Nyelvi attitűdök vizsgálata két szociolingvisztikai módszerrel

Bevezetés

Az ember – társas lény lévén – elkerülhetetlenül kapcsolatban áll az őt körülvevő világban élő emberekkel. A nyelv az az eszköz, amellyel elsődlegesen kommunikál, amelyen keresztül folyamatos interakcióban van a többi egyénnel. Sem a múltban, sem napjainkban nem ritka jelenség, hogy különböző nyelveket beszélő emberek élnek egymás mellett. Ennek egyik példája a nyelvi többség és kisebbség kapcsolata. Munkámban azt a nyelvi többségi és kisebbségi kontextust vizsgálom, amelynek magam is a része vagyok: a szlovák–magyart. Az etnikai csoportok kapcsolatával már nagyon régóta foglalkoznak, különböző módszerekkel próbálják ezeknek a kapcsolatoknak a jellegét, a csoportok közötti lehetséges feszültségek okait és következményeit felmérni. Az egyik leggyakoribb vizsgálati metódus a szociolingvisztikai kérdőív, amellyel sok fontos körülményre rá lehet kérdezni. A kérdőív mellett van egy másik, ritkábban használt és kevésbé ismert megközelítés, az ügynökmódszer. A legtöbb szociolingvisztikai kutatással ellentétben az ügynökmódszer az implicit módon megnyilvánuló negatív vagy pozitív attitűdöket hivatott felmérni. Wallace E. Lambert hatvanas évekbeli montreali kísérlete óta több hasonló felmérés készült. Szlovák–magyar viszonylatban azonban az ügynökmódszer ismeretlennek számít, ezért is döntöttem úgy, hogy (a kérdőíves módszer mellett) így mérem fel, milyen rejtett attitűdjeik vannak a megkérdezett szlovákiai magyaroknak a szlovákokkal és a szlovák nyelvvel kapcsolatban.

A tanulmány a fiatal korosztály egy mintáján keresztül kísérli meg bemutatni a szlovák–magyar kapcsolatok jellegét. A témával többen is foglalkoztak már: készítettek állami felmérést (Šutaj 2006), vizsgálták a dél-szlovákiai lakosság attitűdjeit (Dolník–Pilecky 2012), de összehasonlították a vegyes lakosságú és a tisztán szlovákok lakta területeken élő szlovákok attitűdjei közötti különbségeket is (Hunčík et al. 1995). A módszerek sokfélék, de valamennyi munka – köztük az enyém is – azzal a céllal jött létre, hogy valódi vélemények meghallgatásával és valós konfliktusok feltárásával elősegítse a szlovák–magyar kapcsolatok jellegének megismerését.

1. Szlovák–magyar viszony

Egy csoporthoz való tartozás általában olyan értékeket jelent az egyén számára, amelyeket csak az adott csoporthoz köt, így azok pozitív érzelmekkel párosulnak nála. Egy csoporttal való azonosulás jelentős mértékben meghatározza az egyén gondolkodását és cselekedeteit. Az emberek kommunikációjára nagy hatással vannak a sztereotípiák, amelyek az egyént nem mint individuumot, hanem mint egy csoport reprezentatív tagját láttatják, így az egyéni interakciót is nagymértékben befolyásolja a csoportról kialakított kép. (Dolník 2012, 240. p.)

Dolník (2012, 241. p.) szerint a természetes multietnikus együttélést megbontja a kollektív nemzeti tudat, amely generációk óta azt a gondolatot plántálja a szlovák lakosokba, hogy a nemzet és a nyelv dialektikus viszonyban van, és hogy a közös nyelv teszi egységessé a nemzetet, amit a kisebbségi nyelvek jelenléte gyengít. Az ebből fakadó veszélyeztetettségérzést erősítheti, hogy a szlovákiai magyarok alkotta közösségre egyébként is bizonyos fokú zártság jellemző, amely abban nyilvánul meg, hogy erősen anyanyelv- és hagyománymegtartó tevékenységet folytat, valamint intenzíven kötődik az etnikai és kulturális értékeihez egyéni és csoportszinten egyaránt. (Zeľová 1992, 53. p.)

Gereben Ferenc (1999) megállapítása alapján a kisebbségi magyar népcsoportok nem tudják egyértelműen meghatározni, hogy mihez kötődnek és milyen alapon; az anyaországban élőkkel ellentétben nem a valamilyen közösséghez tartozás, hanem a nyelvi, kulturális és emocionális jellegű kötődés a mérvadó. Az anyanyelv szerepe különösen azoknál fontos, akik többségi nyelvű iskolába jártak, vagy akik etnikailag vegyesebb helyen élnek. Egy 1991-es reprezentatív felmérés szerint a szlovák–magyar kapcsolatokban az ún. kontaktushipotézis érvényesül, amely azt jelenti, hogy „a különböző nemzetiségű csoportok együttélése vagy sűrűbb érintkezése javítja az egymásról kialakított képet”. (Gereben 1999, 115. p.)

A szlovák–magyar viszonyt a kilencvenes évek közepéig leginkább közvélemény-kutatásos módszerrel vizsgálták. A pozsonyi Centrum sociálnej analýzy nevű intézmény például arról publikált, miként látják a saját nemzeti tudatukat a szlovákok, illetve hogyan látják a nemzeti tudatot más, Szlovákiában élő nemzetiségeknél; emellett vizsgálták a szlovákiai magyarok viszonyulását a szlovákokhoz és a többi magyarhoz. (Ondrejovič 1996, 141. p.)

Egy másik felmérés, amelyet Juraj Dolník és Pilecky Marcell készített Koexistencia Slovákov a Maďarov na južnom Slovensku címmel, szintén hasonló eredményekről számol be. A felmérés szerint a szlovák és a magyar lakosság természetes szociális intelligenciája biztosítja a kölcsönös alkalmazkodást, a nyelvtörvény pedig művileg befolyásolja a természetes együttélést. Az emberek többsége szerint veszélyes a politikusok direkt beleszólása az együttélésbe. A délen élők megegyeznek abban, hogy az ország más területein elferdített képet festenek a szlovák–magyar kapcsolatokról. (Dolník 2012, 273. p.)

Egy 2003 és 2005 között készített, Národ, národnosti a etnické skupiny v procese transformácie slovenskej spoločnosti nevű állami felmérés arra mutat rá, hogy az egyes etnikai csoportok teljesen máshogy értékelik ugyanazokat a történelmi eseményeket. A különbségek nemcsak a csoportok között, hanem azokon belül is megmutatkoznak: az eredmények alapján a megkérdezett szlovákiai magyarok mindegyike úgy gondolta, hogy a saját nemzeti büszkesége nagyobb, mint a többi kisebbségi magyaré. (Šutaj et al. 2006, 35. p.)

A szlovákiai magyar és a hozzá hasonló kétnyelvű közösségekben gyakori a nyelvi hiány problémaként való megélése. „Ennek az egyik oka az, hogy a legtöbb szlovákiai magyar számára a kétnyelvűség kényszerkétnyelvűség, nem pedig önként vállalt állapot. A beszélők nagy része nem is tartja magát kétnyelvűnek, még akkor sem, ha folyékonyan beszéli a szlovák nyelvet.” (Lanstyák 2000, 180. p.)

2. Szociolingvisztikai kutatás

A szociolingvisztika a nyelvészet azon ága, amely a nyelv használatának társadalmi magyarázatával foglalkozik. Tárgya a nyelv mint társadalmi és kulturális jelenség. (Trudgill 1974, 32. p.)

A szociolingvisztikai kutatások egyik alapvető fajtája az attitűdvizsgálat. A korai hatvanas években Kanada francia területein elkezdtek foglalkozni a kérdéssel, vajon megváltoztatja-e az intézmény (kétnyelvű oktatás) a kisebbségi csoportokhoz való hozzáállást. Ezzel foglalkozott Wallace E. Lambert Evaluational reactions to spoken language című, 1960-ban megjelent munkájában, amelyben bemutatta az ügynökmódszeres kutatásainak eredményét.

2.1. Ügynökmódszer

Az ügynökmódszer atyjának Wallace Lambertet tartják, aki más kutatókkal (R. C. Hodgson, R. D. Gardner és S. Fillenbaum) együtt 1960-ban elkészítette az első ügynökmódszeres vizsgálatot Montrealban. A vizsgálat lényege az volt, hogy kanadai francia és angol anyanyelvű diákoknak több, angol és francia nyelven elhangzó hangfelvételt kellett meghallgatniuk. A hallgatás során egy tulajdonságokból álló skálán be kellett jelölniük azokat a tulajdonságokat, amelyekről úgy gondolták, hogy az adott beszélőre jellemzőek lehetnek. A vizsgálat érdekes eredményeket hozott: nemcsak az angol, hanem a francia ajkú diákok is pozitívabban értékelték az angol beszélőket. A vizsgálatban volt egy olyan tényező is, amelyről a bevont személyek nem tudtak, méghozzá, hogy a felvételen minden személy kétszer beszélt – egyszer angolul, egyszer pedig franciául. Az eredmények ennek tükrében még nyilvánvalóbban bizonyították, hogy a válaszadók csupán a nyelv alapján hajlamosak pozitívabban vagy negatívabban értékelni valakit. Más tényező aligha játszhatott szerepet, tekintve, hogy két hang ugyanazon tulajdonosánál csak a hangfelvételen használt nyelv tért el. (Young 2003, 1. p.)

Az ügynökmódszer lényege, hogy a válaszadóknak két különböző nyelven/nyelvváltozatban elhangzott hangfelvételeket játszanak le, miközben a hallgatók nem tudják, hogy minden beszélő kétszer szerepel, egyszer az egyik nyelven/nyelvváltozatban, másodszor a másik nyelven/nyelvváltozatban beszél. Eredetileg azért jött létre, hogy felmérje az embereknek a szocio-, geo- és etnolektusokhoz, valamint a kétnyelvű közösségekben beszélt különböző nyelvekhez való hozzáállását. (Stefanowitsch 2005, 1. p.) A módszer lényege nem az, hogy mit mondanak a beszélők, hanem hogy hogyan mondják azt, az ítéletet tehát kizárólag a nyelvi formák, nem pedig a tartalom alapján hozzák meg. Mivel ugyanarról az ügynökről (ügynök = a hangfelvétel tulajdonosa) van szó, a reakció nem az ő hangjára vagy a szövegre vonatkozik, hanem csakis a különböző nyelvre/nyelvváltozatra. Az eredmények alapján a nyelv/nyelvváltozat státusza határozza meg az értékelést. (Downes 1984, 218. p.)

A Lambert-féle ügynökmódszeres vizsgálatból kiderült, hogy az adott nyelv/nyelvváltozat bizonyos típusú személyiséget asszociál az emberekben. A nyelv/nyelvváltozat bizonyos személyiségjegyekkel párosul, a nyelv/nyelvváltozat bizonyos jellemfajtákat képvisel, ez alapján jönnek létre a sztereotípiák egy adott csoport „tipikus” tagjairól. (Downes 1984, 218. p.)

A vizsgált tulajdonságokat Lambert három csoportba osztotta (Downes 1984, 222. p.)

