Soros Tivadar: Túlélni. Álarcban. Nácivilág Magyarországon, Szibériai Robinsonok

Budapest, Múlt és Jövő, 2018, 336 p. Soros Tivadarnak (1894‒1968) nem voltak írói ambíciói, mindkét művének megírását a túlélésért folytatott küzdelem dokumentálásának vágya motiválta. Műfajilag mindkettő memoárnak tartható, bár az első, a folyóiratban 1922-ben közölt, könyv formában 1924-ben megjelentetett Modernaj Robinzonoj (Szibériai Robinsonok) több olyan elemet is tartalmaz, mely a robinzonád és a kalandregény műfajához köti. Soros egyes szám első személyben, szubjektív nézőpontból foglalja össze azokat a történelmi eseményeket, amelyeknek a kényszerűség folytán szemtanúja vagy résztvevője lett. Két műve, melyeket a Múlt és Jövő Kiadó gondos kiadásban, alapos jegyzetapparátussal, eligazító elő- és utószavakkal, az adott korszak megértése szempontjából fontos kísérő szövegekkel ellátva jelentetett meg, a huszadik századi történelmi események okozta szenvedések lenyomatát viseli magán. A zsidó kereskedőcsaládból származó Soros (akkor még Schwartz) Tivadar az első világháborúban önkéntesként, saját bevallása szerint kalandvágyból vett részt, tanulmányait félbeszakítva. Művének előszavában utal arra a gyerekes lelkesedésre és felfedezővágyra, melyet a megterhelő és férfipróbáló szibériai évek törtek meg. A Szibériai Robinsonok cím tehát ironikusnak tekinthető, a szerző nem titkolt célja, hogy meggyőzze olvasóit: „soha ne vágyjanak arra, hogy Robinson váljék magukból” (241. p.). Hadifogságának körülményeiről viszonylag keveset tudunk meg, hiszen a szerző nem a történészek vagy a történelem iránt érdeklődők számára kíván fontos adatokat... Bővebben →

Szabó Tamás Péter: „Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos.” A javítás mint gyakorlat és mint téma diákok és tanáraik metanyelvében (Sebők Szilárd)

Szabó Tamás Péter: „Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos.” A javítás mint gyakorlat és mint téma diákok és tanáraik metanyelvében. Dunaszerda­hely, Gramma, 2012, 286 p.1 A hatvanas évek végén jelent meg nyelvész körökben az a vélemény, miszerint a nyelvi jelenségek tanulmányozását érdemes kibővíteni a beszélők nyelvvel kapcsolatos vélekedéseinek vizsgálatával. A kutatási felület nagyságáról könnyű meggyőződni. Aligha akad olyan anyanyelvi beszélő, akinek például arról a mondatról, hogy „hát, ritkán talizunk” ne jutna eszébe valami, ami érdekes lehet a metanyelv kutatója számára. Szabó Tamás Péter metanyelvi kutatásaihoz egy olyan közeget választott, ahol a diákok nyelvről való gondolkodásának alakítása mondhatni napirenden van – az általános és a középiskolát. Vizsgálatai két­síkúak: a diákok nyelvvel, nyelvhasználattal kapcsolatos vélekedéseinek gyűjtése mellett, tanáraik nyelvtanítási és -javítási gyakorlatának a megismerésére is kiterjednek. Úgy is mondhatjuk, hogy a szerző egyszerre kutatja az iskolai „metanyelvhasználat” alakulását és alakítását. Megközelítése azonban egységes. Mivel a tanárok és diákok nyelvfelfogása alapvetően ugyanazt a laikusi szemléletet tükrözi, a kutatói perspektíva a tanárok és diákok metanyelvére mint társasan létrehozott diskurzusra irányult. Vagyis a szerzőt az érdekli, hogy milyen válaszok születnek iskolai közegben akkor, mikor a kutató nyelvvel kapcsolatos dolgokról, szabályokról kérdezi az ottaniakat. Tudo­má­nyo­sab­ban föltéve a kérdést: milyen narratívák és nyelvi ideológiák mutathatók ki... Bővebben →

