A magyar nemzetiségű nők termékenysége Szlovákiában a demográfiai statisztika adatainak tükrében*

1. Bevezetés

A Szlovák Köztársaság népességének összetétele hosszú és összetett történelmi fejlődés eredménye. E folyamatban jelentős szerepet játszott Szlovákia fekvése Nyugat- és Kelet-Európa határán, valamint a történelmi Magyarországba való betagozódása. Mindennek eredményeként egy viszonylag heterogén etnikai szerkezet jött létre, melynek maradványait a jelenkori Szlovákiában is megtaláljuk. A Szlovák Köztársaság mai területén a szlovákokon kívül jelentős számú, különböző nemzetiségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó személy él. Demográfiai becslések szerint az összlakosság mint­egy ötödét nem szlovák etnikumhoz tartozó személyek alkotják. Történelmi, kulturális, társadalmi-gazdasági és úgyszintén demográfiai szempontból a legjelentősebb szerepe a magyar nemzetiségű (etnikumú) kisebbségnek volt s van ma is.
E tanulmány fő célja a Szlovákiában élő magyar nemzetiségű nők termékenységének elemzése a demográfiai statisztika hivatalos adatainak alapján. A felhasznált adatok jellege nem pusztán a termékenység mai állapotának elemzésére ad lehetőséget, hanem a hosszú távú kilátások mérlegelésére is. Mi több, az a tény, hogy hasonló adatok a szlovák nemzetiségű nőkről is rendelkezésünkre állnak, tovább növeli az eredmények értékét, ugyanakkor bővíti az értelmezés lehetőségeit is.

2. Munkamódszer és adatforrások

A termékenység, akárcsak a halálozás, egyike azon demográfiai alapfolyamatoknak, melyek közvetlen hatással vannak a természetes népességmozgásra. A termékenység a megszületett gyermekek révén évről évre újabb nemzedéket hoz létre, míg a halálozással a létező nemzedékek fogynak, mígnem az adott korosztály valamennyi tagjának kihalásával természetes módon eltűnnek. Ez a természetes körforgás teszi lehetővé az emberi nem és ezen belül az egyes populációk fennmaradását és továbbélését. A termékenység és a halálozás ennélfogva az emberi létezés elválaszthatatlan és pótolhatatlan része, s demográfiai szempontból a legfontosabb folyamatok, melyek valamennyi népesség reprodukciós magatartását jellemzik.

Munkánk fő forrását az 1930., 1961., 1980. és 2001. évi népszámlálás eredményei képezik, így rendelkezésünkre álltak a megszületett gyermekek számára s ennek a szülő nők életkorával (ill. korosztályával) és nemzetiségével való kombinációjára vonatkozó, a népszámlálás időpontjában érvényes információk. Az így osztályozott belépő adatok segítségével ezt követően külön kiszámítottuk a szlovák és a magyar nemzetiségű nők generációs termékenységének fő jellemzőit.
A jelenlegi reprodukciós viszonyok értékeléséhez összeállítottuk a magyar és a szlovák nemzetiségű nők termékenységi folyamatára vonatkozó főbb transzverzális mutatók1 sorozatát 1996-től 2010-ig. A nők nemzetisége szerinti szülésekre vonatkozó adatokat a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának (a továbbiakban SZK SH) belső forrásaiból merítettük. Hasonló módon jutottunk el a nők részletes, a gyermekek száma, életkor, születési év és nemzetiség szerinti osztályozásához a 2001. évi népszámlálás alapján, mely adatokat a termékenység generációs jellemzőinek2 kiszámításán kívül felhasználtuk a szlovák és magyar nemzetiségű nők életkori szerkezetének a népszámlálások közötti mérlegéhez az 1996-tól 2010-ig terjedő időszak vonatkozásában.3

A szlovák és a magyar nemzetiségű nők termékenységében hosszú távon meglevő különbségek jobb megértése végett ezt a folyamatot és jellegét hosszabb idősávban szükséges vizsgálni. Érdeklődési körünket ezért kénytelenek voltunk – tekintettel a reprodukciós magatartásban a demográfiai forradalom során bekövetkezett radikális változások bevezető szakaszának időzítésére – kiterjeszteni az első világháború előtti időszakra is. Sajnos a rendelkezésre álló adatok nem tették lehetővé a termékenységi ráták nemzetiség (ill. anyanyelv) szerint differenciált kiszámítását. Ráadásul a korábbi magyarországi népszámlálások a nők esetében nem vizsgálták a született gyermekek számát, ezért a vizsgálatunk tárgyát képező kérdéshez közvetett úton kellett közelítenünk. Ez a Princetoni Egyetemnek a múlt század 60–80-as éveiben végzett European Fertility Project című kutatási programjából származó regionális adatok4 elemzésével történt. E projekt szerzőinek több 19. és 20. századi európai állam regionális egységeiről sikerült olyan adatokra szert tenniük, melyek lehetővé tették az ún. Coale-indexek5 kiszámítását. Ennek segítségével a termékenység arányának és jellegének elemzésén túl főleg az adott népességnek a demográfiai forradalom terjedésében elfoglalt helyét vizsgálhatjuk. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy Coale termékenységi mutatói a nemzetiségre nem érzékenyek, ezért azok alapján a szlovák és a magyar etnikumhoz tartozó nők termékenységének kérdésében nem lehet egyértelműen állást foglalni. Másrészt azonban, mint a továbbiakban arra rámutatunk, a termékenység jellegét illetően lehetőséget adnak bizonyos hipotézisek megfogalmazására, mi több, ezeket a hipotéziseket a későbbi, 1930. és 1961. évi népszámlások eredményei Szlovákia akkori közigazgatási területére vonatkozóan közvetve igazolták is.

3. A demográfiai forradalom és terjedése a mai Szlovákia területén

Lényegében már a reneszánsz virágkora óta gyors gazdasági és társadalmi változások tanúi vagyunk, melyek egyebek között a demográfiai reprodukcióra is jelentős hatást gyakoroltak. Valójában egy összetett, sokrétű és igen szerteágazó folyamatról van szó, melyet Jaroslav Purš a modern kor komplex forradalmának nevezett (vagy másutt a modern kor globális forradalmának). E jelentős és kivételes változásnak részét képezte azon folyamatok sokasága is, melyeket általánosságban parciális forradalmaknak is nevezhetünk. A legjelentősebbek mellett, mint a tudományos, a műszaki, a kommunikációs, az agrár- és az ipari forradalom, ide tartozik a demográfiai forradalom is. Ezeket nem mint egyedi jelenségeket kell felfognunk, hanem mint belsőleg strukturált, komplex dinamikus rendszereket, melyek erőteljesen hatnak egymásra. A modern kor komplex forradalmán belül sajátos helyet foglal el, a demográfiai reprodukciós folyamat lényegéből következően, a demográfiai forradalom. Maga a demográfiai reprodukciós folyamat, bízvást kijelenhetjük, hosszabb időtávban viszonylag egyszerű és stabil volt, ugyanakkor széles körű feltételrendszeren nyugodott, nemcsak biológiai természetéből adódóan, hanem külső gazdasági, szociális és földrajzi feltételezettségénél fogva is (Pavlík et al. 1986).
A demográfiai forradalmat megelőző demográfiai rendszerben a reprodukciónak, említett tulajdonságai folytán, ismétlődő jellege volt. A külső feltételeknek a társadalom modernizálódása, dinamizálódása és fejlődése során bekövetkezett gyökeres átalakulása olyan hatást gyakorolt a reprodukciós magatartásra, hogy az a demográfiai reprodukcióban forradalmi változást eredményezett (Pavlík et al. 1986).
A demográfiai forradalmat megelőző időszakot régi demográfiai rendszernek nevezzük. Mint fentebb említettük, a korábbi demográfiai reprodukció viszonylag stabil és egyszerű volt. Némileg leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy extenzív jellege volt, melyet magas termékenység jellemzett, ugyanakkor a magas halálozás az új nemzedékeket igen gyorsan szó szerint „megtizedelte”. Ebben a folyamatban kulcsszerepe volt a csecsemő- és gyermekhalandóságnak. A megszületett gyermekek mintegy fele nem élte meg a 15. életévet. A születéskor várható átlagos élettartam tartósan 25–35 év körül mozgott (Livi-Bacci 2003). Ráadásul az alacsony népszaporulatot tovább csökkentették a járványok, katonai konfliktusok, éhínségek és más kedvezőtlen körülmények következtében bekövetkezett demográfiai válságok.
Ami a termékenységet illeti, feltételezzük, hogy a régi demográfiai rendszerben ennek arányát tudatosan nem befolyásolták jelentősebb módon. Louis Henry francia történeti demográfus az 50-es években a demográfiai forradalom előtti populációk termékenységét vizsgálva a természetes termékenység fogalmát úgy határozta meg (Henry 1953, 1957), hogy az a humán népesség olyan termékenysége, melyről semmilyen, a szülések korlátozását célzó tudatos törekvés nem mutatható ki. Később e definíciót módosítva a természetes termékenység rendszerét a házastársak olyan reprodukciós magatartásaként értelmezte, melyet nem befolyásol a korábban született gyermekek száma (Henry 1961, 1964). Más szóval a reprodukció szempontjából a házastársak mindig egyformán viselkedtek, függetlenül attól, hány gyermekük született korábban. A család nagyságának elsősorban biológiai korlátai voltak, amennyiben az életkorral csökkent a fogamzás, a kihordás és az élő gyermek szülésének esélye. A reprodukció ebben az időszakban túlnyomórészt a házasságban koncentrálódott, ezért a megszületett gyermekek számát befolyásoló egyik legfontosabb tényező az életkor volt – a nő életkora házasságkötésekor, valamint a házastársi kapcsolatban eltöltött idő (Livi-Bacci 2003).

