty 2001, 81) ke­rül­tek. Az el­ső sza­kasz­ban a te­le­pe­sek va­ló­ban et­ni­ka­i­lag „meg­bíz­ha­tó” szlo­vá­kok vol­tak, ké­sőbb a kör ki­bő­vült a par­ti­zá­nok­kal, vé­gül a ro­má­ni­ai, len­gyel­or­szá­gi, ju­go­szlá­vi­ai, kár­pát­al­jai repa­trián­sokkal (Vadkerty 2001, 158–165). A Tor­nal­jai já­rás­ba (aho­vá ak­kor Bara­ca is tar­to­zott) kár­pát­al­jai „op­tán­sok” és breznóbányai te­le­pe­sek ke­rül­tek. Baracára 10 csa­lá­dot te­le­pí­tet­tek (Vadkerty 2001, 429). 1948. ok­tó­ber 25-én a Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal még min­dig olyan ren­de­le­tet adott ki, mely­nek ér­tel­mé­ben „a ma­gya­rok 1949. áp­ri­lis 30-ig kö­te­le­sek Cseh­or­szág­ban ma­rad­ni, ahon­nan szer­ve­zett transz­por­tok­kal tér­nek ha­za, mert ha­za­té­ré­sük előtt bir­to­kot és szál­lást kell ne­kik ke­res­ni” (Vadkerty 2001, 90; ki­eme­lés tő­lem – G. A.). A ha­za­té­rés hi­va­ta­los vál­to­za­tá­nak két sza­ka­sza volt: 1949. ja­nu­ár 7-től áp­ri­lis 11-ig az el­ső, amely szer­ve­zett transz­por­tok­kal zaj­lott, és 1949. utol­só hó­nap­ja­i­ban a má­so­dik, amely­nek ide­jé­re már nem szer­vez­tek transz­por­to­kat, a ha­za­té­rők me­net­rend­sze­rin­ti já­ra­tok­kal utaz­tak.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sok­ra épü­lő mun­ká­já­ban Baracára vo­nat­ko­zó ada­to­kat is kö­zöl:

3. táb­lá­zat. A bara­cai de­por­tál­tak szá­ma és in­gat­lan va­gyo­na

For­rás: Vad­ker­ty 2001. 500.

A de­por­tá­lás­sal és az ez­zel ös­­sze­kö­tött bel­ső, nem­ze­ti­sé­gi ala­pú te­le­pí­tés­sel szin­te egy idő­ben a nem­zet­ál­lam esz­mé­jé­nek el­éré­sé­ért még egy esz­közt al­kal­ma­zott a cseh­szlo­vák kor­mány, a szlo­vák po­li­ti­kai ve­ze­tés ki­vi­te­le­zés­ében. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács 1945. feb­ru­ár 4-i ma­ni­fesz­tu­má­ban fo­gal­ma­zó­dott meg elő­ször a „res­zlo­vak­izá­ció” gon­do­la­ta. A res­zlo­vak­izá­ciót bel­po­li­ti­kai in­téz­ke­dés­ként ke­zel­ték, alap­ját a 33/1945. sz. el­nö­ki dek­ré­tum ké­pez­te (Vadkerty 2001, 322). A vég­re­haj­tás­hoz já­rá­si és he­lyi res­zlo­vak­izá­ciós bi­zott­sá­go­kat ne­vez­tek ki, el­ső­sor­ban az 1938-ban Ma­gyar­or­szág­hoz vis­­sza­csa­tolt te­rü­le­ten. A le­he­tő­sé­get pla­ká­to­kon és szó­ró­lap­okon hir­det­ték, ame­lyek szö­ve­ge­zé­se sze­rint (le­egy­sze­rű­sít­ve) a res­zlo­vak­izálás a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sát je­len­tet­te.
A bi­zott­ság Baracát is a be­te­le­pí­té­si öve­zet­be, te­hát ab­ba a sáv­ba so­rol­ta, ahol a res­zlo­vak­izá­ciót al­kal­maz­ni kell. Az is fon­tos szem­pont­juk volt, hogy az ak­ció al­kal­maz­kod­jék a he­lyi vi­szo­nyok­hoz, és csu­pán an­­nyi sze­mélyt res­zlo­vak­izálj­nak, amen­­nyit a szlo­vák kör­nye­zet va­ló­ban ké­pes as­­szi­mi­lál­ni. Eh­hez ké­szí­tet­ték el a be­te­le­pí­té­si öve­zet fal­va­i­nak nem­ze­ti­sé­gi át­te­kin­té­sét, amely­ben Bara­ca 43 szlo­vák és 388 ma­gyar la­kos­sal sze­re­pel (Vadkerty 2001, 364). Ar­ról nin­cse­nek pon­tos ada­ta­ink, hogy konk­ré­tan Baracán hogy zaj­lott a res­zlo­vak­izá­ció, de me­ne­te va­ló­szí­nű­leg iga­zo­dott az ál­ta­lá­nos elő­írá­sok­hoz. Baracán a fo­lya­mat el­ső sza­ka­sza ered­mény­te­le­nül vég­ző­dött. „A Köz­pon­ti Res­zlo­vak­izá­ciós Bi­zott­ság ál­lí­tá­sa sze­rint a ma­gyar el­len­pro­pa­gan­da szin­te tel­je­sen »áti­tat­ta« az Ipoly­sá­gi já­rást is […], de ha­son­ló volt a hely­zet a Tor­nal­jai já­rás Bara­ca köz­sé­gé­ben, ahol jú­ni­us 30-án még sen­ki sem kér­te a szlo­vák nem­ze­ti­sé­get” (Vadkerty 2001, 373). Ké­sőbb va­ló­szí­nű­leg si­ke­re­sen al­kal­maz­ták va­la­me­lyik tech­ni­kát, mert Baracán is akadt csa­lád, ame­lyik res­zlo­vak­izált. Er­ről azon­ban szin­te le­he­tet­len ada­tot gyűj­te­ni, olyan hall­ga­tás­sal öve­zik az érin­tet­tek is, más fa­lu­be­li­ek is.
Azt, hogy Bara­ca éle­té­ben mély nyo­mo­kat ha­gyott a ki­te­le­pí­tés, jól jel­zi, hogy ha em­lé­kez­nek is rész­le­te­i­re, na­gyon ke­ve­set és na­gyon ke­ve­sen be­szél­nek ró­la.

„Két­szer vit­tek in­nen ki. ’46-ban meg 1947. ja­nu­ár 30-án.”

Több­sé­gük­ben vis­­sza­tér­tek, ám nem vár­ták meg en­nek „tör­vé­nyes” ha­tár­ide­jét.

„Sen­ki nem vár­ta meg a tör­vé­nyes ha­za­té­rést, csak M. P., mert ott meg­há­za­so­dott. 1948 őszén jöt­tek S.-ék, G. B. ott­ma­radt. A. F. ’48 ta­va­szán. Sz.-ék meg­vár­ták. őket az Alsó­pusztára, a kas­tély­ba vit­ték. S. B., a V. I. fér­je ’48 pün­kösd­jé­re […] Az én anyám be­teg lett, csak jú­ni­us 8-ra ér­tünk ha­za. Az­tán jött F. C. csak azu­tán B. L.. apá­val. K. E. is ha­ma­rább ha­za­jött. G. J.-ék ’48 őszén. ők hár­man vol­tak kint, már J. meny­as­­szony volt, nem ment ki.”
Egyet­len vis­­sza­em­lé­ke­ző tu­dott töb­bet mon­da­ni, sa­ját csa­lád­juk ese­té­ről. El­be­szé­lé­sé­ben fel­is­mer­he­tők a Vad­ker­ty Ka­ta­lin ál­tal fel­tárt le­vél­tá­ri for­rá­sok rész­le­tei, a ki­vi­te­le­zé­si „tech­ni­ká­tól” kezd­ve az uta­zás kö­rül­mé­nye­in ke­resz­tül a ha­za­té­rés tör­vény­te­len­nek szá­mí­tó vál­to­za­tá­ig. A vis­­sza­em­lé­ke­ző ma az egyet­len élő fér­fi ta­nú Baracáról. Ta­lán ez­zel is ma­gya­ráz­hat­juk, hogy – a meg­kér­de­zett nők­kel el­len­tét­ben – be­szél­ni tud csa­lád­juk ese­té­ről, ap­ró rész­le­te­ket, konk­rét sze­mé­lye­ket em­lít szö­ve­gé­ben. A vis­­sza­em­lé­ke­zés lé­lek­ta­ni ter­he kap­csán azon­ban azt sem árt szem előtt tar­ta­ni, ami ép­pen a vis­­sza­em­lé­ke­zés szö­ve­gé­ből de­rül ki: le­het, hogy ép­pen az se­gí­ti minden­nek el­mon­dá­sá­ban, hogy 1973-ban „vis­­sza­ment” meg­néz­ni, ho­vá te­le­pí­tet­ték ki őket. Nem ki­zárt, hogy ép­pen ez­zel ol­dot­ta fel a fe­lej­tés oly­kor jó­té­kony, más­kor azon­ban ál­lan­dó­su­ló lel­ki gör­csöt oko­zó gát­ját. Be­szél­ge­té­sünk so­rán csak egyet­len kez­dő kér­dést tet­tem fel („Hogy em­lék­szik a ki­te­le­pí­té­sük­re?”), az er­re adott vá­laszt az aláb­bi szö­veg je­len­ti. Egyet­len köz­be­kér­de­zés hang­zott el, a ki­te­le­pí­tett né­me­tek­re vo­nat­ko­zó­an.

„Gép­fegy­ver­rel jöt­tek, fur­gon­nal. S. volt a ve­zér. ők 10 hek­tárt kap­tak ’21-ben, mi­kor ide­jöt­tek. De apám tar­tot­ta őket, mert hol ke­nyér, hol mi kel­lett […] ő volt a »kúti tót«. ő ve­zet­te a csend­őrö­ket. Ak­kor be­pa­kol­tak, itt­hon ma­radt 13 szar­vas­mar­ha, 2 pár ló, a hí­zók, az ap­ró­lék mind. Csak a ku­tyát vit­tem el, de azt meg me­get­ték a cse­hek. Az volt ben­ne a leg­bor­zasz­tóbb, hogy Tor­nalján be, egy mar­ha­va­gon­ba […] A lá­bam is meg­fa­gyott. 32 fok hi­deg volt, mi­kor be­pa­kol­tak a va­gon­ba. F.-et, a bá­tyá­mat majd’ agyon­lőt­ték, mert ész­re­vet­ték, mert meg akart szök­ni. Úgy jöt­tek, hogy min­den­kit vin­ni akar­tak. 1947. ja­nu­ár má­so­dik fe­lé­ben volt, mert ka­rá­csony előtt volt az es­kü­vő F.-nek. Ke­nye­ret ak­kor sü­tött anyám, az is itt­hon ma­radt. Hal­lot­tunk a ki­te­le­pí­tés­ről, de hogy kit akar­nak, azt nem tud­tuk. Épp etet­tünk, ami­kor jöt­tek, 3 óra kö­rül. Öten jöt­tek, J.-vel, kö­rül­áll­ták a há­zat. Ami a kis Aviára fel­fért, an­­nyit vi­het­tünk. J. volt a fa­lu­ban bí­ró­fé­le. ő volt a nagy­me­nő. Az­nap csak mi men­tünk, a töb­bi­ek ké­sőbb. Az­tán jöt­tek K.-ék, az­tán G.-ék, egy egész sze­rel­vény te­le volt […] Es­te in­dul­tunk, 8 kö­rül, te­le volt a vo­nat. Más­nap dél­után ér­tünk oda. (1972-ben [?] vol­tam is ott, Krùmlov kör­nyé­kén. Be­men­tem, meg­néz­tem őket […]) Úgy vár­tak, mint a Mes­si­ást. Vá­lo­gat­tak a mun­ka­erő­ben. Mi meg ott vol­tunk né­gyen fi­úk […] P. volt az egyik csa­lád, a má­sik U., mert két­fe­lé osz­tot­tak min­ket. Szom­szé­dok vol­tak, a há­zuk előtt volt a temp­lom. […] Mi­kor F. meg B. ha­za­jött, át­men­tem he­lyet­tük P.-ékhez. 13 éves vol­tam. Is­ko­lá­ba nem en­ged­tek, mert nem tud­tam a nyel­vet. Ad­tak egy ren­des, 2 szo­bás la­kást. Volt hoz­zá ól is. Nem tu­dom, mi­ért volt üres.”

G. A.: Nem né­me­te­ket la­kol­tat­tak ki on­nan?

„Volt 4 né­met fo­goly, de né­me­tek ott nem lak­tak […] Az U.-né fér­jét né­me­tek lőt­ték agy­on. Négy lá­nya volt, a leg­idő­sebb 13, a leg­ki­sebb 3 éves volt ak­kor. Apa tu­dott va­la­men­­nyit cse­hül, mert ott volt ka­to­na. En­gem a gye­re­kek ta­ní­tot­tak. Azt akar­ták, hogy tud­junk. Na­gyon ren­des, mű­velt és ba­rát­sá­gos csa­lád volt. Bara­ca-­for­ma fa­lu volt. Ott csak mi vol­tunk, de Rotovicén meg Mis­li­boricén is vol­tak ma­gya­rok. A bí­ró­nál né­me­tek szol­gál­tak, de el­szök­tek.
14 hek­tár­ja volt U.-né­nak, P.-éknek is 15 hek­tár kö­rül. U-né azért kap­ta, mert öz­vegy volt. P.-éknél volt egy cse­léd (Kupagnak csú­fol­tuk) meg há­rom vén­lány, nem bír­tak dol­goz­ni. Ren­des pa­raszt­em­be­rek vol­tak, ép­pen úgy, mint itt­hon. Csak ne­kik min­den­fé­le gép­jük volt, ami Baracán még nem: vil­lany­csép­lő­gép, da­rá­ló, ita­tó­gép, ka­szá­ló­gép. Ná­lunk csak 1952-ben jött a kis ara­tó­gép. Ott már ma­gán­cég trak­tort vett, egy hó­nap­pal az­előtt, hogy ha­za­jöt­tünk. Škoda trak­tort. 25-30 év­vel előbb­re vol­tak. Mi mes­­sze vol­tunk, nem tö­rő­dött sen­ki a nép­pel […] Én ko­csis vol­tam. Volt egy nagy lo­vam meg egy ki­csi. A nagy Fuxi, a ki­csi Daja. A Fuxi okos volt, le­haj­tot­ta a fe­jét, hogy fel­ér­jem, mert még ki­csi vol­tam. A má­sik ki­bab­rált ve­lem. […] Csak jót so­se et­tek. A disz­nót más­képp vág­ták. Hor­dó­ba pré­sel­ték, be­sóz­ták, de mi­kor sza­lon­nát et­tek, pond­rós volt […] Öt­ször ad­tak en­ni, tí­zó­rai meg uzson­na is volt. A va­cso­ra min­dig tört krump­li volt tej­jel, a reg­ge­li te­jes ká­vé buk­ti­val. Jók vol­tak ők, csak gyen­gén fi­zet­tek. Apám volt a kom­men­ciós cse­léd. Én 13 szar­vas­mar­hát etet­tem meg a ló­val dol­goz­tam. 1300 ko­ro­na volt a fi­ze­té­sem. 5 ke­nye­ret, ha ad­tak ér­te […] 20 ko­ro­na volt a gyu­fa! Be­tar­tot­ták azt, hogy po­tyán kap­tak jó mun­ka­erőt. A vil­lanyt, a fű­tést stb. is be­le­szá­mol­ták a fi­ze­tés­be. A kom­men­ció volt a tüz­i­fa meg a bú­za. Ezt az egész csa­lád­nak be­le­szá­mol­ták a bé­ré­be. Dél­után négy­kor vé­ge volt a mun­ka­idő­nek. Én reg­gel fél öt­kor kezd­tem, de es­te fél öt­kor ott már min­den­ki sö­rö­zött a fa alat­t. Utá­na per­sze az ál­la­to­kat még meg­fej­ték. F. is, apa is, de P is ko­csis volt. Azok­kal az ál­la­tok­kal az­tán tö­rőd­ni kel­lett. ( Két-két pár ló volt a két csa­lád­nak.) […] F. nem egé­szen egy évig volt ott. Mi­kor ha­za­ment, ren­det csi­nált, ki­rak­ta a ru­szi­no­kat. Run­yá­ba men­tek az új te­lep­re. Tud­tuk, per­sze, hogy el fog­ják fog­lal­ni. Szét­hord­tak min­dent, most se tud­juk, ki mit vitt el. K. B. vitt el egy te­he­net, az meg­ma­radt. Akik a ház­ban lak­tak – 3 ru­szin csa­lád – az er­dő majd’ rá­juk sza­kadt, de az ab­la­kok­kal tü­zel­tek. Szén­ége­tők vol­tak, nem tud­ták, hogy kell gaz­dál­kod­ni. A han­vai vagy a run­yai új te­lep­re men­tek, mi­kor F. ki­haj­tot­ta őket.
Min­ket egy hí­zó­ért hoz­tak ha­za. Éj­fél­kor jött a so­főr. Fél év­re rá jött a ren­de­let. 1948 nya­rán jöt­tünk ha­za, F. még ta­vas­­szal. An­nak a so­főr­nek volt 12 rend­szám­táb­lá­ja, ez­zel üz­le­telt. Nem Krùmlovban la­kott, nem is tud­tuk, ki volt, aján­lot­ták ne­künk. Egy óra alatt fel­pa­kol­tunk, nap­pal­ra el­búj­tunk. A so­főr tud­ta, ho­va kell. Es­te in­dul­tunk el új­ra. A disz­nót le­vág­tuk, út­köz­ben be­ad­ta a so­főr ha­za. Szlo­vá­ki­á­ban már nem áll­tunk meg, így dél­re ér­tünk ha­za. 1947-ben se, utá­na se sem­mi­fé­le pa­pírt nem kap­tunk. Meg­le­pő­dött a fa­lu, hogy ha­za­jöt­tünk. S-ék nem mer­tek szól­ni egy szót sem.
A mi ese­tün­ket még le­het is ér­te­ni: a szom­széd­nak fájt a fo­ga a bir­tok­ra, de a töb­bi­nek nem volt sem­mi­je. K. L.-éket meg Cs.I.-éket Ma­gyar­or­szág­ra vit­ték. Hoz­tak is ide a he­lyük­re […] K-ék fent­ről vol­tak, ők lak­tak a K. L. há­zá­ban, őket még lát­tam, mi­kor ha­za­jöt­tünk. A K. A-ék há­zá­ban is lak­tak szlo­vá­kok, az­tán a ház a fa­lué lett. Ide csak S.-ék meg mi jöt­tünk ha­za. Aki­ket Ma­gyar­or­szág­ra vit­tek, ők se jöt­tek ha­za. Mi­kor­ra ha­za­jöt­tek, akik ha­za­jöt­tek, a la­kók ak­kor­ra el­men­tek. Vol­tak itt jó mar­kos gye­re­kek, meg-meg­rak­ták őket, le­ren­dez­ték. A Cs.I.-ék há­zát E. vet­te meg, egy ide­ig ott lak­tak. (Ta­lán ő ad­ta el J.-nek.) S.-ék vol­tak tény­leg az utol­sók, de akik ide­jöt­tek, mind el­men­tek. Nem vol­tunk jó­ban ve­lük. […] De egy ide­ig még itt volt V., Š., K.. Az­tán apá­mat, mert nem tel­je­sí­tet­te a be­adást, 7 hó­nap­ra le­csuk­ták Besz­ter­cén. Nem le­he­tett tel­je­sí­te­ni. Megint ugyan­on­nan fújt a szél. […] 1973-ban el­men­tem meg­lá­to­gat­ni a cseh­or­szá­gi­a­kat. So­főr vol­tam, ar­ra­fe­lé jár­tam. 1973 nya­ra volt. A leg­na­gyobb lány la­kik ab­ban a ház­ban, ahol mi lak­tunk. M., így hív­ják, a tøe­bièi kór­ház­ban dol­go­zik. L. dok­tor­nő lett. I. is az egész­ség­ügy­ben dol­go­zik. A bí­ró fia is meg­is­mert, ő volt ve­lem egy­idős. […] Ha­ra­gud­tam rá­juk, mert me­get­ték a kutyát.”17

2.4. A szö­vet­ke­ze­ti gaz­dál­ko­dás és ha­tá­sa a fa­lu­kö­zös­ség­re

Baracán 1953 ele­jén ala­kult meg a szö­vet­ke­zet (ter­me­lő­szö­vet­ke­zet). Akik be­lép­tek, „ter­mé­sze­te­sen” nem ön­szán­tuk­ból tet­ték, még­is a több hé­tig tar­tó meg­győ­zé­si fo­lya­mat vé­gé­re csu­pán két gaz­da ma­radt, aki nem lett szö­vet­ke­ze­ti tag.

„Azért men­tek be­le, mert amúgy is sze­gény­ség lett vol­na. Akik nem lép­tek be, nem a leg­na­gyobb gaz­dák vol­tak. Sok min­den­ki­nek jobb volt a szö­vet­ke­zet a ma­gán­gaz­da­ság­nál, mert nem tud­tak gaz­dál­kod­ni. Vagy mert nem tud­ták trá­gyáz­ni a föl­det, nem volt elég szarvas­marha.”18

Kez­det­ben a szö­vet­ke­zet­ben a ma­gán­gaz­da­sá­gok fel­sze­re­lé­sét hasz­nál­ták, mint aho­gyan a mun­ka­erőt is az je­len­tet­te. Az el­ső idők­ben na­gyon sze­gény volt a szö­vet­ke­zet.

„Öt ko­ro­na volt egy mun­ka­egy­ség, de fél évig nem volt fi­ze­tés. Volt ké­sőbb is egy olyan év, ami­kor 3 hó­na­pig nem fi­zet­tek, de az­tán fel­emel­ked­tünk.”

A kez­de­ti el­len­ál­lás, ne­héz­sé­gek után, kb. 4 év el­tel­té­vel a szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sa vesz­te­sé­ges­ből kez­dett hasz­not ho­zó­ra vál­toz­ni. Eb­ben az el­ső idő­szak­ban a szö­vet­ke­zet ve­ze­tői tu­laj­don­kép­pen a fa­lu ve­ze­tő gaz­da­ré­te­gé­ből ke­rül­tek ki. Ha az el­nö­ke nem is min­dig a leg­na­gyobb gaz­da volt, min­dig azok irá­nyí­tot­tak, akik­nek a ma­gán­gaz­da­sá­ga is si­ke­res volt.

„Kez­det­ben a ve­ze­tő­sé­get a bara­ci­ak vá­lasz­tot­ták, de a vá­lasz­tást a já­rá­si­ak fel­ügyel­ték. A sza­va­zás már csak lát­szat volt, mert elő­re meg­egyez­tek. Ké­sőbb az­tán az el­nök ál­la­mi em­ber lett. Ak­kor már any­­nyi­ra volt az ál­lam, hogy ha mást nem is, az el­nö­köt ő je­lö­li.”

A tiszt­ség­vi­se­lők több­ször sze­re­pet cse­rél­tek. Be­szél­ge­tő­tár­sa­im egy­be­hang­zó vé­le­mé­nye sze­rint a szö­vet­ke­zet tör­té­ne­te so­rán vé­gig volt egy négy­fős „csa­pat”, amely­nek tag­jai vál­to­zó po­zí­ci­ók­ban ugyan, de min­dig a szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sá­nak irá­nyí­tói vol­tak.

„[ő]k hoz­ták a dön­té­se­ket. Ha az el­nök ál­la­mi je­lölt volt is, a dön­té­se­ket a négy hely­be­li ve­ze­tő hoz­ta, ők ter­vez­tek. Négy évig volt sze­gény a szö­vet­ke­zet, az­tán min­dig a rossz idő­já­rás­ra szá­mí­tot­tak, úgy ter­vez­tek.”

A szö­vet­ke­ze­ti gaz­dál­ko­dás­sal já­ró mun­ka­fo­lya­ma­to­kat a fa­lu­be­li­ek ál­ta­lá­ban ön­erő­ből vé­gez­ték, ám az épít­ke­zé­sek so­rán kő­mű­ve­se­ket ide­gen­ből (is) kel­lett hív­ni, mert Baracán csak egy volt. Mi­kor a gaz­dál­ko­dás si­ke­res pá­lyá­ra állt, a fi­a­ta­lo­kat (ter­mé­sze­te­sen a szö­vet­ke­zet igé­nye­i­nek meg­fe­le­lő­en) ta­nít­tat­ni kezd­ték.

„Ha ab­ból a cél­ból járt va­la­ki is­ko­lá­ba, hogy az­tán ve­ze­tő le­gyen, nem volt olyan, hogy ne vá­lasz­tot­ták vol­na meg, mi­kor sor ke­rült rá. Akik is­ko­lát vé­gez­tek, az­alatt csak 600 ko­ro­nát ke­res­tek, de az­tán nem vol­tak kö­te­le­sek ma­rad­ni. Ha szak­em­ber­nek ta­nul­tak, meg­vá­lasz­tot­ták őket.”

A szö­vet­ke­zet kb. két év­ti­ze­des tör­té­ne­te si­ker­tör­té­net­nek ne­vez­he­tő. Sem­mi sem bi­zo­nyít­ja ezt job­ban a bara­cai fa­lu­kép­nél, amely épü­le­te­it te­kint­ve még ma is az 1960–70-es évek ar­cu­la­tát mu­tat­ja. Egy-két la­kó­ház ki­vé­te­lé­vel va­la­men­­nyi a szö­vet­ke­zet ide­jén épült, mind­egyik ma­gán is vi­se­li a kor­szak jel­leg­ze­tes­sé­ge­it. A gaz­dál­ko­dás si­ke­rét a csa­lá­dok is meg­érez­ték, az anya­gi elő­re­ha­la­dást im­már nem föld­bir­tok gya­ra­pí­tá­sá­val, ha­nem a la­kó­ház mo­der­ni­zá­lá­sá­val tet­ték a kö­zös­ség szá­má­ra egy­ér­tel­mű­en lát­ha­tó­vá. A gaz­dál­ko­dás si­ke­ré­nek kul­csát az egy­ko­ri ve­ze­tők, ma vis­­sza­em­lé­ke­zők pon­to­san kö­rül tud­ják ha­tá­rol­ni, ám min­den rész­let fon­tos­sá­ga el­le­né­re an­nak volt eb­ben a leg­na­gyobb sze­re­pe, hogy:

„[A] jéerdét19 úgy irá­nyí­tot­ták, mint sa­já­tot. A maje­tokot20 már nem le­he­tett így érez­ni”.

A gaz­dál­ko­dást a szö­vet­ke­zet­ben is a ko­ráb­bi, az egész fa­lu­ban is­mert mó­don, kis­sé mo­der­nebb vál­to­zat­ban foly­tat­ták. A ha­tárt jól is­me­rő fa­lu­be­li gaz­dák­nak pon­tos is­me­re­te­ik vol­tak ar­ról, hol mi te­rem a leg­job­ban, me­lyik dű­lő­nek mi­lyen „hun­cut­sá­ga” van. En­nek a több év­ti­ze­des gaz­dál­ko­dói ta­pasz­ta­lat­nak és gya­kor­lat­nak kö­szön­he­tő­en fel­is­mer­ték a ko­ráb­ban Baracán nem iga­zán jel­lem­ző zöld­ség­ter­mesz­tés le­he­tő­sé­gét. 15 hek­tá­ros te­rü­le­ten „ker­té­sze­t-et” ala­kí­tot­tak ki, a ko­ráb­bi jó dinnye­ter­mő te­rü­le­te­ken, ahol idény­zöld­sé­get ter­mesz­tet­tek. A ker­té­szet mun­ka­ere­jét a fa­lu as­­szo­nyai ad­ták. Tö­ké­le­te­sen egé­szí­tet­te ki ezt a nyá­ri in­ten­zív mun­kát a do­hány­ter­mesz­tés, amely ugyan­azok­nak az as­­szo­nyok­nak té­len adott mun­kát. Emel­lett a Baracára ko­ráb­ban is erő­sen jel­lem­ző ál­lat­tar­tás volt a szö­vet­ke­zet má­sik erős­sé­ge. Az ál­la­mo­sí­tás, szö­vet­ke­ze­te­sí­tés előt­ti idő­szak­ban adat­köz­lő­im a ma­gán­gaz­da­ság si­ke­rét min­dig az­zal ma­gya­ráz­ták, hogy föld­je­ik ter­mé­sét nem ad­ták el, ha­nem me­ge­tet­ték az ál­la­tok­kal, hogy az­tán azo­kat ad­ják el. A gaz­dál­ko­dás si­ke­re­ként és szak­ér­tel­mük je­le­ként ér­té­kel­ték, hogy Baracáról min­dig sok remu­n­daló ke­rült ki. A szö­vet­ke­zet gaz­dál­ko­dá­sá­ban ter­mé­sze­te­sen az ál­lat­tar­tói ta­pasz­ta­la­to­kat is hasz­no­sí­tot­ták. A fel­fe­lé íve­lő, si­ke­res idő­szak­ban 100 ser­tést, 100 nö­ven­dék szar­vas­mar­hát, 40 kis­bor­jút, 100 fe­jős­te­he­net, 100 hízó­marhát, 6 pár lo­vat, 160 ju­hot, 2-300 tyú­kot tar­tot­tak. Va­la­men­­nyi­nek ön­erő­ből épí­tet­tek ólat, is­tál­lót. A gaz­dál­ko­dás si­ke­re mel­lett a szö­vet­ke­ze­ti ta­gok gon­dol­ko­dá­sá­nak ru­gal­mas­sá­gát is jel­zi, hogy:

„[A] négy ve­ze­tő öt­le­te volt, hogy a Po­zsony–Kas­sa fő­út men­tén épít­se­nek egy ven­dég­lőt. Amit ott fel­hasz­nál­tak – hús, juh­sajt, to­jás – az mind meg­ter­mett a szö­vet­ke­zet­ben. Csak az ita­lért ad­tak pénzt, Szőlőskére jár­tak bo­rért. Disz­nó­kat vág­tak he­ten­te, né­ha két­szer is. Volt be­lő­le ha­szon, még­is meg­szűnt”.

A szö­vet­ke­zet 1976. au­gusz­tus 20-án szűnt meg. Ek­kor kap­csol­ták a bátkai ál­la­mi gaz­da­ság­hoz. A bátkai ál­la­mi gaz­da­sá­got, mint „Ba­log-völ­gyi óri­ást” be­mu­ta­tó 1986-os ki­ad­vány egyet­len mon­da­tot szen­tel a szö­vet­ke­ze­tek be­ol­vasz­tá­sá­nak: „Bol­do­gul­ni nem tu­dó szö­vet­ke­ze­tek csat­la­koz­tak a gaz­da­ság­hoz az évek so­rán: Bak­ti, Bara­ca, Fü­ge, Dul­háza, Rad­nót, Balogúj­falu, Uza­pa­ny­it, Ra­kot­­tyás” (Mács 1986, 9).
Az ál­la­mi gaz­da­ság si­ke­rét han­goz­ta­tó ki­ad­ván­­nyal szö­ges el­len­tét­ben va­la­meny­­nyi be­szél­ge­tő­tár­sam úgy ér­tel­mez­te ak­kor is, úgy ér­tel­me­zi most is a be­ol­vasz­tást, hogy:

„Ingófélben volt a bátki maje­tok, azt erő­sí­tet­ték meg a szö­vet­ke­ze­tek­kel. Nem akar­ták a bara­ci­ak egy­ál­ta­lán, kénysz­erítet­ték őket. A Ba­log-völ­gyi fa­luk­kal együtt kap­csol­ták Baracát Bátkához. Ilyen­kor már nem le­he­tett el­len­kez­ni, át kel­lett lép­ni. Jéerdé alatt még a fa­lué volt az ös­­szes föld”.

A szö­vet­ke­zet meg­szün­te­té­se – a vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek sze­rint – na­gyobb el­len­ál­lás­ba üt­kö­zött, mint an­nak ide­jén meg­szer­ve­zé­se.

„Apu­ka több­ször is a pin­cé­be bújt, mi­kor jöt­tek. Ne­kem kel­lett ha­zud­nom, hogy nincs itt­hon.”

Az el­len­ál­lás (és mint ké­sőbb be­bi­zo­nyo­so­dott, a fa­lu ön­ér­té­ke­lé­se, po­zi­tív én­ké­pe is) az „is­mert” tech­ni­ká­val tört meg:

„[A]z elv­tár­sak el­jöt­tek hoz­zám, a lá­nyom ak­kor már a vé­ge fe­lé járt a fő­is­ko­lá­nak. Meg­zsa­rol­tak, meg­mond­ták, hogy me­lyik pro­fes­­szor­ral van meg­be­szél­ve, hogy nem hagy­ják ne­ki be­fe­jez­ni, ha nem lé­pek be, ha nem ve­szem rá az egész fa­lut, hogy lép­jünk be.”

Ez „ter­mé­sze­te­sen” be­fo­lyá­sos, köz­tisz­te­let­ben ál­ló em­ber­rel tör­tént. Rá­adá­sul 1978-ban meg­szűnt a fa­lu köz­igaz­ga­tá­si önál­ló­sá­ga is, a kör­ze­te­sí­tés szel­le­mé­ben a szom­szé­dos Fü­gé­hez csa­tol­ták. Fi­gye­lem­be vé­ve, hogy ad­dig Fü­ge volt (egy­há­zi­lag) Bara­ca le­ány­egy­há­za, ez for­dí­tott elő­je­lű­vé vál­toz­tat­ta a két te­le­pü­lés hely­ze­tét, még ha az egy­há­zi­lag nem is vál­to­zott. Ez­után Fü­gé­ből járt Baracára az egy­ko­ri bí­ró sze­re­pét be­töl­tő „el­nök” ( a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­ság el­nö­ke), aki be­te­le­pült, szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű sze­mély volt. Po­zí­ci­ó­já­ban őt egy Baracára, az­az pusz­tá­já­ra 1921-ben be­te­le­pült, szin­tén szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű sze­mély kö­vet­te, aki­nek csa­lád­ját a fa­lu nem fo­gad­ta be. ő Tor­naljára köl­tö­zött, eb­ben az idő­ben Bara­ca már csak mun­ka­he­lye, nem lak­he­lye volt. A fa­lu­si­ak ezt a fe­lül­ről jö­vő dön­tést egy­ér­tel­mű tá­ma­dás­ként él­ték meg, amit nem le­het ki­vé­de­ni. Et­től a sze­mély­től nem vár­hat­tak ér­dek­vé­del­met, te­hát az esély­te­len­ség, a pusz­tu­lás­ra ítélt hely­zet ér­zé­se ez­zel is nö­ve­ke­dett.
A si­ker­pro­pa­gan­dá­nak szánt ki­ad­vány ál­lí­tá­sá­nak hi­tel­te­len­sé­gét (de leg­alább­is két­sé­ges vol­tát) jól jel­zi a bara­cai szö­vet­ke­zet va­gyo­ná­nak fel­so­ro­lá­sa, ami­vel a bátkai ál­la­mi gaz­da­ság­ba be­lé­pett. Volt egy épü­le­te az ad­mi­niszt­rá­ció szá­má­ra két iro­da­he­lyi­ség­gel, mos­dók­kal, für­dő­szo­bá­val, meg­fe­le­lő mé­re­tű ebéd­lő­vel. Do­hány­szá­rí­tó paj­ta, tyúk­farm, gép­ház, ter­mény­tá­ro­ló, gép­ja­ví­tó mű­hely, má­zsa­ház, 100 fé­rő­he­lyes ser­tés­hiz­lal­da, 100 fé­rő­he­lyes bi­ka­is­tál­ló, 40 fé­rő­he­lyes bor­jún­evelde, ku­ko­ri­ca­szá­rí­tó, 5 si­ló­gö­dör, 100 fé­rő­he­lyes te­hén­is­tál­ló, egy ki­sebb, 40 fé­rő­he­lyes is­tál­ló, tej­ház hű­tő­vel, ló­is­tál­ló 6 pár ló­nak, 100 fé­rő­he­lyes is­tál­ló hízó­marhák­nak, 160 juh­nak akol – mind­ez ter­mé­sze­te­sen te­le ál­la­tok­kal – mind a szö­vet­ke­zet tu­laj­do­na volt. A ker­té­szet is ko­moly va­gyont je­len­tett, a ven­dég­lő szin­tén. A szö­vet­ke­zet az ide­gen­ből ho­zott szak­em­be­rek­nek egy 4 la­ká­sos bér­há­zat épí­tett, ez is a tu­laj­do­nát ké­pez­te. A meg­szün­te­tés ide­jé­ben már „ál­la­mi je­lölt”, Sz. volt a szö­vet­ke­zet el­nö­ke, ám a fa­lu­be­li­ek nem őt hi­báz­tat­ják az erő­sza­kos be­ol­vasz­tá­sért.

„Nem azért ne­vez­ték ki, hogy ezt vég­re­hajt­sa. Sz. nem is akart csat­la­koz­ni, eset­leg a Vály-völggyel akart egye­sül­ni. Meg is halt, mi­e­lőtt maje­tok lett vol­na […] Ha nem hal meg, ta­lán si­ke­rült vol­na meg­tar­ta­ni az önál­ló­sá­got. Min­dent ös­­sze­ír­tak, hogy a ta­gok árat kap­ja­nak ér­te, mert egyik fa­lu sem vitt be an­­nyi min­dent. Vé­gül per­sze nem kap­tunk sem­mit. Bé­la olyan pon­tos lis­tát írt az át­adás­ról, hogy vé­gig­hall­gat­ni se bír­ták. Ju­ta­lék­ról a maje­tok­ban szó sem le­he­tett, pe­dig a jéerdében már volt, aki 8000 ko­ro­nát ka­pott, az pe­dig egy te­hén ára volt. A maje­tokot már fe­lül­ről irá­nyí­tot­ták. Ha va­la­kit be­vá­lasz­tot­tak vol­na is a ve­ze­tő­ség­be, an­nak nem volt sza­va Cs. volt ná­lunk az irá­nyí­tó. Úgy ne­vez­ték, hogy gaz­da.”

Az ál­la­mi gaz­da­ság át­vet­te a mun­ka­erőt. Az as­­szo­nyok a több fa­lu ha­tá­rá­ba te­le­pí­tett gyü­möl­csös­ben és sző­lő­ben dol­goz­tak. A fér­fi­ak egy ide­ig ugyan­azt a mun­kát vé­gez­ték az ál­lat­tar­tás­ban és föld­mű­ve­lés­ben, mint a szö­vet­ke­zet ide­jén, ám ké­sőbb ezért már so­kuk­nak Bátká­ba kel­lett utaz­ni­a.
Va­la­men­­nyi be­szél­ge­tő­tár­sam egye­nes ös­­sze­füg­gés­be hoz­ta a szö­vet­ke­zet meg­szün­te­té­sét a fa­lu – pa­raszt la­kos­sá­gát te­kint­ve – el­nép­te­le­ne­dé­sé­vel.

„Baraca nem tu­dott ab­ból ki­mász­ni, hogy köz­igaz­ga­tá­si­lag Fü­gé­hez, a maje­tok­ban meg Bátkához csa­tol­ták, de nem te­he­tett sem­mit. Érez­he­tő volt, hogy vis­­sza­lé­pés.”

2.5. A fa­lu mint kö­zös­ség ta­laj­vesz­té­se

Bara­ca pa­rasz­ti la­kos­sá­ga el­tű­né­sé­nek cél­te­le­pü­lé­se­it gra­fi­ko­nok, ill. térkép21 se­gít­sé­gé­vel te­kin­tem át (lásd a Mel­lék­let­ben). Ezek alap­ját egy (itt nem kö­zölt) ös­­sze­írás ké­pe­zi ar­ról, hogy me­lyik csa­lád mi­kor, hány fő­vel, ho­vá köl­tö­zött el. Le­het­sé­ges, hogy a vis­­sza­em­lé­ke­zők oly­kor té­ved­nek né­hány évet, ám a ten­den­ci­át az ösz­­sze­írás így is ér­zé­kel­te­ti, szem­lél­te­ti. Az át­te­kin­té­sek zá­rá­sa­ként tér­kép je­le­ní­ti meg a ma is lé­te­ző „vir­tu­á­lis” Baracát. Az ös­­sze­írá­sok­ba is, a tér­kép­re is csu­pán azok a sze­mé­lyek ke­rül­tek be/fel, akik 1940 óta köl­töz­tek el Baracáról, va­la­mint csa­lád­tag­ja­ik, ugyan­is a ko­ráb­bi el­köl­tö­zők­re vo­nat­ko­zó ada­tok nem elég­gé meg­bíz­ha­tók. A gra­fi­ko­nok szer­kesz­té­sé­hez ala­pul szol­gá­ló át­te­kin­tés há­rom sze­mély se­gít­sé­gé­vel ké­szült. Az 1931-ben és 1946-ban szü­le­tett be­szél­ge­tő­tár­sa­im ál­tal el­mon­dot­ta­kat – mint­egy kont­roll­ként – 1921-es szü­le­té­sű adat­köz­lőm el­len­őriz­te. Mi­vel az el­köl­tö­zöt­tek­ről hi­va­ta­los nyil­ván­tar­tás nem lé­te­zik, nem tar­ta­nám eti­kus­nak a tel­jes ös­­sze­írás név sze­rin­ti köz­zé­té­tel­ét, még ak­kor sem, ha a fa­lu­be­li­ek, egy­ko­ri fa­lu­be­li­ek azt az ada­tok­ból is ki tud­ják kö­vet­kez­tet­ni.
Ar­ra, hogy egy-­e­gy csa­lád el­köl­tö­zé­sé­nek konk­rét oka mi volt, csu­pán el­ha­mar­ko­dott vá­laszt le­het­ne ad­ni. Az szá­mom­ra bi­zo­nyos­nak tű­nik, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után a fa­lut ért kül­ső ha­tá­sok va­la­me­lyik­ének, de ta­lán in­kább va­la­men­­nyi ha­tás együt­te­sé­nek az el­köl­tö­zés­hez min­den eset­ben kö­ze van. Azt sem tar­tom ki­zárt­nak, hogy az el­köl­tö­zés egy­faj­ta ver­sen­gés esz­kö­zé­vé vált.

„Aki in­nen el­ment, az mind vit­te ma­gá­val Bara­ca zsír­ját.”

Ugyan­ak­kor az is le­het­sé­ges, hogy a kö­zös­sé­get ért „üté­sek” so­ro­za­tá­nak kö­vet­kez­mé­nye­it kön­­nyebb volt a kö­zös­ség mind­ezek el­le­né­re mű­kö­dő kont­roll­já­nak ha­tó­kö­rén kí­vül el­vi­sel­ni. Elő­for­dul­hat, hogy – a kö­zös­ség szem­pont­já­ból – a „most telt be a po­hár” ese­té­vel ál­lunk szem­ben. A más nem­ze­ti­sé­gű ide­ge­nek meg­je­le­né­sét a pusz­tá­kon Bara­ca kü­lö­nö­sebb meg­ráz­kód­ta­tás nél­kül él­te túl. Kény­szer­ként él­te meg a szö­vet­ke­zet lét­re­ho­zá­sát, ám a ki­sebb kö­zös­sé­gek túl­élé­si stra­té­gi­á­ját „be­vet­ve” ezt a lé­pést nem csu­pán ki­he­ver­te, ha­nem a ma­ga hasz­ná­ra is tud­ta for­dí­ta­ni. Egy ne­gyed­szá­zad el­tel­té­vel azon­ban olyan be­avat­ko­zás­sal ta­lál­ta ma­gát szem­ben (ál­la­mi gaz­da­ság­gá ala­kí­tot­ták a szö­vet­ke­ze­tet, köz­igaz­ga­tá­si­lag Fü­gé­hez csa­tol­ták), amit már nem tu­dott éle­té­nek rend­jé­be il­lesz­te­ni, ami­től lé­nye­gé­ben szét­esett.
Baracán min­dig erős volt a kö­zös­sé­gi kont­roll (el­ter­jedt az egy­ke, nem volt meg­esett lány, 1920 óta csak 2-3 vá­lás for­dult elő, nem ma­radt ré­gi ház, min­den­ki újat épí­tett a szö­vet­ke­zet mű­kö­dé­se ide­jén stb.), ezért fel­té­te­lez­het­jük, hogy az el­köl­tö­zé­sek­nél is sze­re­pet ját­szott a töb­bi­ek ese­te, te­hát ha kez­det­ben nem is, a ké­sőb­bi idő­szak­ban egy­sze­rű min­ta­kö­ve­tés­ként (is) ér­té­kel­het­jük a je­len­sé­get.
Az el­köl­tö­zé­sek éves ala­ku­lá­sát át­te­kint­ve azon­ban szem­be­tű­nő, hogy – el­té­rő­en a bara­ca­iak ér­té­ke­lé­sé­től – az nem az 1970-es évek­ben kez­dő­dött. Amen­­nyi­ben fi­gyel­men kí­vül hagy­juk a nő­ket (te­kint­ve azt, hogy más te­le­pü­lés­re férj­hez men­ni hét­köz­na­pi je­len­ség), a fér­fi el­köl­tö­zöt­tek át­te­kin­té­se több csú­csot is pro­du­kált már az 1950-es, ’60-as évek­ben is. Te­hát sem­mi­képp nem ál­lít­hat­juk, hogy az el­köl­tö­zé­sek ki­zá­ró­la­gos oka a szö­vet­ke­zet ál­la­mi gaz­da­ság­ba ta­go­lá­sa és a fa­lu köz­igaz­ga­tá­si önál­ló­sá­gá­nak el­vesz­té­se len­ne. A kö­zös­ség sok év­ti­ze­des együtt­élé­se so­rán erős ver­senyt, már-már em­ber­te­len mun­ka­tem­pót dik­tált tag­jai szá­má­ra. Ép­pen ezért meg­en­ged­he­tet­len lett vol­na, hogy a meg­fe­szí­tett mun­ka ered­mé­nyét ne te­gyék a kö­zös­ség tag­jai nyil­ván­va­ló­vá, lát­ha­tó­vá, a kont­roll szá­má­ra ér­tel­mez­he­tő­vé. Akik eb­be a ver­seny­be nem akar­tak „be­száll­ni”, vagy nem akar­ták a ré­gi élet­mód­juk kül­ső ha­tás­ra meg­vál­to­zott for­má­ját él­ni, azok már az 1950-es évek­ben el­köl­töz­tek. Az 1980-as évek el­köl­tö­zé­si hul­lá­má­nak ki­ala­ku­lá­sá­hoz más is kel­lett. Több fa­lu van Bara­ca kör­nyé­kén is, amely­nek tör­té­ne­te ha­son­ló­kép­pen ala­kult, ha­son­ló „üté­sek” ér­ték, még­sem nép­te­le­ne­dett el.22 Itt be­szél­he­tünk ar­ról, hogy az el­köl­tö­zés, a ve­le já­ró la­kás­vá­sár­lás a ver­sen­gés új esz­kö­zé­vé vált. (Hi­szen már sem a föld­gya­ra­pí­tás, sem a ház­épí­tés, sem a gaz­dag la­ko­da­lom nem le­he­tett esz­köz, eze­ken már túl­lép­tek.) Eb­ben az eset­ben egy el­vont nor­ma (anya­gi-tár­sa­dal­mi emel­ke­dés) az el­köl­tö­zés for­má­já­ban konkretizálódik.23 „A fa­lu el­is­mer, su­gall, kö­ve­tel egy meg­ha­tá­ro­zott ér­ték­ren­det, és el­len­őr­zi a hoz­zá va­ló iga­zo­dást” – ír­ja Pápay Zsu­zsa (Pápay 1989, 90). Az el­köl­tö­zé­sek utol­só hul­lá­mát – vé­le­mé­nyem sze­rint – leg­in­kább ép­pen ez­zel ma­gya­ráz­hat­juk. A kö­zös­sé­gi el­len­őr­zés te­hát ar­ra vo­nat­ko­zott, ké­pes-e egy-­e­gy csa­lád az el­köl­tö­zés­re (el­ső­sor­ban anya­gi­lag), az csu­pán a ver­sen­gés ve­le­já­ró­ja volt, hogy ez­zel az egy­ko­ri pa­rasz­ti kö­zös­ség fel­bom­lá­sa be­fe­je­ző­dött.

3. A ci­gá­nyok Baracán

3.1. A ci­gány­ság de­fi­ni­á­lá­sá­nak prob­lé­mái

A leg­fris­sebb nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Bara­ca össz­la­kos­sá­ga 394 fő, amely­ből 337 fő ma­gyar, 17 fő szlo­vák, 39 fő ro­ma és 1 fő cseh nemzetiségű.24 A nem­ze­ti­sé­gi sta­tisz­ti­ka – mint an­­nyi más te­le­pü­lés ese­té­ben – Baracáról sem a tény­le­ges et­ni­kai ös­­sze­té­telt raj­zol­ja meg.
A 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben a me­ző­gaz­da­ság­ból élő te­le­pü­lés – a hely­be­li­ek ön­ér­té­ke­lé­se sze­rint – gaz­dag fa­lu­nak szá­mí­tott. Szom­szé­da­i­hoz ké­pest nagy te­rü­le­ten, mint­egy 2000 ka­tasz­te­ri hol­don gaz­dál­ko­dott. Nap­ja­ink­ban – fő­ként a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó ré­vén – a „leg­munkanélkülib­b”, tár­sa­da­lom­ból ki­űzött fa­lu­ként ke­rül­he­tett be a köz­tu­dat­ba, „ahol meg­állt az élet” (Far­kas 1997; S. For­gon 1992; Korcs­má­ros 1994).
A hi­va­ta­los ada­tok­ban tük­rö­ző­dő kép­től, mi­sze­rint Baracá­nak mind­ös­­sze 39 ro­ma la­ko­sa van, tel­je­sen el­tér az, amel­­lyel a „bel­ső” szem­lé­lő ta­lál­ko­zik. A he­lyi­ek ön­be­so­ro­lá­sa alap­ján a fa­lu­nak csak­nem 90%-a „ci­gány”.
Ar­ról, hogy kit és mi­lyen kri­té­ri­u­mok alap­ján le­het ci­gány­nak te­kin­te­ni, a té­ma ku­ta­tói má­ig nem ala­kí­tot­tak ki egy­sé­ges, min­den kö­rül­mé­nyek kö­zött helyt­ál­ló vé­le­ményt, a kí­sér­le­tek­ből leg­alább két, ha­tá­ro­zot­tan el­kü­lö­nü­lő irány­zat szűr­he­tő ki, ame­lyek ab­ban sem egyez­nek meg, hogy meg­ra­gad­ha­tó-e egy­ál­ta­lán a cigányság.25 Az irány­za­tok egyik cso­port­já­nak az a kö­zös jel­lem­ző­je, hogy meg­pró­bál „ob­jek­tív” ké­pet ad­ni a ci­gány né­pes­ség­ről. Leg­in­kább a nép­szám­lá­lás­ok, sta­tisz­ti­kák adat­so­ra­it fel­hasz­ná­ló mód­sze­rek és ku­ta­tá­sok so­rol­ha­tók eb­be a cso­port­ba. A má­sik irány leg­erő­sebb jel­lem­ző­je az a faj­ta szub­jek­ti­vi­tás, amely nem az ob­jek­ti­vi­tás si­ker­te­len­sé­gé­ből szü­le­tett, ha­nem „ön­ma­gá­ért”, vál­lal­tan és tu­da­to­san ve­ze­ti a ku­ta­tó­kat ered­mény­re. A de­fi­ni­á­lás prob­lé­más vol­tát elég élén­ken a tu­do­má­nyos köz­tu­dat­ban tar­ja az etnic­itásku­tatá­sok utób­bi 10 év­ben meg­újult len­dü­le­te. A nép­szám­lá­lás­ok­ra épü­lő ku­ta­tá­sok leg­több eset­ben az­zal zá­rul­nak, hogy a hi­va­ta­los kép el­tér a va­ló­sá­gos­tól, és a ci­gány­ság be­csült szá­ma hi­te­le­sebb a sta­tisztikainál.26 A ci­gány­ság­gal fog­lal­ko­zó va­la­men­­nyi tu­do­mány prob­lé­más­nak vagy leg­alább­is nem egé­szen egy­ér­tel­mű­nek és egy­sze­rű­nek tart­ja de­fi­ni­á­lá­su­kat. A több­fé­le meg­kö­ze­lí­tés egy­faj­ta „üt­köz­te­té­sé-­nek” a Kri­ti­ka adott helyt. La­dá­nyi Já­nos és Szelényi Iván vé­le­mé­nye sze­rint a ci­gány­ság (Ma­gyar­or­szá­gon) tu­do­má­nyo­san nem de­fi­ni­ál­ha­tó. A két leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott mód­szer – az ön­be­so­ro­lás és a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés – egy­részt nem meg­bíz­ha­tó (mert ahány ku­ta­tó vagy kérdezőbiz­tos van, an­­nyi­fé­le ered­mény szü­le­tik), más­részt nem eti­kus, sőt ne­megy­szer tár­sa­dal­mi ka­te­gó­ri­át, a sze­gény­sé­get „et­ni­cizál­ja”. Te­hát a „Ki a ci­gány?” kér­dés tu­do­má­nyos igén­­nyel meg­vá­la­szol­ha­tat­lan (Ladányi–Szelényi 1997, 3–6). Ha­vas Gá­bor, Ke­mény Ist­ván és Kerte­si Gá­bor cik­ke sze­rint vi­szont kel­lő ala­pos­ság­gal utá­na le­het jár­ni, min­den kö­zös­ség ese­té­ben kü­lön-kü­lön, ugyan­is a ci­gá­nyok mel­lett élők et­ni­kai mi­nő­sí­té­se ak­kor sem fel­tét­le­nül vál­to­zik, ha az ő tár­sa­dal­mi stá­tu­suk tel­je­sen át­ala­kul (Havas–Kemény–Kertesi 1998, 31–33). A kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­ai (ci­gány té­má­jú, ál­ta­lá­ban az iden­ti­tás mi­ben­lét­ét és a „ta­lál­ko­zá­so­kat” vizs­gá­ló) ku­ta­tá­sok­ra nagy ha­tás­sal volt Fred­er­ick Barth el­mé­le­te (Barth 1996, 3–26), amely (erő­sen le­egy­sze­rű­sít­ve) a kul­tu­rá­lis és et­ni­kai ha­tá­rok nem ál­lan­dó, ha­nem szi­tu­á­ci­ón­ként (újra)ter­melődő, fo­lya­mat­sze­rű vol­tá­ra hív­ja fel a figyel­met.27 An­nak el­le­né­re, hogy a ci­gány­ság­nak már a de­fi­ni­á­lá­sa is sok ne­héz­ség­be üt­kö­zik, a „te­re­pen” moz­gó ku­ta­tók a gya­kor­lat­ban azt is gyak­ran ta­pasz­tal­hat­ják, hogy egy-­e­gy kö­zös­ség tag­jai szá­má­ra a be­so­ro­lás nem okoz prob­lé­mát, sőt egy­ér­tel­mű. Kemény­fi Ró­bert ezt fi­gye­lem­be vé­ve pró­bált ki egy, a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés­nél „eti­ku­sabb” mód­szert. Esze­rint azt te­kin­ti ci­gány­nak, akit ci­gány (szem­ben a tár­sa­dal­mi mi­nő­sí­tés nem ci­gány ka­te­gó­ri­á­já­val) kör­nye­ze­te an­nak tart, aki­vel kö­zös­sé­get vál­lal. A mód­szer buk­ta­tó­ja az, hogy „ide­gen” szá­má­ra még ak­kor sem de­rül ki, ki vall­ja ma­gát ci­gány­nak, ha a nép­szám­lá­lás­ok­ban ez a ka­te­gó­ria nem ma­rad üre­sen (Keményfi 2003, 125).

3.2. A ci­gá­nyok je­len­lé­te a te­le­pü­lé­sen

A szak­iro­da­lom­ból ki­raj­zo­ló­dó prob­lé­mák tu­da­to­sí­tá­sa el­le­né­re mun­kám so­rán a bara­cai ci­gány­sá­got egy­ér­tel­mű­en be­ha­tá­rol­tam. Azo­kat a la­ko­so­kat so­rol­tam a ci­gány ka­te­gó­ri­á­ba, aki­ket a fa­lu­ban élő nem ci­gá­nyok is, de a fa­lu­ban élő ci­gá­nyok is an­nak tar­ta­nak. En­nek a be­so­ro­lás­nak a le­szár­ma­zás az alap­ja, te­hát ci­gány az, aki ci­gány csa­lád­ból szár­ma­zik, fel­me­női is ci­gá­nyok, és ezt ő ma­ga is így vall­ja. Nem biz­tos, hogy szo­ci­á­li­san hát­rá­nyos hely­ze­tű, nem biz­tos, hogy árul­ko­dó rassz­je­gyei van­nak, sőt az is­ko­lá­zott­ság és a gye­rek­szám sem min­den eset­ben so­rol­na egy-­e­gy sze­mélyt a más ese­tek­ben ilyen szem­pont­ból meg­ha­tá­ro­zott ci­gány kategóriá­ba.28 A fa­lu­ban élők ugyan­így egy­ér­tel­mű­en be­so­rol­ják ön­ma­gu­kat és egy­mást a ci­gány-nem ci­gány ka­te­gó­ri­ák va­la­me­lyi­ké­be. (A nem ci­gány la­kos­sá­got pa­raszt­nak ne­ve­zik.) Ez a be­so­ro­lás min­den­nap­ja­i­kat alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za.
Be­szél­ge­tő­tár­sa­im egy­be­hang­zó et­ni­kai mi­nő­sí­té­sét ala­pul vé­ve ma a fa­lu la­kos­sá­gá­nak 86%-a ci­gány. Ez is rá­vi­lá­gít, mi­lyen erő­tel­je­sen meg­fo­gyat­ko­zott Bara­ca pa­rasz­ti né­pes­sé­ge, hi­szen a 19. szá­zad vé­gi, 20. szá­zad ele­ji sta­tisz­ti­kák és 80 év kö­rü­li adat­köz­lő­im vis­­sza­em­lé­ke­zé­se sze­rint ab­ban az idő­ben la­kos­sá­gá­nak szá­ma ci­gá­nyok nél­kül moz­gott 260 és 440 kö­zött (A Mag­yar… 1902; A Ma­gyar Szen­t… 1912). Bara­ca nem sze­re­pel az 1893-as ci­gány­ös­­sze­írás­ban, amely csak azo­kat a te­le­pü­lé­se­ket em­lí­ti, ahol a ci­gány­ság a la­kos­ság­nak leg­alább 10%-át al­kot­ja (A Mag­yarorszá­gon… 1895). Az, hogy még­is él­het­tek Baracán ci­gá­nyok már ab­ban az idő­ben is, a pa­ró­ki­án őr­zött egy­há­zi anya­könyv­ből de­rül ki, amely­ben 1824-ből va­ló a leg­ko­ráb­bi ci­gány ve­ze­ték­ne­vet vi­se­lő sze­mély­re vo­nat­ko­zó adat. Az aláb­bi táb­lá­zat át­te­kin­ti a te­le­pü­lés et­ni­kai és ge­ne­rá­ci­ós ös­­sze­té­tel­ét. (Ada­tai „fél­hi­va­ta­los” for­rás­ból, sa­ját ös­­sze­írá­som­ból szár­maz­nak. Ez az oka an­nak, hogy az össz­la­kos­ság szá­ma nem egye­zik meg a hi­va­ta­lo­san nyil­ván­tar­tot­tal, ugyan­is ös­­sze­írá­som­ban a tény­le­ge­sen je­len lé­vő la­kos­ság sze­re­pel, míg a hi­va­ta­los nyil­ván­tar­tás­ba azok ke­rül­tek be, akik­nek be­je­len­tett ál­lan­dó lak­cím­ük van Baracán).

4. táb­lá­zat. A la­kos­ság kor­ös­­sze­té­te­le és et­ni­kai ará­nyai 2003-ban

A fa­lu­be­li­ek (leg­in­kább a meg­kér­de­zett 60 év fö­löt­ti­ek) em­lé­ke­ze­te sze­rint a ci­gá­nyok az 1910-es évek­ben a fa­lu dél­nyu­ga­ti szé­lén, egy mo­csa­ras te­rü­le­ten él­tek. Eb­ben az idő­ben ti­zen­öten-hú­szan vol­tak, négy ház­ban él­tek. A négy ház a fa­lu la­kó­te­ré­től tel­je­sen el­kü­lö­nült. (Ma is Ci­gány sor­nak ne­ve­zik ezt a he­lyet.) 1964-ben há­rom, több évig tar­tó cseh­or­szá­gi mun­ká­ból ha­za­té­rő ci­gány csa­lád a fa­lu bel­te­rü­le­tén vá­sá­rolt há­zat. Et­től kezd­ve szin­te min­den év­ben gya­ra­po­dott az ál­ta­luk la­kott há­zak szá­ma.
Má­ra az egy­ko­ri szeg­re­gá­ció tel­je­sen fel­bom­lott, a ci­gá­nyok (la­kó­há­za­ik­kal) va­la­men­­nyi le­het­sé­ges irány­ban ter­jesz­ked­tek:

„[M]ost már a fa­lu­ban van a se­reg”.

Ma (2004-es adat) a fa­lu kb. het­ven há­zá­ból hu­szon­négy olyan van, amely­ben nem ci­gány csa­lád él, ezek kö­zül ti­zen­ket­tő­nek egy-­e­gy öz­vegy­as­­szony az egye­dü­li la­kó­ja. A ci­gá­nyok már egy­ál­ta­lán nem kü­lö­nül­nek el a fa­lu­tól, ez­ál­tal a te­le­pü­lés be­szű­kült, az egy­kor pe­ri­fé­ri­án élők be­ke­rül­tek a köz­pont­ba is, a szeg­re­gá­ció meg­szűnt.
A kö­ze­li (és tá­vo­lab­bi) vá­ro­sok­ba köl­tö­zők he­lyé­re va­la­men­­nyi ház­ba ci­gá­nyok ke­rül­tek.

3.3. A pa­rasz­ti nor­mák ha­tá­sa (?)

Nem le­het ugyan min­den két­sé­get ki­zá­ró­an bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a ci­gány csa­lá­dok ese­té­ben a pa­rasz­ti nor­mák tér­nye­ré­sé­vel ma­gya­ráz­ha­tó a gye­rek­szám csök­ke­né­se, ám a csök­ke­nés ma­ga tény, ami ki­tű­nik a gye­rek­szám ala­ku­lá­sát át­te­kin­tő táb­lá­za­tok­ból is.29 A táb­lá­zat egy tel­jeskörű ös­­sze­írás egy­sze­rű­sí­tett ered­mé­nye. Az össze­írás a 2004. évi ada­to­kat, az ak­kor Baracán élő ci­gány csa­lá­do­kat tar­tal­maz­za. Ada­tai nem a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal lakosságny­il­ván­tartásából, ha­nem sa­ját ös­­sze­írá­som­ból szár­maz­nak, ezért né­hány eset­ben a hi­va­ta­los­tól el­té­rő ké­pet mu­tat­nak. Az ös­­sze­írás so­rán itt is azt vet­tem fi­gye­lem­be, hogy kik azok, akik tény­le­ge­sen a te­le­pü­lé­sen él­nek. Ez nem fel­tét­le­nül je­len­ti azt, hogy ál­lan­dó lak­cím­ük is van Baracán, en­nél­fog­va nem biz­tos, hogy sze­re­pel­nek a hi­va­ta­li nyil­ván­tar­tás­ban.
Az 1. nem­ze­dék az 1910-–20-as évek­ben szü­le­tet­te­ket, a 2. az 1920–30-as szü­le­té­sű­e­ket, a 3. az 1940–50-es évek­ben, a 4. pe­dig az 1970–80-as évek­ben szü­le­tet­te­ket je­lö­li, az ő gye­re­ke­ik szá­ma sze­re­pel az adott osz­lo­pok­ban. Amen­­nyi szám sze­re­pel egy-­e­gy „ab­lak­ban”, an­­nyi csa­lád­ra vo­nat­koz­nak az ada­tok. A „fur­csa” (ti­ze­des) szá­mok át­la­gok, a va­lós gye­rek­szá­mok­ból ala­kul­tak ki. A szá­mok fel­fej­té­sé­vel nem a te­le­pü­lés ci­gány la­kos­sá­gá­nak ös­­szes­sé­gét kap­nánk meg, ugyan­is a sze­mé­lyek több­sé­ge a csa­lád­ös­­sze­írá­sok­ban nem egy­szer, ha­nem leg­alább két­szer sze­re­pel. En­nek az az oka, hogy a bara­ca­iak az elem­zett idő­szak­ban leg­in­kább hely­be­li há­zas­tár­sat vá­lasz­tot­tak. Ezért for­dul­hat­nak (és for­dul­nak is va­ló­ban) elő a sze­mé­lyek leg­alább két­szer az ös­­sze­írás­ban. Eb­ben az eset­ben ez azért nem za­va­ró té­nye­ző, mi­vel át­te­kin­té­sem cél­ja nem a tel­jes né­pes­ség pon­tos köz­lé­se, ha­nem az egyes csa­lá­dok ge­ne­rá­ci­ó­i­hoz köt­he­tő gye­rek­szám vál­to­zá­sá­nak, egy­faj­ta ten­den­ci­á­nak az ér­zé­kel­te­té­se. A csa­lá­do­kat Andor­ka Ru­dolf „csalá­drekon­stitú­ciós” mód­sze­ré­hez né­mi­képp ha­son­ló mó­don épí­tet­tem fel, de nem tör­té­ne­ti, ha­nem „élő” anyag­ból (Andorka 1975, 46–63). Min­den eset­ben a ma élő leg­idő­sebb csa­lád­tag je­len­tet­te a ki­in­du­ló­pon­tot, ezek a sze­mé­lyek ke­rül­tek az 1. nem­ze­dék­nek ne­ve­zett osz­lo­pok­ba. (A 2. nem­ze­dék az, amel­­lyel a töb­bi­vel va­ló ös­­sze­ve­tést ér­de­mes kez­de­ni, ugyan­is az 1910–20 kö­zött szü­le­tett 1. nem­ze­dék­nek ma már ke­vés élő tag­ja van.) A csa­lá­do­kat ak­kor is egy egy­ség­ként ke­zel­tem, ha az őket ös­­sze­fo­gó szü­lők nem­ze­dé­ke már nem él, ám a há­zas­ság­ból szü­le­tett gyer­me­kek több­sé­ge és csa­lád­ja­ik (ál­ta­lá­ban 60-70 éves test­vé­rek és gyer­me­ke­ik, uno­ká­ik) ma Baracán él­nek. Ter­mé­sze­te­sen itt nem vet­tem fi­gye­lem­be azt a két csa­lá­dot, két­szer nyolc sze­mélyt, akik ki­vé­telt ké­pez­nek, tel­je­sen gyö­kér­te­le­nek Baracán, nem töl­töt­tek tíz év­nél több időt (2004-ig) a fa­lu­ban. Azok a sze­mé­lyek is csu­pán mint szü­le­ik gyer­me­kei je­len­nek meg az ada­tok kö­zött, akik fel­nőtt ko­ruk­ra el­köl­töz­tek Baracáról. Ez okoz­za azt, hogy oly­kor nem min­den „gyer­mek-­nek” ta­lál­juk nyo­mát a kö­vet­ke­ző, már az ő gye­re­ke­it szám­lá­ló nem­ze­dék át­te­kin­té­sé­ben.
Kü­lö­nö­sebb elem­zés nél­kül is egy­ér­tel­mű és a táb­lá­za­tok ada­ta­i­ból jól lát­ha­tó, hogy a gye­rek­szám az eg­­gyel ko­ráb­bi nem­ze­dék­hez ké­pest min­den eset­ben csök­kent. Az ös­­sze­sí­tett és át­la­gos ada­tok a va­lós ké­pet mu­tat­ják. A ci­gány csa­lá­dok gyer­mek­szá­ma nem ra­di­ká­lis, még­is fo­lya­ma­tos és fo­ko­za­tos csök­ke­nést mu­tat az utób­bi 80 év­ben. Az ös­­sze­írás és a táb­lá­za­tok emel­lett azt is bi­zo­nyít­ják, hogy a bara­cai ci­gány csa­lá­dok (a már em­lí­tett két ki­vé­tel­től, két­szer 8 sze­mély­től és az össze­írás­ban meg­je­löl­tek­től el­te­kint­ve) szár­ma­zá­su­kat te­kint­ve hely­be­li­ek, mint­egy száz éve él­nek a fa­lu pa­raszt né­pes­sé­gé­vel egy he­lyen. Szám­sze­rű­sít­ve ez azt je­len­ti, hogy kb. 350 sze­mély 12 több­ge­ne­rá­ci­ós csa­lád­hoz tar­to­zik. Az egy há­zas­pár­ra ju­tó gye­rek­szá­mot, an­nak át­la­gát te­kint­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a mai szü­lők (az 1970–80-as évek­ben szü­le­tet­tek) nem­ze­dé­ke már az át­lag 3 gyer­mek­szám­mal alig lé­pi túl az egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót, még­is: az még ki­me­rí­ti a bő­ví­tett rep­ro­duk­ció fogalmát.30 A leg­fi­a­ta­labb nem­ze­dék már csu­pán „egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót” pro­du­kál.

5. táb­lá­zat. A gye­rek­szám ala­ku­lá­sa a ma élő bara­cai ci­gány csa­lá­dok egyes nem­ze­dé­kei ese­té­ben

Megjegyzés: nincs adat

6. táb­lá­zat. A gye­rek­szám át­la­gos ala­ku­lá­sa a ma élő bara­cai ci­gány csa­lá­dok egyes nem­ze­dé­kei ese­té­ben

Megjegyzés: nincs adat

A lo­ká­lis ös­­sze­tar­to­zás fon­tos­sá­gá­ra hív­ja fel a fi­gyel­met a csa­lá­dok „ös­­sze­szer­kesz­té­se”, amely egyút­tal bi­zo­nyí­té­ka an­nak is, hogy a bara­cai ci­gá­nyok nem szí­ve­sen fo­gad­nak be (tö­me­gé­vel kü­lö­nö­sen nem) ide­gen ci­gá­nyo­kat.
Eb­ből egye­ne­sen kö­vet­ke­zik, hogy ha a te­le­pü­lést te­kint­het­jük is a „ro­ma prob­lé­ma” egyik hely­szí­né­nek, ci­gány la­kó­i­ról nem ál­lít­hat­juk, hogy et­ni­kai ala­pú mitu­da­tuk erő­sebb len­ne a lo­ká­lis ala­pú mitu­dat­nál. Eb­be a sa­ját cso­port­fo­ga­lom­ba vi­szont a te­le­pü­lé­sen élő pa­rasz­to­kat is be­le­ér­tik, de csak a ma­guk he­lyén, a köz­tük hú­zó­dó ha­tárt so­ha nem ös­­sze­mos­va.

4. Kö­vet­kez­te­té­sek

A pa­rasz­tok el­köl­tö­zé­sé­nek vé­le­mé­nyem sze­rint több té­nye­ző együt­tes ha­tá­sá­ban ke­res­het­jük az okát. A ma Baracán élő 61 fő cson­ka kö­zös­sé­get al­kot, nem „ter­me­li ki” az élet­ké­pes irá­nyí­tás­hoz szük­sé­ges eli­tet sem. Csa­lá­di, ro­ko­ni szá­la­ik nem fel­tét­le­nül egy­más­hoz kap­csol­ják őket, in­kább a már el­köl­tö­zöt­tek­hez kö­tőd­nek ilyen mó­don. A mel­let­tük élő ci­gá­nyok vi­szont szá­muk­ra nem je­len­te­nek vi­szo­nyí­tá­si pon­tot. Ér­ték­rend­jük, élet­mód­juk egy­ál­ta­lán nincs ha­tás­sal a pa­rasz­tok­ra, a még né­pes pa­raszt kö­zös­ség ese­té­ben sem volt.
Ez­zel szem­ben a ci­gá­nyok­ról ál­ta­lá­ban el­mond­ha­tó, hogy né­mi ha­tást gya­ko­rol rá­juk a pa­rasz­tok ér­ték­rend­je. Ezt nem csu­pán „parasz­tizálódó”31 élet­mód­juk­ból, nem csu­pán a csök­ke­nő gye­rek­szám­ból lát­hat­juk, ha­nem be­szél­ge­té­sek, ta­lál­ko­zá­sok so­rán is han­goz­tat­ják. A sok év­ti­ze­des egy­más mel­lett élés ha­tá­sá­val is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy – el­len­tét­ben más fal­vak ci­gány la­kó­i­val – el­ha­tá­rol­ják ma­gu­kat, min­den tő­lük tel­he­tőt meg­tesz­nek azért, hogy ne kell­jen be­fo­gad­ni­uk ide­gen ci­gá­nyo­kat.
Az egy te­le­pü­lé­sen töl­tött év­ti­ze­dek – Bara­ca ese­té­ben – mind ez ide­ig nem ve­zet­tek nyílt et­ni­kai konf­lik­tus­hoz. A két et­ni­kum egy­más­ról al­ko­tott ké­pé­ben nem a ne­ga­tív vo­ná­sok erő­söd­tek, ha­nem egy­más is­me­re­te. Ez ter­mé­sze­te­sen nem je­lent súr­ló­dás­men­tes idillt, pusz­tán an­­nyit, hogy min­den­ki tud­ja, hol a ha­tár, és nem akar­ja át­lép­ni.
Úgy tű­nik, Baracáról nem vé­let­le­nül „pe­reg le” a ro­ma prob­lé­ma ál­la­mi meg­ol­dá­sá­nak né­hány ötlete.32 Itt az egy­más mel­lett élés olyan fi­no­man ki­dol­go­zott gya­kor­la­tá­val, a „meg nem ol­dás, de még­is mű­kö­dés” olyan vál­to­za­tá­val ál­lunk szem­ben, amit el­moz­dí­ta­ni (akár po­zi­tív, akár ne­ga­tív irány­ba) kül­ső be­avat­ko­zás fi­zi­kai kény­szer nél­kül alig­ha tud. A kül­ső szem­lé­lő szá­má­ra hal­mo­zot­tan hát­rá­nyos hely­ze­tű fa­lu la­kói te­le­pü­lé­sük ne­héz, már-már ki­lá­tás­ta­lan ál­la­po­tát és meg­íté­lé­sét pon­to­san is­me­rik, ér­zik. Még­is egye­dül­ál­ló, má­sok szá­má­ra el­ér­he­tet­len kö­zös­sé­gi ta­pasz­ta­la­tok bir­to­ká­ban van­nak, en­nél­fog­va sen­ki nem ál­lít­hat­ja ró­luk azt, hogy elő­í­té­le­te­ik van­nak a má­sik et­ni­kum­mal kap­cso­lat­ban. Az egy­más mel­lett élés­ben szer­zett több év­ti­ze­des ta­pasz­ta­la­tuk ezt tel­je­sen kizár­ja.33

Mel­lék­let

1. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött fér­fi­ak (csa­lád­fők) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

2. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes fő (a csa­lád­fők és va­la­men­­nyi csa­lád­tag­juk) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

3. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők és csa­lád­tag­ja­ik ös­­sze­sí­tett szá­má­nak cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

4. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők (csa­lád­tag­ok nél­kül) cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

5. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes sze­mély cél­te­le­pü­lé­sek sze­rin­ti meg­osz­lá­sa

6. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött fér­fi­ak (csa­lád­fők) és ösz­­szes csa­lád­tag­juk szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa

7. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött nők és ös­­szes csa­lád­tag­juk szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa

8. áb­ra. Az 1940 és 2004 kö­zött Baracáról el­köl­tö­zött ös­­szes sze­mély szá­má­nak éves ala­ku­lá­sa

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Acsády Ig­nác 1896. Ma­gyar­or­szág né­pes­sé­ge a Prag­mat­i­ca Sanc­tio ko­rá­ban (1720–21). Bu­da­pest, Or­szá­gos Ma­gyar Ki­rá­lyi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1900. évi nép­szám­lá­lá­sa 1902. Bu­da­pest, Ma­gyar Ki­rá­lyi Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar­or­szá­gon 1893. ja­nu­ár 31-én vég­re­haj­tott ci­gány­ös­­sze­írás ered­mé­nyei 1895. Bu­da­pest, Or­szá­gos Ma­gyar Ki­rá­lyi Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal.
A Ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1910. évi nép­szám­lá­lá­sa 1912. Ma­gyar Ki­rá­lyi Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal, Bu­da­pest.
Andor­ka Ru­dolf 1975. Az or­mán­sá­gi szü­le­tés­kor­lá­to­zás tör­té­ne­te. Va­ló­ság, 1975. 6. sz. 45–61. p.
Andor­ka Ru­dolf 1981. A gye­rek­szám ala­ku­lá­sá­nak tár­sa­dal­mi té­nye­zői pa­rasz­ti kö­zös­sé­gek­ben (XVIII–XIX. szá­zad). Ethno­graphi­a, 1981. 1. sz. 94–110. p.
Barth, Fred­erik 1996. Ré­gi és új prob­lé­mák az etnic­itás elem­zé­sé­ben. Regio, 1996. 1. sz. 3–26. p.
Bél Má­tyás 1992. Gömör vár­me­gye le­írá­sa (1749). Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem. /Gömör Nép­raj­za, 35./
Borovszky Sa­mu (sz­erk.) 1903. Ma­gyar­or­szág vár­me­gyéi és vá­ro­sai. Gömör-Kis­hont vár­me­gye. Bu­da­pest.
Borz­iné Bódi Irén 1996. Szü­lő­föl­dem Gömör­füge. De­por­tá­lá­som tör­té­ne­te. Ma­gán­ki­adás.
Far­kas Ot­tó 1997. A „leg­munkanélkülib­b” fa­lu. Új Szó, 1997. május 29., Mun­ka­pi­ac mel­lék­let, 2. p.
Fél Edit 2001. A ma­gyar né­pi tár­sa­da­lom éle­té­nek ku­ta­tá­sa. In: Hofer Ta­más (sz­erk.): Ré­gi fa­lu­si tár­sa­dal­mak. Fél Edit nép­raj­zi ta­nul­má­nyai. Po­zsony, Kalligram Ki­adó, 323–370. p.
Fé­nyes Elek 1851. Ma­gyar­or­szág geo­graphi­ai szó­tá­ra. Pest.
Fónai Mihály–Filepné Nagy Éva 2002. Egy me­gyei ro­ma­ku­ta­tás főbb ered­mé­nyei. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye. Szo­ci­o­ló­gi­ai Szem­le, 2002. 3. sz. 91–115. p.
S. For­gon Szil­via 1992. Ahol meg­állt az élet. Va­sár­nap, 1992. április 24., 6. p.
Fosz­tó Lász­ló 2003. Szo­ron­gás és meg­bé­lyeg­zés: a ci­gány–ma­gyar kap­cso­lat gaz­da­sá­gi, de­mog­rá­fi­ai és szo­ciokul­turális di­men­zi­ói. In: Ba­kó Bog­lár­ka (sz­erk.): Lo­ká­lis vi­lá­gok. Együtt­élés a Kár­pát-me­den­cé­ben. Bu­da­pest, MTA Tár­sa­da­lom­ku­ta­tó Köz­pont, 83–109. p.
Gaál Im­re 2001. Száz év Tor­nal­ja tör­té­ne­té­ből (1848–1948). Po­zsony, Méry Ratio.
Gyö­nyör Jó­zsef 1989. Ál­lam­al­ko­tó nem­ze­ti­sé­gek. Po­zsony, Ma­dách Ki­adó.
Ha­vas Gábor–Kemény István–Kertesi Gá­bor 1998. A re­la­tív ci­gány a klas­­szi­fi­ká­ci­ós küz­dő­té­ren. Kri­ti­ka, 1998. 3. sz. 3–33. p.
Heller Ág­nes 1996. A szé­gyen ha­tal­ma. Bu­da­pest, Osiris.
Jan­ics Kál­mán 1992. A hon­ta­lan­ság évei. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után 1945–1948. Po­zsony, Kalligram.
Kemény­fi Ró­bert 1999. Et­ni­kai be­so­ro­lás és sta­tisz­ti­ka. El­vi alap­ve­tés a gömöri ci­gá­nyok há­rom év­szá­za­dos je­len­lét­ének vizs­gá­la­tá­hoz. Regio, 1999. 1. sz. 137–156. p.
Kemény­fi Ró­bert 2003. Et­ni­kai be­so­ro­lás és sta­tisz­ti­ka. El­vi alap­ve­tés a gömöri ci­gá­nyok há­rom év­szá­za­dos je­len­lét­ének vizs­gá­la­tá­hoz. In: Kemény­fi Ró­bert (sz­erk.): A ki­sebb­sé­gi tér vál­to­za­tai. Bu­da­pest, MTA Tár­sa­da­lom­ku­ta­tó Köz­pont, 118–134. p.
Ke­mény István–Janky Bé­la 2003. A ci­gány nem­ze­ti­sé­gi ada­tok­ról. Ki­sebb­ség­ku­ta­tás, 2003/2, 309–315. p.
Kiss An­tal 1999. Gaz­dál­ko­dá­si ma­ga­tar­tás és tör­té­ne­ti hát­tér. In: Ujváry Zol­tán (sz­erk.): Ün­ne­pi kö­tet Sza­bó Lász­ló tisz­te­le­té­re. Deb­re­cen, Eth­ni­ca, 165–174. p.
Ko­csis Károly–Kovács Zol­tán 1991. A ma­gyar­or­szá­gi ci­gány­né­pes­ség tár­sa­da­lom­föld­raj­za. In: Utasi Ágnes–Mészáros Ág­nes (sz­erk.): Ci­gány­lét. Bu­da­pest, MTA Po­li­ti­kai Tu­do­má­nyok In­té­ze­te, 78–105. p.
Korcs­má­ros Lász­ló 1994. Ki­űze­tés a tár­sa­da­lom­ból? Sza­bad Új­ság, 1994. május 18., 4. p.
B. Ko­vács Ist­ván 1994. Bara­cai nép­köl­té­szet. Tóth Balázs­né Csák Mar­git elő­adá­sá­ban. Po­zsony–Bu­da­pest, Madách-Posonium–Akadémiai Ki­adó. /Új Ma­gyar Nép­köl­té­si Gyűj­te­mény, 25./
La­dá­nyi János–Szelényi Iván 1997. „Ki a ci­gány?” Kri­ti­ka, 1997. 12. sz. 3–6. p.
Lampl Zsu­zsan­na 2000. Ro­ma­kér­dés ma­gyar szem­mel (av­agy ho­gyan lát­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­vé­le­mény az ún. ro­ma prob­le­ma­ti­kát). Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2000. 2. sz. 31–66. p.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In: Fa­ze­kas Jó­zsef – Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 183–246. p.
Lisz­ka Jó­zsef 2002. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok nép­raj­za. Budapest–Dunaszerdahely, Osiris–Lil­i­um Aurum.
Mács Jó­zsef 1986. Obor Blžskej doliny. Ba­log-völ­gyi óri­ás. Po­zsony, Ma­dách.
Mol­nár Im­re 1993. Kénysz­er­mag­yarok, a Cseh­or­szág­ba ke­rült ma­gya­rok II. vi­lág­há­bo­rú utá­ni tör­té­ne­té­nek fe­je­ze­tei. In: Ve­res Gé­za (ös­­sze­áll.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 75–95. p.
Mol­nár Imre–Varga Kál­mán 1992. Ha­za­hú­zott a szü­lő­föld. Bu­da­pest, Püs­ki.
Ortu­tay Gyu­la (fősz­erk.) 1980. Ma­gyar Nép­raj­zi Le­xi­kon. 3. kö­tet. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Pápay Zsu­zsa 1989. Rang, pár­vá­lasz­tás, köz­vé­le­mény. Bu­da­pest, Gon­do­lat.
Pesty Fri­gyes 1864. Hely­ség­név­tár. Kéz­irat. MOL.
Pusko Gá­bor 2004. Ro­mák és pa­rasz­tok – fe­hé­rek és ci­gá­nyok. Né­hány alap­ve­tés a ro­ma/nem ro­ma egy­más mel­lett élés prob­le­ma­ti­ká­já­hoz Tor­nalján az ez­red­for­du­ló kör­nyé­kén. In: Lisz­ka Jó­zsef (sz­erk.): Acta Eth­no­log­i­ca Danu­biana 5–6. Komárom–Dunaszerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­ja–Lilium Aurum, 57–81. p.
Rubinek Gyu­la (sz­erk.) 1911. Ma­gyar­or­szá­gi gaz­daczímtár. Bu­da­pest.
Si­mon At­ti­la 2004/a. Cseh és szlo­vák kolonisták be­te­le­pí­té­se Dél-Gömör fal­va­i­ba a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Gömörország, 2004. 1. sz. 40–45. p.
Si­mon At­ti­la 2004/b. Le­gi­o­ná­ri­us te­le­pí­té­sek Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Szá­za­dok, 2004. 6. sz. 1361–1380. p.
Si­mon At­ti­la (ös­­sze­áll.) 2004/c. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok tör­té­ne­té­nek vá­lo­ga­tott bib­li­og­rá­fi­á­ja. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum.
Šuta­j, Šte­fan 1995. A Beneš-dekré­tumok a ma­gyar ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­ti tu­da­tá­ban. Regio, 1995. 1–2. sz. 185–192. p.
Sza­bó Kár­oly 1993. A ma­gyar–cseh­szlo­vák la­kos­ság­cse­re tör­té­ne­te dió­héj­ban. In: Ve­res Gé­za (szerk.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 95–113. p.
Sza­bó Lász­ló 1996. A kö­zös­ség fo­gal­ma. Elő­adás tár­sa­da­lom­nép­rajz (NR 117) tárgy­ból a Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­rajz Tan­szé­kén el­ső­éves hall­ga­tók­nak. 1996. már­ci­us 18.
Sza­bó Lász­ló 1997. A pa­rasz­ti mun­ka­szer­ve­zet mai for­mái. In: uő: A mun­ka nép­raj­za. Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­rajz Tan­szé­ke, 476–489. p.
Takáè, Ladislav 2003. „Ma­gyar vol­tál! Ezért!” Eper­jes, Michal Vaško.
Tön­nies, Fer­di­nand 2004. Kö­zös­ség és tár­sa­da­lom. Bu­da­pest, Timp Ki­adó.
Ujváry Zol­tán 1991. Szü­lő­föld­ön hon­ta­la­nul. Deb­re­cen, Pire­mon.
Vad­ker­ty Ka­ta­lin 2001. A ki­te­le­pí­tés­től a res­zlo­vak­izá­cióig. Tri­ló­gia a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság 1945–1948 kö­zöt­ti tör­té­ne­té­ről. Po­zsony, Kalligram.
Vuics Ti­bor 1993. Az „el­cigányosodás” fo­lya­ma­ta Ba­ra­nyá­ban. In: Ko­vács Te­réz (sz­erk.): Ki­út a vál­ság­ból II. Fa­lu­kon­fe­ren­cia. Pécs, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Re­gi­o­ná­lis Ku­ta­tá­sok Köz­pont­ja, 331–335. p.
Zal­abai Zsig­mond (sz­erk.) 1995. Ma­gyar je­re­mi­ád. Po­zsony, Vox No­va.

www.s­ta­tis­tic­s.sk

Simon Attila: Az 1938-as községi választások Csehszlovákiában és a szlovákiai magyar politika

1938 ju­bi­le­u­mi év volt Cseh­szlo­vá­ki­á­ban – a köz­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­nak hu­sza­dik éve. Az ün­nep­lés he­lyett azon­ban a Masaryk ál­tal meg­ál­mo­dott, de ko­ránt­sem a masary­ki esz­mék je­gyé­ben szer­ve­ző­dő cent­ra­lis­ta cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam lé­te vagy nem­lé­te vált az év alap­ve­tő kér­dé­sé­vé. Vé­gül az 1938-as évet – igaz ha­tal­mas ál­do­za­tok árán – még túl­él­te a köz­tár­sa­ság, de már csak idő kér­dé­se volt, hogy az ese­mé­nyek ára­da­ta mi­kor so­dor­ja el.
Az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti jel­le­gű dol­go­za­tok meg­ke­rül­he­tet­len for­rá­sát je­len­tik a kor­szak vá­lasz­tá­si ered­mé­nyei, ame­lyek há­la a ko­ra­be­li de­mok­ra­ti­kus be­ren­dez­ke­dés­nek és kor­rekt vá­lasz­tá­si rend­szer­nek meg­le­he­tő­sen ob­jek­tív hát­te­ret szol­gál­tat­nak a po­li­ti­kai vi­szo­nyok elem­zé­sé­hez. Mi­vel a cseh­szlo­vá­k po­li­ti­kai pa­let­ta elég­gé struk­tu­rált volt, ezek az ered­mé­nyek ki­tű­nő tám­pon­to­kat nyúj­ta­nak a vá­lasz­tó­pol­gár­ok po­li­ti­kai meg­győ­ző­dé­sé­nek fel­mé­ré­sé­hez, s ezen ke­resz­tül a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó la­kos­ság­nak a köz­tár­sa­ság­hoz, an­nak nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­hoz va­ló vi­szo­nyát is fel le­het mér­ni. A leg­több a kor­szak­kal fog­lal­ko­zó mun­ka azon­ban csu­pán a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­ra össz­pon­to­sít (1920, 1925, 1929, 1935), a me­gyei (1923), a tar­to­má­nyi (1928, 1935) és a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­it több­nyi­re fi­gyel­men kí­vül hagy­ja. Ez ért­he­tő ugyan, ám az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ese­té­ben még­sem in­do­kolt, hi­szen azok je­len­tő­sé­ge mes­­sze meg­ha­lad­ta egy szok­vá­nyos köz­sé­gi vá­lasz­tá­sét. Ezt az ál­lí­tást el­ső­sor­ban az aláb­bi­ak tá­maszt­ják alá:
– A vá­lasz­tá­sok­ra a köz­tár­sa­ság és tér­ség to­váb­bi sor­sa szem­pont­já­ból meg­ha­tá­ro­zó 1938-as év­ben ke­rült sor.
– A har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben át­ren­de­ződ­tek Eu­ró­pa és Kö­zép-Eu­ró­pa po­li­ti­kai erő­vi­szo­nyai, s ezek a vál­to­zá­sok dön­tő­en be­fo­lyá­sol­ták a cseh­szlo­vák bel­po­li­ti­kát is.
– Az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok óta a cseh­szlo­vá­ki­ai bel­po­li­ti­ká­ban olyan át­cso­por­to­su­lá­sok men­tek vég­be, ame­lyek tel­je­sen új hely­ze­tet te­rem­tet­tek a po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok­ban.
– Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok a ko­ra­be­li fel­fo­ko­zott po­li­ti­kai és nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok kö­ze­pet­te (par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok hi­á­nyá­ban) va­ló­já­ban a la­kos­ság az egyes pár­tok prog­ram­já­val kap­cso­la­tos vé­le­mé­nyét, ezen ke­resz­tül pe­dig a köz­tár­sa­ság­hoz va­ló vi­szo­nyát fe­jez­ték ki.
– Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok 1990-ig az utol­só de­mok­ra­ti­kus­nak ne­vez­he­tő vá­lasz­tá­sok vol­tak Cseh­szlo­vá­ki­á­ban.
En­nek el­le­né­re az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok szlo­vá­ki­ai ese­mé­nye­i­vel és ered­mé­nye­i­vel ér­dem­ben csu­pán egyet­len ta­nul­mány fog­lal­ko­zik (ki­vé­tel­ként lásd Bystrický 1992, 438–456). Je­len dol­go­za­tom­ban ezt a hi­á­tust pró­bá­lom be­töl­te­ni, mi­köz­ben a vá­lasz­tá­sok le­fo­lyá­sát és ered­mé­nye­it a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség szem­pont­já­ból pró­bá­lom ér­tel­mez­ni.

Az Egye­sült Ma­gyar Párt po­li­ti­ká­ja 1938-ban

Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sát a bi­zony­ta­lan­ság és a kap­ko­dás jel­le­mez­te, amit el­ső­sor­ban az ez év ta­va­szá­ra Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult po­li­ti­kai lég­kör­nek kell tu­laj­do­ní­ta­ni. A har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­nak alap­ve­tő­en két prob­lé­má­val kel­lett meg­küz­de­nie: a Né­met­or­szág ré­szé­ről erő­sö­dő kül­ső fe­nye­ge­tett­ség­gel, s az or­szá­gon be­lü­li szét­hú­zó erők­kel. Szét­hú­zó erő­ként azon­ban nem­csak a – ko­ráb­bi cseh és szlo­vák szak­iro­da­lom­ban a köz­tár­sa­ság hely­ze­té­ért egye­dül fe­le­lős­ség­re vont, s ötö­dik had­osz­lop­nak be­ál­lí­tott – né­met és ma­gyar ki­sebb­ség je­lent­ke­zett, ha­nem a szlo­vák autonómista moz­ga­lom is, amely a „V novom roku – do útoku!”1 jel­szó­val lé­pett be az 1938-as esz­ten­dő­be, amely jel­szó nem Bu­da­pest vagy Ber­lin, ha­nem Prá­ga el­len irá­nyult. Az 1936-os pöstyéni kong­res­­szu­suk óta a de­mok­rá­ci­át prog­ram­sze­rű­en el­uta­sí­tó és a spa­nyol, az oszt­rák, de a né­met fa­siz­mus ál­tal is ins­pi­rált fi­a­tal ludák nem­ze­dék (vö. Rych­lík 1997, 136) prog­ram­ja így leg­alább ugyan­olyan ve­szélyt je­len­tett a köz­tár­sa­ság jö­vő­jé­re, mint a hit­le­ri po­li­ti­ka szol­gai vég­re­haj­tó­já­vá zül­lött Szu­dé­ta­né­met Pár­té (SDP).
Az Egye­sült Ma­gyar Párt (EMP) a szu­dé­ta­né­met és ludák po­li­ti­ká­hoz ké­pest ki­sebb ve­he­men­ci­á­val, mér­sé­kel­tebb re­to­ri­ká­val és sze­ré­nyebb cé­lok­kal lé­pett be az 1938-as esz­ten­dő­be. Az EMP ve­ze­tői to­vább­ra is a bé­kés re­ví­zi­ó­tól vár­ta a tri­a­no­ni sé­rel­mek meg­ol­dá­sát, ám az ilyen mér­té­kű vál­to­zá­sok re­a­li­tá­sát ek­kor még nem lát­ták, lát­hat­ták. A köz­tár­sa­ság egy­re in­kább erő­sö­dő vál­sá­gát per­sze ész­lel­ték – s ma­guk sem vol­tak vét­le­nek ben­ne –, de eb­ben in­kább csak a ki­sebb­sé­gi jo­gok ki­szé­le­sí­té­sé­nek le­he­tő­sé­gét lát­ták. Ez mo­ti­vál­ta a ma­gyar ki­sebb­ség ös­­sze­zár­kó­zá­sá­nak szor­gal­ma­zá­sát. S azt, hogy en­nek egyik esz­kö­zét a párt­mun­ká­nak a Szu­dé­ta­né­met Párt min­tá­já­ra vég­re­haj­tott át­épí­té­sé­ben lát­ták, ko­ránt­sem je­len­tet­te az SDP ide­o­ló­gi­á­já­nak és an­ti­de­mok­ra­ti­kus esz­kö­ze­i­nek át­vé­tel­ét, sem pe­dig a köz­tár­sa­ság­gal va­ló nyílt szem­be­for­du­lást. A ma­gyar egy­ség meg­ala­kí­tá­sát – amely az év ele­jén a leg­fon­to­sabb fel­adat­nak tűnt – nem a re­ví­zió esz­kö­ze­ként, ha­nem a cseh­szlo­vák ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka bel­ső át­ala­kí­tá­sá­nak fon­tos elő­fel­té­te­le­ként ér­tel­mez­ték. Ezt jel­zi Szva­t­kó Pál­nak, a kor­szak ki­vá­ló pub­li­cis­tá­já­nak a Prá­gai Ma­gyar Hír­lap­ban (a to­váb­bi­ak­ban PMH) már a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en írt „ve­zér­cik­ke” is, amely­ben a ma­gyar ki­sebb­ség Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li lé­té­nek pers­pek­tí­vá­já­ból elé­ge­det­ten kons­ta­tál­ja a szloven­szkói ma­gyar ki­sebb­ség egy­sé­gét, és ön­tu­da­tá­nak nö­ve­ke­dé­sét. A ki­lá­tá­sok cí­met vi­se­lő írás­ban Szvatkó fon­tos­nak tart­ja az egy­ség meg­őr­zé­sét és a to­váb­bi bel­ső épít­ke­zést, amely­nek egy eset­le­ges 1940-es cseh­szlo­vá­ki­ai nép­szám­lá­lás al­kal­má­val is meg kell majd mu­tat­koz­nia (PMH, 1938. jú­ni­us 26.).
Az EMP az el­ső bé­csi dön­té­sig meg­ma­radt a par­la­men­tá­ris po­li­ti­ka ta­la­ján, s eb­ben nem­csak a Bu­da­pest­ről a párt ve­ze­tő­i­hez ér­ke­ző na­gyon is ha­tá­ro­zott uta­sí­tá­sok és az EMP-nek a ki­vá­rás­ra ját­szó ma­ga­tar­tá­sa volt a dön­tő, ha­nem a párt­ban mű­kö­dő pol­gá­ri ref­le­xek is. Az EMP nem­csak, hogy nem fo­lya­mo­dott a ha­gyo­má­nyos par­la­men­tá­ris po­li­ti­zá­lás­tól el­té­rő esz­kö­zök­höz, de – né­hány ra­di­ká­lis egyé­ni el­kép­ze­lés­től el­te­kint­ve – nem is volt ben­ne er­re haj­lan­dó­ság. Ez per­sze so­kak­nak in­kább ha­tá­ro­zat­lan­ság­nak, sőt meg­al­ku­vás­nak tűnt, így Koz­ma Mik­lós­nak is. A ne­ves mé­dia­po­li­ti­kus nap­ló­jegy­ze­te­i­ből, ami rész­ben az EMP-vel kap­cso­la­tos „rossz” ta­pasz­ta­la­ta­i­ra ve­zet­he­tők vis­­sza, jól ki­ve­he­tő a Hein­lein és az Es­ter­házy ál­tal ve­ze­tett pár­tok kö­zöt­ti kü­lönb­ség: „A szu­dé­ta­né­met szer­ve­ze­tek is po­li­ti­kai ala­pon ké­szül­tek fel, de volt har­cos mag­juk is és leg­alább an­­nyit mer­tek, hogy a be­kül­dött SA és SS em­be­re­ket, akik mint elé­ge­det­len szu­dé­ta­né­me­tek sze­re­pel­tek, leg­alább buj­tat­ták és se­gí­tet­ték. A fel­vi­dé­ki ma­gyar szer­ve­zet ná­lunk – úgy lá­tom – csu­pán rossz ér­te­lem­ben vett ré­gi­mó­di po­li­ti­kai szer­ve­zet volt har­cos mag nél­kül és al­kal­mat­lan vé­res in­ci­den­sek pro­vokálására”.2 Koz­ma sa­ját szem­szö­gé­ből nyil­ván­va­ló­an a né­met hoz­zá­ál­lást tar­tot­ta jobb­nak, mint a ha­gyo­má­nyos po­li­ti­kai esz­kö­zö­ket al­kal­ma­zó szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kát. Ez nap­ló­ja to­váb­bi so­ra­i­ból is ki­de­rül, ahol a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­ká­ra utal­va meg­ve­tő­en el­mél­ke­dik ar­ról, hogy pol­gár – no­ha elé­ge­det­len – so­ha­sem nyúl ra­di­ká­lis esz­kö­zök­höz.
1938 ele­jén a ma­gyar ki­sebb­ség előtt ál­ló leg­fon­to­sabb fel­adat­nak te­hát a po­li­ti­kai egy­ség meg­te­rem­té­se, s a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek kon­szen­zu­sos, Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li ren­de­zé­se tűnt. Eh­hez az Eu­ró­pá­ban, s a cseh­szlo­vák po­li­ti­ká­ban be­kö­vet­ke­zett moz­gá­sok lát­szó­lag jó hát­te­ret te­rem­tet­tek, hi­szen Hodža nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tu­ma a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sá­nak húsz éve alatt az el­ső ko­moly kí­sér­let volt a ha­ta­lom ré­szé­ről a ki­sebb­sé­ge­ket ért diszk­ri­mi­ná­ció fel­szá­mo­lá­sá­ra. A Hodža-féle ren­de­zés re­a­li­zá­lá­sá­nak esé­lye­it azon­ban már ele­ve csök­ken­tet­te, hogy az „nem a cseh és szlo­vák po­li­ti­ka va­la­mi­fé­le bel­ső éré­sé­nek, mond­hat­nánk böl­cseb­bé vá­lá­sá­nak volt az ered­mé­nye, ha­nem csu­pán re­ak­ció volt a né­met­or­szá­gi vál­to­zá­sok­ra” (Kuèera 1999, 607). A kor­mány­nak a nem­ze­ti­sé­gek­kel kap­cso­la­tos po­li­ti­ká­ja ne­héz­ke­sen és las­san vál­to­zott. 1938 ele­jén még min­dig az 1937 ele­jén meg­hir­de­tett el­vek alap­ján, az ún. ak­ti­vis­ta pár­tok­kal „együtt­mű­köd­ve”, lát­szat­meg­ol­dás­ok­kal igye­kez­tek ren­dez­ni a hely­ze­tet. Jól pél­dáz­ta ezt a két­ar­cú po­li­ti­kát az 1938. már­ci­us 3-án köz­zé­tett kor­mány­ren­de­let, amely egy év­vel a szu­dé­ta­né­met te­rü­le­tek után dél-szlo­vá­ki­ai pos­ta­hi­va­tal­ok­ban és a vas­úton is be­ve­zet­te a két­nyel­vű­sé­get. A jó tol­lú, de a kor­mány szol­gá­la­tá­ba sze­gő­dött Dzurányi Lász­ló ál­tal ma­gyar be­tel­je­se­dés­ként és kor­szak­al­ko­tó cse­le­ke­det­ként aposzt­ro­fált (Ma­gyar Új­ság, 1938. már­ci­us 4.) ren­de­let azon­ban ko­ránt­sem tel­je­sí­tet­te az elő­ze­tes vá­ra­ko­zá­so­kat. A ma­gyar la­kos­ság csa­ló­dá­sá­ra a tu­da­to­san be­épí­tett kor­lá­tai mi­att mind­ös­­sze 178 szlo­vá­ki­ai ma­gyar te­le­pü­lést érin­tett, ar­ról nem is be­szél­ve, hogy vég­re­haj­tá­sá­ra vé­gül sor sem ke­rült.
Így ez a ren­de­let ko­ránt­sem az új nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka el­ső je­le volt, mint azt a kor­mány­pár­ti la­pok ál­lí­tot­ták, ha­nem in­kább a ré­gi ha­tal­mi mód­sze­rek egyik utol­só meg­nyil­vá­nu­lá­sa. An­nak a po­li­ti­ká­nak a foly­ta­tá­sa, amely so­rán a kor­mány­zat is­mét a ma­gyar ki­sebb­sé­get kép­vi­se­lő po­li­ti­kai erők­kel (a ma­gyar la­kos­ság alig né­hány szá­za­lé­ká­nak bi­zal­mát bí­ró ak­ti­vis­ta po­li­ti­ku­so­kat nem te­kint­het­jük an­nak) va­ló meg­egye­zés nél­kül, „a jus­son is, és ma­rad­jon is“ el­ve alap­ján járt el, s lát­szat­in­téz­ke­dé­se­ket ho­zott.
1938 ele­jén a Bu­da­pest­ről ka­pott inst­ruk­ci­ók szel­le­mé­ben az EMP a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek a kül­ső be­avat­ko­zást nél­kü­lö­ző, Cseh­szlo­vá­ki­án be­lü­li tár­gya­lá­sos meg­ol­dá­sá­ra törekedet­t.3 En­nek szel­le­mé­ben – s a kor­mány­ol­dal­ról ér­ke­zett biz­ta­tás­ra – egy a ma­gyar ki­sebb­ség leg­fon­to­sabb kö­ve­te­lé­se­it tar­tal­ma­zó me­mo­ran­du­mot is meg­al­kot­tak, amely­nek meg­szö­ve­ge­ző­je Jaross An­dor volt. A 69 pont­ból ál­ló me­mo­ran­dum tar­tal­mát 1938. feb­ru­ár 4-én vi­tat­ta meg a párt par­la­men­ti klub­ja, amely egy há­rom­ta­gú bi­zott­sá­got bí­zott meg az­zal, hogy a szö­ve­get vég­le­ges for­má­ba öntse.4 A me­mo­ran­dum vég­le­ges vál­to­za­ta má­jus­ra ké­szült el, s 81 pon­tot tar­tal­ma­zott. A me­mo­ran­dum szö­ve­ge és a párt­ve­zé­rek egyéb meg­nyil­vá­nu­lá­sai is ar­ról árul­kod­nak, hogy az EMP nem kí­ván­ta sa­rok­ba szo­rí­ta­ni a kor­mányt, ha­nem egy mér­sé­kelt, tkp. tel­je­sít­he­tő kö­ve­te­lés­rend­szer meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra tö­re­ke­dett. Mint a kas­sai rend­őr­ka­pi­tány­ság egyik je­len­té­se az EMP kö­ve­te­lé­se­i­vel kap­cso­lat­ban meg is ál­la­pí­tot­ta: a ma­gyar párt kö­ve­te­lé­sei nem a te­rü­le­ti au­to­nó­mi­át cé­loz­zák meg, ha­nem a „kul­tu­rá­lis ön­igaz­ga­tás meg­te­rem­té­sé­re, az egy­há­zi kér­dé­sek ren­de­zé­sé­re és az is­ko­la­ta­nács lét­re­ho­zá­sá­ra irányul­nak”.5 Eh­hez még hoz­zá­te­het­jük azt is, hogy az EMP va­ló­já­ban nem ren­del­ke­zett ki­for­rott el­kép­ze­lé­sek­kel a ki­sebb­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sá­ra, s rö­vid tá­von min­den bi­zon­­nyal be­ér­te vol­na az al­kot­mány­ban és a ki­sebb­ség­vé­del­mi szer­ző­dé­sek­ben biz­to­sí­tott jo­gok ma­ra­dék­ta­lan be­tar­tá­sá­val is. 1938 el­ső hó­nap­ja­i­ban azon­ban a cseh­szlo­vák kor­mány­zat er­re még nem volt fel­ké­szül­ve. En­nek fé­nyé­ben nem tű­nik tel­je­sen iga­zol­ha­tó­nak egyes szer­zők­nek az a ka­te­go­ri­kus meg­ál­la­pí­tá­sa, mi­sze­rint az Es­ter­házy ál­tal ve­ze­tett EMP Hein­lein­nel együtt­mű­köd­ve ele­ve a Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott sta­tú­tum és meg­egye­zés meg­tor­pe­dó­zá­sá­ra tö­re­ke­dett (vö. De­ák 1990, 29; Tilkovszky 1967, 20).

A köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok – esz­köz az egy­ség el­éré­sé­hez

A két há­bo­rú kö­zöt­ti Cseh­szlo­vá­ki­á­ban meg­le­he­tő­sen rend­szer­te­len idő­kö­zök­ben zaj­lot­tak a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok. A cseh or­szág­ré­szek­ben már 1920 jú­ni­u­sá­ban meg­tar­tot­ták az el­sőt, ek­kor azon­ban Szlo­vá­ki­á­ban, ahol szük­ség­ál­la­pot volt ki­hir­det­ve, ez szó­ba sem jö­he­tett. Vé­gül több ha­lasz­tás után (a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak cseh­szlo­vák kor­mány­za­ta meg­le­he­tő­sen ön­ké­nye­sen, s át­lát­ha­tó po­li­ti­kai cél­za­tos­ság­gal ke­zel­te a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok idő­pont­ja­it) 1923-ban tar­tot­ták az el­ső szlo­vá­ki­ai köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat, azt pe­dig 1927-ben és 1931-ben kö­vet­ték a továb­bi­ak.6
Mi­vel a leg­több te­le­pü­lés kép­vi­se­lő­tes­tü­le­té­nek man­dá­tu­ma már az 1937-es év vé­gig le­járt, a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­ra va­ló­já­ban már 1937-ben sor kel­lett vol­na, hogy kerüljön.7 A kor­mány azon­ban az ok­tó­ber 17-i teplitzi ese­mé­nyek­re hi­vat­koz­va el­ha­lasz­tot­ta azo­kat. A he­lyi né­met la­kos­ság és a ha­tó­ság kö­zöt­ti in­ci­dens tkp. ka­pó­ra jött a kor­mány szá­má­ra, amely nem szí­ve­sen ír­ta ki a vá­lasz­tá­so­kat. S bár el­fo­gad­ha­tó az a ma­gya­rá­zat is, mi­sze­rint a ha­lasz­tás oka az volt, hogy a kor­mány a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat ös­­sze akar­ta köt­ni a ter­ve­zett nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tum meg­al­ko­tá­sá­val (vö. Bystrický 1992, 438), a dön­tést még­is in­kább az el­len­zé­ki erők, el­ső­sor­ban a Szu­dé­ta­né­met Párt lát­vá­nyos elő­re­tö­ré­sé­től va­ló fé­le­lem mo­ti­vál­hat­ta. A kor­mány­­nyal együtt­mű­kö­dő né­met új­ak­ti­vis­ták is a vá­lasz­tá­sok el­ha­lasz­tá­sá­ban vol­tak ér­de­kel­tek, mi­vel úgy gon­dol­ták, a kor­mány 1937 ele­jén meg­ígért en­ged­mé­nyei ek­kor­ra már meg­hoz­hat­ják el­ső gyü­möl­cse­i­ket. A ha­lasz­tás azon­ban sem­mit nem ol­dott meg, sőt vis­­sza­fe­lé sült el, hi­szen az Ansch­lusst kö­ve­tő­en az SDP a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia ki­vé­te­lé­vel „le­nyel­te a töb­bi né­met pár­tot”, s így va­ló­ban re­á­lis­sá vált az, hogy Hein­leinék min­den né­met sza­va­za­tot el­visz­nek. A Hodža-ko­r­mány pe­dig, amely gör­csö­sen igye­ke­zett, hogy a kül­föld fe­lé mi­nél ked­ve­zőbb ké­pet mu­tas­son, 1938-ban már nem te­het­te meg, hogy is­mét ha­las­­szon. An­nál is in­kább, mi­vel Hein­leinék igen erő­tel­je­sen és a nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kat is fel­hasz­nál­va kö­ve­tel­ték a vá­lasz­tá­sok kiírását.8 Az el­len­zék fo­lya­ma­tos kö­ve­te­lé­sé­re így a kor­mány vé­gül a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sa mel­lett dön­tött. A dön­tés azon­ban to­váb­bi bi­zony­ta­lan­sá­got szült, hi­szen so­ká­ig nem le­he­tett tud­ni, mely te­le­pü­lé­se­ken ír­ják ki a vá­lasz­tá­so­kat. Rend­kí­vül nagy volt a bi­zony­ta­lan­ság a vá­lasz­tá­sok pon­tos idő­pont­já­val kap­cso­lat­ban is, s a kor­mány mint­ha csak szán­dé­ko­san fo­koz­ta vol­na ezt, hi­szen – megle­hetősen meg­kés­ve – csu­pán az áp­ri­lis 22-i kor­mány­ülé­sen szü­le­tett vég­le­ges dön­tés az idő­pont­ok­ról. Esze­rint a vá­lasz­tá­so­kat 3 idő­pont­ban, má­jus 22-én, má­jus 29-én és jú­ni­us 12-én kí­ván­ták meg­tar­ta­ni, mi­köz­ben a te­le­pü­lé­sek egy ré­szén ősz­re ha­lasz­tot­ták vol­na a vok­so­lást (Ma­gyar Új­ság, 1938. áp­ri­lis 23.). Vé­gül azon­ban köz­vet­le­nül a vá­lasz­tá­sok előt­t, má­jus ele­jén olyan dön­tés szü­le­tett, hogy a má­jus 22-re és 29-re ki­je­lölt te­le­pü­lé­se­ken kí­vül jú­ni­us 12-én min­den olyan köz­ség­ben meg kell tar­ta­ni a vá­lasz­tá­so­kat, hol 1938. má­jus 1-jéig le­járt a kép­vi­se­lő­tes­tü­let man­dá­tu­ma, vagy ahol ed­dig a dá­tu­mig fel­osz­lat­ták a képviselőtestületet.9
A köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zás sze­rint egy adott te­le­pü­lé­sen azok­nak a 21 év fe­let­ti cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­nak volt vá­lasz­tó­jo­guk, akik leg­alább 3 hó­nap­ja él­tek ott, meg­vá­laszt­ha­tó pe­dig az volt, aki be­töl­töt­te a 26-ik élet­év­ét, s mi­ni­má­li­san 1 éve élt a köz­ség­ben. Az egyes pár­tok­nak 3 hét­tel a vá­lasz­tás nap­ja előtt kel­lett a kép­vi­se­lő­je­lölt­je­i­ket tar­tal­ma­zó lis­tát le­ad­ni­uk a köz­sé­gi elöl­já­ró­sá­gon. Ah­hoz, hogy egy lis­ta ér­vé­nyes le­gyen a te­le­pü­lés nagy­sá­gá­hoz ará­nyo­san meg­ha­tá­ro­zott szá­mú tá­mo­ga­tó alá­írást is ös­­sze kel­lett gyűj­te­ni. Ez azon­ban kön­­nyen tel­je­sít­he­tő fel­adat volt, hi­szen a ki­sebb köz­sé­gek­ben csu­pán 10, a több tíz­ezer la­ko­sú vá­ro­sok­ban pe­dig 100 tá­mo­ga­tó alá­írást je­len­tett. A sza­va­zás so­rán a sza­va­zó ál­tal ki­vá­lasz­tott lis­tát kel­lett az ur­ná­ba dob­ni, mi­köz­ben egy-­e­gy je­lölt sor­szá­má­nak be­je­lö­lé­sé­vel le­he­tő­ség volt az il­le­tőt előbb­re jut­tat­ni a párt lis­tá­ján. A lis­tán a je­löl­tek ne­ve, lak­cí­me és fog­lal­ko­zá­sa sze­re­pelt.
A vá­lasz­tá­sok­kal fog­lal­ko­zó ren­de­le­tek elő­ír­ták az egyes te­le­pü­lés­tí­pu­so­kon meg­vá­laszt­ha­tó kép­vi­se­lők szá­mát is. Esze­rint a leg­ki­sebb (200 fő alat­ti te­le­pü­lé­sen) 9, a leg­na­gyobb vá­ro­sok­ban (100 000 fő fe­lett) pe­dig 60 kép­vi­se­lőt le­he­tett meg­vá­lasz­ta­ni.

1. táb­lá­zat. A kü­lön­bö­ző nagy­sá­gú te­le­pü­lé­se­ken meg­vá­laszt­ha­tó kép­vi­se­lők szá­ma

For­rás: SÚA Pra­ha, fond Min­is­ter­st­vo vni­tra I – prezid­i­um, [Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mi Le­vél­tár, el­nök­sé­gi ira­tok – a to­váb­bi­ak­ban PMV-AMV], 225, 1306. do­boz, MNS 1936–1940; 26103
Az EMP szá­má­ra ka­pó­ra jött az, hogy a vá­lasz­tá­so­kat 1938-ra ha­lasz­tot­ták. 1937-ben ugyan­is a párt még min­dig az elő­ző év­ben le­zaj­lott párt­egye­sí­tés szer­ve­ze­ti be­te­tő­zé­sé­vel volt el­fog­lal­va, ame­lyet né­hány ré­gi­ó­ban erő­tel­je­sen hát­rál­ta­tott a két volt előd­párt he­lyi ve­ze­tői kö­zött dú­ló po­zí­ció­harc és bi­zal­mat­lan­ság. 1938 ele­jén azon­ban egy­re in­kább meg­élén­kül­ni lát­szott az EMP te­vé­keny­sé­ge, ami a párt ál­tal az egyes ré­gi­ók­ban tar­tott nyil­vá­nos gyű­lé­sek szá­mán is le­mér­he­tő. Eze­ken – mi­vel ek­kor még nem volt dön­tés a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sá­ról – gyak­ran ve­tet­ték fel a vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát. A párt or­szá­gos vég­re­haj­tó bi­zott­sá­gá­nak már­ci­us ele­jén Ri­ma­szom­bat­ban tar­tott ülé­sén pe­dig ha­tá­ro­zat­ba fog­lal­ták a vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gét, s tart­ha­tat­lan­nak ne­vez­ték a vá­lasz­tá­sok hi­á­nyá­ban elő­állt „ex lex ál­la­po­to­kat” (PMH, 1938. már­ci­us 8.; ki­eme­lés tő­lem S.A.).
Az EMP a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző kam­pányt egy­ér­tel­mű­en a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­re akar­ta fel­hasz­nál­ni. En­nek a gon­do­lat­nak fel­te­he­tő­en a cseh­or­szá­gi né­met pár­tok ek­kor le­zaj­ló egye­sü­lé­si fo­lya­ma­ta adott lö­kést, amely ha­tá­sá­ra szá­mos olyan elem­mel is ki­bő­ví­tet­ték a párt esz­köz­tá­rát, ame­lyet a szu­dé­ta­né­me­tek moz­gal­má­tól ve­tek át. A völkisch gon­do­lat je­gyé­ben fo­gal­maz­ták meg azt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­hoz szó­ló fel­hí­vást is, ame­lyet már­ci­us 29-én fo­ga­dott el a pár par­la­men­ti klub­ja.10 A PMH már­ci­us 31-i szá­má­nak el­ső tel­jes ol­da­lán Ma­gya­rok! cím­mel köz­zé­tett fel­hí­vás, ame­lyet a párt nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lői és sze­ná­to­rai ír­tak alá, a ma­gyar ki­sebb­ség tel­jes egyen­jo­gú­sá­gá­nak az el­éré­se ér­de­ké­ben párt­ál­lás­tól és fog­lal­ko­zás­tól füg­get­le­nül egy tá­bor­ba szó­lí­tot­ta a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­get. A fel­hí­vás, amely kor­pa­rancs­nak ne­vez­te az egy­sé­get a kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban egy­re gyak­rab­ban fel­tű­nő „Egy Is­ten, egy sors, egy aka­rat, egy tá­bor!” jel­szó­val zá­rult (PMH, 1938. már­ci­us 31.).
Az egy­ség meg­te­rem­té­sé­hez és a vá­lasz­tá­si kam­pány meg­fe­le­lő el­in­dí­tá­sá­hoz szük­sé­ges han­gu­la­tot a párt azok­kal a tö­meg­gyű­lé­sek­kel akar­ta meg­te­rem­te­ni, ame­lye­ket áp­ri­lis 3-án Kas­sán, Ér­sek­új­vá­ron, Be­reg­szá­szon és Nagyszől­lősön kí­vánt megren­dezni.11 A tö­meg­gyű­lé­sek egyik cél­ja az volt, hogy az Ansch­luss utá­ni nem­zet­kö­zi vi­szo­nyok és a prá­gai kor­mány ál­tal han­goz­ta­tott tár­gya­lá­si szán­dék ál­tal meg­vál­to­zott vi­szo­nyok kö­ze­pet­te a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság is hal­lat­tas­sa hang­ját, s a tö­me­gek fel­vo­nul­ta­tá­sa kel­lő hang­súlyt biz­to­sít­son a párt ál­tal a kor­mány fe­lé meg­fo­gal­ma­zott követelésekhez.12 A kor­mány azon­ban áp­ri­lis 1-jé­től gyű­lés­ti­lal­mat hir­de­tett, amely egy­aránt vo­nat­ko­zott a sza­bad­té­ren és a zárt he­lyen tar­tan­dó ösz­­sze­jö­ve­te­lek­re. Ki­vé­telt ez alól a po­li­ti­kai pár­tok párt­el­nök­sé­gi és bi­zal­mas ülé­sei je­len­tet­tek.
A gyű­lés­ti­la­lom ki­hir­de­té­sét az EMP (épp­úgy, mint a töb­bi el­len­zé­ki párt) he­ves til­ta­ko­zás­sal fo­gad­ta. A nem­zet­gyű­lés sze­ná­tu­sá­ban a pár­tot kép­vi­se­lő Turchányi Im­re, a kép­vi­se­lő­ház­ban pe­dig Jaross An­dor és Es­ter­házy Já­nos ne­vez­te an­ti­de­mok­ra­ti­kus­nak a kor­mány lé­pé­sét. A ma­gyar kép­vi­se­lők a „nép hang­já­nak el­foj­tá­sá­ra” irá­nyu­ló igye­ke­zet­nek ne­vez­ték a gyű­lés­ti­lal­mat, mi­köz­ben Es­ter­házy hang­sú­lyoz­ta, hogy: „a gyű­lés­ti­la­lom csak azért lett be­hoz­va, hogy a kor­mány men­te­sül­jön a kel­le­met­len, de egyút­tal jo­gos kri­tikák­tól”.13 Turchányi és Jaross fel­ol­vas­ta az EMP 12 pont­ban meg­fo­gal­ma­zott kö­ve­te­lé­se­it is (ezt ere­de­ti­leg a köz­ben be­til­tott nagy­gyű­lé­se­ken kí­ván­ták is­mer­tet­ni), ame­lyek kö­zép­pont­já­ban a szloven­szkói ma­gyar­ság­nak és a töb­bi ki­sebb­ség­nek a cseh és szlo­vák nem­zet­tel va­ló tel­jes nem­ze­ti egyen­jo­gú­sá­gá­nak a meg­te­rem­té­se, a nem­ze­ti ka­tasz­ter rend­sze­ré­nek be­ve­ze­té­se, a ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si au­to­nó­mi­á­já­nak a lét­re­ho­zá­sa állt. A pon­tok kö­zött a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott te­rü­le­tek au­to­nó­mi­á­ja nem sze­re­pelt, hang­sú­lyo­san je­len volt vi­szont ben­ne Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ja meg­te­rem­té­sé­nek a kö­ve­te­lé­se. A 12 pon­tos lis­ta lát­ha­tó­an men­tes volt a szél­ső­sé­ges kö­ve­te­lé­sek­től, s több pont­ban is kö­zel állt azok­hoz az el­kép­ze­lé­sek­hez, ame­lyek a kor­mány ál­tal elő­ké­szí­tett ki­sebb­sé­gi sta­tú­tum ter­ve­ze­té­ben jú­ni­us fo­lya­mán meg­je­len­tek.
A gyű­lés­ti­la­lom mi­att az EMP a PMH áp­ri­lis 7-i és 8-i szá­má­nak kü­lön­ki­adá­sá­ban igye­ke­zett a la­kos­ság tu­do­má­sá­ra hoz­ni a párt­nak az ak­tu­á­lis bel­po­li­ti­kai hely­zet­tel kap­cso­la­tos vé­le­mé­nyét, s a párt kö­ve­te­lé­se­it. Hogy a be­til­tott gyű­lé­sek hí­ján a párt irá­nyí­ta­ni tud­ja a köz­vé­le­ményt, az EMP el­nök­sé­ge 1938. áp­ri­lis 8-án kör­le­vél­ben tá­jé­koz­tat­ta a ke­rü­le­ti párt­szer­ve­ket a te­en­dők­ről. A kör­le­vél­ben az ak­tu­á­lis kül- és bel­po­li­ti­kai hely­zet is­mer­te­té­sét kö­ve­tő­en a né­met min­ta kö­ve­té­sét, va­gyis a tel­jes nem­ze­ti egy­ség meg­te­rem­té­sét ne­vez­ték meg el­ső­ran­gú cél­ként: „meg kell ér­te­ni ne­künk is az idő sza­vát, s egy tá­bor­ba kell tö­mö­rí­te­ni ma­gyar gaz­dát, mun­kást, ipa­rost és pol­gárt!”14 A nem­ze­ti ér­zel­mek­re apel­lá­ló ma­gasz­tos hang­vé­te­lű fel­hí­vás min­den ma­gyar becs­ület­be­li kö­te­les­sé­gé­nek ne­ve­zi az egy­ség meg­te­rem­té­sé­re irá­nyu­ló to­bor­zó­mun­kát. A párt­élet ha­té­ko­nyab­bá té­te­lé­nek cél­já­ból a csa­lád­tag­ok­nak já­ró párt­tag­sá­gi iga­zol­vá­nyok­ról is szól a le­vél. Ilyet a pár­ta­gok­kal egy ház­tar­tás­ban élő fe­le­ség, gye­re­kek, sőt a vő és a meny is kap­na, ab­ból a cél­ból, hogy ők is részt ve­hes­se­nek a párt tag­sá­gi gyűlé­sein.15 A kör­le­vél kész tény­ként ke­ze­li a vá­lasz­tá­sok rö­vid időn be­lü­li ki­írá­sát. Ar­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a vá­lasz­tá­so­kon el­ért ered­mény­nek or­szág-vi­lág előtt be kell bi­zo­nyí­ta­ni­a, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak egy­sé­ges az aka­ra­ta, s ezért „eze­ken a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon csak egy lis­tá­nak sza­bad min­den köz­ség­ben len­ni: a ma­gya­rok lis­tá­já­nak, pár­tunk listájá­nak!”16
Az EMP ke­rü­le­ti és já­rá­si szer­vei egyút­tal szin­tén kör­le­vél­lel for­dul­tak a he­lyi szer­ve­ze­tek­hez, amely­ben a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­nek fon­tos­sá­gá­ra hív­ták fel a fi­gyel­met. So­kat mon­dó azon­ban, hogy nem csak azok­nak a név­so­rát kér­ték az egyes fal­vak­ból, akik be­lép­tek az Egye­sült Ma­gyar Párt­ba, ha­nem azo­két is, akik ese­té­ben a csat­la­ko­zás­ra va­ló fel­hí­vás ered­mény­te­len maradt.17 Az ilyen in­for­má­ci­ók kap­csán nem le­het fi­gyel­men kí­vül hagy­ni a szlo­vák bel­ügyi szer­vek­nek azo­kat az in­for­má­ci­ó­it sem, ame­lyek sze­rint a párt erő­sza­kos mód­sze­rek­kel, lel­ki rá­ha­tás­sal igye­ke­zett a párt tag­sá­gát nö­vel­ni. A Tar­to­má­nyi Hi­va­tal áp­ri­lis 14-i kör­le­ve­le pél­dá­ul ar­ra hív­ta fel a já­rá­si hi­va­ta­lok fi­gyel­mét, hogy min­dent te­gye­nek meg az EMP „ter­ror­ja” ellen.18
No­ha az EMP min­dent meg­tett párt­tag­sá­gá­nak nö­ve­lé­se ér­de­ké­ben, és kü­lö­nö­sen nagy fi­gyel­met szen­telt an­nak, hogy el­ér­je a dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­se­ken mű­kö­dő ag­rár­pár­ti és szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt­szer­ve­ze­tek meg­gyen­gí­té­sét, sőt eset­le­ges fel­szá­mo­lá­sát, a ter­ror ki­fe­je­zés a hi­va­ta­los szer­vek erős túl­zá­sá­nak mi­nő­sít­he­tő. Még ak­kor is ha cél­jai ér­de­ké­ben a kö­zel­gő vál­to­zá­sok­ról (ha­tár­vál­to­zás­ról) szó­ló ún. sut­to­gó pro­pa­gan­da ha­tá­sát épp­úgy fel­hasz­nál­ták, mint a fo­ko­zott agi­tá­ci­ót. Ha­son­ló ha­tá­sa le­he­tett azok­nak a szó­ró­lap­ok­nak és hí­rek­nek, ame­lyek fel­te­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi ere­de­tű­ek vol­tak, s kö­zel­gő vál­to­zá­so­kat, egy eset­le­ges há­bo­rút jósoltak.19 A bel­ügyi szer­vek je­len­té­sei sze­rint pél­dá­ul Ri­ma­szom­bat kör­nyé­kén, de Dél-Szlo­vá­kia más te­rü­le­te­in is olyan hí­rek ter­jed­tek el a vá­lasz­tá­sok ki­írá­sá­nak idő­sza­ká­ban, hogy hat hé­ten be­lül nagy vál­to­zá­sok vár­ha­tók (hogy mi­lye­nek ar­ról sen­ki sem be­szélt); hogy Bu­da­pes­ten, hol már ké­szí­tik elő a moz­do­nyo­kat és a va­go­no­kat a fel­vi­dé­ki be­vo­nu­lás­hoz, már je­lent­kez­ni le­het a kas­sai tra­fi­kok­ra stb.20
A ha­tó­sá­gok meg­le­he­tő­sen ide­ge­sen re­a­gál­tak nem­csak az ilyen hí­rek ter­je­dé­sé­re, de ar­ra is, hogy már­ci­us és áp­ri­lis fo­lya­mán egy­re több, ko­ráb­ban az Ag­rár­párt­ban, vagy a szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ban te­vé­keny­ke­dő ma­gyar állt be az EMP sorai­ba.21 A ma­gyar párt ese­ten­kén­ti erő­sza­kos fel­lé­pé­sét azon­ban nem csak a ha­tó­sá­gok pa­na­szol­ták fel, ha­nem a kom­mu­nis­ta és szo­ci­ál­de­mok­ra­ta saj­tó is. A Ma­gyar Nap cí­mű kom­mu­nis­ta lap jú­ni­us 3-i szá­má­ban a Nagyka­posi já­rás­ban ta­lál­ha­tó Kelec­sény köz­sé­get hoz­ták fel er­re pél­da­ként, ahol a lap írá­sa sze­rint az EMP ak­ti­vis­tái kő­zá­por­ral kí­ván­ták meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy a kom­mu­nis­ta párt sa­ját vá­lasz­tá­si lis­tát ad­jon be a jegy­ző­nek (Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 3.).
Az Egye­sült Ma­gyar Párt tag­sá­gá­nak nö­ve­ke­dé­se két­ség­kí­vül rend­kí­vül di­na­mi­kus volt. A PMH di­a­dal­it­tas hí­rei sze­rint – ame­lye­ket bi­zo­nyos óva­tos­ság­gal kell ke­zel­ni – a Lé­vai, a Zselizi és a Vere­bé­lyi já­rá­sok­ban egy hó­nap alatt ezer csa­lád lé­pett be az EMP-be. A hír sze­rint Csa­ta köz­ség­ben az Ag­rár­párt 25 és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták 16 tag­ja lé­pett át, Nagysal­lón pe­dig egy nap alatt 122-en lép­tek be a párt­ba. Kissal­lón és Fel­sőf­e­gyverneken új alap­szer­ve­ze­tek ala­kul­tak 54, ill. 37 tag­gal (PMH, 1938. jú­ni­us 3.). Az sem volt azon­ban rit­ka, hogy egy-­e­gy fa­lu tel­jes la­kos­sá­ga nyil­vá­ní­tot­ta ki, hogy egy­sé­ge­sen a ma­gyar párt mö­gött áll, mint azt a fe­le­di já­rás­ba tar­to­zó Pál­fala vagy Darnya köz­sé­gek tet­ték.22 AZ EMP tag­sá­gá­nak gyors nö­ve­ke­dé­sét a rend­őr­sé­gi je­len­té­sek is alá­tá­maszt­ják, amely je­len­té­sek­ből a ha­tó­sá­gok ez­zel kap­cso­la­tos ag­go­dal­ma is jól ki­ol­vas­ha­tó. Az egyik ilyen jú­ni­u­si je­len­tés sze­rint a ma­gyar párt­ba „je­len­tős szá­mú ma­gyar lé­pet át a ko­a­lí­ci­ós pár­tok so­ra­i­ból. Arány­lag a leg­töb­bet a szak­szer­ve­ze­tek nyer­tek, az utol­só 4 hét alatt kb. 2000 tag lé­pett át a kom­mu­nis­ták­tól és szo­ciáldemokraták­tól”.23
A Nyi­trai Já­rá­si Hi­va­tal már­ci­us vé­gi je­len­té­se sze­rint az EMP erős agi­tá­ci­ó­ja ha­tá­sá­ra kü­lö­nö­sen a mun­kás­ré­te­gek és a ko­ráb­ban a kom­mu­nis­ta párt­ra sza­va­zók áll­nak át tö­me­ge­sen, de fel­tű­nő­en so­kan csat­la­koz­nak hoz­zá­juk az ős­la­kos­ság­ból nem­ze­ti­ség­re va­ló te­kin­tet nélkül.24
A PMH eb­ben az idő­szak­ban gyak­ran kö­zölt olyan le­ve­le­ket, ame­lyek a la­kos­ság egyes cso­port­ja­i­nak az EMP so­ra­i­ba va­ló át­ál­lá­sá­ról szól­nak. A le­ve­lek írói a nagy nyil­vá­nos­ság előtt gya­ko­rol­nak ön­kri­ti­kát ko­ráb­bi párt­ál­lá­suk mi­att, s tesz­nek hit­val­lást az EMP po­li­ti­ká­ja mel­lett. A PMH-ban kö­zölt le­ve­lek amel­lett, hogy a ma­gyar vi­dé­ken mű­kö­dő ag­rár­pár­ti, szo­ci­ál­de­mok­ra­ta és kom­mu­nis­ta párt­szer­vek fo­ko­za­tos fel­bom­lá­sát ta­nú­sít­ják, egy jól szer­ve­zett kam­pány ré­szei is egy­ben, s ké­sőb­bi ko­rok párt­ál­la­mi pro­pa­gan­da­fo­gá­sa­it idé­zik fel.

A kam­pány

A szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sek 81,32%-ában, va­gyis 2831 köz­ség­ben ki­írt vá­lasz­tá­sok kam­pá­nya – a vá­lasz­tás idő­pont­já­nak so­ká­ig tar­tó bi­zony­ta­lan­sá­ga mi­att – vi­szony­lag rö­vid volt. Le­rö­vi­dí­tet­te és ne­héz­kes­sé tet­te a kam­pány in­du­lá­sát az áp­ri­lis el­se­jé­től be­ve­ze­tett gyű­lés­ti­la­lom is, ame­lyet csu­pán má­jus ele­jén ol­dot­tak fel. Gyű­lé­se­ket azon­ban to­vább­ra is csak azok­ban a köz­sé­gek­ben le­he­tett tar­ta­ni, kiírták a választá­sokat,25 s csak zárt helység­ben.26 Mi­vel az el­ső idő­pont­ban csu­pán 31, a má­so­dik idő­pont­ban 22 köz­ség­re volt ki­ír­va Szlo­vá­ki­á­ban vá­lasz­tás, a kam­pány sú­lya jú­ni­us el­ső nap­ja­i­ra eset­t, hi­szen a jú­ni­us 12-i idő­pont volt a leg­fon­to­sabb. Ma­gyar szem­pont­ból is a jú­ni­u­si idő­pont volt a meg­ha­tá­ro­zó, hi­szen az el­ső két idő­pont­ban ös­­sze­sen csak 4 olyan köz­ség­ben vol­tak vá­lasz­tá­sok, ahol a ma­gyar la­kos­ság ará­nya meg­ha­lad­ta az 50%-ot (vö. Bystrický 1992).
Az Ansch­lusst kö­ve­tő nem­zet­kö­zi vi­szo­nyok, va­la­mint a szu­dé­ta­né­me­tek és a HS¼S egy­re ra­di­ká­li­sabb fel­lé­pé­se mi­att a kam­pány­ban részt ve­vő pár­tok igye­kez­tek nyil­ván­va­ló­vá ten­ni, hogy több­ről van szó, mint egy­sze­rű vá­lasz­tá­sok­ról. A pár­tok el­vá­rá­sai sze­rint a vá­lasz­tók nem csu­pán ar­ról dön­te­nek, kik ve­gyék át a te­le­pü­lé­sek irá­nyí­tá­sát, ha­nem ál­lást fog­lal­nak ab­ban is, va­jon mi­lyen jö­vőt szán­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­nak. S per­sze min­den­ki bi­zo­nyí­ta­ni akar­ta, hogy a nem­zet egy­sé­ges, s mö­göt­te áll. En­nek meg­fe­le­lő­en a kam­pány éles hang­vé­te­lű, bot­rá­nyok­tól, de­ma­gó­gi­á­tól volt han­gos, amely so­rán a pár­tok több­sé­ge nem sa­ját prog­ram­já­nak is­mer­te­té­sé­re, ha­nem az el­len­fe­lek le­já­ra­tá­sá­ra he­lyez­te a hang­súlyt.
A szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok egyik meg­ha­tá­ro­zó mo­men­tu­ma a Szlo­vák Egy­ség a Cseh­szlo­vák De­mok­rá­ci­á­ért és Köz­tár­sa­ság­ért (SZECSDK) el­ne­ve­zé­sű vá­lasz­tá­si ko­a­lí­ció lét­re­ho­zá­sa volt. A vá­lasz­tá­sok har­ma­dik nap­já­ra (jú­ni­us 12-re) ér­vé­nyes szö­vet­sé­get a csehs­zlo­vak­ista po­li­ti­kai erők (Ag­rár­párt, Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt, Cseh­szlo­vák Nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta Párt, a Mièu­ra-féle Cseh­szlo­vák Nép­párt, az Ipa­ro­sok és Ke­res­ke­dők Párt­ja, a Nem­ze­ti Egy­ség Párt­ja), va­la­mint a meg­le­pő mó­don hoz­zá­juk tár­sult mér­sé­kelt auton­o­mista Szlo­vák Nem­ze­ti Párt (SZNP) hoz­ták lét­re. A szlo­vák nem­ze­ti­ek és a cent­ra­lis­ta erők szö­vet­sé­ge leg­in­kább az érin­tet pár­tok vá­lasz­tó­it lep­te meg. Az ag­rár­pár­ti­ak az együt­tes fel­lé­pést a „ma­gyar so­vi­nisz­ták” (sic!) egy­ség­be tö­mö­rü­lé­sé­vel in­do­kol­ták (vö. Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 18.), míg az SZNP azt kom­mu­ni­kál­ta a vá­lasz­tói fe­lé, hogy „az ál­do­za­tot, hogy egy lis­tán in­du­lunk a mar­xis­ták­kal, a cseh ultraso­vin­isztákkal és a nem­ze­ti szo­ci­a­lis­ták­kal az ál­lam ér­de­ké­ben hoz­tuk meg – jel­zés­ként a kül­föld fe­lé” (Národné noviny, 1938. má­jus 19., idé­zi Bystrický 1992, 443). Az így lét­re­jött vá­lasz­tá­si szö­vet­ség – amely az 1935-ös vá­lasz­tá­sok alap­ján a szlo­vá­ki­ai sza­va­za­tok mint­egy 40%-ára szá­mít­ha­tott (vö. Bystrický 1992, 440) – kam­pá­nyá­ban köz­pon­ti sze­re­pet a cse­hek és szlo­vákok egy­sé­gé­nek hang­sú­lyo­zá­sa, a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­nek szük­sé­ges­sé­ge kap­ta. Mi­vel azon­ban a ko­a­lí­ci­ót al­ko­tó pár­tok a po­li­ti­kai pa­let­ta meg­le­he­tő­sen szé­les spekt­ru­má­ról ke­rül­tek ki, egy­sé­ges jö­vő­ké­pet nem tud­tak a vá­lasz­tók elé tár­ni. Ezt a hi­ányt a Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott ki­sebb­sé­gi sta­tú­tum­ról ki­szi­vár­gó hí­resz­te­lé­sek sem tud­ták pó­tol­ni, sőt a szö­vet­ség­ben részt ve­vő pár­tok tra­di­ci­o­ná­lis vá­lasz­tó­i­nak egy je­len­tős ré­sze nem is ér­tett egyet a ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak ki­szé­le­sí­té­sé­vel. Mi­vel a SZECSDK leg­na­gyobb el­len­fe­lé­nek a HS¼S szá­mí­tott, a szö­vet­ség vá­lasz­tá­si re­to­ri­ká­já­ból nem hi­á­nyoz­tak a szlo­vák eman­ci­pá­ci­ós tö­rek­vé­sek­nek elé­be me­nő ígé­re­tek sem.
A HS¼S rend­kí­vül agi­li­san és ra­di­ká­lis hang­vé­tel­lel bo­csát­ko­zott a vá­lasz­tá­si küz­de­lem­be. Fenn­han­gon hir­det­te, hogy egye­dül jo­go­sult a szlo­vák nem­zet ne­vé­ben fel­lép­ni, s ezt a té­zi­sét a vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye­i­vel akar­ta alá­tá­masz­ta­ni. Re­mél­te, hogy a szlo­vák nem­zet ön­igaz­ga­tá­sá­ra épü­lő prog­ram, ame­lyet a pitts­burg­hi szer­ző­dés év­for­du­lós ün­nep­sé­gei ál­tal igye­kez­tek alá­tá­masz­ta­ni, kel­lő vonz­erőt fog je­len­te­ni a szlo­vá­kok szá­má­ra.
A vá­lasz­tá­so­kat kí­sé­rő fel­fo­ko­zott vá­ra­ko­zás is köz­re­ját­szott ab­ban, hogy a vá­lasz­tá­si kam­pány nem nél­kü­löz­te az an­ti­sze­mi­ta meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat sem. Szá­mos szlo­vák vá­ros­ban (pl. Nagy­szom­bat­ban, Zsol­nán) buk­kan­tak fel olyan röp­lap­ok, amely a zsi­dó­ság­gal szem­be­ni ne­ga­tív ér­zel­me­ket igye­ke­zett ki­hasz­nál­ni, s ame­lyek­ben hem­zseg­tek a zsi­dó­sá­got sér­tő kife­jezések.27 Meg­le­he­tő­sen éles han­gú és fe­nye­ge­tő hang­vé­te­lű volt az a fel­hí­vás is, ame­lyet a Szlo­vák Li­ga tett köz­zé a vá­lasz­tá­sok előtt A zsi­dó pol­gár­tár­sa­ink­hoz cím­mel (Slovenský den­ník, 1938. má­jus 7.). A kor­mány­erők­höz kö­zel ál­ló Sloven­ský den­ník c. lap­ban is meg­je­lent fel­hí­vás­ban azt ve­tik a szlo­vá­ki­ai zsi­dó­ság sze­mé­re, hogy húsz év­vel az ál­lam­for­du­lat után is ma­gyar ér­zel­me­i­ről ad ta­nú­bi­zony­sá­got, s ma­gyar be­szé­dé­vel ilyen jel­le­get köl­csö­nöz a szlo­vák (sic!) vá­ro­sok­nak. A fel­hí­vás meg­szö­ve­ge­zői ezt a szlo­vák­ság irá­nyá­ba tett pro­vo­ká­ci­ó­ként ér­tel­me­zik, s a szom­szé­dos or­szá­gok­ban le­zaj­lott ese­mé­nyek­re utal­va jegy­zik meg, hogy a tűz­zel ját­sza­nak, ha nem ta­nul­nak ab­ból, ami a szom­széd­ban tör­té­nik. A dur­va fe­nye­ge­tés ki­mon­dat­la­nul is a ná­cik auszt­ri­ai zsi­dó­el­le­nes in­téz­ke­dé­se­i­nek a meg­is­mét­lé­sét he­lye­zi ki­lá­tás­ba, ami a vá­lasz­tá­sok előtt né­hány nap­pal egy­ér­tel­mű­en nyo­más­gya­kor­lás­ként ha­tott a zsi­dó la­kos­ság­ra.
A zsi­dó­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­sok­tól az EMP sem volt men­tes, no­ha a pár­ton be­lül vi­ta folyt er­ről a té­má­ról. Azt a vé­le­ményt, ame­lyet Jaross az Új Hí­rek szer­kesz­tői előtt kife­jtet­t,28 mi­sze­rint ke­resz­tény kur­zust kell foly­tat­ni, s eb­ben nem le­het te­kin­tet­tel len­ni a párt zsi­dó tag­ja­i­ra, nem min­den­ki osz­tot­ta. A té­má­ról a párt par­la­men­ti klub­já­nak má­jus 17-i ülé­sén éles vi­ta bon­ta­ko­zott ki, ahol a kár­pát­al­jai és a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­ku­sok el­té­rő ál­lás­pont­ra he­lyez­ked­tek. Az utób­bi­ak Jaross po­li­ti­ká­já­val ér­tet­tek egyet, míg a kár­pát­al­ja­i­ak a zsi­dó­ság ma­gyar ér­zel­me­it hang­sú­lyoz­ták, s egy a zsi­dó­sá­got az együtt­mű­kö­dés­re fel­hí­vó nyi­lat­ko­za­tot is el akar­tak fogad­ni.29 A több­ség azon­ban el­uta­sí­tot­ta ezt. Per­sze a vá­lasz­tá­sok előtt nem lett vol­na tak­ti­kus, hogy a zsi­dó­kér­dés na­pi­rend­re ke­rül­jön, így az EMP fel­hí­vá­sai a ma­gyar egy­ség ér­de­ké­ben a kon­fesszionális és osz­tály­el­len­té­tek fél­retételére hív­ták fel a ma­gyar la­kos­ság fi­gyel­mét: „Az ur­ná­nál nem va­gyok most kom­mu­nis­ta, ka­to­li­kus, pro­tes­táns, zsi­dó, ha­nem: ma­gyar!” (Az Új­ság, 1938. má­jus 21.).
A vá­lasz­tá­si kam­pány­hoz hoz­zá tar­to­zott a ha­ta­lom ré­szé­ről a vá­lasz­tók egy ré­szé­re gya­ko­rolt nyo­más is. En­nek mi­nő­sít­he­tő a vas­úti al­kal­ma­zot­tak szö­vet­sé­ge ál­tal jú­ni­us 12-én, a vá­lasz­tá­sok nap­ján a na­pi­lap­ok­ban köz­zé­tett fel­hí­vá­sa is, amely­ben a vas­úti al­kal­ma­zot­tak „szent kö­te­les­sé­gé­-nek” ne­ve­zi azt, hogy a SZECSDK-re sza­vaz­za­nak. El­len­ke­ző eset­ben „gon­dos­kod­ni fo­gunk ar­ról, hogy el­tűn­je­nek so­ra­ink­ból azok, akik a zűr­za­var szol­gá­la­tá­ban áll­nak, s akik gá­tol­ják sze­re­tett ha­zánk meg­erő­sö­dé­sét és fejlődését”( Az Új­ság, 1938. jú­ni­us 12.).
Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a vá­lasz­tá­sok leg­fon­to­sabb kér­dé­se az volt, va­jon az ak­ti­vis­ta pár­tok és fő­leg az eb­ben a tér­ség­ben tra­di­ci­o­ná­li­san erős Cseh­szlo­vá­ki­ai Kom­mu­nis­ta Párt (CSKP) men­­nyi­re tud el­len­súlyt ké­pez­ni az Egye­sült Ma­gyar Párt­tal szem­ben. A ma­gyar ak­ti­vis­ta erők szá­má­ra pe­dig az volt fon­tos, hogy bi­zo­nyít­sák lét­jo­go­sult­sá­gu­kat, s azt, hogy tény­le­ges po­li­ti­kai al­ter­na­tí­vát kí­nál­nak azok szá­má­ra, akik el­uta­sít­ják az EMP egy­ér­tel­mű el­len­zé­ki­sé­gét. Az Ag­rár­párt és a szo­ci­ál­de­mok­rá­cia ma­gyar ta­go­za­tai ál­tal kép­vi­selt ak­ti­viz­mus leg­erő­sebb vá­lasz­tá­si adu­ja az 1937. feb­ru­ár 18-án a kor­mány ál­tal meg­hir­de­tett új ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka ered­mé­nyei le­het­tek vol­na. Csak­hogy az ered­mé­nyek kés­tek. Az új ál­lam­pol­gár­sá­gi tör­vényt nem si­ke­rült el­fo­gad­ni, a két­nyel­vű­ség­nek a vas­úton és a pos­tá­kon va­ló be­ve­ze­té­se pe­dig igen­csak su­tá­ra si­ke­rült, s a ma­gyar vá­lasz­tók kö­zött in­kább csa­ló­dást vál­tott ki, mint el­is­me­rést. Rá­adá­sul a nem­zet­kö­zi ese­mé­nyek is in­kább az el­len­zé­ki po­li­ti­ká­nak ked­ve­ző köz­han­gu­la­tot te­rem­tet­tek. Ezek után az ak­ti­viz­mus leg­főbb fegy­ve­re a sze­mé­lyes­ke­dés és az EMP ve­ze­tői el­le­ni saj­tó­had­já­rat ma­radt, ami­ben per­sze az EMP sem ma­radt adós.30 A Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­vá­ban a ma­gyar párt ve­zér­alak­jai nép­nyú­zó ne­me­sek iva­dé­ka­ként, a nem­zet el­áru­ló­i­ként je­len­tek meg. Kü­lö­nö­sen Es­ter­házy Já­nos volt szál­ka a szo­ci­ál­de­mok­ra­ta ve­ze­tők sze­mé­ben, akit csak „de­ge­ne­rált gróf”-kén­t, „szel­le­mi­leg ter­helt korcs fő­úri cse­me­te”-ként em­le­get­tek (vö. Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. feb­ru­ár 20.; 1938. má­jus 29.).
A szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt ma­gyar ta­go­za­ta a má­jus el­se­jei ün­nep­sé­gek kap­csán in­dí­tot­ta el vá­lasz­tá­si kam­pá­nyát. Az ek­kor ki­adott fel­hí­vá­suk­ban el­ső­sor­ban az ál­ta­lá­nos jel­sza­vak­ra he­lyez­ték a hang­súlyt, s a sza­bad­ság, a de­mok­rá­cia és a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­re szó­lí­tot­ták fel a ma­gyar­sá­got (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 1.). Vá­lasz­tá­si kam­pá­nyuk­ban a már jól is­mert sze­mé­lyi­sé­gek, Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt Or­szá­gos Ma­gyar Szer­ve­ző­bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, Csiz­mazia Györ­gy, ügy­ve­ze­tő el­nö­ke, Schulz Ig­nác és fő­tit­ká­ra, Fe­hér Fe­renc ját­szot­ták a fő­sze­re­pet. Ko­ráb­bi re­to­ri­ká­juk­kal sza­kít­va, a köz­han­gu­la­tot fel­is­mer­ve, ők is a nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­sek­re, fő­leg a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat to­váb­bi bő­ví­té­sé­nek tör­vé­nyi biz­to­sí­tá­sá­ra he­lyez­ték a hang­súlyt. Eköz­ben azon­ban min­dig le­szö­gez­ték, hogy a ki­sebb­sé­gi kér­dés ren­de­zé­se bel­ügy, s azt min­den kül­ső be­avat­ko­zás nél­kül kell meg­ol­da­ni (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 15.).31 An­nak el­le­né­re azon­ban, hogy 1938 ele­jén Schulz Ig­nác még a ma­gyar ak­ti­viz­mus győ­zel­mé­ről be­szélt – mi­köz­ben a re­a­li­tá­sok­tól el­sza­kad­va azt is ki­je­len­tet­te, hogy: „a ma­gyar nép több­sé­ge ad­ta sza­va­za­tát er­re a po­li­ti­ká­ra” (Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. ja­nu­ár 30.) –, a kam­pány so­rán az ak­ti­vis­ta ve­zé­rek ré­mül­ten ta­pasz­tal­ták, hogy a párt tag­jai tö­me­ge­sen lép­nek át az EMP-be, s ezért szá­mos te­le­pü­lé­sen gon­dot je­lent kü­lön lis­tát ál­lí­ta­ni­uk. Ezt azon­ban ki­zá­ró­lag a ma­gyar párt „ag­res­­szív” kam­pá­nyá­nak szám­lá­já­ra ír­ták, s úgy gon­dol­ták, a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek még­is az ő po­li­ti­ká­ju­kat fog­ják iga­zol­ni.
A kom­mu­nis­ta párt az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­jes idő­sza­ka alatt erős po­zí­ci­ók­kal ren­del­ke­zett Dél-Szlo­vá­ki­á­ban. Vá­lasz­tá­si kam­pá­nyá­ban az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok ide­jén is azo­kat a kö­ve­te­lé­se­ket he­lyez­te elő­tér­be, ame­lyek ko­ráb­ban is nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­nak sa­rok­pont­ja­it ké­pez­ték: új­bó­li föld­re­for­mot, amely a ma­gyar sze­gény­pa­raszt­sá­got is ter­mő­föld­höz jut­tat­ná, va­la­mint a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tást ért sé­rel­mek or­vos­lá­sát. A ma­gyar ak­ti­vis­ták­tól el­té­rő­en azon­ban ezek a ma­gyar ki­sebb­sé­get ért sé­rel­mek nem csu­pán kam­pány­té­ma­ként je­len­tek meg a kom­mu­nis­ta saj­tó­ban. Kü­lö­nö­sen gyak­ran fog­lal­ko­zott pél­dá­ul a Ma­gyar Nap a kas­sai és a nyi­trai ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­té­vel, s kö­ve­tel­te a lé­vai ma­gyar gim­ná­zi­um meg­nyi­tá­sát.
Ér­zé­ke­nyen érin­tet­te a kom­mu­nis­tá­kat, hogy az EMP-nek a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­sé­re irá­nyu­ló po­li­ti­ká­ja a bal­ol­dal vá­lasz­tó­bá­zi­sát ké­pe­ző ipa­ri mun­kás­ság kö­ré­ben is hat­ni kez­dett. A nem­ze­ti egy­ség po­li­ti­ká­ját ezért a ná­ci po­li­ti­ka maj­mo­lá­sá­nak ne­vez­ték, s az­zal vá­dol­ták az EMP-t, hogy nem­ze­ti konf­lik­tu­sok szín­te­ré­vé akar­ja ten­ni Dél-Szlo­vá­ki­át (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 1.). Vis­­sza­té­rő té­má­ja volt a ma­gyar kom­mu­nis­ták­nak az Es­ter­házy, Sidor és Hein­lein ne­vé­vel fém­jel­zett autonómista blokk, amely mi­att Jarosst és Es­ter­házyt a ma­gyar ér­de­kek el­áru­lá­sá­val vá­dol­ták (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 3.). Az EMP vá­lasz­tó­it azon­ban nem azo­no­sí­tot­ták a párt ve­ze­té­sé­vel, ame­lyet Stein­er Gá­bor az­zal vá­dolt, hogy: „nyíl­tan vál­lal­ják a fa­sisz­ta bé­renc sze­re­pét, a köz­tár­sa­ság né­pei el­len­ál­ló ere­jé­nek alá­ásá­sát. Szö­vet­kez­nek a ma­gyar nép leg­va­dabb el­len­sé­gé­vel és így akar­ják a ma­gyar né­pet a fa­siz­mus sze­ke­re elé fog­ni”.32 A CSKP-nak a nem­ze­ti­sé­gi kér­dés­sel kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ját tük­röz­te az a me­mo­ran­dum, ame­lyet Zápo­tock­y, Kreibich és Stein­er alá­írá­sá­val áp­ri­lis 15-én nyúj­tot­tak át Hodža mi­nisz­ter­el­nök­nek. Eb­ben ha­té­kony in­téz­ke­dé­se­ket kér­nek a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek ren­de­zé­se ér­de­ké­ben: kö­ve­te­lik töb­bek kö­zött a föld­kér­dés meg­ol­dá­sát, ma­gya­rok al­kal­ma­zá­sát az ál­la­mi hi­va­ta­lok­ban, a ma­gyar nyelv hasz­ná­lat­ósá­gá­nak ki­bő­ví­té­sét (Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 17.).
A vá­lasz­tá­si kam­pány meg­fe­le­lő stra­té­gi­á­já­nak kér­dé­se ko­moly vi­ták for­rá­sa volt az Egye­sült Ma­gyar Pár­ton be­lül. Az egy­más­sal ös­­sze­füg­gő prob­lé­ma­kö­rök kö­zül el­ső­sor­ban a hlinká­sokkal és hen­lein­istákkal va­ló együtt­mű­kö­dés és a Nitsch-féle sze­pe­si né­met párt­hoz va­ló vi­szony kér­dé­sét kel­lett tisz­táz­ni. Ezek­ben a kér­dé­sek­ben ugyan­is alap­ve­tő el­len­tét volt a párt egy­más­sal ri­va­li­zá­ló ve­ze­tői, Szül­lő Gé­za, Es­ter­házy Já­nos és Jaross An­dor kö­zött. Szül­lő ne­he­zen vi­sel­te, hogy a fi­a­ta­labb és agi­li­sabb Es­ter­házy és Jaross egy­re in­kább sa­ját ke­zük­be ve­szik a párt irá­nyí­tá­sát, s az ál­ta­la to­vább­ra is szor­gal­ma­zott ős­la­koskon­cep­ció he­lyett más uta­kat ke­res­nek. Azok (Jaross és Es­ter­házy) pe­dig, mi­köz­ben egy­más­ra is fél­té­ke­nyek vol­tak, igye­kez­tek a sze­rin­tük a kö­rül­mé­nyek­hez nem elég­gé al­kal­maz­ko­dó Szül­lőt fo­ko­za­to­san ki­zár­ni a dön­té­sek­ből.
A rend­őr­sé­gi je­len­té­sek sze­rint Szül­lő a HS¼S-szel és a Zipser Deutsche Partei-­jal kép­zel­te el szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dést, Es­ter­házy és Jaross vi­szont az SDP-vel is erő­sí­te­ni kí­ván­ta az EMP kap­cso­la­ta­it. Míg azon­ban Es­ter­házy az egyen­lő elv alap­ján gon­dol­ta az autonómista erők (SDP, HS¼S és EMP) együtt­mű­kö­dé­sét, Jaross el­is­mer­te vol­na Hein­leinék ve­ze­tő szerepét.33
Az SDP-vel va­ló kap­cso­lat fel­ve­tet­te a ma­gyar párt­nak a sze­pe­si né­met párt­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyát, hi­szen Hein­lenék egy­ér­tel­mű­en ar­ra tö­re­ked­tek, hogy az EMP mond­jon le Nitschék párt­já­nak tá­mo­ga­tá­sá­ról, s a szlo­vá­ki­ai né­me­te­ket en­ged­je át a Kár­pá­ti Né­met Párt­nak. Ezt ál­lí­tó­lag Jaross el­fo­gad­ta vol­na, Szül­lő azon­ban ha­tá­ro­zot­tan el­le­nez­te. A vég­ső szót ez­út­tal is Bu­da­pes­ten hoz­ták meg, ahol a Sze­pe­si Né­met Párt to­váb­bi tá­mo­ga­tá­sa mel­lett dön­töt­tek.34
A pár­ton be­lül töb­ben ki­fo­gá­sol­ták a HS¼S au­to­nó­mia el­kép­ze­lé­se­i­nek egy­ol­da­lú, el­len­té­te­le­zé­sek nél­kü­li tá­mo­ga­tá­sát is. Es­ter­házy, aki ugyan nem bí­zott a HS¼S ve­ze­tő­i­ben, még­is tá­mo­gat­ta ezt, mi­vel úgy gon­dol­ta, hogy a szlo­vák au­to­nó­mia egyik le­het­sé­ges esz­kö­ze le­het Cseh­szlo­vá­kia dez­in­te­grá­ciójá­nak.35
A vá­lasz­tá­si kam­pány kez­de­te előtt a párt­ve­ze­tés kör­le­vél út­ján tá­jé­koz­tat­ta a he­lyi szer­ve­ze­te­ket a kö­ve­ten­dő tak­ti­ká­ról. Eb­ben az egy­ség el­éré­se ér­de­ké­ben az osz­tály- és sze­mé­lyes el­len­té­tek fél­te­té­te­lé­re szó­lí­tot­ták fel a párt tag­sá­gát. A párt­ve­ze­tés inst­ruk­ci­ói sze­rint ar­ra kell tö­re­ked­ni, hogy a köz­sé­gek­ben le­he­tő­leg csak egyet­len vá­lasz­tá­si lis­ta le­gyen, az pe­dig az Egye­sült Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és Ma­gyar Nem­ze­ti Párt el­ne­ve­zést visel­je.36 A pol­gár­mes­ter ki­vá­lasz­tá­sá­ban is nagy­fo­kú kö­rül­te­kin­tés­re in­tet­ték a párt­szer­ve­ze­te­ket, fel­hív­va ar­ra a fi­gyel­met, hogy a fel­ada­tok jobb meg­osz­tá­sa mi­att, ne a párt­szer­ve­zet he­lyi el­nö­két ne­vez­zék pol­gármesternek.37
A párt­ve­ze­tés dön­té­sé­vel össz­hang­ban a párt kam­pá­nya rend­kí­vül ak­tív volt, s hang­sú­lya el­ső­sor­ban a sze­mé­lyes ta­lál­ko­zás­ra, az egyé­nek meg­győ­zé­sé­re eset­t. A kam­pány le­bo­nyo­lí­tá­sá­ba az egyes te­le­pü­lé­sek ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek mi­nél szé­le­sebb ré­te­ge­it igye­kez­tek be­von­ni: ta­ní­tók, lel­ké­szek, a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­ze­tek irá­nyí­tói vál­lal­tak részt az agi­tá­ci­ó­ból. A párt vá­lasz­tá­si gyű­lé­se­in a já­rá­si tiszt­ség­vi­se­lő­kön kí­vül rend­sze­re­sen meg­je­len­tek az or­szá­gos párt­ve­zé­rek is.
A ma­gyar párt vá­lasz­tá­si gyű­lé­sei min­de­nütt in­ci­den­sek nél­kül, nyu­godt kö­rül­mé­nyek kö­zött zaj­lot­tak le. A szó­no­kok leg­in­kább a nem­ze­ti egy­ség meg­te­rem­té­sé­nek a szük­sé­ges­sé­gét és az ak­ti­vis­ta po­li­ti­kai erők szük­ség­sze­rű bu­ká­sát hang­sú­lyoz­ták ki. Bí­rál­ták a kor­mány nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ját, a ma­gya­rok na­gyobb ará­nyát kö­ve­tel­ték az ál­la­mi és köz­al­kal­ma­zás­ban ál­lók kö­zött, va­la­mint a föld­re­form fe­lül­vizs­gá­la­tát is gyak­ran fel­ve­tet­ték. Tel­je­sen hi­ány­zott – fel­te­he­tő­en köz­pon­ti uta­sí­tás­ra – azon­ban a fel­ve­tett té­mák kö­zül min­den, amely alap­ján az ir­re­den­tiz­mus bé­lye­gét le­he­tett vol­na a ma­gyar párt­ra rá­süt­ni. A szó­no­kok ke­rül­ték a ha­tár­re­ví­zió es­he­tő­sé­gé­nek, Né­met­or­szág vagy Ma­gyar­or­szág ez irá­nyú se­gít­sé­gé­nek a felem­lítését.38 Ehe­lyett a nem­ze­ti büsz­ke­ség és együ­vé tar­to­zás ér­zé­sé­nek fel­kel­té­sé­re he­lyez­ték a hang­súlyt. A ra­di­ká­lis cél­ki­tű­zé­sek he­lyett egy­sze­rű, sőt le­egy­sze­rű­sí­tő jel­sza­va­kat hang­sú­lyoz­tak: „Egy kér­dés van! Ma­gyar vagy?” (Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 22.).
Az EMP vá­lasz­tá­si stra­té­gi­á­já­nak is kö­szön­he­tő, hogy ma­gyar vi­dé­ken nyu­ga­lom ho­nolt. Mint a Dunasz­er­da­he­lyi já­rá­si fő­nök je­len­té­se meg­ál­la­pít­ja, a ma­gyar la­kos­ság ese­té­ben csu­pán a sze­gé­nyebb ré­te­gek és a fi­a­ta­lok kö­zött vol­tak ész­lel­he­tők fel­fo­ko­zott érzelmek.39

A vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyei

Az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok kap­csán a leg­na­gyobb gon­dot a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek meg­ál­la­pí­tá­sa je­len­ti a ku­ta­tók szá­má­ra. Eze­ket ugyan­is so­ha­sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, s je­len­le­gi is­me­re­te­ink alap­ján sem a hi­va­ta­los ös­­sze­sí­tett ered­mé­nyek, sem pe­dig a rész­le­tes, köz­sé­gek­re le­bon­tott ered­mé­nyek nem őr­ződ­tek meg. Mint ta­nul­má­nyá­ban V. Bystrický meg­jegy­zi, az ös­­sze­red­mé­nyek nyil­vá­nos­ság­ra ho­za­ta­lá­nak til­tá­sa fel­te­he­tő­en azt szol­gál­ta, hogy a kül­föld előtt ne le­hes­sen bi­zo­nyí­ta­ni a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek lét­re­jöt­tét (Bystrický 1992, 453). Az egyes te­le­pü­lé­sek vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­it ugyan meg le­het ta­lál­ni a ko­ra­be­li la­pok­ban és né­hány le­vél­tá­ri fond­ban is, ezek azon­ban nem te­kint­he­tők hi­va­ta­los­nak. Az ös­­sze­sí­tett ered­mé­nyek te­kin­te­té­ben pe­dig leg­meg­bíz­ha­tóbb­nak az az Ivan Dérer ha­gya­té­ká­ban ta­lál­ha­tó fel­jegy­zés tű­nik, amely fel­te­he­tő­en a mi­nisz­ter­ta­nács ülé­sé­re készült.40
A má­jus 22-én meg­tar­tott el­ső for­du­ló­ra ugyan fe­szült lég­kör­ben, egy le­het­sé­ges né­met–cseh­szlo­vák fegy­ve­res konf­lik­tus és egy év­fo­lyam tar­ta­lé­kos moz­gó­sí­tá­sá­nak ár­nyé­ká­ban ke­rült sor, de Szlo­vá­ki­á­ban még­is nyu­ga­lom­ban zaj­lot­tak le a vá­lasz­tá­sok. A 31 te­le­pü­lés kö­zül, ahol má­jus 22-én vá­lasz­tá­sok vol­tak szá­mos já­rá­si szék­hely is volt, köz­tük olyan ma­gyar szem­pont­ból is fon­tos vá­ro­sok, mint Galán­ta, Vágse­lye, Nyi­tra, Lo­sonc. No­ha több­sé­gi ma­gyar nyelv­te­rü­le­tet alig érin­tet­te az el­ső for­du­ló, az Egye­sült Párt jól sze­re­pelt, s 8370 sza­va­za­tot szer­zett (Zemko – Bystrický 2004, 594). Ez az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest az érin­tett te­le­pü­lé­se­ken kb. 30%-os emel­ke­dést je­len­tett, amit nem le­het ki­zá­ró­lag a sza­va­zók szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel ma­gya­ráz­ni. Kü­lö­nö­sen jól sze­re­pelt a párt Nyitrán, ahol a meg­szer­zett 2698 sza­va­zat­tal és az ezért já­ró 11 man­dá­tum­mal a vá­ros leg­erő­sebb párt­já­vá vált, no­ha há­rom év­vel ko­ráb­ban csak 1864 sza­va­za­tot ka­pott. Ki­tű­nő­en sze­re­pelt az EMP Lo­son­con is, ahol 11 lis­ta ver­sen­get a sza­va­za­to­kért. Az EMP, amely az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val 1720 sza­va­za­tot ka­pott a vá­ros­ban, most 2356 sza­va­za­tot szer­zett, s így 12 man­dá­tum­mal a 36 ta­gú kép­vi­se­lő­tes­tü­let leg­erő­sebb frak­ci­ó­ját ala­kít­hat­ta meg. S no­ha az 1930-as nép­szám­lá­lás sze­rint – a ’38-as vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyei ele­ve két­sé­ges­sé te­szik a nép­szám­lá­lás nem­ze­ti adat­so­ra­i­nak ob­jek­ti­vi­tá­sát – a Lo­son­con csu­pán 24%-ot ki­te­vő ma­gyar­ság szám­ará­nyát az EMP-re sza­va­zók szá­ma már ma­gá­ban is meg­ha­lad­ta, a bal­ol­dal is sok ma­gyar sza­va­za­tot ka­pott. A kü­lön lis­tá­val in­du­ló ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­cia 3 man­dá­tu­mot nyert el (a szlo­vák szo­ci­ál­de­mok­ra­ták csu­pán ket­tőt), de a 8 kép­vi­se­lői he­lyet szer­ző kom­mu­nis­ták lis­tá­já­ra is szép szá­mú ma­gyar sza­va­zat ér­kez­he­tett (Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 29.).41 Mi­vel Galán­tán és Vágsel­lyén is ha­son­ló­an jól sze­re­pelt az EMP a PMH kel­lő túl­zás­sal, de tkp. még­is jo­go­san je­lent­het­te, hogy: „Pá­rat­lan vá­lasz­tá­si győ­zel­met ara­tott a ma­gyar­ság Nyitrán, Vágsel­lyén, Lo­son­con és Galán­tán” (PMH, 1938. má­jus 24.).
A má­jus 29-én meg­tar­tott má­so­dik for­du­ló­ban mind­ös­­sze Szlo­vá­kia 19 köz­sé­gé­ben tar­tot­tak vá­lasz­tá­so­kat, köz­te a csal­ló­kö­zi Bős és a Ga­ram men­ti Far­nad köz­ség­ben. Ez utób­bi te­le­pü­lé­sen 10-ről 18-ra nö­vel­te az Egye­sült Párt a man­dá­tu­mai szá­mát, bár a PMH ke­se­rű­en je­gyez­te meg, hogy sok ma­gyar sza­va­zott a Gaj­da-féle fa­sisz­ták­ra is, akik 2 man­dá­tu­mot sze­rez­tek (PMH, 1938. má­jus 31.).
A vá­lasz­tá­sok ered­mé­nye szem­pont­já­ból iga­zá­ból a jú­ni­us 12-i idő­pont volt a dön­tő, hi­szen a szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lé­sek nagy ré­szé­ben ek­kor zaj­lot­tak a vá­lasz­tá­sok, sőt ek­kor ke­rült sor a po­zso­nyi vok­so­lás­ra is. A fő­vá­ros­ban ugyan­is kü­lö­nö­sen éles volt a vá­lasz­tá­si harc. A cseh és szlo­vák pár­tok azt sze­ret­ték vol­na bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a fő­vá­ros im­már vég­ér­vé­nye­sen cseh­szlo­vák­ká vált,42 a né­met és ma­gyar pár­tok pe­dig azt ál­lí­tot­ták, hogy a nép­szám­lá­lá­si ada­tok el­le­né­re Po­zsony to­vább­ra is őr­zi há­rom­nyel­vű­sé­gét, s az ős­la­ko­sok el­uta­sít­ják a cseh­szlo­vák kor­mány­po­li­ti­kát. A vá­ros­ban azon­ban nem csu­pán az ál­lam­al­ko­tó nem­zet és a ki­sebb­sé­gek áll­tak egy­más­sal szem­ben, de presz­tízs ér­té­kű­nek szá­mí­tott a SZECSDK és a hlinká­sok küz­del­me, il­let­ve – no­ha ke­vés­bé volt lát­vá­nyos – a Szu­dé­ta­né­met Párt és az Egye­sült Ma­gyar Párt kö­zöt­ti ver­sen­gés is. E négy nagy po­li­ti­kai erő kö­zül ugyan­is mind­egyik azt sze­ret­te vol­na bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a fő­vá­ros mö­göt­te áll.
Az EMP szá­má­ra a po­zso­nyi vá­lasz­tá­sok egyik nagy kér­dé­se az volt, ho­gyan sza­vaz­nak majd a bi­zony­ta­lan – né­met és ma­gyar – iden­ti­tás­sal is ren­del­ke­ző po­zso­nyi­ak. Ez kü­lö­nö­sen az SDP fi­ók­in­téz­mé­nye­ként mű­kö­dő Kár­pát­inémet Párt (KP) vár­ha­tó elő­re­tö­ré­se mi­att je­len­tett gon­dot, hi­szen a két párt – a kor­mán­­nyal szem­be­ni kö­zös el­len­zé­ki fel­lé­pés el­le­né­re – Po­zsony­ban ko­moly ve­tély­tár­sa volt egy­más­nak. To­váb­bi né­met sza­va­za­tok el­ve­szí­té­sé­re vi­szont azért kel­lett szá­mí­ta­nia az EMP-nek, mi­vel a ko­ráb­ban az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt ta­go­za­ta­ként mű­kö­dő Förster-féle né­met ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták is kü­lön lis­tát nyúj­tot­tak be.
Az 8-as szám­mal in­du­ló EMP jú­ni­us 9-én az Al­fa mo­zi­ban tar­tot­ta kam­pány­zá­ró­ját, ahol a kép­vi­se­lő­je­löl­te­ken kí­vül a párt ve­ze­tő po­li­ti­ku­sai is meg­je­len­tek. A mint­egy 2 ezer fős tö­meg egy ré­sze ki­szo­rult az elő­csar­nok­ba, aho­vá hang­szó­ró­kon köz­ve­tí­tet­ték a fel­szó­la­lá­so­kat. A fő szó­no­kok Neu­mann Já­nos, a párt he­lyi lis­ta­ve­ze­tő­je, Szül­lő, Jaross és Es­ter­házy vol­tak. Míg az el­ső, a po­zso­nyi ma­gya­rok kul­tu­rá­lis és nyel­vi sé­rel­me­i­ről be­szélt, a párt­ve­zé­rek az or­szá­gos sé­rel­mek­re, a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kö­ve­te­lé­se­i­nek meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra he­lyez­ték a hang­súlyt. A jól si­ke­rült gyű­lés után egy több­szász fős cso­port jel­sza­va­kat skan­dál­va és a Ma­gyar­nak lenni43 so­ra­it éne­kel­ve a Szép­lak ut­cá­ra vo­nult, ahol egyes for­rá­sok sze­rint Hodža-pár­ti szlo­vá­kok­kal ke­rül­tek konf­lik­tus­ba, a ki­ér­ke­zett rend­fenn­tar­tó erők azon­ban gond nél­kül fel­osz­lat­ták a cso­por­to­su­lást (PMH, 1938. jú­ni­us 11.).44
A jú­ni­us 12-én le­bo­nyo­lí­tott vok­so­lás vé­gül ko­mo­lyabb in­ci­dens és egy­ben na­gyobb meg­le­pe­té­sek nél­kül zaj­lott le. Po­zsony­ban a 14 lis­ta kö­zül a győ­zel­met a SZECSDK sze­rez­te meg, amely a meg­szer­zett sza­va­za­tok 37,9%-­val (19 man­dá­tum) nagy­já­ból az elő­ző (1931-es) vá­lasz­tá­sok­hoz ha­son­ló ered­ményt ért el (ak­kor a mos­ta­ni ko­a­lí­ci­ót al­ko­tó pár­tok a sza­vaz­tok 36,1%-át sze­rez­ték meg).45 A má­so­dik leg­több vok­sot a KP kap­ta, amely a sza­va­za­tok 21%-­val (10 man­dá­tum) a vá­lasz­tá­sok iga­zi győz­te­sé­nek érez­het­te ma­gát, hi­szen egye­dül nem pe­dig ko­a­lí­ci­ó­ban ér­te el ezt, mi­köz­ben meg­sze­rez­te a né­met pár­tok­ra eső sza­va­za­tok 89%-át.46 A har­ma­dik leg­több vok­sot az EMP sze­rez­te. A ma­gyar párt ál­tal meg­szer­zett 16,5% (8 man­dá­tum) azon­ban mér­sé­kel­ten el­ma­radt az 1931-ben a két előd­párt ál­tal szer­zett 19%-tól. A nagy pár­tok kö­zül a ne­gye­dik a HS¼S lett, amely­nek a vok­sok 12,3%-a (6 man­dá­tum) ju­tott. Ez mér­sé­kelt emel­ke­dést je­lent, hi­szen 7 év­vel ko­ráb­ban – ak­kor még a SZNP-vel in­dul­va – csak 10%-ot ér­tek el. A nagy pár­to­kon kí­vül csu­pán két to­váb­bi párt tu­dott an­­nyi sza­va­za­tot el­ér­ni, hogy man­dá­tum­hoz jus­son a po­zso­nyi kép­vi­se­lő­-tes­tü­let­ben. A zsi­dó pár­tok kö­zös lis­tá­ja a 5,8%-t (2), a CSKP pe­dig a sza­va­za­tok mind­össze 4,3%-át (3 man­dá­tum, amit a né­met szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­val tör­té­nő kap­cso­lás­nak kö­szön­he­tett) sze­rez­te meg. A kom­mu­nis­ták ez­zel az ered­mén­­nyel a po­zso­nyi vá­lasz­tá­sok nagy vesz­te­sei is let­tek egy­ben, hi­szen 1931-ben még 9,3%-ot ér­tek el.
Az EMP ál­tal meg­szer­zett vok­sok mér­sé­kelt vis­­sza­esé­se el­le­né­re az 1930-as nép­szám­lá­lás ide­jén ki­mu­ta­tott va­la­mi­vel több, mint 15%-ot ki­te­vő po­zso­nyi ma­gyar­ság (a vá­lasz­tá­sok ide­jé­re ez az arány to­vább csök­ken­he­tett) szem­pont­já­ból te­hát jól si­ke­rül­tek a vá­lasz­tá­sok, hi­szen a 48 ta­gú kép­vi­se­lő­tes­tü­let­be a 16 szlo­vák, 11 né­met és 10 cseh nem­ze­ti­sé­gű mel­lett 9 ma­gyar is be­ke­rült (8 EMP-s, va­la­mint a kom­mu­nis­ta Ma­jor Ist­ván).
A töb­bi dél-szlo­vá­ki­ai te­le­pü­lés ese­té­ben hi­va­ta­los ered­mé­nyek hí­ján leg­in­kább csak a saj­tó­ban meg­je­lent ada­tok­ra le­het tá­masz­kod­ni. Az EMP elő­re­tö­ré­se raj­zo­ló­dik ki azok­nak a vá­ro­sok­nak az ese­té­ben, ame­lyek­nek az ered­mé­nye­it a PMH köz­zé­tet­te: Ko­má­rom­ban, Dunasz­er­da­he­lyen, Rozs­nyón vagy ép­pen Kirá­ly­helme­cen. E négy vá­ros­ban az 1931-es köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest 53%-kal nö­ve­ke­dett az EMP man­dá­tu­ma­i­nak a szá­ma, az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­hoz vi­szo­nyít­va pe­dig 36,1%-kal több sza­va­za­tot ka­pott a párt (PMH, 1938. jú­ni­us 15.).47 Ko­má­rom­ban, ame­lyet ma­gyar szem­pont­ból kü­lö­nös fi­gye­lem öve­zett, éles han­gú és moz­gal­mas kam­pány folyt. A vá­ros­ban ha­gyo­má­nyo­san erős bá­zi­sa volt a bal­ol­dal­nak, a pol­gár­mes­te­ri tiszt­sé­get 1923-tól egy­foly­tá­ban Csiz­mazia Györ­gy szo­ci­ál­de­mok­ra­ta po­li­ti­kus töl­töt­te be, mi­köz­ben 1927-ben és 1931-ben is a kom­mu­nis­ta párt kap­ta a leg­több sza­va­za­tot. En­nek is kö­szön­he­tő, hogy az EMP el­ső­sor­ban a bal­ol­dal­tól akart sza­va­zó­kat el­csá­bí­ta­ni, s azt igye­ke­zett ki­hang­sú­lyoz­ni, hogy a mun­kás­ság prob­lé­má­it csak a ma­gyar egy­ség ki­ala­ku­lá­sa ese­tén le­het meg­ol­da­ni. A párt má­jus 29-i ko­má­ro­mi vá­lasz­tá­si gyű­lé­sén Jaross An­dor volt a fő­szó­nok, aki a „ma­gyar lak­ta te­rü­le­tek a ma­gya­ro­ké” jel­szó kö­ré épí­tet­te mon­da­ni­va­ló­ját, majd ki­tért ar­ra is, hogy Ko­má­rom­ban „még min­dig vi­rít a mar­xiz­mus vö­rös ró­zsá­ja” (Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 4.). A ko­má­ro­mi kam­pány ér­de­kes mo­men­tu­ma volt, hogy a Gaj­da-féle fa­sisz­ta párt he­lyi kép­vi­se­lői a vá­lasz­tá­sok előt­ti utol­só pil­la­nat­ban röp­lap­ja­i­kon ar­ra kér­ték a tá­mo­ga­tó­i­kat, hogy ne sza­vaz­za­nak rá­juk, ha­nem in­kább az EMP-re ad­ják le vok­su­kat. No­ha nem tud­ni, mi­lyen meg­fon­to­lá­sok mi­att tet­ték ezt, a kom­mu­nis­ta saj­tó azon­nal az EMP fa­siz­mus irán­ti szim­pá­ti­á­já­nak a bi­zo­nyí­té­kát ke­res­te a két­ség kí­vül fur­csa eset mö­gött (vö. Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 11.; Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 12.).
A ko­má­ro­mi vá­lasz­tá­sok vé­gül az EMP győ­zel­mé­vel vég­ződ­tek, amely az 1931-ben el­ért 12 man­dá­tum­mal szem­ben most 21-et szer­zett. A kom­mu­nis­ták­nak 10 man­dá­tum he­lyett 7-tel kel­lett be­ér­ni­ük, míg a ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­nak 9 he­lyett 5 man­dá­tum ju­tott. A vá­lasz­tá­so­kon új po­li­ti­kai erő­ként je­lent meg az erő­sen ak­ti­vis­ta szí­ne­ze­tű Vá­ro­si Ma­gyar De­mok­ra­ta Párt, amely­nek lis­ta­ve­ze­tő­je Nagy Je­nő, a vá­ros ad­di­gi kor­mány­biz­to­sa volt. A párt in­du­lá­sát fel­te­he­tő­en a kor­mány­kö­rök­nek az a fel­is­me­ré­se vál­tot­ta ki, hogy a ha­gyo­má­nyos ma­gyar ak­ti­vis­ta ma­gyar po­li­ti­kai erők nem lesz­nek ké­pe­sek meg­aka­dá­lyoz­ni az EMP elő­re­tö­ré­sét. A po­li­ti­kai sakk­hú­zás azon­ban nem vált be, az új párt csu­pán 2 man­dá­tu­mot szer­zett (PMH, 1938. jú­ni­us 15.; Mácza 1981), és 1938 nya­rá­nak a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ben is ra­di­ká­lis vál­to­zá­so­kat sej­te­tő lég­kör­ében már nem is tu­dott mar­gi­ná­lis hely­ze­té­ből ki­tör­ni.
A vá­ro­sok­hoz ha­son­lón jó ered­mé­nye­ket ért el az EMP a fal­vak­ban is. A PMH sze­rint pél­dá­ul a pár­ká­nyi já­rás azon te­le­pü­lé­se­in, ahol nem csu­pán az EMP lis­tá­ját nyúj­tot­ták be, a ma­gyar sza­va­za­tok 91,7%-a esett az Egye­sült Ma­gyar Párt­ra, a ke­let-szlo­vá­ki­ai ré­gió 112 ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­sén pe­dig az EMP 35%-os elő­re­tö­ré­sét mu­tat­ja ki a lap (PMH, 1938. jú­ni­us 16.). A Gömör­ben ta­lál­ha­tó Fe­le­di já­rás­ban pél­dá­ul, amely­ben az 1930-as nép­szám­lá­lás sze­rint a ma­gyar la­kos­ság ará­nya 77,4%-ot tett ki (Zemko – Bystrický 2004, 553–554), 52 te­le­pü­lé­sen ír­tak ki vá­lasz­tá­so­kat. Eb­ből 22-ben csak az Egye­sült Ma­gyar Párt lis­tá­ját nyúj­tot­ták be, míg 4 te­le­pü­lés ese­té­ben a pár­tok meg­egyez­tek a man­dá­tu­mok el­osz­tá­sá­ról (a meg­egye­zés sze­rint az EMP-nek az ös­­szes man­dá­tum mint­egy 80%-a ju­tott). Az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­kal össze­ha­son­lít­va, ami­kor a ma­gyar pár­tok az ös­­szes sza­va­zat­nak 38,24%-át, a ma­gyar sza­va­za­tok­nak pe­dig mint­egy 49%-át sze­rez­ték meg, a ’38-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon a vá­lasz­tá­so­kat le­bo­nyo­lí­tó 26 te­le­pü­lé­sen az ös­­szes sza­va­zat­nak 60,5%-át és a ma­gyar sza­va­za­tok­nak pe­dig mint­egy 78%-át kap­ta az EMP (vö. PMH, 1938. jú­ni­us 15.). No­ha je­len­tős szá­mú sza­va­za­tot ve­szí­tett, a Fe­le­di já­rás má­so­dik leg­erő­sebb párt­já­nak to­vább­ra is a CSKP szá­mí­tott, amely az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon még a já­rás ös­­szes sza­va­za­tá­nak 27%-át (Èesko­slo­ven­ská… 1936, 40–43), most vi­szont csu­pán mint­egy 15%-át sze­rez­te meg. A já­rás cseh és szlo­vák la­kos­sá­gá­nak bi­zal­mát bí­ró csehs­zlo­vak­ista pár­tok vi­szony­lag ke­vés sza­va­za­tot ve­szí­tet­tek, s a ko­ráb­bi 23%-kal szem­ben 1938-ban kb. 19-20%-ot ér­tek el.48 A HS¼S a meg­szer­zett 5%-nyi sza­va­za­tá­val tkp. meg­tar­tot­ta a ko­ráb­ban már ki­ví­vott po­zí­ci­ó­ját.
Ha a Fe­le­di já­rás ered­mé­nye­it a ma­gyar vá­lasz­tó szem­szö­gé­ből néz­zük, ak­kor vi­szony­lag jól ki­ve­he­tő kon­túr­jai raj­zo­lód­nak fel a ma­gyar sza­va­za­tok el­osz­tá­sá­nak. A ma­gyar sza­va­zók­nak mint­egy 80%-a az EMP-re ad­ta vok­sát, több mint 10%-a a CSKP-re, s alig több mint 5%-a tá­mo­gat­ta az ak­ti­vis­ta je­löl­te­ket, va­gyis a Fe­le­di já­rás­ban az EMP je­len­tős elő­re­tö­ré­se mel­lett, a CSKP vis­­sza­szo­ru­lá­sa és a ma­gyar ak­ti­vis­ta erők fel­mor­zso­ló­dá­sa jel­le­mez­te a ma­gyar la­kos­ság vá­lasz­tá­si pre­fe­ren­ci­á­it.
Mi­vel a jú­ni­us 12-i har­ma­dik for­du­ló or­szá­gos ered­mé­nye­it so­ha­sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, s azok­ról sem­mi­fé­le hi­va­ta­los ös­­szeg­zés nem ma­radt meg, a vég­ső ér­té­ke­lés­sel óva­to­san kell bán­ni. Ha csu­pán a párt­saj­tó­ra ala­poz­nánk vé­le­mé­nyün­ket, az de­rül­ne ki, hogy a vá­lasz­tá­sok­nak nem volt vesz­te­se, hi­szen – ta­lán a kom­mu­nis­ta saj­tó ki­vé­te­lé­vel – min­den párt győ­ze­lem­ként tá­lal­ta az ered­mé­nye­ket. A kor­mány­ko­a­lí­ció egyik szó­csö­ve, a Sloven­ský den­ník a vá­lasz­tá­sok har­ma­dik for­du­ló­já­nak más­nap­ján Az Ag­rár­párt győ­ze­del­mes me­ne­te­lé­se Szlo­vá­ki­á­ban fő­cím­mel je­lent meg (Slovenský den­ník, 1938. jú­ni­us 13.). A HS¼S saj­tó­or­gá­nu­ma szin­tén győ­ze­lem­ről be­szélt, no­ha a vá­lasz­tá­si for­du­lók egy­más­után­já­ban egy­re csök­ke­nő lel­ke­se­dés­sel: az el­ső for­du­ló után Min­den szlo­vák az au­to­nó­mi­á­ra vok­solt volt a cím; a má­so­dik for­du­lót Győ­ze­del­mes szlo­vák au­to­nóm­iz­mus cím­mel ér­té­kel­ték; a har­ma­dik for­du­ló után azon­ban ki­csit vis­­sza­fo­got­tan Győ­zünk és elő­re­ha­la­dunk a fő­cím (Slovák, 1938. má­jus 24.; Slovák, 1938. má­jus 31.; Slovák, 1938. jú­ni­us 14). A hang­za­tos cí­mek mel­lett jel­lem­ző a ko­ra­be­li párt­lap­ok­ra, hogy úgy pró­bál­ták bi­zo­nyí­ta­ni párt­juk győ­zel­mét, hogy ál­ta­lá­ban csak azok­nak a te­le­pü­lé­sek­nek az ered­mé­nye­it emel­ték ki és kö­zöl­ték, ahol az elő­ző vá­lasz­tá­sok óta nö­ve­ke­dett a rá­juk le­adott sza­va­za­tok szá­ma.
Bi­zo­nyos fo­gó­dzót a ko­ráb­ban már em­lí­tett Dér­er-féle fel­jegy­zé­sek je­lent­het­nek, ame­lyek sze­rint azok­ban a szlo­vá­ki­ai köz­sé­gek­ben, ahol nem csu­pán egyet­len lis­ta volt be­nyújt­va, s meg­tar­tot­ták a vá­lasz­tá­so­kat a ko­a­lí­ci­ós cseh­szlo­vák pár­tok 43,93%-ot sze­rez­tek (1935-ben 41% kö­rül) , a nép­párt 26,93%-ot (30,12%), a kom­mu­nis­ták 7,4%-ot (12,97%), az EMP 17,53%-ot (14,19%), míg a kár­pá­ti né­me­tek párt­ja 3,3%-ot (1,7%) (Bystrický 1992, 453). Az ered­mé­nyek el­ső pil­lan­tás­ra ugyan csak kis el­moz­du­lást mu­tat­nak a ko­ráb­bi párt­pre­fe­ren­ci­ák­hoz ké­pest, va­ló­já­ban azon­ban még­is fi­gye­lem­re mél­tó hang­súly­el­to­ló­dá­sok­ról ta­nús­kod­nak. A sta­bi­li­tás leg­in­kább a cseh és szlo­vák vá­lasz­tók párt­pre­fe­ren­ci­á­it il­le­tő­en mu­tat­ha­tó ki, hi­szen sem a ko­a­lí­ci­ós cseh­szlo­vák pár­tok sem pe­dig az autonómista szlo­vák nép­párt 1935-ös és 1938-as ered­mé­nyei nem mu­tat­nak na­gyobb el­té­rést. A HS¼S sza­va­zat­csök­ke­né­se csak lát­szó­la­gos, ugyan­is 1935-ös ered­mé­nyét más autonómista pár­tok­kal együtt ér­te el, 1938-ban pe­dig egye­dül indult.49 Lát­vá­nyos vi­szont a ki­sebb­sé­gek párt­ja­i­nak elő­re­tö­ré­se, hi­szen az 1935-ös ered­mé­nyé­hez ké­pest a Kár­pát­inémet Párt kb. 94%-kal, az EMP pe­dig 24%-kal szer­zett több sza­va­za­tot. Szin­tén je­len­tős­nek mi­nő­sít­he­tő a kom­mu­nis­ta párt vis­­sza­esé­se, amely több mint 40%-kal szer­zett ke­ve­sebb sza­va­za­tott, mint az 1935-ös par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kon.
No­ha a CSKP vis­­sza­esé­sét nem le­het csak a ki­sebb­sé­gi pár­tok elő­re­tö­ré­sé­vel el­in­téz­ni, az még­is nyil­ván­va­ló­nak tű­nik, hogy a kom­mu­nis­ták el­ső­sor­ban a ko­ráb­ban a leg­erő­sebb bá­zi­suk­nak szá­mí­tó Dél-Szlo­vá­ki­á­ban ve­szí­tet­tek sok sza­va­za­tot. A PMH-ban kö­zölt ada­tok sze­rint a CSKP Ke­let-Szlo­vá­kia 112 ma­gyar több­sé­gű községében 43%-os vis­­sza­esést köny­vel­he­tett el (PMH, 1938. jú­ni­us 16.), de a már em­lí­tett Fe­le­di já­rá­si ered­mé­nyek is ha­son­ló ará­nyok­ra en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni. Az EMP azon­ban nem csu­pán a kom­mu­nis­ták­tól szer­zett sza­va­za­to­kat, hi­szen a ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lé­se­ken lát­vá­nyos volt az Ag­rár­párt és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták ma­gyar szek­ci­ó­i­nak meg­gyen­gü­lé­se. A már em­lí­tett 112 ke­let-szlo­vá­ki­ai köz­sé­ggel kap­cso­lat­ban az Ag­rár­párt 40%-os, a Pár­ká­nyi já­rás ese­té­ben pe­dig az ak­ti­vis­ta cso­por­tok 50-60%-os ve­re­sé­gé­ről tu­dó­sít a PMH. S bár a ma­gyar párt­lap ada­ta­i­nak helyt­ál­ló­sá­gát és fel­leng­zős győ­zel­mi je­len­té­se­it bi­zo­nyos fenn­tar­tá­sok­kal ke­zel­jük, a ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­te­ket il­le­tő­en a lap­ban két nap­pal a har­ma­dik vá­lasz­tá­si for­du­lót kö­ve­tő­en meg­je­lent ér­té­ke­lés alap­ve­tő­en még­is jól ki­je­lö­li az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok fő ta­nú­sá­ga­it: „A kom­mu­nis­ta párt­nak csak rom­jai ma­rad­tak meg itt-ot­t, a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták a fal­vak­ból úgy­szól­ván tel­je­sen ki­szo­rul­tak. Az Ag­rár­párt a ma­gyar vi­dé­ken tel­je­sen je­len­ték­te­len frak­ci­ó­vá gyen­gült. Ez az ered­mény a ma­gyar­ság leg­na­gyobb vá­lasz­tá­si győ­zel­me és po­li­ti­kai si­ke­re a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sa óta” (PMH, 1938. jú­ni­us 16.).
Az előb­bi­ek­ben is­mer­te­tett rész­ered­mény­ből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a ko­ráb­bi idő­szak vá­lasz­tá­si ered­mé­nye­i­vel szem­ben, ami­kor az el­len­zé­ki ma­gyar pár­tok a ma­gyar la­kos­ság sza­va­za­ta­i­nak va­la­mi­vel több, mint fe­lét sze­rez­ték, az 1938-as köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon ez az arány 80% és 90% kö­zött mo­zog­ha­tott. S bár ez ko­ránt­sem je­len­tet­te a ma­gyar pro­pa­gan­da ál­tal hang­sú­lyo­zott tel­jes ma­gyar egy­sé­get – még a szu­dé­ta­né­met­eké­hez ha­son­ló ará­nyú győ­zel­met sem50 –, a dél-szlo­vá­ki­ai fal­vak több­sé­gé­ben még­is át­vet­te az irá­nyí­tást az EMP. No­ha a ma­gyar párt­tal szim­pa­ti­zá­ló la­pok a ma­gyar ak­ti­viz­mus és a bal­ol­dal tel­jes ve­re­sé­gét sze­ret­ték vol­na su­gall­ni, ez sem tel­je­sen igaz. Az Ag­rár­párt és a Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt ma­gyar szek­ci­ó­i­nak meg­gyen­gü­lé­se ugyan va­ló­ban je­len­tős volt, s mű­kö­dé­sük egy­re in­kább for­má­lis­sá vált, meg­szű­né­sük­re azon­ban csak né­hány hó­nap­pal ké­sőbb, ok­tó­ber fo­lya­mán ke­rült sor, ami­kor kéz­zel­fog­ha­tó kö­zel­ség­be ke­rült a tri­a­no­ni ha­tá­rok mó­do­sí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge. Ki­csit más volt a hely­zet a kom­mu­nis­ta párt­tal, amely ér­zé­keny ve­re­sé­ge el­le­né­re to­vább­ra is re­á­lis al­ter­na­tí­vát je­len­tett a ma­gyar vá­lasz­tók szá­má­ra, s ak­tív erő­ként lé­pett fel a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő hó­na­pok po­li­ti­kai küz­del­me­i­ben. A CSKP ma­gyar kép­vi­se­lői (Steiner és Kosik) több­ször fel­szó­lal­tak a par­la­ment­ben a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás vé­del­mé­ben, s a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­nek ér­de­ké­ben szer­ve­zett nagy ma­ni­fesz­tá­ci­ók pe­dig je­len­tős ma­gyar tö­me­ge­ket is meg­moz­gat­tak. A jú­li­u­si kas­sai tö­meg­ren­dez­vény va­la­mint a szep­tem­ber ele­ji vág­tornó­ci ara­tó­ün­nep pe­dig azt bi­zo­nyí­tot­ták, hogy a CSKP-nak a ma­gyar la­kos­ság­ra gya­ko­rolt be­fo­lyá­sá­ról nem le­het csu­pán múlt idő­ben be­szél­ni, s hogy a ma­gyar vá­lasz­tó­kat a szo­ci­á­lis kér­dé­sek leg­alább an­­nyi­ra ér­zé­ke­nyen érin­tet­ték, mint a nem­ze­ti jel­sza­vak. Ez a hely­zet csu­pán 1938 ok­tó­be­ré­ben a ko­má­ro­mi tár­gya­lá­sok és Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­hir­de­té­se okán vál­to­zott meg. Ám ek­kor sem a bal­ol­da­li­ság szűnt meg a ma­gyar la­kos­ság kö­ré­ben, csu­pán az et­ni­kai iden­ti­tás do­mi­nan­ci­á­ja ke­re­ke­dett az ide­o­ló­gi­ai iden­ti­tás fö­lé. Eköz­ben azon­ban tu­da­to­sí­ta­ni kell azt is, hogy a bal­ol­da­li ér­zel­mű ma­gyar vá­lasz­tók szá­má­ra 1938 ok­tó­be­ré­ben a CSKP már azért sem je­lent­he­tett al­ter­na­tí­vát a kö­ze­li ha­tár­re­ví­zió le­he­tő­sé­gét fel­mu­ta­tó Egye­sült Ma­gyar Párt­tal szem­ben, mi­vel a kom­mu­nis­ta pár­tot Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­hir­de­té­sét kö­ve­tő­en azon­nal be­til­tot­ták.

Ös­­szeg­zés

Egy jú­ni­us 10-én Csá­kány­há­zán meg­tar­tott kam­pány­gyű­lés egyik szó­no­ka sze­rint „a mai vá­lasz­tá­so­kon ar­ról dön­tünk, va­jon elé­ge­dett-e vagy nem a ma­gyar nép a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban el­töl­tött húsz esz­tendővel”.51 Az EMP jó vá­lasz­tá­si ered­mé­nye mö­gött te­hát a ma­gyar vá­lasz­tó­pol­gár­ok­nak a cseh­szlo­vák ál­lam fenn­ál­lá­sá­nak 20 éve alatt fel­hal­mo­zó­dott ta­pasz­ta­la­ta­it is lát­ni kell. Ezek a ta­pasz­ta­lá­sok okoz­ták, hogy a ma­gyar la­kos­ság dön­tő több­sé­ge szá­má­ra az EMP ál­tal kom­mu­ni­kált – oly­kor de­ma­góg, oly­kor a ra­ci­o­na­li­tást nél­kü­lö­ző – nem­ze­ti hí­vó­sza­vak erő­sebb érv­nek bi­zo­nyul­tak, mint a kor­mány­párt­ok ál­tal két év­ti­ze­de egy­foly­tá­ban han­goz­ta­tott (de va­ló­ra nem vál­tott) nem­ze­ti egyen­jo­gú­ság jel­sza­vai. A ma­gyar vá­lasz­tók dön­té­sük­kel nem a kor­mány­fő, Milan Hodža ál­tal szor­gal­ma­zott nem­ze­ti­sé­gi sta­tú­tum mo­dell­jé­re mond­tak ne­met, hi­szen a sta­tú­tum tar­tal­mát nem is is­mer­het­ték. Szá­muk­ra a ki­lá­tás­ba he­lye­zett (de lát­ha­tó lé­pé­sek­kel alá nem tá­masz­tott) nem­ze­ti­sé­gi ál­lam ví­zi­ó­ja nem ír­hat­ta felül a cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam húsz éven ke­resz­tül meg­ta­pasz­talt re­a­li­tá­sát.
Az EMP si­ke­ré­ben an­nak a moz­gó­sí­tó kam­pány­nak is ré­sze volt, ame­lyet rész­ben a Szu­dé­ta­né­met Párt ta­pasz­ta­la­ta­it fel­hasz­nál­va foly­tat­tak. En­nek a tak­ti­ká­nak épp­úgy ré­szei vol­tak a hang­za­tos és cél­ra­tö­rő, de egy­sze­rű és kön­­nyen meg­je­gyez­he­tő jel­sza­vak („Ma­gya­rok vol­tunk, azok is ma­ra­dunk!”, „Egy Is­ten, egy sors, egy aka­rat, egy tá­bor!” stb.), mint a csa­lá­do­kat vé­gig­lá­to­ga­tó agi­tá­to­rok vagy a párt­egy­ség meg­ver­selt és meg­ze­né­sí­tett in­du­ló­já­nak hasz­ná­la­ta. A ko­ráb­bi vá­lasz­tá­sok­hoz ké­pest né­mi­leg vál­to­zott a ma­gyar párt kam­pá­nyá­nak cél­kö­zön­sé­ge is, hi­szen a ha­gyo­má­nyo­san a párt ge­rin­cét ké­pe­ző fa­lu­si gaz­da­tár­sa­da­lom mel­lett a ko­ráb­bi­nál erő­tel­jes­eb­ben igye­kez­tek meg­szó­lí­ta­ni a vá­ro­si mun­kás­sá­got is,52 az ér­tel­mi­sé­get, a fa­lu­si sze­gény­ ré­te­ge­ket, sőt az erő­tel­jes kam­pány a ci­gány­kö­zös­sé­gek­ben is ered­mény­re vezetet­t.53
A ko­ra­be­li for­rá­sok több íz­ben em­lí­tik azt a lé­lek­ta­ni nyo­mást, ame­lyet a „sut­to­gó pro­pa­gan­da” és más esz­kö­zök ál­tal az EMP és a ma­gyar­or­szá­gi re­ví­zi­ós szer­ve­ze­tek a la­kos­ság­ra gya­ko­rol­tak, s ame­lyet a ma­gyar párt ilyen mér­té­kű győ­zel­mé­nek egyik oka­ként tün­tet­nek fel. A tör­té­nész­nek ter­mé­sze­te­sen ezt a fak­tort sem il­lik fi­gyel­men kí­vül hagy­nia. Ezek a nyo­más­gya­kor­ló esz­kö­zök két­ség­kí­vül lé­tez­tek, ám az ál­ta­lá­nos és tit­kos vá­lasz­tá­si rend­szer­ben ezek ér­vé­nye­sü­lé­se igen csak két­sé­ges. Ab­ból pe­dig, hogy 160 köz­ség­ben, va­gyis a vá­lasz­tá­sok­ra ki­je­lölt 535 ma­gyar több­sé­gű te­le­pü­lés kö­zel egy har­ma­dá­ban csak egyet­len, az EMP ne­ve alat­ti lis­ta ke­rült be­nyúj­tás­ra, nem le­het ar­ra kö­vet­kez­tet­ni, hogy ezt a töb­bi párt hí­ve­i­nek meg­fé­lem­lí­té­se okoz­ta (ezt su­gall­ja pl. Bystrický [1999, 445]), hi­szen or­szá­gos vi­szony­lat­ban a cseh vagy szlo­vák több­sé­gű te­le­pü­lé­sek több mint fe­lé­ben ugyan­ez tör­tént: egyet­len – no­ha több­sé­gé­ben több párt meg­egye­zé­se alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott – lis­ta volt be­nyújt­va (vö. PMH, 1938. jú­ni­us 14.). Ter­mé­sze­te­sen ugyan­úgy nem le­het fel­mér­ni an­nak a rá­ha­tás­nak az ered­mé­nyét sem, ame­lyet az ál­la­mi hi­va­ta­lok, a vas­út, a pos­ta stb. gya­ko­rol­tak al­kal­ma­zot­ta­ik­ra, hogy a csehs­zlo­vak­ista pár­tok­ra ad­ják vok­su­kat.
Ha­mis kö­vet­kez­te­tés­re jut­ha­tunk azon­ban ak­kor is, ha az EMP mö­gé va­ló fel­so­ra­ko­zást a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­jes el­uta­sí­tá­sa­ként, s a re­ví­zió mel­let­ti voks­ként ér­tel­mez­nénk. Bár az Egye­sült Ma­gyar Párt ve­ze­tői nem tit­kol­ták, hogy sze­rin­tük Tri­a­non hi­bá­it csak egy et­ni­kai el­vű ha­tár­ki­iga­zí­tás­sal le­het hely­re­hoz­ni, a köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok kam­pá­nyá­ban ez a té­ma szin­te ta­bu­nak szá­mí­tott. 1938 ta­va­szán még sem a bu­da­pes­ti kor­mány­zat, sem pe­dig a szloven­szkói ma­gyar po­li­ti­ku­sok nem tud­ták pon­to­san meg­ítél­ni, egy eset­le­ges ha­tár­re­ví­zió ak­tu­a­li­tá­sát. Az át­lag vá­lasz­tó­pol­gár­ok­hoz pe­dig még ke­ve­sebb in­for­má­ció ju­tott el, s a hoz­zá­juk is el­ju­tó re­ví­zi­ós pro­pa­gan­da el­le­né­re biz­to­san ál­lít­ha­tó, hogy az EMP si­ke­ré­től nem a ha­tár­re­ví­zi­ót remélték,54 ha­nem azt, hogy vég­re meg­nyug­ta­tó ren­de­zést nyer a ki­sebb­sé­gi kér­dés Cseh­szlo­vá­ki­á­ban: a ma­gya­rok ugyan­olyan esél­­lyel jut­nak majd al­kal­ma­zás­hoz az ál­la­mi- és a köz­szfé­rá­ban, mint a cse­hek és szlo­vá­kok; fe­lül­vizs­gá­lat­ra ke­rül a föld­bir­tok­re­form; a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat ügye is ren­de­ző­dik stb. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok 1938 má­ju­sá­ban és jú­ni­u­sá­ban még en­nek a re­mé­nyé­ben sza­vaz­tak a ma­gyar egy­ség mel­lett. A kö­zép-eu­ró­pai és a cseh­szlo­vá­ki­ai hely­zet gyors vál­to­zása azon­ban ha­ma­ro­san fe­lül­ír­ta eze­ket az el­kép­ze­lé­se­ket, s ami­kor 1938 őszén re­á­lis­sá vált ha­tár­kor­rek­ció, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság dön­tő több­sé­ge ma­gá­tól érthetődő mó­don tá­mo­gat­ta ezt a meg­ol­dást.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

An­gyal Bé­la 2002. Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Fe­je­ze­tek a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt­po­li­ti­ka tör­té­ne­té­ből 1918–1938. Somor­ja–Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum–Fórum In­té­zet.
Az Új­ság, 1938. jú­ni­us 12.
Az Új­ság, 1938. má­jus 21.
Bystrick­ý, Valer­ián 1992. Pol­i­tické rozvrstve­nie spoloènos­ti na Sloven­sku vo sve­tle obec­ných volieb roku 1938. His­torický èasopis, 40. évf., (1992) 4. sz. 438–456. p.
Bystrick­ý, Valer­ián 1999. Sloven­sko roku 1938 (vý­chodiská a per­spek­tívy). In: Valen­ta, J. – Voráèek, E. – Harna, J. (ed.): Èeskosloven­sko 1918–1938. Osudy demokrace ve støed­ní Evrope II. Pra­ha, His­torický ústav AVÈR.
Èeskosloven­ská sta­tis­ti­ka – Svazek 134., Øada I (Volby, Sešit 5.). Volby do posla­necké sòe­movny v kvìt­nu 1935 1936. Pra­ha, Stát­ní úøad sta­ti­stick­ý, 40–43. p.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. feb­ru­ár 20.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. ja­nu­ár 30.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 1.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 29.
Cseh­szlo­vá­ki­ai Nép­sza­va, 1938. má­jus 15.
De­ák, Ladislav 1990. Sloven­sko v poli­tike Maïars­ka v rokoch 1938–1939. Veda, Bratislava,
Fog­a­rassy Lász­ló 1993. Po­zsony vá­ros nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le a 20. szá­zad­ban a nép­szám­lá­lás­ok és a vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek tük­ré­ben. In: Ve­res Gé­za (sz­erk.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 10. Po­zsony, Ma­dách, 113–136. p.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 4.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1938. jú­ni­us 11.
Kuèer­a, Jaroslav 1999. Kon­cepce národ­ního státu Èechu a Slováku a jeho reali­ta v živ­otì první repub­liky. In: Valen­ta, J. – Voráèek, E. – Har­na, J. (ed.): Èeskosloven­sko 1918–1938. Osudy demokrace ve støed­ní Evrope II. Pra­ha, His­torický ústav AVÈR.
Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 22.
Lo­son­ci Hír­lap, 1938. má­jus 29.
Mácza Mi­hály 1981. A po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok ala­ku­lá­sa egy dél-szlo­vá­ki­ai ha­tár­vá­ros­ban az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén (Ko­má­rom 1918–1938). In: Zal­abai Zsig­mond (ös­­sze­áll.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 1980. Bratislava, Ma­dách, 85–111. p.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 1.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 3.
Ma­gyar Új­ság, 1938. áp­ri­lis 23.
Ma­gyar Nap, 1938. áp­ri­lis 17.
Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 3.
Ma­gyar Nap, 1938. jú­ni­us 12.
Ma­gyar Új­ság, 1938. már­ci­us 4.
Národ­né noviny, 1938. má­jus 19.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. áp­ri­lis 24.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 3.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 11.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 16.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 14.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 15.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. jú­ni­us 26.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. má­jus 31.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. má­jus 24.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1938. már­ci­us 8.
Rych­lík, Jan 1997. Èeši a slová­ci ve 20. sto­letí. Èesko sloven­ské vztahy 1914–1945. Bratislava, Aca­dem­ic Elec­tron­ic Press, 136. p.
Slovák, 1938. má­jus 31.
Slovák, 1938. má­jus 24.
Slovák, 1938. jú­ni­us 14.
Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 7.
Sloven­ský den­ník, 1938. má­jus 18.
Sloven­ský den­ník, 1938. jú­ni­us 13.
Tilkovszky Loránt 1967. Re­ví­zió és nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka Ma­gyar­or­szá­gon (1938–1941). Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Zemko, Milan – Bystrick­ý, Valer­ián (sz­erk.) 2004. Sloven­sko v Èeskosloven­sku (1918–1939). Bratislava, Veda, 2004, 594. p.

Peter Zajac: Közép-európai himnuszok

Mind­an­­nyi­an is­mer­jük az es­ti fut­ball­mér­kő­zé­sek ké­pét, ami­kor a já­té­ko­sok fe­hér pá­rát fúj­va, me­le­gít­ve egy hely­ben fut­nak, és a sta­di­on­ban szól a him­nusz, melynek szö­ve­gét fut­bal­lis­ta szá­jak mor­mol­ják. De va­ló­já­ban mit is éne­kel­nek?
Má­sik lát­kép az auszt­rál par­la­ment­ből. Sandy Mac­don­ald sze­ná­tor a kö­vet­ke­ző­ket mond­ta az auszt­rál nem­ze­ti him­nusz­ról: „El­ál­mo­sít, ide­je­múlt és je­len­ték­te­len. Rá­adá­sul a ze­né­je gyer­mek­dal­ra vagy ka­rá­cso­nyi ének­re ha­son­lít”.
Egy má­sik a szlo­vák par­la­ment­ből: az egyik kép­vi­se­lő han­go­san azon mor­fon­dí­ro­zik, hogy a szlo­vák him­nusz­nak nem kel­le­ne-e már új szö­ve­get ír­ni. Er­re a mé­di­á­ban, amit egyéb­ként az egész nem ér­de­kel, rög­tön a fel­há­bo­ro­dott­ság hang­jai hal­lat­sza­nak, mi­vel a him­nusz hir­te­len szim­bó­lum és sanc­tum lett.
Mi­ről árul­kod­nak a him­nu­szok, fő­leg a kö­zép-eu­ró­pa­i­ak szö­ve­gei?
A nem­ze­ti him­nu­szok a mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­tek szü­le­té­sé­nek ter­mé­kei. Több­fé­le tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis sík érint­ke­zé­si pont­jai: po­li­ti­ka­i­lag az új po­li­ti­kai jel­ké­pek ki­ala­ku­lá­sá­val, kul­túr­tör­té­ne­ti­leg a nem­ze­ti és kul­tu­rá­lis iden­ti­tás ki­ala­ku­lá­sá­val és a nem­ze­ti mí­to­szok lét­re­jöt­té­vel, a fenségest ki­fe­je­ző re­to­ri­kai esz­kö­zök­kel, poet­i­kailag a ré­gi szen­ve­dé­se­kért ju­tal­mat ígé­rő himnikus mű­faj­ok­kal függ­nek ös­­sze.
Mint po­li­ti­kai szim­bó­lu­mok a zász­ló­val, cí­mer­rel és ál­lam­meg­ne­ve­zés­sel együtt a lo­ja­li­tás és szo­li­da­ri­tás ki­fe­je­zői, a kö­zös­ség­be hívás2 és a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás meg­tes­te­sí­tői. Mind­emel­lett ré­szei azon rí­tu­sok­nak is, mint az ál­la­mi ün­ne­pek, hi­va­ta­los ün­ne­pé­lyek, vagy ép­pen az olyan sport­ese­mé­nyek, ame­lyek a nagy­kö­zön­ség szá­má­ra já­té­kos for­má­jú har­ci rí­tu­so­kat tes­te­sí­te­nek meg (Justin Stagl eze­ket az ese­mé­nye­ket a nem­ze­ti mű­kö­dés ré­szé­nek te­kin­ti).
Hu­bert Chris­tian Ehalt azt ír­ja, hogy a „ri­tu­á­lék, szo­ká­sok és szim­bo­li­kus tet­tek elem­zé­se a tár­sa­dal­mak bel­ső szer­ke­ze­té­be en­ged betek­in­teni”.3 Ar­ra is fel­hív­ja a fi­gyel­met, hogy a rí­tu­sok­nak és szim­bó­lu­mok­nak a po­li­ti­kai, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis foly­to­nos­ság ide­jén nincs nagy je­len­tős­sé­gük, el­len­ben a po­li­ti­kai tö­ré­sek ide­jén, mint pél­dá­ul 1989 után, amely kor­sza­kot Andreas Priber­sky a po­li­ti­ka re-na­ci­o­na­li­zá­lá­sa me­ta­fo­rá­val il­let­te, igen.
Ilyen kor­szak­ok­ban a szim­bo­li­kus fo­lya­ma­tok­nak óri­á­si je­len­tő­sé­gük van: nem is an­­nyi­ra a tár­gyi, ha­nem a jel­ké­pes tar­tal­mu­kat il­le­tő­en. Így le­he­tett köz­pon­ti po­li­ti­kai kér­dés egy ál­lam ne­vé­ben ál­ló kö­tő­jel is (Cseh­szlo­vá­kia, Cseh-Szlo­vá­kia), ame­lyet né­hány tör­té­nész az 1990-es évek előt­ti idő­szak­ra is re-his­tor­izált, s ami­kor ez az ál­lam ne­vé­ben va­ló­já­ban nem volt je­len. Ilyen le­het egy ál­lam ne­vé­nek in­ga­do­zá­sa is, mint pél­dá­ul a cseh tar­to­má­nyok ese­té­ben, ahol a Böh­men meg­ne­ve­zést fi­gyel­men kí­vül hagy­ták (mely­nek a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ig po­zi­tív ki­csen­gé­se volt, ami­kor is a na­ci­o­na­liz­mus ál­do­za­tá­vá vált: böh­men – ter­ri­to­ri­á­lis pat­ri­o­tiz­mus, cse­hek – nem­ze­ti ha­za­fi­as­ság).
Ilyen és ha­son­ló pél­dák­ból akár töb­bet is fel­so­rol­hat­nánk. Mind­egyik a mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­tek ke­let­ke­zé­sé­nek ide­jé­re és a nem­ze­ti mí­to­szok ki­ala­ku­lá­sá­nak ide­jé­re, az­az a XIX. szá­zad kez­de­té­re nyú­lik vis­­sza. A tör­té­né­szek e mo­dern po­li­ti­kai nem­ze­te­ket nem „anyag­ként”, ha­nem szim­bó­lum­ként ér­tel­me­zik, ame­lye­ket ma­guk a kö­zös­sé­gek ala­kí­ta­nak ki.4 A nem­ze­ti iden­ti­tást mint a „kul­tu­rá­lis és po­li­ti­kai tér kö­zöt­ti ala­ku­la­tot” értelmezik.5 A mí­to­szok ez eset­ben a kö­zös­sé­gi nem­ze­ti iden­ti­tás­tu­dat mű­kö­dé­se­ként ér­tel­me­zen­dő­ek, ame­lyek nem a nép ter­mé­kei, ha­nem a min­den­ko­ri „elit” al­ko­tá­sai, s ter­jesz­tői sem a nagy­kö­zön­ség, ha­nem a ma­gas presz­tí­zsű elit. Mind­emel­lett a mí­to­szok „nem áll­nak a tör­té­nel­men kí­vül, ha­nem al­kot­ják azt”.6 El­sőd­le­ges fel­ada­tuk, hogy szim­bo­li­ku­san „ér­tel­met ad­ja­nak va­la­mi­lyen ese­mény­nek”. Esze­rint el­mond­ha­tó, hogy a mí­to­szo­kat két, egy­más­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan sík al­kot­ja: ma­te­ri­á­lis, ala­ki for­ma és a szo­ci­ál­po­li­ti­kai funk­ció.
Mint ahogy ar­ra Kiss Gy. Csa­ba rá­mu­ta­tott, min­den kö­zép-eu­ró­pai nem­zet sa­ját sor­sát kü­lön­le­ges­nek, egye­di­nek tart­ja, mi­köz­ben az egyes mi­to­lo­gi­kus tör­té­ne­tek, kö­zép-eu­ró­pai kö­zös tu­dás­anyag­ként ismétlőd­nek.7
Ilye­nek pél­dá­ul az ere­det­mon­dák, hon­fog­la­ló tör­té­ne­tek, ál­lam­ala­pí­tás, il­let­ve nem­ze­ti­sé­gi di­nasz­ti­ák ki­ala­kí­tá­sa, di­cső­ség­ről és el­mú­lás­ról szó­ló tör­té­ne­tek, a Nagy-Morva Bi­ro­da­lom (mint az el­ső szlo­vák ál­lam) di­cső­sé­gét hir­de­tő tör­té­ne­tek (bár a mai ér­te­lem­ben vett szlo­vák nem­zet ki­ala­ku­lá­sa csak a Nagy-Morva Bi­ro­da­lom fel­bom­lá­sa után kez­dő­dött). Ha­son­ló­ak a Dušan cár bi­ro­dal­má­ról, a len­gyel–lit­ván ne­me­si ál­lam arany­ko­rá­ról vagy Má­tyás ki­rály­ról és fe­ke­te se­re­gé­ről szó­ló tör­té­ne­tek.
Ide so­rol­ha­tók még a ri­gó­me­zei, fe­hér­he­gyi, maciejow­i­cei csa­tá­kat fel­dol­go­zó tör­té­ne­tek, de ide tar­toz­nak a ha­zát vi­lág kö­ze­pe­ként el­kép­ze­lő, a ha­zát menny­or­szág­ként, kert­ként vagy erő­dít­mény­ként be­mu­ta­tó tör­té­ne­tek, ame­lyek ös­­sze­kap­cso­lód­nak a nem­zet szent fo­lyó­it, he­gye­it mint szak­rá­lis nem­ze­ti he­lye­ket be­mu­ta­tó mon­dák­kal.
A kö­zös eu­ró­pai „kö­zös tu­dás” ré­szei a nem­ze­ti Pan­theont al­ko­tók: ural­ko­dók, szen­tek (pl. Ven­cel, Adal­bert, Ist­ván, Stanis­law, Sáva), pat­ró­nu­sok (Patrona Hun­ga­rie, Re­gi­na Polonie, Szlo­vá­kia vé­dő­szent­je), nem­ze­ti vér­ta­núk (Husz Já­nos, Zrí­nyi Mik­lós, Józef Poni­a­towski, Láz­ár cár, 13 ara­di vér­ta­nú stb.), nem­ze­ti köl­tők (Hviez­do­slav, Pe­tő­fi, Vrch­lick­ý, Mic­ki­e­wicz), be­tyá­rok (Jánošík, Ba­ba Novac, Ró­zsa Sán­dor, Grass­l).
Eb­be a kor­szak­ba és esz­me­kör­be esik a kö­zép-eu­ró­pai nem­ze­ti him­nu­szok ke­let­ke­zé­se is (nem­ze­tek him­nu­szai, hi­szen ál­la­mok­ká több­nyi­re csak ké­sőbb vál­tak, mint pél­dá­ul a len­gyel nem­ze­ti him­nusz ke­let­ke­zé­se után 100 év­vel, ha­son­ló­an a cse­he­khez és szlo­vá­kok­hoz, sőt a szlo­vé­nek­hez, ahol a vál­tás 150 év­vel ké­sőbb tör­tént csak­). Mint nem­ze­ti him­nu­szok, be­töl­töt­ték a nem lé­te­ző ál­la­mok sze­re­pét (jel­kép­ét), ígé­ret­ként je­lez­ve an­nak el­jö­ve­tel­ét.
A nem­ze­ti him­nu­szok szö­ve­gé­nek vál­to­za­tai (nem vál­to­za­tos­sá­ga) csu­pán azt jel­zik, hogy min­den nem­zet ese­té­ben több, egy­más­tól el­té­rő vagy ha­son­ló szö­veg ver­sen­gett ezért a di­cső­sé­ges fel­adat be­töl­té­sé­ért. A szlo­vák tör­té­ne­lem­ben a him­nusz sze­re­pé­ért nem­csak a szlo­vák köl­tők ver­sei száll­tak ver­seny­be (Samuel Tomášik: Hej, szlá­vok [Hej Slo­va­ni­a], Ka­rol Kuzmány: Ki az igaz­sá­gért ég [Kto za prav­du horí] cí­mű himnikus ver­se, Janko Matuška: A Tát­ra fö­lött vil­lám­lik [Nad Tatrou sa blýska] cí­mű ver­se vagy Peter Kell­ner: Ter­jed­jen a nyá­ri dic­sőség [Nech sa valí slá­va letom] cí­mű ver­se), ha­nem a szlo­vák szö­ve­gek meg­küz­döt­tek a cseh him­nusz szö­ve­gé­vel is (Hol a ha­zám? [Kde domov mùj?]).
A cseh nem­ze­ti him­nusz uta­lá­so­kat tar­tal­maz Minon éne­ké­re Goe­the: Wil­helm mes­ter ta­nu­ló­évei cí­mű mű­vé­ből a Kennst du das Land, wo die Zitro­nen blühen? kér­dé­sen ke­resz­tül, mi­köz­ben ha­son­ló kér­dés hang­zik el Lud­milától Turin­ský: Angeli­na cí­mű tra­gé­di­á­já­ban, de ha­son­ló mo­tí­vum ta­lál­ha­tó Ján Kol­lár: Slávy dcéra cí­mű szo­nett­jé­ben is.
A len­gyel nem­ze­ti him­nusz sze­re­pét töb­bek kö­zött Józef Wyby­ck­y: Len­gyel­or­szág még nem halt meg (Jeszcze Pol­s­ka nie zgine­ta) cí­mű 1797-ben írt ma­zur­ká­ja, de Alojz Feliñský: Is­ten, aki… 1816-ban írt ver­se is be­töl­töt­te. Az utób­bit I. Sán­dor cár len­gyel ki­rál­­lyá ko­ro­ná­zá­sá­nak el­ső év­for­du­ló­já­ra ír­ta, ami az ural­ko­dó di­csé­re­te mi­att nem hi­va­ta­lo­san is a len­gyel him­nusz sze­re­pét töl­töt­te be az egész XIX. szá­zad­ban.
Ma­gyar­or­szá­gon el­ső­ként a Rá­kóczy-in­du­ló töl­töt­te be a him­nusz sze­re­pét, majd 1844 után Vö­rös­mar­ty: Szó­zat cí­mű himnikus köl­te­mé­nye, amely a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ig ve­tél­ke­dett a mai ma­gyar him­nus­­szal, az 1823-ban Köl­csey Fe­renc ál­tal írt „Is­ten áldd meg a ma­gyart” kez­de­tű­vel.
Az oszt­rák him­nusz szö­ve­gé­nek so­ra még szö­ve­vé­nye­sebb. El­ső­ként Leopold Haschek szö­ve­ge (Is­ten, tartsd meg Fe­renc csá­szárt) 1797 és 1835 kö­zött volt ér­vény­ben. Ez­után az Ál­dást Auszt­ria nagy fi­á­nak, csá­szá­runk­nak Fer­di­nánd­nak” cí­mű vers kö­vet­ke­zett, amit I. Fe­renc trón­ra lé­pé­se után, 1848-ban vis­­sza­cse­rél­tek az elő­ző­re, az­zal hogy 1854-ben ki­vet­ték be­lő­le a csá­szár ne­vét. A há­bo­rú utá­ni el­ső Oszt­rák Köz­tár­sa­ság­ban elő­ször a kan­cel­lár Karl Ren­ner ver­se volt ér­vény­ben (Né­met Auszt­ria, gyö­nyö­rű or­szág), 1929-től Ottokar Kern­stock: Oszt­rák ha­za­fi­as vers cí­mű szer­ze­mé­nye, il­let­ve 1946-tól Pauly von Pre­radovic: He­gyek vi­dé­ke, fo­lyók vi­dé­ke cí­mű ver­se hasz­ná­la­tos.
Az egyes szö­ve­gek és dal­la­mok azon­ban nem egy­szer az egyik nem­zet­től a má­sik­hoz ke­rül­tek. Tomášik szö­ve­ge, a Hej, szlá­vok, ere­de­ti­leg a szlo­vák nem­ze­ti him­nusz lett vol­na. 1860-ig a szlo­vé­nek nem­ze­ti him­nusz­ként éne­kel­ték, míg vé­gül a hi­va­ta­los ju­go­szláv him­nusz ré­sze lett. A Len­gyel­or­szág még nem halt meg cí­mű vers szö­ve­ge mó­do­sí­tott for­má­ban az uk­rán him­nusz szö­ve­ge lett, ze­né­jét pe­dig nem­csak az uk­rán, ha­nem a mai ju­go­szláv him­nusz is át­vet­te. Haydn oszt­rák csá­szá­ri him­nusz­hoz kom­po­nált szim­fó­ni­á­ja ké­sőbb a né­met him­nusz dal­la­ma lett. A mítikus „né­met­ség” ván­dor­lá­sa az oszt­rá­kok és a né­me­tek kö­zött, vagy a „szláv­ság” ván­dor­lá­sa a szlo­vá­kok, len­gye­lek, il­let­ve ju­go­szlá­vok kö­zött a köl­csö­nös cse­rél­he­tő­ség le­he­tő­sé­gé­ről ta­nús­ko­dik, il­let­ve azt is mu­tat­ja, hogy nem­csak a konk­rét szö­veg és dal­lam, ha­nem a „nem­ze­ti him­nusz” jel­le­ge is le­het va­ri­áns, vál­to­zó.
A him­nu­szok a klas­­szi­kus di­cső­í­tő éne­kek mű­faj­ára épül­nek. A leg­ré­geb­bi him­nu­szok a sum­mér–akkád kor­ba te­he­tők, a hé­ber him­nu­szok ere­de­te az Ószö­vet­ség­ben van, a gö­rög him­nu­szok alap­jai a hő­sö­ket és is­te­ne­ket di­cső­í­tő éne­kek vol­tak, a ró­mai car­men né­ven is­mert him­nu­szok a gö­rö­gök­re épí­tet­tek, leg­in­kább Pin­daroszra és Kalli­makhoszra. A ke­resz­tény li­tur­gi­á­ban a him­nu­szok sze­re­pét a zsol­tá­rok töl­töt­ték be, ele­in­te egy­ház­el­le­nes sze­rep­ben.
Az új­ko­ri him­nu­szok új­ra a vi­lá­gi köl­té­szet ré­sze­i­vé vál­tak. A hu­ma­nis­ta és ba­rokk köl­té­szet még meg­tart­ja a him­nu­szok vers­ta­ni szer­ke­ze­tét, té­má­juk­ban az is­te­nek, hő­sök, ural­ko­dók ün­nep­lé­sé­re, el­vont eré­nyek és fo­gal­mak, a ter­mé­szet, szen­tek, fenséges ér­zé­sek stb. be­mu­ta­tá­sá­ra össz­pon­to­sí­ta­nak. A fel­vi­lá­go­so­dás szel­le­mi vi­lá­ga a himnikus éne­ke­ket ide­gen­nek tart­ja, fej­lő­dé­sük csú­csát a Strum und Drang moz­ga­lom­ban érik el, így a ro­man­ti­ka ko­rá­ban a kö­zös­sé­gi nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­ző­i­vé vál­tak.
Kant sze­rint a him­nu­szok a fenséges ré­szei. Wil­helm Weiss­chedel sze­rint Kant a fenséges elemzésében8 nem a val­lá­si vagy az ál­lam­po­li­ti­kai szfé­rá­ba, ha­nem az esz­té­ti­ká­ba he­lye­zi azt: „Sem a tró­non ülő Is­ten, sem a ha­ta­lom­mal ren­del­ke­ző ural­ko­dó nem kép­vi­sel­he­ti a fenségest, ha­nem az aka­rat-nem aka­rat be­fo­lyá­so­lá­sát al­ko­tó ös­­sze­te­vők egyes ele­mei”. A fenséges lé­nye­ge Kant sze­rint a „ha­tár­ta­lan­ság­ban” rej­lik, ami éles el­len­tét­ben van a szép fo­gal­má­val. A ha­tár­ta­lan­ság to­váb­bá a vég­te­len­ség­től, il­let­ve a le­nyű­gö­ző ér­zé­sé­től függ. A le­nyű­gö­ző két alap­tu­laj­don­ság­ból áll: a von­zó és el­len­szen­ves ele­gye.
Kant a fenségességet a ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek ész­le­lé­sé­vel tár­sít­ja: szik­lák és fel­hők, vul­ká­nok, or­ká­nok és óce­á­nok, az ég­be szö­kő hegy­sé­gek, mély sza­ka­dé­kok, zú­gó fo­lyók, égig érő ha­vas csú­csú he­gyek vagy a tom­bo­ló vi­ha­rok le­írá­sá­hoz ha­son­lít­ja. Sze­rin­te a fenséges nem a dol­gok­ban, ha­nem az em­be­ri ér­zé­sek ket­tős­sé­gé­ben, a fen­sé­ges és elég­te­len ér­zé­sé­ben rej­lik. Kant ér­tel­me­zé­sé­ben a fenséges azért fon­tos az em­be­ri­ség­nek, mert az em­ber raj­ta ke­resz­tül szem­be­sül a sa­ját lé­nye­gé­vel.
Weiss­chedel sze­rint Schil­ler a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek be­vo­ná­sá­val to­vább bő­ví­tet­te a fenséges ér­tel­mét, mi­köz­ben leg­in­kább azok­ra a ször­nyű ese­mé­nyek­re össz­pon­to­sí­tott, ame­lyek leg­in­kább ma­gu­kon hor­doz­zák a fenséges je­le­it: „a tör­vény nél­kü­li ká­osz­ra”, ar­ra hogy a Föl­dön in­kább a vad vé­let­le­nek, mint az okos ter­vek ural­kod­nak. Schellingnél már a ká­osz a „fenséges lé­nye­ge­ként”, Niet­zschenél pe­dig már mint a „sem­mi ar­ca” je­le­nik meg.
A him­nu­szok a fenséges esz­té­ti­ká­já­nak ré­szei. A him­nuszt „az Is­te­nek, az Is­ten, hő­sök, ural­ko­dók, el­vont eré­nyek és fo­gal­mak, a ter­mé­szet, szen­tek és fenséges ér­zés” di­cső­í­té­sét ér­tel­me­ző ba­rokk fel­fo­gás­ból ere­dez­tet­jük. A ro­man­ti­ka ko­rá­ban azon­ban a „hős” meg­szű­nik „egyén” len­ni, a nem­zet mint kö­zös­ség vá­lik hős­sé. A lét vá­lik lé­nye­gi­vé, amely so­rán az em­ber meg­is­me­ri „sa­ját lé­nye­gé­nek dön­tő esz­­szen­ci­á­ját”, és meg­is­me­ri a tör­té­nel­met is, amely ad­dig „tör­vény nél­kü­li ká­osz” volt, amely­ben „in­kább a vad vé­let­len, mint az okos ter­vek” ural­kod­tak. En­nek el­le­né­re a nem­ze­ti him­nu­szok nem a ká­osz és a sem­mi fe­lé irá­nyul­nak, ha­nem raj­tuk ke­resz­tül az utol­só íté­let fe­lé, a tör­té­nel­mi szen­ve­dé­sért el­nyert kö­zös meg­vál­tás fe­lé.
A fenséges meg­je­le­né­se a him­nu­szok­ban nem vé­let­len, mint ahogy az sem, hogy eb­ben a fenséges ér­zés­ben „meg­fagy­tak”, és az esz­té­ti­kum­ból az „ál­lam­po­li­ti­kai” tér­be ke­rül­tek, mi­köz­ben a kö­zös iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se­ként meg­őriz­ték a von­zó és el­len­szen­ves ket­tős­sé­gét, amely az egyén elég­te­len­ség­ét­ből ered.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok sa­já­tos­sá­ga, hogy a fenséges ere­de­ti, Kant és Schil­ler sze­rin­ti ér­tel­me­zé­sét vall­ják ma­gu­ké­nak. Ez az ér­tel­me­zés azok­ra a nem­ze­tek­re jel­lem­ző, ame­lyek­nél a nem­ze­ti him­nu­szok a ne­he­zen el­ér­he­tő ál­la­mi­ság meg­va­ló­su­lá­sá­nak mér­föld­kö­vei.
Amíg az ame­ri­kai és fran­cia him­nu­szok a nem­ze­ti önál­ló­sá­got és a sza­bad­sá­got jel­ké­pe­ző po­li­ti­kai ön­tu­dat jel­ké­pei, ad­dig a kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok szö­ve­gei a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás vá­gyá­nak meg­tes­te­sí­tői. Nem vé­let­len, hogy a szlo­vák nem­ze­ti him­nusz szö­ve­gé­re pá­lyá­zó há­rom vers ép­pen 1848 kö­rül, „a nem­ze­tek ta­va­szán” ke­let­ke­zett.
Ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a len­gyel, cseh, szlo­vák és ma­gyar him­nusz szö­ve­gét, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy mind a négy him­nusz­ban a meg­szü­le­ten­dő or­szág, il­let­ve ter­mé­sze­ti ké­pek je­len­nek meg. A kü­lönb­ség köz­tük csu­pán an­­nyi, hogy amíg a cseh szö­veg me­zők­kel, le­ge­lők­kel, pa­ta­kok­kal öve­zett pa­ra­di­cso­mi kör­nye­ze­tet, ad­dig a szlo­vák, szlo­vén, il­let­ve ma­gyar him­nusz he­gye­ket, dom­bo­kat, hegy­csú­cso­kat, ese­ten­ként ten­gert (a szlo­vén him­nusz ese­té­ben) áb­rá­zol, mi­köz­ben a „va­ló­di ha­zát”, a va­ló­di kö­zös­sé­get, az ös­­sze­tar­to­zást – hum­bold­ti ér­te­lem­ben – a him­nusz nyel­ve je­len­ti.
Az eltérés nem­csak a táj (or­szág) szer­ke­ze­ti kü­lönb­sé­gé­ben van (ho­ri­zon­tá­lis – cseh him­nusz, ver­ti­ká­lis – szlo­vák, szlo­vén, ma­gyar, len­gyel him­nusz), ha­nem a him­nusz­ban meg­je­le­nő „sze­mély-­ben” is: a pa­ra­di­cso­mi he­lyet ke­re­ső em­ber az el­szen­ve­dett múl­tért imád­ko­zó em­ber, aki a jö­vő­ért kér se­gít­sé­get az Is­ten­től.
A táj ver­ti­ká­lis ta­go­ló­dá­sa min­dig a nagy­sze­rű és bor­zasz­tó ér­zé­sé­vel tár­sul, ami az egyén elé­ge­det­len­sé­gét vált­ja ki. Még a 21. szá­zad ele­jén Mar­tin M. Šimeè­ka vissza­tér a fenséges ere­de­ti kanti ér­tel­me­zés­hez, mint a ter­mé­szet ki­vál­tot­ta gyö­nyör és fé­le­lem ér­zé­sé­hez: „Most, mi­kor a szlo­vá­ki­ai he­gye­ket né­zem, aho­vá a po­zso­nyi in­for­má­ció­tö­meg elől me­ne­kül­tem, a Kriváò kő­kor­ból szár­ma­zó ököl­re em­lé­kez­tet. Gyö­nyö­rű, vad és va­la­mi nem em­be­ri, mint ma­ga a szlo­vá­ki­ai ter­mészet”.9
Még ott is – mint pél­dá­ul a cseh him­nusz­ban –, ahol ba­rát­sá­gos ter­mé­sze­ti ké­pek van­nak, a szö­veg bi­zo­nyos ré­sze­i­ben meg­fo­gal­ma­zód­nak a fenséges és ijesz­tő pil­la­na­tai: a szö­ve­get egy vak öreg­em­ber, Mareš ének­li, aki mes­­sze ha­zá­já­tól an­nak sor­sa mi­att ke­se­reg.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok szö­ve­gei re­ményt és óha­jo­kat, nem pe­dig meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan tény­ál­lást fe­jez­nek ki. Mind­egyi­kük a kö­vet­ke­ző kér­dé­se­ket te­szi fel: Va­gyunk? Le­szünk?
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok nem vé­let­le­nül elmélkedőek, nem vé­let­le­nül áb­rá­zol­nak adott té­nye­ket, ha­nem vá­gyó­dást a rég­múlt, a kez­de­tek után. A len­gyel him­nusz egy kép­ze­let­be­li, sti­li­zált tá­jat áb­rá­zol, a cseh him­nusz­be­li pa­ra­di­csom sincs he­lyi­leg pon­to­san be­ha­tá­rol­va, a szlo­vák Tát­ra is csak helyettesítő­leg van a he­lyi­leg pon­to­sab­ban be nem ha­tá­rolt „Tát­ra” helyet­t10 – Szlo­vá­kia mint ál­lam­ala­ku­lat ab­ban az idő­ben nem is lé­te­zett, Matuš­ka szö­ve­ge sze­rint „aludt” –, csu­pán a ma­gyar him­nusz áb­rá­zol­ja a va­lós tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág te­rü­le­te­it, és me­to­ni­mi­ku­san a va­lós tör­té­nel­mét is.
Ami­kor a him­nu­szok va­lós föld­raj­zi te­rü­le­tet áb­rá­zol­nak, ál­ta­lá­ban a tör­té­nel­mi vá­gyó­dás mi­att meg­nö­ve­lik azok te­rü­le­tét: mint, ahogy az a ma­gyar him­nusz­ban van, ahol Ma­gyar­or­szág a Kár­pá­tok­tól a Du­na és Ti­sza ál­tal öve­zett te­rü­le­tig ter­jed, vagy a né­met him­nusz­ban, ahol Né­met­or­szág a „Maastól Memelig” és „Etschtől a Bal­ti-ten­ge­rig” te­rül el – el­len­ben a stá­jer nem­ze­ti him­nus­­szal, ami Stá­jerorszá­got „Dachstein fel­föld­jé­től, ahol még az Aar is ott van, egé­szen a ven­dek föld­jé­ig, il­let­ve a Mürzön ke­resz­tül hú­zó­dó Al­pok völ­gye­i­től egé­szen a Drá­vá­ig” ter­je­dő vi­dék­re te­szi.
A tény­sze­rű és a fik­ció kö­zöt­ti moz­gás min­den him­nusz szö­ve­gé­ben ki­mu­tat­ha­tó. Min­den him­nusz szö­ve­ge a múl­ton el­mél­ke­dik, csu­pán a len­gyel him­nu­szé szó­lít fel küz­de­lem­re. Ha most csu­pán a cseh és szlo­vák him­nusz­ról be­szé­lek, nem je­len­ti azt, hogy nem ér­vé­nyes a ma­gyar, a szlo­vén vagy a hor­vát him­nusz­ra. A cseh him­nusz alap­han­gu­la­ta a bi­zony­ta­lan­ság. Vla­di­mír Macu­ra sze­rint a him­nusz kez­de­te („Kde domov mùj?”) „kön­­nyel áz­ta­tott szo­mo­rú­sá­got fe­jez ki, nem pe­dig a him­nuszt me­sé­lő sze­mély és szü­lő­föld­je kö­zöt­ti kap­cso­la­tot ábrá­zol­ja”.11 Ez a szü­lő­föld a him­nusz meg­szü­le­té­sé­nek ide­jé­ben leg­in­kább „egy szent lá­to­más, egy meg­va­ló­su­lan­dó cél”, „egy el­kép­zelt, és nem va­lós vi­dék”.
Ezt a Josef Kajetán Tyl ál­tal el­kép­zelt pa­ra­di­cso­mi ter­mé­sze­tet má­sol­ják a szlo­vák ver­sek, ame­lyek­ben már szlo­vá­ki­ai ter­mé­sze­ti ké­pek­kel tarkí­tot „el­szlo­vá­ko­so­dott” és „el­ma­gya­ro­so­dott”, „szlo­vák föld”, il­let­ve „ma­gyar föld” je­le­nik meg.12
A szlo­vák him­nusz szö­ve­gét il­le­tő­en a mai na­pig több kér­dés is meg­vá­la­szo­lat­lan ma­radt. 1935-ig a szer­ző­jét fed­te ho­mály. A Mat­i­ca sloven­ská kéz­irat­tá­rá­ban ek­kor ta­lál­ta meg Jan Vilikovský Janko Matuš­ka szö­ve­gét az ere­de­ti hat vers­szak­kal. A szer­ző ki­de­rí­té­se után is még több vers­sor ere­de­te két­sé­ges, mi­vel más-más vál­to­za­tai is is­mer­tek: nem egy­ér­tel­mű, hogy az el­ső vers­szak­ban „meg­áll­ni” (za­s­tavme sa) vagy „meg­ál­lí­ta­ni” (za­s­tavme ich) szó van, il­let­ve az sem vi­lá­gos, hogy a „meg­ál­lí­ta­ni” ige tár­gya az el­len­ség, eset­leg a név­má­si tárgy egy anaforikus uta­lás az el­ső sor­ban sze­rep­lő vil­lá­mok­ra.
A mai, al­kot­mány­ban rög­zí­tett szö­veg­ben a mon­dat tár­gya­ként a vil­lá­mok sze­re­pel­nek (te­hát zas­tavme ich), és az el­len­ség­gel ví­vott har­cot is fel­vált­ja a ter­mé­sze­ti erők­kel ví­vott küz­de­lem, mint­egy vis­­sza­tér­ve a fenséges ere­de­ti, ter­mé­sze­ti je­len­sé­gek­kel ös­­sze­kö­tött je­len­té­sé­hez. Az ere­de­ti szö­veg­ben egy­ér­tel­mű­en az el­len­ség al­kot­ja a mon­dat tár­gyát, ám ez a je­len­tés las­san ki­ve­szett a szö­veg­ből. Ez a vál­to­zás Pavla Von­grej iro­da­lom­tör­té­nész sze­rint az 1989 no­vem­be­ré­ben a po­zso­nyi Szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés te­rén tör­tént ese­mé­nyek spon­tán ve­le­já­ró­ja­ként ment vég­be, ez­zel is alá­tá­maszt­va az ak­ko­ri for­ra­da­lom „bár­so­nyos”, erő­szak­men­tes jel­le­gét – ez az ér­tel­me­zés ta­lál­ha­tó Ru­dolf Brtáònál és Milan Var­sík­nál is.13
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén a cseh és szlo­vák nem­ze­ti him­nu­szok egy­más utá­ni sor­rend­ben al­kot­ták a cseh­szlo­vák him­nuszt. A mor­va him­nusz egyik bá­jos for­má­ja Ján Ská­cel tol­lá­ból szü­le­tett 1968-ban.14 A „him­nu­szi rang-­ra” emelt ver­sek olyan szo­mo­rú­nak tűn­tek Ská­cel szá­má­ra, hogy „már saj­nál­ta a nem­ze­te­ket”. Az ő him­nu­sza leg­in­kább a „sze­re­tett mor­va táj­-ról” szól, ar­ról, hogy a vi­lág leg­jobb ze­ne­ka­ra sem tud­ja el­ját­sza­ni, mert ez a cseh (Kde domov mùj) és szlo­vák (Nad Tatrou sa blýska) him­nusz köz­ti csend, szü­net – szü­net, amely so­ha sem szo­mo­rú.
A kö­zép-eu­ró­pai him­nu­szok kö­zött egye­dü­li ilyen „szü­net” a szlo­vén him­nusz, amely ere­de­ti­leg „bor­dal” volt, ame­lyet France Prešeren köl­tő írt a ro­man­ti­ka ko­rá­ban. Nem­ze­ti him­nus­­szá csak erős po­li­ti­kai vi­ha­rok árán vált, 1990-ben.
Ér­de­kes, hogy a kö­zép-eu­ró­pai mí­tosz­al­ko­tó tra­dí­ció az új oszt­rák him­nuszt is el­ér­te 1945-ben. Ti­pi­kus himnikus kö­zép-eu­ró­pai mo­tí­vu­mot tar­tal­maz: „Eu­ró­pa kö­ze­pe­ként” áb­rá­zol­ja ön­ma­gát. Az új oszt­rák him­nusz sze­rint Auszt­ria „a vi­lág­rész kö­ze­pén mint an­nak szí­ve” fek­szik, ugyan­úgy, mint ahogy „Eu­ró­pa kö­ze­pe”, „Eu­ró­pa szí­ve” az egyik szlo­vák fa­lu Krahule, a cseh für­dő­vá­ros Mar­iánske Láznì, vagy egy lit­ván fa­lu, Berno­tai15, il­let­ve leg­újab­ban egy kár­pát­al­jai vá­ros, ahol 1887 óta táb­la jel­zi, hogy: „Min­dig pon­tos és örök hely, ame­lyet az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia leg­pon­to­sabb mű­sze­rei a dél­kö­rök és szé­les­sé­gi kö­rök alap­ján Eu­ró­pa kö­ze­pe­ként je­löl­tek meg”.16
Mit is éne­kel­nek a fut­bal­lis­ták a ko­ra es­ti fut­ballmér­kő­zé­sen, ho­va is száll a fe­hér pá­ra? A kol­lek­tív iden­ti­tás­tu­dat egy­re rit­kább és a kül­ső kö­zön­ség fe­lé irá­nyu­ló meg­nyil­vá­nu­lá­sai, a fenséges sza­vak, szim­bó­lu­mok, mí­to­szok. Sen­ki sem ve­szi őket ko­mo­lyan, de pró­bál­juk csak meg el­ven­ni őket va­la­ki­től. Így csak olyan – mi­ti­kus – vi­tá­ba ke­rül­nénk, ahol a ré­gi mí­to­szo­kat nem tud­nánk el­ven­ni, csak a rá­juk épü­lő úja­kat.
(Fordította Pintér Tibor)

Lintner Anita: Köznévi kódváltás a két háború közti csehszlovákiai magyar sajtó nyelvében

1. Be­ve­ze­tés

Je­len dol­go­zat az írott nyel­vi kód­vál­tás, ezen be­lül a köz­né­vi kód­vál­tás té­má­já­val fog­lal­ko­zik. A for­rás a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó. Azo­kat az in­dí­té­ko­kat pró­bá­lom fel­tár­ni, me­lyek zárt ke­re­tek közt (a saj­tó nyel­vé­ben) a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat ered­mé­nyez­ték. Azt igyek­szem ki­de­rí­te­ni, mi­lyen hely­zet­ben dön­te­nek úgy a ma­gyar új­ság­írók, hogy szö­ve­gük­be di­rekt mó­don „beemel­jék” a (cse­h)­szlovák nyelv ele­me­it, elem­so­ra­it, és en­nek a vá­lasz­tás­nak mi (le­het) a cél­ja. A be­ve­ze­tés és egy rö­vid mód­szer­ta­ni fe­je­zet után meg­pró­bá­lom ös­­sze­fog­lal­ni az írás­be­li kód­vál­tás né­hány el­mé­le­ti kér­dé­sét, ez­után a dol­go­zat leg­ter­je­del­me­sebb ré­szé­ben a köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­it (pl. hi­te­le­sí­tés, stí­lus­ha­tás, el­ha­tá­ro­ló­dás) jel­lem­zem, bő pél­da­anyag­gal. Vé­gül a kód­vál­tás és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció (for­dí­tás) ös­­sze­füg­gé­se­it tag­la­lom.

2. Mód­szer­ta­ni kér­dé­sek

Az új­sá­gok ki­vá­lasz­tá­sá­hoz Tur­czel La­jos­ a két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ról szó­ló ta­nul­má­nya alap­ján lát­tam hoz­zá (Turczel 1982, 84–120). A húsz éves idő­tar­tam­ból há­rom évet vá­lasz­tot­tam ki vizs­gá­lat cél­já­ra, egyet a kor­szak ele­jé­ről (1920), egyet a kö­ze­pé­ről (1929), egyet pe­dig a vizs­gált idő­szak vé­gé­ről (1937). An­nak, hogy ezt a mód­szer­ta­ni el­vet nem tar­tot­tam be kö­vet­ke­ze­te­sen, el­ső­sor­ban gya­kor­la­ti okai vol­tak (az egyes új­sá­gok el­éré­si ne­héz­sé­gei). A la­po­kat négy cso­port­ra osz­tot­tam po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­guk sze­rint: kom­mu­nis­ta, jobb­ol­da­li, ak­ti­vis­ta és po­li­ti­kai pár­tok­tól füg­get­len na­pi­lap­ok. A po­li­ti­kai kü­lön­bö­ző­ség szem­pont­ját és a hoz­zá­fér­he­tő­sé­gi le­he­tő­sé­ge­ket fi­gye­lem­be vé­ve a kö­vet­ke­ző na­pi­lap­ok vizs­gá­la­ta mel­lett dön­töt­tem: Kas­sai Mun­kás 1920-ból, Hír­adó 1920-ból és 1937-ből, Reg­gel 1922-ből és 1929-ből, Mun­kás 1931-ből, Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929-ből, Kas­sai Nap­ló 1920-ból és 1929-ből, Ma­gyar Nap 1937-ből, Ma­gyar Új­ság 1937-ből, Kas­sai Új­ság 1937-ből. A Reg­gel csak 1922-től lé­te­zett, a Mun­kás ese­té­ben pe­dig nem si­ke­rült hoz­zá­jut­nom az 1929-es év­fo­lyam­hoz, ezért az év­szám­be­li el­té­rés. A vá­lasz­tott év­fo­lyam­ok­ból kb. 45-50 szá­mot vizs­gál­tam. Igye­kez­tem kö­vet­ke­ze­tes len­ni, pró­bál­tam mind­egyik lap­ból az adott év őszi szá­ma­it át­néz­ni – a kor­lá­to­zott anyag­men­­nyi­ség mi­att azon­ban ez nem min­dig si­ke­rült. Hogy a kód­vál­tás kon­tex­tus­ba ágya­zot­tan sze­re­pel­jen, az egyes cik­kek­ből meg­fe­le­lő hos­­szú­ság­ban idé­zek, az ir­re­le­váns­nak ítélt ré­sze­ket ki­hagy­tam. (Né­me­lyik sze­mel­vény­hez meg­jegy­zést fű­zök, hogy a ki­ha­gyott ré­szek el­le­né­re is ért­he­tő ma­rad­jon a szö­veg.) Fon­tos­nak tar­tom még meg­em­lí­te­ni, hogy a kö­zölt szö­veg­rész­le­te­ket igye­kez­tem a le­he­tő leg­pon­to­sab­ban ki­má­sol­ni a la­pok­ból, a ben­nük elő­for­du­ló he­lyes­írá­si, nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bák te­hát nem sa­ját el­írá­sok. A sze­mel­vé­nyek­ben ta­lál­ha­tó ki­eme­lé­sek tő­lem szár­maz­nak.

3. A köz­né­vi kód­vál­tás

Kód­vált(o­gat)ás­nak a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció olyan vál­fa­ja­it ne­vez­zük, me­lyek­ben a be­szé­lők egyet­len dis­kur­zu­son be­lül két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál­nak, még­pe­dig anél­kül, hogy az el­té­rő nyel­vek­ből szár­ma­zó szek­ven­ci­ák tar­tal­mi­lag meg­fe­lel­né­nek egymás­nak.1 Az ilyen be­széd­mód kö­vet­kez­té­ben lét­re­jö­vő dis­kur­zust két­nyel­vű dis­kur­zus­nak ne­vez­zük. Fon­tos meg­je­gyez­ni, hogy a két nyelv­ből va­ló „szár­ma­zás”-on nem eti­mo­ló­gi­ai ere­de­tet kell ér­te­ni, ha­nem a be­szé­lés pil­la­na­tá­ban fenn­ál­ló ál­la­po­tot, eb­ből ki­fo­lyó­lag pe­dig a köl­csön­sza­vak hasz­ná­la­ta nem mi­nő­sül kód­vál­tás­nak, hi­szen a köl­csön­sza­vak szer­ves ré­szei az át­ve­vő nyelv rend­sze­ré­nek. Ezért az olyan dis­kur­zus, amely­ben csu­pán a má­sik nyelv­ből szár­ma­zó köl­csön­sza­vak je­len­nek meg, nem is ne­vez­he­tő két­nyelvűnek.2 A kód­vá­ltás­nak két, egy­más­tól meg­le­he­tő­sen el­té­rő alap­tí­pu­sa van. A bá­zis­tar­tó kód­vál­tás es­té­ben a nyelv, amely az adott dis­kur­zus nyelv­ta­ni szer­ke­ze­tét meg­ha­tá­roz­za – az ún. bá­zis­nyelv – a kom­mu­ni­ká­ció so­rán (leg­alább egy ide­ig) nem vál­to­zik, a má­sik nyelv­ből, az ún. ven­dég­nyelv­ből csu­pán ven­dég­nyel­vi be­té­tek – rend­sze­rint el­szi­ge­telt sza­vak vagy szó­szer­ke­ze­tek – ke­rül­nek át. A kód­vál­tás má­sik alap­tí­pu­sa a bá­zis­vál­tó, ill. bá­zis­vál­to­ga­tó kód­vál­tás; er­ről ak­kor be­szé­lünk, ha a bá­zis­nyelv a kom­mu­ni­ká­ció so­rán – egy­szer vagy több­ször, ide­ig­le­ne­sen vagy vég­le­ge­sen – meg­vál­to­zik (Lanstyák megj. alat­t). Bár a kód­vál­tás alap­ve­tő­en be­szélt nyel­vi je­len­ség, meg­lét­ét ér­de­mes az írott szö­ve­gek­ben is ku­tat­ni. Er­re az egyik le­he­tő­ség a saj­tó nyel­vé­nek vizs­gá­la­ta, ami már csak azért is ér­de­kes vál­lal­ko­zás, mert a saj­tó nyel­ve még az írott nyel­vi vál­to­za­tok kö­zött is az egyik leg­vá­lasz­té­ko­sabb, nagy presz­tí­zsű for­ma. „[A] saj­tó köz­is­mer­ten nagy­ha­ta­lom, ren­del­te­té­sé­nek az írott nyelv fel­hasz­ná­lá­sá­val tesz ele­get, egy­faj­ta esz­ményt ál­lít, il­let­ve for­mál­ja az ol­va­só nyel­vi íz­lé­sét” (Si­mon 1998, 123). Fur­csá­nak tűn­het a fel­té­te­le­zés, hogy a szó­ban al­kal­ma­zott „ke­ve­rék­nyelv” meg­je­len­jen egy nagy presz­tí­zsű írott nyelv­vál­to­zat­ban, amit a ma­gyar nyel­vet tö­ké­le­te­sen is­me­rő, jó stí­lus­ér­zék­kel bí­ró új­ság­írók hoz­nak lét­re. Az írás sze­re­pe és meg­íté­lé­se ele­ve más, mint a be­szé­dé, „az írás ugyan­is sok­kal tu­da­to­sabb te­vé­keny­ség, mint a be­széd: írás köz­ben nem­csak hogy le­het, ha­nem kell is a nyelv­re, meg­fo­gal­mazás­mó­dra fi­gyel­ni; ezt a sza­ba­dabb idő­be­osz­tás is meg­kön­­nyí­ti” (Lanstyák 1998a, 154). Az (újság)írás sza­bad tem­pó­jú, ál­lan­dó kor­rek­ci­ós le­he­tő­sé­get hor­do­zó mű­faj. A fen­ti­ek el­le­né­re írott nyel­vi kód­vál­tás lé­te­zik és nem is rit­ka.
A vizs­gált anyag­ban csak a bá­zis­tar­tó kód­vál­tás­ra ta­lál­ha­tók pél­dák. Kód­vál­tás­nak te­kin­tet­tem a ma­gyar nyel­vű alap­szö­veg­ben (bá­zis­nyelv­ben) elő­for­du­ló szlo­vák sza­va­kat, szó­szer­ke­ze­te­ket, mon­da­to­kat (ven­dég­nyel­vi be­té­te­te­ket). A kód­vál­tás le­het jel­zet­len (si­ma) vagy jel­zett. Az írott nyelv­ben a kód­vál­tást ér­te­lem­sze­rű­en nem se­gít­he­ti elő hang­ma­gas­ság-, hang­lej­tés- és arc­ki­fe­je­zés-vál­to­zás, hez­itá­ció, be­széd­szü­net vagy más non­ver­bális esz­köz; a jel­zés idé­ző­jel, zá­ró­jel stb. se­gít­sé­gé­vel tör­té­nik. Szá­mos eset­ben a kód­vál­tás jel­zet­len, tényére sem­mi­lyen for­má­ban nem tör­té­nik uta­lás. Bár a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban elő­for­du­ló ven­dég­nyel­vi be­té­tek több­sé­ge tu­laj­don­név (jó­részt hely­ne­vek, ut­ca­ne­vek és in­téz­mény­ne­vek), ez a dol­go­zat a ke­vés­bé jel­lem­ző köz­né­vi kód­vál­tá­sok­kal fog­lal­ko­zik.

4. A kód­vál­tás in­dí­té­kai és cél­jai

Lanstyák (2000, 169–171) az írá­sos köz­né­vi kód­vál­tás cél­ja­i­nak pl. a hi­te­le­sí­tést, a stí­lus­ha­tást és az el­ha­tá­ro­ló­dás ki­fe­je­zé­sét em­lí­ti.

4.1. Azo­no­sí­tás és hi­te­le­sí­tés

Az azo­no­sí­tás és a hi­te­le­sí­tés ro­kon fo­gal­mak. Ér­tel­me­zé­sem­ben az azo­no­sí­tás in­kább gya­kor­la­ti – pon­to­sí­tás­ra, egyér­tel­mű­sí­tés­re hasz­nál­ják, a hi­te­le­sí­tés in­kább sti­lisz­ti­kai – a mon­da­ni­va­ló „au­ten­ti­kus­sá té­te­lé”-ben se­gít. A leg­több szlo­vák alak­ban kö­zölt in­téz­mény­név vagy egyéb szlo­vák ne­vén is­mert köz­hasz­ná­la­tú fo­ga­lom ese­té­ben a kód­vál­tás cél­ja nagy va­ló­szí­nű­ség­gel az azo­no­sí­tás. Az aláb­bi­ak­ban idé­zett el­ső négy sze­mel­vény­ben in­téz­mé­nyek és egy köl­csön­faj­ta ne­ve sze­re­pel szlo­vá­kul. Ezek­ben az ese­tek­ben a kód­vál­tást pusz­tán gya­kor­la­ti ok­ból al­kal­maz­zák, az ol­va­sók kód­vál­tott alak­ban va­ló­szí­nű­leg kön­­nyeb­ben tud­ják azo­no­sí­ta­ni az adott fo­gal­ma­kat. Az em­lí­tett pél­dák ki is lóg­nak a té­má­ból, hi­szen mind tu­laj­don­ne­vek. Ha az új­ság­író azért al­kal­maz­za a kód­vál­tást, hogy az ál­ta­la le­ír­ta­kat hi­te­les­sé te­gye, hogy az ol­va­só­nak be­bi­zo­nyít­sa: pon­tos, kor­rekt fo­gal­ma­kat hasz­nál, hi­te­le­sí­tés cél­já­ból vált kó­dot (6–9. sze­mel­vény). Ez a kód­vál­tás­faj­ta már kö­ze­lít a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás­hoz (lásd ké­sőbb), de a hi­te­le­sí­tés sem­le­ge­sebb a stí­lus­ha­tás­nál, nem köz­ve­tít plusz ér­zel­me­ket. Az új­ság­írók mind az azo­no­sí­tás­sal, mind a hi­te­le­sí­tés­sel egyér­tel­műb­bé pró­bál­ják ten­ni a le­ír­ta­kat az ol­va­sók szá­má­ra, hogy azok kön­­nyeb­ben el­iga­zod­ja­nak az újon­nan vagy nem an­­nyi­ra ré­gen (leg­fel­jebb 17-18 év­vel ko­ráb­ban) lét­re­jött két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­ben. Az ál­ta­lam ta­lált pél­dák­ban az ilyen jel­le­gű kód­vál­tá­so­kat ál­ta­lá­ban jel­zik, pél­dá­ul idé­ző­jel­lel, vagy az egyér­tel­mű­sí­tés mi­att zá­ró­jel­ben te­szik a má­sik nyel­vű ala­kot – bár ez utób­bi eset­ben, mint már volt ró­la szó, nem szi­go­rú­an vett kód­vál­tás­ról, ha­nem for­dí­tás­ról be­szé­lünk.

1. „Az elő­írt nyom­tat­vá­nyok […] a »Sväz sloven­ských penažných ústavov«-nál […] Bratislavában kap­ha­tók” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 10.).
2. „A »Propagacna Kan­cel­lári­a« cél­ját és mű­kö­dé­sét il­le­tő­en föl­ve­tett kér­dé­sek­kel kap­cso­lat­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ta a zsu­pán” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 10.).
3. „A szlo­vák köz­mű­ve­lő­dé­si egye­sü­let (Osvetový sväz pre Sloven­sko) va­sár­nap fo­lyó hó 13-án, dél­előtt 11 óra­kor a vá­ro­si Szín­ház­ban szim­fo­ni­kus hang­ver­senyt ren­dez” (Reg­gel, 1929).
4. „Ce­ment­ki­uta­lás […] Szloven­szkón
[…] Meg­jegy­zen­dő, hogy azon vál­la­la­to­kat, kik­nek tu­laj­do­no­sai va­gyo­ni vi­szo­nya­ik­hoz mér­ten a »Sloboda« és ju­ta­lék­köl­csön jegy­zé­sét iga­zol­ják, a kor­mány el­sőbb­ség­ben ré­sze­sí­ti a ce­ment ki­uta­lá­sa te­kin­te­té­ben” (Hír­adó, 1920. jú­ni­us 16.).
6. „A 2-es sor­szá­mot kap­ta az or­szá­gos ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt
[…] A lis­tát ne­ve­i­nek ki­hir­de­té­se után ezek a ki­fo­gá­sok hang­zot­tak el: A Hlinka-párt a vá­lasz­tók­ra néz­ve meg­té­vesz­tő­nek tart­ja a »Slovenská ludová strana« el­ne­ve­zést s ezért azt in­dít­vá­nyoz­ta, hogy a Juriga-Tománek fé­le emez ala­ku­lat ne­vé­ből vagy a »sloven­ská« vagy a »lu­dová« jel­zőt tö­röl­jék, vagy pe­dig az el­ne­ve­zés a »pred­pre­vra­tová« – ál­lam­for­du­lat előt­ti – jel­ző­vel toldassék meg” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap 1929. ok­tó­ber 15.).
7. „Vör­heny (sar­lach)-nél vagy utá­na gyak­ran ve­se­komp­li­ká­ci­ók lép­nek fel. Ezek meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra nél­kü­löz­he­tet­len a Sal­va­tor for­rás, mert ál­lan­dó­an sza­bá­lyoz­za a ve­sék mű­kö­dé­sét” (Kas­sai Nap­ló, 1929. már­ci­us 17.).
8. „Az ál­lam­ügyész ez­után el­so­rol­ta, hogy Ma­jor kép­vi­se­lő elv­társ négy bűn­tet­tet (zloèin) és egy vét­sé­get kö­ve­tett el” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).
9. „Für­dő­le­vél-fé­le Podìbrady-fürdőből
[…] A für­dő­gyógy­in­té­zet – Leèeb­ny Ustav – ko­mo­lyabb be­te­gek be­fo­ga­dá­sá­ra és be­teg­vizs­gá­lat­ra tel­je­sen az or­vos­tu­do­mány szín­vo­na­lá­nak meg­fe­le­lő­en van be­ren­dez­ve” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­li­us 12.).
10. „Egy ma­gyar hold – egy hek­tár. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal­nak az ara­tás le­fo­lyá­sá­ról szó­ló ren­del­té­be egy kis hi­ba csú­szott. A hi­ba nem nagy. Ott, ahol a szlo­vák szö­veg­ben egy ma­gyar hold áll (maïarský jutár), azt a ma­gyar szö­veg egy ma­gyar hek­tár­ral ad­ja visz­­sza. A szloven­szkói gaz­da­sá­gi hi­va­tal már elég ré­gen mű­kö­dik it­ten és tu­da­to­sít­hat­ná, hogy a ma­gyar­hold 1200 öl és hogy „ma­gyar hek­tár” egy­ál­ta­lán nin­csen. A hek­tár nem egé­szen két ma­gyar hold, sza­ba­to­san szól­va ép­pen két négy­zet­tömb­bel ke­ve­sebb. Ezt Zeman úr hi­va­ta­la is tud­hat­ná” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 23.).

A 10. sze­mel­vény ese­té­ben már fel­fe­dez­he­tő egy kis iro­ni­kus fel­hang is, de ma­ga a kód­vál­tás va­ló­szí­nű­leg hi­te­le­sí­tés cél­já­ból tör­tént.
Bi­zo­nyos köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak­nál – mint ahogy er­re már fen­tebb utal­tam –felmerül a le­he­tő­ség, hogy nem kód­váltás­je­len­ségek, ha­nem köl­csön­sza­vak. Bergen­di Mó­ni­ka ku­ta­tá­sai bi­zo­nyít­ják, hogy kon­tak­tus­je­len­sé­gek (akár di­rekt köl­csön­sza­vak) már az 1920-as évek el­ső föld­rajz­köny­ve­i­ben meg­je­len­tek (Bergendi 2002, 60). Az ál­ta­lam vizs­gált anyag­ban egy­ér­tel­mű­en köl­csön­sza­vak pl. a zsu­pán, a sztarosz­ta, ame­lyek ál­ta­lá­ban ma­gyar he­lyes­írás­sal sze­re­pel­nek, sőt szár­ma­zék­sza­vak is ki­ala­kul­tak be­lő­lük (zsu­paszövet­ség, zsu­pá­ni hi­va­tal, sztrarosz­taság).3 Szin­tén köl­csön­szó le­he­tett a repub­lika, a náèel­ník, a pre­vrat, a družstvo, sőt „köl­csön­szó­gya­nú­sak” az olyan, ta­lán an­­nyi­ra nem köz­hasz­ná­la­tú­nak tű­nő sza­vak, mint az oszmic­s­ka vagy az ochrana.4 Per­sze a köz­hasz­ná­la­tú­ság kér­dé­sét en­­nyi év táv­la­tá­ból né­ha ne­héz meg­ítél­ni. A fen­ti ki­fe­je­zé­sek köl­csön­szó jel­le­gét az is erő­sí­ti, hogy ide­gen­sé­gük nincs idé­ző­jel­lel vagy más mó­don ki­emel­ve, ami pe­dig a szű­kebb ér­te­lem­ben vett hi­te­le­sí­tés gya­ko­ri ve­le­já­ró­ja (lásd a fen­ti pél­dák­ban).

11. „Mint a ko­má­ro­mi zsu­pá­ni szék ko­moly je­lölt­je Já­nos­ka Györ­gy trenc­séni ügy­véd sze­re­pel (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 1.).
12. „A lo­son­ci­ak is kö­ve­te­lik Belan­szky sztarosz­ta le­mon­dá­sát. Belan­szky­nak a sztarosz­tasá­ga kü­lö­nö­sen nem szlo­vák ér­dek, so­sem volt az” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 2.).
13. „Sar­co­lás a kul­tú­ra ne­vé­ben
[…] A szlo­vák ál­lam költ­sé­ge­it egy drust­vo fe­de­zi […] Ben­nün­ket nem tá­mo­gat se ál­lam se druzstvo” (Kas­sai Nap­ló, 1920 ok­tó­ber 13.).
14. „Csü­tör­tök reg­gel vég­zik ki Bog­nár La­jost, a rabló­gy­ilkost5
[…] Lát­ja ké­rem, ez az én iga­zol­vá­nyom, ez az­tán a rit­ka­ság. Egy van csak be­lő­le az egész Repub­likában” (Reg­gel, 1929. no­vem­ber 1.).
15. „A kas­sai pol­gár­mes­ter bu­ká­sa
[…] A kór­tör­té­net vis­­sza­nyú­lik egé­szen a pre­vratig” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 11.).
16. „En­ge­dély nél­kül ti­los a bur­go­nyát ki­szed­ni
[…] Az ín­ség rá­kény­sze­rí­ti a ter­me­lőt, ko­ráb­ban ás­sa ki a bur­go­nyát, a rek­vi­rá­lás­tól va­ló fé­le­lem pe­dig, hogy mi­e­lőbb áru­ba bo­csás­sa. Elég volt ne­ki, hogy az ál­lam a buzáért meg a gyapjuáért tar­to­zik ne­ki: a bur­go­nyá­ért vég­re pénzt akar lát­ni. Azt pe­dig az Usta­vok­tól hi­á­ba vár­ja. Azok csak a rek­vi­rá­lás­sal si­et­nek, a fi­ze­tés­sel nem” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 1.).
17. „Ok­tó­ber 27-én vagy no­vem­ber 3-án lesz­nek a vá­lasz­tá­sok
[…] Még ab­ban az eset­ben is, ha a par­la­ment szer­dán ös­­sze is ül, a kor­mány nem fog­ja a költ­ség­ve­tést be­ter­jesz­te­ni, – föl­té­ve, ha ked­den az oszmic­s­ka meg nem egye­zik, – ha­nem a költ­ség­ve­tést már az új kor­mány nyújt­ja be az új nem­zet­gyű­lés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 22.).
18. „Dol­goz­nak az ochrana bé­ren­cei” (Kas­sai Nap­ló, 1920. okt. 7.).
19. „Út a kultúr­reak­ció el­len
[…] Mert ha úgy har­co­lok […] a cse­hek­kel szö­vet­ke­zett ma­gyar urak ér­de­ke­it szol­gá­lom, akik­nél nem az az el­sőd­le­ges kér­dés, hogy cseh nác­sel­ník vagy ma­gyar szol­ga­bí­ró, ha­nem, hogy ezek a ma­gyar úri­járási hi­va­tal és nem a ma­gyar dol­go­zók já­rá­si ta­ná­csai” (Mun­kás, 1931. má­jus 17.).

4.2. A stí­lus­ha­tás

Az írott kód­vál­tás má­sik faj­tá­ja a stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő, ami­kor azért vál­ta­nak nyel­vet, ál­ta­lá­ban idéz­ve a ven­dég­nyel­ven el­hang­zot­tat, hogy szí­ne­seb­bé, ér­zel­mi­leg hi­te­le­seb­bé te­gyék a le­ír­ta­kat. Lanstyák (2000, 170) meg­jegy­zi, hogy be­szélt nyel­vi idé­zé­sek­ben a stí­lus­ha­tás ke­vés­bé ér­vé­nye­sül, nyil­ván azért, mert a min­den­na­pi be­szélt nyelv­ben ez a kód­vál­tás­faj­ta gya­ko­ri, és ezért vol­ta­kép­pen je­lö­let­len vagy ke­vés­sé je­lölt. Az írott nyelv­ben vi­szont – már csak rit­ka­sá­ga mi­att is – a szlo­vá­kul el­hang­zot­tak (vagy le­ír­tak) szó sze­rint idé­zé­se erő­sen je­lölt el­já­rás. Gyak­ran az iró­nia, gúny esz­kö­zé­vé is vál­nak ezek az idé­ze­tek. Az idé­zet­sze­rű vagy in­kább fel­idé­zés­hez ha­son­la­tos kód­vál­tás egy­faj­ta el­ha­tá­ro­ló­dást is su­gall­hat, akár­csak egy­nyel­vű szö­ve­gek­ben a pusz­ta idé­ző­jel (Lanstyák 2000, 171). A ven­dég­nyel­vi ki­fe­je­zés a más­ság (más nyel­vű­ség) ki­fe­je­zé­se cél­já­ból ke­rül a cikk­be. Gya­ko­ri, hogy az új­ság­írók a kód­vál­tást hasz­nál­ják fel el­len­sé­ges hoz­zá­ál­lá­suk ki­fe­je­zé­sé­re. Az aláb­bi sze­mel­vé­nyek­ben az új­ság­írók szá­mos eset­ben az ef­faj­ta ne­ga­tív ér­zel­mi több­let (el­ha­tá­ro­ló­dás) ki­fe­je­zé­se ér­de­ké­ben al­kal­maz­zák a kód­vál­tást. A stí­lus­ha­tás cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tá­sok a vizs­gált anyag­ban min­dig ma­gyar alap­nyel­vű­ek, te­hát bá­zis­tar­tók, és gyak­ran (no­ha ko­ránt­sem min­dig) idé­ző­jel­lel, gon­do­lat­jel­lel, me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel, zá­ró­jel al­kal­ma­zá­sá­val jel­zet­tek (ill. egy ré­szük le is van for­dít­va, er­re lásd az 5. fe­je­ze­tet). Elő­for­du­lá­su­kat a ko­ra­be­li la­pok jel­le­ge – az, hogy gya­ko­ri­ak ben­nük a kom­men­tár­sze­rű, tör­té­net­me­sé­lős cik­kek (me­lyek a kód­vál­tá­sok „táp­ta­la­ja-i”) – is elő­se­gí­ti.

4.2.1. Idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok

Lás­sunk most né­hány pél­dát a „tör­té­net­me­sé­lős” cik­kek­ben elő­for­du­ló, idé­zet­sze­rű kód­vál­tá­sok­ra. Ezek­ben az új­ság­írók a szlo­vá­kul hal­lot­ta­kat vagy le­ír­ta­kat idé­zik, ál­ta­lá­ban azo­kat a sza­va­kat, ki­fe­je­zé­se­ket, mon­da­to­kat, me­lyek az adott kon­tex­tus­ban a leg­jel­lem­zőb­bek vol­tak, me­lyek szí­ne­sí­tik, ér­de­kes­sé, ér­zel­mi­leg hi­te­les­sé te­szik a tör­té­ne­tet.

24. „Na­gyon he­lyes,
hogy fel­emel­ték a pos­tai ta­ri­fát. Lát­szik, hogy a pos­ta rend­sze­re­sen és elő­re meg­ál­la­pí­tott terv sze­rint szok­tat­ja le a pub­li­ku­mot ar­ról, hogy ez ál­dá­sos in­téz­ményt igény­be ve­gye. Nem kön­­nyű mes­ter­ség, az biz­tos! Az em­be­rek­nek meg­rög­zött szo­ká­sá­vá vált, hogy le­ve­le­ket ír­tak, s azt a pos­ta út­ján akar­ták min­den­áron to­váb­bí­ta­ni […] Az em­be­rek to­vább ír­tak, s egy­ked­vű­en vet­tek ar­ról tu­do­mást, hogy a cen­zu­ra öve alatt fel­bon­to­gat­ják a leg­in­ti­mebb sze­rel­mes le­ve­le­i­ket is.
Er­re az­tán a pos­ta ra­di­ká­li­sabb in­téz­ke­dé­sek­hez nyúlt. A Sá­ros­ba ad­res­­szált le­ve­let el­se­gí­tet­te Ung me­gye ha­tá­rá­ra, ahon­nan az rö­vid más­fél esz­ten­dő alatt »nie rozu­mim madarské« va­rázs­igé­vel ér­ke­zett vis­­sza a fel­adó­hoz. Amen­­nyi­ben pe­dig a meg­rög­zült és ja­vít­ha­tat­lan le­vél­író szlo­vák nyel­ven ír­ta meg a pon­tos cí­met, ab­ban a na­iv re­mény­ke­dés­ben, hogy így ta­lán biz­to­san el­jut ren­del­te­té­si he­lyé­re, eme té­ve­dést egy »Zpet« szó­val osz­lat­ták el vég­ér­vé­nye­sen egy tél­esz­ten­dőn be­lül, mi­kor le­ve­le földönkívüli út­já­ról meg­tép­ve és fel­tör­ve bár, de di­a­dal­ma­san vis­­sza­ér­ke­zett” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 4.).

Lát­ha­tó, hogy az új­ság­író nem ke­vés iró­ni­á­val me­sé­li el bos­­szan­tó tör­té­ne­tét, s a kód­vál­tá­sok­kal még na­gyobb ha­tást ér el.
25. „Egy dél­előtt az egye­te­men
[…] A dóm mö­gött, cí­me­res, epi­tá­fi­u­mos, fal­baillesztett sír­kö­vek ár­nyé­ká­ban ka­nya­ro­dom fel a po­zso­nyi ma­gyar egye­tem jog- és ál­lam­tu­do­má­nyi ka­rá­nak épü­le­te fe­lé […] ős­ma­gyar ér­zés csap­ja meg az em­bert, mi­kor a kü­szö­böt át­lé­pi… És tart ez a han­gu­lat, amíg meg nem for­dulsz, mert a hir­det­mé­nyi táb­lá­nak már új fel­ira­ta van: Vyh­laska” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 1.).
26. „Srobár és ve­zér­ka­ra Ár­va­al­ján
[…] Az Ár­va vi­ze, mint­ha csak An­der­sen me­se­köny­vé­ben foly­do­gál­na […] Az ap­ró fal­vak ont­ják a szlo­vák atya­fi­a­kat, akik Srobár Vavro meg­hall­ga­tá­sá­ra in­dul­nak. Nem hal­lok mást csak szlo­vák szót, az el­ső osz­tály­ban ugyan­úgy a szlo­vák jár­ja, mint a har­ma­dik­ban. Vég­re egy kar­csú fi­a­tal­em­ber tű­nik elő, vá­ci-ut­cai ele­gan­ci­á­ja és egész meg­je­le­né­se mes­­szi­ről el­árul­ja a ma­gyar dzsent­rit és ál­mél­kod­va hal­lom, amint be­kö­szön a ku­pé­ba:
– Moja ucta!
Pom­pás iro­dal­mi nyel­ven kon­ver­zál, már iga­zán nem tu­dom ho­va ska­tu­lyáz­zam, ami­kor meg­hal­lom, hogy tény­leg egy volt ma­gyar fő­is­pán fia […]
– Au­to­nó­mi­át aka­runk, au­to­nó­mi­át! – zú­gott per­ce­ken át a tö­meg […]
– Szer­vez­ked­jünk! Orga­nizu­jme sa! – hang­zott fel leg­alább hu­szad­szor a kö­zön­ség­től […] Le­ke­rül­tek a ka­la­pok. A tö­meg a »Hej slová­ci«-t éne­kel­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).
27. „»Maïarská sviòa«. Ez­zel a be­cé­ző jel­ző­vel il­le­tett két eper­je­si rend­őr­tiszt há­rom, a ká­vé­ház­ból ha­za­igyek­vő eper­je­si pol­gárt” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 5.).
28. „Masaryk Ta­más dr. köz­tár­sá­gi el­nök múlt va­sár­nap Dolni-Hbity pøi­bram-k­erületi köz­sé­gét lá­to­gat­ta meg. Az ös­­sze­gyűlt nép lel­kes »Sláva« ki­ál­tá­sok­kal fo­gad­ta az el­nök be­szé­dét” (Hír­adó, 1920. ok­tó­ber 13.).
29. „Benes el­nök Belg­rád­ban
Nagy pom­pá­val és lel­ke­se­dés­sel fo­gad­ták Ju­go­szlá­vi­á­ban a cseh­szlo­vák ál­lam­főt
Az ün­nep­lés va­ló­ban lel­kes és őszin­tén szí­vé­lyes volt
– Zsivil­i!
– Naz­dar!
– Él­jen Benes el­nök!
– Él­jen Cseh­szlo­vá­kia!” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
30. „Drákó úr fi­nánc­dressz­ben
– Úgy, mu­tas­sa ne­kem az iga­zol­vá­nyát. Ujságíró, zsur­nal­iszt? […] Majd emel­tebb han­gon: mi vagy Te, ujságíró?” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 26.).

A fen­ti rész­le­tek­ben ta­lál­ha­tó kód­vál­tá­sok te­hát szin­tén a hely­zet­be va­ló be­le­élést se­gí­tik elő, s egy­ér­tel­mű­en el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek.
Per­sze nem­csak szlo­vák, ha­nem más nyel­vű kód­vál­tá­sok elő­for­dul­nak ma­gyar alap­szö­veg­ben. Az aláb­bi pél­da szlo­vák és len­gyel be­té­tet is tar­tal­maz, ép­pen egy „fe­le­más” hely­zet ér­zé­kel­te­té­sé­re:

31. „Fur­csa­sá­gok egy fe­le­más vá­ros­ból
[…] Ha­mar meg­tud­juk, hogy a vá­ros­nak a hí­dig eső ré­sze a Cseh-Teschen. Itt még cseh ci­vil­de­tek­tí­vek és csend­őrök iga­zol­tat­nak min­den­kit.
– Prosím Legit­i­mace – hang­zik per­gő sza­vuk […] Fur­csább hang üti meg fü­lün­ket:
– Pros­e… Pros­e… (kérem) – mond­ja a szög­le­tes sap­ká­jú ka­to­na. A föld, aho­vá most tes­­szük lá­bun­kat Lengyel-Teschen” (Kas­sai Nap­ló, 1920. szep­tem­ber 30.).
32. „Ma­gyar vas­uta­sok véd­ték meg a hi­das­né­me­ti in­zul­tált cseh­szlo­vák kol­lé­gá­ju­kat
[…] Az in­zul­tust Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas el­len ma­gyar uta­sok kö­vet­ték el. Ami­kor a vo­nat be­fu­tott a hi­das­né­me­ti ál­lo­más­ra, egy he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber kér­dés­sel for­dult Pet­rák cseh­szlo­vák vas­utas­hoz. Pet­rák nem tu­dott ma­gya­rul és azt fe­lel­te:
– Nie rozu­mim.
A he­ves vé­rű fi­a­tal­em­ber er­re Petrákot ar­cul ütöt­te” (Kas­sai Nap­ló, 1929. ápril­is 16.).
33. „A spa­nyol pol­gár­há­bo­rú el­ső po­zso­nyi hő­si ha­lott­ja Pecuch An­tal, a Brouk-áruház volt so­főr­je
[…] Gon­dos pol­gá­ri la­kás kony­há­já­nak asz­ta­lá­nál ülünk. Az ebéd­re te­rí­tett asz­tal egyik ol­da­lán ül a mély gyász­ba öl­tö­zött fi­a­tal öz­vegy és há­rom éves kis­lá­nya Nadin­ka […] A fi­a­tal as­­szony nem tud most be­szél­ni. Sír, sze­me­it tör­li és az előt­tem fek­vő la­pot for­gat­ja […] Pecucha ezen a la­pon a kö­vet­ke­ző­ket ír­ta:
Milá Mámiè­ka
Dostaneš-li tento lístek, tak sem padl v boji, kde sem bojo­val za …
Itt meg­sza­kad az írás” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 21.).
34. „Lá­to­ga­tás a sze­re­lem ki­át­ko­zot­tai kö­zött
[…] Ott áll­tam vagy ti­zen­két le­ány kö­zött, kis­sé iszo­nyo­dó ér­dek­lő­dés­sel hall­gat­tam be­széd­jü­ket, és ti­tok­ban ci­ga­ret­tát osz­to­gat­tam ne­kik…
– Ké­rem – mond­ta egy ko­pott sző­ke, akit nem­rég még a kor­zón lát­tam – itt nem ha­zu­dunk, csak az em­be­rek­nek kell ha­zud­ni. Itt tisz­tes­sé­ge­sek va­gyunk. …
– Pe­dig jó ha­zud­ni – vá­gott egy bor­zasz­tó­an so­vány köz­be – én min­dig ha­zu­dok, de csak ma­gam­nak. Ma reg­gel is azt ha­zud­tam ma­gam­nak, hogy ott­hon va­gyok az anyám­nál. Igaz, az­tán a szesz­tra le­ker­ge­tett az ágy­ból, mert fek­ve sze­re­tek ha­zud­ni min­den­fé­le szé­pe­ket […] Köz­ben egy ápo­ló­nő ész­re­vett és ne­kem el kel­lett men­nem” (Kas­sai Nap­ló, 1929. áp­ri­lis 5.).

Az utób­bi há­rom pél­da kód­vál­tá­sai is stí­lus­ha­tás cél­já­ból sze­re­pel­tek, egy­faj­ta ér­zel­mi hi­te­les­sé­get biz­to­sí­ta­nak. Job­ban meg­ért­jük (ill. nem ért­jük meg) a na­ci­o­na­lis­ta fi­a­tal­em­ber ki­tö­ré­sét (32. sze­mel­vény), ha ere­de­ti nyel­ven lát­juk a mon­da­tot, ami a po­fon ki­vál­tó oka volt (fő­leg, hogy ez ma­ga a szlo­vák nyelv). A hő­si ha­lott hát­ra­ha­gyott le­ve­le is hi­te­le­sebb, ha azt ere­de­ti­ben ol­vas­suk (33. sze­mel­vény). A 34. sze­mel­vény­ben a szesz­tra ma­gyar he­lyes­írás­sal van ír­va, le­he­tett köl­csön­szó is.
A fen­ti pél­dák­ban a cik­kek szer­zői idé­zik az el­hang­zot­ta­kat vagy a le­ír­ta­kat (va­ló­szí­nű­leg töb­bé-ke­vés­bé szó sze­rint). „La­zább ér­te­lem­ben idé­zés­nek tart­hat­juk a ko­ráb­ban hal­lot­tak vagy ol­va­sot­tak tar­tal­má­nak rész­ben más sza­vak­kal tör­té­nő vissza­adá­sát is. A hi­vat­ko­zás és az uta­lás közt az a kü­lönb­ség, hogy hi­vat­ko­zás­kor meg­ne­vez­zük a for­rást, uta­lás­kor vi­szont nem” (Lanstyák 2003a, 87). Az aláb­bi sze­mel­vény­ben (35.) az ál­lí­tó­la­gos ta­núk hi­vat­koz­nak Ma­jor vád­lott sza­va­i­ra, és a cikk író­ja azt su­gal­maz­za, hogy bi­zony nem pon­to­san „idé­zik” őt. Az adott eset­ben akár per­dön­tő is le­he­tett a szlo­vá­kul (ill. cse­hül) el­mon­dot­tak pon­tos idé­zé­se, eb­ben az eset­ben te­hát az idé­zés­sze­rű vagy uta­lás­sze­rű kód­vál­tás­nál a stí­lus­ha­tás mel­lett a hi­te­le­sí­tés, pon­to­sí­tás is na­gyon fon­tos sze­re­pet ját­szott.

35. „Újabb hat hó­nap bör­tön Ma­jor elv­társ­nak
[…] Rö­vid két­ol­da­las vád­irat az­zal vá­dol­ja Ma­jor elv­tár­sat, hogy 1930. má­jus 1-én a po­zso­nyi Sza­bad­ság­té­ren, ami­kor a rend­őr­tiszt fel­osz­lat­ta a gyű­lést fel­ug­rott az asz­tal­ra és azt ki­a­bál­ta: »Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­rend­szer­rel! Rá­ja! (Ez a ki­fe­je­zés a vád­irat­ban cse­hül van fel­tün­tet­ve: Na nì! – a szerk. megj.) Al­kos­sunk egy­ség­fron­tot a rend­őr­ség el­len. A nép, úgy­mond, e ki­ál­tá­sok ál­tal uszít­va meg­tá­mad­ta a rend­őrö­ket, úgy­hogy né­há­nyan kö­zü­lük meg­se­be­sül­tek […] Sláma Jó­zsef a kö­vet­ke­ző tanu szin­tén rend­őr és szin­tén cseh. Vi­gyáz­ban áll a rend­őr­ség előtt és majd­nem a szo­kott »je­len­tem alásan«-­nal kez­di val­lo­má­sát. Pon­to­san és az ese­mé­nyek óta el­telt más­fél év idő­közt te­kint­ve, cso­dá­la­tos fo­lyé­kony­ság­gal je­len­ti a bí­ró­ság­nak: »Major kép­vi­se­lő az asz­tal­ra ug­rott és azt ki­a­bál­ta: Le a rend­őr­ség­gel! Rá­juk! (Na nì!) Gya­lá­zat a rend­őr­ség­re! Ki­a­bál­ta még ak­kor is, ami­kor a mi­e­ink le­rán­tot­ták az emelvényről.«
Dr. Weich­herz: – Szó­val le­rán­tot­ták?
Ügyész: – Nem, nem! Le­húz­ták.
Tanu: – Igen, igen! Le­húz­ták.
Dr. Weich­herz: – Hogy hang­zott szlo­vá­kul mi­kor Ma­jor az ki­a­bál­ta »rá­ja«?
Tanu: – A kép­vi­se­lő úr azt ki­a­bál­ta »na nì« (ez cse­hül van mond­va – a szerk. meg­jegy­zé­se)
Dr. Weich­herz: – Hi­szen ez nincs szlo­vá­kul, ha­nem cse­hül van és Ma­jor nem be­szél cse­hül.
A tanu hall­gat és az ügyész tré­fá­val igyek­szik a hely­ze­tet meg­men­te­ni, hogy nincs nyelv­ta­ni vizs­ga, ha­nem tanuk­i­hall­gatás […] Koz­mák Václav szin­tén rend­őr és ugyan­csak cseh. Szin­tén »je­len­ti«:
– Ma­jor az emel­vé­nyen állt és ki­a­bál­ta: Fuj a rend­őr­ség­re! Rá­ja! (Na nì!) Al­kos­sa­tok fron­tot a rend­őr­ség el­len […]
Az ötö­dik tanu, Popovics Cyprián kö­vet­ke­zik, aki szlo­vá­kul be­szél. Szlo­vá­kul mond­ja el azo­kat a ki­ál­tá­so­kat, ami­ket Ma­jor ál­lí­tó­lag szlo­vá­kul mon­dott. »Gyalázat a rend­őr­ség­re! Le a rend­őr­ség­gel! Al­kos­sa­tok egy­sé­ges fron­tot a rend­őr­ség el­len és Re­á­juk (Na nì!)« Csak azt az utób­bi ki­ál­tást mond­ja el a tanu cse­hül. Hogy­ha a tanu tény­leg hal­lot­ta vol­na Ma­jort, azt mond­ta vol­na, hogy Ma­jor így ki­a­bál: Na nich! (Így van szlo­vá­kul, hogy »reájuk«.) Ez­zel a ta­nuk ki­hall­ga­tá­sa be­fe­je­ző­dött« (Mun­kás, 1931. szep­tem­ber 27.).

4.2.2. Az új­ság­írók ál­tal be­épí­tett kód­vál­tá­sok

A má­sik le­he­tő­ség, hogy az új­ság­írók a stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból ma­guk épí­tik be szö­ve­gük­be az ide­gen ele­me­ket. Te­szik ezt ak­kor, ha a tör­té­net szlo­vák „té­má­jú”, ha ér­zel­mi­leg ha­tá­so­sak, iro­ni­ku­sak, gú­nyo­sak akar­nak len­ni, vagy ép­pen nem­tet­szé­sü­ket akar­ják ki­fe­jez­ni va­la­mi „cseh­szlo­vák” té­má­ban. Ál­ta­lá­ban ér­te­lem­sze­rű­en azo­kat az adott kon­tex­tus­ban jel­lem­ző szlo­vák ki­fe­je­zé­se­ket ír­ják kód­vál­tott alak­ban, me­lyek ál­tal ki­fe­jez­he­tő az a bi­zo­nyos sti­lisz­ti­kai több­let. Az ilyen kód­vál­tá­sok sok eset­ben el­ha­tá­ro­ló­dást is ki­fe­jez­nek, ezt az idé­ző­je­lek is elő­se­gít­he­tik. Már amen­­nyi­ben al­kal­maz­zák őket, hi­szen sok eset­ben idé­ző­jel nél­kül áll­nak, „egyen­ran­gú”-ként a mon­dat ma­gyar ré­sze­i­vel. Az aláb­bi rész­le­tek­ben elő­for­du­ló kód­vál­tá­sok mind jó pél­dák ar­ra, hogy kód­vá­lá­sok be­ik­ta­tá­sá­val ho­gyan le­het a mon­da­tok kö­zé plusz ér­zel­me­ket, uta­lá­so­kat be­épí­te­ni:

36. „Be­tö­rő, mint Don Juan
[…] Min­den­nap el­ment ve­le a »Kino«-ba, mi­ál­tal tel­je­sen meg­nyer­te a fess lány bi­zal­mát” (Reg­gel, 1922. ok­tó­ber 7.).
37. „So­roz­nak
[…] A reg­ru­ták egy­más után jön­nek ki a szo­bá­ból, egy cé­du­la van a ke­zük­ben, egy meg­ve­tő pil­lan­tás az őrt ál­ló vojen­sky-nek: untauglich! […] Át aka­rok men­ni a taugli­chokhoz, a vojen­sky nem en­ged, kü­lön­ben is már gya­nús let­tem ne­ki, ál­lan­dó fel­öl­tö­zött­sé­gem­mel, és fi­gyel­mez­tet, hogy csak ket­tő­ig van so­ro­zás, ak­kor már hi­á­ba jö­vök” (Kas­sai Nap­ló, 1922. au­gusz­tus 5.).
38. „»Sloboda a fal­vakon«
[…] A nagy »Sloboda« után a fa­lu né­pe csak nem akar a ré­gi bé­kés ke­rék­vá­gás­ba vis­­sza­tér­ni a kü­lö­nö­sen a fi­a­tal­ja leg­szí­ve­seb­ben még most is a fegy­ver­for­ga­tás­ban, gya­ko­rol­ja ma­gát, nem is egy­szer ha­lá­los ered­mén­­nyel” (Kas­sai Nap­ló, 1920. au­gusz­tus 5.).
39. „Ta­va­szi ri­port
[…] Hogy las­san ta­vasz­ra for­dult az idő, két po­hár hó­vi­rág is emel­te a ha­tást és a gya­kor­nok fel­sza­ladt a veli­tel­stvo­ra, hogy mi­kor van a le­sze­re­lés” (Kas­sai Nap­ló, 1929 áp­ri­lis 10.).

Az aláb­bi­ak­ban né­hány Hlinkáról szó­ló cikk­ből idé­zek:

40. „Hlinka pá­ter ak­ro­po­li­szá­ban
[…] A »pán farár« nincs itt­hon, úton van, – hal­lom fatal­isztikus le­mon­dás­sal. Ké­sőbb azt is meg­tu­dom, a Szepessé­gen jár a »lu­dova« po­li­ti­ká­já­ban. Mert ez a két szen­ve­dé­lye van: a po­li­ti­ka és a ha­lá­szás” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
41. „Hlinka át­me­ne­ti nem­ze­ti kor­mányt jó­sol
[…] Amint a Ruman­no­va-ulicán a vá­ros­ba tar­tok, az el­ső ok­tó­be­ri reg­gel­hez mél­tó­an fi­nom vo­na­lak­ban szi­tál az őszi eső […] A ve­zér kis­sé bi­zal­mat­la­nul fo­gad, meg­szon­dí­roz, nem-e a Le­nin író­de­ák­ja va­gyok, de azu­tán föl­en­ged és már né­mi bi­za­lom­mal sze­ge­ző­dik rám kék sze­me, amely éles és át­ha­tó, mint az ő szik­la­ma­da­rá­nak az orol-­nak te­kin­te­te” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 1.).
42. „Quo vadis do­mi­ne?
[…] Mint­ha örök­re el­fe­lej­tő­dött vol­na a büsz­ke re­mény­ség ját­szi da­la:
–Príde Hlin­ka z Ružomberku . . .
De – íme – a ró­zsa­he­gyi or­mon föl­éb­redt s vár­ta. És a Vágvöl­gyön vij­jog­va száll a kürt­szó:
– Za tu vašu Autonomiu
[…] Egész pri­mi­tív for­má­ban gyer­mek­ko­rom­ban is­mer­tem meg ezt a sok év­szá­za­dos ellen­tétet6 […] a sze­líd Szuhaföldön […] A két fa­lu öreg­jei kö­zött érez­he­tő volt va­la­mi lel­ki ide­gen­ke­dés, mely a fi­a­tal­ja kö­zött már he­ve­seb­ben nyi­lat­ko­zott meg, s az ide­gen­ke­dés va­sár­nap dél­utá­non­ként ve­ze­tő­dött le a pa­rit­­tya­há­bo­rú for­má­já­ban a »trávnik«-on. A há­bo­rú itt is in­kább de­monst­ra­tív jel­le­gű volt és so­sem vég­ző­dött se­be­sü­lés­sel. Ezek a gyer­me­kes, de a lé­lek leg­mé­lyé­ről foly­ta­tó­dó »ütközetek« a trávnikon jut­nak eszem­be min­dig, ami­kor Hlin­ka és a szlo­vák po­li­ti­ku­sok be­tű­csa­tá­ro­zá­sa­i­ról ol­va­sok” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 13.).

Hlin­ka sze­mé­lye lát­ha­tó­lag meg­ih­let­te a ma­gyar új­ság­író­kat, sze­mé­lye mint­egy „ki­kény­sze­rí­ti” a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát. Nem ne­héz ész­re­ven­ni a fi­nom gúnyt: pán far­ár, orol, ludo­va po­li­ti­ka – mind kulcs­sza­vak a szlo­vák po­li­ti­kus, sőt át­vitt ér­te­lem­ben az egész szlo­vák nem­zet jel­lem­zé­sé­ben. A kód­vál­tás azon­ban nem­csak az iró­nia ki­fe­je­zé­sét se­gít­he­ti elő, ki­fe­jez­het el­ke­se­re­dett­sé­get, fáj­dal­mat, dü­höt (gyak­ran a tri­a­no­ni sé­rel­mek mi­att). A má­sik cél ezek­ben az ese­tek­ben is az el­ha­tá­ro­ló­dás:

43. „Szep­tem­ber el­se­je
[…] Nem­rég a vas­úton ös­­sze­ho­zott a vé­let­len egy szloven­szkói ma­gyar­ral, aki tisz­ta szlo­vák vi­dé­ken töl­tött be ipa­ri po­zí­ci­ót […] Egy na­pon ele­mis­ta kis­fia vil­lám­ló te­kin­tet­tel szólt rá szü­le­i­re, hogy mi­ért be­szél­nek ott­hon ezen a bar­bár nyel­ven. Ezt tet­te a ma­gyar gye­rek­kel a cseh­szlo­vák is­ko­la. De még to­vább is van. Az apa üz­le­ti ügy­ben Bu­da­pest­re ké­szül. Azt mond­ja a kis­fi­á­nak, hogy ha jó lesz, el­vi­szi őt is vi­lá­got lát­ni. A gye­rek ri­ad­tan til­ta­ko­zik, ő nem akar bar­bár, gyű­lölt ma­gya­rok kö­zé men­ni s ar­ra kér­te te­kin­te­té­ben föl­pa­rázs­ló só­vár­gás­sal ap­ját, vi­gye őt Prá­gá­ba. A pán uèite¾ jól dol­go­zott. Föl­szí­tot­ta az érin­tet­len gyer­mek­szí­vek­ben a ra­jon­gást az új fő­vá­ro­sun­kért, ami­ben el­vég­re nem ta­lál­ha­tunk ki­vet­ni­va­lót, de ke­gyet­le­nül el­vág­ta a nem­ze­ti ös­­sze­tar­to­zás min­den szá­lát és sa­ját fa­já­hoz va­ló ra­gasz­ko­dást a ma­gyar­ság meg­ta­ga­dá­sá­vá és a ter­mé­szet dik­tál­ta sze­re­te­tet gyű­lö­let­té vál­toz­tat­ta” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. szep­tem­ber 1.).
44. „»A ma­gya­rok­nak min­dent megadunk…«
[…] Ho­dzsa Mi­lán volt az, aki ne­künk min­dent meg­adott, aki a szláv te­le­pí­tés ha­tá­rit ki­tol­ta a Du­ná­ig, aki­nek párt­ja meg­va­ló­sí­tot­ta gya­kor­lat­ban a föld­re­for­mot, amit ők ag­rár­de­mok­rá­ci­á­nak ne­vez­nek, és ben­ne az új bá­ró­kat, zsu­pán­fi­ó­ká­kat, ko­má­kat és só­go­ro­kat ma­ra­dék­bir­to­kok­ba ül­tet­te, a ma­gya­rok­tól el­vett és po­tom áron ki­sa­já­tí­tott ura­dal­mak­ba, ame­lyek­ből ép­pen csak a ma­gyar nép­nek nem ju­tott. Az­az, hogy ju­tott an­nak is, ha­szon­bér­be imit­t-amott elő­re le­fi­ze­ten­dő öt­száz ko­ro­nák el­le­né­ben és rá­adá­sul a ki­vál­tan­dó domov­inár-iga­zolvány is be­le­ke­rül a lajblizsebbe” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. ok­tó­ber 5.).

Érez­he­tő, hogy a kód­vál­tás (a „do­mov­inár-iga­zolvány” csak „félkód­váltás”, ún. hib­rid kód­vál­tás) mind­két eset­ben ne­ga­tív at­ti­tűd ki­fe­je­zé­sé­re szol­gál. A kö­vet­ke­ző cikk­rész­le­tek má­sok, ezek­ben a szer­zők nem áll­nak hoz­zá ne­ga­tí­van a (cse­h)s­zlovák nem­zet­hez (leg­alább­is az adott szi­tu­á­ci­ó­ban), a stí­lus­ha­tás te­hát nem ilyen mó­don nyil­vá­nul meg, el­len­ke­ző­leg, a kód­vál­tás in­kább szim­pá­ti­át kelt a szlo­vá­kok irá­nyá­ban.

45. „Szlo­vák kul­tú­rest Bu­da­pes­ten
[…] Lát­ni le­he­tett itt ezer­szok­nyás szlovenkákat el­ve­gyül­ve bu­bi­fri­zu­rás, se­lyem­ha­ris­nyás szlo­vák di­ák­lány­ok­kal […] Majd há­rom nyal­ka szlo­vák le­gény pat­tant a szín­pad­ra fes­tői nép­vi­se­let­ben.
[…] Hát még ami­kor há­rom szlo­vák nem­ze­ti ru­há­ban be­mu­tat­ta a he­gyi pász­to­rok tán­cát az »odzemokot«, vagy más né­ven »poz­abuc­skit«, iga­zán nem volt ha­tá­ra a tom­bo­ló lel­ke­se­dés­nek” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.).
46. „Le­vél a ka­szár­nyá­ból
Az öre­gek ha­za­men­nek
Olmütz, 1929. Febr. (Sa­ját tu­dó­sí­tónk­tól)
»Zapár« – ki­ált­ja két öreg, ha ta­lál­ko­zik. »Za pár« – or­dít­ja vi­gasz­ta­lá­sul az ügye­le­tes al­tiszt, mi­kor reg­ge­len­ként le­húz­za az ágy­ról a ké­sőnkelőket. Za pár – mond­ja a sza­kács és egy félka­nál fe­ke­té­vel töb­bet tölt a saj­ká­ba. Za pár – le­gyint Blau, a ti­ze­de­sem és be­le­tö­rő­dik, hogy pol­co­mon olyan por van, mint a Gobi si­va­tag egyes ki­et­len vi­dé­ke­in. – Za pár? – for­dul hát­ra Grossz­man, a csetár aszpi­rant s egy pil­la­nat­ra le­ve­szi a ke­zét az örök­ké hi­bás rá­di­ó­já­nak kon­den­zá­to­rá­ról. Min­den Za pár (egy­né­hány). Zapár­ral vi­gasz­ta­ló­dik az öreg tü­zér, ha be­csuk­ják, ha hi­deg van, ha koz­más a le­ves, ha el­sza­kad a nad­rág, ha »kasz­inót« kap. Za pár, za pár, za pár… Ez most a jel­szó. Zsong tő­le a ka­szár­nya… Ha­za­men­nek az öre­gek negy­ven nap múl­va […] Va­la­mi fur­csa ér­zés le­het. Olyan hi­he­tet­len. Hát le­het­sé­ges vol­na ez? Ta­lán nem is igaz. Csak úgy bo­lon­dít­ják az em­bert az­tán negy­ven nap múl­va, mi­kor men­ni ké­ne, va­la­mi köz­be­jön […] Budic­seket fúj­nak és föl­éb­re­dünk. Va­la­mi ilyes­mi… Még­is csak lesz be­lő­le va­la­mi. Ha­za­men­nek… So­kat pró­bált vén tü­zé­rek som­po­lyog­nak be az iro­da­aj­tón: csetár úr ké­rem, lesz-e ne­kem hol­nap szluzs­bám? S köz­ben me­leg, su­nyi pil­lan­tá­sok­kal si­mo­gat­ják a fe­ke­te táb­lás kis ka­to­na­köny­ve­ket. Rend­be van. Hotov. Biz­tos már! Ír­ják! […] Kecs­ke­sza­kál­las ci­vi­lek jár­kál­nak es­tén­ként a fo­lyo­són és a gáz­masz­ka tok­já­ba ál­lí­tott pet­ró­le­um­lám­pa vi­lá­gá­nál mé­rics­ké­lik az ing­ujj­ra vet­kő­zött »stary mazák«-ot. Ké­szül a civil­ruha. […] Vec­ser­ka után halk meg­be­szé­lé­sek tör­tén­nek azirány­ban, hogy hord­ják-e még a két­so­rost? […] A ti­zen­nyolc alatt meg­ta­nult dile­cek és dalkák, prav­da podobra uhlikák és siro­ka vidlicék kez­de­nek ki­pá­ro­log­ni a fe­jek­ből és he­lyé­be jön­nek a cí­mek, ahol »csu­daszép« nyak­ken­dő­ket le­het kap­ni és »ilyen vas« ci­pő­ket […] Zapár múl­va hosz­­szú ka­to­na­vo­nat­ok fog­ják vin­ni az öre­ge­ket az ágyuc­ső, mirzid­la, kolesna mel­lől vis­­sza az eké­hez, ka­la­pács­hoz, toll­hoz, hos­­szú, hos­­szú nó­tás vo­na­tok után szo­mo­rú szem­mel fog­nak néz­ni az ittmaradot­tak. Ha­za­men­nek az öre­gek – itt ma­ra­dunk mi” (Kas­sai Nap­ló, 1929. feb­ru­ár 26.).
47. „Szlo­vá­kul tan­u­lok7
[…] Csak mond­ja: – Moj dom je spalení, chcem vys­tavi novy dom […] Egész éj­jel hány­ko­ló­dom az­tán, ré­mes ál­ma­im van­nak, hogy a kol­dus­as­­szony meg­fa­gyott az or­szág­úton, az­tán meg azt lá­tom, hogy meg­tá­mad­ták az er­dei úton és el­vet­ték a kis pén­zét, amit a cserepesházra gyűjt. A novy dom­ra… Lát­tam ré­gen kis­gyer­mek­ko­rom­ban ilyen em­be­re­ket, ma­gya­rok vol­tak, le­égett ház­ra gyűj­töt­tek, ők is mond­ták: »Leégett a fa­lunk, új há­za­kat aka­runk építeni.« Kol­dul­tak ház­ról-ház­ra… Most meg­ta­nul­tam szlo­vá­kul is: Chcem vys­tavi novy dom…” (Ma­gyar Új­ság, 1937. már­cius17.).

A 45. sze­mel­vény író­ja lel­ke­sen néz­te vé­gig a szlo­vák kul­tú­res­tet Bu­da­pes­ten. A kö­vet­ke­ző. (46.), na­gyon stí­lu­sos szö­veg­ből érez­he­tő, hogy a cseh­szlo­vák had­se­reg­ben szol­gá­ló ma­gyar ka­to­nák szá­má­ra a fen­ti kód­vál­tá­sok – ért­he­tő­en – min­den­na­pos ki­fe­je­zé­sek vol­tak. A 47. sze­mel­vény író­ja sem vi­szo­nyul ne­ga­tí­van a szlo­vák kol­dus­as­­szony­hoz, ugyan­úgy saj­nál­ja, mint ma­gyar sors­tár­sa­it.

48. „Szem­től szem­be az új fi­a­tal­ság­gal – a cseh élet­for­ma ha­tá­sa a ma­gyar fő­is­ko­lás fi­a­tal­ság­ra
[…] amíg 5-10 évek­kel ez­előtt in­kább rit­ka­ság volt a di­ák-ko­ló­ni­á­ban la­kó aka­dé­mis­ta (le­néz­ték és becs­te­len­nek tar­tot­ták azo­kat, akik ál­la­mi­lag segé­lyzett di­ák­ko­ló­ni­ák­ban lak­tak), ma nagy több­sé­gük »kole­j«-ek­ben (amo­lyan di­ák­kol­lé­gi­um-, di­ák­ott­hon­fé­lék­ben) ke­res és ta­lál la­kást […] A sze­rel­mek­től, ahogy itt mond­ják »zná­mos«-ok­tól (is­me­ret­sé­gek­től) el­te­kint­ve a di­ák­ság nem ta­lál­ko­zik cseh élet­tel ma sem úgy, hogy részt­ve­vő­jé­vé vál­has­sék. A de­mok­ra­ti­zá­ló­dás szí­nét te­hát nem is a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás át­vé­te­le, ha­nem in­kább ha­tá­sa ad­ja meg. A de­mok­rá­ci­á­nak egy cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar vál­to­za­ta ala­kul ki […] A jobb­ol­da­li cseh di­ák­ság, a na­ci­o­na­lis­ta és fa­sisz­ta di­ák­tá­bor még ma is a cseh kul­túr­fö­lény ál­lás­pont­ján áll a ma­gyar di­ák­ság­gal szem­ben: »Maïari jsou Tataøi«. A ma­gya­rok ta­tá­rok” (Ma­gyar Új­ság, 1937. ja­nu­ár 31.).
49. „A ma­gyar fő­is­ko­lás­ok sze­re­pe a cseh fi­a­tal­ság föl­vi­lá­go­sí­tá­sá­ban
[…] akik a cseh fi­a­tal­sá­got hi­va­tás­sze­rű­en akar­ják föl­vi­lá­go­sí­ta­ni a ma­gyar kér­dés­ről s föl­ve­szik a ne­héz har­cot a »Maïaøi jsou Tataøi« men­ta­li­tás el­len. Kik ezek? El­ső­sor­ban ha­la­dó szel­le­mű ma­gyar fi­a­ta­lok cso­port­ja […] A cseh vi­dé­ki em­ber Prá­gá­ba ke­rül­ve – 20 év alatt több mint fél­mil­li­ó­nyi köl­tö­zött a fő­vá­ros­ba, 300000-ről egy­mil­li­ó­ra nö­vel­ve Nagyprá­ga lét­szá­mát – nem ve­gyül­nek be a tör­zsö­kös prá­gai élet­be, ha­nem »vidék­i« cso­por­to­kat al­kot­nak. »Spolok rodáku z Pisku«, »Spolok Haná­ci« stb. Akár ná­lunk a cip­sze­rek, egy-­e­gy vi­dék, egy-­e­gy csa­lá­dot al­kot” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 7.).
50. „Új ma­gyar re­a­liz­mus bal­la­dá­ja
Név­te­len hő­sök a ki­sebb­sé­gi élet el­ső von­alán8
[…] Mi­ó­ta jól be­szé­lek cse­hül, van né­hány »kondicém« (kondice, kon­dí­ció: így ne­ve­zik a prá­gai di­á­kok a ma­gán­ta­ní­tói, óra­adói al­kal­ma­zást. A kondice nagy sze­re­pet ját­szik a fő­is­ko­lás éle­té­ben. A di­ák­egye­sü­le­tek tag­to­bor­zás cél­já­ból hir­de­tik is, hogy »kondicét« köz­ve­tí­tünk.) […] Nem a ba­rát­nő ki­adá­sai mi­att kell te­he­tő­sebb­nek len­ni. A cseh ba­rát­nő nem fo­gad el pénzt, sem ká­vét. Azt az el­vet be­csü­le­te­sen tart­ják a cseh lá­nyok. A sa­ját cech okoz gon­dot, a ká­vé­há­zi fe­ke­te, a štvrt­ka bor, a mo­zi­jegy. Már­pe­dig en­­nyit még a leg­igény­te­le­nebb ba­rát­nő mel­lett sem le­het el­ke­rül­ni” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).

A fen­ti cikk­so­ro­zat író­ja (aki egyéb­ként Győry De­zső) stí­lu­so­san a cseh be­té­tek­kel jel­lem­zi a prá­gai ma­gyar di­á­kok éle­tét. Ah­hoz, hogy pon­tos ké­pet ad­jon az ot­ta­ni vi­szo­nyok­ról, el­ke­rül­he­tet­len a kód­vál­tás, hi­szen pl. a kondice-­nak, kole­j-­nak nincs is pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lő­je – és ép­pen ezért leg­alább az el­ső elő­for­du­lá­suk­kor meg is kell ma­gya­ráz­ni az ér­tel­mét, így ezek­ben az ese­tek­be a cseh sza­vak tu­laj­don­kép­pen a for­dí­tás ka­te­gó­ri­á­já­ba tar­toz­nak.

51. „Sloboda – Slo­bodáròa
[…] Tör­tént a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság 13-ik év­for­du­ló­ján, mi­a­latt nagy dá­ri­dó­val ün­ne­pel­tek, len­gett a sok szí­nes zász­ló […] bent a nép ré­szé­re épí­tett Slo­bodáròa szál­lo­dá­ban ös­­sze­esett egy nő az éhségtől9 […] Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött szer­zett egy éj­sza­ká­ra szál­lást a cseh­szlo­vák sza­bad köz­tár­sa­ság­ban, an­nak 13-ik év­for­du­ló­ján egy mun­ka­nél­kü­li” (Mun­kás, 1931. no­vem­ber 29.).

A fen­ti rész­let jó pél­da ar­ra, ho­gyan le­het két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban úgy „sak­koz­ni” a nyel­vek­kel, hogy ál­ta­luk uta­lá­so­kat köz­ve­tít­sünk. Kód­vál­tás csak a cím­ben sze­re­pel, de az egész cikk vé­gig­vi­szi a sloboda-Slobodáròa el­lent­mon­dá­sát (sza­bad­ság­ün­nep, a sza­bad­ság­ról el­ne­ve­zett szál­lo­da, ill. a nép ne­héz sor­sa).

5. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség

Lanstyák Isván az utób­bi idő­ben több ta­nul­má­nyá­ban fog­lal­ko­zott a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció és a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció ös­­sze­füg­gé­se­i­vel (Lanstyák 2003a, 2003b, 2003c, 2004). A nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tus olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, úgy, hogy a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői nem ren­del­kez­nek kö­zös nyelv­vel (vagy pe­dig úgy vi­sel­ked­nek, mint­ha nem len­ne kö­zös nyel­vük), nem tar­toz­nak ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez. Ezért az üze­net át­adá­sá­hoz az el­sőd­le­ges fel­adón és az el­sőd­le­ges ve­vőn kí­vül egy to­váb­bi sze­mély, a nyel­vi köz­ve­tí­tő köz­be­ik­ta­tá­sá­ra van szük­ség, aki­nek az a fel­ada­ta, hogy az üze­ne­tet a má­sik nyel­ven új­ra­fo­gal­maz­za. Így az üze­net két nyel­ven hang­zik el, a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­mat te­hát meg­dup­lá­zó­dik. A nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció pro­totipikus eset­ben for­dí­tás­ként va­ló­sul meg.
A két­nyel­vű köz­lés­ak­tus is olyan köz­lés­ak­tus, mely­ben két vagy több nyelv van je­len, a kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői azon­ban pro­totipikus eset­ben va­la­mi­lyen szin­ten mind­két kó­dot bir­to­kol­ják vagy bir­to­kol­hat­ják. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en az üze­net át­adá­sá­hoz nincs szük­ség nyel­vi köz­ve­tí­tő­re, az üze­net csak egy nyel­ven – a kom­mu­ni­ká­ció nyel­vé­nek va­la­me­lyi­kén – ke­rül meg­fo­gal­ma­zás­ra. A pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció részt­ve­vői ugyan­ah­hoz a be­szé­lő­kö­zös­ség­hez tar­toz­nak (ma­ga a be­szé­lő­kö­zös­ség két­nyel­vű) (Lanstyák 2004, 535–536).
Lanstyák fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra, hogy a for­dí­tás­tu­do­mány ál­tal vizs­gált fon­tos kér­dé­sek közt több olyan is van, amely két­nyel­vű­sé­gi ke­ret­ben is ér­tel­mez­he­tő és vizs­gál­ha­tó (A for­dí­tó is két­nyel­vű, be­szé­dé­ben ugyan­azok a tör­vény­sze­rű­sé­gek ér­vé­nye­sül­nek, mint más két­nyel­vű em­be­rek be­szé­dé­ben.) (Lanstyák 2003d, 64). Hang­sú­lyoz­za, men­­nyi­re fon­tos len­ne egy­sé­ges el­mé­le­ti ke­ret­ben tár­gyal­ni a for­dí­tás­el­mé­let, a két­nyel­vű­ség-ku­ta­tás és a kon­tak­toló­gia érint­ke­ző te­rü­le­te­it.
A for­dí­tás meg­lé­vő min­tá­ra épü­lő füg­gő (vagy má­sod­la­gos) szö­veg­al­ko­tás, mely­nek ered­mé­nye füg­gő szö­veg (be­széd- vagy írás­mű). A nagy pon­tos­sá­got igény­lő for­dí­tá­son kí­vül más szö­veg­faj­ták és diskurzív el­já­rá­sok is le­het­nek füg­gő szö­veg­al­ko­tá­sok, mint pél­dá­ul más – írott vagy el­hang­zott – szö­veg­rész­le­tek­ből va­ló idé­zés, ezek­re va­ló hi­vat­ko­zás és uta­lás (al­lú­zió), az el­hang­zot­tak alap­ján tör­té­nő vis­­sza­kér­de­zés stb.10

5.1. Kód­vál­tás és for­dí­tás

Fel­me­rül a kér­dés, men­­nyi­re le­het a köz­né­vi kód­vál­tá­so­kat a nyelvköziség szem­pont­já­ból vizs­gál­ni. Mint az elő­ző fe­je­ze­tek­ben idé­zett pél­dák­ból ki­tű­nik, a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket gyak­ran le­for­dít­ják, zá­ró­jel­ben, me­ta­nyel­vi kom­men­tár kí­sé­re­té­ben a ma­gyar ala­kot (for­dí­tást) is fel­tün­te­tik, meg­dup­láz­va ez­zel a kom­mu­ni­ká­ci­ós fo­lya­ma­tot. Ez­ál­tal a szö­veg a nyelv­kö­zi be­széd­ak­tu­sok­ra is jel­lem­ző jegy­re tesz szert, va­gyis a két­nyel­vű és a nyelv­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció va­la­mi­fé­le kap­cso­lat­ba ke­rül egy­más­sal.

