A Felsőmagyarországi Minerva sorozatában változatlan szöveggel jelent meg a Tátra-Almanach kötete: Szlovenszkói városképek (Bratislava–Pozsony, Tátra-kiadás, 1938, 256 p.). Az utószót (171–176. p.) Kiss Gy. Csaba írta, kifejező címet (A Felföld polgári Atlantisza) választva annak a jegyében, hogy „A városképeket bemutató kötet az urbánus hagyomány forrásvidékének a fölkutatására vállalkozik” (172. p.). S mint legsajátosabb adottságát kiemeli a régió többnyelvű és többkultúrájú jellegét. Jellemzi a szerzőket, és felhívja a figyelmet e hagyomány értékére, jelentőségére a jelen viszonylatában is. A történetivel és az államfordulat utáni helyzettel, fejlődési tendenciáival egyaránt vet számot Szvatkó Pál bevezető elemzése (Szlovenszkói városok, 5–18. p.; lásd úgyszintén uő: A változás élménye. Pozsony, Kalligram, 1994, 155–165. p., valamint A tölgyerdőre épült város. Válogatta és összeállította: Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 1996, 5–17. p.). Szvatkó, amint érintőlegesen idéztük (Kalligram, 1996, 2. sz., 3. p.), szakszerűen megalapozott várostipológiát rajzol, amely a mélyreható társadalmi változások ellenére bizonyos fokig mindmáig érvényes maradt, mesteri városjellemzései lehetővé teszik a ráismerést. Osztályozásában észak–déli és kelet–nyugati koordinátát von meg. Szerinte az előbbi cezúrát a Szepesség és egyáltalán a megmaradt német telepek (1938 – Z. L.) alkotják; Késmárk és Igló felől indul ki, majd nyugatra kanyarodik, s a bányavárosokon, Besztercebányán, Körmöcbányán, Selmecbányán át fut délre,... Bővebben →
Török Tamás: Ipoly mente helynevei. Adattár. 1. kötet. Alsó-Ipoly mente. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2011, 144 p. Egy régió helynévkincse számos művelődéstörténeti ismeretet rejt magában. Török Tamás értékmentő feladatra vállalkozott, Alsó-Ipoly mente külterületének történeti és élő földrajzi neveit gyűjtötte össze, s a helynévanyagból regionális adattárat szerkesztett. Egy többéves kutatómunka eredményét tartja kezében az olvasó, mely a következő részekből áll. A szerző a bevezető után bemutatja a gyűjtési területet, majd a régió nyelvjárását. Ipolyságtól a folyó torkolatáig, Helembáig 13 mai településen (Gyerk, Helemba, Ipolybél, Ipolykiskeszi, Ipolypásztó, Ipolyság, Ipolyszakállos, Ipolyvisk, Leléd, Lontó, Pereszlény, Szalka, Szete) és egy elpusztult majorságon (Szekeresd) gyűjtötte össze a helynévanyagot az első katonai felméréstől (1782– 1785) 2010-ig. A vizsgált területen a palóc nyelvjárás Ipoly vidéki nyelvjárástípusát beszélik. Mivel a források között történeti és ma használatos térképek is szerepelnek, ezért Török Tamás önálló fejezetben foglalkozik a térképek jellemzésével. Ezek után következik a gyűjtés történetének leírása. Az adattár elején rövid útmutató található a használatához. Az adattárban az egyes települések szerint közli a szerző a helyneveket. Az Ipoly menti helységnevek etimológiája után szerepel a neveket lokalizáló térkép. A címszóban a helynevek köznyelvi alakját találhatjuk, majd szögletes zárójelben az egyes térképek adatait betűhív formában, illetve a nyelvjárásban használatos helynévi formákat.... Bővebben →
François de Tott báró (1733–1793). Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015, 313 p. Több mint egy évtizednyi kutatómunka után 2015-ben jelent meg Tóth Ferenc akadémikus Tott báróról írt monográfiája. François de Tott báró alakja a felvidéki magyarság számára sem ismeretlen. Az Esterházy János lapvezérségével a Szlovák Állam idején megjelent Magyar Hírlap 1943. július 6-án egy cikket szentelt személyének. Ebben az írásban is szerepelt a tény, miszerint családja felvidéki, konkrétan nyitrai származású. Mihály, a család őse, Nyitrán lakott. A család nyitrai eredetét a korábban legátfogóbb életrajzot összeállító Palóczy Edgár már 1916-ban is határozottan bizonyítottnak vélte. A témában a 2000-es évek elejétől vidékünkön is számos ismeretterjesztő cikk és tanulmány jelent meg. A Múltunk Emlékei honismereti lap 2006. júniusi száma a báró atyjáról ad közre egy írást (Rákóczi apródja. Tóth András francia brigadéros élete). Négy hónap múlva a lap hasábjain magáról a báróról olvashattunk (François de Tott – Tóth Ferenc. Egy franciaországi kuruc emigráns kimagasló életútja). Tóth Ferenccel kapcsolatban tudományos igényű és magyar nyelven készült írás tájainkon mind ez idáig kettő jelenet meg. A Fórum Társadalomtudományi Szemle 2007-ben a báró életpályájáról (Tóth Ferenc báró élete és munkássága), az Irodalmi Szemle pedig ugyanabban az évben a memoárjáról adott közre elemzést (Kelet egy... Bővebben →
