Fenyvesi Anna (szerk.): A határon túli magyar nyelvváltozatok (Mészáros Tímea)

Feny­ve­si, An­na (ed.): Hun­gar­i­an Lan­guage Con­tact Out­side Hun­ga­ry. Stud­ies on Hun­gar­i­an as a minor­i­ty lan­guage. Ams­ter­dam– Phi­la­del­phia, John Ben­jamins Publi­shing Com­­pa­ny, 2005, 424 p.

A Feny­ve­si An­na szer­kesz­té­sé­ben meg­je­lent vas­kos, an­gol nyel­vű ta­nul­mány­kö­tet az­zal a cél­lal ké­szült, hogy át­fo­gó ké­pet nyújt­son a ki­sebb­sé­gi ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­sé­gek­ről és azok nyelv­hasz­ná­la­tá­ról. A könyv a John Ben­jamins gon­do­zá­sá­ban je­lent meg, amely a tu­do­má­nyos köny­vek pi­a­cán a leg­je­len­tő­sebb könyv­ki­adó. A kö­tet je­len­tő­sé­ge ab­ban áll, hogy elő­ször nyújt le­he­tő­sé­get ar­ra, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­kal kap­cso­la­tos ku­ta­tá­si ered­mé­nyek an­gol nyel­ven, egy jó­val na­gyobb ol­va­só­kö­zön­ség szá­má­ra is hoz­zá­fér­he­tő­vé vál­ja­nak. Aho­gyan Feny­ve­si An­na be­ve­ze­tő­jé­ből ki­de­rül, a kö­tet to­váb­bi cél­ja a szo­ci­ol­ingvisztikai vál­to­zók és a nyel­vi vál­to­zás kü­lön­fé­le as­pek­tu­sa­i­nak le­írá­sa volt.
A könyv ún. „ke­ret­ta­nul­má­nya­it” két ne­ves kül­föl­di nyel­vész jegy­zi: Sarah G. Thoma­son, a Michi­gani Egye­tem pro­fes­­szo­ra ab­ból in­dul ki, hogy a ma­gyar nyelv min­dig va­la­mi­lyen in­do­eu­ró­pai nyelv­vel (ger­mán, szláv stb.) kerül(t) kon­tak­tus­hely­zet­be, így azo­kat a ti­po­ló­gi­ai ha­son­ló­sá­go­kat és kü­lönb­sé­ge­ket elem­zi, ame­lyek a ma­gyar és a re­le­váns in­do­eu­ró­pai nyel­vek kö­zött ta­lál­ha­tók, s eb­ből kö­vet­kez­tet azok­ra az elő­re meg­jó­sol­ha­tó vál­to­zá­sok­ra, ame­lyek a kon­tak­tus­hely­zet ha­tá­sá­ra a ma­gyar nyelv­ben vég­be­men­nek. Casper de Groot, az Amsz­ter­da­mi Egye­tem ta­ná­ra nyelv­ti­po­ló­gi­ai szem­pont­ból ös­­szeg­zi a nyel­vi vál­to­zá­sok kö­zös je­gye­it, ös­­sze­kap­csol­va ez­zel a nyelv­ti­po­ló­gia és a kon­tak­tus­nyel­vé­szet mód­sze­re­it.
A ta­nul­má­nyok nagy ré­sze az 1995–96-ban Kont­ra Mik­lós ve­ze­té­sé­vel meg­va­ló­sult szo­ci­ol­ingvisztikai ku­ta­tás ada­ta­i­ra épül, mely­nek cél­ja a ma­gyar­or­szá­gi és ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok vizs­gá­la­ta és le­írá­sa volt. A 846 adat­köz­lő­vel vég­zett ku­ta­tás­ról Kont­ra Mik­lós ta­nul­má­nyá­ban ol­vas­ha­tunk bő­veb­ben.
A vizs­gá­lat­hoz kap­cso­ló­dó per­e­morszá­gokról szó­ló fe­je­ze­tek szer­zői a kö­vet­ke­zők: Lanstyák Ist­ván és Szabómi­há­ly Gi­zel­la (Szlo­vá­kia), Cser­nic­skó Ist­ván (Uk­raj­na), Be­nő At­ti­la és Szil­ágyi N. Sán­dor (Ro­má­nia), Göncz La­jos és Vö­rös Ot­tó (Szer­bia és Szlo­vé­nia), Bodó Csa­nád (Auszt­ria). A kö­tet to­váb­bi fe­je­ze­tek­kel egé­szül ki a csán­gók­ról (Sán­dor Klá­ra), az egye­sült ál­la­mok­be­li (Feny­ve­si An­na) és az auszt­rá­li­ai (Ko­vács Mag­dol­na) ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ról. Ter­mé­sze­te­sen más or­szá­gok­ban is ta­lál­ha­tó na­gyobb lé­lek­szá­mú ma­gyar nyel­vű kö­zös­ség, pl. Ka­na­dá­ban, Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban, Dél-Ame­ri­ká­ban, de ezek nyelv­hasz­ná­la­tá­ról még nem ké­szül­tek át­fo­gó elem­zé­sek. A vaj­da­sá­gi, kár­pát­al­jai és fel­vi­dé­ki ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­ról vi­szont – szá­mos ta­nul­mány mel­lett – már egy-­e­gy kö­tet is meg­je­lent (lásd Cser­nic­skó Ist­ván: A ma­gyar nyelv Uk­raj­ná­ban [Kár­pát­al­ján]. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 1998; Göncz La­jos: A ma­gyar nyelv Ju­go­szlá­vi­á­ban [Vaj­da­ság­ban]. Budapest–Újvidék, Osiris Ki­adó–Fo­rum Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 1999; Lanstyák Ist­ván: A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest–Po­zsony, Osiris Kiadó–Kalligram Ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 2000).
