A gyerekfolklórtól Auschwitzig? A világirodalomnak vannak szövegei, amelyekkel az egyén ebben vagy abban az életszakaszában, ilyen vagy olyan módon és körülmények között szembesül. A Tüske fogta zsidó történetével (a Grimm fivérek 110. számú, az eredeti nyelven Der Jude im Dorn címen megjelent meséjével) jómagam a Grimm mesék legutóbbi magyar fordítása (Grimm 2009, 395–398. p.) során szembesültem először, miközben (mint később kiderült) a nemzetközi meseanyagban jelentős szerepe, s ebből (is) adódóan a nemzetközi mesekutatásban pedig számottevő irodalma van. Az alaptörténetet és annak nemzetközi variánsait több szempontból, főleg a motívumvándorlások aspektusából is lehet vizsgálni. Jelen dolgozatnak viszont némileg más célja van. Nem a csodálatos hangszer, amelynek hangja mindenkit táncra perdít motívumának a nyomozása (többé-kevésbé elvégezték ezt már mások, vö. Bolte 1892; Bolte 1893; Bottigheimer 2010), és nem is a megszólaló zene miatt az egyik szereplő oszlophoz kötözése motívumának a nyomon követése mondjuk egész az Odüsszeiáig a cél például, hanem e mesetípuson belül a zsidó mint olyan alárendelt és megalázó szerepének a vizsgálata, e motívum módosulásainak követése a szűkebb közép-európai meseanyagban. Annak a sztereotípiának a bemutatása tehát, ami a zsidó alakjához (lett légyen az gazdag vagy szegény, teljesen mindegy) kapcsolódik a kelet-közép-európai folklórban. A probléma (a más etnikumok, főleg zsidók szerepe az... Bővebben →
Lutz Röhrich (1922–2006) a német mese- és proverbiumkutatás kétségtelenül egyik legjelentősebb 20. századi alakja volt. A közmondásszerű szólásokat elemző, azok kultúrhistóriai hátterét gondosan feltáró és bemutató gyűjteménye megkerülhetetlen kézikönyv nem csak a téma specialistái, hanem a művelt nagyközönség számára is. Az első megjelenés (1973) óta számos újabb kiadást ért meg, s ma is jelen van a német könyvpiacon. Amellett, hogy a freiburgi német népdalarchívum (Deutsches Volksliedarchiv) vezetőjeként a népdal- és balladakutatásban rendkívül fontos szerepet töltött be, a mese- és mondakutatásban is alapműveket produkált, talán még fontosabb az a szervezőmunkája, amit a német nyelvű (ám teljesen internacionális!) hatalmas meseenciklopédia megszületése (hosszú, nagyon hosszú „megszületés” volt ez!) közben nyújtott. Ebből (is) adódóan személyes kapcsolatban került a korszak minden jelentős (nem csak német) mese- és mondakutatójával, így jelen könyv egyrészt azoknak a személyes élményeinek a gyűjteménye, amelyek e barátságok révén hosszú évtizedek során halmozódtak fel. Másrészt, ahogy az már lenni szokott, az ember egy viszonylag hosszú élet során nem csak szakmabeli barátokra tesz szert, hanem szerteágazó kapcsolatai alakulnak, alakulhatnak ki. Így aztán a folkloristákon túlmenően filmrendezőkkel, irodalmárokkal, Röhrich „mecénásaival” kapcsolatos emlékekről is olvashatunk a könyvben. Nézzük, először tárgyszerűen, mit kell tudni a könyvről. A kiadványt Lutz Röhrich négy korábbi tanítványa, munkatársa (Wolfgang... Bővebben →
Egyszer, valamilyen nyilvános felolvasóesten vagy min, Geszti Péter azzal ment a színpadra, hogy ő nem a szavak embere, mondandóját ezért leírta, s most fölolvassa. Utána Esterházy Péter következett, aki viszont azzal kezdte, hogy ő ellenben a szavak embere, ezért mondandóját leírta, s most fölolvassa. Én meg, nyomukban, úgy érzem, szintén a szavak embere vagyok, ezért közlendőmet leírtam, itt is szorongatom a markomban (afféle biztonsági tartalékként), de ha megengedik, mégsem olvasom föl, hanem valami ilyesmiről beszélni szeretnék. Így szándékoztam kezdeni ma esti mondandómat, de miután tényleg leírtam, úgy gondoltam, mégiscsak jobb lesz, ha felolvasom. Egyrészt, ha már ilyen szépen kitaláltam, nem szeretnék semmit kifelejteni, másrészt meg azt is jó lenne elkerülni, hogy a közben eszembe jutó balgaságokkal terheljem Önöket. Folytatom szóval (méltatlan utódként) a nagy elődök példáját és – olvasok! Kezemben (a másik kezemben) itt van Klamár Zoltánnak ez az, első ránézésre szerény küllemű, ha úgy tetszik zsilettpengényi könyve (ide magyarázatként: egyik közös barátunk, B. Kovács István szokta egyetemista korunkba emlegetni, hogy egyszer majd ír egy zsilettpengényi könyvet. Azóta ez, a zsilettpengényi, a nagy álmok megvalósulását szimbolizáló kultikus jelző számomra), szóval itt van ez a külsőleg szerény, belsőleg viszont nagyon is tetszetős könyv. És tartalmas. Ha az ember beleolvas, akkor... Bővebben →