52. „A föld­mun­kás­ok meg­szer­ve­zé­sé­nél és a szo­ci­a­liz­mus ta­ní­tá­sá­nál ki­tű­nő se­géd­esz­köz »A föld­mű­ve­lő és a szo­cial­iz­mus« cí­mű köny­vecs­ke. Kap­ha­tó a pénz elő­ze­tes be­kül­dé­se mel­lett da­ra­bon­ként 1 ko­ro­na 50 fil­lér­jé­vel a kas­sai párt­tit­kár­ság­nál (Mé­szá­ros ut­ca 30).
Pri orga­ni­zo­va­nia zemer­o­bot­níct­va a social­i­stick­ej agitá­cie máme výbornú výpo­moc v knižke »Zemerobotníci a social­iz­mus«. Na dostanie (pri posla­nia peni­azi vopred) za korunu 20 hal. v sek­tre­tar­iáte v Prešove” (Kas­sai Mun­kás, 1920. ok­tó­ber 13.).
Lát­szik, hogy a két szö­veg nem fe­di egy­mást tel­je­sen. A szlo­vák vál­to­zat­ban Kas­sán, a ma­gyar­ban Eper­je­sen kap­ha­tó a könyv, a szlo­vák szö­veg­ben nincs fel­tün­tet­ve a cím, és ma­ga a köny­vecs­ke is ol­csóbb. (Le­het­sé­ges, a hogy szlo­vák ki­ad­ványt for­dí­tot­ták le ma­gyar­ra, va­gyis a for­dí­tá­si költ­sé­gek mi­att drá­gább a ma­gyar könyv.)
A vizs­gált la­pok­ban több szlo­vák nyel­vű hir­de­tés is sze­re­pel, de ezek ál­ta­lá­ban nin­cse­nek le­for­dít­va (he­ly-, ener­gia-, pénz­vesz­te­ség lett vol­na), va­ló­szí­nű, hogy a hir­de­tő ál­tal meg­sza­bott nyel­ven kö­zöl­ték őket. A ma­gyar szö­ve­gen be­lü­li szlo­vák nyel­vi egy­sé­gek (mon­da­tok, szó­szer­ke­ze­tek, sza­vak) le­for­dí­tá­sa sok­kal gya­ko­ribb.

53. „Va­sár­nap ala­kul meg Po­zsony­ban a szloven­szkói nyi­las­ke­resz­tes párt
[…] Az Obèian­ské Noviny (Pol­gá­ri Új­ság) je­len­té­se sze­rint meg­ala­kul a ke­resz­tény mun­ká­sok és föld­mű­ve­sek pol­gá­ri párt­ja a Du­na ut­cai »Olasz-vendéglő« nagy­ter­mé­ben. A párt­moz­ga­lom jel­sza­vá­ra az: »Üsd a jog­ta­lan­sá­got, sze­resd az igazsá­got!« (Bi kriv­du – miluj prav­du!) jel­szót ír­ták” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 16.).
54. „5000 ko­ro­ná­ért
[…] Kas­sán szélesmértékű ka­to­na­sza­ba­dí­tá­si af­fér­nak jöt­tek a nyo­má­ra. Dr. Mar­tinek al­ez­re­des a ka­to­nai so­ro­zó­bi­zott­ság el­nö­ke jó pén­zért »neschop­ný«-­nak, al­kal­mat­lan­nak nyil­vá­ní­tot­ta a bur­zsu­jok ka­to­na­kö­te­les köly­ke­it” (Mun­kás, 1931. áp­ri­lis 13.).

Az 53. pél­dá­ban elő­ször a for­dí­tást köz­lik, az ere­de­ti alak sze­re­pel zá­ró­jel­ben, a má­sik­ban for­dít­va, s a kód­vál­tott alak és an­nak ma­gyar meg­fe­le­lő­je csak egy ves­­sző­vel van el­vá­laszt­va.

55. „Ma­gyar prob­lé­mák­ról Masaryk Ta­más szü­le­tés­nap­ján
[…] A tu­do­má­nyos mun­kát jel­lem­zi, hogy a min­den­na­pos, az egye­te­mes té­nyek­kel fog­lal­ko­zik, s vál­lal­ja az úgy­ne­ve­zett ap­ró­mun­ka (drob­ná práce) el­vég­zé­sé­nek he­ro­iz­mu­sát” (Ma­gyar Új­ság, 1937. Hús­vét).
56. „A kis­gaz­da kön­­nyes szem­mel né­zi a ter­mést
(For­ron­gó le­fo­lyá­sú ipar­tár­su­la­ti ülés Kirá­ly­helme­cen)
[…] mun­kás, föld­mű­ves fi­zet­ni nem bír, nem cso­da, ha ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött min­den­ki el van ke­se­red­ve és a gyű­lé­sen iz­zó han­gu­lat­ban kö­ve­tel­ték az adó­be­haj­tás azon­na­li meg­szűn­te­té­sét. Egy­han­gú­lag ma­gu­ké­vá tet­ték a kom­mu­nis­ta párt fel­hí­vá­sát, hogy tö­me­ge­sen vo­nul­ja­nak fel az adó­hi­va­tal elé, és ha más­ként nem megy, az ut­cán har­col­ják ki a vég­re­haj­tá­sok azon­na­li be­szün­te­té­sét. A tö­me­gek ezen el­ha­tá­ro­zá­sá­ra a leg­főbb ok az, hogy hasz­ta­lan min­den fel­leb­be­zés, köz­ben­já­rás, ki­lin­cse­lés, de­pu­tá­ci­ó­zás, az adó­hi­va­tal csak egy vá­laszt tud ad­ni:
»musíš paci­c«
ma­gya­rul »fizetned kel­l«” (Mun­kás, 1931. au­gusz­tus 30.).

A for­dí­tá­sok szö­veg­be va­ló be­il­lesz­té­sét a fen­ti két pél­dá­ban me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés se­gí­ti. Az 55-ös sze­mel­vény­ben a kód­vál­tást te­szik zá­ró­jel­be a ma­gyar nyel­vű for­dí­tás után, rá­adá­sul a for­dí­tást meg­told­ják az úgy­ne­ve­zett szó­val, mely fel­hív­ja a fi­gyel­met a for­dí­tás tényére. Az is­mer­tebb alak te­hát va­ló­szí­nű­leg a drob­ná práce volt.
57. „Hat kis­lány szü­le­tett Po­zsony­ban új­év nap­ján
[…] A kis jö­ve­vény ma­ga is ott pi­hen mel­let­te hó­fe­hér pár­ná­kon, a leg­mo­der­nebb bébike­lengyébe fek­tet­ve szo­kat­la­nul hos­­szú, bo­zon­tos ha­ja mes­­szi­re ki­vi­lág­lik. A dok­tor meg is jegy­zi, hogy a kis Ilon­ka olyan haj­jal jött a vi­lág­ra, akár a bor­bély­hoz is el­me­het­ne tar­tós ondulá­cióra […] Édes­any­ja, ami­kor meg­lát­ta új­szü­lött gyer­me­két, mo­so­lyog­va ölel­te ma­gá­hoz és csak an­­nyit mon­dott:
– Habešan­ka (Abes­­szin kis nő)” (Hír­adó, 1937. ja­nu­ár 3.).

A cikk író­ja va­ló­szí­nű­leg azért idé­zi szó sze­rint a szlo­vák anyu­ka meg­jegy­zé­sét, mert a ma­gyar for­dí­tás nem hang­zik túl jól. A Habešan­ka szó va­ló­já­ban nem fog­lal­ja ma­gá­ba a for­dí­tás­ban sze­rep­lő „kis” jel­zőt (van­nak kis és nagy Habešankák is). El­kép­zel­he­tő, hogy a szer­zőt (for­dí­tót) a ma­gyar ki­csi­nyí­tő kép­ző té­vesz­tet­te meg.

58. „A Sloven­sky Klub tit­ká­rá­nak val­lo­má­sa sze­rint a már­toni jegy­ző­könyv va­ló­ban lé­te­zett, de nem volt alá­írá­sok­kal el­lát­va és hi­te­le­sít­ve
[…] Pro­fus Lász­ló mér­nök, a po­zso­nyi já­rá­si hi­va­tal tisztviseléjőnek ki­hall­ga­tá­sá­ra ke­rül sor: […] Ami a kéz­ira­tot il­le­ti, nem tud­tam meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy mi­lyen bi­zott­sá­gi ülés­ről ké­szült, hogy a vá­lasz­tó­jo­gi, köz­igaz­ga­tá­si vagy pe­dig végre­ha­jtóbi­zottsá­gi ülés­ről van-e szó ben­ne. Ahol pl. Ho­dzsa be­szél, ott eben a kéz­irat­ban oda­ve­tett mon­da­tok van­nak, nem le­he­tett pon­to­san ös­­sze­ál­lí­ta­ni a sza­va­kat. Lehoczky be­szé­dé­ben sincs tisz­táz­va az, hogy: »amit a cse­hek nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«, vagy pe­dig ar­ról, hogy »amit az idők nem ad­nak meg, azt majd kihar­coljuk«. A kü­lönb­ség idő: èasy, cse­hek: èesi” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. au­gusz­tus 28.).

Eb­ben a rész­let­ben for­dí­tás­ban köz­lik a kéz­irat szó­ban for­gó rész­le­te­it, csak a fél­re­ér­tés­re okot ad­ha­tó kulcs­sza­va­kat idé­zik ere­de­ti­ben.

59. „Me­gyei urak
[…] Ami­kor Fri­gyes fő­her­ceg egyízben a vágvöl­gyi Óvár­ra ér­ke­zett […] a »Zöldfa szál­ló« mel­let­ti kú­ri­án szál­lott meg, szem­ben a ka­to­nai fő­őr­ség­gel, aho­vá ez al­ka­lom­ból dísz­őr­sé­get ve­zé­nyel­tek ki Ven­cel fő­had­nagy pa­rancs­nok­sá­ga alat­t. A ko­ra reg­ge­li órák­tól csi­nos szlo­vák ba­ka járt fel és alá az őr­he­lyén, az a sú­lyos fel­adat ju­tott ki szá­má­ra, hogy tár­sa­it a fors­rif­tos har­sány ki­ál­tás­sal fi­gyel­mez­tes­se a fő­her­ceg kö­ze­le­dé­sé­re. Ven­cel fő­had­nagy még az utol­só pil­la­nat­ban is ala­po­san ki­ok­tat­ta a szlo­vák ka­to­nát, hogy ké­nyes poszt­ján ho­gyan vi­sel­ked­jék:
Mi­helyt meg­pil­lan­tod a Fri­gyest, két­szer az ki­ál­tod: »Gewehr her­aus«…
Fri­gyes fel is tű­nik, kí­sé­re­té­ben mag­a­s­rangú tisz­tek­kel, amint ki­lép a kú­ria ka­pu­ján a szlo­vák ka­to­na hos­­szan el­nyújt­ja ki­ál­tá­sát: »Gewehr her­aus«. A má­so­dik ki­ál­tás azon­ban el­ma­radt, a de­rék szlo­vák iz­gal­má­ban meg­fe­led­ke­zett ar­ról, hogy két­szer kell ki­ál­ta­nia.
Ven­cel fő­had­nagy gyor­san jó­vá akar­ta ten­ni a hi­bát és oda­ki­ál­tott az őrs­höz
– Janko, chytro! Kriè ešte raz! (Janko, gyor­san, ki­álts még egy­szer!)
Janko hoz­zá volt szok­va ah­hoz, hogy szó sze­rint hajt­sa vég­re a pa­ran­csot, új­ból fe­szes ál­lás­ba vág­ta ma­gát és hos­­sza­san el­nyúj­tot­ta hang­ját, amely­től han­go­san vissz­hang­zott a tér:
– Ešte raz!
Mi­kor a tisz­tek je­len­tést tet­tek az eset­ről Fri­gyes­nek, ez a ha­sát fog­ta ne­vet­té­ben, de egy fo­rin­tot kül­dött Jankon­ak azért, hogy en­ge­del­me­sen ki­ál­tot­ta »Még egysz­er!«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. feb­ru­ár 14.).

Ér­de­kes pél­da a fen­ti tör­té­net. Tud­ni kell hoz­zá, hogy ez egy idé­zet a kor egyik is­mert po­zso­nyi szlo­vák szer­ző­jé­nek, Miroslav Pác­alt­nak az egyik mű­vé­ből, amit ek­kor ren­de­zett saj­tó alá. Te­hát a rész­let szlo­vák­ból va­ló for­dí­tás, ahol a for­dí­tó a csat­ta­nó szem­pont­já­ból fon­tos ré­sze­ket meg­hagy­ta szlo­vá­kul, il­let­ve zá­ró­jel­ben kö­zöl­te a ma­gyar for­dí­tást. Még­sem tö­ké­le­tes ez a meg­ol­dás, hi­szen szlo­vá­kul a kriè ešte raz! egy­aránt je­lent azt, hogy ki­álts még egy­szer! és azt, hogy ki­áltsd: még egy­szer! – eb­ből adó­dott a tör­té­net­ben a fél­re­ér­tés. Ma­gya­rul vi­szont két kü­lön­bö­ző nyelv­ta­ni for­ma já­rul a két je­len­tés­hez.
Ar­ra néz­ve is le­het­nek ér­de­kes ese­tek, hogy pl. egy szlo­vák nyel­vű idé­zet­ből mit for­dí­ta­nak le, és mit hagy­nak meg a for­rás­nyel­ven. Egy Hlinká­val ké­szült be­szél­ge­tés­ből idé­zek:

60. „Pár­tom a vá­lasz­tá­sok­ba önál­ló­an s a leg­szebb re­mé­nyek­kel megy be­le. A nép a »chu­dobá«-ból és a szo­ci­ál­de­mok­rá­ci­á­ból már tel­je­sen ki­gyógy­ult” (Kas­sai Nap­ló, 1920. ok­tó­ber 2.).

A cikk szer­ző­je (aki va­ló­szí­nű­leg az in­ter­jú ké­szí­tő­je) a chu­dobát – ta­lán mint Hlin­ka egyik ked­venc ki­fe­je­zé­sét – meg­hagy­ja szlo­vá­kul (az­az a ma­gyar szö­veg­be kód­vál­tás­ként il­lesz­ti be). Ha­son­ló el­já­rás­ra az elő­ző fe­je­ze­tek­ben több pél­dát is ta­lá­lunk.

61. „Kü­lö­nö­sen nagy tet­szést ara­tott az a nó­tá­juk, ame­lyet öreg édes­ap­juk vagy idő­sebb ro­ko­nuk neve­nap­ja al­kal­má­val szok­tak éne­kel­ni a szlo­vák le­gé­nyek:
Sztary nás, sztary nás
Szje­di­vu bradu más
Hej dot­jal budje dobre s námi
Dok­jal bud­jes medzi námi

(Öre­gecs­kénk, jó apács­kánk
De ősz már a sza­kál­lacs­kád
Hej, csak ad­dig lesz jó vi­lá­gunk
Míg té­ged ma­gunk közt lá­tunk)”
(Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1929. jú­ni­us 2.)

Is­mét a már egy­szer szó­ba ke­rült bu­da­pes­ti szlo­vák kul­tú­res­ten va­gyunk. A szlo­vák le­gé­nyek ál­tal elő­a­dott nó­ta for­dí­tá­sa nem szó sze­rinti, in­kább át­köl­tés. Kü­lö­nö­sen mu­lat­sá­gos a szlo­vák szö­veg ma­gyar he­lyes­írás sze­rin­ti le­jegy­zé­se.
Per­sze az is elő­for­dul, hogy a for­rás­nyelv­ből a cél­nyelv­ben egyet­len szó sem őr­ző­dik meg (nincs kód­vál­tás, a szö­veg egy­nyel­vű), ám ilyen­kor is elő­for­dul­hat, hogy az ere­de­ti be­széd­ak­tus más ­nyel­vű (is) volt. (Er­re ál­ta­lá­ban a kon­tex­tus­ból le­het kö­vet­kez­tet­ni.) Ezek pro­totipikus nyelv­kö­zi köz­lés­ak­tu­sok (az­az szín­tisz­ta for­dí­tá­sok) is le­het­nek, de itt is be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző le­het a két­nyel­vű­ség. (No­ha itt nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló for­dí­tott ese­tek­re.)

62. „A repub­likában van­nak ma­gyar kö­zép­is­ko­lák és ta­ní­tó­kép­zők
[…] Masaryk Ta­más édes­ap­ja szlo­vák job­bágy­em­ber volt Kopèany­ból […] »Mindjárt gyer­mek­ko­rom­ban kap­cso­lat­ba ke­rül­tem a ma­gyar nyelv­vel. Ná­lunk a csa­lád­ban meg­re­kedt né­hány ma­gyar szó; mon­dot­tuk pl. egy­más­nak: hall­gass! és hason­lókat«” (Ma­gyar Új­ság, 1937. áp­ri­lis 18.).

Na­gyon ér­de­kes a fen­ti idé­zet, hi­szen tu­laj­don­kép­pen az idé­zet bá­zis­nyel­ve (Masaryk szá­já­ból) szlo­vák le­he­tett, eb­be ke­rül­he­tett a ma­gyar nyel­vű ven­dég­ki­fe­je­zés (hall­gass). Az in­ter­jút vi­szont a ma­gyar na­pi­lap­ban ter­mé­sze­te­sen le­for­dí­tot­ták.

63. „Tóbler Já­nos kép­vi­se­lő­há­zi be­szé­de a szloven­szkói ál­la­po­tok­ról
– Ma már egé­szen sza­ba­don éne­kel­het­jük a mi him­nu­szun­kat, az Is­ten áldd meg a ma­gyart!
Blaho köz­be­szól: Eb­ből is lát­szik ho­va húz a szí­vük […]11
Blaho azt mond­ja ma­gya­rul: Hát a ma­gyar csend­őrök nem ilyen mó­don nyo­moz­tak? Még sok­kal ros­­szab­bul” (Hír­adó, 1920. jú­li­us 18.).

Az idé­zet­ből nem de­rül ki, hogy a kép­vi­se­lő­ház­ban le­fo­lyó dis­kur­zus alap­nyel­ve a ma­gyar vagy a szlo­vák volt-e, csak fel­té­te­lez­het­jük, hogy Tóbler va­ló­szí­nű­leg ma­gya­rul be­szélt, Blaho vi­szont biz­to­san szlo­vá­kul. Mi­vel az el­hang­zot­ta­kat tel­jes egész­é­ben ma­gya­rul köz­lik (a szlo­vák köz­be­szó­lá­so­kat le­for­dít­ják), me­ta­nyel­vi meg­jegy­zés­sel utal­nak ar­ra, ami­kor Blaho kó­dot vál­tott, és ma­gya­rul szó­lalt meg.
Lát­ha­tó, hogy en­nél a leg­utóbb vizs­gált tí­pus­nál már nem for­dul elő a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben szlo­vák kód­vál­tás, ha­nem el­len­ke­ző­leg: a ma­gyar szö­veg utal az ere­de­ti – szlo­vák nyel­vű – be­széd­ak­tus­ban elő­for­du­ló ma­gyar kód­vál­tás­ra.
Lanstyák ír­ja, hogy a nyom­ta­tott saj­tó­ban nem „il­lik” kó­dot vál­ta­ni, ezért ma – az Új Szó gya­kor­la­tá­ból ki­in­dul­va – az új­ság­írók vagy le­for­dít­ják a szlo­vák nyel­vi be­té­te­ket, vagy gon­dos­kod­nak ar­ról, hogy je­len­té­sük ki­de­rül­jön a kon­tex­tus­ból. Ki­vé­tel­ként csak a tel­je­sen szlo­vák nyel­vű rek­lá­mo­kat, il­let­ve ma­gyar nyel­vű rek­lá­mok­ba be­épí­tett, jól is­mert szlo­vák „ló­zun­gok”-at em­lí­ti (Lanstyák 2003a, 88–89).
Ar­ra, hogy szó sze­rin­ti for­dí­tás nél­kül a szö­veg­kör­nye­zet­ből ki­de­rül­het a je­len­tés, pél­da a kö­vet­ke­ző szö­veg:

64. „Ma­jort el­ítél­ték
[…] A csend­őrök, rend­őrök, a ha­tó­sá­gok »elfogu­lat­lansá­ga« túl­sá­go­san be van bi­zo­nyít­va… A csend­őrök kü­lön­ben is ar­ról be­szél­tek, hogy 150 fő­nyi tö­meg jött Hegy­ről Kosú­tra. Per­sze fél­tek és (stra­ch má ve¾ké oèi) fé­lel­mük­ben na­gyot lát­tak” (Mun­kás, 1931. jú­li­us 19.).

A szlo­vák szó­lás nincs le­for­dít­va, csak kon­no­tatív je­len­té­se van frap­pán­san be­épít­ve a szö­veg­be.
Ám­de, a fen­ti pél­da szép­sé­ge el­le­né­re, ha meg­fi­gyel­jük az elő­ző fe­je­ze­tek cikk­rész­le­te­it, ki­de­rül, hogy a két há­bo­rú kö­zöt­ti (cse­h)s­zlováki­ai ma­gyar saj­tó­ban a leg­több eset­ben nem for­dí­tot­ták le a kód­vál­tott be­té­te­ket, és ha az ol­va­só nem ér­tett „cseh­szlo­vák”-ul, je­len­té­sük a szö­veg­kör­nye­zet­ből sem de­rült ki. Ez a nyel­vi gaz­da­sá­gos­ság tu­laj­don­kép­pen a pro­totipikus két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ó­ra, ezen be­lül a be­szélt nyel­vi kód­vál­tás­ra jel­lem­ző. Ha a be­széd­part­ne­rek mind­két kó­dot bir­to­kol­ják, fö­lös­le­ges az adott meg­nyi­lat­ko­zást meg­ket­tőz­ni vagy ma­gya­ráz­gat­ni. A két há­bo­rú köz­ti saj­tó­ban meg­le­he­tő­sen fur­csa ez az el­já­rás, hi­szen azt gon­dol­nánk, hogy a kor­ban az ol­va­sók nagy ré­sze nem ér­tett jól szlo­vá­kul. Mind­ez még ér­de­ke­sebb, ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a mai Új Szó for­dí­tá­si szo­ká­sa­i­val, mely­ben – an­nak el­le­né­re, hogy a mai ol­va­sók leg­több­je jól be­szél szlo­vá­kul – a ven­dég­nyel­vi be­tét rit­kán ma­rad for­dí­tat­la­nul (ezt a tényt Kul­csár Aran­ka ku­ta­tá­sai is meg­erő­sí­tik [vö. Kul­csár 2002]).

6. Ös­­sze­fog­la­lás

Mun­kám­ban a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó nyel­vét vizs­gá­ltam a köz­né­vi kód­vál­tá­sok szem­pont­já­ból, el­ső­sor­ban a ma­gyar bá­zis­nyelv­ben meg­ta­lál­ha­tó cseh és szlo­vák sza­vak, szó­szer­ke­ze­tek, mon­da­tok elő­for­du­lá­sa­it és azok oka­it ke­re­stem. A vál­tá­sok ál­ta­lá­ban jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó funk­ci­ók­ban je­lent­kezt­ek. A leg­több kód­vál­tás a gya­kor­la­ti szem­pont­ból fon­tos hi­te­le­sí­tés, va­la­mint va­la­mi­lyen stí­lus­ha­tás (és/­vagy el­ha­tá­ro­ló­dás) el­éré­se cél­já­ból tör­té­nt. A stí­lus­ha­tás el­éré­se cél­já­ból tör­té­nő kód­vál­tás ál­ta­lá­ban vagy idé­zet­sze­rű, vagy az új­ság­írók sze­mé­lyes „be­tol­dá­sa” a sti­lisz­ti­kai több­let ki­fe­je­zé­se mi­att.
A vizs­gált új­sá­go­kat meg­pró­bál­tam rep­re­zen­ta­tí­van ki­vá­lasz­ta­ni – kü­lön­bö­ző po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gú la­po­kat vizs­gál­tam a kor­szak ele­jé­ről, kö­ze­pé­ről és vé­gé­ről. Úgy tű­nik vi­szont, hogy sem a meg­je­le­nés éve, sem a po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­ság nem be­fo­lyá­sol­ta re­le­ván­san a kód­vál­tá­sok elő­for­du­lá­sát. Van­nak olyan la­pok, me­lyek­ben mi­ni­má­lis pél­dát ta­lál­tam köz­né­vi kód­vál­tás­ra (ilyen az 1920-as Kas­sai Mun­kás, az 1920-as Reg­gel és az 1937-es Ma­gyar Nap), má­sok­ban meg­le­he­tő­sen so­kat (az 1920-as Kas­sai Nap­ló, az 1931-es Mun­kás, az 1929-es Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, az 1937-es Ma­gyar Új­ság). Va­ló­szí­nű, hogy in­kább a la­pok jel­le­ge ha­tá­roz­ta meg, hogy men­­nyi kód­vál­tást „en­ged­tek be”. A ter­je­del­me­sebb, több in­ter­jút, ill. az új­ság­írók vé­le­mé­nyét is tar­tal­ma­zó kom­men­tár­sze­rű cik­ket tar­tal­ma­zó la­pok­ban nyil­ván több szlo­vák köz­név fért be­le, mint az in­kább csak hí­re­ket tar­tal­ma­zók­ba. A cik­kek­be be­épü­lő szlo­vák ki­fe­je­zé­sek leg­több­je bel­ső, kon­tex­tuális okok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza: az egyes új­ság­írók szó­kész­le­te, a két nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­guk, emo­ci­o­ná­lis vagy presz­tízs­mo­tí­vu­ma­ik. Az új­ság­írók­nak a cseh­szlo­vák nyelv­ben va­ló jár­tas­sá­gá­val függ ös­­sze a pél­dák­ban elő­for­du­ló ren­ge­teg he­lyes­írá­si és nyelv­he­lyes­sé­gi hi­ba. Gyak­ran elő­for­dul az is, hogy ma­gyar he­lyes­írás­sal ír­ják a szlo­vák nyel­vű be­tol­dá­so­kat. Mind­ez nem meg­le­pő, hi­szen a kor­ban a ma­gyar új­ság­írók még nem tud­hat­tak jól szlo­vá­kul, s a nyelv­he­lyes­sé­gi kér­dé­sek­nek sem tud­tak hol utá­na­néz­ni (az el­ső he­lyes­írá­si sza­bály­zat Samo Czam­bel 1931-es mun­ká­ja volt).
An­nál meg­le­pőbb a tény, hogy a kód­vál­tá­so­kat sok eset­ben nem kü­lö­ní­tik el a ma­gyar szö­veg­től, és gyak­ran ma­gyar nyel­vű for­dí­tá­suk is el­ma­rad. Ez a mai Új Szó­ban pél­dá­ul – ami­kor pe­dig mind az új­ság­írók, mind az ol­va­sók job­ban be­szél­nek szlo­vá­kul – ne­he­zen el­kép­zel­he­tő. A kód­vál­tá­sok­ból men­­nyi­sé­gi­leg is több volt a két há­bo­rú kö­zött, mint a mai saj­tó­ban (bár ezt csak ol­va­só­ként ál­lí­tom, er­re irá­nyu­ló­an nem vé­gez­tem ku­ta­tá­so­kat). Va­ló­szí­nű, hogy az új­ság­írók eb­ben az idő­ben csak ta­po­ga­tóz­tak, nem volt vi­lá­gos szá­muk­ra, mit en­ged­het­nek meg ma­guk­nak az újon­nan ala­kult hely­zet­ben. Nem volt még „ve­szély­ér­zet”-ük sem, így a szlo­vák nyelv hasz­ná­la­tát nem volt okuk ke­rül­ni, el­len­tét­ben a mai ál­la­pot­tal, ami­kor a szlo­vák nyelv ke­rü­lé­sé­nek iden­ti­tás­jel­ző, cso­port­hoz tar­to­zást ki­fe­je­ző funk­ci­ó­ja van. Ta­lán egy­faj­ta nyel­vi já­ték­nak is fel­fog­ha­tók az idé­zett pél­dák, az új­ság­írók az „új” nyel­vet szö­ve­ge­ik­be mint­egy ér­de­kes­ség­ből épí­tik be­le. Az okok tel­je­sen pon­tos elem­zé­se töb­bek kö­zött azért is le­he­tet­len, mert a kor tár­sa­dal­mi-tör­té­ne­ti vi­szo­nya­it, bi­zo­nyos kon­tex­tuális, hely­zet­be­li je­len­té­se­ket ma ke­vés­bé ért­he­tünk.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bergen­di Mó­ni­ka 2002. Bil­ingviz­mus v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským so zrete¾om na použí­vanie geografick­ých názvov. Dok­to­ri dis­­szer­tá­ció. Bratislava, FF UK.
Kul­csár Aran­ka 2002. Kód­vál­tás az Új Szó cí­mű na­pi­lap nyel­vé­ben. Szak­dol­go­zat. Bratislava–Pozsony, FFUK .
Lanstyák Ist­ván 1991. A szlo­vák nyelv ár­nyé­ká­ban. In: Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ha­tá­ron tú­li két­nyel­vű­ség­ről. Bu­da­pest, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 11–72. p.
Lanstyák Ist­ván 1998a. Nyel­vünk­ben – ott­hon. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1998b. A ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tos­sá­gá­nak sa­já­tos­sá­gai. Duna­szer­da­he­ly, Lil­i­um Aurum.
Lanstyák Ist­ván 2000. A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 2003a. Kód­vál­tás és for­dí­tás. A cél­ke­reszt­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyel­vi va­ló­ság. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 7. sz. 77–94. p.
Lanstyák Ist­ván 2003b. A két­nyel­vű be­szé­lő mint bot­csi­nál­ta for­dí­tó. Ma­gyar Nyelv­já­rás­ok, 41. évf., 393–400. p.
Lanstyák Ist­ván 2003c. A for­dí­tás­tu­do­mány szak­kö­zi kap­cso­la­ta­i­ról. Iro­dal­mi Szem­le, 2003. 10. sz. 52–68. p.
Lanstyák Ist­ván 2003d. For­dí­tás és kon­tak­toló­gia. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003. 3. sz. 49–70. p.
Lanstyák Ist­ván 2004. Uta­zás a for­dí­tás kö­rül. Két­nyel­vű­ség és nyelvköziség, füg­get­len és füg­gő szö­veg­al­ko­tás. In: Navrac­sics Ju­dit–Tóth Szergej (szerk.): Nyel­vé­szet és inter­dis­z­ci­pli­nar­itás II. Kö­szön­tő­könyv Len­gyel Zsolt 60. szü­le­tés­nap­já­ra. Sze­ged–Veszp­rém, Gen­er­ali­a, 535–543. p.
Lanstyák Ist­ván megj. alat­t. A kód­vál­tás nyelv­ta­ni as­pek­tu­sá­nak né­hány kér­dé­se a szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség­ben. In: Lanstyák István–Vanèóné Krem­mer Il­di­kó (szerk.): Nyel­vé­szet­ről – vál­to­za­to­san. Se­géd­könyv egye­te­mis­ták és a nyel­vé­szet iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra. Dunasz­er­da­he­ly, Gram­ma Nyel­vi Iro­da.
Majtán, Milan 1998. Názov obcí Slovenskej repub­liky. Bratislava, SAV.
Si­mon Sza­bolcs 1998. Nyel­vi vál­to­zók a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban. In: Sán­dor Klá­ra (szerk.): Nyel­vi vál­to­zó – nyel­vi vál­to­zás, Sze­ged, JGyF Ki­adó, 123–134. p.
Tur­czel La­jos 1982. Hi­ány­zó fe­je­ze­tek. Po­zsony, Ma­dách.

Vörös Ferenc: Névkutatás és névföldrajz

A név­tant a nyel­vé­szek egy ré­sze mind a mai na­pig se­géd­tu­do­mány­ként tart­ja szá­mon. A név­ta­no­sok több­sé­ge azon­ban hoz­zám ha­son­ló­an más­ként vé­le­ke­dik er­ről. Ta­nul­má­nyom el­ső ré­szé­ben a név­tan­nak mint ön­el­vű tu­do­mány­ág­nak a ki­ala­ku­lá­sá­ról, tár­gyá­ról ér­te­ke­zem. Má­so­dik ré­szé­ben a nyelv­föld­rajz és név­föld­rajz főbb érint­ke­zé­si pont­ja­it ve­szem szám­ba. A dol­go­zat zá­ró fe­je­ze­té­ben azo­kat a ta­nul­sá­go­kat ös­­szeg­zem, ame­lye­ket a rend­szer­sze­rű szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­sok ter­ve­zé­se­kor is meg­fon­to­lan­dó­nak gon­do­lok.

Név­tan

A név­tan ma­nap­ság – leg­alábbis an­nak mű­ve­lői sze­rint – ön­el­vű tu­do­mány­nak szá­mít. Sa­ját ku­ta­tá­si te­rü­le­te van, eh­hez ren­delt adek­vát ku­ta­tá­si mód­sze­rek­kel. Szám­ta­lan, nem nyel­vé­sze­ti szak­te­rü­let­tel ke­rül fe­lü­le­ti érint­ke­zés­be. Et­től vá­lik inter-, sőt mul­ti­dis­z­ci­plináris­sá. Se­géd­tu­do­má­nyi jel­le­gé­től nem is olyan ré­gen si­ke­rült meg­sza­ba­dul­nia. Ha­gyo­má­nyai a do­log ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an ré­gi­ek­nek mond­ha­tók, hi­szen a ne­vek az ókor­tól kez­dő­dő­en fog­lal­koz­tat­ták a fi­lo­szo­kat. A kor­tár­sak uta­lá­sai alap­ján fel­té­te­lez­zük, hogy a gö­rö­gök­nél hely­ne­vek fel­so­ro­lá­sá­val és ma­gya­rá­za­tá­val fog­lal­ko­zó köny­vek is íród­tak. Pla­tón Kratüloszá­nak ne­vek­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­lei nap­ja­in­kig a név­tu­do­mány egyik óko­ri alap­ve­tés­ének szá­mí­ta­nak.
A mai ér­te­lem­ben vett név­tan – más szó­val ono­ma­toló­gia vagy ono­maszti­ka – még­sem te­kint vis­­sza ré­geb­bi múlt­ra, mint hat­van­öt év. Az el­ső név­ta­ni tan­szé­ket a fran­cia Al­bert Dauzat pro­fes­­szor szer­vez­te meg 1939-ben (vö. Haj­dú 2003, 33; Mulon 1995). Ta­lán az sem mond­ha­tó tel­je­sen vé­let­len­nek, hogy haj­da­ni ok­ta­tói az önál­ló­so­dás előtt a fo­ne­ti­kai és nyelv­já­rá­si tan­szék ke­re­te­in be­lül te­vé­keny­ked­tek. A tan­szé­ki cso­port­ból ki­nö­vő név­ta­ni ku­ta­tó­mű­he­lyek má­ig fenn­áll­nak és mű­köd­nek (Institut d’Onomastique, Cent­re d’Onomastique des Archives Nationales, Com­mis­sion Nationale de Toponymie, Société Française d’Onomastique).
A név­tan­nak min­den­ko­ri tár­gya ma­ga a tu­laj­don­név. Ám mind­járt a tu­laj­don­név­nek a de­fi­ni­á­lá­sa szám­ta­lan prob­lé­mát vet fel. Má­ig kü­lön­fé­le né­ze­tek üt­köz­nek az­zal kap­cso­lat­ban, mit te­kin­tünk (tu­la­j­don)névnek, la­tin szak­ki­fe­je­zés­sel nomen pro­pri­um­nak. To­váb­bi aka­dá­lyo­kat gör­dít a fo­ga­lom­ér­tel­me­zés elé az a köz­is­mert tény, hogy az egyes nyel­vek el­té­rő­en ítél­nek meg bi­zo­nyos ka­te­gó­ri­á­kat. A ma­gyar pl. nem te­kin­ti tu­laj­don­név­nek a ne­ve­ze­tes na­po­kat, ün­ne­pe­ket. Az orosz igen. A szlo­vák a nép­ne­ve­ket is tu­laj­don­név­nek gon­dol­ja, a ma­gyar vi­szont nem. A sort foly­tat­hat­nánk. Ne­he­zí­ti a hely­ze­tün­ket, hogy a tu­laj­don­ne­vek ki­vé­tel nél­kül köz­ne­vek­ből (nomen apella­tivum) jöt­tek/jön­nek lét­re, és így köz­név és tu­laj­don­név mezs­gyé­jén szük­ség­sze­rű­en lé­tez­nie kell egy át­me­ne­ti sáv­nak. A tu­laj­don­ne­vek egy ré­szé­ben el­ho­má­lyo­sul az ere­de­ti je­len­tés­tar­ta­lom. Ezek­ről csu­pán nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek­kel mu­tat­ha­tó ki, mi­lyen köz­név­ből vagy köz­né­vi szer­ke­zet­ből ke­let­kez­tek.
Tu­laj­don­név és köz­név kö­zött má­sik irány­ból is át­jár­ha­tó az út. Tu­laj­don­ne­vek ma­nap­ság is kön­­nyen közn­evesül­nek. Bi­zo­nyos ese­tek­ben nem kön­­nyű meg­húz­ni a pon­tos ha­tá­ro­kat. Van­nak olyan nyel­vi ala­ku­la­tok, ame­lyek tu­laj­don­ne­ve­ket tar­tal­maz­nak, sőt még szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sük is haj­szál­ra egye­zik bi­zo­nyos tu­laj­don­név­tí­pu­sok­kal, még­sem te­kint­he­tők nomen pro­pri­um­nak (pl. Cel­si­us-fok, Krisz­tus-fej, Ot­tó-mo­tor; Duna-­gate, Gyurcsány-k­abi­net, Or­bán-le­vél stb.). Köz­ne­vek is ma­guk­ba fog­lal­hat­nak olyan tu­laj­don­ne­ve­ket, ame­lyek a mai nyelv­hasz­ná­ló­nak is min­den kü­lö­nö­sebb ne­héz­ség nél­kül fel­is­mer­he­tők (pl. ádám­csut­ka, ka­ti­ca­bo­gár, krisz­tus­tö­vis, pál­for­du­lás, szent­já­nos­ke­nyér; mar­tin­ke­men­ce, pull­man­ko­csi, rönt­gen­su­gár, wertheim­zár; ko­nyak, rönt­gen, szend­vics, ter­mosz stb.).
Utol­só­ként em­lí­tem, de ko­ránt sem le­zár­va a prob­lé­mák so­rát, hogy a de­fi­ni­á­lás­kor, szó­fa­ji be­so­ro­lás­kor a tu­laj­don­ne­vek­nek az a sa­já­tos­sá­ga is fej­tö­rést okoz, hogy a mon­da­ton be­lül egy, de akár több szó együt­te­sé­ből is fel­épül­het­nek.
A fen­tebb váz­la­to­san el­mon­dot­tak je­len ta­nul­mány­ban azért ér­de­ke­sek szá­munk­ra, mert ami­kor egy tudomány(ág) önál­ló­sá­gá­ról be­szé­lünk, ak­kor ér­te­lem­sze­rű­en meg kell húz­nunk an­nak ha­tá­ra­it. A ha­tá­rok meg­hú­zá­sa pe­dig ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó az adott tudomány(ág) tár­gyá­val. A név­tan önál­ló­so­dá­si fo­lya­ma­tát a XX. szá­zad ele­jé­től Mi a tu­laj­don­név? kér­dés­fel­te­vé­se mel­lett vé­gig­kí­sér­te egy má­sik po­lé­mia, ne­ve­ze­te­sen az, hogy Mi te­kint­he­tő tu­laj­don­név­nek? Kez­det­ben csak a sze­mély- és hely­ne­ve­ket vet­ték tu­laj­don­név­nek. A de­fi­ni­á­lá­si kí­sér­le­tek köz­ben egy sor tí­pus­sal bő­vült a tu­laj­don­ne­vek ka­te­gó­ri­á­ja: ele­in­te az ál­la­tok, tár­gyak, fo­gal­mak, mű­al­ko­tás­ok ne­vé­vel, ké­sőbb a már­ka­ne­vek­kel, ese­mé­nyek, ün­ne­pek, dá­tu­mok, hó­na­pok, ne­ve­ze­tes na­pok stb. ne­vé­vel.
A nyel­vé­sze­ti meg­ha­tá­ro­zá­sok ki­vé­tel nél­kül hang­sú­lyoz­zák a tu­laj­don­név­nek azt a tu­laj­don­sá­gát, hogy nem osz­tály­fo­gal­ma­kat je­löl, ha­nem egye­de­ket. Szem­ben a köz­név­vel, amely klas­­szi­fi­kál, va­gyis osz­tály­je­gyek­kel ren­del­ke­zik. A tu­laj­don­ne­vek szer­kesz­tett­sé­gé­nek, szö­veg­be épü­lé­sé­nek vizs­gá­la­ta egy­né­mely ku­ta­tót ar­ra a fel­is­me­rés­re ve­ze­tett, hogy for­mai szem­pont­ból cél­ra­ve­ze­tőbb len­ne a tu­laj­don­név­nek mint fő­né­vi ka­te­gó­ri­á­nak a tar­to­má­nyát az egy­sza­vas lexémákra szű­kí­te­ni (a té­má­ról bő­veb­ben: Par­tridge 1949; Ba­ra­bás–Kálmán–Nádasdy 1977; Lan­gen­don­ck 1978; Pamp 1982; 1985; 1989; Haj­dú 1997; 1998a; 1998b; 1999; He­ge­dűs 1997; 1999). Má­sok a tu­laj­don­név funk­ci­o­ná­lis vizs­gá­la­ta­kor a név­elő­hasz­ná­lat se­gít­sé­gé­vel pró­bál­ták meg­ha­tá­roz­ni a tu­laj­don­név lé­nye­gét (Ba­ra­bás–Kál­mán–Nádasdy 1977; He­ge­dűs 1997). Mind­ezek együt­te­sen el­ve­zet­tek ah­hoz a fel­is­me­rés­hez, hogy a tu­laj­don­név nem so­rol­ha­tó be a klas­­szi­kus szó­fa­ji rend­szer­be, kü­lö­nö­sen nem a fő­ne­vek alc­so­por­t­jakén­t. Ezt az el­vet hang­sú­lyoz­zák a Ma­gyar gram­ma­ti­ka szer­zői is (Keszler 2000, 127), ám el­já­rás­mód­juk en­nek el­le­né­re a ha­gyo­má­nyos szó­faj­ta­nok be­so­ro­lá­si gya­kor­la­tát kö­ve­ti.
A fo­ga­lom­ér­tel­me­zés, pon­tos de­fi­ni­á­lás hi­á­nya nem te­kint­he­tő egye­di eset­nek a nyelv­le­írás­ban. Ké­zen­fek­vő­nek tű­nik a mon­dat­tan pél­dá­ját em­lí­te­ni, ahol a köz­pon­ti fo­ga­lom­nak, a mon­dat­nak ugyan­csak nincs egy­sé­ges de­fi­ní­ci­ó­ja, ám ez nem aka­dá­lyoz­za a nyel­vé­sze­ket ab­ban, hogy ma­gát a mon­dat je­len­sé­gét – akár csak a szin­ta­xi­son be­lül is – sok­ol­da­lú­an vizs­gál­ják. Ugyan­így van­nak a név­ta­no­sok a tu­laj­don­ne­vek­kel.
Mi­e­lőtt bár­ki is el­ha­mar­ko­dott íté­le­tet al­kot­na a név­tan­nak mint tu­do­mány­ág­nak a tu­do­má­nyok rend­sze­rén be­lül el­fog­lalt he­lyé­ről, si­et­ve szö­ge­zem le, hogy a név­tan is nyel­vé­szet. Ép­pen ezért a név­ta­nos (ono­ma­toló­gus) is (több­nyi­re) nyel­vész. De olyan nyel­vész, aki a ne­ve­ket mint nyel­vi té­nye­ket sok szem­pont­ból, komp­lex mó­don vizs­gál­ja (vö. Benkő 1997, 6). Va­la­hogy úgy, mint a fo­ne­ti­kus a be­szé­det és a be­széd­han­go­kat, ami­kor a fi­zi­ka, az ana­tó­mia, a foniá­tri­a, a pszi­cho­ló­gia, a pe­da­gó­gia stb. te­rü­le­tén meg­szer­zett is­me­re­te­ket a fo­ne­ti­ká­ban – ré­geb­bi el­ne­ve­zés­sel: hang­tan­ban – in­teg­rál­ja. Az érint­ke­ző tu­do­mány­te­rü­le­tek­ről át­cso­por­to­sí­tott is­me­re­tek ös­­szeg­zé­se­kor a fo­ne­ti­kus sem ve­szí­ti szem elől a nyel­vé­sze­ti szem­pon­to­kat. Csu­pán ar­ról van szó, hogy a vizs­gá­lat tár­gyá­nak kö­ve­tel­mé­nye­i­től ve­zérel­ve sa­já­tos mó­don öt­vö­zi azo­kat más te­rü­le­tek is­me­re­te­i­vel és mód­sze­re­i­vel.
Ahogy az imént már hang­sú­lyoz­tam, egy tu­do­mány­ág ak­kor vá­lik ön­el­vű­vé, ha sa­já­tos tár­gya spe­ci­á­lis – ha úgy tet­szik, adek­vát – ku­ta­tá­si mód­sze­rek ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­zet. A név­tan is ilyen, ös­­sze­tett is­me­re­te­ket in­teg­rá­ló tu­do­mány.
Ne­vek­kel ter­mé­sze­te­sen más tu­do­má­nyok is fog­lal­koz­nak. A név­tan és a ne­vek­kel fog­lal­ko­zó egyéb tu­do­má­nyok kö­zött az a kü­lönb­ség, hogy az előb­bi­ek azt dön­tő­en nem nyel­vé­sze­ti mód­sze­rek se­gít­sé­gé­vel te­szik, vagy ha igen, vizs­gá­la­ta­ik­nak ak­kor sem tár­gya, csu­pán esz­kö­ze a név.
Ma­gam má­sok­kal egye­tem­ben egy tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak je­le­ként tar­tom szá­mon töb­bek kö­zött, ha az adott szak­te­rü­le­ten fo­lyó ku­ta­tá­sok­ról kon­fe­ren­ci­á­kat, ta­nács­ko­zá­so­kat szer­vez­nek, ret­ros­pek­tív tu­do­mány­tör­té­ne­ti ös­­sze­fog­la­lók szü­let­nek az ered­mé­nyek szám­ba­vé­te­lé­re, s az adott tu­do­mány­te­rü­let­nek önál­ló pe­ri­o­di­kái (is) van­nak, sőt az adott té­má­ban el­mé­le­ti mun­kák és ké­zi­könyv­sze­rű ösz­­szeg­zé­sek lát­nak nap­vi­lá­got. Ezek­nek a kri­té­ri­u­mok­nak – úgy tű­nik – a név­tan is ele­get tesz.
Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső név­ta­ni kon­fe­ren­ci­át 1958-ban szer­vez­ték. Ezt az­óta meg­kö­ze­lí­tő­leg min­den tíz év­ben újabb kö­vet­te. A leg­utób­bit – szám sze­rint az ötö­di­ket – 1996-ban Mis­kol­con ren­dez­ték.
A név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról is ké­szül­tek ös­­szeg­zé­sek. Anél­kül, hogy a tel­jes­ség igé­nyé­vel va­la­men­­nyit fel­so­rol­nám, elég­sé­ges­nek tar­tom, ha a há­rom leg­utób­bi szám­ve­tés­re uta­lok. Az egyik az 1996-os mis­kol­ci név­ta­ni kon­fe­ren­ci­án hang­zott el, ame­lyet B. Ger­gely Pi­ros­ka ké­szí­tett (B. Ger­gely 1997). A szer­ző már itt jel­zi, hogy át­te­kin­té­se ko­ránt sem tel­jes, s „ki­ma­rad­hat­tak belőle […] a ha­tá­ro­kon tú­li ku­ta­tá­sok bi­zo­nyos ered­mé­nyei is” (B. Ger­gely 1997, 19). A má­sik a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szus név­ta­ni szek­ci­ó­já­nak egyik elő­adá­sa volt, amely­ben Hoff­mann Ist­ván­tól a ma­gyar név­ku­ta­tás ez­red­for­du­lós ál­lá­sá­ról hall­hat­tunk (Hoffmann 2002, 9–22). Eb­ben Hoff­mann egyet­len fel­vi­dé­ki kö­tő­dé­sű név­ta­ni mun­kát sem em­lít. A har­ma­dik­ként em­lí­ten­dő ös­­szeg­zést Haj­dú Mi­hály ké­szí­tet­te a 2002. szep­tem­be­ri ko­má­ro­mi ta­nács­ko­zás­ra, de ta­pasz­ta­la­tom sze­rint az anya­or­szág­ban sem tud­nak en­nek pub­li­kált vál­to­za­tá­ról (Haj­dú 2002, 36–41). Haj­dú az em­lí­tett szám­ve­tés­ben va­ló­ban csak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok ered­mé­nye­i­re kon­cent­rál, ám ma­ga is jel­zi: nincs bir­to­ká­ban az ös­­szes szük­sé­ges is­me­ret­nek ah­hoz, hogy tel­jes­ség­re tö­re­ked­hes­sen. Va­ló igaz, ma sincs tel­jes kö­rű át­te­kin­té­sünk az anya­or­szá­gon kí­vü­li ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú név­ta­ni ku­ta­tá­sok­ról, így Szlo­vá­ki­á­ról sem. A leg­utób­bi jász­be­ré­nyi ren­dez­vé­nyen ugyan a sze­mély­ne­ves (csa­lád-, ke­reszt-, ra­gad­vány- és be­ce­név­ku­ta­tá­sok­ról ké­szült egy ös­­sze­fog­la­ló (Vö­rös 2003), de má­ig hi­ány­zik az ugyan­csak je­len­tős­nek mond­ha­tó föld­raj­zi­név-ku­ta­tá­sok szám­ba­vé­te­le csak­úgy, mint az egyéb irá­nyú mun­kák­nak az ös­­szeg­zé­se.
A mai szlo­vá­ki­ai név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat alap­ve­tő­en a ka­rak­te­res mű­he­lyek hi­á­nya jel­lem­zi, ame­lyek pe­dig – ha lé­tez­né­nek – jól át­gon­dolt és mód­sze­res irányt szab­hat­ná­nak a mun­ká­la­tok­nak. Csu­pán el­szi­ge­telt név­ta­ni ku­ta­tá­sok foly­nak. A név­tan presz­tí­zsé­re pe­dig jel­lem­ző, hogy azok a na­gyobb lé­leg­ze­tű, más ki­sebb­sé­gi ku­ta­tá­si tu­do­mány­te­rü­le­tek­hez kö­tő­dő mun­kák, ame­lyek szór­vá­nyos név­ta­ni meg­jegy­zé­se­ket tar­tal­maz­nak, azok sem na­gyon tá­masz­kod­nak a már pub­li­kált név­ta­ni írá­sok­ra. Pe­dig a ki­sebb­sé­gi lét­ben élő ma­gyar nyelv­kö­zös­ség név­anya­ga leg­alább an­­nyi fi­gyel­met ér­de­mel­ne a le­xi­ko­ló­gia, kon­tak­toló­gia, pszi­chol­ingvisztika, prag­ma­ti­ka, sze­man­ti­ka, nyelv­já­rás­ku­ta­tás, nyelv- és név­po­li­ti­ka stb. ré­szé­ről, mint azok a tu­do­má­nyos té­mák, ame­lyek az it­te­ni ku­ta­tó­kat je­len­leg fog­lal­koz­tat­ják.
A ma­gyar név­tu­do­mány­ban szám­ta­lan je­les nyel­vé­szünk is meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet töl­tött be. Csak uta­lás­sze­rű­en em­lí­tem a már nem élők kö­zött Melich Já­nos, Gom­bocz Zol­tán, Pais De­zső, Kniezsa Ist­ván, Inczefi Gé­za, Bár­czi Gé­za, Sza­bó T. At­ti­la, Végh Jó­zsef, Kiss La­jos, Me­ző And­rás ne­vét. A még élők fel­so­ro­lá­sa pe­dig itt most szin­te le­he­tet­len és nem is tisz­tem. Az utób­bi­ak cso­port­já­ból még­is el­ke­rül­he­tet­len olyan ne­vek em­lí­té­se, mint Benkő Lo­rán­dé és Haj­dú Mi­há­lyé, akik e szak­te­rü­let­nek nap­ja­ink­ban is meg­ha­tá­ro­zó, is­ko­la­te­rem­tő, sok­ol­da­lú név­ta­ni ku­ta­tá­so­kat foly­ta­tó sze­mé­lyi­sé­gei.

Név­föld­rajz

Mi­e­lőtt a név­föld­rajz­zal fog­lal­ko­zom, szük­sé­ges­nek tar­tom a nyelv­föld­rajz meg­ha­tá­ro­zá­sát, hi­szen a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok mind­vé­gig szo­ros kap­cso­lat­ban vol­tak a nyelv­föld­rajz­zal. Ez a meg­ál­la­pí­tás a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­sok­ra nap­ja­ink­ban is ér­vé­nyes.
A nyelv­föld­rajz fo­gal­mát szű­kebb és tá­gabb ér­te­lem­ben szo­kás de­fi­ni­ál­ni. A tá­gabb ér­tel­me­zés sze­rint a nyel­vek te­rü­le­ti ala­pon tör­té­nő érint­ke­zé­sé­nek, a nyel­vi areák­nak a vizs­gá­la­tát is ma­gá­ba fog­lal­ja. A szű­kebb ér­tel­me­zés sze­rint csu­pán a di­a­lek­tu­sok tá­ji ta­go­zó­dá­sá­val fog­lal­ko­zik. A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok tu­do­mány­tör­té­ne­ti szem­pont­ból a di­a­lek­to­ló­gi­á­ból nőt­tek ki (Ju­hász 1993, 73–74; 2001, 93). A kez­de­ti, szór­vá­nyos­nak te­kint­he­tő vizs­gá­ló­dá­so­kat a ké­sőb­bi­ek­ben cél­irá­nyos ku­ta­tá­sok vál­tot­ták fel.
A nyelv­föld­rajz kö­zel egy és ne­gyed­szá­za­dos gaz­dag múlt­ra te­kint­het vis­­sza. Ez­zel szem­ben a mai ér­te­lem­ben vett név­föld­rajz en­nek csu­pán tö­re­dé­ké­re. Hos­­szú ide­ig el­ke­rül­te ku­ta­tó­i­nak fi­gyel­mét a ne­vek komp­lex, sok­ol­da­lú, te­rü­le­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re rá­vi­lá­gí­tó vizs­gá­la­ta. Ezt nyil­ván­va­ló­an rész­le­te­i­ben itt ki nem fejt­he­tő, ösz­­sze­tett okrend­sz­er­rel ma­gya­ráz­hat­juk. Ez­zel kap­cso­lat­ban né­hány tényt még­is szük­sé­ges­nek lá­tok meg­em­lí­te­ni. Min­de­nek­előtt azt, hogy a ne­vek tí­pu­suk­tól füg­gő­en el­té­rő mér­ték­ben ad­nak ala­pot te­rü­le­ti meg­osz­lás sze­rin­ti, nyelv­föld­raj­zi kö­vet­kez­te­té­sek­re. A ke­reszt­ne­vek pél­dá­ul ko­ráb­ban ép­pen eb­ből a meg­fon­to­lás­ból ke­vés­bé kel­tet­ték fel a nem név­ta­nos ku­ta­tók ér­dek­lő­dé­sét. Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy ma­gam is ta­lál­koz­tam a jyväskyläi hun­ga­ro­ló­gi­ai kong­res­­szu­son olyan, je­les név­ta­nos kol­lé­gá­tól nyil­vá­no­san el­hang­zó ki­je­len­tés­sel, mi­sze­rint ezek­nek a vizs­gá­la­tok­nak cse­kély a tu­do­má­nyos ho­za­dé­ka. Pe­dig a név­di­vat­ban be­kö­vet­ke­ző vál­to­zá­sok ku­ta­tá­sa sok olyan meg­fi­gye­lés­re ad al­kal­mat, amely a nyel­vi je­len­sé­gek ter­je­dé­sé­nek ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­i­ba va­ló köz­vet­len be­te­kin­tést en­ged. A név­di­vat ta­nul­má­nyo­zá­sá­val a fo­lya­ma­to­kat is meg­vizs­gál­hat­juk, nem­csak a vég­ered­ményt. S amit a nyelv más sze­le­té­ben hi­po­te­ti­ku­san kell ki­kö­vet­kez­tet­ni, az itt a vál­to­zás vi­szony­la­gos gyor­sa­sá­ga mi­att tér­ben és idő­ben pon­to­san re­konst­ru­ál­ha­tó. Va­ló igaz, amíg csak az ada­tok ös­­sze­gyűj­té­sé­vel fog­lal­ko­zunk, s csu­pán egy-­e­gy kis­kö­zös­ség vagy te­le­pü­lés (és ál­ta­lá­ban kis­te­le­pü­lés) név­anya­gát ön­ma­gá­ban vizs­gál­juk, ke­vés­bé ka­punk a szó­ban for­gó te­rü­le­ten is hasz­no­sít­ha­tó ered­mé­nye­ket. Mi­helyt a tér és idő ko­or­di­ná­tá­i­ban együt­te­sen kez­dünk gon­dol­kod­ni, azon­nal vál­to­zik a hely­zet. Haj­dú Mi­hály Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­ta­ná­ban ez­zel kap­cso­lat­ban így fo­gal­maz: „A di­a­lek­to­ló­gi­át an­­nyi­ban szol­gál­ja az ed­di­gi ku­ta­tás [ti. a ke­reszt­ne­vek ku­ta­tá­sa – V. F.], hogy meg­mu­tat­ja azo­kat a ha­tá­so­kat, ame­lyek érik az egyik nép­cso­por­tot a má­sik­tól. Ezek irá­nya se­gít a nyelv­já­rá­si ha­tá­sok föl­de­rí­té­sé­ben. A név­ta­ni vál­to­zá­sok ugyan­is száz­szor­ta gyor­sab­bak akár a hang­ta­ni vagy gram­ma­ti­kai vál­to­zá­sok­nál, de az át­adás-át­vé­tel me­cha­niz­mu­sa ha­son­ló­képp mű­kö­dik. A ne­vek a le­xi­ko­ló­gia té­ma­kö­ré­be is tar­to­zó nyelv­ta­ni ele­mek, s a táj­sza­vak ter­je­dé­sé­hez ha­son­ló a vál­to­zá­suk. Amíg azon­ban a táj­sza­vak meg­je­le­né­se, to­vább­ván­dor­lá­sa nem mér­he­tő, nem je­gyez­ték föl át­adá­suk pil­la­na­tá­ban őket, a ne­ve­ket a XVII. szá­zad­tól már el­ső je­lent­ke­zé­sük­kor meg le­het ta­lál­ni a táj, vá­ros, fa­lu kin­csé­ben, s nyo­mon le­het kö­vet­ni út­ju­kat, ván­dor­lá­su­kat, kü­lön­bö­ző pon­to­kon, egy­más­tól va­ló tá­vo­li he­lye­ken va­ló föl­buk­ka­ná­su­kat” (Haj­dú 2003, 409). Haj­dú mind­ezt a ke­reszt­ne­vek nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­ta kap­csán em­lí­ti.
A to­váb­bi­ak­ban ar­ról is szót kell ej­te­nünk, hogy mi jel­lem­zi egyéb név­tí­pu­sok kö­ré­ben a ku­ta­tá­sok je­len­le­gi ál­lá­sát? Ta­nul­sá­gos ez­zel kap­cso­lat­ban szám­ba ven­ni azo­kat a név­tant (is) érin­tő ma­gyar nyel­vű mun­ká­kat, ame­lyek a ne­vek és a nyelv­föld­rajz ös­­sze­füg­gés­rend­sze­ré­ben vizs­gá­lód­nak.
Nem tisz­tem a ma­guk gaz­dag­sá­gá­ban be­mu­tat­ni a név­föld­raj­zi ku­ta­tá­so­kat és az előz­mé­nyek­nek szá­mí­tó nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­ká­kat. Ju­hász De­zső ezt ná­lam két mun­ká­ban is ava­tot­tab­ban meg­tet­te (Ju­hász 1993, 2001). Még­is el­ke­rül­he­tet­len­nek lát­szik azok­ból az előz­mé­nyek­ből sze­mez­get­ni – még ha az el­já­rás­mód ön­ké­nyes­nek is lát­szik –, ame­lyek akar­va-aka­rat­la­nul a ma­gyar­or­szá­gi név­ta­ni ku­ta­tá­sok fej­lő­dé­sé­hez hoz­zá­já­rul­tak, s a tu­do­mány­ág önál­ló­so­dá­sá­nak elő­se­gí­tői vol­tak, il­le­tő­leg név­föld­raj­zi ih­le­té­sük okán az ono­ma­to­di­alek­toló­gia elő­fu­tá­ra­i­nak szá­mí­ta­nak (ha ugyan nem kvá­zi ono­ma­to­di­alek­tológiák vol­tak).
El­ső­ként Kniezsa Ist­ván so­ká­ig csak kéz­irat­ban, il­le­tő­leg li­tog­ra­fált vál­to­zat­ban lé­te­ző mun­ká­ját em­lí­tem, ame­lyet ta­nít­vá­nya, Kiss La­jos je­len­te­tett meg a kö­zel­múlt­ban (Kniezsa 2003). A szó­ban for­gó mun­ka ere­de­ti cél­ját te­kint­ve az 1930-as évek te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sá­nak hát­tér­anya­ga kí­vánt len­ni. Tör­té­né­szek­nek ké­szült, akik ke­vés­bé vol­tak já­ra­to­sak a ne­vek eti­mo­lo­gi­zá­lá­sá­ban, de a haj­da­ni et­ni­kai vi­szo­nyok fel­tér­ké­pe­zé­sé­hez töb­bek kö­zött a csa­lád­ne­ve­ket kí­ván­ták fel­hasz­nál­ni. A moz­gal­mat Mályus Elem­ér fog­ta ös­­sze. Kniezsa Ist­ván Gömör, Hont, Ugoc­sa me­gyék XVI–XVIII. szá­za­di ös­­sze­írá­sai alap­ján ké­szí­tet­te el má­ig hasz­nál­ha­tó ta­nul­má­nyát, amely Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek cí­men lá­tott nap­vi­lá­got. Kéz­ira­ta hi­ány­pót­ló jel­le­ge mel­lett – ér­ze­tem sze­rint – szem­lé­le­té­ben is ed­dig ke­vés­bé mél­ta­tott új­don­sá­got tar­to­ga­tott. A ma­gyar–szlo­vák pár­hu­za­mos­sá­go­kon túl a köl­csön­zé­sek­re is rá­mu­ta­tott, s kü­lön fog­lal­ko­zott a ma­gyar és a szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek azok­kal a ré­te­ge­i­vel, ame­lyek kü­lön­fé­le nyel­vi és kul­tu­rá­lis okok mi­att fe­dést mu­tat­nak. Eze­ket a szer­ző jobb hí­ján ma­gyar–szlo­vák csa­lád­ne­vek­nek hív­ta. Ez­zel meg­lá­tá­som sze­rint – anél­kül, hogy a je­len­sé­get a ma hasz­ná­la­tos ter­mi­nus­sal il­let­te vol­na – mint­egy lá­tens mó­don areális prob­lé­má­kat is meg­pendítet­t.1
Kniezsától to­váb­bi olyan mun­ká­kat is em­lít­he­tünk, ame­lyek más te­kin­tet­ben szá­mít­hat­nak a név­tu­do­mány ér­dek­lő­dé­sé­re. Ezek kö­zül is csak ön­ké­nye­sen eme­lem ki a sor­ból az 1938-as Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban c. ta­nul­má­nyát. Eb­ben az Ár­pád-ko­ri hely­ne­vek föld­raj­zi el­osz­lá­sát vizs­gál­ta: a törzs­ne­ve­ket, va­la­mint a szláv ere­de­tű, de ma­gyar kép­zés­mó­dú hely­ne­ve­ket stb. (Kniezsa 1938). Köz­ben a ne­vek se­gít­sé­gé­vel szá­mos extral­ingvisztikai meg­ál­la­pí­tást is tett. Ugyan­eb­ben a sor­ban em­lít­het­jük az 1943–1944-es meg­je­le­né­sű Kelet­mag­yarország hely­ne­vei c. mun­ká­ját (Kniezsa 1943–1944).
A má­sik, a név­ta­ni ku­ta­tá­sok so­rá­ból ön­ké­nye­sen ki­ra­ga­dott mű Benkő Lo­ránd ko­rai mun­kás­sá­gá­hoz köt­he­tő, amely komp­lex szem­lé­let­mód­ja ál­tal már át­ve­zet ben­nün­ket az ono­ma­to­di­alek­toló­gia te­rü­le­té­re. Ez A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei cí­men lá­tott nap­vi­lá­got (Benkő 1947). Ha en­nek tar­ta­lom­jegy­zé­ké­be be­le­la­po­zunk, azon­nal szem­be­tű­nik, hogy a szer­ző már ak­kor, 1947-ben, mi­lyen sok­ol­da­lú vizs­gá­la­to­kat vé­gez el, s mind­ezt egy kis­tér­ség egé­szé­re ki­ter­jeszt­ve, kü­lön is fi­gyel­ve a táj­egy­sé­gen be­lü­li rend­szer­sze­rű­ség­re. En­nek a vo­nu­lat­nak foly­ta­tó­ja a nyelv­te­rü­let má­sik vé­gé­ről a Káz­mér Mik­lós ál­tal pub­li­kált Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei c. mo­no­grá­fia (Káz­mér 1957).
A to­váb­bi­ak­ban a fen­tebb nem említet­t2, de ál­ta­lam a ta­nul­mány elő­ké­szü­le­te­i­kor szám­ba vett mun­kák­ra is fi­gyel­ve pró­bá­lom pon­tok­ba szed­ve meg­fo­gal­maz­ni a ta­nul­sá­go­kat. A nyelv­föld­raj­zi ih­le­té­sű név­ta­ni mun­kák­ból sze­mez­get­ve azon­nal szem­be­tűn­nek a kö­vet­ke­zők:
– A név­föld­rajz­nak is volt idő­ről idő­re fel­lán­go­ló di­vat­ja, s a kü­lön­bö­ző név­ta­ni prob­lé­mák ezen be­lül is más-más idő­szak­ban kap­tak ki­tün­te­tett fi­gyel­met.
– A nyel­vé­szek kö­zül a név­föld­rajz­zal az ono­ma­toló­gu­sokon kí­vül el­ső­sor­ban a nyelv­tör­té­net és a di­a­lek­to­ló­gia ku­ta­tói ke­rül­tek kap­cso­lat­ba. Az utób­bi­ak kö­zül sem min­den­ki.
– A szo­ci­ol­ingvisták ér­dek­lő­dé­sét má­ig alig-alig kel­tet­te fel a név. Kö­rük­ben mind­vé­gig mel­lék­szá­lat je­len­tett an­nak vizs­gá­la­ta – ha egy­ál­ta­lán fog­lal­koz­tak a kér­dés­sel. Név­ta­ni szem­pon­to­kat (is) ér­vé­nye­sí­tő mun­ka szo­ci­ol­ingvisták mű­he­lyé­ből mind ez ide­ig nem ke­rült ki. Pe­dig a név­nek – és­pe­dig min­den­faj­ta név­nek – na­gyon erős a tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­ga. Ép­pen ezért ben­ne má­sod­la­gos je­gyek­ként mind­azo­kat a tár­sa­dal­mi té­nye­ző­ket meg­fi­gyel­het­jük, ame­lyek a név­te­rem­tő és/­vagy név­hor­do­zó egyént és kö­zös­sé­get jel­lem­zik. Eb­ből a meg­fon­to­lás­ból mond­hat­juk, hogy a név ma­ga szo­ci­ol­ingvisztikum. De nem ab ovo szo­ci­ol­ingvisztikum. Csu­pán tár­sa­dal­mi füg­gő­sé­ge­i­től lesz az­zá. Igaz, hogy már a meg­al­ko­tás be­széd­ak­tu­sa az­zá te­szi, és et­től nem tel­je­sen füg­get­le­nül hasz­ná­la­ta so­rán is mind­vé­gig az ma­rad.
– Az 1990-es éve­kig, te­hát a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben le­zaj­lott rend­szer­vál­tá­so­kig a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lak­ta ré­gi­ók­ban fo­lyó név­ku­ta­tá­sok hely­ze­te nem ne­vez­he­tő ked­ve­ző­nek. A név­vizs­gá­la­tot, mint min­den egyéb, kö­rük­ben fo­lyó em­pi­ri­kus ku­ta­tást a ha­ta­lom ré­szé­ről mind­két ol­dal­ról ele­ve gya­nak­vás övez­te. Üde ki­vé­tel­nek szá­mí­tot­tak ez alól a ko­ra­be­li er­dé­lyi és ju­go­szlá­vi­ai ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek.
– A nyelv­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok­ra okot adó név­ta­ni mun­kák a név­faj­ták­nak csak egy ki­sebb cso­port­já­val fog­lal­koz­nak: fő­ként a föld­raj­zi ne­vek­kel. Ez utób­bin be­lül is in­kább makro­to­pon­imákkal. A mikro­to­pon­imák tár­gya­lá­sá­ra fő­ként egy-­e­gy te­le­pü­lés­hez kö­tő­dő­en ke­rült sor. Itt sok­kal ki­sebb sze­re­pet kap a tá­ji elv ér­vé­nye­sí­té­se. Ezek­ben a ku­ta­tá­sok­ban a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek is meg­le­he­tő­sen hát­tér­be szo­rul­nak, s alig ta­lá­lunk olyan mun­kát, amely a bece- és ra­gad­vány­ne­ve­ket a név­föld­rajz avagy az ono­ma­to­di­alek­toló­gia komp­le­xebb szem­pont­rend­sze­re alap­ján vizs­gál­ná. A csa­lád­ne­vek ki­ala­ku­lá­sa előt­ti egy­ele­mű ne­vek ku­ta­tá­sá­ra is in­kább az eti­mo­ló­gi­ai, extral­ingvisztikai szem­pont­ok ér­vé­nye­sí­té­se jel­lem­ző. Szin­te tel­jes­ség­gel hi­á­nyoz­nak az egyéb név­faj­tá­kat be­mu­ta­tó név­föld­raj­zi, ono­ma­to­di­alek­toló­giai mun­kák.

– A ma­gyar név­tan­nak min­dig is vol­tak ka­rak­te­res, meg­ha­tá­ro­zó vo­nu­la­tai. Ezek ré­szint a tör­té­ne­ti név­tan­hoz, más­részt a di­a­lek­to­ló­gi­á­hoz kap­cso­lód­tak. Az idő­be­li­ség és a tér­be­li­ség di­men­zi­ó­ja te­hát fo­lya­ma­to­san je­len volt a ku­ta­tá­sok­ban, s ezek nem­rit­kán egy­azon mun­kán be­lül egy­szer­re ér­vé­nye­sül­tek. Eh­hez já­rult egy har­ma­dik vo­nu­lat, amely a név tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gá­ból fa­ka­dó­an szin­te tál­cán kí­nál­ta a tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tek meg­ke­rül­he­tet­len vizs­gá­la­tát. Így tu­laj­don­kép­pen a há­rom el­vet együt­te­sen ér­vé­nye­sí­tő mun­kák a nyelv­nek eb­ben a sze­le­té­ben há­rom­di­men­zi­ós le­ké­pe­zést tet­tek (vol­na) le­he­tő­vé: tér, idő, tár­sa­da­lom ko­or­di­ná­tá­i­ban va­ló komp­lex vizs­gá­ló­dás­mó­dot. Ma­gam az ilyen vizs­gá­la­to­kat – mint ahogy a fen­teb­bi­ek­ben utal­tam rá – ono­ma­to­di­alek­tológiá­nak ne­ve­zem. Ezek alap­ve­tő­en a leg­utób­bi idő­kig hi­á­nyoz­tak a pub­li­kált mun­kák pa­let­tá­já­ról.
– Az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben szám­ta­lan név­ta­ni te­rü­le­ten tör­tént elő­re­lé­pés, még­sem mond­hat­juk, hogy nincs mit ten­ni. A név­tan­nak (és ezen be­lül a nyelv­föld­rajz­nak) el­szórt mű­he­lyei van­nak, ame­lyek mun­ká­ját lé­nye­gi­leg sen­ki sem ko­or­di­nál­ja.
– A for­rás­ku­ta­tás­ok mel­lett ter­mé­sze­te­sen szám­ta­lan alap­mun­ká­nak szá­mí­tó mű je­le­nik meg, de mind a mai na­pig adó­sak va­gyunk az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vü­li név­élet­ta­ni, név­föld­raj­zi je­len­sé­gek be­ha­tó ta­nul­má­nyo­zá­sá­val.
– Nincs az egész ma­gyar nyelv­te­rü­let­re ér­vé­nyes név­to­pog­rá­fi­ánk, név­ka­tasz­te­rünk, pe­dig a hor­vá­tok­nál már ilyen is lé­te­zik, amely ott a csa­lád­ne­vek te­rü­le­ti el­osz­lá­sát mu­tat­ja. Ment­sé­gül szol­gál­jon, hogy a hor­vá­tok vál­lal­ko­zá­sa leg­jobb tu­do­má­som sze­rint az egész vi­lá­gon egye­dül­ál­ló­nak mond­ha­tó.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­ra­bás And­rás–Kál­mán C. György–Nádasdy Ádám 1977. Van-e a ma­gyar­ban tu­laj­don­név? Nyelv­tu­do­má­nyi Köz­le­mé­nyek, 77. sz. 135–155. p.
Benkő Lo­ránd 1947. A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 74./
Benkő Lo­ránd 1997. Név­tu­do­má­nyunk. (Meg­nyi­tó az V. Ma­gyar Név­tu­do­má­nyi Kon­fe­ren­ci­án) In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 5–9. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
B. Ger­gely Pi­ros­ka 1997. Az újabb ko­ri ma­gyar sze­mély­név­szin­té­zi­sek meg­ala­po­zá­sa. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Budapest. 10–22. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1997. A tu­laj­don­név mint szó­fa­ji ka­te­gó­ria. In: B. Ger­gely Piroska–Hajdú Mi­hály (sz­erk.): Az V. ma­gyar név­tu­do­má­nyi kon­fe­ren­cia elő­adá­sai 1–2. Mis­kolc, 1995. au­gusz­tus 28–30. Bu­da­pest, 471–477. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 209./
Haj­dú Mi­hály 1998a. Tu­laj­don­ne­vek a nyel­vi rend­szer­ben. In: H. Var­ga Gyu­la (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a ma­gyar nyelv­ről. Ta­nul­má­nyok Fe­ke­te Pé­ter 70. szü­le­tés­nap­já­ra. Acta Acadaemi­ae Ped­a­gog­i­cae Agrien­sis No­va Series Tom. XXIV. Sec­tio Lin­guis­ti­ca Hun­gar­i­ca. Eger, Eszter­házy Kár­oly Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la, 52–56. p.
Haj­dú Mi­hály 1998b. A tu­laj­don­név „meg­ha­tá­ro­zá­sa”. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 20. sz. 5–12. p.
Haj­dú Mi­hály 1999. Nyelv­tu­do­mány-tör­té­ne­ti vizs­gá­ló­dás a tu­laj­don­ne­vek szó­fa­ji be­so­ro­lá­sá­ról a XIX. szá­zad kö­ze­pé­ig. In: Kugler Nó­ra és Len­gyel Klá­ra (sz­erk.): Em­ber és nyelv. Ta­nul­mány­kö­tet Kes­zler Bor­bá­la tisz­te­le­té­re. Bu­da­pest, EL­TE, 141–148. p.
Haj­dú Mi­hály 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás hely­ze­te. Sző­rös Kő, 2002. 6. sz. 36–41. p.
Haj­dú Mi­hály 2003. Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
He­ge­dűs At­ti­la 1997. Mi a tu­laj­don­név? I. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 19. sz. 5–8. p.
He­ge­dűs At­ti­la 1999. Mi a tu­laj­don­név? II. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 21. sz. 314–317. p.
Hoff­mann Ist­ván 2002. A ma­gyar név­ku­ta­tás az ez­red­for­du­lón. In: Hoff­mann István–Juhász Dezső–Péntek Já­nos (sz­erk.): Hun­ga­ro­ló­gia és dimen­zionális nyelv­szem­lé­let. Elő­adá­sok az V. Nem­zet­kö­zi Hun­ga­ro­ló­gi­ai Kong­res­­szu­son (Jyväskylä, 2001. au­gusz­tus 6–10.). Debrecen–Jyväskylä, 9–22. p.
Ju­hász De­zső 1993. Név­tan és nyelv­föld­rajz. Magyar Nyelv, 89. sz. 72–77. p.
Ju­hász De­zső 2001. A nyelv­föld­rajz. In Kiss Je­nő (sz­erk.): Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 92–131. p.
Káz­mér Mik­lós 1957. Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 95./
Kes­zler Bor­bá­la (sz­erk.) 2000. Ma­gyar gram­ma­ti­ka. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Kniezsa Ist­ván 1938. Ma­gyar­or­szág né­pei a XI.-ik szá­zad­ban. In: Seré­di Jusz­tinián (sz­erk.): Em­lék­könyv Szent Ist­ván ki­rály ha­lá­lá­nak ki­lenc­szá­za­dik év­for­du­ló­ján 1–3. Bu­da­pest, 365–472. p.
Kniezsa Ist­ván 1943–1944. Kelet­mag­yarország hely­ne­vei. In: Deér József—Gáldi Lász­ló (sz­erk.): Ma­gya­rok és ro­má­nok 1–2. Bu­da­pest, 111–313. p.
Kniezsa Ist­ván 2003. A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: uő. Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Bu­da­pest, Lucidus Ki­adó, 255–348. p.
Lan­gen­don­ck Willy van 1978. On the The­o­ry of Prop­er Names. In: Rymut, Kazimierz (ed.): 13th Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences. 68–69. p.
Má­té Ja­kab 1997. A 19. szá­za­di nyelv­tu­do­mány rö­vid tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Mulon, Mar­i­anne 1995. La recherche ono­mas­tique en France. In: Ernst Eich­ler et al. (eds.): Namen­forschung – Name Stud­ies – Les noms pro­pres – Ein inter­na­tionales Hand­buch zur Ono­mas­tik – An Inter­na­tion­al Hand­book of Ono­mas­tics – Manuel inter­na­tion­al d’ono­mas­tique. Hand­büch­er zur Sprach- und Kom­mu­nika­tion­swis­senschaft. 11. Ber­lin–New York, 148–152. p.
Pamp, Bengt 1982. Names and Mean­ings. In: Rymut, Kaz­imierz (ed.): Pro­ceed­ings of the Thirtheenth Inter­na­tion­al Con­gress of Ono­mas­tic Sci­ences I–II. Var­só–Krak­kó, 131–137. p.
Pamp, Bengt 1985. Ten The­ses on Prop­er Names. Names, 33. sz. 111–118. p.
Pamp, Bengt 1989. Com­ments on Com­ments. Names, 37. sz. 279–380. p.
Par­tridge, Eric 1949. Names into Word­s. Prop­er Names That Have Become Com­mon Prop­er­ty. Lon­don.
Vö­rös Fe­renc, 2003. A (tör­té­ne­ti) sze­mély­név­ku­ta­tás a Fel­vi­dé­ken. Kü­lö­nös te­kin­tet­tel a Tri­a­non utá­ni fej­le­mé­nyek­re. In: Far­kas Fe­renc (sz­erk.): Ma­gyar név­ta­ni ku­ta­tá­sok itt­hon és ha­tá­ra­in­kon túl. Név­ta­ni ta­nács­ko­zás Jász­be­rény­ben 2003. ok­tó­ber 17–18. Bu­da­pest, Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Társaság–Szent Ist­ván Egye­tem Jász­be­ré­nyi Fő­is­ko­lai Kar–TIT Jász­be­ré­nyi Szervezete–Jászok Egye­sü­le­te, 39–59. p. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, 200./
Vö­rös Fe­renc 2004. Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram Ki­adó.

Gaucsík István: Fondok és gyűjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban

A le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok meg­fe­le­lő szin­tű ku­ta­tói és köz­szol­gá­la­ti jel­le­gű fel­hasz­ná­lá­sa a fon­dok fel­dol­go­zá­sá­nak és rend­sze­re­zé­sé­nek mi­nő­sé­gé­től függ. A se­géd­le­tek olyan köz­ve­tí­tő fel­ada­tot be­töl­tő in­for­má­ci­ós mé­di­um­ként vi­sel­ked­nek, ame­lyek a tá­jé­koz­ta­tás és köz­zé­té­tel funk­ci­ó­i­nak be­töl­té­sén kí­vül a le­vél­tá­ri szak­mát újabb is­me­re­tek­kel gaz­da­gít­hat­ják. Írá­som tár­gyát a Vágsel­lyei Le­vél­tárban ed­dig el­ké­szült, te­hát a könyv alak­ban hoz­zá­fér­he­tő bel­ső ki­ad­vány­ok­nak a rö­vid jel­lem­zé­se al­kot­ja.
A fel­dol­go­zás egyik leg­fon­to­sabb cél­ja a fond­ban ta­lál­ha­tó in­for­má­ci­ók át­te­kint­he­tő­vé té­te­le, cso­por­to­sí­tá­sa. A fo­ga­lom az osz­tá­lyo­zás, ren­de­zés, ér­té­ke­lés és az alap­ve­tő le­vél­tá­ri egy­sé­gek meg­ha­tá­ro­zá­sát öle­li fel. Ter­mé­sze­te­sen szo­ro­san kö­tő­dik a fond irat­ke­ze­lé­si sza­ka­szá­hoz. A fel­dol­go­zás egy­ben az osz­tá­lyo­zást is je­len­ti, amely so­rán a do­ku­men­tu­mok ér­té­ke­lé­se és be­so­ro­lá­sa meg­adott, ere­det vagy tárgy sze­rin­ti szem­pont alap­ján tör­té­nik. Az alap­ve­tő tu­laj­don­sá­gok meg­ha­tá­ro­zá­sa is eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik, így a fond­képző szerv meg­ál­la­pí­tá­sa, va­la­mint a fond ne­vé­nek és idő­be­li ter­je­del­mé­nek rög­zí­té­se.
Az ira­tok rend­sze­re­zé­se fo­lya­mán a fond ös­­sze­té­tel­ét, fel­épí­té­sét és je­len­tő­sé­gét is fi­gye­lem­be kell ven­ni. A fel­osz­tás kü­lön­bö­ző, ál­ta­lá­ban szer­ke­ze­ti, ága­za­ti, funk­ci­o­ná­lis és dip­lo­má­ci­ai min­ták alap­ján va­ló­sul­hat meg, az idő­ren­di elv be­tar­tá­sá­val. Leg­több­ször a dip­lo­má­ci­ai szem­pont ér­vé­nye­sül, így töb­bek kö­zött a vá­ro­sok fond­jainak rend­sze­re­zé­se­kor is.
A leg­ki­sebb le­vél­tá­ri egy­sé­gek rend­sze­re­zé­se az ok­le­ve­lek­re, ira­tok­ra, köny­vek­re, az írá­sos anya­gok­ra, a le­ve­le­zés­re, a tér­ké­pek­re ter­jed ki. Mind­ezek ér­té­ke­lé­se az egyik leg­ne­he­zebb le­vél­tá­ros te­vé­keny­sé­gek kö­zé tar­to­zik.
A szlo­vá­ki­ai le­vél­tár­ügyi szak­iro­dal­mon be­lül a se­géd­le­tek­re vo­nat­ko­zó anya­gok, bel­ső ren­del­ke­zé­sek és út­mu­ta­tás­ok át­te­kin­té­se kü­lön meg­kö­ze­lí­tést igé­nyel­ne (és sok tü­rel­met az el­ső lát­szat­ra át­te­kint­he­tet­len adat­hal­maz­zal va­ló mun­ká­hoz). A leg­fon­to­sabb, a se­géd­le­tek be­ve­ze­tő­jé­ben leg­több­ször hi­vat­ko­zott ki­ad­vány 1988-ban je­lent meg (Hor­váth – Kar­tous – Watz­ka 1988).
A vágsel­lyei le­vél­tá­ri lel­tá­rak túl­nyo­mó több­sé­ge az ál­lam- és köz­igaz­ga­tás szfé­rá­já­ba tar­to­zó fon­dokat dol­goz­za fel. A bí­ró­sá­gok, a szö­vet­ke­ze­tek, az ok­ta­tás­ügyi in­téz­mé­nyek és a tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek anya­ga­i­hoz ki­sebb men­­nyi­ség­ben ké­szül­tek lel­tá­rak (több­sé­gük leg­gyak­rab­ban kéz­irat for­má­já­ban talál­ható).2 A ku­ta­tói igény is ed­dig in­kább az egyes igaz­ga­tá­si te­en­dő­ket fel­vál­la­ló in­téz­mé­nyek fond­jait cé­loz­ta meg, nem is szól­va az ügy­fél­szol­gá­la­ti fel­ada­tok­ról. A to­váb­bi­ak­ban idő­ren­di ve­zér­fo­nál alap­ján kí­vá­nom be­mu­tat­ni az egyes le­vél­tá­ri segédleteket.3
Somor­ja ma­giszt­rá­tu­sá­nak anya­gai 1340-től da­tá­lód­nak és a le­vél­tár egyik leg­ér­té­ke­sebb fond­ját al­kot­ják. 1964–1968 kö­zött ke­rül­tek a le­vél­tár gyűj­te­mé­nyé­be. Az igen­csak ter­je­del­mes irat­anyag­hoz (pl. 150 ok­le­vél az 1340 és 1851 kö­zöt­ti idő­szak­ból, 235 reg­isz­tratúra az 1663–1900 kö­zöt­ti idő­sza­kasz­ból, amely más jel­le­gű ira­tok­kal együtt 67,80 ifm nagy­sá­gú anya­got tesz ki) egy ré­geb­bi lel­tár áll a ren­del­ke­zés­re (Zelman 1971).
Az 1918-as ha­ta­lom­vál­tás után az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban 1923-ban lét­re­ho­zott és 1938-ig mű­kö­dő já­rá­si hi­va­ta­lok se­géd­le­tei ki­sebb rész­le­tek­ben kü­lön­böz­nek egy­más­tól. Mind­ezek el­ső­sor­ban a be­ve­ze­tők szö­ve­gé­ben ér­he­tők tet­ten. A Galán­tai Já­rá­si Hi­va­tal be­ve­ze­tő­je pl. az aláb­bi ele­mek­ből épít­ke­zik:
1. A já­rás jel­lem­zé­se
a) tör­té­ne­ti fej­lő­dés­kép, a hi­va­ta­lok hely­ze­te a köz­igaz­ga­tá­si rend­szer­ben, tör­vé­nyi és ren­de­le­ti hát­tér;
b) a já­rá­sok te­rü­le­té­nek ha­tá­rai, inf­rast­ruk­tú­rá­ja, nép­szám­lá­lá­si ada­tok, köz­sé­gek és kör­jegy­ző­sé­gek meg­osz­lá­sa;
c) a hi­va­tal be­mu­ta­tá­sa (kom­pe­ten­ci­ák, alá- és fö­lé­ren­delt­sé­gi po­zí­ci­ók, szak­osz­tály­ok jog­kö­rei, a hi­va­tal­no­ki tes­tü­let, hi­va­tal­tör­té­net, iro­dai agen­da).
2. Fond­jellemzés
a) a fel­dol­go­zás út­mu­ta­tói;
b) a ren­de­zés szem­pont­jai (prezidiális és ad­mi­niszt­ra­tív ira­tok, szám­sor­rend) (Gedayová 1996, 1–19; a Somor­jai Já­rá­si Hi­va­tal mun­kás­moz­gal­mi anya­ga­i­hoz lásd Ben­ci – Cimer­manová 1967).
A Dunasz­er­da­he­lyi Já­rá­si Hi­va­tal lel­tá­rá­nak be­ve­ze­tő­je a ko­ráb­bi fel­dol­go­zá­sok ada­ta­it is tar­tal­maz­za. Esze­rint már az 1950-es évek vé­gén egy mun­kás­moz­gal­mi jel­le­gű ka­ta­ló­gus ké­szült a fon­danyag­ból (Chovancová 1995, 5).4 A já­rá­si hi­va­ta­lok 1994 és 1996 kö­zött ké­szült lel­tá­ra­i­nak mind­egyi­ke meg­ha­tá­roz­za a lel­tá­ri egy­sé­get, jel­lem­zi az irat­ál­lo­mányt, vá­zol­ja a ku­ta­tás és a fel­hasz­ná­lás le­he­tő­sé­ge­it.
Az el­ső bé­csi dön­tés után lét­re­jött köz­igaz­ga­tá­si egy­sé­gek kö­zül a Vágsel­lyei Fő­szol­ga­bí­rói Hi­va­tal és a Szere­di Já­rá­si Hi­va­tal lel­tá­ra em­lít­he­tő (Bukovszky 1995; Hubináková 1994).5 Mind­ket­tő rész­le­ge­sen meg­ma­radt fon­dokat dol­goz fel. A be­ve­ze­tő struk­tú­rá­ja a já­rá­si hi­va­ta­lo­két kö­ve­ti.
A jegy­zői hi­va­ta­lok és (kör)­j­e­gyzőségek lel­tá­rai fo­lya­ma­to­san 1995-től ké­szül­tek/ké­szül­nek. Ró­mai szá­mok­kal je­lölt so­ro­za­tok­ról van szó. A vágsel­lyei és a galán­tai já­rás te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó köz­sé­ge­ket tar­tal­maz­zák. Kö­zös vo­ná­suk a for­mai meg­ol­dá­suk. Mi­vel sok köz­sé­gi jegy­ző­sé­get kel­lett in­teg­rál­ni és gya­kor­la­ti­lag ki­csi, tö­re­dé­kes fon­dokról volt szó – leg­fő­kép­pen az 1918 és 1945 kö­zöt­ti idő­szak anya­gai sé­rül­tek vagy ma­rad­tak tor­zó­ban –, az egye­sí­tett lel­tár (združený inven­tár) for­má­ja került kiválasztásra. Több eset­ben kö­zös ál­ta­lá­nos be­ve­ze­tőt tar­tal­maz­nak, amely a jegy­zői hi­va­tal fej­lő­dé­sét és az adott já­rás tör­té­ne­tét tag­lal­ja, mi­köz­ben ki­tün­te­tett fi­gyel­met for­dít a sze­mé­lyi vál­to­zá­sok­ra és a hi­va­tal fel­ada­ta­i­ra. A fond­leí­rá­sok az elő­ző ren­de­zés és se­lej­te­zés ada­ta­it is fel­tün­te­tik. A re­gisz­te­rek né­ha kü­lön kö­tet­ben sze­re­pel­nek.
Na­gyon fon­to­sak a Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok fond­jai­hoz ké­szí­tett se­géd­le­tek, hi­szen az 1945–1990 kö­zöt­ti idő­szak irat­anya­ga­it tar­tal­maz­zák. Nem vé­let­len, hogy lel­tá­ra­ik és mu­ta­tó­ik el­ké­szí­té­sé­re már az 1980-as évek kö­ze­pén sor ke­rült. Az egyik leg­ter­je­del­me­sebb fond (77,30 ifm, 443 könyv, 666 do­boz) a Vágsel­lyei Já­rá­si Hi­va­ta­lé, lel­tá­ra 1985-ben ke­let­ke­zett. Ezt kö­vet­te 1986 és 1990 kö­zött a nagy­m­egy­er­ié, a somor­jaié, a szeredié és a galán­taié. A leg­rész­le­te­sebb be­ve­ze­tő a galán­tai­hoz ké­szült, a re­gisz­te­rek kü­lön let­tek be­köt­ve (Chovancová 1985; Fehérová – Chovan­cová 1987; Geday­ová 1986; Geday­ová 1989; Ben­ci, M. et al. 1990).
Az 1945 utá­ni kor­szak új igaz­ga­tá­si for­mái a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok vol­tak. A He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok (Dunaszerdahely, Somor­ja, Nagym­egy­er, Vágsel­lye) lel­tá­rai az 1980-as évek vé­gé­től ké­szül­tek (Gedayová 1988; Hubináková 1999; Hubináková 2000; Spiši­aková 1997). A somor­jai és a dunasz­er­da­he­lyi já­rás köz­sé­ge­i­re vo­nat­ko­zó, az ún. kör­ze­ti hi­va­ta­lok (ob­vod­né úrady) egye­sí­tett lel­tá­rai ró­mai szá­mo­zás­sal, so­ro­zat­ként je­len­tek meg.
A galán­tai já­rás­bí­ró­sá­gi fond­hoz há­rom kö­tet­ben 2000-ben ké­szült el a lel­tár. 2003-ra a vágsel­lyei já­rás­bí­ró­ság ka­ta­ló­gu­sa is el­ké­szült (Spišiaková 2000a; 2000b6; 2003a; 2003b; 2003c7). A tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek kö­zül a Szlo­vák Nem­ze­ti Fron­t8 galán­tai já­rá­si bi­zott­sá­ga­i­nak (Galánta, Sze­red, Vágsel­lye) ira­ta­i­hoz 1990-ben ké­szült lel­tár (Gedayová 1990).
A po­li­ti­kai pár­tok fel­dol­go­zá­sai kö­zött min­den bi­zon­­nyal út­tö­rő jel­leg­gel bír a Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja re­gi­o­ná­lis szer­ve­ze­te­i­nek fond­jai­hoz ké­szült, nem a klas­­szi­kus ér­te­lem­ben vett lel­tár­for­ma. Ezek az anya­gok a kö­zel­múlt tör­té­né­se­i­nek vizs­gá­la­tá­hoz nyúj­ta­nak ér­de­kes in­for­má­ci­ó­kat. 2000-ben in­dult a kom­mu­nis­ta párt galán­tai já­rá­si bi­zott­sá­gá­nak plé­nu­ma­in ké­szült jegy­ző­köny­vek fel­dol­go­zá­sa. A lel­tár kü­lön ré­szét ké­pez­ték a for­rá­sok, te­hát a jegy­ző­köny­vek má­so­la­tai és a csa­tolt ira­tok. 2003-ig 11 kö­tet lá­tott nap­vi­lá­got. Az el­ső ka­ta­ló­gus­ként ké­szült, míg a töb­bi re­gisz­te­re­ket tar­tal­ma­zott. Gya­kor­la­ti­lag 7 ifm­nyi anyag in­for­má­ció­hal­ma­za lett így köz­ve­tít­ve, amely az 1949–1964 kö­zöt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zott. A párt vágsel­lyei já­rá­si alap­szer­ve­ze­te kon­fe­ren­cia-jegy­ző­köny­ve­i­nek se­géd­le­tei 2001 és 2003 kö­zött ké­szül­tek. Az el­ső hét kö­tet 1953-tól 1959-ig tar­tal­maz­za a jegy­ző­köny­ve­ket. Négy kö­te­tet tesz­nek ki a re­gisz­te­rek. A le­vél­tár az alap­szer­ve­ze­tek fel­dol­go­zá­sá­nak be­fe­je­zé­sét 2005-re ter­ve­zi. 2003-ban 16 lel­tár ké­szült el, de ezek még kéz­irat for­má­já­ban ta­lál­ha­tók.
A vágsel­lyei le­vél­tár se­géd­le­te­i­nek át­te­kin­té­se és a lel­tár­ké­szí­tés for­mai-mód­szer­ta­ni szem­pont­ja­i­nak vizs­gá­la­ta kö­rül­te­kin­tő fel­dol­go­zást igé­nyel­ne. A le­vél­tá­ros mun­ka ezen fá­zi­sá­nak vizs­gá­la­tá­nál nem hagy­ha­tók fi­gyel­men kí­vül a szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­ri fon­dok fel­dol­go­zá­sá­nak kri­té­ri­u­mai sem.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Archivum Sala, Le­vél­tá­ri Év­könyv I. 2004. Vágsel­lye, Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tár.
Archivum Sala, Le­vél­tá­ri Év­könyv II. 2005. Vágsel­lye, Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tár.
Ben­ci, Milan et al. 1990. Okres­ný národ­ný výbor v Galante 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Ben­ci, Šte­fan – Cimer­manová, Alž­be­ta 1967. Okres­ný úrad v Šamoríne 1923–1938. Robot­nícke hnu­tie a dejiny KSÈ. Ša¾a, Oblast­ný ar­chív v Šali.
Bukovszky, Ladislav 1995. Hlavnoslúžòovský úrad v Šali II. 1938–1945. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Chovan­cov­á, Má­ria 1985. Okres­ný národ­ný výbor v Šali 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Chovan­cov­á, Má­ria 1995. Okres­ný úrad v Duna­jskej Strede 1923–1938. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Fehérová, Edita – Chovan­cov­á, Má­ria 1987. Okres­ný národ­ný výbor v Šamoríne 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1988. Miest­ny národ­ný výbor v Šali 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1986. Okres­ný národ­ný výbor v Èalove 1949–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1989. Okres­ný národ­ný výbor v Sere­di 1949–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1990. Skupinový inven­tár AV SNF. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Geday­ová, Má­ria 1996. Okres­ný úrad Galan­ta 1923–1938. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Hor­váth, Vladimír – Kartous, Peter – Watzka, Jozef (ed.) 1988. Ochrana, sprís­tupòo­vanie a využí­vanie archívnych pomô­cok. Bratislava, Archív­na sprá­va Min­is­ter­st­va vnú­tra SSR.
Hubináková, Daniela 1994. Okres­ný úrad v Sere­di 1938–1939. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Galante so síd­lom v Šali.
Hubináková, Daniela 1999. Miest­ny národ­ný výbor v Duna­jskej Strede 1945–1960. Ša¾a 1999, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Hubináková, Daniela 2000. Miest­ny národ­ný výbor v Èalove 1945–1960. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 1997. Miest­ny národ­ný výbor vo Ve¾kých Ú¾anoch 1951–1965. Èiastkový inven­tár. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2000a. Okres­ný súd v Galante (1854) 1872–1949. 1. zv. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2000b. Okres­ný súd v Galante. Pozem­noknižná agen­da 1854–1948. 2. zv. Ša¾a, Štát­ny okres­ný ar­chív v Šali.
Spiši­aková, Irena 2003a. Okres­ný súd v Šali 1921–1949/1950. 1. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Spiši­aková, Irena 2003b. Okres­ný súd v Šali. Pozem­noknižná agen­da èd. 1921–1949. 2. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Spiši­aková, Irena 2003c. Okres­ný súd v Šali. Pozem­noknižná agen­da pod¾a obcí 1922–1945. 3. zv. Ša¾a, Štát­ny ar­chív v Bratislave, poboè­ka Ša¾a.
Zel­man, Pavol 1971. Inven­tár archívu mesta Šamorín. Ša¾a, Oblast­ný ar­chív v Šali.

Gaucsík István: Vágsellyei konferencia a mezővárosokról

A Páz­mány Pé­ter Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, a Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tá­rá­val, a Vágsel­lyei Vá­ro­si Hi­va­tal Mû­ve­lõ­dé­si Szak­osz­tá­lyá­val és Somor­ja Vá­ros Ön­kor­mány­za­tá­val együtt­mû­köd­ve 2005. szep­tem­ber 14-én Vágsel­lyén ren­dez­te meg a Min­den­na­pi élet a csal­ló­kö­zi és mátyus­föl­di me­zõ­vá­ros­ok­ban cí­mû nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át. A tár­sa­ság a prob­lé­ma­kör szak­ava­tott ku­ta­tó­it, ma­gyar­or­szá­gi és szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­ro­so­kat, tör­té­né­sze­ket hí­vott meg az­zal a cél­lal, hogy az elõ­adók a me­zõ­vá­ros­tör­té­net-ku­ta­tás ed­di­gi ered­mé­nye­it ös­­sze­gez­zék, il­let­ve az újabb ku­ta­tá­si te­rü­le­te­ket meg­ha­tá­roz­zák. Az elõ­adá­sok té­ma­vá­lasz­tá­sa vál­to­za­tos volt: az ál­ta­lá­nos vá­ros­tör­té­ne­ti kér­dé­sek­tõl az egyes te­le­pü­lé­sek jo­gi, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi hely­ze­té­nek az elem­zé­sé­ig ter­jedt.
Az el­hang­zott ki­lenc elõ­adás szé­les idõ­ská­lán moz­gott. A ku­ta­tók a kö­zép­kor­tól a 19. szá­zad kö­ze­pé­ig, a me­zõ­vá­ro­si fej­lõ­dés utol­só sza­ka­szá­ig tár­gyal­ták a ma­gyar­or­szá­gi vá­ros­fej­lõ­dés alap­vo­na­la­it.
A szlo­vák tör­té­nész­szak­ma nesz­to­ra, Richard Marsi­na a kö­zép­ko­ri vá­ro­sok létre­jöt­tének tár­sa­dal­mi elõ­fel­té­te­le­it vet­te szám­ba. Át­te­kin­té­sé­ben a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó, kü­lön­bö­zõ jog­ál­lás­sal ren­del­ke­zõ sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok és föl­des­úri, egy­há­zi me­zõ­vá­ros­ok stá­tu­sá­nak vál­to­zá­sa­it nem el­szi­ge­tel­ten, ha­nem szé­le­sebb, kö­zép-eu­ró­pai kon­tex­tus­ban és a Ma­gyar Ki­rály­ság ke­re­te­i­be he­lyez­ve tár­gyal­ta. Rá­mu­ta­tott az egyes fo­gal­mak és ka­te­gó­ri­ák (vil­la, civ­i­tas, oppidum) ko­ra­be­li kép­lé­keny­sé­gé­re, ill. je­len­ko­ri tu­do­má­nyos ma­gya­rá­za­ta­i­ra. A ki­rá­lyi pri­vi­lé­gi­u­mok ha­tá­sa­it a vá­ro­si ön­kor­mány­za­ti­ság, gaz­dál­ko­dás, bí­rás­ko­dás és tiszt­vi­se­lõ-vá­lasz­tás stb. fej­lõ­dé­sé­nek tük­ré­ben vizs­gál­ta. Elõ­adá­sá­ban ki­tért az egyes vá­ros­­szö­vet­sé­gek lét­re­jöt­té­re, va­la­mint a vá­ro­si po­zí­ci­ók meg­erõ­sí­té­sé­nek kez­de­mé­nye­i­re.
Bács­kai Ve­ra, a ma­gyar vá­ros­tör­té­net egyik leg­is­mer­tebb ku­ta­tó­ja, Szom­bat­hely püs­pö­ki me­zõ­vá­ros 18. szá­za­di hely­ze­té­rõl tar­tott elõ­adást. Ar­ra ke­res­te a vá­laszt, hogy a szá­zad ele­jén még fa­lu­si­as jel­le­gû te­le­pü­lé­sen a pi­ac­köz­pon­ti sze­rep erõ­sö­dé­se, a kéz­mû­ipar és a ke­res­ke­de­lem ki­bon­ta­ko­zá­sa, va­la­mint az igaz­ga­tá­si funk­ci­ók bõ­vü­lé­se ho­gyan be­fo­lyá­sol­ták a nyil­vá­nos tér és a ma­gán­tér vá­ro­si­a­so­dá­sát. Ki­tért a nyil­vá­nos tér (temp­lom, pi­ac, ut­cák, vá­ros­fa­lak, köz­épü­le­tek, in­téz­mé­nyek) vál­to­zá­sa­i­ra és a la­kás­vi­szo­nyok­ra. A ma­gán­szfé­ra hely­szí­ne­it (la­kás­tér be­ren­de­zé­se, in­gó­sá­gok) és a la­kás­kul­tú­ra szint­jét is ér­zék­le­tes pél­dák­kal mu­tat­ta be.
Strešòák Gá­bor Somor­ja me­zõ­vá­ro­si fej­lõ­dé­sé­nek va­gyo­ni hát­te­rét vizs­gál­ta. Elõ­adá­sá­ban a ki­rá­lyi és/­vagy föl­des­úri ado­má­nyo­zás út­ján a vá­ros tu­laj­do­ná­ba ke­rü­lõ föl­de­ket azo­no­sí­tot­ta. Fel­vá­zol­ta a vá­ro­si ta­nács föld­szer­zé­si stra­té­gi­á­ját a kö­zép­kor­ban, ame­lyet dél­ke­le­ti irány­ba a Du­na ár­té­ri te­rü­le­te aka­dá­lyo­zott, ezért a ter­jesz­ke­dés, a szán­tók és er­dõk meg­szer­zé­sé­nek irá­nya, nyu­gat és dél­nyu­gat fe­lé mu­ta­tott.
Ifj. Novák Ve­ro­ni­ka elõ­adá­sa Somor­ja 16–18. szá­za­di köz­igaz­ga­tá­sá­val fog­lal­ko­zott. El­sõ­sor­ban a vágsel­lyei le­vél­tár­ban ta­lál­ha­tó ma­giszt­rá­tu­si fon­dra tá­masz­kod­va ele­mez­te a vá­ro­si sza­bad­ság­jo­go­kat, az ön­kor­mány­za­ti­ság struk­tú­rá­it és a vá­lasz­tott tiszt­ség­vi­se­lõk (bí­ró, jegy­zõ) kom­pe­ten­ci­á­it. A település bí­rás­ko­dá­si rend­jén, a köz­ren­den és vé­del­men kí­vül a köz­egész­ség­ügy­re, a szo­ci­á­lis in­téz­mé­nyek­re is ki­tért.
Szend­iné Or­vos Er­zsé­bet re­fe­rá­tu­ma Deb­re­cen 17. szá­zad ele­ji jo­gi és gaz­da­sá­gi hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zott. A deb­re­ce­ni vá­ro­si lét­rõl fes­tett ér­zék­le­tes ké­pet, ar­ról a mi­li­õ­rõl, amely a tö­rök ura­lom tõ­szom­széd­sá­gá­ban jött lét­re. Meg­tud­hat­tuk, hogy a gaz­da­sá­gi élet hú­zó­ága­za­ta­it a ke­res­ke­de­lem és a kéz­mû­ipar al­kot­ta, a ga­bo­na­ter­me­lés nem volt jel­lem­zõ. A te­le­pü­lés, an­nak el­le­né­re, hogy me­zõ­vá­ros­ként gya­kor­la­ti­lag a sza­bad ki­rá­lyi vá­ro­sok bí­rás­ko­dá­si és igaz­ság­szol­gál­ta­tá­si jo­ga­i­val élt, nem ren­del­ke­zett vá­ros­fa­lak­kal, erõ­dí­tés­sel. A vás­rosképet ala­csony, több­sé­gé­ben nád­dal fe­dett épü­le­tek al­kot­ták. A civisváros a moz­gal­mas 16. szá­zad­ban a tér­ség gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis köz­pont­ja volt (vá­sá­rok, öt­vös­ség, re­for­má­tus kol­lé­gi­um).
Len­gyel Tün­de elõ­adá­sá­nak be­ve­ze­tõ ré­szé­ben a vá­ros­fej­lõ­dés szig­ni­fi­káns je­gye­i­vel fog­lal­ko­zott. Be­mu­tat­ta a kö­zép­ko­ri ma­gyar­or­szá­gi vá­ros­há­ló­zat jel­le­gét, a vá­ro­sok la­ko­sa­i­nak szá­mát, gaz­da­sá­gi po­ten­ci­ál­ját és a jo­gok, pri­vi­lé­gi­u­mok ked­ve­zõ ha­tá­sa­it fej­lõ­dé­sük­re. Ezek után rá­tért a me­zõ­vá­ro­si élet min­den­nap­ja­i­ra. Rész­le­te­sen jel­le­mez­te a kö­zép­ko­ri ét­ke­zé­si szo­ká­so­kat.
Nagy Fe­renc a 19. szá­za­di Szent­mi­há­ly te­le­pü­lé­sé­nek ön­kor­mány­za­ti bí­rás­ko­dá­si gya­kor­la­tát, a köz­ség 1833–1858 kö­zött író­dott jegy­zõ­köny­vé­re tá­masz­kod­va vizs­gál­ta. A me­zõ­vá­ro­si ki­vált­sá­go­kat és az ön­kor­mány­zat mû­kö­dé­sét na­gyobb idõ­táv­lat­ban mu­tat­ta be, emel­lett konk­rét ese­tek­kel il­luszt­rál­ta a bí­ró­ság dön­té­se­it.
Novák Ve­ro­ni­ka a csal­ló­kö­zi és mátyus­föl­di me­zõ­vá­ros­ok ed­dig is­me­ret­len vagy ke­vés­bé ku­ta­tott tör­té­ne­té­nek szen­telt fi­gyel­met. A ku­ta­tók kö­ré­ben in­kább is­mer­tebb Som­or­ján kí­vül olyan to­váb­bi te­le­pü­lé­se­ket em­lí­tett (pl. Dió­szeg, Egy­házgelle, Far­kasd, Nagym­egy­er, Sze­red, Vágsel­lye), ame­lyek vizs­gá­la­ta a ré­gió te­le­pü­lés­tör­té­ne­té­nek hos­­szú tá­vú ku­ta­tá­si pro­jekt­jé­nek szük­sé­ges­sé­gét, az el­sõd­le­ges le­vél­tá­ri for­rá­sok fel­tá­rá­sát ve­ti fel. Re­fe­rá­tu­má­ban rész­le­te­sen ki­tért a ki­rá­lyi és föl­des­úri jog­ado­má­nyo­zás cél­ja­i­ra és a ki­vált­sá­gok ha­tá­sa­i­ra a te­le­pü­lés­fej­lõ­dés szem­pont­já­ból.
Gauc­sík Ist­ván elõ­adá­sá­ban egy rész­prob­lé­má­ra össz­pon­to­sí­tott. Té­ma­vá­lasz­tá­sá­nak moz­ga­tó­ru­gó­ját a kö­zép­kor­ra és ko­ra ­új­kor­ra fó­ku­szá­ló meg­kö­ze­lí­té­sek­kel szem­ben Somor­ja 1850 és 1867 kö­zöt­ti me­zõ­vá­ro­si utó­tör­té­ne­te ér­de­kel­te. A vá­ro­si ma­giszt­rá­tus anya­gá­ra tá­masz­kod­va a vá­ro­si va­gyon és gaz­dál­ko­dás leg­fon­to­sabb ös­­sze­te­võ­it ele­mez­te, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az 1865-ös és az azt kö­ve­tõ évek köl­csön­fel­vé­tel ké­rel­me­i­re, ame­lyek a vá­ro­si gaz­da­ság­irá­nyí­tást tet­ték pró­bá­ra.
A ren­dez­vény zá­ró ré­szé­ben a vágsel­lyei le­vél­tár ál­tal meg­je­len­tett le­vél­tá­ri év­könyv (Archivum Sala II) be­mu­ta­tá­sá­ra ke­rült sor. A kon­fe­ren­cia ér­té­ke­lé­se és a zár­szó után a részt­ve­võk és a hall­ga­tó­ság a vágsel­lyei le­vél­tár épü­le­té­ben részt vet­tek a kon­fe­ren­cia té­má­já­hoz kap­cso­ló­dó ki­ál­lí­tás meg­nyi­tó­ján. Az el­hang­zott elõ­adá­sok ta­nul­mány for­má­já­ban a kö­vet­ke­zõ évi le­vél­tá­ri év­könyv­ben je­len­nek meg.

Gauc­sík Ist­ván

Bárczi Zsófia – Vaneoné Kremmer Ildikó: A Felvidék szerepe a magyar tudományosságban

A Fel­vi­dék sze­re­pe a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­ban cí­met vi­sel­te az a kon­fe­ren­cia, mely­re 2005. de­cem­ber 8–9-én a nyitrai Kons­tan­tin Fi­lo­zó­fus Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ke ren­de­zé­sé­ben, va­la­mint a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Kul­tu­rá­lis In­té­ze­te társ­ren­de­zé­sé­ben, a nyitrai ma­gyar fel­sõ­ok­ta­tás 45. év­for­du­ló­já­hoz kap­cso­ló­dó ren­dez­vény­so­ro­zat ré­sze­ként ke­rült sor. A kon­fe­ren­ci­át a Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra, va­la­mint A Cseh­or­szá­gi és Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­rá­ért Ala­pít­vány tá­mo­gat­ta.
A ren­dez­vény cél­já­ul a szer­ve­zõk a nyitrai ma­gyar tan­szé­ken fo­lyó nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi ku­ta­tá­sok be­mu­ta­tá­sát tûz­ték ki, a meg­hí­vott elõ­adók kö­zött azon­ban a po­zso­nyi ma­gyar tan­szé­ken és ma­gyar­or­szá­gi fel­sõ­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben te­vé­keny­ke­dõ szak­em­be­rek is je­len vol­tak. Az elõ­adá­sok­ra nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi szek­ci­ó­ban ke­rült sor. A nyel­vé­sze­ti szek­ció elõ­adói a két­nyel­vû­ség nyelv­po­li­ti­kai, szociolingvisztikai és pszicholingvisztikai szem­pon­tú vizs­gá­la­tá­val kap­cso­la­tos ered­mé­nye­i­ket mu­tat­ták be és vi­tat­ták meg. Az iro­dal­mi szek­ci­ó­ban a ba­rokk köl­té­szet alak­vál­to­za­ta­it elem­zõ és a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet­re vo­nat­ko­zó elõ­adá­sok hang­zot­tak el.
A nyel­vé­sze­ti és iro­dal­mi elõ­adá­sok pár­hu­za­mo­san foly­tak öt nyel­vé­sze­ti és két iro­dal­mi té­ma­kör­ben. A kon­fe­ren­cia el­sõ nap­ján a ba­rokk köl­té­szet alak­vál­to­za­ta­i­ról négy elõ­adást hall­gat­hat­tak meg az ér­dek­lõ­dõk.
Ki­li­án Ist­ván Ré­gi ma­gyar Má­ria-si­ral­mak a re­ne­szánsz és ba­rokk kor­ban cí­mû elõ­adá­sá­nak kö­zép­pont­já­ban a dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ók­ban (az­az devóciós drá­mák­ban) és a misz­té­ri­um­drá­mák­ban elõ­for­du­ló Má­ria-si­ral­mak áll­tak. Az elõ­adó rész­le­te­sen fog­lal­ko­zott a Las­kai Osvát la­ti­nul írt dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ó­já­ban sze­rep­lõ Má­ria-si­ra­lom­mal, hang­sú­lyoz­va, hogy a mû­ben alig érez­he­tõ ta­ní­tó szán­dék, he­lyet­te a szer­zõ az em­be­ri fáj­da­lom meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra irá­nyí­tot­ta hall­ga­tó­sá­ga fi­gyel­mét. El­mon­dá­sa sze­rint ha­son­ló irá­nyult­sá­gú a Winkler-kódex ma­gyar nyel­vû szen­ve­dés­tör­té­ne­te is, mely ré­szint Las­kai devóciós pas­si­ó­já­ra, ré­szint az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­ra utal vis­­sza bi­zo­nyos ele­me­i­ben. A Weszprémi-kódex Má­ria-si­ral­má­ban elõ­ször fo­gal­ma­zó­dik meg a ma­gyar iro­dal­mon be­lül a Fáj­dal­mas Édes­anya há­rom ké­ré­se együt­te­sen: az­az, hogy ne ha­lá­lá­val vált­sa meg szent fia az em­be­ri­sé­get, s ha ez nem le­het­sé­ges, hadd hal­jon meg he­lyet­te õ, Má­ria, s ha ez sem le­het­sé­ges, hadd hal­jon meg õ is, Má­ria, fi­á­val együtt. Ne­gye­dik ké­rés­ként hang­zik el Jé­zus fáj­da­lom­men­tes ha­lá­la. Az Ér­sek­új­vá­ri kó­dex­ben Má­ria mel­lék­sze­rep­lõ­bõl fõ­sze­rep­lõ­vé vá­lik, az itt ta­lál­ha­tó pas­sió már szin­te tel­je­sen Má­ria szen­ve­dé­sé­vé for­dít­ja Jé­zus pas­si­ó­ját, s e Má­ria-si­ra­lom­ban is vis­­sza­tér­nek az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom egyes mo­tí­vu­mai.
A devóciós drá­mák­ban sze­rep­lõ Má­ria-si­ral­mak is­mer­te­té­se után Ki­li­án Ist­ván át­tért a misz­té­ri­um­drá­mák Má­ria-si­ral­ma­i­nak be­mu­ta­tá­sá­ra. A misz­té­ri­um­drá­mák gaz­dag örök­sé­gé­bõl ötöt emelt ki: a csíksomlyói fe­ren­ces zár­da 1729-es szen­ve­dés­tör­té­ne­ti elõ­adá­sát, Potyó Bo­na­ven­tú­ra 1739 nagy­pén­te­kén elõ­a­dott stá­ci­ós misz­té­ri­um­já­té­kát, Bene De­me­ter mi­no­ri­ta pap­ta­nár misz­té­ri­um­já­té­kát, egy 1759-bõl szár­ma­zó csíksomlyói misz­té­ri­um­já­té­kot és Ju­hász Má­té 1761-es misz­té­ri­um­já­té­kát. Esz­té­ti­kai ér­té­kei mi­att Ki­li­án Ist­ván az ezen utób­bi misz­té­ri­um­drá­má­ban ta­lál­ha­tó Má­ria-si­ral­mat te­kin­ti a leg­je­len­tõ­sebb­nek.
Vé­ge­ze­tül az elõ­adó fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy a dra­ma­ti­kus pré­di­ká­ci­ók és misz­té­ri­um­drá­mák Má­ria-si­ral­mai stílusfordalataikban, szó­hasz­ná­la­tuk­ban szo­ros kap­cso­la­tot mu­tat­nak az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­mal, ezért az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom­ról ma már nem le­het en­nek a 16. szá­zad kö­ze­pé­tõl fo­lya­ma­to­san ki­mu­tat­ha­tó ha­gyo­mány­nak a fi­gyel­men kí­vül ha­gyá­sá­val beszélni.
Medgyesy Nor­bert Nagyheti si­ra­lom­szö­ve­gek fel­vi­dé­ki il­le­tõ­sé­gû éne­kes­köny­vek­ben, kü­lö­nös te­kin­tet­tel Herchl An­tal is­ko­la­mes­ter mun­kás­sá­gá­ra cí­men tar­tot­ta meg elõ­adá­sát. Az elõ­adó­tól meg­tud­hat­tuk, hogy a csíksomlyói, XVIII. szá­za­di fe­ren­ces nagy­pén­te­ki, gim­ná­zi­u­mi misz­té­ri­um­já­té­kok ku­ta­tá­sa és hát­te­ré­nek vizs­gá­la­ta so­rán vált nyil­ván­va­ló­vá a ko­ra­be­li nyom­ta­tott és kéz­ira­tos éne­kes­köny­vek­ben ta­lál­ha­tó nagyheti si­ra­lom­szö­ve­gek (Má­ria-, Ádám-, Pé­ter- és Jú­dás-si­ral­mak) ös­­sze­füg­gé­se a dra­ma­ti­kus já­té­kok­kal. A Fel­vi­dé­ken ke­let­ke­zett éne­kes­köny­vek kö­zül Medgyesy Nor­bert el­mon­dá­sa sze­rint a Cantus Catholici (Lõ­cse, 1651; Kas­sa, 1674), a Náray György-fé­le Lyra Coelestis (Lõ­cse, 1695) tar­tal­maz Má­ria-si­ral­ma­kat. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott a Náray-énekeskönyvben ol­vas­ha­tó pár­be­szé­des, cse­lek­ményt tar­tal­ma­zó, te­hát dra­ma­ti­kus nép­ének és a kö­zép­ko­ri devóciós pas­si­ók, va­la­mint a ba­rokk is­ko­lai szín­já­ték­ok bi­zo­nyos meg­ol­dá­sa­i­nak ha­son­ló­sá­gá­ra, majd rá­tért a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár­ban õr­zött Herchl An­tal-éne­kes­könyv (1765–1801) be­mu­ta­tá­sá­ra. El­mond­ta, hogy a ter­je­del­mes kéz­irat több, na­gyon ér­té­kes, a fel­vi­dé­ki és az er­dé­lyi (vö. Kájoni Já­nos: Cantionale Catholicum. Csíksom­lyó, 1676; 1719) nép­ének­ha­gyo­mányt hí­ven tük­rö­zõ XVII–XVIII. szá­za­di ka­to­li­kus nép­éne­ket, va­la­mint Herchl ver­ses ön­élet­írá­sát és sa­ját éle­te hi­va­ta­li do­ku­men­tu­ma­i­nak má­so­la­tát tar­tal­maz­za, majd rész­le­te­sen be­mu­tat­ta az éne­kes­könyv­ben ol­vas­ha­tó, ötsze­rep­lõs Ádám-já­té­kot és is­mer­tet­te az ere­de­ti­leg Ádám–Éva nap­ján, ka­rá­csony böjt­jén, de­cem­ber 24-én éne­kelt já­ték nagy­hét­re va­ló át­ke­rü­lé­sé­nek oka­it. Medgyesy vé­ge­ze­tül Herchl An­tal da­rab­ját a XVIII. szá­za­di csíksomlyói misz­té­ri­um­drá­mák, a ka­to­li­kus Vépi éne­kes­könyv (1731), a Dori éne­kes­könyv (1763–1774) és a Nagyölvedi éne­kes­könyv (XVIII. szá­zad vé­ge), a pro­tes­táns Kecs­ke­mé­ti Graduál (XVII. szá­zad vé­ge) és a Ko­má­ro­mi éne­kes­könyv (1701) által jel­zett ha­gyo­mány so­rá­ba il­lesz­tet­te be­le.
Pol­gár Ani­kó Fe­lül­írás és kor­rek­ci­ós igény a for­dí­tás­ban (Gyön­gyö­si Ist­ván és Ányos Pál heroidafordításai) cí­mû elõ­adá­sá­ban a má­ig meg­írat­lan ma­gyar mû­for­dí­tás-tör­té­net egy fe­je­ze­té­hez szol­gál­ta­tott ada­lé­ko­kat, a ba­rokk for­dí­tás­esz­ményt ki­fe­je­zõ Gyön­gyö­si-fé­le, és a klas­­szi­ciz­mus for­dí­tás­esz­mé­nye je­gyé­ben szü­le­tett Ányos-fé­le Ovi­di­us-for­dí­tás ös­­sze­ve­té­se ré­vén. Az elõ­adás el­mé­le­ti ki­in­du­ló­pont­ja az a meg­ál­la­pí­tás volt, hogy mû­for­dí­tás-tör­té­ne­ti kér­dé­sek tár­gya­lá­sa­kor tu­da­to­sí­ta­nunk kell a for­dí­tás­tör­té­ne­ti fej­lõ­dés fo­gal­má­nak anak­ro­nisz­ti­kus vol­tát: nem be­szél­he­tünk a jobb mód­szer fe­lé mu­ta­tó fej­lõ­dés­rõl, egy a for­dí­tás­esz­mény ra­di­ká­lis vál­to­zá­sát ma­gá­ba fog­la­ló fo­lya­mat­ról vi­szont igen. En­nek a vers­for­ma­vál­tás­ban is meg­mu­tat­ko­zó, s a tá­gabb ér­te­lem­ben vett iro­da­lom­tör­té­ne­ti vál­to­zá­sok szer­ves ré­szét ké­pe­zõ fo­lya­mat­nak a ki­in­du­ló­pont­ja az el­sõ heroida ma­gyar for­dí­tás­tör­té­ne­té­nek ese­té­ben Gyön­gyö­si Ist­ván­nak négy­rí­mû stró­fák­ban ké­szült, bõ­ví­tés­alak­za­tok­kal dú­sí­tott, ba­rokk re­to­ri­ká­jú át­ül­te­té­se. En­nek ra­di­ká­lis el­len­té­te Dayka Gá­bor disz­ti­cho­nos, an­ti­ki­zá­ló, a pretextushoz alá­zat­tal vi­szo­nyu­ló for­dí­tá­sa, me­lyet a 20. szá­za­di re­konst­ruk­ci­ós for­dí­tás­mód­szer elõz­mé­nyé­nek tart­ha­tunk. A két pó­lus köz­ti át­me­net­nek te­kint­he­tõ Ányos Pál pá­ros rí­mû, a Gyön­gyö­si-for­dí­tás arány­ta­lan­sá­ga­i­tól men­tes for­dí­tá­sa.
Pol­gár Ani­kó meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy ha el­fo­gad­juk azt a té­telt, hogy Ányos Gyön­gyö­si szö­ve­gé­nek is­me­re­té­ben dol­go­zott, ak­kor fel­té­te­lez­het­jük azt is, hogy Ányost Gyön­gyö­si plasz­ti­kus áb­rá­zo­lá­sa­i­nak és konkretizációinak ki­ik­ta­tá­sá­ban is (csak­úgy, mint a vers­for­ma meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban) kor­rek­ci­ós szán­dék ve­zé­rel­te. A kor­rek­ci­ós szán­dék fel­té­te­le­zé­sét a pél­dák­kal is iga­zol­ha­tó szö­veg­ös­­sze­füg­gé­sek és ér­tel­me­zés­be­li ha­son­ló­sá­gok in­do­kol­ják. A pél­dák Gyön­gyö­si és Ányos szö­ve­gé­nek a vi­szo­nyá­ról árul­kod­nak, de tá­gabb kon­tex­tus­ba he­lyez­ve ta­nul­sá­go­kat von­ha­tunk le be­lõ­lük a két köl­tõ élet­mû­vé­nek vi­szo­nyá­ra vo­nat­ko­zó­an is.
Csehy Zol­tán Árkádikus álom és kul­tu­rá­lis em­lé­ke­zet (Ada­lé­kok Ver­gi­li­us II. ec­lo­gá­já­nak utó­éle­té­hez) cí­men tar­tot­ta meg elõ­adá­sát. Ver­gi­li­us idill­köl­té­sze­té­nek leg­ádá­zabb sor­sú da­rab­ja alig­ha­nem a má­so­dik, mely alap­ve­tõ­en theokritoszi nyom­do­ko­kon (lásd 3. és a 11. idill) és a Meleagrosz ne­vé­vel fém­je­lez­he­tõ epig­ram­ma­ha­gyo­mány (AP 12, 127) já­ték­ba vo­ná­sá­val me­sé­li el Corydón pász­tor re­mény­te­len sze­rel­mét Alexis iránt. Az iro­da­lom­ér­tel­me­zés a kí­nos té­mát az­zal men­te­get­te, hogy a mû pusz­tán köl­tõi szárny­pró­bál­ga­tás­sze­rû fi­a­tal­ko­ri ujj­gya­kor­lat, s a tárgy a la­tin iro­da­lom szo­ká­sos graecofíliájából adó­dik, s ez az el­gon­do­lás mint­egy kro­no­ló­gi­a­i­lag is ki­je­löl­te a köl­te­mény he­lyét az élet­mû­ben. Csehy Zol­tán meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint az an­tik­vi­tás­tól örök­lõ­dõ al­le­go­ri­kus ér­tel­me­zé­sek csak még kí­no­sab­bá tet­ték a hely­ze­tet, hi­szen ezek a sze­rel­mes Corydón mö­gött Ver­gi­li­ust, Alexis alak­já­ban pe­dig Pollio vagy Maecenas egy szol­ga­fi­ú­ját lát­ták: ezt az ér­tel­me­zé­si tra­dí­ci­ót egyes fi­lo­ló­gu­sok to­vább örö­kí­tik, má­sok nem au­ten­ti­kus ér­tel­me­zõi alap­ál­lás­ként ér­tel­mez­ve egy Szo­phok­lész­-anek­do­tá­ból le­ve­zet­he­tõ „ké­sõb­bi ko­hol­mány-­nak” tart­ják, s a szer­zõi szán­dék re­konst­ru­ál­ha­tó­sá­gá­ba ve­tett bi­za­lom hí­ve­i­ként tör­lik az ér­tel­me­zés­le­he­tõ­sé­gek uni­ver­zu­má­ból. A ma­gyar iro­da­lom­ban e szö­veg re­cep­ci­ó­já­nak ér­té­ke­lé­sé­re ugyan­ezek a stigmatizáló el­já­rá­sok vol­tak ér­vé­nye­sek. Faludi Fe­renc 4. ec­lo­gá­ja épp e ver­gi­li­u­si té­ma­va­ri­áns okán lett a szer­zõ leg­in­kább el­ma­rasz­talt mû­ve, s nem esz­té­ti­kai kri­té­ri­u­mok alap­ján (vö. Csá­szár Elem­ér, Sárközy Pé­ter stb. vé­le­mé­nyé­vel), ho­lott a mû ér­de­kes­sé­ge ép­pen ab­ban rej­lik – mu­ta­tott rá az elõ­adó –, hogy az ec­lo­ga ön­nön ol­va­sá­si stra­té­gi­á­it is tematizálja és fel­fe­di egy álominterpretáció kap­csán, mi­köz­ben szá­mos új ér­tel­me­zé­si sí­kot nyit meg az arany­kor ­jel­le­gû álom­lét szfé­rá­já­tól kez­dõ­dõ­en a kó­dolt referencialitásig. Amade Lász­ló Cicerke-verseiben már csu­pán esz­té­ti­kai ta­pasz­ta­lat­ként mû­kö­dik a ver­gi­li­u­si alap­mo­tí­vum, no­ha ér­tel­mez­he­tõ­sé­ge vi­ta­tott. Vé­ge­ze­tül Csehy Zol­tán ar­ról be­szélt, hogy Ver­gi­li­us má­so­dik (ún. Alexis-) idill­jét Faludinál és Ama­dé­nál ko­ráb­ban, Zrí­nyi Mik­lós is já­ték­ba von­ta, ám tel­je­sen más esz­kö­zök­kel. Míg Faludi nem ri­adt vis­­sza egy kár­hoz­ta­tott sze­re­lem áb­rá­zo­lá­sá­tól, Zrí­nyi szö­ve­gé­nek ver­gi­li­u­si stig­má­ja ma­ga a kom­po­zí­ció. A Corydón–Alexis al­le­go­ri­kus vi­szony Zrí­nyi­nél heteroszexualizálódik, és egy va­dász ke­ser­gé­sé­vé vá­lik Vi­o­la ke­gyet­len­sé­ge okán. Zrí­nyi a ver­gi­li­u­si alap­hely­ze­tet nem­csak a ma­ga kom­po­zí­ci­ós igé­nyei sze­rint szí­ne­zi ki, ha­nem kö­tet­kom­po­zí­ci­ós szem­pon­to­kat szem elõtt tart­va is kö­ze­lít a ver­gi­li­u­si élet­pá­lya­mo­dell­hez.
A kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­ját az iro­dal­mi szek­ci­ó­ban (mely­nek té­má­ja a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar ka­to­li­kus iro­da­lom volt) Sza­bó Fe­renc Prohászka ha­tá­sa a két há­bo­rú kö­zöt­ti ka­to­li­kus iro­da­lom­ra cí­mû elõ­adá­sa nyi­tot­ta meg. A ki­vá­ló iro­da­lom­tu­dós elõ­adá­sa több szem­pont­ból is idõ­sze­rû volt: egy­részt a 2005. de­cem­ber 10-én meg­kez­dõ­dött Prohászka-emlékév mi­att, más­részt, mert is­mét rá­irá­nyí­tot­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy Nyitrának a ma­gyar iro­da­lom tör­té­né­se­i­ben so­ká­ig je­len­tõs sze­rep ju­tott (Prohászka Ot­to­kár pél­dá­ul itt szü­le­tett), har­mad­részt, mert Prohászka hos­­szú idõ­re el­fe­le­dett, sok­szor fél­re­ér­tel­me­zett élet­mû­vé­vel kap­cso­la­tos újabb ku­ta­tá­sok iránt is si­ke­rült fel­kel­te­nie hall­ga­tó­sá­ga ér­dek­lõ­dé­sét.
Sza­bó Fe­renc elõ­adá­sa be­ve­ze­tõ­jé­ben Prohászka Ot­to­kár iro­da­lom­szer­ve­zõi te­vé­keny­sé­gét és a mo­dern ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet meg­újí­tá­sá­ban be­töl­tött sze­re­pét ér­té­kel­te, kü­lön ki­emel­ve a püs­pök kor­tár­sai ál­tal is (Négyessy Lász­ló, Kosz­to­lá­nyi De­zsõ) rend­kí­vül mél­tá­nyolt stí­lu­sát, for­ma­ér­zék­ét. Az elõ­adás ge­rin­cét Prohászka és a ko­ra­be­li ma­gyar iro­da­lom kap­cso­la­tá­nak (Ady, Kosz­to­lá­nyi, Sza­bó De­zsõ, Áprily La­jos), il­let­ve Prohászkának a ko­ra­be­li ke­resz­tény iro­da­lom­ra (Sík Sán­dor, Mécs Lász­ló, Harsányi La­jos, Reményik Sán­dor) gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak elem­zé­se ké­pez­te. Az elõ­adó rész­le­te­sen ki­fej­tet­te, hogy a püs­pök írá­sa­i­nak, va­la­mint élet- és iro­da­lom­szem­lé­le­té­nek Sík köl­té­sze­té­re és irodalomfelfogására gya­ko­rolt ha­tá­sa el­sõ­sor­ban a köl­tõ Szem­be a Nap­pal cik­lu­sá­nak a mo­dern em­ber de­ka­den­ci­á­já­val szem­ben­ál­ló élet­igen­lés­ében és a cse­lek­võ hit lí­rai meg­szó­lal­ta­tá­sá­ban ér­he­tõ tet­ten, de ki­mu­tat­ha­tó a tel­jes Sík-élet­mû­bõl is. Sza­bó Fe­renc Prohászka Ot­to­kár­nak a ma­gyar ka­to­li­kus köl­té­szet­re gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról szól­va olyan kér­dé­se­ket ve­tett föl (szo­ci­á­lis el­kö­te­le­zett­ség, szép­ség és hit ös­­sze­füg­gé­sei stb.), me­lyek a szek­ci­ó­ban el­hang­zott to­váb­bi elõdásokban is mind­un­ta­lan vis­­sza­tér­tek.
Cs. Var­ga Ist­ván Harsányi La­jos és Sík Sán­dor köl­té­sze­té­rõl szó­ló elõ­adá­sa kez­de­tén Prohászka és Ady mû­ve­i­nek a ka­to­li­kus lí­rát meg­újí­tó tri­ász: Harsányi La­jos, Sík Sán­dor, Mécs Lász­ló vi­lág­né­ze­té­re és iro­dal­mi fel­fo­gá­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát vá­zol­ta fel, majd rá­tért a Lenau- és Harsányi La­jos-ver­sek ké­pi vi­lá­ga, mo­tí­vum­rend­sze­re köz­ti ha­son­ló­ság be­mu­ta­tá­sá­ra. A hall­ga­tó­ság meg­tud­hat­ta, hogy mind­két köl­tõ té­ma- és for­ma­vi­lá­gát dön­tõ­en ala­kí­tot­ta a ma­gyar táj: Lenau köl­té­sze­tét vé­gig­kí­sér­ték a pusz­ták és ná­da­sok vi­lá­gá­ból köl­csön­zött ké­pek (pl. Schilflieden – Ná­di da­lok), ugyan­így a Han­ság ih­le­té­se Harsányi lí­rá­já­nak ké­pi vi­lá­gá­ban és te­ma­ti­ká­já­ban is ki­mu­tat­ha­tó.
Cs. Var­ga Ist­ván elõ­adá­sa má­so­dik fe­lét Sík Sán­dor köl­té­sze­té­nek szen­tel­te. Sík köl­tõi vi­lág­kép­ének leg­egyér­tel­mûbb meg­fo­gal­ma­zá­sát – ahogy Sza­bó Fe­renc is – az el­sõ kö­tet cím­adó ver­sé­ben, a Szem­be a Nap­pal c. köl­te­mény­ben ta­lál­ta meg, s rá­mu­ta­tott Prohászka „di­a­dal­mas vi­lág­né­zet­é-nek” a köl­tõ élet­mû­vé­ben fel­lel­he­tõ vissz­hang­já­ra. Sík alap­ve­tõ­en op­ti­mis­ta, élet­igen­lõ köl­té­sze­té­nek hi­bá­ja­ként az elõ­adó a túl kön­­nyed ver­se­lést ne­vez­te meg, s szó­vá tet­te a kön­­nyen ara­tott si­ker ve­szé­lyét (hi­szen a köl­tõ kör­nye­ze­té­ben szin­te min­den ke­resz­tény té­ma meg­ver­se­lé­se ma­ga után von­ta a si­kert): a fe­lü­le­tes­sé vá­lást is. A kön­­nyed, ára­dó vers­be­széd ösz­tö­vé­reb­bé, az emo­ci­o­ná­lis ára­dás vis­­sza­fo­got­tab­bá vá­lá­sát Cs. Var­ga Ist­ván Rad­nó­ti Sán­dor ha­tá­sá­nak tu­laj­do­ní­tot­ta (Rad­nó­ti Sze­ge­den volt Sík ta­nít­vá­nya). Vé­ge­ze­tül az elõ­adó rö­vi­den vá­zol­ta Sík Sán­dor egye­te­mi ta­nár­ként, tan­könyv­író­ként, a cser­kész­moz­ga­lom­ban vég­zett mun­ká­ját, s a Vigilia szer­kesz­té­sé­ben be­töl­tött sze­re­pét.
Cs. Var­ga Ist­vánt kö­ve­tõ­en Bárczi Zsó­fia Mécs Lász­ló köl­té­sze­te az öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben cí­mû elõ­adá­sa hang­zott el. Az elõ­adó be­szá­molt az 1941-es Mécs Lász­ló ös­­szes ver­sei c. kö­tet meg­je­le­né­se után ke­let­ke­zett köl­te­mé­nyek sor­sá­ról – meg­tud­hat­tuk, hogy a negy­ve­nes-öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben írt ver­sek egy ré­sze má­ig ki­adat­lan (mint­egy 210 Mécs-ver­set õriz a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár Kéz­irat­tá­ra, szá­mos ki­adat­lan vers pe­dig ma­gán­sze­mé­lyek bir­to­kát ké­pe­zi). Az elõ­adó fõ­ként a köl­tõ po­li­ti­kai ver­se­i­vel fog­lal­ko­zott: is­mer­tet­te az ÁVO ál­tal el­kob­zott kéz­ira­tos gyûj­te­mény sze­re­pét Mécs le­tar­tóz­ta­tá­sá­ban, s meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az 1945–1953 közt ke­let­ke­zett, ki­adat­lan Mécs-ver­sek több­sé­ge a szov­jet meg­szál­lás­ra, a zsar­nok­ság­ra, az ál­lam bû­ne­i­re vo­nat­ko­zó po­li­ti­kai uta­lá­so­kat hor­do­zott. Ez­zel kap­cso­lat­ban hív­ta fel a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét az is­mer­te­tett Mécs-ver­sek­nek a ma­gyar­or­szá­gi je­re­mi­ádiro­da­lom ha­gyo­má­nyá­ba va­ló be­ágya­zó­dá­sá­ra és a Querela Hungariae-toposz fel­buk­ka­ná­sá­ra a kor­szak lí­rá­já­ban. Mécs po­li­ti­kai köl­té­sze­tén kí­vül a köl­tõ ezen idõ­szak­ban ke­let­ke­zett pa­li­nó­di­á­i­val fog­lal­ko­zott az elõ­adó – Mécs öt­ve­nes-hat­va­nas évek­be­li köl­té­sze­té­nek má­sik nagy vo­nu­la­tát ugyan­is az egy­ko­ri sze­rep­re ref­lek­tá­ló, il­let­ve az el­sõ köl­tõi kor­szak ver­se­it motivikusan-tematikusan meg­idé­zõ pa­li­nó­di­ák al­kot­ják. Vé­ge­ze­tül Bárczi Zsó­fia rá­mu­ta­tott, hogy Mécs mun­kás­sá­gá­nak oly­kor szél­sõ­sé­ges meg­íté­lé­sé­ben mek­ko­ra sze­re­pet ját­szott a pusz­tán rész­le­ge­sen is­mert élet­mû.
P. Jáki Sán­dor Teodóz Fel­né­zünk a Fel­vi­dék­re a né­pi val­lá­sos­ság át­élt és meg­õr­zött kin­csei mi­att c. elõ­adá­sá­ban a fel­vi­dé­ki egy­há­zi nép­éne­kek­kel kap­cso­la­tos is­me­re­te­it osz­tot­ta meg hall­ga­tó­sá­gá­val. Az elõ­adó több év­ti­ze­de fog­lal­ko­zik a fel­vi­dé­ki, azon be­lül pe­dig a zoboralji nép­éne­kek gyûj­té­sé­vel és ta­nul­má­nyo­zá­sá­val. Mos­ta­ni elõ­adá­sá­ban Jáki Sán­dor Teodóz a vágai, nagymácsédi, dió­sze­gi temp­lo­mi éne­kes pas­si­ó­kat is­mer­tet­te, majd a vágai os­tya­hor­dás szo­ká­sá­ba ve­zet­te be hall­ga­tó­sá­gát. Is­mer­tet­te és ér­té­kel­te a kö­böl­kú­ti Stampay Já­nos ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott egy­há­zi ének­gyûj­te­ményt, az ún. Stampayt is. Vé­ge­ze­tül az elõ­adó a fel­vi­dé­ki val­lá­si né­pi ha­gyo­mány meg­õr­zé­sé­nek a je­len­kor­ban va­ló ne­héz­sé­ge mi­at­ti ag­go­dal­má­nak adott han­got.

A kon­fe­ren­cia iro­dal­mi szek­ci­ó­já­nak záróelõadását Ás­vá­nyi Ilo­na tar­tot­ta Iro­dal­mi ha­gya­té­kok egy­há­zi gyûj­te­mé­nyek­ben cím­mel. Az elõ­adó be­ve­ze­tés­kép­pen az egy­há­zi könyv­tá­rak tör­té­ne­tét és fel­épí­té­sét, il­let­ve az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban õr­zött gyûj­te­mé­nye­ket és a gyûj­te­mé­nyek­ben ta­lál­ha­tó ha­gya­ték­tí­pu­so­kat is­mer­tet­te, majd rö­vi­den ös­­sze­fog­lal­ta az egy­há­zi könyv­tá­rak 20. szá­za­di tör­té­ne­tét, ki­emel­ve az 1948-as ál­la­mo­sí­tás és a szer­ze­tes­ren­dek 1950-es fel­osz­la­tá­sa után be­kö­vet­ke­zett vál­to­zá­so­kat. Et­tõl kezd­ve két könyv­tár (Zirc, Gyön­gyös) ál­la­mi mû­em­lék­könyv­tár­ként mû­kö­dött, né­hány mû­em­lék­könyv­tár (Pá­los Könyv­tár, Pan­non­hal­ma) az egy­ház ke­ze­lé­sé­ben ma­radt, il­let­ve egy-egy fõ­is­ko­la „se­géd- és hát­tér­in­téz­mé­nye­ként” szol­gált (Fõ­egy­ház­me­gyei Könyv­tár, Eger) – a leg­több egy­há­zi könyv­tár azon­ban könyv­rak­tár­rá si­lá­nyult. Az elõ­adó fel­hív­ta a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét ar­ra a sa­já­tos­ság­ra is, hogy az egy­há­zi gyûj­te­mé­nyek­ben a könyv­tár, a le­vél­tár és a mú­ze­um egy­faj­ta szim­bi­ó­zis­ban él, így ese­ten­ként kér­dé­ses, hogy adott do­ku­men­tum le­vél­tá­ri vagy könyv­tá­ri anyag­nak szá­mít-e, majd ki­tért az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban õr­zött gyûj­te­mé­nyek jel­le­gé­nek is­mer­te­té­sé­re: rész­le­te­sen be­mu­tat­ta a pan­non­hal­mi Fõ­apát­sá­gi Könyv­tár­ban õr­zött há­rom különgyûjteményt (Benedictina, Jesuitica, Kéz­irat­tár). A Kéz­irat­tár­ban ta­lál­ha­tó ha­gya­té­kok kö­zül az elõ­adó a Mécs Lász­ló-ha­gya­ték­kal kap­cso­la­tos kér­dé­se­ket jár­ta kö­rül. Vé­ge­ze­tül Ás­vá­nyi Ilo­na fel­hív­ta a je­len­le­võk fi­gyel­mét az egy­há­zi könyv­tá­rak­ban, különgyûjteményekben tá­rolt do­ku­men­tu­mok vi­szony­la­gos fel­tá­rat­lan­sá­gá­ra, s az eb­ben rej­lõ tu­do­má­nyos ku­ta­tá­si le­he­tõ­sé­gek­re.
A nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­ban a kon­fe­ren­cia el­sõ nap­ján két pszicholingvisztikai té­má­jú elõ­adás hang­zott el, ami min­den­kép­pen ör­ven­de­tes, hi­szen pszicholinvisztikával Szlo­vá­ki­á­ban ma­gyar vi­szony­lat­ban saj­nos ke­ve­sen fog­lal­koz­nak
Navracsics Ju­dit Két­nyel­vû­ség pszicholingvisztikai meg­kö­ze­lí­tés­ben cí­mû ki­vá­ló elõ­adá­sá­ban a pszicholingvisztikai két­nyel­vû­sé­gi ku­ta­tá­sok egyik alap­kér­dé­sét tag­lal­ta, hogy va­jon mi­ként tá­rol­ják a két­nyel­vû­ek a két nyel­vet az agy­ban: el­kü­lö­nül­ten vagy egy­sé­ge­sen. A két­nyel­vû agy mû­kö­dé­sé­rõl, tá­ro­lá­si me­cha­niz­mu­sa­i­ról el­té­rõ­ek a vé­le­mé­nyek a tu­do­má­nyos ta­pasz­ta­la­tok, kí­sér­le­tek sok­szí­nû ered­mé­nye­i­nek kö­szön­he­tõ­en. Kér­dé­ses, hogy va­jon a nyelv­ta­nu­lás mód­ja és élet­ko­ra be­fo­lyá­sol­ja-e a tá­ro­lást. A neurolingvisztikai bi­zo­nyí­té­kok nem egy­ér­tel­mû­ek, a mû­sze­res (PET, fMRI, EKP) vizs­gá­la­tok alá­tá­maszt­ják az egy­sé­ges és az el­kü­lö­nült tá­ro­lást is. Az már be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a nyelv­ta­nu­lás mód­ja, te­hát hogy for­má­lis vagy in­for­má­lis ke­re­tek kö­zött vá­lik az egyén két­nyel­vû­vé, más tá­ro­lá­si me­cha­niz­must ered­mé­nyez. A for­má­lis ta­nu­lás el­kü­lö­nült, az in­for­má­lis pe­dig kö­zös tá­ro­lást bi­zo­nyít. A két­fé­le me­mó­ria­rend­szer­nek, amely a két­nyel­vû be­széd­pro­duk­ci­ót ki­szol­gál­ja (a dek­la­ra­tív és a procedurális) más-más sze­re­pe van a be­széd lét­re­ho­zá­sá­ban at­tól füg­gõ­en, hogy mi­lyen élet­kor­ban kezd­te az egyén a má­so­dik nyelv el­sa­já­tí­tá­sát, va­la­mint hogy mi­lyen az egyén má­so­dik nyelv­nek va­ló ki­tett­sé­ge. Míg a má­so­dik nyelv ta­nu­lók­nál a dek­la­ra­tív me­mó­ria mel­lett a procedurális szin­te nem is mû­kö­dik, a két­nyel­vû­vé vá­lás hoz­zá­já­rul a procedurális me­mó­ria új­ra­é­le­dé­sé­hez, le­gyen az bár­mi­lyen élet­kor­ban.
A pszicholingvisztika kí­sér­le­ti ered­mé­nyek elem­zé­sé­vel pró­bál­ja meg­ad­ni a vá­laszt a tá­ro­lá­si me­cha­niz­mu­sok­kal kap­cso­lat­ban. Az egyik leg­gya­ko­ribb mód­szer a men­tá­lis le­xi­kon vizs­gá­la­tá­ra a szó­as­­szo­ci­á­ci­ós tesz­tek al­kal­ma­zá­sa. Ezek­bõl ki­de­rül, hogy a leg­gya­ko­ribb kap­cso­la­tok a paradigmatikusak, ame­lyek ma­gá­ban fog­lal­ják a szi­no­nim, an­to­nim, meronim, hiponim és hiperonim kap­cso­la­to­kat, va­la­mint az azo­nos sze­man­ti­kai me­zõ­höz va­ló tar­to­zást. A szintagmatikus kap­cso­la­tok a kollokációkat jel­zik, azon­ban van­nak fo­ne­ti­kai ala­pú kap­cso­la­tok is és nyel­vi-lo­gi­kai kap­cso­la­to­kat nem ké­pe­zõ lin­kek. Az elõ­adás­ban be­mu­ta­tott vizs­gá­lat ah­hoz nyúj­tott to­váb­bi bi­zo­nyí­té­ko­kat, hogy a két­nyel­vû­ek men­tá­lis le­xi­ko­ná­ban a tá­ro­lás kö­zös, bár a két­nyel­vû­vé vá­lás idõ­pont­ja szig­ni­fi­káns kü­lönb­sé­get ered­mé­nyez a sza­vak kö­zött ki­ala­kí­tott kap­cso­la­tok­ban: a ko­rai két­nyel­vû­ek­nél a paradigmatikus, a ké­sõ­i­ek­nél a szintagmatikus vá­la­szok van­nak szig­ni­fi­kán­san túl­nyo­mó több­ség­ben.
Vanèoné Kremmer Il­di­kó A szö­veg­ér­tés fej­lõ­dé­se kis­ka­masz­kor­tól 18 éves ko­rig c. elõ­adá­sá­ban az anya­nyel­vi szö­veg­ér­tés prob­lé­má­it ele­mez­te 11–18 éves ma­gyar– szlo­vák két­nyel­vû gyer­me­kek ma­gyar be­széd­ér­té­se fej­lõ­dé­sé­nek vizs­gá­la­tán ke­resz­tül. Az elõ­adás egy többéves ku­ta­tás ered­mé­nye­it ös­­sze­gez­te. A szö­veg­ér­tés va­lós ide­jû vizs­gá­la­tá­ban 4 szlo­vá­ki­ai ma­gyar és egy ma­gyar­or­szá­gi is­ko­la egy-egy osz­tá­lyá­nak di­ák­jai vet­tek részt. Az elõ­adás leg­fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­se, hogy a vizs­gált cso­por­tok­ban az át­la­go­san jó­nak mond­ha­tó szö­veg­ér­té­si szin­tet az érett­sé­gi­zõ kor­osz­tály ér­te el, s az ös­­sze­füg­gé­sek fel­is­me­ré­sé­nek biz­ton­sá­ga még eb­ben a kor­osz­tály­ban sem min­den­ki­nél meg­fe­le­lõ. Az egyé­ni tel­je­sít­mé­nye­ket is fi­gye­lem­be vé­ve a spon­tán fej­lõ­dés – va­ló­szí­nû­leg na­gyon el­té­rõ egyé­ni hát­te­ret fel­té­te­lez­ve – van aki­nél meg­fe­le­lõ, de van aki­nél a szö­veg­ér­té­si szint stag­ná­lá­sa fi­gyel­he­tõ meg. Mind­ezek a té­nyek azt mu­tat­ják, hogy az egyé­ni fej­lesz­tés a gyön­ge szö­veg­ér­tést mu­ta­tó di­á­kok ese­té­ben dön­tõ fon­tos­sá­gú, s hogy ok­ta­tá­sunk­nak (a ma­gyar­or­szá­gi­nak és a szlo­vá­ki­a­i­nak egy­aránt) e tényt fi­gye­lem­be kell ven­nie, s az egyé­ni fej­lesz­tés­re nagy hang­súlyt kell fek­tet­nie. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar do­mi­náns di­á­kok a szö­veg­ér­tés te­rén nem mu­tat­nak kü­lönb­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi di­á­kok­hoz ké­pest. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ba já­ró di­á­kok­nál is bi­zo­nyos ja­vu­lás mu­tat­ha­tó ki a ma­gyar szö­veg­ér­té­si kész­ség­ben, de a ja­vu­lás mér­té­ke nagy egyé­ni kü­lönb­sé­ge­ket mu­tat, s el­mond­ha­tó, hogy a szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ba já­ró di­á­kok ma­gyar nyel­vû szö­veg­ér­té­si szint­jé­nek fej­lõ­dé­se ön­ma­gá­tól eset­le­ges.
A kon­fe­ren­cia pszicholingvisztikai blokk­ját két – a ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tá­ban meg­lé­võ köl­csön­sza­va­kat nyelv­já­rás­ta­ni és a ter­mék­meg­ne­ve­zé­sek­ben meg­je­le­nõ­ket nyelv­ter­ve­zé­si szem­pont­ból vizs­gá­ló – elõ­adás kö­vet­te. Sán­dor An­na Nyelv­já­rá­sa­ink ré­gi köl­csön­sza­vai mai szem­mel c. elõ­adá­sá­ban nyelv­já­rá­sa­ink va­ló­di táj­sza­va­it a kontaktológia mai szem­lé­le­te fe­lõl kö­ze­lí­tet­te meg, ugyan­is ere­de­tü­ket te­kint­ve a va­ló­di táj­szók men­­nyi­sé­gi­leg je­len­tõs cso­port­ját al­kot­ják a kü­lön­bö­zõ nyel­vek­bõl át­vett köl­csön­szók. Szá­muk kü­lö­nö­sen a pe­rem­nyelv­já­rás­ok és a nyelv­szi­ge­tek szó­kész­let­ében szá­mot­te­võ. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy a kér­dés dia­krón szem­pon­tú meg­kö­ze­lí­té­se el­kép­zel­he­tet­len a társ­tu­do­má­nyok ide­vá­gó is­me­ret­anya­gá­nak fel­hasz­ná­lá­sa nél­kül, min­de­nek­elõtt a tör­té­net­tu­do­má­nyi, né­pes­ség­föld­raj­zi, nép­raj­zi, stb. ku­ta­tá­sok ered­mé­nyei se­gít­het­nek a kér­dés meg­vá­la­szo­lá­sá­ban. A köl­csön­zés és ma­rad­vány­ha­tás kér­dé­sé­nek rö­vid tisz­tá­zá­sa után a kü­lön­bö­zõ nyelvjárástörténeti for­rá­sok kö­zül (Val­ló Al­bert: Tót jö­ve­vény­szók. MNyr., 1904; Si­ma Fe­renc: Szlo­vák le­xi­ká­lis ha­tá­sok a Nyitra-vidéki ma­gyar nyelvjárásokban, 1940) azo­kat vet­te szem­ügy­re a szer­zõ, me­lyek bi­zo­nyí­tot­tan vagy fel­té­te­le­zet­ten szlo­vák ere­de­tû va­ló­di táj­szó­kat tar­tal­maz­tak.
Misad Ka­ta­lin A két­nyel­vû­ség ve­tü­le­tei az élel­mi­szer­ipa­ri ter­mé­kek szlo­vá­ki­ai ma­gyar meg­ne­ve­zé­sé­ben c. elõ­adá­sá­ban ar­ra mu­ta­tott rá, mi­lyen ne­héz­sé­gek me­rül­nek fel szlo­vá­ki­ai ma­gyar vi­szony­lat­ban az egyes szak­szók és -kifejezések ös­­sze­ve­té­sé­ben és azo­no­sí­tá­sá­ban. Ta­pasz­ta­la­tai sze­rint a meg­fe­lel­te­tést leg­in­kább a két nyelv ele­me­i­nek mo­ti­vá­ci­ó­já­ban elõ­for­du­ló kü­lönb­sé­gek ne­he­zí­tik. A be­mu­ta­tott pél­dák is azt iga­zol­ták, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar meg­ne­ve­zé­sek­ben gyak­ran a szlo­vák ki­fe­je­zés mo­ti­vá­ci­ó­já­nak meg­fe­le­lõ tü­kör­ki­fe­je­zés rög­zül. Ugyan­ak­kor a két or­szág el­té­rõ és hi­á­nyos szab­vány­rend­sze­re, va­la­mint a szlo­vák és a ma­gyar nyelv el­té­rõ for­mai sa­já­tos­sá­gai is rá­nyom­ják bé­lye­gü­ket a szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­szó­kincs ál­la­po­tá­ra és hasz­ná­la­tá­ra. Szlo­vá­ki­á­ban a szak­nyel­vek írott és be­szélt vál­to­za­ta ke­vés­bé kü­lö­nül el egy­más­tól, a sa­já­tos szak­nyel­vi for­du­la­tok hasz­ná­la­tá­nak nem volt mi­kor és hol ki­fej­lõd­nie. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar szak­nyel­vi ter­ve­zés fel­ada­ta a szlo­vák ter­mi­nu­sok pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lõ­i­nek azo­no­sí­tá­sa, szük­ség ese­tén lét­re­ho­zá­sa s a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­tu­dat­ba va­ló be­épí­té­se. En­nek meg­va­ló­sí­tá­sa pe­dig le­he­tet­len egy át­fo­gó, re­á­li­san meg­szer­kesz­tett prog­ram és az anya­or­szá­gi, va­la­mint ha­zai nyel­vé­szek és az egyes szak­tu­do­mány­ok kép­vi­se­lõ­i­nek se­gít­sé­ge nél­kül.
A kon­fe­ren­cia nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak má­so­dik nap­ján nyelv­po­li­ti­kai tár­gyú, a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát vizs­gá­ló, a név­ta­ni ku­ta­tá­sok két­nyel­vû­sé­gi ve­tü­le­tét, ill. a kö­zös­sé­gi és egyé­ni két­nyel­vû­ség rit­káb­ban vizs­gált írás­be­li meg­je­le­né­si for­má­ját fel­tá­ró elõ­adá­sok hang­zot­tak el, zá­rás­kép­pen pe­dig a kétnyelvûségkutatás tel­je­sen új le­het­sé­ges te­rü­le­té­rõl, ne­ve­ze­te­sen a finnugrisztikában ed­dig má­ig hi­ány­zó két­nyel­vû­sé­gi szem­pon­tú ku­ta­tá­sok szük­sé­ges­sé­gé­rõl hall­hat­tak a je­len­le­võk.
Kont­ra Mik­lós Fenn­tart­ha­tó lingvicizmus c. elõ­adá­sá­ban a nyel­vi ala­pon meg­ha­tá­ro­zott cso­por­tok tár­sa­dal­mi diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­ról (a lingvicizmusról) szólt. E fo­gal­mat Tove Skutnabb-Kangas 1988-ban al­kot­ta meg, el­sõ­sor­ban a nem­zet­ál­la­mok­ban ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket be­szé­lõ­ket súj­tó, te­hát a nyel­vek köz­ti diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra. Az elõ­adó a fo­gal­mat az egy nyel­ven be­lü­li diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra al­kal­maz­ta, be­mu­tat­ván a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség­re is na­gyon jel­lem­zõ stan­dard nyel­vi ide­o­ló­gi­át és a nemstandard vál­to­za­tok be­szé­lõ­i­nek stigmatizációját. A Ma­gyar Nem­ze­ti Szociolingvisztikai Vizs­gá­lat ada­tai sze­rint a nyelv­mû­ve­lõk és nyo­muk­ban az is­ko­lai ta­ní­tók és ta­ná­rok a ma­gyar­or­szá­gi ma­gya­rok több mint fe­lé­nek meg kí­ván­ják vál­toz­tat­ni a be­szé­dét és a nyel­vi íté­le­te­it. A ma­gyar nyelv­kö­zös­ség­ben (a leg­több eu­ró­pai nyelv­kö­zös­ség­hez ha­son­ló­an, de el­té­rõ­en az iz­lan­di­tól, az arab­tól, a hé­ber­tõl, s a nor­vég­tól is) a „presz­tízs­ala­pú he­lyes­ség” és a „preskriptív he­lyes­ség” egy­mást tá­mo­gat­ják, más­képp mond­va: a tár­sa­dal­mi elit nyelv­vál­to­za­ta és a nyelv­mû­ve­lõk elõ­ír­ta nyelv­vál­to­zat nagy­részt egy­be­esik, s ez él­te­ti a lingvicizmust. A stan­dard nyelv­vál­to­zat bi­zo­nyos nyel­vi vál­to­za­ta­it is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb (szin­te) le­he­tet­len már meg­ta­nul­ni, ha va­la­ki nemstandard vál­to­za­tot be­szé­lõ nyelv­kö­zös­ség­be szü­le­tett be­le. Bi­zo­nyos nemstandard nyel­vi vál­to­za­tok ki­ik­ta­tá­sa úgy­szin­tén (szin­te) le­he­tet­len is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb. Nyelv­mû­ve­lõ szem­pont­ból azok a sza­bá­lyok a leg­jö­ve­del­me­zõb­bek, ame­lye­ket a be­szé­lõk min­dig meg fog­nak sér­te­ni, hi­szen ezek el­len a sza­bá­lyok el­len min­dig le­het küz­de­ni. Pél­dá­ul a „suksükölés”-rõl vagy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ál­tal hasz­nált szlovakizmusokról, „ide­gen­sze­rû­sé­gek”-rõl min­dig le­het elõ­adá­so­kat tar­ta­ni vagy cik­ke­ket ír­ni, hisz a két­nyel­vû ma­gyar so­sem be­szél­het úgy, mint az egy­nyel­vû­ek. A lingvicizmus fenn­tar­tá­sá­hoz te­hát olyan elõ­író sza­bá­lyok is kel­le­nek, ame­lyek (szin­te) meg­ta­nul­ha­tat­la­nok is­ko­lás­kor­ban vagy ké­sõbb. A szociolingvisták dol­ga a fenn­tart­ha­tó lingvicizmus fenn­tart­ha­tat­lan­ná té­te­le.
A szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek nyel­vi jo­gi hely­ze­te nem­zet­kö­zi ös­­sze­ve­tés­ben és a to­vább­lé­pés le­he­tõ­sé­gei cí­mû elõ­adá­sá­ban Szabómihály Gi­zel­la el­sõ­sor­ban azt a kér­dést vizs­gál­ta, hogy helyt­ál­ló-e az a szlo­vák ol­dal­ról gyak­ran han­goz­ta­tott érv, hogy Szlo­vá­kia a nem­zet­kö­zi stan­dar­dok szint­jén biz­to­sít­ja a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti jo­go­kat. Elõ­adá­sa el­sõ ré­szé­ben át­te­kin­tet­te a Szlo­vá­kia ál­tal is ra­ti­fi­kált nem­zet­kö­zi egyez­mé­nye­ket, majd pe­dig a ki­sebb­sé­gi nyel­vi jo­gok­kal kap­cso­la­tos né­hány alap­ve­tõ kér­dés (egyé­ni vs. kol­lek­tív jog, diszk­ri­mi­ná­ció­men­tes­ség, a több­sé­gi és a ki­sebb­sé­gi nyelv stá­tu­sza stb.) nem­zet­kö­zi sza­bá­lyo­zá­sá­ról be­szélt. Mind­ezek alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy nem­zet­kö­zi ös­­sze­ve­tés­ben Szlo­vá­kia a kö­zép­me­zõny­ben fog­lal he­lyet (leg­alább­is az eu­ró­pai ál­la­mok kö­zött), leg­több eset­ben csak a nem­zet­kö­zi szer­zõ­dé­sek­ben meg­fo­gal­ma­zott mi­ni­má­lis kö­te­le­zett­sé­gek­nek tesz ele­get. A ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok ma­ga­sabb szin­tû biz­to­sí­tá­sá­hoz el­en­ged­he­tet­len vol­na a je­len­le­gi jog­sza­bá­lyi le­he­tõ­sé­gek ma­xi­má­lis ki­hasz­ná­lá­sa, az ál­lam­nyelv­tör­vény és a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti tör­vény mó­do­sí­tá­sa, eset­le­ge­sen a jo­gok ér­vé­nye­sí­té­sé­nek bí­ró­sá­gi úton va­ló ki­kény­sze­rí­té­se.
Bor­bély An­na Szín­te­rek és nyelv­vá­lasz­tás – vizs­gá­la­tok a va­ló­sá­gos idõ ha­tá­sá­ról c. elõ­adá­sá­ban a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát vizs­gá­ló ku­ta­tá­sát is­mer­tet­te, amely­hez 1990-ben és 2000/2002-ben vég­zett szociolingvisztikai adat­gyûj­tést. Elõ­adá­sá­ban a nyelv­hasz­ná­la­ti szín­te­rek ös­­sze­füg­gé­sé­ben a nyelv­vá­lasz­tás tíz éves vál­to­zá­sát ele­mez­te. Ös­­szeg­zés­kép­pen meg­ha­tá­roz­ha­tó, hogy a há­rom vá­lasz­ka­te­gó­ria sze­rint (ro­má­nul, ro­má­nul és ma­gya­rul, ma­gya­rul) ho­gyan cso­por­to­sít­ha­tók a vizs­gált szi­tu­á­ci­ók. A nyelv­hasz­ná­la­ti szín­te­rek (szi­tu­á­ci­ók) és a nyelv­cse­re vi­szo­nyá­ra az a jel­lem­zõ, hogy a nyelv­cse­re kez­de­te­kor a kö­zös­sé­gi (A) nyelv min­den szín­té­ren „tel­jes” nyelv­ként volt hasz­ná­la­tos, majd a fo­lya­mat so­rán a kö­zös­sé­gi (A) nyelv hasz­ná­la­tát ki­szo­rít­ja a több­sé­gi (B) nyelv.
A kétegyházi ro­mán–ma­gyar nyelv­cse­re fo­lya­ma­tá­ban az 1990-es és a 2000/2002-es ada­tok sze­rint a kö­zös­sé­gi vagy az A nyelv­hez és a több­sé­gi vagy a B nyelv­hez úgy kap­csol­juk a szín­te­re­ket (szi­tu­á­ci­ó­kat), hogy a há­rom vá­lasz­ka­te­gó­ria kö­zül a leg­ma­ga­sabb szá­za­lé­kos ér­té­ket ves­­szük ala­pul. Esze­rint 1990-ben és 2000/2002-ben a kö­zös­sé­gi vagy az A nyelv­hez kap­csolt szín­te­rek és szi­tu­á­ci­ók a val­lás: imád­ko­zás, hí­võk­kel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek, pré­di­ká­ció; csa­lád: test­vér­rel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; kö­zös­ség: idõ­sek­kel tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; mun­ka: ház­tá­ji mun­ka­tár­sak­kal tör­té­nõ be­szél­ge­té­sek; írás: sír­fel­irat­ok. Az 1990-es ada­tok kö­zül két szi­tu­á­ci­ó­ban: test­vér és ház­tá­ji mun­ka­tár­sak a ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria ér­té­kei nem ér­ték el az 50 szá­za­lé­kot, vi­szont tíz év­vel ké­sõbb már igen. A sír­fel­irat nyel­ve olyan ko­moly vál­to­zá­son ment át a tíz év alatt, hogy a ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték és a ma­gya­rul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték meg­egye­zik egy­más­sal. Ez a szi­tu­á­ció azért ke­rült még­is eb­be a lis­tá­ba, mert az 1990-es ro­má­nul vá­lasz­ka­te­gó­ria szá­za­lé­kos át­lag­ér­ték: 78,6 volt.
A két idõ­pont­ban vizs­gált 25 szi­tu­á­ció kö­zül te­hát az A nyelv­hez (a ro­mán­hoz) hét szi­tu­á­ció köt­he­tõ, az A és a B nyelv­hez négy szi­tu­á­ció kap­csol­ha­tó, va­la­mint a B nyelv­hez (a ma­gyar­hoz) 14 szi­tu­á­ció tar­to­zik. Ezek is­me­re­té­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a kétegyházi kö­zös­ség­ben a ro­mán–ma­gyar nyelv­cse­re a fo­lya­mat má­so­dik sza­ka­szá­ba lé­pett, s a be­fe­je­zõ sza­kasz fe­lé tart. A vizs­gált szín­te­rek (szi­tu­á­ci­ók) sze­rint: a) vis­­sza­for­dult a nyelv­cse­re a csa­lád­ban, az öre­gek­kel, a köz­ügyek in­té­zé­se­kor, az egész­ség­ügy­ben, ká­rom­ko­dás­kor; b) nincs olyan szín­tér (szi­tu­á­ció), ahol ne lett vol­na va­la­mi­lyen vál­to­zás; c) foly­ta­tó­dott a nyelv­cse­re: temp­lom, is­ko­la, mun­ka­hely, írás.
Bartha Csil­la A nyelv­cse­re ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­ta hat ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­ben. Egy or­szá­gos szociolingvisztikai ku­ta­tás mód­sze­rei és fobb ered­mé­nyei c. elõ­adás el­sõ ré­sze el­mé­le­ti­leg te­kin­tet­te át a több­nyel­vû ál­la­mok­ban lé­te­zõ kö­zös­sé­gi el­ren­de­zé­sek tí­pu­sa­it, majd rész­le­te­sen ele­mez­te en­nek leg­gya­ko­ribb meg­va­ló­su­lá­si for­má­ját, a fo­ko­za­tos nyelv­cse­rét. A kér­dés­re vo­nat­ko­zó meg­ha­tá­ro­zó nem­zet­kö­zi és Kár­pát-me­den­cei szociolingvisztikai ku­ta­tá­sok szak­iro­dal­mi át­te­kin­té­se után a nyelvcserevizsgálat már meg­lé­võ és le­het­sé­ges mód­szer­ta­ni út­ja­i­nak rész­le­tes elem­zé­se kö­vet­ke­zett. Az elõ­adás har­ma­dik egy­sé­ge, amely egy, a Nem­ze­ti Ku­ta­tás­fej­lesz­té­si Prog­ra­mok (NKFP 5/126/2001) ál­tal tá­mo­ga­tott 2001 és 2004 kö­zött vég­zett or­szá­gos szociolingvisztikai ku­ta­tás fõbb cél­ki­tû­zé­se­it, mód­sze­re­it és né­hány ered­mé­nyét mu­tat­ta be, egy más nyel­vi el­ren­de­zé­sek­ben is al­kal­maz­ha­tó le­het­sé­ges vizs­gá­la­ti mo­dellt kí­nált a nyelv­cse­re ku­ta­tói szá­má­ra. Az NKFP-kutatás so­rán a pro­jek­tum részt­ve­või ugyan­is el­sõ­ként tet­tek kí­sér­le­tet ar­ra, hogy a nyelv­cse­re fo­lya­ma­tát több (szám sze­rint hét) ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­ben azo­nos el­mé­le­ti és mód­szer­ta­ni ke­ret­ben, egy idõ­ben, ös­­sze­mér­he­tõ mó­don vizs­gál­ják.
Bauko Já­nos Kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák két­nyel­vû kör­nye­zet­ben cí­mû elõ­adá­sá­ban a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­má­kat vizs­gál­ta két­nyel­vû kör­nye­zet­ben. A be­mu­ta­tott em­pi­ri­kus ada­to­kat két révkomáromi alap­is­ko­la 10 és 15 éves di­ák­jai kö­ré­ben 100-100 adat­köz­lõ­vel le­foly­ta­tott kér­dõ­íves fel­mé­rés ered­mé­nyei ad­ták. A ma­gyar tanynelvû is­ko­lá­ban a ma­gyar kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák do­mi­nál­nak, a szlo­vák alak­vál­to­zat­ok csak rit­kán hasz­ná­la­to­sak, ami a di­á­kok magyardomináns két­nyel­vû­sé­gé­vel függ ös­­sze. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ban a szlo­vák for­mák gya­ko­rib­bak, ami a ta­nu­lók szlovákdomináns két­nyel­vû­sé­gé­vel függ ös­­sze, de a kor­pusz­ban szép szám­mal ta­lál­ha­tók ma­gyar pél­dák is. Az elõ­adó ezt az­zal in­do­kol­ta, hogy a di­á­kok egy ré­sze nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes csa­lá­dok­ban él, ahol gya­ko­rib­bak a kód­vál­tá­sok. En­nek ha­tá­sa a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák­ban is meg­mu­tat­ko­zik. A ma­gyar ta­ní­tá­si nyel­vû is­ko­lá­ban a kö­szö­nés­faj­ták gya­ko­ri­sá­ga a kö­vet­ke­zõ volt: 1. Szia. 2. Heló. 3. Jó na­pot! 4. Csó­ko­lom. 5. Csõ. 6. Sze­vasz. 7. Di­csér­tes­sék. 8. Csá. A szlo­vák ta­ní­tá­si nyel­vû alap­is­ko­lá­ban a szlo­vák nyel­vû alak­vál­to­za­tok kö­zé ma­gyar for­mák is be­éke­lõd­tek: 1. Ahoj. 2. Èau. 3. Dobrý deò! 4. Szia. 5. Heló. 6. Sze­vasz. 7. Nazdar. 8. Bozkávam. Az egyes kö­szö­né­sek kü­lön­fé­le akalváltozatban él­nek. A di­á­kok szólítónevei kö­zül a leglelterjedtebbek a be­ce­ne­vek. Mind­két is­ko­lá­ban az -i a leg­meg­ter­hel­tebb be­ce­név­kép­zõ. Az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra a tény­re, hogy a ma­gyar–szlo­vák két­nyel­vû kör­nye­zet nagy­mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja a kö­szö­nés- és meg­szó­lí­tás­for­mák hasz­ná­la­tát is. A két­nyel­vû­ek bõ­vebb kész­let­bõl vá­lo­gat­hat­nak, s a men­tá­lis le­xi­kon­ból ak­ti­vált for­ma ki­vá­lasz­tá­sa a kom­mu­ni­ká­ci­ós helyzettõl, part­ner­tõl, prag­ma­ti­kai tényezõktól stb. függ.
Vö­rös Fe­renc Ada­lé­kok a két­nyel­vû­ség név­ta­ná­hoz c. elõ­adá­sa a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság név­ta­ni ar­cu­la­tá­nak vizs­gá­la­tá­hoz je­len­tett új­sze­rû meg­kö­ze­lí­tést. Az elõ­adó köz­ve­tet­ten azt igye­ke­zett be­mu­tat­ni, hogy a tu­laj­don­név ma­ga töb­bek kö­zött szocio-, pszi­cho­- és etnolingvisztikum. Nem ab ovo az, ha­nem füg­gõ­sé­gei te­szik az­zá. Min­de­nek­elõtt az a be­széd­ak­tus, amely­ben az adott név­egyed meg­szü­le­tik. Má­sod­sor­ban a be­széd­hely­zet­ben vá­lik az­zá, amely­ben egyén és kö­zös­ség hasz­nál­ja. A két­nyel­vû kör­nye­zet a ne­vet még ér­de­ke­seb­bé te­szi a ku­ta­tó szá­má­ra. Ez utób­bi kér­dés­sel ko­ráb­ban be­ha­tó­an sem a név­ta­no­sok, sem egyéb tu­do­mány­ágak kép­vi­se­lõi nem fog­lal­koz­tak. Az elõ­adás a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság név­ta­ni kér­dé­sei kö­zül a kö­vet­ke­zõ té­ma­kö­rö­ket érin­tet­te:
1. a SzSz (szlo­vá­ki­ai szlo­vák), a MM (ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar) és a SzM (szlo­vá­ki­ai ma­gyar) csa­lád­név­anyag ere­det sze­rin­ti ös­­sze­té­tel­ének ös­­sze­ve­té­sét, és az SzM pe­rem­hely­ze­té­bõl adó­dó ilyen irá­nyú köz­tes­sé­gét;
2. a ke­reszt­név­köl­csön­zé­sek in­teg­rá­ci­ó­ját kön­­nyí­tõ té­nye­zõ­ket; a kvázimeta­nyelvi keresztnévpárok lét­re­jöt­té­nek mi­ként­jét és oka­it;
3. a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ún. kétkeresztnevûségét, amely az anya­nyel­vû meg­nyi­lat­ko­zá­sok­ban az Alžbeta ~ Er­zsé­bet tí­pu­sú me­ta­nyel­vi pá­rok be­széd­hely­zet­tõl füg­gõ vál­to­ga­tá­sá­ban ra­gad­ha­tó meg;
4. a ma­gyar > szlo­vák, szlo­vák > ma­gyar irá­nyú ke­reszt­név­köl­csön­zé­sek, ez utób­bin be­lül kü­lön hang­súlyt kap­tak a vis­­sza­köl­csön­zé­sek [pl. SzSz Gejza ~ MM Gëjza, Gé­za; szlk. Gejza (< m. Gëjza ‹ Szé­che­nyi Ist­ván › m. Gëjza > m. Gëiza > m. Gé­za); SzM Gé­za és Gejza];
5. a szlo­vák > ma­gyar irá­nyú ala­ki ke­reszt­név­köl­csön­zé­se­ket mint jel­leg­ze­tes fel­vi­dé­ki regionalizmusokat (pl. Denisza, Lu­cia; Dusan, Mar­tin; stb.);
6. a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ke­reszt­név­kincs ún. kvázinyitottságát, amely ab­ból adó­dik, hogy két zárt rend­szer­bõl me­rít­het: a MM-ból és a SzSz-ból;
7. a prag­ma­ti­kai sí­kon je­lent­ke­zõ szlo­vák név­ki­egé­szí­tõk SzM-ban tör­té­nõ in­teg­rá­ci­ó­ját, amely je­len­ség­cso­port egyút­tal le­xi­kai köl­csön­zés­nek is szá­mít; az egykeresztnevûség kér­dé­sét, amely egy­fe­lõl a MM és a SzM vi­szony­la­tá­ban kö­zös­sé­gi szin­ten je­lent­ke­zõ, jel­leg­ze­te­sen re­gi­o­ná­lis hi­ány­je­len­ség­ként, más­részt a SzSZ és SzM vi­szony­la­tá­ban szláv köl­csön­zés­ként ír­ha­tó le. Ez utób­bi je­len­sé­get a szer­zõ a Galánta kö­ze­lé­ben fek­võ Fel­sõ- és Alsószeli szink­rón és tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sai alap­ján mu­tat­ta be.
Meny­hárt Jó­zsef „Ne haragúdjon hogy meg ké­rem Ma­gát!” La­kos­sá­gi kér­vé­nyek nyel­vi elem­zé­se c. elõ­adá­sá­ban a Nyékvárkonyi Köz­sé­gi Hi­va­tal­hoz 2005. ja­nu­ár–no­vem­ber kö­zött be­nyúj­tott la­kos­sá­gi kér­vé­nyek anya­gán vizs­gál­ta a be­nyúj­tott ma­gyar és két­nyel­vû kér­vé­nyek nyel­vi meg­for­mált­sá­gát, a kér­vé­nyek nyelv­vá­lasz­tá­sát, to­váb­bá ar­ra ke­res­te a vá­laszt, hogy van-e em­pi­ri­ku­san mér­he­tõ ho­za­dé­ka az 1999-ben élet­be lé­pett ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­tot sza­bá­lyo­zó tör­vény­nek. A kér­vény­anyag elem­zé­se alap­ján az elõ­adó le­szö­gez­te, hogy bár a la­kos­ság gyak­rab­ban ír ma­gyar nyel­vû kér­vényt, mint 1999 elõtt, a kér­vé­nyek, ill. vá­la­szok nyel­vi meg­for­mált­sá­gá­ban az eset­le­ges­ség, a gya­ko­ri tü­kör­for­dí­tá­sok és tü­kör­szer­ke­ze­tek je­len­lé­te a jel­lem­zõ.
Presinszky Kár­oly Kü­lönb­sé­gek egy szlo­vák–ma­gyar két­nyel­vû be­szé­lõ szó­be­li és írás­be­li meg­nyi­lat­ko­zá­sai kö­zött c. elõ­adá­sá­ban egy olyan szlo­vák anya­nyel­vû és nem­ze­ti­sé­gû sze­mély meg­nyi­lat­ko­zá­sa­it elem­zi, aki fel­nõtt ko­rá­ban kezd­te el ta­nul­ni a ma­gyar nyel­vet. A cél­nyel­vi kör­nye­zet­bõl va­ló tá­vo­zás után a ma­gyar nyel­vet csak rit­kán hasz­nál­ta, je­len­leg szlo­vák egy­nyel­vû kör­nye­zet­ben él. A vizs­gá­lat cél­ja az volt, hogy pél­dák se­gít­sé­gé­vel szem­lél­tes­se a fel­nõtt­ko­ri szlo­vák–ma­gyar egyé­ni két­nyel­vû­ség jel­leg­ze­tes­sé­ge­it, fel­tár­ja az adat­köz­lõ ma­gyar nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ját, kód­vá­lasz­tá­si és kód­vál­tá­si sa­já­tos­sá­ga­it, va­la­mint rá­mu­tas­son a két­nyel­vû egyén írás­be­li, ill. szó­be­li meg­nyi­lat­ko­zá­sai kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek­re. Az ös­­szeg­zés so­rán az elõ­adó rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy az adat­köz­lõ szó­ban és írás­ban je­len­tõs mér­ték­ben fe­lül­rep­re­zen­tál­ja a tár­gyas ra­go­zást. A nyel­vi hi­ányt az írás­be­li köz­lé­sek­ben kö­rül­írás­sal, sa­já­tos szó­al­ko­tás­sal, míg szó­ban in­kább kód­vál­tás­sal old­ja fel.
Kozmács Ist­ván A finnugrisztika adós­sá­ga és le­he­tõ­sé­gei a két­nyel­vû­ség-ku­ta­tás­ban c. elõ­adá­sá­ban a finn­ugor nyel­vek ku­ta­tá­sá­nak új le­he­tõ­sé­ge­it vá­zol­ta fel. An­nak el­le­né­re, hogy az utób­bi idõ­ben rész­le­tes le­író nyel­vé­sze­ti vizs­gá­la­tok is zaj­la­nak, me­lyek túl­lép­nek a ha­gyo­má­nyos gram­ma­ti­kák meg­kö­ze­lí­té­si mód­ján és va­la­mely mo­dern nyelv­el­mé­le­ti ke­ret­ben vizs­gál­nak egy adott finn­ugor nyel­vet – A legutóbbi finn­ugor kong­res­­szus (2005. Joskar-Ola) után pl. nem­zet­kö­zi pro­jekt bon­ta­ko­zott ki a finn­ugor nyel­vek ti­po­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­ba va­ló be­vo­ná­sa ér­de­ké­ben (Uralic Typological Database Pro­ject) –, van azon­ban két te­rü­le­te e nyel­vek ku­ta­tá­sá­nak, ame­lyen je­len­tõs az el­ma­ra­dás: a szociolingvisztika és a pszicholingvisztika.
Tel­je­sen tisz­tá­zat­lan és sem­mi­fé­le eg­zakt is­me­re­tünk nincs a be­szé­lõk la­kó­hely, fog­lal­ko­zás, élet­kor sze­rint meg­osz­ló nyelv­hasz­ná­la­ti szo­ká­sa­i­ról. Va­ló­já­ban sem­mit sem tu­dunk pél­dá­ul az idõ­sebb ko­rú la­kos­ság két­nyel­vû­sé­gé­rõl, jól­le­het en­nek a kor­osz­tály­nak fa­lun el­sõ­ran­gú sze­re­pe van a csa­lád­ban tör­té­nõ nyelv­át­adás so­rán, az is­ko­lás kor elõt­ti má­so­dik nyelv el­sa­já­tí­tá­sá­nak fo­lya­ma­ta is is­me­ret­len: nem tud­juk, hogy az is­ko­lá­ba lé­põ gyer­me­kek mi­lyen má­so­dik (= orosz) nyelv­is­me­ret­tel ren­del­kez­nek, nem tud­juk, hogy mi­lyen a nyelv­is­me­ret szint­je sze­rint egyik nyel­ven do­mi­náns két­nyel­vû­ek, vagy a mind­ket­tõt azo­nos szin­ten be­szé­lõ ba­lansz két­nyel­vû­ek ará­nya.
A szociolingvisztikához ha­son­ló­an el­ma­rad­nak a pszicholingvisztikai ku­ta­tá­sok. A két­nyel­vû po­pu­lá­ci­ót cél­zó pszicholingvisztikai ku­ta­tá­sok fõ kér­dé­sei – az­az hogy azo­nos-e a két nyelv fel­dol­go­zá­sa, il­let­ve ho­gyan kap­cso­ló­dik egy­más­hoz a két le­xi­kon – te­rén egyet­len egy dol­go­zat nem szü­le­tett. Sem­mit sem tu­dunk töb­bek kö­zött ar­ról, hogy e né­pek kö­ré­ben a két­nyel­vû­ség­nek a be­szé­lõ­re mi­lyen kog­ni­tív ha­tá­sa van.
A leg­fon­to­sabb te­en­dõk az elõ­adó sze­rint a kö­vet­ke­zõk:
– fel­tár­ni, hogy az egyes finn­ugor nyel­ve­ket be­szé­lõ kö­zös­sé­gek egyes cso­port­jai szá­má­ra mely nyelv­vál­to­za­tok áll­nak ren­del­ke­zés­re;
– milyen a vi­szony az egyes nyelv­vál­to­za­tok kö­zött, a több­nyel­vû­ség és a di­glosszia szem­pont­já­ból;
– feltárni a kód­vál­tás/kód­vá­lasz­tás je­len­sé­gét: mi­lyen kül­sõ és bel­sõ okok je­lent­kez­nek, mi­lyen a kód­vál­tás tí­pu­sa­i­nak vizs­gá­la­ta;
– az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­nak vizs­gá­la­ta for­má­lis és in­for­má­lis kö­zeg­ben;
– a nyel­vi kon­tak­tus­ha­tá­sok, kon­tak­tus­je­len­sé­gek ku­ta­tá­sa;
– a szór­vány cso­por­tok nyelv­hasz­ná­la­ti jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­nek vizs­gá­la­ta.
A kon­fe­ren­cia nyel­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak ér­de­kes szín­folt­ja és gya­kor­la­ti szem­pont­ból is ki­emel­ke­dõ­en fon­tos moz­za­na­ta volt az a ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés, mely a po­zso­nyi ma­gyar tan­szék és a nyitrai ma­gyar kar di­ák­jai rész­vé­te­lé­vel folyt, s mely­nek té­má­ja­ként a hall­ga­tók szlo­vák nyelv tu­dá­sá­nak szinjte, a több­sé­gi és ki­sebb­sé­gi nyelv vi­szo­nya az egye­te­mi ok­ta­tás­ban, va­la­mint az egye­te­mek tannyelvpolitikája szol­gált. A té­ma idõ­sze­rû­sé­gét iga­zol­ta, hogy a hall­ga­tó­ság és a ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés részt­ve­või kö­zött pezs­gõ vi­ta ala­kult ki. A je­len­lé­võk meg­egyez­tek ab­ban, hogy az anya­nyel­ven is fo­lyó egye­te­mi kép­zés­ben jól át­gon­dolt tannyelvpolitikára len­ne szük­ség, mely egy­elõ­re saj­nos fel­sõ­ok­ta­tá­sunk­ból hi­ány­zik vagy ad hoc jel­le­gû.
Mind az iro­dal­mi, mind a nyelvésszeti szek­ci­ó­ban el­hang­zó elõ­adá­sok élénk pár­be­szé­det von­tak ma­guk után, me­lyek egyértemûen iga­zol­ták a szak­mai kon­fe­ren­ci­ák szük­sé­ges­sé­gét, s a nyitrai és a po­zso­nyi ma­gyar tan­szé­ke­ken fo­lyó tu­do­má­nyos mun­ka ma­gas szín­vo­na­lát. Egy­re nyil­ván­va­lóbb, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar hu­mán ér­tel­mi­ség­nek ma már meg van a ha­zai tu­do­má­nyos élet mû­köd­te­té­sé­re az igé­nye. A nyitrai ma­gyar tan­szék szán­dé­ka sze­rint ezt a ren­dez­vényt a jö­võ­ben éven­te is­mét­lõ­dõ kon­fe­ren­ci­ák fog­ják kö­vet­ni.

Bárczi Zsófia–Vanèoné Kremmer Il­di­kó

Gaucsík István: Gondolatok a szlovákiai magyar katolikusság szervezettségéről

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ka­to­li­kus kö­zös­ség múlt­já­ról és je­le­né­ről – an­nak el­le­né­re, hogy né­hány rész­prob­lé­má­val az utób­bi idő­ben több szer­ző is fog­lal­ko­zott – lé­nye­gé­ben hi­á­nyoz­nak a tu­do­má­nyos me­ga­la­po­zott­sá­gú, na­gyobb ívű elem­zé­sek és felmérések.1 Ezért kell ki­emel­ni a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet gon­do­zá­sá­ban meg­je­lent Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban c. kö­te­tet (2004), amely­nek egyes ta­nul­má­nyai te­ret szen­tel­nek a ma­gyar ka­to­li­ku­sok ön­szer­ve­ző­dé­si for­má­i­nak, kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­nek, szer­ve­ze­te­i­nek is. Ez a kö­tet ör­ven­de­tes vál­lal­ko­zás­nak te­kint­he­tő, hi­szen a ma­gyar ki­sebb­ség je­len­ko­ri, 1989 utá­ni tör­té­ne­té­nek, ál­la­po­tá­nak a fel­mé­ré­sét szin­tén cél­já­ul tűz­te ki. A ma­gyar ka­to­li­kus­ság­gal Herdics Györ­gy és Zsi­dó Já­nos írá­sa fog­lal­ko­zott (387–395. p.).2 Az a tény, hogy Mol­nár Im­re (Mol­nár 1998, 207–257) át­te­kin­té­se után vég­re meg­je­lent egy újab­b, az el­múlt 15 év ki­sebb­sé­gi tör­té­né­se­i­vel fog­lal­ko­zó mun­ka, min­den­fé­le­kép­pen üdvö­zlendő.3 Egy­részt to­vább­gon­do­lás­ra és újabb ku­ta­tá­sok in­dí­tá­sá­ra, más­részt kri­ti­kus ön­ref­le­xi­ó­ra ser­kent. Rö­vi­den a szer­ző­pá­ros ta­nul­má­nyá­val fog­lal­koz­nék, mi­vel több­ször olyan kér­dé­se­ket fe­sze­get­nek, il­let­ve né­hány­ra nem vá­la­szol­nak, ame­lyek sze­rin­tem ér­de­me­sek az esz­me­cse­ré­re, vi­tá­ra.

A ki­in­du­ló­pont­ok (a re­for­má­tus­ság­gal va­ló ös­­sze­ha­son­lí­tás, a több­sé­gi egy­ház­me­gyék­hez va­ló tar­to­zás, egy­faj­ta spe­ci­fi­kus hely­zet su­gal­ma­zá­sa, ami­kor a töb­bi ha­tá­ron tú­li ma­gyar ka­to­li­ku­sok­ra utal­nak) vé­le­mé­nyem sze­rint a kö­tet irány­vo­na­lát te­kint­ve nem he­lyén­va­lók, hi­szen kö­zös­sé­gen kí­vül ál­ló adott­sá­gok. Ezek a meg­ál­la­pí­tá­sok köz­is­mer­tek, nem visz­nek el ben­nün­ket az ön­szer­ve­ző­dé­si és ér­dek­vé­del­mi for­mák, mű­kö­dé­si struk­tú­rák me­cha­niz­mu­sa­i­nak a fel­tá­rá­sá­hoz. Azt su­gall­ják, hogy a lé­lek­szá­má­ban je­len­tő­sen na­gyobb kö­zös­ség, a ma­gyar ka­to­li­ku­sok, a ki­sebb lé­lek­szá­mú, más egy­há­zi ha­gyo­má­nyok­kal, szer­ve­ze­ti rend­szer­rel ren­del­ke­ző re­for­má­tu­sok­kal szem­ben a szer­ve­zett­ség alac­sony(ab­b) fo­kán áll­nak.
Ami a kon­cep­ci­ó­ból hi­ány­zik, az a foly­to­nos­ság prob­lé­má­já­nak és aka­dá­lya­i­nak vizs­gá­la­ta. Egy­ér­tel­mű, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­ne­te 1918-tól a több­ség ki­sebb­ség­po­li­ti­kai gyako­r­lata4 ál­tal oko­zott tö­rés­vo­na­lak mi­att az új­ra­kez­dé­sek tör­té­ne­te. A múlt­ban és a je­len­ben a foly­to­nos­ság re­konst­ru­á­lá­sá­nak meg-meg­úju­ló igé­nyé­vel ta­lál­koz­ha­tunk, amely a vál­lalt kö­zös­ség­épí­tés irá­nyá­ba mutat(hat). Nos, ezek­re, mégha váz­la­to­san is, de több pél­da fel­so­ro­lá­sa az 1918 és 1938 kö­zöt­ti idő­szak­ról, ép­pen a je­len­re fi­gyel­ve, a min­ta­kö­ve­tés cél­já­ból, el­ma­rad (pl. a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta po­li­ti­kai ér­dek­vé­de­lem, egy­há­zi szer­ve­ze­tek, gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis, ok­ta­tá­si, if­jú­sá­gi egye­sü­le­tek). Ez le­he­tett vol­na az a pont, amely ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó le­het­ne az 1990-es évek szer­ve­ze­ti irá­nyult­sá­gá­val, az­az a ma­gyar­or­szá­gi „anya­szer­ve­ze­tek­”-hez va­ló kap­cso­ló­dás je­len­sé­gé­vel (Ka­to­li­kus If­jú­sá­gi Kö­zös­sé­gek, Há­ló Egye­sü­let, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pax Romana).
A má­sik prob­lé­ma­kört az ér­dek­vé­de­lem szer­ve­ze­tei és do­ku­men­tu­mai al­kot­ják. Fel le­he­tett vol­na so­rol­ni dá­tum­sze­rű­en az egyes til­ta­ko­zó be­ad­vá­nyo­kat, me­mo­ran­du­mo­kat (itt me­rül fel az ilyen jel­le­gű irat­anya­gok do­ku­men­tá­lá­sá­nak fon­tos­sá­ga és az ar­chi­vá­lás szük­ségessége[!]). A má­sik do­log a dön­tés­ho­zó he­lyek­ből, tiszt­sé­gek­ből va­ló ré­sze­se­dés vagy ki­szo­rí­tott­ság kér­dé­se, te­hát hogy a tár­gyalt idő­szak­ban a ma­gyar pa­pok mely szlo­vá­ki­ai ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek­ben, bi­zott­sá­gok­ban kap­tak/kap­hat­tak he­lyet, és a ki­sebb­sé­gi ka­to­li­kus­ság ér­dek­vé­del­me eze­ken a fó­ru­mo­kon mi­kor, mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött je­len­he­tett vol­na meg. Az önál­ló, au­to­nóm ma­gyar püs­pök­ség kö­rü­li ese­mé­nye­ket, előz­mé­nye­ket és a meg­szü­le­tett do­ku­men­tu­mo­kat rész­le­te­seb­ben be le­he­tett vol­na mu­tat­ni (így az 1990-es és az inter­neten is hoz­zá­fér­he­tő 2001-es me­mo­ran­du­mot). A ma­gyar ka­to­li­kus ok­ta­tás­ügyet pe­dig sze­rin­tem azért a szer­zők alá­be­csül­ték (az „is­ko­lák szá­ma és je­len­lé­te csak jel­ké­pes­nek mond­ha­tó”). Az egyéb­ként gon­do­lat­éb­resz­tő mun­ká­ra, amely saj­nos pes­­szi­mis­ta vég­szó­val zá­rul és ön­fel­men­tő ér­vek­kel ope­rál, nagy szük­ség volt. Mégha csak ki­lenc ol­da­lon is, de hi­á­nyos­sá­gai el­le­né­re (pl. nin­cse­nek hi­vat­ko­zá­sok) tük­röt mu­tat a ma­gyar ka­to­li­ku­sok je­len­le­gi hely­ze­té­ről.
A ma­gyar ki­sebb­sé­gi in­téz­mény­rend­szer fő jel­lem­ző­i­ről Tóth Kár­oly ké­szí­tett be­szá­mo­ló­kat (Tóth 2004, 251, 255–256; uő. 2005, 34, 36). Kö­vet­kez­te­té­se­i­nek egyik lé­nye­ges ele­me, hogy ez a nem tel­jes, de tel­jes­ség­re tö­rek­vő, et­ni­ka­i­lag zárt rend­szer dön­tő­en kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú szer­ve­ze­tek­ből áll. A kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek ará­nya 2001-ben 88,6%-ot, az ok­ta­tá­si­a­ké 12,6%-ot tett ki. Ezek kö­zött „ele­nyé­sző” volt az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma. A 2003. évi fel­mé­rés so­rán a vizs­gált min­ta a kö­vet­ke­ző ké­pet mu­tat­ta: a kul­tu­rá­lis be­ál­lí­tott­ság to­vább­ra is do­mi­náns ma­radt, a szer­ve­ze­tek 68,5%-a a kul­tú­ra te­rü­le­tén te­vé­keny­ke­dett.

Eze­ket vizs­gál­va meg­fi­gyel­he­tő, hogy 2004-ben az el­sőd­le­ges te­vé­keny­sé­gi kö­rük sze­rint, te­hát dek­la­rált és de­monst­rált cél­ja­ik alap­ján, a „ci­vil szek­tor­ra jel­lem­ző” te­rü­le­ten be­lül (az ér­dek­vé­de­lem és a köz­élet mel­lett) az egy­há­zi szer­ve­ze­tek szá­ma „ri­asz­tó­an ala­csony” volt, csak 1,7%. A má­sod­la­gos te­vé­keny­sé­gi kör ka­te­gó­ri­á­ját fi­gye­lem­be vé­ve, amely az egyéb jel­le­gű tevékenységeket5 tar­tal­maz­za, a szám ki­csit emel­ke­dik, de így is kis ér­té­ket ér el (3,3%).6 A ka­to­li­kus szer­ve­ze­tek szá­ma és meg­osz­lá­sa eb­ből a fel­mé­rés­ből nem is­mert, azon­ban ez az ál­lo­mány a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek adat­bá­zi­sa és egyéb inter­netes ál­lo­má­nyok alap­ján nagy­já­ból ös­­sze­ál­lít­ha­tó (egy te­rep­fel­mé­rés kel­le­ne, hogy ak­tu­a­li­zál­va le­gye­nek az ada­tok, il­let­ve ha­té­kony­ság­mé­ré­si vizs­gá­la­tok­ra is szük­ség lenne).7
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ka­to­li­kus­ság szer­ve­ze­ti struk­tú­rá­ja igen­csak alul­rep­re­zen­tált és egy­ol­da­lú, ezért tá­mo­ga­tás­ra és fej­lesz­tés­re szo­rul. Nin­cse­nek ös­­sze­sí­tett és ak­tu­a­li­zált ada­tok, ezért az aláb­bi­ak­ban csak óva­tos kö­vet­kez­te­té­se­ket te­he­tek.
Az ala­pok és ala­pít­vá­nyok szer­ve­ze­ti for­má­ja na­gyon fog­hí­jas. Ös­­sze­sen csak 5 szer­ve­zet so­rol­ha­tó eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba. Mind­egyi­kük az 1990-es évek fo­lya­mán ala­kult, csak a két leg­fon­to­sabb, a bu­da­pes­ti szék­he­lyű Páz­mány Pé­ter Pap­ne­ve­lé­si Ala­pít­vány és a Jópász­tor Ala­pít­vány lép túl he­lyi/re­gi­o­ná­lis igé­nye­ken, fon­tos kö­zös­ség­szer­ve­ző és ér­dek­vé­del­mi fel­ada­to­kat vál­lal­tak fel, és hos­­szú tá­von igye­kez­nek prog­ra­mo­kat tá­mo­gat­ni.
Az egy­há­zi saj­tó ese­té­ben struk­tú­rá­ról egy­ál­ta­lán nem be­szél­he­tünk, fej­let­len­nek és ta­go­lat­lan­nak te­kint­het­jük. Csak egy he­ti­lap van, a Re­mény. En­nek fel­épí­té­se, in­for­má­ció-meg­osz­lá­sa, mé­dia­stra­té­gi­á­ja és a Re­mény-ol­va­sók igé­nyei kü­lön vizs­gá­la­tot ér­de­mel­né­nek. Az egyes plé­bá­nia­kö­zös­sé­gek több la­pot ki­ad­hat­nak, sok­szor két­nyel­vű­e­ket, eze­ket ér­de­mes len­ne lajst­rom­ba szed­ni. A to­váb­bi la­pok ese­té­ben ne­héz meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy még me­lyek lé­tez­nek, me­lyek­nek biz­to­sí­tott a meg­je­le­né­sük. A könyv­ki­adás is kü­lön fel­mé­rést igé­nyel­ne, min­den­eset­re a Gló­ria job­ban „lát­tat­hat­ná ma­gát”.
A cser­ké­szet kü­lön cso­port­ba so­rol­ha­tó. Egy tu­da­to­san ki­ala­kí­tott struk­tú­rá­ról van szó, amely­ben az egyes cso­por­to­kat/csa­pa­to­kat fo­ko­za­to­san épí­tet­ték ki. Ezt a há­lót, a ko­or­di­ná­ló-szer­ve­ző fel­ada­to­kat vál­lal­va a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Cser­kész­szö­vet­ség fe­di le. Ér­de­mes meg­néz­ni a csa­pat­ala­ku­lás 1990–2000 kö­zöt­ti idő­be­li sík­ját. Az ös­­szes csa­pat 56,25%-a (27) 1990 és 1993 kö­zött jött lét­re, ami azt jel­zi, hogy ez a szer­ve­ze­ti faj­ta már na­gyon ha­mar ki­ala­kí­tot­ta alap­ja­it. Az 1994-től ki­mu­tat­ha­tó szer­ve­zet­ala­pí­tá­si igye­ke­zet vis­­sza­esé­se, 2000-ig évi 2–3 ala­ku­lás, nem te­kint­he­tő ne­ga­tív ten­den­ci­á­nak, csu­pán a fenn­ál­ló struk­tú­ra ki­sebb ará­nyú bő­ví­té­sé­nek, el­ső­sor­ban vi­dé­ken.

1. táb­lá­zat. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar cser­kész­csa­pat­ok 1990–2000

Meg­jegy­zés:
* A h. n. jel­zés ar­ra utal, hogy a for­rás­ban nem tün­tet­ték fel a te­le­pü­lés ne­vét.
** 3 csa­pat (Nyitrageszte, Csal­lóközc­sütörtök, Fü­lek) az ala­ku­lás dá­tu­ma nél­kül sze­re­pelt. A szék­hely és az ala­ku­lás év­szá­ma nél­kül még 3 csa­pat volt az adat­bá­zis­ban, így az ös­­sze­sí­tett ada­tok sze­rint 48 csa­pat mű­kö­dött.
For­rás: www.c­serkesz.sk

Ör­ven­de­tes tény az egy­há­zi ének­kar­ok és kó­ru­sok je­len­lé­te, amely a cser­ké­szet mel­lett a ka­to­li­kus if­jú­ság ak­ti­vi­zá­ló­dá­sá­nak ré­gi-új te­rü­le­té­nek te­kint­he­tő. To­váb­bá a kul­tu­rá­lis, köz­mű­ve­lő­dé­si, ha­gyo­mány­őr­ző szer­ve­ze­tek cso­port­ja je­len­ti azt a hal­mazt, amely az if­jú­ság­po­li­ti­ka és kul­tú­ra­szer­ve­zés szem­pont­já­ból erőtel­jes(eb­b) fej­lesz­tés­re szo­rul. Ne­héz jel­le­mez­ni, mert a tag­lét­szám, a be­vont/be­von­ha­tó sze­mé­lyek szá­mát te­kint­ve vál­to­zó, a né­ha ne­he­zen meg­fog­ha­tó, amorf szer­ve­ze­ti cso­por­to­su­lá­sok­ról (pl. az Anti­ochi­a-c­so­por­tok, Cur­sil­lo-­moz­ga­lom) alig van­nak ér­té­kel­he­tő sta­tisz­ti­kai ada­tok. Kb. 4-5 szer­ve­zet tar­toz­hat ide, bár ez a szám még to­váb­bi­ak­kal bő­vül­het. Két olyan na­gyobb szer­ve­ző­dés van, ame­lyek alsz­ervezetei ha­té­kony kö­zös­ség­szer­ve­ző mun­kát fej­te­nek ki: a Ke­resz­tény If­jú­sá­gi Kö­zös­sé­gek (KIK) ki­épí­tett cso­port­jai és a ma­gyar­or­szá­gi Há­ló Egye­sü­let szlo­vá­ki­ai szervezete.8
A kép­ző- és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek kér­dés­kö­re kü­lön ta­nul­mányt ér­de­mel­ne. Ezen a he­lyen csak né­hány meg­ál­la­pí­tást ten­nék. Hos­­szú ide­je fenn­ál­ló sú­lyos prob­lé­mát or­vo­sol­nak azok a szer­ve­ze­tek (Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Hit­ok­ta­tá­si Köz­pont, Mécs Lász­ló Köz­pont, Egy­házgellei Lel­ki­gya­kor­la­tos Ház), ame­lyek a hit­ok­ta­tás és to­vább­kép­zés, il­let­ve a val­lá­si élet mi­nő­sé­gi ja­ví­tá­sát tűz­ték ki cé­lul. Saj­nos nincs rá­te­kin­té­sem ezek­re a kez­de­mé­nye­zé­sek­re, min­den­eset­re le­szö­gez­he­tő, hogy ezek azok, ame­lyek kö­re még bő­vít­he­tő, fej­leszt­he­tő le­het­ne. A ka­to­li­kus ma­gyar ok­ta­tá­si há­ló­zat elem­zé­se na­gyobb te­ret kí­ván­na (ös­­sze­ha­son­lí­tás az ál­la­mi szek­tor­ral és a töb­bi fe­le­ke­ze­ti is­ko­lá­val, az után­pót­lás kér­dé­sei, pe­da­gó­gus­hi­ány, a fi­a­tal pe­da­gó­gu­sok el­he­lyez­ke­dé­si ne­héz­sé­gei, a ma­gyar­or­szá­gi kateké­ta dip­lo­mák kö­rü­li el­fo­gad­ta­tá­si „her­ce­hur­cák” Szlo­vá­ki­á­ban, a gyer­mek­lét­szám csök­ke­né­se, amely szin­te mind­egyik is­ko­la­tí­pust érin­ti, anya­gi esz­kö­zök kor­lá­to­zott­sá­ga stb.).9 Szá­mom­ra az az ér­de­kes, hogy 1995-­tel mint­ha le­zá­rul­tak vol­na az is­ko­la­szer­ve­ző kez­de­mé­nye­zé­sek és sta­bi­li­zá­ló­dott vol­na (?) ez a rend­szer (a ko­má­ro­mi gim­ná­zi­um csak 2000-ben jött lét­re). Rend­kí­vül ri­asz­tó­nak tű­nik az egész há­ló­zat se­bez­he­tő­sé­ge: kü­lö­nö­sen az 1–4. év­fo­lya­mú kis­is­ko­lák ve­szé­lyez­te­tet­tek a di­ák­lét­szám nagy ará­nyú csök­ke­né­se mi­att.
A vá­zolt prob­lé­ma­kör to­váb­bi ku­ta­tá­so­kat igényel.10 Re­mél­he­tő­leg a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ál­tal a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tú­ra hely­ze­tét rész­le­te­seb­ben tag­la­ló, 2006 vé­gé­ig el­ké­szí­ten­dő mun­ka­anyag­ba a ka­to­li­ku­sok­ról is egy ki­bő­ví­tett, fel­fo­gás­mód­já­ban új ta­nul­mány ke­rül­het.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Do­há­nyos Róbert–Lelkes Gá­bor–Tóth Kár­oly (sz­erk.) 2004. Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003. Somorja–Dunaszerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Li­lium Aurum Könyv­ki­adó .
Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.) 2004. Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somor­ja–Du­na­szerdahely. Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Gyur­gyík Lász­ló 1991. Ka­to­li­kus ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban. A ka­to­li­kus egy­ház hely­ze­te Szlo­vá­kia ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­in. Regio, 1991/3, 130–139. p.
Herdics György–Zsidó Já­nos 2004. A ró­mai ka­to­li­kus egy­ház. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004, 387–395. p.
Lampl Zsu­zsan­na 2005. A dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar és szlo­vák fi­a­ta­lok val­lá­sos­sá­ga. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2005. 2. sz. 87–108. p.
Lanstyák Ist­ván 2000. A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Osiris–kalligram–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, Bu­da­pest–Po­zsony.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 183–246. p.
Meny­hárt Jó­zsef 2003. Egy­ház és nyelv (A ka­to­li­kus egy­ház nyelv­po­li­ti­ká­ja Szlo­vá­ki­á­ban). Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003. 2. sz. 3–30. p.
Mol­nár Im­re 1998. A ma­gyar anya­nyel­vű egy­há­zak hely­ze­te Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. In: Filep Tamás Gusztáv–Tóth László (szerk.): A (cse­h)­­szlováki­ai ma­gyar mű­ve­lő­dés tör­té­ne­te 1918–1998. 1. kö­tet. Bu­da­pest, Ister, 207–257. p.
Mol­nár Im­re 1991. Val­lás és egy­ház a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság éle­té­ben. Egy­ház­fó­rum, 1991. 3. sz. 89–101. p.; 4. sz. 105–120. p.
Tóth Kár­oly 2004. A ma­gyar in­téz­mény­rend­szer fej­lő­dé­se. In: Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés a rend­szer­vál­tás­tól az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zá­sig. 1. kö­tet, Somor­ja–Du­naszerdahely, Fó­rum Ki­­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, Somorja–Dunaszerdahely, 247–270. p.
Tóth Kár­oly 2005. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ré­gió kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­sze­re. In: Blé­ne­si Éva–Mandel Kinga–Szarka Lász­ló (sz­erk.): A kul­tú­ra vi­lá­ga. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar kul­tu­rá­lis in­téz­mény­rend­szer. Bu­da­pest, MTA Etni­akai-nemzeti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, 33–49. p.

www.­fo­ru­minst.sk

Dohányos Róbert–Lelkes Gábor–Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2003 (Vajda Barnabás)

Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003. Do­há­nyos Róbert–Lelkes Gá­bor–Tóth Kár­oly (szerk.): Somorja–Duna­szer­dahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Inté­zet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2004.

Tu­do­má­nyos-ku­ta­tói kö­rök­ben, szű­kebb és tá­gabb föld­raj­zi ér­te­lem­ben, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet né­hány év alatt ki­vív­ta ma­gá­nak az egyik leg­kom­pe­ten­sebb szak­mai mű­hely meg­be­csü­lé­sét. En­nek leg­kéz­zel­fog­ha­tóbb for­má­ját azok a szín­vo­na­las ki­ad­vány­ok je­len­tik, ame­lyek té­nyek­re, szá­mok­ra, s az ezek­ből kö­vet­ke­ző ob­jek­tív ana­lí­zis­re épül­nek, éles ha­tárt von­va ek­ként ön­ma­guk és a szlo­vá­kia vi­szo­nyok kö­zött saj­nos ál­ta­lá­nos­nak te­kint­he­tő la­i­kus és ad hoc hely­zet­elem­zé­sek kö­zött. A Nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek Szlo­vá­ki­á­ban 2003 c. ki­ad­vány is ezt a – ré­geb­ben meg­kez­dett – ha­gyo­mányt foly­tat­ja; ben­ne Szlo­vá­kia nem­zet­sé­gi-anya­nyel­vi meg­osz­lá­sá­tól a né­pes­sé­gi mu­ta­tó­kon, a te­le­pü­lés­szer­ke­ze­ten, a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő jog­sza­bály­rend­sze­ren át a Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg leg­na­gyobb szám­ban rep­re­zen­tált 11 nem­ze­ti kö­zös­ség 2003-as köz­éle­ti kró­ni­ká­já­ig te­kint­het­jük vé­gig az in­for­má­ci­ók hos­­szú so­rát, ill. az azok­hoz fű­zött lé­nyeg­re tö­rő ös­­szeg­zé­se­ket. Ezek egy ré­sze rö­vid, de di­csé­re­te­sen ala­pos, mint pl. a Lel­kes Gá­bor ál­tal írt 5. fe­je­zet a szlo­vá­ki­ai né­pes­ség ne­mi, kor- és mű­velt­ség­be­li ös­­sze­té­te­lé­ről, va­la­mint gaz­da­sá­gi ak­ti­vi­tá­sá­ról. Más­hol vi­szont elég­te­len­nek ér­zem a tá­jé­koz­ta­tást, mint pl. a 8.6. fe­je­zet ese­té­ben, amely­ben – lé­vén té­ma a diszk­ri­mi­ná­ció­el­le­nes tör­vény, te­hát egy nagy­sze­rű új­don­ság, amely ko­ráb­ban nem volt té­ma –, a szer­ző meg­le­he­tő­sen fe­lü­le­te­sen és ál­ta­lá­no­san is­mer­te­ti a tör­vény meg­szü­le­tés­nek kö­rül­mé­nyit. Egy­részt sze­mér­me­sen nem mond­ja ki, pon­to­san mit ért­sen az ol­va­só a tör­vén­­nyel kap­cso­la­tos ,,politikai egyet­ér­tés hi­á­nya” alatt. Más­részt nem köz­li a diszk­ri­mi­ná­ció­el­le­nes tör­vény nagy hi­á­nyos­sá­gát, több ci­vil szer­ve­zet pro­tes­tá­lá­sá­nak okát, ti. azt, hogy a me­le­gek jo­gai és az azo­nos ne­mű­ek köz­ti há­zas­ság hos­­szú és med­dő vi­tá­ja köz­ben (ez volt a ,,politikai egyet­ér­tés hi­á­nyá­nak” sa­rok­kö­ve) el­sik­kadt a sok­kal több em­bert érin­tő mun­ka­he­lyi diszk­ri­mi­ná­ció prob­lé­má­ja, va­gyis hogy mi­ért nem ke­rült be a tör­vény­be az az EU-s nor­ma, amely alap­ján az ál­lá­so­kat sza­bá­lyo­san és transz­pa­rens mó­don pá­lyáz­tat­ni kell. A je­len­kor­ku­ta­tás sze­ret jegy­ben jár­ni a na­pi po­li­ti­ká­val, ho­lott az őt mind­un­ta­lan meg- és át­ve­ri. E po­li­ti­kai negli­gen­ci­át bi­zo­nyí­tan­dó, mi­köz­ben di­csé­ri a ki­ad­ványt, elő­sza­vá­ban Do­há­nyos Ró­bert is kis­sé túl­po­li­ti­zált hang­ne­met üt meg. Még saj­no­sab­ban, ki­zá­ró­lag múlt­ról és okok­ról be­szél, és nem a cél­ról, ti. hogy mi a cél­ja egy ef­fé­le ki­ad­vány­nak. Az ál­lam­tit­kár se­gít­sé­ge nyil­ván ér­té­kes ho­za­dé­ka a kö­tet­nek, én csak azt hi­á­nyo­lom, hogy nem író­dik le, mi­re és ki­nek jó ez a sok adat. Mert a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyos adat­gyűj­tés­nek és ar­chi­vá­lás­nak nem­csak az az ér­tel­me, hogy utó­lag vi­szo­nyí­tá­si ala­pul szol­gál, ha­nem az is – és en­nek egy­re nagy­ob hang­súly kel­le­ne kap­nia(!) –, hogy alap­ján ter­vez­ni le­hes­sen. Na­gyon sar­kít­va egy péla: Va­jon ki az a köz­tiszt­vi­se­lő, pol­gár­mes­ter, jegy­ző, me­gyei is­ko­la­ügyi osz­tály­ve­ze­tő stb., aki hi­va­ta­la kö­zép- és hos­szú­tá­vú ter­vei ké­szí­té­se­kor le­eme­li a polc­ról ezt a kö­te­tet, meg­néz­ni és meg tud­ja ter­vez­ni, hogy mond­juk 2007-ben hány 6–10 év kö­zöt­ti né­met anya­nyel­vű al­só ta­go­za­tos va­ló­szí­nű­sít­he­tő a mecen­zé­fi alap­is­ko­lá­ban? (Vá­lasz a 72. ol­da­lon.) Eh­hez az kel­le­ne, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kai elit ké­pes le­gyen túl­lép­ni sa­ját ár­nyé­kán, és sza­kít­va ha­gyo­má­nya­i­val, haj­lan­dó le­gyen el­fo­gad­ni a Fó­rum és a hoz­zá ha­son­ló szel­le­mi mű­he­lyek ada­ta­it, hely­zet­elem­zé­se­it, ta­ná­csa­it. Nem azt mon­dom, hogy ilyes­mi­re nincs pél­da. Ta­pasz­ta­lat mu­tat­ja, hogy ez a szak­mai ko­ope­rá­ció spo­ra­di­kus és in­di­vi­du­á­lis jel­le­gű, ahe­lyett, hogy think tank­ként és szer­ve­zett jel­leg­gel mű­köd­ne – mi­ként min­den­hol a fej­lett vi­lág­ban.

Vaj­da Bar­na­bás

Burke, Peter: Was ist Kulturgeschichte? (Liszka József)

Burke, Peter: Was ist Kul­turgeschichte? Frank­furt am Ma­in, Suhrkampf, 2005.

A je­les an­gol mű­ve­lő­dés­tör­té­nész ne­ve nem is­me­ret­len a ha­zai ol­va­sók előt­t, hi­szen szám­ta­lan ma­gyar­ra for­dí­tott ta­nul­má­nya mel­lett köz­ké­zen fo­rog­nak a Né­pi kul­tú­ra a ko­ra új­ko­ri Eu­ró­pá­ban (Bu­da­pest, Szá­zad­vég Kiadó–Hajnal I. Kör, 1991), il­let­ve Az olasz re­ne­szánsz (Bu­da­pest, Osiris–Századvég, 1994) cí­mű önál­ló mun­kái is. A most be­mu­ta­tás­ra ke­rü­lő köny­ve ere­de­ti­leg What is Cul­tur­al His­to­ry? cí­mmel 2004-ben je­lent meg a Poli­ty Press (Camb­rid­ge) ki­adá­sá­ban, s jog­gal vár­hat­juk, re­mél­het­jük, hogy rö­vi­de­sen ma­gya­rul is nap­vi­lá­got lát. Ad­dig azon­ban néz­zük a né­met for­dí­tás alap­ján, mi­re is vál­lal­ko­zott Burke?
A szer­ző a cím­ben fel­tett kér­dést ki­fej­ten­dő (mi­vel – sa­ját meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint – a kul­túr­tör­té­net de­fi­ní­ci­ó­ja a leg­kön­­nyeb­ben nem a tu­do­mány­szak tár­gyá­nak a meg­ha­tá­ro­zá­sá­val, ha­nem a ku­ta­tá­si mód­sze­rek fel­so­ro­lá­sá­val ad­ha­tó meg, az­zal te­hát, ha szám­ba ves­­szük, mi­vel is fog­lal­koz­nak a ma­gu­kat kultúrtörténésznek val­ló ku­ta­tók) vol­ta­kép­pen a kul­túr­tör­té­net tu­do­mány­tör­té­net­ét ad­ja. Négy alap­ve­tő kor­szak­ra, pon­to­sab­ban négy alap­ve­tő irány­zat­tal, szem­lé­let­mód­dal jel­le­mez­he­tő, egy­mást kro­no­ló­gi­a­i­lag rész­ben át­fe­dő idő­szak­ra ta­gol­ja mon­da­ni­va­ló­ját. A ko­ráb­bi, in­kább ön­tu­dat­lan kez­de­mé­nye­zé­se­ket le­szá­mít­va, 1860-tól, Jacob Burkhardt hí­res, az itá­li­ai re­ne­szánsz kul­tú­rá­ról szó­ló köny­vé­nek el­ső meg­je­le­né­sé­től szá­mít­ja a kul­túr­tör­té­net mint önál­ló tu­do­má­nyos disz­cip­lí­na meg­je­le­né­sét. Ezt az el­ső, egé­szen 1950-ig nyú­ló sza­kaszt klasz­­szi­kus kul­túr­tör­té­net­nek mond­ja, s olyan ne­vek fém­jel­zik, mint Johan Huiz­ingáé, Ernst Gom­briché vagy Erwin Panof­skyé. Jel­lem­ző­je, hogy alap­ve­tő­en va­ló­ban „klas­­szi­kus” té­mák­kal fog­lal­ko­zott az óko­ri gö­rög kul­tú­ra kér­dé­se­i­vel kezd­ve, a gó­ti­kus épí­té­szet és a sko­lasz­ti­kus gon­dol­ko­dás kap­cso­la­tán, il­let­ve a re­ne­szánsz vi­lá­gán át a kí­nai ci­vi­li­zá­ció elem­zé­sé­vel be­zár­va. Jacob Burkhardt szel­le­mes „de­fi­ní­ci­ó­ja” sze­rint „a kul­túr­tör­té­net sül­­lye­dő fo­ga­lom”. Ért­ve ez­alatt azt, hogy míg kez­det­ben alap­ve­tő­en a „ma­gas kul­tú­ra” csúcs­tel­je­sít­mé­nye­i­nek az elem­zé­sé­vel, ér­tel­me­zé­sé­vel fog­lal­ko­zott, fej­lő­dé­se so­rán egy­re „mé­lyeb­ben” fek­vő te­rü­le­tek­re ha­tolt („sül­­lyedt”), s té­má­it a tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chia egy­re „mé­lyebb” ré­te­ge­i­ből me­rí­tet­te. E fo­lya­mat kö­vet­ke­ző ál­lo­má­sa­ként is ér­tel­mez­he­tő az a nagy­já­ból 1930-tól da­tál­ha­tó idő­szak, amely rész­ben egy­be­mo­só­dik a fen­ti­vel, és a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ér­dek­lő­dés jel­lem­zi. Itt a brit tu­do­má­nyos élet­ben fon­tos sze­re­pet ját­szó há­rom, ma­gyar szár­ma­zá­sú tu­dós, Mannheim Kár­oly, Hauser Ar­nold és An­tal Fri­gyes élet­mű­vét is elem­zi a szer­ző. A kö­vet­ke­ző kor­szak­ra a kul­túr­tör­té­ne­ti ér­dek­lő­dés ki­nyí­lá­sa, a „nép fel­fe­de­zé­se” a jel­lem­ző, és az 1960-as évek leg­ele­jé­től szá­mol­ha­tunk ve­le. Vol­ta­kép­pen ez már amo­lyan elő­szo­bá­ja mind az új kul­túr­tör­té­net, mind a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia ki­ala­ku­lá­sá­nak. És itt áll­junk is meg egy pil­la­nat­ra! Fo­ko­za­to­san egy­re vi­lá­go­sab­bá vált, hogy az egyes tár­sa­dal­mak­nak nincs egy­sé­ges kul­tú­rá­juk. Ek­kor kezd­te az egyes szá­mú kul­tú­ra ki­fe­je­zést an­nak töb­bes szá­ma föl­vál­ta­ni. Ezek sze­rint te­hát ma­gyar né­pi kul­tú­ra, mint olyan ninc­s, ha­nem ma­gyar né­pi kul­tú­rák van­nak: idő­sek és fi­a­ta­lok, nők és fér­fi­ak, nagy­gaz­dák és zsel­lé­rek stb. ma­gyar né­pi kul­tú­rá­i­ról be­szél­het­nénk, ha fi­gye­lem­be vet­tük vol­na eze­ket a szem­pon­to­kat. Nem vet­tük vi­szont fi­gye­lem­be, leg­alább­is a szin­té­zi­sek so­rán nem (leg­fel­jebb né­hány rész­let­ta­nul­mány ere­jé­ig), így a „ma­gyar nép­rajz”, „ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net” tí­pu­sú ös­­szeg­zé­sek ele­ve tö­re­dé­ke­sek le­het­nek, és sem­mi­kép­pen nem a meg­ne­ve­zé­sük­ben meg­je­lölt tárgy re­konst­ruk­ci­ó­i­ról van ben­nük szó, ha­nem egy, a ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok alap­ján ki­ala­kí­tott mes­ter­sé­ges konst­ruk­ci­ó­ról. Olyan kreálmányról te­hát, amely az em­lí­tett mű­vek szer­ző­i­nek al­ko­tá­sa, és sem­mi kö­ze az egy­ko­ri, fel­té­te­lez­he­tő va­ló­ság­hoz. Te­gyük azon­ban gyor­san hoz­zá: nem is egy­sze­rű min­den szem­pont­ra ki­ter­je­dő szin­té­zist lét­re­hoz­ni (hogy ko­ráb­bi pél­dánk­nál ma­rad­junk) a 20. szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­nek ma­gyar né­pi kul­tú­rá­já­ról. Már egy te­le­pü­lés vi­szony­la­tá­ban is fi­gye­lem­be kel­le­ne ven­ni a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi ré­te­gek, va­la­mint a nők és fér­fi­ak, idő­sek és fi­a­ta­lok, a kü­lön­fé­le fog­lal­ko­zá­si ágak egy­más­tól töb­bé-ke­vés­bé kü­lön­bö­ző szub­kul­tú­rá­it. És ak­kor még eh­hez jön­nek a föld­raj­zi ta­golt­ság­ból fa­ka­dó kü­lön­bö­ző­sé­gek, a kü­lön­bö­ző interetnikus kap­cso­la­tok ki­ala­kí­tot­ta más­sá­gok, va­la­mint az Ernst Bloch ál­tal, más ös­­sze­füg­gés­ben meg­fo­gal­ma­zott „nem-egy­ide­jű­ség” prob­lé­má­ja (Ko­runk örök­sé­ge. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1989). Utób­bi lé­nye­ge – er­re Peter Burke is ki­tér köny­vé­ben –, hogy az egyes föld­raj­zi te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis stb. fej­lő­dé­se nincs idő­be­li össz­hang­ban, il­let­ve nem biz­tos, hogy össz­hang­ban, szink­ron­ban van egy­más­sal (sőt, akár egy te­rü­le­ten, egy fa­lu­kö­zös­sé­gen be­lül is él­het­nek – Bloch sza­va­i­val: „nem […] ugyan­ab­ban a Most­ban” – egy­más mel­lett, egy­más­sal pár­hu­za­mo­san különide­jű je­len­sé­gek. Eb­ből adó­dó­an vol­ta­kép­pen nem ös­­sze­vet­he­tő két te­rü­let még egy­azon idő­ben is rög­zí­tett (né­pi) kul­tú­rá­ja, mert le­het, hogy az egyik a má­sik­hoz ké­pest mond­juk fél év­szá­zad­dal ar­cha­i­ku­sabb ké­pet mu­tat. A prob­lé­mát Her­mann Bausinger ve­zet­te be a nép­rajz­ba (bár ko­ráb­bi kez­de­mé­nye­zé­sek is van­nak), to­vább is gon­dol­va azt (en­nek ki­fej­té­sé­re itt sem tér, sem ok), ta­nul­má­nya ugyan ma­gya­rul is ol­vas­ha­tó, konk­rét le­csa­pó­dá­sá­nak azon­ban sem­mi je­le („Pár­hu­za­mos különide­jűségek”. A nép­rajz­tól az em­pi­ri­kus kul­tú­ra­tu­do­má­nyig. Ethno­graphi­a, 1989, 24–37. p.). Vis­­sza­tér­ve a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ra: Burke sze­rint a tör­té­né­sze­ket az ant­ro­po­ló­gus szer­zők írá­sai, az egye­te­me­ken hall­ga­tott ant­ro­po­ló­gi­ai sze­mi­ná­ri­u­mok te­rel­ték az 1960-as évek­től fo­ko­za­to­san eb­be az irány­ba. A nép­rajz­ku­ta­tók­kal meg – fűz­het­jük hoz­zá – tör­té­ne­ti ol­vas­má­nya­ik tet­ték ugyan­ezt. Má­ra ne­héz is el­dön­te­ni egy-­e­gy mű kéz­be­vé­te­le­kor, hogy kul­túr­tör­té­net­ről vagy tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ról van-e szó (Burke meg is jegy­zi, hogy ta­lán pon­to­sabb len­ne az „ant­ro­po­ló­gi­ai tör­té­net­írás” ki­fe­je­zés hasz­ná­la­ta). A köny­vet ol­vas­va az em­ber, fő­leg a nép­raj­zos kép­zett­sé­gű ol­va­só oly­kor za­var­ba jö­het, hi­szen a prob­lé­mák, ame­lye­ket Peter Burke föl­vet, a nép­rajz­ra is jel­lem­ző­ek, igaz a ku­ta­tá­si te­rü­let, a prob­lé­ma­szem­lé­let is rend­kí­vül kö­ze­li a kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia, vagy a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia, il­let­ve a ma gya­ko­rolt ha­gyo­má­nyos nép­rajz vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia szá­má­ra. Ha meg­gon­dol­juk Richard van Dül­men ugyan­azo­kat az alap­mű­ve­ket mu­tat­ja be, elem­zi a tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia mér­föld­kö­ve­i­ként (Robert Darn­ton, Clif­ford Geertz, Carlo Ginzburg stb. mun­ká­it a fran­cia­or­szá­gi macs­ka­mé­szár­lás­ról vagy a bali ka­kas­vi­a­dal­ról, il­let­ve egy fri­auli mol­nár vi­lág­ké­pé­ről), ame­lye­ket Burke is az új kul­túr­tör­té­net ered­mé­nye­i­ként pre­zen­tál (vö. Richard van Dül­men: His­torische Anthro­polo­gie. Entwick­lung – Prob­leme – Auf­gaben c. köny­vé­ről írott re­cen­zi­óm­mal [Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2000. 3. sz. 192–194. p.]. Kü­lön­ben a szó­ban for­gó kö­tet az­óta cse­hül is hoz­zá­fér­he­tő: His­torická antropolo­gie. Pra­ha, Dokoøán, 2002).
Peter Burke köny­vé­hez vis­­sza­tér­ve, a kul­túr­tör­té­net utol­só sza­ka­sza (ame­ly má­ra ta­lán be is fe­je­ző­dött, de – ahogy a könyv zá­ró­fe­je­ze­te­i­ből ki­tű­nik – az is le­het, hogy nem), ez az „új kul­túr­tör­té­net”. Ezt a kor­sza­kot (irány­zat­nak bel­ső sok­ré­tű­sé­ge és sok­szí­nű­sé­ge mi­att, az aláb­bi­ak­ban még né­mi­leg rész­le­te­zen­dő okok mi­att nem­igen le­het mon­da­ni) négy el­mé­le­ti út­tö­rő (Mi­ha­il Bahty­in, Nor­bert Elias, Michel Fou­cault és Pierre Bour­dieu) mun­kás­sá­ga be­mu­ta­tá­sá­val kez­di a szer­ző. Az­tán szem­lé­le­ti, mód­szer­ta­ni prob­lé­mák­ra, a fel­ap­ró­zó­dás ve­szé­lye­i­re stb. is rá­mu­tat. A kul­túr­tör­té­net ku­ta­tá­si te­rü­le­te és té­ma­vi­lá­ga ki­ala­ku­lá­sa kez­de­té­től fog­va nem­csak „sül­­lyedt”, ha­nem fo­lya­ma­to­san szé­le­se­dett is, egy­re több szem­pont, egy­re több mód­szer ve­tő­dött föl és be. Ma már a há­bo­rú kul­túr­tör­té­ne­té­ről épp­úgy be­szél­he­tünk, akár az ér­zé­ke­lés vagy a női test kul­túr­tör­té­ne­té­ről, az álom, il­let­ve a gesz­tu­sok kul­túr­tör­té­ne­té­ről, to­váb­bá a könyv vagy a be­szé­lés (nem a be­széd!) kul­túr­tör­té­ne­té­ről. Ez utób­bi ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik egy, már nem is an­­nyi­ra a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent, kel­lő­kép­pen vi­szont ész­re nem vett ma­gyar mun­ka, még­pe­dig Szve­tel­szky Zsu­zsan­na: A plety­ka cí­mű okos és szel­le­mes köny­ve (Bu­da­pest, Gon­do­lat, 2002).
A most szó­ban for­gó mun­kát még hosz­­szan le­het­ne szél­j­e­gyzetel­get­ni, de az ér­dek­lő­dés fel­kel­té­sé­hez ta­lán en­­nyi is elég. Burke mun­ká­ja mes­te­ri­en meg­raj­zolt kör­kép egy olyan tu­do­má­nyos disz­cip­lí­ná­ról (an­nak mű­ve­lő­i­ről, mód­sze­re­i­ről és ku­ta­tá­si té­má­i­ról), ame­lyet ne­vez­he­tünk (in­nen szem­lél­ve) akár tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gi­á­nak, il­let­ve (on­nan szem­lél­ve) akár kul­túr­tör­té­net­nek, egy­re megy. A be­mu­ta­tott tu­do­mány­szak, s ma­ga a most is­mer­te­tett könyv is tör­té­ne­lem­szem­lé­le­tünk­nek (és nem fel­tét­le­nül tör­té­nel­mi is­me­re­te­ink­nek, bár ter­mé­sze­te­sen azok­nak is!) min­den­kép­pen új és szé­les táv­la­to­kat nyit.
Lisz­ka Jó­zsef

European Profiles of Language Policy. Voproszi tyerminologii v finno-ugorszkih jazikah Rosszijszkoj fegyeracii/Terminology Issues in the Finno-Ugric Languages of the Russian Federation. (Szabómihály Gizella)

Euro­pean Pro­files of Lan­guage Pol­i­cy. Szom­bat­hely, BDTF, 2003 [2004] /Termi­nologia et Cor­po­ra. Tomus I./; Voproszi tyer­mi­nologii v finno-u­gorszk­ih jazikah Rossz­i­jszkoj fegyeracii/Terminology Issues in the Finno-Ugric Lan­guages of the Russ­ian Fed­er­a­tion. Szom­bat­hely, BDTF, 2003. /Terminologia et Cor­po­ra. Tomus II./

Az utób­bi évek kon­fe­ren­cia­ese­mé­nyei és ki­ad­vá­nyai azt mu­tat­ják, hogy kezd fel­éb­red­ni több év­ti­ze­des Csip­ke­ró­zsi­ka-ál­má­ból a ma­gyar szak­nyelv- és ter­mi­no­ló­gia­ku­ta­tás. E nyelv­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok­ból je­len­tõs részt vál­lal a szom­bat­he­lyi Ber­zse­nyi Dá­ni­el Fõ­is­ko­la, an­nak is ura­lisz­ti­kai és al­kal­ma­zott nyel­vé­sze­ti tan­szé­ke. E két tan­szék kö­zö­sen ad­ja ki a Ter­mi­nolo­gia et Cor­po­ra so­ro­za­tot, amely­nek el­sõ két kö­te­tét is­mer­tet­jük.
Az el­sõ, né­met és an­gol nyel­vû ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó kö­tet be­ve­ze­tõ írá­sá­nak cí­me a ma­gya­rok szá­má­ra köz­is­mert idé­zet: „Regnum unius lin­guae inbe­cile et frag­ile est”. Ba­bos Krisz­ti­na ez­zel, a Szent Ist­ván­nak tu­laj­do­ní­tott idé­zet­tel ve­ze­ti be az „eu­ró­pai nyelv­po­li­ti­ká”-t, pon­to­sab­ban az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­já­nak egy as­pek­tu­sát vizs­gá­ló ta­nul­má­nyát. Az Eu­ró­pai Unió elõtt ál­ló egyik nagy ki­hí­vás ép­pen a nyelv­kér­dés: a 2000-ben el­fo­ga­dott Alap­ve­tõ jo­gok eu­ró­pai char­tá­já­nak 22. cik­ke ki­mond­ja, hogy az unió „tisz­te­let­ben tart­ja a kul­tu­rá­lis, val­lá­si és nyel­vi sok­szí­nû­sé­get”, s egyút­tal az ala­pí­tó szer­zõ­dés ér­tel­mé­ben min­den tag­ál­lam nyel­ve hi­va­ta­los nyelv. Ba­bos Krisz­ti­na rá­mu­tat, hogy az uni­ó­ban 11 hi­va­ta­los nyelv van [a 2004-es bõ­ví­tés után 20 – Sz. G.], s to­váb­bi 40 olyan, amely nem szá­mít hi­va­ta­los­nak [más ada­tok sze­rint 60, a most csat­la­ko­zott ál­la­mok­ban mint­egy 30-40 – Sz. G.]. Az an­gol nyelv fö­lé­nye min­den más nyelv­vel szem­ben azon­ban egy­re in­kább nyil­ván­va­ló. A szer­zõ Por­tu­gá­lia pél­dá­ján mu­tat­ja be, mi­lyen in­téz­ke­dé­sek­kel, ku­ta­tá­si és egyéb prog­ra­mok­kal pró­bál­ja egy arány­lag kis lét­szá­mú nyelv­kö­zös­ség nyel­vét mo­der­ni­zál­ni, an­nak po­zí­ci­ó­it erõ­sí­te­ni. Az írás vé­gén a ma­gyar nyelv ki­lá­tá­sa­it vizs­gál­ja a szer­zõ, s ez­zel kap­cso­lat­ban a szak­ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­nak, a nyel­vi vál­to­zá­sok vizs­gá­la­tá­nak, az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sá­nak a fon­tos­sá­gá­ra mu­tat rá.
A Ba­bos Krisz­ti­na ál­tal fel­ve­tett gon­do­lat­me­ne­tet foly­tat­ja Ba­lázs Gé­za Euro Ter­mi­no­lo­gy and the Hun­gar­i­an Lan­guage cí­mû írá­sá­ban, amely­ben egy­részt rö­vi­den át­te­kin­ti a ma­gyar stan­dard nyelv­vál­to­zat ki­ala­ku­lá­sát, az eu­ró­pai uni­ós jog­anyag ma­gyar for­dí­tá­sát vizs­gá­ló Dróth Jú­lia és Révay Va­lé­ria alap­ján jel­lem­zi a ma­gyar „eu­ronyel­vet”, ill. az euronyelv fej­lesz­té­sé­vel, a for­dí­tá­sok szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sé­vel kap­cso­la­tos ja­vas­la­to­kat.
Ezek­hez a ta­nul­má­nyok­hoz kö­tõ­dik tar­tal­mi­lag Aino Piehl ér­de­kes és gya­kor­la­ti­as írá­sa (Die finnis­che Sprache und die EU). A szer­zõ át­te­kin­tést nyújt Finn­or­szág EU-tagságának „nyel­vi” ve­tü­le­te­i­rõl, a for­dí­tás­sal, tol­má­cso­lás­sal kap­cso­la­tos prob­lé­mák­ról, fõ­leg ar­ról, hogy a for­dí­tá­sok cím­zett­jei, a finn hi­va­tal­no­kok a szö­ve­gek szín­vo­na­lát nem tart­ják ki­elé­gí­tõ­nek. A for­dí­tott szö­ve­gek ne­he­zen ért­he­tõk, új, szo­kat­lan ter­mi­nu­sok for­dul­nak elõ ben­nük, a mon­da­tok hosz­­szab­bak és bo­nyo­lul­tabb szer­ke­ze­tû­ek, mint az a finn szak­szö­ve­gek ese­té­ben meg­szo­kott. A szer­zõ be­szá­mol a hely­zet ja­ví­tá­sát cél­zó lé­pé­sek­rõl, mint pél­dá­ul: az EU-nál dol­go­zó finn és a svéd for­dí­tók, tol­má­csok kö­zös ter­mi­no­ló­gi­ai ér­te­kez­le­te­i­rõl; 1998-ban Finn­or­szág­ban EU-nyelvmûvelõ hi­va­talt hoz­tak lét­re, s az érin­tet­tek már fog­lal­koz­nak az­zal is, ho­gyan le­het­ne ja­ví­ta­ni a sok­szor ért­he­tet­le­nül bo­nyo­lult for­rás­szö­ve­gek szín­vo­na­lán.
Két új EU-tagország, Lett­or­szág és Észt­or­szág is kép­vi­sel­te­ti ma­gát a kö­tet­ben: Va­len­ti­na Sku­ji­na (Latvian ter­mi­nol­o­gy in its course of devel­op­men­t) a lett nyelv és ter­mi­no­ló­gia ki­ala­ku­lá­sát vá­zol­ja, majd pe­dig az önál­ló­so­dás­sal, ill. az EU-belépéssel kap­cso­la­tos ter­mi­no­ló­gi­ai vizs­gá­la­to­kat és fel­ada­to­kat ve­szi szám­ba. Az önál­ló Lett­or­szág lét­re­jöt­te, az­az 1991 óta a lett szak­em­be­rek e té­ren óri­á­si mun­kát vé­gez­tek, hi­szen a 20. szá­zad utol­só év­ti­zed­ében több mint 60 ter­mi­no­ló­gi­ai szó­tár je­lent meg, je­len­leg pe­dig a For­dí­tói és Ter­mi­no­ló­gi­ai Köz­pont ve­ze­té­sé­vel foly­nak az EU-csatlakozással kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok és for­dí­tá­si te­vé­keny­ség. A má­sik bal­ti ál­lam­ban, Észt­or­szág­ban fo­lyó ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­ról Jüri Valge szá­mol be (De­sign­ing the strat­e­gy for the devel­op­ment of the Eston­ian lan­guage). A Nyel­vek Eu­ró­pai Éve (2001) ren­dez­vény­so­ro­zat­hoz kap­cso­ló­dó­an az észt ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­um lét­re­hoz­ta az észt­or­szá­gi nyel­vi ta­ná­csot, amely­nek egyik fel­ada­ta az észt nyelv­fej­lesz­té­si stra­té­gia (2004–2010) ki­dol­go­zá­sa, a ta­nács ed­dig már szá­mos kon­fe­ren­ci­át szer­ve­zett e té­ma­kör­ben.
Leg­vé­gül két spa­nyol­or­szá­gi ki­sebb­sé­gi nyelv­nek, a baszk­nak és a gal­legó­nak, va­la­mint ezek be­szé­lõ­i­nek hely­ze­té­vel is­mer­ked­he­tünk meg. Mor­vay Kár­oly adatgazdag ta­nul­má­nyá­ban (The con­ti­nu­ity of basque) a baszk nyelv, az euskara je­len­le­gi stá­tu­sát, el­ter­jedt­sé­gét mu­tat­ja be. A Spa­nyol­or­szág­hoz tar­to­zó Baszk­föl­dön a Fran­co-dik­tatúra bu­ká­sa után fo­ko­za­to­san ja­vult a baszk nyelv hely­ze­te (Navarra tar­to­mány­ban 1982 óta hi­va­ta­los nyelv), Fran­cia­or­szág­nak a ki­sebb­sé­gek lé­tét is ta­ga­dó po­li­ti­ká­ja és nyelv­po­li­ti­ká­ja kö­vet­kez­té­ben vi­szont a baszk vis­­sza­szo­rult, kü­lö­nö­sen a fi­a­ta­lok kö­ré­ben. A spa­nyol­or­szá­gi ré­szen a baszk je­len van a köz­ok­ta­tás­ban, töb­bek kö­zött en­nek tud­ha­tó be, hogy tart­ja po­zí­ci­ó­it. A gal­legó vagy ga­lí­ci­ai nyelv fej­lõ­dé­sét és je­len­le­gi hely­ze­tét mu­tat­ja be Szíjj Il­di­kó (The Gali­cian). A gal­legó nyelv­nek kö­rül­be­lül há­rom­mil­lió be­szé­lõ­je van, fõ­ként az au­to­nóm Ga­lí­cia tar­to­mány­ban. Mi­vel a te­rü­let Por­tu­gá­li­á­val ha­tá­ros, a gal­legó és a por­tu­gál egy ide­ig együtt fej­lõ­dött, a szét­fej­lõ­dés azu­tán erõ­sö­dött meg, hogy Por­tu­gá­lia önál­ló ál­lam lett, Ga­lí­cia pe­dig vég­le­ge­sen Spa­nyol­or­szág ré­sze ma­radt (egye­sek sze­rint a gal­legó a por­tu­gál nyelv­nek csak egy nyelv­já­rá­sa). A gal­legó mo­der­ni­zá­lá­sa az 1982-es kod­i­fiká­ció­val in­dult meg: nyelv­tant és he­lyes­írá­si sza­bály­za­tot al­kot­tak stb., je­len­leg a gal­legó szin­te min­den nyil­vá­nos szín­té­ren hasz­ná­la­tos.
A má­sik be­mu­ta­tott kö­tet egy 2002-ben, a Ma­ri Köz­tár­sa­ság­ban (Joskar Ola) tar­tott kon­fe­ren­cia elõ­adá­sa­it tar­tal­maz­za. Az ap­ro­pót az ad­ta, hogy a Ma­ri El, a Mord­vin, a Ko­mi és az Ud­murt Köz­tár­sa­ság­ban az orosz nyelv mel­lett ezek a finn­ugor nyel­vek is hi­va­ta­los nyel­vek, és hogy en­nek a funk­ci­ó­juk­nak meg tud­ja­nak fe­lel­ni, je­len­tõs ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­tés­re van szük­ség. A kö­tet­ben kö­zölt 17 írás mind­egyi­ké­re nem tu­dunk ki­tér­ni, an­nál is in­kább, mert te­ma­ti­ka­i­lag igen sok­szí­nû­ek, pl. ol­vas­ha­tunk a ma­ri (cse­re­misz) szín­ne­vek­rõl és bib­li­ai szak­ki­fe­je­zé­sek­rõl, a mord­vin nö­vény­ne­vek­rõl, az erzä ana­tó­mi­ai ter­mi­no­ló­gi­á­ról, a po­li­ti­kai és a nyelv­ta­ni-nyel­vé­sze­ti ter­mi­no­ló­gi­á­ról (több nyelv ese­té­ben) stb. To­váb­bi­ak­ban a kö­tet­bõl né­hány ér­de­ke­sebb írást eme­lünk ki. A ma­ri (cse­re­misz) szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek mód­ja­it mu­tat­ja be I. G. Ivanov (K prob­leme formirovany­i­ja tyer­mi­no­log­ic­seszkoj szisz­tye­mi mar­i­jszko­go jazika). A ma­ri nyel­vû ter­mi­no­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok és fej­lesz­té­sek 1917 után in­dul­tak meg, a har­min­cas évek ele­jé­re több ter­mi­no­ló­gi­ai szó­tár is el­ké­szült, ezek azon­ban nem je­len­tek meg, és a har­min­cas évek vé­gén a ku­ta­tá­sok le is áll­tak, ugyan­is az anya­nyelv-fej­lesz­té­si tö­rek­vé­se­ket a szov­jet ha­ta­lom na­ci­o­na­lis­ta meg­nyil­vá­nu­lás­nak mi­nõ­sí­tet­te. A sa­ját nyel­vû szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­rõl nem le­het le­mon­da­ni, ezért a vál­to­zá­sok után 2001-ben egy köz­pon­ti ter­mi­no­ló­gi­ai bi­zott­sá­got is lét­re­hoz­tak, amely azon­ban egy­elõ­re gya­kor­la­ti mun­kát nem vég­zett. A ta­nul­mány má­so­dik ré­szé­ben a szer­zõ szám­ba ve­szi a szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek mód­ja­it, ezek az aláb­bi­ak: a köz­nyel­vi és nyelv­já­rá­si sza­vak szak­szói mi­nõ­ség­ben va­ló hasz­ná­la­ta (ter­mi­nol­o­gizá­ció), új sza­vak lét­re­ho­zá­sa szó­kép­zés­sel, szó­ösz­­sze­té­tel­lel és mor­fé­maelvonás­sal. A szak­ter­mi­no­ló­gia fej­lesz­té­sé­nek má­sik mód­ja az ide­gen (orosz) sza­vak át­vé­te­le. A szer­zõ sze­rint e te­kin­tet­ben kü­lönb­sé­get kell ten­ni egy­részt a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok, más­részt pe­dig a mû­sza­ki és ter­mé­szet­tu­do­mány­ok kö­zött. Az elõb­bi ese­té­ben a sa­ját nyel­ven be­lü­li fej­lesz­tés a cél, ugyan­is e té­mák­ban arány­lag sok ma­ri nyel­vû pub­li­ká­ció van. A karéli­ai nyelv vo­nat­ko­zá­sá­ban vizs­gál­ja ugyan­ezt a té­mát L. Markiano­va (Putyi razvi­ty­i­ja lek­sz­ic­seszkoj szisz­tye­mi kareljszko­go jazika), a karéli­ai nyelv szó­al­ko­tá­si tí­pu­sa­it te­kin­ti át ab­ból a szem­pont­ból, ho­gyan le­het õket szak­sza­vak kép­zé­sé­re ki­ak­náz­ni.
Szin­te a kö­tet leg­vé­gén ka­pott he­lyet Pusz­tay Já­nos prog­ram­adó ta­nul­má­nya: Osznovnie zadac­si razvi­ty­i­ja finno-u­gorszk­ih jazikov mal­oc­sis­zlen­nih nar­o­dov. Pusz­tay Já­nos rá­mu­tat ar­ra, hogy az utób­bi idõ­ben egy­re na­gyobb fi­gye­lem irá­nyul az et­ni­kai és nyel­vi ki­sebb­sé­gek fe­lé, az urá­li kis né­pek kap­csán az Eu­ró­pa Ta­nács 1998-as ha­tá­ro­za­tát em­lí­ti. Az Orosz Fö­de­rá­ció te­rü­le­tén sok, arány­lag kis­szá­mú anya­nyel­vi be­szé­lõ­vel ren­del­ke­zõ nemzet(iség) él. A kis urá­li né­pek alap­ve­tõ prob­lé­má­ja, hogy nagy­részt még a sa­ját köz­tár­sa­sá­gu­kon be­lül is ki­sebb­ség­ben van­nak, és az anya­nyel­vû be­szé­lõk szá­ma is ala­csony: a ta­nul­mány­ban kö­zölt táb­lá­zat sze­rint csak a ma­rik és ko­mi-perm­ja­kok ese­té­ben ha­lad­ja meg a 80%-ot. A szer­zõ sze­rint a kis lét­szá­mú urá­li nyel­vek fenn­ma­ra­dá­sa és fej­lesz­té­se há­rom as­pek­tus­ból vizs­gál­ha­tó, il­let­ve e há­rom te­rü­le­ten szük­sé­ges lé­pé­se­ket ten­ni.
Az el­sõ a po­li­ti­kai as­pek­tus: a Ko­mi, a Ma­ri, a Mord­vin és az Ud­murt Köz­tár­sa­ság­ban az orosz nyelv mel­lett a he­lyi nyelv is hi­va­ta­los. A kér­dés az, ho­gyan le­het biz­to­sí­ta­ni, hogy ezek a nyel­vek va­ló­ban min­den hi­va­ta­los nyel­vi funk­ci­ó­ban hasz­nál­ha­tók le­gye­nek. A szer­zõ sze­rint eh­hez az aláb­bi­ak szük­sé­ge­sek: az anya­nyel­vû ok­ta­tás biz­to­sí­tá­sa, a pe­da­gó­gus­kép­zés fel­tét­ele­i­nek a meg­te­rem­té­se, min­den tan­tárgy szá­má­ra anya­nyel­vû tan­könyv biz­to­sí­tá­sa. Ez­zel kap­cso­lat­ban ér­de­mes meg­je­gyez­ni, hogy az Eu­ró­pai Par­la­ment (te­hát az Eu­ró­pai Unió) ép­pen egy ta­va­lyi (2005. má­ju­si) ha­tá­ro­za­tá­ban hív­ta fel a fi­gyel­met ar­ra, hogy a Ma­ri El Köz­tár­sa­ság­ban meg­sér­tik az em­be­ri jo­go­kat és a de­mok­rá­ci­át, s ezen be­lül kü­lön ki­emel­te azt a tényt, hogy a ma­rik ne­héz­sé­gek­be üt­köz­nek, ha az anya­nyelv ta­nu­lá­sa irán­ti igé­nyü­ket sze­ret­nék ér­vé­nye­sí­te­ni, to­váb­bá a tan­könyv­el­lá­tás te­rén is rom­lott a hely­zet.
A pro­fes­­szi­o­ná­lis, az­az szak­mai as­pek­tus azt je­len­ti: e nyel­ve­ket úgy kell fej­lesz­te­ni, hogy min­den szin­ten min­den funk­ci­ót ké­pe­sek le­gye­nek el­lát­ni. Je­len­leg ugyan­is e nyel­vek hasz­ná­la­ta el­sõ­sor­ban a leg­al­só szin­ten, a min­den­na­pi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban ak­tív, az eh­hez kap­cso­ló­dó szín­te­re­ken a he­lyi nyelv­já­rás hasz­ná­la­tos. Egyes ese­tek­ben prob­lé­más a stan­dard kér­dé­se is, hi­szen a mord­vin­nak két stan­dard nyelv­vál­to­za­ta van: a mok­sa és az erzä; a karéli­ainál pe­dig alap­ve­tõ nyelv­ter­ve­zé­si kér­dés, hogy a hi­va­ta­los nyelv­ként va­la­me­lyik he­lyi di­a­lek­tust vá­lasz­­szák-e, vagy a he­lyi di­a­lek­tu­sok alap­ján ki­ala­kít­sa­nak egy nyelv­já­rás­ok fe­let­ti stan­dard nyelv­vál­to­za­tot, eset­leg a finn nyel­vet hasz­nál­ják. To­váb­bá mind­egyik nyelv­re jel­lem­zõ az orosz köl­csön­ele­mek, kon­tak­tus­je­len­sé­gek nagy szá­ma: egyes vizs­gá­la­tok sze­rint ezek ará­nya nyel­ven­ként és szö­ve­gen­ként 10–25% kö­zött mo­zog. A szük­sé­ges ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­té­sek kap­csán is fel­ve­tõ­dik a kér­dés: a fej­lesz­tés az inter­na­cional­izá­lódás irá­nyá­ba men­jen-e el (ez az orosz sza­vak át­vé­tel­ét je­len­ti), vagy pe­dig az anya­nyelv elem­kész­le­tét hasz­nál­ják-e fel. A be­mu­ta­tott kö­tet­ben egyéb­ként több írás is fog­lal­ko­zik az­zal, hogy a ter­mi­no­ló­gi­ai fej­lesz­tés so­rán ki kell ak­náz­ni a he­lyi nyelv­já­rás­ok­ban rej­lõ po­ten­ci­ált – te­hát ha­son­ló fo­lya­mat­nak le­he­tünk ta­núi, mint a ma­gyar nyelv tör­té­ne­té­ben a nyelv­újí­tás volt.
A szer­zõ har­ma­dik as­pek­tus­ként a pszi­cho­ló­gi­a­it je­löl­te meg. Itt el­sõ­sor­ban a két­nyel­vû­ség prob­lé­má­ját ve­ti fel: a szó­ban for­gó nyel­vek be­szé­lõi két­nyel­vû­ek, nem okoz szá­muk­ra gon­dot az orosz nyelv hasz­ná­la­ta (bi­zo­nyos szín­te­re­ken csak azt hasz­nál­ják). Fel­me­rül te­hát a kér­dés: ho­gyan le­het meg­gyõz­ni eze­ket a két­nyel­vû be­szé­lõ­ket ar­ról, hogy van ér­tel­me min­den szi­tu­á­ci­ó­ban anya­nyel­vü­ket hasz­nál­ni. E te­kin­tet­ben Pusz­tay Já­nos nagy je­len­tõ­sé­get tu­laj­do­nít a saj­tó­nak és a szó­tá­rak meg­je­len­te­té­sé­nek, a karéli­aik ese­té­ben ösz­tön­zõ té­nye­zõ le­het a finn­or­szá­gi kap­cso­la­tok ki­épí­té­sé­nek le­he­tõ­sé­ge.
A be­ve­ze­tõ­ben em­lí­tett két tan­szék 2005. ok­tó­ber ele­jén Co-­op­er­a­tion in the Field of Ter­mi­nol­o­gy in Cen­tral Europe cím­mel újabb nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át ren­de­zett, ahol szin­tén sok ér­de­kes elõ­adás hang­zott el. Re­mél­jük te­hát, hogy a Ter­mi­nolo­gia et Cor­po­ra so­ro­zat ha­ma­ro­san egy újabb kö­tet­tel bõ­vül majd.

Szabómi­há­ly Gi­zel­la

Impresszum 2006/2

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
VIII. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tartalom

Tanulmányok

Hidegh Anna Laura–Miklós Anna Erzsébet: Eurorégiókról szlovák–magyar kitekintéssel 3
Horváth Tamás–Ríz Ádám: Szlovákiai magyarok támogatásának új lehetőségei az Európai Unióban 27
Helena Bujnová: A visegrádi szerződés országainak geopolitikai helyzete 49
ÖLLÖS LÁSZLÓ: A Magyar Köztársaság alkotmánya és a magyar kisebbségek 59
László Béla: A szlovákiai magyarság műveltségi szintjéről 73
Hushegyi Gábor: Többnyelvű oktatás és a bolognai folyamat 93
Gulyás László: A magyar–szlovák határ kérdése a versailles-i békekonferencián (1. rész) 117
N. Császi ildikó: A zoboralji helynevek jellemzői 133
Cs. Nagy Lajos: A medvesalji szókincsvizsgálat néhány eredménye és további irányai 155

Pályakép

Néprajz a 21. század elején (Beszélgetés Liszka Józseffel) 167

Dokumentumok

A Szovjet Külügyminisztérium memoranduma a kelet-európai országokban uralkodó állapotokról 1989. február 24-én 181

Konferencia

Konferencia a Kárpát-medencei magyar kisebbségek
nyelvhasználati jogairól (Szabómihály Gizella) 189

Könyvek

Simon Attila (összeáll.): A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990–2002) (Vajda Barnabás) 192
Bukovszky László (szerk.): Mátyusföld II. Egy régió története a XI. századtól 1945-ig (Simon Attila) 193
Gulyás László: Két régió – Felvidék és Vajdaság – sorsa az Osztrák–Magyar Monarchiától napjainkig (Kugler József) 196

Hidegh Anna Laura – Miklós Anna Erzsébet: Eurorégiókról szlovák–magyar kitekintéssel

1. Be­ve­ze­tés

A 21. szá­zad Eu­ró­pá­já­ban a határ­men­tiség, an­nak min­den kér­dé­sé­vel és prob­le­ma­ti­ká­já­val együtt – ugyan re­mél­he­tő­leg már csak rö­vid ide­ig – meg­ke­rül­he­tet­len fo­ga­lom. A múlt szá­zad hoz­ta tör­té­nel­mi vál­to­zá­sok, il­let­ve az egy­re in­ten­zí­veb­bé vá­ló eu­ró­pai uni­ós in­teg­rá­ció e té­má­ra irá­nyít­ják a fi­gyel­met.
A határ­men­tiség kér­dé­sé­ből kö­vet­ke­ző ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dé­se­ket szá­mos té­nye­ző in­do­kol­ja a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai tér­ség­ben: egy­részt az egész eu­ró­pai kon­ti­nens­re ér­vé­nyes ten­den­ci­ák, más­részt a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek rá­ha­tá­sa­ként ki­ala­kult spe­ci­fi­ku­mok.
Ál­ta­lá­no­san meg­fo­gal­maz­ha­tó egész Eu­ró­pa vo­nat­ko­zá­sá­ban, hogy van­nak bi­zo­nyos gaz­da­sá­gi, il­let­ve kör­nye­ze­ti je­len­sé­gek, me­lyek nem is­mer­nek ha­tá­ro­kat. Az erő­for­rás­ok ha­té­kony ki­hasz­ná­lá­sa, a mun­ka­meg­osz­tás ki­ala­kí­tá­sa és így a ver­seny­ké­pes­ség meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben szük­ség van bi­zo­nyos ha­tá­ro­kon át­nyú­ló föld­raj­zi egy­sé­gek együtt­mű­kö­dé­sé­re. Más­részt po­li­ti­kai szem­pont­ból lé­te­zik egy szin­tén ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű tény, a 20., il­let­ve 21. szá­zad egy meg­ha­tá­ro­zó konf­lik­tu­sa: a glob­al­izá­ció és a region­al­iz­mus együt­tes je­len­lé­te a tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok­ban.
Az 1989 utá­ni Eu­ró­pá­ban két pár­hu­za­mo­san zaj­ló fo­lya­mat megy vég­be. Az egyik a lát­vá­nyo­san fel­gyor­su­ló po­li­ti­kai-gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció, a má­sik szá­mos ko­ráb­bi ál­lam­ala­ku­lat ki­sebb egy­sé­gek­re tö­re­de­zé­se: a „ré­gi­ók Eu­ró­pá­ja” egy­re in­kább va­ló­ság­gá vá­lik. Mind­két fo­lya­mat moz­ga­tó­ru­gó­ja a region­al­iz­mus (Éger 2000, 9). A ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dé­sek egy sa­já­tos for­má­ja a ha­tár men­ti he­lyi és re­gi­o­ná­lis igaz­ga­tá­si egy­sé­gek sa­ját kez­de­mé­nye­zé­sén ala­pu­ló eurorégió, amely Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban egy igen el­ter­jedt együtt­mű­kö­dé­si for­ma. Ma­gyar­or­szá­gon azon­ban csak a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén je­lent meg elő­ször, s az utób­bi évek­ben egy­re in­kább meg­növekedett az újon­nan ala­pí­tott eurorégiók szá­ma. A ma­gyar­or­szá­gi eurorégiók a ha­tá­rok ál­tal mes­ter­sé­ge­sen el­vá­lasz­tott föld­raj­zi-gaz­da­sá­gi tér egy­be­fo­gá­sán túl kü­lön­le­ges po­li­ti­kai kül­de­tés­sel is bír­nak: a ma­gyar ki­sebb­ség anya­or­szág­gal va­ló kap­cso­la­tá­nak ápo­lá­sa, a kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok őr­zé­se, s a ha­tá­ron tú­li ma­gyar la­kos­ság szü­lő­föld­jén va­ló meg­ma­ra­dá­sá­nak se­gí­té­se is kül­de­té­sük ré­szét ké­pe­zi. Ez utób­bi tény kü­lö­nö­sen in­do­kolt­tá te­szi ta­nul­má­nyo­zá­su­kat.
Úgy gon­dol­tuk, hogy most, 2006-ban kü­lö­nö­sen fon­tos az eurorégiókról be­szél­ni, hi­szen kül­de­té­sük fon­tos­sá­ga az utób­bi idő­ben csak to­vább nőtt. 2004 má­ju­sa óta Ma­gyar­or­szág ke­le­ti és dé­li ha­tá­rai egy­ben az Eu­ró­pai Unió kül­ső ha­tá­ra­i­vá is vál­tak. To­váb­bá 2007-ben Ma­gyar­or­szág is a schen­geni szer­ző­dés tag­ja lesz1. Mind­ezen vál­to­zá­sok­nak fő­leg Ro­má­ni­át és Uk­raj­nát il­le­tő­en van ki­ha­tá­sa, mely or­szá­gok­ban je­len­tős szá­mú ma­gyar ki­sebb­ség él, és ame­lyek­kel a kap­cso­lat­tar­tás ily mó­don is ki­emel­ke­dő fon­tos­ság­gal bír.
Dol­go­za­tunk­ban il­luszt­rá­lás­ra még­is egy már uni­ós tag­ál­la­mot vá­lasz­tot­tunk. Ma­gyar­or­szág­nak Szlo­vá­ki­á­val hat mű­kö­dő eurore­gionális együtt­mű­kö­dé­se lé­te­zik, a leg­több a szom­szé­dos or­szá­gok kö­zül. Az eurore­gionális együtt­mű­kö­dést a Vág–Du­na–Ipoly eurorégió mű­kö­dé­sé­nek elem­zé­sén ke­resz­tül kí­ván­juk be­mu­tat­ni. A dol­go­zat az el­mé­le­ti ke­ret fel­vá­zo­lá­sá­val, a határ­men­tiség és a region­al­iz­mus fo­gal­ma­i­nak tisz­tá­zá­sá­val in­dul, s ezt kö­ve­tő­en té­rünk át an­nak a kér­dés­nek a vizs­gá­la­tá­ra, hogy az eurorégiókra ál­ta­lá­nos­ság­ban jel­lem­ző mű­kö­dé­si kor­lá­tok men­­nyi­re re­le­ván­sak a Vág–Duna–Ipoly eurorégió te­kin­te­té­ben a sa­já­tos he­lyi vi­szo­nyo­kat fi­gye­lem­be vé­ve.

2. Határ­men­tiség és region­al­iz­mus

2.1. A ha­tár, amely el­vá­laszt és ös­­sze­köt

A tér­be­li szer­ve­ző­dés hi­e­rar­chi­á­já­nak kü­lön­bö­ző lép­cső­fo­ka­in ál­ló te­rü­le­ti egy­sé­ge­ket ha­tár vá­laszt­ja el egy­más­tól. En­nek kap­csán ki­eme­len­dő a ha­tár két leg­fon­to­sabb tu­laj­don­sá­ga, mi­sze­rint a ha­tár egy­részt egy ál­lan­dó­an vál­to­zó, tör­té­ne­ti­leg meg­ha­tá­ro­zott ka­te­gó­ria, más­részt a re­gi­o­ná­lis iden­ti­tás nél­kü­löz­he­tet­len tu­da­ti esz­kö­ze. A ha­tár ma­gá­ban hor­doz­za mind az el­vá­lasz­tó mind az ös­­sze­kö­tő jel­le­get, és így nem­csak a kul­tu­rá­lis kö­zös­sé­gek, ha­nem egyút­tal a kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­gek lét­re­ho­zó­ja is. A ket­tős jel­leg a gaz­da­ság­föld­raj­zi szem­pon­tú elem­zés­ben at­tól füg­gő­en nyil­vá­nul meg, hogy el­vá­lasz­tó tér­elem­ként, szű­rő­zó­na­ként vagy ös­­sze­kap­cso­ló tér­elem­ként, pe­rem­zó­na­ként kezeljük.2
Az el­múlt év­szá­zad­ok so­rán az ál­lam­ha­tár­ok­nak Eu­ró­pá­ban in­kább el­vá­lasz­tó, mint­sem ös­­sze­kö­tő sze­re­pük ér­vé­nye­sült. A 20. szá­zad ho­zott vál­to­zást eb­ben a szem­lé­let­ben, ez azon­ban egy­ben tö­rést is je­len­tett az or­szá­gok kö­zött. Míg tud­ni­il­lik a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után a nyu­ga­ti ál­la­mok át­ér­té­kel­ték a ha­tá­rok sze­re­pét, és egy­re in­kább a ha­tár ös­­sze­tar­tó sze­re­pé­nek ki­ak­ná­zá­sá­ra he­lyez­ték a hang­súlyt, ad­dig a szov­jet óri­ás sza­tel­litál­la­maiban a ha­tár­át­ke­lés szin­te le­he­tet­len­né vált. Ezen ál­la­mok­nak a szem­lé­let­be­li vál­to­zás­ra vár­ni­uk kel­lett egé­szen ad­dig, míg a rend­szer­vál­tás hul­lá­ma vé­gig nem sö­pört Eu­ró­pán.
A ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dé­sek ki­ala­ku­lá­sát a ha­tár ös­­sze­kö­tő szem­lé­le­té­nek hi­á­nya mel­lett szá­mos egyéb té­nye­ző is be­fo­lyá­sol­ta. A ha­tár men­ti tér­sé­gek szá­mos eset­ben egy­be­es­tek az or­szág pe­ri­fe­ri­kus te­rü­le­te­i­vel, me­lyek a kö­vet­ke­ző je­gyek­kel jel­le­mez­he­tők: ked­ve­zőt­len ter­mé­szet­föld­raj­zi adott­sá­gok, ala­csony inf­ra­struk­tu­rá­lis el­lá­tott­ság, el­ma­ra­dott tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi szer­ke­zet a köz­igaz­ga­tá­si-szel­le­mi köz­pont­tól tá­vol (Éger 2000, 37). A ked­ve­zőt­len hely­zet ösz­tö­nöz­te az el­ván­dor­lást, ezért a né­pes­sé­gi eró­zió ál­ta­lá­ban ma­gas volt.
Az állam­szo­cial­ista gaz­da­ság­irá­nyí­tá­si rend­szer cent­rum­fej­lesz­tő po­li­ti­ká­ja szá­mos ilyen pe­ri­fe­ri­kus te­rü­let ki­ala­ku­lá­sát von­ta ma­gá­val, amely­nek kö­vet­kez­té­ben a fel­len­dü­lő­ben le­vő köz­pon­ti tér­ség mint­egy el­szív­ta az erő­for­rá­so­kat a tá­gabb kör­nye­ze­té­ből, és egy cent­rum­ba irá­nyu­ló moz­gást in­du­kált.
Ily mó­don a határ­men­tiség az állam­szo­cial­ista rend­sze­rek­ben az egyén szint­jén az élet­kö­rül­mé­nye­ket, le­he­tő­sé­ge­ket be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző­ként je­lent meg, mely a kö­vet­ke­zők­ben nyil­vá­nult meg: a mun­ka­erő­pi­a­con nincs al­ter­na­tí­va, a mig­rá­ció csak az or­szág bel­se­je fe­lé le­het­sé­ges, ezért ki­ala­kult az in­gá­zás kény­sze­re, a fog­lal­ko­zá­si szer­ke­zet nem gaz­da­go­dik, a la­kás­be­ru­há­zás a tér­ség­ben nem pers­pek­ti­vi­kus. Az ál­la­mi új­ra­el­osz­tás ép­pen ezért eze­ket a tér­sé­ge­ket nem pre­fe­rál­ta, mely­hez oly­kor ada­lék­ként já­rult még egy spe­ci­á­lis té­nye­ző is: a nem­ze­ti­sé­gi bizal­mat­lanság.3
Az Eu­ró­pa ke­le­ti fe­lé­ben be­kö­vet­ke­zett po­li­ti­kai for­du­lat, és az ezt kö­ve­tő szem­lé­let­vál­tás ered­mé­nye­ként (meg)vál­to­zott a ha­tá­rok „ér­té­ke­lé­se”. Ter­mé­sze­te­sen a múlt­ból örök­lött prob­lé­mák és gyak­ran az adott or­szág nem­ze­ti po­li­ti­ká­ja so­ká­ig nem kön­­nyí­tet­te a ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dé­sek fon­tos­sá­gá­nak fel­is­me­ré­sét.

1. áb­ra. Ha­tár­ka­te­gó­ri­ák (el­vá­lasz­tó és ös­­sze­kö­tő jel­le­gük sze­rint)

A ha­tár men­ti tér­ség föld­raj­zi hely­ze­te, el­he­lyez­ke­dé­se az adott or­szág cent­rum­tér­sé­ge­i­hez vi­szo­nyít­va meg­ha­tá­roz­za az együtt­mű­kö­dé­sek jel­le­gét. Mi­vel a cent­rum jel­le­gű te­rü­le­tek sok­kal in­kább ki tud­ják hasz­nál­ni az együtt­mű­kö­dés­ből adó­dó elő­nyö­ket, ezért a fej­lő­dő tér­sé­gek in­kább ér­de­kel­tek a ha­tár je­len­tet­te aka­dá­lyok le­bon­tá­sá­ban, mint a pe­ri­fé­ri­á­lis tér­sé­gek, ahol a kap­cso­la­tok ki­ala­ku­lá­sa lé­nye­ge­sen ki­sebb ré­te­get érin­t. A pe­ri­fé­ri­kus hely­ze­tű te­rü­le­tek ese­té­ben de­ter­mi­nál­ja a kap­cso­la­tok fej­lő­dé­sét, hogy az adott te­le­pü­lés mi­lyen tá­vol fek­szik a ha­tár­át­ke­lő­től. A ha­tár­át­ke­lők na­gyon fon­tos inf­rast­ruk­tu­rá­lis hát­te­ret biz­to­sí­ta­nak ah­hoz, hogy a gaz­da­sá­gi ha­tá­sok tér­sé­gi­vé vál­ja­nak, s ho­ri­zon­tá­li­san mind na­gyobb te­rü­le­tet kap­csol­ja­nak be a két te­rü­let kö­zöt­ti vér­ke­rin­gés­be (Hardi 2000).4
Az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok di­na­mi­kus fej­lő­dé­sé­vel a ha­tár­ré­gi­ók sze­re­pe meg­vál­to­zott, pe­ri­fé­ri­á­lis jel­le­gük csök­kent: stra­té­gi­ai te­rü­let­ként, a gaz­da­sá­gi szi­ner­gia po­ten­ci­á­lis zó­ná­ja­ként je­len­tek meg. A glob­al­izá­ció egy­ben a ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dé­sek ki­ala­ku­lá­sá­nak egyik moz­ga­tó­ele­me is. A Kö­zös Pi­ac lét­re­jöt­té­vel meg­in­dult az egy­sé­ges eu­ró­pai gaz­da­sá­gi tér ki­ala­kí­tá­sa. A ha­tár­ré­gi­ók­ban meg­sza­kadt pi­a­cok fej­lesz­té­se, a tér­ség fel­zár­kóz­ta­tá­sa a re­gi­o­ná­lis po­li­ti­ka egyik szín­te­re lett.
Az el­vá­lasz­tó, il­let­ve ös­­sze­kö­tő sze­re­pet ala­pul vé­ve a kö­vet­ke­ző tí­pu­sok­ba so­rol­hat­juk a ha­tá­ro­kat:
– A zárt, erő­sen kor­lá­to­zó ha­tár a pe­ri­fé­ri­kus fo­lya­ma­to­kat erő­sí­ti fel. Ezek­re a ha­tár men­ti tér­sé­gek­re jel­lem­ző mind­az, amit a pe­ri­fé­ri­á­lis tér­sé­gek­ről a fen­ti­ek­ben el­mond­tunk. Fon­tos jel­lem­ző az el­ván­dor­lás, és így a ha­tár men­ti la­kos­ság el­öre­ge­dé­se.
– A szű­rő jel­le­gű ha­tár leg­alább az egyik ol­dal szá­má­ra sok ne­héz­sé­get okoz, hi­szen egyik alap­ve­tő jel­lem­ző­je, hogy a má­sik ol­da­lon nemkí­vá­na­tos je­len­sé­gek a szű­rő kül­ső ol­da­lán hal­mo­zód­nak fel. A szű­rő funk­ció erő­sö­dé­sé­hez az el­té­rő ár­rend­sze­rek, élet­szín­vo­nal­be­li kü­lönb­sé­gek, el­té­rő po­li­ti­kai, ide­o­ló­gi­ai rend­sze­rek vé­de­ke­ző ref­le­xei já­rul­nak hoz­zá. Az ilyen szű­rő funk­ció ki­ját­szá­sa ma­ga­sabb gaz­da­sá­gi ha­szon­nal ke­cseg­tet az egyén szá­má­ra, így jel­lem­ző fo­lya­mat a fe­ke­te­gaz­da­ság erő­sö­dé­se. Ter­mé­sze­te­sen a kü­lönb­sé­gek a meg­fe­le­lő re­gi­o­ná­lis ala­pok meg­lé­te ese­tén a gaz­da­ság le­gá­lis fej­lő­dé­sé­hez is hoz­zá­já­rul­hat­nak.
– A nyi­tott ha­tárt úgy ha­tá­roz­hat­juk meg, mint a la­kos­sá­gi és gaz­da­sá­gi tranz­ak­ci­ók, szál­lí­tá­sok moz­gá­sá­nak kor­lá­tait fel­ol­dó ál­lam­ha­tárt. Az el­len­őr­zé­si ke­re­tek sta­bi­lak, ki­szá­mít­ha­tók. Eb­ben az eset­ben nyí­lik meg a leg­szé­le­sebb pers­pek­tí­va a ko­ráb­bi pe­ri­fé­ri­á­lis tér­sé­gek hát­rá­nya­i­nak le­épí­té­sé­re gaz­da­sá­gi ös­­sze­kap­cso­ló­dá­su­kon ke­resz­tül. Ide­á­lis eset­ben a ha­tár­tér­sé­gek gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sét nem a po­li­ti­kai, in­téz­mé­nyi kor­lá­tok, ha­nem a kom­pa­ra­tív elő­nyök ala­kít­ják (Hardi 2000, 599–600).
Ha az ál­ta­lunk vizs­gált ha­tár­sza­kaszt (szlo­vák–ma­gyar) el akar­juk he­lyez­ni a fen­ti áb­rá­ban, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy az idő­ben bal-jobb irá­nyú moz­gást mu­tat: zárt ha­tár­ból fo­ko­za­to­san ala­kul át nyi­tott ha­tár­rá. A rend­szer­vál­tás óta a szű­rő jel­leg­ből fa­ka­dó sa­já­tos­sá­gok fo­lya­ma­to­san el­tű­nő­ben van­nak, me­lyet az eurore­gionális együtt­mű­kö­dé­sek meg­sza­po­ro­dá­sa is je­lez a tér­ség­ben.

2.2. A region­al­iz­mus­ról dió­héj­ban

A ré­gió fo­gal­mát mint elem­zé­sünk egyik alap­ka­te­gó­ri­á­ját a finn Paasi meg­kö­ze­lí­té­sé­ben tár­gyal­juk, aki az iden­ti­tás fo­gal­má­val hoz­za azt ös­­sze­füg­gés­be, em­be­ri és tár­sa­dal­mi ka­te­gó­ri­a­ként ke­ze­li. A ré­gió eb­ben az ér­te­lem­ben kü­lön­bö­zik a hely föld­raj­zi fo­gal­má­tól, egy olyan kö­ze­pes mé­re­tű te­rü­le­ti egy­sé­get je­lent, me­lyet az egyén szim­bo­li­kus jel­leg­gel be­épít a tu­da­tá­ba, s az min­den­na­pi éle­te so­rán egy­re sze­mé­lye­sebb jel­le­gű­vé vá­lik. A ré­gió va­ló­já­ban fo­lya­mat­ként ta­pasz­tal­ha­tó: ré­gi­ók szü­let­nek és el­tűn­nek, s eb­ből ki­fo­lyó­lag a tár­sa­da­lom re­gi­o­ná­lis fel­osz­tá­sa is ál­lan­dó­an vál­to­zik.
A ré­gió in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­nek azt a fo­lya­ma­tot ne­vez­zük, mely­nek so­rán a ré­gió a tár­sa­da­lom tér­be­li szer­ve­ző­dé­sé­nek ré­sze­ként fej­lő­dik. A fo­lya­mat el­ső szint­jét a te­rü­le­ti ke­re­tek ki­ala­ku­lá­sa, a ré­gi­ó­nak a tár­sa­da­lom te­rü­le­ti szer­ve­ze­té­ben va­ló iden­ti­fi­ká­ló­dá­sát je­len­ti. A má­so­dik lép­cső­fo­kot ké­pe­zi a fo­gal­mi ke­ret: a te­rü­le­ti szim­bó­lu­mok meg­szü­le­té­se. A har­ma­dik szin­ten te­rem­tő­dik meg az in­téz­mé­nyes for­ma: lét­re­jön­nek a ré­gió sa­ját szer­ve­ze­ti egy­sé­gei, s ezek­nek a tár­sa­dal­mi tu­dat­ba va­ló rög­zü­lé­se. A vég­ső fo­ko­zat a re­gi­o­ná­lis rend­szer és re­gi­o­ná­lis ön­tu­dat ré­sze­ként va­ló in­téz­mé­nye­sü­lés, a szu­ve­re­ni­tás el­nye­ré­se a köz­igaz­ga­tás szfé­rá­já­ban. A re­gi­o­ná­lis ön­tu­dat ki­ala­ku­lá­sa azon­ban nem ki­zá­ró­lag er­re a sza­kasz­ra te­he­tő, az a ré­gió fej­lő­dé­si fo­lya­ma­tá­nak szer­ves ré­sze.
A ré­gió fo­gal­má­nak po­li­ti­kai-köz­igaz­ga­tá­si tar­tal­ma az el­múlt év­ti­ze­dek­ben bi­zo­nyos vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül, s még ma is vál­to­zó­ban van. Ele­in­te az Eu­ró­pai Ré­gi­ók Gyű­lé­se csu­pán mint köz­vet­le­nül a köz­pon­ti ál­lam­ha­ta­lom alat­ti szin­tet em­lí­tet­te, mely azo­kat a te­rü­le­ti kö­zös­sé­ge­ket fog­lal­ja ma­gá­ban, me­lyek vá­lasz­tott re­gi­o­ná­lis tes­tü­le­te­ken ke­resz­tül po­li­ti­kai kép­vi­se­let­tel ren­del­kez­nek. Ez az el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­tés elő­se­gí­tet­te, hogy a ré­gió mint köz­igaz­ga­tá­si egy­ség azo­nos szint­re jut­has­son az ön­kor­mány­zat­tal (Éger 2000, 27).
Ké­sőbb a ré­gió komp­le­xebb ér­tel­me­zé­si ke­re­tek­be ágya­zó­dott, szi­lárd­sá­gát már nem csu­pán tech­nok­ra­ta, il­let­ve fi­lo­zó­fi­ai fel­te­vé­sek ha­tá­roz­ták meg, ha­nem bi­zo­nyos föld­raj­zi, kul­tu­rá­lis és tör­té­nel­mi té­nye­zők is. Meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe el­ső­sor­ban ab­ban rej­lik, hogy ös­­sze­tar­to­zást biz­to­sít a la­kos­ság­nak a kö­zös ér­de­kek és cé­lok kö­ve­té­sé­ben. En­nek kap­csán két fon­tos ál­lí­tás fo­gal­ma­zó­dott meg a szak­iro­da­lom­ban: egy­részt „min­den eu­ró­pa­i­nak jo­ga van a sa­ját ré­gi­ó­já­hoz tar­toz­ni”, más­részt „min­den ré­gi­ó­nak jo­ga van sa­ját kép­vi­se­let­hez és au­to­nó­mi­á­hoz”.
A ré­gi­ók leg­fon­to­sabb po­li­ti­kai-kul­tu­rá­lis elő­nyei az aláb­bi­ak­ban ös­­sze­gez­he­tők (Éger 2000, 28):
– A de­mok­rá­cia fej­lő­dé­sé­nek és meg­szi­lár­du­lá­sá­nak elő­se­gí­té­sé­re leg­in­kább al­kal­mas tár­sa­dal­mi kap­cso­lat­rend­szer.
– Az ön­kény­ura­lom ki­ala­ku­lá­sá­val a re­gi­o­ná­lis de­mok­rá­cia tud a leg­ha­té­ko­nyab­ban szem­be­száll­ni.
– Kö­ze­lebb hoz­za egy­más­hoz az egyé­nek és kö­zös­sé­gek dön­tés­ho­za­ta­li fo­lya­ma­tát.
– Tisz­te­let­ben tart­ja a kul­tu­rá­lis, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi sa­já­tos­sá­go­kat.
A ré­gió te­hát egy föld­raj­zi, kéz­zelfog­ha­tó ka­te­gó­ri­át je­lent, mely adott eset­ben te­lí­tőd­het ide­o­ló­gi­ai tar­ta­lom­mal. A region­al­iz­mus azon­ban már el­von­tabb el­mé­le­ti ka­te­gó­ria, mely egy em­ber­cso­port­nak egy-­e­gy táj­egy­ség­hez mint föld­raj­zi ke­ret­hez va­ló kö­tő­dé­sét je­len­ti, mely kö­tő­dés ma­gá­ban rej­ti az el­kü­lö­nü­lés­re va­ló tö­rek­vést is.
A region­al­iz­mus ki­tel­je­se­dé­sé­hez nyújt esz­közt a re­gi­o­ná­lis po­li­ti­ka, mely­nek szü­lő­ha­zá­ja Ang­lia, ahol, hogy meg­előz­zék egy újab­b, a 20. szá­zad ele­jén be­kö­vet­ke­zett gaz­da­sá­gi vál­ság­hoz ha­son­ló krí­zis ki­ala­ku­lá­sát, a köz­gaz­da­ság­tan szel­le­mi aty­jai új mo­del­lek­ben kezd­tek gon­dol­kod­ni. A Keynes és Bev­eridge ál­tal meg­ho­no­sí­tott, a gaz­da­sá­gi in­ter­ven­ci­ót meg­en­ge­dő mo­dell nagy­ban köt­he­tő a region­al­iz­mus ki­ala­ku­lá­sá­hoz. Mi­vel az ad­dig meg­fel­leb­bez­he­tet­len­nek hitt dog­ma, mi­sze­rint az el­té­rő adott­sá­gú és gaz­da­sá­gi po­ten­ci­ál­lal ren­del­ke­ző te­rü­le­tek köz­ti kü­lönb­sé­gek a pi­ac funk­ci­o­ná­lá­sa ál­tal fel­old­ha­tók, meg­bu­kott, esz­közt kel­lett ta­lál­ni az el­ma­ra­dott tér­sé­gek fel­zár­kóz­ta­tá­sá­ra. A region­al­iz­mus­sal te­hát meg­te­rem­tő­dött a tu­da­tos és irá­nyí­tott te­rü­let­fej­lesz­té­si po­li­ti­ka (Grúber 2002, 133).
Szól­nunk kell még a ke­let-eu­ró­pai tér­ség egy sa­já­tos je­len­sé­gé­ről, a region­al­iz­mus és az etni­ciz­mus ös­­sze­kap­cso­ló­dá­sá­ról. Az el­ső vi­lág­há­bo­rút le­zá­ró ver­sailles­-i bé­ke­rend­szer kö­vet­kez­té­ben szá­mos olyan ál­lam­ala­ku­lat jött lét­re, amely­nek ha­tár men­ti sáv­ja­i­ban egy anya­nem­zet­től le­sza­kí­tott ki­sebb­sé­gi la­kos­ság kon­cent­rá­ló­dott. Ez azt is je­len­tet­te, hogy en­nek a la­kos­ság­nak a ki­sebb­sé­gi lét ha­tá­ra­in túl a hir­te­len pe­ri­fé­ri­á­lis hely­zet­be ke­rü­lés­sel is meg kel­lett küz­de­nie, me­lyet a nem­zet­ál­la­mi po­li­ti­ka sok­szor egy­ál­ta­lán nem kön­­nyí­tett meg. Ez tör­tént pél­dá­ul a vizs­gált eurorégióban a szlo­vá­ki­ai Nyi­tra me­gye la­kos­sá­gá­val is.

2.3. A ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dé­sek tí­pu­sai

A kap­cso­la­tok jel­le­gét nagy­mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ja a szom­szé­dos or­szá­gok ad­mi­niszt­ra­tív, te­rü­le­ti irá­nyí­tá­si be­ren­dez­ke­dé­se. In­téz­mé­nyes kap­cso­la­tok ha­té­kony lét­re­ho­zá­sá­ra csak ott van le­he­tő­ség, ahol a te­rü­le­ti egy­sé­gek köz­vet­le­nül kom­mu­ni­kál­hat­nak egy­más­sal, és nincs szük­ség az or­szá­gok kor­mány­za­ti szin­tű dip­lo­má­ci­ai kap­cso­lat­há­ló­za­tá­nak igény­be­vé­te­lé­re.
En­nek leg­köz­vet­le­nebb for­má­ja a ha­tá­ron át­nyú­ló te­le­pü­lés­kö­zi kap­cso­la­tok ki­ala­kí­tá­sa ön­kor­mány­za­ti, la­kos­sá­gi szin­ten.
A pro­jekt szin­tű együtt­mű­kö­dé­sek ha­tá­sa szé­le­sebb kö­rű le­het, adott eset­ben a kez­de­mé­nye­ző te­le­pü­lés von­zás­kör­ze­té­re is ki­ter­jed­het.
Egy ma­ga­sabb szin­tet kép­vi­sel­nek az együtt­mű­kö­dé­sek in­téz­mé­nye­sült for­mái (tit­kár­ság, mun­ka­cso­port), me­lyek már hos­­szabb tá­vú, stra­té­gi­ai gon­dol­ko­dást igé­nyel­nek.
A leg­ma­ga­sabb szin­tű együtt­mű­kö­dé­si struk­tú­rá­nak az eurorégiókat te­kint­het­jük. A mad­ri­di kon­ven­ció5, il­let­ve an­nak jegy­ző­köny­vei (1995, 1998) az együtt­mű­kö­dés két tí­pu­sát ha­tá­roz­zák meg, a ha­tá­ron át­nyú­ló és a te­rü­le­tek kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dé­se­ket. Ta­nul­má­nyunk szem­pont­já­ból az el­ső for­ma az ér­de­ke­sebb, ame­lyen be­lül be­szél­he­tünk az eurorégiókról.
Az eurorégió fo­gal­ma azon­ban nincs pon­to­san meg­ha­tá­roz­va. Leg­több­ször egy ha­tá­ron át­nyú­ló, föld­raj­zi egy­sé­ge­ket egy­be­fo­gó együtt­mű­kö­dé­si for­ma­ként de­fi­ni­ál­ják. Az eurorégió fo­gal­mat ak­kor hasz­nál­ják, ami­kor egy olyan te­rü­le­tet akar­nak meg­je­löl­ni, ahol a köl­csö­nös inter­re­gionális vagy ha­tá­ro­kat át­hi­da­ló gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis, kul­tu­rá­lis, eset­leg más jel­le­gű együtt­mű­kö­dés lé­te­zik két vagy több ál­lam, il­let­ve he­lyi kor­mány­za­ta­ik kö­zött.
Krup­pa Éva kí­sér­le­tet tett egy úgy­ne­ve­zett „ku­mu­lált” de­fi­ní­ció ki­ala­kí­tá­sá­ra (Krup­pa 2003a). Sze­rin­te az eurorégió egy be­ha­tá­rolt föld­raj­zi te­rü­le­tet je­löl, amely két vagy több olyan or­szág adott te­rü­le­tét fog­lal­ja ma­gá­ban, ame­lyek meg­ál­la­pod­tak ab­ban, hogy ös­­sze­han­gol­ják te­vé­keny­sé­ge­i­ket a ha­tár men­ti tér­sé­gek ered­mé­nye­sebb fej­lesz­té­se ér­de­ké­ben (Corrigan–Béres–Süli-Zakar 1995).
A fen­ti meg­ha­tá­ro­zás­ban az eurorégiók lé­nye­gét tük­rö­ző jel­lem­zők az aláb­bi­a­kat fe­je­zik ki:
• eu­ró­pai or­szá­go­kat érin­t;
• a ha­tá­rok men­tén el­te­rü­lő szom­szé­dos te­rü­le­te­ken ala­kul ki az együtt­mű­kö­dés;
• alul­ról jö­vő kez­de­mé­nye­zés, amit az ott élő em­be­rek, ci­vil szer­vez­tek in­dí­ta­nak el a hét­köz­na­pi dip­lo­má­cia ke­re­té­ben, és élé­re az ön­kor­mány­zat­ok áll­nak;
• szer­ve­ze­ti for­mát ölt a kö­zös cé­lok meg­ha­tá­ro­zá­sá­hoz és meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz kül­ső pénz­ügyi for­rá­sok be­vo­ná­sa út­ján;
• nem nél­kü­lö­zi az or­szá­gok kö­zöt­ti ren­de­zett vi­szo­nyo­kat, sőt a ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dést se­gí­tő, dek­la­rá­ci­ó­val is alá­tá­masz­tott köz­pon­ti (ál­la­mi) tá­mo­ga­tást;
• a kö­zös cé­lok és fel­ada­tok meg­ha­tá­ro­zá­sa a ha­tá­rok lé­té­ből fa­ka­dó aka­dá­lyok át­hi­da­lá­sá­ból ered.
Ugyan a jel­lem­zők fel­so­ro­lá­sa pró­bál ki­me­rí­tő jel­le­gű len­ni, sok eset­ben hi­á­nyoz­hat vagy nem mi­nő­sül ki­elé­gí­tő­nek a köz­pon­ti tá­mo­ga­tás. (Két ma­gyar me­gye pél­dá­ul emi­att volt kény­te­len ide­ig­le­ne­sen fel­füg­gesz­te­ni tag­sá­gi jo­ga­it a Kár­pá­tok eurorégióban a ki­lenc­ve­nes évek­ben.) Az eurorégió to­váb­bi lé­nye­gi ele­mei: egy olyan alul­ról szer­ve­zett (bot­tom up) együtt­mű­kö­dé­si for­ma, amely ké­pes el­ér­ni azt a gaz­da­sá­gi ér­te­lem­ben vett kri­ti­kus tö­me­get, amely szük­sé­ges a ha­tár men­ti tér­sé­gek ko­hé­zi­ó­já­nak meg­te­rem­té­sé­hez. Önál­ló szer­ve­ze­ti for­má­val ren­del­ke­zik, mű­kö­dé­se, szer­ve­ze­ti fel­épí­té­se és tag­sá­ga a kö­zö­sen el­fo­ga­dott alap­sza­bály ál­tal meg­ha­tá­ro­zott (Med­ve-Bá­lint 2003, 107). Si­ke­rét elő­se­gít­he­ti az ala­cso­nyabb szin­tű együtt­mű­kö­dés­ben szer­zett ta­pasz­ta­lat. Mind­eh­hez azon­ban hoz­zá kell ten­ni, hogy az eurorégiók na­gyon kü­lön­bö­ző nagy­sá­gú te­rü­le­te­ket fed­nek le A pon­tos meg­ha­tá­ro­zás azért is len­ne fon­tos, mi­vel a pon­tos ke­ret hi­á­nya mi­att több­fé­le­kép­pen ér­tel­mez­he­tő ez az együtt­mű­kö­dé­si for­ma, ami az eurorégió mű­kö­dé­sé­ben hát­rányt jelen­t.6
Ér­de­kes meg­fi­gyel­ni, hogy töb­bek kö­zött Ma­gyar­or­szá­gon is szá­mos eurorégió meg­ala­ku­lá­sa előz­te meg uni­ós csat­la­ko­zá­sun­kat. Az el­ne­ve­zés – eurorégió – azon­ban jog­sze­rű­en hasz­nál­ha­tó anél­kül, hogy az adott or­szág uni­ós tag­ál­lam len­ne. A ma­gyar­or­szá­gi eurorégiók ál­ta­lá­ban köz­hasz­nú tár­sa­ság vagy egye­sü­let for­má­já­ban ala­kul­nak meg, mert bár van mód ar­ra, hogy az eurorégió jo­gi sze­mély­nek mi­nő­sül­jön, ez sok­szor nem egy­ér­tel­mű.
Ma­gyar­or­szá­gon ti­zen­két olyan eurorégiót tar­tunk szá­mon, mely a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­mal kap­cso­la­tot tart, eb­ből hat a szlo­vák–ma­gyar ha­tá­ron fek­szik, ezek a Hár­mas Du­na-vi­dék, a Vág–Duna–Ipoly, az Ipoly, a Neogra­di­en­sis, a Sajó–Rima és a Kas­sa–Mis­kolc eurorégiók. A Kár­pá­tok eurorégió – len­gyel part­ner­rel is együtt­mű­köd­ve – a szlovák–­mag­yar–ukrán–román ha­tá­ron jött lét­re. To­váb­bi há­rom eurorégió ala­kult a ro­mán–ma­gyar, il­let­ve a ju­go­szláv ha­tá­ron, a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió (nagy­ré­gió), Haj­dú-Bi­har me­gye és Bihor me­gye kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés (NUTS III); va­la­mint a Bihar-Bihor eurorégió, ami kis­tér­sé­gi (NUTS III) együtt­mű­kö­dés. Ez utób­bi Bihark­eresztes kez­de­mé­nye­zé­sé­re jött lét­re, új szer­ve­zet­ként. A Duna–Dráva–Száva eurorégió a hor­vát–ma­gyar ha­tá­ron jött lét­re, de a kap­cso­lat ki­ter­jed Bosz­nia-Her­ce­go­vi­ná­ra is. Meg kell em­lí­te­ni még a szlovén–­mag­yar–horvát hár­mas ha­tá­ron lé­vő Drá­va–Mu­ra eurorégiót, il­let­ve az oszt­rák–ma­gyar ha­tá­ron a West-Pannon eurorégiót.
Ér­de­mes né­hány szót ej­te­ni a Kár­pá­tok eurorégióról, mely ta­lán a legam­bí­ciózu­s­abb eurorégió­nak te­kint­he­tő mé­re­tét és a ben­ne részt ve­vő or­szá­gok szá­mát fi­gye­lem­be vé­ve. Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág, Szlo­vá­kia és Uk­raj­na ha­tár men­ti ré­gi­ó­i­nak kép­vi­se­lői 1993. feb­ru­ár 14-én, Deb­re­cen­ben alá­ír­ták a Kár­pá­tok Eurorégió Inter­re­gionális Szö­vet­ség lét­re­ho­zá­sá­ról szó­ló egyez­ményt. Ez­zel egyi­de­jű­leg Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág és Uk­raj­na kül­ügy­mi­nisz­te­rei kö­zös nyi­lat­ko­zat alá­írá­sá­val fe­jez­ték ki köz­pon­ti kor­mány­za­tuk tá­mo­ga­tá­sát, bi­zo­nyít­va azt, hogy a Kár­pá­tok Eurorégió Inter­re­gionális Szö­vet­ség cél­jai egy­be­es­nek az érin­tett or­szá­gok ér­de­ke­i­vel és cél­ja­i­val. A Kár­pá­tok eurorégió ala­pí­tó ok­ira­ta­i­nak alá­írá­sá­nál je­len volt az Eu­ró­pai Ta­nács ak­ko­ri fő­tit­ká­ra, Cather­ine Lalu­miere is, aki tá­mo­ga­tá­sá­ról biz­to­sí­tot­ta az újon­nan lét­re­jött inter­re­gionális szö­vet­sé­get. A ré­gió meg­ala­ku­lás­kor 53 ezer négy­zet­ki­lo­mé­te­res te­rü­le­tén öt­mil­lió la­kos élt, most 161 ezer négy­zet­ki­lo­mé­ter tar­to­zik a ré­gi­ó­hoz 16 mil­lió la­kos­sal.
A szer­ve­zet ma már ered­mé­nyes­nek mond­ha­tó, de ez nem volt min­dig így. Bár a Kár­pá­tok eurorégió kez­det­től fog­va je­len­tős nem­zet­kö­zi tá­mo­ga­tást ka­pott, so­ká­ig po­li­ti­kai jel­le­gű prob­lé­mák mi­att egyes or­szá­gok nagy­ban ne­he­zí­tet­ték az ered­mé­nyes együtt­mű­kö­dést az eurorégió ke­re­te­in be­lül. A ha­tár men­ti kap­cso­la­tok fej­lesz­té­se az önál­ló szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa, 1993 után nem állt min­dig a szlo­vák kor­má­nyok ér­de­ké­ben, kü­lö­nö­sen a Meèiar-ko­r­mányok ide­je alatt (ugyan a hely­zet sok­szor nem volt egy­ér­tel­mű ro­mán ol­dal­ról sem). Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar ha­tár men­tén tömb­ben élő ma­gyar ki­sebb­ség je­len­lé­te „mi­att” két­fé­le­kép­pen ér­tel­me­ző­dött az eset­le­ges ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés. A ma­gyar­or­szá­gi fél ter­mé­sze­te­sen szá­molt az­zal, hogy az együtt­mű­kö­dés in­ten­zi­tá­sá­nak nö­ve­lé­se ki­hat – és re­mél­he­tő­leg po­zi­tí­van (gaz­da­sá­gi­lag, kul­tu­rá­li­san, ill. kap­cso­lat­tar­tás szint­jén) – a szom­szé­dos or­szág­ban élő ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­re. Azon­ban a Meèiar-ko­r­mányok ide­jén, me­lyek hang­vé­tel­ét szám­ta­lan­szor mi­nő­sí­tet­ték na­ci­o­na­lis­tá­nak, ugyan­ez a le­he­tő­ség nem bil­len­tet­te a mér­le­get az együtt­mű­kö­dés ja­vá­ra. 1998 után ez a hely­zet po­zi­tí­vabb for­du­la­tot vett Dzurin­da ha­ta­lom­ra ke­rü­lé­sé­vel. A Kár­pá­tok Ala­pít­vány ma már Kas­sán szé­kel, amely­hez anya­gi tá­mo­ga­tás cél­já­ból pá­lyá­za­to­kat le­het be­nyúj­ta­ni.
A Kár­pá­tok eurorégió leg­fon­to­sabb cél­ki­tű­zé­sei:
• szer­vez­ni, ko­or­di­nál­ni azo­kat a te­vé­keny­sé­ge­ket, ame­lyek elő­se­gí­tik a gaz­da­sá­gi, öko­ló­gi­ai, kul­tu­rá­lis, tu­do­má­nyos és ok­ta­tá­si együtt­mű­kö­dést a ta­gok kö­zött;
• elő­se­gí­te­ni a szö­vet­ség tag­jai kö­zött a kö­zös ér­de­kelt­sé­gű te­rü­le­te­ken a konk­rét ter­vek ki­dol­go­zá­sát;
• elő­se­gí­te­ni és meg­kön­­nyí­te­ni az em­be­rek köz­ti kap­cso­la­to­kat, be­le­ért­ve a kü­lön­bö­ző te­rü­le­tek szak­ér­tői kö­zöt­ti kap­cso­la­to­kat is;
• elő­moz­dí­ta­ni a jó­szom­szé­di kap­cso­la­tok ki­ala­kí­tá­sát;
• tá­mo­gat­ni a te­rü­le­ti fej­lő­dést;
• meg­ha­tá­roz­ni a több­ol­da­lú, ha­tá­ro­kat át­hi­da­ló együtt­mű­kö­dés po­ten­ci­á­lis te­rü­le­te­it;
• ös­­sze­kap­csol­ni és meg­kön­­nyí­te­ni a ta­gok együtt­mű­kö­dé­sét más nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek­kel, in­té­ze­tek­kel és ügy­nök­sé­gek­kel.
A Kár­pá­tok eurorégióban rej­lő szá­mos le­he­tő­ség­gel él­ni kell. Az egyez­mény és a kö­zös nyi­lat­ko­zat egy­aránt alá­húz­ta: meg­van a le­he­tő­sé­ge an­nak, hogy Eu­ró­pa e ré­szé­ben a Kár­pá­tok eurorégió a leg­fon­to­sabb sta­bi­li­zá­ló sze­re­pet tölt­se be, va­la­mint a tér­ség kö­zös gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sé­ben dön­tő sze­re­pet játs­­szon. A Kár­pá­tok eurorégió meg­fe­le­lő szer­ve­ze­ti ke­re­tet biz­to­sít a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés ko­or­di­ná­lá­sá­ra, va­la­mint hoz­zá­já­rul egy gyor­sabb re­gi­o­ná­lis és gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­hez.
Egy­faj­ta elő­ze­tes konk­lú­zi­ó­ként fon­tos le­szö­gez­ni, hogy a szom­szé­dos or­szá­gok­ban még ma is je­len­tős ma­gyar ki­sebb­ség él. A ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés­ben ta­gad­ha­tat­la­nul sze­re­pe van a ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok­nak, amit a sta­tus quo fél­té­se mi­att a szom­szé­dos or­szá­gok nem min­dig néz­nek jó szem­mel. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te a ma­gyar és szom­szé­dos or­szá­gok kap­cso­la­tá­ban olyan alap­ve­tő kér­dés­nek szá­mít, mely­nek fon­tos ki­ha­tá­sa van az eurorégiók hely­ze­té­re is.

3. Híd­ve­rés – egy eurore­gionális együtt­mű­kö­dés kez­de­tei

A to­váb­bi­ak­ban egy szlo­vák–ma­gyar eurore­gionális együtt­mű­kö­dést – a Vág–Du­na –Ipoly eurorégiót (a to­váb­bi­ak­ban: VDI) kí­ván­juk be­mu­tat­ni. Vág–Duna–Ipoly eu­ro­régió 23 999 km2-nyi te­rü­le­tén mint­egy 2 846 976 személy él. Az eurorégiót a ma­gyar­or­szá­gi me­gyék kö­zül Ko­má­rom-Esz­ter­gom, Pest, Veszp­rém és Fej­ér me­gye; Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről pe­dig a Ma­gyar­or­szág­gal ha­tá­ros Nyi­tra me­gye alkot­ja.7 Vizs­gá­ló­dá­sunk so­rán ar­ra vol­tunk kí­ván­csi­ak, hogy va­jon a szak­iro­da­lom­ban ál­ta­lá­nos­ság­ban meg­fo­gal­ma­zott mű­kö­dé­si kor­lá­tok mi­lyen mér­ték­ben van­nak je­len a VDI kül­ső, il­let­ve bel­ső kör­nye­ze­té­ben, és mi­lyen sa­já­tos kül­ső, il­let­ve bel­ső té­nye­zők hat­nak az eurorégió gya­kor­la­ti, konk­rét prog­ra­mo­kon ke­resz­tül meg­va­ló­su­ló te­vé­keny­sé­gé­re. Meg­ál­la­pí­tá­sa­ink so­rán a VDI ve­ze­tő­i­vel ké­szült inter­júkra8 tá­masz­ko­dunk, me­lyek 2003-ban és 2005-ben ké­szül­tek, így le­he­tő­sé­günk volt a két­éves idő­in­ter­val­lum alatt vég­be­ment vál­to­zá­so­kat is meg­fi­gyel­ni. Fon­tos in­for­má­ció­for­rást je­len­tet­tek to­váb­bá a VDI ál­tal ren­del­ke­zé­sünk­re bo­csá­tott do­ku­men­tu­mok, va­la­mint az Inter­neten ta­lál­ha­tó és a na­pi saj­tó­ban meg­je­le­nő cik­kek.

3.1. Az eurorégió tag­jai és szer­ve­ze­ti fel­épí­té­se

A Vág–Duna–Ipoly eurorégió ala­pí­tó ok­ira­tát 1999. jú­li­us 3-án a Ko­má­rom-Esz­ter­gom me­gyei Neszmé­lyen ír­ták alá. A Du­na szlo­vák–ma­gyar ha­tár­vo­na­lán a Tán­csics ha­jó fe­dél­ze­tén Ko­má­rom-Esz­ter­gom és Pest me­gyei köz­gyű­lés al­el­nö­kei, va­la­mint Nyi­tra ke­rü­let elöl­já­ró­ja lát­ta el kéz­je­gyé­vel. Az eurorégió szer­ve­ze­ti előz­mé­nyé­nek a Rá­kó­czi Szö­vet­ség Híd­ve­rő Re­gi­o­ná­lis Szer­ve­ze­te te­kint­he­tő, mely az eurorégió meg­ala­ku­lá­sát meg­elő­ző öt év­ben a ha­tár men­ti fal­vak kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés­nek hi­va­tott ci­vil szer­ve­ze­ti for­mát ad­ni. A szö­vet­ség te­vé­keny­sé­ge el­ső­sor­ban a me­gye ha­tár­sza­ka­szán lé­vő te­le­pü­lé­sek ma­gyar la­kos­sá­ga kö­zöt­ti kap­cso­la­tot igye­ke­zett ápol­ni és fej­lesz­te­ni kö­zös prog­ra­mok, ren­dez­vé­nyek keretében.9 E szer­ve­zet mű­kö­dé­se so­rán szer­zett ta­pasz­ta­la­tok­ra épít­ve emel­ték ma­ga­sabb szint­re a tér­ség­be­li ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dést az eurorégió meg­ala­pí­tá­sá­val.
Az ala­pí­tó ok­irat­ban rész­le­te­sen fel­so­rol­ják az eurorégió lét­re­ho­zá­sá­nak mo­ti­vá­ló tényezőit10, il­let­ve ki­tű­zött cél­ja­it, me­lyek­ből csak né­há­nyat em­lí­te­nék: a jó­szom­szé­di kap­cso­la­tok erő­sí­té­se, az Eu­ró­pai Uni­ós csat­la­ko­zás elő­ké­szí­té­se, a ré­gió von­zób­bá té­te­le, a gaz­da­ság és ide­gen­for­ga­lom ös­­sze­han­golt fej­lesz­té­se, a köz­le­ke­dés­fej­lesz­tés ös­­sze­han­go­lá­sa, a kö­zös kul­tu­rá­lis örök­ség ápo­lá­sa, uni­ós fi­nan­szí­ro­zá­si prog­ra­mok­ban va­ló kö­zös rész­vé­tel stb.
Ala­pí­tó tag­jai a ma­gyar­or­szá­gi me­gyék ön­kor­mány­za­tai, il­let­ve a szlo­vák ke­rü­let elöl­já­ró­sá­ga. Az együtt­mű­kö­dés jog­ál­lá­sá­ról a szer­ző­dés a kö­vet­ke­ző­ket ír­ja: „… a Szer­ző­dő Fe­lek sza­bad aka­ra­tá­ból lét­re­ho­zott, ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dés”. A tény­le­ges mű­kö­dés meg­kez­dé­se ér­de­ké­ben a Ko­má­rom-Esz­ter­gom Me­gyei Köz­gyű­lés már 1999 no­vem­be­ré­ben lét­re­hoz­ta a Vág–Duna–Ipoly Eurorégió Fej­lesz­té­si Köz­hasz­nú Tár­sa­sá­got. A mun­ka­szer­ve­zet lét­re­ho­zá­sá­ra a tit­kár­ság ve­ze­tő­je sze­rint azért volt szük­ség, mi­vel az eurorégió nem ren­del­ke­zik önál­ló jog­ala­nyi­ság­gal, míg a köz­hasz­nú tár­sa­ság mint jo­gi sze­mély meg­fe­le­lő szer­ve­ze­ti for­ma a pá­lyá­za­tok be­nyúj­tá­sá­hoz. Az együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dés sze­rint az eurorégió szer­ve­ze­ti fel­épí­té­se a kö­vet­ke­ző ké­pet mu­tat­ja:
– el­nök­ség;
– füg­get­len bi­zott­sá­gok;
– tit­kár­ság;
– ad hoc bi­zott­sá­gok, szak­ér­tők;
– Éleslátók Ta­ná­csa.
A szer­ve­ze­ti fel­épí­tés az ere­de­ti szán­dé­kok sze­rint de­mok­ra­ti­kus el­vek­re épül, ami vo­nat­ko­zik mind a kép­vi­se­let­re, mind a dön­tés­ho­za­tal­ra. Ez azon­ban mind­má­ig csak a ter­vek kö­zött sze­re­pel, az Éleslátók Ta­ná­csa és a kü­lön­bö­ző bi­zott­sá­gok ösz­­sze­hí­vá­sá­ra nem ke­rült sor. Az eurore­gionális szer­ve­ző­dés egy­elő­re nem ka­pott önál­ló jo­gi sze­mé­lyi­ség­gel ren­del­ke­ző szer­ve­ze­ti for­mát. A gya­kor­lat­ban a Ta­ta­bá­nyán mű­kö­dő Vág–Duna–Ipoly Eurorégió Fej­lesz­té­si Köz­hasz­nú Tár­sa­ság tit­kár­sá­ga biz­to­sít­ja az eurorégió fo­lya­ma­tos mű­kö­dé­sét az ügy­ve­ze­tő tit­kár irá­nyí­tá­sá­val.
A hely­zet meg­ol­dá­sa­ként a ter­vek kö­zött sze­re­pel egy egye­sü­let lét­re­ho­zá­sa, mely nem csu­pán a pá­lyá­zás­hoz szük­sé­ges jog­ala­nyi­sá­got biz­to­sít­ja, ha­nem te­ret ad az együtt­mű­kö­dés­ben va­ló szé­le­sebb kö­rű rész­vé­tel­nek. A mű­kö­dés je­len­leg Ko­má­rom-Esz­ter­gom me­gye te­rü­le­té­re irá­nyul, mi­vel az eurorégió el­nö­ke a Ko­má­rom-Esz­ter­gom Me­gyei Ön­kor­mány­zat el­nö­ke is egy­ben. E je­len­ség­re a ké­sőb­bi­ek­ben még vis­­sza­té­rünk.
Ar­ra a kér­dés­re, hogy együtt­mű­kö­dé­si for­ma­ként mi­ért az eurorégiót vá­lasz­tot­ták, azt a vá­laszt kap­tuk egy in­ter­jú so­rán, hogy egy­részt ez ma­nap­ság egy di­va­tos el­ne­ve­zés, más­részt vi­szont ez­zel az el­ne­ve­zés­sel is je­lez­ni kí­ván­ják a ha­son­ló nyu­gat-eu­ró­pai szer­ve­ze­tek tö­rek­vé­se­i­nek, szel­le­mi­sé­gé­nek kö­ve­té­sét.

3.2. A Vág–Duna–Ipoly eurorégió mű­kö­dé­sé­re ha­tó té­nye­zők, kor­lá­tok

3.2.1. Po­li­ti­kai fe­szült­sé­gek

Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia vi­szo­nyát, és így az együtt­mű­kö­dést is nagy­ban meg­ne­he­zí­ti a konf­lik­tu­sok­tól ter­hes tör­té­nel­mi múlt. A prob­lé­mák gyö­ke­re na­gyon szer­te­ága­zó, anél­kül, hogy en­nek mé­lyebb és ko­ráb­bi tör­té­nel­mi kor­szak­ba vis­­sza­nyú­ló elem­zé­sé­be fog­nánk, te­kint­sük át rö­vi­den a kö­zel­múlt azon fon­to­sabb jo­gi-po­li­ti­kai ese­mé­nye­it, me­lyek az együtt­mű­kö­dés je­len­le­gi ke­ret­fel­tét­ele­it ad­ják.
El­ső­ként az 1995-ben meg­kö­tött szlo­vák–ma­gyar alap­szer­ző­dést em­lít­het­jük, amely ugyan nem vál­tot­ta be a hoz­zá fű­zött re­mé­nye­ket (min­de­nek­előtt a szlo­vák fél „fé­lel­mei” mi­att), ám még­is ered­mény­nek te­kint­he­tő, az el­ső szlo­vák–ma­gyar együtt­mű­kö­dé­si szán­dék jo­gi meg­tes­te­sü­lé­sé­nek. Az Eu­ró­pai Ta­nács 1201-es aján­lá­sá­nak (mely az 1950-ben szü­le­tett Em­be­ri jo­gok eu­ró­pai egyez­mé­nye jegy­ző­köny­ve­ként ké­szül 1993-ban) 12. pont­ja fog­lal­ja ma­gá­ban a ki­sebb­sé­gek kol­lek­tív jo­ga­i­nak el­is­me­ré­sét. Az alap­szer­ző­dés nem em­lí­ti ezt a pon­tot, ehe­lyett a ki­sebb­sé­gek jo­ga­it mint egyé­nek jo­ga­it vé­di. Az aján­lás 11. pont­ja ab­ban az eset­ben, ha a ki­sebb­ség több­ség­ben van egy adott ré­gi­ó­ban, le­he­tő­sé­ge van au­to­nóm he­lyi szer­vek létre­hozására11. Hogy ilyen hely­zet ne ala­kul­has­son ki, a szlo­vák par­la­ment egy a ma­gya­ro­kat hát­rá­nyo­san érin­tő köz­igaz­ga­tá­si tör­vényt fo­ga­dott el.
A ké­sőb­bi, 2001. jú­li­us 4-én el­fo­ga­dott szlo­vák köz­igaz­ga­tá­si re­form sem ked­vez a ré­gi­ók köz­ti együtt­mű­kö­dés­nek. Az eurorégiók sza­bá­lyo­zá­sa sze­rint ugyan­is szlo­vák ol­dal­ról csak az adott ke­rü­let elöl­já­ró­já­nak rész­vé­te­lé­vel ala­kul­hat ha­tá­ro­kon át­íve­lő eurorégió, ami azon­ban – fő­ként a köz­igaz­ga­tá­si tör­vény ke­rü­le­ti be­osz­tá­sa­it te­kint­ve – azért sem egy­sze­rű, mi­vel az új köz­igaz­ga­tás olyan ke­rü­le­te­ket ala­kít ki, ame­lyek­ben ki­tün­te­tett szem­pont volt a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ki­sebb­sé­gi ará­nyá­nak megőrzése12, tel­jes mér­ték­ben fi­gyel­men kí­vül hagy­va ez­ál­tal a tör­té­nel­mi és re­gi­o­ná­lis ha­gyo­má­nyo­kat. 13
A 2001-ben mó­do­sí­tott szlo­vák al­kot­mán­­nyal kap­cso­lat­ban a re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­zat­ok kom­pe­ten­ci­á­i­nak nö­ve­lé­sét ér­de­mes ki­emel­ni, mely ál­tal meg­va­ló­sul az ön­kor­mány­za­ti­ság és a szub­szidiar­itás el­ve. A mó­do­sí­tás al­kot­má­nyos jog­ként biz­to­sít­ja az ön­kor­mány­zat­ok egyen­lő jo­ga­it, amit az elő­ző al­kot­mány nem tett meg. A te­rü­le­ti ön­kor­mány­zat­ok a jog­kör­ük­be tar­to­zó köz­ügye­ket il­le­tő­en önál­ló­an, az ál­lam­igaz­ga­tás be­le­szó­lá­sa nél­kül dönt­het­nek.
Ami a fe­szült­sé­ge­ket il­le­ti, az utób­bi idő­ben nagy vi­hart ka­vart a nagy­po­li­ti­ka szín­pa­dán a ma­gyar par­la­ment ál­tal 2001-ben el­fo­ga­dott stá­tus­tör­vény, mely­nek Né­meth Zsolt volt ál­lam­tit­kár sze­rint két cél­ja volt. Az egyik, hogy hoz­zá­já­rul­jon a ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­gek ön­azo­nos­ságtu­da­tá­nak a meg­erő­sö­dé­sé­hez, má­sod­sor­ban pe­dig csök­kent­se a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok el­ván­dor­lá­sá­nak esé­lyét. Azon­ban for­mai, il­let­ve sú­lyo­sabb, egyez­te­té­si hi­bák mi­att a tör­vény mó­do­sí­tá­sá­ra volt szük­ség.
Elő­ször Ro­má­nia, majd a ké­sőb­bi­ek­ben Szlo­vá­kia is til­ta­ko­zott a tör­vény el­len, an­nak te­rü­le­ti ha­tó­kö­re, il­let­ve sze­rin­tük diszk­ri­mi­na­tív ha­tá­sa mi­att. A te­rü­le­ti ha­tó­kör meg­sér­té­sét ab­ban lát­ták, hogy az iga­zol­ványt nem a ma­gyar ál­lam te­rü­le­tén ad­ják ki, va­la­mint a csa­lá­di jut­ta­tá­so­kat nem le­het az adott or­szá­gok adó­tör­vé­nyei alól ki­von­ni. Diszk­ri­mi­na­tív­nak mi­nő­sí­tet­ték ami­att, hogy az adott or­szág ma­gyar ki­sebb­sé­gei több­let­jo­go­kat él­vez­nek az or­szág más pol­gá­ra­i­val szem­ben, va­la­mint a há­romhó­na­pos mun­ka­vál­la­lás le­he­tő­sé­ge sér­tet­te kü­lö­nö­sen a ro­mán fe­let. A szlo­vák fél a fent em­lí­tet­tek mel­lett sé­rel­mez­te még to­váb­bá azt is, hogy a tör­vény nem ar­ra az or­szág­ra vo­nat­ko­zik, ahol ma­gát a tör­vényt hoz­ták, ha­nem a ha­tá­ro­kon át­nyúl­va, egy má­sik or­szág bel­po­li­ti­ká­já­ba va­ló be­avat­ko­zás­sal kí­ván­ja ren­dez­ni az ot­ta­ni ki­sebb­ség hely­ze­tét. A stá­tus­tör­vény a prob­lé­mák ren­de­zé­se után élet­be lé­pett, ha tar­tal­ma nem is fe­lelt meg tel­je­sen az ere­de­ti el­kép­ze­lés­nek.
A má­sik, a fen­ti­hez ha­son­ló jel­le­gű po­li­ti­kai prob­lé­ma a 2004 de­cem­be­ré­ben le­zaj­lott és ered­mény­te­len­nek mi­nő­sült, a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról szó­ló nép­sza­va­zás volt. Ez azon­ban nem csak a ma­gyar és szlo­vák fél köz­ti, ha­nem a ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban is el­hi­de­gü­lést oko­zott. Amíg a szlo­vá­kok sé­rel­mét – a töb­bi szom­szé­dos ál­lam­nál ugyan­ez volt a hely­zet – a nép­sza­va­zás ki­írá­sa, ad­dig azt a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­nál a jo­gi­lag ér­vény­te­len, ál­ta­luk azon­ban el­uta­sí­tó­nak mi­nő­sí­tett nép­sza­va­zás je­len­tet­te.
Egy to­váb­bi, mond­hat­ni ál­lan­dó jel­le­gű prob­lé­mát a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok au­to­nó­miaigé­nye je­len­ti. A kér­dés azért rop­pant ké­nyes, mi­vel a Dél-Szlo­vá­ki­á­ban élő ma­gya­rok la­kos­ság­szá­má­nak ará­nya, a ma­gyar ­több­sé­gű vá­ro­sok és fal­vak ös­­sze­füg­gő te­rü­le­te mi­att az au­to­nó­mia­igény­nek van re­a­li­tá­sa. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt ki­tű­nő dip­lo­má­ci­ai ér­zé­ké­re vall, hogy na­gyon fi­no­man ké­szí­tik elő e té­mát, en­nek el­le­né­re szlo­vák ol­dal­ról óri­á­si az el­len­ál­lás bár­mi­ne­mű au­to­nó­mia­tö­rek­vés­re.
Lát­szó­lag más ter­mé­sze­tű prob­lé­mát je­len­te­nek a kör­nye­ze­ti kér­dé­sek, mint pél­dá­ul a VDI tér­sé­gé­ben a bős–nagy­ma­ro­si vízi erőmű.14 A prob­lé­ma a há­gai Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság elé ke­rült, mi­vel a szlo­vá­kok szer­ző­dés­sze­gés­sel, a ma­gya­rok pe­dig a Du­na men­ti tér­ség élő­vi­lá­gá­nak ve­szé­lyez­te­té­sé­vel vá­dol­ják a má­si­kat, rá­adá­sul a vi­ta las­san a ki­sebb­sé­gi kér­dés­kör­be csú­szik át, mi­vel az érin­tett tér­ség­ben él a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség je­len­tős ré­sze.
Ös­­szes­sé­gé­ben te­hát ko­moly gon­dot je­lent, hogy a szlo­vák–ma­gyar vi­szony­lat­ban el­ke­rül­he­tet­len a po­li­ti­ka be­gyű­rű­zé­se az eurore­gionális együtt­mű­kö­dés­be, ami nagy­ban meg­ne­he­zí­ti azt cél­ja­i­nak el­éré­sé­ben.

