A párizsi békeszerződés életbe lépésének napján, 1947. szeptember 15-én helyreálltak az 1939 márciusa óta szünetelő magyar–csehszlovák diplomáciai kapcsolatok.1 Az újból felállított prágai magyar követség ideiglenes ügyvivőjévé a következő napokban Farkas Lehel követségi titkárt, a hamarosan főkonzulátussá átminősített pozsonyi konzulátus vezetőjévé konzuli minőségben Wagner Ferencet nevezték ki.2 A két magyar külképviseleti szerv ugyanakkor nem 1947 szeptemberében jött létre, mindkettő távolabbi előzményekre tekint vissza. A prágai magyar képviselet már 1945 szeptemberében, tehát négy hónappal a világháború befejezését követően megkezdte tevékenységét. A Rosty-Forgách Ferenc követségi tanácsos által meghatalmazottként vezetett hivatal feladata a magyar állampolgárok érdekeinek védelme, valamint a háború után Csehszlovákiában rekedt magyar állampolgárok Magyarországra való visszatérésének elősegítése volt. Az ideiglenes prágai magyar képviselet hivatalosan a „Meghatalmazott a magyar állampolgárok érdekvédelmére Csehszlovákiában” címet használta.3 Az 1947-ben végbemenő magyarországi politikai fordulatot, Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök lemondatását és emigrációba kényszerítését követően megtagadta az új magyar kormány diplomáciai képviseletét, s lemondott és külföldön maradt, illetve nyugati országokba távozott számos külszolgálaton lévő magyar diplomata, köztük Rosty-Forgách Ferenc is, aki 1947. június 16-án hagyta el állomáshelyét.4 Az ő távozása után ideiglenes ügyvivőként Farkas Lehel követségi titkár vezette a prágai képviseletet. A követség első követi rangú vezetője Bolgár Elek lett, aki 1947. december 23-án adta át megbízólevelét Edvard... Bővebben →
a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság irodalmi, kritikai és tudományos folyóirata. 1933 és 1935 között jelent meg Pozsonyban. Felelős szerkesztője Szerényi Ferdinánd, majd Surányi Géza; a szerkesztőbizottság tagjai: Antal Sándor, Szalatnai Rezső, Flórián Károly, Farkas Gyula, Jánoska Tivadar, Brogyányi Kálmán; az 1. szám főszerkesztője Maléter István. A negyedévesnek tervezett lapot nem tudták rendszeresen kiadni, gyakran késett, s főleg összevont számai voltak. Mivel kormánytámogatással jelent meg, nagy feltűnést keltett, hogy 1. számát Maléter Istvánnak a csehszlovákiai magyar kisebbség problémáit és Szalatnai Rezsőnek a szlovákiai magyar irodalmat tárgyaló tanulmányai miatt elkobozták, s azok másodszor már megcsonkítva jelentek meg. A lap számos színvonalas tanulmányt és szépirodalmi alkotást közölt, de nem tudott egységes koncepciót, profilt kialakítani. Kiváló tanulmányokat írt bele Sas Andor, Szalatnai Rezső, Krammer Jenő, Szerényi Ferdinánd, Flórián Károly, Peéry Rezső, a szépirodalmi részben kitűntek: Győry Dezső, Földes Sándor, Tamás Mihály, Egri Viktor, Palotai Boris, Antal Sándor, Neubauer Pál, Szombathy Viktor, Darkó István, Vozári Dezső. Minden számban közölte a CSMTIMT működésének krónikáját. A csehszlovákiai magyar tudományos és irodalmi élet megismeréséhez számos közleménye ma is forrásértékű, noha megjelenése idején a szélesebb olvasóközönséghez nem találta meg az utat, anyagi nehézségek miatt korán meg kellett szűnnie. Rendszeres könyvszemléjében megbízható értékelést nyújtott a szlovákiai... Bővebben →
A Szlovák Köztársaság népességének összetétele hosszú és összetett történelmi fejlődés eredménye. E folyamatban jelentős szerepet játszott Szlovákia fekvése Nyugat- és Kelet-Európa határán, valamint a történelmi Magyarországba való betagozódása. Mindennek eredményeként egy viszonylag heterogén etnikai szerkezet jött létre, melynek maradványait a jelenkori Szlovákiában is megtaláljuk. A Szlovák Köztársaság mai területén a szlovákokon kívül jelentős számú, különböző nemzetiségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó személy él. Demográfiai becslések szerint az összlakosság mintegy ötödét nem szlovák etnikumhoz tartozó személyek alkotják. Történelmi, kulturális, társadalmi-gazdasági és úgyszintén demográfiai szempontból a legjelentősebb szerepe a magyar nemzetiségű (etnikumú) kisebbségnek volt s van ma is.