(Ezeken kívül még hozzátette a vallásos, vonzó és magas kategóriákat.)

A kutatások alapján a magasabb presztízsű nyelvi formák az első kategóriában, míg az alacsonyabb változatok a másik kettőben értek el nagyobb értékelést. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az erősebb, nagyobb hatalmú nyelv/nyelvváltozat kevesebb szolidaritást és személyes szimpátiát vált ki az emberekből, éppen azért, mert uralkodó és kvázi „nincs szüksége” védelemre. Fontos leszögezni, hogy a reakció függ attól, milyen szituációban használjuk az adott nyelvet. (Downes 1984, 223. p.)

A nyelv és a csoport között normatív kapcsolat van, ami azt jelenti, hogy ha valakit az általunk preferált nyelven/nyelvváltozatban hallunk beszélni, pozitívabban fogjuk értékelni. Az értékelés a hatalom–szolidaritás vonalon mozog, ami a társadalom jellegéből fakad (institucionalizált és személyes társas kapcsolatok). (Downes 1984, 226. p.)

Az egyén a társadalomban bizonyos nyelvi csoportok része, amelyek által részt vesz a heterogén rendszer hierarchiájában; a beszélő különböző normákkal találkozik, és azok nyomást gyakorolnak rá, ezért az egyén saját csoportja szolidaritást, a magasabb státuszú forma institucionalizáltságot követel meg tőle. (Downes 1984, 229. p.) Ez azt jelenti, hogy a csoporthoz, amellyel azonosul, az egyént érzelmi kapcsolat fűzi, az érzelmi kötődés pedig az összetartozás érzését váltja ki benne, míg egy nagyobb státuszú közösség a kisebb státuszú viselkedését eleve megszabhatja, ami azt eredményezi, hogy a két csoport kapcsolata nem közvetlen, hanem sokkal inkább intézményes jellegű lesz. Ebből kifolyólag gyakori eredmény, hogy a presztízsnyelvet vagy nyelvváltozatot magasabb státuszúnak ítélik az ügynökvizsgálaton, de kevésbé fűznek hozzá szolidaritást kifejező tulajdonságokat. (Županović Filipin 2015, 6. p.)

Egy nyelv/nyelvváltozat alacsonyabb státusza azonban nem mindig garantálja annak magasabb rejtett presztízsét. Így van ez annak a magyarországi ügynökvizsgálatnak az esetében is, amelyet budapesti és szegedi egyetemisták bevonásával végeztek 1998-ban, és amely egy Vajdaságból származó egyetemista standard és nyelvjárási beszédének értékelésére irányult. A megkérdezettek ebben a vizsgálatban nem mutattak pozitívabb attitűdöt a nyelvjárási beszéd iránt, annak ellenére, hogy valamennyien maguk is valamilyen, standardtól eltérő nyelvváltozatot beszéltek anyanyelvváltozatukként. A nem standardot beszélők közötti szolidaritás tehát nem minden esetben érvényesül. (Sándor–Langman–Pléh 1998, 36. p.)

A vizsgálat alapvetően kétféleképpen valósítható meg: egyetlen csoporttal és két különböző csoporttal, amelyek közül az egyiknek az egyik nyelven, a másiknak pedig a másik nyelven szóló felvételt mutatják meg (ezzel elkerülhető ugyanannak a hangnak a felismerése). A jobb eredmény érdekében kísérő- vagy kontrollteszt adható a válaszadóknak, amellyel ki lehet deríteni, hogy mi lehetett a válaszaik indítéka, valamint hogy felismerték-e a hangfelvételek egyező tulajdonosait. Az eredményeket befolyásolhatja a beszélő hangmagassága, hangszíne, továbbá a vizsgálatot bevezető szöveg is, amelyben a kutató ismerteti, hogy milyen célból kell értékelni a hallottakat (erről a későbbiekben bővebben is szó lesz). A tényezők nem mindig egyértelműen pozitívak vagy negatívak; szubjektív, hogy ki hogyan ítéli meg őket – pl. a magabiztosság Nyugaton pozitívabb érték, mint mondjuk Japánban. (Gaies–Beebe 1991, 15. p.)

3. Kutatás

A továbbiakban annak az empirikus kutatásnak az eredményeit közlöm, amelyet 2018 októbere és decembere között végeztem.

3.1. Problémamegjelölés

A szlovák–magyar kapcsolatok története nagyon régi időkbe nyúlik vissza. A két nemzet együtt élt a Magyar Királyság, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején, az 1920-as trianoni békeszerződés értelmében pedig már hosszú ideje Csehszlovákia, majd Szlovákia területén. Az előző fejezetekben tárgyalt attitűdök és nemzetek közötti kapcsolatok ihlették az alábbiakban ismertetett vizsgálatot is.

3.2. A kutatás célja

Szlovákiai magyarként mindennapos jelenségként élem meg azokat az élethelyzeteket, amelyek a két etnikum közötti feszültség forrásai lehetnek. A feszültségek okáról mindenkinek személyes véleménye van, amely sokszor valamilyen múltbeli sérelmen vagy érzelmi alapokon nyugszik. A legfőbb célom ezért az volt, hogy a kutatás segítségével empirikus adatokat szerezzek, amelyek – tekintve, hogy több, különböző embertől származnak – talán segítenek átfogóbb képet kialakítani a valódi helyzetről.

3.3. A kutatás módszerei

A kutatás során négy különböző csoportot látogattam meg, hogy adatokat gyűjtsek tőlük. Az adatközlők középiskolás és egyetemista diákok voltak. A célcsoportot szándékosan állapítottam meg ilyen módon, ugyanis arra szerettem volna választ kapni, hogy miként látja a szlovák–magyar kapcsolatok jellegét a tizenéves és a fiatal felnőtt korosztály. A középiskolás diákok a komáromi Selye János Gimnázium elsős és harmadikos tanulói voltak, többségében 15-16, illetve 17-18 évesek. Az egyetemista válaszadók egyik csoportja a komáromi Selye János Egyetem másodéves hallgatóiból állt, a másik pedig a pozsonyi Comenius Egyetem elsőéves hallgatóiból. A válaszadók mindegyike kétnyelvű közegből származik.

A vizsgálat két részből állt: egy tizenhárom kérdésből összeállított kérdőívből és a fentebb tárgyalt, Lambert-féle ügynökmódszeres vizsgálat tulajdonságtesztjéből. A válaszadók először egy táblázatot kaptak, amelyen tulajdonságok szerepeltek (l. 1. melléklet). Közöltem velük, hogy hat különböző embert fognak hallani a hangfelvételeken, amelyeket külön-külön játszom majd le nekik. Szándékosan hangsúlyoztam, hogy hat személyről lesz szó, ezzel is szerettem volna elültetni bennük a meggyőződést, hogy senkit sem fognak kétszer hallani. Arra kértem a diákokat, hogy képzeljék el, mintha először beszélnének valakivel telefonon (a lényeg itt az, hogy nem látják, csak hallják a beszélőt), és próbálják meg az első hallás alapján eldönteni, milyen lehet az illető; ezen elképzelés alapján pedig jelöljék be azokat a papíron szereplő tulajdonságokat, amelyeket a hallott személyhez társítanának. A válaszadóknak minden alkalommal annyi idejük volt a jelölésre, ameddig tartott a megszólalás (ez általában negyven másodperc körül volt). A felvételek között annyi időt hagytam, amennyi alatt megítélésem szerint véglegesíthették a válaszaikat, majd felhívtam a figyelmüket, hogy új beszélő következik. A tulajdonságokat a fentebb tárgyalt, Lambert által megállapított skála segítségével állítottam össze, hozzáadva négy további jellemzőt (műveletlen, beképzelt, szigorú, rideg). Ezekre véleményem szerint azért volt szükség, mert a kutatásomban (a témában ismert kutatások nagy részével ellentétben) nem egy skálán, ellentétpárként szerepelnek a tulajdonságok, amelyek közül a válaszadóknak intenzitás szempontjából kell választaniuk (pl. egytől tízig mennyire tartják jellemzőnek az adott tulajdonságot a beszélőre), hanem önmagukban, így szükség volt negatív jellemzőkre is. A hat hangfelvételen három nő hallható, akik szlovákiai magyarok, és szintén kétnyelvű közegből származnak. Két, azonos tartalmú szövegrészletet olvastak fel szlovák és magyar nyelven; a felvételeket összekeverve közöltem a válaszadókkal (ügyelve arra, hogy ne kerüljön egymás mellé ugyanannak a beszélőnek a két felvétele).

A hangfelvételek meghallgatása után egy kérdőívet osztottam szét a válaszadók között (l. 2. melléklet). A kérdőív nyitott és zárt kérdéseket is tartalmazott, kitöltése nagyjából tizenöt-húsz percet vett igénybe. A kérdések konkrét élethelyzetekből indultak ki, olyanokból, amilyenekkel megítélésem és személyes tapasztalatom alapján a legtöbben már találkozhattak. A kutatás két része között megállapított sorrend szándékos volt, úgy gondoltam, hogy ha a kérdőívvel ismerkednének meg először, valószínűleg kitalálnák, vagy legalábbis sejtenék, hogy mi a célom a hallgatásos teszttel. Mindenképpen el szerettem volna kerülni, hogy a kérdőív valamilyen megadott irányba terelje a válaszadókat, és hogy emiatt eleve megkülönböztessék a szlovák és a magyar beszélőket.

3.4. Hipotézisek

Az első hipotézis, amelyből kiindultam, az volt, hogy a megkérdezett fiatalok alapvetően negatívan állnak a szlovák lakossághoz, közeghez, aminek – véleményem szerint – az egyik oka a hiányos nyelvtudás és az emiatt tapasztalt kényelmetlenségek, másik legjellemzőbb oka pedig a negatív személyes tapasztalat lehet. Ebből kiindulva úgy gondoltam, hogy a kérdőíves kérdésekre túlnyomórészt negatív hozzáállást tükröző válaszokat fognak adni.

Mivel az ügynökmódszer alapvetően a nyelvekkel vagy nyelvváltozatokkal szemben tanúsított rejtett, előítéletes viselkedést hivatott felfedni, a második feltevésem az volt, hogy az ügynökmódszeres teszten negatívabban fogják értékelni a szlovák ügynököket, mint a magyarokat, pusztán a felvétel nyelve miatt. A fentebb említett sorrendkiválasztás itt nyeri el az értelmét, a válaszadók a vizsgálat első részénél ugyanis még nem feltétlenül tudatosítják, hogy a szlovák–magyar kapcsolatokon van a hangsúly, míg a kérdőívből ez már egyértelműbben kiderül.

3.5. Eredmények

A kérdőívet összesen 71 válaszadó adta le, 41 középiskolás (23 lány és 18 fiú) és 30 egyetemista (26 lány és 4 fiú). Az egyetemisták közül 17-en a komáromi Selye János Egyetem, 13-an a pozsonyi Comenius Egyetem hallgatói. A megkérdezettek közül 67-en magyar, négyen szlovák nemzetiségűnek jelölték meg magukat. 63 hallgató szülei magyarok, hatan vegyes, szlovák–magyar házasságból származnak. Ketten szlováknak jelölték meg a szüleiket (és a saját nemzetiségüket is), de ezekben az esetekben – a további válaszaik alapján – valószínűsíthető, hogy a válaszadók összetévesztették a nemzetiséget az állampolgársággal.