Szabómihály Gizella: É. Kiss Katalin: Anyanyelvünk állapotáról

Anyanyelvünk állapotáról címmel jelentetett meg tavaly az Osiris Kiadó egy több szempontból is figyelemre méltó könyvecskét. A szakma számára elsősorban is a szerző személye a meglepő: a cím alapján valamelyik nyelvművelőnk újabb munkájára gondolhatnánk – hiszen a nyelv „állapotáról” való gondolkodás, a nyelv „állapotának” értékelése a nyelvművelés tipikus terrénuma -, a szerző viszont a generatív nyelvészeti irányzat vezető képviselője, akitől személy szerint én ilyen jellegű áttekintést nem vártam volna. A másik figyelemre méltó tény a téma kidolgozása – tartalmilag, mélységében, de főleg módszertanilag, amely a vizsgált jelenségek többszempontú, átfogó elemzésében nyilvánul meg. A monográfia négy fő fejezetre oszlik: Nyelvében él a nemzet; Romlik-e a magyar nyelv?; Fennmarad-e a magyar nyelv?; Teendők. A címek is mutatják, hogy É. Kiss Katalin legújabb könyve valójában több, mint amire a cím utal: nem csak a magyar nyelv jelenlegi állapotának feltérképezésére vállalkozik benne, hanem kitekint a jövőre is, az utolsó fejezetben egyfajta nyelvstratégiát vázol föl. Számomra leginkább a második fejezet (Romlik-e a magyar nyelv?) tűnik a leginkább kidolgozottnak. Ebben a szerző számba veszi azokat a jelenleg is folyamatban levő mondattani, alaktani, hangtani, lexikális és pragmatikai változásokat, amelyek a nyelvművelés érdeklődését is felkeltették, és amelyeket olykor nyelvromlásként is szoktak értékelni. A szerző álláspontja e tekintetben... Bővebben →

Szarka László: A multietnikus nemzetállam. Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában 1918–1992. Pozsony, Kalligram, 2016, 376 p.

Szarka László 2016-ban a Kalligram kiadásában jelentette meg Csehszlovákia 74 éves nemzetiségi történetét magába foglaló munkáját. A könyv már címében – A multietnikus nemzetállam 1918–1992 – utal arra a nemzeti ambivalenciára, amely az ország sorsát kezdettől erősen befolyásolta. Csehszlovákia ugyanis az első világháború után etnikailag Európa legheterogénebb, legösszetettebb államaként jött létre. A szerző a könyv központi célját megjelölve már a bevezetőben jelzi, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia birodalmi szerkezetének felbomlását követően a nemzeti többség elve alapján létrehozott államok kisebbségi viszonyait egyszerre határozta meg az egyes országok belső jogrendje, a kisebbségek közösségi identitása és az államközi viszonyrendszer: „Könyvünkben a csehszlovák (cseh- szlovák) nemzetállam által kipróbált etnopolitikai alternatívákat főleg a magyar kisebbség, illetve a magyar–csehszlovák államközi viszonyt befolyásoló nemzetiségi viszonyok alapján vizsgáljuk.” (15. p.) A munka legfőbb újdonsága, hogy nem csupán egy kisebbségtörténeti összefoglaló vagy a hagyományos nemzeti narratívát központba helyező szintézis, hanem Csehszlovákia nemzetiségpolitikai stratégiáinak sokoldalú elemzése, ugyanakkor főként a kisebbségi magyarsággal kapcsolatos konfliktusokra, döntési helyzetekre, alternatívákra koncentrál. A többes elemzési szempontrendszerhez elengedhetetlen nemzetközi – magyarországi, csehszlovákiai, német és angol – szakirodalom használata is mutatja, hogy a szerző nemcsak a 19–20. századi nemzetiségpolitika, de a csehszlovákiai magyarság kisebbségtörténetében is otthonosan mozog, s korábbi munkáiban a közép-európai térség részeként Csehszlovákia és Szlovákia... Bővebben →

Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Az etnikai csoportok helye a kelet-közép-európai nemzetállamokban (Simon Attila)

Szar­ka Lász­ló: Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák. Az et­ni­kai cso­por­tok he­lye a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban. Bu­da­pest, Luci­dus Ki­adó, 2004, 342 p. Hogy a Tri­a­non­ról és a ki­sebb­sé­gi ma­gyar lét­ről szó­ló dis­kur­zu­sok­ban a sír­va­vi­ga­dás ko­ra he­lyett a meg­fon­tolt tu­do­má­nyos elem­zé­sek ide­je jött el, azt már rég­óta sej­tet­tük. A Luci­dus Ki­adó Ki­sebb­ség­ku­ta­tás köny­vek so­ro­za­tá­ban a Szar­ka Lász­ló tol­lá­ból meg­je­lent Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák cí­mű mun­ka azon­ban kéz­zel­fog­ha­tó­an bi­zo­nyít­ja is ezt a té­telt. Azt, hogy a szer­ző a je­len mun­ká­já­val ne­héz fá­ba vág­ta fej­szé­jét mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, hogy a ma­gyar szak­iro­da­lom va­ló­já­ban még az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok meg­ne­ve­zé­sé­ben sem tu­dott meg­egyez­ni. Mint a kö­tet­ben sze­rep­lő egyik ta­nul­mány láb­jegy­zet­ében a szer­ző ma­ga is em­lí­ti egy­más mel­lett él­nek a nem­ze­ti ki­sebb­ség, a nem­zet­rész, a nem­ze­ti kö­zös­ség, az au­to­nóm nem­ze­ti kö­zös­ség és más ha­son­ló fo­gal­mak, mi­köz­ben a több­sé­gi nem­ze­tek (szlo­vák, ro­mán, szerb stb.) egyi­ket sem fo­gad­ják el, s meg­pró­bál­ják sa­ját ter­mi­nu­sa­ik­kal (nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség, nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­ség stb.) meg­ne­vez­ni a ma­gyar ki­sebb­sé­ge­ket, s ez­zel egy­ben le­szű­kí­te­ni azok moz­gás­te­rét. A mátyusföldi-pozsonyi ki­sebb­sé­gi lét­ből el­szár­ma­zott, de az itt ha­gyott sors­tár­sak irán­ti fe­le­lős­ség sú­lyát to­vább­ra is vi­se­lő szer­zőt el­ső­sor­ban tör­té­nész­ként is­mer­tük meg. Je­len köny­ve azon­ban im­már azt a sze­rep­vál­tást pre­zen­tál­ja, amely az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­nak tiszt­sé­gét... Bővebben →