Bővebben →
Sima Ferenc: Magyar hangtan. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1960. Garaj Lajos: A magyar felvilágosodás és a reformkor irodalma. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1960. Sborník FFUK Bratislava. Philologica, roèník 11-12. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1959-1960. Bartha Tibor–Csanda Sándor–Garaj Lajos–Szeberényi Zoltán: Az újabb magyar irodalom története. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1963. Jakab István–Kazimírné Pesthy Mária–Zeman László: A magyar nyelv leíró nyelvtana. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1964. Turczel Lajos–Rákos Péter: A magyar irodalom története (1772–1848). Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo–Univerzita Komenského, 1965. (1. kiadás) Turczel Lajos–Rákos Péter: A magyar irodalom története (1772–1848). Bratislava, Univerzita Komenského, 1968. (2. kiadás) Turczel Lajos: A magyar irodalom története 1772-ig. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1968. Jakab István–Kazimírné Pesthy Mária–Zeman László: A magyar nyelv leíró nyelvtana. Bratislava, Univerzita Komenského, 1968. Turczel Lajos: Szemelvények a régi magyar irodalomból. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1970. Zborník FFUK. Philologica, roèník 20. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1970. Sima Ferenc: Magyar nyelvtörténet I. A nyelvtörténet forrásai, hangtörténet, nyelvemlék-szemelvények. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1971. Zborník FFUK. Philologica, roèník 25. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1974. Z konfrontácie maïarèiny a slovenèiny – Tanulmányok a magyar–szlovák összevető nyelvvizsgálat köréből. Red. Sima F. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1977. Zborník FFUK. Philologica, roèník 31. Bratislava, Slovenské pedagogické nakladate¾stvo, 1981 Csanda Sándor... Bővebben →
2012. szeptember 21–22-én nyolcadik alkalommal rendezte meg a TNT, a Szegedi Tudományegyetem Társadalmi Nemek Tudománya Kutatócsoportja a magyar nyelvhasználat és a hatalom, a kulturális reprezentációk és az ideológia, a nők és a feminista gondolkodás magyarországi összefüggéseit kutató konferenciáját. A konferenciasorozat a társadalmi nemi viszonyok és szexualitás szempontjából vizsgálódott, s ezúttal a maszkulinitás és a férfiuralom formáit állította vizsgálódásai középpontjába. Bővebben →
Bevezető: a nemzeti kisebbségek meghatározása és politikai képviseletük fontossága A nemzeti kisebbségek témaköre, jogainak védelme a közép- és kelet-európai államokban rendkívül vitatott kérdéskörnek számít. Mivel a kisebbség, így ezen belül a nemzeti kisebbség meghatározására sem került sor a nemzetközi színtéren,[1] így a jelenlegi tanulmány szempontjából saját, illetve egyes szakértők által alkalmazott meghatározáshoz fordulunk. Nemzeti kisebbség kifejezés alatt azokat a csoportokat értjük, melyek egy bizonyos fogadó államban élnek, ezzel egy időben azonban nemzetiségi, etnikai és történelmi alapon egy másik, általában szomszédos anyaállamhoz[2] kötődnek, széleskörű kapcsolatokat tartva fenn az említett országgal. Következésképpen a nemzeti kisebbségek, valamint a bevándorlók (az „új” kisebbségek) helyzete és jogvédelme között különbséget kell tenni, e két kategória szétválasztására van szükség, ami azonban a legtöbb esetben nemzetközi és európai szinten nem történik meg. A nemzeti vagy hagyományos kisebbségek többnyire történelmi okok miatt, például az államhatárok változása folytán, vagy önkéntes tömeges elvándorlás, illetve szervezett áttelepítési folyamat részeseként kerültek kisebbségi helyzetbe egy adott államban. Az is elmondható, hogy az említett csoportok kettős identitással rendelkeznek: kultúrájuk, nyelvük, hagyományaik, történelmük elkülönül azon államok többségétől, ahol jelenleg élnek, azonban bizonyos fokig be is olvadtak, integrálodnak az adott társadalomba. Kymlicka szerint a nemzeti kisebbség olyan történelmi közösség, mely többé-kevésbé szervezett formában, egy bizonyos területen... Bővebben →
Írásom a politikatudomány és a kommunikációelméletek határterületein, a politikai pszichológia és a narratívakutatás eredményeinek valamiképpeni belátása mentén indul el a kortárs politikai valóságértelmezések felé. Szempontrendszerem a szimbolikus politika tudományának és a politikai antropológia módszertanának elegyítésével meglehetősen „konfúznak” tetsző mixitást eredményez. Ezt nem bánom, már csak azért sem, mert a kiszemelt témakör olyannyira megmozgat minden elemzőt, közlőt és befogadót, szakpolitikust és civil mozgalmárt, moralistát és migrációkutatót, hogy valóban szemérmetlen képtelenség volna egyetlen aspektust figyelembe véve elbeszélni a kisebbség-többség viszony recens narratíváit a migránstematikában. Bővebben →
