Gaucsík István: Sas Andor gazdaságtörténeti munkái

Sas Andor irodalomtörténész, (gazdaság)történész, pedagógus szellemi öröksége,amelynek egy részét „terhes hagyatékaként vagy „morális polka”-ként is jellemezhetjük, alig épült/épülhetett be a szlovákiai magyar művelődéstörténet hagyományába. Ennek két oka lehet. Az egyiket mindenféleképpen hagyatékának feldolgozatlansága jelenti. Kéziratban maradt munkáinak, publikációinak teljességre törekvőfeltérképezése, leveleinek és személyes iratainak összegyűjtése, publikálása váratmagára. A másik ok, hogy Sas 1948 után kételkedés nélkül elfogadta a pártállamirendszer ideológiáját. Lojalitását, amely bizonyos írásainak témaválasztását is meghatározta, a kortárs Peéry Sándor szellemi kiszolgáltatottságként érzékelte, és akorábban megtapasztalt emigránssorsban vagy a belső kényszeremigrációban(?)vélte felfedezhetőnek.

Igaz, hogy irodalomtörténeti kézikönyvek rögzítik nevét, és művei hozzáférhetőka könyvtárak polcain, azonban Sas mint „kutatási téma” nem létezik. Csanda Gábor két évvel ezelőtt az Új Szóban megjelent cikkében találóan „terhes hagyatékként írta le Sas életművét. Úgy vélem, hogy elsősorban a jelenkori (nem létező) Sasrecepcióra gondolt, amikor megjegyezte, hogy munkássága „kihull az emlékezetbőlanélkül, hogy legalább eszmélésünk részévé vált volna” (Új Szó, 2002. augusztus23.). Ehhez a pontos megállapításhoz csupán azt fűzném hozzá, hogy a Sas Andori örökség, főleg 1948 utáni antagonisztikus elemeket tartalmazó, több esetben célirányosan ideológiai töltetű írásai miatt nehezen válhat „élő hagyomány”-nyá. Jómagam járható(bb)nak találom azt az utat (és nem törekszem hagyományteremtésre),amely a két világháború közötti, a szakmai követelményeknek és a kutatói igényességnekjobban megfelelő tanulmányaihoz, köteteihez vezet vissza. Új fénybe állíthatja történészi tevékenységét, amelyet gyakorlatilag – témában és kutatásban – 1938-ig folytatott folyamatosan, részben még az 1940-es években is, de a háborúután már nem.

írásom a Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltárában fellelhető levéltári fondban található gazdaságtörténeti jellegű kéziratokból és publikációkból indul ki. Ezek fényében próbálom elemezni gazdaságtörténeti köteteinek genezisét, a forrásokhoz mérten áttekinteni munkamódszereit is. A hagyatékban található kéziratok és publikáltanyagok összevetésével megkísérlem meghatározni gazdaságtörténet-írói korszakátés ismeretlennek tekinthető tanulmányait is. Legfőbb célom a bibliográfiai adatokpontosítása, mivel a hiányos vagy pontatlan hivatkozások „továbbhagyományozódnak”, illetőleg Filep Tamás Gusztáv szavaival élve „a meglévő ismeretek földuzzadnak, kitöltik az üres tereket, és ezzel hamis értelmezési lehetőségeket kínálnak fel”(Filep 2003).

* A tanulmány a Museaum Hungahcum I. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja című konferencián 2004. október 28-án elhangzott előadás szerkesztett változata.

Az elveszettnek hitt Sas-hagyaték

A hagyatékról, annak viszontagságos történetéről Párkány Antal kötete tudósít,amelyen mellesleg rajta maradt a kor ideológiai lenyomata, illetve sematikus és prekoncepciózus jellegénél fogva nem hitelt érdemlően foglalkozott Sas Andorral (pozitívuma, hogy igyekezett áttekinteni Sas publikációs tevékenységét). Eszerint Sas1962. évi halála után könyveinek „értékesebb darabjai”-t a pozsonyi magyar tanszék megvásárolta, de irodalmi és történeti jellegű kéziratainak nyoma veszett.1964-ben Sas Andor feleségének halála után az anyag a Münz családhoz került,amely 1967-ben egy levéltárnak, nem lehet tudni, hogy melyiknek, adta át. Párkányszkeptikusan fogalmazott a hagyaték előkerüléséről, mert valószínűleg csak egy ellenőrizhetetlen szóbeli közlést kapott az akkor még a pozsonyi várban elhelyezettTörténeti Intézet (Historicky ústav) munkatársától (Párkány 1975, 95-116, 350.lábj.).1

