Gömörfalva, Szeretetfalva, Vasutasfalva, Amerikafalva és társaik – Adalékok az 1914-es orosz betörést követő harcok során lerombolt kárpáti falvak újjáépítésére meghirdetett országos akcióhoz – 1.

Az orosz cári hadsereg 1914 őszén az északkeleti határnál, Uzsoknál betört Magyarországra, s rövid időn belül aránylag jelentős területeket foglalt el. 1915 áprilisáig sikerült teljesen kiűzni őket, a hadműveleti területeken azonban nagy károk keletkeztek, elsősorban 100 sárosi, zempléni és Ung megyei településen, de a harcok bizonyos mértékben Máramaros és Bereg megyét is érintették. A legnagyobb károkat Sáros vármegye szenvedte el, ahol 15 falu teljesen elpusztult. A lakóházakon túl a gazdasági és más épületek nagy része is tönkrement, s az állatállományból alig maradt valami. A lakosság egy része földönfutóvá vált, menekülni kényszerült (Szijj–Ravasz 2000, 174., 700–701. p.). A menekülés 1914 novemberében indult meg Zemplén vármegye Homonnai, Mezőlaborci, Nagymihályi, Szinnai, Sztropkói és Varannói járásaiból, Sáros vármegye Bártfai, Eperjesi, Felsővízközi és Giralti járásaiból, Máramaros Ökörmezői és Tiszavölgyi járásaiból, Ung Bereznai járásából és Bereg vármegye Alsóvereckei járásából (Kádár–Sarbó 1927, 27. p.). Akiknek lehetőségük volt rá, rokonaikhoz menekültek, de Zemplén és Sáros megyéből egyaránt aránylag sokan Budapestet választották úti céljuknak. A fővárosban azonban csupán az azokról a vidékekről érkezett menekültek kaphattak segélyt, akik élete veszélyben volt. A róluk való gondoskodással a kormány a fővárosi közjótékonysági ügyosztályt bízta meg. Az arra rászorulókat tömeglakásokon helyezték el, ahol a segélyt elsősorban természetbeni adományokban kapták, készpénzt csak nagyon ritka esetben utaltak ki számukra. A közjótékonysági bizottság feladata volt az oroszok kiűzését követően a menekültek hazaszállítása is (Kádár–Sarbó 1927, 27–29. p.). „A visszautazásra való készség leginkább a jobb módúaknál volt meg, de a segélyezettek is mindannyian iparkodtak, hogy minél előbb rendes lakóhelyükre jussanak. 1915. év február végén megkezdődtek az elutazások, a következő hónapokban már a segélyezett családoknak a fele elhagyta Budapestet. 1915. augusztus havában már csak 86 felvidéki menekült család élt Budapesten. Ebben a hónapban aztán a segélyezésük is megszűnt” (Kádár–Sarbó 1927, 29. p.). A hadműveleti területekről a lakosság zöme a környező megyékbe vagy pedig az adott megye háború által nem sújtott településeire menekült. A hazaszállításuk a visszatérésük engedélyezése után azonban közlekedési eszközök hiányában nem ment zökkenőmentesen. A Zemplén vármegyéből Sátoraljaújhelyre menekültek kapcsán a Zemplén c. lap is beszámolt erről a problémáról:

Alig hogy az ország megtisztult az orosz hordáktól, a kiürített községek lakossága azonnal útnak indult, hogy visszatérjen otthonába. Az elmúlt hét vasárnapján egy 800 lélekből álló menekült csapat indult el Újhelyről a felső járásokba. A visszaszállítás nagy gondot okozott hatóságoknak, mert vonaton lehetetlen volt a szállítás, kocsik pedig nem állottak rendelkezésre. A nehézséget azonban sikerült elhárítani. Andres Frigyes főhadnagy, az újhelyi trénosztag parancsnoka és lovag Serwatowszky főhadnagy, az Etapkommandó parancsnokának jóindulata segített a nyomorba jutottakon, amennyiben az említettek a főispán kérésére a legnagyobb készséggel 25 trén fogatot bocsátottak a hatóságok rendelkezésére, hogy a menekülteket elszállíttassák. A két parancsnok a cselekedetével újabb bizonyítékét adta a polgárság iránt már több ízben tanúsított előzékenységének és jóakaratának, amiért csak a legnagyobb elismeréssel adózhatunk nekik az egész közönség nevében.1

Az ellenség kiűzését követően kezdetét vehette az újjáépítés. A fedél nélkül maradtak különféle alkalmi építményekben és átmeneti szállásokon voltak kénytelenek lakni. A kormány tudatában volt, hogy az ország lakosságának segítsége nélkül nem tudja megoldani a háború okozta károk helyreállítását és a rászorulók ellátását, a háborús kiadások miatt ugyanis 1915-ben már jelentős gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie. A hátország lakosságát a háború kitörését követően folyamatosan valamilyen adakozásra szólították fel, 1915-ben már napirenden voltak különféle adománygyűjtések a hadiözvegyek, hadiárvák, rokkantak, sebesültek, a fronton harcoló katonák stb. megsegítésére, sőt már háborús emlékjelekre is gyűjtöttek (L. Juhász 2010, 17–52. p.). A kormány még 1914 novemberében meghirdette az első hadikölcsönt (háborús kiadásokat finanszírozó állami értékpapír), s a lakosságot a propaganda különféle eszközeivel ennek jegyzésére ösztönözték. 1918-ig összesen 8 alkalommal bocsátottak ki ilyen kötvényeket (Szijj-Ravasz 2000, 238–240. p.)

A magyar minisztertanács 1915. június 5-én tárgyalta a háborús károkat szenvedett községek segélyezésének és helyreállításának kérdését. Az ülésről szóló jegyzőkönyv szerint a helyreállítási költségeket hivatalosan 7-8 millió koronára becsülték (Szabó 2009, 159–162. p.). A falvak felépítése anyagi fedezetének biztosítása már elképzelhetetlen lett volna társadalmi adománygyűjtés nélkül. Ennek megszervezése és irányítása céljából alakult meg 1915 augusztusában Khuen-Héderváry Károly volt miniszterelnök vezetésével a Feldúlt Tűzhelyeket Újjáépítő Országos Bizottság (Szijj–Ravasz 2000, 174. p.).

Az újjáépítő bizottság gyűjtéssel kapcsolatos felhívását közzétették az országos, regionális, valamint helyi lapokban is, hogy a lakosság minél szélesebb köréhez eljuthasson. Az első világháború idején a rádió még ismeretlen volt, így a sajtó rendkívül fontos szerepet töltött be a tájékoztatás és tájékozódás terén, ma pedig a hátország háborús mindennapjait kutatók fontos forrása. Azáltal, hogy a kárpáti falvak újjáépítésével kapcsolatban az első világháborús szakirodalomban szinte alig találhatunk adatokat, a korabeli lapok szerepe a kutatók számára még inkább felértékelődik.

Az alábbiakban az újjáépítési mozgalmat elsősorban a ma Szlovákiához tartozó akkori Magyarország megyéiben megjelenő lapok segítségével kívánom bemutatni különféle felhívások, hírek, beszámolók stb. alapján. Célom egyúttal a korabeli újságokat egyfajta adatközlőknek tekintve annak a prezentálása is, hogy e forráscsoportban megjelent különféle műfajú írások segítségével az újjáépítési mozgalom országos és lokális vetületei egyaránt rekonstruálhatóak.

A lakosság érzelmeire lehetőleg minél nagyobb mértékben hatni akaró, s nem kevés pátosszal megfogalmazott országos felhívás terjedelmes szövege hűen visszatükrözi a korszellemet és a korabeli háborús propaganda nyelvezetét is:

Feldúlt tűzhelyeinkért!

Magyarország vármegyéihez, városaihoz és tehetős társadalmához szólunk. Mindazokhoz, akiket megkímélt a világháború pusztító forgataga, akik bár megfeszült idegzettel, de mégis távol minden veszedelemtől, dolgozhattak önmaguknak, kedveseiknek.

A nagy magyar Alföld, a Dunántúl már be volt vetve, a gyárakban folyt a hasznot hozó munka, az üzletember megkötötte az üzletét, míg a Kárpátokban élethalálharc dúlt, hogy minden élet, minden munka, minden üzlet, minden család minden otthona a mienk marad-e?

A magyar katona és nagy szövetségesünk világraszóló ereje visszavetették az ellenséget. Lengyelországot felszabadítottuk, bent Oroszország szívében kergetjük már az oroszt és a fenyők újra szabad napfényben fürödve állanak a vérlepett szabad Kárpátokban. De a győzelemnek ára is volt! Hőseink temetője lett a Kárpátok hegye-völgye, a kegyelet örök földje, ahova elzarándokol majd az utód, hogy a névtelen sírokra letehesse a hála hervadhatatlan koszorrúját. Az erő, mely »őseinket felhozá Kárpát szent bércére«, meg is tartotta halálmegvető hősiességgel a Kárpátokat és vele Magyarországot: az Alföldet, a kincses Erdélyt, a televény Bánátot és a gyümölcsös Dunántúlt.