A termékenység ezért a régi demográfiai rendszerben viszonylag stabil volt, és aránylag magas. Ezzel szemben álltak a kedvezőtlen halálozási ráták, melyek ráadásul demográfiai válságok idején jelentős mértékben rosszabbodtak. Az ily módon felállt demográfiai folyamatok igen csekély népességszaporulatot és igen alacsony demográfiai reprodukciós dinamikát eredményeztek. A demográfiai forradalmat a fentiek alapján leegyszerűsítve úgy jellemezhetnénk, hogy az a reprodukció megváltozása a reprodukció extenzív formájáról a reprodukció intenzív formájára. Ez a reprodukció jellegének mennyiségi és minőségi, az emberiség egész történelmében egyedülálló átalakulását eredményezte, mely leginkább a halálozási és termékenységi arányok, valamint az életkori szerkezet jellegének megváltozásában nyilvánul meg. Elmozdulás következik be a lakosságnak a saját reprodukciójához való viszonyában, nevezetesen a reprodukció biológiai determináltsága a társadalmi determináltság irányába tolódik el (Pavlík et al. 1986).

A demográfiai forradalom történelmi folyamat. A fejlődés adott szintjén kezdődik és fejeződik be, ugyanakkor a forradalom kiindulópontjában a társadalmi fejlődés egyes összetevői (pl. életszínvonal, kulturális színvonal, termelőerők fejlődése, iparosodás, urbanizáció stb.) vagy a megelőző demográfiai fejlődés nem szükségképpen azonosak. Annak, hogy meginduljon a reprodukció extenzív formájának intenzívvé válása, alapvető feltétele mindenekelőtt az egyes tényezők megfelelő kombinációja, mert azok a maguk folyamatosságában részei a gyors, összetett, sokrétű és igen szerteágazó változásoknak. Leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk, a konkrét feltételek lehetnek eltérőek és a demográfiai forradalom lefolyása is különbözhet, az eredmény azonban mindig ugyanaz lesz – a termékenységi és halálozási arányok csökkenése, melynek következményei az életkori szerkezet jellegében mutatkoznak meg (Pavlík 1977). Magát a demográfiai forradalmat két szakaszra bonthatjuk. Az első szakaszban csökken a halálozás; a termékenység csökkenéséhez viszonyítva erőteljesebben (ún. francia típusú demográfiai forradalom), esetleg a termékenység maradhat ugyanazon a szinten (ún. angol típusú demográfiai forradalom), vagy növekedhet is (ún. japán–mexikói típus) (Pavlík 1964). Az első szakaszban a halandóság akár 25‰-es szintre is csökkenhet. A második szakaszt a termékenység csökkenése jellemzi, mely az eredetileg több mint 35‰-ről 20‰ alá esik, miközben a nyers halálozási ráta csökkenése folytatódik egészen a 15‰-es szintig.6
A szlovákiai népesség fejlődése nem elszigetelten zajlott, így történelme során jelentősen átalakult a reprodukciós magatartás is. A szlovákiai népesség demográfiai reprodukciója a 19. század végéig jórészt extenzív jellegű volt. A termékenységi és halálozási ráták egyaránt magasak voltak, a természetes szaporodás pedig minimális. A nyers születési arányszám lényegében egészen a 19. század 80-as éveiig 45‰ körüli szinten mozgott, míg a halálozási arány a 35‰-es határ felett volt (Šprocha–Tišliar 2008a). Körülbelül a 80-as évek második felétől azonban a halálozási ráta fokozatosan csökkenni kezdett, bár a nyers halálozási arányszám tartósan 25‰ alá csak a 20. század elején esett. Ugyancsak erre az időszakra esik a termékenység tartós, rendszeres és visszafordíthatatlan csökkenése 40‰ alá (Šprocha–Tišliar 2008a). Ez a csökkenés viszonylag gyors volt. A termékenység és a halálozás csökkenésének kölcsönös időzítéséből látható, hogy a szlovákiai népességben elég hamar, viszonylag gyors ütemben megindult a termékenységi arányok csökkenése. E fejlődésre valószínűleg hatással volt a viszonylag erőteljes tartós és időleges emigráció (Fialová 1987). Az első világháború kompenzációs fázisának hatásai elmúltával a termékenységi arány csökkenése még gyorsabb ütemben folytatódott (Šprocha–Tišliar 2008b). Ezért az időzítést tekintve a demográfiai forradalom Szlovákiában viszonylag jelentős késéssel indult, összehasonlítva például Franciaországgal, ahol e folyamat első jelei már a 18. században kimutathatók, vagy Csehországgal, ahol a 19. század 30-as éveiben jelentkeztek.7

A demográfiai forradalom egyik fontos jellemzője, hogy nem egyszerre zajlik a teljes népességen belül, hanem a reprodukciós magatartás megváltozása fokozatosan diffundálódik a népesség különböző etnikai és társadalmi rétegeiben, más-más módon a városokban és vidéken, ill. az egyes régiókban (Pavlík et al. 1986). Mint az alábbi ábrák mutatják, a termékenységi arány a 19. század végén és a 20. század elején a történelmi Magyarország területén nem volt egyenletes. Ha csak azokat a vármegyéket nézzük, melyek Szlovákia mai területét alkotják vagy átnyúlnak oda, világosan látható, hogy Gömörben, Hontban, Nógrádban a házasságon belüli termékenység mutatói jóval alacsonyabb értékeket képviselnek. E mutatók ezeken a területeken hosszú ideig a 0,70-es (a maximális érték 70%-a) szint alatt maradtak, melyet a demográfiai forradalom második szakaszának kezdetét jelző határvonalnak tartanak. Az is nyilvánvaló, hogy idővel az alacsonyabb termékenységi aránnyal bíró terület mindinkább szélesedett, miközben a termékenység tovább csökkent. Így az European Fertility Project adatai szerint 1910-ben Bars, Hont, Nógrád, Gömör, Abaúj-Torna, Zemplén, Ung és Árva nem érte el a házasságon belüli maximális termékenység 55%-át. A demográfiai forradalom második szakasza valószínűleg már Szlovákia más területein is megkezdődött, mindenekelőtt Közép- és Északkelet-Szlovákiában. A régi termékenységi rendszer legtovább valószínűleg a nyugati (Trencsén, Nyitra, Komárom és Pozsony) vármegyékben maradt fenn, ahol 1910-ben a házasságon belüli termékenység mutatója még meghaladta a 60%-ot.

A termékenységi arányban mutatkozó különbségeket elsősorban a demográfiai forradalom más-más időzítése eredményezte a különböző regionális populációkon belül. Mint ebből az összefoglalásból is kitűnik, Szlovákia területén a termékenység csökkenésének első jelei Közép-Szlovákia déli – Bars délkeleti részétől Honton, Nógrádon és Gömörön keresztül húzódó – területein a 19. század végén jelentkeztek, a többi régiót a termékenység csökkenése csak később éri el. A Szlovákiában zajló demográfiai forradalom ilyen szempontból azért érdekes, mert a termékenység jellegét érintő változások az esetek többségében először az egyes országok metropolisaiban következtek be, s csak utána kezdtek leszivárogni más térségekbe.