Mind­egyik ta­nul­mány két­fé­le szem­pont­ból mu­tat­ja be az adott be­szé­lő­kö­zös­sé­get és az ál­ta­la hasz­nált nyelv­vál­to­za­tot: a makros­zo­ci­ol­ingvisztikai ada­tok­ból ké­pet ka­punk a kö­zös­ség tör­té­nel­mi, de­mog­rá­fi­ai és gaz­da­sá­gi jel­lem­ző­i­ről, az adott or­szág nyelv­po­li­ti­ká­já­ról, a ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat szín­te­rek sze­rin­ti meg­osz­lá­sá­ról és a nyelv­meg­tar­tás, ill. a nyelv­cse­re ál­la­po­tá­ról. A mikros­zo­ci­ol­ingvisztikai ada­tok a két­nyel­vű­sé­gi hely­zet nyel­vi kö­vet­kez­mé­nye­i­ről ad­nak szá­mot, be­mu­tat­va a kód­vál­tá­si szo­ká­so­kat és kü­lön­fé­le kon­tak­tus­je­len­sé­ge­ket (a köl­csön­zés faj­tá­it és a nyelvc­sere­he­lyzetben je­lent­ke­ző ma­rad­vány­ha­tás pél­dá­it).
A kö­tet­ben vizs­gált nyelv­vál­to­za­to­kat a kö­zös­ség lé­lek­szá­ma és a ki­sebb­sé­gi hely­zet ki­ala­ku­lá­sá­nak mód­ja sze­rint négy cso­port­ba so­rol­hat­juk, me­lye­ken ke­resz­tül be­mu­tat­ha­tók az anya­nyelv­hasz­ná­lat jel­lem­zői:
1. Az el­ső cso­port­ba azo­kat a re­la­tí­ve nagy lé­lek­szá­mú ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­sé­ge­ket so­rol­hat­juk, ame­lyek a Kár­pát-me­den­ce per­e­morszá­gaiban (Szlo­vá­ki­á­ban, Uk­raj­ná­ban, Ro­má­ni­á­ban és Szer­bi­á­ban) ős­ho­nos ki­sebb­ség­ként él­nek. Az ál­ta­luk hasz­nált nyelv­vál­to­zat egy kö­te­ten be­lü­li, ha­son­ló jel­le­gű be­mu­ta­tá­sa le­he­tő­sé­get nyújt a ré­gi­ón­kén­ti nyelv­hasz­ná­lat olyan as­pek­tu­sa­i­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra, mint az ok­ta­tás, a nyelv­po­li­ti­ka, az azo­nos­ság­tu­dat és az at­ti­tűd. Az ide so­rolt be­szé­lő­kö­zös­sé­gek­re ál­ta­lá­ban a mag­yardom­ináns két­nyel­vű­ség jel­lem­ző, azo­kon a te­le­pü­lé­se­ken vi­szont, ahol a ma­gya­rok ki­sebb­ség­ként vagy szór­vány­ban él­nek, gyak­rab­ban for­dul elő a ba­lansz két­nyel­vű­ség.
2. A má­so­dik cso­por­tot az auszt­ri­ai és a szlo­vé­ni­ai ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség al­kot­ja, amely szin­tén ős­ho­nos ki­sebb­ség­ként él, de kis lé­lek­szá­mú, tag­jai a má­sod­nyel­vet ál­ta­lá­ban job­ban be­szé­lik, s a kö­zös­ség­ben a nyelv­vesz­tés gya­ko­ri je­len­ség.
3. A har­ma­dik cso­port­ba az egye­sült ál­la­mok­be­li és az auszt­rá­li­ai ma­gyar be­ván­dor­ló ki­sebb­ség ke­rül. Az anya­or­szág­tól va­ló föld­raj­zi és in­ter­ak­ci­ós tá­vol­ság, va­la­mint az or­szá­gon be­lü­li szét­szórt­ság je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ja a ki­sebb­sé­gi nyelv fej­lő­dé­sét és a nyelv­cse­rét.
