Presinszky Károly: Változások a nagyhindi nyelvjárás magánhangzórendszerében

Be­ve­ze­tő

A nyelv­já­rás­ku­ta­tók szá­má­ra is­me­rős te­le­pü­lés Nagy­hind, mely a szak­iro­da­lom­ba nyelv­já­rás­szi­get­ként ke­rült be köz­is­mert fo­ne­ti­kai jel­lem­ző­jé­vel, az ö, ő, ü, ű labiopalatális ma­gán­hang­zók hi­á­nyá­val (vö. Im­re 1971, 369). Az újabb di­a­lek­to­ló­gi­ai rend­sze­re­zé­sek sze­rint azon­ban Nagy­hin­den ez a fo­né­ma­hi­ány má­ra lé­nye­gé­ben el­tűnt, csak a nyo­mai lel­he­tők fel (Kiss 2001, 330). Ku­ta­tá­so­mat min­de­nek­előtt az ösz­tö­nöz­te, hogy ki­de­rít­sem, mi­ként je­lent­kez­nek, és mi­lyen jel­le­gű­ek a la­bi­á­lis fo­né­ma­hi­ány nyo­mai Nagy­hind mai nyelv­hasz­ná­la­tá­ban.
Nagy­hind mint Nyi­tra-vidé­ki te­le­pü­lés má­ra már nyelvszigeth­e­lyzetbe ke­rült, ez­zel ta­nul­má­nyo­zá­sa még több ta­nul­ság­gal szol­gál­hat, mint a bel­ső nyelv­já­rás­szi­ge­te­ké. Az ös­­sze­füg­gő ma­gyar nyelv­te­rü­let­től va­ló el­sza­ka­dás fá­zis­el­to­ló­dást, fáziskésést1 ered­mé­nyez­het, és elő­se­gít­he­ti a fent em­lí­tett nagy­hin­di sa­já­tos­sá­gok jobb meg­őr­zé­sét.
A vizs­gá­lat ob­jek­tív előz­mé­nye, hogy az em­lí­tett te­le­pü­lés A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak (MNyA.) ku­ta­tó­pont­ja volt, és – mint már sok je­les ku­ta­tónk hang­sú­lyoz­ta – az ilyen te­le­pü­lé­sek nyelv­hasz­ná­la­tá­ból va­ló ér­té­kes ada­tok vál­to­zás­vizs­gá­la­ta a ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia sür­ge­tő fel­ada­tai kö­zé tar­to­zik (vö. Kiss 1998, 929–935).