Az 1930. és 1961. évi népszámlálás adatai megerősítik ezeket a különbségeket és egyben bizonyos mértékig megvilágítják a női termékenység alacsony arányának alapvető okait az említett térségekben. Mint az 5. és 6. ábrából látható, a Párkány, Zselíz, Selmecbánya, Zólyom, Korpona, Kékkő, Losonc, Feled, Rimaszombat. Tornalja, Nagy­rőce sávban fekvő járásokat a többgyermekes családok alacsony (25% alatti) és az egygyermekes nők átlagon felüli (20% feletti) aránya jellemezte. Az 1961-es adatok ugyancsak igazolják az egygyermekes nők magas és a négy- vagy több gyermekes nők alacsony arányát Közép-Szlovákia déli (a Lévai, a Zólyomi, a Losonci, a Rimaszombati és a Rozsnyói) járásaiban.

Fordított volt a helyzet Dél-Szlovákia határ menti régióiban, Somorja, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Érsekújvár, Komárom térségében, ahol az egygyermekes nők aránya igen alacsony, míg a többgyermekes családok száma magas volt. Ugyanez már a régi magyarországi vármegyék adataiból is kimutatható. Elmondható tehát, hogy a szlovákiai magyar kisebbséghez hagyományosan kapcsolódó területen élő népességre alacsony vagy nagyon alacsony termékenység volt jellemző, ugyanakkor a népesség egy másik része viszonylag magas termékenységgel büszkélkedhetett. A felsorolt adatok alapján óvatosan azt feltételezhetjük, hogy azokon a területeken, ahol hosszabb ideje nagyszámú magyar lakosság él, kétféle reprodukciós rendszer létezik.

Az egygyermekes családmodell Közép-Szlovákia déli részein valószínűleg már az első világháború előtt széles körben elterjedt volt (Botíková et al. 1997). Az e területeken folytatott etnográfiai kutatás szerint második gyermek csak akkor születhetett, ha ez első meghalt vagy a nő újabb házasságot kötött. A házasság első éveiben nem volt kívánatos gyermeket szülni, mert a nőt távol tartotta volna a gazdaságban végzett munkától. Ha mégis úgy adódott, hogy a nő teherbe esett, a gyermeknek nem volt szabad megszületnie. Azokon a területeken, ahol az egygyermekes modell elterjedt volt, több gyermek születése esetén az anyát nemcsak a helyi közösség ítélte el, hanem saját családja is (Botíková et al. 1997).

A Közép-Szlovákia déli részein elterjedt egygyermekes modellel ismert szlovák személyiségek munkáiban is találkozunk. Például Andrej Kollár az egyik gömöri községről írt monográfiájában megemlíti, hogy a családokban nem volt kívánatos a sok gyermek, s egyéves koráig a megszületett gyermek nem is örvendett nagy megbecsülésnek. Ján Čaplovič a magyarországi szlovákokról írt könyvében pedig úgy látta, hogy az első terhesség halogatása a szemérmességgel és a nemi tisztasággal függött össze, amit a nők olyannyira félreértelmeztek, hogy a házasság első évében, sőt még a második évben is, szégyelltek teherbe esni. Gömörben szokott dolog volt, hogy a nők csak hat, sőt hét évvel házasságkötésük után szülték meg első gyermeküket (Botíková et al. 1997).

Továbbra is kérdés marad, miért kötődik ez a jelenség a volt Bars, Hont, Nógrád, Gömör és részben Zemplén vármegye déli protestáns területeinek térségéhez, míg más protestáns területek – mint Miava, Felső-Liptó, Alsó-Árva vagy az Ugróci-völgy – nem hajlottak ehhez a modellhez (Botíková et al. 1997). A magyarázatok többsége úgy szól, hogy a családi földtulajdont akarták ily módon egyben tartani. Az egygyermekes rendszer egyszerű öröklési eljárást tett lehetővé, mert a tulajdon nem osztódott, az apa haláláig a fiú, a feleség és a szülők közösen gazdálkodtak, megosztozva a hasznon (Botíková et al. 1997). Az egygyermekes családmodell meggyökeresedéséhez tehát a tulajdon megosztásától, majd az örökösi igények kielégítésétől való félelem vezetett. Egy más magyarázat az okot az evangélikus és református vallásnak a házasság és a reprodukció kölcsönös kapcsolatáról, ill. a házasság funkciójáról vallott eltérő felfogásában keresi, de az egykézés nagyobb elterjedtsége az evangélikusok és a reformátusok között a két vallásra jellemző racionális gondolkodással és pragmatizmussal is magyarázható. Mindemellett e két vallás dogmatikája, a katolikus egyházzal ellentétben, nem tiltotta szigorúan a termékenység szabályozását (Botíková et al. 1997).

A szűkített reprodukciós modell fenntartása különböző fogamzásgátló praktikák alkalmazását feltételezte. Az ún. reális fogamzásgátlás egyik leggyakoribb módszere volt a szexuális tartózkodás, leginkább a házastársak különalvása révén. A teherbe eséssel szembeni védekezés gyakori formája volt ezenkívül a megszakított közösülés. A férfiak részéről ismert volt a kondom használata is (Botíková a kol. 1997). Olyan esetekben, amikor ezek az eljárások hatástalanok voltak, és a nem kívánt terhesség bekövetkezett, a nők igyekeztek megszabadulni tőle. A magzatot különböző növényi főzetekkel, ülőfürdőkkel, mértéktelen fizikai megterheléssel, hasra eséssel vagy a hasi tájék rendszeres nyomogatásával próbálták elhajtani. Ha ezek a módszerek sem segítettek, akkor a nők nemegyszer vállalták még a minden szakértelem nélkül, gyakran iskolázatlan személy által a higiénia elveinek teljes mellőzésével végzett terhességmegszakítást is (Botíková et al. 1997). Az ilyen pancser beavatkozások eredménye gyakran az volt, hogy a nőnek nem lehetett további gyermeke, tartós egészségkárosodást szenvedett, vagy a legtragikusabb esetekben meghalt már a beavatkozás alatt vagy utána, az akkor szerzett fertőzés következtében.

A beavatkozások kínálata és minősége az egészségügyi ellátás fejlődésével és elérhetőségével arányosan valószínűleg emelkedett. „Magzatelhajtást már 50–150 koronáért is lehet rendelni, vagy másféle, esetleg személyes ellenszolgáltatás fejében, persze az is igaz, hogy 1000–5000 koronáért is. Ez nem pusztán a terhességmegszakítást vállaló személy anyagi helyzetétől, nemcsak a saját vagy más »becsületét« vagy gazdasági pozícióját megmenteni akaró nő helyzetétől, hanem, mint mondják, elsősorban a terhességmegszakítást végző személy szociális érzékenységétől és sajátosan értelmezett felebaráti szeretetétől függött.” (Chura 1936, 165. p.)
Általánosságban tehát feltételezhető, hogy a művi úton előidézett vetélés a nem kívánt terhesség megszakításának már a két világháború közti időszakban viszonylag elérhető és bevett módja volt. Tanúsítja ezt a vetélés miatt ápolásra szorult esetek bejelentett számára vonatkozó statisztika is. Ennek alapján feltételezte Alojz Chura, hogy a 30-as évek elején Szlovákiában mintegy 25–32 ezer terhességmegszakításra került sor indukált vagy spontán vetéléssel. Ily módon évente az összes terhesség 21–27%-a abortusszal végződhetett.

Coale szerint annak, hogy egy népességen belül a termékenység szabályozását célzó tudatos törekvés érvényesülni tudjon, vagyis a reprodukciós magatartás új formája bontakozzék ki és jusson érvényre, két feltétele van. Először is minden magatartásbeli változás pszichológiailag determinált. A házastársak vagy élettársak akkor fognak az új reprodukciós magatartáshoz (modellhez) igazodni, ha az számukra előnyösebb, mint a korábban megszokott modell. Az újszerű magatartásnak ráadásul rentábilisabbnak kell lennie, vagyis a belőle származó haszonnak nagyobbnak kell lennie, mint amekkora a ráfordított költség. Másrészt a változást az embereknek tudatosan, azzal a meggyőződéssel kell elfogadniuk, hogy ez a forma helyes és követni kívánják. A reprodukciós magatartást érintő változások széles körű elterjedésében igen fontos szerepet játszik az érdekében felhasznált eszközök legitim volta. A reprodukció új formájának és annak a módnak, ahogy a párok alkalmazzák, kulturálisan (etikailag és morálisan) elfogadhatónak kell lennie. Az utolsó, nem kevésbé fontos feltétel pedig olyan alkalmas, elfogadható körülmények, eszközök és technikák megléte, melyekkel az új modell a gyakorlatban megvalósítható.