4. A csán­gók sok­fé­le szem­pont­ból spe­ci­á­lis kö­zös­sé­get al­kot­nak, így az ő nyelv­hasz­ná­la­tuk kü­lön vizs­gá­lat tár­gyát ké­pe­zi.
Amint fen­tebb je­lez­tem, a to­váb­bi­ak­ban a nyelv­hasz­ná­la­tot be­fo­lyá­so­ló té­nye­zők kö­zül az ok­ta­tá­si és a nyelv­po­li­ti­kai kér­dé­sek­re té­rek ki. A ki­sebb­sé­gi nyel­vek meg­ma­ra­dá­sá­nak, ill. a nyelv­meg­tar­tás­nak egyik leg­fon­to­sabb té­nye­ző­je az anya­nyel­vű ok­ta­tás. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a Fel­vi­dé­ken, a Kár­pát­al­ján, a Vaj­da­ság­ban és Er­dély­ben a ma­gyar anya­nyel­vű gyer­me­kek kb. 20%-a több­sé­gi nyel­vű ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ba jár. Ez az arány jó­val na­gyobb a kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők ese­té­ben. A több­sé­gi nyelv (mint egyet­len hi­va­ta­los nyelv) ki­vált­sá­gos hely­ze­te nö­ve­li an­nak tár­sa­dal­mi presz­tí­zsét, és adott eset­ben be­fo­lyá­sol­ja a ki­sebb­sé­gi be­szé­lők is­ko­la­vá­lasz­tá­sát. So­kan a több­sé­gi nyelv tö­ké­le­tes is­me­re­tét és az azon tör­té­nő ta­nu­lást a kön­­nyebb bol­do­gu­lás fel­té­tel­ének tart­ják. Más­részt vi­szont a mag­yardom­ináns gyer­mek az is­ko­lá­ba ke­rül­ve a má­sod­nyel­vet nem be­szé­li anya­nyel­vi szin­ten, ros­­szul tel­je­sít, s ez ön­ér­té­ke­lé­si és iden­ti­tás­be­li za­vart okoz­hat. Ta­nul­má­nyuk­ban Lanstyák Ist­ván és Szabómi­há­ly Gi­zel­la rá­mu­tat­nak ar­ra, hogy a szlovák­dom­ináns két­nyel­vű­vé vá­lás és a nyelv­vál­tás is jó­val gya­ko­ribb a szlo­vák is­ko­lá­ba já­rók ese­té­ben, va­la­mint a pe­rem­te­rü­le­te­ken, ahol a ma­gyar is­ko­lák el­tű­nő­ben van­nak.
Az ok­ta­tás má­sik ne­u­ral­gi­kus pont­ja a több­sé­gi nyelv ta­nu­lá­sa. Kont­ra Mik­lós hang­sú­lyoz­za, hogy a több­sé­gi nyel­vet a má­sod­nyelv-ok­ta­tás mód­sze­re­i­vel, ide­gen nyelv­ként kel­le­ne ta­ní­ta­ni. Ro­má­ni­á­ban az al­só ta­go­zat 4 osz­tá­lyán kí­vül a ro­mán nyelv és iro­da­lom tan­tárgy ese­té­ben ugyan­azt a tan­ter­vet kell hasz­nál­ni a ro­mán és a ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák­ban. A kö­zép­is­ko­lai ok­ta­tás­ban vi­szont nem­csak a tan­terv egye­zik, ha­nem a tan­köny­vek is ugyan­azok. A Vaj­da­ság­ban és Kár­pát­al­ján a ma­gya­rul be­szé­lő szer­b-, ill. uk­rán­nyelv-ta­ná­rok és a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nya okoz gon­dot. Szlo­vá­ki­á­ban a hely­zet sok­kal jobb. Az 1991-től ér­vé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tá­si kon­cep­ció ér­tel­mé­ben a ma­gyar is­ko­lák­ban a szlo­vá­kot az ide­gen nyel­vek ok­ta­tá­sá­nak mód­sze­rei sze­rint kell ok­tat­ni, a kö­ve­tel­mé­nyek te­kin­te­té­ben vi­szont azt kell fi­gye­lem­be ven­ni, hogy az it­te­ni ma­gya­rok szá­má­ra a szlo­vák mint hi­va­ta­los nyelv is­me­re­te szük­sé­ges.