Mienk a győzelem, – óh, de milyen lehetett volna a pusztulás, ha a győzelem is ennyibe került. Községek, falvak mentek tönkre százszámra a Kárpátokban, a kis helységek lakóinak nincs lakóhelye, a tűzhely üszkös téglahalom és hamu lett. Gránátok fúrták át az ereszt, ahol máskor a fecske fészkel, tűz égette fel a gerendát, ahol aranyfényben csillogó kukoricasor mesélte eddig, hogy élet, béke, nyugalom volt.

Sáros vármegyében 20, Zemplénben 20, Ung vármegyében 5 község és falu pusztult el teljesen, töméntelen ezen kívül a községek és falvak száma, amelyek részben szenvedtek. Több mint 5000 ház semmisült meg. Nincs igavonó állat, nincs marha, nincs baromfi, mindent elhajtott, elpusztított az orosz. A mezőt nem lehet felszántani, a földet bevetni, a gyermeket iskolázni.

Siessünk az érettünk szenvedő Kárpátok segítségére! Az állam megtette, amit tehetett, gondoskodott az első segítségről, gondoskodott arról is, hogy a feldúlt tűzhelyek felépüljenek. De Magyarországnak, a magyar vármegyéknek, városoknak és a társadalomnak nem lehet közömbös, hogy miként épülnek újra a Kárpátok elpusztult falvai. Szegény és elhagyott volt eddig ez a vidék, kultúrája elmaradt, a hála érzete, a magyarság szeretete és kegyelete kötelességé teszi, hogy gondoskodjunk róla, hogy többé ne legyen szegény elhagyatott és kulturálatlan.

Újjá, szebbé, egészségesebbé és magyarrá építjük az elpusztult falvakat, hogy gyermekei még az unokákban is arról meséljenek, hogy milyen csodát tett a magyar hála és szeretet. Magyar óvodák és iskolák támadnak a ruthén és tót falvakban és magyar imával fogja megköszönni a föld szegény népe a kegyelmes Istennek, hogy a magyarság szívét feléje fordította, és hogy őt a magyarság szívére zárta. [kiemelés tőlem: L.J.I.]

Mindnyájunknak közös, szent munkája az, hogy így történjék.

Ezért alakult meg a Háborúban Feldúlt Tűzhelyeket Újra Felépítő Országos Bizottság (Budapest Képviselőház), amely Magyarország gazdasági, technikai és művészi legjobb erőinek bevonásával, a hatalmas magyar sajtó támogatásával akarja célját megoldani. Ezért fordulunk Magyarország vérmegyéihez, városaihoz és tehetős társadalmához, hogy segítsenek munkánkban, lássanak el termékenyítő gondolatokkal és pénzzel, hogy leróhassuk hálánkat a Kárpátok népe iránt és egy fokkal előbbre vigyük a kultúra útján. A szív szeretetével, a gondolkodás bölcsességével lehet ezt elérni. A szeretet és gondolkodás vezet ahhoz, hogy pénz, pénz és pénz szükséges ehhez a munkához.

A Kárpátokban elveszett kedveseinek és szívének épít emléket, aki a Kárpátok népét segíti. Ha azok a vármegyék, azok a városok és az a társadalom, amelyet megkímélt, sőt üzlethez juttatott a háború, engedelmeskednek a szív és az ész szavának, a Kárpátok elpusztult vidéke szebb, jobb és magyarabb lesz, mint valaha volt.

Budapest, képviselőház, 1915. Szent István király napján.

A Háborúban Feldúlt Tűzhelyeket Újrafelépítő Országos Bizottság:

Gróf Khuen-Héderváry Károly v.b.t.t. elnök,

Gróf Andrássy Gyula v.b.t.t.,

Gróf Apponyi Albert v.b.t.t.,

Berzeviczy Albert v.b.t.t.,

Gróf Zichy Aladár v.b.t.t.,

Pekár Gyula orsz. képv. alelnök2

A sajtóban megjelent hírek tanúsága szerint azonban az adománygyűjtés az ország több pontján már korábban, jóval e „központi” felhívás közzététele előtt elkezdődött. Debrecen elöljárói például az országos felhívás megjelenése előtt pár hónappal elhatározták, hogy az felépítenek egy teljes elpusztított sárosi falut, amely elkészülte után a Debreczenfalva nevet kapja majd. A város vezetése felhívással fordult egyúttal az ország törvényhatóságaihoz is, hogy azok is kövessék példáját:

Kedves Barátaink és Atyánkfiai!

Köztudomású dolgot írunk és mégis írjuk. Köztudomású és ismert az a pusztulás, amelynek hazánk északi vármegyéi, községek és egyesek ki voltak téve a téli hadjárat kegyetlen súlyai, a vad, mindent szenvedéllyel pusztító ellenség fegyvere alatt. Községek és egyesek évtizedek építő munkájának eredményét veszítették el, míg dicső hadseregünk, hű szövetségesünk féket tudott vetni és ki tudta űzni a Kárpátok bércei közül az ellenséget.

Istené legyen érte a dicsőség, ma már tiszta a szent haza földje az ellenségtől. Az ádáz tusa megszűnt, az ágyúdörgés elnémult. De néma könnyek hullanak a hazáért menekülők szeméből a pusztulás és romok között, munkásságuk évtizedes gyümölcsét siratva meg.

Ha volt valaha, úgy most van itt az az idő, melyben minden érző kebelnek fel kell dobognia attól a gondolattól, hogy hazánknak ezt az elpusztult részét újjáépítsük. És ez a szent kötelesség reánk, azokra vár, kik csak a dicső hadseregünk által foglyul ejtettekről ismertük és láttuk az ellenséget, kik nem szenvedtük közvetlenül személyünkben, anyagi javainkban annak zsarnoki nyomását, sarcolását.

Ez a gondolat vezette Debreczen közönségét, amidőn felbuzdulva mozgalmat indított az iránt, hogy egy ellenségtől elpusztított felsővidéki községet felépítsen.

Erre a célra szavazott meg törvényhatóságunk 2000 koronát, hogy ebből a községháza felépíttessék. A Vörös Kereszt debreczeni fiókjának intéző bizottsága, amelynek kebelében a gondolat megszületett, egyidejűleg társadalmi mozgalmat indított s felhívta adakozásra az egyházakat, pénzintézeteket és magánosokat, hogy adományaikkal egy elpusztult sárosmegyei falut segítsenek újjáépíteni. E falu Debreczenfalva nevet fogja viselni s késő maradékoknak hirdetni fogja, hogy a világháború nemzedéke méltó akart lenni a nagy időkhöz, nagy eseményekhez, melyek átzúgtak felette. Megtesszük, meg kell tennünk mindent, be kell bizonyítanunk ellenségeinknek, hogy az egy ezredév óta itt lakó annyi harcos küzdelmet kiállott nemzet életképes újat alkotni is tud ott ahol az ellenség annyi szenvedélylyel pusztított.

És mi bízunk bennetek is, kikhez megkereső szavunkat intézzük. Bízunk, hogy nem lesz Szent István koronájának szép birodalmában egy ellenségtől nem érintett törvényhatóság sem, mely meg ne hozná áldozatát az elpusztult község újjáépítésére. Az a föld, amelyet megépíteni kívánunk, őseink megszentelt vérével áztatott hazai föld. Fiaink, a szép magyar alföld gyermekeinek vére szentelte meg újra és adta át vissza nekünk. Menjünk tehát seregestül filléreinkkel, gazdaságunkkal segítségére az ott lakóknak, kik ott hősiesen elesett véreink sírjának ápolására is hivatottak lesznek, s kik e kötelességüket kétszeres buzgalommal fogják végezni, ha tudják, érzik, hogy az egész ország tettekben nyilvánuló szeretete sugárzik mindenfelől feléjük.

Bizalommal kérünk benneteket kedves barátaink, Atyánkfiai, hogy Debreczen város közönségének áldozatát meghaladó áldozatkészséggel siessetek az ellenségjárta megyék lakosságának segítségére.3

A debreceni városvezetés néhány tagja még 1915 júliusában személyesen ellátogatott a háború sújtotta vidékre, hogy kiválasszák az újjáépítendő települést. Választásuk a Zboróhoz tartozó Váraljára esett:

A városi tanács július hó 13-ikán tartott üléséből a polgármestert, közművelődési tanácsnokot és polgármesteri titkárt küldötte ki, hogy Domahidy Elemér főispán vezetése alatt a Vöröskereszt megbízottaival együtt menjenek a helyszínére és válasszák ki azt az elpusztult községet, melynek felépítését Debreczen közönsége vállalja magára. A bizottság július hó 14-ikén elutazott Sárosmegyébe, ott érintkezésbe lépett a megye főispánjával és többi vezető férfiaival. Együtt megtekintették az elpusztult községeket és a július hó 16-án Bártfafürdőn tartott értekezleten megállapodtak abban, hogy Zboró községhez tartozó Podhradz (magyarul: Váralja) nevű teljesen elpusztult falut fogja Debreczen városa felépíteni. Az emlékezetes értekezletről emléklapot szerkesztettek két példányban, az egyiket Debreczen, a másikat Sárosmegye levéltárában helyezték el.4

A debreceni példa szinte azonnal követőkre talált és országos méretet öltött. Több megyei jogú város is eleve úgy hirdette meg a gyűjtési akciót egy-egy teljesen elpusztított falu újrafelépítésére, hogy az elkészülte után vagy a megyeszékhely, vagy pedig a megye nevét viseli majd. Szeged például Kisszegednek, Bihar megye Biharfalvának, Nagyvárad Nagyváradfalvának, Miskolc Újmiskolcnak, Kecskemét Újkecskemétnek, Kassa Kiskassának, Sopron megye Újsopronnak tervezte elnevezni az újjáépített települést.5 Hogy e névadási mozgalom országszerte népszerűvé vált, abban valószínűleg a hiúsági tényező is szerepet játszott.