3.2.2. Kom­pe­ten­cia­kor­lát

A he­lyi- és te­rü­le­ti szer­vek­nek a ha­tár két ol­da­lán el­té­rő jog­kö­re és ha­tás­kö­re, ill. az emi­att al­kal­ma­zott mi­ni­má­lis kom­pe­ten­cia el­ve ma már el­vi­leg nem je­lent ko­moly prob­lé­mát az eurore­gionális együtt­mű­kö­dés­ben. Ma­gyar­or­szá­gon ko­ráb­ban, Szlo­vá­ki­á­ban ké­sőbb ala­kult ki a kom­pe­ten­ci­ák­nak az a kö­re, ami szük­sé­ges a kap­cso­la­tok ki­ala­kí­tá­sá­hoz (Krup­pa 2003b, 14).
Fon­tos le­szö­gez­ni azon­ban, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a mai na­pig nem lé­tez­nek kö­zép­szin­tű ön­kor­mány­zat­ok. En­nek a hely­zet­nek in­do­kai közt hang­sú­lyo­sak az etnop­o­li­tikai okok. A szlo­vák köz­vé­le­mény ugyan­is a ma­gya­rok ré­szé­ről a te­rü­le­ti au­to­nó­mia igé­nyét az ál­lam meg­gyen­gí­té­se­ként, des­ta­bi­li­zá­lá­sa­ként fog­ja fel.
Amit még­is ered­mény­ként le­het el­köny­vel­ni, az a ho­ri­zon­tá­lis in­teg­rá­ció meg­te­rem­té­se, mely ré­vén a ke­rü­le­ti és já­rá­si hi­va­ta­lok (me­lye­ket elöl­já­rók ve­zet­nek) sok dekon­cen­trált szer­vet ol­vasz­tot­tak ma­guk­ba. Ha­tás­kö­re­ik kö­zött fon­tos fel­hív­ni a fi­gyel­met a re­gi­o­ná­lis fej­lesz­tés­re, va­la­mint a nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dés­re.

3.2.3. A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés

A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés kap­csán ta­lán ar­ra ér­de­mes ki­tér­ni, hogy men­­nyi­ben je­len­te­nek az eurorégiók ma­gyar–ma­gyar, il­let­ve ma­gyar–szlo­vák együtt­mű­kö­dést. A gya­kor­lat­ban a Vág–Duna–Ipoly eurorégió kap­csán az a ta­pasz­ta­lat, hogy in­kább ma­gyar–ma­gyar jel­le­gű együtt­mű­kö­dés­re irá­nyul­nak a prog­ra­mok, a ha­tá­ron tú­li te­le­pü­lé­sek pol­gár­mes­te­rei kö­zül a ma­gya­rok ak­tí­vab­ban részt vesz­nek a kap­cso­lat­épí­tés­ben (Krup­pa 2003b, 12), va­la­mint a la­kos­ság ré­szé­ről is in­kább a ma­gyar ki­sebb­ség­hez tar­to­zók ta­nú­sí­ta­nak na­gyobb ér­dek­lő­dést.
A VDI te­kin­te­té­ben ez egy­részt a Rá­kó­czi Szö­vet­ség­től örö­költ ha­gyo­má­nyok­ból fa­kad­hat, mely­nek el­sőd­le­ges cél­ja a ma­gyar iden­ti­tás meg­őr­zé­sé­nek ápo­lá­sa, il­let­ve a ki­sebb­sé­gi lét el­vi­sel­he­tő­vé té­te­le volt. Más­részt fa­kad­hat ab­ból a tény­ből is, hogy a re­gi­o­ná­lis együtt­mű­kö­dés még ki­ala­ku­ló­ban van, így az tény­le­ges ha­tá­sát egy nem túl szé­les ha­tár men­ti sáv­ban érez­te­ti csu­pán. A tö­rek­vés és a szán­dék ugyan­ak­kor na­gyon is lé­te­zik a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok erő­sí­té­sé­re is, en­nek kap­csán egy pol­gár­mes­ter ki­emel­te a tér­ség­ben élő szlo­vák ki­sebb­sé­get. A tér­ség fej­lesz­té­se az ott élők: ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­zös ér­de­ke.
Az el­múlt idő­szak leg­na­gyobb port ka­vart po­li­ti­kai ese­mé­nye a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról szó­ló nép­sza­va­zás, mely­nek ki­me­ne­te­le a bi­za­lom meg­ren­dü­lé­sét ered­mé­nyez­te a szlo­vák ol­dal ma­gyar la­kos­sá­ga kö­ré­ben, ezért az el­múlt idő­szak­ban a bi­za­lom hely­re­ál­lí­tá­sá­ra kü­lö­nös fi­gyel­met kel­lett for­dí­ta­ni.

3.2.4. Fi­zi­kai kor­lá­tok

Ilyen jel­le­gű kor­lá­to­kat fő­leg a hi­á­nyos inf­rast­ruk­tú­ra, a ki­épí­tet­len köz­le­ke­dé­si há­ló­zat, ill. a ha­tár­át­ke­lők hi­á­nya je­len­te­nek. Ezen kor­lá­tok ol­dá­sa azon­ban nem te­rü­le­ti vagy te­le­pü­lé­si ha­tás­kör­be tar­to­zik, ha­nem egy­ér­tel­mű­en csak kor­mány­za­ti szin­tű meg­ál­la­po­dá­so­kon ala­pul­hat (Rechnitzer 2002, 42). A kü­lönb­sé­gek egy adott ha­tár­sza­kasz men­tén is je­len­tő­sek le­het­nek. Igen el­té­rő hely­zet­ben van­nak pél­dá­ul a ko­má­ro­mi pol­gá­rok a kör­nye­ző ki­sebb te­le­pü­lé­sek la­kos­sá­gá­hoz vi­szo­nyít­va, akik­nek a ha­tár már egy­ál­ta­lán nincs olyan kéz­zel­fog­ha­tó kö­zel­ség­ben. Meg­ol­dást je­len­te­ne egy komp­át­ke­lő lé­te­sí­té­se Neszmé­ly tér­sé­gé­ben, ami len­dít­het­ne a Du­na két ol­da­lán fek­vő fal­vak ke­res­ke­del­mén, e te­kin­tet­ben tör­tén­tek is konk­rét lé­pé­sek, ezek­re majd az eurorégió ter­ve­it és konk­rét pro­jekt­je­it tag­la­ló rész­ben vis­­sza­té­rünk.

3.2.5. Fi­nan­szí­ro­zá­si kor­lá­tok

Mi­e­lőtt ezt a kér­dés­kört a VDI kap­csán rész­le­te­sen és gya­kor­la­ti szem­pont­ból vizs­gál­nánk, te­kint­sük át, mi­lyen for­rás­le­he­tő­sé­gek igény­be­vé­te­lé­re van le­he­tő­sé­ge egy szlo­vák–ma­gyar ha­tár­te­rü­le­ten fek­vő eurorégió­nak.
El­ső cso­port­ként az eu­ró­pai uni­ós for­rá­sok­kal fog­la­ko­zunk. A Struk­tu­rá­lis és Ko­hé­zi­ós Ala­pok ke­re­té­ben négy kö­zös­sé­gi kez­de­mé­nye­zés ka­pott tá­mo­ga­tást a 2000–2006 kö­zött ér­vé­nyes költ­ség­ve­té­si ke­ret­terv­ben. Ezek egyi­ke a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló együtt­mű­kö­dé­se­ket tá­mo­ga­tó Inter­reg. Az Inter­reg III ke­re­té­ben a kö­vet­ke­ző há­rom cso­port­ba tar­to­zó te­vé­keny­sé­g­re igé­nyel­he­tő tá­mo­ga­tás:
– Inter­reg III/A: szom­szé­dos or­szá­gok egy­más­sal ha­tá­ros ré­gi­ói kö­zöt­ti ha­tá­ro­kon át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés, me­lyek több szek­tort is érin­te­nek;
– Inter­reg III/B: transz­na­ci­o­ná­lis együtt­mű­kö­dés or­szá­gok és ré­gió­cso­por­tok kö­zött el­ső­sor­ban a tér­sé­gi ter­ve­zés te­rü­le­tén;
– Inter­reg III/C: kü­lön­bö­ző or­szá­gok ré­gi­ói, il­let­ve vá­ro­sai kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés spe­ci­fi­kus pro­jek­tek ke­re­té­ben.
Ma­gyar­or­szág szem­pont­já­ból a tá­mo­ga­tá­sok A cso­port­ja re­le­váns, mi­vel e prog­ram ke­re­té­ben le­he­tő­ség van olyan NUTS III tí­pu­sú ré­gi­ók tá­mo­ga­tá­sá­ra, me­lyek az Eu­ró­pai Unió kül­ső vagy bel­ső szá­raz­föl­di ha­tá­rai men­tén fek­sze­nek, va­la­mint bi­zo­nyos ese­tek­ben az előb­bi­ek­kel ha­tá­ros NUTS III ré­gi­ók is (Ludvig–Süli-Zakar 2002).
A PHA­RE CBC-program ke­re­té­ben 1998 óta a tag­je­lölt or­szá­gok egy­más kö­zöt­ti ré­gi­ói is jo­go­sul­tak tá­mo­ga­tá­sok­ra. A prog­ram a PHA­RE tá­mo­ga­tá­si rend­sze­ré­nek szer­ves ré­sze, ér­vé­nye­sek rá az ál­ta­lá­nos sza­bá­lyok, va­la­mint lé­te­zik egy spe­ci­á­lis sza­bá­lyo­zá­si rend­szer is. Az EU tö­rek­szik ar­ra, hogy mi­nél szo­ro­sab­ban ös­­sze­han­gol­ja az Inter­reg III/A és a PHA­RE CBC ha­tá­ro­kon át­nyú­ló együtt­mű­kö­dé­sek­re irá­nyu­ló támo­gatá­sait.15 A prog­ra­mok ter­ve­zé­sé­ben, vég­re­haj­tá­sá­ban és el­len­őr­zé­sé­ben a ha­tár­ré­gi­ók­ban lét­re­ho­zan­dó ve­gyes bi­zott­sá­gok vesz­nek részt, mely­nek tag­jai a PHA­RE CBC köz­pon­ti ha­tó­sá­gá­nak, a prog­ram fő pro­jekt­je­i­ért fe­le­lős szak­mi­nisz­té­ri­um­nak, va­la­mint a re­gi­o­ná­lis és he­lyi ha­tó­sá­gok kép­vi­se­lői. Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia kor­má­nyai 1999-ben lét­re­hoz­tak a PHA­RE CBC költ­ség­ve­tés egy ré­szé­ből egy ún. Kö­zös Kis­pro­jekt Alapot16, mely­nek cél­ja ru­gal­mas ke­ret biz­to­sí­tá­sa a pá­lyá­zók szá­má­ra, va­la­mint az együtt­mű­kö­dé­sek erő­sí­té­se tü­kör­pro­jek­tek for­májában.17 A kis­pro­jek­tek­nek négy ki­emelt cél­ja van (Krup­pa 2003b, 13):
– te­rü­let­fej­lesz­tés és te­rü­let­ren­de­zés
– gaz­da­ság­fej­lesz­tés és tu­riz­mus
– em­be­ri­erő­for­rás-fej­lesz­tés
– ter­mé­szet és kör­nye­zet
A má­so­dik cso­por­tot a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­si rend­szer je­len­ti, mely­nek két pil­lé­re a kü­lön­bö­ző mi­nisz­te­ri tár­cák ál­tal meg­hir­de­tett pá­lyá­za­tok (Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um, Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um, Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Örök­ség Mi­nisz­té­ri­u­ma), va­la­mint a kü­lön­bö­ző köz­ala­pít­vány­ok, me­lyek for­rá­sa­it egy­részt kor­mány­za­ti tá­mo­ga­tá­sok, más­részt az adó 1%-ából ér­ke­ző fel­aján­lá­sok, har­mad­részt a ci­vil szfé­rá­ból ér­ke­ző fel­aján­lá­sok ké­pe­zik. Öt olyan ala­pít­vány lé­te­zik ma Ma­gyar­or­szá­gon, mely a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok tá­mo­ga­tá­sá­val fog­ala­ko­zik:
1. Il­­lyés Köz­ala­pít­vány – alap­ve­tő­en a kul­tu­rá­lis prog­ra­mok tá­mo­ga­tá­sa ha­tá­roz­za meg te­vé­keny­sé­gét. A költ­ség­ve­tés­ből az ala­pít­vány tá­mo­ga­tá­sá­ra el­kü­lö­ní­tett ös­­szeg az évek so­rán fo­lya­ma­to­san nőtt, 2002-ben már mint­egy 2,2 mil­li­árd fo­rint­ból gazdálkod­ha­tot­t.18
2. Új Kéz­fo­gás Köz­ala­pít­vány – vis­­sza­té­rí­ten­dő, il­let­ve vis­­sza nem té­rí­ten­dő tá­mo­ga­tá­so­kat nyújt a ha­tá­ron tú­li ma­gyar mik­ro-, kis- és kö­zép­vál­lal­ko­zá­sok­nak. Cél­ja a ha­tá­ron tú­li meg­ma­ra­dás se­gí­té­se, a mű­kö­dé­si fel­té­te­lek ja­ví­tá­sa, ver­seny­ké­pes­sé­gük nö­ve­lé­se, az adott or­szág és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok erősítése.19
3. Apá­czai Köz­ala­pít­vány – egy 1998. évi kor­mány­ha­tá­ro­zat hoz­ta lét­re a ha­tá­ron tú­li ma­gyar ok­ta­tá­sért, mely­nek cél­ja a ha­tá­ron túl élő ma­gyar kö­zös­sé­gek és a szór­vány­ma­gyar­ság fel­ső­ok­ta­tá­sá­nak, szak­kép­zés­ének és a pe­da­gó­gu­sok to­vább­kép­zé­sé­nek elő­se­gí­té­se és támo­gatása.20
4. Moc­sáry La­jos Ala­pít­vány – szo­ci­á­lis és ka­ri­ta­tív cé­lo­kat szol­gál.
5. Se­gí­tő Jobb Ala­pít­vány – az egész­ség­ügyi el­lá­tás­ra sza­ko­so­dott.
A kö­zös ter­vek meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges for­rá­sok hi­á­nya je­len­ti a leg­na­gyobb gon­dot az eurorégió mű­kö­dé­sé­ben. Át­ü­tő vál­to­zást a je­len hely­zet­hez ké­pest a nagy pro­jek­tek meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz fel­hasz­nál­ha­tó uni­ós tá­mo­ga­tá­sok igény­be­vé­te­le je­lent­het­ne. Né­hány pro­jekt ké­szült ugyan PHA­RE-tá­mo­ga­tás­sal, 2003-ig azon­ban e té­ren nem volt szá­mot­te­vő­en si­ke­res az eurorégió.21 Az ügy­ve­ze­tő tit­kár egy je­len­tős prob­lé­ma­ként a tü­kör­prog­ram-rend­szert em­lí­tet­te, amely meg­ne­he­zí­ti az együtt­mű­kö­dést, mi­vel nincs biz­to­sí­ték ar­ra néz­ve, hogy mind­két ol­da­lon meg­kap­ják a kö­zös prog­ram meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges ös­­szeg fe­lét. A szlo­vák–ma­gyar ve­gyes bi­zott­ság mű­kö­dé­se so­rán meg­fi­gyel­he­tő az a ten­den­cia, hogy a vé­ko­nyabb nyelv­sáv­val ren­del­ke­ző te­rü­le­te­ket pre­fe­rál­ják. A tit­kár vé­le­mé­nye sze­rint mind­ez a ma­gyar ál­lam nem elég erő­tel­jes lob­bite­vé­keny­sé­gé­nek tud­ha­tó be. En­nek el­le­né­re nem ad­ják fel a pró­bál­ko­zást, szá­mos terv­vel ren­del­kez­nek a jö­vő­re nézve.22
A VDI-nek nyúj­tott tá­mo­ga­tá­sok te­kin­te­té­ben ki kell emel­ni a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um, va­la­mint a Kö­zép-du­nán­tú­li Re­gi­o­ná­lis Fej­lesz­té­si Ügy­nök­ség ál­tal biz­to­sí­tott anya­gi tá­mo­ga­tást. A ko­ráb­bi évek­ben jel­lem­ző volt az Il­­lyés és az Új Kéz­fo­gás Köz­ala­pít­vány pá­lyá­za­ta­in va­ló rész­vé­tel, il­let­ve az ITD-Hungary Ma­gyar Be­fek­te­té­si és Ke­res­ke­de­lem­fej­lesz­té­si Köz­hasz­nú Tár­sa­ság te­vé­keny­sé­gé­nek igény­be­vé­te­le, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a part­ner­ke­re­sés- és köz­ve­tí­tés szol­gál­ta­tá­sa­i­ra. Az el­múlt egy-két év­ben in­kább az uni­ós for­rá­sok és ki­sebb mér­ték­ben a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mi for­rá­sok igény­be­vé­te­le a jel­lem­ző.
Ere­de­ti­leg a be­vé­te­li ol­dalt gya­ra­pí­tot­ta vol­na az ala­pí­tó ok­irat­ban fog­lalt szer­ző­dő fe­lek ál­tal fi­ze­ten­dő tag­díj is, ám en­nek be­sze­dé­sé­re vé­gül is nem ke­rült sor. El­ma­ra­dá­sá­nak oka, hogy az ön­kor­mány­zat­ok több­sé­ge amúgy is for­rás­hi­án­­nyal küsz­kö­dik, így fe­les­le­ges lett vol­na még egy te­her­rel töb­bet ten­ni a vál­luk­ra. Ha mél­tá­nyos ös­­sze­get sze­ret­tek vol­na meg­ál­la­pí­ta­ni, az amúgy sem ja­ví­tott vol­na szá­mot­te­vő­en az eurorégió fi­nan­szí­ro­zá­si hely­ze­tén.
Nagy­mér­ték­ben ja­ví­tott a VDI pénz­ügyi hely­ze­tén, hogy a Ko­má­rom-Esz­ter­gom Me­gyei Ön­kor­mány­zat 2004-ben je­len­tős ös­­sze­gű tá­mo­ga­tást nyúj­tott a mű­kö­dé­si költ­sé­gek fe­de­zé­sé­re.

3.2.6. Gaz­da­sá­gi prob­lé­mák

A szlo­vák kor­mány re­gi­o­ná­lis fej­lesz­té­si ügy­nök­sé­ge ál­tal az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra 1999-ben ké­szí­tett elem­zés sze­rint az észa­ki és dé­li ha­tár­vi­dék szá­mít vál­ság­ré­gi­ó­nak, ami­be az egész ma­gyar ha­tár­sza­kasz is be­le­tar­to­zik. Je­len­tős re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­ge­ket ta­pasz­tal­ha­tunk az or­szág­ban. Nyi­tra ke­rü­let­ben (egy 1999. évi sta­tisz­ti­ka sze­rint) a brut­tó ha­zai ter­mék az uni­ós át­lag 38%-á­nak fe­lelt meg, míg Po­zsony­ban ugyan­ez az ér­ték 97% volt. Dél-Szlo­vá­kia a terv­gaz­da­ság idő­sza­ká­ban mono­struk­turális me­ző­gaz­da­sá­gi te­rü­let­té vált, amely na­gyon las­san mo­der­ni­zá­ló­dik a pi­a­ci esz­kö­zök to­vább­ra is nagy­fo­kú ki­zá­rá­sa mi­att. A pri­mőr zöld­ség­ter­mesz­tés pi­a­ca is be­szű­kült, ami a mun­ka­erő je­len­tős ki­áram­lá­sá­hoz ve­zet az ága­zat­ból (Tu­ba La­jos 2001). A VDI tit­ká­ra is szem­be­sült ez­zel a prob­lé­má­val az eurorégióhoz tar­to­zó ha­tár­sza­ka­szon, ahol a szlo­vák ol­da­lon fek­vő ki­sebb fal­vak gaz­dag kony­ha­ker­ti kul­tú­rá­já­nak ter­mé­kei jó fel­ve­vő pi­ac­ra ta­lál­ná­nak a ma­gyar ol­da­lon, ezt azon­ban a ha­tár­át­ke­lés meg­ol­dat­lan­sá­ga is aka­dá­lyoz­za.
Ha­son­ló­an ne­héz hely­zet­ben van­nak a kis- és kö­zép­vál­lal­ko­zók, kü­lö­nö­sen Dél-Szlo­vá­kia tér­sé­gé­ben, ahol a szlo­vák ál­lam az elő­ző fe­je­zet­ben em­lí­tett po­li­ti­kai okok­ból csak el­vét­ve in­dí­tott re­gi­o­ná­lis vál­lal­ko­zás­fej­lesz­té­si pro­gramokat.23 A vál­lal­ko­zá­sok több­sé­ge a ke­res­ke­del­mi ban­kok szem­szö­gé­ből nem hi­tel­ké­pes, így sem az ál­la­mi, sem a pi­a­ci szek­tor nem biz­to­sít for­rás­le­he­tő­sé­get a kis- és kö­zép­vál­lal­ko­zói ré­teg fej­lő­dé­sé­hez. Se­gít­sé­get je­lent az Új Kéz­fo­gás Köz­ala­pít­vány te­vé­keny­sé­ge, mely há­rom pil­lé­ren nyug­szik:
1. In­for­má­ci­ós rend­szer mű­köd­te­té­se.
2. A vál­lal­ko­zók ok­ta­tá­sa (EU-konform pá­lyá­za­ti rend­szer), ösz­tön­díj­rend­szer mű­köd­te­té­se.
3. A pi­ac­ra ju­tás se­gí­té­se, il­let­ve fej­lesz­té­si for­rá­sok biz­to­sí­tá­sa.
A köz­ala­pít­vány ügy­ve­ze­tő igaz­ga­tó­já­val ké­szí­tett in­ter­jú alap­ján rö­vi­den vá­zol­juk a szer­ve­zet ta­pasz­ta­la­ta­it a tér­ség­ben.
Az ala­pít­vány 1992-es szlo­vá­ki­ai meg­je­le­né­se óta egy­re töb­ben hasz­nál­ják ki az ál­ta­la fel­kí­nált le­he­tő­sé­ge­ket. Az­előtt szin­te min­den igény­lő­nek tud­tak tá­mo­ga­tást nyúj­ta­ni, ma már erős ver­seny van a pá­lyá­zók kö­zött. A for­rá­sok el­osz­tá­sá­nál azo­kat a vál­lal­ko­zá­so­kat ré­sze­sí­tik előny­ben, me­lyek a továbbfel­dol­go­zás­ban vesz­nek részt. A szlo­vák és ma­gyar vál­lal­ko­zá­sok hely­ze­te egy­for­mán ne­héz, a ma­gya­rok szá­má­ra a nyel­vi kor­lát je­lent plusz hát­rányt. Az igény­lők kö­re a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lők, szol­gál­ta­tók és kis­ipa­ros­ok kö­zül egyen­lő arány­ban ke­rül ki, fő­ként a ka­mat­tá­mo­ga­tá­so­kat ve­szik igény­be. Na­gyon fon­tos­nak tart­ják a vál­lal­ko­zói ön­rész ki­kö­té­sét, a sa­ját erő­fe­szí­tést. Azon vál­lal­ko­zá­sok jö­ve­del­me­ző­sé­ge, me­lyek­nél ez a kor­lá­to­zó fel­té­tel nem ér­vé­nye­sül, ál­ta­lá­ban nem meg­fe­le­lő. Meg­pró­bál­koz­tak ve­gyes vál­lal­ko­zá­sok ki­ala­kí­tá­sá­val, mely­nek ma­gyar­or­szá­gi lá­bát az ala­pít­vány ál­tal lét­re­ho­zott Ko­ope­rá­ció Kft. je­len­tet­te, ám ez a pró­bál­ko­zás ku­darc­ba ful­ladt. A si­ker­te­len­ség oka a szer­ző­dő fe­lek köz­ti fel­old­ha­tat­lan ér­dek­el­len­tét­ben, il­let­ve a nem meg­fe­le­lő jo­gi kör­nye­zet­ben ra­gad­ha­tó meg.24

3.2.7. Az eurorégió bel­ső szer­ve­ze­ti prob­lé­mái

Az eurorégiók mű­kö­dé­sét nagy­ban meg­ne­he­zít­he­ti az in­do­ko­lat­lan bő­ví­tés, szer­ve­ze­ti bur­ján­zás, mely az ak­ció­te­rek el­ap­ró­zó­dá­sá­hoz, a cé­lok meg­sok­szo­ro­zó­dá­sá­hoz ve­zet. Ezen prob­lé­mák a VDI mű­kö­dé­sé­ben sa­já­tos mó­don je­lent­kez­nek, il­let­ve nem je­lent­kez­nek. Fej­ér és Veszp­rém me­gye csat­la­ko­zá­sá­nak va­ló­di in­do­ka el­ső­sor­ban a te­rü­let­fej­lesz­té­si for­rá­sok meg­sza­va­zá­sa volt, mind­azo­nál­tal a VDI ed­dig meg­va­ló­sult prog­ram­ja­it te­kint­ve ki­je­lent­he­tő, hogy az eurorégió te­vé­keny­sé­gé­nek ha­tá­sa a ha­tár men­ti sáv­ban ér­zé­kel­he­tő el­ső­sor­ban, az együtt­mű­kö­dés­ben az em­lí­tett két me­gye, va­la­mint Pest me­gye gya­kor­la­ti­lag nem vesz részt.
Ta­lán épp e fel­is­me­rés kap­csán jött lét­re a Ta­tai kis­tér­ség, a Rá­kó­czi Szö­vet­ség­hez tar­to­zó te­le­pü­lé­sek ön­kor­mány­za­tai és Neszmé­ly ön­kor­mány­za­ta rész­vé­te­lé­vel a Du­na eurorégió a VDI te­rü­le­tén be­lül. A má­sik in­dok az újabb szer­ve­zet lét­re­ho­zá­sá­ra a me­gye­rend­szer el­avult­sá­ga volt: a Du­na eurorégió már az in­teg­rá­ci­ós kö­ve­tel­mé­nyek­nek meg­fe­le­lő­en kis­tér­sé­gi ala­pon szer­ve­ző­dött. A tit­kár úr azon­ban hang­sú­lyoz­ta: a két eurorégió mű­kö­dé­sé­ben sze­ret­nék el­ke­rül­ni a pár­hu­za­mos­sá­got, in­kább egy­más te­vé­keny­sé­gé­nek ki­egé­szí­té­sé­re tö­rek­sze­nek, s még a kö­zel­jö­vő­ben együtt­mű­kö­dé­si meg­ál­la­po­dást sze­ret­ne köt­ni a VDI-vel.25
A Du­na eurorégió meg­ala­ku­lá­sa je­len­tős vál­to­zá­so­kat vont ma­ga után a VDI mű­kö­dé­sé­ben. Az ügy­ve­ze­tő tit­ká­ri posz­ton be­kö­vet­ke­zett sze­mé­lyi vál­to­zás ön­ma­gá­ban sza­ka­dást ered­mé­nye­zett a mű­kö­dés foly­to­nos­sá­gá­ban, mint ahogy min­den szer­ve­zet éle­té­ben bi­zo­nyos fo­kú meg­ráz­kód­ta­tást je­lent a ve­ze­tő sze­mé­lyé­ben be­kö­vet­ke­zett vál­to­zás.
Ko­ráb­ban a VDI prog­ram­ja­i­nak jó ré­sze lé­nye­gé­ben egy vi­szony­lag szűk ha­tár men­ti sáv­ra kon­cent­rá­ló­dott, most ezek a pro­jek­tek a Du­na eurorégió te­vé­keny­sé­gi kö­ré­nek fő al­ko­tó­ele­mei, s a VDI mű­kö­dé­si fó­ku­sza meg­vál­to­zott. Ezt fém­jel­zi, hogy 2004. má­jus 6-án a VDI szer­ve­zé­sé­vel meg­ala­kult a Vi­seg­rá­di Or­szá­gok Eurorégiói­nak Kon­zul­ta­tív Ta­ná­csa, amely a négy vi­seg­rá­di or­szág 16 eurorégiójá­nak ös­­sze­fo­gá­sá­val jött lét­re; va­la­mint az a tö­rek­vés, hogy az eurorégió egye­sü­le­tet hoz­zon lét­re, és ez­ál­tal olyan jo­gi sze­mél­­lyé vál­jon, mely­nek min­den, az együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dést (1999) alá­írt me­gye vagy az adott me­gyék te­rü­le­tén ala­kult re­gi­o­ná­lis tár­su­lás tag­ja. A je­len­le­gi ope­ra­tív szer­ve­ze­tet, a VDI Eurorégió Fej­lesz­té­si Köz­hasz­nú Tár­sa­sá­got ugyan­is a Ko­má­rom-Esz­ter­gom Me­gyei Ön­kor­mány­zat hoz­ta lét­re, s eb­ből fa­kadt az is, hogy a VDI ed­di­gi te­vé­keny­sé­ge gya­kor­la­ti­lag Ko­má­rom-Esz­ter­gom me­gyé­re kor­lá­to­zó­dott. A maj­da­ni egye­sü­let ter­ve­ik sze­rint meg fog­ja őriz­ni a mos­ta­ni tit­kár­sá­got, ugyan­ak­kor a prog­ra­mok tér­be­li ki­ter­je­dé­se je­len­tő­sen nö­ve­ked­het­ne, s a nyi­trai ré­gi­ó­val is szo­ro­sabb­ra fo­nód­hat­na a kap­cso­lat.
To­váb­bi fel­ada­tot je­lent az eurorégió meg­is­mer­te­té­se a la­kos­ság­gal, en­nek je­gyé­ben a VDI ki­adott né­hány in­for­má­ci­ós fü­ze­tet, sta­tisz­ti­kai adat­gyűj­te­ményt, ám ezek nem rend­sze­re­sen meg­je­le­nő és nem szé­les kör­ben ter­jesz­tett ki­ad­vány­ok. Ah­hoz, hogy ki­ala­kul­jon a va­ló­di re­gi­o­ná­lis tu­dat, olyan prog­ra­mok­kal kel­le­ne je­lent­kez­ni, me­lyek a la­kos­ság hét­köz­na­pi éle­té­ben is tar­tós vál­to­zást, ja­vu­lást hoz­nak.

3.3. Ered­mé­nyek és ter­vek az eurorégióban

Az eurorégió rö­vid tá­vú cél­ja­it meg­va­ló­sí­tot­ta: lét­re­jött a szer­ve­zet, töb­bé-ke­vés­bé ki­ala­kul­tak a mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sok, a kap­cso­lat­fel­vé­tel a ré­gi­ók kö­zött és a hi­va­ta­los szer­vek­kel meg­tör­tént, sor ke­rült szá­mos kö­zös prog­ram meg­szer­ve­zé­sé­re is. A táv­la­ti, tág kör­ben meg­fo­gal­ma­zott cé­lo­kat lé­nye­gé­ben az ala­pí­tó ok­irat­ban fog­lal­ták ös­­sze. A cé­lok tel­je­sí­té­sé­hez át­fo­gó fej­lesz­té­si prog­ra­mok szük­sé­ge­sek, ez irány­ban azon­ban szá­mot­te­vő elő­re­lé­pés nem tör­tént. Az eurore­gionális szer­ve­ző­dés lé­nye­gi alap­ja egy, a tér­ség prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zó kö­zös re­gi­o­ná­lis te­rü­let­fej­lesz­té­si stra­té­gia ki­dol­go­zá­sa, majd meg­va­ló­sí­tá­sa. A alap­ve­tő lép­cső­fo­ko­kat rész­ben már be­jár­ta a VDI: az ak­tu­á­lis hely­zet is­mer­te­té­sé­re 2000-ben, il­let­ve 2001-ben köz­re­a­dott egy sta­tisz­ti­kai adat­gyűj­te­ményt is tar­tal­ma­zó in­for­má­ci­ós fü­ze­tet, a mű­kö­dés jo­gi ke­re­tei ki­ala­ku­ló­ban van­nak. A stra­té­gi­ai alap­el­vek rög­zí­té­se és konk­rét meg­fo­gal­ma­zá­sa még nem tör­tént meg, a főbb együtt­mű­kö­dé­si te­rü­le­tek és pri­o­ri­tá­sok csak las­san kör­vo­na­la­zód­nak, egy­részt a ko­ráb­bi évek­ben ki­ala­kult mű­kö­dé­si irá­nyult­ság meg­vál­to­zá­sa, más­részt az együtt­mű­kö­dés tény­le­ges jo­gi for­má­já­nak ki­a­la­ku­lat­lan­sá­ga mi­att. A leg­ége­tőbb szük­ség­let az inf­rast­ruk­tú­ra ja­ví­tá­sa, a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dé­sek meg­szer­ve­zé­se csak jól ki­épí­tett inf­rast­ruk­tu­rá­lis ke­re­tek kö­zött le­het­sé­ges. Ta­lán még en­nél is na­gyobb súl­­lyal bír – kü­lö­nö­sen a szlo­vák ol­da­lon – a mun­ka­nél­kü­li­ség eny­hí­té­se, ám ez csak köz­ve­tett, mö­göt­tes cél­ki­tű­zés­ként je­len­het meg a pro­jek­tek­ben, egy át­fo­gó nem­ze­ti (nem­zet­kö­zi) te­rü­let­fej­lesz­té­si po­li­ti­ka ré­sze­ként.
Az ered­mé­nyek ér­té­ke­lé­sé­nél fi­gye­lem­be kell ven­nünk, hogy az eurorégió meg­ala­ku­lá­sát már meg­előz­te a Rá­kó­czi Szö­vet­ség, mely­nek kap­cso­lat­rend­sze­rét, ha­gyo­má­nyos ren­dez­vé­nye­it „örö­köl­te” a VDI.26 Az eurorégió ed­di­gi te­vé­keny­sé­ge a nagy­kö­zön­ség szá­má­ra lát­ha­tó mó­don in­kább kul­tu­rá­lis ren­dez­vé­nyek, kon­fe­ren­ci­ák, üz­let­em­ber-ta­lál­ko­zók, vá­sá­rok, ki­ál­lí­tá­sok szer­ve­zé­sé­re és meg­ren­de­zé­sé­re ter­jedt ki. Fon­tos ese­mény­nek te­kint­he­tő a PHA­RE, il­let­ve a Ko­má­rom-Esz­ter­gom Me­gyei Ta­nács tá­mo­ga­tá­sá­ból meg­szer­ve­zett Eu­ró­pai Pol­gár­kép­ző Akadémi­a27, a tan­fo­lyam ter­ve­ik sze­rint a kö­zel­jö­vő­ben Szlo­vá­ki­á­ba is meg­ren­de­zés­re ke­rül majd.
A fent em­lí­tett ren­dez­vé­nye­ken kí­vül 2003-ban ki­dol­go­zás­ra ke­rült né­hány, a tér­ség leg­ége­tőbb prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zó ta­nul­mány­terv, me­lyek meg­va­ló­sí­tá­sát a kö­vet­ke­ző évek­ben ter­ve­zik, amen­­nyi­ben a meg­fe­le­lő tá­mo­ga­tás ren­del­ke­zés­re áll:
– Du­nai Zöld­fo­lyo­só: tájre­ha­bil­itá­ciós prog­ram a tér­ség szi­get­vi­lá­gá­ban a bős–nagy­ma­ro­si vízi erőmű ál­tal oko­zott táj­se­bek be­gyó­gyí­tá­sá­ra. A meg­va­ló­sí­tást PHA­RE CBC-támogatásból ter­ve­zik.
– Duna ­men­ti ke­rék­pár­út ter­ve: Brüs­­szel­től Bu­da­pes­tig tar­tó kerékpárúthálózat ki­épí­té­se a ter­vek sze­rint szin­tén uni­ós for­rás­ból, ám ed­dig si­ker­te­le­nül pá­lyáz­tak.
– A Duna ­men­ti te­le­pü­lé­sek víz­ren­de­zé­si prog­ram­já­nak ki­dol­go­zá­sa.
– Eu­ró­pai In­for­má­ci­ós Pont Iro­da mű­köd­te­té­se a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­mal együtt­mű­kö­dés­ben.
– El­ké­szült egy ta­nul­mány­terv a ko­má­ro­mi Er­zsé­bet híd át­ala­kí­tá­sá­ról, amely le­he­tő­vé ten­né egy két­sá­vos au­tó­út ki­épí­té­sét, hogy az észak-dé­li kor­ri­dor Gdansk­tól Ko­má­ro­mon át ve­zes­sen az Ad­ri­á­ig. Ez egy­ben a híd re­konst­ruk­ci­ó­já­nak kér­dé­sét is meg­ol­da­ná.
A Du­na eurorégiót 2003-ban hoz­ta lét­re a Ta­tai Kis­tér­sé­gi Te­rü­let­fej­lesz­té­si Tár­su­lat és a szlo­vá­ki­ai Híd­ve­rő Tár­su­lás, Neszmé­ly köz­pont­tal. Az eurorégióban részt ve­vő ön­kor­mány­zat­ok ugyan­azok, mint ame­lyek ko­ráb­ban a Rá­kó­czi Szö­vet­sé­get ala­pí­tot­ták. Az ügy­ve­ze­tő el­nök Benkő Fe­renc, aki meg­ala­ku­lá­sá­tól 2003-ig a VDI ügy­ve­ze­tő tit­ká­ra volt. A VDI-hez ha­son­ló­an ez eset­ben is szük­ség volt egy önál­ló jog­ala­nyi­ság­gal ren­del­ke­ző szer­ve­zet­re, ez az ope­ra­tív szer­ve­zet a Du­na Eurorégió Ügy­vi­te­li Fej­lesz­té­si Köz­hasz­nú Tár­sa­ság, mely a pá­lyá­za­to­kat benyújt­ja.28 A prog­ra­mok fi­nan­szí­ro­zá­sát el­ső­sor­ban uni­ós for­rá­sok igény­be­vé­te­lé­vel biz­to­sít­ják.
A Du­na eurorégió el­sőd­le­ges cél­ját 2003-ban a kö­vet­ke­ző­képp lát­ta az ügy­ve­ze­tő tit­kár: a vi­seg­rá­di gon­do­lat elő­tér­be he­lye­zé­se a re­gi­o­ná­lis együtt­mű­kö­dés­ben, en­nek meg­fe­le­lő­en a len­gyel­or­szá­gi Za­ko­pa­né­val már fel­vet­ték a kap­cso­la­tot. Szán­dé­kuk­ban áll lét­re­hoz­ni a Vi­seg­rá­di Eurorégiók Szö­vet­sé­gét, mely­ben a len­gyel, szlo­vák, uk­rán és ma­gyar tér­sé­ge­ket érin­tő eurorégiók rész­vé­te­lé­re szá­mí­ta­nak. Ez utób­bi 2004 má­ju­sá­ban a VDI ve­ze­té­sé­vel lét­re­jött.
Az eurorégió főbb cél­jai vé­gül is a kö­vet­ke­ző­képp for­má­lód­tak az ala­pí­tó do­ku­men­tum­ban dek­la­rál­tak sze­rint: ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dé­sek­ről és a két or­szág kö­zöt­ti jó­szom­szé­di kap­cso­la­tok­ról szó­ló eu­ró­pai és ké­tol­da­li egyez­mé­nyek alap­ján tá­mo­gat­ja a te­rü­le­tén mű­kö­dő szer­ve­ze­tek együtt­mű­kö­dé­sét a te­rü­le­ti fej­lő­dés és az eu­ró­pai in­teg­rá­ció elő­se­gí­té­se érdekében.29 Az eurorégió el­ső­sor­ban a Du­na ál­tal kép­vi­selt ide­gen­for­gal­mi vonz­erő­re épít­ve a tu­risz­ti­kai fej­lesz­té­sek­re kon­cent­rál. Csak fel­so­ro­lás­sze­rű­en az eh­hez kap­cso­ló­dó pro­jek­tek: Euró­pafalu (tü­kör­prog­ram), Ki­kö­tő­prog­ram, Hajóskanzen, Er­dei is­ko­la. A ter­vek kö­zött sze­re­pel to­váb­bá, hogy egy olyan ha­tár­át­ke­lé­si le­he­tő­sé­get ala­kí­ta­nak ki, amely a schen­geni sza­bá­lyo­zás alap­ján mű­köd­ne, az­az ha­tár­ál­lo­más és ál­lan­dó el­len­őr­zés nél­kül sza­ba­don lép­het­né át a ha­tárt bár­ki Neszmé­ly egy bi­zo­nyos su­ga­rú kör­ze­té­ben. Ez a ha­tár­át­ke­lé­si le­he­tő­ség na­gyot len­dít­het a két­ol­da­lú kap­cso­la­tok fej­lesz­té­sé­ben.
A VDI je­len­le­gi erő­for­rá­sa­it az egye­sü­let­té ala­ku­lás kö­ti le, il­let­ve a nyi­trai szer­ve­zet­tel kö­zö­sen ké­szül egy PHA­RE-pá­lyá­zat, mely a ha­tár két ol­da­la kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok erő­sí­té­sét céloz­za­.30 A tá­vo­li ter­vek kö­zött to­vább­ra is sze­re­pel az észa­k-dél irá­nyú au­tó­pá­lya épí­té­se, a konk­rét út­vo­nal­ról azon­ban még nem si­ke­rült meg­egyez­ni az érin­tet­tek­kel.
Vé­ge­ze­tül szót kell ej­te­ni az EU-csatlakozás ha­tá­sa­i­ról is. 2003-ban az ügy­ve­ze­tő tit­kár nagy vál­to­zá­so­kat re­mélt, ma utód­ja sze­rint az eurorégió mint szer­ve­zet nem ér­zé­kel nagy vál­to­zást, az in­kább a ré­gió te­rü­le­tén élő em­be­rek sze­mé­lyes éle­té­ben je­lent­ke­zik: a kön­­nyebb ha­tár­át­lé­pés­nek és eb­ből ki­fo­lyó­lag a kön­­nyebb mun­ka­vál­la­lás­nak kö­szön­he­tő­en.

4. Ös­­szeg­zés

A Vág–Duna–Ipoly eurorégió vizs­gá­la­ta so­rán nyert ta­pasz­ta­la­to­kat ös­­sze­gez­ve meg­fo­gal­maz­ha­tó né­hány meg­ál­la­pí­tás, mely az eurorégiót je­len­leg jel­lem­zi. A VDI-ben részt ve­vő me­gyék te­rü­le­ti ki­ter­je­dé­se túl­sá­go­san nagy, a kü­lön­bö­ző ön­kor­mány­za­t­ok ér­de­kei el­té­rők, az egyes kis­tér­sé­gek­ben szük­sé­ges fej­lesz­té­sek irá­nyai kü­lön­bö­zők, s így ne­héz át­fo­gó pro­jek­te­ket lét­re­hoz­ni, lo­ká­lis prog­ra­mok meg­va­ló­sí­tá­sá­ra van in­kább le­he­tő­ség. A szű­kebb te­rü­le­te­ken a fej­lesz­té­si irá­nyok job­ban be­ha­tá­rol­ha­tók, s ezért a Du­na eurorégió kön­­nyeb­ben meg­ta­lál­ta az adott kis­tér­ség éle­té­ben be­töl­ten­dő sze­re­pét, le­gyen az a kö­ze­li ha­tár­sza­kasz men­tén fek­vő te­le­pü­lé­sek­kel va­ló kap­cso­lat­tar­tás, a tér­ség kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nya­i­nak ápo­lá­sa, az ok­ta­tás­ban va­ló űrök be­töl­té­se vagy egy te­rü­let­fej­lesz­té­si prog­ram ki­dol­go­zá­sa.
A jo­gi sze­mé­lyi­ség hi­á­nya és en­nek a prob­lé­má­nak az át­hi­da­lá­sa ko­moly prob­lé­mát oko­zott az eurorégió mű­kö­dé­sé­ben, il­let­ve je­len­tős mér­ték­ben meg­ha­tá­roz­ta te­vé­keny­sé­gé­nek tér­be­li irá­nyult­sá­gát. Ez utób­bi ab­ból is fa­kad, hogy a VDI éle­té­ben az ala­pí­tá­sát kez­de­mé­nye­ző sze­mély, aki egy­ben az el­ső ügy­ve­ze­tő tit­kár – az­az ve­ze­tő – is volt, meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet töl­tött be, s a sze­mé­lyé­hez kö­tő­dő kap­cso­la­ti há­ló má­ig lét­kér­dés az eurorégió szá­má­ra. A je­len­le­gi ve­ze­tő­re is nagy fe­le­lős­ség há­rul a te­kin­tet­ben, hogy az ő el­kép­ze­lé­sei dön­tő­en be­fo­lyá­sol­ják, mi­lyen irányt vesz majd a VDI te­vé­keny­sé­ge.
A VDI meg­ala­ku­lá­sát mo­ti­vá­ló leg­főbb té­nye­ző a ha­tá­ro­kon túl­ra szo­rult ki­sebb­ség fel­ka­ro­lá­sa, mint ahogy az ál­ta­lá­ban a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben el­he­lyez­ke­dő eurorégiókra jel­lem­ző. Eb­ből fa­ka­dó­an az együtt­mű­kö­dés e kez­de­ti sza­ka­szá­ra a kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok ápo­lá­sa a jel­lem­ző, de már meg­je­len­tek a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés­re irá­nyu­ló kez­de­mé­nye­zé­sek is. Eh­hez kap­cso­ló­dik a má­sik fő mo­ti­vá­ló té­nye­ző, me­lyet az uni­ós for­rá­sok­ra va­ló pá­lyá­zás je­lent. Az eurore­gionális szer­ve­ző­dés nyúj­tot­ta elő­nyök kö­zül az egyik leg­fon­to­sabb az adott kis­tér­ség te­rü­let­fej­lesz­té­si po­li­ti­ká­já­nak fi­nan­szí­ro­zá­sa. Bár az ered­mé­nyes mű­kö­dés­hez szük­sé­ges leg­több fel­té­tel adot­t, az ed­di­gi ta­pasz­ta­la­tok alap­ján azon­ban még nem jött lét­re va­ló­di, szlo­vák–ma­gyar ha­tá­ron át­nyú­ló mikrosz­in­tű ös­­sze­fo­gás, a Vág–Duna–Ipoly eurorégió még az út­ke­re­sés ál­la­po­tá­ban van.
Ál­ta­lá­ban te­hát el­mond­ha­tó, hogy a ha­tá­ron át­nyú­ló, két- vagy több nem­ze­tet is érin­tő eurore­gionális együtt­mű­kö­dé­sek­nek mind a mai na­pig ál­ta­lá­ban ha­son­ló jel­le­gű ki­hí­vás­sal kell szem­be­néz­ni­ük mind­amel­lett, hogy az ered­mé­nyek is sza­po­rod­nak.
Ilyen ki­hí­vás­nak mi­nő­sül­het a költ­ség­ve­tés kér­dé­se, kü­lö­nö­sen azért is, mert leg­több­ször an­nak je­len­tős ré­sze pá­lyá­za­tok út­ján nyer­he­tő el. A pá­lyá­za­tok­ra va­ló fel­ké­szü­lés, gya­kor­lat­szer­zés és a ha­tár­idők be­tar­tá­sa mind el­sa­já­tí­tan­dó ké­pes­ség. Mind­ezt azért is fon­tos le­szö­gez­ni, mert egy 2004–2006-os ada­to­kat fel­dol­go­zó sta­tisztika31 sze­rint a kö­zö­sen be­nyúj­tott pá­lyá­za­to­kat ju­tal­maz­ták a leg­több pénz­zel, bár a kü­lön be­nyúj­tott pá­lyá­za­tok sem ma­rad­tak el sok­kal.
Fon­tos a po­li­ti­kai jel­le­gű prob­lé­mák rö­vid tá­vú fél­re té­te­le, hos­­szú tá­von pe­dig meg­ol­dá­sa. Itt el­ső­sor­ban a ha­tá­ron tú­li ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­re gon­do­lunk, ami­ben ugyan szá­mos elő­re­lé­pés tör­tént, me­lyek ked­ve­ző ha­tá­sai ta­gad­ha­tat­la­nok, a kér­dés azon­ban to­vább­ra is ké­nyes.
Ugyan­így sok eset­ben prob­lé­mát je­lent az együtt­mű­kö­dés­ben részt ve­vő tér­sé­gek pe­ri­fé­ri­á­lis jel­le­ge, gyak­ran az or­szág töb­bi ré­szé­től va­ló je­len­tős el­ma­ra­dott­sá­ga. Ter­mé­sze­te­sen fon­tos szem előtt tar­ta­ni: a cél egy­ben az ok is, hi­szen a gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok in­ten­zi­tá­sa azért is fon­tos, hogy az el­ma­ra­dot­tabb tér­sé­gek le­he­tő­sé­get kap­ja­nak a fel­zár­kó­zás­ra. Eh­hez a prob­lé­má­hoz nagy­ban köt­he­tő to­váb­bá a kü­lön­bö­ző érin­tett tér­sé­gek el­té­rő tár­sa­dal­mi és inf­rast­ruk­tu­rá­lis vi­szo­nya.
Hi­ány van az olyan in­téz­mé­nyek­ből, me­lyek hi­te­lek­kel, köl­csö­nök­kel tá­mo­gat­nák a ha­tá­ron át­íve­lő be­ru­há­zá­so­kat.
És ta­lán a leg­fon­to­sabb ki­hí­vás: a bi­za­lom meg­te­rem­té­se és az ér­dek­lő­dés fel­kel­té­se a part­ne­rek­ben a kö­zös ér­de­kek szem előtt tar­tá­sá­val.
Az eurorégiók­nak mint kü­lön­le­ges együtt­mű­kö­dé­si for­mák­nak te­hát alap­ve­tő cél­ki­tű­zé­sei mi­att ki­emel­ke­dő sze­re­pet tu­laj­do­ní­tunk, kü­lö­nö­sen Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Baranyi Bé­la 2003. Shen­gen ár­nyé­ká­ban – eurore­gionális szer­ve­ze­tek és a ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés kér­dé­sei Ma­gyar­or­szág ke­le­ti ál­lam­ha­tá­rai men­tén. In Süli-Zakar Ist­ván (sz­erk.): Ha­tá­rok és határ­men­tiség az át­ala­ku­ló Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Deb­re­cen, Deb­re­ce­ni Egye­tem Kos­suth Egye­te­mi Ki­adó­ja.
Sz. Dé­vai Ju­dit 1993. Iden­ti­tás – szél­zú­gás­ban. Ko­má­rom, Ko­má­ro­mi La­pok.
Éger Györ­gy 2000. Region­al­iz­mus, ha­tá­rok és ki­sebb­sé­gek Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Bu­da­pest, Osiris.
Grúber Kár­oly 2002. Eu­ró­pai in­teg­ri­tá­sok: Ré­gió, nem­zet, in­teg­rá­ció. Bu­da­pest, BIP Ki­adó.
Ha­lász Iván 2000. A köz­igaz­ga­tá­si re­form ter­vei Szlo­vá­ki­á­ban. Pro Minori­tate, 2. évf. 2. sz. 110–124. p.
Ham­berg­er Ju­dit 2000. Szlo­vá­kok­ról és cse­hek­ről ma­gyar szem­mel. Po­zsony, Kalligram.
Hardi Ta­más 2000. Ál­lam­ha­tár­ok és re­gi­o­ná­lis együtt­mű­kö­dé­sek. In Hor­váth Gyula–Rech­nitzer Já­nos (sz­erk.): Ma­gyar­or­szág te­rü­le­ti szer­ke­ze­te és fo­lya­ma­tai az ez­red­for­du­lón. Pécs, MTA RKK, 595–615. p.
Hidegh An­na La­u­ra–Mik­lós An­na Er­zsé­bet 2003. Nec arte nec marte? Avagy a szlo­vák–ma­gyar ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dé­sek ki­csi­ben és nagy­ban. TDK-dolgozat (BKAE). Bu­da­pest.
Il­lés Iván 1997. A re­gi­o­ná­lis együtt­mű­kö­dés fel­tét­elei Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­ban. Tér és Tár­sa­da­lom, 11. évf. 2. sz. 17–28. p.
Krup­pa Éva 2003a. Ré­gi­ók a ha­tá­ron. Ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dés az Eu­ró­pai Uni­ó­ban és Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. PhD-értekezés (BKÁE Nem­zet­kö­zi Kap­cso­la­tok Dok­to­ri Is­ko­la). Bu­da­pest.
Krup­pa Éva 2003b. Eurorégiók a szlo­vák–ma­gyar ha­tá­ron. Té­nyek és vé­le­mé­nyek. Kéz­irat.
Kusý, Miroslav 2002. A ma­gyar­kér­dés Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony.
Lel­kes Gá­bor 2003. El­ma­ra­dott­ság és ver­seny­ké­pes­sé­gi ele­mek a dél-szlo­vá­ki­ai tér­ben. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 5. évf. 4. sz. 3–18. p.
Lud­vig Zsuzsa–Süli-Zakar Ist­ván 2002. A Kár­pá­tok Eurorégió együtt­mű­kö­dés mér­le­ge. Bu­da­pest, Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um.
Med­ve-Bá­lint Ger­gő 2003. Ha­tár men­tén új uta­kon: eurorégiók Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Pro Minori­tate, 5. évf. 4. sz. 100–133. p.
Rech­nitzer Já­nos 2002. Az or­szág­ha­tá­ron át­nyú­ló re­gi­o­ná­lis együtt­mű­kö­dé­sek sa­já­tos­sá­gai. Eu­ró­pai Köz­igaz­ga­tá­si Szem­le, 49. évf. 1–2. sz. 33–48. p. (A Ma­gyar Jog mel­lék­le­te.)
Sal­lai Já­nos 2003. Az ál­lam­ha­tár­ok jö­vő­je a Kár­pát-me­den­cé­ben a „schen­geni fo­lya­mat” tük­ré­ben. In Süli-Zakar Ist­ván (sz­erk.): Ha­tá­rok és határ­men­tiség az át­ala­ku­ló Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Deb­re­cen, Deb­re­ce­ni Egye­tem Kos­suth Egye­te­mi Ki­adó­ja.
Szar­ka Lász­ló 2001. Köz­igaz­ga­tá­si re­form és ki­sebb­sé­gi kér­dés. Ki­sebb­ség­ku­ta­tás, 3. évf. 2. sz. 208–222. p.
Tu­ba La­jos 2001. Gaz­da­sá­gi szer­ke­zet, üz­le­ti élet, te­rü­let­fej­lesz­té­si ter­vek, ide­gen­for­ga­lom. www.­fo­ru­minst.hu.
Vág–Duna–Ipoly Eurorégió 2001. Ta­ta­bá­nya, Vág–Duna–Ipoly Eurorégió Tit­kár­sá­ga.
www.dti.rkk.hu/ki­ad­v/tertelkut/tertelkut23.htm­l.
www.lib.u­ni-­corv­i­nus.hu/phd/krup­pa_e­va.pdf.
www.ke­mo­h.hu.
www.ko­marno.sk/kl.
www.­neszme­ly.hu/­dunaeu­ro/­page2.ht­m.
www.neu­man­n-­haz.hu/tei/e­d­u­ca­tio/e­d­u­ca­tio/1997osz/s­tud­ies/3­suli-za­/3­suli-z­a­_h­u.ht­ml.
www.o­fakht.hu.
www.­val­to­zovi­lag.hu/eu/eu­rore­giok.ht­m#kar.

Horváth Tamás–Ríz Ádám: Szlovákiai magyarok támogatásának új lehetõségei az Európai Unióban

1. Be­ve­ze­tés

Né­hány éven be­lül a Kár­pát-me­den­ce ma­gya­rok ál­tal la­kott 8 or­szá­ga kö­zül 6 tag­ja lesz az Eu­ró­pai Uni­ó­nak, a kö­zel 13 mil­lió itt élő ma­gyar­ból kb. 12,6 mil­lió az EU ál­lam­pol­gá­ra lesz, a dél­vi­dé­ki és kár­pát­al­jai ma­gyar­ság pe­dig az Unió ha­tá­rán vár­ha­tó­an egy­re szo­ro­sab­ban kap­cso­ló­dik az in­teg­rált Eu­ró­pá­hoz.
A ha­tá­rok fo­ko­za­tos le­bon­tá­sa, a (tudás)tőke, áruk, szol­gál­ta­tá­sok és sze­mé­lyek sza­bad moz­gá­sa új táv­la­to­kat nyit­hat a ha­tá­rok nél­kü­li nem­zet­egye­sí­tés­hez. Ezen új hely­zet­ben anak­ro­nisz­ti­kus­sá vá­lik a má­ra ki­üre­se­dett szü­lő­föld­ön ma­ra­dás el­ve: ed­di­gi ad­mi­niszt­ra­tív aka­dá­lyok, kor­lá­to­zá­sok he­lyett le­he­tő­vé kell ten­ni a mun­ka­erő, di­á­kok sza­bad moz­gá­sát, de ez­zel pár­hu­za­mo­san min­dent meg kell ten­ni an­nak ér­de­ké­ben, hogy a tő­ke, áruk és szol­gál­ta­tá­sok va­ló­ban el­jus­sa­nak a szom­szé­dos or­szá­gok ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­i­ba, ez­ál­tal egy él­he­tőbb szü­lő­föld esé­lye­it meg­te­remt­ve ott.
Mind­eh­hez a ha­tá­ron túl­ra irá­nyu­ló je­len­le­gi ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás több­szö­rö­se sem len­ne elég­sé­ges, a jobb élet­mi­nő­ség­hez, az él­he­tőbb tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és ter­mé­sze­ti kör­nye­zet fel­tét­ele­i­hez – a szom­szé­dos or­szá­gok gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­se mel­lett – a kö­vet­ke­ző 10-20 év­ben ki­vé­te­les esélyt te­remt­het a tér­ség­be irá­nyu­ló uni­ós for­rá­sok meg­szer­zé­se. Ma­gyar­or­szág sze­re­pe eb­ben a „hal he­lyett há­lót” elv al­kal­ma­zá­sa, az­az a csat­la­ko­zá­si, fel­ké­szü­lé­si ta­pasz­ta­la­ta­ink át­adá­sá­val – ezen a té­ren is – hely­ze­ti előny­be kell hoz­ni a szom­szé­dos or­szá­gok ma­gyar­sá­gát.
A ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ká­nak egy ha­té­ko­nyabb – az EU gya­kor­la­tá­ból át­vett – esz­köz­rend­szer­rel el­sőd­le­ge­sen azt kell a jö­vő­ben elő­se­gí­te­nie, hogy a szü­lő­föld­jü­kön élők és utó­da­ik ma­gyar­ként ta­lál­ják meg a szá­muk­ra ked­ve­ző élet­fel­té­te­le­ket. (En­nek ösz­tön­zé­se sem az Uni­ó­tól, sem a szom­szé­dos ál­la­mok­tól re­á­li­san nem vár­ha­tó, leg­fel­jebb csak sze­rény mér­ték­ben.)
A mö­göt­tünk ha­gyott más­fél év­ti­zed­ben a ha­tá­ron túl élő ma­gyar­ság – köz­tük a fel­vi­dé­ki ma­gyar kö­zös­ség – sor­sa alap­ja­i­ban vál­to­zott meg: szá­mos olyan kez­de­mé­nye­zés vált va­ló­ra, ami­ről so­kan ál­mod­ni se mer­tek ko­ráb­ban (pl. ál­la­mi ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény), és szá­mos olyan vész­for­ga­tó­könyv is va­ló­ság­gá vált, ami­re ak­kor még ke­ve­sen gon­dol­hat­tak (pl. 10% kö­rü­li né­pes­ség­fo­gyás a ma­gyar­ság kö­ré­ben). A szám­ve­tés­nek itt van te­hát az ide­je: mit si­ke­rült el­ér­ni, mit nem, hol ron­tot­tuk el, ho­gyan kel­le­ne más­képp, s mit te­het eh­hez hoz­zá a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka. A hely­zet­ér­té­ke­lést és a stra­té­gia fel­vá­zo­lá­sát még in­kább alá­tá­maszt­ja a tér­ség – köz­te Szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág – uni­ós csat­la­ko­zá­sa, amely je­len­tő­sen „át­raj­zol­ja” a ma­gya­rok lak­ta Kár­pát-me­den­ce geo­po­li­ti­ka tér­kép­ét. A meg­vál­to­zott hely­zet, a „ma­gyar­nak len­ni” re­la­tív fel­ér­té­ke­lő­dé­se – az ed­di­gi ered­mé­nyek meg­tar­tá­sa mel­lett – ra­di­ká­li­san új meg­ol­dá­so­kat, új lo­gi­kát és meg­kö­ze­lí­tést igé­nyel mind po­li­ti­kai, mind szak­mai szem­pont­ból, amely­hez a ma­gyar­or­szá­gi nem­zet­po­li­ti­kai tér min­den sze­rep­lő­jé­nek te­vé­keny rész­vé­te­le szük­sé­ges.
Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia uni­ós csat­la­ko­zá­sát kö­ve­tő­en a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság le­he­tő­sé­gei, pers­pek­tí­vái is mó­do­su­ló­ban van­nak, meg­lá­tá­sunk sze­rint szé­le­sed­nek, bő­vül­nek. Ta­nul­má­nyunk­ban egy rö­vid, csak cím­sza­vak­ban ki­me­rü­lő hely­zet­ér­té­ke­lés után a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka meg­újí­tá­sá­ra te­szünk ja­vas­la­tot, ki­tér­ve a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szá­má­ra uni­ós for­rás­ból hoz­zá­fér­he­tő fej­lesz­té­si for­rá­sok – Ma­gyar­or­szá­got is érin­tő – ki­hí­vá­sa­i­ra, fel­ada­ta­i­ra is. En­nek kap­csán há­rom fő pil­lért ha­tá­roz­tunk meg az EU-csatlakozást kö­ve­tő, ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság­gal ös­­sze­füg­gő fel­ada­tok ha­té­ko­nyabb el­lá­tá­sá­ra:
1. pil­lér: Tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka he­lyett fej­lesz­tés­po­li­ti­ka – Ha­tá­ron tú­li ma­gyar nem­ze­ti fej­lesz­té­si terv.
2. pil­lér: Ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok EU fel­ké­szí­té­se – „hal he­lyett há­lót”.
3. pil­lér: Együtt­mű­kö­dés a ter­ve­zés, prog­ra­mo­zás szint­jén – „ma­gyar–ma­gyar te­rü­le­ti együtt­mű­kö­dés”.
Ezek a jó­részt egy­mást ki­egé­szí­tő cé­lok egy­más ha­tá­sa­it erő­sít­he­tik fel, ahogy az EU-szaknyelv fo­gal­maz: együt­tes meg­va­ló­su­lá­suk ese­tén igen ko­moly szinergikus ha­tá­sok is fel­lép­het­nek.
Ta­nul­má­nyunk ki­tér to­váb­bá ar­ra, hogy mi­lyen le­he­tő­sé­ge­ket és ve­szé­lye­ket rejt ma­gá­ban ez az új szi­tu­á­ció, il­let­ve ki­fe­je­zet­ten köz­igaz­ga­tá­si meg­kö­ze­lí­té­sű meg­ol­dá­si ja­vas­la­to­kat, vá­lasz­le­he­tő­sé­ge­ket kí­ná­lunk a dön­tés­ho­zók szá­má­ra a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal fog­lal­ko­zó szak­po­li­ti­ka át­fo­gó meg­újí­tá­sá­ra, amely – a po­li­ti­kai és szak­mai kon­szen­zust él­ve­ző meg­ál­la­pí­tás sze­rint – nem ha­lo­gat­ha­tó to­vább. Je­len anyag az egész Kár­pát-me­den­cei ma­gyar­ság tá­mo­ga­tá­sá­nak meg­újí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó­an fo­gal­maz meg javasalatokat, azon­ban hang­sú­lyo­san érint­jük a ré­gi­ós meg­kö­ze­lí­té­sek, kü­lönb­sé­gek fontoságát, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a szlo­vá­ki­ai sa­já­tos­sá­gok­ra. Ta­nul­má­nyunk az EU-csatlakozás ál­tal a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság szá­má­ra nyújt­ha­tó po­ten­ci­á­lis elő­nyö­ket meg­csil­lant­va a két, ed­dig ta­lán egy­más­tól leg­tá­vo­labb ál­ló szak­po­li­ti­ka pár­be­széd­ét, szo­ros együtt­mű­kö­dé­sét szor­gal­maz­za an­nak a fel­is­me­ré­sé­re, hogy a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar­ság­nak most tör­té­nel­mi esé­lye kí­nál­ko­zik a fel­zár­kó­zás­ra. En­nek el­sza­lasz­tá­sa vég­leg meg­pe­csé­tel­he­ti a szü­lő­föld­ön va­ló meg­ma­ra­dás, a hi­va­ta­los ma­gyar ál­la­mi po­li­ti­ka ál­tal 15 éve meg­ha­tá­ro­zott prog­ram­já­nak pa­ra­dig­má­ját.

2. Hely­zet­ér­té­ke­lés 1990–2005: ered­mé­nyek és ered­mény­te­len­sé­gek

1990 óta el­múlt 15 év szá­mos ered­mén­­nyel és ku­darc­cal, az alap­kér­dés azon­ban to­vább­ra sem vál­to­zott: ho­gyan to­vább ma­gyar tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka? E szin­te éven­ként vis­­sza­té­rő kér­dés mel­lé 2004 óta már fel kell ten­nünk egy má­si­kat is: fel­ké­szül­tünk-e a már meg­nyílt EU-források fo­ga­dá­sá­ra, és e két tá­mo­ga­tá­si rend­szer­ből adó­dó le­he­tő­sé­gek ös­­sze­han­go­lá­sá­ra?
Úgy vél­jük, hogy a felvédéki ma­gyar­ság tá­mo­ga­tá­sá­nak hasz­no­su­lá­sát az el­múlt 15 év­ben kü­lön­bö­ző szem­pont­ok­ból ki­in­dul­va már so­kan és sok he­lyütt felmérték2, mi – rész­ben ezek­re ala­poz­va – konk­rét gya­kor­la­ti lé­pé­sek­re fo­gal­maz­tunk meg ja­vas­la­to­kat, ab­ból ki­in­dul­va, hogy ezen lé­pé­sek meg­té­te­le sür­ge­tő fel­adat.

2.1. Új hely­zet, új le­he­tő­sé­gek, új ve­szé­lyek

Az el­múlt más­fél év­ti­zed je­len­tős ered­mé­nyei (pl. in­téz­mény­épí­tés) mel­lett a ha­tá­ron túl­ra irá­nyu­ló tá­mo­ga­tá­si rend­szer a leg­főbb cél­ját, a szü­lő­föld­ön ma­ra­dást nem, vagy csak rész­ben tud­ta el­ér­ni. (Té­mánk szem­pont­já­ból ir­re­le­váns kér­dés, hogy a ma­ga kor­lá­to­zott esz­kö­ze­i­vel és anya­gi for­rá­sa­i­val csak kis rész­ben te­he­tő mind­ezért fe­le­lős­sé.)
A kül­ső, gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek mel­lett mind­eh­hez hoz­zá­já­rul­tak a ha­zai tá­mo­ga­tá­si rend­szer bel­ső gyen­ge­sé­gei: nincs jö­vő­ké­pet tar­tal­ma­zó át­fo­gó tá­mo­ga­tá­si stra­té­gia, en­nek alá­ren­delt pá­lyá­za­ti prog­ra­mok; nem ösz­tö­nöz fej­lesz­té­sek­re, csak a sze­rep­lők „élet­ben tar­tá­sa” a cél; klientúrarendszer ki­ala­ku­lá­sa és a tel­je­sít­mény­elv hi­á­nya jel­lem­zi; nincs a tá­mo­ga­tá­sok mö­gött mo­ni­tor­ing, vis­­sza­csa­to­lás.
A szom­szé­dos or­szá­gok­ban a ki­lenc­ve­nes évek, il­let­ve a ké­tez­res évek ele­jén vég­zett két nép­szám­lá­lás ada­ta­i­ból ki­ol­vas­ha­tó je­len­tős szám­be­li de­fi­cit ar­ra mu­tat, hogy a tar­tós po­li­ti­kai szán­dék és nö­vek­vő költ­ség­ve­té­si rá­for­dí­tá­sok el­le­né­re sem si­ke­rült a ked­ve­zőt­len ten­den­ci­ák meg­for­dí­tá­sa, sőt a las­sí­tá­sa sem.
A tér­ség ál­ta­lá­nos de­mog­rá­fi­ai meg­tor­pa­ná­sá­nál a szom­szé­dos or­szá­gok­ban ma­gu­kat ma­gyar­nak val­lók szá­má­nak csök­ke­né­se jó­val na­gyobb, he­lyen­ként drá­mai mér­té­kű. A de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tok mé­lyén azon­ban még en­nél is sö­té­tebb a kép: a több­sé­gi nem­ze­tek­hez ké­pest el­öre­ge­dett ma­gyar ki­sebb­sé­gek; a fal­vak­ba tör­té­nő vis­­sza­hú­zó­dás és a fi­a­tal kor­osz­tály­ok, kü­lö­nö­sen az ér­tel­mi­sé­gi­ek el­ván­dor­lá­sa; po­zí­ció­vesz­tés a mun­ka­erő­pi­a­con (Gyurgyík–Sebők 2003, 31–45). Pa­ra­dox mó­don épp az EU-csatlakozással gyor­sul­hat fel a „ma­gyar–ma­gyar” agy­el­szí­vás­ként is­mert má­sik ten­den­cia is: az EU-állampolgárok egyen­ran­gú ta­nul­má­nyi le­he­tő­sé­ge­i­nek kö­szön­he­tő­en több­éves emel­ke­dő ten­den­cia után 2006-ban már – el­ső íz­ben – a szom­szé­dos or­szá­gok kö­zül Szlo­vá­ki­á­ból je­lent­kez­nek a leg­töb­ben ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tá­si kép­zés­re (ös­­sze­sen 933-an3), an­nak el­le­né­re, hogy a ko­ráb­bi­ak­nál jó­val szé­le­sebb le­he­tő­ség van a szü­lő­föld­ön is ma­gya­rul ta­nul­ni. Köz­is­mert az is, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben ta­nu­lók 30-40%-a nem tér visz­­sza szülőföldjére.4 Gyö­ke­re­sen új hely­ze­tet te­remt a tér­ség uni­ós csat­la­ko­zá­sa: a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok több­sé­ge a kö­vet­ke­ző évek­ben ed­dig nem lá­tott mér­té­kű uni­ós for­rá­sok­ra lesz jo­go­sult, ame­lyek cél­ja épp az el­ma­ra­dott ré­gi­ók, tár­sa­dal­mi cso­por­tok fel­zár­kóz­ta­tá­sa. Ma­gyar­or­szág ko­ráb­bi csat­la­ko­zá­sa ré­vén je­len­tős ta­pasz­ta­lat hal­mo­zó­dott fel e té­ren, amely­nek át­adá­sa hely­ze­ti előny­be hoz­hat­ná a szom­szé­dos or­szá­gok­ban élő ma­gya­ro­kat. Min­den ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­ra jel­lem­ző, hogy az ed­dig pe­ri­fé­ri­á­ra szo­rult ha­tár men­ti te­rü­le­tek a kü­lön­bö­ző szom­széd­sá­gi (Interreg-) prog­ra­mok ré­vén ki­emelt fej­lesz­té­si ré­gi­ók­ká vál­nak a jö­vő­ben.

1. áb­ra. A ma­gya­rok ál­tal la­kott ré­gi­ók és a ma­gyar­ság lé­lek­szá­má­nak vál­to­zá­sa, 1991–2001

For­rás: Gyurgyík Lász­ló–Se­bők Lász­ló (szerk.): Nép­szám­lá­lá­si kör­kép Kö­zép-Eu­ró­pá­ból 1989–2002. Bu­da­pest, Te­le­ki Lász­ló Ala­pít­vány, 2003.

Je­len­tős vál­to­zá­sok tör­tén­tek a ma­gyar–ma­gyar vi­szony­rend­szer­ben is: a si­ker­te­len nép­sza­va­zás után új­ra kell gon­dol­ni, hogy Ma­gyar­or­szág mit tud a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság mel­lett/he­lyett nyúj­ta­ni a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság szá­má­ra, azt is fi­gye­lem­be vé­ve, hogy a jö­vő­ben egy­re töb­ben akar­ják a ha­zai de­mog­rá­fi­ai prob­lé­mák meg­ol­dá­sát a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ré­vén meg­ol­da­ni.
1990 után je­len­tős, nö­vek­vő ös­­sze­gű, Szlo­vá­ki­á­ra ve­tít­ve éven­te kb. 2-3 milliárd fo­rint tá­mo­ga­tás ke­rült át a ha­tá­ron túl­ra, ame­lyek alap­ve­tő­en a ci­vil in­téz­mény­rend­szer­re há­ru­ló kultúrafen­ntartási, iden­titás­megőrzést tá­mo­ga­tó prog­ra­mo­kat, il­let­ve ki­sebb rész­ben – a rend­kí­vül fon­tos – in­téz­mény­fenn­tar­tást biz­to­sí­tó mű­kö­dé­si jel­le­gű tá­mo­ga­tá­so­kat biz­to­sí­tot­tak. A kilencvenes évek­kel le­zá­rult az in­téz­mény­ala­pí­tás, a „ta­laj­fo­gás” év­ti­ze­de, amely­nek szá­mos ered­mé­nye mel­lett a leg­főbb cél, a szü­lő­föld­ön ma­ra­dás ügyé­ben nem si­ke­rült át­tö­rést el­ér­ni.
Még­is – át­fo­gó, kon­szen­zust él­ve­ző szak­po­li­ti­kai stra­té­gia hí­ján – ál­lan­dó­sult tűz­ol­tás volt jel­lem­ző, amely­ben sok­szor az öt­let­sze­rű­ség, a po­li­ti­kai al­ku do­mi­nált vagy egy-egy in­téz­mény­ala­pí­tó – tisz­te­let­re mél­tó – ki­tar­tó és ál­do­za­tos kez­de­mé­nye­ző­kés­zsé­ge in­dí­tott el ko­moly is­ko­la- és kol­lé­gi­um­fej­lesz­té­se­ket. Kü­lö­nö­sen az ok­ta­tás te­rü­le­tén a tá­mo­ga­tá­sok a ko­ráb­bi ös­­sze­gek több­szö­rö­sé­re nőt­tek. Hoz­zá kell ten­nünk azon­ban, hogy az ok­ta­tás­ba fek­te­tett for­rá­sok meg­té­rü­lé­sé­hez lé­nye­ge­sen hos­­szabb idő kell an­nál, hogy az el­múlt évek be­ru­há­zá­sa­i­nak ered­mé­nyei ér­zé­kel­he­tők le­gye­nek.
A ma­gyar nem­zet­po­li­ti­ká­val szem­ben fú­jó sok­fé­le el­len­szél te­hát a sta­tisz­ti­kák alap­ján túl erős­nek bi­zo­nyult, ki­mu­tat­ha­tó konk­rét szám­be­li elő­re­lé­pést a szü­lő­föld­ön ma­ra­dást tá­mo­ga­tó po­li­ti­ka nem tud fel­mu­tat­ni. E ta­nul­mány ke­re­tei kö­zött nincs ar­ra le­he­tő­ség, hogy ele­mez­zük, hány­fé­le ok­ból ki­fo­lyó­lag zaj­lott így ez a fo­lya­mat. Az el­té­rő gaz­da­sá­gi fej­lett­sé­gű te­rü­le­tek kö­zöt­ti élet­szín­vo­nal­be­li kü­lönb­ség, a nyi­tot­tab­bá vá­ló ha­tá­rok, az as­­szi­mi­lá­ci­ós nyo­más és sok egyéb más ok mel­lett az el­múlt ti­zen­öt év nem­zet­po­li­ti­ká­já­nak bel­ső gyen­ge­sé­gei is oda ve­zet­tek, hogy a je­len­tős szim­bo­li­kus és gya­kor­la­ti lé­pé­sek el­le­né­re a fen­ti ne­ga­tív fo­lya­ma­to­kat nem si­ke­rült el­len­sú­lyoz­ni.

2.2. Pár­hu­za­mos stra­té­gi­ai cé­lok: iden­ti­tás és élet­kö­rül­mé­nyek

Mi­lyen cé­lok meg­fo­gal­ma­zá­sá­val van esély ar­ra, hogy évek, év­ti­ze­dek ki­tar­tó mun­ká­já­val a ten­den­ci­ák sta­tisz­ti­kai szem­pont­ból és kéz­zel fog­ha­tó­an is po­zi­tív irányt ve­gye­nek? Le­het-e egy­ál­ta­lán azt hin­ni, hogy ön­ma­gá­ban, a szom­szé­dos ál­la­mok gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lé­se nél­kül a kor­lá­to­zott – anya­gi és igaz­ga­tá­si – esz­köz­rend­szer­rel ren­del­ke­ző anya­or­szág szá­mot­te­vő ered­ményt tud, ké­pes el­ér­ni ezen a té­ren?
Je­len ta­nul­mány szer­zői évek­kel ko­ráb­ban a ha­tá­ron tú­li ok­ta­tás te­rü­le­tén te­vé­keny­ked­tek, s vív­ták a ma­guk szél­ma­lom­har­cát a ma­gyar­or­szá­gi ösz­tön­dí­ja­zás vagy az egye­tem­fej­lesz­tés te­rén a fen­ti fo­lya­ma­tok las­sí­tá­sa ér­de­ké­ben. A ma­gyar­or­szá­gi ösz­tön­dí­ja­zás szü­lő­föl­di hasz­no­su­lá­sá­nak meg­kér­dő­je­lez­he­tő vol­ta mel­lett ma már az­zal is szem­be kell néz­ni, hogy – az ok­ta­tás, fel­nőtt­kép­zés fej­lesz­té­sé­nek fon­tos­sá­gát nem vi­tat­va – vi­lá­gos jö­vő­kép és he­lyi pers­pek­tí­vák nél­kül a szü­lő­föl­di (felső)oktatás fej­lesz­té­se sem ér­he­ti el a cél­ját. An­­nyi lesz a kü­lönb­ség csu­pán, hogy a dip­lo­ma­szer­zés előtt vagy után hagy­ják el a fi­a­ta­lok a szü­lő­föld­jü­ket.
Mind­ezen nem kí­vánt je­len­sé­gek, ten­den­ci­ák meg­elő­zé­sé­re, las­sí­tá­sá­ra vé­le­mé­nyünk sze­rint ak­kor nyí­lik a leg­na­gyobb esély, ha nem a fo­lya­mat vé­gén kí­vá­nunk be­avat­koz­ni (ahogy tet­tük ezt ko­ráb­ban), ha­nem a prob­lé­mák gyö­ke­re­it ke­res­sük, s ott pró­bá­lunk vál­toz­tat­ni va­la­mit. A di­á­kok, fi­a­tal ér­tel­mi­sé­gi­ek el­ván­dor­lá­sa mö­göt­ti mo­ti­vá­ci­ó­kat, ere­den­dő oko­kat vizs­gál­va a ki­sebb­sé­gi lét, il­let­ve az as­­szi­mi­lá­ci­ós kör­nye­zet ta­szí­tá­sai és a jobb eg­zisz­ten­ci­á­lis kö­rül­mé­nyek von­zá­sai ke­rül­nek fel­szín­re, mint a leg­főbb in­dí­té­kok. A ki­sebb­sé­gi sors prob­lé­má­já­ra rész­le­ges meg­ol­dást je­lent­het ta­lán az au­to­nó­mia, míg az utób­bi­ra – vall­juk meg – csak a tér­ség or­szá­ga­i­nak, köz­tük Szlo­vá­ki­á­nak ál­ta­lá­nos gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lé­se ad­hat esélyt.
Mind­ez azt is je­len­ti, hogy a stra­té­gi­ai cé­lok meg­fo­gal­ma­zá­sa kap­csán né­ze­tünk sze­rint a jö­vő­ben sza­kí­ta­ni kell a má­ra ki­üre­se­dett „szü­lő­föld­ön ma­ra­dás” el­vé­nek han­goz­ta­tá­sá­val, amely nem­csak bur­kol­tan az el­ván­dor­lás­ra ösz­tö­nöz, ha­nem a ha­tá­ron túl élők szá­má­ra sér­tő és az EU tér­nye­ré­sé­vel egy­re in­kább tart­ha­tat­lan­ná vá­lik. A tá­mo­ga­tá­sok leg­főbb cél­ja az él­he­tőbb szü­lő­föld vá­lasz­tá­sa, az­az az ott élő ma­gyar­ság szá­má­ra él­he­tőbb tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és ter­mé­sze­ti kör­nye­zet ki­ala­kí­tá­sa kell, hogy le­gyen.
Mind­ez ak­kor azt je­len­ti, hogy öl­be tett kéz­zel kell vár­nunk a szlo­vák GDP szár­nya­lá­sát, ami­nek ál­dá­sai majd ta­lán egy­szer va­la­mi­kor „le­cso­rog­nak” a ma­gya­rok lak­ta te­rü­le­tek­re is? Oda is ta­lán utol­já­ra? En­nél sze­ren­csé­re most jó­val töb­bet te­he­tünk: ha el­fo­gad­juk azt, hogy az el­ván­dor­lás prob­lé­má­já­nak egyik gyö­ke­re az él­he­tő tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi és ter­mé­sze­ti kör­nye­zet hi­á­nyá­ban ke­re­sen­dő, er­re az ér­de­mi fej­lesz­tés re­á­lis esé­lyét kí­nál­ják az uni­ós tá­mo­ga­tá­sok, hisz ezek épp a te­rü­le­ti, re­gi­o­ná­lis és tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek csök­ken­té­sét szol­gál­ják. Cso­da­vá­rás és az „EU majd min­dent meg­old” il­lú­zi­ó­ja nél­kül ál­lít­juk, hogy tör­té­nel­mi esélyt sza­lasz­tunk el, ha nem élünk az­zal a le­he­tő­ség­gel, ami a dön­tő­en te­rü­le­ti hát­rá­nyok­kal küz­dő, a ha­tár men­tén fek­vő ma­gya­rok lak­ta ré­gi­ók szá­má­ra nyí­lik uni­ós fej­lesz­té­si for­rá­sok for­má­já­ban 2007 után. Hogy mind­ez men­­nyi­re nem utó­pia: az EU-fejlesztésekben élen já­ró Ír­or­szág év­szá­za­dos mig­rá­ci­ós fo­lya­ma­to­kat for­dí­tott meg az utób­bi év­ti­ze­dek­ben, s ma már töb­ben köl­töz­nek vis­­sza a „zöld szi­get”-re, mint ahá­nyan tá­voz­nak on­nan.
De mi kö­ze a szlo­vá­ki­ai EU-forrásokhoz a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ká­nak? Hi­szen ezek szlo­vá­ki­ai ál­la­mi in­téz­mé­nyek ál­tal ki­íran­dó, nem identitásmegőrzést tá­mo­ga­tó EU-s pá­lyá­za­ti pén­zek. Ép­pen ez az egyik leg­fon­to­sabb és az új hely­zet­ben meg­vá­la­szo­lás­ra vá­ró kér­dés. Hol hú­zód­nak a ha­tá­rai és me­lyek leg­fon­to­sabb cél­ki­tű­zé­sei a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás-fej­lesz­tés­po­li­ti­ká­nak: a ma­gyar­ság­tu­dat, iden­ti­tás meg­őr­zé­se vagy emel­lett, sőt ezen túl va­la­mi más is? Ál­lás­pon­tunk sze­rint a fel­vi­dé­ki és ma­gyar­or­szá­gi szak­mai-po­li­ti­kai elit­nek kö­zö­sen olyan fej­lesz­tés­po­li­ti­kát kell ki­ala­kí­ta­nia nem­csak a ma­gyar költ­ség­ve­té­si tá­mo­ga­tá­sok fel­hasz­ná­lá­sá­ra, amely a nem­ze­ti iden­ti­tás meg­őr­zé­sén, erő­sí­té­sén fá­ra­do­zó szer­ve­ze­tek mun­ká­já­nak stra­té­gi­á­ba fog­lalt tá­mo­ga­tá­sán kí­vül ké­pes gya­kor­la­ti­as, a he­lyi ma­gyar­ság élet­kö­rül­mé­nye­i­nek, élet­mi­nő­sé­gé­nek köz­vet­len ja­ví­tá­sát cél­zó konk­rét in­téz­ke­dé­se­ket tá­mo­gat­ni. Mi ab­ból in­du­lunk ki, hogy egy te­le­pü­lés fej­lesz­té­se, egy mun­ka­nél­kü­li­sé­get meg­elő­ző kép­zé­si prog­ram vagy egy kör­nye­zet­vé­del­mi be­ru­há­zás ugyan­úgy szol­gál­ja az ott élő ma­gya­rok szü­lő­föld­ön ma­ra­dá­sát, mint adott eset­ben egy ma­gyar kul­tú­rát tá­mo­ga­tó prog­ram. A két cél kö­zött nem „vagy-vagy”, ha­nem „és” kap­cso­lat ér­ten­dő.

2.3. Esé­lyek a to­vább­lé­pés­re

E ta­nul­mány szer­ző­i­nek vé­le­mé­nye sze­rint mind­ez le­het­sé­ges, és egy­ben kö­te­les­sé­günk is ar­ra vo­nat­ko­zó­an, hogy a korlátaink kö­zött a le­he­tő leg­tel­je­sebb mér­ték­ben, ha­té­ko­nyan hasz­nál­juk ki azo­kat a le­he­tő­sé­ge­ket, ver­seny­elő­nyö­ket az összmagyarság ér­de­ké­ben, ame­lyek­kel az EU-csatlakozás kö­vet­kez­té­ben ren­del­ke­zünk. Pa­te­ti­kus­ság nél­kül fo­gal­maz­ha­tunk úgy is, hogy a 21. szá­zad ele­je ki­vé­te­les tör­té­nel­mi – és min­den bi­zon­­nyal utol­só – esélyt kí­nál ar­ra, hogy az el­múlt év­szá­zad­ban fel­gyü­lem­lett prob­lé­mák ha­tá­sá­ra a már-már vis­­sza­for­dít­ha­tat­lan­nak tű­nő fo­lya­ma­to­kat las­sít­suk, meg­ál­lít­suk vagy akár meg­for­dít­suk.
Bár Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia uni­ós csat­la­ko­zá­sá­ra egyidőben ke­rült sor, az anya­or­szág csat­la­ko­zá­si és fel­ké­szü­lé­si fo­lya­ma­ta egy sok­kal hos­­szabb in­ter­val­lum­ban zaj­lott. Eb­ből a hely­ze­ti előny­ből ki­fo­lyó­lag Ma­gyar­or­szág előbb szem­be­sült azok­kal az el­vá­rá­sok­kal, kö­ve­tel­mé­nyek­kel és per­sze le­he­tő­sé­gek­kel is, ame­lyek­kel Szlo­vá­ki­á­nak is szem­be­sül­nie kel­lett. Mind­er­re mi sem jobb pél­da, mint a 2004– 2006 kö­zöt­ti Nem­ze­ti fej­lesz­té­si terv (a továbbiakban: NFT) ki­dol­go­zá­sa Szlo­vá­ki­á­ban, mely­ben ma­gyar­or­szá­gi szak­em­be­rek is részt vet­tek.
Ma­gyar­or­szá­gon az EU-támogatásokkal fog­lal­ko­zó in­téz­mény­rend­szer ke­re­té­ben a már több mint egy év­ti­ze­de fel­hal­mo­zó­dott, elő­csat­la­ko­zá­si, il­let­ve a Struk­tu­rá­lis és Ko­hé­zi­ós Ala­pok tá­mo­ga­tá­sa­i­val ös­­sze­füg­gő ta­pasz­ta­la­tok le­he­tő­sé­ge­ket kí­nál­nak ar­ra, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nem­ze­ti kö­zös­sé­gek je­len­le­gi, il­let­ve jö­vő­be­ni esé­lye­it sa­ját or­szá­ga­ik­ban nö­vel­jük, a je­len­leg és ké­sőbb ren­del­ke­zés­re ál­ló pá­lyá­za­ti for­rá­sok le­hí­vá­sát meg­ala­po­zó fel­ké­szült­sé­gü­ket fej­les­­szük.
A ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­gek ezen – anya­or­szág ál­tal – tá­mo­ga­tott hely­ze­ti elő­nyük­ből ki­fo­lyó­lag nyer­te­sei le­het­nek a tér­ség uni­ós csat­la­ko­zá­sá­nak, amely je­len­tős mér­ték­ben el­len­sú­lyoz­hat­ja a ki­sebb­sé­gi lét­ből fa­ka­dó hát­rá­nyo­kat (hi­va­ta­los pá­lyá­za­ti nyelv szlo­vák vagy an­gol, tá­mo­ga­tá­si rend­szer in­téz­mé­nye­i­nek több­sé­ge Po­zsony­ban vagy a na­gyobb re­gi­o­ná­lis köz­pon­tok­ban ta­lál­ha­tó), hoz­zá­já­rul­va ez­zel a szü­lő­föld­ön ma­ra­dás­hoz.
Nem le­het vi­tás, hogy ez az elem alap­ve­tő­en hi­ány­zott a ma­gyar–ma­gyar együtt­mű­kö­dés el­múlt év­ti­zed­ében, de Ma­gyar­or­szág uni­ós csat­la­ko­zá­sa után már nem ha­lo­gat­ha­tó to­vább. A ma­gyar köz­igaz­ga­tás két szak­po­li­ti­ká­ja be­szé­lő vi­szony­ba kell, hogy ke­rül­jön egy­más­sal: a EU fe­lé foly­ta­tott gya­kor­lat­nak be kell épül­nie a ma­gyar–ma­gyar vi­szony­rend­szer­be is, mind­két fél érdekében.5
A mai ma­gyar költ­ség­ve­té­si for­rá­sok­ból nyúj­tott tá­mo­ga­tá­sok rend­sze­re, sem szét­ap­ró­zott­sá­ga, sem sza­bá­lyo­zott­sá­gá­nak mód­sze­rei, mély­sé­ge, sem bel­ső lo­gi­ká­ja – nagy­vo­na­lúbb ki­fe­je­zés­sel „ethosza” – alap­ján fi­no­man szól­va sem de­ter­mi­nál­ja a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok szá­má­ra a si­ke­res uni­ós fel­ké­szü­lést a csat­la­ko­zás­ra. Egy-két tisz­te­let­re mél­tó ki­vé­tel­től el­te­kint­ve avítt, szub­jek­tív, sze­mé­lyes (nem kis rész­ben po­li­ti­kai) kap­cso­la­tok­ra ala­po­zó, nyo­mok­ban sem em­lé­kez­tet egy EU-tagállamtól el­várt pá­lyá­za­ti rend­szer­re.
Nem fog­lal­koz­va most az­zal a lé­nye­ges kér­dés­sel, hogy ki­nek a fe­le­lős­sé­ge a je­len­le­gi struk­tú­rák ki­ala­ku­lá­sa, a hely­zet­ér­té­ke­lés summázataként ki kell mon­da­nunk: ha a Ma­gyar­or­szág­ról in­du­ló tá­mo­ga­tá­sok me­ne­dzse­lé­sé­nek rend­sze­rén, mód­sze­rén nem va­gyunk ké­pe­sek vál­toz­tat­ni, ak­kor rö­vid és hos­­szabb tá­von is le­ma­ra­dunk, il­let­ve le­ma­ra­dás­ra ösz­tö­nöz­zük a for­rás­fel­hasz­ná­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­ve­ze­te­ket. A ma­gyar­or­szá­gi „kön­­nyű” pá­lyá­za­ti vagy pá­lyá­zat nél­kü­li, de min­den­kép­pen szin­te ver­sen­gés nél­kü­li pénz­szer­zés mi­att nem mo­ti­vál­juk őket ar­ra, hogy sa­ját or­szá­ga­ik meg­nyí­ló fej­lesz­té­si for­rá­sa­it is – meg­fe­le­lő ka­pa­ci­tá­sok­kal mű­kö­dő jól fel­ké­szült szer­ve­ze­tek­ként – ost­ro­mol­ják.
Úgy lát­juk, hogy ala­po­san meg­érett az új­ra­gon­do­lás­ra és át­fo­gó vál­toz­ta­tás­ra a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság­gal fog­lal­ko­zó szak­te­rü­let és in­téz­mény­rend­szer, az in­téz­mény­ala­pí­tás kor­sza­ka után meg­érett az idő a stra­té­gia men­tén tör­té­nő in­téz­mény­épí­tés­re, di­va­tos szó­val fej­lesz­tés­re. Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy a ma­gyar­or­szá­gi in­téz­mény­rend­szer egyéb­ként el­en­ged­he­tet­len át­ala­kí­tá­sa nem tár­gya en­nek az írás­nak, így el­ső­sor­ban a tá­mo­ga­tá­si rend­szer szak­ma­po­li­ti­kai hát­te­ré­hez, va­la­mint a tá­mo­ga­tá­sok­kal ös­­sze­füg­gő vég­re­haj­tá­si – in­téz­mény­től füg­get­len – fel­ada­to­kat il­le­tő­en fo­gal­ma­zunk meg ész­re­vé­te­le­ket, ja­vas­la­to­kat.

2.4. Ki­hí­vá­sok, fel­ada­tok itt és ott

A fel­vi­dé­ki ma­gyar szer­ve­ze­tek több­sé­ge csak kul­tu­rá­lis cé­lok­ra tud pá­lyáz­ni, ami ed­dig nem volt pri­o­ri­tás az EU-ban, in­kább ál­la­mi fel­adat­ként ke­zel­ték. Az is tény, hogy a fel­vi­dé­ki ma­gyar ci­vil szer­ve­ze­tek­nek sok eset­ben nin­cse­nek meg sem az anya­gi, sem a hu­mán erő­for­rá­sa­ik egy-egy EU-pályázat meg­írá­sá­ra, le­bo­nyo­lí­tá­sá­ra. Azt azon­ban mes­­sze­me­nő­kig hely­te­len­nek tar­ta­nánk, hogy mind­ezek mi­att a ma­gyar ci­vil szfé­ra nagy ré­sze fel­tar­tott kéz­zel ki­zár­ja ma­gát az uni­ós pá­lyá­za­tok­ból. Egy­fe­lől szá­mos or­szág van (pl. Por­tu­gá­lia, Spa­nyol­or­szág), amely­nek nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vé­ben hang­sú­lyos he­lyen sze­re­pel a kul­tú­ra tá­mo­ga­tá­sa, és akad po­zi­tív pél­da a ki­sebb­sé­gi kul­tu­rá­lis cé­lok tá­mo­ga­tá­sá­ra is (Fran­cia­or­szág). Más­fe­lől az EU-támogatások egyik cél­ja épp a part­ner­sé­gek, há­ló­za­tok lét­re­ho­zá­sa, ame­lyek ré­vén a ki­sebb szer­ve­ze­tek né­hány na­gyobb kon­zor­ci­um tag­ja­ként ve­het­nek részt egy-egy pro­jekt­ben, akár ön­kor­mány­zat­ok­kal, egy­há­zak­kal vagy ál­la­mi in­téz­mé­nyek­kel ös­­sze­fog­va. Ez a há­ló­zat­ban gon­dol­ko­dás, együtt­mű­kö­dés kü­lö­nö­sen fon­tos le­het épp a ki­sebb­sé­gi tár­sa­dal­mak­ban, így sok ha­szon­nal jár­na a felvidéki ma­gyar kö­zös­ség szá­má­ra is.
Bi­zo­nyos, hogy az EU-pályázatok meg­je­le­né­se egy sze­lek­ci­ós fo­lya­ma­tot fog el­in­dí­ta­ni. A ma­gyar­or­szá­gi ta­pasz­ta­la­tok alap­ján ál­lít­hat­juk, hogy azok tud­nak be­száll­ni az uni­ós pá­lyá­za­ti ver­seny­be, ahol már van ta­pasz­ta­lat és kel­lő anya­gi, hu­mán hát­tér. A fel­adat, s mi eb­ben lát­juk az anya­or­szág kulcs­sze­re­pét, hogy a vár­ha­tó le­ma­ra­dó­kat mi­ként tud­nánk se­gí­te­ni a pá­lyá­za­ti ver­seny­ben, a ha­zai ta­pasz­ta­la­tok át­adá­sá­val. Ál­lás­pon­tunk sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka leg­főbb cél­ja a „hal he­lyett há­lót” elv gya­kor­lat­ba ül­te­té­se. Mind­ezt egy át­fo­gó ha­tás­ta­nul­mány alap­ján, fel­hasz­nál­va a meg­lé­vő adat­bá­zi­so­kat, ki­ala­kít­va egy olyan tá­mo­ga­tá­si stra­té­gi­át, ami fi­gye­lem­be ve­szi, hogy mi­lyen cé­lok­ra lesz vár­ha­tó­an uni­ós tá­mo­ga­tás és mely szer­ve­ze­tek tud­nak ezen a te­rü­le­ten „lab­dá­ba rúg­ni”. S ugyan­ez a fel­adat a ma­gya­rok ál­tal la­kott te­le­pü­lé­sek ön­kor­mány­za­tai vagy az egy­há­zak, és vál­lal­ko­zá­sok ese­té­ben is: esz­köz­rend­szert kell ezen szer­ve­ze­tek ke­zé­be ad­ni, ami­vel az igé­nye­ik­nek meg­fe­le­lő – min­de­nek­előtt uni­ós – for­rást tud­nak ta­lál­ni.

2.5. A tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka há­rom pil­lé­re

Mind­ezen hely­zet­ér­té­ke­lés és az eb­ből fa­ka­dó kö­vet­kez­te­té­sek le­vo­ná­sa után ta­nul­má­nyunk­ban há­rom konk­rét ja­vas­la­tot írunk le. En­nek el­ső pil­lé­re a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­si rend­szer EU-módszertan alap­ján tör­té­nő át­ala­kí­tá­sa. Mi azt vall­juk, hogy a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­nak nem né­hány száz vagy ta­lán né­hány ezer ma­gyar szer­ve­zet élet­ben tar­tá­sát kell szol­gál­nia, fenn­tart­va egy za­va­ros, po­li­ti­ká­val át­ita­tott el­osz­tó rend­szert, ha­nem a je­len­ből a jö­vő fe­lé kell for­dul­nia: me­lyek az itt élő ma­gyar­ság jö­vő­jé­nek stra­té­gi­ai cél­jai, ez alá mi­lyen pá­lyá­za­ti cé­lok ren­del­he­tők? Mi az, amit va­ló­ban Ma­gyar­or­szág­nak kell tá­mo­gat­nia? A fen­ti kér­dé­sek meg­vá­la­szo­lá­sa mel­lett szük­ség van a tá­mo­ga­tá­si rend­szer ha­té­kony­sá­gá­nak, át­lát­ha­tó­sá­gá­nak nö­ve­lé­sé­re is. Eh­hez na­gyon sok min­den át­ve­he­tő az EU már ki­pró­bált és ha­té­ko­nyabb tá­mo­ga­tá­si gya­kor­la­tá­ból.
A tá­mo­ga­tás meg­újí­tá­sá­nak má­so­dik pil­lé­re a fel­vi­dé­ki szer­ve­ze­tek és in­téz­mé­nyek fel­ké­szí­té­se az EU-s pá­lyá­za­ti ver­seny­re, el­sőd­le­ge­sen a ma­gyar­or­szá­gi ta­pasz­ta­la­tok át­adá­sa ré­vén, kép­zé­sek­kel, in­for­má­ci­ók­kal, be­vált gya­kor­la­tok min­tá­já­nak át­adá­sá­val. A tu­cat­nyi ele­met fel­vo­nul­ta­tó esz­köz­rend­szer­nek ko­ránt­sem leg­főbb, ám fon­tos ele­me az EU-pályázatokhoz szük­sé­ges ön­rész biz­to­sí­tá­sa ma­gyar­or­szá­gi for­rás­ból.
Har­ma­dik pil­lér­ként pe­dig szak­mai se­gít­ség­re, együtt­mű­kö­dés­re van szük­ség már a ter­ve­zés szint­jén is, hogy va­ló­ban olyan uni­ós tá­mo­ga­tá­sok le­gye­nek Szlo­vá­ki­á­ban vagy a ha­tár men­ti Interreg-programokban, ame­lyek a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság leg­ége­tőbb prob­lé­má­i­ra, fej­lesz­té­si igé­nye­i­re is meg­ol­dást nyújt­hat­nak. En­nek ré­sze­ként ja­va­sol­juk a ma­gyar­or­szá­gi dön­tés­ho­zók fe­lé vé­gig­gon­dol­ni azt, hogy az or­szág­ha­tár­okon be­lül ér­vé­nye­sü­lő ma­gyar­or­szá­gi Nem­ze­ti fej­lesz­té­si terv­be ho­gyan „csem­pész­he­tők” be­le olyan cé­lok, pri­o­ri­tá­sok, ame­lyek a ha­tá­ro­kon kí­vül élő ma­gyar­ság cél­ja­it is szol­gál­ják, ami­től az va­ló­ban „nem­ze­ti” fej­lesz­té­si terv­vé vál­hat.
Ál­lás­pon­tunk sze­rint a meg­úju­ló ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­si rend­szer cél­ja ket­tős: a ma­i­nál ha­té­ko­nyab­ban se­gí­te­ni a kul­tú­ra, az ön­azo­nos­ság te­rén azo­kat a szer­ve­ze­te­ket, ame­lyek­nek más tá­mo­ga­tá­si le­he­tő­sé­gük er­re va­ló­ban nincs; emel­lett hoz­zá­já­rul­ni a he­lyi ma­gyar­ság élet­mi­nő­sé­gé­nek ja­ví­tá­sá­hoz, elő­se­gít­ve a szü­lő­föld­ön ma­ra­dást. Ez utób­bi­hoz nyil­ván 5-10 milliárd fo­rint éves szin­ten ne­vet­sé­ge­sen ke­vés, ar­ra vi­szont ele­gen­dő, hogy egy jól át­gon­dolt szak­mai hát­tér­tá­mo­ga­tás­sal meg­fe­le­lő se­gít­sé­get nyújt­sunk e cé­lok meg­va­ló­sí­tá­sá­ért uni­ós tá­mo­ga­tá­sok­ra pá­lyá­zó ma­gyar szer­ve­ze­tek szá­má­ra.

3. Az el­ső pil­lér: tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka he­lyett fej­lesz­tés­po­li­ti­ka (Ha­tá­ron tú­li ma­gyar nem­ze­ti fej­lesz­té­si terv)

3.1. Fej­lesz­té­si terv(ek) szük­sé­ges­sé­ge

A ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság tá­mo­ga­tá­sá­ra szol­gá­ló ma­gyar­or­szá­gi költ­ség­ve­té­si for­rá­sok fel­hasz­ná­lá­sá­ra új mód­szer­tan és prog­ram­szin­tű, fej­lesz­té­si lo­gi­kán ala­pu­ló (Nem­ze­ti fej­lesz­té­si terv tí­pu­sú) po­li­ti­kai és szak­mai stra­té­gi­án ala­pu­ló ter­ve­zé­si fo­lya­mat szük­sé­ges, amely át­fo­gó­an, hos­­szabb in­ter­val­lum­ra elő­re, ma­gyar­lak­ta ré­gi­ón­ként dif­fe­ren­ci­ál­tan rög­zí­ti azo­kat a cé­lo­kat, pri­o­ri­tá­so­kat, in­téz­ke­dé­se­ket és te­vé­keny­sé­ge­ket, ame­lyek ál­tal a ma­gyar ál­lam a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság ér­de­ké­ben ak­tív lé­pé­se­ket tesz. Ta­nul­má­nyunk el­ső és leg­rész­le­te­seb­ben ki­fej­tett ré­sze en­nek a fel­adat­nak je­gyé­ben ké­szült, er­re kí­nál meg­fon­to­lan­dó al­ter­na­tí­vá­kat. Fon­tos hang­sú­lyoz­ni, hogy ez csak mód­szer­ta­ná­ban ven­né át az EU-támogatás min­tá­ját, for­rá­sát és cél­ja­it te­kint­ve tel­je­sen füg­get­len az uni­ós prog­ra­mok­tól. Az uni­ós gya­kor­lat át­ül­te­té­se a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­si gya­kor­lat­ba egy­szer­re cél és esz­köz: cél an­­nyi­ban, hogy egy át­lát­ha­tóbb, stra­té­gi­ai ke­ret­be ágya­zott fej­lesz­tés­po­li­ti­ka va­ló­sul meg ez­ál­tal; esz­köz an­­nyi­ban, hogy „meg­ta­nít­hat” min­den Bu­da­pest fe­lé pá­lyáz­ni kí­vá­nó szer­ve­ze­tet az uni­ós pá­lyá­zat­írás mód­szer­tan­ára is egy­ben.
Alap­té­te­lünk, hogy kö­zép és hos­­szabb táv­ra szó­ló szisz­te­ma­ti­kus, pro­g­ra­mo­zástí­pusú, stra­té­gi­ai ter­ve­zés nél­kül min­den tá­mo­ga­tás­po­li­ti­kai re­form­kí­sér­let ha­lál­ra van ítél­ve.
Vé­le­mé­nyünk sze­rint szük­sé­ges egy ma­gyar–ma­gyar po­li­ti­kai kon­szen­zust él­ve­ző át­fo­gó, több év­re, akár év­ti­ze­dek­re szó­ló prog­ram­do­ku­men­tum, amely­nek most a Ha­tá­ron tú­li ma­gyar nem­ze­ti fej­lesz­té­si terv (a to­váb­bi­ak­ban: HTMNFT) ide­ig­le­nes mun­ka­cí­met ad­tuk. En­nek a stra­té­gi­ai ke­ret­do­ku­men­tum­nak pon­to­san rög­zí­te­nie kell a már is­mert NFT-hez ha­son­ló lo­gi­ka sze­rint azt a po­li­ti­kai szán­dé­kot, hogy a ma­gyar–ma­gyar in­teg­rá­ció kö­vet­ke­ző lép­cső­fo­ka egy át­fo­gó, szak­ma­po­li­ti­ká­kat ma­gá­ba fog­la­ló stra­té­gi­ai prog­ram alap­ján foly­ta­tód­hat.
A HTMNFT-dokumentum a klas­­szi­kus, EU-programtervezés sza­bá­lyai sze­rint tar­tal­maz­na egy át­fo­gó, ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók­ra le­bon­tott hely­zet­ér­té­ke­lést, köz­tük a dél-szlo­vá­ki­ai ré­gi­ó­ra is vo­nat­ko­zó – a hely­zet­ér­té­ke­lés­ből le­ve­ze­tett – SWOT-elemzést, eb­ből meg­ha­tá­roz­ná a ko­ráb­ban em­lí­tett kor­lá­to­zott esz­köz­rend­szer­rel re­á­li­san el­ér­he­tő, át­fo­gó po­li­ti­kai és szak­mai stra­té­gi­ai cé­lo­kat, rész­ben iga­zod­va a ma­gyar–ma­gyar együtt­mű­kö­dés ke­re­tei, il­let­ve a szak­po­li­ti­kák te­rü­le­té­hez. A hely­zet­fel­tá­rás­ból ki­in­dult stra­té­gi­ai cé­lok meg­fo­gal­ma­zá­sá­nak két to­váb­bi fel­té­te­le van:
– Ah­hoz, hogy ezek a fej­lesz­té­si ter­vek va­ló­ban egy közöség, ré­gió ér­de­ke­it tart­sák szem előtt, szé­les­kö­rű tár­sa­dal­mi, kö­zös­sé­gi és szak­mai pár­be­szé­det kell foly­tat­ni, part­ne­ri együtt­mű­kö­dést ki­ala­kí­ta­ni, en­nek vé­gén pe­dig kon­szen­zust kell ta­lál­ni. Ha nem így tör­té­nik, ak­kor is­mét egy olyan ter­vet si­ke­rült ki­dol­goz­ni, amely egyes – erő­tel­je­sebb ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés­sel ren­del­ke­ző – ré­gi­ók, te­le­pü­lé­sek, szer­ve­ze­tek lo­ká­lis ér­de­ke­i­nek fog meg­fe­lel­ni, de nem szol­gál­ja sem az összmagyarság, sem a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság ér­de­ke­it.
– A stra­té­gi­ai cé­lok ki­dol­go­zá­sá­hoz pon­to­san lát­nunk kell – a je­len és a ter­vez­he­tő jö­vő vár­ha­tó fo­lya­ma­ta­i­nak elem­zé­se után –, hogy ho­va aka­runk el­jut­ni a fej­lesz­té­si terv so­rán, mi­lyen Dél-Szlo­vá­ki­át és ben­ne mi­lyen szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got aka­runk lát­ni 10-15 éves táv­lat­ban. Az uni­ós ter­ve­zé­si gya­kor­lat­ban szin­tén nem is­me­ret­len egy vagy több év­ti­zed­re vo­nat­ko­zó ága­za­ti stra­té­gi­ák gya­kor­la­ta, a hét év­re szó­ló új nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vek vi­lá­gá­ban vi­lá­gos jö­vő­kép­pel kell ren­del­kez­nünk a fel­vi­dé­ki ma­gyar­sá­got il­le­tő­en is.
A stra­té­gi­ai cé­lok ki­dol­go­zá­sa után ne­ki le­het lát­ni a cé­lok megvaslósításához szük­sé­ges ope­ra­tív cé­lok vagy prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sá­hoz, ame­lyek már egy-egy célt konk­rét in­téz­ke­dé­sek­ké, pri­o­ri­tá­sok­ká bon­ta­nak szét. Már egy tech­ni­kai, mód­szer­ta­ni fel­adat konk­rét pá­lyá­za­ti prog­ra­mok, ki­írá­sok ki­dol­go­zá­sa, ame­lyek il­lesz­ked­nek a stra­té­gi­ai cé­lok­hoz, és meg­va­ló­su­lá­suk hoz­zá­se­gít a fel­vá­zolt jö­vő­kép el­éré­sé­hez. A pá­lyá­za­tok, pro­jek­tek így a stra­té­gi­ai cé­lok­ra „fel­fűz­ve” a mai el­ap­ró­zó­dó tá­mo­ga­tá­si rend­szer he­lyett a ter­ve­zé­si fo­lya­mat­ra épít­ve stra­té­gi­ai pon­to­kon tud­nak a fo­lya­ma­tok­ba be­avat­koz­ni, ami jó­val ha­té­ko­nyabb ha­tást fel­té­te­lez. Mind­ezt egy pél­dán be­mu­tat­va: ha el­fo­gad­juk, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szá­má­ra stra­té­gi­ai cél a Ke­let-Szlo­vá­ki­á­ban élő ma­gyar­ság munkaerőpiaci po­zí­ci­ó­i­nak ja­ví­tá­sa, hoz­zá­já­rul­va egy pros­pe­rá­ló gaz­da­sá­gi kör­nye­zet ki­ala­kí­tá­sá­hoz, ak­kor ope­ra­tív cél­nak te­kint­het­jük a ma­gyar nyel­vű szak­kép­zés és fel­nőtt­kép­zés meg­erő­sí­té­sét. Ezek alap­ján pá­lyá­za­ti prog­ra­mok dol­goz­ha­tók ki a ma­gyar kép­ző in­téz­mé­nyek szak­mai, va­la­mint inf­rast­ruk­tu­rá­lis fej­lesz­té­sé­re, tér­sé­gi szak­kép­ző és felnőttképző há­ló­za­tok ki­ala­kí­tá­sá­ra, a he­lyi mun­ka­erő-pi­a­ci igé­nyek és a ma­gyar szak­kép­ző in­téz­mé­nyek kap­cso­la­tá­nak ja­ví­tá­sá­ra stb.

2. áb­ra. A stra­té­gi­ai ter­ve­zés, prog­ra­mo­zás szer­ke­ze­te

A HTMNFT – stra­té­gi­ai do­ku­men­tum­ként – alap­ját kell hogy ké­pez­ze az egyes ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek rész­le­te­sen ki­dol­go­zott prog­ram­ja­i­nak. Ál­lás­pon­tunk sze­rint – ha el­fo­gad­juk a ma­gyar–ma­gyar vi­szony­rend­szer sa­rok­kö­ve­it – az egyes nem­ze­ti kö­zös­sé­gek­nek is sa­ját, a ré­gió egé­szét ma­gá­ba fog­la­ló, de több szek­tort érin­tő prog­ram­ja­i­kat ki kell dol­goz­ni­uk, és a ma­gyar­or­szá­gi pénz­ügyi for­rá­sok­ból a szak­mai tar­tal­mat és a vég­re­haj­tá­si in­téz­mény­rend­szert il­le­tő jó­vá­ha­gyás után va­ló­sít­ha­tók meg mind­ezen fej­lesz­té­si prog­ra­mok.
A prog­ra­mo­zá­si fo­lya­mat egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta a le­het­sé­ges fej­lesz­té­si prog­ra­mok­kal va­ló op­ti­má­lis kap­cso­lat ki­ala­kí­tá­sa, a meg­fe­le­lő szinergikus fej­lesz­té­si ha­tá­sok el­éré­se ér­de­ké­ben. Ép­pen ezért a HTMNFT-nek és a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság ope­ra­tív prog­ram­ja­i­nak ös­­sze kell kap­cso­lód­ni­uk Szlo­vá­kia Nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vé­vel (2007-től Nem­ze­ti stra­té­gi­ai re­fe­ren­cia­ke­ret), va­la­mint az érin­tett te­rü­le­tek ága­za­ti és re­gi­o­ná­lis fej­lesz­té­si ter­ve­i­vel, tö­rek­vé­se­i­vel.
Fél­re­ér­tés ne es­sék, az ál­ta­lunk hasz­nált ki­fe­je­zé­sek né­ha szol­ga­i­an kö­ve­tik a EU-tervezés lo­gi­ká­ját, a ma­gyar–ma­gyar vi­szonyt azon­ban az EU köl­csö­nös ha­szon el­vé­nek fi­gye­lem­be vé­te­lé­vel ter­mé­sze­te­sen alap­ve­tő­en több­nek, or­ga­ni­kus­nak, az egy­sé­ges nem­ze­ti iden­ti­tás­ból gyö­ke­re­ző­nek te­kint­jük, de ez nem tán­to­rít­hat min­ket el at­tól, hogy sa­ját ér­de­künk­ben min­den hasz­nál­ha­tó és adap­tál­ha­tó ele­met át­ve­gyünk be­lő­le.
Mi­ért épí­te­nénk több­fé­le tá­mo­ga­tá­si rend­szert, ami­kor mind­an­­nyi­unk szá­má­ra egy­sze­rűbb és a kö­zös fel­ké­szü­lést job­ban se­gí­ti az uni­ós for­rá­sok le­hí­vá­si, fel­hasz­ná­lá­si szisz­té­má­já­nak el­sa­já­tí­tá­sa? Ar­ról nem is be­szél­ve, hogy a kel­ta tig­ris­ként aposzt­ro­fált, gyak­ran pél­da­ként em­lí­tett írek az EU ter­ve­zé­si lo­gi­ká­ját kö­vet­ve sa­ját, nem­ze­ti for­rá­sok­ra épí­tő ki­egé­szí­tő fej­lesz­té­se­i­ket is ha­son­ló terv­sze­rű ala­pok­ra he­lyez­ték – si­ker­rel.
Tisz­tá­ban va­gyunk az­zal, hogy az át­ál­lás évek­be ke­rül­het, de fel kell épí­te­ni a le­he­tő leg­gyor­sab­ban egy új fej­lesz­té­si lo­gi­kát, amely meg­bíz­ha­tóbb, ki­szá­mít­ha­tóbb, fe­gyel­me­zet­tebb mű­kö­dést je­lent, nem el­osz­tás el­vű, ha­nem fej­lesz­tés­ori­en­tált és az ed­dig el­ha­nya­golt hos­­szabb tá­vú ter­ve­zé­sen alap­szik.
Nem ta­gad­juk azt, hogy a cé­lok el­éré­sé­hez a fej­lesz­té­si tá­mo­ga­tá­sok je­len­tős nö­ve­lé­sé­re van szük­ség, de en­nek ér­tel­mét csak a szük­sé­ges vál­toz­ta­tá­sok vég­hez­vi­te­le után lát­juk. Ugyan­ak­kor ál­lás­pon­tunk sze­rint egy új tá­mo­ga­tá­si struk­tú­ra ki­ala­kí­tá­sa ré­vén már a je­len­le­gi tá­mo­ga­tá­si ke­re­tek­kel meg­egye­ző for­rás­mér­ték hasz­no­su­lá­sa is je­len­tő­sen nö­vel­he­tő, va­gyis ugyan­an­­nyi for­rás­ból ha­té­ko­nyabb, az­az „több” tá­mo­ga­tás biz­to­sít­ha­tó.

3.2. Mit tar­tal­maz­zon, ho­gyan in­dul­jon?

Amen­­nyi­ben el­fo­gad­juk a fej­lesz­té­si ter­vek lo­gi­ká­ját, to­váb­bi kulcs­fon­tos­sá­gú kér­dé­sek sor­jáz­nak egy­más után, ame­lyek ko­moly vi­ta tár­gyát ké­pez­he­tik. Je­len írás cél­ja ezen a pon­ton is in­kább vi­ta­in­dí­tó jel­le­gű, fon­tos­nak tart­juk, hogy e té­mák át­gon­do­lá­sa, „ki­be­szé­lé­se” kez­dőd­jön vég­re meg.
A ma­gyar kö­zös­sé­gek fej­lesz­té­si ter­ve­i­nek el­ké­szí­tői nem le­het­nek má­sok, mint ma­guk a sa­ját te­rü­le­tü­ket leg­job­ban, be­lül­ről is­me­rő he­lyi szak­em­be­rek. A leg­fon­to­sabb az, hogy mi­nél szé­le­sebb egyet­ér­tés mel­lett, le­he­tő­ség sze­rint kon­szen­zu­sos anya­gok ké­szül­je­nek és ke­rül­je­nek be­nyúj­tás­ra Ma­gyar­or­szág­ra. Az át­lát­ha­tó és egy­sé­ges el­vek, ter­ve­zé­si mód­szer­tan és szer­ke­zet alap­ján író­dó anya­gok át­lát­ha­tó for­má­ban el­bí­rál­ha­tók, kü­lönb­sé­ge­ik el­le­né­re is ös­­sze­ha­son­lít­ha­tók lesz­nek. A min­den­ko­ri ma­gyar kor­mány­zat a prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sá­nak se­gí­té­sé­re szak­ér­tő­ket delegál(hat) az egyes szak­te­rü­le­tek rész­le­tes anya­ga­i­nak ki­dol­go­zá­sá­hoz, ez­zel is biz­to­sít­va az el­ké­szü­lő anya­gok mi­nő­sé­gét. A szak­ér­tői mun­kák be­fe­je­zé­sét kö­ve­tő be­nyúj­tá­si pro­ce­dú­rát a le­gi­tim po­li­ti­kai képviselet(ek)nek kell egy­sé­ge­sen fel­vál­lal­ni­uk. A je­len­le­gi vi­szo­nyo­kat, a ha­tá­ron túl gyak­ran fel­lán­go­ló „le­gi­ti­má­ci­ós há­bo­rúk”-at is­mer­ve ez lesz ta­lán a leg­ne­he­zebb fel­adat.
A jó­vá­ha­gyás a ma­gyar­or­szá­gi el­bí­rá­lást, eset­le­ges mó­do­sí­tá­sok át­ve­ze­té­sét kö­ve­tő­en akár egy MÁÉRT-ülés ke­re­té­ben is tör­tén­het, ezt kö­ve­tő­en pe­dig meg­kez­dőd­het a költ­ség­ve­té­si for­rá­sok biz­to­sí­tá­sa mel­lett a ki­dol­go­zott prog­ra­mok vég­re­haj­tá­sa.
Egy lé­nye­ges ele­met nem sza­bad meg­ke­rül­nünk: a HTMNFT-nek ré­sze kell, hogy le­gyen egy, a vég­re­haj­tás tel­jes in­téz­mény­rend­sze­rét be­mu­ta­tó, a fo­lya­ma­to­kat elő­re pon­to­san rög­zí­tő fe­je­zet, nem érint­ve ta­lán a leg­na­gyobb vi­tát ki­vál­tó rész tar­tal­mát. Ezen a pon­ton kell majd a je­len­le­gi mű­kö­dés elem­zé­se, kri­ti­ká­ja alap­ján el­dön­te­ni azo­kat az in­téz­mé­nyi kér­dé­se­ket, ame­lyek­ről ko­ráb­ban kri­ti­kus hang­vé­tel­lel em­lí­tést tet­tünk.
A HTMNFT, il­let­ve a ma­gyar kö­zös­sé­gi ope­ra­tív prog­ra­mok szak­mai tar­tal­ma kulcs­fon­tos­sá­gú kér­dés, hi­szen ez ha­tá­roz­za meg, hogy mely te­rü­le­te­ken van szük­ség át­fo­gó be­avat­ko­zá­sok­ra, az­az tá­mo­ga­tá­si prog­ra­mok­ra, pá­lyá­za­tok­ra a ma­gyar ál­lam ré­szé­ről. (Egy­sze­rűb­ben fo­gal­maz­va: mit tá­mo­gas­sunk?) Nem gon­dol­juk, hogy kü­lö­nö­sebb vi­tát vál­ta­na ki, ha az ok­ta­tás, a kul­tú­ra, if­jú­ság vagy a ma­gyar több­sé­gű ön­kor­mány­zat­ok po­ten­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sát cél­ként ha­tá­roz­nánk meg, de sok egyéb mel­lett a vál­lal­ko­zás­fej­lesz­tés, a szé­le­sebb ér­te­lem­ben vett hu­mán­erő­for­rás-fej­lesz­tés is le­het­sé­ges cél­te­rü­let­ként me­rül­het fel, ki­emel­ve – az ed­dig ta­lán el­ha­nya­golt, ám élet­ké­pes – a he­lyi kö­zös­sé­gek szá­má­ra lét­fon­tos­sá­gú célt, az EU-ban is pri­o­ri­tás­ként ke­zelt hát­rá­nyos hely­ze­tű ré­te­gek esély­egyen­lő­sé­gé­hez tör­té­nő hoz­zá­já­ru­lást.
A sor ki­egé­szít­he­tő, rö­vi­dít­he­tő és per­sze a na­gyobb szak­ma­po­li­ti­ká­kon be­lü­li bel­ső egyen­sú­lyok ki­ala­kí­tá­sa is ha­tal­mas fel­adat, elég, ha csak az örök fel­ső­ok­ta­tás-köz­ok­ta­tás tá­mo­ga­tá­sá­nak ará­nya­i­ról szó­ló vi­tá­ra uta­lunk. Kö­zös ne­ve­ző le­het an­nak fel­is­me­ré­se, hogy a szom­szé­dos or­szá­gok gaz­da­sá­gi stag­ná­lá­sá­nak te­he­tet­len­sé­gi nyo­ma­té­kát ak­kor tud­juk a leg­ha­té­ko­nyab­ban el­len­sú­lyoz­ni, ha – szin­tén il­lesz­ked­ve a nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vek 2007 utá­ni pri­o­ri­tá­sa­i­hoz – olyan tu­dás­ve­zé­relt tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi mik­ro­kör­nye­zet ala­kul ki a ma­gya­rok ál­tal la­kott ré­gi­ók­ban, amely mág­nes­ként vonz­za a fel­len­dü­lés­hez szük­sé­ges tő­két és for­rá­so­kat.
Vé­gig­gon­do­lan­dó, hogy az egyes te­rü­le­te­ken mi­lyen mér­té­kig kí­vá­nunk a szom­szé­dos or­szá­gok­tól ál­la­mi fel­ada­to­kat át­vál­lal­ni, mint ahogy ez sok eset­ben ma is így tör­té­nik. Ugyan­így az EU-támogatások kap­csán is „pro­fil­tisz­tí­tás”-ra van szük­ség: meg kell vizs­gál­ni, me­lyek azok a fel­ada­tok, fej­lesz­té­si igé­nyek, ame­lyek­re a nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vek vagy ha­tár men­ti prog­ra­mok ke­re­té­ben vár­ha­tó uni­ós for­rás, s mely szer­ve­ze­tek száll­hat­nak ver­seny­be esél­­lyel eze­kért a for­rá­so­kért. Eze­ket ki kell ven­ni a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­sok kö­ré­ből, és se­gí­te­ni az érin­tet­te­ket a for­rá­sok meg­szer­zé­sé­ben.
De va­jon egye­dü­li üd­vö­zí­tő meg­ol­dás len­ne a ha­tá­ron tú­li ma­gyar ope­ra­tív prog­ra­mok lét­re­jöt­te? Nem gon­dol­juk azt, hogy ez­zel min­dent meg­old­ha­tunk. Egy­részt azért, mert van a Ma­gyar­or­szág­ról ér­ke­ző tá­mo­ga­tás­nak egy olyan szint­je, ahol a mikrotámogatások mér­té­ke, a „pro­jek­tek” mé­re­te (20-100 ezer fo­rin­tos tá­mo­ga­tá­sok) egy­sze­rű­en nem igé­nyel ilyen át­fo­gó ter­ve­zé­si lo­gi­kát. Ezen tá­mo­ga­tá­sok ese­té­ben a más, na­gyobb prog­ra­mok­kal va­ló össz­han­got szük­sé­ges meg­te­rem­te­ni, eze­ket „fel­fűz­ni” a nagy fej­lesz­té­si cé­lok­ra, kö­zös­sé­gi prog­ra­mok­ra, és a tá­mo­ga­tás­nyúj­tás sza­bály­rend­sze­rét kell át­te­kint­he­tőb­bé, el­len­őriz­he­tőb­bé ten­ni egy olyan mon­i­tor­ingrend­sz­er se­gít­sé­gé­vel, amel­­lyel min­den fo­rint fel­hasz­ná­lá­sa nyo­mon kö­vet­he­tő, hely­szí­nen el­len­őriz­he­tő.
Mind­ezek mel­lett úgy lát­juk, hogy a pá­lyá­za­ti rend­szer nem ké­pes meg­ol­da­ni min­den prob­lé­mát, hi­szen ed­dig is vol­tak olyan stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú in­téz­mé­nyek (a ma­gyar ál­lam ál­tal rész­ben vagy tel­jes egé­szé­ben fenn­tar­tott fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek, pe­da­gó­gus­szö­vet­sé­gek, ku­ta­tó­mű­he­lyek, szín­há­zak stb.), ame­lyek köz­pon­ti nagy fej­lesz­té­sek­ként akár kü­lön költ­ség­ve­té­si sor­ral ren­del­kez­tek. A ’90-es évek in­téz­mény­ala­pí­tá­sa so­rán gyö­ke­re­ket eresz­tett – és már bi­zo­nyí­tott – kö­zös­sé­gi szin­tű, nonprofit jel­leg­gel mű­kö­dő in­téz­mé­nye­ket nem sza­bad a bi­zony­ta­lan esé­lyű pá­lyá­za­tok já­ték­szer­évé ten­nünk, szá­muk­ra – vi­lá­go­san át­gon­dolt, rész­le­te­sen ki­dol­go­zott pro­jek­tek vagy az EU ter­mi­no­ló­gi­á­já­val szól­va köz­pon­ti prog­ram alap­ján – akár az ope­ra­tív prog­ra­mok ke­re­té­ben biz­to­sí­ta­ni kell a nor­ma­tív jel­le­gű, mű­kö­dé­si tá­mo­ga­tást is, nem­csak a fej­lesz­té­si le­he­tő­sé­ge­ket. Ezen in­téz­mé­nyi kör meg­ha­tá­ro­zá­sa is e ter­ve­zé­si fo­lya­mat fel­ada­ta kell, hogy le­gyen.
A ter­ve­zé­si stra­té­gia meg­al­ko­tá­sa mel­lett, il­let­ve an­nak ré­sze­ként a vég­re­haj­tás te­rén is szük­sé­ges a kö­zös ne­ve­zők ki­ala­kí­tá­sa, még ha ez ta­lán ma még il­lu­zó­ri­kus­nak is tű­nik. Ezek kö­zé tar­toz­nak azok a kö­zös sza­bá­lyok, alap­el­vek, ame­lye­ket a tá­mo­ga­tó szer­ve­ze­tek­nek és a le­het­sé­ges ked­vez­mé­nye­zet­tek­nek, az­az a pá­lyá­zók­nak kö­zö­sen el kell fo­gad­ni­uk, és ma­guk­ra néz­ve kö­te­le­ző­en be kell tar­ta­ni­uk:
– Fej­lesz­té­si for­rás­hoz csak ak­kor le­het hoz­zá­jut­ni, ha a pá­lyá­zó – vi­lá­gos sza­bály- és fel­té­tel­rend­sze­ren be­lü­li ver­seny­hely­zet­ben – az el­vá­rá­sok­nak a leg­ma­ga­sabb szin­ten meg­fe­le­lő pro­duk­tu­mot hoz lét­re, le­gyen ez egy pá­lyá­zat vagy ma­ga a pro­jekt meg­va­ló­sí­tá­sa. Ah­hoz, hogy egy szer­ve­zet fej­lesz­té­si tá­mo­ga­tás­hoz jus­son, tör­té­nel­mi tra­dí­ci­ó­kon túl más­ra is szük­ség van: fej­lesz­té­si tá­mo­ga­tás csak tisz­ta ver­seny­ben, va­lós tel­je­sít­mény alap­ján ad­ha­tó. Ez az éles ver­seny­hely­zet, a ré­gió igé­nye­i­nek mi­nél in­kább meg­fe­le­lő pro­jek­tek tá­mo­ga­tá­sa az adott ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­ség el­ső­ren­dű ér­de­ke, még ha ez eset­leg ke­resz­tez lo­ká­lis vagy in­téz­mé­nyi ér­de­ke­ket.
– A tá­mo­ga­tá­sok fel­hasz­ná­lá­sa – ha­son­ló­an az EU-alapelvekhez – szi­go­rú el­len­őr­zés, sza­bá­lyo­zás mel­lett zaj­lik, s en­nek be nem tar­tá­sa a tá­mo­ga­tás vis­­sza­fi­ze­té­sét is je­lent­he­ti. A ma­nap­ság kü­lö­nö­sen ér­zé­keny ma­gyar–ma­gyar erő­tér­ben ezen alap­el­vek köl­csö­nös tisz­tá­zá­sa és el­fo­ga­dá­sa kü­lö­nö­sen ne­héz, de fon­tos fel­adat.

3.3. Konk­lú­zió, avagy a vi­ta kez­de­te?

Amit a fen­ti né­hány be­kez­dés­ben ös­­sze­fog­lal­tunk, egy – a szí­vünk­höz leg­in­kább kö­zel ál­ló – tel­jes tá­mo­ga­tá­si rend­szer át­ala­kí­tá­sa. Úgy lát­juk, hogy cél­ja­ink el­éré­sé­hez a „ka­bát tel­jes új­ra­sza­bá­sá­ra” van szük­ség, meg­őriz­ve azo­kat az ele­me­ket, ér­té­ke­ket és in­téz­mé­nyi sze­rep­lő­ket, ame­lyek ed­dig is a le­he­tő­sé­gek­hez ké­pest ered­mé­nye­sen vé­gez­ték te­vé­keny­sé­ge­i­ket.

4. A má­so­dik pil­lér: ha­tá­ron tú­li (szlo­vá­ki­ai) ma­gya­rok EU-felkészítése („hal he­lyett há­lót”)

Ma­gyar­or­szág és a leg­na­gyobb ma­gya­rok ál­tal la­kott szom­szé­dos or­szá­gok uni­ós csat­la­ko­zá­sá­val egy új hely­zet ala­kult ki a tér­ség­ben.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szá­má­ra biz­to­sí­tott ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­si ke­re­tek szin­te el­tör­pül­nek azon for­rá­sok nagy­sá­gá­hoz ké­pest, ame­lyek EU-támogatások for­má­já­ban ér­kez­het­nek Szlo­vá­ki­á­ba: 2007 és 2013 kö­zött ez a szám kb. 3 ezer milliárd fo­rint. Ter­je­del­mi kor­lá­tok nem te­szik le­he­tő­vé és je­len anyag szem­pont­já­ból nem is in­do­kolt rész­le­tes szá­mí­tá­so­kat vé­gez­ni ar­ról, hogy hoz­zá­ve­tő­leg mek­ko­ra uni­ós tá­mo­ga­tás­hoz fér­het hoz­zá a kö­vet­ke­ző évek­ben a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság, ezért most csak – a nagy­ság­ren­dek kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek ér­zé­kel­te­té­se cél­já­ból – egy ke­vés­bé fi­nom becs­lés­re vál­lal­ko­zunk: a tel­jes Szlo­vá­ki­á­ra eső tá­mo­ga­tá­si ke­ret­ösz­­sze­get a szlo­vá­ki­ai ma­gyar né­pes­ség szá­má­hoz vi­szo­nyít­va a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­ra „eső” összeg kb. 40-45 milliárd fo­rint éven­te, ez a ma­gyar­or­szá­gi ös­­szes tá­mo­ga­tás­nak hoz­zá­ve­tő­leg a hús­­szo­ro­sa. Hang­sú­lyoz­nunk kell, hogy ez egy­elő­re csak le­he­tő­ség, hi­szen ezek­hez a prog­ra­mok­hoz csak azon szer­ve­ze­tek tud­nak hoz­zá­fér­ni, akik al­kal­maz­kod­ni tud­nak az egyes or­szá­gok Nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vé­ben vagy más uni­ós tá­mo­ga­tá­sok­ban meg­fo­gal­ma­zott tá­mo­ga­tá­si cé­lok­hoz. Az ed­di­gi ta­pasz­ta­la­tok­ról ke­vés is­me­re­tünk, in­for­má­ci­ónk van: egész Szlo­vá­kia vo­nat­ko­zá­sá­ban a cél az idei év vé­gé­re a 2004–2006 kö­zöt­ti tá­mo­ga­tá­si ke­ret 90%-ának le­hí­vá­sa. Ugyan­ak­kor fon­tos­nak tart­juk, hogy már most, az el­ső ta­pasz­ta­la­tok, ada­tok bir­to­ká­ban in­dul­jon meg egy át­fo­gó, komp­lex adat­gyűj­tés ar­ról, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság (ez alatt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­ve­ze­te­ket és a ma­gyar­ság ál­tal la­kott ré­gi­ó­kat egy­aránt ért­jük) ho­gyan tu­dott él­ni ed­dig az uni­ós tá­mo­ga­tá­sok ad­ta le­he­tő­sé­gek­kel, ho­gyan ala­kult ezek ága­za­ti, in­téz­mé­nyi és te­rü­le­ti meg­osz­lá­sa, nyo­mon kö­vet­ve egyút­tal a tá­mo­ga­tá­sok hasz­no­su­lá­sát is.
Az al­kal­maz­ko­dás, fel­ké­szü­lés szem­pont­já­ból ké­zen­fek­vő, hogy a ki­ala­kult új geo­po­li­ti­kai szi­tu­á­ci­ó­ban nem­csak a már csat­la­ko­zott, ha­nem a Ma­gyar­or­szág­gal egyidőben csat­la­ko­zó Szlo­vá­kia ma­gyar­sá­ga szá­má­ra is át kell ad­nunk a ma­gyar fel­ké­szü­lés­sel, elő­csat­la­ko­zá­si ala­pok fel­hasz­ná­lá­sá­val kap­cso­la­tos, majd a csat­la­ko­zást kö­ve­tő­en fel­hal­mo­zott ta­pasz­ta­la­ta­in­kat, jól­le­het a tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ka ezen pil­lé­re jó­val hang­sú­lyo­sabb a még csat­la­ko­zás előtt ál­ló szom­szé­dos or­szá­gok ma­gyar ki­sebb­sé­gei vo­nat­ko­zá­sá­ban. Vé­le­mé­nyünk sze­rint en­nek je­len­tő­sé­ge nem be­csül­he­tő alá, mi­vel – más újon­nan csat­la­ko­zó or­szá­gok­kal együtt Szlo­vá­kia is a ha­tal­mas in­téz­mény­rend­szer fel­ál­lí­tá­sá­nak gond­ja­i­val küsz­köd­ve – is­me­re­te­ink sze­rint meg­le­he­tő­sen kis in­ten­zi­tás­sal ké­szí­ti fel sa­ját pol­gá­ra­it az uni­ós ki­hí­vá­sok­kal szem­ben.
Az EU fej­lesz­té­si for­rá­sa­i­nak hoz­zá­fér­he­tő­vé té­te­le te­hát tör­té­nel­mi le­he­tő­sé­get kí­nál fel el­ső­sor­ban a fel­vi­dé­ki és er­dé­lyi ma­gyar kö­zös­sé­gek­nek. Amen­­nyi­ben meg­fe­le­lő­en fel tud­nak ké­szül­ni ezen prog­ra­mok fo­ga­dá­sá­ra, év­ti­ze­des te­rü­le­ti hát­rá­nyo­kat dol­goz­hat­nak le, amely­nek ré­vén va­lós al­ter­na­tí­va kí­nál­ko­zik a szü­lő­föld­ön ma­ra­dás­ra. Eb­ben kulcs­sze­re­pe le­het az anya­or­szág­nak, amely az uni­ós pá­lyá­za­ti ta­pasz­ta­la­ta­i­nak át­adá­sa, azok he­lyi vi­szo­nyok­hoz tör­té­nő al­kal­ma­zá­sa ré­vén igen ko­moly se­gít­sé­get nyújt­hat a fel­ké­szí­tés­ben. Eh­hez azon­ban az ed­di­gi tár­ca- vagy ága­za­ti szin­tű kez­de­mé­nye­zé­sek he­lyett egy irá­nyí­tott, komp­lex EU-s fel­ké­szí­té­si stra­té­gi­ai prog­ra­mot kell vég­re­haj­ta­ni, hogy a 2007-től kez­dő­dő idő­szak­ban a ma­gyar­ság szá­má­ra ko­moly esé­lyek le­gye­nek az EU-pénzekért foly­ta­tott ver­seny­ben.
A jó pro­jek­tek­kel ren­del­ke­ző, meg­fe­le­lő ka­pa­ci­tá­sok bir­to­ká­ban lé­vő szer­ve­ze­tek, ame­lyek egy tag­ál­lam vagy tag­je­lölt fel­ké­szült­sé­gét, érett­sé­gét bi­zo­nyít­ják, „hi­ány­cikk”-nek szá­mí­ta­nak, ezért for­rás­hoz ju­tá­si le­he­tő­sé­gük is lé­nye­ge­sen na­gyobb. Ez a po­ten­ci­á­lis ver­seny­előny ter­mé­sze­te­sen ko­ránt­sem csak a nonprofit szfé­ra kö­zös­sé­gi, nem­zet­po­li­ti­kai szem­pont­ból fon­tos szer­ve­ze­te­i­re (bár nyil­ván­va­ló­an nem mind­egyik­re) le­het ér­vé­nyes, ha­nem ma­gá­tól ér­te­tő­dő­en a ver­seny­szfé­rá­ban mun­kál­ko­dó ma­gyar vál­lal­ko­zá­sok­ra is. A he­lyi ma­gyar tár­sa­dal­mak tag­jai szá­má­ra te­hát az EU ki­hí­vá­sa­i­ra va­ló szisz­te­ma­ti­kus fel­ké­szí­tés rend­kí­vül nagy ha­tás­sal le­het, több év­ti­zed­re meg­ha­tá­roz­hat­ja, emel­he­ti po­zí­ci­ó­ju­kat a több­sé­gi tár­sa­da­lom­mal va­ló ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban.
Az EU-s fel­ké­szí­té­si prog­ram ál­ta­lá­nos cél­ja, hogy hoz­zá­já­rul­jon ah­hoz, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok és szer­ve­ze­te­ik, in­téz­mé­nye­ik ered­mé­nye­sen ve­gye­nek részt a szom­szé­dos or­szá­gok ál­tal hoz­zá­fér­he­tő EU-s pá­lyá­za­ti for­rá­sok meg­szer­zé­sé­ben. Eh­hez szük­sé­ges köz­vet­len cél: a fel­ké­szí­té­si prog­ram leg­fon­to­sabb pa­ra­mé­te­re­i­nek (szer­ve­zet­rend­szer, esz­köz­rend­szer, üte­me­zés, mód­szer­tan, költ­ség­ve­tés) meg­ha­tá­ro­zá­sa egy stra­té­gi­ai prog­ram­do­ku­men­tum­ban.
Meg kell ha­tá­roz­nunk a fel­ké­szí­té­si pro­jekt köz­vet­len cél­cso­port­ját, aki­re ez a prog­ram irá­nyul: a nem­ze­ti ke­re­tek kö­zött meg­nyí­ló uni­ós for­rá­sok­ra pá­lyá­zó ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok, in­téz­mé­nyek és szer­ve­ze­tek. A prog­ram ered­mé­nyei nem­csak a fent vá­zolt tár­sa­dal­mi cso­port­ban hasz­no­sul­nak, en­nél jó­val tá­gabb az a kör, akik köz­ve­tett ked­vez­mé­nye­zett­jei le­het­nek a si­ke­res uni­ós tá­mo­ga­tá­si fel­ké­szü­lés­nek, köz­tük az át­fo­gó „EU-felkészítés”-ben részt ve­vő ma­gyar­or­szá­gi és ha­tá­ron tú­li szer­ve­ze­tek.
A fel­ké­szí­té­si, tapsztalatátadási te­vé­keny­ség­nek min­den le­het­sé­ges esz­közt „be kell vet­nie” an­nak ér­de­ké­ben, hogy a szlo­vá­ki­ai és más ma­gyar ki­sebb­sé­gek szer­ve­ze­tei, in­téz­mé­nye­i­nek ver­seny­hát­rá­nya csök­ken­jen. A leg­fon­to­sabb te­en­dők:
1. Kép­zé­si te­vé­keny­ség: ún. EU-multiplikátor (pá­lyá­zat­írók) kép­zé­sek, szektorális szin­tű fel­ké­szí­té­sek (pl. ci­vil szer­ve­ze­tek, vál­lal­ko­zók, egy­há­zak stb.), va­la­mint ha­son­ló té­má­jú táv­ok­ta­tá­si tananyagok6.
2. Ma­gyar nyel­vű pá­lyá­za­ti nyil­vá­nos­ság: idő­sza­ki ki­ad­vány, pá­lyá­zat­ke­re­ső por­tál, há­rom­nyel­vű szó­tá­rak, eset­ta­nul­má­nyok, leg­jobb gya­kor­la­tok be­mu­ta­tá­sa he­lyi szin­ten. Ez az egyik – ma még ta­lán ke­vés­bé ér­zé­kel­he­tő – prob­lé­ma, kü­lö­nö­sen olyan te­rü­le­te­ken, ahol na­gyobb tömben él­nek ma­gya­rok és a min­den­na­pos nyelv­hasz­ná­lat mi­att adód­hat­nak prob­lé­mák a több­sé­gi nyelv hasz­ná­la­ta ese­tén. Kü­lö­nö­sen olyan hely­zet­ben van en­nek je­len­tő­sé­ge, ami­kor tö­ké­le­te­sen el kell sa­já­tí­ta­ni a szlo­vák nyel­ven ki­írt és be­adás­ra ke­rü­lő pá­lyá­za­tok szlo­vák szak­nyelv­ét, spe­ci­á­lis pá­lyá­za­ti ki­fe­je­zé­se­it. Ezek meg­fe­le­lő hasz­ná­la­ta dön­tő le­het egy-egy pá­lyá­zat el­bí­rá­lá­sa so­rán. A ma­gyar­or­szá­gi ta­pasz­ta­lat át­adá­sa, a fel­ké­szí­tés itt is so­kat te­het: a pá­lyá­za­ti szó­tá­rak, két­nyel­vű fel­ké­szí­tő ki­ad­vány­ok mel­lett – el­ső­sor­ban az Interneten – köz­zé kell ten­ni mi­nél több ún. best prac­tice pá­lyá­za­ti anya­got, két nyel­ven, le­he­tő­ség sze­rint mi­nél több tá­mo­ga­tá­si te­rü­le­ten (ok­ta­tás, vi­dék­fej­lesz­tés, vál­lal­ko­zás­fej­lesz­tés stb.).
3. Szak­mai se­gít­ség: a ma­gyar­or­szá­gi és a szom­szé­dos or­szá­gok vég­re­haj­tá­si in­téz­mé­nye­i­nek szak­mai kap­cso­la­ta, know-how át­adás, fi­a­tal szak­em­be­rek to­vább­kép­zé­se, ösz­tön­díj­prog­ra­mok, ta­nul­mány­utak szer­ve­zé­se, a köz­pon­ti prog­ra­mok­hoz szak­mai se­gít­ség­nyúj­tás. A se­gít­ség­nyúj­tás konk­rét pél­dá­ja le­het egy ma­gyar­or­szá­gi gya­kor­no­ki prog­ram szer­ve­zé­se, amely­nek so­rán hely­ben vagy va­la­me­lyik anya­or­szá­gi pá­lyáz­ta­tó szer­ve­zet­nél el­töl­tött 2-4 hét alatt pil­lant­hat­nak be­le a szak­em­be­rek az uni­ós tá­mo­ga­tá­si gya­kor­lat min­den­nap­ja­i­ba.
4. Meg­lé­vő erő­for­rás­ok­ra épü­lő nonprofit pá­lyá­za­ti tanác­sadóhálózat ki­ala­kí­tá­sa.
5. He­lyi pá­lyá­zat­író, ta­nács­adó, kép­ző vál­lal­ko­zá­sok tá­mo­ga­tá­sa.
6. Ban­ki fi­nan­szí­ro­zás, pá­lyá­za­ti ön­rész fi­nan­szí­ro­zá­sa (köz­ala­pít­vány­ok), tá­mo­ga­tá­sa.

5. A har­ma­dik pil­lér: együtt­mű­kö­dés a ter­ve­zés, prog­ra­mo­zás szint­jén („ma­gyar–ma­gyar te­rü­le­ti együtt­mű­kö­dés”)

A pá­lyá­za­ti fel­ké­szü­lés mel­lett az uni­ós tá­mo­ga­tá­sok­hoz tör­té­nő al­kal­maz­ko­dá­si fel­adat má­sik irá­nya még a pá­lyá­za­ti ki­írá­sok előtt, a ter­ve­zés szint­jén je­le­nik meg: olyan pá­lyá­za­tok­ra, prog­ra­mok­ra van szük­ség, ame­lyek a ma­gyar­ság va­lós prob­lé­má­i­ra, fej­lesz­té­si igé­nye­i­re nyújt­hat­nak meg­ol­dást.
Ahol ez le­het­sé­ges, mind a Struk­tu­rá­lis Ala­pok vo­nat­ko­zá­sá­ban, mind a ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dést, szom­széd­ság­po­li­ti­kát (is) tá­mo­ga­tó Inter­reg-pro­gram ke­re­tei kö­zé – nem a nem­ze­ti/et­ni­kai vo­nat­ko­zá­so­kat hang­sú­lyoz­va – át­fo­gó, di­na­mi­kus ha­tár men­ti fej­lesz­té­sek lán­co­la­tá­nak beeme­lé­se szük­sé­ges. A 2007 utá­ni nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vek, a ma­gyar­or­szá­gi és szlo­vá­ki­ai Nem­ze­ti stra­té­gi­ai re­fe­ren­cia­ke­ret ös­­sze­han­go­lá­sa – amely­re po­li­ti­kai szán­dék­nyi­lat­ko­za­tok is szü­let­tek már – ki­tű­nő le­he­tő­sé­ge­ket rejt ma­gá­ban, hi­szen mind a he­lyi, mind a re­gi­o­ná­lis ma­gyar igé­nyek és ér­de­kek be­csa­tor­ná­zá­sa új ér­tel­met, tá­gabb pers­pek­tí­vát nyer­het ez­ál­tal. Ezen fel­ada­tok is hal­asz­ha­tat­la­nok, hi­szen 2007-től új idő­szá­mí­tás kez­dő­dik az EU-tagállamok éle­té­ben is, a ter­vek sze­rint a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest jó­val na­gyobb je­len­tő­sé­get (és tá­mo­ga­tá­si le­he­tő­sé­get) kap­nak a te­rü­le­ti együtt­mű­kö­dé­sek, az­az a ha­tá­ron át­nyú­ló, il­let­ve több or­szá­got érin­tő fej­lesz­té­sek. A kö­vet­ke­ző ter­ve­zé­si idő­szak­ra tör­té­nő fel­ké­szü­lés mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind Szlo­vá­ki­á­ban el­kez­dő­dött, hó­na­po­kon be­lül min­de­nütt ös­­sze kell áll­ni­uk a 2007–2013 kö­zöt­ti fej­lesz­té­si ter­vek­nek, ame­lyek stra­té­gi­ai cél­jai, pri­o­ri­tá­sai kö­zött ott kell sze­re­pel­nie a ma­gyar kö­zös­sé­gek, a ma­gya­rok ál­tal la­kott ré­gi­ók fej­lesz­té­si igé­nye­i­nek is. A ma­gyar ér­de­kek szlo­vá­ki­ai prog­ra­mo­zá­si do­ku­men­tu­mok­ban tör­té­nő ha­té­kony ér­vé­nye­sí­té­sé­nek fel­ada­ta – és ez­zel együtt a fe­le­lős­sé­ge – el­sőd­le­ge­sen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kai szer­ve­ze­tek­re há­rul, azon­ban ezek szak­mai meg­ala­po­zá­sa, a va­lós fej­lesz­té­si igé­nyek – „EU-kompatibilis” – meg­fo­gal­ma­zá­sa, he­lyi fej­lesz­té­si ter­vek, SWOT-analízisek stb. ki­dol­go­zá­sa a he­lyi ma­gyar szel­le­mi (ci­vil és szak­mai szer­ve­ze­tek, ku­ta­tó­in­té­ze­tek stb.) fel­ada­ta. Ez utób­bi­hoz – va­la­mint a si­ke­res uni­ós fej­lesz­té­sek­hez nem­kü­lön­ben – va­ló­di part­ne­ri együtt­mű­kö­dés­re, há­ló­za­tok ki­ala­kí­tá­sá­ra van szük­ség. A ma­gyar­or­szá­gi szak­po­li­ti­ka mind­eh­hez el­sőd­le­ge­sen szak­mai és szak­dip­lo­má­ci­ai tá­mo­ga­tást nyújt­hat, a ta­pasz­ta­la­tok, va­la­mint a leg­jobb gya­kor­la­tok át­adá­sa ré­vén.

5.1. He­lyi ma­gyar igé­nyek­nek meg­fe­le­lő fej­lesz­té­si cé­lok

A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar­ság uni­ós tá­mo­ga­tá­sok­ra tör­té­nő fel­ké­szü­lé­se és fel­ké­szí­té­se alap­ve­tő fon­tos­sá­gú, de ta­lán még en­nél is fon­to­sabb, hogy az adott or­szá­gok­ban mi­nél több olyan fej­lesz­té­si cél, prog­ram, pá­lyá­za­ti le­he­tő­ség le­gyen hoz­zá­fér­he­tő, ame­lyek össz­hang­ban áll­nak a he­lyi ma­gyar tár­sa­da­lom, ré­gi­ók fej­lesz­té­si igé­nye­i­vel.
A fen­ti­ek­hez azon­ban leg­elő­ször szük­sé­ges pon­to­san szám­ba ven­ni a le­he­tő­sé­ge­ket, il­let­ve a prob­lé­má­kat és igé­nye­ket: az egyes ré­gi­ók – EU-támogatások szem­pont­já­ból re­le­váns – tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi prob­lé­má­it, a meg­lé­vő adott­sá­go­kat és fej­lesz­té­si le­he­tő­sé­ge­ket. Akár az is­mét­lés hi­bá­ját is vál­lal­va, a ter­ve­zé­si fá­zis­ban is új­ra csak azt hang­sú­lyoz­zuk, hogy min­den ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban, így Dél-Szlo­vá­ki­á­ban is – épít­ve az ed­di­gi ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­re, prob­lé­ma­ka­ta­ló­gu­sok­ra, sta­tisz­ti­kák­ra – el kell ké­szí­te­ni egy tel­jes kö­rű és az EU-s fej­lesz­té­si po­li­ti­kák mód­szer­ta­ná­hoz il­lesz­ke­dő hely­zet­ér­té­ke­lést. Er­re a leg­in­kább al­kal­mas és el­ter­jedt mód­szer a már több­ször em­lí­tett SWOT-analízis, amely fel­mé­ri az érin­tett tár­sa­dal­mak, ré­gi­ók gyen­ge­sé­ge­it és erős­sé­ge­it, a fej­lesz­tés­ben rej­lő le­he­tő­sé­ge­ket és ve­szé­lye­ket. Mint lát­tuk je­len ta­nul­mány „el­ső pil­lér”-é­nek, az­az a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­si rend­szer meg­újí­tá­sá­nak meg­fo­gal­ma­zá­sa kap­csán, a ha­tá­ron tú­li ré­gi­ók­ra ki­ter­je­dő SWOT-analízis a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­si rend­szer ha­té­kony­sá­gá­nak pon­tos fel­mé­ré­se szem­pont­já­ból is elo­dáz­ha­tat­lan fel­adat.
A ha­tá­ron tú­li ré­gi­ók sa­ját prob­lé­má­i­nak pon­tos fel­tér­ké­pe­zé­se és a fent em­lí­tett lo­gi­kai mát­rix­ba tör­té­nő be­il­lesz­té­se ese­tén van esély ar­ra, hogy a szlo­vá­ki­ai fej­lesz­té­si ter­vek­be és egyéb uni­ós prog­ra­mok­ba – pél­dá­ul a ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dést elő­se­gí­tő Inter­reg-pro­gramok­ba – jól be­le tud­juk il­lesz­te­ni a he­lyi ma­gyar fej­lesz­té­si igé­nye­ket.
A ko­ráb­bi év­ti­ze­dek­ben az ál­la­mi fej­lesz­tés­po­li­ti­kák­ban a ha­tár men­ti te­rü­le­tek pe­ri­fé­ri­á­ra szo­rul­tak. El­vár­ha­tó-e a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság hely­ben bol­do­gu­lá­sa, ha sok he­lyütt a szű­kebb és tá­gabb kör­nye­zet­ben alul­fej­lett ré­gi­ó­kat, rossz fog­lal­koz­ta­tá­si és kép­zé­si struk­tú­rá­kat, szo­ci­á­lis fe­szült­sé­ge­ket ta­pasz­ta­lunk? A 2007-től meg­nyí­ló EU-források dön­tő több­sé­gét a te­rü­le­ti és a szo­ci­á­lis kü­lönb­sé­gek csök­ken­té­sét cé­lul ki­tű­ző Struk­tu­rá­lis és Ko­hé­zi­ós Ala­pok biz­to­sít­ják. A ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók, az ott élő tár­sa­dal­mak – nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zás­tól füg­get­le­nül – szin­te min­den szom­szé­dos or­szág­ban a fen­ti­ek alap­ján a tá­mo­ga­tás­ra jo­go­sult ka­te­gó­ri­á­ba ke­rül­nek, az­az az ed­di­gi hát­rá­nyok­ból – az EU-támogatás szem­szö­gé­ből – kön­­nyen, de sok-sok mun­ká­val, előny ko­vá­csol­ha­tó.

5.2. Kik­nek a fel­ada­ta? Mit te­het Ma­gyar­or­szág?

Mind­ezen cé­lok el­éré­sé­ért nyil­ván­va­ló­an a he­lyi ma­gyar ér­de­kek ér­vé­nye­sí­té­sé­re hi­va­tott, és a dön­tés­ho­za­tal­hoz leg­kö­ze­lebb ál­ló vagy azt leg­in­kább be­fo­lyá­sol­ni tu­dó ma­gyar szer­ve­ze­tek te­het­nek a leg­töb­bet. Nem le­het el­vi­tat­ni ezen szer­ve­ze­tek po­li­ti­kai fe­le­lős­sé­gét ab­ban, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar igé­nyek­re meg­fe­le­lő meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket lel­jünk fel a kö­vet­ke­ző évek­ben a szom­szé­dos or­szá­gok­ban meg­nyí­ló EU-tá­mo­ga­tá­sok­ban.
A fen­ti­ek mel­lett a ma­gyar kor­mány­zat is – ki­e­gé­szül­ve a kü­lön­bö­ző EU-in­téz­mé­nyek­ben te­vé­keny­ke­dő szak­ér­tők­kel, po­li­ti­ku­sok­kal – nagy­ban hoz­zá­já­rul­hat ezen cé­lok meg­va­ló­su­lá­sá­hoz. Ah­hoz, hogy ne csak a pá­lyá­za­ti te­vé­keny­ség, az­az a meg­va­ló­sí­tás szint­jén (ta­nul­má­nyunk­ban „má­so­dik pil­lér”-ként meg­fo­gal­ma­zott stra­té­gi­ai cél) kap­jon ha­té­kony se­gít­sé­get a he­lyi ma­gyar­ság a si­ke­res EU-s fej­lesz­té­si po­li­ti­ká­hoz, a ter­ve­zé­si szin­ten is ös­­sze­han­golt szak­mai, szak­dip­lo­má­ci­ai tá­mo­ga­tás­ra van szük­ség. En­nek főbb ki­tö­ré­si pont­jai:
– Kö­zös ter­ve­zé­si, prog­ra­mo­zá­si együtt­mű­kö­dés a szom­szé­dos or­szá­gok­kal (er­re már je­len­leg is tör­tén­nek ilyen irá­nyú kez­de­mé­nye­zé­sek a Nem­ze­ti Fej­lesz­té­si Hi­va­tal ré­szé­ről). En­nek cél­ja töb­bek kö­zött, hogy az adott or­szá­gok­ban meg­va­ló­su­ló pro­jek­tek az adott ál­lam ke­re­te­in túl­mu­tat­va – meg­fe­le­lő ös­­sze­han­go­lás mel­lett – össz­eu­ró­pai cé­lo­kat is meg­va­ló­sít­sa­nak, az ezek­ben rej­lő szinergikus ha­tá­sok ré­vén pe­dig he­lyi szin­ten még na­gyobb le­het az adott fej­lesz­tés hasz­no­su­lá­sa. (Ezek­re jó pél­da a több or­szá­gon át­nyú­ló köz­le­ke­dé­si vagy kör­nye­zet­vé­del­mi együtt­mű­kö­dés, amely ál­tal egy egész tér­ség – ha­tá­ro­kon át­nyú­ló – gaz­da­sá­gi po­ten­ci­ál­ja, tő­ke­von­zó ké­pes­sé­ge nő­het, amely­ből min­den érin­tett or­szág vagy ré­gió egy­aránt pro­fi­tál­hat.) A ma­gyar–ma­gyar pár­be­széd kü­lön­bö­ző – el­sőd­le­ge­sen szak­mai fó­ru­ma­it ki­hasz­nál­va vagy akár lét­re­hoz­va – ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­za­ti tö­rek­vé­se­i­nek itt fo­ko­zot­tan össz­hang­ban kell len­ni­ük a ha­tá­ron tú­li ma­gyar ér­de­kek­kel, a cél­ból, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság „fe­je fe­lett meg­ho­zott dön­tés” ked­vez­mé­nye­zett­je a leg­in­kább érin­tett ré­gi­ó­ban élő ma­gyar­ság le­gyen.
– Ugyan­ezt a ma­gyar–ma­gyar kö­zös ér­dek­ér­vé­nye­sí­tést kell al­kal­maz­ni a már lé­te­ző in­téz­mé­nye­sí­tett együtt­mű­kö­dé­sek­ben, amely­re ki­vá­ló pél­da a je­len­leg is fu­tó – ha­tá­ron át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés és más ter­ve­zett szom­széd­sá­gi – Inter­reg-pro­gramok.
– A kö­zös ter­ve­zé­si fel­ada­tok mel­lett hang­sú­lyos sze­re­pe le­het a ha­tá­ron tú­li ma­gyar fej­lesz­té­si igé­nyek­nek a ma­gyar­or­szá­gi NFT II-ben, no­ha a nem­ze­ti fej­lesz­té­si ter­vek ked­vez­mé­nye­zett­jei és cél­te­rü­le­tei ki­zá­ró­lag az adott or­szág te­rü­le­tén le­het­sé­ge­sek. A ma­gyar–ma­gyar ér­de­ke­ken túl­mu­ta­tó, és ta­lán a 2013 utá­ni idő­szak kér­dé­se le­het e pa­ra­dig­ma fenn­tar­tá­sa vagy meg­ha­la­dá­sa. E té­ren már igen je­len­tős vál­to­zá­sok vár­ha­tók 2007 után is: az új ko­hé­zi­ós po­li­ti­ka a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest jó­val na­gyobb hang­súlyt és tá­mo­ga­tást je­lent a te­rü­le­ti együtt­mű­kö­dés kapcsán. A 3. cél­ki­tű­zés (Eu­ró­pai te­rü­le­ti együtt­mű­kö­dés) tel­jes mér­ték­ben, míg az 1., 2. cél­ki­tű­zé­sek­ben (Kon­ver­gen­cia; Re­gi­o­ná­lis ver­seny­ké­pes­ség és fog­lal­koz­ta­tás) kvá­zi ho­ri­zon­tá­lis szin­ten je­le­nik meg a te­rü­le­ti, transz­na­ci­o­ná­lis együtt­mű­kö­dés elő­se­gí­té­se, tá­mo­ga­tá­sa. A je­len­le­gi ter­ve­zé­si gya­kor­lat­ban, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a re­gi­o­ná­lis fej­lesz­té­si ter­vek és prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sá­ra, fon­tos szem­pont­ként le­het beemel­ni a ha­tá­ron át­nyú­ló ha­tá­so­kat, olyan pro­jek­tek tá­mo­ga­tá­sát, ame­lyek ugyan a ha­tár egyik ol­da­lán va­ló­sul­nak meg, de köz­vet­ve hoz­zá­já­rul­nak a ha­tár két ol­da­lán meg­lé­vő te­rü­le­ti és egyéb kü­lönb­sé­gek csök­ken­té­sé­hez. Ilyen „min­ta­pro­jekt”-nek te­kint­he­tő a dunaszerdahelyi és győ­ri mun­ka­ügyi köz­pon­tok/hi­va­ta­lok pél­da­ér­té­kű együttműködése7, vagy az Ipoly men­tén ki­ala­kult egészségyügyi el­lá­tás ös­­sze­han­go­lá­sa, kö­zös fej­lesz­té­si (euro)régiók lét­re­ho­zá­sa stb.
– Köz­igaz­ga­tá­si együtt­mű­kö­dés, szak­mai tá­mo­ga­tás: az EU tá­mo­ga­tá­sok vég­re­haj­tá­sá­nak min­den szint­jén le­he­tő­ség van a ha­son­ló fel­ada­to­kat el­lá­tó szer­ve­ze­tek kö­zöt­ti szak­mai együtt­mű­kö­dés­re, ta­pasz­ta­lat­át­adás­ra. Tö­re­ked­ni kell te­hát ar­ra, hogy a po­li­ti­kai, szak­ma­po­li­ti­kai és dip­lo­má­ci­ai szin­tek mel­lett a köz­igaz­ga­tá­son be­lül, il­let­ve a vég­re­haj­tó hát­tér­in­téz­mé­nyi, köz­re­mű­kö­dői szin­ten is szo­ros kap­cso­la­tok ala­kul­ja­nak ki a szom­szé­dos or­szá­gok ha­son­ló szer­ve­ze­te­i­vel.

5.3. A je­len­le­gi in­téz­mé­nyi hát­tér

Je­len írás el­sőd­le­ge­sen a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság si­ke­res EU fel­zár­kó­zá­sá­hoz nyújt­ha­tó ma­gyar­or­szá­gi és he­lyi tá­mo­ga­tá­si le­he­tő­sé­ge­ket, az EU-támogatáspolitika és a ha­tá­ron tú­li ma­gyar tá­mo­ga­tá­si rend­szer ös­­sze­han­go­lá­sá­ból ere­dő po­zi­tív kö­vet­kez­mé­nye­ket ve­szi sor­ra. Is­mé­tel­ten hang­sú­lyoz­nunk kell, hogy ezen kér­dé­sek in­téz­mé­nyi ke­re­te­i­nek tár­gya­lá­sa túl­lép je­len ta­nul­mány ke­re­te­in, és ál­lás­pon­tunk sze­rint a szer­ve­ze­ti kér­dé­se­ket meg kell előz­nie a cé­lok, fej­lesz­té­si le­he­tő­sé­gek, stra­té­gi­ák tisz­tá­zá­sá­nak.
Mind­ezek el­le­né­re a ter­ve­zé­si együtt­mű­kö­dés, az­az a „har­ma­dik pil­lér” tár­gya­lá­sá­nál nem tér­he­tünk ki e kér­dés elől, hisz jól lát­ha­tó, a je­len­le­gi in­téz­mé­nyi struk­tú­ra ke­vés­sé al­kal­mas a fen­ti­ek­ben be­mu­ta­tott ha­té­kony együtt­mű­kö­dé­sek ki­ala­kí­tá­sá­ra, ezért ja­va­sol­juk, hogy:
– Kez­dőd­jön el a je­len­le­gi ma­gyar köz­igaz­ga­tás va­la­mely in­téz­mé­nyé­re te­le­pít­ve – vagy azon be­lül ki­ala­kít­va – egy köz­pon­ti ko­or­di­ná­ció a fen­ti fej­lesz­té­si stra­té­gi­ák ki­dol­go­zá­sá­ra és vég­re­haj­tá­sá­ra. En­nek lét­re­jöt­tét ne­he­zít­he­ti a már em­lí­tett szak­po­li­ti­kák (EU-támogatás, ha­tá­ron tú­li ma­gyar ügy) kö­zöt­ti tá­vol­ság, a két ága­zat, il­let­ve szem­pont­rend­szer kö­zöt­ti kap­cso­lat szin­te tel­jes hi­á­nya, amit csak fo­koz­hat – a már ko­rább­ról is­mert – szak­po­li­ti­ka vagy nem­zet­po­li­ti­ka mes­ter­sé­ges szem­be­ál­lí­tá­sá­nak eset­le­ges új­já­é­le­dé­se.
– A ma­gyar–ma­gyar in­téz­mé­nye­sí­tett pár­be­széd ke­re­te­in be­lül is mi­nél előbb meg kell ta­lál­ni vagy lét­re kell hoz­ni azt a szak­mai fó­ru­mot, amely al­kal­mas a fent em­lí­tett – a köz­igaz­ga­tás kü­lön­bö­ző szint­je­in meg­va­ló­su­ló – ma­gyar–ma­gyar szo­ros szak­mai együtt­mű­kö­dés és in­for­má­ció­áram­lás biz­to­sí­tá­sá­ra, s ez­ál­tal a ha­té­kony ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés elő­se­gí­té­sé­re.

6. Konk­lú­zió

Né­ze­tünk sze­rint a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság tá­mo­ga­tá­sá­nak két stra­té­gi­ai irány­ba kell sür­gő­sen el­moz­dul­nia. A je­len­le­gi ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás ha­té­kony­sá­gá­nak ja­ví­tá­sa ér­de­ké­ben a rend­szert a hasz­no­sít­ha­tó EU-gyakorlat be­épí­té­sé­vel fel kell fris­sí­te­ni, ha­té­ko­nyab­bá kell ten­ni. Ez egy­ben esz­kö­ze an­nak is, hogy a pá­lyá­zó szer­ve­ze­te­ket meg­ta­nít­suk ar­ra, ho­gyan kell uni­ós tá­mo­ga­tá­si gya­kor­lat ke­re­té­ben si­ke­re­sen pá­lyáz­ni. Mind­ez hoz­zá­se­gít ah­hoz, hogy a ma­gyar szer­ve­ze­tek si­ke­re­sen ve­gye­nek részt az EU-tá­mo­ga­tá­so­kért foly­ta­tott ver­seny­ben. En­nek szak­mai és anya­gi tá­mo­ga­tá­sa, az uni­ós ta­pasz­ta­la­tok és is­me­re­tek – az­az „hal he­lyett há­ló” – át­adá­sa mind a ter­ve­zés, mind a fel­ké­szí­tés szint­jén az anya­or­szág tá­mo­ga­tá­sá­nak má­sik alap­ve­tő fel­ada­ta.

Helena Bujnová: A visegrádi szerződés országainak geopolitikai helyzete

Kö­zép-Eu­ró­pa geo­po­li­ti­kai fo­gal­má­nak leg­sza­ba­to­sabb ér­tel­me­zé­sét Milan Kundera A Nyu­gat el­rab­lá­sa (Únos Záp­adu) cí­mű 1985-ös cik­ké­ben ta­lál­juk meg. Ez az ér­tel­me­zés még a hi­deg­há­bo­rús vi­szo­nyo­kat tük­rö­zi: Kundera Kö­zép-Eu­ró­pát a Nyu­gat ré­sze­ként te­kin­tet­te, amely Ke­let-Eu­ró­pa ha­tal­mi öve­ze­té­be ke­rült.
A 20. szá­zad ki­lenc­ve­nes éve­i­ben el­kez­dő­dött ha­tal­mas po­li­ti­kai vál­to­zá­sok kö­vet­kez­té­ben sem szü­let­tek a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai ré­gi­ó­ról lé­nye­ge­sen újat ho­zó ér­tel­me­zé­sek. Je­len­tős mó­do­sí­tá­so­kat esz­kö­zöl­tek azon­ban a ko­ráb­bi kon­cep­ci­ók­ban. A 21. szá­zad ele­jén Kö­zép-Eu­ró­pa sze­re­pé­nek to­vább­ra is két alap­ve­tő geopolitiakai ér­tel­me­zé­se van: a „Köz­tes-Eu­ró­pa”- és az „Eu­ró­pa pe­ri­fé­ri­á­ja” kon­cep­ció.
A ber­li­ni fal le­dön­té­sé­vel jel­ké­pe­zett két­pó­lu­sú vi­lág­rend­szer föl­bom­lá­sa az 1989–1991 között a Szov­jet­unió szét­hul­lá­sá­hoz ha­son­ló­an bi­zony­ta­lan­sá­got és ká­oszt idé­zett elő a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben. A nem­rég még a to­ta­li­tá­ri­us szov­jet ha­ta­lom ál­tal uralt föld­raj­zi tér­ség­ben alap­ve­tő­en meg­vál­to­zott a geo­po­li­ti­kai ha­tá­sok irá­nya és az erő­meg­osz­lás.
Meg­szűn­tek a nagy­ha­tal­mi tör­té­ne­ti ér­dek­szfé­rák és szük­sé­ges­sé vált egy új azo­nos­ság­kép meg­te­rem­té­se, még­pe­dig fő­ként a szó­ban for­gó tér­ség ál­la­ma­i­nak kül- és biztonságpolikáját il­le­tő­en. Az em­lí­tett vál­to­zá­sok kö­vet­kez­té­ben leg­in­kább az ed­di­gi ke­le­ti ve­ze­tő ha­ta­lom, a Szov­jet­unió ke­rült töb­bé-ke­vés­bé vál­sá­gos hely­zet­be. A vál­to­zá­sok kö­vet­kez­té­ben de facto azon­nal el­vesz­tet­te a ko­ráb­ban tő­le füg­gő szatellitországokra gya­ko­rolt po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi be­fo­lyá­sát. A leg­fon­to­sabb azon­ban az a kö­rül­mény, hogy a bel­po­li­ti­kai ese­mé­nyek kö­vet­kez­té­ben meg­ren­dült po­zí­ci­ó­jú Moszk­vá­nak nincs vi­lá­gos el­kép­ze­lé­se a volt szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­kal szem­ben ki­ala­kí­tan­dó vi­szo­nyá­ról sem a je­lent, sem pe­dig a jö­vőt il­le­tő­en.
Ezen or­szá­gok lát­ha­tó­lag ki­hasz­nál­ták a Kreml kül­po­li­ti­kai bi­zony­ta­lan­sá­gát, ami­ről az ek­kor meg­in­du­ló, Nyu­gat-, Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pát egy­sé­ge­sí­tő in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok is ta­nús­kod­nak. Kö­zép-Eu­ró­pa egy­sé­ge­sí­tő té­nye­ző­je ez­után a nyu­ga­ti kül­po­li­ti­kai ori­en­tá­ci­ó­val ös­­sze­füg­gő­en az eu­ró­pai és at­lan­ti biz­ton­sá­gi és gaz­da­sá­gi struk­tú­rák­ba va­ló in­teg­rá­ló­dás lesz.
Ezen tö­rek­vé­sek kö­vet­kez­té­ben két ten­den­cia kezd köl­csö­nö­sen hat­ni egy­más­ra:
1. egy­részt az eu­ró­pa­i­ak el­tá­vo­lo­dá­sa a geo­po­li­ti­ka­i­lag zárt for­má­ci­ók­tól, ame­lyek a nul­la vég­ös­­sze­gű játsz­mák sze­rin­ti ki­bé­kít­he­tet­len el­len­té­tek men­tén struktúrálódtak, mely el­tá­vo­lo­dás a tel­jes in­teg­rá­ció cél­ki­tű­zé­sé­ig ter­jed;
2. más­részt a nyi­tott tár­sa­dal­ma­kat jel­lem­ző geo­po­li­ti­ka irá­nyá­ba va­ló tö­rek­vés, akár ha­tal­mi játsz­mák föl­hasz­ná­lá­sá­val is (Volner 2004, 284).
Az in­teg­rá­ció szán­dé­ká­val kez­di ke­res­ni ér­vé­nye­sü­lé­si le­he­tő­sé­ge­it és he­lyét az új geo­po­li­ti­kai adott­sá­gok­nak meg­fe­le­lő­en töb­bek kö­zött Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág, a Cseh és a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság is. Ér­de­ke­ik ér­vé­nye­sí­té­se so­rán ezen or­szá­gok föld­raj­zi hely­ze­tük­ből és kap­cso­la­ta­ik­ból ki­fo­lyó­lag ele­ve köl­csö­nös együtt­mű­kö­dés­re utal­tak.
Az in­teg­rá­ció és a geo­po­li­ti­kai ori­en­tá­ció te­rén fo­lyó együtt­mű­kö­dé­sük el­ső ér­zé­kel­he­tő ered­mé­nye a vi­seg­rá­di szer­ző­dés lét­re­ho­zá­sa volt. Az együtt­mű­kö­dés­ről szó­ló Vi­seg­rá­di nyi­lat­ko­za­tot a Cseh–Szlovák Fö­de­ra­tív Köz­tár­sa­ság, Len­gyel­or­szág és Ma­gyar­or­szág ál­lam- és kor­mány­fő­i­nek ta­lál­ko­zó­ján fo­gad­ták el. Az alá­írók ki­nyil­vá­ní­tot­ták el­tö­kélt­sé­gü­ket a ko­ráb­bi to­ta­li­tá­ri­us rend­sze­rek ma­rad­vá­nya­i­nak fel­szá­mo­lá­sá­ra, a de­mok­ra­ti­kus vi­szo­nyok és a mo­dern pi­ac­gaz­da­ság meg­te­rem­té­sé­re. Ki­nyil­vá­ní­tot­ták kész­sé­gü­ket az ál­ta­luk ve­ze­tett ál­la­mok szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dé­sét il­le­tő­en az egy­sé­ges Eu­ró­pá­ba ve­ze­tő úton. A ké­sőb­bi­ek so­rán ez az együtt­mű­kö­dé­si haj­lam azon­ban elég­gé meg­csap­pant és csak az 1990-es évek má­so­dik fe­lé­ben élén­kült meg új­ra. En­nek a meg­nyil­vá­nu­lá­sa volt A vi­seg­rá­di együtt­mű­kö­dés tar­tal­ma cí­mű prog­ram­nyi­lat­ko­zat, ame­lyet az 1999. má­jus 14-i po­zso­nyi ta­lál­ko­zó­ju­kon fo­gad­tak el a vi­seg­rá­di né­gyek. A V4, amint az bi­zo­nyá­ra mind­nyá­junk előtt is­mert, négy kö­zép-eu­ró­pai ál­lam: a Cseh Köz­tár­sa­ság, Len­gyel­or­szág, Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia tö­mö­rü­lé­se, amely 1991. feb­ru­ár 15-én ala­kult meg Václav Havel csehszlovák1, Lech Wa­le­sa len­gyel köz­tár­sa­sá­gi el­nök, va­la­mint An­tall Jó­zsef ma­gyar kor­mány­fő ta­lál­ko­zó­ján a ma­gyar­or­szá­gi Vi­seg­rá­don. Az ál­ta­luk kép­vi­selt or­szá­gok tö­rek­vé­se­it fő­ként az aláb­bi, mind­nyá­juk ál­tal han­goz­ta­tott jel­szó egye­sí­tet­te: in­teg­rá­ció, pros­pe­ri­tás, biz­ton­ság.
Ezt a kez­de­mé­nye­zést az 1335-ös vi­seg­rá­di ki­rály­ta­lál­ko­zó mo­ti­vál­ta, ame­lyen I. Kár­oly Ró­bert ma­gyar, III. Káz­mér len­gyel és Lu­xem­bur­gi Já­nos cseh ki­rály vett részt. Mind­két tör­té­nel­mi ta­lál­ko­zó leg­főbb cél­ja a há­rom kö­zép-eu­ró­pai ál­lam együtt­mű­kö­dé­sé­nek és köl­csö­nös ba­rát­sá­gá­nak el­mé­lyí­té­se volt.
A vi­seg­rá­di cso­port meg­ala­ku­lá­sát ösz­tön­ző négy leg­fon­to­sabb té­nye­ző:
1. a kom­mu­nis­ta ura­lom ma­rad­vá­nya­i­nak vis­­sza­szo­rí­tá­sa és föl­szá­mo­lá­sa;
2. az egyes ál­la­mok kö­zött fönn­ál­ló ani­mo­zi­tás le­küz­dé­se;
3. a hit, hogy kö­zös föl­lé­pés­sel és erő­fe­szí­tés­sel kön­­nyeb­ben meg­va­ló­sít­ha­tó a szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi transz­for­má­ció a meg­in­du­ló in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok ke­re­té­ben;
4. új mi­nő­sé­gi és er­köl­csi nor­mák ki­tű­zé­se a po­li­ti­kai elit elé.
A vi­seg­rá­di tér­ség csak­nem 534 ezer négy­zet­ki­lo­mé­ter, Fran­cia­or­szág te­rü­le­té­hez mér­he­tő, la­ko­sa­i­nak szá­ma pe­dig majd­nem 65 mil­lió. Ez a kö­zös­ség te­ret nyújt a szinergikus, egy­mást tá­mo­ga­tó ha­tá­sok ér­vé­nye­sü­lé­sé­re, a négy or­szág kö­zös erő­fe­szí­tés­sel jobb ered­mé­nye­ket ér­het el a prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ban, mint kü­lön-kü­lön.
Jiøí Vykoukal Vi­seg­rád cí­mű köny­vé­ben négy nem­ze­ti Vi­seg­rá­dot ír le (Vykoukal 2003, 364):
1. Szlo­vá­kia ese­té­ben az instrumentalizmus, a prag­ma­tiz­mus és az esszencializmus a jel­lem­ző. Po­zsony szá­má­ra a vi­seg­rá­di együtt­mű­kö­dés­ben va­ló rész­vé­tel lét­szük­ség­let és szük­ség­sze­rű­ség is egy­ben, mi­vel Szlo­vá­ki­át fő­ként re­gi­o­ná­lis hely­ze­te alap­ján tart­ják szá­mon.
2. Len­gyel­or­szág­ra az instrumentalizmus, a prag­ma­tiz­mus és a funk­ci­o­na­liz­mus jel­lem­ző. Var­só szá­má­ra a vi­seg­rá­di együtt­mű­kö­dés­ben va­ló rész­vé­tel le­he­tő­vé te­szi a nyu­ga­ti vi­lág­gal ki­épí­tett kap­cso­la­tai el­mé­lyí­té­sét. Egy­ben ar­ra is rá­kény­sze­rí­ti, hogy ös­­sze­kap­csol­ja a regionalitás és az eu­ró­pa­i­ság ele­me­it, ugyan­is a re­gi­o­ná­lis di­men­zió és a geo­po­li­ti­kai hely­zet le­he­tő­vé te­szi ne­ki, hogy lát­szó­lag nö­vel­je Len­gyel­or­szág fon­tos­sá­gát az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra.
3. Magyaroszágot az instrumentalizmus, a prag­ma­tiz­mus és a pár­hu­za­mos­ság tu­laj­don­sá­ga­i­val jel­le­mez­het­jük. Bu­da­pest szá­má­ra a vi­seg­rá­di együtt­mű­kö­dés vol­ta­kép­pen nem a két pár­hu­za­mos fej­lő­dé­si vo­nal, a re­gi­o­ná­lis és az eu­ró­pai, ill. az euroatlanti ös­­sze­kap­cso­lá­sa és ki­egyen­lí­té­se cél­já­ból van szük­ség. Ke­ve­sen lát­ják át eköz­ben, hogy a nagy ki­ter­je­dé­sű és né­pes Len­gyel­or­szág­gal ös­­sze­ha­son­lít­va, amely­nek ön­kén­te­le­nül is ha­tal­mas geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­ta­nak, ép­pen Magyaroszág az, amely az Egye­sült Ál­la­mok ka­to­nai je­len­lét­ének kö­szön­he­tő­en nagy adut tart a mar­ká­ban. Ez azon­ban csak vi­szony­la­gos ér­ték, ha fi­gye­lem­be ves­­szük a NA­TO eset­le­ges bal­ká­ni ter­jesz­ke­dé­sé­nek pers­pek­tí­vá­ját is.
4. A Cseh Köz­tár­sa­ság ese­té­ben az instrumentalizmus, prag­ma­tiz­mus és mi­ni­ma­liz­mus a ti­pi­kus jel­lem­zők. Prá­gá­nak a vi­seg­rá­di együtt­mű­kö­dés­re vol­ta­kép­pen ad­dig nincs szük­sé­ge, amíg azt tő­le va­la­ki el nem vár­ja. Sa­ját ér­de­ké­ben tá­mo­gat­hat­ja és fej­leszt­he­ti is az együtt­mű­kö­dést, ami­ből kö­vet­ke­zik, hogy Cseh­or­szág­nak vi­szony­lag nagy le­he­tő­sé­gei van­nak a bilateralitás elő­nyök ki­hasz­ná­lá­sá­ban.
Pró­bál­juk meg­fo­gal­maz­ni ezen négy ál­lam kül­po­li­ti­ká­ja, geo­po­li­ti­kai ori­en­tá­ci­ó­ja és geo­po­li­ti­kai hely­ze­te ál­ta­lá­nos jel­lem­ző­it a je­len­tős mér­ték­ben in­teg­rált kö­zép-eu­ró­pai tér­sé­gé­ben. A vi­seg­rá­di szer­ző­dés ál­la­ma­i­nak geo­po­li­ti­kai hely­ze­te min­den szin­ten az eu­ró­pai és transzatlanti szer­ve­ze­tek­ben va­ló tag­sá­guk ál­tal meg­ha­tá­ro­zott.
Ki­vé­tel nél­kül mind­nyá­jan tag­jai az Észak-at­lan­ti Szer­ző­dés Szer­ve­ze­té­nek. Eb­ből egy­ér­tel­mű­en meg­ha­tá­roz­ha­tó a kí­vül­ál­ló har­ma­dik ál­la­mok­kal szem­be­ni na­gyon ha­son­ló kül­po­li­ti­kai ori­en­tá­ci­ó­juk. Ha­son­ló a hely­zet az Eu­ró­pai Uni­ós tag­sá­gu­kat il­le­tő­en is, mint­hogy 2004 má­ju­sá­tól mind a négy ál­lam tag­ja az in­teg­rá­ci­ós szer­ve­zet­nek.
Oskar Krejèí sze­rint az eu­ró­pai ál­la­mok két do­mi­náns geo­po­li­ti­kai ten­gely sze­rint tá­jé­ko­zód­nak, ame­lyek meg­ha­tá­roz­zák a bir­to­kuk­ban lé­vő te­rü­let je­len­tő­sé­gét. Ezen ten­ge­lyek men­tén ter­ve­zik a fon­tos vas­úti és köz­úti fo­lyo­só­kat, va­la­mint a gáz- és olaj­ve­ze­té­ke­ket. A vizs­gált ál­la­mok kö­zül egy­ér­tel­mű­en Len­gyel­or­szág van a leg­ked­ve­zőbb hely­zet­ben, utá­na Magyaroszág kö­vet­ke­zik, és a geo­po­li­ti­kai fon­tos­sá­gi sor­rend leg­vé­gén Szlo­vá­kia és Cseh­or­szág ta­lál­ha­tó. Eb­ből egy­ér­tel­mű, hogy Cseh­or­szág és Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai hely­ze­te csak a szlo­vá­kok és cse­hek szá­má­ra je­len­tős, és Né­met­or­szág lo­ká­lis ér­de­ke­it le­szá­mít­va ez utób­bi ál­la­mok nem tar­toz­nak a nagy­ha­tal­mak élet­be­vá­gó­an fon­tos ér­dek­te­rü­le­tei kö­zé. Ezt a föl­té­te­le­zést tá­maszt­ják alá az 1938-, az 1948- és az 1968-as ese­mé­nyek is, ami­kor egyet­len más nagy­ha­ta­lom sem avat­ko­zott be az épp ak­kor e tér­ség­ben ér­de­kelt nagy­ha­ta­lom ér­de­ke­i­be.
Meg­en­ged­het­jük ma­gunk­nak azt az ál­lí­tást, hogy Szlo­vá­kia po­zí­ci­ó­ja ked­ve­zőbb, mi­vel te­rü­le­tén ha­lad át a Ba­rát­ság kő­olaj-táv­ve­ze­ték, és raj­ta fog át­ha­lad­ni az új Yamal kő­olaj-táv­ve­ze­ték je­len­tős ré­sze is, ame­lyet az orosz Gazprom tár­sa­ság épít ab­ból a cél­ból, hogy ki­ke­rül­je az Uk­raj­nán ke­resz­tül ve­ze­tő olaj­szál­lí­tást.
A vi­seg­rá­di né­gyek geo­po­li­ti­kai hely­ze­tét meg­ha­tá­ro­zó to­váb­bi té­nye­ző a ka­to­nai erő mint az or­szá­gok ha­tal­mi hely­ze­te meg­íté­lé­sé­nek leg­ré­gibb, klas­­szi­kus szem­pont­ja. Ez ugyan­is azon ke­vés té­nye­ző kö­zé tar­to­zik, ame­lyek ab­szo­lút mér­ték­ben szám­sze­rű­sít­he­tők és nyil­vá­no­sak. A fegy­ve­res erőt ki­fe­je­ző ada­tok­ból nyil­ván­va­ló, hogy egyet­len kö­zép-eu­ró­pai or­szág­nak sin­cse­nek olyan cél­jai, hogy ka­to­na­i­lag meg­erő­söd­ve biz­to­sít­son ma­gá­nak te­kin­télyt.
A nyu­godt lég­kört és a fegy­ve­res ös­­sze­tű­zés­sel va­ló fe­nye­ge­tés hi­á­nyát jel­zi a ha­gyo­má­nyos fegy­ve­rek szá­má­nak és a ka­to­na­ság lét­szá­má­nak csök­ken­té­se is. Ezek a té­nyek a szó­ban for­gó ál­la­mok gaz­da­sá­gi ere­jé­ből is kö­vet­kez­nek és ter­mé­sze­te­sen ös­­sze­függ­nek a fegy­ve­res erők át­épí­té­sé­vel is, amely ezek­ben az or­szá­gok­ban a NA­TO-tag­ság­gal já­ró kö­te­le­zett­sé­gek­kel össz­hang­ban fo­lyik.
Mint már em­lí­tet­tük, a vi­seg­rá­di szer­ző­dés ál­la­mai nem­zet­kö­zi té­ren a NATO-ba va­ló be­lé­pé­sük­kel nyer­tek bi­zo­nyos je­len­tő­sé­get. A ka­to­na­i­lag gyön­gébb ál­la­mok ese­té­ben el­ső lá­tás­ra tel­je­sen jo­gos­nak és és­­sze­rű­nek tű­nik kol­lek­tív vé­del­mi szer­ző­dés­sel meg­ol­da­ni biz­ton­sá­guk kér­dé­sét. Ilyen meg­ol­dás­nak lát­szik Cseh­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ma­gyar­or­szág és Szlo­vá­kia NATO-ba va­ló be­lé­pé­se is. Más­részt azon­ban tu­da­to­sí­ta­nunk kell, hogy amely or­szá­gok csu­pán ke­vés esz­köz­zel já­rul­nak hoz­zá a kol­lek­tív biz­ton­ság rend­sze­ré­hez, nem iga­zán vár­hat­ják el a töb­bi­ek­től, hogy azok ér­de­kel­ve le­gye­nek az ő biz­ton­sá­gu­kat il­le­tő­en.
No­ha az „egy min­den­ki­ért, min­den­ki egyért” elv kel­le­me­sen vissz­hang­zik egy kö­zép-eu­ró­pai lel­ké­ben, ám a vi­lág­po­li­ti­ká­ban nem jel­sza­vak alap­ján dön­te­nek. Az igaz­ság az, hogy a NA­TO sza­bály­za­ta nem tar­tal­maz sem­mi­fé­le ma­gá­tól ér­te­tő­dő vé­del­mi ga­ran­ci­át. A há­bo­rú­ba va­ló be­lé­pés­ről az egyes tag­ál­lam­ok jog­rend­sze­re alap­ján dön­te­nek, és nem a NA­TO köz­pont­já­ban. Ter­mé­sze­te­sen ma­ga a NA­TO-tag­ság is nagy­mér­ték­ben csök­ken­ti egy har­ma­dik ál­lam ré­szé­ről tör­té­nő ka­to­nai tá­ma­dás koc­ká­za­tát.
Je­len­leg azon­ban pa­ra­dox mó­don épp a NA­TO-tag­ság szol­gál­hat az egyes tag­or­szág­ok el­le­ni ag­res­­szió ürü­gyé­ül. A NA­TO-t még min­dig fő­ként az USA je­len­ti, mely­nek po­li­ti­ká­ját a vi­lág or­szá­ga­i­nak több­sé­ge nem tart­ja el­fo­gad­ha­tó­nak. Ezért vál­nak a NA­TO tagoszágai ter­ro­ris­ta tá­ma­dá­sok cél­pont­já­vá.
Kö­zép-Eu­ró­pá­nak mint geo­po­li­ti­kai szem­pont­ból vi­szony­lag je­len­ték­te­len tér­ség­nek meg­van a le­he­tő­sé­ge, hogy mi­ni­má­lis ka­to­nai ki­adá­sok­kal is biz­ton­sá­gos­sá vál­jék. Min­den je­len­tő­sebb tá­ma­dás­nak fon­to­sabb és meg­kö­ze­lít­he­tőbb geo­po­li­ti­kai tér­ség vol­na a cél­pont­ja.
Bár a nem­zet­kö­zi po­li­ti­ka te­rü­le­tén nincs a V4 cso­por­to­su­lás­nak na­gyobb be­fo­lyá­sa, két­ség­te­len, hogy sa­ját föld­raj­zi tér­sé­gé­ben nagy stra­té­gi­ai je­len­tő­sé­ge van, hi­szen a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai ré­gió kulcs­fon­tos­sá­gú or­szá­ga­it kö­ti ös­­sze. Föld­raj­zi szem­pont­ból ez a te­rü­let lé­nye­gé­ben fon­tos ka­to­nai stra­té­gi­ai tér­ség­nek is fel­fog­ha­tó, mi­vel kom­pakt át­me­ne­ti öve­ze­tet ké­pez úgy Eu­ró­pa és az Orosz Fö­de­rá­ció, mint a Bal­ti­kum és a Bal­kán irá­nyá­ba. Eb­ből adó­dik a V4 mint mul­ti­la­te­rá­lis tér­ség geo­po­li­ti­kai po­zí­ci­ó­ja is. A ha­té­kony multilateralizmus ugyan­is a sta­bil nem­zet­kö­zi rend­szer alap­ja, amely vi­szont a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség szi­lárd­sá­gá­nak a biz­to­sí­té­ka.
A geo­po­li­ti­kai po­zí­ció szem­pont­já­ból tel­je­sen más di­men­zi­ót je­lent az Eu­ró­pai Unió (EU) ke­re­tei kö­zött fo­lyó in­teg­rá­ci­ós, egye­sü­lé­si fo­lya­mat, mint a NA­TO ka­to­nai jel­le­gű szö­vet­sé­gé­ben va­ló tag­ság. Az EU mint fő­ként gaz­da­sá­gi szer­ző­dés az egyes tag­ál­lam­ok pi­a­cá­nak vé­del­mét kell, hogy szol­gál­ja az olyan glo­bá­lis tár­sa­sá­gok nyo­má­sá­val szem­ben, amely­nek a részt ve­vő ál­la­mok sa­ját ere­jük­ből kép­te­le­nek el­len­áll­ni. Az EU fel­ada­ta az egyes ál­la­mok mű­kö­dé­si és fenn­tar­tá­si költ­sé­ge­i­nek a mi­ni­ma­li­zá­lá­sa. Más­részt azon­ban épp ez a költ­ség­csök­ken­tés, amely az egyes ál­la­mok egy­sé­ge­sü­lé­sé­hez ve­ze­tett, tű­nik prob­le­ma­ti­kus­nak. Az unifikálás ugyan­is a ha­gyo­má­nyos eu­ró­pai kü­lönb­sé­gek és sok­szí­nű­ség vis­­sza­szo­ru­lá­sá­hoz és el­tű­né­sé­hez ve­zet­het.
Az EU-ba va­ló be­lé­pés leg­vi­ta­tot­tabb geo­po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa te­hát vi­lá­gos. Még ha az EU ke­re­tei kö­zött fo­lyó egy­sé­ge­sü­lés a globalizáció kul­tu­rál­tabb for­má­ját je­lent­het­né is, sok bi­zony­ta­lan­ság fű­ző­dik hoz­zá. Az EU-nak egy­elő­re nincs a sa­ját fej­lő­dé­sé­re vo­nat­ko­zó vi­lá­gos el­mé­le­ti kon­cep­ci­ó­ja, ezért sen­ki sem tud­ja, hogy mi­lyen irány­ban fog to­vább­ha­lad­ni a meg­hir­de­tett egy­sé­ge­sü­lé­si fo­lya­mat.
A vi­seg­rá­di cso­port geo­po­li­ti­kai hely­ze­té­nek meg­erő­sö­dé­sé­hez egy olyan bo­nyo­lult föld­raj­zi és po­li­ti­kai tér­ség­ben, ami­lyen az EU, föl­tét­le­nül szük­sé­ges egy a szo­ká­sos­tól in­ten­zí­vebb és ki­ter­jed­tebb együtt­mű­kö­dés az egyes or­szá­gok kö­zött. E té­ren lé­nye­gé­ben na­gyon jó ered­mé­nye­ink van­nak. Ös­­sze­ha­son­lí­tás­képp: a szer­ző­dés mind a négy tag­ál­la­ma már a szlo­vák el­nök­ség ide­jén tag­já­vá vált az EU-nak. Ered­mé­nye­sen zá­rul­tak a csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­sok, si­ke­rült az egyes or­szá­gok Eu­ró­pai Uni­ó­ba va­ló be­lé­pé­sé­ről dön­tő nép­sza­va­zá­si fo­lya­ma­tot egy­faj­ta ko­or­di­nált, fo­ko­za­tos le­bo­nyo­lí­tás, ún. kasz­kád­sza­bá­lyo­zás sze­rint meg­szer­vez­ni. Szlo­vá­kia szá­má­ra ese­mé­nyek­ben gaz­dag volt az em­lí­tett idő­szak ab­ból a szem­pont­ból is, hogy a prá­gai NA­TO-csú­cson, a V4-beli part­ne­re­ink tá­mo­ga­tá­sá­nak is kö­szön­he­tő­en, meg­hí­vást kap­tunk az Észak-at­lan­ti Szer­ző­dés Szer­ve­ze­té­nek tag­jai kö­zé.
Kö­zös ha­té­kony­sá­gunk szem­pont­já­ból az Eu­ró­pai Uni­ó­ba va­ló be­lé­pés után is kulcs­fon­tos­sá­gú a vi­seg­rá­di szer­ző­dés ke­re­tei kö­zött fo­lyó még szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dés. Or­szá­ga­ink be­lé­pé­sé­vel az Eu­ró­pai Uni­ó­ba és a NATO-ba az 1991-ben el­fo­ga­dott nyi­lat­ko­zat cél­ki­tű­zé­sei tel­je­sül­tek. Ke­res­ni kell azon­ban to­vább­ra is az olyan meg­ol­dá­so­kat, ame­lyek nem je­len­te­nek és nem is je­lent­het­nek a NATO-val és az EU-val szem­ben kon­ku­ren­ci­át, ha­nem ezek­nek a geo­po­li­ti­ka­i­lag je­len­tős szer­ve­ze­ti ke­re­tek­nek a ki­egé­szí­té­sét je­len­tik.
Az EU-ba va­ló be­lé­pés ki­hí­vást je­len­tett a V4 or­szá­gai szá­má­ra po­li­ti­kai rend­sze­rük szem­pont­já­ból is, ami­nek a lé­nye­ge a de­mok­rá­cia ál­ta­lá­no­san el­fo­ga­dott in­téz­mé­nye­i­nek a meg­erő­sí­té­se volt a szó­ban for­gó or­szá­gok al­kot­má­nyos rend­sze­ré­ben. Elena Døízová, a nyitrai Kons­tan­tin Egye­tem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­rá­nak ok­ta­tó­ja már 2002-ben he­lye­sen fel­té­te­lez­te, hogy „az EU-hoz va­ló adap­tá­ció kez­de­ti idő­sza­ká­ban olyan el­ső­ren­dű fel­ada­tok meg­ol­dá­sa vá­lik fon­tos­sá, mint ami­lyen az in­téz­mé­nyi rend­szer ki­épí­té­sé­nek a be­fe­je­zé­se, az új in­téz­mé­nyek mű­kö­dé­sét érin­tő ta­pasz­ta­la­tok hi­á­nyá­nak át­hi­da­lá­sa és az al­kot­má­nyos és jo­gi sza­bá­lyo­zás hi­á­nyos­sá­gai” (Døízová 2002, 381).
A V4 cso­por­to­su­lás geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­ge a ben­ne részt ve­vő ta­gok szá­má­ban és a tag­ság to­váb­bi bő­ví­té­sé­nek el­uta­sí­tá­sá­ban is meg­nyil­vá­nul. Sok szó esett ar­ról, hogy mi­lyen jel­le­gű le­gyen majd a vi­seg­rá­di cso­port, ha már mind­egyik tag­or­szá­ga az Eu­ró­pai Unió tag­ja lesz. Ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tot­tak, hogy meg kell őriz­ni a szer­ve­zet je­len­le­gi fel­épí­té­sét és tag­sá­gát, ami ter­mé­sze­te­sen nem zár­ja ki a más, kí­vül­ál­ló or­szá­gok­kal va­ló együtt­mű­kö­dést. Pél­dá­ul a Be­ne­lux ál­la­mok­kal már je­len­leg is gyü­möl­csö­ző a kap­cso­lat, ill. az Észa­ki Ta­nác­­csal va­ló együtt­mű­kö­dés­nek szin­tén na­gyon jók az ered­mé­nyei. Ter­mé­sze­te­sen más kí­vül­ál­ló ál­la­mok­kal is szorosabra fűz­het­jük kap­cso­la­ta­in­kat és ér­de­künk­ben is áll az ilyen együtt­mű­kö­dés.
A vi­seg­rá­di cso­port leg­na­gyobb elő­nye ab­ban mu­tat­ko­zik, hogy to­vább­ra is a szer­ző­dés ere­de­ti or­szá­ga­i­ra kor­lá­to­zó­dik. Más cso­por­to­su­lá­sok, ame­lyek szin­tén az 1990-es évek ele­jén ala­kul­tak, és a kö­zép-eu­ró­pai együtt­mű­kö­dést tűz­ték ki cé­lul, egy­faj­ta föld­raj­zi meg­ha­tá­ro­zat­lan­ság­ra, part­ta­lan­ság­ra fi­zet­tek rá.
Pél­da­ként szol­gál­hat er­re az 1991-es Al­pok–Ad­ria együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dés, amely 1991-ben előbb Hexagonálévá, majd egy év­vel ké­sőbb Bécs­ben Kö­zép-eu­ró­pai Kez­de­mé­nye­zés­sé ala­kult át. A CEFTA-hoz ha­son­ló­an, amely ere­de­ti­leg mint a vi­seg­rá­di cso­port gaz­da­sá­gi szer­ve­ze­te ala­kult meg 1992-ben, a Kö­zép-eu­ró­pai Kez­de­mé­nye­zés is ki­bő­vült az egy­ko­ri szov­jet blokk töb­bi ke­let-eu­ró­pai or­szá­ga­i­val.
A Kö­zép-eu­ró­pai Kez­de­mé­nye­zés a bal­ká­ni konf­lik­tus prob­lé­má­in fe­nek­lett meg, a CEFTA mint in­teg­rá­ci­ós szer­ve­zet vi­szont az erő­sebb kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok gyor­sabb gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­se mi­att nem vált be. Az utób­bi or­szá­gok egy­ér­tel­mű­en az Eu­ró­pai Unió fe­lé ori­en­tá­lód­tak, nem pe­dig a gaz­da­sá­gi­lag le­ma­ra­dó ke­let-eu­ró­pai volt kom­mu­nis­ta or­szá­gok­kal va­ló együtt­mű­kö­dés bő­ví­té­se irá­nyá­ban. Kü­lön kér­dést ké­pez­nek a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok el­nö­ke­i­nek kö­tet­len ta­lál­ko­zá­sai, ame­lye­ken Né­met­or­szág­tól Uk­raj­ná­ig az ös­­szes ál­lam­fő részt vesz. Ezen ta­lál­ko­zók po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét csök­ken­ti a köz­tár­sa­sá­gi el­nö­kök el­té­rő ha­tás­kö­re a szó­ban fo­gó or­szá­gok po­li­ti­kai rend­sze­ré­ben.
A je­len­le­gi Eu­ró­pa megnövekedett biz­ton­sá­gi koc­ká­za­tai kö­ze­pet­te a V4 or­szá­gok egyik leg­fon­to­sabb geo­po­li­ti­kai fel­ada­ta az együtt­mű­kö­dés és az Eu­ró­pai Unió kö­zös kül- és biz­ton­ság­po­li­ti­ká­já­nak, a ki­bő­ví­tett Eu­ró­pa ter­vé­nek meg­va­ló­sí­tá­sa. Az új szom­széd­sá­gi po­li­ti­ka cél­ja a ba­rá­ti or­szá­gok gyű­rű­jé­nek ki­ala­kí­tá­sa az Eu­ró­pai Unió kö­rül, mely­nek tel­je­sen meg­fe­lel a V4 Uk­raj­ná­val szem­be­ni vi­szo­nyu­lá­sa. Fő­ként Ma­gyar­or­szág tá­mo­gat­ta a V4 Uk­raj­ná­val va­ló együtt­mű­kö­dé­sét, mert – úgy, mint mi is – tu­da­tá­ban volt an­nak, hogy a V4 kö­zül há­rom or­szág­nak kö­zös ha­tá­ra van Uk­raj­ná­val. Kö­zös ér­de­künk te­hát, hogy or­szá­ga­ink uni­ós csat­la­ko­zá­sá­val ne ala­kul­jon ki új vá­lasz­tó­vo­nal kö­zöt­tünk. A vi­seg­rá­di cso­port – össz­hang­ban az Eu­ró­pa kö­rü­li új, szé­le­sebb biz­ton­sá­gi öve­zet ki­ala­kí­tá­sá­nak stra­té­gi­á­já­val – úgy te­kint dé­li és ke­le­ti szom­szé­da­i­ra mint az Eu­ró­pai Uni­ó­val föld­raj­zi­lag és stra­té­gi­a­i­lag ösz­­sze­kap­csolt tér­ség­re, el­ső­ren­dű ér­de­ke fű­ző­dik te­hát ezen te­rü­le­tek és az itt ta­lál­ha­tó ál­la­mok, úgy­mint: Fehéroroszország, Uk­raj­na, az Orosz Fö­de­rá­ció és a Bal­kán sta­bi­li­tá­sá­hoz. A V4 ta­pasz­ta­la­ta­i­nak ha­té­ko­nyabb ér­vé­nye­sí­té­se szük­sé­ges eb­ben a tér­ség­ben, fő­ként pe­dig a bal­ká­ni ál­la­mok sta­bi­li­zá­lá­sá­ban (az EU se­gít­sé­gé­vel). A V4-nek a még min­dig bi­zony­ta­lan bal­ká­ni tér­ség­ben kü­lö­nö­sen az interetnikus fe­szült­sé­gek és a val­lá­si tü­rel­met­len­ség csil­la­pí­tá­sa ér­de­ké­ben kell hat­nia. Amint azt Ivan Dubnièka meg­fo­gal­maz­ta: „a szél­ső­sé­ges etnocentrizmus és val­lá­si tü­rel­met­len­ség min­dig is je­len vol­tak Eu­ró­pa tör­té­ne­té­ben. Er­ről a tény­ről nem sza­bad meg­fe­led­kez­ni” (Dubnièka 2005, 191–195).
Fog­lal­koz­nunk kell az­zal a kér­dés­sel is, hogy mi vár­ha­tó a V4 tö­mö­rü­lés jö­vő­je szem­pont­já­ból, mi­ben rej­lik mű­kö­dé­sé­nek je­len­tő­sé­ge és ho­za­dé­ka. A V4 or­szá­ga­it a kö­zel­múl­tig az euroatlanti szer­ve­ze­tek­be va­ló be­lé­pés egye­sí­tet­te. A vi­seg­rá­di szer­ző­dés­ben meg­fo­gal­ma­zott cél­ki­tű­zé­sek má­ra meg­va­ló­sul­tak. No­ha Václav Klaus, cseh köz­tár­sa­sá­gi el­nök úgy gon­dol­ja, hogy a vi­seg­rá­di cso­port az együtt­mű­kö­dés ér­tel­mé­nek két­ség­beesett ke­re­sé­se el­le­né­re sem ta­lál­ja azt, az együtt­mű­kö­dés­ben részt ve­vő or­szá­gok kor­mány­fői nem ér­te­nek egyet ez­zel a vé­le­mén­­nyel. A Cseh Köz­tár­sa­ság el­nö­ke a V4 egyik leg­han­go­sabb bí­rá­ló­ja, és so­ha­sem tit­kol­ta kü­lön­vé­le­mény­ét a tö­mö­rü­lés­sel szem­ben, amely­nek az ál­ta­la kép­vi­selt or­szág is tag­ja. Köz­is­mer­tek azon né­ze­tei, mi­sze­rint a V4 csu­pán a ka­pi­ta­liz­mus mes­ter­sé­ges tá­kol­má­nya, és hogy egy olyan cso­por­to­su­lás­ról van szó, amely­be a kö­rül­mé­nyek vé­let­len össz­já­té­ka foly­tán a Cseh Köz­tár­sa­ság is be­le­tar­to­zik. Ezen vi­ta­irat tár­gyi­la­gos­sá­gá­nak ér­de­ké­ben ter­mé­sze­te­sen az ál­ta­la meg­fo­gal­ma­zott fenn­tar­tá­so­kat is idéz­nünk kell.
Václav Klaus sok­szor hal­lat­ta azon vé­le­mé­nyét, hogy nem lát­ja ér­tel­mét a V4 lé­té­nek az EU-ba va­ló be­lé­pés előt­ti vagy az azt kö­ve­tő idő­szak­ban. Azt ál­lí­tot­ta és ál­lít­ja ma is, hogy nem lát sem­mi­fé­le át­tö­rést a V4 po­li­ti­ká­já­ban az EU-csatlakozás előtt és után. Sze­rin­te nincs itt sem­mi­fé­le kü­lönb­ség, és nem tart­ja fon­tos­nak az erő­sza­kolt ha­mis ki­ált­vá­nyo­kat sem, még ha kor­mány­fők­től szár­maz­nak is. Jó­nak tart­ja ugyan, ha a kor­mány­fők és az el­nö­kök kö­zös ál­lás­fog­la­lást ala­kí­ta­nak ki, de an­nak tisz­tes­sé­ges be­is­me­ré­sét is el­vár­ja tő­lük, hogy az együtt­mű­kö­dés ér­tel­mé­nek ke­re­sé­se hi­á­ba­va­ló. A cseh ál­lam­fő sze­rint az új­ság­írók­nak is­mer­ni­ük kel­le­ne a V4 zá­ró­nyi­lat­ko­za­ta­it és azo­kat ös­­sze kel­le­ne vet­ni­ük a va­ló­sá­gos ered­mé­nyek­kel, ame­lye­ket az egyes or­szá­gok el­ér­tek. En­nek alap­ján meg­ál­la­pít­hat­nák, hogy tény­leg fon­tos dol­gok­ról van-e szó vagy sem. Klaus a V4-nél több­re ér­té­ke­li az Sz4-et, az­az Cseh­or­szág­nak a szom­szé­da­i­val va­ló kap­cso­la­ta­it. Ab­ban sem hisz, hogy az uni­ós csat­la­ko­zás után a V4 ha­son­ló ala­pon mű­köd­het­ne, mint a Be­ne­lux ál­la­mok.
Nem ér­tünk egyet a cseh el­nök né­ze­te­i­vel, azonban min­den­ki­nek ma­gá­nak kell vé­le­ményt al­kot­nia. A V4 tö­mö­rü­lés kö­rül­be­lül 65 mil­lió pol­gárt egye­sít, en­nél­fog­va nem­zet­kö­zi té­ren is meg­ha­tá­ro­zó erőt kép­vi­sel­het. A V4 fent em­lí­tett idő­sze­rű fel­ada­ta­i­hoz hoz­zá­fűz­he­tünk még egyet, ez pe­dig a ben­ne részt ve­vő or­szá­gok eu­ró­pai uni­ós tag­sá­gá­nak ha­té­ko­nyab­bá és a töb­bi­ek­kel egyen­jo­gú­vá té­te­lé­nek fel­ada­ta. Min­den el­len­té­tes ál­lí­tás­sal szem­ben meg­ál­la­pít­ha­tó ugyan­is, hogy még ma, két év­vel az Eu­ró­pai Uni­ó­ba va­ló be­lé­pés után sem va­gyunk egyen­jo­gú, a „ré­gi­ek­kel” egyen­lő elő­nyö­ket él­ve­ző ta­gok. A V4 kö­zös­sé­gé­nek terv­sze­rű dip­lo­má­ci­ai nyo­mást kell gya­ko­rol­nia az Eu­ró­pai Uni­ó­ra, hogy meg­szün­tes­se az újon­nan csat­la­ko­zott ál­la­mok mun­ka­vál­la­ló­it érin­tő kor­lá­to­zá­so­kat. A mun­ka­erő sza­bad moz­gá­sá­ra vo­nat­ko­zó át­me­ne­ti rend­sza­bály­ok alap­szer­ke­ze­te, ame­lyet a 2+3+2 éves kulcs sze­rint bí­rál­nak fölül, két kü­lön­bö­ző ál­lam­cso­por­tot ered­mé­nyez a tag­sá­gon be­lül, ame­lyek kö­zül az egyik ked­ve­zőt­le­nebb hely­zet­ben van. Tu­da­tá­ban va­gyunk an­nak a tény­nek, hogy az em­lí­tett ren­del­ke­zé­sek az egyez­te­tő tár­gya­lá­so­kon fo­gal­ma­zód­tak meg, és ré­szét ké­pe­zik a csat­la­ko­zá­si szer­ző­dé­sek­nek. Az el­telt idő­szak azon­ban nyil­ván­va­ló­vá tet­te, hogy nincs ok a ko­ráb­bi tag­ál­lam­ok­ba irá­nyu­ló szak­kép­zett vagy szak­kép­zet­len mun­ka­erő tö­me­ges be­ván­dor­lá­sá­tól va­ló fé­le­lem­re. Ép­pen ezen a te­rü­le­ten lá­tunk nagy le­he­tő­sé­get a vi­seg­rá­di tö­mö­rü­lés ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő te­vé­keny­sé­ge szá­má­ra.
Ál­lás­pon­tunk­ból egy­ér­tel­mű­en kö­vet­ke­zik a V4 cso­port fenn­tar­tá­sá­nak és to­váb­bi mű­kö­dé­sé­nek szük­sé­ges­sé­ge, amely­re azon­ban ki­ha­tás­sal van a ben­ne részt ve­vő or­szá­gok köl­csö­nös ös­­sze­tar­tá­sa és együtt­mű­kö­dé­se is. Az együtt­mű­kö­dés fel­ada­ta­it pon­to­san meg kell ha­tá­roz­ni, mi­köz­ben az Eu­ró­pai Uni­ót érin­tő leg­fon­to­sabb kér­dé­sek­re kell össz­pon­to­sí­ta­ni, mert csak ez­ál­tal biz­to­sít­ha­tó, hogy a V4 cso­port­já­nak erős és egy­sé­ges be­fo­lyá­sát Brüs­­szel­ben is fi­gye­lem­be ve­gyék a stra­té­gi­ai dön­té­sek meg­ho­za­ta­la­kor.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Azud, J. – Kulašík, P. 1997. Pramene k štúdiu politických vied a medzinárodných vzahov. Banská Bystrica, FPVMV UMB.
Baar, V. – Rumpel, P. – Šindler, P. 1996. Politická geografie. Ostrava, Ostravská univerzita.
Bujnová, Helena – Gaba¾, Andrej 2005. Metamorfózy moderných dejín. Po druhej svetovej vojne. Nitra, Enig­ma.
Èurda, J. 1992. Úvod do geopolitiky. Bratislava, VVPŠ.
Døízová, Elena. 2002. K niektorým otázkam politického systému SR. In Budil, I. – Škanderová, I. – Jatschová, J. (ed.): Transformace èeské a slovenské spoleènosti na prahu nového milénia a její úloha v souèasném globálním svìtì. Sborník vybraných pøíspìvkù 21. svìtového kongresu Spoleènosti pro vìdy a umìní v Plzni. Plzeò, Západoèeská univerzita v Plzni Fa­kul­ta humanitních studií.
Dubnièka, Ivan 2005. Obèianska spoloènos a náboženský etnocentrizmus. In Gbúrová, M. (ed.): Formovanie európskej obèianskej spoloènosti. Zborník z konferencie. Prešov, Prešovská univerzita Filozofická fa­kul­ta.
Duleba, Ale­xan­der 2002. Koniec súèasnej strednej Európy? Ukrajina a Slovensko po prvej vlne rozširovania NA­TO. Bratislava, Inštitút pre verejné otázky.
Hnízdo, Boøek 1995. Mezinárodní perspektivy politických regiónù. Praha, ISE.
Ivanièka, K. 1997. Základy synergetiky. Banská Bystrica, FPVMV UMB.
Krejèí, Oskar 2000. Geo­po­li­ti­ka støedoevropského prostoru. Praha, Ekopress.
Krejèí, Oskar 2001. Mezinárodní po­li­ti­ka. Praha, Ekopress.
Mackinder, Halford J. 1919. Democratic Ideals and Reality: A Study in the Politics of Reconstruction. New York, Hen­ry Holt.
Vykoukal, Jiøí et al. 2003. Vi­seg­rád. Možnosti a me­ze støedoevropské spolupráce. Praha, Dokoøán.
Volner, Štefan 2004. Geo­po­li­ti­ka. Me­to­do­ló­gia, zdroje, prax, his­tó­ria. Zvolen, Bratia Sabovci.

(For­dí­tot­ta Szentandrási Ti­bor)

ÖLLÖS LÁSZLÓ: A Magyar Köztársaság alkotmánya és a magyar kisebbségek

1. Be­ve­ze­tés

A ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról tar­tott nép­sza­va­zás még lát­ha­tób­bá tet­te a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ka egyik, a rend­szer­vál­tás óta rend­sze­re­sen fel­tö­rő konf­lik­tu­sát, ne­ve­ze­te­sen, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok vo­nat­ko­zá­sá­ban nincs egyet­ér­tés a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai erők közt. Ugyan­ak­kor tör­té­nel­mi lép­ték­kel mér­ve nem is ré­gen, a rend­szer­vál­tás ele­jén, az el­len­zé­ki kerekasz­tal ülé­se­in még olyan mér­té­kű egyet­ér­tés jött lét­re a leg­je­len­tő­sebb po­li­ti­kai irány­za­tok közt, hogy a ma­gyar ki­sebb­sé­gek kér­dés­kö­re az or­szág írott al­kot­má­nyá­ba ke­rül­he­tett. Az or­szág alap­tör­vé­nye tud­va­le­vő­leg le­szö­ge­zi, hogy: „A Ma­gyar Köz­tár­sa­ság fe­le­lős­sé­get érez a ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok sor­sá­ért, és elő­moz­dít­ja a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló kap­cso­la­tuk ápolását.”1
Ám an­nak el­le­né­re, hogy a rend­szer­vál­tás meg­ha­tá­ro­zó irány­za­tai ké­pe­sek vol­tak meg­egyez­ni az előb­bi szö­veg­ben, a ma­gyar ki­sebb­sé­gek ügye még­is rend­sze­re­sen meg­je­le­nő, mély fe­szült­sé­get, meg­ol­dat­lan konf­lik­tu­so­kat okoz Ma­gyar­or­szág po­li­ti­kai éle­té­ben. Pe­dig so­kan és sok­szor han­goz­tat­ták, hogy leg­in­kább a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok a kár­val­lott­jai az ilyen konf­lik­tu­sok­nak. Hi­szen ki­sebb­sé­gi hely­ze­tük mi­att ne­kik vol­na a leg­na­gyobb szük­sé­gük ál­lan­dó­ság­ra, és min­den je­len­tős Ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai erő tar­tós, egy­más­sal ös­­sze­fo­gó tá­mo­ga­tá­sá­ra. Ez pe­dig an­nak a je­le, hogy az írott al­kot­mány szö­ve­gé­ben meg­egye­ző fe­lek tény­le­ges szán­dé­kai nem vol­tak egye­ző­ek több, a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal kap­cso­la­tos al­kot­má­nyos kérdés­ben.2 Te­hát az al­kot­má­nyos egyet­ér­tés a szö­ve­ge­zés­ben és a va­ló­ság­ban je­len­tős mér­ték­ben el­té­rő el­ve­ket ta­kart. A szö­veg meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rin­tünk ép­pen azért olyan, ami­lyen, hogy adott eset­ben egy­más­tól je­len­tő­sen el­té­rő ér­tel­me­zé­se­ket is le­he­tő­vé te­gyen.
A ta­nul­mány azt vizs­gál­ja, hogy hol hú­zód­hat­ná­nak az al­kot­má­nyos egyet­ér­tés le­het­sé­ges ke­re­tei a ma­gyar ki­sebb­sé­gek kér­dés­kö­ré­ben.
A vizs­gá­ló­dás so­rán min­de­nek­előtt az al­kot­má­nyos­ság alap­el­ve­i­re tá­masz­kod­va in­do­kol­ni kí­ván­juk, hogy mi­vel a kér­dés­kör, még ha ál­ta­lá­no­san is, de sze­re­pel A Ma­gyar Köz­tár­sa­ság al­kot­má­nyá­ban, ezért kö­vet­ke­zik be­lő­le az al­kot­má­nyos egyet­ér­tés a ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat érin­tő alap­kér­dé­sek­ben. To­váb­bá meg­vizs­gál­juk a kér­dés­ben ki­ala­kult és ki­ala­kít­ha­tó al­kot­má­nyos egyet­ér­tés mo­rá­lis alap­ja­it. Majd az al­kot­má­nyos egyet­ér­tés ér­ték­rend­jé­vel ér­vel­ve iga­zol­ni sze­ret­nénk, hogy a szö­veg­ből al­kot­má­nyos kö­te­les­sé­gek szár­maz­nak.

2. Al­kot­má­nyos egyet­ér­tés

Ál­lás­pon­tunk sze­rint, mint­hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok kér­dés­kö­re sze­re­pel a ma­gyar al­kot­mány­ban, ezért – akár po­zi­ti­vis­ta szem­mel vizs­gál­va a kérdést3 – a jog­al­ko­tók kö­ré­ben kö­vet­kez­nie kel­le­ne be­lő­le az alap­ve­tő egyet­ér­tés­nek a ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat érin­tő leg­fon­to­sabb kér­dé­sek­ben. Ugyan­ak­kor, amen­­nyi­ben az al­kot­mány­szö­veg je­len­té­sé­hez mint jo­gi tény­hez kí­ván­nánk köt­ni az egyet­ér­tés konk­rét ke­re­te­it, ak­kor a több­fé­le ér­tel­me­zé­si le­he­tő­ség ne­héz­zé te­szi a po­zi­ti­vis­ta né­ző­pont ér­vény­re jut­tatását.4
S eb­ben az eset­ben elég­gé nyil­ván­va­ló, hogy a jog­ér­tel­me­zés gya­kor­la­tá­ban egy­sze­rű­en nem le­het fi­gyel­men kí­vül hagy­ni az egy­más­tól el­té­rő po­li­ti­kai szán­dé­ko­kat. Kon­trak­tu­al­ista szem­mel néz­ve a prob­lé­mát, lát­szó­lag egy­sze­rűbb hely­zet­ben va­gyunk, hi­szen, amen­­nyi­ben az al­kot­mány vég­ső for­rá­sá­nak a nép aka­ra­tát te­kint­jük, ak­kor – mint­hogy a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság alap­tör­vé­nyé­ről van szó – a ben­ne fog­lal­tak for­rá­sa Ma­gyar­or­szág pol­gá­ra­i­nak egyet­ér­tő aka­ra­ta, ak­tu­á­lis párt­pre­fe­ren­ci­á­juk­tól füg­get­le­nül. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a po­li­ti­kai dön­tés­ho­zók­nak is res­pek­tál­ni­uk kel­le­ne mind a jo­gi tényt, mind pe­dig a nép aka­ra­tát. Ese­tünk­ben a min­den­ko­ri ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai több­ség­nek nem len­ne sza­bad egye­dül dön­te­nie a ma­gyar ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő leg­je­len­tő­sebb kér­dé­sek­ben, és per­sze az ál­lí­tás for­dí­tott­ja is igaz, nem len­ne sza­bad ilyet ten­nie a min­den­ko­ri po­li­ti­kai ki­sebb­ség­nek sem.5 A köz­tük fo­lyó po­li­ti­kai ver­seny­nek te­hát kor­lá­to­zott­nak kel­le­ne len­nie a kér­dés­ben. Csak­hogy a több­fé­le­kép­pen ér­tel­mez­he­tő al­kot­mány­szö­veg nem ad­ja meg a kér­dés­kör pon­tos tar­tal­mát és az egyet­ér­tés mér­té­két, s így köz­vet­le­nül nem szab­ja – nem is szab­hat­ja – meg a po­li­ti­kai ver­seny kor­lá­tait sem.
Ugy­nakkor a szö­veg rö­vid­sé­ge és több­fé­le ér­tel­me mel­lett nyújt né­hány tám­pon­tot, ame­lyek men­tén meg­vizs­gál­hat­juk a kér­dést. Min­de­nek­előtt meg kell is­mé­tel­nünk, hogy a po­li­ti­kai ver­seny kor­lá­tainak meg­vo­ná­sá­hoz előbb az al­kot­má­nyos egyet­ér­tés te­rét kell meg­raj­zol­nunk. Eh­hez azon­ban min­de­nek­előtt az al­kot­mány­szö­veg ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­ge­it kell át­te­kin­te­nünk.
A meg­fo­gal­ma­zá­sa so­rán ki­ala­kult egyet­ér­tés an­­nyit min­den­kép­pen je­lez, hogy az el­len­zé­ki kerekasz­tal részt­ve­vői sze­ret­ték vol­na, ha a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok meg­őr­zik ma­gyar­sá­gu­kat. To­váb­bá ab­ban a kér­dés­ben is kö­zös ál­lás­pon­ton vol­tak, hogy a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság­nak se­gí­te­nie kell őket ma­gyar­sá­guk meg­tar­tá­sá­ban, az­az a ma­gyar ál­lam ne csak szem­lél­je nem­ze­ti gond­ja­i­kat, ha­nem te­gyen is ér­de­kük­ben.
Ám az el­múlt év­ti­zed konf­lik­tu­sai, kü­lö­nös­kép­pen a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról tar­tott nép­sza­va­zás kap­csán ki­rob­bant dur­va ös­­sze­csa­pás jól mu­tat­ja, hogy két má­sik, al­kot­má­nyos szem­pont­ból alap­ve­tő fon­tos­sá­gú kér­dés­ben sem for­má­li­san, sem pe­dig in­for­má­li­san nem szü­le­tett meg­egye­zés a tár­gya­ló fe­lek közt.6
Az egyik, hogy a min­den­ko­ri kor­mány­nak és el­len­zék­nek egyet­ér­tés­ben kell mun­kál­kod­nia a ki­sebb­sé­gi ma­gya­ro­kért, te­hát az őket érin­tő leg­fon­to­sabb kér­dé­sek, s ál­ta­luk ők ma­guk, nem le­het­nek a ma­gyar­or­szá­gi bel­po­li­ti­kai küz­del­mek esz­kö­zei.
A má­sik pe­dig, hogy mi­ben rej­lik Ma­gyar­or­szág fe­le­lős­sé­ge, az­az az al­kot­mány szö­ve­gé­ből adó­dó­an mi­lyen kö­te­les­sé­ge­ik van­nak a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok­kal szem­ben.
Vizs­gál­juk hát meg, se­gít-e az al­kot­mány szö­ve­ge a két kér­dés meg­vá­la­szo­lá­sá­ban!

3. Az al­kot­má­nyos fe­le­lős­ség és kö­te­les­ség

A má­so­dik kér­dés­sel kezd­ve A Ma­gyar Köz­tár­sa­ság al­kot­má­nyá­nak a köz­tár­sa­ság ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok­kal fog­lal­ko­zó mon­da­ta ugyan meg­le­he­tő­sen ál­ta­lá­no­san fo­gal­maz az al­kot­má­nyos fe­le­lős­ség mi­ben­lét­ének kér­dé­sé­ben, de a prob­lé­ma ér­tel­me­zé­sé­hez több tám­pon­tot is nyújt.
Az el­ső meg­vá­la­szo­lan­dó kér­dés­nek nyil­ván­va­ló­an úgy kell han­goz­nia, hogy mi­ben is rej­lik Ma­gyar­or­szág „fe­le­lős­sé­ge”. A „fe­le­lős­sé­get érez” ki­fe­je­zés egyik le­het­sé­ges ér­tel­me­zé­se, hogy itt az ál­lam egy­faj­ta ér­zel­mi ál­la­po­tá­ról van szó. Nem­csak a köz, ha­nem ma­ga az ál­lam ér­zi át a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok hely­ze­tét, és fo­lya­ma­to­san igyek­szik fenn­tar­ta­ni ezt az ér­zel­mi ál­la­po­tot. Ám a fo­ga­lom ilyen in­terp­re­tá­ci­ó­ja több ne­héz­sé­get okoz. Egy­részt az ál­la­mi in­téz­mé­nyek­nek ma­guk­nak nin­cse­nek, job­ban mond­va nem le­het­nek ér­zé­sei. Ér­zé­sei leg­fel­jebb a ben­nük te­vé­keny­ke­dő hi­va­tal­no­kok­nak le­het­nek, ők azon­ban nem azo­no­sak a mo­dern ál­lam­mal, s jól­le­het együtt ér­ző vi­szo­nyuk fon­tos a ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra, de dön­té­se­i­ket nyil­ván­va­ló­an nem ve­zé­rel­he­ti ér­zel­mi ál­la­po­tuk.
Más­részt a pusz­tán ér­zel­mi ál­la­pot fenn­tar­tá­sa nem je­len­ti a ma­gyar ki­sebb­sé­gek ér­de­mi se­gí­té­sét. Ezért ön­ma­gá­ban nem te­kint­he­tő tény­le­ges fe­le­lős­ség­vál­la­lás­nak. A nem­ze­ti iden­ti­tás­nak nyil­ván­va­ló­an van­nak ér­zel­mi al­ko­tó­ele­mei is, ezek je­len­tős­sé­gét sem­mi­kép­pen nem sza­bad alá­be­csül­nünk. A nem­ze­ti ös­­sze­tar­to­zás az együ­vé tar­to­zás ér­zé­sét is jelen­ti.7 De nyil­ván­va­ló­an nem csak ezt.8 S mind­az, ami az egyes nem­ze­tek tag­ja­it ös­­sze­kö­ti, egy­ben in­di­vi­du­á­lis iden­ti­tá­suk al­ko­tó­ele­me is.9
Ezért a má­so­dik, sze­rin­tünk he­lyes ér­tel­me­zés sze­rint a „fe­le­lős­sé­get érez” ki­fe­je­zés nem pusz­tán az ál­lam va­la­mi­fé­le ér­zel­mi ál­la­po­tát je­len­ti, ha­nem a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok irán­ti fe­le­lős­ség fenn­ál­lá­sá­nak el­fo­ga­dá­sát. A má­so­dik in­terp­re­tá­ció sze­rint az al­kot­mány azt szö­ge­zi le, hogy a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság fe­le­lős a ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kért. S en­nek ki­mon­dá­sá­ból pe­dig sze­rin­tünk az kö­vet­ke­zik, hogy e fe­le­lős­ség­ből kö­te­les­sé­gek is ered­nek, s ezek ér­te­lem­sze­rű­en a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság kö­te­les­sé­gei.
Ér­tel­me­zé­sünk sze­rint te­hát az al­kot­mány szö­ve­ge a ma­gyar ál­lam al­kot­má­nyos kö­te­les­sé­ge­i­nek fenn­ál­lá­sát szö­ge­zi le a ki­sebb­ség­ben élő ma­gya­rok­kal szem­ben. A ma­gyar al­kot­má­nyos­ság el­múlt más­fél év­ti­zed­ének ta­pasz­ta­la­tai okán nem mel­lé­kes hang­sú­lyoz­nunk, hogy mi­vel al­kot­má­nyos kö­te­les­ség­ről van szó, a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság­nak a pil­la­nat­nyi po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok­tól füg­get­le­nül van­nak kö­te­les­sé­gei a ma­gyar ki­sebb­sé­gek­kel szem­ben. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a kö­te­les­ség nem­csak a ma­gyar ál­lam egy ré­szét, ha­nem egé­szét ter­he­li. A po­li­ti­kai plu­ra­liz­mus al­kot­má­nyos alap­elv­ének szem­pont­já­ból vizs­gál­va mind­egyik kor­mány, és ami nem ke­vés­bé fon­tos, mind­egyik el­len­zék kö­te­les­sé­gé­ről van szó. Te­hát a min­den­ko­ri kor­mány­nak és el­len­zé­ké­nek kü­lön-kü­lön és együtt is fenn­ál­ló, kö­zös fe­le­lős­sé­gé­ről van szó. Az ál­lam in­téz­mé­nye­i­nek szem­pont­já­ból pe­dig az egyes in­téz­mé­nyek sa­já­tos fe­le­lős­sé­gé­ről kell be­szél­nünk az al­kot­má­nyos fe­le­lős­ség egyes te­rü­le­te­i­vel (pél­dá­ul kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok, ok­ta­tás­ügyi kér­dé­sek stb.) kap­cso­lat­ban. Az­az ál­ta­lá­ban az egyén, te­hát a po­li­ti­kai dön­tés­ho­zó is, mo­rá­lis fe­le­lős­sé­get vi­sel, az ál­lam egyes konk­rét in­téz­mé­nye­i­nek vo­nat­ko­zá­sá­ban pe­dig pozi­cionális fe­le­lős­ség­ről beszél­hetünk.10
Per­sze ép­pen a fe­le­lős­ség szá­monkérhetősége és a kö­te­les­sé­gek ér­vé­nye­sít­he­tő­sé­ge kap­csán kell meg­von­nunk a ma­gyar ál­lam fe­le­lős­sé­gé­nek és kö­te­les­sé­ge­i­nek ha­tá­rát.
Min­de­nek­előtt fel­tét­le­nül le kell szö­gez­nünk, hogy a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság nyil­ván­va­ló­an nem egye­dül fe­lel a ha­tá­ra­in tú­li ma­gya­ro­kért, lé­vén szó egy má­sik ál­lam pol­gá­ra­i­ról. A ma­gyar ál­lam fe­le­lős­sé­ge te­hát el­tér a sa­ját pol­gá­rai irán­ti fe­le­lős­sé­gé­től, be­le­ért­ve a ma­gyar­or­szá­gi nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek tag­ja­it is. Az em­lí­tett fe­le­lős­ség ezért csak kor­lá­to­zott le­het, mint­hogy azok a sze­mé­lyek, akik­re irá­nyul, más ál­la­mok szu­ve­re­ni­tá­sa alá tar­toz­nak, így an­nak fe­le­lős­sé­ge is vi­tat­ha­tat­lan. És per­sze ép­pen ezért szá­mon is kér­he­tő.
Ma­gyar­or­szág rész­le­ges fe­le­lős­sé­gét az előb­bi meg­ál­la­pí­tás nem te­szi meg­fog­ha­tat­lan­ná. Min­de­nek­előtt le­szö­gez­het­jük, jól­le­het az érin­tet­tek nem a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság pol­gá­rai, a min­den­ko­ri ma­gyar po­li­ti­ka je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­hat­ja éle­tü­ket. Na­gyobb ha­tás­sal van rá­juk min­den más or­szág­nál. Azok a te­rü­le­tek pe­dig, ame­lyek­nél Ma­gyar­or­szág va­lós fe­le­lős­sé­gé­ről be­szél­he­tünk, sze­rin­tünk át­gon­dol­ha­tók.
Eh­hez azon­ban min­de­nek­előtt két kér­dést kell tisz­táz­nunk: elő­ször is, hogy mi­re vo­nat­ko­zik a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság al­kot­má­nyos fe­le­lős­sé­ge, má­sod­szor pe­dig, hogy ki­re.

4. Is­te­ni, sőt is­te­nek fe­let­ti aka­rat?

Kezd­jük az el­ső kér­dés­sel, néz­zük, mi­re is vo­nat­ko­zik az em­lí­tett fe­le­lős­ség! Az al­kot­mány meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok „sor­sá­ért” „érez” fe­le­lős­sé­get a ma­gyar állam.11 Az el­ső pil­lan­tás­ra köl­tő­i­nek tű­nő fo­ga­lom arány­lag pon­to­san ér­tel­mez­he­tő. A szö­veg­kör­nye­zet­ből kö­vet­ke­ző­en sze­rin­tünk alig­ha von­ha­tó két­ség­be, hogy a ha­tá­ro­kon tú­li ma­gya­rok sor­sá­ért ér­zett fe­le­lős­ség a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok nem­ze­ti sor­sá­ért vi­selt fe­le­lős­sé­get je­len­ti. Még ha a szö­veg nem is szű­kí­ti a sors fo­gal­má­nak je­len­té­sét, ál­ta­lá­nos ér­te­lem­ben alig­ha le­het fe­le­lős e ma­gyar em­be­rek sor­sá­ért, hi­szen az em­be­ri sors­nak olyan ele­mei is van­nak, ame­lyek nem kö­tőd­nek ál­lam­hoz, il­let­ve nem­ze­ti ho­va­tar­to­zás­hoz.
Ugyan­ak­kor a nem­ze­ti sors prob­lé­ma­kö­re kap­csán elő­ször két egy­más­sal ös­­sze­füg­gő kér­dést kell tisz­táz­nunk. Az el­ső, hogy ese­tünk­ben mit is je­lent a „sors” fo­gal­ma ál­ta­lá­ban. A má­so­dik pe­dig, hogy mi­ben rej­lik a sors nem­ze­ti tar­tal­ma.
Sors alatt gyak­ran szo­kás az em­be­ri élet meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát ér­te­ni, is­te­ni, sőt akár is­te­nek fe­let­ti aka­rat ál­tal. De ért­het­jük alat­ta a tör­té­ne­lem tör­vény­sze­rű­sé­gei ál­tal dik­tált de­ter­mi­nált­ság ál­la­po­tát, füg­get­le­nül az érin­tet­tek egyé­ni szán­dé­ká­tól. Ha az előb­bi két sors­fel­fo­gás bár­me­lyi­két fo­gad­juk el, ak­kor az al­kot­mány szö­ve­ge em­be­ri esz­kö­zök­kel meg­old­ha­tat­lan ön­el­lent­mon­dás­ba tor­kol­lik. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok nem­ze­ti sor­sán eb­ben az eset­ben ugyan­is csak ma­guk a tör­té­ne­lem rej­tett, az em­be­ri szán­dék és aka­rat fö­lött ál­ló erői, il­let­ve az is­te­ni gond­vi­se­lés, eset­leg sze­szély for­dít­hat. Ha is­te­ni aka­rat­nak te­kint­jük a ki­sebb­sé­gek nem­ze­ti sorsát,12 ak­kor le­szö­gez­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szág le­he­tő­sé­gei nem ter­jed­nek odá­ig, hogy vál­toz­tas­son raj­ta. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság po­li­ti­kai esz­kö­zök­kel ér­dem­ben nem le­het köz­vet­le­nül cse­lek­vő ha­tás­sal a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok sor­sá­ra. Az is­te­ni aka­rat­ra leg­fel­jebb imád­ság­gal, kö­nyör­gés­sel le­het né­mi ha­tás­sal len­ni, ám az ál­lam ma­ga nyil­ván­va­ló­an nem ural­hat­ja az is­te­ni sor­sot. Eb­ben a hely­zet­ben azon­ban a ma­gyar ál­lam al­kot­má­nyos fe­le­lős­sé­ge meg­fog­ha­tat­lan­ná vá­lik, hi­szen nem áll az ál­lam ha­tal­má­ban, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok sor­sá­ra köz­vet­len ha­tás­sal le­hes­sen. Te­het ugyan ezt-azt, eb­ben-ab­ban se­gít­het a ki­sebb­ség­ben élő­kön, ám ma­gán az is­te­ni dön­té­sen nem vál­toz­tat­hat.
Rá­adá­sul egy alap­ve­tő fon­tos­sá­gú mo­rá­lis ne­héz­ség­gel szem­be is ke­rül az is­te­ni aka­rat el nem fo­ga­dá­sa ese­tén, hi­szen ez­ál­tal meg­kér­dő­je­le­zi az is­te­ni aka­rat he­lyes­sé­gét. Az­az ma­gát az is­te­ni aka­rat fö­lé he­lye­zi, hi­bás­nak, igaz­ság­ta­lan­nak mi­nő­sít­ve a min­den­ha­tó dön­té­sét. Ez­zel azon­ban ma­gá­nak az is­te­ni aka­rat­nak a jo­gos­sá­gát von­ja két­ség­be, s he­lyé­be a ma­ga ál­tal kép­vi­selt em­be­ri aka­ra­tot kí­ván­ja ál­lí­ta­ni.
Ese­tünk­ben te­hát, amen­­nyi­ben a ma­gya­rok ki­sebb­ség­be szo­ru­lá­sát is­te­ni bün­te­tés­nek te­kint­jük, ak­kor egy­ben he­lyes­nek és igaz­sá­gos­nak is kell tar­ta­nunk. Egyéb­ként a gond­vi­se­lés er­köl­csi lé­nye­gét, té­ved­he­tet­len­sé­gét kér­dő­je­lez­zük meg, azt ál­lít­va, hogy ve­le szem­ben az em­be­rek­nek van iga­zuk. Sőt mi több, még csak azt se ál­lít­juk, hogy az em­be­rek­nek ál­ta­lá­ban len­ne iga­zuk a bün­te­tő gond­vi­se­lés­sel szem­ben, ha­nem hogy iga­zunk ne­künk ma­gunk­nak van. S ez­zel egy újabb el­lent­mon­dás­ba sod­ró­dunk. Mi­vel nem­csak ma­gya­rok al­kot­hat­nak és al­kot­nak is er­köl­csi vé­le­ményt a kér­dés­ről, ha­nem a ma­gyar ki­sebb­sé­gek fe­lett do­mi­náns po­zí­ci­ó­ba ju­tot­tak kö­zül azok­nak a nem­ze­tek­nek egyes tag­jai is, akik pe­dig hely­ze­tü­ket az is­te­ni gond­vi­se­lés ju­tal­ma­ként ér­té­ke­lik nem­ze­tük ma­gya­rok okoz­ta ko­ráb­bi meg­pró­bál­ta­tá­sa­i­ért. Eme meg­pró­bál­ta­tá­so­kat egyéb­ként egy lé­leg­zet­tel igaz­ság­ta­lan­nak és mél­tány­ta­lan­nak mi­nő­sí­tik, mel­­lyel ők is ugyan­ab­ba az el­lent­mon­dás­ba bo­nyo­lód­nak.
Az a kér­dés ve­tő­dik fel, hogy ki­nek az is­te­ne igaz­sá­gos, s me­lyik dönt. Az is­ten nem­ze­ti­vé vál­toz­ta­tá­sa is­mert je­len­sé­ge a mo­dern na­ci­o­na­liz­mus­nak. Csak­hogy az egye­te­mes igaz­sá­gos­ság el­ve­i­vel az ala­ku­ló nem­ze­ti po­li­te­iz­mus dön­té­si me­cha­niz­mu­sai alig­ha egyez­tet­he­tők ös­­sze, hi­szen min­den­ki a ma­ga is­te­ni igaz­sá­gát tart­ja egye­dül he­lyes­nek. Ma­rad­na az óko­ri meg­ol­dás, ne­ve­ze­te­sen, hogy a sors nem­csak az em­be­rek, ha­nem az is­te­nek fe­lett ál­ló erő is egy­ben (Graves 1981, 10.c, 10.3.), ám eb­ben az eset­ben még az imád­ság­gal tör­té­nő be­fo­lyá­so­lás le­he­tő­sé­ge is el­vész az em­be­rek szá­má­ra, hi­szen ez a sors ön­tör­vé­nyű, leg­fel­jebb meg­is­mer­ni le­het egyik-má­sik jós se­gít­sé­gé­vel, de meg­vál­toz­ta­tá­sá­ra sem­mi­lyen mód sin­csen.
Ugyan­ak­kor a má­so­dik­ként em­lí­tett tör­té­nel­mi nem­zet­sors-fel­fo­gás több te­kin­tet­ben ha­son­lít hoz­zá, hi­szen meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan tör­té­nel­mi erők­kel kell szá­mot vet­nie az em­ber­nek. Per­sze az egyik kü­lönb­ség lát­szó­lag ab­ban áll, hogy nem jó­sok jel­zik elő­re a jö­vőt, ha­nem ma­gu­kat tu­dó­sok­nak mi­nő­sí­tő ér­tel­mi­sé­gi­ek, a mo­dern tu­do­mány ra­ci­o­ná­lis esz­köz­tá­rát al­kal­maz­va. A tu­do­mány vi­lá­gá­ban ugyan­is pon­to­san nyo­má­ra kell jut­ni az egyéb­ként fel­tár­ha­tó és meg­ért­he­tő, de per­sze meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan erő mi­ben­lét­ének.
El­ső fel­ada­tunk te­hát a ma­gya­rok nem­ze­ti sor­sát meg­ha­tá­ro­zó tör­té­nel­mi erő meg­ne­ve­zé­se és jel­lem­zé­se. Nyil­ván­va­ló­an nem­ze­ti erő­ről le­het csak szó, hi­szen a ma­gya­rok nem­ze­ti sor­sát deter­minál­ja.13 E rej­tet­ten ha­tó, de per­sze egye­sek ál­tal fel­is­mer­he­tő tör­té­nel­mi erő leg­is­mer­tebb in­terp­re­tá­ci­ó­ja a nem­ze­tek (eset­leg fa­jok) tör­té­nel­mi­leg meg­ha­tá­ro­zott har­cá­nak el­kép­ze­lé­se. Ha el­fo­gad­juk lé­te­zé­sét, ak­kor Ma­gyar­or­szág en­nek a har­ci tör­vény­nek en­ge­del­mes­ked­ve vív­ta vi­lág­há­bo­rú­it, s ma­radt alul az ugyan­en­nek a tör­vény­nek en­ge­del­mes­ke­dő el­len­sé­ge­i­vel szem­ben. Kö­vet­ke­zés­kép­pen ez az oka, s nem más, oly sok ma­gyar ki­sebb­ség­be ke­rü­lé­sé­nek. Fel kell te­hát is­mer­nie min­den ma­gyar em­ber­nek, hogy az el­len­sé­ges vi­szony ele­ve adot­t, nem em­be­ri vá­lasz­tás kér­dé­se. Csak­hogy így Ma­gyar­or­szág szom­szé­da­i­nak fe­le­lős­sé­ge is el­mo­só­dik, hi­szen ők sem vá­laszt­hat­nak igaz­sá­gos és igaz­ság­ta­lan há­bo­rú közt.
Má­ig ha­tó erő­vel bír a fel­fo­gás má­sik kö­vet­kez­mé­nye, ne­ve­ze­te­sen az, hogy el­fo­ga­dá­sa ese­tén a nem­ze­tek köz­ti bé­ke a va­ló­ság­ban nem vá­laszt­ha­tó, hi­szen a má­sik fél is a harc tör­vé­nyé­nek en­ge­del­mes­ke­dik, ő sem te­het más­ként. Mint­hogy tör­vény­sze­rű­ség­ről van szó, nem­csak a múlt­ban nem volt, ha­nem ma sem re­á­lis más nem­ze­ti ma­ga­tar­tás, mint a küz­de­lem min­den, a je­len kö­rül­mé­nyei közt fel­hasz­nál­ha­tó esz­köz­zel. Emi­att a nem­ze­ti meg­bé­ké­lés­sel va­ló őszin­te kí­sér­le­te­zés ki­fe­je­zet­ten ve­szé­lyes, hi­szen gyen­gí­ti a nem­ze­ti har­ci mo­rált. Kö­vet­ke­zés­kép­pen ne­ga­tív fe­le­lős­sé­gük csak a harc tör­té­nel­mi tör­vé­nyét fel nem is­me­rő bé­ke- és meg­e­gyezéspár­ti­ak­nak van. Vi­szont a küz­dők, a har­co­lók csak azt te­szik, amit a tör­té­ne­lem és a ter­mé­szet rend­je sze­rint ten­ni­ük kell.
Ez az el­kép­ze­lés is fel­old­ha­tat­lan el­lent­mon­dás­hoz ve­zet. A nem­ze­ti harc tör­té­nel­mi tör­vé­nyé­nek lo­gi­ká­ja ugyan­is azt dik­tál­ja, hogy a mos­ta­ni hely­ze­ten csak egy olyan újabb ös­­sze­csa­pás tud­na vál­toz­tat­ni, mely­ben Ma­gyar­or­szág­nak kel­le­ne di­a­dal­mas­kod­nia, a ko­ráb­bi győ­zők pe­dig a vesz­te­sek kö­zé ke­rül­né­nek. A fo­lya­ma­tos ma­gyar­el­le­nes nem­ze­ti har­cot ví­vó szom­széd nem­ze­tek lé­nye­gi­leg ugyan­azon erő esz­kö­zei, mint a ma­gya­rok. Az el­kép­ze­lés ezért rej­tet­ten egy újabb há­bo­rús konf­lik­tust fel­té­te­lez, amely – s ezt szö­gez­zük le, még ha so­kak szá­má­ra nyil­ván­va­ló is – ször­nyű pusz­tí­tás­sal jár­na, ki­me­ne­te­le bi­zony­ta­lan vol­na, kö­vet­kez­mé­nyei pe­dig ki­szá­mít­ha­tat­la­nok len­né­nek. Az­az nem­csak nem­ze­ti di­a­dal­lal, ha­nem nem­ze­ti rom­lás­sal is jár­hat­na, de ál­do­za­to­kat min­den­kép­pen kö­ve­tel­ne. S ami nem ke­vés­bé fon­tos érv: ilyen há­bo­rúk nem is le­het­sé­ge­sek az in­teg­rá­ló­dó Eu­ró­pá­ban, hi­szen a hu­sza­dik szá­zad­ba lök­nék vis­­sza a kon­ti­nenst, né­pe­it vég­képp meg­foszt­va a nem­zet­kö­zi ver­seny­ké­pes­ség re­mé­nyé­től is. Vé­gül pe­dig, Ma­gyar­or­szág la­ko­sa­i­nak dön­tő több­sé­ge ha­tá­ro­zot­tan nem akar sem ilyen, sem pe­dig más­fé­le há­bo­rút, de nem kí­ván ilyet a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok leg­több­je sem. Meg­je­gyez­het­jük, hogy nap­ja­ink gát­lás­ta­lan po­li­ti­kai tö­rek­vé­se­it lát­va el­ső­sor­ban a har­ma­dik érv mi­att nem vá­lik az el­kép­ze­lés vég­kö­vet­kez­te­té­se nyil­vá­no­san han­goz­ta­tott po­li­ti­kai prog­ram­má. A há­bo­rú aka­rá­sa nél­kül vi­szont ér­tel­mü­ket vesz­tik ki­in­du­lá­si pont­jai, hi­szen a nem­ze­ti harc el­en­ged­he­tet­len fel­té­te­le a nem­zet több­sé­gé­nek tény­le­ges, nem csak kép­le­tes há­bo­rús szán­dé­ka, vagy leg­alább e szán­dék fel­éb­resz­té­sé­nek le­he­tő­sé­ge.

5. Ki­re vo­nat­ko­zik az al­kot­má­nyos fe­le­lős­ség?

Má­sod­szor azt kér­dez­tük, kik az ala­nyai a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság al­kot­má­nyos fe­le­lős­sé­gé­nek? Az al­kot­mány sze­rint „a ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok” sor­sá­ért érez fe­le­lős­sé­get a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság, s ez­zel a prob­lé­ma az el­ső pil­lan­tás­ra meg is ol­dó­dott.
Ám az el­múlt más­fél év­ti­zed ta­pasz­ta­la­tai alap­ján a fen­ti szö­veg­rész­let leg­alább négy ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­gét kell szám­ba ven­nünk. Az egyik sze­rint Ma­gyar­or­szág al­kot­má­nyos fe­le­lős­sé­ge a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok egy cso­port­já­ra vo­nat­ko­zik, il­let­ve min­de­nek­előtt rá­juk. A má­so­dik sze­rint a fe­le­lős­ség a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­ra mint kol­lek­tí­vá­ra vo­nat­ko­zik, s csak en­nek vo­nat­ko­zá­sá­ban az egyé­nek­re mint a meg­sza­bott kol­lek­tí­va tag­ja­i­ra. A har­ma­dik sze­rint Ma­gyar­or­szág­nak nin­csen ilyen fe­le­lős­sé­ge. S a ne­gye­dik sze­rint a fe­le­lős­ség mind­egyik ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ra vo­nat­ko­zik
Ha az el­ső le­he­tő­sé­get vá­laszt­juk (Ma­gyar­or­szág al­kot­má­nyos fe­le­lős­sé­ge a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok egy cso­port­já­ra vo­nat­ko­zik), ak­kor az aláb­bi ne­héz­sé­gek­kel ke­rü­lünk szem­be. Elő­ször is a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság „ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok” meg­fo­gal­ma­zá­sá­ból az al­kot­má­nyos fe­le­lős­ség vo­nat­ko­zá­sá­ban sem­mi­fé­le kü­lönb­ség­té­tel nem kö­vet­kez­tet­he­tő ma­gyar és ma­gyar em­ber közt. Ma­gá­ból a szö­veg­ből nem kö­vet­ke­zik, hogy a ma­gyar ál­lam a ma­gyar ki­sebb­sé­gek bár­me­lyik cso­port­ja iránt ne tar­toz­na fe­le­lős­ség­gel. To­váb­bá az al­kot­mány­szö­veg nem is osz­tá­lyoz­za a ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat, az­az nem be­szél el­ső-, má­sod-, eset­leg har­mad­osz­tá­lyú ma­gya­rok­ról. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a szö­veg­ből nem­csak a ma­gyar ál­lam egyes ma­gya­rok irán­ti fe­le­lős­sé­gé­nek hi­á­nya nem ere­dez­tet­he­tő, ha­nem a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok egyes cso­port­jai irán­ti lé­nye­gi­leg kü­lön­bö­ző fe­le­lős­sé­ge sem.
Az al­kot­mány al­kal­ma­zá­sa­kor a fe­le­lős­ség el­té­rő mér­té­két val­ló al­kal­ma­zó ha­son­ló prob­lé­má­val ke­rül szem­be, mint az egyes ma­gya­rok irán­ti fe­le­lős­ség hi­á­nyát val­ló. Bár­mi­lyen kü­lönb­ség­té­tel ese­tén in­do­kol­nia kell a meg­kü­lön­böz­te­tést. Az­az a ma­gyar ál­lam­nak meg kel­le­ne ad­nia an­nak oka­it, hogy mi­ért fe­le­lős egyes ki­sebb­sé­gi ma­gya­ro­kért, és mi­ért nem te­kin­ti fe­le­lős­nek ma­gát má­so­kért, il­let­ve mi­ért fe­le­lős az egyi­kért in­kább, mint a má­si­kért. S per­sze az in­dok­lás­nak össz­hang­ban kel­le­ne len­nie az al­kot­mány idé­zett szö­ve­gé­vel, de ez meg­old­ha­tat­lan prob­lé­ma. Ér­tel­me­zé­sünk sze­rint az idé­zett szö­veg a fe­le­lős­ség fel­adá­sá­nak csak egy le­he­tő­sé­gét en­ge­di meg, ne­ve­ze­te­sen a ma­gyar ál­lam nyil­ván­va­ló­an nem fe­le­lős azok irán­t, akik nem ma­gya­rok, ab­ban az eset­ben sem, ha elő­de­ik 1918 előtt Ma­gyar­or­szág pol­gá­rai vol­tak. Az el­té­rő fe­le­lős­ség el­vé­re pe­dig nem is utal az al­kot­mány szö­ve­ge. Ép­pen ezért mind­két elv­hez pót­ló­la­gos ma­gya­rá­za­tok szük­sé­ge­sek.
Ah­hoz, hogy a ma­gyar ál­lam tiszt­ség­vi­se­lői kü­lönb­sé­get te­hes­se­nek ki­sebb­sé­gi ma­gyar és ki­sebb­sé­gi ma­gyar közt, a nem­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés el­vé­nek va­la­me­lyik vál­to­za­tát kell al­kal­maz­ni­uk. Eh­hez azon­ban az elv­nek olyan mo­rá­lis alap­ra kell tá­masz­kod­nia, amely egy­szer­re ren­del­ke­zik a po­li­ti­ka szá­má­ra irány­mu­ta­tó erő­vel a na­pi po­li­ti­kai dön­té­sek­nél, va­la­mint elég mé­lyen gyö­ke­re­zik az al­kot­má­nyos­ság va­la­me­lyik je­len­tős el­kép­ze­lé­sé­ben. A nem­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés­nek a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal szem­ben al­kal­ma­zott el­ve ezért nem vál­hat el az adott dön­tés­ho­zó Ma­gyar­or­szá­gon ér­vé­nye­sí­te­ni kí­vánt ér­ték­rend­jé­től. Ta­nul­má­nyunk szám­ba kí­ván­ja ven­ni az elv ér­vé­nye­sí­té­sé­nek le­het­sé­ges kö­vet­kez­mé­nye­it a ma­gyar ki­sebb­sé­gek nem­ze­ti éle­té­ben.

6. Nem­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés

A nem­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés Ma­gyar­or­szá­gon is hasz­nált po­li­ti­kai el­ve sa­já­tos ha­tás­sal van a ma­gyar po­li­ti­kai osz­tály ma­gyar­ság­po­li­ti­ká­já­ra. A ha­tá­ron tú­li­ak köz­ti kü­lönb­ség­te­vés­nek ter­mé­szet­sze­rű­en iga­zod­nia kel­le­ne a ha­za­i­hoz, hogy alá­tá­massza a ha­zai jo­gos­sá­gát, he­lyes­sé­gét. Ezért – no­ha a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai ve­ze­tés egyes cso­port­ja­i­nak ál­lás­pont­jai közt je­len­tős kü­lönb­sé­gek mu­tat­koz­nak e kér­dés­ben, de így vagy úgy, szán­dé­ko­san vagy szán­dé­kuk­kal szem­ben – mind­an­­nyi­uk­nak szá­mol­ni kell a nem­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés el­vé­vel, ép­pen az elv al­kal­ma­zá­sa ér­de­ké­ben.

6.1. Sa­ját eli­tem csá­bí­tá­sa

Ah­hoz azon­ban, hogy ha­tal­mi kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró kü­lönb­sé­get te­hes­sünk ma­gyar és ma­gyar közt a nem­ze­ti ki­sebb­sé­ge­ken be­lül, ko­moly in­do­kok kel­le­nek.
Az egyik kí­nál­ko­zó meg­ol­dás, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat is eli­tek ál­tal uralt tö­meg­ként lás­sa a ma­gyar­or­szá­gi jog­ér­tel­me­ző. S per­sze min­de­nek­előtt az elit a nem­ze­ti, hi­szen ez a dol­gok rend­je az ilyen vi­lág­ban. Az­az a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok mo­rá­lis ér­te­lem­ben is fel­oszt­ha­tók nem­ze­ti irá­nyí­tók­ra és nem­ze­ti­leg irá­nyí­tot­tak­ra, amit a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­po­li­ti­ká­ban is ér­vé­nye­sí­te­ni le­het. Ez a né­ző­pont több előn­­nyel is ke­cseg­tet. A ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­sok ré­vén meg le­het pró­bál­koz­ni egy olyan do­mi­náns elit ki­ala­kí­tá­sá­val, ame­lyik ma­ga alá gyű­ri a tő­le el­té­rő cso­por­to­kat, és az őt tá­mo­ga­tó ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai elit­hez kap­cso­ló­dik. Ma­gyar­or­szá­gi szem­mel néz­ve így nem­csak kül­po­li­ti­kai, ha­nem bel­po­li­ti­kai cé­lok­ra is hasz­nál­ha­tó. Po­li­ti­ku­sai a nem­ze­ti lé­té­ben ve­szé­lyez­te­tett ma­gyar ki­sebb­sé­get rep­re­zen­tál­va je­le­nít­he­tik meg egyik vagy má­sik ma­gyar­or­szá­gi párt nem­ze­ti jel­le­gét, szem­ben a kon­ku­rens nem­ze­ti­et­len­nel, il­let­ve a rossz nem­ze­ti stra­té­gi­át vá­lasz­tó­val. Meg­szó­lal­hat­nak vá­lasz­tá­si kam­pá­nyok­ban, meg­je­len­het­nek ma­gyar­or­szá­gi pár­tok kam­pány­ren­dez­vé­nye­in, mu­tat­koz­hat­nak anya­or­szá­gi po­li­ti­ku­sok tár­sa­sá­gá­ban, köz­zé­te­he­tik ál­lás­pont­ju­kat a saj­tó­ban, per­sze tá­mo­ga­tó­ju­kat se­gít­ve. Szó­val a po­li­ti­kai tá­mo­ga­tás szá­mos for­má­já­ra al­kal­ma­sak, mint­hogy a nem­ze­ti ve­szé­lyez­te­tett­ség er­köl­csi sú­lyá­val áll­nak tá­mo­ga­tó­juk mel­lé.
A meg­ol­dás ugyan­csak csá­bí­tó. De sú­lyos árat kell fi­zet­ni ér­te. A ma­gyar­or­szá­gi pár­tok­nak a sa­ját ki­sebb­sé­gi elit­cso­port­juk kö­ré­ben kell ki­osz­ta­ni­uk az ös­­szes fon­tos po­zí­ci­ót a Ma­gyar­or­szág­ról ér­ke­ző tá­mo­ga­tá­sok rend­jé­ben. Ma­ga a rend­szer kö­ve­te­li az in­téz­ke­dést, hi­szen az elit ez­ál­tal ra­gad­ja meg ha­tal­ma egyik je­len­tős ele­mét: így vál­hat urá­vá a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­sok­nak.
Az ilyen rend­szer egyik kö­vet­kez­mé­nye, hogy a tá­mo­ga­tá­sok je­len­tős ré­sze po­li­ti­kai tá­mo­ga­tás­sá vá­lik. Má­sik kö­vet­kez­mé­nye pe­dig, hogy ér­de­mi kont­roll hí­ján az anya­gi tá­mo­ga­tá­sok je­len­tős há­nya­da rö­vid úton ma­gán­zse­bek­be ván­do­rol. Ha­tal­mi mo­no­pol­hely­zet­ben min­dig meg­ta­lál­ha­tók az ide ve­ze­tő utak.
Mind­ez pe­dig sú­lyos kö­vet­kez­mén­­nyel jár. A fő­ként po­li­ti­kai és ma­gán­cé­lok­ra fel­hasz­nált erő­for­rás­ok ép­pen azt nem se­gí­tik, ami­re for­má­li­san szán­ták őket, és ami­re egyéb­ként a ki­sebb­ség­nek tény­leg szük­sé­ge vol­na. Ezek el­sőd­le­ge­sen im­már nem kul­tu­rá­lis vagy ép­pen ok­ta­tás­ügyi tá­mo­ga­tá­sok, il­let­ve a ki­sebb­ség tár­sa­dal­mi éle­té­nek más fon­tos te­rü­le­tét se­gí­tő for­rá­sok. Csak an­­nyi­ban se­gí­tik az adott te­rü­le­tet, amen­­nyi­ben az az adott elit­cso­port, il­let­ve an­nak va­la­me­lyik tag­ja ha­tal­mi ér­de­ke­i­nek, sőt ese­ten­ként egyes sze­mé­lyek ma­gán­cél­ja­i­nak meg­fe­lel. Kö­vet­ke­zés­kép­pen le kell szö­gez­nünk, a ma­gyar ki­sebb­sé­gek nem­ze­ti éle­tét az ilyen ese­tek­ben a ma­gyar ál­lam ér­dem­ben nem tá­mo­gat­ja, il­let­ve a job­bik eset­ben is sok­kal ke­vés­bé, mint te­het­né, s amint azt nyi­lat­ko­za­ta­i­ban a nyil­vá­nos­ság­nak mu­tat­ja.
Sőt, a tá­mo­ga­tás gyak­ran nem áll meg a sa­ját­nak tar­tott elit se­gí­té­sé­nél, ha­nem gyak­ran ré­sze a nem sa­já­tos­nak va­ló tu­da­tos ár­tás, te­hát gyen­gí­té­sük, eset­leg po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi fel­szá­mo­lá­suk a ma­gyar fél ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló esz­kö­zök­kel, kor­mány­zás ese­tén ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­za­ti esz­kö­zök­kel. Eb­ben az eset­ben a cso­port jel­le­gét a de­fi­ní­ció adja.14 Az­az eb­ben az est­ben nem­csak azt kí­ván­ja el­dön­te­ni a ma­gyar­or­szá­gi fél a ki­sebb­sé­gi ma­gyar szö­vet­sé­ge­se­i­vel együt­t, hogy kit te­kint ma­gá­hoz kö­zel ál­ló, s ezért tá­mo­ga­tás­ra mél­tó ki­sebb­sé­gi ma­gyar­nak, ha­nem azt is ki­mond­ja, hogy aki nem il­lik az ál­ta­la meg­sza­bott nem­zet­de­fi­ní­ci­ó­ba, az egé­szen egy­sze­rű­en nem ma­gyar. Aki te­hát nem ért egyet a fel­fo­gás tar­tal­má­val vagy ma­gá­val a fel­fo­gás­sal, azt a cso­port­ból is ki­re­keszt­he­tik a kol­lek­ti­vis­ta fel­fo­gás val­lói. A kö­vet­kez­mé­nye pe­dig az, hogy nem­ze­ti el­len­ség­nek te­kin­tik, aki­nek gyen­gí­té­se, tönk­re­té­te­le, te­hát a fe­let­te ara­tott nem­ze­ti di­a­dal, a nem­zet küz­del­mé­nek nyil­ván­va­ló cél­ja kell, hogy legyen.15
A rend­szer má­so­dik kö­vet­kez­mé­nye mo­rá­lis ter­mé­sze­tű. Ab­ból ered, hogy az adott ki­sebb­ség köz­vé­le­mé­nye per­sze meg­tud­ja, hogy mi tör­té­nik a ma­gyar­or­szá­gi erő­for­rás­ok­kal a ku­lis­­szák mö­gött. A meg­ál­lít­ha­tat­la­nul ter­je­dő hír de­mo­ra­li­zá­ló ha­tá­sát le­ír­ni is ne­héz. A ki­sebb­ség köz­vé­le­mé­nye előtt ek­kor vá­lik egye­sek nem­ze­ti nyo­mo­rú­sá­ga má­sok gaz­da­go­dá­sá­nak for­rá­sá­vá, még­hoz­zá nem­ze­ti jel­sza­vak­ba öl­töz­tet­ve, ma­gyar­or­szá­gi ha­tal­mi hát­tér­rel.
Ez­ál­tal a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok­nak ép­pen az az eré­nye csor­bul, ame­lyik nél­kül egyet­len hát­rá­nyos hely­zet­be sod­ró­dott em­ber­cso­port sem tud cso­port­ként hosz­­szabb ide­ig meg­ma­rad­ni: az ál­do­zat­vál­la­lás mo­rá­lis el­ve. Az a meg­győ­ző­dés, hogy szá­mos hát­rány el­le­né­re ne­me­sebb meg­ma­rad­ni­uk ma­gyar­nak, s gyer­me­ke­i­ket is meg­tar­ta­ni ma­gyar­sá­guk­ban. A nem­ze­ti po­tya­utas­ság stra­té­gi­á­ja ép­pen a ma­gyar ki­sebb­ség egyes po­li­ti­ku­sa­i­nak kö­ré­ben, még­hoz­zá ma­gyar­or­szá­gi se­géd­let­tel, óri­á­si rom­bo­lást vé­gez a ki­sebb­sé­gi­ek eb­bé­li meg­győ­ző­dé­sé­ben.

6.2. A po­li­ti­kai elit és a ha­té­kony­ság

A sa­ját ki­sebb­sé­gi eli­tet kí­vá­nó ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tó el­ső­sor­ban a po­li­ti­kai ha­té­kony­sá­got ké­ri szá­mon az ál­ta­la tá­mo­ga­tott ki­sebb­sé­gi ve­ze­tő­kön. Po­li­ti­kai ha­té­kony­ság alatt min­de­nek­előtt a ma­gyar­or­szá­gi part­ner irán­ti hű­sé­get ér­ti, va­la­mint an­nak a ké­pes­sé­gét, hogy a szer­ve­zet, il­let­ve az adott sze­mély meg tud­ja-e je­le­ní­te­ni a ma­gyar ki­sebb­ség nem­ze­ti ve­szé­lyez­te­tett­sé­gét a ma­gyar­or­szá­gi köz­vé­le­mény előt­t, s szim­bo­li­zál­ni tud­ja-e a ki­sebb­sé­gi ma­gyar po­li­ti­kai aka­ra­tot, s vé­gül per­sze, hogy je­len­tős ott­ho­ni ha­tal­mi be­fo­lyá­sa le­gyen. Ha az adott szer­ve­zet, il­let­ve po­li­ti­kus mind­há­rom fen­ti fel­té­telt tel­je­sí­ti, ak­kor ki­emelt szö­vet­sé­ges­nek szá­mít. S ami­lyen mér­ték­ben csök­ken­nek eb­bé­li ké­pes­sé­gei, olyan mér­ték­ben je­le­nik meg az igény más sze­mé­lyek­re, eset­leg szer­ve­ze­tek­re.
De lé­tez­het­ne egy má­sik ha­té­kony­sá­gi szem­pont is. Ne­ve­ze­te­sen az, hogy ki tud­ja job­ban se­gí­te­ni a ki­sebb­sé­gek nem­ze­ti éle­té­nek leg­fon­to­sabb te­rü­le­te­it.
Sőt, az elit­el­mé­le­ti kö­ze­lí­tés­mód mel­lett meg­fo­gal­maz­ha­tó a rész­vé­te­li de­mok­rá­cia ha­té­kony­sá­gi szem­pont­ja is: ki ké­pes a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok mi­nél na­gyobb há­nya­dát be­von­ni mind­an­nak meg­tar­tá­sá­ba, fej­lesz­té­sé­be, épí­té­sé­be, amit ma­gyar­ként él­nek meg.16 Az el­ső pil­lan­tás­ra vi­lá­gos, hogy a ki­sebb­sé­gi­ek ese­té­ben a fen­ti két fel­fo­gás több pon­ton is il­leszt­he­tő egy­más­hoz. Ha ugyan­is a ma­gyar ki­sebb­sé­gek nem­ze­ti éle­té­nek egyes te­rü­le­tei áll­nak a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tó ér­dek­lő­dé­sé­nek kö­zép­pont­já­ban, ak­kor szá­má­ra ép­pen a ki­sebb­ség­ben élők ese­té­ben mind a ki­vá­ló tel­je­sít­mé­nyek­nek, mind pe­dig az érin­tett tár­sa­dal­mi ré­teg mi­nél na­gyobb ará­nyú rész­vé­tel­ének egy­aránt fon­tos­nak kell len­nie. Az as­­szi­mi­lá­ció nyo­má­sa alatt min­den ki­sebb­sé­gi ma­gyar tel­je­sít­mé­nye szá­mít. Te­hát mi­nél több ki­sebb­sé­gi sze­mély ön­ma­gá­hoz mért leg­jobb tel­je­sít­mé­nye ad­ja a leg­na­gyobb esé­lyt az egész kö­zös­ség szá­má­ra.
Min­de­nek­előtt ma­gá­nak a rend­szer­nek kel­le­ne le­he­tő­vé ten­nie a ki­vá­ló tel­je­sít­mény és a le­he­tő leg­szé­le­sebb rész­vé­tel el­vé­nek ös­­sze­il­lesz­té­sét. Még­hoz­zá – a prob­lé­ma ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an – el­ső­sor­ban a nem­ze­ti élet egyes te­rü­le­te­i­nek ter­mé­sze­té­hez iga­zod­va, hi­szen más­faj­ta tel­je­sít­ményt igé­nyel, va­la­mint el­té­rő mó­don és szám­ban nyújt rész­vé­te­li le­he­tő­sé­get pél­dá­ul a tu­do­má­nyos élet, mint a köz­mű­ve­lő­dés. Ám ha más­ként is, de va­la­mi­fé­lét mind a ket­tő kí­nál. Következéskép­pen meg­ta­lál­ha­tó az a konk­rét mód­szer, ame­lyik­kel az adott te­rü­le­ten mind a rész­vé­tel, mind pe­dig a tel­je­sít­mény op­ti­ma­li­zál­ha­tó. Csak­hogy – és ez mon­dan­dónk lé­nye­ge – a po­li­ti­kai ér­dek­füg­gés vi­szony­rend­sze­re mind­eh­hez nem elég. Az egyes ma­gyar ki­sebb­sé­gek ok­ta­tás­ügy­ének, tu­do­má­nyos éle­té­nek, köz­mű­ve­lő­dés­ének, mű­vé­sze­ti éle­té­nek, te­rü­le­ti és re­gi­o­ná­lis ön­kor­mány­za­ta­i­nak, egy­há­za­i­nak, kis és nagy tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­te­i­nek, egy­szó­val egész köz­élet­ének is­me­re­te kell hoz­zá, an­nak je­len­tő­sebb sze­rep­lő­i­vel együt­t. Még­hoz­zá az­zal a szán­dék­kal és ké­pes­ség­gel, hogy az egyes te­rü­le­te­ket sa­já­tos­sá­ga­ik sze­rint ítél­je meg a ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tó. Per­sze az ilyen rend­szer csak ak­kor mű­köd­het, ha mind­egyik re­le­váns ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­kai párt be­tart­ja írat­lan s írott sza­bá­lya­it. És ha ezért az eset­le­ges ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­vál­tás nem jár egy­ben rend­szer­vál­tás­sal is. To­váb­bá ha a po­li­ti­kai plu­ra­liz­mus lo­gi­ká­já­ból kö­vet­ke­ző­en nem fe­nye­get ve­le ál­lan­dó­an. El­len­ke­ző eset­ben a min­den­ko­ri má­sik fél­nek is ha­tal­mi szem­pont­ja­it kell ér­vé­nye­sí­te­nie. Kü­lönb­ség leg­fel­jebb a mér­ték­ben le­het. S ami ma­rad, az a ki­sebb­sé­gek ura­lá­sá­nak ilyen-olyan stra­té­gi­á­ja, le­gyen ne­kik bár­mi­lyen sok és bár­men­­nyi­re sú­lyos, más­fé­le meg­ol­dá­sért ki­ál­tó gond­juk.
Ezért elég­te­len szem­pont a ki­sebb­sé­gek tá­mo­ga­tá­sá­nak az ép­pen ak­tu­á­lis ma­gyar­or­szá­gi ha­tal­mi ér­de­kek­hez va­ló iga­zí­tá­sa.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ber­lin, Isa­iah 1996. A meg­haj­lí­tott ves­­sző. A na­ci­o­na­liz­mus kialakulásáról. In Ber­lin, Isa­iah: Az em­be­ri­ség gö­csör­tös fá­ja. Bu­da­pest, Eu­ró­pa Könyv­ki­adó, 1996, 336–337. p.
Graves, Robert 1981. A gö­rög mí­to­szok. Bratislava, Ma­dách Könyv­ki­adó.
Green­feld, Liah 1996. The mo­dern reli­gion? Crit­i­cal Review, Vol. 10. No. 2. 169–191. p.
Grey, Thomas C. 1979. Con­sti­tu­tion­al­is­m: An Ana­lyt­ic Frame­work. In Peenock, James R.–Chapman, John W. (ed­s.): Con­sti­tu­tion­al­is­m. New York, New York Uni­ver­si­ty Press, 202. p.
Hart, Her­bert Lionel Adol­phus 1995. A jog fo­gal­ma. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Jon­son, James 2001. Invent­ing Con­sti­to­tion­al Tra­di­tion­s: The povetr­ty of Fatal­is­m. In Fer­e­john, John A. (ed­s.): Con­sti­tu­tion­al Cul­ture and Dem­o­crat­ic Rule. Camb­rid­ge, Camb­rid­ge Uni­ver­si­ty Press, 87–90. p.
Kelsen, Hans 1988. Tisz­ta jog­tan. For­dí­tot­ta Bibó Ist­ván. Bu­da­pest, az EL­TE Bibó Ist­ván Szak­kol­lé­gi­um ki­ad­vá­nya.
Kom­mer­s, Do­nald P.–Thompson, W. J. 1995. Fun­da­men­tals in the Lib­er­al Con­sti­tu­tion­al Tra­di­tion. In Hes­se, Joachim J.–Jonson, Nor­man (ed­s.): Con­sti­tu­tion­al Pol­i­cy and Change in Europe. Ox­ford, Ox­ford Uni­ver­si­ty Press, 14. p.
McMahan, Jeff 1997. The Lim­its of Nation­al Par­tial­i­ty. In McKim, Robert–McMahan, Jeff (ed­s.): The Moral­i­ty of Nation­al­is­m. New York–Ox­ford, Ox­ford Uni­ver­si­ty Press, 107. p.
Offe, Claus 1998. „Homogenity” and Con­sti­tu­tion­al Democ­ra­cy: Cop­ing with Iden­ti­ty Con­licts with Group Right­s. Jo­ur­nal of Polit­i­cal Phi­los­o­phy, Vol. 2, 139. p.
Parekh, Bhikhu 1999. Defin­ing nation­al iden­ti­ty in a munti­cul­tur­al soci­ety. In Mor­timer, Edward (ed­s.): Peo­ple Nation & State. Lon­don–New York, I. B. Tau­ris Pub­lish­er­s, 68–70. p.
Preuss, Ulrich K. 1994. Con­sti­tu­tion­al Pow­er­mak­ing of the New Poli­ty: Some Delib­er­a­tions on the Rela­tions Between Con­stituent Power and the Con­sti­tu­tion. In Rosen­feld, Michel: Con­sti­tu­tion­al­is­m, Iden­ti­ty, Dif­fer­ence and Legit­i­ma­cy. Durham–London, Duke Uni­ver­si­ty Press, 147–155. p.
Preuss, Ulrich K. 1996. The Polit­i­cal Mean­ing of Con­sti­tu­tion­al­is­m. In Richard P. Bel­lamy (ed­s.): Democ­ra­cy and Sov­er­eign­ty: Amer­i­can and Euro­pean Pre­spec­tives. Ave­bury, Alder­shot, 12–13. p.
Sim­mon­s, Alan John 1979. Moral Prin­ci­ples and Polit­i­cal Oblig­a­tion. Princeton–New Jer­sey, Prince­ton Uni­ver­si­ty Press, 12. p.
Smith, Antho­ny D. 1991. Nation­al Iden­ti­ty. Har­mondsworth, Pen­guin Book­s.
Walk­er, Brian 1997. Plu­ral Cul­tures, Con­test­ed Ter­ri­to­ries: A Cri­tique of Kym­lic­k­a. Cana­di­an Jo­ur­nal of Polit­i­cal Sci­ence, Vol. 30., No. 2. (June 1997) 211–234. p.

László Béla: A szlovákiai magyarság műveltségi szintjéről

1. Be­ve­ze­tő

A nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek hely­ze­te ál­lam­ha­tár­okon be­lül, de nem­zet­kö­zi szin­ten is na­gyon in­ten­zí­ven fog­lal­koz­tat­ja a ku­ta­tó­kat, po­li­ti­ku­so­kat, a köz­élet szin­te va­la­meny­­nyi sze­rep­lő­jét, ám fi­gyel­mük több­nyi­re a ki­sebb­sé­gek nyel­vé­nek, kul­tú­rá­já­nak, iden­ti­tá­sá­nak meg­őr­zé­sé­re kor­lá­to­zó­dik. Azok­ban a ré­gi­ók­ban, ahol a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek több­ség­ben él­nek vagy leg­alább­is olyan szám­ban, hogy nyel­vü­ket nem­csak csa­lá­di, ha­nem tár­sa­dal­mi, köz­éle­ti szin­ten is hasz­nál­ják, kul­tú­rá­ju­kat ápol­ják, iden­ti­tá­su­kat őr­zik, a ki­sebb­sé­gi lét­nek már ko­moly gaz­da­sá­gi, élet­szín­vo­nal­be­li, fog­lal­koz­ta­tá­si stb. ve­tü­le­tei is van­nak. Ez­zel el­len­tét­ben a ro­ma la­kos­ság az egész Szlo­vá­ki­át be­há­ló­zó szét­szórt­sá­ga mi­att csak ki­sebb, he­lyi jel­le­gű te­rü­le­te­ken je­le­nik meg gaz­da­sá­gi, fej­lő­dé­si té­nye­ző­ként.
A ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség me­rő­ben más jel­le­gű sze­rep­lő­je az ál­lam gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi éle­té­nek. A 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint (Gyurgyík 2002, 9–12) Szlo­vá­kia 2883 te­le­pü­lé­sé­ből 551 (19,1%) te­le­pü­lé­sen élt leg­alább 100 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egyik fon­tos jel­lem­ző­je, hogy a szlo­vák–ma­gyar ál­lam­ha­tár csak­nem tel­jes hos­­szú­sá­gá­ban ös­­sze­füg­gő ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten él, ahol 410 te­le­pü­lé­sen (74,4%) a la­ko­sok több­sé­gét, de leg­alább 50%-át al­kot­ja. Itt él a ma­gyar ki­sebb­ség 76,1%-a (396 214 sze­mély). Az sem el­ha­nya­gol­ha­tó tény, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok to­váb­bi 116 te­le­pü­lé­sen al­kot­nak leg­alább 10%-os ki­sebb­sé­get (ke­ve­sebb, mint 50%), ahol 85 417 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos él.
A ma­gya­rok ál­tal la­kott te­rü­le­tek Szlo­vá­kia leg­ter­mé­ke­nyebb me­ző­gaz­da­sá­gi te­rü­le­tei, en­nek kö­szön­he­tő­en ál­la­mi stra­té­gi­ai ér­dek­szfé­ra is. Így ta­lál­koz­nak a ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség és az ál­lam leg­kü­lön­bö­zőbb ér­de­kei, és így vál­hat a több­ség és ki­sebb­ség ér­de­ké­vé is e te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi, inf­rast­ruk­tu­rá­lis, tár­sa­dal­mi fej­lesz­té­se. En­nek vi­szont a leg­fon­to­sabb té­nye­zői kö­zé tar­to­zik a meg­fe­le­lő szak­mai ta­golt­sá­gú, jó fel­ké­szült­sé­gű em­be­ri erő­for­rás­ok meg­lé­te. Ezért a la­kos­ság mű­velt­sé­gi, kép­zett­sé­gi szint­jé­nek, a ké­pes­sé­gek és kész­sé­gek igé­nyelt szak­mai ta­golt­sá­gá­nak vizs­gá­la­ta idő­sze­rű fel­adat.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi, kép­zett­sé­gi szint­jé­vel kap­cso­lat­ban a szak­ma, a po­li­ti­ka, a köz­gon­dol­ko­dás a kö­zel­múl­tig meg­elé­ge­dett an­nak a kons­ta­tá­lá­sá­val, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű dip­lo­má­sok és a fel­ső­ok­ta­tás­ban részt ve­vő hall­ga­tók ará­nya csak a fe­le az or­szá­gos át­lag­nak. Ez az 50%-os le­ma­ra­dás a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú óta tar­tó­san vé­gig­kí­sér­te a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got.
Mind­ez hát­rá­nyo­san be­fo­lyá­sol­ta a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság és az ál­ta­la is la­kott te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi éle­tét. E te­he­tet­len­sé­gi ál­la­pot­ból né­mi ki­tö­ré­si esé­lyt su­gallt az 1998-ban az MKP rész­vé­te­lé­vel meg­ala­kult új kor­mány prog­ram­ja, amely sze­rint „a kor­mány ga­ran­tál­ni fog­ja a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó ál­lam­pol­gár­ok mű­velt­sé­gi szint­jé­nek eme­lé­sét az or­szá­gos át­lag szint­jé­re” (A Szlo­vák Köztár­saság… 1998).
Ám a ma­gyar ki­sebb­ség mű­velt­sé­gi szint­jé­nek prob­lé­ma­kö­rét ezt kö­ve­tő­en is – té­ve­sen – a fel­ső­fo­kú kép­zés prob­lé­má­i­ra kor­lá­toz­ták, a ma­gyar kar, il­let­ve a ma­gyar egye­tem lét­re­ho­zá­sá­ra, jól­le­het sok­kal szer­te­ága­zóbb, a köz­ok­ta­tás­ra, a fel­nőtt­ok­ta­tás­ra és a köz­gon­dol­ko­dás­ra is ki­ha­tó szé­les spekt­ru­mú össz­tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ról van szó. A szak­ma sem fi­gyelt fel kel­lő­kép­pen a mű­velt­sé­gi szint prob­lé­ma­kö­ré­ben rej­lő ku­ta­tá­si le­he­tő­sé­gek­re, an­nak tár­sa­dal­mi szük­sé­ges­sé­gé­re és fon­tos­sá­gá­ra (Lász­ló 2002, 8–31).

2. Az is­ko­lai mű­ve­lő­dés ál­ta­lá­nos ten­den­ci­á­i­ról

Ko­runk is­ko­lai mű­ve­lő­dé­sé­nek ten­den­ci­á­it is szem előtt kell tar­ta­ni, ami­kor a ma­gyar nem­ze­ti kö­zös­ség mű­velt­sé­gi szint­jé­vel fog­lal­ko­zunk. Lé­nye­ges an­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa, hogy mi­lyen mér­ték­ben kö­ve­ti a ma­gyar nem­ze­ti­ség fi­a­tal­ja­i­nak mű­ve­lő­dé­se eze­ket a ten­den­ci­á­kat. Kép­zett­sé­gi, mű­velt­sé­gi szint alatt a to­váb­bi­ak­ban az is­ko­lai vég­zett­sé­gi szin­tet ért­jük. Most csu­pán né­hány, e cél­ból fon­tos, fel­fed­he­tő fej­lő­dé­si ten­den­ci­át eme­lünk ki.
El­ső­nek azt a fej­lő­dé­si irány­za­tot em­lít­jük, mely­nek ered­mé­nye­ként a leg­ma­ga­sabb el­ért is­ko­lai vég­zett­sé­gi szint a kö­zép­is­ko­lai vég­zett­ség­ről át­to­ló­dik a fel­ső­fo­kú kép­zés­re. Azért kell nö­vel­ni a di­á­kok szá­mát az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kö­zép­is­ko­lák­ban, mert csak ezen di­á­kok lép­het­nek be a fel­ső­ok­ta­tás­ba. A há­rom­szin­tű fel­ső­fo­kú kép­zés be­ve­ze­té­sé­vel az el­ső, alap­szin­tű kép­zé­si kö­ve­tel­mé­nyek a mun­ka­vég­zés­re al­kal­mas szak­ké­pes­sé­gek, kész­sé­gek és kom­pe­ten­ci­ák meg­szer­zé­sét irá­nyoz­zák elő a mun­ka­erő­pi­ac­ra tör­té­nő ki­lé­pés le­he­tő­sé­gé­vel. Ez az el­kö­vet­ke­ző évek­ben, év­ti­ze­dek­ben a szak­kö­zép­is­ko­lai kép­zés előny­be he­lye­zé­sét idéz­he­ti elő a ha­gyo­má­nyos gim­ná­zi­u­mi kép­zés­sel szem­ben.
A há­rom­szin­tű fel­ső­fo­kú kép­zés szá­má­ra Szlo­vá­ki­á­ban a 2002-ben ha­tály­ba lé­pett fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény biz­to­sít ke­re­te­ket. A fel­ső­ok­ta­tás­ban a szé­les kö­rű tár­gyi (el­mé­le­ti) tu­dás he­lyett egy­részt a gya­kor­la­ti, konk­rét mun­ka­vég­zé­si kész­sé­gek, ké­pes­sé­gek ki­ala­kí­tá­sa fe­lé moz­dul el az el­ső, alap­szin­tű kép­zés.
A má­so­dik szint­be (mas­ter, ma­gisz­ter) va­ló be­lé­pés fel­té­te­le az el­ső szin­t, a há­rom évig tar­tó alap­kép­zés (bach­e­lor) si­ke­res el­vég­zé­se. Egyes szak­ér­tők sze­rint az el­ső szint hall­ga­tó­i­nak 20-40%-a foly­tat­hat­ja ta­nul­má­nya­it a má­so­dik szin­ten, amely­nek egye­te­mi vagy dok­to­ri fo­ko­zat­hoz kell ve­zet­nie.
Ez tel­je­sen új hely­zet elé ál­lít­ja a hall­ga­tó­kat és az egész tár­sa­dal­mat, a mun­ka­erő­pi­a­cot, amely­re a du­á­lis, egy­más mel­lett pár­hu­za­mo­san fu­tó ún. fő­is­ko­lai és egye­te­mi kép­zést nem is­me­rő Szlo­vá­kia nincs fel­ké­szül­ve.
A glob­al­izált gaz­da­ság azon­ban jár­ja a ma­ga út­ját, és egy­re na­gyobb ér­dek­lő­dés mu­tat­ko­zik a mun­ka­erő­pi­a­con az olyan szak­em­be­rek irán­t, akik bi­zo­nyos mun­ka­vég­zé­si ké­pes­ség­gel ren­del­kez­nek fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gük­től füg­get­le­nül. A mű­ve­lő­dés­szer­ve­zés pi­a­co­so­dá­sát ki­hasz­nál­va a gaz­da­sá­gi pi­ac ál­tal igé­nyelt szak­em­ber­kép­zés gyors biz­to­sí­tá­sá­ra ki­ala­ku­ló­ban van egy olyan szak­em­ber­kép­zé­si rend­szer (in­téz­mé­nyes ke­re­tek­kel együt­t), ahol gyors mun­ka­le­he­tő­sé­ge­ket biz­to­sí­tó szak­ké­pes­sé­ge­ket, kész­sé­ge­ket le­het sze­rez­ni. Ezek ál­ta­lá­ban érett­sé­gi utá­ni, bach­e­lor szin­tet nem tel­je­sí­tő, fel­ső­fo­kú akkred­itá­ció­val nem ren­del­ke­ző köz­tes kép­zé­sek. Az akk­re­di­tált fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek va­ló­szí­nű­leg eb­ben a csa­tá­ban alul­ma­rad­nak. Már most vi­lá­go­san kör­vo­na­la­zód­nak azok a ten­den­ci­ák, ame­lyek meg­kér­dő­je­le­zik a leg­alább mas­ter szin­tű egye­te­mi kép­zés tö­me­ge­sí­té­sé­re irá­nyu­ló szem­lé­le­tet. Ez ugyan­is a ma­ga­sabb, im­már el­mé­le­ti szin­tű egye­te­mi kép­zés szín­vo­na­lá­nak tel­je­sí­té­sé­re nem al­kal­mas tö­me­gek mas­ter kép­zés­be va­ló be­lé­pé­sé­vel a kép­zés szín­vo­na­lá­nak rom­lá­sá­hoz is ve­zet­ne.
A mű­velt­sé­gi szin­t, a mű­ve­lő­dés szem­pont­já­ból a bo­lo­gnai fo­lya­mat ál­tal is meg­ha­tá­ro­zó fej­lő­dé­si ten­den­cia az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás. Ez alap­ve­tő ele­me kell, hogy le­gyen a jö­vő Eu­ró­pá­já­nak, a tu­dás ala­pú tár­sa­da­lom és gaz­da­sá­gi pros­pe­ri­tás meg­va­ló­sí­tá­sá­nak (Hrubos 2002).
A fej­lő­dés ten­den­ci­ái azt su­gall­ják, hogy az érett­sé­gi után tö­me­ges köz­tes szak­em­ber­kép­zés és a bach­e­lor szin­tű kép­zés szá­má­ra he­lyi, re­gi­o­ná­lis szin­ten biz­to­sít­va lesz­nek a fel­té­te­lek. A mas­ter és dok­to­ri szin­tű kép­zé­sek vi­szont már a szé­le­sebb kö­rű hall­ga­tói mo­bi­li­tá­sok ke­re­tei kö­zött foly­ná­nak a hall­ga­tók tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ká­ba va­ló be­vo­ná­sá­val.
A fel­ső­ok­ta­tást az is jel­lem­zi, hogy bő­vül a tu­do­má­nyok mű­ve­lő­i­nek, a ku­ta­tók­nak a kép­zé­se, az­az a tu­dós­kép­zés, amely az ún. dok­to­ri kép­zé­si for­mák­ban va­ló­sul meg. Szlo­vá­ki­á­ban igen nagy a fej­lő­dés a dok­toran­duszhall­gatók szá­má­ban és a dok­to­ri prog­ra­mok vá­lasz­té­ká­ban egy­aránt.
A há­rom­szin­tű fel­ső­fo­kú kép­zés­ben azon­ban nem el­ha­nya­gol­ha­tó bi­zo­nyos ki­ala­kult ará­nyok fi­gye­lem­be­vé­te­le. Nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban ugyan­is az em­lí­tett há­rom­szin­tű kép­zés mind­egyi­ké­re ki­ala­kult kö­ve­tel­mény­rend­szer be­tar­tá­sa mel­lett szük­ség van a hall­ga­tók sze­lek­tá­lá­sá­ra. Már itt be­lép a kö­zép­szin­tű is­ko­lai kép­zés szín­vo­na­lá­nak je­len­tő­sé­ge, mert nem mind­egy, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók mi­lyen arány­ban lesz­nek ver­seny­ké­pe­sek az egyes fel­ső­fo­kú kép­zé­si szin­te­ken. Nagy­szá­mú hall­ga­tó ma­gisz­te­ri kép­zés­be va­ló be­kap­cso­lá­sa – nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban – min­den bi­zon­­nyal ala­cso­nyabb ok­ta­tá­si és tu­dás­szin­tet ered­mé­nyez. Az ilyen hall­ga­tók vi­szony­lag ala­csony szá­ma csök­ken­ti az esé­lyt a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek szá­má­ra, hogy el­fog­lal­has­sák a gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi szfé­rá­ban az őket meg­il­le­tő ará­nyú po­zí­ci­ót.
A tu­dós-, ill. ku­ta­tó- (PhD-) kép­zés­ben is a nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás kell, hogy irány­adó le­gyen. Már nem a kü­lön­bö­ző tu­do­má­nyos fo­ko­za­tok és cí­mek meg­szer­zé­se a cél, ha­nem olyan tu­dó­sok és ku­ta­tók ki­ne­ve­lé­se, akik a tu­do­mány­nak és a ku­ta­tás­nak fog­ják éle­tü­ket szen­tel­ni.

3. A mű­velt­sé­gi szint jel­lem­zé­se

Kép­zett­sé­gi, mű­velt­sé­gi szint alatt az is­ko­lai vég­zett­sé­gi szin­tet ért­jük. A mű­velt­sé­gi szint te­rén meg­lé­vő le­ma­ra­dást úgy le­het a leg­job­ban le­mér­ni, ha ös­­sze­ha­son­lít­juk a ma­gyar ki­sebb­ség leg­ma­ga­sabb el­ért mű­velt­sé­gi szint­jét az or­szá­gos át­lag­gal.
Itt fel kell fi­gyel­ni öt, az or­szá­gos ada­tok­hoz vi­szo­nyít­va na­gyon lé­nye­ges el­té­rés­re, ame­lyek az is­ko­lai vég­zett­ség te­rén mu­tat­koz­nak, és a ma­gyar nem­ze­ti­ség mű­velt­sé­gi le­ma­ra­dá­sá­ra utal­nak. Az ös­­sze­ha­son­lí­tá­son ala­pu­ló elem­zé­sek két vo­na­lon tör­tén­het­nek. Egy­részt fi­gyel­ni le­het azo­kat a je­len­sé­ge­ket, ame­lyek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak Szlo­vá­kia össz­la­kos­sá­gá­hoz vi­szo­nyí­tott sta­tisz­ti­kai arány­szá­ma­in ala­pul­nak, más­részt pe­dig azo­kat, ame­lyek a la­kos­sá­gon be­lü­li mű­velt­sé­gi szin­tek sze­rin­ti el­osz­lá­sok­ból in­dul­nak ki.
1. Elő­ször is szem­be­tű­nő, hogy igen ma­gas a csak alap­is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző ma­gyar la­ko­sok ará­nya. 1991-ben Szlo­vá­kia ilyen vég­zett­sé­gű la­ko­sa­i­nak 14,81%-át al­kot­ták a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek. Ez 4,05%-kal ma­ga­sabb, mint a ma­gya­rok 10,76%-os ará­nya. A 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint ez a kü­lönb­ség 4,33%-ra emel­ke­dett (lásd az 1. táb­lá­za­tot). Ez a ked­ve­zőt­len ál­la­pot még azon is le­mér­he­tő, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok 30,49%-a ren­del­ke­zik leg­fel­jebb alap­is­ko­lai mű­velt­ség­gel, ho­lott ez szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban 21,06% (lásd a 2. táb­lá­za­tot). Az 1991-es év­hez ké­pest az or­szá­gos ada­tok tük­ré­ben cse­kély ja­vu­lást le­het ész­re­ven­ni ab­ban, hogy míg Szlo­vá­ki­á­ban az alap­is­ko­lai mű­velt­sé­gű­ek ará­nya 28,68%-ról 21,06%-ra csök­kent, te­hát 7,62%-kal, a ma­gyar la­ko­sok ese­té­ben ez a csök­ke­nés 9,00%-os volt. Ez las­sú ki­egyen­lí­tő­dés­re utal.
A sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal ki­mu­tat­ha­tó ja­vu­lás azon­ban nem a tény­le­ges mű­velt­sé­gi szint­be­li ki­egyen­lí­tő­dés je­le, ha­nem nagy va­ló­szí­nű­ség­gel az idő­sebb kor­cso­por­tok kö­ré­ben ki­mu­ta­tott ma­ga­sabb nép­fo­gyat­ko­zás kö­vet­kez­mé­nye. Szlo­vá­ki­á­ban ugyan­is a 35 év fe­let­ti la­ko­sok kö­ré­ben a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek szá­za­lé­kos ará­nya jó­val meg­ha­lad­ja az or­szá­gos át­la­got, ezek kö­zül a leg­fel­jebb alap­is­ko­lai vég­zett­sé­gű ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok szá­ma is ma­ga­san túl­lé­pi az össz­la­kos­sá­gi arány­szá­mot. Er­re ve­zet­he­tő vis­­sza a szlo­vá­ki­ai la­kos­ság és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek köz­ti 10,81%-os (39,49% – 28,68%) kü­lönb­ség tíz év alatt 9,43%-ra va­ló vál­to­zá­sa is. Ha a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség mű­velt­sé­gi szint­je ja­vu­lá­sá­nak csak ilyen üte­mét ké­pes fel­mu­tat­ni, ak­kor az or­szá­gos ará­nyok el­éré­se több év­ti­ze­dig is el­hú­zód­hat (lásd a 2. táb­lá­za­tot).

1. táb­lá­zat. Mű­velt­sé­gi meg­osz­lás 1991-ben és 2001-ben

Meg­jegy­zés: * nincs adat; ** 1991 – 15 évig, 2001 – 16 évig

2. A kö­zép­is­ko­lai mű­velt­sé­gi szint te­kin­te­té­ben a ma­gyar nem­ze­ti­ség még min­dig el­ma­rad az össz­la­kos­sá­gi ará­nyok­tól. Ez 1991-ben 9,89% volt, mely 2001-ben 9,44%-ra mó­do­sult. Ha eze­ket a la­kos­ság arány­szá­ma­i­hoz ha­son­lít­juk, ak­kor tíz év alatt az arány kö­ze­lebb ke­rült a 9,68%-hoz, amely a kö­zép­is­ko­lai mű­velt­sé­gi szint emel­ke­dé­sé­re utal (lásd az 1. táb­lá­zat 4. so­rát). A la­kos­sá­gon be­lül a kö­zép­is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek szá­za­lé­kos ará­nyát vé­ve ala­pul, tíz év alatt itt is bi­zo­nyos po­zi­tív, az or­szá­gos ará­nyok­hoz va­ló kö­ze­le­dé­si fo­lya­mat fi­gyel­he­tő meg, amely az 1991. évi szá­za­lé­kos ará­nyok (39,41% – 36,22%) 3,19%-os kü­lönb­sé­gé­nek 2001-re 1,21%-ra tör­té­nő csök­ke­né­sé­vel mu­tat­ha­tó ki (lásd a 2. táb­lá­za­tot).

2. táb­lá­zat. Mű­velt­sé­gi meg­osz­lás 1991-ben és 2001-ben (szá­za­lék­ban)

Meg­jegy­zés: * nincs adat; ** 1991 – 15 évig, 2001 – 16 évig

3. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ala­csony mű­velt­sé­gi szint­jé­re mu­tat­nak rá a leg­fel­jebb érett­sé­gi nél­kü­li kö­zép­is­ko­lai kép­zett­ség­gel ren­del­ke­ző la­ko­sok szá­má­ra vo­nat­ko­zó sta­tisz­ti­kai ada­tok. Az ilyen vég­zett­sé­gű ma­gyar la­ko­sok szá­za­lé­kos ará­nya ugyan­is tar­tó­san meg­ha­lad­ja az össz­la­kos­sá­gi arányt. A ma­gyar­ság szem­pont­já­ból hát­rá­nyos fej­lő­dé­si ten­den­ci­á­ra utal, hogy tíz év alatt ez a ne­ga­tív je­len­ség még in­kább el­mé­lyült, hi­szen az 1991-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint az érett­sé­gi nél­kü­li kö­zép­is­ko­lai ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők szá­za­lé­kos ará­nya 10,83%-ról csak 10,63%-ra mó­do­sult 2001-re, de a la­kos­ság 10,76%-os, ill. 9,68%-os arány­vál­to­zá­sá­hoz vi­szo­nyít­va ez köz­ve­tett nö­ve­ke­dést je­lent (lásd az 1. táb­lá­zat 2. so­rát). Ez mu­tat­ha­tó ki a la­kos­sá­gon be­lü­li ilyen kép­zett­sé­gű­ek ará­nyá­nak az or­szá­gos ará­nyok­hoz ké­pest na­gyobb mér­té­kű nö­ve­ke­dé­sé­vel is. Az 1991-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Szlo­vá­kia la­ko­sai kö­zül 21,14%-­nak volt leg­fel­jebb érett­sé­gi nél­kü­li kö­zép­is­ko­lai ké­pe­sí­té­se, a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek kö­zül 21,28%-­nak. Ezek az ada­tok 2001-re 23,50%-ra, ill. 25,81%-ra emel­ked­tek (lásd a 2. táb­lá­zat 2. so­rát). Az or­szá­gos fej­lő­dé­si ten­den­ci­ák­hoz ké­pest te­hát a ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­jé­ben a hát­rá­nyos vál­to­zá­sok je­lei ab­ban is fel­fed­he­tők, hogy a ma­gyar­ság kö­ré­ben na­gyobb arány­ban nö­ve­ke­dett az ala­cso­nyabb, érett­sé­gi nél­kü­li kö­zép­is­ko­lai kép­zett­ség­gel ren­del­ke­ző la­ko­sok szá­ma, mint ál­ta­lá­ban Szlo­vá­ki­á­ban, s ez lé­nye­gé­ben az em­lí­tett tíz év alatt kö­vet­ke­zett be. Azon­ban kü­lön-kü­lön a szlo­vá­ki­ai, ill. a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok kö­ré­ben az imént em­lí­tett szá­za­lé­kos arány­nö­ve­ke­dést csak an­­nyi­ban le­het po­zi­tív je­len­ség­nek te­kin­te­ni, hogy a leg­fel­jebb alap­is­ko­lai kép­zett­sé­gű la­ko­sok, va­gyis az en­nél ala­cso­nyabb mű­velt­sé­gi szin­tű la­ko­sok ro­vá­sá­ra jött lét­re.
4. A leg­fel­jebb érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kö­zép­is­ko­lai ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­ző la­ko­sok kö­zött Szlo­vá­ki­á­ban az össz­la­kos­ság arány­szá­má­nál ala­cso­nyabb a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok ará­nya, amely az 1991. évi 8,80%-ról 2001-re 8,35%-ra csök­kent (lásd az 1. táb­lá­za­tot). Mi­vel a ma­gyar össz­la­kos­ság szá­má­nak csök­ke­né­se en­nél na­gyobb mér­té­kű, ezért itt is re­la­tív ja­vu­lás­ról, a la­kos­ság 9,68%-os ará­nyá­hoz va­ló kö­ze­le­dés­ről be­szél­he­tünk. E po­zi­tív vál­to­zá­si ten­den­ci­át azon­ban be­ár­nyé­kol­ja, hogy min­de­nek­előtt az érett­sé­gi­vel ren­del­ke­ző ma­gyar szak­mun­kás­ok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se idéz­te elő. Tíz év alatt 4880-ról 16 107-re emel­ke­dett az ilyen vég­zett­sé­gű­ek szá­ma, amely 230%-os nö­ve­ke­dés­nek fe­lel meg (lásd az 1. táb­lá­za­tot). En­nek el­le­né­re azon­ban az e cso­port­ba tar­to­zó szlo­vá­ki­ai la­ko­sok­nak a ma­gya­rok csak a 6,31%-át te­szik ki. Szlo­vá­ki­á­ban a mai na­pig a ma­gyar nyel­vű kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben a gim­ná­zi­u­mi kép­zés van túl­súly­ban, ezért nem meg­le­pő, hogy az ilyen leg­ma­ga­sabb kö­zép­is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző la­ko­sok kö­zött még min­dig lé­nye­ge­sen na­gyobb arány­ban van­nak a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek, mint azt az össz­la­kos­sá­gi ará­nyok in­do­kol­nák. Az 1991-es 13,30%-os arány 2001-re 12,48%-ra mó­do­sult, de így az utób­bi in­kább tá­vo­lo­dott (2,80%-ra a 2,54%-ról) a 9,68%-os össz­la­kos­sá­gi arány­tól, mint kö­ze­le­dett vol­na. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ezt a ma­gas gim­ná­zi­u­mi kép­zett­sé­gi szin­tet nem tud­ta a fel­ső­fo­kú to­vább­ta­nu­lás­ban ha­tá­ro­zot­tab­ban ka­ma­toz­tat­ni. Ezt úgy is ér­té­kel­het­jük, hogy ez­ál­tal az érett­sé­gi­vel já­ró kö­zép­is­ko­lai szak­kép­zést igény­lő mun­ka­he­lyek be­töl­té­se te­rén a ma­gyar­ság hát­rá­nyos hely­zet­be ke­rült. Szlo­vá­ki­á­ban a szak­kö­zép­is­ko­lai vég­zett­sé­gű la­ko­sok al­kot­ják a leg­fel­jebb érett­sé­gi­vel ren­del­ke­ző la­ko­sok túl­nyo­mó ré­szét. E ka­te­gó­ri­á­ban a ma­gya­rok ará­nya nem éri el az össz­la­kos­sá­gi arányt, de a 8,16%-ról 7,71%-ra tör­té­nő vál­to­zás a 9,68%-hoz va­ló kö­ze­le­dés ten­den­ci­á­ját mu­tat­ja (lásd az 1. táb­lá­za­tot).
A la­ko­sok­nak a ké­pe­sí­té­si szin­tek sze­rin­ti bel­ső el­osz­lá­sa te­kin­te­té­ben ha­son­ló fej­lő­dé­si ten­den­ci­ák fe­dez­he­tők fel 1991 és 2001 kö­zött a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nál, mint or­szá­gos szin­ten (lásd a 2. táb­lá­zat 3.1., 3.2. és 3.3. so­rát). Eb­ből is lát­ha­tó, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­be­li le­ma­ra­dá­sa kö­zép­szin­ten, az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő szak­mun­kás és szak­kö­zép­is­ko­lai ké­pe­sí­té­sek­ben mu­tat­ko­zik meg. Ér­de­mes fel­fi­gyel­ni azon­ban ar­ra, hogy az előbb em­lí­tett össz­la­kos­sá­gi ará­nyo­kat lé­nye­ge­sen meg­ha­la­dó gim­ná­zi­u­mi vég­zett­sé­gű ma­gyar la­ko­sok szá­ma va­ló­já­ban az or­szá­gos­tól el­té­rő bel­ső ará­nyok­ban is meg­mu­tat­ko­zik. A leg­fel­jebb kö­zép­is­ko­lai érett­sé­gi­vel ren­del­ke­ző ma­gyar la­ko­sok 27,50%-a gim­ná­zi­um­ban érett­sé­gi­zett, or­szá­gos szin­ten ez csak 18,38%-ot tesz ki.
5. Szlo­vá­kia fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző 423 324 la­ko­sa kö­zül 2001-ben 23 652 volt a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, amely 5,59%-­nak fe­lel meg. Ez nem­csak re­la­tív gya­ra­po­dást, ha­nem ab­szo­lút nö­ve­ke­dé­si ten­den­ci­át is mu­tat az 1991. évi 5,35%-hoz ké­pest. En­nél még na­gyobb ará­nyú a va­lós ja­vu­lás, mi­vel az össz­mag­yarság szá­ma ez idő alatt 10,76%-ról 9,68%-ra csök­kent. A 9,68%-tól az 5,59% azon­ban még min­dig na­gyon mes­­sze van, s ez ar­ra utal, hogy a ma­gyar­ság fel­ső­fo­kú mű­velt­sé­gi szint­je ma­ga­san el­ma­rad az or­szá­gos szint­től (lásd az 1. táb­lá­za­tot). Ez meg­mu­tat­ko­zik ab­ban is, hogy Szlo­vá­kia la­ko­sa­i­nak 7,87%-a fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű, míg a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok­nak csak a 4,54%-a ren­del­ke­zik fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel. A bel­ső ará­nyo­kat te­kint­ve a tu­do­má­nyos fo­ko­zat­tal ren­del­ke­ző ma­gya­rok ará­nya a leg­ki­sebb. Az ala­cso­nyabb mű­velt­sé­gi szint mu­ta­tó­ja még az is, hogy a bach­e­lor fo­ko­zat­tal ren­del­ke­ző ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek szá­ma és ará­nya a leg­jobb, sőt 8,18%-os ará­nyá­val na­gyon kö­zel ke­rült a szük­sé­ges 9,68%-hoz (lásd az 1. és 2. táb­lá­za­tot).
A ma­gyar nem­ze­ti­ség több tíz éven át tar­tó nagy­ará­nyú le­ma­ra­dá­sát a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség te­kin­te­té­ben nem kel­le­ne szük­ség­kép­pen a ki­sebb­sé­gi lét ve­le­já­ró­já­nak te­kin­te­ni. Nem­csak kül­föl­di, ha­nem szlo­vá­ki­ai ada­tok is ezt iga­zol­ják, hi­szen a ro­ma és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gen kí­vül va­la­men­­nyi szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­ség kö­ré­ben a fel­ső­fo­kú mű­velt­sé­gű la­ko­sok szám­ará­nya lé­nye­ge­sen meg­ha­lad­ja a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­ek 8,24%-os ará­nyát (lásd a 3. táb­lá­za­tot).

3. táb­lá­zat. A leg­ma­ga­sabb el­ért mű­velt­ség nem­ze­ti­sé­gi meg­osz­lás­ban (2001)* (szá­za­lék­ban)

Meg­jegy­zés: * az ada­tok %-ban ér­ten­dők

Az 1991-es és 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­ta­tok alap­ján még két ös­­sze­ve­tést ké­szí­tet­tünk el (lásd a 4. táb­lá­za­tot).
Az egyik a mű­velt­sé­gi szin­tek­re vo­nat­koz­ta­tott ma­gyar la­kos­sá­gi hi­ányt, ill. an­nak több­let­vál­to­zá­sa­it mu­tat­ja be a ma­gyar­ság 10,76%-os, va­la­mint 9,68%-os szám­ará­nyá­nak függ­vé­nyé­ben; a má­sik a tíz év alatt be­állt la­kos­sá­gi gya­ra­po­dás, ill. csök­ke­nés szá­mát és azok szá­za­lé­kát fe­di fel. Ezek alap­ján lát­ha­tó, hogy a két leg­ala­cso­nyabb kép­zett­sé­gi szin­tű ma­gyar la­ko­sok szá­má­ban mu­tat­ko­zó több­let szá­za­lék­ará­nya tíz év alatt nőtt, ami ne­ga­tív je­len­ség­re utal, a töb­bi há­rom kép­zett­sé­gi szint­nél a hi­ány szá­za­lék­ará­nya csök­kent, ami vi­szont po­zi­tív vál­to­zást je­lent. Ami az egyes leg­ma­ga­sabb vég­zett­sé­gi szint­tel ren­del­ke­ző la­ko­sok szá­má­nak tíz év alatt be­kö­vet­ke­zett gya­ra­po­dá­sát/csök­ke­né­sét il­le­ti, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság min­de­nütt el­ma­rad az or­szá­gos vál­to­zás szá­za­lé­kos ará­nya­i­tól, ki­vé­ve a fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű la­ko­so­kat, akik­nél a ma­gyar­ság gya­ra­po­dá­sa 44,16%-os volt, az or­szá­gos vi­szont csak 37,93%-os. Az utol­só sor­ban szá­za­lék­ban is ki­fe­jez­tük a ma­gyar­ság ré­sze­se­dé­sét az 1991–2001 kö­zöt­ti or­szá­gos vál­to­zá­sok­ban.

4. táb­lá­zat. Leg­ma­ga­sabb el­ért mű­velt­ség

Meg­jegy­zés: * több­let (+), hi­ány (-); ** 1. táb­lá­zat

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egyik leg­sú­lyo­sabb prob­lé­má­ja azon­ban a nép­sza­po­ru­lat csök­ke­né­se. A 4. táb­lá­zat utol­só osz­lo­pá­ban a 15 (1991), ill. 16 (2001) év­nél fi­a­ta­labb la­ko­sok ada­ta­it rög­zí­tet­tük. Az össz­la­kos­ság 10,76%-ához, ill. 9,68%-ához vi­szo­nyít­va a ma­gyar nem­ze­ti­ség ilyen ko­rú fi­a­tal­ja­i­nak hi­á­nya 17,87%-ról 20,75%-ra nőtt 1991 és 2001 kö­zött. Az ilyen ko­rú ma­gyar la­ko­sok szá­ma 33 275-­tel csök­kent, amely 28,66%-os csök­ke­nés­nek fe­lel meg. Szlo­vá­kia em­lí­tett ko­rú la­ko­sa­i­nak szá­ma en­nél lé­nye­ge­sen ki­sebb mér­ték­ben, 17,82%-kal csök­kent a jel­zett idő­szak­ban.

4. Az ala­cso­nyabb mű­velt­sé­gi szint oka­i­nak elem­zé­se

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti kö­zös­ség ala­cso­nyabb mű­velt­sé­gi szint­jé­nek egyik fő okát az is­ko­lai mű­ve­lő­dés­ben, a ma­gyar is­ko­lák há­ló­za­tá­ban, az ott fo­lyó ok­ta­tás tar­tal­má­ban, szín­vo­na­lá­ban és nem utol­só­sor­ban a ma­ga­sabb mű­velt­sé­gi szint el­éré­sé­nek igé­nyé­re va­ló ne­ve­lés­ben kell ke­res­ni. E prob­lé­mák oly­an­­nyi­ra ös­­sze­tet­tek, hogy meg­ol­dá­suk­ra az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság még pró­bál­ko­zást sem tett.
Az ala­csony mű­velt­sé­gi szint a kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben és a fel­ső­ok­ta­tás­ban ter­me­lő­dik. Ar­ra, hogy a tá­vo­lab­bi múlt­ból örö­költ mű­velt­sé­gi le­ma­ra­dás­ról van-e szó vagy e mű­velt­sé­gi szint­be­li le­ma­ra­dás to­vább ge­ne­rál­ja ön­ma­gát, a kö­zép­is­ko­lai kép­zés és a fel­ső­ok­ta­tás utol­só 15 évé­nek át­te­kin­té­sé­vel ke­res­sük a vá­laszt.