A nyel­vi ki­sebb­sé­gek éle­tét nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja az adott or­szág nyelv­po­li­ti­ká­ja. Szlo­vá­ki­á­ban az 1999-től ér­vé­nyes ki­sebb­sé­gi nyelv­tör­vény le­he­tő­vé te­szi a ki­sebb­sé­gi nyel­vek hasz­ná­la­tát azo­kon a te­le­pü­lé­se­ken, ahol az adott nem­ze­ti ki­sebb­ség­hez tar­to­zó la­kos­ság rész­ará­nya el­éri a 20%-ot. Az Uk­raj­ná­ban ha­tá­lyos nyelv­tör­vény a hi­va­ta­li nyelv­hasz­ná­la­tot azo­kon a te­rü­le­te­ken te­szi le­he­tő­vé, ahol a la­kos­ság több­sé­ge ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű. A ro­mán köz­igaz­ga­tá­si tör­vény ér­tel­mé­ben a ki­sebb­sé­gi nyel­vek hasz­nál­ha­tók a köz­igaz­ga­tás­ban, a Vaj­da­ság­ban pe­dig az ún. tar­to­má­nyi sta­tú­tum ad er­re le­he­tő­sé­get. A gya­kor­lat­ban azon­ban ez sok­szor más­képp vagy egy­ál­ta­lán nem mű­kö­dik.
Az auszt­ri­ai és a szlo­vé­ni­ai a leg­ke­vés­bé diszk­ri­mi­nált cso­port­jai a ma­gyar ki­sebb­ség­nek. Szlo­vé­ni­á­ban a ma­gya­rok lak­ta te­rü­le­ten a ma­gyar hi­va­ta­los nyelv. Két­nyel­vű ok­ta­tás is lé­te­zik va­la­mi­lyen for­má­ban mind­két or­szág­ban. En­nek el­le­né­re a ma­gyar nyelv hasz­ná­la­ta ezek­ben a kö­zös­sé­gek­ben in­kább a pri­vát szín­te­rek­re, a ma­gán­szfé­rá­ra kor­lá­to­zó­dik, a fi­a­ta­labb nem­ze­dék na­gyobb tu­dás­sal ren­del­ke­zik a több­sé­gi nyel­ven, s ez a fo­lya­mat a kö­zös­ség ese­té­ben a nyelv­cse­re fe­lé mu­tat. Auszt­ri­á­ban azon­ban az utób­bi más­fél év­ti­zed­ben ér­de­kes és biz­ta­tó fo­lya­mat fi­gyel­he­tő meg. Ko­ráb­ban a fo­ko­za­tos nyelv­cse­re út­já­ra lé­pett ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség szá­má­ra a né­met nyelv­tu­dás volt a bol­do­gu­lás és a mo­der­ni­zá­ló­dás esz­kö­ze. Az anya­or­szág­tól va­ló izo­lált­ság év­ti­ze­dei után, a rend­szer­vál­tás kö­vet­kez­té­ben azon­ban meg­nőtt a ha­tá­ron át­nyú­ló gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok szá­ma, erő­sö­dött a tömb­ma­gyar­ság­hoz fű­ző­dő vi­szony, s a ma­gyar nyelv presz­tí­zse is nőtt. Sta­tisz­ti­kai ada­tok bi­zo­nyít­ják, hogy a fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ció tag­jai több szín­té­ren hasz­nál­ják a ma­gyart az idő­seb­bek­nél. Az auszt­ri­ai ma­gyar­ság­gal kap­cso­lat­ban meg kell je­gyez­nünk azt is, hogy a Bur­gen­land­ban élő ős­ho­nos ki­sebb­ség mel­lett az or­szág­ban szá­mot­te­vő be­ván­dor­ló ki­sebb­ség is él (fő­ként Bécs­ben). Ná­luk a nyelv­meg­tar­tás igé­nye nem olyan erős, s nagy­ban függ at­tól, mi­lyen szo­ros a kap­cso­la­tuk a he­lyi ma­gyar kö­zös­ség­gel.