Ahogy előző összefoglalásunkban is említettük, mindezek a feltételek a demográfiai forradalom elindulásához Közép-Szlovákia déli területein valószínűleg adottak voltak. Kevesebb számú gyermek több okból is kívánatos lehetett. Vagyis olyan változásról van szó, amelyre volt igény. Hasonlóképpen az evangélikus és a református vallás is az ilyen magatartás nemzedékek közti legitimálásával elősegítette annak a sajátos populációs klímának a kialakulását, melyben a kisebb családok váltak megszokottá és a helyi társadalom azokat preferálta, míg a sokgyermekességre úgy tekintettek, mint negatív jelenségre, mely szembemegy a helyi normákkal és értékekkel. Végül pedig az is jól látható, hogy a reprodukciós magatartás új modelljének kiteljesedését bizonyos mértékig segíthette a fogamzásgátlással és a terhességmegszakítással kapcsolatos különböző gyakorlati módszerek megismerése is.

4. A termékenység longitudinális elemzése

A termékenység alakulásának és az esetleges változásoknak longitudinális vizsgálata alighanem e demográfiai folyamat tanulmányozásának a legfontosabb eszköze. Előnye a keresztmetszeti mutatókkal szemben, hogy a kohorsz (korosztályi) mutatók a végső termékenységet mérik, míg a keresztmetszeti (transzverzális) mutatók olyan fiktív modellt képviselnek, mely több, az adott évben (időszakban) reprodukciós korban levő korosztály fiktív csoportjának elemzésén alapul. A keresztmetszeti mutatók tehát azt szemléltetik, elméletileg miként alakulhatna a termékenységi arány, ha az arányok időben nem változnának az egyes kohorszokon belül. A gyakorlatból azonban tudjuk, hogy éppen a korosztályok a reprodukciós magatartás változásainak hordozói, így ez a feltételezés nem egészen helytálló. Megemlítendő továbbá, hogy a demográfiai reprodukció feltételeiben bekövetkezett kilengések a keresztmetszeti mutatókra erőteljesebben hatnak, ami jelentős mértékben tükröződhet azok értékeiben. A kohorsz mutatókat ezzel szemben nagyobb állandóság jellemzi, s csupán a demográfiai reprodukció jelentős, hosszú távú átalakulása esetén változnak.

Ami az egy nőre eső gyermekek számát illeti, az 1930., 1961. és 1980. évi népszámlálás adatai alapján megállapítható, hogy a magukat magyar nemzetiségűnek vallott nők termékenysége a szlovák nemzetiségű nőkhöz viszonyítva hosszú távon alacsonyabb volt. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint míg egy szlovák nemzetiségű 45–49 éves férjezett nőnek átlagosan 4,9 gyermeke született, a magyar nemzetiségű nőknek 4,3. Jóllehet a következő időszakban ezek a különbségek a reprodukció jellegében beállt változások fokozatos elterjedése következtében egyenletesen csökkentek, ennek ellenére az egész vizsgált időszakról elmondható, hogy a magyar nemzetiségű nők termékenysége a szlovák nemzetiségűekhez képest alacsonyabb volt. Bizonyítja ezt a végső termékenységnek a 2001-es népszámlálásból megismert alakulása is. Az első világháború előtt született korosztályokban a szlovák nemzetiségű nőknek az adatlapok szerint életük folyamán átlagosan 2,8 gyermekük született, míg az ugyanahhoz a korosztályokhoz tartozó magyar nemzetiségű nőknek megközelítőleg 2,4. A végső termékenység vonatkozásában a legnagyobb különbségek éppen ezeknél a korosztályoknál mutatkoznak, míg a fiatalabbaknál fokozatosan csökkennek. Az egy nőre eső, reprodukciós korában született gyermekek átlagos számát tekintve a legkisebb különbséget a második világháború után született korosztályokban találjuk. Ennek ellenére hosszú távon, több generációt vizsgálva megállapítható, hogy a szlovák nemzetiségű nőknek átlagosan több gyermekük volt, mint a magyar nemzetiségű nőknek. Mint fentebb már vázoltuk, a demográfiai forradalom kiterjedése és elmélyülése szempontjából nézve ezek a különbségek, melyeket az 1930., 1961. és 1980. évi népszámlálás eredményei alapján azonosítottunk, elsősorban a demográfiai reprodukcióban bekövetkezett változások eltérő időzítéséből következtek. A 19. század végén és a 20. század elején született nők korosztályaiban a végső termékenység arányaiban mutatkozó viszonylag jelentős különbségek éppen abból eredtek, hogy a magyar nemzetiségű nőknél korábban kezdődött a termékenység tudatos korlátozása. A különbségek fokozatos csökkenése a fiatalabb korosztályokban e minőségi és mennyiségi változások erőteljesebb érvényesülését mutatja a szlovák női népességen belül is. Általánosságban tudjuk, hogy Szlovákia területén a demográfiai forradalom második szakasza a második világháború után fejeződött be, ezért a végső termékenységben mutatkozó legkisebb különbségek is az ekkor született nők esetében voltak, miközben ezeket már nem befolyásolta a demográfiai forradalom második szakaszának időzítése. A különbségekre ható főbb mechanizmusok jobb megismeréséhez azonban részletesen át kell tekintenünk néhány további, a termékenység longitudinális elemzéséhez szükséges jellemzőt.

A végső termékenység valamennyi korosztályban lényegében az egy nőre eső, annak reprodukciós korában született gyermekek átlagos számát jelenti. Ezeknek az értékeknek a hátterében azonban jelentős szerkezeti különbségek húzódhatnak meg, melyek a továbbiakban az okok magyarázatául is szolgálhatnak.

Általánosságban elmondható, hogy a végső termékenységet mindenekelőtt a többgyermekes, de leginkább a három és ennél több gyermekes nők részaránya befolyásolja, valamint azoké a nőké, akik reprodukciós korukban egyszer sem kerültek áldott állapotba.

1930-ban a szlovák nemzetiségű 45–49 éves férjezett nők háromnegyedének három vagy több gyermeke volt. A magukat magyar nemzetiségűnek vallott férjezett nők esetében ez az arány csaknem 10 százalékponttal alacsonyabb volt. Megkö­zelítőleg minden nyolcadik magyar nő gyermektelennek mondta magát, míg a gyermektelen szlovák nők aránya 9% volt. Hasonlóan a szlovák nemzetiségű nőkhöz képest a magyar nőknek gyakrabban volt csupán egy, esetleg két gyermeke.
Az 1961. évi népszámlálás szintén azt igazolta, hogy a magyar nők családja gyakran kisebb, mint a szlovák nőké. A három- és több gyermekes nők aránya mindkét csoportban körülbelül egyötödével csökkent. A 45–49 éves magyar nemzetiségű nőknél ez az arány valamivel 44% felett, míg a szlovák nők körében 53% volt. Ugyanakkor a magyar nők majdnem egyötöde azt közölte, hogy csak egy gyermeke van. A többi csoportban a különbségek minimálisak voltak, de mindkét esetben újfent igazolódott, hogy a magyar nők gyakrabban gyermektelenek, ill. hogy csak két gyermekük van.

Az 1980. évi népszámlálás már nem csak a demográfiai forradalom befejezését, hanem a reprodukciós magatartás egy sajátos, ún. kelet-európai modelljének (Kučera–Fialová 1996; Rychtaříková 1996) fokozatos kialakulását is jelezte. E modell jellemzője a korai házasságkötés, majd az ezt követő korai első anyaság volt. A gyermekek túlnyomó része házasságban született, ugyanakkor az első gyermekek magas aránya a házasság előtt fogant. Jellemző volt a kétgyermekes családmodell széles körű elterjedése is, ugyanakkor az életre szóló gyermektelenség nagyon alacsony, a biológiai határhoz közeli szinten mozgott. Ezek a jellemzők lényegében mind a szlovák, mind a magyar nemzetiségű nőknél megtalálhatók. A 45–49 éves gyermektelen nők aránya mindkét csoportban nagyon alacsony volt és 5% alá esett. Enyhén csökkent a három- és több gyermekes családok aránya is. A legnagyobb változás azonban a kétgyermekes nők részarányának emelkedése volt, ez a szlovákiai magyar nemzetiségű népességben csaknem 40%-ot, a magukat az 1980-as népszámláláskor szlovák nemzetiségűnek vallott nőknél pedig valamivel több mint 34%-ot tett ki. Nem változott az sem, hogy a magyar nőknek gyakrabban van csak egy gyermeke, a különbség azonban a szlovák nőkhöz viszonyítva valamelyest csökkent.