Más magyarországi megyékhez hasonlóan a ma Szlovákiához tartozó egykori vármegyék között is akadtak olyanok, amelyek majd a nevüket viselő egész település felépítését tűzték ki célul. Komárom megye például Komáromfalvát, Nyitra Nyitrafalvát, Trencsén pedig Trencsénfalu felépítésére hirdetett gyűjtést. A korabeli gyakorlatot követve a megyék által kiadott felhívások sem nélkülözték a pátoszt, hiszen fontos volt, hogy minél nagyobb mértékben hassanak a lakosság érzelmeire, ezzel is fokozva az adományozó kedvet, ahogy erről hogy egyebek között a Vágvölgyi Lapban közzétett felhívás is erről tanúskodik:

Újdebreczen után Újszombathely, aztán Trencsénfalu. És ezzel a sor még nincs befejezve. Épülni fognak a kárpátaljai falvak, szebb házak, kényelmesebbek, jobbak emelkedni fognak a régiek romjain… Épülnek a kárpátaljai falvak Sárosban, Zemplénben, Ungban, Beregben és Máramarosban, hol a múlt télen az ellenség pusztított. A nemes gondolat, hogy a hazai közönség áldozatkészsége segítsen a nehezen sújtott vidékek szegény lakóin, mindenütt meleg visszhangra talált. Így fogamzott meg nálunk is a terv, hogy Trencsén vármegye építsen fel szintén egy kárpátaljai községet és keletkezik majd Beregben Trencsénfalva.

…Nem vagyunk gazdagok. Szűkebb hazánk: szép Trencsén megyénk nincsen annyi kinccsel megáldva, mint számosan a közelebbi és távolabbi szomszédai közül. De van a Trencsén megyei közönségnek egy szép jellemvonása: nagy hazafias áldozatkészsége, mely szép tulajdonsága megdöntött a múltban sok nehéz akadályt és teremtő erőt nyújt a jövőben is. Meglesz Trencsénfalu ott a magas Bereg megyei csúcsok alján és hirdetni fogja a Trencsén megyei közönség hazafias áldozatkészségét.

Nem kellett hozzá rábeszélés, nem kellett agitáció, hogy a nemes gondolat, melyet Boksay Bertalan törvényhatósági bizottsági tag a vármegye utolsó közgyűlésén egyszerű meleg szavakban megpendített, népszerűvé legyen. Vármegyénk intéző körei azonnal magukévá tették ez a nemes tervet és a vármegye közönsége érzi, hogy hazafias kötelességet ró le, ha ott a Kárpátok aljában a koldusbotra jutott rutén népnek Trencsénfalut felépíti. Szívesen ad a kevésből is annyit, amennyit adhat, s annyit, amennyi elég legyen a nemes terv megvalósításához.

Minket megmentett a Mindenható a sors súlyos csapásaitól. Hős fiaink, kik ott a Kárpátok gerincén megakadályozták az ellenséget, hogy lábát tegye vármegyénk területére is. Az ellenség csak aránylag kis területeket szállhatott meg Felsőmagyarországon, óriási túlerővel és óriási áldozatokkal. Itt is csak rövid ideig vethette meg a lábát, hős fiaink nem tűrhették, hogy hosszabb ideig itt időzzön. De ez a rövid idő is elegendő volt, hogy barbárságát megmutassa. A kárpátalji falvak romjai és a vagyonától kifosztott nép szomorú tanúságot tesznek az ellenség kegyetlen látogatásáról.

Az ország közönsége vállalkozik arra, hogy behegessze a sajgó sebeket. És ebben a nemes, hazafias munkában Trencsén vármegye akar az első közt lenni. Abból, ami neki megmaradt, akar a vármegye közönsége juttatni azoknak, akiket mindenüktől megfosztottak. Bebizonyítani akarja testvéri szeretetét polgártársai iránt, ott, az ellenségtől feldúlt vidéken.

Meglesz Trencsénfalu, mert Trencsén vármegye közönsége úgy akarja.6

Gömör Gömörfalvát, Nógrád vármegye pedig Nógrádfalvát kívánta felépíteni a legnagyobb károkat szenvedett Sáros megyében. Aránylag jelentős összegeket szavaztak meg a költségvetésből egyrészt az építkezés támogatására, másrészt pedig a gazdasági felszerelésre és az állatok vásárlására is.

A vármegye elhatározta, hogy egy községet Sárosvármegyében Nógrádfalva név alatt felépít. Erre a célra a megye milléniumi alapjából 5000 koronát szavaz meg azzal, hogy netáni szükséglet esetén ezen alapból további 5000 korona használható fel. Az egész megyében gyűjtést indít e célra és a begyülendő összeg arányában fogja a megye a kiválasztandó falut felépíteni. További 3000 koronát szavazott meg a közgyűlés az alispán rendelkezésére abból a célból, hogy a felépítendő falu lakosai részére marhaállomány és gazdasági felszerelés beszerezhető legyen…7

A felhívást követően rövidesen megjelentek a különböző adományokról szóló hírek és kimutatások, s értesülhettek az olvasók az adománygyűjtés céljából szervezett különféle kezdeményezésekről, rendezvényekről stb. is. Komáromfalva felépítésének támogatására például a Komáromi Úri Kaszinó tagjai adományából 600 koronát szavazott meg,8 a komáromi főgimnáziumban pedig a tehetségesen festő diákok olajfestményei számára rendeztek sorsolást.9 Gömörfalvát Sárosnak! címmel a Rozsnyón megjelenő regionális lap felhívásában is megemlítik, hogy Nógrádhoz hasonlóan több helyen, például Érsekújvárott10 és Gömörben szintén megszavaztak a hatóságok egy nagyobb összegű adományt erre a célra:

…Szabadrendelkezési alapunk múlt évben történt s gyümölcsözőleg elhelyezett megtakarításának terhére 5000, azaz ötezer koronát szavaztunk meg egy Sárosvármegyében létesítendő s nevünkkel vonatkozásba hozott falu céljaira s a vármegyénk területén közigazgatási hatóságaink által a gyűjtést alábbi kérelmünk kapcsán elrendeljük s jelen véghatározatunkat közrehirdetve a szabályszerű fellebbezési határidő leteltével a m. kir. Belügyminiszter Úrhoz felterjeszteni és Sárosvármegye közönségével, valamint a Háborúban Feldúlt Tűzhelyeket újra Felépítő Bizottsággal közölni határozzuk s a többi intézkedések megtételével az alispánunkat megbízzuk…11

Nyitra vármegye nagyobb összeget, 60 000 koronát szavazott meg egy teljes falu, Nyitrafalva felépítésére, amelyet a vármegyéről kívántak elnevezni.12

A háborús pusztítások által leginkább sújtott Sáros vármegyében megjelenő Eperjesi Lapok folyamatosan közölte a vármegye újjáépítésével kapcsolatos híreket, s arról is tudósított, hogy az ország területén mely megyék, városok, szervezetek vagy személyek stb. adakoztak Sáros újjáépítésére. Egyebek között innen is értesülhettek az olvasók, hogy „Gömörvármegye közönségének áldozatkészségéből” Ondavafő község épül újjá,13 s a Rimaszombatban tervezett jótékony célú teadélutánról is hírt kaphattak:

A Gömörvármegye által építendő sárosi falu javára december 12-ikén, vasárnap d.u. 5 órakor teadélután lesz a vármegyeház nagytermében. A rendezésben részt vesz a Rimaszombatban állomásozó 80. gyalogezred tisztikara is, mely ez alkalommal fog barátságos ismerkedést kötni az ottani polgári társadalommal. A jótékonycélú teadélutánon a 80. gyalogezred zenekara fog a közönség szórakoztatásáról gondoskodni, s ez alkalommal az ezred tehetséges karmestere Frydrich Ferenc vezetése mellett fog a zenekar a finomabb nüanszú zeneszámokkal bemutatkozni. A teadélutánra külön meghívókat nem bocsátottak ki, de a falragaszokon s hírlapi úton hívják meg a közönséget. Úgy a hölgyek, mint az urak utcai öltözékben jelennek meg. Beléptidíj egy csésze teával és süteménnyel együtt 3 kor.14

