Varga László: A zene szárnyán… A nagymegyeri énekkari mozgalom 120 éve (1892–2012)

Varga László: A zene szárnyán… A nagymegyeri énekkari mozgalom 120 éve (1892–2012). Nagymegyer, Nagymegyeri Városi Művelődési Központ, A Csemadok Nagymegyeri Városi Alapszervezete, 2012, 160. p.

Ez év májusában jelent meg Varga László tollából e történeti összefoglaló könyv, amely a nagymegyeri énekkari mozgalom 120 évét hivatott feldolgozni és bemutatni. A szöveg és az ehhez kapcsolódó képek, fotók barna nyomtatása kissé régies külsőt kölcsönöz a kiadványnak, ami valójában ezt a hosszú, több mint egy század munkáját átfogó „történetet” hitelessé teszi. A szerző, a történelemtanár és helytörténész Varga László 1973 óta él Nagymegyeren, 37 éve a Csemadok helyi szervezetének elnöke, a ’90-es évektől pedig a város krónikájának írója. Helytörténeti kutatásai alapul szolgáltak annak a 21 kiadványnak, melyeknek szerzője vagy társszerzője volt, s ez irányú munkásságáért idén a helytörténészek országos szervezete, a Pátria szövetség díjában részesült.

Kevés olyan település létezik manapság, amely ilyen jelentős múltú kultúrcsoporttal büszkélkedhet. A jelenleg Bárdos Lajos Vegyes Kar néven ismert énekkar mindig is büszkesége volt ennek a csallóközi kisvárosnak.

A megjelent könyv az énekkar történetét, munkásságát, eredményeit, sikereit vagy épp nehézségeit gyűjti egybe. A hiányos információk miatt nem kis kutatómunkát igényelt a szóban forgó 120 esztendő feltérképezése. A szerző a kórus és a Csemadok krónikáin kívül folyóiratokból, elbeszélésekből, levelezésből és levéltári forrásanyagból dolgozta fel a kórus munkásságának történetét. Szívesen vállalta ezt a nemes feladatot, hisz az utószóban olvasható szavai szerint az „…énekkar munkáját több mint három évtizede közvetlenül figyelem és ismerem… Most, amikor ezt a már történelmi időszakot feldolgoztam, újból átéltem egy-egy rendezvény előkészítésével, lebonyolításával járó izgalmakat, csakúgy, mint a végén a közös munka sikerének örömét”. (135. p.)
A könyvhöz Néveri Sándor, a város polgármestere írt előszót, melyben méltatja a kórus eddigi munkáját. A kórus volt karnagyának, Ág Tibornak Köszöntője olvasható a 7. oldalon, itt emlékeit, élményeit közli az olvasóval. A Bevezetőt a kórus jelenlegi karnagya, Orsovics Yvette írta (9–10. p.), ebben saját tapasztalatait fogalmazza meg, s egyben köszönetét fejezi ki a volt és jelenlegi kórustagoknak eddigi áldozatos munkájukért.

A mű hat fő fejezetre tagolódik, melyeket egy rövid megemlékezés előz meg Bartók Béla Nagymegyeren címmel (11–12. p.). A szerző emléket állít a magyar zeneszerzőnek, népdalgyűjtőnek, hiszen feljegyzések tanúskodnak arról, hogy Bartók Béla három alkalommal is járt a városban, és 94 dallamot gyűjtött itt össze idősebb adatközlőktől. Ezek közül a népdalok közül nyomtatásban is megjelent 39. Ennek tiszteletére avatták fel Bartók Béla köztéri szobrát, Lipcsei György szobrászművész alkotását 1992. október 24-én a város főterén, a Bárdos Lajos Vegyes Kar fennállásának 100. évfordulója alkalmából. A szobrot a nagy magyar zeneszerző fia, ifj. Bartók Béla leplezte le.
Az első fejezetben (Az énekkari mozgalom kezdetei városunkban; 13–15. p.) képet kapunk arról, hogy az 1800-as évek végén milyen is volt városunk arculata, mennyire módosult a társadalmi és közéleti felfogás a különféle külső és belső gazdasági és társadalmi hatásokra. Egy pezsgő társadalmi légkör hathatott ösztönzően az első Nagymegyeri Dalárda kialakulására – fogalmazza meg a szerző –, melynek gondolata egy társaskör és Bartal Mór kántortanító fejében fogalmazódott meg. Az első énekescsoportnak húsz férfitagja volt, akik 1882-től 1914-ig, az első világháború kitöréséig egyvégtében működtek.

