Bárdi Nándor–Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében (Vajda Barnabás)

Bár­di Nán­dor–Si­mon At­ti­la (sz­erk.): In­teg­rá­ci­ós stra­té­gi­ák a ma­gyar ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­té­ben. Somor­ja, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, 2006. /Disputationes Samariens­es, 7./

Ki­tű­zött cél­ja­i­hoz ké­pest a je­len kon­fe­ren­cia­kö­tet jó­val túl­mu­tat ön­ma­ga ha­tá­ra­in. ,,Ez a ta­nul­mány­kö­tet az In­teg­rá­ci­ós stra­té­gi­ák a ma­gyar ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­té­ben cím­mel 2005. jú­ni­us 9–10-én Som­or­ján meg­ren­de­zett kon­fe­ren­cia elő­adá­sa­i­nak anya­gát ad­ja köz­re, s a kon­fe­ren­cia szer­ve­ző­i­nek, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­nek és a Te­le­ki Lász­ló Ala­pít­vány­nak az volt a cél­juk, hogy a ma­gyar ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók szá­má­ra ta­lál­ko­zá­si pon­tot te­remt­se­nek” – ol­vas­suk a be­ve­ze­tő­ben, vi­szont a ta­nul­má­nyok alap­ján az ered­mény en­nél je­len­tő­sen sok­szí­nűbb és gaz­da­gabb lett. A 438 ol­da­lon nyolc te­ma­ti­kus-lo­gi­kai fe­je­zet­be kom­po­nált írást ol­vas­va nem­csak ar­ról győ­ződ­he­tünk meg, hogy a hu­szon­négy elő­adó-szer­ző mind­egyi­ke ala­po­san kö­rül­jár­ja sa­ját té­má­ját, ha­nem egy mód­szer­ta­ni vál­tás szem­ta­núi is le­he­tünk, amen­­nyi­ben a kö­tet­ben hagsú­lyosan elő­tér­be ke­rül­nek az érin­tett re­gi­o­ná­lis tör­té­né­szi mű­he­lyek és az ál­ta­luk alka­ma­zott for­rás­fel­tá­ró el­já­rá­sok.
A ma­gyar ki­sebb­ség­po­li­ti­kai elit in­teg­rá­ci­ó­val kap­cso­la­tos ak­tu­á­lis in­ga­tag­sá­gát ta­pasz­tal­va nem le­het meg­le­pő, hogy a kon­fe­ren­cia tör­té­nel­mi di­men­zi­ó­ban ku­tat pél­dák, fel­vet­he­tő és eset­leg be­ve­zet­he­tő min­ták után. Ezért is erő­sen mot­tó­jel­le­gű­ek A. Saj­ti Eni­kő, Szar­ka Lász­ló és Bár­di Nán­dor be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyai, mi­vel ezek nem­csak ál­ta­lá­ban ve­ze­tik be a té­má­ba az ol­va­só­kat, ha­nem mind­hár­man plasz­ti­ku­san rá tud­nak mu­tat­ni ar­ra a nagy­fo­kú fe­szült­ség­re, amely a sé­rel­mi po­li­ti­zá­lás és az ki­sebb­sé­gi tár­sa­da­lom va­lós igé­nyei kö­zött fe­szül, akár a múlt­ban, akár a je­len­ben. A sé­rel­mi po­li­ti­ká­tól az együtt­mű­kö­dé­sig cí­mű írás úgy ér­te­ke­zik a Dél­vi­dék 1918–1941 kö­zöt­ti in­teg­rá­ci­ós stra­té­gi­á­i­ról, hogy köz­ben ge­ne­rá­lis ta­nul­sá­go­kat is le­von; az In­teg­rá­ció és együtt­mű­kö­dés a ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­ban pe­dig az 1918 utá­ni Cseh­szlo­vák Köztár­saság-­be­li ma­gyar ak­ti­vis­ta kí­sér­le­tek­ről fo­gal­maz­va te­szi ugyan­ezt. Ez utób­bi ta­nul­mány­ban mond­ja Szar­ka Lász­ló, hogy ,,a ki­sebb­sé­gi hely­zet­be ke­rült népc­sopor­tok ma­gyar nem­ze­ti iden­ti­tá­sa el­ső­sor­ban a tör­té­ne­ti ma­gyar ál­lam­mal és az ál­ta­la kí­nált ja­vak­kal va­ló azo­no­su­lás­ra épült”, vi­szont ugyan­ez az iden­ti­tás ,,a kor­sze­rű nem­zet­épí­tés fel­datatainak, cél­ja­i­nak tisz­tá­zá­sá­ra nem iga­zán bi­zo­nyult al­kal­mas­nak” (25. p.). Alap­ve­tő meg­ál­la­pí­tá­so­kat tesz Bár­di Nán­dor is (A ro­má­ni­ai ma­gyar elit ge­ne­rá­ci­ós cso­port­ja­i­nak in­teg­rá­ci­ós vi­szony­rend­sze­re) a ro­má­ni­ai ma­gyar elit kü­lön­bö­ző ge­ne­rá­ci­ós cso­port­ja­i­nak vizs­gá­la­ta­kor; az egyik ilyen pl. an­nak ki­mu­ta­tá­sa, hogy az utód­ál­lam­ok­ban ha­son­ló nem­ze­dé­ki at­ti­tű­dök mű­köd­tek, rá­adá­sul Bár­di ka­te­gó­ri­á­kat is fel­raj­zol, osz­tá­lyoz­ni és sú­lyoz­ni is tud a he­lyi ki­sebb­sé­gi eli­tek sok­irá­nyú vi­szony­rend­sze­rét il­le­tő­en.
