A nemzeti kisebbségeknek és a demokráciának, tehát a démosz uralmának kapcsolata köztudottan problematikus. E problémakör lényege abban a kérdésben foglalható össze, hogy beletartozik-e az adott kisebbség korunk démoszába, avagy sem. Már az antik demokráciában is voltak olyan társadalmi rétegek, amelyek ugyan az adott városállamban éltek, ám tagjaik nem voltak teljes jogú polgárok, azaz közügyekben nem dönthettek, nem foglalhatták el az állami hivatalok bármelyikét.
Az állampolgárság modern formája, az általános választójog korunk képviseleti demokráciáiban de jure megoldja a problémát, de facto azonban gyakran nem. A törvények ugyan formálisan minden felnÅ‘tt polgár számára lehetÅ‘vé teszik az állami funkciók betöltését, ám mindenki tudja, hogy a valóság egészen más. Tudjuk, hogy számos újkori állam politikai közössége nemzeti jellemzÅ‘k alapján szervezÅ‘dik, s az állam más nemzeti jellemzÅ‘kkel bÃró kisebbségi csoportjait nem tekinti saját integráns részének, e kisebbségek tagjait a valóságban nem tartja állama teljes jogú polgárainak. Rabszolgának nem adják el ezeket a személyeket manapság, ez igaz, ám a modern demokráciák többségi elvének segÃtségével a valós életben szisztematikusan kirekesztik Å‘ket az állam intézményeibÅ‘l, sÅ‘t ahol csak lehet, a társadalom legjelentÅ‘sebb folyamatainak effektÃv befolyásolásából is. A többség hozzáigazÃtja az állam különféle mechanizmusait a nemzeti szelekcióhoz, amelyben a nemzeti hovatartozás elÅ‘bbre való, mint a tehetség, a felkészültség, a politikai nézetek vagy általában az emberi értékek. Ez a szelekció formalizált módon egyes alkotmányokban, illetve különféle törvényekben és rendeletekben is megjelenik. A modern Európában ügyelni kell e dokumentumok, illetve jogi aktusok nemzetközi védhetÅ‘ségére, ezért ezek megfogalmazása gyakran jól megfontoltan és céltudatosan kétértelmű. Otthon az állami hivatalnokok azonban pontosan ismerik e szövegek tényleges értelmét és alkalmazásuk módját, és persze jól ismerik a kisebbségben élÅ‘k is.
E „részleges” jogú polgárok az ilyen helyzetben általában vagy megpróbálkoznak saját démoszuk kialakÃtásával, amelyben Å‘k válnak teljes jogú polgárokká, vagy megkÃsérlik felcserélni az Å‘ket el nem fogadó démoszt olyanra, amelyben de facto is teljes jogúvá válnak. Az állam pedig mindent megtesz azért, hogy meghiúsÃtsa e szándékok megvalósÃtását, ám ehhez meg kell változtatnia a demokrácia értékrendjét és intézményrendszerét. Az értékrendet abban az értelemben, hogy a szabadság és egyenlÅ‘ség elvével szemben meg kell indokolnia a lakosság egy részének egyenlÅ‘tlenségét és szabadságának korlátozását a többiekével szemben. Az intézményeket pedig abban az értelemben, hogy alkalmassá tegye Å‘ket az effektÃv kontraszelekcióra s természetesen a lakosság egy részének ellenÅ‘rzésére, aktivitásaik akadályozására.
Az állam efféle próbálkozásai a nemzeti kisebbségekben csak erÅ‘sÃtik a politikai közösséghez nem tartozás hagyományait: erÅ‘szakos meghódÃtásuk emlékét stratégiai, gazdasági, geopolitikai okokból, deportálásuk, fizikai likvidálásuk, jogfosztottságuk idÅ‘szakainak hagyományvilágát – és ez a sor századunk Európájában meglehetÅ‘sen hosszú. Tehát élÅ‘vé teszi emberi és polgári jogaik céltudatos megsértésének hagyományait, amelyek világosan jelzik, hogy az adott politikai rendszer a valóságban nem a demokrácia, hanem a nemzeti uralom elveire épül. S ami az elÅ‘bbinél is fontosabb, gyengÃtik az együttműködés hagyományait, a közös sikerek emlékét, a közös személyiségek teljesÃtményeinek jelentÅ‘ségét, kultúrájuk közös értékeit, az egyes nemzeti kultúrák értékes sajátosságairól nem is beszélve.
Egyszóval ebben az atmoszférában a demokrácia elvei alárendelÅ‘dnek a nemzeti agresszivitás elveinek. SÅ‘t, az egymással konfliktusba kerülÅ‘ csoportok körében az agresszivitást céltudatosan fokozzák, hogy az Ãgy kialakult értékrend az univerzális emberi és polgári jogokat viszonylagossá tegye, fÅ‘képpen pedig az emberi méltóságot. Az ilyenné tett társadalmi légkörrel viszont indokolni lehet az állami intézményrendszer centralizálását.