A megyék és nagyvárosok mellett különféle egyesületek, csoportok is gyűjtést indítottak, a szabadkőművesek például Kőművesfalva felépítését hirdették meg, de ezen túl e gazdaságilag elmaradt vidéken a lakosság szociális helyzetének javítását is tervezték:

…a városokon kívül egyesületek és intézmények is hozzájárulnak már a városok akciójához. Edényekkel, ágyneműekkel, bútorokkal és ruhafélékkel segítik az elpusztult kárpáti falvak árva lakóit. A szabadkőművesek Magyarországi Symbolikus Nagypáholya egy egész falut fog felépíteni Kőművesfalva névvel. A nagypáholy nagymestere dr. Bókay Árpád egyetemi tanár szép felhívást intézett a szabadkőművesekhez és ebben a felhívásban a többi közt ezeket írja: A lerombolt bűzös, szűk levegőjű putrik helyett építsünk emberi méltósághoz és emberi igényekhez méltó lakásokat, igyekezzünk Tirol és Svájc kultúráját, gondatlan jómódját megtelepíteni a magyar hegyek között…15

Az ország diáksága Diákfalva felépítésére hirdetett országos adománygyűjtési akciót:

Lázban van az egész ország. Mindenki siet fillérjeivel a muszkahad ártatlan áldozatainak, a felvidéki elpusztult falvak lakosainak segítségére. Megyék és városok, gazdag mágnások és pénzintézetek után sorompóba állnak a diákok is. »Diákfalvát« építsünk, ez a jelszavunk. Milyen szép eszme! S még szebb, hogy az eszme testet fog ölteni. Az egész ország diáksága összefog, hogy a Diákfalvát felépítsék. És Diákfalva állani fog és hirdetni fogja, hogy nem fajult el az ősi magyar vér!…16

Az oktatási intézményekben országszerte különféle rendezvényeket, „kultúresteket”, színházi előadásokat stb. is szerveztek. Az iskolákban működő önképző körök és más iskolákhoz kötődő egyesületek, szervezetek is aktivizálódtak, mint például a rozsnyói főgimnázium Petőfi Sándor nevét viselő önképzőköre:

A helybeli ev. főgimnázium ifjúsága már megindította a maga körében a gyűjtést a Diákfalva javára. A gyűjtés várhatólag eredményes lesz, habár a mai nehéz viszonyok közt a diákoktól illetőleg rajtuk keresztül a sokoldalúan igénybevett szülőktől nagy összeget kívánni sem lehet. Az ifjúság hazafias készsége mellett szól azonban az a körülmény is, hogy a Petőfi Önképzőkör legutóbbi ülése alkalmával 50 koronát szavazott meg az építendő »Diákfalvára«, s ugyanakkor azt is elhatározta, hogy az önképzőkör tőkéjéből 500 koronát fordít a tanári kar hozzájárulásával a III. magyar nemzeti hadikölcsönre. Megjegyzendő, hogy a Petőfi Önképzőkör az első és második hadikölcsönre már ezerszáz koronát jegyzett. Az ifjúságnak a mai nagy időkhöz alkalmazkodó gondolkodása mindenki szívét örömmel töltheti el.17

A diákság köréből más kezdeményezések is indultak, az egyik kassai helyi leányiskola például azzal a merész ötlettel állt elő, hogy az ország leányiskolái is építsenek újjá egy falut Szeretetfalva néven:

Felhívás az ország valamennyi leányiskolájához!

Iskolás leányok!

Magyar honleányok!

Hozzátok intézi kérő szózatát a kassai ált. felső leányiskola VI. oszt. növendékserege. A magyar diákok lélekemelő példáján felbuzdulva, alakot öltött bennünk is az érzés, mely eddig is forrongott lelkünkben és kereste kifejezésének formáját.

Íme megtaláltuk: állítsunk mi is hazaszeretetünk szent érzésének örök emléket, építsünk mi is egy sárosi falut és nevezzük el arról az érzésről, melyből felépül: Szeretetfalvának.

A legcsekélyebb adományt is örök értékűvé teszi adakozójának nemes érzése. Minden fillért hálásan fogadunk és kérjük, hogy az adományokat a kassai áll. Felső leányiskolához a cél megjelölésével eljuttatni szíveskedjék.18

Az említett leányiskola tanulói adománygyűjtés céljából a kassai színházban műkedvelő előadást is szerveztek.19

Születtek olyan elképzelések is, hogy az újjáépített települést valamelyik történelmi személyről nevezzék el. A zempléniek által tervezett felső-zempléni falu, Ilonafalva Zrínyi Ilonáról kapta volna a nevét. A vármegyéből induló kezdeményezés az országos sajtóban is nagy publicitást kapott, mint ahogy az adománygyűjtés céljából rendezett Ilona-estek is.20 Ilonafalva óvodáját a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság kívánta felépíteni. A kezdeményezéssel kapcsolatban egy olvasói levél is érkezett a Zemplén c. lap szerkesztőségébe, mely arról számolt be, hogy a Budapesti Hírlapnak köszönhetően három és fél hónap alatt tízezer korona gyűlt össze Ilonafalvára. A levél írója is az óvoda építését kívánta támogatni azzal a határozott kikötéssel, hogy az óvoda magyar tanítási nyelvű legyen.

Én is Ilonafalván szeretném megépítve látni a Sátorajaújhelyi Járásbírósság Óvodáját. Viszem a perselyt Ilonafalvára. Felajánlom gyűjtésem eredményét, amely eddig takarékpénztári könyvben elhelyezett 800 koronát tesz ki és naponkint növekszik, a szélesen megalapozott ilonafalvi akciónak.

Csupán egy kikötésem van: az óvoda tót vidéken állíttassék fel és magyar nyelvű legyen, tehát ha Ilonafalva már meglevő falu kereteibe helyezkedik bele, az a falu olyan legyen, amelyben iskola még nincs s ahol a kormány hajlandó állami iskolát fönntartani…

Hazafias tisztelettel: Schiller Kálmán, Sátoraljaújhely21

A háború sújtotta falvak felépítését célzó akcióba az egyházak is bekapcsolódtak. Az Országos Katholikus Szövetség a Budai Katholikus Kör ötletét felkarolva országos felhívással fordult Magyarország katolikusaihoz, hogy építsék fel együtt Máriafalvát:

Nem szabad elmúlnia ennek a világtörténelmi időnek a magyar nemzet feje fölött anélkül, hogy örökös, nem muló emléket ne állítana Annak, aki az ő szentséges imájával, mint ezer éven át annyiszor, megint megsegítette a magyart. A Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz, akinek a képe ott lobogott a zászlón a Muhi pusztáján a Sajó mellett, akinek a selymes, aranyos képe ott hanyatlott el azon a vadviharos felhőszakadásos délutánon Drághfy kezében a mohácsi sikon, az elbukott ország zászlaján, hogy megint fölragyogjon Petneházy vasmarkában Buda várfokán: Ő, aki ott volt velünk az ország nagy bajaiban és nagy örömeiben, Ő ott volt velünk a Kárpátokban is. Én láttam ott a januári télben és beszélhetek róla. Ott volt a Szent Szűz, úgy mint Mohácsnál, úgy mint Buda ostrománál, a Kárpátokban is; ott volt a kis rutén falusi templomok ikonosztázán, amelyek elé térdelve imádkozni járt a magyar baka, ha a rajvonalból pihenő napokon a tartalékba került; ott ragyogott a képe az esztergomi fiuk csukaszürke sapkáján, akiket a csillogó ezüstös Mária-érmekről az oroszok gárdistáknak néztek, ott volt a Szent Szűz képe előttünk, amikor előrementünk, amikor küzdöttünk és amikor hosszú hetekig kitartva egy helyben, égi segítségre volt szükségünk, hogy el ne vesszen az erőnk a rettenetes harcban.