A 2001. évi népszámlálás adatai részletes képet adnak arról, miként alakult a női népesség szerkezete a megszületett gyermekek száma szerint. Tekintettel az egyes korosztályok adatállományainak igen széles körére, csupán az 1910 után született nőket vizsgáltuk, míg azokból a korosztályokból, melyek életkora a népszámláláskor 30 év felett volt, csupán az 1910 és 1960 között születetteket. A 2001-es népszámlálás idején már befejezett reprodukcióról csak az 1910 és 1952 között született nők esetében beszélhetünk. Miután azonban a termékenységi arány 40 év felett viszonylag alacsony, bizonyos fokig feltételezhető, hogy komolyabb változásokra az 1953 és 1960 közötti korosztályok körében sem került sor.

8–11. ábra. Egy nőre eső átlagos gyermekszám adott nemzetiség szerint az 1930., az 1961., az 1980. és az 2001. évi népszámlálás adatai alapján

Megközelítőleg a húszas évek közepéig mind a szlovák, mind a magyar nemzetiségű nők valamivel nagyobb arányban voltak gyermektelenek, mint a később születettek. A gyermektelenek aránya a 30-as évek második felében született nők körében volt a legalacsonyabb. Ezek azok a korosztályok, melyek egész reprodukciós időszaka a múlt politikai rendszer idejére esett, amikor az említett kelet-európai reprodukciós modell kialakult. Ennek fontos jellemzője volt a gyermektelenség alacsony szintje. A születéseket támogató, főleg a fiatal, gyermekes családokat segítő intézkedések – az anyaság és a gyermekgondozás magas szintű törvényi szabályozásával együtt – elősegítették azt a sajátos jelenséget, hogy a nőknek csak igen kis része maradt egész életén át gyermektelen. Érdekes módon, ellentétben az idősebb generációkkal, ezekben a korosztályokban a gyermektelen magyar nők aránya alacsonyabb volt, mint szlovák nemzetiségű társaiké. A 30-as és 40-es években született nők körében a gyermektelenség 6–7%-os szinten mozgott, ugyanez a szlovák nők esetében átlagosan 1–2%-kal magasabb volt. Az is nyilvánvaló, hogy megközelítőleg a 30-as évek végén és a 40-es évek elején született korosztályokkal kezdődően a gyermektelen nők aránya mindkét vizsgált csoportban fokozatosan emelkedik, az 50-es évek végén a magyar nemzetiségű nőknél mintegy 8,5–9,0%-ra, a szlovák nemzetiségű nőknél pedig 8,5–10,0%-ra.

A magukat magyar vagy szlovák nemzetiségűnek valló nők közötti egyik sajátos különbség az egygyermekesek részarányában mutatkozik. Arra a jelenségre, hogy a magyar családok között több az egygyermekes, közvetve már a jelenség regionális eloszlása is utalt. Ezt az 1930., 1960. és 1980. évi népszámlálás eredményei empirikusan igazolták. A 2001-es népszámlálás adataiból jól látható, hogy ez a jelenség a magyar nemzetiségű népességben nemzedékeken keresztül fennmaradt, még ha súlya a történelmi körülmények alakulása folytán alighanem fokozatosan megváltozik is. Az európai kontextust tekintve a szlovákiai népességet hosszú ideig igen alacsony arányú gyermektelenség, illetve az egygyermekes családok alacsony részaránya jellemezte. Frejka szerint az 1918 és 1965 közötti korosztályokban az egygyermekes nők aránya valamennyi európai ország közül Szlovákiában volt a legalacsonyabb, miközben a gyermektelen nők részarányától is alig különbözött (Potančoková 2009).
A 2001. évi népszámláláskor magukat magyar nemzetiségűnek vallott egygyermekes nők részaránya a legidősebb és a legfiatalabb korosztályokban volt a legmagasabb. Az első világháború előtt született nemzedékek körében és a háború utáni mintegy öt évben 15% fölött volt azon nők aránya, akik teljes reprodukciós korukban csak egy gyermeket szültek. A fiatalabb korosztályokban az egykeség némileg csökkent, az egygyermekes nők aránya a 30-as évek végén és a 40-es évek elején született korosztá­lyokban volt a legalacsonyabb. Ugyanakkor az 50-es évek végén születetteknél már azt látjuk, hogy az egygyermekes nők aránya elérte az első világháború utáni korosztályokban mért 15%-os szintet.

A szlovák nemzetiségű nőkről ugyancsak elmondható, hogy az idősebb korosztá­lyokban gyakoribb volt az egykeség, az egygyermekes nők aránya 10–13% körül mozgott. A megközelítőleg a húszas évek közepén született korosztályoktól kezdve egészen az 50-es évek elejéig születettekig a szlovák nemzetiségű egygyermekes nők részaránya nem lépte át a 11%-os határt. Utána enyhe emelkedést figyelhetünk meg, így az 1960-ban született nők csaknem 13%-a a népszámláláskor úgy nyilatkozott, hogy csak egy gyermeke született.

Mint már említettük, az elmúlt politikai rendszerben kialakult a kétgyermekes családmodell. A demográfiai forradalom lezajlását követően – miután tudatos korlátozás eredményeként a család nagysága jelentősen csökkent, főleg azoknál a nőknél, akik egész reprodukciós korukat a szocializmus időszakában élték le – figyelhetjük meg, hogy túlnyomó többségüknek legalább (és leginkább) két gyermeke született. A magyar nemzetiségű nők esetében a kétgyermekes modell túlsúlya a három- és több gyermekes családokkal szemben már az 1934-es korosztállyal kezdve jelentkezett, míg a szlovák nemzetiségű nőknél csak az 1946-ost követően. A fiatalabb korosztályokban e modell erősödését tapasztaljuk, elsősorban a többgyermekes családok rovására. A magyar nemzetiségű nők esetében körülbelül az 1950-es korosztállyal kezdődően azt láthatjuk, hogy a kétgyermekes anyák részaránya átlépte az 50%-os határt, sőt az 50-es évek végén az 55%-ot is elérte. A kétgyermekes modell a szlovák nemzetiségű nőknél is az 50-es évek második felében érte el csúcspontját, a megfelelő korosztályokon belüli súlya azonban mintegy 8–10 százalékponttal kisebb volt.

Már első pillantásra is világosan látható, hogy a magyar és szlovák nemzetiségű nők között a legnagyobb különbségek több nemzedéken keresztül a három- és több gyermekes nők részarányában mutatkoznak. Az is nyilvánvaló, hogy ezek a különbségek nem pusztán a demográfiai forradalom második szakaszának eltérő időzítéséből fakadnak, amit főleg az idősebb generációknál tapasztalhatunk, de a háború utáni évfolyamokban is megtalálhatók. Elmondhatjuk tehát, hogy a szlovák nemzetiségű nők gyakrabban lesznek többgyermekes anyák, gyakrabban van nagyobb családjuk, mint a magukat magyar nemzetiségűnek valló nőknek.

Azon nők aránya, akik a 2011. évi népszámláláskor magyar nemzetiségűnek vallották magukat, és úgy nyilatkoztak, hogy három és több gyermekük született, egészen a múlt század 30-as éveinek második felében született korosztályokig mintegy 40%-ot tett ki. E csoporton belül azonban fokozatosan olyan, viszonylag jelentős strukturális változásokra került sor, melyek először az öt- és több gyermekes, majd később a négygyermekes nők arányának csökkenésében mutatkoztak meg, s a csoport vezető helyét a háromgyermekes anyák foglalták el. A kétgyermekes családmodell szélesebb körű elterjedésének következményeként azonban – amiről korábban már szóltunk – ebben a csoportban is fokozatos csökkenést tapasztalunk, kezdve a 40-es évek második felében született korosztályokkal. Mindez azt eredményezte, hogy az 50-es évek végén született magyar nemzetiségű nők közül a népszámlálási adatok szerint megközelítőleg csak minden ötödik volt három- és több gyermekes, miközben több mint három gyermeke az adott korosztályban csupán a nők 5–6%-ának volt, holott ez az arány az első világháború előtti évfolyamokban kb. 20% volt.

