Juraj Marušiak: A csehszlovákiai lengyel kisebbség helyzete és magatartása (1956–1962)

Be­ve­ze­tés

1956 őszé­nek len­gyel­or­szá­gi és ma­gyar­or­szá­gi drá­mai fej­le­mé­nyei olyan hely­zet­ben ta­lál­ták a cseh­szlo­vá­ki­ai bel­po­li­ti­kai éle­tet, ami­kor a kom­mu­nis­ta ve­ze­tés­nek már si­ke­rült vis­­sza­szo­rí­ta­nia a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja (SZKP) XX. kong­res­­szu­sa utá­ni, alul­ról jö­vő kri­ti­kai hul­lá­mot. A bí­rá­la­tok el­ső­sor­ban rész­te­rü­le­tek­re irá­nyul­tak, nem pe­dig az össz­tár­sa­dal­mi ál­ta­lá­nos kér­dé­sek­re. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak (CSKP) ve­ze­té­se a la­kos­ság élet­szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sé­ben már 1953–1955-ben fon­tos, az elé­ge­det­len­sé­get tom­pí­tó, az élet­szín­vo­nal eme­lé­sét cél­zó kor­rek­ci­ó­kat haj­tott vég­re. Az egyes ré­te­gek és cso­por­tok, ame­lyek ki­fe­jez­ték elé­ge­det­len­sé­gü­ket, el­szi­ge­tel­tek ma­rad­tak, nem volt le­he­tő­sé­gük az ös­­sze­fo­gás meg­te­rem­té­sé­re, a CSKP ve­ze­té­sé­ben pe­dig nem ala­kult ki olyan szárny, amely meg­nyi­tot­ta vol­na az utat az el­vi kri­ti­ka szá­má­ra.
Az 1956 nya­rán vér­be foj­tott poz­nañi tün­te­tés után, ami­kor W³adis­³aw Gomu³ka, a Len­gyel Egye­sült Mun­kás­párt (LEMP) élé­re ke­rült, s mély­re­ha­tó, a Moszk­vá­val szem­be­ni en­ge­del­mes­ség fel­mon­dá­sá­val is fe­nye­ge­tő vál­to­zá­so­kat in­dí­tott el; leg­főbb­kép­pen azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi nép­fel­ke­lés ki­tö­ré­se ide­jén, a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ve­ze­tés­nek si­ke­rült fel­újí­ta­nia a tár­sa­da­lom fe­let­ti el­len­őr­zést. De szá­mol­nia kel­lett a kí­vül­ről vár­ha­tó im­pul­zu­sok és a ha­zai tár­sa­dal­mi ra­di­ka­li­zá­ló­dás le­he­tő­sé­ge kö­zöt­ti köl­csön­ha­tás fel­erő­sö­dé­sé­vel. S eb­ben az egy­mást erő­sí­tő té­nye­zők kö­zöt­ti po­ten­ci­á­lis ha­tó­tér­ben fon­tos sze­rep­hez ju­tott a szá­mot­te­vő dél-szlo­vá­ki­ai ma­gyar és a po­li­ti­ka­i­lag ak­tív Tìšín kör­nyé­ki len­gyel ki­sebb­ség­nek a ma­ga­tar­tá­sa, kö­tő­dé­se a ha­tá­ron tú­li anya­nem­zet­hez. Így a köl­csön­ha­tás töb­bet je­len­tett, mint a ki­sebb­sé­gi re­a­gá­lá­sok egyes konk­rét ese­te­i­nek eli­mi­ná­lá­sa. Olyan fo­lya­mat bon­ta­ko­zott ki, mely fel­szín­re hoz­ta az or­szág nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ja, a ki­sebb­ség és az anya­or­szág egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyát, an­nak ala­ku­lá­sát mind a cseh­or­szá­gi len­gyel, mind pe­dig a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vo­nat­ko­zá­sá­ban. Az er­re össz­pon­to­sí­tó lá­tó­szög kezd te­ret nyer­ni a tör­té­ne­ti vizs­gá­ló­dás­ban, de a két ki­sebb­ség ku­ta­tá­sa még el­kü­lö­nül egy­más­tól. Úgy tű­nik, a kö­zös vo­ná­sok és sa­já­tos­sá­gok meg­lé­te nem kap kel­lő fi­gyel­met a kom­para­tisztikai fel­dol­go­zá­sok és elem­zé­sek fon­tos­sá­gá­nak fel­is­me­ré­sé­ben.
Je­len ta­nul­mány kö­zép­pont­já­ban a len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­te, ma­ga­tar­tá­sa, a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ál­tal 1956 nya­rán, őszén, majd az öt­ve­nes évek vé­gén ve­le szem­ben al­kal­ma­zott erő­sza­kos mód­sze­rek be­mu­ta­tá­sa áll. Ugyan­ak­kor igyek­szik utal­ni a ma­gyar ki­sebb­ség vo­nat­ko­zá­sá­ban a pár­hu­za­mos moz­za­na­tok­ra is. Ter­mé­sze­te­sen a ta­nul­mány nem lép­het fel az át­fo­gó ös­­sze­ha­son­lí­tás igé­nyé­vel, csu­pán je­lez­ni kí­ván­ja az ilyen irá­nyú kom­para­tiszti­ka előtt ál­ló le­he­tő­sé­ge­ket, il­let­ve fi­gyel­mez­tet­ni akar an­nak fon­tos­sá­gá­ra.

A Tìšín kör­nyé­ki len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­te

A tìšíni ré­gió hos­­szú időn át mul­tiet­nikus jel­le­gű volt, né­pes­sé­gét len­gyel, cseh és né­met nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok al­kot­ták. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú előtt a tér­ség­ben do­mi­náns sze­re­pe a len­gye­lek­nek volt. Az 1910-es nép­szám­lá­lás sze­rint a 183 674 la­kos­ból 123 923 volt len­gyel nem­ze­ti­sé­gű, va­gyis a la­ko­sok 67%-a, cseh nem­ze­ti­sé­gű­nek 32 877 sze­mély, va­gyis 17,9% val­lot­ta ma­gát. Az ál­lam­jo­gi vi­szo­nyok meg­vál­to­zá­sát, az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­tét kö­ve­tő­en az 1921-es nép­szám­lá­lás sze­rint az ott élő 203 744 la­kos­ból a len­gye­lek lé­lek­szá­ma 68 034-re csök­kent, va­gyis 33,4%-ot tett ki, vi­szont a cse­hek lé­lek­szá­ma 88 556-ra (43,4%-ra) nőtt. A cseh la­ko­sok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­se a to­váb­bi évek­ben is foly­ta­tó­dott, a hú­szas és a har­min­cas évek for­du­ló­ján arány­szá­muk már meg­ha­lad­ta az 50%-ot. A nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zást eb­ben a ré­gi­ó­ban a Mo­nar­chia ide­jén a len­gyel nyelv he­lyi di­a­lek­tu­sá­nak hasz­ná­la­ta, az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén pe­dig a konk­rét nem­ze­ti­ség­gel va­ló azo­no­su­lás szub­jek­tív kri­té­ri­u­ma ha­tá­roz­ta meg. A nem­ze­ti­ség meg­vá­lasz­tá­sát olyan té­nye­zők is be­fo­lyá­sol­ták, mint anya­gi és egyéb elő­nyök ki­lá­tás­ba he­lye­zé­se, a kon­for­miz­mus, de a meg­tor­lá­sok­tól va­ló fé­le­lem is. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú előtt a nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­telt a mig­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok, il­let­ve a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság sza­bá­lyo­zat­lan meg­szer­zé­sé­nek le­he­tő­sé­ge csak cse­kély mér­ték­ben befolyá­solták.1
A ré­gió ipa­ro­sí­tá­sa a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után, a cseh, va­la­mint a szlo­vák la­ko­sok oda­köl­tö­zé­se és a ve­gyes há­zas­sá­gok emel­ke­dő szá­ma fel­gyor­sí­tot­ta a len­gyel ki­sebb­ség as­­szi­mi­lá­ci­ó­ját. A len­gyel la­kos­ság spon­tán as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­nak lö­kést adott a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ne­ga­tív ma­ga­tar­tá­sa is a len­gyel ki­sebb­sé­gek­kel szem­ben.2 E ré­gió Len­gyel­or­szág ál­ta­li an­nek­tá­lá­sa 1938-ban, majd az 1945 utá­ni vis­­sza­ke­rü­lé­se a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság kö­te­lé­ké­be, és az ez­zel együtt já­ró meg­tor­lá­sok ki­élez­ték a tér­ség két leg­je­len­tő­sebb et­ni­ku­ma kö­zöt­ti fe­szült­sé­get és lap­pan­gó konf­lik­tu­so­kat. A len­gyel la­kos­ság nagy­fo­kú val­lá­sos­sá­ga el­le­né­re is meg­le­he­tős szim­pá­ti­á­val vi­szo­nyult a kom­mu­nis­ta párt po­li­ti­ká­já­hoz, mi­vel az egye­dül állt ki 1948 előtt – a ha­ta­lom meg­ra­ga­dá­sá­ért foly­ta­tott harc ide­jén – a len­gyel ki­sebb­ség nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­sei mel­let­t.3
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után a len­gyel ki­sebb­ség szer­ve­ze­ti éle­te sze­gé­nyeb­bé vált. Tör­vé­nye­sen csak a Len­gyel Kul­tu­rá­lis Nép­mű­ve­lé­si Szö­vet­ség (PZKO) és a Len­gyel If­jú­ság Egye­sü­le­te (SMP) fejt­he­tett ki köz­éle­ti te­vé­keny­sé­get. Ez utób­bit az 1949–1951 kö­zöt­ti idő­szak­ban ma­gá­ba ol­vasz­tot­ta a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség (ÈSM).4 A PZKO 1955-ben 17 404 ta­got tar­tott nyil­ván, egy év múl­va a po­li­ti­kai lég­kör li­be­ra­li­zá­ló­dá­sa foly­tán a tag­ság 1234 sze­mél­­lyel gyara­podot­t.5 Mi­vel a PZKO a len­gyel ki­sebb­ség töb­bi füg­get­len szer­ve­ze­té­nek a he­lyé­be lé­pett, hoz­zá kap­cso­lód­va 123 kul­tu­rá­lis együt­tes, 64 szín­ját­szó cso­port, 53 énnekkar, va­la­mint szá­mos, sak­ko­zó­kat, fény­ké­pé­sze­ket, mic­surin­istákat tö­mö­rí­tő szak­kör mű­kö­dött, s még hi­va­tá­sos báb­e­gyüttes­sel is ren­delkezett.6 A PZKO te­vé­keny­sé­ge azon­ban min­den ki­tar­tó igye­ke­ze­te el­le­né­re csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­ta­tott. Az em­lí­tett ada­tok­ból ki­de­rül, hogy majd min­den har­ma­dik Tìšín kör­nyé­ki len­gyel tag­ja volt a PZKO-nak. A len­gyel ki­sebb­ség, lé­lek­szá­má­nak csök­ke­né­se el­le­né­re is, ma­gas fo­kú szer­ve­zett­ség­gel ren­del­ke­zett, ami egy­részt az Oszrák–Magyar Mo­nar­chia és az el­ső Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ide­jén ki­te­re­bé­lye­se­dett egye­sü­le­ti élet ha­gyo­má­nyá­ból táp­lál­ko­zott, más­részt a ré­gió nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gé­nek meg­őr­zé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett erő­tel­jes igye­ke­ze­tet tük­röz­te.
Az 1953–1954-es rö­vid ide­ig tar­tó po­li­ti­kai eny­hü­lés ma­gá­val hoz­ta a PZKO új alap­sza­bá­lyá­nak, a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um elő­ze­tes jó­vá­ha­gyá­sa nél­kü­li, a szer­ve­zet III. köz­gyű­lé­sén (1953. má­jus 5.) tör­tént el­fo­ga­dá­sát. Ben­ne sze­re­pelt az a ki­té­tel, hogy a PZKO a Nem­ze­ti Front al­ko­tó­ré­sze, és te­vé­keny­sé­ge nem­csak az Ost­ra­vai ke­rü­let­re ter­jed ki. A köz­gyű­lés emel­lett dek­la­rál­ta a szer­ve­zet te­vé­keny­sé­gé­nek az if­jú­sá­got is ma­gá­ban fog­la­ló ki­bő­ví­té­sét. A ta­nács­ko­zá­son egyéb fon­tos dol­gok is tör­tén­tek. A nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­ba és a Nem­zet­gyű­lés­be tör­té­nő vá­lasz­tá­sok előtt a CSKP Karv­inái és Èeský Tìšín-i Já­rá­si Bi­zott­sá­ga jo­gos­nak is­mer­te el a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok­nak a diszk­ri­mi­ná­ció mi­at­ti pa­na­sza­it, ame­lyek nem­csak a nyelv­hasz­ná­la­ti kér­dé­sek mi­att je­lent­kez­tek, ha­nem a la­kás­ki­uta­lá­sok kö­rül, a kul­tu­rá­lis és a tu­do­má­nyos élet te­rü­le­tén, va­la­mint az is­ko­la­ügy­ben is fel­me­rül­tek. Az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság 1955. már­ci­us 14-én hi­va­ta­lo­san ha­tá­ro­za­tot ha­gyott jó­vá a ve­gyes la­kos­sá­gú te­rü­le­tek­re vo­nat­ko­zó két­nyel­vű­ség be­ve­ze­té­sé­ről. Más­fe­lől vi­szont a ha­tá­ro­zat vég­re­haj­tá­sa meg­ma­radt az il­le­tő nem­ze­ti bi­zott­sá­gok (Èeský Tìšín, Karv­iná, Ostrava-vidék, Bohumíni kör­zet) ha­tás­kör­ében, s élet­be lép­te­té­se a nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok­tól vált füg­gő­vé, „ne­hogy az meg­za­var­ja a cseh és a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok együt­télését.”7 A fe­le­más dön­tés a ké­sőb­bi hó­na­pok­ban és évek­ben nem­rit­kán le­he­tő­vé tet­te a két­nyel­vű­ség­ről szó­ló ha­tá­ro­zat ön­ké­nyes ér­tel­me­zé­sét, ami ani­mo­zi­tást idé­zett elő a cseh és a len­gyel la­kos­ság vi­szo­nyá­ban. Nem sok­kal a vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en azon­ban a PZKO-t kri­ti­ka ér­te ami­att, hogy fi­a­tal tag­jai nem mu­tat­nak ér­dek­lő­dést a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség­ben fo­lyó mun­ka irán­t. Bí­rá­la­tot ka­pott a PZKO Zwrot cí­mű kul­tu­rá­lis fo­lyó­ira­ta is, amely „a ká­ros, nem mar­xis­ta né­ze­tek fó­ru­má­vá válik”.8
Ez az irány­vo­nal 1955–1956 fo­lya­mán is ér­vé­nye­sült. Eb­ben az idő­ben már for­má­li­san is le­zá­rult a len­gyel ki­sebb­ség éle­tét a kom­mu­nis­ta párt tel­jes el­len­őr­zé­sé­nek alá­ren­de­lő fo­lya­mat. Az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság a len­gyel egye­sü­le­tek va­gyo­nát a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok bir­to­ká­ba jut­tat­va épp ek­kor fo­ga­na­to­sí­tot­ta a vég­ső in­téz­ke­dé­se­ket. A PZKO csak hasz­ná­la­ti jo­got ka­pott, de nem ren­del­kez­he­tett ve­le. Tu­laj­do­ná­ban csak a Ho­tel Pias­tot hagy­ták meg, amely­ben a PZKO Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak tit­kár­sá­ga székelt.9