És ennek az emlékét akarja most megörökíteni az ország katholikus népe. A Nagyasszonyét, a Patronáét, akinek a képe ott ragyogott a kárpáti hóban, a zöld fenyőerdőkben, a halállejtőkön, szétrobbanó kis fehér srappnelfelhők és völgytorkok mélyén gomolygó fekete emberrajok felett: zászlókon, érmeken, kis rutén templomok képein, kötözőhelyeken, nyöszörgő sebesültek fohászos ajakán mindig ott volt Ö, akit a magyar hív, ha bajban van, a segítő Szűz Mária. Ezért akarja most az Országos Katholikus Szövetség vezetése mellett a magyarkatholikus társadalom, hogy Máriafalva épüljön a Kárpátokban. A Budai Katholikus Kör kezdte, az ország katholikussága folytatja és meglesz. Tudjuk, hogy meglesz, mert meg kell lennie, mert anélkül nem volna igazán magyar a magyar. Már eljött az ország főpapja, hogy áldását adja a műre; az ország hercegprímása ott volt az esztergomi vár alatti klastrom-teremben, ahol fehérruhás leánykák énekelték össze a jószívű emberek adományait Máriafalvára. Két nappal később pedig, Immakulata előestéjén, Budapesten, az ország fővárosában a nemzet főurai jöttek össze ugyanebből a célból: a Széchényiek, az Esterházyak, a Zichyek, mindazok a nagy nemzetségek, amelyek ezer esztendeje segítenek föntartani ezt a hazát, akik maguk vagy fiaik személyében ott küzdöttek és vérzettek abban a háborúban is. Ott voltak a főurak, a polgárság és a harctérről sebesülten vagy betegen visszatért küzdők. Háromezer koronánál többet hozott Máriafalvára ez az egy este: az hat vagy hét új ház, de hátra van még az iskola, a templom. Hisszük, hogy Magyarország katholikus népe, püspöki székhelyei, amelyek most következnek, meg fogják tenni a magukét, hogy megszülessen Magyarországon a legszebb Mária-emlék és felépüljön a Kárpátokban az országot megmentett Segítő Máriafalva.22

Az adománygyűjtések és jótékonysági rendezvények propagálásában a korabeli lapoknak kezdettől fogva pótolhatatlan szerepük volt. Sok újság szerkesztősége maga is gyűjtött pénzadományokat, s ezen túl folyamatosan tételesen közölték az adományozók névsorát a befizetett összeggel vagy természetbeni adománnyal együtt. A nyilvánosság tehát tudomást szerezhetett róla, hogy ki és mennyit adományozott, de az is kiderült, ki nem kapcsolódott be. A sajtó munkatársai országos gyűjtést is hirdettek egy Sajtószállás nevet viselő település felépítésére, melynek ötletét Sas Endre nagyváradi hírlapíró vetette fel, s a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége teljes mértékben támogatott.23 A Sajtószállással összefüggésben felmerült annak terve is, hogy az újjáépített településen egy üdülőház is épüljön a sajtó munkatársainak:

Jogos önérzettel mondhatjuk, hogy a vidéki hírlapírók a legteljesebb lelkesedéssel, a legnagyobb buzgalommal teljesítik a mai nagy időkben kötelességüket. A háború megritkította a redakciókat. És ennek dacára, mégis az itthon maradt kis sereg munkáján nem látszik meg a fogyatkozás, sőt inkább úgy tűnik fel, mintha most többen dolgoznának.

A vidéki hírlapírók – szerénytelenség nélkül mondhatjuk – megfeszült erővel végzik kötelességüket s a legnagyobb eredménnyel szolgálják a háborús jótékonyságot, a mely a sajtó nélkül nem érhette volna el az elért hatalmas eredményeket.

Ezek előrebocsájtása után – kivételesen a magunk ügyében, a mi számunkra indítottunk útnak egy kérő szót a magyar közönséghez, amelyet mindig a legnagyobb készséggel és önzetlenséggel szolgáltunk.

A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége beilleszkedni készül a lerombolt kárpáti tűzhelyek újjáépítésének mozgalmába, nemcsak olyképpen, mint hónapok óta cselekszi, hogy hozzájárulása buzdítja az ország közönségét, hanem fölépíteni óhajtja a »Sajtószállást« és abban egy hajlékot, és üdülőházat, ahol fáradt újságírók kipihenhetik magukat, erőt gyűjthetnek a további munkára…

Minden fillér építeni segíti azt az új kárpáti falut, a mely a »Sajtószállás«nevet fogja viselni. A sajtó mindenkori munkásai pedig időtlen időkig őrzik ennek a speciális alkotásnak hírét, és alapítóinak emlékét.24

A későbbiekben az adakozással kapcsolatos hírek már nem egy falu, hanem „csupán” egy üdülő felépítését említik. Valószínűleg közben felmérhették lehetőségeiket, s ezért mondhattak le eredeti tervükről. Később egyebek közt a Komáromi Lapok is már csupán az üdülő felépítésére beérkezett adományokról tájékoztatta olvasóit:

Épül a »Sajtószállás«.

A beteg és üdülésre utalt vidéki hírlapírók gyógyító telepének létesítéséhez a sajtó közhasznú munkáját értékelni tudó intézmények és magánosok a következő adományokkal járultak: Legutóbb Kassa város törvényhatósága a Bártfán épülő »Sajtószállás« céljaira 100 koronát szavazott meg. Lenkei Lajos a V.H.O.Sz. alelnöke egy »névtelen« adománya gyanánt 500 koronát juttatott a nemes célra. Adakoztak még: Szepes vármegye 200 K, Miskolc város 200 K, Komárom vármegye 100 K, Pécs város 100 K, Budapest székesfőváros 100 K, Ujvidéki Izraelita Nőegylet 150 K, Feministák Szegedi Egylete 50 K, Felebaráti Szeretet Szövetség Szeged 50 K, Kaposvári Jótékony Nőegylet 50 K. A szombathelyi hírlapírók Békefi Dezső szerkesztő vezetésével január 13-án igen előkelő és művészi színvonalú hangversenyt rendeztek a »Sajtószállás« javára… Ugyancsak az ország több nagyobb városában rendeznek legközelebb a kiválóan humánus célra színi előadásokat és hangversenyeket.25

Bár a Sajtószállás felépítésére született eredeti ötlet megváltoztatásáról közvetve tudomást szerezhettek az olvasók, arra azonban nem derült fény, hogy a nyaralót miért éppen Bártfafürdőn tervezték felépíteni. A különböző hírekből arra következtethetünk, hogy Bártfa elöljárósága igyekezett lehetőleg minél több támogatót szerezni a várost és a fürdőt ért háborús károk felszámolása anyagi fedezetének biztosítására. Bártfa polgármestere és Bártfafürdő igazgatója például személyesen kereste fel Debrecen elöljáróit, hogy Debrecenfalva felépítése mellett támogassák a fürdő felépítésének ügyét is:

Dr. Fekete Elemér Bártfa város polgármestere, László Lajos, Bártfafürdő igazgatója is azért jártak személyesen Debreczenben hogy irányító akciót kezdeményezzen ez a város Bártfafürdő felkarolására – amely nagyon megsínylette a mostoha viszonyokat – annyival is inkább, minthogy ez a hely a Debreczen által felépített Zboróváralja-Debreczenfalvának éppen a szomszédságában fekszik. Gyalogútja Bártfáról Debreczenfalvára két kilométer. Azt kérték tehát, hogy Bártfafürdőre is elsősorban Debreczen terjessze ki a maga gondoskodását és szeretetét. És ehhez Bártfa városa Debreczen közönségének igyekszik is minden tőle telhető módot megadni. Nagy kedvezményeket biztosít a villák építésénél. Telket díjtalanul kapnak a debreczeniek, követ és épületfát pedig Bárfa városa bekerülési áron ád. Ne vigyék tehát a debreczeniek pénzüket külföldre, hanem hazai és elsősorban az arra legjobban ráutalt bártfai-fürdőt ferkventálják. Ezzel kiváló szolgálatot tesz ismételten Debreczen a nemzeti ügynek, amely érzékeny veszteséget szenvedne az által, ha a Felvidék életének olyan gazdagon kiaknázható tényezője, mint Bártfafürdő, amely annyi gyógyhatással rendelkezik, jelentőségét elvesztené.

Minden jel arra vall, hogy Debreczenben élénk visszhangra talált ez a mozgalom, amelynek társadalmi úton való megindítását e napokban megtartott nagy értekezleten ki is mondották. Debreczen nem is állhat meg félúton, továbbra is kezében kell tartani és előbbre kell vinni azt a zászlót, amelyre a Felvidék megmentésének, sőt a nemzeti élet vérkeringésébe való szorosabb bekapcsolódásának parancsoló kötelessége van felírva. Hiszen látjuk, hogy amit különösen e téren tesz Debreczen: arra figyel, sőt követi is az egész ország!26

A Szepességből indult kezdeményezés Turistafalva felépítését tűzte ki célul.27 A vasutasok is aktivizálódtak, ők Vasutasfalva felépítését tervezték:

Az elpusztult felvidéki falvak újjáépítésének nagy nemzeti munkájából a magyar vasutasok is kiveszik a maguk részét. A Magyar Vasutas Szövetség központi elnöksége mozgalmat indított, hogy a magyar vasúttársaság és a vele érző közönség áldozatkészséggel fölépítse a »Vasutasfalva« nevű községet a Kárpátok egyik szép fekvésű helyén. A szövetség felhívásából itt közöljük az alábbi részt: »Sokan vagyunk vasutasok. Több mint százezren. Ha mindenki átlag csak egy koronát juttat e nemes célra, hogy belőle újraépíthesse föl szerény házacskáit egy elpusztult kárpáti falu lakossága, úgy a „Vasutasfalva” község hamarosan fölépül, hogy örök időkre hirdesse a magyar vasutasok nemes érzését, hazafiságát, áldozatkészségét. Mi rajta leszünk, hogy a „Vasutasfalva” számára a sok között találjunk olyan elpusztult községet, mely egyúttal ózondús levegője, gyógyforrásai és más becses tulajdona folytán alkalmas volna egy régi törekvésünknek megvalósítására: az első szövetségi üdülőtelep létesítésére. Nagy és drága gondolat ez, melyet valóra kell váltanunk.«28