A két­nyel­vű­ség nyelv­hasz­ná­la­ti meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­nak tár­gya­lá­sa­kor a szer­zők ha­son­ló sor­rend­ben tár­gyal­ják az ide tar­to­zó je­len­sé­ge­ket. A leg­szisz­te­ma­ti­ku­sabb és leg­rész­le­te­sebb elem­zést a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­vál­to­zat­ról ta­lál­juk. Lanstyák Ist­ván és Szabómi­há­ly Gi­zel­la a két­nyel­vű­ek nyel­vi vi­sel­ke­dé­sé­nek ál­ta­lá­nos je­gye­it is ös­­szeg­zik. Ha a be­szé­lő nem hasz­nál­ja anya­nyelv­ét bi­zo­nyos szín­te­re­ken, eset­leg va­la­mely nyel­vi for­má­val, sza­bál­­lyal vagy re­gisz­ter­rel rit­káb­ban ta­lál­ko­zik, mind­ez nyel­vi bi­zony­ta­lan­ság­hoz ve­zet­het. A két­nyel­vű be­szé­lő ösz­tö­nös nyel­vi tu­dá­sá­nak elég­te­len­sé­ge ki­vál­tó oka le­het olyan je­len­sé­gek­nek, mint a túl­ál­ta­lá­no­sí­tás (a nyelv­ta­ni sza­bá­lyok­nak sa­ját ér­vé­nyes­sé­gi kö­rü­kön kí­vü­li al­kal­ma­zá­sa), az egy­sze­rű­sí­tés (bo­nyo­lul­tabb nyelv­ta­ni sza­bá­lyok al­kal­ma­zá­sá­nak el­mu­lasz­tá­sa), a túl­he­lyes­bí­tés vagy hip­perko­r­rek­ció (a presz­tízs­vál­to­zat ál­ta­lá­no­sí­tó hasz­ná­la­ta, pl. a vá­laszt­ja meg fel­szó­lí­tó mó­dú hasz­ná­la­ta), a hiper­pur­iz­mus (az ide­gen sza­vak túl­zott ke­rü­lé­se kö­vet­kez­té­ben sa­ját al­ko­tá­sú sza­vak hasz­ná­la­ta) és a nor­matúl­tel­jesítés. Az utób­bi je­len­ség nem jár együtt nor­mán kí­vü­li for­mák hasz­ná­la­tá­val, ha­nem csu­pán gya­ko­ri­sá­gi el­té­rés­ként je­lent­ke­zik egy cso­port nyelv­hasz­ná­la­tá­ban. Két­nyel­vű­sé­gi hely­zet­ben ez azt je­len­ti, hogy a két­nyel­vű be­szé­lő­kö­zös­ség teszt­hely­zet­ben több vál­to­zó presz­tízs­vál­to­za­tát gyak­rab­ban hasz­nál­ja, mint az egy­nyel­vű kö­zös­ség, pe­dig in­for­má­lis hely­ze­tek­ben ez for­dít­va van. A je­len­ség oka az, hogy a ma­gyar nyelv a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok azo­nos­ság­tu­da­tá­nak köz­pon­ti ele­me, és a stan­dard nor­ma fo­ko­zott ér­vé­nye­sí­té­se a ma­gyar nem­zet­tel va­ló azo­no­su­lás szim­bo­li­kus ki­fe­je­ző­dé­se­ként is ér­tel­mez­he­tő (vö. Lanstyák 2000, 191).
To­váb­bi két fon­tos je­len­ség a nyel­vi lap­szus és a nyel­vi hi­ány. Az előb­bi ki­fe­je­zés olyan ese­tek­re utal, mi­kor a be­szé­lő át­me­ne­ti­leg nem tud fel­idéz­ni egy szót vagy egy nyelv­ta­ni for­mát, míg a nyel­vi hi­ány ese­té­ben az adott szó, szer­ke­zet vagy re­gisz­ter nem is ré­sze a be­szé­lő nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­já­nak, s ez idő­vel nyelv­le­épü­lés­hez, ill. nyelv­vesz­tés­hez ve­zet­het. Kont­ra Mik­lós is hang­sú­lyoz­za ezek vizs­gá­la­tá­nak fon­tos­sá­gát, mert ez elő­fel­té­te­le le­het az ún. nyel­vi re­ha­bi­li­tá­ci­ó­nak, va­gyis azok­nak a nyelv­ter­ve­zé­si tö­rek­vé­sek­nek, ame­lyek bi­zo­nyos re­gisz­te­rek le­épü­lé­sét aka­dá­lyoz­zák meg.