A nagy­hin­di nyelv­já­rás szak­iro­dal­ma

A nyelv­já­rá­si bib­li­og­rá­fi­ák sze­rint a leg­ré­gibb nyel­vé­sze­ti ada­tok a nagy­hin­di nyelv­já­rás­ról 1947-ből va­lók (Benkő–Lőrincze 1951). A nyelv­at­lasz pró­ba­gyűj­té­se­it ös­­szeg­ző kö­tet (Bárczi 1947) húsz térké­plapján2 lé­vő va­la­men­­nyi lexémában a köz­nyel­vi la­bi­á­lis ö, ő, ü, ű he­lyén il­la­bi­á­lis pár­ja­ik, az ë, é, i, í, sze­re­pel­nek. Ezek a sza­vak a kö­vet­ke­zők: ërëg­ma­ma ’öre­ganya’, bikkëny ’bükköny’, csész ’csősz’, vëdër ’vödör’, ëcset ’öc­set’, këc­sëge ’köc­sög’.
Im­re Sa­mu rend­sze­ré­be nyelv­já­rás­szi­get­ként ke­rült be a di­a­lek­tus, az em­lí­tett labiopalatális ma­gán­hang­zók hi­á­nyá­nak jel­leg­ze­tes­sé­gé­vel, de az­zal a meg­szo­rí­tás­sal, hogy ez a sa­ját­ság Nagy­hin­den pusz­tu­ló­ban van (Im­re 1971, 369). Ha­son­ló hang­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­kal jel­lem­zi még a szak­iro­da­lom a mai Szer­bia és Mon­te­neg­ró te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó Bácskertes (Kupusina) nyelv­já­rá­sát is. A Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia c. egye­te­mi tan­könyv­ben a nyelv­já­rás­ok hang­ta­ni rend­sze­re­zé­se csu­pán a kupusi­nai nyelv­já­rást em­lí­ti kü­lön tí­pus­ként (Kiss 2001, 330), bár meg­jegy­zi, hogy a bácskerte­si telepe­sek3 va­ló­szí­nű­leg Nagy­hin­dről vagy köz­vet­len kör­nyé­ké­ről ke­rül­tek a Bács­ká­ba – in­nen ered a ha­son­ló­ság. En­nek a ha­son­ló­ság­nak és kap­cso­lat­nak nyelv­tu­do­má­nyi bi­zo­nyí­tá­sá­ról ol­vas­ha­tunk Benkő Lo­ránd és Zel­liger Er­zsé­bet ta­nul­má­nya­i­ban (Benkő 1961, 150; Zel­liger 1988, 1035). Meg­ál­la­pít­ják, hogy Bács­ker­te­sen az ill­abi­al­itás ar­cha­i­ku­sabb és má­ig is élő. Ezt tá­maszt­ják alá sa­ját meg­fi­gye­lé­se­im és fel­vé­te­le­im is, me­lye­ket bácskerte­si adatkö­zlőkke­l4 ké­szí­tet­tem. A két köz­ség az utób­bi évek­ben fel­élén­kí­tet­te kap­cso­la­ta­it. A kö­zös ren­dez­vé­nyek elő­se­gít­he­tik a nyelv­já­rás meg­őr­zé­sét.
A nagy­hin­di nyelv­já­rás je­len­le­gi ál­la­po­tá­ról ér­té­kes ada­tok­kal szol­gál A Nyi­tra-vidé­ki ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza is (Sán­dor 2004). Az ot­ta­ni ada­tok ta­nú­sá­ga sze­rint Nagy­hind nem te­kint­he­tő nyelv­já­rás­szi­get­nek, mai nyelv­já­rá­sa ugyan­is be­il­lesz­ke­dik a Nyi­tra-vidé­ki nyelv­já­rás­cso­port­ba, ugyan­is a labiopalatális ma­gán­hang­zók hi­á­nya má­ra lé­nye­gé­ben el­tűnt.

Nagy­hind te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti és szo­ci­o­ló­gi­ai ada­tai