Magyarország határain túl is gyűjtöttek a falvak felépítésére. A berlini magyar kereskedők körében született az ötlet Berlinfalva felépítésére:

A berlini Magyar Kereskedők és Iparosok Egyesülete minden hét szombat estéjén 9-kor helyiségében Café Nürnberger Platz 2., társas összejöveteleket tart. Összejövetelein, melyek felolvasásokkal és egyéb előadásokkal vannak egybekötve, kellemes együttlétet biztosítanak honfitársainknak. Elnökük dr. Mandel József f. é. október hó 16-án szombaton tartotta előadását »harctéri tapasztalatokról«. Az egyesületünk délutáni otthont szándékozik létesíteni az ott tartózkodó osztrák-magyar harcosok részére, valamint egy feldúlt magyar kárpáti falunak »Berlinfalva« néven leendő újjáépítését tervezi.29

Az újjáépítési akcióba még a tengerentúliak, az amerikai magyarok is bekapcsolódtak, ők Amerikafalvát kívánták felépíteni. Tervükről Magyarország-szerte több lap is beszámolt, a Nyitramegyei Szemlében például az alábbi hír jelent meg:

Az Újvilágba kivándorolt magyarság eleven és őszinte hazafias érzéséről tesz tanúbizonyságot az a mozgalom, melytől a most érkezett »Szabadság« című magyar amerikai lapban olvastunk. Nem kisebbről van szó, mint hogy idegenbe szakadt magyar testvéreink a Kárpátokban egy falut óhajtanak felépíteni. A mozgalom élén az amerikai magyarságnak legelőkelőbb és legszámottevőbb személyiségei állanak s így alapos a reményünk, hogy az orosz invázió nyomait amerikai magyarok pénzén épült virágzó falu fogja eltüntetni.30

Több megyeszékhely, kisebb-nagyobb városok és települések egy-egy ház felépítését vállalták fel valamelyik háború sújtotta településen. Léva például Zborón kívánt házat építeni, Zselíz és Garammikola képviselő-testülete szintén ugyanitt, s „a történelmi nevezetességű Zboró község háború következtében feldúlt tűzhelyeinek felépítéséhez 600-600 korona segélyt szavaztak meg”.31 Szepes vármegye Szepesi városok házának felépítésére hirdetett gyűjtést.32 Losoncon az ott üdülő katonák őrnagyukról elnevezett házat kívántak építeni:

Mint értesültünk, a helybeli üdülőosztag parancsnoksága fényesen ünnepelte szent karácsony estéjét. Gyönyörűen dísztett teremben, melynek falait a szövetséges hatalmak színei takarták és Őfelsége képe díszített, óriási karácsonyfa volt felállítva, alatta pedig minden egyes katonának értékes ajándék. Nádas hadnagy nagyhatású beszédben méltatta az ünnep jelentőségét, báró Vecsey Béla őrnagy pedig könnyekig elfogódva emlékezett meg nagyszerű katonáinkról, kik a frontokon vérrózsákat hullajtva harcolnak a mindent megváltó nagy és szent karácsonyért: az örök békéért.

A magasztos hangulat hatása alatt a legénység 757 korona 68 fillért küldött Az Est-nek egy elpusztított kárpáti ház felépítésére és ezt hálából parancsnokuk atyai gondoskodásáért elnevezték: »ajnácskői és hernádvecsey báró Vecsey Béla őrnagy háznak«.33

Ugyanebben a lapban egy másik élő katonai személyről elnevezett ház felépítéséről is hírt adtak, ezúttal a gömöri Jolsván állomásozó népfölkelők gyűjtöttek adományokat. Közölték a sárosi főispán levelét is, mely szerint ha felépül a tervezett ház, parancsnokuk, Benkő Lajos nevét fogja viselni. Arra viszont nem derült fény, hogy ezt vajon a katonák kérték, vagy pedig Szinyei-Merse István főispántól származott az ötlet:

A Kárpátokban Sárosvármegye főispánja a következő tartalmú megkeresést intézett a dr. Benkő Lajos népfölkelő főhadnagy – közjegyzőnk – parancsnoksága alatt lévő katonai kirendeltséghez:

»Gömöri Népfölkelők

Jolsva

Az orosz által elpusztított valamelyik sárosmegyei községben újjáépítendő ház költségeire nagylelkűen küldött 800 koronányi adományért fogadják a leghálásabb köszönetemet.

Tisztelettel értesítem, hogy az adománynak „Az Est”-ben leendő közlése iránt intézkedtem.

Egyben tudatom, hogy az annakidején felépítendő ház „Benkő-ház” névvel fog megjelöltetni.

Eperjes, 1915. november hó 20.

Szinyei-Merse István főispán«

Örömmel regisztráljuk a követésre méltó hazafias áldozatkészséget s megemlítjük, hogy különféle katonai jótékony intézmények javára dr. Benkő főhadnagy parancsnoksága alatt lévő népfölkelők a megtakarított zsoldjaikból még 2680 koronát juttattak sínylődő bajtársaik fölsegélyezésére.34

Amint a két fenti példa is bizonyítja, a katonaság körében is folyt a gyűjtés, és különféle ötletek születtek a lerombolt falvak felépítésére. Az Ung megyei katonák is egy ház újjáépítését tervezték például,35 a 34-es cs. és kir. gyalogezred abban a zempléni faluban készült házat építeni s magáról elnevezni, amelyet az oroszok ellen folytatott harcok idején ők tartottak megszállva:

A hős 34-esek, amint azt békében és háborúban egyaránt tapasztalhattuk, minden szép és nemes mozgalomból tevékenyen veszik ki részüket. Most, hogy országszerte megindult a kárpáti tűzhelyek fölépítésére irányuló társadalmi akció, a vasdandár harctéren küzdő vitézei is ki akarják venni részüket a nagy nemzeti adakozásból. »Harmincnégyesek háza« lesz a felirata annak a háznak, amelyet Vilmos császár bakái egy olyan zempléni faluban fognak emeltetni, amelyet a dicső kárpáti küzdelmekben az ezred tartott megszállva. A nemes célra már eddig is jelentős összeg gyűlt be, amely azonban napról-napra nő.36

Az adományozók számára általában fontos volt, hogy a felépült házon nevüket emléktáblán is megörökítsék valamilyen módon. A 13. népfelkelő zászlóalj egy Ung megyében elpusztított ház újjáépítésére gyűjtött adományt, s a század parancsnoka, Stangher Benedek főhadnagy Ung vármegye főispánjának címzett levelében egyebek közt abbéli óhaját is közölte, hogy a zászlóalj neve a majd felépülő házon meg legyen örökítve: „[…] Legénységem azon óhaját közlöm, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a tervbe vett házon feltűnően megjelölve legyen, hogy azt a XIII. Népfelkelő Őrzászlóalj 3-ik százada építette. Az erre vonatkozó emléktáblát sajátunkból óhajtjuk elkészíttetni és annak idején a gyűjtőívvel egyben a kívánt helyre beküldöm.”37

Tanítók háza

Stampay János (1864–1960) köbölkúti kántortanító azzal a felhívással fordult az ország tanítóságához, hogy adományaikból építsék fel közösen a Tanítók házát, azaz egy iskolát tanítói lakással együtt. Ő maga felajánlott énekeskönyve huszadik kiadásáért kapott tiszteletdíjából 50 koronát, s már a tervezett épületre elhelyezendő tábla szövegét is megfogalmazta. A felhívást elküldte szinte valamennyi megyei lap szerkesztőségnek is. Az alábbiakban a Losonci Újságban közzétett felhívás olvasható:

A köbölkúti esztergommegyei igazgató-tanító, mint hozzánk elküldött levelében írja, lelkesülve »Az Est« f. hó 1-én közzétett felhívásán, mely a háború zivatara által elpusztított felsőmagyarországi falvaknak társadalmi úton való felépítését tűzte feladatául, felhívja kartársait, hogy ők is vegyenek részt ebben a leghazafiasabb munkában, ha nem is egy falu, de legalább egy iskola és egy tanító lak felépítésével, mert amily magasztos, ép oly messze századokra kiható eszme az elpusztult országrész társadalmi úton való felépítésének gondolata.