4.1. Kö­zép­is­ko­lai kép­zés

A kö­zép­is­ko­lai kép­zés te­kin­te­té­ben a fen­ti kér­dé­sek­re az 1991-es, 2001-es és 2005-ös sta­tisz­ti­kai ada­tok elem­zé­sé­vel pró­bá­lunk vá­la­szol­ni. E cél­ból a hi­va­ta­los sta­tisz­ti­kai ada­tok alap­ján olyan új sta­tisz­ti­ká­kat ké­szí­tet­tünk, ame­lyek jel­lem­zik a kép­zés­ben le­vő di­á­kok, hall­ga­tók szám­be­li le­ma­ra­dá­sát (lásd az 5. táb­lá­za­tot). Mi­vel a ma­gyar nem­ze­ti­ség 10,76%-os (1991) és 9,68%-os (2001) ará­nyá­tól nagy­ban el­tér­nek az egyes is­ko­lai ok­ta­tás­ban részt ve­vő kor­cso­port­ok szá­za­lé­kos ará­nyai, ezért a kor­rekt kö­vet­kez­te­té­sek le­vo­ná­sa ér­de­ké­ben a kor­cso­port­ok ará­nya­it vet­tük ala­pul a szá­mí­tá­sok­nál. A hi­va­ta­los sta­tisz­ti­kai ada­tok sze­rint 1991-ben Szlo­vá­kia 14–19 éves kor­cso­port­já­nak 9,54%-át (Sèítanie… 1991), 2001-ben pe­dig 8,36%-át (Sèítanie… 2001) al­kot­ták a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek. Mi­vel 2005-re vo­nat­ko­zó­an hi­va­ta­los ada­tok nem áll­nak ren­del­ke­zé­sünk­re becs­lés­re kény­sze­rül­tünk, mely az 1991 és 2001-es ada­tok kö­zöt­ti dif­fe­ren­cia ará­nyos to­vább­vi­te­lén alap­szik. Az így meg­ka­pott ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű 14–19 éves kor­cso­port 2005-ös ará­nya 7,88%. Azon ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű di­á­kok szá­mát, akik­nek a kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben kel­le­ne len­ni­ük, a szlo­vá­ki­ai di­á­kok szám­ada­ta­i­nak imént ka­pott szá­za­lé­kos ará­nyá­ban szá­mí­tot­tuk ki. Most pe­dig tér­jünk ki az így el­ké­szí­tett 5. táb­lá­zat ada­ta­i­nak elem­zé­sé­re!
El­ső­ként azt mond­hat­juk, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság a jel­zett há­rom év­ben, te­hát va­ló­já­ban az el­múlt 15 év­ben a kö­zép­is­ko­lai kép­zés szin­te va­la­men­­nyi tí­pu­sá­ban (ket­tő ki­vé­te­lé­vel) to­vább hal­moz­ta a hi­ányt. Ez az 5. táb­lá­zat­ban le­vő ada­tok alap­ján szá­mok­ban is meg­be­csül­he­tő, pél­dá­ul úgy, hogy az 1991-es és 2005-ös di­ák­szá­mok át­la­ga­it el­oszt­juk 4-gyel (4 éves kö­zép­is­ko­lai kép­zést szá­mol­va), és meg­szo­roz­zuk 15-­tel. Az ilyen becs­lés alap­ján a ma­gyar­ság 15 éves vesz­te­sé­ge a kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben meg­kö­ze­lí­tő­leg 8700-ra te­he­tő.
A to­vább­ta­nu­lás esé­lye­it il­le­tő­en még szem­be­tű­nőbb a mű­velt­sé­gi szint­re va­ló ki­ha­tá­sa mi­att az, hogy eh­hez a vesz­te­ség­hez meg­kö­ze­lí­tő­leg 7300 fő­vel az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő gim­ná­zi­u­mi és szak­kö­zép­is­ko­lai kép­zés já­rult hoz­zá.
Az utób­bi négy-öt év­ben a kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben a ma­gyar­ság hi­á­nya ab­szo­lút szá­mok­ban is csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­tat. A kor­cso­port­ban mu­tat­ko­zó csök­ke­nés mi­att a kor­cso­port­ok ará­nya­i­hoz va­ló fel­zár­kó­zás ten­den­ci­á­ja erő­tel­jes­eb­ben ész­lel­he­tő.
A ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség szem­pont­já­ból a kö­zép­is­ko­lai kép­zés eme ked­ve­ző fej­lő­dé­si ten­den­ci­á­it azon­ban né­mi­leg be­ár­nyé­kol­ja há­rom, a kép­zés bel­ső struk­tú­rá­já­ban meg­lé­vő ked­ve­zőt­len ál­la­pot.

5. táb­lá­zat. Di­á­kok szá­ma az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ban (1991, 2001, 2005)

El­ső­ként a szak- és az egye­sí­tett kö­zép­is­ko­lák­kal kap­cso­la­tos prob­lé­má­kat em­lít­jük. A kö­zép­is­ko­lai kép­zés eu­ró­pai tren­dek ál­tal is su­gal­ma­zott szer­ke­ze­ti és tar­tal­mi vál­toz­ta­tá­sok igé­nye, va­la­mint a köz­pon­ti köz­igaz­ga­tá­si kom­pe­ten­ci­ák egyes ré­sze­i­nek át­ru­há­zá­sa az ala­cso­nyabb köz­igaz­ga­tá­si in­téz­mé­nyek­re, 2002-ben új kö­zép­is­ko­lai tí­pus lét­re­ho­zá­sá­hoz ve­ze­tett. Így jöt­tek lét­re az egye­sí­tett kö­zép­is­ko­lák (združené stred­né školy), ame­lyek túl­nyo­mó rész­ben az ad­dig ha­gyo­má­nyos szak­mun­kás­kép­zők in­teg­rá­ló­dá­sá­hoz ve­zet­tek. Ki­sebb rész­ben e vál­to­zás vesz­te­sei azon­ban a szak­kö­zép­is­ko­lák is. A szak­mun­kás­kép­zők­ben 2001 és 2005 kö­zött a di­á­kok szá­ma 41 755-tel, a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban csak 10 322-v­el csök­kent szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban. Az egye­sí­tett kö­zép­is­ko­lák ré­vén azon­ban, ahol 2005-ben már 71 534 ta­nu­ló ta­nult, a kö­zép­is­ko­lai szak­ok­ta­tás­ban részt ve­vő di­á­kok szá­ma 2001-től (szak­kö­zép­is­ko­la és szak­mun­kás­kép­ző) 2005-ig (szak­kö­zép­is­ko­la, szak­mun­kás­kép­ző és egye­sí­tett kö­zép­is­ko­la) 19 457-­tel nőtt (lásd az 5. táb­lá­za­tot). Ezek az ada­tok azt mu­tat­ják, hogy a Szlo­vá­kia kö­zép­is­ko­lá­i­ban fo­lyó szak­kép­zés az utób­bi né­hány év­ben re­ne­szán­szát éli. Ér­de­kes­ség­ként em­lít­jük a ko­ráb­bi tíz év vál­to­zá­sa­it, mi­a­latt – ha nem is fo­lya­ma­to­san, de az 1990 és 2001-es évek di­ák­szá­mai sze­rint – a kö­zép­is­ko­lai szak­ok­ta­tás­ban a di­á­kok szá­ma 38 478-­cal csök­kent (Lász­ló 2004, 212–226). Ez idő alatt a gim­na­zis­ta di­á­kok szá­ma is, meg­tart­va az 1990 óta tar­tó fo­lya­ma­tos fej­lő­dést, 13 519-­cel nőtt.
A ma­gyar nem­ze­ti­ség kö­zép­is­ko­lai szak­ok­ta­tá­sát il­le­tő­en a di­á­kok szá­ma 2001-re 1990-hez vi­szo­nyít­va 5224-­gyel csök­kent, amely a szlo­vá­ki­ai, imént em­lí­tett 38 478-as diák­szám­c­sökkenés igen ma­gas, 13,58%-át ad­ja (Lász­ló 2004, 212–226). 2001-től 2005-ig vi­szont a szak­kép­zés­ben le­vő ma­gyar di­á­kok szá­ma 698-­cal nőtt, amel­­lyel a szlo­vá­ki­ai nö­ve­ke­dés­hez csu­pán 3,59%-kal já­rult hoz­zá (lásd az 5. táb­lá­za­tot).

Ami vi­szont szem­be­tű­nő, de nem meg­le­pő, hogy az egye­sí­tett kö­zép­is­ko­lák­ban a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű di­á­kok szá­ma 443-­mal meg­ha­lad­ja a kor­cso­port 7,88%-os ará­nyát, hi­szen a szak­mun­kás­kép­zők­ben már 2001-ben is ha­son­ló je­len­ség­re fi­gyel­het­tünk fel (lásd az 5. táb­lá­za­tot).
Ezt a ked­ve­ző je­len­sé­get azon­ban túl­nyo­mó­részt a nem érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kö­zép­is­ko­lai szak­ok­ta­tás­ban ér­te el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kép­zés ro­vá­sá­ra, hi­szen 2005-ben a kö­zép­is­ko­lai kép­zés te­rü­le­tén a di­ák­hi­ány kö­zel 2000 fő (lásd az 5. táb­lá­za­tot). Ez te­hát vé­gül is a fel­ső­fo­kú kép­zés­be va­ló be­lé­pés esé­lye­it ront­ja a ma­gyar­ság szá­má­ra.
Szlo­vá­ki­á­ban a kö­zép­is­ko­lák négy tí­pu­sát kü­lön­böz­tet­jük meg: gim­ná­zi­u­mok, szak­kö­zép­is­ko­lák (stred­né odborné školy), szak­mun­kás­kép­zők (stred­né odborné uèil­iš­ti­a) és egye­sí­tett kö­zép­is­ko­lák (združené stred­né školy). A há­rom utol­só tí­pus­ban kü­lön­bö­ző sza­ko­kon és az azok ál­tal kí­nált spe­cial­izá­ciók­ban le­het ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni. A sza­ko­kon be­lül a hi­va­ta­los sta­tisz­ti­kák nem tar­tal­maz­zák a di­á­kok nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­tel­ét, a ma­gyar nyel­ven fo­lyó ok­ta­tás­sal kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ó­kat azon­ban igen. A 2005/2006-os tan­év­ben Szlo­vá­ki­á­ban a négy kö­zép­is­ko­la-tí­pus­ban ös­­sze­sen 317 810 di­ák ta­nult, kö­zü­lük 241 369 ta­nu­ló az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő tel­jes kö­zép­is­ko­lai kép­zést (úplné stred­né štúdi­um s matu­ri­tou) lá­to­gat­ta, ők az ös­­szes di­ák 75,95%-át tet­ték ki (lásd az 5. táb­lá­za­tot) (Separát… 2005).
A ma­gyar tan­nyel­vű kö­zép­is­ko­lák és osz­tá­lyok 15 572 di­ák­ja kö­zül tel­jes kö­zép­is­ko­lai ta­nul­má­nyo­kat vé­gez 11 374, va­gyis az ös­­szes di­ák 73,04%-a. A 6. táb­lá­zat­ban meg­ad­tuk ezen di­á­kok meg­osz­tá­sát az egyes is­ko­la­tí­pu­sok sze­rint.

6. táb­lá­zat. A di­á­kok szá­ma a tel­jes érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben (USV)

E táb­lá­zat­ból az is ki­tű­nik, hogy a ma­gyar nyel­vű érett­sé­gi­vel vég­ző­dő szak­ok­ta­tás­ban részt­ve­vő di­á­kok szá­ma – ará­nyá­ban is – az egye­sí­tett kö­zép­is­ko­lák­ban, de leg­in­kább a szak­mun­kás­kép­zők­ben lé­nye­ge­sen el­ma­rad az ös­­szes di­ák ará­nyá­tól, amely a fel­ső­fo­kú to­vább­ta­nu­lás esé­lye­it ront­ja.
A 2002-ben meg­kez­dett kö­zép­is­ko­lai szak­kép­zés szer­ke­zet­vál­tá­sát a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nem tud­ta a ma­ga hasz­ná­ra for­dí­ta­ni, mert nem ké­szült fel az ilyen vál­to­zás­ra, és nem volt – és ma sincs – is­ko­la­po­li­ti­kai stra­té­gi­á­ja a fej­lő­dé­si ten­den­ci­ák, ill. az új ki­hí­vá­sok ke­ze­lé­sé­re.
Ta­nul­má­nyunk­ban ed­dig a kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás­nak a mű­velt­sé­gi szint­re va­ló ha­tá­sát az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő és egyéb kép­zést nyúj­tó két szak­te­rü­let­re bont­va ele­mez­tük. Te­kint­sünk be egy ki­csit mé­lyeb­ben a sza­kok­ban és szak­spe­cial­izá­ciók­ban rej­lő le­he­tő­sé­gek elem­zé­sé­be! Eh­hez szin­tén csak Szlo­vá­ki­á­ra és a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás­ra vo­nat­ko­zó­an ren­del­ke­zünk hi­va­ta­los sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal.

A 7. táb­lá­zat­ból ki­ol­vas­ha­tó, hogy a ma­gyar nyel­ven kí­nált sza­kok szá­ma és a sza­ko­kon be­lül vá­laszt­ha­tó spe­cial­izá­ciók szá­ma az egyes kép­zé­si for­mák­ban és a kö­zép­is­ko­lák tí­pu­sa­i­ban egy­aránt mes­­sze el­ma­rad az or­szá­gos szám­adat­ok­tól. Pe­dig ezek te­het­nék von­zób­bá a ma­gyar nyel­vű kö­zép­is­ko­lai kép­zést, és ez­ál­tal le­het­ne nö­vel­ni a spe­ci­á­lis ké­pes­sé­ge­ket és kész­sé­ge­ket igény­lő mun­ka­erő­pi­a­con va­ló el­he­lyez­ke­dés esé­lye­it.
A leg­jobb hely­zet­ben le­vő ma­gyar gim­ná­zi­u­mok is csak ide­gen nyelv­re, in­for­ma­ti­ká­ra, ma­te­ma­ti­ká­ra és fi­zi­ká­ra, bi­o­ló­gi­á­ra és öko­ló­gi­á­ra szer­vez­nek kü­lön spe­ci­á­lis osz­tály­kép­zést, amely na­gyon ke­vés­nek mu­tat­ko­zik.
A töb­bi is­ko­la­tí­pus­ban ha­son­ló­an ked­ve­zőt­len a ma­gyar nyel­ven ta­nul­ha­tó sza­kok és spe­cial­izá­ciók kí­ná­la­ta (lásd a 7. táb­lá­za­tot). Ez egy­részt lé­nye­ge­sen csök­ken­ti a ma­gyar nyel­vű kö­zép­is­ko­lai kép­zés von­zá­sát, a ma­gyar nem­ze­ti­ség kö­ré­ben hi­ány­szak­má­kat idéz elő, és nem utol­só­sor­ban bi­zo­nyos szak­mák­ban túl­kép­zés­hez ve­zet­het, amely a mun­ka­nél­kü­li­ek szá­mát nö­vel­he­ti.

7. táb­lá­zat. Ta­nul­má­nyi sza­kok (spe­cial­izá­ciók) szá­ma a kö­zép­is­ko­lák­ban

Meg­jegy­zés: A táb­lá­zat­ban a ta­nul­má­nyok vég­zé­sé­re kí­nált sza­kok szá­mát tün­tet­tük fel, zá­ró­jel­ben az azo­kon be­lül ta­nul­ha­tó szak­spe­cial­izá­ciók szá­ma ta­lál­ha­tó.
ÚSV – úplné stred­né vzde­lanie s matu­ri­tou (tel­jes kö­zép­is­ko­lai kép­zés érett­sé­gi­vel)
PMŠ – poma­tu­rit­né štúdi­um (érett­sé­gi utá­ni ta­nul­má­nyok)
NDŠ – nad­stavbové štúdi­um (fel­épít­mé­nyi ta­nul­má­nyok)
VYŠ – vyššie odborné štúdi­um s abso­lutóri­om (fel­sőbb szak­ta­nul­mány­ok)
SV – stred­né odborné štúdi­um bez matu­ri­ty (kö­zép­fo­kú szak­ta­nul­mány­ok érett­sé­gi nél­kül)

A har­ma­dik té­ma, amely a ma­gyar nem­ze­ti­ség mű­velt­sé­gi szint­jé­vel ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó, az a mun­ka­vég­zés mel­let­ti (le­ve­le­ző, es­ti) táv­ok­ta­tás. Amint azt az elő­ző­ek­ben ta­pasz­tal­tunk, a ma­gyar nem­ze­ti­ség kö­zép­is­ko­lai kép­zé­sé­re vo­nat­ko­zó szám­adat­ok el­ma­rad­nak az or­szá­gos ada­tok­tól. Stra­té­gi­ai cél­ként a ma­gyar­ság kor­cso­port sze­rin­ti szá­za­lé­kos ará­nyá­nak meg­fe­le­lő szin­tű kö­zép­is­ko­lai kép­zés el­éré­se je­löl­he­tő meg. Ez azon­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­jé­ben mu­tat­ko­zó le­ma­ra­dás eny­hí­té­sé­re nem elég­sé­ges, mi­vel a ma­gyar­ság kö­ré­ben a 2001-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint a 9,68%-os össz­la­kos­sá­gi arány­nál 49 019-­cel töb­ben van­nak azok, akik leg­fel­jebb alap­is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­kez­nek (lásd az 1. táb­lá­za­tot). Eh­hez még hoz­zá­ve­het­jük a leg­fel­jebb szak­mun­kás ké­pe­sí­té­sű 8286 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos­sá­gi több­le­tet is.
Ezen 57 305 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos szá­má­ra a kö­zép­szin­tű táv­ok­ta­tás nyújt­hat­ná a ma­ga­sabb kép­zett­sé­gi szint el­éré­sé­nek le­he­tő­sé­gét és a mun­ka­nél­kü­li­ség bűv­kö­ré­ből a mun­ka­erő­pi­a­con va­ló meg­je­le­nés esé­lyét.
Szlo­vá­ki­á­ban a kö­zép­is­ko­lai táv­ok­ta­tás (štúdi­um popri zamest­naní, ŠPZ) na­gyon fej­let­len. Mind a négy kö­zép­is­ko­lai tí­pus­ban ös­­sze­sen 12 060 sze­mély vég­zi ta­nul­má­nya­it mun­ka­vég­zés mel­lett vagy mun­ka­nél­kü­li­ként. Ezek kö­zül csak 270-en ta­nul­nak ma­gyar nyel­ven. Min­de­nek­előtt a ma­gyar tan­nyel­vű kö­zép­is­ko­lák és a ma­gyar tan­nyel­vű osz­tá­lyok­kal ren­del­ke­ző is­ko­lák szá­má­ra kí­nál­ko­zik itt fej­lesz­té­si le­he­tő­ség egy­részt a ren­des kö­zép­fo­kú táv­ok­ta­tás bő­ví­té­sé­vel, más­részt a mun­ka­erő­pi­ac ál­tal igé­nyelt konk­rét mun­ka­vég­zé­si ké­pes­sé­gek meg­szer­zé­sé­hez hos­­szabb-rö­vi­debb ide­ig tar­tó kö­zép­is­ko­lai ké­pe­sí­tést nem adó kép­zé­sek meg­szer­ve­zé­sé­vel.

4.2. Fel­ső­ok­ta­tás

Az 1991-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Szlo­vá­kia fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű la­ko­sai kö­zül 10,76%-­nak, az­az 33 025-nek kel­lett vol­na ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­nek len­nie. A va­ló­ság­ban azon­ban csak 16 407 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű la­kos ren­del­ke­zett fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel, va­gyis a hi­ány 16 618 sze­mély volt. A 2001-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint a fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű­ek hi­á­nya 17 326-ra emel­ke­dett (az 1. és 4. táb­lá­zat ada­tai alap­ján). A fel­ső­ok­ta­tás te­hát a ki­lenc­ve­nes évek­ben to­vább hal­moz­ta a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­jé­ben meg­le­vő le­ma­ra­dá­sát.
Ér­de­kes­ség­ként meg­em­lít­jük, hogy amen­­nyi­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fi­a­ta­lok a 20–24 éves kor­cso­port­ban meg­lé­vő ará­nya­i­nak meg­fe­le­lő szám­ban vet­tek vol­na részt a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban, ak­kor a 2001-es nép­szám­lá­lás ál­tal ki­mu­ta­tott 23 652 dip­lo­más ma­gyar nemzetiségűhöz ké­pest (lásd az 1. és 8. táb­lá­za­tot) kö­zel 7200-zal több szlo­vá­ki­ai ma­gyar­nak lett vol­na fel­ső­fo­kú kép­zett­sé­ge. Eh­hez az adat­hoz úgy ju­tot­tunk, hogy az 1991-es és 2001-es hi­á­nyok át­la­gát öt­tel osz­tot­tuk (a fel­ső­ok­ta­tás hos­­szát öt év­nek vet­tük), és meg­szo­roz­tuk 11-­gyel, a köz­tes évek szá­má­val.
Szlo­vá­kia fel­ső­ok­ta­tá­sá­ban a hi­va­ta­los sta­tisz­ti­kák a hall­ga­tó­kat öt szak­ága­zat­ra oszt­ják: egye­te­mi, mű­sza­ki, köz­gaz­da­sá­gi, me­ző­gaz­da­sá­gi és mű­vé­sze­ti. (Az vi­szont más kér­dés, hogy mely ta­nul­má­nyi sza­kok és spe­cial­izá­ciók hall­ga­tói tar­toz­nak az egyes szak­ága­za­tok­ba.) A nép­szám­lá­lás­ok idő­pont­ja­i­nak függ­vé­nyé­ben a 8. táb­lá­zat­ban fel­dol­goz­tuk a hall­ga­tók meg­osz­lá­sát az egyes szak­ága­za­tok sze­rint.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ér­vé­nye­sü­lé­se, ill. a ma­ga­sabb po­zí­ci­ók el­éré­se szem­pont­já­ból az sem mel­lé­kes, hogy mi­lyen a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók el­osz­lá­sa a szak­ága­za­tok, il­let­ve a ta­nul­má­nyi sza­kok, spe­cial­izá­ciók ke­re­te­in be­lül. A szak­ága­za­to­kon be­lül min­de­nek­előtt a nagy­szá­mú hall­ga­tó­sá­got be­fo­ga­dó egye­te­mi és mű­sza­ki ága­za­tok­ban még 1991-ben meg­lé­vő nagy­ará­nyú el­té­rés (40,79% – 52,06%, ill. 38,97% – 27,39%) 2001-re ki­sebb el­té­rést mu­tat­va ki­egyen­lí­tő­dött (41,95% – 46,96%, ill. 28,95% – 31,03%). A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók szá­ma e két szak­ága­za­ton be­lül az or­szá­gos szá­za­lé­kos ará­nyok­hoz kö­ze­le­dett (lásd a 8. és 9. táb­lá­za­tot).
Szem­be­tű­nő azon­ban, hogy a hall­ga­tói szám or­szá­gos vál­to­zá­sa­i­nak ten­den­ci­á­i­tól a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók szá­má­nak vál­to­zá­sai el­té­rő fej­lő­dé­si ten­den­ci­á­kat mu­tat­nak. Míg pl. a mű­sza­ki ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tó hall­ga­tók szá­za­lé­kos ará­nya­i­ban a ki­lenc­ve­nes évek­ben 10%-os volt a vis­­sza­fej­lő­dés (38,97% – 28,95%) Szlo­vá­ki­á­ban, a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók ese­té­ben – ép­pen el­len­ke­ző­leg – ezen ága­zat hall­ga­tó­i­nak szá­za­lé­kos ará­nya kö­zel 4%-kal nőtt. Nagy va­ló­szí­nű­ség­gel a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók a mű­sza­ki mér­nök­kép­zés iránt or­szá­go­san meg­mu­tat­ko­zó ki­sebb ér­dek­lő­dés mi­att az e sza­kok­ra va­ló kön­­nyebb be­ju­tást hasz­nál­ták ki. A sta­tisz­ti­kai ada­tok sze­rint azon­ban a fel­ső­ok­ta­tás­ban le­vő ma­gyar fi­a­ta­lok szá­za­lé­kos ará­nya tény­le­ge­sen nem emel­ke­dett, ha­nem az 1991-es 4,83%-ról 2001-ben 4,51%-ra csök­kent. Ez fi­gyel­mez­te­tő csök­ke­nés len­ne, ha a fel­ső­ok­ta­tás­ban részt ve­vő fi­a­ta­lok 20–24 éves kor­cso­port­já­ban a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű 10,09%-os arány nem csök­kent vol­na ez alatt az idő alatt 8,50%-ra. Így tény­le­ge­sen a fej­lő­dés ten­den­ci­á­ját azon le­het le­mér­ni, ha meg­néz­zük, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók hány szá­za­lé­kát te­szik ki azon hall­ga­tói szám­nak, amen­­nyi­nek a kor­cso­port­ok ará­nyai sze­rint len­ni kel­le­ne a fel­ső­ok­ta­tás­ban (lásd a 8. táb­lá­zat utol­só osz­lo­pát).
Ezek sze­rint a szük­sé­ges ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók csak 47,83%-a volt a fel­ső­ok­ta­tás­ban 1991-ben. Ez az arány 2001-re 53,11%-ra, 2004-re 56,25%-ra nőtt. E nö­ve­ke­dést azon­ban be­ár­nyé­kol­ja a szak­ága­za­tok hall­ga­tói szá­má­nak az ága­za­tok kö­zöt­ti, de az ága­za­to­kon be­lü­li nem egyen­le­tes, in­ga­do­zó vál­to­zá­sa is (lásd a 8. táb­lá­za­tot).
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság a fel­ső­ok­ta­tás­ban va­ló emel­ke­dő rész­vé­te­lé­vel hoz­zá­já­rul mű­velt­sé­gi szint­jé­nek eme­lé­sé­hez. A 2004-es 56,25% azon­ban még túl mes­­sze van a 100%-tól.
Mi az oka an­nak, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság kép­te­len gyor­sab­ban moz­gó­sí­ta­ni a 43,75%-os tar­ta­lé­ka­it, és mi­ért nem kö­ve­ti a fel­ső­fo­kú kép­zés te­rén a szak­ága­za­tok kö­zöt­ti és azo­kon be­lü­li or­szá­gos fej­lő­dé­si ten­den­ci­á­kat? Min­den va­ló­szí­nű­ség­gel e kér­dé­sek meg­vá­la­szo­lá­sá­ban rej­lik a fel­ső­fo­kú kép­zés te­rén a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság or­szá­gos szint­hez va­ló fel­zár­kó­zá­sá­nak gyor­sabb üte­me.

8. táb­lá­zat. A hall­ga­tók szá­ma a fel­ső­ok­ta­tás­ban I.

Meg­jegy­zés: SZK – Szlo­vá­kia; MN – ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű; MNSZ – ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók szá­za­lé­kos ará­nya Szlo­vá­kia fel­ső­ok­ta­tá­si hall­ga­tói kö­zött; KL – ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek­nek a kor­cso­port sze­rint len­ni kel­le­ne; Hi – szám­be­li hi­ány; R – a ma­gyar hall­ga­tó (MN) ré­sze­se­dé­se a szük­sé­ges hall­ga­tói szám­ból (KL).

9. táb­lá­zat. A hall­ga­tók szá­ma a fel­ső­ok­ta­tás­ban II.

Meg­jegy­zés: SZK – Szlo­vá­kia; MN – ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű

Már je­lez­tük, hogy a fel­zár­kó­zás fo­lya­ma­tá­ban a gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi élet szer­te­ága­zó sok­ré­tű­sé­ge mi­att fon­tos len­ne, ha a hall­ga­tók szám­ada­tai kö­vet­nék a szak­ága­za­tok és a ta­nul­má­nyi sza­kok kö­zöt­ti meg­osz­lás or­szá­gos ará­nya­it.
Fé­lő azon­ban, hogy e té­ren a fel­ső­ok­ta­tás­hoz va­ló kön­­nyebb hoz­zá­ju­tás (pl. fel­vé­te­li vizs­ga nél­kül), ill. a ki­sebb anya­gi ter­hek­kel já­ró le­he­tő­sé­gei mi­att az érett­sé­gi­zők nem ve­nnék fi­gye­lem­be a mun­ka­erő­pi­ac el­vá­rá­sa­it és a ter­mé­sze­tes szak­mai igé­nye­ket.
Mind­ezek a dip­lo­más szak­em­ber­kép­zés arány­ta­lan­sá­ga­i­hoz ve­zet­het­nek. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szem­szö­gé­ből ezek­nek az eset­le­ges de­for­má­ci­ók­nak most kü­lö­nös­kép­pen fi­gyel­met kel­le­ne szen­tel­ni, ami­kor lé­nye­ge­sen bő­vült a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás Szlo­vá­ki­á­ban, és az eu­ró­pai in­teg­rá­ció fel­tét­elei kö­zött nőt­tek az esé­lyek és le­he­tő­sé­gek a to­vább­ta­nu­lás­ra a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben, de Eu­ró­pa más or­szá­ga­i­ban is.
A 2001 utá­ni idő­szak­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság fel­ső­fo­kú mű­ve­lő­dé­sé­nek fo­ko­zot­tabb fi­gye­lé­se azért vált idő­sze­rűb­bé, mert lé­nye­ge­sen meg­erő­söd­tek a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás in­téz­mé­nyes ke­re­tei az új egye­tem és egye­te­mi kar lét­re­ho­zá­sá­val.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szem­pont­já­ból a leg­fon­to­sabb, hogy mi­lyen az új in­téz­mé­nyek szak­kí­ná­la­ta, és le­het-e ezen in­téz­mé­nyek­ben új sza­ko­kon ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni. A két új in­téz­mény – a Selye Já­nos Egye­tem (Ko­má­rom) és a Kons­tan­tin Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra (Nyitra) – a Szlo­vá­ki­á­ban 2003-ig meg­le­vő ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ra épül, és az ad­di­gi ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tá­si prog­ra­mok­ban foly­tat­ja a kép­zést. Az utób­bi két év­ben új ta­nul­má­nyi prog­ra­mot (hun­ga­ro­ló­gi­át) csak a po­zso­nyi Come­nius Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ke, va­la­mint két új prog­ra­mot, hun­ga­ro­ló­gi­át, ill. kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gi­át a nyi­trai Kons­tan­tin Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra in­dí­tott.
A 2001–2004 kö­zöt­ti idő­szak­ban a szak­ága­za­tok te­rén be­állt vál­to­zá­sok ar­ra utal­nak, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­ség fel­ső­fo­kú kép­zé­sé­ben bi­zo­nyos struk­tu­rá­lis vál­to­zá­sok je­lei mu­tat­koz­nak (lásd a 8. és 9. táb­lá­za­tot). Az el­kö­vet­ke­ző évek fej­le­mé­nyei dön­tik el, mi­lyen irányt vesz a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság fel­ső­fo­kú mű­ve­lő­dé­se.
Né­hány sta­tisz­ti­kai adat­ból már ész­lel­he­tők bi­zo­nyos ne­ga­tív fej­lő­dé­si ten­den­ci­ák. Ezek kö­zül most csak két je­len­sé­get eme­lünk ki, ame­lyek va­ló­di­sá­ga már sta­tisz­ti­ka­i­lag is alá­tá­maszt­ha­tó.
Tud­va­le­vő, hogy Szlo­vá­ki­á­ban az al­só ta­go­za­tos ta­ní­tó­kép­zés 1959 óta a fel­ső­ok­ta­tás ré­sze. Az óvó­pe­da­gó­gus-kép­zés meg­ma­radt kö­zép­is­ko­lai szin­ten. A 2005-ben be­ve­ze­tett há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tás e két pe­da­gó­gus­ka­te­gó­ria kép­zé­sét úgy ol­dot­ta meg, hogy a bach­e­lor szin­ten a hall­ga­tó óvó­pe­da­gó­gu­si ké­pe­sí­tést ér el, majd foly­tat­va ta­nul­má­nya­it a mas­ter szin­ten al­só ta­go­za­tos ta­ní­tói dip­lo­mát sze­rez. Emel­lett azon­ban meg­ma­radt a kö­zép­is­ko­lai óvó­pe­da­gó­gus-kép­zés is. Az ilyen fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyi prog­ram­ra fel­vett hall­ga­tók te­hát al­só ta­go­za­tos ta­ní­tók sze­ret­né­nek len­ni, csak­hogy elő­ször el kell vé­gez­ni­ük a bach­e­lor szin­tű óvó­pe­da­gó­gus-kép­zést. Ezért jog­gal ös­­sze­von­hat­nánk a ré­gi és új ta­nul­má­nyi prog­ra­mok ilyen hall­ga­tó­it, egy­sé­ge­sen be­so­rol­ván őket az al­só ta­go­za­tos ta­ní­tó­kép­zés­be.

A 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­ben Ko­má­rom­ban és Nyitrán al­só ta­go­za­tos ta­ní­tói prog­ram­ban 659 hall­ga­tó foly­tat ta­nul­má­nyo­kat. Ha e szá­mot ki­egé­szít­jük a ma­gyar­or­szá­gi ki­he­lye­zett ta­ní­tó­kép­zés 60 hall­ga­tó­já­val, ak­kor a 719 hall­ga­tói szá­mot kap­juk. Szlo­vá­ki­á­ban meg­kö­ze­lí­tő­leg 1200-1300 al­só ta­go­za­tos ta­ní­tó szá­má­ra biz­to­sí­ta­nak he­lyet a ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák (Beòo et al. 1999, 6, 11–16). Amen­­nyi­ben a hall­ga­tók je­len­le­gi év­fo­lyam­szá­má­ból in­du­lunk ki, ak­kor a két in­téz­mény­ben év­fo­lya­mon­ként 170 (70 nap­pa­li és 100 le­ve­le­ző) hall­ga­tó ta­nul­na az al­só ta­go­za­tos ta­ní­tó­kép­ző prog­ra­mok­ban. A ter­mé­sze­tes után­pót­lás biz­to­sí­tá­sa ér­de­ké­ben elég, ha éven­ként 30-50 al­só ta­go­za­tos ta­ní­tó vé­gez.
Má­sik em­lí­tés­re mél­tó kép­zé­si te­rü­let a ma­gyar nyelv és iro­da­lom sza­kos ta­nár­kép­zés. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um ál­tal 1998-ban ké­szí­tett fel­mé­rés sze­rint (Štati­s­tick­é… 1990–2005) 581 ta­nár ta­ní­tott ma­gyar nyel­vet és iro­dal­mat Szlo­vá­ki­á­ban. Je­len­leg Po­zsony­ban 58, Ko­má­rom­ban 289 (161 nap­pa­li, 128 le­ve­le­ző), Nyitrán 193 (172 nap­pa­li, 21 le­ve­le­ző), te­hát ös­­sze­sen 540 (333 nap­pa­li, 149 le­ve­le­ző) hall­ga­tó ké­szül a ma­gyar nyelv és iro­da­lom sza­kos ta­ná­ri pá­lyá­ra.
Az el­ső év­fo­lyam­ban 2005-ben Ko­má­rom­ban 190 (103+87), Nyitrán 94 (80+14), ös­­sze­sen 294 ma­gyar sza­kos hall­ga­tó ta­nult. Ezek sze­rint a 2008/2009-es aka­dé­mi­ai év­ben Szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar nyelv és iro­da­lom sza­kos ta­nár­kép­zés hall­ga­tó­i­nak szá­ma el­ér­he­ti az 1000 főt.
Az em­lí­tett fel­mé­rés sze­rint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban 1998-ban 3221 pe­da­gó­gus ta­ní­tott. Szlo­vá­ki­á­ban a 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­ben a ma­gyar nyel­vű pe­da­gó­gus­kép­zés hall­ga­tó­i­nak szá­ma 1676 (983 nap­pa­li és 693 le­ve­le­ző). Eb­ben az aka­dé­mi­ai év­ben az el­ső év­fo­lyam­ban 961 (434 nap­pa­li és 327 le­ve­le­ző) hall­ga­tó foly­tat ta­nul­má­nyo­kat pe­da­gó­gus­kép­ző ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ban. Ezek alap­ján a 2008/2009-es aka­dé­mi­ai év­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zés­ben a hall­ga­tók szá­ma el­ér­he­ti a 3000 főt. A ter­mé­sze­tes pe­da­gó­gus-után­pót­lás biz­to­sí­tá­sá­ra hos­­szú tá­von elég, ha éven­ként 130-150 pe­da­gó­gus vé­gez.
A 2011-re ese­dé­kes nép­szám­lá­lá­sig ez­ál­tal ugyan gya­ra­pod­ni fog a leg­ma­ga­sabb fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek szá­ma és ará­nya, azon­ban az ilyen fej­lő­dé­si ten­den­cia mel­lett a pe­da­gó­gus­dip­lo­má­val ren­del­ke­zők több­sé­ge nem fog tud­ni el­he­lyez­ked­ni a ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák­ban.
Azt gon­dol­nánk, nem­csak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás­ban, ha­nem a tel­jes szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban is a mun­ka­erő­pi­ac tör­vé­nyei ural­kod­nak. Saj­nos, ez nem tel­je­sen igaz. A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek a sok hi­á­nyos­ság­gal ren­del­ke­ző nor­ma­tív tá­mo­ga­tá­si rend­szer ke­re­tei kö­zött sza­ba­don nö­ve­lik a hall­ga­tók szá­mát azo­kon a ta­nul­má­nyi sza­ko­kon, ame­lyek iránt meg­nőtt az ér­dek­lő­dés, füg­get­le­nül at­tól, el tud­nak-e majd he­lyez­ked­ni az itt vég­zet­tek a szak­má­juk­ban. Szlo­vá­ki­á­ban na­gyon ke­vés a dip­lo­más mun­ka­nél­kü­li, de elég nagy ré­szük nem a szak­má­já­nak meg­fe­le­lő mun­kát kény­sze­rül el­fo­gad­ni. A je­len­le­gi ka­o­ti­kus je­gye­ket vi­se­lő köz- és fel­ső­ok­ta­tás­ban a spe­ci­á­lis szak­kép­zés­től füg­get­le­nül, fő­leg az ide­gen nyelv és az in­for­ma­ti­ka ok­ta­tá­sá­val a vég­zős hall­ga­tók olyan kom­pe­ten­ci­ák­hoz ju­tot­tak, ame­lyek­kel jól el le­he­tett he­lyez­ked­ni, sok­szor fel­ső­fo­kú dip­lo­mát nem igény­lő mun­ka­he­lye­ken is.
Azon­ban ez a pi­ac is te­lí­tő­dik, és egy­re több a friss dip­lo­más mun­ka­nél­kü­li. A 2005-ben vég­zett dip­lo­má­sok több mint 12%-a szep­tem­ber­ben mun­ka­nél­kü­li volt. 2005 no­vem­be­ré­ben az ös­­szes mun­ka­nél­kü­li több mint 7%-a ren­del­ke­zett dip­lo­má­val.
A ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás szer­ve­zé­sé­nél, struk­tú­rá­já­nak ki­ala­kí­tá­sá­nál, a ta­nul­má­nyi prog­ra­mok in­dí­tá­sá­nál fi­gye­lem­be kel­le­ne ven­ni, hogy ne csak a kép­zett­sé­gi szint eme­lé­sét, ha­nem a dip­lo­más mun­ka­nél­kü­li­ek szá­má­nak csök­ke­né­sét is elő­se­gít­se, úgy, hogy le­he­tő­sé­gük le­gyen az el­ső dip­lo­má­sok­nak szak­má­juk­ban el­he­lyez­ked­ni.

5. Be­fe­je­zés

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség mű­velt­sé­gi, is­ko­lai kép­zett­sé­gi szint­jé­nek az or­szá­gos szint­re tör­té­nő eme­lé­se (lásd az 1. táb­lá­za­tot) va­ló­szí­nű­leg na­gyon hosz­­szú időt vesz majd igény­be. A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő 15 év­ben, amely­ből nyolc éven át a ma­gyar­ság po­li­ti­kai kép­vi­se­le­te kor­mány­té­nye­ző volt, a mű­velt­sé­gi szint te­rén csak a ja­vu­lás ten­den­ci­á­it fe­dez­het­jük fel, utal­va az 1998-as kor­mány­prog­ram ide­vá­gó ré­szé­nek nem tel­je­sí­té­sé­re. Az egye­tem és egye­te­mi kar lét­re­ho­zá­sa ko­moly elő­re­lé­pést je­len­tett, amely­nek a mű­velt­sé­gi szint eme­lé­sé­re, a gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi szfé­ra igé­nye­i­nek meg­fe­le­lő szak­em­ber­kép­zés­re, a ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re, a ma­ga­sabb gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ók meg­szer­zé­sé­re irá­nyu­ló ki­ha­tá­sa­it csak hos­­szú tá­von le­het majd le­mér­ni.
Az in­téz­mé­nyes szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás in­du­lá­sa (az el­ső két év) vi­szont a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest nem ho­zott ma­gá­val lé­nye­ges szak­kí­ná­lat-bő­ví­tést, és a hall­ga­tók na­gyobb ér­dek­lő­dé­sé­re szá­mí­tó új ta­nul­má­nyi prog­ra­mo­kat lé­nye­gé­ben csak a nyi­trai egye­tem kí­nál.
Az is szem­be­tű­nő, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás túl­sá­go­san a pe­da­gó­gus­kép­zés­re össz­pon­to­sít, ez pe­dig több­szö­rö­sen fe­lül­múl­ja az igé­nye­ket. A pe­da­gó­gus­kép­zés tö­me­ges jel­le­ge és ben­ne a le­ve­le­ző kép­zés igen ma­gas ará­nya szük­ség­kép­pen a kép­zés szín­vo­na­lá­nak rom­lá­sát fog­ja elő­idéz­ni, amely vé­gül is a ma­gyar köz­ok­ta­tás von­zá­sát gyen­gí­ti. A Szlo­vá­ki­á­ban ko­rább­ról meg­le­vő és az újon­nan meg­in­du­ló ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás nem elég­gé tud­ta ki­ak­náz­ni a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság 30-40%-os tar­ta­lé­ka­it. En­­nyi­vel ke­ve­sebb ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű fi­a­tal ér­dek­lő­dik ugyan­is a fel­ső­ok­ta­tás irán­t, mint az or­szá­gos át­lag.
Az is meg­ál­la­pít­ha­tó (lásd a 9. táb­lá­za­tot), hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás sta­tisz­ti­ka­i­lag ér­té­kel­he­tő mér­ték­ben kez­di el­von­ni a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tó­kat a mű­sza­ki és ag­rár­sza­kok­tól, ame­lyek­ben nincs ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás. Nyil­ván e sza­ko­kon elő­idé­zett vesz­te­sé­ge­ket sem­mi­kép­pen nem kár­pó­tol­ja a túl­zott pe­da­gó­gus­kép­zés.
Nem­csak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ér­de­ke, ha­nem össz­tár­sa­dal­mi ér­dek is, hogy a ma­gyar nem­ze­ti­ség az is­ko­lai kép­zés min­den szint­jén a kor­cso­port­ok ará­nya­i­nak meg­fe­le­lő szám­ban le­gyen je­len. Ez le­het a stra­té­gi­ai alap­cél. En­nek mi­ha­ma­rab­bi el­éré­sé­hez szük­sé­ges konk­rét te­en­dők meg­al­ko­tá­sát csak szak­mai és po­li­ti­kai sí­kon le­het el­kép­zel­ni.
Az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás eu­ró­pai prog­ram­ja új, ed­dig is­me­ret­len le­he­tő­sé­ge­ket kí­nál a ha­gyo­má­nyos is­ko­lai kép­zést nem ab­szol­vált la­ko­sok szá­má­ra ma­ga­sabb ké­pe­sí­té­si szint el­éré­sé­hez, a mun­ka­erő­pi­a­con va­ló si­ke­res el­he­lyez­ke­dés­hez szük­sé­ges szak­kom­pe­ten­ci­ák meg­szer­zé­sé­hez. E te­rü­le­ten kí­nál­koz­nak ta­lán a leg­na­gyobb fej­lesz­té­si le­he­tő­sé­gek a ma­gyar nyel­vű kö­zép- és fel­ső­ok­ta­tás ré­szé­re is.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Kor­má­nyá­nak prog­ram­ja 1998. XII. rész. (1998. ok­tó­ber 27.)
Beòo, Matej – Har­gas, Mar­tin – Herich, Ján – Sedi­vý, Marek 1999. Kval­i­fiko­vanos ped­a­go­gick­ých pra­cov­níkov a odbor­no­s vyuèo­va­nia v regionál­nom škol­stve. Sloven­ský uèite¾, 7. évf. 6. sz. 6. p., 11–16. p. (A Tech­no­ló­gia vzdelá­va­nia c. fo­lyó­irat mel­lék­le­te.)
Gyur­gyík Lász­ló 2002. Nép­szám­lá­lás 2001. Gon­do­lat, 2. évf. 18. sz. 9–12. p. (Az Új Szó 2002. szep­tem­ber 6-i szá­má­nak mel­lék­le­te.)
Hru­bos Il­di­kó 2002. A „Bo­lo­gnai fo­lya­mat”. Bu­da­pest, Ok­ta­tás­ku­ta­tó In­té­zet, No. 235.
Lász­ló Bé­la 2002. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­jé­ről. Hely­zet­kép a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­ok­ta­tás­ról. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). 1. köt. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum, 183–246. p.
Rácz Vin­ce 2006. Egye­tem­ről a mun­ka­hi­va­ta­lok­ba? Új Szó, 59. évf. (2006. már­ci­us 25.) 71. sz. 3. p.
Sèí­tanie oby­vate¾ov, domov a bytov v roku 1991. Bratislava, Štati­stický úrad Slvenskej repub­liky (www.s­ta­tis­tic­s.sk).
Sèí­tanie oby­vate¾ov, domov a bytov v roku 2001. Bratislava, Štati­stický úrad Slvenskej repub­liky (www.s­ta­tis­tic­s.sk).
Sep­a­rát štati­stick­ej roèenky škol­st­va Slovenskej repub­liky 2005 2005. Bratislava, Ústav infor­má­cií prognóz škol­st­va (MŠ SR).
Štati­stické roèenky škol­st­va Slovenskej repub­liky 1990–2005. Bratislava, Ústav infor­má­cií a prognóz škol­st­va (MŠ SR).

Hushegyi Gábor: Többnyelvű oktatás és a bolognai folyamat

1. Be­ve­ze­tés

Az egy­sé­ges eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si tér in­téz­mé­nye­sí­ti a kon­ti­nens egye­te­me­i­nek, fő­is­ko­lá­i­nak együtt­mű­kö­dé­sét. A bo­lo­gnai fo­lya­mat ad­ta le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sát je­len­leg azon­ban nem csak ad­mi­niszt­ra­tív és nem­ze­ti jo­gi buk­ta­tók ne­he­zí­tik, ha­nem a hall­ga­tók és az egye­te­mi ok­ta­tók ide­gen nyel­vi, ill. szak­nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­já­nak hi­á­nya is. En­nek az új rend­szer­nek a je­len­le­gi szlo­vá­ki­ai ha­szon­él­ve­zői fő­kép­pen a két- vagy ide­gen nyel­vű kö­zép­is­ko­lák egy­ko­ri di­ák­jai, akik egye­te­mi ta­nul­má­nya­ik so­rán a szak­nyel­vi kom­pe­ten­cia el­sa­já­tí­tá­sát kö­ve­tő­en si­ker­rel tel­je­sí­tik a nem­zet­kö­zi hall­ga­tói mo­bi­li­tás pá­lyá­za­ti kö­ve­tel­mé­nye­it. Év­fo­lyam- és cso­port­tár­sa­ik pe­dig az ide­gen nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­val küz­de­nek, hogy a dip­lo­má­hoz nél­kü­löz­he­tet­len nyelv­vizs­ga aka­dá­lyát si­ker­rel ve­gyék. Egy­ér­tel­mű, hogy a stan­dard kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben részt vett egye­te­mi hall­ga­tók ki­sebb szám­ban él­vez­he­tik a bo­lo­gnai fo­lya­mat ad­ta le­he­tő­sé­ge­ket, az esély­egyen­lő­sé­get csak a több­nyel­vű ok­ta­tás fe­lé nyi­tás sza­va­tol­hat­ja. Eb­ből a szem­szög­ből ér­de­mes meg­kö­ze­lí­te­ni az Eu­ró­pai-is­ko­la pro­jek­tet, amely az EU-tagállamokban te­vé­keny­ke­dő dip­lo­ma­ták gyer­me­ke­i­nek több­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye (Ring 2004, 166), vé­gig­gon­dol­ni kö­zép-eu­ró­pai és azon be­lül szlo­vá­ki­ai meg­va­ló­sí­tá­si le­he­tő­sé­ge­it. Egy­ben el­ke­rül­he­tet­len, hogy el­gon­dol­kod­junk az anya­nyel­vű és töb­b-, ill. ide­gen nyel­vű köz­ok­ta­tás ki­bé­kít­he­tet­len­nek tű­nő el­len­té­té­ről, va­la­mint a nem­ze­ti ok­ta­tá­si nyelv­be va­ló be­zár­kó­zás kö­vet­kez­mé­nye­i­ről. En­nek ér­de­ké­ben át­te­kint­jük az ide­gen­nyelv-ok­ta­tás el­múlt hat év­ti­zed­ét (Cseh)szlovákiában, a rend­szer­vál­to­zást kö­ve­tő ele­mi ere­jű vál­to­zá­so­kat Szlo­vá­ki­á­ban, a több- és ide­gen nyel­vű ok­ta­tás te­rén meg­fo­gal­ma­zó­dott új el­vá­rá­so­kat és a meg­va­ló­sí­tás kü­lön­bö­ző for­má­it. Ez­zel el­ju­tunk az Eu­ró­pai-is­ko­la té­má­hoz, ill. e mul­ti­kul­turális ok­ta­tá­si kon­cep­ció ha­zai meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz, amely nem re­mény­te­len és nem kon­ku­ren­cia nél­kü­li kez­de­mé­nye­zés.

2. Tör­té­nel­mi vis­­sza­te­kin­tés az el­múlt hat év­ti­zed­re

A több­nyel­vű­ség ter­mé­sze­tes ré­szét ké­pez­te az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ok­ta­tá­si rend­sze­ré­nek, ám en­nek el­le­né­re a for­du­lat éve­it kö­ve­tő­en re­tor­zi­ók­ra, in­téz­mé­nyek meg­szün­te­té­sé­re ke­rült sor (pl. a po­zso­nyi Er­zsé­bet Egye­tem), ez­zel fe­jez­ve ki az új ál­lam, fő­képp an­nak szlo­vá­ki­ai ré­szé­nek „cseh­szlo­vák” jel­le­gét. E tör­té­nel­mi ese­mé­nyek ke­rül­nek leg­gyak­rab­ban a ma­gyar tör­té­net­írás fi­gyel­mé­be – jog­gal. Ugyan­ak­kor az is tény, hogy a T. G. Masaryk ál­lam­el­nök ne­vé­vel fém­jel­zett utód­ál­lam ok­ta­tá­si rend­sze­re pri­o­ri­tás­ként ke­zel­te a köz­ok­ta­tás több­nyel­vű­sé­gét, va­la­mint az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sát, sőt az egye­te­mi és fő­is­ko­lai kép­zés­ben is – bár re­du­kált ter­je­de­lem­ben, de még­is – meg­őriz­te a prá­gai né­met fel­ső­ok­ta­tá­si ha­gyo­mányt. A köz­ok­ta­tás­ban ér­vé­nye­sí­tett több­nyel­vű­ség Cseh­szlo­vá­kia ese­té­ben egy­szer­re vo­nat­ko­zott az ide­gen nyelv ok­ta­tá­sá­ra és az anya­nyel­ven tör­té­nő kép­zés­re, s amint azt alább ol­vas­hat­juk, e két té­ma­kör együt­tes ke­ze­lé­se és azo­nos kri­té­ri­u­mok sze­rin­ti ér­té­ke­lé­se el­ke­rül­he­tet­len, el­len­ke­ző eset­ben ugyan­is a sé­rel­mi szem­pont ér­vé­nye­sül, a tá­gabb, or­szá­gos ös­­sze­füg­gé­se­ket pe­dig szem elől té­veszt­jük. Fi­gyel­mün­ket az ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ra és fő­kép­pen a gim­ná­zi­u­mok­ra irá­nyí­tom, mi­vel a kö­zép­is­ko­lák kö­zül ez az a tí­pus, amely a leg­na­gyobb mér­ték­ben ké­szí­ti fel di­ák­ja­it a to­vább­ta­nu­lás út­já­ra, ill. itt vol­tak ko­ráb­ban is ha­gyo­má­nyai a klas­­szi­kus hu­mán mű­velt­ség­nek.

2.1. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­tól a sztá­li­nis­ta és russ­zofil ok­ta­tás­po­li­ti­ká­ig 1945– (1953)–1968

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú éve­it kö­ve­tő­en a cseh­szlo­vá­ki­ai ok­ta­tá­si rend­szer­ben nem ál­lí­tot­ták hely­re tel­jes mér­ték­be az 1930-as évek köz­ok­ta­tá­sát, sőt a né­met és a ma­gyar la­kos­ság el­len meg­fo­gal­ma­zott és jo­gi úton is ér­vé­nye­sí­tett kol­lek­tív bű­nös­ség el­ve mi­att meg­szün­tet­ték a köz­ok­ta­tás több­nyel­vű­sé­gét, ill. tör­vé­nyen kí­vül he­lyez­ték a né­met és ma­gyar nyelv hasz­ná­la­tát az or­szág éle­té­nek szin­te min­den te­rü­le­tén. En­nek a tör­té­nel­mi fo­lya­mat­nak az egyik el­ső ké­zen fek­vő do­ku­men­tu­ma a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács 1945. már­ci­us 14-én ki­adott kör­le­ve­le az 1944/1945-ös gim­ná­zi­u­mi tan­év tan­terv­mó­do­sí­tá­sá­ról, amely a har­ma­dik év­fo­lyam­ban meg­szün­tet­te, a ne­gye­dik­ben pe­dig re­du­kál­ta a la­tin nyelv ok­ta­tá­sát, a né­met nyel­vet pe­dig az oros­­szal he­lyet­te­sí­tet­te (Obežník è. 4… 1945, 46–47). Mind­ez a fa­sisz­ta szlo­vák ál­lam denaci­fikálása je­gyé­ben tör­tént. A kö­vet­ke­ző tan­év­ben az ál­ta­lá­nos is­ko­lák tan­terv­ében a szlo­vák mel­lett már csak az orosz nyelv sze­re­pelt, míg a gim­ná­zi­um­ban a né­met, an­gol, fran­cia és az olasz a má­so­dik nyelv ka­te­gó­ri­á­já­ba so­rol­ta­tott, de is­mét meg­je­lent a la­tin nyelv ok­ta­tá­sa is (Výnos… 1946, 1:3–77; 3a:117–165). Az 1948-as ok­ta­tá­si re­form tel­jes mér­ték­ben ér­vé­nye­sí­tet­te az elő­ző há­rom esz­ten­dő russ­zofil ori­en­tált­sá­gát, sőt ek­kor már a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­nek cél­jai is meg­fo­gal­ma­zód­tak az új köz­ok­ta­tá­si tör­vény­ben (Zákon… 1948, 281–290). A gim­ná­zi­u­mok és a ta­ní­tói aka­dé­mi­ák ide­ig­le­nes tan­ter­ve is tar­tó­sí­tot­ta a ko­ráb­ban vál­lalt kur­zust, amely az ide­gen nyelv má­sod­ran­gú ka­te­gó­ri­á­ba tör­té­nő át­mi­nő­sí­té­sét tűz­te ki cé­lul (Výnos… 1949a, 618–622). Sors­dön­tő­nek az 1949. ok­tó­ber 7-én köz­zé­tett új gim­ná­zi­u­mi tan­terv bi­zo­nyult, amely a la­tint már csak vá­laszt­ha­tó stá­tus­ban tűr­te meg, de az ide­gen nyelv az oros­­szal azo­nos óra­szám­ban sze­re­pelt a négy év fo­lya­mán (Výnos… 1949b, 648). A kö­vet­ke­ző év au­gusz­tu­sá­ban si­ke­rült az olyan ide­gen nyel­vek kö­zé, mint az an­gol, a fran­cia, a né­met, az olasz és a spa­nyol be­ik­tat­ni a len­gyel, a szer­b, a hor­vát és a ma­gyar nyel­vet is (Výnos… 1950, 635), majd né­hány hét­tel ké­sőbb jog­erő­re emel­ke­dett a ma­gyar anya­nyel­vű ok­ta­tás fel­újí­tá­sá­ról szó­ló ren­de­let, amely öt és fél évig tar­tó jog­fosz­tott­ság­nak ve­tett vé­get (Výnos… 1951, 18–19), pa­ra­dox mó­don az egy­re dog­ma­ti­ku­sab­bá vá­ló cseh­szlo­vá­ki­ai sztá­li­nis­ta rend­szer­ben. A ma­gyar anya­nyel­vű ok­ta­tás revi­tal­izálása (a né­met nem ré­sze­sült eb­ben a le­he­tő­ség­ben!) fe­lett ér­zett öröm va­la­me­lyest el­feled­tet­te az újabb köz­ok­ta­tá­si tör­vény (Zákon… 1953, 207–209) sztá­li­nis­ta kon­túr­ja­it, pe­dig az meg­szün­tet­te a ha­gyo­má­nyos gim­ná­zi­u­mot, fel­szá­mol­ta az el­múlt év­ti­ze­dek­ben ki­ala­kult kö­zép­is­ko­lai struk­tú­rát, s he­lyé­re egy ide­o­ló­gi­ai, szov­jet tí­pu­sú egyen­zub­bonyt kény­szerítet­t. Sőt 1953-­mal foly­ta­tó­dott a má­so­dik ide­gen nyelv ki­szo­rí­tá­sa az ál­ta­lá­nos mű­velt­sé­get nyúj­tó kö­zép­is­ko­lák (a volt gim­ná­zi­u­mok) tan­ter­vé­ből, mind­ös­­sze he­ti 2-2 órá­ra csök­ken­tet­ték az an­gol, a né­met, a fran­cia, eset­leg a spa­nyol nyelv ok­ta­tá­sát, az orosz he­ti 4-4-3 óra­do­tá­ci­ó­já­val szem­ben. A ma­gyar is­ko­lák – meg­elé­ged­ve az anya­nyel­vű ok­ta­tás vis­­sza­ál­lí­tá­sá­val – ki­ma­rad­tak a vi­lág­nyel­vek ok­ta­tá­sá­ból, az ele­mi el­ső­től az érett­sé­gi év­fo­lya­mig a szlo­vák mel­lett csak az orosz volt kö­te­le­ző, egyéb nyel­vet csak szak­kö­ri te­vé­keny­ség ke­re­té­ben le­he­tett ta­nul­ni; a szlo­vák tan­nyel­vű is­ko­lák­ban vi­szont he­ti 2-2-2 órá­ban ok­tat­hat­tak vi­lág­nyel­vet (Smernice… 1953, 275–294). Más­fél év­ti­zed­re ál­lan­dó­sult ez a hely­zet, amit a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok erő­sza­kos, a szlo­vák ok­ta­tás mi­nő­sé­gét ja­ví­tó ad­mi­niszt­ra­tív be­avat­ko­zá­sai még sú­lyos­bí­tot­tak. Így tör­tén­he­tett meg, hogy 1954-re csak­nem ki­egyen­lí­tő­dött a há­rom nyel­vi tan­tárgy óra­ke­re­te a kö­zép­is­ko­la há­rom osz­tá­lyá­ban (Zmena… 1953, 427; Uèeb­ný… 1954, 109–111).

1. táb­lá­zat. A nyel­vi tan­tár­gyak óra­ke­re­te a kö­zép­is­ko­lák év­fo­lya­mai szá­má­ra 1953-ban

A há­bo­rú utá­ni kor­szak har­ma­dik köz­ok­ta­tá­si tör­vé­nye csak rész­ben eny­hí­tett az 1953-as sztá­li­nis­ta mo­del­len, az ál­ta­lá­nos is­ko­lát egy év­fo­lyam­mal meg­tol­dot­ták, így ki­lenc évig tar­tott, di­ver­zi­fi­kál­ták a kö­zép­is­ko­lai kép­zést, az ál­ta­lá­nos mű­velt­sé­get nyúj­tó is­ko­lák to­vább­ra is 3 éve­sek ma­rad­tak, de be­ve­zet­ték az érett­sé­gi utá­ni sza­ko­sí­tó is­ko­lák (fel­épít­mé­nyi is­ko­lák) in­téz­mé­nyét. Az oro­szon kí­vül más ide­gen nyelv ek­kor is csak szak­kö­ri te­vé­keny­ség ke­re­té­ben je­len­he­tett meg mind a szlo­vák, mind a ma­gyar tan­nyel­vű ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ban (Inštrukcia… 1960, 161–162; Uèeb­né… 1961, 318–320), az ál­ta­lá­nos kö­zép­is­ko­la szint­jén még ros­­szab­bá vált a hely­zet, hi­szen az orosz és a szlo­vák nyelv do­mi­nan­ci­á­já­ról ta­nús­ko­dik a köz­pon­ti óra­terv (Inštrukcia… 1960, 170–171).

2. táb­lá­zat. A nyel­vi tan­tár­gyak óra­ke­re­te a kö­zép­is­ko­lák év­fo­lya­mai szá­má­ra az 1960/1961-es tan­év­ben

Vi­lág­nyelv csak a vá­laszt­ha­tó tár­gyak kö­zött sze­re­pelt a ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra, ami pro­lon­gál­ta az 1953-ban meg­fo­gal­ma­zott prog­ra­mot, ne­ve­ze­te­sen, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok el­ső­sor­ban szlo­vá­kul, majd azt kö­ve­tő­en oro­szul ta­nul­ja­nak meg.

2.2. A prá­gai ta­vasz köz­ok­ta­tá­si re­form­kí­sér­le­te az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sa te­rü­le­tén (1968–1970)

A nyelv­ok­ta­tás és a több­nyel­vű ok­ta­tás irá­nyá­ba va­ló át­tö­rést az 1968-as prá­gai ta­vasz hoz­ta meg a cseh­szlo­vá­ki­ai köz­ok­ta­tás­ban. Az össz­tár­sa­dal­mi re­form­fo­lya­mat ha­tás­sal volt töb­bek közt az ide­gen nyel­vek po­zí­ci­ó­já­ra a köz­ok­ta­tás min­den szint­jén. Az ál­ta­lá­nos is­ko­lák le­he­tő­sé­get kap­tak ide­gen nyel­vi kép­zés­re, hos­­szú év­ti­ze­dek után ek­kor ke­rült elő­ször kö­te­le­ző tárgy­ként an­gol, fran­cia és né­met nyelv az is­ko­la­tí­pus óra­ter­vé­be, an­nak el­le­né­re, hogy ez­zel pár­hu­za­mo­san tör­tént meg az öt­na­pos mun­ka­hét­re va­ló át­ál­lás is (Smernice… 1968, 22–31). A gim­ná­zi­u­mok vissza­ál­lí­tá­sá­val, ta­nul­má­nyi ide­jé­nek négy év­re tör­té­nő meg­hos­­szab­bí­tá­sá­val va­ló­sult meg a leg­lé­nye­ge­sebb vál­to­zás az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sa te­rü­le­tén. Spe­ci­á­lis nyel­vi gim­ná­zi­u­mi osz­tá­lyok nyíl­hat­tak, s ez a fo­lya­mat – elő­ször a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után – el­ér­te a ma­gyar tan­nyel­vű gim­ná­zi­u­mo­kat is. Négy tan­ter­vi aján­lás alap­ján le­he­tett ma­gyar gim­ná­zi­u­mi osz­tá­lyo­kat nyit­ni, ezek nyelv­ok­ta­tás­ra szánt óra­ke­re­te a kö­vet­ke­ző volt (Zákon… 1969, 129–139).

3. táb­lá­zat. Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi osz­tály

4. táb­lá­zat. Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi osz­tály

Elő­ször vált le­he­tő­vé nyel­vek­kel bő­ví­tett ter­mé­szet- és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi osz­tá­lyok in­dí­tá­sa, sőt az orosz nyelv szint­jé­re emel­ték az an­gol, a né­met és a fran­cia nyel­vet; a ma­gyar nyelv és iro­da­lom po­zí­ci­ó­ját ek­kor sem si­ke­rült meg­erő­sí­te­ni.

5. táb­lá­zat. Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi osz­tály – mo­dern nyel­vek­kel bő­vít­ve

6. táb­lá­zat. Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi osz­tály – mo­dern nyel­vek­kel bő­vít­ve

2.3. A nor­mal­izá­ció idő­sza­ká­nak köz- és nyelv­ok­ta­tá­sa (1970–1989)

Rö­vid ide­ig tar­tott a sza­bad nyelv­vá­lasz­tás idő­sza­ka, mi­vel a nor­mal­izá­ció be­kö­szön­té­vel rész­ben mó­do­sí­tot­ták a re­form­tan­ter­ve­ket és óra­ter­ve­ket. Fő­kép­pen az orosz nyelv po­zí­ci­ó­ját tá­masz­tot­ták alá, de ez­út­tal nem szám­űz­ték (s ez 1989-ig így ma­radt) a töb­bi vi­lág­nyel­vet (ek­kor már a spa­nyol is sze­re­pelt a kí­ná­lat­ban) a kö­te­le­ző órák so­rá­ból (Smernice… 1970, 71–77). Ez a rend­szer 1976-ig na­gyobb vál­to­zá­sok nél­kül mű­kö­dött, ek­kor azon­ban a köz­pon­ti párt­ap­pa­rá­tus ha­tal­mi sza­vá­ra vál­toz­tat­ták meg a gim­ná­zi­u­mi ok­ta­tás jel­le­gét, ame­lyet „po­li­tech­ni­kai kö­zép­is­ko­la”-ként ha­tá­roz­tak meg, amely­ben a ma­te­ma­ti­ka és a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi tár­gyak játsz­hat­ják a meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet an­nak ér­de­ké­ben, hogy az érett­sé­gi­ző di­á­kok fő­kép­pen mű­sza­ki egye­te­mi sza­ko­kon ta­nul­ja­nak to­vább (Ïalší rozvo­j… 1979, 42–43). Ezt a lo­gi­kát tá­masz­tot­ta alá az ide­gen nyel­vek hát­tér­be szo­rí­tá­sa az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban. Az 1984-es köz­ok­ta­tá­si tör­vény ren­del­ke­zé­se ér­tel­mé­ben az is­mét nyolc­osz­tá­lyos­sá vált ál­ta­lá­nos is­ko­la (Kulacs–Szeberényi 1992, 229) utol­só két évé­ben le­he­tett csak vá­laszt­ha­tó óra ke­re­té­ben vi­lág­nyel­vet ta­nul­ni, az orosz nyelv pe­dig kö­te­le­ző volt he­ti 3-3-2-2 órá­ban az utol­só négy év­fo­lyam­ban. A gim­ná­zi­um tan­ter­ve is en­nek meg­fe­le­lő­en ala­kult, az anya­nyel­vet és iro­dal­mat a szlo­vák nyelv­vel és iro­da­lom­mal, az oroszt pe­dig a vi­lág­nyelv­vel ke­zel­ték azo­nos el­bí­rá­lás sze­rint – ez a rend­szer­vál­to­zá­sig, az 1989-es bár­so­nyos for­ra­da­lo­mig vál­to­zat­lan ma­radt. Az 1984/1985-ös tan­év­től a ma­gyar gim­ná­zi­um­ban a nyelv­ok­ta­tás a kö­vet­ke­ző­kép­pen mó­do­sult a ko­ra­be­li tan­terv tük­ré­ben (Tanterv… 1983, 4–5):

7. táb­lá­zat. Gim­ná­zi­um – ma­gyar tan­nyel­vű 1984/1985

A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­má­ra az anya­nyel­vű ok­ta­tás vé­del­me, meg­őr­zé­se volt az el­sőd­le­ges cél, mi­u­tán az 1950-es évek ele­jén ki­har­col­ták ezt a jo­got. Ám a nor­mal­izá­ció éve­i­ben, mi­köz­ben a szlo­vák tan­nyel­vű gim­ná­zi­u­mok je­len­tős ide­gen­nyelv­óra-do­tá­ci­ó­val mű­köd­tek, egyet­len ma­gyar til­ta­ko­zás sem tért ki a ma­gyar is­ko­lák ide­gen­nyelv-ok­ta­tá­sá­ra. Ez ered­mé­nyez­te, hogy 1989-ben a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek kö­ré­ben ter­mé­sze­tes volt a két-, ill. több­nyel­vű­ség a szlo­vák és a cseh nyelv is­me­re­te ré­vén, ám sok­kal ke­ve­seb­ben vol­tak azok, akik vi­lág­nyel­vet is be­szél­tek, egy­be­vet­ve a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság­gal.

2.4. Több­nyel­vű­ség a köz­ok­ta­tás te­rü­le­tén kí­vül

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni erő­sza­kos russ­zofil ori­en­tált­ság nem tud­ta ra­di­ká­li­san meg­vál­toz­tat­ni Cseh­szlo­vá­kia több­nyel­vű­sé­gét, nem vált fel­cse­ré­lő­vé. A há­bo­rú utá­ni ki­te­le­pí­té­sek és a jog­fosz­tott­ság, az azt kö­ve­tő egyé­ni dön­té­sek azon­ban meg­ha­tá­ro­zó mér­ték­ben já­rul­tak hoz­zá az egy­ko­ri Cseh­szlo­vá­kia né­met és ma­gyar aj­kú la­kos­sá­gá­nak lét­szám­csök­ke­né­sé­hez. A ma­ra­dók nem hasz­nál­hat­ták nyel­vü­ket, a né­me­tek még is­ko­lá­i­kat sem kap­ták vis­­sza az 1989-ig tar­tó tör­té­nel­mi kor­szak­ban. Min­den po­li­ti­kai re­tor­zió, a cseh és a szlo­vák nyelv tár­sa­da­lom­ban, köz­élet­ben be­töl­tött ki­zá­ró­la­gos po­zí­ci­ó­ja el­le­né­re Cseh­szlo­vá­ki­á­ban meg­ma­radt a több­nyel­vű­ség, ill. az irán­ta meg­fo­gal­ma­zó­dó igény. Cseh­or­szág­ban a né­met (bár hos­­szú éve­ken át nem volt aján­la­tos meg­szó­lal­ni) és a len­gyel, Szlo­vá­ki­á­ban pe­dig a ma­gyar mel­lett a ru­szin és az uk­rán, va­la­mint a len­gyel, a bol­gár, a hor­vát és a kár­pá­ti né­me­tek nyel­ve ma­radt fenn. Eh­hez tár­sult az orosz és el­ső­sor­ban a cseh nyelv. Míg a több­sé­gi nem­zet szá­má­ra e po­li­ti­ka­i­lag te­rem­tett nyel­vi kö­zeg nem volt fel­cse­ré­lő ter­mé­sze­tű, ad­dig a nem­ze­ti­sé­gek szem­pont­já­ból a szlo­vák nyelv ha­tal­mi eről­te­té­se egy­ér­tel­mű­en a fel­cse­ré­lés szán­dé­ká­val volt mo­ti­vál­va. Eb­ből adó­dik szám­ta­lan mai na­pig élő el­fo­gult­ság a szlo­vák nyelv­vel szem­ben (fő­kép­pen a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ré­szé­ről), leg­alább olyan mér­ték­ben, mint az egy­ko­ri „bé­ke­tá­bor” orosz nyelv irán­ti „ro­kon­szen­ve”. Min­den­ne­mű auto- és het­erosztereotípia el­le­né­re az egy­ko­ri Cseh­szlo­vá­ki­á­ban egy mű­kö­dő­ké­pes két­nyel­vű kö­zeg jött lét­re, amit el­ső­sor­ban az elekt­ro­ni­kus mé­di­ák meg­je­le­né­se se­gí­tett elő, amely­ben egy­mást kö­vet­ve je­len­tek meg, han­goz­tak el cseh és szlo­vák nyel­vű hí­rek, mű­sor­szám­ok, prog­ra­mok. A tech­ni­ka új vív­má­nyai azon­ban egy­re el­ér­he­tőb­bé tet­ték a nem­ze­ti­sé­gek szá­má­ra az anya­nyel­vükön su­gár­zó adók vé­te­lét (len­gyel, ma­gyar, uk­rán), sőt a szom­szé­dos Auszt­ria, NDK és NSZK ese­té­ben a né­met nyel­vű „ba­rá­ti” és „el­len­sé­ges” adá­so­kat is. En­nek is­me­re­té­ben ál­lít­ha­tó – is­mét­lem, min­den ne­ga­tív po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú re­tor­zió és at­ro­ci­tás, va­la­mint a ha­tal­mi ön­kény el­uta­sí­tá­sá­val –, hogy Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a több­nyel­vű­ség mind a ma­gán­élet­ben, mind a szak­mai kö­zös­sé­gek­ben ter­mé­sze­tes je­len­ség volt.

3. Több­nyel­vű ok­ta­tás a rend­szer­vál­to­zás után Szlo­vá­ki­á­ban – irány a bo­lo­gnai fo­lya­mat

3.1. Az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sá­tól az ide­gen- és több­nyel­vű ok­ta­tás fe­lé

A cseh­szlo­vá­ki­ai bár­so­nyos for­ra­da­lom fel­ol­dot­ta az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sa te­rén év­ti­ze­de­kig mű­kö­dő po­li­ti­kai gör­csö­ket, az orosz nyelv tel­jes mér­ték­ben ki­szo­rult a köz­ok­ta­tás­ból, he­lyé­re a vi­lág­nyel­vek lép­tek, im­már az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban is. 2005-re érett meg a hely­zet, hogy a vi­lág­nyelv im­már kö­te­le­ző érett­sé­gi tárgy­ként funkcionáljon1, e ra­di­ká­lis for­du­lat tet­ten ér­he­tő az óra- és a tan­ter­vek­ben mind az ál­ta­lá­nos (Uèebné… 1993), mind a kö­zép­is­ko­la (Uèebné… 1991, 102) szint­jén. E fon­tos po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi lé­pést kö­ve­tő­en fo­gal­ma­zód­tak meg az újabb kö­ve­tel­mé­nyek, ame­lyek már nem az ide­gen nyelv ok­ta­tá­sát cé­loz­ták meg, ha­nem a több­nyel­vű és az ide­gen nyel­ven tör­té­nő ok­ta­tás le­gá­lis le­he­tő­sé­gét ke­res­ték a (cse­h)­szlováki­ai ok­ta­tá­si rend­szer­ben. Ez or­szá­gos szin­ten meg­fo­gal­ma­zott igény­ként je­lent meg már az 1990-es évek ele­jén, ami­kor a Po­zsony­ban és kör­nyé­kén la­kó, fő­kép­pen ér­tel­mi­sé­gi­ek a kö­ze­li auszt­ri­ai te­le­pü­lé­sek ál­ta­lá­nos és kö­zép­is­ko­lá­i­ba írat­ták gyer­me­ke­i­ket, nem­egy eset­ben vál­lal­va akár a na­pi 100-120 km-es in­gá­zást pl. Po­zsony és Bécs kö­zött. Az igény ki­elé­gí­té­sé­nek má­sik for­má­ja a bi­ling­vis, az­az két­tan­nyelvű kö­zép­is­ko­la, ill. hat- vagy nyolc­éves gim­ná­zi­um, amely­ből ma az or­szág te­rü­le­tén kb. 30 mű­kö­dik, eb­ből 26 négy­éves (öt­éves) prog­ra­mot kí­nál. Ez utób­bi két­har­ma­da ál­la­mi is­ko­la, egy­har­ma­da pe­dig ma­gán­is­ko­la és egy­há­zi is­ko­la. Po­zsony­ban 8, Besz­ter­ce­bá­nyán és Kas­sán 3-3, Zsol­nán 2 ilyen is­ko­la mű­kö­dik, de to­váb­bi nagy­vá­ros­ok, mint Eper­jes, Pop­rád és Nyi­tra, va­la­mint hat ki­sebb vá­ros is kí­nál ilyen to­vább­ta­nu­lá­si le­he­tő­sé­get (Rebrová 2005, 37–38). Négy to­váb­bi gim­ná­zi­um nyolc­éves bil­ingvális prog­ra­mot is kí­nál. A ma­gya­rok ál­tal sű­rűb­ben la­kott vi­dé­ken csak Galán­tán lé­te­zik a Tóth La­jos ala­pí­tot­ta ma­gán/ala­pít­vá­nyi mag­yar–an­gol– s­zlovák nyel­vű gim­ná­zi­um. Ezek az is­ko­lák már nem bő­ví­tett an­gol, fran­cia, né­met, olasz, spa­nyol ok­ta­tást nyúj­ta­nak, ha­nem nem­zet­kö­zi prog­ra­mo­kat va­ló­sí­ta­nak meg, ame­lye­ket az érin­tett or­szá­gok sa­ját érett­sé­gi vizs­gá­juk szint­jén is­me­ri el, ezért a nyel­vek men­­nyi­sé­gi meg­ha­tá­ro­zá­sa szi­go­rú­an ügyel az ide­gen, ill. má­so­dik nyel­ven el­éren­dő szak­nyel­vi kom­pe­ten­cia meg­szer­zé­sé­re.

8. táb­lá­zat. Négy­éves (öt­éves) prog­ra­mot kí­ná­ló két­tan­nyelvű kö­zép­is­ko­lák Szlo­vá­ki­á­ban

For­rás: Rebrová 2005, 37–38
Meg­jegy­zés: Á – ál­la­mi kö­zép­is­ko­la, M – magánközépisko­la, E – egy­há­zi kö­zép­is­ko­la (Kollárová 2004, 136)

9. táb­lá­zat. Nyolc­éves prog­ra­mot kí­ná­ló két­tan­nyelvű kö­zép­is­ko­lák Szlo­vá­ki­á­ban

A fel­so­rolt kö­zép­is­ko­lák föld­raj­zi fek­vé­sé­ből is ki­de­rül, hogy a dél-szlo­vá­ki­ai ré­gi­ó­ban mű­kö­dő ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák – egy ki­vé­tel­től el­te­kint­ve – nem tud­ják és nem akar­ják fel­vál­lal­ni a több­nyel­vű kép­zést még ma­gyar–vi­lág­nyelv vo­nat­ko­zás­ban sem. Kér­dés, hogy van-e egy­ál­ta­lán igény a kö­zös­sé­gen be­lül ak­kor, ami­kor az ok­ta­tás min­den szint­jé­nek anyanyelvűsítéséről szól a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­be­széd. Az ér­dek­lő­dés en­nek el­le­né­re ki­ta­pint­ha­tó, bár sta­tisz­ti­kai ada­tok nem áll­nak ren­del­ke­zés­re. A po­zso­nyi ma­gyar ér­tel­mi­ség egy szűk ré­te­ge, va­la­mint fi­a­tal ma­gyar vál­lal­ko­zók (még a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja vá­ro­si ve­ze­tő­sé­gé­nek tag­jai is) egy­re gyak­rab­ban írat­ják gyer­me­ke­i­ket az an­gol nyel­vű ma­gán­is­ko­lák­ba. Ez az igény már nem azo­no­sít­ha­tó az 1990-es évek ele­jén meg­fo­gal­ma­zot­tak­kal, mert eb­ben az eset­ben már nem­csak az ide­gen nyelv el­sa­já­tí­tá­sá­ról van szó, ha­nem az óvo­dá­tól érett­sé­gi­ig tar­tó prog­ram­ról, amit a kap­cso­la­ti tő­ke ele­men­tá­ris szint­je­ként ér­tel­mez­nek, s egy le­en­dő gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai elit ki­ala­kí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gét fe­dez­ték fel ben­ne. Ez éles el­len­tét­ben áll az MKP vá­lasz­tá­si prog­ram­já­val, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar vá­lasz­tók­hoz in­té­zett in­tel­me­i­vel, ame­lyek­ben im­már nem­csak az anya­nyel­vű ok­ta­tás vi­tat­ha­tat­lan sze­re­pé­re fi­gyel­mez­tet­nek, ha­nem a ki­sebb­sé­gi egy­nyelvűsítés fel­vál­la­lá­sá­ra is bíz­tat­ja a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű pol­gá­ro­kat. Szlo­vá­ki­á­ban az új tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi elit is­ko­lá­i­ként szá­mon tar­tott ma­gán­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek az or­szág két leg­na­gyobb vá­ro­sá­ban, Po­zsony­ban és Kas­sán ta­lál­ha­tók, s mind­egyik si­ker­rel vet­te a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­ma akk­re­di­tá­lá­si fo­lya­ma­tát. A Book of Lists 2005 hat szlo­vá­ki­ai ide­gen nyel­vű és két­tan­nyelvű ma­gán­ok­ta­tá­si in­téz­ményt tart szá­mon (Book… 2005, 96).

10. táb­lá­zat. Ide­gen nyel­vű és két­tan­nyelvű ma­gán­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek Szlo­vá­ki­á­ban

Ezek az in­téz­mé­nyek a po­zso­nyi dip­lo­ma­ta szü­lők gyer­me­ke­i­nek óvo­dá­ja és is­ko­lái, ezek­hez csat­la­koz­hat­nak a tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai és vál­lal­ko­zói elit gyer­me­kei. Az is­ko­la elő­nye az ala­csony di­ák­lét­szám, az eb­ből ere­dő ter­mé­sze­tes gyer­mek­köz­pon­tú­ság, a ma­gas tan­díj­ból biz­to­sí­tott mi­nő­sé­gi ok­ta­tói gár­da és fel­sze­relt­ség. Hát­rá­nya az egy­nyelvűsített kép­zés, ami szlo­vá­ki­ai to­vább­ta­nu­lás ese­tén ko­moly gon­do­kat je­lent az érett­sé­gi­zett di­á­kok­nak. Ép­pen ezért a há­rom éve in­dí­tott Forel Inter­na­tion­al School már a két- és több­nyel­vű­sí­tés prog­ram­ját hir­det­te meg, az an­gol–szlo­vák, an­gol–fran­cia, an­gol–né­met prog­ra­mok ke­re­té­ben. Leg­utóbb a Po­zsony Me­gyei Ok­ta­tá­si Hi­va­tal fej­tett ki ak­ti­vi­tást an­nak ér­de­ké­ben, hogy 2005 őszé­től egy új an­gol ok­ta­tá­si nyel­vű ál­la­mi is­ko­la mű­köd­jön Po­zsony­ban (Vznikne… 2005, 17). Az imént fel­tün­te­tett két­tan­nyelvű és ide­gen nyel­ven ok­ta­tó in­téz­mé­nyek egyi­ke sem épí­tet­te be tan­ter­vé­be az Eu­ró­pai Unió prob­le­ma­ti­ká­ját, sem a szom­szé­dos nem­ze­tek nyel­vé­nek (a né­met ki­vé­te­lé­vel) oktatását.2

3.2. Egye­te­mi hall­ga­tók és ok­ta­tók mo­bi­li­tá­sa az egy­sé­ges eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si tér­ben

Szlo­vá­kia föld­raj­zi hely­ze­te, ha­gyo­má­nya im­már más­fél év­ti­ze­de po­zi­tív ha­tást gya­ko­rol a kül­hon­ban ta­nul­ni vá­gyó fi­a­tal kor­osz­tály­ra. Ma­gá­tól ér­te­tő­dő volt a prá­gai vagy a brün­ni ta­nul­mány, sok­kal ke­vés­bé már a bé­csi vagy a ma­gyar fi­a­ta­lok ál­tal oly nagy mér­ték­ben óhaj­tott bu­da­pes­ti, deb­re­ce­ni, sze­ge­di és pé­csi ta­nul­má­nyok. A rend­szer­vál­to­zás­sal min­den a fe­je te­te­jé­re állt, a hall­ga­tók nem vár­tak az uni­ós tag­ság­ra, el­in­dul­tak Eu­ró­pa egye­te­me­i­re. Má­ra a szlo­vá­ki­ai egye­te­mi és fő­is­ko­lai nap­pa­li ta­go­za­tos hall­ga­tók kb. 13-15%-a ta­nul kül­föld­ön, leg­na­gyobb lét­szám­ban Cseh­or­szág­ban, Ma­gyar­or­szá­gon és Auszt­ri­á­ban. A kö­vet­ke­ző he­lyen min­den bi­zony­­nyal Né­met­or­szág áll, ám er­ről még rész­le­ges ada­tok­kal sem ren­del­ke­zünk. Igaz, Auszt­ria ese­té­ben, az utol­só aka­dé­mi­ai évet le­szá­mít­va, sem is­mer­jük a mű­vé­sze­ti egye­te­me­ken ta­nu­lók pon­tos szá­mát, mi­vel a sta­tisz­ti­kai kü­szöb az össz­lét­szám 1,5%-a. Ám en­nek el­le­né­re ér­de­mes és ta­nul­sá­gos el­vé­gez­ni az ös­­sze­sí­tést.

11. táb­lá­zat. Szlo­vá­kia ál­lam­pol­gá­rai a kör­nye­ző or­szá­gok fel­ső­ok­ta­tá­sá­ban (nap­pa­li kép­zés)

Meg­jegy­zés: *nincs adat
For­rás: Výroèní… 2000, 6, 16; 2002, 6, 16; 2003, 6, 5, 15–16; 2004, 5, 15; 2005, 7–8, 23; Ok­ta­tá­si… 2004, 43–46; Sta­tisz­ti­kai… 2004, 32; Ok­ta­tás… 2005, 30–31; Sta­tis­ti­sches… 1998; 1999; 2000; 2001; 2002; 2003, 84–85, 91, 100, 104; 2004, 84–85, 91, 99, 103; 2005, 68, 75

Mi­vel a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­ben a 2003/2004-es aka­dé­mi­ai év­ben ös­­sze­sen 97 759, a 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben pe­dig 106 194 nap­pa­li ta­go­za­tos hall­ga­tó ta­nult (Separát… 2004; 2005), így a há­rom szom­szé­dos or­szág egye­te­me­i­re és fő­is­ko­lá­i­ra já­ró hall­ga­tók ará­nya el­ér­te a 9,62, ill. a 12,21%-ot! Eb­ből az adat­ból is egy­ér­tel­mű­en ki­tű­nik, hogy a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén nincs nyel­vi be­zár­kó­zás, sőt más ál­la­mok­hoz ha­son­ló­an (pl. Len­gyel­or­szág, Bul­gá­ria) na­gyon in­ten­zív a di­á­kok kül­föl­di ta­nu­lá­si vá­gya. A diák­mo­bil­itás má­sik for­má­ja a ha­zai egye­te­mek­ről va­ló ki­uta­zás, az­az rész­kép­zé­sen va­ló rész­vé­tel, ami az uni­ós tag­sá­gig je­len­tős di­ák­moz­gást tett le­he­tő­vé a csat­la­ko­zás­ra vá­ró or­szá­gok ál­lam­pol­gá­rai szá­má­ra. Az uni­ós csat­la­ko­zás után ki­ala­kult új hely­zet­ben az egye­te­mek a kö­zös dip­lo­ma/prog­ra­mok (Joint Degrees) ki­dol­go­zá­sán fá­ra­doz­nak, ame­lyek több or­szág több fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyé­nek kö­zös ta­nul­má­nyi prog­ram­ját és kö­zös dip­lo­má­ját ered­mé­nyez­né, ter­mé­sze­te­sen ez töb­bek közt a hall­ga­tók­nak több sze­mesz­te­res kül­föl­di hall­ga­tói stá­tust is biz­to­sí­ta­na. Az együtt­mű­kö­dés, ill. az egy­sé­ges eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si tér­ben va­ló meg­je­le­nés alap­fel­tét­ele­it az új fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény te­rem­tet­te meg, amely meg­kö­ve­tel­te az ECTS-kreditrendszer át­vé­tel­ét az ös­­szes fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­től, elő­ír­ta a ta­nul­má­nyi sza­kok és prog­ra­mok komp­lex akk­re­di­tá­lá­sát, en­nek ér­tel­mé­ben a 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­től csak újon­nan akk­re­di­tált sza­kok­ra hir­det­he­tő meg fel­vé­te­li vizs­ga, va­la­mint be­ve­zet­te a Dip­lo­ma Sup­ple­ment fo­gal­mát (Zákon… 2002).
Az el­múlt két-há­rom év­ben a szlo­vá­ki­ai egye­te­mek a ko­ráb­bi kül­föl­di ku­ta­tó­part­ne­re­ik­kel kí­sé­rel­ték meg ki­dol­goz­ni a kö­zös ok­ta­tá­si prog­ra­mo­kat. Az or­szág leg­na­gyobb egye­te­mén, a Come­nius Egye­te­men is csak négy kar ju­tott el az együtt­mű­kö­dés meg­va­ló­sí­tá­sá­ig. A Come­nius Egye­tem Pe­da­gó­gi­ai Ka­ra nyolc or­szág 12 egye­te­mé­vel kö­zö­sen dol­goz­ta ki a gyógy­pe­da­gó­gia EUBAIS prog­ram­ját, amely­nek ki­vi­te­le­zé­se, im­már Brüs­­szel be­le­egye­zé­sé­vel, a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai tan­év­ben kez­dőd­het el (Horòáková 2004, 9). Ugyan­ez a kar a strass­bour­gi Uni­ver­sité Marc Blochhal va­ló­sít­ja meg a poszt­gra­du­á­lis for­dí­tás–szak­for­dí­tás kö­zös prog­ra­mot im­már 1999-től. Fran­cia­or­szág Szlo­vá­ki­ai Nagy­kö­vet­sé­ge hat­ha­tós anya­gi tá­mo­ga­tá­sa ré­vén si­ke­rült ki­vi­te­lez­ni ezt a kö­zös dip­lo­ma­prog­ra­mot, ame­lyet rö­vi­de­sen a két egye­tem for­dí­tói és tol­mács mes­ter­kép­zé­se kö­vet. A fran­cia mint ide­gen nyelv pro­jekt is pá­lyá­za­ti el­bí­rá­lás alatt van, eb­ben a Come­nius Egye­tem Pe­da­gó­gi­ai Ka­ra az Uni­ver­sité des Artilles-ben ta­lált part­ner­re (Šušol 2004, 10). A Come­nius Egye­tem Ma­te­ma­ti­ka, Fi­zi­ka és In­for­ma­ti­ka Kara a ma­te­ma­ti­ka ok­ta­tá­sa kö­zös dok­toran­duszpro­jekt ki­dol­go­zá­sá­ban vesz részt Pa­ler­mo, Bo­lo­gna és Bodo (Nor­vé­gia) egye­te­me­i­vel kö­zö­sen. A Come­nius Egye­tem Jog­tu­do­má­nyi Ka­ra is csak az el­ső lé­pé­sek­nél tart a bu­da­pes­ti ELTE-vel és a prá­gai Kár­oly Egye­tem­mel ter­ve­zett együtt­mű­kö­dé­sé­ben (Šušol 2004, 10). A po­zso­nyi Come­nius Egye­tem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­ra et­no­ló­gia és kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gia tár­gyú kö­zös prog­ra­mot ké­szít a Ljub­lja­nai Egye­tem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Ka­rá­val, ar­che­o­ló­gia té­ma­kör­ben pe­dig a brün­ni Masaryk Egye­tem­mel (Šušol 2004, 10). Leg­to­vább a Come­nius Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék együtt­mű­kö­dé­si ter­ve­ze­te ju­tott el, amely je­len­leg brüsz­­sze­li el­bí­rá­lás alatt van. A hun­ga­ro­ló­gia té­ma­kör­ben be­nyúj­tott Joint Degrees-ter­vezet ki­dol­go­zó­ja a Bé­csi Egye­tem Finn­ugor In­té­ze­te, to­váb­bi együtt­mű­kö­dő part­ne­rek pe­dig a bu­da­pes­ti EL­TE, a Sze­ge­di Egye­tem, a Deb­re­ce­ni Egye­tem, a ko­lozs­vá­ri Babes-Bolyai Egye­tem, va­la­mint „al­vó” tag­ként az Új­vi­dé­ki Egye­tem és a Belg­rá­di Egye­tem ma­gyar tan­székei.3 A hun­ga­ro­ló­gia­terv több­le­te az ös­­szes ed­di­gi lé­te­ző­nél, hogy a ma­gyar mel­lett a né­met nyelv len­ne a má­so­dik köz­ve­tí­tő nyelv, ám a hall­ga­tók vizs­gát kö­te­le­sek ten­ni ab­ból a nyelv­ből, amely or­szág­ban részt vesz­nek a nem­zet­kö­zi kép­zés­ben (pl. ro­mán, szlo­vák, eset­leg szer­b).
A po­zso­nyi Köz­gaz­da­sá­gi Egye­tem már az 1990-es évek vé­gén több, nem­zet­kö­zi cer­ti­fiká­tum­mal vég­ző­dő kö­zös nem­zet­kö­zi kép­zést in­dí­tott hall­ga­tói szá­má­ra. Ezek kö­zé tar­to­zik a frankofón ta­nul­má­nyok meg­ne­ve­zé­sű prog­ram, amely fran­cia nyel­vű óra­hall­ga­tást, kred­it­sz­erzést és szak­dol­go­zat­írást kö­ve­tel meg4, de ugyan­itt em­lít­he­tő az 1998-tól mű­kö­dő CELE- (Eu­ró­pai jo­gi és köz­gaz­da­sá­gi cer­ti­fiká­tum) prog­ram, amely hol­land, bel­ga, finn, spa­nyol, por­tu­gál egye­te­mek együtt­mű­kö­dé­se ré­vén va­ló­sult meg5.
A kö­zös dip­lo­ma­pro­jek­tek je­len­tik a több­nyel­vű egye­te­mi kép­zés kö­zel­jö­vő­jé­nek fő nyom­vo­na­lát; min­den egyes ter­ve­zet szi­go­rú ará­nyok­ban ha­tá­roz­za meg az egyes egye­te­mek és az egyes nyel­vek par­ticipá­cióját an­nak ér­de­ké­ben, hogy ki­ad­ha­tó le­gyen a kö­zös ok­le­vél vagy a prog­ram­ban részt­ ve­vő ös­­szes egye­tem ok­le­ve­le. A több­nyel­vű­ség ezen bá­zi­sát tá­mo­gat­ja a Szlo­vá­ki­ai Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia leg­utób­bi nyi­lat­ko­za­ta, amely fel­szó­lít­ja a szlo­vák par­la­men­tet és a kor­mányt, hogy te­gyék meg azo­kat a jog­al­ko­tói, ill. mó­do­sí­tó lé­pé­se­ket, ill. tel­je­sít­sék költ­ség­ve­té­si kö­te­le­zett­sé­gü­ket, ame­lyek nél­kü­löz­he­tet­le­nek ah­hoz, hogy Szlo­vá­kia je­len le­hes­sen az egy­sé­ges eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si tér­ben (Vyhlásenie… 2005, 3). En­nek el­en­ged­he­tet­len fel­té­te­le, hogy mó­do­sít­sák a 2002-es fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vényt, olyan ér­te­lem­ben, hogy te­gye le­he­tő­vé a kö­zös dip­lo­mák ki­adá­sát, va­la­mint te­gye le­he­tő­vé a rész­ta­nul­má­nyi prog­ra­mok akk­re­di­tá­lá­sát is. A je­len hely­zet­ben az együtt­mű­kö­dő or­szá­gok több­sé­ge kü­lön-kü­lön bo­csát­ja ki ok­le­ve­lét, kü­lön-kü­lön kény­sze­rül tel­jes ta­nul­má­nyi sza­kok és prog­ra­mok akk­re­di­tá­lá­sá­ra sa­ját nem­ze­ti akkred­itá­ciós bi­zott­sá­gá­nál (Šušol 2004). A Bé­csi Egye­te­men lét­re­ho­zott UNICA bo­lo­gnai la­bo­ra­tó­ri­um és an­nak ve­ze­tő­je, Arthur Met­tinger to­váb­bi nyom­vo­na­lat ha­tá­ro­zott meg egyik leg­utób­bi in­ter­jú­já­ban, ez pe­dig a kö­zös Mas­ter’s-pro­gramok, s a két aka­dé­mi­ai év har­ma­dik sze­mesz­te­ré­ben meg­va­ló­su­ló hall­ga­tó­cse­re (Ladzianska 2004, 13). A prog­ra­mok si­ke­ré­nek alap­fel­té­te­le, hogy le­gye­nek hall­ga­tók és ok­ta­tók, akik ren­del­kez­nek olyan szak­nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­val, hogy az ok­ta­tás, ill. az elő­adá­sok hall­ga­tá­sa, a vizs­gá­zás, a kre­d­it­sz­erzés si­ke­re­sen meg­va­ló­sul­has­son. Ez egy­ér­tel­mű­en ar­ra utal, hogy nem a ki­sebb­sé­gi vagy több­sé­gi egy­nyelvűsítést, ha­nem a két- és több­nyel­vű­sé­get kell ma­gas szak­nyel­vi kom­pe­ten­cia szint­jén tá­mo­gat­ni.

4. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar skanz­enizálás, avagy el­sza­laszt­juk-e a bo­lo­gnai fo­lya­mat mo­der­ni­zá­ci­ós esé­lyét?

4.1. Anyanyelvűsítés és a több­nyel­vű ok­ta­tás – ki­sebb­sé­gi pers­pek­tí­vá­ból

Min­den jel ar­ra utal, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kö­zös­ség, an­nak po­li­ti­kai elit­je még nem tu­da­to­sí­tot­ta, hogy mi­lyen fo­lya­ma­tok zaj­la­nak az eu­ró­pai köz­ok­ta­tás­ban és fel­ső­ok­ta­tás­ban, sőt az is ál­lít­ha­tó, hogy a ha­zai, szlo­vá­ki­ai, de még a ma­gyar­or­szá­gi eseményeket sem elem­zik kel­lő szin­ten, ha­nem ki­zá­ró­lag ki­sebb­sé­gi szem­szög­ből kí­sé­rik fi­gye­lem­mel a tör­té­né­se­ket. Ez egy her­me­ti­ku­san el­zárt ok­ta­tá­si te­ret fel­té­te­lez, amely­nek moz­ga­tó­ja a po­li­ti­kai aka­rat, ha kell, ak­kor a po­li­ti­kai küz­de­lem, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai és ma­gyar­or­szá­gi költ­ség­ve­té­si for­rá­sok. Pe­dig a sta­tisz­ti­kák­ra néz­ve sok­kal ös­­sze­tet­tebb az a kö­zeg, amit szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak szo­kás ne­vez­ni. Az elő­ző fe­je­ze­tek je­lez­ték, hogy a bo­lo­gnai fo­lya­mat azok szá­má­ra nyújt le­he­tő­sé­get, akik már az egye­tem­re is ki­tű­nő nyelv­tu­dás­sal ér­kez­nek, ott rö­vid időn be­lül szak­nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ra tesz­nek szert akár két vagy több nyel­ven is. En­nek azon­ban nél­kü­löz­he­tet­len ele­me a kö­zép­is­ko­lai nyel­vi kép­zés, ami a je­len­le­gi hely­zet­is­me­ret sze­rint nem sze­re­pel a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­ok­ta­tás pri­o­ri­tá­sai kö­zött. El­len­ke­ző eset­ben szép szám­mal lé­tez­né­nek két- vagy több­nyel­vű kö­zép­is­ko­lák, míg a va­ló­ság egyet­len­ről ta­nús­ko­dik. Ne­he­zen va­ló­szí­nű­sít­he­tő (ter­mé­sze­te­sen le­szá­mít­va a kü­lön­le­ge­sen te­het­sé­ges di­á­ko­kat, a nyelv­ok­ta­tás­ra anya­gi­a­kat ál­do­zó szü­lő­ket), hogy át­la­gos vagy azon alu­li kö­zép­is­ko­lai nyel­vi kép­zés­sel ver­seny­ké­pe­sek­ké vál­hat­nak le­en­dő fel­ső­ok­ta­tá­si ta­nul­má­nya­ik so­rán. Amen­­nyi­ben a hely­zet to­vább­ra is az apá­ti­á­val lesz egyen­lő, ak­kor a ne­ga­tív meg­le­pe­té­sek so­ra is be­kö­vet­kez­het, pl. az emelt szin­tű an­gol és né­met érett­sé­gi vizs­gák szám­ará­nyá­ban, vagy akár a si­ker­te­len kö­zép­szin­tű nyel­vi érett­sé­gik men­­nyi­sé­gét il­le­tő­en.
Csap­da­hely­zet ez a ja­vá­ból, hi­szen az el­múlt hat év­ti­zed a ma­gyar is­ko­lá­kért foly­ta­tott szün­te­len küz­de­lem kor­sza­ka volt. A há­bo­rú után a meg­szó­la­lás pusz­ta jo­gá­ért, az is­ko­lák új­ra­nyi­tá­sá­ért, majd az al­ter­na­tív ok­ta­tás kü­lön­fé­le fon­dor­la­tos ha­tal­mi csel­szö­vé­sei el­len. Ez a men­ta­li­tás jel­lem­zi to­vább­ra is az ok­ta­tás­ról va­ló gon­dol­ko­dá­sun­kat. Rész­ben iga­zuk van azok­nak, akik az 1995–1998 kö­zöt­ti kor­szak­ra hi­vat­koz­nak, ami­kor a rend­szer­vál­to­zás után is ve­szély­be ke­rült a ma­gyar anya­nyel­vű ok­ta­tás. Azon­ban is­mét el­telt kö­zel egy év­ti­zed, és a po­zi­tív tör­té­né­sek el­le­né­re sem sza­ba­dul­tunk meg ré­gi be­ideg­ző­dé­se­ink­től, to­vább­ra is sé­rel­mi po­zí­ci­ó­ból szem­lél­jük a köz- és fel­ső­ok­ta­tás kér­dé­se­it, köz­ben re­mény­te­le­nül be­zár­kó­zunk. Egy torz ide­o­ló­gi­ai esz­ményt kö­ve­tünk, mely ne­vé­ben di­ák­ja­ink ki­hát­rál­nak az or­szá­gos egye­te­mek­ről, és a ki­sebb­sé­gi egy­nyelvűsített vi­lág­ban kí­ván­ják le­él­ni éle­tü­ket. Med­dig to­le­rál­ha­tó az a fo­lya­mat, hogy dip­lo­má­sok szá­zai ke­rül­nek ki az élet­be mi­ni­má­lis szlo­vák szak­nyel­vi kom­pe­ten­cia nél­kül? Ez csak­is a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­erő­pi­ac szá­má­ra je­lent után­pót­lást vagy ép­pen mun­ka­erő-fe­les­le­get, ahogy ezt az új­vi­dé­ki Végel Lász­ló is szó­vá tet­te, s nem vé­let­le­nül írt a Nagy Ki­vo­nu­lás­ról. Végel na­gyon jól lát­ja, hogy az ön­vé­de­lem­nek is van ha­tá­ra, mert a „meg­ma­ra­dás po­li­ti­ká­ja nem azo­nos a be­zár­kó­zás po­li­ti­ká­já­val” (Végel 2004, 51), ter­mé­sze­tes, hogy a „nem­ze­ti iden­ti­tást vé­de­ni kell, de nem pán­cél­lal, mert az el­sor­vaszt­ja a szer­ve­ze­tet” (Végel 2004, 51). Bi­zo­nyá­ra ne­héz le­szok­ni har­ci­as­sá­gunk­ról, ami­kor az el­múlt nyolc esz­ten­dő­ben meg­szűnt a szlo­vák nyelv ér­vé­nye­sí­té­sé­nek ha­tal­mi ar­ro­gan­ci­á­ja, de en­nek ne­ga­tív ve­le­já­ró­ja, hogy nem ves­­szük ész­re, im­már nem a fel­cse­ré­lő, ha­nem a hoz­zá­adó két­nyel­vű­ség­ről kel­le­ne ér­te­kez­ni, és nem a fo­lya­ma­tos el­zár­kó­zást erő­sí­te­ni. Kont­ra Mik­lós hív­ja fel er­re a fi­gyel­mün­ket, aki sze­rint a hoz­zá­adó két­nyel­vű­ség egy olyan hely­zet, amely­ben „a több­sé­gi nyelv el­sa­já­tí­tá­sa és hasz­ná­la­ta nem a ki­sebb­sé­gi anya­nyelv ká­rá­ra tör­té­nik, ha­nem […] mint­egy hoz­zá­adó­dik, anél­kül, hogy az anya­nyelv tu­dá­sa és hasz­ná­la­ta bár­mi­lyen kárt szen­ved­ne” (Kont­ra 2004, 27). Dél-Szlo­vá­ki­á­ban pe­dig en­nek el­len­ke­ző­je tör­té­nik, a köz­be­széd is erő­sí­ti azt a meg­győ­ző­dést, hogy fe­les­le­ges a több­sé­gi nyelv­ben szer­zett kom­pe­ten­cia, a ma­gyar­ral és a vi­lág­nyelv­vel ér­vé­nye­sül a szlo­vá­ki­ai ma­gyar. De nem Szlo­vá­ki­á­ban! A nyel­vé­szek szá­má­ra ez idil­li ál­la­pot le­het ku­ta­tá­sa­ik szem­pont­já­ból, hi­szen az uni­ós in­teg­rá­ció kap­csán leg­gyak­rab­ban az an­gol nyelv do­mi­nan­ci­á­já­ról kell ér­te­kez­ni­ük, fi­gyel­mez­tet­ve a nem­ze­ti nyel­vek egy­re hát­rá­nyo­sabb po­zí­ci­ó­já­ra, ill. véd­te­len­sé­gé­re az uni­ós jo­gi nor­mák­ban. Lanstyák Ist­ván sze­rint is fenn­áll „an­nak ve­szé­lye, hogy meg­vál­to­zik az an­gol nyelv­ta­nu­lás kon­tex­tu­sa, hoz­zá­adó­ból fel­cse­ré­lő­vé vál­hat” (Lanstyák 2004, 59), de sa­já­tos hely­zet for­má­ló­dik a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­sé­gek­ben, mert a vi­lág­nyelv nem az anya­nyel­vet, ha­nem a több­sé­gi, pl. a szlo­vák nyelv po­zí­ci­ó­ját fe­nye­ge­ti. Pe­dig en­nek a fo­lya­mat­nak a fel­gyor­su­lá­sa vár­ha­tó egy olyan kö­zeg­ben, ahol kö­zös­sé­gi nem­zet­po­li­ti­ka szint­jé­re emel­ték a ki­sebb­sé­gi egy­nyelvűsítést. Im­már a nyel­vi jo­go­kért min­den el­is­me­rést ki­ér­dem­lő­en sík­ra szál­ló nyel­vé­szek is óva in­te­nek, hogy az anyanyelvűsítés nem ki­bé­kít­he­tet­len el­len­tét­je a két- vagy több­nyel­vű­ség­nek, „ha hoz­zá­adó és nem fel­cse­ré­lő mo­dell­ben gon­dol­ko­zunk” – ír­ja Kont­ra Mik­lós (Kont­ra 2004, 35)
A ki­sebb­sé­gi ká­tyú­ból ki­ve­ze­tő út, a mai ki­sebb­sé­gi köz­gon­dol­ko­dás sze­rint nem­zet­áru­lás­sal ér fel, mert en­nek mi­nő­sül a két- és több­nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás és az en­nek meg­fe­le­lő kö­zép­is­ko­lai fel­ké­szí­tés/kép­zés.

4.2. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­ok­ta­tás és fel­ső­ok­ta­tás több­nyel­vű­ség és egy­nyel­vű­ség men­ti ket­té­ha­sa­dá­sá­nak ve­szé­lye

A tár­sa­dal­mi ér­vé­nye­sü­lés és a mun­ka­erő­pi­a­con ki­ví­vott po­zí­ció lesz ho­va-to­vább egy kö­zös­ség ok­ta­tá­si rend­sze­ré­nek leg­ké­zen­fek­vőbb mér­cé­je. Ez is mo­ti­vál­ja a szü­lő­ket az is­ko­la­vá­lasz­tás­ban, a di­á­ko­kat a to­vább­ta­nu­lás­kor – egy egész­sé­ges, ra­ci­o­ná­li­san gon­dol­ko­dó kö­zös­ség­ben. Amen­­nyi­ben en­nek a köz­ok­ta­tás nem tud ele­get ten­ni, ak­kor a több­sé­gi és az ide­gen nyel­vű al­ter­na­tí­va kí­nál­ko­zik ha­zai meg­ol­dás­ként, de eset­leg a ma­gyar­or­szá­gi köz­ok­ta­tá­si rend­szer is szó­ba ke­rül­het. De ez egy­ér­tel­mű­en a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­la­há­ló­zat eró­zi­ó­já­hoz ve­zet­het, mely­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sa azon­ban nem­csak a szü­lők, ha­nem fő­kép­pen a pe­da­gó­gu­sok és az is­ko­la­ve­ze­tők dol­ga és kö­te­les­sé­ge. Míg az ál­ta­lá­nos is­ko­lai kor­osz­tály ese­té­ben a prog­nosz­ti­zál­ha­tó le­mor­zso­ló­dás nem lesz je­len­tő­sebb, mint az el­múlt év­ti­zed­ben – kb. min­den ötö­dik ma­gyar kis­is­ko­lás szlo­vák is­ko­lá­ba jár (Szi­ge­ti 2005, 7) –, ad­dig a kö­zép­is­ko­lai kor­osz­tály­nál en­nek ki­me­ne­te­le kér­dé­se­sebb. Amen­­nyi­ben a ma­gyar tan­nyel­vű kö­zép­is­ko­lák foly­tat­ják a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem ki­szol­gá­lá­sát, és di­ák­ja­ik­nak tu­da­to­san nyúj­ta­nak olyan fel­ké­szü­lést, amely csak az egy­nyelvűsített fel­ső­ok­ta­tás­ra ele­gen­dő, ak­kor az igé­nye­sebb és am­bi­ci­ó­zu­sabb szlo­vá­ki­ai ma­gyar di­á­kok szá­má­ra nem ma­rad más le­he­tő­ség, mint hogy kö­zép­is­ko­lai ta­nul­má­nya­i­kat vagy an­nak egy ré­szét két- vagy több­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben tölt­sék le.6
A ki­zá­ró­la­go­san ki­sebb­sé­gi nyel­ven tör­té­nő fel­ső­ok­ta­tás, az­az „a kar­ri­er vagy iden­ti­tás” szlo­gen ér­vé­nye­sí­té­se to­vább mé­lyít­he­ti ezt a sza­ka­dé­kot, még­pe­dig ép­pen azok ré­szé­ről, akik Szlo­vá­ki­á­ban kép­ze­lik el éle­tü­ket. A két ma­ga­tar­tás mö­gött két el­té­rő ér­ték­rend hú­zó­dik meg, ami már je­len­leg is ki­ta­pint­ha­tó. En­nek egyik leg­jobb bi­zo­nyí­té­ka az az ün­ne­pi be­széd, amit Al­bert Sán­dor, az MKP par­la­men­ti kép­vi­se­lő­je (aki egy­ben az egye­tem rek­to­ra is) tar­tott a ko­má­ro­mi egye­tem­ala­pí­tó ün­nep­sé­gen. Az egye­tem rek­to­ra Come­nius ele­mi ok­ta­tás­ra vo­nat­ko­zó örök ér­vé­nyű fel­is­me­ré­sét az anya­nyelv­ről az egye­te­mi kép­zé­si szint­re ül­tet­te át, s ál­lí­tá­sa sze­rint az egye­te­mi és fő­is­ko­lai kép­zés­ben is ér­vé­nyes, hogy „az anya­nyel­ven meg­szer­zett is­me­re­tek ér­té­ke­seb­bek és tar­tó­sab­bak […] hát­rány­ba ke­rül­nek azok a fi­a­ta­lok, akik­nek ez nem ada­tik meg. Akik is­me­re­te­i­ket ide­gen nyel­ven kény­te­le­nek meg­sze­rez­ni” (Al­bert 2004, 2). A több­nyel­vű ok­ta­tást po­li­ti­ka­i­lag és szak­ma­i­lag is el­uta­sít­ja a je­len­le­gi szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kai elit, ezért is ne­vez­ték de­ho­nesz­tá­ló­an „pszeu­do ma­gyar kar­nak” a nyi­trai Kon­stat­ntin Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­rát, mert ott va­ló­ban ma­gyar–szlo­vák két­nyel­vű kép­zés fo­lyik. Ez azon­ban elő­re­ve­tí­ti an­nak le­he­tő­sé­gét, hogy ezek a po­li­ti­ku­sok, ill. az egye­tem élén ál­ló po­li­ti­kus-rek­tor nem tu­da­to­sít­ják az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si bo­lo­gnai fo­lya­mat lé­nye­gét, az együtt­mű­kö­dést, a több­nyel­vű szak­em­ber­kép­zés fon­tos­sá­gát. Ez min­den­kép­pen a ket­té­sza­ka­dás ve­szé­lyét ve­tí­ti elő­re, ami azon­ban nem­csak a köz­ok­ta­tást és a fel­ső­ok­ta­tást érint­he­ti kö­zép és hos­­szú tá­von, ha­nem az élet szám­ta­lan te­rü­le­tén is meg­nyil­vá­nul­hat.

A több­nyel­vű kép­zés­ben ed­dig év­ről év­re nőtt a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók szá­ma, ha­bár ez a nö­ve­ke­dés el­ma­radt az or­szá­gos­tól, va­la­mint az sem ta­gad­ha­tó, hogy az utób­bi négy aka­dé­mi­ai tan­év­ben stag­nál az or­szá­gos egye­te­me­ken (te­hát nem a ko­má­ro­mi ma­gyar egye­te­men) ta­nu­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar hall­ga­tók lét­szá­ma.

12. táb­lá­zat. Ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tók a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban (nap­pa­li kép­zés)

For­rás: Lász­ló 2004, 229; Sep­a­rát… 2004; 2005; 2006

A 2003/2004-es és a 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai évek ada­tai bir­to­ká­ban meg­kí­sé­rel­he­tő meg­ha­tá­roz­ni a Szlo­vá­ki­á­ban és a há­rom szom­szé­dos or­szág­ban nap­pa­li kép­zés­ben részt ve­vő szlo­vá­ki­ai ma­gyar egye­te­mi és fő­is­ko­lai hall­ga­tók be­csült lét­szá­mát. Eh­hez hoz­zá­tar­to­zik, hogy a cseh, oszt­rák és a ma­gyar­or­szá­gi ada­tok ál­lam­pol­gár­ság­ra és nem nem­ze­ti­ség­re vo­nat­koz­nak.

13. táb­lá­zat. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar egye­te­mi és fő­is­ko­lai hall­ga­tók be­csült szá­ma a 2003/2004-es aka­dé­mi­ai év­ben (nap­pa­li kép­zés)

Meg­jegy­zés: * be­csült arány

14. táb­lá­zat. Szlo­vá­ki­ai ma­gyar egye­te­mi és fő­is­ko­lai hall­ga­tók be­csült szá­ma a 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben (nap­pa­li kép­zés)

Meg­jegy­zés: * be­csült arány

A be­csült ada­tok tu­da­to­san sze­ré­nyek, a va­ló­ság min­den bi­zon­­nyal meg­ha­lad­ta a 6043, ill. 6862 főt, ám ez a lét­szám is éven­ként kb. 1200-1300 hall­ga­tót ered­mé­nyez, mi­köz­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar gim­ná­zi­u­mok­ban éven­ként ugyan­en­­nyi di­ák érett­sé­gi­zik. Ezek az ada­tok op­ti­miz­mus­ra is ad­hat­nak okot, mi­lyen je­len­tős mér­té­kű a to­vább­ta­nu­lá­si kedv, akár kül­föld­ön, akár a szlo­vá­ki­ai or­szá­gos egye­te­me­ken. Ám ha fi­gyel­me­seb­ben ol­vas­suk az ada­to­kat, ak­kor jel­zés­ér­té­kű­vé vá­lik, hogy a po­zso­nyi egye­te­mek­re a 2003/2004-es aka­dé­mi­ai év­ben 1740-en (Separát… 2004), 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben 1799-en (Separát…2005), a 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­ben 1883-an (Separát…2006) nyer­tek fel­vé­telt a ma­gya­rok kö­zül. A lét­szám­nö­ve­ke­dés mi­ni­má­lis­nak ne­vez­he­tő an­nak el­le­né­re, hogy a tö­meg­kép­zés fe­lé el­moz­dult szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban egy­re gya­ko­ribb je­len­ség a fel­vé­te­li meg­mé­ret­te­tés mel­lő­zé­se. Az or­szá­gos ada­tok is fi­gyel­mez­te­tő­k, mert a 2002/2003-as aka­dé­mi­ai év­ben el­ért 4480 ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű hall­ga­tó­csúcs egy­re va­ló­szí­nűt­le­nebb a kö­vet­ke­ző évek­re. A lét­szá­mot nö­vel­he­tő po­ten­ci­á­lis di­á­kok a ko­má­ro­mi ma­gyar egye­tem fe­lé for­dul­tak, s ha foly­ta­tó­dik a ko­má­ro­mi egye­tem és hall­ga­tó­i­nak anya­gi pri­vi­le­gi­zá­lá­sa Ma­gyar­or­szág ré­szé­ről, ak­kor csak idő kér­dé­se, hogy mi­kor kezd ra­di­ká­li­san zu­han­ni az or­szá­gos egye­te­mek elő­a­dó­ter­me­i­ben ülő ma­gyar hall­ga­tók lét­szá­ma. E ki­vo­nu­lás le­het a leg­ked­ve­zőt­le­nebb for­ga­tó­könyv, amen­­nyi­ben az egy­nyel­vű egye­te­mi kép­zés el­von­ja a po­ten­ci­á­lis po­zso­nyi, kas­sai, besz­ter­ce­bá­nyai és nyi­trai ma­gyar egye­te­mi hall­ga­tó­kat.

5. Eu­ró­pa-is­ko­lák Dél-Szlo­vá­ki­á­ban?

5.1. Eu­ró­pa-is­ko­lák – új tar­ta­lom, egye­di szel­le­mi­ség

A kül­föl­di ok­ta­tá­si kon­cep­ci­ók ho­no­sí­tá­sa im­már egy év­ti­ze­des múlt­ra te­kint­het visz­­sza a szlo­vá­ki­ai köz­ok­ta­tás­ban, az ide­gen vagy a több­nyel­vű ál­ta­lá­nos és kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás min­den egyes meg­va­ló­sí­tan­dó kon­cep­ci­ó­ját a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­má­hoz kell akkred­itá­ciós ké­re­lem for­má­já­ban be­nyúj­ta­ni. Az is­ko­la­ala­pí­tás és -fen­ntartás az ál­ta­lá­nos is­ko­la ese­té­ben a he­lyi ön­kor­mány­zat, kö­zép­is­ko­la vagy a két szint együt­tes akk­re­di­tá­lá­sa és mű­köd­te­té­se ese­tén a me­gyei, ill. ke­rü­le­ti ok­ta­tás­ügyi szer­vek ha­tás­kö­ré­be tar­to­zik. A Po­zsony­ban és a Kas­sán mű­kö­dő ide­gen és több­nyel­vű in­téz­mé­nyek pél­dá­ja is bi­zo­nyít­ja, hogy az ál­la­mi ok­ta­tá­si rend­szer­től rész­ben el­té­rő tan­tárgy­struk­tú­rá­val meg­hir­de­tett prog­ra­mok is si­ker­rel vet­ték az akkredti­ció fo­lya­ma­tát.
Az Eu­ró­pa-is­ko­lák ok­ta­tá­si struk­tú­rá­ja (Lesfalvi 2004, 73–85) el­tér a szlo­vá­ki­ai köz­ok­ta­tá­si mo­dell­től, amely az óvo­dai utol­só fel­ké­szí­tő év­fo­lya­mot kö­ve­tő­en ki­lenc ál­ta­lá­nos is­ko­lai, majd négy kö­zép­is­ko­lai osz­tályt kü­lön­böz­tet meg. Ám a szlo­vá­ki­ai rend­szer­ben is le­het évet nyer­ni, ha a di­ák az ál­ta­lá­nos is­ko­la ne­gye­dik vagy ha­to­dik év­fo­lya­mát kö­ve­tő­en nyol­c- vagy hat­éves kö­zép­is­ko­lá­ban kez­di meg ta­nul­má­nya­it. A tan­kö­te­le­zett­ség­nek is tel­jes mér­ték­ben ele­get tesz, amely ma a 16. év be­töl­té­sé­ig kö­te­le­ző. Je­len­leg még nem ren­del­ke­zünk érett­sé­gi­zett év­fo­lyam­ok ta­pasz­ta­la­tá­val, a to­vább­ta­nu­lás szá­za­lék­ará­nyos ered­mé­nyé­vel az ide­gen és több­nyel­vű ma­gán­is­ko­lák mű­kö­dé­sét il­le­tő­en, így je­len­leg az új kon­cep­ci­ó­ban meg­va­ló­sí­tan­dó két­szin­tű érett­sé­gi vizs­gák elő­ké­szí­tő mun­ká­la­tai foly­nak, ami is­mét a ke­rü­le­ti, me­gyei és mi­nisz­té­ri­u­mi ha­tás­kör­be tar­to­zik. Tar­tal­mi szem­pont­ból nem a ki­vi­te­lez­he­tő­ség, ha­nem az ér­dek­lő­dés és a he­lyi köz­ok­ta­tá­si ha­gyo­mány szem­pont­já­ból tar­tal­maz az Eu­ró­pa-is­ko­la több olyan lé­nye­ges ele­met, ami min­den­kép­pen mó­do­sí­tás­ra, helyspeci­fikussá té­tel­re szo­rul. Ez pél­dá­ul a klas­­szi­kus fi­lo­ló­gi­ai tár­gyak po­zí­ci­ó­ja, fő­kép­pen a gö­rög nyel­vé, amely a ré­gió ok­ta­tá­si rend­sze­ré­ből né­hány év­ti­ze­de szin­te nyom­ta­la­nul ki­ve­szett. Ez­zel el­len­tét­ben a tu­do­mány­ági tan­tár­gyi kon­cent­rá­ció prog­res­­szív szem­lé­le­te még az or­szá­gos ál­la­mi köz­ok­ta­tá­si re­form­ra is po­zi­tív ha­tás­sal van, s az EU-ra vo­nat­ko­zó tár­gyak pe­dig akar­va-aka­rat­la­nul már a kö­zel­jö­vő­ben kö­ve­tés­re ta­lál­nak az ál­la­mi is­ko­lák és a köz­pon­ti nem­ze­ti tan­terv­ben is. A ma­gyar­or­szá­gi hely­zet­tel el­len­tét­ben Szlo­vá­ki­á­ban nem ele­men­tá­ris gond a hit­tan­ok­ta­tás kér­dé­se, mi­vel a 2004/2005-ös tan­év­től im­már az ál­ta­lá­nos is­ko­la al­só ta­go­za­tán is kö­te­le­ző­en vá­laszt­ha­tó tárgy a hit­tan, aki­nek nem fe­lel meg egyik fe­le­ke­zet órá­ja sem, an­nak az eti­ka órát kell lá­to­gat­nia. A tan­díj mér­té­ke sem je­lent át­hi­dal­ha­tat­lan meg­ol­dást, hi­szen ez az Eu­ró­pa-is­ko­lák ese­té­ben rész­ben ala­cso­nyabb, mint a je­len­leg el­ér­he­tő és ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó kép­zé­si for­mák­nál (Pe­lé­nyi 2004, 37). E tény­re fi­gyelt fel a po­zso­nyi Forel Inter­na­tion­al School, s a te­het­sé­ges, ám nem dip­lo­ma­ta és jól szi­tu­ált csa­lá­dok gyer­me­ke­i­nek a Pon­tis Ala­pít­vány jó­vol­tá­ból rész­ben vagy tel­jes egé­szé­ben té­rí­tik az éves tandí­jat.7
Az Eu­ró­pa-is­ko­lák az ed­dig hoz­zá­fér­he­tő al­ter­na­tí­vák mel­lett egy újab­bat kí­nál­nak, egye­di tar­ta­lom­mal, egye­di szel­le­mi­ség ígé­re­té­vel. Meg­fe­lel a ke­re­set­té vált li­ne­á­ris, egy ko­he­rens kon­cep­ci­ót kö­ve­tő óvo­da-ál­ta­lá­nos is­ko­la-kö­zép­is­ko­la mo­dell­nek.

5.2. Eu­ró­pa-is­ko­lák – elit­kép­zés a cent­rum­ban és a pe­ri­fé­ri­án?

Az is­ko­la­tí­pus ere­de­ti ren­del­te­té­se elit­kép­zés, a dip­lo­má­ci­ai ki­kül­de­tés­ben dol­go­zó szü­lők, a he­lyi tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi elit gyer­me­ke­i­nek kö­zös ott­ho­na, kö­zös is­ko­lá­ja, amely en­nek kö­vet­kez­té­ben kont­ra­sze­lek­ci­ót al­kal­maz. Az eh­hez ha­son­ló szlo­vá­ki­ai kép­zé­si for­mák mind az elit­kép­zés­ben je­lent­kez­tek, amit a ma­gán- vagy az ala­pít­vá­nyi is­ko­la jel­le­ge, mű­kö­dé­si me­cha­niz­mu­sa is meg­kö­ve­telt. A kü­lönb­ség a lét­re­ho­zás mo­ti­vá­ci­ó­já­ban ta­lál­ha­tó, míg a lé­te­ző kép­zé­si for­má­kat egy új tör­té­nel­mi hely­zet – Szlo­vá­kia önál­ló­so­dá­sa, a kül­föl­di or­szá­gok dip­lo­má­ci­ai tes­tü­le­té­nek gyors fej­lő­dé­se –, egy új gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi elit el­kü­lö­nü­lé­si, kasz­tosodási szán­dé­ka és igé­nye ge­ne­rál­ta, ad­dig az Eu­ró­pa-is­ko­lák asz­tal­ra he­lye­zett té­má­ja to­váb­bi al­ter­na­tí­vá­kat, cé­lo­kat is kí­nál. Ez azon­ban a re­gi­o­ná­lis, ill. vi­dé­ki elit­kép­zés fe­lé moz­dul el, s ez már szám­ta­lan, ed­dig nem fel­ve­tett és en­nek kö­vet­kez­té­ben meg sem vá­la­szolt kér­dést ge­ne­rál. Lé­tez­het-e re­gi­o­ná­lis vál­to­za­ta az Eu­ró­pa-is­ko­lá­nak? Von­zó lesz-e az olyan prog­ram, amely a kör­nye­ző nem­ze­tek nyel­vét pre­fe­rál­ja, és en­nek kö­vet­kez­té­ben kény­te­len re­du­kál­ni a vi­lág­nyel­vek tág spekt­ru­mát? Ma­gán- vagy ala­pít­vá­nyi is­ko­la ese­té­ben lesz-e fi­ze­tő­ké­pes ke­res­let er­re a mo­dell­re? A ré­gi­ók­ban meg­va­ló­sít­ha­tó-e egy ilyen igé­nyes prog­ram?
A vá­lasz ké­zen­fek­vő, bár­men­­nyi­re is kel­le­met­len. Az el­múlt más­fél év­ti­zed­ben a dél-szlo­vá­ki­ai ré­gió nem ref­lek­tált a több­nyel­vű kép­zés­re, a galán­tai ma­gán­gim­ná­zi­u­mot le­szá­mít­va ma má­sutt nem ren­del­ke­zünk olyan hát­tér­rel, ahol egy ilyen tí­pu­sú kez­de­mé­nye­zés csí­rá­ja meg­ta­lál­ha­tó len­ne. A fen­tebb em­lí­tett új po­zso­nyi kez­de­mé­nye­zés a dip­lo­má­ci­ai tes­tü­let gyer­me­ke­i­nek lét­re­ho­zan­dó ál­la­mi an­gol nyel­vű is­ko­la lé­te­sí­té­sé­re is egy év­ti­ze­dek óta nem­zet­kö­zi két­nyel­vű ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si prog­ra­mot meg­va­ló­sí­tó po­zso­nyi J. Hronec Gim­ná­zi­um bá­zi­sá­ra épít. Ép­pen ezért az el­ső lé­pé­se­ket el­ső­sor­ban olyan vá­ro­sok­ban le­het meg­ten­ni, csak rész­ben fó­ku­szál­va azok nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­lé­re, ahol már ren­del­kez­nek a két­nyel­vű ok­ta­tás ta­pasz­ta­la­ta­i­val. Ezt az is alá­tá­maszt­ja, hogy év­ről év­re nő az ilyen ok­ta­tá­si prog­ra­mok irán­ti ér­dek­lő­dés, ám a mi­nő­sé­gi ok­ta­tás meg­őr­zé­se mi­att szi­go­rú sze­lek­ci­ót vé­gez­nek a fel­vé­te­li vizs­gán. Eze­ket a hely­szí­ne­ket kö­vet­he­tik azok a dél-szlo­vá­ki­ai ok­ta­tá­si köz­pon­tok, ahol kel­lő lét­szá­mú ok­ta­tói hát­tér áll ren­del­ke­zés­re, de eb­ben az eset­ben sem le­het el­sőd­le­ges szem­pont a te­le­pü­lés nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le. Az Eu­ró­pa-is­ko­lák meg­ho­no­sí­tá­sa re­á­lis Szlo­vá­ki­á­ban, akár az ere­de­ti el­kép­ze­lés mi­ni­má­lis kor­rek­ci­ó­ja men­tén is, de el­ső­sor­ban a fő­vá­ros­ban, majd Kas­sán és Besz­ter­ce­bá­nyán. A re­gi­o­ná­lis vál­to­zat kér­dé­ses, mert az is­ko­la fenn­tar­tá­sá­hoz egy mi­ni­má­lis di­ák­lét­szám szük­sé­ges, amint lát­tuk, ez a be­fut­ta­tott mo­del­lek ese­té­ben is leg­alább 300 di­ák, el­len­ke­ző eset­ben ez a tan­díj eme­lé­sé­ben nyil­vá­nul­na meg. Ép­pen ezért sze­rény an­nak a va­ló­szí­nű­sé­ge, hogy a kul­tu­rá­lis, mű­ve­lő­dé­si és köz­le­ke­dé­si köz­pon­tok­tól tá­vol eső já­rá­si vá­ro­sok­ban va­ló­sul­ja­nak meg az Eu­ró­pa-is­ko­lák Szlo­vá­ki­á­ban.

5.3. Eu­ró­pa-is­ko­lák és az anya­nyel­vi és anya­nyel­vű kép­zés Szlo­vá­ki­á­ban

A fel­vá­zolt el­kép­ze­lé­sek Szlo­vá­kia kap­csán ve­tik fel az Eu­ró­pa-is­ko­lák és az anya­nyel­vi és az anya­nyel­vű kép­zés kö­zöt­ti pár­hu­za­mot (Rácz 2004, 111–141). Az Eu­ró­pa-is­ko­lák azon­ban nem al­ter­na­tí­vái az anya­nyel­vi és anya­nyel­vű ok­ta­tás­nak. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok több­nyel­vű­sé­ge meg­tart­ha­tó és fej­leszt­he­tő az anya­nyel­vű tö­meg­kép­zés ke­re­té­ben is, de szem­lé­let­vál­tás, eu­ro­pé­er gon­dol­ko­dás szük­sé­ges a két­nyel­vű­ség el­fo­ga­dá­sá­hoz, a szom­szé­dos nem­ze­tek nyel­vé­nek el­sa­já­tí­tá­sá­hoz – a ma­gyar szü­lők és ta­ná­rok ré­szé­ről. Pa­ra­dox hely­zet áll fenn, hi­szen az Eu­ró­pai-is­ko­lák el­ső­sor­ban a nyelv­vesz­tés kü­szö­bén ál­ló nép­cso­port­ok anya­nyelv­ét ment­he­ti meg kü­lön­bö­ző re­gi­o­ná­lis adap­tá­ci­ók jó­vol­tá­ból, de egy tel­jes is­ko­la­há­ló­zat­tal ren­del­ke­ző nép­cso­port ese­té­ben, mint ami­lyen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar, ahol rá­adá­sul a hi­va­ta­los nyelv rész­be­ni vis­­sza­szo­ru­lá­sá­nak le­he­tünk ta­núi, nem le­het ez a pár­hu­za­mos al­ter­na­tí­va. Nem azért, mert a po­li­ti­kai elit el­vet min­den olyan el­kép­ze­lést, amely meg­bon­ta­ná az anya­nyelv köz­pon­ti és do­mi­náns po­zí­ci­ó­ját az ok­ta­tás­ban, vagy mert még min­dig él­nek azok a ne­ga­tív ta­pasz­ta­la­tok, ame­lye­ket a ha­ta­lom al­ter­na­tív ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vé­se­i­ből szár­maz­nak, ha­nem az elit és tö­meg­kép­zés el­ke­rül­he­tet­len meg­kü­lön­böz­te­té­se mi­att. Még egy re­gi­o­ná­lis elit­kép­zés­től sem kel­le­ne el­vár­ni a nem­ze­ti­sé­gi is­ko­lák­ra rótt fel­ada­tot, az ilyen cél­ból lét­re­ho­zott is­ko­lán en­nek függ­vé­nye­ként nem le­het szá­mon kér­ni a nem­ze­ti­sé­gi is­ko­la kül­de­té­sét. Az Eu­ró­pai-is­ko­lák szlo­vá­ki­ai és azon be­lül dél-szlo­vá­ki­ai meg­ho­no­sí­tá­sá­ban ak­kor van rá­ció és stra­té­gia, ha az on­nan ki­ke­rült elit ké­pes meg­te­rem­te­ni azt a nyo­mást, ami a ki­sebb­sé­gi kö­ze­gen be­lül szem­lé­let­vál­tást ered­mé­nyez. De ez a nem­ze­ti­sé­gi kö­ze­gen be­lül csak kis va­ló­szí­nű­ség­gel ér­he­tő el.
A ki­sebb­sé­gi szem­lé­le­tet rész­ben fél­re­té­ve le­het meg­ta­lál­ni az Eu­ró­pa-is­ko­lák szlo­vá­ki­ai meg­ho­no­sí­tá­sá­nak al­ter­na­tí­vá­it, s ezt a kö­zép-eu­ró­pai re­gi­o­ná­lis szem­lé­letet kö­vet­ve te­het­jük meg. Al­ter­na­tí­va­ként ve­het­jük szám­ba a nyu­gat-szlo­vá­ki­ai ré­gi­ót, an­nak ter­mé­sze­tes több­nyel­vű­sé­gét (szlo­vák, cseh, ma­gyar, né­met, an­gol, bol­gár, hor­vát stb.), föld­raj­zi fek­vé­sét (négy or­szág te­rü­le­tén élő nem­ze­ti­sé­gek ér­de­kelt­sé­ge), és a már je­len lé­vő kon­ku­rens ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si kí­ná­la­tot; de gon­dol­kod­ha­tunk Zsol­na ré­gi­ó­ban is, ahol pe­dig a szlo­vák, cseh, len­gyel és az an­gol játs­­sza a meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet (há­rom or­szág ha­tá­ra). A nem­ze­ti­sé­gek, a ki­sebb­sé­gi elit­ben gon­dol­ko­dók szá­má­ra – s ezt a po­zso­nyi pél­da is iga­zol­ja – tel­jes mér­ték­ben ki­elé­gí­tő az elit is­ko­lák­ban kér­vé­nyez­he­tő ma­gyar nyelv és iro­da­lom fa­kul­ta­tív ok­ta­tá­sa, ez azon­ban fel­ve­ti an­nak ve­szé­lyét, hogy a le­en­dő ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai elit nem szer­zi meg a mű­kö­dé­sé­hez és a cso­por­tos ér­dek­vé­de­lem­hez nél­kü­löz­he­tet­len ma­gyar szak­nyel­vi kom­pe­ten­ci­át. Az Eu­ró­pa-is­ko­la ezen a hely­ze­ten és kí­ná­la­ton vál­toz­tat­hat min­den „ér­de­kelt” nem­zet és nem­ze­ti­ség szá­má­ra an­nak ér­de­ké­ben, hogy az anya­nyelv­ben meg­sze­rez­he­tő szak­nyel­vi kom­pe­ten­cia alap­fel­tét­elei meg­te­rem­tőd­je­nek, ter­mé­sze­te­sen a töb­bi nyel­ven pár­hu­za­mo­san meg­sze­rez­he­tő szak­nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­val együt­t. Az így lét­re­ho­zott Eu­ró­pa-is­ko­la sem­mi­kép­pen sem te­kint­he­tő a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás szer­ves ré­sze­ként, sem az anya­nyel­vű ok­ta­tás al­ter­na­tí­vá­ja­ként, de kö­zép­tá­von, az on­nan ki­ke­rült elit ré­vén po­zi­tív, eu­ró­pa­i­zá­ló ha­tás­sal le­het a nem­ze­ti kö­zös­ség­re.
Szlo­vá­kia te­rü­le­tén azon­ban lé­tez­nek nem­ze­ti­sé­gek, ame­lye­ket a nyelv­vesz­tés fe­nye­get, ilye­nek a kár­pá­ti né­me­tek, a ru­szi­nok, az uk­rá­nok és a len­gye­lek, ép­pen ezért az Eu­ró­pa-is­ko­la re­gi­o­ná­lis vál­to­za­ta (pl. Zsol­na, Kas­sa), akár a fran­cia­or­szá­gi ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás ta­pasz­ta­la­tá­ból át­ve­he­tő „be­le­me­rü­lé­si mód­sze­r”-ét (Ring 2004, 7–8) is al­kal­maz­va hoz­zá­já­rul­hat ezen nép­cso­port­ok revi­tal­izálásához, hi­szen leg­jobb eset­ben is csak anya­nyel­vi ok­ta­tás­ban ré­sze­sül­het­nek.
Az Eu­ró­pa-is­ko­lák egy új, eu­ró­pai szem­lé­let­tel ren­del­ke­ző tár­sa­dal­mi elit ne­ve­lé­sét és fel­ké­szí­té­sét vál­lal­hat­ják fel a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben, így Szlo­vá­ki­á­ban is. A nem­ze­ti­sé­gi szeg­re­gá­ció, a ma­gyar szem­pont hang­sú­lyo­zá­sa ép­pen ezért nem jár­ha­tó út, he­lyet­te a le­en­dő re­gi­o­ná­lis kö­zép-eu­ró­pai elit for­má­lis és in­for­má­lis kap­cso­lat­rend­sze­ré­nek ki­ala­kí­tá­sa a cél, mely­nek el­éré­sét ez az is­ko­la elő­se­gí­te­né. Egye­di al­ka­lom kí­nál­ko­zik ar­ra is, hogy e kép­zés­be és a for­má­ló­dó új tár­sa­dal­mi struk­tú­rá­ba a tá­gab­ban ér­tel­me­zett ré­gió ro­ma kö­zös­sé­ge­i­ből ki­ke­rü­lő te­het­sé­ges di­á­kok is be­kap­cso­lód­ja­nak. A szlo­vá­ki­ai ide­gen nyel­vű is­ko­lák kí­nál­nak pél­dát az eh­hez ha­son­ló meg­ol­dá­sok­ra, a hát­rá­nyos tár­sa­dal­mi cso­por­tok­ból szár­ma­zó, ám ki­vé­te­les ké­pes­sé­gű di­á­kok tan­dí­ját ala­pít­vá­nyok té­rí­tik, s ezek a fi­a­ta­lok min­den hát­rá­nyuk el­le­né­re gyö­ke­ret ereszt­het­nek a le­en­dő tár­sa­dal­mi elit ré­te­gé­ben. Szlo­vá­ki­á­ban er­re a Pon­tis Ala­pít­vány szol­gál pél­dá­val, de a ma­gyar és ro­ma kon­tex­tus­ban al­kal­mas­nak bi­zo­nyul­hat a Kö­zép-eu­ró­pai Ala­pít­vány, amely­nek ka­ri­ta­tív port­fóliójában sze­re­pel a köz­ok­ta­tás fej­lesz­té­se és tá­mo­ga­tá­sa.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Al­bert Sán­dor 2004. Nyolc év­ti­zed vá­ra­ko­zás. Új Szó, 57. évf. 14. sz. (2004. ja­nu­ár 19.) 2. p.
Cse­pe­li Györ­gy 2002. Át­ala­ku­ló nem­ze­ti iden­ti­tás. Kri­ti­ka, 31. évf. 9. sz. 9–11. p.
Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.) 2004. Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban 1989–2004. 1. köt. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum.
Cs. Gyíme­si Éva 1998. Col­legium Trans­syl­van­icum. Ma­ros­vá­sár­hely, Men­to.
Horòáková, Mar­ta 2004. Aj na Ped­a­gog­ick­ej fakulte UK pripravu­jú nový spoloèný študi­jný prog­ram. Naša Uni­verz­i­ta, 2004/2005, 4. sz. (de­cem­ber) 9. p.
Inštruk­cia Pov­ereníct­va škol­st­va a kultúry è. 77. Poòatie zák­lad­nej deväroènej školy a uèeb­né plány tejto školy 1960. Zvesti Pov­ereníct­va škol­st­va a kultúry, 16. roè. (1960) 11. zošit, 161–162. p.
Kol­lárová, Emí­lia 2004. Pred štar­tom na stred­nú školu. Škol­ský rok 2005/2006. Bratislava, Info­press.
Kont­ra Mik­lós 2004. Tan­nyelv, (fel­ső)ok­tatás, nyelv­po­li­ti­ka. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 6. évf. 4. sz. 25–42. p.
Ku­lacs Dezső–Szeberényi Ju­dit 1992. Pe­da­gó­gia. 3–4. èas. Nitra, Ped­a­gog­ická fakul­ty.
Ladzian­ska, Zuzana 2004. Ešte raz o Bolon­skom lab­o­ratóri­u. Naša Uni­verz­i­ta, 2004/2005, 4. sz. (de­cem­ber) 13. p.
Lanstyák Ist­ván 1996. Ki­nek (nem) jó a két­nyel­vű ok­ta­tás? Iro­dal­mi Szem­le, 39. évf. 5. sz. 80–90. p.
Lanstyák Ist­ván 2004. Az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­ja és a Szlo­vá­ki­á­ban be­szélt nyel­vek. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 6. évf. 4. sz. 43–66. p.
Lanstyák István–Szabómihály Gi­zel­la 2002. Nyelv­po­li­ti­ka a ki­sebb­sé­gek ok­ta­tá­sá­ban. In Uők.: Ma­gyar nyelv­ter­ve­zés Szlo­vá­ki­á­ban. Ta­nul­má­nyok és do­ku­men­tu­mok. Po­zsony, Kalligram, 76–83. p.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ma­gya­rok Szlo­vá­ki­á­ban (1989–2004). 1. köt. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum, 183–246. p.
Les­falvi Ti­bor 2004. Az Eu­ró­pa-is­ko­lák és a ma­gyar ok­ta­tás­ügy mű­kö­dé­sét meg­ha­tá­ro­zó tör­vé­nyek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa. In Ring Éva (sz­erk.): Több­nyel­vű ok­ta­tás és EU-integráció. Bu­da­pest, EÖKK, 73–85.
Obežník è. 4 Pov­ereníct­va Slovenskej národ­nej rady pre škol­st­vo a osve­tu zo dòa 14. marca 1945 o zmene uèeb­ného plánu a výchovy na gym­náz­iu pre škol. rok 1944/45. Škol­ské zvesti, 1. roè. (1945) 1–4. sošit, 46–47. p.
Ok­ta­tá­si és sta­tisz­ti­kai év­könyv. Sta­tis­tics Year­book of Edu­ca­tion 2003/2004 2004. Bu­da­pest, Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um.
Ok­ta­tás-sta­tisz­ti­kai év­könyv. Sta­tis­tics Year­book of Edu­ca­tion 2004/2005 2005. Bu­da­pest, Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um.
Pe­lé­nyi Pet­ra 2004. Eu­ró­pa-is­ko­lák. In Ring Éva (sz­erk.): Több­nyel­vű ok­ta­tás és EU-integráció. Bu­da­pest, EÖKK, 33–65. p.
Pén­tek Já­nos 2004. A ro­má­ni­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás hely­ze­te és ki­lá­tá­sai. Ki­sebb­ség­ku­ta­tás, 13. évf. 1. sz. 76–85. p.
Rácz Kál­mán 2004. Az Eu­ró­pa-is­ko­lák és Dél-Szlo­vá­kia. In Ring Éva (sz­erk.): Több­nyel­vű ok­ta­tás és EU-integráció. Bu­da­pest, EÖKK, 111–141. p.
Rebrová, Soòa 2005. Pred­stavu­jeme bil­ingválne stred­né školy. SME, 13. évf. 13. sz. (2005. ja­nu­ár 18.) 37–38. p.
Ring Éva (sz­erk.) 2004. Több­nyel­vű ok­ta­tás és EU-integráció. Bu­da­pest, EÖKK.
Sep­a­rát štati­stick­ej roèenky škol­st­va 2003. Vysoké školy 2004. Bratislava, Ústav infor­má­cií a prognóz škol­st­va. (www.uip­s.sk/s­ta­tisi­in­dex.htm­l)
Sep­a­rát štati­stick­ej roèenky škol­st­va 2004. Vysoké školy 2005. Bratislava, Ústav infor­má­cií a prognóz škol­st­va. (www.uip­s.sk/s­ta­tisi­in­dex.htm­l)
Sep­a­rát štati­stick­ej roèenky škol­st­va 2005. Vysoké školy 2006. Bratislava, Ústav infor­má­cií a prognóz škol­st­va. (www.uip­s.sk/s­ta­tisi­in­dex.htm­l)
Smer­nice na zavádzanie 5-dòového vyuèo­va­cieho týždòa na školách a výchovných zari­adeniych I. cyklu 1968. Zvesti, 1. roè. (1968) 4. zošit, 22–31. p.
Smer­nice o orga­nizácii škol­ského raku na školách I. a II. cyklu 1970. Zvesti, 2. roè. (1970) 18–19. zošit, 71–77. p.
Smer­nice Pov­ereníct­va škol­st­va a osvety o premene doter­a­jších škôl národ­ných, stred­ných a gym­náz­ií na všeobec­ne vzdelá­va­cie školy novej školskej sús­tavy 1953. Škol­ské zvesti, 9. roè. (1953) 17. sošit, 275–294. p.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 1998 1998. Wi­en, BMBWK.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 1999 1999. Wi­en, BMBWK.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 2000 2000. Wi­en, BMBWK.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 2001 2001. Wi­en, BMBWK.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 2002 2002. Wi­en, BMBWK.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 2003 2003. Wi­en, BMBWK.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 2004 2004. Wi­en, BMBWK.
Sta­tis­tis­ches Taschen­buch 2005 2005. Wi­en, BMBWK.
Sta­tisz­ti­kai tá­jé­koz­ta­tó. Fel­ső­ok­ta­tás 2003/2004 2004. Bu­da­pest, Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um.
Šušol, Jaroslav 2004. Spoloèné pro­gramy/diplomy na UK. Naša Uni­verz­i­ta, 2004/2005, 1. sz. (sep­tem­ber) 10. p.
Ïalší rozvoj èeskoslovenskej výchovno-vzdelá­vacej sús­tavy 1979. Bratislava, SPN.
Book of Lists 2005 2005. Bratislava, The Slo­vak Spec­ta­tor.
Szi­ge­ti Lász­ló 2005. Több­re men­ni ke­vés gye­rek­kel is. Új Szó, 58. évf. 69. sz. (2005. már­ci­us 24.) 7. p.
Tan­terv a gim­ná­zi­um 1. és 2. osz­tá­lya szá­má­ra 1983. Bratislava, SPN.
Tör­zsök Eri­ka 2003. Ki­sebb­sé­gek vál­to­zó vi­lág­ban. Ko­lozs­vár, [k.n.].
Uèeb­né plány gym­názia pre všetky zam­era­ni­a, plat­né od 1. sep­tem­bra 1991 1991. Bratislava, MŠMaŠ SR.
Uèeb­né plány pre zák­lad­né školy s vyuèo­vacím jazykom národ­nos­tí a s vyuèo­vaním jazy­ka národ­nos­tí 1993. Bratislava, MŠ SR.
Uèeb­né plány, uèeb­né osnovy a uèeb­nice zák­lad­ných deväroèných škôl s vyuèo­vacím jazykom po¾ským, maïarským a ukra­jin­ským 1961. Vest­ník Min­is­ter­st­va škol­st­va a kultúry, 17. roè. (1961) 26–27. zošit, 318–320. p.
Uèeb­ný plán všeobec­ne vzdelá­vacích škôl, PŠ z 5. II. 1954, è. 82.613/53-A-I./1 1954. Škol­ské zvesti, 10. roè. (1954) 7. zošit, 109–111. p.
Végel Lász­ló 2004. A li­li­pu­ti­ság­tól a két­la­ki­sá­gig. Ma­gyar Na­rancs, 2004. ok­tó­ber 7. 50–51. p.
Vyh­láse­nie Slovenskej rek­torskej kon­fer­en­cie k bolon­ské­mu pro­ce­su pri príleži­tosti roko­va­nia min­istrov škol­st­va v Bergene (Nórsko, máj 2005) 2005. Naša Uni­verz­i­ta, 2004/2005, 6. sz. (feb­ru­ár) 3. p.
Výnos Pov­ereníct­va škol­st­va a osvety zo dòa 3. decem­bra 1945. è. 5.810/1945-prez. O doèas­ných rám­cov­ých uèeb­ných osnovách 1946. Škol­ské zvesti, 2. roè. (1946) 1. sošit, 3–77. p.; 3a sošit, 117–165. p.
Výnos Pov­ereníct­va škol­st­va, vied a umení zo dòa 16. sep­tem­bra 1949, è. 106.360/49-III./1 O pre­chod­nom uèeb­nom plá­ne a uèeb­ných osnovách pre gym­náz­iá a uèite¾ské akadémie v škol­skom roku 1949/50 a o oznaèení gym­naz­iál­nych tried 1949a. Škol­ské zvesti, 5. roè. (1949) 19. sošit, 618–622. p.
Výnos Pov­ereníct­va škol­st­va, vied a umení zo dòa 7. októbra 1949, è. 107.450/49-III./1, ktorým sa uver­jeòu­je sloven­ské zne­nie výno­su MŠVaU zo dòa 26. júla 1949, è. 100.000-I, o uèeb­nom plne a uèeb­ných osnovách pre gym­názia 1949b. Škol­ské zvesti, 5. roè. (1949) 20. sošit, 648. p.
Výnos Pov­ereníct­va škol­st­va, vied a umení zo dòa 23. augus­ta 1950, è. 69.033/50-I./1, o zave­dení maïarského jazy­ka ako iného živého jazy­ka na gym­náz­iu 1950. Škol­ské zvesti, 6. roè. (1950) 16. sošit, 635. p.
Výnos PŠVU z 5. X. 1950 è. 72.399-I/5 1951. Škol­ské zvesti, 7. roè. (1951) 2. sošit, 18–19. p.
Výroèní zprá­va MŠMT o stavu vysokého škol­ství za rok 1999 2000. Pra­ha, MŠMT.
Výroèní zprá­va MŠMT o stavu vysokého škol­ství za rok 2000 2002. Pra­ha, MŠMT.
Výroèní zprá­va MŠMT o stavu vysokého škol­ství za rok 2001 2003. Pra­ha, MŠMT.
Výroèní zprá­va MŠMT o stavu vysokého škol­ství za rok 2002 2003. Pra­ha, MŠMT.
Výroèní zprá­va MŠMT o stavu vysokého škol­ství za rok 2003 2004. Pra­ha, MŠMT.
Výroèní zprá­va MŠMT o stavu vysokého škol­ství za rok 2004 2005. Pra­ha, MŠMT.
Vznikne medz­inárod­ná štát­na škola 2005. Bratislavské noviny, 8. évf. 5. sz. 17. p. (ver, sita)
Zákon è. 131 z 21. februára 2002 o vysokých školách a o zmene a o doplnení niek­torých zákonov 2002. Zbier­ka zákonov, 58. èiast­ka (26. marca 2002)
Zákon è. 168 z 19. XII. 1968 – Zákon o gym­náz­iách 1969. Zvesti, 1. roè. 22. zošit, 129–139. p.
Zákon zo dòa 21. apríla 1948 o zák­lad­nej úprave jed­not­ného škol­st­va (Škol­ský zákon) 1948. Škol­ské zvesti, 4. roè. 10. sošit, 281–290. p.
Zákon zo dòa 24. apríla 1953, è. 31 Sb., o školskej sús­tave a vzdelá­vaní uèite¾ov (škol­ský zákon) 1953. Škol­ské zvesti, 9. roè. 13. sošit, 207–209. p.
Zmena pre­chod­ného uèeb­ného plánu na škol­ský rok 1953/54 na národ­ných školách s vuyèo­vacím jazykom maïarským, PŠO z 26. VIII. 1953, è. 73.493/53/-I./2 1953. Škol­ské zvesti, 9. roè., 23. sošit, 427. p.
www.aforel.­com
www.bis.sk
www.bmb­wk.gv.at
www.­galileoschool.sk
www.msmt.cz
www.om.hu
www.qsi.­com
www.qsi.sk
www.z­bier­ka.sk
www.qsi.­com
www.qsi.sk
www.z­bier­ka.sk

Gulyás László: A magyar–szlovák határ kérdése a versailles-i békekonferencián (1. rész)

Be­ve­ze­tés

1918 előtt a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág ke­re­tei kö­zött nem ke­rült sor a szlo­vák–ma­gyar et­ni­kai ha­tár­vo­nal hi­va­ta­los meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, a szlo­vá­kok ál­tal la­kott te­rü­le­tek be­ha­tá­ro­lá­sá­ra, így a tör­té­ne­lem el­ső szlo­vák–ma­gyar ha­tá­rá­nak meg­hú­zá­sa az el­ső vi­lág­há­bo­rút le­zá­ró ver­sailles­-i bé­ke­kon­fe­ren­ci­án tör­tént meg; ta­nul­má­nyunk­ban en­nek fo­lya­ma­tát mu­tat­juk be.

A bé­ke­kon­fe­ren­cia és a cseh­szlo­vák­ok

A ver­sailles­-i bé­ke­kon­fe­ren­cia ün­ne­pé­lyes meg­nyi­tá­sá­ra 1919. ja­nu­ár 18-án ke­rült sor.1 A részt­ve­vők azon­ban nem tisz­táz­ták, hogy a pá­ri­zsi kon­fe­ren­cia a győz­te­sek elő­ze­tes, a kü­lön­bö­ző ál­lás­pont­ok egyez­te­tő kon­fe­ren­ci­á­ja-e, ame­lyet egy kong­resz­­szus kö­vet majd a sem­le­ges és vesz­tes or­szá­gok be­vo­ná­sá­val, vagy pe­dig ez már ma­ga a bé­ke­kon­fe­ren­cia, amely­nek ha­tá­ro­za­tai vég­le­ge­sek és vis­­sza­von­ha­tat­la­nok. A pá­ri­zsi kon­fe­ren­cia az előb­bi­ként in­dult, s me­net köz­ben ala­kult át az utób­bi­vá. Így a kon­fe­ren­ci­án a le­győ­zött ál­la­mok kép­vi­se­lői nem ve­het­tek részt, s a vesz­te­sek csak a dön­té­sek meg­ho­za­ta­la után azok tu­do­má­sul­vé­te­le vé­gett je­len­het­tek meg. Ha a dön­tés­ho­za­tal me­cha­niz­mu­sát néz­zük, ak­kor azt lát­juk, hogy bár ere­de­ti­leg sok­fé­le vi­ta­fó­ru­mot szer­vez­tek, és úgy gon­dol­ták, hogy a ple­ná­ris ülés lesz majd a dön­té­sek fó­ru­ma, az ér­de­mi dön­té­sek a nagy­ha­tal­mak ve­ze­tő­i­nek ke­zé­be kerültek.2
A kon­fe­ren­cia leg­főbb szer­ve a Ver­sailles­-i Leg­fel­ső Ha­di­ta­nács­ból ki­nőtt Tí­zek Ta­ná­csa, az­az a Leg­fel­sőbb Ta­nács volt. Ez az öt nagy­ha­ta­lom ún. el­ső de­le­gá­tu­sa­i­ból (az ame­ri­kai el­nök, az an­gol, a fran­cia, az olasz és a ja­pán mi­nisz­ter­el­nök, il­let­ve kül­ügy­mi­nisz­te­re­i­ből) állt. Ez a tes­tü­let há­rom hó­na­pon ke­resz­tül töl­töt­te be a leg­fel­sőbb szerv funk­ci­ó­ját, de mi­vel meg­le­he­tő­sen ne­héz­ke­sen dol­go­zott, 1919. már­ci­us vé­gén az ame­ri­kai el­nök ja­vas­la­tá­ra lét­re­hoz­ták a Né­gyek Ta­ná­csát Thomas Woodrow Wilson (ame­ri­kai el­nök), David Lloyd Ge­or­ge (an­gol mi­nisz­ter­el­nök), Georges Benjamin Cle­men­ceau (fran­cia mi­nisz­ter­el­nök) és Vittorio Emanuele Orlando (olasz mi­nisz­ter­el­nök) rész­vé­te­lé­vel. A fel­me­rü­lő sok­ré­tű kér­dé­sek vizs­gá­la­tá­ra és a tes­tü­let ja­vas­la­ta­i­nak el­ké­szí­té­sé­re ös­­sze­sen 58 kü­lön­bö­ző bi­zott­sá­got hoz­tak létre.3
A ha­tár­kér­dé­sek­kel több bi­zott­ság fog­lal­ko­zott, ezek­nek a bi­zott­sá­gok­nak a fel­ső szer­ve volt a IX-es szá­mot vi­se­lő „te­rü­le­ti kér­dé­sek bi­zott­sá­ga”. El­nö­ke a fran­cia André Tardieu, al­el­nö­ke az olasz Salvago Raggi volt, de a bi­zott­ság tag­ja volt még dr. S. E. Me­zes, az ame­ri­kai szak­ér­tők ve­ze­tő­je és az an­gol Sir E. Crowe. A te­rü­le­ti kér­dé­sek­nél kö­ve­tett el­já­rá­si mó­dot az a tény ha­tá­roz­ta meg, hogy a kon­fe­ren­cia nem a tá­vol­le­vő, vesz­tes vagy – ahogy a részt­ve­vők mond­ták – a „bű­nös fe­lek”, ha­nem a je­len­le­vők ügye­i­ből in­dult ki. Nem Auszt­ria vagy Ma­gyar­or­szág stb. kér­dé­se­i­vel fog­lal­ko­zott, ha­nem a cseh­szlo­vák, len­gyel, ro­mán és ju­go­szláv igé­nyek­re össz­pon­to­sí­tot­ta fi­gyel­mét. Ma­gyar­or­szág te­rü­le­ti kér­dé­se­i­vel a szó va­ló­di ér­tel­mé­ben egyet­len bi­zott­ság sem fog­lal­ko­zott. Fog­lal­ko­zott azon­ban ve­le a cseh­szlo­vák és a ro­mán–ju­go­szláv bi­zott­ság – Cseh­szlo­vá­kia, Ro­má­nia és Ju­go­szlá­via szempontjából.4
Cseh­szlo­vá­ki­á­nak mint győz­tes had­vi­se­lő fél­nek jo­gá­ban állt a bé­ke­kon­fe­ren­cia elé ter­jesz­te­ni igé­nye­it. Az er­re tör­té­nő fel­ké­szü­lést már 1918 őszén meg­kezd­te Edvard Beneš. Er­ről em­lék­ira­ta­i­ban így ír: „Masaryk pro­fes­­szor már 1918 fo­lya­mán is oly­kor-oly­kor fel­szó­lí­tott le­ve­le­i­ben, ké­szül­jek a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra. Ezért a le­he­tő leg­gyor­sab­ban, úgy­szól­ván rög­tö­nöz­ve és min­den se­géd­anyag és iro­da­lom nél­kül ál­lí­tot­tam ös­­sze leg­több bé­ke­em­lék­ira­tun­kat, me­lyek­ben le­fek­tet­tem va­la­men­­nyi bé­ke­kö­ve­te­lé­sün­ket. Így tör­tént, hogy né­hány tár­gyi hi­ba is akadt ben­nünk, ame­lye­ket ké­sőbb mint szán­dé­kos, cél­za­tos ok­fej­tést ve­tet­tek szememre.”5
Beneš e rög­tön­zés­re vo­nat­ko­zó so­ra­it fenn­tar­tá­sok­kal kell ke­zel­nünk, ugyan­is Beneš és a cseh­szlo­vák kül­dött­ség na­gyon is tu­da­to­san ké­szült a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra. Ami­kor 1918 őszén a prá­gai kor­mány egy tá­jé­koz­ta­tó köz­le­ményt bo­csá­tott ki a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ré­szé­re, ab­ban rész­le­te­sen ki­fej­tet­te, hogy a cseh­szlo­vák kor­mány fon­tos és egyik alap­ve­tő fel­ada­tá­nak te­kin­ti a ma­gya­rok múlt­be­li „tet­te­i­re” vo­nat­ko­zó ada­tok gyűj­té­sét a nem­ze­ti el­nyo­más iga­zo­lá­sa céljából.6 Az anyag­gyűj­tés­nek – mely­hez a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács se­gít­sé­gét kér­ték – a kö­vet­ke­zők­re kel­lett ki­ter­jed­nie: mi­kor kez­dő­dött a ma­gya­ro­sí­tás, mi­lyen ese­mé­nyek­kel. E cél­ból ál­la­mi és egy­há­zi sta­tisz­ti­ká­kat kel­lett ös­­sze­ál­lí­ta­ni, ma­gyar bro­sú­rá­kat és anya­go­kat kel­lett ös­­sze­gyűj­te­ni, me­lyek­kel a „bru­tá­lis ma­gya­ro­sí­tó po­li­ti­kát” le­het be­mu­tat­ni.
A bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra va­ló fel­ké­szü­lést Beneš kül­ügy­mi­nisz­ter­ként ve­zé­nyel­te le.7 Benešnek mind a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra va­ló fel­ké­szü­lés, mind a bé­ke­kon­fe­ren­cia so­rán két konf­lik­tus­sal is szem­be kel­lett néz­nie. 1919 ele­jén bon­ta­ko­zott ki egy Beneš–Štefánik konf­lik­tus. En­nek fő oka, hogy míg Beneš egy­ér­tel­mű­en Fran­cia­or­szág­ra akar­ta épí­te­ni a cseh­szlo­vák ál­lam külpolitikáját,8 ad­dig Štefánik az olasz ori­en­tá­ció hí­ve volt, pon­to­sab­ban azt han­goz­tat­ta, hogy Cseh­szlo­vá­ki­á­nak kül­po­li­ti­ká­ja ki­ala­kí­tá­sa­kor egy­for­mán kell tá­masz­kod­nia Fran­cia­or­szág­ra és Olaszországra.9 Emi­att a két po­li­ti­kus vi­szo­nya erő­sen meg­rom­lott. Beneš fi­gyel­mez­tet­te Masarykot, hogy Štefánik egy olasz her­ce­get akar Cseh­szlo­vá­kia trón­já­ra ültetni.10 (Ku­ta­tá­sa­ink so­rán nem si­ke­rült ki­de­rí­te­ni, hogy en­nek az in­for­má­ci­ó­nak volt-e va­ló­ság­alap­ja.) Emel­lett Beneš több dur­va sze­mé­lyes tá­ma­dást in­té­zett Štefánik el­len, kri­ti­zál­ta őt ami­att, hogy egy olasz gróf­nő­vel – Giulianna Benzoni – tart fent sze­rel­mi vi­szonyt. Az 1919. áp­ri­lis 5-i Masarykhoz in­té­zet levelében11 azt ál­lí­tot­ta, hogy Štefánik mind fi­zi­ka­i­lag, mind szel­le­mi­leg meg­tört, rá­adá­sul a fran­cia kül­po­li­ti­ka irá­nyí­tói sem bíz­nak már ben­ne, ezért kar­ri­er­je a vé­ge fe­lé kö­ze­le­dik. Masaryk azt ja­va­sol­ta Benešnek, hogy a bé­ke­kon­fe­ren­cia ide­jé­re kös­sön tűz­szü­ne­tet Štefánikkal. A Beneš–Štefánik konf­lik­tus azon­ban vá­rat­lan vé­get ért, ami­kor Štefánik 1919. má­jus 4-én Olasz­or­szág­ból Cseh­szlo­vá­ki­á­ba re­pült, gé­pe Po­zsony­nál le­zu­hant, és Štefánik meg­halt.
A Beneš–Štefánik konf­lik­tus­sal szin­te pár­hu­za­mo­san bon­ta­ko­zott ki a Beneš–Kramáø konf­lik­tus. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ci­ót a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án hi­va­ta­lo­san Karel Kramáø mi­nisz­ter­el­nök ve­zet­te, de Beneš kül­ügy­mi­nisz­ter­ként jo­got for­mált ar­ra, hogy va­la­men­­nyi fon­tos kér­dés­ben dönt­sön. Rá­adá­sul Benešt az elő­ző há­rom év szor­gal­mas mun­ká­ja kö­vet­kez­té­ben szin­te min­den fon­tos „bé­ke­csi­ná­ló” is­mer­te Pá­rizs­ban, ezért ha a „bé­ke­csi­ná­lók” va­la­mit tud­ni akar­tak, Benešhez for­dul­tak. Ezt a szi­tu­á­ci­ót Kramáø egy­re ne­he­zeb­ben vi­sel­te, hi­szen ő már a há­bo­rú előtt több­ször meg­vá­lasz­tott kép­vi­se­lő volt a bé­csi par­la­ment­ben, míg Beneš min­den po­li­ti­kai ta­pasz­ta­lat és vá­lasz­tói fel­ha­tal­ma­zás nél­kül lett külügyminiszter.12 E sze­mé­lyi ri­va­li­zá­lás mé­lyén azon­ban sok­kal ko­mo­lyabb el­len­té­tek hú­zód­tak meg kö­zöt­tük. Kramáø már a há­bo­rú előtt is el­kö­te­le­zett russzofil po­li­ti­kus volt, és Ver­sailles­-ban ugyan­ezt a vo­na­lat kép­vi­sel­te. Úgy gon­dol­ta, hogy Cseh­szlo­vá­kia ter­mé­sze­tes szö­vet­sé­ge­se csak a res­ta­u­rált cá­ri Orosz­or­szág le­het, ezért Cseh­szlo­vá­ki­á­nak min­den esz­köz­zel se­gí­te­nie kell a bol­se­vik re­zsim meg­dön­té­sét. Ez­zel szem­ben Beneš azon mun­kál­ko­dott, hogy egy fran­cia–cseh­szlo­vák szö­vet­ség­gel ala­poz­za meg Cseh­szlo­vá­kia kö­zép-eu­ró­pai po­zí­ci­ó­ját. Mind­ezek kö­vet­kez­té­ben Kramáø vi­szo­nya Benešsel ro­ha­mo­san rom­lott.
Beneš 1919. feb­ru­ár 2-án kelt le­ve­lé­ben ar­ra kér­te Masarykot – Masaryk 1918 de­cem­be­ré­ben tért vis­­sza emig­rá­ci­ó­já­ból Prá­gá­ba, és fog­lal­ta el az ál­lam­el­nö­ki po­zí­ci­ót –, hogy va­la­mi­lyen in­dok­kal hív­ja vis­­sza Prá­gá­ba Kramáøt.13 A Beneš–Kramáø konf­lik­tust az 1919 jú­ni­u­sá­ban meg­tar­tott cseh­szlo­vá­ki­ai köz­ség­ta­ná­csi vá­lasz­tá­sok ol­dot­ták meg, me­lyen a mi­nisz­ter­el­nök párt­ja ve­re­sé­get szen­ve­dett, és így Kramáø 1918. jú­li­us 8-án kény­te­len volt le­mon­da­ni, így Masaryk vis­­sza­hív­hat­ta Pá­rizs­ból. Ez­zel szem­ben Beneš ad­dig nem moz­dult ki a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ról, míg az 1918. de­cem­be­ri de­mar­ká­ci­ós vo­nal po­li­ti­kai ha­tár­rá nem vált.
E két konf­lik­tus el­le­né­re Masaryk tö­ret­le­nül bí­zott Benešben. Ezt mu­tat­ja, hogy 1919. jú­ni­us el­ső fe­lé­ben – még a köz­ség­ta­ná­csi vá­lasz­tá­sok előtt – ar­ra pró­bál­ta meg rá­be­szél­ni Benešt, hogy a kül­ügy­mi­nisz­te­rei poszt meg­tar­tá­sa mel­lett le­gyen miniszter­elnök,14 de Beneš a vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyé­re hi­vat­koz­va ki­tért a fel­ké­rés elől.15

A cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek írá­sos be­ter­jesz­té­se

A Beneš ál­tal irá­nyí­tott cseh­szlo­vák de­le­gá­ció 11 írá­sos me­mo­ran­du­mot nyúj­tott át a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­nak. Az aláb­bi­ak­ban ezen me­mo­ran­du­mok gon­do­lat­me­net­ét te­kint­jük át.
Az I. szá­mú memorandum16 a cseh­szlo­vák­ok tör­té­ne­té­vel, ci­vi­li­zá­ci­ó­já­val, har­ca­i­val, mun­ká­já­val és je­len­tő­sé­gé­vel fog­lal­ko­zik. Ki­fej­ti, hogy a szlá­vok­nál a bru­ta­li­tás és az el­nyo­más szel­le­me so­ha­sem volt ak­ko­ra, mint a ger­má­nok­nál; a szlá­vok in­di­vi­du­a­lis­ták, ér­zel­me­sek, ál­mo­dók és ide­a­lis­ták, va­ló­ság­ér­ze­tük cse­kély. Ez­zel szem­ben a ger­má­nok erős kol­lek­tív haj­la­mok­kal ren­del­kez­nek, és az év­szá­za­dos ró­mai–la­tin szom­széd­ság kö­vet­kez­té­ben meg­előz­ték a szlá­vo­kat. Nyu­gat­ról a ger­má­nok, míg ke­let­ről a mon­go­lok, ava­rok, ma­gya­rok, ta­tá­rok, tö­rö­kök sa­nyar­gat­ták a szlá­vo­kat. En­nek el­le­né­re a 14. és 15. szá­zad­ban a cse­hek az eu­ró­pai de­mok­ra­ti­kus és val­lá­si meg­új­ho­dás él­har­co­sai let­tek, de a Habs­bur­gok el­ti­por­ták őket, ka­to­li­zál­ták és cent­ra­li­zál­ták ál­la­mu­kat.
A 19. szá­zad nagy fel­len­dü­lést ho­zott a cse­hek­nek, ki­ala­kult az erős pa­raszt­ság, a szer­ve­zett mun­kás­ság, a gaz­dag és füg­get­len pol­gár­ság, mely a né­met­el­le­nes küz­del­met fel­vál­lal­ta. A cseh gaz­da­ság volt a leg­fej­let­tebb egész Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. A cse­hek kül­de­té­se mind­vé­gig a hu­ma­ni­tás szol­gá­la­ta volt, a szel­le­mi és er­köl­csi ér­té­ke­ket vé­del­mez­ték a né­met bar­bár­ság­gal szem­ben, nem fegy­ver­rel, ha­nem a mo­ra­li­tás esz­kö­ze­i­vel. A cse­hek és a Bu­da­pest ál­tal el­nyo­mott szlo­vá­kok kö­zött már ek­kor fel­éledt a szláv szo­li­da­ri­tás gon­do­la­ta. Föld­raj­zi hely­ze­te a cseh né­pet a szlá­vok élé­re ál­lí­tot­ta, és a né­met­el­le­nes vé­de­lem el­ső vo­na­lá­ba he­lyez­te. A vi­lág­há­bo­rú utá­ni új élet kez­de­tén, a köz­pon­ti ha­tal­mak igá­ja alól fel­sza­ba­dul­va a cseh­szlo­vák nép jo­go­san kér mél­tány­lást a ma­ga szá­má­ra Eu­ró­pá­tól nagy szol­gá­la­ta­i­ért.
Ös­­szeg­zés­ként meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy ez a me­mo­ran­dum a Masaryk ál­tal ki­dol­go­zott tör­té­net­böl­cse­let rö­vi­dí­tett ver­zi­ó­ja volt.
A II. szá­mú memorandum17 a cseh­szlo­vák te­rü­le­ti kö­ve­te­lé­sek­kel fog­lal­ko­zik hét fe­je­zet­ben: az 1. fejezet18 azt fej­te­ge­ti, hogy Cseh­szlo­vá­ki­át a tör­té­nel­mi cseh tar­to­má­nyok­ból (Cseh- és Mor­va­or­szág, Szi­lé­zia) és Szlovenszkóból kell lét­re­hoz­ni, de ide kell csa­tol­ni még a ma­gyar­or­szá­gi ruténlakta te­rü­le­te­ket is. Emel­lett egy kor­ri­dor lét­re­ho­zá­sá­val biz­to­sí­ta­ni kell a Cseh­szlo­vá­kia és Ju­go­szlá­via kö­zöt­ti te­rü­le­ti össze­köt­te­tést is.
A 2. fejezet19 a tör­té­nel­mi cseh tar­to­má­nyok ha­tá­ra­i­val kap­cso­la­tos el­kép­ze­lé­se­ket is­mer­te­ti: a cseh­szlo­vák ál­lam ja­vá­ra te­rü­le­ti ki­iga­zí­tá­so­kat kell vég­re­haj­ta­ni Po­rosz-Szi­lé­zi­á­ban és Al­só-Auszt­ri­á­ban, az előb­bi­ből Glatzot és Ratiboøt, az utób­bi­ból Gmünt és Mor­va­me­zőt kell a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság­hoz csa­tol­ni.
A 3. fejezet20 Szlo­vá­ki­á­val fog­lal­ko­zik. A me­mo­ran­dum han­goz­tat­ja e te­rü­let tel­jes föld­raj­zi egy­sé­gét, és ki­eme­li a dé­li ha­tár fon­tos­sá­gát, ame­lyet a Du­na, a Mát­ra és a Bükk al­kot, ke­let fe­lé pe­dig a to­ka­ji bor­vi­dék ha­tá­rol­ja egé­szen a Bod­rog fo­lyó­ig. Szlovenszkó két rész­re osz­lik, a ke­le­ti rész a Ti­sza, a nyu­ga­ti rész a Du­na fe­lé for­dul völ­gye­i­vel és fo­lyó­i­val. A föld­raj­zi be­ve­ze­tő után a né­pes­ség et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ét tag­lal­ja. Köz­li, hogy az 1900. évi nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint 1 967 970 szlo­vák élt Ma­gyar­or­szá­gon. Ezt kö­ve­tő­en két­ség­be von­ja ezt az ada­tot, s ki­je­len­ti, hogy óva­to­san kell bán­ni a ma­gyar sta­tisz­ti­kák­kal, mi­vel úgy­mond egy ma­gyar mi­nisz­ter a par­la­ment­ben be­is­mer­te, hogy ezek­re nem le­het tá­masz­kod­ni, mi­vel a ma­gyar nép­szám­lá­lás­ok so­rán fel­sőbb uta­sí­tás­ra sok száz­ezer nem ma­gyart ma­gyar­nak ír­tak be, hogy ily mó­don nö­vel­jék a ma­gya­rok szá­mát. Na­pi­ren­den van­nak a sta­tisz­ti­ka ös­­sze­ál­lí­tá­sa kö­rül a csa­lá­sok és a ha­mi­sí­tá­sok. Ezek után ki­fej­ti, hogy va­ló­já­ban 2 300 000 szlo­vák él Ma­gyar­or­szá­gon, és emel­lett még ar­ra is le­het szá­mí­ta­ni, hogy az a 700 000 szlo­vák, aki a ma­gya­rok ül­dö­zé­se elől Ame­ri­ká­ba me­ne­kült, Cseh­szlo­vá­kia meg­szü­le­té­sé­nek hí­ré­re ha­ma­ro­san ha­za­tér. A me­mo­ran­dum le­szö­ge­zi, hogy Szlovenszkó szá­má­ra igény­be kell ven­ni bi­zo­nyos ma­gya­rok ál­tal la­kott te­rü­le­te­ket is. Szlovenszkón a ma­gyar la­kos­ság szét­szór­va él, mert a mér­ték­te­len ma­gya­ro­sí­tó rend­szer tu­da­to­san ko­lo­ni­zál­ta a te­rü­le­tet. A ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek igény­be­vé­tel­ét egyéb­ként még az is in­do­kol­ja, hogy még így is nagy­szá­mú szlo­vák szór­vány ma­rad Ma­gyar­or­szá­gon. A Du­na Cseh­szlo­vá­kia szá­má­ra élet­szük­ség­let, eb­ben a kér­dés­ben nem te­het­nek en­ged­mé­nye­ket a ma­gya­rok­nak. A du­nai ha­tár az egye­dü­li le­het­sé­ges ha­tár Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia kö­zött. Po­zsony­ra min­den­fé­le­kép­pen szük­sé­ge van a cseh­szlo­vák ál­lam­nak, bár e vá­ros la­kó­i­nak több­sé­ge né­met, és lak­nak ben­ne ma­gya­rok is, és a szlo­vá­kok a ma­gya­rok­hoz és a né­me­tek­hez vi­szo­nyít­va ki­sebb­ség­ben van­nak, de Po­zsony év­szá­zad­okon át szlo­vák vá­ros volt, és úgy te­kin­tet­tek rá, mint Szlovenszkó fő­vá­ros­ára. A du­nai ha­tár­nak foly­ta­tód­nia kell a Mát­ra, a Bükk és Hegy­al­ja fe­lé, és bár itt nincs zárt és ter­mé­sze­tes ha­tár­vo­nal, ezt a te­rü­le­tet is Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kell csa­tol­ni. Bár itt most ma­gya­rok lak­nak, de egy­kor itt szlo­vá­kok lak­tak, aki­ket a bru­tá­lis ma­gyar el­nyo­más ki­ir­tott. Ter­mé­sze­te­sen a be­ke­be­le­zett ma­gya­rok (és más nem­ze­ti­sé­gek) szé­les kö­rű nem­ze­ti­sé­gi jo­go­kat kap­nak majd.
A 4. fejezet21 a ru­té­nok­kal fog­lal­ko­zik. Elöl­já­ró­ban rö­vi­den is­mer­te­ti a ru­té­nok szá­mát és föld­raj­zi el­he­lyez­ke­dé­sét, majd fel­ve­ti a te­rü­let to­váb­bi sor­sá­nak kér­dé­sét. Ki­je­len­ti, hogy a te­rü­le­tet oda le­het­ne csa­tol­ni akár Len­gyel­or­szág­hoz, akár Uk­raj­ná­hoz, de ez a két or­szág er­re nem tart igényt. Vi­szont nem le­het ott­hagy­ni a ma­gya­rok­nak, ezért a leg­jobb meg­ol­dás az, ha au­to­nóm tar­to­mány for­má­já­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz csa­tol­ják.
A 5. fejezet22 az ún. cseh­szlo­vák–ju­go­szláv kor­ri­dor kér­dé­sé­vel fog­lal­ko­zik. A konk­rét ja­vas­la­tot egy tör­té­nel­mi ma­gya­rá­zat elő­zi meg. Esze­rint Kö­zép-Eu­ró­pá­ban a né­me­tek és a ma­gya­rok együtt akar­tak ural­kod­ni a töb­bi nép fe­lett. A pán­ger­mán ter­ve­ket a ma­gya­rok min­dig tá­mo­gat­ták. Va­ló­já­ban a 13. szá­za­dig Cseh­or­szág, Mor­va­or­szág, Szi­lé­zia és Szlovenszkó a dél­szláv­ok köz­vet­len szom­széd­jai vol­tak Pan­nó­nia ré­vén, ahol Krajnával, Stá­jer­or­szág­gal és Al­só-Auszt­ria szláv­ja­i­val érint­kez­tek. A cseh­szlo­vák–ju­go­szláv szom­széd­sá­got a ma­gya­rok és a né­me­tek a 14. és 15. szá­zad­ban szét­tör­ték, és így szét­vá­lasz­tot­ták a két né­pet. Et­től kezd­ve a ma­gyar–né­met szö­vet­ség hos­­szú időn ke­resz­tül szét­vá­lasz­tot­ta az észa­ki és a dé­li szlá­vo­kat. E tör­té­nel­mi be­ve­ze­tő után a me­mo­ran­dum egy ja­vas­lat­tal áll elő. Azt ál­lít­ja, hogy mi­vel a ma­gyar és a né­met elem kö­zött élő szláv né­pes­ség még ma sem tűnt el tel­je­sen, Nyu­gat-Ma­gyar­or­szág ve­gyes la­kos­sá­ga kö­zül 25-30% szláv nem­ze­ti­sé­gű, az­az ké­zen­fek­vő a meg­ol­dás: Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kell csa­tol­ni Moson és Sop­ron me­gyét, Ju­go­szlá­vi­á­hoz pe­dig Vas és Za­la me­gyét. Az így lét­re­jö­vő kor­ri­dor el­vá­laszt­ja egy­más­tól a né­me­te­ket és ma­gya­ro­kat, meg­szű­nik a pángermanizmus ma­gyar tá­ma­sza. A de­mok­ra­ti­zált ma­gya­rok kö­ze­led­ni fog­nak a két szláv ál­lam­hoz, és így a bé­ke ügyé­nek nagy szol­gá­la­tot tesz­nek.
A 6. fejezet23 a köz­le­ke­dé­si utak nem­zet­kö­zi­vé té­te­lé­vel fog­lal­ko­zik. Elő­ször a ví­zi utak­ról fej­ti ki a cseh­szlo­vák ál­lás­pon­tot. Is­mé­tel­ten ki­je­len­ti: Cseh­szlo­vá­kia du­nai ál­lam, ezért min­den­fé­le­kép­pen szük­sé­ge van a Du­ná­ra, pon­to­sab­ban an­nak nem­zet­kö­zi­vé té­te­lé­re. Cseh­szlo­vá­kia a Du­nán ke­resz­tül ke­rül kap­cso­lat­ba a Fe­ke­te-ten­ger­rel. Ugyan­ilyen fon­tos­sá­gú az El­ba nem­zet­kö­zi­vé té­te­le is, mert ez­ál­tal Cseh­szlo­vá­kia Ham­burg­gal ke­rül­het köz­vet­len ös­­sze­köt­te­tés­be. A Visz­tu­la nem­zet­kö­zi­vé té­te­le ré­vén pe­dig Cseh­szlo­vá­kia köz­vet­len ös­­sze­kö­te­tés­be ke­rül­het­ne Danziggal. A me­mo­ran­dum a vas­utak­ra is ki­tér, ki­je­lent­ve, hogy a Po­zsony–Tri­eszt, a Po­zsony–Fi­u­me, a Prága–Nürnberg–Strasbourg vo­na­la­kat szin­tén nem­zet­kö­zi­vé kell ten­ni. Ki­je­len­ti, hogy Cseh­szlo­vá­ki­á­nak köz­vet­len fran­cia kap­cso­lat­ra van szük­sé­ge, hi­szen az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia meg­szű­né­se óta Prá­ga Kö­zép-Eu­ró­pa köz­pont­ja, er­re kell át­ha­lad­nia a Nyu­gat­ról jö­vő gaz­da­sá­gi ös­­sze­kö­te­té­sek­nek.
A 7. fejezet24 a lausitzi szorbok ügyé­vel fog­lal­ko­zik: au­to­nó­mi­át és a cse­hek­kel va­ló köz­vet­len kap­cso­la­tot kí­ván ne­kik.
A III. szá­mú emlékirat25 a cseh­or­szá­gi né­met­kér­dés­sel fog­lal­ko­zik. Be­ve­ze­tés­kép­pen az 1910. évi nép­szám­lá­lá­si ada­to­kat is­mer­te­ti, me­lyek sze­rint Cseh­or­szág, Mor­va­or­szág és Szi­lé­zia te­rü­le­tén 3 512 583 né­met élt. Ezt kö­ve­tő­en ki­je­len­ti, hogy a né­met­kér­dés csu­pán Cseh­or­szág­ban lé­te­zik, mi­vel Mor­va­or­szág­ban a né­me­tek szét­szór­tan él­nek. Akár­csak a II. szá­mú me­mo­ran­dum Szlo­vá­ki­á­val fog­lal­ko­zó fe­je­ze­te, ez a me­mo­ran­dum is meg­bíz­ha­tat­lan­nak mond­ja a Mo­nar­chi­á­ban ké­szült sta­tisz­ti­ká­kat. Ki­je­len­ti, hogy leg­alább 800 000–1 000 000 fő le­vo­nan­dó a né­met­ség lét­szá­má­ból, mert az oszt­rá­kok rend­sze­re­sen meg­ha­mí­sí­tot­ták a sta­tisz­ti­ká­kat. Ezek után gaz­da­sá­gi in­dok­lás kö­vet­ke­zik, mely so­rán a me­mo­ran­dum ki­fej­ti, hogy Cseh­szlo­vá­kia nyers­anyag­for­rá­sa­i­nak igen je­len­tős ré­sze né­me­tek ál­tal la­kott te­rü­le­te­ken ta­lál­ha­tó, és ezek el­sza­kí­tá­sa tönk­re­ten­né az ál­la­mot. Kü­lö­nö­sen szük­sé­ge van a cseh­szlo­vák ál­lam­nak a nagy szén­vi­dé­kek­re. Cseh­or­szág oszt­ha­tat­lan­sá­gát stra­té­gi­ai okok is in­do­kol­ják: a né­me­tek ál­tal la­kott hegy­ko­szo­rú el­vé­te­le ki­szol­gál­tat­ná a cse­he­ket a né­me­tek­nek. Ezek után né­mi tör­té­nel­mi ér­ve­lés kö­vet­ke­zik (né­met ko­lo­ni­zá­ció, fe­hér­he­gyi csa­ta stb.), majd a me­mo­ran­dum biz­to­sít­ja ol­va­só­ját, hogy a né­me­tek a jö­ven­dő Cseh­szlo­vá­ki­á­ban tel­jes de­mok­rá­ci­á­ban fog­nak él­ni (ál­ta­lá­nos, egyen­lő, köz­vet­len és tit­kos vá­lasz­tó­jog), és szá­muk­ra az ös­­szes ki­sebb­sé­gi jo­got ga­ran­tál­ni fog­ják. Cseh­szlo­vá­kia má­so­dik Svájc lesz, a né­met pe­dig a má­so­dik ál­lam­nyelv.

A IV. szá­mú emlékirat26 Teschen kér­dé­sét elem­zi, ki­je­lent­ve, hogy ezen te­rü­let bir­tok­lá­sa lét­kér­dés Cseh­szlo­vá­kia szá­má­ra. A len­gyel több­ség va­ló­já­ban nem lé­te­zik, s csak azért mu­tat­nak ki a sta­tisz­ti­kák ilyen nagy szá­mú len­gyelt a te­rü­le­ten, mert hely­te­len nép­szám­lá­lá­si mód­szert al­kal­maz­tak. A szi­lé­zi­ai la­ko­so­kat, akik át­me­ne­tet je­len­te­nek a cse­hek és len­gye­lek kö­zött, a len­gye­lek ma­guk­hoz szá­mít­ják. Rá­adá­sul Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a ki­ter­jedt szén­vi­dé­kek mi­att, il­let­ve a kassa–oderbergi vas­út­vo­nal mi­att min­den­fé­le­kép­pen szük­sé­ge van a te­rü­let­re. Len­gyel­or­szág pe­dig ta­lál­hat ma­gá­nak kár­pót­lást Po­rosz-Szi­lé­zi­á­ban.
Az V. szá­mú emlékirat27 Szlovenszkóval fog­lal­ko­zik négy fe­je­zet­ben. Az el­ső fe­je­zet ele­jén ki­je­len­ti: „A cseh­szlo­vák ná­ció szlo­vák ága már időt­len idők óta Észak­nyu­gat-Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén él, aho­vá jó­val a ma­gya­rok előtt te­le­pe­dett le. A te­rü­let, amely elő­ször hoz­zá­juk tar­to­zott, nem csu­pán a mai Szlo­vá­ki­á­ra kor­lá­to­zó­dott a Vág, a Nyitra, a Ga­ram és az Ipoly fo­lyók me­den­cé­jé­vel, ha­nem – mint egy zárt tö­meg – a Du­ná­ig ért, majd azu­tán ki­fe­lé, Ma­gyar­or­szág nyu­ga­ti ré­szé­re, a ré­gi Pan­nó­ni­át, a Fer­tő-tó­tól a Ba­la­to­nig ma­gá­ban fog­lal­ta. Ez az egész te­rü­let a cseh ná­ció egy ága, a szlo­vá­kok ál­tal volt elfoglalva.”28
A 9. szá­zad­ban a ma­gya­rok ki­ir­tot­ták Nyu­gat-Ma­gyar­or­szá­gon a szlá­vo­kat – mond­ja a me­mo­ran­dum –, de a Du­na túl­part­ján meg­ma­rad­tak a szlo­vá­kok. A kö­zép­kor fo­lya­mán a ma­gyar ki­rá­lyok a szlo­vá­kok­kal szem­ben a né­met ko­lo­ni­zá­ci­ó­nak ked­vez­tek. Az 1241. évi ta­tár­já­rás és ké­sőbb a tö­rök há­bo­rúk (1526–1718) a szlo­vá­ko­kat na­gyon meg­gyö­tör­ték. Az ezt kö­ve­tő el­nép­te­le­ne­dést egy erős né­met gyar­ma­to­sí­tás kö­vet­te. A ma­gyar ki­rá­lyok már ko­ráb­ban is, de leg­in­kább a 13. szá­zad­ban kezd­tek az ér­cek­ben gaz­dag szlo­vák vár­me­gyék­be – Szepes, Nóg­rád, Bars stb. – né­met gyar­ma­to­sí­tó­kat te­le­pít­tet­ni, hogy az ős­la­kos­ság ká­rá­ra nagy pri­vi­lé­gi­u­mo­kat ado­má­nyoz­za­nak ne­kik. A 15. szá­zad­ban már szin­te egyet­len olyan fa­lu sem volt, amely­ben nem vol­tak né­met csa­lá­dok. A ma­gya­rok a 18. szá­za­dig bi­zo­nyos mér­té­kig meg­tűr­ték a szlo­vák nyel­vet, de a 19. szá­zad ele­jén a ma­gya­rok a la­tin he­lyett a ma­gyart akar­ták hi­va­ta­los nyelv­vé ten­ni. En­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gyar ál­lam min­den pol­gá­rát ar­ra akar­ták kény­sze­rí­te­ni, hogy a ma­gyar nyel­vet hasz­nál­ja az is­ko­lá­ban, a hi­va­ta­lok­ban, a ka­to­na­ság­nál és a nyil­vá­nos élet­ben. Et­től fog­va a szlo­vák nép­nek min­den ere­jé­re szük­sé­ge volt, hogy meg­véd­je ma­gát az erő­sza­kos ma­gya­ro­sí­tás­tól. A ma­gyar nép tö­me­gei le­néz­ték az or­szág más ná­ci­ó­it, és túl­zot­tan bíz­tak bru­tá­lis ha­tal­muk­ban. A szlo­vá­kok­ra vo­nat­ko­zó né­ző­pont­juk jól meg­mu­tat­ko­zik a kö­vet­ke­ző köz­mon­dás­ban: „Der Slowake ist keine Mensch” [A tót nem ember].”29 1868-ban a ma­gya­rok ugyan pa­pí­ron biz­to­sí­tot­ták a más nem­ze­ti­sé­gű­ek­nek is az ál­lam­pol­gá­ri jo­go­kat, de va­ló­já­ban a ma­gyar ál­lam el­uta­sí­tot­ta a nem­ze­ti­ség­hez és a nyelv­hez va­ló ter­mé­sze­tes jo­got. Eu­ró­pa tör­té­ne­lem­köny­ve­i­ben nem ta­lál­ko­zunk olyan el­nyo­más­sal, mint aho­gyan a ma­gya­rok el­nyom­ták a szlá­vo­kat – ér­té­ke­li a me­mo­ran­dum a du­a­lis­ta nem­ze­ti­sé­gi tör­vényt.
A má­so­dik fejezet30 az erő­sza­kos ma­gya­ro­sí­tás­sal fog­lal­ko­zik, s több íz­ben hi­vat­ko­zik Grünwald Bé­la Fel­vi­dék cí­mű röp­irat­ára. Szó sze­rint az aláb­bi mon­da­to­kat idé­zi Grünwald köny­vé­ből: „A nem-ma­gya­rok nem­ze­ti­sé­gi ér­zé­se­i­nek éb­re­dé­se a ma­gyar nem­zet szá­má­ra ve­szélyt je­lent. Ma­gyar­or­szá­gon csak egy ma­gyar kul­tú­ra le­het je­len. Le­he­tet­len a szlo­vá­ko­kat bé­kés esz­kö­zök­kel meg­győz­ni a ma­gyar ál­lam ide­á­já­val kap­cso­lat­ban. Az egyet­len le­he­tő­ség, amely szá­munk­ra ma­radt, hogy tel­je­sen ki­irt­suk a kul­tú­rá­ju­kat. Ha a ma­gya­rok helyt akar­nak áll­ni, ak­kor vé­rü­ket, a nem-ma­gya­rok as­­szi­mi­lá­ci­ó­ja so­rán gaz­da­gí­ta­ni­uk kell.”31
A me­mo­ran­dum gon­do­lat­me­ne­te az aláb­bi mó­don foly­ta­tó­dik: tel­je­sen ter­mé­sze­tes, hogy a ma­gya­rok a ma­gya­ro­sí­tás ér­de­ké­ben a szlo­vák nyel­vű is­ko­lák el­len lép­tek fel. 1874–1875-ben be­zár­ták a há­rom lé­te­ző szlo­vák gim­ná­zi­u­mot, le­fog­lal­ták va­gyo­nu­kat. Azok a szlo­vá­kok, akik ma­ga­sabb is­ko­lai kép­zés­ben sze­ret­tek vol­na ré­sze­sül­ni, kény­te­le­nek vol­tak ma­gyar is­ko­lá­ba irat­koz­ni, mi­vel ne­kik nem volt sa­ját is­ko­lá­juk. Ezen a pon­ton is­mét Grünwald Bé­la köny­vé­ből idéz a me­mo­ran­dum: „A kö­zép­is­ko­la olyan, mint egy nagy gép; az egyik ol­da­lán fi­a­tal szlo­vá­kok szá­za­it dob­ják be, és a má­sik ol­dalt kész ma­gya­rok jön­nek ki.”32
A szlo­vák is­ko­la­ügy sa­nya­rú hely­ze­té­nek ér­zé­kel­te­té­sé­re az aláb­bi sta­tisz­ti­kai adat­sort köz­li a me­mo­ran­dum:
„1916-ban Szlo­vá­ki­á­ban volt:
1. Óvo­dák: 448 ma­gyar, egy szlo­vák sem; 22 715 szlo­vák 3–5 éves gyer­mek­nek kel­lett ma­gyar óvo­dá­ba jár­nia.
2. Ál­ta­lá­nos is­ko­lák: 4253 ma­gyar, 365 szlo­vák, ame­lyek kö­zül az utób­bi­ak csak ne­vük­ben vol­tak szlo­vá­kok, mi­vel 1912-ben Wlassics Gyu­la val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter azt az uta­sí­tást ad­ta, hogy a ma­gyart a he­ti ös­­sze­sen 26 órá­ból min­den ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban 17–24 he­ti óra­szám­ban ok­tas­sák.
3. Szak­is­ko­lák, ke­res­ke­del­mi és ipa­ri is­ko­lák: 138 ma­gyar, egy szlo­vák sem. 7407 szlo­vák ta­nu­ló volt kény­te­len ma­gyar is­ko­lá­ba jár­ni.
4. Pol­gá­ri is­ko­lák: 112 ma­gyar, egy szlo­vák sem. 3181 szlo­vák di­ák­nak kel­lett ma­gyar is­ko­lá­ba jár­nia.
5. Ok­ta­tó­kép­ző in­téz­mé­nyek: 27 ma­gyar, egy szlo­vák sem.
6. Gim­ná­zi­u­mok és re­ál­is­ko­lák: 46 ma­gyar, egy szlo­vák sem.
7. Ma­ga­sabb szin­tű le­ány­is­ko­lák: 8 ma­gyar, szlo­vák nem volt.
8. Egye­te­mek, mű­sza­ki fő­is­ko­lák, jo­gi tan­fo­lyam­ok, fel­ső­fo­kú te­o­ló­gi­ai in­téz­mé­nyek és szak­is­ko­lák: va­la­men­­nyi magyar.”33
A fen­ti sta­tisz­ti­kai adat­sor után a gon­do­lat­me­net így foly­ta­tó­dik: a ma­gya­rok a szlo­vák temp­lo­mot sem kí­mél­ték, a ma­gya­ro­sí­tás esz­kö­ze­ként hasz­nál­ták. Csernovában, Liptó me­gyé­ben a szlo­vák ka­to­li­ku­sok fel­épí­tet­tek egy temp­lo­mot, és azt kö­ve­tel­ték, hogy egy szlo­vák pap szen­tel­je azt fel. A püs­pök azon­ban el­ren­del­te, hogy ma­gyar pap szen­tel­je fel. Ter­mé­sze­te­sen az egy­ház­köz­ség­be tar­to­zó hí­vők nem en­ged­ték, hogy a ma­gyar pa­pok be­lép­je­nek a temp­lom­ba. A ma­gyar ve­ze­tő­ség csend­őrö­ket kül­dött a ma­gyar pa­pok se­gít­sé­gé­re; en­nek az lett az ered­mé­nye, hogy 15 hí­vőt meg­öl­tek, töb­ben sú­lyo­san meg­sé­rül­tek, má­sok (hi­va­ta­los sze­mély el­le­ni) az ál­lam­ha­ta­lom­nak va­ló el­len­ál­lás mi­att bör­tön­be ke­rül­tek.
A ma­gyar po­li­ti­ku­sok a szlo­vák nép el­sor­vasz­tá­sa ér­de­ké­ben min­den esz­közt fel­hasz­nál­tak – mond­ja a me­mo­ran­dum. Pél­dá­ul: „A ma­gya­rok ki­mon­dott raz­zi­á­kat szer­vez­tek a szlo­vák gyer­me­kek ke­re­sé­sé­re, aki­ket a ma­gya­rok föld­jé­re, az Al­föld­re küld­tek. Ezek a raz­zi­ák 1874-től 1900-ig tar­tot­tak; ez idő alatt a szlo­vák gye­re­ke­ket el­sza­kí­tot­ták szü­le­ik­től, és mes­­sze vit­ték őket.”34
Sőt 1883-ban a ma­gya­rok egy olyan ma­gya­ro­sí­tó tár­sa­sá­got (FEMKA) ala­pí­tot­tak, amely a ve­ze­tő­ség se­gít­sé­gé­vel át­vet­te a szlo­vák gyer­me­kek de­por­tá­lá­sát, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a 12–15 éves fi­a­tal lá­nyok­ra, akik kö­zül so­kan bor­dély­há­zak­ba ke­rül­tek. A vi­lá­got le­súj­tot­ták ezek a té­nyek, ami­kor tu­do­mást sze­rez­tek ró­luk; 1889-ben Ale­xan­der Poptoff Szentpétervárott fran­cia nyel­ven köny­vet írt er­ről a tény­ről Rab­szol­ga­ság Eu­ró­pa szí­vé­ben cím­mel.
A szlo­vá­kok szen­ve­dé­se­i­nek (a me­mo­ran­dum a „már­tí­rom­ság” ki­fe­je­zést hasz­nál­ja) is­mer­te­té­se után a me­mo­ran­dum hos­­sza­san idé­zi a ma­gyar kor­mány gaz­da­sá­gi el­nyo­mó in­téz­ke­dé­se­it. Ki­je­len­ti, hogy a ma­gyar kor­mány igye­ke­zett meg­gá­tol­ni a szlo­vá­kok anya­gi gya­ra­po­dá­sát, ezért a ma­gyar el­nyo­más elől 739 565 fő me­ne­kült Ame­ri­ká­ba.
A 3. fejezet35 a ma­gyar nép­szám­lá­lás­sal, pon­to­sab­ban a ma­gyar sta­tisz­ti­kák­kal fog­lal­ko­zik. Ki­fej­ti, hogy a ma­gyar sta­tisz­ti­ka tu­da­to­san meg­ha­mi­sí­tot­ta a szlo­vá­kok szá­mát, Pest me­gyé­ben pél­dá­ul 20 ezer szlo­vá­kot ma­gyar­nak ír­tak be. Egy má­sik eset­ben így ér­vel: „Sza­bolcs me­gyé­ben tel­je­sen ma­gyar kör­nye­zet­ben van egy ré­gi szlo­vák ko­ló­nia: Nyír­egy­há­za vá­ro­sa. Ezen vá­ros la­kói (38 198 la­kos) ed­dig a szlo­vák nyel­vet be­szél­ték, és a temp­lom­ban szlo­vák nyel­ven tar­tot­ták a pré­di­ká­ci­ót. 1880-ban a ma­gyar sta­tisz­ti­ka még szlo­vák­ként is­mer­te el a né­pes­ség több­sé­gét. 1910-ben eb­ben a me­gyé­ben már csak 1117 szlo­vá­kot mu­tat­tak ki, de ugyan­eb­ben az idő­ben 18 719-re nőtt a szlo­vá­kul be­szé­lő ma­gya­rok szá­ma. Nyil­ván­va­ló, hogy egy tisz­tán ma­gyar me­gyé­ben nem a ma­gya­rok­nak állt ér­de­kük­ben, hogy szlo­vá­kul ta­nul­ja­nak meg, sok­kal in­kább a ma­gyar­ként fel­tün­te­tett szlo­vá­ko­ké (hogy ma­gya­rul tanuljanak).”36
Ezt kö­ve­tő­en a me­mo­ran­dum meg­vá­dol­ja a ma­gya­ro­kat, hogy több mint fél­mil­lió szlo­vá­kot ma­gyar­nak köny­vel­tek el a sta­tisz­ti­kák­ban, majd ki­je­len­ti, hogy „sok más is fel­jo­go­sít min­ket ar­ra, hogy ele­ve el­uta­sít­suk a hi­va­ta­los ma­gyar sta­tisz­ti­ká­kat, leg­in­kább az utol­só nép­szám­lá­lás­ét, amely a le­he­tő legpontatlanabb”.37 Egy­ér­tel­mű­en fel­fe­dez­he­tő az e ki­je­len­tés mö­gött rej­lő hát­só szán­dék, va­gyis az, hogy ha a ma­gyar fél a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án meg­pró­bál et­ni­kai-nép­szám­lá­lá­si ada­tok­kal ér­vel­ni, azo­kat hi­tel­te­len­nek kell nyil­vá­ní­ta­ni.
A 4. fejezet38 Szlo­vá­kia ha­tá­ra­i­val fog­lal­ko­zik, fa­lu­ne­ve­ket fel­tün­tet­ve is­mer­te­ti a kö­ve­telt ha­tárt, mely a Du­na bal part­ját kö­ve­ti Vá­cig, majd át­ha­lad a Cser­hát és a Bükk hegy­sé­gen, majd Miskolc–Tokaj–Sárospatak–Sátoraljaújhely vo­nal men­tén fut.
A VI. szá­mú emlékirat39 a ru­tén­kér­dés­sel fog­lal­ko­zik rész­le­te­sen, meg­is­mé­tel­ve a II. szá­mú em­lék­irat ide vo­nat­ko­zó ré­szét. Ki­je­len­ti, hogy a há­rom szó­ba jö­he­tő meg­ol­dás (len­gyel, uk­rán, cseh­szlo­vák) kö­zül a Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csa­to­lás a leg­he­lye­sebb. A Szlo­vá­ki­á­val fog­lal­ko­zó me­mo­ran­dum­hoz ha­son­ló­an eb­ben a me­mo­ran­dum­ban is ecse­te­li a ma­gyar el­nyo­mó in­téz­ke­dé­se­ket, il­let­ve ki­je­len­ti, hogy sok ru­tén a ma­gyar el­nyo­más elől me­ne­kült Ame­ri­ká­ba. Ki­eme­li a te­rü­let stra­té­gi­ai je­len­tő­sé­gét, hi­szen ha az Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz tar­toz­na, Cseh­szlo­vá­kia hi­dat nyer­ne Ro­má­nia fe­lé.
A to­váb­bi me­mo­ran­du­mok ki­sebb sú­lyú kér­dé­sek­kel fog­lal­koz­nak: a VII. szá­mú emlékirat40 a lausitzi szorbok sor­sát ecse­te­li, il­let­ve kö­ve­te­li a ven­dek fel­sza­ba­dí­tá­sát a né­met ura­lom alól. A VIII. szá­mú emlékirat41 Ratiboøzsal fog­lal­ko­zik, an­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csa­to­lá­sát kö­ve­tel­ve. A IX. szá­mú emlékirat42 Glatzcal, an­nak ugyan­csak Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csa­to­lá­sát kö­ve­tel­ve. A X. szá­mú emlékirat43 a cseh–oszt­rák ha­tár ki­iga­zí­tá­sá­val fog­lal­ko­zik, il­let­ve a po­rosz-szi­lé­zi­ai ha­tár­ki­iga­zí­tás­ok szük­sé­ges­sé­gét ma­gya­ráz­za. A XI. szá­mú emlékirat44 jó­vá­té­telt és ha­di kár­pót­lást kí­ván mind­azo­kért, amit a cseh­szlo­vák­ok a há­bo­rú alatt el­szen­ved­tek.
A me­mo­ran­du­mok is­mer­te­té­sé­ből jól lát­ha­tó: cél­juk az volt, hogy meg­győz­zék az an­tant­ha­tal­ma­kat ar­ról, mi­lyen elő­nyök­kel is jár­na szá­muk­ra egy erős cseh­szlo­vák ál­lam lét­re­ho­zá­sa Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. En­nek ér­de­ké­ben egy igen szé­les ala­po­kon nyug­vó érv­rend­szert ál­lí­tot­tak fel, mely­nek spekt­ru­ma a tör­té­net­böl­cse­le­ti ér­vek­től (a cse­hek kül­de­té­se, a hu­ma­ni­tás szol­gá­la­ta, a szel­le­mi és er­köl­csi ér­té­kek vé­del­me a né­met és ma­gyar bar­bár­ság­gal szem­ben) az egé­szen prag­ma­ti­kus, ún. gaz­da­sá­gi ér­ve­kig (kell a szén­me­den­ce, kell a vas­út­vo­nal, mert ezek nél­kül nem mű­kö­dik ál­la­munk) ter­jedt. Kü­lön ki kell emel­nünk, hogy a me­mo­ran­du­mok so­ro­za­to­san két­ség­be von­ták az oszt­rák és a ma­gyar nép­szám­lá­lás­ok ered­mé­nye­it, csa­lás­sal, ha­mi­sí­tás­sal vá­dol­va meg a Mo­nar­chia sta­tisz­ti­ku­sa­it és po­li­ti­ku­sa­it. Ugyan­ak­kor a me­mo­ran­dum ös­­sze­ál­lí­tói – ami­kor a szlo­vá­kok szá­má­ról volt szó – igen „kre­a­tív mó­don” bán­tak a sta­tisz­ti­kai ada­tok­kal.
Szin­tén fon­tos ele­me volt az érv­rend­szer­nek az ér­zel­mi hú­ro­kat is meg­pen­dí­tő (bor­dély­ba hur­colt fi­a­tal szlo­vák lá­nyok), ál­ta­luk „bru­tá­lis ma­gya­ro­sí­tás”-nak ne­ve­zett fo­lya­mat élénk szí­nek­kel tör­té­nő ecse­te­lé­se. Ugyan­ak­kor a me­mo­ran­dum szer­zői mé­lyen hall­gat­tak a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban élő más nem­ze­ti­sé­gek ön­ren­del­ke­zé­si jo­gá­ról.
Marián Hronský tanulmányában45 rá­mu­tat, hogy a Szlo­vá­ki­át érin­tő me­mo­ran­du­mok ös­­sze­ál­lí­tá­sá­ban se­géd­ke­ző szlo­vák po­li­ti­ku­sok – akik a me­mo­ran­du­mok­hoz szük­sé­ges anya­gok ös­­sze­gyűj­té­sét Turócszentmártonban vé­gez­ték el – ere­de­ti­leg úgy vél­ték, hogy Szlo­vá­kia ha­tá­ra­i­nak meg­ál­la­pí­tá­sá­hoz ele­gen­dő az et­ni­kai elv ér­vé­nye­sí­té­se, de Prá­gá­ból 1918 de­cem­be­ré­ben olyan uta­sí­tást kap­tak, hogy az et­nog­rá­fi­ai ér­de­ke­ken kí­vül a gaz­da­sá­gi, a köz­le­ke­dé­si és a stra­té­gi­ai ér­de­ket is ve­gyék fi­gye­lem­be.
Borsody Ist­ván aláb­bi sza­vai tö­ké­le­te­sen ki­fe­je­zik a me­mo­ran­du­mok lé­nye­gét: „Re­me­kül fel­ké­szült [már­mint Beneš – G. L.]. Nem ve­tőd­he­tett fel olyan kér­dés, ami­re nem lett vol­na irat­tás­ká­já­ban egy me­mo­ran­dum. A me­mo­ran­du­mok pe­dig mind azt bi­zo­nyí­tot­ták, hogy Eu­ró­pa, a vi­lág, az em­be­ri­ség, a bé­ke és igaz­ság sze­rint csak egy meg­ol­dás lé­te­zik, még­pe­dig az, ame­lyik meg­fe­lel a cseheknek.”46

A cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek szó­be­li be­ter­jesz­té­se

A bé­ke­kon­fe­ren­cia úgy ha­tá­ro­zott, hogy az igé­nyek írá­sos be­ter­jesz­té­sén kí­vül le­he­tő­sé­get ad a ki­sebb szö­vet­sé­ge­sek­nek, hogy azo­kat szó­ban is elő­ad­ják, még­pe­dig a leg­fel­ső szin­ten. Így Beneš a Leg­fel­ső Ta­nács előtt feb­ru­ár 5-én szó­ban is­mer­tet­te a cseh­szlo­vák igé­nye­ket. Ez­zel ala­po­san igény­be vet­te a Leg­fel­sőbb Ta­nács ide­jét és tü­rel­mét, hi­szen há­rom és fél órán ke­resz­tül be­szélt ha­zá­ja hely­ze­té­ről és te­rü­le­ti követeléseiről,47 bár azt is meg kell je­gyez­nünk, hogy kér­dé­sek­kel több­ször is meg­sza­kí­tot­ták elő­adá­sát.
Elő­adá­sa be­ve­ze­tő ré­szé­ben em­lé­kez­tet­te a hall­ga­tó­sá­gát ar­ra, hogy a cseh­szlo­vák nem­zet „so­ha­sem ha­bo­zott a szö­vet­sé­ge­sek s a de­mok­rá­cia ér­de­kei mel­lett ki­áll­ni. Nem a te­rü­let­szer­zés vit­te harc­ba, ha­nem ugyan­azon esz­mé­nyek, mint a szö­vet­sé­ges nem­ze­tek fi­a­it. Egy kö­zép­ko­ri di­nasz­tia el­len kelt fel, ame­lyet a bü­rok­rá­cia, a mi­li­ta­riz­mus, a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház s bi­zo­nyos mér­té­kig a nagy­tő­ke tar­tott fenn. […] Az egész nem­zet csu­pán sa­ját sor­sát kí­ván­ta a ke­zé­be venni.”48 Majd így foly­tat­ta: „A nem­zet há­rom­száz év­nyi szol­ga­ság és há­nyat­ta­tás után, amely kis hí­ján föl­emész­tet­te, most úgy ér­zi, bölcs­nek, mér­ték­le­tes­nek és igaz­sá­gos­nak kell len­nie szom­szé­da­i­hoz, hogy az irigy­sé­get és a vi­szá­lyok ki­úju­lá­sát el­ke­rül­je, ami is­mét ha­son­ló ve­szé­lyek­be sodorná.”49
Úgy vél­jük, hogy az írá­sos me­mo­ran­du­mok­ban meg­fo­gal­ma­zott cseh­szlo­vák igé­nyek is­me­re­té­ben erős kri­ti­ká­val kell ke­zel­nünk eze­ket a mon­da­to­kat. Beneš ezen emel­ke­dett be­ve­ze­tő után tért rá a te­rü­le­ti kér­dé­sek­re. A tör­té­nel­mi or­szág­ré­szek (Cseh- és Mor­va­or­szág, Szi­lé­zia) ese­té­ben tör­té­nel­mi ér­ve­lést al­kal­ma­zott, az­az ki­fej­tet­te, hogy ez a há­rom te­rü­let már a 6. szá­zad­ban egy ál­la­mot al­ko­tott egy cseh di­nasz­tia ural­ma alatt. 1526-tól a Habs­bur­gok ke­rül­tek Bohémia trón­já­ra, s no­ha de jure mind­vé­gig el­is­mer­ték a cseh in­téz­mé­nyek lé­tét, et­től az idő­től kezd­ve erős ha­tal­mi köz­pon­to­sí­tás­ba kezd­tek. A cseh nép há­rom­szor lá­zadt fel nem­csak az el­né­me­te­sí­tés el­len, ha­nem az arisz­tok­ra­ta és ka­to­li­kus ki­vált­sá­gok rend­sze­re el­len is.
Beneš ki­fej­tet­te, hogy a fe­hér­he­gyi csa­ta­vesz­tés okoz­ta ká­bu­lat­ból a fran­cia for­ra­da­lom ha­tá­sá­ra a nép ma­gá­hoz tért, s Kö­zép-Eu­ró­pa el­ső nem­ze­té­vé lett. Ahogy Beneš fo­gal­ma­zott: „nem­ze­tünk oly szor­go­san ipar­ko­dott, hogy a 20. szá­zad ele­jé­re ipa­ri, szel­le­mi és po­li­ti­kai te­kin­tet­ben egy­aránt Kö­zép-Eu­ró­pa leg­fej­let­tebb tár­sa­dal­má­vá nőt­te ki magát.”50
Ezek után ki­je­len­tet­te, hogy Cseh- és Mor­va­or­szág, va­la­mint Szi­lé­zia geo­grá­fi­ai és et­nog­rá­fi­ai szem­pont­ból egy­sé­get ké­pez. Ar­ra is ki­tért, hogy a né­met ko­lo­ni­zá­ció mi­att 2 400 000 né­met él ezen a te­rü­le­ten, de rög­tön hoz­zá­tet­te, hogy ez az adat az 1910. évi oszt­rák nép­szám­lá­lás ered­mé­nye, ám ezt a nép­szám­lá­lást az oszt­rák ha­tó­sá­gok meg­ha­mi­sí­tot­ták. En­nél a pont­nál Lloyd Ge­or­ge meg­kér­dez­te, hogy mit mu­tat­nak a ko­ráb­bi sta­tisz­ti­kai adatok.51 Beneš vá­la­szá­ban ki­fej­tet­te, hogy az 1900-as ada­tok ha­son­ló­ak az 1910-es ada­tok­hoz, de ez az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy ezek­nél ugyan­olyan ha­mi­sí­tás tör­tént. Ek­kor Wilson el­nök meg­kér­dez­te, hogy hány cseh él a te­rü­le­ten, mi­re Beneš azt vá­la­szol­ta, hogy 4 500 000 fő.52
Ezek után Beneš gaz­da­sá­gi ér­ve­lést al­kal­ma­zott. Azt mond­ta, hogy Cseh­or­szág volt a Mo­nar­chia gaz­da­sá­gi­lag leg­fej­let­tebb ré­sze, pél­dá­ul a cu­kor­ipar 90%-a, a tex­til­ipar 70%-a, a vas­gyár­tás 55%-a, az al­ko­hol­gyár­tás 60%-a itt ta­lál­ha­tó, ez az ipar azon­ban a nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes, né­me­tek ál­tal la­kott ha­tár­te­rü­le­tek­re kon­cent­rá­ló­dik. Mi­vel a bel­ső, zö­mé­ben ag­rár­gaz­dál­ko­dás­sal fog­lal­ko­zó cseh te­rü­le­tek nem lé­tez­het­nek a pe­rem­te­rü­le­tek ipa­ra nél­kül, meg kell őriz­ni a te­rü­let egy­sé­gét, az­az a né­me­tek ál­tal la­kott pe­rem­te­rü­le­tek­nek is Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kell tar­toz­ni­uk. En­nél a pont­nál Lloyd Ge­or­ge is­mét köz­be­szólt, s azt kér­dez­te, mi az oka an­nak, hogy az ipar a pe­rem­te­rü­le­tek­re koncentrálódik.53 Beneš azt vá­la­szol­ta, hogy azért, mert a nagy szén­me­zők a pe­rem­te­rü­le­te­ken ta­lál­ha­tók. Ezt kö­ve­tő­en egy ki­sebb – kö­rül­be­lül tíz­per­ces – be­szél­ge­tés bon­ta­ko­zott ki Lloyd Ge­or­ge, Arthur James Balfour, Beneš és Kramáø kö­zött a pe­rem­te­rü­le­tek et­ni­kai és gaz­da­sá­gi vi­szo­nya­i­ról, il­let­ve ezek ös­­sze­füg­gé­se­i­ről. Ek­kor Beneš is­mét meg­csil­lan­tot­ta pá­rat­lan prag­ma­tiz­mu­sát és ér­ve­lé­si tu­do­má­nyát, ki­fejt­ve, hogy a cseh­or­szá­gi né­me­tek is Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz sze­ret­né­nek tar­toz­ni, ugyan­is tisz­tá­ban van­nak az­zal, hogy amen­­nyi­ben Né­met­or­szág­hoz csa­tol­nák őket, nem len­né­nek ké­pe­sek a né­met­or­szá­gi ipar­ral ver­se­nyez­ni, és így ipa­ri vál­lal­ko­zá­sa­ik gyor­san csőd­be men­né­nek.
Ez után Teschen kér­dé­sé­vel foly­tat­ta elő­adá­sát, s ki­je­len­tet­te, hogy et­nog­rá­fi­ai és gaz­da­sá­gi okok mi­att ké­ri a te­rü­let Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csatolását.54 Is­mét az­zal vá­dol­ta meg az oszt­rák sta­tisz­ti­ku­so­kat, hogy po­li­ti­kai okok mi­att – ter­mé­sze­te­sen is­mét a cse­hek ká­rá­ra –, meg­ha­mi­sí­tot­ták a tescheni te­rü­let nem­ze­ti­sé­gi sta­tisz­ti­ká­it, va­gyis jó­val több cseh él itt, mint amit a sta­tisz­ti­kák ki­mu­tat­nak, sőt a len­gye­lek van­nak ki­sebb­ség­ben. Ezen a pon­ton Robert Lansing meg­kér­dez­te, hogy Masaryk el­nök mi­ért nyi­lat­koz­ta azt, hogy Teschen még nem ké­szült fel a népszavazásra.55 Beneš azt vá­la­szol­ta, hogy nem tud nép­sza­va­zá­si kez­de­mé­nye­zés­ről, de amen­­nyi­ben len­ne nép­sza­va­zás, biz­tos ben­ne, hogy az cseh si­ker­rel zá­rul­na. Majd is­mer­tet­te azo­kat a gaz­da­sá­gi ér­ve­ket, ame­lyek Teschen Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csa­to­lá­sa mel­lett szól­nak. Gya­kor­la­ti­lag meg­is­mé­tel­te a IV. szá­mú me­mo­ran­dum két ér­vét. Egy­részt a tescheni szén­me­zők­re – ame­lyek geo­ló­gi­a­i­lag egy­sé­ge­sek – min­den­fé­le­kép­pen szük­sé­ge van a cseh ipar­nak, mert az itt ta­lál­ha­tó szén nél­kül nem tud­na mű­köd­ni, más­részt Teschenen ke­resz­tül hú­zó­dik az a vas­út­vo­nal, amely ös­­sze­kö­ti Cseh­or­szá­got Szlo­vá­kia észa­ki ré­sze­i­vel.
Ezek után Beneš is­mét vis­­sza­tért a Cseh- és Mor­va­or­szág, ill. Szi­lé­zia ha­tá­ra­i­nak kér­dé­sé­re, és be­je­len­tet­te, hogy ké­ri Ratiboø és Glatz Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csatolását,56 majd rá­tért a szlovákkérdésre.57 Ki­fej­tet­te, hogy Szlo­vá­kia egy­kor a cseh­szlo­vák ál­lam ré­szét ké­pez­te, de a ma­gya­rok a 10. szá­zad fo­lya­mán le­ro­han­ták. Ezek a hó­dí­tók si­ker­te­le­nül pró­bál­ták el­ma­gya­ro­sí­ta­ni ezt a te­rü­le­tet. A la­kos­ság mind­má­ig cseh ér­zel­mű, s az új ál­lam­hoz kí­ván tar­toz­ni. Beneš ki­fej­tet­te, hogy Szlo­vá­ki­át észak­ról a Kár­pá­tok, dél­ről a Du­na ha­tá­rol­ja. A Du­na dé­li irány­ba for­du­ló part­já­tól a Ti­szá­ig ter­je­dő ha­tár ré­szint ter­mé­sze­tes, ré­szint mes­ter­sé­ges. Ez a sza­kasz el­ke­rül­he­tet­len mó­don sok ma­gyart is le­vá­laszt, s er­re a prob­lé­má­ra a kon­fe­ren­ci­á­nak kell meg­ol­dást ta­lál­nia. Lloyd Ge­or­ge itt köz­be­szólt, és ki­fej­tet­te azon vé­le­mé­nyét, hogy a Szlo­vá­ki­á­ra vo­nat­ko­zó igé­nyek jo­gos­sá­gá­hoz nem fér sem­mi két­ség, és ezért azt ja­va­sol­ja Benešnek, hogy meg­jegy­zé­se­it csu­pán a vi­ta­tott pon­tok­ra korlátozza.58
Er­re Beneš is­mét le­szö­gez­te, hogy a du­nai ha­tár­hoz min­den­fé­le­kép­pen ra­gasz­ko­dik. „Szlo­vá­kia du­nai or­szág” – mond­ta, majd en­nek alá­tá­masz­tá­sá­ra is­mét a tör­té­ne­lem­hez for­dult, ki­fejt­ve, hogy ami­kor a ma­gya­rok e te­rü­let­re be­jöt­tek, a szlo­vá­kok ural­ták egész Pan­nó­ni­át. A ma­gya­rok el­űz­ték őket a he­gyek­be, s mi­u­tán a Du­na jobb part­ját meg­tisz­tí­tot­ták a szlo­vá­kok­tól, köz­vet­len érint­ke­zés­be ke­rül­tek a né­me­tek­kel. A Du­na bal part­ján élő szlo­vá­ko­kat azon­ban nem tud­ták ki­ir­ta­ni. Ezek a föld­jü­kön ma­rad­tak, no­ha töb­bé-ke­vés­bé el­ma­gya­ro­sod­tak. A du­nai ha­tár igé­nyét Beneš gaz­da­sá­gi ér­vek­kel is meg­pró­bál­ta alá­tá­masz­ta­ni. Ki­je­len­tet­te, hogy: „A cseh­szlo­vák ál­lam­nak nincs köz­vet­len ten­ge­ri ha­tá­ra. Há­rom ol­dal­ról né­me­tek, a ne­gye­dik­ről ma­gya­rok ve­szik kö­rül. Ipa­ri or­szág lé­vén fel­tét­len szük­sé­ge van ten­ge­ri ki­já­rat­ra. Ezt csak a nem­zet­kö­zi­vé nyil­vá­ní­tott Du­na biz­to­sít­hat­ja szá­má­ra, az ál­lam gaz­da­sá­gi éle­té­nek alap­ja­ként. Ez geo­grá­fi­ai szük­ség­sze­rű­ség, amely nél­kül az új ál­lam nem létezhet.”59
Lloyd Ge­or­ge ek­kor meg­kér­dez­te, hogy a du­nai ré­gi­ó­ban mek­ko­ra a szlo­vá­kok aránya.60 Beneš azt vá­la­szol­ta, hogy a te­rü­let el­csa­to­lá­sá­val a cseh­szlo­vák ál­lam­hoz mint­egy 350 000 ma­gyar ke­rül­ne. Ám rög­tön hang­sú­lyoz­ta, hogy ezen a te­rü­le­ten erő­sza­kos el­ma­gya­ro­sí­tás folyt. Rá­adá­sul a fo­lyó túl­part­ján jó né­hány szlo­vák szór­vány­te­le­pü­lés van. Így pél­dá­ul Bu­da­pest kör­nyé­kén 150 000 szlo­vák él. őket kom­pen­zá­ci­ó­ként ma­gyar fenn­ha­tó­ság alatt hagy­nák – mondta.61 Sonnino olasz mi­nisz­ter­el­nök er­re meg­kér­dez­te, hogy mi­lyen a szlo­vá­kok ará­nya a ma­gya­rok­kal szemben.62 Ez­zel gya­kor­la­ti­lag Lloyd Ge­or­ge Beneš ál­tal meg­vá­la­szo­lat­la­nul ha­gyott kér­dé­sét is­mé­tel­te meg. Beneš azt vá­la­szol­ta, azok a vi­dé­kek, ame­lye­ken a fel­mé­ré­sek ala­pul­nak, észak–dé­li irány­ban hú­zód­nak, s ily mó­don erős ma­gyar több­sé­get mu­tat­nak. „ő ma­ga kü­lön­ben úgy be­csü­li, hogy az ál­ta­la em­lí­tett tér­ség­ben 60% a szlo­vák né­pes­ség ará­nya, de meg­bíz­ha­tó ada­tot igen ne­héz len­ne kö­zöl­ni, mi­vel e te­rü­let so­ha­sem kép­zett kü­lön­ál­ló nép­szám­lá­lá­si körzetet”63 – mond­ta.
Wilson el­nök ek­kor meg­kér­dez­te, hogy va­jon a vá­ro­sok­ról lé­tez­nek-e hoz­zá­fér­he­tő sta­tisz­ti­kák, il­let­ve igaz-e az az ál­lí­tás, mi­sze­rint a szlo­vák né­pes­ség egye­dül Po­zsony­nál érint­ke­zik a Du­ná­val. Beneš azt vá­la­szol­ta, hogy a szlo­vák­ság Bu­da­pest­től észak­ra el­éri a Du­nát, no­ha el kell is­mer­nie „hogy a fo­lyó men­ti la­kos­ság na­gyobb­részt magyar”.64
Ezek után Lloyd Ge­or­ge, Beneš és Kramáø a szlo­vák fo­lyók ha­józ­ha­tó­sá­gá­ról, il­let­ve a Du­ná­hoz vas­úton tör­té­nő ki­ju­tás­ról be­szél­get­tek. Beneš en­nek so­rán le­szö­gez­te, hogy az ál­ta­la elő­a­dott ha­tár­igé­nye­ket épp a vas­úti köz­le­ke­dés adott­sá­gai dik­tál­ják. A hegy­sé­gek észak–dé­li irá­nya mi­att ke­let és nyu­gat kö­zött cse­kély az érint­ke­zé­si le­he­tő­ség. En­nél­fog­va szük­ség van ar­ra a vas­út­vo­nal­ra, amely az ol­dal­irá­nyú ös­­sze­kö­te­tést egye­dül biz­to­sít­ja. Beneš el­is­mer­te, hogy a ha­tár ilyen mó­don tör­té­nő meg­hú­zá­sá­val te­kin­té­lyes szá­mú ma­gyar ke­rül­ne a cseh­szlo­vák ál­lam ke­re­tei kö­zé, de rög­tön ki­je­len­tet­te, hogy a ma­gyar sta­tisz­ti­kák még az oszt­rá­ko­ké­nál is meg­bíz­ha­tat­la­nab­bak. Itt je­le­nik meg elő­ször az a beneši érv, amely még 1945–1946-ban a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re-tár­gya­lá­sok so­rán is fel­buk­kan, ugyan­is Beneš ki­je­len­tet­te, hogy ös­­szes­sé­gé­ben 650 000 ma­gyar ke­rül­ne a cseh­szlo­vák ál­lam ke­re­tei kö­zé, de ugyan­ek­kor 450 000 szlo­vák ma­rad­na Magyarországon.65
Ezek után Beneš is­mét elő­ve­szi a me­mo­ran­du­mok­ból már jól is­mert bru­tá­lis ma­gyar el­nyo­más ké­pét, s így be­szél: „A szlo­vá­ko­kat kü­lö­nö­sen súj­tot­ta az el­nyo­más, ma­ga Kos­suth mond­ta, hogy a szlo­vá­kok nem kap­hat­ják meg a vá­lasz­tó­jo­got. A ma­gya­rok nyíl­tan han­goz­tat­ták, hogy a szlo­vá­ko­kat nem tart­ják em­be­rek­nek. Szlo­vá­ki­á­ban 2300 hi­va­tal­nok kö­zül csu­pán 17 volt szlo­vák. 1700 bí­ró­ból mind­ös­­sze 1, 2500 adó­sze­dő­ből nem több mint 10! En­nek kö­vet­kez­té­ben a szlo­vák la­kos­ság ki­ván­do­rolt Ame­ri­ká­ba. Má­sok ott­ho­na­i­kat el­hagy­ván kön­­nyebb meg­él­he­tés re­mé­nyé­ben Ma­gyar­or­szág más vi­dé­ke­i­re te­le­pül­tek át, mint azt a Bu­da­pest mel­lett élő 90 000 s a Deb­re­cen kör­nyé­ki 80 000 szlo­vák pél­dá­ja tanúsítja.”66
Elő­adá­sa kö­vet­ke­ző ré­szé­ben Beneš Kár­pát­al­ja kér­dé­sét ve­tet­te fel, s így ér­velt: „A szlo­vá­kok szom­széd­sá­gá­ban, tő­lük ke­le­tebb­re van egy te­rü­let, ame­lyet ru­té­nok né­pe­sí­te­nek be. Ezek a ru­té­nok ugyan­azon törzs­ből szár­maz­nak, mint a ke­let-ga­lí­ci­a­i­ak, akik­től a Kár­pá­tok el­vá­laszt­ja őket. A szlo­vák­ság­gal szo­ros szom­széd­ság­ban él­nek, ha­son­ló tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek kö­zött, mi több, a két nép nyel­ve közt egy át­me­ne­ti nyelv­já­rás is lét­re­jött. A ru­té­nok nem kí­ván­nak ma­gyar fenn­ha­tó­ság alatt ma­rad­ni, s ezért fel­aján­lot­ták, hogy egy önál­ló ál­la­mot al­kot­va szo­ros fö­de­rá­ci­ó­ba lép­né­nek be Cseh­szlo­vá­ki­á­ba […] Igaz­ság­ta­lan­ság len­ne őket a ma­gya­rok ké­nye-ked­vé­re hagy­ni, s ha­bár a cseh­szlo­vák igé­nyek kö­zött nem sze­re­pel, ő [már­mint Beneš – G. L.] még­is vál­lal­ta, hogy ügyü­ket a kon­fe­ren­cia elé tárja.”67
Elő­adá­sa zá­ró ré­szé­ben Beneš fel­ve­tet­te az ún. kor­ri­dor kér­dé­sét, va­gyis azt kér­te a kon­fe­ren­ci­á­tól, hogy a ma­gya­rok és az oszt­rá­kok ro­vá­sá­ra Cseh­szlo­vá­kia és Ju­go­szlá­via kö­zött hoz­zák lét­re a kor­ri­dort, és így biz­to­sít­sák Cseh­szlo­vá­kia szá­má­ra az Ad­ri­ai-ten­ger­hez va­ló ki­ju­tás le­he­tő­sé­gét.
Az elő­adást szö­ve­gét ele­mez­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy Beneš feb­ru­ár 5-i be­szé­dé­ben az írás­ban be­nyúj­tott 11 me­mo­ran­dum főbb ál­lí­tá­sa­it is­mé­tel­te meg. A cseh­szlo­vák igé­nyek alá­tá­masz­tá­sá­ul az ér­vek el­ké­pesz­tő­en szé­les spekt­ru­mát vo­nul­tat­ta fel a Leg­fel­sőbb Ta­nács előtt, be­szé­dé­ben a me­mo­ran­du­mok­ból már is­mert tör­té­net­böl­cse­le­ti, stra­té­gi­ai és gaz­da­sá­gi ér­vek mel­lett ta­lál­koz­ha­tunk geo­ló­gi­ai (lásd tescheni szén­me­zők egy­sé­ges­sé­ge) és nyel­vé­sze­ti (a ru­té­nok és a szlo­vá­kok kö­zös nyelv­já­rá­sa) ér­vek­kel is. Be­szé­dét fi­gye­lem­re­mél­tó­an le­le­mé­nyes­nek kell mi­nő­sí­te­nünk, hi­szen még ar­ra is ta­lált ér­vet, hogy meg­ma­gya­ráz­za, mi­ért lesz jó a né­me­tek­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. Az ugyan tény, hogy Lloyd Ge­or­ge, Sonnino és Wilson szá­mos igen kel­le­met­len kér­dést – fő­kép­pen az el­csa­to­lan­dó te­rü­le­tek et­ni­kai ös­­sze­té­te­lé­re irá­nyu­ló kér­dést – tett fel, mu­tat­ja, hogy elő­adá­sá­nak szá­mos ál­lí­tá­sát kri­ti­ká­val fo­gad­ták a Leg­fel­sőbb Ta­nács tag­jai.
Beneš elő­adá­sá­nak meg­hall­ga­tá­sa után a Leg­fel­sőbb Ta­nács úgy dön­tött, ki­küld egy bi­zott­sá­got a cseh­szlo­vák ké­ré­sek megvizsgálására.68 Így jött lét­re „a cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra meg­ala­kí­tott bi­zott­ság”.

N. Császi ildikó: A zoboralji helynevek jellemzői

1. A hely­ne­vek ál­ta­lá­nos jel­lem­zői

A hely­ne­vek nyel­vünk le­xi­kai egy­sé­gei, főbb szó­fa­ji ka­te­gó­ri­á­in­kon be­lül a tu­laj­don­ne­vek al­cso­port­já­ba tar­toz­nak. A tu­laj­don­ne­vek je­len­tős ré­szét, ezen be­lül kü­lö­nö­sen a hely­ne­ve­ket, bi­zo­nyos ala­ki sa­já­tos­sá­ga­ik­ról is­mer­jük föl. Ezek a név­for­mán­sok (jel­lem­ző szó­ele­mek, utó­tag­ok, kép­zők, je­lek) nem­csak se­gí­te­nek a fel­is­me­rés­ben, ha­nem az em­ber min­tá­juk­ra al­kot­hat új ne­ve­ket. A hely­ne­vek rend­szer­sze­rű for­mán­sai el­ső­sor­ban a föld­raj­zi köz­ne­vek (he­gy, pa­tak, út stb., il­let­ve ezek bár­mely nyel­vi meg­fe­le­lői). A föld­raj­zi köz­ne­vek nyel­vi uni­verzálék, min­den nyelv hely­név­rend­sze­ré­nek alap­ját, köz­pon­ti ré­szét al­kot­ják. Egy­ré­szes ne­vek­ként vagy több­ré­szes hely­ne­vek alap­tag­ja­ként a leg­na­gyobb in­for­má­ci­ós ér­té­ket hor­doz­zák: az adott név denotá­tumát nem is­me­rők szá­má­ra a név je­lölt­jét il­le­tő­en el­iga­zí­tást ad­nak. A Kö­ve­cses-dű­lőt ez alap­ján is­mer­jük fel meg­mű­velt ha­tár­rész­nek, a Boce­ga-­patakot szin­tén en­nek alap­ján gon­dol­juk ki­sebb mé­re­tű fo­lyó­víz­nek ak­kor is, ha so­ha nem jár­tunk azo­kon a te­rü­le­te­ken, ame­lyek­ről ezek a ne­vek szár­maz­nak. Min­den hely­név lét­re­jöt­té­ben két té­nye­ző jut sze­rep­hez: az em­ber és a táj. Az em­be­rek hoz­zák lét­re őket, eb­ben ki­fe­je­ző­dik nyel­vük, mű­velt­sé­gük, tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi fej­lett­ség­ük, lé­lek­ta­ni sa­já­tos­sá­guk. A táj­ré­szek fe­lől kö­ze­lít­ve pe­dig a táj ter­mé­sze­ti, föld­raj­zi jel­le­ge, szem­be­tű­nő sa­já­tos­sá­ga, az em­be­rek éle­té­ben be­töl­tött sze­re­pe ha­tá­roz­zák meg a szü­le­ten­dő ne­ve­ket.
A név­tu­do­mány kép­vi­se­lői a föld­raj­zi köz­név fo­gal­mát nem tel­je­sen azo­nos mó­don ér­tel­me­zik (vö. Benkő 1947, 51; Inczefi 1973; Káz­mér 1957, 6; Markó 1981; Pes­ti 1970). A föld­raj­zi köz­ne­vek kér­dés­kö­ré­vel Ba­logh La­jos meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint „mind a nyel­vé­sze­ti, mind a tér­ké­pé­sze­ti szak­iro­da­lom meg­le­he­tő­sen ke­ve­set fog­lal­ko­zott” (Ba­logh 1997, 36). En­nek egyik oka le­het, hogy a szak­ki­fe­je­zés tar­tal­mát nem si­ke­rült tisz­táz­ni egé­szen a leg­utób­bi idő­kig. A 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben meg­in­dult, va­la­men­­nyi ha­zai te­le­pü­lés­re ki­ter­je­dő föl­dra­jz­inév­gyűjtés és -ki­adás nagy men­­nyi­ség­ben tárt fel olyan köz­szói név­ele­me­ket, ame­lyek meg­íté­lé­se kö­rül vi­ták vol­tak. Elég csak né­hány me­gyei kö­tet­be be­le­la­poz­nunk, s lát­hat­juk, hogy né­há­nyan igen szű­ken ér­tel­mez­ték ezt a kér­dés­kört, s csak a ha­gyo­má­nyos ér­te­lem­ben vett föld­raj­zi köz­ne­ve­ket gyűj­töt­ték ös­­sze (Markó Im­re Le­hel), míg má­sok az em­ber al­kot­ta lé­te­sít­mé­nye­ket is ide­so­rol­ták (Var­ga Má­ria).
Ba­logh La­jos a kér­dés­kör tisz­tá­zá­sá­ra az előbb em­lí­tett ta­nul­má­nyá­ban a föld­raj­zi ne­vek­ben elő­for­du­ló köz­szói ele­me­ket sze­man­ti­kai ala­pon há­rom ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­ja:
1. ha­gyo­má­nyos ér­te­lem­ben vett föld­raj­zi köz­ne­vek (he­gy, völ­gy, er­dő, rét, dű­lő, pa­tak stb.);
2. alap­je­len­tés­ben nem to­po­grá­fi­ai jel­le­gű, de ös­­sze­té­te­li tag­ként az­zá vá­ló lé­te­sít­mény­ne­vek (kút, híd, kert, ud­var, ma­lom, ke­reszt stb.);
3. vi­szo­nyí­tó ele­mek a név­szer­ke­zet­ben (kis, nagy, bel­ső, kül­ső, al­só, fel­ső, ré­gi, új stb.). Ba­logh La­jos sze­rint ez utób­bi­ak nem tar­toz­nak a föld­raj­zi köz­ne­vek ka­te­gó­ri­á­já­ba.
Hoff­mann Ist­ván sze­rint a má­so­dik cso­port­ba tar­to­zó (ál­lo­más, gyár, kocs­ma, szo­bor) köz­sza­vak – bár két­ség­kí­vül van ’he­ly’ je­len­té­sük, mi­vel tá­jé­ko­zó­dás­ra lo­ká­lis kö­tött­sé­gük ré­vén fel­hasz­nál­ha­tók – köz­pon­ti je­len­tés­tar­tal­muk alap­ján in­kább más tí­pu­sú sza­vak­kal tar­toz­nak egy je­len­tés­me­ző­be, nem a föld­raj­zi köz­ne­vek­kel (Hoffmann 2000, 68). A hely­név fo­ga­lom­kö­re még­is ezek­kel a meg­ne­ve­zé­si kö­rök­kel bő­vül, így az újabb hely­név-ti­po­ló­gi­ák már ezek­nek a hely­ne­vek­nek cso­por­to­sí­tá­sát is tar­tal­maz­zák. A név­vi­se­lő ob­jek­tu­mok és a föld­raj­zi köz­ne­vek el­té­rő ér­tel­me­zé­se kö­vet­kez­té­ben nap­ja­in­kig nem egy­sé­ges a hely­név­faj­ták főbb ka­te­gó­ri­á­i­nak el­ha­tá­ro­lá­sa a ma­gyar név­ta­ni iro­da­lom­ban.

2. A tör­té­ne­ti ne­vek je­len­tő­sé­ge

A hely­ne­vek irán­ti ér­dek­lő­dés a 19. szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­től nyo­mon kö­vet­he­tő. Leg­elő­ször Vi­rág Be­ne­dek 1804. jú­li­us 30-i Ka­zin­czy Fe­renc­hez in­té­zett le­ve­lé­ben mu­tat ér­dek­lő­dést a hely­ne­vek gyűj­té­se irán­t. A Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mény szer­kesz­tő­sé­gé­ben is fel­éb­redt az ér­dek­lő­dés a hely­ne­vek iránt (1819), mi­kor egy Arad vár­me­gyei cikk­ben a ré­gi­sé­gek kö­zött né­hány ha­lom ne­vét fel­so­rol­ta a szer­ző. A szer­kesz­tő lap­al­ji jegy­zet­ben fe­jez­te ki azt a kí­ván­sá­gát, mi­lyen fon­tos len­ne a vár­me­gye va­la­men­­nyi hal­mát va­la­mi­lyen rend­ben fel­so­rol­ni.
A Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság (Aka­dé­mia) 1837-ben nyelv­tu­do­má­nyi pá­lya­té­telt írt ki hely- és csa­lád­ne­vek meg­fej­té­sé­re, ez­zel a hely­ne­vek tu­do­má­nyos ér­té­két nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban is út­tö­rő mó­don fel­is­mer­te. Igaz, a pá­lyá­zat­nak nem volt tu­do­má­nyos ér­te­lem­ben si­ke­re, de min­den bi­zon­­nyal ha­tás­sal volt Gal­góczi Gá­bor 1848-ban író­dott Ma­gyar nyelv­tan cí­mű mun­ká­já­ra. Ez az el­ső olyan gram­ma­ti­kánk, amely­ben a tu­laj­don­ne­vek kö­zött el­kü­lö­ní­tett hely­név­cso­por­to­kat ta­lá­lunk: 1. me­gyék; 2. vá­ro­sok, hely­sé­gek, pusz­ták, vá­rak; 3. he­gyek; 4. fo­lyók, ta­vak; 5. dű­lők, szán­tó­föl­dek, sző­lő­őr­zé­sek, er­dők, egyes ha­tár­ré­szek, ka­szá­lók, le­ge­lők, la­po­sok, dom­bok, bar­lan­gok és más­faj­ta he­gyek ne­vei. A hely­név­ku­ta­tás szem­pont­já­ból ket­tős je­len­tő­sé­ge van az em­lí­tett mű­nek. Gal­góczi hang­sú­lyoz­ta el­ső­ként az egész or­szág­ra ki­ter­je­dő hely­név­gyűj­tés fon­tos­sá­gát, más­részt rá­mu­ta­tott a hely­ne­vek­nek a ma­gyar nyelv­tu­do­mány­ban be­töl­tött sze­re­pé­re, nyelv­tör­té­ne­ti for­rás­ér­té­kük­re. Az Új Ma­gyar Mú­ze­um mun­ka­tár­sai fel­is­mer­ték, hogy a hely­név­ku­ta­tás­ban nyelv­tör­té­ne­ti szem­pon­to­kat kell al­kal­maz­ni. Ré­vész Im­re (1853) sze­rint a hely­ne­vek ma­gya­rá­za­tai alig­ha kép­zel­he­tők el más vi­dé­kek­ről szár­ma­zó ös­­sze­ha­son­lí­tó anyag nél­kül, sőt rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy a hely­név­ma­gya­rá­za­tok­ban a ro­kon nyel­vek és a ha­zánk­ban la­kó más né­pek hely­ne­ve­i­nek egy­be­ve­té­se, ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa szük­sé­ges. Ez a meg­ál­la­pí­tás a tu­do­má­nyos igé­nyű ma­gyar hely­név­ku­ta­tás kez­de­té­ről ta­nús­ko­dik. A gya­kor­la­ti meg­va­ló­su­lás mód­sze­re­i­nek ki­dol­go­zá­sa a Bé­kés me­gyei Sza­bó Kár­oly ne­vé­hez fű­ző­dik, aki a gyűj­té­sek te­le­pü­lé­si egy­sé­gen­kén­ti el­vég­zé­sét szor­gal­maz­ta, fon­tos­nak tar­tot­ta a gyűj­tők hely­szí­ni tá­jé­ko­zott­sá­gát és a la­kos­ság­gal ki­ala­kí­tott ben­ső­sé­ges kap­cso­la­tát, il­let­ve a tel­jes, vá­lo­ga­tás nél­kü­li hely­név­anyag ös­­sze­gyűj­té­sét és ma­gya­rá­za­tát.
A tu­do­má­nyos ku­ta­tás nagy anyag­hoz Pesty Fri­gyes or­szá­gos hely­név­gyűj­té­se (1864–65) ré­vén ju­tott. A te­mes­vá­ri szü­le­té­sű tiszt­vi­se­lő fel­is­mer­te, hogy a hely­ne­vek a nyel­vi ha­gyo­má­nyo­kat leg­in­kább őr­ző ré­te­gé­hez tar­toz­nak, és ko­rá­nak egyik leg­ko­mo­lyabb hír­lap­já­ban, a Ma­gyar Saj­tó­ban szor­gal­maz­ta a hely­ne­vek gyűj­té­sét és vizs­gá­la­tát. A sza­bad­ság­harc le­ve­ré­se utá­ni po­li­ti­kai meg­tor­lá­sok kö­vet­kez­mé­nye­ként fi­gye­lem­re mél­tó meg­jegy­zé­se­ket tesz köz­zé: „A teme­si bán­ság haj­dan tisz­tán ma­gyar vol­tát be­bi­zo­nyít­hat­nók még ak­kor is, ha va­la­men­­nyi tör­té­ne­ti föl­jegy­zés, ha min­den er­ről szó­ló ok­le­vél ki is ve­szett vol­na – a hely­ne­vek­ből” (Pesty 1857). Az or­szá­gos mé­re­tű hely­név­gyűj­tést hi­va­ta­los ké­rés for­má­já­ban in­dí­tot­ta el, hogy a hely­tar­tó­ta­nács ha­tó­sá­gi mun­ka­ként ren­del­je el a hely­név­gyűj­tést. A ké­rést ked­ve­ző­en vé­le­mé­nyez­te az Aka­dé­mia és az Er­dé­lyi Mú­ze­um Egye­sü­let, így Pesty hi­va­ta­los se­gít­sé­get ka­pott a hely­tar­tó­ta­nács­tól. A ha­tal­mas hely­név­anya­got az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár Kéz­irat­tá­ra őr­zi ma 68 vas­kos kö­tet­ben és mik­ro­fil­men. A ha­tal­mas anyag el­le­né­re ta­lá­lunk olyan köz­sé­ge­ket, ame­lyek név­anya­ga meg­le­he­tő­sen hi­á­nyos, alig né­hány hely­ne­vet tar­tal­maz az irat. Mind­ezek el­le­né­re ket­tős ér­té­ke van en­nek a hely­név­gyűj­te­mény­nek: 1. az ak­ko­ri or­szág­nak szink­ron (azon kor­be­li, egy idő­ben ös­­sze­gyűj­tött) hely­név­anya­gát tar­tal­maz­za; 2. az az­óta el­telt csak­nem 150 év után di­ak­ro­ni­kus (tör­té­ne­ti) hely­név­kinc­­csé vált. A ké­sőb­bi hely­név­gyűj­té­sek hí­vó­név­ként tá­masz­kod­hat­nak Pesty mun­ká­já­ra (vö. Sza­bó T. 1988, 13–48).
A 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben a több­szö­ri úr­bér­ren­de­zé­sek után az egyes te­le­pü­lé­sek bir­to­ka­i­nak ta­go­sí­tá­sá­ra is sor ke­rült, en­nek kap­csán két tér­ké­pet is ki­ad­tak (1870–80-as évek­ben), ame­lye­ken rög­zí­tet­ték a te­le­pü­lés ó és új ­ál­lo­má­nyát, fel­tün­tet­ve raj­tuk a ha­tár­ré­szek el­ne­ve­zé­se­it. A 20. szá­zad ele­jén pe­dig több úr­bé­ri föl­det (le­ge­lő­ket, ir­tá­so­kat) osz­tot­tak ki, me­lye­ket szin­tén tér­ké­pe­ken rög­zí­tet­tek. Nyi­tra-vidéken eze­ket az 1903–1905-ös tér­ké­pe­ket hasz­nál­ták fel a rend­szer­vál­tás után a kár­pót­lás­ok ide­jén.
A táj­egy­ség tör­té­ne­ti név­anya­gát ko­ráb­ban két ta­nul­mány­ban is vizs­gál­tam. Mind­két vizs­gá­lat­ból egy­ér­tel­mű­en ki­de­rül, hogy a tör­té­ne­ti név­anyag egy­sé­ges ké­pet mu­tat. A mo­ti­vá­ció azo­nos, akár ma­gyar, akár szlo­vák név­ről van szó. A te­rü­let név­adá­si szo­ká­sát az jel­le­mez­te, hogy fő­ként a ter­mé­szet kí­nál­ta el­ne­ve­zé­se­ket a tár­sa­dal­mi kö­zös­ség el­fo­gad­ta, iden­ti­fi­ká­ci­ó­ként hasz­nál­ta, név­kin­csé­vé tet­te. A hegyme­gi fal­vak­ban (Béd, Meny­he, Sza­lakusz) az em­ber­hez, tár­sa­da­lom­hoz kap­cso­ló­dó lexémák ke­vés­bé je­len­nek meg az el­ne­ve­zé­sek­ben, eb­ből is érez­he­tő a he­gyi, hegy­kör­nyé­ki em­be­rek ter­mé­szet­sze­re­te­te és -tisztelete. Ezek­ben a tör­té­ne­ti ne­vek­ben szá­mos va­ló­di táj­szó név­kö­vü­let­ként ma­radt fenn: Cser­ge, Czéczés, Csi­va-­part, Geresztény, va­gyis a nyelv­hasz­ná­lat­ból a táj­nyel­vi je­len­tés ki­ko­pott (vö. N. Császi 1999a, 186–191).
A vízme­gi fal­vak­ban (Vicsápapáti, Egerszeg) vizs­gált tör­té­ne­ti ne­vek kö­zött a -földek utó­tag nél­kü­li, el­lip­szis­sel ala­kult né­pi ne­vek so­ro­za­tá­ra fi­gyel­he­tünk föl az 1876-os nyi­traegersze­gi tér­ké­pen: Szöl­lők meget­ti, Kö­zép­ső hos­­szúk stb. Nyi­t­raapáti tér­ké­pén is a né­pi név­hasz­ná­la­tot bi­zo­nyít­ják a kö­vet­ke­ző ne­vek: Ritek, Csecskek, Kert meget­ti, Csetertek, Lapós­sak, Lájos­fál­va fe­li út (vö. N. Császi 1999b, 113–116).
Bár egy-­e­gy eset­ben elő­for­dul­nak mes­ter­sé­ges­nek tű­nő, hi­va­ta­los jel­le­gű ne­vek, még­sem ezek do­mi­nál­nak a tör­té­ne­ti név­anyag­ban, sőt he­lyen­ként ép­pen el­len­ke­ző­leg, in­kább a nyelvjárási­asság a jel­lem­ző, mint­ha az a tö­rek­vés jel­le­mez­né a le­jegy­ző mér­nö­köt, hogy a né­pi alak­ban elő­for­du­ló ne­vet akar­ta vol­na meg­örö­kí­te­ni a tér­ké­pe­ken. A köz­tu­dat­ban nem ala­kult ki, hogy a nép- vagy a köz­nyel­vi ala­ko­kat je­gyez­zék le: Jelen­ka buko­r, Fel­vé­gi kert­me­gi dülő, Tó­tok dűle­je, Pap rit­tye, Gát allya, Par­tyi­ka alat­t, Prés­zokallai. A zob­o­ral­jai tör­té­ne­ti ne­vek he­lyes­írá­sá­nak kér­dé­se­i­vel Tö­rök Ta­más fog­lal­ko­zott (Tö­rök 2002a, 24–35). A le­jegy­ző mér­nök a Nyi­tra mel­let­ti Tor­mos köz­ség­ben (ma Chren­o­va vá­ros­rész Nyi­tra vá­ro­sá­ban) szin­te ki­zá­ró­lag szlo­vák ne­ve­ket rög­zí­tett a tér­ké­pen, ez­zel is je­lez­ve a több­sé­gi név­hasz­ná­la­tot.

3. A né­pi és hi­va­ta­los ne­vek

Az ön­el­vű név­tu­do­mány meg­szü­le­té­sé­től kezd­ve ter­mi­no­ló­gi­ai zűr­za­var fi­gyel­he­tő meg az egyes név­tí­pu­sok meg­ne­ve­zé­sé­ben, mi­vel a ku­ta­tók nem tet­tek kü­lönb­sé­get a név ke­let­ke­zé­sé­nek és hasz­ná­la­tá­nak sík­ja kö­zött. Azo­no­sí­tot­ták a ter­mé­sze­tes ne­ve­ket a kö­zös­sé­gi­ek­kel, a mes­ter­sé­ge­se­ket a hi­va­ta­los­sal. Hi­va­ta­los ne­ve­ink kö­zül szám­ta­lan pél­dát idéz­he­tünk, ame­lyet ere­de­te alap­ján a ter­mé­sze­tes ne­vek­hez so­rol­nánk (Temp­lom so­ra, Csitári út), ugyan­ak­kor nem min­den mes­ter­sé­ges név vá­lik hi­va­ta­los­sá (ide tar­toz­nak – Káz­mér Mik­lós ter­mi­nus tech­ni­cusát hasz­nál­va – a fik­tív ne­vek, az egy­sze­ri, al­kal­mi meg­ha­tá­ro­zá­sok, kö­rül­írá­sok és a nem jo­gi sze­mé­lyek­től szár­ma­zó ne­vek). Ugyan­csak Káz­mér al­kot­ta meg a „hi­va­ta­los név” mű­szót (vö. Káz­mér 1957, 67–70), a bel­te­rü­le­ti ne­vek rész­le­tes ti­po­ló­gi­á­já­nak meg­al­ko­tá­sa­kor Inczefi be­ve­ze­ti az „em­lé­kez­te­tő ne­vet” (Inczefi 1966, 69). Kál­mán Bé­la vi­szont a mes­ter­sé­ges név­adás cím alatt csak a ha­tó­sá­gi al­ko­tá­sú ne­ve­ket tár­gyal­ja (Kál­mán 1967, 182–184).
A hi­va­ta­los ne­vek kö­zül azo­kat a ne­ve­ket, ame­lyek re­á­lis kap­cso­lat­ban van­nak a táj­jal, mo­ti­vált ne­vek­nek ne­vez­zük. A mo­ti­vá­lat­la­nok ese­té­ben meg­sza­kad a kap­cso­lat az ob­jek­tum és a név kö­zött, il­let­ve az em­ber je­len­ti ezt az ös­­sze­köt­te­tést az­zal, hogy a táj sa­ját­sá­ga­i­tól füg­get­len ne­vet al­kal­maz­za az ob­jek­tum­ra (Me­ző 1982, 28–34). Me­ző And­rás a név ke­let­ke­zé­sé­nek (ter­mé­sze­tes, mes­ter­sé­ges) és a hasz­ná­la­tá­nak (né­pi v. kö­zös­sé­gi, hi­va­ta­los) sík­ja­i­nak együt­tes al­kal­ma­zá­sá­val be­ve­ze­ti az új fo­gal­mat, a föld­raj­zi ne­vek név­élet­ta­ni hely­ze­tét, s a név ke­let­ke­zé­se és hasz­ná­la­ta ál­tal együt­te­sen meg­ha­tá­ro­zott hely­zet alap­ján nyolc kü­lön­bö­ző cso­por­tot hoz lét­re (Me­ző 1982, 40–42). A szem­lél­te­tett pél­dá­kat Zob­o­ral­ja hely­ne­ve­i­ből vá­lo­gat­tam.
1. Ter­mé­sze­tes ke­let­ke­zé­sű né­pi név: Hos­­szú-ré­tek, To­po­lya­fa stb.
2. Mes­ter­sé­ges ke­let­ke­zé­sű, a ter­mé­sze­tes név­adás­ban új­ra­al­ko­tott név: Apá­ti, Ady ut­ca stb.
3. Mes­ter­sé­ges ke­let­ke­zé­sű, a ter­mé­sze­te­sek kö­zé be­fo­ga­dott név: Bédi-peres, Boldi-­malom.
4. Mes­ter­sé­ge­sen adott hi­va­ta­los név: Farma Bodok, Jesen­ského uli­ca.
5. Ter­mé­sze­tes ke­let­ke­zé­sű, a mes­ter­sé­ges név­adás­ban új­ra­al­ko­tott név: Gur­gov, Boce­ga­j.
6. Ter­mé­sze­tes ke­let­ke­zé­sű, a mes­ter­sé­ge­sek kö­zé be­fo­ga­dott név: Zobor, Haranèa, Galagoš
7. Mes­ter­sé­ges al­ko­tá­sú hi­va­ta­los név új­ra­al­ko­tá­sa újabb hi­va­ta­los név­vé: Gí­mes > ès. Dýmeš, Gýmeš > Jelenec
8. Kö­zös­sé­gi ne­vek vál­to­zá­sai a ré­gi­ség­ben: Sin­de­lyes-kút > Sin­delka, Hóták > Gaz­dák rét­jei, Cser­ge­tő-dű­lő > Vá­gás alat­t.
A rend­sze­ren kí­vül ma­rad­nak a ki­halt ne­vek: Geresztény, Gribi; va­la­mint a fik­tív ne­vek: Diely pri velkych pasienkach a pri cer­inách, tud­juk, hogy so­ha­sem hasz­nál­ják.
A ha­tá­ron tú­li te­rü­le­te­ken a hi­va­ta­los név­adás tu­da­tos be­avat­ko­zás a név­kul­tú­rá­ba, amel­­lyel az ural­ko­dó ál­lam­nyelv meg­ha­tá­roz­ta egy­nyel­vű­sé­get hir­de­tik, „cuius regio, eius nomen” ’akié a föld, azé a név’, va­gyis a név­adás és név­hasz­ná­lat ki­zá­ró­la­gos­sá­ga (vö. Kiss 1992, 129–135). Zsig­mond Győ­ző az „el­ide­ge­ne­dett hely­nevek” há­rom tí­pu­sát kü­lön­böz­te­ti meg (Zsig­mond 1991, 54–57): 1. „fél­re­si­ke­rült for­dí­tás” (Geszte > Hoso­va) [A for­dí­tók nem az ere­de­ti eti­mo­ló­gi­át for­dí­tot­ták le, ha­nem a név­ben fel­is­mert köz­szó vagy an­nak egy as­­szo­ci­á­ci­ó­ja vált a for­dí­tás alap­já­vá.]; 2. hang­zás­be­li ro­kon­ság, a ter­mé­sze­tes név után­zá­sa (Csücskők > Èaèky, Hany­iszó > Hanisovo); 3. nincs kap­cso­lat a ter­mé­sze­tes név és mes­ter­sé­ges név kö­zött (Nyá­rok > Horný háj, Tó­ban in­nen > Pred riek­ou).
Zob­o­ral­ja több mint 80 éve nem tar­to­zik az anya­or­szág­hoz, az az­óta meg­je­lent tér­ké­pek fő­ként szlo­vák nyel­vű­ek. Ez­zel azt a lát­sza­tot kel­tik, mint­ha a te­rü­le­ten élő né­pes­ség ki­cse­ré­lő­dött vol­na, vagy a la­kos­ság tel­jes as­­szi­mi­lá­ci­ó­ját elő­re­ve­tít­ve a nyelv­cse­re fo­lya­ma­ta már le­zaj­lott vol­na. Eze­ken a tér­ké­pe­ken a ko­ráb­bi ka­tasz­te­ri ne­vek tü­kör­for­dí­tás­ban, il­let­ve rész­for­dí­tás­ban je­len­nek meg. Né­hány eset­ben azon­ban a szlo­vák el­ne­ve­zés tel­je­sen új mo­ti­vá­ci­ón ala­pul. A név­vál­to­zás­ok kér­dés­kö­rét, a nyel­vi kon­trasz­tiv­itást Tö­rök Ta­más vizs­gál­ta (Tö­rök 2002b, 190–194).

4. A te­le­pü­lés­ne­vek rend­sze­re

A tör­té­ne­ti hely­név­ku­ta­tá­sok alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az Ár­pád-ko­ri hely­ne­vek­nek ki­tün­te­tett je­len­tő­sé­gük van, ugyan­is a név­rend­szer­ta­ni té­nye­zők­ből ki­tű­nik, hogy az ak­kor lét­re­jött hely­név­ál­lo­mány­nak mai hely­név­rend­sze­rünk szem­pont­já­ból is meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe van (Benkő 1996; Kiss 1996).
Vizs­gált te­rü­le­te­men, Zob­o­ralján 15 mai és 7 egy­ko­ri te­le­pü­lés­név elem­zé­sét vég­zem el je­len­tés­ta­ni és alak­ta­ni szem­pont­ból (vö. N. Császi 2003, 52–57). A Zo­b­o­raljához tar­to­zó te­le­pü­lé­sek né­hány ki­vé­te­lé­vel hon­fog­la­lás ko­ri­ak. A Nyi­tra és Zsit­va kö­zöt­ti cse­kély szá­mú szláv te­lep mel­lett (Babindal, Velc­sic, Szelezsény, Csitár, Ge­ren­csér) a 12. szá­zad előtt ma­gyar te­le­pek jöt­tek lét­re (Fügedi 1938, 296). A Zobor alá a ha­tár­öve­zet­hez tar­to­zó gye­pű vé­del­mé­re szé­ke­lye­ket te­le­pí­tet­tek be (Ethey 1936, 8–10). Hon­fog­la­lás ko­ri ma­gyar lo­vas sírt tár­tak föl a ma Nyitrához tar­to­zó Mol­no­son 1916-ban (Toèik 1968).
„A Kár­pát-me­den­ce IX. és XI–XIII. szá­za­di hely­ség­ne­ve­i­nek ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­ta egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyít­ja, hogy a 895–900 kö­zött be­köl­tö­zött ma­gyar­ság egy eset­ben sem vet­te át ko­ráb­ban itt lé­te­ző fal­vak vá­rak és vá­ro­sok ne­vét, s a hon­fog­la­lás a hely­ség­ne­ve­ket il­le­tő­en »tab­u­la rasa«-t te­rem­tett. A ré­gi lak­he­lye kö­ze­lé­ben ma­radt szláv la­kos­ság és el­szórt avar ko­ri ono­gur–bol­gár ma­rad­vány né­pes­ség csak víz­ne­ve­ket men­tett át a IX. szá­zad­ból, ame­lyek má­sod­la­go­san fa­lu­név­vé is vál­hat­tak azo­kon a he­lye­ken, ahol a te­rü­let ura te­le­pü­lés­he­lyet je­lölt ki a köz­nép­nek” (Györffy 1990, 327). A né­hány egy­ko­ri te­le­pü­lés­név ha­tár­név­vé vá­lá­sá­val si­ke­re­sen lo­ka­li­zál­ha­tó a for­rás­ki­ad­vány­ok­ban (Györffy 1998, 4. köt.) ed­dig csak kör­vo­na­la­zott Ár­pád-ko­ri te­le­pü­lés. Kernye, Ko­vá­csi dű­lő­ne­vek Alsó­bodokon, il­let­ve Kolon­ban, Malán­ta kül­te­rü­le­ti la­kott hely­ként ta­lál­ha­tó meg Ge­ren­csér ha­tá­rá­ban; Geth­falu (Fé­nyes 1851: *Gedfalu vagy Get­falu; Pesty 1864: *Geth fa­lu; 1903-as ka­tasz­te­ri tér­kép­adat: *Gehtfalu pusz­ta) pe­dig a la­kos­ság ki­cse­ré­lő­dé­se után más bir­tok­vi­szonyt (Ba­rá­ti) ne­ve­zett meg a név­adás­ban.
A te­le­pü­lés­ne­vek funk­ci­ó­ja a meg­ne­ve­zés. A he­lyi név­hasz­ná­lat­ban fő­leg az egy­ré­szes ne­ve­ket em­lí­tik: Csitár, Bodok, Ge­ren­csér, Egerszeg, Lédec, míg a te­le­pü­lé­sek több­sé­ge a tör­té­ne­ti for­rá­sok­ban a 18. szá­zad­tól és Kiss La­jos eti­mo­ló­gi­ai szó­tá­rá­ban is meg­kü­lön­böz­te­tő elő­tag­gal sze­re­pel­nek. Ar­ra is ta­lá­lunk pél­dát, hogy te­le­pü­lé­se­ket ös­­sze­von­tak, s így vál­tak két­ré­szes ne­vek­ké. Pl. Vic­sá­pa­páti ese­té­ben Nyi­trav­ic­sáp és Nyi­traapáti te­le­pü­lé­sek ös­­sze­vo­ná­sa­kor a két alap­tag ma­radt meg a név­ben, a ho­va­tar­to­zást je­lö­lő Nyi­tra- elő­tag el­tűnt.
A meg­kü­lön­böz­te­tő név­rész te­le­pü­lés­ne­vek­ben a ho­va­tar­to­zást je­lö­li: Barslédec, Nyi­trageszte, Nyi­tragerenc­sér; vagy a fek­vés­re utal­nak: Alsó­bodok, Alsóc­sitár. Mind­két név ese­té­ben tő­lük észak­nyu­gat­ra ta­lál­ha­tó Fel­ső- elő­ta­gú hely­ne­vek­kel kor­re­lál­nak. Alsó­malán­ta, Fel­ső­malán­ta: a ne­vek egyet­len te­le­pü­lés név­dif­fe­ren­ci­á­ló­dá­sá­val jöt­tek lét­re, nem­csak észa­k-dél meg­kü­lön­böz­te­té­sét ér­zé­kel­te­tik a jel­zők, ha­nem a ten­ger­szint fe­let­ti ma­gas­sá­got is. Az elő­tag ’el­népte­lenedet­t, üres hely’ je­len­té­sű: Puszta-Gímes, Puszta-Kolon. Ezek a te­le­pü­lé­sek ké­sőbb más he­lyen új­ra­te­le­pül­tek, ezért kap­ták az egy­ko­ri he­lyen je­lölt ob­jek­tum­nál a pusz­ta- elő­ta­got.
Ko­rai hely­név­adá­sunk­ra jel­lem­ző volt az óma­gyar kor­ban a pusz­ta sze­mély­ne­vek­ből ke­let­ke­zett te­le­pü­lés­név. A zob­o­ralji te­le­pü­lés­ne­vek ere­de­tü­ket te­kint­ve leg­na­gyobb szá­za­lék­ban (kö­zel 50%) sze­mély­né­vi lexémák­ból épül­nek föl: Bodok, Béd, Geth­falu, Kernye, Kolon, Lajos­falu, Malán­ta, Meny­he, Sza­lakusz, Zsére (vö. Kiss 1988). A leg­ősibb és leg­jel­leg­ze­te­sebb ma­gyar hely­ség­név­tí­pus a pusz­ta sze­mély­név­ből ke­let­ke­zett hely­név. A pusz­ta sze­mély­ne­ves hely­név­tí­pus már a ma­gyar hon­fog­la­lás előtt is ele­ven volt. Er­re bi­zo­nyí­ték a Bíbor­ban­született Kons­tan­tin­tól 950 tá­ján fel­jegy­zett Leve­di­a, amely a leg­ré­geb­bi is­mert ma­gyar ve­zér, Leve­di szál­lás­te­rü­let­ét je­löl­te, ame­lyet az írott vál­to­zat­ban a gö­rög -ia országnév vég­ző­dés­sel lát­tak el (Kiss 1996, 968). A sze­mély­név vi­se­lő­je az adott te­rü­let egy­ko­ri ura, tu­laj­do­no­sa, tiszt­ség­vi­se­lő­je vagy va­la­mely más szem­pont­ból ne­ve­ze­tes la­kó­ja le­he­tett. Ez a név­adá­si szo­kás a no­mád élet­mód­ra jel­lem­ző, ami­kor a sze­mély ke­re­sé­se, meg­ta­lá­lá­sa köny­­nyebb volt, mint a te­rü­le­té, te­hát az em­ber, a tu­laj­do­nos ne­vét azo­no­sí­tot­ták ilyen­kor a hel­­lyel (Haj­dú 1994, 58). A 9–10. szá­zad­ban a Kár­pát-me­den­cé­ben más no­mád nép nem élt a ma­gya­ron kí­vül, így a sze­mély­ne­vek­ből ke­let­ke­zett hely­ség­név (Bu­da, Gyu­la, Po­zsony, Tas, Veszp­rém) csak ma­gyar le­he­tett, füg­get­le­nül a sze­mély­név nyel­vi ere­de­té­re. A ma­gyar­ság szom­széd­sá­gá­ban élő né­pek­nél (szlá­vok­nál, né­me­tek­nél, ro­má­nok­nál ez a név­adá­si for­ma tel­je­sen is­me­ret­len volt (Kiss 1996, 968).
A ter­mé­szet­re uta­ló köz­sza­vak ta­lál­ha­tók: Gí­mes ’gím­szarvas­ban bő­vel­ke­dő hely’, Geszte ’a gyü­mölcs fás hé­ja kép­ző­vel el­lát­va’, Egerszeg ’éger­fákkal be­nőtt szög­let’. A te­rü­le­ten a két leg­jel­lem­zőbb ter­mé­sze­ti kör­nye­zet­re uta­ló köz­szó vált a név­adás alap­já­vá. A te­le­pü­lés­ne­vek for­rá­sa­it vizs­gál­va ki­de­rül, hogy Gí­mes már a te­rü­let­ről leg­ko­ráb­ban fenn­ma­radt tör­té­ne­ti ada­tok kö­zött meg­ta­lál­ha­tó (1113: Gimes [Fejérpataky 1892, 60; CDES. 1:67]; 1226: Gumes [CDES. 1:236–237]; 1232: Guymes [CDES. 1:280]; 1253: Gymus [CDES. 2:294–295); 1295: Infe­ri­or, Supe­ri­or Ghymes; 1350: Guemes, 1386: Gymes Maior et Minor, Kisgymes, Fel­gymes [VSOS. 1:518]; 1808: m. Gí­mes, szlk. Gýmeš [Lipszky]; 1851: Ghimes [Ghymes] [Fé­nyes 1851, 2:48]; 1854: Ghymes, 1860: Gí­mes [ka­tasz­te­ri tér­ké­pek]; 1864: Ghymes [Pesty 1864, 199–201]; 1926: Ghymes, ès. Dýmeš [Hnt. 1926]; 1948–: Jelenec [Majtán 1972, 200]). A for­rá­sok ta­nú­sá­ga sze­rint a fa­lu a nyi­trai vár­né­pe­ké volt, nem egy sze­mély tu­laj­don­lá­sá­hoz kö­tő­dött, ezért vál­ha­tott a te­rü­let­re jel­lem­ző vad­faj­ta a név­adás alap­já­vá. A te­le­pü­lés ne­vét a hely­be­li­ek a gím­szar­vas ne­vé­ből szár­maz­tat­ják, mi­vel ezen a vi­dé­ken sok ilyen ál­lat élt. A te­rü­let föl­des­urai is sze­ret­tek va­dász­ni, ezért a gyé­rü­lő vad­ál­lo­mányt vadaskertek­beni te­nyész­tés­sel is növellték. Kiss La­jos sze­rint is a m. gím ’nőstény szar­vas, őz, dám­vad rőt­vad’ -s kép­zős szár­ma­zé­ka, s olyan hely­re utal, ahol sok a gím. Az 1948. ok­tó­ber 1-jén ha­tó­sá­gi úton meg­ál­la­pí­tott szlk. Jelenec a ko­ráb­bi név tü­kör­for­dí­tá­sa (vö. Kiss 1988, 1:515). A köz­ség el­ső írá­sos em­lí­té­se 1113-ból szár­ma­zik, s a zobori ben­cés ko­los­tor bir­tok­ös­­sze­írá­sa sze­rint a fa­lu a nyi­trai vár­né­pe­ké volt, aki­ket II. End­re 1232-ben az ud­var­no­kok kö­zé he­lye­zett, s akik­nek 2 ke­pe ti­ze­det kel­lett fi­zet­ni­ük az esz­ter­go­mi egy­ház­nak. 1253-ban IV. Bé­la a Hunt-Páz­mány nem­zet­ség Iván­ka fi­á­nak, And­rás­nak ado­má­nyoz­ta, ami­ért meg­men­tet­te éle­tét a ta­tá­rok el­le­ni csa­tá­ban (vö. Györffy 1998, 4:391–393).
A Geszte hely­név el­ső is­mert ma­gya­rá­za­ta Tagányi Kár­oly tör­té­nész­től szár­ma­zik: az ószláv gusz­tu ’sűrűség, er­dő’ szó­ból (vö. Fe­hér 1997, 8). Jan Stanislav eti­mo­ló­gi­ai fej­te­ge­té­se is bi­zony­ta­lan, ta­lán a Gest ’vendég’ szó­ból ered, s ar­ra utal, hogy a köz­ség­ben más vi­dék­ről ide­ván­do­rolt te­le­pe­sek él­tek (Stanislav 1948, 2:191) (1232: Gues­ta [CDES. 2:280]; 1274: Guezte [HazaiOkm. 8:159]; 1280: Gezte [HazaiOkm. 8:206]; 1311: Guztte [RDES. 1:377–378); 1325: Guezte [Dl. 50–52]; 1773: Geszt­the [VSOS. 1:447]; 1808: m. Geszthe, szlk. Gesztha [Lipszky]; 1851: Geszthe [Fé­nyes 1851, 2:46]; 1859: Gesz­ti ha­tár [ka­tasz­te­ri tér­kép]; 1864: Geszthe [Pesty 1864, 1:195–196]; 1926: Geszte, ès. Hos [Hnt. 1926]; 1948–: Hosová [Majtán 1972, 142]).
Kiss La­jos szó­tá­ra sze­rint Nyi­trageszte és a Bé­kés me­gyei Geszt köz­ség ne­vé­nek eti­mo­ló­gi­á­ja meg­egye­zik: a geszt ’gyümölcs fás hé­ja’ fn. a hely­név­ben -e kép­ző­vel bő­vült. A Nyi­tra- elő­tag ho­va­tar­to­zá­sát je­lö­li. A má­sok ál­tal a szl. Gost ( < Gos­timir, Gostidrag) sze­mély­név­ből va­ló szár­maz­ta­tá­sát nem tart­ja meg­győ­ző­nek (vö. Kiss 1988, 1:513; 2:260). A te­le­pü­lés je­len­le­gi szlo­vák meg­ne­ve­zé­sé­ben a Stanislav ál­tal meg­adott eti­mo­ló­gi­át fo­gad­ták el, s 1948-ban ha­tó­sá­gi úton meg­ál­la­pí­tott Hosová (hos = ven­dég) el­ne­ve­zést kap­ta a köz­ség.
Egerszeget elő­ször 1326-ban em­lí­tik, s a nyi­trai káp­ta­lan tu­laj­do­ná­hoz, ké­sőbb a nagy­szom­ba­ti ura­da­lom­hoz, il­let­ve az esz­ter­go­mi ér­sek­ség­hez tar­to­zott, va­gyis mind­vé­gig egy­há­zi bir­tok volt (1326: Egurzegh [Vagner 1896, 387]; 1327: Egurzegh [Dl. 2345]; 1334: Egerszegh [VSOS. 1:520]; 1808: Egerszegh [Lipszky]; 1851: Egerszeg [Fé­nyes 1851, 1:297]; 1864: Egerszeg [Pesthy 1864, 1:146–147]; 1920: Jagerseg [Majtán 1972, 175]; 1926: Nyi­traegerszeg [Hnt. 1926]; 1948–: Jelšovce, ma­gya­rul Egerszek [VSOS. 1:520]).
Szin­tén a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet­re utal a Pográny ’he­gyvidék­lakók’ hely­név, ezt iga­zol­ja a cseh Pohoøany (töb­bes szá­mú) hely­név is (1075: Pagran [CDES. 1:55]; 1113: Pogran [CDES. 1:67]; 1209, 1218: Pagran [CDES. 1:180]; 1251: Pogran [CDES. 2:256]; 1479: Kys­pogran, Nagy­pogran; 1773: Pogranicze [VSOS. 2:413]; 1808: m. Pográny, szlk. Pogranice [Lipszky]; 1851: Pográny [Fé­nyes 1851, 3:246]; 1864: Pográny [Pesty 1864, 2:123–124]; 1860, 1882, 1892: Pográny [ka­tasz­te­ri tér­ké­pek]; 1926: Pográny, ès. Pogranice [Hnt. 1926]; 1948–: Pohran­ice [Majtán 1972, 326]). A te­le­pü­lés ne­ve a Nagy­topolc­sánytól (Topo¾èany) észak­ke­let­re fek­vő Nád­lány (Najdlice) ’völ­gy­lakók’ hely­név­vel kor­re­lál, s mind­ket­tő ma­gyar han­ga­lak­já­nak ki­ala­ku­lá­sá­ban a két nyílt szó­ta­gos ten­den­cia ér­vé­nye­sül (vö. Kiss 1988, 2:171, 357). Györffy Györ­gy sze­rint Pográny ne­ve (<*po Gran) ös­­sze­függ­het a Kniezsa (Kniezsa 1949, 27) ál­tal is lo­ka­li­zá­lat­lan Ga­ram (Gron) hely­név­vel, me­lyet Pográny és Szől­lős kö­zött so­rol­nak fel (vö. Györffy 1998, 4:390). A te­le­pü­lés a Zobor–Harancsa hegy­vo­nu­lat­tól kis­sé tá­vo­labb­ra esik, de igen ta­golt a fel­szí­ne. Ezt a jel­leg­ze­tes­sé­gét ra­gad­ták meg a név­adás­kor. A kör­nye­ző te­le­pü­lé­sek mikro­to­po­nimái­nak vizs­gá­la­ta ta­lán si­ke­re­sen lo­ka­li­zál­ná az ed­dig is­me­ret­len Ga­ram (Gron) hely­ne­vet. A je­len­tős bor­ter­mő vi­dék la­ko­sai fő­ként me­ző­gaz­da­ság­gal fog­lal­koz­tak. El­ter­jedt volt a ko­sár­fo­nás, er­re utal a név­anyag­ban a Kas­ár-ha­raszt hely­név.
Bir­to­kos­ra utal az Apá­ti < Apa­thy hely­név (1389: Apa­thy [ZsigmOkl. 1:89]; 1773: Nitra Apa­thy [LexLoc. 146]; 1850: Nyitra-Apáthi [ka­tasz­te­ri tér­kép]; 1851: Apáthi [Nyitra] [Fé­nyes 1851, 1:34]; 1864: Nyitra-Apáthi [Pesty 1864, 2:73–74.]; 1888: Vi­c­­sá­pa­páti [Majtán 1972, 464]; 1898: Vicsáp-Apáti [Borovszky]; 1920: Výèapy-Opatovce [VSOS. 3:292]), és a zobori apát­ság bir­to­kát je­lö­li, a m. apát ’apát­ság élén ál­ló szer­ze­tes fő­pap’ fn. bir­tok­je­les (-é), bir­tok­lást ki­fe­je­ző -i kép­zős szár­ma­zé­ka. A te­le­pü­lés el­ső írá­sos em­lí­té­se a 14. szá­zad vé­gé­ről, az Ár­pád-kor utá­ni idő­ből szár­ma­zik. Györffy Györ­gy Az Ár­pád-ko­ri Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­ti föld­raj­za Nyi­tra vár­me­gyei ré­szé­ben (4. köt.) Apá­ti te­le­pü­lés csak egy sze­re­pel, de a Lip­szky-ada­tok­ból (Apáthi [Livina-]) és az 1926-os hely­név­tá­ri adat­ból (Apátlévna) ki­de­rül, hogy nem ez a te­le­pü­lés. A má­sik Apá­ti köz­ség ki­ma­radt a Györffy-kötet­ből, pe­dig a Zsig­mod­ko­ri Ok­le­vél­tár 1. kö­te­té­ből ada­tol­ha­tó (vö. ZsigmOkl. 1:89). A 18. szá­zad­be­li em­lí­tés­kor a töb­bi kör­nyék­be­li fal­vak­hoz ha­son­ló­an már meg­kü­lön­böz­te­tő elő­tag­gal sze­re­pel.
Fog­lal­ko­zás­ne­vet őr­zött meg a Csitár ’pa­jzs­gyártók’, s eti­mo­ló­gi­a­i­lag azo­nos a Csa­tár hely­név­vel (vö. Kiss 1988, 1:310, 334), Györffy Györ­gy és Kiss La­jos sze­rint is a fa­lut ere­de­ti­leg ki­rá­lyi pajzs­gyár­tók, csa­tá­rok lak­ták. A Csitár hely­név szláv ere­de­tű, a szb.–hv. Šti­tari (töb­bes szá­mú) és cseh Ští­tary (töb­bes szá­mú) hely­ne­vek­kel azo­nos je­len­té­sű (1113: Sitar [Fejérpataky 1892, 60–61]; CDES. 1:66–7]; 1246: Chatar [CDES. 2:158]; 1283: Chithar [Györffy 1998, 368]; 1291: Csi­tar [F. 6:175]; 1302: Chithar; 1773: Csi­tar [VSOS. 1:339]; 1808: m. Csitár [Lipszky]; 1851: Csitár [Fé­nyes 1851, 1:221]; 1864: Csit­tár [Pesty 1964, 1:104–105]; 1879: Csitár, 1882: Ma­gyar Csitár [ka­tasz­te­ri tér­ké­pek]; 1926: Alsóc­sitár, ès. Èitary [Hnt. 1926]; 1948–: Dolné Štitáre [Majtán 1972, 408; VSOS. 1:339]).
Az Al­só- meg­kü­lön­böz­te­tő elő­tag a Nagy­tapolc­sánytól dél­nyu­gat­ra fek­vő Fel­ső­csitár­ral van kor­re­lá­ci­ó­ban.
A Ge­ren­csér hely­név ar­ra utal, hogy a fa­lut egy­kor ki­rá­lyi ge­ren­csé­rek, fa­ze­ka­sok lak­ták. Az Ár­pád-ko­ri, 1113-ból szár­ma­zó el­ső em­lí­té­sű Ge­ren­csér ~ Ge­len­csér hely­ne­vek fel­te­he­tő­leg még nem ma­gyar, ha­nem szláv név­adás ered­mé­nyei. A Ge­ren­csér hely­név az ős­szláv *gъrnьčarь ’fazekas’, il­let­ve a *gъrnьcь ’kis fa­zék’ szár­ma­zé­ka, a töb­bes szá­mú *Gъrnьčare ’fazeka­sok’ át­vé­te­le. A ge­len­csér fő­ként du­nán­tú­li táj­szó a ge­ren­csér­ből jött lét­re r > l el­ha­so­nu­lás­sal (vö. TESz. 1:1042). A Nyi­t­ra- elő­tag a ho­va­tar­to­zás­ra utal (vö. Kiss 1988, 2:260).
Ugyan­csak fog­lal­ko­zás­ra utal a Ko­vá­csi < Koachy bir­tok­név a 13–14. szá­zad­ban sze­re­pel a koloni Gya­nur fi­a­i­nak bir­to­kai kö­zött (vö. Györffy 1998, 4:413). Az egy­ko­ri te­le­pü­lés­név Kolon és Gí­mes ha­tá­rá­ban ma­radt fenn dű­lő­név­ben.
Gaz­dál­ko­dás­ra utal Lédec ne­ve. A név az ős­szláv *lêdo ’irtványföld’ tő­ből ered, a Bars- elő­tag az egy­ko­ri vár­me­gyei ho­va­tar­to­zást je­lö­li (vö. Kiss 1988, 1:171). A te­le­pü­lés mikro­to­pon­imái kö­zött va­ló­ban na­gyon sok er­dő­ir­tás­ra uta­ló ne­vet ta­lá­lunk.
El­kü­lö­nü­lés­re utal a Vic­sáp név, olyan te­le­pü­lés­re, mely­nek la­kói va­la­hon­nan el­köl­töz­tek, el­kü­lö­nül­tek (vö. Kiss 1988, 2:761). Kiss La­jos sze­rint a Vic­sáp hely­név szláv ere­de­tű, a cseh R. *vyèapi­ti se ~ szlk. R. vyèapi sa ’kic­sapódik, kü­lön­vá­lik, el­sza­kad’ igé­nek a postver­balé­ja, s olyan te­le­pü­lés­re utal, mely­nek la­kói va­la­hon­nan el­köl­töz­tek, el­kü­lö­nül­tek. Györffy Györ­gy Az Ár­pád-ko­ri Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­ti föld­raj­za Nyi­tra vár­me­gyei ré­szé­ben (4. köt.) két Vic­sap te­le­pü­lést em­lít (vö. Györffy 1998, 487, Vic­sap 1–2. szó­cik­ke). Vic­sá­pa­páti­hoz Nyi­trav­ic­sáp tar­to­zik, Kisvic­sáp nem. A szó­cikk­ben a te­le­pü­lés kö­zép­ko­ri bir­to­ko­sa­it kö­vet­het­jük vé­gig 1239-től 1326-ig. Apá­ti te­le­pü­lés azon­ban csak egy sze­re­pel a kö­tet­ben, de a Lip­szky-ada­tok­ból (Apáthi [Livina-]) és az 1926-os hely­név­tá­ri adat­ból (Apátlévna) ki­de­rül, hogy nem ez a te­le­pü­lés.
Az 1880-as évek­ben Nyi­trav­ic­sáp és Nyi­traapáti köz­sé­gek Vic­sá­pa­páti né­ven egye­sül­tek.

5. A bel­te­rü­le­ti ne­vek rend­sze­re

Fel­vi­dék hely­név­anya­ga – az ál­lam­nyel­vi ha­tá­so­kat tük­rö­ző hi­va­ta­los ne­ve­ken kí­vül – leg­fő­képp a bel­te­rü­le­ti ne­ve­ket te­kint­ve tér el az anya­or­szá­gi hely­meg­je­lö­lé­sek­től, ugyan­is a ki­sebb te­le­pü­lé­se­ken év­ti­ze­de­kig hi­ány­zott a hi­va­ta­los ut­ca­név. Zob­o­ral­ja ma­gyar te­le­pü­lé­se­i­nek bel­te­rü­le­ti név­anya­ga egy­sé­ges ké­pet mu­tat. Et­től két fa­lu név­anya­ga tér el – Ge­ren­csér és Alsóc­sitár –, mi­vel ezek a te­le­pü­lé­sek Nyitrához tar­toz­tak, ezért a hi­va­ta­los név­adás jel­lem­zői is meg­fi­gyel­he­tők az ut­ca­ne­ve­ik­ben. A töb­bi te­le­pü­lés bel­te­rü­le­ti név­anya­gán a ter­mé­sze­tes ut­ca­név­adás jel­lem­zői is­mer­he­tők fel. Zob­o­ralján a köz­sé­gek bel­te­rü­le­ti ré­szé­nek meg­ne­ve­zé­sé­re 280-fé­le név­vál­to­za­tot hasz­nál­nak. Ezek több­sé­ge köz­szói lexémák­ból épül fel, mind­ös­­sze 34 név tar­tal­maz sze­mély­né­vi ele­met, 25 pe­dig te­le­pü­lés­né­vi ele­met. A leg­gya­ko­ribb ut­ca név­ré­szen kí­vül az ősi, jel­leg­ze­tes ut­ca­né­vi utó­tag­ok­kal is ta­lál­koz­ha­tunk: vég, szer, part; ezen­kí­vül a szom­szé­dos te­le­pü­lés­re vagy a leg­tá­vo­lab­bi dű­lő­be ve­ze­tő út­ne­vek je­len­tő­sek, il­let­ve a bel­te­rü­let­tel ha­tá­ros egy­ko­ri kül­te­rü­le­ti ha­tár­rész­ne­vek falurésznévvé vá­lá­sa kí­sér­he­tők fi­gye­lem­mel. A bel­te­rü­le­ti ne­vek je­len­tős ré­szét, mint­egy fe­lét al­kot­ják a ki­sebb-na­gyobb ki­ter­je­dé­sű falurészn­evek (134 név = 47,86%): Új­gí­mes, Ker­tek meget­t, Mogy­orós­ka. Ezek a ne­vek a ter­mé­sze­tes név­adás jel­leg­ze­tes­sé­ge­it mu­tat­ják. Kö­zü­lük a leg­gaz­da­gabb cso­por­tot al­kot­ják a gaz­dál­ko­dás­ra uta­lók, il­let­ve a hely­zet­vi­szo­nyí­tók. Nem jel­lem­zők a Ma­gyar­or­szá­gon oly gya­ko­ri mo­ti­vá­lat­lan, csak a pusz­ta tisz­te­let­adást ki­fe­je­ző em­lé­kez­te­tő ne­vek.
A te­le­pü­lés-, vá­ros­rész­re uta­ló név­rész tízsz­er for­dul elő alap­elem­ként: Apá­ti, Jele­neck­a, Kis­bodok, Nagy­bodok, Nyi­traapáti, Újc­sitár, Új­gí­mes, Újlédec, Vic­sáp több­sé­gé­ben a zob­o­ralji köz­sé­gek te­le­pü­lés­ne­ve­i­vel ta­lál­ko­zunk. Az ös­­sze­té­te­lek, szer­ke­ze­tek elő­tag­ja pe­dig vagy a ké­sőb­bi be­épí­tés­re, vagy a fa­lu köz­pon­ti, ill. tá­vo­lab­bi ré­szé­re utal. Klokoc­si­na név­köl­töz­te­tés­sel ke­let­ke­zett a nyi­trai ha­son­ló el­ne­ve­zé­sű vá­ros­rész ne­vé­ből. Ezenkí­vül huszonhétsz­er utal sa­já­tos­ság­ként a hely pon­tos fek­vé­sé­re, el­he­lyez­ke­dé­sé­re, irányára. Te­le­pü­lés vagy az egy­ko­ri vár­me­gye el­ne­ve­zé­sét ta­lál­juk 16 név­ben: Barsi sor, Gesztei-­patak, Gesztei út, Gí­mes-pa­tak, Jele­nec­ka u., Lajos­fal­va fe­li út, Lajos­falvi út, Malán­tai út, Néveri út, Nyi­trai sor, Nyi­trai út mel­lett, Nyi­trai út al­ja, Nyi­tra sor, Nyi­tra u., Surányi út. Ha­tár­rész­re utal 11 név: Babindáli út, Család­kai út, Ibri­cei út, Kur­ta­so­ri-kút, Poron­nai-kút­nál, Só­lyom­he­gyi u., Sző­lő­he­gyi u., Sző­lő fe­lé, Ta­rá­nyi-pa­tak, Tűszkői-kút, Tyúk­hegy u.
A Sop­ro­ni u. Ge­ren­csé­ren kon­ven­ci­o­ná­lis el­ne­ve­zé­sű, a hi­va­ta­los név­adás kö­ré­be tar­to­zik. Ge­ren­csé­ren ak­kor ne­vez­ték el hi­va­ta­lo­san az ut­cá­kat, ami­kor Nyi­tra vá­ros­ré­sze lett. Na­gyon sok ma­gyar kö­tő­dé­sű ne­vet vá­lasz­tot­tak az ak­ko­ri elöl­já­rók: ma­gyar hí­res em­be­rek ne­vét (Kos­suth, Pe­tő­fi, At­ti­la, Dó­zsa, Ady, Mik­száth, Liszt, Le­hár) és eze­ken kí­vül még ezt a ma­gyar vá­ros­ne­vet, me­lyet a hű­ség vá­ro­sa­ként tar­ta­nak szá­mon a ma­gya­rok, vél­he­tő­en az iden­ti­tá­suk­hoz va­ló hű­sé­get kí­ván­ták ki­fe­jez­ni az el­ne­ve­zés­sel.
Zob­o­ralján hely­zet­vi­szo­nyí­tás­sal vagy alak­meghatározás­sal ta­lál­ko­zunk 23 faj­ta­je­lö­lő meg­ne­ve­zés­ben: Alsó-k­ert­megi, Ci­gány­ház há­tá­nál, Csücs­kök ~ Csec­skék, Fa­lu kö­ze­pe, Gát­al­ja, Sű­rűk al­ja; de név­utós, il­let­ve ezek mel­lékn­evesült alak­ja­i­val is ta­lál­ko­zunk: Bá­nya fe­lé, Er­dő mel­lett, Kert­megi, Két út kö­zi; s 13 eset­ben sa­já­tos­ság­ként je­lö­li a hely vi­szo­nyí­tott hely­ze­tét: Al­só-fun­du­sok, Alsó-k­ert­megi, El­ső ve­tő, Fel­ső-kút, Fel­ső-me­ző, Szél­ső u.
Dom­bor­zat­ra uta­ló ada­tok csak hely­meg­ne­ve­ző funk­ci­ó­ban for­dul­nak elő: 10 név = 3,6%: Dom­bika, Dom­bok, Földe­si-­dom­b, He­gyes, Hegye­si, Mátyu­sok domb­ja, Óvo­da-part, Pap­domb, Szent­egy­ház-part, Temp­lom-part in­kább a hegyme­gi fal­vak­ból, il­let­ve Kolon és Pográny köz­sé­gek­ből szár­maz­nak, ame­lyek­nek a bel­te­rü­le­te is vál­to­za­tos fel­szí­nű. A föld mi­nő­sé­gé­re uta­lók (5 név = 1,8%) szin­tén csak alap­rész­ként je­len­nek meg a név­anyag­ban: Cigánygurnyó, Habany (’vessző’), Kö­ve­cses, Ragyos, Tűz­kő. Az el­ne­ve­zé­sek­ben in­kább a ’silányab­b, ros­­szabb, ke­vés­bé hasz­no­sít­ha­tó’ je­len­té­sű lexémák vesz­nek részt a név­al­ko­tás­ban.
A ne­vek kö­zött a ter­mé­sze­tes nö­vény­zet­re uta­lók van­nak több­ség­ben: Agac­sos, Beza ’bodzás’, Bó­ros, Csip­kés, Hárs­fa, Heccse (= he­csed­li ’csip­ke­b­o­gyó’), Ká­kai, Mo­gy­oróska, Sű­rű, Szed­res; 9 eset­ben bő­vít­mény­ként: Akác­fa u., Aká­cos u., Be­rek, Bo­kor u., Bórosi u., Bükfa u., Der­vence-­patak ’erdő’, Fa u., Ká­ka-kút. A ter­mesz­tett nö­vé­nyek ke­vés­bé ját­sza­nak sze­re­pet a bel­te­rü­le­ten alap­rész­ként: Ká­posz­tás, Ken­de­res, Ken­de­re­sek. Ugyan­ezek a nö­vény­ne­vek for­dul­nak elő sa­já­tos­ság­je­lö­lő funk­ci­ó­ban is: Ká­posz­tás­föl­dek, Ká­posz­tás­ker­tek, Ken­de­res-dű­lő, Ken­der­föld, Ken­der­föl­dek, Krump­li­föl­dek.
A nö­vény­vi­lág sza­va­it nem­csak a ter­mé­sze­tes név­adás hasz­nál­ja föl, ha­nem a hi­va­ta­los név­adás is elő­sze­re­tet­tel al­kal­maz­za az ut­ca jel­leg­ze­tes­sé­gét fi­gyel­men kí­vül hagy­va. A nö­vény­ne­vek kö­zül Zob­o­ralján a bükk­fa, fa, cse­resz­nye, kri­zan­tém, meg­gy, ró­zsa és szil­va ne­vek ke­rül­tek hi­va­ta­los név­adás­sal a név­anyag­ba. Ezek a köz­sza­vak mo­ti­vá­lat­lan bő­vít­mé­nyi rész­ként ke­rül­tek a név­anyag­ba, ugyan­is a funk­ció nem áll kap­cso­lat­ban a denotá­tum­mal, pusz­tán a kon­ven­ci­o­ná­lis név­adás kö­ré­be tar­toz­nak.
Mi­vel a vad­ál­lat­ok élő­he­lye jobb eset­ben kí­vül esik a fa­lu bel­te­rü­le­té­től, ezért a ter­mé­sze­tes név­adás­ban ez a cso­port nem ját­szik sze­re­pet. Há­zi­ál­lat­ok­kal kap­cso­la­tos mind­ös­­sze né­hány név: Kác­sa-tó, Ka­csa­úsz­ta­tó, Li­ba­le­ge­lő.
Zob­o­ralján a fa­lu­ré­szek leg­ter­mé­ke­nyebb cso­port­ját al­kot­ják a gaz­dál­ko­dás­ra uta­ló ne­vek (38 név). Fő­ként a nö­vény­ter­mesz­tés­re hasz­nált föld­te­rü­le­tek, ker­tek meg­je­lö­lé­se ját­szik sze­re­pet a név­al­ko­tás­ban: Al­só-fun­du­sok, Bel­ső­te­lek-pót­lás, Bitókák ’kendertörésre hasz­nált ki­sebb föld­te­rü­let’, (táj­szó Zsérén), Ci­gány­há­zi-dű­lő, El­ső-ve­tő, Nyitványok ’irtás’; de az ál­lat­tar­tás hely­ne­ve­it is meg­ta­lál­hat­juk ezek kö­zött a bel­te­rü­le­ti ne­vek kö­zött: Kis-rét, Kö­zös-le­ge­lő, Li­ba­le­ge­lő. Csak egyet­len név­ben je­le­nik meg a kis­bir­to­kos ne­ve két­fé­le név­va­ri­áns­ban (Tel­ki-dű­lő, Te­le­ki-dű­lő), a töb­bi eset­ben köz­szói ele­mek­ből épül­nek föl a hely­ne­vek.
Kor­ra utal­nak a kö­vet­ke­ző meg­ne­ve­zé­sek: Ófalu, Öreg­fa­lu, Öreg­vas (’szemét­telep’), Régi­falu, Új­fa­lu. Kö­zel ha­son­ló elő­for­du­lá­sú a hely sa­já­tos­sá­gá­ra uta­ló kor­je­lö­lés (6 név): Öreg-me­der, Öreg pogrányi út, Öreg u., Új­gí­mes, Újlédec, Új u.
Mé­ret­re uta­ló meg­ne­ve­zé­sek: Fő u., Kis­bodok, Kis-me­ző, Kis-pa­tak, Kur­ta sor, Nagy­bodok, Nagy­pa­tak, Nagy-kút, Nagy-kút­nál, Nagy u.
Más tu­laj­don­sá­got je­löl­nek a kö­vet­ke­ző ne­vek: Kő­kút, Má­sik sor, Mély út, Or­szág­út, Po­tom­szeg, Zsák­ut­ca.
Nép­cso­port­ra uta­ló egyet­len lexé­ma alap­rész­ként és bő­vít­mény­ként is egy­szer for­dul elő Zob­o­ralján: Ci­gá­nyok, Ci­gány­part. A kun nép­cso­port Ge­ren­csé­ren funkciót­lan, hi­va­ta­los név­adás­sal ke­let­ke­zett.
Bir­tok­lás­ra, a te­rü­le­tet hasz­ná­lók­ra uta­lók alap­rész­ként két­szer for­dul­nak elő: Apá­ti, Család­ka ’háznép, a kas­tély kö­rül, cse­léd’ (Gí­mes). A név a je­len­tés­ha­sa­dás előt­ti ál­la­pot­ban rög­zült tu­laj­don­név­ként.
Sze­mély­név­ből ala­kul­tak a hely meg­ne­ve­zé­sé­re: Bel­i­ca, Felső-Mika (Kolon); meg­kü­lön­böz­te­tő­ként hely­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sú sze­mé­lyek, bir­to­ko­sok (17 név): Arany A. Lász­ló tér, Ba­ba­fé­sű, Bajzik-k­ert, Bel­i­ca, Bot­­tyán so­ra, Brath kút­ja, Brath so­ra, Földe­si-­dom­b, Jan­csi-pa­tak, Jókel há­zá­nál, Jó­kel-kert, Mátyu­sok domb­ja, Pin­tyi-part, Sán­do­rok kút­ja, Sán­do­rok so­ra, Sedák-k­ert, Te­le­ki-dű­lő. Szen­tek: Gá­bor­ka u., Má­ria u., Szent Ven­del-kert. Tör­té­nel­mi ala­kok: At­ti­la u., Dó­zsa u., Kos­suth u., Massányi u. Írók, köl­tők: Ady u., Fábry u., Jó­kai u., Mik­száth u., Pe­tő­fi u. Ze­ne­szer­zők: Ko­dály u., Le­hár u., Liszt u. A tör­té­nel­mi ala­kok, il­let­ve mű­vé­szek ne­vét tar­tal­ma­zó em­lé­kez­te­tő funk­ci­ó­jú név­ré­szek, nem áll­nak kap­cso­lat­ban a denotá­tum­mal, a hi­va­ta­los név­adás ré­szei Zob­o­ralján. En­nek oka­it már meg­em­lí­tet­tem Ge­ren­csér hi­va­ta­los ut­ca­el­ne­ve­zé­se­i­ben.
A táj­egy­ség­ben igen gya­ko­ri név­adá­si for­ma, hogy az épít­mény vá­lik a kö­ze­lé­ben lé­vő te­rü­let­nek is név­adó­já­vá (20 név): Cin­te­rem, Dög­tér, Fut­ball­pá­lya fe­lé, Is­ko­la mö­gött, Ke­rek­híd­nál, Ke­reszt­fai, Kép­nél, Kocs­ma tá­ja, Ma­lom­nál, Pap kút­já­nál, Vas­út­nál. Alap­rész­ként húszs­zor for­dul elő a bel­te­rü­le­ti név­anyag­ban. Ezek a ne­vek is va­ló­já­ban az ut­ca­ne­vek vagy ut­ca­ré­szek szi­no­ni­mái. Az em­be­ri al­ko­tás­ra uta­ló épít­mény­ne­vek bő­vít­mény­ként is igen gya­ko­ri­ak (29 név): Dubkút, Híd u., Is­ko­lai árok, JRD u., Ká­pol­na u., Óvo­da-part, Plé­bá­nia so­ra, Temp­lom út. Em­be­ri tu­laj­don­ság­ra uta­ló: Kap­zsi u; fog­lal­ko­zás­ra, te­vé­keny­ség­re uta­lók: Fa­ze­ka­sok me­ze­je, Fecs­ken­dő­tér, Ker­tész­kert, Pász­tor út, Sport u.; bir­tok­lás­ra, il­let­mény­re uta­lók: Apá­ti u., Bak­ter­kert, Ér­se­ki út, Ér­se­ki u., Jegy­zői-bir­tok, Köz­sé­gi-kút, Mes­ter-part, Pap­domb, Pap út­ja, Pász­tor­kert, Püs­pök­szer, Szent­egy­ház-part, Úr­bé­ri-le­ge­lő, Zsel­lér­föl­dek.
Is­me­ret­len mo­ti­vá­ci­ó­jú helyn­evek (4 név = 1,4%). Ba­ba­fé­sű: a név elő­tag­ja föl­te­he­tő­en sze­mély­né­vi ere­de­tű. A Ba­ba hely­ne­vet Nyi­tra kör­nyé­kén már Szent Ist­ván ide­jé­ben is­mer­ték (vö. CDES 1:63). Utó­tag­ja a Nyi­tra-vidékről is ada­tolt fé­sű (físő) táj­szó, mel­­lyel a hos­­szú ha­jú fér­fi­ak kö­zé­pen a ha­ju­kat ös­­sze­fog­ták. Pet­ty­in, Szugla ta­lán a köz­nyel­vi zug szó vál­to­za­ta ’keskeny, szűk ut­cács­ka’ Béden (TESZ 3:1200).
Zob­o­ralján 15 te­le­pü­lés­re vo­nat­koz­tat­va meg­le­he­tő­sen ke­vés az ut­ca­név jel­le­gű ne­vek szá­ma (102 név = 36,4%), de en­nek oka a ter­mé­sze­tes név­adás­sal ke­let­ke­zett út­ne­vek is­mét­lő­dé­se, il­let­ve az igen ma­gas szá­mú falurészn­evek, ame­lyek va­ló­já­ban ut­ca­ne­vek­ként funk­ci­o­nál­nak.
Az utak több­sé­ge (10 név) irány­je­lö­lő, a kö­ze­li ha­tár­rész, il­let­ve szom­szé­dos te­le­pü­lé­sek fe­lé ve­zet: Család­kai út, Ér­se­ki út, Ibri­cei út, Kaskúti út, Koloni út, Surányi út, Te­me­tői út.
Az ut­ca név­részt tar­tal­ma­zó ne­vek (53 név = 18,9%) fő­ként a vá­ro­si hi­va­ta­los név­adás ered­mé­nye­ként jöt­tek lét­re, mi­vel Ge­ren­csér ko­ráb­ban 20 évig, Alsóc­sitár a leg­utób­bi éve­kig Nyitrához tar­to­zott. A hi­va­ta­los név­adás sze­ren­csé­sebb ese­tét kí­sér­het­jük nyo­mon, ugyan­is név­bok­ro­sí­tá­sok­kal ta­lál­ko­zunk. Fő­ként nö­vény­né­vi, il­let­ve a ma­gyar kul­túr­kör­höz tar­to­zó leg­is­mer­tebb sze­mély­ne­vek vál­tak név­al­ko­tó té­nye­ző­vé: Ady u., Akác­fa u., At­ti­la u., Bo­kor u., Bórosi u., Bükfa u., Cse­resz­nye u., Dó­zsa u., Er­dő­alat­ti u., Ér­se­ki u., Fábry u., Pe­tő­fi u.
A te­le­pü­lé­sek épí­té­sze­ti el­ren­de­zé­sé­re utal a sor meg­ne­ve­zés Zob­o­ralján (8 név = 2,9%): Barsi sor, Kur­ta sor, Má­sik sor, Nyi­trai sor, Nyi­tra sor, Plé­bá­nia so­ra, Sán­do­rok so­ra, Temp­lom so­ra.
A te­rek hely­meg­je­lö­lé­se kö­zül (4 név = 1,4%): Arany A. Lász­ló tér, Fecs­ken­dő­tér, Temp­lom tér, Vá­sár­tér Zob­o­ralján csak egy em­lé­kez­te­tő szán­dé­kú, de ez az eset sem funkciót­lan, mi­vel a köz­ség szü­löt­té­re, a nyel­vész­tu­dós­ra em­lé­kez­tet.
Egy-­e­gy köz, szer, szeg utó­ta­gú név­vel is ta­lál­ko­zunk: Víz köz, Püs­pök­szer, Po­tom­szeg. A szer szó je­len­té­se ’sor, ház­sor, fa­lu­rész’, a vi­dé­ken nem mu­tat­ha­tó ki kü­lönb­ség a ’falurész’, il­let­ve az ’ut­ca’ je­len­té­sek kö­zött. A szeg ’sze­glet, fa­lu­rész’ je­len­té­sű, a Po­tom­szeg elő­tag­ja az ér­ték­te­len­sé­gé­re utal. A Ci­gány­part, Mes­ter­part, Óvo­da­part, Pin­tyi-part ne­vek ut­ca­né­vi funk­ci­ót töl­te­nek be, ugyan­ak­kor a dom­bor­za­ti jel­lem­zők­re is utal­nak ’dom­boldal’ je­len­té­sű­ek, nem pe­dig ’víz­part’.
A bő­vít­mé­nyi ré­szek vizs­gá­la­ta­kor szem­be­tű­nő Zob­o­ralján a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet­ből szár­ma­zó (51,2%) és a mű­velt­sé­gi ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zó (48,8%) meg­kü­lön­böz­te­tő ele­mek egyen­sú­lya. Más, anya­or­szá­gi te­rü­le­te­ken ez az arány a mű­velt­sé­gi ne­vek je­len­tős több­sé­gét mu­tat­ja. Ha a köz­szói–tu­laj­don­né­vi ará­nyo­kat vizs­gál­juk a táj­egy­sé­ge­ken be­lül, ak­kor a bel­te­rü­le­ti ne­vek­ben 50 eset­ben ta­lá­lunk tu­laj­don­né­vi (sze­mély­né­vi és te­le­pü­lés­né­vi) ele­met, ami az ös­­szes bel­te­rü­le­ti hely­név­hez vi­szo­nyít­va mind­ös­­sze 17,8%, csak köz­szói ele­mek­ből a bel­te­rü­le­ti ne­vek 82,2%-a épül fel. Ez az arány a ma­gyar­or­szá­gi ada­tok­hoz vi­szo­nyít­va a kül­te­rü­le­ti ha­tár­ré­szek­re jel­lem­ző (vö. J. Sol­tész 1979, 83). Fel­vi­dék hely­név­kin­csét te­hát ad­dig kell ös­­sze­gyűj­te­ni, míg nem in­dul meg a fal­vak­ban is a hi­va­ta­los név­adás, amely el­tün­tet­he­ti a ma még élő né­pi ne­ve­ket.

6. A víz­raj­zi ne­vek rend­sze­re

A fo­lyó-, ál­ló­vi­zek és ezek ré­sze­i­nek, il­let­ve a for­rá­sok, ku­tak alap­rész meg­ne­ve­zé­se nem dif­fe­ren­ci­á­ló­dik, csak na­gyon ke­vés lexémát hasz­nál­nak föl ezek meg­je­lö­lé­sé­re. A pa­tak pusz­ta föld­raj­zi köz­név két te­le­pü­lés (Lédec és Kolon) ne­vei kö­zött vált tu­laj­don­név­vé, egy eset­ben, Meny­hén a köz­szó töb­bes szá­mú alak­ja rög­zült hely­név­ként. Egy­ré­szes név­ként, il­let­ve két­ré­szes név alap­tag­ja­ként 23 név­vál­to­za­tot ho­zott lét­re: Bar­toskúti-­patak, Boce­ga-­patak, Bodok­i-­patak, Csitári-­patak, Der­vence-­patak, Ge­ren­csé­ri-pa­tak, Gesztei-­patak, Gí­mes-pa­tak, Hos­­szú­ki-pa­tak, Huntai-­patak, Hunták-­patak, Ibri­cei-­patak, Jan­csi-pa­tak, Láz­aki-pa­tak, Ma­jo­ri-pa­tak, Nagy-pa­tak, Öreg-me­der, Pa­tak, Pa­ta­kok, Polóc­sáni-­patak, Ré­ti-pa­tak, Sza­lakusz­i-­patak, Szá­raz-pa­tak, Ta­rá­nyi-pa­tak. A víz mes­ter­sé­ges el­ve­ze­té­sé­re egyet­len föld­raj­zi köz­név vált tu­laj­don­név­vé: Ka­ná­lis.
A fo­lyó­vi­zek kö­zött egy­ré­szes tu­laj­don­né­vi ele­me­ket is ta­lá­lunk: Boce­ga, Dere­ce, Dobrotka, Hunta, Hunták, Kadany, *Zseberén. A leg­utol­só név Pesty anya­gá­ból szár­ma­zik, ma már nem is­me­rik.
Az ál­ló­vi­zek föld­raj­zi köz­ne­vei kö­zül csak a tó, il­let­ve en­nek ös­­sze­té­te­li vál­to­za­ta­it ta­lál­juk. A tó föld­raj­zi köz­név kilencsz­er for­dul elő a név­anyag­ban ös­­sze­té­te­li utó­tag­ként. Név­rész­ként há­rom hely­ne­vet al­kot: Kis-tó, Nagy-tó, Új-tó. A köz­név két te­le­pü­lé­s (Alsócsitár és Gí­mes) név­anya­gá­ban vált önál­ló­an tu­laj­don­név­vé: Tó, egy te­le­pü­lé­sen (Vicsápapáti) ra­gos alak­ban rög­zült: Tó­ba. Az Alsó-Kacsástó, Felső-Kacsástó, Kacsástó~Kacsató ala­kok­ban az ös­­sze­tett köz­név vált tu­laj­don­név­vé. A Kac­sástó szi­no­ni­má­ja­ként az ob­jek­tum el­ne­ve­zé­sé­re a Ka­csa­úsz­ta­tó köz­név is tu­laj­­don­n­evesült.
A víz ter­mé­sze­tes fel­tö­ré­sé­re uta­ló for­rás csak hat­szor for­dul elő Zob­o­ralján. Há­rom­szor (Alsócsitár és Zsére név­anya­gá­ban) vá­lik a köz­szó­ból önál­ló for­má­ban tu­laj­don­név­vé: For­rás. Há­rom­szor pe­dig a zsérei anyag­ban föld­raj­zi köz­né­vi utó­tag­ként sze­re­pel: Alsó-latkai-­for­rás, Bü­dös­kú­ti-for­rás, Kő­kú­ti-for­rás. A két te­le­pü­lé­sen te­hát le­xi­ká­li­san meg­kü­lön­böz­te­tik a föld­ből fel­tö­rő vi­zet és a víz­vé­te­li hely­ként al­kal­mas ku­tat. A töb­bi te­le­pü­lés név­anya­gá­ban ilyen le­xi­kai dif­fe­ren­ci­á­ló­dás­sal nem ta­lál­ko­zunk.
A víz men­ti te­rü­le­tek cso­port­ja már sok­kal vál­to­za­to­sabb ké­pet mu­tat, a ne­vek több mint 40%-a tar­to­zik ide. Az ál­ta­lá­nos köz­szói je­len­té­sű föld­raj­zi köz­ne­ve­ken kí­vül szá­mos táj­szót ta­lá­lunk.
A víz­zel kap­cso­lat­ba hoz­ha­tó, hely­ne­vek­ben fel­lel­he­tő táj­szók.
A víz for­rá­sá­ra hasz­nált táj­sza­vak: A séd ’for­rás, pa­tak’ az egy­ko­ri for­rás he­lyét őriz­he­ti Geszte és Kolon ha­tá­rá­ban: Síd, Sígy­i-fődek, Sígy­i-rétek.
A mé­lyeb­ben fek­vő, vi­ze­nyős he­lyek­re hasz­nált táj­sza­vak: A bara ’mé­lyebben fek­vő te­rü­le­te­ken meg­ma­radt pos­vá­nyos víz’, me­lyet az ÚMTSz. ed­dig csak a Dél­vi­dék­ről ada­tolt Bács-Bodrog vár­me­gye te­rü­le­té­ről. Víc­sá­pa­pátiban pe­dig ha­son­ló hely­ze­tű hely­név ta­lál­ha­tó Barakapás alak­ban. A cseter ’luc­sok, sár, ned­ves­ség’ táj­szót azon­ban már Alsóc­sitár­ból, Nyi­tragesztéről és Pográny­ból ada­tol­ja az ÚMTSz. De Víc­sá­pa­páti hely­ne­vei kö­zött ta­lál­ha­tó Csetertek je­len­té­sét nem is­mer­ték, s a pogrányi Csőtörtö­ki kút hely­ne­vet is in­kább a csü­tör­tök szó­val azo­no­sí­tot­ták. A de­rék táj­szó több je­len­tés­ben is fenn­ma­radt a hely­ne­vek­ben, at­tól füg­gő­en, hogy vízme­gi vagy hegy­al­jai fa­lu név­kin­csé­ben ta­lál­ha­tó. Víc­sá­pa­pátiban a Dërík a fo­lyó­me­der mel­let­ti vi­ze­nyős te­rü­le­tet azo­no­sít­ja, míg a hegy­al­jai Zsérén az or­szág­út mel­let­ti te­rü­le­tet, Pográny­ban a föld­te­rü­let kö­ze­pét je­lö­li. A láz ’mé­lyen fek­vő, gyak­ran víz­jár­ta te­rü­let’, ál­ta­lá­ban rét­ség. A Nyi­tra fo­lyó men­tén fek­vő fal­vak­ban ál­ta­lá­nos a hasz­ná­la­ta. A lápa ala­cso­nyan fek­vő, eset­leg vi­ze­nyős he­lyet je­löl vagy völgy­haj­la­tot. Egy­más­tól füg­get­le­nül há­rom te­le­pü­lé­sen is ta­lál­ko­zunk ez­zel a hely­név­vel, de csak a koloni és a gíme­si ha­tár­ban él a ’vizenyős’ je­len­tés­ben, a hegyme­gi Meny­he te­le­pü­lé­sen in­kább ’víz­folyás’ je­len­té­sű víz­völgy. A lá­zak ed­di­gi je­len­té­sei kö­zött nem sze­re­pelt a mé­lyen fek­vő vi­ze­nyős te­rü­let je­len­té­se, még­is Alsóc­sitár hely­ne­vei kö­zött ugyan­ar­ra a te­rü­let­re két el­ne­ve­zés is él: Lá­zak, Lágy-rítek, mely­nek mo­ti­vá­ci­ó­ja a süp­pe­dős, lágy, vi­ze­nyős ta­la­ja. Az el­ho­má­lyo­sult hany- tő ’moc­saras, lá­pos, in­go­vá­nyos te­rü­let’ és az aszó ’kiszáradt víz­men­ti rét’ ös­­sze­té­te­lé­vel ala­kult a Geszte és Alsó­bodok ha­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó Haniszó dű­lő­név. To­váb­bi elő­for­du­lás: Alsó-Haniszó, Felső-Haniszó. Lédec ha­tá­rá­ból va­ló az a hely­név, me­lyet vi­ze­nyős te­rü­let­re hasz­nál­tak: Tökinye ~ Tökinyék. Ez a rész an­­nyi­ra mo­csa­ras volt, hogy nem is ka­szál­ták. Ezek a meg­ne­ve­zé­sek azon­ban az Inczefi ál­tal hasz­ná­la­tos név­kö­vü­let fo­ga­lom­kö­ré­be tar­toz­nak, ugyan­is már az idő­sebb adat­köz­lők sem hasz­nál­ják eze­ket a táj­sza­va­kat, csak a hely­ne­vek­ben él­nek. A víz csör­ge­de­ző hang­já­nak je­len­té­se rej­lik a koloni ha­tár­ban ta­lál­ha­tó cser­ge­tő táj­szó­ban.
Víz­men­ti nö­vény­zet­re utal: be­rek ’vizenyős, in­go­vá­nyos, sás­sal be­nőtt la­pály’ je­len­tés­ben él a Nyi­tra-vidé­ki nép­dal­ok­ban (Nagy-be­rek), a sík­ár ’olyan nö­vény­faj­ta, amely­nek gyö­ke­ré­ből sú­ro­ló­ke­fét ké­szí­tet­tek’ (Sík­árok ~ Singáros), il­let­ve a Lázok­ban­i-­gye­pe­sek. Köz­szói el­ne­ve­zé­sek: Sá­sok, Mo­csár-rét, Ná­das, Nádasi, Nap­ke­le­ti-ná­das.