A tìšíni ré­gió 1956-ban és a ha­tal­mi szer­vek re­ak­ci­ó­ja

A po­li­ti­kai vi­szo­nyok rö­vid ide­ig tar­tó li­be­ra­li­zá­lá­sa és a sza­ba­dabb vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás le­he­tő­sé­ge Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 1956 ta­va­szán, de fő­ként a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek ala­ku­lá­sa élén­kí­tő­en ha­tott a tìšíni len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben. A ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség tag­ja­i­nak je­len­tős ré­sze ked­ve­ző­en fo­gad­ta a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nye­ket, ki­vált­képp az erő­sza­kos szö­vet­ke­ze­sí­tés bí­rá­la­tát, az egy­sé­ges föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek­ből va­ló ki­lé­pés le­he­tő­sé­gét, il­let­ve a kö­te­le­ző ter­mény­be­szol­gál­ta­tá­s­ok ki­sza­bá­sá­nak meg­szün­te­té­sét. A ha­zai ki­sebb­ség­po­li­ti­ka te­rü­le­tén bí­rál­ták az et­ni­ka­i­lag ve­gyes la­kos­sá­gú köz­sé­gek két­nyel­vű­sé­gé­re vo­nat­ko­zó ha­tá­ro­za­tok be nem tar­tá­sát csak­úgy, mint a len­gyel ki­sebb­ség au­to­nóm kul­tu­rá­lis, egye­sü­le­ti és sport­élet­ének 1945 utá­ni meg­szün­te­té­sét. Az önál­ló len­gyel sport­klu­bok fel­újí­tá­sá­nak szor­gal­ma­zá­sán túl a PZKO a he­lyi len­gyel fi­a­tal­ság ha­tá­ro­zot­tabb fel­ka­ro­lá­sá­ra törekedet­t.10 A fi­a­tal len­gyel ér­tel­mi­ség len­gyel ta­ní­tá­si nyel­vű, önál­ló kö­zép- és szak­is­ko­lá­kat kö­ve­telt a ve­gyes la­kos­sá­gú területeken.11 A PZKO igye­ke­zett be­ha­tol­ni az üze­mek­be és az is­ko­lák­ba is, hogy ott gyö­ke­re­ket ereszt­hes­sen. Ezt a tö­rek­vést a cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok ar­ra irá­nyu­ló kí­sér­let­nek mi­nő­sí­tet­ték, mely „ki­von­ja a tag­sá­got a szo­ci­a­lis­ta épí­tő­mun­ka lendületéből”.12 A PZKO kép­vi­se­lői ér­dek­lő­dést mu­tat­tak a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség szer­ve­ze­té­vel, a Cse­ma­dok­kal va­ló kap­cso­lat­fel­vé­tel és együtt­mű­kö­dés iránt is; fel­ke­res­ték a Cse­ma­dok köz­pont­ját, de an­nak tiszt­ség­vi­se­lői az aján­la­tot elu­tasí­tot­ták.13 A ha­ta­lom ré­szé­ről ne­ga­tív fo­gad­ta­tás­ban ré­sze­sül­tek az orosz nyelv kö­te­le­ző ok­ta­tá­sá­nak a len­gyel ta­ní­tá­si nyel­vű is­ko­lák­ban ese­dé­kes meg­szün­te­té­sé­re vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tok, ame­lyek a cseh nyelv ma­ga­sabb szín­vo­na­lú ok­ta­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­vel ér­vel­tek. Ez az igény a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán szov­jet­el­le­nes han­gu­la­tok szí­tá­sá­nak szá­mí­tott, s az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um óvott at­tól, ne­hogy a cseh is­ko­lák­ra is kiter­jed­jen.14
1956 ele­jén a len­gyel­el­le­nes han­gu­lat nem­csak a hi­va­ta­los fó­ru­mo­kon, ha­nem a la­kos­ság kö­ré­ben is fel­erő­sö­dött. Nem­ze­ti­sé­gi el­len­té­tek fő­ként a Karv­inái já­rás­ban fek­vő Petø­vald­ban öl­töt­tek éles for­mát, ahol olyas­faj­ta vá­dak hang­zot­tak el, hogy Len­gyel­or­szág is­mét igényt tart a Karv­iná-vidékre. A cseh nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság egy ré­sze a len­gye­lek ál­lí­tó­la­gos, a cse­hek ro­vá­sá­ra tör­té­nő ter­jesz­ke­dé­sét han­goz­tat­ta. Érv­ként olyan té­nye­ket hoz­tak fel, hogy pél­dá­ul a Pra­men élel­mi­szer­ke­res­ke­dés vál­la­la­ti igaz­ga­tó­sá­gá­nak 80%-a len­gyel, akik el­bo­csá­tot­ták a cseh üz­let­ve­ze­tő­ket. A fá­ma sze­rint ha­son­ló ál­la­po­tok ural­kod­tak a RAJ igaz­ga­tó­sá­gán, az egész­ség­ügy­ben és a nyug­díj­biz­to­sí­tó­ban is, ahol az al­kal­ma­zot­tak több mint fe­le volt len­gyel nem­ze­ti­sé­gű. A len­gyel ki­sebb­sé­gi köz­vé­le­mény­ben fel­há­bo­ro­dást vál­tott ki pél­dá­ul az az eset, ami­kor az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság jó­vá­hagy­ta bi­zo­nyos Sochor ne­vű ta­ní­tó­nak a ze­ne­is­ko­lai igaz­ga­tói ki­ne­ve­zé­sét, mi­u­tán azon­ban a he­lyi nem­ze­ti bi­zott­ság el­nö­ke meg­tud­ta, hogy len­gyel nem­ze­ti­sé­gű sze­mély­ről van szó, meg­aka­dá­lyoz­ta ki­ne­ve­zé­sét. Ál­lás­pont­ját csak ak­kor vál­toz­tat­ta meg, ami­kor Sochor do­ku­men­tum­mal iga­zol­ta: szü­lei a har­min­cas évek­ben cseh nem­ze­ti­sé­gű­nek val­lot­ták ma­gu­kat. Ez a ma­ga­tar­tás a CSKP 1956. feb­ru­ár 27-én meg­tar­tott karv­inái ide­o­ló­gi­ai kon­fe­ren­ci­á­ján ná­cis­ta jel­ző­ket em­le­ge­tő ös­­sze­ha­son­lí­tást vál­tott ki.15
Vi­ha­ros el­len­ál­lást idé­zett elő az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság­nak a két­nyel­vű­ség be­ve­ze­té­sé­ről szó­ló dön­té­se. Petø­vald­ban a két­nyel­vű fel­ira­to­kat „az újabb len­gyel meg­szál­lás elő­hír­nök­é”-nek te­kin­tet­ték, a vá­ros mö­gött hú­zó­dó de­mar­ká­ci­ós vo­na­lat em­le­get­ték, és kö­ve­tel­ték, hogy Petø­val­dot csa­tol­ják az Ostrava-vidé­ki já­rás­hoz. Az ot­ta­ni vá­ro­si nem­ze­ti bi­zott­sá­gon, de Karv­inában is el­uta­sí­tot­ták a len­gyel nyel­vű be­ad­vány­ok el­fo­ga­dá­sát. Petø­vald­ban a két­nyel­vű fel­irat­ok el­len nyíl­tan til­ta­koz­tak a kom­mu­nis­ták is. Az er­ről szó­ló me­mo­ran­dum­ban ar­ra hi­vat­koz­tak, hogy be­ve­ze­té­sük ve­szé­lyez­tet­né a szén­fej­té­si terv tel­je­sí­té­sét. A meg­elő­ző év­ben, 1955-ben Petø­vald­ban a bá­nyá­szok nap­já­nak meg­ün­nep­lé­se so­rán a Fuèík II. tár­ná­ban a szak­szer­ve­ze­ti ve­ze­tők uta­sí­tá­sá­ra be­má­zol­ták a fris­sí­tő­ket áru­sí­tó bó­dék len­gyel fel­ira­ta­it. A he­lyi funk­ci­o­ná­ri­u­sok­ban ki­fe­je­zett ag­gá­lyok él­tek a len­gyel ta­nu­lók­nak a kö­zép- és fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok irán­ti fo­ko­zott ér­dek­lő­dé­se mi­att, ami sze­rin­tük „elő­ké­szü­let va­la­men­­nyi ve­ze­tő funk­ció meg­ra­ga­dá­sá­ra a gaz­da­sá­gi szfé­rá­ban és a közélet­ben.”16
Bár a CSKP Karv­inái Já­rá­si Bi­zott­sá­gá­nak ide­o­ló­gia kon­fe­ren­ci­á­ja el­ítél­te az ilyes­faj­ta meg­nyi­lat­ko­zá­so­kat, a len­gyel ki­sebb­ség fel­lé­pé­sei a hi­va­ta­los szer­vek ré­szé­ről jö­vő bí­rá­lat­ára­dat­tal ta­lál­koz­tak. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom kép­vi­se­lői ne­hez­mé­nyez­ték, ha pél­dá­ul a len­gyel zász­ló a töb­bi né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szág ál­la­mi lo­bo­gói kö­zött ki­vé­te­le­zett hely­re ke­rült, vagy ha a cseh­szlo­vák és a szov­jet zász­ló­val együtt tűz­ték ki azt. De ugyan­így re­a­gál­tak ar­ra is, ha ün­ne­pi al­kal­mak­kor el­hang­zott a len­gyel him­nusz is: „a mi len­gyel ki­sebb­sé­günk zász­la­ja a cseh­szlo­vák ál­la­mi lo­bo­gó és nem más. A mi len­gyel ki­sebb­sé­günk him­nu­sza a cseh­szlo­vák ál­la­mi him­nusz” – hang­zott a hi­va­ta­los dörgedelem.17 Mind­ez a „két ha­za elem­éle­té”-t vet­te cél­ba, ame­lyet az öt­ve­nes évek el­ső fe­lé­ben a PZKO nyil­vá­no­san hir­de­tett. Esze­rint a len­gyel ki­sebb­ség szá­má­ra az anya­gi ér­te­lem­ben vett ha­zát Cseh­szlo­vá­kia je­len­tet­te, míg szel­le­mi ha­zá­nak Len­gyel­or­szá­got te­kin­tet­ték. Így a he­lyi len­gyel ki­sebb­ség nem­zet­rész­ként kö­te­le­zett­sé­get ér­zett sa­ját len­gyel nem­ze­té­vel szem­ben, de a cseh és a szlo­vák nem­zet iránt is, akik­kel egy ál­lam­kö­zös­ség­ben él. Ez el­len a kon­cep­ció el­len nem emel­tek ki­fo­gást még az ún. Cieœlar-­plat­form (Cieœlar az ere­de­ti, az as­­szi­mi­lá­ló­dá­si fo­lya­ma­to­kat meg­elő­ző nem­ze­ti­sé­gi és ter­ri­to­ri­á­lis ál­la­po­tok­ra akar­ta épí­te­ni a len­gyel ki­sebb­ség prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sát) fel­szá­mo­lá­sa so­rán sem, vál­toz­ta­tás az 1954-ben tar­tott vá­lasz­tá­sok után kö­vet­ke­zett be, ami­kor a ré­gi­ón be­lü­li nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­ban el­sőbb­sé­get a cse­hek és a len­gye­lek egy­sé­gé­nek el­ve kapot­t.18 Az ún. két ha­za el­mé­le­te mi­att, amely­nek té­zi­sei pél­dá­ul a Zwrot cí­mű folyórat 1956-os ka­len­dá­ri­u­má­ban is meg­je­len­tek, bí­rá­lat­ban ré­sze­sült a PZKO fő­tit­ká­ra, Bo­gu­mil Boj. A két ha­za el­mé­le­tét mint „hely­te­len és za­va­ros” kép­ződ­ményt 1956. feb­ru­ár 24-én a CSKP Èeský Tìšíni Já­rá­si Bi­zott­sá­ga is elítélte.19
A len­gyel ki­sebb­ség ak­ti­vi­tá­sát ki­vált­képp ne­ga­tí­van ér­té­kel­te a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­u­ma. Jel­lem­ző hogy az ál­ta­la kö­ve­tett irány­vo­nal össz­hang­ban volt a CSKP és a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok he­lyi tiszt­ség­vi­se­lői ál­lo­má­nya – akik ré­vén a mi­nisz­té­ri­um irá­nyí­tot­ta a len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tú­rát – nagy ré­szé­nek vé­le­mé­nyé­vel. A kul­tu­rá­lis mi­nisz­ter­he­lyet­tes­nek, Zdislav Buøí­val­nak a CSKP KB agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­jé­hez, Václav Slavíkhoz in­té­zett le­ve­le újabb éles, a Zwrot cí­mű fo­lyó­irat vo­nal­ve­ze­té­se el­le­ni bí­rá­la­tot tar­tal­ma­zott. A mi­nisz­ter­he­lyet­tes sze­rint az ott kö­zölt cik­kek „nem gya­ko­rol­nak a len­gyel do­go­zók­ra a cseh dol­go­zók­kal va­ló test­vé­ri együ­vé tar­to­zást szol­gá­ló ne­ve­lő ha­tást, a fo­lyó­irat nem lep­le­zi le a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus kár­té­kony vol­tát, nem ta­pasz­tal­ha­tó ben­ne az ol­va­só­kat a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­ben be­fo­lyá­so­ló ér­dem­le­ges igyekezet.”20 A PZKO bí­rá­la­tot ka­pott azért, hogy önál­lóbb ha­tás­ki­fej­tés­sel pró­bál­ko­zott ahe­lyett, hogy együtt­mű­kö­dött vol­na a mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok­kal. A le­vél­ből ki­ér­ző­dik a mi­nisz­té­ri­um­nak a PZKO fe­let­ti el­len­őr­zés meg­erő­sí­té­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­ze­te, mi­vel a fő­ként a több­sé­gi la­kos­ság fe­lé tá­jé­ko­zó­dó mű­ve­lő­dé­si ott­ho­no­kat köz­vet­le­nül a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok irá­nyí­tot­ták.
Az ún. két ha­za el­mé­le­te el­le­ni kam­pán­­nyal kap­cso­lat­ban Boøí­val ká­ros­nak mi­nő­sí­tet­te a Len­gyel­or­szág­gal fenn­ál­ló ún. kis­ha­tár­for­gal­mat. Sze­rin­te azok­nak a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok­nak az ese­té­ben, „akik még tel­je­sen nem sza­ba­dul­tak meg a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus fer­tő­zé­sé­től […] gya­ko­ri len­gyel­or­szá­gi tar­tóz­ko­dá­suk nem szol­gál­hat­ja an­nak az őszin­te tu­dat­nak a meg­szi­lár­dí­tá­sát, hogy cseh­szlo­vák állam­pol­gárok”.21 Még na­gyobb po­li­ti­kai ká­ro­kat okoz­tak sze­rin­te a ki­sebb­sé­gi mű­vé­sze­ti együt­te­sek len­gyel­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lé­sei. Ezért kö­ve­tel­te: ébe­ren vizs­gál­ják meg a len­gyel­or­szá­gi ha­tár­át­lé­pé­si en­ge­dé­lye­ket, s azo­kat csak olyan ese­tek­ben ad­ják meg, ahol meg van a biz­to­sí­ték ál­la­munk bár­mi­ne­mű meg­ká­ro­sí­tá­sá­nak el­ke­rü­lé­sé­re. Buøí­val fel­lé­pett a len­gyel ál­lam­pol­gár­ok cseh­szlo­vá­ki­ai mun­ka­vál­la­lá­sa el­len is, mert sze­rin­te ez úgy­szin­tén hoz­zá­já­rul a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta szel­lem ter­jedéséhez.22 Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak fenn­tar­tá­sai vol­tak az ost­ra­vai len­gyel kon­zu­lá­tus mű­kö­dé­sé­vel kap­cso­lat­ban is. Az ot­ta­ni kon­zul tud­ni­il­lik részt vett a PZKO né­hány ren­dez­vé­nyén, ugyan­ak­kor a he­lyi len­gyel ki­sebb­ség kép­vi­se­lői ne­megy­szer a len­gyel kon­zu­lá­tus­hoz for­dul­tak, tá­mo­ga­tást kér­ve né­hány len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tu­rá­lis kez­de­mé­nye­zés meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz. Ezt vi­szont a he­lyi szer­vek ki­fe­je­zet­ten a cseh­szlo­vák bel­ügyek­be va­ló be­avat­ko­zás­nak te­kin­tet­ték.
Buøí­val le­ve­lé­ben azon­ban né­hány újabb moz­za­nat is meg­je­lent. Ezek egyi­ke, hogy a Zwrot fő­szer­kesz­tő­jét és a PZKO iro­dal­mi-mű­vé­sze­ti szek­ci­ó­já­nak (SLA) el­nö­két, Pawe³ Kubiszt „le­burz­soá­na­cional­istáz­ta” a Czas ludzkiej krzy­wdy (Az em­be­ri sé­re­lem idő­sza­ka) cí­mű köny­vé­nek be­til­tá­sá­val kap­cso­lat­ban. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um olyan dön­tést ho­zott, hogy Kubiszt az 1956-os nyá­ri sza­bad­sá­gok ide­jén le kell vál­ta­ni a fő­szer­kesz­tői és a szek­ció­ve­ze­tői poszt­já­ról. A mi­nisz­té­ri­um ugyan­ak­kor bí­rál­ta a PZKO ve­ze­tő­it is a he­lyi len­gyel ér­tel­mi­ség­re gya­ko­rolt be­fo­lyás elég­te­len­sé­ge mi­att, így pél­dá­ul a PZKO köz­pon­ti tit­ká­rát Bo­gu­mil Gojt, akit a tag­ság az­zal vá­dolt, hogy „el­ad­ta ma­gát a cse­hek­nek”. Gustaw Per­czek kép­vi­se­lő­nek vi­szont azt rót­ták fel, hogy a CSKP hi­va­ta­los po­li­ti­ká­já­nak ér­vé­nye­sí­té­sé­ben nem ta­nú­sít elég ha­tá­ro­zott­sá­got. Új moz­za­nat­nak szá­mí­tot­tak vi­szont ma­gá­nak a PZKO-nak a lé­tét érin­tő tá­ma­dá­sok. Buøí­val sze­rint ugyan­is „a PZKO lé­te aka­dá­lyoz­za, hogy a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű pol­gár­tár­sak tu­da­tá­ban meg­le­vő bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta csö­ke­vé­nyek ki­ir­tá­sa si­ke­res lehessen.”23
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ha­ta­lom 1956 ta­va­szán és nya­rán nem mert a nyílt meg­tor­lás esz­kö­ze­i­hez fo­lya­mod­ni, azon­ban a he­lyi ál­lam­igaz­ga­tás, s fő­ként az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um már már­ci­us­ban és jú­li­us­ban a len­gyel ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­it kezd­te fel­ké­szí­te­ni a ha­tal­mi erő­szak al­kal­ma­zá­sá­ra. Eh­hez tar­to­zott vol­na a PZKO fel­szá­mo­lá­sa és a len­gyel ki­sebb­ség kul­tú­rá­já­nak tel­jes ál­la­mi igaz­ga­tás alá he­lye­zé­se. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni po­li­ti­ká­ért fe­le­lős mun­ka­tár­sai ez ügy­ben kon­zul­tál­tak a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak, a CSKP Èeský Tìšín-i Já­rá­si Bi­zott­sá­gá­nak funk­ci­o­ná­ri­u­sa­i­val, to­váb­bá az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság kul­tu­rá­lis osz­tá­lyá­nak tiszt­ség­vi­se­lő­i­vel, de a len­gyel ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­vel, a PZKO fő­tit­ká­ra­i­val, Bo­gu­mil Goj­jal és Euge­niusz Suchánekkal is. A Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és a tìšíni ré­gi­ó­ban ural­ko­dó ak­ko­ri lég­kör­ről ta­nús­ko­dott, hogy az em­lí­tett ak­ti­vis­ták a ja­vas­lat­tal egyet­ér­tet­tek, egye­dü­li ki­fo­gá­suk az volt, hogy a ter­ve­zett in­téz­ke­dé­se­ket hos­­szabb tá­von foganatosít­sák.24