A má­so­dik fe­je­zet­ben Hornyák Ár­pád, Eiler Fe­renc és L. Ba­logh Bé­ni a nem­zet­kö­zi kap­cso­lat­rend­szer­ben elem­zi a ki­sebb­sé­gi kér­dést, a har­ma­dik­ban Göncz Lász­ló, Filep Ta­más Gusz­táv, Necze Gá­bor és Há­mo­ri Pé­ter egy-­e­gy ta­nul­má­nyát ol­vas­hat­juk. Mi­köz­ben szin­te mind­nyá­jan meg­tá­mo­gat­ják azt a köz­tu­dott té­zist, hogy az ,,et­nikai be­zár­kó­zás igen ko­moly aka­dá­lya a mo­der­ni­zá­ló­dó tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai nyi­tás­nak”, írá­sa­ik ér­té­ke fő­leg ab­ban rej­lik, hogy más és más pont­ján ké­pe­sek meg­ra­gad­ni an­nak az ív­ként hú­zó­dó fo­lya­mat­nak, ame­lyen a kü­lön­bö­ző kon­dí­ci­ó­jú ma­gyar ki­sebb­sé­gek fog­lal­tak he­lyet. Né­mi­leg el­lent­mon­dá­so­san a har­ma­dik fe­je­zet cí­me (Re­ví­zió és in­teg­rá­ció) az in­teg­rá­ci­ót ma­ga­biz­to­san a re­vi­zi­o­niz­mus el­len­pont­ja­ként ne­ve­zi meg, ho­lott ép­pen Göncz Lász­ló mu­tat­ja ki, hogy a kér­dés en­nél bo­nyo­lul­tabb. Hi­szen pl. a Mu­ra­vi­dék ese­té­ben ,,a tör­té­nel­mi Vas és Za­la vár­me­gyék­nek az a ré­sze, amely az I. vi­lág­há­bo­rú után az újon­nan lét­re­jött dél­száv ál­lam szlo­vén ré­gi­ó­já­hoz […] ke­rült […] alig ren­del­ke­zett olyan adott­sá­gok­kal, ame­lyek le­he­tő­vé tet­ték vol­na a vi­dék zök­ke­nő­men­tes be­ta­go­ló­dá­sát az új dél­szláv ál­lam­ba” (121. p.) – az­az a re­ví­zió egy ele­ve le­he­tet­len hely­zet­ben je­len­tett ele­ve le­he­tet­len megodást, te­hát az in­teg­rá­ció te­kin­te­té­ben ket­tőn (két né­pen) áll a vá­sár. Mind­ezek­re szin­te rep­li­ka­ként épül a ne­gye­dik meg az ötö­dik fe­je­zet, mert mind­ket­tő egy­ér­tel­mű­en ar­ra a té­zis­re utal vis­­sza, hogy ro­mán, cseh­szlo­vák és dél­szláv szem­pont­ból alap­ve­tő nem­ze­ti kulcs­kér­dés volt a hata­mi po­zí­ci­ók na­ci­o­na­li­zá­lá­sa a gaz­da­sá­gi kulcs­po­zí­ci­ók­kal együt­t. Hu­nya­di At­ti­la, Gauc­sík Ist­ván, Ko­vács At­ti­la, Si­mon At­ti­la, Lász­ló Már­ton és Oláh Sán­dor a ko­ráb­bi ku­ta­tá­sok­ra hi­vat­koz­va tud­ja bi­zo­nyí­ta­ni, rész­le­tez­ni és igen szem­lé­le­te­sen ár­nyal­ni, hogy a Tri­a­non utá­ni ki­sebb­sé­gi ma­gyar kö­zös­sé­gek mi­lyen bo­nyo­lult, tör­té­ne­ti­leg is erő­sen vál­to­zó vi­szony­rend­szer­ben mo­zog­tak, s hogy eze­ken be­lül a va­ló­sá­gos in­teg­rá­ció, a várt lo­ja­li­tás és a kül­ső-bel­ső nem­zet­po­li­ti­kai tor­zsal­ko­dá­sok együt­tes ha­tá­sa ér­vé­nye­sült. És mi­köz­ben e tö­re­dék­tár­sa­dal­mak több-ke­ve­sebb ered­mén­­nyel ke­cseg­te­tő kí­sér­le­te­it lát­juk, ad­dig az sem el­ha­nya­gol­ha­tó, hogy mind a múlt, mind a je­len in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­se­i­nek vé­gig­gon­do­lá­sa­kor lé­nye­ges a bu­da­pes­ti ál­lás­pont