Ujváry Zoltán néprajzprofesszor neve nem cseng ismeretlenül a szlovákiai magyarok körében, hiszen sok olyan publikáció fûzõdik a nevéhez, amely a történelmi Gömör megye ma Szlovákiához tartozó részének népi kultúrájáról szól. Elindítója, szervezõje és állandó résztvevõje volt a majdnem két évtizedig tartó Gömör-kutatásnak. Õ a szerzõje a Szülõföldön hontalanul címû nagy sikerû kötetnek, amely a szlovákiai magyarok második világháború utáni kálváriáját, a Csehországba való deportálást írja le. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) Néprajzi Tanszékének professzora 1932. január 25-én született a gömöri Hét községben, s az idén töltötte be 70. életévét. A következõ beszélgetés a professzor úr születésnapja alkalmából készült. Bővebben →
Nyelvi-nyelvhasználati kérdésekkel kapcsolatos véleményét manapság bárki könnyen megoszthatja a nyilvánossággal. Internetes fórumokon, blogokon gyorsan utána lehet járni, hogy egy-egy (új) nyelvi formát a közvélekedés szerint „szabad-e használni”, avagy – a népi nyelvészet keretébe ültetve a kérdést – milyen attitűdök és sztereotípiák kapcsolódnak egy-egy kifejezésmódhoz. A laikus vagy féllaikus nyelvhasználók vélekedéseit általában az jellemzi, hogy a nyelvi jelenségek értékelésénél a helyes–helytelen dichotómiát érvényesítik (l. Domonkosi 2007, 141–143. p.). A szakértői vélemények ezzel szemben tartózkodnak az ilyen fekete-fehér látásmódtól, és saját hozzászólásaikat inkább a tudományos diszciplína követelményeihez, mintsem egyéni értékítéleteikhez igazítják. A sokféle érvelésmódban azonban függetlenül attól, hogy azok helytelenítenek-e vagy magyaráznak-e valamilyen nyelvi vonatkozású tényt, van egy közös vonás: a jelenség értelmezését többnyire mint teljesen magától értetődő, ésszerű megállapítást tüntetik föl. Bővebben →
Bevezetés A kisebbségi beszélőközösségek a többségi társadalmakhoz képest lényegesen több nyelvi problémával küszködnek, ráadásul a kisebbségi közösségek nyelvi problémái elemibb módon, húsbavágóbban érintik az emberek életét, mint a többségi társadalmakban is jelentkező problémák. A nyelvi problémák megfelelő kezelése ezért jelentős mértékben hozzájárulhat a kisebbségi emberek jó közérzetének kialakulásához, ill. megerősödéséhez, ezáltal pedig az adott országok stabilitásához, sőt közvetve prosperitásukhoz is. Éppen ezért a kisebbségi társadalmakban a nyelv társas beágyazottságára odafigyelő nyelvtudománynak rendkívül fontos feladata (lenne) az adott közösségben – vagy inkább közösségekben – jelentkező nyelvi problémák tanulmányozása és „testre szabott” megoldási javaslatok kidolgozása. Ez a meggyőződés késztetett arra, hogy elkezdjek a nyelvi problémák kérdéskörével mélyebben foglalkozni, s eddigi kutatási eredményeimet közreadjam a Fórum Társadalomtudományi Szemle hasábjain.2 Amikor belefogtam tervezett cikkem megírásába, magam is meglepődtem, mekkora fába vágtam a fejszémet. Kiderült, hogy egyetlen közleményben még a legfontosabb tudnivalókat sem tudom elmondani. Ezért aztán három különálló cikk megírása mellett döntöttem. Az első írásban, amely folyóiratunk idei első számában jelent meg, bemutattam azt az elméleti keretet – a nyelvmenedzselés-elméletet –, amelyet a legalkalmasabbnak tartok a nyelvi problémák tanulmányozására és kezelésére, többféle szempontból is meghatároztam a nyelvi probléma fogalmát, s vázoltam legfontosabb típusait (Lanstyák 2010b). Mivel az első közleményben helyhiány miatt nem tudtam... Bővebben →