A „len­gyel ok­tó­ber – 1956” és a cseh­szlo­vák po­li­ti­ka

A CSKP ve­ze­tői ag­gód­va fi­gyel­ték a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nye­ket. Nyílt kam­pány foly­ta­tá­sa he­lyett azon­ban in­kább a len­gyel­or­szá­gi tör­té­né­sek el­hall­ga­tá­sa mel­lett dön­töt­tek, mint­sem fel­hív­ják a fi­gyel­met azok­ra a prob­lé­mák­ra, ame­lyek­kel a len­gyel­or­szá­gi kom­mu­nis­ták küsz­köd­tek. Így a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok a hi­va­ta­los tö­meg­tá­jé­koz­ta­tá­si esz­kö­zök­ből nem ér­te­sül­tek pél­dá­ul az 1956 jú­ni­u­sá­ban ki­tört poz­nañi mun­kás­fel­ke­lés­ről, mint ahogy az 1949 után a sztá­li­ni ül­döz­te­té­sek já­ró­sza­lag­já­ra ke­rült W³adys³aw Gomu³­ka re­ha­bi­li­tá­lá­sá­nak ki­kény­sze­rí­té­sé­re irá­nyu­ló nyo­más­ról sem. Min­den ez­zel kap­cso­la­tos re­a­gá­lás a cseh­szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai pe­rek fe­lül­vizs­gá­lá­sá­nak irá­nyá­ba ha­tott vol­na, amit a CSKP ve­ze­tő­sé­ge ha­tá­ro­zot­tan el­uta­sí­tott, és a CSKP 1956 jú­ni­u­sá­ban tar­tott or­szá­gos ér­te­kez­le­tén a kér­dést ele­ve le­zárt­nak te­kin­tet­te. Ezért a CSKP KB tit­kár­sá­ga rend­kí­vül ide­ge­sen fo­gad­ta, ami­kor a Smena cí­mű if­jú­sá­gi lap­ban meg­je­lent Gomu³­ka fény­ké­pe, s a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség Szlo­vá­ki­ai Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga tit­ká­rá­nak, Milan Rázus­nak el­ren­del­te: vizs­gál­ják ki, mi­ként is tör­tén­he­tett ez meg.25
A len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek fel­gyor­sul­tak. Mi­köz­ben a CSKP KB tit­kár­sá­ga 1956. ok­tó­ber 19–20-án a „len­gyel és ma­gyar saj­tó­ban ta­pasz­tal­ha­tó hi­á­nyos­sá­gok”-ról be­ter­jesz­tett anya­got tár­gyal­ta, az SZKP KB kül­dött­sé­ge – Nyiki­ta Szerge­je­vics Hrus­csov­val az élen – Var­só­ba ér­ke­zett; azt kö­ve­tő­en, hogy az elő­ző na­pon, 1956. ok­tó­ber 18-án tá­jé­koz­tat­ta a CSKP leg­fel­sőbb ve­ze­tő­it: szán­dé­ká­ban áll len­gyel­or­szá­gi ka­to­nai in­ter­ven­ció vég­re­haj­tá­sa. Krysztof Per­sak len­gyel tör­té­nész sze­rint a szov­jet kül­dött­ség a var­sói Belved­er pa­lo­tá­ban tár­gyal­va már csak a szö­vet­sé­ges kom­mu­nis­ta pár­tok vá­la­szá­ra várt. A tár­gya­lá­sok vé­gez­té­vel már bir­to­kuk­ban volt a be­avat­ko­zá­si szán­dék­kal va­ló egyet­ér­tés nem­csak a CSKP ve­ze­tő­sé­ge, ha­nem a Né­met Szo­ci­a­lis­ta Egy­ség­párt ré­szé­ről is.26 Ké­sőbb vi­szont a len­gyel­or­szá­gi hely­zet a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek foly­tán mel­lék­vá­gány­ra ke­rült. Az 1956 ok­tó­be­ré­ben foly­ta­tott két­ol­da­lú ta­nács­ko­zá­sok nyo­mán, de a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­re össz­pon­to­su­ló fi­gye­lem kö­vet­kez­té­ben is a CSKP és Szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak (SZLKP) a ve­ze­tő­sé­ge csu­pán a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek mon­i­tor­izálására szo­rít­ko­zott, mi­köz­ben óva­ko­dott a konk­rét lé­pé­sek meg­té­te­lé­től, il­let­ve a nyílt saj­tó­po­lé­mi­á­tól.
Az ún. len­gyel ok­tó­ber­rel kap­cso­la­tos fej­le­mé­nye­ket az SZLKP és a CSKP ve­ze­tő­sé­ge ag­go­da­lom­mal szem­lél­te. Míg Ma­gyar­or­szág ese­té­ben a párt és a biz­ton­sá­gi szer­vek az ál­lam­ha­tár­ok­nak a fel­ke­lők ál­ta­li meg­sér­té­sé­től, va­la­mint a ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben meg­nyil­vá­nu­ló szim­pá­tia­ki­nyil­vá­ní­tá­sok­tól tar­tot­tak, Len­gyel­or­szág­gal kap­cso­lat­ban az ag­gá­lyo­kat el­ső­sor­ban a len­gyel vál­to­zá­sok kez­de­mé­nye­ző­i­nek „re­vi­zi­o­nis­ta” gon­do­la­tai okoz­ták, az­zal szá­mít­va, hogy ezek fő­leg a mű­vel­tebb ré­te­gek­re gya­ko­rol­nak ha­tást. Má­sod­sor­ban a kö­zös ha­tár men­tén fo­lyó fe­ke­te­ke­res­ke­de­lem és csem­pé­szet el­sza­ba­du­lá­sá­nak ve­szé­lyé­től tar­tot­tak. Bár a CSKP ve­ze­tő­sé­ge hi­va­ta­lo­san el­fo­gad­ta a LEMP új ve­ze­té­sé­nek irány­vo­na­lát W³adys³aw Gomu³ká­val az élen, a bel­ső ér­té­ke­lé­sek jócs­kán el­tér­tek a hi­va­ta­los re­to­ri­ká­tól. A CSKP ve­ze­tő­sé­ge a LEMP VIII. ple­ná­ris ülé­sén, 1956 ok­tó­be­ré­ben vég­re­haj­tott vál­to­zá­sok­hoz és Gomu³­ka el­ső tit­kár­rá vá­lasz­tá­sá­hoz ne­ga­tí­van vi­szo­nyult, és tá­mo­gat­ta a szov­jet be­avat­ko­zás ter­vét. A len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben – a PZKO ve­ze­tő­sé­gét is be­le­ért­ve – azon­ban el­té­rő vé­le­mé­nyek ural­kod­tak. A len­gyel ki­sebb­ség ak­ti­vis­tái ös­­szes­sé­gük­ben ked­ve­ző­en fo­gad­ták a cseh­szlo­vák író­kong­res­­szus hang­vé­tel­ét, mi­köz­ben a ha­ta­lom hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja bí­rá­ló, sőt el­íté­lő volt. Így pél­dá­ul Gustaw Peczek nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő a Zwrot ha­sáb­ja­in a kong­res­­szus ta­nács­ko­zá­sát e sza­vak­kal kom­men­tál­ta: „A kong­res­­szus meg­erő­sí­tet­te, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai író a nép ol­da­lán áll, és őszin­tén kí­ván­ja mű­vé­szi erő­vel meg­je­le­ní­te­ni gyöt­rel­me­it, örö­me­it, fáj­dal­mát, ma­gasz­tos­sá­gát és bu­ká­sa­it […] Gyak­ran ön­meg­tar­tóz­ta­tás­sal kell ke­res­ni azt az utat, amely­ről ha ki­de­rül, hogy rossz irány­ba visz, újult hit­tel kell ke­res­ni az egye­dü­li al­ko­tó igazsá­got.”27 Bo­gu­mil Goj, a Zwrot no­vem­be­ri szá­má­ban a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek okát ab­ban je­löl­te meg, hogy „a nép kö­ve­tel­ni kezd­te az or­szág­ban ural­ko­dó ál­la­po­tok ja­ví­tá­sát […] Gomu³­ka elv­társ az új köz­pon­ti bi­zott­ság­gal együtt meg­ta­lál­ta a nép­hez ve­ze­tő utat. A nép ezért bi­zal­mat sza­va­zott ne­ki. Gomu³­ka elv­társ ké­pes volt ki­mon­da­ni a nép­nek az igaz­sá­got, bár­men­­nyi­re is ke­se­rű az.”28 Ezt az ál­lás­pon­tot so­ká­ig fenn­tar­tot­ták. Épp­így a len­gyel nyel­ven, de a CSKP ki­adá­sá­ban meg­je­le­nő Glos Ludu cí­mű na­pi­lap­ban az ún. len­gyel ok­tó­bert for­ra­da­lom­nak nevezte.29
Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um mun­ka­tár­sa, Ru­dolf To­mis a CSKP agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak kül­dött le­ve­lé­ben 1956 de­cem­be­ré­ben meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy míg a mun­kás­osz­tály a VIII. ple­ná­ris ülés ide­jén ked­ve­ző ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­tott a szo­ci­a­lis­ta Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­gal szem­ben, „a mi len­gyel ér­tel­mi­sé­günk ezek­ben a sú­lyos na­pok­ban hall­ga­tot­t”.30
Ar­ról, hogy a len­gyel ki­sebb­ség tag­jai 1956 őszén a CSKP ve­ze­tő­sé­gé­vel szem­be­ni lo­ja­li­tást te­kint­ve meg­bíz­ha­tat­la­nok­nak mi­nő­sül­tek, az a tény is ta­nús­ko­dik, hogy ami­kor no­vem­ber ele­jén a ma­gyar­or­szá­gi ha­tár­zár meg­te­rem­té­sé­vel és a szu­e­zi vál­ság­gal kap­cso­lat­ban tar­ta­lé­ko­so­kat is be­vo­nul­tat­tak, eb­ből ele­ve ki­hagy­ták a ma­gyar és a len­gyel ki­sebb­ség tag­jait.31 Nem ki­zárt, hogy ez ös­­sze­füg­gött a szov­jet ve­ze­tés­nek az­zal a meg­fon­to­lá­sá­val, hogy eset­leg még­is­csak a Len­gyel­or­szág el­le­ni in­ter­ven­ci­ó­hoz fo­lya­mo­dik, mi­köz­ben a cseh­szlo­vák ve­ze­tés­nek nem kel­lett, hogy fel­tét­le­nül ala­pos in­for­má­ci­ói le­gye­nek a len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos szov­jet ma­ga­tar­tás alakulásáról.32
A cseh­szlo­vák ve­ze­tés in­for­má­ció­for­rá­sát a len­gyel­or­szá­gi dog­ma­ti­kus kö­rök je­len­tet­ték, nem­rit­kán olyan ha­tal­mi be­ágya­zott­ság­gal, ahol bár­mi­ne­mű li­be­ra­li­zá­lá­si ten­den­cia ke­mény el­len­ál­lás­sal ta­lál­ko­zott. Jel­lem­ző, hogy az in­for­má­ci­ók be­szer­zé­se a LEMP ve­ze­tő kép­vi­se­lő­it meg­ke­rü­lő kap­cso­la­tok­ra épült. Így pél­dá­ul a CSKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­já­nak tag­ja és cseh­szlo­vák bel­ügy­mi­nisz­ter, Ru­dolf Barák 1956. de­cem­ber 12-én azok­ról az ér­te­sü­lé­sek­ről tá­jé­koz­tat­ta a leg­fel­sőbb párt­ve­ze­tést, ame­lye­ket a Spišká Nová Ves-i ha­tár­őrök sze­rez­tek len­gyel kol­lé­gá­ik­tól. A ta­lál­ko­zó­ra egy cseh­szlo­vák te­rü­let­re be­ha­tolt len­gyel csem­pész el­fo­gá­sa és le­tar­tóz­ta­tá­sa kap­csán ke­rült sor. Ru­dolf Barák sze­rint Len­gyel­or­szág­ban „ju­go­szláv min­tá­jú nem­ze­ti szo­ci­a­liz­mus” épült. Nem vol­tak il­lú­zi­ói a vál­to­zá­sok le­ve­zény­lő­i­ről, a LEMP új funk­ci­o­ná­ri­u­sa­it is be­le­ért­ve. A ve­ze­tő he­lyek­re sze­rin­te olyan em­be­rek ke­rül­tek, „akik­nek sem­mi kö­zük a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­hez”, mint pél­dá­ul a kom­mu­nis­ta párt krak­kói vaj­da­sá­gi bi­zott­sá­gá­nak ve­ze­tő­je ese­té­ben, aki „va­la­mi­fé­le re­ak­ci­ós párt kép­vi­se­lő­je” volt.33 A CSKP ve­ze­tő­sé­gét ki­vált­képp fel­há­bo­rí­tot­ta a len­gyel ha­tár­őr­ség­nek a ma­gyar­or­szá­gi me­ne­kül­tek­kel szem­be­ni jó­in­du­la­tú ma­ga­tar­tá­sa, ami rá­adá­sul „fel­sőbb” uta­sí­tás­ra tör­tént. A ma­gyar me­ne­kül­tek­től csu­pán a fegy­ve­rü­ket vet­ték el, egyéb­ként Len­gyel­or­szág egész te­rü­le­té­re szó­ló sza­bad moz­gá­si le­he­tő­sé­get kap­tak. A cseh­szlo­vák ve­ze­tést nyug­ta­la­ní­tot­ta a mo­no­pol­hely­ze­tet él­ve­ző if­jú­sá­gi szer­ve­zet fel­bom­lá­sa, új ci­vil szer­ve­ző­dé­sek lét­re­jöt­te, a föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek szét­hul­lá­sa, a ke­res­ke­dé­sek, a kis­ipa­ri lé­te­sít­mé­nyek és a szál­lo­dák ma­gán­kéz­be jut­ta­tá­sa, de fő­ként a biz­ton­sá­gi szer­vek el­le­ni kam­pány. A CSKP ve­ze­tő­sé­ge szá­má­ra tá­jé­koz­ta­tá­sul szol­gá­ló for­rá­sok be­ál­lí­tott­sá­gá­ról ta­nús­ko­dik az az in­for­má­ció, mely sze­rint „mind­azok az ál­lam­ap­pa­rá­tus­ban dol­go­zó kom­mu­nis­ták, akik nem ér­te­nek egyet a kor­mány je­len­le­gi ma­ga­tar­tá­sá­val, majd­hogy­nem il­le­gá­lis kö­rül­mé­nyek kö­zött ta­lál­koz­nak és ta­nács­koz­nak ró­la, hogy mit tegyenek.”34 A Gomu³­ka po­li­ti­ká­já­nak tá­mo­ga­tá­sát dek­la­rá­ló szov­jet ál­lás­fog­la­lás el­le­né­re Barák je­len­té­se tel­je­sen el­té­rő né­zet­nek adott han­got a len­gyel kom­mu­nis­ták ide­o­ló­gi­ai vo­na­lá­val kap­cso­lat­ban: „az iga­zi kom­mu­nis­ták úgy vé­le­ked­nek, hogy­ha to­vább­ra is meg­hát­rá­lás­ra kény­sze­rül­nek, ké­szek fegy­ve­re­sen védekezni.”35
A CSKP KB Po­li­ti­kai Iro­dá­já­nak tag­ja­it né­ze­te­ik ala­ku­lá­sá­ban be­fo­lyá­sol­ta a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Szcze­ci­ni Fő­kon­zu­lá­tu­sá­nak ter­je­del­mes je­len­té­se is, mely ala­po­sabb elem­zést tük­röz, mint a meg­elő­ző anyag. Rá­mu­tat ar­ra, hogy a „len­gyel ok­tó­ber” ese­mé­nyei csak szár­ba szök­ken­tet­ték, il­let­ve learat­ták mind­azt, amit már előbb el­ve­tet­tek. A szer­zők az okot az „uszí­tó és rend­kí­vül erős szov­jet­el­le­nes kam­pány”-ban lát­ták, amely nem a LEMP VIII. ple­ná­ris ülé­sén vet­te kez­de­tét, ha­nem „köz­vet­le­nül” az SZKP XX. kong­res­­szu­sa után. Ez „nyi­tot­ta fel a len­gyel re­ak­ció és so­vi­niz­mus szá­má­ra a leg­ali­zált bí­rá­lat sze­le­pe­it.” A plé­num­ülés után „a Szov­jet­uni­ó­hoz va­ló vi­szony, amely itt Len­gyel­or­szág­ban so­sem ér­te el azt a szin­tet, mint ná­lunk, még in­kább ka­taszt­ro­fá­li­san ros­­szab­bo­dott.” Má­so­dik he­lyen az anyag­ban né­hány, a párt és a Nem­ze­ti Front ál­tal el­kö­ve­tett „sú­lyos hi­bá”-ról esik szó, ame­lyek „még nö­vel­ték a re­ak­ció ere­jét”. Min­den el­len­zé­ki fel­lé­pést ál­lí­tó­lag elő­re ki­vá­lasz­tott sze­mé­lyek köz­re­mű­kö­dé­sé­vel ti­tok­ban ké­szí­tet­tek elő. A kez­de­mé­nye­zők­nek va­la­men­­nyi vá­ros­ban a di­á­ko­kat te­kin­tet­ték, akik­nek 80%-a nem mun­kás­szár­ma­zá­sú volt, il­let­ve „nem mun­kás­szer­ve­zet”-hez tar­to­zott. Gomu³ká­nak a LEMP VIII. plé­nu­mán el­hang­zott fel­szó­la­lá­sát, an­nak kö­vet­kez­mé­nye­it a kon­zu­lá­tus mun­ka­tár­sai ne­ga­tí­van ér­té­kel­ték, rá­mu­tat­va, hogy az „tal­praál­lí­tot­ta a ku­lá­ko­kat és a fa­lu­si üzér­ke­dő­ket”. Bár a je­len­tés fi­gye­lem­be vet­te, hogy Gomu³­ka éle­sen el­ítél­te a szov­jet­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat, rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy a Szov­jet­unió el­le­ni kam­pány to­vább foly­ta­tó­dik. A je­len­tés sze­rint „nagy zűr­za­var” ural­ko­dott a LEMP vaj­da­sá­gi bi­zott­sá­ga­i­ban is.36
A do­ku­men­tum­ban szó­ra­koz­ta­tó moz­za­nat­ról is szó esik. A Szov­jet­unió Gdañs­ki Fő­kon­zu­lá­tu­sán a bol­se­vik for­ra­da­lom év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból 1956. no­vem­ber 7-én tar­tott fo­ga­dás­sal kap­cso­lat­ban – rá­mu­tat­va a meg­elő­ző évek­kel szem­ben jó­val sze­ré­nyebb rész­vé­tel­re – meg­ál­la­pít­ja, hogy nem volt olyan „szí­vé­lyes és ba­rá­ti lég­kö­rű, amint az ná­lunk a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban ilyen­kor len­ni szokot­t.”37
A je­len­tés a LEMP új vaj­da­sá­gi tit­ká­rá­nak, Laský­nak a fo­ga­dá­son a cseh­szlo­vák kon­zul­hoz, Macurához in­té­zett kér­dé­sét („Mi­kor ke­rül sor ná­lunk a vi­szo­nyok de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­sá­ra?”) nem­hogy oda nem il­lő­nek, ha­nem egye­ne­sen sér­tő­nek ne­vez­te. Ma­gá­tól ér­te­tő­dő, hogy Macu­ra a kér­dést rög­vest el­uta­sí­tot­ta. Nem volt meg­le­pő te­hát, hogy a fo­ga­dá­son a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták hű­vös fo­gad­ta­tás­ban ré­sze­sül­tek a cso­por­tok­ban vi­tat­ko­zó ven­dég­lá­tók ré­szé­ről: „amint szá­muk­ra il­le­ték­te­len részt­ve­vő je­lent meg kö­ze­lük­ben, az ak­tu­á­lis kér­dé­sek­kel kap­cso­lat­ban azon­nal té­mát vál­tot­tak.” A je­len­tés drá­mai hang­nem­ben ecse­tel­te to­váb­bá a szov­jet ál­lam­pol­gár­ok­kal, sőt még a szov­jet ka­to­nai egy­sé­gek tag­ja­i­val szem­be­ni fi­zi­kai erő­szak meg­nyil­vá­nu­lá­sa­it. A je­len­tés szer­ző­je sze­rint sé­rel­mek ér­ték a len­gyel ál­lam­pol­gár­sá­gú sze­mé­lyek szov­jet il­le­tő­sé­gű fe­le­sé­ge­it is, aki­ket há­zas­tár­sa­ik „dur­ván sa­nyar­gat­nak”. Szó esik a je­len­tés­ben a len­gyel had­se­reg­be be­épí­tett szov­jet tisz­tek el­bo­csá­tá­sá­ról is: „nyil­ván­va­ló volt, hogy az ak­ció mö­gött egyes len­gyel kö­rök­ben hos­­szabb ide­je elő­ké­szí­tett mun­ka hú­zó­dott meg, és csak a kel­lő al­ka­lom­ra vár­tak, hogy mi­kor lép­het­nek élet­be a len­gyel had­se­reg­ben ezek a vál­tozá­sok.”38
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel szem­ben még 1957-ben is bi­zal­mat­la­nul és ag­gá­lyok­kal vi­sel­tet­tek. A párt­funk­ci­o­ná­ri­us­ok ér­dek­lő­dé­si kö­re nem­csak a po­li­ti­kai hely­zet ala­ku­lá­sá­ra ter­jedt ki, ha­nem a két­ol­da­lú kul­tu­rá­lis kap­cso­la­to­kat is ma­gá­ban fog­lal­ta. Így pél­dá­ul az eper­je­si ke­rü­le­ti ve­ze­tő párt­tit­kár, Vasil Bi¾ak 1957. ja­nu­ár 14-én tá­jé­koz­tat­ta az SZLKP KB tit­ká­rát, Pavol Davi­dot – aki az ál­lam­biz­ton­sá­gi te­rü­le­tet fel­ügyel­te – a rzes­zowi len­gyel mű­vé­szek és új­ság­írók lá­to­ga­tá­sá­ról, konk­ré­tan Jerzy Lutowsz­ki író­nak, a Czata cí­mű kul­túr­po­li­ti­kai lap szer­kesz­tő­jé­nek és a rzes­zowi szín­ház igaz­ga­tó­já­nak, Mer­ièin­sk­inek a sze­mé­lyé­ről. A je­len­tés elem­zést nyúj­tott po­li­ti­kai né­ze­te­ik­ről, meg­ál­la­pít­va, hogy a len­gyel­or­szá­gi kul­tu­rá­lis élet­ben „erős na­ci­o­na­lis­ta be­ál­lí­tott­ság” ér­vé­nye­sül. Utá­na az anyag egye­ne­sen a CSKP KB el­ső tit­ká­rá­nak, Antonín Novot­ný­nak az asz­ta­lá­ra került.39