7. A ha­tár­ne­vek rend­sze­re

Zob­o­ral­ja hely­ne­ve­it vizs­gál­va szem­be­tű­nő, hogy nagy­részt köz­szói ere­de­tű név­vel, név­ré­szek­kel, va­la­mint élő, ki­ve­sző­ben lé­vő, il­let­ve ki­halt táj­sza­vak­kal ta­lál­ko­zunk. El­vét­ve je­len­nek meg a név­anyag­ban tu­laj­do­nos­ra uta­ló meg­ne­ve­zé­sek. Ez a je­len­ség az elő­ző év­szá­zad­ok bir­tok­vi­szo­nya­i­ból kö­vet­ke­zik. A dom­bor­za­ti ne­vek a táj­egy­ség jel­le­gé­ből adó­dó­an elég­gé dif­fe­ren­ci­ál­tak, né­hány ré­gi­ó­ra jel­lem­ző táj­szót és re­gi­o­ná­lis át­vé­telt is tar­tal­maz­nak (vö. N. Császi 2002, 201–206.)
Mi­vel kis te­le­pü­lé­sek tar­toz­nak a vizs­gált te­rü­let­hez, még a ta­gol­tabb fel­szí­nű vi­dé­ken is ke­vés­bé meg­ter­helt a hegy föld­raj­zi köz­név. Ugyan­is a he­gyek ki­ter­je­dé­se olyan nagy, hogy rend­sze­rint a má­sik te­le­pü­lés­re is át­nyú­lik. Sok­kal gya­ko­ribb vi­szont a hegy­ol­dal el­ne­ve­zé­se.
A ki­emel­ke­dés­re hasz­nált táj­szók közt a mál szó­nak két­fé­le je­len­té­sét is meg­fi­gyel­het­jük. Nem­csak a las­san ki­ve­sző­ben lé­vő, de ezen a vi­dé­ken még élő ’he­gy­oldal’ je­len­té­sét, de szin­te min­den eset­ben az eh­hez kap­cso­ló­dó ’rossz mi­nő­sé­gű agya­gos föld’ je­len­tést is: Pográny­ból Mál­hegy, Gesz­té­ről Má­lak, Kolon­ból Málok.
A lá­zak táj­szó egyik je­len­té­se a vi­dé­ken a ’ma­ga­sab­ban fek­vő ka­szá­ló te­rü­let’, s ilyen je­len­tés­ben fő­ként önál­ló szó­ként, nem ös­­sze­té­te­li tag­ként je­le­nik meg a hely­ne­vek­ben: Lá­zak (Geszte, Alsóc­sitár), Lázi­ki (Béd). Elő­for­dul ös­­sze­té­te­li utó­tag­ként is, de eb­ben az eset­ben ’házhe­ly, te­lek’ je­len­tés­ben Nyi­traegersze­gen a Bog­mai-láz név­ben a par­cel­lá­kat ne­vez­ték így, vagy mé­lyeb­ben fek­vő vi­ze­nyős te­rü­le­ten Ken­der-láz (Pográny), Tó-láz (Vícsápapáti).
A part szó­nak csak a ’ma­gasab­ban fek­vő te­rü­let’ je­len­té­se él ezen a vi­dé­ken. Ezt a meg­ne­ve­zést mind a ki­sebb ki­emel­ke­dé­sek­re Temp­lom-part (Lédec), Szent­egy­ház-part (Kolon), Mo­csár-part (Gí­mes), mind a na­gyob­bak­ra hasz­nál­ják, je­len­tés­ár­nya­la­ti kü­lönb­ség­gel. Par­ti: Gesz­tén ’ma­ga­sab­ban fek­vő te­rü­let’, Pográny­ban ’me­re­dek domb­ol­dal’. Meny­hén Par­tok ’dom­boldal’. Több­ré­szes név­ben fő­ként utó­tag­ként sze­re­pel: Csi­va-­part (Menyhe), So­mos-part (Ge­ren­csér), Kö­ves-part, Ződes-­part, Pec­ke-part (Zsére), Kurd­oki-part (Pográny), Eg­ri-part (Alsóbodok), Me­ző-par­tok (Alsócsitár). De vi­szony­fo­gal­mak is kap­cso­lód­nak a tő­höz, er­re Gesz­tén ta­lá­lunk ada­to­kat: Part fe­je (agac­sos), Part alla (sző­lő).
Pi­lis el­ne­ve­zé­sű hegy több te­le­pü­lés ha­tá­rá­ban is ta­lál­ha­tó, Sza­lakus­zon, Zsérén, Gí­me­sen. A név ma­gya­rá­za­ta a TESz. sze­rint ki­emel­ke­dő te­rü­let ne­ve, ezt egé­szí­ti ki a FNESz. ’kopasz hegy­te­tő’ je­len­té­se. Az ere­de­ti köz­szói je­len­tést te­hát több hely­név­ben is meg­ta­lál­hat­juk. A dub ’méhkas’ je­len­té­sű táj­szó ala­ki ha­son­ló­ság mi­att me­ta­fo­ri­kus név­át­vi­tel­ként je­lent­ke­zik Alsó­bodokon a dom­bos tér­szín­for­má­jú Dubos hely­név­ben. Az adat­köz­lők nép­eti­mo­ló­gi­ás ma­gya­rá­zat­tal („a Dubos olyan dom­bos”) ér­tel­me­zik. El­kép­zel­he­tő az is, hogy a szom­szé­dos szlo­vák te­le­pü­lés, Babindál név­anya­gá­val van kap­cso­lat­ban, on­nan át­vett hely­név­ről van szó, s egy­ko­ri tölgy­er­dő­re utal: szlk. dub + m. -s kép­ző. Sem­mi­kép­pen nem le­het azon­ban bodo­ki szlo­vá­kos el­ne­ve­zés, mi­vel a te­le­pü­lés név­anya­gá­ra egy­ál­ta­lán nem jel­lem­ző a szláv köz­szók át­vé­te­le a hely­ne­vek­ben.
A hul­lá­mos fel­szí­nű te­rü­let meg­ne­ve­zé­sé­re a csic­só ’csúc­sos, du­do­ros fe­lü­let’ táj­sza­vát ta­lál­juk Alsó­bodok, Alsóc­sitár és Zsére te­rü­le­té­ről. A ha­tár­rész­ne­ve­ken be­lül je­len­tős részt kép­vi­sel­nek a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet le­írá­sá­hoz tar­to­zó hely­zet­vi­szo­nyí­tó, alak­meghatározó, mé­ret­je­lö­lő, ter­mé­sze­tes nö­vény­zet­re és ál­lat­vi­lág­ra uta­ló ne­vek, együt­te­sen a ha­tár­ne­vek több mint egy­ne­gye­de tar­to­zik ide, majd­nem an­­nyi, mint a gaz­dál­ko­dá­si és bir­tok­lás­tör­té­ne­ti ne­vek.
A ta­laj­mi­nő­ség­re uta­ló ha­tár­ne­vek közt is szá­mos táj­szót meg­fi­gyel­hetünk. A csic­só táj­szó a ko­ráb­bi mű­ve­let­len par­lag­te­rü­let ne­ve­ként ’a cse­re­pes, rossz mi­nő­sé­gű föld’ je­len­tés­ben is meg­ta­lál­ha­tó Csic­só Geszte és Alsóc­sitár hely­ne­vei kö­zött, egy­más­tól füg­get­le­nül, ugyan­is nem szom­szé­dos te­rü­le­tek. A mál táj­szót ezen a vi­dé­ken nem­csak dé­li domb­ol­dal­ként ér­tel­me­zik, ha­nem ko­pár, er­dős ré­szen ’rossz mi­nő­sé­gű agya­gos föld’ je­len­té­se is is­mert: Málok, Má­lak, Mál­hegy. Alsó­bodok ha­tá­rá­ban a rossz mi­nő­sé­gű agya­gos föld­re a Ragyos hely­ne­vet al­kot­ták, mely szin­tén táj­szó eb­ben a ré­gi­ó­ban. A hu­mu­szo­sabb, sö­té­tebb ár­nya­la­tú föld­nek pe­dig Bar­nád a ne­ve. Pográny ha­tá­rá­ban a szláv ere­de­tű po­rong ’apró ka­vics, ho­mok’ je­len­tés­sel le­het az alap­ja a Poron­na dű­lő­név­nek. A ’házépítéshez elő­ké­szí­tett ta­pasz­tó­sár’ ér­tel­mű gyúrott jel­ző­re em­lé­kez­tet­het a Gyúrot­ti hely­név. A fö­veny ’apró szem­csés föld’ is több fa­lu ha­tár­ré­szé­ben meg­ta­lál­ha­tó: Fö­ve­nyes (Menyhe), Fö­ve­nyek (Vícsáp), Fö­veny árok (Pográny). A rossz mi­nő­sé­gű, kö­ves ta­laj ál­ta­lá­nos meg­je­lö­lé­sé­re hasz­nál­ták a kö­ve­cses ala­ki táj­szót: Kö­ve­cses (Geszte), Kö­ves-part (Zsére), Kö­ves­sek (Pográny), Kö­ve­cses-part (Gí­mes), Kövec­ses-­pal­lag (Alsócsitár).
A ter­mé­sze­tes nö­vény­zet­re uta­ló táj­szók is be­ke­rül­tek föld­raj­zi köz­név­ként a hely­ne­vek­be. A galag táj­szót az ÚMTSz. is a Víc­sá­pa­pátiból má­ra már ki­vált Lajos­faluból ada­tol­ja. Víc­sáp hely­ne­vei kö­zött ta­lál­hat­juk a haj­dan ga­la­go­nyá­ban gaz­dag te­rü­le­tet a Gala­gos dű­lő­név­ben. A vi­dé­ken ez az egyet­len elő­for­du­lás. A ge­ren­csé­ri Ra­kot­­tyás név­ben pe­dig a re­ket­­tyés ~ ra­kot­­tyás ’füzes, cser­jés te­rü­let’ je­len­té­sű táj­szót ta­lál­hat­juk, a hang­ren­di át­csa­pás­sal ki­ala­kult két vál­to­zat kö­zül itt a mély hang­ren­dű ta­lál­ha­tó meg. A ha­raszt szó­nak nem az el­szá­radt avar je­len­té­se él a vi­dé­ken, ha­nem a ’sar­jadzó tölgy­er­dő, bo­zót’ ér­tel­me, amely­ből ka­so­kat fon­tak. Er­re utal­nak a pogrányi Ko­sár-ha­raszt, Kasár-ha­raszt-erdő, Ha­raszt-er­dő, Harasztkák, a meny­hei Báb­ha­raszt, s en­nek el­ho­má­lyo­sult, cson­kult alak­vál­to­za­ta Báb­araszt. A zi­ze­gő avar hang­zá­sá­ra Béd hely­ne­vei kö­zött a Cser­ge ne­vet ta­lál­juk ’ha­raszt’ je­len­tés­ben. A sű­rű – ere­de­ti je­len­té­se ’erdő’ – is meg­ta­lál­ha­tó Pográny név­kin­csé­ben: Sűrű­k­i. Gesz­tén a Gurdal dű­lő­név­ben a gurdaly ’vastag, erős szá­rú kó­rós gaz’ ma­radt fenn. Ter­mé­sze­te­sen a meg­mű­velt te­rü­le­ten ma már nem ta­lál­ha­tó meg ez a gyom­nö­vény. A pogrányi Godom hely­név­ben a pa­lóc te­rü­let­ről (Putnok kör­nyé­ké­ről) ada­tolt godona ’egres’ táj­szót fe­dez­het­jük fel. A koloni Bará­tyi dű­lő­név eset­leg kap­cso­lat­ba hoz­ha­tó az ÚMTSz.-ben szin­tén pa­lóc te­rü­let­ről szár­ma­zó ba­rát ’szil­vafa­j­ta’ táj­szó­val. A bór­fa ’fenyő­fa­j­ta’ igen el­ter­jedt fa­faj­ta ezen a vi­dé­ken, de csak egyet­len hely­név őr­zi Kolon­ból: Bó­ros. Szám­ta­lan sza­bad­té­ri kul­tu­rá­lis ren­dez­vényt szer­vez­nek itt, ezért az egész vi­dé­ken is­me­rik ezt a he­lyet. Fa­faj­ta meg­ne­ve­zé­sé­vel ke­let­ke­zett a zsérei ha­tár­ban a Gyártványos hely­név, amely a ’gy­er­tyános’ je­len­té­sű te­rü­let meg­ne­ve­zé­se. Sza­lakusz ha­tá­rá­ban ta­lál­juk a habany ’vessző’ je­len­té­sű táj­szót, ame­lyet az ÚMTSz. habanyk­ert ’vesszők­erítés’ Barsléde­cről is ada­tolt.
A Gí­mes ha­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó Csó­vá­nyost (csóvány ’csalán’) vad­ál­lat­ok szá­má­ra te­le­pí­tet­ték, mert ta­vas­­szal ez nőtt ki leg­elő­ször táp­lá­lé­kot ad­va a vad­ál­lat­ok­nak.
A ter­mesz­tett nö­vé­nyek táj­sza­vai ke­vés­bé for­dul­nak elő a hely­név­al­ko­tás­ban, né­hán­­nyal azon­ban ta­lál­ko­zunk. A cícer a csi­cse­ri­bor­só rö­vi­dült meg­ne­ve­zé­se a Zobor vi­dé­kén, er­re az ÚMTSz.-ben is ta­lá­lunk ada­to­kat Kolon­ból, s a fa­lu dű­lő­ne­vei kö­zött ugyan­csak meg­ta­lál­juk, to­váb­bá a hegyme­gi fal­vak kö­zül Meny­he név­kin­csé­ben is: Cícer. A ge­ren­csé­ri bor­ter­mesz­tés­re utal a Söp­rős ~ Söp­rűs hely­név. Et­től dél­re ta­lál­ha­tó a B™b#ngyik, s a két név egy­más mel­let­ti elő­for­du­lá­sa nem le­het vé­let­len. A bá­bán Nyu­gat-Ma­gyar­or­szá­gon, Kör­mend vi­dé­kén a bors­aj­tó al­só sar­ka, Pá­kán pe­dig a sző­lő­prés tör­köly­re ne­he­ze­dő ré­sze. A -gyik vég­ző­dés pe­dig más, in­kább szlo­vák hely­név­hez kö­tő­dik, meg­ta­lál­ha­tó Egersze­gen a Szur­gyik ’be­tonkock­ás gya­log­út a temp­lom­hoz’ hely­név­ben. Mind­két ge­ren­csé­ri dű­lő­név a sző­lő­fel­dol­go­zás­hoz kap­cso­ló­dik, azt örö­kí­ti meg.
Egyéb táj­szó­kat is ta­lál­ha­tunk a ha­tár­ne­vek kö­zött. A Meny­he ha­tá­rá­ban ta­lál­ha­tó Csi­va-­part ne­vé­ben a csi­vaj ’zsi­va­j’ je­len­té­sű táj­szót fe­dez­het­jük fel, me­lyet a két szom­szé­dos te­le­pü­lés­ről, Ge­ren­csér­ről és Lajos­faluból ada­tol a táj­szó­tár. A te­rü­le­ten ren­ge­teg ma­dár élt, hang­juk­tól volt han­gos a kör­nyék. A pa­lóc sinkózik ’csúsz­kál’ je­len­té­sű ige rö­vi­dült alak­ját ta­lál­juk meg a ge­ren­csé­ri Sinkó hely­név­ben. Ezt a me­re­dek részt fő­leg té­len nem le­he­tett csúsz­ká­lás nél­kül meg­kö­ze­lí­te­ni. A Petre­ces név Egersze­gen a mű­ve­lé­si ág­ra utal, a pet­ren­cés ’szé­naszárítás­ra hasz­nált te­rü­let’ alak­vál­to­za­ta.
Zob­o­ral­ja hely­ne­vei kö­zött szá­mos szlo­vák ere­de­tű név­vel is ta­lál­ko­zunk. A ne­vek­ben hasz­ná­la­tos szlo­vak­iz­mu­sok ket­tős irá­nyú­ak le­het­nek. Egy­részt már a szá­zad­for­du­ló­tól kez­dő­dő­en érez­he­tő az egy­re erő­sö­dő els­zlovákosodási fo­lya­mat, va­gyis egy­re több szlo­vák szót hasz­nál­nak a ma­gya­rok a nyel­vük­ben, s ezek a név­anya­got sem ke­rü­lik el. Más­részt te­kint­het­jük ezt a hos­­szú együtt­élés mi­att ket­tős név­adá­si fo­lya­mat­nak is Kniezsa alap­ján. Alap­ve­tő­en két ré­te­get kü­lö­nít­he­tünk el a ne­vek­ben.
Az egyik­be tar­toz­nak azok a ne­vek, ame­lyek szlo­vák köz­szói je­len­té­se el­ho­má­lyo­sult, a han­ga­lak is meg­vál­to­zott, a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lók kö­ré­ben a szlo­vák szó tor­zult alak­ja jött lét­re. Tel­je­sen be­épült a ma­gyar név­kincs­be, akár ma­gyar di­a­lek­to­ló­gi­ai jel­lem­zők is meg­fi­gyel­he­tők az em­lí­té­se­kor, már ma­ga a név­hasz­ná­ló sem tud­ja, hogy szlo­vák szó.
Béd te­le­pü­lés­ről a kö­vet­ke­ző szlo­vák ere­de­tű ne­ve­ket fi­gyel­het­jük meg: a Dutka, ko­ráb­ban er­dős te­rü­let, a szlk. dutý ’od­vas’ je­len­té­sű köz­szó­ból ala­kult. A Kósa er­dős te­rü­let a szlk. košatý ’tere­bé­lyes, szét­ága­zó’ szó­ból szár­ma­zik, a Szu­gyin­ka a szlk. súd ’pereskedés’ tő­ből ala­kult, (a Föl­des urak bir­to­ka és a II. Osz­tás hely­ne­vek kö­zött fek­szik). A Hórka név a szom­szé­dos Meny­he te­rü­le­tén is elő­for­dul Huor­ka alak­ban. Ez is fel­te­he­tő­en köz­szói ere­de­tű le­het, mert egy­ta­gú név­ként mind­két fa­lu­ban iden­ti­fi­kál, s fek­vé­sük, el­he­lyez­ke­dé­sük is ha­son­ló: köz­vet­le­nül a bel­telkek mel­lett ta­lál­ha­tók, a cser­fás kö­ze­lé­ben, szlk. hôrka ’kis er­dő, kis hegy’.
Meny­hei szlo­vák ere­de­tű ne­vek: Polóc­sán, Czéczés, a szlk. cecok ’hosszú szil­va’ cec- tö­vé­hez a ma­gyar -s ’valamiv­el el­lá­tott’ je­len­té­sű kép­ző kap­cso­ló­dott. Galuzsa a szlk. kaluža ’poc­solya, tó­csa, pos­vány’ je­len­té­sű szó­ból ered, ugyan­is víz­fo­lyás, pa­tak men­tén ta­lál­ha­tó a hely­név, a má­sik ol­da­lon a m. Sár-rét el­ne­ve­zés. Szu­tuczka: a szom­szé­dos zsérei te­rü­le­ten is meg­ta­lál­ha­tó a név, az adat­köz­lők er­re a kör­nyék­re lo­ka­li­zál­ták a Dal­mai vár hely­ne­vet, ezért az szlk. sut­ina ’rom’ fő­név­ből szár­maz­hat, de az is va­ló­szí­nű, hogy a hely­név, amely egy hos­­szan hú­zó­dó völ­gyet je­löl, s a Hunta-­patak is itt fo­lyik, a szlk. sútok ’össze­folyás’ köz­szó­ból ered.
A hegyme­gi fal­va­kon kí­vül Lédec ha­tá­rá­ból mu­tat­ha­tó ki olyan szlo­vák ere­de­tű hely­név, amely be­épült a te­le­pü­lés név­kin­csé­be. A Szkála-erdő a szlk. skala ’szik­la, szik­la­szirt’ köz­szó­ból szár­ma­zik. A Sztrány-erdő pe­dig a szlk. stráò ’he­gy­oldal, lej­tő’ szó­ból ala­kult. A Zakalok a szlk. zaka¾ací ’vágási’ mel­lék­név rö­vi­dült és ma­gyar tol­da­lék­kal át­ala­kult vál­to­za­ta.
A má­sik ré­teg­be tar­toz­nak azok a szlo­vák ne­vek, ame­lye­ket a ma­gyar név­vel pár­hu­za­mo­san vagy ahe­lyett hasz­nál­nak (Ulicska, Lúc­ska, Bazsany­i­ca), s ezek az egy­re erő­tel­je­sebb as­­szi­mi­lá­ció so­rán a ma­gyar ne­ve­ket ki­szo­rít­ják. Egerszeg te­rü­le­té­ről: Vrbni ’füzes’, Konop­nyíz­ka ’kender­föld’, Kaposzny­ice ’Káposztás’, Jed­no­ta ’szövetkezeti üz­let, tej­csar­nok’, Hlav­na ’főút’, Lajosové ha­tár, Gesz­té­ről Domov­ina-földek, Kolon­ból Alsó-Domovina, Fölső-Domovina, Domov­ina út (ezek a ne­vek az el­ső vi­lág­há­bo­rú után ha­za­tért ka­to­nák­nak ki­osz­tott föl­de­ket je­lö­lik), Léde­cről Horá (az ál­lo­más kö­rü­li domb meg­ne­ve­zé­sé­re), Alsóc­sitár­ból Vápeni­ca ’mészégető’, il­let­ve egyes köz­épü­le­tek Emen­vé (MNV = Miest­ny národ­ný výbor ’he­lyi nem­ze­ti bi­zott­ság’), Jéerdé ’föld­műves szö­vet­ke­zet’. Ezek hasz­ná­la­ta ál­ta­lá­nos min­den te­le­pü­lé­sen.

7.1. A ha­tár­ne­vek le­xi­ká­lis-mor­fo­ló­gi­ai jel­lem­zői

Bő­vít­mé­nyi rész­ként 773 lexémát (=100%) hasz­nál­nak föl a 828 két­ré­szes név­ben. Ezek több­sé­ge, több mint há­rom­ne­gye­de köz­szó (76,1%), csak 21,9%-a tu­laj­don­né­vi (te­le­pü­lés­né­vi és sze­mély­né­vi) ere­de­tű.
A hely­név­tí­pu­sok kö­zül a ha­tár­ne­vek lét­re­ho­zá­sá­ban a kép­zés a do­mi­náns. En­nek az a oka, hogy igen pro­duk­tí­vak az -i és -s hely­név­kép­zők. Bár a ré­gi­ó­ban igen gyak­ran ta­lál­ko­zunk hos­­szabb, akár kö­rül­írá­sos meg­ne­ve­zé­sek­kel, a nyelv­hasz­ná­ló azon­ban gaz­da­sá­gos­ság­ra tö­rek­szik, ezért a dű­lők meg­ne­ve­zé­se­kor gyak­ran hagy­ja el az alap­ta­got. Az -i hely­név­kép­ző pro­duk­ti­vi­tá­sát iga­zol­ja, hogy még töb­bes szá­mú és ra­gos név­ala­kok­hoz is kap­cso­ló­dik. A vi­szony­szós és vi­szony­ra­gos szer­ke­ze­tek igen gya­ko­ri­ak az élő név­hasz­ná­lat­ban, nem csak a tör­té­ne­ti anya­gok­ban ta­lál­ko­zunk ve­lük. A töb­bes­je­lű és ra­gos ala­kok név­kö­vü­let­té vá­lá­sát bi­zo­nyít­ják az olyan név­for­mák, ame­lyek el­tér­nek a gram­ma­ti­ká­ban meg­szo­kott mor­fé­masz­erkezettől: Ver­mek­i, Harasz­tok­i, Bodoknáli.

8. Az épít­mény­ne­vek rend­sze­re

A név­tí­pus meg­le­he­tő­sen egy­sí­kú a meg­kü­lön­böz­te­tő ta­gok szem­pont­já­ból, szer­ke­ze­ti­leg pe­dig még in­kább. Ezért csak a je­len­tés­ta­ni cso­por­to­sí­tást vé­gez­tem el. Ala­ki­lag csak az egy- és két­ré­szes ne­vek ará­nyá­ra uta­lok. Az épít­mé­nyek tí­pu­sá­ban 211 név ta­lál­ha­tó, ezek kö­zött ugyan­az a köz­szói meg­ne­ve­zé­sű (Temp­lom, Te­me­tő stb.) több­ször is elő­for­dul Zob­o­ralján, mi­vel az adott te­le­pü­lé­se­ken egy-­e­gy ta­lál­ha­tó rend­sze­rint ezek­ből, így meg­kü­lön­böz­te­tő elő­tag nél­kül is azo­no­sít­ha­tó.
Az alap­ré­szek kö­zött ta­lá­lunk la­kó­há­za­kat (Barsi hajlokok , Fried­man­n-ház, Ta­ní­tó­la­ká­sok, Csősz­lak, Er­dész­ház), köz­épü­le­te­ket (Alap­is­ko­la, Fa­lu­mú­ze­um, Köz­ség­há­za), te­me­tő­ket (Cin­te­rem, Apá­ti te­me­tő), szol­gál­ta­tó épü­le­te­ket (Földesi-féle kocs­ma, Szesz­főz­de, Ve­gyes­bolt), gaz­da­sá­gi cé­lú épít­mé­nyek (Boldi-malom, Do­hány­szá­rí­tó, Má­zsa­ház, Bazsany­i­ca ’fácán­telep’, Béma­jor, Strucc­farm), ál­lo­más­ne­vek, híd­ne­vek (Körtvélyesi híd, Lyuk­híd), ki­sebb épít­mé­nyek, mint a ke­resz­tek (Al­vé­gi ke­reszt, Kép­osz­lop), a ká­pol­nák (Bar­lang­ká­pol­na, Já­nos­kai ká­pol­na), szob­rok (Nepomuki, Urbánka, Vendelke), a bá­nyák ne­vei (Ho­mok­bá­nya, Kő­fej­tő), a ha­tár­vo­na­lak, mezs­gyék (Hármashatár, Hos­­szú-me­gye), il­let­ve egyéb épít­mé­nyek (Dög­te­me­tő, Ka­pucs­ka, Meg­fi­gye­lő).
Az épít­mény­ne­vek kö­zött mind­ös­­sze 71 két­ré­szes ne­vet ta­lá­lunk, amely az e név­tí­pus­ba tar­to­zók (211 név = 100%) 33,6%-a. En­nek az az oka, hogy szá­mos szó­szer­ke­ze­tet nem so­rol­ha­tunk a két­ré­szes ne­vek kö­zé, hi­szen csak a szó­szer­ke­zet egé­sze fe­je­zi ki a hely­je­lö­lést (pl.: Ba­rokk kú­ria, Egész­ség­ügyi köz­pont stb.). Eze­ket a ne­ve­ket te­hát az egy­ré­szes ne­vek kö­zött tár­gyal­juk. A kü­lön­bö­ző épít­mé­nyek el­ne­ve­zé­sei nem dif­fe­ren­ci­á­lód­nak – de a tá­jé­ko­zó­dás­hoz nem is szük­sé­ges –, mi­vel azok­ból rend­sze­rint csak egy van a kis­köz­sé­gek­ben.
A bő­vít­mé­nyi ré­szek kö­zül a leg­gya­ko­ribb meg­kü­lön­böz­te­tő elem­ként a ha­tár­rész­ne­vek je­len­nek meg az épít­mény­ne­vek­ben (22 név = 31%). Az a ter­mé­sze­tes el­ne­ve­zés mód­ja, hogy a kü­lön­bö­ző épít­mé­nyek, mal­mok, ke­resz­tek ar­ról a dű­lő­ről kap­ják a ne­vü­ket, amely­ben fek­sze­nek: Nyi­tra­sori haj­lé­kok, Kő­kú­ti híd, Malán­ta­pusz­tai ká­pol­na. A má­so­dik leg­gya­ko­ribb bő­vít­mény­ként a sze­mély­ne­vek ta­lál­ha­tók a ne­vek­ben (17 név = 23,9%). Ezek a meg­kü­lön­böz­te­tő ré­szek a tu­laj­do­nost vagy a ké­szí­tőt ne­ve­zik meg: Fran­ko-ta­nya, Pistyir-­malom, Tóbi Fe­ró ke­reszt­je, Fried­man-ház. Fon­tos az épít­mé­nyek tu­laj­don­sá­gá­nak is a meg­ne­ve­zé­se (12 név = 16,9%): Ki­csiny kocs­ma, Nagy híd, Hos­­szú me­gye; kö­zöt­tük ta­lá­lunk ki­je­lö­lő­e­ket is: Útmen­ti ke­reszt, Fő­úti kép­osz­lop. A hely­je­lö­lés mo­ti­vál­ta azo­kat a meg­ne­ve­zé­se­ket, ame­lyek­ben a bő­vít­mé­nyi rész te­le­pü­lés­név (9 név = 12,7%): Apá­ti te­me­tő, Vic­sápi híd, Malán­tai kas­tély. Ezek a bő­vít­mé­nyi ré­szek az egy­ko­ri önál­ló te­le­pü­lé­se­ket ne­ve­zik meg, va­gyis a mai köz­ség te­rü­le­tén dif­fe­ren­ci­ál­nak. Há­rom eset­ben (4,2%) sze­re­pel más épít­mény bő­vít­mé­nyi rész­ként: Ma­jo­ri ke­reszt, Te­me­tői nagy­ke­reszt, Temp­lom mel­let­ti ke­reszt. Mind­há­rom eset­ben a fek­vés­re utal­nak a meg­kü­lön­böz­te­tő ta­gok. Két-két eset­ben (2,8%) ta­lá­lunk hely­zet­vi­szo­nyí­tó: Al­só kocs­ma, Fel­ső kocs­ma; kor­je­lö­lő: Ré­gi fő­ke­reszt, Új fő­ke­reszt; és hasz­ná­ló­ra, ál­lí­tó­ra uta­ló név­részt: Jegy­ző ke­reszt­je, Zsi­dó­te­me­tő. Egy-­e­gy eset­ben (1,4%) ne­ve­zik meg nö­vény­vi­lág, il­let­ve az ese­mé­nyek fo­ga­lom­kö­ré­be tar­to­zó lexémákkal a meg­kü­lön­böz­te­tő név­részt: Kas­ka-me­gye ’vesszőből ala­kult mezs­gye­vo­nal’, Ga­li­ba ma­jor ’ahol min­dig sok bo­nyo­da­lom, kel­le­met­len­ség volt’.
Ha a név­tí­pu­son be­lül meg­néz­zük a meg­kü­lön­böz­te­tő bő­vít­mé­nyi rés­­szel szer­kesz­tett ne­ve­ket, ak­kor a leg­dif­fe­ren­ci­ál­tab­bak a ke­resz­tek el­ne­ve­zé­sei. Eb­ből a hely­név­faj­tá­ból az elő­for­du­ló 25 egyed kö­zül 19 két­ré­szes, te­hát ren­del­ke­zik va­la­mi­lyen meg­kü­lön­böz­te­tő elem­mel. A má­so­dik a ma­jo­rok (24 név­nek a fe­le két­ré­szes), a har­ma­dik a hi­dak (12 név­ből 11 két­ré­szes) el­ne­ve­zé­sei.

9. Ös­­szeg­zés

Zob­o­ral­ja név­anya­ga je­len­tés­ta­ni szem­pont­ból igen erő­sen ta­golt: 25 név­faj­tát kü­lön­böz­tet­he­tünk meg ezen a vi­szony­lag kis te­rü­le­ten, eb­ből a bel­te­rü­le­ten 18-at, víz­ne­vek kö­zött 16-ot, a ha­tár­ne­vek kö­zött 19-et.
E táj­ra jel­lem­ző­ként meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a sze­mély­ne­vek­nek a hely­név­adás­ban be­töl­tött sze­re­pe cse­kély. Mi­vel Zob­o­ralján nem jel­lem­ző a kis­bir­tok, s a bel­te­rü­le­ti ut­ca­név­adás­ban sem ta­lál­ko­zunk az anya­or­szág­ban oly jel­lem­ző mo­ti­vá­lat­lan em­lé­kez­te­tő ne­vek­kel, a sze­mély­ne­vek­kel al­ko­tott hely­ne­vek arány­lag kis szá­mú­ak (175 = 6,5%).
Ki­eme­len­dő­nek tar­tom a te­le­pü­lés-, vá­ros-, il­let­ve ha­tár­rész­név ka­te­gó­ri­á­ját (270 = 10%), mi­vel a név­adás­ban je­len­tős sze­re­pet tölt be a már meg­lé­vő hely­ne­vek­ből tör­té­nő név­al­ko­tá­si mód.
Ez­zel szem­ben köz­szói ele­mek, s ben­nük élő és ki­halt táj­sza­vak vesz­nek részt nagy­mér­ték­ben a név­adás­ban. Az ál­lam­nyelv ha­tá­sa is egy­re erő­tel­jes­eb­ben ki­mu­tat­ha­tó a név­hasz­ná­lat­ban.
A vizs­gált ré­gi­ó­ban a leg­gya­ko­rib­bak a gaz­dál­ko­dás- és bir­tok­lás­tör­té­net­tel kap­cso­la­tos lexémák. Alap- és bő­vít­mé­nyi rész­ként együt­te­sen 384-sz­er for­dul­nak elő, ami az ös­­szes elő­for­du­lás­nak (2703) mind­ös­­sze 14,2%-a. A má­so­dik leg­gya­ko­ribb név­faj­ták a hely­zet­vi­szo­nyí­tók­hoz tar­toz­nak: 308 elő­for­du­lás = 11,4%. Zob­o­ral­ja fel­szí­ne igen ta­golt, ezt iga­zol­ja a dom­bor­za­ti meg­ne­ve­zé­sek vi­szony­lag nagy szá­ma (224 = 8,3%). Nem­csak alap­rész­ként, ha­nem bő­vít­mény­ként is sze­re­pet kap­nak a név­te­rem­tés­ben. Az ötö­dik leg­gya­ko­ribb név­faj­ta a ter­mé­sze­ti nö­vény­ze­tet je­lö­li meg (197 = 7,3%).
A szo­ci­a­lis­ta nagy­üze­mi gaz­dál­ko­dás a ma­gyar név­anya­got szá­mot­te­vő­en nem csök­ken­tet­te, mert fő­ként eze­ket a ne­ve­ket for­dí­tot­ták le az ál­lam­nyelv­re, a le­for­dít­ha­tat­la­no­kat pe­dig szlo­vák he­lyes­írás­sal kö­zöl­ték a tér­ké­pe­ken. A szlo­vák nyel­vi tér­kép­ada­tok bi­zo­nyít­ják, hogy a vi­dé­ken ko­ráb­ban még meg­lé­vő táj­szók ki­vesz­tek a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ból, az ál­lam­nyelv­re for­dí­tott tér­ké­pek­re szin­te vál­to­zat­lan for­má­ban át­vet­ték (Salga ~ Šal­ga, Kur­dok, Poron­na ~ Poron­a, Csetertek ~ Èeter­ty) vagy meg­lé­vő szlo­vák köz­szó­val (Heréb ~ Hríb ’vargányagom­ba’) azo­no­sí­tot­ták őket. A kül­te­rü­le­ti meg­ne­ve­zé­sek­nél szem­be­öt­lő, hogy a mai gaz­dál­ko­dás egy­ál­ta­lán nem je­le­nik meg a hely­ne­vek­ben, eb­ből az kö­vet­ke­zik, hogy a ma­gyar nyel­vű hely­név­al­ko­tás nem ne­vez­he­tő pro­duk­tív­nak a Zobor-vidéken.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­logh La­jos 1997. A föld­raj­zi köz­ne­vek­ről. In Kiss Gá­bor és Zaicz Gá­bor (sz­erk.): Sza­vak – ne­vek – szó­tá­rak. Írá­sok Kiss La­jos 75. szü­le­tés­nap­já­ra. Bu­da­pest, MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, 36–39. p.
Benkő Lo­ránd 1947. A Nyárád­mente föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó. /A Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság Ki­ad­vá­nyai, 74./
Benkő Lo­ránd 1996. Óma­gyar ko­ri hely­ne­ve­ink vizs­gá­la­tá­nak né­hány szem­pont­já­ról, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a te­le­pü­lés- és né­pi­ség­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok­ra. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 18. sz. 5–14. p.
N. Császi Il­di­kó 1999a. A zob­o­ralji hegyme­gi fal­vak tör­té­ne­ti hely­ne­vei. In Apá­czai Cse­re Já­nos Ta­ní­tó­kép­ző Fő­is­ko­la Év­köny­ve 1998/99. Győr, Apá­czai Cse­re Já­nos Ta­ní­tó­kép­ző Fő­is­ko­la, 186–191. p.
N. Császi Il­di­kó 1999b. A zob­o­ralji vízme­gi fal­vak tör­té­ne­ti hely­ne­vei. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 21. sz. 113–116. p.
N. Császi Il­di­kó 2001. Nyelv­hasz­ná­la­ti jel­lem­zők Zob­o­ral­ja hely­ne­ve­i­ben. In Kovát­sné dr. Né­meth Má­ria (fősz­erk.): Apá­czai Cse­re Já­nos Ta­ní­tó­kép­ző Fő­is­ko­la Év­köny­ve 2001. Győr, Apá­czai Cse­re Já­nos Ta­ní­tó­kép­ző Fő­is­ko­la, 363–371. p.
N. Császi Il­di­kó 2002. Nyelv­já­rá­si és ál­lam­nyel­vi ha­tá­sok Zob­o­ral­ja hely­ne­ve­i­ben. In Sza­bó Géza–Molnár Zoltán–Guttmann Mik­lós (sz­erk.): IV. Di­a­lek­to­ló­gi­ai Szim­pozion. Szom­bat­hely, Ber­zse­nyi Dá­ni­el Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la Ma­gyar Nyel­vé­sze­ti Tan­szé­ke, 201–206. p.
N. Császi 2003. Zob­o­ral­ja te­le­pü­lés­ne­ve­i­nek vizs­gá­la­ta. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 25. sz. 52–57. p.
Ethey Györ­gy 1936. A Zoborvidék múlt­já­ból. Nyi­tra, 8–10. p.
Fe­hér Sán­dor 1995. Pográny – Pohran­ice (1075–1995). Pográny, Pográny Köz­ség Ön­kor­mány­za­ta.
Fe­hér Sán­dor 1997a. Alsó­bodok mo­no­grá­fia. Alsó­bodok, Alsó­bodo­ki Köz­sé­gi Hi­va­tal.
Fe­hér Sán­dor 1997b. Nyi­trageszte mo­no­grá­fia. Po­zsony, AB-ART.
Fejér­pataky Lász­ló 1892. Kál­mán ki­rály ok­le­ve­lei. Bu­da­pest, MTA.
Fé­nyes Elek 1851. Ma­gyar­or­szág geo­graphi­ai szó­tá­ra. Pest.
FNESz.: Kiss La­jos 1988. Föld­raj­zi ne­vek eti­mo­ló­gi­ai szó­tá­ra. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Füge­di Erik 1938. Nyi­tra me­gye be­te­le­pü­lé­se. Szá­za­dok, 72. évf. 1. rész, 273–319. p. 2. rész, 488–509. p.
Györffy Györ­gy 1990. A ma­gyar­ság ke­le­ti ele­mei. Bu­da­pest, Gon­do­lat.
Györffy Györ­gy 1998. Az Ár­pád-ko­ri Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­ti föld­raj­za. 4. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Hoff­mann Ist­ván 2000. Föld­raj­zi köz­ne­ve­ink szó­tá­rá­ról. In Sza­bó Géza–Molnár Zol­tán (sz­erk.): Nép – nyelv – tár­sa­da­lom. Végh Jó­zsef em­lé­ke­ze­té­re. Szom­bat­hely, Ber­zse­nyi Dá­ni­el Fő­is­ko­la, 63–73. p.
Inczefi Gé­za 1966. A név­adás öko­nó­mi­á­ja a föld meg­ne­ve­zé­sé­ben. Ma­gyar Nyelv, 62. sz. 72–79. p.
Inczefi Gé­za 1973. A ha­tár­ne­ve­ket al­ko­tó lexémák sa­ját­sá­gai. Ma­gyar Nyelv, 69. sz. 465–469. p.
Kál­mán Bé­la 1967. A ne­vek vi­lá­ga. Deb­re­cen, Cso­ko­nai Ki­adó.
Káz­mér Mik­lós 1957. Alsó-Szigetköz föld­raj­zi ne­vei. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó. /A Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság Ki­ad­vá­nyai, 95./
Kiss La­jos 1992. Cuius regio, eius nomen? Ma­gyar Tu­do­mány, 37. évf. 2. sz. 129–135. p.
Kiss La­jos 1996. A Kár­pát-me­den­ce ré­gi hely­ne­vei. Ma­gyar Nyelv­őr, 120. évf. 440–450. p.
Kniezsa Ist­ván 1949. A zobori apát­ság 1111. és 1113. évi ok­le­ve­lei mint nyel­vi (nyelv­já­rá­si) em­lé­kek. Ma­gyar Nép­nyelv, 6. sz. 1–52. p.
Markó Im­re Le­hel 1970. Föld­raj­zi köz­ne­vek és föld­raj­zi tu­laj­don­ne­vek. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 85–89. p. /Nyelvtudományi Ér­te­ke­zé­sek, 70./
Majtán, Milan 1972. Názvy obcí na Sloven­sku za ostat­ných dvest­vo rokov. Bratislava, SAV.
Me­ző And­rás 1982. A ma­gyar hi­va­ta­los hely­ség­név­adás. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Pes­ti Já­nos 1970. A föld­raj­zi ne­vek al­ko­tá­sá­nak és hasz­ná­la­tá­nak lé­lek­ta­ni té­nye­zői a Bikalárok völ­gyé­ben. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 99–104. p. /Nyelvtudományi Ér­te­ke­zé­sek, 70./
Pesty Fri­gyes 1857. Ma­gyar hely­ne­vek. Ma­gyar Saj­tó, 3. évf. 244. sz.
Pesty Fri­gyes 1878. A hely­ne­vek és a tör­té­ne­lem. Bu­da­pest. /Értekezések a tör­té­nel­mi tu­do­má­nyok köréből./
J. Sol­tész Ka­ta­lin 1979. A tu­laj­don­név funk­ci­ó­ja és je­len­té­se. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Stanislav, Ján 1948. Sloven­ský juh v stre­doveku. 1–2. zv. Turèian­sky Sv. Mar­tin, Mat­i­ca sloven­ská.
Sza­bó T. At­ti­la 1988. Nyelv és te­le­pü­lés. Bu­da­pest, Eu­ró­pa Könyv­ki­adó.
TESz.: Benkő Lo­ránd (fősz­erk.) 1967. A ma­gyar nyelv tör­té­ne­ti-eti­mo­ló­gi­ai szó­tá­ra. 1–4. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Toèik Anton 1968. Alt­mag­yarische Gräber­felder in der Süd­slowakei. Bratisla­va.
Tö­rök Ta­más 2002a. Zob­o­ral­ja föld­raj­zi ne­vei a tör­té­ne­ti tér­ké­pek tük­ré­ben. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Tö­rök Ta­más 2002b. Zob­o­ral­ja hely­ne­vei szlo­vák tér­ké­pe­ken. In Gréczi-Zsoldos Enikő–Kovács Má­ria (sz­erk.): Kö­szön­tő kö­tet B. Ger­gely Pi­ros­ka tisz­te­le­té­re. Mis­kolc. /A Mis­kol­ci Egye­tem Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tan­szék­ének Ki­ad­vá­nyai, 1./
ÚMTSz.: B. Lőriczy Éva (fősz­erk.) 1979–2002. Új ma­gyar táj­szó­tár. 1–4. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Vagn­er Jó­zsef 1896. Ada­lé­kok a nyi­trai székeskáp­ta­lan tör­té­ne­té­hez. Nyi­tra.
Zsig­mond Győ­ző 1991. Az el­ide­ge­ne­dett hely­név­ről. Név­ta­ni Ér­te­sí­tő, 13. sz. 54–57. p.

For­rás­rö­vi­dí­té­sek

CDES. = Codex diplo­mati­cus et epis­to­laris Slo­va­ci­ae. 1–2. zv. Ed. Richard Marsi­na. Bratislava, 1971–1987.
Dl. = OL. Moh­ács előt­ti gyűj­te­mény. Dl. 1 – 105 302.
F. = Codex diplo­mati­cus Hun­gari­ae ecclsi­as­ti­cus ac civilis. Stu­dio et ope­ra Georgii Fej­ér. 1–11. Budae, 1829–1844.
HazaiOkm. = Ha­zai Ok­mány­tár. Codex diplo­mati­cus patrius Hun­gar­i­cus. 1–8. Győ­rött, [ké­sőbb] Bu­da­pest, 1865–1891.
Hnt. 1926. = Ma­gyar­or­szág hely­ség­név­tá­ra 1926. Szer­kesz­ti és ki­ad­ja a Ma­gyar Kir. Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal. Bu­da­pest, 1926.
Lip­szky = Reper­to­ri­um loco­rum obiec­to­rumque in XII. tab­u­lis map­pae reg­no­rum Hun­gari­ae, Slavo­ni­ae, Croa­t­i­ae et con­fin­io­rum mil­i­tar­i­um Magni item prin­ci­pa­tus Tran­syl­va­ni­ae occur­ren­tium, quas aeri incisas vul­gav­it Ioannes Lip­szky de Szedlic­sna. Budea, 1808.
Pesty 1864 = Pesty Fri­gyes hely­ség­név­tá­ra. 19. sz. 31. köt. Nyi­tra vm. I, 390 lev. 69. tek. 1–106., 70. tek. 107–390. Mfilm. Perf. Neg. Pos.
RDES. = Reges­ta diplo­mat­i­ca nec non epis­to­lar­ia Slo­va­ci­ae. 1– zv. Bratislavae, 1980–.
VSOS = Vlas­tived­ný slovník obcí na Sloven­sku. 1–3. zv. Bratislava, Veda, 1977–1978.
W. = Ár­pád­ko­ri új ok­mány­tár. Codex diplo­mati­cus Arpa­di­anus con­tin­u­a­tus. Köz­zé te­szi Wen­zel Gusz­táv. 1–12. köt. Pest, 1860–1874. (Mon. Hung. Hist. Dipl.)
ZsigmOkl. = Zsig­mond ko­ri ok­le­vél­tár. Ös­­sze­ál­lí­tot­ta Mályusz Elem­ér. 1. (1387–1399); 2/1. (1400–1406); 2/2. (1407–1410). Bu­da­pest, 1951–1958.

Cs. Nagy Lajos: A medvesalji szókincsvizsgálat néhány eredménye és további irányai

1. Be­ve­ze­tés

Med­vesal­ja és kör­nyé­ke (Sőreg, Ajnác­skő, Cse­vi­ce, Gömöralmá­gy, Dobfenek, Gö­mörpéterfala, Óbást, Egy­házas­bást [=Újbást], Ba­kó­há­za, Vec­sek­lő, Medveshideg­kút, Tajti) nyelv­já­rá­si sa­já­tos­sá­gai kö­zül na­gyobb lé­leg­ze­tű mun­ká­ban a le­xi­ko­ló­gi­ai jel­lem­zők kö­zül vizs­gál­tam né­há­nyat, ki­sebb ta­nul­má­nyok­ban azon­ban hang­ta­ni és alak­ta­ni kér­dé­sek­kel is fog­lal­koz­tam.
Je­len ta­nul­má­nyom­ban a le­xi­ko­ló­gi­ai vizs­gá­la­tok me­ne­tét és ered­mé­nyét mu­ta­tom be. A vizs­gá­lat alap­ja A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza (a továbbiakban: MNyA.) 1162 kér­dé­sé­ből a 617 le­xi­kai jel­le­gű kér­dés­re adott vá­la­szok mint nyel­vi ada­tok. Azért, hogy az ada­tok ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó­sá­ga biz­to­sít­va le­gyen, a te­rep­mun­ka so­rán ra­gasz­kod­tam a nagy­at­lasz kér­dé­se­i­hez.
Bár­mely nyelv­já­rá­si alap­ré­teg szó­kész­le­te ta­golt­sá­gi vizs­gá­la­tá­nak tár­gya az azo­nos denotá­tumú lexémák han­ga­lak­ja és a lexémák egy­más­hoz va­ló vi­szo­nya. A meg­kö­ze­lí­tő­leg 80 ez­res adat­tá­ram­ból ki­vá­lasz­tott kor­pusz­rész­let (kb. 40 ezer adat) alap­ján az alap­ve­tő kér­dés az volt, hogy az azo­nos fo­gal­ma­kat ho­gyan ne­ve­zi meg a táj­egy­ség be­szé­lő­kö­zös­sé­ge, mi­nő­sé­gi és men­­nyi­sé­gi szem­pont­ból mi­lyen sa­já­tos­sá­gai van­nak a lexémák­nak. Fo­ga­lom­kö­rön­kén­ti cso­por­to­sí­tás­ban ele­mez­tem ada­ta­i­mat. Ál­ta­lá­nos ta­golt­sá­gi, va­la­mint le­xi­kai ta­golt­sá­gi te­kin­tet­ben is ös­­sze­ha­son­lí­tot­tam a med­vesalji meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re­ket az at­lasz kör­nyék­be­li, 3 ma­gyar­or­szá­gi (H–6: Karanc­sla­pu­jtő, H–7: Bárna és H–10: Bor­sod­szent­györ­gy), va­la­mint 3 szlo­vá­ki­ai (Cssz–17: Bolyk, Cssz–18: Mag­yarh­e­gymeg és Cssz–19: Zsip) ku­ta­tó­pont­ja­i­nak ada­ta­i­val. A lexémák mor­fo­ló­gi­ai motivált­sá­gi vizs­gá­la­tát, va­la­mint a meg­n­evezéstí­pu­sok el­kü­lö­ní­té­sét és szó­föld­raj­zi re­a­li­zá­ci­ó­i­nak elem­zé­sét csak a med­vesalji kor­pu­szon vé­gez­tem el.

2. A ku­ta­tás ered­mé­nyei

2.1. A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­ga

A ta­golt­ság az egyes azo­nos fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re­i­ben je­lent­ke­ző meny­­nyi­sé­gi kü­lönb­sé­ge­ket fe­je­zi ki.
A ta­golt­sá­gi vizs­gá­la­tok 613 med­vesalji és 608 at­lasz­be­li cím­szó ada­ta­i­ra vo­nat­koz­nak, ugyan­is a 617 ki­kér­de­zett cím­szó kö­zül Med­vesalján négy­re (nas­po­lya, ké­ve­kö­tő­fa, té­vő és csí­pő­vas) nem kap­tunk vá­laszt, a nagy­at­lasz fent em­lí­tett ku­ta­tó­pont­ja­in pe­dig ki­lenc­re (nas­po­lya, ké­ve­kö­tő­fa, té­vő, csí­pő­vas, ta­rack, haj­di­na, kis­kacs, fürt [a sző­lőé; ki­csi], fürt [a sző­lőé; éret­len]) egy­ál­ta­lán nincs adat vagy ér­té­kel­he­tet­le­nül ke­vés, bi­zony­ta­lan.
Ha a med­vesalji ada­tok szá­za­lék­ér­té­ke­it ös­­sze­vet­jük a nagy­at­lasz vizs­gált ku­ta­tó­pont­ja­i­ról föl­jegy­zet­tek ta­golt­sá­gi jel­lem­ző­i­vel, ak­kor egy­más­sal szin­te tel­je­sen for­dí­tott ké­pet ka­punk. A med­vesalji gyűj­tés­ben a tel­je­sen ta­go­lat­lan meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű fo­ga­lom a leg­ke­ve­sebb (101 = 16,47%), ezt kö­ve­ti az ala­ki­lag ta­golt (138 = 22,51%), a le­xi­ka­i­lag ta­golt (152 = 24,80%), s a leg­több az ala­ki­lag és le­xi­ka­i­lag egy­aránt ta­golt (222 = 36,22%) ka­te­gó­ria. Az at­lasz­ada­tok ta­nú­sá­ga sze­rint a tel­je­sen ta­go­lat­lan rend­sze­rű fo­ga­lom a leg­több (168 = 27,63%), ez­után kö­vet­ke­zik a le­xi­ka­i­lag ta­golt (157 = 25,82%), majd kö­rül­be­lül egyen­lő arány­ban az ala­ki­lag ta­golt (142 = 23,36%) és az ala­ki­lag és le­xi­ka­i­lag egy­aránt ta­golt (141 = 23,19%).
A ta­golt­sá­gi fo­ko­za­tok tu­laj­don­kép­pen az em­ber (a be­szé­lő­kö­zös­ség) és az őt kö­rül­ve­vő tár­gyak kö­zöt­ti vi­szonyt fe­je­zik ki. A be­szé­lő­kö­zös­sé­gek a szá­muk­ra az el­ne­ve­zés pil­la­na­tá­ban leg­lé­nye­ge­sebb fo­gal­ma­kat ne­ve­zik meg szó­val (lexémá­val), a ke­vés­bé fon­to­sa­kat pe­dig, ezek­hez vi­szo­nyít­va, szer­ke­ze­tek­kel (több­nyi­re jel­zős szer­ke­ze­tek­kel) je­lö­lik. A med­vesalji be­szé­lők szá­má­ra – a vizs­gált fo­gal­mak kö­zül tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi és egyéb té­nye­zők mi­att – má­sok vol­tak fon­to­sak, mint e ré­gió szom­széd­sá­gá­ban élők­nek. Ezt bi­zo­nyít­ja a fo­ga­lom­kö­rök le­xi­kai ta­golt­sá­gá­ban mu­tat­ko­zó el­té­rés. A fo­ga­lom­kö­rök – me­lye­ket A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak el­mé­le­ti-mód­szer­ta­ni kér­dé­sei cí­mű ké­zi­könyv alap­ján ál­la­pí­tot­tam meg (Deme–Imre 1975, 237) – a ta­nul­mány vé­gi mel­lék­let­ben ta­lál­ha­tók.
A le­xi­kai ta­golt­sá­gi ér­té­kek alap­ján a leg­ta­gol­tabb 3 fo­ga­lom­kör a med­vesalji kor­pusz­ban a kö­vet­ke­ző:
1. 4. fo­ga­lom­kör: a föld meg­mű­ve­lé­sé­nek esz­kö­zei, a sze­kér és ré­szei, ló- és ökör­szer­szá­mok, ara­tás, csép­lés (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 3,02).
2. 6. fo­ga­lom­kör: a ház kör­nyé­ke, a há­zi­ál­lat­ok, cse­lek­vé­se­ik, sa­já­tos­sá­ga­ik (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,76).
3. 9. fo­ga­lom­kör: a csa­lád és a ro­kon­ság (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,64).
A nagy­at­lasz vizs­gált ku­ta­tó­pont­ja­i­nak ada­tai alap­ján a le­xi­ka­i­lag leg­ta­gol­tabb 3 fo­ga­lom­kör:
1. 9. fo­ga­lom­kör: a csa­lád és a ro­kon­ság (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,23).
2. 8. fo­ga­lom­kör: a ru­ház­ko­dás (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,22).
3. 11. fo­ga­lom­kör: a ken­der­mun­ka (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,17).
Ha el­fo­gad­juk azt a té­telt, hogy a min­den­ko­ri be­szé­lő­kö­zös­ség min­den­na­pi éle­te szem­pont­já­ból leg­fon­to­sabb fo­gal­mak, fo­ga­lom­kö­rök meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re a leg­ke­vés­bé ta­golt, ak­kor a le­xi­kai ta­golt­sá­gi elem­zé­sek is al­kal­ma­sak bi­zo­nyos le­xi­kai vál­to­zók vagy azok egyes cso­port­ja­i­nak a meg­ál­la­pí­tá­sá­ra. Ilyen­kor azt kell meg­vizs­gál­nunk, hogy az il­le­tő fo­ga­lom­kör adott kor­sza­kon­ként a ta­golt­sá­gi ská­la me­lyik fo­kán he­lyez­ke­dik el. Eb­ből a szem­pont­ból is ta­nul­sá­gos az ös­­sze­ve­tés. Az ös­­sze­ha­son­lí­tott szó­kincs­ré­te­gek moz­gá­sa tük­rö­zi a vég­be­ment tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi vál­to­zá­so­kat, pél­dá­ul azt, hogy a me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ka, a föld tu­laj­don­vi­szo­nyai men­­nyi­re töl­te­nek be köz­pon­ti sze­re­pet a la­kos­ság éle­té­ben. Ugyan­ez a vál­to­zás mu­tat­ha­tó ki a nép­ha­gyo­mány­ok, a val­lá­si és a tár­sa­dal­mi élet szo­ká­sa­i­nak, va­la­mint a ru­ház­ko­dás vizs­gált szó­kincs­ré­te­gé­ben is.
A fo­gal­mak le­xi­kai ta­golt­sá­gi mér­té­két meg­ha­tá­roz­hat­ja a meg­ne­ve­zé­si rend­szer­ben el­fog­lalt he­lye. Ál­ta­lá­ban ta­go­lat­la­nok a szó­kincs leg­ősibb ré­te­gé­be tar­to­zó sza­vak, ko­rai jö­ve­vény­sza­va­ink, va­la­mint a ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti gaz­dál­ko­dás alap­fo­gal­mai kö­zé tar­to­zók. Ta­gol­tak vi­szont a jó­részt a kö­zép­kor­ban meg­is­mert nö­vé­nyek meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rei.
Gya­ko­ri, hogy egy-­e­gy tár­gy, nö­vény, szer­szám egé­szé­nek a meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re ta­go­lat­lan, va­la­mely ré­szé­nek a meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re pe­dig ta­golt. A sző­lő ta­go­lat­lan meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű, a sző­lő ba­ju­sza, és a ki­csi fürt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re azon­ban az erő­sen ta­golt ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik: ba­ju­sza, fo­lyó­ka, fo­ná­sa, ka­pasz­ko­dó­ja, koc­sa; fürt, hőütött fürt, sarnyú fürt, set­nye fürt, gó­ré.
A med­vesalji anyag ab­szo­lút le­xi­kai ta­golt­sá­gi mu­ta­tó­ja 2,45, az at­la­szé pe­dig 1,96. Ala­ki te­kin­tet­ben is a med­vesalji a ta­gol­tabb, 2,99-os mu­ta­tó­ja áll szem­ben az at­lasz­be­li 2,28-­dal.
A le­xi­ka­i­lag ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű fo­gal­ma­kon be­lül a le­xi­kai vál­to­za­tok szá­má­tól füg­gő­en meg­kü­lön­böz­tet­tem erő­sen (leg­alább 5 meg­ne­ve­zés), kö­ze­pe­sen (3-4 meg­ne­ve­zés) és gyen­gén (2 meg­ne­ve­zés) ta­golt fo­ko­za­to­kat. Áll­jon itt mind­egyik­re egy-­e­gy pél­da! Erő­sen ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű: fa­nye­lű bics­ka – Med­vesalján: bic­s™k, budli­bic­sk™, h™l­bic­sk™, h™l™zs­bic­sk™, j™nc­si­bic­sk™, kony™bic­sk™, f™nyelű bic­sk™; az MNyA. kör­nye­ző ku­ta­tó­pont­ja­in: bic­sk™, csuk­li­bic­sk™, j™nc­si­bic­s­k™, zsidóbic­sk™, f™nyelű bic­sk™. Kö­ze­pe­sen ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű – Med­vesalján (fa­rol): f™ró, kic­s™pódik, ki­sik­lik, sendereg; az MNyA. kör­nye­ző ku­ta­tó­pont­ja­in (ta­ka­rék­tűz­hely): k#l­h™, m™s­in™, p™rhét. Gyen­gén ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű – Med­vesalján (hám­fa): h#m­f™, kése­f™; az MNyA. kör­nye­ző ku­ta­tó­pont­ja­in (fa­rol): f™l­lyik, f™rol.
Az ös­­sze­sí­tett ada­tok­ból meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a med­vesalji anyag­ban a kö­ze­pe­sen ta­golt fo­ko­za­tú a do­mi­náns (168 fo­ga­lom = 45,04%), az at­lasz­ban pe­dig a gyen­gén ta­golt (159 = 53,71%), az erő­sen ta­golt fo­ko­za­tú­ak ré­sze­se­dé­se mind­két kor­pusz­ban a leg­ke­ve­sebb: a med­vesaljiban 16,62, az at­lasz­be­li­ben pe­dig 11,49%.

2.2. A lexémák alak­ta­ni mo­ti­vált­sá­ga

„A ma­gyar­ra vo­nat­ko­zó­lag egy­ér­tel­mű­en ál­lít­hat­juk, hogy bi­zo­nyos nyelv­já­rá­sai kö­zött a sza­vak ala­ki mo­ti­vált­sá­ga és mo­ti­vá­lat­lan­sá­ga te­kin­te­té­ben van­nak arány­be­li kü­lönb­sé­gek. Más sza­vak­kal te­hát: bi­zo­nyos nyelv­já­rás­ok na­gyobb mér­ték­ben le­xi­ko­ló­gi­ai jel­le­gű­ek, mint má­sok, il­le­tő­leg na­gyobb mér­ték­ben gram­ma­ti­kai ter­mé­sze­tű­ek, mint má­sok. Pon­to­sabb vá­laszt azon­ban egy­részt vi­lá­gos vizs­gá­la­ti el­ve­ken nyug­vó, más­részt sta­tisz­ti­ka­i­lag is ér­tel­mez­he­tő kor­pu­szon vég­zen­dő elem­zés­sel le­het csak ad­ni” – ál­la­pít­ja meg Kiss Je­nő (2000, 162). Med­vesalji kor­pu­szom szink­rón szem­pon­tú alak­ta­ni vizs­gá­la­ta alap­ján azt ál­la­pít­ha­tom meg, hogy a mo­ti­vált le­xi­ká­lis ele­mek ará­nya na­gyobb (801 = 55,47%), mint a mo­ti­vá­lat­la­no­ké (643 = 44,56%), te­hát e táj­egy­ség nyelv­já­rá­sa az adott idő­szak­ban – az 1990-es évek de­re­kán – le­xi­ko­ló­gi­ai jel­le­gű volt.

2.3. A meg­n­evezéstí­pu­sok faj­tái és szó­föld­raj­zi vo­nat­ko­zá­sai

A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­gi vizs­gá­la­ta ön­ma­gá­ban is ér­de­kes, de még ta­nul­sá­go­sabb, ha azt is igyek­szünk föl­tár­ni, hogy a ta­golt­ság szó­föld­raj­zi te­kin­tet­ben ho­gyan re­a­li­zá­ló­dik. Ar­ról van te­hát szó, hogy az egyes fo­ga­lom­kö­rök ál­tal ki­je­lölt je­len­tés­ta­ni mikrorend­sz­erek és azok ele­mei a vizs­gált táj­egy­sé­gen tér­ben mi­lyen meg­osz­lást mu­tat­nak. En­nek a be­mu­ta­tá­sá­ra tet­tem kí­sér­le­tet, ami­kor négy há­zi­ál­lat (ló, te­hén, disz­nó, ku­tya) vo­nat­ko­zá­sá­ban az ’<em­lős ál­lat> mag­za­tot hoz a vi­lág­ra’ cse­lek­vés Med­vesalján, va­la­mint a kör­nye­ző at­lasz­pon­to­kon föl­jegy­zett lexémáiból ki­raj­zo­ló­dó je­len­tés­ta­ni mikrorend­sz­ert ele­mez­tem. A szó­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok a va­ló­ság nyel­vi ta­go­lá­sá­nak a te­rü­le­ti kü­lön­bö­ző­sé­gé­re is rá­vi­lá­gít­hat­nak.
A vizs­gá­lat ered­mé­nye­i­ből a kö­vet­ke­ző fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­sek von­ha­tók le:
1. A med­vesalji fo­gal­mak min­den vizs­gált ka­te­gó­ri­á­ban ta­gol­tabb meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű­ek, mint az at­lasz­be­li fo­gal­mak.
2. A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­ga szó­fa­jon­ként el­té­rő: leg­ta­gol­tabb a mel­lék­ne­ve­ké, ke­vés­bé ta­golt az igé­ké, leg­ke­vés­bé pe­dig a fő­ne­ve­ké. Ez az ered­mény – an­nak el­le­né­re, hogy Im­re Sa­mu­nak egy rész­kor­pu­szon vég­zett meg­ál­la­pí­tá­sát iga­zol­ja – nem te­szi fö­lös­le­ges­sé más, leg­alább ha­son­ló mé­re­tű adat­bá­zis tü­ze­tes elem­zé­sét an­nak el­dön­té­sé­re, hogy va­jon nyelv­já­rá­si szó­kin­csünk egé­szé­re is jel­lem­ző-e az egyes szó­faj­ok kö­zöt­ti kü­lönb­ség.
3. Az alak­ta­ni­lag mo­ti­vált lexémák­nak, az ún. „vi­lá­gos sza­vak”-nak több mint fe­le ös­­sze­té­tel, har­ma­da pe­dig kép­zett szár­ma­zék.
4. Med­vesalji kor­pu­szom szink­rón szem­pon­tú vizs­gá­la­ta alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy e táj­egy­ség nyelv­já­rá­sa az 1990-es évek kö­ze­pén le­xi­ko­ló­gi­ai jel­le­gű volt, va­gyis az ala­ki­lag mo­ti­vált le­xi­kai ele­mek ará­nya na­gyobb volt, mint a mo­ti­vá­lat­la­no­ké.
5. A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­gi elem­zé­sét szó­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok­kal is ös­­sze­kap­csol­hat­juk. Ez­ál­tal egy-­e­gy táj­egy­sé­gen tér­beli­leg – „kog­ni­tív tér­kép”-en – is be­mu­tat­ha­tó a va­ló­ság nyel­vi ta­go­lá­sá­nak a kü­lön­bö­ző­sé­ge.

3. A kor­pusz egyéb szem­pon­tú vizs­gá­la­tai

3.1. A nyelv­já­rás vál­to­zá­sá­nak je­lei

A med­vesalji anyag­nak a nagy­at­lasz ada­ta­i­val va­ló ös­­sze­ve­té­se le­he­tő­vé tet­te jó né­hány nyelv­já­rá­si je­len­ség el­tű­né­sé­nek be­mu­ta­tá­sát.
A kö­vet­ke­zők­ben a hang­tan és az alak­tan te­rü­le­té­ről mu­ta­tom be azo­kat a leg­fon­to­sabb nyelv­já­rá­si je­len­sé­ge­ket, ame­lyek ma már ke­vés­bé jel­lem­ző­ek, mint az at­lasz­gyűj­tés ko­rá­ban vol­tak, ame­lyek­ből te­hát nyelv­já­rás­bom­lá­si ten­den­ci­á­ra kö­vet­kez­tet­tünk.

3.1.1. Vál­to­zá­sok a hang­tan kö­ré­ből

Az ada­to­kat zá­ró­jel­ben kö­ve­tő szá­mok a med­vesalji ku­ta­tó­pont­ok sor­szá­mai. (Em­lé­kez­te­tő­ül: 1. Sőreg, 2. Ajnác­skő, 3. Cse­vi­ce, 4. Gömöralmá­gy, 5. Dobfenek, 6. Gömör­péter­fala, 7. Óbást, 8. Újbást, 9. Ba­kó­há­za, 10. Vec­sek­lő, 11. Med­veshidegkút, 12. Tajti.)
Az ly fo­né­ma elég sta­bil­nak mu­tat­ko­zott az at­lasz gyűj­té­se ide­jén (vö. Im­re 1971, 350). Má­ra már ez az ál­lan­dó­ság fel­la­zult, meg­bom­lott, el­moz­dult az l’ és a j irá­nyá­ba: kon­koly (1., 4–7., 10–12. kp.), konkol’ (2–4., 9., 10.), konkoj (8–11.); pulyk™ (2–4., 6., 9., 10., 12.), pul’k™ (1., 4., 10), pulk™ (7., 12.), pujk™ (1., 8.).
Ál­ta­lá­nos je­len­ség volt az i előt­ti t ~ ty, d ~ gy, n ~ ny, l ~ ly szem­ben­ál­lás. Nap­ja­ink­ra el­moz­du­lás tör­tént a depalatális irány­ba. A din­­nye ese­té­ben pél­dá­ul a H–10., Cssz–17., 18. pon­to­kon a d-s vál­to­zat „újabb alak” mi­nő­sí­tést ka­pott a gy-v­el szem­ben. Gyűj­té­sem ide­jén Med­vesalján már hoz­zá­ve­tő­leg fe­le-fe­le arány­ban él a két re­a­li­zá­ció egy­más mel­lett: din­­nye (2., 3., 5., 7., 8., 10., 12.), gyin­nye (1., 4., 6., 9., 11., 12.). ha­son­ló ké­pet mu­tat a dijó ~ gyijó is. Lé­nye­ge­sen ke­ve­sebb adat­ban mu­tat­ha­tó ki a palatal­izá­ció a t (k™tic™bog#r ~ k™ty­ic™bog#r ~ k™ty­ic™) és az l (ri­biz­li ~ ribi­zl’i ~ ribi­z­ly­i) ese­té­ben.
Még élő, de a ko­ráb­bi­hoz ké­pest már csak szór­vá­nyos je­len­ség a meg- ige­kö­tő g-jé­nek ha­so­nu­lá­sa az ige szó­kez­dő más­sal­hang­zó­já­hoz: mëf­f™k™d (7.), de mëk­f™k™d (1., 4., 8., 10., 12.); mëm­mos™kodik (2., 3.), mëm­mozs­gyik (5.), mëvvetyi [az ágy­at] (6.), de mëgvetyi (10., 12.).
Im­re Sa­mu azon fel­té­te­le­zé­se, hogy „a ha­so­nu­lás bi­zo­nyos fo­kig függ az in­du­ká­ló msh.-tól is” (Im­re 1971, 264), ada­ta­im alap­ján nem iga­zol­ha­tó. In­kább ar­ról van szó, hogy a pa­lóc nyelv­já­rás erő­seb­ben haj­la­mos a hang­el­len­té­tek tel­jes ha­so­nu­lás­sal va­ló fel­ol­dá­sá­ra, mint más nyelv­já­rás­ok, il­let­ve a köz­nyelv. Deme Lász­ló meg­ál­la­pí­tá­sá­val ért­he­tünk egyet: „a ha­so­nu­lás, ha be­kö­vet­ke­zik, ál­ta­lá­nos, a hang mi­nő­sé­gé­től füg­get­len” (Deme 1956, 265). Ez azt is je­len­ti, hogy a meg- ige­kö­tő g hang­ja el­vi­leg – és gya­kor­la­ti­lag is – min­den más­sal­hang­zó­hoz ha­so­nul­hat. Ha föl­la­poz­zuk az ÚMTsz. meg- ige­kö­tős sza­va­it a megaba­j­gat­tól a megz­sur­molig (173 lap), ak­kor szép szám­mal ta­lá­lunk ha­so­nu­lá­sos vál­to­za­to­kat: mëb­b™g­zott (Óbást) ’<étel> meg­sa­va­nyo­dik’, mëc­con­dol­lyik (Me­ző­kö­vesd) ’meg­tor­pan, vis­­sza­hő­köl’, mecc­sólkollya (Alsócsitár) ’megc­sókol­ja’, mël­lak­tam (Kolon) ’beeszik’, jól­la­kik’, mër­roskadt (Mát­ra­al­ja), mët­taná­ta (So­mos­kő­új­fa­lu), mëz­z­abát (Be­se­nyő­te­lek) ’<em­ber mér­ték­te­len evés­től, ivás­tól> meg­csö­mör­lik’; mëz­zs™ró ’megzsarol’ (Tóth 1987, 190) stb.
E kér­dés­kör­rel kap­cso­lat­ban to­váb­bá azt len­ne ér­de­mes be­mu­tat­ni, hogy a ré­gió mely te­le­pü­lé­se­in ál­ta­lá­no­sabb a tel­jes ha­so­nu­lás. Az ada­to­kat tér­ké­pen áb­rá­zol­va meg­ál­la­pít­hat­nánk – a nagy­at­las­­szal ös­­sze­vet­ve – e fon­tos nyelv­já­rá­si sa­já­tos­ság je­len­ség­ha­tá­ra­it.
A -val, -vel rag v-je te­rü­le­tün­kön ma már ha­so­nult for­má­ban is gyak­ran elő­for­dul: késv­el (1–12.) ~ kés­sel (10.); l#b­v™l (1–5., 7., 10., 12.) ~ l#b­b™l (2–3., 6., 8., 9., 11.).

3.1.2. Vál­to­zá­sok az alak­tan kö­ré­ből

„Az ó ~ a, ő ~ e vál­tó­han­got mu­ta­tó tö­vek nyelv­já­rá­sa­ink­ban gya­ko­rib­bak, mint a köz­nyelv­ben” – ír­ja Im­re Sa­mu (1971, 303). Med­vesalji ada­ta­im már ezt ke­vés­bé iga­zol­ják, ugyan­is a dis­znój™ (1–3., 5–10., 12.) alak az ural­ko­dó, s a dis­zn™j™ (2–4., 10–11.) vis­­sza­szo­ru­ló­ban van. A csí­pő­je (MNyA. 516) mor­fo­ló­gi­ai cím­szó­hoz tar­to­zó ada­tok kö­zött Med­vesalján egy ku­ta­tó­pon­to­mon for­dul elő csí­pe­je ~ csípe­ji (12.), a csí­pő­je ál­ta­lá­no­sabb (1–3., 6., 8–11.). Az at­lasz­ban a H–7. és 10. pont­ról nincs adat, a Cssz–17-en csí­pő­je („ú­jab­b” mi­nő­sí­tés­sel), a H–6. és a Cssz–18., 19. pon­to­kon pe­dig csí­pe­je. Az er­de­je (MNyA. 991) re­a­li­zá­ci­ó­ja Med­vesalján fő­ként er­de­je (1–4., 7., 10., 12.) és erde­ji (5., 6., 11.), s csu­pán egy he­lyen erdőjë (8.), egy má­si­kon pe­dig erdőji (12.). Az at­lasz­ban a H–6. és a Cssz–17–18. pon­to­kon egy­más mel­lett ta­lál­ha­tó az er­de­je ~ erde­ji és az er­dő­je ~ erdőji adat, s csak a Cssz–19-e­sen áll ön­ma­gá­ban az erde­jë. Eb­ből az de­rül ki, hogy ma is hasz­nál­ják az ő-s ala­kot, de ki­sebb kör­ben, mint az at­lasz gyűj­té­se ko­rá­ban. „Ez a tő­cso­port haj­lik az egy­ala­kú­ság­ra” – ál­lapít­ja meg Rácz End­re (1971b, 108). A med­vesalji ada­tok az er­de­je ese­té­ben azt mu­tat­ják, hogy ott az egy­ala­kú­ság fe­lé ve­ze­tő úton még ke­vés­bé in­dult el ez a tő­tí­pus. Az egyalakú­sodást azon­ban ke­resz­tez­he­ti a me­ző­je és me­ze­je, a tető­je és te­te­je, a tü­dő­je és tü­de­je stb. alak­pár­ok köz­nyelv­ben mu­tat­ko­zó el­kü­lö­nü­lé­se.
A nyelv­já­rás­ok­ban is erő­sen meg­bom­lott a bor­jú : bor­ja tő­tí­pus, és gyak­ran az egy­ala­kú ma­gán­hang­zós vé­gű tö­vek min­tá­já­ra vi­sel­ked­nek. Eh­hez a tő­vál­to­zás­hoz je­len­tés­el­kü­lö­nü­lés is tár­sul­hat (vö. Im­re 1971, 303). Ez a ket­tős­ség mu­tat­ko­zik meg a -k töb­bes­jel, va­la­mint az egyes szám 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel előtt is. A bor­nyúk (1–3., 5–9., 12.), a bornyúj™ (2., 3., 5–8., 11., 12.), va­la­mint a bor­júj™ (10.) fő­alak­ok mel­lett jó­val rit­káb­bak a borny™k (4., 11.), a bor­j™k (10.), a borny™ (4–7., 12.), va­la­mint a borj™ (1., 10.) tő­vál­to­za­tok. A je­len­tés­ha­sa­dás is ér­zé­kel­he­tő Med­vesal­ja egyes ku­ta­tó­pont­ja­in. A 6., 10. és 12. sor­szá­mú te­le­pü­lé­se­ken a rö­vi­debb for­ma a te­hén bir­to­kos mel­lett, a hos­­szabb for­ma pe­dig a gaz­da bir­to­kos mel­lett for­dul elő. A töb­bi te­le­pü­lé­sen nem vá­laszt­ha­tók szét ilyen tisz­tán a tő­vál­to­za­tok. Az at­lasz vizs­gált ku­ta­tó­pont­ja­i­nak ada­tai a borny™ ~ bornyúj™ ket­tős­sé­get mu­tat­ják. A H–10. pon­ton le­jegy­zett ala­kok tük­röz­nek a fen­ti­ek­hez ha­son­ló je­len­tés­ha­sa­dást.
A v-s vál­to­za­tú név­szó­tö­vek vi­sel­ke­dé­se sok­ré­tűbb a nyelv­já­rás­ok­ban, mint a köz­nyelv­ben (vö. Im­re 1971, 304–305). A mor­fo­ló­gi­ai cél­za­tú cím­szók kö­zül a fal­vak (MNyA. 982) és a te­tűk (MNyA. 979) ada­ta­it ta­nul­sá­gos be­mu­tat­ni. Med­vesalján fő­vál­to­zat a f™luk (1., 4–12.), mel­lék­vál­to­zat a köz­nyel­vi f™lv™k (2., 3., 10., 11.). A ki­vá­lasz­tott at­lasz­pon­to­kon (H–6., 7., 10., Cssz–17–19.) egy­ön­te­tű­en f™luk ta­lál­ha­tó. A nyelv­at­lasz­ban egy­sé­ge­sen tetyűk (H–6., 7., 10., Cssz–17–19.) ada­to­kat je­gyez­tek föl. Gyűj­té­sem­ben a tetyűk (4–7., 9–12.) ~ te­tűk (8.) alak a do­mi­náns, s a tet­vek (1–3.), va­la­mint a tetyvek (1–4.) pe­dig má­sod­ren­dű­ek.
A hang­zó­hi­á­nyos vál­to­za­tú tö­vek hasz­ná­la­tá­ra a kö­vet­ke­ző sa­já­tos­sá­gok jel­lem­zők. Az őr­zi alak ese­té­ben Med­vesalján ál­ta­lá­nos a hang­zó­hi­á­nyos tő, csu­pán a 6. ku­ta­tó­pon­to­mon ta­lál­ko­zunk a szó­tá­ri tő­vel: őri­zi. Az at­lasz meg­fe­le­lő pont­ja­in min­de­nütt őr­zi. A múlt ide­jű alak­ban a szó­tá­ri tő a fő­vál­to­zat: őriz­te (1–5., 7–12.), őriz­té­tek (1–12.), őriz­tek (1–12.), őriz­ték (1–5., 7., 9–12.), akár­csak az at­lasz­ban, de őrzötte (1., 6., 8.), őrzöt­tétëk (8.), őrzöt­tëk (6., 8.) és őrzöt­ték (2., 3., 6., 8.) is elő­for­dul. Az at­lasz­ban a hang­zó­hi­á­nyos tő­ből ala­kult igék – az őrzöt­ték ki­vé­te­lé­vel – több­nyi­re „rit­ka” mi­nő­sí­té­sű­ek. Az őrzöt­ték ál­ta­lá­nos hasz­ná­la­tú volt a H–7., 10. és a Cssz–18. pon­to­kon. El­moz­du­lás tör­tént te­hát a köz­nyelv irá­nyá­ba.
Az eszik és az iszik ige múlt ide­jű egyes szám 3. sze­mé­lyű alak­já­nak két vál­to­za­tát is­me­rik Med­vesalján. Ál­ta­lá­nos a ma­gán­hang­zós tő­ből kép­zett for­ma: ett ~ ëtt (1–12.); itt (1–12.), de mel­let­tük meg­je­le­nik a v-s tő­ből ala­kult evett (2., 3., 10.), ivott (2., 3., 12.) is. Az at­lasz­ban az ëtt, itt az ural­ko­dó (vö. Im­re 1971, 307), az ëvëtt és az ivott (H–6.) va­ri­áns pe­dig „rit­ka” mi­nő­sí­té­sű.
A -ni, -nyi ha­tá­ro­zó­rag két je­len­tés­ben (’-[ék]hoz’ és ’-[ék]nál’) is él ezen a te­rü­le­ten (vö. Im­re 1971, 318, 351). Az at­lasz­be­li ada­tok az -(ék)hoz funk­ci­ó­ban még gya­ko­ribb elő­for­du­lást mu­tat­nak (H–6., 7.: Er­zsi­nyi, Fe­renc­nyi; Cssz–17–19.: Er­zsi­nyi, Fe­ri­nyi), mint a med­vesalji­ak: 4.: Erzsiékny­i, Fe­renc­nyi; 7.: Er­zsi­nyi, Fe­ri­nyi. A -nyi rag ’-éknál’ je­len­tés­ben még ma is vi­szony­lag gya­ko­ribb. Er­ről ta­nús­kod­nak ada­ta­im: Fe­renc­nyi (4., 9.), Fe­ri­nyi (4., 7.), Fer­encéknyi (5.), S#n­dornyi (1., 4., 7.), S#n­doréknyi (10.). Az at­lasz a tol­da­lé­kok­nak jó­részt ál­ta­lá­nos hasz­ná­la­tát bi­zo­nyít­ja, a med­vesalji gyűj­tés pe­dig – vi­szony­la­gos meg­ter­helt­sé­ge el­le­né­re is – azt, hogy ez a ha­tá­ro­zó­ra­gunk nap­ja­ink­ban erő­sen vis­­sza­szo­ru­ló­ban van már az idő­seb­bek nyel­vé­ben is.
Az at­lasz­ban még ada­tolt ’-nál, -nél’ je­len­té­sű -not­t, -nët­t, -nött rag­gal az at­lasz kö­ze­li ku­ta­tó­pont­ján még ta­lál­ko­zunk (Cssz–19: Fërinët­t, Sán­dornot­t), Med­vesalján azon­ban már nem.
Az -éknál tol­da­lék for­dul elő az -ékhoz he­lyén és jeletésében, igaz, itt nem csa­lád­ne­vet vagy fog­lal­ko­zást je­lö­lő név­szó­kon, mint má­sutt (vö. Im­re 1971, 318), ha­nem név­má­si ha­tá­ro­zó­szó­ban. Ezt bi­zo­nyít­ják a hoz­zánk cím­szó­hoz tar­to­zó med­vesalji ada­ta­im. A hoz­zánk (1–8., 10–12.) fő­alak mel­lett, il­let­ve ve­le vál­ta­koz­va a n#lunk (7., 9., 11.) is hasz­ná­la­tos. Az at­lasz­be­li pon­to­kon is elő­for­dul ez a ket­tős­ség, ott azon­ban a ná­lunk te­kint­he­tő fő­vál­to­zat­nak, a hoz­z#nk (H–6. pon­ton „rit­ka” jel­zé­sű, a Cssz–17., 18-as he­lye­ken mind­két re­a­li­zá­ció sze­re­pel) pe­dig ala­csony elő­for­du­lá­sú mel­lék­vál­to­zat­nak.

3.2. Alak­ta­ni vizs­gá­la­tok

Egyik ta­nul­má­nyom­ban (Cs. Nagy 1997, 51–64) az ab­la­ka ~ ab­lak­ja, üve­ge ~ üveg­je pár­hu­za­mos alak­vál­to­zat­okon ke­resz­tül az -a/-e, -ja/-­je; -uk/-ük ,-juk/-jük E/3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel ma­gán­hang­zós és j-s vál­to­za­ta (nyel­vi vál­to­zó) hasz­ná­la­tá­nak a jel­lem­ző­it vizs­gál­tam, s ös­­sze­füg­gé­se­ket ke­res­tem az egyes be­szé­lők élet­ko­ra, is­ko­lá­zott­sá­ga, fog­lal­ko­zá­sa és nyel­vi vál­to­zónk re­a­li­zá­ci­ói kö­zött.
A kö­vet­ke­ző fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­se­ket von­hat­tam le:
– Im­re Sa­mu fel­te­vé­se, hogy „a j nél­kü­li for­mák észa­kon-ék.-en vi­szony­lag gya­ko­rib­bak” (Im­re 1971, 311), te­rü­le­tünk­re néz­ve oly­an­­nyi­ra be­iga­zo­ló­dott, hogy a „vi­szony­lag” meg­szo­rí­tás már nem is ér­vé­nyes. Ada­ta­im elem­zé­se azt mu­tat­ja, hogy a leg­idő­seb­bek (a 80 év fe­let­ti­ek) be­szé­dé­ben az egyes szám 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel j-s for­má­ja gya­ko­ribb volt ko­ráb­ban. Nap­ja­ink­hoz kö­ze­led­ve egy­re ki­sebb az ará­nya en­nek a re­a­li­zá­ci­ó­nak.
– A ku­ta­tott te­rü­le­ten az üve­ge ~ üveg­je, zse­be ~ zse­b­je vál­ta­ko­zás nem jel­lem­ző, bár a 60 éven fe­lü­li­ek be­szé­dé­ben még elő­for­dul.
– Az adat­köz­lők nyelv­hasz­ná­la­tá­ban a fog­lal­ko­zá­si ágak ke­vés­bé meg­ha­tá­ro­zók, az élet­kor an­nál in­kább.
A bir­to­kos szer­ke­zet inkon­gru­en­ciájá­nak a vizs­gá­la­tá­ra tet­tem kí­sér­le­tet egy ké­sőb­bi ta­nul­má­nyom­ban (Cs. Nagy 1999a, 93–100). Azt ku­tat­tam, hogy mely ese­tek­ben je­lö­lik a 3. sze­mé­lyű bir­to­kos töb­bes vol­tát a bir­tok­szón a szlo­vá­ki­ai Med­vesal­ja és kör­nyé­ke idő­sebb nem­ze­dé­ké­nek nyel­vé­ben. A nagy­at­lasz és a Pa­lóc kér­dő­ív mor­fo­ló­gi­ai kér­dé­se­i­re ka­pott vá­la­szok szo­ci­ol­ingvisztikai vizs­gá­la­tá­nak ered­mé­nye a kö­vet­ke­ző­kép­pen ös­­sze­gez­he­tő:
– Med­vesal­ja nyelv­hasz­ná­la­tá­ban is jó­részt nem meg­bíz­ha­tó je­lö­lé­sű­nek tart­hat­juk a név­má­si bir­to­kost épp­úgy, mint a köz­nyelv­ben. A pa­ra­dig­ma­sor ki­egé­szí­té­se ezért lá­nyuk (Ez a mi lá­nyunk, ez a ti lá­nyo­tok, ez meg az ő …). Rit­kán tart­ják meg­bíz­ha­tó­nak a bir­to­kos több vol­tá­nak je­lö­lé­sét. Ek­kor az előb­bi ki­egé­szí­tés lá­nya.
– Az idő­sebb kor­osz­tály­ok az egyez­te­tés­ben is a ré­gi, ar­cha­i­ku­sabb vál­to­za­tot hasz­nál­ják. Több­nyi­re nem te­kin­tik meg­bíz­ha­tó je­lö­lé­sű­nek a bir­to­kost, ha bir­to­ká­val nem egy ös­­sze­te­vő­ben áll. Ezért a mon­dat ki­egé­szí­té­se töb­bes szám 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­je­les fő­név. (A szom­szédék­nak még sok­kal szebb a … Ki­egé­szí­tés: kert­jük.)
– Az egyez­te­tés a bir­tok­lás­mon­da­tok­ban is ér­vé­nye­sül. (A szom­szédék­nak nin­csen … Ki­egé­szí­tés: tű­jük.)

3.3. Szó­kincs­vizs­gá­la­tok

Le­xi­ko­ló­gi­ai mikrovizs­gála­tot vé­gez­tem né­hány étel­fé­le (de­re­lye, fánk, for­gács­fánk, krump­li­nud­li stb.) meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek föl­tá­rá­sá­val (Cs. Nagy 1996, 213–221), s azt ál­la­pít­hat­tam meg, hogy:
– a leg­ál­ta­lá­no­sabb, leg­el­ter­jed­tebb éte­lek meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re ta­go­lat­lan vagy ke­vés­bé ta­golt (lek­vár, le­ves, pa­la­csin­ta rán­tot­ta stb.);
– a meg­ne­ve­zé­si rend­szer ta­golt­sá­gá­ban fon­tos sze­re­pet ját­szik az el­ne­ve­zés mo­ti­vá­ci­ó­ja: ugyan­azt az ételt más-más jel­lem­ző­jé­ről ne­ve­zik el oly­kor egy te­le­pü­lé­sen be­lül is (tész­ta­fé­le: me­télt, csík).
A ku­ko­ri­ca és ré­szei meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­gá­ról és szó­föld­raj­zi re­a­li­zá­ci­ó­já­ról ké­szí­tett ta­nul­mány­ban (Cs. Nagy 1999b, 35–45) ös­­sze­füg­gést ke­res­tem a meg­ne­ve­zé­sek és föld­raj­zi elő­for­du­lá­suk kö­zött. At­tól füg­gő­en, hogy az egyes fo­gal­mak men­­nyi­re ál­ta­lá­no­sak, men­­nyi­re vál­to­za­to­sak (ta­gol­tak), kü­lön­bö­ző fo­ko­za­tok­ba so­rol­hat­juk őket (egy név ál­ta­lá­nos, mel­let­te egy vál­to­zat szór­vá­nyos elő­for­du­lás­sal; több név te­rü­le­ti át­fe­dés­sel stb.).
A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ele­me­it nem­csak mor­fo­ló­gi­ai mo­ti­vált­ság te­kin­te­té­ben ér­de­mes vizs­gál­ni, ha­nem leg­alább en­­nyi­re fon­tos a je­len­tés­ta­ni motivált­sá­gi szem­pont is. Er­re tet­tem kí­sér­le­tet, ami­kor az egyéb ter­mesz­tett nö­vé­nyek és ré­sze­ik (MNyA. 19–76) fo­ga­lom­kör ele­me­i­nek meg­ne­ve­zé­si in­dí­té­ka­it igye­kez­tem föl­tár­ni med­vesalji anya­gom alap­ján (Cs. Nagy 2002, 86–89).
Az ada­tok elem­zé­sé­ből ki­de­rült, hogy:
– A me­ta­fo­ri­kus lexémák do­mi­nál­nak, igen ke­vés a me­to­ni­mi­ku­sak szá­ma. En­nek oka az, hogy a me­ta­fo­ra ha­son­ló­sá­gon ala­pu­ló név­át­vi­tel, s mint ilyen a szem­lé­le­tes­ség a meg­ha­tá­ro­zó moz­za­na­ta.
– A le­xi­kai kó­do­lás, va­gyis az egyet­len szó­val tör­té­nő fo­ga­lom­je­lö­lés mind a med­vesalji anyag­ban, mind pe­dig az at­lasz ös­­sze­ha­son­lí­tott anya­gá­ban jó­val na­gyobb ará­nyú, mint a szin­tak­ti­kai vagy kö­rül­írá­sos. Ez azt mu­tat­ja, hogy a vizs­gált fo­gal­mak nagy több­sé­ge volt fon­tos a be­szé­lő­kö­zös­ség­nek (meg­él­he­tést biz­to­sí­tó nö­vé­nyek)

3.4. Szö­veg­köz­lés

A kér­dő­íves gyűj­tés mel­lett szö­veg­fel­vé­te­le­ket is ké­szí­tet­tünk. Az át­la­go­san 15–25 perc­nyi mag­nó­fel­vé­te­lek még le­jegy­zés­re, ar­chi­vá­lás­ra vár­nak. Tu­do­má­som sze­rint ed­dig mind­ös­­sze egy szö­veg je­lent meg nyom­ta­tás­ban (Cs. Nagy 1999c, 475–480). A gyűj­tés­ben részt ve­vő hall­ga­tók sa­ját te­le­pü­lé­sük­ről ké­szí­tet­tek hang­fel­vé­tel-má­so­la­tot, de nem tar­tom va­ló­szí­nű­nek, hogy az­óta le­je­gyez­ték és köz­zé­tet­ték vol­na.

4. Be­fe­je­zés

A med­vesalji gyűj­tés szel­le­mi ter­mé­ke két szak­dol­go­zat. Mind­ket­tő egy-­e­gy te­le­pü­lés anya­gát dol­goz­ta föl. A hall­ga­tók a kö­zös gyűj­tést még hang­ta­ni és alak­ta­ni kér­dé­sek­kel is ki­egé­szí­tet­ték.
Ba­lázs Tün­de szü­lő­fa­lu­ja, Vec­sek­lő hang­ta­ni és alak­ta­ni vizs­gá­la­tá­val fog­lal­ko­zott. Nyelv­já­rá­si szö­ve­get is kö­zöl ér­té­kes mun­ká­já­ban.
Nagy Ani­kó Tajti élő­nyel­vi vizs­gá­la­tá­ban ala­pul vet­te az idő­sebb nem­ze­dé­kek­től ös­­sze­gyűlt ada­to­kat, s ki­egé­szí­tet­te őket két fi­a­ta­labb kor­osz­tály anya­gá­val. A Pa­lóc kér­dő­ív­re épí­tett adat­tá­rát szo­ci­ol­ingvisztikai szem­pont­ok alap­ján ele­mez­te.
Csu­pán lel­tár­sze­rű­en és a tel­jes­ség igé­nye nél­kül fel­so­rol­nám, hogy a kb. 80 ez­res nyelv­já­rá­si kor­pusz még mi­lyen to­váb­bi ku­ta­tá­sok­nak le­het az el­in­dí­tó­ja. A gaz­dag anyag alap­ja le­het szo­ci­ol­ingvisztikai vizs­gá­lat­nak, vál­to­zás­vizs­gá­lat­nak, nyelv­at­lasz­ké­szí­tés­nek, tel­jes je­len­tés­ta­ni mo­ti­vá­ció­vizs­gá­lat­nak, a szö­ve­gek le­jegy­zé­sét kö­ve­tő­en mon­dat­ta­ni ku­ta­tá­sok­nak stb.
A nyelv­at­lasz el­ké­szí­té­sét tar­tom a leg­fon­to­sabb fel­adat­nak. Eh­hez azon­ban ter­mé­sze­te­sen bi­zo­nyos ki­egé­szí­tő gyűj­tés­re is szük­ség van. Az így ki­e­gé­szült – fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ok­tól is szár­ma­zó – anyag majd le­he­tő­vé te­szi egy vi­szony­lag tel­jes di­a­lek­to­ló­gi­ai mo­no­grá­fia meg­írá­sát, mely­nek köz­pont­já­ban a nyelv­hasz­ná­lat áll, mert a nyelv­já­rás­ok kö­ré­ben a vál­to­zá­sok prag­ma­ti­kai sí­kon sok­kal na­gyob­bak, mint nyelv­rend­szer­ta­ni te­rü­le­ten.

Mel­lék­let

Fo­ga­lom­kö­rök:
1. Ga­bo­na­fé­lék és ré­sze­ik, a ga­bo­na­fé­lék be­teg­sé­gei, a ga­bo­na­fé­lék gyom­nö­vé­nyei; egyéb gyom­nö­vé­nyek.
2. Egyéb ter­mesz­tett nö­vé­nyek és ré­sze­ik.
3. Gyü­möl­csök, fák.
4. A föld meg­mű­ve­lé­sé­nek esz­kö­zei, a sze­kér és ré­szei; ló- és ökör­szer­szá­mok, ara­tás, csép­lés.
5. A ház és be­ren­de­zé­se; kony­ha­esz­kö­zök.
6. A ház kör­nyé­ke; a há­zi­ál­lat­ok, cse­lek­vé­se­ik, sa­já­tos­sá­ga­ik.
7. A há­zi mun­kák, sü­tés-fő­zés, disz­nó­ölés.
8. A ru­ház­ko­dás.
9. A csa­lád és a ro­kon­ság.
10. Az em­be­ri test, az em­be­ri tu­laj­don­sá­gok; ál­la­pot, egész­ség­ügy.
11. A ken­der­mun­ka.
12. A né­pi szo­ká­sok, a val­lá­si és a tár­sa­dal­mi élet.
13. Az idő­já­rás és a ter­mé­szet.
14. A va­don élő ki­sebb ál­la­tok; a ro­va­rok.
15. A hét nap­jai.
16. A szám­ne­vek.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­lázs Tün­de 1995. A vec­sek­lői nyelv­já­rás hang­ta­ni és alak­ta­ni vizs­gá­la­ta és fel­dol­go­zá­sa. Szak­dol­go­zat (Nyitrai Pe­da­gó­gi­ai Fő­is­ko­la Hun­gariszti­ka Tan­szé­ke). Nyi­tra.
Benkő Éva 1986. Nagy­csa­lád a Med­vesalján. Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­raj­zi Tan­szé­ke.
Deme Lász­ló 1956. Nyelv­at­la­szunk funk­ci­ó­ja és to­váb­bi prob­lé­mái. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Deme Lász­ló–Im­re Sa­mu (sz­erk.) 1968–1977. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza. 1–6. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Deme Lász­ló–Im­re Sa­mu (sz­erk.) 1975. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak el­mé­le­ti-mód­szer­ta­ni kér­dé­sei. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Im­re Sa­mu 1971. A mai ma­gyar nyelv­já­rás­ok rend­sze­re. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Im­re Sa­mu 1981. Egy fo­ga­lom­kör nyelv­já­rá­si meg­ne­ve­zé­sé­nek tí­pu­sai. Ma­gyar Nyelv, 77. évf. 1. sz. 1–20. p.
Káz­mér Mik­lós 1974. A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rás­ku­ta­tás. Pholo­log­i­ca. Zborník FFUK. Roè. 25. Bratislava, SPN, 207–223. p.
Kiss Je­nő 2000. A gram­ma­ti­kai és a le­xi­ko­ló­gi­ai nyelv­já­rás­ok kér­dé­sé­hez. Ma­gyar Nyelv, 96. évf. 155–162. p.
Kiss Je­nő (sz­erk.) 2001. Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
B. Lőrinczy Éva (fősz­erk.) 1979–2002. Új ma­gyar táj­szó­tár. 1–4. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Nagy Ani­kó 1996. Tajti élő­nyel­vi vizs­gá­la­ta. Szak­dol­go­zat (Nyitrai Pe­da­gó­gi­ai Fő­is­ko­la Hun­gariszti­ka Tan­szé­ke). Nyi­tra.
Cs. Nagy La­jos 1995. Az ly re­a­li­zá­ci­ói Med­vesalján. In Kas­sai Ilo­na (sz­erk.): Két­nyel­vű­ség és ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat. Bu­da­pest, MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet, 203–209. p.
Cs. Nagy La­jos 1996. Né­hány étel­fé­le meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek vizs­gá­la­ta Med­vesal­ja és kör­nyé­ke szó­kincs­ében. In R. Mol­nár Em­ma (fősz­erk.): Abszt­rak­ció és va­ló­ság. Sze­ged, JGYTF Ki­adó, 213–221. p.
Cs. Nagy La­jos 1997. Az egyes szá­mú 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel pár­hu­za­mos alak­ja­i­nak re­a­li­zá­ci­ói Med­vesal­ja és kör­nyé­ke idő­sebb nem­ze­dé­ké­nek nyel­vé­ben. Ma­gyar Nyelv­já­rás­ok, 34. évf. 51–64. p.
Cs. Nagy La­jos 1999a. A 3. sze­mé­lyű bir­to­kos töb­bes vol­tá­nak je­lö­lé­se a bir­tok­szón a szlo­vá­ki­ai Med­vesal­ja és kör­nyé­ke idő­sebb nem­ze­dé­ké­nek nyel­vé­ben. Nyelv- és Iro­da­lom­tu­do­má­nyi Köz­le­mé­nyek, 43. évf. 1–2. sz. 93–100. p.
Cs. Nagy La­jos 1999b. Né­hány fo­ga­lom meg­ne­ve­zé­sé­nek ta­golt­sá­ga és szó­föld­raj­zi re­a­li­zá­ci­ó­ja a fel­vi­dé­ki Med­vesalján. Ma­gyar Nyelv­őr, 123. évf. 1. sz. 35–45. p.
Cs. Nagy La­jos 1999c. Nyelv­já­rá­si szö­veg a med­vesalji Dobfenek te­le­pü­lés­ről. Ma­gyar Nyelv, 95. évf. 4. sz. 475–480. p.
Cs. Nagy La­jos 2002a. A nyelv­já­rás­vesz­tés né­hány je­le és oka a fel­vi­dé­ki Med­vesal­ja nyelv­já­rá­sá­ban. In Hoff­mann István–Juhász Dezső–Péntek Já­nos (sz­erk.): Hun­ga­ro­ló­gia és dimen­zionális nyel­vé­szet. Debrecen–Jyväskylä, Deb­re­ce­ni Egye­tem Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tan­szék, 349–355. p.
Cs. Nagy La­jos 2002b. Je­len­tés­ta­ni mo­ti­vált­ság és mo­ti­vá­lat­lan­ság egy fo­ga­lom­kör meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­ben. In Sza­bó Géza–Molnár Zoltán–Guttmann Mik­lós (sz­erk.) IV. Di­a­lek­to­ló­gi­ai Szim­pozion. Szom­bat­hely, Ber­zse­nyi Dá­ni­el Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la Ma­gyar Nyel­vé­sze­ti Tan­szé­ke, 86–89. p.
Cs. Nagy La­jos 2003. Le­xi­ko­ló­gi­ai vizs­gá­la­tok Med­vesalján. Komárom–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Cs. Nagy La­jos [é.n]. A meg ige­kö­tő g-je tel­jes ha­so­nu­lá­sá­nak szo­ci­ol­ingvisztikai vizs­gá­la­ta Med­vesal­ja mai nyel­vé­ben. Elő­adás­ként el­hang­zott a 2004. szep­tember 5–8-án Ko­lozs­vá­rott meg­tar­tott 13. Élő­nyel­vi Kon­fe­ren­ci­án [megj. alat­t].
Tóth Im­re 1987. Ipoly men­ti pa­lóc táj­szó­tár. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó. /Magyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság Ki­ad­vá­nyi, 176./

Néprajz a 21. század elején (Beszélgetés Liszka Józseffel)

1. Be­ve­ze­tés

Med­vesal­ja és kör­nyé­ke (Sőreg, Ajnác­skő, Cse­vi­ce, Gömöralmá­gy, Dobfenek, Gö­mörpéterfala, Óbást, Egy­házas­bást [=Újbást], Ba­kó­há­za, Vec­sek­lő, Medveshideg­kút, Tajti) nyelv­já­rá­si sa­já­tos­sá­gai kö­zül na­gyobb lé­leg­ze­tű mun­ká­ban a le­xi­ko­ló­gi­ai jel­lem­zők kö­zül vizs­gál­tam né­há­nyat, ki­sebb ta­nul­má­nyok­ban azon­ban hang­ta­ni és alak­ta­ni kér­dé­sek­kel is fog­lal­koz­tam.
Je­len ta­nul­má­nyom­ban a le­xi­ko­ló­gi­ai vizs­gá­la­tok me­ne­tét és ered­mé­nyét mu­ta­tom be. A vizs­gá­lat alap­ja A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza (a továbbiakban: MNyA.) 1162 kér­dé­sé­ből a 617 le­xi­kai jel­le­gű kér­dés­re adott vá­la­szok mint nyel­vi ada­tok. Azért, hogy az ada­tok ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó­sá­ga biz­to­sít­va le­gyen, a te­rep­mun­ka so­rán ra­gasz­kod­tam a nagy­at­lasz kér­dé­se­i­hez.
Bár­mely nyelv­já­rá­si alap­ré­teg szó­kész­le­te ta­golt­sá­gi vizs­gá­la­tá­nak tár­gya az azo­nos denotá­tumú lexémák han­ga­lak­ja és a lexémák egy­más­hoz va­ló vi­szo­nya. A meg­kö­ze­lí­tő­leg 80 ez­res adat­tá­ram­ból ki­vá­lasz­tott kor­pusz­rész­let (kb. 40 ezer adat) alap­ján az alap­ve­tő kér­dés az volt, hogy az azo­nos fo­gal­ma­kat ho­gyan ne­ve­zi meg a táj­egy­ség be­szé­lő­kö­zös­sé­ge, mi­nő­sé­gi és men­­nyi­sé­gi szem­pont­ból mi­lyen sa­já­tos­sá­gai van­nak a lexémák­nak. Fo­ga­lom­kö­rön­kén­ti cso­por­to­sí­tás­ban ele­mez­tem ada­ta­i­mat. Ál­ta­lá­nos ta­golt­sá­gi, va­la­mint le­xi­kai ta­golt­sá­gi te­kin­tet­ben is ös­­sze­ha­son­lí­tot­tam a med­vesalji meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re­ket az at­lasz kör­nyék­be­li, 3 ma­gyar­or­szá­gi (H–6: Karanc­sla­pu­jtő, H–7: Bárna és H–10: Bor­sod­szent­györ­gy), va­la­mint 3 szlo­vá­ki­ai (Cssz–17: Bolyk, Cssz–18: Mag­yarh­e­gymeg és Cssz–19: Zsip) ku­ta­tó­pont­ja­i­nak ada­ta­i­val. A lexémák mor­fo­ló­gi­ai motivált­sá­gi vizs­gá­la­tát, va­la­mint a meg­n­evezéstí­pu­sok el­kü­lö­ní­té­sét és szó­föld­raj­zi re­a­li­zá­ci­ó­i­nak elem­zé­sét csak a med­vesalji kor­pu­szon vé­gez­tem el.

2. A ku­ta­tás ered­mé­nyei

2.1. A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­ga

A ta­golt­ság az egyes azo­nos fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re­i­ben je­lent­ke­ző meny­­nyi­sé­gi kü­lönb­sé­ge­ket fe­je­zi ki.
A ta­golt­sá­gi vizs­gá­la­tok 613 med­vesalji és 608 at­lasz­be­li cím­szó ada­ta­i­ra vo­nat­koz­nak, ugyan­is a 617 ki­kér­de­zett cím­szó kö­zül Med­vesalján négy­re (nas­po­lya, ké­ve­kö­tő­fa, té­vő és csí­pő­vas) nem kap­tunk vá­laszt, a nagy­at­lasz fent em­lí­tett ku­ta­tó­pont­ja­in pe­dig ki­lenc­re (nas­po­lya, ké­ve­kö­tő­fa, té­vő, csí­pő­vas, ta­rack, haj­di­na, kis­kacs, fürt [a sző­lőé; ki­csi], fürt [a sző­lőé; éret­len]) egy­ál­ta­lán nincs adat vagy ér­té­kel­he­tet­le­nül ke­vés, bi­zony­ta­lan.
Ha a med­vesalji ada­tok szá­za­lék­ér­té­ke­it ös­­sze­vet­jük a nagy­at­lasz vizs­gált ku­ta­tó­pont­ja­i­ról föl­jegy­zet­tek ta­golt­sá­gi jel­lem­ző­i­vel, ak­kor egy­más­sal szin­te tel­je­sen for­dí­tott ké­pet ka­punk. A med­vesalji gyűj­tés­ben a tel­je­sen ta­go­lat­lan meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű fo­ga­lom a leg­ke­ve­sebb (101 = 16,47%), ezt kö­ve­ti az ala­ki­lag ta­golt (138 = 22,51%), a le­xi­ka­i­lag ta­golt (152 = 24,80%), s a leg­több az ala­ki­lag és le­xi­ka­i­lag egy­aránt ta­golt (222 = 36,22%) ka­te­gó­ria. Az at­lasz­ada­tok ta­nú­sá­ga sze­rint a tel­je­sen ta­go­lat­lan rend­sze­rű fo­ga­lom a leg­több (168 = 27,63%), ez­után kö­vet­ke­zik a le­xi­ka­i­lag ta­golt (157 = 25,82%), majd kö­rül­be­lül egyen­lő arány­ban az ala­ki­lag ta­golt (142 = 23,36%) és az ala­ki­lag és le­xi­ka­i­lag egy­aránt ta­golt (141 = 23,19%).
A ta­golt­sá­gi fo­ko­za­tok tu­laj­don­kép­pen az em­ber (a be­szé­lő­kö­zös­ség) és az őt kö­rül­ve­vő tár­gyak kö­zöt­ti vi­szonyt fe­je­zik ki. A be­szé­lő­kö­zös­sé­gek a szá­muk­ra az el­ne­ve­zés pil­la­na­tá­ban leg­lé­nye­ge­sebb fo­gal­ma­kat ne­ve­zik meg szó­val (lexémá­val), a ke­vés­bé fon­to­sa­kat pe­dig, ezek­hez vi­szo­nyít­va, szer­ke­ze­tek­kel (több­nyi­re jel­zős szer­ke­ze­tek­kel) je­lö­lik. A med­vesalji be­szé­lők szá­má­ra – a vizs­gált fo­gal­mak kö­zül tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi és egyéb té­nye­zők mi­att – má­sok vol­tak fon­to­sak, mint e ré­gió szom­széd­sá­gá­ban élők­nek. Ezt bi­zo­nyít­ja a fo­ga­lom­kö­rök le­xi­kai ta­golt­sá­gá­ban mu­tat­ko­zó el­té­rés. A fo­ga­lom­kö­rök – me­lye­ket A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak el­mé­le­ti-mód­szer­ta­ni kér­dé­sei cí­mű ké­zi­könyv alap­ján ál­la­pí­tot­tam meg (Deme–Imre 1975, 237) – a ta­nul­mány vé­gi mel­lék­let­ben ta­lál­ha­tók.
A le­xi­kai ta­golt­sá­gi ér­té­kek alap­ján a leg­ta­gol­tabb 3 fo­ga­lom­kör a med­vesalji kor­pusz­ban a kö­vet­ke­ző:
1. 4. fo­ga­lom­kör: a föld meg­mű­ve­lé­sé­nek esz­kö­zei, a sze­kér és ré­szei, ló- és ökör­szer­szá­mok, ara­tás, csép­lés (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 3,02).
2. 6. fo­ga­lom­kör: a ház kör­nyé­ke, a há­zi­ál­lat­ok, cse­lek­vé­se­ik, sa­já­tos­sá­ga­ik (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,76).
3. 9. fo­ga­lom­kör: a csa­lád és a ro­kon­ság (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,64).
A nagy­at­lasz vizs­gált ku­ta­tó­pont­ja­i­nak ada­tai alap­ján a le­xi­ka­i­lag leg­ta­gol­tabb 3 fo­ga­lom­kör:
1. 9. fo­ga­lom­kör: a csa­lád és a ro­kon­ság (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,23).
2. 8. fo­ga­lom­kör: a ru­ház­ko­dás (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,22).
3. 11. fo­ga­lom­kör: a ken­der­mun­ka (ta­golt­sá­gi mu­ta­tó: 2,17).
Ha el­fo­gad­juk azt a té­telt, hogy a min­den­ko­ri be­szé­lő­kö­zös­ség min­den­na­pi éle­te szem­pont­já­ból leg­fon­to­sabb fo­gal­mak, fo­ga­lom­kö­rök meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re a leg­ke­vés­bé ta­golt, ak­kor a le­xi­kai ta­golt­sá­gi elem­zé­sek is al­kal­ma­sak bi­zo­nyos le­xi­kai vál­to­zók vagy azok egyes cso­port­ja­i­nak a meg­ál­la­pí­tá­sá­ra. Ilyen­kor azt kell meg­vizs­gál­nunk, hogy az il­le­tő fo­ga­lom­kör adott kor­sza­kon­ként a ta­golt­sá­gi ská­la me­lyik fo­kán he­lyez­ke­dik el. Eb­ből a szem­pont­ból is ta­nul­sá­gos az ös­­sze­ve­tés. Az ös­­sze­ha­son­lí­tott szó­kincs­ré­te­gek moz­gá­sa tük­rö­zi a vég­be­ment tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi vál­to­zá­so­kat, pél­dá­ul azt, hogy a me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ka, a föld tu­laj­don­vi­szo­nyai men­­nyi­re töl­te­nek be köz­pon­ti sze­re­pet a la­kos­ság éle­té­ben. Ugyan­ez a vál­to­zás mu­tat­ha­tó ki a nép­ha­gyo­mány­ok, a val­lá­si és a tár­sa­dal­mi élet szo­ká­sa­i­nak, va­la­mint a ru­ház­ko­dás vizs­gált szó­kincs­ré­te­gé­ben is.
A fo­gal­mak le­xi­kai ta­golt­sá­gi mér­té­két meg­ha­tá­roz­hat­ja a meg­ne­ve­zé­si rend­szer­ben el­fog­lalt he­lye. Ál­ta­lá­ban ta­go­lat­la­nok a szó­kincs leg­ősibb ré­te­gé­be tar­to­zó sza­vak, ko­rai jö­ve­vény­sza­va­ink, va­la­mint a ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti gaz­dál­ko­dás alap­fo­gal­mai kö­zé tar­to­zók. Ta­gol­tak vi­szont a jó­részt a kö­zép­kor­ban meg­is­mert nö­vé­nyek meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rei.
Gya­ko­ri, hogy egy-­e­gy tár­gy, nö­vény, szer­szám egé­szé­nek a meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re ta­go­lat­lan, va­la­mely ré­szé­nek a meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re pe­dig ta­golt. A sző­lő ta­go­lat­lan meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű, a sző­lő ba­ju­sza, és a ki­csi fürt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re azon­ban az erő­sen ta­golt ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zik: ba­ju­sza, fo­lyó­ka, fo­ná­sa, ka­pasz­ko­dó­ja, koc­sa; fürt, hőütött fürt, sarnyú fürt, set­nye fürt, gó­ré.
A med­vesalji anyag ab­szo­lút le­xi­kai ta­golt­sá­gi mu­ta­tó­ja 2,45, az at­la­szé pe­dig 1,96. Ala­ki te­kin­tet­ben is a med­vesalji a ta­gol­tabb, 2,99-os mu­ta­tó­ja áll szem­ben az at­lasz­be­li 2,28-­dal.
A le­xi­ka­i­lag ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű fo­gal­ma­kon be­lül a le­xi­kai vál­to­za­tok szá­má­tól füg­gő­en meg­kü­lön­böz­tet­tem erő­sen (leg­alább 5 meg­ne­ve­zés), kö­ze­pe­sen (3-4 meg­ne­ve­zés) és gyen­gén (2 meg­ne­ve­zés) ta­golt fo­ko­za­to­kat. Áll­jon itt mind­egyik­re egy-­e­gy pél­da! Erő­sen ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű: fa­nye­lű bics­ka – Med­vesalján: bic­s™k, budli­bic­sk™, h™l­bic­sk™, h™l™zs­bic­sk™, j™nc­si­bic­sk™, kony™bic­sk™, f™nyelű bic­sk™; az MNyA. kör­nye­ző ku­ta­tó­pont­ja­in: bic­sk™, csuk­li­bic­sk™, j™nc­si­bic­s­k™, zsidóbic­sk™, f™nyelű bic­sk™. Kö­ze­pe­sen ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű – Med­vesalján (fa­rol): f™ró, kic­s™pódik, ki­sik­lik, sendereg; az MNyA. kör­nye­ző ku­ta­tó­pont­ja­in (ta­ka­rék­tűz­hely): k#l­h™, m™s­in™, p™rhét. Gyen­gén ta­golt meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű – Med­vesalján (hám­fa): h#m­f™, kése­f™; az MNyA. kör­nye­ző ku­ta­tó­pont­ja­in (fa­rol): f™l­lyik, f™rol.
Az ös­­sze­sí­tett ada­tok­ból meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a med­vesalji anyag­ban a kö­ze­pe­sen ta­golt fo­ko­za­tú a do­mi­náns (168 fo­ga­lom = 45,04%), az at­lasz­ban pe­dig a gyen­gén ta­golt (159 = 53,71%), az erő­sen ta­golt fo­ko­za­tú­ak ré­sze­se­dé­se mind­két kor­pusz­ban a leg­ke­ve­sebb: a med­vesaljiban 16,62, az at­lasz­be­li­ben pe­dig 11,49%.

2.2. A lexémák alak­ta­ni mo­ti­vált­sá­ga

„A ma­gyar­ra vo­nat­ko­zó­lag egy­ér­tel­mű­en ál­lít­hat­juk, hogy bi­zo­nyos nyelv­já­rá­sai kö­zött a sza­vak ala­ki mo­ti­vált­sá­ga és mo­ti­vá­lat­lan­sá­ga te­kin­te­té­ben van­nak arány­be­li kü­lönb­sé­gek. Más sza­vak­kal te­hát: bi­zo­nyos nyelv­já­rás­ok na­gyobb mér­ték­ben le­xi­ko­ló­gi­ai jel­le­gű­ek, mint má­sok, il­le­tő­leg na­gyobb mér­ték­ben gram­ma­ti­kai ter­mé­sze­tű­ek, mint má­sok. Pon­to­sabb vá­laszt azon­ban egy­részt vi­lá­gos vizs­gá­la­ti el­ve­ken nyug­vó, más­részt sta­tisz­ti­ka­i­lag is ér­tel­mez­he­tő kor­pu­szon vég­zen­dő elem­zés­sel le­het csak ad­ni” – ál­la­pít­ja meg Kiss Je­nő (2000, 162). Med­vesalji kor­pu­szom szink­rón szem­pon­tú alak­ta­ni vizs­gá­la­ta alap­ján azt ál­la­pít­ha­tom meg, hogy a mo­ti­vált le­xi­ká­lis ele­mek ará­nya na­gyobb (801 = 55,47%), mint a mo­ti­vá­lat­la­no­ké (643 = 44,56%), te­hát e táj­egy­ség nyelv­já­rá­sa az adott idő­szak­ban – az 1990-es évek de­re­kán – le­xi­ko­ló­gi­ai jel­le­gű volt.

2.3. A meg­n­evezéstí­pu­sok faj­tái és szó­föld­raj­zi vo­nat­ko­zá­sai

A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­gi vizs­gá­la­ta ön­ma­gá­ban is ér­de­kes, de még ta­nul­sá­go­sabb, ha azt is igyek­szünk föl­tár­ni, hogy a ta­golt­ság szó­föld­raj­zi te­kin­tet­ben ho­gyan re­a­li­zá­ló­dik. Ar­ról van te­hát szó, hogy az egyes fo­ga­lom­kö­rök ál­tal ki­je­lölt je­len­tés­ta­ni mikrorend­sz­erek és azok ele­mei a vizs­gált táj­egy­sé­gen tér­ben mi­lyen meg­osz­lást mu­tat­nak. En­nek a be­mu­ta­tá­sá­ra tet­tem kí­sér­le­tet, ami­kor négy há­zi­ál­lat (ló, te­hén, disz­nó, ku­tya) vo­nat­ko­zá­sá­ban az ’<em­lős ál­lat> mag­za­tot hoz a vi­lág­ra’ cse­lek­vés Med­vesalján, va­la­mint a kör­nye­ző at­lasz­pon­to­kon föl­jegy­zett lexémáiból ki­raj­zo­ló­dó je­len­tés­ta­ni mikrorend­sz­ert ele­mez­tem. A szó­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok a va­ló­ság nyel­vi ta­go­lá­sá­nak a te­rü­le­ti kü­lön­bö­ző­sé­gé­re is rá­vi­lá­gít­hat­nak.
A vizs­gá­lat ered­mé­nye­i­ből a kö­vet­ke­ző fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­sek von­ha­tók le:
1. A med­vesalji fo­gal­mak min­den vizs­gált ka­te­gó­ri­á­ban ta­gol­tabb meg­ne­ve­zé­si rend­sze­rű­ek, mint az at­lasz­be­li fo­gal­mak.
2. A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­ga szó­fa­jon­ként el­té­rő: leg­ta­gol­tabb a mel­lék­ne­ve­ké, ke­vés­bé ta­golt az igé­ké, leg­ke­vés­bé pe­dig a fő­ne­ve­ké. Ez az ered­mény – an­nak el­le­né­re, hogy Im­re Sa­mu­nak egy rész­kor­pu­szon vég­zett meg­ál­la­pí­tá­sát iga­zol­ja – nem te­szi fö­lös­le­ges­sé más, leg­alább ha­son­ló mé­re­tű adat­bá­zis tü­ze­tes elem­zé­sét an­nak el­dön­té­sé­re, hogy va­jon nyelv­já­rá­si szó­kin­csünk egé­szé­re is jel­lem­ző-e az egyes szó­faj­ok kö­zöt­ti kü­lönb­ség.
3. Az alak­ta­ni­lag mo­ti­vált lexémák­nak, az ún. „vi­lá­gos sza­vak”-nak több mint fe­le ös­­sze­té­tel, har­ma­da pe­dig kép­zett szár­ma­zék.
4. Med­vesalji kor­pu­szom szink­rón szem­pon­tú vizs­gá­la­ta alap­ján meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy e táj­egy­ség nyelv­já­rá­sa az 1990-es évek kö­ze­pén le­xi­ko­ló­gi­ai jel­le­gű volt, va­gyis az ala­ki­lag mo­ti­vált le­xi­kai ele­mek ará­nya na­gyobb volt, mint a mo­ti­vá­lat­la­no­ké.
5. A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­gi elem­zé­sét szó­föld­raj­zi vizs­gá­la­tok­kal is ös­­sze­kap­csol­hat­juk. Ez­ál­tal egy-­e­gy táj­egy­sé­gen tér­beli­leg – „kog­ni­tív tér­kép”-en – is be­mu­tat­ha­tó a va­ló­ság nyel­vi ta­go­lá­sá­nak a kü­lön­bö­ző­sé­ge.

3. A kor­pusz egyéb szem­pon­tú vizs­gá­la­tai

3.1. A nyelv­já­rás vál­to­zá­sá­nak je­lei

A med­vesalji anyag­nak a nagy­at­lasz ada­ta­i­val va­ló ös­­sze­ve­té­se le­he­tő­vé tet­te jó né­hány nyelv­já­rá­si je­len­ség el­tű­né­sé­nek be­mu­ta­tá­sát.
A kö­vet­ke­zők­ben a hang­tan és az alak­tan te­rü­le­té­ről mu­ta­tom be azo­kat a leg­fon­to­sabb nyelv­já­rá­si je­len­sé­ge­ket, ame­lyek ma már ke­vés­bé jel­lem­ző­ek, mint az at­lasz­gyűj­tés ko­rá­ban vol­tak, ame­lyek­ből te­hát nyelv­já­rás­bom­lá­si ten­den­ci­á­ra kö­vet­kez­tet­tünk.

3.1.1. Vál­to­zá­sok a hang­tan kö­ré­ből

Az ada­to­kat zá­ró­jel­ben kö­ve­tő szá­mok a med­vesalji ku­ta­tó­pont­ok sor­szá­mai. (Em­lé­kez­te­tő­ül: 1. Sőreg, 2. Ajnác­skő, 3. Cse­vi­ce, 4. Gömöralmá­gy, 5. Dobfenek, 6. Gömör­péter­fala, 7. Óbást, 8. Újbást, 9. Ba­kó­há­za, 10. Vec­sek­lő, 11. Med­veshidegkút, 12. Tajti.)
Az ly fo­né­ma elég sta­bil­nak mu­tat­ko­zott az at­lasz gyűj­té­se ide­jén (vö. Im­re 1971, 350). Má­ra már ez az ál­lan­dó­ság fel­la­zult, meg­bom­lott, el­moz­dult az l’ és a j irá­nyá­ba: kon­koly (1., 4–7., 10–12. kp.), konkol’ (2–4., 9., 10.), konkoj (8–11.); pulyk™ (2–4., 6., 9., 10., 12.), pul’k™ (1., 4., 10), pulk™ (7., 12.), pujk™ (1., 8.).
Ál­ta­lá­nos je­len­ség volt az i előt­ti t ~ ty, d ~ gy, n ~ ny, l ~ ly szem­ben­ál­lás. Nap­ja­ink­ra el­moz­du­lás tör­tént a depalatális irány­ba. A din­­nye ese­té­ben pél­dá­ul a H–10., Cssz–17., 18. pon­to­kon a d-s vál­to­zat „újabb alak” mi­nő­sí­tést ka­pott a gy-v­el szem­ben. Gyűj­té­sem ide­jén Med­vesalján már hoz­zá­ve­tő­leg fe­le-fe­le arány­ban él a két re­a­li­zá­ció egy­más mel­lett: din­­nye (2., 3., 5., 7., 8., 10., 12.), gyin­nye (1., 4., 6., 9., 11., 12.). ha­son­ló ké­pet mu­tat a dijó ~ gyijó is. Lé­nye­ge­sen ke­ve­sebb adat­ban mu­tat­ha­tó ki a palatal­izá­ció a t (k™tic™bog#r ~ k™ty­ic™bog#r ~ k™ty­ic™) és az l (ri­biz­li ~ ribi­zl’i ~ ribi­z­ly­i) ese­té­ben.
Még élő, de a ko­ráb­bi­hoz ké­pest már csak szór­vá­nyos je­len­ség a meg- ige­kö­tő g-jé­nek ha­so­nu­lá­sa az ige szó­kez­dő más­sal­hang­zó­já­hoz: mëf­f™k™d (7.), de mëk­f™k™d (1., 4., 8., 10., 12.); mëm­mos™kodik (2., 3.), mëm­mozs­gyik (5.), mëvvetyi [az ágy­at] (6.), de mëgvetyi (10., 12.).
Im­re Sa­mu azon fel­té­te­le­zé­se, hogy „a ha­so­nu­lás bi­zo­nyos fo­kig függ az in­du­ká­ló msh.-tól is” (Im­re 1971, 264), ada­ta­im alap­ján nem iga­zol­ha­tó. In­kább ar­ról van szó, hogy a pa­lóc nyelv­já­rás erő­seb­ben haj­la­mos a hang­el­len­té­tek tel­jes ha­so­nu­lás­sal va­ló fel­ol­dá­sá­ra, mint más nyelv­já­rás­ok, il­let­ve a köz­nyelv. Deme Lász­ló meg­ál­la­pí­tá­sá­val ért­he­tünk egyet: „a ha­so­nu­lás, ha be­kö­vet­ke­zik, ál­ta­lá­nos, a hang mi­nő­sé­gé­től füg­get­len” (Deme 1956, 265). Ez azt is je­len­ti, hogy a meg- ige­kö­tő g hang­ja el­vi­leg – és gya­kor­la­ti­lag is – min­den más­sal­hang­zó­hoz ha­so­nul­hat. Ha föl­la­poz­zuk az ÚMTsz. meg- ige­kö­tős sza­va­it a megaba­j­gat­tól a megz­sur­molig (173 lap), ak­kor szép szám­mal ta­lá­lunk ha­so­nu­lá­sos vál­to­za­to­kat: mëb­b™g­zott (Óbást) ’<étel> meg­sa­va­nyo­dik’, mëc­con­dol­lyik (Me­ző­kö­vesd) ’meg­tor­pan, vis­­sza­hő­köl’, mecc­sólkollya (Alsócsitár) ’megc­sókol­ja’, mël­lak­tam (Kolon) ’beeszik’, jól­la­kik’, mër­roskadt (Mát­ra­al­ja), mët­taná­ta (So­mos­kő­új­fa­lu), mëz­z­abát (Be­se­nyő­te­lek) ’<em­ber mér­ték­te­len evés­től, ivás­tól> meg­csö­mör­lik’; mëz­zs™ró ’megzsarol’ (Tóth 1987, 190) stb.
E kér­dés­kör­rel kap­cso­lat­ban to­váb­bá azt len­ne ér­de­mes be­mu­tat­ni, hogy a ré­gió mely te­le­pü­lé­se­in ál­ta­lá­no­sabb a tel­jes ha­so­nu­lás. Az ada­to­kat tér­ké­pen áb­rá­zol­va meg­ál­la­pít­hat­nánk – a nagy­at­las­­szal ös­­sze­vet­ve – e fon­tos nyelv­já­rá­si sa­já­tos­ság je­len­ség­ha­tá­ra­it.
A -val, -vel rag v-je te­rü­le­tün­kön ma már ha­so­nult for­má­ban is gyak­ran elő­for­dul: késv­el (1–12.) ~ kés­sel (10.); l#b­v™l (1–5., 7., 10., 12.) ~ l#b­b™l (2–3., 6., 8., 9., 11.).

3.1.2. Vál­to­zá­sok az alak­tan kö­ré­ből

„Az ó ~ a, ő ~ e vál­tó­han­got mu­ta­tó tö­vek nyelv­já­rá­sa­ink­ban gya­ko­rib­bak, mint a köz­nyelv­ben” – ír­ja Im­re Sa­mu (1971, 303). Med­vesalji ada­ta­im már ezt ke­vés­bé iga­zol­ják, ugyan­is a dis­znój™ (1–3., 5–10., 12.) alak az ural­ko­dó, s a dis­zn™j™ (2–4., 10–11.) vis­­sza­szo­ru­ló­ban van. A csí­pő­je (MNyA. 516) mor­fo­ló­gi­ai cím­szó­hoz tar­to­zó ada­tok kö­zött Med­vesalján egy ku­ta­tó­pon­to­mon for­dul elő csí­pe­je ~ csípe­ji (12.), a csí­pő­je ál­ta­lá­no­sabb (1–3., 6., 8–11.). Az at­lasz­ban a H–7. és 10. pont­ról nincs adat, a Cssz–17-en csí­pő­je („ú­jab­b” mi­nő­sí­tés­sel), a H–6. és a Cssz–18., 19. pon­to­kon pe­dig csí­pe­je. Az er­de­je (MNyA. 991) re­a­li­zá­ci­ó­ja Med­vesalján fő­ként er­de­je (1–4., 7., 10., 12.) és erde­ji (5., 6., 11.), s csu­pán egy he­lyen erdőjë (8.), egy má­si­kon pe­dig erdőji (12.). Az at­lasz­ban a H–6. és a Cssz–17–18. pon­to­kon egy­más mel­lett ta­lál­ha­tó az er­de­je ~ erde­ji és az er­dő­je ~ erdőji adat, s csak a Cssz–19-e­sen áll ön­ma­gá­ban az erde­jë. Eb­ből az de­rül ki, hogy ma is hasz­nál­ják az ő-s ala­kot, de ki­sebb kör­ben, mint az at­lasz gyűj­té­se ko­rá­ban. „Ez a tő­cso­port haj­lik az egy­ala­kú­ság­ra” – ál­lapít­ja meg Rácz End­re (1971b, 108). A med­vesalji ada­tok az er­de­je ese­té­ben azt mu­tat­ják, hogy ott az egy­ala­kú­ság fe­lé ve­ze­tő úton még ke­vés­bé in­dult el ez a tő­tí­pus. Az egyalakú­sodást azon­ban ke­resz­tez­he­ti a me­ző­je és me­ze­je, a tető­je és te­te­je, a tü­dő­je és tü­de­je stb. alak­pár­ok köz­nyelv­ben mu­tat­ko­zó el­kü­lö­nü­lé­se.
A nyelv­já­rás­ok­ban is erő­sen meg­bom­lott a bor­jú : bor­ja tő­tí­pus, és gyak­ran az egy­ala­kú ma­gán­hang­zós vé­gű tö­vek min­tá­já­ra vi­sel­ked­nek. Eh­hez a tő­vál­to­zás­hoz je­len­tés­el­kü­lö­nü­lés is tár­sul­hat (vö. Im­re 1971, 303). Ez a ket­tős­ség mu­tat­ko­zik meg a -k töb­bes­jel, va­la­mint az egyes szám 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel előtt is. A bor­nyúk (1–3., 5–9., 12.), a bornyúj™ (2., 3., 5–8., 11., 12.), va­la­mint a bor­júj™ (10.) fő­alak­ok mel­lett jó­val rit­káb­bak a borny™k (4., 11.), a bor­j™k (10.), a borny™ (4–7., 12.), va­la­mint a borj™ (1., 10.) tő­vál­to­za­tok. A je­len­tés­ha­sa­dás is ér­zé­kel­he­tő Med­vesal­ja egyes ku­ta­tó­pont­ja­in. A 6., 10. és 12. sor­szá­mú te­le­pü­lé­se­ken a rö­vi­debb for­ma a te­hén bir­to­kos mel­lett, a hos­­szabb for­ma pe­dig a gaz­da bir­to­kos mel­lett for­dul elő. A töb­bi te­le­pü­lé­sen nem vá­laszt­ha­tók szét ilyen tisz­tán a tő­vál­to­za­tok. Az at­lasz vizs­gált ku­ta­tó­pont­ja­i­nak ada­tai a borny™ ~ bornyúj™ ket­tős­sé­get mu­tat­ják. A H–10. pon­ton le­jegy­zett ala­kok tük­röz­nek a fen­ti­ek­hez ha­son­ló je­len­tés­ha­sa­dást.
A v-s vál­to­za­tú név­szó­tö­vek vi­sel­ke­dé­se sok­ré­tűbb a nyelv­já­rás­ok­ban, mint a köz­nyelv­ben (vö. Im­re 1971, 304–305). A mor­fo­ló­gi­ai cél­za­tú cím­szók kö­zül a fal­vak (MNyA. 982) és a te­tűk (MNyA. 979) ada­ta­it ta­nul­sá­gos be­mu­tat­ni. Med­vesalján fő­vál­to­zat a f™luk (1., 4–12.), mel­lék­vál­to­zat a köz­nyel­vi f™lv™k (2., 3., 10., 11.). A ki­vá­lasz­tott at­lasz­pon­to­kon (H–6., 7., 10., Cssz–17–19.) egy­ön­te­tű­en f™luk ta­lál­ha­tó. A nyelv­at­lasz­ban egy­sé­ge­sen tetyűk (H–6., 7., 10., Cssz–17–19.) ada­to­kat je­gyez­tek föl. Gyűj­té­sem­ben a tetyűk (4–7., 9–12.) ~ te­tűk (8.) alak a do­mi­náns, s a tet­vek (1–3.), va­la­mint a tetyvek (1–4.) pe­dig má­sod­ren­dű­ek.
A hang­zó­hi­á­nyos vál­to­za­tú tö­vek hasz­ná­la­tá­ra a kö­vet­ke­ző sa­já­tos­sá­gok jel­lem­zők. Az őr­zi alak ese­té­ben Med­vesalján ál­ta­lá­nos a hang­zó­hi­á­nyos tő, csu­pán a 6. ku­ta­tó­pon­to­mon ta­lál­ko­zunk a szó­tá­ri tő­vel: őri­zi. Az at­lasz meg­fe­le­lő pont­ja­in min­de­nütt őr­zi. A múlt ide­jű alak­ban a szó­tá­ri tő a fő­vál­to­zat: őriz­te (1–5., 7–12.), őriz­té­tek (1–12.), őriz­tek (1–12.), őriz­ték (1–5., 7., 9–12.), akár­csak az at­lasz­ban, de őrzötte (1., 6., 8.), őrzöt­tétëk (8.), őrzöt­tëk (6., 8.) és őrzöt­ték (2., 3., 6., 8.) is elő­for­dul. Az at­lasz­ban a hang­zó­hi­á­nyos tő­ből ala­kult igék – az őrzöt­ték ki­vé­te­lé­vel – több­nyi­re „rit­ka” mi­nő­sí­té­sű­ek. Az őrzöt­ték ál­ta­lá­nos hasz­ná­la­tú volt a H–7., 10. és a Cssz–18. pon­to­kon. El­moz­du­lás tör­tént te­hát a köz­nyelv irá­nyá­ba.
Az eszik és az iszik ige múlt ide­jű egyes szám 3. sze­mé­lyű alak­já­nak két vál­to­za­tát is­me­rik Med­vesalján. Ál­ta­lá­nos a ma­gán­hang­zós tő­ből kép­zett for­ma: ett ~ ëtt (1–12.); itt (1–12.), de mel­let­tük meg­je­le­nik a v-s tő­ből ala­kult evett (2., 3., 10.), ivott (2., 3., 12.) is. Az at­lasz­ban az ëtt, itt az ural­ko­dó (vö. Im­re 1971, 307), az ëvëtt és az ivott (H–6.) va­ri­áns pe­dig „rit­ka” mi­nő­sí­té­sű.
A -ni, -nyi ha­tá­ro­zó­rag két je­len­tés­ben (’-[ék]hoz’ és ’-[ék]nál’) is él ezen a te­rü­le­ten (vö. Im­re 1971, 318, 351). Az at­lasz­be­li ada­tok az -(ék)hoz funk­ci­ó­ban még gya­ko­ribb elő­for­du­lást mu­tat­nak (H–6., 7.: Er­zsi­nyi, Fe­renc­nyi; Cssz–17–19.: Er­zsi­nyi, Fe­ri­nyi), mint a med­vesalji­ak: 4.: Erzsiékny­i, Fe­renc­nyi; 7.: Er­zsi­nyi, Fe­ri­nyi. A -nyi rag ’-éknál’ je­len­tés­ben még ma is vi­szony­lag gya­ko­ribb. Er­ről ta­nús­kod­nak ada­ta­im: Fe­renc­nyi (4., 9.), Fe­ri­nyi (4., 7.), Fer­encéknyi (5.), S#n­dornyi (1., 4., 7.), S#n­doréknyi (10.). Az at­lasz a tol­da­lé­kok­nak jó­részt ál­ta­lá­nos hasz­ná­la­tát bi­zo­nyít­ja, a med­vesalji gyűj­tés pe­dig – vi­szony­la­gos meg­ter­helt­sé­ge el­le­né­re is – azt, hogy ez a ha­tá­ro­zó­ra­gunk nap­ja­ink­ban erő­sen vis­­sza­szo­ru­ló­ban van már az idő­seb­bek nyel­vé­ben is.
Az at­lasz­ban még ada­tolt ’-nál, -nél’ je­len­té­sű -not­t, -nët­t, -nött rag­gal az at­lasz kö­ze­li ku­ta­tó­pont­ján még ta­lál­ko­zunk (Cssz–19: Fërinët­t, Sán­dornot­t), Med­vesalján azon­ban már nem.
Az -éknál tol­da­lék for­dul elő az -ékhoz he­lyén és jeletésében, igaz, itt nem csa­lád­ne­vet vagy fog­lal­ko­zást je­lö­lő név­szó­kon, mint má­sutt (vö. Im­re 1971, 318), ha­nem név­má­si ha­tá­ro­zó­szó­ban. Ezt bi­zo­nyít­ják a hoz­zánk cím­szó­hoz tar­to­zó med­vesalji ada­ta­im. A hoz­zánk (1–8., 10–12.) fő­alak mel­lett, il­let­ve ve­le vál­ta­koz­va a n#lunk (7., 9., 11.) is hasz­ná­la­tos. Az at­lasz­be­li pon­to­kon is elő­for­dul ez a ket­tős­ség, ott azon­ban a ná­lunk te­kint­he­tő fő­vál­to­zat­nak, a hoz­z#nk (H–6. pon­ton „rit­ka” jel­zé­sű, a Cssz–17., 18-as he­lye­ken mind­két re­a­li­zá­ció sze­re­pel) pe­dig ala­csony elő­for­du­lá­sú mel­lék­vál­to­zat­nak.

3.2. Alak­ta­ni vizs­gá­la­tok

Egyik ta­nul­má­nyom­ban (Cs. Nagy 1997, 51–64) az ab­la­ka ~ ab­lak­ja, üve­ge ~ üveg­je pár­hu­za­mos alak­vál­to­zat­okon ke­resz­tül az -a/-e, -ja/-­je; -uk/-ük ,-juk/-jük E/3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel ma­gán­hang­zós és j-s vál­to­za­ta (nyel­vi vál­to­zó) hasz­ná­la­tá­nak a jel­lem­ző­it vizs­gál­tam, s ös­­sze­füg­gé­se­ket ke­res­tem az egyes be­szé­lők élet­ko­ra, is­ko­lá­zott­sá­ga, fog­lal­ko­zá­sa és nyel­vi vál­to­zónk re­a­li­zá­ci­ói kö­zött.
A kö­vet­ke­ző fon­to­sabb kö­vet­kez­te­té­se­ket von­hat­tam le:
– Im­re Sa­mu fel­te­vé­se, hogy „a j nél­kü­li for­mák észa­kon-ék.-en vi­szony­lag gya­ko­rib­bak” (Im­re 1971, 311), te­rü­le­tünk­re néz­ve oly­an­­nyi­ra be­iga­zo­ló­dott, hogy a „vi­szony­lag” meg­szo­rí­tás már nem is ér­vé­nyes. Ada­ta­im elem­zé­se azt mu­tat­ja, hogy a leg­idő­seb­bek (a 80 év fe­let­ti­ek) be­szé­dé­ben az egyes szám 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel j-s for­má­ja gya­ko­ribb volt ko­ráb­ban. Nap­ja­ink­hoz kö­ze­led­ve egy­re ki­sebb az ará­nya en­nek a re­a­li­zá­ci­ó­nak.
– A ku­ta­tott te­rü­le­ten az üve­ge ~ üveg­je, zse­be ~ zse­b­je vál­ta­ko­zás nem jel­lem­ző, bár a 60 éven fe­lü­li­ek be­szé­dé­ben még elő­for­dul.
– Az adat­köz­lők nyelv­hasz­ná­la­tá­ban a fog­lal­ko­zá­si ágak ke­vés­bé meg­ha­tá­ro­zók, az élet­kor an­nál in­kább.
A bir­to­kos szer­ke­zet inkon­gru­en­ciájá­nak a vizs­gá­la­tá­ra tet­tem kí­sér­le­tet egy ké­sőb­bi ta­nul­má­nyom­ban (Cs. Nagy 1999a, 93–100). Azt ku­tat­tam, hogy mely ese­tek­ben je­lö­lik a 3. sze­mé­lyű bir­to­kos töb­bes vol­tát a bir­tok­szón a szlo­vá­ki­ai Med­vesal­ja és kör­nyé­ke idő­sebb nem­ze­dé­ké­nek nyel­vé­ben. A nagy­at­lasz és a Pa­lóc kér­dő­ív mor­fo­ló­gi­ai kér­dé­se­i­re ka­pott vá­la­szok szo­ci­ol­ingvisztikai vizs­gá­la­tá­nak ered­mé­nye a kö­vet­ke­ző­kép­pen ös­­sze­gez­he­tő:
– Med­vesal­ja nyelv­hasz­ná­la­tá­ban is jó­részt nem meg­bíz­ha­tó je­lö­lé­sű­nek tart­hat­juk a név­má­si bir­to­kost épp­úgy, mint a köz­nyelv­ben. A pa­ra­dig­ma­sor ki­egé­szí­té­se ezért lá­nyuk (Ez a mi lá­nyunk, ez a ti lá­nyo­tok, ez meg az ő …). Rit­kán tart­ják meg­bíz­ha­tó­nak a bir­to­kos több vol­tá­nak je­lö­lé­sét. Ek­kor az előb­bi ki­egé­szí­tés lá­nya.
– Az idő­sebb kor­osz­tály­ok az egyez­te­tés­ben is a ré­gi, ar­cha­i­ku­sabb vál­to­za­tot hasz­nál­ják. Több­nyi­re nem te­kin­tik meg­bíz­ha­tó je­lö­lé­sű­nek a bir­to­kost, ha bir­to­ká­val nem egy ös­­sze­te­vő­ben áll. Ezért a mon­dat ki­egé­szí­té­se töb­bes szám 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­je­les fő­név. (A szom­szédék­nak még sok­kal szebb a … Ki­egé­szí­tés: kert­jük.)
– Az egyez­te­tés a bir­tok­lás­mon­da­tok­ban is ér­vé­nye­sül. (A szom­szédék­nak nin­csen … Ki­egé­szí­tés: tű­jük.)

3.3. Szó­kincs­vizs­gá­la­tok

Le­xi­ko­ló­gi­ai mikrovizs­gála­tot vé­gez­tem né­hány étel­fé­le (de­re­lye, fánk, for­gács­fánk, krump­li­nud­li stb.) meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek föl­tá­rá­sá­val (Cs. Nagy 1996, 213–221), s azt ál­la­pít­hat­tam meg, hogy:
– a leg­ál­ta­lá­no­sabb, leg­el­ter­jed­tebb éte­lek meg­ne­ve­zé­si rend­sze­re ta­go­lat­lan vagy ke­vés­bé ta­golt (lek­vár, le­ves, pa­la­csin­ta rán­tot­ta stb.);
– a meg­ne­ve­zé­si rend­szer ta­golt­sá­gá­ban fon­tos sze­re­pet ját­szik az el­ne­ve­zés mo­ti­vá­ci­ó­ja: ugyan­azt az ételt más-más jel­lem­ző­jé­ről ne­ve­zik el oly­kor egy te­le­pü­lé­sen be­lül is (tész­ta­fé­le: me­télt, csík).
A ku­ko­ri­ca és ré­szei meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ta­golt­sá­gá­ról és szó­föld­raj­zi re­a­li­zá­ci­ó­já­ról ké­szí­tett ta­nul­mány­ban (Cs. Nagy 1999b, 35–45) ös­­sze­füg­gést ke­res­tem a meg­ne­ve­zé­sek és föld­raj­zi elő­for­du­lá­suk kö­zött. At­tól füg­gő­en, hogy az egyes fo­gal­mak men­­nyi­re ál­ta­lá­no­sak, men­­nyi­re vál­to­za­to­sak (ta­gol­tak), kü­lön­bö­ző fo­ko­za­tok­ba so­rol­hat­juk őket (egy név ál­ta­lá­nos, mel­let­te egy vál­to­zat szór­vá­nyos elő­for­du­lás­sal; több név te­rü­le­ti át­fe­dés­sel stb.).
A fo­gal­mak meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek ele­me­it nem­csak mor­fo­ló­gi­ai mo­ti­vált­ság te­kin­te­té­ben ér­de­mes vizs­gál­ni, ha­nem leg­alább en­­nyi­re fon­tos a je­len­tés­ta­ni motivált­sá­gi szem­pont is. Er­re tet­tem kí­sér­le­tet, ami­kor az egyéb ter­mesz­tett nö­vé­nyek és ré­sze­ik (MNyA. 19–76) fo­ga­lom­kör ele­me­i­nek meg­ne­ve­zé­si in­dí­té­ka­it igye­kez­tem föl­tár­ni med­vesalji anya­gom alap­ján (Cs. Nagy 2002, 86–89).
Az ada­tok elem­zé­sé­ből ki­de­rült, hogy:
– A me­ta­fo­ri­kus lexémák do­mi­nál­nak, igen ke­vés a me­to­ni­mi­ku­sak szá­ma. En­nek oka az, hogy a me­ta­fo­ra ha­son­ló­sá­gon ala­pu­ló név­át­vi­tel, s mint ilyen a szem­lé­le­tes­ség a meg­ha­tá­ro­zó moz­za­na­ta.
– A le­xi­kai kó­do­lás, va­gyis az egyet­len szó­val tör­té­nő fo­ga­lom­je­lö­lés mind a med­vesalji anyag­ban, mind pe­dig az at­lasz ös­­sze­ha­son­lí­tott anya­gá­ban jó­val na­gyobb ará­nyú, mint a szin­tak­ti­kai vagy kö­rül­írá­sos. Ez azt mu­tat­ja, hogy a vizs­gált fo­gal­mak nagy több­sé­ge volt fon­tos a be­szé­lő­kö­zös­ség­nek (meg­él­he­tést biz­to­sí­tó nö­vé­nyek)

3.4. Szö­veg­köz­lés

A kér­dő­íves gyűj­tés mel­lett szö­veg­fel­vé­te­le­ket is ké­szí­tet­tünk. Az át­la­go­san 15–25 perc­nyi mag­nó­fel­vé­te­lek még le­jegy­zés­re, ar­chi­vá­lás­ra vár­nak. Tu­do­má­som sze­rint ed­dig mind­ös­­sze egy szö­veg je­lent meg nyom­ta­tás­ban (Cs. Nagy 1999c, 475–480). A gyűj­tés­ben részt ve­vő hall­ga­tók sa­ját te­le­pü­lé­sük­ről ké­szí­tet­tek hang­fel­vé­tel-má­so­la­tot, de nem tar­tom va­ló­szí­nű­nek, hogy az­óta le­je­gyez­ték és köz­zé­tet­ték vol­na.

4. Be­fe­je­zés

A med­vesalji gyűj­tés szel­le­mi ter­mé­ke két szak­dol­go­zat. Mind­ket­tő egy-­e­gy te­le­pü­lés anya­gát dol­goz­ta föl. A hall­ga­tók a kö­zös gyűj­tést még hang­ta­ni és alak­ta­ni kér­dé­sek­kel is ki­egé­szí­tet­ték.
Ba­lázs Tün­de szü­lő­fa­lu­ja, Vec­sek­lő hang­ta­ni és alak­ta­ni vizs­gá­la­tá­val fog­lal­ko­zott. Nyelv­já­rá­si szö­ve­get is kö­zöl ér­té­kes mun­ká­já­ban.
Nagy Ani­kó Tajti élő­nyel­vi vizs­gá­la­tá­ban ala­pul vet­te az idő­sebb nem­ze­dé­kek­től ös­­sze­gyűlt ada­to­kat, s ki­egé­szí­tet­te őket két fi­a­ta­labb kor­osz­tály anya­gá­val. A Pa­lóc kér­dő­ív­re épí­tett adat­tá­rát szo­ci­ol­ingvisztikai szem­pont­ok alap­ján ele­mez­te.
Csu­pán lel­tár­sze­rű­en és a tel­jes­ség igé­nye nél­kül fel­so­rol­nám, hogy a kb. 80 ez­res nyelv­já­rá­si kor­pusz még mi­lyen to­váb­bi ku­ta­tá­sok­nak le­het az el­in­dí­tó­ja. A gaz­dag anyag alap­ja le­het szo­ci­ol­ingvisztikai vizs­gá­lat­nak, vál­to­zás­vizs­gá­lat­nak, nyelv­at­lasz­ké­szí­tés­nek, tel­jes je­len­tés­ta­ni mo­ti­vá­ció­vizs­gá­lat­nak, a szö­ve­gek le­jegy­zé­sét kö­ve­tő­en mon­dat­ta­ni ku­ta­tá­sok­nak stb.
A nyelv­at­lasz el­ké­szí­té­sét tar­tom a leg­fon­to­sabb fel­adat­nak. Eh­hez azon­ban ter­mé­sze­te­sen bi­zo­nyos ki­egé­szí­tő gyűj­tés­re is szük­ség van. Az így ki­e­gé­szült – fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ok­tól is szár­ma­zó – anyag majd le­he­tő­vé te­szi egy vi­szony­lag tel­jes di­a­lek­to­ló­gi­ai mo­no­grá­fia meg­írá­sát, mely­nek köz­pont­já­ban a nyelv­hasz­ná­lat áll, mert a nyelv­já­rás­ok kö­ré­ben a vál­to­zá­sok prag­ma­ti­kai sí­kon sok­kal na­gyob­bak, mint nyelv­rend­szer­ta­ni te­rü­le­ten.

Mel­lék­let

Fo­ga­lom­kö­rök:
1. Ga­bo­na­fé­lék és ré­sze­ik, a ga­bo­na­fé­lék be­teg­sé­gei, a ga­bo­na­fé­lék gyom­nö­vé­nyei; egyéb gyom­nö­vé­nyek.
2. Egyéb ter­mesz­tett nö­vé­nyek és ré­sze­ik.
3. Gyü­möl­csök, fák.
4. A föld meg­mű­ve­lé­sé­nek esz­kö­zei, a sze­kér és ré­szei; ló- és ökör­szer­szá­mok, ara­tás, csép­lés.
5. A ház és be­ren­de­zé­se; kony­ha­esz­kö­zök.
6. A ház kör­nyé­ke; a há­zi­ál­lat­ok, cse­lek­vé­se­ik, sa­já­tos­sá­ga­ik.
7. A há­zi mun­kák, sü­tés-fő­zés, disz­nó­ölés.
8. A ru­ház­ko­dás.
9. A csa­lád és a ro­kon­ság.
10. Az em­be­ri test, az em­be­ri tu­laj­don­sá­gok; ál­la­pot, egész­ség­ügy.
11. A ken­der­mun­ka.
12. A né­pi szo­ká­sok, a val­lá­si és a tár­sa­dal­mi élet.
13. Az idő­já­rás és a ter­mé­szet.
14. A va­don élő ki­sebb ál­la­tok; a ro­va­rok.
15. A hét nap­jai.
16. A szám­ne­vek.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­lázs Tün­de 1995. A vec­sek­lői nyelv­já­rás hang­ta­ni és alak­ta­ni vizs­gá­la­ta és fel­dol­go­zá­sa. Szak­dol­go­zat (Nyitrai Pe­da­gó­gi­ai Fő­is­ko­la Hun­gariszti­ka Tan­szé­ke). Nyi­tra.
Benkő Éva 1986. Nagy­csa­lád a Med­vesalján. Deb­re­cen, Kos­suth La­jos Tu­do­mány­egye­tem Nép­raj­zi Tan­szé­ke.
Deme Lász­ló 1956. Nyelv­at­la­szunk funk­ci­ó­ja és to­váb­bi prob­lé­mái. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Deme Lász­ló–Im­re Sa­mu (sz­erk.) 1968–1977. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza. 1–6. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Deme Lász­ló–Im­re Sa­mu (sz­erk.) 1975. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak el­mé­le­ti-mód­szer­ta­ni kér­dé­sei. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Im­re Sa­mu 1971. A mai ma­gyar nyelv­já­rás­ok rend­sze­re. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Im­re Sa­mu 1981. Egy fo­ga­lom­kör nyelv­já­rá­si meg­ne­ve­zé­sé­nek tí­pu­sai. Ma­gyar Nyelv, 77. évf. 1. sz. 1–20. p.
Káz­mér Mik­lós 1974. A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rás­ku­ta­tás. Pholo­log­i­ca. Zborník FFUK. Roè. 25. Bratislava, SPN, 207–223. p.
Kiss Je­nő 2000. A gram­ma­ti­kai és a le­xi­ko­ló­gi­ai nyelv­já­rás­ok kér­dé­sé­hez. Ma­gyar Nyelv, 96. évf. 155–162. p.
Kiss Je­nő (sz­erk.) 2001. Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
B. Lőrinczy Éva (fősz­erk.) 1979–2002. Új ma­gyar táj­szó­tár. 1–4. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Nagy Ani­kó 1996. Tajti élő­nyel­vi vizs­gá­la­ta. Szak­dol­go­zat (Nyitrai Pe­da­gó­gi­ai Fő­is­ko­la Hun­gariszti­ka Tan­szé­ke). Nyi­tra.
Cs. Nagy La­jos 1995. Az ly re­a­li­zá­ci­ói Med­vesalján. In Kas­sai Ilo­na (sz­erk.): Két­nyel­vű­ség és ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat. Bu­da­pest, MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet, 203–209. p.
Cs. Nagy La­jos 1996. Né­hány étel­fé­le meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­nek vizs­gá­la­ta Med­vesal­ja és kör­nyé­ke szó­kincs­ében. In R. Mol­nár Em­ma (fősz­erk.): Abszt­rak­ció és va­ló­ság. Sze­ged, JGYTF Ki­adó, 213–221. p.
Cs. Nagy La­jos 1997. Az egyes szá­mú 3. sze­mé­lyű bir­to­kos sze­mély­jel pár­hu­za­mos alak­ja­i­nak re­a­li­zá­ci­ói Med­vesal­ja és kör­nyé­ke idő­sebb nem­ze­dé­ké­nek nyel­vé­ben. Ma­gyar Nyelv­já­rás­ok, 34. évf. 51–64. p.
Cs. Nagy La­jos 1999a. A 3. sze­mé­lyű bir­to­kos töb­bes vol­tá­nak je­lö­lé­se a bir­tok­szón a szlo­vá­ki­ai Med­vesal­ja és kör­nyé­ke idő­sebb nem­ze­dé­ké­nek nyel­vé­ben. Nyelv- és Iro­da­lom­tu­do­má­nyi Köz­le­mé­nyek, 43. évf. 1–2. sz. 93–100. p.
Cs. Nagy La­jos 1999b. Né­hány fo­ga­lom meg­ne­ve­zé­sé­nek ta­golt­sá­ga és szó­föld­raj­zi re­a­li­zá­ci­ó­ja a fel­vi­dé­ki Med­vesalján. Ma­gyar Nyelv­őr, 123. évf. 1. sz. 35–45. p.
Cs. Nagy La­jos 1999c. Nyelv­já­rá­si szö­veg a med­vesalji Dobfenek te­le­pü­lés­ről. Ma­gyar Nyelv, 95. évf. 4. sz. 475–480. p.
Cs. Nagy La­jos 2002a. A nyelv­já­rás­vesz­tés né­hány je­le és oka a fel­vi­dé­ki Med­vesal­ja nyelv­já­rá­sá­ban. In Hoff­mann István–Juhász Dezső–Péntek Já­nos (sz­erk.): Hun­ga­ro­ló­gia és dimen­zionális nyel­vé­szet. Debrecen–Jyväskylä, Deb­re­ce­ni Egye­tem Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tan­szék, 349–355. p.
Cs. Nagy La­jos 2002b. Je­len­tés­ta­ni mo­ti­vált­ság és mo­ti­vá­lat­lan­ság egy fo­ga­lom­kör meg­ne­ve­zé­si rend­sze­ré­ben. In Sza­bó Géza–Molnár Zoltán–Guttmann Mik­lós (sz­erk.) IV. Di­a­lek­to­ló­gi­ai Szim­pozion. Szom­bat­hely, Ber­zse­nyi Dá­ni­el Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la Ma­gyar Nyel­vé­sze­ti Tan­szé­ke, 86–89. p.
Cs. Nagy La­jos 2003. Le­xi­ko­ló­gi­ai vizs­gá­la­tok Med­vesalján. Komárom–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó.
Cs. Nagy La­jos [é.n]. A meg ige­kö­tő g-je tel­jes ha­so­nu­lá­sá­nak szo­ci­ol­ingvisztikai vizs­gá­la­ta Med­vesal­ja mai nyel­vé­ben. Elő­adás­ként el­hang­zott a 2004. szep­tember 5–8-án Ko­lozs­vá­rott meg­tar­tott 13. Élő­nyel­vi Kon­fe­ren­ci­án [megj. alat­t].
Tóth Im­re 1987. Ipoly men­ti pa­lóc táj­szó­tár. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó. /Magyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság Ki­ad­vá­nyi, 176./

A Szovjet Külügyminisztérium memoranduma a kelet-európai országokban uralkodó állapotokról 1989. február 24-én

Még min­dig ke­vés olyan tör­té­nel­mi do­ku­men­tum áll ren­del­ke­zé­sünk­re, amel­­lyel vi­lá­go­san bi­zo­nyít­hat­juk, hogy a ke­let-eu­ró­pai kom­mu­nis­ta re­zsi­mek fen­ntarthatat­lanságát és bu­ká­suk le­he­tő­sé­gét a Szov­jet­unió ve­ze­tő kö­re­i­ben ko­ráb­ban föl­fog­ták, mint ma­guk­ban az ún. szo­ci­a­lis­ta ál­la­mok­ban a la­ko­sok túl­nyo­mó több­sé­ge. Az aláb­bi do­ku­men­tum er­ről (is) ta­nús­ko­dik. Meg ar­ról is, hogy no­ha a gor­ba­cso­vi ve­ze­tés 1989 ele­jén tisz­tá­ban volt a hely­zet­tel – sok pon­ton a szö­veg olyan egy­ér­tel­mű­en fo­gal­maz, hogy azt hi­het­nénk, egy ké­sőbb írt tör­té­ne­lem­köny­vet ol­va­sunk –, a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um em­lé­kez­te­tő­jét (név nél­kül) ös­­sze­ál­lí­tó funk­ci­o­ná­ri­us csak egy-­e­gy pil­la­nat­ra ké­pes ki­lép­ni a hi­deg­há­bo­rú­ra oly jel­lem­ző bi­ro­dal­mi gon­dol­ko­dás ke­re­tei kö­zül: még ek­kor is fönn­tart­ja a le­he­tő­sé­get a szov­jet csa­pa­tok ide­gen föl­dön va­ló (igaz, „ko­r­lá­to­zot­t”) ál­lo­má­soz­ta­tá­sá­ra, a „világszo­cial­iz­mus” épí­té­sé­re szö­vet­ke­ző báb­ál­lam­ok ve­ze­tő­i­nek ide­o­ló­gi­ai to­vább­kép­zé­sét szol­gá­ló „szűk kö­rű kon­fe­ren­cia” meg­ren­de­zé­sé­re, mi­köz­ben fé­lel­me­tes kö­vet­ke­ze­tes­ség­gel „Katyn-ügy”-ről, 1956-os ma­gyar­or­szá­gi „e­semények”-ről és csehs­zlovákiai „vál­ság”-ról be­szél. A do­ku­men­tum ke­let­ke­zé­sé­nek kö­rül­mé­nye­i­hez tar­to­zik, hogy 1988 vé­gén a Szov­jet Kom­mu­nis­ta Párt köz­pont­já­ban lét­re­hoz­tak egy ún. Nem­zet­kö­zi Bi­zott­sá­got, mely­nek el­nö­ke­ként Ale­xan­der Jakovlev négy kulcs­fon­tos­sá­gú in­téz­ményt: a Bogo­molov In­té­ze­tet, a KB Nem­zet­kö­zi Osz­tá­lyát, a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mot és a KGB-t uta­sí­tot­ta egy-­e­gy ta­nul­mány ki­dol­go­zá­sá­ra Ke­let-Eu­ró­pa le­het­sé­ges fej­lő­dé­si út­já­ról. Az itt ol­vas­ha­tó irat az Edvard Sevar­nadze ve­zet­te Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban ké­szült; mind kö­zül nem­csak ez a leg­rö­vi­debb, ha­nem vé­le­mé­nyem sze­rint a leg­hí­vebb ké­pet is ad­ja ar­ról a kö­vet­ke­zet­len­ség­ről, a pe­reszt­roj­ka-hí­vek és a ke­mény­vo­na­las­ok ös­­sze­csa­pá­sa nyo­mán a szov­jet ap­pa­rá­tus­ban urakodó ide­o­ló­gi­ai za­var­ról (ér­de­mes meg­fi­gyel­ni az ér­vek egy­ve­le­gét és el­lent­mon­dá­sos­sá­gát), meg ki­csit a ren­detlen­sé­grő is (egyes moda­tok nin­cse­nek is be­fe­jez­ve), amely 1989 ele­jén, köz­vet­le­nül a nagy ke­let-eu­ró­pai po­li­ti­kai föld­csu­szam­lás előtt jel­lem­ző volt.

Vaj­da Bar­na­bás

A szo­ci­a­lis­ta kö­zös­ség egész há­bo­rú utá­ni fej­lő­dé­sé­nek leg­ne­he­zebb sza­ka­szát éli. Rend­kí­vül bo­nyo­lult hely­zet állt elő Ke­let-Eu­ró­pá­ban. Azt mond­hat­juk, hogy a szo­ci­a­liz­mus sor­sá­ról van szó a tér­ség szá­mos or­szá­gá­ban, a Var­sói Szer­ző­dés jö­vő­jé­ről, [és] a Szov­jet­unió alap­ve­tő ér­de­ke­i­ről.
Azok a ko­moly ne­héz­sé­gek, ame­lyek­kel az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok szem­be ta­lál­ták ma­gu­kat, fő­leg az ad­mi­niszt­ra­tív tervuta­sí­tá­sos szo­ci­a­liz­mus-mo­dell krí­zi­sé­vel kap­csol­ha­tók ös­­sze. Ez a mo­dell nyil­ván­va­ló el­lent­mon­dás­ba ke­rült a tár­sa­dal­mi fej­lő­dés el­vá­rá­sa­i­val, fék­jé­vé vált a szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi és tu­do­má­nyos-tech­ni­kai ha­la­dás­nak, va­la­mint a nö­vek­vő sza­ka­dék re­á­lis ve­szé­lyét te­rem­tet­te meg a szo­ci­a­­lis­ta vi­lág és a Nyu­gat kö­zött.
Alap­ve­tő po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sok vál­tak ob­jek­tí­ve szük­sé­ges­sé min­den eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szág­ban. Azon­ban a vál­to­zás jel­le­gé­nek és tem­pó­já­nak meg­íté­lé­sei, [és] a szo­ci­a­lis­ta épí­tés je­len­le­gi sza­ka­szá­nak el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti meg­kö­ze­lí­té­sei még e szük­ség­sze­rű­ség tu­da­tá­ban sem azo­no­sak.
Egyes or­szá­gok­ban – Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág és Ju­go­szlá­via – a ve­ze­tés rend­kí­vül ha­tá­ro­zot­tan hajt­ja vég­re a po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi re­for­mo­kat, [míg] má­sok­ban – Ro­má­nia, az NDK, Cseh­szlo­vá­kia és Bugária – [a ve­ze­tés] meg­ma­radt az ad­mi­niszt­ra­tív tervuta­sí­tá­sos rend­szer kö­ve­tő­jé­nek.
Két­ség­te­len, hogy a pe­reszt­roj­ka irá­nya a Szov­jet­uni­ó­ban je­len­leg és a jö­vő­ben is dön­tő be­fo­lyást gya­ko­rol a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok jel­le­gé­nek ala­ku­lá­sá­ra. Pe­reszt­roj­kánk vagy a zaj­ló meg­úju­lá­si fo­lya­ma­tok ka­ta­li­zá­to­rá­vá vá­lik, vagy ku­darc [szó sze­rint: csú­szás – V. B.] ese­tén megerősít[het]i a két­sé­ge­ket a szo­ci­a­liz­mus­sal mint ha­té­kony szo­ci­á­lis és po­li­ti­kai rend­szer­rel szem­ben.
A ne­ga­tív örök­sé­gen és a szo­ci­a­liz­mus meg­úju­lá­sán va­ló fe­lül­emel­ke­dés ne­héz­sé­gek­kel és konf­lik­tu­sok­kal jár. Az ural­ko­dó pár­tok az ál­la­mok több­sé­gé­ben el­kés­tek a re­for­mok vég­re­haj­tá­sá­val, szá­mos kö­zü­lük el­vesz­tet­te a köz bi­zal­mát, és most el­ve­szí­ti az el­len­őr­zést is az ese­mé­nyek irá­nyu­lá­sa fö­lött. Ez fő­leg Len­gyel­or­szág­ra és Ma­gyar­or­szág­ra vo­nat­ko­zik.
A la­kos­ság a meg­lé­vő prob­lé­má­kat és ku­dar­co­kat több­nyi­re az ural­ko­dó pár­tok hi­bá­i­val és a po­li­ti­ká­juk­ban meg­nyil­vá­nu­ló nyil­ván­va­ló tor­zu­lá­sok­kal hoz­za ös­­sze­füg­gés­be, aki­ken a tel­jes fe­le­lős­ség nyug­szik a be­kö­vet­ke­zett krí­zis­hely­zet mi­att. Mind­ez te­kin­té­lyük csök­ke­né­sé­hez ve­ze­tett a la­kos­ság kö­ré­ben, be­le­ért­ve a mun­kás­osz­tályt is. A hely­ze­tet szá­mos ural­ko­dó párt­ban [bel­ső] párt­harc [és] a ve­ze­tés meg­osz­tott­sá­ga sú­lyos­bít­ja.
Eb­ben a hely­zet­ben az el­len­zé­ki erők rop­pant ak­tí­van lép­nek fel: a „Szolidaritás” Len­gyel­or­szág­ban, a „Demokrata Fórum” és más cso­por­tok Ma­gyar­or­szá­gon, a „chartisták” Cseh­szlo­vá­ki­á­ban stb. Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta, ke­resz­tény­de­mok­ra­ta és na­ci­o­na­lis­ta pár­tok ala­kul­nak. Az el­len­zé­ki erők él­ve­zik a szé­les nép­ré­te­gek tá­mo­ga­tá­sát, be­le­ért­ve a mun­kás­osz­tályt is. Az el­len­zék a szo­ci­á­lis és po­li­ti­kai élet min­den te­rü­le­tén igyek­szik gyen­gí­te­ni az ural­ko­dó pár­tok be­fo­lyá­sát, és [meg­kí­sér­li] meg­sze­rez­ni a ha­tal­mat. A ha­ta­lom kér­dé­se olyan or­szá­gok­ban, mint Len­gyel­or­szág és Ma­gyar­or­szág, egy­re in­kább fel­szín­re ke­rül.
Az ural­ko­dó pár­tok en­ged­mé­nyek­re és komp­ro­mis­­szu­mok­ra kény­sze­rül­tek, hogy meg­őriz­zék a szo­ci­a­lis­ta rend­szert és be­fo­lyá­su­kat a tár­sa­da­lom­ban; nem­ze­ti [ér­de­ke­ik­kel] össz­hang­ban lé­vő po­li­ti­ká­hoz fo­lya­mod­nak a po­li­ti­kai és mun­kás szak­szer­ve­ze­ti plu­ra­liz­mus fel­is­me­ré­sé­nek út­ján. Ez leg­jel­lem­zőbb a Len­gyel Egye­sült Mun­kás­párt­ra és a Ma­gyar Szo­ci­a­lis­ta Mun­kás­párt­ra. A po­li­ti­kai re­a­li­tás az el­len­zék­kel va­ló együtt­mű­kö­dés kény­sze­rét ál­lí­tot­ta elé­jük, [és] hogy be­von­ják [őket] a kor­mány­zás­ban va­ló rész­vé­tel­re és a köz­hi­va­tal­ok mű­köd­te­té­sé­be. A leg­ki­sebb ve­szély sincs a ba­rá­ta­ink ál­tal vég­re­haj­tott in­téz­ke­dé­sek­ben.
A po­li­ti­kai plu­ra­liz­mus irán­ti haj­lam az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok mind­egyi­ké­ben lát­ha­tó, és ös­­szes­sé­gé­ben ítél­ve egy­re meg­ha­tá­ro­zób­bá fog vál­ni. Ez több­párt­rend­szer­hez fog ve­zet­ni (nem szük­ség­sze­rű­en ko­a­lí­ci­ós ala­pon) [és] „sz­abad pá­lyát” [(szó sze­rint: sza­bad já­té­kot – V. B.) nyit] a po­li­ti­kai erők­nek. Hoz­zá­fér­ve a tör­vény­ho­zói és kor­mány­za­ti in­téz­mé­nyek­hez, az el­len­zék tel­je­sen vagy rész­le­ge­sen ki­szo­rít­hat­ja az ural­ko­dó kom­mu­nis­ta és mun­kás­pár­to­kat a ha­ta­lom­ból. Mind­ez ma va­lós le­he­tő­ség szá­mos eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szág­ban. Te­kin­tet­be vé­ve, hogy a szo­ci­a­liz­mus­sal el­len­sé­ges erők fo­koz­ták ak­ti­vi­tá­su­kat, en­nek a fo­lya­mat­nak ko­moly po­li­ti­kai kö­vet­kez­mé­nyei le­het­nek.
Azok­ban az or­szá­gok­ban, ahol a ve­ze­tés meg­tart­ja a pa­rancs­ural­mi mód­sze­re­ket (Ro­má­nia, az NDK, Cseh­szlo­vá­kia, Bul­gá­ria), az ural­ko­dó pár­tok egy­re nö­vek­vő ne­héz­sé­ge­ket ta­pasz­tal­nak a szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai prob­lé­mák megoldásako­r. A po­li­ti­ká­juk irán­ti rej­tett elé­ge­det­len­ség erő­sö­dik, [és ez] bár­me­lyik pil­la­nat­ban lát­ha­tó­vá vál­hat, de itt-ott már lát­ha­tó al­ter­na­tív tár­sa­sá­gok, tün­te­té­sek és sztráj­kok for­má­já­ban. Vá­la­szul a ha­ta­lom fo­koz­za az el­nyo­mó in­téz­ke­dé­se­ket [és] dur­vább mód­sze­re­ket hasz­nál a nyil­vá­nos po­li­ti­kai élet (meg)rend­sz­abá­­lyozására. Az ilyen gya­kor­lat még na­gyobb elé­ge­det­len­sé­get pro­vo­kál a tár­sa­da­lom­ban, és éle­sebb el­len­re­ak­ci­ó­kat kül­föld­ön. El­len­tét­be ke­rül a vi­lág­kö­zös­ség ál­ta­lá­nos de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­si fo­lya­ma­ta­i­val, va­la­mint az eu­ró­pai kon­fe­ren­cia és a bé­csi csúcs­ta­lál­ko­zó zá­ró­do­ku­men­tu­ma­i­nak alapeleiv­el és in­téz­ke­dé­se­i­vel.
Fel­té­te­lez­nünk kell, hogy ezek­ben az or­szá­gok­ban [is] demokra­tizá­lódás és a szo­ci­a­liz­mus tény­le­ges meg­úju­lá­sá­nak fo­lya­ma­ta zaj­lik, de ezt el­ke­rül­he­tet­le­nül fáj­dal­mas(ab­b) és sú­lyos po­li­ti­kai-szo­ci­á­lis bo­nyo­dal­mak fog­ják kí­sér­ni.
A peresztr­jo­ka va­ló­di vál­to­zá­so­kat ho­zott a szo­ci­a­lis­ta ál­la­mok­kal fenn­tar­tott kap­cso­la­ta­ink jel­le­gé­ben. Együttműködésün­ben gya­kor­la­ti­lag az egyen­jo­gú­ság­ra és a köl­csö­nös fe­le­lős­ség­re áll­tunk át, [és] je­len­tős mér­ték­ben fel­szá­mol­tuk a múlt­be­li diszkriminációkat. Azon­ban szá­mos prob­lé­ma meg­ol­dat­lan ma­radt, fő­leg a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés, a szo­ci­a­liz­mus kor­sze­rű kon­cep­ci­ó­ja és az em­be­rek köz­ti kap­cso­la­tok fej­lesz­té­se te­rén. Mi több, szá­mos té­ren újabb tö­ré­sek ke­let­kez­tek. Szem­be ke­rül­tünk az­zal a tén­­nyel, hogy Ro­má­nia, az NDK és Cseh­szlo­vá­kia ve­ze­tői sa­ját or­szá­ga­ik­ban, fő­leg til­tó ren­del­ke­zé­sek­hez fo­lya­mod­va, meg­pró­bál­ják meg­aka­dá­lyoz­ni a per­esztro­j­ka esz­mé­i­nek ter­je­dé­sét, ehhez né­ha a mi tö­meg­tá­jé­koz­ta­tá­sunk­ban meg­je­le­nő meg­gon­do­lat­lan köz­le­mé­nyek szol­gál­nak ürü­gyül. Ez bi­zo­nyos fe­szült­sé­get je­lent két­ol­da­lú kap­cso­la­ta­ink­ban.
A „fe­hér fol­tok” prob­lé­má­ja szá­mos szo­ci­a­lis­ta or­szág­ban kü­lö­nö­sen meg­ke­se­rí­ti két­ol­da­lú kap­cso­la­ta­inkat. Kö­zé­jük tar­toz­nak az 1939-es szov­jet–né­met pak­tu­mot, a „Katyn-ügy”-et, az 1956-os ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket, az 1968-as cseh­szlovákiai vál­sá­got il­le­tő kér­dé­sek stb. A kés­le­ke­dés ezen ese­mé­nyek új szem­pon­tú át­ér­té­ke­lé­sé­nek el­vég­zé­sé­ben a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok bi­zo­nyos kö­re­i­ben in­ge­rült­sé­get okoz, [ami] a la­kos­ság bi­zo­nyos ré­te­ge­i­ben nö­ve­li a bi­zal­mat­lan­sá­got glasz­nosztypo­li­ti­kánk irán­t. Nem­ze­ti te­rü­le­ti prob­lé­mák ter­hel­ték meg ko­moly viszá­lyokkal a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok kap­cso­la­ta­it az elmúlt évek­ben. Ez a hely­zet Ma­gyar­or­szág és Ro­má­nia, Ro­má­nia és a SZSZSZK, Ju­go­szlá­via és Bul­gá­ria, Len­gyel­or­szág és az NDK vo­nat­ko­zá­sá­ban stb.
Ös­­szes­sé­gé­ben min­den ke­let-eu­ró­pai or­szág­ban a na­ci­o­na­liz­mus fo­ko­zó­dá­sa és po­li­ti­ká­juk­ban a szét­ha­tó ten­den­ci­ák erő­sö­dé­se fi­gyel­he­tő meg.
A Var­sói Szer­ző­dés kap­cso­la­ta­i­nak ügye komp­lex mó­don fej­lő­dik. A szö­vet­sé­gen be­lül va­ló­di egyen­lő­sé­gen ala­pu­ló kap­cso­la­tok­ra irá­nyu­ló po­li­ti­kánk, a tag­ál­lam­ok kez­de­mé­nye­ző­kés­zség­ének fej­lő­dé­se és an­nak a gya­kor­lat­nak a jó­vá­ha­gyá­sa, amely a nagy­mé­re­tű kül­po­li­ti­kai kez­de­mé­nye­zé­sek kö­zös ki­dol­go­zá­sá­ban és vég­re­haj­tá­sá­ban ér­vé­nye­sül, két­ség­te­le­nül van po­zi­tív ha­tá­sa.
A kol­lek­tív, de­mok­ra­ti­kus alap­el­vek to­váb­bi fej­lő­dé­sét a szö­vet­ség te­vé­keny­sé­gé­ben aka­dá­lyoz­za a ro­mán ve­ze­tés obst­ruk­ci­ós ál­lás­pont­ja, amely nyil­ván­va­ló­an ar­ra irá­nyul, hogy le­épít­se a po­li­ti­kai és a ka­to­nai együtt­mű­kö­dés meg­lé­vő szer­ve­it a Var­sói Szer­ző­dés ke­re­te­in be­lül. Az ös­­szes töb­bi szö­vet­sé­ges fel­tű­nő erő­fe­szí­tést tesz, hogy töb­bet kap­ja­nak a Var­sói Szer­ző­dés­től, fő­leg a SZSZSZK-tól (a biz­ton­ság és a po­li­ti­kai in­for­má­ci­ók biz­to­sí­tó­já­tól), mint amen­­nyi­vel hoz­zá­já­rul­nak, [és] hogy fel­mu­tas­sák a kö­zös ér­dek és a köl­csö­nös fe­le­lős­ség ká­rá­ra szol­gá­ló füg­get­len­sé­gü­ket. Elé­ge­det­le­nek a Var­sói Szerződés ve­ze­tő­sé­gé­nek ka­to­nai me­cha­niz­mu­sá­ban meg­ma­ra­dó egyen­lőt­len­ség­gel, ami gya­kor­la­ti­lag a szov­jet ka­to­nai ­ve­ze­tést je­len­ti más or­szá­gok tel­je­sen for­má­lis rész­vé­te­le mel­lett. Egyes szö­vet­sé­ges or­szá­gok (Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia) nyíl­tan ter­hes­nek ta­lál­ják a szov­jet csa­pa­to­kat sa­ját te­rü­le­tü­kön, és ér­dek­lő­dést mu­tat­nak ezen erők le­he­tő leg­gyor­sabb csök­ken­té­sé­re.
Ugyan­ak­kor va­ló­szí­nűt­len­nek tű­nik, hogy a be­lát­ha­tó jö­vő­ben bár­me­lyik szö­vet­sé­ges ál­lam föl­vet­né a Var­sói Szer­ző­dés­ből va­ló ki­lé­pés kér­dé­sét. Szem­be kell néz­nünk egyes or­szá­gok kí­sér­le­té­vel, kü­lö­nö­sen Ro­má­nia és Ma­gyar­or­szág [te­kin­te­té­ben, amely ar­ra irá­nyul], hogy a Var­sói Szer­ző­dés­ben va­ló rész­vé­te­lü­ket for­má­lis­sá te­gyék, és hogy el­ke­rül­jék azo­kat az ös­­sze­han­golt ak­ci­ó­kat, ame­lyek kor­lá­toz­nák moz­gás­te­rü­ket a nem­zet­kö­zi ügyek­ben.
Az USA és NA­TO-be­li szö­vet­sé­ge­sei je­len­leg ar­ra ha­gyat­koz­nak, hogy az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok fo­ko­za­to­san fog­nak a szo­ci­á­lis struk­tú­ra meg­vál­to­zá­sá­hoz jut­ni, [mint­egy] bé­kés át­ala­ku­lás­ként a szo­ci­a­liz­mus­ból a bur­zsoá re­zsi­mek­hez, [és] kü­lön­bö­ző meg­kö­ze­lí­tést al­kal­maz­nak mind­egyi­kük­nél. Eb­ből a meg­ál­la­pí­tás­ból ere­dő­en, összességében ítél­ve, a nyu­ga­ti ha­tal­mak nem akar­nak konf­ron­tá­ci­ót ve­lünk Ke­let-Eu­ró­pa ügyé­ben. Na­gyon va­ló­szí­nű, hogy a krí­zis­hely­zet ros­­szab­bo­dá­sa ese­tén egyes or­szá­gok­ban [a nyu­ga­ti­ak] ön­mér­sék­le­tet fog­nak tanúsítani, és nem avat­koz­nak be a ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok bel­ügye­i­be, külösen nem ka­to­na­i­lag, az­zal szá­mol­va, hogy tü­rel­mük idő­vel ki­fi­ze­tő­dik.
Mos­ta­ná­ban mind Nyu­ga­ton, mind a szo­ci­a­lis­ta oszá­gok­ban egy­re in­kább ta­lál­ga­tá­sok ter­jed­nek a lézető kelet-euró­pa re­zsi­mek „posztkap­i­tal­ista tár­sa­dal­mak­ká” történő ala­ku­lá­sá­ról és „finn­lan­dizá­ciójáról”.
(A po­li­ti­kai szó­tár­ban ez a ki­fe­je­zés ál­ta­lá­ban azt je­len­ti, hogy szom­szé­da­ink visz­­sza­tér­nek a ka­pi­ta­lis­ta fej­lő­dés ke­be­lé­re, mi­köz­ben meg­őr­zik spe­ci­á­lis, ba­rá­ti kap­cso­la­ta­i­kat a Szov­jet­uni­ó­val, aki ha­tá­ra­ik biz­ton­sá­gát ga­ran­tál­ja. A „finn­lan­dizá­ció” ki­fe­je­zés ef­fé­le föl­fo­gá­sa fi­gyel­men kí­vül hagy­ja a szov­jet–finn kap­cso­la­tok két lé­nye­ges as­pek­tu­sát. Elő­ször: kap­cso­la­ta­ink alap­ját észa­ki szom­szé­dunk sem­le­ges­sé­ge ké­pe­zi, aki nem tag­ja egyet­len ka­to­nai blokk­nak sem; má­sod­szor: a finn kom­mu­nis­ta párt per def­i­n­i­tionem nem ke­rül­het ha­ta­lom­ra, és nem hajt­hat vég­re for­ra­dal­mi puc­­csot, amely ga­ran­tál­ja Finn­or­szág szo­ci­á­lis-po­li­ti­kai struk­tú­rá­já­nak sta­bi­li­tá­sát. Mi­vel a kelet-eró­pai or­szá­gok a kö­zel­jö­vő­ben nem fog­ják föl­vet­ni a Var­sói Szer­ző­désből való kilépés kér­dé­sét, és az ural­ko­dó pár­tok, még ha gyor­san meg­gyen­gül­nek is, egy ide­ig még fenn­tart­ják szo­ci­á­lis bá­zi­su­kat, a finn­lan­dizá­ció ter­mi­nus itt csak erős fenn­tar­tá­sok­kal hasz­nál­ha­tó.)
A szá­mos eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szág­ban [elő­állt] rend­kí­vül ko­moly belpo­li­ti­kai hely­zet, [va­la­mint] a nyu­ga­ti ál­la­mok – szö­vet­sé­ge­se­in­ket és a szo­ci­a­lis­ta kö­zös­ség egé­szét il­le­tő mé­lyen át­gon­dolt, hos­­szú tá­vú – po­li­ti­ká­ja ré­szünk­ről azt kö­ve­te­li, hogy a leg­na­gyobb fi­gye­lem­mel kö­ves­sük a test­vé­ri or­szá­gok­ban zaj­ló fo­lya­ma­to­kat, a ve­lük va­ló együtt­mű­kö­dé­sünk prob­lé­má­it, [és] a vi­lág­szo­ci­a­liz­mus fej­lő­dé­sé­nek jö­vő­jét. Mind­ezek so­rán szem előtt kell tar­ta­nunk, hogy ba­rá­ta­ink nem­ré­gi­ben azt a be­nyo­mást sze­rez­het­ték, hogy az SZSZSZK és az USA kö­zött zaj­ló in­ten­zív pár­be­széd mi­att, va­la­mint az­ál­tal, hogy fi­gyel­münk a glo­bá­lis és re­gi­o­ná­lis nem­zet­kö­zi prob­lé­mák fe­lé irá­nyult, kap­cso­la­ta­ink a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­kal má­sod­ran­gú­vá vált.
1. A meg­lé­vő fel­té­te­lek kö­zött a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok irá­nyá­ban nö­ve­len­dő fi­gyel­münk­nek, mint a szov­jet kül­po­li­ti­ka va­ló­ban fon­tos pri­o­ri­tá­sá­nak, kü­lö­nös je­len­tő­sé­ge van. Je­len hely­zet­ben az a leg­fon­to­sabb, hogy meg­aka­dá­lyoz­zuk a szo­ci­a­liz­mus eró­zi­ó­ját Ke­let-Eu­ró­pá­ban, [és hogy] meg­tart­suk a tér­ség ös­­szes or­szá­gát a szo­ci­a­lis­ta fej­lő­dés út­ján.
2. Be­fo­lyá­sunk az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­ra – gaz­da­sá­gi és tu­do­má­nyos-tech­ni­kai fej­lesz­tés ál­tal – je­len­leg kor­lá­to­zott. Na­gyobb hangsú­lyt kell he­lyez­nünk a ba­rá­ta­ink­kal foly­ta­tott po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai mun­ká­ra, [és] lé­nye­ge­sen nö­vel­ni kell az elv­tár­si fi­gyel­met a ba­rá­ti or­szá­gok ve­ze­tői fe­lé. Je­len hely­zet­ben még a ba­rá­ti ve­ze­tő­sé­gek­kel [tar­tott] egy­sze­rű vé­le­mény- és ta­pasz­ta­lat­cse­re is nem csekély je­len­tő­ség­gel bír az előt­tünk ál­ló prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ban. A fő­tit­kár­ok és a központi bizottsági tit­ká­rok, a kor­mány­el­nö­kök, a mi­nisz­te­rek, [és] az ál­la­mi szer­ve­ze­tek ve­ze­tői szint­jén [foly­ta­tott] ta­lál­ko­zók el­ső­ren­dű fon­tos­ság­gal bír­nak. Le kell egy­sze­rű­sí­te­ni ezek­nek a ta­lál­ko­zók­nak a le­bo­nyo­lí­tá­sát, hogy gya­kor­la­ti­a­sab­bak, munka­jel­legűbbek le­gye­nek. Itt az ide­je egy, a test­vé­ri pár­tok ve­ze­tő­i­vel szűk kör­ben szer­ve­zett kon­fe­ren­ci­á­nak ab­ból a cél­ból, hogy meg­vi­tas­suk a szo­ci­a­lis­ta épí­tés sür­gős prob­lé­má­it, és hogy nö­vel­jük együtt­mű­kö­dé­sünk ha­té­kony­sá­gát a szo­ci­a­lis­ta kö­zös­ség ke­re­te­in be­lül.
3. Nagy je­len­tő­ség­gel bír­na egy olyan elő­ké­szí­tő mun­ka, amely ar­ra irá­nyul­na, hogy új ba­rát­sá­gi, együtt­mű­kö­dé­si és kölc­sönös se­gít­ség­nyúj­tá­si szer­ző­dé­sek szü­les­se­nek az SZSZSZK és a szö­vet­sé­ges ál­la­mok kö­zött, ame­lyek a le­já­ró je­len­le­gi [sz­erődések] he­lyé­be lép­né­nek, s ame­lyek az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok vi­szony­la­tá­ban az egyen­jo­gú­ság, a ba­rát­ság, a bi­za­lom és a köl­csö­nös fe­le­lős­ség szel­le­mé­ben szü­let­né­nek. Ezek­nek a szer­ző­dé­sek­nek tük­röz­ni­ük kel­le­ne a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok köz­ti kap­cso­la­tok új sza­bá­lya­it [és] a je­len­le­gi kap­cso­la­ta­ik új­já­épí­té­sé­ben ren­del­ke­zés­re ál­ló ta­pasz­ta­la­to­kat, ki­zár­va a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok köl­csö­nös kap­cso­la­ta­i­ból az oda nem il­lő fel­té­te­le­ket.
4. Ab­ból a tény­ből [kel­le­ne] ki­in­dul­nunk, hogy a szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok vi­szony­la­tá­ban erő­sza­kos mód­sze­rek és kü­lö­nö­sen ka­to­nai erő al­kal­ma­zá­sa ré­szünk­ről tel­je­sen ki van zár­va, még a leg­szél­ső­sé­ge­sebb hely­zet­ben is (ki­vé­ve, ha szö­vet­sé­ge­se­in­ket kül­ső ag­res­­szió ér­né). A ka­to­nai be­avat­ko­zás nem­hogy meg­aka­dá­lyoz­ná, de sú­lyos­bí­ta­ná a szo­ci­á­lis és po­li­ti­kai vál­sá­got, tö­meg­tün­te­té­sek ki­tö­ré­sét, akár fegy­ve­res el­len­ál­lást okoz­na, és vég­ső so­ron el­len­té­tes ha­tás­hoz, a szov­jet­el­le­nes­ség meg­erő­sö­dé­sé­hez ve­zet­ne. Ez ko­mo­lyan alá­ás­ná a Szov­jet­unió te­kin­té­lyét kül­po­li­ti­kai té­ren, meg­ron­ta­ná kap­cso­la­ta­in­kat a ve­ze­tő nyu­ga­ti ha­tal­mak­kal és más or­szá­gok­kal is, [és] nem­zet­kö­zi té­ren a Szov­jet­unió el­szi­ge­te­lő­dés­éhez ve­zet­ne. Ez­zel egyidőben, fon­to­ló­ra vé­ve a je­len­le­gi bo­nyo­lult hely­ze­tet az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­ban, Ke­let-Eu­ró­pá­ban szük­sé­ges fenn­tar­ta­nunk kor­lá­to­zott ka­to­nai je­len­lé­tün­ket mint sta­bi­li­zá­ci­ós té­nye­zőt; a bi­zony­ta­lan hely­zet in­do­kol­hat­ja csa­pa­ta­ink eset­le­ges sze­re­pét a kri­ti­kus bel­poitikai hely­zet­ben.
5. Azon eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok ve­ze­tő­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban, melyek el­lent­mon­dá­so­san fo­gad­ták a szov­jet pe­reszt­roj­kát: vi­szo­nyunk hoz­zá­juk, melyek tar­tóz­ko­dó ma­ga­tar­tást mu­tat­nak a SZSZSZK-ban zaj­ló re­for­mok­kal szem­ben (az NDK, Ro­má­nia, [és] rész­ben Cseh­szlo­vá­kia [és] Bul­gá­ria), ön­mér­sék­let­tel és hű­vö­sen ke­ze­len­dő. Fi­gye­lem­be vé­ve, hogy az új szo­ci­a­lis­ta mo­dell meg­te­rem­té­se ob­jek­tív foly­mat, kap­cso­la­ta­ink­ban a ba­rá­ti or­szá­gok­kal el kel­le­ne ke­rül­ni bár­mi­fé­le szá­mon­ké­rés vagy meg­bé­lyeg­zés kí­sér­le­tét a kü­lön­bö­ző mo­del­lek­re vo­nat­ko­zó­lag, s in­kább át­fo­gó­an meg kel­le­ne osz­ta­ni a ta­pasz­ta­to­kat a szo­ci­a­liz­mus el­mé­le­te és gya­kor­la­ta te­rén. A fő do­log­nak a ba­rá­ta­ink­kal va­ló köl­csö­nös meg­ér­tés­nek kel­le­ne len­nie, hogy a re­for­mo­kat szo­ci­a­lis­ta ala­pon le­hes­sen vég­re­haj­ta­ni. [Ha] a hely­zet rossz­abra for­dul egyik vagy má­sik szo­ci­a­lis­ta or­szág­ban, tartózkod­nuk kel­le­ne at­tól, amen­­nyi­ben le­het­sé­ges, hogy nyil­vá­nos tá­mo­ga­tást nyújt­sunk a ha­tó­sá­gok olyan el­nyo­mó in­téz­ke­dé­se­i­hez, ame­lyek el­lent­mon­da­nak az em­be­ri jo­gok nem­zet­kö­zi meg­íté­lé­sé­nek.
6. Né­hány szo­ci­a­lis­ta or­szág­ban ko­a­lí­ci­ós kor­mány­zá­son ala­pu­ló ál­la­mi struk­tú­ra ala­kul­hat, ame­lyek­ben az el­len­zék is részt vesz és je­len­tős be­fo­lyás­sal bír; je­len­leg aján­la­tos föl­ven­ni a kap­cso­la­tot az új­já­szer­ve­ző­dő po­li­ti­kai pár­tok­kal, szer­ve­ze­tek­kel és egye­sü­le­tek­kel, be­le­ért­ve az al­kot­má­nyos ke­re­tek kö­zött mű­kö­dő szak­szer­ve­ze­te­ket is.
7. A szá­mos or­szág­gal fenn­ál­ló, kap­cso­la­ta­ink tör­té­ne­tét má­ig ter­he­lő, ún. „fe­hér fol­tok” el­tün­te­té­se hoz­zá­se­gí­te­ne az SZSZSZK és más szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok köz­ti bi­za­lom nö­ve­lé­sé­hez. Ez kü­lö­nö­sen érin­ti Len­gyel­or­szá­got, Ma­gyar­or­szá­got és Cseh­szlo­vá­ki­át. Az új po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás fé­nyé­ben fel kel­le­ne gyor­sí­ta­ni sa­ját hely­ze­tünk ta­nul­má­nyo­zá­sát az olyan akut kér­dé­sek­ben, mint a „Katyn-ügy”, az 1956-os ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek, [és] az 1968-as cseh­szlo­vá­ki­ai vál­ság. Ez­zel kap­cso­lat­ban olyan po­li­ti­ka dön­tés megho­za­ta­la kí­vá­na­tos, amely le­he­tő­vé te­szi a vo­nat­ko­zó le­vél­tá­ri anya­gok­hoz va­ló sza­bad hoz­zá­fé­rést.
8. A tün­te­té­sek el­hú­zód­tak, [és] a tár­sa­da­lom, lé­nye­ges kor­lá­to­zá­sok to­vább­ra is meg­ma­rad­tak a szo­ci­a­lis­ta kö­zös­ség­ben, az em­be­rek kö­zöt­ti kap­cso­la­tok te­rü­le­tén [és] az ál­lam­pol­gár­ok ma­gán­uta­zá­sa­it il­le­tő­en. Po­li­ti­kai té­ren ez nem szol­gál­ja ér­de­ke­in­ket, [és] el­len­té­tes ha­tás­sal van ke­res­ke­del­mi és gaz­da­sá­gi, tu­do­má­nyos, kul­tu­rá­lis, at­lé­ti­kai és egyéb kap­cso­la­ta­ink fej­lő­dé­sé­re. A szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok ál­lam­pol­gá­rai Szov­jet­uni­ó­ba va­ló uta­zá­si kor­lá­to­zá­sa­i­nak tel­jes meg­szün­te­té­se, a szov­jet ál­lam­pol­gár­ok ezen or­szá­gok­ba uta­zá­sá­nak kér­dé­se, va­la­mit az ezek­hez tar­to­zó fel­té­te­lek meg­te­rem­té­se nap­ja­ink­ra el­ke­rül­he­tet­len­né vált.
9. Fon­tos cél­ként kel­le­ne meg­ha­tá­roz­ni a Var­sói Szer­ző­dés­nek mint az eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta ál­la­mok ka­to­nai-po­li­ti­kai szö­vet­sé­gé­nek meg­őr­zé­sét. Össz­hang­ban a Var­sói Szer­ző­dés ke­re­te­in be­lül meg­va­ló­sí­tan­dó [és] az együtt­mű­kö­dés ja­ví­tá­sát cél­zó ja­vas­la­ta­ink­kal, azt a vo­na­lat kell kö­vet­ni, [mely­nek ele­mei] a szö­vet­ség te­vé­keny­sé­gé­nek ma­xi­má­lis po­li­ti­zá­lá­sa, mű­kö­dé­si for­má­i­nak de­mok­ra­ti­zá­lá­sa, va­la­mint a hoz­zá­já­ru­lás és az ér­de­kek nö­ve­lé­se min­den tag­ál­lam ré­szé­ről. Eh­hez já­rul­na az őszin­te elv­tár­si lég­kör, a sza­bad és kö­tet­len esz­me­cse­re a Po­li­ti­kai Egyez­te­tő Bi­zott­ság, a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Bi­zott­sá­ga és a Had­ügy­mi­nisz­te­rek Bi­zott­sá­ga ta­lál­ko­zó­in (mi­köz­ben nem feltéte­lenül szük­sé­ges min­den­áron kon­szen­zus­ra jut­ni min­den kér­dés­ben – min­den ál­lam­nak jo­ga van meg­őriz­ni cse­lek­vé­si szad­ságát, ki­fej­te­ni és in­do­kol­ni sa­ját ál­lás­pont­ját a töb­bi szö­vet­sé­ges­nek); a [kép­vi­se­lők] kö­te­le­ző­en vál­ta­ko­zó rend­sze­re a Var­sói Szer­ző­dés min­den szer­vé­ben és in­téz­mé­nyé­ben; ez­zel egyi­de­jű­leg a me­cha­niz­mus ha­té­kony­sá­gá­nak nö­ve­lé­se vé­gett – egy ál­lan­dó po­li­ti­kai tes­tü­let lét­re­ho­zá­sa, amely a PKB Fő­tit­ká­rá­nak a ko­or­di­ná­tor sze­re­pét nyúj­ta­ná a szö­vet­ség ke­re­te­in be­lül. Egy­sze­rű­sí­te­nünk kell a kon­fe­ren­ci­ák és a Var­sói Szeződés szer­ve­ze­tei ta­nács­ko­zá­sa­i­nak elő­ké­szí­té­sét és le­bo­nyo­lí­tá­sát, s ar­ra kell tö­re­ked­nünk, hogy fo­lya­ma­tos mun­ka­kap­cso­la­tot tart­sunk fenn a szö­vet­sé­ges ál­la­mok­kal.
10. Egy­re sür­ge­tőbb a szö­vet­sé­ges szo­ci­a­lis­ta ál­la­mok köz­ti szo­ros ko­or­di­ná­ció lét­re­ho­zá­sa, te­kin­tet­tel az USA és NA­TO-be­li part­ne­re­i­nek ke­let-eu­ró­pai po­li­ti­ká­já­ra, va­la­mint [szük­sé­ges vol­na] ös­­sze­han­golt stra­té­gia és tak­ti­ka ki­dol­go­zá­sa e te­kin­tet­ben.

(Fordította Vaj­da Bar­na­bás)

Konferencia a Kárpát-medencei magyar kisebbségek nyelvhasználati jogairól (Szabómihály Gizella)

Az utób­bi év­ti­zed­ben Ma­gyar­or­szá­gon mind a nyel­vé­szek, mind pe­dig a jo­gá­szok kö­ré­ben je­len­tős mér­ték­ben meg­nőtt az ér­dek­lő­dés a nyel­vi jo­gi kér­dé­sek irán­t, en­nek fő oka nyil­ván a Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in túl­ra szo­rult ma­gyar ki­sebb­sé­gek hely­ze­te volt. A meg­növekedett ér­dek­lő­dést a szá­mos könyv és fo­lyó­irat­ok­ban (pl. Pro Minori­tate, Regio, Ki­sebb­ség­ku­ta­tás) meg­je­lent ta­nul­mány mel­lett kon­fe­ren­ci­ák so­ra is jel­zi. Be­szá­mo­lóm a 2005. de­cem­ber 2-án Sze­ge­den, a Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Ál­lam- és Jog­tu­do­má­nyi Ka­ra és az Európa-Tanulmányok Köz­pontja ál­tal A ma­gyar nyelv hasz­ná­la­tá­hoz va­ló jog a szom­szé­dos or­szá­gok­ban cím­mel rende­zett kon­fe­ren­ci­á­val kap­cso­la­tos. A kon­fe­ren­cia elő­adá­sai két nagy te­ma­ti­kus blokk­ra osz­lot­tak: a ma­gyar­or­szá­gi jo­gász szak­em­be­rek az anya­nyelv-hasz­ná­la­ti jog ál­ta­lá­nos és nem­zet­kö­zi kér­dé­se­i­vel fog­lal­koz­tak, a szom­szé­dos ál­la­mok­ból meg­hí­vott elő­adók pe­dig az adott ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét mu­tat­ták be.
Be­ve­ze­tő elő­adá­sá­ban a há­zi­gaz­dá­kat kép­vi­se­lő Tróc­sányi Lász­ló azt te­kin­tet­te át, ho­gyan je­le­nik meg az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­hoz va­ló jog az egyes nem­ze­ti al­kot­má­nyok­ban. A nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok – amen­­nyi­ben az al­kot­mány­ban egy­ál­ta­lán szó­ba ke­rül­nek – vagy az al­kot­mány be­ve­ze­tő ren­del­ke­zé­se­i­ben, a tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dés alap­ve­tő jel­lem­zői kö­zött, vagy pe­dig az alap­jo­gok­nál sze­re­pel­nek. Az al­kot­má­nyok ab­ban is kü­lön­böz­nek, hogy kol­lek­tív vagy egyé­ni jog­ként ha­tá­roz­zák-e meg a nyel­vi jo­go­kat, ne­ve­sí­tik-e a hi­va­ta­los nyel­vet és a ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket, il­let­ve az utób­bi­ak­nak mi­lyen stá­tuszt tu­laj­do­ní­ta­nak. Az elő­adó Bel­gi­um, Svájc, Finn­or­szág, Ír­or­szág és Spa­nyol­or­szág al­kot­má­nyát po­zi­tív pél­da­ként, Fran­cia­or­szág­ét ne­ga­tív pél­da­ként hoz­ta fel, s a kon­fe­ren­cia egyik cél­ja­ként ép­pen an­nak vizs­gá­la­tát je­löl­te meg, mi­lyen a ma­gyar nyelv stá­tu­sza a szom­szé­dos or­szá­gok­ban.
Több nyel­vi jo­gi pub­li­ká­ció szer­ző­je, Andrássy Györ­gy (Pé­csi Tu­do­mány­egye­tem) Az anya­nyelv-hasz­ná­la­ti jog jel­le­ge cí­mű elő­adá­sá­ban egy­részt rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy az utób­bi idő­ben a nyel­vi jog „pe­ri­fé­ri­kus kér­dés­ből nagy hor­de­re­jű kér­dés­sé vá­lik”, más­részt pe­dig ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy az e szem­pont­ból alap­ve­tő­nek te­kin­tett nem­zet­kö­zi do­ku­men­tu­mok­ban rög­zí­tett (em­be­ri) jo­gok uni­ver­zá­li­sak, a ki­sebb­sé­gi jo­gok pe­dig csak par­ti­ku­lá­ri­sak: egy cso­port, a ki­sebb­ség jo­ga­ként fo­gal­ma­zód­nak meg. Mi­vel a ki­sebb­sé­gi jo­gok exp­li­cit meg­fo­gal­ma­zást nyer­nek, ezért úgy tűn­het, hogy nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gai a ki­sebb­sé­gek­nek van­nak, ho­lott sa­ját nyel­vé­nek min­den hely­zet­re ki­ter­je­dő hasz­ná­la­ta ép­pen a több­ség jo­ga, csak ép­pen ezt a nem­ze­ti al­kot­má­nyok és tör­vé­nyek imp­li­cit mó­don, a hi­va­ta­los nyelv in­téz­mé­nyén ke­resz­tül is­me­rik el. Ez­zel kap­cso­lat­ban utal­ha­tunk ar­ra, hogy az ál­ta­lá­nos em­be­ri és a par­ti­ku­lá­ris nyel­vi jo­gok, va­la­mint az exp­li­ci­ten rend­sze­rint nem meg­fo­gal­ma­zott, de tény­le­ge­sen lé­te­ző szé­les­kö­rű több­sé­gi nyel­vi jo­gok és az exp­li­ci­ten ki­fe­je­ző­dő, de va­ló­já­ban kor­lá­to­zot­tan ér­vé­nye­sü­lő ki­sebb­sé­gi nyel­vi jo­gok kö­zöt­ti el­lent­mon­dás­ra má­sok is fel­fi­gyel­tek. A nyel­vi jo­gok­nak ed­dig leg­tel­je­sebb „ka­ta­ló­gu­sa­ként” is­mert, de hi­va­ta­los erő­vel nem bí­ró UNESCO­-do­ku­men­tum­ban, a bar­ce­lo­nai nyi­lat­ko­zat­ban, ép­pen ezért a té­te­le­sen fel­so­rolt nyel­vi jo­gok ál­ta­lá­nos em­be­ri és kö­zös­sé­gi jog­ként fo­gal­ma­zód­nak meg, leg­több pont­ja ugyan­is így kez­dő­dik: „min­den nyel­vi kö­zös­ség­nek jo­ga van …”.
Ern­szt Il­di­kó (Károli Gás­pár Re­for­má­tus Egye­tem) szin­tén a nyel­vi jo­gok és a töb­bi em­be­ri jog (a szó­lás­sza­bad­ság, a diszk­ri­mi­ná­ció ti­lal­ma, a ma­gán- és csa­lá­di élet vé­del­me, val­lás­sza­bad­ság stb.) kap­cso­la­tát ele­mez­te a Nyelv­hasz­ná­la­ti jog a nem­zet­kö­zi jog­ban cí­mű elő­adá­sá­ban, de más ös­­sze­füg­gés­ben is, el­ső­sor­ban (nem­zet­kö­zi) bí­ró­sá­gi ügyek és dön­té­sek tük­ré­ben. A leg­több nem­zet­kö­zi do­ku­men­tum ér­tel­mé­ben ugyan­is a nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok meg­sér­té­se mi­att nem in­dít­ha­tó per, ha­nem csak va­la­mi­lyen más, té­te­le­sen rög­zí­tett jog­hoz kap­cso­ló­dó­an (mint pl. a fent em­lí­tett szó­lás­sza­bad­ság jo­ga vagy a diszk­ri­mi­ná­ció ti­lal­ma).
A fon­to­sabb eu­ró­pai do­ku­men­tu­mo­kat te­kin­tet­te át Kö­zös­sé­gi nor­mák az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­ra cí­mű elő­adá­sá­ban Gor­dos Ár­pád (Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal), így rö­vi­den jel­le­mez­te az amsz­ter­da­mi szer­ző­dést (az Eu­ró­pai Unió alap­szer­ző­dé­sét), az Eu­ró­pai Ta­nács és az EBESZ főbb do­ku­men­tu­ma­it (utób­bi ese­té­ben az em­be­ri jo­gi di­men­zi­ó­val fog­lal­ko­zó kop­pen­há­gai utó­ta­lál­ko­zó do­ku­men­tu­mát).
A má­so­dik rész­ben a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar ki­sebb­sé­gek nyel­vi jo­gi hely­ze­tét mu­tat­ták be az aláb­bi elő­adók: Cser­nic­skó Ist­ván (Kár­pát­al­ja, II. Rá­kó­czi Fe­renc Kár­pá­talji Ma­gyar Fő­is­ko­la), Var­ga At­ti­la (Er­dély, par­la­men­ti kép­vi­se­lő), Ve­ress Emőd (Er­dély, RMDSZ Ön­kor­mány­za­ti Fő­osz­tály), Szabómi­há­ly Gi­zel­la (Szlo­vá­kia, Gram­ma Nyel­vi Iro­da), Korhecz Ta­más (Vaj­da­ság, a tar­to­má­nyi kor­mány al­el­nö­ke), Göncz Lász­ló (Szlo­vé­nia, Ma­gyar Nem­ze­ti­sé­gi Mű­ve­lő­dé­si In­té­zet), Sze­ke­res Pé­ter (Hor­vát­or­szág, Ma­gyar Ki­sebb­sé­gi Ta­ná­csok és Kép­vi­se­lők Ko­or­di­ná­ci­ó­ja), Andreas Lanyi (Auszt­ria).
Az elő­adá­sok­ból le­szűr­he­tő ta­nul­sá­go­kat az aláb­bi főbb pon­tok­ban fog­lal­hat­juk ös­­sze:
1. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok kö­vet­kez­té­ben és az eu­ró­pai szer­ve­ze­tek­hez (Eu­ró­pai Ta­nács, Eu­ró­pai Unió) va­ló csat­la­ko­zás okán ezek az or­szá­gok ar­ra kény­sze­rül­tek, hogy a ki­sebb­sé­gek jo­ga­it – be­le­ért­ve a nyelv­hasz­ná­la­ti jo­go­kat is – tör­vé­nyi szin­ten is ren­dez­zék, te­hát szin­te min­den or­szág­ban e te­rü­le­ten je­len­tős tör­vény­al­ko­tá­si fo­lya­mat zaj­lott. A ko­ráb­bi hely­zet­hez ké­pest a leg­na­gyobb el­moz­du­lás ta­lán ép­pen Ro­má­ni­á­ban volt. Az al­kot­mány­ban ugyan még min­dig nem­zet­ál­lam­ként van de­fi­ni­ál­va Ro­má­nia, a köz­igaz­ga­tá­si de­cent­ra­li­zá­ció és az új köz­igaz­ga­tá­si tör­vény azon­ban po­zi­tív vál­to­zá­so­kat ho­zott. A ma­gya­rok el­le­ni attroc­itá­sok mi­att úgy tűn­het, hogy a Vaj­da­ság­ban ne­héz a ki­sebb­sé­gek hely­ze­te, ho­lott jog­sza­bá­lyi szin­ten igen­csak elő­re­mu­ta­tó fej­lő­dés van ezen a té­ren: így azok­ban a köz­igaz­ga­tá­si egy­sé­gek­ben, ahol egy adott nem­ze­ti­ség lét­szá­ma el­éri a 15%-ot, be kell ve­zet­ni az adott ki­sebb­sé­gi nyelv hi­va­ta­los hasz­ná­la­tát, a já­rá­si szin­tű egy­sé­gek alap­sza­bá­lyuk­ban ha­tá­roz­hat­ják meg, hogy hely­ben mely nyel­vek mi­nő­sül­nek hi­va­ta­los nyelv­nek, s a vaj­da­sá­gi tar­to­má­nyi par­la­ment­ben a ma­gyar­ral együtt hat mun­ka­nyelv van. (En­nek kap­csán ér­de­mes meg­je­gyez­ni, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a ke­rü­le­ti ön­kor­mány­zat­ok köz­gyű­lé­se­i­ben csak a szlo­vák nyelv hasz­nál­ha­tó.)
2. Több­nem­ze­ti­sé­gű ál­la­mok­ról lé­vén szó, a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra biz­to­sí­tott jo­gok kö­re, il­let­ve a hi­va­ta­los nyelv és a töb­bi nyelv stá­tu­szá­nak sza­bá­lyo­zá­sa nagy­mér­ték­ben függ az et­ni­kai vi­szo­nyok­tól. Így pél­dá­ul Uk­raj­ná­ban az uk­rán a hi­va­ta­los nyelv, az or­szág ke­le­ti ré­sze­in és bi­zo­nyos te­rü­le­te­ken (pél­dá­ul a saj­tó­ban és a gaz­da­ság­ban) az orosz nyelv van do­mi­náns hely­zet­ben. Uk­raj­ná­ban te­hát az uk­rán nyelv­nek az oros­­szal szem­be­ni meg­erő­sí­té­se a cél, ez azon­ban hát­rá­nyo­san érin­ti a töb­bi ki­sebb­sé­get, így a ma­gyar­sá­got is. Nagy-Ju­go­szlá­via utód­ál­la­ma­i­ban, fő­leg Hor­vát­or­szág­ban vi­szont a szer­bek „okoz­nak gon­dot”. A biz­to­sí­tott nyel­vi jo­gok te­kin­te­té­ben rend­sze­rint „nagy­vo­na­lúb­bak” azok az or­szá­gok, ahol a több­ség­hez vi­szo­nyít­va a ki­sebb­sé­gek szá­ma és ará­nya ala­csony. A jo­gi sza­bá­lyo­zást néz­ve ide­á­lis­nak tűn­het a hely­zet Szlo­vé­ni­á­ban és rész­ben Auszt­ri­á­ban, pe­dig a va­ló­ság egé­szen más. Mind­két ál­lam­ban arány­lag ki­csi a ma­gyar kö­zös­ség, nyel­vük ala­csony presz­tí­zsű, s ezért az al­kot­mány és a tör­vé­nyek ál­tal biz­to­sí­tott nyel­vi jo­gok in­kább csak szim­bo­li­kus je­len­tő­sé­gű­ek, az­az a ma­gyar la­kos­ság alig-alig él ve­lük, más­részt vi­szont a köz­igaz­ga­tá­si szer­vek sem na­gyon tö­rek­sze­nek ar­ra, hogy ösz­tö­nöz­zék a ki­sebb­sé­gek ez irányú tö­rek­vé­se­it. Más or­szág­ban is szük­ség vol­na azon­ban a na­gyobb mér­té­kű ál­la­mi (el­vi és anya­gi) tá­mo­ga­tás­ra, ugyan­is pél­dá­ul Szlo­vá­ki­á­ra is ér­vé­nyes Korhecz Ta­más meg­ál­la­pí­tá­sa: a Vaj­da­ság­ban le­szok­tat­ták az em­be­re­ket ar­ról, hogy a hi­va­ta­lok­ban a ma­gyar nyel­vet hasz­nál­ják. A ki­sebb­sé­gi nyel­vi jo­gok a gya­kor­lat­ban leg­in­kább a nagy lét­szá­mú ma­gyar kö­zös­sé­gek­ben (Er­dély, Szlo­vá­kia, Kár­pát­al­ja, Vaj­da­ság) ér­vé­nye­sül­nek és ér­vé­nye­sít­he­tők, ezek a kö­zös­sé­gek ugyan­is szer­ve­zett­ség­ük kö­vet­kez­té­ben ké­pe­sek a kor­lá­to­zott ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás­ból ere­dő hát­rá­nyo­kat sa­ját erő­ből mér­sé­kel­ni, ki­egyen­lí­te­ni.
3. Szin­te min­den elő­adás­ban szó­ba ke­rült egy igen fon­tos kér­dés: a ki­sebb­ség csak ak­kor él­het nyelv­hasz­ná­la­ti jo­ga­i­val, ha en­nek a nyel­vi fel­tét­elei is meg­van­nak, pél­dá­ul a tiszt­vi­se­lők be­szé­lik az adott ki­sebb­sé­gi nyel­vet, van­nak jól kép­zett for­dí­tók, és egy­ál­ta­lán meg­fe­le­lő szín­vo­na­lú­ak a ki­sebb­sé­gi nyel­vű szö­ve­gek. Ezen a té­ren min­den­hol nagy hi­á­nyos­sá­gok mu­tat­koz­nak. Majd­nem min­den­hol prob­lé­ma van a ha­gyo­má­nyos föld­raj­zi ne­vek (hely­ne­vek) fel­tün­te­té­sé­vel, Göncz Lász­ló pél­dá­ul rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy Szlo­vé­ni­á­ban na­gyon sok a hi­bás ma­gyar hely­ség­név­táb­la. Ro­má­ni­á­ban a tör­vé­nye­ket ma­gyar nyel­ven is meg­je­len­te­tik, a for­dí­tók vi­szont egyál­ta­lá­ban nem is­me­rik a ma­gyar jo­gi szak­nyel­vet és stí­lust, ép­pen ezért ezek a szö­ve­gek tel­je­sen al­kal­mat­la­nok ar­ra a cél­ra, ami­re szán­ták őket. Szlo­vá­ki­á­ban is ha­son­ló a hely­zet: a rend­szer­vál­to­zás után itt-ott meg­je­len­te­tett tör­vény­for­dí­tá­sok szín­vo­na­la sem sok­kal jobb, mint a Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok (ké­sőbb Köz­igaz­ga­tás) fo­lyó­irat­ban kö­zöl­te­ké volt, a meg­ér­tést ne­he­zí­ti to­váb­bá a nem egy­sé­ges ter­mi­no­ló­gia­hasz­ná­lat is. Lé­nye­gé­ben min­de­nütt gon­dot okoz az, hogy nincs meg­old­va a for­dí­tá­sok fi­nan­szí­ro­zá­sa, va­la­mint a tiszt­vi­se­lők nyel­vi to­vább­kép­zé­se.
A szer­ve­zők ígé­re­te sze­rint a kon­fe­ren­cia anya­gát kö­tet­ben is ki­ad­ják, s így majd egy új, bi­zo­nyá­ra hasz­nos és új in­for­má­ci­ó­kat köz­lő ki­ad­ván­­nyal gaz­da­go­dik e te­rü­let szak­iro­dal­ma.

Szabómi­há­ly Gi­zel­la

Simon Attila (összeáll.): A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990–2002) (Vajda Barnabás)

A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok tör­té­ne­té­nek vá­lo­ga­tott bib­li­og­rá­fi­á­ja (1990–2002). Ös­­sze­ál­lí­tot­ta Si­mon At­ti­la. Somorja–Dunaszer­da­hely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Li­lium Aurum Könyv­ki­adó, 2004, 192 p.

A kö­tet a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­nel­mé­re vo­nat­ko­zó, 1990 és 2002 kö­zött meg­je­lent tör­té­ne­ti szak­mun­kák bib­li­og­rá­fi­á­ját tar­tal­maz­za hat fe­je­zet­ben: A bib­li­og­rá­fi­á­ban fel­dol­go­zott fo­lyó­irat­ok és ta­nul­mány­kö­te­tek jegy­zé­ke; Ál­ta­lá­nos rész; Kro­no­lo­gi­kus rész; Szer­zői név­mu­ta­tó; Tárgy­mu­ta­tó; Cím­mu­ta­tó. Az Ál­ta­lá­nos rész­ben egy­más­tól el­kü­lö­nít­ve ta­lál­ha­tók a tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti kér­dé­se­i­vel kap­cso­la­tos írá­sok (2.1. fe­je­zet), a tör­té­ne­ti ké­zi­köny­vek, bib­li­og­rá­fi­ák, kro­no­ló­gi­ák, le­xi­ko­nok (2.2. fe­je­zet), a for­rá­sok (2.3. fe­je­zet) és a kap­cso­ló­dó ré­gió­tör­té­ne­ti szak­iro­da­lom (2.4. fe­je­zet) bib­li­og­rá­fi­ai le­írá­sa. A Kro­no­lo­gi­kus rész a több kor­sza­kot érin­tő szak­mun­kák jegy­zé­ke mel­lett (3.1. fe­je­zet) négy pe­ri­ó­dus­ra oszt­va (1918–1938, 1939–1945, 1945–1948, 1948–1989) tag­lal­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság Tri­a­non utá­ni év­ti­ze­de­i­re vo­nat­ko­zó szak­iro­dal­mat. A 891 bib­li­og­rá­fi­ai tételt tar­tal­ma­zó könyv, kö­szön­he­tő­en a jól át­te­kint­he­tő szer­ke­ze­ti be­osz­tás­nak, meg­bíz­ha­tó el­iga­zo­dást biz­to­sít min­den­ki­nek, aki va­la­mi­lyen ok­ból: szak­iro­da­lom ol­va­sá­sa, adat­el­len­őr­zés, tu­do­má­nyos re­fe­ren­cia stb. vé­gett nyúl hoz­zá. Leg­na­gyobb hasz­na az Ál­ta­lá­nos és a Kro­no­lo­gi­kus rész­ben ta­lál­ha­tó törzs­anyag­nak van, még­pe­dig két ok­ból. Egy­részt a kor­szak, amely­ben ezek a szak­mun­kák íród­tak (1990–2002 kö­zött), a tu­do­má­nyos igé­nyű fel­vi­dé­ki ma­gyar tör­té­net­tu­do­mány éle­dé­sé­nek idő­sza­ka. Ez a folyamat természetesen még ma is tart, de ezen időszak alatt megteremtődtek intézményi keretei. A kö­tet má­sik eré­nye az, hogy Si­mon At­ti­la ha­tá­ro­zott szak­mai kon­cep­ció alap­ján vá­lo­ga­tott. Ahogy ír­ja: „Válogatott bib­li­og­rá­fi­á­ról van szó, amely­ben az ere­de­ti szak­iro­da­lom ka­pott he­lyet. […] Nem ke­rült be vi­szont a kö­tet­be az ún. nép­sze­rű­sí­tő iro­da­lom. […] Ugyan­így nem kap­tak he­lyet ben­ne a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban […] meg­je­lent pub­li­cisz­ti­kai írá­sok sem. Mű­fa­ji szem­pont­ból a mo­nog­rá­fi­á­kat, mono- és politem­atikus ta­nul­mány­kö­te­te­ket, for­rás­ki­ad­vá­nyo­kat, ta­nul­má­nyo­kat vet­tük fel a kö­tet­be” (8–9. p.). Sza­vai ar­ra is fel­hív­ják a fi­gyel­met, hogy tá­ja­in­kon a tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom és ugyan­an­nak nép­sze­rűbb, ol­vas­má­nyo­sabb for­má­ja (kü­lön­bö­ző, fő­leg kény­sze­rű okok­ból) ös­­sze­mo­só­dott. Ah­hoz vi­szont, hogy el tud­ja­nak kü­lö­nül­ni egy­más­tól, az­az: más és más kö­zös­ség igé­nye­it tud­ják ma­ga­sabb szin­ten ki­elé­gí­te­ni – inf­rast­ruk­tú­rá­ra van szük­ség. Vé­gig­bön­gész­ve a ne­ve­ket és a cí­me­ket, két-há­rom erős ten­den­cia rög­tön lát­ha­tó. Egy­részt az, hogy mi­lyen nagy­sze­rű tel­je­sít­ményt nyúj­tot­tak fo­lyó­ira­ta­ink (ko­ráb­ban az Iro­dal­mi Szem­le, ké­sőbb a Regio és egy­re erő­tel­jes­eb­ben a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le) és ki­adó­ink (Lilium Aurum, AB-ART, Méry Ratio, Kalligram) az el­múlt bő év­ti­zed­ben a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság do­ku­men­tu­ma­i­nak, for­rá­sa­i­nak köz­lé­se te­rén, pó­tol­va a nem lé­te­ző történelmi fo­lyó­irat hi­á­nyát; ugyan­csak nagy­ra ér­té­ke­len­dők azok a he­lyi kezde­ményzések is, ame­lyek fa­lu- vagy hely­tör­té­ne­ti mun­kák ki­adá­sá­ra ál­doz­nak pénzt. Más szem­pont­ból olyan ez a könyv, mint a meg­te­rí­tett va­sár­na­pi asz­tal: rög­tön lát­szik, mi hi­ány­zik ró­la. Ele­nyé­sző­en ke­vés pl. a he­lyi szer­ző, és egyes kor­szak­ok gya­kor­la­ti­lag fe­hér fol­tok a fel­tö­rek­vő­ben lé­vő szlo­vá­ki­ai ma­gyar his­to­ri­og­rá­fia ágen­dá­ján. Mi­köz­ben vi­szony­lag nagy szám­ban van­nak kép­vi­sel­ve ben­ne az iro­da­lom­mal, de­mog­rá­fi­á­val, is­ko­la, saj­tó- és sport­tör­té­net­tel meg nép­rajz­zal kap­cso­la­tos tu­do­má­nyos igé­nyű mun­kák, meg kell ál­la­pí­ta­ni, hogy rop­pant hé­za­gos a gaz­da­ság- és csa­lád­tör­té­net, és – né­mi­leg meg­le­pő mó­don – rö­vid azok­nak a mun­kák­nak a lis­tá­ja is, ame­lyek tör­té­nel­mi-po­li­ti­kai ös­­sze­füg­gé­sek­re vi­lá­gí­ta­ná­nak rá. Ugyan­csak ke­vés a nyil­vá­nos­ság­ra ho­zott me­mo­ár­iro­da­lom, és pár ku­ta­tó­tól meg pár rész­kér­dés­től el­te­kint­ve (pl. 1956, 1968, Jog­vé­dő Bi­zott­ság) a lé­te­ző szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­nak po­li­ti­kai ösz­­sze­füg­gé­se­i­vel, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság leg­újabb ko­ri tör­té­ne­lmé­vel.
Vaj­da Bar­na­bás

Bukovszky László (szerk.): Mátyusföld II. Egy régió története a XI. századtól 1945-ig (Simon Attila)

Bukovszky Lász­ló (sz­erk.): Mátyus­föld II. Egy ré­gió tör­té­ne­te a XI. szá­zad­tól 1945-ig. Komárom–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum Ki­adó, 2005, 384 p. /Lokális és re­gi­o­ná­lis mo­nog­rá­fi­ák, 4./

B. Ko­vács Ist­ván je­lent­ke­zé­sé­vel a tu­do­má­nyok szé­les ská­lá­ja a gömöroló­gia tu­do­má­nyá­val gaz­da­go­dott. ő ugyan­is rend­kí­vül cél­tu­da­tos mun­ká­val, a tu­do­mány tel­jes esz­köz­tá­rá­nak a fel­hasz­ná­lá­sá­val, sőt a mo­dern ha­gyo­mány­te­rem­tés esz­kö­ze­it sem mel­lőz­ve he­lyez­te vis­­sza Gömört a tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok cél­te­rü­le­tei kö­zé, mi­köz­ben a múlt épí­tő­kö­ve­it fel­hasz­nál­va egy vir­tu­á­lis új ál­lam alap­ja­it is le­rak­ta. Ha­son­ló­an cél­tu­da­tos szán­dé­kot egy-­e­gy ré­gió fel­tá­rá­sá­ra tá­ja­in­kon csu­pán Mátyus­földön ta­pasz­tal­ni, ahol ugyan ki­csit más esz­kö­zök­kel, de egy ré­gió tör­té­ne­ti jel­le­gű új­já­é­lesz­té­sé­nek le­he­tünk ta­núi. S bár nem va­ló­szí­nű, hogy a gömöroló­gia szó min­tá­já­ra a Mátyus­föld­del kap­cso­lat­ban is ki­ala­kul ha­son­ló fo­ga­lom, ám a ré­gió tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó tu­do­mány két­ség­kí­vül él és vi­rág­zik, sőt a je­len re­cen­zió tár­gyát ké­pe­ző ta­nul­mány­gyűj­te­mény alap­ján min­den más fel­vi­dé­ki ma­gyar tá­jat meg­ha­la­dó ered­mé­nye­ket tud fel­mu­tat­ni.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­net­írás egy­re in­kább meg­iz­mo­sod­ni lát­szó vo­nu­la­tá­ban is kü­lön hely il­le­ti a Po­zso­nyi Ál­la­mi Le­vél­tár Vágsel­lyei Fi­ók­le­vél­tá­rá­nak a von­zás­kör­ze­té­be és szel­le­mi ki­su­gár­zá­sá­nak a ha­tó­su­ga­rá­ba tar­to­zó kol­lé­gá­kat. Az em­lí­tett le­vél­tár igaz­ga­tó­ja, Novák Ve­ro­ni­ka nem csu­pán a szlo­vá­ki­ai le­vél­tá­ros szak­ma meg­ha­tá­ro­zó sze­rep­lő­je, de le­vél­tá­ro­si mi­vol­tá­ból fa­ka­dó ku­ta­tói ala­pos­sá­ga és a hely­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­ge ál­tal is­ko­la­te­rem­tő sze­mé­lyi­ség is. A ma­ga kö­ré gyűj­tött le­vél­tá­ros­ok­ból és tör­té­né­szek­ből ál­ló szer­zői gár­da egy-­e­gy tag­ját ugyan az élet más mun­ka­he­lyek fe­lé so­dor­ja, de egyi­kük sem ta­gad­hat­ja le, hogy a „Novák-iskolá”-ban ne­vel­ked­tek, s egy ki­csit mind­an­­nyi­an Novák Ve­ro­ni­ka „kö­pö­nye­ge alól búj­tak elő”.
Novák Ve­ro­ni­ka és mun­ka­tár­sai már az ed­di­gi­ek­ben is szá­mos ér­té­kes pub­li­ká­ci­ót tet­tek le az asz­tal­ra, s tet­ték ma­gas­ra a mér­cét: szín­vo­na­las te­le­pü­lés­mo­nog­rá­fi­ák, gaz­dag kon­fe­ren­cia­kö­te­te­tek, ér­té­kes ta­nul­má­nyok jel­zik ezt. A Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet gon­do­zá­sá­ban 2005 vé­gén meg­je­lent Mátyus­föld II. cí­mű ta­nul­mány­kö­tet azon­ban nem­csak hogy „meg­ug­rot­ta” ezt a ma­gas­sá­got, ha­nem ta­lán még felül is múl­ta azt, s jó­ma­gam a már em­lí­tett „Novák-iskola” ed­di­gi leg­ki­tű­nőbb ki­ad­vá­nya­ként tar­tom szá­mon.
Pe­dig Novák Ve­ro­ni­ka ez­út­tal lát­szó­lag a hát­tér­be hú­zó­dott, hi­szen „csu­pán” öt (!) rö­vi­debb, de rend­kí­vül ér­de­kes ta­nul­mány szer­ző­je, míg a kö­te­tet – leg­alább­is úgy ér­zem – el­ső­sor­ban Bukovszky Lász­ló, a Nem­ze­ti Em­lé­ke­zet In­té­ze­te Le­vél­tá­rá­nak igaz­ga­tó­ja „vi­szi a há­tán”, aki egy­ben a ki­ad­vány szer­kesz­tő­je is. Ám ahogy Bukovszky Lász­ló, úgy a kö­tet ös­­sze­sen ki­lenc szer­ző­je kö­zül a leg­töb­ben le­vél­tá­ros­ok, így óha­tat­la­nul is a Novák Ve­ro­ni­ka ál­tal ki­ta­po­sott úton ha­lad­nak.
Bukovszky Lász­ló ta­nul­mány­író­ként és szer­kesz­tő­ként is ki­vá­ló mun­kát vég­zett a kö­tet­ben. En­gem már a kö­tet elő­sza­vá­val meg­győ­zött er­ről, hi­szen a be­ve­ze­tő írást nem­csak ter­je­del­me eme­li az ilyen kö­te­tek­ben meg­szo­kott sok­szor sem­mit­mon­dó frá­zi­sok­kal te­li be­ve­ze­tő szö­ve­gek fe­lé, ha­nem rend­kí­vül gaz­dag in­for­má­ció­tar­tal­ma is. A cí­me el­le­né­re is jog­gal ál­lít­hat­juk, hogy nem elő­szót ol­va­sunk, ha­nem egy ki­tű­nő be­ve­ze­tő ta­nul­mányt, amely mint­egy meg­elő­le­ge­zi, sőt elő­ze­te­sen ös­­sze is fog­lal­ja a kö­tet­ben ol­vas­ha­tó egyéb írá­so­kat.
Sőt még egy szem­pont­ból ki­tű­nő a Bukovszky ál­tal írt Elő­szó: ös­­sze­fog­la­ló jel­le­ge mi­att meg­kön­­nyí­ti az is­mer­te­té­sek és re­cen­zi­ók író­i­nak a sze­re­pét, hi­szen lé­nye­gé­ben min­den fon­to­sat el­mond a kö­tet­ről.
Gon­dos és kon­cep­ci­ó­zus szer­kesz­tői mun­ká­ra utal, hogy a kö­tet­be be­so­rolt 18 ta­nul­mány egy­más­tól jól el­kü­lö­nít­he­tő és gon­dos lo­gi­kai sor­ren­det al­ko­tó cso­por­tok­ra ta­gol­ha­tó. Az el­ső há­rom ta­nul­mány Mátyus­föld fo­gal­mi meg­ha­tá­ro­zá­sát, a tér­ség köz­igaz­ga­tá­si fej­lő­dé­sét és te­le­pü­lés­há­ló­za­tá­nak gaz­dag ok­le­ve­les for­rá­sok­ra ala­po­zott be­mu­ta­tá­sát tár­ja az ol­va­sók elé, hoz­zá­se­gít­ve ez­zel azo­kat, hogy tá­jé­ko­zód­ni tud­ja­nak a ré­gi­ó­ban és a kö­vet­ke­ző ta­nul­má­nyok ol­va­sá­sa so­rán. S bár Novák Ve­ro­ni­ka A Mátyus­föld tör­té­nel­mi meg­ha­tá­ro­zá­sa cí­mű írá­sa mind­ös­­sze két ol­dal ter­je­del­mű, még­is alap­ve­tő fon­tos­sá­gú, hi­szen a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ol­va­só fe­jé­ben ma is meg­le­he­tő­sen nagy za­var ural­ko­dik a dél-szlo­vá­ki­ai táj­egy­sé­gek fo­gal­mi be­ha­tá­ro­lá­sát il­le­tő­en. Va­la­mi­fé­le rend csak Lisz­ka Jó­zsef A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok nép­raj­za cí­mű mo­nog­rá­fi­á­já­nak kö­szön­he­tő­en lát­szik ki­ala­kul­ni a kér­dés­ben, Novák Ve­ro­ni­ka írá­sa pe­dig vég­le­ge­sen le­zár­hat­ja a Mátyus­föld meg­ha­tá­ro­zá­sa kö­rü­li vi­tá­kat. A könyv szer­kesz­tő­jé­nek, Bukovszky Lász­ló­nak min­dig is szív­ügye volt a köz­igaz­ga­tás-tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­tés, s most sem kell ben­ne csa­lód­nunk, hi­szen a má­so­dik ta­nul­mány­ban ki­tű­nő elem­zé­sét ad­ja a ré­gió igaz­ga­tá­si fej­lő­dé­sé­nek. Írá­sá­ban si­ke­re­sen lép át azon a ne­héz­sé­gen, hogy a Mátyus­föld so­ha­sem al­ko­tott önál­ló köz­igaz­ga­tá­si egy­sé­get, s az igaz­ga­tás egyes szint­je­i­nek (vár­me­gye, já­rás, te­le­pü­lés) jól át­te­kint­he­tő fej­lő­dés­tör­té­net­ét vá­zol­ja fel előt­tünk.
A kö­tet kö­vet­ke­ző há­rom ta­nul­má­nya (Novák Ve­ro­ni­ka: A Mátyus­föld a tö­rök szom­széd­sá­gá­ban és II. Rá­kó­czi Fe­renc sza­bad­ság­har­ca ide­jén; Strešòák Gá­bor: A Mátyus­föld új­ko­ri ne­mes tár­sa­dal­ma; Bukovszky Lász­ló: Az 1848–1849-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc mátyus­föl­di ese­mé­nyei) Mátyus­föld új­ko­ri tör­té­nel­mét dol­goz­zák fel. Mi­vel ez a kor­szak a re­cen­zens­től meg­le­he­tő­sen ide­gen és tá­vo­li, ezért csu­pán an­­nyit kí­ván meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy Strešòák Gá­bor ta­nul­má­nyát már csak azért is rend­kí­vül fon­tos­nak tart­ja, mert a szer­ző a ha­zai tör­té­net­írás ál­tal mél­tat­la­nul el­ha­nya­golt tár­sa­da­lom­tör­té­ne­tet csem­pé­szi be a kö­tet­be. A Rá­kó­czi­-sza­bad­ság­harc és az 1848-as for­ra­da­lom Mátyus­föl­di vo­nat­ko­zá­sa­it fel­dol­go­zó két ta­nul­mány pe­dig ar­ra le­het más vi­dé­kek ku­ta­tói szá­má­ra is pél­da, ho­gyan le­het a fel­lel­he­tő le­vél­tá­ri for­rá­sok op­ti­má­lis ki­hasz­ná­lá­sá­val egy-­e­gy or­szá­gos je­len­tő­sé­gű ese­mény re­gi­o­ná­lis vo­nat­ko­zá­sa­it úgy fel­dol­goz­ni, hogy az új ele­mek­kel gaz­da­gít­sa az egész ma­gyar és szlo­vák tör­té­net­tu­do­mányt is. S per­sze az sem mel­lé­kes, hogy ezek az írá­sok rend­kí­vül él­ve­ze­te­sek, s hi­he­tet­len men­­nyi­sé­gű új is­me­ret­tel gaz­da­gít­ják az ol­va­sót.
Az in­kább po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti jel­le­gű írá­sok so­rát a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti kor­szak­kal fog­lal­ko­zó két ta­nul­mány zár­ja. El kell árul­nom, hogy Bukovszky Lász­ló Ál­lam­ha­tal­mi vál­to­zá­sok a Mátyus­földön 1918–1919-ben és 1938-ban cí­mű ta­nul­má­nya a re­cen­zens leg­ked­ve­sebb írá­sa a kö­tet­ből. S nem­csak azért mert sa­ját szak­te­rü­le­té­ről van szó, de azért is, mert ki­tű­nő­en meg­írt, él­ve­ze­tes ol­vas­mány. A szer­ző ál­tal vá­lasz­tott meg­kö­ze­lí­tés több mint ér­de­kes, hi­szen 1918/1919-es és az 1938/1939-es im­pé­ri­um­vál­tá­son ke­resz­tül mu­tat­ja be a ré­gió po­li­ti­kai tör­té­né­se­it. Az 1918/1919-es tör­té­né­se­ket il­le­tő­en a rend­kí­vül ér­té­kes és má­ig kel­lő­en ki nem hasz­nált for­rás­anyag­ra ala­po­zott ta­nul­mány ugyan­is lát­ha­tó­vá és ért­he­tő­vé te­szi az im­pé­ri­um­vál­tás fo­lya­ma­tát, ame­lyet ed­dig in­kább csak a jel­sza­vak és az or­szá­gos po­li­ti­ka szint­jén tud­tunk ér­tel­mez­ni. Írá­sá­ból ed­dig más­hol nem ta­pasz­tal­ha­tó plasz­ti­kus mó­don bon­ta­ko­zik ki az, ho­gyan zaj­lott le egy ré­gió szint­jén az, amit im­pé­ri­um­vál­tás­nak szo­kás ne­vez­ni, mi­köz­ben sejt­jük azt, hogy ez a fo­lya­mat Dél-Szlo­vá­kia más ré­gi­ó­i­ban is ha­son­ló mó­don tör­tén­he­tett. Bukovszky eköz­ben szám­ta­lan olyan so­ha sen­ki ál­tal nem el­len­őr­zött fél­iga­zsá­got cá­fol meg és dönt rom­ba, amely a té­má­val fog­lal­ko­zó szak­iro­da­lom leg­több­jé­ben meg­ta­lál­ha­tó.
A két há­bo­rú kö­zöt­ti szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­ka re­gi­o­ná­lis vo­nat­ko­zá­sa­i­nak a fel­tá­rá­sá­ra vál­lal­ko­zott Pá­lin­kás Lász­ló a Po­li­ti­kai pár­tok és moz­gal­mak és a po­li­ti­kai rend­szer a Mátyus­földön az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság idő­sza­ká­ban (1918–1938) cí­mű írá­sá­ban. Ta­nul­má­nyá­ban azon­ban nem iga­zán si­ke­rült túl­lép­ni az ed­di­gi szak­iro­da­lom is­me­re­te­in, s meg­íté­lé­sünk sze­rint ke­vés­sé si­ke­rült ki­hasz­nál­nia a le­vél­tá­ri for­rá­sok nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket. Alap­ve­tő gond­ként ér­tel­me­zem a dol­go­zat­ban azt, hogy a szer­ző a szak­iro­da­lom ál­ta­lá­nos fel­fo­gá­sá­val el­len­tét­ben (ame­ly a kor­mán­­nyal együtt­mű­kö­dő né­met és ma­gyar pár­to­kat ne­ve­zi meg így) az ak­ti­vis­ta jel­zőt a cseh­szlo­vák pár­tok­ra is hasz­nál­ja. Hasz­nos lett vol­na, ha a szer­ző meg­in­do­kol­ja ezt a szo­kat­lan fo­ga­lom­hasz­ná­la­tot.
A kö­tet kö­vet­ke­ző nagy egy­sé­gét a gaz­da­ság­tör­té­ne­ti szem­pon­tú írá­sok ad­ják (Novák Ve­ro­ni­ka: A mátyus­föl­di cé­hek; Pukkai Lász­ló: A me­ző­gaz­da­ság, a szö­vet­ke­ze­ti moz­ga­lom és a ke­res­ke­de­lem ala­ku­lá­sa a Mátyus­földön 1848–1945 kö­zött; Pokreis Hilde­gar­da: A gyá­ri­pa­ri ter­me­lés ki­ala­ku­lá­sa a Mátyus­földön; Gauc­sík Ist­ván: Re­gi­o­ná­lis jel­le­gű ke­res­ke­del­mi ban­kok a Mátyus­földön (1867–1950).
Kö­zü­lük szá­mom­ra leg­ér­de­ke­sebb­nek a mátyus­föl­di hely­tör­té­net­írás meg­ha­tá­ro­zó alak­já­nak, Pukkai Lász­ló­nak a ta­nul­má­nya bi­zo­nyult. A szer­ző gaz­da­ság­tör­té­ne­ti ér­dek­lő­dé­sét és gaz­dag is­me­re­te­it már ko­ráb­bi mun­ká­i­ban (lásd pél­dá­ul a Hanza Szö­vet­ke­ze­ti Moz­ga­lom­ról írt mo­nog­rá­fi­á­ját) is bi­zo­nyí­tot­ta, s most is­mét ta­nú­jel­ét ad­ja en­nek. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti te­le­pí­té­sek­kel fog­lal­ko­zó rész­ben azon­ban né­hány pon­tat­lan­ság és fo­ga­lom­za­var is fel­fe­dez­he­tő. A szer­ző a 215/1919-es tör­vény kap­csán ki­sa­já­tí­tá­so­kat em­lít, s ez­zel át­ve­szi a ko­ráb­bi szak­iro­da­lom té­ve­dé­sét (lásd pél­dá­ul Popé­ly Gyu­la El­len­szél­ben cí­mű mun­ká­ját). A tör­vény va­ló­já­ban azon­ban ele­ve ki­zár­ta a ki­sa­já­tí­tás le­he­tő­sé­gét, és he­lyet­te a sok­kal ha­tá­ro­zat­la­nabb je­len­tés­tar­tal­mú „le­fog­la­lás” fo­gal­mát ve­zet­te be, amely az Ag­rár­párt ér­de­ke­i­nek job­ban meg­fe­lelt. Ezt Cseh­szlo­vá­kia Leg­fel­sőbb Bí­ró­sá­gá­nak 1921-es vég­zé­se ki­mond­ta, amely sze­rint „a nagy­bir­tok­ok­nak a le­fog­la­lá­si tör­vény ál­tal vég­re­haj­tott le­fog­la­lá­sa sem­mi­kép­pen sem je­lent ki­sa­já­tí­tást. A le­fog­la­lás ál­tal az ed­di­gi tu­laj­do­no­sok nem ve­szí­tik el tu­laj­don­jo­gu­kat, s az nem száll át az Ál­la­mi Föld­hi­va­tal ál­tal kép­vi­selt ál­lam­ra, s a le­fog­la­lás után is az ere­de­ti sze­mély ma­rad a tu­laj­do­nos. A le­fog­la­lás csu­pán va­la­mi­fé­le köz­jo­gi kor­lá­to­zás alá he­lye­zi az érin­tett tu­laj­do­nost, aki ezek után már nem ren­del­kez­het sza­ba­don a le­fog­la­lás alá eső bir­tok fö­lött.” A ku­ta­tá­sok ma már meg­ha­lad­ták azo­kat az ada­to­kat is, ame­lye­ket Pukkai Lász­ló a ko­ló­ni­ák szá­mát te­kint­ve kö­zöl. Sa­ját ku­ta­tá­si ada­ta­im sze­rint – ame­lyek már több al­ka­lom­mal is pub­li­ká­lás­ra ke­rül­tek – ugyan­is a ko­ló­ni­ák szá­ma mes­­sze meg­ha­lad­ja a szer­ző ál­tal fel­tün­te­tett 80-at, s a ko­ló­ni­á­kon le­te­le­pí­tett csa­lá­dok szá­ma pe­dig nem 2054 ha­nem több mint 3 ezer.
Fi­gye­lem­re mél­tó írás Pokreis Hilde­gardá­nak a mátyus­föl­di gyár­ipar­ról írt ta­nul­má­nya, amely a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben a ré­gi­ó­ban gyö­ke­ret vert gyár­ipar szí­nes és ér­de­kes lel­tá­rát tár­ja elénk. A ta­nul­sá­gos írás nem­csak a bol­dog bé­ke­idők má­ig utá­noz­ha­tat­lan ívű gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­sét rög­zí­ti, de szép pél­dá­ját ál­lít­ja elénk an­nak is, ho­gyan le­het egy-­e­gy ré­gió ter­mé­sze­tes adott­sá­ga­i­ra és az egyé­ni vál­lalkozóked­vre épít­ve fej­lesz­te­ni a gaz­da­sá­got, majd azt tu­da­to­san le­rom­bol­ni (lásd a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő ese­mé­nye­ket).
Gauc­sík Ist­ván írá­sai ál­ta­lá­ban nem köny­­nyed ol­vas­má­nyok, de rend­kí­vül fon­to­sak. A pénz­in­té­ze­tek tör­té­ne­te vi­szony­lag szűk szak­mai ré­te­get fog­lal­koz­tat, s a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­net­írás­ban Gauc­síkon kí­vül ér­dem­ben nem is fog­lal­ko­zott ez­zel sen­ki. A fi­a­tal tör­té­nész tol­lá­ból azon­ban az utób­bi két-há­rom év­ben szá­mos ta­nul­mány lá­tott e té­má­ban nap­vi­lá­got, ame­lyek re­mél­he­tő­leg ha­ma­ro­san egy bank­tör­té­ne­ti mo­nog­rá­fi­á­vá áll­nak majd ös­­sze. Nagy szük­ség len­ne rá.
A kö­tet utol­só nagy te­ma­ti­kus egy­sé­gét a mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti jel­le­gű ta­nul­má­nyok al­kot­ják (Bukovszky Lász­ló: A mű­velt­ség és a köz­mű­ve­lő­dés év­szá­za­dai a Mátyus­földön; Pokreis Hilde­gar­da: Ele­mi ok­ta­tás a Mátyus­földön; Novák Ve­ro­ni­ka: A vágsel­lyei je­zsu­i­ta kol­lé­gi­um; Sza­bó Esz­ter: Mátyus­föl­di egy­ház­tör­té­net; Né­meth Eri­ka: A Mátyus­föld tár­sa­dal­mi, nem­ze­ti­sé­gi és val­lá­si ös­­sze­té­tel­ének ala­ku­lá­sa; Bukovszky Lász­ló: A köz­egész­ség­ügy ala­ku­lá­sa és jó­té­kony­sá­gi in­téz­mé­nyek a Mátyus­földön). Az egye­sü­le­ti éle­tet, a köz­ok­ta­tást, hit­éle­tet stb. be­mu­ta­tó írá­sok egy gaz­dag kul­tú­rá­val, sű­rű is­ko­la­há­ló­zat­tal, vi­rág­zó egy­há­zi és egye­sü­le­ti élet­tel ren­del­ke­ző ré­gió ké­pét idé­zik elénk. Ám azt is, hogy ez a vi­rág­zás ho­gyan las­sul le az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en, majd mi­ként rom­bol­ja szét a ko­ra­be­li struk­tú­rá­kat a má­so­dik vi­lág­égést kö­ve­tő po­li­ti­ka.
A Mátyus­föld II. cí­mű kö­te­tet a ben­ne ta­lál­ha­tó gon­do­la­tok mel­lett a gaz­dag kép­anyag (mint­egy 120 kép és rajz), va­la­mint a kö­zel 50 táb­lá­zat te­szi tar­tal­ma­sab­bá. Kü­lön öröm az ol­va­só szá­má­ra, hogy a kö­tet vé­gén köz­lik a ké­pek és táb­lá­za­tok jegy­zé­két. Bosz­­szan­tó csu­pán az, hogy a fel­so­ro­lás­ból 3 kép ki­ma­radt, s saj­nos épp há­rom olyan, amely­nek le­lő­he­lye a recen­zálót kü­lö­nö­sen ér­de­kel­né. Ma­ga a kö­tet szép ki­ál­lí­tá­sú, kö­tött könyv, amely sok­szo­ri for­ga­tás után is egy­ben ma­rad.
Ha a Mátyus­föld II. je­len­tő­sé­gét akar­nánk mél­tat­ni, ke­res­ve se ta­lál­nánk jobb sza­va­kat, mint ame­lyek az Elő­szó­ban ol­vas­ha­tók: „A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­net­írás több év­ti­ze­des adós­sá­gát pó­tol­ja ez a vál­lal­ko­zás. A töb­bi szlo­vá­ki­ai ma­gyar táj­egy­ség­hez, ré­gi­ó­hoz ké­pest a Mátyus­föld gaz­dag és for­du­la­tos tör­té­nel­mi múlt­já­nak be­mu­ta­tá­sá­ra több ok­ra vis­­sza­ve­zet­he­tő­en ed­dig még nem vál­lal­ko­zott sen­ki” (7. p.). Egy va­la­mi­ben azon­ban még­is kor­ri­gál­nunk kell Bukovszky Lász­lót. Az, hogy Mátyus­föld és Dél-Szlo­vá­kia más ré­gi­ó­i­nak tör­té­ne­ti fel­dol­go­zá­sa ed­dig vá­ra­tott ma­gá­ra, ko­ránt­sem csak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­net­írás adós­sá­ga, ha­nem az egész szlo­vák his­to­ri­og­rá­fi­áé, amely a mai ál­lam­ha­tá­ro­kat ugyan szí­ve­sen ve­tí­ti vis­­sza a kö­zép­kor­ba is, ám eköz­ben nem­igen vesz tu­do­mást ar­ról, hogy ezt a te­ret nem csak a szlo­vák et­ni­kum töl­töt­te és töl­ti ki.
Más­részt pe­dig a kö­tet mun­ká­it ol­vas­ván egy per­cig sem ér­zem, hogy azo­kat a ki­sebb­sé­gi tör­té­net­írás mű­fa­já­ba kel­le­ne be­so­rol­ni. A Mátyus­föld II. ugyan egy ré­gi­ót vá­laszt ki vizs­gá­la­ta tár­gyá­vá, ám esz­kö­zei, né­ző­pont­ja, fel­fo­gá­sa ko­ránt­sem pro­vin­ci­á­li­sak vagy ki­sebb­ség­tör­té­ne­ti szem­pon­tú­ak. A kö­tet ugyan­is egy ré­gió po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi, tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti fej­lő­dé­sét kí­ván­ja vé­gig­kö­vet­ni az al­cím­ben is jel­zett 11. szá­zad­tól 1945-ig. S hogy en­nek a tör­té­net­nek a sze­rep­lői több­nyi­re ma­gya­rok, azt nem a szer­zők szán­dé­ká­nak ered­mé­nye, ha­nem a va­ló­ság visz­­sza­tük­rö­ző­dé­se. Ám a kö­tet egy­aránt szól az itt élő szlo­vá­kok­hoz, a va­la­ha itt élt né­me­tek­hez, zsi­dók­hoz, akik a kö­tet­ben sa­ját múlt­juk min­den­nap­ja­i­ra is­mer­het­nek rá. Misz­ti­fi­ká­lás és mí­tosz­te­rem­tés nél­kül. Aho­gyan egy ré­gió­tör­té­net­nek ki kell néz­nie.
Si­mon At­ti­la

Gulyás László: Két régió – Felvidék és Vajdaság – sorsa az Osztrák–Magyar Monarchiától napjainkig (Kugler József)

Gu­lyás Lász­ló: Két ré­gió – Fel­vi­dék és Vaj­da­ság – sor­sa az Osztrák–Magyar Mo­nar­chi­á­tól nap­ja­in­kig. Bu­da­pest, Ha­zai Tér­ség­fej­lesz­tő Rt., 2005, 234 p.

Több mint nyolc év­ti­ze­des kény­sze­rű el­zár­kó­zás után az ez­red­for­du­ló­tól re­á­lis cél­ként fo­gal­ma­zód­hat meg, hogy a Kár­pát-me­den­ce egy­más­sal szom­szé­dos, közigaz­ga­tá­si­lag azon­ban más-más ál­lam fenn­ha­tó­sá­ga alá tar­to­zó ré­gi­ói kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés új­ból in­ten­zí­veb­bé vál­jon. A meg­va­ló­su­lás út­ja azon­ban még rö­gös. A ke­se­rű tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­latok és az egy­más irán­ti köl­csö­nös bi­zal­mat­lan­ság mi­att, nem utol­sósor­ban pe­dig a gaz­da­ság és tár­sa­da­lom kény­sze­rű át­ala­kí­tá­sá­ból adó­dó szo­ci­á­lis fe­szült­sé­gek kö­vet­kez­mé­nye­ként (a né­hány jó pél­da és az itt-ott ki­bon­ta­ko­zó ked­ve­ző ten­den­cia el­le­né­re) a Kár­pát-me­den­ce né­pei és ál­la­mai kö­zöt­ti új tí­pu­sú kap­cso­lat­épí­tés még csak a kez­de­ti aka­dá­lyo­kat vet­te si­ke­re­sen. Ezért is fon­tos szá­munk­ra a kör­nyék­be­li or­szá­gok, il­let­ve azok ve­lünk ha­tá­ros tér­sé­ge­i­nek (ré­gi­ó­i­nak) mi­nél át­fo­góbb is­me­re­te, kö­zös tör­té­nel­mi múl­tunk fel­dol­go­zá­sa, amelyhez hat­ha­tós se­gít­sé­get nyújt­hat Gu­lyás Lász­ló köny­ve, aki nem­ré­gi­ben a Pé­csi Tu­do­mány­egye­tem Re­gi­o­ná­lis Po­li­ti­ka és Gaz­da­ság­tan Dok­to­ri Is­ko­lá­ja hall­ga­tó­ja­ként si­ke­re­sen meg­vé­dett PhD dol­go­za­tá­nak bő­ví­tett vál­to­za­tát ad­ta köz­re az ér­dek­lő­dők szá­má­ra.
A szer­ző az ál­ta­la meg­fo­gal­ma­zott cél­ki­tű­zést – mi­sze­rint „fel kí­ván­ja tár­ni az ál­lam­szer­ke­ze­ti vál­to­zá­sok gaz­da­sá­gi és re­gi­o­ná­lis ve­tü­le­tét, és ezen be­lül hang­súlyt kí­ván fek­tet­ni az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia egy­ko­ri ré­gi­ói ál­tal az el­múlt nyolc­van év­ben be­járt fej­lő­dé­si út­ra” – kö­vet­ke­ze­te­sen vég­hezvit­te. A kö­tet hét szer­ke­ze­ti egy­ség­re ta­go­ló­dik.
A ta­nul­mány el­ső fe­je­ze­te a Mo­nar­chia struk­tu­rá­lis jel­lem­ző­it mu­tat­ja be, kü­lön is ki­emel­ve a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág re­gi­o­ná­lis fej­lő­dé­sé­nek sa­já­tos­sá­ga­it és a gaz­da­ság ön­fej­lő­dé­sé­ből fa­ka­dó region­al­itást, meg­ál­la­pít­va egyút­tal azt is, hogy ezen idő­szak­ra kör­vo­na­la­zód­ni kezd­tek a mag­te­rü­le­tek, és el­kü­lö­nít­he­tők bi­zo­nyos ré­gió­kez­de­mé­nye­zé­sek is. Azok azon­ban ki­ter­je­dé­sük­ben kü­lön­böz­tek a ké­sőb­bi or­szág­ha­tár-vál­to­zá­sok ered­mé­nye­ként lét­re­jö­vő ré­gi­ók­tól, köz­tük a szer­ző ál­tal be­mu­ta­tot­tak­tól is. E fe­je­zet­ben ki­te­kin­tést ta­lá­lunk még a du­a­lis­ta ál­la­mot vagy an­nak egyes tér­sé­ge­it érin­tő idő­le­ges közigaz­ga­tá­si re­for­mok­ról vagy az et­ni­kai in­dít­ta­tá­sú re­gi­o­ná­lis el­kép­ze­lé­sek­ről (Szerb Vaj­da­ság, Teme­si Bán­ság, Au­rél Popovi­ci ter­ve­ze­te, il­let­ve a szlo­vák vo­nat­ko­zá­sú „Triasmappa”) is.
A tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág fel­bom­lá­sá­tól nap­ja­in­kig el­telt több mint nyolc év­ti­ze­det a vi­lág­po­li­ti­kai vál­to­zá­sok­nak meg­fe­le­lő­en öt pe­ri­ó­dus­ra (az el­ső vi­lág­há­bo­rú és azt le­zá­ró bé­ke, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti két év­ti­ze­d, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú évei, a szo­ci­a­liz­mus kor­sza­ka és a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő évek) osz­tot­ta fel a szer­ző. Egy-­e­gy idő­szak elem­zé­sét a kon­ti­nens és a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tér­ség sta­bi­li­tá­sát vagy ép­pen in­sta­bi­li­tá­sát meg­ha­tá­ro­zó nagy­ha­tal­mi-po­li­ti­kai és dip­lo­má­ci­ai ös­­sze­te­vők fel­vá­zo­lá­sá­val ve­ze­ti be. Ezt kö­ve­tő­en a ha­tár­vál­to­zá­sok ered­mé­nye­ként lét­re­jö­vő új ál­lam­ke­re­te­ket (Cseh­szlo­vá­kia és Ju­go­szlá­via, il­le­tő­leg azok kü­lön­fé­le te­rü­le­ti és el­ne­ve­zés­be­li mó­do­su­lá­sai) elem­zi, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok, az et­ni­kai tér­szer­ke­zet ala­ku­lá­sá­ra és a vizs­gált ré­gi­ók or­szá­gon be­lül el­fog­lalt hely­ze­té­re, „hi­e­rar­chi­á­já­ra”.
A ta­nul­mány egyik leg­fon­to­sabb ré­sze, ami­kor a szer­ző a ré­gi­ók fej­lő­dé­sé­nek, leg­in­kább azon­ban ha­nyat­lá­sá­nak oka­i­val, min­de­nek­előtt a köz­pon­to­sí­tó, a kü­lön­bö­ző fej­lett­sé­gű és et­ni­ku­mú te­rü­le­te­ket ös­­sze­ol­vasz­ta­ni szán­dé­ko­zó ál­lam­ha­ta­lom sze­re­pé­vel is­mer­te­ti meg az ol­va­sót. Így egye­bek mel­lett a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti év­ti­ze­dek­ről a kö­vet­ke­ző­ket ál­la­pít­ja meg: „a cseh pol­gár­ság – a prá­gai kor­mány hat­ha­tós tá­mo­ga­tá­sá­val – sa­ját po­li­ti­kai ér­de­ke­i­nek meg­fe­le­lő­en mint­egy bel­ső gyar­mat­ként ke­zel­te Szlo­vá­ki­át”. Ugyan­ak­kor az is kör­vo­na­la­zó­dik a ta­nul­mány­ból, hogy a szlo­vák nyel­vű igaz­ga­tás és ok­ta­tá­si inf­rast­ruk­tú­ra ki­épü­lé­se te­rén je­len­tős ered­mé­nye­ket ér­tek el Szlo­vá­ki­á­ban a hú­szas–har­min­cas évek­ben. Igaz, mind­ez az egy­sé­ges „csehs­zlo­vak­iz­mus” je­gyé­ben tör­tént, ami gya­kor­la­ti­lag egyet je­len­tett a cseh he­ge­món­ia meg­va­ló­su­lá­sá­val, a ko­ráb­ban ki­lá­tás­ba he­lye­zett szlo­vák au­to­nó­mia­tö­rek­vé­sek és a ma­gyar ki­sebb­ség vis­­sza­szo­rí­tá­sá­val. A fel­vi­dé­ki (szlo­vá­ki­ai) ma­gyar pa­rasz­ti tár­sa­dal­mat el­lent­mon­dá­so­san érin­tet­te a „re­pub­lika” ag­rár­po­li­ti­ká­ja. A zöm­mel ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű fel­vi­dé­ki nagy­bir­to­ko­so­kat és a bir­to­ko­kon élő ma­gyar aj­kú me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ká­so­kat egy­ér­tel­mű­en súj­tot­ta a föld­re­form, mi­vel bir­to­ka­ik­tól, il­let­ve lét­alap­juk­tól fosz­tot­ták meg őket. A bir­to­kos ma­gyar pa­rasz­ti csa­lá­dok (ter­mé­sze­te­sen a szlo­vá­kok­kal együt­t) azon­ban so­kat pro­fi­tál­tak az új ál­lam­szer­ve­zet (az ak­ko­ri Eu­ró­pa egyik leg­fej­let­tebb ipa­ri or­szá­ga) ál­tal nyúj­tott le­he­tő­sé­gek­ből. In­ten­zív nö­vé­nyi kul­tú­rák ho­no­sod­tak meg, és ta­lál­tak új pi­a­cot a cseh–mor­va te­rü­le­te­ken, meg­fe­le­lő jö­ve­del­met biz­to­sít­va a mátyus­föl­di és csal­ló­kö­zi gaz­dák­nak, akik ép­pen e jö­ve­de­lem se­gít­sé­gé­vel épí­tet­ték új­já la­kó­épü­le­te­i­ket, fej­lesz­tet­ték gaz­da­sá­ga­ik tech­ni­kai szín­vo­na­lát.
Még el­lent­mon­dá­so­sab­ban ala­kult a Vaj­da­ság sor­sa a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Szer­bia ka­to­nai ere­je a há­bo­rút kö­ve­tő­en ar­ra még ele­gen­dő­nek bi­zo­nyult, hogy bal­ká­ni te­rü­le­ti nye­re­sé­gét meg­szi­lár­dít­sa. A tel­je­sen el­té­rő gaz­da­sá­gi fej­lett­sé­gű és kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok­kal ren­del­ke­ző tér­sé­gek in­teg­rá­lá­sá­ra azon­ban már alig volt ké­pes.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú idő­sza­ká­ban a Né­met­or­szág ve­ze­té­se alatt meg­élén­kü­lő tér­ség­be­li ha­di­gaz­da­sá­gi rend­szer gaz­da­ság­fej­lesz­tő ha­tá­sa­i­nak mind ez ide­ig ke­vés­bé is­mert szlo­vá­ki­ai ered­mé­nye­i­ről is tá­jé­ko­zód­hat az ol­va­só.
A há­bo­rús ese­mé­nyek kö­vet­kez­mé­nye­ként szét­esett Ju­go­szlá­via te­rü­le­tén átmene­ti­leg ha­tal­mi-po­li­ti­kai vá­kuum ke­let­ke­zett. En­nek a rö­vid idő­szak­nak az egyik me­rész po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­sét je­len­tet­te a né­met stra­té­gák ál­tal ki­dol­go­zott új ál­lam, a Prinz Eugen Gau ter­ve­ze­te, ame­lyik Ba­ra­nyá­tól egé­szen a krassó-szörényi szén­me­den­cé­ig hú­zó­dott vol­na, lét­fon­tos­sá­gú nyers­anya­go­kat (vas­érc, szén) és je­len­tős men­­nyi­sé­gű élel­mi­szert biz­to­sít­va Né­met­or­szág­nak, egyút­tal azon­ban a még a tri­a­no­ni országterület in­teg­ri­tá­sát is meg­nyir­bál­va.
Az öt­ve­nes évek­től vég­be­me­nő Kár­pát-me­den­cei re­gi­o­ná­lis fo­lya­ma­tok­ról is rész­le­te­sebb elem­zést ad köz­re Gu­lyás Lász­ló. Így egye­bek mel­lett szám­sor­ok­kal bi­zo­nyít­ja Szlo­vá­kia fo­ko­za­tos fel­zár­kó­zá­sát a cseh or­szág­rész mel­lé. (1979-re csak­nem meg­va­ló­sult – leg­alább­is a leg­fon­to­sabb men­­nyi­sé­gi mu­ta­tó­kat te­kint­ve – a ke­le­ti or­szág­rész fel­zár­kó­zá­sa.)
A hat­va­nas–het­ve­nes évek vaj­da­sá­gi vál­to­zá­sa­i­nak ös­­szeg­zé­se so­rán azon­ban meg­ál­la­pít­ja: „A ju­go­szláv ál­lam diszk­ri­mi­ná­ci­ós re­gi­o­ná­lis po­li­ti­ká­ja kö­vet­kez­té­ben gaz­da­sá­gi fej­lett­ség te­kin­te­té­ben a Vaj­da­ság egy­re job­ban le­ma­radt Szlo­vé­ni­á­tól”. Pe­dig ezen idő­szak a vaj­da­sá­gi­ak szá­má­ra (nem­ze­ti­sé­gi kü­lönb­ség nél­kül) az arany­kort (vi­lág­út­le­vél, nyu­ga­ti mun­ka­vál­la­lás, áru­bő­ség és re­la­tív sza­bad­ság) je­len­tet­ték, ne­megy­szer ki­vált­va a szom­szé­dos ál­la­mok pol­gá­ra­i­nak irigy­sé­gét is.
Vé­gül a kon­ti­nens a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni négy és fél év­ti­ze­des po­li­ti­kai-ha­tal­mi egyen­sú­lya fel­bom­lá­sá­nak kö­vet­kez­mé­nye­i­vel is­mer­ked­het meg az ol­va­só. En­nek ré­sze Cseh­szlo­vá­kia bé­kés és a dél­szláv ál­lam sú­lyos em­be­ri és anya­gi ál­do­za­to­kat kö­ve­te­lő fel­bom­lá­sa is. Az új vi­szo­nyok kö­zött a még min­dig je­len­tős be­fo­lyás­sal ren­del­ke­ző cent­ra­li­zá­ci­ós po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­sek mel­lett a ré­gi­ók fel­tá­ma­dá­sa is nyo­mon kö­vet­he­tő a Kár­pát-me­den­cé­ben. Az eurorégiós együtt­mű­kö­dés táv­la­ta­i­val, köz­tük a már mű­kö­dő Duna–Körös–Maros–Tisza (DKMT) eurorégió lét­re­ho­zá­sá­nak kö­rül­mé­nye­i­vel, ed­di­gi ered­mé­nyi­nek fel­vá­zo­lá­sá­val és vé­gül a konk­lú­zi­ók le­vo­ná­sá­val zá­rul a könyv.
A ta­nul­mány mon­da­ni­va­ló­ját több mint fél­száz táb­lá­zat és kö­zel har­minc tér­ké­pes áb­ra te­szi szeml­éle­tes­sé, míg a hi­vat­ko­zott iro­da­lom szá­ma meg­kö­ze­lí­ti a há­rom­szá­zat. A té­má­hoz kap­cso­ló­dó ma­gyar nyel­vű szak­iro­da­lom csak­nem tel­jes, és a szer­ző szá­mos e kér­dés­kört érin­tő an­gol nyel­vű szak­köny­vet is fel­hasz­nált vég­kö­vet­kez­te­té­sei le­vo­ná­sá­hoz, és a kö­zölt áb­rák egy ré­szé­nek meg­al­ko­tá­sá­ban is te­vé­ke­nyen részt vett. Gu­lyás Lász­ló ugyan­is szá­mos fi­a­tal tör­té­nész kol­lé­gá­já­val együtt tag­ja volt an­nak a ku­ta­tó­cso­port­nak, ame­lyik Pándi La­jos irá­nyí­tá­sá­val ös­­sze­ál­lí­tot­ta a szak­mai kö­rök el­is­me­ré­sét ki­vál­tó Köz­tes-Eu­ró­pa 1763–1993 cí­mű tér­kép­gyűj­te­ményt.
Gu­lyás Lász­ló a Kár­pát-me­den­ce két ré­gi­ó­já­nak a Fel­vi­dék (Szlo­vá­kia) és a Vaj­da­ság (Bács­ka, Bán­ság) 20. szá­za­di fej­lő­dé­si pá­lyá­já­ról ké­szí­tett kö­zért­he­tő stí­lus­ban gaz­dag for­rás­anyag­ra ala­po­zott ös­­sze­fog­la­lót. Kü­lö­nö­sen a nem­zet­kö­zi ha­tal­mi erő­vi­szony­ok ál­tal kikénysz­erített te­rü­le­ti vál­to­zá­sok, pon­to­sab­ban e vál­to­zá­sok ered­mé­nye­ként lét­re­jö­vő új ál­lam­ke­re­tek­nek a vizs­gált ré­gi­ók fej­lő­dé­sé­re gya­ko­rolt ne­ga­tív ha­tá­sa­it tár­ta a köz­vé­le­mény elé. Ala­pos ér­vek­kel tá­maszt­va alá azt a szű­kebb-tá­gabb kör­ben el­fo­ga­dott hi­po­té­zist és han­goz­ta­tott vé­le­ményt, hogy a po­li­ti­ku­sok író­asz­ta­lán meg­szü­le­tett, el­té­rő fej­lett­sé­gű és et­ni­kai ös­­sze­té­te­lű, kü­lön­bö­ző kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok­kal ren­del­ke­ző te­rü­le­ti egy­sé­ge­ket (ré­gi­ó­kat) a cent­ra­li­zált ál­lam­ha­ta­lom sem ké­pes hos­­szú tá­von ered­mé­nye­sen mű­köd­tet­ni, a fej­lő­dé­si kü­lönb­sé­gek­ből adó­dó gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai el­len­té­te­ket mér­sé­kel­ni, kor­dá­ban tar­ta­ni, az egyes ré­gi­ók­ban élők kö­zöt­ti ös­­sze­tar­to­zás-tu­da­tot el­mé­lyí­te­ni. Ugyan­ak­kor a szer­ző fel­hív­ja a fi­gyel­met ar­ra is, hogy a tár­sa­da­lom­ku­ta­tók egy ré­sze ál­tal Köz­tes-Eu­ró­pá­nak ne­ve­zett tér­sé­günk­ben az or­szág­ha­tár­ok ál­tal is gya­kor­ta át­szelt szom­szé­dos ré­gi­ók kö­zöt­ti új tí­pu­sú együtt­mű­kö­dést ha­la­dék­ta­la­nul meg kell te­rem­te­ni, mi­vel a kon­ti­nens e ré­sze gaz­da­sá­gi fel­zár­kó­zá­sá­nak, az uni­ós fej­lesz­té­si for­rá­sok igény­be­vé­tel­ének ez az egyik alap­ve­tő fel­té­te­le.
A könyv nem­csak a tör­té­net­tu­do­mány és a ki­sebb­sé­gi kér­dé­sek iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra nyújt hasz­nos in­for­má­ci­ó­kat, ha­nem azok­nak a gaz­da­sá­gi szak­em­be­rek­nek is, akik te­vé­ke­nyen kí­ván­nak köz­re­mű­köd­ni a Kár­pát-me­den­ce 21. szá­za­di gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­ta­i­nak ala­kí­tá­sá­ban is.

Kugler Jó­zsef

Impresszum 2006/3

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
VIII. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tar­ta­lom

Tanulmányok

kiss József: 1956 ősze Szlovákiában 3
Szesztay Ádám: A magyarországi kisebbségek az 1956-os forradalomban. A kisebbségek reagálása a forradalmi helyzetre 21
Vajda Barnabás: Csehszlovákia álláspontja a magyarkérdés ENSZ-vitájában 1956–1957-ben 33
András Károly: Magyar kisebbség, szlovák többség. A csehszlovákiai magyarok 1956 előtt és után, valamint rövid kitekintés Kárpátaljára 47
Juraj Marušiak: A csehszlovákiai lengyel kisebbség helyzete és magatartása (1956–1962) 57
Norbert Kme: A katolikus egyház és a népi demokratikus állam 87
Mészáros András: Nemzeti filozófia – hasonlóságok és különbségek a magyar és a szlovák filozófiatörténet-írásban 112
Gulyás László: A magyar–szlovák határ kérdése a versaillesi békekonferencián (2. rész) 129

Dokumentumok

1956 szlovákiai magyar vonatkozású forrásai 145

Műhely

Egy forradalom emlékezete. Beszélgetés Rainer M. Jánossal(Simon Attila) 161

Közlemények

KoŽík Diana: A szenci ö-zés tegnap és ma (és holnap?) 169
Presinszky Károly: Változások a nagyhindi nyelvjárás magánhangzórendszerében 183

Koferencia

Az 1956-os forradalom és Szlovákia (Simon Attila) 191

Könyvek

Filep Tamás Gusztáv–G. Kovács László: Rákos Péter 1925–2002 (Zeman László) 194
Keszegh Béla–Török Tamás (szerk.): Gazdasági váltás Szlovákiában (Lelkes Gábor) 201
Dobrovits Mihály (összeáll.): Az előkelő idegen. III. Nemzetközi Vámbéry Konferencia (Simon Szabolcs) 203

Kiss József: 1956 ősze Szlovákiában

A ta­nul­mány a cseh­szlo­vák ha­tal­mi szer­vek re­a­gá­lá­sa­i­nak kon­tex­tu­sá­ba he­lyez­ve vizs­gál­ja a ma­gyar­or­szá­gi fel­ke­lés és for­ra­da­lom dél-szlo­vá­ki­ai vissz­hang­ját. Lá­tó­szö­ge ki­ter­jed az or­szá­gos és a szlo­vák párt­ve­ze­tés, va­la­mint rész­ben a vi­dé­ki párt­szer­vek in­téz­ke­dé­se­i­re, va­la­mint a ka­to­nai té­ren tett lé­pé­sek­re. Eb­be a kö­zeg­be ágyaz­va ér­tel­me­zi a ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben ural­ko­dó hely­ze­tet, a hi­va­ta­los saj­tómeg­ny­il­vánulá­sokat és az ügy­nö­ki je­len­té­se­ket. A fej­le­mé­nyek­nek eze­ket a szfé­rá­it egy­sé­ges fo­lya­mat ré­sze­ként, egy­más­hoz kap­cso­lód­va mu­tat­ja be, ke­res­ve a kö­zöt­tük le­vő ös­­sze­füg­gé­se­ket. Így me­to­do­ló­gi­á­ját te­kint­ve az ed­di­gi fel­dol­go­zá­sok­tól el­té­rő mód­szert al­kal­maz. Azok­ban ugyan­is az egyes szfé­rák egy­más­tól ál­ta­lá­ban el­kü­lö­nül­nek, el­mo­só­dik az idő­rend, szá­mos ese­mény a fo­lya­ma­tok­ból ki­ra­gad­va je­le­nik meg. Vi­szont a fo­lya­ma­tok­nak ok­tó­ber 23-tól no­vem­ber 4-ig is meg­van a ma­ga di­na­mi­ká­ja.
A for­ra­da­lom ese­mé­nye­it sza­ka­szok­ra bont­va tár­gyal­ja. E té­ren a cseh­szlo­vá­ki­ai hely­zet ala­ku­lá­sát kö­vet­ve igyek­szik meg­ra­gad­ni meg­ha­tá­ro­zó cso­mó­pon­to­kat. Kö­ré­jük cso­por­to­sít­ja a kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­ken zaj­ló tör­té­né­se­ket.
A for­rá­so­kat il­le­tő­en a dol­go­zat ter­mé­sze­te­sen fel­hasz­nál­ja az ed­di­gi szer­zők írá­sa­i­ban sze­rep­lő té­nye­ket. Eze­ket új ös­­sze­füg­gé­sek­be he­lye­zi, s hoz­zá­juk kap­csol­ja sa­ját, a prá­gai és a po­zso­nyi köz­pon­ti le­vél­tár­ban foly­ta­tott ku­ta­tá­si ered­mé­nye­it.
A ta­nul­mány egy­faj­ta össz­kép ki­ala­kí­tá­sá­ra tesz kí­sér­let. Ez vél­he­tő­en lö­kést ad­hat a rész­prob­lé­mák és rész­te­rü­le­tek ku­ta­tá­sá­nak el­mé­lyí­té­sé­hez, ki­vált­képp a hi­ány­zó dél-szlo­vá­ki­ai hely­tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­té­sek al­kal­ma­zá­sá­hoz.

A kér­dés­sel fog­lal­ko­zó ed­di­gi ta­nul­má­nyok sze­rint a cseh­szlo­vák köz­pon­ti párt­ve­ze­tés a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet­tel már 1956. ok­tó­ber 23-án fog­lal­ko­zott Antonín Novot­ný fő­tit­kár szó­be­li tá­jé­koz­ta­tá­sa alap­ján. Dön­tést ho­zott ok­tó­ber 28-á­nak, a köz­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­nak meg­ün­nep­lé­sé­re vo­nat­ko­zó­an, tel­jes ké­szült­sé­get el­ren­del­ve a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um egy­sé­gei számára.1 Más­nap, újabb hí­re­ket sze­rez­ve a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­ről, ös­­sze­ült Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja (CSKP) Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak Po­li­ti­kai Iro­dá­ja, de Antonín Novot­ný fő­tit­kár nél­kül, aki Moszk­vá­ba uta­zott a Nyiki­ta Hrus­csov ál­tal tar­tott tanác­skozás­ra.2 Még ok­tó­ber 23-i kel­te­zés­sel ké­szült a Po­li­ti­kai Iro­da ülé­sé­nek prog­ram­ja, amely­ben önál­ló pont­ként sze­re­pelt ön­kén­te­sek ma­gyar­or­szá­gi be­ve­té­sé­nek meg­fon­to­lá­sa a szov­je­tek­kel bel­ügyi vo­na­lon tör­té­nő kon­zul­tá­ció alap­ján. Egyet­ér­tés ese­tén az ak­ció vég­re­haj­tá­sa Fábry Ist­ván­ra há­rult vol­na. Az el­kép­ze­lés hát­te­re mind­má­ig tisztázat­lan.3
Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak és Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja (SZLKP) Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak Po­li­ti­kai Iro­dá­ja 1956. ok­tó­ber 24-én szin­te egy idő­ben ülé­se­zett. A prá­gai csúcs­ve­ze­tés ha­tá­ro­za­ta az in­téz­ke­dé­sek el­vi irány­vo­nal­ára he­lyez­te a hang­súlyt. Ki­emel­te a Köz­pon­ti Bi­zott­ság­nak az SZKP XX. kong­res­­szu­sa utá­ni „al­ko­tó szel­le­mű” po­li­ti­ká­ját, a párt­egy­ség meg­őr­zé­sé­nek fon­tos­sá­gát, az élet­szín­vo­nal eme­lé­sé­ben el­ért ered­mé­nye­ket. A gaz­da­ság­irá­nyí­tás­sal ös­­sze­füg­gés­ben kü­lön is fel­hív­ta a fi­gyel­met a „kis­pol­gá­ri né­ze­tek el­le­ni har­cra”.4 Eh­hez kap­cso­lód­va vi­szont le­szö­gez­te: „Ami a Gomul­ka és Nagy Im­re ál­tal kép­vi­selt prog­ram­nyi­lat­ko­za­tot il­le­ti, egy­elő­re tar­tóz­kod­ni kell a nyil­vá­nos állás­foglalástól.”5 Az ülés ha­tá­ro­za­tá­nak kéz­írá­sos ere­de­ti­jé­ben a bí­rá­lat ki­fe­je­zés is sze­re­pelt. A vég­le­ges vál­to­zat­ból vi­szont az is ki­ma­radt, hogy a pár­ton be­lü­li tá­jé­koz­ta­tás so­rán a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek oka­it vizs­gál­va „rá kell mu­tat­ni a ma­gyar elv­tár­sak ál­tal el­kö­ve­tett hibákra”.6 Nem tud­ni, hogy a 18 óra 30 perc­kor vé­get ért ülés ide­jén a részt­ve­vők kap­tak-e már va­la­mi­fé­le jel­zést Antonín Novot­nýtól, aki ok­tó­ber 24-én reg­gel uta­zott Moszk­vá­ba, és 25-ére vir­ra­dó éj­sza­ka tért ha­za Prágá­ba.7 Az idé­zett meg­fo­gal­ma­zá­sok mér­sék­lé­se ilyes­faj­ta fel­té­te­le­zés­re ad­hat okot.
A po­zso­nyi párt­ve­ze­tés ta­nács­ko­zá­sá­ról ké­szült fel­jegy­zés­ben vi­szont nin­cse­nek er­re uta­ló nyomok.8 Sőt, mint­ha Ka­rol Bacílek ve­ze­tő tit­kár kész­te­tést ér­zett vol­na a bí­rá­ló ér­té­ke­lés­re, ami­kor ki­je­len­tet­te, hogy „sem a ma­gyar, sem a len­gyel párt­ve­ze­tés nem tu­laj­do­ní­tott kel­lő ha­tá­ro­zott­sá­got az el­len­for­ra­dal­mi ele­mek­kel, ki­vált­képp a kül­föld­ről jö­vő tá­ma­dás­ba len­dü­lé­sük­kel szem­ben”.9 Bacílek ugyan meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy „ná­lunk más a hely­zet, de azért ké­szen­lét­ben kell lenni”.10 Ezért dön­tés szü­le­tett ar­ról, hogy a Po­li­ti­kai Iro­da több tag­ja utaz­zon ki a ke­rü­le­tek­be. Ugyan­ak­kor a ke­rü­le­ti és a já­rá­si párt­bi­zott­ság­ok­nak kül­dött gép­írói táv­irat – tá­jé­koz­tat­va Gerő Er­nő ál­tal ok­tó­ber 23-án es­te „na­ci­o­na­lis­ta, an­ti­sze­mi­ta és el­len­for­ra­dal­mi ele­mek ga­ráz­dál­ko­dá­sá­nak” ne­ve­zett di­ák­tün­te­tést el­íté­lő be­szé­dé­ről, va­la­mint ar­ról, hogy a tün­te­tést Nagy Im­re is el­ítél­te – uta­sí­tot­ta a já­rá­si párt­bi­zott­sá­go­kat, hogy gon­dos­kod­ja­nak ma­gya­rul tu­dó párt­ak­ti­vis­ták­ról, akik meg­fe­le­lő vá­la­szo­kat tud­nak ad­ni a fel­me­rü­lő kér­dé­sek­re. Bacílek egy­ben meg­erő­sí­tet­te a ma­gyar­or­szá­gi saj­tó be­ho­za­tal­ára vo­nat­ko­zó ti­lal­mat. A KB tit­ká­rá­nak, Augustín Michal­ièká­nak a tá­jé­koz­ta­tá­sa alap­ján, mely sze­rint Szlo­vá­ki­á­ban ma­gyar­or­szá­gi tu­do­má­nyos-is­me­ret­ter­jesz­tő cso­port tar­tóz­ko­dik, s ez „ké­tes” té­mák­ról tart elő­adá­so­kat, az ülés úgy dön­tött: a de­le­gá­ci­ót ta­pin­ta­to­san ha­za kell küldeni.11
A szlo­vá­ki­ai párt­ve­ze­tés fi­gyel­mé­nek elő­te­ré­be ke­rült a di­ák­ság kö­ré­ben ural­ko­dó hely­zet. A Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség (CSISZ) Szlo­vá­ki­ai Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, Milan Rázus ez­zel kap­cso­lat­ban úgy tá­jé­koz­tat­ta a részt­ve­vő­ket, hogy a fő­is­ko­lá­so­kat fog­lal­koz­tat­ják a ma­gyar­or­szá­gi és a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek, de a vi­ta kö­rük­ben a CSISZ KB leg­utób­bi plé­num­ülé­sé­nek szel­le­mé­ben zaj­lik.12 Más­nap vi­szont a Po­li­ti­kai Iro­da két­na­pos ülé­sé­re a kom­mu­nis­ta párt po­zso­nyi ke­rü­le­ti tit­ká­ra, Jozef Lenárt és a po­zso­nyi vá­ro­si tit­kár, Herzko­va ál­tal be­ter­jesz­tett je­len­tés­ben Rázus ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy el­len­ál­lás és in­ga­do­zás mu­tat­ko­zik a má­ju­si di­ák­tün­te­té­sek szer­ve­ző­i­nek ki­zá­rá­sát il­le­tő­en. Hang­sú­lyoz­ta: épp a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek kap­csán kell rá­mu­tat­ni, hogy men­­nyi­re he­lye­sek vol­tak a di­á­kok­kal szem­ben nyá­ron fo­ga­na­to­sí­tott intézkedések.13 Bacílek ér­té­ke­lé­sé­ben óvott ugyan a kri­ti­ka el­foj­tá­sá­tól, de ki­je­len­tet­te: „el­uta­sít­juk a hely­te­len né­ze­te­ket, és nem en­ged­jük meg a párt­el­le­nes meg­ny­i­latkozá­sokat.”14
A Po­li­ti­kai Iro­da más­na­pi, ok­tó­ber 25-i ülé­sé­nek fő pont­ja az SZLKP KB no­vem­ber 8–9-én ese­dé­kes ülé­sé­re ter­ve­zett, a szlo­vá­ki­ai me­ző­gaz­da­ság hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zó re­fe­rá­tum meg­tár­gya­lá­sa volt. A vi­ta ér­de­kes moz­za­na­tai kö­zé tar­to­zott a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­te al­el­nök­ének, Oskár Jeleònek a hoz­zá­szó­lá­sa, aki úgy vé­le­ke­dett, hogy a KB kü­szö­bön ál­ló ülé­sén meg­ke­rül­he­tet­len lesz a ma­gyar­or­szá­gi és a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek me­ző­gaz­da­sá­gi vo­nat­ko­zá­sa­i­nak tisz­tá­zá­sa. „Meg­íté­lé­sem sze­rint Nagy és Gomul­ka be­szá­mo­ló­já­nak egyes ré­szei ko­moly vissz­han­got fog­nak ki­vál­ta­ni a föld­mű­ve­se­ink kö­ré­ben.” Eh­hez hoz­zá­tet­te: „az egye­dü­li he­lyes út a szö­vet­ke­ze­te­sí­tés a szov­jet pél­da alap­ján, ra­gasz­ko­dás a be­gyűj­té­si rend­szer he­lyes­sé­gé­hez és indokolt­ságához.”15 A hoz­zá­szó­lás ar­ról a han­gu­lat­ról ta­nús­ko­dik, mely sze­rint a „bu­da­pes­ti lá­za­dás fel­szá­mo­lá­sa rö­vid idő kér­dé­se, amit vég­re­hajt a szov­jet had­se­reg a már Nagy Im­re ve­zet­te és ha­tal­mon ma­ra­dó kor­mány egyet­ér­té­sé­vel és köz­re­mű­kö­dé­sé­vel.
Az ok­tó­ber 24-e utá­ni na­pok is­me­ret­len, il­let­ve kel­lő fi­gye­lem­ben nem ré­sze­sült moz­za­na­tai kö­zé tar­to­zik, hogy a szov­jet–ju­gos­zláv kap­cso­la­tok te­rén be­állt ja­vu­lás kö­ze­pet­te, ami­kor is a hrus­cso­vi ve­ze­tés kí­sér­le­tet tett Ju­go­szlá­vi­á­nak a szo­ci­a­lis­ta tá­bor­ba tör­té­nő va­la­mi­fé­le in­teg­rá­lá­sá­ra, ma­gyar­or­szá­gi és len­gyel­or­szá­gi írói kö­rök ré­szé­ről kez­de­mé­nye­zést tör­tént – a szlo­vák iro­dal­má­rok irá­nyá­ban is – ma­gyar, szlo­vák, len­gyel, ju­go­szláv fö­de­rá­ci­ós el­kép­ze­lé­sek szor­gal­ma­zá­sá­ra. Ez ügy­ben szlo­vá­ki­ai ma­gyar rész­ről Tóth Ti­bor, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar írók szer­ve­ző­dé­sé­nek ve­ze­tő alak­ja Bu­da­pes­ten is járt.16 Ezek­ben a na­pok­ban Mis­kol­con fel­ve­tő­dött a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok kér­dé­se is, de ezt azon­nal a szom­széd né­pek­kel va­ló kap­cso­la­tok fö­de­ra­tív meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­gét is ma­gá­ban fog­la­ló el­kép­ze­lés­sel azonosí­tot­ták.17 Az ed­di­gi ku­ta­tá­sok sze­rint nincs nyo­ma an­nak, hogy akár a fel­ke­lő cso­por­tok ál­lás­fog­la­lá­sa­i­ban, akár kor­mány­szin­ten elő­for­dult vol­na a csehs­zlovák–­mag­yar ha­tár­meg­vo­nás ügye. Az úgy­ne­ve­zett ir­re­den­ta meg­nyi­lat­ko­zá­sok, bár­men­­nyi­re is igye­ke­zett azo­kat a cseh­szlo­vák po­li­ti­kai és ka­to­nai ve­ze­tés akut ve­szély­nek fel­tün­tet­ni, tu­laj­don­kép­pen múlt­be­li utó­rez­gé­sek szo­ci­ál­pszi­cho­ló­gi­ai, po­li­ti­ka­i­lag je­len­ték­te­len le­nyo­ma­ta­ként je­lent­kez­tek.
Az SZLKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­já­nak ok­tó­ber 24-i ülé­sén a Ma­gyar­or­szág ré­szé­ről jö­vő ide­o­ló­gi­ai-po­li­ti­kai ha­tás el­há­rí­tá­sá­ra irá­nyu­ló fi­gye­lem mel­lett fel­ve­tő­dött a ka­to­nai in­téz­ke­dé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sá­nak kér­dé­se is. A ta­nács­ko­zá­son je­len volt a bel­ügy­mi­nisz­ter-he­lyet­tes is. A fel­jegy­zés­ből úgy tű­nik, hogy ek­kor már bir­to­ká­ban volt an­nak a bel­ügy­mi­nisz­te­ri meg­bí­zás­nak, mely­nek ér­tel­mé­ben irá­nyí­tá­sa alatt biz­ton­sá­gi törzs jön lét­re a bel­ügyi csa­pa­tok át­cso­por­to­sí­tá­sá­nak ko­or­di­ná­lá­sá­ra, va­la­mint a ha­tár­vi­dé­ket érin­tő biz­ton­sá­gi in­téz­ke­dé­sek meg­szer­ve­zé­sé­re. Fel­ada­tul kap­ták a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos in­for­má­ció­szer­zést és az il­le­gá­li­san Cseh­szlo­vá­ki­á­ba át­ju­tott ma­gyar­or­szá­gi ál­lam­pol­gár­ok ügyé­nek kér­dé­sét is. A fel­jegy­zés­ben az is sze­re­pel, hogy se­gít­sé­get kér­nek a cseh­szlo­vák had­seregtől.18
Sem a prá­gai leg­fel­sőbb ve­ze­tés anya­ga­i­ban, sem a Po­li­ti­kai Iro­da ok­tó­ber 24-i, sem a más­na­pi, Novot­ný moszk­vai út­já­nak ered­mé­nye­i­vel meg­is­mer­ke­dő ülés ha­tá­ro­za­ta­i­ban, sőt még az ok­tó­ber 26-i ta­nács­ko­zás­ról ké­szült fel­jegy­zés­ben sincs szó a had­se­reg igény­be­vé­te­lé­ről. Jan Štaigl had­tör­té­nész sze­rint azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re tör­té­nő cseh­szlo­vák ka­to­nai re­a­gá­lás már 1956. ok­tó­ber 24-én el­kez­dő­dött, meg­íté­lé­se sze­rint va­ló­szí­nű­leg an­nak nyo­mán, hogy a cseh­szlo­vák had­se­reg ve­zér­ka­ri fő­nö­ke, Kra­tochvíl ve­zér­ez­re­des és Antonín Novot­ný párt­fő­tit­kár kö­zött – mi­u­tán a moszk­vai ta­nács­ko­zás vé­get ért – te­le­fon­be­szél­ge­tés­re ke­rült sor.19 Más­nap, ok­tó­ber 25-én adott pa­ran­csot Bohumír Lom­ský nem­zet­vé­del­mi mi­nisz­ter a bel­ügyi ala­ku­la­tok ka­to­nai egy­sé­gek­kel tör­té­nő meg­erő­sí­té­sé­re. Ugyan­ak­kor jó­vá­hagy­ta a szlovák–­mag­yar ka­to­nai ha­tár­vé­del­mi ter­vet is.
Ez a terv az 560 ki­lo­mé­ter hos­­szú­sá­gú (cseh­szlo­vá­ki­ai) szlovák–­mag­yar ha­tárt ka­to­na­i­lag hat, egy­for­ma el­osz­tá­sú ké­szült­sé­gi és el­ső vo­nal­be­li ala­ku­la­tok­kal el­lá­tott sza­kasz­ra osz­tot­ta. Esze­rint ok­tó­ber 25-én el­kez­dő­dött az ös­­szes­sé­gé­ben 6850 sze­mély­ből ál­ló ál­lo­mány ki­je­lö­lé­se és fel­vo­nu­lá­sa a meg­sza­bott te­rü­le­tek­re. Az így esz­kö­zölt ha­tár­biz­to­sí­tás ki­lo­mé­te­ren­ként hat, il­let­ve ké­sőbb tíz ka­to­ná­val szá­molt.20 A ka­to­nai ala­ku­la­tok­nak ki­egé­szí­tő és ki­se­gí­tő sze­rep ju­tott, amely a nem­zet­vé­del­mi mi­nisz­ter­nek még az 1953-ban ki­adott, a szlo­vá­ki­ai, te­hát 2. ka­to­nai kör­zet­re vo­nat­ko­zó pa­ran­csa­i­ból in­dult ki. Ezek a bel­ső szo­ci­á­lis elé­ge­det­len­ség mi­at­ti za­var­gá­sok fel­szá­mo­lá­sá­ra és a kí­vül­ről jö­vő pro­vo­ká­ci­ók el­há­rí­tá­sá­ra irá­nyul­tak. A Ma­gyar­or­szág­gal mint szö­vet­sé­ges or­szág­gal szem­be­ni ha­tár­őr­zés nem ter­jedt ki ös­­sze­füg­gő fegy­ve­res ha­tár­vé­de­lem ki­épí­té­sé­re. Szlo­vá­kia egy­faj­ta hát­or­szág­nak szá­mí­tott a cseh­or­szá­gi, te­hát 1. ka­to­nai kör­zet­ben össz­pon­to­su­ló, of­fen­zív fel­ada­ta­i­val Nyu­gat fe­lé ori­en­tált fő­erők szá­má­ra. A szlo­vá­ki­ai kör­zet bé­ke­be­li, ép­pen csak a ke­ret­ha­tá­ro­kon be­lül fel­töl­tött ál­lo­má­nya a cseh­szlo­vák had­se­reg lét­szá­má­nak mind­ös­­sze 5 szá­za­lé­kát tet­te ki.21
A po­li­ti­kai és ka­to­nai in­téz­ke­dé­sek te­rén ok­tó­ber 26-án érez­he­tő, hogy azok konk­re­ti­zá­lá­sá­ban el­moz­du­lás tör­tént. Az­nap es­te 18 órai kez­det­tel rend­kí­vü­li ülést tar­tott a nem­zet­vé­del­mi mi­nisz­ter kol­lé­gi­u­ma. A ta­nács­ko­zá­son né­zet­kü­lönb­ség ala­kult ki a po­li­ti­kai fő­cso­port­fő­nök, Prch­lík al­tá­bor­nagy és Kra­tochvíl ve­zér­ka­ri fő­nök kö­zött a ké­szült­ség­be he­lye­zés kér­dé­sé­ben. A po­li­ti­kai fő­cso­port­fő­nök úgy vé­le­ke­dett, hogy a ké­szült­ség­gel já­ró fel­ada­to­kat fo­ko­za­to­san kell meg­is­mer­tet­ni az ala­ku­la­tok­kal, ti­tok­ban tart­va azo­kat a ka­to­nák előt­t, te­kin­tet­tel a la­kos­ság nyu­gal­má­nak meg­őr­zé­sé­re. A ve­zér­ka­ri fő­nök sze­rint vi­szont a la­kos­ság­ra épp az erő­de­monst­rá­ció hat – a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek nyo­mán – meg­nyug­ta­tó­an. A mi­nisz­ter vé­gül is a ké­szült­sé­gi egy­sé­gek fo­ko­za­tos fel­töl­té­se mel­lett dön­tött. Az ülé­sen a ki­fe­je­zet­ten szlo­vá­ki­ai hely­zet­tel és te­en­dők­kel fog­lal­koz­va ja­vas­lat szü­le­tett a ve­szé­lyez­te­tett he­lye­ken gyor­san be­vet­he­tő moz­gé­kony egy­sé­gek lét­re­ho­zá­sá­ra. A hoz­zá­szó­lá­sok­ban erő­tel­je­sen hang­sú­lyoz­ták a pa­ran­csok tel­je­sí­té­sé­nek po­li­ti­kai elő­ké­szí­té­sét, az azok ki­adá­sát meg­elő­ző, a kom­mu­nis­ták­kal foly­ta­tott be­szél­ge­tés fon­tos­sá­gát, a párt- és ál­la­mi szer­vek­kel va­ló szo­ros kap­cso­lat fenn­tar­tá­sát. A ja­vas­la­tok kö­zött sze­re­pelt a kül­föl­di rá­dió­adás­ok hall­ga­tá­sá­nak a ka­to­nai kör­le­tek­ben tör­té­nő be­til­tá­sa is. A ve­zér­ka­ri fő­nök még az­nap pa­rancs­ba ad­ta a 2. ka­to­nai kör­zet pa­rancs­no­ká­nak a mag­yar–s­zlovák ha­tár men­té­re vo­nat­ko­zó ka­to­nai in­téz­ke­dé­sek meg­té­tel­ét. A do­ku­men­tu­mot Kra­tochvíl al­tá­bor­nagy ok­tó­ber 27-én haj­na­li 3 óra­kor lát­ta el kéz­j­e­gyév­el.22 Eb­be már pa­rancs­ként ke­rült be két gyors be­ve­té­sű cso­por­to­sí­tás lét­re­ho­zá­sa az ál­lam­ha­tár Ma­gyar­or­szág­ról jö­vő eset­le­ges meg­sér­té­sé­nek el­há­rí­tá­sá­ra, va­la­mint tar­ta­lé­ko­sok négy­he­ti gya­kor­lat­ra szó­ló be­hí­vá­sa. A pa­rancs két­szer is – a pán­cé­los egy­sé­gek­kel és a gé­pe­sí­tett ala­ku­la­tok­kal kap­cso­lat­ban is – hang­sú­lyoz­ta, hogy a tar­ta­lé­kos ál­lo­mány­ból csak az 1954-ben le­sze­relt vagy an­nál idő­sebb cseh és szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek vo­nul­tat­ha­tók be.23
A ve­zér­ka­ri fő­nök alá­írá­sá­nak ok­tó­ber 27-e haj­na­lá­ra tör­tént el­ha­lasz­tá­sa alig­ha­nem ös­­sze­füg­gött a ve­zér­kar had­mű­ve­le­ti fő­nö­ké­től dél­után­tól haj­na­lig be­ér­ke­zett, a ha­tár men­ti ál­la­po­tok­ról szó­ló hely­zet­je­len­té­sek ös­­szeg­zé­sé­vel. Eb­ben sze­re­pelt, hogy nap­köz­ben át­lép­te Orosz­vár­nál a ha­tárt a mo­son­ma­gya­ró­vá­ri ha­tár­őr­zász­ló­alj pa­rancs­no­ka, és két szá­zad­ból ál­ló se­gít­sé­get kért, amit cseh­szlo­vák rész­ről el­uta­sí­tot­tak. A ma­gyar ha­tár­őr­zász­ló­alj be­szá­molt ar­ról, hogy a fel­ke­lők a lak­ta­nyán kí­vül már az egész vá­rost uralják.24 A zász­ló­alj el­le­ni tá­ma­dá­sok egész nap is­mét­lőd­tek. A je­len­té­sek be­szá­mol­tak a ha­tár men­ti ma­gyar vá­ro­sok­ban zaj­ló tün­te­té­sek­ről, a ko­má­ro­mi hely­őr­ség es­ti át­ál­lá­sá­ról a fel­ke­lők ol­da­lá­ra. Ugyan­ilyen, Ipoly­ság tér­sé­gé­ben vár­ha­tó fej­le­mé­nyek­ről is ér­ke­zett je­len­tés, va­la­mint ar­ról, hogy a fel­ke­lők el­fog­lal­ták Raj­kát, és Esz­ter­gom­tól tíz ki­lo­mé­ter­nyi­re több mint száz tün­te­tő meg­kí­sé­rel­te át­lép­ni a ha­tárt. Min­den bi­zon­­nyal ezek az ese­mé­nyek áll­tak a mi­nisz­ter kol­lé­gi­u­mán el­fo­ga­dott, majd ve­zér­ka­ri pa­rancs­ba adott in­téz­ke­dé­sek hát­te­ré­ben. Es­te 21 óra 40 perc­kor a ve­zér­ka­ri fő­nök pa­rancs­ba ad­ta a Po­zsony és Ko­má­rom kö­zöt­ti ha­tár­sza­kasz azon­na­li meg­erő­sí­té­sét, spe­ci­á­lis hi­dász­ala­ku­lat Po­zsony és Bős kö­zöt­ti őr­já­ra­tát. A más­na­pi je­len­té­sek az­zal foly­ta­tód­tak, hogy haj­nal­ban a garamköves­di vas­út­ál­lo­más­ra ma­gyar rész­ről több tank­ból le­adott lö­ve­dék csa­pó­dott be. Dél kö­rül ér­ke­zett je­len­tés ar­ról, hogy a mo­son­ma­gya­ró­vá­ri ha­tár­őr­zász­ló­alj pa­rancs­no­ka, Du­dás szá­za­dos Po­zsony­ban, a párt­köz­pont­ban tartózkodik.25 Az es­ti órák­ban kül­dött, meg­erő­sí­tett in­for­má­ció sze­rint Po­zsony­tól ke­let­re (pon­to­sabb kö­rül­ha­tá­ro­lás nél­kül) a ma­gyar ha­tár­őri­ze­tet a fel­ke­lők ka­to­nák­ból és ci­vi­lek­ből ál­ló egy­sé­gei ve­szik át, és a ko­ráb­bi ha­tár­őrö­ket vis­­sza­ve­zény­lik az or­szág bel­se­jé­be.
Ok­tó­ber 26-án ülé­se­zett a CSKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­ja is. En­nek ha­tá­ro­za­ta­i­ban ki­emelt hang­súlyt ka­pott az al­sóbb párt­szer­ve­ze­tek már elő­ző nap el­ren­delt ké­szült­ség­ben tar­tá­sa, na­pon­kén­ti több­szö­ri mun­ka­he­lyi ös­­sze­jö­ve­te­lek­re és nyil­vá­nos gyű­lé­sek­kel ki­e­gé­szü­lő tá­mo­ga­tá­sá­ra szó­lít­va fel.26 Karel Kaplan sze­rint a párt ak­ko­ri „moz­gó­sí­tá­sa” és a tö­meg­szer­ve­ze­tek be­vo­ná­sa ko­ráb­ban nem is­mert mé­re­te­ket öl­tött, s a szer­ve­zők szá­má­ra meg­le­pő­en ked­ve­ző ered­mé­nye­ket hozot­t.27 Dön­tés szü­le­tett a Nem­ze­ti Front El­nök­sé­gé­nek ös­­sze­hí­vá­sá­ról, fő­ként a nagy ok­tó­be­ri szo­ci­a­lis­ta for­ra­da­lom 39. év­for­du­ló­já­nak és a föld­mű­ves-szö­vet­ke­ze­tek III. kong­res­­szu­sá­nak meg­tar­tá­sá­val kap­cso­lat­ban, ami ter­mé­sze­te­sen szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek cseh­szlo­vá­ki­ai vissz­hang­já­val is. Az ülés prog­ram­já­ban több­ször is és önál­ló pont­ként sze­re­pelt a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet Novot­ný fő­tit­kár ál­ta­li is­mer­te­té­se. A ha­tá­ro­zat meg­le­pő mó­don ki­e­gé­szült az ok­tó­ber 24-i hrus­cso­vi ér­té­ke­lés után idő­sze­rű­sé­gét vesz­tő­nek hitt kí­sér­let­tel, ön­kén­te­sek Ma­gyar­or­szág­ra kül­dé­sé­vel, mely­nek meg­va­ló­sí­tá­sa, ma­ga a to­bor­zás a szov­jet bel­ügyi szer­vek be­le­egye­zé­se ese­tén Fábry Ist­ván­ra há­rult vol­na.28 Nem tud­ni, va­jon nem ez a szán­dék hú­zó­dott-e meg a ma­gyar­or­szá­gi fel­dol­go­zá­sok­ban ok­tó­ber 26-hoz köt­ve ta­lál­ha­tó ama meg­ál­la­pí­tá­sok mö­gött, hogy a cseh­szlo­vák párt­ve­ze­tés fegy­ve­res tá­mo­ga­tást aján­lott fel a ma­gyar párt­ve­ze­tés­nek, amit az vis­sza­u­tasí­tot­t.29 Az er­re uta­ló nyo­mok­ról azon­ban sem a cseh­szlo­vá­ki­ai ko­ra­be­li anya­gok­ban, sem a fel­dol­go­zá­sok­ban nem tör­té­nik em­lí­tés.
A CSKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­ja kö­vet­ke­ző ülé­sét ok­tó­ber 29-én tar­tot­ta. En­nek 26 pont­ból ál­ló gaz­dag prog­ram­já­ban a 22. pont­ként ke­rült sor an­nak a le­vél­nek a jó­vá­ha­gyás­ára, ame­lyet a cseh­szlo­vák kor­mány a ma­gyar kor­mány­hoz in­té­zett. A sor­rend azon­ban nem egé­szen tük­röz­te a le­vél­nek tu­laj­do­ní­tott fon­tos­sá­got. Mind­járt a le­vél el­ső mon­da­ta a ma­gyar­or­szá­gi vér­on­tás mi­at­ti ag­gó­dást fo­gal­maz­ta meg, ugyan­ak­kor a to­váb­bi­ak­ban őszin­te el­is­me­rés­sel adó­zott an­nak a rop­pant igye­ke­zet­nek, ame­lyet a ma­gyar kor­mány a vér­on­tás meg­szün­te­té­se, a bé­ke hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben ki­fej­tett, s „ame­ly ki­fe­je­zés­re jut­tat­ja a ma­gyar nép alap­ve­tő érdekeit”.30 A le­vél bi­zal­má­ról biz­to­sí­tot­ta a ma­gyar kor­mányt an­nak a meg­győ­ző­dés­nek a szel­le­mé­ben, hogy a „nép tá­mo­ga­tá­sá­ra és a szo­ci­a­lis­ta de­mok­rá­cia ere­jé­re tá­masz­kod­va kö­vet­ke­ze­te­sen ha­lad to­vább a szo­ci­a­lis­ta fej­lő­dés útján”.31 Az ere­de­ti szö­veg ki­e­gé­szült az­zal, hogy Cseh­szlo­vá­kia kor­má­nya a köl­csö­nös együtt­mű­kö­dés és se­gít­ség­nyúj­tás szel­le­mé­ben kész tá­mo­ga­tást nyúj­ta­ni a károk gyors hely­re­ál­lí­tá­sá­hoz és a gaz­da­sá­gi fel­ada­tok tel­je­sí­té­sé­hez.
A le­vél bi­zal­mat árasz­tó hang­nem­ben fe­je­zi ki azt a meg­győ­ző­dést, hogy a kor­mány fel­szó­lí­tá­sá­ra a még har­co­ló cso­por­tok is le­te­szik a fegy­vert, ami már nyil­ván re­a­gá­lás a Janza Kál­mán hon­vé­del­mi mi­nisz­ter­nek ok­tó­ber 28-án reg­gel a rá­di­ó­ban el­hang­zott nyi­lat­ko­za­tá­ra, amely fel­szó­lí­tot­ta a még el­len­ál­ló cso­por­to­kat, hogy sza­bad el­vo­nu­lás el­le­né­ben te­gyék le a fegy­vert. Nem elég­gé vi­lá­gos azon­ban, hogy men­­nyit tu­dott a leg­fel­sőbb cseh­szlo­vák párt­ve­ze­tés Nagy Im­re ok­tó­ber 28-án el­hang­zott kor­mány­nyi­lat­ko­za­tá­ról, amely „nép­for­ra­da­lom­nak” ne­vez­te a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket. Né­mi töp­ren­gés­re ad­hat okot, hogy a le­vél­fo­gal­maz­vány cím­lap­já­nak hát­ol­da­lán egy Novot­nýtól szár­ma­zó fél mon­dat sze­re­pel: „De nem azért, hogy Nagy kor­má­nya ré­sze­sül­jön tá­mo­ga­tás­ban.” Per­sze a meg­jegy­zés ön­ma­gá­ban ne­he­zen ér­tel­mez­he­tő.

