A „leghíresebb cseh” térhódítása Nepomuki Szent János szlovákiai köztéri plasztikái a változások tükrében*

Alighanem rettentő nehéz lenne olyan embert találni a Kárpát-medencében, akinek látókörébe élete során még egyetlenegy alkalommal sem bukkant volna föl egy Nepomuki Szent János-szobor képe. Azt elfogadom, hogy elmegyünk mellettük úgy, hogy nézzük ugyan, ám nem látjuk, de egész biztos vagyok vele, hogy már mindenki találkozott ilyen ábrázolással. Nos, aki tudomásul is veszi, nyilván afféle egy kaptafára készült papi szoborként könyveli el magában a látványt. Hiszen ezek a plasztikák (látszólag!) viszonylag könnyedén leírhatóak: az általában enyhe kontraposztban (vagy nem abban) álló, szakállas szent (fő)papi ornátusban, kezében, különféle pozíciókban egy kis halotti feszületet, illetve a mártírhalálára utaló pálmaágat tart. Feje fölött (mögött) öt csillagból álló csillagkoszorú látható. Az első ránézésre tehát valóban meglehetősen egyöntetűnek tűnő Nepomuki Szent János-szobrok némileg aprólékosabb és figyelmesebb szemléje után viszont mégis igen sokfélének mutatkoznak. Erről és még sok másról is szó lesz az alábbi közleményben.

Ami Nepomuki Szent János számontartott, s valamilyen szinten dokumentált kültéri szobrainak a számát illeti, azzal kapcsolatban, noha egészen pontos adatokkal persze nem rendelkezünk, de a valósághoz alighanem nagyban közelítő becslésekbe már bátran bocsátkozhatunk. A mai Magyarország területén az utóbbi időben Terbócs Attila afféle egyszemélyes intézményként vette számba ezeket a plasztikákat (a domborművekről és egyéb megjelenési formákról egy másik kutatása ad képet), szóval a mai Magyarország területén mindösszesen 718 szobrot tart nyilván.[1] Ez a szám még nyilván nem végleges, de mindenképpen közelíti a valós állomány mennyiségét. Alátámasztani látszik ezt a Szlovákiára vonatkozó kép, amely egyrészt a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja szervezeti keretei között létrehozott és fejlesztett Szakrális Kisemlék Archívum, illetve egy sor regionális adatbázis állományára,[2] valamint a hozzáférhető szakirodalom adataira támaszkodva alakítható ki. Ezek szerint jelenleg[3] 440 szabadtéri Nepomuki Szent János-szobor biztosan áll Szlovákiában.

Természetesen ez sem tekinthető végleges számnak, de arányaiban megerősíti a magyarországi adatokat. S ha ehhez még hozzávesszük a burgenlandi, szlovéniai, horvátországi, vajdasági,[5] partiumi és kárpátaljai becsülhető adatokat, akkor könnyű belátni, hogy a téma, Nepomuki Szent János kültéri szobrainak első, magyarországi értékelhető áttekintése óta[6] (amit persze időközben rengeteg további, inkább regionális publikáció követett) Kárpát-medencei viszonylatban szédületes kvantitatív előrelépés szemtanúi lehetünk.

S az adatoknak ez a mennyiségi növekedése, értelemszerűen, kvalitatív eredményeket is hozhat, hiszen ilyen mennyiségű adat alapján objektumainkat már bátrabban és magabiztosabban (noha nyilván nem vitáktól mentesen) sorolhatjuk be egy-egy típusba (egy-, illetve többalakos szobrok), valamint altípusokba (Nepomuki Szent János, a gyónási titok megőrzője; Nepomuki Szent János, az ellenreformáció szimbóluma; Nepomuki Szent János, az alamizsna osztó; stb.), s azok variánsai közé (vö. Liszka 2021), továbbá egy sor ikonográfiai és funkcionális kérdés, a szoborállíttatások egyházi, társadalmi háttere, az iskolázottabb szeműek számára a papi ruházat, a gesztusok, a testtartás (kontraposzt vagy csak annak látszó) stb. vonatkozásaiban is finomabb elemzésekre adhat lehetőséget.