Bi¾ak ügy­kö­dé­se a szejm­be tör­tént vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ki­ter­jedt az Eper­je­si ke­rü­let és a Rzes­zovi vaj­da­ság kö­zöt­ti kap­cso­la­tok ápo­lá­sá­ra is. Kö­ze­lebb­ről meg nem ha­tá­ro­zott he­lyen, a szlo­vák–len­gyel ha­tár men­tén 1957. már­ci­us 6-án ta­lál­ko­zott a vaj­da­sá­gi tit­kár­ral, Kruczekkel (az ere­de­ti do­ku­men­tum sze­rint Kruèekkel). A ta­lál­ko­zó­ra a len­gyel po­li­ti­kus ké­ré­sé­re ke­rült sor. Más­nap az Eper­je­si Ke­rü­le­ti Párt­bi­zott­ság szék­he­lyén be­szél­ge­tést foly­ta­tott a LEMP gor­li­cei já­rá­si ve­ze­tő tit­ká­rá­val. A Kruczekről adott bi¾a­ki jel­lem­zés sze­rint Kruczek a len­gyel kom­mu­nis­ták mosz­ko­vi­ta szár­nyá­hoz tar­to­zott. „Úgy tű­nik, hogy be­csü­le­tes elv­társ­sal van dol­gunk” – állt a je­len­tés­ben. Ilyen be­nyo­mást kelt­he­tett Kruczeknek az a ki­je­len­té­se, hogy „a par­la­ment­be jócs­kán be­ju­tot­tak a sze­mét ala­kok­ból”, va­la­mint az a tény, hogy 1956 ok­tó­be­re előtt a bygoszczi vaj­da­sá­gi párt­bi­zott­ság ve­ze­tő tit­ká­ra volt, ahol mint „sztá­li­nis­tá”-t le­vál­tot­ták. Vi­szont 1956 már­ci­u­sá­ban már el­is­me­rő­en nyi­lat­ko­zott Gomu³­ka po­li­ti­ká­já­ról: „Most Gomu³­ka elv­társ kezd he­lyes po­li­ti­kát foly­tat­ni.” Kruczek meg­hív­ta Vasil Bi¾akot Rzes­zow­ba és a vaj­da­sá­gi párt­bi­zott­ság ple­ná­ris ülé­sé­re, il­let­ve a vaj­da­sá­gi párt­bi­zott­ság po­li­ti­kai iro­dá­já­nak meg­lá­to­ga­tá­sá­ra. Ér­dek­lő­dést mu­ta­tott a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták­nak a nem­zet­kö­zi hely­zet­tel kap­cso­la­tos vé­le­mé­nye irán­t, mert sza­vai sze­rint: „Len­gyel­or­szág­ban egy­ál­ta­lán nem ta­pasz­tal­ha­tó vi­lá­gos ál­lás­pont eb­ben a kér­dés­ben.” A len­gyel re­gi­o­ná­lis kom­mu­nis­ta funk­ci­o­ná­ri­u­sok­kal foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sok alap­ján Bi¾ak meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy Len­gyel­or­szág­ban „rend­kí­vül sú­lyos a gaz­da­sá­gi és a po­li­ti­kai hely­zet”. Sza­vai sze­rint „a párt a szó tel­jes ér­tel­mé­ben meg­bé­nult. Nincs szi­lárd ve­ze­tő szer­ve. Gomu³­ka je­len­ti ma­gát az egész KB-t, szó sincs va­la­mi­fé­le ve­ze­tő sze­rep­ről. Több vaj­da­ság­ban a ve­ze­tő tit­ká­ri posz­tot szo­ci­ál­de­mok­ra­ták töl­tik be, akik nem haj­lan­dók be­tar­ta­ni a KB ha­tá­ro­za­ta­it.” Ugyan­ak­kor rá­mu­ta­tott a köz­pont ál­tal a re­gi­o­ná­lis tiszt­ség­vi­se­lők­re gya­ko­rolt ha­tás meg­gyen­gü­lé­sé­re is: „a vaj­da­sá­gok sa­ját sza­kál­luk­ra cse­le­ked­nek.” Más­részt vi­szont po­zi­tí­van ér­té­kel­te, hogy a len­gyel kom­mu­nis­ták le akar­nak szá­mol­ni a „re­vi­zi­o­niz­mus”-sal. Bi¾ak lá­tás­mód­já­ban a párt ve­ze­tő sze­re­pét a „na­tolisták” (a dog­ma­ti­ku­sok el­ne­ve­zé­se ar­ról a vil­lá­ról, ahol ta­lál­koz­gat­tak) és a „re­vi­zi­o­nis­ták” frak­ci­ó­ja kö­zött fo­lyó pár­ton be­lü­li harc is gyen­gí­ti. Az ide­o­ló­gi­ai szfé­rá­ban fe­nye­ge­tő ve­szély fő for­rá­sá­nak – ha­son­ló­an, mint azt a CSKP KB tit­ká­ra, Václav Kopecký a párt 1956 jú­ni­u­sá­ban tar­tott or­szá­gos kon­fe­ren­ci­á­ján ki­fej­tet­te – az en­tel­lek­tü­e­le­ket te­kin­tet­te: „A leg­több zűr­za­vart az írók, az új­ság­írók és a rá­dió mun­ka­tár­sai okoz­zák.” Bi¾ak je­len­té­sé­ben elő­re je­lez­te, hogy az el­kö­vet­ke­ző na­pok­ban „va­la­men­­nyi sza­ka­szon a re­vi­zi­o­niz­mus el­le­ni harc ki­bon­ta­ko­zá­sa vár­ha­tó. A kom­mu­nis­ták meg van­nak győ­ződ­ve ar­ról, hogy a kong­res­­szus ös­­sze­hí­vá­sá­ig a pár­ton be­lü­li egész­sé­ges erők győ­zel­met arat­nak a re­vi­zi­o­nis­ták fö­lött, és az új köz­pon­ti bi­zott­ság­ban hely­re áll az egység.”40
Egyéb hoz­zá­fér­he­tő do­ku­men­tu­mok­tól el­té­rő­en Bi¾ak je­len­té­se ta­ná­cso­kat is tar­tal­maz ar­ra néz­ve, hogy a CSKP-nek mi­lyen irány­ban kel­le­ne ala­kí­ta­ni vi­szo­nyát Len­gyel­or­szág­gal szem­ben: „úgy vé­lem, hogy nem len­ne fe­les­le­ges bi­zo­nyos szá­mú elv­társ köz­re­mű­kö­dé­sé­vel szo­ro­sabb kap­cso­la­tot tar­ta­ni a vaj­da­sá­gi párt­szer­ve­zet­tel […] Nem is­me­rem a töb­bi vaj­da­ság­ban ural­ko­dó hely­ze­tet, de úgy tű­nik, hogy ré­szünk­ről meg kel­le­ne fon­tol­ni, hogy mi­ként kap­hat­ná­nak se­gít­sé­get leg­alább a tag­ság, a funk­ci­o­ná­ri­u­sok tá­jé­koz­ta­tá­sá­hoz a ha­tár men­tén, mert ott elég nagy a za­va­ro­dott­ság még a funk­ci­o­ná­ri­u­sok kö­ré­ben is.”41 Bi¾ak tu­laj­don­kép­pen an­nak a va­ri­áns­nak a meg­is­mét­lé­sét ta­ná­csol­ta, ter­mé­sze­te­sen „eny­hébb” for­má­ban, ame­lyet a CSKP ve­ze­té­se a szlo­vák–ma­gyar ha­tár­vi­dé­ken az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom­mal kap­cso­lat­ban al­kal­ma­zott. Kez­de­mé­nye­zé­se azon­ban nem ta­lál­ko­zott szá­mot­te­vő vissz­hang­gal, már csak ami­att sem, mi­vel a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom fo­ko­za­to­san – a CSKP se­gít­sé­ge nél­kül is – vis­­sza­sze­rez­te a tár­sa­da­lom fe­let­ti el­len­őr­zést. Bár a Len­gyel­or­szág­gal kap­cso­la­tos szem­lé­let mér­sék­lő­dött a szejm­ben tör­tént és „a je­löl­tek tör­lé­se” nél­kül vég­be­ment vá­lasz­tá­sok után, ami egyet je­len­tett a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom kon­szo­li­dá­lá­sá­val – az el­ért ered­mé­nyek csu­pán szük­sé­ges rossz­nak szá­mí­tot­tak.
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Nem­zet­gyű­lés­ének el­nö­ke, Zdenìk Fier­linger a Po­li­ti­kai Iro­da ülé­sén hang­sú­lyoz­ta, hogy „a len­gyel­or­szá­gi fo­lya­ma­tok és fej­le­mé­nyek ala­ku­lá­sa ne­héz­sé­gek­kel ter­hes és bo­nyo­lult lesz”, mi­köz­ben „még so­ká­ig el­tart, amíg si­ke­rül a mi­ni­mum­ra szo­rí­ta­ni a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta elő­í­té­le­te­ket, és fel­szá­mol­ni egyes párt­tag­ok ma­ga­tar­tá­sá­ban az esz­mei zűr­za­vart”. Fő prob­lé­ma­ként az egy­ház be­fo­lyá­sá­nak meg­erő­sö­dé­sét, a föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek fel­bom­lá­sát és a fal­vak „ku­lák­ság”-ának, sőt még a kis­gaz­da­párt­nak (Egy­sé­ges Nép­párt) meg­szi­lár­du­ló be­fo­lyá­sát je­löl­te meg.42
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta elit és ki­fe­je­zet­ten Cseh­szlo­vá­kia a len­gyel­or­szá­gi 1956–1957. évi ese­mé­nyek fo­gad­ta­tá­sá­ról ta­nús­ko­dik, hogy (ha­son­ló­an, mint Ma­gyar­or­szág es­té­ben a for­ra­da­lom ide­jén) a sztá­li­ni be­ál­lí­tott­sá­gú len­gyel kom­mu­nis­ták me­ne­kü­lé­sé­nek út­ja Cseh­szlo­vá­ki­á­ba ve­ze­tett. Így pél­dá­ul 1957. ja­nu­ár 5-én Orav­ice mel­lett át­lép­te a ha­tárt Žofia Per­czek 1917-ben szü­le­tett len­gyel ál­lam­pol­gár, fi­á­val, Jan Per­czekel együt­t.43 Žofia Per­czek kö­zöl­te, hogy a ná­ci meg­szál­lás ide­jén részt vett az el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban, és 1945-től a Len­gyel Egye­sült Mun­kás­párt Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gán dol­go­zott. Va­ló­szí­nű­leg a Len­gyel Szo­ci­a­lis­ta Párt­ra [PPR] gon­dolt, mi­vel a LEMP 1948-ban az em­lí­tett előd­párt és a Len­gyel Mun­kás­párt egye­sü­lé­sé­vel jött lét­re. Ké­sőbb lap­szer­kesz­tő­sé­gek­ben dol­go­zott, s mint új­ság­író po­li­ti­kai pe­rek elő­ké­szí­té­sé­ben is részt vett.
A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um Zsol­nai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se sze­rint az il­le­tő sze­mély po­li­ti­kai me­ne­dék­jo­got kért ar­ra hi­vat­koz­va, hogy Len­gyel­or­szág és a len­gyel nem­zet Gomu³­ka „jó­vol­tá­ból” fo­ko­za­to­san a ka­pi­ta­liz­mus és a fa­siz­mus fel­újí­tá­sá­nak út­já­ra lép, ami­nek je­lei ál­lí­tó­lag már most vi­lá­go­san meg­mu­tat­koz­nak. Zsol­nán a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um költ­sé­gé­re a Polom Szál­ló­ban he­lyez­ték el Ru­dolf Barák cseh­szlo­vák bel­ügy­mi­nisz­ter sze­mé­lyes jó­vá­ha­gyá­sá­val. Az eset nem volt gya­ko­ri, és a CSKP, va­la­mint az SZLKP ve­ze­té­se szá­má­ra két­ség­te­le­nül ké­nyes ügy­nek szá­mí­tott. A me­ne­dék­nyúj­tás nyílt konf­ron­tá­ci­ót idé­zett vol­na elő a LEMP új ve­ze­té­sé­vel an­nak el­le­né­re, hogy a len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek nem fe­lel­tek meg a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták el­kép­ze­lé­se­i­nek. Ezt vi­szont a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak ve­ze­té­se sem óhaj­tot­ta, mi­vel a szov­jet tömb egy­sé­gé­nek hely­re­ál­lí­tá­sá­ra tö­re­ke­dett. A „po­li­ti­kai me­ne­dék­jog” ugyan­is egyet je­len­tett vol­na az egy­ség meg­bom­lá­sá­nak, sőt a len­gyel­or­szá­gi kom­mu­nis­ta rend­szer ku­dar­cá­nak be­is­me­ré­sé­vel. A cseh­szlo­vá­ki­ai kom­mu­nis­ták így nyíl­tan színt val­lot­tak vol­na, hogy Len­gyel­or­szág­ban a dog­ma­ti­kus kor­mány­el­le­nes ve­ze­tést tá­mo­gat­ják. Žofia Per­czek nyil­vá­nos sze­rep­lé­sét egyéb né­ze­te­i­nek han­goz­ta­tá­sa is gá­tol­ta. Az SZKP KB el­ső tit­ká­rát, Nyiki­ta Szerge­je­vics Hrus­cso­vot na­ci­o­na­lis­tá­nak ne­vez­te. „Hely­te­len” bár rész­le­te­sen ki nem fej­tett né­ze­te­ket val­lott Joszif Vis­szar­i­onovics Sztá­lin­nal és a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság el­ső el­nö­ké­vel, Tomáš G. Masarykkal kap­cso­lat­ban is. Ál­lí­tó­lag „úgy vé­le­ke­dett, hogy el­nök­ként a mun­kás­osz­tál­­lyal szem­ben ha­la­dó sze­re­pet ját­szott.” Így Žofia Per­czek kény­te­len volt több mint egy hó­na­pot Zsol­nán töl­te­ni, s a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um csak 1957 feb­ru­ár­já­ban in­téz­ke­dett to­váb­bi sor­sá­ról. A dön­tés vi­szont nem volt szá­má­ra ked­ve­ző. El­ke­rül­vén, hogy itt­lé­te túl nagy fi­gyel­met vált­son ki, Ostra­va kör­nyé­kén pró­bál­tak szá­má­ra ál­lást sze­rez­ni, ab­ban a kö­zeg­ben, ahol len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok él­nek és len­gye­lül be­szél­nek. Egy má­sik vál­to­zat sze­rint Zsol­nán ma­radt vol­na „va­la­me­lyik üzem­ben munkás­nőkén­t”.44 A me­ne­kü­lés te­hát egyik eset­ben sem kí­nált szá­má­ra esé­lyt a po­li­ti­kai, il­let­ve új­ság­írói sze­rep­lés­re. Sőt el­len­ke­ző­leg, le­csú­szást je­len­tett a tár­sa­dal­mi rang­lét­rán. Vi­szont túl sok vá­lasz­tá­si le­he­tő­sé­ge nem volt. Len­gyel­or­szág­ba félt vis­­sza­tér­ni, a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um Zsol­nai Ke­rü­le­ti Pa­rancs­nok­sá­ga sze­rint „több mint egy­hó­na­pos cseh­szlo­vá­ki­ai tar­tóz­ko­dás után ki­ada­tá­sa Len­gyel­or­szág­ba kel­le­met­len kö­vet­kez­mén­­nyel járt vol­na.”45 Va­ló­szí­nű, hogy nem­csak a cseh­szlo­vák–len­gyel kap­cso­la­tok szem­pont­já­ból, ha­nem sze­mé­lye­sen szá­má­ra is.
A len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nye­ket fo­ko­zott fi­gye­lem­mel kí­sér­te a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um Po­zso­nyi Ke­rü­le­ti Pa­rancs­nok­sá­ga is. Hat­ol­da­las, ter­je­del­mes, meg­le­he­tő­sen ne­ga­tív hang­vé­te­lű je­len­tés ké­szült 1957 de­cem­be­ré­ben a len­gyel­or­szá­gi gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai helyzetről.46 Esze­rint az or­szá­got a mun­ka­er­kölcs ál­ta­lá­nos pan­gá­sa és az ál­la­mi va­gyon fosz­to­ga­tá­sa jel­lem­zi. „Az em­be­rek nem dol­goz­nak, de­mo­ra­li­zál­ta őket a len­gyel meg­szál­lás és az »1949–1956 kö­zöt­ti dik­tatúra«, min­dent in­gyen sze­ret­né­nek meg­ka­pa­rin­ta­ni az ál­lam­tól.” Ko­moly fi­gyel­met szen­tel a je­len­tés a me­ző­gaz­da­ság­ban ural­ko­dó hely­zet­nek, meg­ál­la­pít­va: az ot­ta­ni kom­mu­nis­ta párt el­is­me­ri, hogy „még a leg­ap­róbb lé­pé­sek meg­té­te­le sem jö­het szá­mí­tás­ba a fa­lu szo­ci­a­li­zá­lá­sa te­rén.” Eh­hez kap­cso­lód­va te­kint a ma­gán­gaz­dál­ko­dás fej­lő­dé­sé­re. A szer­ző – min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint az Ál­lam­biz­ton­sá­gi Ha­tó­ság (ŠTB) mun­ka­tár­sa (a je­len­tés egyes szám el­ső sze­mély­ben író­dott) –, aki kap­cso­lat­ba lé­pett a var­sói egye­tem pe­da­gó­gu­sa­i­val, a ma­gán-kis­ke­res­ke­de­lem és -kisi­par kér­dé­se­i­vel, va­la­mint a fe­ke­te­pi­a­ci hely­zet­tel is fog­lal­ko­zott. Egy­ben rá­mu­ta­tott a cseh­szlo­vá­ki­ai fo­gyasz­tá­si cik­kek­kel tör­té­nő csem­pé­szet­re. Ez idő tájt ke­re­sett csem­pész­áru­nak szá­mí­tot­tak Len­gyel­or­szág­ban a cseh­szlo­vák író­gé­pek, a di­vat­ék­sze­rek, a láb­be­lik stb. To­váb­bi, a je­len­tés­ben sze­rep­lő te­rü­let a bű­nö­zés el­bur­ján­zá­sa volt, amel­­lyel kap­cso­lat­ban a po­li­ti­kai as­pek­tu­sok ke­rül­tek elő­tér­be. A LEMP-ben ural­ko­dó hely­ze­tet a je­len­tés „mé­ly, pár­ton be­lü­li vál­ság­ként” jel­le­mez­te. Esze­rint: „A LEMP KB el­ső tit­ká­ra, W³adys³aw Gomu³­ka ma­ga mö­gött tud­hat­ja a nem­zet több­sé­gét, erő­sebb a tá­mo­ga­tott­sá­ga a pa­raszt­ság kö­ré­ben, mint a párt­ban.” Há­rom, pár­ton be­lü­li áram­lat­ról tesz em­lí­tést. Az el­ső, sze­rin­te a kon­zer­va­tí­vok meg­tes­te­sí­tet­te ba­los el­haj­lás, amely Gomu³kát dog­ma­ti­kus alap­ál­lás­ból uta­sít­ja el. A má­so­dik áram­lat az ún. re­vi­zi­o­nis­ták­ból és likvidá­torokból ál­ló jobb­ol­da­li irány­zat, ame­lyet fő­ként az iro­dal­má­rok, az új­ság­írók és az egye­te­mi ta­ná­rok kép­vi­sel­nek. A re­vi­zi­o­nis­ták ál­lí­tó­lag „a mar­xi-le­ni­ni ta­no­kat gyak­ran fan­tasz­ti­kus po­zí­ci­ók­ból ve­tik el […] rend­sze­rint az an­gol­vá­gá­sú buhari­ni jobb­ol­da­li szo­ci­ál­de­mok­ra­ta, de fő­ként Sartre egzisz­ten­cional­iz­musá­nak ál­lás­pont­ját vall­va.” Mű­kö­dé­sük­kel „a nyil­ván­va­ló re­ak­ció mal­má­ra hajt­ják a vi­zet”. A Gomu³­ka ál­tal ve­ze­tett, az 1956. ok­tó­be­ri plat­form­ra he­lyez­ke­dő „kö­zép” vi­szont elő­tér­be he­lyez­te a prag­ma­tis­ta és em­pi­ri­kus ma­ga­tar­tást a „mes­­sze­me­nő ter­vek­kel és prog­ra­mok­kal szem­ben”. Az „esz­mei fron­t”-on ural­ko­dó hely­ze­tet a je­len­tés „má­ra tu­da­to­san to­vább­ger­jesz­tett zűr­za­var”-nak ne­vez­te, amely fő­leg a fő­is­ko­lás fi­a­ta­lok kö­ré­ben ter­jed. A szer­ző sze­mé­ben nem­csak az egy­há­zi élet meg­élén­kü­lé­se, a te­o­ló­gi­ai ka­rok új­ra meg­nyi­tá­sa és a szo­ci­o­ló­gia ok­ta­tá­sá­nak a var­sói egye­te­men tör­té­nő fel­újí­tá­sa je­len­tett szál­kát, de az a tény is, hogy a mar­xiz­mus-le­ni­niz­must a böl­csész­kar­okon csak mint a fi­lo­zó­fi­ai irány­za­tok egyi­két ok­tat­ták. A je­len­tés a to­váb­bi­ak­ban is­mer­tet­te a di­á­kok re­a­gá­lá­sát a Po pros­tu cí­mű fo­lyó­irat megszün­tetésére.47
A to­váb­bi fej­lő­dés elő­re­jel­zé­sét il­le­tő­en a je­len­tés meg­le­he­tő­sen pes­­szi­mis­ta hang­vé­te­lű. A kárt, amit az ide­o­ló­gia ká­osz elő­idé­zett a di­ák­ság kö­ré­ben, a szer­ző sze­rint „nem lesz kön­­nyű hely­re­hoz­ni azu­tán sem, ha si­ke­rül fel­újí­ta­ni a párt ve­ze­tő sze­re­pét.” A szer­ző to­váb­bá meg­ál­la­pít­ja, hogy „az if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek gya­kor­la­ti­lag nem mű­köd­nek”. Úgy vé­le­ke­dik, hogy „nem le­het fe­le­lő­sen elő­re lát­ni a fej­le­mé­nyek to­váb­bi ala­ku­lá­sát, ki­vált­képp an­nál fog­va, hogy eb­ben a hely­zet­ben a párt­szer­ve­ze­tek csak for­má­li­san lé­tez­nek, meg­szűnt a párt­fe­gye­lem, szét­zi­lá­ló­dott a párt­élet. A párt egé­szét be­lül­ről bé­nít­ja a frak­ció­harc, és ki­fe­lé de­fen­zí­vá­ban van. Ezt a meg­hát­rá­lást ter­mé­sze­te­sen a re­ak­ció fel­hasz­nál­ja a tá­ma­dás­ba len­dü­lés­re. Eb­ben el­ső­sor­ban a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház jár az élen.” Po­zi­tí­van ér­té­ke­li a je­len­tés vi­szont, hogy a kor­mány és a párt a za­var­gá­sok ide­jén, amit a Po pros­tu cí­mű fo­lyó­irat meg­szün­te­té­sé­ről ho­zott dön­tés vál­tott ki, „ha­tá­ro­zott in­téz­ke­dé­se­ket fo­ga­na­to­sí­tot­tak a hu­li­ga­niz­mus és a fel­for­ga­tás el­len, és meg­mu­tat­ko­zott: az ál­lam­ha­ta­lom ké­pes ke­mé­nyen fel­lép­ni és meg­elé­gel­ni a meghátrálást.”48 A je­len­tés szer­ző­je a gaz­da­ság kon­szo­li­dá­lá­sá­ra össz­pon­to­sí­tó in­téz­ke­dé­sek meg­té­tel­ét aján­lot­ta. Az em­lí­tett anyag je­len­tő­sé­ge ab­ban állt, hogy nem­csak az ŠTB-vel együtt­mű­kö­dő sze­mély egyé­ni­nek szá­mí­tó né­ze­tét tük­röz­te, ha­nem Pavol David úgy dön­tött, azon­nal meg­kül­di azt a CSKP el­ső tit­ká­rá­nak, Antonín Novot­ný­nak, má­sod­pél­dá­nya­it pe­dig a töb­bi köz­pon­ti tit­kár­nak. Te­hát az a sze­mély, aki a szlo­vá­ki­ai párt­ve­ze­tés­ben az adott idő­szak­ban a sa­ját ke­zé­ben össz­pon­to­sí­tot­ta a leg­na­gyobb ha­tal­mat, az is­mer­te­tett né­zet­tel je­len­tős mér­ték­ben azo­no­sult. Vi­szont 1957 vé­gén, ami­kor Gomu³­ka már fo­ko­za­to­san át­eve­zett a dog­ma­ti­kus vi­zek­re, a len­gyel­or­szá­gi bel­po­li­ti­kai tör­té­né­sek ki­szo­rul­tak a párt­szer­vek ér­dek­lő­dé­si kö­ré­ből. A len­gyel­or­szá­gi ese­mé­nyek a ma­gyar­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel ös­­sze­ha­son­lít­va nem vál­tot­tak ki ah­hoz ha­son­ló fe­szült fi­gyel­met a CSKP és az SZLKP ve­ze­tő kö­re­i­ben. Míg a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­da­lom­mal komp­le­xeb­ben fog­lal­koz­tak, ad­dig Len­gyel­or­szág­gal kap­cso­lat­ban meg­elé­ged­tek a rész­le­ges in­for­má­ci­ók­kal – a Szov­jet­unió irány­vo­na­lát kö­vet­ve –, és nem érez­ték szük­sé­gét an­nak, hogy sa­ját po­li­ti­kai vo­na­lat ala­kít­sa­nak ki és kü­lön­le­ges ak­ti­vi­tást fejt­se­nek ki Len­gyel­or­szág­gal szem­ben. A lát­szó­la­gos nyu­ga­lom el­le­né­re, amit a CSKP ve­ze­té­se Len­gyel­or­szág ese­té­ben ta­nú­sí­tott, va­ló­já­ban az ot­ta­ni tör­té­né­sek­hez ne­ga­tí­van vi­szo­nyult, és azok a li­be­ra­li­zá­lá­si in­téz­ke­dé­sek, ame­lye­ket a len­gyel kom­mu­nis­ták a köz­vé­le­mény nyo­má­sá­ra kény­te­le­nek vol­tak meg­ten­ni, fé­le­lem­mel töl­töt­ték el. Ag­gá­lyai 1957 után fő­ként a Len­gyel­or­szág­gal fenn­ál­ló kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok mi­att tá­mad­tak, de a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­tá­kat úgy­szin­tén ag­gasz­tot­ták a szlo­vák és len­gyel ka­to­li­kus pa­pok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok.