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság be­kap­cso­lá­sa a párt­po­li­ti­ka ki­szol­gá­lá­sá­ba

Ugyan­az­nap ülé­se­zett az SZLKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­ja is. Ezen már részt vett a CSKP KB tit­ká­ra, Bruno Köh­ler is, akit még a prá­gai csúcs­ve­ze­tés ok­tó­ber 28-i ülé­se de­le­gált Szlo­vá­ki­á­ba az­zal a meg­bí­za­tás­sal, hogy ko­or­di­nál­ja a párt- és a biz­ton­sá­gi szer­vek munkáját.32 Köh­ler sze­re­pét Szlo­vá­ki­á­ban azon­ban ki­mon­dat­la­nul úgy vet­ték, mint a Novot­ný ré­szé­ről a Szlo­vá­kia és a szlo­vák párt­ve­ze­tés irán­ti bi­zal­mat­lan­ság meg­nyil­vá­nu­lá­sát, mely­nek táp­ta­lajt adott a Novot­ný-féle cent­ra­li­zá­ci­ós tö­rek­vé­sek­kel szem­be­ni han­gu­lat.
Bacílek a ma­gyar­or­szá­gi hely­ze­tet is­mer­tet­ve ki­je­len­tet­te, hogy a ma­gyar ha­tár­tér­ség­ben dúl a fehérter­ror.33 Köh­ler el­ső ta­pasz­ta­la­ta­i­ra hi­vat­koz­va meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy nem ki­elé­gí­tő a dél-szlo­vá­ki­ai já­rá­si párt­bi­zott­ság­ok vé­del­me, s a ma­gyar dol­go­zók­nak nyúj­tott se­gít­sé­get is elég­te­len­nek tar­tot­ta. Az Új Szó Ma­gyar­or­szág­ra jut­ta­tá­sát em­lít­ve hang­sú­lyoz­ta az ori­en­tá­lás, a he­lyes irány­vo­nal meg­sza­bá­sá­nak fon­tos­sá­gát. Új elem­ként je­lent­ke­zett a ma­gyar­or­szá­gi hely­sé­gek­kel va­ló kap­cso­la­tok épí­té­se. Köh­ler fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy ke­rül­ni kell a ma­gyar­or­szá­gi kor­mány tá­ma­dá­sát, mert „nem tud­ni, mi­lyen kor­mány is van odaát”.34 A ha­zai pro­pa­gan­da fel­erő­sí­té­sé­re szó­lí­tott fel, nyil­ván tart­va a Ma­gyar­or­szág­ról jö­vő ha­tá­sok­tól, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­ra.
A Po­li­ti­kai Iro­da fel­ada­tul ad­ta Augustín Michal­ièká­nak, hogy hív­ja ös­­sze a Cse­ma­dok ve­ze­tő kép­vi­se­lő­it, s ad­jon szá­muk­ra tá­jé­koz­ta­tást, mi­lyen irány­ban fejt­se­nek ki te­vé­keny­sé­get, se­gít­sé­get nyújt­va a ma­gyar la­kos­ság­nak a ma­gya­rok er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek megszilárdításában.35 A meg­fo­gal­ma­zás – ma­gya­rok­ból ál­ló „la­kos­sá­gi cso­por­tot” em­le­get­ve – érez­he­tő­en szem­ben állt a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság kö­zös­sé­gi mi­vol­tá­val. Az egy­ség­te­rem­tés nyil­ván kö­zös­ség­be tö­mö­rü­lést je­len­tett, s a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ös­­sze­fo­gá­sá­ra vo­nat­ko­zott.
A Cse­ma­dok az­na­pi da­tá­lás­sal más­nap, ok­tó­ber 30-án meg­je­lent ál­lás­fog­la­lá­sa azon­ban ke­rül­te a kö­zös­sé­gi jel­leg­re uta­ló meg­fo­gal­ma­zást, ami­kor a be­vett – „szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók” – ki­fe­je­zést használ­ta.36 Eb­ben ugyan­is az ös­­sze­fo­gás alap­ja­ként nem a kö­zös­sé­get al­ko­tó nem­ze­ti­sé­gi együ­vé tar­to­zás­ra he­lye­ző­dik a hang­súly, ha­nem az egye­di al­ko­tó­ele­mek szo­ci­á­lis meg­ha­tá­ro­zott­sá­gá­ra. „Mi, cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók, a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság sza­bad és egyen­jo­gú pol­gá­rai hű­ség­gel tö­mö­rü­lünk pár­tunk, Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja és né­pi de­mok­ra­ti­kus kor­má­nyunk kö­ré” – áll a Cse­ma­dok fel­hí­vá­sá­ban. Ugyan­csak a nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­tar­to­zás-tu­dat­nak a „dol­go­zók” meg­je­lö­lés­sel tör­té­nő kö­dö­sí­té­sé­ről ta­nús­ko­dott az a fel­sőbb­ség ke­gye­i­nek ke­re­sé­sé­re val­ló devó­ció, hogy „hű­sé­günk és ha­za­fi­sá­gunk élénk bi­zo­nyí­té­ka az a lel­kes tö­rek­vés, me­lyet ha­zánk ma­gyar dol­go­zói fej­te­nek ki nem­zet­gaz­da­sá­gunk, de kü­lö­nö­sen a szo­ci­a­lis­ta me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés nö­ve­lé­se érdekében”.37 Per­sze a kö­zös­sé­gi lét di­men­zi­ó­i­nak jel­zé­sé­re azért le­he­tő­sé­get adott „a ha­zánk né­pe­i­nek (te­hát nem­ze­te­i­nek és nem­ze­ti­sé­ge­i­nek) egy­sé­gét de­monst­rá­ló szó­lam. Le­het­sé­ges, hogy az ide­o­ló­gi­ai ala­po­zá­sú ösz­­sze­tar­to­zás-tu­dat még­is­csak egy­faj­ta esz­kö­zül szol­gált a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­gal szem­be­ni újabb kol­lek­tív vád alá he­lye­zés el­há­rí­tá­sá­ra.
Ez­zel kap­cso­lat­ban ér­de­kes, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság és az anya­nem­zet, il­let­ve a ma­gyar ki­sebb­ség egé­szé­re ki­ve­tí­tett egyé­ni po­li­ti­kai ma­ga­tar­tást fe­sze­ge­tő fej­te­ge­tés­be bo­csát­ko­zott Szesz­tay Ádám.38 Sze­rin­te az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit mun­kás­gyű­lé­sen 1956. ok­tó­ber 25-én el­fo­ga­dott nyi­lat­ko­zat­ban az a ki­té­tel, hogy „a ma­gyar nép nem akar és nem is akar­hat za­var­gá­so­kat”, a ma­gyar nem­ze­ti kö­zös­ség egé­szét igye­ke­zett men­te­sí­te­ni a kol­lek­tív fe­le­lős­ség­re vo­nás­tól, be­le­ért­ve a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got is. Te­hát Szesz­tay egy­faj­ta kultúrnemzeti ös­­sze­tar­to­zás-tu­dat fel­vil­lan­tá­sa­ként ér­tel­me­zi az ál­lás­fog­la­lást, s ezt ös­­sze­füg­gés­be hoz­za a más­na­pi, Ma­gyar­or­szág el­le­ni be­avat­ko­zás fel­aján­lá­sá­val (te­hát az ön­kén­tes egy­ség Fábry Ist­ván ál­ta­li lét­re­ho­zá­sá­nak szán­dé­ká­val). Szesz­tay gon­do­lat­me­ne­te ar­ra irá­nyul, hogy az em­lí­tett té­nyek­ben a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak az egye­te­mes ma­gyar­sá­got men­tő „avant­gárd” sze­re­pet tu­laj­do­nít­son a ma­gyar­or­szá­gi „za­var­gá­sok” el­le­ni fel­lé­pés­ben. Igaz, Fábry Ist­ván egy­szer­re kép­vi­sel­te a ha­tal­mat a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság kö­ré­ben és a „szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zó­kat” a ha­ta­lom­ban. (Egyéb­ként Fábry Ist­ván so­ha­sem tett em­lí­tést ar­ról, hogy ilyes­faj­ta meg­bí­za­tás­ra sze­mel­ték vol­na ki. Va­ló­szí­nű, hogy nem is tu­dott ró­la. Erős a gya­nú, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok eset­le­ges sze­rep­vál­la­lá­sát egy­sze­rű­en prag­ma­ti­kus, nyel­vi szem­pont­ok mo­ti­vál­ták. Ezt lát­szik alá­tá­masz­ta­ni a Cse­ma­dok ál­lás­fog­la­lá­sá­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zó­kat a ma­gyar­or­szá­gi la­kos­ság­tól el­kü­lö­ní­tő be­ál­lí­tott­sá­gá­ban. El­gon­dol­koz­ta­tó vi­szont Szesz­tay Ádám­nak az az ész­re­vé­te­le, hogy a Cse­ma­dok-fel­hí­vás köz­lé­se nem volt zök­ke­nő­men­tes, mert a má­so­dik ol­da­lon je­lent meg. Tény, hogy az anyag szlo­vák for­dí­tá­sa Pavol David tit­kár­sá­gát is meg­jár­ta. Min­den­eset­re a fel­hí­vás­ban tet­ten ér­he­tő a nem­ze­ti­sé­gi-kö­zös­sé­gi jel­leg meg­lé­té­vel küsz­kö­dő fo­gal­ma­zás­mód, ami­kor „ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­ge” mel­lett emel szót. Eb­ben ugyan­is ben­ne fog­lal­tat­nak mind a nem­ze­tek, mind pe­dig a nem­ze­ti­sé­gek. Igaz, a szö­veg­ben elő­for­dul a ha­zánk nem­ze­tei és nem­ze­ti­sé­gei meg­ha­tá­ro­zás is. A nép azon­ban ele­ve di­men­zi­ót tá­gí­tó ha­tást kelt. A za­vart azon­ban fo­koz­hat­ja, hogy a ki­ált­vány a szlo­vák nép és a ma­gyar nép ba­rát­sá­gá­nak meg­bon­tá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vést em­le­get, ami foly­tán kér­dé­ses­sé vál­hat, hogy a ma­gyar nép ka­te­gó­ri­á­ja – akár az ak­ko­ri ér­tel­me­zés sze­rint is – mi­ként ha­tá­rol­ha­tó kö­rül.
A Cse­ma­dok köz­pon­ti el­nök­sé­gé­nek fel­hí­vá­sá­val egy idő­ben az Új Szó köz­zé­tet­te a szer­ve­zet besz­ter­ce­bá­nyai ke­rü­le­ti ak­tí­vá­ján részt ve­vő „ma­gyar dol­go­zók” le­ve­lét is, amely a Hí­ven a párt­hoz és a Szov­jet­uni­ó­hoz fel­címet vi­se­lő hű­ség­nyi­lat­ko­zat­ként a „ke­rü­let­ben élő ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű kul­túr­mun­ká­sok ne­vé­ben je­lent meg.39
A Cse­ma­dok-ál­lás­pont köz­zé­té­tel­ének nap­ján szó­lalt meg elő­ször és sa­ját ve­zér­cik­kel az Új Szó.40 Az írás a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket or­szá­gos szem­pont­ból és a szov­jet tömb­po­li­ti­ka ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­sé­nek meg­fe­le­lő­en kö­ze­lí­tet­te meg. „Nem mind­egy ne­künk, hogy mi tör­té­nik a köz­vet­len szom­szé­dunk, a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén, mert ez az or­szág a szo­ci­a­liz­mus tá­bo­rá­hoz tar­to­zik épp­úgy, mint a mi orszá­gunk.”41 Eb­ből az alap­ál­lás­ból ki­in­dul­va hi­vat­ko­zott az egyes mun­ka­he­lye­ken szü­le­tő ha­tá­ro­za­tok­ra és a CSKP Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­hoz ér­ke­ző le­ve­lek tö­me­gé­re mint a ma­gyar nép kor­má­nyá­val és a Ma­gyar Dol­go­zók Párt­já­val va­ló szo­li­da­ri­tás ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sá­ra. A lap öröm­mel fo­gad­ta, hogy Nagy Im­re ve­ze­té­sé­vel új kor­mány ala­kult, ame­lyet a ma­gyar nép va­la­men­­nyi ré­te­gét kép­vi­se­lő „né­pi kor­mány­ként” aposzt­ro­fált. En­nek sze­re­pét nem­csak az el­len­for­ra­da­lom le­tö­ré­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­zet­tel azo­no­sí­tot­ta, ha­nem fon­tos lé­pés­ként is ah­hoz, hogy az élet visz­­sza­tér­jen a ren­des ke­rék­vá­gás­ba. Alig­ha vé­let­len, hogy az Új Szó itt né­pi kor­mányt em­le­get, mi­köz­ben a ma­gyar­or­szá­gi la­pok nem­ze­ti kor­mány­ról ír­tak. A né­pi jel­ző itt alig­ha­nem a nem­zet fo­gal­má­nak el­ke­rü­lé­sé­re szol­gált, te­hát a kor­mány cseh­szlo­vá­ki­ai meg­íté­lé­sé­ben, a ve­le va­ló cseh­szlo­vá­ki­ai szo­li­da­ri­tás­ban nem az et­ni­kai, ha­nem a szo­ci­á­lis ös­­sze­te­vő­ket he­lyez­te elő­tér­be.
A cikk­ben sa­já­tos vagy ki­fe­je­zet­ten szlo­vá­ki­ai ma­gyar ma­ga­tar­tás pre­zen­tá­lá­sa nem for­dul elő. A „mi, cseh­szlo­vá­ki­ai dol­go­zók” gyűj­tő­fo­ga­lom­mal kap­cso­ló­dik ösz­­sze az új kor­mány és párt tá­mo­ga­tá­sá­nak ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sa. Er­re épül a ma­gyar né­pet az „el­len­for­ra­dal­mi ban­dák, al­jas ga­ráz­da és ke­gyet­len cso­por­tok, kül­föl­di re­ak­ció ál­tal tá­mo­ga­tott ha­zai rend­szer­el­le­nes ele­mek” puccs­kí­sér­le­té­től el­kü­lö­ní­tő szem­lé­let. Így azt hang­sú­lyoz­za, hogy mind­ez nem a ma­gyar nép ér­de­ke, an­nak kép­vi­se­lő­i­vé – „ma­gyar ha­za­fi­ak­ká ki­ki­ált­va” – a fel­ke­lés le­ve­ré­sé­nek hí­vei lép­nek elő. Ezt a ve­zér­cikk még Pe­tő­fit idéz­ve is nyo­ma­té­ko­sít­ja. A Szesz­tay Ádám ál­tal kultúrnemzetinek te­kin­tett ér­sek­új­vá­ri ál­lás­fog­la­lás te­hát nem igen te­kint­he­tő a ma­gyar né­pet Ma­gyar­or­szág la­kos­sá­gá­val azo­no­sí­tó hi­va­ta­los szem­lé­let túl­lé­pé­se­ként.
A Ma­gyar­or­szág né­pén be­lü­li dif­fe­ren­ci­á­lás je­lei alig­ha­nem ös­­sze­függ­nek a meg­elő­ző na­pi, Fran­tišek Dvorský kas­sai ke­rü­le­ti tit­kár­tól és a Kas­sai ke­rü­let­be de­le­gált Oskár Jeleòtől szár­ma­zó fi­gyel­mez­te­tés­sel, hogy a Ma­gyar­or­szág fe­lé irá­nyu­ló pro­pa­gan­da­te­vé­keny­ség­ben – fő­ként az Új Szó ha­sáb­ja­in – ke­rül­ni kel­le­ne az ese­mé­nye­ket egye­tem­le­ge­sen el­len­for­ra­dal­mi ele­mek­nek tu­laj­do­ní­tó meg­fo­gal­ma­zá­so­kat, ki­dom­bo­rít­va, hogy a fej­le­mé­nyek ala­ku­lá­sá­ban ezek rész­elem­nek szá­mí­ta­nak, ame­lyek „be­lo­póz­tak a dol­go­zók közé”.42
Így ki­vált­képp ér­de­kes, hogy az Új Szó ok­tó­ber 29-i szá­má­nak el­ső ol­da­lán meg­je­lent a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak ok­tó­ber 27-én tar­tott el­nök­sé­gi ülé­sé­ről a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet­ről ár­nyal­tabb meg­fo­gal­ma­zást tar­tal­ma­zó köz­lés, mi­sze­rint „az el­len­for­ra­dal­mi erők de­ma­góg mó­don vis­­sza­él­ve a ma­gyar la­kos­ság egyes ré­te­ge­i­nek kö­ve­te­lé­se­i­vel, so­vi­nisz­ta lá­za­dá­sok ki­rob­ban­tá­sá­ra tö­re­ked­ve ko­moly vér­on­tást idéz­tek elő”.43
Jan Drdá­nak, a cseh Ál­la­mi Dí­jas író­nak a Rudé právóból át­vett jegy­ze­te – úgy­szin­tén az el­ső ol­da­lon – vak­vá­gány­nak mi­nő­sít­ve ugyan, de em­lí­tést tesz a na­gyobb de­mok­rá­ci­á­hoz ve­ze­tő út jel­sza­vá­ról, amely a bé­ke­tá­bor egy­sé­gé­nek meg­tö­ré­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek kö­ze­pet­te sze­rin­te nem je­lent­het egye­bet, mint be­hó­do­lást a re­ak­ció sö­tét erői előt­t. Ez pe­dig a sza­bad­ság sír­já­nak meg­ásá­sá­hoz ve­zet, s en­nek csak a Hor­thy­- és Szálasi-féle söp­re­dék örül­het.44
A lap is­mer­te­tést kö­zölt a Cseh­szlo­vák Írók Szö­vet­sé­ge ple­ná­ris ülé­sén el­fo­ga­dott nyi­lat­ko­zat­ról is, amely té­tel­sze­rű­en szö­gez­te le, hogy a „szo­ci­a­liz­must épí­tő nem­ze­tek éle­té­ben nincs olyan prob­lé­ma, amit ne le­het­ne meg­ol­da­ni úgy, ahogy azt az SZKP XX. kong­res­­szu­sa meg­mu­tat­ta, va­gyis a nyílt bí­rá­lat és ön­bí­rá­lat út­ján”. Eh­hez kap­cso­lód­va a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet ala­ku­lá­sá­ban ki­in­du­ló­pont­ként mu­ta­tott rá a „köz­élet to­váb­bi de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­ra és a múlt hi­bá­i­nak ki­ja­ví­tá­sá­ra irá­nyu­ló ne­mes tö­rek­vés­re”, ami­vel vi­szont a szo­ci­a­liz­mus el­len­sé­gei vis­sza­él­tek.45
Az Új Szó ok­tó­ber 29-i ve­zér­cik­ke be­ke­rült a ma­gyar­or­szá­gi ter­jesz­tés­re ké­szí­tett kü­lön­szám­ba is, de már ok­tó­ber 31-én, ami­kor Nagy Im­re ki­hir­det­te a többpártrend­sz­ert.46 Eh­hez min­den bi­zon­­nyal hoz­zá­já­rult (vagy le­het­sé­ges, hogy ez ele­ve meg­ha­tá­ro­zó szem­pont volt) a „ma­gyar nép fel­esz­mé­lé­sé­nek” je­le­i­re uta­ló hang­vé­tel. Ezek kö­zött sze­re­pelt, hogy Bu­da­pes­ten már csak egy-két ki­sebb cso­port tart­ja ma­gát, mun­kás­ta­nács­ok, üze­mi fegy­ve­res őr­sé­gek ala­kul­nak, la­kó­bi­zott­sá­go­kat hoz­nak lét­re, ame­lyek gon­dos­kod­nak egyes há­zak la­kó­i­nak biz­ton­sá­gá­ról. A cikk úgy­szin­tén öröm­mel fo­gad­ta a kor­mány mun­ká­ját tá­mo­ga­tó ide­ig­le­nes nem­ze­ti bi­zott­sá­gok mű­kö­dé­sét, ame­lyek az egyes vá­ros­ke­rü­le­tek­ben se­gí­te­nek az élel­mi­szer­el­lá­tás­sal és a köz­le­ke­dés­sel kap­cso­la­tos gon­dok meg­ol­dá­sá­ban. A kü­lön­szám e cik­kel te­hát az ide­o­ló­gi­ai be­ál­lí­tott­sá­gon túl­me­nő­en egy­faj­ta, a rend hely­re­ál­lí­tá­sát szor­gal­ma­zó, prak­ti­kus szem­pon­to­kat szem előtt tar­tó lá­tás­mó­dot is igye­ke­zett ér­vé­nye­sí­te­ni. Kö­zöl­te a cseh­szlo­vá­ki­ai írók ál­lás­fog­la­lá­sát is és Krista Ben­dová őszi rap­szó­dia cí­mű, a po­zso­nyi Prav­dá­ból át­vett ver­sét, amely a ma­gyar tra­gé­dia kö­ze­pet­te egy­szer­re vált­ha­tott ki mo­do­ros szen­vel­gés­ként ér­zé­kelt ha­tást, de a hely­ze­tet elég­gé nem is­me­rők kö­zött bel­ső lel­ki té­pe­lő­dés­ről ta­nús­ko­dó ki­su­gár­zást is olyan köl­tői ké­pek­kel, hogy „Pe­tő­fit te­me­tik új sír­ha­lom­ba Bu­da­pes­ten 1956-ban”.47
A po­li­ti­kai lé­pé­sek­kel pár­hu­za­mo­san ös­­sze­ült a nem­zet­vé­del­mi mi­nisz­ter rend­kí­vü­li kol­lé­gi­u­ma is.48 A ta­nács­ko­zás fő pont­ja a szlo­vá­ki­ai ka­to­nai ke­rü­let­ben tör­tént in­téz­ke­dé­sek­ről szó­ló, Doèkal tá­bor­nok­nak, a ve­zér­kar had­mű­ve­le­ti fő­nö­ké­nek be­szá­mo­ló­já­val kez­dő­dött. A mi­nisz­ter a je­len­tést bí­rá­lat­ban ré­sze­sí­tet­te an­nak nem elég­gé ala­pos elő­ké­szí­té­se mi­att, ami­hez csat­la­ko­zott Rytíø mi­nisz­ter­he­lyet­tes is.
A do­ku­men­tu­mok sze­rint a tu­laj­don­kép­pe­ni vi­ta alap­já­ul „A nyu­ga­lom biz­to­sí­tá­sa a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén és a ma­gyar ha­tá­ron” cí­mű anyag szol­gált, me­lyet Kra­tochvíl ve­zér­ka­ri fő­nök és Doèkal had­mű­ve­le­ti fő­nök kö­zö­sen ter­jesz­tett elő. Eb­ben a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nye­ket il­le­tő­en olyan jel­lem­zés sze­re­pelt, hogy a Cseh­szlo­vá­ki­á­val ha­tá­ros te­rü­le­te­ket a „fel­ke­lők ban­dái tart­ják bir­to­kuk­ban”. A hely­zet­ér­té­ke­lés nem tar­tot­ta ki­zárt­nak, hogy „az el­len­for­ra­dal­mi erők” meg­kí­sér­lik a be­tö­rést Szlo­vá­kia te­rü­le­té­re, és a fel­ke­lést meg­pró­bál­ják ki­ter­jesz­te­ni a szlo­vá­ki­ai vi­dé­kek­re. Eh­hez az a fel­té­te­le­zés is tár­sult, hogy a fel­ke­lés le­ve­ré­se so­rán „az el­len­for­ra­dal­mi cso­por­tok” ki­szo­rul­nak Szlo­vá­kia te­rü­le­té­re. A ja­va­solt in­téz­ke­dé­sek kö­zött sze­re­pelt a rész­le­ges moz­gó­sí­tás sür­gős elő­ké­szí­té­se.
A kol­lé­gi­um le­fo­lyá­sá­ról ké­szült fel­jegy­zés sze­rint a vi­tá­ban a mi­nisz­ter ki­je­len­tet­te, hogy a hely­zet egy­elő­re nem an­­nyi­ra sú­lyos, hogy ilyen meg­ol­dás­hoz kell­jen fo­lya­mod­ni, s a rész­le­ges moz­gó­sí­tás el­ren­de­lé­se el­fo­gad­ha­tat­lan, mert ez óha­tat­la­nul azt a be­nyo­mást kel­te­né, hogy a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság el­len moz­gó­sí­tunk. (A mi­nisz­ter nyil­ván ez alatt Ma­gyar­or­szág el­le­ni tá­ma­dó szán­dé­kot ér­tett.) Úgy­szin­tén szót emelt a cseh­or­szá­gi kör­zet erő­i­nek meg­gyen­gí­té­se el­len. A had­mű­ve­le­ti fő­nök sze­rint a fel­ke­lők ré­szé­ről Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni te­rü­le­ti kö­ve­te­lé­sek­re uta­ló szán­dé­kok mu­tat­koz­tak. A vi­tá­ban a ha­tár­biz­to­sí­tás elég­te­len­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban a bel­ső tar­ta­lé­kok jobb ki­hasz­ná­lá­sá­ra irá­nyu­ló ja­vas­la­tok hang­zot­tak el, be­le­ért­ve a ré­geb­bi tí­pu­sú tan­kok had­rend­be ál­lí­tá­sát is. Meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy a tan­kok fel­vo­nul­ta­tá­sa a ma­gyar ha­tár­vi­dé­ken „a so­vi­nisz­ta ten­den­ci­ák vis­­sza­szo­rí­tá­sá­hoz is jól jön­nek”.
A dön­té­sek kap­csán kü­lön hang­súlyt ka­pott, hogy a CSKP KB az éber­sé­get, a terv­tel­je­sí­tést szor­gal­maz­va a ma­gyar kor­mány sok­ré­tű tá­mo­ga­tá­sát tart­ja szem előt­t, s meg­en­ged­he­tet­len­nek te­kin­ti a szö­vet­sé­ges kap­cso­la­tok la­zu­lá­sát. Ez a ki­té­tel né­mi tám­pon­tul szol­gál­hat a mi­nisz­ter és a ve­zér­ka­ri fő­nök kö­zött az in­téz­ke­dé­sek ra­di­ka­liz­mu­sá­nak kér­dé­sé­ben mu­tat­ko­zó kü­lönb­ség, sőt ta­lán el­len­tét ér­zé­ke­lé­sé­hez. Karel Kaplan sze­rint a mi­nisz­ter vé­le­mé­nye a po­li­ti­kai ve­ze­tés­hez iga­zo­dott, amely nem hitt a fel­ke­lés Szlo­vá­ki­á­ra va­ló ki­ter­jesz­té­sé­nek le­he­tő­sé­gé­ben. A ve­zér­ka­ri fő­nök „ka­to­nai gon­dol­ko­dás­mód­ja” azon­ban fel­na­gyí­tot­ta a ve­szélyt, és a ha­tal­mi esz­kö­zök­kel tör­té­nő meg­ol­dás fon­tol­ga­tá­sá­nak ren­del­te alá a hely­zet­ér­té­ke­lést és az in­téz­ke­dé­si ja­vas­la­ta­it. A ve­zér­ka­ri fő­nök fel­fo­ko­zott cse­lek­vő­kész­sé­ge egy ugyan­csak fur­csa ja­vas­la­tá­ban is ki­fe­je­zés­re ju­tott. Az­zal állt elő, hogy te­gyék szá­má­ra le­he­tő­vé a ta­lál­ko­zást a ma­gyar ve­zér­ka­ri fő­nök­kel – aki a he­lyén ma­radt –, hogy ki­kér­hes­se vé­le­mé­nyét a hely­zet ala­ku­lá­sá­val kap­cso­lat­ban. A mi­nisz­ter úgy lát­ta, hogy ez iro­ni­ku­san hat­na. A ve­zér­kar ré­szé­ről ugyan­is pa­na­szok hang­zot­tak el az­zal kap­cso­lat­ban, hogy nem ren­del­kez­nek ele­gen­dő hír­szer­zé­si adat­tal, mint­hogy ilyen te­vé­keny­sé­get Ma­gyar­or­szá­gon nem foly­tat­nak. Kér­ték, hogy ezt te­gyék szó­vá a po­li­ti­kai ve­ze­tés előtt is. Fi­gye­lem­re mél­tó vi­szont Karel Kaplan meg­lá­tá­sá­ban, hogy meg­le­pe­tés­ként ke­ze­li a fel­ke­lés le­ve­ré­sé­nek a ve­zér­ka­ri fő­nök ál­ta­li elő­re­jel­zé­sét ak­kor, ami­kor a má­so­dik be­avat­ko­zás­ról a szov­jet ve­ze­tés még nem is ho­zott dön­tést. Karel Kaplan ar­ra gya­nak­szik, hogy a ve­zér­ka­ri fő­nök már meg­sej­tett va­la­mit e vál­to­zat­nak a ve­ze­tő po­li­ti­ku­sok kö­zöt­ti fel­buk­ka­ná­sá­ról, il­let­ve hogy a szov­jet ve­zér­kar már meg volt győ­ződ­ve az újabb be­avat­ko­zás fon­tos­sá­gá­ról, és an­nak elő­ké­szí­té­sén dol­go­zot­t.49 A szov­jet ve­ze­té­sen be­lü­li hely­zet- és meg­ol­dás­ke­re­sés azon­ban ezek­ben a na­pok­ban, ok­tó­ber 31-ig, meg­le­he­tő­sen el­lent­mon­dá­sos volt, s nem va­ló­szí­nű, hogy eb­ből (már ok­tó­ber 29-én) olyas­mi ki­szi­vá­rog­ha­tott vol­na, mint amit Kaplan fel­té­te­lez. Egyéb­ként a mi­nisz­te­ri kol­lé­gi­um Bojkov szov­jet ta­nács­adó tá­jé­koz­ta­tá­sa alap­ján – aki ál­lan­dó jel­leg­gel részt vett eze­ken a ta­nács­ko­zá­so­kon – olyan hely­zet­ér­té­ke­lést fo­ga­dott el, amely sze­rint Bu­da­pes­ten a kor­mány és a párt­köz­pont ura a hely­zet­nek, a szov­jet had­se­reg ke­zén van­nak a leg­fon­to­sabb kor­mány- és ál­la­mi ob­jek­tu­mok. Ezért ak­tív Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni tá­ma­dás ve­szé­lye nem fe­nye­get, csu­pán „kü­lön­bö­ző hír­szer­zők, ban­dák és me­ne­kü­lők” be­ha­to­lá­sá­tól kell tar­tani.50

Köl­csö­nös szem­hu­nyás­ok

A Rudé právo ok­tó­ber 29-én kö­zölt ve­zér­cikk­ben (ame­lyet az Új Szó más­nap le­kö­zölt az át­vé­tel for­rá­sá­nak fel­tün­te­té­sé­vel) nincs sem­mi­lyen uta­lás és re­a­gá­lás a ma­gyar­or­szá­gi „el­len­for­ra­da­lom” nép­moz­ga­lom­má minősítésére.51 A cikk meg­írá­sa so­rán alig­ha volt sejt­he­tő, mi­lyen for­du­la­tok tör­tén­nek Bu­da­pes­ten és Moszk­vá­ban. A cseh­szlo­vák köz­vé­le­mény­ben ar­ra, hogy ok­tó­ber 30-án dé­li 12 óra 30 perc­kor a Kos­suth Rá­dió be­je­len­tet­te: ko­a­lí­ci­ós, az 1945-ös párt­ös­­sze­té­tel­nek meg­fe­le­lő kor­mány alakul,52 alig­ha­nem csak a ma­gya­rul tu­dók, il­let­ve a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kö­ré­ben fi­gyel­tek fel. An­nak a hí­re pe­dig, hogy a bu­da­pes­ti vá­ro­si párt­há­zat a fel­bő­szült tö­meg meg­ro­ha­moz­ta, ta­lán az­nap még el sem ju­tott hoz­zá­juk sem. S ar­ról pe­dig, ami a Kreml­ben le­ját­szó­dott, min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint csak ma­guk az SZKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­já­nak tag­jai tud­tak, ma­guk is rej­tett meg­döb­be­nés­sel fo­gad­va az ön­ma­guk ál­tal ho­zott hi­he­tet­len dön­tést. A vi­ta ugyan­is, amely­ben Hrus­csov fel­vá­zol­ta a szá­mí­tás­ba jö­he­tő meg­ol­dá­sok egész ská­lá­ját, a köz­vet­len új­bó­li be­avat­ko­zás­tól kezd­ve el­ju­tott a Ma­gyar­or­szág­ról va­ló ki­vo­nu­lá­sig, mi­köz­ben szó sem esett a több­párt­rend­szer ki­hir­de­té­sé­ről és a párt­ház ostromáról.53 Más­nap vi­szont Hrus­csov „ama ti­tok­za­tos éj­sza­ka” után, ami­ről nem tud­ni, ki­vel is ta­lál­ko­zott, be­je­len­tet­te, hogy a „párt ezt so­ha­sem bo­csá­ta­ná meg ne­künk”, s a szov­jet ve­ze­tés meg­vál­toz­tat­ta elő­ző na­pi dön­té­sét, s uta­sí­tást adott a má­so­dik be­avat­ko­zás elő­ké­szí­té­sé­re és végre­ha­jtására.54
A Rudé právo ve­zér­cik­ke, amely már az­ál­tal is, hogy (csak­úgy, mint az Új Szó) a cím­ol­da­lon kö­zöl­te a ma­gyar kor­mány­hoz és párt­ve­ze­tés­hez in­té­zett le­ve­let, a se­gít­ség­nyúj­tás és a fi­gyel­mez­te­tés együt­tes hang­sú­lyo­zá­sá­val igye­ke­zett lát­tat­ni – a cseh­szlo­vá­ki­ai ön­di­csé­ret­re is ki­hasz­nál­va – a ma­gyar­or­szá­gi hely­ze­tet. A cikk rög­tön az ele­jén hang­sú­lyoz­ta, hogy „Ma­gyar­or­szá­gon a nép­gaz­da­ság irá­nyí­tá­sá­ban és szá­mos kér­dés meg­ol­dá­sá­ban hi­bá­kat kö­vet­tek el, ame­lyek sú­lyo­san ne­he­zí­tet­ték a pol­gá­rok min­den­na­pi éle­tét”. Ugyan­ak­kor em­lí­tést tett „az éles ki­len­gé­sek­ről és el­len­té­tes irá­nyú vál­to­zá­sok­ról”, ame­lyek csak ron­tot­ták a hely­ze­tet. Ez a meg­ál­la­pí­tás ugyan az 1953–1956 kö­zöt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zott, de az ok­tó­ber 23-a utá­ni úgy­mond ha­tá­ro­zat­lan­ság­ra is le­he­tett ér­te­ni, sőt ta­lán né­mi­leg elő­re­ve­tí­tet­te a Nagy Im­re és Ká­dár Já­nos ma­ga­tar­tá­sá­ban be­kö­vet­ke­ző el­to­ló­dást, a Var­sói Szer­ző­dés­ből va­ló ki­lé­pést meg­sza­va­zó ma­ga­tar­tá­sig.
Er­re az el­lent­mon­dá­sos, za­va­ros in­for­má­ció­áram­lás­sal ter­helt hely­zet­re en­ged­het kö­vet­kez­tet­ni, hogy a cikk utalt, Nagy Im­re és Ká­dár ok­tó­ber 25-i – már ugyan­csak túl­ha­la­dott ál­la­pot­ban el­hang­zott s egyéb­ként a szov­jet Prav­da ál­tal át­vett – rá­dió­be­szé­dé­re, mely sze­rint mind­ket­ten „az el­len­for­ra­da­lom el­le­ni harc­ban se­gít­sé­get kér­tek a Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén a Var­sói Szer­ző­dés ér­tel­mé­ben tar­tóz­ko­dó szov­jet had­se­reg­től. Az uta­lás úgy is ér­tel­mez­he­tő, mint bá­to­rí­tás a „dol­go­zók azon több­sé­gé­nek, mely az el­ső pil­la­nat­ban nem tu­dott tá­jé­ko­zód­ni és meg­kü­lön­böz­tet­ni az el­len­sé­get, de már meg­ta­lál­ta a he­lyes utat”. Az elé­ge­det­len­sé­get ki­fe­je­zés­re jut­ta­tó tün­te­té­sek­kel kap­cso­lat­ban ugyan­is a cikk nem an­­nyi­ra azok jo­go­sult­sá­gá­ra mu­ta­tott rá, mint in­kább ne­hez­mé­nyez­te, hogy olyan két­sé­ges és csu­szam­lós meg­ol­dás­ke­re­sést je­len­tett, amely utat nyi­tott a szo­ci­a­liz­mus ha­zai és a kül­föl­di el­len­sé­gei szá­má­ra. Sőt, az az ál­lí­tás is elő­for­dul ben­ne, hogy „el­len­for­ra­dal­mi nép­el­le­nes lá­za­dás tört ki”, ami ek­kor az adott kon­tex­tus­ban el­ho­má­lyo­sí­tot­ta a tün­te­té­sek tu­laj­don­kép­pe­ni ér­tel­mét is. A cikk hos­­sza­san igye­ke­zett bi­zo­nyí­ta­ni a nyu­ga­ti re­ak­ció meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pét az ese­mé­nyek el­len­for­ra­da­lom­ba tor­kol­lá­sá­ban.
A CSKP szó­csö­ve így az­zal di­cse­ked­he­tett, hogy a cseh­szlo­vák po­li­ti­kai ve­ze­tés al­ko­tó szel­le­mű po­li­ti­ká­ja a szo­ci­a­lis­ta épí­tés prog­ram­ját meg­va­ló­sít­va moz­gó­sít a hi­bák ki­küsz­öbö­lé­sé­re.
Cseh­szlo­vá­kia ma­gyar­or­szá­gi nagy­kö­ve­té­től, Ma­jor Ist­ván­tól ok­tó­ber 30-án je­len­tés ér­ke­zett ar­ról, hogy mi­lyen be­nyo­má­so­kat szer­zett, ami­kor át­ad­ta a cseh­szlo­vák kor­mány és a pár­ve­ze­tés le­ve­lét Nagy Im­ré­nek és Ká­dár Já­nos­nak. Mind­ket­ten kö­szö­ne­tet mond­tak a se­gí­tő szán­dé­kért, és vá­lasz ígér­tek. A köz­pon­ti párt­tit­kár­sá­gon Sobek nem­ze­ti tra­gé­di­á­nak ne­vez­te a hely­ze­tet. Nagy Im­re ar­ról be­szélt, hogy az ut­ca né­pe tá­mo­gat­ja a fel­ke­lő­ket. „Ma­lom­kö­vek kö­zött őr­lő­dünk, és mind­ed­dig nem lá­tunk ki­utat.” Ma­jor azt az es­tet is meg­em­lí­tet­te, hogy Ká­dár in­ge­rül­ten ki­fa­kadt az if­jú­sá­gi moz­ga­lom egyik funk­ci­o­ná­ri­u­sá­ra, ami­ért el­árul­ta, hogy Miko­jan és Szus­zlov Ma­gyar­or­szá­gon tar­tóz­ko­dik. A je­len­tés vé­gül az­zal zá­rult, hogy nem mind­egyik tiszt­ség­vi­se­lő ar­cán tük­rö­ző­dött le­vert­ség és tanác­sta­lan­ság.55
A Karel Kaplan köny­vé­ben sze­rep­lő köz­lés­ből nem vi­lá­gos, hogy mi­kor járt Ma­jor Ist­ván a párt­köz­pont­ban: min­den bi­zon­­nyal a ko­a­lí­ci­ós kor­mány lét­re­ho­zá­sá­nak be­je­len­té­se előt­t. Er­re utal­nak Nagy Im­ré­nek a bel­ső lel­ki tu­sá­já­ra val­ló sza­vai.
A ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban csen­des nap­nak ígér­ke­zett ok­tó­ber 31-e a cseh­szlo­vá­ki­ai köz­pon­ti párt­saj­tó tük­ré­ben. A Rudé právo az Új Szó­val együtt a gaz­da­ság­irá­nyí­tás kér­dé­se­i­vel fog­lal­ko­zó ve­zér­cik­ket je­len­te­tett meg. Le­het, hogy eb­ben a még is­me­ret­len ki­me­ne­te­lű ok­tó­ber 30-i Kreml­be­li ta­nács­ko­zás­sal kap­cso­la­tos ki­vá­rás­ra in­tő jel­adás vagy egy­sze­rű­en in­for­má­ció­hi­ány ját­szott közre.56 A moszk­vai Prav­da ok­tó­ber 31-i reg­ge­li ki­adá­sa ugyan­is kö­zöl­te a Szov­jet­unió és ke­let-eu­ró­pai szö­vet­sé­ge­sei kö­zöt­ti ko­ráb­bi vi­szony fe­lül­vizs­gá­lá­sá­ról szó­ló, egyen­jo­gú­sá­got ígé­rő nyi­lat­ko­za­tot, amely ma­gá­ban fog­lal­ta a ma­gyar­or­szá­gi szov­jet csa­pa­tok ki­vo­ná­sát is.57 Mi­re azon­ban a lap­szám el­ju­tott az ol­va­sók ke­zé­be, a szov­jet csúcs­ve­ze­tés már ér­vény­te­le­ní­tet­te az ok­tó­ber 30-án es­te el­fo­ga­dott bé­kü­lé­keny ál­lás­pon­tot. A Ma­gyar­or­szág­ról szó­ló hír­ügy­nök­sé­gi je­len­té­sek­ben azon­ban már meg­je­len­tek vészt jós­ló jel­zé­sek. Hi­vat­ko­zás tör­tént a Sza­bad Nap va­sár­na­pi, ok­tó­ber 28-i szá­má­ban meg­je­lent írás­ra, amely sze­rint a fel­ke­lés­hez egy­re több volt hor­thysta tiszt és fa­sisz­ta elem csat­la­ko­zik. A Rudé právóban ez egy­for­mán szól­ha­tott az idő­köz­ben a pol­gá­ri erők fe­lé utat nyi­tó Nagy Im­ré­nek, de a reformkom­mu­nistákat a Nagy Im­ré­től va­ló le­vá­lás­ra biz­ta­tó szán­dék is ott mun­kál­ha­tott ben­ne. A hír­ügy­nök­sé­gi tu­dó­sí­tás­ban azon­ban szó sem esett az elő­ző na­pi több­pár­ti kor­mány meg­ala­kí­tá­sá­ról. Nyu­gat­ról „Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­i­hoz szál­lin­góz­ni kez­de­nek a dög­ke­se­lyűk” – áll a hír­ügy­nök­sé­gi jelen­tés­ben.58 Ugyan­ak­kor az Új Szó kü­lön hír­ben tá­jé­koz­ta­tott húsz bu­da­pes­ti nagy­üzem mun­ká­sa­i­nak fel­hí­vá­sá­ról, amely sze­rint Nagy Im­re új nem­ze­ti kor­má­nya (te­hát a még ok­tó­ber 28-án ala­kult kor­mány) „tel­je­sí­tet­te kö­ve­te­lé­se­in­ket, és ele­jét vet­te a vér­on­tás­nak. Min­den elő­fel­té­tel meg­van a füg­get­len, de­mok­ra­ti­kus, szo­ci­a­lis­ta Ma­gyar­or­szág felépítéséhez.”59
Ér­de­kes mó­don a po­zso­nyi Prav­da nem a Rudé právo köz­lés­mód­já­hoz iga­zo­dott, egy nap­pal meg­előz­te azt, s ez az el­té­rés no­vem­ber 3-ig meg­ma­radt. A po­zso­nyi köz­pon­ti párt­lap ugyan­is már 31-én köz­zé­tet­te a Rudé právóban csak más­nap meg­je­lent ve­zér­cik­ket.
Ok­tó­ber 31-én Po­zsony­ban tar­tóz­ko­dott az ENSZ ülé­sé­re uta­zó ma­gyar kül­dött­ég, me­lyet Bécs­ben ért a hír, hogy tér­je­nek vis­­sza. Gerő Er­nőt sú­lyo­san el­ma­rasz­tal­ták azért, hogy ok­tó­ber 23-án a bé­kés tün­te­tő­ket el­len­for­ra­dal­már­ok­nak ne­vez­ve Nagy Im­re mel­lett állt ki. Hor­váth ar­ról biz­to­sí­tot­ta a cseh­szlo­vák ve­ze­tést, hogy a ma­gyar ál­lás­pont az, hogy min­den­áron meg kell tar­ta­ni Nagy Im­rét a kor­mány élén. Az­zal a ké­rés­sel állt elő, hogy mi­e­lőtt a CSKP ve­ze­té­se ál­lást fog­lal a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban, tár­gyal­jon Nagy Im­ré­vel és Ká­dár­ral, és „ne úgy ál­lít­sák be a dol­got, hogy az Nagy Im­re el­len irányuljon”.60
Prá­gá­ban ok­tó­ber 31-én dél­előtt a nem­zet­vé­del­mi mi­nisz­ter kol­lé­gi­u­ma a cseh­szlo­vák had­se­reg harc­ké­szült­sé­gé­nek fo­ko­zá­sá­ról tár­gyalt.61 A fel­jegy­zés­ben nincs olyan moz­za­nat, amely utalt vol­na a moszk­vai ál­lás­pont meg­vál­to­zá­sá­ra és a má­so­dik be­avat­ko­zás elő­ké­szü­le­te­i­re. A mi­nisz­ter csu­pán ar­ra mu­ta­tott rá, hogy az ed­di­gi in­téz­ke­dé­sek nem kielégítőek, s jó­ma­ga kü­lön fi­gyel­met for­dí­tott a ko­ráb­bi pa­ran­csok és ren­del­ke­zé­sek tel­je­sí­té­sé­nek át­te­kin­té­sé­re. Konk­rét ada­to­kat fel­so­ra­koz­tat­va ese­ten­ként ko­moly szám­be­li pon­tat­lan­sá­go­kat ál­la­pí­tott meg.
A harc­ké­szült­sé­get il­le­tő­en a ve­zér­ka­ri fő­nők a 2. ka­to­nai kör­zet tar­ta­lé­ko­sa­i­ból tör­té­nő fo­ko­za­tos be­vo­nul­ta­tá­so­kat aján­lot­ta. A mi­nisz­ter úgy vé­le­ke­dett, hogy ez a va­ri­áns túl­sá­go­san az erők egyen­lő el­osz­tá­sá­ra épül, és hang­sú­lyoz­ta, hogy a leg­na­gyobb ve­szély Mis­kolc tér­sé­gé­ből fe­nye­get, mert le­he­tő­vé vá­lik a Kas­sa és az Ágc­sernyő kö­zöt­ti vas­út­vo­nal át­vá­gá­sa, ezért fő­ként Kas­sa tér­sé­gét kell meg­erő­sí­te­ni. A ve­zér­ka­ri fő­nök ál­tal ké­szí­tett be­szá­mo­ló­ban (le­het, hogy ele­ve vagy a kol­lé­gi­u­mi vi­ta után ki­egé­szít­ve) ki­emel­ten sze­re­pel, hogy re­á­lis erő­cso­por­to­sí­tás­ra ke­rül sor a ke­let-szlo­vá­ki­ai tér­ség­be tör­té­nő be­ha­to­lás meg­aka­dá­lyo­zá­sá­ra, fő­ként Miskolc–Kassa irá­nyá­ban, amely utat nyit a po­li­ti­kai cent­rum sze­re­pét be­töl­tő Kas­sa el­fog­la­lá­sá­ra. „Ez az el­len­ség szá­má­ra a za­var­gá­sok tűz­fész­ké­nek le­het­sé­ges ki­ala­kí­tá­sa és Ke­let-Szlo­vá­kia po­li­ti­kai-köz­igaz­ga­tá­si bir­tok­ba­vé­te­le szem­pont­já­ból fon­tos. Ugyan­ak­kor a Sá­ros­pa­tak, Kirá­ly­helmec és Nagyka­pos irá­nyá­ban tör­té­nő elő­re­nyo­mu­lás a Cseh­szlo­vá­kia és a Szov­jet­unió kö­zöt­ti élet­be vá­gó­an fon­tos köz­le­ke­dé­si és át­ra­ko­dást biz­to­sí­tó cso­mó­pont meg­ka­pa­rin­tá­sá­hoz vezetne.”62
A mi­nisz­ter az egy­sé­gek meg­erő­sí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban – a tar­ta­lé­ko­sok be­hí­vá­sát is be­le­ért­ve – meg­fon­to­lás tár­gyá­vá tet­te, hogy a le­bo­nyo­lí­tás nyil­vá­no­san vagy ál­cáz­va tör­tén­jen-e. Ez utób­bi eset­ben ex­ter­ri­to­ri­á­lis el­já­rást ja­va­solt, ki­ter­jeszt­ve azt az el­ső, te­hát cseh- és mor­va­or­szá­gi ka­to­nai kör­zet­re is. A vég­ső dön­tés ér­tel­mé­ben 3-5 na­pon be­lü­li, fo­ko­za­tos ex­ter­ri­to­ri­á­lis, 7500 tar­ta­lé­kost érin­tő ki­egé­szí­tést ren­delt el, amely­ből to­vább­ra is ki kel­lett hagy­ni a ma­gyar, len­gyel és né­met nem­ze­ti­sé­gű had­kö­te­le­se­ket. A dön­tés­hez mel­lé­kelt, a ve­zér­kar szer­ve­zé­si és moz­gó­sí­tá­si osz­tá­lya ál­tal ké­szí­tett alap­anyag elő­ké­szí­tői fel­hív­ták a fi­gyel­met ar­ra, hogy az egész or­szág te­rü­le­tén szór­vá­nyo­san vég­re­haj­tott be­hí­vá­sok ugyan he­lyi szin­ten sza­bály­sze­rű gya­kor­lat­ra szó­ló egye­di be­vo­nul­ta­tás be­nyo­má­sát kelt­he­tik a la­kos­ság kö­ré­ben, de za­vart okoz­hat­nak az est­le­ges moz­gó­sí­tás pon­tos dis­zloká­ciójá­nak be­tar­tá­sá­ban. S adott est­ben a moz­gó­sí­tás nyil­ván nem csak ál­ta­lá­nos biz­ton­ság­po­li­ti­kai kö­ve­tel­mény­ként me­rült fel a ve­zér­kar­ban.

A vál­to­zá­sok elő­sze­le

Hrus­csov no­vem­ber 1-jén Bu­ka­rest­be sür­gős ta­nács­ko­zást hí­vott ös­­sze Cseh­szlo­vá­kia, Ro­má­nia és Bul­gá­ria ve­ze­tő kép­vi­se­lő­i­nek rész­vé­te­lé­vel, ame­lyen tá­jé­koz­ta­tást adott a má­so­dik szov­jet be­avat­ko­zás elő­ké­szü­le­te­i­ről. A Po­li­ti­kai Iro­da Novot­ný és Široký be­szá­mo­ló­ját meg­hall­gat­va ha­tá­ro­za­tá­ban le­szö­gez­te, hogy „a CSKP KB kül­dött­sé­gé­nek ál­lás­fog­la­lá­sá­ban a CSKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­ja egy­ér­tel­mű, a ma­gyar­or­szá­gi hely­ze­tet ér­té­ke­lő né­ze­té­ből in­dul ki, és egyet­ért min­den, a ma­gyar­or­szá­gi né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­szer fenn­ál­lá­sá­hoz nél­kü­löz­he­tet­len in­téz­ke­dés­sel, és szük­ség es­tén nem­csak hogy ezek­kel egyet­ér­tünk, ha­nem ak­tí­van részt is ve­szünk végre­ha­jtá­suk­ban”.63 Ez utób­bi nyo­ma­té­kos fél­mon­dat nem sze­re­pelt az ere­de­ti ha­tá­ro­za­ti ja­vas­lat­ban, utó­lag ke­rült be­le, s a tör­té­ne­ti ér­té­ke­lés­ben újabb fel­kí­nál­ko­zás­nak te­kin­tik, amit Hrus­csov is­mét nem fo­ga­dott el. Jan Pešek vi­szont rá­mu­tat ar­ra, hogy a cseh­szlo­vák had­se­reg ak­ko­ri hely­ze­té­ben egyéb­ként sem lett vol­na ké­pes tény­le­ges had­vi­se­lés­re, leg­fel­jebb ki­se­gí­tő ol­dal­csa­pá­sok­ra vál­lal­koz­ha­tott vol­na.64 Jan Štaigl vi­szont e ho­má­lyos meg­fo­gal­ma­zás pon­to­sí­tá­sa­ként ér­tel­me­zi azt a nem­zet­vé­del­mi és bel­ügy­mi­nisz­ter­nek szó­ló fel­ada­tot, hogy „biz­to­sí­ta­ni kell az éber és tel­jes ér­té­kű ha­tár­vé­del­met, fegy­ve­res erő­ink fel­ké­szült­sé­gét a cseh­szlo­vák ál­lam­ha­tár megvédésére”.65
Antonín Novot­ný­nak az ülé­sen ké­szült sa­ját ke­zű, ne­he­zen ki­bo­goz­ha­tó, il­let­ve va­ló­di tar­ta­lom­mal meg­tölt­he­tő fél­mon­da­tai kö­zött sze­re­pel egy meg­jegy­zés, mely sze­rint „szi­lárd­nak len­ni ná­lunk sem kön­nyű”.66 En­nek ér­tel­mét ke­res­ve olyan be­nyo­más is tá­mad­hat, mint­ha Novot­ný már is­mer­te vol­na az SZKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­já­nak egy nap­pal ko­ráb­bi, Hrus­csov tá­vol­lét­ében tar­tott, Ma­gyar­or­szág meg­szál­lá­sá­val fog­lal­ko­zó ülé­sén a Sepilov vi­ta­zá­ró­já­ban el­hang­zott ki­je­len­tést: „Ha nem lé­pünk az eré­lyes cse­lek­vés út­já­ra, Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is szét­hul­lik a dolog.”67
Az ülés anya­gá­ban nem ta­lál­ha­tó fel­jegy­zés ar­ról, amit Karel Kaplan em­lít köny­vé­ben, hogy Široký a bu­ka­res­ti ülé­sen bí­rál­ta a Szov­jet­unió ok­tó­ber 30-i dek­la­rá­ci­ó­ját a szo­ci­a­lis­ta tá­bor or­szá­gai kö­zöt­ti kap­cso­la­tok egyen­jo­gú­sá­gát hang­sú­lyo­zó el­vi alap­ja­i­nak a ko­ráb­bi mód­sze­rek­kel sza­kí­tó meg­újí­tá­sá­ról, s fenn­tar­tá­sát ma­gá­val Hrus­csov­val is kö­zöl­te. Fier­linger vi­szont vi­tá­ba szállt Široký­val, cá­fol­va azt a né­ze­tét, hogy a nyi­lat­ko­zat gyen­gí­ti a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­nak a Né­met Szö­vet­sé­gi Köz­tár­sa­ság­gal szem­be­ni pozí­cióit.68 Novot­ný fel­jegy­zé­sé­ben úgy fo­gal­ma­zott, hogy a Szov­jet­uni­ót il­le­tő­en a ve­ze­tés­ben tel­jes a né­zet­azo­nos­ság. Más­nap, no­vem­ber 3-án a Po­li­ti­kai Iro­da ülé­sén ho­zott ha­tá­ro­zat­nak ele­get té­ve Antonín Zápo­tocký rá­dió­be­szé­de, amely a fel­ke­lést „fa­sisz­ta fe­hér­ter­ror­nak ne­vez­te”, érin­tet­te a ma­gyar­or­szá­gi kom­mu­nis­ták ál­tal el­kö­ve­tett hi­bá­kat.
Ru­dolf Barák bel­ügy­mi­nisz­ter az ülé­sen ho­zott ha­tá­ro­za­tot tel­je­sít­ve tit­kos pa­ran­csot adott ki. Eb­ben el­ren­del­te az el­len­sé­ges meg­nyil­vá­nu­lá­sok elő­re­jel­zé­se alap­ján idő­ben tör­té­nő in­téz­ke­dé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó­an az ügy­nök­há­ló­za­tok mű­kö­dé­sé­nek meg­erő­sí­té­sét, fő­ként ez egy­ko­ri po­li­ti­kai pár­tok kép­vi­se­lő­i­re, az ér­tel­mi­ség­re és a di­ák­ság­ra irá­nyít­va a fő fi­gyel­met. Kü­lön irány­elv ké­szült a gyű­lé­sek­re vo­nat­ko­zó ügy­nö­ki te­vé­keny­sé­get il­le­tő­en, amely­nek ér­tel­mé­ben az ál­lam­biz­ton­ság em­be­re­i­nek ar­ra kell tö­re­ked­ni­ük, hogy „tisz­tes­sé­ges ál­lam­pol­gár­ok­ként” vi­sel­ked­ve be­fér­kőz­ze­nek a ma­ni­fesz­tá­lók kö­zé”. A biz­ton­sá­gi szer­vek és egyéb kar­ha­tal­mi ala­ku­la­tok fel­ké­szí­té­se az elő­re nem várt ese­mé­nyek­re a ma­gyar­or­szá­gi fel­ke­lés­nek a Szov­jet­unió ál­ta­li el­foj­tá­sa ide­jén min­den ko­ráb­bi­nál na­gyobb mé­re­te­ket öl­tött. A kom­mu­nis­ta ve­ze­tés nem szá­mí­tott a fej­le­mé­nyek vég­ze­tes alkulásá­val, a for­ra­da­lom át­ter­je­dé­sé­vel Cseh­szlo­vá­ki­á­ba, azon­ban az in­téz­ke­dé­se­ket nem pusz­tán meg­elő­ző jel­le­gű­nek te­kin­tet­te, ha­nem va­ló­szí­nű­leg nem zár­ta ki a ka­to­nai ala­ku­la­tok ak­tí­vabb, ta­lán Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re is ki­ter­je­dő rész­vé­tel­ét sem.69
A ve­zér­ka­ri fő­nők más­nap, no­vem­ber 3-án a reg­ge­li órák­ban a ha­tár­vé­de­lem­re vo­nat­ko­zó ha­tá­ro­zat szel­le­mé­ben adott pa­ran­csot a szlo­vá­ki­ai ka­to­nai kör­zet pa­rancs­no­ká­nak. „Ez­zel a cseh­szlo­vák had­se­reg dél-szlo­vá­ki­ai te­vé­keny­sé­ge tel­je­sen új jel­le­get öl­tött. A vé­de­lem­be vo­nu­lás meg­szer­ve­zé­se a ha­tár­vé­de­lem­nek a meg­elő­ző ál­la­po­tá­val szem­ben a ko­ráb­bi ha­tár­őr­zés­sel és a ha­tár le­fe­dé­sé­vel szem­ben a ha­tár­vé­de­lem mi­nő­sé­gi­leg ma­ga­sabb fo­kát je­len­tet­te” – ál­la­pít­ja meg Jan Štei­gl. Sze­rin­te vé­gül is ez lett a ma­gyar­or­szá­gi kom­mu­nis­ta rend­szer fenn­ma­ra­dá­sá­nak ér­de­ké­ben szük­sé­ges „min­den­ne­mű el­ke­rül­he­tet­len in­téz­ke­dés­ben” va­ló cseh­szlo­vá­ki­ai rész­vé­tel lé­nye­ge, ré­szé­vé vál­va a szov­jet ve­zér­kar ál­tal ki­dol­go­zott, a ma­gyar­or­szá­gi fel­ke­lés le­ve­ré­sé­re ki­dol­go­zott terv­nek. A szov­jet ka­to­nai for­rá­sok hi­á­nyá­ban ezt Štaigl úgy jel­le­mez­te, hogy a csehs­zlovák–­mag­yar és román–­mag­yar ha­tár her­me­ti­kus le­zá­rá­sá­val Ma­gyar­or­szág te­rü­le­te zárt tér­ré vá­lik, amely­ben a fel­ke­lést a szov­jet had­se­reg szá­mol­ja fel. „Ilyen ér­te­lem­ben akár a Var­sói Szer­ző­dés had­erő­i­nek el­ső ko­or­di­nált ak­ci­ó­já­ról is be­szél­he­tünk” – vé­le­ke­dik Štaigl.70 Er­re utal, hogy a szov­jet csa­pa­tok pa­rancs­nok­sá­gá­val Konyev mar­sallt, a Var­sói Szer­ző­dés fő­pa­rancs­no­kát bíz­ták meg.
Más­nap, no­vem­ber 4-én ülé­se­zett a nem­zet­vé­del­mi mi­nisz­ter kol­lé­gi­u­ma, meg­vi­tat­va a szlovák–­mag­yar ha­tá­ron vég­re­haj­tott in­téz­ke­dé­se­ket. A fel­jegy­zés sze­rint csu­pán a tény­sze­rű rög­zí­tés szint­jén sze­re­pel a ka­to­nai ve­ze­tés­re nem túl jó fényt ve­tő köz­lés ar­ról, hogy a tény­le­ges szlo­vá­ki­ai, több mint 8 ezer fős ál­lo­mány ki­egé­szí­té­sek után több mint 30 ezer fő­re emel­ke­dett, mi­köz­ben a be­hí­vá­sok csak 10 ezer főt érin­tet­tek. Ké­sőbb vi­szont fel­rót­ta, hogy a moz­gó­sí­tá­si cso­port­fő­nök­ség nem nyújt vi­lá­gos és pon­tos alap­anya­go­kat. Kér­dés hang­zott el ar­ra néz­ve, mi a te­en­dő, ha Cseh­szlo­vá­kia fe­lett ma­gyar gé­pek je­len­nek meg. A ve­zér­ka­ri fő­nök vá­la­sza sze­rint amen­­nyi­be ki­de­rül, hogy ma­gyar gé­pek­ről van szó, és a fel­szó­lí­tás­nak nem tesz­nek ele­get, tü­zet kell nyit­ni rájuk.71
A kol­lé­gi­um reg­gel hét­kor kez­dő­dött. A fel­jegy­zés sze­rint a vé­ge fe­lé hang­zott el a mi­nisz­ter ré­szé­ről az a rö­vid tá­jé­koz­ta­tás, hogy „Ma­gyar­or­szá­gon új kor­mány ala­kult, a ré­gi kor­mányt be­csuk­ták (sic! – K. J. megj.), a ma­gyar­or­szá­gi rend­te­rem­tést szol­gá­ló ope­rá­ció vé­get ért”. A mi­nisz­ter azt is hang­sú­lyoz­ta, hogy a hír­szer­zés ke­vés tá­jé­koz­ta­tás­sal szol­gál, a had­mű­ve­le­ti cso­port­fő­nök­ség nem is­me­ri kel­lő­kép­pen a hely­ze­tet. A no­vem­ber 4-én vég­re­haj­tott má­so­dik szov­jet be­avat­ko­zás utá­ni hely­zet nem­csak a meg­elő­ző fej­le­mé­nyek fo­lyo­má­nya­ként, ha­nem a szov­jet ma­ga­tar­tás­sal kap­cso­la­tos nagy­ha­tal­mi po­li­ti­ká­ra vo­nat­ko­zó ju­go­szláv ál­lás­pont és a szu­e­zi vál­ság ha­tá­sá­ra is új fe­je­ze­tet nyi­tott.

Szesztay Ádám: A magyarországi kisebbségek az 1956-os forradalomban. A kisebbségek reagálása a forradalmi helyzetre

Ma­gyar­or­szá­gon min­den hi­va­ta­lo­san el­is­mert nem­ze­ti ki­sebb­ség­nek volt kom­mu­nis­ta po­li­ti­kai rend­sze­rű anya­or­szá­ga, a né­me­tek azon­ban két nyu­ga­ti anya­or­szág­ra is fel­néz­het­tek, a dé­li szlá­vok anya­or­szá­ga pe­dig a szov­jet tá­bo­ron kí­vül he­lyez­ke­dett el (te­kin­tet­tel ar­ra, hogy kér­dé­ses, men­­nyi­re te­kint­he­tő va­ló­ban lé­te­ző­nek az öt­ve­nes évek­ben hi­va­ta­lo­san egy nép­cso­port­ként ke­zelt dél­szláv kö­zös­ség, igyek­szem in­kább a dé­li szlá­vok ki­fe­je­zést hasz­nál­ni, utal­va a hor­vá­tok, szlo­vé­nok, szer­bek, va­la­mint so­ká­cok, bu­nye­vá­cok sa­ját kö­zös­sé­gi ala­nyi­sá­gá­ra is). Az ös­­szes hi­va­ta­lo­san el­is­mert ki­sebb­ség fog­ta anya­or­szá­ga rá­dió­adá­sa­it. A párt­do­ku­men­tu­mok ké­sőbb azt hang­sú­lyoz­ták, hogy a szlo­vá­ki­ai és a ro­má­ni­ai mű­so­rok ,,jó ha­tást” gya­ko­rol­tak az Al­föld eme két kisebb­ségére.1 A di­a­lek­tu­sok eltérése2 és e két ki­sebb­ség vi­szony­lag la­za anya­or­szá­gi kö­tő­dé­se mi­att azon­ban ezt az ál­lí­tást té­ves fel­té­te­le­zés­nek tart­hat­juk. Va­ló­szí­nű vi­szont, hogy a dé­li szláv nép­cso­port­ok tá­jé­koz­ta­tá­sá­ban tény­leg fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak a ju­go­szláv, a né­me­te­ké­ben pe­dig az oszt­rák és nyu­gat­né­met adók.3 Az 1956 ta­va­szán el­fo­ga­dott nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai párthatároza­t4 sze­rint ép­pen a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek anya­or­szá­gi kap­cso­la­tá­nak erő­sí­té­sé­ért kel­lett mó­do­sí­ta­ni (az­az tu­laj­don­kép­pen le­he­tő­vé ten­ni) a ha­tár­át­lé­pés en­ge­dé­lye­zé­sét a szom­széd or­szá­gok­ba. Ez cseh­szlo­vák és ro­mán vi­szony­lat­ban 1956 nya­rán tény­le­ge­sen meg­való­sult,5 ami per­sze nem­csak a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­ge­ket érin­tet­te,6 ha­nem ál­ta­lá­ban vé­ve is új­ra­in­dí­tot­ta Ma­gyar­or­szág és a szom­széd or­szá­gok tár­sa­dal­má­nak ter­mé­sze­tes érin­tkezését.7
Az anya­or­szág po­ten­ci­á­lis ha­tá­sa a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek ese­té­ben ter­mé­sze­te­sen el­ha­nya­gol­ha­tó ah­hoz a kö­rül­mény­hez ké­pest, hogy né­hány na­pig az egész or­szág sza­bad­nak érez­te ma­gát, és eb­ben a te­kin­tet­ben a ki­sebb­sé­gek egy­ál­ta­lán nem kü­lön­böz­tek a több­sé­gi tár­sa­da­lom­tól. A sza­bad­ság tu­laj­don­kép­pen a ta­buk meg­szű­né­sét je­len­tet­te: vé­le­ményt nyil­vá­nít­hat­tak, azok­ról az ér­zel­me­ik­ről szól­hat­tak, ame­lyek­ről ko­ráb­ban koc­ká­za­tos lett vol­na. A ki­sebb­sé­gek több­nyi­re ab­ban kü­lön­böz­tek a ma­gyar több­ség­től, hogy ma­gyar ál­lam­pol­gár­ként el­szen­ve­dett sé­rel­me­i­ken kí­vül sa­já­tos, nem­ze­ti­sé­gi sé­rel­mek is fel­tör­tek lel­ki­vi­lá­guk­ból.
Fő­ként szlo­vák ta­gok­ból állt az ak­kor még szlo­vák több­sé­gű Pi­lis­szent­lé­lek For­ra­dal­mi Bizottsá­ga.8 Szá­mos nem­ze­ti­sé­gi köz­ség­ben fel­osz­lat­ták a ter­me­lő­szö­vet­ke­ze­tet (té­eszt), il­let­ve éve­ken át meg­aka­dá­lyoz­ták azok új­já­szer­ve­zé­sét: az ilyen fal­vak kö­zé tar­to­zott a szlo­vák la­kos­sá­gú Pilis­szán­tó,9 a hor­vát la­kos­sá­gú Bajc­sa10 és az al­föl­di ro­mán fal­vak kö­zül néhány.11 Soly­már Im­re és Ge­len­csé­ri And­rás 1994-es ta­nul­má­nyá­ban Kis­dorog pél­dá­ján azt mu­tat­ta be szö­veg­sze­rű­en, hogy a he­lyi né­met­ség a szé­ke­lyek el­le­né­ben igye­ke­zett meg­vé­de­ni a nem­ze­ti­sé­gi ter­melőszövetkezetet.12 Az ál­ta­luk kö­zölt sta­tisz­ti­ká­ból azon­ban ki­vi­lág­lik, hogy a Völgy­ség két je­len­tős, rész­ben né­met la­kos­sá­gú fa­lu­ja, Kalaznó és Mór­ágy ugyan­csak fel­szá­mol­ta a rákénysz­erített szö­vet­ke­ze­tet; s hogy eb­ből a né­me­tek is ki­vet­ték ré­szü­ket, mi sem mu­tat­ja job­ban, hogy egé­szen 1960-ig egy­ál­ta­lán nem si­ke­rült új kol­lek­tív gaz­da­sá­got alakí­tani.13 Kis­doro­gon 1957-ben el­len­for­ra­dal­mi iz­ga­tás vád­já­val le­tar­tóz­tat­ták a ter­me­lő­szö­vet­ke­zet né­met igaz­gatóját,14 ami jel­zi, hogy a szö­vet­ke­zet meg­ma­ra­dá­sát ott is na­gyon óva­to­san kell ér­té­kel­nünk.
Müller Ru­dolf gaz­da részt vál­lalt Csávoly, Het­ényi Adolf né­met­ta­nár pe­dig Kátoly for­ra­dal­mi meg­moz­dulá­saiban.15 Husvig Györ­gyöt, a ma­gyar­or­szá­gi szerb egy­ház ügy­véd­jét a fel­ke­lés után el­til­tot­ták hi­va­tá­sa gya­kor­lá­sá­tól, mert ve­ze­tő sze­re­pet ját­szott Szent­end­re he­lyi ve­ze­té­sé­ben a for­ra­da­lom alat­t.16 Az ilyen meg­moz­du­lá­sok kö­zül leg­drá­ma­ibb a ro­mán (vagy ro­mán szár­ma­zá­sú) Mány Er­zsé­bet húsz­éves le­ány rész­vé­te­le Gyu­la­vár vé­del­mé­nek meg­szer­ve­zé­sé­ben a szov­je­tek el­len, il­let­ve már­tír­ha­lá­la a for­radalomért.17 A né­me­tek is sa­ját hő­se­ik kö­zött tart­ják szá­mon a for­ra­da­lom több né­met vagy né­met szár­ma­zá­sú hő­sét, pél­dá­ul a kis­ko­rú­ként le­tar­tóz­ta­tott, és rög­tön 18. szü­le­tés­nap­ja után ki­vég­zett Mans­feld Pétert.18
A ha­zai nem­ze­ti­sé­gi tár­sa­dal­mak több­sé­ge fa­lu­si kör­nye­zet­ben élt,19 és ezért ter­mé­sze­tes­nek te­kint­het­jük, ha a sza­bad­sá­got a lo­ká­lis prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra igye­kez­tek fel­hasz­nál­ni. E moz­go­ló­dá­sok egyi­ke sem tű­nik a nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­ség sa­já­tos­sá­gá­nak, ha­nem in­kább azt lát­hat­juk, hogy a ki­sebb­sé­gek he­lyi szin­ten ugyan­azok­ért a cé­lo­kért áll­tak ki, ame­lye­kért a több­sé­gi tár­sa­da­lom is: ál­lam­pol­gá­ri el­vá­rá­so­kat fo­gal­maz­tak meg.
Akadt azon­ban ki­vé­tel: a Bu­da­pest­ről dél­ke­let­re, va­la­mint a Ge­re­csé­ben, a Pi­lis­ben, a Bör­zsöny­ben, a Zemp­lén­ben fek­vő szlo­vák (il­let­ve szlo­vák ere­de­tű) fal­vak­ban, akár­csak a nyír­sé­gi bo­kor­ta­nyá­kon a szlo­vák nyelv­ok­ta­tás­ban részt ve­vő gye­re­kek szü­le­i­nek a több­sé­ge ar­ra hasz­nál­ta ki a for­ra­dal­mat, hogy be­szün­tes­sék vagy fa­kul­ta­tív­vá te­gyék a nyelv­ok­ta­tást. Ez csak a szlo­vák szór­vá­nyo­kat jel­le­mez­te (szór­vá­nyon az olyan te­le­pü­lést ért­ve, ahol egy adott et­ni­kum ab­szo­lút ki­sebb­ség­ben, s más nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gű te­rü­let­től el­zár­tan él). (Bé­kés­csa­bán ugyan­ek­kor, ha sze­ré­nyen is, de emel­ke­dett a szlo­vák is­ko­lá­ba já­rók lét­szá­ma.) A szlo­vá­kok azon meg­moz­du­lá­sai, me­lyek az et­ni­kai be­ol­va­dás aka­dá­lya­i­nak el­tá­vo­lí­tá­sá­ra irá­nyul­tak fő­ként a Bu­da­pest kör­nyé­ki fal­vak­ra vol­tak jel­lem­zők. A szlo­vák szór­vá­nyok azon­ban szin­te az egész or­szág­ban így reagál­tak.20 Te­hát sa­já­to­san a szlo­vá­kok vagy a szlo­vá­kok­nak mi­nő­sí­tett ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szé­les­kö­rű tö­rek­vé­sé­ről volt szó. En­nek el­le­né­re he­lyi meg­moz­du­lá­sok­ról kell be­szél­nünk, hi­szen a nyelv­ok­ta­tás el­len az egyes fal­vak szlo­vák szár­ma­zá­sú la­kos­sá­ga egy­más­tól füg­get­le­nül lé­pett fel. Ahol nem az ok­ta­tást, ott más in­téz­ményt szün­tet­tek meg, pél­dá­ul Mátraszen­tim­rén a szlo­vák né­pi együttest.21 A nyelv­ok­ta­tás el­uta­sí­tá­sá­nak ki­mu­tat­ha­tó­an az állt a hát­te­ré­ben, hogy a né­pes­ség­cse­re után a Ma­gyar­or­szá­gon ma­ra­dást vá­lasz­tók a szór­vá­nyok­ban nem akar­ták, hogy szlo­vák­ként ke­zel­jék őket, a nem­ze­ti­ség­po­li­ti­ka még­is so­kat szlo­vák­nak mi­nő­sí­tett közülük.22 A má­sik érv a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás el­len – me­lyet a szü­lők gyak­ran han­goz­tat­tak – az volt, hogy a di­á­kok szá­má­ra funkciót­lan a szlo­vák nyelv. Ter­mé­sze­te­sen ezek a meg­nyil­vá­nu­lá­sok sú­lyos iden­ti­tás­vál­ság­ról ta­nús­kod­tak.
A for­ra­dal­mi meg­moz­du­lá­sok szá­mos tí­pu­sá­ról, köz­tük sa­já­to­san ki­sebb­sé­gi jel­leg­ze­tes­sé­gű­ek­ről – mint pél­dá­ul a spon­tán szo­li­da­ri­tás az anya­or­szág­gal – vagy az ál­lam­pol­gá­ri jel­le­gű­ek­ről – mint a tu­da­tos, szer­ve­zett, tit­kos kons­pi­rá­ció vagy ép­pen a di­ák­meg­moz­du­lás – nem tu­dunk a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek kö­ré­ben. Ami utób­bit il­le­ti, ele­ve nem for­dul­ha­tott elő, hi­szen sem önál­ló nem­ze­ti­sé­gi di­ák­ság nem ta­nult a fel­ső­ok­ta­tás­ban, sem olyan egye­te­mi köz­pont nem lé­te­zett, amely­ben eh­hez szük­sé­ges kon­cent­rá­ci­ó­ban ta­nul­tak vol­na együtt egy nem­ze­ti ki­sebb­ség di­ák­jai.
Pi­lis, ha na­gyon kis arány­ban is, de olyan szlovák­lak­ta fa­lu volt,23 amely­ben sor­tűz dör­dült el a for­ra­da­lom alat­t.24 Nem is­me­re­tes azon­ban, hogy a tün­te­té­sen mi­lyen nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok vet­tek részt, és hogy vol­tak-e szlo­vák ál­do­za­tai a vé­reng­zés­nek. A pi­li­si tün­te­tés gya­kor­la­ti­lag a he­lyi meg­moz­du­lá­sok ti­pi­kus pél­dá­ja, úgy­hogy va­ló­szí­nű­sít­het­jük a ki­sebb­ség rész­vé­tel­ét, de nem kö­zös­sé­gi­leg, ha­nem in­di­vi­du­á­li­san.
Tu­da­to­san szer­kesz­tett po­li­ti­kai prog­ra­mot ki­sebb­sé­gi kör­ben egyet fo­gad­tak el az öt­ven­ha­tos for­ra­da­lom alat­t. A hor­vát és szerb la­kos­sá­gú te­rü­le­tek kép­vi­se­lői 1956. ok­tó­ber 26-án Pé­csett ki­ált­ványt ad­tak ki, amely a Mit kí­ván a ma­gyar­or­szá­gi dél­szláv nem­ze­ti­ség cí­met vi­sel­te. A prog­ra­mot Lászti­ty Szve­tozár gö­rög­ke­le­ti lel­kész, a Ma­gyar­or­szá­gi Dél­szláv­ok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­nek (a to­váb­bi­ak­ban: MDDSZ) el­moz­dí­tott ve­ze­tő­je szö­ve­gez­te meg. A nyi­lat­ko­zat el­ső­sor­ban a dél­szláv szö­vet­ség re­form­ját, ere­de­ti (1948) ál­la­po­tá­nak vis­­sza­ál­lí­tá­sát kö­ve­tel­te. Vál­to­zá­so­kat sür­ge­tett a Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um Nem­ze­ti­sé­gi Osz­tá­lyá­nak (a to­váb­bi­ak­ban: MMNO) ve­ze­té­sé­ben, azt igé­nyel­ve, hogy nem­ze­ti­sé­gi hi­va­tal­no­kok irá­nyít­sák. Meg­fo­gal­maz­ta egy dél­szláv is­ko­lai au­to­nó­mia el­vá­rá­sa­it. En­nek ré­sze­ként a dé­li szláv szü­lő­ket az ál­lam­nak kö­te­lez­nie kel­lett vol­na ar­ra, hogy gyer­me­kü­ket nem­ze­ti­sé­gi is­ko­lá­ba já­ras­sák, ami ak­kor már nem szá­mít­ha­tott tel­je­sen kü­lönc el­kép­ze­lés­nek, hi­szen pél­dá­ul a Né­met De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság­ban a lausitzi szor­bok is­ko­la­rend­sze­re 1964-ig így mű­kö­dött. A pé­csi dél­szláv ki­ált­vány egy­ér­tel­mű­en le­tet­te a vok­sot Ju­go­szlá­via – mint anya­or­szág – mel­lett, s a ki­sebb­ség szá­má­ra a meg­ol­dást a két or­szág kap­cso­la­ta­i­nak nor­mal­izá­ciójában je­löl­te meg. Utol­só fel­ki­ál­tá­sá­ban Ma­gyar­or­szág sza­bad­sá­gát él­tet­te, ál­lást fog­lal­va a for­ra­da­lom mel­let­t.25
Lászti­ty Szve­tozár a for­ra­da­lom után is a ma­gyar­or­szá­gi szer­bek nem­ze­ti éb­re­dé­sé­nek ra­di­ká­lis szor­gal­ma­zó­ja ma­radt. A ha­tó­sá­gok még az öt­ve­nes évek vé­gén is so­kat baj­lód­tak az­zal, hogy prog­ram­ját, a „dél­s­zláv tíz­pa­ran­cso­lat”-ot, szé­les kör­ben ter­jesz­tet­te. ő szer­vez­te meg 1959. jú­li­us 12-én a grábó­ci or­to­dox ko­los­tor­ban az or­szá­gos szerb ta­lál­ko­zót, ame­lyen – a bu­da­pes­ti Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um nagy bos­­szú­sá­gá­ra – a ju­go­szláv nagy­kö­vet­ség is kép­vi­sel­tet­te magát.26 Lászti­ty fia, Lászti­ty Lubomír egyi­ke volt azok­nak a szer­bek­nek, aki­ket az öt­ve­nes évek ele­jén kez­dő­dött ül­döz­te­té­sek után az utol­sók kö­zött en­ged­tek ki 1956-ban a bör­tön­ből, alig va­la­mi­vel a for­ra­da­lom ki­tö­ré­se előt­t. Az if­jab­bik Lászti­ty en­nek el­le­né­re so­sem ad­ta föl hi­tét egy em­ber­sé­ges „s­zo­cial­iz­mus” meg­te­rem­té­sé­ben, akár a szov­jet blok­kon be­lül is.27 Egy ilyen szo­ci­a­liz­mus ke­re­té­ben kí­ván­ta meg­őriz­ni a ma­gyar­or­szá­gi dél­szláv­ok nem­ze­ti iden­ti­tá­sát. Ez de­rült ki ab­ból a ter­ve­zet­ből, ame­lyet 1957 ta­va­szán ké­szí­tett az MDDSZ újjász­ervezésére.28 Az idő­sebb Lászti­ty vi­szont nem volt kom­mu­nis­ta. A kö­zös kul­tú­rát, kö­zös val­lást tar­tot­ta a ki­sebb­sé­gi szer­ve­ző­dés alap­já­nak, de az anya­or­szág kom­mu­nis­ta po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dé­se sem a há­bo­rú után, sem ké­sőbb nem aka­dá­lyoz­ta meg ab­ban, hogy szo­ros kap­cso­la­to­kat ápol­jon an­nak ha­tó­sá­ga­i­val.
A fel­ke­lés alatt szü­ne­tel­tek az öt­ve­nes évek nem­ze­ti­sé­gi új­sá­gai, a ro­má­nok azon­ban Gyu­lán 1956 de­cem­be­ré­ben – még a vá­ros szov­jet meg­szál­lá­sa előtt – füg­get­len la­pot ad­tak ki Gaze­ta Românã cím­mel.29 A lap az egyet­len nem­ze­ti­sé­gi új­ság volt, amely a for­ra­da­lom ide­jén is meg­je­lent és a for­ra­da­lom ol­da­lán állt. Ugyan­ak­kor az egyet­len ol­dal ter­je­del­mű, egyet­len szá­mot meg­ért lap ar­ról is ta­nús­ko­dott, hogy a sza­bad­sá­got sa­ját, ma­gyar­or­szá­gi ro­mán kü­lön­ál­lás­tu­dat meg­erő­sí­té­sé­re akar­ja fel­hasz­nál­ni. A lap egyet­len meg­je­lent szá­ma igaz tá­jé­koz­ta­tást ígért, ami ál­lam­pol­gá­ri tö­rek­vés­nek mi­nő­sült. Ugyan­ak­kor azt is prog­ram­já­ra tűz­te, hogy köz­pon­ti hí­rek he­lyett he­lyi té­mák­kal kí­ván fog­lal­koz­ni, és nem a ro­mán iro­dal­mi nyel­vet, ha­nem az al­föl­di ro­mán táj­szó­lást fog­ja hasz­nál­ni. Ez utób­bi el­kép­ze­lé­sek sa­já­to­san nem­ze­ti­sé­gi, és azon be­lül is spe­ci­fi­ku­san ro­mán el­vá­rást ta­kar­tak: el­kü­lö­nü­lést mind a több­sé­gi tár­sa­da­lom­tól, mind az anya­or­szág­tól. A tisz­ta tá­jé­koz­ta­tás, a több­sé­gi nem­zet­be és az anya­or­szág kul­tú­rá­já­ba va­ló be­ol­va­dás el­ve­té­se, a lo­ká­lis kér­dé­sek hang­sú­lyo­zá­sa és az el­hall­ga­tott ré­te­gek (pa­pok, ér­tel­mi­ség) meg­ha­tá­ro­zó elem­ként beeme­lé­se a ma­gyar­or­szá­gi ro­mán nem­ze­ti­ség fo­gal­má­ba al­kot­ta an­nak a prog­ram­nak a ge­rin­cét, me­lyet a ko­ráb­bi, a for­ra­da­lom előt­ti ro­mán új­ság­tól, a Lib­er­tatea Nos­trãtól el­ha­tá­ro­ló­dó Gaze­ta Rom­ina meg­fo­gal­ma­zott.
A szö­vet­sé­gek kö­zül ki­sebb za­var­gást (for­ra­dal­mi pót­lék osz­to­ga­tá­sát) a Ma­gyar­or­szá­gi Ro­má­nok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­ben (a to­váb­bi­ak­ban: MRDSZ) je­gyez­tek fel,30 il­let­ve éles po­li­ti­kai vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás­ok­ról tu­dunk a Ma­gyar­or­szá­gi Szlo­vá­kok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­ben (a to­váb­bi­ak­ban: MSZDSZ).31 Úgy tű­nik, a Ma­gyar­or­szá­gi Dél­szláv­ok De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­gé­nek a sztá­li­ni struk­tú­rá­ba tör­té­nő be­ta­go­zó­dá­sa, ve­ze­tő­sé­gé­nek ki­cse­ré­lé­se volt a dél­szláv­ok leg­sú­lyo­sabb sé­rel­me, ez­zel ugyan­is a szer­ve­zet el­vesz­tet­te meg­le­vő ér­dek­kép­vi­se­le­ti jel­le­gét. Amit el­ső he­lyen vár­tak a sza­bad­ság­tól, ért­he­tő­en en­nek az új­ra­ter­me­lé­se volt. A nem­ze­ti­sé­gi pártelit vé­le­mény­nyil­vá­ní­tá­sa a for­ra­da­lom alatt nem volt szá­mot­te­vő.
Ös­­sze­ge­zés­ként te­hát meg­ál­la­pít­ha­tó: Ma­gyar­or­szá­gon a ki­sebb­sé­gek he­lyi szin­ten ál­ta­lá­ban ál­lam­pol­gá­ri kö­ve­te­lé­se­ket fo­gal­maz­tak meg: csat­la­koz­tak a for­ra­da­lom­hoz. A dé­li szlá­vok és a ro­má­nok ér­tel­mi­sé­gi elit­je vi­szont sa­já­to­san nem­ze­ti­sé­gi, de egy­más­tól erő­sen el­té­rő kö­ve­te­lé­sek­kel állt elő. Ab­ban ha­son­lí­tot­tak egy­más­ra, hogy mind a dé­li szláv, mind a ro­mán tö­rek­vés az as­­szi­mi­lá­ció fé­ke­zé­sét cé­loz­ta meg, vi­szont anya­or­szá­guk­hoz el­té­rő­en vi­szo­nyul­tak. A szlo­vák szór­vá­nyok he­lyi szin­ten fo­gal­maz­tak meg sa­já­tos tö­rek­vést. A né­met­ség sa­já­to­san nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gű meg­moz­du­lá­sá­ról nem tu­dunk, ha­csak ide nem szá­mít­juk, hogy egyes köz­sé­gek­ben a Du­nán­tú­lon a né­me­tek kár­ta­la­ní­tást kö­ve­tel­tek a negy­ve­nes évek vé­gi va­gyon­el­kob­zás­ok miat­t.32

A ká­dá­ri ha­ta­lom ma­ga­tar­tá­sa a ki­sebb­sé­gek­kel szem­ben

A Bu­da­pest el­len be­ve­tett szov­jet kis­ka­to­ná­kat ar­ról tá­jé­koz­tat­ták, hogy egy olyan el­len­for­ra­da­lom­mal szem­ben kell har­col­ni­uk, ame­lyet a „német és más nyu­ga­ti né­pek ve­ze­té­sé­vel” rob­ban­tot­tak ki az „im­pe­ri­al­isták” Mag­yarorszá­gon.33 Et­től el­te­kint­ve azon­ban sem­mi­lyen je­le nem mu­tat­ko­zott an­nak, hogy a né­me­te­ket pusz­tán né­met­sé­gük mi­att hi­bás­nak tar­ta­nák Ma­gyar­or­szág lá­za­dá­sá­ért. Az MSZMP köz­pon­ti lap­ja, a Nép­sza­bad­ság 1957. már­ci­us 9-én kö­zöl­te az MTI in­ter­jú­ját Wild Fri­gyes­sel, a Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek De­mok­ra­ti­kus Szö­vet­sé­ge (a to­váb­bi­ak­ban: MNDSZ) el­nö­ké­vel. Wild úgy fo­gal­ma­zott, hogy „a szö­vet­ség tu­do­má­sa sze­rint a né­met nem­ze­ti ki­sebb­ség ál­ta­lá­ban meg­őriz­te jó­zan­sá­gát az ok­tó­be­ri ese­mé­nyek ide­jén.”34 Amit mon­dott, az a nép­cso­port egé­szé­ről, mint kö­zös­ség­ről, szólt, nem ál­ta­lá­ban a né­met nem­ze­ti­sé­gű em­be­rek­ről, s e kö­zös­ség kon­form vi­sel­ke­dé­sét is ár­nyal­ta az „ál­talában” ki­fe­je­zés­sel. Ös­­szes­sé­gé­ben még­is igye­ke­zett el­há­rí­ta­ni a né­met­ség he­lyi, anya­or­szág­tól füg­get­len ak­ti­vi­tá­sá­ból kö­vet­ke­ző fe­le­lős­sé­gét. Mint­hogy más nem­ze­ti­sé­gi szö­vet­ség el­nö­ké­vel nem kö­zölt a köz­pon­ti lap in­ter­jút, föl kell ten­nünk a kér­dést, hogy mi volt az in­ter­jú cél­ja? Az­zal függ­he­tett ös­­sze, hogy a ma­gyar Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ép­pen ek­kor adott ki el­íté­lő nyi­lat­ko­za­tot Auszt­ria vi­sel­ke­dé­sé­ről a mag­yarkérdés­ben.35 Az in­ter­jú köz­lé­se a ha­zai né­met­sé­get el­ha­tá­rol­ta Auszt­ri­á­tól, mint po­ten­ci­á­lis anyaországtól.36
Wild Fri­gyes nagy dob­ra vert nyi­lat­ko­za­tán kí­vül 1957 már­ci­u­sá­ban Bielik Györ­gy, az MSZDSZ ve­ze­tő­je is hang­sú­lyoz­ta, hogy a szlo­vá­kok ál­lí­tó­lag tá­vol tar­tot­ták ma­gu­kat a felkeléstől.37 Ez azon­ban nem ka­pott olyan pub­li­ci­tást, mint a Wild Fri­gyes-in­ter­jú. Ognyen­ovics Mi­lán, az MDDSZ fő­tit­ká­ra a dél­szláv pe­da­gó­gu­sok 1957 no­vem­be­ré­ben ren­de­zett kon­fe­ren­ci­á­ján név sze­rint is em­lí­tett több dé­li szlá­vot, akik fegy­ve­re­sen har­col­tak a for­ra­da­lom ellen.38 1958 már­ci­u­sá­ban a né­met he­ti­lap több olyan cik­ket je­len­te­tett meg, amely azt bi­zony­gat­ta, hogy 110 év­vel ko­ráb­ban a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek nem a ve­lük azo­nos nyel­vű csá­szá­ri­ak mel­lett áll­tak ki, ha­nem a ma­gyar for­ra­da­lom, az­az a tár­sa­dal­mi re­for­mok, a ha­la­dás mel­lett. A cik­kek el­ső­sor­ban a szerb fel­ke­lők és a Jelaèiæ el­le­ni har­cok kap­csán húz­ták alá a né­me­tek po­zi­tív szerepét.39 A dél­szláv lap ezt nem el­len­sú­lyoz­ta po­zi­tív pél­dák ki­ra­ga­dá­sá­val a kö­zös szerb–ma­gyar, il­let­ve hor­vát–ma­gyar tör­té­ne­lem­ből, az­az a saj­tó kis­sé dél­szláv­el­le­nes él­lel vet­te ele­jét, hogy a né­me­tek­re rossz szem­mel le­hes­sen néz­ni 1848 mi­att. Eb­ben az év­ben áp­ri­lis 4-e al­kal­má­ból a né­met új­ság az ép­pen ha­zánk­ban tar­tóz­ko­dó Nyiki­ta Hrus­csov fény­ké­pe mel­lett kö­zöl­te Par­ra­gi Györ­gy Áp­ri­lis 4. és a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek cí­mű cik­két. Par­ra­gi egy rö­vid kö­dö­sí­tés­sel em­lí­tést tett az SS kény­szer­so­ro­zá­sa­i­ról, s ar­ról, hogy az el­len­ál­lás­ban is akad­tak né­me­tek. A cikk fő üze­ne­te az volt, hogy a fel­sza­ba­du­lás Ma­gyar­or­szág min­den pol­gá­ra, te­hát a né­me­tek szá­má­ra is új kor­sza­kot nyi­tot­t.40 A hi­va­ta­los ün­ne­pek te­hát ki­vá­ló al­kal­mat szol­gál­tat­tak 1958-ban a né­met­ség ál­lam és rend­szer irán­ti ál­lí­tó­la­gos lo­ja­li­tá­sá­nak ki­nyil­vá­ní­tá­sá­ra.
Még 1957-ben Kál­lai Gyu­la elő­ter­jesz­tést ké­szí­tett a kor­mány szá­má­ra a nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­mák „ren­dezéséről”, amely­ben hang­sú­lyoz­ta: „A nem­ze­ti­sé­gek az el­len­for­ra­da­lom ide­jén ál­ta­lá­ban hű­ek ma­rad­tak a né­pi ha­ta­lom­hoz, több­sé­gük­ben fel­is­mer­ték a na­ci­o­na­liz­mus­ban rej­lő ve­szélyt. El­vét­ve akad­tak csak­, akik egyé­ni sé­rel­me­ik or­vos­lá­sá­ra igye­kez­tek az ese­mé­nye­ket kihasznál­ni.”41 Érez­tet­te, hogy nem min­den ki­sebb­sé­gi iden­ti­tá­sú pol­gár tar­tot­ta ma­gát tá­vol a for­ra­da­lom­tól, de szá­mu­kat olyan ki­csi­re tak­sál­ta, hogy en­nek alap­ján nem le­het fe­le­lős­nek tar­ta­ni egyik ki­sebb­sé­gi nép­cso­por­tot sem. Az idé­zett mon­dat a te­en­dő in­téz­ke­dé­sek in­dok­lá­sa­ként sze­re­pelt a szö­veg­ben, az­az Kál­lai Gyu­la füg­gő­vé tet­te a kor­mány­zat nem­ze­ti­ség­po­li­ti­ká­ját a ki­sebb­sé­gek, mint kö­zös­sé­g vi­sel­ke­dé­sé­től a for­ra­da­lom alat­t, de úgy ér­té­kel­te, hogy ez a vi­sel­ke­dés a tű­rés­ha­tá­ron be­lül ma­radt.
1958 ta­vasz­elő­jén a Ko­má­rom Me­gyei Dol­go­zók Lap­já­ban Gyenes Lász­ló há­rom­ré­szes cikk­so­ro­za­tot je­len­te­tett meg A mi „németkérdésünk” cím­mel.42 A né­met­ség­nek há­rom „k­i­hágás”-t rótt föl: a Volks­bund tá­mo­ga­tá­sát a há­bo­rú ide­jén, a negy­ve­nes évek vé­gi va­gyon­fosz­tás vis­­sza­ren­de­zé­si kí­sér­le­tét az öt­ven­ha­tos for­ra­da­lom alat­t, va­la­mint je­len­le­gi „passziv­itás”-ukat, az­az tá­vol­ma­ra­dá­su­kat az MSZMP és a For­ra­dal­mi Mun­kás-Pa­raszt Kor­mány (a to­váb­bi­ak­ban: FMPK) in­téz­mé­nye­i­től. Ez elég ko­moly el­len­tét­ben állt a hű­ség­nyi­lat­ko­za­tok­kal. A cikk­so­ro­zat azon­ban éle­sen kri­ti­zál­ta azok­nak a ma­gyar párt­tag­ok­nak a na­ci­o­na­liz­mu­sát, akik a né­me­te­ket – akár há­bo­rú alat­ti, akár öt­ven­ha­tos vi­sel­ke­dé­sük­re hi­vat­koz­va – ki akar­ják re­kesz­te­ni a szer­ve­ze­tek­ből, az in­téz­mé­nyek­ből és bi­zo­nyos po­zí­ci­ók­ból. Azt ír­ta: „A párt a je­len­le­gi ál­lás­fog­la­lást né­zi, s nem azt, ami a múlt­ban el­vá­lasz­tott ben­nün­ket.” A cikk­so­ro­zat azt üzen­te az észak-du­nán­tú­li né­me­tek szá­má­ra, hogy az FMPK és az MSZMP tá­mo­ga­tá­sá­val meg­vált­ha­tó az egyéb­ként még ér­vé­nyes kol­lek­tív fe­le­lős­ség.
Ek­kor már ja­vá­ban foly­tak az új nem­ze­ti­sé­gi párt­ha­tá­ro­zat elő­ké­szí­tő mun­ká­la­tai, amely­nek egyik ter­ve­ze­té­ben Benke Va­lé­ria és Or­bán Lász­ló a kö­vet­ke­zőt ír­ta: „A né­pi de­mok­ra­ti­kus rend mel­lett a gyors és ha­tá­ro­zott ki­ál­lás kü­lö­nö­sen a szlo­vá­kok és a ro­má­nok kö­ré­ben nyil­vá­nult meg, más nem­ze­ti­sé­gek is el­ső­ként vet­ték fel a mun­kát, ala­kí­tot­ták új­já a tszeket.”43 Ilyen mó­don a ter­ve­zet kü­lönb­sé­get tett a ki­sebb­sé­gek kö­zött. Min­den­kit men­te­sí­tett a „passziv­itás” (te­hát a ha­ta­lom tá­mo­ga­tá­sát el­ve­tő vi­sel­ke­dés) vád­já­tól, de nem egy­for­mán. Vé­gül azon­ban ez a meg­kü­lön­böz­te­tés nem ke­rült be a párt­ha­tá­ro­zat­ba.
Ma­gyar­or­szá­gon te­hát a ki­sebb­sé­gek fe­le­lős­sé­ge nem me­rült föl na­gyon ko­mo­lyan 1956 után. A né­me­tek ese­té­ben a ha­ta­lom igye­ke­zett olyan nyi­lat­ko­za­to­kat köz­zé­ten­ni, ame­lyek alap­ján kol­lek­tív fe­le­lős­sé­gük szó­ba sem jö­he­tett. A nyi­lat­ko­za­tok több­nyi­re nem ta­gad­ták, hogy akad­tak nem­ze­ti­sé­gi­ek, akik ki­áll­tak a for­ra­da­lom mel­lett, de azt ál­lí­tot­ták, hogy ez ál­ta­lá­ban nem volt jel­lem­ző. A dé­li szlá­vok kol­lek­tív bű­nös­sé­ge egy­ál­ta­lán nem ke­rült szó­ba, úgy­hogy nem is ta­gad­ta ki­fe­je­zet­ten a ha­ta­lom. Azt azon­ban vi­lá­gos­sá tet­te a pro­pa­gan­da, hogy a kol­lek­tív fe­le­lős­ség el­en­ge­dé­se nem föl­tét­len. Cse­ré­ben a ha­ta­lom el­vár­ja a lo­ja­li­tást, sőt az FMPK és az MSZMP ak­tív tá­mo­ga­tá­sát.
A ha­ta­lom le­gi­ti­má­ci­ó­ját ke­re­ső Ká­dár-re­zsim 1957-ben dön­tő je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tott a kom­mu­nis­ta po­li­ti­kai rend­szer­ben fa­vo­ri­zált ta­va­szi ün­nep­nek, má­jus 1-jé­nek. Ezért nem kö­zöm­bös, hogy a Nép­sza­bad­ság vi­dé­ken épp ezen a na­pon, a fő­vá­ros­ban pe­dig az ün­nep­sé­gek­ről tu­dó­sí­tó má­jus 3-i ki­adá­sá­ban egy nem­ze­ti­sé­gi tár­gyú cik­ket kö­zölt. Ge­ren­csér Mik­lós a cikk­ben ar­ról ér­te­ke­zett, hogy a Ba­ra­nya me­gyei Mony­oród so­kác (a cikk­ben dél­szláv), né­met és ma­gyar pol­gá­rai mi­lyen idil­li bé­kes­ség­ben élik kö­zös világukat.44 A ri­port sze­rint Mony­oró­don szin­te min­den­ki, így a fi­a­tal, sző­ke ta­nács­el­nök, Kretz Já­nos is há­rom nyel­ven be­szél. Igaz, csak egy ta­ní­tó la­kik a fa­lu­ban, Bor­sos Já­nos, aki ma­gyar, de ő is mind­há­rom nem­ze­ti­ség di­ák­sá­gá­val szót ért azok anya­nyel­vén. A cikk pusz­ta meg­je­le­né­se ter­mé­sze­te­sen a két fel­tün­te­tett ki­sebb­ség kon­for­mitásáról adott bi­zony­sá­got, va­gyis ar­ról, hogy a ha­ta­lom nem azo­no­sít­ja őket a szov­jet blokk szá­má­ra el­len­sé­ges anya­or­szág­ok po­li­ti­ká­já­val. A fa­lu éle­te iro­dal­mi tí­pus­al­ko­tás volt, s va­ló­já­ban az egész or­szá­got jel­le­mez­te a pub­li­cisz­ti­kai írás. Nem azt mu­tat­ta be az ide­á­lis ál­la­pot fel­té­te­le­ként, hogy a ma­gyar mel­lett egy so­kác és egy né­met ta­ní­tó is órá­kat ad­jon az is­ko­lá­ban, ha­nem azt, hogy az egyet­len­egy ta­ní­tó min­den­ki nyel­vét ért­se. Olyan egy­sé­get tű­zött ki cé­lul, amely ki­zár­ja a diszk­ri­mi­ná­ci­ót, de nem föl­tét­le­nül biz­to­sít­ja a ki­sebb­ség kö­zös­sé­gi ala­nyi­sá­gát. Igaz, a kü­lön­bö­ző­ség nem me­rült föl de­fekt­ként, de ér­ték­ként sem.
1957. jú­ni­us 15-én Elek köz­ség­ről je­lent meg egy ha­son­ló cikk a Nép­sza­bad­ság vi­dé­ki vál­to­za­tá­ban. A fa­lu fej­lő­dé­sét egye­bek mel­lett a mo­dern épí­té­szet egy­sé­ges stí­lu­sá­val ér­zé­kel­tet­te, amely már nem kü­lön­bö­zik nem­ze­ti­sé­gen­ként. A má­sik nagy „ered­mény”: gya­ko­ri a má­sik et­ni­ku­mú há­zas­társ vá­lasz­tá­sa. Elő­ke­rült en­nek in­téz­mé­nyes ve­tü­le­te is, olyan­for­mán, hogy a fa­lu négy­nyel­vű kul­túr­cso­por­tot mű­köd­tet. A név­te­len szer­ző azt ír­ta, hogy: „ebben a köz­ség­ben ré­gen fel­ol­dó­dott a tün­te­tő nem­ze­ti­sé­gi kü­lön­vá­lás, amely olyan jel­lem­ző volt fő­leg a fel­sza­ba­du­lás előtt a több­nem­ze­ti­sé­gű köz­sé­gek­ben. […] Úgy mond­ják Ele­ken, hogy a tor­zsal­ko­dás a múlté.”45 El­len­tét­ben a má­jus 1-jei cik­kel, az et­ni­kai önál­ló­ság itt már ki­fe­je­zet­ten de­fekt­ként sze­re­pelt. Az ide­ál nem a kü­lön­bö­ző­ség el­ha­nya­go­lá­sa, ha­nem el­tör­lé­se, az ös­­sze­ol­va­dás volt. A nem­ze­ti­sé­gek előt­ti al­ter­na­tí­vát egy ön­ké­nyes fo­ga­lom­tár­sí­tás­sal ez a cikk úgy ál­lí­tot­ta fel, hogy vagy az ös­­sze­ol­va­dást, az­az a bé­kes­sé­get, vagy az el­kü­lö­nü­lést, az­az a „torzsalkodás”-t, el­len­sé­ges­ke­dést kell vá­lasz­ta­ni­uk.
A res­ta­u­rá­ló­dó kom­mu­nis­ta ha­ta­lom pro­pa­gan­dá­já­ban te­hát 1957 ta­va­szán elő­ke­lő em­lí­tés­re tett szert a ha­zai nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai ide­o­ló­gia, amely a ki­sebb­sé­gek kü­lön­ál­lá­sá­nak meg­őr­zé­se el­len emelt szót az idő mú­lá­sá­val ra­di­ka­li­zá­ló­dó hang­nem­ben. Mai szem­mel ezt ter­mé­sze­tes pub­li­cisz­ti­kai vi­tá­nak is fel­fog­hat­nánk, 1957-ben azon­ban nem lé­te­zett Ma­gyar­or­szá­gon olyan saj­tó­or­gá­num (s kü­lö­nö­sen a Nép­sza­bad­ság nem volt az), amely­ben sza­bad kon­cep­ci­o­ná­lis vi­ta foly­ha­tott vol­na. A „viták” is irá­nyí­tot­tak, el­len­őr­zöt­tek vol­tak, s mint ilye­nek, nem nél­kü­löz­ték a po­li­ti­kai funk­ci­ót.
Az anya­or­szág­hoz fű­ző­dő vi­szony­ról a két cikk nem ej­tett szót. Nyil­ván­va­ló, hogy ha a nem­ze­ti­sé­gek ös­­sze­ol­va­dá­sá­ban je­löl­ték meg a célt, ak­kor az anya­or­szá­gi kap­cso­la­tok­nak ér­te­lem­sze­rű­en hát­tér­be kel­lett szo­rul­ni­uk. Ugyan­ak­kor az anya­or­szá­gi kér­dés ki­fe­lej­té­se azt is je­lez­het­te, hogy az anya­or­szá­gi kap­cso­la­tok te­kin­te­té­ben a ha­ta­lom nem kí­vánt ál­ta­lá­nos kon­cep­ci­ót ki­ala­kí­ta­ni, ha­nem nem­ze­ti­sé­gek és anya­or­szág­ok sze­rint dif­fe­ren­ci­á­lás­ra tö­re­ke­dett.
Az em­lí­tett két cik­ken kí­vül 1957 no­vem­be­ré­ben a ci­gány­po­li­ti­ká­ról is kö­zölt egy írást a Nép­sza­bad­ság. A mony­oró­di és eleki ri­port­tól el­té­rő­en ez a cikk tá­mo­ga­tó­an nyi­lat­ko­zott az olyan tö­rek­vé­sek­ről, ame­lyek az önál­ló, ci­gány nem­ze­ti­sé­gi kul­tú­ra ápo­lá­sá­ra irányul­tak.46 A kö­vet­ke­ző, kon­cep­ci­o­ná­lis gon­do­la­to­kat is tar­tal­ma­zó ci­gány­po­li­ti­kai pub­li­ká­ci­ót a Ma­gyar Nem­zet ad­ta köz­re 1958 szep­tem­be­ré­ben. Ez in­kább a ci­gány­ság­gal szem­be­ni elő­í­té­le­tek fel­szá­mo­lá­sá­ra he­lye­zett hang­súlyt, ami per­sze nem állt el­len­tét­ben a no­vem­be­ri Nép­sza­bad­ság-cikk tar­talmá­val.47 E cik­kek szel­le­mi­sé­gé­vel azon­ban szem­ben állt an­nak a ta­nul­mány­nak a kö­vet­kez­te­té­se, ame­lyet a Mun­ka­ügyi Mi­nisz­té­ri­um meg­bí­zá­sá­ból Po­gány Györ­gy és Bán Gé­za ké­szí­tett 1957 ok­tó­be­ré­ben. ők éle­sen el­uta­sí­tot­ták, hogy a ci­gány­sá­got nem­ze­ti­ség­ként kel­le­ne ke­zel­ni. Ki­fej­tet­ték, hogy nincs szük­ség önál­ló, ci­gány nem­ze­ti­sé­gi kul­tu­rá­lis intézményekre.48
1958. má­jus 11-én Ba­ja fő­te­rén egy nagy­gyű­lé­sen az MDDSZ fő­tit­ká­ra, Ognye­novics Mi­lán, va­la­mint az MSZMP KB Tit­kár­sá­gá­nak kép­vi­se­le­té­ben Ma­ro­sán Györ­gy mon­dott be­szé­det. Ma­ro­sán „k­i­je­len­tet­te, hogy pár­tunk és kor­má­nyunk tör­vé­nyes ala­po­kon olyan jo­go­kat biz­to­sít a nem­ze­ti­sé­gek­nek, mint ami­lyen ál­lam­pol­gár­ok­ként meg­il­le­ti őket. Ha vol­tak is ezen a té­ren hi­bák, el­tö­kél­tük, hogy ki­ja­vít­juk azo­kat. […] Mi csak azt kí­ván­juk, mind­azok, akik a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­toz­nak, le­gye­nek ha­zánk hű ál­lam­pol­gá­rai, s hogy őriz­zék meg nyel­vü­ket, kul­tú­rá­ju­kat, sa­já­tos értékeiket.”49 Nem le­he­tett ne­héz ér­te­ni a szó­ból. Az or­szág egyik, egy­szer­re dé­li szláv és né­met kultúrközpon­tjában a szó­nok egy­ér­tel­mű­en e két ki­sebb­sé­get cé­loz­ta meg, s ne­kik azt üzen­te, hogy foly­ta­tód­ni fog a „kollek­tív re­ha­bi­li­tá­ció”, de nem min­den fel­té­tel nél­kül. A fel­té­tel nem más, mint az ál­lam­pol­gá­ri lo­ja­li­tás. A be­széd­ből ér­ző­dött, hogy a szó­nok „nemzetisé­gi jog”-on az ál­lam­pol­gá­ri jog­egyen­lő­sé­get ér­ti.

Vajda Barnabás: Csehszlovákia álláspontja a magyarkérdés ENSZ-vitájában 1956–1957-ben

Mint köz­tu­dott, az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom­nak ko­moly vissz­hang­ja volt a leg­ma­ga­sabb nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kon: az ENSZ Biz­ton­sá­gi Ta­ná­csá­ban (BT) és Köz­gyű­lé­sén. Az aláb­bi ta­nul­mány ar­ra tesz kí­sér­le­tet, hogy az eseményket egy ed­dig nem na­gyon tag­lalt szem­pont­ból, a cseh­szlo­vák ENSZ-de­le­gá­ció szem­pont­já­ból vá­zol­ja, rész­le­tez­ze és ér­té­kel­je, ter­mé­sze­te­sen anél­kül, hogy a ma­gyar ügy­ről fo­lyó ENSZ-vi­tát min­den vo­nat­ko­zá­sá­ban rep­ro­du­kál­ni akar­ná.
1956. ok­tó­ber 27-én az Észak-at­lan­ti Ta­nács zárt­kö­rű meg­be­szé­lést tar­tott a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­ről. Ezen el­hang­zott, hogy a fran­cia, a brit és az ame­ri­kai kor­má­ny szán­dé­ká­ban áll ös­­sze­hív­ni a BT-t Ma­gyar­or­szág ügyé­ben. Az itt el­fo­ga­dott óva­tos­sá­gi elv szel­le­mé­ben a ta­nács a kö­vet­ke­ző mi­nisz­te­ri szin­tű ülé­sé­ig, az­az 1956. de­cem­ber kö­ze­pé­ig „sem­mi­lyen hi­va­ta­los nyi­lat­ko­za­tot nem adott ki az Észak-at­lan­ti Szer­ző­dés ne­vé­ben a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­dal­mi ese­mé­nyek­ről” (Kecs­kés 2003, 3). Más szó­val: a NA­TO hall­ga­tott. Lord Hast­ings Lionel Ismay NA­TO-fő­tit­kár „ko­r­lá­to­zott ak­ti­vi­tá­sát” fi­gye­lem­be vé­ve, va­la­mint konk­rét ka­to­nai ter­vek hí­ján, a nyu­ga­ti dip­lo­ma­ták az ENSZ-ben ez­után a „mag­yar té­ma” na­pi­ren­den tar­tá­sá­val pró­bál­tak nem va­lós meg­ol­dást ta­lál­ni a hely­zet­re, ha­nem – pót­cse­lek­vés­ként – kons­tans nyo­mást gya­ko­rol­ni az ádáz hi­deg­há­bo­rús el­len­fél­re, a Szov­jet­uni­ó­ra (vö. „Szó sincs a ma­gyar fel­ke­lés meg­se­gí­té­sé­ről, csu­pán fel­hasz­ná­lás­ról” [J. Nagy Lász­ló 2005, 99]).
Az ENSZ-ben 1956 vé­gén, 1957 ele­jén fel­ve­tett té­mák kö­zött olyan ügyek sze­re­pel­tek, mint a szov­jet be­avat­ko­zás több­szö­ri el­íté­lé­se, ENSZ-meg­fi­gye­lők Ma­gyar­or­szág­ra és/­vagy a szom­szé­dos or­szá­gok­ba kül­dé­se, to­váb­bá hu­ma­ni­tá­ri­us kér­dé­sek, úgy­mint a me­ne­kül­tek se­gé­lye­zé­se, élel­mi­szer, ru­ha­ne­mű, gyógy­szer kül­dé­se Ma­gyar­or­szág­ra, az ENSZ-fő­tit­kár ma­gyar­or­szá­gi uta­zá­sa, spe­ci­á­lis bi­zott­sá­gok fel­ál­lí­tá­sa stb. Ez­zel pár­hu­za­mo­san folyt a Ká­dár-kor­mány dip­lo­má­ci­ai boj­kott­ja. Ez azon­ban – több ok­ból ki­fo­lyó­lag – nem volt prob­lé­ma­men­tes, s a cseh­szlo­vák­ok ENSZ-be­li vi­sel­ke­dé­se ép­pen e prob­lé­má­ban volt fon­tos té­nye­ző. Ugyan­is bár­meny­­nyi­re „a nyo­más­gya­kor­lás leg­fon­to­sabb esz­kö­ze az ún. ma­gyar kér­dés az ENSZ Köz­gyű­lé­se­i­nek na­pi­rend­jé­re tör­té­nő fel­vé­te­le volt, hi­szen a vi­lág­szer­ve­zet ke­re­te­in be­lül meg­va­ló­sít­ha­tó­nak lát­szott a ma­gyar bel­po­li­ti­ka li­be­ra­li­zá­lá­sá­nak ki­kény­sze­rí­té­se, sőt, a Szov­jet­unió sze­re­pé­nek hang­sú­lyo­zá­sá­val a ma­gyar for­ra­da­lom le­ve­ré­sé­ben le le­he­tett lep­lez­ni Moszk­vát” (Borhi 1998), bi­zo­nyos tényzők mi­att a ma­gyar ügy egé­szen más be­ál­lí­tás­ban ke­rült az ENSZ elé; mint­ha a ma­gyar és a szov­jet kor­mány csu­pán egye­dül kép­vi­sel­ték vol­na az ügyet. A „bi­zonyos tényzők” alatt nem­csak a Szov­jet­unió és a Ká­dár-fé­le ve­ze­tés ügyes tak­ti­ká­zá­sát (idő­hú­zá­sát) ért­het­jük, ha­nem so­kat je­len­tett az ügy szá­má­ra a szo­ci­a­lis­ta sza­tel­li­torszá­gok, ezek kö­zül is fő­ként Cseh­szlo­vá­kia na­gyon hű­sé­ges tá­mo­ga­tá­sa és meg­bont­ha­tat­lan elv­hű­sé­ge a leg­főbb szö­vet­sé­ges mel­lett. így vált Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ügy ENSZ-vi­tá­já­nak egyik fa­ri­ze­us ku­lis­­sza­ál­la­má­vá.

Az ENSZ má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés­ének ha­tá­ro­za­tai

A bu­da­pes­ti for­ra­dal­mi ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra 1956. ok­tó­ber 27-én Fran­cia­or­szág, Nagy-Bri­tan­nia és az USA – mint a BT ál­lan­dó tag­jai – kez­de­mé­nyez­ték a ta­nács ösz­­sze­hí­vá­sát, mely más­nap, 1956. ok­tó­ber 28-án (9 igen, 1 nem [SZU] és 1 tar­tóz­ko­dás [JU] mel­lett) ha­tá­ro­za­tott ho­zott a kér­dés na­pi­rend­re tű­zé­sé­ről A ma­gyar­or­szá­gi hely­zet (The Sit­u­a­tion in Hun­ga­ry) cím­mel.
1956. ok­tó­ber 24. és no­vem­ber 4. kö­zött a Biz­ton­sá­gi Ta­nács négy ülés fo­lya­mán vi­tat­ta meg a Ma­gyar­or­szá­gon ki­ala­kult hely­ze­tet. A vi­ta so­rán kez­det­től ver­bá­lis bű­vész­ke­dés folyt mind­két ol­da­lon – eh­hez mé­ren­dők az ott el­hang­zott ér­vek. Szov­jet rész­ről úgy vél­ték: „A ma­gyar­or­szá­gi hely­zet vi­lá­gos­sá tet­te, hogy az USA köz­ben­já­rá­sá­val re­ak­ci­ós fel­for­ga­tó te­vé­keny­ség­re ke­rült sor Ma­gyar­or­szá­gon, amely ki­hasz­nál­ta az ál­lam és a párt mű­kö­dé­sé­ben be­kö­vet­ke­zett ne­héz­sé­ge­ket, az­zal a cél­lal, hogy fél­re­ve­zes­sék az em­be­rek egy ré­szét” (Yearbook… 1957, 68). Az USA ez­zel szem­ben kö­vet­ke­ze­te­sen ar­ra az ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett, hogy: „sérelmezi az ide­gen csa­pa­tok be­avat­ko­zá­sát, és fel­hív­ja az érin­tet­te­ket az ak­ci­ók mi­előb­bi be­fe­je­zé­sé­re Ma­gyar­or­szá­gon”, to­váb­bá „még ha a szov­jet csa­pa­tok a Var­sói Szer­ző­dés ér­te­lmé­ben tar­tóz­kod­nak is Ma­gyar­or­szá­gon, ezek a csap­tok a VSZ 8. pont­ja ér­tel­mé­ben nem hasz­nál­ha­tók a bel­ső rend vis­­sza­ál­lí­tá­sá­ra” (Yearbook… 1957, 67–68). No­vem­ber 4-én haj­na­li 3-kor ta­lál­ko­zott a BT krí­zis­ta­ná­csa, meg­tár­gya­lan­dó az újabb szov­jet be­avat­ko­zás fej­le­mé­nye­it. Ek­kor az USA egy, a Szov­jet­uni­ót el­íté­lő ha­tá­ro­zat­ter­ve­ze­tet nyúj­tott be, amely azon­ban nem ke­rült el­fo­ga­dás­ra, lé­vén hogy a BT egyik ál­lan­dó tag­ja, ma­ga a Szov­jet­unió azt nem tá­mo­gat­ta. A hely­zet meg­ol­dá­sá­ra az ENSZ egy ko­ráb­bi, 1950-ben kelt ha­tá­ro­za­ta je­len­tett kis­ka­put, amely egyéb­ként jól mu­tat­ja a nagy­ha­tal­mak a há­bo­rú után na­gyon ko­rán meg­mu­tat­ko­zó egy­más irán­ti bi­zal­mat­lan­sá­gát. A 377A (V) ha­tá­ro­zat – mint­ha csak a ma­gyar for­ra­da­lom­hoz ha­son­la­tos hely­ze­tek­re ta­lál­ták vol­na ki – ki­mond­ja: ab­ban az est­ben, „ha a BT – ál­lan­dó tag­jai egyet nem ér­té­se mi­att – nem tud ele­get ten­ni el­ső­ran­gú fel­ada­tá­nak, a nem­zet­kö­zi bé­ke és biz­ton­ság meg­őr­zé­sé­nek, ak­kor köz­gyű­lés hi­á­nyá­ban hu­szon­négy órán be­lül ös­­sze le­het hív­ni az ENSZ rend­kí­vü­li köz­gyű­lés­ét” (Yearbook… 1957, 69). Az USA ezt hasz­nál­ta ki, s ez­után ke­rült sor a ma­gyar for­ra­da­lom ügyé­nek szen­telt má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés­re (2nd Emer­gency Spe­cial Ses­sion, rö­vi­dít­ve: ES-II) 1956. no­vem­ber 4-től The Sit­u­a­tion in Hun­ga­ry cím­mel. A köz­gyű­lés még az­nap, no­vem­ber 4-én sza­va­zott a ma­gyar­kér­dés na­pi­rend­re tű­zé­sé­ről, s azt 53 tá­mo­ga­tás, 8 el­len­zés (köz­tük Cseh­szlo­vá­kia) és 7 tar­tóz­ko­dás mel­lett el­fo­gad­ta.
Ezen a pon­ton ér­de­mes egy pil­lan­tást vet­ni az 1956-os köz­gyű­lés cseh­szlo­vák diplomátái­nak név­sor­ára. A kül­dött­ség hi­va­ta­los ve­ze­tő­je a szo­ká­sok­nak meg­fe­le­lő­en Václav David (1910–1996) kül­ügy­mi­nisz­ter volt. Erő­sen szov­jet­ba­rát, kom­mu­nis­ta po­li­ti­kus, aki amel­lett, hogy éve­kig a Csehszlovák–Szovjet Ba­rát­sá­gi Szer­ve­zet he­lyet­tes ve­ze­tő­je­ként mű­kö­dött, 1951–1953 kö­zött a CSKP KB tit­ká­ra, 1953–1968 kö­zött pe­dig kül­ügy­mi­nisz­ter volt. He­lyet­te­se, a régivágású Josef Ull­rich (1897–1967), ko­ráb­ban, 1951–1954 kö­zött Lon­don­ban nagy­kö­vet­ként te­vé­keny­ke­dett; 1956-ban te­hát már ko­moly ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­zett a nem­zet­kö­zi hely­zet te­rén. A de­le­gá­ció har­ma­dik tag­ja Dr. Karel Petrželka, jo­gász, a kér­dé­ses idő­ben az ENSZ (ha­to­dik ál­lan­dó) Nem­zet­kö­zi Jo­gi Bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke; né­hány év­vel ké­sőbb pe­dig Bécs­be akk­re­di­tált cseh­szlo­vák nagy­kö­vet (1962–1966), az­az a rend­szer tö­ké­le­te­sen meg­bíz­ha­tó ele­me. A kül­ügy­mi­nisz­ter mel­lett a bi­zott­ság ne­gye­dik tag­ja, JUDr. Pavel Win­kler szlo­vák szár­ma­zá­sú cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ta te­kint­he­tő a leg­ta­pasz­tal­tabb­nak. Win­kler a há­bo­rú után Bern­ben, Zü­rich­ben és Kóreában szer­zett nem­zet­kö­zi ta­pasz­ta­la­to­kat, majd New York­ban a Nem­zet­kö­zi Atom­ügy­nök­ség fel­ál­lí­tá­sá­nál as­­szisz­tált. Je­len­lé­te az 1956-os ma­gyar vi­ta hát­te­ré­ben kü­lö­nö­sen ér­de­kes moz­za­nat, te­kint­ve, hogy 1945–1948 kö­zött Win­kler jo­gász­ként és a cseh­szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re le­bo­nyo­lí­tá­sá­val meg­bí­zott veg­yes­bi­zottság tag­ja­ként köz­re­mű­kö­dött a „csor­ba­tói jegy­ző­könyv” ki­dol­go­zá­sá­ban, de be­teg­ség mi­at­ta azt már nem ő, ha­nem Zdenìk Procház­ka fe­jez­te be. Az ENSZ-be del­gált cseh­szlo­vák mis­­szió pót­tag­jai, va­gyis a má­so­dik vo­nal: Oldøich Kaisr, Jan Pud­lak, Jaroslav Pscolka, Zdenìk Trhlík, Gejza Mencer – in­kább szak­em­be­rek, mint po­li­ti­ku­sok. Pscol­ka gaz­da­sá­gi szak­em­ber­nek szá­mí­tott, és csak nem sok­kal az­előtt ke­rült a de­le­gá­ci­ó­ba Jiøi Nosek he­lyé­re. Pscol­ka 1956-ban a Gaz­da­sá­gi és Szo­ci­á­lis (fő) Bi­zott­ság­ban (Economic and Social Coun­cil) kép­vi­sel­te Cseh­szlo­vá­ki­át, 1964 után pe­dig ku­bai nagy­kö­ve­ti po­zí­ci­ó­val ju­tal­maz­ták mun­ká­ját. JUDr. Zdenìk Trhlík 1961–1966 kö­zött lon­do­ni nagy­kö­vet, az 1970-es évek­ben pe­dig külü­gymin­isz­er-he­lyettes volt. Vé­gül, de nem utol­só­sor­ban em­lí­ten­dő a de­le­gá­ció „legs­zlovák­ab­b” tag­ja, Doc. JUDr. Gejza Mencer Dr.Sc. (1909), aki nyi­trai szár­ma­zá­sa el­le­né­re nagy­részt Prá­gá­ban élt, és nem­zet­kö­zi jo­gi, fő­leg hu­ma­ni­tá­ri­us jel­le­gű prob­lé­mák­kal fog­lal­ko­zott.
A dip­lo­má­ci­ai kis­ka­puk­kal ki­e­rő­sza­kolt má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés a ma­gyar ügy­ben négy ha­tá­ro­za­tot ho­zott. 1956. no­vem­ber 4-én szü­le­tett az el­ső, az USA ál­tal be­ter­jesz­tett 1004 (ES-II)-es számú ha­tá­ro­zat, amely egye­bek mel­lett le­szö­ge­zi: „Abban a meg­győ­ző­dés­ben, hogy a mos­ta­ni ese­mé­nyek Ma­gyar­or­szá­gon vi­lá­go­san mu­tat­ják a ma­gyar nép vá­gyát gya­ko­rol­ni és tel­jes mér­ték­ben él­vez­ni a sza­bad­ság és a füg­get­len­ség alap­ve­tő jo­gát […] El­íté­li a szov­jet fegy­ve­res erők fel­lé­pé­sét, amel­­lyel el­nyom­ja a ma­gyar nép jo­gai vis­­sza­szer­zé­sé­re in­dí­tott erő­fe­szí­té­se­it” (Yearbook… 1957, 84). A sza­va­zás vég­ered­mé­nye: 50 mel­let­te, 8 el­le­ne (Cseh­szlovákai is), 15 tar­tóz­ko­dás.
No­vem­ber 9-én kelt az ún. öt­ha­tal­mi ha­tá­ro­zat, Ku­ba, Ír­or­szág, Olasz­or­szág, Pa­kisz­tán és Pe­ru kez­de­mé­nye­zé­sé­re. Az 1005 (ES-II)-ös szá­mú ha­tá­ro­zat előbb meg­is­mé­tel­te az elő­ző ha­tá­ro­zat sza­va­it, majd né­mi­leg éle­seb­ben foga­ma­zot­t, ami­kor azt mond­ta: „Tekintetbe vé­ve, hogy az ide­gen in­ter­ven­ció Ma­gyar­or­szá­gon el­fo­gad­ha­tat­lan kí­sér­let” a magy­ra nép sza­bad­ság­vá­gyá­nak el­nyo­má­sá­ra, „is­métel­ten fel­szó­lít­ja a Szov­jet­unió kor­má­nyát csa­pa­ta­i­nak ha­la­dék­ta­lan ki­vo­ná­sá­ra Ma­gyar­or­szág­ról” (Yearbook… 1957, 85). A sza­va­zás so­rán 48 ál­lam volt az in­dít­vány mel­lett, 11 el­le­ne (Cseh­szlo­vá­kia is), 16 pe­dig tar­tóz­ko­dott.
No­vem­ber 9-re da­tá­ló­dik az USA ál­tal elő­ter­jesz­tett 1006 (ES-II)-os szá­mú ha­tá­ro­zat a Ma­gyar­or­szág­nak nyúj­tan­dó hu­ma­ni­tá­ri­us se­gély­ről. A re­zo­lú­ció „fel­hív­ja a ma­gyar ha­tó­sá­go­kat és a Szov­jet­uni­ót, hogy [az előb­bi – V. B. megj.] biz­to­sít­sa, [az utób­bi pe­dig – V. B. megj.] ne aka­dá­lyoz­za az élel­mi­szer és a gyógy­szer fo­ga­dá­sát és szét­osz­tá­sát”, il­let­ve a má­so­dik ré­szé­ben az ENSZ fő­tit­ká­rát „a ma­gyar me­ne­kül­tek ügyé­ben tör­té­nő gyors és ef­fek­tív szük­ség­in­téz­ke­dé­sek meg­ho­za­tal­ára”, a tag­ál­la­mo­kat pe­dig „az e cél­ra va­ló spe­ci­á­lis adakozár­sa” szó­lít­ja fel (Yearbook… 1957, 94). A sza­va­zás vég­ered­mé­nye: 53 mel­let­te, 9 el­le­ne (Cseh­szlo­vá­kia is), va­la­mint 13 tar­tóz­ko­dás.
Ugyan­csak no­vem­ber 9-én fo­gad­ta el az ENSZ az Auszt­ria ál­tal ki­mon­dot­tan em­be­ri­es­sé­gi okok­ból és hu­ma­ni­tá­ri­us cél­lal kez­de­mé­nye­zett 1007 (ES-II)-es szá­mú ha­tá­ro­za­tot, az ös­­szes ide vo­nat­ko­zó ha­tá­ro­zat kö­zül a leg­rö­vi­deb­bet (a tel­jes an­gol vál­to­zat­ mind­ös­­sze 109 szó­ból áll). Kü­lö­nö­sen fi­gye­lem­re mél­tó en­nek a sza­va­zás­nak a vég­ered­mé­nye: 67 tá­mo­ga­tó és 8 tar­tóz­ko­dó sza­va­zat mel­lett sen­ki nem volt el­le­ne. Cseh­szlo­vá­kia eb­ben az eset­ben is ért­he­tet­len (vagy in­kább na­gyon is ért­he­tő) ok­ból a tar­tóz­ko­dás ál­lás­pont­já­ra he­lyez­ke­dett. Az or­szág ENSZ-kép­vi­se­lő­it az sem za­var­ta, hogy ezt az ügyet a len­gyel és a ju­go­szláv elv­tár­sak is tá­mo­gat­ták, sőt még az egyéb­ként az ügyü­ket ma­ka­csul bel­ügy­nek te­kin­tő ma­gyar kül­dött­ség is meg­sza­vaz­ta az in­dít­ványt, amely ki­mond­ta: „Figyelembe vé­ve a ret­te­ne­tes szen­ve­dést, amely­nek a ma­gyar nép ki van té­ve […] ha­tá­ro­za­tot hoz nagy­mé­re­tű és azon­na­li gyógy­szer-, élel­mi­szer- és ru­ha­se­gély­ről az érin­tett te­rü­le­tek szá­má­ra” (Yearbook… 1957, 94), s en­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­val a leg­fel­ső szin­ten meg­ha­tal­maz­ta a fő­tit­kárt és az ös­­szes részt­ve­vő ál­la­mot.

Az ENSZ Köz­gyű­lés XI. ülés­sza­ká­nak ha­tá­ro­za­tai

No­vem­ber­ben foly­ta­tó­dott a bo­nyo­lult po­li­ti­kai kom­bi­ná­ci­ók­kal és (mint év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb ki­de­rült) tit­kos tár­gya­lá­sok­kal tar­kí­tott dip­lo­má­ci­ai hu­za­vo­na. No­vem­ber 21-én, im­már a köz­gyű­lés ren­des, XI. ülés­sza­kán, szá­mos vál­toz­ta­tás, til­ta­ko­zás és el­len­til­ta­ko­zás vé­gén há­rom re­zo­lú­ció szü­le­tett: az 1127 (XI)-es, az 1128 (XI)-as és az 1129 (XI)-es szá­mú­ak, mind­há­rom 1956. no­vem­ber 21-re da­tál­va. Az el­ső kez­de­mé­nye­zés hi­va­ta­lo­san Ku­bá­tól és El Sal­va­dor­tól in­dult, majd ezt né­mi­leg mó­do­sí­tot­ták a má­so­dik ha­tá­ro­zat­ban. Ez­után a ma­gyar kül­dött­ség ki­egé­szí­té­se­ket sze­re­tett vol­na esz­kö­zöl­ni, amit azon­ban a nem­zet­kö­zös­ség el­uta­sí­tott. Így szü­le­tett meg az­nap a har­ma­dik, az 1129 (XI)-es szá­mú ha­tá­ro­zat. Sor­rend­ben az el­ső, az 1127 (XI)-es lé­nye­gé­ben re­ka­pi­tu­lál­ta a má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés ál­tal a ma­gyar ügy­ben ho­zott négy ko­ráb­bi ha­tá­ro­za­tot, il­let­ve az­zal a mo­men­tum­mal vit­te to­vább, (ezt a szö­veg­ben két­szer is megsimételve), hogy „in­for­má­ciók ju­tot­tak [az ENSZ – V. B. megj.] tu­do­má­sá­ra ar­ról, hogy a szov­jet meg­szál­ló has­d­sereg erő­szak­kal de­por­tál ma­gyar fér­fi­a­kat, nő­ket és gyer­me­ke­ket ott­ho­na­ik­ból Ma­gyar­or­szá­gon kí­vü­li he­lyek­re” (Yearbook… 1957, 86). A sza­va­zás ered­mé­nye ez eset­ben ke­vés­bé meg­le­pő: 55 tá­mo­ga­tás, 10 el­uta­sí­tás és 14 tar­tóz­ko­dás. Az­az a tel­jes szo­ci­a­lis­ta blokk nagy egyet­ér­tés­ben el­uta­sít­ja, a köz­gyű­lés vi­szont nagy több­ség­gel meg­sza­vaz­za az in­dít­ványt, amely „sür­geti a Szov­jet­unió kor­má­nyát és a ma­gyar ha­tó­sá­go­kat, hogy azon­na­li lé­pé­sek­kel szün­tes­sék be a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok deportá­cióját” (Yearbook… 1957, 86). Szá­mos hír­re és ál­hír­re re­a­gál­va a so­ron kö­vet­ke­ző, 1128 (XI)-as ha­tá­ro­zat Cey­lon, In­dia és In­do­né­zia ja­vas­la­tá­ra pon­to­sí­tot­ta, mér­sé­kel­te az ENSZ ak­tu­á­lis ál­lás­fog­la­lá­sát. „Figyelembe vé­ve – fo­gal­ma­zott a ha­tá­ro­zat –, hogy bi­zo­nyos tag­or­szág­ok meg­erő­sí­tet­ték ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok erő­sza­kos de­por­tá­lá­sát az or­szág­ból, to­váb­bá fi­gye­lem­be vé­ve, hogy más tag­ál­lam­ok [vi­szont – V. B. megj.] ka­te­go­ri­ku­san ál­lít­ják, hogy sem­mi­fé­le ilyen deportá­ció nem tör­tént” (Yearbook… 1957, 87), az ENSZ sür­ge­ti Ma­gyar­or­szá­got, já­rul­jon hoz­zá az ENSZ-fő­tit­kár ké­ré­sé­nek tel­je­sí­té­sé­hez. Le­for­dít­va a dip­lo­má­ci­ai „ma­dár­nyel­vet”, a ha­tá­ro­zat­ból an­nak a sür­ge­té­se ol­vas­ha­tó ki, hogy Dag Ham­marskjöld ek­kor­ra már szá­mos al­ka­lom­mal és for­má­ban kez­de­mé­nyez­te sa­ját sze­mé­lyes uta­zá­sát Ma­gyar­or­szág­ra, de azt a ma­gyar ha­tó­sá­gok kö­vet­ke­ze­te­sen meg­aka­dá­lyoz­ták. A ha­tá­ro­zat­ról va­ló sza­va­zás ered­mé­nye: 57 tá­mo­ga­tás, 8 el­uta­sí­tás és 14 tar­tóz­ko­dás; Len­gyel­or­szág és Ju­go­szlá­via in­kább tar­tóz­ko­dik, Cseh­szlo­vá­kia vi­szont a ha­tá­ro­zott el­uta­sí­tók kö­zött van. A no­vem­ber 21-re da­tált har­ma­dik, po­li­ti­kai kér­dé­se­ket leg­ke­vés­bé érin­tő 1129 (XI)-es szá­mú ha­tá­ro­zat a to­váb­bi hu­ma­ni­tá­ri­us se­gít­sé­get cé­loz­ta: „Elismerve a me­ne­kült tí­zez­rek sür­gős szük­ség­le­te­it” (Yearbook… 1957, 95), a köz­gyű­lés hely­ben­hagy­ja az ad­dig tett hu­ma­ni­tá­ri­us erő­fe­szí­té­se­ket, egy­ben to­váb­bi­ak meg­té­te­lé­re sür­ge­ti az ENSZ il­le­té­kes szer­ve­it. A sza­va­zás ek­kor meg­le­he­tő­sen egy­sé­ges: 69 tá­mo­ga­tás, 2 el­uta­sí­tás, 8 tar­tóz­ko­dás. Cseh­szlo­vá­kia ek­kor a Szov­jet­unió és köz­vet­len csat­ló­sai ol­da­lán tar­tóz­ko­dik; a két el­uta­sí­tó Ma­gyar­or­szág és Ro­má­nia.
Az 1956. de­cem­ber 4-re da­tált 1130 (XI)-as szá­mú ha­tá­ro­za­tot ti­zen­négy ál­lam kez­de­mé­nyez­te. A do­ku­men­tum előbb bur­kol­tan cé­loz Ma­gyar­or­szág fe­le­lős­sé­gé­re: „A fő­tit­kár je­len­té­sé­ből ér­te­sül­ve ar­ról és meg­ál­la­pít­va azt, hogy Ma­gyar­or­szág nem ad en­ge­délyt az ENSZ-meg­fi­gye­lők­nek az or­szág­ba va­ló be­uta­zás­ra”; az­tán ha­tá­ro­zot­tabb han­gon for­dul a szov­je­tek fé­lé: „Mély nyug­ta­lan­ság­gal ál­la­pít­juk meg, hogy a Szov­jet­unió kor­má­nya nem tett ele­get az ENSZ ar­ra vo­na­to­zó ha­tá­ro­za­ta­i­nak, hogy áll­jon el Ma­gyar­or­szág bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás­tól, hogy ál­lítsa le a Magy­ar­or­szá­gról va­ló de­por­tá­lá­so­kat, hogy von­ja ki csa­pa­ta­it és szün­tes­se be a ma­gyar em­be­rek el­le­ni rep­res­­szi­ó­kat” (Yearbook… 1957, 87–88). A ha­tá­ro­zat ha­tár­idő­höz kö­ti (konk­ré­tan de­cem­ber 7-ét ne­ve­zi meg) a ma­gyar és szov­jet kor­mány vá­la­szát ar­ra, el­fo­gad­ják-e az ENSZ-meg­fi­gye­lők be­uta­zá­sát. Ugyan­ezen ha­tá­ro­zat 3. pont­já­ban „A köz­gyű­lés ja­vas­la­tot tesz ar­ra, hogy idő­köz­ben [az­az az érin­tett kor­má­nyok vá­la­szá­ig – V. B. megj.] a fő­tit­kár elő­ze­te­sen és azon­na­li ha­tál­­lyal in­téz­ked­jen Ma­gyar­or­szág vagy más szó­ba jö­vő or­szág, te­rü­le­té­re kül­den­dő meg­fi­gye­lők ki­ne­ve­zé­sé­ről” (Yearbook… 1957, 88), a 4. pont­ban pe­dig fel­szó­lít­ja az ös­­szes tag­or­szág kor­má­nyát, já­rul­jon hoz­zá az ef­fé­le kül­de­tés fe­le­lős­ség­tel­jes és ha­té­kony tele­jsítéséhez. Az 1130 (XI)-as szá­mú ha­tá­ro­zat vég­sza­va­zá­sá­nak ered­mé­nye nem na­gyon volt két­sé­ges: 10 nem (Cseh­szlo­vá­kia is) és 14 tar­tóz­ko­dás mel­lett az ENSZ-tag­ál­lam­ok túl­nyo­mó több­sé­ge (54 ál­lam) meg­sza­vaz­ta.
A ha­tá­ro­zat el­fo­ga­dá­sát egy Cseh­szlo­vá­ki­át is ért­in­tő köz­já­ték kö­vet­te. De­cem­ber 7-én Dag Ham­marskjöld tá­jé­koz­tat­ta a köz­gyű­lést, hogy az 1130-as ha­tá­ro­zat ér­tel­mé­ben le­ve­let in­té­zett Auszt­ria, Cseh­szlo­vá­kia, Ro­má­nia és Ju­go­szlá­via kép­vi­se­lő­i­hez az 1130 (XI)-as ha­tá­ro­zat 3. és 4. pont­já­val kap­cso­lat­ban, amely­ben kez­de­mé­nyez­te az em­lí­tett or­szá­gok­nak, en­ged­je­nek be füg­get­len ENSZ-meg­fi­gye­lő­ket, akik te­rü­le­tük­ről kö­vet­nék fi­gye­lem­mel az eseményket. Auszt­ria más­nap (de­cem­ber 8-án) re­a­gált ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy kor­má­nya az ENSZ alap­ok­má­nyá­val össz­hang­ban kész a fő­tit­kár ál­tal ki­ne­ve­zett meg­fi­gye­lők fo­ga­dá­sá­ra. 8-án re­a­gál­tak a ju­go­szlá­vok is. A ké­rést saj­ná­lat­tal el­uta­sí­tot­ták, még­pe­dig azon az „elvi” ala­pon, hogy „nem he­lyes egyik or­szág ese­mé­nye­it egy má­sik or­szág te­rü­le­té­ről meg­fi­gyel­ni” (Yearbook… 1957, 78). No­ha ab­szurd mó­don úgy tet­tek, mint­ha nem tud­ták vol­na, hogy az ENSZ-fő­tit­kár be­uta­zá­si ké­rel­mét a ma­gyar kor­mány már so­ka­dik al­ka­lom­mal fi­gyel­men kí­vül hagy­ta, a ju­go­szlá­vok leg­alább ki­fo­gást ke­res­tek, és leg­alább önál­ló vé­le­ményt al­kot­tak. Nem úgy Cseh­szlo­vá­kia. A külön­levél­ben meg­szó­lí­tott kor­mány (az ENSZ egyik ala­pí­tó orszá­ga[!]) re­a­gált a leg­ké­sőbb, va­ló­já­ban két­na­pos ké­sés­sel húz­va az időt. A no­vem­ber 9-én és 10-én meszólaló cseh­szlo­vák, ro­mán és szov­jet de­le­gá­ció (az utób­bi­hoz nem is szólt a fel­hívás[!]) bár­mi­fé­le to­váb­bi in­dok­lás nél­kül ha­tá­ro­zot­tan le­szö­gez­ték, kor­má­nya­ik nem já­rul­nak hoz­zá ENSZ-meg­fi­gye­lők te­rü­le­tük­re va­ló lé­pé­sé­hez.
1956. de­cem­ber kö­ze­pé­re a vi­ta meg­le­he­tő­sen el­mér­ge­se­dett. Az egyik rész­ről a ma­gyar kor­mány fel­füg­gesz­tet­te köz­re­mű­kö­dését a XI. ülés­sza­kon, a má­sik ol­dal­ról szá­mos tag­ál­lam sür­gette az or­szág ki­zá­rá­sát a köz­gyű­lés­ből. (Nem fe­led­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szág pont egy év­vel az­előtt vált ENSZ-tag­gá.) A ma­gyar ügy­ről zaj­ló ENSZ-vi­ta to­váb­bi le­fo­lyá­sát, s a hát­ra­lé­vő két ha­tá­ro­za­tot az egy­re re­mény­te­le­nebb, a ma­gyar és a hát­tér­ben lé­vő szov­jet kor­mány ma­kacs­sá­ga, ill. ügyes la­ví­ro­zá­sa mi­att egy­re ki­lá­tás­ta­la­nabb han­gu­lat jel­le­mez­te, ami­hez a szo­ci­a­lis­ta blokk or­szá­gai, kö­zöt­tük a leg­hű­sé­ge­sebb Cseh­szlo­vá­kia rend­kí­vül fe­gyel­me­zet­ten as­­szisz­tált.
Az 1131 (XI)-es szá­mú, 1956. de­cem­ber 12-én kelt ha­tá­ro­zat már ezt a re­mény­te­len hely­ze­tet tük­röz­te. Az 1. pont­ban na­gyon egyérteműen fogal­ma­zot a Szov­jet­uni­ó­ról: „[A köz­gyű­lés – V. B. megj.] meg­ál­la­pít­ja, hogy a Szov­jet­unió kor­má­nya ka­to­nai erőt al­kal­maz­va a ma­gyar nép el­len, meg­sér­ti Ma­gyar­or­szág po­li­ti­kai füg­get­len­sé­gét” (Yearbook… 1957, 88), s ezt még to­vább fo­koz­za a 2–4. pon­tok­ban, tel­je­sen egy­ér­tel­mű­vé té­ve és több­ször né­ven ne­vez­ve az ag­res­­szort. Az 5. pont vi­szont tö­mör és re­mény­te­le­nül ki­fe­je­zi a ha­tá­ro­za­tot meg­ho­zó ál­la­mok te­he­tet­len­sé­gét: „[A Köz­gyű­lés – V. B. megj.] fel­ha­tal­maz­za a fő­tit­kárt, hogy össz­hang­ban a ENSZ alap­ok­má­nyá­nak el­ve­i­vel és a köz­gyű­lés ha­tá­ro­za­ta­i­val, te­gyen meg bár­mi­lyen kez­de­mé­nye­zést, amit cél­sze­rű­nek lát a ma­gyar üg­­gyel kap­cso­lat­ban” (Yearbook… 1957, 89). A sza­va­zás vég­ered­mé­nye: 55 ál­lam tá­mo­gat­ja, a 8 szo­ci­a­lis­ta or­szág együt­te­sen nem­mel sza­vaz (Cseh­szlo­vá­kia is), 13-an tar­tóz­kod­nak (kö­zöt­tük Ju­go­szlá­via).
Az 1956 őszén in­du­ló vi­ta­so­ro­zat a ma­gyar ügy­ben las­san a vé­gé­hez kö­ze­le­dett. (Ar­ról, hogy adott eset­ben a vi­tá­nak más ki­me­ne­te­le is le­he­tett vol­na, J. Nagy Lász­ló gon­dol­ko­dik egyik ta­nul­má­nyá­ban: „A ma­gyar ügy el­hú­zó­dá­sá­val szem­ben a szu­e­zi kér­dés­ben […] na­gyon ha­té­kony­nak bi­zo­nyult az ENSZ” [J. Nagy Lász­ló 2005, 101].) És no­ha a ma­gyar ügy még egy évig nem ke­rült le a na­pi­rend­ről, az 1132 (XI)-es szá­mú ha­tá­ro­zat patt­hely­ze­tet jel­zett. A ha­tá­ro­zat 1. pont­ja egy kü­lön­bi­zott­sá­got ál­lí­tott fel (Special Com­mit­tee), mely­nek tagjai Auszt­rá­lia (K. C. O. Shann volt a ra­port­őr), Cey­lon, Dá­nia (Alsing An­der­sen lett az el­nök), to­váb­bá Tu­né­zia és Uru­guay let­tek. A kü­lön­bi­zott­ság azt a fel­ada­tot kap­ta, hogy a le­he­tő leg­szo­ro­sabb fi­gye­lem­mel kö­ves­se az ese­mé­nye­ket: gyűjt­sön bi­zo­nyí­té­ko­kat, ké­szít­sen in­ter­jú­kat, és a ta­pasz­ta­la­tok­ról szá­mol­jon be egy­részt a XI. ülés­sza­kon, va­la­mint (ez volt a kis­ka­pu) idő­ről idő­re a ké­sőb­bi­ek­ben is az ENSZ Köz­gyű­lé­se előt­t. Az ef­fé­le, meg­le­he­tő­sen ope­ra­tív ha­tá­ro­zat né­mi­leg el­len­sú­lyoz­ta a „lo­vak kö­zé do­bott gyep­lő” ef­fek­tus ha­tá­sát, a va­ló­ság­ban azon­ban a ró­la szó­ló sza­va­zás ered­mé­nye lé­nye­gé­ben min­den­kit meg­nyug­ta­tott: a több­ség, 59 or­szág tá­mo­gat­ta, a szo­ci­a­lis­ta blokk (ter­mé­sze­te­sen Cseh­szlo­vá­kia is) el­uta­sí­tot­ta, 10-en pe­dig tar­tóz­kod­tak (utób­bi­ak kö­zött a ma­gyar ügy két no­tó­ri­us tar­tóz­ko­dó­ja: Finn­or­szág és Ju­go­szlá­via). Az ENSZ-be­li ma­gyar vi­ta ide­ig­le­nes le­zá­rá­sa, a fen­ti ha­tá­ro­zat­tal de facto elő­ál­ló „jegelt” ál­la­pot, elég sta­ti­kus­nak tűnt ah­hoz, hogy két hét­tel ké­sőbb „Magyarországon az MSZMP PB 1957. ja­nu­ár 25-i ülé­sén meg­fo­gal­ma­zó­dott az igény a ka­pi­ta­lis­ta or­szá­gok­kal va­ló vi­szony ren­de­zé­sé­re, és má­so­dik he­lyen sze­re­pelt a kül­po­li­ti­kai fel­ada­tok kö­zött a ma­gyar kér­dés le­vé­te­té­se az ENSZ na­pi­rend­jé­ről” (Borhi 1998).

A ha­tá­ro­za­tok ér­té­ke­lé­se cseh­szlo­vák szem­pont­ból

Az 1956. no­vem­ber 4. és 1957. ja­nu­ár 10. kö­zött ho­zott tíz, a ma­gyar üg­­gyel kap­cso­la­tos ENSZ-ha­tá­ro­zat so­rán a cseh­szlo­vák kül­dött­ség ki­vé­tel nél­kül min­dig a Szov­jet­uni­ó­val össz­hang­ban, Al­bá­ni­á­val, Bul­gá­ri­á­val, Fehéro­ros­zország­gal és Uk­raj­ná­val egye­tem­ben sza­va­zott, és a leg­ap­róbb vé­le­mény­el­té­rést sem en­ged­te meg ma­gá­nak. Cseh­szlo­vá­kia ál­lás­pont­ja an­nál fel­tű­nőbb, ha lát­juk, hogy a szo­ci­a­lis­ta blokk más or­szá­gai leg­alább egy-­e­gy al­ka­lom­mal ké­pe­sek és haj­lan­dók vol­tak önál­ló ál­lás­pont ki­ala­kí­tá­sá­ra. A tíz re­zo­lú­ció so­rán Ju­go­szlá­via mind­ös­­sze há­rom­szor sza­va­zott a ma­gyar ügy­ben a Szov­jet­uni­ó­val össz­hang­ban (1005-ös, 1127-es és 1130-as ha­tá­ro­zat; a töb­bi eset­ben tar­tóz­ko­dott), Len­gyel­or­szág két al­ka­lom­mal vá­lasz­tott kü­lön utat (1007-es, 1128-as ha­tá­ro­zat), és még Ro­má­nia is egy­szer (1129-es ha­tá­ro­zat) vet­te a bá­tor­sá­got kü­lön­vé­le­mény ki­ala­kí­tá­sá­hoz, igaz, az bru­tá­lis mó­don a hu­ma­ni­tá­ri­us se­gély di­rekt el­uta­sí­tá­sa volt.
Mi­lyen té­nye­zők ma­gya­ráz­zák, hogy Cseh­szlo­vá­kia ki­vé­tel nél­kül és kö­vet­ke­ze­te­sen ra­gasz­ko­dott a blokko­rszá­gok ve­ze­té­se ál­tal meg­ha­tá­ro­zott vo­nal­hoz? A gott­wal­di örök­ség­gel nem na­gyon le­szá­mo­ló Cseh­szlo­vá­kia kez­det­től tisz­tá­ban volt a ma­gyar ese­mé­nyek ve­szé­lye­i­vel. A cseh­szlo­vák Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga már 1956. ok­tó­ber 27-én ki­bő­ví­tett el­nök­sé­gi ülést tar­tott, és az ülés egyik fő pont­ja a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet volt (vö. Èeskosloven­ské… 1986, 515). Cseh­szlo­vá­kia lel­ke­sen üd­vö­zöl­te az 1956. ok­tó­ber 30-i szov­jet kor­mány­nyi­lat­ko­za­tot (A Szov­jet­unió és a töb­bi szo­ci­a­lis­ta or­szág kö­zöt­ti ba­rá­ti kap­cso­la­tok és együtt­mű­kö­dés fej­lesz­té­sé­nek és to­váb­bi erő­sí­té­sé­nek alap­ja­i­ról), vi­szont nagy fel­há­bo­ro­dás­sal és fé­le­lem­mel fo­gad­ta (ka­to­nai ér­te­lem­ben is) Nagy Im­re be­je­len­té­sét a Var­sói Szer­ző­dés­ből va­ló ki­lé­pé­sről, ill. a sem­le­ges­sé­g­ről.
Egy­ál­ta­lán nem vé­let­len, ha­nem in­kább el­szó­lás­fé­le, hogy a cseh­szlo­vák rá­dió egy nap­pal a mas­­szív szov­jet ka­to­nai be­avat­ko­zás előt­t, 1956. no­vem­ber 3-án köz­ve­tí­tet­te Antonín Zápo­tocký köz­tár­sa­sá­gi el­nök nyi­lat­ko­za­tát, mely „a ko­moly ma­gyar hely­zet­ről és Iz­ra­el Egyip­tom el­le­nes ag­res­­szi­ó­já­ról” (Èeskosloven­ské… 1986, 516) szólt, az­az a cseh­szlo­vák ve­ze­tés tu­dott a ké­szü­lő in­ter­ven­ci­ó­ról. Ahogy Rai­ner M. Já­nos ír­ja: „Hruscsov no­vem­ber 1. és 3. kö­zött tá­jé­koz­tat­ta szö­vet­sé­ge­se­it, va­la­mint Ti­tót a ter­ve­zett in­vá­zi­ó­ról. Egye­dül Gomul­ka je­len­tett be egy­ér­tel­mű el­len­vé­le­ményt. Ti­to, akit ri­a­da­lom­mal töl­tött el a ma­gyar for­ra­da­lom de­mok­ra­ti­kus jel­le­ge, nem­csak tu­do­má­sul vet­te a szov­jet in­vá­zi­ós ter­ve­ket, de meg­ígér­te azt is, hogy se­gít a kri­ti­kus pil­la­nat­ban Nagy Im­re és kor­má­nya ki­kap­cso­lá­sá­ban” (Ješ 2003). Ka­to­nai se­gít­sé­get a cseh­szlo­vák­ok is fel­aján­lot­tak, de azt a szov­jet ve­ze­tők stra­té­gi­ai okok­ból el­uta­sí­tot­ták. A cseh Jiøí Ješ így ír er­ről: „Októberben azu­tán Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ese­mé­nyek ide­jén éles ka­to­nai in­téz­ke­dé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sá­ba kez­dett a szlo­vák–ma­gyar ha­tá­ron, és Antonín Novot­ný Moszk­vá­ban Hrus­csov­nak még ka­to­nai se­gít­sé­get is föl­aján­lott a ma­gya­rok el­len. Hrus­csov ezt az aján­la­tott nem fo­gad­ta el, így va­la­mi más tör­tént, amit a tör­té­né­szek, Is­ten tud­ja mi­ért, nem na­gyon em­le­get­nek. A bi­zony­ta­lan szov­jet ve­ze­tés ok­tó­ber utol­só nap­ján ki­adott egy nyi­lat­ko­za­tot, amely sze­rint a né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szá­gok­ból ki­von­ja ta­nács­adó­it, akik­nek a tevénységét kri­ti­ká­val il­let­te” (Ješ 2003).
A le­le­mé­nyes cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ve­ze­tés 1956-ban je­les­re vizs­gá­zott in­ter­na­ci­o­na­lis­ta párt­hű­ség­ből. Sőt még azt is ügye­sen ki­hasz­nál­ta, hogy ha már ka­to­na­i­lag nem le­he­tett a ré­sze­se, leg­alább po­li­ti­ka tő­két ko­vá­csol­jon be­lő­le. Po­li­ti­ká­ját ar­ra épí­tet­te – és ez áll de­le­gá­ci­ó­ja min­den sza­va­zá­sa mö­gött is –, hogy a Szov­jet­uni­ó­nak a ma­gyar for­ra­da­lom után emi­nens ér­de­ke fű­ző­dött egy­részt sa­ját presz­tí­zsé­nek meg­őr­zé­sé­hez a nem­zet­kö­zi szín­té­ren, más­részt a „rend” vis­­sza­ál­lí­tá­sá­hoz a szo­ci­a­lis­ta tá­bo­ron be­lül. Ha a ma­gyar for­ra­da­lom „rés volt a fa­lon”, a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció min­ta­sze­rű vi­sel­ke­dé­se az ENSZ-vi­tá­ban a tá­bo­ron be­lü­li tö­ret­len szo­li­da­ri­tás, és a kom­mu­nis­ta blokk ide­o­ló­gi­ai egy­sé­gé­nek ak­tív pél­dá­ja lett. Az em­lí­tett fel­ál­lás­ban mű­kö­dő cseh­szlo­vák de­le­gá­ció, s mö­göt­te ter­mé­sze­te­sen az ál­la­mi és párt­ve­ze­tés, na­gyon sok­kal hoz­zá­já­rul an­nak az ér­zet­nek az el­hi­te­té­sé­hez, hogy a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok egy­sé­ge­sek, és min­dig is azok vol­tak, ez­zel ele­ve ki­lá­tás­ta­lan­ná té­ve szá­mos ENSZ-be­li kez­de­mé­nye­zést.

A 663. ple­ná­ris ülés vi­tá­ja

A ma­gyar üg­­gyel az ENSZ Köz­gyű­lés XI. ülés­sza­ká­nak 1957. feb­ru­ár 28-i 663. ple­ná­ris ülé­sén is fog­lal­koz­tak. A cél ere­de­ti­leg an­nak a je­len­tés­nek a meg­vi­ta­tá­sa volt, ame­lyet a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság (Special Polit­i­cal Com­mit­tee) ter­jeszett a köz­gyű­lés elé. A köz­gyű­lés a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­sá­got 1956. no­vem­ber 12-én ad hoc bi­zott­ság­ként ál­lí­tot­ta fel, majd 1956. de­cem­ber 18-án ál­lan­dó bi­zott­ság­gá vál­toz­tat­ta. A bi­zott­ság el­nö­ke Selim Sarp­er (Tö­rök­or­szág), al­el­nö­ke Sud­jar­wo Tjon­drone­goro (In­do­né­zia), ra­port­őre Sergi­je Makiedo (Ju­go­szlá­via) lett. Makiedo 1957. feb­ru­ár 28-án be is nyúj­tot­ta a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság je­len­té­sét, A/3564-es szám alat­t, ám azt a köz­gyű­lés dön­té­se alap­ján nem bo­csá­tot­ták vi­tá­ra, csu­pán kor­lá­to­zott szá­mú hoz­zá­szó­lást en­ge­dé­lyez­tek az ügy­ben.
A Szov­jet­unió pa­na­sza ami­att, hogy az USA be­avat­ko­zik Al­bá­nia, Bul­gá­ria, Cseh­szlo­vá­kia, Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ro­má­nia és a Szov­jet­unió bel­ügye­i­be, va­la­mint ami­att, hogy az USA fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get foly­tat ugyan­ezen ál­la­mok el­len cím­mel 70. na­pi­ren­di pont­ként na­pi­rend­re tű­zött szov­jet kez­de­mé­nye­zés nem lep­te meg azo­kat, akik nyo­mon kö­vet­ték a Szov­jet­unió és csat­ló­sa­i­nak po­li­ti­kai stra­té­gi­á­ját a ma­gyar ügy vi­tá­já­ban. A Szov­jet­uni­ó­nak két fő staté­giai ér­de­ke volt. Egy­részt, hogy az ügyet mi­nél tá­gabb, ge­ne­rá­li­sabb ér­te­lem­ben le­hes­sen tag­lal­ni az ENSZ-ben, el­mos­va a prob­lé­ma sú­lyos lo­ká­lis jel­le­gét; ez az oka, hogy no­ha min­den­ki előtt nyil­ván­va­ló­an Ma­gyar­or­szág őszi for­ra­dal­má­ról szólt a vi­ta, a szov­jet kez­de­mé­nye­zés en bloc a tér­ség or­szá­ga­i­ról be­szélt. A má­sik stra­té­gi­ai irány „a leg­jobb vé­de­ke­zés a tá­ma­dás” alap­ján egy olyan po­li­ti­kai of­fen­zí­va kezdeményzése, amely­ben a vi­ta lé­nye­ge, s egy­ben a nem­zet­kö­zi köz­vé­le­mény fi­gyel­me át­csú­szik a leg­főbb starté­giai el­len­fél­re, az USA-ra.
A Wan Wait­hayakon tha­jföl­di her­ceg el­nök­sé­ge alatt zaj­ló 663. ple­ná­ris ülés so­rán előbb Vaszil­ij Vaszil­je­vics Kuznye­cov szov­jet ENSZ-kö­vet, De Bar­ros bra­zil szó­vi­vő, Josef Ull­rich (Cseh­szlo­vá­kia) és Hen­ry Cabot Lodge (USA) szó­lalt fel. A szov­jet kép­vi­se­lő előbb hos­­sza­san ecse­tel­te „az USA ural­ko­dó kö­rei ál­tal al­kal­ma­zott el­len­sé­ges és fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get” mint az USA „a­gresszív kül­po­li­ti­ká­já­nak in­teg­ráns ré­szét” (UN Gen­er­al… 1957, 31. pont, 1242), majd Dulles kül­ügy­mi­nisz­ter saj­tó­nyi­lat­ko­za­ta­i­ra hi­vat­koz­va so­rol­ta az ame­ri­ka­i­ak min­de­nütt je­len lé­vő szer­ve­ze­te­it, az Amer­i­can Com­mitte for Lib­er­a­tion, a Com­mitte for Free Europe és a Cru­sade for Free­dom ne­vű szer­ve­ze­te­ket, me­lyek­nek fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­ge azt bi­zo­nyít­ja: „h­ogyan kép­ze­lik az ame­ri­ka­i­ak a né­pi de­mok­ra­ti­kus ál­la­mok fel­sza­ba­dí­tá­sát” (UN Gen­er­al… 1957, 33. pont, 1242). Ma­gyar­or­szág ügyé­ben Kuznye­cov az aláb­bi­a­kat mond­ta: „A nem­ré­gi ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek kü­lö­nö­sen tisz­tán mu­tat­ják, mi a kö­vet­kez­mé­nye az USA más ál­la­mok bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zá­si po­li­ti­ká­já­nak. Most be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a si­ker­te­len el­len­for­ra­dal­mi lá­za­dá­so­kat Ma­gyar­or­szá­gon bel­ső re­ak­ci­ós ele­mek és kül­ső nem­zet­kö­zi im­pe­ri­a­lis­ta kö­rök, el­ső­sor­ban pe­dig az USA pro­vo­kál­ták. Bár­mit mond­ja­nak itt az USA kép­vi­se­lői a ma­gyar ese­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban, és ter­jes­­sze­nek bár­mi­lyen rá­gal­ma­kat a Szov­jet­unió el­len, el kell is­mer­ni, hogy a fe­le­lős­ség a ma­gyar­or­szá­gi vér­on­tás­ért és az or­szág gaz­da­sá­gán esett kár mi­att az ún. »fel­sz­abadítási« bű­nös po­li­ti­ka szer­ző­it és szer­ve­ző­it ter­he­li” (UN Gen­er­al… 1957, 38. pont, 1243).
Az ez­után meg­szó­la­ló De Bar­ros elő­ször le­szö­gez­te, hogy a Szov­jet­unió ál­tal be­nyúj­tott A/SPC/L.14-es szá­mú ha­tá­ro­zat­ter­ve­ze­tet a nemzeközi kö­zös­ség túl­nyo­mó ré­sze el­uta­sít­ja. Tör­té­nel­mi ér­ve­ket so­ra­koz­ta­tott fel ar­ról, hogy „az USA if­jú­sá­gá­nak vi­rá­ga fél év­szá­zad so­rán két al­ka­lom­mal öröm­mel szel­te át az óce­ánt, hogy meg­hal­jon a hu­ma­nis­ta eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ci­ó­ért”; majd az­zal fe­jez­te be, hogy: „Az az öt­let, hogy a köz­gyű­lés ítél­je el az Egye­sült Ál­la­mo­kat Al­bá­nia, Bul­gá­ria, Cseh­szlo­vá­kia, Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ro­má­nia és a Szov­jet­unió bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás mi­att, nem más, mint kí­sér­let a té­nyek ki­for­ga­tá­sá­ra, és kí­sér­let a zaj­ló tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok vis­­sza­for­dí­tá­sá­ra, amit mi időn­ként za­va­ro­dott­ság­gal fi­gye­lünk” (UN Gen­er­al… 1957, 43., 46. pont, 1243–1244).
A cseh­szlo­vák ENSZ-kül­dött­nek nem le­he­tett egy­sze­rű ez­után meg­szó­lal­nia. Nem­csak azért, mi­vel Cseh­szlo­vá­ki­á­nak fo­lya­mat­ban lé­vő Nem­zet­kö­zi Bíróság-­be­li ügye volt az USA-val (egy 1953. már­cis 10-i lé­gi in­ci­dens mi­att), ha­nem azért is, mert egy nyil­ván­va­ló­an le­he­tet­len po­li­ti­kai ügyet kel­lett meg­vé­de­nie. Az aláb­bi­ak­ban né­mi­leg rö­vi­dít­ve kö­zöl­jük Josef Ull­rich ere­de­ti­leg an­gol nyel­vű, és ter­mé­sze­te­sen a szov­jet ál­lás­pont vé­del­mé­ben ki­fej­tett fel­szó­la­lá­sát:
„A Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság vi­tái so­rán a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció szá­mos tényt be­mu­ta­tott, ame­lyek ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy az USA fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get foly­tat és be­avat­ko­zik a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság bel­ügye­i­be. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció ter­je­del­mes do­ku­men­tá­ci­ót és más bi­zo­nyí­té­ko­kat nyúj­tott be ezen ál­lí­tá­sok alá­tá­masz­tá­sá­ra. […]
A cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok­nak bő­sé­ges adat és bi­zo­nyí­ték van a tu­laj­do­ná­ban az USA tit­kos­szol­gá­la­ti szer­vei ál­tal Cseh­szlo­vá­kia el­len vég­re­haj­tott te­vé­keny­sé­gé­ről. A bi­zott­ság­ban a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció konk­rét ada­tok­kal szol­gált a Cseh­szlo­vá­kia el­len el­kö­ve­tett ter­ro­ris­ta-, fel­for­ga­tó- és kém­te­vé­keny­ség­ről, me­lyet ezen szer­ve­ze­tek uta­sí­tá­sá­ra és köz­re­mű­kö­dé­sé­vel haj­tot­tak vég­re. A szo­ci­a­lis­ta rend­sze­rű or­szá­gok el­le­ni el­len­sé­ges te­vé­keny­ség vég­re­haj­tá­sá­ban fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak az úgy­ne­ve­zett ame­ri­kai »magán«-szer­vez­tek, úgy­mint az úgy­ne­ve­zett Com­mitte for Free Europe, vagy az úgy­ne­ve­zett Cru­sade for Free­dom, mi­ként az olyan rá­dió­adó-ál­lo­má­sok is, mint a Free Europe Com­mitte ál­lo­más, a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió, va­la­mint kü­lön­fé­le ügy­nök­sé­gek, ame­lyek a Né­met De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság és má­sok bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás­ra spe­ci­a­li­zá­lód­tak. [Az NDK ne­ve nem is sze­re­pelt a szov­jet ha­tá­ro­zat­ter­ve­zet­ben – V. B. megj.]
A vi­ta so­rán a bi­zott­ság­ban kü­lö­nö­sen ap­ró­lé­kos ana­lí­zis se­gít­sé­gé­vel de­monst­rál­tuk az USA Cseh­szlo­vá­kia és más ke­let-eu­ró­pai or­szág el­len ki­fej­tett el­len­sé­ges te­vé­keny­sé­gét, ame­lyet lég­bal­lo­nok in­dí­tá­sá­val foly­tat­nak, fo­lya­ma­to­san meg­sért­ve az or­szá­gok lég­te­rét. Ezek a lég­göm­bök olyan szó­ró­la­po­kat dob­nak le a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­té­re, ame­lyek fel­for­ga­tó anya­go­kat tar­tal­maz­nak a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban lé­te­ző szo­ci­a­lis­ta rend és a le­gi­tim kor­mány el­len. Az ef­fé­le úgy­n­evezet »bal­lonkam­pányok« ál­tal az USA kor­má­nya sú­lyos erő­sza­kot kö­vet el Cseh­szlo­vá­kia szu­ve­re­ni­tá­sa és a nem­zet­kö­zi jog el­len. […]
A bi­zo­nyí­té­kok sú­lya alatt az USA de­le­gá­ci­ó­ja meg sem pró­bál­ta a bi­zott­ság­ban meg­cá­fol­ni az el­le­ne fel­ho­zott sú­lyos vá­da­kat és ál­lí­tá­so­kat. Ez nem­csak a fel­tárt té­nyek iga­zát ta­nú­sít­ja, ha­nem azt is, hogy az USA el­tö­kél­ten foly­tat­ni kí­ván­ja fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét és be­avat­ko­zá­si kí­sér­le­te­it. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció kö­te­les­sé­gé­nek ér­zi, hogy fel­hív­ja a köz­gyű­lés fi­gyel­mét ar­ra a nö­vek­vő ve­szély­re, mely ve­szé­lyez­te­ti a bé­két és a biz­ton­sá­got, s amely az im­pe­ri­a­lis­ta kö­rök erő­sö­dő ag­res­­szív te­vé­keny­sé­gé­nek kö­vet­kez­mé­nye. […]
A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció őszin­tén saj­nál­ja, hogy a szov­jet de­le­gá­ció ál­tal be­nyúj­tott A/SPC/L.14 sz. ha­tá­ro­zat­ter­ve­zet a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság ál­tal nem ke­rült el­fo­ga­dás­ra, an­nak el­le­né­re, hogy le­he­tet­len volt meg­cá­fol­ni azo­kat a bi­zo­nyí­té­ko­kat, ame­lyek az USA szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok el­len vég­re­haj­tott fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét mu­tat­ják. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció hi­szi, hogy a nem­zet­kö­zi bé­ke és biz­ton­ság meg­erő­sí­té­se és a nem­ze­tek köz­ti együtt­mű­kö­dés ér­de­ké­ben vol­na, ha a köz­gyű­lés el­ítél­né az USA el­len­sé­ges te­vé­keny­sé­gét, és fel­szó­lí­ta­ná az USA kor­má­nyát a fel­for­ga­tó te­vé­keny­ség és a más ál­la­mok bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás be­szün­te­té­sé­re, va­la­mint ar­ra, hogy kap­cso­la­tát ezek­kel az ál­la­mok­kal az ENSZ-alap­ok­mány alap­el­ve­i­vel össz­hang­ban ala­kít­sa” (UN Gen­er­al… 1957, 47–52. pont, 1244).
Az Ull­rich után meg­szó­la­ló Lodge ame­ri­kai ENSZ-kö­vet egy­ál­ta­lán nem re­a­gált a cseh­szlo­vák kül­dött­ség ál­tal meg­fo­gal­ma­zott vá­dak­ra. Fel­szó­la­lá­sá­ban jel­lem­ző­en alig volt szól Ma­gyar­or­szág­ról; he­lyet­te Ke­let-Eu­ró­pa ál­ta­lá­nos el­nyo­mott hely­ze­tét, és a szov­jet kom­mu­nis­ta rend­szer jel­le­gét ecse­tel­te bő­ven: „Ez az a kom­mu­nis­ta aka­rat, amely az em­be­ri agyak és tes­tek fö­löt­ti tö­ké­le­tes kont­roll­ra irá­nyul, amely össz­hang­ban a mély­sé­ge­sen ma­te­ri­a­lis­ta kép­let­tel ta­gad­ja az em­ber szent ter­mé­sze­tét, s amely meg­ma­gya­ráz­za azo­kat a gon­do­lat- és in­for­má­ci­ós sza­bad­ság út­já­ban ál­ló nagy­ará­nyú aka­dá­lyo­kat, me­lye­ket a Szov­jet­unió ál­lí­tott fel Ke­let-Eu­ró­pá­ban. A cen­zú­ra, a rá­dió­adás­ok za­va­rá­sa, az uta­zás el­len­őr­zé­se, a ha­tár­őr­ség, a tör­té­ne­lem át­írá­sa, a hí­rek meg­ha­mi­sí­tá­sa – ezek a fel­té­te­lek ha­tá­roz­zák meg je­len­leg Ke­let-Eu­ró­pát. Ezek azok a fel­té­te­lek, ame­lye­ket a Szov­jet­unió sze­ret­ne a vi­lág töb­bi ré­szé­vel fi­gyel­men kí­vül ha­gyat­ni vagy el­fe­led­tet­ni” (UN Gen­er­al… 1957, 59. pont, 1245).
Az nem meg­le­pő, hogy a ma­gyar ügy 1956–1957-es ENSZ-vi­tá­já­ban Cseh­szlo­vá­kia a szov­jet blokk ol­da­lán ala­kí­tot­ta ki ál­lás­pont­ját. Az azon­ban csak a rész­le­tek is­me­re­té­ben lát­ha­tó, hogy ál­lás­pont­ja mi­lyen ma­kacs, már-már or­to­dox jel­leg­gel bírt, s hogy men­­nyi­re sztá­li­nis­ta fra­ze­o­ló­gi­át al­kal­ma­zott 1957-ben(!). A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció ugyan­azt a fa­ri­ze­us ál­lás­pon­tot haj­to­gat­ta, s an­nak szel­le­mé­ben sza­va­zott, hogy a ma­gyar ese­mé­nyek és a ve­lük kap­cso­la­tos in­téz­ke­dé­sek ki­zá­ró­lag a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság bel­ügy­ének szá­mí­ta­nak – amit a Ká­dár-fé­le ma­gyar kül­dött­ség sok­szor el­is­mé­telt. Ma már jól lát­ha­tó, ami a sa­ját ko­rá­ban nem volt an­­nyi­ra egyértemű, hogy az ENSZ-vi­tá­ban az őszin­te se­gí­tő szán­dék mel­lett mind­vé­gig je­len volt egy­részt a te­he­tet­len­ség, más­részt az, hogy szin­te az ös­­szes ha­tá­ro­zat­ba fog­lalt kez­de­mé­nye­zés ki­mon­dat­lan cél­ja min­den olyan ENSZ-ak­ció tá­mo­ga­tá­sa, „ame­lyek a ma­gyar­or­szá­gi szov­jet ak­ci­ók le­lep­le­zé­sé­re al­kal­mas” (Kecs­kés 2003, 6). En­nek ér­tel­mé­ben lé­nye­gé­ben az ös­­szes nyu­ga­ti kez­de­mé­nye­zés és az ös­­szes ke­le­ti re­ak­ció is két alap­ve­tő fel­te­vés­ből in­dult ki: (1) sen­ki­nek nem ér­de­ke a no­vem­ber 4. utá­ni ál­la­pot ka­to­nai erő­vel va­ló meg­vál­toz­ta­tá­sa, ill. (2) min­den­ki­nek ér­de­ke a sta­tus quót a pro­pa­gan­da szem­pont­já­ból a le­he­tő leg­job­ban ki­ak­náz­ni, ter­mé­sze­te­sen sa­ját ide­o­ló­gi­ai irá­nyult­sá­gá­val össz­hang­ban. A vég­ered­mény: sok-­sok szó, ke­vés cse­le­ke­det. Akár­mi­lyen fur­csá­nak is hat­nak a sza­bad vé­le­mény­cse­ré­től ide­gen, de­ter­mi­nált, az­az kol­lek­tí­van ele­ve el­dön­tött ál­lás­pont­ok, a ma­gyar ügy ENSZ-vi­tá­ja csu­pán egy ele­me volt a na­gyobb és hos­­szabb ide­ig tar­tó konf­lik­tus, a hi­deg­há­bo­rú kon­tex­tu­sá­nak.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Az ENSZ és Ma­gyar­or­szág, 1957. Do­ku­men­tu­mok az ENSZ Ötös Bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se el­le­ni ma­gyar­or­szá­gi til­ta­ko­zó kam­pány szer­ve­zé­sé­hez. 1995. A be­ve­ze­tőt ír­ta Pór Edit és Cseh Ger­gő Ben­de­gúz. Tár­sa­dal­mi Szem­le, 50. évf. 5. sz. 80–90. p.
Bé­kés Csa­ba 1993. A ma­gyar­kér­dés az ENSZ-ben és a nyu­ga­ti nagy­ha­tal­mak tit­kos tár­gya­lá­sai, 1956. ok­tó­ber 28.–no­vem­ber 4. Brit kül­ügyi do­ku­men­tu­mok. In Bak Já­nos et al. (sz­erk.): Év­könyv 2. Bu­da­pest, 1956-os In­té­zet, 1993, 39–71. p.
Berez­nai Au­rél anya­gai a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió ré­szé­re: Az ENSZ Köz­gyű­lés Kü­lön­bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se. Open Soci­e­ty Archives, http://www.os­a.ceu.hu/d­b/­fa/300-5-47-1.ht­m. [2006. 6. 31.].
Blaive, Muriel [é. n.] The Czechs and Their Com­mu­nis­m, Past and Pre­sen­t. http://www.i­wm.at [2006. 2. 25.].
Borhi Lász­ló 1996. Az USA és Ke­let-Eu­ró­pa 1948–1958. His­tó­ria, 18. évf. 1. sz. 3–6. p.
Borhi Lász­ló 1998. Ira­tok az 1956–1958 kö­zöt­ti ame­ri­kai–ma­gyar vi­szony tör­té­ne­té­hez. http://epa.os­zk.hu/00600/00617/00002/t­sz98_3_4_borhi_las­z­lo.htm [2006. 3. 15.].
Èeskosloven­ské dejiny v dat­e­ch. Pra­ha, Nakla­da­tel­ství Svo­bo­da, 1986.
Granville, Jo­han­na 1997. Meg­tor­lás Bu­da­pes­ten. Szov­jet invázio és nor­mal­izá­ció 1956–1957. http://epa.os­zk.hu/00600/00617/00001/t­sz97_2_jo­han­na_­granville.htm [2006. 3. 15.].
Ješ, Jiøí 2003. K výroèí maïarských událostí roku 1956. http://www.sve­do­mi.cz/ aktu­al­i­ty/a2003/n­pol_­je­j_0305_­madarsko.htm [2006. 2 .5.].
Kecs­kés Gusz­táv 2003. A NA­TO és az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom. His­tó­ria, 25. évf. 5–6. sz. 3–6. p.
Ki­rály Bé­la 1993. A ma­gyar­kér­dés az ENSZ-ben: 1956–1963. In Glatz Fe­renc (sz­erk.): A tu­do­mány szol­gá­la­tá­ban. Em­lék­könyv Benda Kál­mán 80. szü­le­tés­nap­já­ra. Bu­da­pest, MTA Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, 1993, 379–381. p.
J. Nagy Lász­ló 2005. Szu­ez–Bu­da­pest 1956. Vi­lág­tör­té­net, 41. évf. 1 sz. (ta­vasz–nyár) 98–103. p.
Rad­ványi Já­nos 1972. Hun­ga­ry and the super­pow­er­s. The 1956 Rev­o­lu­tion and Realpoli­tik. Stan­ford, Hoover Insti­tu­tion Press, 197. p.
Rain­er M. Já­nos. 1956 A ma­gyar for­ra­da­lom Eu­ró­pa tör­té­ne­té­ben. http://www. konzu­la­tus.uz.ua/­docs [2006. 6. 31.].
Stankovich Vik­tor 1989. 1956. Az ENSZ Kü­lön­bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se. Bu­da­pest, Hun­nia Ki­adó
The Rev­o­lu­tion in an Inter­na­tion­al Per­spec­tive. http://www.el­sa.berke­ley.e­du [2006. 3. 8.].
Unit­ed Nations Gen­er­al As­sembly. Eleventh Ses­sion 1957. Offi­cial Record­s, Ple­na­ry Meet­ing 663rd, Ver­ba­tim Record, Thurs­day, 28 Feb­ru­ary 1957.
Var­ga Lász­ló 1992. Az ENSZ és a ma­gyar for­ra­da­lom. His­tó­ria, 14. évf. 8. sz. 30–36. p.
Vida Ist­ván (köz­zét.) 1992. Ame­ri­kai kö­vet­je­len­té­sek 1956-ból. Tár­sa­dal­mi Szem­le, 47. évf. 2. sz. 77–93. p.
Year­book of the Unit­ed Nations 1956–1957. New York, Depart­ment of Pub­lic Infor­ma­tion Unit­ed Nation­s. http//www.un.org/­doc­u­ments [2006. 6. 30.]

András Károly: Magyar kisebbség, szlovák többség. A csehszlovákiai magyarok 1956 előtt és után, valamint rövid kitekintés Kárpátaljára

1. Gottwald vi­lá­ga

Az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­get a tel­jes jog­bi­zony­ta­lan­ság ál­la­po­tá­ban ta­lál­ta.
Cseh­szlo­vá­ki­á­nak nem volt Nagy Im­ré­je. 1948-tól, a Kle­ment Gottwald-féle kom­mu­nis­ta puccs­tól a hat­va­nas évek má­so­dik fe­lé­ig majd­nem tö­ret­len sztá­li­niz­mus ural­ko­dott az or­szág­ban. Sztá­lint ugyan rö­vi­de­sen Gottwald is kö­vet­te a ha­lál­ba (s tör­té­ne­te­sen ő is Moszk­vá­ban halt meg), de utó­da, Antonín Novot­ný sem­mi­vel sem volt mér­ték­le­te­sebb lé­lek, s csak az utol­só órák­ban volt haj­lan­dó en­ged­mé­nye­ket ten­ni a bel­ső re­form hí­ve­i­nek. Ami­kor – 1953-ban – Ma­gyar­or­szá­gon Nagy Im­re el­in­dí­tot­ta az „új kur­zus”-t, Cseh­szlo­vá­ki­á­ban még ja­vá­ban foly­tak a tit­kos pe­rek. Pár hó­nap­pal ko­ráb­ban ítél­ték el és vé­gez­ték ki Ru­dolf Slán­skýt, a párt egy­ko­ri fő­tit­ká­rát, s már ké­szül­tek a szlo­vák „bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ták” pe­ré­re. A kö­vet­ke­ző év­ben hó­hér­kéz­re ad­ták egyik ve­zé­rü­ket, Vlado Clemen­tist; Gustáv Husákot és több tár­sát sú­lyos bör­tön­bün­te­tés­re ítél­ték.
1948-ban, a beneši évek kál­vá­ri­á­ja után, a kom­mu­nis­ta párt meg­ígér­te a ma­gyar ki­sebb­ség­nek, hogy a he­lyén ma­rad­hat, s hogy a mar­xiz­mus-le­ni­niz­mus, a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus el­ve­i­nek szel­le­mé­ben vis­­sza­ál­lít­ják ál­lam­pol­gá­ri jog­egyen­lő­sé­gét. Az ígé­ret meg­va­ló­sí­tá­sa azon­ban csak aka­doz­va, hos­­szú hu­za­vo­nák­kal ha­ladt elő­re. Az új al­kot­mány még min­dig csak a cse­hek és szlo­vá­kok ál­la­má­ról be­szélt (mint beneši előd­je), s nem is em­lí­tet­te a ki­sebb­sé­ge­ket. A ma­gya­rok­nak en­ge­dé­lyez­tek egy párt­la­pot (ez volt a ma is meg­je­le­nő Új Szó), egy kul­tu­rá­lis tö­meg­szer­ve­ze­tet (mai ne­vén Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Dol­go­zók Kul­tu­rá­lis Szö­vet­sé­ge, rö­vi­den Cse­ma­dok), anya­nyel­vi is­ko­lá­kat alap- és kö­zép­fo­kon, s he­lyen­ként be­ve­zet­ték a két­nyel­vű­sé­get. Az in­téz­mé­nyek élé­re rész­ben a beneši idők­ben még ül­dö­zött, most si­et­ve re­ha­bi­li­tált, idős, köz­ügyek­ben ta­pasz­ta­lat­lan ma­gyar kom­mu­nis­tá­kat, rész­ben pe­dig gyors­tal­pa­ló tan­fo­lyam­okon „ki­kép­zett” fi­a­tal ká­de­re­ket ál­lí­tot­tak. Az en­ged­mé­nyek­kel azon­ban nem szűn­tek meg a ma­gyar­ül­dö­zé­sek, szá­mos for­má­ban to­vább él­tek; a kön­­nyí­té­se­ket meg­szo­rí­tá­sok, dur­va be­avat­ko­zá­sok kö­vet­ték. A ren­de­le­tek, uta­sí­tá­sok nagy több­sé­gét nem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra. A ki­sebb­ség tag­jai nem tud­hat­ták meg, med­dig ter­jed­nek jo­ga­ik, mi­re hi­vat­koz­hat­nak, ki­ben bíz­hat­nak.
A hi­va­ta­los men­ta­li­tást sem­mi sem jel­le­mez­te job­ban, mint­hogy a res­zlo­vak­izál­tak­nak, va­gyis azok­nak a ma­gya­rok­nak, akik a ko­ráb­bi idő­szak­ban kény­te­le­nek vol­tak szlo­vák­nak val­la­ni ma­gu­kat, nem en­ged­ték meg, hogy „vis­­sza­ma­gya­ro­sod­ja­nak”, ma­gyar la­po­kat já­ras­sa­nak, Cse­ma­dok-ta­gok le­hes­se­nek, gye­re­ke­i­ket ma­gyar is­ko­lá­ba íras­sák. Szá­mu­kat, csa­lád­tag­ok­kal együt­t, több mint 300 000 fő­re be­csül­ték. Ez az oka, hogy az 1950-es nép­szám­lá­lás csak 367 733 ma­gyart ta­lált Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. Nyil­ván­va­ló volt, hogy va­la­hol a ha­ta­lom csú­csa­in ezt a re­du­kált cso­por­tot sem te­kin­tet­ték ál­lan­dó­nak, to­váb­bi le­mor­zso­ló­dá­sok­ra épí­tet­tek. En­nek ér­de­ké­ben sze­ret­ték vol­na el­szi­ge­tel­ni a ha­tá­ron tú­li ma­gyar be­fo­lyás­tól, s úgy ne­vel­ni, hogy Ma­gyar­or­szág­ban ne lás­son töb­bet, mint egy­sze­rű „kül­föld”-et.
Az új in­téz­mé­nyek a párt vo­na­lát kö­vet­ték, szó­ban, írás­ban, cse­le­ke­det­ben, s ve­ze­tő­i­ket több­fé­le kol­hoz­pro­pa­gan­dá­ra hasz­nál­ták. A ma­gyar ki­sebb­ség nem ro­hant az in­téz­mé­nyek után, ele­in­te ki­fe­je­zet­ten el­len­sé­ges szem­mel fi­gyel­te mű­kö­dé­sü­ket. Las­san azon­ban még­is meg­bé­kélt ve­lük, fel­té­te­les mód­ban, mert ha pri­mi­tív szín­vo­na­lon és kor­lá­to­zott mér­ték­ben is, de vis­­sza­hoz­ták a ma­gyar szót a „köz­élet”-be, egy­faj­ta ma­gyar foly­to­nos­sá­got jel­ké­pez­tek. Re­mény­tel­jes te­kin­te­tek száll­tak a Cse­ma­dok fe­lé, hogy mint nö­vek­vő tö­meg­szer­ve­zet, egy­szer ta­lán át­ve­he­ti a tény­le­ges ma­gyar ér­de­kek kép­vi­se­le­tét. A tit­kos ren­de­le­tek kö­zé zárt ma­gyar ki­sebb­ség ugyan­is a meg­bíz­ha­tó ér­dek­kép­vi­se­let hi­á­nyá­ban egyik nagy sé­rel­mét és új­faj­ta ki­szol­gál­ta­tott­sá­gá­nak iga­zi oko­zó­ját lát­ta. Fe­lül­ről vi­szont sem­mi­től sem óv­ták úgy a Cse­ma­do­kot, mint ép­pen a kí­sér­tés­től: a Párt min­den­ki ér­de­ke­it egy­aránt kép­vi­se­li, a ma­gya­rok­nak sincs szük­sé­gük kü­lön pró­ká­tor­ra. „En­nek el­le­né­re – ta­nú­sít­ja egy szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­szá­mo­ló – a Cse­ma­dok fenn­ál­lá­sá­nak el­ső kor­sza­ká­ban, 1949 és 1956 kö­zött va­ló­sá­gos »kispárt« sze­re­pét töl­töt­te be. Se­gít­sé­ge nél­kül nem le­he­tett meg­ol­da­ni sem­mi­fé­le gaz­da­sá­gi vagy po­li­ti­kai fel­ada­tot […] A ma­gyar­lak­ta fal­vak­ban a Cse­ma­dok volt a leg­be­fo­lyá­so­sabb tár­sa­dal­mi szer­ve­zet […] A kom­mu­nis­ta párt he­lyi szer­vei fél­té­ke­nyen néz­ték a ki­sebb­sé­gi szer­ve­zet sik­ere­it.”1
A for­má­lis ér­dek­kép­vi­se­le­ti jo­got nem kap­ta meg a Cse­ma­dok (s az­óta is több­ször hi­á­ba igé­nyel­te). Mind­ös­­sze a Szlo­vák Nem­ze­ti Front­ba en­ged­ték be, de en­nek a tag­ság­nak sem lett jó vé­ge.
A bő­ke­zűbb, meg­ér­tőbb ki­sebb­sé­gi-nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­nak több aka­dá­lya volt. Ös­­sze­egyez­tet­he­tet­len volt a sztá­li­nis­ta párt lé­nye­gé­vel, hogy bár­mi­fé­le tár­sa­dal­mi plu­ra­liz­must, még a ma­guk éle­tét élő ki­sebb­sé­gi cso­por­tok for­má­já­ban is, meg­tűr­jön ma­ga mel­lett. Töb­ben ál­lít­ják, hogy Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja ma­gyar nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ját nem an­­nyi­ra az a szem­pont haj­tot­ta, hogy jó­vá­te­gye a múlt igaz­ság­ta­lan­sá­ga­it, ha­nem sok­kal in­kább a re­mény, hogy a beneši de­mok­rá­ci­á­ból ki­áb­rán­dult, anya­gi­lag, lel­ki­leg tönk­re­tett, el­ár­vult ma­gya­ro­kat fel­hasz­nál­hat­ja a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­nek meg­gyor­sí­tá­sá­ra. Ez a me­ző­gaz­da­ság­ban rész­ben si­ke­rült is.
A ki­sebb­sé­gi kér­dés si­ma meg­ol­dá­sát to­vább komp­li­kál­ta, hogy Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a ma­gyar­kér­dés mel­lett a szlo­vák­kér­dés is ren­de­zet­len volt. A szlo­vá­kok úgy érez­ték, hogy 1945-ben a cse­hek is­mét be­csap­ták őket, nem kap­tak elég önál­ló­sá­got sa­ját ügye­ik in­té­zé­sé­re. A szlo­vák bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ták el­íté­lé­se csak rész­ben volt pár­ton be­lü­li konf­lik­tus kö­vet­kez­mé­nye. A Prá­ga és Po­zsony köz­ti ál­ta­lá­nos ha­tal­mi harc sa­já­tos tor­zu­lá­sa volt, és még job­ban el­mér­ge­sí­tet­te a cseh és szlo­vák nem­zet vi­szo­nyát. A szlo­vá­kok, kom­mu­nis­ta lo­bo­gó alat­t, foly­tat­ták küz­del­mü­ket a na­gyobb füg­get­len­sé­gért Prá­ga el­len. Egyi­de­jű­leg azon­ban a má­sik ol­da­lon, szű­kebb ha­zá­juk­ban, a ma­gyar ki­sebb­ség je­len­lé­te is nyug­ta­la­ní­tot­ta őket. A köz­vé­le­mény meg volt győ­ződ­ve, hogy ha ez­zel a ki­sebb­ség­gel meg kell osz­toz­ni­uk Szlo­vá­ki­án, ak­kor ők, a szlo­vá­kok, sa­ját nem­ze­ti jo­ga­i­kat cson­kít­ják meg, s nem érez­he­tik ma­gu­kat ott­hon sa­ját ha­zá­juk­ban. őszin­tén saj­nál­ták, hogy a ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­se csak rész­ben si­ke­rült, s csak vo­na­kod­va fo­gad­ták el a gon­do­la­tot, hogy ez a ma­gyar ki­sebb­ség még­is Szlo­vá­ki­á­ban fog ma­rad­ni. Husák még 1948 vé­gén is azt ja­va­sol­ta, hogy foly­tas­sák a la­kos­ság­cse­rét. El­uta­sí­tot­ták.
Ami­kor te­hát ar­ra ke­rült a sor, hogy a ma­gyar (és a szám­ban sok­kal je­len­ték­te­le­nebb uk­rán és len­gyel) ki­sebb­ség hely­ze­tét az új el­vek alap­ján ren­dez­ni kell, a vég­re­haj­tás csu­pa el­lent­mon­dás volt. Kí­vül­ről úgy lát­szott, hogy a rend­szer egyik ke­zé­vel min­dig adott va­la­mit a ma­gyar ki­sebb­ség­nek, de csak azért, hogy a má­sik­kal azon­nal vis­­sza­ve­gye. Sok­kal va­ló­szí­nűbb, hogy volt egy prag­ma­ti­kus irány­zat a köz­pon­ti hi­va­ta­lok­ban és vi­dé­ken egy­aránt, amely a ma­gyar­kér­dést mind­két fél meg­elé­ge­dé­sé­re ren­dez­ni sze­ret­te vol­na, és eb­ben a szel­lem­ben in­téz­ke­dett. De szem­be­ta­lál­ta ma­gát, a ha­tal­mon be­lül és kí­vül, egy má­sik irány­zat­tal, amely még­sem tu­dott meg­bé­kél­ni a va­ló­ság­gal. Kö­ve­tői el­fo­gad­ták ugyan az en­ged­mé­nye­ket, de csak mint tak­ti­kai, át­me­ne­ti szük­sé­ges­sé­get, s köz­ben el­len­in­téz­ke­dé­se­ket lép­tet­tek élet­be, hogy le­he­tő­leg fel­tű­nés nél­kül vis­­sza­nye­se­ges­sék a ma­gyar ki­sebb­ség lét­szá­mát, s el­ér­jék fo­ko­za­tos els­zlovákosítását. Az idők fo­lya­mán ezek az erők egy­más­sal ös­­sze­füg­gő gó­cok­ká fej­lőd­tek, s dön­tő be­fo­lyást sze­rez­tek a szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ka el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti irá­nyí­tá­sá­ban. A ket­tős­ség, a jó és rossz ke­ve­re­dé­se ez­után sem szűnt meg. Az en­ged­mé­nyek han­goz­ta­tá­sá­ra már a ma­gyar ki­sebb­ség meg­nyug­ta­tá­sa és a de­mok­ra­ti­kus lát­szat fenn­tar­tá­sa cél­já­ból is szük­ség volt. Hos­­szabb tá­von azon­ban a mér­leg ha­tá­ro­zot­tan a ki­sebb­sé­gek kor­lá­to­zá­sát sür­ge­tő szárny ja­vá­ra bil­lent. A ma­gyar ki­sebb­ség el­ke­se­re­dé­sét nö­vel­te be­nyo­má­sa, hogy szlo­vák ol­da­lon kom­mu­nis­ták és nem kom­mu­nis­ták ös­­sze­fog­tak el­le­ne. Úgy lát­szott – vagy va­ló­ság volt (?) –, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség terv­sze­rű as­­szi­mi­lá­lá­sa ér­de­ké­ben fél­re tud­ták ten­ni egyéb el­len­té­te­i­ket.

2. Dél-Szlo­vá­kia 1956-ban

1956 nya­rán, a Hrus­csov-be­széd és a ke­let-eu­ró­pai nyug­ta­lan­sá­gok hí­ré­re, kis­sé meg­eny­hült a lég­kör Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. A ki­sebb­sé­gek meg­nyug­ta­tá­sá­ra új al­kot­mány­tör­vényt hoz­tak. A tör­vény ki­mond­ta, hogy biz­to­sí­ta­ni kell a ma­gyar és az uk­rán nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok (te­hát egyé­nek és nem cso­por­tok) kul­tu­rá­lis éle­té­nek fel­tét­ele­it. La­zí­tot­tak a ma­gyar ki­sebb­ség el­szi­ge­telt­sé­gén. Meg­élén­kült a kul­tu­rá­lis cse­re Ma­gyar­or­szág és Dél-Szlo­vá­kia ma­gyar köz­pont­jai közt, mind­két irány­ban sza­ba­dab­bá vált az uta­zás. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok azon­ban a bő­vü­lő kap­cso­la­tok el­le­né­re sem tud­ták pon­to­san, mi tör­té­nik a ma­gyar „kül­föld­ön”, Ma­gyar­or­szá­gon; az ok­tó­be­ri for­ra­da­lom hí­re min­den­kit vá­rat­la­nul ért.
A cseh­szlo­vá­ki­ai saj­tó – a ma­gyar nyel­vű Új Szót is be­le­ért­ve – na­po­kig úgy tett, mint­ha sem­mi rend­kí­vü­li sem tör­tént vol­na a dé­li ha­tár túl­só ol­da­lán. De már az el­ső na­pok­ban cseh csa­pa­tok ér­kez­tek Dél-Szlo­vá­ki­á­ba. Aki tu­dott ma­gya­rul – s most hir­te­len meg­nőtt a szá­muk –, a ma­gyar­or­szá­gi adók­ból, a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­di­ó­ból, a csem­pész­úton át­ke­rült új­sá­gok­ból pró­bált tá­jé­ko­zód­ni az ese­mé­nyek­ről. A ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok ma­guk­hoz tér­tek alélt­sá­guk­ból, s a for­ra­da­lom el­ső si­ke­re­i­nek hal­la­tá­ra re­mél­ni kezd­ték, hogy az új esz­mék a cseh csa­pa­tok el­le­né­re is be­áram­la­nak majd Cseh­szlo­vá­ki­á­ba, de­mok­ra­ti­zál­ják a po­li­ti­kai rend­szert, és meg­te­rem­tik vég­re a ki­sebb­sé­gi jog­biz­ton­sá­got. Ilyen ér­te­lem­ben te­hát a for­ra­dal­mat sa­ját ügyük­nek is te­kin­tet­ték.
Több he­lyen kö­zép­is­ko­lás­ok, kis cso­por­tok­ba ve­rőd­ve, szü­le­ik tud­ta nél­kül fel­ke­re­ked­tek, hogy a ma­gyar sza­bad­ság­har­cos­ok se­gít­sé­gé­re si­es­se­nek. Nem ju­tot­tak mes­­szi­re, ös­­sze­szed­ték és vis­­sza­küld­ték őket. A ha­tó­sá­gok be­hí­vó­kat kéz­be­sí­tet­tek a ka­to­na­kö­te­les ma­gyar fér­fi­ak­nak, fő­leg a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­nak, s kü­lön­vo­na­ton biz­tos mes­­sze­ség­be, Cseh­or­szág­ba szál­lí­tot­ták őket. Nem­so­ká­ra új jö­ve­vé­nyek buk­kan­tak fel Dél-Szlo­vá­ki­á­ban: ma­gyar­or­szá­gi kom­mu­nis­ták, po­li­ti­kai me­ne­kül­tek, akik meg­lép­tek a nép ha­rag­ja elől. Duba Gyu­la, szlo­vá­ki­ai ma­gyar író, ön­élet­raj­zi re­gé­nyé­nek má­so­dik kö­te­té­ben, az Ör­vény­lő idő­ben, el­me­sé­li egy ilyen szlo­vá­ki­ai szár­ma­zá­sú ma­gyar­or­szá­gi funk­ci­o­ná­ri­us meg­je­le­né­sét Ga­ram men­ti szü­lő­fa­lu­já­ban. Ide­gen elem­nek szá­mí­tott már, sen­ki sem fo­gad­ta bi­za­lom­mal. Azok sem, akik egy szebb vi­lág meg­szü­le­té­sét re­mél­ték Bu­da­pest­től; azok sem, akik csak „ott­hon ül­tek, s vár­ták, hogy gyor­sab­ban múl­jon az idő”; s még a fa­lu fél­re­tett öreg kom­mu­nis­tá­ja sem: „Az em­be­re­ket meg­tör­ni erő­sek vagy­tok – lec­kéz­tet­te egy al­ka­lom­mal a fi­a­tal­em­bert. Az­tán meg­döb­ben­tek és két­ség­be­es­tek, hogy a meg­va­dult tö­meg vé­gig­zú­dul az ut­cá­kon, és em­be­re­ket akasz­ta­nak. Ti pe­dig meg­szök­tök, hogy ne lás­sa­tok, és ne hall­ja­tok sem­mit. Kön­­nyű meg­szök­ni, fiú. Hely­ben ma­rad­ni ne­he­zebb. Ma­rad­ni, s meg­vár­ni az ítéletet.”2
Meg­moz­dult a szlo­vák pro­pa­gan­da­gé­pe­zet is. Hir­det­ni kezd­te, hogy ami Ma­gyar­or­szá­gon tör­té­nik, a ma­gyar re­ak­ció mű­ve, a ma­gyar urak új­ra rá akar­ják ten­ni ke­zü­ket Szlo­vá­ki­á­ra. „Ez ten­den­ci­ó­zus pá­nik­kel­tés volt – ír­ta ké­sőbb a szlo­vá­ki­ai disz­­szi­dens, Duray Mik­lós –, és ter­mé­keny ta­laj­ra lelt, mert alig akadt szlo­vák em­ber, aki el­lent­mon­dott vol­na en­nek a jó­zan és­­szel hi­he­tet­len hír­nek. Ha nem is hit­te el min­den­ki, a szán­dék le­he­tő­sé­gé­vel egyet­ér­tet­tek. Így vet­ték ele­jét, hogy a szlo­vák­ság kö­ré­ben na­gyobb mé­re­tű szim­pá­tia fej­lőd­jön ki a for­ra­dal­mu­kat ví­vó ma­gya­rok­kal.” S a szlo­vák han­gu­lat jel­lem­zé­sé­re Duray ijesz­tő pél­dát idéz: egy lo­son­ci gye­rek­gyógy­ászt a sa­ját – szlo­vák – fe­le­sé­ge je­len­tett fel, hogy a ma­gyar for­ra­da­lom­mal rokon­szen­vez.3
A párt­köz­pont moz­gó­sí­tot­ta a Cse­ma­do­kot, az egyet­len ma­gyar szer­ve­ze­tet, amely­nek ke­ze el­ért a leg­fon­to­sabb ma­gyar cso­mó­pont­ok­ba, hogy hoz­za rend­be a ma­gyar ki­sebb­ség meg­in­gott so­ra­it. A Cse­ma­dok Köz­pon­ti El­nök­sé­ge ok­tó­ber 29-én ki­ált­ványt bo­csá­tott ki; most ki­vé­te­le­sen a „cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók” ne­vé­ben nyi­lat­koz­ha­tott. A Cse­ma­dok a ma­gyar for­ra­dal­má­ro­kat „em­be­ri mi­vol­tuk­ból ki­vet­kő­zött bes­ti­ák”-nak ti­tu­lál­ta, „mély­sé­ge­sen el­ítél­te a nem­zet­kö­zi re­ak­ci­ó­val szö­vet­ke­zett el­len­for­ra­dal­mi ban­dák nép­el­le­nes kí­sér­le­te­it”, és szo­li­da­ri­tást vál­lalt a né­pi de­mok­rá­cia „hős vé­del­me­zői”-vel. Vé­gül fel­szó­lí­tot­ta a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zó­kat, hogy még ha­tá­ro­zot­tab­ban tö­mö­rül­je­nek Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja kö­ré, s „eré­lye­sen uta­sít­sák vis­­sza a kül­föl­di re­ak­ció min­den olyan kí­sér­le­tét, amely ha­zánk né­pei egy­sé­gé­nek gyen­gí­té­sé­re, a szlo­vák és a ma­gyar nép ba­rát­sá­gá­nak meg­bon­tá­sá­ra irányul.”4 Nem volt elég a Cse­ma­dok-köz­pont til­ta­ko­zá­sa. Utá­na sor­ra meg­szó­lal­tat­ták a Cse­ma­dok he­lyi szer­ve­ze­te­it, a ma­gyar jel­le­gű já­rá­sok párt­ak­tí­vá­it, üze­mek ma­gyar dol­go­zó­it, ma­gyar is­ko­lák ta­ní­tó­it és szak­szer­ve­ze­ti tag­ja­it – re­pül­tek az egy kap­ta­fá­ra gyár­tott táv­irat­ok, hogy el­ítél­jék a ma­gyar for­ra­dal­mat, s ki­fe­jez­zék a fel­adók ha­za­fi­as hű­sé­gét Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, a kom­mu­nis­ta párt­hoz és a Szov­jet­uni­ó­hoz.
A ma­gyar for­ra­da­lom le­ve­ré­sé­nél Szlo­vá­kia a szov­jet csa­pa­tok­nak fel­vo­nu­lá­si te­rü­le­tül szol­gált. A po­zso­nyi híd­főt elő­ször hasz­nál­ták ka­to­nai cé­lok­ra. Ké­sőbb ma­gyar pro­pa­gan­da­kü­lö­nít­mé­nye­ket küld­tek Szlo­vá­ki­á­ból Ma­gyar­or­szág­ra, a ha­tár men­ti me­gyék­be. Ká­dárt tá­mo­ga­tó nyom­tat­vá­nyo­kat osz­to­gat­tak, és se­gí­tet­tek a párt­mun­ká­ban. Az egyik részt­ve­vő – ma a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács el­nö­ke – így fog­lal­ta ös­­sze la­ko­ni­kus rö­vid­ség­gel 1956. őszi te­vé­keny­sé­gét: „Öt­ven­hat­ban se­géd­kez­tem a ma­gyar el­len­for­ra­da­lom le­ve­ré­sé­ben.” Az igyek­vő funk­ci­o­ná­ri­u­sok ki­vé­te­lé­vel a ma­gyar ki­sebb­ség meg­ren­dül­ve fo­gad­ta a ma­gyar for­ra­da­lom bukását.5 „Mi […] az­zal tün­tet­tünk a for­ra­da­lom mel­lett – em­lé­ke­zik vis­­sza Duray –, hogy min­den ös­­sze­be­szé­lés nél­kül már no­vem­ber 5-én, hét­főn gyász­sza­lag­gal a ka­bá­tun­kon je­len­tünk meg reg­gel az is­ko­lá­ban. Ta­ní­tó­ink meg­til­tot­ták a gyász je­lé­nek vi­se­lé­sét, per­sze nem el­vi okok­ból, ha­nem fé­le­lem­ből, hi­szen ak­kor, hét­főn, mind­an­­nyi­an fél­sá­pad­tan lép­tek be az osztály­ba.”6 Az Új Szó is el­is­mer­te, bár más­ként mo­ti­vál­ta a ma­gyar fáj­dal­ma­kat: „Es­tén­ként a szlo­vá­ki­ai dél­vi­dék vá­ro­sa­i­ban, fal­va­i­ban ki­hal­tak az ut­cák. Az em­be­rek a rá­dió mel­lett hall­gat­ták a hí­re­ket, les­ték, tu­da­kol­ták az ese­mé­nye­ket. Hogy­ne tet­ték vol­na. Hisz majd min­den­ki­nek van va­la­ki­je a ha­tá­ron túl, test­vé­re, ro­ko­na, barát­ja.”7
A cseh­szlo­vák és a szlo­vák kom­mu­nis­ta párt, va­la­mint a hi­va­ta­los pro­pa­gan­da tel­jes len­dü­let­tel tá­mo­gat­ta Ká­dár Já­nost. Az Új Szó sem­mi­ben sem ma­radt el a ma­gyar­or­szá­gi párt­saj­tó mö­gött a sza­bad­ság­harc becs­mér­lé­sé­ben. S ami­kor de­cem­ber­ben a szlo­vák párt ki­ér­té­kel­te az ese­mé­nye­ket, jó bi­zo­nyít­ványt ál­lí­tott ki a ma­gyar ki­sebb­ség­ről. Meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy nem dőlt be a na­ci­o­na­lis­ta jel­sza­vak­nak, lo­já­lis ma­radt Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz. A Cse­ma­dok-ak­ci­ók után ki­fe­lé nem is mond­ha­tott egye­bet. Csak bur­kolt uta­lá­sok tör­tén­tek, pél­dá­ul a cseh­szlo­vák és szlo­vák KB ülé­se­in, hogy azért még­sem zaj­lott le min­den egész rend­ben, s hogy az ér­tel­mi­ség, a di­á­kok – szlo­vá­kok és ma­gya­rok – so­ra­i­ban akad­tak egye­sek, akik meg­bot­lot­tak. A szlo­vák KB ülé­sén Dé­nes Fe­renc, az Új Szó fő­szer­kesz­tő­je is fel­szó­lalt. A tu­dó­sí­tás sze­rint „fel­szó­la­lá­sa be­fe­je­ző ré­szé­ben el­is­mer­te azon elv­tár­sak ese­te­it, akik a na­ci­o­na­lis­ta jel­sza­vak ha­tá­sá­ra meg­inog­tak, s hang­sú­lyoz­ta a ma­gyar dol­go­zók el­tö­kélt­sé­gét, hogy szi­lár­dan fel­so­ra­koz­nak a párt és a Nem­ze­ti Front kor­má­nya köré.”8

3. A „kö­ze­le­dés” po­li­ti­ká­ja

A ma­gyar for­ra­da­lom bi­zo­nyos ér­te­lem­ben mé­lyeb­ben fel­ka­var­ta a szlo­vá­ko­kat, mint a ma­gyar ki­sebb­sé­get. ők ter­mé­sze­te­sen nem a for­ra­da­lom bu­ká­sát si­rat­ták, ha­nem hogy a for­ra­da­lom új­ra fel­ve­tet­te a „ma­gyar­kér­dés”-t. Ha a ki­sebb­ség nem is for­dult Cseh­szlo­vá­kia el­len, de ön­ma­gá­ra ta­lált, lé­lek­ben szo­li­da­ri­tást vál­lalt a for­ra­da­lom­mal, új­ra át­él­te a sors­kö­zös­sé­get az anya­or­szág­gal. Nem volt töb­bé ugyan­az az ol­dott ké­ve, mint a for­ra­da­lom előt­t. Az el­kép­ze­lés, hogy tel­jes szét­hul­lá­sa csak né­hány esz­ten­dő kér­dé­se, hir­te­len na­i­vi­tás­nak tűnt.
A szlo­vák ag­go­dal­mak nem vol­tak alap­ta­la­nok. A ma­gyar nem­ze­ti-nem­zet­sé­gi tu­dat meg­erő­sö­dé­sét egy szám­adat is el­árul­ta. Az 1961-es nép­szám­lá­lás már 533 934 ma­gyart ta­lált Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, s eb­ből 518 782 Szlo­vá­ki­á­ban élt. Va­gyis az it­te­ni la­kos­ság­nak 12,4%-a val­lot­ta ma­gát ma­gyar­nak. 1950-hez vi­szo­nyít­va a nö­ve­ke­dés csak­nem 200 000 fő volt, ami csak kis rész­ben le­he­tett a ter­mé­sze­tes sza­po­ru­lat kö­vet­kez­mé­nye; a több­ség azok­ból a res­zlo­vak­izál­tak­ból állt ös­­sze, akik a még min­dig fenn­ál­ló ne­héz­sé­gek el­le­né­re is „vis­­sza­ma­gya­ro­sod­tak”. 1954-ben fel­ol­dot­ták ugyan a ti­lal­mat, de nem nyil­vá­no­san. Alig hi­he­tő, hogy a tö­me­ges vis­­sza­té­rés 1956 ön­tu­dat­éb­resz­tő ha­tá­sa nél­kül is be­kö­vet­ke­zett vol­na. (Más­részt még 1968-ban is vol­tak szín­ma­gyar fal­vak, ame­lyek a beneši esz­ten­dők­ben „kol­lek­tí­van” res­zlo­vak­izál­tak, és „en­nek az ak­ci­ó­nak a kö­vet­kez­mé­nye­it még ma is nyö­gik” – kö­zöl­te egy nyi­lat­ko­zat. Bár a szü­lők szlo­vá­kul egy szót sem tud­tak, mint res­zlo­vak­izál­tak ma­gyar is­ko­la nél­kül kény­sze­rül­tek ne­vel­ni gyer­mekeiket.9)
Nem is­me­re­tes egyet­len olyan do­ku­men­tum sem, amely­ből egy­sze­rű­en ki le­het­ne ol­vas­ni, hogy 1956 után mi­lyen ki­sebb­ség­po­li­ti­kai dön­té­se­ket ho­zott a szlo­vák párt. Az új év­ti­zed ese­mé­nye­i­ből, el­szórt nyi­lat­ko­za­tok­ból, ha­tá­ro­za­tok­ból, kom­men­tá­rok­ból azon­ban vis­­sza le­het kö­vet­kez­tet­ni a dön­té­sek tar­tal­má­ra.
Min­de­nek­előtt to­vább­ra is ott le­be­gett a ki­sebb­ség­po­li­ti­ka in­té­zői előtt az el­gon­do­lás, hogy a ki­sebb­ség nem örök­éle­tű, sor­sa csak a szét­hul­lás, as­­szi­mi­lá­ló­dás le­het az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy a fo­lya­mat hos­­szabb lé­leg­ze­tű lesz, mint ele­in­te kép­zel­ték. El­ha­tá­roz­ták, hogy a gyen­gé­nek bi­zo­nyult ma­gyar ve­ze­tő­ket le­vált­ják, az in­téz­mé­nye­ket azon­ban meg­tart­ják, sőt eset­leg még bő­ví­té­se­ket is en­ge­dé­lyez­nek, mert az in­téz­mé­nyek­re vál­to­zat­la­nul szük­ség van a bel­ső bé­ke biz­to­sí­tá­sa ér­de­ké­ben. A har­ci­a­sabb ele­mek nem elé­ged­tek meg en­­nyi­vel. ők az in­téz­mé­nyek­ben nem ön­célt, ha­nem kom­mu­ni­ká­ci­ós esz­közt lát­tak, ame­lyet a múlt­nál sok­kal kö­vet­ke­ze­te­seb­ben fel kell hasz­nál­ni, hogy a ki­sebb­ség leg­szé­le­sebb ré­te­ge­it is el­lás­sák fe­lül­ről szel­le­mi táp­lá­lék­kal, le­szok­tas­sák a ki­fe­lé te­kint­ge­tés­ről, és ma­gyar nem­ze­ti ön­tu­da­tu­kat cseh­szlo­vák kö­zös­sé­gi tu­dat­tal cse­rél­jék fel.
Az új prog­ra­mot az ed­di­gi­nél gon­do­sab­ban ki­dol­go­zott ide­o­ló­gi­ai alap­ra he­lyez­ték. Át­vet­ték és a cseh­szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok­ra al­kal­maz­ták az is­mert szov­jet té­telt a nem­ze­ti fej­lő­dés­ről: a nem­ze­tek-nem­ze­ti­sé­gek jö­vő­je nem a kü­lön­ál­lás, el­zár­kó­zás, ha­nem a kö­ze­le­dés, majd egy­be­ol­va­dás. Ez a fo­lya­mat te­tő­ző­dik be a mun­kás­osz­tály in­ter­na­ci­o­na­liz­mu­sá­ban. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a ki­in­du­lás, a fej­lő­dés el­ső stá­di­u­ma nem le­het más, mint a cseh­szlo­vák va­ló­ság el­fo­ga­dá­sa po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis ér­te­lem­ben. Hang­sú­lyoz­ták a gaz­da­sá­gi ki­egyen­lí­tő­dés kulcs­sze­re­pét. Mi­helyt el­tűn­tek a kü­lönb­sé­gek az ipa­ri­lag fej­lett Cseh­or­szág és a nagy­já­ból még me­ző­gaz­da­sá­gi jel­le­gű Szlo­vá­kia, az utób­bin be­lül pe­dig az arány­lag már ipa­ro­so­dott észak és a ma­gyar­lak­ta dé­li rész majd­nem érin­tet­len ag­rár­vi­lá­ga közt, a nem­ze­ti-nem­ze­ti­sé­gi el­len­té­tek is szin­te ön­ma­guk­tól le­om­la­nak. A „cseh­szlo­vák” jel­ző rang­ját, a „szov­jet” fo­ga­lom min­tá­já­ra, meg­emel­ték: ré­gi, pol­gá­ri je­len­té­sé­vel el­len­tét­ben azt kí­ván­ták ki­fe­jez­ni ve­le, hogy az or­szág már­is a nem­ze­ti-nem­ze­ti­sé­gi kö­ze­le­dés út­ján ha­lad, s hogy en­nek az út­nak a vé­gén meg fog pi­hen­ni egy idő­re, mi­e­lőtt be­lép­ne a to­tá­lis in­ter­na­ci­o­na­liz­mus ál­la­po­tá­ba. Ké­sőbb a pro­pa­gan­da a fej­lő­dés el­ső fo­kát el­ne­vez­te „cseh­szlo­vák szo­ci­a­lis­ta kul­tu­rá­lis kö­zös­ség”-nek. Szlo­vák rész­ről azon­ban hoz­zá­tet­ték, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség út­ja eb­be az egy­ség­be csak a szlo­vák nem­ze­ten ke­resz­tül ve­zet­het. Va­gyis el kell sa­já­tí­ta­nia a szlo­vák nyel­vet, el kell mé­lyül­nie a szlo­vák kul­tú­rá­ban – ezt kí­ván­ja tő­le a szo­ci­a­liz­mus ér­de­ke. Vég­ered­mény­ben te­hát a ma­gyar ki­sebb­ség­nek – és a töb­bi ki­sebb­ség­nek is – jo­ga van nem­ze­ti­sé­gi in­téz­mé­nye­i­re, az in­téz­mé­nyek azon­ban nem ön­ma­guk­ért van­nak, nem kon­zer­vál­hat­ják a ki­sebb­sé­gi ke­re­te­ket és élet­szem­lé­le­tet, mert az el­len­kez­nék a szo­ci­a­lis­ta fej­lő­dés tör­vé­nye­i­vel. El­len­ke­ző­leg: fel­ada­tuk a kö­ze­le­dés, in­teg­rá­ló­dás elő­moz­dí­tá­sa, más szó­val a szo­ci­a­liz­mus­ra ne­ve­lés.
1956 után te­hát a ki­sebb­ség­po­li­ti­ka an­­nyi­ban vál­to­zott, hogy foly­tat­ták a ket­tős­sé­get, de igye­kez­tek mód­sze­re­seb­ben és kö­rül­te­kin­tőb­ben al­kal­maz­ni. A po­li­ti­ka el­lent­mon­dá­sai a mai mes­­sze­ség­ből is szem­be­öt­lők, s vi­lá­go­san ki­emel­ked­nek be­lő­le egy ál­ta­lá­nos szlovákosítási kí­sér­let kon­túr­jai.
1960-ban új szo­ci­a­lis­ta al­kot­mány szü­le­tett. Töb­bek közt ki­mond­ta, hogy „az ál­lam biz­to­sít­ja a ma­gyar, az uk­rán és a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok anya­nyel­vi ok­ta­tá­sá­nak és kul­tu­rá­lis fej­lő­dé­sé­nek min­den le­he­tő­sé­gét és esz­kö­zét.” Bár nem fo­gad­ta el a nem­ze­ti­sé­ge­ket mint et­ni­kai cso­por­to­kat, ha­tá­ro­zott for­má­ban el­is­mer­te egyé­ni jo­gu­kat az anya­nyel­vi mű­ve­lő­dés­re. Ez rend­kí­vül biz­ta­tó lett vol­na, ha ugyan­ak­kor nem ve­zet­nek be egy köz­igaz­ga­tá­si re­for­mot is Szlo­vá­ki­á­ban. A re­form meg­vál­toz­tat­ta a já­rá­sok ha­tá­ra­it, és a já­rá­so­kat ke­rü­le­tek­be von­ta ös­­sze. Az át­szer­ve­zés kö­vet­kez­té­ben el­tűn­tek Dél-Szlo­vá­kia ma­gyar több­sé­gű já­rá­sai, a Duna­szer­da­he­lyi és a Ko­má­ro­mi já­rás ki­vé­te­lé­vel, s a ve­ze­tés min­de­nütt a mes­ter­sé­ge­sen ki­ala­kí­tott új több­ség, az­az szlo­vá­kok ke­zé­be ke­rült. Po­zsony­ban ar­ra hi­vat­koz­tak, hogy az át­raj­zolt ad­mi­niszt­ra­tív ha­tá­rok kö­ze­lebb hoz­zák egy­más­hoz a szlo­vá­ko­kat és ma­gya­ro­kat, így al­kal­muk lesz gya­ko­rol­ni a bé­kés együtt­élést.
A ma­gyar for­ra­da­lom he­te­i­ben él­vo­nal­ba sod­ró­dott Cse­ma­dok-ve­ze­tő­ség­ből ki­szűr­ték a „na­ci­o­na­lis­ta” ele­me­ket, s tag­sá­gát is át­vi­lá­gí­tot­ták. 1959 ja­nu­ár­já­ban a szlo­vák párt KB-je a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó ha­tá­ro­za­tá­ban sür­get­te a Cse­ma­dok „ne­ve­lő te­vé­keny­ség”-ének ál­ta­lá­nos meg­ja­ví­tá­sát. Meg­szi­go­rí­tot­ták el­len­őr­zé­sét, de mert szük­sé­gük is volt rá, nem bé­ní­tot­ták meg. A Cse­ma­dok to­vább szer­vez­he­tett, fesz­ti­vá­lo­kat, em­lék­ün­ne­pe­ket, dal­ver­se­nye­ket ren­dez­he­tett; A Hét cím­mel sa­ját he­ti­la­pot is in­dí­tott. A kul­tu­rá­lis tö­meg­mun­ka ter­mé­sze­té­ből kö­vet­ke­zik, hogy akár­hány el­len­őrt is ül­tet­tek a nya­ká­ba, nem tud­ták min­den lé­leg­zet­vé­te­lét kont­rol­lál­ni. A Cse­ma­dok ki­szol­gál­ta a hi­va­ta­los vo­na­lat, de tag­sá­gá­tól sem füg­get­le­nít­het­te ma­gát, va­la­mi von­zót is kel­lett nyúj­ta­nia ah­hoz, hogy kö­ves­sék. Az ösz­­sze­jö­ve­te­lek­nek már ön­ma­guk­ban is moz­gó­sí­tó ere­jük volt: mind­ meg­an­­nyi al­ka­lom, hogy a tár­sa­da­lom szé­lé­re szo­rí­tott em­be­rek ös­­sze­jöj­je­nek, és köl­csö­nö­sen iga­zol­ják egy­más­nak lé­te­zé­sü­ket. Duray Mik­lós, aki a hat­va­nas évek­ben tűnt fel elő­ször a Cse­ma­dok szél­ár­nyé­ká­ban te­vé­keny­ke­dő di­ák­moz­ga­lom­ban, tö­mö­ren jel­le­mez­te a szer­ve­zet von­zá­sát: „fel kel­lett is­mer­nünk, hogy min­den op­por­tu­niz­mu­sa el­le­né­re a Cse­ma­dok az egye­dü­li ke­ret, ame­lyen be­lül a Szlo­vá­ki­á­ban élő ma­gya­rok nyil­vá­no­san találkozhat­nak.”10 Úgy ala­kult, hogy a Cse­ma­dok – fenn­tar­tó­i­nak szán­dé­kai el­le­né­re – a ma­gyar­ság leg­főbb éb­ren tar­tó­ja lett Szlo­vá­ki­á­ban. A hat­va­nas évek vé­ge fe­lé he­lyi szer­ve­ze­te­i­nek szá­ma 530, a tag­ja­ié pe­dig 60 000 kö­rül moz­gott.
1956 után a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom ki­lé­pett pri­mi­tív gye­rek­ci­pő­i­ből. Ad­dig csak a se­ma­ti­kus párt­köl­té­szet ural­ko­dott ben­ne, s egyet­len ér­té­ke az volt, hogy szö­ve­ge­it ma­gyar sza­vak­ból ál­lí­tot­ták ös­­sze. De ha ol­va­só­tá­bor­ra akart szert ten­ni, en­nél töb­bet kel­lett nyúj­ta­nia. A hi­va­ta­los po­li­ti­ka is fel­is­mer­te ezt, csak így re­mél­het­te, hogy az ol­va­sók egy­szer majd le­szok­nak az „oda­áti” köny­vek­ről. 1958-ban az írók Iro­dal­mi Szem­le cím­mel ne­gyed­éves fo­lyó­ira­tot kap­tak, amely ké­sőbb hav­i­lap­pá ala­kult, s ma már 29. év­fo­lya­mát ta­pos­sa.
Az „iro­da­lom” azon­ban nem ka­pott sza­bad ke­zet. A ha­tó­sá­gok kí­mé­let­le­nül kor­lá­toz­ták a pél­dány­szá­mo­kat, meg­szab­ták, hogy mi­lyen arány­ban kell kö­zöl­ni cseh és szlo­vák írá­so­kat, s vol­tak té­mák, ame­lyek­kel az írók nem fog­lal­koz­hat­tak. Ezek kö­zé tar­to­zott az 1945–1948-as esz­ten­dők ma­gyar­ül­dö­zé­se­i­nek él­mény­anya­ga. Fábry Zol­tán kom­mu­nis­ta párt­tag, az el­ső Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a leg­har­co­sabb bal­ol­da­li pub­li­cis­ta, 1946-ban A vád­lott meg­szó­lal cím­mel pa­nasz­le­vél­ben for­dult a cseh és szlo­vák ér­tel­mi­ség­hez. Bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség nem árul­ta el a de­mok­rá­ci­át, és vé­del­met kért az igaz­ság­ta­lan, meg­alá­zó haj­sza el­len. A le­vél azon­ban 1968-ig nem je­len­he­tett meg, csak há­zi sok­szo­ro­sí­tás­ban, il­le­gá­li­san ter­jesz­tet­ték. 1945–1948 a fi­a­ta­lok­nak, az író­je­löl­tek­nek is meg­ha­tá­ro­zó él­mé­nye volt, de éve­kig ők sem nyúl­hat­tak hoz­zá. Iga­zá­ból Do­bos Lász­ló tör­te meg a csen­det el­ső – s még min­dig foj­tott han­gú – re­gé­nye­i­vel (Mes­­sze vol­tak a csil­la­gok, Föl­dön­fu­tók).
A meg­szo­rí­tá­sok, kor­lá­to­zá­sok, kény­sze­rű meg­al­ku­vá­sok el­le­né­re is egy új ki­sebb­sé­gi iro­da­lom nö­ve­ke­dett Szlo­vá­ki­á­ban. Mű­ve­lői több­sé­gük­ben fi­a­ta­lok vol­tak, a párt ne­velt­jei, so­kat kí­sér­le­tez­tek, buk­dá­csol­tak, ren­ge­teg kö­ze­pes vagy an­nál is ros­­szabb írást pro­du­kál­tak, de iga­zi ér­té­kek is fel­csil­lan­tak köz­tük.
Ez­zel szem­ben sö­tét fel­hők gyü­le­kez­tek a ma­gyar is­ko­la­há­ló­zat fe­lett. A ma­gyar alap­is­ko­lák zö­mét már 1956 előtt meg­nyi­tot­ták, hat­he­tes tan­fo­lyam­okon pó­tol­ták a ko­ráb­ban el­ül­dö­zött ma­gyar ta­ní­tó­kat és ta­ná­ro­kat. A ma­gyar is­ko­lák­ban 1956 után is to­vább folyt a mun­ka, új is­ko­lák – fő­leg kö­zép­is­ko­lák – is nyíl­tak, de az erő­tel­je­sebb szlo­vá­ko­sí­tás is be­in­dult. Az 1959. ja­nu­á­ri KB-ha­tá­ro­zat az is­ko­la­kér­dés­sel is fog­lal­ko­zott. Ja­va­sol­ta, hogy ahol a szü­lők „be­le­egyez­nek”, von­ják ös­­sze a szlo­vák és ma­gyar is­ko­lá­kat kö­zös ve­ze­tés alá, s egyes tan­tár­gyak ok­ta­tá­sá­ban tér­je­nek át ma­gyar­ról szlo­vák nyelv­re. A hat­va­nas évek kö­ze­pé­re a leg­több ma­gyar is­ko­la szlo­vák ve­ze­tés alá ke­rült, s vol­tak he­lyek, ahol csak­nem az egész ma­gyar nyel­vű ok­ta­tást meg­szün­tet­ték. Szü­lők gyak­ran pa­nasz­kod­tak, hogy nyo­más­sal akar­ják rá­ven­ni őket, ad­ják gye­re­ke­i­ket szlo­vák is­ko­lá­ba, mert ezek az is­ko­lák ala­po­sabb tu­dást nyúj­ta­nak, s kü­lön­ben is, a ma­gyar nyelv­nek nincs jö­vő­je Szlo­vá­ki­á­ban. 1960–1961-ben ke­re­ken 600 ma­gyar alap­is­ko­lá­ban 72 144 gye­rek ta­nult. Az év­ti­zed vé­gé­re a gye­re­kek szá­ma 68 902-re csök­kent, s a még ma­gyar­nak ne­vez­he­tő is­ko­lák szá­ma is meg­csap­pant.
A gaz­da­sá­gi ki­egyen­lí­tő­dést – eb­ben az eset­ben ipa­ro­sí­tást – a ma­gyar ki­sebb­ség is sür­get­te me­ző­gaz­da­sá­gi mun­ka­erő-fe­les­le­gé­nek le­ve­ze­té­se ér­de­ké­ben. A köz­pon­ti hi­va­ta­lok azon­ban az új üze­me­ket leg­szí­ve­seb­ben a nyelv­ha­tár túl­só – szlo­vák – ol­da­lá­ra te­le­pí­tet­ték, s en­nek kö­vet­kez­té­ben szá­mos ma­gyar mun­kás is szlo­vák kör­nye­zet­ben ta­lál­ta ma­gát. Ha ma­gyar vi­dé­ket ipa­ro­sí­tot­tak, az új üze­mek­kel rend­sze­rint szlo­vák szak­mun­kás­ok is ér­kez­tek, s a hely­be­li­ek­nek csak alan­ta­sabb be­osz­tá­sok ju­tot­tak – vagy in­gáz­hat­tak más mun­ka­he­lyek­re, nem rit­kán 50-100 ki­lo­mé­ter tá­vol­ság­ra is. Az ipa­ro­sí­tás mély ré­se­ket ütött a ma­gyar et­ni­kum egy­sé­gén.
Az ipa­ro­sí­tás még egy kü­lön úton is szol­gál­ta a szlo­vá­ko­sí­tást. Az üze­mek­kel együtt­mű­kö­dő szak­mun­kás­kép­ző is­ko­lák ra­gasz­kod­tak a szlo­vák ta­ní­tá­si nyelv­hez, ak­kor is, ha ta­nu­ló­ik el­ső­sor­ban ma­gya­rok vol­tak. Az is elő­for­dult, s ne­megy­szer, hogy szín­tisz­ta ma­gyar kör­nye­zet­ben fel­hú­zott üze­mek­ben meg­til­tot­ták a ma­gyar mun­ká­sok­nak, hogy ma­gya­rul be­szél­je­nek. Az egyik hí­res eset a vajáni – bod­rog­kö­zi – hő­erő­mű volt. Ami­kor egy ne­ki­bá­to­ro­dott ma­gyar új­ság­író fe­le­lős­ség­re von­ta az igaz­ga­tót, azt a vá­laszt kap­ta, hogy üzem­biz­ton­sá­gi okok­ból kel­lett át­tér­ni­ük a szlo­vák nyelv­re.

(1986)

Juraj Marušiak: A csehszlovákiai lengyel kisebbség helyzete és magatartása (1956–1962)

Be­ve­ze­tés

1956 őszé­nek len­gyel­or­szá­gi és ma­gyar­or­szá­gi drá­mai fej­le­mé­nyei olyan hely­zet­ben ta­lál­ták a cseh­szlo­vá­ki­ai bel­po­li­ti­kai éle­tet, ami­kor a kom­mu­nis­ta ve­ze­tés­nek már si­ke­rült vis­­sza­szo­rí­ta­nia a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja (SZKP) XX. kong­res­­szu­sa utá­ni, alul­ról jö­vő kri­ti­kai hul­lá­mot. A bí­rá­la­tok el­ső­sor­ban rész­te­rü­le­tek­re irá­nyul­tak, nem pe­dig az össz­tár­sa­dal­mi ál­ta­lá­nos kér­dé­sek­re. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak (CSKP) ve­ze­té­se a la­kos­ság élet­szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sé­ben már 1953–1955-ben fon­tos, az elé­ge­det­len­sé­get tom­pí­tó, az élet­szín­vo­nal eme­lé­sét cél­zó kor­rek­ci­ó­kat haj­tott vég­re. Az egyes ré­te­gek és cso­por­tok, ame­lyek ki­fe­jez­ték elé­ge­det­len­sé­gü­ket, el­szi­ge­tel­tek ma­rad­tak, nem volt le­he­tő­sé­gük az ös­­sze­fo­gás meg­te­rem­té­sé­re, a CSKP ve­ze­té­sé­ben pe­dig nem ala­kult ki olyan szárny, amely meg­nyi­tot­ta vol­na az utat az el­vi kri­ti­ka szá­má­ra.
Az 1956 nya­rán vér­be foj­tott poz­nañi tün­te­tés után, ami­kor W³adis­³aw Gomu³ka, a Len­gyel Egye­sült Mun­kás­párt (LEMP) élé­re ke­rült, s mély­re­ha­tó, a Moszk­vá­val szem­be­ni en­ge­del­mes­ség fel­mon­dá­sá­val is fe­nye­ge­tő vál­to­zá­so­kat in­dí­tott el; leg­főbb­kép­pen azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi nép­fel­ke­lés ki­tö­ré­se ide­jén, a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ve­ze­tés­nek si­ke­rült fel­újí­ta­nia a tár­sa­da­lom fe­let­ti el­len­őr­zést. De szá­mol­nia kel­lett a kí­vül­ről vár­ha­tó im­pul­zu­sok és a ha­zai tár­sa­dal­mi ra­di­ka­li­zá­ló­dás le­he­tő­sé­ge kö­zöt­ti köl­csön­ha­tás fel­erő­sö­dé­sé­vel. S eb­ben az egy­mást erő­sí­tő té­nye­zők kö­zöt­ti po­ten­ci­á­lis ha­tó­tér­ben fon­tos sze­rep­hez ju­tott a szá­mot­te­vő dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar és a po­li­ti­ka­i­lag ak­tív Tìšín kör­nyé­ki len­gyel ki­sebb­ség­nek a ma­ga­tar­tá­sa, kö­tő­dé­se a ha­tá­ron tú­li anya­nem­zet­hez. Így a köl­csön­ha­tás töb­bet je­len­tett, mint a ki­sebb­sé­gi re­a­gá­lá­sok egyes konk­rét ese­te­i­nek eli­mi­ná­lá­sa. Olyan fo­lya­mat bon­ta­ko­zott ki, mely fel­szín­re hoz­ta az or­szág nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ja, a ki­sebb­ség és az anya­or­szág egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyát, an­nak ala­ku­lá­sát mind a cseh­or­szá­gi len­gyel, mind pe­dig a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vo­nat­ko­zá­sá­ban. Az er­re össz­pon­to­sí­tó lá­tó­szög kezd te­ret nyer­ni a tör­té­ne­ti vizs­gá­ló­dás­ban, de a két ki­sebb­ség ku­ta­tá­sa még el­kü­lö­nül egy­más­tól. Úgy tű­nik, a kö­zös vo­ná­sok és sa­já­tos­sá­gok meg­lé­te nem kap kel­lő fi­gyel­met a kom­para­tisztikai fel­dol­go­zá­sok és elem­zé­sek fon­tos­sá­gá­nak fel­is­me­ré­sé­ben.
Je­len ta­nul­mány kö­zép­pont­já­ban a len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­te, ma­ga­tar­tá­sa, a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ál­tal 1956 nya­rán, őszén, majd az öt­ve­nes évek vé­gén ve­le szem­ben al­kal­ma­zott erő­sza­kos mód­sze­rek be­mu­ta­tá­sa áll. Ugyan­ak­kor igyek­szik utal­ni a ma­gyar ki­sebb­ség vo­nat­ko­zá­sá­ban a pár­hu­za­mos moz­za­na­tok­ra is. Ter­mé­sze­te­sen a ta­nul­mány nem lép­het fel az át­fo­gó ös­­sze­ha­son­lí­tás igé­nyé­vel, csu­pán je­lez­ni kí­ván­ja az ilyen irá­nyú kom­para­tiszti­ka előtt ál­ló le­he­tő­sé­ge­ket, il­let­ve fi­gyel­mez­tet­ni akar an­nak fon­tos­sá­gá­ra.

A Tìšín kör­nyé­ki len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­te

A tìšíni ré­gió hos­­szú időn át mul­tiet­nikus jel­le­gű volt, né­pes­sé­gét len­gyel, cseh és né­met nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok al­kot­ták. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú előtt a tér­ség­ben do­mi­náns sze­re­pe a len­gye­lek­nek volt. Az 1910-es nép­szám­lá­lás sze­rint a 183 674 la­kos­ból 123 923 volt len­gyel nem­ze­ti­sé­gű, va­gyis a la­ko­sok 67%-a, cseh nem­ze­ti­sé­gű­nek 32 877 sze­mély, va­gyis 17,9% val­lot­ta ma­gát. Az ál­lam­jo­gi vi­szo­nyok meg­vál­to­zá­sát, az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­tét kö­ve­tő­en az 1921-es nép­szám­lá­lás sze­rint az ott élő 203 744 la­kos­ból a len­gye­lek lé­lek­szá­ma 68 034-re csök­kent, va­gyis 33,4%-ot tett ki, vi­szont a cse­hek lé­lek­szá­ma 88 556-ra (43,4%-ra) nőtt. A cseh la­ko­sok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se a to­váb­bi évek­ben is foly­ta­tó­dott, a hú­szas és a har­min­cas évek for­du­ló­ján arány­szá­muk már meg­ha­lad­ta az 50%-ot. A nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zást eb­ben a ré­gi­ó­ban a Mo­nar­chia ide­jén a len­gyel nyelv he­lyi di­a­lek­tu­sá­nak hasz­ná­la­ta, az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén pe­dig a konk­rét nem­ze­ti­ség­gel va­ló azo­no­su­lás szub­jek­tív kri­té­ri­u­ma ha­tá­roz­ta meg. A nem­ze­ti­ség meg­vá­lasz­tá­sát olyan té­nye­zők is be­fo­lyá­sol­ták, mint anya­gi és egyéb elő­nyök ki­lá­tás­ba he­lye­zé­se, a kon­for­miz­mus, de a meg­tor­lá­sok­tól va­ló fé­le­lem is. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú előtt a nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­telt a mig­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok, il­let­ve a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság sza­bá­lyo­zat­lan meg­szer­zé­sé­nek le­he­tő­sé­ge csak cse­kély mér­ték­ben befolyá­solták.1
A ré­gió ipa­ro­sí­tá­sa a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után, a cseh, va­la­mint a szlo­vák la­ko­sok oda­köl­tö­zé­se és a ve­gyes há­zas­sá­gok emel­ke­dő szá­ma fel­gyor­sí­tot­ta a len­gyel ki­sebb­ség as­­szi­mi­lá­ci­ó­ját. A len­gyel la­kos­ság spon­tán as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­nak lö­kést adott a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ne­ga­tív ma­ga­tar­tá­sa is a len­gyel ki­sebb­sé­gek­kel szem­ben.2 E ré­gió Len­gyel­or­szág ál­ta­li an­nek­tá­lá­sa 1938-ban, majd az 1945 utá­ni vis­­sza­ke­rü­lé­se a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság kö­te­lé­ké­be, és az ez­zel együtt já­ró meg­tor­lá­sok ki­élez­ték a tér­ség két leg­je­len­tő­sebb et­ni­ku­ma kö­zöt­ti fe­szült­sé­get és lap­pan­gó konf­lik­tu­so­kat. A len­gyel la­kos­ság nagy­fo­kú val­lá­sos­sá­ga el­le­né­re is meg­le­he­tős szim­pá­ti­á­val vi­szo­nyult a kom­mu­nis­ta párt po­li­ti­ká­já­hoz, mi­vel az egye­dül állt ki 1948 előtt – a ha­ta­lom meg­ra­ga­dá­sá­ért foly­ta­tott harc ide­jén – a len­gyel ki­sebb­ség nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­sei mel­let­t.3
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után a len­gyel ki­sebb­ség szer­ve­ze­ti éle­te sze­gé­nyeb­bé vált. Tör­vé­nye­sen csak a Len­gyel Kul­tu­rá­lis Nép­mű­ve­lé­si Szö­vet­ség (PZKO) és a Len­gyel If­jú­ság Egye­sü­le­te (SMP) fejt­he­tett ki köz­éle­ti te­vé­keny­sé­get. Ez utób­bit az 1949–1951 kö­zöt­ti idő­szak­ban ma­gá­ba ol­vasz­tot­ta a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség (ÈSM).4 A PZKO 1955-ben 17 404 ta­got tar­tott nyil­ván, egy év múl­va a po­li­ti­kai lég­kör li­be­ra­li­zá­ló­dá­sa foly­tán a tag­ság 1234 sze­mél­­lyel gyara­podot­t.5 Mi­vel a PZKO a len­gyel ki­sebb­ség töb­bi füg­get­len szer­ve­ze­té­nek a he­lyé­be lé­pett, hoz­zá kap­cso­lód­va 123 kul­tu­rá­lis együt­tes, 64 szín­ját­szó cso­port, 53 énnekkar, va­la­mint szá­mos, sak­ko­zó­kat, fény­ké­pé­sze­ket, mic­surin­istákat tö­mö­rí­tő szak­kör mű­kö­dött, s még hi­va­tá­sos báb­e­gyüttes­sel is ren­delkezett.6 A PZKO te­vé­keny­sé­ge azon­ban min­den ki­tar­tó igye­ke­ze­te el­le­né­re csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­ta­tott. Az em­lí­tett ada­tok­ból ki­de­rül, hogy majd min­den har­ma­dik Tìšín kör­nyé­ki len­gyel tag­ja volt a PZKO-nak. A len­gyel ki­sebb­ség, lé­lek­szá­má­nak csök­ke­né­se el­le­né­re is, ma­gas fo­kú szer­ve­zett­ség­gel ren­del­ke­zett, ami egy­részt az Oszrák–Magyar Mo­nar­chia és az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén ki­te­re­bé­lye­se­dett egye­sü­le­ti élet ha­gyo­má­nyá­ból táp­lál­ko­zott, más­részt a ré­gió nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gé­nek meg­őr­zé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett erő­tel­jes igye­ke­ze­tet tük­röz­te.
Az 1953–1954-es rö­vid ide­ig tar­tó po­li­ti­kai eny­hü­lés ma­gá­val hoz­ta a PZKO új alap­sza­bá­lyá­nak, a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um elő­ze­tes jó­vá­ha­gyá­sa nél­kü­li, a szer­ve­zet III. köz­gyű­lé­sén (1953. má­jus 5.) tör­tént el­fo­ga­dá­sát. Ben­ne sze­re­pelt az a ki­té­tel, hogy a PZKO a Nem­ze­ti Front al­ko­tó­ré­sze, és te­vé­keny­sé­ge nem­csak az Ost­ra­vai ke­rü­let­re ter­jed ki. A köz­gyű­lés emel­lett dek­la­rál­ta a szer­ve­zet te­vé­keny­sé­gé­nek az if­jú­sá­got is ma­gá­ban fog­la­ló ki­bő­ví­té­sét. A ta­nács­ko­zá­son egyéb fon­tos dol­gok is tör­tén­tek. A nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­ba és a Nem­zet­gyű­lés­be tör­té­nő vá­lasz­tá­sok előtt a CSKP Karv­inái és Èeský Tìšín-i Já­rá­si Bi­zott­sá­ga jo­gos­nak is­mer­te el a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok­nak a diszk­ri­mi­ná­ció mi­at­ti pa­na­sza­it, ame­lyek nem­csak a nyelv­hasz­ná­la­ti kér­dé­sek mi­att je­lent­kez­tek, ha­nem a la­kás­ki­uta­lá­sok kö­rül, a kul­tu­rá­lis és a tu­do­má­nyos élet te­rü­le­tén, va­la­mint az is­ko­la­ügy­ben is fel­me­rül­tek. Az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság 1955. már­ci­us 14-én hi­va­ta­lo­san ha­tá­ro­za­tot ha­gyott jó­vá a ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­tek­re vo­nat­ko­zó két­nyel­vű­ség be­ve­ze­té­sé­ről. Más­fe­lől vi­szont a ha­tá­ro­zat vég­re­haj­tá­sa meg­ma­radt az il­le­tő nem­ze­ti bi­zott­sá­gok (Èeský Tìšín, Karv­iná, Ostrava-vidék, Bohumíni kör­zet) ha­tás­kör­ében, s élet­be lép­te­té­se a nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok­tól vált füg­gő­vé, „ne­hogy az meg­za­var­ja a cseh és a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok együt­télését.”7 A fe­le­más dön­tés a ké­sőb­bi hó­na­pok­ban és évek­ben nem­rit­kán le­he­tő­vé tet­te a két­nyel­vű­ség­ről szó­ló ha­tá­ro­zat ön­ké­nyes ér­tel­me­zé­sét, ami ani­mo­zi­tást idé­zett elő a cseh és a len­gyel la­kos­ság vi­szo­nyá­ban. Nem sok­kal a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en azon­ban a PZKO-t kri­ti­ka ér­te ami­att, hogy fi­a­tal tag­jai nem mu­tat­nak ér­dek­lő­dést a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség­ben fo­lyó mun­ka irán­t. Bí­rá­la­tot ka­pott a PZKO Zwrot cí­mű kul­tu­rá­lis fo­lyó­ira­ta is, amely „a ká­ros, nem mar­xis­ta né­ze­tek fó­ru­má­vá válik”.8
Ez az irány­vo­nal 1955–1956 fo­lya­mán is ér­vé­nye­sült. Eb­ben az idő­ben már for­má­li­san is le­zá­rult a len­gyel ki­sebb­ség éle­tét a kom­mu­nis­ta párt tel­jes el­len­őr­zé­sé­nek alá­ren­de­lő fo­lya­mat. Az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság a len­gyel egye­sü­le­tek va­gyo­nát a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok bir­to­ká­ba jut­tat­va épp ek­kor fo­ga­na­to­sí­tot­ta a vég­ső in­téz­ke­dé­se­ket. A PZKO csak hasz­ná­la­ti jo­got ka­pott, de nem ren­del­kez­he­tett ve­le. Tu­laj­do­ná­ban csak a Ho­tel Pias­tot hagy­ták meg, amely­ben a PZKO Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak tit­kár­sá­ga székelt.9

A tìšíni ré­gió 1956-ban és a ha­tal­mi szer­vek re­ak­ci­ó­ja

A po­li­ti­kai vi­szo­nyok rö­vid ide­ig tar­tó li­be­ra­li­zá­lá­sa és a sza­ba­dabb vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás le­he­tő­sé­ge Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 1956 ta­va­szán, de fő­ként a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek ala­ku­lá­sa élén­kí­tő­en ha­tott a tìšíni len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben. A ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség tag­ja­i­nak je­len­tős ré­sze ked­ve­ző­en fo­gad­ta a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nye­ket, ki­vált­képp az erő­sza­kos szö­vet­ke­ze­sí­tés bí­rá­la­tát, az egy­sé­ges föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek­ből va­ló ki­lé­pés le­he­tő­sé­gét, il­let­ve a kö­te­le­ző ter­mény­be­szol­gál­ta­tá­s­ok ki­sza­bá­sá­nak meg­szün­te­té­sét. A ha­zai ki­sebb­ség­po­li­ti­ka te­rü­le­tén bí­rál­ták az et­ni­ka­i­lag ve­gyes la­kos­sá­gú köz­sé­gek két­nyel­vű­sé­gé­re vo­nat­ko­zó ha­tá­ro­za­tok be nem tar­tá­sát csak­úgy, mint a len­gyel ki­sebb­ség au­to­nóm kul­tu­rá­lis, egye­sü­le­ti és sport­élet­ének 1945 utá­ni meg­szün­te­té­sét. Az önál­ló len­gyel sport­klu­bok fel­újí­tá­sá­nak szor­gal­ma­zá­sán túl a PZKO a he­lyi len­gyel fi­a­tal­ság ha­tá­ro­zot­tabb fel­ka­ro­lá­sá­ra törekedet­t.10 A fi­a­tal len­gyel ér­tel­mi­ség len­gyel ta­ní­tá­si nyel­vű, önál­ló kö­zép- és szak­is­ko­lá­kat kö­ve­telt a ve­gyes la­kos­sá­gú területeken.11 A PZKO igye­ke­zett be­ha­tol­ni az üze­mek­be és az is­ko­lák­ba is, hogy ott gyö­ke­re­ket ereszt­hes­sen. Ezt a tö­rek­vést a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ar­ra irá­nyu­ló kí­sér­let­nek mi­nő­sí­tet­ték, mely „ki­von­ja a tag­sá­got a szo­ci­a­lis­ta épí­tő­mun­ka lendületéből”.12 A PZKO kép­vi­se­lői ér­dek­lő­dést mu­tat­tak a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség szer­ve­ze­té­vel, a Cse­ma­dok­kal va­ló kap­cso­lat­fel­vé­tel és együtt­mű­kö­dés iránt is; fel­ke­res­ték a Cse­ma­dok köz­pont­ját, de an­nak tiszt­ség­vi­se­lői az aján­la­tot elu­tasí­tot­ták.13 A ha­ta­lom ré­szé­ről ne­ga­tív fo­gad­ta­tás­ban ré­sze­sül­tek az orosz nyelv kö­te­le­ző ok­ta­tá­sá­nak a len­gyel ta­ní­tá­si nyel­vű is­ko­lák­ban ese­dé­kes meg­szün­te­té­sé­re vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tok, ame­lyek a cseh nyelv ma­ga­sabb szín­vo­na­lú ok­ta­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­vel ér­vel­tek. Ez az igény a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán szov­jet­el­le­nes han­gu­la­tok szí­tá­sá­nak szá­mí­tott, s az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um óvott at­tól, ne­hogy a cseh is­ko­lák­ra is kiter­jed­jen.14
1956 ele­jén a len­gyel­el­le­nes han­gu­lat nem­csak a hi­va­ta­los fó­ru­mo­kon, ha­nem a la­kos­ság kö­ré­ben is fel­erő­sö­dött. Nem­ze­ti­sé­gi el­len­té­tek fő­ként a Karv­inái já­rás­ban fek­vő Petø­vald­ban öl­töt­tek éles for­mát, ahol olyas­faj­ta vá­dak hang­zot­tak el, hogy Len­gyel­or­szág is­mét igényt tart a Karv­iná-vidékre. A cseh nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság egy ré­sze a len­gye­lek ál­lí­tó­la­gos, a cse­hek ro­vá­sá­ra tör­té­nő ter­jesz­ke­dé­sét han­goz­tat­ta. Érv­ként olyan té­nye­ket hoz­tak fel, hogy pél­dá­ul a Pra­men élel­mi­szer­ke­res­ke­dés vál­la­la­ti igaz­ga­tó­sá­gá­nak 80%-a len­gyel, akik el­bo­csá­tot­ták a cseh üz­let­ve­ze­tő­ket. A fá­ma sze­rint ha­son­ló ál­la­po­tok ural­kod­tak a RAJ igaz­ga­tó­sá­gán, az egész­ség­ügy­ben és a nyug­díj­biz­to­sí­tó­ban is, ahol az al­kal­ma­zot­tak több mint fe­le volt len­gyel nem­ze­ti­sé­gű. A len­gyel ki­sebb­sé­gi köz­vé­le­mény­ben fel­há­bo­ro­dást vál­tott ki pél­dá­ul az az eset, ami­kor az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság jó­vá­hagy­ta bi­zo­nyos Sochor ne­vű ta­ní­tó­nak a ze­ne­is­ko­lai igaz­ga­tói ki­ne­ve­zé­sét, mi­u­tán azon­ban a he­lyi nem­ze­ti bi­zott­ság el­nö­ke meg­tud­ta, hogy len­gyel nem­ze­ti­sé­gű sze­mély­ről van szó, meg­aka­dá­lyoz­ta ki­ne­ve­zé­sét. Ál­lás­pont­ját csak ak­kor vál­toz­tat­ta meg, ami­kor Sochor do­ku­men­tum­mal iga­zol­ta: szü­lei a har­min­cas évek­ben cseh nem­ze­ti­sé­gű­nek val­lot­ták ma­gu­kat. Ez a ma­ga­tar­tás a CSKP 1956. feb­ru­ár 27-én meg­tar­tott karv­inái ide­o­ló­gi­ai kon­fe­ren­ci­á­ján ná­cis­ta jel­ző­ket em­le­ge­tő ös­­sze­ha­son­lí­tást vál­tott ki.15
Vi­ha­ros el­len­ál­lást idé­zett elő az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság­nak a két­nyel­vű­ség be­ve­ze­té­sé­ről szó­ló dön­té­se. Petø­vald­ban a két­nyel­vű fel­ira­to­kat „az újabb len­gyel meg­szál­lás elő­hír­nök­é”-nek te­kin­tet­ték, a vá­ros mö­gött hú­zó­dó de­mar­ká­ci­ós vo­na­lat em­le­get­ték, és kö­ve­tel­ték, hogy Petø­val­dot csa­tol­ják az Ostrava-vidé­ki já­rás­hoz. Az ot­ta­ni vá­ro­si nem­ze­ti bi­zott­sá­gon, de Karv­inában is el­uta­sí­tot­ták a len­gyel nyel­vű be­ad­vány­ok el­fo­ga­dá­sát. Petø­vald­ban a két­nyel­vű fel­irat­ok el­len nyíl­tan til­ta­koz­tak a kom­mu­nis­ták is. Az er­ről szó­ló me­mo­ran­dum­ban ar­ra hi­vat­koz­tak, hogy be­ve­ze­té­sük ve­szé­lyez­tet­né a szén­fej­té­si terv tel­je­sí­té­sét. A meg­elő­ző év­ben, 1955-ben Petø­vald­ban a bá­nyá­szok nap­já­nak meg­ün­nep­lé­se so­rán a Fuèík II. tár­ná­ban a szak­szer­ve­ze­ti ve­ze­tők uta­sí­tá­sá­ra be­má­zol­ták a fris­sí­tő­ket áru­sí­tó bó­dék len­gyel fel­ira­ta­it. A he­lyi funk­ci­o­ná­ri­u­sok­ban ki­fe­je­zett ag­gá­lyok él­tek a len­gyel ta­nu­lók­nak a kö­zép- és fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok irán­ti fo­ko­zott ér­dek­lő­dé­se mi­att, ami sze­rin­tük „elő­ké­szü­let va­la­men­­nyi ve­ze­tő funk­ció meg­ra­ga­dá­sá­ra a gaz­da­sá­gi szfé­rá­ban és a közélet­ben.”16
Bár a CSKP Karv­inái Já­rá­si Bi­zott­sá­gá­nak ide­o­ló­gia kon­fe­ren­ci­á­ja el­ítél­te az ilyes­faj­ta meg­nyi­lat­ko­zá­so­kat, a len­gyel ki­sebb­ség fel­lé­pé­sei a hi­va­ta­los szer­vek ré­szé­ről jö­vő bí­rá­lat­ára­dat­tal ta­lál­koz­tak. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom kép­vi­se­lői ne­hez­mé­nyez­ték, ha pél­dá­ul a len­gyel zász­ló a töb­bi né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szág ál­la­mi lo­bo­gói kö­zött ki­vé­te­le­zett hely­re ke­rült, vagy ha a cseh­szlo­vák és a szov­jet zász­ló­val együtt tűz­ték ki azt. De ugyan­így re­a­gál­tak ar­ra is, ha ün­ne­pi al­kal­mak­kor el­hang­zott a len­gyel him­nusz is: „a mi len­gyel ki­sebb­sé­günk zász­la­ja a cseh­szlo­vák ál­la­mi lo­bo­gó és nem más. A mi len­gyel ki­sebb­sé­günk him­nu­sza a cseh­szlo­vák ál­la­mi him­nusz” – hang­zott a hi­va­ta­los dörgedelem.17 Mind­ez a „két ha­za elem­éle­té”-t vet­te cél­ba, ame­lyet az öt­ve­nes évek el­ső fe­lé­ben a PZKO nyil­vá­no­san hir­de­tett. Esze­rint a len­gyel ki­sebb­ség szá­má­ra az anya­gi ér­te­lem­ben vett ha­zát Cseh­szlo­vá­kia je­len­tet­te, míg szel­le­mi ha­zá­nak Len­gyel­or­szá­got te­kin­tet­ték. Így a he­lyi len­gyel ki­sebb­ség nem­zet­rész­ként kö­te­le­zett­sé­get ér­zett sa­ját len­gyel nem­ze­té­vel szem­ben, de a cseh és a szlo­vák nem­zet iránt is, akik­kel egy ál­lam­kö­zös­ség­ben él. Ez el­len a kon­cep­ció el­len nem emel­tek ki­fo­gást még az ún. Cieœlar-­plat­form (Cieœlar az ere­de­ti, az as­­szi­mi­lá­ló­dá­si fo­lya­ma­to­kat meg­elő­ző nem­ze­ti­sé­gi és ter­ri­to­ri­á­lis ál­la­po­tok­ra akar­ta épí­te­ni a len­gyel ki­sebb­ség prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sát) fel­szá­mo­lá­sa so­rán sem, vál­toz­ta­tás az 1954-ben tar­tott vá­lasz­tá­sok után kö­vet­ke­zett be, ami­kor a ré­gi­ón be­lü­li nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ban el­sőbb­sé­get a cse­hek és a len­gye­lek egy­sé­gé­nek el­ve kapot­t.18 Az ún. két ha­za el­mé­le­te mi­att, amely­nek té­zi­sei pél­dá­ul a Zwrot cí­mű folyórat 1956-os ka­len­dá­ri­u­má­ban is meg­je­len­tek, bí­rá­lat­ban ré­sze­sült a PZKO fő­tit­ká­ra, Bo­gu­mil Boj. A két ha­za el­mé­le­tét mint „hely­te­len és za­va­ros” kép­ződ­ményt 1956. feb­ru­ár 24-én a CSKP Èeský Tìšíni Já­rá­si Bi­zott­sá­ga is elítélte.19
A len­gyel ki­sebb­ség ak­ti­vi­tá­sát ki­vált­képp ne­ga­tí­van ér­té­kel­te a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­u­ma. Jel­lem­ző hogy az ál­ta­la kö­ve­tett irány­vo­nal össz­hang­ban volt a CSKP és a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok he­lyi tiszt­ség­vi­se­lői ál­lo­má­nya – akik ré­vén a mi­nisz­té­ri­um irá­nyí­tot­ta a len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tú­rát – nagy ré­szé­nek vé­le­mé­nyé­vel. A kul­tu­rá­lis mi­nisz­ter­he­lyet­tes­nek, Zdislav Buøí­val­nak a CSKP KB agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­jé­hez, Václav Slavíkhoz in­té­zett le­ve­le újabb éles, a Zwrot cí­mű fo­lyó­irat vo­nal­ve­ze­té­se el­le­ni bí­rá­la­tot tar­tal­ma­zott. A mi­nisz­ter­he­lyet­tes sze­rint az ott kö­zölt cik­kek „nem gya­ko­rol­nak a len­gyel do­go­zók­ra a cseh dol­go­zók­kal va­ló test­vé­ri együ­vé tar­to­zást szol­gá­ló ne­ve­lő ha­tást, a fo­lyó­irat nem lep­le­zi le a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus kár­té­kony vol­tát, nem ta­pasz­tal­ha­tó ben­ne az ol­va­só­kat a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­ben be­fo­lyá­so­ló ér­dem­le­ges igyekezet.”20 A PZKO bí­rá­la­tot ka­pott azért, hogy önál­lóbb ha­tás­ki­fej­tés­sel pró­bál­ko­zott ahe­lyett, hogy együtt­mű­kö­dött vol­na a mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok­kal. A le­vél­ből ki­ér­ző­dik a mi­nisz­té­ri­um­nak a PZKO fe­let­ti el­len­őr­zés meg­erő­sí­té­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­ze­te, mi­vel a fő­ként a több­sé­gi la­kos­ság fe­lé tá­jé­ko­zó­dó mű­ve­lő­dé­si ott­ho­no­kat köz­vet­le­nül a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok irá­nyí­tot­ták.
Az ún. két ha­za el­mé­le­te el­le­ni kam­pán­­nyal kap­cso­lat­ban Boøí­val ká­ros­nak mi­nő­sí­tet­te a Len­gyel­or­szág­gal fenn­ál­ló ún. kis­ha­tár­for­gal­mat. Sze­rin­te azok­nak a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok­nak az ese­té­ben, „akik még tel­je­sen nem sza­ba­dul­tak meg a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus fer­tő­zé­sé­től […] gya­ko­ri len­gyel­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­suk nem szol­gál­hat­ja an­nak az őszin­te tu­dat­nak a meg­szi­lár­dí­tá­sát, hogy cseh­szlo­vák állam­pol­gárok”.21 Még na­gyobb po­li­ti­kai ká­ro­kat okoz­tak sze­rin­te a ki­sebb­sé­gi mű­vé­sze­ti együt­te­sek len­gyel­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lé­sei. Ezért kö­ve­tel­te: ébe­ren vizs­gál­ják meg a len­gyel­or­szá­gi ha­tár­át­lé­pé­si en­ge­dé­lye­ket, s azo­kat csak olyan ese­tek­ben ad­ják meg, ahol meg van a biz­to­sí­ték ál­la­munk bár­mi­ne­mű meg­ká­ro­sí­tá­sá­nak el­ke­rü­lé­sé­re. Buøí­val fel­lé­pett a len­gyel ál­lam­pol­gár­ok cseh­szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lá­sa el­len is, mert sze­rin­te ez úgy­szin­tén hoz­zá­já­rul a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta szel­lem ter­jedéséhez.22 Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak fenn­tar­tá­sai vol­tak az ost­ra­vai len­gyel kon­zu­lá­tus mű­kö­dé­sé­vel kap­cso­lat­ban is. Az ot­ta­ni kon­zul tud­ni­il­lik részt vett a PZKO né­hány ren­dez­vé­nyén, ugyan­ak­kor a he­lyi len­gyel ki­sebb­ség kép­vi­se­lői ne­megy­szer a len­gyel kon­zu­lá­tus­hoz for­dul­tak, tá­mo­ga­tást kér­ve né­hány len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tu­rá­lis kez­de­mé­nye­zés meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz. Ezt vi­szont a he­lyi szer­vek ki­fe­je­zet­ten a cseh­szlo­vák bel­ügyek­be va­ló be­avat­ko­zás­nak te­kin­tet­ték.
Buøí­val le­ve­lé­ben azon­ban né­hány újabb moz­za­nat is meg­je­lent. Ezek egyi­ke, hogy a Zwrot fő­szer­kesz­tő­jét és a PZKO iro­dal­mi-mű­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak (SLA) el­nö­két, Pawe³ Kubiszt „le­burz­soá­na­cional­istáz­ta” a Czas ludzkiej krzy­wdy (Az em­be­ri sé­re­lem idő­sza­ka) cí­mű köny­vé­nek be­til­tá­sá­val kap­cso­lat­ban. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um olyan dön­tést ho­zott, hogy Kubiszt az 1956-os nyá­ri sza­bad­sá­gok ide­jén le kell vál­ta­ni a fő­szer­kesz­tői és a szek­ció­ve­ze­tői poszt­já­ról. A mi­nisz­té­ri­um ugyan­ak­kor bí­rál­ta a PZKO ve­ze­tő­it is a he­lyi len­gyel ér­tel­mi­ség­re gya­ko­rolt be­fo­lyás elég­te­len­sé­ge mi­att, így pél­dá­ul a PZKO köz­pon­ti tit­ká­rát Bo­gu­mil Gojt, akit a tag­ság az­zal vá­dolt, hogy „el­ad­ta ma­gát a cse­hek­nek”. Gustaw Per­czek kép­vi­se­lő­nek vi­szont azt rót­ták fel, hogy a CSKP hi­va­ta­los po­li­ti­ká­já­nak ér­vé­nye­sí­té­sé­ben nem ta­nú­sít elég ha­tá­ro­zott­sá­got. Új moz­za­nat­nak szá­mí­tot­tak vi­szont ma­gá­nak a PZKO-nak a lé­tét érin­tő tá­ma­dá­sok. Buøí­val sze­rint ugyan­is „a PZKO lé­te aka­dá­lyoz­za, hogy a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű pol­gár­tár­sak tu­da­tá­ban meg­le­vő bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta csö­ke­vé­nyek ki­ir­tá­sa si­ke­res lehessen.”23
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ha­ta­lom 1956 ta­va­szán és nya­rán nem mert a nyílt meg­tor­lás esz­kö­ze­i­hez fo­lya­mod­ni, azon­ban a he­lyi ál­lam­igaz­ga­tás, s fő­ként az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um már már­ci­us­ban és jú­li­us­ban a len­gyel ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­it kezd­te fel­ké­szí­te­ni a ha­tal­mi erő­szak al­kal­ma­zá­sá­ra. Eh­hez tar­to­zott vol­na a PZKO fel­szá­mo­lá­sa és a len­gyel ki­sebb­ség kul­tú­rá­já­nak tel­jes ál­la­mi igaz­ga­tás alá he­lye­zé­se. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni po­li­ti­ká­ért fe­le­lős mun­ka­tár­sai ez ügy­ben kon­zul­tál­tak a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak, a CSKP Èeský Tìšín-i Já­rá­si Bi­zott­sá­gá­nak funk­ci­o­ná­ri­u­sa­i­val, to­váb­bá az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság kul­tu­rá­lis osz­tá­lyá­nak tiszt­ség­vi­se­lő­i­vel, de a len­gyel ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­vel, a PZKO fő­tit­ká­ra­i­val, Bo­gu­mil Goj­jal és Euge­niusz Suchánekkal is. A Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és a tìšíni ré­gi­ó­ban ural­ko­dó ak­ko­ri lég­kör­ről ta­nús­ko­dott, hogy az em­lí­tett ak­ti­vis­ták a ja­vas­lat­tal egyet­ér­tet­tek, egye­dü­li ki­fo­gá­suk az volt, hogy a ter­ve­zett in­téz­ke­dé­se­ket hos­­szabb tá­von foganatosít­sák.24

A „len­gyel ok­tó­ber – 1956” és a cseh­szlo­vák po­li­ti­ka

A CSKP ve­ze­tői ag­gód­va fi­gyel­ték a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nye­ket. Nyílt kam­pány foly­ta­tá­sa he­lyett azon­ban in­kább a len­gyel­or­szá­gi tör­té­né­sek el­hall­ga­tá­sa mel­lett dön­töt­tek, mint­sem fel­hív­ják a fi­gyel­met azok­ra a prob­lé­mák­ra, ame­lyek­kel a len­gyel­or­szá­gi kom­mu­nis­ták küsz­köd­tek. Így a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok a hi­va­ta­los tö­meg­tá­jé­koz­ta­tá­si esz­kö­zök­ből nem ér­te­sül­tek pél­dá­ul az 1956 jú­ni­u­sá­ban ki­tört poz­nañi mun­kás­fel­ke­lés­ről, mint ahogy az 1949 után a sztá­li­ni ül­döz­te­té­sek já­ró­sza­lag­já­ra ke­rült W³adys³aw Gomu³­ka re­ha­bi­li­tá­lá­sá­nak ki­kény­sze­rí­té­sé­re irá­nyu­ló nyo­más­ról sem. Min­den ez­zel kap­cso­la­tos re­a­gá­lás a cseh­szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai pe­rek fe­lül­vizs­gá­lá­sá­nak irá­nyá­ba ha­tott vol­na, amit a CSKP ve­ze­tő­sé­ge ha­tá­ro­zot­tan el­uta­sí­tott, és a CSKP 1956 jú­ni­u­sá­ban tar­tott or­szá­gos ér­te­kez­le­tén a kér­dést ele­ve le­zárt­nak te­kin­tet­te. Ezért a CSKP KB tit­kár­sá­ga rend­kí­vül ide­ge­sen fo­gad­ta, ami­kor a Smena cí­mű if­jú­sá­gi lap­ban meg­je­lent Gomu³­ka fény­ké­pe, s a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség Szlo­vá­ki­ai Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga tit­ká­rá­nak, Milan Rázus­nak el­ren­del­te: vizs­gál­ják ki, mi­ként is tör­tén­he­tett ez meg.25
A len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek fel­gyor­sul­tak. Mi­köz­ben a CSKP KB tit­kár­sá­ga 1956. ok­tó­ber 19–20-án a „len­gyel és ma­gyar saj­tó­ban ta­pasz­tal­ha­tó hi­á­nyos­sá­gok”-ról be­ter­jesz­tett anya­got tár­gyal­ta, az SZKP KB kül­dött­sé­ge – Nyiki­ta Szerge­je­vics Hrus­csov­val az élen – Var­só­ba ér­ke­zett; azt kö­ve­tő­en, hogy az elő­ző na­pon, 1956. ok­tó­ber 18-án tá­jé­koz­tat­ta a CSKP leg­fel­sőbb ve­ze­tő­it: szán­dé­ká­ban áll len­gyel­or­szá­gi ka­to­nai in­ter­ven­ció vég­re­haj­tá­sa. Krysztof Per­sak len­gyel tör­té­nész sze­rint a szov­jet kül­dött­ség a var­sói Belved­er pa­lo­tá­ban tár­gyal­va már csak a szö­vet­sé­ges kom­mu­nis­ta pár­tok vá­la­szá­ra várt. A tár­gya­lá­sok vé­gez­té­vel már bir­to­kuk­ban volt a be­avat­ko­zá­si szán­dék­kal va­ló egyet­ér­tés nem­csak a CSKP ve­ze­tő­sé­ge, ha­nem a Né­met Szo­ci­a­lis­ta Egy­ség­párt ré­szé­ről is.26 Ké­sőbb vi­szont a len­gyel­or­szá­gi hely­zet a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek foly­tán mel­lék­vá­gány­ra ke­rült. Az 1956 ok­tó­be­ré­ben foly­ta­tott két­ol­da­lú ta­nács­ko­zá­sok nyo­mán, de a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re össz­pon­to­su­ló fi­gye­lem kö­vet­kez­té­ben is a CSKP és Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak (SZLKP) a ve­ze­tő­sé­ge csu­pán a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek mon­i­tor­izálására szo­rít­ko­zott, mi­köz­ben óva­ko­dott a konk­rét lé­pé­sek meg­té­te­lé­től, il­let­ve a nyílt saj­tó­po­lé­mi­á­tól.
Az ún. len­gyel ok­tó­ber­rel kap­cso­la­tos fej­le­mé­nye­ket az SZLKP és a CSKP ve­ze­tő­sé­ge ag­go­da­lom­mal szem­lél­te. Míg Ma­gyar­or­szág ese­té­ben a párt és a biz­ton­sá­gi szer­vek az ál­lam­ha­tár­ok­nak a fel­ke­lők ál­ta­li meg­sér­té­sé­től, va­la­mint a ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben meg­nyil­vá­nu­ló szim­pá­tia­ki­nyil­vá­ní­tá­sok­tól tar­tot­tak, Len­gyel­or­szág­gal kap­cso­lat­ban az ag­gá­lyo­kat el­ső­sor­ban a len­gyel vál­to­zá­sok kez­de­mé­nye­ző­i­nek „re­vi­zi­o­nis­ta” gon­do­la­tai okoz­ták, az­zal szá­mít­va, hogy ezek fő­leg a mű­vel­tebb ré­te­gek­re gya­ko­rol­nak ha­tást. Má­sod­sor­ban a kö­zös ha­tár men­tén fo­lyó fe­ke­te­ke­res­ke­de­lem és csem­pé­szet el­sza­ba­du­lá­sá­nak ve­szé­lyé­től tar­tot­tak. Bár a CSKP ve­ze­tő­sé­ge hi­va­ta­lo­san el­fo­gad­ta a LEMP új ve­ze­té­sé­nek irány­vo­na­lát W³adys³aw Gomu³ká­val az élen, a bel­ső ér­té­ke­lé­sek jócs­kán el­tér­tek a hi­va­ta­los re­to­ri­ká­tól. A CSKP ve­ze­tő­sé­ge a LEMP VIII. ple­ná­ris ülé­sén, 1956 ok­tó­be­ré­ben vég­re­haj­tott vál­to­zá­sok­hoz és Gomu³­ka el­ső tit­kár­rá vá­lasz­tá­sá­hoz ne­ga­tí­van vi­szo­nyult, és tá­mo­gat­ta a szov­jet be­avat­ko­zás ter­vét. A len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben – a PZKO ve­ze­tő­sé­gét is be­le­ért­ve – azon­ban el­té­rő vé­le­mé­nyek ural­kod­tak. A len­gyel ki­sebb­ség ak­ti­vis­tái ös­­szes­sé­gük­ben ked­ve­ző­en fo­gad­ták a cseh­szlo­vák író­kong­res­­szus hang­vé­tel­ét, mi­köz­ben a ha­ta­lom hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja bí­rá­ló, sőt el­íté­lő volt. Így pél­dá­ul Gustaw Peczek nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő a Zwrot ha­sáb­ja­in a kong­res­­szus ta­nács­ko­zá­sát e sza­vak­kal kom­men­tál­ta: „A kong­res­­szus meg­erő­sí­tet­te, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai író a nép ol­da­lán áll, és őszin­tén kí­ván­ja mű­vé­szi erő­vel meg­je­le­ní­te­ni gyöt­rel­me­it, örö­me­it, fáj­dal­mát, ma­gasz­tos­sá­gát és bu­ká­sa­it […] Gyak­ran ön­meg­tar­tóz­ta­tás­sal kell ke­res­ni azt az utat, amely­ről ha ki­de­rül, hogy rossz irány­ba visz, újult hit­tel kell ke­res­ni az egye­dü­li al­ko­tó igazsá­got.”27 Bo­gu­mil Goj, a Zwrot no­vem­be­ri szá­má­ban a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek okát ab­ban je­löl­te meg, hogy „a nép kö­ve­tel­ni kezd­te az or­szág­ban ural­ko­dó ál­la­po­tok ja­ví­tá­sát […] Gomu³­ka elv­társ az új köz­pon­ti bi­zott­ság­gal együtt meg­ta­lál­ta a nép­hez ve­ze­tő utat. A nép ezért bi­zal­mat sza­va­zott ne­ki. Gomu³­ka elv­társ ké­pes volt ki­mon­da­ni a nép­nek az igaz­sá­got, bár­men­­nyi­re is ke­se­rű az.”28 Ezt az ál­lás­pon­tot so­ká­ig fenn­tar­tot­ták. Épp­így a len­gyel nyel­ven, de a CSKP ki­adá­sá­ban meg­je­le­nő Glos Ludu cí­mű na­pi­lap­ban az ún. len­gyel ok­tó­bert for­ra­da­lom­nak nevezte.29
Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um mun­ka­tár­sa, Ru­dolf To­mis a CSKP agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak kül­dött le­ve­lé­ben 1956 de­cem­be­ré­ben meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy míg a mun­kás­osz­tály a VIII. ple­ná­ris ülés ide­jén ked­ve­ző ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­tott a szo­ci­a­lis­ta Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­gal szem­ben, „a mi len­gyel ér­tel­mi­sé­günk ezek­ben a sú­lyos na­pok­ban hall­ga­tot­t”.30
Ar­ról, hogy a len­gyel ki­sebb­ség tag­jai 1956 őszén a CSKP ve­ze­tő­sé­gé­vel szem­be­ni lo­ja­li­tást te­kint­ve meg­bíz­ha­tat­la­nok­nak mi­nő­sül­tek, az a tény is ta­nús­ko­dik, hogy ami­kor no­vem­ber ele­jén a ma­gyar­or­szá­gi ha­tár­zár meg­te­rem­té­sé­vel és a szu­e­zi vál­ság­gal kap­cso­lat­ban tar­ta­lé­ko­so­kat is be­vo­nul­tat­tak, eb­ből ele­ve ki­hagy­ták a ma­gyar és a len­gyel ki­sebb­ség tag­jait.31 Nem ki­zárt, hogy ez ös­­sze­füg­gött a szov­jet ve­ze­tés­nek az­zal a meg­fon­to­lá­sá­val, hogy eset­leg még­is­csak a Len­gyel­or­szág el­le­ni in­ter­ven­ci­ó­hoz fo­lya­mo­dik, mi­köz­ben a cseh­szlo­vák ve­ze­tés­nek nem kel­lett, hogy fel­tét­le­nül ala­pos in­for­má­ci­ói le­gye­nek a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos szov­jet ma­ga­tar­tás alakulásáról.32
A cseh­szlo­vák ve­ze­tés in­for­má­ció­for­rá­sát a len­gyel­or­szá­gi dog­ma­ti­kus kö­rök je­len­tet­ték, nem­rit­kán olyan ha­tal­mi be­ágya­zott­ság­gal, ahol bár­mi­ne­mű li­be­ra­li­zá­lá­si ten­den­cia ke­mény el­len­ál­lás­sal ta­lál­ko­zott. Jel­lem­ző, hogy az in­for­má­ci­ók be­szer­zé­se a LEMP ve­ze­tő kép­vi­se­lő­it meg­ke­rü­lő kap­cso­la­tok­ra épült. Így pél­dá­ul a CSKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­já­nak tag­ja és cseh­szlo­vák bel­ügy­mi­nisz­ter, Ru­dolf Barák 1956. de­cem­ber 12-én azok­ról az ér­te­sü­lé­sek­ről tá­jé­koz­tat­ta a leg­fel­sőbb párt­ve­ze­tést, ame­lye­ket a Spišká Nová Ves-i ha­tár­őrök sze­rez­tek len­gyel kol­lé­gá­ik­tól. A ta­lál­ko­zó­ra egy cseh­szlo­vák te­rü­let­re be­ha­tolt len­gyel csem­pész el­fo­gá­sa és le­tar­tóz­ta­tá­sa kap­csán ke­rült sor. Ru­dolf Barák sze­rint Len­gyel­or­szág­ban „ju­go­szláv min­tá­jú nem­ze­ti szo­ci­a­liz­mus” épült. Nem vol­tak il­lú­zi­ói a vál­to­zá­sok le­ve­zény­lő­i­ről, a LEMP új funk­ci­o­ná­ri­u­sa­it is be­le­ért­ve. A ve­ze­tő he­lyek­re sze­rin­te olyan em­be­rek ke­rül­tek, „akik­nek sem­mi kö­zük a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­hez”, mint pél­dá­ul a kom­mu­nis­ta párt krak­kói vaj­da­sá­gi bi­zott­sá­gá­nak ve­ze­tő­je ese­té­ben, aki „va­la­mi­fé­le re­ak­ci­ós párt kép­vi­se­lő­je” volt.33 A CSKP ve­ze­tő­sé­gét ki­vált­képp fel­há­bo­rí­tot­ta a len­gyel ha­tár­őr­ség­nek a ma­gyar­or­szá­gi me­ne­kül­tek­kel szem­be­ni jó­in­du­la­tú ma­ga­tar­tá­sa, ami rá­adá­sul „fel­sőbb” uta­sí­tás­ra tör­tént. A ma­gyar me­ne­kül­tek­től csu­pán a fegy­ve­rü­ket vet­ték el, egyéb­ként Len­gyel­or­szág egész te­rü­le­té­re szó­ló sza­bad moz­gá­si le­he­tő­sé­get kap­tak. A cseh­szlo­vák ve­ze­tést nyug­ta­la­ní­tot­ta a mo­no­pol­hely­ze­tet él­ve­ző if­jú­sá­gi szer­ve­zet fel­bom­lá­sa, új ci­vil szer­ve­ző­dé­sek lét­re­jöt­te, a föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek szét­hul­lá­sa, a ke­res­ke­dé­sek, a kis­ipa­ri lé­te­sít­mé­nyek és a szál­lo­dák ma­gán­kéz­be jut­ta­tá­sa, de fő­ként a biz­ton­sá­gi szer­vek el­le­ni kam­pány. A CSKP ve­ze­tő­sé­ge szá­má­ra tá­jé­koz­ta­tá­sul szol­gá­ló for­rá­sok be­ál­lí­tott­sá­gá­ról ta­nús­ko­dik az az in­for­má­ció, mely sze­rint „mind­azok az ál­lam­ap­pa­rá­tus­ban dol­go­zó kom­mu­nis­ták, akik nem ér­te­nek egyet a kor­mány je­len­le­gi ma­ga­tar­tá­sá­val, majd­hogy­nem il­le­gá­lis kö­rül­mé­nyek kö­zött ta­lál­koz­nak és ta­nács­koz­nak ró­la, hogy mit tegyenek.”34 A Gomu³­ka po­li­ti­ká­já­nak tá­mo­ga­tá­sát dek­la­rá­ló szov­jet ál­lás­fog­la­lás el­le­né­re Barák je­len­té­se tel­je­sen el­té­rő né­zet­nek adott han­got a len­gyel kom­mu­nis­ták ide­o­ló­gi­ai vo­na­lá­val kap­cso­lat­ban: „az iga­zi kom­mu­nis­ták úgy vé­le­ked­nek, hogy­ha to­vább­ra is meg­hát­rá­lás­ra kény­sze­rül­nek, ké­szek fegy­ve­re­sen védekezni.”35
A CSKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­já­nak tag­ja­it né­ze­te­ik ala­ku­lá­sá­ban be­fo­lyá­sol­ta a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Szcze­ci­ni Fő­kon­zu­lá­tu­sá­nak ter­je­del­mes je­len­té­se is, mely ala­po­sabb elem­zést tük­röz, mint a meg­elő­ző anyag. Rá­mu­tat ar­ra, hogy a „len­gyel ok­tó­ber” ese­mé­nyei csak szár­ba szök­ken­tet­ték, il­let­ve learat­ták mind­azt, amit már előbb el­ve­tet­tek. A szer­zők az okot az „uszí­tó és rend­kí­vül erős szov­jet­el­le­nes kam­pány”-ban lát­ták, amely nem a LEMP VIII. ple­ná­ris ülé­sén vet­te kez­de­tét, ha­nem „köz­vet­le­nül” az SZKP XX. kong­res­­szu­sa után. Ez „nyi­tot­ta fel a len­gyel re­ak­ció és so­vi­niz­mus szá­má­ra a leg­ali­zált bí­rá­lat sze­le­pe­it.” A plé­num­ülés után „a Szov­jet­uni­ó­hoz va­ló vi­szony, amely itt Len­gyel­or­szág­ban so­sem ér­te el azt a szin­tet, mint ná­lunk, még in­kább ka­taszt­ro­fá­li­san ros­­szab­bo­dott.” Má­so­dik he­lyen az anyag­ban né­hány, a párt és a Nem­ze­ti Front ál­tal el­kö­ve­tett „sú­lyos hi­bá”-ról esik szó, ame­lyek „még nö­vel­ték a re­ak­ció ere­jét”. Min­den el­len­zé­ki fel­lé­pést ál­lí­tó­lag elő­re ki­vá­lasz­tott sze­mé­lyek köz­re­mű­kö­dé­sé­vel ti­tok­ban ké­szí­tet­tek elő. A kez­de­mé­nye­zők­nek va­la­men­­nyi vá­ros­ban a di­á­ko­kat te­kin­tet­ték, akik­nek 80%-a nem mun­kás­szár­ma­zá­sú volt, il­let­ve „nem mun­kás­szer­ve­zet”-hez tar­to­zott. Gomu³ká­nak a LEMP VIII. plé­nu­mán el­hang­zott fel­szó­la­lá­sát, an­nak kö­vet­kez­mé­nye­it a kon­zu­lá­tus mun­ka­tár­sai ne­ga­tí­van ér­té­kel­ték, rá­mu­tat­va, hogy az „tal­praál­lí­tot­ta a ku­lá­ko­kat és a fa­lu­si üzér­ke­dő­ket”. Bár a je­len­tés fi­gye­lem­be vet­te, hogy Gomu³­ka éle­sen el­ítél­te a szov­jet­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat, rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy a Szov­jet­unió el­le­ni kam­pány to­vább foly­ta­tó­dik. A je­len­tés sze­rint „nagy zűr­za­var” ural­ko­dott a LEMP vaj­da­sá­gi bi­zott­sá­ga­i­ban is.36
A do­ku­men­tum­ban szó­ra­koz­ta­tó moz­za­nat­ról is szó esik. A Szov­jet­unió Gdañs­ki Fő­kon­zu­lá­tu­sán a bol­se­vik for­ra­da­lom év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból 1956. no­vem­ber 7-én tar­tott fo­ga­dás­sal kap­cso­lat­ban – rá­mu­tat­va a meg­elő­ző évek­kel szem­ben jó­val sze­ré­nyebb rész­vé­tel­re – meg­ál­la­pít­ja, hogy nem volt olyan „szí­vé­lyes és ba­rá­ti lég­kö­rű, amint az ná­lunk a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban ilyen­kor len­ni szokot­t.”37
A je­len­tés a LEMP új vaj­da­sá­gi tit­ká­rá­nak, Laský­nak a fo­ga­dá­son a cseh­szlo­vák kon­zul­hoz, Macurához in­té­zett kér­dé­sét („Mi­kor ke­rül sor ná­lunk a vi­szo­nyok de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­sá­ra?”) nem­hogy oda nem il­lő­nek, ha­nem egye­ne­sen sér­tő­nek ne­vez­te. Ma­gá­tól ér­te­tő­dő, hogy Macu­ra a kér­dést rög­vest el­uta­sí­tot­ta. Nem volt meg­le­pő te­hát, hogy a fo­ga­dá­son a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták hű­vös fo­gad­ta­tás­ban ré­sze­sül­tek a cso­por­tok­ban vi­tat­ko­zó ven­dég­lá­tók ré­szé­ről: „amint szá­muk­ra il­le­ték­te­len részt­ve­vő je­lent meg kö­ze­lük­ben, az ak­tu­á­lis kér­dé­sek­kel kap­cso­lat­ban azon­nal té­mát vál­tot­tak.” A je­len­tés drá­mai hang­nem­ben ecse­tel­te to­váb­bá a szov­jet ál­lam­pol­gár­ok­kal, sőt még a szov­jet ka­to­nai egy­sé­gek tag­ja­i­val szem­be­ni fi­zi­kai erő­szak meg­nyil­vá­nu­lá­sa­it. A je­len­tés szer­ző­je sze­rint sé­rel­mek ér­ték a len­gyel ál­lam­pol­gár­sá­gú sze­mé­lyek szov­jet il­le­tő­sé­gű fe­le­sé­ge­it is, aki­ket há­zas­tár­sa­ik „dur­ván sa­nyar­gat­nak”. Szó esik a je­len­tés­ben a len­gyel had­se­reg­be be­épí­tett szov­jet tisz­tek el­bo­csá­tá­sá­ról is: „nyil­ván­va­ló volt, hogy az ak­ció mö­gött egyes len­gyel kö­rök­ben hos­­szabb ide­je elő­ké­szí­tett mun­ka hú­zó­dott meg, és csak a kel­lő al­ka­lom­ra vár­tak, hogy mi­kor lép­het­nek élet­be a len­gyel had­se­reg­ben ezek a vál­tozá­sok.”38
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel szem­ben még 1957-ben is bi­zal­mat­la­nul és ag­gá­lyok­kal vi­sel­tet­tek. A párt­funk­ci­o­ná­ri­us­ok ér­dek­lő­dé­si kö­re nem­csak a po­li­ti­kai hely­zet ala­ku­lá­sá­ra ter­jedt ki, ha­nem a két­ol­da­lú kul­tu­rá­lis kap­cso­la­to­kat is ma­gá­ban fog­lal­ta. Így pél­dá­ul az eper­je­si ke­rü­le­ti ve­ze­tő párt­tit­kár, Vasil Bi¾ak 1957. ja­nu­ár 14-én tá­jé­koz­tat­ta az SZLKP KB tit­ká­rát, Pavol Davi­dot – aki az ál­lam­biz­ton­sá­gi te­rü­le­tet fel­ügyel­te – a rzes­zowi len­gyel mű­vé­szek és új­ság­írók lá­to­ga­tá­sá­ról, konk­ré­tan Jerzy Lutowsz­ki író­nak, a Czata cí­mű kul­túr­po­li­ti­kai lap szer­kesz­tő­jé­nek és a rzes­zowi szín­ház igaz­ga­tó­já­nak, Mer­ièin­sk­inek a sze­mé­lyé­ről. A je­len­tés elem­zést nyúj­tott po­li­ti­kai né­ze­te­ik­ről, meg­ál­la­pít­va, hogy a len­gyel­or­szá­gi kul­tu­rá­lis élet­ben „erős na­ci­o­na­lis­ta be­ál­lí­tott­ság” ér­vé­nye­sül. Utá­na az anyag egye­ne­sen a CSKP KB el­ső tit­ká­rá­nak, Antonín Novot­ný­nak az asz­ta­lá­ra került.39
Bi¾ak ügy­kö­dé­se a szejm­be tör­tént vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ki­ter­jedt az Eper­je­si ke­rü­let és a Rzes­zovi vaj­da­ság kö­zöt­ti kap­cso­la­tok ápo­lá­sá­ra is. Kö­ze­lebb­ről meg nem ha­tá­ro­zott he­lyen, a szlo­vák–len­gyel ha­tár men­tén 1957. már­ci­us 6-án ta­lál­ko­zott a vaj­da­sá­gi tit­kár­ral, Kruczekkel (az ere­de­ti do­ku­men­tum sze­rint Kruèekkel). A ta­lál­ko­zó­ra a len­gyel po­li­ti­kus ké­ré­sé­re ke­rült sor. Más­nap az Eper­je­si Ke­rü­le­ti Párt­bi­zott­ság szék­he­lyén be­szél­ge­tést foly­ta­tott a LEMP gor­li­cei já­rá­si ve­ze­tő tit­ká­rá­val. A Kruczekről adott bi¾a­ki jel­lem­zés sze­rint Kruczek a len­gyel kom­mu­nis­ták mosz­ko­vi­ta szár­nyá­hoz tar­to­zott. „Úgy tű­nik, hogy be­csü­le­tes elv­társ­sal van dol­gunk” – állt a je­len­tés­ben. Ilyen be­nyo­mást kelt­he­tett Kruczeknek az a ki­je­len­té­se, hogy „a par­la­ment­be jócs­kán be­ju­tot­tak a sze­mét ala­kok­ból”, va­la­mint az a tény, hogy 1956 ok­tó­be­re előtt a bygoszczi vaj­da­sá­gi párt­bi­zott­ság ve­ze­tő tit­ká­ra volt, ahol mint „sztá­li­nis­tá”-t le­vál­tot­ták. Vi­szont 1956 már­ci­u­sá­ban már el­is­me­rő­en nyi­lat­ko­zott Gomu³­ka po­li­ti­ká­já­ról: „Most Gomu³­ka elv­társ kezd he­lyes po­li­ti­kát foly­tat­ni.” Kruczek meg­hív­ta Vasil Bi¾akot Rzes­zow­ba és a vaj­da­sá­gi párt­bi­zott­ság ple­ná­ris ülé­sé­re, il­let­ve a vaj­da­sá­gi párt­bi­zott­ság po­li­ti­kai iro­dá­já­nak meg­lá­to­ga­tá­sá­ra. Ér­dek­lő­dést mu­ta­tott a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták­nak a nem­zet­kö­zi hely­zet­tel kap­cso­la­tos vé­le­mé­nye irán­t, mert sza­vai sze­rint: „Len­gyel­or­szág­ban egy­ál­ta­lán nem ta­pasz­tal­ha­tó vi­lá­gos ál­lás­pont eb­ben a kér­dés­ben.” A len­gyel re­gi­o­ná­lis kom­mu­nis­ta funk­ci­o­ná­ri­u­sok­kal foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sok alap­ján Bi¾ak meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy Len­gyel­or­szág­ban „rend­kí­vül sú­lyos a gaz­da­sá­gi és a po­li­ti­kai hely­zet”. Sza­vai sze­rint „a párt a szó tel­jes ér­tel­mé­ben meg­bé­nult. Nincs szi­lárd ve­ze­tő szer­ve. Gomu³­ka je­len­ti ma­gát az egész KB-t, szó sincs va­la­mi­fé­le ve­ze­tő sze­rep­ről. Több vaj­da­ság­ban a ve­ze­tő tit­ká­ri posz­tot szo­ci­ál­de­mok­ra­ták töl­tik be, akik nem haj­lan­dók be­tar­ta­ni a KB ha­tá­ro­za­ta­it.” Ugyan­ak­kor rá­mu­ta­tott a köz­pont ál­tal a re­gi­o­ná­lis tiszt­ség­vi­se­lők­re gya­ko­rolt ha­tás meg­gyen­gü­lé­sé­re is: „a vaj­da­sá­gok sa­ját sza­kál­luk­ra cse­le­ked­nek.” Más­részt vi­szont po­zi­tí­van ér­té­kel­te, hogy a len­gyel kom­mu­nis­ták le akar­nak szá­mol­ni a „re­vi­zi­o­niz­mus”-sal. Bi¾ak lá­tás­mód­já­ban a párt ve­ze­tő sze­re­pét a „na­tolisták” (a dog­ma­ti­ku­sok el­ne­ve­zé­se ar­ról a vil­lá­ról, ahol ta­lál­koz­gat­tak) és a „re­vi­zi­o­nis­ták” frak­ci­ó­ja kö­zött fo­lyó pár­ton be­lü­li harc is gyen­gí­ti. Az ide­o­ló­gi­ai szfé­rá­ban fe­nye­ge­tő ve­szély fő for­rá­sá­nak – ha­son­ló­an, mint azt a CSKP KB tit­ká­ra, Václav Kopecký a párt 1956 jú­ni­u­sá­ban tar­tott or­szá­gos kon­fe­ren­ci­á­ján ki­fej­tet­te – az en­tel­lek­tü­e­le­ket te­kin­tet­te: „A leg­több zűr­za­vart az írók, az új­ság­írók és a rá­dió mun­ka­tár­sai okoz­zák.” Bi¾ak je­len­té­sé­ben elő­re je­lez­te, hogy az el­kö­vet­ke­ző na­pok­ban „va­la­men­­nyi sza­ka­szon a re­vi­zi­o­niz­mus el­le­ni harc ki­bon­ta­ko­zá­sa vár­ha­tó. A kom­mu­nis­ták meg van­nak győ­ződ­ve ar­ról, hogy a kong­res­­szus ös­­sze­hí­vá­sá­ig a pár­ton be­lü­li egész­sé­ges erők győ­zel­met arat­nak a re­vi­zi­o­nis­ták fö­lött, és az új köz­pon­ti bi­zott­ság­ban hely­re áll az egység.”40
Egyéb hoz­zá­fér­he­tő do­ku­men­tu­mok­tól el­té­rő­en Bi¾ak je­len­té­se ta­ná­cso­kat is tar­tal­maz ar­ra néz­ve, hogy a CSKP-nek mi­lyen irány­ban kel­le­ne ala­kí­ta­ni vi­szo­nyát Len­gyel­or­szág­gal szem­ben: „úgy vé­lem, hogy nem len­ne fe­les­le­ges bi­zo­nyos szá­mú elv­társ köz­re­mű­kö­dé­sé­vel szo­ro­sabb kap­cso­la­tot tar­ta­ni a vaj­da­sá­gi párt­szer­ve­zet­tel […] Nem is­me­rem a töb­bi vaj­da­ság­ban ural­ko­dó hely­ze­tet, de úgy tű­nik, hogy ré­szünk­ről meg kel­le­ne fon­tol­ni, hogy mi­ként kap­hat­ná­nak se­gít­sé­get leg­alább a tag­ság, a funk­ci­o­ná­ri­u­sok tá­jé­koz­ta­tá­sá­hoz a ha­tár men­tén, mert ott elég nagy a za­va­ro­dott­ság még a funk­ci­o­ná­ri­u­sok kö­ré­ben is.”41 Bi¾ak tu­laj­don­kép­pen an­nak a va­ri­áns­nak a meg­is­mét­lé­sét ta­ná­csol­ta, ter­mé­sze­te­sen „eny­hébb” for­má­ban, ame­lyet a CSKP ve­ze­té­se a szlo­vák–ma­gyar ha­tár­vi­dé­ken az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom­mal kap­cso­lat­ban al­kal­ma­zott. Kez­de­mé­nye­zé­se azon­ban nem ta­lál­ko­zott szá­mot­te­vő vissz­hang­gal, már csak ami­att sem, mi­vel a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom fo­ko­za­to­san – a CSKP se­gít­sé­ge nél­kül is – vis­­sza­sze­rez­te a tár­sa­da­lom fe­let­ti el­len­őr­zést. Bár a Len­gyel­or­szág­gal kap­cso­la­tos szem­lé­let mér­sék­lő­dött a szejm­ben tör­tént és „a je­löl­tek tör­lé­se” nél­kül vég­be­ment vá­lasz­tá­sok után, ami egyet je­len­tett a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom kon­szo­li­dá­lá­sá­val – az el­ért ered­mé­nyek csu­pán szük­sé­ges rossz­nak szá­mí­tot­tak.
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Nem­zet­gyű­lés­ének el­nö­ke, Zdenìk Fier­linger a Po­li­ti­kai Iro­da ülé­sén hang­sú­lyoz­ta, hogy „a len­gyel­or­szá­gi fo­lya­ma­tok és fej­le­mé­nyek ala­ku­lá­sa ne­héz­sé­gek­kel ter­hes és bo­nyo­lult lesz”, mi­köz­ben „még so­ká­ig el­tart, amíg si­ke­rül a mi­ni­mum­ra szo­rí­ta­ni a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta elő­í­té­le­te­ket, és fel­szá­mol­ni egyes párt­tag­ok ma­ga­tar­tá­sá­ban az esz­mei zűr­za­vart”. Fő prob­lé­ma­ként az egy­ház be­fo­lyá­sá­nak meg­erő­sö­dé­sét, a föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek fel­bom­lá­sát és a fal­vak „ku­lák­ság”-ának, sőt még a kis­gaz­da­párt­nak (Egy­sé­ges Nép­párt) meg­szi­lár­du­ló be­fo­lyá­sát je­löl­te meg.42
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta elit és ki­fe­je­zet­ten Cseh­szlo­vá­kia a len­gyel­or­szá­gi 1956–1957. évi ese­mé­nyek fo­gad­ta­tá­sá­ról ta­nús­ko­dik, hogy (ha­son­ló­an, mint Ma­gyar­or­szág es­té­ben a for­ra­da­lom ide­jén) a sztá­li­ni be­ál­lí­tott­sá­gú len­gyel kom­mu­nis­ták me­ne­kü­lé­sé­nek út­ja Cseh­szlo­vá­ki­á­ba ve­ze­tett. Így pél­dá­ul 1957. ja­nu­ár 5-én Orav­ice mel­lett át­lép­te a ha­tárt Žofia Per­czek 1917-ben szü­le­tett len­gyel ál­lam­pol­gár, fi­á­val, Jan Per­czekel együt­t.43 Žofia Per­czek kö­zöl­te, hogy a ná­ci meg­szál­lás ide­jén részt vett az el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban, és 1945-től a Len­gyel Egye­sült Mun­kás­párt Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gán dol­go­zott. Va­ló­szí­nű­leg a Len­gyel Szo­ci­a­lis­ta Párt­ra [PPR] gon­dolt, mi­vel a LEMP 1948-ban az em­lí­tett előd­párt és a Len­gyel Mun­kás­párt egye­sü­lé­sé­vel jött lét­re. Ké­sőbb lap­szer­kesz­tő­sé­gek­ben dol­go­zott, s mint új­ság­író po­li­ti­kai pe­rek elő­ké­szí­té­sé­ben is részt vett.
A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um Zsol­nai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se sze­rint az il­le­tő sze­mély po­li­ti­kai me­ne­dék­jo­got kért ar­ra hi­vat­koz­va, hogy Len­gyel­or­szág és a len­gyel nem­zet Gomu³­ka „jó­vol­tá­ból” fo­ko­za­to­san a ka­pi­ta­liz­mus és a fa­siz­mus fel­újí­tá­sá­nak út­já­ra lép, ami­nek je­lei ál­lí­tó­lag már most vi­lá­go­san meg­mu­tat­koz­nak. Zsol­nán a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um költ­sé­gé­re a Polom Szál­ló­ban he­lyez­ték el Ru­dolf Barák cseh­szlo­vák bel­ügy­mi­nisz­ter sze­mé­lyes jó­vá­ha­gyá­sá­val. Az eset nem volt gya­ko­ri, és a CSKP, va­la­mint az SZLKP ve­ze­té­se szá­má­ra két­ség­te­le­nül ké­nyes ügy­nek szá­mí­tott. A me­ne­dék­nyúj­tás nyílt konf­ron­tá­ci­ót idé­zett vol­na elő a LEMP új ve­ze­té­sé­vel an­nak el­le­né­re, hogy a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek nem fe­lel­tek meg a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták el­kép­ze­lé­se­i­nek. Ezt vi­szont a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak ve­ze­té­se sem óhaj­tot­ta, mi­vel a szov­jet tömb egy­sé­gé­nek hely­re­ál­lí­tá­sá­ra tö­re­ke­dett. A „po­li­ti­kai me­ne­dék­jog” ugyan­is egyet je­len­tett vol­na az egy­ség meg­bom­lá­sá­nak, sőt a len­gyel­or­szá­gi kom­mu­nis­ta rend­szer ku­dar­cá­nak be­is­me­ré­sé­vel. A cseh­szlo­vá­ki­ai kom­mu­nis­ták így nyíl­tan színt val­lot­tak vol­na, hogy Len­gyel­or­szág­ban a dog­ma­ti­kus kor­mány­el­le­nes ve­ze­tést tá­mo­gat­ják. Žofia Per­czek nyil­vá­nos sze­rep­lé­sét egyéb né­ze­te­i­nek han­goz­ta­tá­sa is gá­tol­ta. Az SZKP KB el­ső tit­ká­rát, Nyiki­ta Szerge­je­vics Hrus­cso­vot na­ci­o­na­lis­tá­nak ne­vez­te. „Hely­te­len” bár rész­le­te­sen ki nem fej­tett né­ze­te­ket val­lott Joszif Vis­szar­i­onovics Sztá­lin­nal és a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság el­ső el­nö­ké­vel, Tomáš G. Masarykkal kap­cso­lat­ban is. Ál­lí­tó­lag „úgy vé­le­ke­dett, hogy el­nök­ként a mun­kás­osz­tál­­lyal szem­ben ha­la­dó sze­re­pet ját­szott.” Így Žofia Per­czek kény­te­len volt több mint egy hó­na­pot Zsol­nán töl­te­ni, s a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um csak 1957 feb­ru­ár­já­ban in­téz­ke­dett to­váb­bi sor­sá­ról. A dön­tés vi­szont nem volt szá­má­ra ked­ve­ző. El­ke­rül­vén, hogy itt­lé­te túl nagy fi­gyel­met vált­son ki, Ostra­va kör­nyé­kén pró­bál­tak szá­má­ra ál­lást sze­rez­ni, ab­ban a kö­zeg­ben, ahol len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok él­nek és len­gye­lül be­szél­nek. Egy má­sik vál­to­zat sze­rint Zsol­nán ma­radt vol­na „va­la­me­lyik üzem­ben munkás­nőkén­t”.44 A me­ne­kü­lés te­hát egyik eset­ben sem kí­nált szá­má­ra esé­lyt a po­li­ti­kai, il­let­ve új­ság­írói sze­rep­lés­re. Sőt el­len­ke­ző­leg, le­csú­szást je­len­tett a tár­sa­dal­mi rang­lét­rán. Vi­szont túl sok vá­lasz­tá­si le­he­tő­sé­ge nem volt. Len­gyel­or­szág­ba félt vis­­sza­tér­ni, a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um Zsol­nai Ke­rü­le­ti Pa­rancs­nok­sá­ga sze­rint „több mint egy­hó­na­pos cseh­szlo­vá­ki­ai tar­tóz­ko­dás után ki­ada­tá­sa Len­gyel­or­szág­ba kel­le­met­len kö­vet­kez­mén­­nyel járt vol­na.”45 Va­ló­szí­nű, hogy nem­csak a cseh­szlo­vák–len­gyel kap­cso­la­tok szem­pont­já­ból, ha­nem sze­mé­lye­sen szá­má­ra is.
A len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nye­ket fo­ko­zott fi­gye­lem­mel kí­sér­te a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um Po­zso­nyi Ke­rü­le­ti Pa­rancs­nok­sá­ga is. Hat­ol­da­las, ter­je­del­mes, meg­le­he­tő­sen ne­ga­tív hang­vé­te­lű je­len­tés ké­szült 1957 de­cem­be­ré­ben a len­gyel­or­szá­gi gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai helyzetről.46 Esze­rint az or­szá­got a mun­ka­er­kölcs ál­ta­lá­nos pan­gá­sa és az ál­la­mi va­gyon fosz­to­ga­tá­sa jel­lem­zi. „Az em­be­rek nem dol­goz­nak, de­mo­ra­li­zál­ta őket a len­gyel meg­szál­lás és az »1949–1956 kö­zöt­ti dik­tatúra«, min­dent in­gyen sze­ret­né­nek meg­ka­pa­rin­ta­ni az ál­lam­tól.” Ko­moly fi­gyel­met szen­tel a je­len­tés a me­ző­gaz­da­ság­ban ural­ko­dó hely­zet­nek, meg­ál­la­pít­va: az ot­ta­ni kom­mu­nis­ta párt el­is­me­ri, hogy „még a leg­ap­róbb lé­pé­sek meg­té­te­le sem jö­het szá­mí­tás­ba a fa­lu szo­ci­a­li­zá­lá­sa te­rén.” Eh­hez kap­cso­lód­va te­kint a ma­gán­gaz­dál­ko­dás fej­lő­dé­sé­re. A szer­ző – min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint az Ál­lam­biz­ton­sá­gi Ha­tó­ság (ŠTB) mun­ka­tár­sa (a je­len­tés egyes szám el­ső sze­mély­ben író­dott) –, aki kap­cso­lat­ba lé­pett a var­sói egye­tem pe­da­gó­gu­sa­i­val, a ma­gán-kis­ke­res­ke­de­lem és -kisi­par kér­dé­se­i­vel, va­la­mint a fe­ke­te­pi­a­ci hely­zet­tel is fog­lal­ko­zott. Egy­ben rá­mu­ta­tott a cseh­szlo­vá­ki­ai fo­gyasz­tá­si cik­kek­kel tör­té­nő csem­pé­szet­re. Ez idő tájt ke­re­sett csem­pész­áru­nak szá­mí­tot­tak Len­gyel­or­szág­ban a cseh­szlo­vák író­gé­pek, a di­vat­ék­sze­rek, a láb­be­lik stb. To­váb­bi, a je­len­tés­ben sze­rep­lő te­rü­let a bű­nö­zés el­bur­ján­zá­sa volt, amel­­lyel kap­cso­lat­ban a po­li­ti­kai as­pek­tu­sok ke­rül­tek elő­tér­be. A LEMP-ben ural­ko­dó hely­ze­tet a je­len­tés „mé­ly, pár­ton be­lü­li vál­ság­ként” jel­le­mez­te. Esze­rint: „A LEMP KB el­ső tit­ká­ra, W³adys³aw Gomu³­ka ma­ga mö­gött tud­hat­ja a nem­zet több­sé­gét, erő­sebb a tá­mo­ga­tott­sá­ga a pa­raszt­ság kö­ré­ben, mint a párt­ban.” Há­rom, pár­ton be­lü­li áram­lat­ról tesz em­lí­tést. Az el­ső, sze­rin­te a kon­zer­va­tí­vok meg­tes­te­sí­tet­te ba­los el­haj­lás, amely Gomu³kát dog­ma­ti­kus alap­ál­lás­ból uta­sít­ja el. A má­so­dik áram­lat az ún. re­vi­zi­o­nis­ták­ból és likvidá­torokból ál­ló jobb­ol­da­li irány­zat, ame­lyet fő­ként az iro­dal­má­rok, az új­ság­írók és az egye­te­mi ta­ná­rok kép­vi­sel­nek. A re­vi­zi­o­nis­ták ál­lí­tó­lag „a mar­xi-le­ni­ni ta­no­kat gyak­ran fan­tasz­ti­kus po­zí­ci­ók­ból ve­tik el […] rend­sze­rint az an­gol­vá­gá­sú buhari­ni jobb­ol­da­li szo­ci­ál­de­mok­ra­ta, de fő­ként Sartre egzisz­ten­cional­iz­musá­nak ál­lás­pont­ját vall­va.” Mű­kö­dé­sük­kel „a nyil­ván­va­ló re­ak­ció mal­má­ra hajt­ják a vi­zet”. A Gomu³­ka ál­tal ve­ze­tett, az 1956. ok­tó­be­ri plat­form­ra he­lyez­ke­dő „kö­zép” vi­szont elő­tér­be he­lyez­te a prag­ma­tis­ta és em­pi­ri­kus ma­ga­tar­tást a „mes­­sze­me­nő ter­vek­kel és prog­ra­mok­kal szem­ben”. Az „esz­mei fron­t”-on ural­ko­dó hely­ze­tet a je­len­tés „má­ra tu­da­to­san to­vább­ger­jesz­tett zűr­za­var”-nak ne­vez­te, amely fő­leg a fő­is­ko­lás fi­a­ta­lok kö­ré­ben ter­jed. A szer­ző sze­mé­ben nem­csak az egy­há­zi élet meg­élén­kü­lé­se, a te­o­ló­gi­ai ka­rok új­ra meg­nyi­tá­sa és a szo­ci­o­ló­gia ok­ta­tá­sá­nak a var­sói egye­te­men tör­té­nő fel­újí­tá­sa je­len­tett szál­kát, de az a tény is, hogy a mar­xiz­mus-le­ni­niz­must a böl­csész­kar­okon csak mint a fi­lo­zó­fi­ai irány­za­tok egyi­két ok­tat­ták. A je­len­tés a to­váb­bi­ak­ban is­mer­tet­te a di­á­kok re­a­gá­lá­sát a Po pros­tu cí­mű fo­lyó­irat megszün­tetésére.47
A to­váb­bi fej­lő­dés elő­re­jel­zé­sét il­le­tő­en a je­len­tés meg­le­he­tő­sen pes­­szi­mis­ta hang­vé­te­lű. A kárt, amit az ide­o­ló­gia ká­osz elő­idé­zett a di­ák­ság kö­ré­ben, a szer­ző sze­rint „nem lesz kön­­nyű hely­re­hoz­ni azu­tán sem, ha si­ke­rül fel­újí­ta­ni a párt ve­ze­tő sze­re­pét.” A szer­ző to­váb­bá meg­ál­la­pít­ja, hogy „az if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek gya­kor­la­ti­lag nem mű­köd­nek”. Úgy vé­le­ke­dik, hogy „nem le­het fe­le­lő­sen elő­re lát­ni a fej­le­mé­nyek to­váb­bi ala­ku­lá­sát, ki­vált­képp an­nál fog­va, hogy eb­ben a hely­zet­ben a párt­szer­ve­ze­tek csak for­má­li­san lé­tez­nek, meg­szűnt a párt­fe­gye­lem, szét­zi­lá­ló­dott a párt­élet. A párt egé­szét be­lül­ről bé­nít­ja a frak­ció­harc, és ki­fe­lé de­fen­zí­vá­ban van. Ezt a meg­hát­rá­lást ter­mé­sze­te­sen a re­ak­ció fel­hasz­nál­ja a tá­ma­dás­ba len­dü­lés­re. Eb­ben el­ső­sor­ban a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház jár az élen.” Po­zi­tí­van ér­té­ke­li a je­len­tés vi­szont, hogy a kor­mány és a párt a za­var­gá­sok ide­jén, amit a Po pros­tu cí­mű fo­lyó­irat meg­szün­te­té­sé­ről ho­zott dön­tés vál­tott ki, „ha­tá­ro­zott in­téz­ke­dé­se­ket fo­ga­na­to­sí­tot­tak a hu­li­ga­niz­mus és a fel­for­ga­tás el­len, és meg­mu­tat­ko­zott: az ál­lam­ha­ta­lom ké­pes ke­mé­nyen fel­lép­ni és meg­elé­gel­ni a meghátrálást.”48 A je­len­tés szer­ző­je a gaz­da­ság kon­szo­li­dá­lá­sá­ra össz­pon­to­sí­tó in­téz­ke­dé­sek meg­té­tel­ét aján­lot­ta. Az em­lí­tett anyag je­len­tő­sé­ge ab­ban állt, hogy nem­csak az ŠTB-vel együtt­mű­kö­dő sze­mély egyé­ni­nek szá­mí­tó né­ze­tét tük­röz­te, ha­nem Pavol David úgy dön­tött, azon­nal meg­kül­di azt a CSKP el­ső tit­ká­rá­nak, Antonín Novot­ný­nak, má­sod­pél­dá­nya­it pe­dig a töb­bi köz­pon­ti tit­kár­nak. Te­hát az a sze­mély, aki a szlo­vá­ki­ai párt­ve­ze­tés­ben az adott idő­szak­ban a sa­ját ke­zé­ben össz­pon­to­sí­tot­ta a leg­na­gyobb ha­tal­mat, az is­mer­te­tett né­zet­tel je­len­tős mér­ték­ben azo­no­sult. Vi­szont 1957 vé­gén, ami­kor Gomu³­ka már fo­ko­za­to­san át­eve­zett a dog­ma­ti­kus vi­zek­re, a len­gyel­or­szá­gi bel­po­li­ti­kai tör­té­né­sek ki­szo­rul­tak a párt­szer­vek ér­dek­lő­dé­si kö­ré­ből. A len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel ös­­sze­ha­son­lít­va nem vál­tot­tak ki ah­hoz ha­son­ló fe­szült fi­gyel­met a CSKP és az SZLKP ve­ze­tő kö­re­i­ben. Míg a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­da­lom­mal komp­le­xeb­ben fog­lal­koz­tak, ad­dig Len­gyel­or­szág­gal kap­cso­lat­ban meg­elé­ged­tek a rész­le­ges in­for­má­ci­ók­kal – a Szov­jet­unió irány­vo­na­lát kö­vet­ve –, és nem érez­ték szük­sé­gét an­nak, hogy sa­ját po­li­ti­kai vo­na­lat ala­kít­sa­nak ki és kü­lön­le­ges ak­ti­vi­tást fejt­se­nek ki Len­gyel­or­szág­gal szem­ben. A lát­szó­la­gos nyu­ga­lom el­le­né­re, amit a CSKP ve­ze­té­se Len­gyel­or­szág ese­té­ben ta­nú­sí­tott, va­ló­já­ban az ot­ta­ni tör­té­né­sek­hez ne­ga­tí­van vi­szo­nyult, és azok a li­be­ra­li­zá­lá­si in­téz­ke­dé­sek, ame­lye­ket a len­gyel kom­mu­nis­ták a köz­vé­le­mény nyo­má­sá­ra kény­te­le­nek vol­tak meg­ten­ni, fé­le­lem­mel töl­töt­ték el. Ag­gá­lyai 1957 után fő­ként a Len­gyel­or­szág­gal fenn­ál­ló kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok mi­att tá­mad­tak, de a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­tá­kat úgy­szin­tén ag­gasz­tot­ták a szlo­vák és len­gyel ka­to­li­kus pa­pok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok.