Az első három kérdés bevezető jellegű volt, azt szerettem volna megtudni általuk, hogy a válaszadó mennyire van közeli és mindennapi kapcsolatban a szlovák nyelvvel. Logikusnak tűnik, hogy a nyelvtudás mértéke és a nyelvvel kapcsolatos attitűdök egymással szorosan összefüggenek, a hiányos nyelvtudás ugyanis okozhat szorongást a beszélőben, főleg olyan helyzetekben, amelyekben szüksége lenne az adott nyelvet használni.

1. Hogyan értékelné a szlovák nyelvtudását?
2. a) teljesen kezdő szinten beszélem, csak néhány kifejezést tudok
3. b) alapszinten beszélem, a boltban vagy más nyilvános helyen egy rövid beszélgetést le tudok bonyolítani
4. c) középszinten beszélem, képes vagyok egy hosszabb szöveget is megszerkeszteni írásban/beszédben
5. d) emelt szinten, bármikor és bármilyen témában folyékonyan tudok megnyilvánulni

Nagyon kevesen, mindössze két középiskolás és négy egyetemista gondolja magáról, hogy kezdő és csupán néhány szót tud szlovákul. Még ennél is kevesebben, egy középiskolás és két egyetemista gondolja úgy, hogy emelt szinten beszéli a szlovák nyelvet. A kérdések összeállításakor feltételeztem, hogy a skála két szélső pontja nem lesz jellemző a válaszadókra. Ennél jóval nagyobb számban jelölték meg, hogy alapszinten, illetve középszinten beszélnek szlovákul. A két válasz (b és c) között a középiskolásoknál elenyésző a különbség (alapszinten a megkérdezettekből 20-an, középszinten 18-an beszélnek), az egyetemistáknál pedig nincs is (12-12 válaszadó). Mind az egyetemista, mind a középiskolás lányoknál jellemzőbb volt a b válasz, ami azt mutatja, hogy bizonytalanok a nyelvtudásukat illetően, az eredmények alapján nem szívesen jelölik meg magukat szlovákul „jól beszélőknek”.

Ennek részben ellentmond a munkám elméleti részében említett Národ, národnosti a etnické skupiny v procese transformácie slovenskej spoločnosti című felmérés, amelyet 1280 szlovák és szlovákiai kisebbségi válaszadó (magyarok, csehek, németek, romák, ruszinok, ukránok, zsidók) bevonásával készítettek. E szerint a felmérés szerint a magyar válaszadók nagy része úgy véli, hogy szinte ugyanolyan szinten beszéli a szlovák nyelvet, mint a magyart. (Šutaj et al. 2006, 62. p.)

2. Van/vannak szlovák anyanyelvű ismerőse/ismerősei, barátja/barátai, rokona/rokonai?

                        igen                 nem

A második kérdésre egyöntetűen az igenlő válaszok voltak jellemzőek, tehát a megkérdezettek nagy részének van szlovák ismerőse és/vagy rokona. A középiskolás lányok és összességében a középiskolások is nagyobb arányban jelölték meg az igen lehetőséget, mint az egyetemista lányok, illetve az egyetemisták általában. Az egyetemisták közül kilencen jelölték meg a nem választ, de ebből hatan Komáromban tanulnak, tehát valószínűleg kevesebbet érintkeznek a mindennapjaikban szlovákokkal, mint a pozsonyi hallgatók.

3. Az iskolán kívül milyen gyakran használja a szlovák nyelvet?
4. a) egyáltalán nem használom
5. b) nem mindennap használom
6. c) naponta használom, de nem intenzíven
7. d) naponta intenzíven használom (hosszabb, rendszeres beszélgetések szlovák nyelven)

A harmadik kérdésre adott válaszok az egyetemisták esetében kiegyenlítettek voltak, az egyetemista lányok közül hatan jelölték meg azt a lehetőséget, hogy egyáltalán nem használják az egyetemen kívül a szlovák nyelvet, vagy hogy mindennap használják, de nem intenzíven. Valamivel többen, tízen állítják magukról, hogy nem használják mindennap. A középiskolásoknál egyértelműen kiemelkedik a b válasz, mind a fiúk, mind a lányok esetében, a b választ követi kiegyenlített mértékben az a és c válasz, a legkevesebben pedig a d választ jelölték meg, mindössze egy középiskolás lány és egy fiú állítja magáról, hogy mindennap intenzíven használja a szlovák nyelvet.

A következő három kérdés azt hivatott felmérni, mekkora önbizalommal rendelkeznek a válaszadók, ha szlovákul kell beszélniük, illetve mennyire érzik magukat feszélyezve a nyelvtudásuk vagy a kiejtésük miatt. Személyes tapasztalatból (is) kiindulva, arra is kíváncsi voltam, hányan találkoztak már azzal, hogy szóvá tették a magyaros akcentusukat, miközben szlovákul beszéltek.

4. Befolyásolja a szlovák nyelvtudása az önbizalmát, ha ezen a nyelven kell megnyilvánulnia?
5. a) igen, feszélyez, hogy véleményem szerint nem jók a nyelvismereteim
6. b) igen, feszélyez, annak ellenére, hogy folyékonyan tudok kommunikálni ezen a nyelven
7. c) nem, mert magabiztosan használom a nyelvtudásomat, amely véleményem szerint kielégítő
8. d) nem, nem feszélyez a hiányos nyelvtudásom

Egyéb okok a feszélyezettségre:

Egyéb okai a magabiztos fellépésnek:

A negyedik kérdésre adott válaszokból alapvetően két dolog derül ki: az egyik, hogy a válaszadók nagy része nem gondolja úgy, hogy jól beszél szlovákul, és ez a tény zavarja őket; a másik, hogy szinte egyenlő számban vannak a két szélsőséges attitűd képviselői – tehát azok, akik annak ellenére bizonytalanok, hogy jól beszélnek szlovákul, és azok, akik annak ellenére sem, hogy hiányos a nyelvtudásuk.

5. Volt már rá példa, hogy egy szlovák anyanyelvű személy megjegyezte Önnek, hogy magyar akcentussal beszél szlovákul?

            igen                 nem

Az ötödik kérdésre adott válaszok fordított arányban voltak a középiskolás és egyetemista lányoknál. Míg a megkérdezett középiskolás lányok közül csupán hét lányt szóltak már meg az akcentusuk miatt, addig az egyetemista lányoknál ez a szám 18. Ez nagy valószínűséggel azzal függ össze, hogy a középiskolások nagy része a fenti eredmények alapján alig vagy nem mindennap használja a szlovák nyelvet, míg az egyetemisták intenzívebben és jórészt mindennap, így számukra több alkalom is nyílik arra, hogy valamilyen módon konfrontálódjanak a szlovák lakossággal.

A fentieket részben alátámasztja az a felmérés, amelyet 1993-ban készítettek Hunčík Péter vezetésével, és amely a Szlovákia déli és északi részén élő szlovákok és a szlovákiai magyarok etnikai együttélését vizsgálta, összesen 150 válaszadóval készített mélyinterjúk alapján. A 14 év alatti megkérdezettek 68%-a[1] nem tapasztalt semmilyen konfliktust a szlovák lakossággal (valószínűsíthetően a kontaktushiány miatt), a 14 év feletti válaszadóknak azonban a 76%-a már került valamilyen jellegű összetűzésbe szlovákokkal. (Hunčík et al. 1995, 141. p.) Természetesen hozzá kell tennünk, hogy az említett felmérés kérdése nem kizárólag a nyelvi jellegű konfliktusokra vonatkozott, de úgy gondolom, hogy a mindennapi tapasztalatok alapján éppen a nyelvhasználat az egyik legerőteljesebb ütközési pont (amint azt lejjebb látni fogjuk).

6. Ha igen, mit gondolt, ill. mit gondol erről a megjegyzésről?

Az ötödik kérdésből indul ki a következő nyitott kérdés, amelyben az előző kérdésre igennel válaszoló megkérdezettek kifejthették a véleményüket. A 35, igennel válaszoló közül egy személy nem adott választ erre a kérdésre. Mind a középiskolás, mind az egyetemista válaszadóknál túlsúlyban volt a negatív vélemény (többen illetlenségnek, sértőnek tartják, ha megszólják az akcentusukat).

7. Előfordult már, hogy egy vegyesen szlovák–magyar lakosságú településen valamilyen intézményben (bolt, hivatal, stb.) automatikusan szlovákul kezdeményezett kommunikációt?

Igen, mert

Nem, mert

A 7. és a 12. kérdés konkrét élethelyzetekből indul ki. A 7. kérdés azt a tipikus szituációt vázolja fel, amellyel valamennyi szlovákiai magyar naponta akár többször is találkozik, és amely a legtöbb feszültség forrása lehet. A válaszok kiegyenlítettek voltak: 34-en szlovákul kezdeményeznének nyilvános helyen kommunikációt, 33-an pedig magyarul. A kérdésre négyen nem adtak választ. Az igennel válaszolók közül 15-en egyetemisták és 19-en középiskolások. A válaszok között leggyakrabban olyan indoklás szerepelt, mint a tapasztalat, az adott hely/intézmény dolgozóinak ismerete, de többen a nehézségeket próbálják ilyenkor elkerülni, vagy éppen a szlovák nyelv államnyelvi státuszára hivatkoznak.

Hasonlóak a vajdasági magyarok nyelvhasználati szokásai is, legalábbis Gereben Ferenc 2000-ben végzett felmérése alapján, amely a vajdasági magyarok nemzeti és kulturális identitását kívánta feltérképezni. Az 562 megkérdezettnek csupán a 10,5%-a használná a magyar nyelvet hivatalos helyzetben. (Gereben 2001, 392. p.)

A nemmel válaszolók is majdnem egyenlő számban voltak egyetemisták (15) és középiskolások (18). Itt is hasonló volt a helyzet, mint az igennel válaszolóknál. Sokan pontosan tudják, melyik helyen milyen nyelven beszélnek, többen pedig a hiányos nyelvtudásukra vagy a törvényre hivatkoztak. A legtöbben azok voltak, akik rendszerint először megpróbálnak magyarul beszélni ilyen helyzetekben, mivel ez természetesebb számukra.

Šutaj (2006, 65–66. p.) is hasonló eredményekről számol be: a legtöbb megkérdezett hivatalos közegben szlovákul beszél, a munkahelyén és az üzletben azonban részben magyarul, részben szlovákul. Bergendiné Urbán Mónika, aki 73 galántai középiskolás diák bevonásával készített kérdőívet, amellyel a magyar diákok nyelvhasználati szokásait szerette volna feltérképezni, ezzel ellentétben arról számol be, hogy a diákok nagy része (60%) szlovákul szólal meg egy vegyesen lakott település utcáin. Érdekes, hogy a szlovák nyelv előnyben részesítése itt nemcsak a hivatalos közegre, hanem általában is kiterjed. (Bergendiné 1998, 83. p.)