Sajnos, közelebbi adatokat nekem sem sikerült találnom. Az anyag – ki tudja,hogy milyen módon, mennyi idő után – végül a Szlovák Nemzeti Múzeum Levéltárába került, ahol a levéltári követelményeknek megfelelően fel is dolgozták, és segédletet készítettek hozzá. A fond töredékes, de még így is terjedelmes: Sas fontos cikkeit, tanulmányait, könyveit tartalmazza 17 doboz terjedelemben.2

Az értékes, kiállításra alkalmas iratok közé sorolhatók például az egyetemi indexe, professzori diplomája 1910-ből, útlevele, fényképes arcképe, életrajzi fogalmazványai, főiskolai tanári kinevezései, magánlevelezése és egyebek. Publikációs, előadói és kutatói tevékenységének emlékei: kéziratok és hiányos, töredékben maradtírások, vázlatok, publikációk jegyzéke, jegyzetek, a forrásgyűjtés kártyái, cédulák,könyvek, folyóiratok és – ezt ki szeretném hangsúlyozni – munkácsi történeti kutatásának fényképes oklevél- és iratmásolatai is.

Életrajzi vázlat

Az irodalomtörténeti szövegek egy ma már konvencionálisnak tekinthető Sas-képetközvetítenek. Azét az értelmiségiét, aki tanári tevékenysége mellett irodalom- ésművelődéstörténeti, valamint (gazdaság)történeti kutatásokkal foglalkozott, acseh-szlovák-magyar kulturális kapcsolatokat tanulmányozta. A „befogadó ország”gal szemben lojalizmus, politikai értelemben aktivizmus és baloldali gondolkodásjellemezte. Ezeket a kereteket kisebb adalékokkal, pontosabb évszámokkal szeretném bővíteni.

1887-ben született Budapesten, családi neve Singer. Az 1900-as évek elején irodalmi értekezésekkel rajtoló, szorgalmas recenzióíró a német kultúrában járatos, kitűnő nyelvérzékkel bíró (szlovákul, csehül, németül, franciául és angolul beszélő-író,latin műveltségű) filológus a polgári radikális eszmékhez kötődött. 1904-ben érettségizett Budapesten. Berlinben és Budapesten filológiát hallgatott, máig sem tudjuk, hogy mely oktatási intézményekben. 1910-ben szerzett filozófiai doktorátust éstanári képesítést magyar és német nyelv oktatására. Publikációs tevékenységét ekkortól számíthatjuk. Eszmevilágának fordulópontja, a marxizmus tanai felé való fordulás ideje és életének sorsfordulója az 1919-es év. Ekkor, a Tanácsköztársaságidején a Marx-Engels Egyetemen főiskolai tanárrá nevezik ki. Az eddigi kutatásokrövid bécsi tartózkodás után az 1920-as évek közepére helyezték Csehszlovákiábavaló áttelepülését, ahol az októbrista emigránsok sorsában osztozott. Saját kézzelírt életrajzának adatai szerint már 1921-ben Munkácsra került, ahol a kereskedelmi iskola tanára lett.3 Életének hosszú szakasza kötődik a kárpátaljai városhoz,ahol 1933-ig működött és alapvető – máig kellőképpen alig értékelt és számbavett- gazdaságtörténeti dolgozatait (is) írta. Ugyanabban az évben került a szlovenszkóiszellemi élet központjába, Pozsonyba és a tanárképzőben kapott oktatói állást. Aszlovák állam fennállásának második évéig, 1940-ig maradhatott tanár, majd elbocsátották. Zsidó származása miatt bujdosnia kellett, életrajzában ezt az időszakot1944 szeptembere és 1945 áprilisa közé helyezte. Családi tragédia sújtotta, fia Péter 1945 jaunárjában Auschwitzban halt meg. Másik fia, Tamás nyolc hónapig aJegorov-féle partizánegységben harcolt a németek ellen. Ebben az időszakban, egészen 1947-ig magántanítást vállalt. A második világháború befejezése után ő is amagyarellenes intézkedések áldozata lett. Az egyik forrás szerint: „Sas Andor jelenleg állás nélkül tartózkodik Bratislavában, mert az itteni KözoktatásügyiPovereníctvo eddig nem volt hajlandó őt sem újra alkalmazni, sem nyugdíjigényételismerni.”4 A Szlovák Egyetem Bölcsészettudományi Tanszékén 1950 és 1953 között oktatott. A pozsonyi magyar tanszéket 1951. december l-jétől vezette.5 A Pedagógiai Főiskola Társadalomtudományi Tanszékén 1952. november l-jétől a magyar irodalom helyettes docense volt. Docenssé 1954. február l-jével nevezték ki.61962-ben hunyt el, a pozsonyi csalogány-völgyi temetőben nyugszik.