A második fejezet (Az énekkari mozgalom a két világháború között; 15–16. p.) a címében feltüntetett időszakot dolgozza fel. Már ekkor is fontos szerepet játszott a város éle­tében az énekkari mozgalom. A történelmi események, társadalmi-politikai változások hatással voltak a művészeti csoportok létére is. Több alkalommal ismertet a szerző olyan feljegyzéseket, megjelent cikkek részleteit, amelyek vagy arról tanúskodnak, hogy nagy lelkesedéssel folyik a munka a különböző dalárdák, művészeti csoportok berkeiben, vagy éppen arról, hogy valamiféle külső, esetleg belső körülmények, nehézségek miatt az eddig töretlenül működő csoport megszűnt vagy egy rövid időre kénytelen volt munkásságát felfüggeszteni. Ez a fejezet már táblázatokat is tartalmaz, az énekkart irányító személyek nevével.

A harmadik fejezet (A kórusmozgalom felújítása a második világháború után; 17–43. p.) egy viszonylag hosszabb időszakot, harminc évet vesz nagyító alá, és hét alfejezetre tagolódik. Bemutatja a kórus munkásságának alakulását az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig. Az énekkari mozgalom egy fiatal tanárnak, Matus Jánosnak köszönhetően alakult újjá 1952-ben. Az időközben hetven főre duzzadó énekkar sok helyen mutatkozott be, és egyre nagyobb sikereket tudhatott magáénak. Pár év elteltével ismét kérdésessé vált a kórus léte, de Ág Tibor – aki 1963-ban vette át a kórus vezetését – személye újabb lendületet adott a folytatáshoz. A kórus munkásságának történetét olvasva már illusztrációként néhány oklevél és a fellépéseket bizonyító korabeli fénykép is megjelenik a könyv hasábjain. A vegyes kar munkájának méltatása mellett a szerző kitér arra a tényre is, hogy Nagy­me­gyeren az utánpótlás nevelése is nagyon jó kezekben volt ekkoriban. A magyar tanítási nyelvű alapiskola kicsinyek kórusát Ág Erzsébet, a nagyok kórusát pedig Szeder Irma vezette, akikre méltán lehetett büszke a város. A fejezetben táblázatok összegzik a kórus hazai és külföldi fellépéseit. Bár az addig nagy létszámú kórus a hetvenes évek elején húszfős női karrá zsugorodott, még így is kiváló eredményeket és színvonalat képviselt. A nyolcvanas évek elején fontos és a további munkát meghatározó eseménynek számított, hogy a kórus felvette a kapcsolatot a Lébénymiklóson működő Liszt Ferenc Vegyes Karral. Ez a baráti kapcsolat mind a mai napig működik. A fejezet végén a kórusról megjelent cikkek, kritikák közt csemegézhet az olvasó.

A negyedik fejezet, mely öt alfejezetre tagolódik, a kórus munkásságának további tíz esztendejét dolgozza fel (44–69. p.), címe: A Bárdos Lajos Vegyes Kar tevékenysége (1982–1991). Ebből a részből megtudhatjuk, hogy a kórus, fennállásának 90. évfordulóján, 1982-ben felvette a Bárdos Lajos tiszteletbeli nevet. A jubileumra megjelent egy emlékfüzet is, amely röviden összegezte a kórus addigi munkásságát. Az ünnepségről, a jubiláló kórusról és a kitüntetett kórustagokról több fénykép is látható itt. A kórustagok névsorát, valamint a fellépések időpontjait és helyszíneit az előzőekhez hasonlóan táblázatban összesíti a szerző. A fejezet végén ismét olvashatunk számos méltatást, köszönetet. Halmos László zeneszerző az alábbiakat írta a kórus krónikájába: „Úgy érzem, én még soha ennyire nem örültem, mint ezen az estén, 1991. november 30-án. Köszönöm ezt mindenkinek, aki ebben munkálkodott.” (69. p.)