A per­e­morszá­gok nyelv­hasz­ná­la­tát be­mu­ta­tó szer­zők leg­rész­le­te­seb­ben a köl­csön­zés kü­lön­fé­le faj­tá­i­val fog­lal­koz­nak. Bi­zo­nyos má­sod­nyel­vi ele­mek ele­in­te csak in­ter­fe­ren­cia­je­len­ség­ként, egy­faj­ta bot­lás­ként ke­rül­nek be a kö­zös­ség nyelv­hasz­ná­la­tá­ba. Ké­sőbb ezek az új ala­ku­la­tok be­épül­het­nek az adott nyelv­vál­to­zat rend­sze­ré­be, s nor­ma­tív­vá vál­hat­nak. Ezt a fo­lya­ma­tot, ill. an­nak vég­ered­mény­ét ne­vez­zük köl­csön­zés­nek, amely leg­in­kább az adott nyelv­vál­to­zat szó­kész­le­tében mu­tat­ko­zik meg. A szó­köl­csön­zés leg­fel­tű­nőbb for­má­ját a di­rekt köl­csön­szók kép­vi­se­lik (pl. Fel­vi­dék [Fv] párki ’virsli’; Kár­pát­al­ja [Ka] kras­zov­ki ’edző­cipő’; Er­dély [Er] ápárát ’készülék’; Vaj­da­ság [Va] ko­mi­tét ’bi­zottság’), de gya­ko­ri­ak a han­ga­lak­köl­csön­zés ese­tei (pl. Fv, Ka, Er bufet ’büfé’; Fv prax; Ka prak­ti­ka és Va prak­sza ’sza­k­mai gya­kor­lat’), a tü­kör­sza­vak és tü­kör­ki­fe­je­zé­sek (pl. Fv táv­ok­ta­tás ’levelező ok­ta­tás’; Va vert pénz ’pénzérme’), a hib­rid köl­csön­sza­vak (pl. Fv víberliszt ’rétes­liszt’; Ka kibrakkol ’ki­dob’) és a tü­kör­je­len­té­sek is, mi­kor egy szó egy má­sod­nyel­vi elem ha­tá­sá­ra új je­len­tés­re tesz szert (pl. Fv ak­ció ’kul­turális ren­dez­vény’; Fv, Er, Va blokk ’tömb­ház’; Fv, Ka, Er, Va szi­rup ’ször­p’). Be­nő At­ti­la és Szil­ágyi N. Sán­dor sze­rint a di­rekt köl­csön­szók hasz­ná­la­tát nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja a vi­zu­á­lis kör­nye­zet, az a tény, hogy a ki­sebb­sé­gi be­szé­lő sok je­len­ség má­sod­nyel­vi meg­ne­ve­zé­sé­vel ta­lál­ko­zik gyak­rab­ban a min­den­na­pi élet­ben (hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mok, fel­irat­ok, rek­lá­mok for­má­já­ban).
Az alak­ta­ni köl­csön­zés ese­té­ben köz­vet­len köl­csön­zés­ről nem be­szél­he­tünk a per­e­morszá­gok nyelv­vál­to­za­ta­it tár­gyal­va, de meg­em­lít­het­jük a má­sod­nyelv ha­tá­sai kö­zül a ki­csi­nyí­tő kép­zős for­mák gya­ko­ribb hasz­ná­la­tát. A mon­dat­ta­ni köl­csön­zés is in­kább gya­ko­ri­sá­gi kü­lönb­sé­gek for­má­já­ban nyil­vá­nul meg. Mind­egyik szer­ző ki­tér ar­ra a kü­lönb­ség­re, amely az egyes, ill. a töb­bes szá­mú ala­kok hasz­ná­la­ta kö­zött mu­tat­ko­zik meg. A ma­gyar nyelv­ben a men­­nyi­ség­jel­ző után a jel­zett szó ál­ta­lá­ban egyes szám­ban áll, to­váb­bá a több azo­nos vagy ha­son­ló da­rab­ból ál­ló dol­gok sok­szor egyes szám­ban sze­re­pel­nek, szem­ben az in­do­eu­ró­pai nyel­vek­kel. A több­sé­gi nyel­vek ha­tá­sá­ra azon­ban a két­nyel­vű be­szé­lők nyelv­hasz­ná­la­tá­ban gyak­rab­ban ta­lál­ko­zunk töb­bes szá­mú ala­kok­kal (pl. fáj­nak a lá­ba­im). A mon­dat­ta­ni köl­csön­zés má­sik jel­leg­ze­tes pél­dá­ja a női fog­lal­ko­zás­ne­vek­nél je­lent­ke­ző ún. fem­i­nizálás. Bár egyes, nők­höz kö­tő­dő fog­lal­ko­zás­ne­vek a ma­gyar­ban is min­dig -nő utó­ta­got kap­nak (pl. mo­só­nő, óvó­nő), má­sok – fő­ként, ha a be­széd­hely­zet­ből vagy a szö­veg­ös­­sze­füg­gés­ből vi­lá­gos, hogy nő­ről van szó – rend­sze­rint ge­ne­ri­kus (az­az -nő utó­tag nél­kü­li) for­má­juk­ban hasz­ná­la­to­sak (pl. ka­la­uz, spor­to­ló). Ez­zel szem­ben a ro­mán nyelv­ben és a szláv nyel­vek­ben – ame­lyek há­rom nyelv­ta­ni ne­met kü­lön­böz­tet­nek meg – a nem­re va­ló uta­lás kö­te­le­ző, s ez a tény be­fo­lyá­sol­hat­ja a -nő utó­ta­gú for­mák elő­for­du­lá­si gya­ko­ri­sá­gát a ma­gyar nyelv ha­tá­ron tú­li vál­to­za­ta­i­ban.