A gazdaságtörténet vonzásában

Az irodalomtörténeti feldolgozások valójában csak néhány soros megjegyzésekkel7vagy rövid jellemzésekkel illetik történészi, gazdaságtörténet-írói munkásságát, arészletesebb elemzések elmaradtak. Mindegyik megközelítés a szlovákiai magyartudományosság egyik legkiemelkedőbb személyiségének tekinti, aki azért mégis egy-egy szűkebb problémakör vizsgálatával – a befogadás perifériáján mozgott. Témaválasztásaival pedig mintha megtestesítette volna az „elefántcsonttornyába bezárkózott” tudóst. Ez a megfelelő közeg hiányának, azaz a korabeli (cseh)szlovákiaitudományos műhelyek hézagos intézményi alapjainak is tulajdonítható, nemcsak kutatói-szellemi érdeklődésének. 1948-tól – Turczel Lajos megfogalmazásában – „energiái egy részét az ismeretterjesztő irodalomunk áldozta.” Gondolatmenete szerint az „olvasóközönség nevelése” mellett a kommunista kultúrpolitika követelményeit is teljesítette (Turczel1997, 275). Filep Tamás Gusztáv ellenben tömören, a lényeget megragadóan jegyezte meg Sasról: „csatlakozván az uralkodó ideológiához, föladta polgári radikális eszményeit és elvesztette szakszerűségét” (Filep 1999, 91).

A megfogalmazás első fele azonban talán inkább illik a korábbi, 1919-et követőidőszakra, mint az 1945 utánira. Ami a szakszerűséget illeti, a megállapítás helyes:1945-öt követően gazdaságtörténeti kutatásokkal már nem is foglalkozott, 1955ben szintézissé „kikiáltott” munkája – Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. A munkácsi Schönborn-uradalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX.század első felében – pedig már az 1950-es évek történettudományi mércéjévelsem állta meg a helyét (mindezeket a sommás állításokat a továbbiakban fogommegindokolni). Georges Duby szavaival élve Sas is magára vette „a tudás jármát, anyomok kutatásával járó nyakvasat” (Duby-Lardreau 1993, 16), de szellemtörténeti kutatások kellenének, hogy miben követte a pozitivizmus szabályait (a történetimunka mint „regény”, a tények idealizálása, az objektivitás követelménye), és hogyan vált/válhatott marxista történésszé.

Egy kitérő: levéltártörténeti munkájának szintézise

Filep méltán nevezte Sas „legjobb teljesítményé”-nek első önálló kötetét, a Szabadalmas Munkács város levéltára (1376-1850) címűt, amely 1927-ben a város támogatásával jelent meg.8 Gyakorlatilag a századokon keresztül rendezetlen irathalmaz 1925. október l-jétől folyó szakszerű feldolgozásának végeredménye volt, ésaz 1928-1938 közötti időszakban megalapozta gazdaságtörténeti tanulmányait. APrágai Magyar Hírlap cikkírója a következőképpen mutatta be a kötetet: „A helyi történet ismerete nem csupán tudásgyarapodást s adatokból való tájékozódást jelent,hanem alappilére az igazi városi kultúrának is s igy Munkács város közönsége e széles látókört nyitó levéltári monográfia s egyszersmind magvas várostörténet közreadásával példaszerű, jó munkát művelt”.9

Sas par excellence levéltári szakkönyvet alkotott, amely egyesítette magában alevéltár- és fondtörténet elemeit, emellett leltári funkciókat is felvállalt. Ez nyilvánvaló a kötet felépítéséből. Maga a szerző a bevezetőben is körülhatárolta a témát,amikor kihangsúlyozta, hogy nem monográfiát írt. Három témaegységet különböztetett meg: fondleírás (adománylevelek, a városi önkormányzat iratai), cseh és oroszkapcsolatok, szociális és kultúrtörténeti áttekintés. A kötet négy tematikus egységből épül fel: 1. a városi levéltár történetének adatai; 2. városi privilégiumok; 3. városi jegyző- és számadáskönyvek, akták; 4. városi térképek és statisztikák. A mellékletek az adománylevelek jegyzékét, jobbágykérelmeket, orosz nyelvű esküszövegeket, diplomákat, pecséteket, helyrajzokat, urbáriumok címszövegeit tartalmazzák.Terjedelmes név- és tárgymutatót is készített. Az irodalomtörténeti jellemzések,amikor várostörténeti monográfiaként határozzák meg a könyvet, nem állják meg ahelyüket. Tény, hogy a levéltártani követelményeknek megfelelően készült. Várostörténeti adatokat pedig már a téma miatt is természetszerűleg tartalmaz. A cseh történettudomány néhány év múlva figyelt fel rá: 1933-ban cseh nyelvre fordították.10A kiadvány elemzése külön tanulmányt igényelne.