A to­váb­bi­ak­ban is­mer­ked­jünk meg a főbb te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti és szo­ci­o­ló­gi­ai ada­tok­kal, va­la­mint Nagy­hind mai jel­le­gé­vel!
Nagy­hind (Ve¾ké Chyn­dice) Nyi­tra-vidék észak­ke­le­ti pe­re­mén, Vere­bé­lytől 5 km-re észak­nyu­gat­ra, a Zsit­va fo­lyó jobb part­ján fek­szik. El­ső írá­sos em­lí­té­se 1234-ből va­ló, ami­kor II. And­rás ki­rály ok­le­ve­lé­ben a kö­ze­li garam­szent­benede­ki ko­los­tor­hoz tar­to­zó Szelepc­sény föld­je­i­nek ha­tá­ra­ként tün­te­ti fel a fa­lut, Hymd alak­ban (Györffy 1966, 476). A fa­lu ne­ve eti­mo­ló­gi­a­i­lag azo­nos a Győr-Sop­ron me­gyei Himod hely­név­vel, amely pusz­ta sze­mély­név­ből ke­let­ke­zett ma­gyar név­adás­sal (FNESz. 1:189).
1268-ban IV. Bé­la ki­rály a gíme­si Forgá­chok­nak aján­dé­koz­ta a fa­lut és ve­le együtt az egy­ko­ri Har­sány ne­vű te­le­pü­lést is. Ez a fa­lu ma már nem lé­te­zik, csu­pán Nagy­hind 1892-es ka­tasz­te­ri tér­ké­pe utal va­la­mi­ko­ri lé­te­zé­sé­re. Egy 1274-ből szár­ma­zó ok­irat Har­sány la­ko­sa­it, akik ki­rá­lyi ha­lá­szok és há­ló­szö­vők vol­tak, a szom­szé­dos Nagy­hin­dre (Hymod) köl­töz­te­ti. Me­ző­gaz­da­ság és ha­lá­szat jel­le­mez­te te­hát Nagy­hind ősi la­ko­sa­i­nak élet­mód­ját, me­lyet a köz­ség – ha­lász­há­lót és eke­va­sat áb­rá­zo­ló – cí­me­re is tük­röz.
A 13–14. szá­zad for­du­ló­ján a gíme­si Forgá­chok bir­to­ka­it Csák Má­té sze­rez­te meg, aki­nek ha­lá­la után elő­ször a ki­rá­lyé, majd is­mét a Forgách csa­lá­dé lett a fa­lu. 1576-ban Nagy­hin­det fel­éget­ték a tö­rö­kök, a la­kos­ság je­len­tős ré­sze el is pusz­tult, ugyan­is az 1664-es adó­ös­­sze­írás­ban mind­ös­­sze 9 adó­fi­ze­tőt ta­lá­lunk Nagy Hin­den (Blaskovics 1993, 293). Nagy­hind föld­je­it a 18–19. szá­zad­ban bir­tok­ló csa­lá­dok kö­zül meg­em­lít­he­tő a Paluska, a Szlávy és a Weiss csa­lád is.
A köz­ség 1918-ig, majd 1938–1945 kö­zött Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zott. 1976-ban köz­igaz­ga­tá­si­lag ös­­sze­von­ták Chyn­dice né­ven a szom­szé­dos Kishind­del, amely szlo­vák fa­lu. A la­kos­ság lé­lek­szá­ma ez­zel majd­nem a két­sze­re­sé­re ug­rott, de nem­ze­ti­sé­gi­leg erő­sen ve­gyes­sé vált, ill. el­szlo­vá­ko­so­dott. Az 1991-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint az ös­­sze­vont köz­ség la­kos­sá­ga 760 fő volt, eb­ből 84,61% a szlo­vák és 15,39% a ma­gyar. A két köz­ség 1992-től is­mét kü­lön­vált. A leg­fris­sebb, 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok ta­nú­sá­ga sze­rint Nagy­hind la­kos­sá­ga erő­sen meg­fo­gyat­ko­zott. A 350 nagy­hin­di la­kos­ból 260 szlo­vák, 87 pe­dig ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, 122 la­kos anya­nyel­ve ma­gyar (Sèítanie… 2001, 52).
Az össz­la­kos­ság 20,5%-a 20 év alat­ti, 36%-a 21–40 év kö­zöt­ti, 23%-a 41–60 év kö­zöt­ti és 19%-a 60 év fe­let­ti. Az ada­tok­ból ki­ol­vas­ha­tó ör­ven­de­tes tény, hogy az össz­la­kos­ság nagy arány­ban fi­a­tal, csak­hogy több­sé­gük szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű és anya­nyel­vű. A fa­lu­ban csak szlo­vák óvo­da ta­lál­ha­tó. Is­ko­la ninc­s.

A vizs­gá­lat mód­sze­rei és kö­rül­mé­nyei

A nagy­hin­di ma­gán­hang­zó­rend­szer vál­to­zás­vizs­gá­la­tá­hoz min­de­nek­előtt olyan kér­dé­se­ket kel­lett adat­köz­lő­im­nek fel­ten­nem, me­lyek se­gít­sé­gé­vel az ö, ő, ü, ű fo­né­mák gya­ko­ri­sá­gát kö­vet­het­tem nyo­mon. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­ból ki­vá­lasz­tot­tam te­hát min­den olyan kér­dést, me­lyek köz­nyel­vi vá­la­szá­ban sze­re­pel­nek az em­lí­tet fo­né­mák. Ez­ál­tal 262 kér­dés­ből ál­ló kér­dő­ív jött lét­re, mely­hez min­de­nek­előtt az at­lasz­be­li vá­la­szo­kat gyűj­töt­tem fel. A kér­dő­ívet ez­után fel­hasz­nál­tam az adat­köz­lők­kel va­ló be­szél­ge­té­sek so­rán.
Adat­köz­lő­i­met a nagy­hin­di la­ko­sok­ból vá­lasz­tot­tam ki. Igye­kez­tem a ré­teg­zett min­ta­vé­tel sza­bá­lyai alap­ján vé­gez­ni a ku­ta­tást, és adat­köz­lő­i­met is esze­rint ki­vá­lasz­ta­ni. 15 adat­köz­lőm volt (6 fér­fi, 9 nő), akik kö­zül leg­ne­he­zebb dol­gom a fi­a­tal kor­osz­tály ki­vá­lasz­tá­sa­kor volt, ugyan­is jobb eset­ben ve­gyes há­zas­ság­ból szár­ma­zó fi­a­ta­lo­kat ta­lál­tam, akik sa­ját be­val­lá­suk sze­rint alig hasz­nál­ják a ma­gyar nyel­vet, és nem is tud­nak jól ma­gya­rul. A kér­dő­ív szá­mos kér­dé­sé­re nem is tud­tak vá­la­szol­ni.
A min­ta­vé­telt 2004-ben kezd­tem el. Elő­ször kö­tet­len be­szél­ge­tést kez­de­mé­nyez­tem, mely­nek so­rán igye­kez­tem meg­nyer­ni az adat­köz­lők bi­zal­mát. A be­szél­ge­té­se­ket mag­ne­to­fon­nal rög­zí­tet­tem. A kö­vet­ke­ző al­ka­lom­mal kér­dő­ív se­gít­sé­gé­vel vizs­gá­lód­tam, mely ke­vés­bé za­var­ta az adat­köz­lő­ket.