Szlovenszkói városképek (Zeman László)

A Felsőmagyarországi Minerva sorozatában változatlan szöveggel jelent meg a Tátra-Almanach kötete: Szlovenszkói városképek (Bratislava–Pozsony, Tátra-kiadás, 1938, 256 p.). Az utószót (171–176. p.) Kiss Gy. Csaba írta, kifejező címet (A Felföld polgári Atlantisza) választva annak a jegyében, hogy „A városképeket bemutató kötet az urbánus hagyomány forrásvidékének a fölkutatására vállalkozik” (172. p.). S mint legsajátosabb adottságát kiemeli a régió többnyelvű és többkultúrájú jellegét. Jellemzi a szerzőket, és felhívja a figyelmet e hagyomány értékére, jelentőségére a jelen viszonylatában is. A történetivel és az államfordulat utáni helyzettel, fejlődési tendenciáival egyaránt vet számot Szvatkó Pál bevezető elemzése (Szlovenszkói városok, 5–18. p.; lásd úgyszintén uő: A változás élménye. Pozsony, Kalligram, 1994, 155–165. p., valamint A tölgyerdőre épült város. Válogatta és összeállította: Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit. Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 1996, 5–17. p.). Szvatkó, amint érintőlegesen idéztük (Kalligram, 1996, 2. sz., 3. p.), szakszerűen megalapozott várostipológiát rajzol, amely a mélyreható társadalmi változások ellenére bizonyos fokig mindmáig érvényes maradt, mesteri városjellemzései lehetővé teszik a ráismerést. Osztályozásában észak–déli és kelet–nyugati koordinátát von meg. Szerinte az előbbi cezúrát a Szepesség és egyáltalán a megmaradt német telepek (1938 – Z. L.) alkotják; Késmárk és Igló felől indul ki, majd nyugatra kanyarodik, s a bányavárosokon, Besztercebányán, Körmöcbányán, Selmecbányán át fut délre,... Bővebben →

Tóth Ferenc: Egy magyar származású francia diplomata életpályája

François de Tott báró (1733–1793). Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015, 313 p. Több mint egy évtizednyi kutatómunka után 2015-ben jelent meg Tóth Ferenc akadémikus Tott báróról írt monográfiája. François de Tott báró alakja a felvidéki magyarság számára sem ismeretlen. Az Esterházy János lapvezérségével a Szlovák Állam idején megjelent Magyar Hírlap 1943. július 6-án egy cikket szentelt személyének. Ebben az írásban is szerepelt a tény, miszerint családja felvidéki, konkrétan nyitrai származású. Mihály, a család őse, Nyitrán lakott. A család nyitrai eredetét a korábban legátfogóbb életrajzot összeállító Palóczy Edgár már 1916-ban is határozottan bizonyítottnak vélte. A témában a 2000-es évek elejétől vidékünkön is számos ismeretterjesztő cikk és tanulmány jelent meg. A Múltunk Emlékei honismereti lap 2006. júniusi száma a báró atyjáról ad közre egy írást (Rákóczi apródja. Tóth András francia brigadéros élete). Négy hónap múlva a lap hasábjain magáról a báróról olvashattunk (François de Tott – Tóth Ferenc. Egy franciaországi kuruc emigráns kimagasló életútja). Tóth Ferenccel kapcsolatban tudományos igényű és magyar nyelven készült írás tájainkon mind ez idáig kettő jelenet meg. A Fórum Társadalomtudományi Szemle 2007-ben a báró életpályájáról (Tóth Ferenc báró élete és munkássága), az Irodalmi Szemle pedig ugyanabban az évben a memoárjáról adott közre elemzést (Kelet egy... Bővebben →