Tóth, Andrej–Novotný, Lukáš–Stehlík, Michal: Národnostní menšiny v Československu 1918-1938. Od státu národního ke státu národnostnímu? Praha, Filozofická fakulta UK Praha, 2012, 722 p. Bár az első Csehszlovák Köztársaságot (1918–1938) az 1920. február 29-én elfogadott alkotmány nemzetállamként deklarálta, s a csehszlovák kormányzatok törekvése végig az volt, hogy ténylegesen is csehszlovák nemzetállammá tegye, Csehszlovákia valójában olyan nemzetiségi állam volt, amelyben a nemzeti kisebbségek a lakosság mintegy harmadát tették ki, s amelyben a csehszlovák államnemzet ideája is fikció volt csupán. Nem meglepő tehát, hogy a nemzetiségi kérdés végig komoly szerepet kapott a kor belpolitikájában, s az első köztársaság bukása is szorosan összefügg annak megoldatlanságával. Az első Csehszlovák Köztársaságot nemritkán a „masaryki demokrácia” jelzős szerkezettel szokás illetni. S bár ezt az elismerést a korabeli csehszlovák politika részben épp nemzetiségi politikájának köszönhette, meglepő módon Csehszlovákia mégsem rendelkezett semmiféle nemzetiségi programmal. A Csehszlovákia megalakulása előtt hangoztatott közép-európai Svájc programját ugyanis nagyon gyorsan elfeledték, új vízió kidolgozására azonban nem került sor. Hacsak a csehszlovák nemzetállam vízióját ilyennek nem tartjuk. A nemzetiségek helyzetének rendezésére irányuló hosszú távú program hiányában pedig a csehszlovák nemzetiségi politika lépéseit leginkább az aktuálpolitikai érdekek határozták meg. S mint az 1938-as év eseményei is igazolják, komolyan akkor foglalkoztak vele, amikor már körmükre égett... Bővebben →
A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma Debreceni Egyetem) Néprajzi Tanszéke Ujváry Zoltán néprajzprofesszor szerkesztésében 1989-ben Néprajz egyetemi hallgatóknak címmel új sorozatot indított útjára. Első köteteként Voigt Vilmos: Alapismereti bevezetés a néprajz iránt érdeklődő hallgatóknak című munkája jelent meg, amelyet rendszeresen újabbak követtek, és az árucsere néprajzától az agrárkultuszon, gabonatermesztésen, valamint építészeten át egészen a polgárosodás és a kultúra szemiotikájának kérdéseiig a hagyományos (és nem hagyományos) néprajztudomány számtalan témáját bemutatták. Néhány kötet szerzője maga a sorozatszerkesztő volt, aki tájainkon elsősorban a Gömör-kutatás elindítójaként és fáradhatatlan szervezőjeként, valamint a már több kiadásban és nyelven megjelent Szülőföldön hontalanul című, a magyarok Csehországba való kitelepítésével foglalkozó munkája révén került be a köztudatba. Az említett sorozat 2000-ben megjelent 20., Kis folklórtörténet című kötetével tulajdonképpen egy alsorozatot indított útjára. Ebben a magyar folklórkutatás olyan személyiségeinek munkásságát mutatja be, akiknek bár jelentős szerepük volt egy-egy folklórműfaj kutatásának elindításában, ill. fellendítésében, a néprajztudomány vagy alig, vagy egyáltalán nem említi őket. Az 1999-ben megjelent A magyar folklór című tankönyv terjedelméből adódóan csak érintőlegesen foglalkozhatott több kutatóval, néhányukról pedig említést sem tesz. A Magyar néprajzi lexikonban a Kis folklórtörténet eddig megjelent köteteiben bemutatott kutatók közül négy – Edvi Illés Pál, Mednyánszky Alajos, Szvorényi József és Zilahy Károly – nem... Bővebben →
Még csak néhány éve, hogy a Közép-Európát elválasztó határok elvesztették anyagias mivoltukat. Megüresedtek az útlevélkezelő bódék, az adó- és vámhivatalok pedig „mélységi” ellenőrzésre rendezkedtek be. A határátkelést kísérő idegesség történeti ténnyé látszik válni Közép-Európában. Sehol nem feltűnőbb mindez, mint a kettéosztott városokban, amilyen Komárom és Komárno (Révkomárom) is, s ahol a határ jó egy évszázadon át minden katonai és bürokratikus intézményével együtt belefolyt a hétköznapokba, átformálta a szomszédban élő emberek gondolkodásmódját, baráti, rokoni és házassági kapcsolatait, egyszóval az identitását.