A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ma­ga­tar­tá­sá­nak ala­ku­lá­sa a len­gyel ki­sebb­ség­gel szem­ben

A cseh­szlo­vák–len­gyel párt- és ál­lam­kö­zi vi­szony­ban 1956 ké­ső őszén lát­szó­lag nem je­len­tett kü­lö­nö­seb­ben ne­u­ral­gi­kus pon­tot a len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­te. Úgy tűnt, hogy a ki­sebb­ség­po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sek a meg­elő­ző hó­na­pok­ban egy­re erő­tel­jes­eb­bé vált in­to­le­ran­cia foly­ta­tá­sa­ként vesz­nek mind ra­di­ká­li­sabb irányt. Va­ló­já­ban azon­ban a kül­ső és a bel­ső té­nye­zők szo­ro­san ös­­sze­fo­nód­va s egy­mást köl­csö­nö­sen ger­jeszt­ve ha­tot­tak a hát­tér­ben.
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­u­ma 1956 de­cem­be­ré­ben új­ból elő­ho­za­ko­dott a len­gyel ki­sebb­sé­gi na­ci­o­na­liz­mus vád­já­val. A két­nyel­vű­ség­nek az et­ni­ka­i­lag ve­gyes te­rü­le­te­ken tör­té­nő szor­gal­ma­zá­sát fő­ként a ré­gi ér­tel­mi­ség so­ra­i­ból szár­ma­zó „len­gyel so­vi­nisz­ta ele­mek” mű­vé­nek nyil­vá­ní­tot­ta, amely ar­ra irá­nyul, hogy a len­gyel ki­sebb­ség kul­tu­rá­lis éle­tét el­szi­ge­tel­je a több­sé­gi la­kos­ság­tól. Ugyan­ak­kor a PZKO-t a len­gyel so­vi­nisz­ta cso­por­tok men­he­lyé­nek és bá­zi­sá­nak ki­ál­tot­ta ki. „Eb­ben a hely­zet­ben egy­re sür­ge­tőb­bé vá­lik, hogy a len­gyel dol­go­zók kul­tu­rá­lis éle­té­nek az üze­mi klu­bok és mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok biz­to­sít­sa­nak ke­re­tet, és ez­zel meg­te­rem­tőd­je­nek a fel­té­te­lek a PZKO-nak mint a len­gyel dol­go­zók önál­ló kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­té­nek a fel­szá­mo­lá­sá­hoz” – áll a már em­lí­tett Ru­dolf To­mis lev­elében.49 A szer­ve­zet ja­va­solt meg­szün­te­té­sét 3-4 év le­for­gá­sa alatt ter­vez­ték, de elő­ké­szí­té­sé­hez azon­nal hoz­zá akar­tak lát­ni. Az egyik el­ső lé­pés­nek a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­tal egyéb­ként még jó­vá nem ha­gyott alap­sza­bály­zat meg­vál­toz­ta­tá­sát szán­ták, ami ál­tal a PZKO tö­meg­szer­ve­zet­ből kul­tu­rá­lis egye­sü­let­té vált vol­na. Ezt a lé­pést tá­mo­gat­ta a CSKP Èeský Tìšín-i Já­rá­si Bi­zott­sá­gá­nak ve­ze­tő tit­ká­ra, va­la­mint a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­ga agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je, Emerich Mis­teck­ý. Egyet­ér­tet­tek a ter­ve­zett in­téz­ke­dés­sel a PZKO funk­ci­o­ná­ri­u­sai, Euge­niusz Suchánek és Tadeusz Siwek. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um az alap­sza­bály­ban fő­leg azt ki­fo­gá­sol­ta, hogy a szer­ve­zet bár a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak alá­ren­delt­sé­gé­be tar­to­zik, mű­kö­dé­se csu­pán az Ost­ra­vai ke­rü­let há­rom já­rá­sá­ra (Ostrava-vidék, Èeský Tìšín, Karv­iná) ter­jed ki, s ez­ál­tal a len­gyel ki­sebb­ség kul­tu­rá­lis éle­te ki­ke­rül­ne az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság, va­la­mint az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um el­len­őr­zé­se alól.50
A ter­ve­zett in­téz­ke­dé­sek va­ló­já­ban ma­guk­kal von­ták vol­na a len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tú­ra au­to­nóm ele­me­i­nek vég­ér­vé­nyes fel­szá­mo­lá­sát, sőt a ki­sebb­sé­gi kul­tú­ra mar­gin­al­izálását, ami­hez hoz­zá­já­rult a több­sé­gi la­kos­ság ne­ga­tív ma­ga­tar­tá­sa a len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tú­ra je­len­lé­té­vel szem­ben. Vég­ső so­ron te­hát az egye­dü­li len­gyel ki­sebb­sé­gi szer­ve­zet meg­szű­né­se a len­gyel ki­sebb­ség as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­nak fel­gyor­sí­tá­sá­hoz ve­ze­tett vol­na a tìšíni ré­gi­ó­ban.
Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um el­kép­ze­lé­sét újó­lag 1957 feb­ru­ár­já­ban hoz­ta nyil­vá­nos­ság­ra a Né­hány ész­re­vé­tel a PZKO alap­sza­bály­za­tá­nak át­dol­go­zá­sá­val kap­cso­lat­ban cí­mű ela­borá­tum­ban, amely­nek szer­ző­je megint csak a már em­lí­tett Ru­dolf To­mis volt. A mi­nisz­té­ri­um re­a­gá­lá­sá­ban ki­tért a CSKP köz­pon­ti és re­gi­o­ná­lis struk­tú­rá­i­nak a meg­elő­ző évek­ben a tìšíni hely­zet­tel ös­­sze­füg­gő meg­ny­i­latkozá­saira.51 Ezek­ben ugyan­is fő ve­szély­ként a he­lyi cseh la­kos­ság na­ci­o­na­liz­mu­sát je­löl­ték meg. Vi­szont 1956-ban a mi­nisz­té­ri­um azt hang­sú­lyoz­ta, hogy „a len­gyel pol­gár­tár­sak na­ci­o­na­lis­ta és so­vi­nisz­ta meg­nyi­lat­ko­zá­sai a cseh so­vi­nisz­ta ele­mek mal­má­ra hajt­ják a vi­zet, és ez az egyik fő oka a cseh la­kos­ság ré­szé­ről ta­pasz­tal­ha­tó na­ci­o­na­lis­ta ki­len­gé­sek­nek.” A mi­nisz­té­ri­um a PZKO ve­ze­té­sét és he­lyi szer­ve­ze­te­it újab­ban már nem­csak na­ci­o­na­liz­mus­sal és so­vi­niz­mus­sal, ha­nem „sze­pa­ra­tis­ta ten­den­ci­ák”-kal is vá­dol­ta. „A len­gyel in­tel­lek­tu­á­lis ele­mek”, ame­lyek je­len­tős po­zí­ci­ó­kat töl­te­nek be eb­ben a szer­ve­zet­ben, ál­lí­tó­lag igye­kez­tek el­von­ni a pol­gá­ro­kat az ipar­ban és a me­ző­gaz­da­ság­ban fo­lyó épí­tő­mun­ká­tól. S bár ezek a vá­dak min­den ala­pot nél­kü­löz­tek, To­mis meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy „a len­gyel és a cseh dol­go­zók­nak a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­ben tör­té­nő ne­ve­lé­se ered­mé­nye­sebb le­het”, ha a PZKO te­vé­keny­sé­gét né­hány éven be­lül meg­szün­te­tik. Ugyan­ak­kor a szer­ve­ze­ten be­lü­li ká­ros ten­den­ci­ák azon­na­li kor­lá­to­zá­sát kö­ve­tel­te. El­kép­ze­lé­se sze­rint át­me­ne­ti­leg a ke­ze­lé­sé­ben ma­rad­na a könyv­ki­adás és a Len­gyel­or­szág­ból tör­té­nő könyv­be­ho­za­tal el­len­őr­zé­se, de be kell til­ta­ni az if­jú­sá­gi ta­go­za­tok lét­re­ho­zá­sát. To­váb­bi lé­pés­ként aján­lot­ta az önál­ló len­gyel könyv­ke­res­ke­dé­sek meg­szün­te­té­sét, ame­lye­ket Èeský Tìšín­ben és Karv­inán a PZKO fő­bi­zott­sá­ga mű­köd­te­tett, va­la­mint a len­gyel nyel­vű könyv­ke­res­ke­dést Tøinecben, Karv­inán és Orlován. He­lyet­tük a cseh nyel­vű könyv­ke­res­ke­dé­sek­ben kis len­gyel rész­le­gek lét­re­ho­zá­sát ígér­ték. A len­gyel mű­vész­együt­te­sek­nek Len­gyel­or­szág he­lyett cseh- és mor­va­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lé­se­ket irá­nyoz­tak elő. Ha­son­ló in­téz­ke­dé­sek­kel szá­mol­tak a ma­gyar és uk­rán ki­sebb­ség ese­té­ben is.52
A Èeský Tìšín-i Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság Ta­ná­csa 1957. má­jus 5-én el­uta­sí­tot­ta a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság nyel­vi kö­ve­te­lé­se­it. Egy­részt a cseh­szlo­vák–len­gyel szer­ző­dés 1957. már­ci­us 10-én alá­írt füg­ge­lé­ké­vel ér­velt, amely mó­do­sí­tot­ta a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni po­li­ti­ka köl­csö­nös­sé­gét, ki­hagy­va be­lő­le azt a ki­té­telt, hogy a len­gyel ki­sebb­ség­gel, és vi­szont, a len­gyel­or­szá­gi cse­hek­kel va­ló érint­ke­zés­ben biz­to­sí­ta­ni kell az anya­nyelv hasz­ná­la­tát. A ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka alap­el­ve­ként ugyan el­is­mer­te a re­cip­ro­ci­tást, te­kin­tet nél­kül a len­gyel­or­szá­gi cse­hek szám­arány­ára, te­hát azt az ál­la­po­tot, hogy a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok a len­gyel nyel­vű be­ad­vány­ok­ra cse­hül vá­la­szol­tak. A já­rá­si nem­ze­ti bi­zott­ság sze­rint a len­gyel nyelv hasz­ná­la­tá­nak a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok­kal va­ló érint­ke­zés­ben csak ak­kor len­ne jo­go­sult­sá­ga, ha nem ér­te­né­nek cse­hül, ez vi­szont nem jel­lem­ző a tìšíni ré­gi­ó­ra. Ugyan­ak­kor el­uta­sí­tot­ták a hely­ség­ne­vek két­nyel­vű meg­je­lö­lé­sé­nek kö­ve­te­lé­sét is.53
A já­rá­si, köz­pon­ti és ke­rü­le­ti ha­tal­mi struk­tú­rák elé­ge­det­le­nek vol­tak a PZKO 1957. jú­li­us 21-én Èeský Tìšín­ben tar­tott V. köz­gyű­lé­sé­vel is. A len­gyel Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um kül­dött­sé­gé­nek ve­ze­tő­je, G. Ka³uŸny – an­nak el­le­né­re, hogy a CSKP funk­ci­o­ná­ri­u­sai ez idő tájt már éle­sen el­ítél­ték az ún. két ha­za el­mé­le­tét – Len­gyel­or­szág­ról úgy be­szélt, mint va­la­men­­nyi len­gyel anya­or­szá­gá­ról, és a PZKO ve­ze­tő­it lá­to­ga­tó­ba hív­ta, a len­gyel ki­sebb­sé­gi mű­vész­együt­te­sek­nek pe­dig len­gyel­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lést kínált.54 Ugyan­ak­kor a cseh­szlo­vák Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um kép­vi­se­lői a köz­gyű­lé­sen azt nyi­lat­koz­ták, hogy a mű­vész­együt­te­sek len­gyel­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lé­se csak a mi­nisz­té­ri­um köz­ve­tí­té­sé­vel va­ló­sul­hat meg. Rá­adá­sul egyet­len kül­dött sem re­a­gált a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­ga tit­ká­rá­nak, a párt Èeský Tìšín-i volt já­rá­si tit­ká­rá­nak, Bohu­mil Bìlovský­nak a fel­szó­la­lá­sá­ra, aki a PZKO cí­mé­re bí­rá­ló ész­re­vé­te­le­ket intézett.55
A CSKP KB agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak, va­la­mint az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um anya­gai sze­rint a köz­gyű­lés hoz­zá­já­rult „a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta, so­vi­nisz­ta és sze­pa­ra­tis­ta erők meg­erő­sö­dé­sé­hez.” Na­ci­o­na­lis­ta meg­nyil­vá­nu­lás­nak mi­nő­sí­tet­ték a zász­ló­díszt, mert a cseh­szlo­vák ál­la­mi lo­bo­gó mel­lé ki­tűz­ték a len­gyel zász­lót is, il­let­ve hogy kí­sér­let tör­tént a len­gyel ál­la­mi him­nusz el­ját­szá­sá­ra is. Az em­lí­tett do­ku­men­tu­mok­ban fel­rót­ták a PZKO-nak, hogy csak a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok kö­zött fejt ki te­vé­keny­sé­get, és nem kap­cso­ló­dik be a kö­zös cseh­szlo­vák–len­gyel kul­tú­res­tek és eszt­rád­mű­sor­ok szer­ve­zé­sé­be. Elé­ge­det­len­ség ka­pott han­got a do­ku­men­tu­mok­ban a PZKO já­rá­si szer­ve­ze­tei mel­lett lét­re­ho­zott párt­cso­port­ok­nak a cseh­szlo­vák szo­ci­a­lis­ta ha­za­fi­ság­ra va­ló ne­ve­lé­se te­rén ki­fej­tett te­vé­keny­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban is. Az ef­faj­ta kri­ti­ka azon­ban nem csak a len­gyel ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni ma­ga­tar­tás sa­já­tos­sá­ga volt. Er­ről ta­nús­ko­dik, hogy a CSKP KB do­ku­men­tu­mai ha­son­ló szel­lem­ben bí­rál­ták a Cse­ma­do­kot és az Uk­rán Dol­go­zók Kul­tu­rá­lis Szö­vet­sé­gét (KSUP) is, an­nak el­le­né­re, hogy azok so­ra­i­ban nem je­lent­kez­tek a CSKP po­li­ti­ká­já­val szem­be­sze­gü­lő meg­nyil­vá­nu­lá­sok. Az em­lí­tett do­ku­men­tu­mok sze­rint a nem­ze­ti­sé­gi szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­ge „elő­se­gí­ti szán­dé­ko­san vagy aka­rat­la­nul is az ár­tal­mas el­szi­ge­te­lő­dést.” Az ak­ti­vis­tá­i­kat az a vád ér­te, hogy ki akar­ják sa­já­tí­ta­ni a „nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­nak, a tö­meg­szer­ve­ze­tek­nek, sőt oly­kor ma­gá­nak a párt­nak a sze­re­pét.” Mi­köz­ben a bí­rá­lat egye­dü­li oka az volt, hogy ezek a szer­ve­ze­tek nem tet­tek sem­mi mást, csak tel­je­sí­tet­ték fela­datukat.56
A PZKO köz­gyű­lé­se új alap­sza­bály­za­tot ha­gyott jó­vá, amely mó­do­sí­tot­ta a szer­ve­zet az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság­gal és a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­val szem­be­ni alá­ren­delt­sé­gét. En­nek el­le­né­re a PZKO-t az a bí­rá­lat ér­te, hogy „so­sem tel­je­sí­tet­te ki­elé­gí­tő­en, és mind­má­ig nem tel­je­sí­ti fő fel­ada­tát, a len­gyel dol­go­zók moz­gó­sí­tá­sát a ha­zánk szo­ci­a­lis­ta épí­té­sé­ben va­ló ön­tu­da­tos rész­vé­tel­re.” A CSKP KB do­ku­men­tu­mai sze­rint a PZKO kul­tu­rá­lis-nép­mű­ve­lé­si te­vé­keny­sé­gét af­fé­le ön­cél­nak te­kin­tet­te, nem pe­dig a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű dol­go­zók szo­ci­a­lis­ta át­ne­ve­lé­sé­nek esz­kö­ze­ként ér­tel­mez­te. Ezért fe­le­lős­ség ter­he­li ami­att, hogy „len­gyel nem­ze­ti­sé­gű pol­gár­tár­sa­ink még min­dig nem ér­zik ma­gu­kat ott­hon ha­zánk­ban.” Emi­att az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság­nak, va­la­mint az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak fo­ko­zot­tab­ban kell tö­rőd­nie a len­gyel dol­go­zók kö­ré­ben vég­zett ne­ve­lő­mun­ká­val. A len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság­nak a cseh­szlo­vák ál­lam­hoz va­ló kö­tő­dé­sét töb­bek kö­zött a len­gyel­or­szá­gi könyv­be­ho­za­tal kor­lá­to­zá­sá­val és a len­gyel­re le­for­dí­tott ha­zai cseh meg szlo­vák szép­iro­dal­mi mű­vek szá­má­nak nö­ve­lé­sé­vel is erő­sí­te­ni igye­kez­tek. A PZKO fő­bi­zott­sá­ga mel­let­ti ki­adói ta­ná­csot épp azért ér­te bí­rá­lat, hogy nem je­len­tet meg cseh és szlo­vák szer­ző­től szár­ma­zó len­gyel for­dí­tá­so­kat, és csak a he­lyi len­gyel szer­zők al­ko­tá­sa­i­nak pub­li­ká­lá­sát szor­gal­maz­za. Ha­son­ló­kép­pen bí­rál­ták a len­gyel szín­ját­szó egye­sü­le­te­ket, hogy csak a Tìšín kör­nyé­ki len­gye­lek éle­té­vel fog­lal­ko­zó da­ra­bo­kat mu­tat­nak be.57
A len­gyel na­ci­o­na­liz­mus el­le­ni kam­pány a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak 1957. szep­tem­ber 5–6-án tar­tott ülé­sén is foly­ta­tó­dott. Is­mét el­ítél­ték a „ki­fe­je­zet­ten na­ci­o­na­lis­ta jel­le­gű” len­gyel nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­se­ket, így pél­dá­ul az önál­ló len­gyel ze­ne­is­ko­la lét­re­ho­zá­sát, to­váb­bi pe­da­gó­gi­ai is­ko­lai osz­tá­lyok nyi­tá­sát, a fi­a­ta­lok­nak a PZKO te­vé­keny­sé­gé­be va­ló be­vo­ná­sát, önál­ló len­gyel sport­klu­bok ala­kí­tá­sát (il­let­ve fel­újí­tá­sát). Új­ból elő­ho­za­kod­tak az­zal, hogy a len­gye­lek kö­ré­ben tisz­tá­zat­lan a ha­zá­hoz va­ló tar­to­zás. A PZKO fő­bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, A. Kubecz­ka meg­pró­bált er­re re­a­gál­ni, ál­lít­va, hogy a fő­bi­zott­ság tag­ja­i­nak több­sé­ge Cseh­szlo­vá­ki­át vall­ja ha­zá­já­nak; ugyan­kkor rá­mu­ta­tott ar­ra is: a PZKO-nak a kul­tu­rá­lis és tö­meg­po­li­ti­kai mun­ká­já­hoz szük­sé­ge van a je­len­le­gi len­gyel­or­szá­gi anya­gok­ra is. Mi­vel az ost­ra­vai ta­nács­ko­zás­ra a CSKP KB 1957. má­jus 14–16-i ülé­se után ke­rült sor, ahol a KB tit­ká­ra, Jiøí Hendrych nem­csak a re­vi­zi­o­niz­mus, ha­nem az egy­ház el­le­ni har­cot is meg­hir­det­te, az ún. len­gyel bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus új di­men­zi­ó­kat nyert. A két ha­za el­mé­le­te el­le­ni ér­ve­lés ré­sze lett a len­gyel­or­szá­gi, a szo­ci­a­liz­mus kü­lön­bö­ző út­ja­i­ról, de fő­leg a len­gyel ál­lam­nak a val­lás­hoz és az egy­ház­hoz va­ló, a cseh­szlo­vá­ki­a­i­tól el­té­rő vi­szo­nyá­ról foly­ta­tott vi­tá­nak. A len­gyel­or­szá­gi saj­tó be­ho­za­ta­lá­nak el­len­zé­sé­hez ugyan­csak jól jött, hogy a Saj­tó­el­len­őr­zé­si Hi­va­tal (STD) ost­ra­vai ke­rü­le­ti mun­ka­tár­sa sze­rint a ke­rü­let­ben 70%-ra te­he­tő­en min­tá­ul a nyu­ga­ti la­pok szol­gál­tak.58
A len­gyel­or­szá­gi saj­tó be­ho­za­ta­la bí­rá­lat tár­gya lett a más nem­ze­ti­sé­gű pol­gá­rok kö­ré­ben vég­zett te­vé­keny­ség­gel fog­lal­ko­zó, 1957. ok­tó­ber 10-én tar­tott or­szá­gos ér­te­kez­le­ten is. Tìšín kör­nyé­kén a len­gyel be­ho­za­tal ál­lí­tó­lag el­ér­te a 700 ez­res pél­dány­szá­mot, ami­ből csak ma­gá­ban Karv­inában 300 ezer ka­to­li­kus te­ma­ti­ká­jú lap ke­rült az ol­va­sók ke­zé­be. Bí­rá­lat ér­te a len­gyel hí­vők igé­nye­i­nek ki­elé­gí­té­sét szol­gá­ló egy­há­zi iro­da­lom be­ho­za­ta­lát is, konk­ré­tan azt az ese­tet, hogy a PZKO öt­ezer egy­há­zi éne­kes­könyv len­gyel­or­szá­gi ki­nyom­ta­tá­sát ren­del­te meg.59 Ez a meg­ren­de­lés vé­gül is a PZKO fő­bi­zott­sá­ga mel­let­ti párt­cso­port és a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak „jó­vol­tá”-ból nem va­ló­sult meg.60 A „nyu­ga­ti ori­en­tá­ci­ó­jú, il­luszt­rált, Len­gyel­or­szág­ból be­ho­zott la­pok” ha­tá­sá­nak el­len­sú­lyo­zá­sá­ra fon­to­ló­ra vet­ték a len­gyel ki­sebb­sé­gi saj­tó ki­bő­ví­té­sét, így pél­dá­ul a Svìt sovìtù len­gyel mu­tá­ci­ó­já­nak és egyéb len­gyel nyel­vű saj­tó­ter­mé­kek meg­je­len­te­té­sét – ami rá­épül a Cseh­szlo­vák Rá­dió len­gyel nyel­vű ost­ra­vai adá­sá­ra –, va­la­mint a G³os Ludu na­pi­lap­pá vá­lá­sát. Azon­ban ez­út­tal sem a len­gye­lek nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­se­i­nek ki­elé­gí­té­se volt a meg­ha­tá­ro­zó szem­pont, ha­nem az „anya­or­szá­gi mé­dia ha­tá­sá­nak »gá­tolása«”.61
Idő­köz­ben meg­mu­tat­ko­zott, hogy a fel­sőbb párt­szer­vek és a he­lyi szer­vek nem­rit­kán el­len­té­tes kö­ve­te­lé­sé­nek tel­je­sí­té­se nem lesz kön­­nyű ügy. Mi­vel a Tìšín és Ostra­va kör­nyé­ki ré­gi­ó­ban, va­la­mint Észak-Mor­va­or­szág­ban erős len­gyel­el­le­nes han­gu­lat ural­ko­dott, a len­gyel nép­mű­vé­sze­ti együt­te­sek nem ve­het­tek részt a ke­rü­le­ti szem­lén, s fel­ké­rés hí­ján nem lép­het­tek fel a cseh és mor­va ke­rü­le­tek­ben. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um ré­szé­ről a PZKO-val szem­ben tá­masz­tott to­váb­bi kö­ve­tel­mény az volt, hogy az alap­sza­bály egy­ér­tel­mű­en rög­zít­se a szer­ve­zet szá­má­ra a len­gyel tan­nyel­vű is­ko­lák igaz­ga­tó­i­nak irá­nyí­tá­sá­ba tör­té­nő be­le­szó­lás meg­til­tá­sát, mi­vel a múlt­ban a PZKO fő­bi­zott­sá­ga ta­lál­ko­zó­kat szer­ve­zett az igaz­ga­tók rész­vé­te­lé­vel, ha­son­ló­an, mint azt a len­gyel fő­is­ko­lás­ok di­ák­kö­rei tet­ték. A mi­nisz­té­ri­um az 1957 de­cem­be­ré­ben kelt do­ku­men­tum­ban fel­ada­tul szab­ta az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság szá­má­ra a cseh pe­da­gó­gu­sok meg­nye­ré­sét a Tìšín kör­nyé­ki cseh kul­tu­rá­lis élet meg­erő­sí­té­se céljából.62 A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­nak ugyan­ak­kor nem si­ke­rült el­ér­nie a szá­má­ra ké­nyel­met­len Pawol Kubisz el­tá­vo­lí­tá­sát a Zwrot és az SLA ve­ze­té­sé­ből.
A mi­nisz­té­ri­um szá­má­ra a PZKO el­le­ni to­váb­bi tá­ma­dás­ra ürü­gyül szol­gál­tak a PZKO ál­tal 1957 de­cem­be­ré­ben szer­ve­zett tan­fo­lyam­ok. R. To­mis­nak a CSKP III. osz­tá­lya szá­má­ra ké­szült, 1957. de­cem­ber 20-ról szár­ma­zó „drá­mai” hang­vé­te­lű je­len­té­se sze­rint „a tan­fo­lyam­ok részt­ve­vő­i­nek kö­ré­ben rend­kí­vül ve­szé­lyes re­vi­zi­o­nis­ta és so­vi­nisz­ta né­ze­tek kap­tak láb­ra”, s csak ket­ten he­lyez­ked­tek „párt­sze­rű ál­lás­pont­ra”. A G³os Ludu fő­szer­kesz­tő­jé­vel tör­tént ta­lál­ko­zás után To­mis ál­lí­tó­lag ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy a „len­gyel prob­lé­ma és a tìšíni hely­zet sok­kal sú­lyo­sabb, mint ahogy az a PZKO V. köz­gyű­lé­se ide­jén tűnt szá­má­ra”. Hang­sú­lyoz­ta, hogy ál­lí­tó­lag sze­mé­lye­sen aka­dá­lyoz­ta meg kle­ri­ká­lis tar­tal­mú köny­vek Len­gyel­or­szág­ból tör­té­nő, 40 ezer pél­dányt ki­te­vő be­ho­za­ta­lát, ami erő­sen el­túl­zott adat volt.63
A tan­fo­lyam­okon új­ra fel­ve­tőd­tek a ha­za fo­gal­má­val, il­let­ve a nem­zet és a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek kö­zöt­ti kü­lönb­ség­gel kap­cso­la­tos kér­dé­sek. A részt­ve­vők fel­szó­la­lá­sai azt a prob­lé­mát fe­sze­get­ték, hogy mi va­ló­já­ban a ki­sebb­sé­gek ál­tal lét­re­ho­zott kul­tú­ra és mely nem­zet ré­szé­nek te­kint­he­tő az, mi­lyen nem­ze­ti ha­gyo­má­nyok­ból kell épít­kez­nie, s mi­lyen nem­ze­ti szel­lem­ben kell ne­vel­ni a ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó szü­lők gyer­me­ke­it. A részt­ve­vők kö­ve­tel­ték, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gyel kul­tú­rát mi­nő­sít­sék nem­ze­ti kul­tú­rá­nak. Is­mét elő­tér­be ke­rült a két­nyel­vű­ség és a len­gyel nyelv hasz­ná­la­ta a hi­va­ta­los érint­ke­zés­ben. Kö­ve­tel­ték azt a jo­got, hogy a len­gyel nyelv va­la­men­­nyi ta­nács­ko­zá­son le­gi­ti­mi­tást nyer­jen, és a ha­tó­sá­gok­tól a be­ad­vány­ok­ra ki­zá­ró­lag len­gyel nyel­ven kap­ja­nak vá­laszt. Fel­lép­tek a spon­tán as­­szi­mi­lá­ció el­len is. Jel­lem­ző volt az az ér­ve­lés, hogy amen­­nyi­ben az if­jú­ság él­het­ne a nem­ze­ti­sé­gi ön­re­a­li­zá­lás le­he­tő­sé­gé­vel, nem jár­ná­nak an­­nyi­an temp­lom­ba. Bí­rál­ták a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­sé­get is, hogy nem tö­rő­dött kel­lő­kép­pen a len­gyel fi­a­tal­ság­gal, és han­got kap­tak a Len­gyel If­jú­sá­gi Szö­vet­ség 1948 utá­ni fel­osz­la­tá­sá­val kap­cso­la­tos ki­fo­gá­sok is. Ál­lí­tó­lag fel­ve­tő­dött az ún. Cieœlar-­plat­form kér­dé­se is. A részt­ve­vők sze­rint „le­het, hogy Cieœlar té­ve­dett, de utá­na a kér­dés meg­tár­gya­lá­sa nél­kül ki­zár­ták.” Bí­rál­ták to­váb­bá a len­gye­lek­nek az ál­la­mi és párt­ap­pa­rá­tus­ban va­ló ala­csony kép­vi­se­le­tét; a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­lat­ban rá­mu­tat­tak ar­ra, hogy már a múlt­ban is ma­gá­tól ér­te­tő­dő­nek szá­mí­tott, tu­laj­don­kép­pen „az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia fel­bom­lá­sa óta el­telt idő­szak alatt ér­vény­ben volt leg­ap­róbb kö­ve­te­lé­sek tel­je­sí­té­sé­hez ra­gasz­ko­dunk.” Szó­ba ke­rül­tek a meg­szün­te­tett len­gyel egye­sü­le­tek va­gyo­ná­nak kér­dé­sei, a részt­ve­vők kö­ve­tel­ték an­nak át­adá­sát a PZKO szá­má­ra. Ki­fe­je­zés­re jut­tat­ták, hogy nem ér­te­nek egyet Pawol Kubisz­nak a Zwrot és az SLA-ból va­ló ter­ve­zett el­tá­vo­lí­tá­sá­val. Ugyan­ak­kor szót emel­tek a cseh na­ci­o­na­lis­ta szer­zők, pél­dá­ul Petr Bezruè és A. M. Tilšová mű­ve­i­nek ki­adá­sa el­len. A ki­fo­gá­sok ma­gá­nak a CSKP-nek a po­li­ti­ká­ja el­len is irá­nyul­tak: „mit kí­ván ten­ni a párt a len­gye­lek el­len a múlt­ban el­kö­ve­tett sé­rel­mek or­vos­lá­sa ér­de­ké­ben? […] Mit akar ten­ni a párt a cseh sovinizmius ellen?”64

Az ül­dö­zé­sek kul­mi­ná­lá­sa

A len­gyel ki­sebb­ség el­le­ni meg­tor­lá­sok 1957–1958-ban ér­ték el te­tő­pont­ju­kat. Eh­hez a PZKO fő­bi­zott­sá­gá­nak az az 1957. de­cem­ber 12-én ho­zott dön­té­se adott lö­kést, mely ki­adás­ra aján­lot­ta Teofil Sto­larz­nak Bá­nyász­köz­mon­dás­ok cí­mű köny­vét. A mű egyi­ke volt az SLA PZKO iro­dal­mi pá­lyá­za­tán 1954-ben dí­jat nyert mun­kák­nak. Utó­lag, ami­kor már el­kezd­ték a könyv ro­tap­rin­tes el­já­rás­sal tör­té­nő ki­nyom­ta­tá­sát a tøineci vas­mű­ben, a cen­zú­ra ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy a könyv­ben sze­rep­lő több tu­cat­nyi köz­mon­dás ál­lam­el­le­nes jel­le­gű. A ki­nyom­ta­tott pél­dá­nyo­kat el­ko­boz­ták. A „fel­sőbb szer­vek” be­avat­ko­zá­sá­ra a PZKO fő­bi­zott­sá­ga 1958. már­ci­us 18-án dön­tést ho­zott Pawol Kubisz­nak a Zwrot és az SLA szer­kesz­tő­sé­gé­ből tör­té­nő el­tá­vo­lí­tá­sá­ról. Ugyan­ak­kor meg­szün­tet­ték az SLA au­to­nóm stá­tu­sát is. Úgy­szin­tén le­vál­tot­ták az SLA iro­dal­mi szek­ci­ó­já­nak ve­ze­tő­jét és a ki­ad­vány re­cen­zen­sét, Józef Ondruszt is, és be­til­tot­ták szá­má­ra a nép­raj­zi ku­ta­tá­sok pub­li­ká­lá­sát. Kubis­zon és Ondrus­zon kí­vül a ki­ad­vány meg­je­len­te­té­sé­re vo­nat­ko­zó meg­ren­de­lést a PZKO köz­pon­ti tit­ká­ra is alá­ír­ta, aki azon­ban az egész fe­le­lős­ség­re vo­nást meg­úsz­ta egy sú­lyos meg­ro­vás­sal. A len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben iz­ga­tott­sá­got vál­tott ki az a tény, hogy Pawol Kubisz de­monst­ra­tív mó­don el­uta­sí­tot­ta az elég­té­tel­ként fel­kí­nált já­rá­si könyv­tá­ri, il­let­ve le­vél­tá­ri ál­lást, és a tøineci vas­mű acél­ön­tö­dé­jé­ben lé­pett munká­ba.65
A CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak po­li­ti­kai iro­dá­ja ál­tal ké­szí­tett je­len­té­sé­ben, amely egy­ben alap­anya­gul szol­gált a CSKP KB be­szá­mo­ló­já­hoz és ha­tá­ro­za­tá­hoz, 1958. már­ci­us 24-én meg­ál­la­pí­tást nyert, hogy „a len­gyel nem­ze­ti­ség egyes kis­pol­gá­ri ele­me­i­nek kö­ré­ben a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus je­lei mu­tat­koz­nak, s ezt a kis­pol­gár­ság, a kis­pol­gá­ri ér­tel­mi­ség egy ré­sze és a klé­rus ter­jeszti.”66 A je­len­tés sze­rint a „cseh­szlo­vá­ki­ai len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok kö­ré­ben ta­pasz­tal­ha­tó bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus hí­vei az utób­bi év­ben köz­vet­len se­gít­sé­get kap­tak az ilyes­faj­ta ten­den­ci­ák len­gyel­or­szá­gi megtestesítőitől.”67 Rá­adá­sul a len­gyel ér­tel­mi­sé­get re­vi­zi­o­nis­ta né­ze­tek ter­jesz­té­sé­vel vá­dol­ták, fő­ként a de­mok­rá­cia, az em­be­ri sza­bad­ság és a nem­ze­ti­sé­gi kér­dést érin­tő mar­xi-le­ni­ni ta­nok vo­nat­ko­zá­sá­ban. Utó­lag a leg­főbb ve­szély ka­te­gó­ri­á­já­ba so­rol­ták az evan­gé­li­kus egy­há­zat, a szek­tá­kat és az if­jú­sá­got. Gon­dot oko­zott a ha­ta­lom­nak a len­gyel la­kos­ság nagy­fo­kú val­lá­sos­sá­ga. A hit­tan­órá­kat 1953-ban a ta­nu­lók 98%-a lá­to­gat­ta, s ez idő tájt a Èeský Tìšín-i já­rás­ban a la­kos­ság csu­pán 1,4%-a volt fe­le­ke­ze­ten kí­vü­li; de még az 1957/1958-as tan­év­ben is a hit­tan­órá­kat a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ta­nu­lók 72%-a lá­to­gat­ta, míg a cseh ta­nu­lók ese­té­ben ez csu­pán 48%-ot tett ki.68
A 219 fő­ből ál­ló len­gyel ta­ní­tói ál­lo­mány­ból 164 va­la­mi­lyen fe­le­ke­zet tag­ja volt, 55-en fe­le­ke­ze­ten kí­vü­li­ek, és öt ta­ní­tó hit­tan­ra já­rat­ta a gye­re­két. Bár a „val­lá­sos” ta­ní­tók kö­zül so­kan egy­há­zi szer­tar­tá­so­kon nem vet­tek részt, ezek ke­ve­seb­ben vol­tak, mint a cseh ta­ní­tók ese­té­ben. A len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben a hit­tan­órá­kat lá­to­ga­tó ta­nu­lók szá­za­lék­ará­nya ha­gyo­má­nyo­san ma­ga­sabb volt. Az Ost­ra­vai ke­rü­let­ben ös­­szes­sé­gé­ben a hit­tan­ok­ta­tást a cseh ta­nu­lók 47,9%-a lá­to­gat­ta, ugyan­ak­kor a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű­ek­nél ez el­ér­te a 71,2%-ot. En­nek az arány­nak hoz­zá­ve­tő­leg meg­fe­lel­tek az egyes já­rá­sok ada­tai is.69

A hely­zet le­csil­la­po­dá­sa

A len­gyel ki­sebb­sé­gi prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló, fő­ként a ke­rü­le­ti nem­ze­ti bi­zott­sá­gok, ki­sebb rész­ben a CSKP funk­ci­o­ná­ri­u­sai ál­tal kép­vi­selt né­ze­tek nem jár­tak si­ker­rel. Min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint eb­ben köz­re­ját­szott az a tény is, hogy a CSKP a len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben vi­szony­lag erős tá­mo­ga­tást tud­ha­tott ma­ga mö­gött, nyil­ván meg­volt a ma­ga ha­tá­sa a nem­ze­ti­sé­gi fe­szült­ség ger­jesz­té­sé­től tar­tó ag­gá­lyok­nak is. Rá­adá­sul a PZKO te­vé­keny­sé­gét fo­ko­za­to­san hoz­zá­iga­zí­tot­ta a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom kö­ve­te­lé­se­i­hez. A Zwrot 1957. de­cem­be­ri szá­ma a CSKP Èeský Tìšín-i já­rá­si el­ső tik­árá­tól, E. Morkestól szár­ma­zó cik­ket je­len­tetett meg, mely fel­so­ra­koz­tat­ta a PZKO te­vé­keny­sé­gé­vel kap­cso­la­tos hi­va­ta­los el­vá­rá­so­kat. Meg­is­mé­tel­te azo­kat a már ko­ráb­ban is han­goz­ta­tott fenn­tar­tá­so­kat, hogy a PZKO a kul­tu­rá­lis te­vé­keny­sé­get ön­cé­lú­nak te­kin­ti, nem szen­tel kel­lő fi­gyel­met a len­gyel la­kos­ság kö­ré­ben vég­zett esz­mei ne­ve­lő­mun­ká­nak, nem mű­kö­dik kel­lő­kép­pen együtt a For­ra­dal­mi Szak­szer­ve­ze­ti Moz­ga­lom­mal és a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség­gel, va­la­mint a mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok­kal a kö­zös cseh–len­gyel kul­tu­rá­lis ren­dez­vé­nyek szer­ve­zé­sé­ben. Ugyan­ak­kor Morkes hang­sú­lyoz­ta a „val­lá­si nép­bu­tí­tás” el­le­ni, a PZKO ál­tal szer­ve­zett elő­adás­so­ro­zat­ok fontosságát.70
Meg­le­pő vi­szont, hogy a CSKP Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­ga po­li­ti­kai iro­dá­ja ál­tal ki­dol­go­zott do­ku­men­tum hang­vé­te­le el­le­né­re elő­tér­be ke­rült a ré­gi­ón be­lü­li cseh na­ci­o­na­liz­mus el­le­ni harc is. Nem ki­zárt, hogy a CSKP ve­ze­té­se is­mét fel­ele­ve­ní­tet­te azt az el­vet, mely sze­rint az a na­ci­o­na­liz­mus a ve­szé­lyes, amely el­len nem har­col­nak. Min­den­eset­re a cseh­szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­sé­gi prob­le­ma­ti­ká­ról ké­szült elem­zés­ben, ame­lyet a CSKP III. osz­tá­lyá­nak mun­ka­tár­sa, Otakar Zeman dol­go­zott ki a CSKP XI. kong­res­­szu­sa után, ki­húz­ták azt a mon­da­tot, hogy: „a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus Ostra­va kör­nyé­kén is mély gyö­ke­re­ket eresz­tett.” Más­részt vi­szont a do­ku­men­tum em­lí­tést tett a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­la­tos, a ré­gió 63 hely­sé­gét érin­tő be nem tar­tá­sá­ról, va­la­mint a len­gyel­el­le­nes lég­kör­ről és az olyas­faj­ta ki­je­len­té­sek­ről, hogy „ná­lunk a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok jo­gai el­túl­zot­tak, több vív­mány­ban ré­sze­sül­nek, mint amit meg­ér­de­mel­né­nek”, de ugyan­ak­kor a két ha­za el­mé­le­té­ről is.71
A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok kö­ré­ben vég­zett po­li­ti­kai te­vé­keny­ség el­ve­i­vel el­ső íz­ben 1958. áp­ri­lis 3-án fog­lal­ko­zott. A ha­tá­ro­za­ti ja­vas­la­tot a KB tit­ká­ra, Vla­di­mír Koucky ter­jesz­tet­te elő. A CSKP ve­ze­té­se ek­kor elem­zést kért a Zwrot és a G³os Ludu cí­mű fo­lyó­irat­ról. Koucky a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos in­téz­ke­dés­hez ha­son­ló­an a len­gyel ki­sebb­sé­gi saj­tó bő­ví­té­sét és pél­dány­szá­má­nak eme­lé­sét ja­va­sol­ta, a len­gyel­or­szá­gi mé­dia ha­tá­sá­nak gyen­gí­té­sé­re tö­re­ked­ve. A CSKP KB tit­kár­sá­gán meg­tár­gyalt ja­vas­lat 1959. ja­nu­ár 27-én vissza­ke­rült a po­li­ti­kai iro­da elé.72
Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak a len­gyel ki­sebb­sé­gi in­téz­mé­nyek tel­jes fel­szá­mo­lá­sá­ra irá­nyu­ló ja­vas­la­tát a CSKP ve­ze­té­se nem tet­te ma­gá­é­vá. El­len­ke­ző­leg, ki­egyen­sú­lyo­zot­tabb meg­kö­ze­lí­tés mel­lett dön­tött a mind­két ol­da­lon szél­ső­sé­ges­nek ítélt meg­nyil­vá­nu­lá­sok­kal szem­ben. Mi­vel azon­ban a je­len­tés és a ha­tá­ro­zat súly­pont­ja a len­gye­lek­nek a több­sé­gi la­kos­ság­tól va­ló ál­lí­tó­la­gos el­szi­ge­te­lő­dé­sé­re, il­let­ve an­nak le­küz­dé­sé­re he­lye­ző­dött, a ha­tá­ro­zat tu­laj­don­kép­pen a len­gyel ki­sebb­ség spon­tán as­­szi­mi­lá­ló­dá­sát elő­moz­dí­tó rej­tet­tebb tá­mo­ga­tá­sát szol­gál­ta. A len­gye­lek ará­nya ugyan­is Tìšín kör­nyé­kén a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság egész te­rü­le­té­ről tör­té­nő oda­ván­dor­lás nyo­mán ter­mé­sze­te­sen csök­ke­ni kez­dett. A je­len­tés rá­mu­ta­tott a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus, a so­vi­niz­mus és a sze­pa­ra­tiz­mus kü­lön­bö­ző for­má­i­nak mind a len­gyel, mind pe­dig a cseh kö­zeg­ben ta­pasz­tal­ha­tó meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ra. A len­gyel ki­sebb­ség­gel szem­ben a kri­ti­ka to­vább­ra is azt vet­te cél­ba, hogy a len­gyel ki­sebb­ség „szer­ve­zett kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi éle­te je­len­tős mér­ték­ben el­kü­lö­nül a cseh dol­go­zók kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi éle­té­től.” „A cseh és a len­gyel dol­go­zók kö­ze­le­dé­sé­nek el­mé­lyí­té­sét ne­he­zí­tő aka­dály”-ként a ka­to­li­kus és az evan­gé­li­kus egy­há­zat, va­la­mint az egy­ház­tól el­sza­kadt val­lá­si cso­por­to­kat, a szek­tá­kat, fő­leg a len­gyel klé­rust je­löl­te meg.73
A PZKO a va­la­men­­nyi Ostra­va kör­nyé­ki len­gyel pol­gár kép­vi­se­le­ti szerve­ként va­ló el­is­me­ré­sét kö­ve­tel­te, s is­mé­tel­ten fel­me­rült az ún. Cieœlar-­plat­form kér­dé­se. A CSKP ve­ze­té­se hang­sú­lyoz­ta, hogy az or­szág­ban a po­li­ti­kai mo­no­pó­li­um a kom­mu­nis­ta pár­tot il­le­ti meg, amely „meg­tes­te­sí­ti va­la­men­­nyi cseh­szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­ség ér­dek­kép­vi­se­let­ét.” A töb­bi ki­sebb­sé­gi szer­ve­zet­hez ha­son­ló­an (ez ki­vált­képp a Cse­ma­dok­ra vo­nat­ko­zott) a CSKP ve­ze­té­se a PZKO-val szem­ben is hang­sú­lyoz­ta, hogy ezek a szer­ve­ze­tek sem­mi­kép­pen sem te­kint­he­tők po­li­ti­kai szer­ve­ző­dés­nek, ha­nem ki­zá­ró­lag kul­tu­rá­lis jel­le­gű­ek. Ugyan­ak­kor a CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja meg­erő­sí­tet­te an­nak az elv­nek az ér­vé­nyes­sé­gét, amely sze­rint a PZKO-nak az Ost­ra­vai ke­rü­le­ten be­lül a Nem­ze­ti Front Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak ré­sze­ként, a raj­ta ke­resz­tül ka­pott pénz­ügyi tá­mo­ga­tás­sal él­ve kell ki­fej­te­nie te­vé­keny­sé­gét. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak te­hát nem si­ke­rült el­ér­nie a PZKO-nak a mi­nisz­té­ri­um struk­tú­rá­i­ba va­ló tel­jes be­ta­go­zó­dá­sát. Fran­tišek Kahu­da mi­nisz­ter szá­má­ra csu­pán az a fel­adat ju­tott, hogy tár­cá­ja rend­sze­re­sen fi­gye­lem­mel kí­sér­je a PZKO te­vé­keny­sé­gét, és köz­re­mű­köd­jön „a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok kö­ré­ben vég­zett kul­tu­rá­lis te­vé­keny­ség­gel kap­cso­la­tos alap­ve­tő prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ban, va­la­mint a PZKO te­vé­keny­sé­gé­nek irá­nyí­tá­sá­ban és el­len­őr­zé­sé­ben.” Más­fe­lől vi­szont a mi­nisz­té­ri­um­nak el­ren­del­ték, hogy be­ha­tób­ban tö­rőd­jön a len­gyel ki­sebb­ség gond­ja­i­val. En­nek irá­nyí­tá­sát az egyik mi­nisz­ter­he­lyet­tes kap­ta fela­dat­ul.74
A re­gi­o­ná­lis ha­tal­mi struk­tú­rák do­ku­men­tu­ma­i­tól el­té­rő­en a re­vi­zi­o­niz­mus mind a cse­hek, mind pe­dig a len­gyel nem­ze­ti­ség so­ra­i­ban meg­le­vő prob­lé­ma­ként sze­re­pelt. A je­len­tés a „dol­go­zó nép er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gé”-nek kö­ve­tel­mé­nyé­ből ki­in­dul­va el­ítél­te a Len­gyel­or­szág­ból be­ho­zott la­po­kat, va­la­mint a ne­he­zen el­len­őriz­he­tő ele­ven kis­ha­tár men­ti kap­cso­la­to­kat. A len­gyel és a cseh na­ci­o­na­liz­mus vi­szont hi­va­ta­lo­san azo­nos szint­re ke­rült: „kö­nyör­te­len har­cot kell foly­tat­ni mind a cseh, mind pe­dig a len­gyel na­ci­o­na­liz­mus el­len, le kell lep­lez­ni azok gyö­ke­re­it, és meg kell aka­dá­lyoz­ni a ha­tó­ere­jét le­he­tő­vé te­vő fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sát.” Így egy­fe­lől el­uta­sí­tás­sal ta­lál­ko­zott a két ha­za el­mé­le­te mint a „dol­go­zó né­pünk er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gét gyen­gí­tő te­ó­ria”. Más­részt vi­szont a je­len­tés ne­ga­tív ös­­sze­füg­gé­sek­be ágyaz­va szólt a cseh na­ci­o­na­liz­mus­ról, mely az 1938-as tìšíni ese­mé­nyek fel­ele­ve­ní­té­sé­ben, a len­gye­lek „el­túl­zott” jo­ga­it ne­hez­mé­nye­ző ki­je­len­té­sek­ben, a len­gyel is­ko­lák meg­szün­te­té­sé­nek kö­ve­te­lé­sé­ben és a két­nyel­vű­ség szük­sé­ges­sé­gé­nek ta­ga­dá­sá­ban ju­tott ki­fe­je­zés­re. A je­len­tés konk­rét pél­dá­kat fel­hoz­va utalt a két­nyel­vű fel­ira­tok ešín­ben és egyes két­nyel­vű köz­sé­gek­ben ta­pasz­tal­ha­tó mel­lő­zé­sé­re, ame­lyek­ben a hi­va­ta­los hir­det­mé­nyek ki­füg­gesz­té­se, a köz­épü­le­tek meg­ne­ve­zé­se, a kör­le­ve­lek ki­bo­csá­tá­sa csu­pán cseh nyel­ven tör­tént. Egy­ér­tel­mű­en el­íté­lő­en szólt a je­len­tés az olyan, pél­dá­ul a Èeský Tìšín-i Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság ál­tal han­goz­ta­tott ér­vek­ről, me­lyek sze­rint len­gyel nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­ma nem lé­te­zik, mert min­den ál­lam­pol­gár tud cse­hül. Ugyan­ak­kor a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű kom­mu­nis­ták fel­ada­tul kap­ták, hogy har­col­ja­nak azok el­len a na­ci­o­na­lis­ták el­len, akik „a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­la­tos in­téz­ke­dé­sek­kel és az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­nak jo­gá­val vis­­sza­él­ve sze­ret­nék fel­hasz­nál­ni azo­kat ar­ra, hogy a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok éle­tét el­kü­lö­nít­sék a cseh la­kos­ság­gal va­ló ba­rá­ti szo­ci­a­lis­ta együttműködéstől.”75
A mi­nisz­té­ri­um vi­szont si­ker­rel ki­e­rő­sza­kol­ta, hogy a len­gyel ki­sebb­sé­gi ren­dez­vé­nyek mi­ni­má­lis ál­la­mi tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­je­nek. A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja a Cseh­szlo­vá­kia és Len­gyel­or­szág kö­zöt­ti kul­tu­rá­lis meg­ál­la­po­dás­ról fo­lyó tár­gya­lá­so­kon el­uta­sí­totta a len­gyel fél ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gye­lek kul­tu­rá­lis szük­ség­le­te­i­nek ki­elé­gí­té­sé­vel a len­gyel Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um is tö­rőd­jön. A len­gyel nem­ze­ti­sé­gű cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­ról va­ló gon­dos­ko­dást „a cseh­szlo­vák ál­lam ki­zá­ró­la­gos ügyé­vé” nyil­vá­ní­tot­ták.
A CSKP nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­nak ve­zér­lő el­vé­vé a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­must dek­la­rál­ták. Az egyes nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­sé­gek sa­já­tos­sá­ga­it va­ló­já­ban a nyel­vi, il­let­ve a kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­gek­re re­du­kál­ták: „a nyel­vi sok­fé­le­ség se­hol sem vál­hat aka­dá­lyá­vá egész la­kos­sá­gunk nem­ze­ti­sé­gi kü­lönb­sé­ge­ken fe­lül­emel­ke­dő er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek meg­szi­lár­dí­tá­sá­ban.” A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sa így alá­ren­de­lő­dött a fő fel­adat­nak – „a szo­ci­a­lis­ta épí­tés be­te­tő­zé­sé”-nek. A nyi­lat­ko­zat­ban ez to­váb­bi nyo­ma­té­kot ka­pott az­zal a meg­ál­la­pí­tás­sal, hogy e cél­nak az el­éré­sé­hez el­en­ged­he­tet­len az egész dol­go­zó nép er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek to­váb­bi meg­szi­lár­dí­tá­sa. Ezért tá­mo­gat­ni kell min­dent, ami elő­se­gí­ti en­nek az egy­ség­nek a ki­ala­kí­tá­sát és megszilárdítását.”76
Az így ér­tel­me­zett egy­ség szel­le­mé­ben a len­gyel nem­ze­ti­ség köz­éle­ti ak­ti­vi­tá­sá­nak súly­pont­ja át­he­lye­ző­dött a ki­sebb­sé­gi struk­tú­rák­ból a „ter­me­lé­si szfé­rá­ba”. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom szor­gal­maz­ni kezd­te len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok erő­tel­je­sebb be­vo­ná­sát a köz­élet­be, a tár­sa­dal­mi elő­re­lé­pés pers­pek­tí­vá­ját kí­nál­va, hogy a PZKO-n, ill. a ki­sebb­sé­gi kö­zös­sé­gen be­lü­li sze­rep­vál­la­lás vál­jék mi­nél ke­vés­bé att­rak­tí­vab­bá szá­muk­ra. „Az üze­mek, a föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek, a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok, a tö­meg­szer­ve­ze­tek, fő­ként a szak­szer­ve­ze­tek és a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség szer­ve­ze­tei je­len­tik a cseh és a len­gyel dol­go­zók ba­rá­ti együtt­mű­kö­dé­sé­nek ki­ala­kí­tá­sát és meg­szi­lár­dí­tá­sát szol­gá­ló meg­ha­tá­ro­zó cent­ru­mo­kat.”
S ezt ki­egé­szí­tet­ték az aláb­bi ta­ná­csok: ilyen irány­vé­tel­hez pél­da­ként szol­gál­hat „a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű élen­já­ró dol­go­zók” na­gyobb szám­ban tör­té­nő fel­vé­te­le a CSKP tag­je­lölt­je­i­nek so­rá­ba és „azok meg­bí­zá­sa konk­rét, a len­gyel pol­gár­tár­sak kö­ré­ben ki­fej­tett po­li­ti­kai mun­ká­hoz kap­cso­ló­dó fel­ada­tok­kal.” Ugyan­ak­kor az is az uta­sí­tá­sok­ban sze­re­pelt, hogy len­gyel nem­ze­ti­sé­gű pár­ton­kí­vü­li­ek na­gyobb mér­ték­ben ve­gye­nek részt kü­lön­bö­ző párt­is­ko­lá­zá­so­kon és tan­fo­lyam­okon. S ez a szak­szer­ve­ze­ti is­ko­lá­zá­sok­ra és a cseh­szlo­vák if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek­re is vo­nat­ko­zott. A CSKP ve­ze­té­se dek­la­rál­ta elé­ge­det­len­sé­gét a len­gyel fi­a­ta­lok ala­csony szer­ve­zett­sé­gé­vel. A szö­vet­ség el­nö­ke, Miroslav Veck­er fel­ada­tul kap­ta „a cseh és len­gyel fi­a­ta­lok­nak a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség szer­ve­ze­te­in be­lü­li leg­szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dés fel­tét­ele­i­nek ja­ví­tá­sát.” Ugyan­ak­kor el­uta­sí­tás­sal ta­lál­koz­tak az önál­ló len­gyel szer­ve­ze­ti struk­tú­rák ki­ala­kí­tá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek, a mo­no­pol­hely­zet­ben le­vő if­jú­sá­gi szö­vet­sé­gen be­lü­li alap­szer­ve­ze­te­ket is be­le­ért­ve. A CSKP ve­ze­té­se rend­kí­vül fon­tos sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott an­nak, hogy a len­gyel tan­nyel­vű is­ko­lák vég­zett­jei le­he­tő­sé­get kap­ja­nak az ér­vé­nye­sü­lés­re az or­szág egész te­rü­le­tén, a leg­kü­lön­bö­zőbb he­lye­ken, ko­mo­lyabb posz­to­kon is. A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­já­nak ülé­sén er­re nyo­ma­té­ko­san fel­hív­ta a fi­gyel­met a tes­tü­let tag­ja, Lud­mi­la Jankov­cov­á.77
A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja egyút­tal ha­tá­ro­za­tot ho­zott a ta­ní­tók szár­ma­zás sze­rin­ti osz­tály­ös­­sze­té­tel­ének ja­ví­tá­sá­ról is. A len­gyel nyel­vű szép­iro­dal­mi és po­li­ti­kai mű­vek ki­adá­sa köz­pon­to­sí­tott irá­nyí­tás alá ke­rült, csak­úgy, mint az iro­dal­mi al­ko­tá­sok és a nép­mű­vé­sze­ti együt­te­sek szá­má­ra szük­sé­ges szak­mai anya­gok Len­gyel­or­szág­ból tör­té­nő be­ho­za­ta­la. A len­gyel nyel­vű idő­sza­ki saj­tó ere­de­ti­leg ter­ve­zett bő­ví­té­se he­lyett más­faj­ta in­téz­ke­dés tör­tént. A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja úgy dön­tött, hogy nö­vel­ni kell a len­gyel nyel­vű cik­kek szá­mát a két­nyel­vű üze­mi új­sá­gok­ban. A len­gyel mű­vész­együt­te­sek szer­ve­zé­se a PZKO he­lyett át­ke­rült a szak­szer­ve­ze­ti üze­mi klu­bok ha­tás­kö­ré­be.
A párt­ve­ze­tés ma­gá­é­vá tet­te a he­lyi ál­lam­igaz­ga­tás aján­lá­sát, kö­ve­tel­ve, hogy a PZKO na­gyobb részt vál­lal­jon a kö­zös cseh–len­gyel kul­tú­res­tek, hang­ver­se­nyek és eszt­rád­mű­sor­ok szer­ve­zé­sé­ből. Ugyan­ak­kor in­téz­ke­dés tör­tént ar­ról, hogy erő­tel­je­seb­ben ér­vé­nye­sül­jön a PZKO te­vé­keny­sé­gé­nek a párt ál­ta­li el­len­őr­zé­se. Kü­lön­le­ges fi­gye­lem irá­nyult – amit Vil­iam Široký mi­nisz­ter­el­nök is szor­gal­ma­zott – a Len­gyel­or­szág­ból szár­ma­zó ka­to­li­kus saj­tó ter­jesz­té­sé­re a Tìšín kör­nyé­ki len­gyel nem­ze­ti­sé­gű hí­vek kö­ré­ben. Így a PZKO ke­ze­lé­sé­ben le­vő könyv­üz­le­tek „az egy­há­zi ma­ra­di­ság és egyéb bur­zsoá csö­ke­vé­nyek fel­leg­vá­rá”-nak mi­nő­sül­tek. Ri­asz­tó­nak szá­mí­tott az a tény, hogy míg a Prze­wod­nik katolic­ki cí­mű ter­je­del­mes, a val­lá­si kér­dé­sek­nek szen­telt írá­so­kat tar­tal­ma­zó fo­lyó­irat­ból a PZKO 1117 pél­dányt igé­nyelt, a len­gyel kom­mu­nis­ták Try­buna Ludu cí­mű na­pi­lap­já­ból mind­ös­­sze 8 pél­dányt já­ra­tott a szervezet.78
Dön­tés szü­le­tett a CSKP ve­ze­té­sé­ben a PZKO VI. kong­res­­szu­sá­nak ös­­sze­hí­vá­sá­ról is, az­zal a cél­lal, hogy a len­gyel ki­sebb­ség­gel szem­be­ni po­li­ti­ka új el­vei rög­zí­tést nyer­je­nek a szer­ve­zet do­ku­men­tu­ma­i­ban is. A PZKO ve­ze­té­se a CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­já­nak kö­ve­te­lé­se­it el­fo­gad­ta. Így pél­dá­ul a PZKO fő­bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, Adolf Kubecz­ka nyil­vá­no­san el­ítél­te azo­kat a né­ze­te­ket, hogy „sem­mi­be ve­szik a len­gyel la­kos­ság nyel­vi jo­ga­it”. El­len­ke­ző­leg, fő prob­lé­ma­ként a len­gyel ki­sebb­ség tag­ja­i­nak lany­ha ma­ga­tar­tá­sát je­löl­te meg, a PZKO-nak a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­ban dol­go­zó tag­ja­it is beleértve.79 A szer­ve­zet 1959 ta­va­szán tar­tott já­rá­si kon­fe­ren­ci­á­in csu­pán egye­di kri­ti­kai han­gok je­lent­kez­tek, pél­dá­ul a le­vál­tott és a szer­ve­zet­ből ki­zárt Pawol Kubisz ér­de­ké­ben, mi­köz­ben a PZKO el­nö­ke, Kubecz­ka a len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­té­nek op­ti­má­lis ér­té­ke­lé­sét bí­rá­ló­kat olyan egyé­nek­nek ne­vez­te, akik „a rend­sze­rünk­kel szem­ben ha nem is el­len­sé­ge­sen vi­sel­tet­nek, de leg­alább­is irán­ta szám­ta­lan alap­ta­lan ki­fo­gást és kö­ve­te­lést táplál­nak.”80 A PZKO köz­pon­ti tit­ká­ra, Bohu­mil Goj ha­son­ló­kép­pen köz­vet­le­nül a köz­gyű­lés előtt bí­rál­ta sa­ját szer­ve­ze­tét a cseh tár­sa­da­lom­ban zaj­ló ese­mé­nyek­től el­sza­kadt ma­ga­tar­tás mi­att, „a len­gyel tár­sa­dal­mat érin­tő ügyek­ben ta­nú­sí­tott be­zár­kó­zott­sá­got” vet­ve sze­mé­re. Goj to­váb­bá ki­je­len­tet­te: „nem­rit­kán sa­ját ma­gunk sem val­lunk he­lyes né­ze­te­ket a dol­gok­ról.” Sze­rin­te épp ezek a ten­den­ci­ák „szol­gál­tat­nak ürü­gyet a nem­ze­ti súr­ló­dá­sok­ra és a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­nak je­lent­ke­zé­sé­re.” Hang­sú­lyoz­ta, hogy: „szo­ci­a­liz­must aka­runk épí­te­ni […] a mi »lengyel ügyein­ket« alá kell ren­del­ni az alap­ve­tő ér­de­kek­nek – a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­nek.” 81
A PZKO VI. köz­gyű­lé­se is a CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­já­nak 1959 ja­nu­ár­já­ban ho­zott ha­tá­ro­za­tát át­ha­tó, hi­va­ta­lo­san su­gallt (és meg­kö­ve­telt!) hang­vé­tel szel­le­mé­ben zaj­lott. A szer­ve­zet új el­nö­ke Bohu­mil Goj lett, aki egy év­vel ko­ráb­ban még a Bá­nyász­köz­mon­dás­ok mi­att meg­ro­vás­ban és párt­bün­te­tés­ben ré­sze­sült. Az el­ső tit­ká­ri poszt­ra Euge­niusz Suchanek ke­rült. A PZKO tiszt­ség­vi­se­lő­i­nek a köz­gyű­lést meg­elő­ző­en ta­nú­sí­tott lo­ja­li­tá­sért a szer­ve­zet di­csé­ret­ben ré­sze­sült, amit a CSKP Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak tit­ká­ra, Dra­homír Kold­er a köz­gyű­lés be­ve­ze­tő fel­szó­la­lá­sá­ban tol­má­csolt. Ugyan­ak­kor köz­vet­le­nül utá­na bí­rá­ló ki­fo­gá­sok hang­zot­tak el a szer­ve­zet cí­mé­re, ame­lye­ket a CSKP ve­ze­té­se fo­gal­ma­zott meg.82 A köz­gyű­lés el­fo­gad­ta a CSKP kö­ve­te­lé­se­it. El­is­mer­te a párt ve­ze­tő sze­re­pét, és meg­erő­sí­tet­te, hogy a PZKO-nak nem le­het­nek más fel­ada­tai, „mint ame­lye­ket a párt az egész tár­sa­da­lom elé ki­tű­zött.” A PZKO te­vé­keny­sé­gé­nek cél­ja ab­ban me­rült ki, hogy „tel­jes mér­ték­ben se­gít­se elő a gaz­da­sá­gi fel­ada­tok tel­je­sí­té­sét”, a szer­ve­zet tag­ja­it be­von­ja a szo­ci­a­lis­ta mun­ka­ver­seny­be, szor­gal­maz­za a szo­ros együtt­mű­kö­dést a szak­szer­ve­ze­tek­kel és a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség­gel, a szo­ci­a­lis­ta ha­za­fi­ság­ra és Cseh­szlo­vá­kia irán­ti oda­adás­ra ne­vel­jen és ter­mé­sze­te­sen har­cot foly­tas­son a „bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus” el­len. Ezen kí­vül a szer­ve­zet te­vé­keny­sé­gé­ben erő­tel­je­sebb sze­re­pet kel­lett kap­nia a he­lyi mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok­kal va­ló együtt­mű­kö­dés­nek, va­la­mint az ate­is­ta pro­pa­gan­dá­nak. A ha­tá­ro­zat­ba egyet­len olyan ki­té­tel se ke­rült be, mely a sa­já­tos ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­kát érin­tet­te vol­na.
A hat­va­nas évek ele­jén az em­lí­tett irány­el­vek szel­le­mé­ben újabb lé­pé­sek tör­tén­tek. Hoz­zá­lát­tak a he­lyi könyv­tá­rak ös­­sze­vo­ná­sá­hoz, kö­zös cseh–len­gyel óvo­dá­kat nyi­tot­tak. A PZKO ki­adói te­vé­keny­sé­ge át­ke­rült az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Ki­adó­vál­la­lat­ba. A CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak 1962. ja­nu­ár 22-én el­fo­ga­dott je­len­té­sé­ben meg­ál­la­pí­tást nyert, hogy a PZKO-t mint po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tet „ká­ros bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta ten­den­ci­ák hor­do­zó­já­nak te­kin­tő fel­fo­gást” ál­lí­tó­lag si­ke­rült „ér­vény­te­le­ní­te­ni”. Ugyan­ak­kor a je­len­tés meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a PZKO és az ott dol­go­zó kom­mu­nis­ták te­vé­keny­sé­ge meg­le­he­tő­sen for­má­lis jel­le­get ölt. Po­zi­tí­van ér­té­kel­te a „kis­ha­tár men­ti kap­cso­la­tok”-at, te­hát a PZKO szer­ve­ze­te­i­nek len­gyel­or­szá­gi ki­rán­du­lá­sa­it is. A CSKP Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a két ha­za te­ó­ri­á­já­nak fe­sze­ge­té­sét a G³os Ludu és a Zwrot ha­sáb­ja­in „lé­nye­gé­ben si­ke­rült le­küz­de­ni”. Más­fe­lől vi­szont a je­len­tés to­vább­ra is fel­szí­nen tar­tot­ta a he­lyi len­gye­lek kul­tu­rá­lis éle­té­nek a cseh több­sé­gi la­kos­ság­gal szem­be­ni el­szi­ge­te­lő­dé­sé­ről szó­ló ál­lí­tá­so­kat. Nem si­ke­rült el­ér­ni vi­szont a Len­gyel­or­szág­gal fenn­ál­ló kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok meg­sza­ka­dá­sát: „a fo­lyó­irat­ok és köny­vek be­ho­za­ta­lát Len­gyel­or­szág­ból sok­kal in­kább a meg­ren­de­lők igé­nye és nem a po­li­ti­kai ne­ve­lő­mun­ka szük­ség­le­tei és fel­ada­tai szab­ják meg” – áll a jelen­tés­ben.83

Be­fe­je­zés

A cseh­szlo­vá­ki­ai kom­mu­nis­ta ha­ta­lom az öt­ve­nes évek má­so­dik fe­lé­ben fel­lé­pett a ki­sebb­ség­el­le­nes na­ci­o­na­liz­mus nyílt meg­nyil­vá­nu­lá­sai el­len, és nem szán­ta rá ma­gát a meg­tor­lás ra­di­ká­lis for­má­i­nak al­kal­ma­zá­sá­ra, a len­gyel ki­sebb­ség kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­té­nek, a PZKO-nak tel­jes fel­szá­mo­lá­sá­ra. Ugyan­ak­kor, ahogy más nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek – ma­gya­rok, né­me­tek, uk­rá­nok – ese­té­ben igye­ke­zett azok kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi éle­tét a leg­mes­­szebb­me­nőbb le­het­sé­ges mér­ték­ben sa­ját el­len­őr­zé­se alá ren­del­ni. A ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni vi­szony­la­gos to­le­ráns ma­ga­tar­tás, fő­ként más kom­mu­nis­ta pár­tok­kal ös­­sze­ha­son­lít­va, nem a CSKP ve­ze­té­sé­nek in­ter­na­ci­o­na­lis­ta po­li­ti­ká­já­ból fa­kadt. Sze­re­pet ját­szot­tak eb­ben min­den bi­zon­­nyal kül­ső té­nye­zők is – ab­ból adó­dó ag­gá­lyok, hogy az eset­le­ges nyílt konf­lik­tus a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek­kel meg­in­gat­ná az or­szág bel­ső sta­bi­li­tá­sát és nem­zet­kö­zi hely­ze­tét. Más­részt vi­szont a len­gyel ki­sebb­ség­nek az 1956-os len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos po­zi­tív ma­ga­tar­tá­sa és a Tìšín kör­nyé­ki len­gyel la­kos­ság nagy­fo­kú val­lá­sos­sá­ga el­le­né­re a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gye­le­ket – elit­jü­ket is be­le­ért­ve – a CSKP po­li­ti­ká­já­nak vi­szony­lag erő­tel­jes tá­mo­ga­tá­sa jel­le­mez­te. Ez fő­ként azok­ból a ne­ga­tív ta­pasz­ta­la­tok­ból adó­dott, ame­lye­ket a len­gyel ki­sebb­ség 1948 előtt a pol­gá­ri erők­nek az irán­ta va­ló vi­szo­nyá­val és ma­ga­tar­tá­sá­val kap­cso­lat­ban szerzett.84 Tény, hogy a len­gyel ki­sebb­ség ül­döz­te­tést szen­ve­dett olyan kép­vi­se­lői is, mint pél­dá­ul Pawe³ Cieœlar és Pawe³ Kubisz nem ad­ták fel kom­mu­nis­ta né­ze­te­i­ket.
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta re­zsim jel­lem­ző vo­ná­sa volt az a tö­rek­vés, hogy a mi­ni­mum­ra kor­lá­toz­za a ki­sebb­sé­gek kul­tu­rá­lis, po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és sze­mé­lyi kap­cso­la­ta­it azok­kal az or­szá­gok­kal, ahol et­ni­ku­muk­nak meg­ha­tá­ro­zó po­zí­ci­ó­ja volt. A nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­ge­ket nem te­kin­tet­ték kü­lön jel­lem­je­gyek­kel ren­del­ke­ző po­li­ti­kai és szo­ci­á­lis kö­zös­sé­gek­nek, ame­lyek sa­já­tos kö­ve­te­lé­se­ket tá­masz­ta­nak nem­csak a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás­ügy­ben, ha­nem a po­li­ti­ka, az ön­igaz­ga­tás, a kul­tú­ra, a tu­do­mány te­rü­le­tén, és a szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi kér­dé­sek­ben is. Ez a faj­ta gya­kor­lat azon­ban nem volt ki­zá­ró­lag cseh­szlo­vá­ki­ai ügy, kü­lön­bö­ző mér­ték­ben a szov­jet tömb töb­bi or­szá­ga­i­ban is al­kal­maz­ták, fő­ként a hat­va­nas évek ele­jé­től. Az em­lí­tett po­li­ti­ka a Szov­jet­unió csen­des to­le­ran­ci­á­já­val, il­let­ve egyet­ér­té­sé­vel ta­lál­ko­zott a ke­let-eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek es­té­ben is. A le­gi­ti­mi­tást az ún. domes­ti­ciz­mus85 po­li­ti­ká­ja szol­gál­tat­ta, meg­tör­ve a sa­já­tos bel­po­li­ti­kai kér­dé­sek au­to­nóm ke­ze­lé­sét, el­len­ér­té­kül a Szov­jet­unió töm­bön be­lü­li do­mi­náns sze­re­pé­nek fel­té­tel nél­kü­li el­fo­ga­dá­sá­ért, va­la­mint a szov­jet rend­szer alap­ve­tő is­mér­ve­i­nek, te­hát a gaz­da­ság köz­pon­ti irá­nyí­tá­sá­nak és a kom­mu­nis­ta ha­tal­mi mo­no­pó­li­um­nak a ha­zai po­li­ti­ká­ban va­ló ér­vé­nye­sí­té­sé­ért.
A CSKP ve­ze­té­se ál­tal 1959 ele­jén el­fo­ga­dott in­téz­ke­dé­sek hoz­zá­já­rul­tak a len­gyel ki­sebb­ség, min­de­nek­előtt a Tìšín kör­nyé­ki ki­sebb­sé­g kul­tu­rá­lis és egye­sü­le­ti éle­té­nek mar­gin­al­izálásához. Egy­részt a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű mun­ká­sok el­ván­dor­lá­sá­nak tá­mo­ga­tá­sa Tìšín kör­nyé­ké­ről az or­szág töb­bi ré­sze­i­be két­ség­te­le­nül szo­ci­á­lis fel­emel­ke­dést ered­mé­nye­zett egye­sek szá­má­ra; más­részt vi­szont meg­gyen­gí­tet­te a Tìšín kör­nyé­ki len­gyel kö­zös­ség ös­­sze­tar­tó ere­jét a fi­a­tal és mű­velt kor­osz­tály tag­ja­i­nak el­köl­tö­zé­se foly­tán.
Te­hát a CSKP ve­ze­té­sé­nek in­téz­ke­dé­sei a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­kát csu­pán a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­lat­ra, il­let­ve a he­lyi kul­tú­rá­ra le­szű­kít­ve nem­csak az „ál­la­mi as­­szi­mi­lá­ció” irá­nyá­ban ha­tot­tak, táp­lál­va te­hát a cseh­szlo­vák ál­lam­mal va­ló fo­ko­zot­tabb azo­no­su­lást, ha­nem vég­ső so­ron tá­mo­gat­ták és gyor­sí­tot­ták az erő­szak­men­tes spon­tán as­­szi­mi­lá­ci­ót is.
A Tìšín kör­nyé­ki len­gyel ki­sebb­ség po­zí­ci­ó­it meg­in­gat­ta az 1960-ban vég­re­haj­tott köz­igaz­ga­tá­si át­szer­ve­zés is. Igaz, a já­rá­sok szá­má­nak csök­ken­té­se az ál­lam­igaz­ga­tás ha­té­ko­nyab­bá té­te­lét szol­gál­ta, de a nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes vi­dé­ke­ken eh­hez más té­nye­ző is tár­sult. A ma­gyar és az uk­rán ki­sebb­ség­hez ha­son­ló­an Tìšín kör­nyé­kén az új já­rá­sok ki­ala­kí­tá­sa so­rán min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint szin­túgy fon­tos sze­re­pet ját­szott a ki­sebb­sé­gek ará­nyá­nak csök­ken­té­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­zet is. A Èeský Tìšín-i já­rást, ahol a len­gye­lek ará­nya 1950-ben 33,3%-ot tett ki, meg­szün­tet­ték, és hoz­zá­csa­tol­ták Karv­inához. Ma­gá­ban a Karv­inái já­rás­ban a je­len­tős oda­köl­tö­zé­sek foly­tán úgy­szin­tén vis­­sza­esett a len­gyel et­ni­kum ará­nya, 22,7%-ról 16,8%-ra. A va­la­mi­ko­ri tìšíni ré­gió ma­rad­vá­nya át­ke­rült a Frýdek-Mýstek-i já­rás­ba, ahol a len­gye­lek már csak a la­kos­ság 12,4%-át alkot­ták.86
A len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­té­ről és bel­ső prob­lé­má­i­ról fo­lyó vi­tá­kat hos­­szú idő­re el­foj­tot­ták, az as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­val kap­cso­la­tos kér­dé­sek fe­sze­ge­té­se csak a hat­va­nas évek­ben, óva­to­san in­dult meg.87 A ki­sebb­sé­gi saj­tó ha­sáb­ja­in ugyan té­ma volt a len­gyel fi­a­ta­lok kul­tú­ra irán­ti ér­dek­lő­dé­sé­nek meg­csap­pa­ná­sa, amit azon­ban az ott­ho­ni ne­ve­lés hi­á­nyos­sá­ga­i­nak, nem pe­dig az ural­ko­dó po­li­ti­kai lég­kör­nek tula­j­doní­tot­tak.88 Köz­ben a len­gyel ki­sebb­sé­gi né­pes­sé­get tar­tó­san csök­ke­nő ten­den­cia jel­le­mez­te, amint ar­ról az 1961-ben tar­tott nép­szám­lá­lás is ta­nús­ko­dott. Míg 1950-ben hoz­zá­ve­tő­leg 78 ezer len­gyel élt Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, tíz év­vel ké­sőbb a már csak 60 799 la­kos val­lot­ta ma­gát len­gyel nemzetiségűnek.89

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)

Norbert Kmeť: A katolikus egyház és a népi demokratikus állam

A ná­ci Né­met­or­szág fe­lett ara­tott gyõ­zel­met kö­ve­tõ­en, 1945-ben Kö­zép-Eu­ró­pá­ban el­kez­dõ­dött a né­pi de­mok­ra­ti­kus­nak ne­ve­zett új tí­pu­sú ál­la­mi rend­sze­rek ki­épí­té­se. Cseh­szlo­vá­kia, Ma­gyar­or­szág és Len­gyel­or­szág te­rü­le­té­nek nagy ré­szén je­len volt a Vö­rös Had­se­reg. Ezek­ben az or­szá­gok­ban a há­bo­rú után bo­nyo­lult tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sok men­tek vég­be, ame­lyek kö­zös, de sa­já­tos jel­lem­zõk­kel is ren­del­kez­tek, és vé­gül a ha­tal­mat va­la­men­­nyi­ük­ben a Szov­jet­unió fe­lé haj­ló vagy bi­zo­nyos mér­ték­ben ne­ki alá­ren­delt po­li­ti­kai szub­jek­tu­mok vet­ték át. A kom­mu­nis­ták a tel­jes el­len­õr­zést az em­lí­tett or­szá­gok fe­lett 1947–1948 fo­lya­mán sze­rez­ték meg.
A há­bo­rú utá­ni idõ­szak­ban el­té­rõ volt a ka­to­li­kus egy­ház hely­ze­te az egyes or­szá­go­kat te­kint­ve. Ez töb­bek kö­zött a ka­to­li­kus egy­ház­nak a ná­ci Né­met­or­szág­gal, il­let­ve a ve­le kol­la­bo­rá­ló ha­zai po­li­ti­kai erõk­kel szem­be­ni el­len­ál­lá­si te­vé­keny­sé­gé­bõl adó­dott. A ka­to­li­kus egy­ház Len­gyel­or­szág­ban rop­pant ká­ro­kat szen­ve­dett, s nem­csak anya­gi­ak­ban, ha­nem fõ­ként em­ber­élet­ben. A pa­pok kö­zel 20%-a, 12 ezer sze­mély esett ál­do­za­tul a fa­sisz­ta rému­ralom­nak.1 A cseh or­szág­ré­szek­ben az 500 ta­gú ka­to­li­kus lel­ké­szi kar­ból 76-an nem él­ték túl a ná­ci ül­döz­te­tést, az in­ter­ná­lá­so­kat és a kon­cent­rá­ci­ós tá­bo­ro­kat, vagy a há­bo­rú után a szen­ve­dé­sek kö­vet­kez­mé­nye­ként vesz­tet­ték életüket.2 A ma­gyar­or­szá­gi egy­ház részt vett zsi­dó szár­ma­zá­sú sze­mé­lyek meg­men­té­sé­ben. A szlo­vá­ki­ai ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­ra a szlo­vák ál­lam po­li­ti­kai rend­sze­ré­vel va­ló együtt­mû­kö­dés és a po­li­ti­kai ka­to­li­ciz­mus vád­já­nak ter­he ne­he­ze­dett. A szlo­vák ál­lam el­nö­ke Jozef Tiso sze­mé­lyé­ben ró­mai ka­to­li­kus pap volt. A gö­rög ka­to­li­kus egy­ház a meg­újí­tott Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban az el­len­ál­lá­si te­vé­keny­ség­gel szer­zett er­köl­csi hi­tel­re épít­he­tett, csak­úgy, mint a szlo­vá­ki­ai evan­gé­li­kus egy­ház. Fo­ko­za­to­san azon­ban mind­há­rom or­szág­ban a ka­to­li­kus egy­há­zat po­li­ti­kai te­vé­keny­ség foly­ta­tá­sá­val vá­dol­ták. A ka­to­li­kus egy­ház an­ti­fa­sisz­ta el­len­ál­lá­si sze­re­pét il­le­tõ­en nem té­veszt­he­tõ szem elõl az adott or­szá­gon be­lü­li, 1939 utá­ni hely­zet. Len­gyel­or­szá­got le­ro­han­ta és le­igáz­ta a ná­ci Né­met­or­szág és a Szov­jet­unió. A cseh or­szág­ré­szek­ben a hit­le­ris­ták pro­tek­to­rá­tust hoz­tak lét­re, Szlo­vá­kia va­zal­lus ál­lam lett, Ma­gyar­or­szág pe­dig mind Né­met­or­szág, mind pe­dig a fa­sisz­ta Olasz­or­szág szö­vet­sé­ge­se volt. El­té­rõ volt 1945 után a köz­vé­le­mény­nek a ka­to­li­kus egy­ház­ról al­ko­tott fel­fo­gá­sa is. Len­gyel­or­szág­ban a cseh or­szág­ré­szek­tõl, Ma­gyar­or­szág­tól és Szlo­vá­ki­á­tól el­té­rõ­en az egy­ház­ra nem az ide­gen ha­ta­lom esz­kö­ze­ként te­kin­tet­tek.
Az egy­ház hely­ze­tét az adott or­szág­ban, il­let­ve az új ál­lam­ala­ku­lat­ban egye­be­ken kí­vül a kom­mu­niz­mus irán­ti vi­szo­nya is be­fo­lyá­sol­ta. Köz­is­mert az egy­ház­nak a kom­mu­niz­mus­sal szem­be­ni, és a kom­mu­nis­ta ta­nok­nak a ka­to­li­kus egy­ház irán­ti el­íté­lõ vi­szo­nya. A há­bo­rú utá­ni hely­zet­tel kap­cso­lat­ban nem hagy­ha­tó fi­gyel­men kí­vül a tár­sa­da­lom ra­di­ka­li­zá­ló­dá­sa sem, ami nem csak a gaz­da­sá­gi re­for­mok vég­re­haj­tá­sá­ban nyil­vá­nult meg. Nagy nép­sze­rû­ség­nek ör­ven­dett a sztá­li­ni kom­mu­niz­mus és a mar­xiz­mus-le­ni­niz­mus. A fo­ko­za­to­san vég­be­me­nõ tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok ha­tá­sa és a kom­mu­niz­mus ak­ko­ri hir­de­té­se en­nek az ide­o­ló­gi­á­nak ál­lí­tó­la­gos he­lyes­sé­gét suly­kol­ta a köz­tu­dat­ba. A ra­di­ká­lis re­for­mok gyors meg­va­ló­sí­tá­sá­ra azért is szük­ség volt, hogy meg ne is­mét­lõd­jék az el­sõ vi­lág­há­bo­rú után be­kö­vet­ke­zett hely­zet, va­gyis azok meg­va­ló­sí­tá­sá­nak fo­ko­za­tos hát­tér­be szorulása.3
A sztá­li­ni mi­vol­tá­ban pro­pa­gált mar­xiz­mus, ki­vált­képp a szo­ci­á­lis szfé­rá­ban fel­hal­mo­zó­dott prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­hoz ve­ze­tõ egye­dü­li he­lyes út­nak tûnt az idõ tájt. Min­den­re vi­lá­gos és ért­he­tõ ma­gya­rá­za­tot adot­t. Az egy­ház nem volt fel­ké­szül­ve a kom­mu­niz­mus­sal va­ló nyílt konf­lik­tus­ra és nem szen­telt ne­ki kel­lõ figyel­met.4 A kom­mu­niz­mus­ról 1937-ben XI. Pius pá­pa kör­le­ve­let bo­csá­tott ki Divi­ni redemp­toris cím­mel. A cseh­szlo­vá­ki­ai ér­se­kek és püs­pö­kök 1936. ok­tó­ber 1-jén a kom­mu­niz­mus ve­szé­lyé­re pász­tor­le­vél­ben mu­tat­tak rá.5
Az em­be­rek 1945 után nem­csak az egy­ház és a kom­mu­niz­mus kö­zöt­ti el­len­tét­tel szem­be­sül­tek. A né­pes­ség egy ré­szét is­mét ele­ve­né­be vá­gó­an érin­tet­ték a kénysz­erkitelepítések, ez­út­tal fõ­ként azo­kat, akik né­met és ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû­nek val­lot­ták ma­gu­kat. A szü­lõ­föld el­ha­gyá­sa a cseh, a fe­hér­orosz, a len­gyel, a lit­ván, a szlo­vák és az uk­rán nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zó sze­mé­lyek­re úgy­szin­tén kiter­jedt.6 Nem­csak a la­kos­ság ös­­sze­té­te­le vál­to­zott meg, ha­nem az ál­la­mok te­rü­le­ti ki­ter­je­dé­se is. Ezek­kel a fej­le­mé­nyek­kel az egyes or­szá­gok­ban a ka­to­li­kus egy­há­zak­nak is szem­be kel­lett néz­ni­ük. Így Len­gyel­or­szág­ban a ki­te­le­pí­té­sek és a be­te­le­pí­té­sek ko­moly prob­lé­má­kat okoz­tak.7 August Hlond len­gyel bí­bo­ros prí­más a Va­ti­kán szá­má­ra ké­szí­tett je­len­té­sé­ben vi­lá­go­san fel­tár­ja az öt egy­ház­me­gyé­ben ural­ko­dó hely­ze­tet, a len­gyel és a né­met káp­lá­nok kö­zöt­ti vi­szonyt is be­le­ért­ve. A Len­gyel­or­szág­nak jut­ta­tott te­rü­le­te­ken az apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­rok te­vé­keny­sé­ge jó­részt az egy­há­zi szer­ve­zet­nek a meg­elõ­zõ szín­vo­na­lon tör­té­nõ meg­újí­tá­sá­ra, va­la­mint az egy­ház te­kin­té­lyé­nek vis­­sza­ál­lí­tá­sá­ra irá­nyult. Eh­hez tar­to­zott a klé­rus irán­ti fe­gye­lem új­ra­ér­vé­nye­sü­lé­se, az egy­ház jo­ga­i­nak az ál­lam to­ta­li­tá­ri­us tö­rek­vé­se­i­vel szem­be­ni vé­del­me­zé­se, a né­met nyel­vû lel­ki­pász­to­ri te­vé­keny­ség kor­lá­to­zás nél­kü­li gya­kor­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sa a né­met ka­to­li­ku­sok szá­má­ra, a len­gye­lek anya­nyel­vi lel­ki­pász­to­ri te­vé­keny­sé­gé­rõl va­ló gon­dos­ko­dás, az egy­ház tá­vol­ma­ra­dá­sa a po­li­ti­kai és nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­mák­tól és vi­ták­tól, „a lé­lek meg­óvá­sa […] a kom­mu­niz­mus mé­te­lyé­tõl, mely rom­lás­sal fe­nye­get, ki­hasz­nál­va az oro­szok gyõ­zel­mét és az or­szág­ban ke­let­ke­zett zûrzavart.”8 Ter­mé­sze­te­sen a len­gye­lek­nek jut­ta­tott te­rü­le­tek­kel ös­­sze­füg­gõ prob­lé­mák­ról a kor­mány­za­ti té­nye­zõ­ket is tá­jé­koz­tat­ták. Így pél­dá­ul az e te­rü­le­te­ken mû­kö­dõ apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­rok­nak a mi­nisz­ter­ta­nács­hoz in­té­zett, az egy­há­zi ja­vak le­fog­la­lá­sá­val kap­cso­la­tos mem­o­ran­dumában.9 A szó­ban for­gó te­rü­le­te­ken ural­ko­dó hely­zet ren­de­zet­len volt, amit a len­gyel­or­szá­gi pro­pa­gan­da fel­hasz­nált az egy­ház­el­le­nes kam­pá­nyok so­rán. Ily mó­don re­a­gált XII. Pius 1948 már­ci­u­sá­ban a né­met püs­pö­kök­höz in­té­zett le­ve­lé­ben, em­lí­tést té­ve „12 mil­lió em­ber­nek a szü­lõ­föld­rõl tör­tént el­ûzé­sé­rõl”, va­gyis a ke­le­ti tá­jak­ról szár­ma­zó né­met me­ne­kül­tek­rõl. A pá­pát Len­gyel­or­szág­ban a „né­met re­vi­zi­o­nis­ták” irán­ti ro­kon­szenv­vel vá­dol­ták. Ez idõ tájt nem­csak az egy­ház el­len folyt kam­pány, a pa­pok el­len ko­holt vá­dak alap­ján pe­re­ket in­dí­tot­tak. A XII. Pius és az egy­ház el­le­ni pro­pa­gan­da­tá­ma­dá­sok­ra a Len­gyel Püs­pö­ki Kar a Le­vél a fi­a­ta­lok­hoz cí­mû ál­lás­fog­la­lás­ban re­a­gált, mely­ben töb­bek kö­zött azt aján­lot­ta: „Rend­kí­vül hig­gad­tan vá­la­szol­ja­tok a saj­tó, a pro­pa­gan­da és a ma­te­ri­a­liz­mus élõ apos­to­la­i­nak tá­ma­dá­sa­i­ra, […] õk nem tud­ják, mit cse­lekesznek.”10 A telj­ha­ta­lom ez idõ tájt már a kom­mu­nis­ták ke­zé­ben volt.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a fi­gye­lem fõ­ként a Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dõ bé­ke­szer­zõ­dés­re irá­nyult. A né­me­tek és a ma­gya­rok ki­to­lon­co­lá­sa nem volt gya­ko­ri té­ma a la­pok ha­sáb­ja­in. Az egy­ház­el­le­nes re­to­ri­ka Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 1947-ben je­lent­ke­zett. Így pél­dá­ul a Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak köz­pon­ti saj­tó­or­gá­nu­ma, a Prav­da 1947. feb­ru­ár 8-án Mind­szen­ty ér­se­ket érin­tõ cik­ket tett köz­zé. Mind­szen­ty bí­bo­ros sze­mé­lye a kor­szak ko­holt po­li­ti­kai pe­re­i­ben is sze­re­pelt. A to­váb­bi té­mát ter­mé­sze­te­sen az eu­ró­pai egye­sü­lé­si fo­lya­mat je­len­tet­te, Win­ston Chur­chil­lel és az Eu­ró­pai Egye­sült Ál­la­mok­kal kap­cso­lat­ban. A Prav­da em­lí­tett cik­ke Újabb ma­gyar ki­ro­ha­nás a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság el­len, a bí­bo­ro­si po­li­ti­ka meg­pró­bál meg­rá­gal­maz­ni ben­nün­ket a vi­lág sze­mé­ben cím­mel je­lent meg. Az írás sze­rint a Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni ma­gyar pro­pa­gan­dá­ba „az utób­bi hó­na­pok­ban rend­kí­vü­li ak­ti­vi­tás­sal be­kap­cso­ló­dott a Szent István-i gon­do­lat is­mert hí­ve, Mind­szen­ty bí­bo­ros, aki­nek a ne­ve a ma­gyar és a kül­föl­di saj­tó ha­sáb­ja­in a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság el­le­ni nem­rég le­lep­le­zett ös­­szes­kü­vés kap­csán szere­pelt.”11 Ti­zen­egy nap múl­va a Prav­da to­váb­bi cik­ket pub­li­kált Mind­szen­ty foly­tat­ja a hor­thysta kam­pányt. Me­rész­ke­dõ tün­te­tés a bé­ke­szer­zõ­dés alá­írá­sá­nak nap­ján cím­mel. A cikk a Nép­sza­va cí­mû na­pi­lap­ra hi­vat­koz­va tá­jé­koz­tat­ta ol­va­só­it Mind­szen­ty me­mo­ran­du­ma­i­ról és a ka­to­li­kus egy­ház le­ve­lé­rõl, amely bí­rál­ta az At­lan­ti char­tát és a bé­ke­szer­zõ­dé­se­ket. Ezek­kel a meg­nyi­lat­ko­zá­sok­kal nem ér­tett egyet Ma­gyar­or­szá­gon a szo­ci­ál­de­mok­ra­ta párt és a töb­bi mun­kás­párt sem.12 1947–1948-ban Mind­szen­ty el­len Ma­gyar­or­szá­gon is kam­pány folyt, amely le­tar­tóz­ta­tá­sá­val és el­íté­lé­sé­vel ér­te el te­tõ­pont­ját. A cél az egy­ház egy­sé­gé­nek szét­ve­ré­se volt.13
Mind­szen­ty bí­bo­ros sze­mé­lye az öt­ve­nes évek­ben és a hat­va­nas évek ele­jén le­zaj­lott po­li­ti­kai pe­rek­ben is sze­re­pelt. Besz­ter­ce­bá­nyán 1962-ben szlo­vá­ki­ai evangé­likus lel­ké­szek el­len idí­tot­tak pert. El­ítél­ték Vla­di­mír Èobr­da és Fedor Rup­peld püs­pö­köt, Juraj Struhárik, Otto Vízn­er, ¼udovít Vajdiè­ka és Dari­na Bancíková lel­ké­sze­ket. (A vizs­gá­la­ti ira­tok az Ústav pamäti náro­da [Nem­ze­ti Em­lé­ke­zet In­té­ze­te] ar­chí­vu­má­ból ke­rül­tek elõ – sign. V859.) A ¼udovít Vajdièkáról szó­ló szak­vé­le­mény­ben – me­lyet a Besz­ter­ce­bá­nyai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság kü­lön­bi­zott­sá­ga ké­szí­tett 1962. áp­ri­lis 28-án – ta­lál­ha­tó töb­bek kö­zött A ke­le­ti zó­na egy­ház­ügyi gond­jai cí­mû anyag. Ez­zel kap­cso­lat­ban az em­lí­tett bi­zott­ság meg­ál­la­pí­tot­ta: „A szer­zõ egyet­ért Min­cen­ty [sic!] bí­bo­ros­nak, a ma­gyar­or­szá­gi re­ak­ció ve­ze­tõ kép­vi­se­lõ­jé­nek te­vé­keny­sé­gé­vel, ami­kor is ar­ról ír: Or­dás [sic!] ügye, az el­le­ne feho­zott vá­dak, ahogy azt a can­ter­bu­ryi ér­sek ki­je­len­tet­te – és ahogy azt az Öku­me­ni­kus Ta­nács is ta­nul­má­nyoz­ta –, a kor­mány szá­má­ra ürü­gyül szol­gál­nak ar­ra, hogy iga­zol­ni pró­bál­ja azt az ak­ci­ót, mely tel­je­sen el­té­rõ ál­lí­tá­sok­ra épül. Min­den két­sé­get ki­zá­ró­an ugyan­ez vo­nat­ko­zik Min­cen­ty [sic] bí­bo­ros­ra is. Va­ló­já­ban mind­ket­ten, mind Or­dás püs­pök, mind pe­dig Min­cen­ty [sic!] bí­bo­ros el­ítél­te az egy­ko­ri egy­há­zi is­ko­lá­ik el­le­ni kor­mány­po­li­ti­kát, és min­den tör­vé­nyes esz­közt fel­hasz­nál­tak a szem­be­sze­gü­lés­re. [Te­hát tör­vé­nyes esz­köz­nek szá­mít a nem­zet­kö­zi rek­ció ál­lam­el­le­nes puccs­te­vé­keny­sé­ge is – K. N. megj.] El­len­ál­lást ta­nú­sít­va mind­ket­ten me­ré­szen és bát­ran lép­tek fel. Mind­ket­ten ab­ból a meg­gyõ­zõ­dés­bõl cse­le­ked­tek, hogy ez­zel [értsd az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­val – K. N. megj.] ve­szély­be ke­rül az if­jú­ság ke­resz­té­nyi szel­le­mû ne­ve­lé­se.” Ordass La­jos egy­ház­ke­rü­le­ti püs­pö­köt 1948-ban „az oszág de­vi­za­po­li­ti­ká­ját sér­tõ” ko­holt vá­dak alap­ján el­ítél­ték. 1950-ben sza­ba­dult, de a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház kü­lön­bi­zott­sá­ga el­moz­dí­tot­ta püs­pö­ki tiszt­sé­gé­bõl. 1956. ok­tó­ber 5-én a Leg­fel­sõbb Bí­ró­ság „bûn­cse­lek­mény hi­á­nyá­ban” ha­tály­ta­la­ní­tot­ta az 1948. évi íté­le­tet, 1958-ban azon­ban új­ból el­tá­vo­lí­tot­ták egy­ház­ke­rü­le­ti püs­pö­ki tiszt­sé­gé­bõl.
A cseh­szlo­vá­ki­ai, a ma­gyar­or­szá­gi és a len­gyel­or­szá­gi hely­ze­tet ös­­sze­ha­son­lít­va a ka­to­li­kus egy­ház­zal kap­cso­lat­ban nem hagy­ha­tó fi­gyel­men kí­vül, hogy a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság nem sza­kí­tot­ta meg kap­cso­la­ta­it a Va­ti­kán­nal. Per­sze a Cseh­szlo­vá­kia és a Va­ti­kán kö­zöt­ti kap­cso­la­tok sem vol­tak za­var­men­te­sek, a Va­ti­kán cseh­szlo­vá­ki­ai kép­vi­se­lõ­je, Msgr. Xaviero Rit­ter nem tér­he­tett vis­­sza a nun­ci­u­si, ha­nem csak az inter­nun­ciusi poszt­ra. A do­ye­ni tiszt­sé­get a szov­jet nagy­kö­vet­nek tar­tot­ták fenn. A Va­ti­kán ér­dek­lõ­dést ta­nú­sí­tott pél­dá­ul a szu­dé­ta­né­me­tek ki­te­le­pí­té­se, az egy­há­zi is­ko­la­ügy és az egy­há­zi va­gyo­nok irán­t. A cseh­szlo­vák–va­ti­ká­ni kap­cso­la­tok nem a leg­tö­ké­le­te­seb­ben ala­kul­tak, de a Szent­szék en­nek el­le­né­re ki­vé­te­les fi­gyel­met ta­nú­sí­tott ez ügy­ben. Az adott hely­zet ala­ku­lá­sá­ban az is köz­re­ját­szott, hogy a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság volt az egye­dü­li or­szág az ún. né­pi de­mok­rá­ci­ák kö­zül, amely fel­vet­te és fenn­tar­tot­ta ve­le a dip­lo­má­ci­ai kapc­so­la­tokat.14 A Va­ti­kán ma­gyar­or­szá­gi nun­ci­u­sát Ange­lo Rot­tát 1945. áp­ri­lis 5-én fel­szó­lí­tot­ták az or­szág el­ha­gyá­sá­ra. A kap­cso­la­tok új­bó­li fel­vé­tel­ét a Va­ti­kán­nal az ak­ko­ri mi­nisz­ter­el­nök, Tildy Zol­tán kér­te le­vél­ben, ame­lyet XII. Pius pá­pá­nak Mind­szen­ty bí­bo­ros adott át. A kez­de­mé­nye­zés azon­ban si­ker­te­len ma­radt, és nem csu­pán a pá­pa kom­mu­nis­ta­el­le­nes ma­ga­tar­tá­sa, il­let­ve a ki­ala­ku­ló né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szá­gok­kal szem­be­ni vi­szony mi­att. Mind­szen­ty bí­bo­ros meg­gyõz­te XII. Pius pá­pát a kor­mány õszin­té­nek nem ne­vez­he­tõ szán­dé­ká­ról, mert­hogy an­nak csak Ma­gyar­or­szág kül­föl­di meg­íté­lé­sé­nek a ja­ví­tá­sa volt fontos.15
A len­gyel kor­mány 1945. szep­tem­ber 12-én mond­ta fel a kon­kor­dá­tu­mot, mert vé­le­mé­nye sze­rint a Szent­szék 1940-ben a ber­li­ni nun­ci­us köz­re­mû­kö­dé­sé­vel a chmel­ni­ani egy­ház­me­gye igaz­ga­tá­sá­val Karl Maria Splett gdañs­ki né­met püs­pö­köt bíz­ta meg, ami egyet je­len­tett a kon­kor­dá­tum meg­sze­gé­sé­vel, azon­kí­vül tar­tóz­ko­dá­si he­lye Len­gyel­or­szá­gon kí­vül volt. A len­gyel kor­mány ha­son­ló ér­ve­lés­sel élt Gnieznoi és a Poz­na­ni fõ­egy­ház­me­gye ese­té­ben is.16 A kor­mány­nak ez a lé­pé­se meg­le­pe­tést oko­zott a Va­ti­kán­ban. Az L’ Osser­va­tore Romano 1945. szep­tem­ber 26-án írás­ban re­a­gált a len­gyel kor­mány ál­tal fel­ho­zott in­do­kok­ra és meg­cá­fol­ta azo­kat. Fel­idéz­ték a Chelm­noi egy­ház­me­gyé­ben ki­ala­kult hely­ze­tet és azt a tényt, hogy „az egy­ház­me­gye nem ma­rad­ha­tott ve­ze­tés nél­kül.” A Va­ti­kán ber­li­ni kép­vi­se­lõ­je, Orsegi­no volt az egye­dü­li sze­mély, aki kap­cso­la­tot tart­ha­tott a né­met had­se­reg ál­tal meg­szállt len­gyel te­rü­le­tek­kel. Ki­hasz­nál­ták azt a hely­ze­tet, ami­kor az egy­ház­me­gye irá­nyí­tá­sát érin­tõ át­me­ne­ti in­téz­ke­dé­se­ket si­ke­rült ál­lan­dó jel­le­gû­vé ten­ni. Ez­zel az ér­ve­lés­sel szem­ben az L’ Osser­va­tore Romano ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy a gnieznoi és a poz­na­ñi ér­sek 1939. szep­tem­ber el­se­jé­ig August Blond bí­bo­ros volt. 17
A há­bo­rú utá­ni idõ­szak­ban az em­lí­tett or­szá­gok­ban el­té­rõ volt a hely­zet. En­nek el­le­né­re a ka­to­li­kus egy­ház kö­zös prob­lé­mák­kal küz­dött. Lé­tez­tek azon­ban olyan kér­dé­sek is, ame­lyek­nek az egyes or­szá­gok­ban na­gyobb fi­gyel­met szen­tel­tek. A Cseh­szlo­vák Püs­pö­ki Kar 1945. no­vem­ber 13–15-én Olmützben fel­újí­tot­ta a köz­tár­sa­ság irán­ti hûségny­i­latkoza­tát.18 A há­bo­rú utá­ni hely­ze­tet a cseh­szlo­vák, a ma­gyar és a len­gyel tár­sa­da­lom el­té­rõ­en ítél­te meg. A Len­gyel Püs­pö­ki Kar 1945 ok­tó­be­ré­ben fel­hív­ta a hí­võk fi­gyel­mét a hit és az is­ten­ta­ga­dás kö­zöt­ti kü­lönb­ség­re; azok­nak a je­löl­tek­nek a tá­mo­ga­tá­sá­ra, akik vá­lasz­tá­si prog­ram­juk­ban a krisz­tu­si ta­ní­tá­sok­ból in­dul­nak ki; va­la­mint ar­ra, hogy „sen­ki sem le­het két úr szol­gá­ja.” A püs­pö­kök hang­sú­lyoz­ták az em­ber ter­mé­sze­tes mél­tó­sá­gát és sza­bad­sá­gát. Ugyan­ak­kor a de­mok­ra­ti­kus rend­szer ja­vá­ra nyi­lat­koz­tak. A Ma­gyar Püs­pö­ki Kar köz­vet­le­nül az 1945-ös vá­lasz­tá­sok elõtt ki­adott pász­tor­le­ve­le pél­dá­ul fel­ve­tet­te azt a kér­dést, hogy mi is a de­mok­rá­cia. A püs­pö­kök sze­rint az iga­zi de­mok­rá­cia is­mér­ve az alap­ve­tõ em­be­ri jo­gok elis­merése.19 A de­mok­rá­cia és egyéb fo­gal­mak el­té­rõ ér­tel­me­zé­se kö­rü­li prob­lé­mák az el­kö­vet­ke­zõ idõ­szak­ban erõ­tel­je­sen ki­fe­je­zés­re ju­tot­tak. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nem ér­zõ­dött oly mér­ték­ben a de­mok­rá­cia hi­á­nya, mint Len­gyel­or­szág­ban és Ma­gyar­or­szá­gon. Ez a hely­zet ab­ból is adód­ha­tott, hogy Ma­gyar­or­szág a há­bo­rú után a Szov­jet­unió ál­tal meg­szállt or­szág volt, Len­gyel­or­szág­ban pe­dig ko­a­lí­ci­ós ide­ig­le­nes kor­mány ala­kult, amely a kom­mu­nis­ták el­len­õr­zé­se alatt állt. Edvard Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök és a cseh­szlo­vá­ki­ai de­mok­ra­ti­kus pár­tok to­váb­bi kép­vi­se­lõi sza­va­tol­ták a de­mok­rá­ci­á­ba és az em­be­ri sza­bad­ság­ba ve­tett hi­tet, mind­azo­nál­tal, hogy a köz­tár­sa­ság­ban szin­te min­den­ki – Benešt is be­le­ért­ve – az új és né­pi de­mok­rá­ci­á­ról be­szélt.
Len­gyel­or­szág­ban a püs­pö­ki kar nagy fi­gyel­met szen­telt a há­zas­ság­ról és an­nak tár­sa­dal­mi ki­ha­tá­sá­ról szó­ló törvénynek.20 A csa­lád és a há­zas­ság vál­sá­gát ve­szé­lyes­nek tar­tot­ták a cseh­szlo­vák püs­pö­kök is. A há­bo­rú utá­ni el­sõ pász­tor­le­ve­lük­ben az is­ko­la­ügyet is érin­tet­ték. Egyút­tal ki­fe­jez­ték egyet­ér­té­sü­ket a szo­ci­á­lis re­for­mok­kal, és ar­ra fi­gyel­mez­tet­tek, hogy azok meg­va­ló­sí­tá­sa so­rán ér­vé­nye­sül­jön az igaz­sá­gos­ság. Ugyan­így fog­lal­tak ál­lást az el­len­ség­nek szá­mí­tó sze­mé­lyek, az áru­lók és a kol­la­bo­rán­sok meg­bün­te­té­sé­vel kap­cso­lat­ban is, idéz­ve XII. Pius pá­pá­nak a Nepo­mu­ki Szent Já­nos év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ki­adott lev­elébõl.21
Az em­lí­tett or­szá­gok­ban a há­bo­rú után föld­re­for­mot haj­tot­tak vég­re. Ma­gyar­or­szá­gon a kor­mány a ka­to­li­kus egy­ház bir­to­ká­ból kár­pót­lás nél­kül ki­sa­já­tí­tott több mint 800 000 ka­taszt­rá­lis hol­dat, amely­nek csak egy­har­ma­dát, a szán­tó­föl­de­ket osz­tot­ták ki, két­har­ma­da ál­la­mi ke­ze­lés­ben ma­radt. Az egy­ház til­ta­ko­zá­sa nem ma­gá­ra a föld­re­form tényére, ha­nem az el­já­rás mód­já­ra és a mö­göt­te hú­zó­dó po­li­ti­kai szán­dék­ra vo­nat­ko­zott. Az egy­ház kár­pót­lást igé­nyelt szer­ve­ze­tei fenn­tar­tá­sá­ra, azok anya­gi hát­te­ré­nek biz­to­sí­tá­sá­ra.22
A Len­gyel Fel­sza­ba­dí­tá­si Bi­zott­ság (Pols­ki Komitet Wyz­wole­nia Nar­o­dowe­go) ál­tal 1944. szep­tem­ber 6-án meg­hir­de­tett föld­re­form, elõ­irá­nyoz­ta az 50 hek­tár fe­let­ti pa­raszt­gaz­da­ság­ok fel­osz­tá­sát a nincs­te­le­nek és a kis­gaz­dák közöt­t.23 A poz­na­ñi, a po­me­rá­ni­ai és a szi­lé­zi­ai vaj­da­ság­ban a föld­osz­tás a né­me­tek, a kol­la­bo­rán­sok és a ka­to­nai szol­gá­lat alól ki­bú­vó sze­mé­lyek tu­laj­do­ná­ban le­võ 100 hek­tá­ron fe­lü­li bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zott. A lubli­ni Len­gyel­or­szág (Pols­ki Lubel­ská) te­rü­le­tén 320 ezer hek­tár föld­bõl 212 hek­tár­nyit par­cel­láz­tak fel. Több mint 100 ezer pa­raszt­csa­lád ju­tott föld­höz.24 Az ere­de­ti len­gyel te­rü­le­te­ken (Ziemiach davny­ch) 1946 vé­gé­ig kö­zel 3,1 mil­lió hek­tár­nyi föl­det osz­tot­tak szét, ami­bõl több mint 100 ezer hek­tár­nyi volt az er­dõ­te­rü­let. A 387 ezer kis­gaz­da csa­lád és a nincs­te­le­nek kö­zött 1,2 mil­lió hek­tár föl­det osz­tot­tak szét. A kor­mány meg­tar­tott ma­gá­nak 900 ezer hek­tárt, to­váb­bá né­hány száz hek­tár­nyi föld Al­só-Szi­lé­zi­á­ban a Vö­rös Had­se­reg gon­do­zá­sá­ba került.25

Föld­re­for­mot haj­tot­tak vég­re a há­bo­rú utá­ni Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is. Az 1945. áp­ri­lis 5-én el­fo­ga­dott kas­sai kor­mány­prog­ram XI. fe­je­ze­té­ben a kö­vet­ke­zõ sze­re­pelt: „A cseh és szlo­vák föld­mû­ve­sek­nek és nincs­te­le­nek­nek az új föld­re­form kö­vet­ke­ze­tes vég­re­haj­tá­sa irán­ti óha­ját szem elõtt tart­va és azon igye­ke­zet­tõl ve­zérel­ve, hogy a cseh és szlo­vák föld az ide­gen né­met–ma­gyar ne­mes­ség ke­zé­bõl a cseh meg szlo­vák pa­raszt­ság és nincs­te­le­nek tu­laj­do­ná­ba jus­son – a kor­mány öröm­mel fo­gad­ja az el­len­sé­ges sze­mé­lyek és áru­lók föld­jé­nek el­kob­zá­sát, amit a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács va­ló­sít meg és szét­oszt­ja azt a kis­tu­laj­do­nos föld­mû­ves la­kos­ság kö­zött. A kor­mány az ilyen in­téz­ke­dé­se­ket a köz­tár­sa­ság egész te­rü­le­té­re kiter­jeszti.”26 Mar­tin Kvetko, a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács me­zõ­gaz­da­sá­gi és a föld­re­form­ért fe­le­lõs meg­bí­zott­ja a föld­re­form el­sõ és má­so­dik sza­ka­szá­val kap­cso­lat­ban meg­je­gyez­te, hogy olyan vál­to­zá­sok tör­tén­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, ame­lyek „a ma­guk ne­mé­ben Eu­ró­pá­ban egye­dül­ál­ló­nak szá­mí­ta­nak, ha el­te­kin­tünk a Szov­jet­uni­ó­ban ér­vé­nye­sí­tett for­ra­dal­mi intézkedések­tõl.”27 A Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja 1948. feb­ru­ár 15-én tar­tott kas­sai te­rü­le­ti kon­fe­ren­ci­á­ján Gustáv Husák 600 000 hek­tár, a nagy­bir­to­kos­ok­tól el­kob­zott föl­det emlegetet­t.28 Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a há­bo­rú után nem ke­rült sor „a né­met föld­tu­laj­do­no­sok­kal és a ma­gyar nagy­bir­to­kos­ok­kal szem­be­ni olyan gyors le­fo­lyá­sú föld­el­kob­zás­ra és föld­osz­tás­ára”, mint Mag­yarorszá­gon.29 A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a föld­osz­tás há­rom sza­kasz­ban ment vég­be. Az el­sõ sza­kasz me­ne­tét Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök 1945-ben ki­adott 5-ös, 12-es, 28-as és 108-as szá­mú dek­ré­tu­ma szab­ta meg.30 A má­so­dik sza­kasz­ban az el­sõ, az 1919-ben jó­vá­ha­gyott föld­re­form­tör­vény mó­do­sí­tá­sát elõ­irány­zó, 1947-ben el­fo­ga­dott tör­vény volt az irány­adó. A har­ma­dik sza­kasz­ban a föld­tu­laj­don mó­do­sí­tá­sá­ról szó­ló, 1948. már­ci­us 21-én el­fo­ga­dott tör­vény ér­vé­nye­sült. A föld­re­form mind­há­rom sza­ka­sza súj­tot­ta a ka­to­li­kus egy­háza­t.31
A föld­osz­tás­sal kap­cso­lat­ban Ma­gyar­or­szá­gon az egy­ház vi­lá­gos ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. A há­bo­rú után meg­je­lent el­sõ pász­tor­le­vél­ben éle­sen ki­kelt a meg­va­ló­sí­tás mód­ja el­len. Úgy­szin­tén szót emelt a ka­to­li­kus saj­tó és könyv­ki­adás ér­de­ké­ben. Az öt he­ti­lap és 17 ki­sebb lap meg­je­le­né­sé­re csök­kent ál­la­po­tot a ha­ta­lom pa­pír­hi­án­­nyal ma­gya­ráz­ta. Az 1945-öt meg­elõ­zõ idõ­szak­ban 2 ka­to­li­kus na­pi­lap és 18 he­ti­lap je­lent meg.32
A ka­to­li­kus egy­ház tár­sa­dal­mi be­fo­lyá­sá­nak vis­­sza­fo­gá­sá­ra irá­nyult a ka­to­li­kus if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek be­til­tá­sa is. Az if­jú­sá­got egyet­len köz­pon­ti szer­ve­zet­be igye­kez­tek be­szo­rí­ta­ni. Meg­ala­kult a De­mok­ra­ti­kus Fi­a­ta­lok Szö­vet­sé­ge, hogy a fi­a­tal­sá­got ki­von­ják az idõ­sebb nem­ze­dék be­fo­lyá­sa alól. Ka­to­li­kus ele­mi és kö­zép­is­ko­lai vég­zett­sé­get 1945-ig a ta­nu­lók 58%-a szerzett.33 Az 1947/1948-as tan­év­ben a 7016 ele­mi és ál­ta­lá­nos mû­velt­sé­get nyúj­tó is­ko­lá­ból 4277 volt egy­há­zi (2558 ka­to­li­kus), a 354 pol­gá­ri is­ko­lá­ból 107 egy­há­zi (86 ka­to­li­kus), ezen­kí­vül mû­kö­dött 129 ipa­ri me­zõ­gaz­da­sá­gi és ke­res­ke­del­mi is­ko­la, eb­bõl 29 volt az egy­há­zi (22 a ka­to­li­kus), s ös­­sze­sen 62 ta­ní­tó­kép­zõ és óvó­nõ­kép­zõ in­té­zet volt az or­szág­ban, eb­bõl 47 egy­há­zi (35 ka­to­li­kus). To­váb­bá volt még 173 fiú- és le­ány­gim­ná­zi­um, eb­bõl 93 egy­há­zi (48 kato­likus).34
Az egy­há­zi saj­tó­nak, egye­sü­le­tek­nek és is­ko­lák­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is fi­gyel­met szen­tel­tek. El­té­rõ volt a cseh­or­szá­gi és a szlo­vá­ki­ai hely­zet. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács még 1944 szep­tem­be­ré­ben, a szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés ide­jén tör­vényt adott ki az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­ról. Er­rõl a prob­lé­má­ról tár­gyalt pél­dá­ul 1946 áp­ri­li­sá­ban az ok­ta­tás­ügyi meg­bí­zot­tal, Ladislav Novomeskýv­el Jaroslav Machu­la, a va­ti­ká­ni cseh­szlo­vák nagy­kö­vet­ség egy­ház­ügyi ta­ná­cso­sa. Novomeský az egy­há­zi is­ko­lák­kal kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te: „Eze­ket az is­ko­lá­kat nem én ál­la­mo­sí­tot­tam, ha­nem Tiso, anél­kül, hogy a püs­pö­kök til­ta­koz­tak vol­na. Az ál­la­mo­sí­tás­ról szó­ló dön­tés vég­le­ges és meg­vál­toz­ha­tat­lan.”35
Ezek­kel a prob­lé­mák­kal a len­gyel­or­szá­gi ka­to­li­kus egy­ház is szem­be­ta­lál­ta ma­gát. A püs­pö­ki kar a Len­gyel nem­ze­ti ta­nács el­nö­ké­hez, Boleslav Bieruthoz 1946. szep­tem­ber 15-én in­té­zett me­mo­ran­du­má­ban elõ­hoz­ta a kon­kor­dá­tum fel­mon­dá­sát is. Meg­erõ­sí­tet­te az egy­ház rész­vé­tel­ét a köz­tár­sa­ság meg­újí­tá­sá­ban. Hi­vat­ko­zott az 1945. ok­tó­ber 3–4-i püs­pö­ki kon­fe­ren­ci­á­ra. A püs­pö­kök ki­mond­ták, hogy a ka­to­li­ku­sok kö­te­le­sek együtt­mû­köd­ni a köz­tár­sa­ság de­mok­ra­ti­kus szel­lem­ben tör­té­nõ meg­úju­lá­sá­ban, mi­köz­ben ra­gasz­kod­tak a val­lá­sos hit kor­lá­to­zá­sá­nak meg­en­ged­he­tet­len­sé­gé­hez és az egy­ház ál­tal ki­nyil­vá­ní­tott er­köl­csi el­vek be­tar­tá­sá­hoz. Nem ke­rül­ték meg sem az új há­zas­sá­gi tör­vényt, sem pe­dig a vá­lás prob­lé­má­ját.
A len­gyel kor­mány, pon­to­sab­ban a len­gyel bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um (Ministerstvo Admin­is­tracji Pub­liczne­j) 1946. feb­ru­ár el­se­jén el­is­mer­te a „Len­gyel Nem­ze­ti Ka­to­li­kus Egy­ház”-at, ami el­len a püs­pö­ki kar til­ta­ko­zott, mint­hogy a nem­ze­ti egy­ház nem ka­to­li­kus és az em­be­re­ket fél­re­ve­ze­ti. Úgy­szin­tén ki­tért a ka­to­li­kus if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek­nek az is­ko­lák­ban tör­té­nõ mû­kö­dé­sé­re vo­nat­ko­zó ti­la­lom­ra, amit az igaz­ga­tók köz­re­mû­kö­dé­sé­vel, a tan­fel­ügye­lõk szó­be­li uta­sí­tá­sá­ra fo­ga­na­to­sí­tot­tak. Elé­ge­det­len­sé­gük­nek ad­tak han­got a hit­tan­órák­kal kap­cso­lat­ban is, ami kö­te­le­zõ he­lyett vá­laszt­ha­tó tan­tárgy lett. A püs­pö­ki kar ezt az ok­ta­tás fo­lya­ma­tá­ba va­ló be­avat­ko­zás­nak és az is­ko­lai ne­ve­lést szét­zi­lá­ló lé­pés­nek te­kin­tet­te. Az el­fo­ga­dott in­téz­ke­dé­sek az egy­há­zat nem­csak a ta­nu­lók kö­ré­ben le­he­tet­le­ní­tet­ték el, ha­nem az egész tár­sa­da­lom sze­mé­ben is. To­váb­bá éle­sen til­ta­ko­zott az if­jú­ság- és gyer­mek­ne­ve­lés el­vi­lá­gi­a­sí­tá­sa el­len az ál­la­mi­lag ala­pí­tott és az ál­la­mi ke­ze­lés­ben le­võ gyer­mek­ott­hon­ok­ban. A me­mo­ran­dum­ban szó esett a cen­zú­rá­zás­ról és a Szent­írás­ból szár­ma­zó szö­ve­gek el­kob­zá­sá­nak ese­te­i­rõl is. A ka­to­li­kus egy­ház Len­gyel­or­szág­ban nem fejt­he­tett ki te­vé­keny­sé­get sa­ját szer­ve­ze­tei ré­vén sem. A püs­pö­kök a sze­mi­ná­ri­u­mi épü­le­tek, a ko­los­to­rok, a ka­to­li­kus ima­há­zak és pa­ró­ki­ák, a nyom­dák és a ki­adók le­fog­la­lá­sá­nak szám­ta­lan ese­té­rõl sze­rez­tek tu­do­mást. A püs­pö­ki kar to­váb­bá meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a len­gyel ka­to­li­ku­sok meg van­nak foszt­va at­tól a le­he­tõ­ség­tõl, hogy ha­tást gya­ko­rol­ja­nak az alap­ve­tõ ál­la­mi dön­té­sek­re, mi­köz­ben rá­mu­tat­tak ar­ra: szá­mos eu­ró­pai ál­lam­ban, úgy­mint Bel­gi­umban, Fran­cia­or­szágban, Olasz­or­szágban és Cseh­szlo­vá­kiában a ka­to­li­ciz­mus „sa­ját zász­la­ja alatt lép­he­tett fel”, sõt Auszt­ri­á­ban a szov­jet meg­szál­ló ha­ta­lom meg­en­ged­te a ka­to­li­kus, ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét is. A me­mo­ran­dum vé­gül az­zal zá­rult, hogy nem hagy­hat alább az a tö­rek­vés, amely a nem­zet­nek a ma­te­ri­a­liz­mus­tól és az er­köl­csi zül­lés­tõl va­ló meg­óvá­sá­ra irányul.36
Az új ma­gyar­or­szá­gi ha­ta­lom a kü­lön­bö­zõ egy­le­te­ket – be­le­ért­ve a ke­resz­tény be­ál­lí­tott­sá­gú­a­kat is – meg­szûn­tet­te. Ki­vé­tel­nek szá­mí­tot­tak azok, ame­lyek a vi­lá­gi ige­hir­de­tés­sel fog­lal­koz­tak. Rajk Lász­ló bel­ügy­mi­nisz­ter 1946 nya­rán szov­jet kö­ve­te­lés­re – ám azt túl­li­heg­ve – fel­osz­la­tott 170 kü­lön­bö­zõ ka­to­li­kus egye­sü­le­tet, ame­lyek kö­zött ter­mé­sze­te­sen if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek is vol­tak. Ezek egyi­ke pél­dá­ul fél­mil­li­ós tag­ság­gal ren­del­ke­zett. A ha­ta­lom fo­ko­za­to­san fel­szá­mol­ta az ös­­szes ke­resz­tény egye­sü­le­tet. 1948-ban még 7522 ka­to­li­kus hit­buz­gal­mi egye­sü­let mû­kö­dött, de két éven be­lül be­til­tot­ták, fel­szá­mol­ták vagy fo­ko­za­tos meg­szû­nés­re ítél­ték az ös­­szes egy­há­zi ci­vil szer­ve­ze­tet, füg­get­le­nül at­tól, hogy a ka­to­li­kus vagy a pro­tes­táns egy­ház­hoz tar­to­zot­t.37
Ha­son­ló el­já­rás ér­vé­nye­sült Szlo­vá­ki­á­ban is. Ter­mé­sze­te­sen, köz­vet­le­nül a há­bo­rú után be­til­tot­ták és fel­osz­lat­ták azo­kat a szer­ve­ze­te­ket, ame­lyek együtt­mû­köd­tek a fa­sisz­ta rend­szer­rel. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács 1945. má­jus 25-i ren­de­le­te nem vo­nat­ko­zott a szlo­vák egy­há­zi (ka­to­li­kus, evan­gé­li­kus, gö­rög­ke­le­ti és zsi­dó) egye­sü­le­tek­re. Azon­ban 1945 nya­rán a hely­zet meg­vál­to­zott. Az egy­há­zi egye­sü­le­tek be­til­tá­sá­nak in­dok­lá­sát a meg­elõ­zõ te­vé­keny­sé­gük­re va­ló te­kin­tet nél­kül úgy fo­gal­maz­ták meg, hogy a fel­szá­mo­lás mind­an­­nyi­uk­ra vo­nat­koz­zon. Ily mó­don ke­rült sor az an­ti­fa­sisz­ta el­len­ál­lás­ban je­len­tõs ér­de­me­ket szer­zett Evan­gé­li­kus If­jú­sá­gi Szö­vet­ség be­til­tá­sá­ra. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács Bel­ügyi Meg­bí­zot­ti Hi­va­ta­lá­nak 1945. au­gusz­tus 6-án kelt át­ira­tá­ban a meg­szün­te­tés in­dok­lá­sá­ban töb­bek kö­zött ez állt: „En­nek az egy­há­zi egye­sü­let­nek a lé­te és mû­kö­dé­se a ha­son­ló jel­le­gû egye­sü­le­tek­kel egye­tem­ben nyug­ta­lan­sá­got vál­tott ki a szlo­vák köz­vé­le­mény­ben, ami a na­pi saj­tó­ban és a Nem­ze­ti Front ha­tá­ro­za­ta­i­ban je­lent­ke­zõ ag­res­­szív, a fel­osz­la­tá­su­kat kö­ve­te­lõ vissz­hang­ban csú­cso­so­dott ki. Ezért a köz­rend és a nyu­ga­lom meg­õr­zé­se ér­de­ké­ben a szó­ban for­gó egye­sü­le­tet fel kel­lett oszlat­ni.”38 A fel­szá­mo­lás el­len az evan­gé­li­kus egy­ház kép­vi­se­lõi til­ta­koz­tak. Az egy­há­zi egye­sü­le­tek meg­szün­te­té­se a ka­to­li­kus püs­pö­kö­ket is nyug­ta­la­ní­tot­ta. A szlo­vák püs­pö­kök a ka­to­li­ku­sok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­rõl szó­ló, Eduard Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz 1946. ja­nu­ár 8-án in­té­zett em­lék­ira­tuk­ban kö­ve­tel­ték a ka­to­li­kus egye­sü­le­tek be­til­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ren­de­let vis­­sza­vo­ná­sát. Ezért a köz­tár­sa­sá­gi el­nök­nél szor­gal­maz­ták az is­ko­la­ügy­ben, a di­ák­ott­hon­ok és az ár­va­há­zak fenn­tar­tá­sá­ban, va­la­mint a saj­tó te­rü­le­tén és a va­gyo­ni kér­dé­sek­ben ural­ko­dó hely­zet orvoslását.39
A be­ren­dez­ke­dõ kom­mu­nis­ta ha­ta­lom a vizs­gált or­szá­gok­ban ele­in­te ke­res­te az együtt­mû­kö­dést az egy­há­zak­kal. Dek­la­rál­ta a ve­lük szem­be­ni jó­in­du­la­tot, ugyan­ak­kor olyan szer­ve­ze­tek lét­re­ho­zá­sá­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tet fej­tett ki, ame­lyek kö­zel áll­tak a kom­mu­nis­ták­hoz és tá­mo­gat­ták a kom­mu­nis­ták prog­ram­ját. Ezt a célt vol­tak hi­va­tot­tak szol­gál­ni a ka­to­li­kus hi­tû em­be­re­ket ös­­sze­fo­gó „nem­ze­ti egy­há­zak”, ame­lyek ezek­ben az or­szá­gok­ban több­sé­gi egy­há­zak vol­tak. A Len­gyel Püs­pö­ki Kar már az em­lí­tett 1946. szep­tem­ber 15-i me­mo­ran­du­má­ban em­lí­tést tett a Len­gyel Nem­ze­ti Ka­to­li­kus Egy­ház­ról (Pols­ki Nar­o­dowy Kosci­ol Katolick­i). A püs­pö­kök nem von­ták két­ség­be az ál­lam­nak az egyes hit­val­lás­ok leg­ali­zá­lá­sá­ra vo­nat­ko­zó jo­gát, de a Len­gyel Nem­ze­ti Ka­to­li­kus Egy­ház el­ne­ve­zést hely­te­len­nek mi­nõ­sí­tet­ték, mint­hogy az ún. nem­ze­ti egy­ház nem ele­ve ka­to­li­kus, va­gyis egye­te­mes, s a hí­ve­ket meg­té­vesz­ti az­ál­tal, hogy a szek­tá­so­kat azo­no­sít­ja a kato­liku­sokkal.40 Az ún. nem­ze­ti egy­ház­ként fel­lé­põ „szek­ta” ter­je­dé­sé­rõl a gor­zovi apos­to­li ad­mi­niszt­rá­tor le­ve­lé­ben kö­zöl­te, hogy: „en­nek a ko­moly ve­szély­nek egye­dül a meg­fe­le­lõ szá­mú pap meg­lé­té­vel le­het­ne ele­jét ven­ni úgy, hogy az or­szág egész te­rü­le­tét az apos­to­li igaz­ga­tás alá he­lyez­nénk. Mind­ed­dig egész te­rü­le­tek nél­kü­lö­zik a lel­ki­pász­to­ro­kat. Így pél­dá­ul a Gubi­ni já­rás­nak, ma­gát a szék­he­lyet ki­vé­ve nincs egyet­len pap­ja sem.”41
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a kom­mu­nis­ták úgy­szin­tén igye­kez­tek ös­­sze­fog­ni és fel­hasz­nál­ni a püs­pö­ki kar­tól füg­get­len ka­to­li­kus moz­gal­mat sa­ját cél­ja­ik pro­pa­gá­lá­sá­ra. Még a há­bo­rú ide­jén, 1944 nya­rán lét­re­jött és a kö­vet­ke­zõ év nya­rá­ig lé­te­zett a Szláv Ka­to­li­kus Bi­zott­ság, ame­lyet Jozef Fiala Udavský, Vin­cent Šinkoviè-Petrovský és dr. Jozef Stra­ka kép­vi­selt. Ján Voj­taššák püs­pök ha­tá­ro­zott el­íté­lõ fel­lé­pé­se nyo­mán a bi­zott­ság te­vé­keny­sé­ge meg­szûnt. Meg kell azon­ban je­gyez­ni, hogy a te­vé­keny­sé­gük­re vo­nat­ko­zó ja­vas­lat­tal egyet­ér­tett Pavol Gojdiè és Jozef Èársky püs­pök. A bi­zott­ság mû­kö­dé­sé­vel vi­szont nem ér­tett egyet Kmeko ér­sek, aki er­rõl tá­jé­koz­tat­ta Jozef Èársky és Andrej Škrábik püs­pö­kö­ket. Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja pe­dig 1945 nya­rán a bi­zott­sá­got mint a ha­la­dó ka­to­li­ku­sok bá­zi­sát igye­ke­zett fel­újí­ta­ni.42
Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak ki­bõ­ví­tett el­nök­sé­gi ülé­sén 1949. áp­ri­lis 25-én, amely jó­vá­hagy­ta az egy­ház­po­li­ti­ka új irány­vo­na­lát, Ru­dolf Slán­ský, a CSKP fõ­tit­ká­ra tá­mo­gat­ta a pa­pok és a vi­lá­gi­ak meg­új­ho­dá­si moz­gal­má­nak szer­ve­zé­sét, ami alap­já­vá vált vol­na a nem­ze­ti egy­ház­nak, a Ci­rill és Me­tód­hoz kap­cso­ló­dó ha­gyo­mány fel­használásá­val.43 Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a ka­to­li­kus egy­ház és hi­e­rar­chi­á­ja be­fo­lyá­sá­nak meg­tö­ré­sé­re a rend­szer Ka­to­li­kus Ak­ci­ót szer­ve­zett, ami si­ker­te­le­nül végzõdöt­t.44
Ma­gyar­or­szá­gon a há­bo­rú utá­ni re­zsim­hez po­zi­tí­vab­ban vi­szo­nyul­tak a re­for­má­tus egy­ház kép­vi­se­lõi, akik el­ha­tá­ro­lód­tak a meg­elõ­zõ rend­szer­tõl. Az új vi­szo­nyok­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dá­su­kat elõ­moz­dí­tot­ta Karl Barth sváj­ci te­o­ló­gus ilyen irá­nyú mag­a­tartása.45
Mind­há­rom or­szág­ban akad­tak lel­ké­szek, akik együtt­mû­köd­tek a re­zsim­mel, il­let­ve ro­kon­szen­vez­tek a kom­mu­niz­mus­sal. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­mal együtt­mû­köd­ni kész lel­ké­szek a ha­za­fi­as szel­le­mû­ek­hez tar­toz­tak. A pa­pok­kal szem­be­ni, azo­kat ha­za­fi­as­ok­ra, re­ak­ci­ó­sok­ra és sem­le­ge­sek­re osz­tó meg­ha­tá­ro­zás al­kal­ma­zá­sa szin­tén a köl­csö­nös el­len­té­tek szí­tá­sát, a pap­ság­nak a rend­szer ér­de­ké­ben tör­té­nõ ki­hasz­ná­lá­sát szol­gál­ta.
A len­gyel ha­tó­sá­gok 1947-ben kezd­ték el a pa­po­kat ha­la­dók­ra és re­ak­ci­ó­sok­ra osz­tani.46 A ka­to­li­kus ha­la­dó szer­ve­ze­tek kö­zé tar­to­zott a Pax egye­sü­let Boleslaw Piaseck­iv­el az élen, aki egye­bek kö­zött ál­lí­tot­ta, hogy „szo­ci­a­liz­mus csak egy van, olyan, mint a Szov­jet­uni­ó­ban.” Ugyan­ak­kor meg­hir­det­te a len­gyel for­ra­da­lom „utó­pisz­ti­kus vi­lág­né­ze­ti sok­ré­tû­sé­gét.” A Pax az ál­la­mo­sí­tott vál­la­la­ta­i­ban olyan sze­mé­lye­ket al­kal­ma­zott, „aki­ket a rend­szer ki­do­bott az ut­cá­ra.” Boleslav Piasec­ki vé­del­mez­te a „ha­za­fi­as pa­po­kat.” En­nek el­le­né­re el­néz­te a hi­va­ta­los túl­ka­pá­so­kat, ami­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként a Pax fo­ko­za­to­san el­szi­ge­te­lõ­dött a ka­to­li­kus kör­nye­zet­ben, és Ste­fan Wyszyñs­ki prí­más „ka­to­li­kus el­haj­lók”-nak ne­vez­te õket.47 A ha­za­fi­as pa­pok szer­ve­ze­te Len­gyel­or­szág­ban 1950-ben jött lét­re, s törzs­ál­lo­má­nyát a tá­bo­ri lel­ké­szek alkot­ták.48
A Pax az egy­ház egy­sé­gé­nek meg­bon­tá­sá­ra tö­re­ke­dett, köz­ve­tí­tõ sze­re­pet töl­tött be a kor­mány és a püs­pö­ki kar kö­zött, részt vett a re­zsim ál­tal szer­ve­zett pro­pa­gan­da­ak­ci­ók­ban, jo­go­sít­vá­nya volt a ka­to­li­kus iro­da­lom ki­adá­sá­ra. „A kom­mu­niz­mus irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­gé­nek »szellemi« in­dí­té­kai hoz­zá­já­rul­tak a fo­gal­mak el­tor­zí­tá­sá­hoz, a rossz­nak az evan­gé­li­um sa­já­tos ér­tel­me­zé­sé­vel tör­té­nõ fel­men­té­sé­hez. Piaseck­i, aki min­den­kor a zárt gon­do­lat­rend­sze­rek ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­re­ke­dett, meg­al­kot­ta az inte­griz­mus el­mé­le­tét, mely ar­ra szol­gált, hogy a kom­mu­niz­mus­hoz fû­zõ­dõ el­kö­te­le­zett­sé­get ös­­sze­kap­csol­ja a val­lás irán­ti oda­adás­sal.”49 Piasec­ki és a Pax te­vé­keny­sé­gét ko­ra­be­li kon­tex­tus­ban is el kell he­lyez­ni, ami­kor élt az év­ti­ze­de­kig fenn­ál­ló kom­mu­nis­ta re­zsim gyõ­zel­mes tér­hó­dí­tá­sá­ba ve­tett hit. Úgy tû­nik, hogy így pró­bál­ta „meg­men­te­ni” a len­gyel egy­há­zat és a len­gyel­or­szá­gi ka­to­li­ciz­must at­tól a sors­csa­pás­tól, mely az orosz­or­szá­gi gö­rög­ke­le­ti egy­há­zat, il­let­ve a cseh­szlo­vá­ki­ai és a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­za­kat súj­tot­ta.
A re­zsim­mel va­ló együtt­mû­kö­dés­re haj­lan­dó lel­ké­szek cso­port­ja sok­ré­tû volt. Kö­zé­jük tar­toz­tak olya­nok is, aki­ket ma­guk­kal ra­gad­tak a kom­mu­nis­ták szebb jö­võ­rõl szó­ló ígé­re­tei. A rend­szer­rel va­ló együtt­mû­kö­dés fel­té­te­lez­he­tõ volt olyan pa­pok­ról is, akik nem ápol­tak jó vi­szonyt a püs­pö­kük­kel. Egye­se­ket zsa­rol­tak, má­sok­kal szem­ben a „va­la­mit va­la­mi­ért” el­vet al­kal­maz­ták, ami­nek pél­dá­ul még olyan ese­tei is vol­tak, mint épí­tõ­anyag-be­szer­zé­si le­he­tõ­sé­gek biz­to­sí­tá­sa. Lé­te­zett vi­szont a lel­ké­szek­nek olyan cso­port­ja is, amely meg volt gyõ­zõd­ve ar­ról, hogy komp­ro­mis­­szu­mok ré­vén „meg­óv­hat­ják a hit­tan­ok­ta­tás jo­gát”. A ha­za­fi­as, il­let­ve ha­la­dó lel­ké­sze­ket 1949 szep­tem­be­ré­ben fo­gad­ta Boleslaw Bierut köz­tár­sa­sá­gi el­nök. Ezek a lel­ké­szek „a Sza­bad­sá­gért és De­mok­rá­ci­á­ért Küz­dõk Szö­vet­sé­gé­nek egye­sí­tõ kong­res­­szu­sá­ra ér­kez­tek”, amely­nek ke­re­té­ben meg­ala­kí­tot­ták a Lel­ké­szi Bi­zott­sá­got. A re­zsim cél­ja vi­szont az volt, hogy el­len­té­tet szít­son a pa­pok kö­ré­ben és meg­te­remt­se az ál­la­mi egy­ház alap­ja­it. Az ak­ció mö­gött az ál­lam­biz­ton­ság em­be­rei áll­tak.50
A cseh­szlo­vák, a ma­gyar és a len­gyel ha­tó­sá­gok fel­hasz­nál­ták és tá­mo­gat­ták a ha­za­fi­as pa­po­kat. A cél olyan ál­la­pot ki­ala­kí­tá­sa volt, amely szem­be­ál­lít­ja az al­sóbb és fel­sõbb pap­sá­got. A ha­za­fi­as pa­pok­kal szem­be­ni egy­faj­ta bi­zony­ta­lan­ság azon­ban to­vább élt. Leg­erõ­tel­jes­eb­ben ez min­den va­ló­szí­nû­ség sze­rint Len­gyel­or­szág­ban nyil­vá­nult meg, ahol en­ge­dé­lyez­ték Piaseck­inek, hogy lét­re­hoz­za a Nem­ze­ti Front mel­lett a ka­to­li­kus en­tel­lek­tü­e­lek és ak­ti­vis­ták bi­zott­sá­gát, amely­re az a fel­adat várt, hogy hoz­zá­já­rul­jon a püs­pö­ki kar el­le­he­tet­le­ní­té­sé­hez, va­la­mint a ha­za­fi­as pa­pok féken­tartásához.”51
Cseh­szlo­vá­kia ter­mé­sze­te­sen más eset volt. A ha­tó­sá­gok meg­ne­he­zí­tet­ték azok­nak a lel­ké­szek­nek az igye­ke­ze­tét, akik sa­ját kör­nyé­kü­kön részt vet­tek az em­be­rek élet­kö­rül­mé­nye­i­nek a ja­ví­tá­sá­ban. Így pél­dá­ul a besz­ter­ce­bá­nyai ke­rü­le­ten be­lü­li, 1953. jú­li­u­si egy­ház­po­li­ti­kai hely­zet­rõl szó­ló je­len­tés be­szá­mol a Dolné Rikynèice-i eset­rõl, ami­kor is Pavol Ondrej Miška lel­kész te­vé­ke­nyen részt vett an­nak a la­kás­tömb­nek az épí­té­si mun­ká­la­ta­i­ban, „ahol be­ren­dez­ték a föd­mûves szö­vet­ke­zet és a he­lyi nem­ze­ti bi­zott­ság iro­dá­ját, s ben­ne egy pél­dás, 35 gye­rek egész na­pos gon­dos­ko­dá­sát el­lá­tó óvo­da is el­he­lye­zést nyert. Az em­lí­tett pap­nak a la­kos­ság kö­ré­ben ki­fej­tett agi­li­tá­sát fo­ko­za­to­san vis­­sza­fog­juk, eset­leg át­he­lyez­zük oda, ahol nem lesz mód­ja a hí­vek kö­zött buzgólkod­ni.”52
Az­zal a meg­gyõ­zõ­dés­sel, hogy a kom­mu­niz­mus és az egy­ház sok kö­zös vo­nás­sal ren­del­ke­zik, Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is ta­lál­ko­zunk. Er­rõl a kap­cso­lat­ról, amely ki­zár­ja a kom­mu­nis­ta – a ka­to­li­kus egy­ház hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mai ál­tal is ta­ga­dott – ta­no­kat, tár­gya­lást foly­tat­tak a cseh­szlo­vák ál­lam és a ka­to­li­kus egy­ház kép­vi­se­lõi a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­ga egy­ház­ügyi bi­zott­sá­gá­nak 1949. feb­ru­ár 17-én tar­tott ülé­sén. Václav Kopecký nép­mû­ve­lé­si és tá­jé­koz­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter a ta­lál­ko­zón ki­je­len­tet­te: „Ha már Trochta püs­pök úr a ke­resz­tény val­lá­si hit­nek pél­dá­ul a szo­ci­a­liz­mus gon­do­la­tá­val va­ló ös­­sze­egyez­tet­he­tet­len­sé­gé­rõl be­szélt, sze­ret­nék rá­mu­tat­ni XIII. Leó Rerum novarum cí­mû en­cik­li­ká­já­ra, ame­lyet XI. Pius a Qadra­ges­i­mo an­no cí­mû en­cik­li­ká­já­val mó­do­sí­tott, s ez olyan idõ­ben tör­tént, ami­kor XIII. Leó tel­jes mér­ték­ben le­he­tõ­nek tar­tot­ta a ke­resz­tény egy­há­zi hit­nek az ös­­sze­egyez­tet­he­tõ­sé­gét a szo­ci­a­liz­mus gon­do­la­tá­val, a szo­ci­a­lis­ta tö­rek­vé­sek meg­valósításá­val.”53

Egy év múl­va – 1950. feb­ru­ár 19-én – a Katolícke noviny­ben nap­vi­lá­got lá­tott Josef Plo­jhar ró­mai ka­to­li­kus pap és egész­ség­ügyi mi­nisz­ter nyi­lat­ko­za­ta a ke­resz­tény­ség és a né­pi de­mok­rá­cia kö­zös cél­ja­i­ról. Eze­ket a cé­lo­kat „az em­be­ri­es­ség, a bé­ke és a szo­ci­á­lis kér­dé­sek meg­ol­dá­sa je­len­tet­te.” Így a kö­zöt­tük le­võ bár­mi­ne­mû el­mé­le­ti kü­lönb­sé­gek el­tûn­nek „a kö­zös cé­lok ér­de­ké­ben fo­lyó min­den­na­pi munkában.”54 Ha­son­ló meg­fo­gal­ma­zás sze­re­pelt a ke­resz­tény egy­ház lel­ké­sze­i­nek a velehra­di és luhaèovi­cei ös­­sze­jö­ve­te­lén 1950-ben el­fo­ga­dott ha­tá­ro­zat­ban is. Eb­ben töb­bek kö­zött ez állt: „A ke­resz­tény­ség és a szo­ci­a­liz­mus nem egy­mást ki­zá­ró irány­za­tok, ha­nem a köl­csö­nös tisz­te­let­tar­tás je­gyé­ben ké­pe­sek meg­te­rem­te­ni a föl­di lét és az örök­ké­va­ló bol­dog élet ide­á­lis fel­tét­ele­it mind­azok szá­má­ra, akik éle­tük fo­lya­mán az em­be­rek bol­do­gu­lá­sá­nak, az igaz­sá­gos­ság­nak és a sze­re­tet­nek a ke­resz­tény­ség és a szo­ci­a­liz­mus ál­tal val­lott kö­zös el­ve­it ér­vé­nye­sí­tet­ték.”55 A Dzienik Pols­ki cí­mû na­pi­lap olyan vé­le­mény­nek adott te­ret, mely sze­rint: „az egy­sze­rû em­ber ké­pes ös­­sze­kap­csol­ni a ma­ga ka­to­li­kus el­kö­te­le­zett­sé­gét a szo­ci­a­lis­ta épí­tés­sel és a szo­ci­a­lis­ta ál­lam irán­ti lo­ja­li­tás­sal. Azt jö­ven­döl­ték, hogy a ka­to­li­ciz­mus al­kal­maz­ko­dik az új tör­té­nel­mi va­ló­ság­hoz, az­az a szo­ci­a­liz­mus­hoz, mint ahogy az pár­szor a múlt­ban már megtörtén­t.”56
Az új hely­zet, te­hát a ke­resz­tény egy­há­zak meg­lé­te azok­ban az or­szá­gok­ban, ame­lyek a Szov­jet­uni­ó­nak és a szo­ci­a­liz­mus ot­ta­ni for­má­já­nak alá­ren­delt po­li­ti­kai szub­jek­tu­mok ural­ma alá ke­rül­tek, ter­mé­sze­te­sen a te­o­ló­gi­á­ban is ki­fe­je­zés­re ju­tott. Ilyen Ma­gyar­or­szá­gon a re­for­má­tus egy­ház­ban ki­mun­kált ún. „kes­keny út” te­o­ló­gi­á­ja volt, amely a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­ben je­löl­te meg az egy­ház „szol­gá­la­ti kül­de­té­sé­nek ér­tel­mét és cél­ját.”57 Szlo­vá­ki­á­ban ezt az „arc­cal az élet fe­lé te­o­ló­gia” hir­det­te. Köny­vé­ben id. Jú­li­us Filo evan­gé­li­kus lel­kész és püs­pök „hely­ze­ti, sõt akk­li­ma­ti­zá­ci­ós te­o­ló­giá”-nak ne­vez­te, mi­vel az egy­há­zi ta­ní­tá­sok­nak, de még in­kább a gya­kor­lat­nak a po­li­ti­kai hely­zet­hez tör­té­nõ hoz­zá­iga­zí­tá­sát szor­gal­maz­ta, hogy az egy­ház „ne in­ge­rel­je” a hatósá­gokat.”58
Már em­lí­tet­tük, hogy a kom­mu­nis­ták olyan ke­resz­tény moz­ga­lom ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­re­ked­tek, amely szo­ro­san együtt­mû­kö­dik a szo­ci­a­lis­ta ál­lam­mal. Alex­ej Èepiè­ka mi­nisz­ter 1949. áp­ri­lis 28-án a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­gá­nak a ha­la­dó lel­ké­szek­kel foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sán er­re Fran­cia­or­szág­gal és Olasz­or­szág­gal kap­cso­lat­ban utalt. Ugyan­ezen ta­nács­ko­zá­son Ale­xan­der Horák ha­za­fi­as pap és meg­bí­zott em­lí­tést tett ar­ról a len­gyel lap­ról, amely­nek „né­pi de­mok­ra­ti­kus a vo­nal­ve­ze­té­se és ugyan­ak­kor szi­go­rú­an kö­ve­ti a krisz­tu­si tanítá­sokat.”59 Egy ilyen jel­le­gû la­pot em­lí­tett a len­gyel püs­pö­ki kar is, mely a hi­va­ta­lok en­ge­dé­lye nél­kül je­le­nik meg, a vo­nat­ko­zó tör­vé­nye­ket meg­szeg­ve. Ez a ki­ad­vány a Szent­szék, a Szent­atya és a püs­pö­ki kar el­len har­col, té­ves er­köl­csi és egy­há­zi el­ve­ket hir­det, igyek­szik alá­ás­ni az egy­há­zi fe­gyel­met, és schis­mát meg eret­nek­sé­get akar elõ­idéz­ni a pap­ság kö­ré­ben. Ne­héz el­vár­ni a püs­pö­ki kar­tól és a lel­ké­szek­tõl, hogy ilyen be­ál­lí­tott­sá­gú em­be­rek­tõl ta­nul­ja­nak ál­lam­pol­gá­ri kö­te­les­ség­tu­dást, s hogy a me­gúj­ho­dó Len­gyel­or­szág­gal va­ló vi­szo­nyuk ki­ala­kí­tá­sá­ban a õ pél­dá­ju­kat kö­ves­sék. Ezek kö­zül a pa­pok kö­zül egye­se­ket az el­sõ bé­ke­kong­res­­szus ide­jén fel­hasz­nál­tak a Szent­atya el­le­ni tá­ma­dá­sok­ra. Az ilyen jel­le­gû mód­sze­re­ket a ki­ala­kult kö­rül­mé­nyek tra­gi­kus je­lé­nek kell tek­in­tenünk.”60
A re­zsi­met tá­mo­ga­tó lel­ké­szi szer­ve­ze­tek lét­re­ho­zá­sá­hoz ürü­gyül ter­mé­sze­te­sen a szov­jet tí­pu­sú bé­ke­harc je­gyé­ben szer­ve­zett ak­ci­ók szol­gál­tak. Ami­kor a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom meg­sze­rez­te az egy­ház fe­let­ti ural­mat és alá­ren­delt­sé­gé­be von­ta azt, az ilyes­faj­ta ak­ci­ók­ba a püs­pö­kök is be­kap­cso­lód­tak. A köl­csö­nös szem­be­sü­lés so­rán azon­ban el­uta­sí­tot­ták a rész­vé­telt a ha­son­ló ren­dez­vé­nye­ken, fõ­ként a ve­lük va­ló po­li­ti­kai vis­­sza­élés mi­att. Is­me­re­tes pél­dá­ul Ján Voj­taššák sze­pes­sé­gi püs­pök ma­ga­tar­tá­sa a re­zsim ilyes­faj­ta tö­me­ge­sen szer­ve­zett ak­ci­ó­i­val szem­ben. Ilyen eset­rõl szá­molt be Jozef Lukaèoviè ha­za­fi­as lel­kész és meg­bí­zott a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­ga kép­vi­se­lõ­i­nek a ha­la­dó lel­ké­szek­kel foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sán 1949. áp­ri­lis 28-án: „A bé­ke­kong­res­­szus­sal kap­cso­lat­ban ki­kér­tük a szlo­vák püs­pö­kök vé­le­mé­nyét, mi­re Voj­taššák azt fe­lel­te, hogy a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház bé­ke­tá­mo­ga­tó és nem vár fel­hí­vás­ra ak­kor, ami­kor már zeng az ég.”61
A kom­mu­nis­ta re­zsim ál­tal szer­ve­zett kü­lön­fé­le bé­ke­kam­pá­nyok­ba a hû­ség­es­kü le­té­te­le után 1951-ben a cseh­szlo­vák püs­pö­kö­ket is be­von­ták. Így pél­dá­ul Ambroz Lazík püs­pök 1951. áp­ri­lis 14-én a bé­ke­kon­fe­ren­ci­ák­kal kap­cso­lat­ban vé­le­ményt nyil­vá­ní­tott a ró­mai ka­to­li­kus püs­pö­kök és ordináriu­sok po­zso­nyi kon­fe­ren­ci­á­ján. A cseh­szlo­vák lel­ké­szek 1950-tõl kezd­ve ak­tí­van be­kap­cso­lód­tak a cseh­szlo­vák bé­ke­vé­dõk te­vé­keny­sé­gé­be. A ka­to­li­kus lel­ké­szek bé­ke­moz­gal­má­nak el­sõ or­szá­gos kong­res­­szu­sa 1951. szep­tem­ber 21-én zajlot­t.62
Az ál­lam és a ka­to­li­kus egy­ház kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dás meg­kö­té­se után Len­gyel­or­szág­ban a püs­pö­kök úgy­szin­tén be­kap­cso­lód­tak az ál­la­mi bé­ke­ak­ci­ók­ba, így pél­dá­ul a Var­só­ban le­zaj­lott II. Bé­ke Vi­lág­kong­res­­szus al­kal­má­ból, amely 1950. no­vem­ber 15-én nyi­lat­ko­za­tot bo­csá­tott ki. Eb­ben töb­bek kö­zött az állt, hogy „a nem­zet­kö­zi bé­ke­kong­res­­szus­nak a ka­to­li­kus egy­ház igye­ke­ze­té­vel ös­­sze­fo­nó­dó tö­rek­vé­se hoz­zá­já­rul a hõn óhaj­tott vi­lág­bé­ke meg­te­rem­té­sé­hez és sta­bi­lizálásához.”63 Ma­ga a kong­res­­szus 1950. no­vem­ber 18–22-e kö­zött ülé­se­zett 1756 kül­dött, 192 ven­dég és 137 meg­hí­vott részvételév­el.64
Ma­gyar­or­szá­gon a lel­ké­szek bé­ke­moz­gal­ma Var­ga Fe­renc lel­kész kez­de­mé­nye­zé­sé­vel 1949 áp­ri­li­sá­ban bon­ta­ko­zott ki. Egyút­tal elõ­ké­szü­let­ben volt a Ke­reszt cí­mû he­ti­lap ki­adá­sa, amely 1950. no­vem­ber 1-jé­tõl je­lent meg. A ka­to­li­kus pa­pok bé­ke­ta­ná­csá­nak meg­ala­kí­tá­sá­ban részt vett Beresztóczy Mik­lós ka­no­nok és a volt cisz­ter­ci­ta Hor­váth Richárd.65
A kö­zép-eu­ró­pai kom­mu­nis­ta re­zsi­mek az egy­ház fe­let­ti ha­ta­lom meg­szer­zé­sét nem­csak be­szi­vár­gás­sal és a pap­ság meg­osz­tá­sá­val ter­vez­ték, ha­nem az el­le­nük irá­nyu­ló tör­vény­ho­zói és egyéb in­téz­ke­dé­sek­kel is, be­le­ért­ve az egy­há­zi-po­li­ti­kai pe­rek ko­ho­lá­sát is. A tár­sa­da­lom total­izálása és az osz­tály­harc éle­zõ­dé­se az ál­lam és az egy­ház vi­szo­nyá­ban is ki­fe­je­zés­re ju­tott. Rá­ko­si Má­tyás 1948. jan­nuár 11-én tar­tott be­szé­dé­ben ki­emel­te az egy­há­zi re­ak­ci­ó­val va­ló le­szá­mo­lás fontosságát,66 ami­kor is ki­je­len­tet­te: „Vé­get kell vet­ni an­nak a hely­zet­nek, ami­kor a nép el­len­sé­gei az egy­ház­zal, el­sõ­sor­ban a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­zal takaróz­nak.”67 Sza­va­i­nak meg volt a fo­ga­nat­ja. Ugyan­azon év de­cem­be­ré­ben le­tar­tóz­tat­ták, majd el­ítél­ték Mind­szen­ty Józse­fet.68 A bí­bo­ros ve­ze­té­sé­vel a ka­to­li­kus egy­ház az ös­­sze­csa­pás fe­lé ha­l­adt.69 A kö­vet­ke­zõ év­tõl, 1948-tól kez­dõ­dõ­en az ál­lam­ha­ta­lom ne­ki­lá­tott az egy­ház fe­let­ti ura­lom meg­szer­zé­sé­nek és 1950 jú­ni­u­sá­ban meg­kezd­te a szer­ze­tes­ren­dek fel­szá­mo­lá­sát. 70
Len­gyel­or­szág­ban az egy­ház­el­le­nes kam­pány 1949 már­ci­u­sá­ban erõ­sö­dött fel. S ez nem­csak az oda­csa­tolt te­rü­le­te­ken ural­ko­dó ked­ve­zõt­len hely­zet ki­hasz­ná­lá­sá­val füg­gött ös­­sze. Az ál­la­mi szer­vek nem vol­tak hí­ján az olyas­faj­ta fe­nye­ge­tõ­zés­nek, hogy a nép­ha­ta­lom­nak van elég ere­je a „re­ak­ci­ós buj­to­ga­tás” el­le­he­tet­le­ní­té­sé­hez. Az egy­ház el­le­ni újabb tá­ma­dá­si hul­lám má­jus­ban a saj­tó ha­sáb­ja­in je­lent­ke­zett, ami­kor is Ste­fan Wyszyñs­ki prí­más azo­kat a pa­po­kat érin­tet­te pász­tor­le­ve­lé­ben, akik el­sza­kad­nak az ol­tár­tól, va­la­mint szólt a meg­vá­dol­tak és el­ítél­tek sokaságáról.71
Az egy­há­zak alá­ve­tett­sé­gét szol­gá­ló nyo­más­gya­kor­lás­ban je­len­tõs sze­re­pet ka­pott a tör­vé­nyi ren­de­zés is. Mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind Cseh­szlo­vá­ki­á­ban Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­talt hoz­tak lét­re. Ezen kí­vül a püs­pö­ki hi­va­ta­lok­ban ál­la­mi meg­bí­zot­tak mû­köd­tek, akik irá­nyí­tot­ták, jó­vá­hagy­ták és el­len­õriz­ték ezen hi­va­ta­lok te­vé­keny­sé­gét. Ma­gyar­or­szá­gon „ba­ju­szos püs­pö­kök­”-nek ne­vez­ték õket. Egy­ház­ügyi tit­ká­ri posz­tok mind­két or­szág­ban az ál­lam­igaz­ga­tás va­la­men­­nyi szint­jén lé­te­sül­tek. Ha­tás­kör­ük­be tar­to­zott a lel­ké­szek mû­kö­dé­sé­vel és az egy­há­zi posz­tok be­töl­té­sé­vel kap­cso­la­tos dön­téshozatal.72
Egy­ház­ügyi hi­va­tal 1950-tõl Len­gyel­or­szág­ban is lé­te­zett, ha­son­ló jog­kö­rök­kel, mint Cseh­szlo­vá­ki­á­ban. A Len­gyel Püs­pö­ki Kar til­ta­ko­zá­sa sem­mit sem vál­toz­ta­tott an­nak struk­tú­rá­ján. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a püs­pö­kök az 1948–1949-es év fo­lya­mán szin­tén til­ta­koz­tak az egy­ház ál­lam ál­ta­li gaz­da­sá­gi fenn­tar­tá­sá­ról szó­ló tör­vény el­len. Az a le­vél, ame­lyet a Len­gyel Püs­pö­ki Kar 1950. szep­tem­ber 12-én Boleslaw Bierut köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz in­té­zett, az egy­ház­ügyi hi­va­tal sze­re­pét érint­ve hang­sú­lyoz­za: „Sen­ki sem szán­dék­szik két­ség­be von­ni a len­gyel ál­lam­nak olyan hi­va­tal lét­re­ho­zá­sá­ra szó­ló jog­cím­ét, mely – a lé­te­zõ tör­vé­nyek ke­re­tén be­lül a ka­to­li­kus egy­ház­nak a val­lá­si ügyek­ben va­ló alap­ve­tõ jo­ga­it szem elõtt tart­va – elõ­se­gí­te­né a ka­to­li­kus egy­ház és az ál­lam kö­zöt­ti szá­mos és bo­nyo­lult kér­dé­sek­kel ter­helt vi­szony ren­de­zé­sét.”73 A püs­pö­ki kar­nak azon­ban el­len­ve­té­sei vol­tak a szó­ban for­gó hi­va­tal­nak a sta­tú­tu­má­val kap­cso­lat­ban, amely a ka­to­li­kus egy­ház te­vé­keny­sé­gé­nek kor­lá­to­zá­sá­ra irá­nyu­ló jo­go­sít­vá­nyo­kat tar­tal­ma­zott. Így pél­dá­ul a 4. pa­ra­gra­fus sze­rint a hi­va­tal­nak fel­ügye­le­tet kell gya­ko­rol­nia a te­o­ló­gi­ai és ko­los­to­ri sze­mi­ná­ri­u­mok és egyéb egy­há­zi ok­ta­tá­si in­téz­mény fö­lött.
Len­gyel­or­szág­ban 1945 óta el­len­tét volt a püs­pö­ki kar és az ál­lam kö­zött ab­ban, ho­gyan le­het­ne ren­dez­ni és sta­bi­li­zál­ni a szer­zett te­rü­le­te­ken ural­ko­dó hely­ze­tet. Az egy­ház­ügyi hi­va­tal ve­ze­tõ­je, Antonin Bida 1950 ok­tó­be­ré­ben meg­vá­dol­ta a püs­pö­kö­ket az­zal, hogy „el­len­sé­ges ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­ta­nak a né­pi Len­gyel­or­szág­gal szem­ben, s nem haj­lan­dók el­is­mer­ni a nyu­ga­ti ha­tá­ro­kat, mint­hogy a püs­pö­ki kar vo­na­ko­dott ki­ne­vez­ni a püs­pö­kö­ket a szer­zett területeken.”74
A len­gyel kor­mány­za­ti kö­rök 1953. feb­ru­ár 10-én úgy dön­töt­tek, be fog­nak avat­koz­ni az egy­há­zi posz­tok­ra tör­té­nõ ki­ne­ve­zé­sek­be. Ez­zel a mó­do­sí­tás­sal a püs­pö­ki kar nem ér­tett egyet, fõ­leg azért, mert ez zûr­za­vart okoz a plé­bá­ni­ai hi­va­ta­lok­ban, sé­rel­mes a lel­ké­szek szá­má­ra, bel­sõ fe­szült­sé­get vált ki a tár­sa­da­lom­ban és anti­humánus be­ál­lí­tott­sá­gú. Ez a jog­sza­bály árt a köz­tár­sa­ság­nak, árt a püs­pö­ki kar­nak – állt a Boleslav Bierut köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz 1953 már­ci­u­sá­ban in­té­zett lev­él­ben.75 A püs­pö­ki kar több­ször is fel­hív­ta a fi­gyel­met az em­lí­tett dek­ré­tum ha­tály­ba lép­te­té­se nyo­mán elõ­ál­ló prob­lé­mák­ra. A püs­pö­ki kar­nak a kor­mány­zat­hoz in­té­zett, 1953. má­jus 8-án el­fo­ga­dott ter­je­del­mes me­mo­ran­du­má­ban vi­lá­go­san le­szö­gez­ték: „Épp­úgy nem ha­boz­nánk, ha ama al­ter­na­tí­va elé ke­rül­nénk: ves­sük-e alá ma­gun­kat a vi­lá­gi ha­ta­lom esz­kö­ze­ként szol­gá­ló egy­há­zi jog­kör­nek vagy vál­lal­juk a sze­mé­lyes ál­do­za­tot. El­hi­va­tott­sá­gunk apos­to­li sza­vát fog­juk kö­vet­ni, lel­ké­szi lel­ki­is­me­re­tünk­re fo­gunk hall­gat­ni, bel­sõ meg­nyug­vás­sal és ab­ban a tu­dat­ban, hogy az ül­döz­te­tés­re nem szogál­tunk rá, s ránk a szen­ve­dés csak a Krisz­tu­sért és a krisz­tu­si egy­ház­ért mé­re­tett, és sem­mi má­sért. Az is­te­ni szent­ség nem ál­doz­ha­tó fel a csá­szá­ri ol­tá­ron. Non pos­sumus.”76
Az egy­ház fe­let­ti ura­lom meg­szer­zé­sé­nek kí­sé­rõ­je­len­sé­gei köz­zé tar­to­zott – az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sán túl – az egy­há­zi saj­tó kor­lá­to­zá­sa és az egye­sü­le­ti élet be­til­tá­sa. Az egy­ház éle­té­be be­ha­to­ló kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ré­szé­rõl kí­mé­let­len be­avat­ko­zást je­len­tet­tek azok a po­li­ti­kai pe­rek, ame­lyek hos­­szú ide­ig tar­tó sza­bad­ság­vesz­tés­sel súj­tot­ták a lel­ké­sze­ket és vi­lá­gi­a­kat egy­aránt. A meg­tor­lás to­váb­bi for­má­ja volt a püs­pö­ki kar tag­ja­i­nak el­szi­ge­te­lé­se. A leg­is­mer­teb­bé a Mind­szen­ty bí­bo­ros el­le­ni per lett, mely a sza­bad vi­lág­ban ha­tal­mas til­ta­ko­zást vál­tott ki. A Mind­szen­ty el­íté­lé­se nyo­mán elõ­állt bo­nyo­lult hely­zet­tel nem­csak Ma­gyar­or­szá­gon, ha­nem Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is tisz­tá­ban vol­tak. A CSKP KB 1949. áp­ri­lis 25-én tar­tott, ki­bõ­ví­tett el­nök­sé­gi ülé­sén – amely jó­vá­hagy­ta az egy­ház­po­li­ti­ka új irány­vo­na­lát – Zdeòek Fier­linger mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes rá­mu­ta­tott, hogy: „a Mind­szen­ty-üg­y­nek Ame­ri­ká­ban egész új­ság­ol­da­la­kat meg­töl­tõ írá­so­kat szen­tel­nek. A harc, amit foly­ta­tunk, Len­gyel­or­szág­gal és Ma­gyar­or­szág­gal kö­zö­sen, alap­ve­tõ jelen­tõségû.”77
A Mind­szen­ty-üg­y­nek meg­volt a szlo­vá­ki­ai ki­ha­tá­sa is. A Nem­ze­ti Front Nagymi­há­lyi Já­rá­si Bi­zott­sá­ga a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ci­ós Bi­zott­sá­gá­tól, Po­zsony­ból 1949. feb­ru­ár 25-én ka­pott le­irat alap­ján he­ti je­len­té­se­ket kül­dött a já­rás egy­há­zi és val­lá­si éle­té­rõl. A Nagymi­hály­ból kül­dött má­so­dik, 1949. már­ci­us 9-én kelt je­len­tés tá­jé­koz­ta­tott a lel­ké­szek­nek a Mind­szen­ty-per­rel kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tá­sá­ról is. Esze­rint „pap­ja­ink kö­ré­ben pá­nik és fé­le­lem tá­madt”, ami ab­ban is meg­nyil­vá­nult, hogy el­kezd­ték „az in­gó­sá­gok, mint az arany­gyû­rûk, ke­resz­tek, fül­be­va­lók, nyak­lán­c­ok és öl­tö­zé­kek el­rej­té­sét a meg­bíz­ha­tó hí­vek­nél.” A je­len­tés sze­rint pa­pi il­let­mény meg­vo­ná­sa ese­tén sem ma­rad­ná­nak meg­él­he­tés nél­kül, mert fi­ze­tés­hez jut­ná­nak a kár­pá­ton­tú­li uk­rán lel­ké­szek­hez ha­son­ló­an „az ot­ta­ni püs­pök­tõl, Daniel Ivanovics­tól az USA-be­li tá­mo­ga­tá­si alap­ból.”78 A Szlo­vák Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­ga egy­ház­ügyi osz­tá­lyá­nak az 1949. feb­ru­ár 24-i he­ti je­len­té­se a Mind­szen­ty-per­rel és a meg­je­lent ha­tá­ro­za­tok­kal fog­lal­ko­zott. Ja­va­sol­ta „a sár­ga és a fe­ke­te könyv szlo­vák nyel­vû ki­adá­sát is, mint­hogy a Mind­szen­ty-szálak még Szlo­vá­ki­á­ba is átnyúl­tak.”79 Ugyan­ezen szerv 1949. már­ci­us 11-i je­len­té­sé­ben egye­be­ken kí­vül em­lí­tést tett 14 ma­gyar lel­kész Mind­szen­ty bí­bo­ros­sal ös­­sze­füg­gõ letartóz­tatásáról.80
Azok­nak a sze­mé­lyek­nek a le­lep­le­zé­sé­vel, akik­nek kap­cso­la­tuk volt Mind­szen­tyv­el a CSKP KB egy­ház­ügyi bi­zott­sá­ga 1949. áp­ri­lis 30-án foglalko­zot­t.81 Václav Kopecký mi­nisz­ter a köz­pon­ti bi­zott­ság el­nök­sé­ge ál­tal ki­ne­ve­zett bi­zott­ság ülé­sén – amely­re az a fel­adat há­rult, hogy ja­vas­la­tot te­gyen a ka­to­li­kus egy­ház­zal ké­szü­lõ tár­gya­lá­sok me­ne­té­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra – a va­ti­ká­ni po­li­ti­ka két­ar­cú­sá­gá­ról be­szélt ab­ból ki­fo­lyó­lag, hogy le­he­tõ­vé te­szi: „Mindszenty már­tír le­gyen, más­részt vi­szont kap­cso­la­tot tart az en­ge­dé­ke­nyebb pa­pok­kal is. Épp­így ná­lunk is Berant konf­lik­tus­ba haj­szol­ja, Trochtá­nak vi­szont azt üze­ni, hogy »tart­satok ki«.”82 Mind­szen­ty sze­mé­lyé­re Alex­ej Èepiè­ka mi­nisz­ter ab­ban a be­szá­mo­ló­já­ban tért ki, ame­lyet 1949. áp­ri­lis 13-án tar­tott a Nem­ze­ti Front Ak­ció­bi­zott­sá­ga egy­ház­ügyi tit­ká­ra­i­nak ta­nács­ko­zá­sán, ami­kor is tá­jé­koz­tat­ta õket az egy­ház­po­li­ti­ka új irány­vo­na­lá­ról és a be­lõ­le adó­dó fel­ada­tok­ról. Az­zal a ja­vas­lat­tal kap­cso­lat­ban, hogy a Va­ti­kán cseh­szlo­vá­ki­ai nun­ci­a­tú­rá­ját Giuseppe Sensi he­lyett Msgr. Gen­naro Veroli­no kép­vi­sel­je, ki­je­len­tet­te: „jól is­mert mind ná­lunk, mind Ma­gyar­or­szá­gon, ahol be­le­ke­ve­re­dett a Mind­szen­ty-af­fér­ba.”83 Mind­szen­ty sze­mé­lyé­vel 1949. má­jus 3-án is fog­lal­ko­zott, ami­kor is az egy­ház­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek kap­csán ar­ra fi­gyel­mez­te­tett: „Ne gon­dol­já­tok, hogy ha si­ke­re­ket érünk el, ez­zel az egy­há­zi hi­e­rar­chi­á­nak már be­fel­leg­zett. Amen­­nyi­re ezek­bõl az ér­te­sü­lé­sek­bõl meg­ítél­het­jük, az egy­há­zi hi­e­rar­chia a hely­ze­tet igyek­szik a vég­le­te­kig ki­élez­ni, leg­alább­is an­­nyi­ra, mint Ma­gyar­or­szá­gon. Mi vi­szont nem ra­gad­tat­hat­juk ma­gun­kat ar­ra, hogy ki­pro­vo­kál­ja­nak ben­nün­ket mód­sze­re­ik­kel, ame­lyek ha­son­ló­ak a Mind­szen­tyékéhez, így ugyan­is Cseh­szlo­vá­kia be­le­sod­ród­na ab­ba a kam­pány­ba, amely a Mind­szen­ty-ü­gy kö­rül a nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kon el­sza­ba­dult.”84 Az al­sóbb és fel­sõbb pap­ság­gal szem­ben dif­fe­ren­ci­ált ma­ga­tar­tást ja­va­solt. Alex­ej Èepièka, el­le­nez­te a me­gyés­püs­pö­kök­kel szem­be­ni nyílt konf­lik­tust és meg­tor­ló in­téz­ke­dé­se­ket, mert ez egy újabb Mind­szen­ty-ü­gyet idéz­ne elõ.
A szlo­vá­ki­ai kom­mu­nis­ta na­pi­lap, a Prav­da a Mind­szen­ty-per­rõl 1949. ja­nu­ár 4-én, ja­nu­ár 9-én és feb­ru­ár 6-án tá­jé­koz­tat­ta ol­va­só­it. Meg­je­len­tet­te pél­dá­ul 1949. ja­nu­ár 27-én a ma­gyar püs­pö­kök pász­tor­le­ve­lé­re adott vá­laszt. Mind­szen­ty bí­bo­ros ügyé­rõl 1949 feb­ru­ár­já­ban Josef Plo­jhar mi­nisz­ter em­lí­tést tett a tá­bo­ri lel­ké­szek kon­fe­ren­ci­á­ján is.85 A Mind­szen­ty-üg­gyel ér­velt 1949 jú­li­u­sá­ban a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­gá­nak ülé­sén Alex­ej Èepiè­ka is, azt ma­gya­ráz­va, hogy mi­ért nem jött lét­re Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az egy­ház és az ál­lam kö­zöt­ti meg­e­gyezés.86
Szlo­vá­ki­á­ban a Mind­szen­ty te­vé­keny­sé­gét el­íté­lõ kam­pán­­nyal ös­­sze­füg­gés­ben 26 sze­mély el­len emel­tek vá­dat, akik kö­zül 15 ró­mai ka­to­li­kus lel­kész volt (7 káp­lán, 7 pap és 1 es­pe­res), va­la­mint 4 re­for­má­tus pap. Az 1949. má­jus 28-án kelt vád­irat sze­rint a vád­lot­tak ab­ban igye­kez­tek köz­re­mû­köd­ni, hogy: „Szlo­vá­kia dé­li ha­tár men­ti te­rü­le­te­it el­sza­kít­sák a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­tól és Ma­gyar­or­szág­hoz csa­tol­ják. E cél­ból kap­cso­la­tot te­rem­tet­tek a volt ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök, Nagy Fe­renc re­ak­ci­ós kor­má­nyá­val és Gyön­gyö­si ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter­rel, va­la­mint a Mind­szen­ty esz­ter­go­mi ér­sek, prí­más és bí­bo­ros ál­tal ve­ze­tett ma­gyar re­ak­ci­ós klé­rus­sal, akik­nek el­fer­dí­tett hí­re­ket, me­mo­ran­du­mo­kat és egyéb, a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság hely­ze­té­nek ren­de­zé­sé­vel fog­lal­ko­zó anya­go­kat jut­tat­tak el, hogy ez­zel egy­részt alá­tá­mas­­szák a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án részt­ve­võ ma­gyar de­le­gá­ció ál­lás­pont­ját, más­részt elõ­moz­dít­sák a cseh­szlo­vá­ki­ai bel­sõ vi­szo­nyok­ba va­ló kül­sõ ha­tal­mi be­avat­ko­zást.”87
A má­so­dik cso­port­ban 6 sze­mély el­len tör­tént vád­eme­lés, kö­zü­lük öten vol­tak ró­mai ka­to­li­kus pa­pok.88 Ere­de­ti­leg hét sze­mély el­len emel­tek vá­dat, de Pavol Kováè, akit má­jus el­se­jén he­lyez­tek vizs­gá­la­ti fog­ság­ba, még az­nap meg­halt a Po­zso­nyi Ál­la­mi Kórházban.89
A Mind­szen­ty-pert és az em­lí­tett két szlo­vá­ki­ai cso­port el­len in­dí­tott ki­vizs­gá­lást a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta re­zsim fel­hasz­nál­ta a szer­ze­tes­ren­dek tíz tag­já­nak per­be­fo­gá­sa so­rán. Az Igaz­ság­ügyi Mi­nisz­té­ri­um­ban 1950. már­ci­us 25-én ta­nács­ko­zást tar­tot­tak, ame­lyen a ké­szü­lõ per po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak le­ve­zény­lé­sé­vel és a pro­pa­gan­da ál­ta­li hasz­no­sí­tá­sá­nak kér­dé­se­i­vel fog­lal­koz­tak. A Mind­szen­ty-per­rel kap­cso­lat­ban Cseh­szlo­vá­kia ér­de­kei úgy fo­gal­ma­zód­tak meg, hogy: „ki kell ak­náz­ni a va­ti­ká­ni tá­mo­ga­tást és a Mindszenty–Habsburg-restauráció vo­na­lat. Szlo­vá­ki­át il­le­tõ­en ki­hasz­nál­ni min­den anya­got a ko­los­to­rok és szer­ze­tes­ren­dek tag­jai el­le­ni per­ben, azt do­ku­men­tál­va, hogy a ko­los­to­rok és a szer­ze­tes­ren­dek az ál­lam­el­le­nes int­ri­kák me­leg­ágyá­vá vál­tak.”90
A Co se skrý­va­lo za zdmi klášterù (Mi rej­tõ­zött a ko­los­to­rok fa­lai mö­gött) cí­mû ki­ad­vány­ban sze­re­pelt töb­bek kö­zött az aláb­bi szö­veg: „A cseh­szlo­vák ko­los­to­rok­ból nem hi­á­nyoz­tak rá­adá­sul még Mind­szen­ty bí­bo­ros hí­vei sem. Két ál­lam­el­le­nes cso­port mû­kö­dött, ame­lye­ket dr. Arany egye­sí­tett a Ma­gyar De­mok­ra­ti­kus Né­pi Szö­vet­ség el­ne­ve­zés­sel. En­nek az il­le­gá­lis szer­vez­ke­dés­nek az volt a fel­ada­ta, hogy Mind­szen­ty bí­bo­ros uta­sí­tá­sai alap­ján vis­­sza­él­jen a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság nem­ze­ti­sé­gi és val­lá­si érzelmeiv­el.”91 Az em­lí­tett ta­nács­ko­zá­son az ál­lam­ügyész he­lyet­te­se, Karel Èížek fel­ada­tul kap­ta, hogy kér­je ki a Rudé právo le­vél­tá­rá­ból a Va­ti­kán­nak a ka­pi­ta­lis­ta or­szá­gok­ban foly­ta­tott po­li­ti­ká­já­ra vo­nat­ko­zó anya­go­kat, és a len­gyel­or­szá­gi (a lel­ké­szek és szer­ze­tes­ren­dek el­le­ni) pe­rek iratait.92
A lel­ké­szek és hí­vek el­le­ni po­li­ti­kai pe­rek­ben fel­hasz­nál­ták pél­dá­ul a hor­vát Kolakoviè pro­fes­­szor sze­mé­lyét is, aki 1943. szep­tem­ber 13-a óta te­vé­keny­ke­dett Szlo­vá­ki­á­ban. Tomis­lav Poglajen Kolakoviè hor­vát je­zsu­i­ta 1944–1945 te­lét „a par­ti­zá­nok ál­tal el­len­õr­zött te­rü­le­ten töl­töt­te, de nem volt par­ti­zán.” Szlo­vá­ki­á­ban és a há­bo­rú után Cseh­or­szág­ban Kolakoviè pro­fes­­szor elõ­adá­so­kat tar­tott és lel­kigya­kor­la­to­kat foly­ta­tott. Kolakoviè pro­fes­­szort 1946. ja­nu­ár 18-án Szlo­vá­ki­á­ban le­tar­tóz­tat­ták, és ál­lam­el­le­nes te­vé­keny­ség­gel vá­dol­ták. Az 1946. má­ju­si par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok után he­lyez­ték sza­bad­láb­ra. Fi­gyel­met ér­de­mel, hogy ugyan­ezen a na­pon a Szlo­vá­ki­ai Meg­bí­zot­ti Hi­va­tal VI. osz­tá­lyá­ra Ján Èarnogurský szlo­vák po­li­ti­kus kí­sé­re­té­ben je­lent meg. A Rod­i­na (Csa­lád) el­ne­ve­zést vi­se­lõ kö­zös­sé­gé­nek tag­ja­it nem­csak 1946-ban tar­tóz­tat­ták le, to­váb­bi meg­hur­co­lá­sok, fog­ház­bün­te­té­sek és bí­ró­sá­gi íté­le­tek vár­tak rá­juk 1948 után is.93
Kolakoviè pro­fes­­szor elõ­re lát­ta a kom­mu­niz­mus tér­hó­dí­tá­sát és fel­ada­ta­i­nak egyi­ke volt, hogy a Rod­i­na tag­ja­it er­re az idõ­szak­ra fel­ké­szít­se. Igye­ke­zett ki­jut­ni a Szov­jet­uni­ó­ba, ami vé­gül is si­ke­rült, de a „lé­nye­gé­ben ered­mény­te­len kül­de­té­sé­rõl a kö­zös­ség cseh és szlo­vák tag­jai elõtt vis­­sza­fo­got­tan nyi­latko­zot­t.”94 Ezt az út­ját meg­elõ­zõ­en egy ide­ig Deb­re­cen­ben tar­tóz­ko­dott, ahol P. Bu­lá­nyi Györg­­gyel is ta­lál­ko­zott. Az egy­hó­na­pos deb­re­ce­ni tar­tóz­ko­dás so­rán if­jú­sá­gi kö­rö­ket szer­ve­zett, amit tá­vo­zá­sa után Bu­lá­nyi Györ­gy foly­ta­tott, an­nak el­le­né­re, hogy ele­in­te ké­te­lyei vol­tak az ilyen jel­le­gû te­vé­keny­sé­get il­le­tõ­en. Kolakoviè pro­fes­­szor Bu­lá­nyi György­nek ar­ra a kér­dé­sé­re, hogy mi ér­tel­me van az ilyen szer­vez­ke­dés­nek, azt fe­lel­te: „rö­vi­de­sen be­kö­vet­ke­zik egy olyan idõ­szak, ami­kor az egy­ház csak ilyen cso­por­tocs­kák­ban lé­tez­het majd.” E kö­zös­sé­gek 1952-re – az il­le­ga­li­tás kö­rül­mé­nye­i­hez ké­pest – el­sza­po­rod­tak, s ek­kor zaj­lott „az or­szá­gos cso­por­tok el­sõ ki­sebb mé­re­tû pe­re.” Eb­ben az el­sõ „ki­sebb mé­re­tû per­ben”, ahogy Bu­lá­nyi ír­ja, 12 sze­mély el­len hoz­tak íté­le­tet. Bu­lá­nyi pá­tert élet­fogy­tig­lan­ra ítél­ték. A cso­port egyik tag­ja ha­lál­bün­te­tést ka­pott, má­so­kat élet­fogy­tig­lan­ra és 10–14 évig ter­je­dõ sza­bad­ság­vesz­tés­re ítél­tek. A vád úgy szólt, hogy il­le­gá­lis kor­mány­el­le­nes szer­ve­zet tag­jai vol­tak. Há­rom év­vel ké­sõbb már 70 sze­mély állt bí­ró­ság elõt­t, s a gyü­le­ke­zé­si sza­bad­ság meg­sér­té­sé­ért ki­sza­bott íté­le­tek 6 hó­nap­tól két évig ter­je­dõ sza­bad­ság­vesz­tés­sel jár­tak.95 Az em­lí­tett kö­rök­kel kap­cso­la­tos kez­de­mé­nye­zé­sek 1975-ig vád alá estek.96
A Kolakoviè kö­zös­sé­gé­hez tar­to­zó sze­mé­lyek ügyé­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­ban több pert is ren­dez­tek, így Oto Mádrt élet­fogy­tig­lan­ra, Vla­di­mír Juklt 25 év­re, Sil­vester Krèméryt 14 év­re, Šte­fan Šamá­likot 13 év­re, Josef Zvìøinát 11 év­re, ifj. Václav Vaškót 3 év­re, Josef Hošeket 15 év­re ítélték.97
Hí­võk, lel­ké­szek és püs­pö­kök el­len po­li­ti­kai pe­re­ket mind­há­rom or­szág­ban ren­dez­tek. Ma­gyar­or­szá­gon Mind­szen­ty bí­bo­ros el­íté­lé­sén túl 1951-ben bí­ró­ság elé ál­lí­tot­ták Grõsz Jó­zsef ka­lo­csai ér­se­ket is, aki 1950. au­gusz­tus 30-án alá­ír­ta a ma­gyar kor­mány és a püs­pö­ki kar kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dást. Az ér­se­ket 1951. má­jus 18-áról 19-ére vir­ra­dó­an le­tar­tóz­tat­ták, s a per, amely­ben 15 év­re ítél­ték, 1951. jú­ni­us 28-án ért véget.98 A vá­dak kö­zül ter­mé­sze­te­sen nem hi­á­nyoz­ha­tott, hogy a vád­lot­tak a sa­ját né­pük­kel szem­ben az ame­ri­kai im­pe­ri­a­liz­mus szol­gá­la­tá­ba sze­gõd­tek és se­gít­sé­get Ti­to Ju­go­szlá­vi­á­já­tól vár­tak. Grõsz ér­se­ket az ös­­szes­kü­vés­ben va­ló rész­vé­tel­lel vá­dol­va Mind­szen­ty kö­ve­te­ként bé­lye­gez­ték meg.99 Ve­le együtt a szer­ze­tes­ren­dek né­hány kép­vi­se­lõ­jét is elítélték,100 így pél­dá­ul Endrédy Ven­del cisz­ter­ci­ta apá­tot, aki fel­füg­gesz­tet­te tiszt­sé­gé­bõl Hor­váth Ri­chárd cisz­ter­ci­tát, a ka­to­li­kus pa­pok bé­ke­ta­ná­csá­nak alapítóját.101
A kor­mány és a ka­to­li­kus egy­ház kö­zöt­ti nyílt konf­lik­tus Ma­gyar­or­szá­gon 1948 nya­rán tört ki, ami­kor is jú­ni­us kö­ze­pén a par­la­ment jó­vá­hagy­ta az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­ról szó­ló törvényt.102 Ek­kor már fo­lya­mat­ban volt a po­li­ti­kai pe­rek elõ­ké­szí­té­se – ami­rõl Rá­ko­si Má­tyás 1948. ja­nu­á­ri nyi­lat­ko­za­ta is ta­nús­ko­dik –, s „jú­li­us­ban el­ítél­tek öt pa­pot, majd to­váb­bi egyet õsszel.”103 Az is­ko­lák ál­la­mo­sí­tá­sá­nak elõ­ké­szí­té­se alatt egy rend­õrt ha­lá­los bal­eset ért Póc­speriben, amit gyil­kos­ság­nak ki­ki­ált­va ürü­gyül hasz­nál­tak fel az ál­la­mo­sí­tás fel­gyor­sí­tá­sá­hoz. Az utá­na el­kez­dõ­dött, az egy­há­zi mél­tó­sá­gok el­le­ni pe­rek egy­ben a lel­ké­szek és a hí­võk meg­fé­lem­lí­té­sé­re is szol­gál­tak.104
Len­gyel­or­szág­ban az egy­há­zat fõ el­len­ség­gé 1949-­cel kez­dõ­dõ­en ki­ál­tot­ták ki, de már 1948-ban el­kez­dõ­dött a pa­pok el­le­ni kü­lön­fé­le „ter­he­lõ anyag­gyûj­tés”. A pa­pok el­le­ni el­sõ is­mert per le­foly­ta­tá­sá­ra 1949 õszén Katovicében ke­rült sor. A sza­bad­ság­vesz­té­sek 3–12 év kö­zött mozog­tak.105 Kaz­imierz Kowal­s­ki chel­mi püspökkkel együtt 1950 má­ju­sá­ban száz lel­készt tar­tóz­tat­tak le.106 Több mint két­éves ki­vizs­gá­lás­nak ve­tet­ték alá az 1951 ja­nu­ár­já­ban le­tar­tóz­ta­tott kieleck­ýi püs­pö­köt, Czes­law Kacz­mareket, akit vé­gül 12 évi bör­tön­bün­te­tés­re ítél­tek.107 Ügyé­nek nyil­vá­nos bí­ró­sá­gi tár­gya­lá­sa 1953. szep­tem­ber 14-én kez­dõ­dött. Ste­fan Wyszyñ­ski bí­bo­ros az 1953. szep­tem­ber 24-én kelt le­ve­lé­ben el­uta­sí­tot­ta a püs­pök­kel szem­be­ni ki­fo­gá­so­kat. Azon a na­pon, ami­kor a bí­bo­ros át­ad­ta a szó­ban for­gó le­ve­let, hoz­tak dön­tést az el­szi­ge­te­lé­sé­rõl, amit a Köz­biz­ton­sá­gi Mi­nisz­té­ri­um tag­jai haj­tot­tak vég­re 1953. szep­tem­ber 26-án.108 Len­gyel­or­szág­ban 1951 vé­gén hoz­zá­ve­tõ­leg 900 lel­készt tar­tot­tak fog­va.109
Cseh­or­szág­ban 1948. jú­ni­us 19-tõl 1949. ok­tó­ber 19-ig 57 lel­készt he­lyez­tek vizs­gá­la­ti fog­ság­ba, bün­te­tést 17 lel­kész­re szab­tak ki. Szlo­vá­ki­á­ban vizs­gá­la­ti fog­ság­ba tí­zen ke­rül­tek és fog­ház­bün­te­tés­sel egy lel­készt súj­tot­tak.110 A cseh or­szág­rész­ben 1950-ben 117 sze­mély­re, Szlo­vá­ki­á­ban 139 sze­mély­re mér­tek ki egy­há­zi ügyek­ben bün­tetést.111
Lel­ké­szek (a püs­pö­kö­ket is be­le­ért­ve) és vi­lá­gi­ak el­len Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is in­dí­tot­tak po­li­ti­kai pe­re­ket. Is­mert Stanislav Zela püs­pök és tár­sai, Ján Voj­taššák, Michal Buza­l­ka és Pavol Gojdiè püs­pök el­íté­lé­se. Szlo­vá­ki­á­ban so­ka­kat a rend­szer ál­tal 1949 jú­ni­u­sá­ban szer­ve­zett Ka­to­li­kus Ak­ci­ó­val kap­cso­lat­ban he­lyez­tek fog­ság­ba és ítél­tek el.112
A kom­mu­nis­ta re­zsim a ka­to­li­kus egy­ház­zal fenn­ál­ló fe­szült vi­szonyt a püs­pö­ki kar in­ter­ná­lá­sá­val is meg­pró­bál­ta ke­zel­ni. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a püs­pö­kök rend­õri fel­ügye­let alá he­lye­zé­se 1949 jú­ni­u­sá­ban kez­dõ­dött Beran ér­sek internálásaval pár­hu­za­mo­san. A besz­ter­ce­bá­nyai ke­rü­let­bõl szár­ma­zó egy­há­zi-po­li­ti­kai je­len­tés kö­zöl­te, hogy Ró­bert Pobožný püs­pök el­szi­ge­te­lé­se „nem vál­tott ki sem­mi za­var­gást a hí­vek kö­zött, akik nem is tud­ják, hogy Rozs­nyón va­la­mi vál­to­zás történ­t.”113 Az egy­há­zi ad­mi­niszt­rá­ció fe­let­ti ura­lom meg­szer­zé­se cél­já­ból a kor­mány ál­ta­lá­nos hely­nö­kö­ket ne­ve­zett ki az egyes egy­ház­me­gyék gond­no­ki poszt­ja­i­ra.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom tel­je­sen fel­szá­mol­ta a ko­los­to­ro­kat, de Len­gyel­or­szág­ban és Ma­gyar­or­szá­gon ez nem kö­vet­ke­zett be. Ma­gyar­or­szá­gon az 1950. évi 34. szá­mú tör­vény­ere­jû ren­de­let meg­von­ta a szer­ze­tes­ren­dek mû­kö­dé­si en­ge­dé­lyét. Ki­vé­telt csu­pán há­rom fér­fi és egy nõi szer­ze­tes­rend ka­pott: a ben­cé­sek, a pi­a­ris­ták, a fe­ren­ce­sek és a Mi­as­­szo­nyunk­nak ne­ve­zett sze­gény is­ko­la­nõ­vé­rek. E négy rend 8 gim­ná­zi­u­mot mû­köd­te­tett A ren­de­let 1989. au­gusz­tus 30-ig volt ha­tá­lyos (lásd a 70. végj.). Az­óta is­mét mû­köd­het­nek a szer­ze­te­si kö­zös­sé­gek. Az is­ko­la­ügy, az egye­sü­le­ti élet, a jó­té­kony­sá­gi te­vé­keny­ség, a könyv­ki­adás te­rén a hely­zet fo­ko­za­to­san el­té­rõ mó­don ala­kult. A kor­mány­za­tok­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, Ma­gyar­or­szá­gon és Len­gyel­or­szág­ban nem si­ke­rült fel­szá­mol­ni az egy­há­zat és el­foj­ta­ni a val­lást, a kom­mu­nis­ta rend­szer azon­ban rend­kí­vül meg­gyen­gí­tet­te azo­kat és el­le­he­tet­le­ní­tet­te a te­vé­keny­sé­gü­ket. A ka­to­li­kus egy­ház alá­ve­té­sé­nek és be­fo­lyá­sa gyen­gí­té­sé­nek oka­ként a kom­mu­niz­mus­sal va­ló nyílt meg­üt­kö­zés­hez szük­sé­ges fel­ké­szült­ség hi­á­nyát hoz­zák fel. Amint azt Jonathan Lux­moore és Jolan­ta Babi­uch hang­sú­lyoz­ta: „nincs nagy kü­lönb­ség az együtt­mû­kö­dés­re haj­ló Wyszyn­sky és Beran, va­la­mint a konf­ron­tá­ci­ós ma­ga­tar­tást vá­lasz­tó Mind­szen­ty és Stepinace közöt­t.”114
A né­me­tek cseh­szlo­vá­ki­ai ki­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban Ján Mlynárik A né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­hez fû­zött té­zi­sek cí­mû ela­bo­rá­tu­má­ban meg­ál­la­pít­ja, hogy: „Beran ér­sek nem volt Mind­szen­ty bí­bo­ros, aki éle­sen és nyil­vá­no­san el­ítél­te a né­me­tek Ma­gyar­or­szág­ról tör­tént ki­te­le­pí­té­sét és ér­de­mei kö­zé tar­to­zik, hogy alább­ha­gyott a dél-szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok de­por­tá­lá­sa a cseh or­szág­ré­szek­be, ahol hi­ány­zott a né­met munkaerõ.”115 A ki­te­le­pí­té­sek és a né­met meg ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû­ek­kel szem­be­ni anti­humánus ma­ga­tar­tás mi­att nem­csak Mind­szen­ty bí­bo­ros, ha­nem a Cseh­szlo­vák Püs­pö­ki Kar, így pél­dá­ul Beran ér­sek, Pavol Jan­tausch és he­lyet­te­se, Msgr. Ambróz Lazík és dr. Ró­bert Pobožný is tiltako­zot­t.116 A szlo­vák ka­to­li­kus püs­pö­kök pe­tí­ci­ó­já­ban, mely a szlo­vák püs­pö­kök 1946. au­gusz­tus 8-i ülé­sén szü­le­tett, majd 1946. au­gusz­tus 21-én nyúj­tot­tak be a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács El­nök­sé­gé­nek és a Meg­bí­zot­tak Tes­tü­le­té­nek, hang­sú­lyoz­ták: „a nem szlo­vák nem­ze­ti­sé­gû pol­gá­rok ki­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban fel­hív­juk a fi­gyel­met a ter­mé­szet­jog meg­vál­toz­ha­tat­lan alap­el­ve­i­re, ahogy azt ki­eme­li a zsi­dó pol­gá­rok vé­del­mé­ben 1942. már­ci­us 8-án ki­adott pász­tor­le­ve­lünk is, és es­de­kel­ve kér­jük olyan in­téz­ke­dé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sát, hogy a ki­te­le­pí­tés le­bo­nyo­lí­tá­sa ne sért­se eze­ket az el­ve­ket, ne szol­gál­tas­son okot a kul­tu­rált vi­lág­nak a Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni ba­rát­ság­ta­lan ma­ga­tar­tás­ra és a tör­té­nel­mi fe­le­lõs­ség szá­mon kérésére.”117 Lé­nye­gé­ben azo­nos ál­lás­pon­tot fog­lal­tak el a ka­to­li­kus püs­pö­kök a cseh­szlo­vák kor­mány­hoz 1945. de­cem­ber 15-én in­té­zett em­lék­irat­ban is, ami­kor ar­ra in­tet­tek: „Ös­­sze­egyez­tet­he­tet­len a ke­resz­té­nyi ér­zés­sel és nem­ze­tünk jó hír­ne­vé­vel, ahogy fõ­leg egyes al­sóbb szer­vek oly­kor a né­me­tek­kel és a ma­gya­rok­kal is bán­nak […] az ilyen túl­ka­pá­sok szük­ség­sze­rû­en ma­guk­kal von­ják az er­kölcs és a jog­rend meg­bom­lá­sát. S az ilyen túl­ka­pá­sok rend­kí­vül ár­ta­nak hír­ne­vünk­nek a vi­lág­ban, mint­hogy az er­rõl szó­ló hí­rek, ahogy azt most is lát­juk, kül­föld­re is el­jut­nak. Ezért es­de­kel­ve kér­jük, hogy a köz­tár­sa­ság kor­má­nya véd­je a né­me­tek és ma­gya­rok eme ter­mé­sze­tes jo­ga­it a fe­le­lõt­len és meg­gon­do­lat­lan ele­mek­kel szem­ben.”118
A né­me­tek és ma­gya­rok hely­ze­té­vel kap­cso­lat­ban ál­lást fog­lalt a Szlo­vák Evan­gé­li­kus Egy­ház is. A Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács­ban mind­két nem­ze­ti­ség párt­ját fog­ta 1945. au­gusz­tus 23-án ¼udovít Šenšel sze­ni­or. En­nek a fo­lya­mat­nak a ne­ga­tív ol­da­la­i­ra 1947-ben rá­mu­ta­tott, s nem­csak ál­ta­lá­no­san, ha­nem konk­rét pél­dát fel­hoz­va Vla­di­mír Pavol Èobr­da: „Kár, hogy a bû­nös em­be­rek ke­zé­ben a leg­ide­á­li­sabb tö­rek­vé­sek és a leg­ál­dot­tabb mû­vek is kön­­nyen el­tor­zul­nak. Hi­bák tör­tén­tek intra és ext­ra muros, hi­bák tör­tén­tek mind a két ol­da­lon! […] Még ma is kí­noz a lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás, hogy nem si­ke­rült men­te­sí­te­nünk a ki­te­le­pí­tés alól pl. az öreg, kö­zel nyolc­van éves, min­dig min­den­ben be­csü­le­tes és a cseh­szlo­vák ál­lam­mal szem­ben lo­já­lis fér­fit, a volt eper­je­si pro­fes­­szort és igaz­ga­tót, Gömöry Já­nost, bár ér­de­ké­ben köz­be­jár­tam le­vé­li­leg, sze­mé­lye­sen és táv­ira­ti­lag olyan hi­te­les ada­tok szol­gál­ta­tá­sá­val, ame­lye­ket fel­tét­le­nül fi­gye­lem­be kel­lett vol­na ven­niök az in­té­zõ kö­rök­nek, ha nem ér­vé­nye­sül­tek vol­na bû­nös ha­tá­sok, sze­mé­lyes kér­dé­sek, va­gyo­ni ér­de­kek és még mit tu­dom én, mi min­den más. Mind­ezt el­mon­da­ni, úgy ér­zem kö­te­les­sé­gem volt.”119 Ezek­re az ese­mé­nyek­re ki­tér vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­i­ben Gömöry Já­nos is, aki Èobr­da püs­pö­köt igaz, kar­ri­er­iz­mus­tól men­tes szlo­vák­nak ne­vez­te. A 87 éve­sen ki­te­le­pí­tett Gömöry Já­nos im­már ma­gyar­or­szá­gi, sósku­ti la­kos­ként re­a­gált a Mikuláš Styk ügy­véd el­le­ni vá­dak­ra, kö­zöl­ve, hogy an­nak ide­jén Styk ügy­véd ne­ki a sza­bá­lyo­kat is meg­szeg­ve nyúj­tott bí­ró­sá­gi vé­del­met. Gömöry Já­nos­nak a bí­ró­ság­hoz kül­dött nyi­lat­ko­za­ta alap­ján Styket fel­men­tet­ték a vá­dak alól.120
A ka­to­li­kus egy­ház­nak az 1945 utá­ni ma­ga­tar­tá­sá­val a CSKP ve­ze­tõi nem vol­tak meg­elé­ged­ve. Ezt a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Ak­ció­bi­zott­sá­gá­nak egy­ház­ügyi bi­zott­sá­ga 1949. feb­ru­ár 17-én a ka­to­li­kus egy­ház ve­ze­tõ­i­nek tu­do­má­sá­ra hoz­ta. Alex­ej Èepiè­ka mi­nisz­ter ki­je­len­tet­te: „Az egy­ház hi­va­ta­los ve­ze­té­se a né­pi de­mok­rá­cia épí­té­se iránt kel­let­len ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­tott, az ipar ál­la­mo­sí­tá­sá­val szem­ben rend­kí­vül éle­sen és nyíl­tan el­len­sé­ges ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett, in­ga­do­zott a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­nek kér­dé­sé­ben is, s a kor­mány­prog­ra­mot egy sor, éle­tünk­be vá­gó el­vi és alap­ve­tõ kér­dés­ben el­uta­sí­tot­ta és rá­adá­sul még aka­dá­lyo­kat is gör­dí­tett azok meg­va­ló­sí­tá­sá­nak útjá­ba.”121
An­nak el­le­né­re, hogy Beran ér­sek és Mind­szen­ty bí­bo­ros hajlot­t122 az egy­ház és az ál­lam kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dás­ra, mind­ket­ten ar­ra kény­sze­rül­tek, hogy meg­szó­lal­ja­nak az egy­ház­nak a tár­sa­dal­mon be­lü­li mind erõ­tel­je­sebb kor­lá­to­zá­sá­val kap­cso­lat­ban, s olyan kö­rül­mé­nyek kö­zött, ami­kor sa­ját né­ze­te­ik ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sá­ra és a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ré­szé­rõl in­dí­tott tá­ma­dá­sok­ra re­a­gá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sok szá­má­ra nem ada­tott sem­mi­lyen tér. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom vi­lá­gos célt kö­ve­tett: alá­vet­ni sa­ját ér­de­ke­i­nek az egy­há­zat, ami vé­gül is si­ker­rel járt. Lát­ni kell vi­szont, hogy az egy­ház igye­ke­zett apo­li­ti­kus­nak ma­rad­ni és nem tá­mo­gat­ta köz­vet­le­nül az új kom­mu­nis­ta ha­tal­mat, amit a kor­mány­za­ti té­nye­zõk egy­faj­ta ál­lam­el­le­nes ak­tus­nak és a szo­ci­a­liz­mus vélt vagy va­ló­sá­gos el­len­sé­gei szá­má­ra nyúj­tott tá­mo­ga­tás­nak te­kin­tet­tek. Az egy­há­zi kö­zös­sé­gek­ben a po­li­ti­kai el­len­zék­kel tör­tént le­szá­mo­lás után a még elég­gé meg nem szi­lár­dult ha­tal­mu­kat fe­nye­ge­tõ ve­szélyt lát­tak. Az egy­há­zat a nép el­len­sé­gé­nek ki­ál­tot­ták ki, mi­köz­ben kép­vi­se­lõ­i­nek, va­la­mint a pap­ság­nak nem volt le­he­tõ­sé­ge ar­ra, hogy adek­vát mó­don re­a­gál­jon az el­le­ne irá­nyu­ló pro­pa­gan­da­had­jára­tra. Az egy­ház kor­lá­to­zá­sá­nak má­sik vo­na­lát a ha­ta­lom jog­sza­bá­lyai je­len­tet­ték, ame­lyek­nek az ál­lam va­la­men­­nyi pol­gá­ra kény­te­len volt alá­vet­ni ma­gát.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban – Ma­gyar­or­szág­tól és Len­gyel­or­szág­tól el­té­rõ­en – a ka­to­li­kus egy­ház nem ír­ta alá az ál­lam­mal kö­ten­dõ meg­ál­la­po­dást. Az alá­írás nyo­mán egyéb­ként nem vált ked­ve­zõb­bé az egy­ház ál­ta­lá­nos hely­ze­te, foly­ta­tó­dott a ül­döz­te­tés, a lel­ké­szek per­be­fo­gá­sa és nem ha­gyott alább az egy­ház te­vé­keny­sé­gé­nek kor­lá­to­zá­sa sem. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban to­vább tar­tott a meg­szo­rí­tó egy­ház­po­li­ti­ka, mely fenn­állt a kom­mu­nis­ta párt ha­tal­má­nak egész ide­je alat­t. Ma­gyar­or­szá­gon és Len­gyel­or­szág­ban a ké­sõb­bi idõ­szak egy­ház­po­li­ti­ká­ja li­be­rá­li­sab­bá vált. A fej­le­mé­nyek ilyen ala­ku­lá­sát ter­mé­sze­te­sen be­fo­lyá­sol­ták az egyes or­szá­gok bel­po­li­ti­kai szín­te­rén le­zaj­ló ese­mé­nyek, s min­den „li­be­rá­li­sabb” idõ­szak után be­kö­vet­ke­zett a re­zsi­met meg­szi­lár­dí­tó vis­­sza­ren­de­zõ­dés, mely­nek so­rán pél­dá­ul Cseh­szlo­vá­ki­á­ban új­ból fe­lül­ke­re­ke­dett az egy­ház szûk ke­re­tek köz­é szo­rí­tott tár­sa­dal­mi te­vé­keny­sé­gé­nek to­váb­bi kor­lá­to­zá­sá­ra irá­nyu­ló egy­ház­po­li­ti­ka.

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)

Mészáros András: Nemzeti filozófia – hasonlóságok és különbségek a magyar és a szlovák filozófiatörténet-írásban

A ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás ak­kor, ami­kor az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek a ma­gyar nyel­vű­sé­get meg­elő­ző sza­ka­szát, il­let­ve az is­ko­lai fi­lo­zó­fia funk­ci­ó­it tem­a­tizál­ja, el­ke­rül­he­tet­le­nül be­le­üt­kö­zik ab­ba a tény­be, hogy ugyan­azok a szer­zők vagy mű­vek egy más – ese­tünk­ben a szlo­vák – fi­lo­zó­fia­tör­té­net tár­gyát is ké­pez­he­tik. Az eb­ből adó­dó prob­lé­mák ko­moly mód­szer­ta­ni kér­dé­se­ket vet­nek fel. Je­len írás eze­ket pró­bál­ja meg­fo­gal­maz­ni.
Az em­lí­tett tény ma­ga még nem prob­lé­ma, hi­szen a kö­zös múlt, va­la­mint az, hogy a 16. szá­zad­tól a 18. szá­zad má­so­dik fe­lé­ig a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia súly­pont­jai Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon, il­let­ve Er­dély­ben vol­tak, ké­zen­fek­vő mó­don nyújt­ja a szlo­vák ku­ta­tók­nak, hogy Fel­ső-Ma­gyar­or­szág fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­má­nya­it sa­ját kul­túr­tör­té­net­ük szem­pont­já­ból is meg­vizs­gál­ják. Hi­szen ha csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­át te­kint­jük, és az adott fi­lo­zó­fus nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ba va­ló be­so­ro­lá­sát szár­ma­zá­sá­hoz köt­jük, ak­kor két­ség­te­len, hogy a fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia­ta­ná­rok je­len­tős ré­sze szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű volt. Ugyan­ak­kor tud­juk azt is, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­hoz va­ló tar­to­zá­sa csu­pán fenn­tar­tá­sok­kal és ma­gá­nak a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a meg­ha­tá­ro­zá­sá­tól füg­gő­en tart­ha­tó. Nem szól­va ar­ról, hogy egy­részt a hun­garus­tu­dat a 19. szá­zad ele­jé­ig szub­jek­tíve is gá­tat sza­bott a nem­ze­ti be­so­ro­lá­sok­nak, más­részt pe­dig a mai ér­te­lem­ben vett Szlo­vá­kia az adott kor­ban nem lé­te­zett, az­az egy­sé­ges és in­téz­mé­nye­sült szlo­vák kul­tú­rá­ról sem be­szél­he­tünk. Nem vé­let­len, hogy a Ch. A. Heumann mű­vé­nek ha­tá­sát tük­rö­ző 18. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi „his­to­ria lit­ter­ari­a” darab­jai1 nem is fog­lal­koz­nak a fel­vett szer­zők mű­fa­ji és nem­ze­ti­sé­gi be­so­ro­lá­sá­val. Nem fe­led­kez­nek meg vi­szont az is­ko­lai és fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­ság­ról. Ami­ből az kö­vet­ke­zik, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­se Ma­gyar­or­szá­gon a 19. szá­zad­ban ve­szi kez­de­tét, pár­hu­za­mo­san az­zal, aho­gyan az iro­da­lom­tör­té­net­ben is az ere­de­ti „ál­lam­kö­zös­ség”-i pa­ra­dig­mát fo­ko­za­to­san fel­vált­ja az „ere­det­kö­zös­ség”-i és a „ha­gyo­mány­kö­zös­ség”-i par­a­dig­ma.2
Eb­ből ki­in­dul­va az aláb­bi­ak­ban a kö­vet­ke­ző prob­lé­ma­kö­rö­kön ke­resz­tül pró­bá­lok vá­laszt ad­ni a vá­zolt di­lem­má­ra: 1. a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ér­tel­me­zé­se a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban; 2. a szlo­vák meg­kö­ze­lí­tés; 3. a ket­tő ös­­sze­ve­té­sé­ből le­von­ha­tó konk­lú­zi­ók.

1.

A ma­gyar ér­tel­me­zés nem az el­ső ma­gyar nyel­vű – és a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét is fel­ve­vő – filozó­fi­atörténet­ben3, ha­nem az Aka­dé­mia ne­ve­ze­tes és is­mert 1831-es pá­lya­kér­dés­re be­adott győz­tes műben4 je­le­nik meg. Most el­hagy­hat­juk az ere­den­dő prob­lé­ma­fel­ve­tést – a ha­zai fi­lo­zó­fia idő­be­li inkon­gru­en­ciáját az eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­á­val szem­ben – és Almási Ba­logh új gon­do­la­tá­ra, a „nem­ze­ti szel­le­mű fi­lo­zó­fiá”-ra figyeljünk.5 En­nek az el­ső ös­­sze­te­vő­je a sa­ját fi­lo­zó­fi­ai ter­mi­no­ló­gia, ami­nek nem­csak az a funk­ci­ó­ja, hogy gaz­da­gít­sa a fo­gal­mi ap­pa­rá­tust, ha­nem az is, hogy ori­en­tál­jon ben­nün­ket. Az­zal ugyan­is, hogy az új fo­gal­mak be­ke­rül­nek az anya­nyelv vér­ke­rin­gé­sé­be, az ere­den­dő fi­lo­zó­fi­ai rend­szer is a ha­zai kul­tú­ra ré­szé­vé vá­lik. A „nem­ze­ti szel­le­mű fi­lo­zó­fia” má­sik funk­ci­ó­ja a nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se és for­má­lá­sa. Ez a funk­ció lesz majd min­den­faj­ta nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ne­u­ral­gi­kus pont­ja, ha­bár itt még nem je­lent ide­o­lo­gi­kus, ha­nem csu­pán nyel­vé­sze­ti prob­lé­mát. Hi­szen az egyez­mé­nye­sek is ki­hang­sú­lyoz­zák fi­lo­zó­fia és iro­da­lom szim­bi­ó­zi­sát. Köz­vet­le­neb­bül: a fi­lo­zó­fia ma­gya­ros­sá­gát, vi­lá­gos­sá­gát és érthetőségét.6 Szon­tagh Gusz­táv a lé­te­ző fi­lo­zó­fi­ai rend­sze­rek adap­tá­lá­sá­nak és adop­tá­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­ge mel­lett ezért már ki­eme­li a fi­lo­zó­fia önál­ló fej­lesz­té­sé­nek prog­ram­ját is, sőt, ezt tart­ja a kö­ve­ten­dő fel­adat­nak. Szon­tagh már ro­man­ti­kus gon­dol­ko­dó, aki a fi­lo­zó­fia ál­ta­lá­nos­sá­gá­nak fel­vi­lá­go­so­dás ko­ri esz­mé­jét úgy mo­di­fi­kál­ja, hogy az ön­ma­gá­ban vett fi­lo­zó­fia csu­pán esz­mény, nem pe­dig lé­te­ző va­ló­ság. Az egyes nem­ze­ti kez­de­mé­nye­zé­sek ezért egyen­ran­gú­ak, és a nyel­vi hor­do­zó alap­ján jog­gal ne­vez­he­tő a ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­nak. Va­gyis Szon­tagh az ért­he­tő nyel­ve­zet és a tár­sa­dal­mi kon­szen­zus (egyez­mény) kö­ve­tel­mé­nyé­vel egé­szí­tet­te ki Almási Ba­logh Pál ér­tel­me­zé­sét.
Bi­zo­nyos szem­pont­ból ezt a Szon­tagh-féle fel­fo­gást bon­ta­koz­tat­ja ki szo­ci­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben Szi­lasy Já­nos 1847-ben az Aka­dé­mia fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lyá­nak ülésén7. ő – köz­is­mer­ten – a fi­lo­zó­fi­á­nak négy tí­pu­sát kü­lön­böz­te­ti meg: az is­ko­lai, az egyé­ni, a nem­ze­ti és az ún. vi­lág­fi­lo­zó­fi­át, ame­lyek kö­zött tör­té­ne­ti-hi­e­rar­chi­kus vi­szonyt lát. Va­gyis a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia a fi­lo­zó­fia fej­lő­dé­sé­nek ter­mé­sze­tes stá­di­u­ma. Tud­juk azt is, hogy Szi­lasy elő­adá­sa na­gyon gyér vi­tát vál­tott ki, és hogy Schedius el­len­ve­té­se az ál­ta­lá­nos em­be­ri rá­ció fel­vi­lá­go­so­dás ko­ri ér­tel­me­zé­sé­re tá­masz­ko­dott, amely­nek ek­kor már Ma­gyar­or­szá­gon csak a ha­gyo­má­nyos hun­garus­tu­datú gon­dol­ko­dók vol­tak a kö­ve­tői. Nem vé­let­len, hogy az egyik vi­tat­ko­zó – no nem itt az Aka­dé­mi­án, ha­nem a Szá­za­dunk ha­sáb­ja­in – a Ma­gyar­or­szág el­ső nép­raj­zát né­me­tül pub­li­ká­ló, szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű Ján Èaploviè (Csaplovics Já­nos) volt, aki iro­ni­ku­san je­gyez­te meg, hogy Szon­tagh ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ja után alig­ha­nem „lesz majd ma­gyar aszt­ro­nó­mia, ma­gyar fi­zi­ka, ké­mia, sőt ma­gyar te­o­ló­gia is.”8 Ez ugyan nem kö­vet­ke­zett be, de Het­ényi Já­nos 1853-ban A ma­gyar Parthenon előc­sarnokai-ban le­szö­gez­te, hogy vi­lág­fi­lo­zó­fia nem is lé­te­zik, csu­pán nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák van­nak, Szon­tagh pe­dig 1855-ben ket­te­jük kö­zös te­remt­mé­nyét, az egyez­mé­nyes fi­lo­zó­fi­át te­kin­tet­te az ere­de­ti ma­gyar filozó­fiá­nak9. Ha el­te­kin­tünk a Szi­lasy és Szon­tagh ér­tel­me­zé­se kö­zöt­ti fi­nom el­té­ré­sek­től, ak­kor a kö­vet­ke­ző meg­ha­tá­ro­zás­hoz ju­tunk el: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tük­rö­zi és elem­zi a nem­ze­ti szel­le­met, az így nyert el­vek­nek és a vi­lág­fi­lo­zó­fia ered­mé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel pe­dig meg­ha­tá­roz­za az adott nem­zet kul­tu­rá­ló­dá­sá­nak irá­nya­it és mó­do­za­ta­it. Lo­gi­kus, hogy en­nek alap­ján Szon­tagh a com­mon sense alap­ján ki­dol­go­zott prag­ma­ti­kus (gya­kor­la­ti­as) „tár­sa­sá­gi” fi­lo­zó­fi­át he­lyez­te elő­tér­be. A ké­sőb­bi­ek­ben szó­lok ar­ról, hogy a Štúr-­gen­erá­ció tag­jai iden­ti­ku­san kép­zel­ték el az ún. szláv tu­do­mány mi­ben­lét­ét. Ami­ben az a po­én, hogy a szlo­vák gon­dol­ko­dók He­gelt kö­vet­ve ju­tot­tak el ar­ra az ál­lás­pont­ra, amely­re Szon­tagh a ma­ga He­gel-el­le­nes­sé­gé­vel és J. F. Fries szub­jek­tív te­le­o­ló­gi­á­já­nak és Gemeingeist fo­gal­má­nak el­fo­ga­dá­sá­val helyezkedet­t.10
A fen­ti meg­ha­tá­ro­zás azon­ban ma­gá­ban hor­doz egy prob­lé­mát: ha ez a fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét tük­rö­zi, ak­kor nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­á­ról, ha pe­dig a kul­tú­ra ki­mű­ve­lé­sét cé­loz­za, ak­kor nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fi­á­ról beszélünk.11 Az egyez­mé­nyes fi­lo­zó­fia egy­ér­tel­mű­en nem­ze­ti kül­de­té­sű böl­cse­let volt, hi­szen a mo­der­ni­zá­ci­ót kí­ván­ta szol­gál­ni. A tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fi­á­nak, a prag­ma­tiz­mus­nak, az ún. pro­duk­tív tu­do­má­nyok­nak a ki­tün­te­tett ke­ze­lé­sé­vel akár „al­kal­ma­zott fi­lo­zó­fiá”-nak is ne­vez­het­nénk. A prob­lé­ma a nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­á­nál je­lent­ke­zik, és lát­ni fog­juk, hogy a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től ez a kér­dés vá­lik meg­ha­tá­ro­zó­vá az ural­ko­dó dis­kur­zu­sok­ban. Szon­tagh, aki szo­ci­o­ló­gi­ai jel­le­gű kér­dé­se­ket is meg­fo­gal­ma­zott, nem vet­te ész­re, hogy a com­mon sense – amely­re pe­dig tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fi­á­ját ala­poz­ta – a szo­ci­o­ló­gia mint mo­dern tár­sa­da­lom­tu­do­mány lét­re­jöt­té­vel el­vesz­tet­te ere­de­ti funk­ci­ó­it.
Er­dé­lyi Já­nos re­ak­ci­ó­ja ben­nün­ket most csak Szon­tagh azon po­zi­ti­vis­ta té­te­le szem­pont­já­ból ér­de­kel, mi­sze­rint az egyes nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák mö­gött az adott nem­ze­tek el­té­rő szem­lé­le­te hú­zó­dik meg. Ezt Er­dé­lyi az is­mert mó­don elu­tasít­ja.12 Fen­tebb azt ál­lí­tot­tam, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia csak fenn­tar­tá­sok­kal tart­ha­tó nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak. És ez itt bi­zo­nyí­tást is nyer, hi­szen az eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­ai áram­la­tok im­por­tá­lá­sá­nál – ami az is­ko­lai fi­lo­zó­fia egyik jel­lem­ző tu­laj­don­sá­ga – min­dig vál­toz­nia kel­lett vol­na a nem­ze­ti szem­lé­let­mód­nak. Ami pe­dig nem tör­tént meg. Vagy pe­dig – sa­ját té­mán­kat il­le­tő­en – a ma­gyar, il­let­ve a szlo­vák be­fo­ga­dás kö­zött ta­lál­nánk el­té­ré­se­ket. És ki­de­rül, hogy ez sem ily­enfor­mán tör­tént, ha­nem a ha­tár­vo­na­lak – fő­ként az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ese­té­ben – a fe­le­ke­ze­ti kü­lönb­sé­ge­ket má­sol­ják le. Na­gyon jó pél­da er­re há­rom friesiánus fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus fi­lo­zó­fia­ta­nár – a szlo­vák ¼udovít Šuha­j­da, a ma­gyar Van­drák And­rás és a né­met Johann Samuel Stein­er ese­te – akik tel­je­sen iden­ti­kus fi­lo­zó­fi­át mű­vel­tek. Az ún. nem­ze­ti jel­leg te­hát ki­mu­tat­ha­tat­lan. Fel­mu­tat­ha­tók vi­szont a kü­lönb­sé­gek a „nem­ze­ti kül­de­tés” ese­té­ben, va­gyis ott, ahol a fi­lo­zó­fi­á­nak az al­kal­ma­zott, eset­leg ide­o­lo­gi­kus funk­ci­ó­ja eme­lő­dik ki. Er­re pe­dig pél­dá­nak az evan­gé­li­kus Štúrék he­ge­li­a­niz­mu­sa hoz­ha­tó fel, ami az evan­gé­li­kus is­ko­la­fi­lo­zó­fi­á­ban el­kép­zel­he­tet­len lett vol­na, de mi­vel itt He­gel gon­do­la­ta­i­nak po­li­ti­kai töl­te­te volt a fon­tos, fel sem me­rül­tek a fi­lo­zó­fia rend­szer­prob­lé­mái. Er­dé­lyi na­gyon ele­gán­san old­ja meg azt a kér­dést, ho­gyan implan­tálód­nak az egye­te­mes gon­do­lat­for­mák a nem­ze­ti sa­já­tos­sá­gok­ba. Ab­ból ki­in­dul­va, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia pár­hu­za­mo­san kö­ve­tő fi­lo­zó­fia volt, „mi­kor az ide­gen­ből vett ha­tás­ra ön­fenn­tar­tá­si eré­lyünk­kel fe­lel­tünk, mint kölc­sön­hatás­sal”13, meg­for­dít­ja Szon­tagh té­zi­sét (mi­sze­rint a fi­lo­zó­fia tük­rö­zi a nem­zet lel­kü­le­tét), és azt ál­lít­ja, hogy a nem­ze­ti gon­dol­ko­dás­mó­dot az tük­rö­zi, aho­gyan és ami­lyen eu­ró­pai fi­lo­zó­fi­ai irány­za­to­kat be­fo­gad­tunk. Va­gyis, ha ké­pet aka­runk kap­ni a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról, ak­kor fel kell tár­nunk a múlt­ját. A be­fo­ga­dás idő­be­li ös­­sze­füg­gé­sei ad­ják meg a vá­laszt ar­ra, hogy mi is a ma­gyar fi­lo­zó­fia?
Ki­csit elő­re­fut­va a ki­fej­tés­ben, már itt le­szö­gez­he­tő, hogy az egyik alap­ve­tő kü­lönb­ség a té­ma ma­gyar és szlo­vák ke­ze­lé­sé­ben a 20. szá­zad kö­ze­pé­ig ab­ban van, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sé­hez a ma­gya­rok­nál már a 19. szá­zad­ban két fel­adat kap­cso­ló­dik: az egyik a ter­mi­no­ló­gia ma­gya­rí­tá­sa, a má­sik pe­dig a fi­lo­zó­fi­ai múlt fel­tá­rá­sa. En­nek a kü­lönb­ség­nek a hát­te­ré­ben in­téz­mé­nyi okok is meg­hú­zód­nak: a ma­gya­rok­nak vol­tak, a szlo­vá­kok­nak nem vol­tak olyan in­téz­mé­nye­ik, ame­lyek a fi­lo­zó­fia pro­fesszion­al­izálódását tá­mo­gat­va fel­ka­rol­ták vol­na az em­lí­tett fel­ada­to­kat. Tud­juk, hogy a 19. szá­zad vé­gén mind­két ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat, a Ma­gyar Philosophi­ai Szem­le és a Böl­cse­le­ti Fo­lyó­irat is meg­fo­gal­maz­ta a fi­lo­zó­fia­tör­té­net ku­ta­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gét. Böhm Kár­oly ezt a lap prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban tet­te meg14, ka­to­li­kus ol­dal­ról pe­dig Not­ter An­tal tett köz­zé ha­son­ló jel­le­gű fel­hívást.15 Mi­vel a Ma­gyar Philosophi­ai Szem­le egyik alap­ve­tő cél­ja a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai kul­tú­ra szint­jé­nek eme­lé­se volt, na­gyon gyak­ran fog­lal­koz­tak a fi­lo­zó­fi­ai pro­pe­deu­ti­ka kér­dé­sé­vel is, ami a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sé­ben is vál­to­zást ho­zott. Hi­szen a vo­nat­ko­zó ta­nul­má­nyok ki­in­du­ló gon­do­la­ta a fi­lo­zó­fia he­lyé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa a nem­ze­ti kul­tú­rán be­lül.
Ale­xan­der Ber­nát is eb­ből in­dul ki, hi­szen az 1893-as inau­gurá­ciós elő­adá­sá­nak egyik té­zi­se az, hogy a fi­lo­zó­fia a kor ön­tu­da­ta, va­gyis min­dig a mű­ve­lő­dés része.16 Az­az a fi­lo­zó­fia is a nem­ze­ti szel­lem fej­lő­dé­sé­nek egy bi­zo­nyos stá­di­u­ma, ame­lyik fel­té­te­le­zi a val­lás kont­roll sze­re­pé­nek el­hal­vá­nyu­lá­sát és az eg­zakt tu­do­má­nyok meg­lét­ét. Ha el­fo­gad­juk ezt a té­telt, ak­kor meg­is­mé­tel­het­jük a fen­tebb már meg­fo­gal­ma­zott ál­lí­tást, mi­sze­rint a szlo­vák nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­a meg­ké­sett­sé­ge a ma­gyar­ral szem­ben a val­lás­nak a kul­tú­rá­ban va­ló he­ge­mó­ni­á­já­val, a tu­do­má­nyos­ság hi­á­nyá­val – il­let­ve an­nak nem szlo­váknyel­vű­sé­gé­vel –, va­la­mint az il­le­tő in­téz­mé­nyek ab­szen­ci­á­já­val ma­gya­ráz­ha­tó. Tény, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia fő irá­nya a 20. szá­zad fo­lya­mán is val­lás­fi­lo­zó­fi­ai volt, és csak a har­min­cas-negy­ve­nes évek­ben for­má­ló­dott ki mel­let­te egy szci­en­tikus irány­zat.
Ale­xan­der az­tán csak­nem húsz év­vel későb­b17 új­ra­élesz­ti Szon­tagh nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fia ér­tel­me­zé­sét és az Er­dé­lyi-fé­le befo­gadáselméletet, sőt a ma­gyar fi­lo­zó­fia jel­le­gét is meg­pró­bál­ja meghatározni.18 Is­me­re­tes az ál­ta­la adott ne­ga­tív meg­ha­tá­ro­zás: hogy a sko­lasz­ti­ka Ma­gyar­or­szá­gon nem él­te túl a kö­zép­kort; hogy nem gyö­ke­re­zett meg sem az an­gol uti­li­ta­riz­mus, sem pe­dig a fran­cia, majd né­met ma­te­ri­a­liz­mus; hogy sem a szkep­ti­ciz­mus­nak, sem a misz­ti­ciz­mus­nak nem vol­tak ná­lunk kö­ve­tői. Nos, ami a sko­lasz­ti­kát il­le­ti, ez a té­tel az is­ko­lai fi­lo­zó­fia szem­pont­já­ból ér­vény­te­len, és a szá­zad­for­du­ló ma­gyar neo­to­mis­tái is alig­ha­nem el­vet­nék, hi­szen ép­pen­ség­gel azt ál­lí­tot­ták, hogy a neo­to­miz­mus tel­je­sen egy­be­vág a ma­gyar ész­já­rás­sal. Ale­xan­der nem vet­te elég­gé te­kin­tet­be a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia je­len­tős fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát, ami nem­csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án be­lül ér­vé­nye­sült.
Joó Ti­bor volt az, aki bi­zo­nyos szem­pont­ból meg­ha­lad­ta Ale­xan­der de­duk­tív mód­sze­rét, mert sze­rin­te a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csak ak­kor mond­ha­tunk va­la­mit, ha min­den­faj­ta szin­té­zist szi­go­rú fak­tográ­fia előz meg. Ugyan­ak­kor úgy vél­te, hogy a nem­zet nem­csak sa­ját nyel­vé­ben él, az­az a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­mány ré­szét kell hogy ké­pez­ze a la­ti­nul írt böl­csé­szet is, va­la­mint hogy el kell vet­ni olyan mű­vek és szer­zők egy­ol­da­lú (né­ha so­vi­nisz­ta) ér­tel­me­zé­sét, ame­lyek ese­té­ben az ún. tisz­ta nem­ze­ti­ség kérdés­es.19 Ez­zel egy­ér­tel­mű vá­laszt adott ar­ra a kér­dés­re is, mi­lyen sze­re­pe van egy gon­dol­ko­dó nem­ze­ti­sé­gé­nek egy adott nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ba va­ló be­so­ro­lás ese­té­ben. En­nek hát­te­ré­ben meg­ta­lál­ha­tó Joó „ko­rszellem” ­fo­gal­ma20, va­la­mint a fi­lo­zó­fi­át a kul­tú­ra egé­szé­ben va­ló szin­te­ti­zá­ló ér­tel­me­zé­se, ame­lyet ő ma­ga „szi­nop­ti­kus” szem­lé­let­nek nevezett21. Né­ze­tem sze­rint ez a szem­lé­let pro­duk­tív le­het a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te 19. szá­zad előt­ti sza­ka­szá­nak te­kin­te­té­ben, ame­lyet a ma­gyar fi­lo­zó­fia elő­tör­té­net­ének ne­vez­he­tünk, és ami­kor en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a moz­gá­sa el­vá­laszt­ha­tat­lan az egy­ház- és is­ko­la­tör­té­net­től, a te­o­ló­gi­ai és fe­le­ke­ze­ti vi­szá­lyok­tól stb.
A szel­lem­tör­té­ne­ti is­ko­la kez­de­mé­nye­zé­sei azon­ban, né­hány ta­nul­mány­tól el­te­kint­ve, nem ju­tot­tak el ös­­sze­fog­la­ló fel­dol­go­zá­so­kig. Meg­aka­dá­lyoz­ta ezt a mar­xiz­mus má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni tér­nye­ré­se is. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a mar­xis­ta tör­té­né­szek a „nem­ze­ti” fo­gal­mát az „osz­tály­harc” fo­gal­má­val cse­rél­ték fel, és be­ve­zet­ték a ma­te­ri­a­liz­mus prog­res­­szi­vi­tá­sá­ról szó­ló té­telt. Ugyan­ak­kor visz­­sza­tér­tek a ma­gyar fi­lo­zó­fia el­ma­ra­dott­sá­gá­ról szó­ló ko­ráb­bi té­zis­hez és ah­hoz az „egyez­mé­nyes” kö­ve­tel­mény­hez, mi­sze­rint a „fej­lett fi­lo­zó­fia” min­den­kor kap­cso­ló­dik a tár­sa­dal­mi gya­kor­lat­hoz. Szimp­to­ma­ti­kus, hogy ami­kor 1957-ben elő­ször vi­táz­nak a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről, ak­kor meg­em­lí­tik Almási Ba­logh, Er­dé­lyi Já­nos és Kvaèala ne­vét, de Böhm, Ale­xan­der, Joó, Kecs­kés mint­ha nem is lé­te­zett vol­na.22 Iro­ni­kus pe­dig az, hogy a vi­ta­in­dí­tót az a Mát­rai Lász­ló tar­tot­ta, aki ko­ráb­ban a szel­lem­tör­té­ne­ti is­ko­lá­hoz tar­to­zott. Mát­rai alap­té­zi­se az volt, hogy a fi­lo­zó­fia el­ma­ra­dott­sá­gát Ma­gyar­or­szá­gon a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia hi­á­nya okoz­ta. A vi­tá­ban ma­gá­ban a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a múlt­ból is­mert sem­mi­lyen as­pek­tu­sa sem fo­gal­ma­zó­dott meg. Ezek he­lyét a „ha­la­dó” jel­leg kér­dé­se fog­lal­ta el, mi­vel na­gyon ko­rán ki­de­rült, hogy a „ma­te­ri­a­liz­mus ver­sus ide­a­liz­mus” sé­ma a ha­zai fi­lo­zó­fia ese­té­ben rit­kán vagy alig al­kal­maz­ha­tó. Az pe­dig, hogy a „ha­la­dó ha­gyo­má­nyok” ide­o­lo­gi­kus meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú­ak, még azt a Mát­ra­it sem za­var­ta, aki pe­dig ko­ráb­ban bí­rál­ta Sán­dor Pál kon­cep­ci­ó­ját, és azt aján­lot­ta, hogy az iro­da­lom­ban fel­lel­he­tő ide­o­ló­gi­ai irány­za­to­kat el kell kü­lö­ní­te­ni a fi­lo­zó­fi­ai tra­dí­ci­ók ku­ta­tá­sá­tól.
Nagy ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy az or­to­dox mar­xis­ta mód­szer­tan csak Sán­dor Pál ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti dol­go­za­ta­i­ban ér­vé­nye­sült ál­lan­dó jel­leggel.23 Mát­rai ké­sőbb eny­hí­tett ko­ráb­bi el­ve­in. Azt to­vább­ra is fenn­tar­tot­ta, hogy a szó szo­ros ér­tel­mé­ben vett nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csak ak­kor be­szél­het­nénk, ha lé­te­zett vol­na Ma­gyar­or­szá­gon klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia. A ko­ráb­bi kor­sza­ko­kat te­kint­ve csu­pán a fi­lo­zó­fia je­len­lé­té­ről van szó a ma­gyar kul­túr­tör­té­net­ben. Fel­ve­ti a fi­lo­zó­fu­sok et­ni­kai szár­ma­zá­sá­nak kér­dé­sét is24, ami a „ma­gyar–ma­gyar­or­szá­gi” vi­szo­nyát tem­atizál­ja. A hat­va­nas évek­ben az­tán a fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek több­sé­ge el­te­kint a ma­te­ri­a­lis­ta ha­gyo­má­nyok erő­sza­kolt keresésétől.25 Rész­ta­nul­má­nyok­tól el­te­kint­ve azon­ban nem szü­le­tett meg egy ös­­sze­fog­la­ló fi­lo­zó­fia­tör­té­net. Ki­vé­telt csak Horkay Lász­ló­nak a ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét tár­gya­ló dol­go­za­ta jelen­tet­t26, amely­ben ér­vé­nye­sí­tet­te a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról szó­ló ko­ráb­ban meg­fo­gal­ma­zott fel­fo­gá­sát is.27 En­nek alap­ján a nem­ze­ti nyelv el­ke­rül­he­tet­len, de nem ele­gen­dő fel­té­te­le a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­lét­ének, ugyan­is Horkay sze­rint az a nyelv­nek és a szel­lem­nek az ösz­­sze­kap­cso­ló­dá­sá­val jön lét­re. Az el­ső klas­­szi­kus, és ezért ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­szert lét­re­ho­zó gon­dol­ko­dó az ő fel­fo­gá­sá­ban ezért Böhm Kár­oly. Horkay mel­lett a má­sik ki­vé­telt Larry Steindler28 és Hanák Tibor29 né­met nyel­vű fel­dol­go­zá­sai ké­pe­zik. De mi­vel Hanák mun­kás­sá­gá­val kü­lön kon­fer­en­ci­a30 fog­lal­ko­zott, most er­re nem té­rek ki. Gyü­möl­csö­ző­nek tű­nik ugyan­ak­kor a ma­gyar és a né­met fi­lo­zó­fi­ai ha­gyo­mány ös­­sze­ve­té­se az adott té­ma tek­in­tetében.31
A ma­gyar­or­szá­gi és ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók kö­zött je­len­leg fenn­áll va­la­mi­fé­le kon­szen­zus ab­ban a te­kin­tet­ben, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te el­vá­laszt­ha­tat­lan a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai mű­nyelv ki­ala­ku­lá­sá­tól, a be­fo­ga­dás­hoz kap­cso­ló­dó vi­ták­tól, az in­téz­mé­nye­sü­lés­től és a ma­gyar kul­tú­ra egé­szé­be va­ló beá­gyazódástól.32 Úgy is mond­hat­nánk, hogy szo­ci­o­ló­gi­ai-le­író szem­pont­ból kö­ze­lí­tünk a té­má­hoz, és el­hagy­tuk a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” ha­gyo­má­nyos, me­ta­fi­zi­kai („szub­sz­tan­tív”) és axi­oló­giai jel­le­gű meg­ha­tá­ro­zá­sát. A pe­ri­o­di­zá­ció is ezt a meg­gon­do­lást követi.33 Le­het­sé­ges, hogy ez az az út, amely el­ve­zet ben­nün­ket az elő­adás ele­jén fel­ve­tett di­lem­ma meg­ol­dá­sá­hoz. Előbb azon­ban lás­suk a szlo­vák ér­tel­me­zé­se­ket.

2.

A re­form­kor­ban, ami­kor a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia Almási Ba­logh­nál és Szon­tagh­nál té­te­le­ző­dik, a szlo­vák gon­dol­ko­dók egy ré­sze ugyan­csak a nem­ze­ti kül­de­té­sű fi­lo­zó­fia mel­lett áll ki. Jozef Miloslav Hur­ban sze­rint a fi­lo­zó­fia azért fon­tos az éb­re­de­ző szlo­vák nem­zet szá­má­ra, mert „ál­ta­la kö­ze­lít an­nak meg­is­me­ré­sé­hez, hogy mi­vé kell vál­nia, hogy mi a kül­de­té­se a szel­lem terén.”34 A fi­lo­zó­fi­á­nak ezért gya­kor­la­ti­nak kell len­nie, és a nem­ze­ti kul­tú­rát kell kul­ti­vál­nia, va­gyis „élet­tu­do­mány”, „cse­lek­vés­tu­do­mány”. Samuel Ormis szin­tén el­uta­sít­ja a ka­ted­ra­fi­lo­zó­fia élet­te­len­sé­gét, és Thomas Reid fi­lo­zó­fi­á­ját eme­li ki mint kö­ve­ten­dő példát35. Eb­ben na­gyon kö­zel áll Szon­tagh gon­dol­ko­dá­sá­hoz. El­tá­vo­lo­dik azon­ban tő­le a len­gyel mes­si­a­nisz­ti­kus fi­lo­zó­fia irán­ti lel­ke­se­dé­sé­ben, akár­csak Pavel Heèko is, aki el­ső böl­cse­le­ti ta­nul­má­nyát Tren­towsky gon­do­lat­rend­sze­ré­ről ma­gya­rul pub­likál­ta.36 Heèko sa­ját rend­sze­rét mint „va­ló-esz­mei” („reál­no-ideál­ny”) rend­szert kép­zel­te el, ami ro­kon­sá­got mu­tat sok 19. szá­za­di ma­gyar gon­dol­ko­dó (Greguss Mi­hály, Szon­tagh Gusz­táv, Purgstaller Jó­zsef, Hor­váth Cyril­l) el­kép­ze­lé­sé­vel. Az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy míg a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok ezt a „va­ló-esz­mei” vi­szonyt gno­sze­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben fog­ták fel, Heèko ér­tel­me­zé­se on­to­ló­gi­ai. Ami – Tren­towsky ha­tá­sa mel­lett – a misz­ti­ciz­mus és a mes­si­a­niz­mus fe­lé mu­tat. A 20. szá­za­di cseh fi­lo­zó­fus, Josef Tvrdý sze­rint a cseh és a szlo­vák fi­lo­zó­fia köz­ti kü­lönb­ség is ab­ban je­lent­ke­zik, hogy a szlo­vák (va­la­mint az ál­ta­lá­nos ér­te­lem­ben vett szláv) gon­dol­ko­dás in­kább ér­zel­mi jel­le­gű, a cseh pe­dig ra­ci­o­ná­li­sabb. Ugyan­ez el­mond­ha­tó len­ne a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia vi­szo­nyá­ról is, ha a 19. szá­zad­ban nem je­len­ne meg mind a szlo­vák, mind a ma­gyar friesiánu­soknál az ún. köz­vet­len meg­is­me­rés té­te­le, ame­lyik fel­old­ja a ha­tá­ro­kat a ra­ci­o­na­li­tás, az esz­té­ti­kum és a hit kö­zött.
Tény­sze­rű­en ki­mu­tat­ha­tó vi­szont az a kü­lönb­ség, hogy míg Szon­tagh a gya­kor­la­ti­as­ság kö­ve­tel­mé­nyé­vel a for­ra­da­lom utá­ni idők­ben már csak utó­véd­har­co­kat foly­tat, Ormis és Heèko csak ek­kor ala­kít­ja ki sa­ját ál­lás­pont­ját. Még fon­to­sabb az az el­té­rés, ami ab­ban mu­tat­ko­zik, hogy a szlo­vák nyel­vű fi­lo­zó­fi­án be­lül ek­kor meg sem fo­gal­ma­zód­nak a ter­mi­no­ló­gi­ai és fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ten­ni­va­ló­kat il­le­tő fel­ada­tok. Itt vis­­sza­utal­ha­tunk Ale­xan­der Ber­nát meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, hogy a fi­lo­zó­fia önál­ló­so­dá­sa fel­té­te­le­zi a val­lás kont­roll­sze­re­pé­nek gyen­gü­lé­sét és az eg­zakt tu­do­má­nyok meg­lét­ét. Nos, az em­lí­tett szlo­vák gon­dol­ko­dók túl­nyo­mó rész­ben lel­ké­szek vol­tak, akik nem vé­let­le­nül hang­sú­lyoz­ták ki a fi­lo­zó­fia „szol­gá­ló” sze­re­pét. A szlo­vák nyel­vű fi­lo­zó­fia ma­gyar­ral szem­be­ni meg­ké­sett­sé­ge – az in­téz­mé­nye­sü­lés és pro­fesszion­a­lizálódás szem­pont­já­ból – ek­kor tény.
A vál­to­zás a 20. szá­zad­ban kö­vet­ke­zik be. Ta­lán az sem vé­let­len, hogy evan­gé­li­kus kör­nye­zet­ben. A ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban is min­dig a pro­tes­tán­sok vi­sel­tet­tek na­gyobb em­pá­ti­á­val a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­sei irán­t, hi­szen még a pe­ri­o­di­zá­ci­ót is a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­hoz kö­töt­ték. Samuel Osuský­nak a Štúr-nemzedék fi­lo­zó­fi­á­ját fel­dol­go­zó mű­vé­ben fo­gal­ma­zó­dik meg el­ső­ként az, hogy „be­szél­he­tünk a szlo­vák fi­lo­zó­fia vagy a szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia sze­rény történetéről.”37 Osuský nem vé­let­le­nül szól „sze­rény tör­té­net”-ről, hi­szen előt­te sen­ki sem fog­lal­ko­zott ez­zel a té­má­val. Ezért az­tán ő ma­ga volt az, aki kö­vet­ke­ző dol­go­za­tában38 meg­tet­te az el­ső lé­pé­se­ket eb­ben az irány­ban. Tár­gya mód­szer­ta­ni kér­dé­sei azon­ban egy­ál­ta­lán nem fog­lal­koz­tat­ják őt, és ko­ráb­bi di­lem­má­ját – szlo­vák vagy szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia – el­hagy­va már egy­ér­tel­mű­en szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ról be­szél. Va­gyis pél­dá­ul azo­kat a 17. szá­za­di la­ti­nul író pro­tes­táns vagy ka­to­li­kus gon­dol­ko­dó­kat is ide so­rol­ja, akik ese­té­ben fel­té­te­lez­he­tő vagy bi­zo­nyít­ha­tó volt a szlo­vák etnic­itás. Ugyan­azt az el­vet hasz­nál­ta, mint két év­vel ko­ráb­ban Josef Král, aki a cseh­szlo­vák nem­zet esz­mé­jé­ből ki­in­dul­va ír­ta meg a „cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fia” történetét.39 ő így de­fi­ni­ál­ta köny­ve tár­gyát: „et­ni­kai, nem­ze­ti és ál­la­mi ér­te­lem­ben vett cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fia. Fő­ként a cseh böl­csé­sze­ti gon­dol­ko­dás tör­té­ne­tét vá­zol­ja fel, de – még ha nem is akar­ja alá­be­csül­ni azo­kat – ide so­rol egye­di jel­le­gű vagy ke­vés­bé fon­tos szlo­vák gon­dol­ko­dó­kat is […] A cseh fi­lo­zó­fi­á­ba so­rol­juk mind­azon fi­lo­zó­fu­sok mű­ve­it, akik cse­hek vol­tak vagy an­nak szá­mí­tot­tak, írtanak volt bár­mi­lyen nyel­ven.”40 Tár­gyi szem­pont­ból Král mű­ve má­ig hasz­nál­ha­tó, de a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zá­sa eny­hén szól­va is vi­tat­ha­tó: cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ról be­szél, de a cseh gon­dol­ko­dók­kal fog­lal­ko­zik, akik kö­zé been­ged egy-­e­gy „szlo­vák”-ot is; et­ni­kai kri­té­ri­u­mot hasz­nál, ame­lyik a leg­több eset­ben la­bi­lis és meg­kér­dő­je­lez­he­tő; a két há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vák ál­lam lé­tét ve­tí­ti vis­­sza a múlt­ba; a nyelv­for­má­tól el­te­kint.
Er­re a mű­re re­a­gált Jozef Dieška, aki a leg­pon­to­sab­ban fo­gal­maz­ta meg a hu­sza­dik szá­zad negy­ve­nes éve­i­nek szlo­vák fi­lo­zó­fia fel­fo­gá­sát. Meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az ad­dig pub­li­kált dol­go­za­tok nél­kü­löz­nek min­den­faj­ta „el­mé­le­ti spe­ku­lá­ció”-t, a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te ezért va­ló­ban prob­lé­má­vá vált. Ná­la ta­lál­koz­ha­tunk elő­ször az­zal a gon­do­lat­tal, ame­lyik – pa­ra­dox mó­don – az öt­ve­nes évek mar­xis­ta dis­kur­zu­sa­i­ban is­mét­lő­dik meg, mi­sze­rint a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ese­té­ben a fi­lo­zó­fi­át tá­gab­ban kell ér­tel­mez­nünk, és olyan for­má­it is fel kell ven­nünk, ame­lyek a fi­lo­zó­fi­án kí­vül, – fő­ként az iro­da­lom­ban – ke­let­kez­tek. Ugyan­ak­kor fi­gyel­mez­tet ar­ra is, hogy kö­rül­te­kin­tő­en kell el­jár­nunk, hogy meg tud­juk kü­lön­böz­tet­ni a filo­zofiku­mot a fi­lo­zó­fi­án tú­li alak­za­tok­tól. Be­szél a szlo­vák fi­lo­zó­fia jel­le­gé­ről is, ame­lyik egy­részt a nem­zet­re irá­nyu­ló, és ezért nem­ze­ti fi­lo­zó­fia, más­részt pe­dig spi­ri­tu­a­lis­ta és ide­a­lis­ta irányult­ságú.41 Mint­ha meg­is­mét­lőd­né­nek a 19. szá­za­di ma­gyar meg­ha­tá­ro­zá­sok a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia funk­ci­ó­já­ról és jel­le­gé­ről. Dieš­ka mind­két ös­­sze­te­vőt be­ve­szi a sa­ját nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­ha­tá­ro­zá­sá­ba, akár­csak ko­ráb­ban Szon­tagh vagy Ale­xan­der. És ha el­fo­gad­juk Ale­xan­der, va­la­mint Dieš­ka jel­lem­zé­sét, ak­kor akár ar­ra is kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia kö­ze­lebb áll a ma­gyar­hoz, mint a cseh böl­cse­let­hez. (Egyéb­ként a két há­bo­rú köz­ti cseh fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek is ezt ál­lí­tot­ták.) A szlo­vák fi­lo­zó­fia kül­de­té­sét is azok­ból a fel­ada­tok­ból von­hat­juk le, ame­lye­ket a múlt­ban tel­je­sí­tett: a nem­ze­ti lét és a val­lás vé­del­me, va­la­mint a nem­ze­ti kul­tú­ra mű­ve­lé­se. Ami azt je­len­te­né – ha­bár er­ről Dieš­ka nem vall – hogy a fi­lo­zó­fia nem­ze­ti funk­ci­ó­ja ha­tá­roz­za meg en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a jel­le­gét. Me­to­do­ló­gi­ai szem­pont­ból az a dol­go­zat leg­je­len­tő­sebb ré­sze, ahol Dieš­ka fel­so­rol­ja a fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek előtt ál­ló fel­ada­to­kat: el­ső­sor­ban ös­­sze­ál­lí­ta­ni a szlo­vák fi­lo­zó­fia tel­jes tör­té­ne­tét, az­az ala­pos és ki­me­rí­tő le­vél­tá­ri, könyv­tá­ri ku­ta­tá­so­kat vé­gez­ni; má­sod­sor­ban he­lye­sen, az­az a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­i­nak meg­fe­lel­ve osz­tá­lyoz­ni és ér­té­kel­ni a ha­tá­so­kat, va­la­mint el­uta­sí­ta­ni a fe­le­ke­ze­ti egy­ol­da­lú­sá­go­kat. Meg­vá­la­szo­lat­lan ma­rad azon­ban a kér­dés: ki vagy mi a szlo­vák fi­lo­zó­fia szub­jek­tu­ma. Král mű­vi­leg konst­ru­ált „cseh­szlo­vák fi­lo­zó­fiá”-ját Dieš­ka jo­go­san uta­sí­tot­ta el, de ő sem ho­zott fel fi­lo­zó­fi­ai ér­ve­ket sa­ját alap­ál­lá­sa mel­lett.
Ez előtt a tisz­tá­zat­lan hely­zet előtt áll­tak a szlo­vák fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek a hu­sza­dik szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben, ami­kor elő­ször kezd­tek prog­ram­sze­rű­en fog­lal­koz­ni az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel. Egy­részt tem­atizálat­lan ma­radt a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” fogal­ma42, más­részt a mar­xis­ta pa­ra­dig­ma tel­je­sen más irány­ba vit­te a na­gyon gyér vi­tá­kat. Ezek alap­irá­nyult­sá­ga meg­egye­zett a ma­gyar­or­szá­gi po­lé­mi­ák­kal, hi­szen a zsdanovi min­ta alap­ján a „ma­te­ri­a­lis­ta-ide­a­lis­ta” el­len­tét és az ún. ha­la­dó ha­gyo­mány kér­dé­sei kö­rül fo­rog­tak. Alap­já­ban vé­ve há­rom ál­lás­pont ala­kult ki. Az el­ső ab­ból in­dult ki, hogy a ha­zai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te alig is­mer ma­te­ri­a­lis­ta ha­gyo­mányt, va­gyis hogy a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét az ide­a­lis­ta tá­bo­ron be­lü­li „ha­la­dó kont­ra re­ak­ci­ós” irány­za­tok har­ca ha­tá­roz­ta meg. A má­so­dik mind­eh­hez hoz­zá­tet­te, hogy csak ab­ban az ér­te­lem­ben be­szél­he­tünk a ma­te­ri­a­liz­mus és az ide­a­liz­mus har­cá­ról, hogy a ma­te­ri­a­lis­ta irány­za­tok kül­föld­ön lé­tez­tek. A har­ma­dik, dok­trinér né­zet, a meg­elő­ző ket­tőt tu­do­mány­ta­lan­nak és ide­a­lis­tá­nak bé­lye­gez­te. A hu­sza­dik szá­zad het­ve­nes éve­i­nek po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai vi­szo­nyai kö­zött ezek a vá­dak még – bár eny­hébb for­má­ban és ko­mo­lyabb kö­vet­kez­mé­nyek nél­kül – meg­is­mét­lőd­het­tek. Adó­dik egy sa­ját­sá­gos tör­té­nel­mi pár­hu­zam: aho­gyan a le­vert sza­bad­ság­harc után a 19. szá­zad öt­ve­nes éve­i­ben a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok több­sé­ge a fi­lo­zó­fia­tör­té­net sán­cai mö­gé hú­zó­dott, a szlo­vák fi­lo­zó­fu­sok­nak a fi­lo­zó­fia au­to­nó­mi­á­ját vé­dő cso­port­ja is az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zott az öt­ve­nes évek­kel kez­dő­dő­en. A Te­o­dor Münz és Elena Várossová ve­zet­te aka­dé­mi­ai ku­ta­tó­cso­port két, egy­más­ra épü­lő kö­tet­ben mu­tat­ta be a „szlo­vák fi­lo­zó­fia történeté”-t.43 Az el­ső könyv elő­sza­vá­ban, va­la­mint a má­so­dik könyv utó­sza­vá­ban is ugyan­az a mód­szer­ta­ni elv fo­gal­ma­zó­dik meg: a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te nem ír­ha­tó meg a zsdanovi kö­ve­tel­mé­nyek alap­ján. A kö­vet­kez­te­tés te­hát ha­son­ló a ma­gyar­or­szá­gi vi­ták vég­ki­csen­gé­sé­vel. A nem­ze­ti fi­lo­zó­fia mi­vol­ta azon­ban nem té­te­le­ző­dik, csu­pán az fo­gal­ma­zó­dik meg, hogy a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té”-nek is­me­re­té­re azért van szük­ség, hogy a szlo­vák­ság tel­je­seb­ben meg­is­mer­hes­se sa­ját múlt­ját és szel­le­mi fejlődését.44
A szin­te­ti­kus fel­dol­go­zás igé­nyé­vel 1987-ben meg­je­lent kötet45 a cí­mé­ben hor­doz­za a vál­to­zást: nem a szlo­vák fi­lo­zó­fia, ha­nem a „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia” tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zik. En­nek a sze­man­ti­kai vál­toz­ta­tás­nak a buk­ta­tói azon­ban már az elő­szó meg­fo­gal­ma­zá­sa­i­ban is meg­je­len­nek. Az el­ső ezek kö­zül nem az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia lé­té­re, ha­nem a pe­ri­o­di­zá­ci­ó­ra és a „kez­det”-prob­lé­má­ra utal: „Az a kér­dés, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia vagy a szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét ír­juk-e meg, a ná­lunk mű­velt fi­lo­zó­fia kez­de­te­i­nek kér­dé­sé­vel függ össze.”46 A vá­lasz te­hát az, hogy nem­csak a szlo­vák nyel­vű böl­cse­let ké­pe­zi a ku­ta­tás és a be­mu­ta­tás tár­gyát, ha­nem min­den fi­lo­zó­fi­ai pro­duk­tum, ami ezen a te­rü­le­ten meg­je­lent. Ami ha­son­ló a „ma­gyar-ma­gyar­or­szá­gi” meg­ol­dás­hoz. Csak­hogy a hu­sza­dik szá­za­di Szlo­vá­kia ve­tül visz­sza a tör­té­ne­lem­be, ami az­tán olyan fur­csa di­lem­má­kat is szül a kö­tet elő­sza­vát fo­gal­ma­zó Ján Bod­nár szá­má­ra, mint pél­dá­ul, mit le­het kez­de­ni a 19. szá­za­di szlo­vák ma­te­ri­a­lis­ta és ate­is­ta Ján Horárikkal, aki „kül­föld­ön” (sic!), érts­d: Pes­ten mű­kö­dött. Va­gyis el­sik­kad­nak azok a mű­ve­lő­dés­be­li, egy­ház- és is­ko­la­tör­té­ne­ti ös­­sze­füg­gé­sek, ame­lyek a kö­zös ma­gyar­or­szá­gi hát­tér fi­gye­lem­be nem vé­te­lé­vel egy­ol­da­lú ké­pet vá­zol­nak fel a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről.
A szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek el­vi meg­ala­po­zá­sá­val a leg­kö­vet­ke­ze­te­seb­ben Vla­di­mír Bakoš pró­bál­ko­zott meg.47 Egy­ér­tel­mű­en úgy ha­tá­roz­za meg a szlo­vák fi­lo­zó­fi­át, mint a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­val és „a 19. szá­za­di ún. nem­zet­te­rem­tés idő­sza­ká­ban meg­je­le­nő konk­rét nem­zet- és tör­té­net­fi­lo­zó­fi­á­ban” meg­je­le­nő böl­cse­le­tet. Ugyan­ak­kor azt is ál­lít­ja, hogy mind a klas­­szi­kus is­ko­la­fi­lo­zó­fia, mind pe­dig az al­kal­ma­zott vagy imp­li­cit for­má­ban meg­va­ló­su­ló és szé­le­sebb ér­te­lem­ben vett fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dás a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ré­szét ké­pe­zi. A fel­té­tel az, hogy mind­ezek a for­mák az it­te­ni kul­tu­rá­lis kör­nye­zet­ben je­len­tek meg. „Va­gyis a »szlovák filozó­fi­a« el­ne­ve­zés mind­azok­ra a fi­lo­zó­fi­ai mó­do­za­tok­ra vo­nat­ko­zik, ame­lyek a je­len­le­gi Szlo­vá­kia ál­tal be­ha­tá­rolt te­rü­le­ti és mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti ke­re­tek­ben je­len vol­tak” – ál­lít­ja Bakoš.48 A meg­ha­tá­ro­zás el­ső fe­lé­vel alig­ha kell és le­het vi­tat­koz­ni, hi­szen a szlo­vák nyel­ven mű­velt és a szlo­vák­ság lé­tét ér­tel­me­ző tör­té­net­fi­lo­zó­fia va­ló­ban nem­ze­ti fi­lo­zó­fia. Az imp­li­cit – az­az az iro­dal­mi és egyéb mű­vek tar­tal­maz­ta – fi­lo­zó­fia fel­vé­te­le a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­be bi­zo­nyos mó­don meg­en­ged­he­tő a múlt­ban sa­ját in­téz­mé­nye­ket nél­kü­lö­ző szlo­vák­ság ese­té­ben. Ha­bár en­nek az el­já­rás­nak a ve­szé­lye­i­re már Dieš­ka is fi­gyel­mez­te­tett. Mert ak­kor fel kell ten­ni azt a kér­dést is, hogy fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­tet vagy pe­dig esz­me­tör­té­ne­tet mű­ve­lünk? Kér­dé­ses­sé vá­lik Bakoš té­te­le az is­ko­la­fi­lo­zó­fi­át il­le­tő­en. Fen­tebb már em­lí­tet­tem ¼udovít Šuha­j­da, Van­drák And­rás és Johann Samuel Stein­er ese­tét, akik kor­tár­sak vol­tak, és mind­hár­man a Fries-féle fi­lo­zó­fi­át mű­vel­ték. Ugyan­ak­kor mind­hár­man evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban ok­tat­tak, de nem­ze­ti-kul­tu­rá­lis ori­en­tált­sá­guk szlo­vák, ma­gyar és rész­ben ma­gyar, rész­ben né­met volt. Ami oda mu­tat, hogy az „it­te­ni kul­tu­rá­lis kör­nye­zet” (Bakoš) nem ho­mo­gén, ha­nem – mi­ni­má­li­san a 20. szá­zad ele­jé­ig – he­te­ro­gén és mul­ti­kul­turális volt. Ab­ban tel­je­sen iga­zat kell ad­nunk Bakoš­nak, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia nyúj­tot­ta min­den­faj­ta böl­csel­ke­dés esz­mei hát­te­rét. Ál­ta­lá­nos­ság­ban az is igaz, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia és a szlo­vák nem­zet­fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad fo­lya­mán el­vál­nak egy­más­tól. De ezt a szét­vá­lást nem előz­te meg sem­mi­lyen ko­ráb­bi szim­bi­ó­zis, aho­gyan az sem ál­lít­ha­tó (mint Bakoš te­szi), hogy a ma­gyar ol­da­lon az is­ko­lai fi­lo­zó­fia al­kal­maz­ko­dott a nem­zet­for­má­lás­hoz. Hi­szen egy­részt 1842-ig – a hit­ok­ta­tó in­téz­mé­nyek­ben pe­dig sok tan­tárgy ese­té­ben a 19. szá­zad vé­gé­ig – a la­tin volt az ok­ta­tás hi­va­ta­los nyel­ve, más­részt pe­dig a fi­lo­zó­fi­ai pro­pe­deu­ti­ka (amely­ről Fel­ső-Ma­gyar­or­szág ese­té­ben szó le­het) nem tar­tal­ma­zott ide­o­ló­gi­ai jel­le­gű dis­z­­ci­plinákat. Nem is be­szél­ve ar­ról, hogy a nyil­vá­nos­ság előtt meg­je­le­nő ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai vi­ták idő­ben is meg­elő­zik a ma­gyar nyel­vű is­ko­lai fi­lo­zó­fi­át. Az, hogy a fi­lo­zó­fi­ai tan­köny­ve­ket a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­től ma­gyar nyel­ven ad­ták ki, nem ele­gen­dő érv az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia ese­té­ben.
Mind­ezek mel­lett fel­me­rül a „retroak­tiv­itás”-­nak egy sa­ját­sá­gos prob­lé­má­ja is: a je­len­le­gi Szlo­vá­kia múlt­ba va­ló vis­­sza­ve­tí­té­se. En­nek leg­alább két ös­­sze­te­vő­je van. Az egyik az, hogy a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” és a „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fia” amúgy sem tisz­tá­zott vi­szo­nya to­vább bo­nyo­ló­dik, és újabb di­lem­má­kat vet fel. A má­sik, mond­hat­nók, fi­lo­ló­gi­ai kér­dés: mi­vel­hogy Szlo­vá­kia mint önál­ló kép­ződ­mény a 20. szá­za­dig nem lé­te­zett, és a tör­té­ne­ti el­ne­ve­zé­sek is kü­lön­böz­tek a je­len­le­gi­ek­től, a tu­do­má­nyos tisz­tes­ség meg­kö­ve­te­li a ne­vek és el­ne­ve­zé­sek pon­tos és kor­hű ada­to­lá­sát. (Csu­pán zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy a múlt­nak és a je­len­nek ez a ke­ve­re­dé­se meg­je­le­nik a ma­gyar his­to­ri­og­rá­fi­á­ban is. A kü­lönb­ség a ket­tő kö­zött ta­lán ab­ban van, hogy a szlo­vák szem­lé­let­ben a je­len ve­tí­tő­dik vis­­sza a múlt­ba, a ma­gyar­ban a múlt pro­lon­gá­ló­dik a kö­zel­múlt­ba és a je­len­be.) Az ered­mény azon­ban mind­két eset­ben meg­egye­zik: a he­te­ro­ge­ni­tás he­lyett egy meg­kí­vánt ho­mo­ge­ni­tás, a szuk­ces­­szi­vi­tás he­lyett mű­vi­leg ki­ala­kí­tott kon­ti­nu­i­tás, a mul­ti- vagy interkul­tur­al­itás he­lyett mo­no­kul­tú­ra je­le­ní­tő­dik meg. Bakoš ugyan meg­je­lö­li azo­kat a je­len­sé­ge­ket (nem­ze­ti és fe­le­ke­ze­ti el­té­ré­sek és szem­ben­ál­lás­ok), ame­lyek men­tén kom­mu­ni­ká­ci­ós disz­kon­ti­nu­i­tá­sok ala­kul­tak ki a fi­lo­zó­fi­á­ban, de ez nem je­len­ti azt, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án be­lül (amely­ről be­szél) a ka­to­li­kus és a pro­tes­táns esz­mék nem konf­ron­tá­lód­tak vol­na. Gyak­ran tör­tént meg, hogy az egy­más­sal vi­tá­zó je­zsu­i­ta és pro­tes­táns gon­dol­ko­dók me­ta­fi­zi­kai né­ze­tei meg­egyez­tek – gon­dol­junk csak a 17. szá­za­di pro­tes­táns sko­laszti­ciz­mus­ra49 – csu­pán te­o­ló­gi­ai és val­lás­fi­lo­zó­fi­ai meg­győ­ző­dé­sük­ben el­len­kez­tek egy­más­sal. Ami pe­dig a nyel­vi el­té­ré­se­ket il­le­ti: ez na­gyon ké­sőn, ma­gyar–s­zlovák vi­szony­lat­ban csak a 20. szá­zad­ban te­tő­ző­dött. Mind­ad­dig a la­tin ösz­­sze­kap­csol­ta a fi­lo­zó­fu­so­kat, és a 19. szá­zad el­ső har­ma­dá­ig a hun­garus­tu­dat is egy egy­sé­ges po­li­ti­kai nem­zet tag­ja­i­ként ér­tel­mez­te őket. Va­gyis, ha a szlo­vák – és a ma­gyar – fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben kon­ti­nu­i­tást ke­re­sünk, ak­kor azt a két nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kö­zös elő­tör­té­net­ében lel­het­jük fel.

3.

És ez­zel el­ju­tot­tunk a har­ma­dik té­má­ig: mi­kép­pen lép­he­tünk túl a ma­gyar és a szlo­vák nem­ze­ti fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek di­lem­má­in? Az­zal, hogy a két di­lem­mát egy­más mel­lé he­lye­zem, elő­re jel­zem ki­in­du­ló­pon­to­mat is: mind a ma­gyar, mind a szlo­vák fi­lo­zó­fia egy kö­zös gyö­kér­ből fa­kad.
En­nek a kö­zös múlt­nak, a két nem­ze­ti fi­lo­zó­fia elő­tör­té­net­ének a hor­do­zó­pil­lé­re és ál­lan­dó meg­ha­tá­ro­zó hát­te­re az is­ko­lai fi­lo­zó­fia volt. A 16. szá­zad­dal kez­dő­dő­en gim­ná­zi­u­mi szin­ten lo­gi­kát, a 17. szá­zad­tól pe­dig a nagy­szom­ba­ti és a kas­sai je­zsu­i­ta egye­te­men a te­o­ló­gi­á­ra va­ló fel­ké­szü­lés je­gyé­ben az ös­­szes fi­lo­zó­fi­ai disz­cip­lí­nát ok­tat­ták Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon. A Ratio Edu­ca­tio­n­is után ugyan meg­szűnt a két egye­tem, de Po­zsony­ban és Kas­sán ki­rá­lyi aka­dé­mia ala­kult, az evan­gé­li­kus lí­ce­u­mok pe­dig vis­­sza­nyer­ték ko­ráb­bi sze­re­pü­ket. Ezek az in­téz­mé­nyek biz­to­sí­tot­ták a mo­dern fi­lo­zó­fi­ai esz­mék im­port­ját Nyu­gat-Eu­ró­pá­ból. Va­gyis a 16–17. szá­za­di ci­vi­li­zá­ci­ós le­ma­ra­dás el­le­né­re az is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­pést tar­tott az eu­ró­pai fi­lo­zó­fia vál­to­zá­sa­i­val. Er­ről a lé­pés­tar­tás­ról be­szél Er­dé­lyi Já­nos is. Ugyan­ak­kor ez az is­ko­lai fi­lo­zó­fia sem­le­ges volt a nem­ze­ti kér­dé­se irán­t, hi­szen ami­kor a mo­dern nem­ze­ti ide­o­ló­gi­ák a nyil­vá­nos dis­kur­zus ré­szét kez­dik ké­pez­ni, az is­ko­lai fi­lo­zó­fia Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gon csu­pán pro­pe­deu­tikai sze­re­pet ját­szott. Sa­ját­sá­gos eset­tel ál­lunk szem­ben, hi­szen a ma­gyar fi­lo­zó­fia ko­ráb­ban kez­dő­dik, mint aho­gyan az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ma­gyar nyel­vű­vé vá­lik. Va­gyis a Fel­ső-Ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lai fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben csu­pán nyel­ve ré­vén vá­lik a ma­gyar fi­lo­zó­fia ré­szé­vé. A szlo­vák fi­lo­zó­fia ugyan­csak az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­tól ru­gasz­ko­dik el, de raj­ta kí­vül va­ló­sul meg. Szi­go­rú­an vé­ve te­hát az is­ko­lai fi­lo­zó­fia nem nem­ze­ti fi­lo­zó­fia.
Ami kü­lönb­ség a ma­gya­ro­kat és a szlo­vá­ko­kat is érin­tő is­ko­lai fi­lo­zó­fia von­za­tá­ban ki­mu­tat­ha­tó, az le­re­du­kál­ha­tó a fe­le­ke­ze­ti vi­szo­nyok­ra. A ma­gyar kul­tú­ra ese­té­ben ez egy sa­ját­sá­gos ka­to­li­kus-re­for­má­tus vi­szony­ban, a szlo­vák kul­tú­ra ese­té­ben vi­szont ka­to­li­kus-evan­gé­li­kus kont­ra­po­zí­ci­ó­ban je­lent­ke­zett. Konk­rét­sá­gá­ban ez azt is je­len­tet­te, hogy míg Descartes fi­lo­zó­fi­á­ja a 17–18. szá­zad­ban, a re­for­má­tus is­ko­lák­ban meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott, a fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban szin­te hí­re sem volt. El­len­ke­ző­leg: a nagy­szom­ba­ti és a kas­sai egye­tem je­zsu­i­ta ta­ná­rai nyúl­nak a kartezian­iz­mus fi­zi­kai ta­nul­sá­ga­i­hoz. Kant fi­lo­zó­fi­á­ja pe­dig a 18. szá­zad vé­gé­től és a 19. szá­zad fo­lya­mán az evan­gé­li­kus is­ko­lák­ban ok­ta­tott böl­cse­let kvint­es­­szen­ci­á­ja. Az csak „hab a tor­tán”, hogy Štúr alig­ha­nem nem­csak ide­o­ló­gi­ai okok­ból for­dult He­gel el­mé­le­té­hez, ha­nem azért is, hogy el­ha­tá­ro­lód­jon a „hi­va­ta­los” is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­tól. En­nek a mű­ve­lő­dés­be­li fe­le­ke­ze­ti de­ter­mi­nált­ság­nak az is­me­re­te azért fon­tos, mert a 20. szá­za­dig ár­nyal­ta – és ár­nyé­kol­ta – a szlo­vák fi­lo­zó­fia ön­is­me­ret­ét. Jó pél­da er­re az 1940-ben be­in­du­ló el­ső szlo­vák fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat, a Filo­zofický zborník túl­nyo­mó­részt ka­to­li­kus szel­le­mi­sé­ge, va­la­mint a lap­ja­in le­foly­ta­tott vi­ta Osuský fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­té­ről és Šte­fan Polakoviè gim­ná­zi­u­mi fi­lo­zó­fia tan­köny­vé­ről. A po­lé­mi­ák hát­te­ré­ben ki­mond­va-ki­mon­dat­la­nul ugyan­is ál­lan­dó­an ott lap­pang a ka­to­li­kus-pro­tes­táns el­len­tét, amely­nek ak­kor erős po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai töl­te­te is volt.
A nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák­nak a kö­zös hát­tér­ről va­ló le­vá­lá­sa a nem­ze­ti nyelv hasz­ná­la­tá­val kez­dő­dik. Ha el­te­kin­tünk Apá­czai Cse­re Já­nos 17. szá­za­di és kö­ve­tők nél­kül ma­radt kez­de­mé­nye­zé­sé­től, ak­kor azt mond­hat­juk, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia anyanyel­vűsítése a 18. szá­zad vé­gén kez­dő­dik. Az in sensu cos­mopoliti­co ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­vá vá­lás pe­dig a kanti és a he­ge­li vi­tá­kon ke­resz­tül az Aka­dé­mia kez­de­mé­nye­zé­se­i­vel ve­szi kez­de­tét. Eb­ből a szem­pont­ból nincs nagy kü­lönb­ség a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia kö­zött. Štúr és ge­ne­rá­ci­ó­ja meg­tet­te az el­ső és a má­so­dik lé­pést is. Az el­té­rés ab­ban van, hogy a hi­ány­zó in­téz­mé­nyek mi­att is a szlo­vák böl­cse­let le­ra­gad a tör­té­net­fi­lo­zó­fia és a nem­zet­fi­lo­zó­fia mel­lett, és nem jut el a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fi­ai disz­cip­lí­nák­hoz. Va­gyis az egyez­mé­nye­sek­hez ha­son­ló­an a szlo­vák fi­lo­zó­fia is a nem­zet fel­eme­lé­sét kí­ván­ja szol­gál­ni, és eh­hez ke­res fi­lo­zó­fi­ai ér­ve­ket. A ma­gyar fi­lo­zó­fia ugyan­ezt te­szi, de pár­hu­za­mo­san ez­zel fog­lal­koz­ni kezd sa­ját tör­té­ne­té­vel, for­mál­ja sa­ját ter­mi­no­ló­gi­á­ját, és az Aka­dé­mia ré­vén in­téz­mé­nye­sül is. A szlo­vák fi­lo­zó­fia a 19. szá­zad el­ső fe­lé­ben in­kább nem­zet­po­li­ti­ka­i­lag inst­ru­men­tá­lis sze­re­pet ját­szik, a ma­gyar vi­szont – el­te­kint­ve az egyez­mé­nye­sek­től – in­kább „aka­dé­mi­kus”.
Ha a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák im­ma­nens ös­­sze­füg­gé­se­i­ről be­szé­lünk, ak­kor va­la­mi­fé­le kon­ti­nu­i­tást fel­té­te­le­zünk ezen nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­ák moz­gá­sá­ban. Ezt a prob­lé­mát Bakoš is fel­ve­ti idé­zett ta­nul­má­nya­i­ban. A szlo­vák vagy a ma­gyar fi­lo­zó­fia kon­ti­nu­i­tá­sát sze­rin­te ér­tel­mez­het­jük az esz­mék és el­mé­le­tek lán­co­la­ta­ként, az egyes fi­lo­zó­fu­sok egy­más­ra va­ló hi­vat­ko­zá­sa­ként, vagy pe­dig egy konk­rét fi­lo­zó­fia je­len­lé­te­ként az egyes kö­zös­sé­ge­ken be­lül. Az el­ső és má­so­dik mó­do­zat­ra alig van pél­dánk a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben. A har­ma­dik ki­mu­tat­ha­tó pél­dá­ul az eper­je­si evan­gé­li­kus kol­lé­gi­um­ban a 19. szá­zad fo­lya­mán, ahol de­monst­rál­ha­tó a kanti is­me­ret­kri­ti­ka er­kölcs­fi­lo­zó­fi­án ke­resz­tü­li át­ala­ku­lá­sa axi­ológiává. Csak­hogy ez a pél­da nem nyú­lik túl az is­ko­lai fi­lo­zó­fia te­rü­le­tén, még an­nak el­le­né­re sem, hogy ezt az ér­ték­fi­lo­zó­fi­a­ként mű­velt böl­cse­le­tet ok­tat­ták az eper­je­si és a po­zso­nyi te­o­ló­gus­hall­ga­tók­nak is.
A kon­ti­nu­i­tás kér­dé­sét, né­ze­tem sze­rint, csak úgy vá­la­szol­hat­juk meg, hogy az ún. kul­tu­rá­lis kör­nye­ze­tet az­zal az in­téz­mény­rend­szer­rel iden­ti­fi­kál­juk, ame­lyen be­lül a fi­lo­zó­fia meg­je­le­nik. Va­la­mi ha­son­lót ál­lít Bakoš is, ami­kor „a szlo­vák fi­lo­zó­fia 20. szá­za­di pro­fesszion­al­izálódásá”-ról beszél.50 Mi­re gon­do­lok? Ar­ra, hogy a fi­lo­zó­fi­á­nak a „kul­tu­rá­lis kör­nye­zet­”-be va­ló be­ágya­zó­dá­sa vagy úgy tör­té­nik, hogy a fi­lo­zó­fi­ai esz­mék va­la­mi­kép­pen do­mesz­ti­ká­lód­nak a kul­tú­ra töb­bi al­rend­sze­ré­ben, vagy pe­dig úgy, hogy a fi­lo­zó­fia ki­ala­kít­ja sa­ját in­téz­mé­nye­it, ame­lyek ré­vén az adott nem­ze­ti kul­tú­ra objek­tivizált rész­te­rü­le­té­vé vá­lik. Az el­ső le­he­tő­sé­get a szlo­vák fi­lo­zó­fi­á­ban a Štúr-­gen­erá­ció va­ló­sí­tot­ta meg, de tud­juk, hogy ez idő­le­ges tett volt, és a he­ge­li fi­lo­zó­fi­á­ról ké­sőbb már vi­ták nem foly­tak. Mi­vel in­téz­mé­nyek nél­kül zaj­lott le, az egész kez­de­mé­nye­zés ön­ma­gá­ba zá­rult. Az insti­tu­cional­izálódás el­ső fel­té­te­le egy olyan in­téz­mény (aka­dé­mia, egye­tem stb.) meg­lé­te, amely ös­­sze­fog­ja a böl­cse­lő­ket, és te­vé­keny­sé­gü­ket a kul­tú­ra töb­bi szfé­rá­ja fe­lé köz­ve­tí­ti. Az ilyen in­téz­mény be­so­ro­ló­dik a tár­sa­da­lom rend­sze­ré­be, és mint en­nek a rend­szer­nek az ele­me a fi­lo­zó­fia eset­le­ges stag­ná­lá­sá­nak az ide­jé­ben is be­biz­to­sít­ja a fi­lo­zó­fia ál­lan­dó je­len­lét­ét. Ez az in­téz­mény a pub­li­ká­lás ré­vén nyil­vá­nos­sá te­szi mind a nem­ze­ti, mind pe­dig a vi­lág­fi­lo­zó­fia ter­mé­sét, ami­vel alap­ve­tő szol­gá­la­tot tesz a ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dé­sek tisz­tá­zá­sá­hoz is. Azt pe­dig a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből tud­juk, men­­nyi­re fon­tos­sá vál­hat­nak a ter­mi­no­ló­gi­ai vi­ták ab­ból a szem­pont­ból is, hogy mi­lyen ori­en­tá­ci­ót vesz az adott nem­ze­ti fi­lo­zó­fia. A fi­lo­zó­fia nyil­vá­nos­sá vá­lik: egy­részt mert hoz­zá­fér­he­tő, más­részt pe­dig mert gaz­da­gít­ja az adott nem­zet kul­tu­rá­lis pro­duk­ci­ó­ját. A pub­li­ká­lás fel­té­te­le­zi nem­csak a könyv­ki­adás, ha­nem fő­ként a szak­fo­lyó­irat­ok meg­lét­ét is, ame­lyek­ben meg­je­len­het­nek a leg­újabb fi­lo­zó­fi­ai el­mé­le­tek, és ame­lyek­ben vi­ták foly­nak. A né­ze­tek konf­ron­tá­lá­sa nél­kül nem ala­kul­hat ki fi­lo­zó­fi­ai élet. Vé­ge­ze­tül pe­dig szük­sé­ges a jö­ven­dő fi­lo­zó­fu­sok ki­ne­ve­lé­se is. Ez­zel a kö­ve­tel­mén­­nyel mint­ha vis­­sza­tér­nénk az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­hoz. De ez nem ezt je­len­ti. A fi­lo­zó­fi­á­nak mint önál­ló stú­di­um­nak a meg­lé­te a fel­té­te­le an­nak, hogy a fi­lo­zó­fia ne instru­men­tálisan (pro­pe­deu­tikai funk­ci­ó­já­ban) ér­tel­me­ződ­jék, ha­nem ön­ma­gát rep­ro­du­kál­ja. Az insti­tu­cional­izálódás eb­ben az ér­te­lem­ben min­dig pro­fesszion­al­izálódás is.
Ha eb­ből a szem­szög­ből te­kin­tünk a ma­gyar és a szlo­vák fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­re, ak­kor bi­zo­nyos idő­be­li el­to­ló­dás­sal ta­lál­ko­zunk. A ma­gyar fi­lo­zó­fia mö­gött ott volt a Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság (a ké­sőb­bi MTA), a 19. szá­zad vé­gé­től a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­ira­tok, az eu­ró­pai fi­lo­zó­fia leg­je­len­tő­sebb mű­ve­i­nek for­dí­tá­sai, a pes­ti majd pe­dig a ko­lozs­vá­ri egye­tem fi­lo­zó­fi­ai tan­szé­kei stb. A szlo­vák fi­lo­zó­fia ilyen jel­le­gű pro­fesszio­n­al­izálódása csak a 20. szá­zad fo­lya­mán, a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban zaj­lott le, fő­ként a po­zso­nyi egye­te­men cseh ta­ná­rok se­gít­sé­gé­vel, va­la­mint a szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után az el­ső szak­fo­lyó­irat be­in­du­lá­sá­val. Ek­kor vált nyil­ván­va­ló­vá az is, hogy a szlo­vák fi­lo­zó­fia két alap­ve­tő – sze­ku­la­ri­zált ver­sus val­lá­sos – irány­ban kez­dett fej­lőd­ni. En­nek meg­vol­tak a bel­ső okai, de ta­lán nem ér­dek­te­len utal­ni ar­ra, hogy a 19. és a 20. szá­zad for­du­ló­ján lé­te­ző két ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat kö­zül az egyik po­zi­ti­vis­ta, a má­sik pe­dig neo­to­mis­ta irá­nyult­sá­gú volt. Va­gyis a kö­zös múlt és hát­tér itt sem el­ha­nya­gol­ha­tó.

Gulyás László: A magyar–szlovák határ kérdése a versaillesi békekonferencián (2. rész)

1. A cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tár és a nagy­ha­tal­mak elő­ze­tes ál­lás­pont­ja

Ta­nul­má­nyunk el­ső ré­szé­nek zá­rá­sa­ként je­lez­tük, hogy a versailles-i kon­fe­ren­cia Leg­fel­sőbb Ta­ná­csa a cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek meg­vizs­gá­lá­sá­ra fel­ál­lí­tot­ta „a cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra ala­kí­tott bi­zott­ság”-ot, mely 1919. feb­ru­ár 27-én az aláb­bi po­li­ti­ku­sok rész­vé­te­lé­vel jött lét­re: Jules Gambon, Fran­cia­or­szág (el­nök); Salvago Roggi, Olasz­or­szág (al­el­nök); Charles Seymour, USA; Allen Dules, USA; Sir Joseph Cook, Brit Bi­ro­dal­mi De­le­gá­ció; Sir Eyre Crowe, Brit Bi­ro­dal­mi De­le­gá­ció; Harold Nicolson, Brit Bi­ro­dal­mi De­le­gá­ció; Le Rond, Fran­cia­or­szág.
Itt je­gyez­zük meg, hogy a brit bé­ke­de­le­gá­ció hi­va­ta­los el­ne­ve­zé­se Bri­tish Em­pi­re Delegation, az­az Brit Bi­ro­dal­mi De­le­gá­ció volt, ezért a to­váb­bi­ak­ban a szö­veg­ben brit po­li­ti­ku­sok­ról írunk, il­let­ve jobb meg­ol­dást nem ta­lál­ván az Ang­lia el­ne­ve­zés he­lyett a Nagy-Bri­tan­nia el­ne­ve­zést hasz­nál­juk.
A bi­zott­ság mun­ká­já­nak rész­le­tes be­mu­ta­tá­sa előtt néz­zük meg, hogy a bi­zott­ság­ba de­le­gá­tu­so­kat je­lö­lő nagy­ha­tal­mak (Nagy-Bri­tan­nia, Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok, Fran­cia­or­szág és Olasz­or­szág) a bé­ke­kon­fe­ren­cia meg­nyi­tá­sa előtt mi­lyen elő­ze­tes ál­lás­pon­tot ala­kí­tot­tak ki a cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tár vo­nat­ko­zá­sá­ban.
Nagy-Bri­tan­ni­á­ban Lloyd Ge­or­ge ja­vas­la­tá­ra 1917 ta­va­szán a Foreing Office-ban egy spe­ci­á­lis cso­por­tot hoz­tak lét­re a bé­ke­tár­gya­lás­okon szük­sé­ges anyag ös­­sze­gyűj­té­sé­re és a ki­kül­den­dő tiszt­vi­se­lők felkészítésére.1 A tör­té­nel­mi, a gaz­da­sá­gi és a sta­tisz­ti­kai ada­tok ös­­sze­gyűj­té­sé­ért Dr. G. W. Prothero – a Foreing Office tiszt­vi­se­lő­je – fe­lelt. Dr. Prothero fel­ada­ta az volt, hogy irá­nyí­tá­sá­val a mi­nisz­té­ri­um al­kal­ma­zot­tai egy olyan ké­zi­könyv­tá­rat ál­lít­sa­nak ös­­sze, amely­ből a brit de­le­gá­ció min­den fel­me­rü­lő kér­dés­re pon­tos és rész­le­tes vá­laszt kap­hat. A Peace Handbooks ne­vet vi­se­lő ké­zi­könyv­tár 163 kö­te­tes lett. Az Osztrák–Magyar Mo­nar­chi­á­val 7 kö­tet – va­ló­já­ban 20-80 ol­da­las kis fü­ze­tecs­kék – fog­lal­ko­zott, az aláb­bi címekkel2: Auszt­ria–Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­te és kül­po­li­ti­ká­ja (1. köt.), Cseh és Mor­va­or­szág (2. köt.), Szlo­vá­kia (3. köt.), Oszt­rák-Szi­lé­zia (4. köt.), Bu­ko­vi­na (5. köt.), Er­dély és Bá­nát (6. köt.), Magyar-Ruténia (7. köt.).
Arday La­jos ar­ra hív­ja fel a fi­gyel­met, hogy a 7 kö­tet ös­­sze­ál­lí­tá­sá­ban szak­ér­tő­ként Seton-Watson és Wickham Steed – az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia ré­gi el­len­fe­lei – ját­szot­tak fon­tos szerepet.3 Jól mu­tat­ja ezt, hogy az 1. kö­tet Auszt­ri­á­ra és a Mo­nar­chia kül­po­li­ti­ká­já­ra vo­nat­ko­zó ré­szei egy­ér­tel­mű­en Wickham Steed ko­ráb­bi írá­sa­i­ra épül­tek, míg a Ma­gyar­or­szág­ra és Szlo­vá­ki­á­ra vo­nat­ko­zó ré­szek el­sőd­le­ges for­rá­sa Seton-Watson 1908-ban Lon­don­ban meg­je­lent Racial Problems in Hun­ga­ry cí­mű mű­ve volt.
A szlo­vák–ma­gyar ha­tár tör­té­ne­te szem­pont­já­ból ki­emel­ten fon­tos a 3. kö­tet. E kö­tet is­me­ret­len szer­ző­je ki­fej­ti, hogy: „a tör­té­ne­lem fo­lya­mán so­ha nem volt szlo­vák ál­lam”, majd ezek után a nem lé­te­ző ál­la­mot az aláb­bi mó­don de­fi­ni­ál­ja: „A ma­gyar me­gyé­ket, ame­lyek­ben ki­sebb vagy na­gyobb szám­ban szlo­vá­kok ta­lál­ha­tók, az utób­bi idő­ben az egy­sze­rű­ség ked­vé­ért Szlo­vá­ki­á­nak ne­vez­ték.”4
Jog­gal me­rül fel a kér­dés, va­jon mit je­lent az „egy­sze­rű­ség ked­vé­ért” meg­fo­gal­ma­zás. Tu­laj­don­kép­pen azt, hogy az is­me­ret­len brit „szak­ér­tő” meg­kö­ze­lí­té­sé­ben a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág 17 vár­me­gyé­je (Ár­va, Trencsén, Turóc, Liptó, Zó­lyom, Szepes, Sá­ros, Po­zsony, Nyitra, Bars, Esz­ter­gom, Hont, Nóg­rád, Gömör, Abaúj-Torna, Zemp­lén, Ung) egy 57 ezer négy­zet­ki­lo­mé­te­res 3,5 mil­lió la­ko­sú or­szág­gá – Szlo­vá­ki­á­vá –, s az utób­bi 10 me­gye dé­li ha­tá­ra mint­egy ál­lam­ha­tár­rá vált. A kö­tet egy má­sik he­lyén a szer­ző a szlo­vák–ma­gyar nyelv­ha­tár­ról így ír: „Po­zsony­tól ke­let­re, Vác­tól észak­ra és Kas­sá­tól dél­re húzódik.”5
A szak­ér­tő a fen­ti ala­pon tár­gyal­ja „mű­vé”-nek föld­raj­zi fe­je­ze­té­ben Szlo­vá­kia he­gyei kö­zött a Pi­list, a Mát­rát és a Bük­köt, fo­lyó­i­ként a Du­nát, a Ti­szát; to­váb­bá szlo­vák vá­ros­nak te­kin­ti Esz­ter­go­mot és Vá­cot, sőt in­terp­re­tá­ci­ó­já­ban Hegy­al­ja To­kaj­jal együtt szin­tén szlo­vák te­rü­let.
A 3. kö­tet be­fe­je­ző ol­da­lai a le­en­dő or­szág­ha­tár ki­tű­zé­sé­hez ad­nak konk­rét szem­pon­to­kat: „A Du­na bal part­já­nak köz­igaz­ga­tá­si kör­ze­tei tel­je­sen szlo­vá­kok, a Ti­sza jobb part­ján lé­vők is nagy­részt azok […] A két leg­fon­to­sabb vá­rost, Po­zsonyt és Kas­sát ez ide­ig né­me­tek, zsi­dók és ma­gya­rok ural­ták, s bi­zo­nyos­ra ve­he­tő, hogy e he­lyek bár­me­lyi­ké­nek, kü­lö­nö­sen Po­zsony­nak el­vesz­té­se, amely az egyet­len du­nai ki­kö­tő és a te­rü­let dél­nyu­ga­ti ka­pu­ja, meg­bé­ní­ta­ná Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi életét.”6
A bé­ke­kon­fe­ren­cia bi­zott­sá­gi tár­gya­lá­sa­i­nak is­me­re­té­ben (ahol a vas­út­vo­na­lak igen fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak) kü­lö­nö­sen fon­tos a 3. kö­tet vas­út­vo­na­lak­kal fog­lal­ko­zó ré­sze. Ugyan­is a szer­ző ki­fej­ti, hogy na­gyon fon­to­sak a Kas­sa–Mis­kolc, a Zólyom–Salgótarján–Hatvan, a Zó­lyom–Lo­sonc és a Zsolna–Galánta vas­út­vo­na­lak; ezek­ről így vé­le­ke­dik: „Bár az em­lí­tett út­vo­na­lak bi­zo­nyos ré­szei nem es­nek Szlo­vá­kia ha­tá­ra­in be­lül, vi­lá­gos, hogy azok mind­egyi­ke élet­be­vá­gó­an fon­tos Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi jó­lé­te szempontjából.”7
Itt kell rá­mu­tat­nunk ar­ra, hogy a Peace Handbooks-sorozat óri­á­si je­len­tő­sé­gű volt a ha­tá­rok ki­ala­kí­tá­sa­kor. Hi­szen azok­nak a brit po­li­ti­ku­sok­nak és tiszt­ség­vi­se­lők­nek, akik a bé­ke­kon­fe­ren­cia kü­lön­fé­le szer­ve­i­ben és bi­zott­sá­ga­i­ban a Brit Bi­ro­dal­mi De­le­gá­ció ne­vé­ben Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­i­ról dön­töt­tek, nem volt sze­mé­lyes ta­pasz­ta­la­tuk az it­te­ni vi­szo­nyo­kat il­le­tő­en, így szá­muk­ra ezek a ki­ad­vány­ok szol­gál­tak ki­in­du­lá­si ala­pul a ha­tár­ja­vas­la­tok el­ké­szí­té­sé­nél és a tár­gya­lá­so­kon fel­me­rü­lő vi­ták el­dön­té­sé­nél. A handbookok tar­tal­má­ból az is vi­lá­go­san ki­de­rül, hogy a cseh­szlo­vák emig­rá­ció el­fo­gult brit tá­mo­ga­tói – gon­do­lunk itt el­ső­sor­ban Wickham Steedre és Seton-Watsonra –, ál­lás­pont­ju­kat je­len­tős mér­ték­ben ké­pe­sek vol­tak a szak­ér­tői anyag­nak szánt ké­zi­köny­vek­ben érvényesíteni.8
A Foreing Office mel­lett a brit had­ügy­mi­nisz­té­ri­um is fog­lal­ko­zott a le­en­dő szlo­vák–ma­gyar ha­tár­ral. Az 1918. ok­tó­ber 24-én el­ké­szí­tett ja­vas­la­tuk ér­tel­mé­ben a ha­tár a Duna–Vác–Miskolc–Ungvár vo­nal men­tén hú­zó­dott vol­na, az­az Po­zsony, Ér­sek­új­vár, Lé­va, Ba­las­sa­gyar­mat, Lo­sonc és Kas­sa, to­váb­bá Sal­gó­tar­ján, Sá­ros­pa­tak és Sá­tor­al­ja­új­hely is Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült volna.9
Ha­son­ló­an a bri­tek­hez az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok is már a há­bo­rú alatt elő­ké­szü­le­te­ket tett a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra. 1917 szep­tem­be­ré­ben hív­ták élet­re a bé­ke­tár­gya­lá­so­kat elő­ké­szí­tő ku­ta­tó­cso­por­tot, a „The Inquiry”-t, Wilson el­nök bi­zal­ma­sa, Edward Mandell House ez­re­des vezetésével.10 Az Inquaryben 150 tu­dós dol­go­zott, akik 2000 je­len­tést és do­ku­men­tu­mot ké­szí­tet­tek el, s leg­alább 1500 tér­ké­pet raj­zol­tak meg. Az oszt­rák–ma­gyar rész­leg ve­ze­tő­je Charles Seymour 32 éves egye­te­mi do­cens lett, aki ko­ráb­ban a Mo­nar­chia nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zott. Seymour so­ká­ig a Mo­nar­chia fö­de­ra­tív át­szer­ve­zé­sé­nek volt a szó­szó­ló­ja, még 1918 áp­ri­li­sá­ban is a Mo­nar­chia fö­de­ra­tív át­ala­kí­tá­sá­ra dol­go­zott ki terveket.11 Wilson el­nök azon­ban Seymour fö­de­rá­ci­ós ter­vé­vel szem­ben Robert Lansing – az USA kül­ügy­mi­nisz­te­re – „fel­szá­mol­ni” ál­lás­pont­ját fo­gad­ta el.
Az Inquary 1919. ja­nu­ár 21-én ja­vas­la­tot tett Wilson el­nök­nek a cseh­szlo­vák–ma­gyar, a ro­mán–ma­gyar és a ju­go­szláv–ma­gyar ha­tár vo­nat­ko­zá­sá­ban. Esze­rint Po­zsony és Ko­má­rom a Csal­ló­köz­zel Ma­gyar­or­szá­gé ma­radt, Ko­má­rom­tól Kas­sá­ig a tri­a­no­ni­ként is­mert mai ha­tárt ja­va­sol­ták. Kas­sá­tól dél­re Ung­vá­rig egy szé­le­sebb sáv ma­radt vol­na ma­gyar. Ung­vár ma­gyar ha­tár­vá­ros ma­radt vol­na. A Cseh­szlo­vá­ki­á­nak ítélt „Ruténia” dél­nyu­ga­ti ha­tá­ra Ung­vár­tól, az Avas­tól dél­re, Bikszádig hú­zó­dott vol­na, on­nan pe­dig vé­gig a he­gyek lábánál.12
Azt mond­hat­juk, hogy az Inquary szak­ér­tői a cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tár ese­té­ben lé­nye­gé­ben et­ni­kai meg­gon­do­lá­sok alap­ján tet­tek ja­vas­la­tot, bár a ha­tár konk­rét vo­nal­ve­ze­tés­ét gaz­da­sá­gi té­nye­zők is be­fo­lyá­sol­ták. Ja­vas­la­tuk egy na­gyon lé­nye­ges ele­me volt, hogy a ru­té­nek nem ma­rad­hat­nak Ma­gyar­or­szág­nál, de ugyan­ak­kor Uk­raj­ná­hoz se ke­rül­het­nek, ezért Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kell csa­tol­ni őket.
Fran­cia­or­szág­ban nem ta­lá­lunk a Peace Handbookhoz vagy az Inquiryhez ha­son­ló elő­ké­szü­le­te­ket. A fran­ci­ák­nak hos­­szú időn ke­resz­tül nem volt elő­ze­tes el­kép­ze­lé­sük ar­ról, hogy hol is kel­le­ne hú­zód­nia Cseh­szlo­vá­kia dé­li ha­tá­rá­nak. Csu­pán 1918. no­vem­ber 20-án ké­szült el az el­ső olyan do­ku­men­tum a fran­cia kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban, mely Cseh­szlo­vá­kia ha­tá­ra­i­val foglalkozik.13 Az is­me­ret­len szak­ér­tő így ír: „Szlo­vá­kia nem egyéb mint egy mí­tosz: Észak-Ma­gyar­or­szág szlo­vák tör­zsei so­ha­sem al­kot­tak ál­la­mot; tí­pu­suk sem egy­sé­ges, fa­lu­ról fa­lu­ra változnak.”14 En­nek meg­fe­le­lő­en a szak­ér­tő sze­rint a szlo­vák–ma­gyar et­ni­ka ha­tár az Ung fo­lyó vo­na­lát kö­ve­ti, majd Sá­tor­al­ja­új­hely fe­lett Rozs­nyó­hoz és Ri­ma­szom­bat­hoz ka­nya­rog, Lo­sonc­nál éri el az Ipoly fo­lyót és azt észak fe­lé kö­ve­ti, majd le­haj­lik Nyitra alá és Po­zsony fe­lé lejt (de ma­gát a vá­rost nem éri el). A ta­nul­mány szer­ző­je le­szö­ge­zi: „Csu­pán e vo­nal mö­gött le­het szlo­vák föld­ről be­szél­ni. Sőt az iga­zán szlo­vák lak­ta te­rü­le­tet a Ga­ram vo­na­lá­ra kor­lá­toz­hat­juk, az et­től ke­let­re fek­vő te­rü­le­te­ken min­dig csak ki­sebb­ség­ben él­tek. Liptó, Zó­lyom, Trencsén he­gyes vi­dé­kei a va­ló­ban szlo­vák föl­dek […] Az ál­ta­lunk meg­hú­zott et­nog­rá­fi­ai vo­nal se­hol nem érin­ti a Du­nát, amely má­ig meg­ma­radt ma­gyar és né­met fo­lyam­nak. Nem fog­lal­ja ma­gá­ba Po­zsonyt sem, amely­nek üze­me­i­ben dol­goz­nak ugyan szlo­vák mun­ká­sok és amely­nek pi­a­ca oda­vonz­za a kör­nyék szlo­vák pa­raszt­ja­it, de ahol 42 né­met­re és 40 ma­gyar­ra mind­ösz­­sze 12 szlo­vák jut. Po­zsony nem szlo­vák fő­vá­ros, ha van ilyen, úgy az Turócszentmárton.”15
Meg kell je­gyez­nünk, hogy a fran­cia ta­nul­mány­ban fel­vá­zolt vo­nal töb­bé-ke­vés­bé meg­egye­zik az 1918. de­cem­ber 6-i Barta–Hodža-vonallal. A fran­cia ta­nul­mány ke­let­ke­zé­sé­vel szin­te egyidőben Beneš – em­lék­ira­tai ta­nú­sá­ga sze­rint va­la­mi­kor no­vem­ber 20. és 27. kö­zött – egy pro­pa­gan­da­tér­ké­pen be­je­löl­te azt a vo­na­lat, ame­lyet vé­le­mé­nye sze­rint meg kell száll­nia a cseh­szlo­vák­ok­nak. A Beneš ál­tal meg­fo­gal­ma­zott igé­nyek és az el­ső fran­cia meg­kö­ze­lí­tés igen mes­­sze es­tek egy­más­tól. Míg a no­vem­ber 20-i ta­nul­mány egy re­á­lis szlo­vák–ma­gyar ha­tárt ja­va­solt, ad­dig a Beneš ál­tal ja­va­solt vo­nal mé­lyen be­le­vá­gott a ma­gya­rok ál­tal la­kott te­rü­le­tek­be. Eh­hez ké­pest, ami­kor 1918. de­cem­ber 19-én a fran­cia kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ki­je­löl­te a de­mar­ká­ci­ós vo­na­lat, az kö­zép­ará­nyos volt a Bartha–Hodža-egyezmény és a Beneš ál­tal kö­ve­telt vo­nal kö­zött. Úgy vél­jük ez az el­moz­du­lás Beneš ki­tar­tó pá­ri­zsi mun­ká­já­nak az ered­mé­nye.
Bár Olasz­or­szág tag­ja volt a „Négy Nagy”-nak, ed­di­gi ku­ta­tá­sa­ink so­rán nem ta­lál­koz­tunk olyan in­for­má­ci­ó­val, mely sze­rint lett vol­na tu­da­tos olasz fel­ké­szü­lés a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra. A kér­dés­kör ne­ves ku­ta­tó­ja, L. Nagy Zsu­zsa sze­rint Ró­má­nak nem volt egy­sé­ges kon­cep­ci­ó­ja a kö­zép-eu­ró­pai kér­dé­sek ren­de­zé­sét il­le­tő­en, sőt Olasz­or­szág ese­té­ben a kö­vet­ke­ze­tes kül­po­li­ti­kai vo­nal ér­vé­nye­sí­té­sét sze­mé­lyi vál­to­zá­sok is terhelték.16 Vittorio Orlando (aki 1917 és 1919 kö­zött volt Olasz­or­szág mi­nisz­ter­el­nö­ke) és utó­da Francesco Nit­ti (1919 és 1920 kö­zött volt mi­nisz­ter­el­nök) kül­po­li­ti­kai irány­vo­na­la lé­nye­ges pon­to­kon tért el egymástól.17 Ha a cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tár meg­vo­ná­sát olasz szem­szög­ből vizs­gál­juk, ki­je­lent­het­jük, hogy az ola­szok nem vol­tak ér­de­kel­ve e ha­tár meg­vo­ná­sá­ban, s eb­ből kö­vet­ke­ző­en az et­ni­kai el­vet kép­vi­sel­ték. Így mind Csal­ló­közt, mind Po­zsonyt Ma­gyar­or­szág­nak ítél­ték vol­na, sőt egyik de­le­gá­tu­suk Salvago Roggi Kár­pát­al­ját ugyan­csak át­en­ged­te vol­na Magyarországnak.18

2. A bi­zott­sá­gi csa­tá­ro­zá­sok

Mint azt már fen­tebb em­lí­tet­tük „a cseh­szlo­vák te­rü­le­ti igé­nyek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra ala­kí­tott bi­zott­ság” 1919. feb­ru­ár 27-én ült ös­­sze elő­ször, de ez csu­pán ala­ku­ló ülés volt, ér­de­mi mun­kát nem vé­gez­tek. Beneš azon­ban ezen a na­pon sem tét­len­ke­dett, a bi­zott­ság egyik an­gol tag­já­val, Harold Nicholsonnal ebé­delt. Nicholson em­lék­ira­ta­i­ban így ír er­ről: „Ebéd Benešsel és Kramáøzsal és azu­tán meg­vi­tat­juk a cseh ha­tá­ro­kat. Benešnél egész se­reg váz­la­tos tér­kép van, ame­lye­ket gye­re­kek és a Tí­zek Ta­ná­csa hasz­ná­la­tá­ra terveztek.”19
A bi­zott­ság má­so­dik ülé­sé­re feb­ru­ár 28-án ke­rült sor.20 Ezen az ülé­sen két ma­gyar vo­nat­ko­zá­sú na­pi­ren­di pont sze­re­pelt: egy­részt Szlo­vá­kia ha­tá­ra­i­nak ki­je­lö­lé­se, más­részt a ru­szin­kér­dés, az­az Kár­pát­al­ja sorsa.21 A szlo­vák–ma­gyar ha­tár kér­dé­sé­ben vi­ta bon­ta­ko­zott ki a de­le­gá­tu­sok kö­zött. Az an­gol, az ame­ri­kai és az olasz de­le­gá­ció Csal­ló­közt Ma­gyar­or­szág­nál kí­ván­ta hagy­ni. Ez­zel szem­ben a fran­cia de­le­gá­ció egyik tag­ja, Le Rond tá­bor­nok le­szö­gez­te, hogy a fran­ci­ák sze­rint Csal­ló­köz­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kell tar­toz­nia. Rá­adá­sul né­zet­kü­lönb­ség volt Ko­má­rom kér­dé­sé­ben is, az an­go­lok Ko­má­ro­mot Cseh­szlo­vá­ki­á­nak szán­ták, míg az ola­szok a ha­tárt Ko­má­rom­tól észak­ra sze­ret­ték vol­na meg­húz­ni. A né­zet­kü­lönb­ség mi­att a bi­zott­ság úgy dön­tött, hogy tech­ni­kai szak­ér­tők­ből ál­ló al­bi­zott­ság­ra bíz­za a ha­tár­vo­nal ki­je­lö­lé­sét.
A má­sik na­pi­ren­di pont vi­szony­lag rö­vid vi­ta után gyor­san le­zá­rult. Az olasz Salvago Roggi fel­ve­tet­te, hogy a ru­szi­nok lak­ta te­rü­le­tet – az­az Kár­pát­al­ját – en­ged­je át a bi­zott­ság Ma­gyar­or­szág­nak a lengyel–román–magyar érint­ke­zés biz­to­sí­tá­sa ér­de­ké­ben. Az an­gol Crowe je­lez­te, hogy ép­pen­ség­gel a ma­gyar be­éke­lő­dést kell el­ke­rül­ni. E rö­vid vi­ta után a bi­zott­ság el­fo­gad­ta az ame­ri­kai ja­vas­la­tot, mely sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi ru­szi­nok­ból ál­ló au­to­nóm ál­la­mot kell fel­ál­lí­ta­ni cseh­szlo­vák véd­nök­ség alatt.22 Ez­zel a dön­tés­sel Kár­pát­al­ja a cseh­szlo­vák ál­lam ré­szé­vé vált.
A bi­zott­ság ál­tal ki­kül­dött al­bi­zott­ság már­ci­us 3-i ülé­sé­ről Nicholson nap­ló­já­ban az aláb­bi­a­kat rög­zí­tet­te: „Po­zson­­nyal kezd­jük és egyet­ér­tés­re ju­tunk [va­gyis egy­han­gú­lag Cseh­szlo­vá­ki­á­nak ítél­ték – G. J. megj.]. Az­tán jön a Csal­ló­köz. A fran­ci­ák a cse­hek­nek akar­ják ad­ni. Az USA a ma­gya­rok­nak. Tar­tóz­ko­dom a vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás­tól, mond­ván, hogy ez at­tól függ, Né­met-Ma­gyar­or­szá­got [Burgerland] Auszt­ria kap­ja-e meg.”23
Is­mét azt lát­hat­juk, hogy Csal­ló­köz kér­dé­sé­ben a vi­ta új­ból kibontakozott.24 Az al­bi­zott­ság a dön­tést el­ha­lasz­tot­ta, és hoz­zá­fo­gott az észak­ke­le­ti ha­tár­vo­nal meg­tár­gya­lá­sá­hoz. Is­mét Nicholsont idéz­zük: „Az­tán meg­vizs­gál­juk a ha­tárt Ko­má­rom­tól az Ungig. Ör­dö­gi egy do­log. A jen­kik észa­kon akar­nak men­ni az et­ni­kai vo­nal men­tén, el­vág­va így az ös­­szes vas­utat. Mi dé­len aka­runk men­ni, meg­tart­va a Kas­sa–Ko­má­rom ol­dal­irá­nyú ös­­sze­köt­te­tést, an­nak el­le­né­re, hogy ez va­la­mi 80 ezer ma­gyar­nak cseh ura­lom alá he­lye­zé­sét fog­ja je­len­te­ni. Végülis komp­ro­mis­­szum. A jen­kik en­ged­nek az Ipolyt il­le­tő­en, és mi Mis­kolc­ra néz­ve. Ami a hát­ra­lé­vő dol­go­kat il­le­ti, úgy dön­tünk, vá­runk és meg­hall­gat­juk Benešt.” 25
Más­nap, te­hát már­ci­us 4-én az al­bi­zott­sá­ga meg­hall­gat­ta Benešt, aki „gör­dü­lé­ke­nyen és bő­be­szé­dű­en” – Nicholson így jel­le­mez­te Beneš bi­zott­sá­gi sze­rep­lé­sét – ad­ta meg vá­la­szát az al­bi­zott­ság kér­dé­se­i­nek vég­te­len so­rá­ra, és ter­mé­sze­te­sen kö­ve­tel­te a Csal­ló­közt és a Lo­sonc–Mis­kolc vas­út­vo­na­lat. Néz­zünk meg íze­lí­tő­ül egy rész­le­tet a jegyzőkönyvből26: „Le Rond tá­bor­nok (Fran­cia­or­szág) azt tu­da­kol­ja Beneštől, hogy vé­le­mé­nye sze­rint nem jár-e po­li­ti­kai szem­pont­ból va­la­mi­lyen ne­héz­ség­gel mind­ez [a csal­ló­kö­zi ma­gya­rok­ról van szó – G. J. megj.]. Beneš azt vá­la­szol­ja, hogy itt me­ző­gaz­da­sá­gi, jám­bor, bé­kés né­pes­ség­ről van szó. Hang­sú­lyoz­ni kí­ván­ja, mi­lyen rend­kí­vü­li je­len­tő­sé­ge van a Csal­ló­köz­nek a cseh­szlo­vák ál­lam gaz­da­sá­gi jö­vő­je szem­pont­já­ból. A cseh­szlo­vák­ok gaz­da­sá­gi te­kin­tet­ben min­den re­mény­sé­gü­ket Po­zsony­ba ve­tik, mi­vel csak ott jut­hat­nak fo­lya­mi ki­kö­tő­höz. Ez a nagy fo­lya­mi ki­kö­tő nél­kü­löz­he­tet­len az or­szág gaz­da­sá­gi fej­lő­dé­se szem­pont­já­ból […] Ha Csal­ló­közt a ma­gya­rok­nak ad­nák, meg­foj­ta­nák Po­zsonyt.” 27
A kö­vet­ke­ző na­pok­ban élénk vi­ta lán­golt fel a bi­zott­sá­gon be­lül az egy­mást gyor­san kö­ve­tő már­ci­us 5-i,28 már­ci­us 7-i29 és már­ci­us 8-i30 ülé­se­ken, ahol a fő té­ma Csal­ló­köz sor­sa, il­let­ve a kü­lön­bö­ző vas­út­vo­na­lak fö­löt­ti hu­za­ko­dás volt.31 Emel­lett a már­ci­us 8-i ülé­sen meg­vi­tat­ták azt a cseh­szlo­vák elő­ter­jesz­tést, mely Burgerlandban cseh­szlo­vák–ju­go­szláv kor­ri­dort kí­vánt. Ezt az igényt a bi­zott­ság egy­han­gú­lag el­uta­sí­tot­ta.
Vé­gül az al­bi­zott­ság már­ci­us 8-án úgy dön­tött, hogy a Csal­ló­közt Cseh­szlo­vá­ki­á­nak ad­ja. Mi­vel így a fő vi­ta­kér­dést a de­le­gá­tu­sok meg­ol­dot­ták, már­ci­us 12-én a cseh­szlo­vák bi­zott­ság el­fo­gad­ta az al­bi­zott­sá­ga ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott je­len­tést, az­az a kész ha­tár­vo­nal-ter­ve­ze­tet. Ma­ri­an Hronský ta­nul­má­nyá­ban rá­mu­tat ar­ra, hogy a bi­zott­ság tag­jai a ha­tár­vo­nal ki­ala­kí­tá­sa so­rán a gaz­da­sá­gi, a föld­raj­zi és a stra­té­gi­ai ér­vek­nek el­sőbb­sé­get biz­to­sí­tot­tak az et­ni­kai el­vek­kel szemben.32 Jel­lem­ző, hogy Nicholson mit jegy­zett be már­ci­us 12-én a nap­ló­já­ba: „Már­ci­us 12. Ha nem vol­na Kosica és a Csal­ló­köz, elég­gé bol­dog­nak érez­ném ma­gam ha­tá­ra­in­kat il­le­tő­en. Mind­két hely be­le fog vé­sőd­ni a szívembe.”33
A cseh­szlo­vák bi­zott­ság je­len­té­sét a ja­va­solt ha­tár­vo­nal-ter­ve­zet­tel fe­let­tes szer­ve, a Köz­pon­ti Te­rü­le­ti Bi­zott­ság elé ter­jesz­tet­te, mely az elő­ter­jesz­tést 1919. már­ci­us 24-én jó­vá­hagy­ta, és a „Négy Nagy” ke­zé­be he­lyez­te a vég­ső dön­tés ki­mon­dá­sát. Ezt azon­ban erő­sen kés­lel­tet­te a már­ci­us 21-i ma­gyar­or­szá­gi Kun Bé­la-fé­le ha­ta­lomátvétel.34 En­nek el­le­né­re a ké­sőb­bi ese­mé­nyek is­me­re­té­ben meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ma­gyar–szlo­vák ha­tár 1919. már­ci­us 12-én nyer­te el vég­le­ges for­má­ját.
Beneš nap­ra­kész in­for­má­ci­ók­kal ren­del­ke­zett a cseh­szlo­vák bi­zott­ság te­vé­keny­sé­gé­ről, és mi­vel nem volt meg­elé­ged­ve a bi­zott­ság ál­tal meg­húz­ni kí­vánt ha­tá­rok­kal, meg­pró­bál­ta a ké­szü­lő dön­té­se­ket a fran­cia ve­zér­kar se­gít­sé­gé­vel kor­ri­gál­ni. Václav J. Klofáè cseh­szlo­vák had­ügy­mi­nisz­ter már­ci­us 9-én ki­dol­go­zott egy me­mo­ran­du­mot a szlo­vák–ma­gyar ha­tár dé­lebb­re tör­té­nő ki­ter­jesz­té­sé­ről, amely­ben hi­vat­ko­zott a rossz köz­le­ke­dé­si vi­szo­nyok­ra a ha­tá­rok men­tén, to­váb­bá Cseh­szlo­vá­kia ke­le­ti ré­sze és Prá­ga kö­zött az ös­­sze­köt­te­tés fon­tos­sá­gá­ra – mond­ván, az 1918. de­cem­ber 24-i Vix-jegyzék azt nem biztosítja.35 A me­mo­ran­du­mot már­ci­us 15-én Beneš Le Rond tá­bor­nok köz­ve­tí­té­sé­vel Foch mar­sall­hoz is el­ju­tat­ta. Foch el­küld­te a fran­cia kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­nak, de fog­lal­ko­zott a kér­dés­sel a fran­cia ve­zér­kar is. A ve­zér­kar­nál a kér­dés­ről már­ci­us 18-i dá­tum­mal rész­le­tes fel­jegy­zés ke­let­ke­zett, esze­rint a cseh­szlo­vák kor­mány a de­mar­ká­ci­ós vo­nal meg­vál­toz­ta­tá­sát „tisz­tán gaz­da­sá­gi” okok­ból kér­te, ar­ra hi­vat­koz­va, hogy más­ként nem tud­ja biz­to­sí­ta­ni Szlo­vá­kia élelmezését.36
Or­mos Má­ria ér­tel­me­zé­se sze­rint ez a fel­jegy­zés ar­ról vall, hogy a ma­gyar–ro­mán meg­ol­dás ana­ló­gi­á­já­ra Foch mar­sall a cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tárt egy új de­mar­ká­ci­ós vo­nal se­gít­sé­gé­vel – a bi­zott­ság­ban el­ért ered­mé­nye­ken túl – a cseh­szlo­vák­ok ja­vá­ra kí­ván­ta mó­do­sí­ta­ni. En­nek ér­tel­mé­ben el­csa­tol­ták vol­na a Du­na vo­na­lát Vá­cig, a Bükk hegy­sé­get, a sal­gó­tar­já­ni szén­me­den­cét és a Lo­sonc–Mis­kolc vas­út­vo­na­lat. Beneš és Foch kö­zös ak­ci­ó­ja en­nek ér­de­ké­ben folyt.37
Beneš már­ci­us 21-én le­ve­let írt a fran­cia had­ügy­mi­nisz­ter­nek, és kér­te az Ipoly-vi­dék és a Lo­sonc–Mis­kolc vas­út­vo­nal Cseh­szlo­vá­ki­á­nak jut­ta­tá­sát. Foch mar­sall vi­szont a cseh­szlo­vák bi­zott­ság fran­cia el­nö­ké­hez Gambonhoz for­dult le­vél­lel, is­mer­tet­ve és tá­mo­gat­va a cseh­szlo­vák kö­ve­te­lést. A bi­zott­ság azon­ban el­ej­tet­te a Foch ál­tal fel­ve­tett kérdést.38

3. A szlo­vák–ma­gyar ha­tár és a ma­gyar Ta­nács­köz­tár­sa­ság

Az 1919. már­ci­us 21-i Kun Bé­la-fé­le ha­ta­lom­át­vé­tel egy újabb le­he­tő­sé­get adott Be­nešnek a bi­zott­sá­gi dön­tés­sel va­ló szem­be­szál­lás­ra. A Ta­nács­köz­tár­sa­ság ki­ki­ál­tá­sa ki­tű­nő le­he­tő­sé­get adott ar­ra a cseh­szlo­vák po­li­ti­ku­sok­nak, hogy „a bol­se­viz­mus el­le­ni harc lep­le alatt újabb ma­gyar­lak­ta te­rü­le­te­ket sza­kít­sa­nak el Ma­gyar­országtól.”39
Már­ci­us 21-e után Beneš is­mét ak­ci­ó­ba kez­dett, hogy a kon­fe­ren­ci­á­tól a bi­zott­ság ál­tal meg­hú­zott ha­tár­vo­nal­nál ked­ve­zőbb ha­tár­vo­na­lat csi­kar­jon ki. Már­ci­us 26-án Kramáø és Beneš újabb együt­te­sen szig­nált le­ve­let in­té­zett Georges Clemenceau-höz és Stephen Pichon-hoz.40 A le­vél a kö­vet­ke­ző­kép­pen kez­dő­dik: „A ma­gyar­or­szá­gi bol­se­vik for­ra­da­lom rend­kí­vül ne­héz hely­zet­be hoz­ta or­szá­gun­kat. Ber­lin­ben, Szász­or­szág­ban és Ba­jor­or­szág­ban mind na­gyobb te­ret nyer a spar­ta­kis­ta moz­ga­lom. A bu­da­pes­ti for­ra­da­lom igen erő­sen érez­he­tő Bécs­ben. Egy­elő­re nem tud­ni, mi tör­té­nik hol­nap Len­gyel­or­szág­ban. Egy­szó­val sem­mi két­ség nem fér­het hoz­zá, hely­ze­tünk mér­he­tet­le­nül ve­szé­lyes, mi­vel egyik nap­ról a má­sik­ra kö­rül­zár­hat ben­nün­ket az egy­re be­fo­lyá­so­sabb né­met, oszt­rák, ma­gyar, sőt – adott eset­ben – len­gyel bol­se­vik moz­ga­lom is. Kez­dünk szi­get­té vál­ni a si­va­tag­ban […] Ez az oka an­nak, hogy önök­höz for­du­lunk, ön­höz [Clemenceau-höz – G. J. megj.], mint a bé­ke­kon­fe­ren­cia és a Leg­fel­sőbb Ta­nács el­nö­ké­hez, ar­ra kér­ve önt, tel­je­sí­te­né né­hány ké­ré­sün­ket.” 41
A le­vél a fen­ti be­ve­ze­tés után ki­fej­tet­te, hogy Cseh­szlo­vá­ki­á­nak még min­dig nincs vég­le­ges ha­tá­ra, a de­mar­ká­ci­ós vo­nal pe­dig előny­te­len. (Beneš bi­zo­nyá­ra jól tud­ta, hogy azt már már­ci­us 12-én ki­je­löl­ték, hi­szen Foch mar­sall se­gít­sé­gé­vel ép­pen ezek el­len a ha­tá­rok el­len int­ri­kált.) Majd kö­zöl­te, hogy a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció Foch mar­sall­nak már be­mu­ta­tott egy tér­ké­pet az új de­mar­ká­ci­ós vo­nal­ról. (Beneš fel­te­he­tő­en azt is tud­ta, hogy a Foch mar­sall ál­tal fel­ve­tett kér­dést a bi­zott­ság el­uta­sí­tot­ta.) Cseh­szlo­vá­kia – hang­sú­lyoz­ta a le­vél – csak úgy tud vé­de­kez­ni a bol­se­viz­mus el­len, ha el­fog­lal­ja a kért vo­na­lat, va­la­mint Kár­pát­al­ját. Emel­lett fegy­vert és lő­szert kért a bol­se­viz­mus el­le­ni harc­hoz. Itt meg kell je­gyez­nünk, hogy a cseh­szlo­vák bi­zott­ság Kár­pát­al­ját Cseh­szlo­vá­ki­á­nak ítél­te már feb­ru­ár 28-án, de er­ről a kon­fe­ren­cia ma­ga­sabb szer­vei még nem dön­töt­tek.
Beneš a dip­lo­má­ci­ai csa­tor­nák mel­lett igény­be vet­te ré­gi jól be­vált fegy­ve­rét, a saj­tót is. A Ti­mes már­ci­us 27-én je­len­te­ti meg Beneš nyi­lat­ko­za­tát, amely­ben azon­na­li in­téz­ke­dést kö­ve­telt a ho­va­to­vább el­len­áll­ha­tat­lan bol­se­viz­mus meg­ál­lí­tá­sá­ra. Nem sza­bad en­ged­ni Kár­olyi és hon­fi­tár­sai zsa­ro­lá­sá­nak – ír­ja Beneš – „mert hol­nap Né­met­or­szág is kö­ve­ti Ma­gyar­or­szág példáját.”42 Majd ki­je­len­ti, hogy a bol­se­vis­ta Ma­gyar­or­szá­got izo­lál­ni kell. Azon­nal ki kell je­löl­ni a ha­tá­ro­kat, hi­szen a bi­zott­ság már be­fe­jez­te mun­ká­ját, és tüs­tént ér­te­sí­te­ni kell az il­le­té­kes kor­má­nyo­kat. Meg kell te­rem­te­ni Cseh­szlo­vá­kia és Ro­má­nia köz­vet­len kap­cso­la­tát, hogy tel­je­sen el­vág­ják Ma­gyar­or­szá­got Uk­raj­ná­tól és Orosz­or­szág­tól.
Mi­köz­ben Beneš egy­szer­re két csa­tor­nán is – dip­lo­má­ci­ai és saj­tó – lob­bi­zik a cseh­szlo­vák ér­de­kek mel­lett (ki­hasz­nál­va a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket), a bé­ke­kon­fe­ren­ci­át erő­sen meg­osz­tot­ta a Kun Béle-féle ha­ta­lom­át­vé­tel. Ez­zel kap­cso­lat­ban két mar­káns meg­íté­lést lát­ha­tunk. Lloyd Ge­or­ge a bu­da­pes­ti ese­mé­nye­ket kö­ve­tő ún. „fontainebleau-i me­mo­ran­dum”-ában a bol­se­viz­mus és a te­rü­le­ti kér­dé­sek ös­­sze­füg­gé­se­it vizs­gál­ta, és ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a te­rü­le­ti igaz­ság­ta­lan­sá­gok a ki­vál­tói a né­met és a ma­gyar bol­se­viz­mus­nak. Idéz­zük: „So­ha nem lesz bé­ke Dél­ke­let-Eu­ró­pá­ban, ha a most lét­re­jö­vő kis ál­la­mok mind­egyi­ké­nek je­len­tős ma­gyar la­kos­sá­ga lesz. Ezért én a bé­ke ve­zér­elv­ének azt ven­ném, hogy amen­­nyi­re az em­be­ri­leg le­het­sé­ges, a kü­lön­bö­ző nép­faj­ok kap­ják meg sa­ját ha­zá­ju­kat, és hogy ez az et­ni­kai szem­pont előz­zön meg min­den stra­té­gi­ai, gaz­da­sá­gi vagy köz­le­ke­dé­si meg­gon­do­lást, me­lyek rend­sze­rint más mó­don is meg­old­ha­tók.” 43
A má­sik ol­dalt egy „ke­mény­vo­na­las” ál­lás­pont jel­le­mez­te. Vé­le­mé­nyü­ket a bé­ke­kon­fe­ren­cia egyik részt­ve­vő­jé­nek, Leepernek egy már­ci­us 24-i, a Ta­nács­köz­tár­sa­ság­ra vo­nat­ko­zó meg­jegy­zé­se tük­rö­zi a leg­job­ban: „A leg­gya­lá­za­to­sabb zsa­ro­lás is­ko­la­pél­dá­ja, mél­tó Ma­gyar­or­szág múlt­bé­li és je­len­le­gi ura­i­hoz. A hely­zet rend­kí­vül sú­lyos, és iga­zol­ja a ro­mán és cseh­szlo­vák kor­mány is­mé­telt ka­to­nai se­gély­ké­rel­mét.” 44
Már­ci­us 29-én, a „Négy Nagy” ta­nács­ko­zá­sán Lloyd Ge­or­ge fel­ve­tet­te, hogy ele­get kel­le­ne ten­ni Kun Bé­la ké­ré­sé­nek és egy szö­vet­sé­ges mis­­szi­ót kell kül­de­ni Ma­gyar­or­szág­ra. A „ke­mény­vo­na­las­ok”-hoz tar­to­zó Cle­men­ceau ar­ra hi­vat­koz­va, hogy eb­ben a kér­dés­ben meg kell hall­gat­ni a kül­ügy­mi­nisz­te­re­ket is, el­na­pol­tat­ta a dön­tést a Lloyd Ge­or­ge-ja­vas­lat ügyében.45 Már­ci­us 31-én hos­­szas vi­ta után győ­zött Lloyd Ge­or­ge ja­vas­la­ta, Smuts tá­bor­no­kot egy bi­zott­ság élén Ma­gyar­or­szág­ra küldték.46
Smuts áp­ri­lis el­ső he­té­ben le­zaj­ló bu­da­pes­ti tár­gya­lá­sa­i­nak fő té­má­ja a ma­gyar–ro­mán de­mar­ká­ci­ós vo­nal volt, így ter­je­del­mi ke­re­tek mi­att nem té­rünk ki a tár­gya­lás rész­le­tes ismertetésére.47 Ehe­lyett in­kább a Smuts-misszió cseh­szlo­vák vo­nat­ko­zá­sa­it emel­jük ki. Mi­u­tán Smuts áp­ri­lis 4-i és 5-i tár­gya­lá­sai Bu­da­pes­ten ku­darc­ba ful­lad­tak, Bu­da­pest­ről vis­­sza­té­rő­ben Lloyd Ge­or­ge meg­bí­zá­sá­ból Prá­gá­ba uta­zott, ahol áp­ri­lis 7-én tár­gya­lá­so­kat foly­ta­tott Masaryk elnökkel.48 Lloyd Ge­or­ge vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­i­ben így ír Smuts prá­gai út­já­ról: „An­­nyi­ra nyug­ta­la­ní­tot­tak Beneš igé­nyei, hogy meg­kér­tem Smuts tá­bor­no­kot […] utaz­zon el Prá­gá­ba is, és vizs­gál­ja meg e ja­vas­la­tok ko­moly­sá­gát, és te­gyen je­len­tést. A hely­szí­ni ér­dek­lő­dés ko­moly ké­te­lye­ket tá­masz­tott ben­ne azon igé­nyek bölcs és be­csü­le­tes vol­ta iránt, hogy új ál­la­muk ha­tá­rát [már­mint a cseh­szlo­vák­ok – G. J. megj.] egé­szen a Du­ná­ig ter­jesz­­szék ki, te­kin­tet nél­kül a la­kos­ság nép­fa­ji ös­­sze­té­te­lé­re. Masaryk el­nök­nél tett lá­to­ga­tá­sa alatt [Smuts – G. J. megj.] nyíl­tan ki­fe­jez­te ké­te­lye­it és ros­­szal­lá­sát. Rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy men­­nyi­re nem kí­vá­na­tos be­ke­be­lez­ni a cseh­szlo­vák ál­lam­ba a Du­ná­tól észak­ra la­kó na­gyon nagy és tisz­tán ma­gyar la­kos­sá­got […] Po­zsony­tól Ko­má­ro­mig. Ne­künk írt je­len­té­se sze­rint Masaryk ez­zel egyet­ér­tett, és azt mond­ta, hogy ő job­ban sze­ret­ne min­den ma­gyar te­rü­let­re vo­nat­ko­zó igény­ről le­mon­da­ni és a cseh ha­tárt észak­ra vis­­sza­von­ni, Ma­gyar­or­szág­nak hagy­va mind­ezt az et­ni­ka­i­lag ma­gyar te­rü­le­tet, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy cse­ré­be Cseh­szlo­vá­ki­á­nak egy kis ma­gyar te­rü­let­sá­vot kell kap­nia a Du­ná­tól dél­re, Pozsonynál.”49
Ide kí­ván­ko­zik a meg­jegy­zés, hogy Masaryk ezen kis te­rü­let­sá­vot azért kér­te, hogy a Du­na mind­két part­ját bir­to­kol­va ki­épít­hes­sék a cseh­szlo­vák ál­lam ki­kö­tő­jét és dokk­ja­it.
Smuts és Masaryk prá­gai tár­gya­lá­sai al­kal­mat ad­tak az an­gol de­le­gá­ci­ó­nak, hogy a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án vis­­sza­tér­jen a Csal­ló­köz kér­dé­sé­re. Má­jus 3-án a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csá­ban meg­tár­gyal­ták Smuts prá­gai út­já­ról írt je­len­té­sét. Laroche je­lez­te a vi­ta so­rán, hogy Beneš sze­rint fél­re­ér­tés­ről van szó, Masaryk a Csal­ló­köz­re vo­nat­ko­zó gon­do­la­tot nem sa­ját­ja­ként ad­ta elő, ha­nem mint olyat, ame­lyet egye­sek val­la­nak, de amel­­lyel ő ma­ga nem ért egyet.50 A vi­ta mi­att a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa a Csal­ló­köz kér­dé­sét vis­­sza­utal­ta a cseh­szlo­vák bi­zott­ság elé.
A cseh­szlo­vák bi­zott­ság má­jus 5-i ülésén51 Nicholson meg­kí­sé­rel­te a Csal­ló­közt vissza­adat­ni Ma­gyar­or­szág­nak, de a bi­zott­ság a vál­toz­ta­tást el­ve­tet­te, va­gyis a Csal­ló­köz ma­radt Cseh­szlo­vá­ki­áé, vi­szont a cse­hek nem kap­ták meg a Masaryk ál­tal kért po­zso­nyi híd­főt. „[M]egkérdezték, hogy va­ló­já­ban mit is akar Kramáø, és ki tud­juk-e elé­gí­te­ni őt, mert az idő sür­get. Vis­­sza­uta­sí­tot­tuk a po­zso­nyit [már­mint a híd­főt – G. J. megj.], ami pe­dig az Ipolyt il­le­ti, ad­tunk ne­ki egy da­rab­kát, hogy nyug­ton maradjon.”52
Ez­zel pár­hu­za­mo­san Beneš sza­bá­lyo­san de­za­vu­ál­ta Masaryk el­nö­köt, idéz­zük a má­jus 5-i ülés jegy­ző­könyv­ét: „Laroche még hoz­zá­te­szi […] föl­ke­res­te Benešt, hogy tisz­táz­za, va­jon a cseh­szlo­vák kor­mány csak­ugyan Po­zson­­nyal szem­ben akar te­rü­let­hez jut­ni a Csal­ló­kö­zért cse­ré­be. Beneš vá­la­szá­ban ki­fej­tet­te, el­kép­zel­he­tő, hogy van olyan párt Cseh-Szlo­vá­ki­á­ban, amely tá­mo­gat­ja ezt az el­gon­do­lást, ám ez nem egye­zik meg a cseh-szlo­vák kor­mány ál­lás­pont­já­val, mely meg óhajt­ja őriz­ni a Csal­ló­közt. Min­den­eset­re Kramáø mi­nisz­ter­el­nök és Beneš kül­ügy­mi­nisz­ter a Cseh-Szlovák Köz­tár­sa­ság fe­le­lős kép­vi­se­lői, ve­lük szem­ben Masaryk el­nök­nek tény­le­ge­sen nincs ré­sze a kor­mány­zat irányításában.”53
Itt kell meg­je­gyez­nünk, hogy Masaryk a fen­ti­ek­től egé­szen el­té­rő mó­don gon­dol­ko­dott sa­ját sze­re­pé­ről. Áp­ri­lis 8-án – te­hát egy nap­pal Smuts prá­gai lá­to­ga­tá­sa után – Benešhez írt le­ve­lé­ben, azt fej­te­get­te, hogy: „Ha az an­tant meg­hív en­gem [már­mint a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­ra – G. J. megj.] mint Ke­let-Eu­ró­pa szak­ér­tő­jét. Ha van fe­le­lős­ség­tu­da­tuk, a Né­gyek Ta­ná­csá­nak tag­já­vá válhatok.”54 Meg­döb­ben­tő so­rok, me­lyek azt jel­zik, hogy Masaryk – tel­je­sen ir­re­á­lis mó­don – ab­ban re­mény­ke­dett, hogy a Né­gyek Ta­ná­csá­nak tag­já­vá vál­hat.
Vis­­sza­tér­ve az ese­mé­nyek fő vo­nu­la­tá­ra, azt lát­hat­juk, hogy mi­köz­ben a cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tár­kér­dés ügye a bé­ke­kon­fe­ren­cia kü­lön­bö­ző szin­tű tes­tü­le­tei kö­zött ide-oda bo­lyon­gott, Beneš ha­zai po­li­ti­kus­tár­sai is­mét a fa­it accompli esz­kö­zé­hez kí­ván­tak nyúl­ni, már­ci­us 20-án olyan ha­tá­ro­za­tot hoz­tak, hogy amen­­nyi­ben szük­sé­ges, az ál­ta­luk kért új de­mar­ká­ci­ós vo­na­lat fegy­ver­rel kell elfoglalni,55 de mi­vel eh­hez az ak­ci­ó­hoz Pá­rizs nem ad­ta meg a hoz­zá­já­ru­lást, a ka­to­nai ak­ció meg­in­dí­tá­sát fel­füg­gesz­tet­ték. Áp­ri­lis hó­nap el­ső fe­lé­ben a cseh­szlo­vák csa­pa­tok fran­cia fő­pa­rancs­no­ka, Pellé tá­bor­nok is­mét tá­mad­ni akart – in­ter­ven­ci­ót akart vég­re­haj­ta­ni a Ta­nács­köz­tár­sa­ság el­len –, el akar­ta fog­lal­ni Kár­pát­al­ját, il­let­ve a cseh­szlo­vák po­li­ti­ku­sok ál­tal kért új de­mar­ká­ci­ós vo­na­lat, de mi­vel Cle­men­ceau hi­va­ta­lo­san nem kér­te fel a cseh­szlo­vá­ko­kat egy ma­gyar­el­le­nes in­ter­ven­ci­ó­ban va­ló rész­vé­tel­re a tá­ma­dás meg­in­dí­tá­sa elmaradt.56 Cle­men­ceau tisz­tá­ban volt ve­le, hogy amen­­nyi­ben a cseh­szlo­vák had­se­reg in­ter­ven­ci­ót hajt vég­re a ma­gya­rok el­len, ak­kor a cseh­szlo­vák po­li­ti­ku­sok be fog­ják nyúj­ta­ni a szám­lát (ami nem na­gyon le­het más mint egy új, ne­kik ked­ve­ző de­mar­ká­ci­ós vo­nal).
Mi­u­tán áp­ri­lis 16-án a ro­má­nok min­den­fé­le an­tant­fel­ké­rés nél­kül in­ter­ven­ci­ót in­dí­tot­tak Ma­gyar­or­szág el­len, a cseh­szlo­vák kor­mány úgy dön­tött, hogy fran­cia fel­ké­rés nél­kül is tá­ma­dás­ba len­dül. Áp­ri­lis 27-én – azon a na­pon, ami­kor a ro­má­nok el­fog­lal­ták Csa­pot – meg­in­dul­tak a cseh­szlo­vák csa­pa­tok Ma­gyar­or­szág el­len. A Václav J. Klofáè had­ügy­mi­nisz­ter ál­tal ki­adott pa­rancs Verőce–Mátra–Mályi–Gesz­tely–Tallya– Sárospatak vo­nal meg­szál­lá­sát ír­ta elő a cseh­szlo­vák had­se­reg szá­má­ra, be­le­ért­ve a sal­gó­tar­já­ni szén­me­den­cét, Mis­kol­cot és Hegyalját.57 A cseh­szlo­vák ak­ci­ó­val kap­cso­lat­ban Pá­rizs tel­jes né­ma­ság­ba bur­ko­ló­zott, Pellé tá­bor­nok hi­á­ba kért uta­sí­tást, sem jó­vá­ha­gyás, sem til­ta­ko­zás nem jött. A cseh­szlo­vák in­ter­ven­ció kez­det­ben si­ke­res volt, Hennoque tá­bor­nok csa­pa­tai el­fog­lal­ták Kár­pát­al­ját, míg a 6. had­osz­tály Rossi olasz tá­bor­nok ve­ze­té­sé­vel má­jus 1-jén meg­száll­ta Sátor­alja­újhelyet és Mis­kol­cot. Má­jus 2-án Csap­tól va­la­mi­vel dél­re a cseh­szlo­vák és ro­mán csa­pa­tok ta­lál­koz­tak. Ez­zel azon­ban le is zá­rult a cseh­szlo­vák csa­pa­tok si­ker­so­ro­za­ta. Sal­gó­tar­ján kör­nyé­kén ke­mény el­len­ál­lás­ba ütköztek.58 Sőt Sal­gó­tar­ján­nál az in­ter­ven­ció for­du­ló­pont­já­hoz ér­ke­zett, má­jus 10-én a ma­gyar csa­pa­tok tá­ma­dás­ba men­tek át, ki­bon­ta­ko­zott a Vö­rös Had­se­reg ún. észa­ki had­já­ra­ta, mely­nek ered­mé­nye­kép­pen a cseh­szlo­vák egy­sé­gek a de­mar­ká­ci­ós vo­nal mö­gé szo­rul­tak vissza. Jú­ni­us 16-ig a Vö­rös Had­se­reg nagy­já­ból a kö­vet­ke­ző te­rü­le­te­ket száll­ta meg a Fel­vi­dé­ken: Radvány, Ér­sek­új­vár, Nagysurány, Verebély, Aranyosmarót, Garam­szent­benedek, Új­bá­nya, Zó­lyom, Rozs­nyó, Korompa, Kisszeben, Bártfa, Nagymihály, Csap egé­szen a Ti­szá­ig. 1919. jú­ni­us 16-án Eper­je­sen ki­ki­ál­tot­ták a Szlo­vák Ta­nács­köz­tár­sa­sá­got.
A ma­gyar csa­pa­tok ha­di­si­ke­rei a bé­ke­kon­fe­ren­ci­át vá­lasz­lé­pé­sek­re kény­sze­rít­tet­ték. Cle­men­ceau jú­ni­us 7-én a ma­gyar­kér­dést a Leg­fel­sőbb Ta­nács elé ter­jesz­tet­te, azt ja­va­sol­ta, hogy a kon­fe­ren­cia küld­jön üze­ne­tet Budapestre.59 Eb­ben ígér­je meg, hogy az el­len­sé­ges­ke­dés meg­szün­te­té­se ese­tén a ma­gyar kor­mány meg­hí­vást kap a kon­fe­ren­ci­á­ra és bé­ke­szer­ző­dést köt­nek ve­le, el­len­ke­ző eset­ben vi­szont he­lyez­ze ki­lá­tás­ba a fegy­ve­res be­avat­ko­zást. A Leg­fel­sőbb Ta­nács a ja­vas­la­tot el­len­ve­tés nél­kül el­fo­gad­ta, Alby tá­bor­nok pe­dig azon­nal meg­fo­gal­maz­ta az üze­net szö­ve­gét, amely­ből azon­ban ki­ma­radt a ma­gyar de­le­gá­ció meg­hí­vá­sá­ra vo­nat­ko­zó ígéret.60 Mi­köz­ben a táv­irat el­ment a ma­gyar kor­mány ré­szé­re Cle­men­ceau be­in­dí­tot­ta a ka­to­nai elő­ké­szü­le­te­ket egy Ma­gyar­or­szág el­le­ni tá­ma­dás­hoz, ugyan­is ar­ra szá­mí­tot­tak, hogy a ma­gyar kor­mány el­uta­sít­ja a fel­szó­lí­tást. A vá­ra­ko­zá­sok el­le­né­re a ma­gyar kor­mány jú­ni­us 9-én po­zi­tí­van vá­la­szolt a táv­irat­ra, s ki­je­len­tet­te, hogy: „A Ma­gyar­or­szá­gi Ta­nács­köz­tár­sa­ság kor­má­nya a fö­lös­le­ges vér­on­tás el­ke­rü­lé­se ér­de­ké­ben is­mé­tel­ten ki­nyi­lat­koz­tat­ja kész­sé­gét az el­len­sé­ges­ke­dés ha­la­dék­ta­lan be­szün­te­té­sé­re mind­ezen ál­la­mok­kal szem­ben an­nak ér­de­ké­ben, hogy a szö­vet­sé­ge­sek­nek mód­juk le­gyen a Cseh-Szlovák Köz­tár­sa­ság­hoz, va­la­mint a Ju­go­szláv és Ro­mán Ki­rály­ság­hoz in­té­zett pa­ran­csa­ik­nak, il­let­ve a no­vem­ber 13-i ka­to­nai meg­ál­la­po­dás elő­írá­sa­i­nak ér­vényt sze­rez­ni és az ez­zel kap­cso­la­tos kér­dé­se­ket ren­dez­ni.”61
Az­az a fran­cia po­li­ti­ku­sok vá­ra­ko­zá­sá­val el­len­tét­ben Kun Bé­la kor­má­nya kész­nek mu­tat­ko­zott a bé­kés ren­de­zést elő­se­gí­tő min­den­fé­le tár­gya­lás­ra. Kun Bé­la vá­la­sza meg­sem­mi­sí­tet­te a kon­cent­rált ka­to­nai tá­ma­dás jo­gi alap­ja­it. A ma­gyar jegy­zék meg­ér­ke­zé­sé­nek nap­ján (te­hát jú­ni­us 9-én) új­ból ülé­se­zett a Leg­fel­ső Ta­nács. Ez a ta­nács­ko­zás a kis ál­la­mok „kel­le­met­len” nap­ja volt a konferencián.62 Lloyd Ge­or­ge éles sza­vak­kal bí­rál­ta a ro­má­no­kat, akik sem­mi­be vé­ve a fegy­ver­szü­ne­ti meg­ál­la­po­dást, mé­lyen be­ha­tol­tak Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re. Majd ez­után Cavarello olasz tá­bor­nok a cseh­szlo­vá­ko­kat lep­lez­te le, be­je­len­tet­te, hogy Szlo­vá­ki­á­ban nem a ma­gya­rok, ha­nem a cseh­szlo­vák­ok tá­mad­tak. Is­mer­tet­te Klofáè had­ügy­mi­nisz­ter er­re vo­nat­ko­zó pa­ran­csát. A vi­ta to­váb­bi ré­sze­i­ben Lloyd Ge­or­ge ki­fe­je­zés­re jut­tat­ta gya­nú­ját, hogy a „bol­se­vik­el­le­nes fel­lé­pés”-t Ma­gyar­or­szág szom­szé­dai ta­lán nem ki­zá­ró­lag, vagy nem is el­ső­sor­ban a rend­szer meg­szün­te­té­sé­re, ha­nem újabb te­rü­let­szer­zés­re akar­ták fel­hasz­nál­ni. A szö­vet­sé­ges kis ál­la­mok­kal – Cseh­szlo­vá­kia és Ro­má­nia – szem­ben ki­ala­kult el­len­szenv ér­zé­kel­te­té­sé­re áll­jon itt egy rö­vid rész­let a jegy­ző­könyv­ből:
„Lloyd Ge­or­ge: Nem kel­le­ne-e ez­zel kap­cso­lat­ban Bratianu, to­váb­bá Kramáø vagy Beneš úr­ral be­szél­nünk?
Wilson el­nök: Nem sze­re­tek lő­szer­rak­tá­rak­kal ját­sza­doz­ni – en­nek rob­ba­nás le­het a kö­vet­kez­mé­nye.
Cle­men­ceau: Meg­hív­hat­juk őket ma dél­után­ra, ha Önök szük­sé­ges­nek íté­lik.
Lloyd Ge­or­ge: Ezek az em­be­rek [Beneš és Bratianu – G. J. megj.] mi­u­tán ők ma­guk hoz­ták kel­le­met­len hely­zet­be ma­gu­kat, fel­ke­res­nek ben­nün­ket, és se­gít­sé­get kér­nek. Ezek mind af­fé­le kis bri­gan­tik, akik csak azt le­sik, hogy te­rü­le­tet lopjanak.”63
A más­na­pi – az­az jú­ni­us 10-i – ülés­re meg­hív­ták a kis ál­la­mok kép­vi­se­lő­it, így az ülé­sen részt vett Beneš, Kramáø és Bratianu.64 Ez al­ka­lom­mal az an­gol mi­nisz­ter­el­nök és Wilson igen ke­mé­nyen kér­te szá­mon Bratianutól, il­let­ve Beneštől a Ma­gyar­or­szág­gal kap­cso­la­tos ed­di­gi cse­le­ke­de­te­i­ket. Beneš az­zal vé­de­ke­zett, hogy a cseh had­se­reg tá­ma­dá­sát Foch mar­sall jóváhagyta.65 Mi­u­tán az ülés­ről a cseh és ro­mán po­li­ti­ku­sok tá­voz­tak, Cle­men­ceau azt ja­va­sol­ta, hogy küld­je­nek ki egy mis­­szi­ót Bu­da­pest­re, amely ki­dol­goz­za azo­kat a vo­na­la­kat, me­lyek­re a ma­gyar, a ro­mán és a cseh­szlo­vák csa­pa­to­kat vis­­sza kell von­ni. Wilson el­nök el­len­ja­vas­la­tot tett: mis­­szió ki­kül­dé­se he­lyett a kon­fe­ren­cia vég­le­ge­sít­se a már ki­dol­go­zott ha­tá­ro­kat, s az új ha­tá­rok le­gye­nek azok a vo­na­lak, ame­lyek­re ki-ki vis­­sza­von­ja csa­pa­ta­it. Itt je­gyez­zük meg, hogy a Tí­zek Ta­ná­csa egy hó­nap­pal ko­ráb­ban – 1919. má­jus 12-én – vi­ta nél­kül el­fo­gad­ta a ma­gyar ha­tá­rok­ról szó­ló elő­ter­jesz­tést, az­az gya­kor­la­ti­lag Wilson ja­vas­la­ta tárt ka­pu­kat dön­ge­tett. Cle­men­ceau el­fo­gad­ta Wilson ja­vas­la­tát, ezek után a Leg­fel­sőbb Ta­nács fel­szó­lí­tot­ta a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csát, hogy jú­ni­us 11-én te­gyen nyi­lat­ko­za­tot a két ál­lam (már­mint Cseh­szlo­vá­kia és Ro­má­nia) kép­vi­se­lő­jé­nek a ha­tár­ról, mert a Leg­fel­sőbb Ta­nács nem lát­ja szük­sé­ges­nek új fegy­ver­szü­ne­ti vo­nal ki­je­lö­lé­sét, ehe­lyett a ma­gyar–cseh­szlo­vák, il­let­ve a ma­gyar–ro­mán el­len­sé­ges­ke­dés be­szün­te­té­se vé­gett a vég­le­ges ha­tá­rok alap­ján akar el­jár­ni.
A Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa jú­ni­us 11-én is­mer­tet­te a cseh­szlo­vák–ma­gyar és a ro­mán–ma­gyar ha­tárt a cseh­szlo­vák és a ro­mán delegációval.66 Kramáø és Beneš el­fo­gad­ta a ja­va­solt ha­tárt, de két pon­ton ki­iga­zí­tást kér­tek. Azt kér­ték, hogy a kon­fe­ren­cia ad­ja Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a Csata–Kalonda–Losonc vas­út­vo­na­lat, s jut­tas­son Po­zsony alatt a Du­ná­tól dél­re egy tá­masz­pon­tot. A Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa a tör­tén­tek­ről azon­nal kon­zul­tált a Leg­fel­ső Ta­nác­­csal, majd a cseh­szlo­vák­ok mind­két ké­ré­sét el­uta­sí­tot­ta. Az el­sőt az­zal, hogy a Du­na a leg­meg­fe­le­lőbb ter­mé­sze­tes ha­tár, a má­so­di­kat azért, mert ki­elé­gí­té­se újabb je­len­tős szá­mú ma­gyar la­kos Ma­gyar­or­szág­ról va­ló el­csa­to­lá­sát je­len­te­né. Ja­va­sol­ta vi­szont a Leg­fel­sőbb Ta­nács­nak, hogy hajt­sa­nak vég­re kor­rek­ci­ót Ipoly­ság tér­sé­gé­ben, úgy, hogy az ot­ta­ni vas­úti cso­mó­pont a cseh­szlo­vák ál­lam bir­to­ká­ba jusson.67
A Leg­fel­ső Ta­nács jú­ni­us 12-én el­fo­gad­ta a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa ál­tal ja­va­solt cseh­szlo­vák–ma­gyar ha­tár­vo­na­lat. A Leg­fel­ső Ta­nács fel­szó­lí­tot­ta a cseh­szlo­vák kor­mányt – és ve­le egy­szer­re a ro­mán kor­mányt is – szün­tes­se be az el­len­sé­ges­ke­dést, és csa­pa­ta­it tart­sa a jú­ni­us 11-én meg­ál­la­pí­tott határvonalon.68 Eköz­ben Kun Béláék el­fo­gad­ták az an­tant jegy­zé­két, s dön­té­sü­ket jú­ni­us 16-án táv­irat­ban tu­dat­ták a békekonferenciával.69
Ezek után két do­log­nak kel­lett vol­na tör­tén­nie: egy­részt a ro­mán csa­pa­tok visz­­sza­vo­nul­nak a bé­ke­kon­fe­ren­cia ál­tal ki­je­lölt ma­gyar–ro­mán ha­tár­ra, más­részt a ma­gyar csa­pa­tok szin­tén vis­­sza­vo­nul­nak a Fel­vi­dék­ről a bé­ke­kon­fe­ren­cia ál­tal ki­je­lölt ma­gyar–cseh­szlo­vák ha­tár­ra. Csak­hogy a Leg­fel­ső Ta­nács jú­ni­us 21-én újabb táv­ira­tot kül­dött a ma­gyar és a cseh­szlo­vák kor­mány­nak, en­nek lé­nye­ge, hogy a kon­fe­ren­cia csak ak­kor szó­lít­ja fel a ro­mán kor­mányt az el­fog­lalt te­rü­le­tek ki­ürí­té­sé­re, ami­kor a ma­gya­rok vis­­sza­vo­nu­lá­sa az észa­ki öve­zet­ben befejeződött.70 Ezt kö­ve­tő­en vet­te fel a ma­gyar fél­lel – Böhm Vil­mos­sal – a kap­cso­la­tot Pellé tá­bor­nok, a cseh­szlo­vák csa­pa­tok pa­rancs­no­ka. Böhm je­lez­te Pellének, hogy csak ak­kor kez­di meg a Fel­vi­dék ki­ürí­té­sét, ha ga­ran­ci­át kap a ro­mán csa­pa­tok vis­­sza­vo­ná­sá­ra. Köz­ben a kon­fe­ren­cia Bliss ame­ri­kai tá­bor­no­kot bíz­ta meg a csehszlovák–magyar–román kér­dés­komp­le­xum rendezésével.71 Bliss a cseh­szlo­vák–ma­gyar ügy ren­de­zé­sét egy­sze­rű­en ol­dot­ta meg, tár­gya­lá­so­kat kez­de­mé­nye­zett Benešsel.72
Kun Bé­la jú­ni­us 26-án új­ból fel­tet­te a kér­dést a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­nak: mi a biz­to­sí­ték ar­ra, hogy a ro­mán csa­pa­to­kat va­ló­ban kivonják?73 A kon­fe­ren­cia nem vá­la­szolt Kun Bé­lá­nak, vé­gül Bu­da­pes­ten az a gon­do­lat­me­net győ­zött, mely sze­rint: amen­­nyi­ben Ma­gyar­or­szág vég­re­hajt­ja a bé­ke­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­tát – va­gyis ki­ürí­ti a Fel­vi­dé­ket, vis­­sza­vo­nul a kon­fe­ren­cia ál­tal ki­je­lölt ha­tár­ra – úgy el­is­mert part­ner­ré vá­lik, és ha Ro­má­nia a ha­tá­ro­zat­nak nem tesz ele­get, jo­go­san le­het ve­le szem­ben fellépni.74 Így jú­ni­us 29-én Kun Bé­la táv­irat­ban ér­te­sí­tet­te a bé­ke­kon­fe­ren­ci­át, hogy a ma­gyar kor­mány ki­ad­ta a ki­ürí­té­si pa­ran­csot, s úgy fog­ja fel, hogy a kon­fe­ren­cia el­nö­ké­nek sza­va a ga­ran­cia a ha­tá­ro­zat má­so­dik ré­szé­nek, a ro­mán csa­pa­tok vis­­sza­vo­ná­sá­nak vég­re­haj­tá­sá­ra. En­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gyar Vö­rös Had­se­reg jú­ni­us 30-án meg­kezd­te a vis­­sza­vo­nu­lást a bé­ke­kon­fe­ren­cia ál­tal meg­sza­bott vo­nal­ra. A Fel­vi­dék ki­ürí­té­se után a had­se­reg bom­la­ni kez­dett, jól mu­tat­ja ezt, hogy til­ta­ko­zá­sa je­lé­ül Strom­feld Au­rél – a ve­zér­ka­ri fönök – le­mon­dott, tiszt­tár­sai kö­zül pe­dig so­kan a Hor­thy Mik­lós irá­nyí­tá­sá­val Sze­ge­den szer­ve­ző­dő nem­ze­ti had­se­reg fe­lé ori­en­tá­lód­tak.
A ma­gyar csa­pa­tok vis­­sza­vo­ná­sa 1919. jú­li­us 4-én fe­je­ző­dött be. A cseh­szlo­vák had­se­reg jú­li­us 6-án ér­te el a ha­tár­vo­na­lat. Et­től a nap­tól szá­mít­hat­juk a tör­té­ne­lem el­ső szlo­vák–ma­gyar ál­lam­ha­tá­rát!
An­nak el­le­né­re, hogy a ma­gyar Vö­rös Had­se­reg ki­vo­nult a Fel­vi­dék­ről, a ro­má­nok egy lé­pést sem vo­nul­tak vis­­sza, rá­adá­sul a fran­cia kor­mány­kö­rök egy­szer­re két irány­ból is kí­sér­le­tet tet­tek a Ta­nács­köz­tár­sa­ság lik­vi­dá­lá­sá­ra. Egy­részt se­gí­tet­ték a ma­gyar el­len­for­ra­dal­mi cso­por­to­kat – Kár­olyi Gyu­la sze­ge­di cso­port­ját –, más­részt hoz­zá­fog­tak egy összövetségi ka­to­nai in­ter­ven­ció meg­szer­ve­zé­sé­hez. 1919. jú­li­us 5-én a kon­fe­ren­cia ta­ná­csa meg­hall­gat­ta az ún. Hoover-jelentést a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet­ről. A je­len­tés lé­nye­ge az volt, hogy a ma­gyar­or­szá­gi bol­se­viz­mus­sal szem­ben „nincs töb­bé he­lye meg­ér­tés­nek, be kell avat­koz­ni, meg kell száll­ni Budapestet.”75 A je­len­tés után vi­ta bon­ta­ko­zott ki, majd a kül­döt­tek úgy ha­tá­roz­tak, hogy a ka­to­nai szak­ér­tők 48 órán be­lül ké­szít­sék el az in­ter­ven­ci­ó­ra vo­nat­ko­zó ja­vas­la­ta­i­kat. A ka­to­nai in­ter­ven­ció ter­vét a ta­nács jú­li­us 9-én vi­tat­ta meg, de kér­dés­ként fel­me­rült, hogy hon­nan te­remt­sék elő az in­ter­ven­ci­ó­hoz szük­sé­ges ka­to­nai kontingenst.76 Ezért úgy dön­töt­tek, hogy jú­li­us 11-i ülé­sük­re meg­hív­ják a cseh­szlo­vák, a ro­mán és a ju­go­szláv de­le­gá­ció ve­ze­tő­it is.
A jú­li­us 11-i ta­nács­ko­zá­son nem Beneš, ha­nem Kramáø szó­lalt fel a cseh­szlo­vák­ok ne­vé­ben, és ki­je­len­tet­te, hogy or­szá­gá­nak egy ma­gyar­el­le­nes in­ter­ven­ció a le­he­tő leg­ros­­szabb­kor jönne.77 Ez­zel szem­ben jú­li­us 15-én Masaryk ér­te­sí­tet­te az in­ter­ven­ció ka­to­nai elő­ké­szí­té­sé­vel meg­bí­zott Foch mar­sallt, hogy Prá­ga kész az intervencióra.78 Eb­ből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy Kramáø – aki idő­köz­ben le­mon­dott mi­nisz­ter­el­nö­ki poszt­já­ról – ál­lás­fog­la­lá­sá­val sem Masaryk, sem Beneš nem ér­tett egyet. Sőt Beneš kül­ügy­mi­nisz­ter­ként hat gya­lo­gos- és két lo­vas­had­osz­tályt, ös­­sze­sen 100 ezer főt aján­lott fel Foch mar­sall­nak.
A jú­li­us 17-i újabb ta­nács­ko­zás­ra – mely­nek té­má­ja az in­ter­ven­ció volt – Benešt is meg­hív­ták, aki a ma­gya­rok­kal va­ló tár­gya­lás el­len szó­lalt fel. „Ha a ha­tal­mak tár­gyal­ni kez­de­nek a ma­gya­rok­kal, úgy szá­mol­ni­uk kell a ro­má­nok, a cseh­szlo­vák­ok és a ju­go­szlá­vok gyanakvásával.”79 De a kül­döt­tek kö­zött fel­me­rült el­len­té­tek mi­att sem ezen, sem az egy nap­pal ké­sőb­bi – jú­li­us 18-i – ta­nács­ko­zá­son a ta­nács nem tu­dott ál­lást fog­lal­ni a Foch-féle in­ter­ven­ci­ós terv­vel kap­cso­lat­ban, így az in­ter­ven­ció meg­in­dí­tá­sa késlekedett.80 Mi­köz­ben a kon­fe­ren­cia ma­gyar­el­le­nes in­ter­ven­ció elő­ké­szí­té­sé­vel volt el­fog­lal­va, a ma­gyar Vö­rös Had­se­reg jú­li­us 20-án tá­ma­dást in­dí­tott a ro­mán csa­pa­tok el­len, hogy el­fog­lal­ja a kon­fe­ren­cia ál­tal ki­je­lölt ma­gyar te­rü­le­te­ket.
A ma­gya­rok tá­ma­dá­sa a ro­má­nok el­len Prá­ga szá­má­ra jó ürügy lett vol­na a cseh­szlo­vák tá­ma­dás meg­in­dí­tá­sá­ra. Prá­gá­ból szin­te na­pon­ta ér­kez­tek táv­irat­ok Be­nešhez Pá­rizs­ba, hogy lép­jen fel az in­ter­ven­ció meg­in­dí­tá­sa érdekében.81 Vlastimil Tusaø – Cseh­szlo­vá­kia új mi­nisz­ter­el­nö­ke –, jú­li­us 29-i le­ve­lé­ben ar­ra hív­ta fel Beneš fi­gyel­mét, hogy ha a ro­má­nok száll­ják meg Bu­da­pes­tet, min­den anya­gi ja­vat zsák­má­nyul ejtenek.82 Beneš ma­ga is nagy fi­gyel­met szen­telt a kér­dés­nek, az aláb­bi­a­kat ír­ta jú­li­us 29-én Foch mar­sall­nak: „A cseh­szlo­vák had­se­reg kész meg­in­dí­ta­ni of­fen­zí­vá­ját a ma­gya­rok el­len. Nyom­ban meg­in­dul­hat­na, be nem vár­va a kon­fe­ren­cia dön­té­sét. Csak a kon­fe­ren­cia ál­ta­lá­nos po­li­ti­ká­já­ra va­ló te­kin­tet­tel van­nak meggondolásaim.”83 Le­ve­le to­váb­bi ré­szé­ben Beneš rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy az an­tant még po­li­ti­kai tár­gya­lá­so­kat foly­tat a ma­gyar szo­ci­ál­de­mok­ra­ták­kal, és ha ily mó­don sem si­ke­rül a pro­le­tár­ha­ta­lom meg­dön­té­se, ak­kor jön­nek szá­mí­tás­ba a ro­má­nok és a cseh­szlo­vák­ok. Vé­le­mé­nye sze­rint a ro­má­nok egye­dül nem mer­nek Bu­da­pest­re tá­mad­ni, már a bé­ke­kon­fe­ren­cia mi­att sem. Vi­szont ha a ro­má­nok Bu­da­pest el­len vo­nul­nak, ak­kor ne­ki sincs ki­fo­gá­sa, hogy a cseh­szlo­vák had­se­reg is ezt te­gye. Egy­elő­re még vár­ni kell, mi­vel az idő előt­ti in­ter­ven­ció ked­ve­zőt­le­nül be­fo­lyá­sol­ná Cseh­szlo­vá­kia hely­ze­tét a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án.
Köz­ben Klofáè had­ügy­mi­nisz­ter min­dent meg­tett az in­ter­ven­ció elő­ké­szí­té­se érdekében.84 Ez idő alatt Ma­gyar­or­szá­gon is dön­tő ese­mé­nyek tör­tén­tek, jú­li­us 31-én le­mon­dott a For­ra­dal­mi Kor­mány­zó Ta­nács, majd au­gusz­tus 1-jén hi­va­ta­lo­san meg­ala­kult a szak­szer­ve­ze­ti kor­mány. Au­gusz­tus 3-án a ro­mán csa­pa­tok be­vo­nul­tak Bu­da­pest­re. Eb­ben a hely­zet­ben a cseh­szlo­vák had­se­reg nagy si­et­ség­gel el­fog­lal­ta a sal­gó­tar­já­ni szén­me­den­cét, s meg akar­ta száll­ni Nyu­gat-Ma­gyar­or­szá­got s más te­rü­le­te­ket. Elő­re­nyo­mu­lá­su­kat azon­ban az an­tant és a ro­mán had­se­reg pa­rancs­nok­sá­ga el­len­ál­lá­sa mi­att kény­te­le­nek vol­tak le­ál­lí­ta­ni, sőt, Sal­gó­tar­jánt ki kel­lett ürí­te­ni­ük. Így vég­ző­dött az utol­só cseh­szlo­vák kí­sér­let, mel­­lyel Beneš és po­li­ti­kus­tár­sai meg­pró­bál­ták a bé­ke­kon­fe­ren­cia ál­tal meg­hú­zott szlo­vák–ma­gyar ha­tár­vo­na­lat meg­vál­toz­tat­ni. Jel­lem­ző mo­men­tum, hogy Beneš Cseh­szlo­vá­kia hű­sé­gé­re hi­vat­koz­va ar­ra kér­te Cle­men­ceau­-t, te­gye le­he­tő­vé, hogy az osz­toz­ko­dás so­rán Cseh­szlo­vá­kia is meg­kap­ja ré­szét a há­bo­rús zsák­mány­ból, amely­hez a ro­má­nok Bu­da­pest meg­szál­lá­sá­val hozzájutottak.85

1956 szlovákiai magyar vonatkozású forrásai

Az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom szlo­vá­ki­ai és ezen be­lül szlo­vá­ki­ai ma­gyar vo­nat­ko­zá­sai a leg­utób­bi idõ­kig fel­tá­rat­la­nok vol­tak. A for­ra­da­lom ke­rek, 50-éves ju­bi­le­u­má­nak kö­szön­he­tõ­en az utób­bi egy-két év­ben ez sze­ren­csé­re már nincs így, s sor­ra je­len­nek meg a té­mát érin­tõ ta­nul­má­nyok. Eb­ben a fo­lya­mat­ban tölt be nem le­be­csü­len­dõ sze­re­pet a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le je­len szá­ma.
A for­ra­da­lom szlo­vá­ki­ai vissz­hang­já­val fog­lal­ko­zó leg­újabb ku­ta­tá­sok iga­zol­ták azt, amit ko­ráb­ban csu­pán sej­te­ni le­he­tett, il­let­ve ami­rõl a vis­­sza­em­lé­ke­zõk ed­dig csak négy­szem­közt be­szél­tek, mi­sze­rint a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok rend­kí­vü­li fi­gye­lem­mel és õszin­te szim­pá­ti­á­val fi­gyel­ték a for­ra­dal­mi ese­mé­nye­ket. A for­ra­dal­mi Ma­gyar­or­szág mel­let­ti nyílt ki­ál­lás­ról a ko­ra­be­li cseh­szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok kö­zött azon­ban szó sem le­he­tett. Ezt nem­csak a rend­õri ter­ror és a ha­tár­szél­re fel­vo­nu­ló ka­to­na­ság je­len­lé­te aka­dá­lyoz­ta meg, de az a bé­nult­ság is, amely a ma­gyar ki­sebb­sé­get a hon­ta­lan­ság éve­i­nek jog­fosz­tott­sá­ga után pár év­vel még min­dig jel­le­mez­te. A de­por­tá­lá­sok, a la­kos­ság­cse­re és a na­ci­o­na­lis­ta in­dít­ta­tá­sú nép­bí­ró­sá­gi pe­rek ál­tal a ter­mé­sze­tes ve­ze­tõ­i­tõl (a fa­lu­si gaz­dák­tól, a po­zso­nyi és kas­sai vá­ro­si pol­gár­ság­tól, va­la­mint a két há­bo­rú kö­zöt­ti köz­élet­ben ak­tí­van fel­lé­põ ér­tel­mi­ség­tõl) meg­fosz­tott és meg­fé­lem­lí­tett ki­sebb­ség nyíl­tan nem fe­jez­het­te ki vé­le­mé­nyét. Ehe­lyett szim­bo­li­kus cse­le­ke­de­tek­hez fo­lya­mo­dott: több te­le­pü­lés temp­lo­má­ban fel­hang­zott a ma­gyar nem­ze­ti him­nusz, má­sok nem­ze­ti­szín sza­la­got he­lyez­tek a vi­lág­há­bo­rús hõ­sök sír­ja­i­ra vagy gyász­sza­lag vi­se­lé­sé­vel je­lez­ték, hogy mit érez­nek no­vem­ber 4. után.
A sztá­li­nis­ta cseh­szlo­vák ál­lam­ban nem mû­köd­tek, nem mû­köd­het­tek a nyil­vá­nos­ság ma is­mert csa­tor­nái. Így ezek a cse­le­ke­de­tek több­nyi­re a saj­tó ál­tal el­hall­gat­va, vissz­hang­ta­la­nul hul­lot­tak a fe­le­dés ho­má­lyá­ba. Va­gyis nem tel­je­sen, hi­szen sze­ren­csé­re a má­ig kö­zöt­tünk élõ szem­ta­núk, il­let­ve a bel­ügyi szer­vek gon­dos je­len­té­sei meg­õriz­ték ezek­nek az ese­mé­nyek­nek a nyo­ma­it.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyil­vá­nos­ság elé csak a CSKP ide­o­ló­gi­ai fe­le­lõ­sei ál­tal ki­dol­go­zott, il­let­ve a cen­zo­rok ál­tal en­ge­dé­lye­zett hí­rek, kom­men­tá­rok és fel­hí­vá­sok jut­hat­tak el. A for­ra­da­lom el­le­ni ide­o­ló­gi­ai há­bo­rú­ból és a la­kos­ság szán­dé­kos fél­re­ve­ze­té­sé­bõl az Új Szó is ki­vet­te ré­szét. A na­pi­lap­nak – és más szlo­vá­ki­ai ma­gyar lap­nak is – több olyan kü­lön­ki­adá­sa is meg­je­lent, ame­lyet Ma­gyar­or­szág­ra jut­tat­tak át (leg­több­ször épp szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok), és ame­lyek a Szov­jet­unió és a szo­ci­a­liz­mus mel­let­ti pro­pa­gan­dát szol­gál­ták. De az Új Szó – „ren­des” – szlo­vá­ki­ai ki­adá­sai is ha­son­ló hang­nem­ben szól­tak az ese­mé­nyek­rõl, s csu­pán a CSKP hi­va­ta­los irány­vo­na­lá­val össz­hang­ban lé­võ anya­go­kat kö­zöl­tek. Szin­te na­pon­ta je­len­tek meg a la­pok­ban a kü­lön­bö­zõ mun­kás­kol­lek­tí­vák, tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos ál­lás­fog­la­lá­sai. Ezek­ben, mint pél­dá­ul az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit ma­gyar dol­go­zó­i­nak le­ve­lé­ben hû­ség­nyi­lat­ko­za­tot tet­tek a cseh­szlo­vák párt és ál­lam mel­lett, más­részt vi­szont igye­kez­tek el­ha­tá­rol­ni az it­te­ni ma­gyar kö­zös­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi dol­go­zók­tól. De ha­son­ló szán­dék tük­rö­zõ­dik a töb­bi itt le­kö­zölt do­ku­men­tum­ban is.
A ko­ra­be­li la­pok­ból itt ös­­sze­gyûj­tött és köz­zé­tett do­ku­men­tu­mok ter­mé­sze­te­sen nem tük­rö­zik, tük­röz­he­tik a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok vé­le­mé­nyét, mint aho­gyan a po­zsonypüspök­i, csal­lóközaranyosi, gútai stb. ma­gyar fi­a­ta­lok ne­vé­ben írt le­vél sem a csal­ló­kö­zi if­jú­ság gon­do­la­ta­it fe­jez­te ki. A kö­zölt do­ku­men­tu­mok kö­zé be­ke­rült a Cse­ma­dok KB el­nök­sé­gé­nek ok­tó­ber 29-i fel­hí­vá­sa is, amely „szép” pél­dá­ja a ha­tal­mat ki­szol­gá­ló szer­vi­liz­mus­nak. A Cse­ma­dok-nyi­lat­ko­zat sab­lo­nos szö­ve­ge azon­ban ön­ma­gán túl­mu­ta­tó je­len­tõ­ség­gel bírt, hi­szen ka­ta­li­zá­to­ra volt a Cse­ma­dok-ta­gok kö­zött ki­ala­kult fel­háborodáshul­lám­nak. A cse­madokosok ez­re­it – fa­lu­si mû­ked­ve­lõ­ket, vá­ro­si ér­tel­mi­sé­get, mun­ká­so­kat és pa­rasz­to­kat – ugyan­is éle­sen el kell kü­lö­ní­te­ni ak­ko­ri ve­ze­tõ­i­tõl, s 1956-ot il­le­tõ­en is ta­lá­ló a két Cse­ma­dok­ról szó­ló el­mé­let. A Cse­ma­dok KB el­nök­sé­ge ál­tal kép­vi­selt „hi­va­ta­los Cse­ma­dok”-kal szem­ben a Cse­ma­dok-alap­szer­ve­ze­tek tag­sá­ga lel­ke­sen fo­gad­ta a pes­ti for­ra­dal­mat.
A do­ku­men­tu­mok kö­zé be­ke­rült egy más jel­le­gû írás is, a koloni Sán­dor Já­nos hely­tör­té­ne­ti mun­ká­ja. No­ha eb­ben az eset­ben nem ere­de­ti for­rás­ról van szó, a Sán­dor Já­nos ál­tal le­ír­tak még­is for­rás­ér­té­kû­ek és egy­ben pél­da­ér­té­kû­ek is. For­rás­ér­té­kû­ek, hi­szen ko­ra­be­li szem­ta­núk és le­vél­tá­ri for­rá­sok meg­szó­lal­ta­tá­sa ál­tal hi­te­les és egy­ben meg­döb­ben­tõ ké­pet nyúj­ta­nak a ko­ra­be­li vi­szo­nyok­ról. Pél­da­ér­té­kû­ek, hi­szen meg­mu­tat­ják, hogy a hely­tör­té­net­írás esz­kö­zei se­gít­sé­gé­vel is szü­let­het­nek ér­té­kes és egy-­e­gy tu­do­má­nyos prob­lé­mát elõ­re­len­dí­tõ mun­kák.