A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom ma­ga­tar­tá­sá­nak ala­ku­lá­sa a len­gyel ki­sebb­ség­gel szem­ben

A cseh­szlo­vák–len­gyel párt- és ál­lam­kö­zi vi­szony­ban 1956 ké­ső őszén lát­szó­lag nem je­len­tett kü­lö­nö­seb­ben ne­u­ral­gi­kus pon­tot a len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­te. Úgy tűnt, hogy a ki­sebb­ség­po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sek a meg­elő­ző hó­na­pok­ban egy­re erő­tel­jes­eb­bé vált in­to­le­ran­cia foly­ta­tá­sa­ként vesz­nek mind ra­di­ká­li­sabb irányt. Va­ló­já­ban azon­ban a kül­ső és a bel­ső té­nye­zők szo­ro­san ös­­sze­fo­nód­va s egy­mást köl­csö­nö­sen ger­jeszt­ve ha­tot­tak a hát­tér­ben.
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­u­ma 1956 de­cem­be­ré­ben új­ból elő­ho­za­ko­dott a len­gyel ki­sebb­sé­gi na­ci­o­na­liz­mus vád­já­val. A két­nyel­vű­ség­nek az et­ni­ka­i­lag ve­gyes te­rü­le­te­ken tör­té­nő szor­gal­ma­zá­sát fő­ként a ré­gi ér­tel­mi­ség so­ra­i­ból szár­ma­zó „len­gyel so­vi­nisz­ta ele­mek” mű­vé­nek nyil­vá­ní­tot­ta, amely ar­ra irá­nyul, hogy a len­gyel ki­sebb­ség kul­tu­rá­lis éle­tét el­szi­ge­tel­je a több­sé­gi la­kos­ság­tól. Ugyan­ak­kor a PZKO-t a len­gyel so­vi­nisz­ta cso­por­tok men­he­lyé­nek és bá­zi­sá­nak ki­ál­tot­ta ki. „Eb­ben a hely­zet­ben egy­re sür­ge­tőb­bé vá­lik, hogy a len­gyel dol­go­zók kul­tu­rá­lis éle­té­nek az üze­mi klu­bok és mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok biz­to­sít­sa­nak ke­re­tet, és ez­zel meg­te­rem­tőd­je­nek a fel­té­te­lek a PZKO-nak mint a len­gyel dol­go­zók önál­ló kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­té­nek a fel­szá­mo­lá­sá­hoz” – áll a már em­lí­tett Ru­dolf To­mis lev­elében.49 A szer­ve­zet ja­va­solt meg­szün­te­té­sét 3-4 év le­for­gá­sa alatt ter­vez­ték, de elő­ké­szí­té­sé­hez azon­nal hoz­zá akar­tak lát­ni. Az egyik el­ső lé­pés­nek a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­tal egyéb­ként még jó­vá nem ha­gyott alap­sza­bály­zat meg­vál­toz­ta­tá­sát szán­ták, ami ál­tal a PZKO tö­meg­szer­ve­zet­ből kul­tu­rá­lis egye­sü­let­té vált vol­na. Ezt a lé­pést tá­mo­gat­ta a CSKP Èeský Tìšín-i Já­rá­si Bi­zott­sá­gá­nak ve­ze­tő tit­ká­ra, va­la­mint a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­ga agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je, Emerich Mis­teck­ý. Egyet­ér­tet­tek a ter­ve­zett in­téz­ke­dés­sel a PZKO funk­ci­o­ná­ri­u­sai, Euge­niusz Suchánek és Tadeusz Siwek. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um az alap­sza­bály­ban fő­leg azt ki­fo­gá­sol­ta, hogy a szer­ve­zet bár a Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak alá­ren­delt­sé­gé­be tar­to­zik, mű­kö­dé­se csu­pán az Ost­ra­vai ke­rü­let há­rom já­rá­sá­ra (Ostrava-vidék, Èeský Tìšín, Karv­iná) ter­jed ki, s ez­ál­tal a len­gyel ki­sebb­ség kul­tu­rá­lis éle­te ki­ke­rül­ne az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság, va­la­mint az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um el­len­őr­zé­se alól.50
A ter­ve­zett in­téz­ke­dé­sek va­ló­já­ban ma­guk­kal von­ták vol­na a len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tú­ra au­to­nóm ele­me­i­nek vég­ér­vé­nyes fel­szá­mo­lá­sát, sőt a ki­sebb­sé­gi kul­tú­ra mar­gin­al­izálását, ami­hez hoz­zá­já­rult a több­sé­gi la­kos­ság ne­ga­tív ma­ga­tar­tá­sa a len­gyel ki­sebb­sé­gi kul­tú­ra je­len­lé­té­vel szem­ben. Vég­ső so­ron te­hát az egye­dü­li len­gyel ki­sebb­sé­gi szer­ve­zet meg­szű­né­se a len­gyel ki­sebb­ség as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­nak fel­gyor­sí­tá­sá­hoz ve­ze­tett vol­na a tìšíni ré­gi­ó­ban.
Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um el­kép­ze­lé­sét újó­lag 1957 feb­ru­ár­já­ban hoz­ta nyil­vá­nos­ság­ra a Né­hány ész­re­vé­tel a PZKO alap­sza­bály­za­tá­nak át­dol­go­zá­sá­val kap­cso­lat­ban cí­mű ela­borá­tum­ban, amely­nek szer­ző­je megint csak a már em­lí­tett Ru­dolf To­mis volt. A mi­nisz­té­ri­um re­a­gá­lá­sá­ban ki­tért a CSKP köz­pon­ti és re­gi­o­ná­lis struk­tú­rá­i­nak a meg­elő­ző évek­ben a tìšíni hely­zet­tel ös­­sze­füg­gő meg­ny­i­latkozá­saira.51 Ezek­ben ugyan­is fő ve­szély­ként a he­lyi cseh la­kos­ság na­ci­o­na­liz­mu­sát je­löl­ték meg. Vi­szont 1956-ban a mi­nisz­té­ri­um azt hang­sú­lyoz­ta, hogy „a len­gyel pol­gár­tár­sak na­ci­o­na­lis­ta és so­vi­nisz­ta meg­nyi­lat­ko­zá­sai a cseh so­vi­nisz­ta ele­mek mal­má­ra hajt­ják a vi­zet, és ez az egyik fő oka a cseh la­kos­ság ré­szé­ről ta­pasz­tal­ha­tó na­ci­o­na­lis­ta ki­len­gé­sek­nek.” A mi­nisz­té­ri­um a PZKO ve­ze­té­sét és he­lyi szer­ve­ze­te­it újab­ban már nem­csak na­ci­o­na­liz­mus­sal és so­vi­niz­mus­sal, ha­nem „sze­pa­ra­tis­ta ten­den­ci­ák”-kal is vá­dol­ta. „A len­gyel in­tel­lek­tu­á­lis ele­mek”, ame­lyek je­len­tős po­zí­ci­ó­kat töl­te­nek be eb­ben a szer­ve­zet­ben, ál­lí­tó­lag igye­kez­tek el­von­ni a pol­gá­ro­kat az ipar­ban és a me­ző­gaz­da­ság­ban fo­lyó épí­tő­mun­ká­tól. S bár ezek a vá­dak min­den ala­pot nél­kü­löz­tek, To­mis meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy „a len­gyel és a cseh dol­go­zók­nak a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­ben tör­té­nő ne­ve­lé­se ered­mé­nye­sebb le­het”, ha a PZKO te­vé­keny­sé­gét né­hány éven be­lül meg­szün­te­tik. Ugyan­ak­kor a szer­ve­ze­ten be­lü­li ká­ros ten­den­ci­ák azon­na­li kor­lá­to­zá­sát kö­ve­tel­te. El­kép­ze­lé­se sze­rint át­me­ne­ti­leg a ke­ze­lé­sé­ben ma­rad­na a könyv­ki­adás és a Len­gyel­or­szág­ból tör­té­nő könyv­be­ho­za­tal el­len­őr­zé­se, de be kell til­ta­ni az if­jú­sá­gi ta­go­za­tok lét­re­ho­zá­sát. To­váb­bi lé­pés­ként aján­lot­ta az önál­ló len­gyel könyv­ke­res­ke­dé­sek meg­szün­te­té­sét, ame­lye­ket Èeský Tìšín­ben és Karv­inán a PZKO fő­bi­zott­sá­ga mű­köd­te­tett, va­la­mint a len­gyel nyel­vű könyv­ke­res­ke­dést Tøinecben, Karv­inán és Orlován. He­lyet­tük a cseh nyel­vű könyv­ke­res­ke­dé­sek­ben kis len­gyel rész­le­gek lét­re­ho­zá­sát ígér­ték. A len­gyel mű­vész­együt­te­sek­nek Len­gyel­or­szág he­lyett cseh- és mor­va­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lé­se­ket irá­nyoz­tak elő. Ha­son­ló in­téz­ke­dé­sek­kel szá­mol­tak a ma­gyar és uk­rán ki­sebb­ség ese­té­ben is.52
A Èeský Tìšín-i Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság Ta­ná­csa 1957. má­jus 5-én el­uta­sí­tot­ta a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság nyel­vi kö­ve­te­lé­se­it. Egy­részt a cseh­szlo­vák–len­gyel szer­ző­dés 1957. már­ci­us 10-én alá­írt füg­ge­lé­ké­vel ér­velt, amely mó­do­sí­tot­ta a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni po­li­ti­ka köl­csö­nös­sé­gét, ki­hagy­va be­lő­le azt a ki­té­telt, hogy a len­gyel ki­sebb­ség­gel, és vi­szont, a len­gyel­or­szá­gi cse­hek­kel va­ló érint­ke­zés­ben biz­to­sí­ta­ni kell az anya­nyelv hasz­ná­la­tát. A ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka alap­el­ve­ként ugyan el­is­mer­te a re­cip­ro­ci­tást, te­kin­tet nél­kül a len­gyel­or­szá­gi cse­hek szám­arány­ára, te­hát azt az ál­la­po­tot, hogy a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok a len­gyel nyel­vű be­ad­vány­ok­ra cse­hül vá­la­szol­tak. A já­rá­si nem­ze­ti bi­zott­ság sze­rint a len­gyel nyelv hasz­ná­la­tá­nak a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok­kal va­ló érint­ke­zés­ben csak ak­kor len­ne jo­go­sult­sá­ga, ha nem ér­te­né­nek cse­hül, ez vi­szont nem jel­lem­ző a tìšíni ré­gi­ó­ra. Ugyan­ak­kor el­uta­sí­tot­ták a hely­ség­ne­vek két­nyel­vű meg­je­lö­lé­sé­nek kö­ve­te­lé­sét is.53
A já­rá­si, köz­pon­ti és ke­rü­le­ti ha­tal­mi struk­tú­rák elé­ge­det­le­nek vol­tak a PZKO 1957. jú­li­us 21-én Èeský Tìšín­ben tar­tott V. köz­gyű­lé­sé­vel is. A len­gyel Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um kül­dött­sé­gé­nek ve­ze­tő­je, G. Ka³uŸny – an­nak el­le­né­re, hogy a CSKP funk­ci­o­ná­ri­u­sai ez idő tájt már éle­sen el­ítél­ték az ún. két ha­za el­mé­le­tét – Len­gyel­or­szág­ról úgy be­szélt, mint va­la­men­­nyi len­gyel anya­or­szá­gá­ról, és a PZKO ve­ze­tő­it lá­to­ga­tó­ba hív­ta, a len­gyel ki­sebb­sé­gi mű­vész­együt­te­sek­nek pe­dig len­gyel­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lést kínált.54 Ugyan­ak­kor a cseh­szlo­vák Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um kép­vi­se­lői a köz­gyű­lé­sen azt nyi­lat­koz­ták, hogy a mű­vész­együt­te­sek len­gyel­or­szá­gi ven­dég­sze­rep­lé­se csak a mi­nisz­té­ri­um köz­ve­tí­té­sé­vel va­ló­sul­hat meg. Rá­adá­sul egyet­len kül­dött sem re­a­gált a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­ga tit­ká­rá­nak, a párt Èeský Tìšín-i volt já­rá­si tit­ká­rá­nak, Bohu­mil Bìlovský­nak a fel­szó­la­lá­sá­ra, aki a PZKO cí­mé­re bí­rá­ló ész­re­vé­te­le­ket intézett.55
A CSKP KB agi­tá­ci­ós és pro­pa­gan­da­osz­tá­lyá­nak, va­la­mint az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um anya­gai sze­rint a köz­gyű­lés hoz­zá­já­rult „a bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta, so­vi­nisz­ta és sze­pa­ra­tis­ta erők meg­erő­sö­dé­sé­hez.” Na­ci­o­na­lis­ta meg­nyil­vá­nu­lás­nak mi­nő­sí­tet­ték a zász­ló­díszt, mert a cseh­szlo­vák ál­la­mi lo­bo­gó mel­lé ki­tűz­ték a len­gyel zász­lót is, il­let­ve hogy kí­sér­let tör­tént a len­gyel ál­la­mi him­nusz el­ját­szá­sá­ra is. Az em­lí­tett do­ku­men­tu­mok­ban fel­rót­ták a PZKO-nak, hogy csak a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok kö­zött fejt ki te­vé­keny­sé­get, és nem kap­cso­ló­dik be a kö­zös cseh­szlo­vák–len­gyel kul­tú­res­tek és eszt­rád­mű­sor­ok szer­ve­zé­sé­be. Elé­ge­det­len­ség ka­pott han­got a do­ku­men­tu­mok­ban a PZKO já­rá­si szer­ve­ze­tei mel­lett lét­re­ho­zott párt­cso­port­ok­nak a cseh­szlo­vák szo­ci­a­lis­ta ha­za­fi­ság­ra va­ló ne­ve­lé­se te­rén ki­fej­tett te­vé­keny­sé­gé­vel kap­cso­lat­ban is. Az ef­faj­ta kri­ti­ka azon­ban nem csak a len­gyel ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni ma­ga­tar­tás sa­já­tos­sá­ga volt. Er­ről ta­nús­ko­dik, hogy a CSKP KB do­ku­men­tu­mai ha­son­ló szel­lem­ben bí­rál­ták a Cse­ma­do­kot és az Uk­rán Dol­go­zók Kul­tu­rá­lis Szö­vet­sé­gét (KSUP) is, an­nak el­le­né­re, hogy azok so­ra­i­ban nem je­lent­kez­tek a CSKP po­li­ti­ká­já­val szem­be­sze­gü­lő meg­nyil­vá­nu­lá­sok. Az em­lí­tett do­ku­men­tu­mok sze­rint a nem­ze­ti­sé­gi szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­ge „elő­se­gí­ti szán­dé­ko­san vagy aka­rat­la­nul is az ár­tal­mas el­szi­ge­te­lő­dést.” Az ak­ti­vis­tá­i­kat az a vád ér­te, hogy ki akar­ják sa­já­tí­ta­ni a „nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­nak, a tö­meg­szer­ve­ze­tek­nek, sőt oly­kor ma­gá­nak a párt­nak a sze­re­pét.” Mi­köz­ben a bí­rá­lat egye­dü­li oka az volt, hogy ezek a szer­ve­ze­tek nem tet­tek sem­mi mást, csak tel­je­sí­tet­ték fela­datukat.56
A PZKO köz­gyű­lé­se új alap­sza­bály­za­tot ha­gyott jó­vá, amely mó­do­sí­tot­ta a szer­ve­zet az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság­gal és a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­val szem­be­ni alá­ren­delt­sé­gét. En­nek el­le­né­re a PZKO-t az a bí­rá­lat ér­te, hogy „so­sem tel­je­sí­tet­te ki­elé­gí­tő­en, és mind­má­ig nem tel­je­sí­ti fő fel­ada­tát, a len­gyel dol­go­zók moz­gó­sí­tá­sát a ha­zánk szo­ci­a­lis­ta épí­té­sé­ben va­ló ön­tu­da­tos rész­vé­tel­re.” A CSKP KB do­ku­men­tu­mai sze­rint a PZKO kul­tu­rá­lis-nép­mű­ve­lé­si te­vé­keny­sé­gét af­fé­le ön­cél­nak te­kin­tet­te, nem pe­dig a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű dol­go­zók szo­ci­a­lis­ta át­ne­ve­lé­sé­nek esz­kö­ze­ként ér­tel­mez­te. Ezért fe­le­lős­ség ter­he­li ami­att, hogy „len­gyel nem­ze­ti­sé­gű pol­gár­tár­sa­ink még min­dig nem ér­zik ma­gu­kat ott­hon ha­zánk­ban.” Emi­att az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság­nak, va­la­mint az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak fo­ko­zot­tab­ban kell tö­rőd­nie a len­gyel dol­go­zók kö­ré­ben vég­zett ne­ve­lő­mun­ká­val. A len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­kos­ság­nak a cseh­szlo­vák ál­lam­hoz va­ló kö­tő­dé­sét töb­bek kö­zött a len­gyel­or­szá­gi könyv­be­ho­za­tal kor­lá­to­zá­sá­val és a len­gyel­re le­for­dí­tott ha­zai cseh meg szlo­vák szép­iro­dal­mi mű­vek szá­má­nak nö­ve­lé­sé­vel is erő­sí­te­ni igye­kez­tek. A PZKO fő­bi­zott­sá­ga mel­let­ti ki­adói ta­ná­csot épp azért ér­te bí­rá­lat, hogy nem je­len­tet meg cseh és szlo­vák szer­ző­től szár­ma­zó len­gyel for­dí­tá­so­kat, és csak a he­lyi len­gyel szer­zők al­ko­tá­sa­i­nak pub­li­ká­lá­sát szor­gal­maz­za. Ha­son­ló­kép­pen bí­rál­ták a len­gyel szín­ját­szó egye­sü­le­te­ket, hogy csak a Tìšín kör­nyé­ki len­gye­lek éle­té­vel fog­lal­ko­zó da­ra­bo­kat mu­tat­nak be.57
A len­gyel na­ci­o­na­liz­mus el­le­ni kam­pány a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak 1957. szep­tem­ber 5–6-án tar­tott ülé­sén is foly­ta­tó­dott. Is­mét el­ítél­ték a „ki­fe­je­zet­ten na­ci­o­na­lis­ta jel­le­gű” len­gyel nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­se­ket, így pél­dá­ul az önál­ló len­gyel ze­ne­is­ko­la lét­re­ho­zá­sát, to­váb­bi pe­da­gó­gi­ai is­ko­lai osz­tá­lyok nyi­tá­sát, a fi­a­ta­lok­nak a PZKO te­vé­keny­sé­gé­be va­ló be­vo­ná­sát, önál­ló len­gyel sport­klu­bok ala­kí­tá­sát (il­let­ve fel­újí­tá­sát). Új­ból elő­ho­za­kod­tak az­zal, hogy a len­gye­lek kö­ré­ben tisz­tá­zat­lan a ha­zá­hoz va­ló tar­to­zás. A PZKO fő­bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, A. Kubecz­ka meg­pró­bált er­re re­a­gál­ni, ál­lít­va, hogy a fő­bi­zott­ság tag­ja­i­nak több­sé­ge Cseh­szlo­vá­ki­át vall­ja ha­zá­já­nak; ugyan­kkor rá­mu­ta­tott ar­ra is: a PZKO-nak a kul­tu­rá­lis és tö­meg­po­li­ti­kai mun­ká­já­hoz szük­sé­ge van a je­len­le­gi len­gyel­or­szá­gi anya­gok­ra is. Mi­vel az ost­ra­vai ta­nács­ko­zás­ra a CSKP KB 1957. má­jus 14–16-i ülé­se után ke­rült sor, ahol a KB tit­ká­ra, Jiøí Hendrych nem­csak a re­vi­zi­o­niz­mus, ha­nem az egy­ház el­le­ni har­cot is meg­hir­det­te, az ún. len­gyel bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus új di­men­zi­ó­kat nyert. A két ha­za el­mé­le­te el­le­ni ér­ve­lés ré­sze lett a len­gyel­or­szá­gi, a szo­ci­a­liz­mus kü­lön­bö­ző út­ja­i­ról, de fő­leg a len­gyel ál­lam­nak a val­lás­hoz és az egy­ház­hoz va­ló, a cseh­szlo­vá­ki­a­i­tól el­té­rő vi­szo­nyá­ról foly­ta­tott vi­tá­nak. A len­gyel­or­szá­gi saj­tó be­ho­za­ta­lá­nak el­len­zé­sé­hez ugyan­csak jól jött, hogy a Saj­tó­el­len­őr­zé­si Hi­va­tal (STD) ost­ra­vai ke­rü­le­ti mun­ka­tár­sa sze­rint a ke­rü­let­ben 70%-ra te­he­tő­en min­tá­ul a nyu­ga­ti la­pok szol­gál­tak.58
A len­gyel­or­szá­gi saj­tó be­ho­za­ta­la bí­rá­lat tár­gya lett a más nem­ze­ti­sé­gű pol­gá­rok kö­ré­ben vég­zett te­vé­keny­ség­gel fog­lal­ko­zó, 1957. ok­tó­ber 10-én tar­tott or­szá­gos ér­te­kez­le­ten is. Tìšín kör­nyé­kén a len­gyel be­ho­za­tal ál­lí­tó­lag el­ér­te a 700 ez­res pél­dány­szá­mot, ami­ből csak ma­gá­ban Karv­inában 300 ezer ka­to­li­kus te­ma­ti­ká­jú lap ke­rült az ol­va­sók ke­zé­be. Bí­rá­lat ér­te a len­gyel hí­vők igé­nye­i­nek ki­elé­gí­té­sét szol­gá­ló egy­há­zi iro­da­lom be­ho­za­ta­lát is, konk­ré­tan azt az ese­tet, hogy a PZKO öt­ezer egy­há­zi éne­kes­könyv len­gyel­or­szá­gi ki­nyom­ta­tá­sát ren­del­te meg.59 Ez a meg­ren­de­lés vé­gül is a PZKO fő­bi­zott­sá­ga mel­let­ti párt­cso­port és a CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak „jó­vol­tá”-ból nem va­ló­sult meg.60 A „nyu­ga­ti ori­en­tá­ci­ó­jú, il­luszt­rált, Len­gyel­or­szág­ból be­ho­zott la­pok” ha­tá­sá­nak el­len­sú­lyo­zá­sá­ra fon­to­ló­ra vet­ték a len­gyel ki­sebb­sé­gi saj­tó ki­bő­ví­té­sét, így pél­dá­ul a Svìt sovìtù len­gyel mu­tá­ci­ó­já­nak és egyéb len­gyel nyel­vű saj­tó­ter­mé­kek meg­je­len­te­té­sét – ami rá­épül a Cseh­szlo­vák Rá­dió len­gyel nyel­vű ost­ra­vai adá­sá­ra –, va­la­mint a G³os Ludu na­pi­lap­pá vá­lá­sát. Azon­ban ez­út­tal sem a len­gye­lek nem­ze­ti­sé­gi kö­ve­te­lé­se­i­nek ki­elé­gí­té­se volt a meg­ha­tá­ro­zó szem­pont, ha­nem az „anya­or­szá­gi mé­dia ha­tá­sá­nak »gá­tolása«”.61
Idő­köz­ben meg­mu­tat­ko­zott, hogy a fel­sőbb párt­szer­vek és a he­lyi szer­vek nem­rit­kán el­len­té­tes kö­ve­te­lé­sé­nek tel­je­sí­té­se nem lesz kön­­nyű ügy. Mi­vel a Tìšín és Ostra­va kör­nyé­ki ré­gi­ó­ban, va­la­mint Észak-Mor­va­or­szág­ban erős len­gyel­el­le­nes han­gu­lat ural­ko­dott, a len­gyel nép­mű­vé­sze­ti együt­te­sek nem ve­het­tek részt a ke­rü­le­ti szem­lén, s fel­ké­rés hí­ján nem lép­het­tek fel a cseh és mor­va ke­rü­le­tek­ben. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um ré­szé­ről a PZKO-val szem­ben tá­masz­tott to­váb­bi kö­ve­tel­mény az volt, hogy az alap­sza­bály egy­ér­tel­mű­en rög­zít­se a szer­ve­zet szá­má­ra a len­gyel tan­nyel­vű is­ko­lák igaz­ga­tó­i­nak irá­nyí­tá­sá­ba tör­té­nő be­le­szó­lás meg­til­tá­sát, mi­vel a múlt­ban a PZKO fő­bi­zott­sá­ga ta­lál­ko­zó­kat szer­ve­zett az igaz­ga­tók rész­vé­te­lé­vel, ha­son­ló­an, mint azt a len­gyel fő­is­ko­lás­ok di­ák­kö­rei tet­ték. A mi­nisz­té­ri­um az 1957 de­cem­be­ré­ben kelt do­ku­men­tum­ban fel­ada­tul szab­ta az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Nem­ze­ti Bi­zott­ság szá­má­ra a cseh pe­da­gó­gu­sok meg­nye­ré­sét a Tìšín kör­nyé­ki cseh kul­tu­rá­lis élet meg­erő­sí­té­se céljából.62 A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­nak ugyan­ak­kor nem si­ke­rült el­ér­nie a szá­má­ra ké­nyel­met­len Pawol Kubisz el­tá­vo­lí­tá­sát a Zwrot és az SLA ve­ze­té­sé­ből.
A mi­nisz­té­ri­um szá­má­ra a PZKO el­le­ni to­váb­bi tá­ma­dás­ra ürü­gyül szol­gál­tak a PZKO ál­tal 1957 de­cem­be­ré­ben szer­ve­zett tan­fo­lyam­ok. R. To­mis­nak a CSKP III. osz­tá­lya szá­má­ra ké­szült, 1957. de­cem­ber 20-ról szár­ma­zó „drá­mai” hang­vé­te­lű je­len­té­se sze­rint „a tan­fo­lyam­ok részt­ve­vő­i­nek kö­ré­ben rend­kí­vül ve­szé­lyes re­vi­zi­o­nis­ta és so­vi­nisz­ta né­ze­tek kap­tak láb­ra”, s csak ket­ten he­lyez­ked­tek „párt­sze­rű ál­lás­pont­ra”. A G³os Ludu fő­szer­kesz­tő­jé­vel tör­tént ta­lál­ko­zás után To­mis ál­lí­tó­lag ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy a „len­gyel prob­lé­ma és a tìšíni hely­zet sok­kal sú­lyo­sabb, mint ahogy az a PZKO V. köz­gyű­lé­se ide­jén tűnt szá­má­ra”. Hang­sú­lyoz­ta, hogy ál­lí­tó­lag sze­mé­lye­sen aka­dá­lyoz­ta meg kle­ri­ká­lis tar­tal­mú köny­vek Len­gyel­or­szág­ból tör­té­nő, 40 ezer pél­dányt ki­te­vő be­ho­za­ta­lát, ami erő­sen el­túl­zott adat volt.63
A tan­fo­lyam­okon új­ra fel­ve­tőd­tek a ha­za fo­gal­má­val, il­let­ve a nem­zet és a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek kö­zöt­ti kü­lönb­ség­gel kap­cso­la­tos kér­dé­sek. A részt­ve­vők fel­szó­la­lá­sai azt a prob­lé­mát fe­sze­get­ték, hogy mi va­ló­já­ban a ki­sebb­sé­gek ál­tal lét­re­ho­zott kul­tú­ra és mely nem­zet ré­szé­nek te­kint­he­tő az, mi­lyen nem­ze­ti ha­gyo­má­nyok­ból kell épít­kez­nie, s mi­lyen nem­ze­ti szel­lem­ben kell ne­vel­ni a ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó szü­lők gyer­me­ke­it. A részt­ve­vők kö­ve­tel­ték, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gyel kul­tú­rát mi­nő­sít­sék nem­ze­ti kul­tú­rá­nak. Is­mét elő­tér­be ke­rült a két­nyel­vű­ség és a len­gyel nyelv hasz­ná­la­ta a hi­va­ta­los érint­ke­zés­ben. Kö­ve­tel­ték azt a jo­got, hogy a len­gyel nyelv va­la­men­­nyi ta­nács­ko­zá­son le­gi­ti­mi­tást nyer­jen, és a ha­tó­sá­gok­tól a be­ad­vány­ok­ra ki­zá­ró­lag len­gyel nyel­ven kap­ja­nak vá­laszt. Fel­lép­tek a spon­tán as­­szi­mi­lá­ció el­len is. Jel­lem­ző volt az az ér­ve­lés, hogy amen­­nyi­ben az if­jú­ság él­het­ne a nem­ze­ti­sé­gi ön­re­a­li­zá­lás le­he­tő­sé­gé­vel, nem jár­ná­nak an­­nyi­an temp­lom­ba. Bí­rál­ták a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­sé­get is, hogy nem tö­rő­dött kel­lő­kép­pen a len­gyel fi­a­tal­ság­gal, és han­got kap­tak a Len­gyel If­jú­sá­gi Szö­vet­ség 1948 utá­ni fel­osz­la­tá­sá­val kap­cso­la­tos ki­fo­gá­sok is. Ál­lí­tó­lag fel­ve­tő­dött az ún. Cieœlar-­plat­form kér­dé­se is. A részt­ve­vők sze­rint „le­het, hogy Cieœlar té­ve­dett, de utá­na a kér­dés meg­tár­gya­lá­sa nél­kül ki­zár­ták.” Bí­rál­ták to­váb­bá a len­gye­lek­nek az ál­la­mi és párt­ap­pa­rá­tus­ban va­ló ala­csony kép­vi­se­le­tét; a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­lat­ban rá­mu­tat­tak ar­ra, hogy már a múlt­ban is ma­gá­tól ér­te­tő­dő­nek szá­mí­tott, tu­laj­don­kép­pen „az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia fel­bom­lá­sa óta el­telt idő­szak alatt ér­vény­ben volt leg­ap­róbb kö­ve­te­lé­sek tel­je­sí­té­sé­hez ra­gasz­ko­dunk.” Szó­ba ke­rül­tek a meg­szün­te­tett len­gyel egye­sü­le­tek va­gyo­ná­nak kér­dé­sei, a részt­ve­vők kö­ve­tel­ték an­nak át­adá­sát a PZKO szá­má­ra. Ki­fe­je­zés­re jut­tat­ták, hogy nem ér­te­nek egyet Pawol Kubisz­nak a Zwrot és az SLA-ból va­ló ter­ve­zett el­tá­vo­lí­tá­sá­val. Ugyan­ak­kor szót emel­tek a cseh na­ci­o­na­lis­ta szer­zők, pél­dá­ul Petr Bezruè és A. M. Tilšová mű­ve­i­nek ki­adá­sa el­len. A ki­fo­gá­sok ma­gá­nak a CSKP-nek a po­li­ti­ká­ja el­len is irá­nyul­tak: „mit kí­ván ten­ni a párt a len­gye­lek el­len a múlt­ban el­kö­ve­tett sé­rel­mek or­vos­lá­sa ér­de­ké­ben? […] Mit akar ten­ni a párt a cseh sovinizmius ellen?”64