0. Bevezetés Az utódállamokban élő magyar beszélőközösségek számára az anyanyelvhasználat egyik legfontosabb színtere a magyar tannyelvű iskola. Szlovákiában a magyar oktatási intézményeket látogató tanulóknak általában lehetőségük nyílik arra, hogy a társadalom- és a természettudományok alapszókincsét anyanyelvükön sajátítsák el, a magyar középiskolákban érettségiző fiatalok egy része azonban már többségi nyelvű főiskolán vagy egyetemen folytatja a tanulmányait, a másik része pedig munkába áll. Akár az egyik, akár a másik lehetőséget választják, anyanyelvük használatára a továbbiakban már csak korlátozott mértékben lesz módjuk. A fentiek ismeretében nem meglepő tehát, hogy a kisebbségi helyzetben folyó anyanyelvoktatás céljai között – iskolatípustól függetlenül – elsődleges helyen az anyanyelvi dominancia elérése és megőrzése, ezzel párhuzamosan pedig a standard nyelvváltozat elsajátíttatása szerepel. (vö. Szabómihály 2010, 308. p.; Misad 2011, 175–176. p., 2014, 117. p., 2016). De vajon figyelembe veszik-e az útmutatóként szolgáló oktatási dokumentumok – az állami oktatási program, a kerettanterv, az anyanyelvi tanmenetek – és a hozzájuk igazodó anyanyelvtankönyvek, hogy a kisebbségi magyar iskolákban tanuló diákok többsége nem birtokolja és nem használja aktívan anyanyelve köznyelvi változatát? S tudatában vannak-e a tankönyvszerzők annak, hogy ezeknek a fiataloknak a nagy része nyelvjárási közegben szocializálódott, ráadásul kétnyelvű beszélőközösségben él, ahol anyanyelvként egy, a többségi nyelv hatása alatt álló nyelvváltozatot sajátított... Bővebben →
Van-e a második világháborút lezáró béketárgyalásoknak, közelebbről a háborút (legalábbis annak egy részét) hivatalosan lezáró párizsi konferenciának relevanciája a hidegháborúhoz? Összefügg-e vele, s ha igen, mely pontokon? Jelen tanulmány amellett érvel, hogy számos összefüggés fedezhető fel a kettő között, sőt a párizsi béketárgyalások és -konferencia, mint egy másfél éves történelmi folyamat, egyenesen remek esettanulmány annak felmutatásához, hogy konkrétan mi módon alakultak úgy a nagyhatalmak közti nemzetközi kapcsolatok, hogy annak végén már hidegháborúról beszélhetünk. Az 1945–1947-es időszak rendkívül érdekes a nagy nemzetközi folyamatok szempontjából, mint például az ENSZ megalakulása, a nukleáris korszak kezdete, és – Párizs szempontjából különösen fontos – az a tény, hogy a párizsi béke a jelenlegi európai rend kezdete, alapja, fundamentuma. A szélesebb nemzetközi kontextus azért is releváns mind a Szovjetunió, mind az USA szempontjából, mivel 1945–1947 között mindkét győztes hatalom kitüntetett figyelmet fordított az európai térségnek, amelybe természetesen különös hangsúllyal beleértendő Németország. Az 1947-es párizsi békeszerződésnek vannak „hagyományos” kontextusai. Nemzetközi viszonylatban ilyen a „győztesek–vesztesek” megosztottság, amely mellett a párizsi békekonferenciát jellemzően a magyar, a cseh-szlovák stb. nemzeti történelmek kontextusában szoktuk értelmezni. Nemzeti és nemzeti bilaterális viszonylatban jól ismertek a magyar–csehszlovák, magyar–román, magyar–szovjet, csehszlovák–amerikai stb. relációk, mi több, ezek a kontextusok olyannyira kézenfekvőek, hogy nem akad mérvadó... Bővebben →
A politikai antropológia szótári értelmezésben és az antropológia egyes ágazatait bemutató szakkönyvekben a politikai élet szervezettségi szintjeivel, a jogérvényesüléssel és a társadalmi ellenőrzés sajátos módjaival foglalkozik. Fontosságáról példaképpen James Peoples és Garrick Bailey Humanity. An Introduction to Cultural Anthropology című kézikönyvében (1988) a tizenharmadik fejezetet teszi ki a politikai és jogi szerveződések leírása – ami nem jelent tucatrangú érdektelenséget a téma antropológiai fontosságát illetően, csupán azt, hogy amíg az európai közgondolkodásnak, politikatörténetnek alighanem