A Schönborn-uradalom történetének feldolgozásai

Időrendben a legelső, műfaja szerint kereskedelemtörténeti tanulmánya, a Beregiszálfák útja Munkácstól Danzigig. A munkácsi uradalom exportvállalkozása a napóleoni háború idején 1796-1803 (Mukacevo-Munkács, Grünstein nyomda). 1928ban jelent meg, név- és tárgymutatóval együtt. A Kárpáti Híradó így írt róla: „Az akkori kereskedelmi viszonyok, összeköttetések, kereskedelmi szerződések, pénzviszonyok ismertetésével, a tárgy bőséges kimerítésével és az adatok pontos regiszterével látja el az érdemes szerző kitűnő értekezését, melyet érdekfeszítő módon,könnyen érthető, világos és lapidár tömör stílusban tár elénk”.11

Filep Tamás Gusztáv közölte először az adatait, tartalmi bemutatására azonbannem került sor. A szerző a Schönborn-uradalom fakivitelének alakulását tárgyalta azún. coronalitás-per12 lezárulása után, amely a napóleoni időszak konjunkturális hátszelét használta ki. Kimutatta az uradalom modernizálásával (iparosítás, kolonizáció) való összefüggését. Összesített adatokat közölt az export lefolyásáról, a szervezés formáiról, a piaci célpontokról. Kiemelte Bősz János prefektusi tevékenységét, aki először foglalkozott a nagybirtok kommercionalizálásának gondolatával. Astúdium egy másik helyen is megjelent, amelyről az irodalom eddig nem tudott. Sasa munkácsi kereskedelmi akadémia 1927/1928. évi értesítőjében közölte.13 A hagyatékban fennmaradt egy 1938. október 26-i datálású Podkarpatszká Rusz kereskedelmi kapcsolatai Danziggal Napóleon idején elnevezésű kisebb írása, amely tartalmi összefoglalója a fenti tanulmánynak.14

Ezt követte szintén 1928-ban a munkács-szentmiklósi uradalom zsidóságának18. századi gazdasági és szociális helyzetéről német nyelven publikált dolgozata ésfolytatása 1929-ben, amely a bécsi Jüdisches Archív zsidó múzeum- és könyvtártudománnyal, történelemmel, néprajzzal és családkutatással foglalkozó folyóiratbanjelent meg.15 A fondban valószínűleg ez a kézirat maradt fenn A zsidóság gazdaságiés társadalmi helyzete a Munkács-Szentmiklósi nagybirtokon a XVIII. századbancímmel.16

A bibliográfiai jegyzékekből hiányzik a Századunkban 1929-ben közölt A munkácsi uradalom szökevény jobbágyai a XVIII. században. A mezőgazdasági munkásságsorsának és vándorlásának történetéhez című dolgozata is.17 Ez tehát megelőzte az1931-ben ugyanott három számban megjelent, alapkutatásokra támaszkodó tanulmányát a Schönbom-uradalomról.18 Következő, német nyelvű tanulmánya aVierteljahrschift fúr Sozial- und Wirtschaftsgeschichte című szakfolyóiratban 1931ben jelent meg az uradalom történetéről.19

1932-ben publikálta orosz nyelven a Schönborn-birtok szociális és gazdaságihelyzetét tárgyaló munkáját, amely Ungváron a Prosvita Társaság(?) évkönyvében jelent meg. A hagyatékban különlenyomat formájában maradt fenn.20

Tanulmányairól egy cseh vélemény született 1934-ben. Szerzője az a VáclavCerny, aki Bedrich Mendl és Karel Hoch mellett a két háború közötti cseh gazdaságtörténet-írás egyik legjelentősebb alakja volt, agrár- és birtoktörténettel foglalkozott(Niederhauser 1989, 181-195). Sas két munkáját biztosan említi (a harmadikat nem tudtam kikövetkeztetni). Rövid írásában melegen üdvözölte a kárpátaljai mezőgazdaság-történeti kutatások kibontakozását, azaz a két legnagyobb uradalom, azungvári és a munkácsi kutatási témaként való megjelenését. Az ungvárival FrantisekGábriel (Gábriel 1934; uő. 1936, 43-52), Ungvárott működő cseh professzor, míga munkácsival Sas kezdett foglalkozni. A cseh történészek valószínűleg ekkor kezdhettek fokozottabban érdeklődni a masaryki Csehszlovákiához csatolt Kárpátaljatársadalmi és gazdasági múltja iránt, ezért figyelhettek fel munkájára.21

A Századunkban 1934-ben még publikált egy gazdaságtörténeti dolgozatot22, dea későbbiekben vizsgálatai már nem maradtak meg a gazdaságtörténet mezején.Valószínűleg az 1940-es években még németül kiadta a 18-19. századi pozsonyizsidóság jog- és gazdaságtörténetét elemző tanulmányát.23

Kéziratban maradt munkák (?)