Nepomuki Szent János kültéri plasztikáinak[7] típusai

Veronika Géciová-Komorovská a nyugat-szlovákiai Nepomuki Szent János-kultusz megnyilvánulási formáival foglalkozva a szent szobrainak két típusát különbözteti meg. Egyrészt a prágai Károly hídon álló plasztika különféle variánsait, illetve azt a megformálást, amikor a szent jobb kezének mutatóujját a szája elé helyezi, ezzel a gyónási titok megőrzését, a hallgatást jelképezve. Utóbbi típust azonban „szinte kizárólagosan” templomi szobrokként tartja nyilván. (Géciová-Komorovská 2009, 93. p.) Nos, a kutatás mai állása alapján elmondhatjuk, hogy a szent megformálásának jóval több, legalább nyolc típusával találkozunk akár a mai Szlovákia területén is,[8] és a második típusként Géciová-Komorovská által meghatározott forma, noha kétségtelenül ritkább, de elég gyakran előfordul köztéri plasztikák esetében is. Az mindenesetre feltűnő, hogy az országnak, ha nem is kizárólagosan, de inkább a nyugati felében. (vö. Buganová 2004)

Nepomuki Szent János alakjának nemcsak különböző grafikai ábrázolásai tűnnek fel már a 17. században (Matsche 1971, 38. p.), hanem kültéri szobrai is megjelennek a boldoggá (1721), illetve a szentté avatás (1729) előtt.[9] Az alábbi tipológiai kísérlet[10] magának a szentnek az alakja és a kapcsolódó attribútumok alapján, a szlovákiai emlékanyagra támaszkodva próbál rendet vágni. Előrebocsátom, hogy eléggé bonyolult ez a kép, ugyanis igen gyakran a különféle attribútumokat (birétum, nyelv, kulcs, lakat, feszület, pálmaág stb.) nem maga a szent, hanem egy vagy több kísérő angyalfigura (puttó) tartja. Ezt most külön nem jelölöm, tudatosítva, hogy azért jóval bonyolultabb ez a kérdés, s valószínűleg az alábbi tipológiai soron belül (vagy a mellett) egy másik, párhuzamos tipológiai sor is kialakítható lenne. Vagy lesz.

Erősen lecsupaszítva tehát, kizárólag Nepomuki Szent János alakjára összepontosítva, az őstípusnak (I. típus) az egyébként szepességi származású, Szepesszombatban született (ezért mellékneveként olykor szerepel a „hungarus” jelző), később prágaivá vált Johann Brokoff[11] (1652–1718) által, a bécsi Matthias Rauchmiller 1681-es kisplasztikája alapján 1683-ban készített, Wolff Hieronymus Heroldt  nürnbergi öntödéjében bronzba öntött és a prágai Károly hídon ma is álló szobrot tartja a kutatás, noha a kvantitatív elemzés azt mutatja, nem ez a később készült szobrok leggyakoribb formája. A főpapi, kanonoki ruhában (reverenda, csipkeszegélyű karing, mocétum, birétum, öt csillagból álló csillagkoszorú), bal karjára fektetett, enyhén átölelt halotti feszülettel, amit jobb tenyerével alulról megtámaszt, abból kimagasodó pálmaággal ábrázolja Nepomuki Jánost. Jobb lábával egy hasábra (könyvre?) lép. (vö. Alsterová 1976)

A csehországi Ústí nad Orlicí településen áll a szentnek egy, a mai cseh műemlékvédelem által a prágai Károly hídon állónál is korábbra, 1663-ra datált kőszobra.[12] A keltezés megbízhatóságát Franz Matsche, a téma egyik nemzetközileg is elismert kutatója vitatja. Stíluskritikai elemzés alapján későbbinek tartja, nagyjából alighanem a műemléki nyilvántartásban 1713-ra keltezett lábazattal lehet, Matsche szerint, a szobor egyidős. (Matsche 1973, 41–42. p.) Ikonográfiailag mindenesetre nagyon hasonlít a Károly hídon álló „prototípusra”, annyi különbséggel, hogy annak mindegy tükörképe: a feszület tehát a jobb karon nyugszik, a pálmaágat meg bal kézzel tartja.