első fejezetei közé kerülne a társadalom politikai-jogi felépítménye, a kulturális antropológia szisztematikus rendszerében jóval előtte szerepelnek olyanok, mint a tudományág természetének, sajátos nézőpontjainak, kutatási módszereinek, a fizikai-biológiai sajátosságoknak, a szociokulturális rendszereknek, rokonsági kapcsolatoknak, vallásnak, gazdaságnak körülírásai. Aki egyenesen a politikai antropológiai szakkönyveket nyitja föl (Balandier 1967, Easton 1958, Lewellen 1983, Winckler 1970, Clastres 1974), rendszerint a társadalom politikai szervezetének sejtszerű formáitól az államszintű társadalmakig láthatja föltárva egy-egy társadalom vagy az egyes rendszerek karakterét. Nem mindegy azonban, hogy – akár monografikus művet, akár egy-egy földrész, tájegység vagy politikai berendezkedés aprólékos leírását tartja kezében az olvasó-érdeklődő – mikortájt keletkezett műről van szó. A politikai rendszerek antropológusok általi leírásai ugyanis a 19. század közepétől vagy fél évszázadon át elsősorban az államnélküli társadalmak részletező leírásai voltak, s csak az utóbbi... Bővebben →
1. Bevezetés A szociológia az emberek társadalmon belüli helyváltoztatásának két fajtáját különbözteti meg: a társadalmi mobilitást és a migrációt. A társadalmi mobilitás a társadalmi struktúrán belüli „virtuális” elmozdulás, a migráció egy meghatározott földrajzi térségben való tényleges helyváltoztatással járó vándorlás. Amennyiben ez a földrajzi térség egy állam határain belül terül el, akkor belső migrációról, amennyiben viszont túllépi az államhatárt, akkor nemzetközi migrációról beszélünk. A migráció alanyai a – konkrét településről, országból – kiköltöző, illetve oda vagy máshova beköltöző emberek, az ún. emigránsok (kiköltözők) és imigránsok (beköltözők). Az itt következő tanulmány témájának legtágabb fogalmi kerete a migráció, mégpedig annak mindkét formája. Szűkebb értelemben a pozsonyi dezurbanizáció egyik vetületével, a Pozsonyból a Felső-Csallóközbe, valamint Magyarországra (Rajka és Mosonmagyaróvár térségébe) való kiköltözéssel foglalkozik. Milyen a kiköltöző népesség összetétele? Miért jöttek el Pozsonyból? Hogyan érzik magukat jelenlegi lakhelyükön? Létezik-e valamilyen kapocs, amely továbbra is a fővároshoz köti őket? Ha igen, mi az? S vajon mennyire kötődnek mostani lakhelyükhöz? Ilyen és hasonló kérdések képezték a Fórum Kisebbségkutató Intézet és az MTA RKK NYUTI 2010-ben zajló közös kérdőíves felmérésének tárgyát, amely a „Magyar–szlovák agglomeráció Pozsony környékén – Közszolgáltatás-fejlesztési hálózat Pozsony határon átnyúló agglomerációjában c. AGGLONET – HUSK/0801/1.5.1/0007” nemzetközi projektum keretében zajlott. Mielőtt rátérnék az eredmények ismertetésére,... Bővebben →
1942. szeptember 22-én levél érkezett Pozsonyból a Herendi Porcelángyár Rt. budapesti üzletéhez. A levél feladója, gróf Esterházy János a szlovákiai Magyar Párt elnöke volt, aki röviden felhívta a vállalatvezetés figyelmét a nemrég alapított pozsonyi Madách Házra mint a szlovákiai magyarság egyik legfontosabb kulturális intézményére. Ezt követően néhány szóban említést tett a Ház új helyiségéről, a Szalonról, amelyben terveik szerint a könyvek és kulturális események mellett a magyar ipar- és képzőművészet legkiválóbb alkotásai fognak helyet kapni. Esterházy János levele végén a világhírű Herendi Porcelángyár segítségét kérte abban, hogy az intézmény a márka szlovákiai képviselete és árusítóhelye lehessen. Herend ekkorra már nemcsak Európa, de világszerte is jól kiépített viszonteladói hálózattal rendelkezett. Gyakorinak számított, hogy különféle cégek és magánszemélyek üzleti terveikkel, ajánlataikkal keresték