A három- és több gyermekes szlovák nemzetiségű nők aránya a 2001. évi népszámlálás adatai szerint egészen a 30-as évek elején született korosztályig 50%-os szinten mozgott. E csoporton belül azonban fokozatosan csökkent a többgyermekes (5 és több gyermek) családok súlya, ezek a 20-as évek elején született korosztályokban még az összes nők több mint 15%-át képviselték. A későbbi fejlődés nyilvánvalóan náluk is, akárcsak a magyar nemzetiségű nőknél, az egyes korosztályokban további csökkenést eredményezett, mely ugyancsak a csoport belső átalakulásával járt, nevezetesen a háromgyermekes nők részarányának emelkedésével. Az 50-es évek végén született szlovák nemzetiségű három- és több gyermekes nők már csak a csoport egyharmadát teszik ki, ezen belül is túlsúlyba kerülnek a háromgyermekesek. Ezekben a korosztályokban háromnál több gyermeke már csak minden tizedik nőnek volt, míg a 20-as évek elejéig születetteknél az összes nők 28%-át tették ki egy-egy évfolyamon belül.
Azon nők korosztályain kívül, akik a népszámlálás időpontjában már reprodukciós koruk végén vagy azon túl voltak, ugyancsak fontos információkhoz juthatunk az 1960 után született nőkre vonatkozó adatokból a termékenység alakulásával kapcsolatban, főleg az utolsó három évtized viszonylatában. Ezeknek az adatoknak az elemzése nem teszi ugyan lehetővé a teljes termékenységi arány meghatározását, de segítségükkel legalább nagy vonalakban vázolhatjuk a fiatalabb korosztályokhoz tartozó szlovákiai magyar és szlovák nemzetiségű nők termékenységében jelentkező különbségeket.

Ebből a szempontból érdekes az egy nőre eső átlagos gyermekszám alakulása. Míg az 1961 és 1971 közötti korosztályokra továbbra is érvényes volt, hogy a magukat szlovák nemzetiségűnek valló nők termékenysége magasabb volt, mint a magyar nemzetiségűeké, a fiatalabbakra már ennek fordítottja volt igaz. Ez a tény a továbbiakban a gyermektelenek és azon nők részarányában is megmutatkozik, akik már legalább egyszer teherbe estek. A magyar nemzetiségű nők gyermektelenségi rátája valamennyi generációban magasabb volt, de a legnagyobb különbségek a 70-es években, különösen pedig az évtized második felében született nők esetében voltak. Ráadásul, mint azt a női népességnek a megszületett gyermekek száma szerinti megoszlása mutatja, a magyar nemzetiségű nők nemcsak gyakrabban estek teherbe, hanem gyakrabban szültek ebben az életkorban másodszor. Ez a megállapítás még érdekesebb, ha figyelembe vesszük, hogy éppen a 70-es években született korosztályok azok, melyek a reprodukciós magatartás elmúlt két évtizedben tapasztalt átalakulásának alanyai voltak. A 2001. évi népszámlálás eredményei bizonyos mértékig jelzik, hogy a magyar nemzetiségű nők esetében a reprodukciós magatartás átalakulása kevésbé dinamikus és a fiatalabb nemzedékeket egyelőre kisebb mértékben érintette, mint – legalábbis az adatok szerint – a szlovák nemzetiségű nőket. Másrészt viszont az is igaz, hogy ezek a különbségek viszonylag kicsik és inkább a termékenység eltérő időzítését, semmint arányát mutatják, miután olyan korosztályokról van szó, melyekben a reprodukció még nem befejezett.

12. ábra. A magyar nemzetiségű női népesség szerkezete a gyermekek száma és születési év szerint, 2001. évi népszámlálás

5. A magyar nemzetiségű nők termékenységének keresztmetszeti elemzése

Szlovákia népessége a reprodukciós magatartás jellegét tekintve 1989 után dinamikus átalakuláson ment keresztül, mely leginkább talán a termékenység arányát és időzítését érintette. A megszületett gyermekek számának jelentős csökkenése – annak ellenére, hogy a 70-es években született nők nagy létszámú korosztályai ekkor érték el a reprodukciós kort – elsősorban a termékenységi arány 90-es évek első felében bekövetkezett hirtelen csökkenésének és igen alacsony értékeken való stabilizálódásának a következménye volt. Ezenkívül a szülések elhalasztását is tapasztaljuk: főleg az első gyermekek születnek később, ami a szülések időzítését jelző mutatók értékeinek emelkedésével jár. A termékenység alakulására hatnak a családi állapottal kapcsolatos változások is, amennyiben fokozatosan lazul a házasságkötések és a termékenység közti kapcsolat, és mind gyakoribbak a házasságon kívüli szülések.

E változások dinamikáját legjobban a következő összehasonlítás mutatja. 1991-ben egy nőnek az akkori termékenységi aránynak a reprodukció teljes időszakában való megtartásával több mint két gyermeke született volna. A szlovákiai népesség azonban 2001-ben elérte az összes termékenység történelmileg legalacsonyabb szintjét, melyen az egy nőre eső átlagos gyermekszám 1,19 volt. Ráadásul 2000 és 2007 között az összes termékenység az egy nőre számított 1,3 gyermek alá esett; ez Kohlerék szerint a nagyon alacsony termékenység (lowest-low fertility) határa (Kohler–Billari–Ortega 2002), ami ha nem változik, a következő nemzedékekben jelentős természetes népességfogyást eredményez. Jóllehet a termékenységi arány a későbbi években némileg emelkedett, Szlovákia még mindig a világ azon országai közé tartozik, ahol a termékenység rendkívül alacsony.

Az összes termékenység értékeinek drámai csökkenése mindenekelőtt a szülés későbbre halasztásának a következménye. Ez a folyamat különösen jól látható a termékenység időzítésére vonatkozó mutatók alakulásából. Míg például 1990-ben Szlovákiában az átlagos életkor első szüléskor 22,7 év volt, 2010-ben már 27,0. Ugyancsak dinamikusan nőtt a házasságon kívül született gyermekek arányszáma is. Míg 1980-ban a nem férjezett nők által szült gyermekek száma az összes szülés 8%-a volt, 2010-ben már a teljes harmadát alkotja.

További, elemzésünkhöz szorosan kapcsolódó kérdés, hogy miként tükröződtek ezek a változások a magyar nemzetiségű női népességben, s különböznek-e a szlovák nemzetiségű női népességhez képest. A kérdésre adható első válaszokat a 2001. évi népszámlálás adatainak elemzése kapcsán előzőleg már igyekeztünk az olvasó elé tárni. E válaszok helyességét a természetes változás statisztikai nyilvántartásából merített adatokon is megpróbáljuk igazolni. Ezenkívül néhány olyan további változást is áttekintünk, melyeket fentebb a teljes szlovákiai népesség vonatkozásában vázoltunk.

Munkánk e részének összeállításában a legnagyobb problémát a belépő adatok – mindenekelőtt a nők életkor és nemzetiség szerinti megoszlására vonatkozóak – jelentették. Mivel nem könnyen hozzáférhetők, a magyar és szlovák nemzetiségű nők általunk vizsgált csoportjai szempontjából ezeket az adatokat a népszámlálások közti időszakot illetően a 2001. évi népszámlálás adatai alapján kellett mérlegelnünk. Következésképp csak az 1966 és 2010 közötti időszakot elemezhettük, miután szükséges adatok csak ezekből az évekből álltak rendelkezésünkre. Tudatában vagyunk annak, hogy ily módon a termékenység alakulásával kapcsolatos információk bizonyos – a 90-es évek első felére vonatkozó – részét nélkülöznünk kell, ennek ellenére úgy gondoljuk, kitűzött célunk, a termékenység mai jellegének leírása szempontjából ez az időkeret elég széles ahhoz, hogy viszonylag teljes képet kapjunk róla.

Általában azt láthatjuk, hogy a magyar nemzetiségű nők termékenységi aránya a teljes vizsgált időszakban alacsonyabb volt, mint szlovák nemzetiségű társaiké. 1996 és 2001 között, amikor az összes termékenység alakulása valamelyest stabilizálódott, az egy nőre eső gyermekek átlagos számát tekintve mindkét csoportban viszonylag dinamikus csökkenést tapasztalunk. A szlovák nemzetiségű nők esetében azonban már 2004 után enyhe emelkedés mutatkozik, mely 2008 és 2009 között érte el csúcspontját, amikor az összes termékenység csaknem elérte a vizsgált időszak kezdeti szintjét. A magyar nemzetiségű nők esetében azonban 2001-től egészen 2010-ig (2009 kivételével) azt tapasztaljuk, hogy a termékenységi arány nagyon alacsony szinten maradt, és az egy nőre eső 1,1 gyermekszám határán mozog. Ennek az eltérő fejlődésnek eredménye, hogy a termékenységi arányt illetően az elmúlt csaknem tíz évben a magyar és a szlovák nemzetiségű nők között a különbség növekszik. Míg a 90-es évek végén a szlovák nők esetében az összes termékenység értéke csak mintegy 0,05 gyermekkel volt magasabb, 2010-ben már 0,4-gyel; a szlovák nemzetiségű nőknél az összes termékenység az 1,46-os szinten mozgott, míg egy magyar nemzetiségű nőre ugyanabban az időszakban csak 1,07 gyermek esett.