A ta­nul­má­nyok alap­já­ul szol­gá­ló szo­ci­o­lingvisztikai ku­ta­tá­sok­ban rá­kér­dez­tek az adat­köz­lők or­szá­gok­hoz va­ló kö­tő­dé­sé­re és sa­ját nyel­vük­höz, nyelv­vál­to­za­tuk­hoz fű­ző­dő at­ti­tűd­jük­re is. A ki­sebb­ség­ben élő ma­gya­rok leg­na­gyobb ré­sze sa­ját szü­lő­föld­jé­hez ra­gasz­ko­dik leg­in­kább, azt tart­ja ha­zá­já­nak. Ar­ra a kér­dés­re, hogy az adat­köz­lő sze­rint hol be­szél­nek a leg­szeb­ben ma­gya­rul, a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók­ban el­té­rő vá­la­szok szü­let­tek. Az össze­sí­tett ered­mény a nyelv­vál­to­za­tok presz­tí­zsét il­le­tő­en a kö­vet­ke­ző: 1. Er­dély, 2. Bu­da­pest, 3. a ma­gyar­or­szá­gi vi­dé­ki vá­ro­sok, 4. Kár­pát­al­ja, 5. ma­gyar­or­szá­gi fal­vak, 6. Vaj­da­ság, 7. Szlo­vá­kia, 8. Szlo­vé­nia, 9. Bur­gen­land. Ha ös­­sze­ha­son­lít­juk, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok hány szá­za­lé­ka tar­tot­ta a sa­ját nyelv­vál­to­za­tát a leg­szebb­nek, a kö­vet­ke­ző ered­ményt kap­juk: Er­dély­ben az adat­köz­lők 75,7%-a, Kár­pát­al­ján 55,9%-a, a Vaj­da­ság­ban 25,9%-a, Szlo­vá­ki­á­ban vi­szont az adat­köz­lők csak 6,5%-a tart­ja sa­ját nyelv­vál­to­za­tát a leg­szebb­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a stan­dard ma­gyar­nak van a leg­na­gyobb presz­tí­zse. A be­szé­lők el­sőd­le­ges nyelv­vál­to­za­tá­ban nyelv­já­rá­si ele­mek és kon­tak­tus­vál­to­za­tok for­dul­nak elő, s ezek meg­bé­lyeg­zett­sé­ge hoz­zá­já­rul­hat eh­hez az at­ti­tűd­höz.
Az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok­ban kb. 900 ezer em­ber vall­ja ma­gát ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­nek. A sta­tisz­ti­kai ada­tok­ból meg­tud­hat­juk, hogy eb­ből kb. 120 ez­ren hasz­nál­ják a ma­gyar nyel­vet az ott­ho­ni kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban. Az auszt­rá­li­ai ma­gya­rok szá­mát pon­to­san nem tud­juk, ugyan­is a nép­szám­lá­lás­kor csak a szü­le­té­si hely­re kér­dez­nek rá. A be­csült ada­tok sze­rint kb. 55-75 ezer a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek szá­ma, eb­ből kb. 30 ez­ren hasz­nál­ják is a ma­gyar nyel­vet. Az Eu­ró­pá­ból be­ván­do­rolt ki­sebb­sé­gek­ről ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy há­rom ge­ne­rá­ció alatt le­zaj­lik a nyelv­cse­re. A kon­tak­tus­hely­zet­ben lé­vő be­szé­lő­kö­zös­ség fo­ko­za­to­san tér át a má­sik nyelv­re, a má­sod­nyelv egy­re in­kább ter­jed az el­ső nyelv ro­vá­sá­ra, a má­so­dik ge­ne­rá­ció már angoldom­ináns két­nyel­vű, a har­ma­dik ge­ne­rá­ció leg­több tag­ja pe­dig már több­sé­gi egy­nyel­vű. Az USA-ban a má­sod-, ill. har­mad­ge­ne­rá­ci­ós ma­gya­rok­nak csak 7%-a hasz­nál­ja a ma­gyar nyel­vet. Az Egye­sült Ál­la­mok­ban a ma­gyar nyelv ok­ta­tá­sá­nak egye­dü­li szín­te­re a cser­ké­szet, de az is csak nyá­ri tá­bo­rok for­má­já­ban va­ló­sul meg. A ma­gyar mint ide­gen nyelv kur­zu­sa­it pe­dig több­nyi­re nem a ma­gyar szár­ma­zá­sú­ak lá­to­gat­ják. Van­nak egyéb le­he­tő­sé­gek is a ma­gyar nyelv meg­tar­tá­sá­ra az in­for­má­lis szer­ve­ze­ti élet és a val­lás­gya­kor­lás te­rü­le­tén. A ma­gyar szer­ve­ze­tek ren­dez­vé­nye­it azon­ban a ma­gyar kö­zös­ség­nek csak a tö­re­dé­ke lá­to­gat­ja.