Ez minősíthető tehát az alapábrázolásnak, annak A és B altípusának, aszerint, hogy éppen melyik kezében tartja a feszületet és melyikben a pálmaágat (Andód, Medve, Negyed, Nyírágó, Oroszvár stb.).

Lényegében közel van ehhez a II. típus is, ahol viszont az előbbihez hasonló öltözékben megjelenő szent jobb (vagy bal) karjára fektetett pálmaágba mintegy beleágyazva tartja a feszületet (némileg oly módon, mintha egy pólyás gyereket dajkálna). Az általam ismert Kárpát-medencei (és szlovákiai) anyagban ez a leggyakoribb ábrázolási megoldás (Barancs, Dunamocs, Fülekpüspöki, Kürt, Lévárt, Lukanénye, Nyitraszőllős, Palást, Szímő, Szőgyén stb.) és a ma ismert, eredetileg Komáromban, 1708-ban (vagy 1709-ben) felállított, az egyik (vagy a) legrégebbi Kárpát-medencei szobra is ezt a típust képviseli (2. kép).

1. kép. A prágai Károly hídon álló Nepomuki Szent János szobrának egy, 1879-ben állított öntöttvas variánsa, Medve (Liszka József felv., 2009)

2. kép. Nepomuki Szent János, eredetileg 1708-ban, Komáromban felállított, majd onnan ismeretlen körülmények között Szomódra került, s ott 2020-ban felújított szobra (Liszka József felv., 2021)

III. Bal vagy jobb karján tartva a pálmaágba ágyazott halotti feszületet, másik kezét (általában a jobbot) tenyérrel a szívére helyezi (Alsóköröskény, Barsendréd, Érsekújvár, Nagyida, Nagytárkány, Pusztafödémes, Stomfa, Vízkelet stb.).

IV. típus Jobb (ritkábban bal) keze mutatóujját a szája elé tartja, ami a hallgatás, a titoktartás gesztusa (Bátorkeszi, Bosác, Ipolyszalka, Komját, Nagykér, Udvard stb.). Ezt a típust fentebb már említettem, csupán annyit fűznék hozzá, hogy könnyen összekeverhető azzal a (szlovákiai anyag alapján) külön típusba nem sorolható, de egyébként létező formával, amikor jobb kezét a feje magasságában kissé előre nyújtva, mutató- és középső ujjat eskü-gesztusra emeli. Ez hozzávetőlegesen a száj magasságában történik, tehát felületes szemle (fotózás) esetén akár össze is keverhető a titoktartási (hallgatási) gesztussal (ilyen például a magyarországi Vépen álló változat).

V. lendületesen magasra előrenyújtott, általában jobb (ritkábban bal) kezében keresztet (feszületet) tart (Pinc, Selmecbánya, Torna, Várhosszúrét stb.). Noha Nepomuki Szent János alakját a szakirodalom az ellenreformáció egyik kulcsfigurájának tartja, ez az egyértelműen a katolicizmus győzelmét interpretáló ábrázolási mód nem tekinthető dominánsan elterjedtnek (4. kép).

3. kép. A titoktartás gesztusát megjelenítő Nepomuki Szent János egy 1904-ben állított szobron, Bátorkeszi (Liszka József felv., 2012)

4. kép. A katolicizmus győzelmét jelképező Nepomuki Szent János öntöttvasból készült szobra, Pinc (Liszka József felv., 2018)

