Szerző bejegyzései: Sima Ferenc összes bejegyzése

Sima Ferenc: A magyar magánhangzó-harmónia jellemzéséhez

A ma­gán­hang­zó-har­mó­nia az agg­lu­ti­ná­ció után a ma­gyar nyelv leg­fon­to­sabb jel­leg­adó­ja. E leg­fon­to­sabb jel­leg­adó vo­ná­sok sor­rend­je ab­ból a kö­rül­mény­ből kö­vet­ke­zik, hogy a ma­gán­hang­zó-har­mó­nia egyik sa­já­tos meg­nyil­vá­nu­lá­sa, a ma­gán­hang­zó-il­lesz­ke­dés épp az agg­lu­ti­ná­ció bá­zi­sán nyil­vá­nul meg: az ala­ki­lag és je­len­tés­ta­ni­lag nem­egy eset­ben elég­gé önál­ló mor­fé­má­kat a szó­tő­höz il­lesz­ti, kö­ti. Az agg­lu­ti­ná­ció sor­ren­di el­sőbb­sé­gét a ma­gán­hang­zó-har­mó­nia előtt az biz­to­sít­ja, hogy a ro­kon nyel­vek ös­­szes­sé­gé­ben is az agg­lu­ti­ná­ció a hi­ány­ta­la­nul meg­le­vő kö­zös vo­nás. Ez­zel szem­ben a ma­gán­hang­zó-har­mó­nia, no­ha föl­te­he­tő­en meg­volt már az alap­nyelv­ben (vö. Haj­dú 1962, 160; uő 1966, 54; Décsy 1965, 157; né­mi­leg más­képp Bárczi 1958, 102–103), je­len­leg né­hány urá­li nyelv­ből tel­je­sen hi­ány­zik, egyik-má­sik nyelv­ben csak rész­ben van meg – va­la­me­lyik nyelv­já­rá­sá­ban – vagy pe­dig csak bi­zo­nyos nyo­mok en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni az egy­ko­ri meg­lét­re; eb­ből ki­fo­lyó­lag te­hát a ma­gán­hang­zó-har­mó­nia nem min­den ro­kon nyelv­nek egyik alap­ve­tő fon­tos­sá­gú vo­ná­sa. Tel­je­sen hi­ány­zik a lapp­ban és az iro­dal­mi észt­ben, to­váb­bá csak nyo­mok­ban van meg a per­mi nyel­vek­ben – a zür­jén­ben és a vot­ják­ban –, vi­szont meg­van a finn­ben, a mord­vin­ban, a cse­re­misz­ben és a ma­gyar nyelv leg­kö­ze­leb­bi ro­ko­nai – a vo­gul és az oszt­ják – né­hány nyelv­já­rá­sá­ban, hogy csak a főbb ro­kon nyel­ve­ket em­lít­sük. Azon­ban mind­amel­lett, hogy az agg­lu­ti­ná­ció a ma­gyar­nak és a töb­bi ro­kon nyelv­nek el­sőd­le­ges szer­ke­ze­ti... Bővebben →