14. és 15. ábra. Az összes termékenység alakulása a szlovák és magyar nemzetiségű nőknél 1996 és 2010 között

Az elsőszülések időzítését tekintve mindkét csoportról elmondható, hogy az elsőszülő nő átlagéletkora a vizsgált időszak egészében emelkedett. 1966-ban a magyar nemzetiségű nők 22,5 éves korukban szültek először, ez 15 évvel később 25,4-re emelkedett. Másrészt úgy tűnik, amit végül a 2001-es népszámlálás adatainak elemzése is igazolt, hogy a magukat magyar nemzetiségűnek valló nők az első anyaságot sokkal korábban vállalják, mint szlovák nemzetiségű társaik. Továbbá az is nyilvánvaló, hogy a szlovák nők esetében az első szülések halogatásának dinamikája magasabb volt. Míg 1966-ban a két csoport átlagéletkora közti különbség megközelítőleg 1,1 év volt, a vizsgált időszak végén már több mint 1,8. A magyar és szlovák nemzetiségű nők összes termékenysége ilyetén alakulásának okait magyarázandó készítettük az alábbi négy ábrát. Az alsó kettő a termékenységi rátákat mutatja a nőknek a szülés időpontjában betöltött életkora szerint. Mint már első pillantásra is látható, a vizsgált időszakban mindkét népességben jelentősen megváltozott a termékenység jellege. A maximális értékek viszonylag szűk sávja, amely a korábbi időszak örökségeként még a 90-es évek közepén is megvolt, fokozatosan átalakul. A fiatalabb korúak termékenységi aránya csökken, ugyanakkor magasabb életkorban ez az arány különböző mértékben növekszik is. A termékenységi viszonyok profilja az életkort tekintve fokozatosan öregszik. Magában a termékenység alakulásában viszont nyilvánvaló különbség van a magyar és a szlovák nemzetiségű nők között. Az első csoportban a vizsgált időszak végén is azt látjuk, hogy 2002-höz viszonyítva a fiatalabb kori termékenység jelentős mértékben tovább csökkent, miközben annak pótlása a 28. életév fölött, a szlovák nemzetiségű nőkkel összehasonlítva, igencsak szerény. Ez utóbbiaknál azt látjuk, hogy 2002 és 2010 között a fiatalkori termékenység már nem csökkent olyan mértékben, ráadásul sokkal erőteljesebb náluk az elhalasztott szülések pótlása a 28. életév fölött.

16. és 17. ábra. A magyar és szlovák nemzetiségű nők termékenységi rátái a vizsgált években

Mindezt még jobban mutatja az első gyermeket vállalók termékenységi aránya, amennyiben a gyermekvállalás elhalasztása leginkább éppen az első szüléseknél jelentkezik. Míg a magyar nemzetiségű nőknél a termékenységi arány csökkenése egyértelmű, és igen korlátozott az elhalasztások utólagos pótlása, a szlovák nemzetiségű nők esetében nemcsak a termékenységi ráták életkor szerinti megoszlása más, hanem az első szülések elhalasztásának későbbi pótlása is viszonylag erőteljesebb. Mindennek eredményeképp 1996 és 2010 között az első gyermeküket szülő magyar nemzetiségű nők termékenységi rátáinak összessége folyamatosan csökken, ugyanakkor a magukat szlovák nemzetiségűnek valló nők esetében ezek az értékek 2001-től kezdve minden évben folyamatosan emelkednek.

18. és 19. ábra. Az első szülő magyar és szlovák nemzetiségű nők termékenységi rátái a vizsgált években

A fenti eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a magyar nemzetiségű nők alacsonyabb termékenységi aránya nemcsak történelmi fejlődés eredménye és az ezekhez kapcsolódó, a reprodukciós magatartást befolyásoló történelmi tényezőkből ered, hanem mindenekelőtt az első gyermek vállalásának állandósult és egyre kiterjedtebb halogatása anélkül, hogy azt érdemlegesen ellensúlyozná egy olyan folyamat, melyben sor kerülne az elhalasztott szülések későbbi pótlására.
Az utolsó jellemző, mellyel dolgozatunkban foglalkozunk, a házasságon kívül született gyermekek aránya. Mint már említettük, Szlovákiában a hajadon nőknek született gyermekek részaránya hosszú ideig igen alacsony volt, a 80-as évek végén 10% alatt mozgott. Az elmúlt két évtizedben azonban a házasságkötés és az első vagy további gyermekek születése közötti kapcsolat fokozatosan lazult, ami a házasságon kívül született gyermekek arányának emelkedésében is tükröződött.
Mint a 19. ábrán látható, a házasságon kívül született gyermekek súlyának emelkedése mindkét vizsgált csoportra érvényes. 1966-ban a magyar nemzetiségű hajadon nőknek született gyermekek aránya szorosan a 20%-os szint alatt mozgott, 2010-ben azonban már több mint 45%-ot tett ki, ami csaknem 12 százalékponttal meghaladja a szlovákiai átlagot. A magukat szlovák nemzetiségűnek vallott nőknél az említett jellemző súlya 12,5%-ról valamivel több mint 31%-ra emelkedett. Tehát a teljes általunk vizsgált időszakról elmondhatjuk, hogy a magyar nemzetiségű nők gyakrabban szültek házassági kapcsolaton kívül. Ebből a szempontból érdekes még a házasságon kívül született első gyermekek arányának alakulása is, mivel éppen ezek a gyermekek születnek leggyakrabban nem házasságban élő nőknek. Akárcsak valamennyi gyermek esetében, a születés sorrendjétől függetlenül, súlyuk itt is egyre emelkedik, s arányuk az összes első gyermek számát tekintve is magasabb. Például a magyar nemzetiségű nők esetében 2010-ben az összes első gyermekeknek már csaknem fele született házasságon kívül élő nőknek, míg a szlovák nemzetiségű nőknél arányuk 40% alatt volt.

20. ábra. Házasságon kívüli első és összes szülés magyar és szlovák nemzetiségű nőknél 1996 és 2010 között

A 20. ábrán ezenkívül az is jól látható, hogy a házasságon kívül született összes gyermek és az első gyermekek aránya közti különbség a magyar nemzetiségű nőknél lényegesen kisebb. Ez a megállapítás közvetve már arra utal, amit a következő, 21. és 22. ábrán láthatunk. Azon túlmenően, hogy a magyar nemzetiségű nőknek gyakrabban születik gyermeke házassági kapcsolaton kívül, ez a jelenség nemcsak az elsőnek született gyermekekre vonatkozik, hanem az utánuk következőkre is. A szlovákiai magyar nők tehát gyakrabban lesznek hajadon anyák, ismételten is. Az életkorral párosítva nyilvánvaló, hogy házasságon kívüli gyermekek világra hozása az e csoportba tartozó nők egy része számára hosszú távú életstratégia, mivel például a 37 éves életkor felettiek esetében a másodiknak vagy többediknek született gyermekek az összes szülés több mint egynegyedét teszik ki.

21. és 22. ábra. Házasságon kívül született gyermekek születési sorrend és életkor szerinti aránya a magyar és szlovák nemzetiségű nőknél 1996 és 2010 között