Azt, hogy a hivatalos szférában való szlovák nyelvhasználat mennyire okoz frusztrációt a magyarokban, jól demonstrálja a Hunčík Péter és csapata által készített etnopszichológiai felmérés. Ennek részeként a válaszadóknak egy Rosenzweig-féle frusztrációs tesztet[2] is ki kellett tölteniük, amelynek eredményei alapján a magyarok a legnagyobb frusztrációt akkor élik meg, amikor egy hivatalban nem foglalkoznak velük, mert nem tudják magukat szlovákul kifejezni, ezenkívül az iskolában, szlovákórán, valamint akkor, amikor a hiányos nyelvtudásuk miatt kirekesztik őket egy társaságból (a felmérésben az alaphelyzet az volt, hogy egy társasági eseményre nem kapnak meghívást azért, mert magyarok és nem tudnak jól szlovákul). (Hunčík et al. 1995, 142–144. p.)

12. Képzelje el a következő szituációt: öt barát beszélget egymással, közülük hárman szlovák anyanyelvűek, ketten magyar anyanyelvűek. A beszélgetés egy ideig közös témáról, szlovák nyelven zajlik (tekintve, hogy a szlovák anyanyelvű barátok nem beszélnek magyarul). Egy idő után elfogy a téma és ki-ki újabb beszélgetéseket kezdeményez a csoporton belül. A két magyar illető egymással kezd el társalogni.

Kérdés: ha Ön lenne az egyik magyar személy, milyen nyelven kezdeményezné ezt a kétszemélyes társalgást?

Magyarul, mert

Szlovákul, mert

A 12. kérdés hasonló helyzetből indul ki, mint az előzőleg elemzett, és arra keresi a választ, hogy kétnyelvű közösségben milyenek a válaszadók társalgási szokásai. A kérdésre egy diák nem adott választ. Nagy fölényben voltak azok, akik a felvázolt helyzetben magyarul társalognának, a 70 válaszadó közül 51-en, ebből 31-en középiskolások és 20-an egyetemisták. Ők leggyakrabban azt válaszolták, hogy a beszélgetés csak kettejük között zajlik, ezért nem feszélyezi őket, ha ott vannak a szlovák barátok is, de amennyiben ez gond lenne, átváltanának szlovákra.

Nagyon hasonló eredményekről számol be a már említett Bergendiné-féle felmérés. A kutató az én kérdőívemben szereplő kérdéshez hasonlót tett fel a diákoknak,[3] akiknek a válaszaiból kiderül, hogy csak hatan folytatnák magyarul a beszélgetést, negyvenöt válaszadó szerint ez a körülményektől függ, tizenkilencen pedig inkább átváltanának szlovákra. (Bergendiné 1998, 82. p.)

Sok válaszadó szerint egyenesen furcsa lenne a magyar ismerőssel szlovákul beszélni, nem látják ennek értelemét, sőt, számukra automatikus, hogy vegyes közegben is magyarul szólnak a magyar társukhoz. Néhányan arra hivatkoztak, hogy az anyanyelvükön természetesebb és könnyebb is megszólalniuk, szlovákul nehézkesebb lenne.

Valamennyi válaszadó, aki saját elmondása szerint szlovákul szólalna meg, azzal indokolta a válaszát, hogy illetlenség, illetve a szlovákok kirekesztése lenne, ha olyan nyelven beszélnének, amelyet ők nem értenek. Ennek a viselkedésnek kétnyelvű közegben különösen nagy jelentősége van. A szociálpszichológiai értelemben vett konvergencia, tehát a beszélgetőpartnerek igyekezete, hogy „nyelvi, paralingvisztikai és nonverbális eszközeiket egymáshoz igazítsák, hogy a szolidaritás érzését keltsék egymásban” (Navracsics 2009, 349. p.), mindenképpen pozitív érzést kelt a beszélgetés résztvevőiben.

A 8., 9. és 10. kérdés olyan témákkal kapcsolatban keresi a diákok válaszát, amelyek – véleményem szerint – sok embert foglalkoztatnak, és meglehetősen megosztják a közösséget. Olyan helyzetek, amelyekről szinte mindenkinek van valamilyen véleménye, aki szlovák–magyar közegben él.

8. Egyetért az alábbi állítással? Ha igen, miért? Ha nem, miért?

A szlovák ugyanolyan idegen nyelv a szlovákiai magyaroknak, mint pl. az angol vagy a német.

A 8. kérdésre 65-en válaszoltak, ebből 39-en gondolják úgy, hogy a szlovák is idegen nyelv a magyarok számára, 26-an pedig nem értenek egyet az állítással. A középiskolások válaszai kiegyenlítettek voltak: 20-an igennel, 18-an pedig nemmel válaszoltak a kérdésre, hogy egyetértenek-e a leírt állítással. Az egyetemisták már nagyobb számban értettek egyet (19-en), azokkal szemben, akik nem (8-an).

Az igennel válaszolók véleménye nagyon hasonló. Sokan gondolják úgy, hogy a szlovákot az itteni magyaroknak ugyanúgy az alapoktól kell megtanulniuk, mint az angolt, ugyanolyan intézményes keretek között, az iskolában. Többen gondolják úgy, hogy mivel a magyar az anyanyelvük, természetes, hogy minden további nyelvet idegen nyelvként tanulnak.

Ezzel a véleménnyel egyetértenek a pedagógusok is – derül ki Kiss Zsuzsanna Éva 2007-ben készített felméréséből, amelyben a munkatársaival együtt felvidéki, vajdasági és erdélyi magyar pedagógusokkal készített interjúkat. Arra a kérdésre, hogy mi a véleményük a magyar gyerekek és az államnyelv kapcsolatáról, valamennyien azt válaszolták, hogy – bár tudatosítják, hogy a szlovák/szerb/román az államnyelv – egy kisebbségi magyar gyermek számára az államnyelv soha nem lesz anyanyelv is egyben. Hasonlóan az itt közölt válaszokkal, a pedagógusoknál is túlsúlyban voltak azok a vélemények, amelyek szerint az anyanyelv mellett minden további nyelv csak idegen nyelv lehet. (Kiss 2009, 509. p.)

Azok szerint, akik azt mondják, hogy a szlovák nem idegen nyelv, ez azért van így, mert olyan közegben növünk fel, ahol nap mint nap halljuk és használjuk a szlovák nyelvet. Azon felül, hogy sokat halljuk, szükségünk is van rá.

A válaszadók közül néhányan az oktatásban látták a hibát, amely szerintük túlságosan elméleti jellegű, véleményük szerint ezért van sok magyar diáknak gondja a szlovák nyelv elsajátításával (annak ellenére, hogy nagymértékű a nyelvi kontaktus).

A szlováknyelv-oktatás problematikus jellegét nagyon jól fogalmazza meg Juraj Dolník, aki az előzőekben már említett, Pilecky Marcellel közösen készített kutatásával kapcsolatban elemezte a kérdéskört. A 2011-ben végzett szociolingvisztikai kutatás célja a Dél-Szlovákiában élő magyarok és szlovákok kapcsolatának felmérése volt, különös tekintettel a nyelvre, amely a kutatók szerint fontos szerepet játszik a kölcsönös viszony jellegében. Dolník szerint azok a kijelentések, amelyek a magyarok nyelvtanulás iránti hajlandóságát kérdőjelezik meg, az iskolai közegből indulnak ki, holott sokszor a két nemzet között iskolán kívül kialakuló szociális interakció (barátkozás) a mérvadó az attitűdök kialakításában. (Dolník–Pilecky 2012, 13. p.)

9. Mi a véleménye arról, ha két magyar anyanyelvű szülő szlovák tanítási nyelvű iskolába íratja be gyermekét?

A 9. kérdésre nagyjából fele-fele arányban adtak helyeslő és ellenző választ. Akik pozitívan értékelték a magyar szülők szlovák iskolaválasztását, nagyrészt megegyeztek abban, hogy ez a gyerek későbbi érvényesülése érdekét szolgálja.

Nemcsak a szlovákiai, hanem az ukrajnai magyar fiatalok is hasonlóan vélekednek. Ferenc Viktória ukrán tannyelvű egyetemen tanuló magyar fiatalokkal készített csoportinterjút, amelyből kiderült, hogy az adatközlők a gyermeküket a jobb érvényesülés és a konfliktusok elkerülésének érdekében ukrán tannyelvű vagy kétnyelvű iskolába íratnák be. (Ferenc 2009, 436. p.)

Többen bizonytalanok voltak, nem tudtak egyértelműen állást foglalni, mert úgy gondolták, hogy a döntésnek vannak előnyei és hátrányai is; a legtöbbjük szerint a szlovák oktatás nem mehet a magyar nyelv és kultúra megőrzésének rovására.

A döntést ellenzők nagy része azzal indokolta a véleményét, hogy így veszélybe kerül az anyanyelv, valamint a magyar gyökerek és a kultúra. Ez valószínűleg azzal a vélekedéssel van összefüggésben, amely szerint a kétnyelvűségi helyzet eleve csak felcserélő lehet, és Kontra Miklós véleménye szerint „a magyarok eleve a szubsztraktív kétnyelvűséget és kizárólag az asszimiláló kétnyelvű oktatást ismerik, ezért viszolyognak a kétnyelvűségtől”. (Kontra 1997, idézi Bartha 2009, 149. p.)

A magyaroknak a szlovák nyelv „káros hatásaitól” való félelme jelenik meg abban a 2011-es lakossági felmérésben is, amelyről Lampl Zsuzsanna (2012, 90. p.) számol be: a felmérés egyik feladataként a szlovákiai magyaroknak azokat a veszélyeket kellett felsorolniuk, illetve megjelölniük, amelyektől Szlovákiában a legjobban tartanak. Az első tíz kategória között szerepelt a szlovákiai magyarok számának csökkenése (4. hely), a magyar szülők szlovák iskolaválasztása a gyermekeik számára (5. hely) és az asszimiláció (9. hely).

10. Mi a véleménye arról, ha egy szlovák és egy magyar emberből álló pár szlovák tanítási nyelvű iskolába íratja be gyermekét?

A 10. kérdésben már nem két magyar, hanem egy magyar és egy szlovák szülőről van szó, ami látványosan megváltoztatja az eredményeket. A kérdésre 67-en válaszoltak, 38 középiskolás és 29 egyetemista. Négyen nem adtak választ a kérdésre. Ennél a kérdésnél már nem olyan egyértelmű a válaszadók állásfoglalása, mint az előzőnél. A legtöbben nem ellenzik vagy támogatják egyértelműen a döntést. Több válaszadó úgy gondolja, hogy nincs gond a szlovák iskolával, abban az esetben, ha legalább otthon magyarul (is) beszélnek. A szlovák iskola egyesek szerint a gyermek előnyére válik, mert így jobban vagy könnyebben megtanul szlovákul, ezáltal nem lesz annyi gondja a jövőben.