VI. lábával a rágalmazást szimbolizáló szörny fejére, mellkasára tapos, amely a jó hírnév patrónusaként, a rágalmazás és megszólás ellen védelmet nyújtó szentként ábrázolja Nepomuki Szent Jánost. Az ikonográfiai megoldás a 18. századi kisgrafikán és templomi festményeken volt népszerű, viszont egy szeredi szobron is megjelenik, s ennek kapcsán másutt már részletesen szóltam róla. (Liszka 2002; Liszka 2003) Egyértelmű, hogy az adott esetben a kiöltött nyelvű szörnyeteg fejére taposó szent a rágalmazással, megszólással szembeni védelem megtestesítőjeként jelenik meg, de hogy magának az állíttatásnak a konkrét, személyes vagy közösségi indoka mi lehetett, arról egyelőre nincs tudomásunk. Maga a motívum mindenesetre elég korai, hiszen egy, a csehországi Opočno[13] településen álló, a szentté avatás évére, tehát 1729-re datált szobrán már megvan. A Libochovice[14] egyik terén álló szobor a jobb lábával egy ördögi figura mellkasára taposó alakját mutatja Nepomuki Szent Jánosnak. Utóbbi kezében lefele fordított égő fáklya.

VII. Felhőgomolyon térdelve imádkozik. Inkább templomi festményeken fordul elő, de háromdimenziós változatai is ismertek (pl. Szenckirályfa).

VIII. Angyalok csapata a mennybe emeli. Szintén festmények kedvelt témája. A Nepomuki Szent János-ikonográfia sokban rokonítható a Mária-kultusszal. Ez a megoldás (Mária mennybevétele) is a Mária-tisztelettel rokonítja. A számomra ismert egyetlen ilyen jellegű, szabadtéri Nepomuki Szent János-plasztika Máriavölgyben található.

***

A szent alakjának első megfogalmazásait viszonylag rövid időn belül továbbiak (a hallgatást jelző gesztus, kulcs, lakat, nyelv stb.) követték, ezek hiánya vagy megléte, úgy tűnik, nem bír datáló értékkel. Az 1726-ban (tehát még a szentté avatást megelőzően) felállított szomolnoki Nepomuki Szent János-szobor egyik kísérőfigurája egy puttó, kezében már a gyónási titok megőrzésére utaló lakatot[15] tart.

 

 

 

Mai szemmel nézve robbanásszerűnek tűnik a szentté avatás körüli években keletkezett szobrok megszaporodása, de azért gondoljunk bele: a Károly hídon felállított szobor és a szentté avatás között mégiscsak negyvenhat év, majdnem fél évszázad telt el! A szentté avatást követő évtizedek, egészen a 18. század végéig viszont a kultusz valóban szédítő intenzitású kiteljesedését mutatják.[16]

 

Szoborsorsok: állíttatások, rongálások, áthelyezések, újraállíttatások

Valódi kérdések vetődhetnek fel, hogy a szóban forgó szent szobrának miért éppen azt a típusát állítják fel, s miért éppen az adott helyen? Általában kevés forrás áll erre nézvést rendelkezésre, tehát nehéz megmondani, hogy például a gyónási titokra utaló attribútumok (a száj elé tartott mutatóujj, nyelv, lakat, kulcs) milyen előtörténetekre utal(hat)nak. Olykor ezek a szobrok templomok közelében vannak, de nem mindig, illetve (ami most éppen csak érinti kutatási érdeklődésünket) a templomok belső terében (vö. Gécziová-Komorovská 2009, 93. p.), tehát az is elképzelhető, hogy annak idején egyházi személy állíttatta, talán éppen valamiféle vezeklésből, a korábbi vezeklési keresztek mintájára (vö. Liszka 2021). De ez csak feltételezés, konkrét ismereteim erről nincsenek. És gyengíti is a spekulációt a következő, ugyan nem szlovákiai, de tanulságos példa. Az egykori ókanizsai (mai nevén: Magyarkanizsa, Vajdaság) hívek 1866-ban a Tisza-parton (a Körös-patak torkolatánál) állíttattak egy homokkőből készült Nepomuki Szent János-szobrot. A szent jobb kezének mutató (és középső![17]) ujját a szája elé helyezi. Később, az 1960-as években a szobor a Szent Őrangyalok-templom kertjébe került. (Klamár 2017, 216–217) Jelenlegi helye[18] tehát alátámasztani látszik, hogy a gyónási titokkal kapcsolatos értelmezésnek a templomban vagy a templomkertben a helye, ám itt nyilvánvaló, hogy az eredeti szándék nem ez lehetett. Tipikus „vízenjárók” patrónusához illő helyen állt, de akkor miért a hallgatásra utaló gesztus? Lehetséges, hogy az akkori állíttatók ezt nem is tudatosították? Milyen lehetett a kőfaragók, kegyszerárusok szerepe abban, hogy hova milyen üzenetű szobor került?  Voltaképpen egyenként kellene az összes objektum mikrotörténetét felkutatni, hogy világosabban lássunk.

