A szlovákiai magyarok választási magatartásának tendenciái

Bevezetés

A Fórum Kisebbségkutató Intézet a szociológiai alapkutatásokon kívül megalakulása óta közvélemény-kutatással is foglalkozik. Csak az ezredfordulótól számítva tíz olyan felmérést végeztünk, amelyek csakis vagy részben az épp aktuális közéleti kérdésekkel foglalkoztak. E felmérések többségének eredményei mostanáig nem voltak közzétéve. Jelen írásomban a legújabb, 2019-es adatokon kívül azon korábbi felméréseink eredményeiből is merítek, amelyek tartalmaztak a mostani összehasonlítás alapjául szolgáló kérdéssorokat. A következő standardizált kérdőíves felmérésekről van szó: 2008-ban 800 fős mintán, 2010-ben 1 022 fős mintán, 2011-ben 800 fős mintán, 2013-ban 1 152 fős mintán, 2015-ben 1 000 fős mintán, 2018-ban 800 fős mintán, 2019-ben 1 000 fős mintán.[1] Valamennyi felmérés célcsoportja a szlovákiai magyar felnőtt korú népesség, vagyis a 18 éves és annál idősebb magyar nemzetiségű személyek, akikből kvótás mintavétellel alkottuk meg a minták nem, korcsoportok (15–34, 35–55 évesek és 55 éven felüliek), iskolai végzettség (alapfokú, középfokú érettségi nélkül, középfokú érettségivel, felsőfokú), településtípus (egyes felméréseknél falu-város bontásban, másoknál a települések lakosságszámát is figyelembe véve), a magyarok járásonkénti aránya szerint reprezentatív struktúráját. A lekérdezések Dél-Szlovákia 16 magyarlakta járásában, valamint Pozsonyban és Kassán zajlottak.

A legújabb adatok a 2019. június 17. és 30. közötti közvélemény-kutatásunkból származnak. Előző felméréseinkhez hasonlóan most is magyar nemzetiségű személyeket kérdeztünk. A felmérés nemcsak aktuális közéleti kérdésekkel foglalkozott, hanem a nemzeti identitás témakörével is, s az eredmények már az elsődleges feldolgozás szintjén is jelzik, hogy a mintában spontán módon megjelentek az eltérő identitástípusok, a szilárd magyartól a szlovák identitásig. Ám a jelenlegi politikai helyzetből kiindulva, amikor kérdésessé vált, hogy a meglevő magyar pártkonstellációt tekintve lesz-e a közeljövőben a szlovákiai magyaroknak parlamenti képviselete, a továbbiakban nem az identitással foglalkozom, hanem a választási magatartással és a jelenlegi szlovákiai magyar politikai képviselettel és annak jövőjével kapcsolatos véleményeket próbálom meg körbejárni.

A választási hajlandóság és a választási részvétel alakulása

Egy politikai párt választási sikere soktényezős folyamat. A választási hajlandóság az egyik legfontosabb, hiszen a politikusok – elnézést a kifejezésért – meggebedhetnek, ha alacsony a választási hajlandóság, vagyis a potenciális választók nem akarnak szavazni. Természetesen a magas választási hajlandóság, az, hogy sokan szándékoznak szavazni, önmagában még nem biztosítja a választási sikert, mert amint a puding próbája az evés, úgy a választási hajlandóság próbája a választási részvétel, vagyis az urnába bedobott szavazat. Épp ezért kezdjük azzal az elmélkedést, hogyan alakult az elmúlt években a magyarok választási hajlandósága és választási részvétele.

A szlovákiai magyarok választási hajlandóságának alakulását 2008-tól napjainkig az 1. ábra szemlélteti.

 

1. ábra. A választási hajlandóság alakulása (%)

 

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege

 

2008-ban és 2010-ben gyakorlatilag nincs különbség a választási hajlandóságban, mindkét esetben a megkérdezettek háromnegyede válaszolta, hogy egy közeljövőben lefolytatott parlamenti választáson biztosan vagy valószínűleg elmenne szavazni (2008-ban összesen 77%, 2010-ben 76%). 2015-ben enyhe csökkenés tapasztalható (73%). Főleg a szavazói törzsgárda, vagyis a biztosan szavazók fogyatkoztak meg, hiszen míg a korábbi években ők alkották a válaszadók csaknem felét (48–49%), 2015-ben 41%-ra csökkent az arányuk. A 2018-as év megtöri ezt a csökkenő tendenciát, ugyanis tavaly nyáron mintha visszatért volna a korábbi, a 2008–2010-re jellemző választási kedv, hiszen újra 77% válaszolta, hogy elmenne szavazni, ráadásul ebből 52% biztosan elment volna. Elérkezve a jelenhez: 2019-ben először csökkent 70% alá a magyarok választási hajlandósága. 67% válaszolta, hogy ha a következő szombaton lennének a parlamenti választások, elmenne szavazni, egynegyedük nem menne el, 8% nem tudta vagy nem válaszolt. A 2018-as válaszokhoz képest tehát 10 százalékponttal csökkent a választók és 10 százalékponttal nőtt a nem választók aránya. Ugyanakkor az évek folyamán először csökkent 40% alá a biztosan választók aránya (37%), amely 15 százalékponttal alacsonyabb, mint 2018-ban volt. Ezek az adatok tehát azt bizonyítják, hogy az elmúlt tíz évben egyrészt csökkent a magyarok választási hajlandósága, másrészt – leszámítva a kivételt képező 2018-as évet – épp a biztosan választók köre az, amely jelentős mértékben megfogyatkozott.