A döntést nem támogatók közül vannak, akik azzal érvelnek, hogy felesleges a szlovák iskola, mert a gyermek ugyanúgy megtanulhat szlovákul magyar iskolában is. Egyesek szerint a gyermekre egyenesen káros hatással lehet a szlovák iskola látogatása.

11. Mit gondol, befolyásolja a szlovákiai magyarokat a párválasztásnál a nemzetiség?
12. a) igen, szerintem inkább választanak magyar párt, mint szlovákot
13. b) nem, nem tapasztaltam még, hogy befolyásolná
14. c) tapasztaltam, de nem minden esetben

Ha az a) választ jelölte meg, kérem indokolja meg:

A 11. kérdés célja az volt, hogy felmérje a válaszadók véleményét a szorosabban vett szlovák–magyar kapcsolatokról. Arra voltam kíváncsi, vajon éreznek-e olyan különbséget a két nemzet között (temperamentumban vagy habitusban), amely inkább elválasztja, mint összeköti őket.

A középiskolások általában gyakrabban jelölték meg azt a választ, hogy találkoztak már ilyen esettel, de nem gondolják, hogy ez törvényszerű lenne. Az egyetemistáknál kiegyenlítettebbek a vélemények: 13-an gondolják úgy, hogy a nemzetiség befolyásolja a párválasztást, heten még nem találkoztak a jelenséggel, tízen pedig találkoztak vele, de nem tartják jellemzőnek.

Hasonló eredményeket mutat a már említett, Hunčík Péter vezetésével készített felmérés is. A házastársi viszonyokkal kapcsolatos preferenciák a következőek voltak: a magyaroknak csupán a 12%-a kötne házasságot szlovák nemzetiségű személlyel, míg a (délen élő) szlovákoknak a 76%-a tenné ezt egy magyar emberrel. Ez alapján a kutatók megállapítják, hogy a magyarok távolságtartóbbak a szlovákokkal szemben, mint fordítva. (Hunčík et al. 1995, 139. p.)

13. Mit gondol, változott az Ön hozzáállása a szlovák nyelvhez, mondjuk az elmúlt 5–8 év alatt? Válaszát, kérem, indokolja meg.
14. a) nem, nem változott a hozzáállásom
15. b) igen, pozitívabb a kapcsolatom a szlovák nyelvvel, mint korábban
16. c) igen, negatív irányban változott, rosszabb lett a kapcsolatom a szlovák nyelvvel

Indoklás:

Az utolsó kérdéssel azt szerettem volna megtudni, hogy mennyire képesek a válaszadók felmérni a saját attitűdjüket, mennyire vannak tisztában azzal, hogy változott-e a hozzáállásuk, és ha változott, pozitív vagy negatív irányban-e. Mindkét korosztálynál szinte megegyeznek a válaszadási arányok, mind a lányoknál, mind a fiúknál. Kevesen, csak hat középiskolás és három egyetemista gondolja úgy, hogy negatívabb lett a szlovákhoz való viszonya. Ők rendszerint azzal érveltek, hogy az iskolában szigorúan vették, illetve kötelezően kellett tanulni, ez pedig ellenérzést alakított ki bennük. Mások egyéb rossz tapasztalat miatt nem rokonszenveznek a nyelvvel.

Nagyszámú középiskolás (16) és egyetemista (13) gondolja úgy, hogy nem változott a hozzáállása. Ez sokszor negatív érzésekből fakad, tehát vagy abból, hogy továbbra sem sikerült megtanulniuk szlovákul annyira, amennyire szeretnének, vagy pedig abból, hogy továbbra sem sikerült megszeretniük a nyelvet. Több válaszadó véleménye azért nem változott, mert nem volt ellenséges és továbbra sem az.

Ferenc Viktória fent említett kutatásában a magyar hallgatók is alapvetően pozitívan vélekedtek az ukrán csoporttársaikról s az ukránokról általában. A legtöbben szépnek tartják az ukrán kultúrát és hagyományokat, valamint az ukrán nyelvet is, bár – elmondásuk szerint – inkább oroszul tanulnának, ha választhatnának. (Ferenc 2009, 435. p.)

A középiskolások legtöbbje (19) és az egyetemistáknak is nagy része (14) úgy gondolja, hogy pozitívabb lett a kapcsolata a szlovák nyelvvel. Sokan a szlovák ismeretségnek köszönhetően szereztek nyelvi jártasságot és ezáltal önbizalmat is. A megkérdezettek egy részét emellett az is motiválja, hogy minden egyes nyelv, amelyet az anyanyelvük elsajátítása után megtanulnak, hasznos lehet a világban való érvényesülés során.

Nemcsak a baráti kapcsolatok, hanem a szükség miatt is változhat a nyelvhez való hozzáállás. Az ún. instrumentális motiváció (Gardner–Lambert 1972, idézi: Tóth–Hornokné 2009, 177. p.), tehát a praktikus cél elérése az egyik legfontosabb szempont a nyelv megtanulásában.

Gereben Ferenc az 1991-ben készített átfogó, a kisebbségi magyarok olvasáskultúrájának és identitásának kapcsolatát feltérképező kutatásában is kitér arra, hogy az egyes, kisebbségi helyzetben élő magyar csoportok milyen kapcsolatot ápolnak a többségi népcsoporttal. A felmérés vonatkozó részének eredményei alapján azt a következtetést vonta le, hogy „a homogén etnikai szituációtól a szórványhelyzet felé haladva a magyar kisebbség egyre fontosabbnak ítélte (etnikai vonatkozásoktól függetlenül) a toleranciát mint értéket”. (Gereben 1999, 113. p.) A Gereben-féle kutatás szerint a szlovákiai magyarokra a szlovákokkal szembeni semleges attitűd volt a jellemző.

Bár a válaszokban sokszor nem maga a nyelv, hanem a szlovák emberek iránti negatív érzés tükröződik, hozzá kell tennünk – és kézenfekvőnek tűnik –, hogy a kellemetlenségeket okozó nyelv miatt azok beszélőivel is kialakulhat rossz viszony, hiszen az egyénben rossz érzéseket asszociálhatnak. Arról, hogy milyen kapcsolat fűzi a szlovákiai magyarokat a szlovák nyelvhez, pozitív képet fest a már említett Dolník-féle szociolingvisztikai felmérés, amelynek eredményei szerint a 413 megkérdezett magyar 48%-a úgy érzi, hogy a szlovák nyelv közelebb áll hozzájuk, mint bármelyik másik, anyanyelvükön kívüli nyelv. (Dolník–Pilecky 2012, 16. p.)

3.5.1. Ügynökmódszeres vizsgálat

Amint azt feljebb említettem, az ügynökmódszeres vizsgálatot három ügynök segítségével – hat hangfelvétellel – valósítottam meg.

Az első beszélő, akinek az értékelését a továbbiakban elemezni fogom, 19 éves középiskolás tanuló (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért Annának nevezem). A legjellemzőbb tulajdonságok, amelyekkel Anna szlovák hangfelvételét a középiskolás lányok megjelölték, az intelligens (12),[4] gyengéd (11) és közvetlen (10) volt. Többen gondolták közülük úgy, hogy jóságos (9), magabiztos (7) és egyenes (5). Az általam felsorolt négy negatív tulajdonság közül csak elenyésző számban választottak: egyik középiskolás lány sem gondolja úgy, hogy Anna szigorú vagy beképzelt lenne, és a felvétel alapján csupán egy válaszadó jelölte meg műveletlennek, kettő pedig ridegnek. Nagyon hasonló a helyzet a magyar hangfelvételnél. A középiskolás lányok legtöbbje szerint rokonszenves (12), közvetlen (10), intelligens (10) és megbízható (8). Egyenlő számban (7) következik a magabiztos, jóságos, humoros és gyengéd. Senki nem gondolta úgy, hogy a magyar beszélő műveletlen vagy szigorú lenne. Két válaszadó szerint rideg, három szerint beképzelt. A szlovák felvétellel összehasonlítva tehát a középiskolások megbízhatóbbnak, rokonszenvesebbnek és humorosabbnak, viszont valamivel kevésbé intelligensnek, gyengédnek és jóságosnak találták a magyar beszélőt.

A középiskolás fiúk legtöbbje úgy gondolja, hogy a szlovák Anna intelligens (8), egyenes (8), jóságos (7) és gyengéd (7). A lányokkal ellentétben nem hagytak szabadon egy negatív tulajdonságot sem: kettejük szerint műveletlen és beképzelt, ötük szerint pedig szigorú és rideg a szlovák hang tulajdonosa. A magyar Annát intelligensnek és lelkiismeretesnek (7), továbbá magabiztosnak, rokonszenvesnek és gyengédnek (6) találták. Egyik fiú sem gondolta úgy, hogy műveletlen vagy beképzelt lenne, hárman viszont ridegnek jelölték, egy személy pedig szigorúnak. Valamennyi tulajdonságot a szlovák beszélőhöz nagyon hasonlóan értékeltek, nem voltak jelentős különbségek, egyedül az „egyenes” kategóriában, ahol a szlovák beszélőt értékelték magasabbra (8) a magyarhoz képest (3).

Összesítve a középiskolások válaszait, hasonlóak az eredmények: a legtöbben úgy gondolják, hogy a szlovák Anna intelligens (20), gyengéd (18), jóságos (16) és egyenes (13); a magyar Anna rokonszenves (18), intelligens (17), közvetlen és jóságos (mindkettő 14). A negatív tulajdonságokat mindkét hangfelvétel esetében csak elenyésző számban jelölték meg.

Az egyetemisták értékelésében[5] nagyobb különbségek figyelhetőek meg a szlovák Anna javára. Két tulajdonság emelkedik ki a többi közül: az intelligens (21) és a magabiztos (22). A többi értékelés – a közvetlen kivételével (10) – nem éri el a harminc százalékot sem. Egyetlen válaszadó gondolja azt, hogy a szlovák hang tulajdonosa műveletlen, négy szerint beképzelt, három szerint szigorú, öt szerint pedig rideg. A magyar Anna nem ért el az egyetemistáknál ilyen magas értékeket. Az előzővel összehasonlítva csak tíz válaszadó szerint intelligens, hét szerint magabiztos. Többen gondolják úgy, hogy jóságos (12) és rokonszenves (11), de amint láthatjuk, ezek az értékek sokkal alacsonyabbak, mint a szlovák beszélő értékei. Az eredmények alapján tehát elmondhatjuk, hogy a szlovák Annát jóval intelligensebbnek és magabiztosabbnak, viszont kevésbé jóságosnak és rokonszenvesnek találják, mint magyar párját.

Minden válaszadót figyelembe véve elmondhatjuk, hogy a szlovák Annát jellemzően intelligensnek, míg a magyart inkább rokonszenvesnek tartják. Emellett senki nem gondolta azt, hogy a szlovák beszélő szórakoztató, humoros vagy vonzó, amint azt sem, hogy a magyar műveletlen.