Az ül­dö­zé­sek kul­mi­ná­lá­sa

A len­gyel ki­sebb­ség el­le­ni meg­tor­lá­sok 1957–1958-ban ér­ték el te­tő­pont­ju­kat. Eh­hez a PZKO fő­bi­zott­sá­gá­nak az az 1957. de­cem­ber 12-én ho­zott dön­té­se adott lö­kést, mely ki­adás­ra aján­lot­ta Teofil Sto­larz­nak Bá­nyász­köz­mon­dás­ok cí­mű köny­vét. A mű egyi­ke volt az SLA PZKO iro­dal­mi pá­lyá­za­tán 1954-ben dí­jat nyert mun­kák­nak. Utó­lag, ami­kor már el­kezd­ték a könyv ro­tap­rin­tes el­já­rás­sal tör­té­nő ki­nyom­ta­tá­sát a tøineci vas­mű­ben, a cen­zú­ra ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy a könyv­ben sze­rep­lő több tu­cat­nyi köz­mon­dás ál­lam­el­le­nes jel­le­gű. A ki­nyom­ta­tott pél­dá­nyo­kat el­ko­boz­ták. A „fel­sőbb szer­vek” be­avat­ko­zá­sá­ra a PZKO fő­bi­zott­sá­ga 1958. már­ci­us 18-án dön­tést ho­zott Pawol Kubisz­nak a Zwrot és az SLA szer­kesz­tő­sé­gé­ből tör­té­nő el­tá­vo­lí­tá­sá­ról. Ugyan­ak­kor meg­szün­tet­ték az SLA au­to­nóm stá­tu­sát is. Úgy­szin­tén le­vál­tot­ták az SLA iro­dal­mi szek­ci­ó­já­nak ve­ze­tő­jét és a ki­ad­vány re­cen­zen­sét, Józef Ondruszt is, és be­til­tot­ták szá­má­ra a nép­raj­zi ku­ta­tá­sok pub­li­ká­lá­sát. Kubis­zon és Ondrus­zon kí­vül a ki­ad­vány meg­je­len­te­té­sé­re vo­nat­ko­zó meg­ren­de­lést a PZKO köz­pon­ti tit­ká­ra is alá­ír­ta, aki azon­ban az egész fe­le­lős­ség­re vo­nást meg­úsz­ta egy sú­lyos meg­ro­vás­sal. A len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben iz­ga­tott­sá­got vál­tott ki az a tény, hogy Pawol Kubisz de­monst­ra­tív mó­don el­uta­sí­tot­ta az elég­té­tel­ként fel­kí­nált já­rá­si könyv­tá­ri, il­let­ve le­vél­tá­ri ál­lást, és a tøineci vas­mű acél­ön­tö­dé­jé­ben lé­pett munká­ba.65
A CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak po­li­ti­kai iro­dá­ja ál­tal ké­szí­tett je­len­té­sé­ben, amely egy­ben alap­anya­gul szol­gált a CSKP KB be­szá­mo­ló­já­hoz és ha­tá­ro­za­tá­hoz, 1958. már­ci­us 24-én meg­ál­la­pí­tást nyert, hogy „a len­gyel nem­ze­ti­ség egyes kis­pol­gá­ri ele­me­i­nek kö­ré­ben a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus je­lei mu­tat­koz­nak, s ezt a kis­pol­gár­ság, a kis­pol­gá­ri ér­tel­mi­ség egy ré­sze és a klé­rus ter­jeszti.”66 A je­len­tés sze­rint a „cseh­szlo­vá­ki­ai len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok kö­ré­ben ta­pasz­tal­ha­tó bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus hí­vei az utób­bi év­ben köz­vet­len se­gít­sé­get kap­tak az ilyes­faj­ta ten­den­ci­ák len­gyel­or­szá­gi megtestesítőitől.”67 Rá­adá­sul a len­gyel ér­tel­mi­sé­get re­vi­zi­o­nis­ta né­ze­tek ter­jesz­té­sé­vel vá­dol­ták, fő­ként a de­mok­rá­cia, az em­be­ri sza­bad­ság és a nem­ze­ti­sé­gi kér­dést érin­tő mar­xi-le­ni­ni ta­nok vo­nat­ko­zá­sá­ban. Utó­lag a leg­főbb ve­szély ka­te­gó­ri­á­já­ba so­rol­ták az evan­gé­li­kus egy­há­zat, a szek­tá­kat és az if­jú­sá­got. Gon­dot oko­zott a ha­ta­lom­nak a len­gyel la­kos­ság nagy­fo­kú val­lá­sos­sá­ga. A hit­tan­órá­kat 1953-ban a ta­nu­lók 98%-a lá­to­gat­ta, s ez idő tájt a Èeský Tìšín-i já­rás­ban a la­kos­ság csu­pán 1,4%-a volt fe­le­ke­ze­ten kí­vü­li; de még az 1957/1958-as tan­év­ben is a hit­tan­órá­kat a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ta­nu­lók 72%-a lá­to­gat­ta, míg a cseh ta­nu­lók ese­té­ben ez csu­pán 48%-ot tett ki.68
A 219 fő­ből ál­ló len­gyel ta­ní­tói ál­lo­mány­ból 164 va­la­mi­lyen fe­le­ke­zet tag­ja volt, 55-en fe­le­ke­ze­ten kí­vü­li­ek, és öt ta­ní­tó hit­tan­ra já­rat­ta a gye­re­két. Bár a „val­lá­sos” ta­ní­tók kö­zül so­kan egy­há­zi szer­tar­tá­so­kon nem vet­tek részt, ezek ke­ve­seb­ben vol­tak, mint a cseh ta­ní­tók ese­té­ben. A len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben a hit­tan­órá­kat lá­to­ga­tó ta­nu­lók szá­za­lék­ará­nya ha­gyo­má­nyo­san ma­ga­sabb volt. Az Ost­ra­vai ke­rü­let­ben ös­­szes­sé­gé­ben a hit­tan­ok­ta­tást a cseh ta­nu­lók 47,9%-a lá­to­gat­ta, ugyan­ak­kor a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű­ek­nél ez el­ér­te a 71,2%-ot. En­nek az arány­nak hoz­zá­ve­tő­leg meg­fe­lel­tek az egyes já­rá­sok ada­tai is.69