Igaz, hogy a magyar tanítóság, mint írja, rég kivette részét Magyarország újjáépítésének nagy munkájában, mert hisz évtizedeken át teljesített legszentebb missziójuk most a harctereken termi legértékesebb s legbőségesebb gyümölcsét: a nép fiainak a hazáért való példátlan önfeláldozásában mellyel semmi más eredmény fel nem ér, amint igaz az is, hogy mindenkori hazaszeretetre lelkesítő szavaiknak mélységét a küzdő seregek élén ők is most igazolják s mutatják be, miként kell a hazáért meghalni, valamint tény az is, hogy a tanítók veteránjai és a tanítónők egy év óta vetélkedve vesznek részt minden mozgalomban, amely győzelmeinket előbbre segíti, mégis a mostan megindult mozgalom olyan, amelyből hiányozni senkinek nem lehet, nem szabad. S ha minden tanító és tanítónő csak egy koronával, vagy csak ötven fillérrel járul hozzá, akkor is tízezer korona jön össze, s felépülhet a magyar tanítóság iskolaháza és tanítói laka, melynek márványtáblájára csupán e szavak volnának vésendők:

»Községi iskola. Építtette a magyar tanítóság. 1914-1915.«

Felkéri tehát kartársait, hogy e levél elolvasása után nyomban küldje be kiki adományát a Néptanítók Lapja adománygyűjtő hivatalához (Preszler Antal segédhivatali főigazgató úrhoz, Budapest V., Hold utca 16.), aki készséggel fogadja azokat s gondoskodni fog arról, hogy a kívánt épületek felemeltessenek.

Kéri végül kartársait, hogy erre a célra ne gyűjtsenek, hanem mindenki a saját kemény fillérjeit küldje be, hogy annál szilárdabbul álljanak a szent falak, hogy azok legalább egy évezreden át hirdethessék a mostani magyar tanítóság lángoló hazaszeretetét és lelkesedését.

Lelkes felhívását e szavakkal zárja be: »A tettre fel, kedves Kartársaim!« Valósítsuk meg minél hamarább minden igyekezetünkkel a szent igéket: »Lesz még egyszer ünnep a világon!« Legyen is mielőbb!38

Liptói ház

A liptószentmiklósi polgári iskolák mások példáján felbuzdulva egy Liptói ház felépítését tűzték ki célul:

Szép és megható példáját adja a liptószentmiklósi polgári iskolák ifjúsága lelkes hazaszeretetének. A háború alatt Zemplénben elpusztult 1853 lakóház és 2670 gazdasági épület, Sárosmegyében 1434 ház és 2280 gazdasági épület, Ungmegyében 95 ház és 130 gazdasági épület. Nagy pusztulásból kell ismét virágzó községeket teremtenie a nemzetnek. Ebből a nagy munkából kérnek részt maguknak a liptószentmiklósi polgári iskolák, melyeknek igazgatósága a következő felhívást bocsátotta ki:

Építsünk »Liptói házat«

Az egész ország megmozdult, hogy a szerencsétlenül járt lakosságnak visszaadja otthonát, hogy az üszkös viskók helyére új házakat építsen. A nemes akcióban polgári iskoláink és női kereskedelmi szaktanfolyamunk növendékei is kiveszik részüket. Hogy a szerencsétlenség és megpróbáltatás sújtotta honfitársaink iránt érzett részvétüknek – s a szívükben lüktető hazafiságuknak csekély tanújelét adják, egy »Liptói házat« óhajtanak építeni. Hogy a ház építéséhez szükséges pénzt összegyűjtsék, növendékeink 6 magyar, tót, tiroli és ápolói ruhába öltöztetett karácsonyi babát fognak kisorsoltatni. Egy sorsjegy ára 1 korona.

A babák Schavernoch György úr kirakatában megtekinthetők. A m. t. közönségnek a nemes akcióban való szíves részvételét kérik.

Liptószentmiklós 1915. december 7.39

A szepességiek a Zborón felépítendő házat a katonasághoz hasonlóan szintén egy élő személyről kívánták elnevezni, Hollán Miklósról, a Ksod40 nyugalmazott vezetőjéről. Az ötlet Hollán Miklós tisztelői és barátai körében született.41 A felépítéshez szükséges összeg összegyűjtése céljából több rendezvényt is szerveztek. Az egyik színielőadás előtt egy helyi rímfaragó tollából született verset is előadtak, amely a Szepesi Lapoknak köszönhetően fennmaradt az utókornak is.42 A ház felépítéshez szükséges összeg – 8000 korona – 1916. május elejére gyűlt össze, s a szepességieken kívül az ország más régióiból is érkeztek adományok.43 Az építkezés május végén már el is kezdődhetett,44 s még abban az évben fel is épült a ház. A sikeren felbuzdulva a vasutasok egy másik országos gyűjtést indítottak, mégpedig az ugyancsak Hollán Miklós nevét viselő vasutasotthon felépítésére Bártfafürdőn. Az adománygyűjtés gyors sikerrel járt, a vasutasok és magánszemélyek az ország más területeiről is adakoztak. December elejére már 12 000 korona jött össze, a Szepesi Lapok egyik számában háromoldalnyi terjedelemben kis betűkkel szedve közölte az adományozók névsorát és az általuk befizetett összegeket is.45 1917. július elején már fel is avathatták a Dr. Hollán Miklós Otthont Bártfafürdőn.46

Magyarosítási tervek

A települések újjáépítésén túl mind a kormányt, mind pedig a gyűjtések szervezőit más célok is vezérelték: az iskolák magyarosításának célja. Erre már a Feldúlt Tűzhelyeket Újjáépítő Bizottság újjáépítés-támogatása érdekében született első felhívásban is találunk konkrét utalást.47 A felhívás magyarosításra vonatkozó kissé módosított szövege a Vágvölgyi Lapból:

…Szegény és elhagyatott volt eddig ez a vidék, kultúrája elmaradt, a hála érzete, a magyarság szeretete és kegyelete kötelességévé teszik, hogy gondoskodjunk róla, hogy többé ne legyen szegény, elhagyatott és kulturálatlan. Újjá, szebbé, jobbá, egészségesebbé és magyarrá építjük az elpusztult falvakat, hogy gyermekei még az unokákban is arról meséljenek, hogy milyen csodát tett a magyar hála és szeretet. Magyar óvodák és iskolák támadnak a rutén és tót falvakban és magyar imával fogja megköszönni a föld szegény népe a kegyelmes Istennek, hogy a magyarság szívét feléje fordította és hogy őt a magyarság szívébe zárta…48

Az újjáépítéssel kapcsolatos hírekben és beszámolókban is gyakran megemlítették a magyarosítási törekvéseket, kihangsúlyozva, hogy egy-egy falu újjáépítését felvállaló települések is nagyon sokat tehetnek a magyarosítás folyamatának felgyorsításában. Egyebek közt az Eperjesi Lapok egyik cikkében is kitértek erre a szándékra, megjegyezve, hogy az erőszakos magyarosítás helyett a békés magyarosítás folyamatát tartják célszerűnek, amelyben jelentős szerepet játszhat az újjáépült falvak lakossága és a falvak felépítését adományaikkal lehetővé tévő megyék és települések közötti szoros kapcsolat ápolása, s felvázolták a magyarosítás céljait szolgáló háború utáni konkrét feladatokat is:

Távolabbi, de nem kevésbé fontos célja azonban a fentebb kiejtett nemzeti gondoltra épül. Megnyerni a nemzetiségeket a magyar állameszmének.

A nemzetiségi kérdés megoldása a háború után a legsürgősebben megoldandó problémák közé fog tartozni. A háború eddigi tanulságai kétségtelenné teszik, hogy a kényszermagyarosítás gondolatáról egyszersmindenkorra le kell tennünk. De nem szabad letennünk, ha az ország magyar nemzeti jellegét a jövőben biztosítani akarjuk, a békés magyarosítás gondolatáról.

A Debreczenben megindult mozgalom ezt a célt tűzi maga elébe, hathatós eszközökkel ezt a célt szolgálja. Hogyan?

Ha Debreczen példájára a többi magyar városok is elvállalják egy-egy felvidéki elpusztult falu felépítését, ezáltal szoros érzelmi kapocs létesül a nemzetiségi falvak és a magyar városok között. Egy-egy Debreczenfalva, Kecskemétfalva, Győrtelek, Szabadkaújfalu stb, stb. újonnan épített nemzetiségi falvak természetes pártfogójukat fogják feltalálni az anyavárosban, mely felépítette őket. Debreczen ha már egyszer felépítette Debreczenfalvát, azontúl sem fogja megvonni tőle a gondoskodást, amint nem fogja Kecskemét, Győr, Szabadka stb. sem. Iskola, templom, óvoda későbbi szükségletei megteremtik a további érintkezés szükségességét. Sőt a debreczeni közönség praktikus észjárása már számításba vett egy olyan körülményt is, mely nagyban elősegítené a békés magyarosítás folyamatát.