A választási hajlandóság alakulása előrevetíti a választási részvétel csökkenését. Ezt honnan tud(hat)juk? Mivel a választási részvételről nem léteznek nemzetiségi bontású adatok, a magyarok választási részvételét elsősorban az alapján szokták megbecsülni, hogy a települések nemzetiségi struktúráját összevetik az ottani választási eredményekkel (Krivý 1999, 11. p.),[2] és feltételezik, hogy a magyar pártoknak szóló szavazatokat az adott településen élő magyar lakosok adták (ha például 1998-ban Dunaszerdahelyen az MKP 74,6%-ot kapott, akkor feltételezhető, hogy ezt magyaroktól kapta, vagyis a magyarok választási részvétele Dunaszerdahelyen minimum 75% körül mozoghatott, de lehetett magasabb is, mivel az MKP-ra szavazó magyarokon kívül lehettek szlovák pártra szavazók magyarok is). A választási részvétel tanulmányozásának elsődleges forrása tehát a statisztikai hivatal választási adatbázisa. Emellett részben a felmérésekből származó empirikus adatokra is támaszkodhatunk, konkrétan az arra a kérdésre adott válaszokra, hogy részt vett-e az illető az előző parlamenti választáson. Támpontul szolgálhatnak a választás napján lefolytatott exit pollból származó adatok is. A magyarok 2010–2016-os választási részvételének becslését többen is elvégezték, s ezek az elemzések a magyarok választási részvételének csökkenését mutatták ki (Oriskó 2016, Harrach 2017, 132.,135. p.). Azt, hogy a korábbi időszakban, tehát 1990-től 2016-ig hogyan alakult a magyarok választási részvétele, a járási szintű választási részvételből és a magyar pártokra adott szavazatokból próbálom megbecsülni.

Az országos választási részvétel (1. táblázat, 2. oszlop) 1990-ben, az első rendszerváltást követő parlamenti választásokon volt a legmagasabb, amikor a választópolgárok 95,39%-a járult az urnákhoz. 2006-ban volt a legalacsonyabb (54,67%), amikor a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kilépett a kormányból, és ezért előrehozott választásokra került sor. Azóta némelyest nőtt a választási részvétel, a legutóbbi, 2016-os parlamenti választásokon 59,82% volt.

Az 1. táblázat 3. oszlopában 16 magyarlakta járás választási részvételének átlagát tüntetem fel. Ezek azok a járások, amelyekben a Fórum Intézet kutatásai, közvélemény-kutatásai készülnek.^[3] Látható, hogy a magyarlakta járások választási részvételének átlaga mindig alacsonyabb volt az országos átlagnál, viszont járásonként számottevő különbségek voltak, amit a 4. oszlopban a minimális és maximális választási részvételt feltüntető intervallum jelez. A 16 magyarlakta járás egyenkénti választási részvétele az egyes parlamenti választásokon a 2. táblázatban látható.

A hét parlamenti választáson a Nyitrai járás volt a legaktívabb, itt a választási részvétel valamennyi választásnál felülmúlta az országos átlagot. A Szenci járásban ez 6-szor, a Dunaszerdahelyi és az Érsekújvári járásban 4-szer, a Galántai, Lévai, Nagykürtösi és Rozsnyói járásban 3-szor, a Komáromi, Rimaszombati és a Kassa-vidéki járásban 1-szer következett be. A Vágsellyei, Losonci, Nagyrőcei, Tőketerebesi és Nagymihályi járásokban ez egyszer sem fordult elő.

Nyomon követhető, hogy 1990-ben a 16 járás közül 5 járásban volt magasabb a választási részvétel az országosnál. 1992-ben 4 járásban, 2002-ben 6 járásban, 2006-ban 8 járásban, 2010-ben ugyancsak 8 járásban, 2012-ben 3 járásban, 2016-ban pedig már csak 2 járásban.