A hely­zet le­csil­la­po­dá­sa

A len­gyel ki­sebb­sé­gi prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló, fő­ként a ke­rü­le­ti nem­ze­ti bi­zott­sá­gok, ki­sebb rész­ben a CSKP funk­ci­o­ná­ri­u­sai ál­tal kép­vi­selt né­ze­tek nem jár­tak si­ker­rel. Min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint eb­ben köz­re­ját­szott az a tény is, hogy a CSKP a len­gyel ki­sebb­ség kö­ré­ben vi­szony­lag erős tá­mo­ga­tást tud­ha­tott ma­ga mö­gött, nyil­ván meg­volt a ma­ga ha­tá­sa a nem­ze­ti­sé­gi fe­szült­ség ger­jesz­té­sé­től tar­tó ag­gá­lyok­nak is. Rá­adá­sul a PZKO te­vé­keny­sé­gét fo­ko­za­to­san hoz­zá­iga­zí­tot­ta a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom kö­ve­te­lé­se­i­hez. A Zwrot 1957. de­cem­be­ri szá­ma a CSKP Èeský Tìšín-i já­rá­si el­ső tik­árá­tól, E. Morkestól szár­ma­zó cik­ket je­len­tetett meg, mely fel­so­ra­koz­tat­ta a PZKO te­vé­keny­sé­gé­vel kap­cso­la­tos hi­va­ta­los el­vá­rá­so­kat. Meg­is­mé­tel­te azo­kat a már ko­ráb­ban is han­goz­ta­tott fenn­tar­tá­so­kat, hogy a PZKO a kul­tu­rá­lis te­vé­keny­sé­get ön­cé­lú­nak te­kin­ti, nem szen­tel kel­lő fi­gyel­met a len­gyel la­kos­ság kö­ré­ben vég­zett esz­mei ne­ve­lő­mun­ká­nak, nem mű­kö­dik kel­lő­kép­pen együtt a For­ra­dal­mi Szak­szer­ve­ze­ti Moz­ga­lom­mal és a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség­gel, va­la­mint a mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok­kal a kö­zös cseh–len­gyel kul­tu­rá­lis ren­dez­vé­nyek szer­ve­zé­sé­ben. Ugyan­ak­kor Morkes hang­sú­lyoz­ta a „val­lá­si nép­bu­tí­tás” el­le­ni, a PZKO ál­tal szer­ve­zett elő­adás­so­ro­zat­ok fontosságát.70
Meg­le­pő vi­szont, hogy a CSKP Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­ga po­li­ti­kai iro­dá­ja ál­tal ki­dol­go­zott do­ku­men­tum hang­vé­te­le el­le­né­re elő­tér­be ke­rült a ré­gi­ón be­lü­li cseh na­ci­o­na­liz­mus el­le­ni harc is. Nem ki­zárt, hogy a CSKP ve­ze­té­se is­mét fel­ele­ve­ní­tet­te azt az el­vet, mely sze­rint az a na­ci­o­na­liz­mus a ve­szé­lyes, amely el­len nem har­col­nak. Min­den­eset­re a cseh­szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­sé­gi prob­le­ma­ti­ká­ról ké­szült elem­zés­ben, ame­lyet a CSKP III. osz­tá­lyá­nak mun­ka­tár­sa, Otakar Zeman dol­go­zott ki a CSKP XI. kong­res­­szu­sa után, ki­húz­ták azt a mon­da­tot, hogy: „a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­mus Ostra­va kör­nyé­kén is mély gyö­ke­re­ket eresz­tett.” Más­részt vi­szont a do­ku­men­tum em­lí­tést tett a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­la­tos, a ré­gió 63 hely­sé­gét érin­tő be nem tar­tá­sá­ról, va­la­mint a len­gyel­el­le­nes lég­kör­ről és az olyas­faj­ta ki­je­len­té­sek­ről, hogy „ná­lunk a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok jo­gai el­túl­zot­tak, több vív­mány­ban ré­sze­sül­nek, mint amit meg­ér­de­mel­né­nek”, de ugyan­ak­kor a két ha­za el­mé­le­té­ről is.71
A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok kö­ré­ben vég­zett po­li­ti­kai te­vé­keny­ség el­ve­i­vel el­ső íz­ben 1958. áp­ri­lis 3-án fog­lal­ko­zott. A ha­tá­ro­za­ti ja­vas­la­tot a KB tit­ká­ra, Vla­di­mír Koucky ter­jesz­tet­te elő. A CSKP ve­ze­té­se ek­kor elem­zést kért a Zwrot és a G³os Ludu cí­mű fo­lyó­irat­ról. Koucky a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos in­téz­ke­dés­hez ha­son­ló­an a len­gyel ki­sebb­sé­gi saj­tó bő­ví­té­sét és pél­dány­szá­má­nak eme­lé­sét ja­va­sol­ta, a len­gyel­or­szá­gi mé­dia ha­tá­sá­nak gyen­gí­té­sé­re tö­re­ked­ve. A CSKP KB tit­kár­sá­gán meg­tár­gyalt ja­vas­lat 1959. ja­nu­ár 27-én vissza­ke­rült a po­li­ti­kai iro­da elé.72
Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak a len­gyel ki­sebb­sé­gi in­téz­mé­nyek tel­jes fel­szá­mo­lá­sá­ra irá­nyu­ló ja­vas­la­tát a CSKP ve­ze­té­se nem tet­te ma­gá­é­vá. El­len­ke­ző­leg, ki­egyen­sú­lyo­zot­tabb meg­kö­ze­lí­tés mel­lett dön­tött a mind­két ol­da­lon szél­ső­sé­ges­nek ítélt meg­nyil­vá­nu­lá­sok­kal szem­ben. Mi­vel azon­ban a je­len­tés és a ha­tá­ro­zat súly­pont­ja a len­gye­lek­nek a több­sé­gi la­kos­ság­tól va­ló ál­lí­tó­la­gos el­szi­ge­te­lő­dé­sé­re, il­let­ve an­nak le­küz­dé­sé­re he­lye­ző­dött, a ha­tá­ro­zat tu­laj­don­kép­pen a len­gyel ki­sebb­ség spon­tán as­­szi­mi­lá­ló­dá­sát elő­moz­dí­tó rej­tet­tebb tá­mo­ga­tá­sát szol­gál­ta. A len­gye­lek ará­nya ugyan­is Tìšín kör­nyé­kén a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság egész te­rü­le­té­ről tör­té­nő oda­ván­dor­lás nyo­mán ter­mé­sze­te­sen csök­ke­ni kez­dett. A je­len­tés rá­mu­ta­tott a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus, a so­vi­niz­mus és a sze­pa­ra­tiz­mus kü­lön­bö­ző for­má­i­nak mind a len­gyel, mind pe­dig a cseh kö­zeg­ben ta­pasz­tal­ha­tó meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ra. A len­gyel ki­sebb­ség­gel szem­ben a kri­ti­ka to­vább­ra is azt vet­te cél­ba, hogy a len­gyel ki­sebb­ség „szer­ve­zett kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi éle­te je­len­tős mér­ték­ben el­kü­lö­nül a cseh dol­go­zók kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi éle­té­től.” „A cseh és a len­gyel dol­go­zók kö­ze­le­dé­sé­nek el­mé­lyí­té­sét ne­he­zí­tő aka­dály”-ként a ka­to­li­kus és az evan­gé­li­kus egy­há­zat, va­la­mint az egy­ház­tól el­sza­kadt val­lá­si cso­por­to­kat, a szek­tá­kat, fő­leg a len­gyel klé­rust je­löl­te meg.73
A PZKO a va­la­men­­nyi Ostra­va kör­nyé­ki len­gyel pol­gár kép­vi­se­le­ti szerve­ként va­ló el­is­me­ré­sét kö­ve­tel­te, s is­mé­tel­ten fel­me­rült az ún. Cieœlar-­plat­form kér­dé­se. A CSKP ve­ze­té­se hang­sú­lyoz­ta, hogy az or­szág­ban a po­li­ti­kai mo­no­pó­li­um a kom­mu­nis­ta pár­tot il­le­ti meg, amely „meg­tes­te­sí­ti va­la­men­­nyi cseh­szlo­vá­ki­ai nem­ze­ti­ség ér­dek­kép­vi­se­let­ét.” A töb­bi ki­sebb­sé­gi szer­ve­zet­hez ha­son­ló­an (ez ki­vált­képp a Cse­ma­dok­ra vo­nat­ko­zott) a CSKP ve­ze­té­se a PZKO-val szem­ben is hang­sú­lyoz­ta, hogy ezek a szer­ve­ze­tek sem­mi­kép­pen sem te­kint­he­tők po­li­ti­kai szer­ve­ző­dés­nek, ha­nem ki­zá­ró­lag kul­tu­rá­lis jel­le­gű­ek. Ugyan­ak­kor a CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja meg­erő­sí­tet­te an­nak az elv­nek az ér­vé­nyes­sé­gét, amely sze­rint a PZKO-nak az Ost­ra­vai ke­rü­le­ten be­lül a Nem­ze­ti Front Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak ré­sze­ként, a raj­ta ke­resz­tül ka­pott pénz­ügyi tá­mo­ga­tás­sal él­ve kell ki­fej­te­nie te­vé­keny­sé­gét. Az Ok­ta­tás­ügyi és Kul­tu­rá­lis Mi­nisz­té­ri­um­nak te­hát nem si­ke­rült el­ér­nie a PZKO-nak a mi­nisz­té­ri­um struk­tú­rá­i­ba va­ló tel­jes be­ta­go­zó­dá­sát. Fran­tišek Kahu­da mi­nisz­ter szá­má­ra csu­pán az a fel­adat ju­tott, hogy tár­cá­ja rend­sze­re­sen fi­gye­lem­mel kí­sér­je a PZKO te­vé­keny­sé­gét, és köz­re­mű­köd­jön „a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok kö­ré­ben vég­zett kul­tu­rá­lis te­vé­keny­ség­gel kap­cso­la­tos alap­ve­tő prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ban, va­la­mint a PZKO te­vé­keny­sé­gé­nek irá­nyí­tá­sá­ban és el­len­őr­zé­sé­ben.” Más­fe­lől vi­szont a mi­nisz­té­ri­um­nak el­ren­del­ték, hogy be­ha­tób­ban tö­rőd­jön a len­gyel ki­sebb­ség gond­ja­i­val. En­nek irá­nyí­tá­sát az egyik mi­nisz­ter­he­lyet­tes kap­ta fela­dat­ul.74
A re­gi­o­ná­lis ha­tal­mi struk­tú­rák do­ku­men­tu­ma­i­tól el­té­rő­en a re­vi­zi­o­niz­mus mind a cse­hek, mind pe­dig a len­gyel nem­ze­ti­ség so­ra­i­ban meg­le­vő prob­lé­ma­ként sze­re­pelt. A je­len­tés a „dol­go­zó nép er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gé”-nek kö­ve­tel­mé­nyé­ből ki­in­dul­va el­ítél­te a Len­gyel­or­szág­ból be­ho­zott la­po­kat, va­la­mint a ne­he­zen el­len­őriz­he­tő ele­ven kis­ha­tár men­ti kap­cso­la­to­kat. A len­gyel és a cseh na­ci­o­na­liz­mus vi­szont hi­va­ta­lo­san azo­nos szint­re ke­rült: „kö­nyör­te­len har­cot kell foly­tat­ni mind a cseh, mind pe­dig a len­gyel na­ci­o­na­liz­mus el­len, le kell lep­lez­ni azok gyö­ke­re­it, és meg kell aka­dá­lyoz­ni a ha­tó­ere­jét le­he­tő­vé te­vő fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sát.” Így egy­fe­lől el­uta­sí­tás­sal ta­lál­ko­zott a két ha­za el­mé­le­te mint a „dol­go­zó né­pünk er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gét gyen­gí­tő te­ó­ria”. Más­részt vi­szont a je­len­tés ne­ga­tív ös­­sze­füg­gé­sek­be ágyaz­va szólt a cseh na­ci­o­na­liz­mus­ról, mely az 1938-as tìšíni ese­mé­nyek fel­ele­ve­ní­té­sé­ben, a len­gye­lek „el­túl­zott” jo­ga­it ne­hez­mé­nye­ző ki­je­len­té­sek­ben, a len­gyel is­ko­lák meg­szün­te­té­sé­nek kö­ve­te­lé­sé­ben és a két­nyel­vű­ség szük­sé­ges­sé­gé­nek ta­ga­dá­sá­ban ju­tott ki­fe­je­zés­re. A je­len­tés konk­rét pél­dá­kat fel­hoz­va utalt a két­nyel­vű fel­ira­tok ešín­ben és egyes két­nyel­vű köz­sé­gek­ben ta­pasz­tal­ha­tó mel­lő­zé­sé­re, ame­lyek­ben a hi­va­ta­los hir­det­mé­nyek ki­füg­gesz­té­se, a köz­épü­le­tek meg­ne­ve­zé­se, a kör­le­ve­lek ki­bo­csá­tá­sa csu­pán cseh nyel­ven tör­tént. Egy­ér­tel­mű­en el­íté­lő­en szólt a je­len­tés az olyan, pél­dá­ul a Èeský Tìšín-i Já­rá­si Nem­ze­ti Bi­zott­ság ál­tal han­goz­ta­tott ér­vek­ről, me­lyek sze­rint len­gyel nem­ze­ti­sé­gi prob­lé­ma nem lé­te­zik, mert min­den ál­lam­pol­gár tud cse­hül. Ugyan­ak­kor a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű kom­mu­nis­ták fel­ada­tul kap­ták, hogy har­col­ja­nak azok el­len a na­ci­o­na­lis­ták el­len, akik „a két­nyel­vű­ség­gel kap­cso­la­tos in­téz­ke­dé­sek­kel és az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­nak jo­gá­val vis­­sza­él­ve sze­ret­nék fel­hasz­nál­ni azo­kat ar­ra, hogy a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok éle­tét el­kü­lö­nít­sék a cseh la­kos­ság­gal va­ló ba­rá­ti szo­ci­a­lis­ta együttműködéstől.”75
A mi­nisz­té­ri­um vi­szont si­ker­rel ki­e­rő­sza­kol­ta, hogy a len­gyel ki­sebb­sé­gi ren­dez­vé­nyek mi­ni­má­lis ál­la­mi tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­je­nek. A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja a Cseh­szlo­vá­kia és Len­gyel­or­szág kö­zöt­ti kul­tu­rá­lis meg­ál­la­po­dás­ról fo­lyó tár­gya­lá­so­kon el­uta­sí­totta a len­gyel fél ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gye­lek kul­tu­rá­lis szük­ség­le­te­i­nek ki­elé­gí­té­sé­vel a len­gyel Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um is tö­rőd­jön. A len­gyel nem­ze­ti­sé­gű cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok­ról va­ló gon­dos­ko­dást „a cseh­szlo­vák ál­lam ki­zá­ró­la­gos ügyé­vé” nyil­vá­ní­tot­ták.
A CSKP nem­ze­ti­sé­gi po­li­ti­ká­já­nak ve­zér­lő el­vé­vé a pro­le­tár in­ter­na­ci­o­na­liz­must dek­la­rál­ták. Az egyes nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­sé­gek sa­já­tos­sá­ga­it va­ló­já­ban a nyel­vi, il­let­ve a kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­gek­re re­du­kál­ták: „a nyel­vi sok­fé­le­ség se­hol sem vál­hat aka­dá­lyá­vá egész la­kos­sá­gunk nem­ze­ti­sé­gi kü­lönb­sé­ge­ken fe­lül­emel­ke­dő er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek meg­szi­lár­dí­tá­sá­ban.” A nem­ze­ti­sé­gi kér­dés meg­ol­dá­sa így alá­ren­de­lő­dött a fő fel­adat­nak – „a szo­ci­a­lis­ta épí­tés be­te­tő­zé­sé”-nek. A nyi­lat­ko­zat­ban ez to­váb­bi nyo­ma­té­kot ka­pott az­zal a meg­ál­la­pí­tás­sal, hogy e cél­nak az el­éré­sé­hez el­en­ged­he­tet­len az egész dol­go­zó nép er­köl­csi-po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek to­váb­bi meg­szi­lár­dí­tá­sa. Ezért tá­mo­gat­ni kell min­dent, ami elő­se­gí­ti en­nek az egy­ség­nek a ki­ala­kí­tá­sát és megszilárdítását.”76
Az így ér­tel­me­zett egy­ség szel­le­mé­ben a len­gyel nem­ze­ti­ség köz­éle­ti ak­ti­vi­tá­sá­nak súly­pont­ja át­he­lye­ző­dött a ki­sebb­sé­gi struk­tú­rák­ból a „ter­me­lé­si szfé­rá­ba”. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom szor­gal­maz­ni kezd­te len­gyel nem­ze­ti­sé­gű la­ko­sok erő­tel­je­sebb be­vo­ná­sát a köz­élet­be, a tár­sa­dal­mi elő­re­lé­pés pers­pek­tí­vá­ját kí­nál­va, hogy a PZKO-n, ill. a ki­sebb­sé­gi kö­zös­sé­gen be­lü­li sze­rep­vál­la­lás vál­jék mi­nél ke­vés­bé att­rak­tí­vab­bá szá­muk­ra. „Az üze­mek, a föld­mű­ves szö­vet­ke­ze­tek, a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok, a tö­meg­szer­ve­ze­tek, fő­ként a szak­szer­ve­ze­tek és a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség szer­ve­ze­tei je­len­tik a cseh és a len­gyel dol­go­zók ba­rá­ti együtt­mű­kö­dé­sé­nek ki­ala­kí­tá­sát és meg­szi­lár­dí­tá­sát szol­gá­ló meg­ha­tá­ro­zó cent­ru­mo­kat.”
S ezt ki­egé­szí­tet­ték az aláb­bi ta­ná­csok: ilyen irány­vé­tel­hez pél­da­ként szol­gál­hat „a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű élen­já­ró dol­go­zók” na­gyobb szám­ban tör­té­nő fel­vé­te­le a CSKP tag­je­lölt­je­i­nek so­rá­ba és „azok meg­bí­zá­sa konk­rét, a len­gyel pol­gár­tár­sak kö­ré­ben ki­fej­tett po­li­ti­kai mun­ká­hoz kap­cso­ló­dó fel­ada­tok­kal.” Ugyan­ak­kor az is az uta­sí­tá­sok­ban sze­re­pelt, hogy len­gyel nem­ze­ti­sé­gű pár­ton­kí­vü­li­ek na­gyobb mér­ték­ben ve­gye­nek részt kü­lön­bö­ző párt­is­ko­lá­zá­so­kon és tan­fo­lyam­okon. S ez a szak­szer­ve­ze­ti is­ko­lá­zá­sok­ra és a cseh­szlo­vák if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek­re is vo­nat­ko­zott. A CSKP ve­ze­té­se dek­la­rál­ta elé­ge­det­len­sé­gét a len­gyel fi­a­ta­lok ala­csony szer­ve­zett­sé­gé­vel. A szö­vet­ség el­nö­ke, Miroslav Veck­er fel­ada­tul kap­ta „a cseh és len­gyel fi­a­ta­lok­nak a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség szer­ve­ze­te­in be­lü­li leg­szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dés fel­tét­ele­i­nek ja­ví­tá­sát.” Ugyan­ak­kor el­uta­sí­tás­sal ta­lál­koz­tak az önál­ló len­gyel szer­ve­ze­ti struk­tú­rák ki­ala­kí­tá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek, a mo­no­pol­hely­zet­ben le­vő if­jú­sá­gi szö­vet­sé­gen be­lü­li alap­szer­ve­ze­te­ket is be­le­ért­ve. A CSKP ve­ze­té­se rend­kí­vül fon­tos sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott an­nak, hogy a len­gyel tan­nyel­vű is­ko­lák vég­zett­jei le­he­tő­sé­get kap­ja­nak az ér­vé­nye­sü­lés­re az or­szág egész te­rü­le­tén, a leg­kü­lön­bö­zőbb he­lye­ken, ko­mo­lyabb posz­to­kon is. A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­já­nak ülé­sén er­re nyo­ma­té­ko­san fel­hív­ta a fi­gyel­met a tes­tü­let tag­ja, Lud­mi­la Jankov­cov­á.77
A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja egyút­tal ha­tá­ro­za­tot ho­zott a ta­ní­tók szár­ma­zás sze­rin­ti osz­tály­ös­­sze­té­tel­ének ja­ví­tá­sá­ról is. A len­gyel nyel­vű szép­iro­dal­mi és po­li­ti­kai mű­vek ki­adá­sa köz­pon­to­sí­tott irá­nyí­tás alá ke­rült, csak­úgy, mint az iro­dal­mi al­ko­tá­sok és a nép­mű­vé­sze­ti együt­te­sek szá­má­ra szük­sé­ges szak­mai anya­gok Len­gyel­or­szág­ból tör­té­nő be­ho­za­ta­la. A len­gyel nyel­vű idő­sza­ki saj­tó ere­de­ti­leg ter­ve­zett bő­ví­té­se he­lyett más­faj­ta in­téz­ke­dés tör­tént. A CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­ja úgy dön­tött, hogy nö­vel­ni kell a len­gyel nyel­vű cik­kek szá­mát a két­nyel­vű üze­mi új­sá­gok­ban. A len­gyel mű­vész­együt­te­sek szer­ve­zé­se a PZKO he­lyett át­ke­rült a szak­szer­ve­ze­ti üze­mi klu­bok ha­tás­kö­ré­be.
A párt­ve­ze­tés ma­gá­é­vá tet­te a he­lyi ál­lam­igaz­ga­tás aján­lá­sát, kö­ve­tel­ve, hogy a PZKO na­gyobb részt vál­lal­jon a kö­zös cseh–len­gyel kul­tú­res­tek, hang­ver­se­nyek és eszt­rád­mű­sor­ok szer­ve­zé­sé­ből. Ugyan­ak­kor in­téz­ke­dés tör­tént ar­ról, hogy erő­tel­je­seb­ben ér­vé­nye­sül­jön a PZKO te­vé­keny­sé­gé­nek a párt ál­ta­li el­len­őr­zé­se. Kü­lön­le­ges fi­gye­lem irá­nyult – amit Vil­iam Široký mi­nisz­ter­el­nök is szor­gal­ma­zott – a Len­gyel­or­szág­ból szár­ma­zó ka­to­li­kus saj­tó ter­jesz­té­sé­re a Tìšín kör­nyé­ki len­gyel nem­ze­ti­sé­gű hí­vek kö­ré­ben. Így a PZKO ke­ze­lé­sé­ben le­vő könyv­üz­le­tek „az egy­há­zi ma­ra­di­ság és egyéb bur­zsoá csö­ke­vé­nyek fel­leg­vá­rá”-nak mi­nő­sül­tek. Ri­asz­tó­nak szá­mí­tott az a tény, hogy míg a Prze­wod­nik katolic­ki cí­mű ter­je­del­mes, a val­lá­si kér­dé­sek­nek szen­telt írá­so­kat tar­tal­ma­zó fo­lyó­irat­ból a PZKO 1117 pél­dányt igé­nyelt, a len­gyel kom­mu­nis­ták Try­buna Ludu cí­mű na­pi­lap­já­ból mind­ös­­sze 8 pél­dányt já­ra­tott a szervezet.78
Dön­tés szü­le­tett a CSKP ve­ze­té­sé­ben a PZKO VI. kong­res­­szu­sá­nak ös­­sze­hí­vá­sá­ról is, az­zal a cél­lal, hogy a len­gyel ki­sebb­ség­gel szem­be­ni po­li­ti­ka új el­vei rög­zí­tést nyer­je­nek a szer­ve­zet do­ku­men­tu­ma­i­ban is. A PZKO ve­ze­té­se a CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­já­nak kö­ve­te­lé­se­it el­fo­gad­ta. Így pél­dá­ul a PZKO fő­bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke, Adolf Kubecz­ka nyil­vá­no­san el­ítél­te azo­kat a né­ze­te­ket, hogy „sem­mi­be ve­szik a len­gyel la­kos­ság nyel­vi jo­ga­it”. El­len­ke­ző­leg, fő prob­lé­ma­ként a len­gyel ki­sebb­ség tag­ja­i­nak lany­ha ma­ga­tar­tá­sát je­löl­te meg, a PZKO-nak a nem­ze­ti bi­zott­sá­gok­ban dol­go­zó tag­ja­it is beleértve.79 A szer­ve­zet 1959 ta­va­szán tar­tott já­rá­si kon­fe­ren­ci­á­in csu­pán egye­di kri­ti­kai han­gok je­lent­kez­tek, pél­dá­ul a le­vál­tott és a szer­ve­zet­ből ki­zárt Pawol Kubisz ér­de­ké­ben, mi­köz­ben a PZKO el­nö­ke, Kubecz­ka a len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­té­nek op­ti­má­lis ér­té­ke­lé­sét bí­rá­ló­kat olyan egyé­nek­nek ne­vez­te, akik „a rend­sze­rünk­kel szem­ben ha nem is el­len­sé­ge­sen vi­sel­tet­nek, de leg­alább­is irán­ta szám­ta­lan alap­ta­lan ki­fo­gást és kö­ve­te­lést táplál­nak.”80 A PZKO köz­pon­ti tit­ká­ra, Bohu­mil Goj ha­son­ló­kép­pen köz­vet­le­nül a köz­gyű­lés előtt bí­rál­ta sa­ját szer­ve­ze­tét a cseh tár­sa­da­lom­ban zaj­ló ese­mé­nyek­től el­sza­kadt ma­ga­tar­tás mi­att, „a len­gyel tár­sa­dal­mat érin­tő ügyek­ben ta­nú­sí­tott be­zár­kó­zott­sá­got” vet­ve sze­mé­re. Goj to­váb­bá ki­je­len­tet­te: „nem­rit­kán sa­ját ma­gunk sem val­lunk he­lyes né­ze­te­ket a dol­gok­ról.” Sze­rin­te épp ezek a ten­den­ci­ák „szol­gál­tat­nak ürü­gyet a nem­ze­ti súr­ló­dá­sok­ra és a bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­nak je­lent­ke­zé­sé­re.” Hang­sú­lyoz­ta, hogy: „szo­ci­a­liz­must aka­runk épí­te­ni […] a mi »lengyel ügyein­ket« alá kell ren­del­ni az alap­ve­tő ér­de­kek­nek – a szo­ci­a­liz­mus épí­té­sé­nek.” 81
A PZKO VI. köz­gyű­lé­se is a CSKP KB po­li­ti­kai iro­dá­já­nak 1959 ja­nu­ár­já­ban ho­zott ha­tá­ro­za­tát át­ha­tó, hi­va­ta­lo­san su­gallt (és meg­kö­ve­telt!) hang­vé­tel szel­le­mé­ben zaj­lott. A szer­ve­zet új el­nö­ke Bohu­mil Goj lett, aki egy év­vel ko­ráb­ban még a Bá­nyász­köz­mon­dás­ok mi­att meg­ro­vás­ban és párt­bün­te­tés­ben ré­sze­sült. Az el­ső tit­ká­ri poszt­ra Euge­niusz Suchanek ke­rült. A PZKO tiszt­ség­vi­se­lő­i­nek a köz­gyű­lést meg­elő­ző­en ta­nú­sí­tott lo­ja­li­tá­sért a szer­ve­zet di­csé­ret­ben ré­sze­sült, amit a CSKP Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak tit­ká­ra, Dra­homír Kold­er a köz­gyű­lés be­ve­ze­tő fel­szó­la­lá­sá­ban tol­má­csolt. Ugyan­ak­kor köz­vet­le­nül utá­na bí­rá­ló ki­fo­gá­sok hang­zot­tak el a szer­ve­zet cí­mé­re, ame­lye­ket a CSKP ve­ze­té­se fo­gal­ma­zott meg.82 A köz­gyű­lés el­fo­gad­ta a CSKP kö­ve­te­lé­se­it. El­is­mer­te a párt ve­ze­tő sze­re­pét, és meg­erő­sí­tet­te, hogy a PZKO-nak nem le­het­nek más fel­ada­tai, „mint ame­lye­ket a párt az egész tár­sa­da­lom elé ki­tű­zött.” A PZKO te­vé­keny­sé­gé­nek cél­ja ab­ban me­rült ki, hogy „tel­jes mér­ték­ben se­gít­se elő a gaz­da­sá­gi fel­ada­tok tel­je­sí­té­sét”, a szer­ve­zet tag­ja­it be­von­ja a szo­ci­a­lis­ta mun­ka­ver­seny­be, szor­gal­maz­za a szo­ros együtt­mű­kö­dést a szak­szer­ve­ze­tek­kel és a Cseh­szlo­vák If­jú­sá­gi Szö­vet­ség­gel, a szo­ci­a­lis­ta ha­za­fi­ság­ra és Cseh­szlo­vá­kia irán­ti oda­adás­ra ne­vel­jen és ter­mé­sze­te­sen har­cot foly­tas­son a „bur­zsoá na­ci­o­na­liz­mus” el­len. Ezen kí­vül a szer­ve­zet te­vé­keny­sé­gé­ben erő­tel­je­sebb sze­re­pet kel­lett kap­nia a he­lyi mű­ve­lő­dé­si ott­ho­nok­kal va­ló együtt­mű­kö­dés­nek, va­la­mint az ate­is­ta pro­pa­gan­dá­nak. A ha­tá­ro­zat­ba egyet­len olyan ki­té­tel se ke­rült be, mely a sa­já­tos ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­kát érin­tet­te vol­na.
A hat­va­nas évek ele­jén az em­lí­tett irány­el­vek szel­le­mé­ben újabb lé­pé­sek tör­tén­tek. Hoz­zá­lát­tak a he­lyi könyv­tá­rak ös­­sze­vo­ná­sá­hoz, kö­zös cseh–len­gyel óvo­dá­kat nyi­tot­tak. A PZKO ki­adói te­vé­keny­sé­ge át­ke­rült az Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Ki­adó­vál­la­lat­ba. A CSKP Ost­ra­vai Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak 1962. ja­nu­ár 22-én el­fo­ga­dott je­len­té­sé­ben meg­ál­la­pí­tást nyert, hogy a PZKO-t mint po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tet „ká­ros bur­zsoá na­ci­o­na­lis­ta ten­den­ci­ák hor­do­zó­já­nak te­kin­tő fel­fo­gást” ál­lí­tó­lag si­ke­rült „ér­vény­te­le­ní­te­ni”. Ugyan­ak­kor a je­len­tés meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a PZKO és az ott dol­go­zó kom­mu­nis­ták te­vé­keny­sé­ge meg­le­he­tő­sen for­má­lis jel­le­get ölt. Po­zi­tí­van ér­té­kel­te a „kis­ha­tár men­ti kap­cso­la­tok”-at, te­hát a PZKO szer­ve­ze­te­i­nek len­gyel­or­szá­gi ki­rán­du­lá­sa­it is. A CSKP Ke­rü­le­ti Bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a két ha­za te­ó­ri­á­já­nak fe­sze­ge­té­sét a G³os Ludu és a Zwrot ha­sáb­ja­in „lé­nye­gé­ben si­ke­rült le­küz­de­ni”. Más­fe­lől vi­szont a je­len­tés to­vább­ra is fel­szí­nen tar­tot­ta a he­lyi len­gye­lek kul­tu­rá­lis éle­té­nek a cseh több­sé­gi la­kos­ság­gal szem­be­ni el­szi­ge­te­lő­dé­sé­ről szó­ló ál­lí­tá­so­kat. Nem si­ke­rült el­ér­ni vi­szont a Len­gyel­or­szág­gal fenn­ál­ló kul­tu­rá­lis kap­cso­la­tok meg­sza­ka­dá­sát: „a fo­lyó­irat­ok és köny­vek be­ho­za­ta­lát Len­gyel­or­szág­ból sok­kal in­kább a meg­ren­de­lők igé­nye és nem a po­li­ti­kai ne­ve­lő­mun­ka szük­ség­le­tei és fel­ada­tai szab­ják meg” – áll a jelen­tés­ben.83