Ezen a ponton kezdi a megoldatlan nemzetiségi kérdés legitimálni a demokrácia korlátozását, és a demokrácia korlátozása elkezdi élni saját életét. A centralizált intézményrendszer ugyanis az állam mindegyik polgára ellen felhasználható. Ugyanakkor központosÃtásának fenntartásáért éltetnie kell a nemzetiségi feszültséget. Az ilyen helyzet fenntartásában érdekeltté vált csoportok mindent megtesznek a nemzetiségi megbékélésre törekvÅ‘k ellehetetlenÃtéséért. Minden lehetséges eszközzel demonstrálják, hogy ezek az úgynevezett demokraták a valóságban veszélyeztetik a nemzeti érdekeket, az általuk meghirdetett plurális intézményrendszer megakadályozza a nemzet ellenségei fölötti gyÅ‘zelmet. Az Å‘ értékrendjük saját nemzetük veszélyeztetésének értékrendje, ezért megengedett, sÅ‘t indokolt antidemokratikus eszközök alkalmazása velük szemben.
A nemzet ellenségeihez való bármiféle közeledés engedménynek minÅ‘sül. Engedményeket pedig csak külsÅ‘ nyomás kényszerÃthet ki, s csak ilyen kényszerrel igazolható a saját nemzeti közvélemény elÅ‘tt. Mindegyik fél tudatosÃtja, hogy az engedmények kikényszerÃtéséhez erÅ‘ kell. Ezért szövetségeseket keres, olyanokat, akik támogatják harcát a nemzet ellenségeivel szemben, és persze a harc eszközeit is, például a demokrácia korlátozását. Azaz a centralizált intézményrendszer, valamint az agresszÃv értékrend fenntartásáért indokolt, sÅ‘t helyes egy külsÅ‘ hatalom segÃtségére támaszkodni, és persze ellenszolgáltatásképpen nemzetközi szÃntéren támogatni kell az ilyen hatalmat. Egyszóval segÃteni kell az Å‘ agresszivitását saját agresszivitásunk támogatásáért.
Európában egyre több példát látunk arra, hogy ki lehet törni e bűvös körbÅ‘l, s az Å‘shonos nemzeti kisebbségeket sikeresen lehet inkorporálni a modern démoszba. Az Európai Unió tagállamainak többségében már végbement ez a folyamat, illetve e téren Ãgéretes fejlÅ‘dés tapasztalható. Ugyanakkor láthatóvá vált, hogy a nemzeti kisebbségek inkorporációja nem gyengÃti az államokat, hanem erÅ‘sÃti Å‘ket. Az erÅ‘re épÃtett egységet az egyetértésen alapuló együttműködés váltja fel. Ilyen helyzetben az adott ország aggodalom nélkül fejlesztheti együttműködését szomszédaival akkor, amikor nagy régiók alakÃtása a fejlÅ‘dés jelentÅ‘s forrásává válik. Vagy például az önkormányzatok különféle formái és szintjei félelem nélkül erÅ‘sÃthetÅ‘k. Méghozzá egy olyan korban, amelyben az egyéni és csoportkreativitás maximalizálásától függ a legnagyobb nemzeti kultúrák jövÅ‘je is. A globalizáció más technikákat követel meg a sikerek eléréséhez, mint a nemzetállamok kora. Napjainkban Szlovákiában sokan értetlenül szemlélik a Nagy-Britanniában történteket, mivel szerintük semmilyen külsÅ‘ hatalom sem kényszerÃti Nagy-Britanniát arra, hogy sajátos jogokat biztosÃtson Skóciának és Walesnek. A valóságban azonban több, egymással összefüggÅ‘ „kényszer” is létezik, csak ezek éppen mások, mint a nemzetállamok korában megszokottak. Elég csak a globalizációt, az intézmények effektivizálásának szükségességét és a társadalmi igazságosság új felfogásának terjedését emlÃtenünk.
Ennek a folyamatnak persze az általános szabályszerűségein túl megvannak az egyes országokra és helyzetekre jellemzÅ‘ sajátosságai. Szlovákiában szintén konkrét problémák konkrét megoldásának módjait kell megtalálni. A megfelelÅ‘ intézményrendszer kigondolása és racionális megindoklása a politikusok és szakértÅ‘k jóakarata esetén nem jelentene elméleti problémát. Az emlÃtett jóakarat megteremtése az égetÅ‘ probléma. Nélküle ugyanis aligha képzelhetÅ‘ el a kooperációra épülÅ‘ stabil megegyezés. Ennek megteremtése azonban csak úgy lehetséges, ha Å‘szintén szembenézünk a nemzeti agresszivitás erÅ‘s irracionális elemeivel, melyeknek szintén megvannak a szlovákiai specifikumai. Velük kapcsolatban egyértelműen állást kell foglalniuk a megegyezés hÃveinek. Méghozzá a probléma jellegébÅ‘l fakadóan demonstratÃvan és koordináltan, vállalva az elÅ‘Ãtéletek megbolygatásának veszélyét. Mind jövÅ‘nkre, mind pedig emberi méltóságunkra nézve ugyanis ez a kisebbik veszély.
Az Anton Tunega AlapÃtvány által 1998. február 16-án megrendezett „Nemzeti kisebbségek – a Szlovák Demokratikus KoalÃció alternatÃvája Szlovákia számára” cÃmű konferencián elhangzott elÅ‘adás rövidÃtett változata.