A szlovákiai mozikban a közelmúltban, nagyjából egy esztendeje[1] láthatta a közönség Alice Nellis cseh filmrendező népmesei előképek nyomán, cseh–szlovák koprodukcióban forgatott filmes adaptációját, A hollóvá változott hét fivért. A film (Sedem zhavranelých bratov) szlovák nyelvű beharangozói a világhálón arról tájékoztattak, hogy az alkotás Pavol Dobšinský meséjének motívumaira épül.[2] A cseh nyelvű internetes oldalak (Sedmero krkavců) viszont arról beszéltek, hogy a film alapját egy Božena Němcová-mese szolgáltatta.[3] Tallósi Béla egy, az Új Szóban megjelent beszámolójában ehhez még megemlíti, hogy A hollóvá változott hét fivér nekünk, magyaroknak a Benedek Elek által lefordított Grimm-variáns révén is ismert lehet.[4] Hogy is van ez? Dobšinský, Němcová vagy Grimm? Esetleg Benedek Elek? Az a helyzet, hogy bármelyik állítás helyes, elfogadható lehet. Tudni kell először is, hogy a népmeséknek (ahogy más népköltészeti műfajoknak sem) nincs egyetlen és megfellebbezhetetlen szövegváltozata. Egy olyan megszövegezés tehát, amihez képest meg lehetne ítélni más, hasonló próbálkozásokat. Ezzel szemben lényegében egyenrangú variánsok vannak,[5] amelyek nyelvi határokat átívelő módon általában egész Európában (sőt: Eurázsiában) ismertek. Ezekből, a szóbeliségben ismert és terjedő variánsokból, alapvetően a népköltészeti gyűjtések és közreadások időszakától (tehát nagyjából a 18. század végétől, 19. század elejétől) olykor írásban is rögzítődtek, sokszor szépirodalmi feldolgozást, átdolgozást is nyertek, más nyelvekre is lefordíttattak, miközben... Bővebben →
A kizöldülő száraz ágról mint a kiválasztottság jelének motívumáról a nemzetközi mese- és mondaanyagban volt szó az előző közleményben, s részben ezt a témát folytatom a következőkben is. Dolgozatomat Szent Kristóf legendájának egy részletével kezdtem. Most térjünk csak vissza hozzá! A nemzetközi mesekatalógus 768. számú mesetípusa (St. Christopher and the Christ Child) lényegében ezt a történetet meséli el (Aarne–Thompson 1961, 265–266. p.; Uther 2004, I: 424–425. p.). Mivel a témának, nem is olyan nagy túlzással, szinte könyvtárnyi az irodalma,1 csak nagyon röviden foglalom össze, kizárólag a bennünket most érdeklő motívumra összpontosítva. Ennek egyik legkorábbi feljegyzése a Legenda Aurea lapjain maradt ránk, és lényege, hogy az egy folyó partján révészként dolgozó Kristófot egy apró gyermek kéri meg, vigye át őt a túlsó partra. A révész vállára veszi a fiúcskát, de ahogy gázol a vízben, érzi, hogy egyre nagyobb, már-már elviselhetetlen ólomsúly nehezedik rá. Megtudja a gyerektől, hogy ő Jézus Krisztus, s azért oly nehéz, mert a világ összes bűnét magán hordozza. Hogy megbizonyosodj arról, amit mondok, visszatérve szúrd a földbe a botodat a kunyhó mellett, s meglátod, reggelre kivirágzik és gyümölcsöt hoz.” Ezzel eltűnt a szeme elől. Visszatért Kristóf a házához, leszúrta a botot a földbe, s reggelre kelve látta,... Bővebben →
Népi vallásosság alatt a magyar és a közép-európai kutatás általában a hivatalos egyházi gyakorlattól kisebb-nagyobb mértékben eltérő, általában más eredetű vallási képzetekkel, elemekkel is kiegészített vallási tudatot és gyakorlatot, kultuszt érti. Ján Komorovský szlovák vallásetnológus szellemes megfogalmazásában a népi vallásosság a hivatalos egyházi gyakorlat folklorizálódott megnyilvánulási formája. Ebben az értelemben lehet beszélni „népi katolicizmusról”, „népi protestantizmusról” stb. Ezzel szemben vannak olyan nézetek is, amelyek egyrészt minden, a népi közegben fellelhető vallási képzetet és gyakorlatot (a hivatalos egyházi gyakorlatnak megfelelőt és a szűkebb értelemben vett „népi vallásosságot egyaránt), tehát a „nép” teljes vallásosságát, másrészt – az előbbieket tovább tágítva, azokhoz kapcsolva – a kereszténység előtti, „pogány” hiedelemrendszer(ek) maradványait, továbbá az újabb „vallási” mozgalmak jelenségeit összességében a népi vallásosság körébe sorolja. Utóbbi nem annyira a magyar, mint inkább a skandináv néprajzra a jellemző. A svéd és norvég vallási néprajz népi vallásosság alatt minden hiedelemképzet és az azokhoz kapcsolódó praktikák, kultusz összességét érti. „Primitív néphitelemek” ugyanúgy részei a népi vallásosságnak, mint a keresztény egyházi kultusz. Azon túl erősek a vallás- és egyháztörténeti kötődései, miközben az ún. kis- és szabadegyházak, szekták kérdését is erőteljesebben vonják be vizsgálódási körükbe. Foglalkoznak például a samanizmus és a satanizmus kérdéseivel egyaránt. A svéd népi vallásosság kutatási módszereibe,... Bővebben →
Szerény, halk szavú, talán kicsit magányos ember is volt.