Kéziratban maradt írásait érdemes lenne összevetni a publikált változatokkal. Lehetséges, hogy felbukkanhatnak olyanok, amelyekről eddig nem tudhattunk. A hagyaték azokat a kéziratokat, kézirattöredékeket, témakörök szerint kidolgozott anyagok kötegeit és rövidebb-hosszabb fogalmazványokat rejti, amelyek beépülhettekegy-egy publikációjába. Köztük van egy 1822-es latin forrás fordítása is.24 Itt található a Beregi szálfák útja Munkácstól Danzigig kézirata. A feltehetően közöletlenszövegek közé jelenlegi ismereteim szerint hármat sorolnék: az 1929-re datált AMunkács-Szentmiklósi Uradalom német telepesei, a 81 oldalas Textilmanufaktúráka Munkácsi Uradalomban a XVII. század második felében s a XIX. század elején.Adalék a kora-kapitalizmus ipari üzemeinek történetéhez25 címűeket, és egy németnyelvűt a szarvasmarha-tenyésztésről (Der Rindviehzucht-Betríeb auf der DomaineMunkács und St. Miklós).26 Általános vonásuk, hogy a forrásmegjelölések és hivatkozások túlnyomórészt hiányoznak. Elképzelhető, hogy ezek a fond rendezése során külön dobozban lettek elhelyezve.

A nem létező gazdaságtörténeti szintézis

Az irodalomtörténeti összegzések az 1955-ben napvilágot látott uradalomtörténetimunkáját – Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. A munkácsi Schönbornuradalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX. század első felében (Sas 1955)- valójában kritikátlanul, kellő tények figyelembevétele nélkül tekintik szintézisnek,gazdaságtörténeti kutatásai kiteljesedésének, egyfajta folyamatos építkezés végeredményének, amely mű úgymond rendszerbe szedte és szintetizálta a korábbangyűjtött ismeretanyagot, és ezzel szakmailag jegyzett teljesítménnyé lépett elő.27

Sas Andor mintha a pozitivista történetírásjegyeit ötvözte volna a marxista elvárásokkal. Az uradalom történetét „8-900 év messzeségébe nyúló […] egyetlen hatalmas regény”-ként értelmezte (Sas 1955, 7). Megközelítésében lineáris társadalomfejlődési modellt követett, amelynek új fejlődési ívét a jobbágyság osztályharcajelezte. Hangsúlyozott közlő szerepet alakított ki, a tény-, Ml. eseményközpontúságelemei domborodtak ki könyvében. Szembeállította „a feudális és a polgári történetírásét az általa a haladónak tekintett marxista történetírással (Sas 1955, 7). Ezannál inkább tetten érhető, mivel a problémakörrel foglalkozó 1945 előtti magyar vagy külföldi munkákat nem használta fel, emellett saját magát is cenzúrázta, amikor korábbi tanulmányait nem integrálta.

Az egyik agrártörténeti megközelítésű alfejezetben kijelölte kutatásai hozadékátis. Tény, hogy elsőként foglalkozott a munkácsi domínium problémájával. Szerinte amunkácsi uradalom „unikum” és „típus” (Sas 1955, 16), de nem hoz példákat,hogy milyen korabeli birtoktestekkel szemben jellemzők ezek a jegyek, miért tekinthető elkülöníthető típusfajtának. Külön figyelmet szentelt az uradalom és a vármegye, az uradalmi főtisztség és a mezővárosi polgárság közötti érdekellentéteknek,feszültségeknek és természetesen az egyedül osztályharcjelleggel bíró jobbágymegmozdulásoknak. Önellentmondásba is keveredett, amikor az egyik oldalon szólt aSchönbornok modernizációs törekvéseiről, azokról a gazdasági kapcsolathálókról,amelyek már egy magasabb fokon működő rendszerre utaltak (szervezett adminisztráció, tervezett telepítések, technikai innovációk, a napóleoni korszak konjunktúrájának kihasználása), a másikon pedig „eredendő bűn”-ükül rótta fel a jobbágyi elmaradottság konzerválását (Sas 1955, 18-21).

Alaposan és nagyon jól elemezte a uradalmi gazdaság helyi irányítóinak, tisztviselőinek tevékenységét és elképzeléseit (így Csaplovics Jánosét, legfőképpenFreyseisen Dánielét, aki 1828 és 1845 között volt prefektus vagy Rombauer Tivadarét), valamint a merkantilista gazdaságpolitika korlátait, a gazdasági fejlődés hátráltató tényezőit (pl. hiányzó fogyasztóréteg, értékesítési akadályok, kedvezőtlen piaci áralakulások). Az uradalmi jövedelmek alakulásának okairól ellenben alig tudunkmeg valamit (Sas 1955, 21-22, 26-29). Ezenkívül bőven hozott társadalomrajzi,irodalmi és művelődéstörténeti példákat is.