A magyarországi ruszinság egyházszervezete rögös utat járt be az 1848-as forradalomig. Amikor őseik a 13. század második felében nagyobb számban kezdtek megjelenni Északkelet-Magyarország hegyvidéki részein, egyházilag még nem voltak megszervezve. (Botlik 1997a, 9. p.) Mivel görögkeleti (ortodox) vallásúak voltak, környezetük nem is tartotta őket keresztényeknek. Papjaik, a batykók, hasonlóan a ruszin jobbágyokhoz, robotoltak és adót fizettek. Kiszolgáltatott volt a helyzetük ortodox püspökeiknek is, akik kinevezésébe és tevékenységébe gyakran beavatkoztak a kegyúri jogaikra hivatkozó munkácsi várurak. (Bendász 1999, 75. p.; Gönczi 2007, 22. p.) A 14–15. század fordulóján azonban kialakultak helyi vallási központjaik, melyek közül a munkács-csernekhegyi kolostor vált a ruszin püspökök székhelyévé. (Kobály 2003, 356. p.; Magyar Katolikus Lexikon [továbbiakban: MKL] 2004, IX. kötet, 390. p.) Az egyházi szervezet kiépítésében görög katolikussá válásuk bizonyult meghatározónak. Az unió nemcsak vallási, etnikai és kulturális „védőbástyát” jelentett, hanem egyházszervezetük további fejlesztését is lehetővé tette. (Pekar 1992, 84. p.) Jelen tanulmányban az ungvári uniótól kezdődően az osztrák neoabszolutizmus első feléig kívánjuk nyomon követni a ruszin egyházi struktúra kiépítésében véghezvitt legjelentősebb lépéseket. Ennek során vázlatszerűen kitérünk azokra az eseményekre, melyek meghatározó szerepet játszottak a görög katolikus vallás helyzetének megszilárdításában és a munkácsi püspökség felállításához vezető eseménysorozatban. Ezt követően ismertetjük azokat az első terveket, amelyek... Bővebben →
Kósa László (L. Juhász Ilona felv.) Kósa László akadémikus azon magyarországi néprajzkutatók egyike, aki szinte munkássága kezdetétől fogva odafigyel a Magyarország határain kívül élő magyarságra. Rendszeresen látogatta, bejárta a szlovákiai magyar tájak nagy részét, s ő volt az, aki 1968-ban kidolgozta a szlovákiai magyar néprajzi kutatás hosszú távú programját. Tudományos munkássága rendkívül sokrétű, a népköltészeti forrásközlésekkel kezdve a tudománytörténeti és társadalom-néprajzi munkákon át a gazdálkodásnéprajzzal bezárólag számos alapművet tett le az asztalra. A nemrégiben ünnepelt hatvanadik születésnapja alkalmából több interjú is készült vele. Többek között a Debrecenben megjelenő Néprajzi Látóhatár 2002-es számában is olvashatunk egy terjedelmes beszélgetést, amelyből átfogó képet nyerhetünk Kósa László nem mindennapi szorgalmáról, szerteágazó szakmai tevékenységéről. E mostani interjúban mi elsősorban az életpályája szlovákiai magyar vonatkozásainak kiemelését tartottuk elsődleges szempontnak. – Először arra kérem, beszéljen gyermekkoráról, családi hátteréről és arról, hogyan került kapcsolatba a néprajzzal, miért éppen a néprajzot választotta jövendőbeli hivatásául? – Amennyire tudom, fölmenőim a 19. században mind iparosok és kereskedők, a 18. században talán parasztok is voltak, azonban mindnyájan városlakók. Főleg nagyobb alföldi mezővárosokban éltek, de van egy ág apai vonalon, amelyik a 19. század elején bukkan fel Bécsben s ott lakik három emberöltőn át. Szüleim első nemzedékbeli értelmiségiek, bár a rokonságban akadtak... Bővebben →
(Lázár Péter és a Folklore Fellows egri gyűjtése, 1913–1914) Nagytárkány monográfiája 2006-ban jelent meg, a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában. Tizennyolc szerző tizenhat tanulmányban írta meg a község településtörténetének, társadalomtörténetének és néprajzának fontos fejezeteit. (Viga 2006.) A kutatócsoport munkája során kézbe került az 1913–1914-ben keletkezett Nagytárkányi népköltési gyűjtemény, Lázár Péter római katolikus teológus kéziratos gyűjtése. A több mint 300 oldalas, kiválóan olvasható és szépen szerkesztett, gazdag kézirat teljes terjedelemben való, önálló megjelentetését a szerkesztő és a kiadó egy II. kötetben tervezte, amit a monográfia címében feltüntetett I-es szám is jelez. A sors úgy hozta, hogy több mint egy évtizedet kellett várni erre a pillanatra, jelen kötettel megvalósul ez a rég eltervezett forráskiadás.[1] A kézirat a budapesti Néprajzi Múzeumban található, az Etnológiai Archívumban, EA 440 leltári számon, az úgynevezett Folklore Fellows-gyűjtések egyik darabjaként. Létezése a kutatás számára régóta ismert, korábban egy-egy népköltészeti műfaj, egy-egy témakör feldolgozása során bizonyos részleteket publikáltak is belőle, legtöbbet a jeles napi szokások kapcsán Sz. Tóth Judit, de teljes kiadására most először kerül sor. (Sz. Tóth 2006, 383–430. p.; Balogh 2015, 11–56. p.) Szerzője Lázár Péter (1893–1942) nagytárkányi születésű római katolikus pap, aki Egerben végzős gimnazista és elsőéves papnövendék korában készítette a gyűjteményt, két országos pályázati felhívás... Bővebben →