Si­mon At­ti­la

A csal­ló­kö­zi fi­a­ta­lok le­ve­le a ma­gyar if­jú­ság­hoz

Fi­úk és le­á­nyok!

A ma­gyar nép ne­héz per­ce­it éli. Ma­gyar­or­szá­gon el­len­for­ra­dal­mi erõk ga­ráz­dál­kod­nak. Ke­zük­höz vér ra­gad. A dol­go­zó nép leg­jobb fi­a­i­nak vé­re. Anyák és gye­re­kek vé­re. Meg­sem­mi­sí­tik a mun­ká­sok és pa­rasz­tok mun­ká­já­nak ered­mé­nyét. Mit akar­nak ezek a gyil­ko­sok? Nem, szá­munk­ra nem a sza­bad­ság­ról, a dol­go­zó nép sza­bad­sá­gá­ról van szó, nem a mun­ká­sok bé­kés éle­té­rõl, nem a pa­rasz­tok és dol­go­zó ér­tel­mi­ség nyu­gal­má­ról, ha­nem a ka­pi­ta­lis­ta sza­bad­ság­ról, a dol­go­zó be­csü­le­tes em­be­rek ki­zsák­má­nyo­lá­sá­ról és nyo­mor­ba dön­té­sé­rõl. Azt akar­ják, hogy a gyá­ro­sok, a bá­rók és a föld­bir­to­kos­ok is­mét meg­gaz­da­god­ja­nak a dol­go­zó nép vé­rén és kér­ges te­nye­rén. A gyû­lölt Hor­thy­-rend­szert akar­ják is­mét vis­­sza­ál­lí­ta­ni, a fe­hér gár­dis­ták vé­res ter­ror­ját.
Néz­he­ti-e tét­le­nül egyet­len be­csü­le­tes fi­a­tal is pisz­kos tet­te­i­ket? Nem, nem néz­he­ti! Az el­len­for­ra­dal­már­ok meg­va­dult tet­tei meg­bot­rán­ko­zást vál­tot­tak ki min­den be­csü­le­tes em­ber­ben, nem­csak a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság­ban, ha­nem min­den bé­ke­sze­re­tõ ál­lam­ban. Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nincs egyet­len fi­a­tal, egyet­len fiú, egyet­len lány sem, aki a leg­na­gyobb meg­bot­rán­ko­zás­sal el ne ítél­né eme al­jas ban­dák pisz­kos tet­te­it, ame­lyek nem fél­nek rá­ten­ni pisz­kos kar­ma­i­kat a ma­gyar nép vív­má­nya­i­ra.
Poz­sonypüspök­i, Csal­lóközaranyos, Gúta, Dunasz­er­da­he­ly, Nagym­egy­er, és a töb­bi hely­sé­gek, fa­luk ma­gyar if­jú­sá­ga a leg­na­gyobb fel­há­bo­ro­dás­sal fi­gye­li ezek­nek az al­jas ele­mek­nek a pro­vo­ká­ci­ó­it és a dol­gos ma­gyar nép fél­re­ve­ze­té­sét. Ne hagy­já­tok ma­ga­to­kat le­té­rí­te­ni a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­nek út­já­ról! So­ra­koz­za­tok fel a vér­on­tás be­fe­je­zé­sé­ért küz­dõ har­co­sok el­sõ so­ra­i­ba és se­gít­sé­tek a Ma­gyar Dol­go­zók Párt­ját és a ma­gyar né­pi kor­mányt az el­len­for­ra­dal­mi erõk vég­le­ges fel­szá­mo­lá­sá­ban és a bé­kés épí­tõ­mun­ka meg­kez­dé­sé­ben!

Csal­ló­köz ma­gyar if­jú­sá­ga

Új If­jú­ság, 1956. ok­tó­ber 28., 2. p.

A két Ko­má­rom az ese­mé­nyek tük­ré­ben

Csak egy híd és a Du­na kék sza­lag­ja vá­laszt­ja el egy­más­tól a két Ko­má­ro­mot, és még­is ez a két vá­ros ma két vi­lá­got je­lent. Az egyik, a dé­li ol­da­lon, a ma­gyar­or­szá­gi fe­szült­ség lég­kör­ében él, míg a má­sik, a cseh­szlo­vák észa­ki ol­da­lon a bé­kés épí­tés út­ját jár­ja. Nem le­het azon­ban azt ál­lí­ta­ni, hogy a mi Ko­má­ro­munk ér­zék­te­le­nül né­zi a túl­ol­da­lon le­ját­szó­dó ese­mé­nye­ket. Er­rõl ta­nús­kod­nak azok a gyû­lé­sek, me­lye­ket a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek meg­vi­ta­tá­sá­ra ren­dez­tek csak­nem min­den ko­má­ro­mi mun­ka­he­lyen. Ar­ról, hogy mi­lyen ál­lás­pon­tot fog­lal­tak el eb­ben az ügy­ben, vi­lá­go­san be­szél­nek a gyû­lé­se­ken ho­zott ha­tá­ro­za­tok. Íme az egyik:
„Mi, a ko­má­ro­mi Ma­gyar Te­rü­le­ti Szín­ház tag­jai el­ke­se­re­dés­sel fi­gyel­jük az el­len­for­ra­dal­mi re­ak­ci­ós ele­mek ga­ráz­dál­ko­dá­sát Ma­gyar­or­szá­gon. Szi­lár­dan hi­szünk a ma­gyar nép egész­sé­ges erõ­i­ben és gyõ­zel­mé­ben a szo­ci­a­lis­ta épí­tés és a ma­gyar nép sza­bad­sá­gá­nak el­len­sé­gei fe­lett. Tud­juk, mit akar­nak ezek­kel a za­var­gá­sok­kal el­ér­ni el­len­sé­ge­ink, és azt is tud­juk, mit je­lent szá­muk­ra a Szov­jet­unió ba­rát­sá­ga. Ezért ígér­jük, hogy még szo­ro­sab­ban zár­juk ös­­sze so­ra­in­kat pár­tunk és kor­má­nyunk mö­gött és ki­tar­tó­an fo­gunk küz­de­ni a szo­ci­a­liz­mus gyõ­zel­mé­ért. Nem en­ged­jük meg, hogy e cél­tól el­té­rít­se­nek min­ket, hû­ek ma­ra­dunk az em­be­ri­ség ha­la­dá­sa szent ügyé­hez és a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­hez. Tá­mo­gat­juk a ma­gyar nép­nek ha­zá­já­hoz, né­pé­hez és a szo­ci­a­liz­mus­hoz hû for­ra­dal­mi erõ­it hõ­si­es har­cuk­ban az el­len­for­ra­dal­mi puc­­csis­ták­kal szem­ben.”
A Ko­má­ro­mi Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság dol­go­zói, akik a já­rás bé­kés épí­tõ mun­ká­ját irá­nyít­ják, szin­tén gyû­lé­sen vi­tat­ták meg a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket.
„Ezek­ben a tra­gi­kus na­pok­ban – ír­ják töb­bek kö­zött –, ami­kor Ma­gyar­or­szá­gon mun­ká­sok és pa­rasz­tok vé­re öm­lik, a leg­na­gyobb ha­tá­ro­zott­ság­gal biz­to­sít­juk Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gát, hogy hí­ven tel­je­sít­jük a X. párt­kong­res­­szus és az or­szá­gos párt­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­ta­it. Ha­zánk­ban szo­ro­san együtt­mû­köd­ve fel­sza­ba­dí­tónk­kal, a Szov­jet­uni­ó­val, meg­va­ló­sít­juk a nem­zet­kö­zi mun­kás­moz­ga­lom ide­ál­ja­it – a szo­ci­a­liz­must.”
„Meg va­gyunk gyõ­zõd­ve ar­ról, hogy Ma­gyar­or­szág dol­go­zó né­pe ha­lá­los csa­pást mér a ha­zai és nem­zet­kö­zi re­ak­ci­ó­ra, és a párt és a kor­mány kö­ré tö­mö­rül­ve meg­vé­di a ma­gyar né­pi de­mok­rá­cia vív­má­nya­it” – dik­tál­ták toll­ba a ha­tá­ro­za­tot a ko­má­ro­mi XI. éves kö­zép­is­ko­la ta­ná­rai és al­kal­ma­zot­tai.
A ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re élén­ken re­a­gál­tak a já­rás pa­raszt­jai is. Az el­sõk kö­zött ül­tek ös­­sze kö­zös meg­be­szé­lés­re a Ko­má­ro­mi Ál­la­mi Bir­tok dol­go­zói. Ha­tá­ro­za­tuk­ban ezt ír­ják: „His­­szük, hogy a ma­gyar mun­kás­osz­tály a pa­raszt­ság­gal és az ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók­kal kar­ölt­ve ren­det te­remt ha­zá­já­ban és igaz­sá­gos íté­le­tet hoz az el­len­sé­ges nép­el­le­nes ele­mek fe­lett. Ezek­re a tra­gi­kus ese­mé­nyek­re ez a vá­la­szuk: Még ébe­reb­ben fo­gunk õr­köd­ni né­pi de­mok­rá­ci­ánk vív­má­nyai fe­lett és min­den erõnk­kel azon le­szünk, hogy a ránk bí­zott fel­ada­to­kat – ezek­ben a na­pok­ban az õszi munkála­tokat– ide­jé­ben és si­ke­re­sen el­vé­gez­zük és így erõ­sít­sük ha­zánk gaz­da­sá­gi ere­jét.”
S mit csi­nál­nak a ko­má­ro­mi ha­jó­gyár mun­ká­sai? Még ta­lán na­gyobb len­dü­let­tel dol­goz­nak az Izmail szov­jet von­ta­tó­ha­jó ja­ví­tá­sán, me­lyet ter­ven felül és 5 nap­pal a vál­lalt ha­tár­idõ elõtt akar­nak be­fe­jez­ni. Eb­ben a mun­ká­ban se­gít­sé­gük­re van a ha­jó szov­jet le­gény­sé­ge, mel­­lyel – ép­pen úgy, mint ha­zánk fel­sza­ba­dí­tá­sá­nál a szov­jet ka­to­nák­kal – si­ke­re­sen együtt dol­goz­nak. Õk is meg­tár­gyal­ták a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket és a fent em­lí­tett mun­ka­fel­aján­lást is a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szág­ban a ter­ro­ris­ta cso­por­tok nép­el­le­nes tet­tei el­le­ni til­ta­ko­zá­sul vál­lal­ták.
Mun­kás, pa­raszt és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók egy­for­mán vá­la­szol­tak a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szá­gon le­ját­szó­dó vé­res ese­mé­nyek­re. Még szo­ro­sabb­ra fû­zik a munkás– pa­raszt és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók egy­sé­gét, ha­zánk gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai ere­jé­nek nö­ve­lé­sé­re és né­pi de­mok­rá­ci­ánk to­váb­bi erõ­sí­té­sé­re.
Gajd­ács Irén

Új Szó, 1956. ok­tó­ber 31., 5. p.

A Cse­ma­dok köz­pon­ti el­nök­sé­gé­nek fel­hí­vá­sa

Ezek­ben a na­pok­ban vé­res, tra­gi­kus ese­mé­nyek szín­hely­évé vált a szom­szé­dos Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság. A né­pi de­mok­rá­cia es­küdt el­len­sé­gei a nyu­ga­ti im­pe­ri­a­lis­ták­tól tá­mo­gat­va, meg akar­ják sem­mi­sí­te­ni a szo­ci­a­liz­mus vív­má­nya­it, meg akar­ják dön­te­ni a mun­ká­sok és pa­rasz­tok ha­tal­mát. Em­ber­te­len gyû­lö­le­tük­ben el akar­ják pusz­tí­ta­ni mind­azt, amit Ma­gyar­or­szág dol­go­zói az or­szág fel­sza­ba­dí­tá­sa óta épí­tet­tek. Bar­bár cse­le­ke­de­te­ik­kel ve­szé­lyez­te­tik a ma­gyar nép sza­bad­sá­gát, ami­ért a ma­gyar nem­zet leg­jobb fi­ai és a Nagy Hon­vé­dõ Há­bo­rú ide­jén a szov­jet nép hõ­sei éle­tü­ket ál­doz­ták.
Az em­be­ri mi­vol­tuk­ból ki­vet­kõ­zött bes­ti­ák a fa­sisz­ták mód­sze­re­i­hez hí­ven, ár­tat­lan em­be­re­ket gyil­kol­tak és a ma­gyar nem­zet leg­drá­gább ha­gya­té­kát, a Nem­ze­ti Mú­ze­u­mot a lán­gok mar­ta­lé­ká­vá tet­ték.
Új­ra gyá­ro­so­kat, föld­bir­to­ko­so­kat, ban­ká­ro­kat, gró­fo­kat és bá­ró­kat akar­nak a fel­sza­ba­dí­tott ma­gyar mun­kás, pa­raszt és ér­tel­mi­ség nya­ká­ra ül­tet­ni.
A Cse­ma­dok köz­pon­ti el­nök­sé­ge mély­sé­ge­sen el­íté­li a nem­zet­kö­zi re­ak­ci­ó­val szö­vet­ke­zett el­len­for­ra­dal­mi ban­dák nép­el­le­nes kí­sér­le­te­it és szo­li­da­ri­tást vál­lal mind­azok­kal az ön­tu­da­tos ma­gyar mun­ká­sok­kal, pa­rasz­tok­kal és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók­kal, akik hõ­si­e­sen vé­dik a né­pi de­mok­rá­cia, a szo­ci­a­liz­mus ma­gyar­or­szá­gi vív­má­nya­it. His­­szük, hogy ez a har­cuk gyõ­ze­lem­mel, az el­len­for­ra­dal­mi ban­dák tel­jes meg­sem­mi­sí­té­sé­vel vég­zõ­dik.
Mi, cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók, a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság sza­bad és egyen­jo­gú pol­gá­rai hû­ség­gel tö­mö­rü­lünk pár­tunk, Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja és a né­pi de­mok­ra­ti­kus kor­má­nyunk kö­ré, amely az SZKP XX. kong­res­­szu­sa és az or­szá­gos párt­kon­fe­ren­cia szel­le­mé­ben min­den tény­ke­dé­sé­vel elõ­moz­dít­ja ipa­runk és me­zõ­gaz­da­sá­gunk fej­lõ­dé­sét, ha­zánk né­pei élet­szín­vo­na­lá­nak ál­lan­dó emel­ke­dé­sét.
Hû­sé­günk és ha­za­fi­sá­gunk élénk bi­zo­nyí­té­ka az a lel­kes tö­rek­vés, me­lyet ha­zánk dol­go­zói fej­te­nek ki nem­zet­gaz­da­sá­gunk, de kü­lö­nö­sen a szo­ci­a­lis­ta me­zõ­gaz­da­sá­gi ter­me­lés nö­ve­lé­se ér­de­ké­ben, amit az is iga­zol, hogy fal­va­ink­ban a szö­vet­ke­ze­tek ál­lan­dó­an szi­lár­dul­nak és újabb egy­sé­ges föld­mû­ves szö­vet­ke­ze­tek ala­kul­nak.
Meg­gyõ­zõ­dé­sünk, hogy az út, ame­lyen ha­la­dunk he­lyes és va­la­men­­nyi­ünk ja­vát szol­gál­ja. A kö­zös cél szi­lár­dab­bá ko­vá­csol­ja ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­gét, a Szov­jet­uni­ó­hoz fû­zõ­dõ meg­bont­ha­tat­lan ba­rát­sá­gun­kat és biz­to­sít­ja ha­zánk min­den nem­ze­ti­sé­gû dol­go­zó­ja szá­má­ra a sza­bad­sá­got és az em­ber­hez mél­tó éle­tet.
Cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók!
E tra­gi­kus na­pok­ban szük­sé­ges, hogy még oda­adób­ban, még ha­tá­ro­zot­tab­ban tö­mö­rül­jünk a Nem­ze­ti Front és an­nak ve­ze­tõ ere­je, Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja kö­ré, eré­lye­sen uta­sít­suk vis­­sza a kül­föl­di re­ak­ció min­den olyan kí­sér­le­tét, amely ha­zánk né­pei egy­sé­gé­nek gyen­gí­té­sé­re, a szlo­vák és a ma­gyar nép ba­rát­sá­gá­nak meg­bon­tá­sá­ra irá­nyul. Ápol­juk és vé­del­mez­zük fel­sza­ba­dí­tónk­hoz, a nagy Szov­jet­uni­ó­hoz fû­zõ­dõ szö­vet­sé­gün­ket és ba­rát­sá­gun­kat, amely a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sét és a bé­két szol­gál­ja.
A nagy szov­jet nép iránt ér­zett õszin­te ra­gasz­ko­dá­sun­kat jut­tas­suk ki­fe­je­zés­re a kö­ze­le­dõ cseh­szlo­vák–szov­jet ba­rát­ság hó­nap­já­ban is, hogy iga­zol­juk hû­sé­gün­ket a le­ni­ni esz­mék­hez, a Nagy Ok­tó­be­ri Szo­ci­a­lis­ta For­ra­da­lom vív­má­nya­i­hoz. Ad­juk ta­nú­jel­ét an­nak, hogy nincs olyan erõ, amely meg tud­ná ben­nünk in­gat­ni a szo­ci­a­liz­mus gyõ­zel­mé­be ve­tett hi­tün­ket, és meg tud­ná bon­ta­ni a szov­jet nép­hez fû­zõ­dõ õszin­te ba­rát­sá­gun­kat.

Bratislava, 1956. ok­tó­ber 29.
Cse­ma­dok Köz­pon­ti El­nök­sé­ge

Új Szó, 1956. ok­tó­ber 30., 2. p.

Együt­térzünk mind­azok­kal, akik vé­dik a szo­ci­a­liz­mus ügyét

Ha­zánk dol­go­zói – köz­tük Cseh­szlo­vá­kia ma­gyar pol­gá­rai is – egy­ön­te­tû­en mély­sé­ges együtt­ér­zés­sel fi­gye­lik a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szág­ban a szo­ci­a­liz­mus­hoz, a né­pi de­mok­rá­ci­á­hoz hû dol­go­zók­nak ha­za­fi­as lan­ka­dat­lan har­cát a nép or­szá­gát rom­ba dön­te­ni aka­ró el­len­for­ra­dal­mi ban­di­ták el­len.
Szer­kesz­tõ­sé­günk­be több ha­tá­ro­za­tot küld­tek be a Cse­ma­dok tag­jai. Az egyik­ben a Cse­ma­dok bratislavai ke­rü­le­ti el­nök­sé­ge a kö­vet­ke­zõ­ket ír­ja: „Ben­nün­ket, cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zó­kat nem té­vesz­te­nek meg azok a han­gok, ame­lyek a nyu­ga­ti rá­di­ó­ban el­hang­za­nak és igye­kez­nek a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­dal­mi ban­dák vé­res cse­le­ke­de­te­i­nek olyan szí­ne­ze­tet ad­ni, hogy az a ma­gyar nép nem­ze­ti har­ca. Mi jól tud­juk, hogy a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek a kül­föl­di re­ak­ci­ók kí­sér­le­tei, ame­lyek­hez esz­kö­zül fel­hasz­nál­ták a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság­ból kül­föld­re me­ne­kült ha­za­áru­ló­kat és a bel­föl­di re­ak­ci­ót. Mi együt­térzünk mind­azok­kal az ön­tu­da­tos ma­gyar mun­ká­sok­kal, pa­rasz­tok­kal és ér­tel­mi­sé­gi dol­go­zók­kal, akik hõ­si­e­sen vé­dik a nép vív­má­nya­it.”
„A Kas­sai ke­rü­let­ben élõ ma­gyar dol­go­zók – ír­ják le­ve­lük­ben a Cse­ma­dok ke­rü­le­ti el­nök­sé­gé­nek tag­jai – váll­vet­ve har­col­nak ha­zánk töb­bi dol­go­zó­i­val együtt pár­tunk és kor­má­nyunk ha­tá­ro­za­ta­i­nak tel­je­sí­té­sé­ért. Biz­to­sít­juk pár­tun­kat és kor­má­nyun­kat ar­ról, hogy az or­szá­gos párt­kon­fe­ren­cia ha­tá­ro­za­ta­i­nak szel­le­mé­ben még in­kább fo­koz­ni fog­juk mun­kánk len­dü­le­tét, amely elõ­se­gí­ti né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­sze­rünk to­vább­fej­lõ­dé­sét, dol­go­zó­ink egy­sé­gé­nek és a tar­tós bé­ké­nek meg­szi­lár­dí­tá­sát.”
Érsekújvárott a Cse­ma­dok ke­rü­le­ti szer­ve­ze­té­nek ren­de­zé­sé­ben meg­tar­tott ke­rü­le­ti saj­tó­ér­te­kez­let részt­ve­või ezt ír­ják ha­tá­ro­za­tuk­ban: „Mi, a Nyi­trai ke­rü­let ma­gyar dol­go­zói szi­lár­dan ál­lunk pár­tunk és kor­má­nyunk mel­lett. Er­rõl ta­nús­ko­dik az a tény is, hogy né­hány nap­pal ez­elõtt a surányi já­rás Pozba köz­ség­ben és a kö­zel­múlt­ban Orosz­kán, Path­pusztán a föld­mû­ve­sek új efszt ala­kí­tot­tak.”
„Kul­tu­rá­lis nép­ne­ve­lõ mun­kánk­kal áll­ha­ta­tos har­cot foly­ta­tunk min­den nép­el­le­nes irány­zat el­len. Ápol­juk ha­zánk né­pe­i­nek test­vé­ri­ség­ét és a nagy szov­jet nép irán­ti ba­rát­sá­gun­kat és hû­sé­gün­ket. So­ha meg nem fe­led­ke­zünk ar­ról, hogy sza­bad­sá­gun­kat, ki­zsák­má­nyo­lás­tól men­tes, egy­re szé­pü­lõ éle­tün­ket fel­sza­ba­dí­tónk­nak és nagy szö­vet­sé­ge­sünk­nek, a Szov­jet­uni­ó­nak kö­szön­het­jük” – ír­ják ha­tá­ro­za­tunk­ban, a Cse­ma­dok Ban­ská Bystri­ca-i ke­rü­le­ti ér­te­kez­le­té­nek részt­ve­või.

Új Szó, 1956. no­vem­ber 1., 2. p.

Ez a mi né­pünk

Az el­múlt na­pok­ban ag­gód­va fi­gyel­tük a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket, s az el­len­for­ra­dal­már­ok ször­nyû gaz­tet­te­i­nek hal­la­tá­ra ököl­be szo­rult a ke­zünk. Nem inog­tunk meg. Szi­lár­dak vol­tunk. Egy em­ber­ként so­ra­koz­tunk fel pár­tunk és a kor­má­nyunk mel­lé. S most, hogy meg­hal­lot­tuk a nagy for­du­lat hí­rét, hogy gyõ­zött Ma­gyar­or­szág mun­ká­sa­i­nak és pa­raszt­ja­i­nak for­ra­dal­mi ere­je, nagy volt az örö­münk.
Gyõ­zött a párt, új­ra di­a­dal­mas­ko­dott a szom­széd­sá­gunk­ban az az esz­me, mely épp ma 39. esz­ten­de­je in­dult el di­csõ út­já­ra, hogy az em­be­ri­ség­nek meg­ér­tést, bé­két, jó­lé­tet ad­jon és el­hoz­za a leg­fon­to­sab­bat, a sza­bad­sá­got. Ez a hír csak bi­zo­nyít­ja ál­lás­fog­la­lá­sunk he­lyes­sé­gét, bi­zo­nyít­ja azt, hogy so­sem sza­bad egy pil­la­nat­ra sem meg­tor­pan­ni, el­ve­szí­te­ni a párt irán­ti bi­zal­mat, hû­sé­get. A mi hi­tünk tör­he­tet­len! Mi a párt­tal – a párt ve­lünk! – ez a gyõ­ze­lem zá­lo­ga. Ezt hir­de­ti a cseh és szlo­vák nép­pel együtt az itt élõ ma­gyar­ság is. Csak egy kis pél­da er­re a sok kö­zül:
Egy ne­gyed óra le­for­gá­sa alatt négy táv­ira­tot hoz­tak a szer­kesz­tõ­sé­günk­be. Dunasz­er­da­he­lyrõl, Ri­ma­szom­bat­ról, Kas­sá­ról és Szepsi­bõl.
Dunasz­er­da­he­lyrõl a Jed­no­ta, a fo­gyasz­tá­si szö­vet­ke­zet dol­go­zói tu­dó­sí­ta­nak ben­nün­ket, hogy a Nagy Ok­tó­ber 39. év­for­du­ló­já­nak tisz­te­le­té­re és a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­dal­mi mun­kás-pa­raszt kor­mány meg­ala­ku­lá­sá­nak örö­mé­re tíz nap­pal elõbb tel­je­sí­tik évi ter­vü­ket.
Kas­sá­ról a Hús­fel­dol­go­zó Üzem dol­go­zói ír­ják: pár­tunk és kor­má­nyunk ve­ze­té­sé­vel, min­den ere­jük­kel vé­dik né­pi de­mok­ra­ti­kus vív­má­nya­in­kat, ha­zánk biz­ton­sá­gát. Fo­ga­dal­mu­kat tett is kö­ve­ti: de­cem­ber 23-ig tel­je­sí­tik az évi ter­vü­ket.
Ri­ma­szom­bat­ból és Kas­sá­ról a Cse­ma­dok szer­ve­ze­tek­tõl kap­tuk a hírt: „Mi, a cseh­szlo­vá­ki­ai dol­go­zók, akik a múlt­ban a sa­ját bõ­rü­kön ta­pasz­tal­tuk a Hor­thy­- és a fa­sisz­ta rend­szer el­nyo­má­sát, a mun­ka­nél­kü­li­ség ré­mét, ezen­nel ki­je­lent­jük, hogy so­ha egy pil­la­nat­ra sem tán­to­ro­dunk meg, s pár­tunk ve­ze­té­sé­vel ké­szek va­gyunk meg­vé­de­ni szo­ci­a­lis­ta ál­lam­rend­sze­rün­ket min­den fel­for­ga­tó te­vé­keny­ség­gel szem­ben. Egy­re job­ban el­mé­lyít­jük sze­re­te­tün­ket fel­sza­ba­dí­tónk és ha­tal­mas szö­vet­sé­ge­sünk, a Szov­jet­unió irán­t. Min­den­ben kö­vet­jük di­csõ pár­tun­kat, tel­je­sít­jük ha­tá­ro­za­ta­it, me­lyek min­den­kor dol­go­zó né­pünk bé­kés épí­tõ mun­ká­ját és élet­szín­vo­na­lunk ál­lan­dó eme­lé­sét szol­gál­ják.”
Ezt tar­tal­maz­za a négy táv­irat – az a négy táv­irat, mely Dél-Szlo­vá­kia kü­lön­bö­zõ ré­sze­i­bõl per­cek le­for­gá­sa alatt ér­ke­zett szer­kesz­tõ­sé­günk­be. A vé­let­len mû­ve ez? Nem! Nem le­het az, mert Dunasz­er­da­he­lyen és Kas­sán, Ri­ma­szom­bat­ban és Szepsi­ben és min­den­hol az egész or­szág­ban egyet érez, egyet akar a nép – drá­ga pár­tunk­kal együtt épí­te­ni a szebb jö­võt, né­pe­ink bol­dog­sá­gát, a szo­ci­a­liz­must!
Ez a mi né­pünk!
(p–t)

Új Szó, 1956. no­vem­ber 7., 5. p.

Le­vél Ma­gyar­or­szág bá­nyá­sza­i­hoz

Tisz­telt Elv­tár­sak, drá­ga ba­rá­ta­ink!

Az utób­bi na­pok­ban nyug­ta­lan­ság­gal kí­sér­jük a mi kék­kõi szén­bá­nyánk kö­ze­lé­ben le­zaj­lott és le­zaj­ló ese­mé­nye­ket. Vér folyt a ma­gyar vá­ro­sok és fa­luk ut­cá­in, tûz­vész pusz­tí­tott nem egy olyan üzem­ben és gyár­ban, mely az utób­bi évek­ben kér­ges mun­kás­ke­zek mun­ká­já­ból, ve­rej­té­ké­bõl épült fel. Be­szél­ge­tünk egy­más kö­zött, meg­kér­dez­zük mun­ká­sa­in­kat és a szö­vet­ke­ze­ti ta­go­kat: „Va­jon szét­ver­néd-e la­ká­so­dat vagy ha­zá­dat, csu­pán azért, mert nem egyez­te­tek meg a csa­lád­ban?” Mind­nyá­jan azt mond­ják: „Mi­ért kell azon­nal rom­bol­ni, ha azt más mó­don is el le­het in­téz­ni?!”
A kék­kõi szén­bá­nyák több dol­go­zó­ja hos­­szú éve­ken át kö­zöt­te­tek Ta­ta­bá­nyán, Do­ro­gon és Sal­gó­tar­já­non nõtt fel. Ba­rá­ti kap­cso­la­ta­in­kon kí­vül vér­ro­kon­ság is ösz­­sze­fûz ben­nün­ket. An­nál job­ban fáj ne­künk szerenc­sétlen­ségtek.
E na­pok­ban ke­mé­nyeb­ben ke­zünk­be szo­rí­tot­tuk a vil­lany­fú­ró­kat, a csá­ká­nyo­kat, kom­bájn­ja­ink még erõ­tel­jes­eb­ben váj­ják a szén­ré­te­ge­ket és a szál­lí­tó­kat te­tõ­zöt­ten tölt­jük meg szén­nel. Nap­ról nap­ra to­váb­bi sok ton­na sze­net adunk ter­ven felül, gya­ra­pít­juk azt a 38 ezer ton­nát, me­lyet az év ele­je óta ter­ven felül fej­tet­tünk. Mind­ezt azért tes­­szük, hogy ipa­runk za­var­ta­la­nul dol­goz­has­son, hogy töb­bet fo­gyaszt­has­sunk és tel­je­sít­sük azo­kat a gaz­da­sá­gi kö­te­le­zett­sé­ge­ket, me­lye­ket ha­zánk ha­zá­tok­kal szem­ben vál­lalt. Az osz­tály­harc ta­pasz­ta­la­ta­i­ra hi­vat­koz­va ké­rünk ben­ne­te­ket, fog­já­tok el azo­kat a fel­for­ga­tó­kat és ka­lan­do­ro­kat, akik tönk­re akar­nak ten­ni, meg akar­nak fosz­ta­ni ben­ne­te­ket kö­zös mun­ká­tok gyü­möl­csé­tõl.
1948 feb­ru­ár­já­ban fegy­vert fog­va meg­vé­del­mez­tük üze­me­in­ket a ki­zsák­má­nyo­lók és kár­te­võk el­len. Ti se hagy­já­tok ki­tép­ni ke­ze­tek­bõl a fegy­vert, a bá­nyá­kat és a gyá­ra­kat. Gon­dol­ja­tok ar­ra, hogy azok, akik fo­gu­kat fe­nik e gyá­rak­ra fegy­ver­rel ren­del­kez­nek. Pusz­ta kéz­zel nem vé­del­me­zi­tek meg õket!
Mi, a kék­kõi szén­bá­nyák dol­go­zói gon­do­san fi­gye­lem­mel kí­sér­jük pár­tunk és kor­má­nyunk po­li­ti­ká­ját. Nap­ról nap­ra meg­gyõ­zõ­dünk an­nak he­lyes­sé­gé­rõl. Elég, ha meg­em­lé­ke­zünk ar­ról, hogy az ál­la­mi kis­ke­res­ke­del­mi árak öt­szö­ri le­szál­lí­tá­sát meg­érez­tük emel­ke­dõ élet­szín­vo­na­lun­kon. Bá­nyá­sza­ink­nak csak­nem a fe­le új há­zat épí­tett és épít. „Aho­gyan dol­go­zunk, úgy fo­gunk él­ni” – mond­juk egy­más­nak. És egy­mást nem csu­pán a sza­vak sze­rint ítél­jük meg, ha­nem asze­rint, ki ho­gyan dol­go­zik. Ben­nün­ket sen­ki sem csap be a sza­bad­ság­ról és a de­mok­rá­ci­á­ról va­ló üres fe­cse­gés­sel, mert min­den­kit asze­rint íté­lünk meg, hogy mi volt az­elõtt, mit dol­go­zott, és mit csi­nál most.
Szív­bõl kí­ván­juk nek­tek, hogy mi­nél ha­ma­rább ren­det te­remt­se­tek mind­azok­kal, akik meg­gon­do­lat­la­nul gyil­kol­nak, rom­bol­nak, és meg akar­nak fosz­ta­ni ben­ne­te­ket a kö­zö­sen lét­re­ho­zott vív­má­nyok­tól. Ne en­ged­jé­tek meg gyö­nyö­rû ha­zá­tok rom­bo­lá­sát, ne en­ged­jé­tek ki ke­ze­tek­bõl üze­me­i­te­ket és a nép va­gyo­nát. Tar­tóz­tas­sá­tok fel a gyil­ko­sok, ka­lan­do­rok és ki­zsák­má­nyo­lók ke­zét. Olyan erõt kép­vi­sel­tek, amel­­lyel min­den kor­mány­nak szá­mol­nia kell. Ezért ne ad­ja­tok sem­mit a de­mok­rá­ci­á­ról és a sza­bad­ság­ról sza­va­ló üres frá­zi­sok­ra, ha­nem gyõ­zõd­je­tek meg kik azok, akik e fá­zi­so­kat han­goz­tat­ják, mit tet­tek a múlt­ban és mit tesz­nek most.
Õr­köd­je­tek afe­lett, hogy bá­nyá­i­tok, üze­me­i­tek to­vább­ra is a ke­ze­tek­ben ma­rad­ja­nak, s ne kí­mél­jé­tek azo­kat, akik a tõ­ké­sek és a ban­ká­rok or­szá­gát akar­ják visz­­sza­ál­lí­ta­ni.

A Pótori Kék­kõ Szén­bá­nyák bá­nyá­szai

Új Szó, 1956. no­vem­ber 1., 1. p.

„Mi, az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit dol­go­zói …”

Az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit­ben csü­tör­tö­kön mû­szak­vál­tás­kor gyû­lés­re jöt­tek ös­­sze az egyes rész­le­gek dol­go­zói. Az üzem­ben a dol­go­zók leg­na­gyobb ré­sze ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû. A gyû­lé­se­ken egy­han­gú­lag el­ítél­tek min­den kí­sér­le­tet, amely Ma­gyar­or­szá­gon a né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­szer fel­for­ga­tá­sá­ra irá­nyul és ha­tá­ro­za­tot fo­gad­tak el, ame­lyet a CSKP KB-hez és a köz­tár­sa­ság kor­má­nyá­hoz in­téz­tek. A ha­tá­ro­zat­ban töb­bek kö­zött eze­ket ír­ják: „Mi, az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit nem­ze­ti vál­la­lat dol­go­zói tud­juk, hogy ki­nek volt az ér­de­ke Ma­gyar­or­szá­gon a rend fel­bo­rí­tá­sa. Na­gyon jól tud­juk, hogy a ma­gyar nép nem akar és nem is akar­hat za­var­gá­so­kat. Ezért el­ítél­jük a za­var­gá­sok kez­de­mé­nye­zõ­it, akik nem le­het­tek má­sok, csu­pán a nép és a né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­szer el­len­sé­gei. Meg­gyõ­zõ­dé­sünk, hogy a ma­gyar nép ha­zá­já­ban tel­jes ren­det te­remt és be­csü­le­tes mun­ká­val a szo­ci­a­liz­mus út­ján újabb gyõ­zel­me­ket ér majd el.”
Az ér­sek­új­vá­ri Elek­trosvit dol­go­zói azon el­ha­tá­ro­zá­su­kat, hogy a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szág dol­go­zó né­pé­vel még job­ban meg­erõ­sí­tik ba­rát­sá­gu­kat, kö­te­le­zett­ség­vál­la­lás­sal is ki­fe­je­zés­re jut­tat­ták, me­lyet a Nagy Ok­tó­be­ri Szo­ci­a­lis­ta For­ra­da­lom 39. év­for­du­ló­já­nak tisz­te­le­té­re tet­tek. Az Elek­trosvit-üzem e kö­te­le­zett­ség­vál­la­lás alap­ján a má­so­dik öt­éves terv el­sõ évé­nek fel­ada­ta­it már de­cem­ber 19-re tel­je­sí­ti.

Új Szó, 1956. ok­tó­ber 26., 1. p.
1956 Kolon­ban

Az 1956-os ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek ide­jén én köz­sé­gi bí­ró vol­tam fa­lum­ban, Kolon­ban. Az ese­mé­nyek ná­lunk is érez­tet­ték ha­tá­su­kat. Csil­log­tak az em­be­rek sze­mei, druk­kol­tak a ma­gya­rok­nak, lé­lek­ben együtt vol­tak ve­lük.
A pon­tos nap­ra nem em­lék­szem, ok­tó­ber 25-e vagy 26-a volt, ami­kor éj­jel, úgy tíz óra táj­ban a já­rá­si párt­tit­kár­ság­ra vit­ték a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­sá­gok el­nö­ke­it és tit­ká­ra­it. Ak­kor mi az Aranyos­maróti já­rás­hoz tar­toz­tunk. A párt­há­zat fegy­ve­res mi­li­cis­ták (mun­kás­õrök) õriz­ték. Az elv­tár­sa­kon ész­re­ve­he­tõ volt az ijed­ség, mert na­gyon sze­lí­den vi­sel­ked­tek. Ar­ra vol­tak kí­ván­csi­ak, mi­lyen a han­gu­lat a fal­vak­ban. Ná­lunk a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re re­a­gá­ló szim­pá­tia­tün­te­tés­re ké­sõbb, ok­tó­ber 29-én ke­rült sor, így hát nem mond­hat­tunk sem­mit. Ar­ra na­gyon jól em­lék­szem, hogy Jozef Malý, az Aranyos­maróti Vá­ro­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság el­nö­ke pa­nasz­ko­dott, hogy a vá­ros la­ko­sai ke­re­sik a köny­ves­bolt­ok­ban a ma­gyar him­nuszt, ér­dek­lõd­nek, hol le­het azt be­sze­rez­ni. Pe­dig Aranyos­marót szlo­vák vá­ros, mond­ta. A já­rá­si párt­tit­kár ma­gya­ráz­ta, hogy Ma­gyar­or­szá­gon a nyu­ga­ti im­pe­ri­a­lis­ták ál­tal szí­tott el­len­for­ra­da­lom van, és ne hig­­gyünk a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­di­ó­nak. Uta­sí­tot­tak, hogy a köz­ség­há­zán a pa­rancs vis­­sza­vo­ná­sá­ig le­gyen éj­jel-nap­pal te­le­fon­szol­gá­lat, és min­den rend­kí­vü­li ese­ményt azon­nal je­lez­zük a párt­bi­zott­ság­nak. Ar­ra már nem em­lék­szem, men­­nyi ide­ig tar­tott ez az in­téz­ke­dés, de két-há­rom hé­tig biz­to­san ér­vény­ben volt.
Ami­kor no­vem­ber 4-én jött a hír, hogy az oro­szok lö­vik Bu­da­pes­tet, a fa­lu meg­né­mult. Hát ez is le­het­sé­ges? – néz­tek egy­más­ra az em­be­rek. Édes­apám sírt, el­for­dult, hogy ne lás­sam kön­­nye­it. Meg­val­lom õszin­tén, én is kön­­nyez­tem.
Az ok­tó­ber 29-i spon­tán tün­te­tés­rõl csak má­sok­tól ér­te­sül­tem. An­nak ko­moly­sá­gát ak­kor ér­zé­kel­tem, ami­kor né­há­nyan az azon részt­ve­võk kö­zül je­lez­ték, hogy ki­hall­gat­ta õket a rend­õr­ség. Egy hét­tel a tör­tén­tek után, va­ló­szí­nû­leg fel­je­len­tés kö­vet­kez­té­ben Szlo­vák Jó­zsef 37 éves, Vraniák Kár­oly 52 éves, Balkó Jó­zsef 49 éves, Sán­dor Ist­ván 47 éves, Bencz Mi­hály 43 éves koloni la­ko­so­kat le­tar­tóz­tat­ták, és csak há­rom­na­pi vizs­gá­la­ti fog­ság után en­ged­ték õket ha­za az aranyos­maróti bí­ró­sá­gi fog­dá­ból. Ál­lam­el­le­nes cse­le­ke­det és lá­zí­tás volt el­le­nük a vád. Az Aranyos­maróti já­rás 1960-ban meg­szûnt, a Nyi­trai já­rás­hoz csa­tol­ták, majd a rend­szer­vál­tás után új­ra já­rás lett. Ta­lán ez az ide-o­da to­lo­ga­tás okoz­ta, hogy az el­sõ­fo­kú bí­ró­ság per­ira­ta nem ta­lál­ha­tó a já­rás­bí­ró­ság ar­chí­vu­má­ban. Mi­vel azon­ban az íté­le­tet meg­fel­leb­bez­ték, így 1957. ja­nu­ár 16-án újabb tár­gya­lás­ra ke­rült sor a Nyi­trai Ke­rü­le­ti Bí­ró­sá­gon. A ke­rü­le­ti bí­ró­ság per­anya­gá­nak fény­má­so­la­ta ná­lam van, lás­suk most eb­bõl a lé­nye­get:
Az aranyos­maróti nép­bí­ró­ság 1956. no­vem­ber 30-án a vád­lot­ta­kat, Szlo­vák Jó­zse­fet, Vraniák Ká­rolyt, Sán­dor Ist­vánt, Balkó Jó­zse­fet és Bencz Mi­hályt bû­nös­nek ta­lál­ja ál­lam­el­le­nes te­vé­keny­ség bûn­tett­ében, ezért Szlo­vák Jó­zse­fet há­rom, Vraniák Ká­rolyt és Sán­dor Ist­vánt két, Balkó Jó­zse­fet és Bencz Mi­hályt egy-­e­gy hó­na­pi sza­bad­ság­vesz­tés­re íté­li. Sán­dor Ist­ván, Balkó Jó­zsef, Bencz Mi­hály, va­la­mint a já­rá­si vád­ló­ügyész az íté­le­tet meg­fel­leb­bez­ték. Szlo­vák Jó­zsef és Vraniák Kár­oly nem él­tek fel­leb­be­zé­si jo­guk­kal.
A ke­rü­le­ti bí­ró­ság a fel­leb­be­zé­si ké­re­lem­nek ele­get té­ve meg­vizs­gál­ta a meg­tá­ma­dott íté­le­tet, és azt tel­jes egé­szé­ben meg­szün­tet­te.

In­dok­lás

A vád­lot­tak te­vé­keny­sé­gé­nek jo­gi szem­pont­ból va­ló meg­íté­lé­se­kor a ke­rü­le­ti bí­ró­ság meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az el­sõ­fo­kú bí­ró­ság a bi­zo­nyí­té­kok alap­ján he­lyes meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, és a vád­lot­tak is be­is­mer­ték bû­nös­sé­gü­ket, ám té­ve­sen járt el, mi­vel a vo­nat­ko­zó tör­vény­nél mó­do­sí­tás­ra ke­rült sor.
A vád­lot­tak két­sé­get ki­zá­ró­an el­hang­zott ki­je­len­té­sei és a ma­gyar him­nusz ének­lé­se ak­kor, ami­kor Ma­gyar­or­szá­gon a nem­zet­kö­zi re­ak­ció, ki­hasz­nál­va a ma­gya­rok erõs nem­ze­ti ér­zé­keny­sé­gét, igye­ke­zett meg­vál­toz­tat­ni a né­pi de­mok­ra­ti­kus rend­szert, és ha­ta­lom­ra jut­tat­ni egy ka­pi­ta­lis­ta kor­mányt, ak­kor olyan sze­mé­lyek­nek kell te­kin­te­ni a vád­lot­ta­kat is, akik a ma­gyar him­nusz ének­lé­sé­vel meg egyéb de­monst­ra­tív ki­je­len­té­se­ik­kel igye­kez­tek ki­hasz­nál­ni a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nye­ket ar­ra, hogy pro­vo­kál­ják a köz­tár­sa­ság­hoz lo­já­li­san vi­szo­nyu­ló más ma­gyar nem­ze­ti­sé­gû sze­mé­lye­ket is, va­la­mi­lyen köztár­saságel­lenes ak­ci­ók­ra. Ezt az igye­ke­ze­tü­ket lát­ni azok­ban a han­gos ki­a­bá­lá­sok­ban, hogy: „Él­jen Ma­gyar­or­szág!”, „Él­jen a sza­bad­ság­harc!”, „Él­je­nek a ma­gya­rok!”. Más nem­zet­kö­zi hely­zet­ben ezek a ki­je­len­té­sek ta­lán nem vol­ná­nak szá­mot­te­võ­ek, de ak­kor, ami­kor Ma­gyar­or­szá­gon az el­len­for­ra­da­lom har­colt a ha­la­dás el­len, és bes­ti­á­li­san kí­noz­ta az em­be­re­ket, nem le­het más­ként meg­ítél­ni a ki­je­len­té­se­ket, mint egyet­ér­tést az el­len­for­ra­da­lom­mal, és el­len­sé­ges ma­ga­tar­tás meg­nyil­vá­nu­lá­sa­ként köz­tár­sa­sá­gunk irán­t. Ezért a ke­rü­le­ti bí­ró­ság úgy te­kin­ti a vád­lot­tak vi­sel­ke­dé­sét, hogy az ki­me­rí­ti a köz­tár­sa­ság el­le­ni lá­zí­tás bûn­tett­ét, mi­vel az a ven­dég­lõ­ben, te­hát nyil­vá­nos he­lyen, nagy­szá­mú kö­zön­ség elõtt tör­tént.

Íté­let

A ke­rü­le­ti bí­ró­ság a bün­te­tõ­jo­gi tör­vény 81. §-a sze­rint az idé­zett tör­vény 30. szá­mú pa­ra­gra­fu­sát al­kal­maz­va, amely eny­hí­tést tesz le­he­tõ­vé, Szlo­vák Jó­zse­fet, Sán­dor Ist­vánt, Balkó Jó­zse­fet és Bencz Mi­hályt 2 hó­na­pi, Vraniák Ká­rolyt egy hó­na­pi sza­bad­ság­vesz­tés­re íté­li. Az íté­let vég­le­ges, sem­mi­lyen to­váb­bi fel­leb­be­zés­nek he­lye ninc­s.
A ke­rü­le­ti bí­ró­ság a vád­lot­tak bûn­ré­szes­ség­ét úgy íté­li meg, hogy Szlo­vák Jó­zsef, Sán­dor Ist­ván, Balkó Jó­zsef és Bencz Mi­hály egyen­lõ mér­ték­ben bû­nö­sök, míg Vraniák Kár­oly arány­lag rö­vi­debb ide­ig tar­tóz­ko­dott a ven­dég­lõ­ben, és csak ak­kor tett ki­je­len­té­se­ket, ami­kor a töb­bi­ek már hos­­szabb ide­je tün­tet­tek, ezért ne­ki a bí­ró­ság mér­sé­kel­tebb bün­te­tést sza­bott ki. Fi­gye­lem­be vé­ve az idõ­pon­tot, ami­kor a vád­lot­tak tet­tü­ket el­kö­vet­ték, a ke­rü­le­ti bí­ró­ság ki­mond­ja, hogy a bün­te­té­se­ket vég­re kell haj­ta­ni a vád­lot­tak át­ne­ve­lé­se ér­de­ké­ben, va­la­mint fi­gyel­mez­te­tés­ként má­sok szá­má­ra, hogy óva­kod­ja­nak utá­noz­ni, el­kö­vet­ni ha­son­ló cse­le­ke­de­te­ket.

Nyi­trai Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság, 2. ügy­osz­tály
1957. ja­nu­ár 16-án
Dr. Miroslav Ondráèek

A he­lyes­sé­gért fe­lel
osz­tály­ve­ze­tõ

[Ol­vas­ha­tat­lan alá­írás]
[Kör­bé­lyeg­zõ:] Nyi­trai Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság
A vád­lot­ta­kat 1957. no­vem­ber 17-én tar­tóz­tat­ták le.
Szlo­vák Jó­zsef két hó­na­pot ült a nyi­trai fegy­ház­ban, Balkó Jó­zsef és Sán­dor Ist­ván két hó­na­pot a zselízi bör­tön­ben, Bencz Mi­hály két hó­na­pot ra­bos­ko­dott Lipótvárot­t, Vraniák Kár­oly egy hó­na­pot Nyitrán.

Balkó Bé­la 80 éves koloni la­kos így em­lé­ke­zik az ese­mé­nyek­re:

„Ak­kor, 1956-ban én vol­tam a kocs­má­ros. Va­sár­nap es­te tör­tént a do­log. Azt hi­szem ok­tó­ber 29-én volt. Es­te­fe­lé, úgy nyolc óra táj­ban egy cso­port em­ber jött be a kocs­má­ba, vol­tak vagy nyol­can, tí­zen. Hogy hon­nan jöt­tek így egy­szer­re, nem tu­dom. A kocs­ma ki­sebb he­lyi­sé­gé­ben ül­tek asz­tal­hoz. A nagy­te­rem­ben vagy húsz-har­minc em­ber le­he­tett […] kár­tyáz­tak, iszo­gat­tak, szó­ra­koz­tak. Az a cso­port ott a ki­sebb szo­bá­ban él­je­nez­te a ma­gya­ro­kat, a for­ra­dal­mat. Kár­oly bá­csi, aki szlo­vák em­ber volt, azt ki­a­bál­ta jó szlo­vá­kos ki­ej­tés­sel, hogy: »Él­jenek a ma­gya­rok, azok az iga­zi emberek!«, »Él­jen Mag­yarország!« Az­tán fel­áll­tak, és el­kezd­ték éne­kel­ni a ma­gyar him­nuszt. Miskovics Janko bá­csi, a kom­mu­nis­ta párt­el­nök nem állt fel, pe­dig õ is ve­lük, a cso­port­tal jött.
Sán­dor Pistyi bá­csi ne­ki­állt:
– Mi az, te nem állsz fel? Te nem tu­dod, hogy ez a ma­gyar him­nusz? Fel­áll­ni és vedd le a sap­ká­dat, ha a ma­gyar him­nuszt hal­lod!
Az­tán csak úgy vis­szkézzel meg­le­gyin­tet­te, le­ütöt­te fe­jé­rõl a sap­kát. A him­nusz hal­la­tán a nagy­te­rem­ben lé­võk is fel­áll­tak, és éne­kel­tek. Ki­hal­lat­szott az ut­cá­ra is, on­nan is le­he­tett hal­la­ni a ki­ál­tá­so­kat, hogy: »Él­jenek a ma­gya­rok! «.
Pár nap múl­va jöt­tek hoz­zám a tit­ko­sok, hogy mond­jam el, mi tör­tént, kik vol­tak ott, ki kezd­te a him­nuszt, ki ütöt­te meg a kom­mu­nis­ta el­nö­köt? De én azt mond­tam, hogy nem tu­dom, nem lát­tam, csak hal­lot­tam, hogy éne­ke­lik a ma­gyar him­nuszt. Né­kem fel­szol­gál­ni, in­kas­­szál­ni kel­lett, egyik he­lyi­ség­bõl a má­sik­ba jár­ni, vi­gyáz­ni, hogy va­la­ki el ne men­jen fi­ze­tés nél­kül.
Töb­bet az­tán már nem jöt­tek, nem kér­dez­get­tek. Hal­lot­tam, hogy má­so­kat is fag­gat­tak, kér­dez­get­tek.
Meg­jegy­zés­ként mon­dom, hogy to­váb­bi öt sze­mélyt is ki­hall­ga­tott a rend­õr­ség, de kö­zü­lük már egy sem él, a per­irat pe­dig nem tar­tal­maz­za val­lo­má­su­kat.”

Özv. Szlo­vák Józsefné Balkó An­na 83 éves koloni la­kos:

„Már nem na­gyon em­lék­szem, de va­la­mi­kor Min­den­szen­tek után volt. Dél­után, úgy es­te­fe­lé a szom­széd De­zsõ bá­csi jött mon­da­ni, hogy ne vár­jam ha­za Jó­zsit, mert el­vit­ték a csend­õrök. Na­gyon meg­ijed­tem […] Az uram susz­ter volt, De­zsõ bá­csi is az volt, egy he­lyen dol­goz­tak Nyitrán.
– Hát mi­ért vit­ték el?
– A him­nusz mi­att – mond­ta.
– Is­te­nem, most mit fo­gok csi­nál­ni? Ma­gam­ra ma­rad­tam há­rom pi­cin­­nyel. Egy nyolc éves lány­ka, egy há­rom, meg egy egy­éves gye­rek. Raj­tunk a tél és még tü­ze­lõ sinc­s.
Bi­zony so­kat rít­tam, de az em­be­rek vi­gasz­tal­tak, se­gí­tet­tek. Lacino bá­csi egy sze­kér fát is ho­zott tü­ze­lõ­nek, tel­je­sen in­gyen. A gye­re­kek még nem fog­ták fel, mi tör­tént, nem ke­res­ték az ap­ju­kat. A lány­ka, Ró­zsi, az már kér­dez­get­te, hol az ap­ja, de mond­tam, hogy mun­ká­ban van. Bi­zony, ami­kor ha­za­jött a bör­tön­bõl, a gye­re­kek fél­tek tõ­le, nem is­mer­ték meg.
Hát olyan nagy bûn az, hogy éne­kel­ték a ma­gyar him­nuszt? Az volt az a nagy ál­lam­el­le­nes cse­le­ke­det? Na­gyon le volt so­vá­nyod­va. Azt mond­ta, hogy egy hé­tig nem tu­dott en­ni ab­ból a rozs­dás csaj­ká­ból, ami­ben az ételt kap­ták.”

Vra­ni­ak Eri­ka, Vra­ni­ak Kár­oly uno­ká­ja így em­lé­ke­zik:

„Saj­nos, én nem mond­ha­tok sem­mit az ese­mé­nyek­rõl, hi­szen öt­ven­hat­ban még a vi­lá­gon sem vol­tam. Bol­do­gult apám­tól hal­lot­tam em­le­get­ni, hogy ami­kor nagy­apám ha­za­jött a bör­tön­bõl, na­gyon le volt so­vá­nyod­va, és so­ká­ig na­gyon ide­ge­sen vi­sel­ke­dett. El­ol­vas­tam a bí­ró­sá­gi per­ira­tot, ab­ból tu­dom, hogy mi tör­tént 1956-ban.
Apám szlo­vák nem­ze­ti­sé­gû volt, anyám ma­gyar. A ma­gyar him­nuszt én is meg­ta­nul­tam, hi­szen az olyan szép, mint egy imád­ság. Mi­ért kell egy imád­sá­gért va­la­kit el­ítél­ni?”

Özv. Balkó Te­réz 66 éves koloni la­kos, Balkó Jó­zsef lá­nya:

„No­vem­ber 17-én jött a kör­ze­ti csend­õr a He­lyi Nem­ze­ti Bi­zott­ság tit­ká­rá­val, La­ci­ka Janko bá­csi­val, hogy el­vi­gye apá­mat a bör­tön­be. A csend­õr jól be­szélt ma­gya­rul, úgy tu­dom, bédi la­kos volt, Bede La­jos­nak hív­ták. Azt kér­dez­te apám­tól, hogy el­megy-e vé­le ön­ként el­len­ál­lás nél­kül, vagy meg­bi­lin­csel­je? Er­re na­gyon jól em­lék­szem. Mi ki­len­cen va­gyunk test­vé­rek. Hat fiú és há­rom lány. Én ak­kor ti­zen­hét éves vol­tam. Anyám na­gyon sírt, en­gem is meg­rí­ka­tott. A leg­ki­sebb test­vé­rem Ró­zsi, még csak olyan ka­ron ülõ kis­ba­ba volt.
– Csak ez a kis an­gyal­ka vi­gasz­tal, ahogy rám mo­so­lyog – mond­ta anyám. Apá­mat Nyitrára vit­ték a bör­tön­be, de ott csak na­gyon rö­vid ide­ig volt, on­nan Zselízre vit­ték. A gye­re­kek már na­gyok vol­tak, a ház kö­rü­li mun­kát és az ál­la­to­kat is el tud­ták lát­ni. En­gem anyám még a szil­vesz­te­ri és far­san­gi mu­lat­ság­ra sem en­ge­dett. A leg­ros­­szabb az volt, hogy ka­rá­csony­kor nem le­he­tett ve­lünk. Há­rom hó­na­pot volt a bör­tön­ben, feb­ru­ár­ban már ha­za­jött.”

Balkó Ist­ván 74 éves koloni la­kos, Balkó Jó­zsef leg­idõ­sebb fia:

„Apán­kat az oroszkai cu­kor­gyár­ban dol­goz­tat­ták. A va­go­nok­ból kel­lett ne­kik a cu­kor­ré­pát ki­do­bál­ni. Va­ló­já­ban nem is tu­dom, hogy hon­nan tud­tuk meg ezt, hi­szen le­vél­ben nem ír­ta meg, hogy ott van. Az öcsém­mel, La­ci­val, ja­nu­ár­ban mo­tor­bi­cik­li­vel men­tünk le Orosz­ká­ra. A cu­kor­gyár­ba min­den ne­héz­ség nél­kül be­ju­tot­tunk, de a ra­bok­ra vi­gyá­zó õr már a kö­ze­lük­be sem en­ge­dett, hi­á­ba kö­nyö­rög­tünk ne­ki. Köz­tünk és az õr kö­zött vol­tak a kis­vas­út sínei. Ép­pen jött a ré­pás sze­rel­vény, min­ket el­ta­kart az õr elõl. Ez csak olyan kis vo­nat volt, amely a föl­dek­rõl hoz­ta a ré­pát. Fel­ug­rot­tunk a moz­dony­ve­ze­tõ mel­lé, úgy ju­tot­tunk egé­szen apán­kig, és há­la is­ten­nek be­szél­het­tünk vé­le. Az õr nem lá­tott meg min­ket. Ez­zel a jó­ér­zé­sû moz­dony­ve­ze­tõ­vel jöt­tünk is ki a gyár­ból.”

Balkó Fe­renc 54 éves koloni la­kos, Balkó Jó­zsef leg­fi­a­ta­labb fia:

„Én ak­kor még csak négy­éves vol­tam. Ar­ra em­lék­szem, hogy ami­kor ha­za­jött az apám, ott vol­tam a ker­tünk mö­gött az is­ko­lá­nál, és nem is­mer­tem meg õt. Õ ka­pott fel a kar­ja­i­ba, hogy õ az apám.”

Balkó Jenõné Bencz Má­ria 68 éves koloni la­kos, Bencz Mi­hály lá­nya:

„Öt­ven­hét­ben, no­vem­ber 24-én men­tem férj­hez, a nõ­vé­rem Ilon szin­tén. Ket­tõs la­ko­da­lom volt ná­lunk. Elõt­te egy hét­tel, no­vem­ber 17-én jött hoz­zánk a kör­ze­ti csend­õr­pa­rancs­nok Bede La­jos:
– Bencz bá­csi, tud­ja mi új­ság? Le kell ma­gát tar­tóz­tat­nom. El­jön ve­lem ön­ként vagy hív­jak se­gít­sé­get?
– Hát, ha el kell men­ni, vi­gyen, nem el­len­ke­zem. Ne ad­jak trom­fot a kom­mu­nis­ta ban­dá­nak el­len­ke­zé­sem­mel – mond­ta apám.
Anyám na­gyon rítt, meg mi is. Azt mond­ta, hogy most már nem lesz lag­zi, ho­gyan vol­na az apá­tok nél­kül. Apánk azt mond­ta, hogy már min­den elõ van ké­szít­ve, a lag­zit meg kell tar­ta­ni. Majd ha ha­za­jö­vök, új­ra csi­ná­lunk. A lag­zit meg­tar­tot­tuk, de anyám a ci­gá­nyo­kat el­ker­get­te, nem en­ged­te mu­zsi­kál­ni.
Apánk nem hit­te el, hogy a him­nusz ének­lé­sé­ért be le­het csuk­ni va­la­kit.
– Nem öl­tem, nem ra­bol­tam, nem le­he­tek bû­nös!
Ami­kor vagy két hó­nap múl­va ki­sza­ba­dult, új­ra ös­­sze­hív­ta mind­azo­kat, akik lag­zi­sak vol­tak, és meg­is­mét­lõ­dött a la­ko­da­lom.
Hát már azt az egy­he­ti ha­lasz­tást nem le­he­tett meg­ad­ni, hogy apánk is ott le­hes­sen két lá­nya es­kü­võ­jén?
Benèek, a fel­vá­sár­ló, aki a hon­ti­gen­teket haj­tot­ta, jó ér­zé­sû, tisz­tes­sé­ges szlo­vák em­ber volt. An­­nyit járt Kolon­ban, hogy már ma­gya­rul is meg­ta­nult egy ki­csit. Min­dig mo­so­lyog­ta apán­kat:
– Bencz bá­csi, Bencz bá­csi, kel­lett azt a ma­gyar him­nuszt ma­gá­nak éne­kel­ni?
Apánk Lipótvárott volt be­csuk­va, az­tán min­dig mo­so­lyog­va em­le­get­te, hogy a Husákkal volt egy bör­tön­ben.
Nõ­vé­rem Ilon, 1979-ben halt meg 42 éves ko­rá­ban.”

Tóth­né, szül. Sán­dor Bor­bá­la 54 éves, Sán­dor Ist­ván lá­nya:

„Idén már öt­ven éve an­nak, hogy az 1956-os for­ra­da­lom na­gyon sok ma­gyar csa­lád éle­té­ben a sza­bad­ság he­lyett gyászt, bá­na­tot és fé­lel­met ho­zott. Az én csa­lá­do­mat is érin­tet­te a bá­nat és a fé­le­lem édes­apám ál­tal. Sán­dor Ist­ván­nak hív­ták, 1909-ben szü­le­tett Kolon­ban. Vi­lá­gé­le­té­ben az erõs ma­gyar ön­tu­da­ta ve­zé­rel­te, és mi is így ne­vel­ked­tünk. Ami­ért kö­szö­net és há­la ne­ki!
A fa­lu fér­fi­a­i­nak ta­lál­ko­zó­he­lyén, a he­lyi kocs­má­ban rá­di­ón ke­resz­tül kö­vet­ték a for­ra­da­lom ese­mé­nye­it. Va­la­mit ten­ni akar­tak, és szo­li­da­ri­tás­ként el­éne­kel­ték a him­nuszt. Ter­mé­sze­te­sen ez nem ma­radt meg­tor­lás nél­kül. Mert be­sú­gók és áru­lók min­dig vol­tak és lesz­nek, ezt ta­pasz­tal­juk a ma­gyar­ság tör­té­nel­me so­rán. Õk is en­nek az ál­do­za­tai let­tek. Le­tar­tóz­tat­ták és bör­tön­bün­te­tés­re ítél­ték õket, mint a ha­zá­ra ve­szé­lyes ele­me­ket. Édes­apám két hó­na­pot töl­tött a zselízi bör­tön­ben. Mon­da­ni se kell, hogy négy gyer­me­ke és fe­le­sé­ge ezt az idõ­sza­kot na­gyon meg­síny­let­te. Én, mint ak­kor alig 4 éves kis­lány vis­­sza tu­dok em­lé­kez­ni, az em­lék a mai na­pig meg­ma­radt ben­nem. Egy na­pon két csend­õr jött apá­mért, és el­vit­ték. Ez­után édes­anyá­mat csak sír­ni és in­téz­ked­ni lát­tam. Egye­dül ma­radt tá­masz és pénz nél­kül. Mi­u­tán apám ha­za­ke­rült, töb­bé nem be­szél­tünk er­rõl a csa­lád­ban, él­tük to­vább a ma­gunk egy­sze­rû éle­tét. Édes­apám azért úgy­sem tud­ta ma­gát meg­ha­zud­tol­ni, de óva­to­sabb lett.
Min­den nap az „igaz­mon­dó” kül­föl­di rá­di­ót, a Sza­bad Eu­ró­pát hall­gat­ta. Lel­ke mé­lyén vár­ta a cso­dát, Ma­gyar­or­szág és ha­zánk sza­bad­sá­gát. A bár­so­nyos for­ra­dal­mat már saj­nos nem ér­te meg. 1986-ban édes­anyám­mal egy na­pon tá­voz­tak el az élõk so­rá­ból.”

Az 56-os ma­gyar for­ra­da­lom irán­ti szo­li­da­ri­tás gyö­nyö­rû meg­nyil­vá­nu­lá­sá­ra ke­rült sor Léde­cen is. Léde­cen a bú­csú nap­ja Min­den­szen­tek ün­ne­pé­re esik, így azt min­dig az utá­na va­ló va­sár­na­pon tart­ják. 1956-ban ez ép­pen no­vem­ber ne­gye­di­ké­re eset­t. Szól a ze­ne, fo­lyik a tánc­mu­lat­ság a kocs­má­ban. Tóth Fe­ri bá­csi, a Cse­ma­dok he­lyi szer­ve­ze­té­nek ak­ko­ri el­nö­ke iz­ga­tot­tan si­et a kocs­má­ba, fel­lép a do­bo­gó­ra a ci­gá­nyok mel­lé, és re­me­gõ han­gon mond­ja:
– Em­be­rek, fi­a­ta­lok! Az oro­szok lö­vik Bu­da­pes­tet, tan­kok­kal ti­por­ják, gyil­kol­ják a ma­gya­ro­kat, mi meg mu­la­tunk? Hagy­juk ab­ba a vi­ga­do­zást, men­jünk ha­za, és in­kább gyás­zoljunk…
És a nép, a fi­a­ta­lok szót fo­gad­tak, ab­ba­hagy­ták a mu­la­to­zást, ha­za­men­tek gyá­szol­ni.
Nem kis do­log volt ez, ha be­le­gon­do­lunk, hisz a fal­va­kon, leg­alább­is ná­lunk Zo­b­o­ralján, a leg­na­gyobb ün­nep a bú­csú nap­ja, ami­kor há­rom na­pon át ün­ne­pel, vi­gad a fa­lu, Léde­cen ez el­ma­radt, 1956. no­vem­ber 4-én. Szo­mo­rú bú­csú volt.

Köz­zé­te­szi Sán­dor Já­nos
Té­zi­sek a Cse­ma­dok VI. or­szá­gos köz­gyû­lés­ének el­nök­sé­gi be­szá­mo­ló­já­hoz (Részlet)

I. A nem­zet­kö­zi hely­zet elem­zé­se

A szom­szé­dos Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság­ban azon­ban a nyu­ga­ti im­pe­ri­a­liz­mus pro­vo­ká­ci­ói az 1956 évi ok­tó­ber­vé­gi el­len­for­ra­da­lom­hoz ve­zet­tek azért, mert az im­pe­ri­a­lis­ták a ma­gyar dol­go­zó nép ha­tal­má­nak meg­dön­té­sé­ért fo­lyó har­cuk­ban hû­sé­ges szö­vet­sé­ge­sek­re ta­lál­tak nem­csak a széj­jel­vert osz­tály­el­len­ség kö­ré­ben, de a so­vi­niz­mus, a „nem­ze­ti kom­mu­niz­mus” hir­de­tõ­i­ben, osz­tály- és nem­zet­áru­lók­ban, Nagy Im­ré­ben és az õt kö­rül­ve­võ szo­ci­a­lis­ta­el­le­nes né­ze­te­ket val­ló áru­lók sze­mé­lyé­ben (Ré­vai).
Az im­pe­ri­a­lis­ták ab­ban bíz­tak, hogy a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ha­tá­sá­ra za­va­rok lesz­nek a töb­bi né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szá­gok­ban, így ha­zánk­ban is.
Az im­pe­ri­a­lis­ták, mint már na­gyon sok­szor, most is el­szá­mí­tot­ták ma­gu­kat.
Ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­ge ta­lán még ed­dig so­ha nem ju­tott úgy ki­fe­je­zés­re, mint ép­pen a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ide­jén.
Mint azt Novot­ný elv­társ a CSKP KB el­sõ tit­ká­ra a CSKP KB ülé­sén és Bacílek elv­társ az SZLKP kö­zel­múlt­ban meg­tar­tott kong­res­­szu­sán ki­hang­sú­lyoz­ta, a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ide­jén a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók jól meg­áll­ták he­lyü­ket.
A szo­ci­a­liz­mus épí­té­se mel­let­ti har­cos ki­ál­lá­sunk­kal az el­len­for­ra­dal­mi ele­mek­kel szem­be­ni gyû­lö­le­tünk ki­nyil­vá­ní­tá­sán ke­resz­tül be­bi­zo­nyí­tot­ták, hogy sze­re­tik né­pe­ink kö­zös ha­zá­ját, a né­pi de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vá­ki­át, és mind­örök­re hû­ek ma­rad­nak a szo­ci­a­liz­mus fenn­költ esz­mé­i­hez.
A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók ál­lás­fog­la­lá­sa azt iga­zol­ja, hogy pár­tunk, a CSKP a mar­xis­ta-le­ni­nis­ta mó­don, va­gyis he­lye­sen old­ja meg a nem­ze­ti­sé­gi kér­dést.
A cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar dol­go­zók egyen­jo­gú­sá­gá­nak el­is­me­ré­sé­vel és az egyen­jo­gú­ság­nak a gya­kor­lat­be­li ér­vé­nye­sü­lé­sé­vel vég­le­ge­sen el­tûn­tek azok a vá­lasz­fa­lak, me­lye­ket úgy a ma­gyar, mint a szlo­vák bur­zso­á­zia emelt a szlo­vák és a ma­gyar dol­go­zók kö­ré.
Ak­kor, ami­kor ki­hang­sú­lyoz­zuk ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­gét és a ma­gyar dol­go­zók­nak a szo­ci­a­liz­mus ügye mel­let­ti har­cos ki­ál­lá­sát, lát­nunk kell azt is, hogy bár szór­vá­nyo­san, de még min­dig van­nak re­ak­ci­ós ma­gyar bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta ele­mek, akik nem mond­tak le né­pe­ink egy­sé­gét bom­lasz­tó, a szlo­vák és ma­gyar dol­go­zó nép ba­rát­sá­gát rom­bol­ni aka­ró nép­el­le­nes szán­dé­kuk­ról.
Ilyen re­ak­ci­ós tö­rek­vé­sek­kel fõ­leg a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­da­lom ese­mé­nye­i­nek idõ­sza­ká­ban ta­lál­koz­tunk.
Nem vé­let­len, hogy 4 köz­ség­ben a ka­to­li­kus pap és a kán­tor kez­de­mé­nye­zé­sé­re a temp­lom­ban a ma­gyar him­nuszt éne­kel­ték. De az sem vé­let­len, hogy Ri­ma­szom­bat­ban a ma­gyar­or­szá­gi el­len­for­ra­dal­mat kö­ve­tõ idõ­szak­ban a Cse­ma­dok he­lyi cso­port vi­dám ka­rá­cso­nyi elõ­adá­sát ér­dek­te­len­ség kí­sér­te. De a pél­dák egész so­rát is­mer­tet­het­nénk an­nak bi­zo­nyí­té­ká­ul, hogy a széj­jel­vert osz­tály­el­len­ség ma­rad­vá­nyai bár ese­ten­ként, kü­lön­bö­zõ for­mák­ban, de ak­ci­ót in­dí­tot­tak né­pe­ink ba­rát­sá­ga, a szo­ci­a­liz­mus el­len.
A ma­gyar bur­zsoá­na­ci­o­na­liz­mus szó­szó­lói be­fér­kõz­tek ese­ten­ként kul­tú­re­gye­sü­le­tünk­be, a Cse­ma­dok­ba is. Pél­da er­re a pár­ká­nyi já­rá­si ve­ze­tõ­ség, ahol Ko­vács Fló­ri­án mint já­rá­si tit­kár és Bajkai Bé­la, mint já­rá­si el­nök­sé­gi tag, akik mind­ket­ten haj­la­mo­sak vol­tak ar­ra, hogy a nem­ze­ti­sé­gi ér­de­ke­ket az osz­tály­ér­dek fö­lé he­lyez­zék és a ma­gyar­sá­guk­ra va­ló ál­lan­dó hi­vat­ko­zás­sal né­ze­te­ik­nek kö­ve­tõ­ket to­bo­roz­za­nak, el­va­kult­sá­guk­ban már nem ri­ad­tak vis­­sza nyílt, szo­ci­a­liz­mus­el­le­nes cse­le­ke­de­tek­tõl sem.
Az tör­tént, hogy az em­lí­tett Cse­madok-­funkcionáru­sok a Ma­gyar­or­szág­ról át­csem­pé­szett, a Szov­jet­uni­ót és a szo­ci­a­liz­must ki­gú­nyo­ló, a fa­siz­must él­te­tõ, idé­zõ­jel­ben tett vic­ce­ket ter­jesz­tet­ték.
Igaz ugyan, hogy Ko­vács ta­gad­ja, hogy õ ter­jesz­tet­te az em­lí­tett vic­ce­ket, csu­pán an­­nyit is­mer el, hogy Bajkai, a Cse­ma­dok já­rá­si tit­kár­sá­gán gé­pel­te le két pél­dány­ban.
Ez azon­ban nem vál­toz­tat a lé­nye­gen, és nem men­te­sít­he­ti Ko­vács Fló­ri­ánt a fe­le­lõs­ség­re vo­nás alól.
Egye­sü­le­tünk köz­pon­ti ve­ze­tõ­sé­ge már meg­tet­te a szük­sé­ges in­téz­ke­dé­se­ket. Mind­ket­ten ki let­tek zár­va a já­rá­si ve­ze­tõ­ség­bõl. Most a bí­ró­sá­gon a sor és úgy hisz­­szük, el­nye­rik tár­sa­ik­kal együtt mél­tó bün­te­té­sü­ket.
Ezek az ese­tek kö­te­lez­nek ben­nün­ket a ma­gyar bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus­sal szem­be­ni éber­sé­günk és har­cunk fo­ko­zá­sá­ra.
Nép­ne­ve­lõ mun­kánk­kal még fo­ko­zot­tab­ban szol­gál­juk ha­zánk né­pe­i­nek egy­sé­gét. Bát­ran tár­juk fel és lep­lez­zük le a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ták nép­el­le­nes ter­ve­it, ápol­juk és fej­les­­szük ha­zánk ma­gyar dol­go­zói kö­ré­ben a pro­le­tár nem­zet­kö­zi­ség tu­da­tát. Is­mer­tes­sük pár­tunk és né­pi de­mok­ra­ti­kus kor­má­nyunk ál­tal ki­je­lölt cél­ki­tû­zé­se­in­ket, mint ha­zánk kü­lön­bö­zõ nem­ze­ti­sé­gû dol­go­zó­i­nak kö­zös cél­ki­tû­zé­se­it. És a kö­zös cé­lok el­éré­sé­ért va­ló harc­ra ser­kent­sük ha­zánk ma­gyar dol­go­zó­it. Mert a kö­zös cé­lo­kért ki­fej­tett kö­zös erõ­fe­szí­té­sek hi­ú­sít­ják meg a kül­sõ és bel­sõ re­ak­ció nép­el­le­nes ter­ve­it.

1957. május

Egy forradalom emlékezete. Beszélgetés Rainer M. Jánossal (Simon Attila)

– Igaz­ga­tó úr! Mi­kor ala­kult az in­té­zet, kik kez­de­mé­nyez­ték meg­ala­kí­tá­sát és mi­lyen meg­fon­to­lás­ból?

– 1988–1989-ben esett mind több szó a ké­sőb­bi ala­pí­tók kö­zött ar­ról, hogy az 1945 utá­ni ma­gyar tör­té­ne­lem, s kü­lö­nö­sen 1956 ku­ta­tá­sá­ra kü­lön in­téz­ményt kel­le­ne lét­re­hoz­ni. Ele­in­te azon­ban nem ala­pí­tás­ról, ha­nem foly­ta­tás­ról, új­ra­kez­dés­ről gon­dol­kod­tunk. 1958 és 1963 kö­zött Brüs­­szel­ben mű­kö­dött a Nagy Im­re Po­li­ti­kai és Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet, na­gyon ha­son­ló ér­dek­lő­dé­si kör­rel. El­ső­sor­ban az 1956 előt­ti párt­el­len­zé­ki­ek, Nagy Im­re po­li­ti­kai hí­vei al­kot­ták a mun­ka­tár­si gár­dát, bár nem ki­zá­ró­lag ők. 1989 ta­va­szán a Nyil­vá­nos­ság Klub egy ta­nács­ko­zá­sán Var­ga Lász­ló tör­té­nész kez­de­mé­nyez­te a Nagy Im­re In­té­zet új­já­a­la­kí­tá­sát. 1989. jú­ni­us 16-án Nagy Im­re új­ra­te­me­té­sén Ki­rály Bé­la a Hő­sök te­rén be is je­len­tet­te ezt. Más­nap meg­ala­kult az in­té­zet nem­zet­kö­zi ku­ra­tó­ri­u­ma Kene­di Já­nos la­ká­sán. Az el­kép­ze­lés sze­rint a mun­ka­tár­sak egy ré­sze a va­la­mi­ko­ri brüs­­sze­li­ek kö­zül ke­rült vol­na ki, más ré­szük pe­dig a Nagy Im­re-te­me­tést kez­de­mé­nye­ző és ko­or­di­ná­ló Tör­té­nel­mi Igaz­ság­té­tel Bi­zott­ság (TIB) ún. tör­té­ne­ti szek­ci­ó­já­ból. A szek­ció Ungváry Ru­dolf ve­ze­té­sé­vel a de­mok­ra­ti­kus el­len­zék­hez kö­zel ál­ló tör­té­né­szek­ből és tár­sa­da­lom­tu­dó­sok­ból állt, és ki­dol­go­zott egy komp­lex ku­ta­tá­si ter­vet.
Vé­gül az in­té­zet 1991-ben kez­dett mű­köd­ni, ele­in­te egy aka­dé­mi­ai ku­ta­tó­hely­ből állt, il­let­ve az Oral His­to­ry Ar­chí­vum­ból, amely egy ide­ig a TIB ke­re­te­in be­lül dol­go­zott. Az ala­pí­tás a rend­szer­vál­tás el­ső len­dü­le­té­nek el­múl­tá­val kis­sé el­hú­zó­dott. Annyi hasz­na azon­ban en­nek is volt, hogy va­ló­ban el­kö­te­le­zett s job­bá­ra fi­a­tal vagy kö­zép­ko­rú ku­ta­tók ma­rad­tak meg az in­té­zet mun­ka­tár­sa­i­ként. A két rész­leg ha­ma­ro­san egye­sült, a ve­te­rán­szer­ve­zet­té vá­ló TIB-bel a kap­cso­lat meg­sza­kadt. Az aka­dé­mi­ai ku­ta­tó­hely ma is fenn­áll, az in­té­zet ré­sze­ként, amely ma­gán­ala­pít­vány­ként, 1995-től pe­dig a kor­mány ál­tal ala­pí­tott köz­ala­pít­vány­ként mű­kö­dik.
Nagy Im­re ne­vét vé­gül is nem vet­tük fel, mert a Nagy csa­lád még 1989-ben lét­re­hoz­ta a Nagy Im­re Ala­pít­ványt. Et­től füg­get­le­nül az ala­pí­tó el­gon­do­lá­sok nem vál­toz­tak. 1989-ben úgy gon­dol­tuk, hogy 1956 nem­csak a 20. szá­zad szin­te egyet­len vi­lág­tör­té­ne­ti je­len­tő­sé­gű ma­gyar ese­mé­nye, ha­nem kulcs­sze­re­pet ját­szott a rend­szer­vál­tó fo­lya­mat­ban. 1956-ot sok te­kin­tet­ben az 1945 utá­ni fej­le­mé­nyek ma­gya­ráz­ták, s meg­tör­tén­te alap­ve­tő­en be­fo­lyá­sol­ta a Ká­dár-rend­szer ar­cu­la­tát. Egy új, rend­szer­vál­tó je­len­kor-tör­té­ne­ti in­téz­ményt akar­tunk, amely a tör­té­net­tu­do­mány és a tör­té­ne­ti szo­ci­o­ló­gia esz­köz­tá­rá­val kö­ze­lít eh­hez a fo­lya­mat­hoz, s ben­ne el­ső­sor­ban 1956-hoz. Ele­in­te nem volt tel­je­sen vi­lá­gos, hogy tisz­tán tu­do­má­nyos ku­ta­tás­sal fog­lal­ko­zunk vagy az em­lék­őr­zés más for­má­i­ban – a do­ku­men­tá­ci­ó­tól és a gyűj­tés­től az em­lé­ke­zet­po­li­ti­kai ak­tu­sok­ban va­ló sze­rep­vál­la­lá­sig – is részt ve­szünk. Lit­ván Györ­gy, az in­té­zet el­ső fő­igaz­ga­tó­ja in­kább az el­ső el­gon­do­lás­ra haj­lott, Hegedüs B. And­rás ügy­ve­ze­tő igaz­ga­tó a má­so­dik­ra. Vé­gül is az előb­bi va­ló­sult meg.

– Az in­té­zet meg­ala­ku­lá­sa óta ti­zen­öt év telt el. Ez idő alatt vál­to­zott-e va­la­mit az in­té­zet pro­fil­ja, s ha igen, mi­lyen irány­ban?

– Igen, sze­rin­tem vál­to­zott. 1996-ig, a for­ra­da­lom 40. év­for­du­ló­já­ig azért nagy­részt 1956-­tal fog­lal­koz­tunk, szá­mos köny­vet ad­tunk ki, és társ­ren­de­zői vol­tunk a for­ra­da­lom­mal fog­lal­ko­zó ad­di­gi leg­na­gyobb nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­nak. Azt kö­ve­tő­en fo­ko­za­to­san ki­szé­le­sí­tet­tük ér­dek­lő­dé­si kö­rün­ket a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek tör­té­ne­té­re, sőt va­ló­szí­nű­leg még in­kább vis­­sza fo­gunk nyúl­ni a múlt­ba. A vál­to­zást ta­lán szim­bo­li­zál­ja sok egyéb mel­lett két rep­re­zen­ta­tív ta­nul­mány­kö­te­tünk, az 1998-ban ki­adott A for­du­lat évei 1947–1949 és a 2004-ben meg­je­lent „Hat­va­nas évek” Ma­gyar­or­szá­gon. Mind­ket­tő­ben meg­je­len­tek ha­gyo­má­nyos po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti, de kul­túr­tör­té­ne­ti, tár­sa­da­lom­tör­té­ne­ti, mű­vé­szet­tör­té­ne­ti ta­nul­má­nyok is. Ko­ráb­ban az in­té­zet el­ső­sor­ban po­li­ti­ka­tör­té­ne­tet mű­velt, ma igyek­szünk a nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos­ság fő áram­la­ta­it, a tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyos tör­té­net­írás­tól a nyel­vi for­du­la­ton át az új kul­túr­tör­té­ne­tig adap­tál­ni és mű­vel­ni. Az in­té­zet kez­det­től fog­va ki­tű­nő in­for­ma­ti­kai inf­rast­ruk­tú­rá­val ren­del­ke­zett, s a ki­lenc­ve­nes évek vé­gé­től ered­mé­nye­ink di­gi­tá­lis meg­je­le­ní­té­se egyik fő cél­ki­tű­zé­sün­ket ké­pez­te.

– Me­lyek je­len­leg az in­té­zet pri­o­ri­tá­sai, s mi­lyen konk­rét ku­ta­tá­si prog­ra­mok zaj­la­nak je­len­leg?

– Eb­ben az év­ben a leg­több ener­gi­án­kat a ma­gyar for­ra­da­lom 50. év­for­du­ló­já­hoz kap­cso­ló­dó mun­kák kö­tik le. Tu­cat­nyi kö­te­tet adunk ki, ös­­sze­fog­la­ló és te­ma­ti­kus mo­nog­rá­fi­ák­tól kü­lön­fé­le for­rá­so­kig, fo­tó­al­bu­mig, emel­lett fél tu­cat kü­lön­fé­le inter­netes tar­ta­lom­szol­gál­ta­tást ké­szí­tünk. Lesz in­té­ze­ti kon­fe­ren­cia – té­má­ja a for­ra­da­lom ha­tás­tör­té­ne­te a szov­jet tér­ség­ben –, és sok he­lyen, sok­fé­le for­má­ban je­len lesz a mun­kánk. 2007-től a ki­lenc­ve­nes évek vé­gi vál­tás­nak meg­fe­le­lő­en foly­ta­tó­dik a Ká­dár-kor­szak ku­ta­tá­sa. En­nek egyik rész­prog­ram­ja pél­dá­ul a kri­ti­kai-el­len­zé­ki moz­gal­mak sze­rep­lő­i­ről szól. Ter­vez­zük a rend­szer­vál­tás tör­té­ne­ti és oral his­to­ry fel­dol­go­zá­sát is, szá­mos mun­ka­tár­sunk dol­go­zik ál­lam­biz­ton­sá­gi for­rá­sok­kal, amely­nek ered­mé­nyei ugyan­csak a kö­ze­li jö­vő­ben vár­ha­tók.

– Egy ilyen prog­ram tel­je­sí­té­se el­ső­sor­ban két alap­ve­tő dol­got igé­nyel: pénzt és meg­fe­le­lő szak­em­be­re­ket. Per­sze a szak­em­be­rek is az anya­gi­ak­tól függ­nek. Hány mun­ka­tár­sa van az in­té­zet­nek, men­­nyi eb­ből a ku­ta­tó?
– Az in­té­zet­nek 20,5 mun­ka­tár­sa van – ez ab­ból adó­dik, hogy 19 fő­ál­lá­sú mel­lett egy-­e­gy könyv­tá­ros, köny­ve­lő és in­for­ma­ti­kus fél­ál­lás­ban dol­go­zik. A 19-ből 15 ku­ta­tó (12 tör­té­nész és 3 szo­ci­o­ló­gus az Oral His­to­ry Ar­chí­vum­ban), hár­man az in­for­ma­ti­kai és mul­ti­mé­dia te­rü­le­tén te­vé­keny­ked­nek (adat­bá­zis­ok, inter­netes hon­lap, do­ku­men­tum­fil­mek), s egy fő­ál­lá­sú tit­kár­nőnk van. Nyug­dí­jas­ként dol­go­zik Lit­ván Györ­gy ala­pí­tó igaz­ga­tónk és a könyv­tár­ban Gyenes Judith, Maléter Pál öz­ve­gye.

– Gon­do­lom azért az in­té­zet­hez szá­mos olyan ku­ta­tó és köz­éle­ti sze­mé­lyi­ség is köt­he­tő, aki nem az 1956-os In­té­zet mun­ka­tár­sa, de még­is szo­ros szel­le­mi, il­let­ve mun­ka­kap­cso­lat­ban áll az Önök in­té­ze­té­vel. Tud­na pár ne­vet em­lí­te­ni, s er­ről va­la­mit mon­da­ni?

– Az in­té­zet élén ku­ra­tó­ri­um áll az 1989-ben Pá­rizs­ból ha­za­te­le­pült Ken­de Pé­ter ve­ze­té­sé­vel, aki dol­go­zott a Nagy Im­re In­té­zet­ben, és a nyolc­va­nas évek­ben a Ma­gyar Fü­ze­tek cí­mű tör­té­ne­ti-po­li­ti­kai pe­ri­o­di­ka fő­szer­kesz­tő­je volt. A ku­ra­tó­ri­um­nak tag­ja töb­bek kö­zött Bács­kai Ve­ra, Boj­tár End­re, Kosáry Do­mo­kos, Mécs Im­re, Pomogáts Bé­la, Vi­tá­nyi Iván. Az aka­dé­mi­ai ku­ta­tó­hely ve­ze­tő­je Gyáni Gá­bor. Ha csak a két em­lí­tett ta­nul­mány­kö­tet szer­zői név­so­rát néz­zük, azon­nal ki­de­rül, hogy na­gyon sok­fé­le, de sze­rin­tem egy­aránt ki­vá­ló tu­dós­sal dol­goz­tunk együt­t, mint pél­dá­ul Ripp Zol­tán, Pe­tő Iván, Pé­te­ri Györ­gy, Pa­ta­ki Gá­bor, Prak­falvi End­re, Sza­bó Csa­ba, Baráth Mag­dol­na, Ko­vács Gá­bor, Kal­már Me­lin­da, Beke Lász­ló, Hor­váth Sán­dor, Tóth Esz­ter Zsó­fia, Var­ga Ba­lázs. Köz­tük so­kan – Sza­bó, Hor­váth, Tóth Esz­ter – a ma­gyar tár­sa­da­lom­tu­do­mány fi­a­tal nem­ze­dé­két kép­vi­se­lik, és ez na­gyon fon­tos. Aho­gyan az is, hogy együtt­mű­köd­jünk min­den­fé­le in­téz­mén­­nyel, le­gyen az egye­tem vagy aka­dé­mi­ai in­té­zet vagy bár­mi más.

– Hon­nan fe­de­zi az in­té­zet a költ­sé­ge­it. Men­­nyi­re rend­szer-, il­let­ve kor­mány­füg­gő ma egy tu­do­má­nyos in­té­zet költ­ség­ve­tés­ének biz­to­sí­tá­sa?

– Aho­gyan em­lí­tet­tem, 1995 óta az in­té­zet köz­ala­pít­vány. Már ko­ráb­ban, s az­óta is (ki­vé­ve az 1999–2002-es idő­sza­kot) éven­te rend­sze­res tá­mo­ga­tást ka­punk a kor­mány­tól. Ez (és az aka­dé­mi­ai ku­ta­tó­hely költ­ség­ve­té­se, ami­re vi­szont öt­éven­te pá­lyáz­ni kell) je­len­ti éves költ­ség­ve­té­sünk túl­nyo­mó ré­szét. Tá­mo­gat min­ket Bu­da­pest fő­vá­ros, s ezen­kí­vül gyak­ran, s több­nyi­re si­ker­rel pá­lyá­zunk. Meg­jegy­zem, hogy ezek a pá­lyá­za­tok is job­bá­ra ál­la­mi ala­pok­ra vo­nat­koz­nak.
Ily mó­don azt le­het mon­da­ni, hogy az in­té­zet szin­te tel­jes egé­szé­ben ál­lam­füg­gő, ezért te­hát kor­mány­füg­gő is. Sőt, ha le­het, ez csak fo­ko­zó­dott: 1999-ben még le­het­sé­ges volt a köz­vet­len kor­mány­tá­mo­ga­tást „ki­vál­ta­ni” fő­vá­ro­si, So­ros ala­pít­vá­nyi és – mond­juk – nem­ze­ti ku­ta­tás-fej­lesz­té­si (va­gyis pá­lyá­zott ál­la­mi) pén­zek­kel. Ma ez kü­lön­fé­le okok­ból le­he­tet­len len­ne. A So­ros Ala­pít­vány pél­dá­ul be­szün­tet­te ef­faj­ta te­vé­keny­sé­gét Ma­gyar­or­szá­gon – aho­gyan ezt So­ros Györ­gy jó elő­re ki­je­len­tet­te.
A hu­mán tu­do­má­nyos­ság nem ál­la­mi me­ce­na­tú­rá­ja nem ala­kult ki Ma­gyar­or­szá­gon, vagy csak na­gyon csö­ke­vé­nye­sen (a könyv­ki­adás­ban pél­dá­ul). Ezért anya­gi szem­pont­ból na­gyon se­bez­he­tők va­gyunk. Ugyan­ak­kor a köz­ala­pít­vá­nyi for­ma elég­gé kö­rül­mé­nyes­sé te­szi, hogy a kor­mány tar­tal­mi szem­pont­ból be­le­szól­jon ab­ba, mit csi­ná­lunk (nem szá­mít­va per­sze a gaz­dál­ko­dás tisz­ta­sá­gát, mert azt szo­ros fi­gye­lem­mel kö­ve­ti, na­gyon he­lye­sen). Meg­te­het­né va­la­ho­gyan per­sze, de ed­dig nem tet­te.
– Ha már a po­li­ti­ká­nál va­gyunk: a po­li­ti­ka még min­dig igyek­szik a sa­ját cél­ja­i­ra fel­hasz­nál­ni az 1956-os for­ra­dal­mat. Men­­nyi­re érin­ti ez a tu­do­mányt? Van-e a tör­té­né­szek kö­zött a tu­do­má­nyos ke­re­te­ket meg­ha­la­dó vi­ta, konf­lik­tus eb­ben a té­má­ban?

– 1989-ben azt hit­tük, hogy a Ká­dár-rend­szer ki­múl­tá­val a je­len­kor­tör­té­net po­li­ti­kai kon­notá­ciói és fel­hasz­ná­lá­sa meg­szűn­ik. Ez elég bal­ga il­lú­zió volt, hi­szen nem­csak a kö­ze­li, ha­nem a tá­vo­li múlt is bő­vel­ke­dik ilyen vo­nat­ko­zá­sok­ban, Ma­gyar­or­szá­gon pe­dig még kü­lö­nös ha­gyo­má­nya is van a múlt ilyes­faj­ta hasz­ná­la­tá­nak. Ez ter­mé­sze­te­sen érin­ti a tu­do­mányt is. A szov­jet tí­pu­sú rend­szer nyílt és of­fen­zív mó­don be­fo­lyá­sol­ni igye­ke­zett a tör­té­net­tu­do­mányt, te­ma­ti­kai, mód­szer­ta­ni és ide­o­ló­gi­ai szem­pon­to­kat írt elő, ká­no­no­kat pró­bált meg­fo­gal­maz­ni. Ma­gyar­or­szá­gi vál­to­za­tá­ban és utol­só két év­ti­zed­ében ez vi­szony­lag la­zán ér­vé­nye­sült, de ép­pen a 20. szá­zad vo­nat­ko­zá­sá­ban mind­vé­gig fenn­állt ez a hely­zet. Emi­att a rend­szer­vál­tás után na­gyon erős bel­ső igény és tár­sa­dal­mi el­vá­rás ke­let­ke­zett az „ob­jek­ti­vi­tás­ra”. Ilyen azon­ban sze­rin­tem nem lé­te­zik, a tör­té­nész kö­rül­be­lül ugyan­an­­nyi­ra ob­jek­tív, mint bár­ki más, aki a múlt­ról gon­dol­ko­dik. Ér­té­kei, sze­mé­lyi­sé­ge, hor­ri­bile dictu po­li­ti­kai meg­győ­ző­dé­se – ha van ilyen – ter­mé­sze­te­sen meg­je­le­nik mun­ká­i­ban. Az per­sze, ha va­la­ki egy ak­tu­á­lis po­li­ti­kai vagy más té­zist „ze­né­sít meg”, íz­lé­sem el­len va­ló. A tör­té­né­szi esz­köz­tár, a szak­ma sza­bá­lyai az azt mű­ve­lők va­la­mi­fé­le kon­szen­zu­sá­ban je­le­nik meg – ez az a mér­ce, ami szá­monkér­he­tő. A poszt­mo­dern kor ezen a té­ren is sok min­dent át­ér­tel­me­zett, aho­gyan ez pél­dá­ul Gyáni Gá­bor vagy Hor­váth Sán­dor írá­sa­i­ból ki­tű­nik. Plu­rá­lis, sok­szí­nű tér­ben élünk mi is, és en­nek nyo­ma ter­mé­sze­te­sen írá­sa­in­kon is fel­fe­dez­he­tő.
Po­li­ti­kai ter­mé­sze­tű konf­lik­tus és vi­ta per­sze a ma­gyar tör­té­né­szek kö­zött is van – saj­nos ez gyak­ran a szű­kös for­rá­sok fe­let­ti osz­toz­ko­dást fe­di. Ér­de­kes mó­don ugyan­ez szo­li­da­ri­tást is in­du­kál – és ez sem min­dig ve­zet jó­ra, mert a mi­nő­sé­gi íté­le­te­ket és a kri­ti­ka tisz­ta­sá­gát ve­szé­lyez­te­ti. Saj­nos mind­ez a je­len hely­zet­ben ter­mé­sze­tes, ös­­sze­füg­gés­ben van az­zal is, hogy a tu­do­mány in­téz­mény­rend­sze­re Ma­gyar­or­szá­gon szin­te sem­mit sem vál­to­zott a rend­szer­vál­tás nyo­mán. A szak­mai „estab­lish­men­t” ugyan­azok­ból vagy ugyan­azok ki­sze­melt-ki­ne­velt utód­a­i­ból áll, akik min­ket a szí­vük mé­lyén po­li­ti­ka­i­lag nyo­mott ka­kukk­fi­ó­kák­ként ke­zel­nek.
Ez­zel már sem­mi ba­jom sinc­s, még az is le­het, hogy túl­zok. In­kább az a baj, hogy va­ló­di tör­té­ne­ti vi­ták nem­igen van­nak Ma­gyar­or­szá­gon. Sem 1956-ról, sem a szov­jet tí­pu­sú rend­szer kor­sza­ká­ról. Ta­lán az úgy­ne­ve­zett ügy­nök­ügyek in­du­kál­nak ilyes­mit a Ká­dár-kor­szak­ról. De en­nek még kez­de­ti stá­di­u­má­ban va­gyunk.

– Ho­gyan lát­ja, az in­té­zet meg­ala­ku­lá­sa óta men­­nyi­ben vál­to­zott az 1956-os ese­mé­nyek­ről ki­ala­kult tu­do­má­nyos kép? Van­nak-e még fe­hér fol­tok a té­má­ban?

– A tu­do­má­nyos kép meg­vál­to­zá­sát meg­előz­te az ér­té­ke­lés meg­vál­to­zá­sa. A Ká­dár-kor­szak ide­o­ló­gi­ai jel­le­gű ma­gya­rá­za­ta szét­por­ladt, ér­tel­mét vesz­tet­te, 1956 plu­rá­lis ér­tel­me­zé­si tér­be lé­pett. Tu­do­má­nyo­san en­nek a fo­lya­mat­nak az el­ső, ed­dig leg­fon­to­sabb ho­za­dé­ka a for­ra­da­lom­ra vo­nat­ko­zó is­me­re­tek rob­ba­nás­sze­rű bő­vü­lé­se volt. A nem­zet­kö­zi kon­tex­tus­tól a he­lyi kö­zös­sé­gek tör­té­ne­té­ig min­den­ről ren­ge­teg do­ku­men­tum ke­rült nap­vi­lág­ra, és meg­an­­nyi vis­­sza­em­lé­ke­zés ké­szült vagy vált is­mert­té. 1956 nagy tör­té­ne­tek­be ren­de­ző­dött ön­ma­gá­ban és e na­gyobb át­te­kin­té­sek ré­sze­ként is. Ma a 20. szá­za­di ma­gyar tör­té­ne­lem ta­lán leg­job­ban fel­dol­go­zott moz­za­na­ta. Eb­ben az ér­te­lem­ben ta­lán nem is be­szél­he­tünk már fe­hér fol­tok­ról – bár ilyes­mit mon­da­ni min­dig koc­ká­za­tos.
Ugyan­ak­kor a tu­do­mány bel­ső ala­ku­lá­sa min­dig új kér­dé­sek­kel szem­be­sít. Ahol sza­ba­don le­he­tett 1956-ról be­szél­ni, min­dig el­mond­ták: Ma­gyar­or­szág kü­lön­le­ges­sé­gét a szov­jet tá­bo­ron be­lül el­ső­sor­ban 1956 ma­gya­ráz­za. 1989-ben még­is ugyan­úgy, ugyan­ak­kor bu­kott meg a rend­szer min­de­nütt, és a ké­sőb­bi fej­le­mé­nyek erő­sen rel­a­tiválták ezt a kü­lön­le­ges­sé­get. Ugyan­az tör­tént nagy­já­ból min­de­nütt. Mi volt te­hát 1956 tény­le­ges, hos­­szabb tá­vú ha­tá­sa? És mi­ért ép­pen Ma­gyar­or­szá­gon rob­bant ki ilyen ra­di­ká­lis fel­ke­lés, mi­ért nem má­sutt? Mi­lyen for­ra­da­lom volt 1956-ban, egy­ál­ta­lán an­nak le­het-e ne­vez­ni – a tör­té­net­tu­do­mány nyel­vén? Ho­gyan ala­kult em­lé­ke­ze­te? Ezek olyan kér­dé­sek, ame­lyek­re ma in­kább meg­ér­zé­se­ken és ér­zel­mi ala­po­kon nyug­vó vá­la­szo­kat adunk, ho­lott mé­lyebb, ala­po­sabb meg­gon­do­lá­sok­ra len­ne szük­ség.

– Ahogy az in­té­zet ki­ad­vá­nya­it szem­lé­lem, úgy lá­tom egy­re na­gyobb sze­re­pet kap a Ká­dár-kor­szak fel­tá­rá­sa, s nem csu­pán a po­li­ti­ka­tör­té­net, de – s ez ne­kem na­gyon szim­pa­ti­kus – a min­den­nap­ok tör­té­ne­te is. Ez tu­da­tos prog­ram­ja az in­té­zet­nek vagy ma in­kább ez iránt van igény?

– Mind­ket­tő tu­da­tos vá­lasz­tás volt, és bi­zo­nyos fo­kig a fen­ti­ek in­do­kol­ták. 1956 iga­zi je­len­tő­sé­gét hos­­szabb tá­vú ha­tá­sán mér­het­jük – eh­hez pe­dig a Ká­dár-kor­sza­kot kell meg­ér­te­ni. 1956-­tal el­len­tét­ben a Ká­dár-kor­szak­ról még olyan kis­szá­mú kon­szen­zuális meg­ál­la­pí­tás sincs for­ga­lom­ban, mint a for­ra­da­lom­ról. A mód­szer­ta­ni vál­tást a nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos tren­dek mel­lett a ta­nul­má­nyo­zott prob­lé­ma sa­já­tos­sá­gai is sür­get­ték. A Ká­dár-kor­szak úgy­ne­ve­zett po­li­ti­ka­tör­té­ne­te vaj­mi ke­ve­set mond en­nek a pe­ri­ó­dus­nak a ter­mé­sze­té­ről. Kis, min­den­na­pi tör­té­ne­tei vi­szont pa­ra­­dig­matikus je­len­sé­ge­ket mu­tat­nak – anél­kül per­sze, hogy me­cha­ni­kus meg­fe­lel­te­té­sek­ben le­het­ne őket al­kal­maz­ni.

– In­té­ze­tük men­­nyi­re ér­zi fel­ada­tá­nak az ún. ügy­nök­ügye­ket? Ezt azért kér­de­zem, mert – no­ha ezek fel­tá­rá­sá­val kap­cso­lat­ban ta­lán az önök mun­ka­tár­sá­nak, Ungváry Krisz­ti­án­nak a ne­vé­vel ta­lál­koz­ni a leg­töb­bet – az 1956-os In­té­zet ne­ve nem na­gyon hang­zik el…

– Az úgy­ne­ve­zett ügy­nök­kér­dés­nek ren­ge­teg ága-bo­ga van, ame­lyek kö­zül a tu­do­má­nyos igé­nyű fel­dol­go­zás és meg­ér­tés csak egy. Az eb­ben va­ló rész­vé­telt na­gyon fon­tos­nak tar­tom. Ezen a té­ren az 1956-os In­té­zet igen­is vi­szo­nyí­tá­si pont, hi­szen 1999-től Év­köny­vünk több­ször te­ma­ti­kus dos­­szi­ét tar­tal­ma­zott ál­lam­biz­ton­sá­gi té­má­jú ta­nul­má­nyok­ból, a hat­va­nas évek­ről szól­ván igen sok írás szü­le­tett ná­lunk ilyen for­rá­sok fel­hasz­ná­lá­sá­val. 2005-ben, az ez­zel kap­cso­la­tos vi­ták egyik csúcs­pont­ján Túl a lis­tán cím­mel egy ös­­sze­ál­lí­tást ké­szí­tet­tünk, amely az in­té­zet hon­lap­ján ér­he­tő el. Ez­zel be­val­lot­tan min­tát sze­ret­tünk vol­na szol­gál­tat­ni a tu­do­má­nyos meg­kö­ze­lí­tés­re, s amel­lett ér­vel­tünk, hogy a nyil­vá­nos­ság­gal együtt ez utób­bi le­het ha­zai vi­szo­nyok mel­lett a kér­dés adek­vát tár­gya­lá­si mód­ja. Ungváry Krisz­ti­án azért sze­re­pel töb­bet, mert ő ál­ta­lá­ban az ügy­nök­kér­dés más as­pek­tu­sa­i­val is hang­súly­­lyal fog­lal­ko­zik, így pél­dá­ul di­rekt mo­rá­lis ál­lí­tá­sok­kal, il­let­ve eze­ket a na­gyon két­sé­ges hi­te­lű for­rá­so­kat a tör­té­net­írás és a tény­fel­tá­ró új­ság­írás ha­tár­te­rü­le­tén „be­szél­te­ti”. Sze­mély sze­rint mind­ket­tő­vel ba­rá­ti vi­tám van, ám az in­té­zet min­den ku­ta­tó­ja szu­ve­rén em­ber, és ter­mé­sze­te­sen jo­ga van min­den kér­dés­ről azt ír­ni és ál­lí­ta­ni, amit a leg­he­lye­sebb­nek tart. Nem­rég az ügy­nök­vi­ta újabb ki­éle­se­dé­se ide­jén Kis Já­nos na­gyon fon­tos ta­nul­má­nyá­ra ref­lek­tál­va va­la­mi olyas­mit ír­tam, hogy az ügy­nök­kér­dés­ben a sza­bad­ság meg­ma­radt te­re a tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sé és tör­té­net­írá­sé. És ha va­la­mi irány­tűt ad en­nek a pil­la­nat­nyi­lag elég­gé dif­fúz, szét­tar­tó em­lé­ke­ze­ti mun­ká­nak, az csak a dis­kur­zus írat­lan sza­bá­lyai, bel­ső­vé vá­ló eti­kai nor­mái le­het­nek. Ezt most is ér­vé­nyes­nek tar­tom. A tör­vény­ho­zás ku­dar­cot val­lott ez­zel, de a ku­ta­tás sza­bad­sá­ga meg­ma­radt, és ez a fon­tos.

– Ön szá­mos köny­vet adott ki az utób­bi évek­ben, töb­bek kö­zött Nagy Im­ré­ről is. S ha jól tu­dom, Ön volt a Nagy Im­ré­ről szó­ló A te­me­tet­len ha­lott cí­mű film egyik szak­ér­tő­je. Az idén ok­tó­ber­ben is­mét egy új 1956-os film be­mu­ta­tó­já­ra ke­rül majd sor. Men­­nyi­re se­gít­het­nek ezek a fil­mek ab­ban, hogy a szé­le­sebb köz­vé­le­mény tisz­táb­ban lás­son 1956-­tal kap­cso­lat­ban? Ne­kem ugyan­is (Mé­szá­ros Már­ta film­jét lát­va) az az ér­zé­sem, hogy ezek a fil­mek egy­elő­re – ez­zel nem von­va két­ség­be eset­le­ges mű­vé­szi ér­té­ke­i­ket – még a mí­tosz­épí­tést szol­gál­ják. (Per­sze mí­to­szok­ra is szük­ség van.) Mit gon­dol Ön er­ről?

– Va­ló­ban szak­ér­tő­je vol­tam a Te­me­tet­len ha­lott­nak – de nem al­ko­tó­ja. Sze­rin­tem egyéb­ként ér­de­kes al­ko­tás szü­le­tett, de – aho­gyan ezt már több­ször el­mond­tam – az el­ső­sor­ban Mé­szá­ros Már­táé, és még hos­­szan le­het­ne so­rol­ni, ki min­den­ki­nek volt eb­ben sok­kal na­gyobb ré­sze, mint ne­kem. Pa­ta­ki Éva for­ga­tó­könyv­író­nak vagy Janc­só Nyika ope­ra­tőr­nek, nem be­szél­ve Jan Now­ickiról. Már­ta ugyan­csak sok­szor el­mond­ta, hogy a köny­vem ha­tás­sal volt rá, de a film ak­kor is az ő ví­zi­ó­ja.
A film pe­dig fik­ció, va­gyis nem kel­le­ne úgy te­kin­te­ni, hogy a tisz­tán­lá­tást szol­gál­ja, vagy a tör­té­ne­ti igaz­sá­got tar­tal­maz­za. Nem, mert min­den­ki­nek ma­gá­nak kel­le­ne tisz­tán lát­nia, és sa­ját igaz­sá­gát en­nek alap­ján (vagy más mó­don) meg­fo­gal­maz­nia. A mű­vész al­ko­tá­sát per­sze so­kan nor­ma­tív­nak ér­zik, s mint­egy kö­te­les­sé­gül ró­ják rá, hogy az igaz­sá­got be­szél­je el. Akik ezt mond­ják, sa­ját igaz­sá­gu­kat tart­ják a nor­má­nak, és ezt ké­rik szá­mon. Mi­ért kel­lett vol­na Mé­szá­ros Már­tá­nak rész­le­te­sen áb­rá­zol­nia Nagy Im­re elv­ba­rá­ta­it, ha egy­szer ő úgy érez­te, hogy ez az em­ber vég­le­te­sen haj­lott a ma­gány­ra, és úgy érez­te, ma­gá­ra hagy­ták? Én a köny­vem­ben ír­tam ró­luk, mert sa­ját tör­té­net­írói nar­ratívám­ban fon­tos­nak tar­tot­tam a sze­re­pü­ket – ugyan­ak­kor meg­pró­bál­tam ki­mu­tat­ni Nagy Im­re szö­ve­ge­i­ből, hogy men­­nyi­re egye­dül érez­te ma­gát éle­te vé­gén.
Én te­hát azt re­mé­lem, hogy az 1956-ról szó­ló fil­mek min­de­nek­előtt jó fil­mek lesz­nek – azt vi­szont egy­ál­ta­lán nem, hogy úgy áb­rá­zol­ják a for­ra­dal­mat, aho­gyan mond­juk én.

– Ön in­té­zet­ve­ze­tő és na­gyon pro­duk­tív ku­ta­tó is egy­ben. Hogy fér ös­­sze a ket­tő? Nem ve­szé­lyez­te­ti az in­téz­mény­ve­ze­tői stá­tu­sa a ku­ta­tói sza­bad­sá­gát?

– Er­re a kér­dés­re tu­dok a leg­kön­­nyeb­ben és leg­rö­vi­deb­ben vá­la­szol­ni. Ne­he­zen fér ös­­sze a ket­tő, mert az in­téz­mény­ve­ze­tői stá­tus igen­is ve­szé­lyez­te­ti a ku­ta­tói sza­bad­sá­got. Nem hagy ugyan­is rá időt.
– Az idén az 1956-os for­ra­da­lom ke­rek év­for­du­ló­já­ra em­lé­ke­zünk. Mit je­lent ez az in­té­zet és mit az Ön szá­má­ra? Azt gon­do­lom, hogy az idén ku­ta­tó­ként és elő­adó­ként az egyik ren­dez­vény­ről a má­sik­ra uta­zik. De je­lent-e az in­té­zet­nek több pénzt, na­gyobb tár­sa­dal­mi meg­be­csü­lést?

– Az in­té­zet szá­má­ra az év­for­du­ló azt je­len­ti, hogy tu­dá­sun­kat meg kell pró­bál­nunk új struk­tú­rák­ba ren­dez­ni, új is­me­re­te­in­ket és meg­kö­ze­lí­té­se­in­ket a nyil­vá­nos­ság­ban meg­je­le­ní­te­ni. Ez a nyil­vá­nos­ság most sok­kal szé­le­sebb, mint ál­ta­lá­ban – az 50. év­for­du­lón a vi­lág egy rö­vid idő­re fo­ko­zot­tan fi­gyel majd Ma­gyar­or­szág­ra. Az év­for­du­ló ne­künk sok mun­kát je­lent – köny­ve­ket, do­ku­men­tum­fil­me­ket, inter­netet, kon­fe­ren­ci­át, kü­lön­fé­le más fel­ada­to­kat. Igen, so­kat fo­gok utaz­ni kon­fe­ren­ci­ák­ra és em­lék­ülé­sek­re, de eb­ben az év­ben, ki­vált­kép­pen ős­­szel ez­zel így lesz a leg­több kol­lé­gám is. Anya­gi tá­mo­ga­tá­sunk ma ki­egyen­sú­lyo­zott, ter­ve­ink meg­va­ló­sí­tá­sát ilyen szű­kös­ség nem aka­dá­lyoz­za. A mai hely­zet­ben én an­nak is örül­nék, ha az év­for­du­ló múl­tá­val ez nem vál­toz­na ér­dem­ben. Az pe­dig, hogy év­for­du­ló lesz, ön­ma­gá­ban nem nö­ve­li meg­be­csü­lé­sün­ket, leg­fel­jebb is­mert­sé­gün­ket, ami egyéb­ként nem lé­nyeg­te­len. Ha nem­csak töb­ben és job­ban fi­gyel­né­nek ránk, ha­nem job­ban oda­fi­gyel­né­nek ar­ra, amit mon­dunk, az azt je­len­ti, ér­de­kes és fon­tos, amit mon­dunk. Én en­nek örül­nék a leg­job­ban.

A be­szél­ge­tést Si­mon At­ti­la ké­szí­tet­te

Kožík Diana: A szenci ö-zés tegnap és ma (és holnap?)

A cím kis­sé po­é­ti­ku­san ve­ze­ti be írá­so­mat, mely­ben a szen­ci ö-zés­sel és a tá­gabb ér­te­lem­ben vett ö-zés­sel kap­cso­la­tos ed­di­gi is­me­re­te­in­ket sze­ret­ném ös­­sze­fog­lal­ni. Az idő­fo­gal­mak be­ve­ze­té­se mon­dan­dóm ki­fe­je­zőbb ta­go­lá­sá­ra szol­gál, és mint­egy át­fog­ja az ö-zés tör­té­ne­tét – a ki­ala­ku­lás­tól a mai ál­la­po­ton ke­resz­tül a jö­vőt vizs­gá­ló ku­ta­tá­so­kig.

A teg­nap­előtt

A cím­től el­té­rő­en a teg­nap­előt­tel kez­de­ném, mert vé­le­mé­nyem sze­rint így job­ban ér­zé­kel­tet­he­tő az az idő­be­li tá­vol­ság, ami az ö hang meg­je­le­né­se óta el­telt. Az ö hang nem ősi örök­ség, ha­nem a ma­gyar nyelv kü­lön éle­té­ben ala­kult ki, a ma­gyar nyelv hang- és hang­súly­vi­szo­nya­i­nak kö­vet­kez­té­ben – bi­zo­nyí­tot­ta két­sé­get ki­zá­ró­an Loson­czi Zol­tán (1917; 1918). Az el­ső szó­tag­ra eső erős hang­súly a szó­vé­ge­ken re­duk­ci­ót és eh­hez tár­su­ló la­bi­a­li­zá­ci­ót ered­mé­nye­zett, ami to­vább ter­jedt a szó bel­se­je fe­lé. Ez a labi­al­izáló ten­den­cia hoz­ta lét­re az ü han­got, me­lyek­nek egy ré­sze az óma­gyar kor má­sik nagy­ha­tá­sú ten­den­ci­á­já­nak, a nyíl­tab­bá vá­lás­nak kö­vet­kez­té­ben ö-vé vált. Loson­czi­val el­len­tét­ben töb­ben is ál­lít­ják (Horger 1934; Laz­icz­ius 1936; Pé­ter 1951), hogy az ö han­gok még eb­ben a ko­rai sza­kasz­ban sem ki­zá­ró­lag e nyíl­tab­bá vá­lá­si ten­den­ci­á­nak kö­szön­he­tik lé­tü­ket, és föl­te­he­tő egy, az egyes zárt ë han­go­kat ö-vé ala­kí­tó spon­tán la­bi­a­li­zá­ció is, amely szin­tén a szó­vé­gi labi­al­izáló ten­den­cia ha­tá­sá­ra in­dult meg. A la­bi­a­li­zá­ció érin­tet­le­nül hagy­ta azo­kat a zárt ë han­go­kat, ame­lyek ve­gyes hang­ren­dű sza­vak­ban és egy­ta­gú sza­vak­ban for­dul­tak elő. Az előb­bi­ek­nél a hang­kör­nye­zet, az utób­bi­ak­nál az erős el­ső szó­tag­be­li hang­súly bi­zo­nyult meg­tar­tó erő­nek.
Az ö han­got lét­re­ho­zó ten­den­ci­ák a 13. szá­zad­tól je­lent­kez­tek, és – kü­lö­nö­sen a zárt ë han­go­kat ö-vé át­ala­kí­tó labi­al­izáló ten­den­cia – egé­szen a 15. szá­za­dig érez­tet­ték ha­tá­su­kat (lásd Abaffy 2003).
Az ö hang meg­je­le­né­se előtt ki­ala­kult nyelv­já­rás­ok mind­egyi­ké­ben, mind az ü-ző, mind a zárt ë-ző nyelv­já­rás­ban, meg­volt az ö-zés ki­ala­ku­lá­sá­nak a le­he­tő­sé­ge – az előb­bi­ben nyíl­tab­bá vá­lás­sal, az utób­bi­ban la­bi­a­li­zá­ci­ó­val. Vé­gül a nyíl­tab­bá vá­lás bi­zo­nyult erő­tel­je­sebb­nek, és ha­tá­sá­ra a ko­ráb­ban ü-ző nyelv­já­rás­ok let­tek ö-zők­ké.
Az ö-ző nyelv­já­rás­ok ki­ala­ku­lá­sá­hoz szer­ve­sen kap­cso­ló­dik ezen nyelv­já­rás­ok el­he­lyez­ke­dé­sé­nek a kér­dé­se, ami­ben Bár­czi Gé­za (1958) és Benkő Lo­ránd (1957) fej­te­ge­té­sei te­kint­he­tők irány­adó­nak (lásd Sza­bó 1996; 1999). Mind­ket­tő­jük sze­rint, és a fön­tebb el­mon­dot­tak fé­nyé­ben, az ö-zés azon a vi­dé­ken ala­kul­ha­tott ki, ahol az ü-zés gó­ca volt ko­ráb­ban, az­az a Dél­ke­let-Du­nán­tú­lon, a Drá­va kö­zép­ső fo­lyá­sá­nak és tor­ko­la­tá­nak a vi­dé­kén.
Ez a vi­dék egy azok kö­zül a Benkő (1967a; 1967b) ál­tal meg­ha­tá­ro­zott gó­cok kö­zül, me­lyek kö­zött több­szö­rös egye­zé­sek mu­tat­ha­tók ki. Ezek­ből az egye­zé­sek­ből azt a kö­vet­kez­te­tést von­ta le Benkő, hogy az or­mán­sá­gi (Dél­ke­let-Du­nán­túl), az őr­sé­gi (Nyu­gat-Du­nán­túl) és a szé­kely nyelv­já­rás­ok (Er­dély), a Szenc kör­nyé­ki (Észak-Du­nán­túl) és az abaúji nyelv­já­rás­szi­get, va­la­mint a dél-er­dé­lyi nyelv­já­rás­szi­ge­tek „ma­gyar­sá­ga va­la­mi­kor azo­nos, il­le­tő­leg ro­kon nyelv­já­rás­tí­pust be­szélt” (Benkő 1967b, 43). Az egye­zé­sek meg­ál­la­pí­tá­sa­kor fi­gyel­men kí­vül hagy­ta az el­ső hal­lás­ra is föl­is­mer­he­tő ö-zést, mond­ván, hogy az ilyen nagy ha­tó­ere­jű hang­ta­ni je­len­sé­gek cse­kély bi­zo­nyí­tó erő­vel ren­del­kez­nek, ugyan­ak­kor hoz­zá­tet­te, hogy ered­mé­nye­it ezek a ten­den­ci­ák sem cá­fol­ják, sőt tá­mo­gat­ják (lásd 1. tér­kép).
Benkő sze­rint az imént em­lí­tett, a nyelv­te­rü­let kü­lön­bö­ző pont­ja­in el­he­lyez­ke­dő és en­­nyi­re ha­son­ló jel­le­gű nyelv­já­rás­ok­nak a ki­ala­ku­lá­sa a szé­kely­ség ere­det­tör­té­ne­té­hez kap­cso­ló­dik, ugyan­is nyelv­föld­raj­zi ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tai alap­ján ki­raj­zo­ló­dó gó­cok azok­nak a kö­zép­ko­ri Ma­gyar­or­szág vé­del­me szem­pont­já­ból kulcs­fon­tos­sá­gú pon­tok­nak, a gye­pűk­nek a kö­ze­lé­ben he­lyez­ked­nek el, me­lyek­nek vé­del­me a tör­té­ne­ti ér­te­lem­ben vett szé­kely­ség fel­ada­ta volt, és me­lyek­kel kap­cso­lat­ban a tör­té­ne­ti for­rá­sok is szé­ke­lyek je­len­lé­té­re utal­nak. En­nek, a ma­i­nál szé­le­sebb ér­te­lem­ben vett szé­kely­ség­nek az egyes gye­pűk­re va­ló szét­te­le­pí­té­se az ö-zés ki­ala­ku­lá­sá­nál va­la­mi­vel ké­sőbb tör­tén­he­tett, hi­szen az ö-zést már ké­sőb­bi te­le­pü­lés­he­lyük­re is ma­guk­kal vit­ték, és azt a Benkő ál­tal ta­pasz­talt egye­zé­sek­kel együtt meg­őriz­ték.
Benkő ku­ta­tá­sai alap­ján a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás­szi­get egyi­ke le­het azok­nak a leg­ko­ráb­ban ke­let­ke­zett nyelv­já­rás­szi­ge­tek­nek, me­lyek az Ár­pád-ko­ri ha­tár­vé­del­mi cé­lú né­pes­ség­te­le­pí­tés­nek a kö­vet­kez­té­ben ala­kul­tak ki (lásd Kiss 2001).
A szen­ci ö-ző nyelv­já­rás­szi­get sok­kal ké­sőb­bi ke­let­ke­zé­sét föl­té­te­le­zi a szen­ci kró­ni­ka, mely sze­rint Bá­tho­ry And­rás 1621-ben a ko­ráb­ban föl­ége­tett vi­dék­re tö­rök elől me­ne­kü­lő kun­sá­gi ma­gya­ro­kat te­le­pí­tet, akik­nek nyelv­já­rá­sa ha­son­ló je­gye­ket mu­ta­tott a szen­ci ö-zés­sel (Kul­csár­né 1978). Ha­son­ló­an ké­sei te­le­pí­tés­re utal Bá­lint Sán­dor (1957) is, ami­kor a 16. szá­zad har­ma­dik ne­gye­dé­ben a tö­rök elől me­ne­kü­lő, ö-ző nyelv­já­rás­ban be­szé­lő sze­ge­di és dél­vi­dé­ki la­kos­ság el­ván­dor­lá­sá­ról és töb­bek kö­zött a Szenchez kö­zel eső Nagy­szom­bat­ban va­ló meg­te­le­pe­dé­sé­ről be­szél (lásd még Sza­bó 1996; 1999). Kul­csár­né Sz. Zsu­zsa (1978) két le­ve­let em­lít – az 1591-ben kelt Mol­nár Be­ne­dek le­ve­lét öc­­csé­nek Szenczi Mol­nár Al­bert­nek, és az 1621-ben kelt a szen­ci bí­ró ugyan­csak Szenczi Mol­nár­hoz írt le­ve­lét (lásd még Pár­kány 1974) –, me­lyek ezek­nél a te­le­pí­té­sek­nél már ne­gyed év­szá­zad­dal ko­ráb­ban is élő je­len­ség­nek mu­tat­ják az ö-zést.

A teg­nap

A teg­nap ese­mé­nyei va­la­mi­vel szo­ro­sab­ban kap­cso­lód­nak a má­hoz, és a rö­vi­debb idő­be­li tá­vol­ság mi­att na­gyobb mér­ték­ben hoz­zá­já­rul­nak a mai hely­zet meg­ér­té­sé­hez. A teg­nap, je­len írá­som­ban, egé­szen a 18. szá­za­dig nyú­lik vis­­sza és fel­öle­li mind­azt az ö-zés­sel kap­cso­la­tos is­me­ret­anya­got, mely­re a 20. szá­zad vé­gé­ig tett szert a ma­gyar nyelv­tu­do­mány.
Az ö-ző nyelv­já­rás­ok­ról már az egyik leg­ko­ráb­bi, 18. szá­za­di nyelv­já­rá­si osz­tá­lyo­zás­ban is szó esik, mely­ben a ki­ej­tés­be­li je­len­sé­gek­re ala­po­zó Ver­se­ghy Fe­renc (1793) az er­dé­lyi ö-ző nyelv­já­rás­ról tesz em­lí­tést.
Több mint száz év­vel ké­sőbb Simonyi Zsig­mond el­ké­szí­ti az el­ső tu­do­má­nyos igé­nyű nyelv­já­rá­si osz­tá­lyo­zást, mely­ben a zárt ë – nyílt e, és a nyílt # – zárt é szem­ben­ál­lás­ra ala­poz­va nyolc nyelv­já­rást kü­lön­böz­tet meg. Eb­ben az osz­tá­lyo­zás­ban az ö-ző nyelv­já­rá­so­kat két ös­­sze nem füg­gő te­rü­let­re lo­ka­li­zál­ja: a Dél-Alföldre, ahol „ö-ző be­szé­dé­ről leg­hí­re­sebb Sze­ged” (Simonyi 1889, 202), és a kö­zép­ső szé­kely vi­dék­re, Ud­var­hely me­gye dél­nyu­ga­ti fe­lé­re. Bi­zo­nyos szá­mú szó­tő­re kor­lá­to­zó­dó ö-zés a Du­nán­tú­lon is meg­fi­gyel­he­tő, mond­ja Simony­i, „s men­től to­vább me­gyünk nyu­gat­ra, an­nál in­kább sza­po­rod­nak az ö-ző szó­tők (Gö­csej­ben és Or­mán­ság­ban már embör-t, gyerök-öt mon­da­nak)” (Simonyi 1889, 206). Osz­tá­lyo­zá­sát oly­an­­nyi­ra nem te­kin­tet­te ál­lan­dó­nak, hogy an­nak 1905-ös ki­adás­ban már az idő­köz­ben Bal­as­sa Jó­zsef (1891) ál­tal ki­dol­go­zott fel­osz­tást ve­szi át, mint­egy iga­zat ad­va Bal­assá­nak, aki Simonyi osz­tá­lyo­zá­sá­ról a kö­vet­ke­ző­ket mon­dot­ta: „Ez az osz­tá­lyo­zás már csak azért sem le­het tö­ké­le­tes, mert csu­pán [a fent em­lí­tett – K. D. megj.] e két sa­ját­ság­ra van te­kin­tet­tel, pe­dig csak­is ezek alap­ján nem osz­tá­lyoz­hat­juk a ma­gyar nyelv­já­rá­so­kat” (Balassa 1891, 1–2).
Az ö-ző nyelv­já­rás­ok Simony­i-féle 1889-es be­ha­tá­ro­lá­sa Bal­as­sa Jó­zsef­nél (1891) sem mó­do­sult je­len­tős mér­ték­ben; igaz, Bal­as­sa a na­gyobb gond­dal meg­vá­lasz­tott szem­pont­ok­nak kö­szön­he­tő­en pon­to­sab­ban kö­rül­ha­tá­rol­ja őket. A Simony­i­nál dél-al­föl­di­ként meg­ha­tá­ro­zott nyelv­já­rás­te­rü­le­tet egy­nek ve­het­jük a Bal­as­sa ál­tal al­föl­di­nek ne­ve­zett nyelv­já­rá­si te­rü­let­tel, ame­lyet a Kis-Kunság, Sze­ged és vi­dé­ke, a Du­na mel­lé­ké­nek egy ré­sze (Sár­köz), Ba­ra­nya és So­mogy me­gye dé­li ré­sze al­kot. Egy et­től a te­rü­let­től füg­get­len má­sik ö-ző te­rü­le­tet Simony­i­hoz ha­son­ló­an Ba­las­sa is meg­je­löl, ez pe­dig mind­ket­te­jük­nél egy­be­hang­zó­an a szé­kely­sé­gen be­lül ta­lál­ha­tó. Bal­as­sa az ö-zés fo­ká­nak rész­le­te­sebb meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra is vál­lal­ko­zik: a zárt ë he­lyén ren­de­sen ö-t ej­te­nek né­hány egy­ta­gú lë, të, së, në, -ë és ve­gyes hang­ren­dű szó lëjány, gyërtya, hër­vad, tën­nap ki­vé­te­lé­vel. A szé­ke­lyek­nél a ki­vé­te­lek so­ra ëggy, sënki, nëgyedik tí­pu­sú ele­mek­kel bő­vül és a zárt ë he­lyett nyílt e-s ej­tés is je­lent­ke­zik, ugyan­ak­kor az ö nyílt e he­lyén is áll­hat kezemöt, kezedöt, ?letömöt.
Horg­er An­tal (1934) Bal­assához vi­szo­nyít­va an­­nyi­ban lép elő­re az ö-ző nyelv­já­rás­ok fel­tér­ké­pe­zé­se te­rén, hogy em­lí­tést tesz az abaúji Fü­zér és a gömöri Csuc­som szi­get­jel­le­gű ö-ző nyelv­já­rás­ok­ról, és a szé­kely­sé­gen be­lül az ö-zés­nek két fo­kát kü­lön­böz­te­ti meg: az erő­sebb fok bi­zo­nyos ki­vé­te­lek­kel meg­egye­zik az al­föl­di ö-zés­sel, a gyen­gébb fok pe­dig a hang­súly­ta­lan szó­tag­be­li zárt ë-k he­lyén je­lent­ke­zik. A fü­zé­ri és a csuc­so­mi nyelv­já­rás­ok ö-zé­se pe­dig an­­nyi­ban kü­lön­bö­zik az imént em­lí­tet­tek­től, hogy csak a kö­tő­hang­zók zárt ë-je he­lyén ej­te­nek ö-t.
A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak gyűj­té­se­i­ből szár­ma­zó anyag a ma­gyar nyelv­já­rás­ok még rész­le­te­sebb és mély­re­ha­tóbb vizs­gá­la­tát tet­te le­he­tő­vé. Kál­mán Bé­la (1966) osz­tá­lyo­zá­sa már ezek­nek a gyűj­té­sek­nek az elő­ző­le­ges ered­mé­nye­i­re tá­masz­kod­va nem­csak az ö-ző nyelv­já­rás­ok te­rü­le­ti el­he­lyez­ke­dé­sé­ről raj­zol­ha­tott az elő­de­i­hez ké­pest pon­to­sabb ké­pet, ha­nem az ö-zés mér­té­ké­re és mi­nő­sé­gé­re vo­nat­ko­zó­an is te­he­tett lé­nye­gi meg­ál­la­pí­tá­so­kat. Az ö-ző nyelv­já­rás­ok te­rü­le­ti­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban a ko­ráb­ban meg­ál­la­pí­tot­ta­kat cá­fo­ló té­nyek nem buk­kan­tak fel, in­kább csak ki­e­gé­szült a már is­mert ö-ző nyelv­já­rás­ok so­ra. Kál­mán el­ső­ként tesz em­lí­tést a Szenc kör­nyé­ki (Réte, Csal­lóközc­sütörtök) erő­sen ö-ző nyelv­já­rás­szi­get­ről, amely az eny­hén ö-ző du­nán­tú­li nyelv­já­rás­tí­pus észak­nyu­ga­ti sar­kán te­rül el. Az ö-zés mér­téké­re Kál­mán is a már Horg­ernél meg­je­le­nő erő­sebb és gyen­gébb (eny­hébb) ki­fe­je­zé­se­ket hasz­nál­ja, erő­sen ö-ző­nek mond­va az egy­ta­gú és ve­gyes hang­ren­dű sza­vak ki­vé­te­lé­vel min­den hely­zet­ben ö-t ej­tő dé­li, ko­ráb­ban al­föl­di­nek ne­ve­zett nyelv­já­rá­so­kat, és eny­hén ö-ző­nek a tő­sza­vak­ban ke­vés­bé ö-ző nyelv­já­rá­so­kat, mint a nyu­ga­ti és a du­nán­tú­li. A szé­kely nyelv­já­rás­tí­pus­ba tar­to­zó ud­var­he­lyi nyelv­já­rás is erő­sen ö-ző, még­is kü­lön­bö­zik a dé­li nyelv­já­rás­ok­tól, mert az egy­ta­gú és ve­gyes hang­ren­dű ki­vé­te­lek so­rát egy­ta­gú, nyílt e-re vég­ző­dő sza­vak is gya­ra­pít­ják.
Laz­icz­ius Gyu­la (1936) osz­tá­lyo­zá­sa an­­nyi­ban tér el a ko­ráb­bi­ak­tól, hogy fo­no­ló­gi­ai ala­pú osz­tá­lyo­zást ké­szít. Nem nyelv­já­rás­ku­ta­tó lé­vén, osz­tá­lyo­zá­sa in­kább csak el­mé­le­ti, mint gya­kor­la­ti je­len­tő­sé­gű. Laz­icz­ius osz­tá­lyo­zá­sa­kor ki­zá­ró­la­go­san a ma­gán­hang­zó­rend­szer­re, azon be­lül – Simony­i­hoz ha­son­ló­an – az e – ë és # – é be­széd­hang­ok meg­lé­té­re, pon­to­sab­ban az ë – # hi­á­nyá­ra össz­pon­to­sít, mert „ha csak a ma­gán­hang­zó­kat néz­zük, nyelv­já­rá­sa­ink­ban egy­sze­rű­en nincs más lé­nyeg­be­vá­gó el­té­rés” (Laziczius 1936, 56). A rö­vid ma­gán­hang­zók szem­pont­já­ból ë-ző, e-ző és ö-ző, a hos­­szú ma­gán­hang­zók­nál é-ző, #-ző és í-ző nyelv­já­rá­so­kat kü­lö­nít el. A rö­vid és a hos­­szú ma­gán­hang­zó­rend­sze­re­ket kom­bi­nál­va ki­lenc tí­pust kap, me­lyek kö­zül az ö-zés há­rom tí­pus­ban je­le­nik meg, más-más hos­­szú­ma­gán­hang­zó-rend­szer­rel: a nyu­ga­ti szé­kely­ség­ben (lásd 1. tér­kép III. a), a fel­ső­drá­vai nyelv­já­rás­ban (IV. a) és az alsópest­m­egyei, a kis­kun­sá­gi, a Szeged ­vidé­ki nyelv­já­rás­ok­ban (IV. b; bőv. lásd Laz­icz­ius 1936). A tel­jes­ség ked­vé­ért hoz­zá kell ten­nünk, hogy Laz­icz­ius osz­tá­lyo­zá­sá­nak alap­ja, mely sze­rint a ma­gyar nyelv­já­rás­ok kö­zött nincs más el­té­rés, „már a mun­ka [Laziczius mun­ká­ja – K. D. megj.] meg­je­le­né­sé­nek ide­jén, az ak­ko­ri di­a­lek­to­ló­gi­ai is­me­re­tek alap­ján sem áll­ta meg a he­lyét” (Im­re 1971, 57).
A Bal­as­sa-, Horg­er- és Laz­icz­ius-féle nyelv­já­rás-osz­tá­lyo­zá­sok so­rá­ban Im­re Sa­mu (1971) osz­tá­lyo­zá­sa ma­ga­sabb szin­tet kép­vi­sel, rész­ben an­nak is kö­szön­he­tő­en, hogy az ál­ta­la fel­hasz­nált anyag – A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak (1968–1977) az öt­ve­nes évek má­so­dik fe­lé­ben gyűj­tött anya­ga – ele­get tesz az ösz­­sze­vet­he­tő­ség kí­vá­nal­ma­i­nak és men­­nyi­sé­gé­nél fog­va ál­ta­lá­no­sí­tá­sok­ra is le­he­tő­sé­get ad. Im­re el­sőd­le­ge­sen hang­ta­ni ala­pú rend­sze­re­zé­sé­ben a hang­rend­szer, az egyes fo­né­mák meg­ter­helt­sé­ge és az egyes hang­szín-re­a­li­zá­ci­ók mel­lett bi­zo­nyos alak­ta­ni sa­já­tos­sá­go­kat is fi­gye­lem­be vett. Az ezek alap­ján meg­ha­tá­ro­zott nyelv­já­rá­si egy­sé­gek csak­nem azo­no­sak a Kál­mán (1966) ál­tal el­kü­lö­ní­tett nyelv­já­rás­tí­pu­sok­kal. A Szenc kör­nyé­ki nyelv­já­rás­ról Im­re szól mind­ez­idá­ig a leg­rész­le­te­seb­ben. A nyelv­já­rás leg­jel­lem­zőbb sa­já­tos­sá­gá­nak a füg­get­len hang­sú­lyos ö-zést te­kin­ti, me­lyet a kö­vet­ke­ző­kép­pen ha­tá­roz meg: „A kér­dé­ses nyelv­já­rás­ban ë fo­né­ma he­lyén hang­ta­ni és as­­szo­ci­a­tív hely­zet­től füg­get­le­nül a mor­fé­maál­lomány túl­nyo­mó nagy több­sé­gé­ben ö je­lent­ke­zik. Ezek­ben a nyelv­já­rás­ok­ban az ë igen kis megter­helt­ségű fo­né­ma. El­ső­sor­ban né­hány egy szó­ta­gú mor­fé­má­ban (pl. lë, në, të, së, ëggy, rit­káb­ban mëg), a ve­gyes hang­ren­dű sza­vak­ban, il­le­tő­leg újabb jö­ve­vény­sza­vak­ban for­dul elő” (Im­re 1971, 203). A Szenc kör­nyé­ki nyelv­já­rás ö-zé­se a sta­tisz­ti­ka nyel­vé­re le­for­dít­va 16-23% kö­zött mo­zog (a nyelv­já­rást kép­vi­se­lő két ku­ta­tó­pont, Réte – Cssz 1, Csal­lóközc­sütörtök – Cssz 6 kö­zött is el­té­ré­sek mu­tat­koz­nak). Ez az arány meg­egye­zik a „legözőb­b” vi­dé­kek (So­mogy, Ba­ra­nya), va­la­mint a Sze­ged kör­nyé­ki, a szé­kely és az abaúji szi­ge­ten ta­pasz­tal­ha­tó ö-ző mor­fé­mák elő­for­du­lá­si gya­ko­ri­sá­gá­val. A nyelv­já­rás­szi­get to­váb­bi jel­lem­zői kö­zött meg­em­lít­he­tő az elég erős á utá­ni o-zás, az a fo­né­ma az á előt­ti szó­tag­ban il­la­bi­á­lis (™), il­le­tő­leg il­la­bi­á­li­sabb (K, ¨) meg­ol­dá­sa, az l gya­ko­ri pótlónyúlá­sos ki­esé­se, amit ál­ta­lá­ban az előt­te ál­ló ma­gán­hang­zó zár­tab­bá vá­lá­sa egé­szít ki, az alak­tan szint­jén a -ból, -ből kö­vet­ke­ze­te­sen -bú-, -bű-nek hang­zik, a fel­szó­lí­tó mód­ban a taníj­ja az ál­ta­lá­nos alak (Im­re 1971, 345–346).
A to­váb­bi­ak­ban olyan ta­nul­má­nyok, dol­go­za­tok ered­mé­nye­it is­mer­tet­ném, ame­lyek el­ső­sor­ban a szen­ci ö-zés­re ös­­sz­pon­to­sí­tot­tak, még­is nagy­sze­rű­en ár­nyal­ják és szí­ne­sí­tik az ö-zés­ről ki­ala­kult ké­pet. Ezek­nek a ta­nul­má­nyok­nak, dol­go­za­tok­nak az alap­ját ké­pe­ző ku­ta­tá­sok egy­más­tól csak­nem azo­nos idő­be­li tá­vol­ság­ban vet­ték gór­cső alá a Szenc kör­nyé­ki nyelv­já­rást.
Az em­lí­tett ta­nul­má­nyok, dol­go­za­to­kat ké­szí­tő­i­nek – Kul­csár­né Sz. Zsu­zsá­nak (1978), Bár­dos Gyu­lá­nak (1982), Lanstyák Ist­ván­nak (1989; 1992) – ku­ta­tá­sa­i­ra tá­masz­kod­va a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás leg­jel­lem­zőbb je­gyei négy je­len­ség­ben fog­lal­ha­tók ös­­sze. Ezek­nek egyi­ke az ö-zés, mely­ről Kul­csár­né meg­jegy­zi, hogy „a szen­ci la­kos­ság erő­sen ö-ző nyelv­já­rás­ban be­szél” (Kul­csár­né 1978, 231), és me­lyet Bár­dos a szen­ci la­ko­sok be­szé­dé­ben je­lent­ke­ző ö hang gya­ko­ri­sá­ga alap­ján a nyelv­já­rás leg­jel­lem­zőbb sa­já­tos­sá­ga­ként ha­tá­roz meg. Lanstyák, Szenc vá­ro­sá­nál szé­le­sebb­re von­va meg vizs­gá­ló­dá­sá­nak kö­rét, a füg­get­len la­bi­á­lis ö-zést nem­csak Szenc, ha­nem az egész, mint­egy 20 te­le­pü­lés­ből ál­ló Szenc kör­nyé­ki nyelv­já­rás­szi­get leg­szem­be­tű­nőbb jel­lem­vo­ná­sá­nak tart­ja, mely­nek „rend­sze­re és mér­té­ke az egész te­rü­le­ten azo­nos” (Lanstyák 1989, 157).
Lanstyákkal együtt mind Kul­csár­né, mind Bár­dos fel­fi­gyel az ö hang il­la­bi­á­li­sabb ej­té­sé­re. Kul­csár­né ezt a köz­nyel­vi ki­ej­tés ha­tá­sá­nak vé­li, ami egy­re job­ban ér­ző­dik a tős­gyö­ke­res szen­ci la­ko­sok be­szé­dé­ben is, és en­nek a nyelv­já­rás gyen­gü­lé­sét elő­se­gí­tő ten­den­ci­á­nak az okát a szlo­vá­kok­kal és más ma­gyar nyelv­já­rá­so­kat be­szé­lők­kel va­ló gya­ko­ri érint­ke­zés­ben lát­ja. Bár­dos­nál az il­la­bi­á­li­sabb ö csak egy-két adat­köz­lő­nél bi­zo­nyos sza­vak­ban je­lent­ke­zik, ezek­re a he­lyen­kén­ti fel­buk­ka­ná­sok­ra azon­ban nem igyek­szik ma­gya­rá­za­tot ad­ni. Lanstyák mé­lyeb­ben elem­zi a kér­dést. Az il­la­bi­á­li­sabb ej­tést nem tart­ja egy­ér­tel­mű­en a la­bi­á­lis ö-zés bom­lá­sá­nak, ahogy azt töb­bek kö­zött Im­re (1971) és Kul­csár­né (1978) vé­li. Ezt az el­gon­do­lá­sát ar­ra ala­poz­za, hogy a köz­nyelv­ben és a kör­nye­ző nem ö-ző nyelv­já­rás­ok­ban is ö-vel ej­tett mor­fé­má­kat a szen­ci nyelv­já­rás­ban oly­kor il­la­bi­á­li­sab­ban ej­tik. A köz­nyelv ha­tá­sá­nak ter­je­dé­se sze­rin­te csak meg­erő­sít­he­tett egy már meg­lé­vő ill­abi­al­izáló ten­den­ci­át. Az il­la­bi­á­li­sabb ej­tés, a szak­iro­dal­mi meg­ál­la­pí­tá­sok­kal el­len­tét­ben, nem köt­he­tő sem élet­kor­hoz, sem hang­ta­ni hely­zet­hez, sem bi­zo­nyos tí­pu­sú mor­fé­mák­hoz, ugyan­ak­kor „két­ség­te­len­nek lát­szik be­széd­hely­zet­be­li kö­tött­sé­ge: mi­nél ke­vés­bé ter­mé­sze­tes a be­széd­hely­zet, an­nál gya­ko­rib­bak az il­la­bi­á­li­sabb meg­va­ló­su­lá­sok” (Lanstyák 1989, 167). Lanstyák ezen meg­fi­gye­lé­se­it, mint mon­dot­ta, csak kér­dő­íves vizs­gá­la­tok­ra ala­poz­ta, a kér­dés sta­tisz­ti­kai vizs­gá­la­ta még vá­rat ma­gá­ra.
Az ö-zés­sel kap­cso­lat­ban ál­ta­lá­ban szó esik a zárt ë-ről is, még ha egé­szen rit­ka elő­for­du­lás­ban is (Im­re 1971). Kul­csár­né (1978) a zárt ë-ző ala­ko­kat csak az ö-zés el­len­pél­dá­ja­ként em­lí­ti. Bár­dos (1982) már a zárt ë sze­re­pé­re is ma­gya­rá­za­tot ke­res­ve Deme és Im­re el­gon­do­lá­sa­i­ból ki­in­dul­va és az ál­ta­la ös­­sze­gyűj­tött anyag alap­ján meg­ál­la­pít­ja, hogy a zárt ë a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás­ban önál­ló hang­esz­köz, és az egy­ta­gú és ve­gyes hang­ren­dű sza­vak mel­lett a jö­ve­vény­sza­vak­ban a leg­na­gyobb megter­helt­ségű. Lanstyák (1989) a nyelv­hasz­ná­la­ton túl rend­szer­ta­ni szin­ten, a köz­nyel­vi nyílt e és an­nak há­rom nyelv­já­rá­si meg­fe­le­lő­jé­nek: a nyílt e-nek, zárt ë-nek és az ö-nek egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyán be­lül vizs­gál­ta a zárt ë hely­ze­tét, meg­ál­la­pít­va, hogy a zárt ë, nem szá­mít­va a kis­szá­mú újabb jö­ve­vény­szó­kat és né­hány egyéb szó­ban ta­pasz­tal­ha­tó in­ga­do­zást, ki­zá­rá­sos vi­szony­ban van az ö fo­né­má­val. A zárt ë-s ej­tés­vál­to­za­tok csak az ö fo­né­ma il­la­bi­á­li­sabb meg­va­ló­su­lá­sá­nak szél­ső ha­tá­rát kép­vi­se­lik. A már em­lí­tett kis­szá­mú ki­vé­te­lek ese­té­ben ép­pen for­dí­tott a hely­zet: az ö a zárt ë fo­né­ma leg­la­bi­á­li­sabb ej­tés­vál­to­za­ta.
Az elem­zett ta­nul­má­nyok alap­ján a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás sor­rend­től füg­get­len ne­gye­dik jel­lem­vo­ná­sa­ként a nyelv­já­rás­szi­ge­ten be­lül ta­pasz­tal­ha­tó meg­osz­lást em­lít­het­nénk. A meg- ige­kö­tő kap­csán Kul­csár­né (1978) két­fé­le ej­tés­vál­to­zat­ra fi­gyelt föl: míg az ige­kö­tőt Szen­cen meg-nek ej­tik, ad­dig Fél­ben mög-nek. A nyelv­já­rás­szi­ge­ten be­lül Lanstyák (1989; 1992) több je­len­ség­re ki­ter­je­dő vizs­gá­la­tai iga­zol­ták Kul­csár­né (1978) meg­fi­gye­lé­se­it. A Lanstyák ál­tal fel­hasz­nált anyag fé­nyé­ben a nyelv­já­rás­szi­get két nagy egy­ség­re ta­gol­ha­tó, me­lye­ket ki­sebb-na­gyobb el­té­rés­sel a Kis-Du­na vá­laszt el egy­más­tól. Az észa­ki-észak­ke­le­ti részt, me­lyet Lanstyák Feltáj­nak ne­vez, a ke­vés­bé la­bi­á­lis vál­to­za­tok, míg a dé­li-dél­ke­le­ti, Al­táj­nak ne­ve­zett részt a la­bi­á­li­sabb vál­to­za­tok jel­lem­zik, az­az a meg- ige­kö­tő­nél ma­rad­va: a Feltájon meg-et, az Al­tá­jon mög-öt vagy mëg-et mon­da­nak (Lanstyák 1992).

A ma

A teg­nap ter­je­del­mes anya­ga mel­lett el­tör­pül­ni lát­sza­nak a ma ku­ta­tá­sa­i­nak ered­mé­nyei, me­lyek rész­ben ös­­sze­fog­lal­ják a meg­elő­ző is­me­re­te­ket, rész­ben to­vább­vi­szik a meg­kez­dett ku­ta­tá­so­kat. A teg­nap ér­té­kes is­me­ret­anya­gát a leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­kel öt­vö­zi a Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia cí­mű tan­könyv (Kiss 2001), mely­nek nyelv­já­rá­si osz­tá­lyo­zá­sa Laz­icz­ius (1936) és Im­re (1971) ál­tal hasz­nált ti­po­ló­gi­ai rend­szert (a nyelv­já­rá­so­kat el­ső­sor­ban hang­ta­ni jel­lem­ző­ik, és nem te­rü­le­ti el­he­lyez­ke­dé­sük alap­ján cso­por­to­sí­tó rend­szer) a ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nye­i­vel egé­szí­ti ki. Ez a tíz nyelv­já­rá­si ré­gi­ót el­kü­lö­ní­tő rend­szer an­­nyi­ban kü­lön­bö­zik a ko­ráb­bi nyol­cas fel­osz­tá­sok­tól, hogy kü­lön tár­gyal­ja a ko­ráb­ban egy cso­por­tot (a dé­li nyelv­já­rás­tí­pust) al­ko­tó dél-du­nán­tú­li és dél-al­föl­di nyelv­já­rá­si ré­gi­ót, va­la­mint kü­lön vá­laszt­ja a szé­kely és a mold­vai ré­gi­ót, an­nak el­le­né­re, hogy „a nyelv­já­rás­cso­por­tok és ré­gi­ók fő nyel­vi jel­lem­zői, te­rü­le­ti gó­cai az­óta (A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza [1968–1977] és Im­re [1971] mo­nog­rá­fi­á­ja) nem vál­toz­tak meg gyö­ke­re­sen” (Kiss 2001, 266).
Az ö-zés­sel kap­cso­lat­ban a tan­könyv a ko­ráb­ban meg­ál­la­pí­tott té­nye­ket pon­to­sít­ja. A dél-al­föl­di és a dél-du­nán­tú­li nyelv­já­rá­si ré­gió kü­lön­vá­lasz­tá­sát az ö-zés jel­le­gé­ben va­ló el­té­ré­sek in­do­kol­ták: az előb­bi­ben erős ha­tó­ere­jű füg­get­len la­bi­á­lis ö-zés­sel ta­lál­ko­zunk, az utób­bit leg­in­kább a hang­súly­ta­lan ö-zés jel­lem­zi, a hang­sú­lyos és a ha­so­nu­lá­sos ö-zés ki­sebb mér­ték­ben ész­lel­he­tő (vö. Im­re 1971). Az ö-zés ha­tó­ere­je in­nen nyu­gat fe­lé ha­lad­va egy­re gyen­gül, vi­szont a het­ési nyelv­já­rás­cso­port­ban erős hang­súly­ta­lan ö-zést ta­lá­lunk. A szé­kely nyelv­já­rás­cso­por­tok alap­vo­ná­sa­ik­ban meg­egyez­nek a nyu­gat- és a dél-du­nán­tú­li (és dél-al­föl­di) ré­gió nyelv­já­rá­sa­i­val, ami egy­ben iga­zol­ni lát­szik azt a föl­te­vést, hogy a 12–13. szá­zad­ban a ke­le­ti gye­pűk ko­mo­lyabb meg­erő­sí­té­sé­re nyu­gat- és dél-du­nán­tú­li ma­gyar nép­rész­le­ge­ket te­le­pí­tet­tek Er­dély ke­le­ti fe­lé­re. Az el­mon­dot­tak azért fon­to­sak a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás szem­pont­já­ból, mert a tan­könyv sze­rint ha­son­ló mó­don ke­let­kez­he­tett a Szenc kör­nyé­ki és az abaúji ö-ző szi­get is (lásd 1. tér­kép).
A szen­ci ö-zés­sel újab­ban jó­ma­gam kezd­tem el fog­lal­koz­ni. Kul­csár­né­hoz (1978) és Bár­dos­hoz (1982) ha­son­ló­an nyelv­já­rá­si vizs­gá­ló­dá­sa­im egy­elő­re csak Szenc vá­ro­sá­ra kor­lá­to­zód­tak, de a jö­vő­ben min­den­kép­pen sze­ret­ném ki­ter­jesz­te­ni őket a nyelv­já­rás­szi­get egé­szé­re. Vizs­gá­la­ta­im el­ső ered­mé­nye­i­ről szak­dol­go­za­tom­ban (Kožíková 2001), majd ké­sőbb egy elő­adás ke­re­tén be­lül (Kožík 2002) szá­mol­tam be. A füg­get­len la­bi­á­lis ö-zés még ma is élő je­len­ség, olyan sa­já­tos­sá­gok­kal egye­tem­ben mint az á utá­ni o-zás, az á előt­ti il­la­bi­á­li­sabb a ej­té­se, a zárt ë ala­csony meg­ter­helt­sé­ge, a más­sal­hang­zók meg­nyú­lá­sa ma­gán­hang­zó­kö­zi hely­zet­ben, az l egy­sze­rű és pótlónyúlá­sos ki­esé­se és az előt­te ál­ló ma­gán­hang­zó zár­tab­bá té­te­le (vö. Im­re 1971; Kul­csár­né 1978; Bár­dos 1982; Lanstyák 1989; 1992). A dol­go­za­to­mat és elő­adá­so­mat ki­egé­szí­tő vál­to­zás­vizs­gá­lat alap­ját a nyelv­já­rás leg­jel­lem­zőbb sa­já­tos­sá­ga az ö-zés ké­pez­te, és en­nek ke­re­tén be­lül foly­tat­tam lát­szó­la­gos­idő-vizs­gá­la­tot, az­az a nyelv­já­rás­ban zaj­ló vál­to­zá­sok­ra az egyes kor­cso­port­ok ö-zé­sé­nek mér­té­ké­ből kö­vet­kez­tet­tem. A min­tá­ul vá­lasz­tott adat­köz­lők leg­idő­sebb­je­i­nek (60 év fö­löt­ti) erő­tel­jes ö-zé­se még szem­be­tű­nőb­ben je­lent­ke­zik a 15–18 éves fi­a­ta­lok kö­ré­ben, a 18–40 és a 40–60 éve­sek­nél cse­ké­lyebb mér­ték­ben van je­len, leg­ke­vés­bé pe­dig a 40–60 év kö­zöt­ti­ek be­szé­dé­ben ér­zé­kel­he­tő. A je­len­ség egyik le­het­sé­ges ma­gya­rá­za­tát a köznyelvies(eb­b) be­széd je­len­tős tár­sa­dal­mi sze­re­pé­nek a fel­is­me­ré­se ad­hat­ja, ami az is­ko­lá­sok­nál még nem, a nyug­dí­ja­sok­nál pe­dig már nem an­­nyi­ra fon­tos, mint az ak­tív tár­sa­dal­mi éle­tet élő fi­a­ta­labb és idő­sebb kö­zép­ko­rú­ak szá­má­ra (lásd 1. áb­ra).
Az ö-zés ér­té­ke­lé­sé­be az élet­ko­ron kí­vül más szem­pon­to­kat is be­von­tam. A vég­zett­ség és az ö-zés ös­­sze­füg­gé­se­it vizs­gál­va azt ta­pasz­tal­tam, hogy az ö-zés mér­té­ke egye­nes arány­ban csök­ken a ma­ga­sabb és egy­ben ma­gyar vég­zett­ség­gel (lásd 2. áb­ra). A ma­gyar köz­nyelv ha­tá­sa, amit a ma­gyar­or­szá­gi lá­to­ga­tá­sok gya­ko­ri­sá­gá­val pró­bál­tam föl­mér­ni, ugyan­csak az ö-zés mér­té­ké­nek csök­ke­né­sét mu­tat­ja (lásd 3. áb­ra). A ma­gyar­or­szá­gi be­szé­lők íté­le­tei és adat­köz­lő­im ö-zé­se kö­zött is ki­mu­tat­ha­tó bi­zo­nyos fo­kú ös­­sze­füg­gés – akik be­széd­ben a ma­gyar­or­szá­gi­ak sa­ját nyelv­hasz­ná­la­tuk­tól el­té­rő je­len­sé­ge­ket ész­lel­nek, azok­nál az ö-zés mér­té­ke ma­ga­sabb, mint azok­nál, akik­nek be­szé­dén rit­kán ész­le­lik a „más­sá­got” (lásd 4. áb­ra).
A szen­ci ö-ző nyelv­já­rás­sal kap­cso­la­tos at­ti­tű­dök ké­pe­zik an­nak a vizs­gá­lat­nak egy ré­szét, mely­ben a nyelv­já­rás­ok­kal kap­cso­la­tos vé­le­ke­dé­sé­ről kér­dez­tem né­hány szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gus­cso­por­tot (Kožík 2004). A vizs­gá­lat­ban he­lyén­va­ló­nak bi­zo­nyult a sa­ját nyelv­já­rás­sal és a más nyelv­já­rás­ok­kal kap­cso­la­tos at­ti­tű­dök kü­lön­vá­lasz­tá­sa. Az előb­bit a ra­ci­o­na­li­tás, a nyelv­já­rás mel­lett a köz­nyelv fon­tos­sá­gá­nak a hang­sú­lyo­zá­sa ha­tá­roz­ta meg, és a sem­le­ges­ség („he­lyi ér­de­kes­ség­nek tar­tom”) mel­lett az ér­zel­mes­ség („min­den más nyelv­vál­to­zat­nál job­ban sze­re­tem”) is meg­je­lent (lásd 5. áb­ra). A más nyelv­já­rás­ok­nál a sem­le­ges­ség bi­zo­nyult a leg­meg­ha­tá­ro­zóbb­nak, sor­rend­ben csak ezt kö­vet­te a ra­ci­o­ná­lis hoz­zá­ál­lás, az ér­zel­mes­ség itt vi­szont nem ju­tott sze­rep­hez (lásd 6. áb­ra). A kü­lönb­ség az at­ti­tű­dök kö­zött ab­ból adód­hat, hogy az egyén és be­szé­de, je­len eset­ben szen­ci ö-ző nyelv­já­rá­sa, kö­zöt­ti kap­cso­lat sok­kal szo­ro­sabb, mint az, amely az ál­ta­lá­ban vett nyelv­já­rás­ok­hoz fű­zi. A kér­dő­ív­ben sze­rep­lő to­váb­bi két le­he­tő­sé­get („nem ér­de­kel”; „rossz­nak, hely­te­len­nek tar­tom”) sen­ki sem vá­lasz­tot­ta. A meg­kér­de­zett szen­ci és kör­nyék­be­li pe­da­gó­gu­sok po­zi­tív nyel­vi at­ti­tűd­jei ab­ban is meg­mu­tat­koz­nak, hogy fon­tos­nak tart­ják nyelv­já­rá­suk ápo­lá­sát, an­nak el­le­né­re, hogy in­kább csak a ha­gyo­mány­őr­zés szint­jén szá­mí­ta­nak rá, és za­va­ró té­nye­ző­nek ér­zik a si­ke­res köz­nyelv-el­sa­já­tí­tás szem­pont­já­ból.
Az at­ti­tű­dök je­len­tős nyelv­hasz­ná­lat-be­fo­lyá­so­ló té­nye­zők, és vizs­gá­la­tuk nem­csak a ma élő je­len­sé­gek jobb meg­ér­té­se szem­pont­já­ból le­het fon­tos, ha­nem az egyes nyelv­vál­to­za­tok, így a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás jö­vő­jé­re is ha­tás­sal le­het.

A hol­nap

A cím­ben a hol­nap zá­ró­je­le­zé­se és meg­kér­dő­je­le­zé­se ar­ra utal, hogy egy­részt a Szenc kör­nyé­ki és ál­ta­lá­ban vé­ve a nyelv­já­rás­ok jö­vő­jé­re vo­nat­ko­zó­an nin­cse­nek di­a­lek­to­ló­gi­ai szem­pont­ból ér­tel­mez­he­tő és ér­té­kel­he­tő ada­ta­ink, más­részt a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás és más ha­son­ló pe­rem­hely­ze­tű nyelv­já­rás­ok lé­tét az adott vi­dék ál­lam­nyel­ve, ese­tünk­ben a szlo­vák nyelv, is ve­szé­lyez­te­ti. Mind­ezek el­le­né­re egyet­ér­tek Kiss Je­nő vé­le­mé­nyé­vel, mely sze­rint a nyelv­já­rás­ok el­tű­né­sé­től nem kell tar­ta­ni, hi­szen glo­ba­li­zá­ló­dó vi­lá­gunk­ban a nyelv­já­rás a he­lyi iden­ti­tás meg­őr­zé­sé­nek esz­kö­zé­vé lép(het) elő.
Sa­ját vizs­gá­la­ta­im so­rán is biz­ta­tó je­lek­kel ta­lál­koz­tam a Szenc kör­nyé­ki ö-ző nyelv­já­rás jö­vő­jét te­kint­ve. A már em­lí­tett vál­to­zás­vizs­gá­lat­ban a jö­vő­re, a nyelv­já­rás to­vább­élé­sé­re utal a 15–18 éves fi­a­ta­lok erő­sen nyelvjárásias nyelv­hasz­ná­la­ta. A pe­da­gó­gu­sok fön­tebb vá­zolt nyelv­já­rás­ok­kal kap­cso­la­tos po­zi­tív at­ti­tűd­jei is je­len­tős mér­ték­ben befolyá­sol(hat)ják a fi­a­tal ge­ne­rá­ció nyelv­já­rás-el­is­me­rő nyelv­szem­lé­le­tét és an­nak szé­gyen­ér­zet­től men­tes hasz­ná­la­tát.
A szen­ci ö-ző nyelv­já­rás­ban je­len­leg fo­lyó ku­ta­tá­sa­im so­rán a nyelv­já­rás jö­vő­jé­nek ér­zel­mi meg­kö­ze­lí­té­sé­re is ki­tér­tem. Adat­köz­lő­im a „Saj­nál­ná, ha ki­vesz­ne a szen­cies be­széd?” kér­dés­re adott vá­la­szai is bi­za­ko­dás­sal töl­te­nek el. Vol­tak, akik nem saj­nál­nák a nyelv­já­rás ki­ve­szé­sét – „Nem mon­hatom, hogy sajnánám, h™t azér még­is szöbb vóna szöbben mag­yarú beszéni.” –, a vá­la­szo­lók több­sé­ge azon­ban saj­nál­ná, ha el­tűn­ne a szen­cies be­széd – „S™jnánám, ter­mészetës. – Hog­y­në [s™jnánám]. Ami van még va­la­mi jó az is tönkremön­nyön?!” – „H™t azér s™jnánám.” –, ami egy­ben a nyelv­já­rás jö­vő­jé­nek egyik biz­to­sí­té­ka le­het (lásd 7. áb­ra).

Mel­lék­let

1. tér­kép. Az ö-ző nyelv­já­rás­ok el­he­lyez­ke­dé­se

1. áb­ra. Az ö-zés mér­té­ke kor­cso­port­ok sze­rint

2. áb­ra. Az ö-zés mér­té­ke vég­zett­ség sze­rint

3. áb­ra. Az ö-zés mér­té­ke a ma­gyar­or­szá­gi lá­to­ga­tá­sok gya­ko­ri­sá­ga sze­rint

4. áb­ra. Az ö-zés mér­té­ke a ma­gyar­or­szá­gi be­szé­lők íté­le­tei sze­rint

5. áb­ra. A sa­ját nyelv­já­rás­sal kap­cso­la­tos vé­le­ke­dé­sek meg­osz­lá­sa

6. áb­ra. Más nyelv­já­rás­ok­kal kap­cso­la­tos vé­le­ke­dé­sek meg­osz­lá­sa

7. áb­ra. A „Saj­nál­ná, ha ki­vesz­ne a szen­cies be­széd?” kér­dés­re adott vá­la­szok meg­osz­lá­sa

Fel­hasz­nált iro­da­lom

E. Abaffy Er­zsé­bet 2003. Hang­tör­té­net. In Kiss Jenő–Pusztai Fe­renc (sz­erk.): Ma­gyar nyelv­tör­té­net. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Bal­as­sa Jó­zsef 1891. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok osz­tá­lyo­zá­sa és jel­lem­zé­se. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia.
Bá­lint Sán­dor 1957. Sze­ge­di szó­tár. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Bár­czi Gé­za 1958. Ma­gyar hang­tör­té­net. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó. /Egyetemi ma­gyar nyel­vé­sze­ti füzetek./
Bár­dos Gyu­la 1982. A szen­ci ö-ző nyelv­já­rás hang­ta­ni és alak­ta­ni le­írá­sa. Szak­dol­go­zat (Komenský Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ke). Bratisla­va.
Benkő Lo­ránd 1957. Ma­gyar nyelv­já­rás­tör­té­net. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó. /Egyetemi ma­gyar nyel­vé­sze­ti füzetek./
Benkő Lo­ránd 1967a. A nyelv­föld­rajz tör­té­ne­ti ta­nul­sá­gai. 29–48. p. /A Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Nyelv- és Iro­da­lom­tu­do­mány­ok Osz­tá­lyá­nak köz­le­mé­nyei, 24./
Benkő Lo­ránd 1967b. A nyelv­já­rás­ku­ta­tás és te­le­pü­lés­tör­té­net. Ma­gyar Nyelv­őr, 91. évf. 455–464. p.
Deme Lász­ló–Im­re Sa­mu (sz­erk.) 1968–1977. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza. 1–6. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Horg­er An­tal 1934. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok. Bu­da­pest, Kókai La­jos ki­adá­sa.
Im­re Sa­mu 1971. A mai ma­gyar nyelv­já­rás­ok rend­sze­re. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Kál­mán Bé­la 1966. Nyelv­já­rá­sa­ink. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó.
Kiss Je­nő (sz­erk.) 2001. Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris.
Kožíková Di­a­na 2001. Élő­nyel­vi vizs­gá­la­tok a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás­ban. Szak­dol­go­zat (Komenský Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ke). Bratisla­va.
Kožík Di­a­na 2002. Az ö-zés ál­la­po­ta Szenc mai ma­gyar nyelv­hasz­ná­la­tá­ban. Szom­bat­hely, Ber­zse­nyi Dá­ni­el Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la Ma­gyar Nyel­vé­sze­ti Tan­szé­ke, 172–180. p. /Berzsenyi Dá­ni­el Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la Ma­gyar Nyel­vé­sze­ti Tan­szék­ének ki­ad­vá­nyai, 5./
Kožík Di­a­na 2004. A nyelv­já­rás­ok­kal kap­cso­la­tos at­ti­tű­dök a szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok né­hány cso­port­já­ban. In Lanstyák Ist­ván–Meny­hárt Jó­zsef (sz­erk.): Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről II. Po­zsony, Kalligram.
Kul­csár­né Sz. Zsu­zsa 1978. Ö-zés a Po­zsony vi­dé­ki szen­ci nyelv­já­rás­ban. Ma­gyar Nyelv, 74. évf. 229–237. p.
Laz­icz­ius Gyu­la 1936. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia. /A ma­gyar nyelv­tu­do­mány ké­zi­köny­ve, 1./
Lanstyák Ist­ván 1989. A Szenc kör­nyé­ki nyelv­já­rás füg­get­len la­bi­á­lis ö-zé­sé­nek né­hány kér­dé­se. In Tóth Kár­oly (sz­erk.): Új Min­de­nes Gyűj­te­mény 8. Bratislava, Ma­dách Könyv­ki­adó, 155–170. p.
Lanstyák Ist­ván 1992. Az alak­vál­to­zat­ok föld­raj­zi és gya­ko­ri­sá­gi el­osz­lá­sá­nak össze­füg­gé­se­i­ről (a Csal­ló­köz és a Mátyus­föld nyelv­já­rá­si anya­ga alap­ján). In Kont­ra Mik­lós (sz­erk.): Tár­sa­dal­mi és te­rü­le­ti vál­to­za­tok a ma­gyar nyelv­ben. Bu­da­pest, MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te. /Linguistica, Series A, Stu­dia et Dis­ser­tati­nes, 9./
Loson­czi Zol­tán 1917; 1918. Az ö-zés tör­té­ne­te. 1–3. rész. Nyelv­tu­do­má­nyi Köz­le­mé­nyek, 44. köt. 4. fü­zet, 373–406. p.; 45. köt. 1. fü­zet, 45–116. p.; 45. köt. 2–3. fü­zet, 195–266. p.
Kiss Je­nő (sz­erk.) 2001. Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Pár­kány An­tal 1974. Szenc múlt­já­ból. Iro­dal­mi Szem­le, 17. évf. 7. sz. 644–652. p.
Pé­ter Lász­ló 1951. Az ö-zés kér­dé­sé­hez. Ma­gyar Nyelv­já­rás­ok, 1. évf. 118–135. p.
Simonyi Zsig­mond 1889. A ma­gyar nyelv. A mű­velt kö­zön­ség­nek. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia.

Presinszky Károly: Változások a nagyhindi nyelvjárás magánhangzórendszerében

Be­ve­ze­tő

A nyelv­já­rás­ku­ta­tók szá­má­ra is­me­rős te­le­pü­lés Nagy­hind, mely a szak­iro­da­lom­ba nyelv­já­rás­szi­get­ként ke­rült be köz­is­mert fo­ne­ti­kai jel­lem­ző­jé­vel, az ö, ő, ü, ű labiopalatális ma­gán­hang­zók hi­á­nyá­val (vö. Im­re 1971, 369). Az újabb di­a­lek­to­ló­gi­ai rend­sze­re­zé­sek sze­rint azon­ban Nagy­hin­den ez a fo­né­ma­hi­ány má­ra lé­nye­gé­ben el­tűnt, csak a nyo­mai lel­he­tők fel (Kiss 2001, 330). Ku­ta­tá­so­mat min­de­nek­előtt az ösz­tö­nöz­te, hogy ki­de­rít­sem, mi­ként je­lent­kez­nek, és mi­lyen jel­le­gű­ek a la­bi­á­lis fo­né­ma­hi­ány nyo­mai Nagy­hind mai nyelv­hasz­ná­la­tá­ban.
Nagy­hind mint Nyi­tra-vidé­ki te­le­pü­lés má­ra már nyelvszigeth­e­lyzetbe ke­rült, ez­zel ta­nul­má­nyo­zá­sa még több ta­nul­ság­gal szol­gál­hat, mint a bel­ső nyelv­já­rás­szi­ge­te­ké. Az ös­­sze­füg­gő ma­gyar nyelv­te­rü­let­től va­ló el­sza­ka­dás fá­zis­el­to­ló­dást, fáziskésést1 ered­mé­nyez­het, és elő­se­gít­he­ti a fent em­lí­tett nagy­hin­di sa­já­tos­sá­gok jobb meg­őr­zé­sét.
A vizs­gá­lat ob­jek­tív előz­mé­nye, hogy az em­lí­tett te­le­pü­lés A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak (MNyA.) ku­ta­tó­pont­ja volt, és – mint már sok je­les ku­ta­tónk hang­sú­lyoz­ta – az ilyen te­le­pü­lé­sek nyelv­hasz­ná­la­tá­ból va­ló ér­té­kes ada­tok vál­to­zás­vizs­gá­la­ta a ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia sür­ge­tő fel­ada­tai kö­zé tar­to­zik (vö. Kiss 1998, 929–935).

A nagy­hin­di nyelv­já­rás szak­iro­dal­ma

A nyelv­já­rá­si bib­li­og­rá­fi­ák sze­rint a leg­ré­gibb nyel­vé­sze­ti ada­tok a nagy­hin­di nyelv­já­rás­ról 1947-ből va­lók (Benkő–Lőrincze 1951). A nyelv­at­lasz pró­ba­gyűj­té­se­it ös­­szeg­ző kö­tet (Bárczi 1947) húsz térké­plapján2 lé­vő va­la­men­­nyi lexémában a köz­nyel­vi la­bi­á­lis ö, ő, ü, ű he­lyén il­la­bi­á­lis pár­ja­ik, az ë, é, i, í, sze­re­pel­nek. Ezek a sza­vak a kö­vet­ke­zők: ërëg­ma­ma ’öre­ganya’, bikkëny ’bükköny’, csész ’csősz’, vëdër ’vödör’, ëcset ’öc­set’, këc­sëge ’köc­sög’.
Im­re Sa­mu rend­sze­ré­be nyelv­já­rás­szi­get­ként ke­rült be a di­a­lek­tus, az em­lí­tett labiopalatális ma­gán­hang­zók hi­á­nyá­nak jel­leg­ze­tes­sé­gé­vel, de az­zal a meg­szo­rí­tás­sal, hogy ez a sa­ját­ság Nagy­hin­den pusz­tu­ló­ban van (Im­re 1971, 369). Ha­son­ló hang­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­kal jel­lem­zi még a szak­iro­da­lom a mai Szer­bia és Mon­te­neg­ró te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó Bácskertes (Kupusina) nyelv­já­rá­sát is. A Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia c. egye­te­mi tan­könyv­ben a nyelv­já­rás­ok hang­ta­ni rend­sze­re­zé­se csu­pán a kupusi­nai nyelv­já­rást em­lí­ti kü­lön tí­pus­ként (Kiss 2001, 330), bár meg­jegy­zi, hogy a bácskerte­si telepe­sek3 va­ló­szí­nű­leg Nagy­hin­dről vagy köz­vet­len kör­nyé­ké­ről ke­rül­tek a Bács­ká­ba – in­nen ered a ha­son­ló­ság. En­nek a ha­son­ló­ság­nak és kap­cso­lat­nak nyelv­tu­do­má­nyi bi­zo­nyí­tá­sá­ról ol­vas­ha­tunk Benkő Lo­ránd és Zel­liger Er­zsé­bet ta­nul­má­nya­i­ban (Benkő 1961, 150; Zel­liger 1988, 1035). Meg­ál­la­pít­ják, hogy Bács­ker­te­sen az ill­abi­al­itás ar­cha­i­ku­sabb és má­ig is élő. Ezt tá­maszt­ják alá sa­ját meg­fi­gye­lé­se­im és fel­vé­te­le­im is, me­lye­ket bácskerte­si adatkö­zlőkke­l4 ké­szí­tet­tem. A két köz­ség az utób­bi évek­ben fel­élén­kí­tet­te kap­cso­la­ta­it. A kö­zös ren­dez­vé­nyek elő­se­gít­he­tik a nyelv­já­rás meg­őr­zé­sét.
A nagy­hin­di nyelv­já­rás je­len­le­gi ál­la­po­tá­ról ér­té­kes ada­tok­kal szol­gál A Nyi­tra-vidé­ki ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza is (Sán­dor 2004). Az ot­ta­ni ada­tok ta­nú­sá­ga sze­rint Nagy­hind nem te­kint­he­tő nyelv­já­rás­szi­get­nek, mai nyelv­já­rá­sa ugyan­is be­il­lesz­ke­dik a Nyi­tra-vidé­ki nyelv­já­rás­cso­port­ba, ugyan­is a labiopalatális ma­gán­hang­zók hi­á­nya má­ra lé­nye­gé­ben el­tűnt.

Nagy­hind te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti és szo­ci­o­ló­gi­ai ada­tai

A to­váb­bi­ak­ban is­mer­ked­jünk meg a főbb te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti és szo­ci­o­ló­gi­ai ada­tok­kal, va­la­mint Nagy­hind mai jel­le­gé­vel!
Nagy­hind (Ve¾ké Chyn­dice) Nyi­tra-vidék észak­ke­le­ti pe­re­mén, Vere­bé­lytől 5 km-re észak­nyu­gat­ra, a Zsit­va fo­lyó jobb part­ján fek­szik. El­ső írá­sos em­lí­té­se 1234-ből va­ló, ami­kor II. And­rás ki­rály ok­le­ve­lé­ben a kö­ze­li garam­szent­benede­ki ko­los­tor­hoz tar­to­zó Szelepc­sény föld­je­i­nek ha­tá­ra­ként tün­te­ti fel a fa­lut, Hymd alak­ban (Györffy 1966, 476). A fa­lu ne­ve eti­mo­ló­gi­a­i­lag azo­nos a Győr-Sop­ron me­gyei Himod hely­név­vel, amely pusz­ta sze­mély­név­ből ke­let­ke­zett ma­gyar név­adás­sal (FNESz. 1:189).
1268-ban IV. Bé­la ki­rály a gíme­si Forgá­chok­nak aján­dé­koz­ta a fa­lut és ve­le együtt az egy­ko­ri Har­sány ne­vű te­le­pü­lést is. Ez a fa­lu ma már nem lé­te­zik, csu­pán Nagy­hind 1892-es ka­tasz­te­ri tér­ké­pe utal va­la­mi­ko­ri lé­te­zé­sé­re. Egy 1274-ből szár­ma­zó ok­irat Har­sány la­ko­sa­it, akik ki­rá­lyi ha­lá­szok és há­ló­szö­vők vol­tak, a szom­szé­dos Nagy­hin­dre (Hymod) köl­töz­te­ti. Me­ző­gaz­da­ság és ha­lá­szat jel­le­mez­te te­hát Nagy­hind ősi la­ko­sa­i­nak élet­mód­ját, me­lyet a köz­ség – ha­lász­há­lót és eke­va­sat áb­rá­zo­ló – cí­me­re is tük­röz.
A 13–14. szá­zad for­du­ló­ján a gíme­si Forgá­chok bir­to­ka­it Csák Má­té sze­rez­te meg, aki­nek ha­lá­la után elő­ször a ki­rá­lyé, majd is­mét a Forgách csa­lá­dé lett a fa­lu. 1576-ban Nagy­hin­det fel­éget­ték a tö­rö­kök, a la­kos­ság je­len­tős ré­sze el is pusz­tult, ugyan­is az 1664-es adó­ös­­sze­írás­ban mind­ös­­sze 9 adó­fi­ze­tőt ta­lá­lunk Nagy Hin­den (Blaskovics 1993, 293). Nagy­hind föld­je­it a 18–19. szá­zad­ban bir­tok­ló csa­lá­dok kö­zül meg­em­lít­he­tő a Paluska, a Szlávy és a Weiss csa­lád is.
A köz­ség 1918-ig, majd 1938–1945 kö­zött Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zott. 1976-ban köz­igaz­ga­tá­si­lag ös­­sze­von­ták Chyn­dice né­ven a szom­szé­dos Kishind­del, amely szlo­vák fa­lu. A la­kos­ság lé­lek­szá­ma ez­zel majd­nem a két­sze­re­sé­re ug­rott, de nem­ze­ti­sé­gi­leg erő­sen ve­gyes­sé vált, ill. el­szlo­vá­ko­so­dott. Az 1991-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint az ös­­sze­vont köz­ség la­kos­sá­ga 760 fő volt, eb­ből 84,61% a szlo­vák és 15,39% a ma­gyar. A két köz­ség 1992-től is­mét kü­lön­vált. A leg­fris­sebb, 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok ta­nú­sá­ga sze­rint Nagy­hind la­kos­sá­ga erő­sen meg­fo­gyat­ko­zott. A 350 nagy­hin­di la­kos­ból 260 szlo­vák, 87 pe­dig ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, 122 la­kos anya­nyel­ve ma­gyar (Sèítanie… 2001, 52).
Az össz­la­kos­ság 20,5%-a 20 év alat­ti, 36%-a 21–40 év kö­zöt­ti, 23%-a 41–60 év kö­zöt­ti és 19%-a 60 év fe­let­ti. Az ada­tok­ból ki­ol­vas­ha­tó ör­ven­de­tes tény, hogy az össz­la­kos­ság nagy arány­ban fi­a­tal, csak­hogy több­sé­gük szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű és anya­nyel­vű. A fa­lu­ban csak szlo­vák óvo­da ta­lál­ha­tó. Is­ko­la ninc­s.

A vizs­gá­lat mód­sze­rei és kö­rül­mé­nyei

A nagy­hin­di ma­gán­hang­zó­rend­szer vál­to­zás­vizs­gá­la­tá­hoz min­de­nek­előtt olyan kér­dé­se­ket kel­lett adat­köz­lő­im­nek fel­ten­nem, me­lyek se­gít­sé­gé­vel az ö, ő, ü, ű fo­né­mák gya­ko­ri­sá­gát kö­vet­het­tem nyo­mon. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­ból ki­vá­lasz­tot­tam te­hát min­den olyan kér­dést, me­lyek köz­nyel­vi vá­la­szá­ban sze­re­pel­nek az em­lí­tet fo­né­mák. Ez­ál­tal 262 kér­dés­ből ál­ló kér­dő­ív jött lét­re, mely­hez min­de­nek­előtt az at­lasz­be­li vá­la­szo­kat gyűj­töt­tem fel. A kér­dő­ívet ez­után fel­hasz­nál­tam az adat­köz­lők­kel va­ló be­szél­ge­té­sek so­rán.
Adat­köz­lő­i­met a nagy­hin­di la­ko­sok­ból vá­lasz­tot­tam ki. Igye­kez­tem a ré­teg­zett min­ta­vé­tel sza­bá­lyai alap­ján vé­gez­ni a ku­ta­tást, és adat­köz­lő­i­met is esze­rint ki­vá­lasz­ta­ni. 15 adat­köz­lőm volt (6 fér­fi, 9 nő), akik kö­zül leg­ne­he­zebb dol­gom a fi­a­tal kor­osz­tály ki­vá­lasz­tá­sa­kor volt, ugyan­is jobb eset­ben ve­gyes há­zas­ság­ból szár­ma­zó fi­a­ta­lo­kat ta­lál­tam, akik sa­ját be­val­lá­suk sze­rint alig hasz­nál­ják a ma­gyar nyel­vet, és nem is tud­nak jól ma­gya­rul. A kér­dő­ív szá­mos kér­dé­sé­re nem is tud­tak vá­la­szol­ni.
A min­ta­vé­telt 2004-ben kezd­tem el. Elő­ször kö­tet­len be­szél­ge­tést kez­de­mé­nyez­tem, mely­nek so­rán igye­kez­tem meg­nyer­ni az adat­köz­lők bi­zal­mát. A be­szél­ge­té­se­ket mag­ne­to­fon­nal rög­zí­tet­tem. A kö­vet­ke­ző al­ka­lom­mal kér­dő­ív se­gít­sé­gé­vel vizs­gá­lód­tam, mely ke­vés­bé za­var­ta az adat­köz­lő­ket.

A vizs­gá­lat ered­mé­nyei

Az aláb­bi­ak­ban a fo­né­ma­gya­ko­ri­ság­gal fog­lal­ko­zó di­a­lek­to­ló­gi­ai mun­kák alap­ján kü­lön­fé­le cso­por­to­sí­tás­ban tár­gya­lom az il­la­bi­á­lis hang­he­lyet­te­sí­tést. Vizs­gá­lom hang­sú­lyos, ill. hang­súly­ta­lan hely­zet­ben, tő­mor­fé­má­ban és tol­da­lék­mor­fé­má­ban, ab­szo­lút és nem ab­szo­lút szóvé­gen­5. A kön­­nyebb ös­­sze­ha­son­lí­tás ér­de­ké­ben a ka­pott ered­mé­nye­ket táb­lá­zat­ba fog­lal­tam. Táb­lá­za­ta­im el­ső osz­lo­pá­ban A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­ból nyert ada­tok ta­lál­ha­tók. Fel­tün­tet­tem a vizs­gált sza­vak szá­mát, va­la­mint ki­mu­tat­tam az ill­abi­al­itás ará­nyát az em­lí­tett fo­ne­ti­kai hely­ze­tek­ben, az alak­vál­to­zat­ok szá­mát, az il­la­bi­á­lis vál­to­za­tok tár­sa­dal­mi ér­vé­nyes­sé­gét és gyako­riságát.6 Nagy­hin­den 1952-ben Im­re Sa­mu és Kál­mán Bé­la gyűj­töt­tek, majd az el­len­őr­ző gyűj­tést 1963-ban Deme Lász­ló vé­gez­te el. A kö­vet­ke­ző osz­lop­ban a 2004-es vizs­gá­lat ered­mé­nye­it ál­lí­tom szem­be a ko­ráb­bi ada­tok­kal. Az egyes fo­ne­ti­kai hely­ze­tek tár­gya­lá­sa után ös­­sze­sí­tem a ka­pott ered­mé­nye­ket és ös­­sze­ha­son­lí­tom az il­la­bi­á­lis fo­né­ma­gya­ko­ri­ság ará­nyát a nyelv­at­lasz és a 2004-es vizs­gá­lat nyel­vi ada­tai kö­zött.

1. táblázat. Hangsúlyos helyzet

A 2004-es ada­tok sze­rint 12 lexémában ta­lál­ha­tó il­la­bi­á­lis hang­he­lyet­te­sí­tés hang­sú­lyos hely­zet­ben. Ezek kö­zül a file erő­sen vis­­sza­szo­rult ar­cha­iz­mus, csak egy idős adat­köz­lő­től hal­lot­tam, a si­ket pe­dig rit­kán hasz­nált. Egyes sza­vak (mint pl. fírísz, gëbre, gëríny) más kör­nyék­be­li nyelv­já­rás­ok­ban is az ak­tív szó­kincs ré­szei (vö. Presin­szky 2000, 40; Sán­dor 2000, 74). Az ill­abi­al­itás ezek­ben az ese­tek­ben a „pa­ló­cos” jel­leg­gel függ ös­­sze.
Az il­la­bi­á­lis lexémák már a nyelv­at­lasz gyűj­té­se ide­jén is 89,6%-ban vál­to­zat­ként sze­re­pel­nek. Az ada­tok azt bi­zo­nyít­ják, hogy az ill­abi­al­itás már öt­ven év­vel ez­előtt sem volt ki­zá­ró­la­gos, csu­pán vál­to­zat­ként lé­te­zett.

2. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, tőmor­fé­ma, nem ab­szo­lút szó­vég

3. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, toldalék­mor­fé­ma, nem ab­szo­lút szó­vég

Az nyelv­at­lasz ada­tai közt az egyes fo­ne­ti­kai hely­ze­tek­ben a szó­belse­ji ill­abi­al­itás a leg­ki­sebb ará­nyú. A kö­vet­ke­ző lexémák­ban ta­pasz­tal­tam ill­abi­al­itást: fíkëtő ’főkötő, fej­kö­tő, fej­ken­dő’; përkëlt ’pörkölt’; kőmíves ’kőműves’; vëdër ’vödör’.

4. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, tőmor­fé­ma, ab­szo­lút szó­vég

5. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, toldalék­mor­fé­ma, ab­szo­lút szó­vég

Az ab­szo­lút szó­vé­gi ill­abi­al­itást ma­nap­ság tel­je­sen ki­ve­szett­nek ta­pasz­tal­tam. Csu­pán egyet­len al­ka­lom­mal ke­rült fel­szín­re egy idős adat­köz­lő spon­tán be­szé­dé­ben az erdé ’erdő’ szó, me­lyet az il­le­tő el­szó­lás­nak (hi­bá­nak) te­kin­tett, és rög­tön köz­nyel­vi alak­ban is­mé­telt meg.

6. táb­lá­zat. A vál­to­zás­vizs­gá­lat ös­­sze­vont ér­té­ke­lé­se

A táb­lá­zat ada­tai alap­ján nagy­mér­té­kű vál­to­zást ál­la­pít­ha­tunk meg. Az ill­abi­al­itás ará­nya az ös­­szes pél­dát vizs­gál­va 86,1%-ról 6,6%-ra esett vis­­sza. Je­len­leg Nagy­hin­den az em­lí­tett ma­gán­hang­zók a köz­nyelv sze­rint re­a­li­zá­lód­nak. A sa­já­tos hangrend­sz­er(tí­pus) te­hát tel­je­sen ki­ve­szett.
A 2004-es gyűj­tés so­rán Nagy­hin­den ös­­sze­sen húsz eset­ben ta­lál­tam a köz­nyel­vi la­bi­á­lis ö, ő, ü, ű he­lyé­ben il­la­bi­á­lis ë, é, i, í han­go­kat. A ka­pott sza­vak a kö­vet­ke­zők: gëbre, gëbrike, fírísz, përkëlt, gëríny, gërín, si­ket, ikët, ëssze, ëssz­i, kőmíves, fíkető, vëdër, vëdrët, ker­tyëk, file, szívëk. Lát­ha­tó, hogy a sza­vak kö­zött há­rom alakvál­tozat­pár is sze­re­pel: gëbre~gëbrike (bög­re); gëríny~gërín (gö­rény); ëssze~ësszi (ös­­sze). Hang­sú­lyos hely­zet­ben ma­radt fenn leg­na­gyobb arány­ban az ill­abi­al­itás.
A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­ban fel­tün­te­tett ada­tok sze­rint ki­mu­tat­ha­tó, hogy az ill­abi­al­itás már öt­ven év­vel ez­előtt sem volt ki­zá­ró­la­gos. Az öt­ven év­vel ez­előtt le­jegy­zett lexémák 88,6%-a csu­pán alak­vál­to­zat­ként lé­te­zett a köz­nyel­vi (vagy egyéb nyelv­já­rá­si) ala­kok mel­lett. A je­len­le­gi ada­tok ará­nya eb­ben az eset­ben nem mu­tat olyan mar­káns kü­lönb­sé­get, mint az ös­­sze­fog­la­lás el­ső so­rá­ban. A kü­lönb­ség azon­ban meg­nö­ve­ked­ne, ha az ös­­szes (303) eset­re vo­nat­koz­tat­nám a fenn­ma­radt il­la­bi­á­lis lexémák ará­nyát.
Az ada­tok és ta­pasz­ta­la­tok alap­ján ös­­sze­fog­la­lás­ként meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a nagy­hin­di nyelv(járás)sziget sa­já­tos hang­ta­ni je­len­sé­ge nap­ja­ink­ban a nyelv­hasz­ná­lat­ból tel­je­sen ki­ve­szik, csu­pán a nyelv­já­rá­si tu­dat­ban lel­he­tő fel, ill. azok­ban a sza­vak­ban, me­lyek a kör­nyék­be­li nyelv­já­rás­ok­ban is meg­ta­lál­ha­tók.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Benkő Lo­ránd 1961. Új mód­szer­be­li le­he­tő­sé­gek a ma­gyar nyelvjárástörténeti vizs­gá­la­tok­ban. Ma­gyar Nyelv, 57. évf. 4. sz. 401–413. p.
Benkő Loránd–Lőrincze La­jos 1951. Ma­gyar nyelv­já­rá­si bib­li­og­rá­fia. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Blaskovics Jó­zsef 1993. Az új­vá­ri ejálet tö­rök adó­ös­­sze­írá­sai. Po­zsony, Erdem.
Deme Lász­ló–Im­re Sa­mu (sz­erk.) 1975. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak el­mé­le­ti-mód­szer­ta­ni kér­dé­sei. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
FNESz.: Kiss La­jos 1997. Föld­raj­zi ne­vek eti­mo­ló­gi­ai szó­tá­ra. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Györffy Györ­gy 1966. Az Ár­pád-ko­ri Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­ti föld­raj­za. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Im­re Sa­mu 1971. A mai ma­gyar nyelv­já­rás­ok rend­sze­re. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Kiss Je­nő 1981. Nyelv­já­rá­si ta­nul­má­nyok. Bu­da­pest, Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság. /Magyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság ki­ad­vá­nyai, 159./
Kiss Je­nő 1998. A ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia s újabb fel­ada­tai az ez­red­for­du­lón. Ma­gyar Tu­do­mány, 158. évf. 8. sz. 929–935. p.
Kiss Je­nő (sz­erk.) 2001. Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Kiss Jenő–Szűts Lász­ló (sz­erk.) 1988. A ma­gyar nyelv ré­teg­ző­dé­se. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1988. Nyelv­já­rás, nyelv­já­rás­szi­get, nyelv­szi­get. A Hét, 33. évf. 22. sz. 11. p.
P. La­ka­tos Ilo­na (sz­erk.) 2002. Mu­tat­vá­nyok a hár­mas ha­tár men­ti nyelv­hasz­ná­lat ku­ta­tá­sá­ból. Nyír­egy­há­za, Bes­se­nyei Könyv­ki­adó.
Presin­szky Kár­oly 2000. A nagy­cétényi ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség anya­nyelv­hasz­ná­la­ta. Szak­dol­go­zat. Nyi­tra (Kons­tan­tin Egye­tem, BTK, Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék).
Sán­dor An­na 2000. Anya­nyelv­hasz­ná­lat és két­nyel­vű­ség egy ki­sebb­sé­gi ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség­ben, Kolon­ban. Po­zsony, Kalligram.
Sán­dor An­na 2004. A Nyi­tra-vidé­ki ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza. Po­zsony, Kalligram.
Sèí­tanie oby­vate¾ov, domov a bytov 2001. Bratislava, Štati­stický úrad Slovenskej repub­liky (www.s­ta­tis­tic­s.sk).
Zellinger Er­zsé­bet 1988. Te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti kér­dé­sek a szó­föld­rajz tük­ré­ben. In Kiss Jenő–Szűts Lász­ló (sz­erk.): A ma­gyar nyelv ré­teg­ző­dé­se. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1029–1040. p.

Az 1956-os forradalom és Szlovákia (Simon Attila)

Az idei ősz két­ség­kí­vül az 1956-os for­ra­da­lom­mal kap­cso­la­tos kon­fe­ren­ci­ák ősze. Bu­da­pes­ten szin­te két­he­ten­te ren­dez­nek ha­son­lót, de Lon­don­ban, Ber­lin­ben, Deb­re­cen­ben és Za­la­eger­sze­gen is zaj­la­nak vagy már zaj­lot­tak 1956-os kon­fe­ren­ci­ák. Sze­ren­csé­re eb­ből a sor­ból Szlo­vá­kia sem ma­radt ki, hi­szen ha a részt­ve­vők szá­mát te­kint­ve nem is, de je­len­tő­sé­gé­ben ve­tél­ke­dett az em­lí­tett ren­dez­vé­nyek­kel az a nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia is, amely­re ok­tó­ber 4-én a po­zso­nyi Egye­te­mi Könyv­tár épü­le­té­ben ke­rült sor Az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom és Szlo­vá­kia cím­mel. A kon­fe­ren­cia szak­mai szer­ve­zői – a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Nagy­kö­vet­sé­ge és a po­zso­nyi Ma­gyar Kul­tu­rá­lis In­té­zet – ki­tű­nő prog­ra­mot, szak­ma­i­lag szín­vo­na­las és von­zó ren­dez­vényt ké­szí­tet­tek elő. A kon­fe­ren­cia ér­té­két az is nö­vel­te, hogy Szlo­vá­ki­á­ban el­ső íz­ben ke­rült sor az 1956-os ma­gyar for­ra­dal­mat érin­tő tu­do­má­nyos kon­fe­ren­ci­á­ra. Azt, hogy egy ilyen ese­mény meg­ren­de­zé­sé­re épp eb­ben az év­ben ke­rül­he­tett sor, nem csu­pán a for­ra­da­lom ke­rek, öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja in­do­kol­ta, ha­nem a té­mát érin­tő tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok ed­di­gi hi­á­nya is. Az el­múlt év­ben és az idén vi­szont ör­ven­de­tes mó­don töb­ben is be­kap­cso­lód­tak a ma­gyar for­ra­da­lom szlo­vá­ki­ai vissz­hang­ját érin­tő ku­ta­tó­mun­ká­ba, s több, a té­mát is érin­tő pub­li­ká­ció je­lent meg a kö­zel­múlt­ban.
Je­len kon­fe­ren­cia leg­főbb cél­ja te­hát az volt, hogy ös­­szeg­ző ké­pet ad­jon mind­azok­ról a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­ről, ame­lyek az 1956-os ese­mé­nyek szlo­vá­ki­ai re­cep­ci­ó­ját il­le­tő­en az utób­bi idő­ben szü­let­tek, il­let­ve – hi­szen nem­csak a szű­kebb szak­ma, ha­nem a szé­le­sebb nyil­vá­nos­ság is kép­vi­sel­tet­te ma­gát a kon­fe­ren­ci­án – meg­pró­bál­jon alap­ve­tő is­me­re­te­ket nyúj­ta­ni er­ről a ke­vés­sé is­mert té­má­ról. A kon­fe­ren­cia ere­de­ti prog­ram­já­ban nyolc elő­adó sze­re­pelt, de egyi­kük kül­föl­di út­ja mi­att vé­gül hét elő­adást hall­ha­tott a kö­zön­ség. Eb­ben az eset­ben azon­ban ér­vé­nyes­nek bi­zo­nyult az, hogy egy kon­fe­ren­cia szín­vo­na­lát nem a men­­nyi­ség­gel, ha­nem a mi­nő­ség­gel le­het biz­to­sí­ta­ni, hi­szen az el­hang­zott elő­adá­sok és az azo­kat kö­ve­tő élénk vi­ta nem csu­pán ér­de­ke­sek és ala­po­sak vol­tak, de szá­mos új kér­dést ve­tet­tek fel a hall­ga­tó­ság­ban.
A kon­fe­ren­ci­át a szlo­vák kor­mány al­el­nö­ke, Dušan Èaploviè le­vél­ben üd­vö­zöl­te, amely­ben hang­sú­lyoz­ta, hogy a ma­gyar–szlo­vák kap­cso­la­tok szem­pont­já­ból nagy je­len­tő­ség­gel bír­hat a je­len kon­fe­ren­ci­á­hoz ha­son­ló tu­do­má­nyos pár­be­széd. A meg­nyi­tón rö­vid be­széd­ben üd­vö­zöl­te a je­len­lé­vő­ket Győrffy Csa­ba, a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság nagy­kö­ve­te, Öllös Lász­ló, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet el­nö­ke és Slavomír Michálek, az SZTA Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­ja.
No­ha a kon­fe­ren­cia részt­ve­vői tu­laj­don­kép­pen mind ugyan­azt a kér­dést jár­ták kö­rül, va­jon ho­gyan ha­tot­tak Szlo­vá­ki­á­ra az 1956-os ese­mé­nyek, s mi­lyen volt ezek­nek a fo­gad­ta­tá­sa a szlo­vá­ki­ai s ezen be­lül a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­da­lom­ban, az el­hang­zott elő­adá­sok még­is más-más szem­szög­ből, más hang­sú­lyo­kat ta­lál­va tet­ték ezt, így a hall­ga­tó­ság előtt mo­za­ik­sze­rű­en ra­kód­tak ös­­sze az ese­mé­nyek.
A be­ve­ze­tő elő­adást Dag­mar Èierna-Lantayová, az SZTA Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek mun­ka­tár­sa tar­tot­ta. A szlo­vák köz­vé­le­mény és 1956 cí­mű elő­adá­sá­ban a ne­ves tör­té­nész el­ső­sor­ban ar­ra tért ki, va­jon a szlo­vák kul­tu­rá­lis és iro­dal­mi élet­ben is érez­he­tő volt-e ha­son­ló er­je­dés, mint Ma­gyar­or­szá­gon. Fon­tos­nak tar­tot­ta hang­sú­lyoz­ni, hogy a ko­ra­be­li szlo­vák ér­tel­mi­ség nagy ré­sze még be­szélt vagy ér­tett ma­gya­rul, így Po­zsony­ban és Kas­sán szin­te per­cek alatt el­kap­kod­ták a ma­gyar­or­szá­gi saj­tót, amely nyil­ván­va­ló­an ha­tást gya­ko­rolt a szlo­vák ol­va­sók­ra is. In­té­ze­ti mun­ka­tár­sa, Michal Barnovský a szlo­vá­ki­ai hely­ze­tet ha­son­lí­tot­ta ös­­sze a ma­gyar, il­let­ve a len­gyel ál­la­po­tok­kal; ki­emel­ve azt, hogy a szlo­vá­kok­nak nem volt Nagy Im­ré­jük, s hi­ány­zott az olyan kö­zeg is, amely egy a ma­gyar­or­szá­gi­hoz ha­son­ló fo­lya­mat el­in­du­lá­sát ered­mé­nyez­te vol­na. Elő­adá­sá­ban ő is fog­lal­ko­zott a szlo­vák iro­dal­mi élet vi­tá­i­val, s je­len­tős kü­lönb­ség­ként ér­zé­kel­tet­te, hogy a Pe­tő­fi Kör­ben és más ma­gyar­or­szá­gi iro­dal­mi fó­ru­mok­ban zaj­ló vi­ták­kal szem­ben a szlo­vák írók nem lép­ték át az iro­da­lom és köz­élet ha­tá­rát, így mon­da­ni­va­ló­juk csak egy szűk kör szá­má­ra volt ér­de­kes és el­ér­he­tő.
A Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet mun­ka­tár­sa, Si­mon At­ti­la elő­adá­sá­ban nem­csak ar­ról be­szélt, hogy ho­gyan re­a­gál­tak a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok a for­ra­da­lom ese­mé­nye­i­re, ha­nem ar­ra is meg­pró­bált vá­laszt ad­ni, mi­ért nem vá­lasz­tot­ták a rend­szer­rel szem­be­ni nyíl­tabb el­len­ál­lást, il­let­ve mi­ért nem fe­jez­ték ki hang­sú­lyo­sab­ban a for­ra­da­lom iránt tény­le­ge­sen meg­lé­vő szim­pá­ti­á­ju­kat. Az elő­adó ezt el­ső­sor­ban az 1945 és 1948 kö­zöt­ti jog­fosz­tott­ság egyik szo­mo­rú örök­sé­gé­nek tu­laj­do­ní­tot­ta, hi­szen a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok­ban még ott élt a meg­alá­zott­ság él­mé­nye; a la­kos­ság­cse­re és a de­por­tá­lá­sok pe­dig meg­fosz­tot­ták ter­mé­sze­tes ve­ze­tő­i­től, szin­te tel­je­sen fel­szá­mol­ták azt a pol­gá­ri és ér­tel­mi­sé­gi ré­te­get, amely egy az 1956-os hely­zet­hez ha­son­ló szi­tu­á­ci­ó­ban irányt mu­tat­ha­tott vol­na. Gaz­dag le­vél­tá­ri for­rás­anyag­ra épült a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet má­sik mun­ka­tár­sá­nak, Popé­ly Ár­pád­nak az elő­adá­sa, aki el­ső­sor­ban azt fej­te­get­te, ho­gyan re­a­gált Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­ja a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re. Popé­ly Ár­pád elő­adá­sá­ban jól mu­tat­ta be azt a fo­lya­ma­tot, ahogy a párt a ma­gyar­or­szá­gi saj­tó be­ho­za­ta­lá­nak fo­ko­za­tos fel­szá­mo­lá­sá­val egy­re in­kább el­szi­ge­tel­te az it­te­ni köz­vé­le­ményt a ma­gyar­or­szá­gi ha­tá­sok­tól.
A kon­fe­ren­cia szü­net utá­ni ré­szé­ben elő­ször a Nem­ze­ti Em­lé­ke­zet In­té­ze­te le­vél­tá­rá­nak igaz­ga­tó­ja, Bukovszky Lász­ló tar­tott elő­adást, aki el­ső­sor­ban azt a me­cha­niz­must tár­ta a hall­ga­tó­ság elé, aho­gyan a bel­ügyi szer­vek el­len­őr­zé­sük alatt tar­tot­ták a tár­sa­dal­mat, s aho­gyan a meg­tor­ló in­téz­ke­dé­se­i­ket fo­ga­na­to­sí­tot­ták. Az őt kö­ve­tő Ha¾ko Jó­zsef, a Come­nius Egye­tem Te­o­ló­gi­ai Ka­rán mű­kö­dő Egy­ház­tör­té­ne­ti Tan­szék ve­ze­tő­je azt a kér­dést jár­ta kö­rül, ho­gyan re­a­gált a szlo­vák ka­to­li­kus egy­ház a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­da­lom­ra. Rend­kí­vül ér­de­kes elő­adá­sá­ban kü­lön ki­tért ar­ra, ho­gyan lát­ták a szlo­vák pa­pok Mind­szen­ty kar­di­ná­lis fel­lé­pé­sét, s ho­gyan vé­le­ked­tek Ma­gyar­or­szág szov­jet meg­szál­lá­sá­ról. Hang­sú­lyoz­ta azon­ban, hogy bár a fenn­ma­radt for­rá­sok alap­ján Mind­szen­ty fel­lé­pé­se in­kább ne­ga­tív vissz­han­got vál­tott ki, ezt még­sem le­het ál­ta­lá­nos íté­let­ként el­fo­gad­ni, hi­szen vol­tak el­len­vé­le­mé­nyek is. Bár a kon­fe­ren­cia utol­só elő­adó­já­nak, Szesz­tay Ádám­nak a té­má­ja „ki­ló­gott a sor­ból”, hi­szen ő a for­ra­da­lom és a ma­gyar­or­szá­gi nem­ze­ti­sé­gek vi­szo­nyát ele­mez­te, az ál­ta­la fel­ve­tet­tek még­is össz­hang­ban vol­tak a ko­ráb­bi elő­adá­sok­kal és fon­tos ele­mek­kel gaz­da­gí­tot­ták azo­kat.
Az elő­adá­so­kat élénk vi­ta kö­vet­te, ami azért sem volt meg­le­pő, hi­szen a né­zők so­ra­i­ban szá­mos olyan ku­ta­tó ült, akik ma­guk is fog­lal­koz­tak az 1956-os for­ra­da­lom té­má­já­val. Így töb­bek kö­zött fel­szó­lalt Ján Pešek, Milan Zemko és Kiss Jó­zsef tör­té­nész is. A vi­ta egyik ér­de­kes kér­dés­kö­re az volt, va­jon vol­tak-e a for­ra­da­lom­nak ha­tár­re­ví­zi­ó­ra mu­ta­tó moz­za­na­tai. A vi­tá­ban fel­szó­la­ló Szesz­tay Ádám sa­ját le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sa­i­ra tá­masz­kod­va az ilyen szán­dék szin­te tel­jes hi­á­nyát emel­te ki, mi­köz­ben ar­ra is fel­hív­ta a fi­gyel­met, hogy a cseh­szlo­vák és ro­mán pro­pa­gan­da vi­szont épp a ma­gyar re­ví­zi­ós szán­dék em­le­ge­té­sé­vel pró­bál­ta sa­ját köz­vé­le­mény­ét el­ide­ge­ní­te­ni a ma­gyar for­ra­da­lom­tól.
A kon­fe­ren­cia zá­ró moz­za­na­tát az 1956-os In­té­zet a For­ró ősz a hi­deg­há­bo­rú­ban cí­mű új do­ku­men­tum­film­jé­nek a szlo­vá­ki­ai dísz­be­mu­ta­tó­ja je­len­tet­te, ame­lyen a film al­ko­tói is meg­je­len­tek, és rö­vi­den is­mer­tet­ték a film meg­szü­le­té­sé­nek kö­rül­mé­nye­it.
Egy-­e­gy kon­fe­ren­cia ered­mé­nyes­sé­gét leg­in­kább az mu­tat­ja meg, va­jon az ott fel­ve­tett és is­mer­te­tett kér­dé­sek és ered­mé­nyek élet­re kap­nak-e a ké­sőb­bi tu­do­má­nyos dis­kur­zu­sok so­rán. Bár ezt azon­nal le­mér­ni nem le­het, Az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom és Szlo­vá­kia cí­mű kon­fe­ren­cia két­ség­kí­vül sok új elem­mel gaz­da­gí­tot­ta a té­mát il­le­tő is­me­re­te­in­ket. S az sem mel­lé­kes, hogy mind a szak­mai, mind pe­dig a nagy­szá­mú la­i­kus hall­ga­tó­ság jó han­gu­la­tú, ér­de­kes tu­do­má­nyos kon­fe­ren­ci­án ve­he­tett részt.

Si­mon At­ti­la

Filep Tamás Gusztáv–G. Kovács László: Rákos Péter 1925–2002 (Zeman László)

Filep Ta­más Gusztáv–G. Ko­vács Lász­ló: Rá­kos Pé­ter 1925–2002. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó, 2005, 350 p.

A kö­tet Rá­kos Pé­ter mun­kás­sá­gát kí­sér­li meg át­te­kin­te­ni, ös­­sze­fog­lal­ni je­len­tő­sé­gé­vel együt­t. Gál Je­nő „fel­üté­se” ad­ja meg az irány­vé­telt és rá­val­lást. Mint a szak hall­ga­tó­ja, majd ok­ta­tó­ja egy ne­gyed szá­zad­nál is to­vább ész­lel­het­te Rá­kos Pé­ter sze­mé­lyi­sé­gé­nek és szán­dé­ká­nak for­má­ló ha­tá­sát a cseh–ma­gyar kap­cso­la­tok fej­lesz­té­sé­ben, a kül­de­té­se­ként vál­lalt köz­ve­tí­tést (Rá­kos Pé­ter, a ta­nár, 5–12. p.). Ezt a szer­ző­pá­ros a szü­lő- és a be­fo­ga­dó vá­ros kö­ze­gé­nek s az élet­rajz­inak a be­kap­cso­lá­sá­val foly­tat­ja, egye­bek közt Márai Kas­sai őr­já­ra­tá­nak, va­la­mint Rá­kos Lí­rai őr­já­ra­tá­nak (Iro­dal­mi Szem­le, 1970. 6. sz.; kö­tet­ben: Prá­gai őr­já­rat. Po­zsony, 1995, 122–130. p.) egy­más­ra vo­nat­koz­ta­tá­sá­val, amely­hez tár­sul – ön­val­lo­má­sa­ként – fi­lo­zó­fi­ai for­rá­sa­i­nak a fel­so­ro­lá­sa, lá­tás- és gon­dol­ko­dás­mód­já­nak váz­la­ta, s az il­lő kö­vet­kez­te­tés (Két szü­lő­vá­ros, 13–27. p.).
A ki­vo­na­to­lás Rá­kos Pé­ter dol­go­za­ta­i­ból s a vo­nat­ko­zó kri­ti­kák­ból vé­gig a kö­tet­ben al­kal­mas mód­szer­nek tű­nik. Az ál­ta­lunk ös­­sze­ál­lí­tott Kas­sai és prá­gai őr­já­rat­ban úgy­szin­tén eh­hez fo­lya­mod­tunk (Prá­gai Tü­kör, 2004. 1. sz. 18–25. p.).
A Há­rom kör (28–76. p.) idő­ren­di egy­más­után­ban kö­ve­ti Rá­kos mun­kás­sá­gát és ered­mé­nye­it a cseh, a ma­gyar­or­szá­gi és az össz­mag­yar, s ezen be­lül a szlo­vá­ki­ai ma­gyar mű­velt­ség és iro­da­lom te­rén. Az utób­bi önál­ló fe­je­ze­tet is ké­pez (A szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tú­rá­ban, 195–230. p.). Eb­be be­le­fog­lalt a Sar­ló, Fábry Zol­tán, Tur­czel La­jos Két kor mezs­gyé­jén cí­mű köny­vé­nek ér­té­ke­lé­se, Rá­kos el­vi ál­lás­fog­la­lá­sa a szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom­mal kap­cso­la­to­san és egyéb név­re szó­ló meg­em­lé­ke­zés. Hogy köz­vet­le­nebb fi­gyel­me­zé­se el­ma­radt (206. p.), több­szö­rö­sen in­do­kol­ha­tó, az­zal is, hogy a tárgy­kör­nek vol­tak és van­nak szlo­vá­ki­ai, sőt ma­gyar­or­szá­gi mű­ve­lői. Mi­köz­ben Rá­kos­nál ter­mé­sze­te­sen a ma­gyar–cseh vagy cseh és ma­gyar kap­cso­lat a köz­pon­ti.
A szer­zők sa­ját be­val­lá­suk sze­rint is „túl­sá­go­san bő­ven” (51. p.) elem­zik Rá­kos el­ső, a 20. szá­za­di ma­gyar iro­dal­mat be­mu­ta­tó, cseh nyel­vű mun­ká­ját, jegy­ze­tet-tan­köny­vet (Maïarská li­te­ra­tú­ra XX. sto­letí. Pra­ha, 1953), s a tár­gya­lás­mód­ban fel­erő­sö­dik a recen­zált mű­vet tel­jes­sé­gé­ben át­ha­tó má­sik mód­szer­ta­ni szem­pont: az ál­lan­dó vis­­sza­csa­to­lás a tár­sa­dal­mi-tör­té­ne­ti és po­li­ti­kai vi­szo­nyok­ra. Helyt­ál­ló, ahogy ki­eme­lik a cseh iro­da­lom­tu­do­mány­nak a ma­gyar­or­szá­gi­val szem­ben más­ne­mű irá­nyult­sá­gát, „a prá­gai tor­nyok­ból mes­­szebb le­he­tett lát­ni” (73. p.), s a kö­tet­ben má­sutt is utal­nak a prá­gai lát­ta­tás­ra (78. p.). Ez­után ke­rül sor a Tur­czel La­jos­sal együtt írt egye­te­mi tan­könyv­re – A ma­gyar iro­da­lom tör­té­ne­te I. (1772–1848), amely két ki­adást ért meg (1965, 1968). Idé­ze­tek­kel egyé­ní­tett tag­la­lá­sa rész­le­te­zi Rá­kos fel­dol­go­zá­sát – Ka­to­na, Kis­fa­ludy, Köl­csey, Vö­rös­mar­ty, Eöt­vös port­ré­ját. Amint tud­juk, a ma­gyar klas­­szi­ku­sok cseh nyel­vű is­mer­te­té­se a ma­gyar szö­veg­nél ko­ráb­bi, ami Rá­kos dol­go­za­ta­i­ra néz­ve ál­ta­lá­no­sabb ér­vé­nyű. A fe­je­zet­ben ol­vas­ha­tunk Rá­kos el­ső ma­gyar nyel­ven meg­je­lent köny­vé­ről (Té­nyek és kér­dő­je­lek. Bratislava, 1971), s en­nek kap­csán rög­zí­tett, hogy az ál­ta­la ma­gya­rul kö­zöl­tek „az össz­mag­yar szel­le­mi élet­be a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar szel­le­mi élet ho­za­dé­ka­ként ér­kez­tek meg” (33. p.).
A fen­ti idő­ren­di egy­más­után­ban ki­je­lölt mű­vek és ta­nul­má­nyok tár­gya­lás­mód­ja a szö­veg­szer­kesz­tés­ben fel­ho­zott ki­vo­na­to­lás, to­váb­bá parafrazeálás és kom­men­tár ré­vén tu­dó­sí­tás­nak tűn­het. Cél­ki­tű­zé­se nyil­ván az is­mer­te­tett anyag mi­nél tel­je­sebb szám­ba­vé­te­le, s an­nak rész­ben tár­sa­da­lom-, va­la­mint tu­do­mány­tör­té­ne­ti be­ágya­zott­sá­ga. Ek­kép­pen a ré­szünk­ről „kül­ső­nek” ne­vez­he­tő meg­kö­ze­lí­tés jel­lem­ző­jé­nek bi­zo­nyul. A fo­ga­na­to­sí­tott át­vál­tá­sok fo­koz­zák a „ka­le­i­dosz­kóp­sze­rű­nek” vagy mond­juk, hogy le­xi­kon­jel­leg­nek a be­nyo­má­sát. A szer­zők egyik ész­re­vé­te­le, ami­kor Rá­kos Pé­ter író- és köl­tő­port­ré­i­nak meg­fe­le­lé­sét az ál­ta­la szer­kesz­tett Írók szó­tá­rá­ba (Slovník spiso­vatelù – Maïarsko. Pra­ha, 1971) írt szó­cik­ke­i­ben fe­de­zik fel, s mind­két vo­nu­lat­ban mél­tá­nyol­ják tü­ze­tes­sé­gét és sok­ré­tű­sé­gét, tu­laj­don­kép­pen ef­faj­ta rá­ve­ze­tés kö­te­tük hasz­ná­la­tá­ra. Az anyag ki­töl­ti A ma­gyar iro­da­lom prá­gai nagy­kö­ve­te (150–194. p.) cí­mű tag­la­lást.
Az Iro­da­lom­el­mé­le­ti kér­dé­sek fe­je­ze­té­hez ér­ve a szer­zők át­vál­tást je­lez­nek a te­ma­ti­kai cso­por­to­sí­tás­ra (76. p.). A tár­gya­lás­mód azon­ban nem vál­to­zik, s is­mer­te­té­sünk­ben szo­ro­san nem iga­zo­dunk a kö­zöl­tek­hez. A kér­dés­kör há­rom ta­nul­mány­ban ös­­sze­ge­ző­dik: Az iro­dal­mi ér­té­ke­lés prob­lé­mái (Té­nyek és kér­dő­je­lek, 9–33. p.), Kom­men­tár az ame­ri­kai új­kri­ti­ká­hoz (ere­de­ti­leg cseh nyel­ven: Èeská li­te­ra­tú­ra, 1966. 3. sz. 177–218. p.; kö­tet­ben: Té­nyek és kér­dő­je­lek, 34–88. p.), Pro­le­gom­e­na egy el­jö­ven­dő iro­da­lom­tu­do­mány­hoz (Az iro­da­lom iga­za. Bratislava, 1987, 14–32. p.; elő­szó a Teórie lit­er­atúry v zrca­dle maïarské literární vedy cí­mű an­to­ló­gi­á­hoz, Pra­ha, 1986, 7–19. p.). Meg­je­gyez­het­jük, hogy Rá­kos har­ma­dik kö­te­te (Prá­gai őr­já­rat) is­mét­lé­se­ket tar­tal­maz, a fen­ti­ek iránt is nyo­ma­té­ko­sít­va a té­mát. A szer­zők a Té­nyek és kér­dő­je­lek elem­zé­sé­ben Luk­ács Györ­gy real­iz­mus­felfogását s a kap­cso­la­to­sat boly­gat­ják, mi­vel minden­nek erős volt a ma­gyar­or­szá­gi au­rá­ja. Mi vi­szont, s nem­csak Rá­kos vis­­sza­pil­lan­tá­sa­ként, is­mer­jük ál­lás­pont­ját, ame­lyet egy an­ké­ton úgy fej­tett ki, hogy Luk­ács szá­má­ra nem kö­ze­li, s bár elég so­kat írt ró­la, meg­ké­rés­nek tett ele­get, szem­ben egy Auer­bach­hal, akit tel­jes sú­lyá­val el­fo­gad (An­két a Mime­sis má­so­dik cseh ki­adá­sa al­kal­má­ból. Kri­ti­ka a kon­tex­t, 2001. 1. sz. 83–84. p.). Auer­bach a nyelv­ből, a szö­veg­ből, a stí­lus­ból in­dul ki, de az ez­ál­tal meg­al­ko­tott vi­lág­kép, a tá­gabb ér­te­lem­ben fel­fo­gott va­ló­ság áb­rá­zo­lás­mód­ja ér­dek­li. Rá­kos­nak már az iro­da­lom­tu­do­mány har­ma­dik, a hang­súlyt az iro­da­lom fo­gyasz­tó­já­ra át­he­lye­zett sza­ka­szát je­len­ti, aki­nél a mű­köz­pon­tú­ság más­képp van je­len, az­az nem tart­ja struk­tu­ra­lis­tá­nak. Hoz­zá­szó­lá­sá­ból nem hagy­ja ki Ingar­den­t, s ön­ma­gá­hoz kö­zel­ál­ló­nak mond­ja Jausst és Isert, a re­cep­ci­ós esz­té­ti­ka kon­stanzi is­ko­lá­ját, amely­ről tud­juk, hogy Muka­øovský örö­kö­sé­nek sze­gő­dött.
A fel­tün­te­tett kö­tet be­ve­ze­tő ta­nul­má­nya az iro­dal­mi ér­té­ke­lés prob­lé­má­it te­kin­ti át, elég­sé­ges szak­iro­dal­mat vo­nul­tat­va fel. Hi­vat­ko­zás­anya­gá­ban Mukaøovský tíz­szer sze­re­pel. Rá­kos Pé­ter mű­ve­i­ből ki­ol­vas­ha­tók bi­zo­nyos ro­ko­nít­ha­tó­sá­gok, de sem­mi­lyen „tar­to­zást” nem val­lott. Ami­kor négy Mukaøovský-­tanítvány (M. Èer­venka, M. Gry­gar, J. Levý, M. Jankoviè) ta­nul­mány­gyűj­te­ményt ál­lí­tott ös­­sze (Kapitoly z teórie literárního díla, 1968), Rá­kos e ta­nul­má­nyát eb­be fel­vet­ték; a ki­ad­vány meg­je­le­né­sét azon­ban nem en­ge­dé­lyez­ték. Rá­kos írá­sa cse­hül en­nek foly­tán csak 1993-ban lá­tott nap­vi­lá­got a Èeská li­te­ra­tú­rá­ban.
Rá­kos a dol­go­zat­ban az iro­dal­mi mű lé­te­zés­mód­ját, ér­té­ke­lé­sét pró­bál­ja ki­szab­ni. A mű az ol­va­só szá­má­ra „köz­lés”, amely­ben az ér­ték mint je­len­tés van je­len, s mint „sa­já­tos ki­fe­je­zést a ma­gunk nem sa­já­tos ta­pasz­ta­la­ta­i­hoz mér­jük, ame­lyek fel­öle­lik az ál­ta­lunk is­mert va­ló­ság min­den as­pek­tu­sát, így az ér­té­ke­ket is” (19. p.). Eköz­ben az ér­ték min­den­kor tu­da­ti tény, „– ha­bár hor­do­zói a do­log tu­da­tunk­tól is füg­get­le­nül lé­te­ző anya­gi tu­laj­don­sá­gai – mint ér­ték, csak ak­kor lép élet­be, ha va­la­ki tu­do­má­sul ve­szi” (10. p.). A mű „je­len­tés­jel­le­ge, a mű, me­lyet je­len­tés­ként fo­gunk fel, ta­gad­ha­tat­la­nul mond va­la­mit, és ezt a va­la­mit va­la­ho­gyan mond­ja […] de aho­gyan mond­ja, az ol­va­só tu­da­tá­ba min­dig azon ke­resz­tül ér­ke­zik, amit mond. Vis­­sza­utal­va a struk­tu­ra­lis­ta ter­mi­no­ló­gi­á­ra: a »jelölő« nem ér­té­kel­he­tő más­ként, mint a »jelölthöz« va­ló vi­szo­nyá­ban” (19. p.).
A ter­mi­no­ló­gi­ák­tól füg­get­le­nül pe­dig az anya­gi és a tu­da­ti egy­sé­gé­nek a „tar­ta­lom” és a „for­ma” fe­lel meg, nem bi­ná­ris szem­be­ál­lí­tás­ként, ha­nem mint egy­azon kon­tin­u­um két pó­lu­sa (18. p.). S „a for­mai esz­kö­zök je­len­té­sük ré­vén emel­ked­nek az ér­ték rang­já­ra” (19. p.). A mű­al­ko­tás és a va­ló­ság vi­szo­nyá­ra néz­ve, amely­ben a mű a va­ló­ság ré­szé­vé vá­lik, a kér­dés­ben úgy­szin­tén Mukaøovský-idézet me­rül fel – „A mű­al­ko­tás vég­ső fo­kon úgy je­le­nik meg, mint az esz­té­ti­ku­mon kí­vü­li ér­té­kek ös­­szes­sé­ge, mint csak­is az, és sem­mi más” (15. p.). S a jel, va­gyis a je­lö­lő funk­ci­ó­já­ban is je­len­té­sek, je­löl­tek sze­re­pel­nek, sőt a je­len­té­sek a mű­al­ko­tás struk­tú­rá­já­ban meg is tart­ják ere­de­ti je­len­tés­be­li ér­té­kü­ket. A nyel­vé­sze­ti sze­mi­o­ti­kák ér­ve­lé­sé­ben, pél­dá­ul a lot­mani­ban az iro­dal­mi a nyel­vi­re rá­épü­lő má­sod­la­gos jel­szisz­té­ma.
A kri­ti­ka fel­ada­ta, hogy az ol­va­só él­mé­nye és a mű szö­ve­ge kö­zött meg­ha­tá­roz­za a vi­szonyt, amely­ben az ér­tel­me­zés mu­tat­ja fel az ér­té­ket, s így fel­te­he­tő­en el­vég­zi az ér­té­ke­lés mű­ve­le­tét is. Az ér­ték te­hát el­sőd­le­ges.
Rá­kos a vá­zol­tak foly­tán mu­tat rá az ösz­­sze­füg­gé­sek­re, ve­ti fel az egy­ség kér­dé­sét a sok­fé­le­ség­ben, a rész­ér­ték le­het­sé­ges do­mi­nan­ci­á­ját, a „fesz­táv” hor­de­re­jét, a Muka­øov­ský-féle alap­té­telt az esz­té­ti­kai funk­ció, nor­ma és ér­ték kap­cso­la­tá­ról, azt tud­ni­il­lik, hogy tár­sa­dal­mi té­nyek. Az iro­dal­mon kí­vü­li va­ló­ság kap­cso­la­ta a mű­vel esze­rint az ér­té­ke­lés­ben a leg­szo­ro­sabb, s a sa­já­tos itt nem jön szá­mí­tás­ba (vö. 31. p.).
Filep Ta­más Gusz­táv és G. Ko­vács Lász­ló vé­gig­ve­ze­té­se bő­ven él az idé­zés­sel, s ez ta­lán még fo­ko­zot­tabb és tü­ze­te­sebb a Kom­men­tár az ame­ri­kai új­kri­ti­ká­hoz cí­mű ta­nul­mány ki­fej­té­se­kor (102–116. p.) – 500 sor­ból 250.
Rá­kos az új­kri­ti­kai irány­zat­nak „dé­li szár­nyát” vá­laszt­ja pél­da­fel­tá­rás­ként mint a struk­tu­ra­liz­mus­nak leg­in­kább szö­veg­köz­pon­tú vál­fa­ját, a lá­tó­me­ző azon­ban tá­gabb kö­rű. Elem­zé­sé­re tá­masz­kod­va ös­­sze­ál­lít­hat­juk en­nek „ne­ve­zék­ta­nát”, amely az iro­da­lom sa­já­tos­sá­gá­nak fo­gal­ma kö­ré ren­de­ző­dik, s mind­az, ami ezt bont­ja, tév­esz­mé­nek és eret­nek­ség­nek mi­nő­sül. Az iro­da­lom­ban, a mű­ben az ál­lí­tá­sok ez ér­te­lem­ben csak ál­köz­lé­sek (a „köz­lés tév­esz­mé­je”, a kö­zöl­he­tő for­ma is). Ami a mű­ben van, on­to­ló­gi­ai lé­nyé­ben egy­sze­ri és meg­is­mé­tel­he­tet­len; a rá­uta­ló jel­leg ki­küsz­öbö­lő­dik, a deno­tatív és kon­no­tatív je­len­tés­ből az együtt­je­lölt leg­alább­is fel­ér a rá­uta­ló­val. S mi­vel a for­ma nem ha­lad­ha­tó meg, fenn­áll a „pa­ra­frá­zis eret­nek­sé­ge”. Önál­ló­sít­va és ön­tör­vé­nyű­vé avat­va a szö­ve­get, az­az a mű­vet ma­gát, a szer­ző ál­do­za­tá­ul esik a „szán­dék tév­esz­mé­jé­nek”, az ol­va­só pe­dig a „ha­tás tév­esz­mé­jé­nek”. Rá­kos azon­ban ki­mu­tat­ja, ahogy az új­kri­ti­ku­sok kö­zül töb­ben mér­sék­lik vagy ta­gad­ják a ki­zá­ró­la­gos­sá­got (az elő­fu­tár Richards a be­fo­ga­dást a mű lét­fel­té­te­le­ként fog­ja fel, s nem zár­kó­zik el a szer­ző­től sem, akár­csak pél­dá­ul Brooks [49. p.]).
A rá­lá­tást a mű struk­tú­rá­já­ra, amely va­ló­já­ban a for­rá­sa, s min­den­től füg­get­le­nül lé­te­zik, a „szo­ros ol­va­sás” mód­sze­re te­szi le­he­tő­vé (a szó for­dí­tá­sa Rá­kos­tól szár­ma­zik). Így tá­rul­hat fel az egész do­mi­nan­ci­á­ja a rész­ele­mek­hez ké­pest, nyer ér­vé­nyes­sé­get a mű mint ir­ra­ci­o­ná­lis en­ti­tás. Rá­kos Pé­ter el­fo­gad­ja az ir­ra­ci­o­ná­lis­nak a rész­vé­tel­ét az iro­da­lom­ban, meg­győ­ző­dé­se azon­ban, hogy vizs­gá­la­tá­nak ra­ci­o­ná­lis­nak kell len­nie. Emp­son több­ér­tel­mű­ség-fo­gal­mát igen­csak hasz­nál­ha­tó­nak vé­li, s a bon­col­ga­tás­ban el­jut az iró­nia és a pa­ra­do­xon, to­váb­bá a váz (struk­tú­ra; je­len­tés–té­ma, cse­lek­mény, parafra­ze­ál­ható tar­ta­lom) és a szö­vés (han­ga­lak, rit­mus, a kép­sze­rű stb.) ran­so­mi meg­kü­lön­böz­te­té­sé­ig (vö. 67. p.). Vi­szont nem oszt­ja a Wellek–Warren-ké­zi­könyv­ben is önál­ló fe­je­zet­be fog­lalt kül­ső­le­ges (ex­trin­sic) és bel­ső­le­ges (in­trin­sic) meg­kö­ze­lí­tés (ap­proach) ket­té­vá­laszt­ha­tó­sá­gá­nak is­mér­vét. Tu­da­to­sít­ja, hogy a vizs­gá­lat min­dig az ész­lelt struk­tú­rá­ból in­dul ki.
Rá­kos ös­­sze­ve­té­se­i­vel bi­zo­nyít­ja, hogy az új­kri­ti­ku­sok nem szán­dé­koz­nak a mű­vet kí­vül he­lyez­ni a va­ló­sá­gon (56. p.), hogy sem az ol­va­só­ról, sem a szer­ző­ről nem mond­ha­tunk le, a vagy-­vagy he­lyé­ben el kell is­mer­nünk a fo­ko­za­tit, a töb­bé-ke­vés­bé el­vét, a nem sa­já­tos­nak az ele­gye­dé­sét a sa­já­tos­sal stb. Ahogy a for­má­ról ki­nyil­vá­nít­ja, mi­sze­rint az el­sza­kít­va a tar­ta­lom­tól „ve­szít­het lé­nye­gé­ből” (68. p.), s hogy az „esz­mé­nyi ol­va­só”, aki nem lé­te­zik, „még­is­csak ben­ne van a já­ték­ban” (51. p.), mind­ez az is­ko­la ér­de­me­i­nek leg­tel­je­sebb mél­tány­lá­sa mel­lett meg­von­ja kor­lá­tait.
Az „új­kri­ti­ka tük­ré­ben” lát­ha­tó­vá vá­lik gyö­kér­ze­tük, lí­ra­köz­pon­tú­sá­guk, haj­la­muk az ir­ra­ci­o­ná­lis­hoz, ér­dek­lő­dé­sük a me­ta­fi­zi­kus köl­té­szet, egy John Donne irán­t, a fi­lo­zó­fu­sok kö­zül Cro­ce, Berg­son, Scho­pen­ha­u­er, Nietz­sche; a szel­lem­tör­té­net, a ro­ma­nis­ta Vossler és Spitzer, a fran­cia szöveg­ex­p­liká­ció; s együ­vé so­rol­ha­tók az orosz for­ma­liz­mus­sal és a cseh struk­tu­ra­liz­mus­sal, de ezek­hez vi­szo­nyít­va kü­lön­ál­lá­suk ugyan­csak szem­be­öt­lő. Vic­tor Erlich köny­ve (Russian For­mal­is­m. His­to­ry – Doc­trine, 1955 ) ta­nú­ság­té­tel, s már sze­rin­te is, akár Rá­kos egyik re­cen­zi­ó­já­ban, az orosz for­ma­liz­mus el­ne­ve­zés té­vesz­tő (He­li­kon, 1992. 1. sz. 127–128. p.; recen­zált kö­te­tünk­ben lásd 79. p.). Vé­gül sem a gyö­ke­re­ik, sem esz­mé­nye­ik nem le­het­nek men­te­sek vi­lág­né­zet­ük­től (71–83. p.).
A Té­nyek és kér­dő­je­lek cí­mű gyűj­te­mény­ben az Auer­bach-­tanul­mány­on kí­vül, a Kaf­ka több­ér­tel­mű­sé­gé­ről szó­lók és a „Széjjel­pil­lantás”-sorozat is­mer­te­té­sei je­len­tő­sek még iro­da­lom­el­mé­le­ti­leg. Az előb­bi­e­ket a Prá­gai őr­já­rat is­mét­li. Rá­kos A per ter­mi­no­ló­gia­cse­ré­jé­vel iga­zol­ja, hogy a több­ér­tel­mű­ség nem je­len­ti bár­mi­lyen ér­te­lem hoz­zá­ren­de­lé­sét. Ha a re­gény­ben a jo­gi ter­mi­nu­so­kat or­vo­si­val vált­juk fel, ezek csak­is a tü­dő­bajt „di­ag­nosz­ti­zál­hat­ják”. Az át­írás – sze­rin­tünk – A per­nek csu­pán az em­be­ri lét kép­le­te­ként va­ló fel­fo­gása ese­té­ben „in­ter­lineáris”, de a je­lö­lés­cse­re ek­kor is kö­rül­mé­nyes vol­na (pél­dá­ul ho­gyan il­lesz­ked­ne a 7. fe­je­zet, s az „al­kal­ma­zás” ho­gyan mó­do­sí­ta­ná a re­gény ab­szur­di­tá­sát, szö­ve­ge­zé­sé­nek és vi­lá­ga ab­szur­di­tá­sá­nak a kont­raszt­ját ). A kas­tély el­al­vás­je­le­ne­te a leg­köz­vet­le­neb­bül az al­vás­nak mint élet­ta­ni szük­ség­let­nek a stá­tu­sá­ból le­ve­zet­he­tő (ami­kor oly ál­mo­sak va­gyunk, hogy sem­mi más nem ér­de­kel), ami mo­ti­vál­ja ugyan ol­vas­mány­él­mé­nyün­ket, vi­szont azon, hogy a föld­mé­rő­nek „va­ló­san” nem si­ke­rül a kas­tély­ba ju­tás, nem vál­toz­tat – a kafkai több­ér­tel­mű­ség nem zá­rul. Mint Emp­son­nál, nem old­ha­tó, mi­ál­tal az Új Kri­ti­ká­tól kü­lön­vá­lik. Kö­zel ke­rül ah­hoz, ami­ről nem le­het, de nem is kell szól­ni. Rá­kos Pé­ter meg­ha­tá­ro­zá­sa alig mó­do­sít­ha­tó.
A Pro­le­gomenát a szer­ző­pá­ros köny­ve idé­zet­tá­rá­val is elég­sé­ge­sen ex­po­nál­ja (127–136. p.). A szer­zők már a „bio­grá­fi­ai” ör­vén utal­tak Rá­kos Pé­ter fi­lo­zó­fi­ai kép­zett­sé­gé­re (32. p.), ő pe­dig vizs­gá­ló­dá­sát az iro­dal­mi­tól a fi­lo­zó­fia fe­lé esz­kö­zölt irány­vé­tel­ként fog­ta fel. Ez a be­ál­lí­tó­dá­sa iro­da­lom­el­mé­le­ti ta­nul­má­nya­i­ban mar­káns, de a „metapozi­cionális­ra”, te­hát va­ló­já­ban fi­lo­zó­fi­ai szem­lé­let­re tö­rek­vés va­la­men­­nyi írá­sá­nak sa­ját­ja. S ilyen az „egész­nek” az igé­nye dol­go­za­ta­i­ban és lá­tás­mód­já­ban. A recen­zált kö­tet fel­so­ro­lás és szám­ba­vé­tel, s mint ilyen, a rész­le­tek szint­jén épít­ke­zik, ami sem­mi­kép­pen sem el­ha­nya­go­lan­dó. Épp a je­len­té­se sze­rint „nagy­já­ból” elő­szó­ként ért­he­tő pro­le­gom­e­na, a cseh nyel­ven ol­vas­ha­tó kö­tet­ben ilyen funk­ci­ó­jú is. Azon túl, ami ere­dő­jé­vé vál­hat, s az iro­da­lom­tu­do­mány stá­tu­sát és az iro­da­lom­el­mé­let­nek mint „az iro­da­lom­tu­do­má­nyi gya­kor­lat el­mé­le­té­nek” a rang­ját je­gyez­het­jük, az előb­bi két dol­go­za­tot meg­tol­dó át­fo­góbb ve­zér­lés.
Rá­kos iro­da­lom­el­mé­let­ének ten­ge­lyét ké­pe­zi a tar­ta­lom és a for­ma mint „két do­log” (Az iro­da­lom iga­za, 22. p.) s a tar­ta­lom met­sző­dé­sei a va­ló­ság­gal. Vi­szo­nyuk­ban „a mű­höz csak­is a mű­vön kí­vü­li va­ló­ság fe­lől kö­ze­led­he­tünk, a va­ló­ság­hoz csak a meg­bíz­ha­tó­an ér­tel­me­zett és meg­ha­tá­ro­zott mű fe­lől” (uo. 27. p.). Az arte­fak­tum mint a mű szö­ve­ge ha­tá­rol­ja a mű­vet, amel­­lyel nem azo­nos. Rit­mus­vizs­gá­la­tai és vers­elem­zé­sei ar­ról is ta­nús­kod­nak töb­bek közt, hogy Rá­kos nem néz ke­resz­tül a nyel­ven. A kas­tély egyik alak­já­nak ne­vét (Klamm) cseh ol­va­sa­ta­ként sem hagy­ta ki (Té­nyek és kér­dő­je­lek, 159. p.). A nyelv­nek és a nyelv­tu­do­mány­nak mint mo­dell­ér­té­kű­nek a fel­fo­gá­sát is­me­ri, s a je­lö­lő–je­lölt kap­cso­la­tát, amint idéz­tük, sza­ba­to­san fo­gal­maz­za meg. A tar­tal­mi­nak a po­zí­ci­ó­ja sze­rin­tünk azon­ban ki­üt­kö­zik, ami­kor „a szö­veg min­den” el­kép­ze­lést ke­vés­bé mond­ja gyü­möl­csö­ző­nek, mint az ugyan­ilyen ab­szurd má­sik vég­le­tet, hogy „szö­veg ninc­s” (uo. 27. p.). Az iro­da­lom anya­ga pe­dig a töb­bi mű­vé­szet anya­gá­val nem le­het ana­lóg, az iro­da­lom nem „nyelv­ből”, az iro­dal­mi mű nem „sza­vak­ból” van (uo.; az ál­lí­tás ki­éle­zett, s a nyelv­nek több­fé­le de­fi­ni­á­lá­sa le­het­sé­ges). Sőt „Véd­he­tő az az ál­lás­pont, amely sze­rint az iro­dalom […] nem mű­vé­szet” (uo. 14. p.). „Az iro­da­lom té­nyei” és az „iro­dal­mi té­nyek” meg­kü­lön­böz­te­té­sé­ben a rész­re­haj­lás mér­sék­lő­dik: az „iro­dal­mi” a szö­veg­ben va­la­mi­kép­pen ki­fe­je­zett, s csak­is sa­já­to­san iro­da­lom­tu­do­má­nyi mód­szer­rel kö­ze­lít­he­tő meg (Az iro­da­lom iga­za, 21. p.). De a nyel­vi-hang­ta­ni, az ingar­deni „el­ső ré­teg” esz­té­ti­kai funk­ci­ó­ja iránt nincs bi­zal­ma (Té­nyek és kér­dő­je­lek, 21. p.).
Tar­tal­mi fe­lő­li az in­ten­ció a szer­ző­től és szán­dé­ká­tól kezd­ve. A szer­ző a mű­nél ma­ga­sabb ren­dű ka­te­gó­ria, s a mű­vek fö­lé ível­nek olyan ka­te­gó­ri­ák, mint az iro­dal­mi stí­lus, irány­zat, kor­szak stb. Mi­vel az ös­­sze­ha­son­lí­tás az iro­da­lom­el­mé­let ál­ta­lá­ban be­vett mód­sze­re, az „ös­­sze­ha­son­lí­tó iro­da­lom­tu­do­mány” tu­laj­don­kép­pen an­nak as­pek­tu­sa. S bár az el­ne­ve­zés csak­is iro­da­lom­kö­zi vi­szony­lat­ban hasz­ná­la­tos, a di­men­zió mind­egyik iro­da­lom­nak sa­ját­ja.
„Tet­ten ér­he­tő”, ahogy a ma­gyar­or­szá­gi iro­da­lom­tu­do­mány fá­zis­ké­sé­sét re­giszt­rál­ja (uo. 20. p.), s nem­kü­lön­ben er­re utal egyik re­cen­zi­ó­já­ban (Jegy­ze­tek, 50.) a „hé­zag­pót­lás”. A cseh nyel­vű vál­to­zat­ban a ma­gyar iro­da­lom­tu­do­mány es­­szé­jel­le­ge foly­tán is más, mint a cseh (12. p.).
Filep Ta­más Gusz­táv és G. Ko­vács Lász­ló az élet­mű va­la­men­­nyi cso­mó­pont­ját érin­ti, ezek kö­zül Ady End­re és a Nyu­gat tár­gya­lá­sát irány­adó­nak tart­hat­juk. A Prá­gai őr­já­rat­ban har­ma­dik meg­je­len­te­tés­ként kom­po­ná­ló­dik be az Ady köl­té­sze­té­nek „sta­ti­ká­já­ról” és „di­na­mi­ká­já­ról” szó­ló ta­nul­mány (57–71. p.). A tar­tal­mi ben­ne prog­ram­sze­rű (vö. 57. p.). Hírt ad egy tel­jes­sé­gé­ben kéz­irat­ban ma­radt mo­nog­rá­fi­á­ról – Adyho lyri­ka. Szem­lél­te­tő köl­te­mé­nye­it egy­részt pró­zá­ban el­be­szél­ve, más­részt a ver­sek­re for­ma­i­lag rá­játsz­va tol­má­csol­ja; négy-öt al­ka­lom­mal vesz igény­be meg­lé­vő cseh for­dí­tást (do­cen­si habil­itá­ciós mun­ka; lásd i. m. 257. p.). Meg kell je­gyez­nünk, hogy Rá­kos Pé­ter kö­ze­lí­té­se­i­ben s élet­mű­ve meg­kö­ze­lí­té­sé­hez Ady-lá­tá­sa kulcs­fon­tos­sá­gú.
Rá­kos Nyu­gat-ké­pe (1987, 1995; kö­te­tünk­ben lásd 173. skk., 309. p.) ugyan­csak cseh nyel­ven je­lent meg elő­ször (Nyu­gat – Velká gen­er­ace. Pra­ha, 1982), a Nyu­gat hét köl­tő­jé­nek a port­ré­ját is tar­tal­maz­va. Rá­kos Sza­bó Lő­rin­cet itt beeme­li az „el­ső ge­ne­rá­ci­ó­ba”, amit ugyan eset­leg ön­ké­nyes­nek, de egy­ben in­do­kolt­nak tart. A vers­for­dí­tá­sok kö­zül ki­tű­nik Fran­tišek Ha­las öt Ady-ver­se. A port­rék mind­egyi­ke, bár is­mert anya­got fog­lal­nak ös­­sze, egye­dül­ál­ló. Tóth Ár­pad­nál, köl­té­sze­té­nek jel­lem­zé­sé­ben a „vyz­naèo­val se však neobyèe­j­nou jed­no­li­tostí a ryzostí úhozu” (207. p.) té­te­le­zés ra­gad­hat meg min­ket (va­gyis hogy „egy­ön­te­tű és tisz­ta le­üté­sű”; a „ry­zostí úhozu“ le­for­dít­ha­tat­lan; a lant­ra, a ko­boz­ra, a zon­go­rá­ra mint hú­ros hang­szer­re egy­aránt vo­nat­koz­hat).
A Két elő­adás a hun­ga­ro­ló­gi­á­ról (137–149. p.) ki­vo­na­to­lá­sa­i­ból irány­el­vül je­gyez­het­jük szá­munk­ra, hogy „az egye­te­mi ma­gyar ok­ta­tás ered­mé­nyei az il­le­tő or­szág tu­do­má­nyos­sá­gá­nak és a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­nak egy­aránt hasz­ná­ra vál­ja­nak” (143. p.).
A Prá­gai Tü­kör év­ti­ze­de (231–285. p.) vé­gig­la­poz­za mind­azt, „ami­ben élünk”, Rá­kos Pé­ter posz­tu­musz cseh nyel­vű mű­vét (275. skk.) és egy, a ki­adás kü­szö­bén ál­ló to­váb­bi­nak tar­tal­mát (283–284., 328. p.). A Zsi­dó írók a ma­gyar iro­da­lom­ban cí­mű elem­zés Prá­gá­ban cseh nyel­vű, Bu­da­pes­ten ma­gyar nyel­vű elő­adás­ként hang­zott el; nyom­ta­tás­ban a Köny­vé­szet rész­le­gé­ben fel­tün­te­tett cím­mel (333. p.); a cseh nyel­vű vál­to­zat In Židovští autoøi v lit­er­at­u­rach evrop­ských zemí (Red. M. Pojer. Pra­ha, Židovské Muzeum, 1999, 9–10., 91–98. p.). Rá­kos Pé­ter ér­ve­lé­sé­nek mag­va, hogy a szer­zők­höz iga­zí­tott hal­maz­kép­zés a ma­gyar iro­da­lom egy­sé­gét nem sér­ti fel.
A könyv utó­sza­va Kiss Gy. Csa­ba tol­lá­ból szár­ma­zik. „Osz­tá­lyo­zá­sa” foly­tat­ja egy fe­je­zet­tel a Szloven­szkói vá­ros­ké­pek új ki­adá­sá­hoz írot­tat (is­mer­te­té­sét lásd Zeman Lász­ló, Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2001. 1. sz. 177–181. p.). A Fel­föld pol­gá­ri At­lan­ti­sza de­fi­ní­ció így szö­vő­dik az­zal, mi­sze­rint Rá­kos Pé­ter „an­nak a fel­föl­di ma­gyar urban­itás­nak ta­lán utol­só kép­vi­se­lő­je, amely­nek min­de­nek­előtt Márai Sán­dor volt az iro­dal­mi ki­fe­je­ző­je”, s „Kas­sai pol­gár volt Rá­kos Pé­ter Prá­gá­ban” (287–291. p.).
A té­vesz­té­sek­ből a kö­tet­ben ar­ra kor­lá­to­zó­dunk, hogy Rá­kos nem for­dí­tot­ta az Ott­lik-regényt, sem Füst Mi­lán re­gé­nyét, a Déryét sem (71., 318–319. p.). A szer­ző bib­li­og­rá­fi­á­ja (In Ab imo pec­tore. K sedemdesát­inám Pet­ra Rákose. Acta Uni­ver­si­tatis Car­oli­nae, Philo­log­i­ca 1. Slav­i­ca Pra­gen­sia XXXVII. 252–263. p.) ugyan­is er­re néz­ve té­ves ada­to­kat tar­tal­maz. S té­ves a vers­for­dí­tás­ra vo­nat­ko­zó ál­lí­tás köny­vünk 174. lap­ján.
A mar­xis­ta iro­da­lom­te­ó­ria vagy esz­té­ti­ka ke­ze­lé­sé­vel kap­cso­lat­ban Rá­kos­nál azt nem le­het le­fed­ni a „meg­ad­ja a csá­szár­nak, ami a csá­szá­ré” (vö. 9. p. és má­sutt) szó­lás­sal. A mar­xis­ta iro­da­lom­te­ó­ria az ame­ri­kai és az an­gol ku­ta­tás­ban is ér­vé­nye­sült. S pél­dá­ul Terry Eagle­ton ilyen be­ál­lí­tá­sú ké­zi­köny­ve (Literary The­o­ry. An Intro­duc­tion. Ox­ford, Black­well, 1983) ki­adá­sok és után­nyo­más­ok so­ro­za­tá­val van je­len az el­mé­let fej­lő­dés­tör­té­net­ében; a po­li­ti­kai mel­lék­zön­ge te­hát alig kénysz­erű…
E re­cen­zi­ónk vé­gé­re hagy­tuk a szer­zők ál­tal Rá­kos­nak az idő­ren­di sor­rend­hez iga­zo­dó tár­gya­lá­suk­ban (lásd 63–64. p.) a vers­rit­must vizs­gá­ló kor­sza­kát. Ered­mé­nye­it kan­di­dá­tu­si ér­te­ke­zés­ként nyúj­tot­ta be és véd­te meg 1960-ban. A cseh nyel­vű kéz­irat­nak ré­sze volt a Jegy­zet Ady ver­se­lé­sé­ről (Az iro­da­lom iga­za, 61–66. p.). Az an­gol nyel­vű ki­ad­vány­ban (Rhytm and Metre in Hun­gar­i­an Ver­se. Acta Uni­ver­si­tatis Car­oli­nae, Philo­log­i­ca, Mono­graphia XI, 1966) a szem­lél­te­tett vers­anyag az ere­de­ti­hez mér­ve re­du­kál­tabb, va­la­mint a rit­mus­nak és a met­rum­nak ál­ta­lá­no­sabb kér­dé­sét és je­len­tés­ta­ni ki­ha­tá­sát fel­ve­tő fe­je­zet nem ré­sze.
A vi­tás vers­ta­ni vá­la­szok­nak (Az iro­da­lom iga­za, 33–60. p.) az Ady-vers meg­ol­dá­sa egé­szí­té­se-füg­ge­lé­ke. A Vá­la­szok ös­­sze­vont szin­té­zis, amely a ma­gyar vers­rit­mus, „a ma­gyar nem­ze­ti vers­idom” fő vo­ná­sa­it fe­di fel. A tár­gyal­tak­nak a cseh nyel­vű kéz­ira­tot és az an­gol nyel­vű vál­to­za­tot is te­kin­tet­be vé­ve kí­sé­rel­jük meg a súly­pon­to­zá­sát. Mind­ket­tő­ben a vá­lasz­adás tör­té­ne­ti ha­lad­vá­nya, majd a vizs­gá­lat mód­sze­ré­nek a ki­fej­té­se áll be­ve­ze­tés­ként.
A „nem­ze­ti vers­idom” el­ne­ve­zés, amint tud­juk, Arany Já­nos­tól szár­ma­zik, aki a nép­köl­té­szet és a ré­gi ma­gyar vers s an­nak ha­gyo­má­nyát meg­tar­tó ver­se­lés met­ri­kai min­tá­já­nak mint a vers­sor­ban egy­mást kö­ve­tő, a ze­nei ütem­mel pár­hu­zam­ba von­ha­tó, te­hát egy­for­ma tar­ta­mú, szó­tag­szám­ban leg­fel­jebb négy szó­ta­gig ter­je­dő üte­mek­re ta­go­ló­dást tet­te alap­já­ul. Az ütem több­nyi­re hang­sú­lyos szó­tag­gal kez­dő­dik, de a hang­súly az ütem bel­se­jé­be is át­ke­rül­het. A hang­súly­nak vagy egy­ál­ta­lán a nyel­vi­nek sze­re­pé­re néz­ve az üte­mek­re ta­go­ló­dás­nál a ké­sőb­bi­ek­ben a ku­ta­tók vé­le­mé­nye meg­osz­lott. Arany Lász­ló (hang­súly, mel­lék­hang­súly), Gá­bor Ig­nác (hang­súly és vers­nyo­ma­ték egye­zé­se, ütem­elő­ző), Né­meth Lász­ló (a mon­dat ér­tel­me sze­rint „ta­go­ló ver­s”), Szabé­di Lász­ló (a be­széd­nek és bi­zo­nyos mon­dat­be­li for­du­la­tok­nak hang­súly­szer­ke­ze­te), Var­gyas La­jos (a „szó­lam” tar­ta­má­nak egyen­lí­tő­dé­se) az ütem­kép­zést a nyelv­ből le­ve­zet­he­tő je­len­ség­nek kép­zel­ték. Négyesy Lász­ló és Hor­váth Já­nos nyel­ven kí­vü­li, ze­nei ere­dez­te­té­sét val­lot­ták; Hor­váth sze­rint az ütem vers­nyo­ma­té­ka, az iktus, az ér­tel­mi hang­súly el­le­né­ben is ér­vé­nye­sül­het. A „ze­nei” pe­dig an­­nyit je­lent, hogy nem lo­gi­kai, nem nyel­vi; az ütemél, ütem­ha­tár ki­je­lö­lé­sé­re, jel­zé­sé­re ugyan szol­gál­hat a hang­súly, de ez eset­ben is csak az iktusigénynek tesz ele­get, s ön­ma­gá­ban nem met­ri­kai, nem rit­mus­kép­ző.
Rá­kos Pé­ter tisz­táz­za a mód­szer­ta­ni elő­fel­te­vé­se­ket, el­ső­sor­ban a rit­mus­nak mint tu­da­ti je­len­ség­nek, rit­mus­él­mény­nek a meg­lét­ét. A rit­mus a rit­mus­hor­do­zó anyag­nak, rit­mi­zomenon­nak nem inherens tu­laj­don­sá­ga. S a kí­sér­le­ti fo­ne­ti­ka vagy a sta­tisz­ti­kai mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sa­kor e tényt nem le­het fi­gyel­men kí­vül hagy­ni. (Ez ve­zet­te ah­hoz is, hogy a hang­sú­lyos szó­tag­ok ki­mu­ta­tá­sá­nál kér­dő­ívet al­kal­ma­zott, meg­ál­la­pít­va, mi­sze­rint a ma­gyar­ban a hang­súly he­lyé­nek a meg­ha­tá­ro­zá­sa elég­gé „szó­ró­dik”, míg a cseh­ben ma­ra­dék­ta­lan.)
Rá­kos a „nem­ze­ti vers­idom” két alap­ve­tő sa­ját­sá­gát te­szi vizs­gá­lat tár­gyá­vá, azt, ahogy a vers­sor azo­nos tar­ta­mú­nak vélt üte­mek­ből áll (ütem­egyen­lő­ség, izokró­ni­a) és a vers­sor szó­tagszámkötöttségét (szó­tag­szám­lá­ló, szil­l­abikus ver­s). Az ütem­egyen­lő­ség azon kí­vül, hogy a ma­gyar vers­rit­mus­nak sa­ját­ja, meg­van a pró­zá­ban, más nyel­vek ver­se­lé­sé­ben vagy a ze­né­ben. S a vers­ben va­ló­já­ban nem is tar­tam, ha­nem a tem­pó, a nyelv­vel va­ló bá­nás­mód kér­dé­se (Rhytm and Metre…, 36. p.; Az iro­da­lom iga­za, 43. p.). Ami nem ke­vés­bé áll az ütem­re sem, amely ugyan ob­jek­tí­ve lé­te­zik, de kö­tött­sé­ge a vers­sor­ra kí­vül­ről ve­tül (uo., 37., 43–44. p.).
A „nem­ze­ti vers­idom” elem­zé­se­kor a vizs­gá­la­tok kez­de­té­től vé­gig­vo­nul a hang­súly­vi­szo­nyok fel­fe­dé­se. Nincs ez más­kép­pen Rá­kos ré­szé­ről, aki a vers­idom­nak egyik rep­re­zen­ta­tív alak­ját, ha­gyo­má­nyo­san a fél­sor­ban 4/2-es ta­go­lá­sú ma­gyar ale­xand­rint, kér­dő­íves és sta­tisz­ti­kai mód­szer igény­be­vé­te­lé­vel, s meg­fe­le­lő mér­le­ge­lés alap­ján met­ri­ka­i­lag mint mind­há­rom le­het­sé­ges ütem­el­osz­tást ki­ak­ná­zó for­mát – 3/3, 4/2, 2/4 – fo­gad­ja el. Vizs­gá­la­tá­ban a so­ro­za­tos­ság el­vét és a dal­lam­min­tá­hoz iga­zo­dó tran­sza­k­cen­tálódást nem mel­lő­zi.
A szer­ző fog­la­la­tos­ko­dá­sa a met­ri­ka kér­dés­kö­ré­vel, a vers­anyag fel­dol­go­zá­sa s szé­les kö­rű tá­jé­ko­zott­sá­ga a szak­iro­da­lom­ban egy to­váb­bi meg­fi­gye­lé­sét tet­te le­he­tő­vé, mi­sze­rint a fel­mon­dott, nem­ze­ti ver­se­lé­sű han­gos vers­ben a vers­sor két­fé­le rit­mi­kai szer­ve­ző­dés­nek van alá­vet­ve. Az egyik a hang­súly sze­rin­ti, a má­sik egy­faj­ta 4-es alap­rit­mus, amely nem függ a rit­mus­hor­do­zó kö­zeg­től, s „pri­mi­tív” ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy ősi. Rá­kos ilyet ta­lált Ko­dály Nép­ze­ne­tá­rá­ban; va­ló­szí­nű­sí­ti, hogy Hor­váth er­re gon­dol­ha­tott, amint a rit­mus ze­nei fel­fo­gá­sát hir­det­te, s Var­gyas „4 plusz ma­ra­dék” vé­le­ke­dé­se az ütem ta­go­ló­dá­sá­ról mint­ha er­re utal­na (ilyen osz­tó­dást ta­nú­sí­ta­nak a gyer­mek­ver­sek és a mon­dó­kák, s gon­dol­ha­tunk a fe­le­ző nyol­cas­ra) (vö. i. m. 65–67. p.).
A fel­ho­zot­tak hát­te­ré­vel szin­te ma­gá­tól ér­te­tő­dik, ahogy az egy­sze­rű­nek és egy­han­gú­nak ér­zett nem­ze­ti rit­mus­for­má­ban fel­lé­pett az „ár­nya­lá­sa”. Arany­nál ezt szol­gál­ta (az ő sza­vá­val) a „meg­mértékelés”, az idő­mér­ték, köl­tői gya­kor­la­tá­ban a kori­ambi­zá­lás. A hos­­szú és a rö­vid szó­tag­ok ará­nyo­sabb el­osz­lá­sá­ról volt szó. A rit­mi­kai újí­tást a ma­gyar köl­té­szet­ben a 18. szá­zad­tól a klasz­­szi­kus idő­mér­ték és a nyu­gat-eu­ró­pai ver­se­lés tí­pu­sa hoz­ta ma­gá­val. Rá­kos Pé­ter ilyen ös­­sze­füg­gés­ben be­szél a nem­ze­ti vers­for­má­ról a jö­ve­vény, át­vett for­mák­hoz mér­ten nem mint az ősi­ről – és egy ide­gen­ről, ha­nem mint egy ré­gibb és egy újabb ver­se­lés­ről. A ma­gyar vers­rit­mus ek­kép­pen fej­lő­dött vol­na, tud­ni­il­lik, ön­ma­gá­tól is, meg­volt er­re a disz­po­zí­ci­ó­ja. Az új for­mák­nak a ma­gyar köl­tői ha­gyo­mány­ban és a nyelv­ben ked­ve­ző fel­tét­elei vol­tak.
A cseh nyel­vű kéz­irat­ban az idő­mér­ték ana­lí­zi­se önál­ló fe­je­ze­tet ké­pez, már az „ár­nya­lás” funk­ci­ó­ját pe­dző s ezt meg­elő­ző rész­ben szó van a para­dox­onkén­ti Kisfaludy–Èe­lakovský epi­zód­ról; a ma­gyar–cseh ös­­sze­ve­tés mind­un­ta­lan je­lent­ke­zik, s a vizs­gált je­len­sé­get mar­káns­sá te­szi (140–141., 154. skk.).
A ma­gyar vers­rit­mus fej­lő­dé­sé­ben mély­re­ha­tó újí­tás Ady ver­se­lé­se. Az idő­mér­ték és a hang­sú­lyo­zás ver­ti­ká­lis sta­tisz­ti­ká­já­val Rá­kos ar­ra az ered­mény­re ju­tott, hogy az Ady-vers szó­tag­szám­lá­ló az egyes so­ro­kat il­le­tő­en, sza­bad bel­ső ta­go­lás­sal, amely­ben a 6. szó­tag­ra eső hang­súly gá­tol­ja a nem­ze­ti vers­idom sze­rin­ti üte­me­zést. Az idő­mér­ték ha­son­ló vizs­gá­la­ta pe­dig a jam­bus­tól va­ló el­kü­lö­nü­lést mu­tat­ja.

A vers­be­li újí­tás, a for­ma át­ala­ku­lá­sa hát­te­ré­ül, for­rá­sá­nak új­sze­rű­ség­ét, a mon­da­ni­va­ló, tar­ta­lom új­sze­rű­ség­ét ér­zé­kel­jük.
A dis­­szer­tá­ció utol­só előt­ti fe­je­ze­te tar­tal­maz­za a rit­mus és a met­rum de­fi­ní­ci­ó­ját, „be­is­mer­ve”, hogy a szer­ző met­ri­kai vá­lasz­ke­re­sé­se nem ön­cé­lú for­ma­ku­ta­tás. Az Ady-vers meg­ol­dá­sá­nak ér­tel­me az Adyho lyri­ka tar­tal­mi­sá­ga (Z. L.). A met­rum de­fi­ni­á­lá­sá­ban a fo­gal­mi le­írá­son kí­vül a ha­son­lí­tá­sok me­ta­fo­ri­kus rá­vil­lan­tá­sa is szá­mí­tás­ba jö­het. A met­rum–rit­mus ket­tős­sé­gét Gáldi még egy köz­tes szint­tel bő­ví­ti, ¼udovít Bakoš hoz­zá ha­son­ló­an a saus­sure-i ter­mi­no­ló­gi­á­hoz for­dul, s a langue–­pa­role szem­be­he­lye­zé­se­ként metaforizál­ja, ami Rá­kos­nak fö­löt­te sza­ba­tos­nak lát­szik (i. m. 200. p.).
A vers „je­len­tés­ta­na” a rit­mus­nak-met­rum­nak szin­te va­la­men­­nyi kap­cso­lat­le­he­tő­sé­gé­re ki­ter­jed. A vers­nek mint for­má­nak ön­ma­gá­ban is ran­gos funk­ci­ó­ja, hogy a mű­nek bi­zo­nyos iro­dal­mi ér­té­ket köl­csö­nöz (214. p.), s mint ilyen rög­zül a tár­sa­dal­mi tu­dat­ban, az­az nem pusz­tán dí­szí­tés vagy já­té­kos­ság. Sze­man­ti­ká­já­nak mo­ti­vált­sá­ga kü­lön­bö­ző fo­kú. Ami­kép­pen mind­má­ig a rit­must a nyelv fe­lől, fo­no­ló­gi­ai szem­pont­ból vet­ték szem­ügy­re, nap­ja­ink­ban ki le­het in­dul­ni a rit­mus­ból a nyelv fe­lé, nem­csak hang­ta­ni, ha­nem a nyel­vi­nek va­la­men­­nyi as­pek­tu­sát fel­ölel­ve. A le­zá­ró két fe­je­zet a lí­ra vál­tá­sá­nak s a vál­tá­sok je­len­tő­sé­gé­nek ská­lá­ját bont­ja ki. A met­rum–rit­mus ket­tős­ség fe­szült­ség­kel­té­sét, a polimetrikus for­má­kon át a sza­bad ver­sig, amely­ben ez meg­szű­nik, de a ten­z­iókeltés új mó­do­za­ta­i­nak tért kell nyer­ni­ük. S vé­gül a vers, köl­te­mény töb­bi ele­mé­vel együtt­ha­tó, ere­de­ti­leg mo­ti­vá­lat­lan met­rum­nak ki­fe­je­zet­ten je­len­tést tu­laj­do­nít­ha­tunk. A pél­da a Két szem­be­sí­tés­ből is­mert Vö­rös­mar­ty és Pe­tő­fi köl­te­mé­nyé­nek (Áb­ránd, Len­nék én fo­lyó­víz) ér­tel­me­zé­se. (A vers­rit­mus té­ma­kör át­te­kin­té­se – Rá­kos Pé­ter: Ref­le­xi­ók egy Vers­tan­ról és a vers­tan­ról. Iro­da­lom­tör­té­net, 1983, 3–4. sz. 947–951. p.; az an­gol nyel­vű fü­zet szak­sze­rű re­cen­zi­ó­ját lásd Miroslav Èer­venkától a Èeská li­te­ra­tú­rá­ban, 1967. 6. sz. 516–518. p.).
Is­mer­te­té­sünk­ben erő­tel­jes­eb­ben nem nyo­ma­té­ko­sí­tot­tuk sa­ját „szö­veg­kör­nye­ze­tün­ket”, a ki­egé­szí­tés­nek szánt met­ri­kai ki­te­kin­tés azon­ban ezt ta­lán elég­sé­ge­sen jel­zi (meg­je­gyez­het­jük, hogy Rá­kos Pé­ter „Vers­ta­nát” a po­zso­nyi egye­tem ma­gyar tan­szé­kén 1963-tól al­kal­maz­tuk az ok­ta­tás­ban).
A Ha­gyo­mány és kon­tex­tus cí­mű írá­sunk­ban a szlo­vá­ki­ai hun­ga­ro­ló­gia nyel­vé­sze­ti ága­za­tá­nak a „vegy­ro­kon­sá­gá­ról” ér­te­kez­tünk, de a re­le­váns kör­ze­tek az iro­da­lom­tu­do­mány­ban is ki­je­löl­he­tők. (Vö. A po­zso­nyi ma­gyar tan­szék múlt­ja és je­le­ne. Po­zsony, Kalligram Könyvkiadó–A Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Kul­tu­rá­lis In­té­ze­te, 2002, 41–50. p.; úgy­szin­tén Fa­ze­kas Jó­zsef: A po­zso­nyi ma­gyar tan­szék. Fó­rum Tásadalom­tu­dományi Szem­le, 2005, 4. sz. 3–4. p.; Zeman Lász­ló: Nyelv­tu­do­mány és nyelv­ok­ta­tás. Uo. 5–20. p.).
A szer­ző­pá­ros köny­vé­nek tar­tal­mas­sá­gá­hoz, s ahogy fel­zár­kóz­tat­ja Rá­kos té­te­le­it s a vo­nat­ko­zó szak­iro­dal­mat, még stí­lu­sá­nak mind mí­ves­sé­gé­re, mind tar­tal­mi­sá­gá­ra is ki­te­kint­ve (lásd 11., 126. p.), nem fér két­ség. A Jegy­ze­tek és a Köny­vé­szet vis­­sza­la­po­zó össze­ge­zé­se, va­la­mint a Rá­kos fény­kép­al­bu­má­ból vett meg­idé­zés te­szi tel­je­seb­bé a fel­tér­ké­pe­zést.
Rá­kos Pé­ter mun­kás­sá­ga és ha­gya­té­ka a szlo­vá­ki­ai ma­gyar hun­ga­ro­ló­gi­á­nak is egyik alap­pil­lé­re. A recen­zált könyv szám­ba ve­szi sok­ré­tű­sé­gét és tá­jé­koz­tat, a to­váb­bi ku­ta­tás­tól függ a be­ágya­zá­sa; ami­kor is az ol­va­sást fel­te­he­tő­en a szer­ző „bel­ső” fo­ga­lom­tá­rá­hoz iga­zít­juk, így pró­bál­va fel­fog­ni „tű­nő­dé­sét az iro­dal­mon”.

Zeman Lász­ló

Keszegh Béla–Török Tamás (szerk.): Gazdasági váltás Szlovákiában (Lelkes Gábor)

Keszegh Béla–Török Ta­más (sz­erk.): Gaz­da­sá­gi vál­tás Szlo­vá­ki­á­ban. Ko­má­rom, Kem­pe­len Far­kas Tár­sa­ság, 2006, 332 p.

A 2006. jú­ni­us 17-i elő­re­ho­zott szlo­vá­ki­ai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok tét­je a gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis re­for­mok foly­ta­tá­sa vagy azok mó­do­sí­tá­sa, le­ál­lí­tá­sa, a szo­ci­á­lis kö­vet­kez­mé­nyek eny­hí­té­se volt. A vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek­ből ar­ra kö­vet­kez­tet­he­tünk, hogy a szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tók több­sé­ge el­uta­sí­tot­ta a gaz­da­sá­gi re­for­mok ed­di­gi üte­mét, sú­lyos­nak érez­te an­nak tár­sa­dal­mi kö­vet­kez­mé­nye­it.
A fen­ti té­nyek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar dok­toran­dus­zok és fi­a­tal ku­ta­tók ér­de­ke­it vé­dő Kem­pe­len Far­kas Tár­sa­ság ta­vas­­szal meg­je­lent Gaz­da­sá­gi vál­tás Szlo­vá­ki­á­ban c. ki­ad­vá­nyát kü­lö­nö­sen ak­tu­á­lis­sá te­szik. A pub­li­ká­ci­ó­ban ös­­sze­gyűj­tött ta­nul­má­nyok – a Kem­pe­len Far­kas Tár­sa­ság ál­tal tá­mo­ga­tott ösz­tön­díj­rend­szer­ben részt ve­vő fi­a­tal szak­em­ber­gár­da ku­ta­tá­si ered­mé­nyei – azon tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi re­for­mo­kat te­kin­tik át, ame­lyek az el­múlt évek­ben kü­lön­bö­ző eu­ró­pai szak­mai tes­tü­le­tek po­zi­tív kri­ti­ká­ját vív­ták ki, és je­len­tő­sen elő­se­gí­tet­ték az or­szág el­is­mert­sé­gét az Eu­ró­pai Uni­ó­ban. A szer­zők a re­for­mok gaz­da­sá­gi ered­mé­nyes­sé­gé­nek vizs­gá­la­tán túl a re­for­mok tár­sa­dal­mi vissz­hang­ját is elem­zik, ami az el­kö­vet­ke­ző évek so­rán je­len­tős se­gít­sé­get nyújt­hat to­váb­bi köz­po­li­ti­kai vál­to­zá­sok és hos­­szú tá­vú irány­vo­na­lak meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban és meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban. A tár­sa­ság, fel­is­mer­ve a szlo­vá­ki­ai tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai je­len­sé­gek és gaz­da­sá­gi ered­mé­nyek fel­tá­rá­sá­ból ere­dő ta­pasz­ta­lat­át­adás le­he­tő­sé­gét más or­szá­gok szá­má­ra, a ta­nul­má­nyo­kat két nyel­ven, ma­gya­rul és an­go­lul te­szi köz­zé a ki­ad­vány­ban.
Rész­le­te­seb­ben néz­ve a könyv tar­tal­mát, az el­ső fe­je­zet a re­for­mok po­li­ti­kai kör­nye­ze­tét és elő­fel­té­te­le­it mu­tat­ja be. A ta­nul­mány szer­ző­je, Keszegh Bé­la, át­fo­gó ké­pet nyújt az 1989-es rend­szer­vál­to­zást kö­ve­tő más­fél év­ti­zed vál­to­zó gaz­da­ság­po­li­ti­kai és tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai idő­sza­ka­i­ról, meg­ál­la­pít­va azt, hogy az 1990-es évek je­len­tős le­ma­ra­dá­sá­ban nagy sze­re­pe volt a ko­ráb­bi hasz­no­sít­ha­tó po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi ta­pasz­ta­lat hi­á­nyá­nak, majd a ké­sőb­bi­ek­ben en­nek volt kö­szön­he­tő a re­for­mok át­fo­gó és bá­tor jel­le­ge.
A kö­tet má­so­dik ta­nul­má­nyá­ban Bara Zol­tán a gaz­da­sá­gi rend­szer­el­mé­let mód­szer­ta­nát al­kal­maz­za a szlo­vá­ki­ai re­form­fo­lya­ma­tok ala­po­sabb át­te­kin­té­sé­hez és meg­ér­té­sé­hez, va­la­mint ös­­sze­fog­la­ló szin­té­zis­ként be­mu­tat­ja az adó­rend­szer, az egész­ség­ügyi és a szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szer, va­la­mint a mun­ka­erő­pi­ac re­form­lé­pé­se­it.
A kö­vet­ke­ző ta­nul­mány a kö­tet leg­több in­no­vá­ci­ót tar­tal­ma­zó írá­sa, mely­ben Es­té­lyi Krisz­ti­na, Keszegh Bé­la, Ko­vács Pé­ter és Mikóczy Ilo­na a ma­gyar–szlo­vák ha­tár men­tén tör­té­nő mun­ka­erő­moz­gá­sok irá­nyát, mér­té­két, jel­le­gét és irány­vo­na­la­it mu­tat­ja be, vizs­gál­ja azok ha­tá­sa­it a ha­tár men­ti ré­gi­ók gaz­da­sá­gá­ra és tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sa­i­ra. A ta­nul­mány el­ső ré­sze a mun­ka­erő­moz­gás jo­gi hát­te­rét vizs­gál­ja, mely­nek ke­re­tén be­lül be­mu­ta­tás­ra ke­rül­nek azok az Eu­ró­pai Unió ál­tal hasz­nált jo­gi fo­gal­mak, ren­del­ke­zé­sek és eset­le­ges jo­gi le­he­tő­sé­gek, ame­lyek a mun­ka­erő moz­gá­sát hi­va­tot­tak ér­tel­mez­ni és fel­ügyel­ni. A jo­gi hát­tér be­mu­ta­tá­sa kü­lön fi­gyel­met szen­tel a mun­ka­erő-köl­csön­zés le­he­tő­sé­ge­i­re és sza­bá­lyo­zá­sá­ra, amely nem várt mér­ték­ben je­lent meg a mun­ka­erő­pi­a­con. A ta­nul­mány má­so­dik ré­sze a mun­ka­erő­moz­gást a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók vi­szony­la­tá­ban vizs­gál­ja, mely mu­ta­tók se­gí­te­nek meg­­ér­te­ni bi­zo­nyos tár­sa­dal­mi re­ak­ci­ó­kat, to­váb­bá se­gí­te­nek meg­cá­fol­ni vagy alá­tá­masz­ta­ni a na­pi po­li­ti­kai csa­ták fel­ve­té­se­it és eset­le­ges rém­ké­pe­it. A ta­nul­mány kö­vet­ke­ző ré­sze a té­ma gya­kor­la­ti, mun­ka­ügyi ol­da­lát mu­tat­ja be, va­gyis azt, hogy mű­kö­dik a mun­ka­erő-in­gá­zás a min­den­nap­ok­ban, és mi­lyen kö­rül­mé­nyek idéz­ték elő az in­gá­zók szá­má­nak meg­sok­szo­ro­zó­dá­sát. Ezen fe­je­zet tár­gyal­ja a mun­ka­erő­moz­gás góc­pont­ja­it, ahol az in­gá­zók szá­ma a leg­na­gyobb mér­té­kű, to­váb­bá ké­pet ad ar­ról, hogy az el­múlt más­fél év­ben az in­gá­zók szá­ma mi­lyen ará­nyo­kat öl­tött. Az in­gá­zás mé­re­té­nek be­mu­ta­tá­sá­val pár­hu­za­mo­san be­mu­ta­tás­ra ke­rül a mun­ka­erő­pi­ac át­ala­ku­lá­sa a ha­tár men­tén, amely kü­lön­bö­ző ha­tás­sal volt a tár­sa­da­lom­ra a ha­tár mind­két ol­da­lán, va­la­mint ja­vas­la­tot fo­gal­maz meg egy át­fo­gó ha­tár men­ti mun­ka­ügyi kon­cep­ció ki­dol­go­zá­sá­ra. A ta­nul­mány zá­ró egy­sé­ge a szak­te­rü­let érin­tett kép­vi­se­lő­i­nek vé­le­mé­nyét fog­lal­ja ös­­sze.
A kö­tet ne­gye­dik ta­nul­má­nyát Áren­dás Csa­ba, Du­dás Ta­más, Il­lés Gá­bor és Szinek Kénesy Ma­ri­an­na ír­ta az­zal a cél­lal, hogy be­mu­tas­sa a Szlo­vá­ki­á­ban 2004-ben vég­be­ment adó­re­for­mot és an­nak gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi kö­vet­kez­mé­nye­it. A ta­nul­mány szer­zői há­rom fő célt de­fi­ni­ál­tak, me­lyek kö­zül az el­ső, hogy be­mu­tas­sák azo­kat a friss gon­do­la­to­kat és re­for­mo­kat, me­lyek a szlo­vá­ki­ai adó­re­for­mok hát­te­ré­ben áll­tak. A ta­nul­mány má­so­dik fon­tos cél­ja, hogy be­mu­tas­sa a Szlo­vá­ki­á­ban vég­re­haj­tott adó­re­for­mok kö­vet­kez­mé­nye­it, mind a la­kos­ság, mind a szlo­vák gaz­da­sá­gi rend­szer szem­pont­já­ból. A ta­nul­mány har­ma­dik (nem ke­vés­bé fon­tos) cél­ja az, hogy rá­mu­tas­son azok­ra az ele­mek­re a szlo­vák adó­re­form­ban, me­lyek jól si­ke­rül­tek, és azok­ra is, me­lye­ket – a szer­zők sze­rint – nem ta­ná­csos kö­vet­ni egy eset­le­ges más or­szág­ban ter­ve­zen­dő adó­re­form­ban. A fel­ál­lí­tott cé­lo­kat tük­rö­zi a ta­nul­mány szer­ke­ze­ti fel­épí­té­se is, mely há­rom egy­más­ra szer­ve­sen épü­lő rész­ből áll. Az el­ső rész egy be­ve­ze­tő rész, mely be­mu­tat­ja az adó­rend­szer sze­re­pét a mo­dern pi­ac­gaz­da­ság­ban és fel­vá­zol­ja a le­het­sé­ges adó­re­for­mo­kat. Ez a rész ki­te­kin­tést nyújt a kö­zel­múlt­ban vég­re­haj­tott adó­re­for­mok­ra is, me­lyek nagy­ban ins­pi­rál­ták a szlo­vák adó­re­for­mot. A ta­nul­mány má­so­dik ré­sze – ta­lán a leg­fon­to­sabb rész –, mely be­mu­tat­ja a szlo­vák adó­re­form egyes lé­pé­se­it és vá­zol­ja a re­for­mok ha­tá­sát a la­kos­ság­ra néz­ve. A har­ma­dik rész szin­tén a re­for­mok kö­vet­kez­mé­nye­it elem­zi, csak­hogy itt a re­for­mok a költ­ség­ve­tés­re és a gaz­da­sá­gi mu­ta­tók­ra gya­ko­rolt ha­tá­sa ke­rül elő­tér­be.
Ki­rály Zsolt, Kürthy Pé­ter, Sidó Pé­ter és Szá­raz Krisz­ti­na ta­nul­má­nya a szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szer re­form­ját mu­tat­ja be. A szer­zők fel­vá­zol­ják és rész­le­te­sen elem­zik a szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szer há­rom fő for­má­ját, a tár­sa­da­lom­biz­to­sí­tás, a szo­ci­á­lis se­gé­lye­zés és a szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás rend­sze­rét. A ta­nul­mány önál­ló rész­ben tag­lal­ja a csa­lád­jo­gi tör­vény re­form­ját, mely szá­mos lé­nye­ges vál­to­zást ho­zott re­a­gál­va az el­múlt évek­ben vég­be­ment de­mog­rá­fi­ai és tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok­ra. A ta­nul­mány a nyug­díj­re­form át­te­kin­té­sé­vel zá­rul, ké­pet ad­va az I–III. pil­lér­ről, va­la­mint a nyug­díj­re­form tár­sa­dal­mi meg­íté­lé­sé­ről.
A ki­ad­vány utol­só ta­nul­má­nyá­ban Bara Zol­tán, Da­ni Ta­más, Fraenkel Emil, Tok­ár Gé­za szer­zői né­gyes a szlo­vá­ki­ai egész­ség­ügyi re­for­mot vizs­gál­ja, mi­köz­ben há­rom kér­dés­kör ke­rül át­te­kin­tés­re. A szer­zők a ta­nul­mány el­ső fe­lé­ben az eu­ró­pai és ame­ri­kai ten­den­ci­á­kat ös­­sze­vet­ve egy ál­ta­lá­nos kör­ké­pet vá­zol­nak fel az ol­va­só szá­má­ra az egész­ség­ügyi rend­sze­rek­ről. A ta­nul­mány má­so­dik ré­szé­ben az el­múlt évek szlo­vá­ki­ai ta­pasz­ta­la­tai és re­form­lé­pé­sei ke­rül­nek be­mu­ta­tás­ra. A ta­nul­mány zá­ró ré­sze a re­form­lé­pé­sek elő­é­let­ét és tár­sa­dal­mi ha­tá­sa­it fog­lal­ja ös­­sze, be­mu­tat­va töb­bek közt a re­for­me­rek né­ze­te­it (az egész­ség­ügyi mi­nisz­ter és kör­nye­ze­te), a po­li­ti­kai pár­tok prog­ram­ja­in ke­resz­tül a po­li­ti­kai hát­te­ret, il­let­ve a szak­ma hoz­zá­ál­lá­sát az egész­ség­ügyi re­form­cso­mag­hoz.
Ös­­sze­gez­ve meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a Kem­pe­len Far­kas Tár­sa­ság ta­nul­mány­kö­te­té­vel a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­gaz­da­sá­gi szak­iro­da­lom egy hi­ány­pót­ló kö­tet­tel gaz­da­go­dott, mely­nek ér­té­két nö­ve­li, hogy a ta­nul­má­nyok an­gol for­dí­tá­sát is tar­tal­maz­za. Aján­lom e kö­te­tet azok­nak, akik át­te­kin­tést sze­ret­né­nek nyer­ni az el­múlt 8 év re­form­fo­lya­ma­ta­i­ról, ame­lyek­nek kö­szön­he­tő­en Szlo­vá­ki­át sok gaz­da­sá­gi szak­ér­tő „kö­zép-eu­ró­pai kis­tig­ris”-ként jel­lem­zi.

Lel­kes Gá­bor