Nagy tudású, meggyőző fellépésű, szerteágazó, mély erudícióval rendelkező előadó, alapos, sokrétű publikációs tevékenységet folytató, kiváló kutató is volt. Bővebben →
A jelen dolgozat* címéül választott sor Gyulai Ágost kötetéből van, aki a 20. század elején idegen költők költeményeinek fordításaiból állított össze egy legendáskönyvet (Gyulai 1906). Az idézetként szolgáló vers eredetileg Karl Joseph Simrock (Gyulainál Simrock Károly), romantikus német költő és filológus tollából származik. Szent Kristóf közismert történetét beszéli el, a levelet hajtó száraz bot motívumával zárva. Bővebben →
Mivel a szakrális kisemlékek önmagukban, szimbolikájukkal saját lényegük kifejezői, voltaképpen nem is igénylik, hogy állíttatóik felirattal lássák el őket. Sok esetben ez így is van: út menti feszületek, ritkábban szentek szobrai is, minden további információ közvetítése nélkül hirdetik, ami lényegükből fakad, az adott szent tiszteletének kifejezését vagy általában a keresztényi áhítat megnyilvánulását, illetve az adott terület oltalmuk alá helyezésének a szándékát. Ennek ellenére gyakoribbak az olyan objektumok, amelyek további magyarázó, kiegészítő feliratok hordozói, mint a vallásosság néma hirdetői. Bővebben →
A szlovák népmesekutatás kezdeti, 19. századi, az európai tendenciákhoz igazodó, elsősorban (hogy csak a legközismertebb nevet említsem), Pavol Dobšinský nevével fémjelzett romantikus szemléletmódját a századforduló környékén tevékenykedő szlavista nyelvész, Czambel Samu1 alaposan átalakította. Tipikusan a folklorisztikát kívülről megreformáló kutatóról van szó, aki a szlovák irodalmi nyelv végső kialakításán fáradozva meg szerette volna ismeri a szlovák dialektusokat, s ehhez 1892 és 1905 között a mai Kelet- és Közép-Szlovákia területén végzett nyelvészeti terepkutatásokat. Ezek eredményeként sikerült rögzítenie 247 olyan népnyelvi szöveget, amelyek valamilyen módon a népi próza (tündérmese, legendamese, novellamese, anekdota, tréfa, hiedelemmonda stb.) kategóriájába tartoznak. Ezek egy része még a gyűjtő életében, annak egyik nyelvészeti munkája mellékleteként nyomtatásban is napvilágot látott,2 majd több alkalommal, szlovák irodalmi nyelvbe átültetve, illetve fordításokban is megjelent.3 Más része viszont kéziratban maradt. Noha azt már eddig is lehetett tudni, hogy Czambel Samu milyen jelentős alakja lett a szlovák folklorisztikának (is), a kapcsolódó tudománytörténeti munkák (vélhetően bizonyos nemzetpolitikai szempontok befolyásától sem mentesen)4 mégis hosszú ideig meglehetősen mostohán bántak vele. Szlovákia néprajzi enciklopédiájában5 szócikket sem kapott. Úgy tűnik, hogy egyrészt a szlovák nyelvészetben kifejtett úttörő munkásságának a fokozatos felismerése és belátása, másrészt Czambel születésének százötvenedik évfordulója (2006), illetve halálának centenáriuma (2009) törte meg a jeget. Ekkor nemcsak... Bővebben →
Warning: Missing argument 1 for wpex_pagination(), called in /home/kv017300/www_root/wp-content/themes/szemle/author.php on line 18 and defined in /home/kv017300/www_root/wp-content/themes/szemle/functions/pagination.php on line 9