A per­e­morszá­gok nyelv­vál­to­za­ta­i­val ösz­­sze­ha­son­lít­va a má­sod­nyelv ha­tá­sa jó­val erő­tel­je­sebb az auszt­rá­li­ai és az ame­ri­kai ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­la­tá­ban. Az előb­bi kon­tak­tus­vál­to­za­tok ese­té­ben a több­sé­gi nyelv ha­tá­sa leg­in­kább a szó­kin­cset érin­ti, az utób­bi­ak ese­té­ben – fő­ként a má­sod­ge­ne­rá­ci­ós be­szé­lők nyelv­hasz­ná­la­tá­ban – a szó­köl­csön­zé­sen kí­vül a hang­ta­ni, alak­ta­ni és mon­dat­ta­ni köl­csön­zés szá­mos pél­dá­já­val is ta­lál­koz­ha­tunk. Olyan kon­tak­tus­je­len­sé­gek fi­gyel­he­tők meg pél­dá­ul, mint a szó ele­ji hang­súly el­to­ló­dá­sa, az el­dön­ten­dő kér­dé­sek emel­ke­dő hang­lej­té­sű­vé vá­lá­sa, az ala­nyi és a tár­gyas ra­go­zás össze­ke­ve­re­dé­se, az ige­kö­tők és a bir­to­kos sze­mély­je­lek el­tű­né­se, az eset­ra­go­zás le­egy­sze­rű­sö­dé­se. A leg­több má­sod­ge­ne­rá­ci­ós ma­gyar bi­zony­ta­lan a te­ge­zés/ma­gá­zás meg­kü­lön­böz­te­té­sét és hasz­ná­la­tát il­le­tő­en is.
A csán­gók kö­zös­sé­gét Eu­ró­pa egyik leg­ta­lá­nyo­sabb, leg­ér­de­ke­sebb és egy­ben leg­ke­vés­bé is­mert kö­zös­sé­gé­nek tart­ják. Hosz­­szú év­szá­zad­okon ke­resz­tül a ro­mán ál­lam és a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház erős po­li­ti­kai nyo­más alatt tar­tot­ta a csán­gó­kat. A kö­zös­ség lé­lek­szám­ára a nép­szám­lá­lá­si ada­tok­ból nem le­het kö­vet­kez­tet­ni, mert na­gyon sok eset­ben a ro­mán kérdezőbiz­tosok au­to­ma­ti­ku­san a ro­mánt je­löl­ték meg nem­ze­ti­ség­ként. Mold­vá­ban azon­ban a csán­gók al­kot­ják a ró­mai ka­to­li­kus kö­zös­sé­get, an­nak lé­lek­szá­ma pe­dig 240 ezer. Eb­ből kb. 50 ez­ren be­szél­nek va­la­mi­lyen csán­gó nyelv­já­rást. A nyelv­cse­re­fo­lya­mat utol­só fá­zi­sát fi­gyel­het­jük meg eb­ben a kö­zös­ség­ben, hi­szen azok­ban a fal­vak­ban is, ahol majd­nem min­den­ki két­nyel­vű, a 35 éven alu­li­ak ro­má­nul be­szél­nek egy­más­sal, s a fi­a­tal­ko­rú­ak nagy ré­sze már ro­mán egy­nyel­vű. A rend­szer­vál­tás óta több­fé­le for­má­ban fel­me­rült a „csán­gók meg­men­té­sé­nek” ide­á­ja. A kon­cep­ció nél­kü­li, po­li­ti­ka­i­lag mo­ti­vált in­téz­ke­dé­sek azon­ban csak ron­tot­tak a hely­ze­ten. Sán­dor Klá­ra azt hang­sú­lyoz­za, hogy rend­kí­vül ér­zé­ke­nyen és kö­rül­te­kin­tő­en kell ke­zel­ni ezt a prob­lé­mát, fi­gye­lem­be vé­ve azt a tényt, hogy a ro­mán as­­szi­mi­lá­ló po­li­ti­ka to­vább­ra is él, és a csán­gók nagy ré­sze nem sze­ret­ne kö­zös­sé­get vál­lal­ni a ma­gya­rok­kal.
A be­mu­ta­tott kö­te­tet rend­kí­vül igé­nyes és kö­rül­te­kin­tő szer­kesz­tés jel­lem­zi. Mind­egyik ta­nul­mány az utób­bi év­ti­zed gyűj­tő­mun­ká­ját, ku­ta­tá­sa­it és elem­zé­se­it fog­lal­ja ös­­sze. Az an­go­lul ol­va­só ér­dek­lő­dők min­dent meg­tud­hat­nak be­lő­le, amit a ki­sebb­ség­ben élő, a ma­gyar nyelv va­la­mi­lyen kon­tak­tus­vál­to­za­tát be­szé­lő ma­gyar­ság nyel­vi hely­ze­té­ről ré­gi­ón­ként tud­ni le­het. A ta­nul­má­nyok té­ma­kö­re­i­nek pár­hu­za­mos szer­kesz­té­se le­he­tő­sé­get nyújt a ré­gi­ók nyelv­hasz­ná­la­tá­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra is.
Mé­szá­ros Tí­mea