A kérdéshez közelebb visz talán az egykori rimaszombati Nepomuki Szent János története. Az 1865-ben („egy Rozgonyi nevű osgyáni plébános”[19] által) felszentelt szobor avatóbeszédét annak idején nyomtatásban is megjelentették,[20] így az állíttatás indokairól is nyerünk bizonyos képet.

A kor ízlésének megfelelő, barokkosan terjengős szöveg a gyónási titkot megőrző papot, a jó hírnév patrónusát emeli ki, s a tényt, hogy a szobor éppen az egy évvel korábban épített hídon került felállításra, Nepomuki János halálának módjával és helyszínével hozza összefüggésben. Hogy a „vízenjárók” (vízimolnárok, hajósok, tutajosok, halászok stb.) védőszentje (is) lenne, nem említi.

A várost dél felől Jánosi és Tamásfalva (Tamás-Falva), északról Cserencsény (Cserents) s Pokorágy, keletről Zeherje és Bakti-puszta, nyugatnak Szabadka környezik, mely utóbbihoz közel igen szép kőhíd épült a Rima felett 1764-ben. A hídon túl hajdan nagy rétség nyúlt a Kelecsénynek vezető út felé, mely a Serényi család tulajdona volt. A híd Nógrád és különösen Kishont felé biztonságos átkelést biztosított a folyón át. Egykor Nepomuki Szent János szobrával ékeskedett, melyet egy Rozgonyi nevű osgyáni plébános szentelt fel 1765-ben. Azonban némely pajkosok először fejét vették a szobornak, majd végére az egészet ledönték, s így a híd ez ékességét is elveszté.

(Kollár 1997, 12)

A tornai Nepomuki Szent János-szobor eredeti változata (tipikus rekatolizációs, magasra tartott kereszt szimbólummal) 1771-ben készült, és az 1960-as évekig a Fő utcán állt, négy oszlopon nyugvó baldachinnal fedve. Ekkor egy teherautó ledöntötte (a helyiek szerint a kommunisták megrendelésére), majd 1968-ban az akkori plébános restauráltatta és áthelyeztette a templomkertbe. 2014-ben a régi helyén, a Fő utcán a szobor egy másolatát állították föl.[21] Ily módon Tornán jelenleg ugyanannak a szobornak két változata is megtalálható.

A falu szülötte, későbbi nagyszombati kanonok, Pribely Ferenc által 1852-ben állíttatott alsószemerédi szobor felirata alapján,[22] amely csak Fábián János közvetítésével maradt ránk, szintén a jó hírnév patrónusaként jelenik meg Nepomuki Szent János.

Az eredeti szobor a forrás (és a helybeliek emlékezete) szerint „a falu közepén” került felállításra, majd a régi talapzaton látható felirat alapján 1909-ben alighanem renoválták, s valamikor később helyezték át a temetőbe (voltaképpen a templom elé), ahol 1997-ben ismét felújították, s végül 2020-ban visszakerült eredeti (?) helyére[23] a következő felirattal:

 

NEPOMUKI SZENT JÁNOS ANNO 1852 – PRÍBELY FERENC REN 2020 – ŠP ÉS ALSÓSZEMERÉD ÖNKORMÁNYZATA

5. kép. Nepomuki Szent János 2020-ban felújított szobra, Alsószemeréd (Liszka József felv., 2021)

Noha a „leghíresebb cseh”-ként, cseh nemzeti szentként is emlegetik, kezelik, arra vonatkozóan sincsenek adataink, hogy a cseh nacionalizmus szolgálatába állították volna. Egy másik tanulmányomban már megkíséreltem cáfolni azokat az féltételezéseket, miszerint Szlovákia-szerte a szobrai 1918 után szaporodtak volna el, és a cseh jelenlét jelképi megerősítését szolgálták volna.

Ha már nacionalizmus, akkor inkább ennek ellenkező előjelű gyakorlatára van egy szemléletes példánk. A Galántha és Vidéke című regionális lapban 1899-ben jelent meg egy rövid hír, mely szerint „Diószegen folyó hó 4-én Nepomuki szt. János szoborszentelés lesz a Fekete víz partján, a hová a körmenetet főt. Pápay Gyula káplán fogja vezetni.” Ez meg is történt, ahogy a lap egy következő tudósítása, magyar nacionalizmustól nem mentes felhangon tájékoztat bennünket:

Diószegről következőket írja tudósítónk: Igazán követésre méltó, nemes lélekre vall Jung Nándor német-diószegi bíró áldozatkészsége, ki a mult vasárnap megáldott nepomuki sz. János szobrot saját költségén csináltatta. A szoborhoz rengeteg nép vonult ki, de a többség Magyar-Diószeg községből, a miből azt a tanulságot vehetni, hogy igen helyes eljárás volna az, ha a németek az istentiszteletek alkalmával egybeolvadnának a magyarokkal s ugy a templomban, mint minden más alkalommal magyar nyelven kérnék az Urat. Hisz Német-Diószeg községben úgyis tud már minden ember magyarul. Reméljük, hogy a derék bíró ezt is meg fogja valósítani. Az Isten éltesse őt! (Ugy van, ne legyen Nemet-Dioszegh az egyedüli német a járásban – einzig und allanlich! Szedő[24])

(Galántha és Vidéke, 1899. június 11., 2. p.)

Ami pedig az 1918 után bevonuló cseh katonákat illeti, azok éppen ellenkezőleg: pontosan a Nepomuki Szent János-szobrokat rongálták meg a leggyakrabban, és nemcsak a mai Szlovákia területén, hanem Csehországban is,[25] hiszen ezek szemükben (is) a rekatolizációs folyamatoknak (Jan Hus személyével való mesterséges és erőszakos szembeállításnak), illetve a Habsburg-család dinasztikus törekvéseinek is megjelenítői voltak. (Vö. Liszka 2012; Liszka 2013) Jelen kutatás lehetővé tette annak megvizsgálást is, hogy vajon tényszerűen hány köztéri Nepomuki Szent János-szobor állíttatott a mai Szlovákia területén 1918-tól napjainkig. Ahogy az előbbi elterjedési térképek esetében is, ebben az esetben is csak a pontosan, évszámmal datálható objektumokat vettem számításba, s ennek alapján, a szlovákiai szobrok összmennyiségének a figyelembevételével is, valóban nem jelentékeny ez a szám. Évszámokra bontva: 1921, 1922 (2), 1925, 1929, 1932, 1933, 1946, 1947 (2), 1973, 1985, 2009, 2010, 2012, 2014, 2017.

Végezetül, ha vázlatosan is, érdemes az ipolyviski szobor történetét megemlíteni. A későbarokk népies alkotásnak tekinthető szobor Fábián János idejében, aki a fentiekben már idézett akkurátus művében (Fábián 1864) a viski szobrot nem említi, alighanem még nem is létezett. L. Juhász Ilona egy felvétele (2007), illetve Bendíkné Szabó Mária és Bendík Béla gyűjtése (2012) alapján[26] a szobor eredetileg festve volt. 2019-ben a szobrot felújították, a színezés nyomaitól is megfosztva újra felállították. A dolog érdekessége, hogy több tucatnyi viski családot (forrásom szerint 2019-ig 115 személyt sikerült névvel is azonosítani) a második világháború után csehországi kényszermunkára deportáltak, és éppen Nepomuk környékére.[27] Ezért került a szobor lábazatára, fekete márványtáblán a következő felirat:

Az 1946-1947. között

Csehországba deportált

Ipolyviski lakosok

szerencsés hazajövetelük után

e helyen adtak hálát a jó Istennek,

és mondtak köszönetet szolgájának Nepomuki Szent Jánosnak.

Állította az Ipolyviski egyházközösség 2019-ben.[28]

A „cseh szent” ebben a még alaposabban feltárandó mikrotörténetben tehát egészen más szerepet játszik, mint azt az őt a cseh nacionalizmus szimbólumának tekintők látni és láttatni szeretnék. Talán az sem véletlen, hogy Ujváry Zoltán számos kiadást (kiadót és nyelvet!) megért műve, a csehországi deportálásokról címlapján több változatában is a Lévárt határában álló Nepomuki Szent János-képoszlop fotója vagy rajza szerepel. (Ujváry 1991a; Ujváry 1991b; Ujváry 1997; Ujváry 2014) A katolikus magyar falvak szentje (is) volt ő, sok esetben tőle búcsúztak, ha elmentek, s elsőként őt köszöntötték az ott lakók, ha valahonnan megérkeztek…

Összegzés és kitekintés

A fentiekben a „leghíresebb cseh”-ként is emlegetett Nepomuki Szent János kultuszának térhódítását vizsgáltam a mai Szlovákia területén a köztéri plasztikák tükrében. A 18. század elejétől, több időmetszetre lebontva igyekeztem nyomon követni a szent szobrainak (s egyúttal kultuszának) egyre növekvő térhódítását a térségben. A rendelkezésünkre álló, viszonylag nagy mennyiségű adat alapján bátran kijelenthetjük, hogy azok az állítások, miszerint Nepomuki Szent János az 1918 utáni cseh terjeszkedés szimbóluma és valamiféle cseh etnikai térkijelölés eszköze lett volna, nem igazolhatóak. Nepomuki Szent János szlovákiai kultuszának a szobrok állításában is megtestesülő virágkora a 18. század második felétől a 19. század végéig tartott. 1918-tól napjainkig tényleg csak szórványosnak mondható új szoborállításokat lehet adatolni, miközben az utóbbi évtizedekben a régi szobrok felújításának bizonyos fokú reneszánsza tapasztalható.

Források és adatok hiányában néhány ismert „szobortörténet” alapján hajlamosak vagyunk az általánosításra. Szegény etnológus (történész) mi mást is tehetne? Igen, bizonyos helyzetben (szinte mindig) a konkrét adatokat tiszteletben tartva egy jó adag beleérző képességbe, intuícióba, az analógiáknak (az önmérsékletet messzemenően szemmel tartó) felhasználására szükség van. Mindez nem mondhat ellen annak a jogos igénynek, hogy helyi szinten, egy-egy konkrét objektum vizsgálata során valóban le kell menni a lehetőség szerinti legaprólékosabb mikroszintre: mind a történeti források (levéltári források, korabeli sajtó, régi metszetek, családi fotók stb.), mind a stíluskritika, mind az oral history felhasználásával. (Vö. Gyöngyössy 2019; Vataščin 2019) Minél több aprólékos szobortörténettel rendelkezünk majd (és ez természetesen messze túlmutat a Nepomuki Szent János-szobrok problematikáján), annál bátrabb, meggyőzőbb és hitelesebb általánosító bemutatásra vállalkozhatunk majd.

A fenti írás még korántsem ilyen közegben született.

Irodalom

Alsterová, Alena 1976. Brokoffova mostecká socha jako typ, varianta a schéma. Acta Universitatis Carolinae. Philosophica et historica. Příspěvky k dějinám umění II. Praha, Universita Karlova, 79–88. p.

Buganová, Klaudia 2004. Sochy Svätého Jána Nepomuckého v exteriéri abovsko-turnianskeho regiónu. Historica Carpatica 35, 117–143. p.

Buganová, Klaudia–Šangala, Marián 2005. Postaven roku Pána. Malé sakrálne stavby v krajine. Košice, Východoslovenské múzeum v Košiciach–Občianske združenie ASPRODECUS.

Buganová, Klaudia–Markušová, Kristína–Šangala, Marián et al. 2009. Sakrálne pamiatky v Košiciach. Košice, Združenie pre podporu a rozvoj kultúry na východnom Slovensku ASPRODECU.

Csáky Károly 2005. „Ó, szép piros hajnal”. Tanulmányok, dolgozatok a szakrális néprajz köréből. Pozsony, Madách–Posonium.