meg őket. Ez az eset azonban más volt, egyrészt Esterházy János személye, másrészt rajta keresztül a szlovákiai magyar kisebbség helyzete miatt. Azaz a Madách Szalon megkeresése több volt egy szimpla üzleti kapcsolatfelvételnél. Gulden Gyula vezérigazgató éppen ezért tárgyalásra érdemesnek tartotta a felvetést. Talán kevesen gondolnák, hogy egy gazdasági szerv anyaga – legyen az egyéni vállalkozás, részvénytársaság vagy éppen pénzintézet – a működésre vonatkozó iratok mellett, köztörténeti szempontból is fontos, sok esetben akár egyedüli forrásokat tartalmazhat. Ki gondolná például, hogy... Bővebben →
A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszéke minden bizonnyal a szlovákiai magyarság legrégibb intézménye. A Csehszlovákia megalakulása után alapított egyetemen 1920-ban magyar szemináriumot hoznak létre a cseh Vojtech Cvengroš vezetésével a Szláv Intézet keretében. A magyar szeminárium az 1930/1931. akadémiai évtől, Pavol Bujnák egyetemi tanárrá történt kinevezésétől önálló tanszékként működik (ugyancsak Bujnák vezeti a prágai Károly Egyetemen a magyar filológiai szakot 1924-től, docenssé történő kinevezésétől). Bujnák a 19. századi magyar regényről és a finnugor összehasonlító nyelvészetből hirdet meg előadást, régi szövegek olvasása címmel pedig szemináriumot tart. Bujnák magyar tárgyú művei közül kiemelkedik a Ján Arany v literatúre slovenskej [Arany János a szlovák irodalomban] (Praha, 1928), a Literatúra maïarská na území ÈSR [A magyar irodalom a Csehszlovák Köztársaság területén] (Praha, 1933), valamint a Praefixa verbalia v jazykoch ugrofínskych a zvláštì v maïarskom [Az igekötők a finnugor nyelvekben, főként a magyarban] (Praha, 1928) című. 1933-ban bekövetkezett halála után a magyar tanszék vezetője a világhírű orientalista, Ján Bakoš, aki a nyelvészeti előadásokat tartja; az irodalmi tárgyakat František Janèoviè, a pozsonyi magyar állami reálgimnázium nyugalmazott igazgatója adja elő. 1948–1950 között megbízott előadóként a modern magyar költészetről tart előadásokat Emil Boleslav Lukáè költő, a magyar irodalom kiváló ismerője és fordítója.... Bővebben →
A csehszlovákiai sajtó 1956 őszén kivétel nélkül a kommunista állampárt hivatalos álláspontját hirdetve írt a szomszédos Magyarországon történtekről. A hatalom elsőszámú és kiemelten kezelt propagandaeszközének a pártsajtó számított, amely tevékenységét a pártvezetés a forradalom leverését követően rendkívül pozitívan értékelte. A propagandagépezet szerves részét képezte az 1948-ban alapított pozsonyi Új Szó is, amely az egyetlen magyar nyelvű napilapja volt a kommunista Csehszlovákiának. A lap, noha magyar nyelven, Szlovákia magyar lakossága számára jelentették meg, a kommunista diktatúra négy évtizede alatt jobbára nem a kisebbségi magyarság, hanem – a cseh nyelvű prágai Rudé právohoz és a szlovák nyelvű pozsonyi Pravdához hasonlóan – az állampárt szócsöve volt. Főszerkesztői tisztét 1955 márciusa óta Dénes Ferenc, a magyar kisebbség egyik legszervilisebb politikai reprezentánsa töltötte be, akit 1954-ben a Szlovák Nemzeti Tanács egyik alelnökévé is megválasztottak, 1955 áprilisában pedig helyet kapott Szlovákia Kommunista Pártja (SZLKP) Központi Bizottságában is. Az SZLKP KB kiadásában megjelenő Új Szó 1956-os szerepvállalása két vonatkozásban különbözött a cseh és a szlovák pártlapétól. Egyrészt abban, hogy propagandájának nem az ország többségi nemzetei, hanem a magyar kisebbség irányában kellett hatnia, aminek különlegességét az adott helyzetben az jelentette, hogy ezt a propagandát a Magyarországon, vagyis a kisebbség anyaországában zajló eseményekkel szemben kellett kifejtenie. A másik... Bővebben →