Külön szempontként vizsgálta a társadalmi rétegek, az „osztályuralmi tényezők”(nagybirtokos, jószágigazgató) szembenállását a jobbágyság kollektivitásával. Azegyik legjobban árnyalt rész, amikor a jobbágyság rétegződését és öntudatát mutatta be (a jogi nyelv szerinti csoportokat különböztette meg). Többek között az adóbehajtás és a jogviták hátterét, a nagybirtoki rendszeren belül a községek közigazgatási helyzetét, a földtulajdon fontosságát, annak alakulását (allodium, kuriális föld,parasztföld) is tanulmányozta (Sas 1955, 73, 76-103). Általában elmondható, hogyezen megállapítások értékét kisebbíti, Ml. bizonytalanná teszi az, hogy sok helyen(néha oldalakon keresztül!) nincs sem levéltári forrásmegjelölés, sem hivatkozás aszakirodalomra. Néha általános jellegű, közismert országos szintű folyamatokat ismétel újra. Latin és német nyelvtudását végig kamatoztatja. Mondatfűzése többszöraz esszé irányába kezd elkanyarodni, de szorosan tartja magát vizsgálata tárgyához.

Párkány e művet helytelenül gazdaságtörténeti monográfiának tekintette. A kötet végén egyszerűen csak történelmi tanulmányként van meghatározva. Mi lehet tehát a műfaja? A meghatározáshoz, behatároláshoz közelebb visz bennünket az, haa korabeli tudományos teljesítmények közé helyezzük a művet. Kezdjük a recepcióval. Feltűnően későn született meg róla az ismertetés. A Korunk hasábjain 1957ben Csetri Elek elemezte (Csetri 1957, 627-630), értékelése első fele pozitív kicsengésű (kiemeli a „dőzsölő” Schönborn életmódjának lefestését, az uradalmiszervezet bemutatását és a Freyseisen Dánielről szóló részeket). A továbbiakbanstrukturális elemeket és tartalmi dolgokat vitat. A recenzens szerint „több magyar,csehszlovák és külföldi munkával szélesíthette volna felhasznált könyvészeti anyagát, és ezzel jobban beágyazhatta volna témáját a korszak fejlődéstörténetébe”. Levéltári kutatásait nem tartotta rendszeresnek és „minden részre kiterjedőnek.” Akötet szerkezeti felépítésénél pedig „logikusabb rendet lehetett volna követni”.Csetri szakszerű elemzése feltárta a kötet alapvető hiányosságait. Sasnál nem derült fény a jobbágygazdaságok megoszlására és az alkalmazott technikákra, a földesúri jövedelmek mennyiségére és azok termelési ágak szerinti megoszlására. Agépesítés foka ismeretlen maradt, nem határozta meg az uradalom típusát, nem viszonyította a többi magyarországi nagybirtokhoz, így fejlettségi fokáról sem lehetettmegtudni semmit. Hiányzott az uradalom 19. század eleji fejlődésképe és a bevezetőből a részletesebb történeti összefoglaló.

Mindezeket még kiegészíthetjük azzal, hogy az 1635. évi Rákóczi-család általibirtokszerzést, vagy a munkácsi és a szentmiklósi uradalom 17. században megvalósuló egyesítését sem említi. Teljesen figyelmen kívül hagyja az uradalom 16. századi fejlődési szakaszát és a kincstári/kamarai igazgatás 1711-1728 közöttiidőszakát.28

Csetri a műfaját „történeti-szociográfiai rajz”-ként határozta meg. Igazi értékét abirtoktörténet társadalomrajzzá való kiszélesítésében és a szociográfiai kutatásokösztönzésében látta.

A befogadás hiánya és ennek okai

Szeretnék rávilágítani Sas fent említett művének a magyar történettudományon belüli korlátozott, vagy alig létező befogadására, ének okaira: a metódus, a mondanivaló és a levezetések hiányosságaira, a korabeli szakirodalom felhasználásának elmaradására.

Felmerül a kérdés: Sas Andor mit és miért nem épített be munkájába a magyartörténeti szakirodalomból? Mindenféleképpen gondolhatunk az 1930-as évek folyamán Domanovszky Sándor szerkesztette Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhezcímű sorozatban megjelenő kötetekre, amelyekegy része ugyanúgy a 18.századra vonatkozóan születtek, mint Sas Andoré.29 Vagy például Lederer Emmaszintetizáló munkáját (Lederer 1941) sem ismerte, nem is szólva a külföldi szakirodalomról (például Brinkmann, Max Weber vagy Sombart könyveiről). Az ok egyszerűlehet: marxista történészként következetesen elhatárolódott a polgári történeti iskola megállapításaitól.