A második ügynök, akit Dórának nevezek, 30 éves nő. A magyar Dóra a középiskolás lányok legtöbbje szerint intelligens (14), rideg (11) és magabiztos (10). Többen gondolták úgy, hogy őszinte (9), egyenes (9) és szigorú (8). Láthatjuk, hogy a négy negatív tulajdonság közül kettőt nagy számban jelöltek meg a válaszadók, viszont senki nem gondolja úgy, hogy műveletlen és csak ketten, hogy beképzelt volna. Ami a pozitív tulajdonságokat illeti, senki nem jelölte meg a magyar hang tulajdonosát jóságosnak, és csak kis számban közvetlennek, rokonszenvesnek és gyengédnek. A szlovák Dóra a középiskolás lányok szerint szigorú (12) és rideg (11), emellett vezéregyéniség (10), magabiztos és bátor (mindkettő 9). A legalacsonyabb számban gyengédnek, jóságosnak és lelkiismeretesnek jelölték, senki nem gondolta, hogy megbízható, szórakoztató vagy humoros lenne. Összehasonlítva a két ügynököt tehát elmondhatjuk, hogy a magyart magasan intelligensebbnek és magabiztosabbnak találták a szlováknál, amely a „szigorú” kategóriában rendelkezett magas fölénnyel. Ebben a válaszadói kategóriában tehát a magyar ügynököt értékelték pozitívabban.

Ami a középiskolás fiúkat illeti, a legtöbben úgy gondolják, hogy a magyar Dóra rideg (9), szigorú és intelligens (7), viszont senki szerint nem műveletlen, és csak két válaszadó tartja beképzeltnek. Több válaszadó szerint magabiztos és egyenes (6). A szlovák Dórát is magabiztosnak (9), egyenesnek és vezéregyéniségnek (mindkettő 7) gondolják, de emellett közvetlennek is (6). Senki nem gondolja viszont, hogy jóságos, szórakoztató, gyengéd vagy vonzó lenne. A középiskolás fiú válaszadókról elmondhatjuk, hogy mindkét ügynököt magabiztosnak és egyenesnek, viszont a magyart sokkal ridegebbnek és szigorúbbnak látják. A középiskolás lányokkal ellentétben tehát a szlovák Dóráról vélekednek pozitívabban.

A középiskolások összesített véleményei alapján már kiegyenlítettebbek az eredmények: a magyar ügynököt intelligensebbnek (21), de ridegebbnek (20), a szlovákot pedig magabiztosabbnak (18), de szigorúbbnak (17) találják. A többi tulajdonság aránya mindkét ügynöknél hasonló. Némi különbség a negatív tulajdonságoknál jelentkezik: a magyar Dórát senki nem tartja műveletlennek, a szlovákot viszont nyolcan, és beképzeltnek is duplaannyian (8) tartják a szlovák ügynököt, mint a magyart.

Az egyetemisták nagy része (20) gondolja úgy, hogy a magyar Dóra rideg, ennél sokkal kevesebben, de még mindig jelentős mértékben tartják vezéregyéniségnek (10), egyenesnek és intelligensnek (9). Senki nem gondolja úgy, hogy megbízható, lelkiismeretes, vallásos vagy vonzó lenne. Két-két válaszadó szerint jóságos és rokonszenves, egy szerint pedig szórakoztató. A szlovák Dóra értékelésében nem emelkedik ki ennyire, de legmagasabb a „rideg” megjelölés számaránya (15); ezt követi a „szigorú” (14), intelligens (13) és magabiztos (12). Senki nem gondolja úgy, hogy szórakoztató, vallásos vagy vonzó lenne. Összességében tehát mindkét ügynököt ridegnek tartják, de a többi kategóriában (mind a negatív, mind a pozitív kategóriákban) a szlovák ügynök vezet: a válaszadók szerint a szlovák Dóra intelligensebb, magabiztosabb és inkább vezéregyéniség, viszont szigorúbb és beképzeltebb is.

Az összes válaszadó értékelése alapján elmondhatjuk, hogy a magyar ügynököt jellemzően intelligensnek és ridegnek tartják, míg a szlovákot szigorúnak és magabiztosnak. Az előző ügynökhöz képest ezek az eredmények kiegyenlítettebbek, és azt mutatják, hogy mindkét ügynököt erős személyiségnek, de nem feltétlenül szimpatikusnak tartják. A „vonzó” kategória ezúttal teljesen kimaradt az értékelésből, sem a szlovák, sem a magyar Dórát nem képzelik vonzónak, a szlovákot emellett szórakoztatónak sem.

A harmadik hang tulajdonosa, Kata, 23 éves egyetemi hallgató. A középiskolás lányok nagy többsége gondolta úgy, hogy a szlovák Kata jóságos (17) és gyengéd (11). A többi tulajdonságra csak kis számban szavaztak, hét válaszadó szerint lelkiismeretes, öt szerint pedig intelligens és közvetlen. Mindössze hárman gondolják úgy, hogy rideg, ketten, hogy műveletlen és szigorú, egy válaszadó pedig, hogy beképzelt. Nagyon érdekes eredményeket mutat a magyar hang tulajdonosának értékelése: tizenegy-tizenegy középiskolás lány gondolja úgy, hogy rideg és gyengéd, emellett nyolcuk szerint vallásos, hatuk szerint pedig jóságos. Öt-öt válaszadó gondolja úgy, hogy műveletlen és beképzelt, három pedig, hogy szigorú. Ebben az esetben tehát a válaszadók a szlovák ügynököt értékelték pozitívabban.

A középiskolás fiúknál is hasonlóak az eredmények. Bár nem olyan kimagasló arányban, mint a lányok, de ők is pozitívabb tulajdonságokat kötnek a szlovák hang tulajdonosához. Nyolcuk szerint gyengéd, hét szerint lelkiismeretes, hatuk szerint pedig intelligens, jóságos és rokonszenves. Öten gondolják úgy, hogy rideg, ketten, hogy beképzelt, de senki szerint nem műveletlen és szigorú. A magyar Katát sokkal egyértelműbben értékelték negatívan: nyolc válaszadó szerint rideg, hét szerint műveletlen, viszont hat-hat szerint őszinte és jóságos. Három szerint beképzelt, kettő szerint pedig szigorú.

A középiskolások összesített eredményei sem változtatnak a fenti adatokon: a szlovák Katát a legtöbben jóságosnak (23) és gyengédnek (19) tartják, a magyart pedig ridegnek (19), ám hasonlóan sokan gyengédnek (14). A magyar ügynök értékelése ellentmondásosnak tűnik, a válaszadók többi válaszát megvizsgálva azonban nem meglepő. Azok a válaszadók, akik ridegnek értékelték a magyar Katát, kivétel nélkül minden esetben a többi negatív jelző valamelyikével is ugyanúgy illették. Azok viszont, akik gyengédnek találták, egy esetben sem jelöltek meg a négy negatív tulajdonságból egyet sem. Felmerül tehát a kérdés: mi az, ami alapján a csoport egyik fele kellemesnek, a másik fele pedig kellemetlennek találja a beszélőt. A megkérdezettek kérdőíves válaszaiban nem mutatható ki jelentős különbség, egyikük sem értékelte negatívan a magyar nyelv használatát, a válaszaik alapján valamennyien pozitív kapcsolatot ápolnak az anyanyelvükkel. A kérdést a későbbiekben megkísérlem megválaszolni, előbb azonban lássuk a további eredményeket.

Az egyetemisták nagyon hasonlóan értékelték a szlovák Katát, mint a középiskolások. Tizenhat válaszadó szerint gyengéd, tizenkettő szerint jóságos, tizenegy szerint pedig intelligens. Csupán egy gondolja úgy, hogy műveletlen és szigorú, két ember szerint rideg, három szerint pedig beképzelt. A magyar ügynök esetében (csakúgy, mint a középiskolások) már nem tudtak ennyire egyértelműen állást foglalni, az eredmények sokkal kisebb különbségeket mutatnak. Tizenegy megkérdezett szerint gyengéd, nyolc szerint jóságos. A többi tulajdonság aránya nem éri el a 25%-ot sem, ebből is láthatjuk, hogy nagyon megoszlanak az értékelések, nincsenek egyértelműen preferált jellemvonások. Azt sem mondhatjuk, hogy negatívan értékelnék a magyar Katát; csak egy válaszadó gondolja úgy, hogy szigorú, két válaszadó szerint beképzelt, kicsivel több – négy – ember szerint műveletlen, hat szerint pedig rideg. Azt látjuk itt tehát, hogy az egyetemisták nem különböztetik meg annyira egyértelműen a két ügynököt, mint a középiskolások.

Az összesített eredmények alapján a szlovák Kata esetében a „jóságos” és a „gyengéd”, a magyar Kata esetében pedig a „rideg” a legjellemzőbb tulajdonság, amely mellett azonban szorosan ott van a „gyengéd” is. A válaszadók közül senki nem gondolta úgy, hogy a szlovák ügynök szórakoztató volna, ahogy azt sem, hogy a magyar ügynök vezéregyéniség, szórakoztató vagy vonzó volna.

Az összes választ figyelembe véve a huszonegy tulajdonság között akadtak olyanok, amelyeket szinte minden esetben kihagytak az értékelésből: a legkevesebbet jelölt tulajdonság a szórakoztató, a vonzó, a humoros és a műveletlen volt. Ezzel ellentétben sokszor emelkedett ki a többi közül magasan az intelligens jelző használata. Ez jelentheti azt, hogy a hallott szövegek alapján inkább gondolják műveltnek, mint műveletlennek a beszélőket, ami viszont nagy valószínűséggel azzal függ össze, hogy előre megírt, gondozott szövegeket olvastak fel,[6] tehát a válaszadók nem spontán, beszélt nyelvi megnyilvánulást hallottak. A szöveg jellegéből adódóan azt is nehezen dönthették el, hogy az illető egyébként humoros vagy szórakoztató, ahogy a beszélő hangjából azt, vajon vonzó lehet-e.

Az első, Lambert-féle ügynökmódszeres vizsgálattal ellentétben – amely azt mutatta ki, hogy a francia ügynököt még a francia megkérdezettek is negatívabban értékelték – itt nem mutatható ki látványos negatív attitűd, sem a magyar, sem a szlovák ügynök esetében. Az tehát, hogy a beszélők milyen (rejtett) személyes attitűdöt mutatnak a nyelvekkel/nyelvváltozatokkal szemben, a fent elemzett vizsgálatban nem érhető tetten minden kétséget kizáróan.

Fenyvesi Anna 2006 és 2010 között végzett ügynökmódszeres vizsgálata ezzel ellentétben az anyanyelv, illetve anyanyelvváltozat jelentős fölényét mutatta ki a szolidaritást kifejező kategóriákban. Az ötféle nyelvhez/nyelvváltozathoz (brit angol, amerikai angol, standard magyar, határon túli magyar nyelvváltozat, államnyelv[7]) fűződő attitűdöket feltérképező kutatás eredményeiből az anyanyelvváltozathoz való pozitív viszonyra, az államnyelv negatív értékelésére, valamint az angol mint idegen nyelv magas presztízsére következtethetünk. (Fenyvesi 2012, 49. p.)

3.6. Eredmények a hipotézisek tükrében

Az első hipotézis, amelyet fentebb ismertettem, tehát hogy a válaszadók nagyrészt negatív attitűdről tesznek tanúbizonyságot a kérdőíves válaszokban, csak részben igazolódott be. Feltételeztem, hogy az ellenérzések okai a hiányos nyelvtudás, és az ebből adódó nehézségek lehetnek. A válaszadók nagy része – saját elmondásuk szerint – alapszinten vagy középszinten beszéli a szlovák nyelvet. Bár a legtöbbjüknek vannak szlovák rokonai vagy ismerősei, nem mindennap használják a szlovák nyelvet. Ami a hiányos nyelvtudást illeti, a válaszadók nagy része tisztában van azzal, hogy „nem beszél jól” szlovákul, és ez feszélyezi is őket. Ennek ellenére nem mindegyikükben alakult ki egyértelmű rosszallás az akcentusuk szóvá tétele miatt – a válaszadók fele úgy érzi, hogy jogos, ha megjegyzést tesznek a magyar akcentusukra, és ezeket a megjegyzéseket el is fogadják.

A szlovákokkal való találkozás sem feltétlenül szül konfliktusokat az eredmények alapján. A hivatalos, nyilvános közegben való kommunikációban a válaszadók fele-fele arányban használják a magyar és a szlovák nyelvet. A magyar nyelvet előnyben részesítők ezt leggyakrabban azért teszik, mert egyszerűen ez a természetes, automatikus a számukra, a szlovák nyelvet választó megkérdezettek pedig azért tesznek így, mert tudatában vannak a szlovák nyelv jogi státuszának. Ez a hozzáállás némileg módosul, amikor arról van szó, hogy egy másik magyar társaságában mit tennének – a válaszadók nagy többsége magyarul beszélne, nem akadályozná őket ebben az sem, hogy szlovákok is jelen vannak a társaságban.

A sokakat foglalkoztató kérdésekre adott válaszok sem mutatnak egyértelműen negatív attitűdöt. Bár kicsivel többen tartják a szlovákot idegen nyelvnek, mint akik szerint nem teljesen idegen nyelv, az indoklásban kifejtett vélemények megoszlanak. Sokak szerint a szlovák eleve nem lehet egy magyar számára más, mint idegen nyelv, hiszen a magyar az anyanyelve. A többi nyelvhez hasonlóan a szlovákot is iskolában tanulják, ugyanolyan módszerekkel, egyesek szerint tehát ebben rejlik a szlovák idegen nyelvi jellege. Emellett sokan nem olyan környezetben élnek, ahol mindennap vagy legalábbis gyakran találkoznának a nyelvvel, így nincs lehetőségük anyanyelvi szintre emelni. Az ellenkező álláspontot képviselők jórészt azzal érvelnek, hogy Szlovákiában élünk, ezért nap mint nap halljuk a szlovákot, és használjuk is, mert szükségünk van rá.

Az iskolaválasztás a szlovákiai magyarok körében szintén megosztó kérdés. A válaszadók ezekben a kérdésekben sem foglalnak egyértelműen állást a szlovák intézménylátogatás ellen, még abban az esetben sem, amikor két magyar szülő gyermekéről van szó. A megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy nincs gond a szlovák iskolaválasztással, de hangsúlyozzák, hogy emellett fontos, hogy ne hanyagolják el a magyar nyelv és kultúra ápolását sem. Vannak, akik attól tartanak, hogy a gyermek így esetleg elszlovákosodik. A vegyes pár esetében már sokkal bizonytalanabbak voltak a válaszadók: bár fontosnak tartják a magyar nyelv ápolását, a boldogulás érdekében elismerik annak észszerűségét, ha egy magyar és egy szlovák szülő szlovák iskolát választ a gyermekének.

Ami a szlovákokkal való közvetlen kapcsolatot illeti, a megkérdezett középiskolások nagy része nem gondolja, hogy a nemzetiség befolyásolná a párválasztást; az egyetemista válaszadók körében elterjedtebb ez a vélemény, főleg személyes tapasztalatra alapozva, de leggyakrabban ők sem a szimpátia hiányával, inkább a könnyebb kommunikációval érvelnek.

Az utolsó kérdés, amelyben arra kértem a válaszadókat, hogy értékeljék kapcsolatukat a szlovák nyelvvel, jól összefoglalja a felmérés egészét. Csak elenyésző számban voltak azok, akik úgy érzik, rosszabb lett a kapcsolatuk a szlovák nyelvvel; ez legtöbbször a kötelező jelleg vagy valamilyen rossz tapasztalat miatt van így. Ennél több válaszadó gondolja úgy, hogy semmilyen irányba nem mozdult el a szlovákhoz való hozzáállása, egyrészt azért, mert eddig sem beszélt elég jól szlovákul, és továbbra sem beszél, másrészt azért, mert eddig sem volt számára ellenséges a szlovák nyelv és a szlovák emberek. A legtöbb válaszadó úgy érzi, hogy javult a szlovákokhoz való viszonya, gyakran a szlovák barátoknak vagy a szlovák közegben való mozgásnak köszönhetően, vagy azért, mert tudatosította, hogy a boldoguláshoz szüksége lesz a nyelvre, ezért változtatott a hozzáállásán.

Az eredmények összegzése alapján tehát elmondhatom, hogy a felmérésben részt vevő fiatalok nagy része nem alakított ki negatív attitűdöt a szlovák nyelvvel szemben. A konkrét élethelyzeteket a tapasztalataik alapján igyekeznek értékelni, a vélemény megformálásában pedig nem jellemző az előítéletesség. Azok a válaszadók, akik közelebbi kapcsolatba is kerültek, illetve tartósan közeli viszonyt ápolnak szlovákokkal, egyértelműen pozitívan ítélik meg ezt a viszonyt. A válaszok alapján inkább személyes élményből indulnak ki, mint általánosításból. Amellett, hogy valamennyien büszkék az anyanyelvükre, és fontosnak tartják az ápolását, válaszaikban igyekeztek racionális érveket használni (ez egyértelműen pozitív eredmény, tekintve, hogy a megkérdezettek több mint fele egészen fiatal, 15–17 éves diák).

A második hipotézis az ügynökmódszeres vizsgálat eredményeire vonatkozott. Azt feltételeztem, hogy a szlovák ügynököket negatívabban fogják értékelni, mint a magyarokat. Míg az első hipotézisem csak részben dőlt meg, a második teljes mértékben.

A hangminták első elemzett tulajdonosát kiemelkedően pozitívan értékelték a válaszadók. Mind a középiskolások, mind az egyetemisták kimagaslóan intelligensnek jelölték meg a szlovák ügynököt. Hasonló módon jellemezték a magyar párját, különbség csak a tulajdonságok jellegében mutatkozott. A szlovák ügynököt – amint már említettem – egyértelműen pozitívan értékelték „intelligens”, „magabiztos” és „egyenes” kategóriákban. A magyar ügynök értékelése a „rokonszenves”, „jóságos” és „közvetlen” kategóriákban emelkedik ki. Mindegyik tulajdonság pozitívnak tekinthető, azt leszámítva, hogy az első három inkább erős, míg a másik három barátságos és megközelíthető személyiségre vall. Előfordulhat, hogy ebben az esetben az elméleti részben tárgyalt hatalom–szolidaritás vonalon való mozgás törvényszerűsége érvényesült, tehát (tekintve, hogy ugyanarról a személyről van szó, azaz más tényező aligha játszhatott közre) mindkét hang tulajdonosát elismerik, viszont a magyarral nagy valószínűséggel hamarabb kezdeményeznének közelebbi kapcsolatot, mint a szlovákkal, akit távolságtartóbbnak éreznek.

A második ügynök eredményei még ennél is kiegyenlítettebbek. A válaszadók összesített véleményei alapján mindkét ügynököt intelligensnek tartják. A magyar emellett sokak szerint rideg, de egyszersmind egyenes. A szlovák hang tulajdonosa a megkérdezettek szerint szigorú, emellett magabiztos és nagy valószínűséggel vezéregyéniség. Láthatjuk tehát, hogy mindkét ügynökről azt gondolják, hogy erős egyéniség, de nem feltétlenül ébreszt rokonszenvet. Beképzeltnek és műveletlennek szinte senki nem tartja az ügynököt, viszont jóságosnak és gyengédnek sem. A két ügynök legjellemzőbb tulajdonságai között – az előzővel ellentétben – nincs minőségbeli eltérés.

A kutatás szempontjából talán a legérdekesebb és legtanulságosabb a harmadik ügynök értékelése. A szlovák hang tulajdonosát minden válaszadói csoport egyértelműen pozitívan értékelte: a legtöbb megkérdezett szerint jóságos és gyengéd. A magyar párjával már sokkal bizonytalanabbak voltak, szinte egyenlő arányban gondolták úgy, hogy rideg és hogy gyengéd. Míg az előző két ügynököt mindkét nyelvükön hasonlóan értékelték, a harmadikat inkább a szlovák megszólalásánál tartják rokonszenvesebbnek, a magyar hangfelvételnél pedig enyhén a negatív irányba hajlik az értékelés. A többi megjelölt tulajdonságot is figyelembe véve már sokkal nyilvánvalóbb, hogy a szlovák ügynököt tartják szimpatikusabbnak. Miért értékelik az egyik hangfelvételt pozitívan, a másikat pedig negatívan, holott ugyanaz a személy beszél rajtuk? Az egyetlen dolog, ami változik, a szöveg nyelve. A szlovák hang pozitívabb értékelése meglepőnek tűnik, tekintve, hogy a másik két ügynök esetében semmilyen lényeges elmozdulás nem tapasztalható a szlovák hang irányába. A Lambert-féle ügynökmódszeres vizsgálat eredményei alapján azt mondhatnánk, hogy – bár a kérdőíves válaszok explicit attitűdjei erről nem árulkodnak – a magasabb státuszú nyelvvel kapcsolatos implicit attitűdök pozitívabbak, mint a saját anyanyelvvel kapcsolatosak. A fentieket (nevezetesen, hogy a másik két ügynök esete nem támasztja alá ezt az állítást) tekintve azonban véleményem szerint a választ máshol kell keresnünk.

Például a beszélő hangja és a hozzá párosított tulajdonságok közötti összefüggésben. Tekintve, hogy valós emberi hangokkal dolgozunk, igencsak nehéz kiszűrni az ügynökök hangminőségének befolyását. Ahhoz, hogy elérjük, hogy a válaszadók a tartalmi és nyelvi tényezőre figyeljenek, valamilyen módon eliminálni kell a hang mögé képzelt személyiség befolyását. Erre tett érdekes kísérletet Barbara Soukup az ún. open guise technique segítségével, amelynek lényege, hogy a válaszadók előre tudják, hogy ugyanaz a személy fog több nyelven/nyelvváltozatban megszólalni, és ezért – Soukup feltevései szerint – nem gondolják majd úgy, hogy a beszélő személyisége a kódváltással megváltozik. (Soukup 2013, 9. p.)

Milyen asszociációkat indít be egy elhangzott szöveg? Milyen tényezők játszanak szerepet egy személy jellemzésében? Ahhoz, hogy erre választ kapjunk, több lehetőséggel is számolnunk kell. Az első két ügynök esetében viszonylag könnyű dolgunk volt, hiszen mindkét nyelven hasonló értékeléseket kaptak. Az azonban kérdéses, hogy miért éppen a pozitív jellemzőket párosították az egyikhez, és a tekintélyt kifejezőket a másikhoz. Az ügynökmódszeres vizsgálatoknál figyelembe kell vennünk azt a lehetőséget, hogy a beszélők hangja, annak magassága, színe és a beszéd tempója hatással lehet az értékelésükre. Ez teljesen logikusan hangzik, ha arra gondolunk, hogy a válaszadónak nem áll más a rendelkezésére, csak az ügynök hangja és az üzenet, amelyet közvetít. Az első ügynök viszonylag magas hangon beszél, dinamikusan olvassa a szöveget, gondosan ügyel a hangsúlyozásra és arra, hogy ne vétsen hibát. A hat felvétel közül az ő hangfelvételei hatnak a legtermészetesebbnek, annak ellenére, hogy felolvasott szövegről van szó. Mindez az értékelésnél is megmutatkozik: a három ügynök közül őt tartották magasan a legrokonszenvesebbnek. A második beszélő mély hangon, dinamikusan és hangosan olvas, erősen ügyel a hangsúlyra és a határozottságra. Ezt az ügynököt mindkét nyelvén magabiztosnak, vezéregyéniségnek és szigorúnak jelölték, ami szintén megfelel az olvasási technikájának. A harmadik ügynök viszont mindkét szövegét bizonytalanul, lassan olvassa fel, és a másik két ügynökkel ellentétben többször megbotlik a szövegben. A hibák és a határozatlanság azonban sem pozitív, sem negatív irányban nem mozdítja el az értékelést érezhetően a másik két ügynökhöz képest.

Összegzés

Összegzésképpen elmondhatom, hogy a kutatás eredményei nem árulkodnak negatív attitűdökről. A legtöbben személyes élményekre támaszkodtak a véleménynyilvánításnál, csak néhányukat befolyásolta valamilyen ideológia vagy előfeltevés. A kérdésekben felvázolt élethelyzetekre való reakciók alapvetően kompromisszumképes és alkalmazkodni tudó hozzáállásról árulkodnak. A megkérdezettek nagy része úgy érzi, hogy pozitívabb a kapcsolata a szlovák nyelvvel, mint korábban, sokuknak vannak szlovák rokonai, barátai, és bár sokan nem használják mindennap a nyelvet, tisztában vannak szükségességével.

Az ügynökmódszeres vizsgálat eredményei alapján a válaszadóknál nem feltételezhetünk egyértelmű kapcsolatot a hangfelvétel nyelve és az értékelés minősége között. Az értékelésben nem játszott szerepet, hogy milyen nyelven szólalt meg az ügynök – abban az esetben, ha pozitívan értékelték az ügynököt, mindkét felvételéről hasonlóan vélekedtek, amikor pedig negatívan, illetve semlegesen, ugyanúgy mindkét felvételét azonos jelzőkkel illették. A három ügynök közül csak az utolsó esetében volt véleménymegoszlás a két felvétel között, de itt sem a magyar, hanem a szlovák javára (bár hozzá kell tennünk, hogy csak kis mértékben). Az értékelésnél szóba jöhetnek a szupraszegmentális tényezők, amelyek szerepe az első két beszélő esetében valószínűsíthető, a harmadik esetében ezek hatása eltér a másik beszélőknél érvényesülő hatástól. Hogy mi alapján értékelnek pozitívan vagy éppen negatívan egy beszélőt, a tényezők sokasága és a vizsgálat interdiszciplináris jellege miatt csak nagyon nehezen megállapítható. Minden embernek – legyen szó nyelvészről, matematikusról vagy orvosról – van valamilyen véleménye a nyelvről, nyelvhasználatról, amelyet gyakran nem explicit módon fogalmaz meg, és amely éppen ezért nehezen vizsgálható. (Preston 2017, 13. p.) Remélem, hogy a kísérleti jellegű ügynökmódszeres vizsgálat nemcsak sok új kérdést vetett fel, hanem a kérdések egyúttal irányt is mutatnak további kutatásokhoz.

1. melléklet

A Lambert-féle skála módosított változata, amely a tulajdonságokat nem intenzitásukban, hanem önmagukban hivatott felmérni. A válaszadóknak a megközelítőleg negyven másodperces hangfelvételek hallgatása közben kellett eldönteniük, hogy melyik tulajdonságot gondolják jellemzőnek az adott beszélőre.

2. melléklet

A felmérésben használt kérdőív egy kitöltött példánya

Hivatkozások

Bartha Csilla 2009. Út a többnyelvűség felé? – Nyelvideológiák, attitűdök és nyelvcsere. A kétnyelvűséggel kapcsolatos elképzelések szerepe a kisebbségi nyelvek megőrzésében. In Borbély Anna–Vančoné Kremmer Ildikó–Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 141–157. p.

Bergendiné Urbán Mónika 1998. Szlovákiai magyar diákok véleménye a kétnyelvűségről. In Lanstyák István–Szabómihály Gizella: Nyelvi érintkezések a Kárpát-medencében. Pozsony, Kalligram, 78–87. p.

Dolník, Juraj 2012. Sila jazyka. Bratislava, Kalligram.

Dolník, Juraj–Pilecky Marcell 2012. Koexistencia Slovákov a Maďarov na južnom Slovensku. Jazykovedný časopis 63/1. 3–31. p. [online] [idézve: 2020. 1. 16.] Elérhető: ˂http://www.juls.savba.sk/ediela/jc/2012/1/JC_2012_1.pdf˃

Downes, William 1984. Language and society. London, Fontana Paperbacks.

Fenyvesi Anna 2012. Hungarian minorities in Romania, Slovakia and Serbia: Schoolchildren’s attitudes to their languages (minority vs. majority languages vs. EFL) and the teaching of these languages in schools. Finnisch-Ugrische Mitteilungen 35, 35‒54. p.

Ferenc Viktória 2009. Magyar diákok egy ukrán tannyelvű egyetemen. Attitűdök a kultúraközi kommunikáció tükrében. In Borbély Anna–Vančoné Kremmer Ildikó–Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 431–439. p.

Gaies, Stephen B.–Beebe, Jacqueline D. 1991. The matched-guise technique for measuring attitudes and their implications for language education: A critical assessment. [online] [idézve: 2019. 4. 1.] Elérhető: ˂https://ia802605.us.archive.org/32/items/ERIC_ED367168/ERIC_ED367168.pdf˃

Gereben Ferenc 1999. Identitás – kultúra – kisebbség. Budapest, Osiris.

Gereben Ferenc 2001. A vajdasági magyarok nemzeti és kulturális identitása. Kisebbségkutatás, 11. évf. 3. sz. 388–401. p. [online] [idézve 2020. 1. 16.] Elérhető: ˂http://epa.oszk.hu/00400/00462/00011/12.htm˃

Hunčík Péter et al. 1995. Mýty a kontramýty. Dunaszerdahely, Nap Kiadó.

Kiss Zsuzsanna Éva 2009. Többségi nyelvvel kapcsolatos nyelvi ideológiák kisebbségi magyar környezetben Felvidéken, Vajdaságban és Erdélyben. In Borbély Anna–Vančoné Kremmer Ildikó–Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 507–513. p.

Kusala Orsolya 2019. „Csak a nyelv különbözik, az emberek ugyanolyanok” (Nyelvi attitűdök vizsgálata). [szakdolgozat] Pozsony, Comenius Egyetem.

Lambert, Wallace E.–R.C. Hodgson–R.D. Gardner–S. Fillenbaum 1960. “Evaluational Reactions to Spoken Language.” Journal of Abnormal and Social Psychology, 60, 44‒51. p.

Lampl Zsuzsanna 2012. A szlovákiai magyarok szociológiája. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet.

Lanstyák István 2000. A magyar nyelv Szlovákiában. A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén (III). Budapest–Pozsony, Osiris Kiadó–Kalligram Könyvkiadó–MTA Kisebbségkutató Műhely.

Lee, Harper 2011. Ne bántsátok a feketerigót! Budapest, Geopen Könyvkiadó.

Lee, Harper 2016. Nezabíjajte vtáčika. Bratislava, Ikar.

Navracsics Judit 2009. Nyelv és identitás kérdései határon innen és túl. In Borbély Anna–Vančoné Kremmer Ildikó–Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 349–359. p.

Ondrejovič, Slavomír 1996. Z výskumu jazykovej situácie na južnom Slovensku. In Ondrejovič, Slavomír: Sociolingvistika a areálová lingvistika. Bratislava, Veda. 141–148. p.

Preston, Dennis R. 2017. The Perception of Language Differences: Why Should You Care? In Benő Attila‒Fazakas Noémi (szerk.): Élőnyelvi kutatások és a dialektológia. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 11‒26. p.

Sándor Klára‒Juliet Langman‒Pléh Csaba 1998. Egy magyarországi „ügynökvizsgálat” tanulságai. Valóság, 41. évf. 8. sz. 29‒40. p. [online] [idézve 2020. 1. 16.] Elérhető:˂http://mnytud.arts.unideb.hu/tananyag/szoclingv_alap/ugynokvizsgalat.pdf˃

Šutaj, Štefan et al. 2006. Maďarská menšina na Slovensku v procesoch transformácie po roku 1989 (Identita a politika). Prešov, Universum.

Soukup, Barbara 2013. ’Matched guise technique’ vs. ’Open guise technique’ in the elicitation of language attitudes: Insights from a comparative study. Paper presented at Experimental Approaches to Perception and Production of Language Variation (ExAPP) 2, University of Copenhagen, March 20‒22. [online] [idézve: 2020. 1. 16.] Elérhető: ˂https://homepage.univie.ac.at/barbara.soukup/ExAPP2%20paper_Soukup_postconf.pdf˃

Stefanowitsch, Anatol 2005. The matched guise technique. [online] [idézve: 2020. 1. 16.] Elérhető: ˂http://socialperspectives.pbworks.com/f/exp_matchedguise.pdf˃

Tóth Sándor János–Hornokné Uhrin Erzsébet 2009. A nyelvtanulás motivációja a szlovák nyelvi kurzusokon. In Borbély Anna–Vančoné Kremmer Ildikó–Hattyár Helga (szerk.): Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. Budapest, Tinta Könyvkiadó, 175–181. p.

Trudgill, Peter 1974. Sociolinguistics: An introduction. London, Penguin Books.

Young, Colleen E. 2003. College students’ reactions to accents of L2 learners of Spanish and English. [online] [idézve 2020. 1. 16.] Elérhető: ˂www.lingref.com/cpp/wss/1/paper1013.pdf˃

Zeľová, Alena et al. 1992. Interpretácia slovensko-maďarských vzťahov v súvislosti s vybranými etnickými a sociálnopsychologickými charakteristikami. Košice, SAV.

Županović Filipin, nada 2015. Matched guise technique revisited: Zagreb case study. [online] [idézve 2020. 1. 16.] Elérhető: ˂https://studylib.net/doc/7685079/matched-guise-technique-revisited–zagreb-case-study ˃