6. Összegzés

A magyar nemzetiségű nők termékenységére vonatkozó, rendelkezésünkre álló demográfiai adatok elemzése azt mutatta, hogy Szlovákiában ezeket a nőket, például a magukat szlovák nemzetiségűnek valló nőkhöz viszonyítva, hosszú távon alacsonyabb termékenység jellemezte. Az egy nőre eső átlagos gyermekszám vonatkozásában ugyan a különbségek az egymást követő korosztályokban fokozatosan csökkentek, de azokról a legfiatalabb korosztályokról is, melyeknél a 2001-es népszámláláskor befejezett reprodukció feltételezhető, megállapíthatjuk, hogy a magyar nők végső termékenysége alacsonyabb volt.
A termékenységi arányt illetően az első világháború előtt és a múlt század húszas éveiben született nőknél kimutatható jelentősebb különbségek mindenekelőtt a demográfiai forradalom kezdetének eltérő időzítéséből adódtak. Mint az European Fertility Project regionális adataiból kitűnik, éppen Közép-Szlovákia déli része – azon hagyományos történelmi területek egyike, ahol a magyar kisebbség lakik – volt az a régió, melyben először találkozunk a termékenység tudatos korlátozásával. Ugyanakkor arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy Csallóközre inkább magasabb termékenység volt jellemző, tehát teljesen egyértelműen nem állítható, hogy a magyar nemzetiséghez (etnikumhoz) tartozó személyek ebben az időszakban csak alacsonyabb termékenységgel tűntek volna ki. Feltételezhető, hogy a szlovákiai magyar nemzetiséghez hagyományosan kapcsolódó területeken élő népesség egy részének termékenysége alacsony, sőt nagyon alacsony volt, másrészt azonban volt olyan része is, melyet ellenkezőleg, viszonylag magas termékenység jellemzett.
A magyar nők alacsonyabb végső termékenységének fő oka elsősorban a többgyermekes nők alacsony aránya. A magyar nők gyakrabban vállaltak egy, esetleg két gyermeket, míg a szlovák nők a különböző népszámlálásokon (1930–2001) gyakrabban adtak számot harmadik, sőt többedik gyermekről is. Jóllehet ezek a különbségek a szlovák nők körében is lezajlott demográfiai forradalom után, majd a második világháborút követően a kétgyermekes családmodell elterjedésével fokozatosan kiegyenlítődtek, a fiatalabb korosztályú női népesség életkor szerinti megoszlásában továbbra is fennállnak.
Ahogy a teljes szlovákiai népesség, ugyanúgy a magyar nemzetiségű nők reprodukciós magatartásában is jelentős változásokra került sor az elmúlt két évtizedben. Mint a keresztmetszeti mutatók elemzéséből láthattuk, a magyar nemzetiségű nők teljes termékenységi arányszámai az egész vizsgált időszakban nem érték el a szlovák nőknél mért értékeket. Azonkívül a magyar nők esetében nem tapasztaljuk az elhalasztott szülések későbbi pótlását, illetve e folyamat intenzitása szlovák nemzetiségű társaikhoz képest jóval kisebb. Ennélfogva a két csoport közti különbségek a teljes termékenységi értékek vonatkozásában az elmúlt mintegy öt évben növekednek.
Ami a termékenység időzítését illeti, a magyar nemzetiségű nők fiatalabban elsőszülők, sőt többször szülők, de egyre csökkenőbb arányban. Ez utóbbi annak következménye, hogy az elsőszülések anélkül tolódnak át magasabb életkorba, hogy majdani pótlásukra sor kerülne. Ez is az egyik oka annak, hogy a szlovák nemzetiségű elsőszülő nők átlagéletkora magasabb, és körükben a vizsgált időszakban nem tapasztaltunk nagyobb változásokat, miként azt a magukat magyar nemzetiségűnek valló nők esetében tapasztalhattuk.
Az elmúlt két évtized folyamán jelentősen meglazult a házasságkötés és az első vagy további gyermekek születése közti kapcsolat, ami a házasságon kívül született gyermekek arányának emelkedésében is megmutatkozott. Az egész vizsgált időszakról elmondható, hogy a magyar nemzetiségű nők szlovák nemzetiségű társaikhoz képest gyakrabban szültek házassági kapcsolaton kívül. A magyar nemzetiségű nők esetében azonban ez nemcsak az elsőszülésekre vonatkozik, hanem a többedik gyermekekre is. A szlovákiai magyar nők így gyakrabban lesznek hajadon anyák, akár többszöri szüléssel is. Amit ha egybevetünk az életkorukkal, nyilvánvalónak tűnik, hogy e nők egy része számára a házasságon kívüli gyermekáldás hosszú távú életstratégia.

(Fordította Németh István)

---

Felhasznált irodalom

Botíková, Marta–Švecová, Soňa–Jakubíková, Kornélia 1997. Tradície slovenskej rodiny. Bratislava, VEDA.
Coale, Johnson Ansley 1973. The demographic transition reconsidered. Liége, International Population Conference.
Chura, Alojz 1936. Slovensko bez dorastu? Bratislava, Roľnícka osveta.
Fialová, Ludmila 1987. Druhá fáze demografické revoluce ČSR a SSR. Demografie, 29., 3–7. p.
Frejka, Tomas 2008. Overview chapter 2: Parity distributions and completed family size in Europe: Incipient decline of the two-child family model? In Frejka, Tomas–Hoem, Ian–Sobotka, Tomáš–Toulemon, Laurent. (eds.): Childbearing trends and policies in Europe. Demographic Research, 19., Special collection 7., 47–72. p.
Henry, Louis 1953. Fondements theoretiques des mesures de la fecondite naturelle. Revues de l’Institut International de Statistique, 21., 135–151. p.
Henry, Louis 1957. Fecondite et famille, model mathematiques. Population, 12., 413–444. p.
Henry, Louis 1961. Some Data on Natural Fertility. Eugenics Quarterly, 8. (2), 81–91. p.
Henry, Louis 1964. Mesure du temps mort en fecondite naturelle. Population, 19., 485–514. p.
Kohler, Hans-Peter–Billari, Francesco C.–Ortega, José A. 2002. The emergence of lowest-low fertility in Europe during the 1990s. Population and Development Review, 28(4)., 641–681. p.
Kučera, Milan–Fialová, Ludmila 1996. Demografické chování obyvatelstva České republiky během přeměny společnosti po roce 1989. Working papers, WP 96:1. Praha, SÚAV ČR.
Livi-Bacci, Massimo 2003. Populace v evropské historii. Praha, Lidové Noviny.
Pavlík, Zdeněk 1964. Nástin populačního vývoje světa. Praha, Nakladatelství ČSAV.
Pavlík, Zdeněk 1977. Demografická revoluce jako globální zákonitost populačního vývoje. Praha, Univerzita Karlova v Praze.
Pavlík, Zdeněk–Šubrtová, Alena–Rychtaříková, Jitka 1986. Základy demografie. Praha, Academia.
Potančoková, Michaela 2009. Odkladanie materstva do vyššieho veku na Slovensku vo svetle štatistických a kvalitatívnych dát. In Bleha, Branislav (ed).: Populačný vývoj Slovenska na prelome tisícročí. Kontinuita či nová éra? Bratislava, Geografika, 9–61. p.
Princeton European Fertility Project: Demographic Data. http://opr.princeton.edu/archive/ pefp/demog.aspx
Rychtaříková, Jitka 1996. Současné změny charakteru reprodukce v České republice a mezinárodní situace. Demografie, 38., 77–89. p.
Sčítaní lidu v republice Československé ze dne 1. prosince 1930. IV. rész, 1. Počet dětí živě narozených v posledním manželství. Československá statistika. 126. kötet. Praha, Státní úřad statistický, 1936, 9., 10., 35. és 36. p.
Sčítaní lidu domů a bytů v Československé socialistické republice k 1. březnu 1961. I. rész Demografické charakteristiky obyvatelstva. Československá statistika. 35. kötet. Praha, Ústřední komise lidové kontroly a statistiky, 1965, 112., 115., 121., 328. és 329. p.
Sčítanie ľudu, domov a bytov 1. 11. 1980. Plodnosť žien – Manželské páry. SSR. Federálny štatistický úrad. Slovenský štatistický úrad. Bratislava, Československá štatistika. 1982, 181., 182. és 186. p.
Sčítanie obyvateľov, domov a bytov 26.5.2001. Štatistický úrad Slovenskej republiky. Interné údaje.
Šprocha, Branislav–Tišliar Pavol 2008a. Vývoj úmrtnosti na Slovensku v rokoch 1919 – 1937. Bratislava, STIMUL.
Šprocha, Branislav–Tišliar Pavol 2008b. Plodnosť a celková reprodukcia obyvateľstva na Slovensku v rokoch 1919 – 1937. Bratislava, STIMUL.

---

Branislav Šprocha
The fertility of the Hungarian women in Slovakia in the light of the demographic statistics.

This study is designed to analyze the fertility of Hungarian women living in Slovakia, based on official demographic statistics. The nature of the explored data provides opportunity not only for the analysis of the current status of fertility, but also for considering long-term prospects. Moreover, the fact that similar data are available on Slovak women as well, increases the value of the results, and, at the same time, it expands the possibilities of interpretation. In the past two decades, the interconnection between marriage and the birth of the first child or further children significantly loosened, which has been manifested in the increased proportion of children born outside marriage. It can be said about the whole examined period that Hungarian women have given birth to children out of wedlock more often than their Slovak counterparts. In the case of the Hungarian women, this is not true only for the first born child but for further children as well. Therefore, Hungarian women have become single mothers more often, even with more children. If we compare this with regard to their age, it seems evident that childbirth outside marriage had been for part of these women a long-term living strategy.

---

Branislav Šprocha 314.146(=511.141)(437.6)”1930/2001”
The fertility of the Hungarian women in Slovakia 314.38(=511.141)(437.6)”1930/2001”
in the light of the demographic statistics 618.179(=511.141)(437.6)”1930/2001”

Keywords: Slovakia, 1930–2001. Fertility. Ethnic Hungarian women. Final fertility. The distribution of female population according to the number of births. Overall fertility. Timing of fertility. Percentage of children born out of wedlock.