Kiemelendő a Kosáry Domokos által készített kétkötetes bibliográfia ismeretének hiánya. Az első kötet 1951-ben jelent meg, a második 1954-ben.30 így tehát Sasszámára hozzáférhetők lettek volna. Ez az egyes témakörökhöz komoly áttekintéstnyújtott volna a publikált forrásokról, monográfiákról, tanulmánykötetekről, szintézisekről, kisebb dolgozatokról. Ennek segítségével tudományosan megalapozhattavolna munkáját.

Emellett érdekes, hogy a marxista történetírás követelményeinek feltehetőenmár jobban megfelelő Szabó István-féle 1948-as mezőgazdaságtörténeti munkáját(Szabó 1948, 159-201) vagy Mérei Gyula szintén 1948-ban kiadott szintézisét(Mérei 1948) sem használta. Csak az 1950-es évek elejének magyar gazdaságtörténeti munkáihoz nyúlt (Ember 1951; Mérei 1952; Pach 1952). Levéltári forrásaimég a munkácsi korszak alapkutatásaihoz vezetnek vissza, hiszen ő maga említi, hogy egy részüket 1929 és 1933 között gyűjtötte31, így nyilvánvaló, hogy 1945 utánújabb kutatásokat már nem végzett, és csak ezekre a részleges (a jelek szerint akkor már hiányos) adatokra tudott támaszkodni.32

Másrészről meg kell említeni, hogy a magyarországi mezőgazdaság-történetenbelüli speciális szakterület, a birtoktörténet-kutatás csak később, az 1960-as évektől kezdett lassan kibontakozni. Kenyeres István megállapítása szerint: „A másodikvilágháború után – a korszak ideológiájának megfelelően – az uradalomtörténetnektulajdonképpen pusztán a jobbágyság (társadalom)történetének és a marxista történetírás által különösen preferált majorsági gazdálkodás problematikáján keresztül lehetett csak létjogosultsága, amely megközelítés tulajdonképpen számos hasznos eredményt hozott, azonban kiesett a vizsgálódás köréből az uradalom mint legkisebb gazdasági egység, helyette a jobbágygazdaságok és a majorságok szintje letta vizsgálati alap. Általánosságban elmondható, hogy az uradalom, mint gazdaságiegység csupán a kutatások kereteit képezte, de nem a vizsgálat tárgyát” (Kenyeres2002, 18). Sas tehát a legelsők között nyúlt ehhez az igényes témához, de a munkamódszere, forráshasználata több kívánnivalót hagyott maga után.

Hol hivatkoztak Sas írásaira? Ebből a szempontból érdekes korábbi tanulmányainak és az Egy kárpáti latifundium utóélete. Sas, valamikor még a második világháború utáni első években keletkezett feljegyzésében említette, hogy a Hóman Bálintés Heckenast Gusztáv szerkesztette Magyar történet jegyzi agrártörténeti munkáit.Valójában már rosszul emlékezett, mert a munkácsi levéltártörténeti könyvére ésaz 1934-es Kis Lázárról szóló dolgozatára utaltak (Hóman-Szekfű 1935, 615,620-621). Szerinte még a Meyer-lexikon „utolsó kiadása” a Munkács címszó alatt,a Chlup – Hubélek – Uher-féle Pedagogická encyklopedia „külön címszó alatt említifordítói, agrártörténeti és pedagógiai munkásságát”.33

1945 után tanulmányainak bizonyos fokú visszhangtalansága tapintható ki. Az1930-as években írt német nyelvű tanulmányait 1945 után keletkezett publikációsjegyzékeiből kihagyta. Ennek ellenére a Kosáry-bibliográfia éppen ezekre hivatkozott. Az 1983-as kiadású magyar történelmi összefoglalóban, amely az 1790-1848közötti időszakot ölelte fel, egyáltalán nem szerepeltek művei (Vörös 1983), míg az1989-es éviben felbukkant két régi tanulmánya (Ember-Heckenast 1989, 1382,1396). Az 1955-ben megjelent kötetét a magyar szintézisek nem jegyzik, de az1997-es szlovák történeti bibliográfiában megtalálható (Jankovic – Skorupová1997, 385).

Tol le et lege?

Sas Andor gazdaságtörténeti munkásságát immár kellőképpen kellene értékelni.Tanulmányait, amelyek egy kiemelt témakörre, a munkácsi Schönborn-uradalom történetére összpontosítottak, újra fel kellene mérni és újra ki kellene jelölni hozadékukat a szakirodalmon belül. Levéltártörténeti munkáját érdemes lenne újra megjelentetni, mert ma már a közgyűjteményekben alig hozzáférhető. Gazdaságtörténetitanulmányait hasznos lenne egy kötetben újraközölni.

Felhasznált irodalom

Aetas, 1993. 4. sz. 236-241. p.