Természetesen a magyarlakta járások választási részvétele nem azonos a magyarok választási részvételével. Mindenesetre az utolsó két parlamenti választásnál, 2012-ben és 2016-ban az országos választási részvétel egyre több magyarlakta járás választási részvételét múlta fölül, és egyre nagyobb mértékben. Minden bizonnyal az sem elhanyagolandó tényező, hogy 1990 óta a magyarok aránya is csökkent ezekben a járásokban. A településszintű elemzésekből arra lehet következtetni, hogy a kevesebb magyar közül egyre kevesebben mentek el szavazni. Vagyis újra megállapíthatjuk, hogy csökkent a magyarok választási részvétele.

Forrás: volby.statistics.sk, saját számítás

Forrás: volby.statistics.sk. * a 2011-es népszámlálás alapján

A magyarok választási részvételére a magyar pártoknak adott szavazatokból is következtethetünk, mégpedig úgy, hogy a magyar választópolgárok számához viszonyítjuk a magyar pártokra adott szavazatok számát. Persze ez is csak becslés, mert a magyarok választási részvétele ennél magasabb kell, hogy legyen, hiszen mindig voltak magyarok, akik szlovák pártokra szavaztak, és ők ezzel a módszerrel nem azonosíthatók. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar pártoknak is voltak egyéb kisebbségi szavazói, főleg az Együttélésnek. Ezzel együtt nem igazán rugaszkodunk el a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy a magyar pártok szavazói 2010-ig elsősorban a magyarok voltak.

A múlt század kilencvenes éveiben cca. 425 ezer magyar nemzetiségű választópolgár volt Szlovákiában. Ebből kiindulva a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom–Együttélés 1990-es választásokon kapott 292 636 szavazata 69%-os magyar választási részvételnek felel meg. Ugyanakkor a magyarok további csoportja – egy akkoriban készült magyarországi közvélemény-kutatás szerint 20% – a VPN listáján induló magyar jelöltekre szavazott. A magyarok választási részvétele 1990-ben tehát minimum 89% volt, de ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja 450 855 szavazata között is voltak magyar voksok (egyes visszaemlékezők szerint akár 10% is), akkor a magyar választási részvétel már túl is szárnyalja a magyarlakta járások 94,81%-os részvételi átlagát és a 2010-es országos részvételi átlagot is.

1992-ben a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom–Együttélés koalíció 228 881 szavazatot, a Magyar Polgári Párt 70 689 szavazatot kapott, összesen tehát 299 870 magyar szavazott rájuk, ami 71%-os magyar választási részvételnek felel meg (a szlovák pártokra adott magyar szavazatok nélkül, de ezekből nem tudjuk, mennyi volt). 1994-ben a Magyar Koalíció 292 936 szavazatot kapott, ami 69%-os magyar választási részvételnek felel meg, 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja 306 623 szavazata 72%-os magyar választási részvételnek.

2002-ben, amikor az új népszámlálás alapján 420 ezerre csökkent a magyar szavazópolgárok száma, az MKP 321 069 szavazata 76%-os, a 2006-ban kapott 269 111 szavazatuk 64%-os magyar választási részvételnek felelt meg. Bár mindkettő magasabb az akkori országos átlagnál, egymáshoz viszonyítva a magyar választási részvétel csökkenését mutatja.

2010-től új helyzet állt elő. Újra két párt van, az MKP esetében továbbra is érvényes, hogy szavazatait magyaroktól kapta, a Híd viszont szlovák szavazatokat is kapott. 2010-ben az MKP 109 638 szavazatot, a Híd 205 538 szavazatot kapott. 2012-ben az MKP 109 483, a Híd 176 088 szavazatot. 2016-ban az MKP 105 495, a Híd 169 593, az MKDSZ 2 426 szavazatot kapott. Amennyiben ezt összeadjuk, akkor összesen a két pártra 2010-ben 315 176-an, 2012-ben 285 571, 2016-ban a három pártra összesen 277 514 ember szavazott. Ezekből a statisztikákból nem lehet megállapítani a magyarok választási részvételét. Csupán annyit tudhatunk, hogy a 2010-től napjainkig aktuális cca. 380 ezer magyar választópolgár 29%-a szavazott az MKP-ra 2010-ben és 2012-ben, 2016-ban pedig 28%-uk (ebben az évben az MKDSZ-re nem egészen 1%-uk). Természetesen ez nem azonos a teljes magyar részvétellel, mivel nincsenek benne a Híd és a szlovák pártok magyar szavazói. De amint fentebb említettem, ennek az időszaknak az elemzései is a magyarok választási részvételének csökkenését mutatták ki.