Bővebben →
Vajda Barnabás: Egy szabad hang Kelet-Európában. A Szabad Európa Rádió tevékenységéről a hidegháború alatt. Dunaszerdahely, NAP Kiadó, 2011, 332 p. „The wind of change / Blows straight into the face of time / Like a stormwind that will ring the freedom bell / For peace of mind / Let your balalaika sing / What my guitar wants to say” (Scorpions: Wind of Change) Mondják, egy versnek – vagy épp egy dalszövegnek – nem tesz túl jót, ha konkrét célzattal keletkezik. A líra, s annak egyes válfajai már rég kinőtték a „konkrét dologról” vagy „konkrét eseményről” szólás kereteit. Mára a hangulat, a forma, s a nyelvhez fűződő viszony az, ami leginkább sajátja egy versszakokba tördelt szövegnek; ami lírává emeli a textust. A Scorpions együttes fent idézett dalának bár jócskán megvan a maga emócióvilága, keletkezésének körülményei, s az egyes – korántsem rejtett – mozzanatok mégis inkább a célzatos szövegek spektrumába terelik. Mindez persze nem változtat azon, hogy az emlegetett dal máig a valaha volt legkelendőbb sláger, amit német művész/zenekar alkotott. Bárhogy is, a világ kulturális irányvonala esetenként igen gyümölcsözően reflektál a társadalmi változásokra. Esetünkben épp ez teszi lehetővé, hogy az idézett szövegrész, s főként annak bizonyos szegmensei remek támpontokat kínáljanak... Bővebben →
Vajda Barnabás legújabb munkája bizonyos szempontból akár előző kötetének folytatásaként is felfogható, már ha e szempont alatt a (kis)rész és egész viszonyát értjük. Legutóbb a Szabad Európa Rádió történetét mesélte el,1 annak létrejöttétől egészen ’89 utáni kivonulásáig, impozáns mennyiségű, primer angolszász anyagra támaszkodva, és mindezt olyan színesen mély kitérőkkel, amelyek nem csak a hírek minőségéig, de a szerkesztőségbe befutó, legtetszetősebb hallgatói telefonok szövegének bemutatásáig terjedően.
Bővebben →
Szerencsésebb népek számára természetes, hogy közéletük nagyjairól gyakran mégéletükben, de legkésőbb röviddel halálukután életrajzot írnak. Mi lehet az oka annak,hogy nálunk nincs így? Általában nem csupán történelemi kataklizmák nehezítik KeletEurópa népeinek saját történelmük higgadt,alapos feldolgozását, s nem csupán a források (technikai) hozzáférhetetlensége és apolitikai tilalmak okolhatók, hanem maguknak az elsődleges forrásoknak a hiánya is. Ami politikusaink általában nem vezetneknaplót, nem készítenek feljegyzéseket, s levelezésük is eléggé gyér. E tekintetben a németek, de talán még az osztrákok és a csehek is jobban állnak nálunk. Igaztalan volna persze elhallgatni, hogy amagyar történettudomány is büszkélkedhetnéhány kimagasló biográfiával, példáulPölöskei Ferenc Tisza Istvánról (1985), VasZoltán pedig Horthy Miklósról írt életrajzot(1969). Mi az oka annak, hogy a 20. századegyik legmeghatározóbb magyar államférfijának, gróf Bethlen Istvánnak (1874-1946) azéletrajzi monográfiájára közel ötven évet kellett várni? Tény, Bethlen nem szívesen levelezett (,,Hetente legfeljebb egy vagy két sajátkezű levelet írt”, 302. p.), és emlékirataisem maradtak fenn, ez utóbbi persze életének 1944 utáni alakulását tekintve érthetőis. Gát Zoltán vezérkari ezredes szerint (akivele egy szobában lakott) legutolsó magyarországi napjai alatt sokat levelezett, de az isbiztos, hogy amikor 1945 márciusábanKunszentmiklós utcáin a szovjetek gépkocsiba tuszkolták, Bethlennek nem politikai hagyatékának megőrzése volt a legfontosabbgondolata. De ezzel újra a nemzeti kataklizmáknak a történettudományra tett... Bővebben →
Ez év májusában jelent meg Varga László tollából e történeti összefoglaló könyv, amely a nagymegyeri énekkari mozgalom 120 évét hivatott feldolgozni és bemutatni. A szöveg és az ehhez kapcsolódó képek, fotók barna nyomtatása kissé régies külsőt kölcsönöz a kiadványnak, ami valójában ezt a hosszú, több mint egy század munkáját átfogó „történetet” hitelessé teszi. A szerző, a történelemtanár és helytörténész Varga László 1973 óta él Nagymegyeren, 37 éve a Csemadok helyi szervezetének elnöke, a ’90-es évektől pedig a város krónikájának írója. Helytörténeti kutatásai alapul szolgáltak annak a 21 kiadványnak, melyeknek szerzője vagy társszerzője volt, s ez irányú munkásságáért idén a helytörténészek országos szervezete, a Pátria szövetség díjában részesült.
Bővebben →