A százéves énekkar (1992–2000) című ötödik fejezet hat alfejezetre tagolt (70–98. p.). A szerző ebben a részben képet ad a Bárdos Lajos Vegyes Kar 100 éves jubileumi ünnepségének szervezéséről és lebonyolításáról, a kórus ekkori aktív tagjairól, a repertoárját képező művek jegyzékéről, az ünnepi hangverseny és szoboravatás menetéről, valamint az ezt követő írásokról, cikkekről. Megtud­hat­juk, hogy az 1989-es politikai változásoknak kö­szönhetően a kórus újabb baráti kapcsolatokra tett szert Magyarországon és Erdélyben, ami lehetővé tette számára a szélesebb körben való bemutatkozást. Erről tanúskodnak az elismerő oklevelek, emléklapok. A kórus 105. jubileumán, 1999-ben Ág Tibor karnagy a 70. életévét ünnepelte, s úgy döntött, hogy a karnagyi pálcát hivatalosan is átadja egy fiatal, ambiciózus zenetanárnak, karnagynak, Orso­vics Yvette­nek, aki máig, 16 éve a kórus karnagya.

Az új karnaggyal való kemény és következetes munka meghozta a kórus számára a további sikereket, emlékezetes fellépéseket és kiváló versenyeredményeket, melyekről a szerző a 6. fejezeten belül öt alfejezetben számol be Vegyes karunk munkája az ezredforduló után címmel (99–134. p.). Olvashatunk itt a kórus 110 éves jubileumáról, a galántai Kodály Napok országos felnőttkari versenyeken elért eredményekről, a kórust alkotó énekesekről, fellépések, koncertek helyéről és idejéről, a kórus repertoárjáról, új baráti kapcsolatok kialakításáról, a hagyományok ápolásáról, és a kórus jövőbeni terveiről.
Az Utószóban a szerző összegzi tapasztalatait, élményeit a kórussal kapcsolatban, és a következőképpen fogalmaz: „Munkámmal emléket szerettem volna állítani mindazoknak, akik 1892 óta, amikor Bartal Mór vajkai kántortanító elindította ezt a nemes mozgalmat városunkban… Ezért megérdemlik, hogy tevékenységüket a késői utódok is megismerjék, megőrizzék nevüket. Köszönet érte!” (135. p.)

A kiadvány angol, német és szlovák nyelvű összefoglalót tartalmaz, a képek és táblázatok jegyzékét, a felhasznált forrásanyagot és jegyzeteket, és nem utolsósorban színes képmellékletet (151–158. p.) a kórus jelentős pillanatairól, okleveleiről, versenyeredményeiről és emléktárgyairól.

A kórus életének meghatározó eseményei is voltak, melyeket a szerző könyvében bemutat. Csak hogy néhányat említsünk: ilyen volt Karai József zeneszerző látogatása a kórusnál (1984); a nyolcvanadik születésnapját betöltő Halmos László zeneszerző köszöntése Győrben (1989); ifj. Bartók Béla látogatása a 100. jubileum alkalmából (1992); találkozás Daróczi Bárdos Tamás zeneszerzővel Hajdú­szoboszlón, a Bárdos Lajos-kórusok V. Orszá­gos találkozója alkalmából (1999). Az itt felsoroltak csak egy kis töredékét képezik annak a sok eseménynek, amiket a szerző a kutatómunkája során összegzett és papírra vetett, s monográfiájával maradandó emléket állított a kórusnak. Köszönet érte Varga László tanár úrnak.