A pozitív és negatív választási hajlandóság tényezői

Mi okból mennének el szavazni, és miért nem szavaznának a megkérdezettek? 2008-as felmérésünkben arra a kérdésre, hogy miért menne el választani, tizenegy előre megfogalmazott indokot kellett véleményezni, de saját maguk által megfogalmazott választ is adhattak a megkérdezettek.[5] Pozitív választási hajlandóságukat a legtöbben azzal indokolták, hogy szeretnék segíteni a szlovákiai magyarokat (86%) és felelősséget éreznek a jövőért (85%). 78% egy konkrét pártot szeretett volna támogatni (az esetek döntő többségében ez a párt az akkor még egyetlen magyar párt, az MKP volt), 69% állampolgári kötelességének tartotta, hogy szavazzon, 66% választásával a politikát szerette volna befolyásolni, ugyancsak 66% nem akarta, hogy egy másik párt győzzön. 47% választási hajlandósága mögött az a meggyőződés állt, hogy a parlamenti választás fontos társadalmi esemény. A környezet választási hajlandósága is befolyásolta a megkérdezettek egy részét, de sokkal kevésbé, mint a többi tényező. Az, hogy a családtagok is választanak, a megkérdezettek 30%-át, hogy általában véve szokás elmenni választani 25%-ukat, a szomszédok és munkatársak választási hajlandósága pedig 12%, illetve 9%-uk számára volt mérvadó. Elmondható tehát, hogy 2008-ban a választási hajlandóság egy aktív, a közéletet befolyásolni akaró, de legfőképpen a szlovákiai magyarok segítését felvállaló érdekképviselet támogatását jelenítette meg, s csak kisebb mértékben volt a környezet választási hajlandóságának, a szocializmus időszakából berögződött szokásoknak egyfajta automatikus továbbvitele.

Ugyanakkor 2008-ban az iránt is érdeklődtünk, hogy mi okból nem mennének el választani. Ezt a kérdést azóta négy további felmérésben is feltettük. A 3. táblázatban négy felmérésünk idevágó eredményeit hasonlítjuk össze.

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege A*-gal jelölt tényező az adott évben nem szerepelt a kérdőívben

Már 2008-ban – amikor még az MKP képviselte a szlovákiai magyarok érdekeit – az volt a választási hajlandóság leggyakoribb ellenérve, hogy a politikusok nem a választók érdekeit képviselik, valamint a politikusok nem tartják meg az ígéreteiket. Mindkettő azonos súllyal nyomott a latban (59-60%), s ezek mellett kisebb mértékben, de szintén azonos súllyal az szerepelt, hogy a válaszadó vidékének érdekeit egyik párt sem képviseli, illetve nem érdekli őt a politika (47-48%).

A 2010-es felmérés a parlamenti választások előtt készült, s ekkor még nem volt releváns rákérdezni a Híd és az MKP összetartásának hiányára. A választási hajlandóság hárításának két legfontosabb indoka újra az volt, hogy a politikusok nem tartják meg az ígéreteiket (86%) és a politikusok nem a választók érdekeit képviselik (77%). Kétharmaduk pedig azért nem ment volna szavazni, mert úgy gondolta, az ő érdekeit egyik párt sem képviseli.

A 2015-ös felmérésnél a Híd és az MKP közötti ellentétet is beiktattuk a negatív választási hajlandóság lehetséges tényezők közé, mivel a 2010 és 2015 között készült közéleti témájú felméréseinkből kiderült, hogy ez a magyar választópolgárok egyre nagyobb részét zavarja. A leggyakrabban előforduló indok ismételten az volt, hogy a politikusok nem tartják meg az ígéreteiket (86%), a második pedig szinte azonos mértékben újfent az, hogy a politikusok nem a választók érdekeit képviselik (75%), s ugyanakkor az is, hogy a Híd és az MKP között nincs összetartás (73%).

2019-ben a negatív választási hajlandóság három legnyomósabb indoka az, hogy a politikusok nem tartják meg az ígéreteiket (89%), a Híd és az MKP között nincs összetartás (84%), valamint a politikusok nem a választók érdekeit képviselik (78%).

Mindezt összesítve a választásoktól való távolmaradás két legnyomósabb indoka mindig is az volt, hogy a politikusok nem tartják meg az ígéreteiket és nem a választók érdekeit képviselik. De az évek folyamán mindkettő egyre nagyobb hangsúlyt kapott, hiszen 2008-hoz képest 2019-ben 30 százalékponttal növekedett az előbbit, 18 százalékponttal pedig az utóbbit válaszolók aránya. 2019-ben pedig beékelődött közéjük a Híd és az MKP közötti összetartás hiánya, amit a választani nem szándékozók 84%-a hozott fel indokként. Ez 2015-höz képest 9 százalékpontos növekedés, vagyis a két párt viszonya egyre erőteljesebben befolyásolta a választási hajlandóság, s minden bizonnyal a választási részvétel alakulását.

E tényezők mellett azonban a többi is jelentősen befolyásolja a nem választók döntését, s a 2008-as állapothoz képest mindegyik nagyobb mértékben. Tíz év alatt a legnagyobb növekedés (31 százalékpont) a „nők érdekeit egyik párt sem képviseli” tényező esetében tapasztalható, amivel jelenleg 44% indokolja, hogy nem szándékozik szavazni. De a többi tényezőnél is 10–14 százalékpontos növekedés mutatkozik. S az utolsó kettőt kivéve – a romák érdekeit egyik párt sem képviseli és az, hogy mindegy, mit hoz a jövő –, amelyek nagyjából minden ötödik választót tartanak vissza a voksolástól, a többi tényező 41–61 százalékuk negatív választási hajlandóságát magyarázza.

2018-as és 2019-es felmérésünkben a 2016-os parlamenti választásokon való részvétellel kapcsolatban olyan kérdéssor is szerepelt, amellyel azt próbáltuk felmérni, hogy aki visszaemlékezése szerint 2016-ban nem ment el szavazni, ezt mivel indokolja.

A 2018-as felmérés szerint 2016-ban leginkább azért nem szavaztak, mert kiábrándultak abból, ami az országban történik, valamint nem érdekli őket a politika (mindkettő 71%), kiábrándítók a szlovákiai magyar politika történései (69%), a Híd és az MKP konfliktusa, valamint Dél-Szlovákia rossz gazdasági helyzete (mindkettő 62%).

A 2019-es felmérésben a három leggyakoribb és azonos súllyal szereplő indok az, hogy a válaszadót kiábrándították a szlovákiai magyar politikában, valamint az országban zajló történések, és nem érdekli a politika (78%). 73% pedig a Híd és az MKP konfliktusa, valamint Dél-Szlovákia rossz gazdasági helyzete miatt maradt távol a választástól. Ráadásul 70% azt válaszolta, hogy azért nem szavazott, mert egyik párt sem nyerte el a tetszését. Itt is megmutatkozott tehát, hogy egyéb tényezőkön kívül a szlovákiai magyar politizálás és a magyar egység hiánya (ami részben egy és ugyanaz) is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarok egy része 2016-ban nem ment el szavazni.

A 2019-es helyzetkép

Térjünk most vissza a 2019-es felméréshez. A 2016-os parlamenti választásokon való részvételükre visszaemlékezve a megkérdezettek 65%-a válaszolta, hogy részt vett, 27% nem vett részt, 7% nem emlékszik rá, 1% nem válaszolt. Arra a kérdésre, hogy 2016-ban melyik pártra szavaztak, jelenleg is hasonló eredményeket kaptunk, mint a 2018-as felmérésünk ugyanezen kérdésére. A Hídra, MKP-ra és az MKDSZ-re együtt 72% (2018-ban 71%) szavazott. Az egyes magyar pártokra lebontva ez azt jelenti, hogy a 2018-as lekérdezéskor visszaemlékezése szerint 2016-ban 56% választotta az MKP-t, 15% a Hidat, 0,4% az MKDSZ-t, a mostani felmérésben pedig 55% választotta emlékezete szerint az MKP-t , 17% a Hidat, 0,3% pedig az MKDSZ-t. Mindkét felmérés szerint 4% szavazott szlovák pártokra, 24% pedig nem válaszolt vagy azt válaszolta, hogy nem emlékszik, kire szavazott. Vagyis minden negyedik megkérdezett ilyen-olyan oknál fogva nem fedte fel korábbi választását. Sőt, a kérdésre nem is válaszolt mindenki: 2018-ban csupán a minta 87%-a, 2019-ben 78%-a. Mindez jelzi, hogy a szlovákiai magyar választópolgárok nem kis hányada nem szívesen vallja be nyilvánosan a pártpreferenciáját. Ez a bizonytalanságot(?), rejtőzködést(?) tükröző jelenség a Híd létrejötte óta szinte mindegyik felmérésünknél megfigyelhető. Épp ezért a továbbiakban bemutatott pártpreferenciák csupán a 2019. júniusi közhangulat tükrei, és nem tekintendők az egyes pártok jövőbeli választási preferenciája előrejelzésének. Felmérésünk nem is ezzel a céllal készült. Azt, hogy a 2020-as parlamenti választásokon mennyi magyar fog választani, kire és milyen mértékben fognak szavazni, pillanatnyilag nem lehet megmondani, mindez a politikai akarat, a magyar pártok folyamatban levő tárgyalásai, azok végeredménye, a szlovák pártok magyarokra irányuló mézesmadzagkampánya, a média viszonyulása és még sok egyéb tényező függvénye.

Most pedig a múltból ugorjunk a jövőbe. Arra a kérdésre, hogy amennyiben a jövő szombaton lennének a parlamenti választások, a felmérés idején, tehát 2019 júniusában 67% válaszolta, hogy elmenne szavazni, közülük 36% biztosan elmenne, 30% valószínűleg elmenne. Minden negyedik viszont nem szavazna (10% biztosan nem, 15% valószínűleg nem). 8% nem tudta, hogy elmenne-e szavazni, illetve nem válaszolt a kérdésre. Statisztikailag szignifikáns összefüggés mutatható ki a választási hajlandóság és az iskolai végzettség között: minél magasabb a megkérdezett iskolai végzettsége, annál jellemzőbb, hogy elmenne választani, s annál kevésbé jellemző, hogy nem menne el választani, illetve kitérő választ ad (nem tudja, hogy elmenne-e/nem válaszol).

A választási hajlandóság és a 2016-os választási magatartással is szorosan összefügg (4. táblázat). Azok közül, akik 2016-ban a Hidat választották (a továbbiakban 2016 Híd) jelenleg kevesebben mennének el szavazni (84%), mint azok közül, akik 2016-ban az MKP-t választották (a továbbiakban 2016 MKP), akiknek 90%-a szavazna. A 2016-os választásukra nem emlékezők 69%-a, a nem válaszolók 65%-a menne el újra szavazni.

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege

A választási hajlandóságot az is erősen befolyásolja, hogy 2019-ben melyik pártra szavaznának a megkérdezettek. Azok között, akik megnevezték, kire szavaznának, 80%-on felüli a választási hajlandóság: a Híd jelenlegi szavazóinak 81%-a, a szlovák pártokra szavazók 86%-a, az MKP-ra szavazók 87%-a menne el választani, ha most lennének a parlamenti választások. Azoknak, akik nem döntötték el, kire szavaznának vagy nem válaszoltak, 57% venne részt a választásokon.

Most pedig nézzük meg, hogy egy most megrendezendő parlamenti választáson hogyan szavaznának a megkérdezettek. 2018-as felmérésünk szerint (5. táblázat, 3. oszlop) az akkori három magyar pártra összesen 59% szavazott volna, szlovák pártokra 4% (beleértve a más pártot is, amely többnyire valamelyik, a válaszlehetőségek között egyébként is felsorolt szlovák párt volt). Jelenlegi felmérésünk szerint (5. táblázat, 4. oszlop) a most már négy magyar pártra együttesen 59% szavazna, szlovák pártokra 13%-uk. Vagyis miközben a magyar pártok támogatottsága nem nőtt, a szlovák pártoké a háromszorosára emelkedett, aminek nagy részét a PS/Spolu és a Kiska-párt preferenciái jelentik.[6] Ugyanakkor 2018-ban 37%, 2019-ben 30% nem nevezte meg, hogy kire szavazna, vagyis jelenleg nagyjából minden harmadik válaszadó megint csak ilyen-olyan oknál fogva – nem döntött, nem válaszol – nem árulta el potenciális választását (persze az is lehet, hogy még tényleg nem döntött, hiszen még sok a nyitott kérdés a pártok körül).

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege

Összevetve a 2016-os választási preferenciákra való visszaemlékezést a 2019-es potenciális preferenciákkal: a 2019-es Híd-preferálók 80%-a 2016-ban is a Hidat, a 2019-es MKP-preferálók 83%-a 2016-ban is az MKP-t választotta. A 2016-os Híd-választók fele szavazna most a Hídra, 17%-uk szlovák pártokra, 15%-uk az MKP-ra, 18%-uk pedig még nem döntött/nem válaszolt (6. táblázat). A 2016-os MKP-választók 84%-a szavazna jelenleg az MKP-ra, 7%-uk szlovák pártokra, 1%-uk a Hídra, 8% pedig nem döntött/nem válaszol. A két párt 2016-os és a 2019-es választói közötti átfedésekből arra következtethetünk, hogy mindkét párt vesztett szavazókat, de a Híd többet (legalábbis a magyarok közül), hiszen korábbi támogatóinak most csak a fele szavazna rá, továbbá több közöttük a bizonytalan is, mint az MKP 2016-os szavazói között. Az MKP 2016-os és 2019-es szavazói között viszont nagy az átfedés, ami a párthoz való hűségre utal.

Azoknak, akik nem emlékeztek rá, hogy 2016-ban kit választottak, 39%-a most az MKP-t választaná, 12% szlovák pártot, 9% a Hidat, 40% pedig még nem tudja. Azok közül, akik nem mondták meg, hogy kit választottak 2016-ban, 29% az MKP-t, 17% szlovák pártot, 6% a Hidat választaná, ha most lennének a parlamenti választások, illetve 48%-uk még nem döntötte el, hogy kit választana, illetve nem válaszolt.

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege

Vélemények a leendő szlovákiai magyar érdekképviseletről

Az utóbbi időszak politikai történései, különösen az EP-választások eredménye és az azóta készült választásipreferencia-felmérések előrevetítik egy lehetséges magyar érdekképviselet nélküli parlament képét. Hogyan látják a válaszadók ezt a helyzetet? Egyáltalán fontosnak tartják-e, hogy a szlovákiai magyaroknak saját érdekképviseletük legyen, vagy elég, ha szlovák pártok képviselik őket? Vagy nincsen szükség arra, hogy a magyarok érdekei képviselve legyenek?

Az első, erre vonatkozó kérdésnél nem firtattuk a képviselet formáját, csupán azt, hogy szükséges-e a szlovákiai magyarok politikai érdekképviselete. 88% igennel válaszolt, 5% nem tartja szükségesnek, 7% nem tudta megmondani (7. táblázat).

Leginkább azok számára fontos, akik 2019-ben az MKP-t választanák (98%) és 2016-ban is az MKP-t választották (97%). A 2019-es Híd-választók és a 2016-os Híd-választók számára is átlagon felüli fontosságú (95 és 93%). A legkevésbé azok tartják szükségesnek, akik 2019-ben szlovák pártot választanának vagy még nem tudják, kinek adnák a szavazatukat (mindkettő 80%). Persze az utóbbi két csoport döntő többsége is helyesli a saját politikai képviselet szükségességét, de a 2019-es potenciális szlovák pártválasztók és bizonytalanok viszonyulása a kérdéshez azért jóval elutasítóbb a Híd és az MKP választóinak viszonyulásánál.

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege

De nem csupán a saját politikai képviseletet tartják fontosnak a megkérdezettek, hanem azt is, hogy az általuk választott párt a kormány tagja legyen (8. táblázat). 55%-uk ezt minden körülmények között fontosnak tartja, vagyis függetlenül attól, hogy ki lenne a koalíciós partner. 28% ezt attól teszi függővé, hogy az általuk választott párt kivel alakítana koalíciót, 8% nem tartja fontosnak a kormánytagságot, 9% pedig nem tud véleményt mondani.

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege

 Leginkább azok tartják fontosnak, hogy a pártjuk kormányozzon, akik jelenleg szlovák pártot választanának (73%), az igenlő válaszok mellett ez abban is megnyilvánul, hogy a kérdésre közülük senki sem válaszolt nemmel, egyben őket érdekli a legkevésbé, hogy ki lenne a koalíciós partner (21%). A jelenlegi Híd-választók 62%-a, a jelenlegi MKP-választók 59%-a, a bizonytalanok 40%-a tartja fontosnak a kormánytagságot. A Híd-választók 27%-a, az MKP-választók 29%-a, a bizonytalanok 35%-a teszi függővé pártja koalíciós tagságát attól, hogy ki lenne a koalíciós partner. Nagyon érdekes, hogy a 2016-os Híd-választók és a 2016-os MKP-választók egyformán válaszoltak a kérdésre. 60%-uk a feltétel nélküli kormánytagság mellett foglalt állást, 28%-uk tette függővé a koalíciós partner kilététől, 8% nem tartja fontosnak a kormánytagságot, 5% pedig nem tudott válaszolni.

Melyik párttal ne lépjen koalícióra a választott párt? A megkérdezettek egyötöde nem tudta megmondani. A három párt, amelyet koalíciós partnerként a legtöbben elutasítanak, a Kotleba Mi Szlovákiánk (55%), a Smer SD (45%) és a SNS (43%).

A politikai érdekképviselet lehetséges formáival külön kérdésben foglalkoztunk (9. táblázat). A válaszadók kétharmada a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet legmegfelelőbb formájának az egyetlen magyar politikai szubjektumot tartja, a második legpreferáltabb lehetőség az, ha van több magyar párt, amelyek együttműködnek. Ezt minden ötödik válaszadó tartja a legmegfelelőbb érdekképviseleti formának. Hogy nem szükséges a külön magyar érdekképviselet, 3% válaszolta. Az egyéb képviseleti formákkal – tehát a külön utat járó több magyar párttal, a szlovák pártokon belül működő magyar képviselőkkel, a magyarok érdekeit felvállaló szlovák párttal – külön-külön szűk csoportok azonosultak. Itt már tehát az is látható, hogy a többség nemcsak hogy fontosnak tartja a szlovákiai magyar politikai érdekképviseletet, hanem azt is fontos számára, hogy ez magyar érdekképviselet legyen. Ugyanakkor minden tizedik válaszadó inkább a szlovák pártokra bízná a magyarok érdekképviseletét.

A Híd és az MKP választói – akár a múltbeliek, akár a potenciális jelenlegiek – viszonyulása azonban markánsan különbözik egymástól. A Híd választóinak alig fele tartja a legmegfelelőbbnek az egyetlen magyar politikai szubjektumot, az MKP választóinak viszont háromnegyede. A 2016-os Híd-választók jó egyharmada az együttműködő több magyar pártot részesítené előnyben, 15%-uk pedig a szlovák pártokban bízna. A 2019-es Híd-választók szintén egyharmada viszont inkább a különutas politikát folytató több magyar párt általi érdekképviseletet tartja megfelelőnek, minden tizedik az együttműködő több magyar pártot, 7% pedig a szlovák pártok általi érdekképviseletet.

Az MKP-választók elenyésző része bízná szlovák pártokra a magyar érdekképviseletet. Viszont míg minden ötödik 2016-os MKP-választó az együttműködő több magyar pártot preferálja, a 2019-s MKP-választóknak csak 2%-a részesíti előnyben ugyanezt, miközben minden ötödik a különutas politikára szavaz. Tehát mindkét párt választói között létezik két csoport: az egyik a magyar összefogás, a másik magyar különutas politizálás híve. A 2019-es Híd-választók esetében 58:35 a két csoport közötti aránya, a 2016-es MKP-választók esetében 78:21. Vagyis mindkét párt választóinak többsége az összefogást preferálja, de az MKP-választókra ez fokozottabban jellemző, mint a Híd szavazóira. S az is nagyon érdekes, hogy a 2019-ben szlovák pártot választók között ez az arány 77:15, tehát a magyar összefogás preferálása tekintetében az MKP-szavazókkal vetekednek. Felmerül a kérdés: lehetséges, hogy épp a magyar összefogásnak köszönhetően mégsem szlovák pártra szavaznának?

Forrás: Fórum Kisebbségkutató Intézet Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege

A választási hajlandósággal kezdtem ezt az elmélkedést, s azzal is fejezem be. 2016-os kérdőívünkben az a kérdés is szerepelt, hogy ha a magyar pártok összefognának a parlamenti választások előtt, elmennének-e szavazni, és szavaznának-e erre a közös magyar képviseletre.

A válaszadók 75%-a jelezte, hogy elmenne szavazni (összefogás nélkül ez az arány 67%), és 70%-uk egyben erre a képviseletre szavazna (összefogás híján a négy magyar pártra csupán 57%-uk voksolna).

Az iskolai végzettség emelkedésével egyenes arányban növekszik a választási hajlandóság (az alapiskolai végzettségűek 65%-a, a diplomások 92%-a menne el szavazni) és a közös magyar képviseletre szavazók aránya is (az alapiskolai végzettségűek 60%-a, a diplomások 83%-a).

A 2019-es Híd-választók 85%-a, a 2019-es MKP-választók 88%-a, a 2019-es szlovák pártra szavazók 80%-a, a még bizonytalanok ugyancsak 65%-a menne el választani ilyen körülmények között. S végezetül: a 2019-es Híd-választók 84%-a, a 2019-es MKP-választók 87%-a, a 2019-es szlovák pártra szavazók 54%-a és a bizonytalanok ugyancsak 54%-a szavazna erre a képviseletre.

A 2019. júniusi felmérés eredményei szerint tehát a magyar összefogásra épülő politikai képviselet egyrészt növelné a szlovákiai magyarok választási hajlandóságát, másrészt növelné a magyar képviseletre szavazók számát. Annak ellenére, hogy mindkét párt táborának egy része nehezen tudja elfogadni a másik pártot vagy annak némely politikusait.

Irodalom

Harrach Gábor, 2019. A dél-szlovákiai választásstatisztikák szociológiai és etnodemográfiai vonatkozásai. In Harrach Gábor–Rákócszi Krisztián: Külön utakon. Budapest, L’ Harmattan, NPKI, 69–159. p.

Krivý, Vladimír, 1999. Čo prezrádzajú volebné výsledky? Parlamentné voľby 1992–1998. Bratislava, IVO.

Internetes források

Oriskó Norbert 2016. https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/03/fm_2016_1b-1.pdf, utolsó letöltés: 2019. augusztus 12.

volby.statistics.sk, utolsó letöltés: 2019. augusztus 12.