Be­fe­je­zés

A cseh­szlo­vá­ki­ai kom­mu­nis­ta ha­ta­lom az öt­ve­nes évek má­so­dik fe­lé­ben fel­lé­pett a ki­sebb­ség­el­le­nes na­ci­o­na­liz­mus nyílt meg­nyil­vá­nu­lá­sai el­len, és nem szán­ta rá ma­gát a meg­tor­lás ra­di­ká­lis for­má­i­nak al­kal­ma­zá­sá­ra, a len­gyel ki­sebb­ség kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­té­nek, a PZKO-nak tel­jes fel­szá­mo­lá­sá­ra. Ugyan­ak­kor, ahogy más nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek – ma­gya­rok, né­me­tek, uk­rá­nok – ese­té­ben igye­ke­zett azok kul­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi éle­tét a leg­mes­­szebb­me­nőbb le­het­sé­ges mér­ték­ben sa­ját el­len­őr­zé­se alá ren­del­ni. A ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni vi­szony­la­gos to­le­ráns ma­ga­tar­tás, fő­ként más kom­mu­nis­ta pár­tok­kal ös­­sze­ha­son­lít­va, nem a CSKP ve­ze­té­sé­nek in­ter­na­ci­o­na­lis­ta po­li­ti­ká­já­ból fa­kadt. Sze­re­pet ját­szot­tak eb­ben min­den bi­zon­­nyal kül­ső té­nye­zők is – ab­ból adó­dó ag­gá­lyok, hogy az eset­le­ges nyílt konf­lik­tus a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek­kel meg­in­gat­ná az or­szág bel­ső sta­bi­li­tá­sát és nem­zet­kö­zi hely­ze­tét. Más­részt vi­szont a len­gyel ki­sebb­ség­nek az 1956-os len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek­kel kap­cso­la­tos po­zi­tív ma­ga­tar­tá­sa és a Tìšín kör­nyé­ki len­gyel la­kos­ság nagy­fo­kú val­lá­sos­sá­ga el­le­né­re a cseh­szlo­vá­ki­ai len­gye­le­ket – elit­jü­ket is be­le­ért­ve – a CSKP po­li­ti­ká­já­nak vi­szony­lag erő­tel­jes tá­mo­ga­tá­sa jel­le­mez­te. Ez fő­ként azok­ból a ne­ga­tív ta­pasz­ta­la­tok­ból adó­dott, ame­lye­ket a len­gyel ki­sebb­ség 1948 előtt a pol­gá­ri erők­nek az irán­ta va­ló vi­szo­nyá­val és ma­ga­tar­tá­sá­val kap­cso­lat­ban szerzett.84 Tény, hogy a len­gyel ki­sebb­ség ül­döz­te­tést szen­ve­dett olyan kép­vi­se­lői is, mint pél­dá­ul Pawe³ Cieœlar és Pawe³ Kubisz nem ad­ták fel kom­mu­nis­ta né­ze­te­i­ket.
A cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta re­zsim jel­lem­ző vo­ná­sa volt az a tö­rek­vés, hogy a mi­ni­mum­ra kor­lá­toz­za a ki­sebb­sé­gek kul­tu­rá­lis, po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és sze­mé­lyi kap­cso­la­ta­it azok­kal az or­szá­gok­kal, ahol et­ni­ku­muk­nak meg­ha­tá­ro­zó po­zí­ci­ó­ja volt. A nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­ge­ket nem te­kin­tet­ték kü­lön jel­lem­je­gyek­kel ren­del­ke­ző po­li­ti­kai és szo­ci­á­lis kö­zös­sé­gek­nek, ame­lyek sa­já­tos kö­ve­te­lé­se­ket tá­masz­ta­nak nem­csak a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás­ügy­ben, ha­nem a po­li­ti­ka, az ön­igaz­ga­tás, a kul­tú­ra, a tu­do­mány te­rü­le­tén, és a szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi kér­dé­sek­ben is. Ez a faj­ta gya­kor­lat azon­ban nem volt ki­zá­ró­lag cseh­szlo­vá­ki­ai ügy, kü­lön­bö­ző mér­ték­ben a szov­jet tömb töb­bi or­szá­ga­i­ban is al­kal­maz­ták, fő­ként a hat­va­nas évek ele­jé­től. Az em­lí­tett po­li­ti­ka a Szov­jet­unió csen­des to­le­ran­ci­á­já­val, il­let­ve egyet­ér­té­sé­vel ta­lál­ko­zott a ke­let-eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek es­té­ben is. A le­gi­ti­mi­tást az ún. domes­ti­ciz­mus85 po­li­ti­ká­ja szol­gál­tat­ta, meg­tör­ve a sa­já­tos bel­po­li­ti­kai kér­dé­sek au­to­nóm ke­ze­lé­sét, el­len­ér­té­kül a Szov­jet­unió töm­bön be­lü­li do­mi­náns sze­re­pé­nek fel­té­tel nél­kü­li el­fo­ga­dá­sá­ért, va­la­mint a szov­jet rend­szer alap­ve­tő is­mér­ve­i­nek, te­hát a gaz­da­ság köz­pon­ti irá­nyí­tá­sá­nak és a kom­mu­nis­ta ha­tal­mi mo­no­pó­li­um­nak a ha­zai po­li­ti­ká­ban va­ló ér­vé­nye­sí­té­sé­ért.
A CSKP ve­ze­té­se ál­tal 1959 ele­jén el­fo­ga­dott in­téz­ke­dé­sek hoz­zá­já­rul­tak a len­gyel ki­sebb­ség, min­de­nek­előtt a Tìšín kör­nyé­ki ki­sebb­sé­g kul­tu­rá­lis és egye­sü­le­ti éle­té­nek mar­gin­al­izálásához. Egy­részt a len­gyel nem­ze­ti­sé­gű mun­ká­sok el­ván­dor­lá­sá­nak tá­mo­ga­tá­sa Tìšín kör­nyé­ké­ről az or­szág töb­bi ré­sze­i­be két­ség­te­le­nül szo­ci­á­lis fel­emel­ke­dést ered­mé­nye­zett egye­sek szá­má­ra; más­részt vi­szont meg­gyen­gí­tet­te a Tìšín kör­nyé­ki len­gyel kö­zös­ség ös­­sze­tar­tó ere­jét a fi­a­tal és mű­velt kor­osz­tály tag­ja­i­nak el­köl­tö­zé­se foly­tán.
Te­hát a CSKP ve­ze­té­sé­nek in­téz­ke­dé­sei a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­kát csu­pán a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­lat­ra, il­let­ve a he­lyi kul­tú­rá­ra le­szű­kít­ve nem­csak az „ál­la­mi as­­szi­mi­lá­ció” irá­nyá­ban ha­tot­tak, táp­lál­va te­hát a cseh­szlo­vák ál­lam­mal va­ló fo­ko­zot­tabb azo­no­su­lást, ha­nem vég­ső so­ron tá­mo­gat­ták és gyor­sí­tot­ták az erő­szak­men­tes spon­tán as­­szi­mi­lá­ci­ót is.
A Tìšín kör­nyé­ki len­gyel ki­sebb­ség po­zí­ci­ó­it meg­in­gat­ta az 1960-ban vég­re­haj­tott köz­igaz­ga­tá­si át­szer­ve­zés is. Igaz, a já­rá­sok szá­má­nak csök­ken­té­se az ál­lam­igaz­ga­tás ha­té­ko­nyab­bá té­te­lét szol­gál­ta, de a nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes vi­dé­ke­ken eh­hez más té­nye­ző is tár­sult. A ma­gyar és az uk­rán ki­sebb­ség­hez ha­son­ló­an Tìšín kör­nyé­kén az új já­rá­sok ki­ala­kí­tá­sa so­rán min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint szin­túgy fon­tos sze­re­pet ját­szott a ki­sebb­sé­gek ará­nyá­nak csök­ken­té­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­zet is. A Èeský Tìšín-i já­rást, ahol a len­gye­lek ará­nya 1950-ben 33,3%-ot tett ki, meg­szün­tet­ték, és hoz­zá­csa­tol­ták Karv­inához. Ma­gá­ban a Karv­inái já­rás­ban a je­len­tős oda­köl­tö­zé­sek foly­tán úgy­szin­tén vis­­sza­esett a len­gyel et­ni­kum ará­nya, 22,7%-ról 16,8%-ra. A va­la­mi­ko­ri tìšíni ré­gió ma­rad­vá­nya át­ke­rült a Frýdek-Mýstek-i já­rás­ba, ahol a len­gye­lek már csak a la­kos­ság 12,4%-át alkot­ták.86
A len­gyel ki­sebb­ség hely­ze­té­ről és bel­ső prob­lé­má­i­ról fo­lyó vi­tá­kat hos­­szú idő­re el­foj­tot­ták, az as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­val kap­cso­la­tos kér­dé­sek fe­sze­ge­té­se csak a hat­va­nas évek­ben, óva­to­san in­dult meg.87 A ki­sebb­sé­gi saj­tó ha­sáb­ja­in ugyan té­ma volt a len­gyel fi­a­ta­lok kul­tú­ra irán­ti ér­dek­lő­dé­sé­nek meg­csap­pa­ná­sa, amit azon­ban az ott­ho­ni ne­ve­lés hi­á­nyos­sá­ga­i­nak, nem pe­dig az ural­ko­dó po­li­ti­kai lég­kör­nek tula­j­doní­tot­tak.88 Köz­ben a len­gyel ki­sebb­sé­gi né­pes­sé­get tar­tó­san csök­ke­nő ten­den­cia jel­le­mez­te, amint ar­ról az 1961-ben tar­tott nép­szám­lá­lás is ta­nús­ko­dott. Míg 1950-ben hoz­zá­ve­tő­leg 78 ezer len­gyel élt Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, tíz év­vel ké­sőbb a már csak 60 799 la­kos val­lot­ta ma­gát len­gyel nemzetiségűnek.89

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)