Borsody István (szerk.) 2002. Magyarok Csehszlovákiában (1918-1938). Somorja, MéryRatio.

Csetri Elek 1957. A munkácsi Schönborn-uradalom története. Korunk, 5. sz. 627-630. p.

Duby, George -Lardreau, Guy 1993. Párbeszéd a történelemről. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Ember Győző 1951. Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez. Budapest.

Ember Győző-Heckenast Gusztáv (szerk.) 1989. Magyarország története 1686-1790. II. kötet. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Filep Tamás Gusztáv 1999. A (cseh)szlovákiai magyar irodalom, tudományosság és könyvkiadás nyolc évtizede. In: Filep Tamás Gusztáv-Tóth László (szerk.): A (csehszlovákiai magyar művelődés története 1918-1998. III. kötet. Budapest, Ister.

Filep Tamás Gusztáv 2003. A hagyomány felemelt tőre. Válogatott és új esszék, tanulmányokaz 1918-1945 közötti (cseh)szlovákiai magyar kultúráról. Budapest, Ister.

Gábriel, Frantisek 1934. Matyeriali k isztorii kreposztnyicsesztva na Podkarpatszkoj Ruszi. In:Narodnij szbornyik Szabóvá. Uzgorod.

Gábriel, Frantisek 1936. Prehled vyvoje sociálné-hospodárskych pomérü na PodkarpatskéRusi v minulosti. In: Podkarpatská Rus. Bratislava, 43-52. p.

Hóman Bálint-Szekfű Gyula (szerk.) 1935. Magyar történet. IV. kötet. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.

Irodalmi Szemle, 1965. 4. sz. 343-349. p.

Jankovic, Vendelín – Skorupová, Anna 1997. Bibliográfia k dejinám Slovenska (Literatúravydaná do r. 1965). Bratislava, Academic Electronic Press.

Sas Andor gazdaságtörténeti munkái 37

Kenyeres István (szerk.) 2002. XVI. századi uradalmi utasítások. Utasítások a kamarai uradalmak prefektusai, udvarbírái és ellenőrei részére. I. kötet. Budapest, Szentpétery Imre Történettudományi Alapítvány.

Kosáry Domokos 1951. Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. I. kötet.Budapest, Közoktatásügyi Kiadó.

Kosáry Domokos 1954. Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. kötet.Budapest, Közoktatásügyi Kiadó.

Lederer Emma 1941. Iparunk és kereskedelmünk a merkantilizmus korában. In: Magyar művelődéstörténet. IV. kötet. Budapest.

Mérei Gyula 1948. Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790-1848. Budapest, Teleki Pál Tudományos Intézet.

Mérei Gyula 1952. Magyar iparfejlődés az 1790-1848 években. Budapest, Magyar Történelmi Társulat.

Niederhauser Emil 1989. A gazdaságtörténet-írás kialakulása Kelet-Európában. In: Glatz Ferenc (szerk.): Gazdaság, társadalom, történetitás. Emlékkönyv Pach Zsigmond Pál70. születésnapjára. Budapest, 181-195. p.

Pach Zsigmond Pál 1952. Az eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon. Budapest, Szikra.

Párkány Antal 1975. Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben. Bratislava,Madách Kiadó.

Sas Andor 1955. Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán. A munkácsi Schönborn-uradalom társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX. század első felében. Bratislava.

Sas Andor 1993. A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945. A szöveget gond. és szerk.Csanda Gábor. Pozsony, Kalligram.

Szabad Földműves, 1957. 4. sz. (január 27.) 6. p.

Szabó István 1948. Az uradalmi gazdálkodás és a jobbágybirtokok a XVI—XVII. században. In:Tanulmányok a magyar parasztság történetéből. Budapest, Teleki Pál TudományosIntézet, 159-201. p.

Turczel Lajos 1967. Két kor mezsgyéjén. A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémáiCsehszlovákiában 1918 és 1938 között. Bratislava, Tatran Kiadó.

Turczel Lajos 1982. Hiányzó fejezetek. Tanulmányok a két világháború közötti csehszlovákiaimagyar irodalomról és sajtóról. Bratislava, Madách Kiadó.

Turczel Lajos 1993. A csehszlovákiai magyar közművelődés alakulása 1918-tól 1945-ig. In:Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből. Pozsony, Kalligram, 237-239.

P-

Turczel Lajos 1995. Visszatekintések kisebbségi életünk első szakaszára. Dunaszerdahely,Lilium Aurum.

Turczel Lajos 1997. Fonod Zoltán (szerk.): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona1918-1995. Pozsony/Bratislava, Madách-Posonium.

Új Szó, 1972. január 27. 6. p.

Új Szó, 2002. augusztus 23. 196. sz. 6. p.

Vörös Károly (szerk.) 1983. Magyarország története 1790-1848. II. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó.