Szlovákia lakosságának községsoros nemzetiségi összetétele az 1950. évi népszámlálás adatai alapján

A 2. világháború után megtartott csehszlovák népszámlálások közül az 1950-es népszámlálás községsoros nemzetiségi adatsorai különleges jelentőséggel bírnak.

A pártállami időszakban megtartott cenzusok nemzetiségi adatai csak országos, kerületi és járási szintű bontásban lettek közzétéve a Csehszlovák Statisztikai Hivatal egyes, többnyire belső kiadványaiban. A korábbi, az 1950. és az 1961. évi népszámlálási kiadványok még titkosítottak voltak.

Az 1950. évi népszámlálás nemzetiségi adatai több szempontból is megkérdőjelezhetők. A kitelepítések, reszlovakizáció, lakosságcsere után rövid idővel megtartott népszámlálások a magyar nemzetiségűek számát számításaink szerint a várhatónál 113 ezer fővel alacsonyabbnak mutatták ki. (L. Gyurgyík 2011) A 2. világháború utáni időszakban országos, kerületi és járási szinten az 1961. évi adatok jelentik az első reális támpontot az egyes nemzetiségek számára és területi megoszlásukra vonatkozóan. Azonban az 1961. évi népszámlálás községsoros bontású nemzetiségi adatai (a statisztikai hivatal alapján, valamint levéltári forrásokból) napjainkig nem ismeretesek.[1]

Az 1950. évi népszámlálás községsoros nemzetiségi (és felekezeti adatai) csak a közelmúltban váltak hozzáférhetővé a Szlovák Statisztikai Hivatal levéltárában. Az adatok 6 kéziratjellegű belső kiadványból (a továbbiakban: kiadvány) lettek feldolgozva. A kiadványok az egyes kerületek adatait tartalmazzák. A2-es formátumú, írógéppel írt lapjai tartalmazzák az egyes járások településeinek egyes adatait.[2]

A községsoros adatokat tartalmazó kéziratok 6 szlovákiai nemzetiség adatait tüntetik fel. Feltüntetik a szlovák, cseh, orosz, lengyel, német, magyar nemzetiségeket, melyeket az egyéb kategória egészít ki. Az orosz nemzetiség a ruszin és ukrán nemzetiségűek egyfajta gyűjtőkategóriája.

1. A népességszám alakulása

Szlovákia népessége az 1950. évi népszámlálás időpontjában 3 442 317 főt tett ki.[3] Lakosainak száma az 1930. évi népszámlálás szerint 3 329 793 fő volt.^[4] Azaz 1930 és 1950 között a száma 3,4,%-kal növekedett. Az 1930. évi népszámlálás és az 1946. évi népesség-összeírás közti időszakban a lakosság száma alig változott, ill. kis mértékben csökkent. 1946-ban 3 327 803 főt tett ki. (Tišliar–Šprocha 2017, 39. p.) Az 1930-as évek jelentős népességnövekedését teljes mértékben „lefaragták” a háborús évek népességveszteségei. A második világháborút követő években nemzetközi viszonylatban is jelentős népességnövekedés figyelhető meg. Csak 1946 és 1950 között Szlovákia lakosainak a száma a nem elhanyagolható migrációs veszteség ellenére 114 514 fővel, 3,4%-kal gyarapodott.^[5]

A nemzetiségek számának, arányának összetételéről az 1950. évi regisztrált adatok – elsősorban a magyar, a német és a szlovák lakosság szempontjából – nem nyújtanak hiteles képet az 1940-es évek második felében a szlovákiai magyarokat és németeket érintő események miatt. Inkább arról szólnak, hogy néhány évvel a jogfosztottság után mennyien merték magukat magyarnak (németnek) vallani az 1950. évi népszámlálás időpontjában. Ezzel párhuzamosan a szlovák lakosság regisztrált száma jelentősen magasabb a várható számuknál.

Az 1950. évi csehszlovák népszámlálást megelőzően két évtizeddel korábban, 1930-ban került sor az utolsó csehszlovák népszámlálásra. (A 40-es években a Szlovák Állam területén 1940. december 15-én volt egy szlovák, Magyarországon és az 1. bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt területeken, így a szlovákiai magyarlakta területeken is, 1941-ben tartottak népszámlálást). E két évtizedből főleg a „hosszú negyvenes évek” során gyakran egymással ellentétes folyamatok befolyásolták a lakosság különböző társadalmi csoportjainak, nemzetiségeinek életét, melyeknek községsoros demográfiai következményeiről nem voltak adataink. („Anyások” bejövetele, majd elüldözése, zsidók elhurcolása, holokauszt, a csehek kikényszerített távozása Szlovákiából, szlovákok és csehek távozása a Magyarországhoz visszacsatolt területekről, magyarok, németek kitelepítése, a magyar lakosság jelentős részének reszlovakizációja, a megmaradt németek egy részének nemzetiségváltása s a deportálások igen jelentősen átformálták Szlovákia lakosságának nemzetiségi összetételét is.) Mindezek a változások kitapinthatóak a két népszámlálás nemzetiségi adatsorainak eltéréseiben.

A két évtized alatt (1930 és 1950 között) a szlovákok regisztrált száma 2 251 358-ról 2 982 524-re irreális mértékben, 731 166 fővel, 32,5%-kal gyarapodott. Arányuk 67,6%-ról 86,6%-ra nőtt. A többi kimutatott nemzetiség száma, aránya csökkent. A magyarok száma 592 337-ről 354 532-re, 237 805 fővel, 40,2%-kal, arányuk még nagyobb mértékben 17,8%-ról 10,3%-ra csökkent. A csehek száma 1/3-ára 121 696-ról 40 365-ra, számarányuk 3,7%-ról 1,2%-ra apadt. A németek száma 1950-ben 1/30-ára, 154 821-ról 5179-ra apadt. Országos arányuk 4,6%-ról 0,2%-ra zsugorodott. De a többi kimutatott nemzetiség száma és aránya is megfogyatkozott. (1. ábra, lásd az F2. táblát is a függelékben)[6]

A magyarság jogfosztottságát követően megtartott cenzus távolról sem nyújt használható adatokat a magyar lakosság számára vonatkozólag, inkább nyújt arról információt, hogy a magyarság egészét sújtó intézkedések után oly rövid idővel valójában hányan merték bevallani magyarságukat. (L. Gyurgyík 2011)

1.1. Kerületek, járások

1950-ben, a népszámlálás időpontjában Szlovákia területén 3344 helység (falu és város) volt kimutatható. A helységek és lakosság száma Szlovákia területén regionálisan jelentős mértékben különbözött. Az ország 6 kerületre és alsóbb szinten 91 járásra tagolódott.

A kerületek helységeinek (községeinek) és lakosainak a száma és aránya jelentősen különbözött. A legtöbb település az Eperjesi kerületben (757) volt található, a szlovákiai települések 22,6%-a. Legkisebb számú települést a Pozsonyi kerületben mutattak ki (460), ez az ország helységeinek 13,8%-a volt. A lakosság számának megoszlása ezzel ellentétes. Legtöbben a Pozsonyi kerületben éltek (849 282 fő) 24,7%, és feleannyian az Eperjesi kerületben (425 494 fő) 12,4%. Jelentős eltérés mutatkozik még a Besztercebányai kerület települései és lakosságszáma arányában. A Besztercebányai kerülethez tartozó helységek a szlovákiai községek 17,5%-át tették ki (584 település). E kerületben élt az ország lakosságának 14,2%-a, (487 903 fő). A többi 3 kerület helységeinek és népességszámának az aránya már kevésbé tér el. (2. ábra, lásd az F2. táblát is a függelékben)

Az egyes kerületekhez tartozó járások száma már kevésbé különbözött. Legtöbb járás a Pozsonyi kerülethez (17), legkevesebb a Kassaihoz (13) tartozott. Az egyes járásokon belül a községek száma igen nagy mértékben különbözik. Átlagosan 36,7 helység jut egy járásra. Két olyan járás található, amelyben csupán egy-egy helység található (Pozsony-város és Magas-Tátra). A legtöbb helység viszont a Kassai járásban volt (93 település). A legtöbb lakosa a járási jogállással rendelkező Pozsony-városnak volt 192 896 lakossal.[7] Itt élt Szlovákia lakosságának 5,6%-a. Legkevesebben a Szepesófalui (Spišská Stará Ves-i) járásban laktak: 9163 fő, az ország lakosságának 0,3%-a.

A nemzetiségek kerületek szerinti vizsgálatánál a nemzetiségeket két csoportra bontjuk. (Ezeken kívül feltüntetjük az igencsak alacsony arányú egyéb és ismeretlenek kategória adatait is). A többségi nemzetiségekhez a csehek és szlovákok, a továbbiakban „csehszlovákok”, a többi regisztrált nemzetiség pedig a „nemzeti kisebbségek” csoportját teszi ki. Az adatokból láthatjuk, hogy nemzeti kisebbségek legnagyobb arányban a Nyitrai kerületben, (21,3%) legkevesebben a Zsolnai kerületben (0,5%) éltek. A legtöbb kerületben a nemzeti kisebbségek aránya meghaladta a 10%-ot: Besztercebányai kerület (13,5%), Pozsonyi kerület (12,7%), Eperjesi kerület (12,8%). A Zsolnai kerületet követően a legalacsonyabb a kisebbségek aránya a Kassai kerületben (7,0%). Az egyéb és ismeretlenek kategóriájába tartozók aránya igen alacsony (0,1%–0,3%).

Az etnikai térszerkezet összetételét tekintsük át járások szerint is, azaz vizsgáljuk meg, hogy milyen az egyes járások megoszlása etnikai szempontból. A járások etnikai térszerkezetének vizsgálatánál az alábbi kategorizációt alkalmazzuk.[8]

1950-ben a 91 szlovákiai járásból 81 csehszlovák többségű volt, csak 10 járásban nem voltak többségben a csehek és szlovákok. A 91 járásból 69-ben minősített többséget alkottak.

A legtöbb járásban, 59-ban a nemzetiségek szórványban voltak. Ebből 46-ban arányuk kevesebb volt mint 2%, 13 járásban az arányuk 2 és 10% között mozgott. Enyhe kisebbségben 16, erős kisebbségben 6 járásban voltak. 10 járásban voltak enyhe többségben. Minősített többségben egyben sem voltak.

1.2. A települések nagyságcsoportjai

A szlovákiai helységekben élő lakosság száma igen tág keretek között mozgott. A legtöbb lakosa Pozsony városnak volt (192 896 fő), a legkevesebben pedig (a Turócszentmártoni járáshoz tartozó) Valentová (Bálintfalva) községben éltek (32 fő).

A továbbiakban vizsgáljuk meg a települések összetételét a lakosság nagyságcsoportjai szerint.

Szlovákia településeinek 3/4-ét 1000-nél kisebb lakosú települések tették ki. Legnagyobb volt a 200–499 lakosú helységek száma (1200; 35,9%), valamint az 500–999 lakosú falvak száma, aránya (1002; 30,0%). Jelentősen alacsonyabb az 1000–1999 lakosú falvak száma (562), aránya (16,8%). A városias jellegűnek tekinthető, 5000 főnél nagyobb lélekszámú helységek száma igen alacsony volt (67; 2%). Csak a két legnagyobb város (Pozsony és Kassa) lakosainak a száma haladta meg az 50 000 főt.

A lakosság közel 1/4-e (22,3%) az 1000–1999 főt számláló kis falvakban élt, több mint 1/5-e az 500–999 lakosú apró falvakban (20,3%), és 17,9% a 2000–4999 lakosú helységekben. Az 5000–49 999 lakosú városokban 18,8%, Pozsonyban 5,6%, Kassán 1,8% volt kimutatható. Lásd még az F3. táblázatot is.

Szlovákia lakosságán belül megfigyelhető, hogy a nemzeti kisebbségek urbanizáltsági foka alacsonyabb az országosnál. A nemzeti kisebbségek aránya a nagyobb helységek irányában csökken. Az 5000 főnél kisebb lélekszámú helységekben arányuk magasabb az országos arányuknál, a nagyobb népességű helységekben pedig jóval kisebb (F3. táblázat).

A 200 főnél alacsonyabb népességű településeken az arányuk a legmagasabb (17,6%). De a csökkenés nem folyamatos. Ettől némileg alacsonyabb az arányuk a 2000–4999 lakosú helységekben (14,6%). Miközben az arányuk az 500–1999 lakosú helységekben 13% és 14% között mozog. Az 5000 főnél nagyobb népességű helységekben az arányuk sokkal kisebb. Az 5000–19 999 lakosú városokban arányuk 8% felett mozog, a 20–100 ezer lakosú várásokban 3% feletti, míg az egyetlen 100 000 feletti városban, Pozsonyban 4,5%. A csehszlovákok és az országos értékek közötti eltérés igen alacsony. Magasabb az arányuk az 5000 főnél nagyobb népességű helységekben, míg az ettől alacsonyabb lakosságú helységekben alacsonyabb. Ez eltérés csupán néhány tized százalékpont. (5. ábra)

2. Etnikai térszerkezet

A fentiekben a szlovákiai nemzetiségeket két csoportba soroltuk: megkülönböztettük a többségi és a kisebbségi nemzetiségeket. Az elsőt a csehszlovákok, a másodikat pedig a többi nemzetiség (magyar, orosz, német, lengyel, ill. egyéb nemzetiségek) összesített adatai tették ki. Vizsgáljuk meg, hogy milyen is a nemzetiségek e két csoportjának etnikai térszerkezete.

Először azt nézzük meg, hogy hány településen élnek csehszlovákok, illetve a többi nemzeti kisebbséghez tartozók. 1950-ben a 3344 településből 3339-ben élt legalább 1 csehszlovák nemzetiségű lakos. A hiányzó 5 településen csak oroszok éltek. A nemzeti kisebbségek esetében a 3344 településből 2018 településen élt legalább 1 valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozó személy, azaz 1326 községben csak csehszlovákok éltek.

2.1. Többségi és kisebbségi nemzetiségek

A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy milyen arányban éltek a többségi és a kisebbségi nemzetiségek Szlovákia településein. Az etnikai térszerkezetet egy 6 kategóriát tartalmazó szempontrendszer alapján vizsgáltuk meg.[9]

A csehszlovákok döntő mértékben olyan településeken éltek (78,9%), ahol domináns többséget alkottak (arányuk magasabb 80%-nál). Ezzel szemben a nemzeti kisebbségek által lakott települések döntő többsége (76,9%) szórványtelepülés, azaz a nemzetiségek által lakott települések döntő többségén arányuk 10%-nál alacsonyabb volt. 1950-ben a 2018 kisebbségek által lakott településből 1220 településen arányuk nem érte el a 10%-ot. A 3344 településből 2546 településen a nemzetiségek aránya kevesebb volt mint 10%.

Azoknak a településeknek száma, ahol a nemzeti kisebbségek voltak többségben 485 volt, azaz Szlovákia településeinek 14,5%-án alkottak többséget a nemzeti kisebbségek (6. ábra).

Az előző megközelítésnél – amikor is a települések megoszlását vizsgáltuk a nemzetiségek aránya szerint – az etnikai térszerkezet sokkal markánsabb jegye a nemzetiségeknek a települések etnikai aránya szerinti megoszlása. Ebből a szempontból merőben más jellegzetességeket figyelhetünk meg: a nemzetiségek 8,4%-a élt szórvány-, illetve szórvány jellegű településeken. Ezzel szemben a kisebbségek által többséget alkotó településeken élt 1950-ben 67,4%-uk.

A csehszlovák lakosság aránya a szórvány jellegű településeken szinte elhanyagolható, 0,1%, az általuk kisebbségben lakott településeken is igen alacsony, 3,9%-ot tett ki. Az enyhe többségi településeken 5,0%, az erős többségű településeken 91,4%-ot tett ki.

3. Szlovákia nemzetiségi összetétele

3.1. Kerületek

 Mint említettük, az 1950. évi községsoros népszámlálási adatok 6 nemzetiség adatait mutatták ki, melyeket az egyéb és az ismeretlenek kategóriája egészített ki. A 6 nemzetiség számban és területi eloszlásban is igencsak különbözött. Nézzük meg az egyes nemzetiségek számának alakulását kerületek szerinti megoszlásban.

A szlovákok aránya legmagasabb a Zsolnai és a Kassai kerületekben volt (97,9% és 91,0%). A magyarok aránya a Nyitrai kerületben volt a legmagasabb, 21,0%. Legnagyobb számban az oroszok az Eperjesi (10,6%), a csehek a Pozsonyi kerületben éltek (2,0%). A többi nemzetiség aránya igen alacsony, egyikük sem haladja meg az egyes kerületekben a 0,1–0,2%-ot (Lásd az F2. táblázatot is).

 3.2. Járások

A következőkben a szlovákiai nemzetiségek járások szerinti megoszlásának alakulásával foglalkozunk. Ennek azonban megvannak a korlátai. Csak azokat a nemzetiségeket vizsgáljuk, amelyek jelentősebb arányban (legalább 2%) élnek legalább 1 járás területén.

Egy nemzetiség, a lengyelek aránya egy járáson belül sem éri el a 2%-ot, ezért a lengyelekkel járások szerinti megoszlásuk szempontjából nem foglalkozunk. Az egyéb és ismeretlenek kategóriájához tartozók aránya két járásban magasabb 2%-nál. Nagy valószínűséggel a Késmárki járásban a németek, a Nagyrőcei járásban a magyarok egy része nem vallotta be nemzeti hovatartozását, és ezáltal haladta meg az egyéb és ismeretlenek aránya a 2%-ot.

A többi 5 nemzetiség megoszlása viszont jelentősen különbözik. A szlovákok a 91 szlovákiai járásból 80-ban voltak többségben. Minősített többségük volt 68 járásban, 12 járásban voltak enyhe kisebbségben.

A magyarok aránya 66 járásban volt alacsonyabb 10%-nál, 17 járásban 10% és 50% között mozgott, 8 járásban tették ki a lakosság többségét, ebből egyben sem voltak minősített többségben.

Az oroszok 4 járásban voltak enyhe kisebbségben, további két járásban enyhe többségben. A csehek aránya 12 járásban volt magasabb 2%-nál. Ebből egy járásban (Magas-Tátra) voltak enyhe kisebbségben.

A németek aránya két járásban haladta meg a 2%-ot. A Stubnyafürdői (Turčianske Teplice) és a Privigyei (Prievidza) járásokban.

A továbbiakban megvizsgáljuk, hogy milyen a nemzetiségek megoszlása a járásokon belüli arányuk szerint. Az adatokból láthatjuk, hogy a vizsgálatba bevont nemzetiségeknek igencsak változatos a megoszlása a járások etnikai jellege szerint. A szlovákok döntő többsége, (95,9%) szlovák többségű járásokban élt. (Ebből a minősített többségű járásokban arányuk 87,3%, az enyhe többségű járásokban 8,6%). Az erős kisebbségű járásokban 0,9%-uk élt. A magyarok közel fele (47,1%) enyhe magyar többségű járásokban élt, csaknem hasonló arányuk (45,7%) élt a magyar kisebbségű járásokban. Szórvány jellegű járásokban élt a magyarok 7,3%-a.

Az oroszok 37,6%-a élt enyhe többségű járásokban. Enyhe kisebbségű járásokban 42,5%-uk, szórványjellegű járásokban közel 1/5-ük (19,9%) élt.

A cseh nemzetiségűek döntő többsége szórványjellegű járásokban élt. Csupán 4,7%-uk élt egy enyhe cseh kisebbségű járásban (Pozsony városban).

3.3. Települések

A továbbiakban a szlovákiai nemzetiségek összetételét, megoszlását, illetve a városokban élő nemzetiségek arányának alakulását települések szintjén vizsgáljuk.

Első megközelítésben azt vizsgáljuk meg, hogy az egyes nemzetiségek hány településen (milyen arányban) voltak kimutathatók az egyes településeken, azaz azokat a községeket vesszük tekintetbe, ahol legalább egy személy élt az egyes nemzetiségek tagjai közül.

A szlovák nemzetiségűek csaknem minden településen éltek, 1950-ben a 3344 helységből csupán 5 településen nem mutattak ki szlovák lakost (mind az 5 községben csak oroszok éltek). Csehek 1294 községben, a községek 38,7%-ában voltak jelen. A magyarokat alig kisebb számú településen, 1216 községben mutatták ki (36,4%). Oroszok a települések 22,7%-án, lengyelek 15,8%-án, németek 10,4%-án éltek. (Egyéb és ismeretlen nemzetiségűt a helységek 21,4%-án mutattak ki.)

3.3.1. Urbanizáltsági fok

A továbbiakban nézzük meg, hogy az egyes nemzetiségek milyen arányban éltek falvakban és a városokban. Az egyes nemzetiségekhez tartozó lakosságot nem a helységek jogi értelemben vett besorolása alapján tekintjük falvakban vagy városokban élőknek, hanem az 5000 fő alatti és 5000 fő feletti településeket tekintjük statisztikailag falvaknak vagy városoknak. Szlovákiában 1950-ben a lakosság 26,2%-a élt városokban.

 Az egyes nemzetiségeknek az országoshoz viszonyított alul- vagy felülurbanizáltsága igencsak különbözött. A legurbanizáltabbak, akik a legnagyobb arányban éltek a városokban, a csehek. Közel 3/4-ük (74,6%) élt városokban. Ez a csehszlovák társadalomfejlődés múltbeli sajátosságaira vezethető vissza.[10] Az országos értéknél kissé magasabb a szlovákok körében a városlakók aránya (27,2%). De egyes kis létszámú szórványnemzetiségek tagjai is az országosnál sokkal magasabb arányban éltek városokban: a németek és lengyelek aránya a városokban azonos volt (43,2%). A németek településszerkezete évszázadokon keresztül felülurbanizáltabb volt a többi nemzetiségnél, a lengyelek esetében inkább a városokba irányuló migráció volt jellemző. Legkisebb arányban az oroszok éltek városokban (7,3%), az ország egyik legelmaradottabb térségében éltek, s ez tükröződik településszerkezetükön is. A magyar lakosság alulurbanizáltságának (14,2%) szintén történelmi okai vannak.[11]

A nemzetiségek urbanizáltsági fokáról, a városokban vagy falvakban élők aránya szerinti megoszlásuknál még árnyaltabb képet kapunk, ha egy pillantást vetünk a nemzetiségi települések nagyságcsoportjai szerinti megoszlásának mintázataira (F4. táblázat).

3.3.2. Etnikai térszerkezet

A továbbiakban az egyes nemzetiségek települések szerinti etnikai térszerkezetét vizsgáljuk. Elemzésünkben a nemzetiségek etnikai térszerkezetét két szempont szerint elemezzük: első megközelítésben a települések etnikai jellege szerint, a második szakaszban a településeken élő nemzetiségek száma szerint vizsgáljuk meg az egyes nemzetiségek megoszlását.

A szlovákiai nemzetiségeket etnikai térszerkezetük szerint 2 csoportba soroljuk. Az elsőbe tartoznak azok, amelyek az etnikai térszerkezet teljes spektrumával rendelkeznek, azaz valamennyi nagyságcsoportba tartoznak olyan települések, ahol ezek a nemzetiségek élnek. Ebből a szempontból az első kategóriába csak 3 nemzetiség sorolható: a szlovákok, a magyarok és az oroszok. A 2. csoportba azok a nemzetiségek tartoznak, amelyeknek torz az etnikai térszerkezete, azaz jobbára csak szórvány jellegű településeken élnek, esetleg néhány további településen élnek még kisebbségben.

A 4. táblázat adataiból láthatjuk, hogy a szlovákokon kívül az egyes nemzetiségek által lakott települések többségében arányuk kisebb, mint 10%, és a lélekszámuk kevesebb, mint 100 fő. A szlovákok esetében az ilyen települések aránya 1950-ben 2,0%-ot tett ki. A magyarok által lakott települések többsége is ebbe a csoportba tartozott (52,8%). A többi nemzetiség közül még az oroszok aránya a legkedvezőbb: a szórványtelepüléseknek ebbe a csoportjába az általuk lakott helységek 70,2%,-a tartozott. A további nemzetiségek által lakott településeknek több mint 90%-a tartozott ebbe a településkategóriába.

Láthatjuk továbbá, hogy a szórványjellegű települések másik kategóriájába, ahol az egyes nemzetiségek aránya ugyan kisebb, mint 10%, de lélekszámuk magasabb, mint 100 fő, a településeknek egy viszonylag csekély hányada található: arányuk legmagasabb a csehek (3,9%) és a magyarok esetében (1,8%). A többi nemzetiségek tagjai még ennél is kisebb arányban élnek ezeken a településeken.

Olyan településekkel, ahol az egyes nemzetiségek enyhe kisebbségben élnek, már nem minden regisztrált nemzetiség rendelkezik. Az általunk vizsgált nemzetiségek közül a lengyelek által lakott községek egyikében sem haladja meg arányuk a 10%-ot. Azoknak a településeknek az aránya, ahol az egyes nemzetiségek enyhe kisebbségben (10%–30%) élnek, legmagasabb az oroszoknál (7,1%) a magyaroknál (6,9%), a szlovákoknál (6,6%).

Arányuk meghaladja az 1%-ot a németeknél (2,0%). A csehek által lakott helységek közül csak igen kis számú település tartozik ebbe a kategóriába (9 helység) ebből adódóan arányuk is elenyésző (0,7%). Olyan településeken, ahol a vizsgált nemzetiségek aránya 30% és 50% között mozgott 1950-ben, 5 nemzetiség osztozott. A magyarokon (9,3%), a szlovákokon (5,8%), oroszokon (5,7%) kívül 9 csehek és 7 németek által lakott helységben haladta meg arányuk a 30%-ot (0,1% és 0,6%). 3 nemzetiség tartozott azokhoz a nemzetiségekhez, melyek valamely településen többséget alkottak: a szlovákokon kívül a magyarok és az oroszok. Az enyhe többségű települések aránya a magyarok esetében 19,2%, az oroszok vonatkozásában 7,9%, a szlovákok által hasonló arányban lakott településeké 6,6%.

Minősített többségű település a szlovákok által lakott települések 78,9%,-a, a magyarok által lakott települések 10,0%-a, az oroszok által lakott települések 8,4%-a volt.

A továbbiakban nézzük meg, hogy hogyan oszlik meg az egyes nemzetiségek lakossága a települések etnikai jellege szerint (5. táblázat). A nemzetiségek által lakott helységek és az egyes nemzetiségekhez tartozók megoszlása a települések etnikai jellege szerint jelentős mértékben különbözik. A települések etnikai jellege szerint legkedvezőbb a szlovák lakosság megoszlása: 91,4%-uk élt olyan helységekben, ahol arányuk meghaladta a 80%-ot. További 4,9% élt enyhe szlovák többségű településeken. Elhanyagolhatóan alacsony a szlovákok aránya azokban a helységekben, ahol nincsenek többségben: 3,7%.

A szlovákiai magyarok relatív többsége 1950-ben enyhe magyar többségű településeken élt (47,1%). Minősített magyar többségű helységekben élt közel 1/4-ük (22,7%). Ugyanakkor a megfigyelhetjük, hogy szórványtelepülések irányába haladva fokozatosan csökken a magyarok aránya. A magyar kisebbségű településeken élt a magyarok közel 1/4-e (24,5%), a szórvány jellegű helységekben 5,7%.

Az orosz nemzetiségűek esetében nagyobb mértékű szórványosodás figyelhető meg. A szórvány jellegű településeken élők aránya 11,4%, a kisebbségi településeken élőké 21,5%. 1950-ben az orosz lakosság több mint 2/3-a (67,1%) olyan településeken élt, ahol statisztikailag is többséget alkottak. Ebből a minősített többségi településeken élők aránya 33,9% volt.

A többi nemzetiség közül, mint már említettük, egy sem élt többségi településeken.

A csehek 7,3%-a élt kisebbségi településeken, döntő többségük (92,7%) szórványban élt.

A németek egy nem elhanyagolható része élt 1950-ben német kisebbségű helységekben (30,7,%). Több mint 2/3-uk (69,3%) élt szórványokban.

A lengyelek 1,5%-a élt enyhe kisebbségű településen. Döntő többségük szórványban élt.

A szlovákiai nemzetiségek etnikai térszerkezetének vizsgálatát a továbbiakban a településeken élő nemzetiségek számának nagyságcsoportjai szerint vizsgáljuk (9. ábra). Azaz arra fókuszálunk, hogy a községekben élő nemzetiségek száma (számának nagyságcsoportjai) szerint hogyan oszlanak meg az egyes nemzetiségek által lakott települések, továbbá arra, hogy az egyes nemzetiségek lélekszáma milyen magas ezeken a településeken. Első megközelítésben a településeken élő nemzetiségek száma nagyságcsoportjait azonosnak vettük az 1.2. fejezetben alkalmazott kategóriarendszerrel.[12] Ebben a megközelítésben a lengyelek és a németek esetében csak igen kis számban találtunk olyan településeket, ahol a lélekszámuk meghaladta a 199 főt. Ezért az előzőtől vizsgálatunk céljának megfelelőbb kategóriarendszert alakítottunk ki. Azaz az előző kategóriarendszer első, legkisebb, 0–199 fő közötti tartományát tovább bontottuk kisebb egységekre.[13] Az új kategóriák kialakítása követi az előző kategóriarendszer logikáját. Ennek következtében már árnyalataiban követhető az egyes nemzetiségek akár néhány fős csoportok szerinti megoszlása településenként. Lásd 9. ábra (F5. tábla.)

Az adatokból látható, hogy a szlovák lakosság adatai közelítenek leginkább a normális eloszláshoz. Legnagyobb arányban (35,3%) a 200–499 (25,8%) és az 500–999 főt számláló közösségekben élnek településenként. A magyarok esetében szintén a 200–499 fős csoport a legszámosabb, viszont ezt követik az 1, ill. 2–4 fős foszlánycsoportok (16,2%, ill. 14,9%), s csak ez után következnek az 500–999 fős csoportok (11,7%). A többi nemzetiség esetében legszámosabbak a kis létszámú foszlányok településenként.

Az oroszoknál az 1 és a 2–4 fős foszlányok a legszámosabbak (36,2%, illetve 16,6%), majd az 5–499 főn belüli kategóriák közel hasonló arányban fordulnak elő (arányuk 5,7% és 9,4% között mozog). A szórványnemzetiségek esetében megfigyelhető, hogy az 1, majd a 2–4 fős foszlányok a leggyakoribbak, a nagyobb lélekszámú közösségek felé haladva számuk rohamosan csökken. A lengyelek, németek esetében az 1 személyes foszlányok megközelítőleg e nemzetiségek által lakott települések aránya 55,3%, illetve 40,1%, a 2–4 főt számlálók pedig több mint 1/4-ét alkotják.

A továbbiakban vizsgáljuk meg a nemzetiségekhez tartozók számának megoszlását nagyságcsoportjaik szerint a településeken.

A szlovákok esetében megfigyelhetjük, hogy azokon a településeken, ahol számuk nem éri el a 200-at, arányuk igen alacsony. Mivel a szlovákok megoszlása igen nagy mértékben követi az országos trendeket, ezért ezekben az esetekben elsősorban kis létszámú törpefalvakról van szó. A szlovákok többsége az 500 és 4999 fő közötti közösségekben élt (58,1%), melyek döntő többségét falvak teszik ki, de viszonylag arányosan oszlik meg a kis-, közép- és nagyvárosi szlovák közösségek száma is (5000–19999 fő: 14,6%, 20000–99999 fő: 5,8%, 100000 fő felett: 5,8%).

A csehek közel 1/4-e, (23,1%-a) 100 főnél kisebb közösségekben élt, több mint 1/3-a (39,0%-a) a 100–999 fős közösségekben, 1000 és 4999 fős közösségekben 14,8%, egyedül Pozsonyban élt egy kisebb város lakosságát kitevő csoportjuk 23,0% (9296 fő).

Az oroszok több mint 4/5-e (83,0%) olyan településeken élt, ahol számuk 100–999 fő között mozgott. Helységenként 100 főnél kisebb számban élt 14,9%-uk, 1000 és 1999 közötti számban 2,1%-uk.

A lengyeleknél egy ezzel nagymértékben ellentétes folyamat figyelhető meg: legnagyobb számban a 2–4 fős foszlányokban éltek (22,0%), ezt követően számuk csökken, az 50–99 főt számláló közösségekben élt 4,8%-uk. Legtöbben a Pozsonyban élő lengyelek voltak (135 fő) 7,5%.

A magyar lakosságnál szintén megfigyelhetjük, hogy a helységekben élő magyarok számának emelkedésével arányuk is emelkedik. A 100–199 magyart számláló helységekben él a magyarok 4,1%-a, az ezt követő nagyságcsoportokban számuk rohamosan emelkedik. Legtöbben, (27,8%-uk) az 500–999 fős közösségekben élt, a következő két nagyságcsoportban arányuk kis mértékben csökkent, majd arányuk az 5000–9999 közötti közösségekben 6,1%-ot tett ki. Három városban haladta meg a magyarok száma az 5000 főt: Gúta (7748 fő), Komárom (7077 fő ), Pozsony (6823 fő).

A német nemzetiségűeknél szintén csaknem folyamatosan növekszik az arányuk az egymást követő nagyságcsoportokban. Legnagyobb számban a 200–499 (26,6%), valamint az 1000–1999 fős csoportokban éltek (20,3%).

Összefoglaló – kitekintés

Csehszlovákiában 1950-ben került sor – 20 évvel az 1930. évi népszámlálás után – a 2. világháború utáni első népszámlálásra. Ennek községsoros nemzetiségi adatai nem voltak ismeretesek, nem voltak publikálva. A népszámlálás nemzetiségi adatsorai magukon viselik a hosszú 40 év eseményeinek a lenyomatát az egyes nemzetiségek számának alakulásában. A regisztrált adatok elsősorban a magyarok és németek számát várható számuknál igen jelentős mértékben alacsonyabbnak, a szlovákokét viszont jelentősen magasabbnak mutatták ki.

Az adatsorok még ha a valóságos etnikai viszonyokat torzan, megkérdőjelezhető módon tükrözik is, az etnikai térszerkezet igen nagy mértékű átalakulására utalnak: jelentős mértékben módosult a demográfiailag negatívan érintett nemzetiségek településszerkezeti összetétele, csökkent a városokban élő magyarok, magyar többségű közigazgatási egységek, települések, a településeken élő magyar közösségek száma, aránya, a 30-as években még jelentős kiterjedésű etnikai tömbterületek töredezetté váltak, határaik elmosódtak, a szórványosodás jelei mutatkoztak. De ezeknek a változásoknak feltárása egy további dolgozat feladata lesz.

Irodalom

Administrativní lexikon obcí republiky Československé 1955 Podle správního rozdělení 1. ledna 1955 Praha, Státní úřad statistický a ministerstvo vnitra, 1955.

Gyurgyík László 1994. Magyar mérleg. A szlovákiai magyarság a népszámlálási és  a népmozgalmi adatok tükrében. Pozsony, Kalligram.

Gyurgyík László 2011. A szlovákiai magyar lakosság demográfiai változásai 1949 és 1963 között, különös tekintettel a népmozgalmi folyamatokra. In Hushegyi Gábor (szerk.): Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948–1963. Pozsony/Bratislava, Hagyományok és Értékek Polgári Társulás, 26–41. p.

Retrospektívny lexikon obcí ČSSR 1850-1970 ; počet obyvatelů a domů podle obcí a částí obcí podle správního členění k 1. lednu 1972 a abecední přehled obcí a část obcí v letech 1850-1970. 2. diel, Abecedný prehľad obcí a částí obcí v rokoch 1850-1970. 2. zv. Slovenská socialistická republika.

Sčítání lidu v republice Československé ze dne 1. prosince 1930. Díl I. Praha, Státní úřad statistický, 1934. str. 23.

Sčítání lidu a soupis domů a bytů v republice Československé ke dni 1. března 1950. Nejdůležitější výsledky sčítání lidu a soupisu domů a bytů za kraje, okresy a města. Díl I. Praha, Státní úřad statistický, 1957.

Sčítanie ľudu 1950. Plocha, vek, povolanie, pomer k povolaniu, národnosť a náboženské vyznanie obyvateľstva podľa obcí. Bratislava (Nitra, Banská Bystrica, Žilina, Košice, Prešov) é.n. kézirat

Statistický lexikon obcí republiky Československé 1955 Podle správního rozdělení 1. ledna 1955, sčítání a sčítání domů a bytů 1. března 1950.Praha, Státní úřad statistický a ministerstvo vnitra, 1955.

Tišliar Pavol–Šprocha Branislav 2017. Premeny vybraných charakteristík obyvateľstva Slovenska v 18. – 1. pol. 20. storočia. Bratislava, Muzeológia a kultúrne dedičstvo, o. z. v spolupráci s Centrom pre historickú demografiu a populačný vývoj Slovenska Filozofickej fakulty Univerzity Komenského v Bratislave.

Függelék

 F1. táblázat. Szlovákia lakosságának nemzetiségi összetétele (1930, 1950)

* – az 1930. évi népszámlálás egyéb és ismeretlen kategóriája tartalmazza a zsidó nemzetiségűeket is. Számuk 1930-ban 72 026 fő volt (2,2%).

F2. táblázat. Szlovákia nemzetiségeinek kerületek szerinti megoszlása 1950

F3. táblázat. Szlovákia lakosságának nemzetiségi csoportok szerinti megoszlása a települések nagyságcsoportjai szerint 1950 %.

F4. táblázat. A helységekben élő népesség száma a helységek nagyságcsoportjai és nemzetiség szerint, 1950

F5. táblázat. A nemzetiségek száma a nemzetiségek lakta településeken nagyságcsoportjaik szerint 1950