… Íme: a békés magyarosítás folyamata megindult a zborói hegyzugban. Debreczen magyar lelke a maga képére fogja átformálni a Felvidék azon részét, hol tanyát verhetett. A világháború legszebb emlékei közé fog tartozni, ha Debreczen álma valóra válik: a magyar szótól, magyar lélektől idegen Podhradz hamujából kiemelkedett s most már magyarnak épült Debreczenfalva.49

A közoktatási minisztérium osztályvezetői személyesen látogattak el a háború sújtotta vidékre, hogy a helyszínen szerezzenek tapasztalatokat az oktatási intézményekkel kapcsolatos jövőbeni tervekhez. A látogatásról szóló hírben külön is kihangsúlyozták a magyar óvodák létesítésének fontosságát a magyarosítás folyamatában, illetve hogy ezekbe magyar óvónők kerüljenek:

…A közoktatásügyi miniszter osztályvezetői most utazzák be a károsult megyéket, hogy megtudják az óvodaköteles gyermekek számát. Azután ki fogják jelölni azokat a gócpontokat, ahol egy-egy óvodát, a magyarosításnak legerősebb fészkét fel kell építeni. Eddig körülbelül 20 óvodára gyűlt össze pénz. Mindenüvé magyar óvónő kerül. Az óvodákat csak 1917-ben építik fel. Akkor kerül sor a kórházra is, valamelyik erre alkalmas gócponton.50

Az Eperjesi Lapokban Nemzeti dolgok a háború után és a tót nép címmel két folytatásban közölt írásban részletesen is kifejtették a szlovák nép magyarosítására irányuló nemzetpolitikai elképzeléseket.51

Ezzel összefüggésben figyelmet érdemel az eperjesi görögkatolikus püspök rendelete is a cirill betűk betiltásáról az egyházmegye iskoláiban. E kezdeményezésről szóló hírt érdemes hosszabban is idézni, hogy megértsük, miért tartotta fontosnak a püspök ezt az intézkedést:

…A feldúlt falvak romjain a magyar nemzet áldozatkészségéből új élet fakad – szebb jövővel biztató, nagyobb reményekre jogosító. S a nép, Rákóczi sokat szenvedett népe, hazafias érzésekben megerősödve, szívében hálával nemzete, a magyar nemzet iránt, erős akarattal lát hozzá jövője megalapozásához. Annak a jövőnek a megalapozásához, melyben még a látszatát is kerülni akarja annak, hogy bármiféle történelmi, kulturális avagy szellemi közösségben van az orosszal. A beregi nép szívevágya ismert s nem sporadikus, azaz lokális, hanem kifejezője annak a szellemnek mely a Kárpátok népét évszázadok óta áthatja s mely szellemnek bármily sok, mégis oly kevés történt.

Az eperjesi görög-szertartású római katholikus egyházmegye ifjú püspöke, dr. Novák István megértette népe vágyát, s ennek az egysége nemzeti magyar állam szempontjából oly fontos szellemnek ápolója lett. Népét megértő, erős elhatározással oly intézkedésre szánta el magát, melynek kihatását nemcsak a magyar nemzet művelődése, történelme, hanem egységes nemzeti államának kiépítése, fejlődése okvetlenül meg fogja érezni.

E napokban rendeletet ad ki, mely a nép nyelvének az egyházmegye felekezeti elemei iskoláiban való oktatását szabályozza, s amely az ő megértésének, meglátásának és aggódó hazafiságának folyománya. Rendeletében anélkül, hogy az egyházmegye magyar tannyelvű iskoláiban a nép nyelvének oktatására szánt időt, avagy anyagot megbolygatná, eltörli a »cyrill« betű használatát s tanítását és a vallástan oktatásánál épp úgy, mint a nép nyelvének gyakorlásánál avagy a nép kezén lévő ima- és énekeskönyveknél, amelyek lehetővé teszik számára, hogy ősi szertartásain minden nehézség nélkül résztvehessen, a »cyrill« írás helyébe elrendeli a magyar fonetikus írást.

Ezen nagyszerű rendelkezés nyomán az egyházmegye 250 népiskolájából egyszerre kitakarodik a »cyrill betű«. Az az örökké kísértő fantom, mely alkalmas volt arra, hogy a »pravoslavia« csábos köpenyébe burkolódzó pánrussok avagy ruszszofilek Rákóczi népét megkörnyékezzék. S helyébe diadalmasan bevonul a latin, nem is, a magyar betűvel a nyugati – nem, a magyar kultúra a maga teljes erejével, melynek nem kell többé osztozkodni a bizánc kultúrájával.

A magyar betű! Mi mindent rejt magában! Magyar szívet, magyar érzést, magyar gondolkozásmódot, magyar nyelvet… mindent, ami nekünk magyaroknak épp úgy, mint Kárpátok népének a legszentebb. A Kárpátok alján született gyermek ezentúl »csak magyarul« fog tanulni olvasni, s a felnövő generáció még híréből sem fogja ismerni a cyrill betűvetés titkait, melynek megoldása ezentúl tisztán az egyházi férfiaknak lesz a dolga, értem a szent könyveket, melyeknek magyar fonetikus helyesírással való kiadása sem az álomvilágból való.

Századok nyűgös »noli me tangere« cyrill betűje egy okos rendelkezéssel lekerül a magyar felekezeti népiskola kathedrájáról s faláról. S a jövő, Cyrill-betűmentes nemzedéke megszabadul majd egyszer s mindenkorra attól a jegytől, mely a nép vallásgyakorlata címén kért magának kulturális polgárjogot a magyar betűvetés árnyékban s amely oly sok kísértésre, gyanúsításra adott okot és alkalmat.52

Sáros megye közigazgatásának harmadik negyedévi munkájáról közzétett jelentésében is megemlítették a püspök cirill betű betiltásával kapcsolatos rendeletét, „melegen üdvözölve” őt:

Dr. Novák István eperjesi gör. kath. püspök az egyházmegyei magyar tannyelvű iskolákban megszüntette a cirill írásnak tanítását. Ezen a jövő szempontjából nagyon fontos s a magyar nemzeti érdek tekintetében rendkívül áldásos intézkedést szükségesnek tartja a vármegye közönségének tudomására hozni s egyúttal kéri a törvényhatósági bizottságot, hogy a püspököt ez alkalomból a legmelegebben üdvözölje.53

Irodalom

A nagy vihar hajótöröttei. Hivatalos feljegyzések, tanulmányok és más írások a háború és a pusztító béke idejéről. Sajtó alá rend.: Kádár Béla, Sarbó Vilmos. Bev. Ripka Ferenc, Sipőcz Jenő. Budapest, Wodianer 1927.

Galántai József 2001. Magyarország az első világháborúban. Budapest, Korona Kiadó.

Juhász Ilona 2010. Neveitek e márványlapon… A háború jelei. Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez. Fórum Kisebbségkutató Intézet Somorja.
Juhász Ilona 2014a. A Károly király gyermeknyaraltatási akció 1918 nyarán – 1. Osztrák gyerekek a mai Szlovákia területén. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 16. évf. 2. sz. 71–101 p.
Juhász Ilona 2014b. A Károly király gyermeknyaraltatási akció 1918 nyarán – 2. Magyarországi gyerekek nyaralása Ausztriában (A korabeli sajtóhírek alapján). Fórum Társadalomtudományi Szemle, 16. évf. 3. sz. 123–145. p.
Juhász Ilona 2015. Amikor mindenki a háború igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet. /Jelek a térben, 3./

Szabó Dániel (szerk.) 2009. Az első világháború. Budapest, Osiris.

Szijj Jolán–Ravasz István (szerk.) 2000. Magyarország az eső világháborúban. Lexikon A–Zs. Budapest, Petit Real Könyvkiadó.

Felhasznált periodikumok

Árvamegyei Hírlap (Alsókubin)

Eperjesi Lapok (Eperjes)

Felsőnógrád (Losonc)

Felvidéki Újság (Kassa)

Garamvidék (Breznóbánya)

Gömör (Rimaszombat)

Honti Lapok (Ipolyság)

Kassai Hírlap (Kassa)

Kassai Újság (Kassa)

Komáromi Hírlap (Komárom)

Komáromi Lapok (Komárom)

Lévai Őrálló (Léva)

Liptó (Liptószentmiklós)

Losonci Újság (Losonc)

Nyitramegyei Szemle (Nyitra)

Nyugatmagyarországi Híradó (Pozsony)

Pápa és Vidéke (Pápa)

Pöstyéni Újság – Pöstyéner Zeitung (Pöstyén)

Rozsnyói Híradó (Rozsnyó)

Szepesi Lapok (Igló)

Ung (Ungvár)

Vágvölgyi Lap (Trencsén)

Zemplén (Sátoraljaújhely)

Ilona Juhász L.

Gömörfalva, Szeretetfalva, Vasutasfalva, Amerikafalva and Other Villages. Additions to the National Action Announced for Rebuilding Carpathian Villages Destroyed in 1914 in the Fights Following the Russian Invasion

The Russian army invaded Hungary in the autumn of 1914 on its northeastern border, and it occupied relatively substantial areas in a short period of time. Before April 1915, the Hungarians managed to drive them out completely, but the operational areas suffered major damage, especially 100 villages in the then Sáros, Zemplén and Ung counties, and to some extent, the fighting affected also the counties of Máramaros and Bereg. The greatest damage was suffered by the Sáros (Šariš) County, where 15 villages were destroyed completely. The costs of reconstruction were officially estimated at corona 7-8 million. It would have been impossible to generate this huge amount of money without the involvement of the population. The whole society of Hungary had joint forces in order to collect donations, and managed to raise the amount needed. This study introduces the reconstruction movement from its beginning to the delivery of houses, based on information gained mainly from calls, news, reports, etc. published in the contemporary regional press of Hungary´s counties today belonging to Slovakia.