Csúszó Dezső 2008. Könyörgésünk színhelyei V. Szabadkai vallási szobrok, kálváriák, szentkutak és haranglábak. Szabadka, Szabadkai Szabadegyetem /Életjel Könyvek, 124./

Fábián János 1864. Visk és Alsó-Szemeréd. Magyar Sion, 2, 510–520. p.

Géciová-Komorovská, Veronika 2009. Ľudový kult svätých patrónov na západnom Slovensku. Bratislava, Lúč.

Gyöngyössy Orsolya 2019. Emlékezetformálás–identitásépítés. Nepomuki Szent János-szobrok rehabilitációja a Dél-Alföldön (1989–2018). In Tánczos Vilmos–Peti Lehel (szerk.): Mágia, ima, misztika. Tanulmányok a népi vallásosságról. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület–Kriza János Néprajzi Társaság, 217–235. p.

Klamár Zoltán 2017. Ájtatos híveknek adakozásából… A szakrális térfoglalás kisemlékei Magyarkanizsán. Acta Ethnologica Danubiana 18–19, 211–231. p.

Kollár Sámuel 1997. Rimaszombat mezőváros múltja és jelenkora. [Sajtó alá rendezte B. Kovács István]. Somorja, MÉRY RATIO /Gömör-kishonti téka, 3./

Liszka József 2002. Adalékok Nepomuki Szent János ikonográfiájához. Acta Ethnologica Danubiana 4, 11–22. p.

Liszka József 2003. Zur Ikonographie des heiligen Johannes von Nepomuk in der Kleinen Tiefebene (Südwest-Slowakei). Ostbairische Grenzmarken. Passauer Jahrbuch für Geschichte Kunst u. Volkskunde 45, 91–104. p.

Liszka József 2012. Nepomuki Szent János és a szimbolikus tér. Egy szakrális kisemlék-típus „üzeneteinek” változásai. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 14. évf. 1. sz. 63–70. p.

Liszka József 2013. Svätý Ján Nepomucký a symbolický priestor. Fórum spoločenskovedná revue 2013, 107–114. p.

Liszka József 2021. A szabadban álló szakrális kisemlékek tipológiai és terminológiai kérdéseihez. Acta Ethnologica Danubiana 23 [előkészületben]

Matsche, Franz 1971. Die Darstellungen des Johannes von Nepomuk in der barocken Kunst. Form, Inhalt und Bedeutung. In Johanna von Herzogenberg (szerk.): Johannes von Nepomuk. Passau, Verlag Passavia, 35–62. p.

Matsche, Franz 1973. Johannes von Nepomuk in der barocken Kunst. In Johanna von Herzogenberg (szerk.): Johannes von Nepomuk Variationen über ein Thema. München–Paderborn–Wien, Verlag Ferdinand Schönig, 36–47. p.

1988. Nagy Gábor 1988. Mi fán terem? Magyar szólásmondások eredete. Budapest, Gondolat Kiadó.

Tüskés Gábor–Knapp Éva 1988. Nepomuki Szent János tisztelete a szabadtéri emlékek tükrében. Kvantitatív elemzési kísérlet. Ethnographia, 99, 330–356. p.

Ujváry Zoltán 1991a. Szülőföldön hontalanul. Magyarok deportálása Csehországba. Pozsony, Vox Nova.

Ujváry Zoltán 1991b. Szülőföldön hontalanul. Magyarok deportálása Csehországba. Debrecen, Piremonn.

Ujváry Zoltán 1997. Bezdomovcom v rodnej zemi. Deportácia Maďarov do Čiech. Dunajská Streda, Lilium Aurum.

Ujváry Zoltán 2014. Szülőföldön hontalanul. Az elhurcolt felvidéki magyarok kálváriája. Budapest, Pesti Kalligram.

Vataščin Péter 2019. Szent János és a falu. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 21. évf. 3. sz. 19–34. p.

Vlnas, Vít 1993. Jan Nepomucký, česká legenda. Praha, Mladá fronta /Edice Kolumbus/