fi­gye­lem­be vé­te­le is. A ha­to­dik fe­je­zet­ben Györ­gy Bé­la, An­gyal Bé­la, Nagy Mi­hály Zol­tán és Gagyi Jó­zsef a ki­sebb­sé­gi in­téz­mé­nyes­sé­get ve­szi gór­cső alá, a he­te­dik pe­dig – Ste­fano Bot­toni, Novák Csa­ba Zol­tán és Popé­ly Ár­pád írá­sai men­tén – kro­no­lo­gi­ku­san ár­nyal­ja a té­mát, föl­vet­ve és vizs­gál­va az öt­ve­nes–hat­va­nas évek új bal­ol­da­li ér­tel­mi­sé­gét, be­széd­mód­ját, szo­ci­á­lis kap­cso­lat­rend­sze­rét és bel­ső erő­vo­na­la­it. Né­mi­leg ki­rí, sőt ,,kiv­i­tatkozik” a kö­tet­ből a füg­ge­lék­nek is föl­fog­ha­tó – mert té­zis­jel­le­ge mi­att az ös­­szes elő­ző ta­nul­mány­tól el­té­rő – Hor­váth Sz. Fe­renc-írás, amely ar­ra tesz kí­sér­le­tet, hogy sza­kít­va a sé­rel­mi jel­le­gű tör­té­nel­mi be­széd­mód­dal, meg­ha­tá­roz­za a konst­ruk­tív és bá­tor, ér­vek­kel alá­tá­masz­tott his­to­ri­ográ­fusi köz­be­széd kri­té­ri­u­ma­it.
Ben­nem né­mi hiányézetet kelt, hogy a kö­tet­be­li írá­sok mint­ha le­be­csül­nék azt a – Schöpflin Györ­gy sza­va­i­val él­ve – szim­bo­li­kus me­zőt, amely ugyan ir­ra­ci­o­ná­lis, még­is na­gyon erős ha­tás­sal ér­vé­nye­sül min­den ki­sebb­ség (és min­den több­ség) nem­ze­ti vi­szony­la­tá­ban. A ki­sebb­sé­gi probé­ma szim­bo­li­kus te­re­pei nem el­ha­nya­gol­ha­tó szem­pon­tok a té­ma föl­ve­té­se­kor, még ak­kor sem, ha en­nek a kö­tet­nek az ös­­szes írá­sa együt­te­sen jel­zi azt az ör­ven­de­tes pa­ra­dig­ma­vál­tást, hogy a kö­zel­múlt tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sai – ma már mind­egyik utód­ál­lam­ban – az iro­da­lom és esz­me­tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­té­sek­ről el­to­ló­dott a ki­sebb­sé­gi eli­tek, in­téz­mé­nyek, va­la­mint a gaz­da­sá­gi és tár­sadal­motörténeti ku­ta­tá­sok fe­lé. Akár­men­­nyi­re tisz­tán his­tó­ri­ai szem­pont­ok ve­zé­rel­ték a kon­fe­ren­ci­án meg­szó­la­ló­kat, ha va­la­mi­lyen ér­vé­nyes vá­laszt kí­ván­tak ta­lál­ni ar­ra a kér­dés­re: mi­lyen hely­zet­ben, ho­gyan és mi­lyen erők szer­ve­zik a ki­sebb­sé­gi tö­re­dék­tár­sa­dal­ma­kat (ma­guk a szer­kesz­tők utal­nak e cél­ra), ak­kor a prob­lé­mát sze­rin­tem nem le­het tel­je­sen füg­get­le­ní­te­ni a rej­tett, ezért sok­szor eg­zak­tul ne­he­zen le­ír­ha­tó je­len­sé­gek­től. Schöpflin Györ­gy mo­dern nem­zet­ről szó­ló ma­gya­rá­za­tai óta nem kétéséges, hogy a nem­ze­ti jel­leg­nek a ra­ci­o­ná­lis vo­ná­sok mel­lett (s e la­po­kon ép­pen ez utóbi­ak­nak a ki­vá­ló, fak­tográf elem­zé­se­it ol­vas­hat­juk) je­len­tős szim­bo­li­kus-ir­ra­ci­o­ná­lis erő­te­rei is van­nak, s ezek ugyan­olyan fon­to­sak, egy­sze­rű­en azért, mi­vel a je­len­ség (ma­ga az in­teg­rá­ció) is im­ma­nen­sen bír ilyen di­men­zi­ók­kal.
Vaj­da Bar­na­bás