A vizs­gá­lat ered­mé­nyei

Az aláb­bi­ak­ban a fo­né­ma­gya­ko­ri­ság­gal fog­lal­ko­zó di­a­lek­to­ló­gi­ai mun­kák alap­ján kü­lön­fé­le cso­por­to­sí­tás­ban tár­gya­lom az il­la­bi­á­lis hang­he­lyet­te­sí­tést. Vizs­gá­lom hang­sú­lyos, ill. hang­súly­ta­lan hely­zet­ben, tő­mor­fé­má­ban és tol­da­lék­mor­fé­má­ban, ab­szo­lút és nem ab­szo­lút szóvé­gen­5. A kön­­nyebb ös­­sze­ha­son­lí­tás ér­de­ké­ben a ka­pott ered­mé­nye­ket táb­lá­zat­ba fog­lal­tam. Táb­lá­za­ta­im el­ső osz­lo­pá­ban A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­ból nyert ada­tok ta­lál­ha­tók. Fel­tün­tet­tem a vizs­gált sza­vak szá­mát, va­la­mint ki­mu­tat­tam az ill­abi­al­itás ará­nyát az em­lí­tett fo­ne­ti­kai hely­ze­tek­ben, az alak­vál­to­zat­ok szá­mát, az il­la­bi­á­lis vál­to­za­tok tár­sa­dal­mi ér­vé­nyes­sé­gét és gyako­riságát.6 Nagy­hin­den 1952-ben Im­re Sa­mu és Kál­mán Bé­la gyűj­töt­tek, majd az el­len­őr­ző gyűj­tést 1963-ban Deme Lász­ló vé­gez­te el. A kö­vet­ke­ző osz­lop­ban a 2004-es vizs­gá­lat ered­mé­nye­it ál­lí­tom szem­be a ko­ráb­bi ada­tok­kal. Az egyes fo­ne­ti­kai hely­ze­tek tár­gya­lá­sa után ös­­sze­sí­tem a ka­pott ered­mé­nye­ket és ös­­sze­ha­son­lí­tom az il­la­bi­á­lis fo­né­ma­gya­ko­ri­ság ará­nyát a nyelv­at­lasz és a 2004-es vizs­gá­lat nyel­vi ada­tai kö­zött.

1. táblázat. Hangsúlyos helyzet

A 2004-es ada­tok sze­rint 12 lexémában ta­lál­ha­tó il­la­bi­á­lis hang­he­lyet­te­sí­tés hang­sú­lyos hely­zet­ben. Ezek kö­zül a file erő­sen vis­­sza­szo­rult ar­cha­iz­mus, csak egy idős adat­köz­lő­től hal­lot­tam, a si­ket pe­dig rit­kán hasz­nált. Egyes sza­vak (mint pl. fírísz, gëbre, gëríny) más kör­nyék­be­li nyelv­já­rás­ok­ban is az ak­tív szó­kincs ré­szei (vö. Presin­szky 2000, 40; Sán­dor 2000, 74). Az ill­abi­al­itás ezek­ben az ese­tek­ben a „pa­ló­cos” jel­leg­gel függ ös­­sze.
Az il­la­bi­á­lis lexémák már a nyelv­at­lasz gyűj­té­se ide­jén is 89,6%-ban vál­to­zat­ként sze­re­pel­nek. Az ada­tok azt bi­zo­nyít­ják, hogy az ill­abi­al­itás már öt­ven év­vel ez­előtt sem volt ki­zá­ró­la­gos, csu­pán vál­to­zat­ként lé­te­zett.

2. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, tőmor­fé­ma, nem ab­szo­lút szó­vég

3. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, toldalék­mor­fé­ma, nem ab­szo­lút szó­vég

Az nyelv­at­lasz ada­tai közt az egyes fo­ne­ti­kai hely­ze­tek­ben a szó­belse­ji ill­abi­al­itás a leg­ki­sebb ará­nyú. A kö­vet­ke­ző lexémák­ban ta­pasz­tal­tam ill­abi­al­itást: fíkëtő ’főkötő, fej­kö­tő, fej­ken­dő’; përkëlt ’pörkölt’; kőmíves ’kőműves’; vëdër ’vödör’.

4. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, tőmor­fé­ma, ab­szo­lút szó­vég

5. táb­lá­zat. Hang­súly­ta­lan hely­zet, toldalék­mor­fé­ma, ab­szo­lút szó­vég

Az ab­szo­lút szó­vé­gi ill­abi­al­itást ma­nap­ság tel­je­sen ki­ve­szett­nek ta­pasz­tal­tam. Csu­pán egyet­len al­ka­lom­mal ke­rült fel­szín­re egy idős adat­köz­lő spon­tán be­szé­dé­ben az erdé ’erdő’ szó, me­lyet az il­le­tő el­szó­lás­nak (hi­bá­nak) te­kin­tett, és rög­tön köz­nyel­vi alak­ban is­mé­telt meg.

6. táb­lá­zat. A vál­to­zás­vizs­gá­lat ös­­sze­vont ér­té­ke­lé­se

A táb­lá­zat ada­tai alap­ján nagy­mér­té­kű vál­to­zást ál­la­pít­ha­tunk meg. Az ill­abi­al­itás ará­nya az ös­­szes pél­dát vizs­gál­va 86,1%-ról 6,6%-ra esett vis­­sza. Je­len­leg Nagy­hin­den az em­lí­tett ma­gán­hang­zók a köz­nyelv sze­rint re­a­li­zá­lód­nak. A sa­já­tos hangrend­sz­er(tí­pus) te­hát tel­je­sen ki­ve­szett.
A 2004-es gyűj­tés so­rán Nagy­hin­den ös­­sze­sen húsz eset­ben ta­lál­tam a köz­nyel­vi la­bi­á­lis ö, ő, ü, ű he­lyé­ben il­la­bi­á­lis ë, é, i, í han­go­kat. A ka­pott sza­vak a kö­vet­ke­zők: gëbre, gëbrike, fírísz, përkëlt, gëríny, gërín, si­ket, ikët, ëssze, ëssz­i, kőmíves, fíkető, vëdër, vëdrët, ker­tyëk, file, szívëk. Lát­ha­tó, hogy a sza­vak kö­zött há­rom alakvál­tozat­pár is sze­re­pel: gëbre~gëbrike (bög­re); gëríny~gërín (gö­rény); ëssze~ësszi (ös­­sze). Hang­sú­lyos hely­zet­ben ma­radt fenn leg­na­gyobb arány­ban az ill­abi­al­itás.
A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­ban fel­tün­te­tett ada­tok sze­rint ki­mu­tat­ha­tó, hogy az ill­abi­al­itás már öt­ven év­vel ez­előtt sem volt ki­zá­ró­la­gos. Az öt­ven év­vel ez­előtt le­jegy­zett lexémák 88,6%-a csu­pán alak­vál­to­zat­ként lé­te­zett a köz­nyel­vi (vagy egyéb nyelv­já­rá­si) ala­kok mel­lett. A je­len­le­gi ada­tok ará­nya eb­ben az eset­ben nem mu­tat olyan mar­káns kü­lönb­sé­get, mint az ös­­sze­fog­la­lás el­ső so­rá­ban. A kü­lönb­ség azon­ban meg­nö­ve­ked­ne, ha az ös­­szes (303) eset­re vo­nat­koz­tat­nám a fenn­ma­radt il­la­bi­á­lis lexémák ará­nyát.
Az ada­tok és ta­pasz­ta­la­tok alap­ján ös­­sze­fog­la­lás­ként meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a nagy­hin­di nyelv(járás)sziget sa­já­tos hang­ta­ni je­len­sé­ge nap­ja­ink­ban a nyelv­hasz­ná­lat­ból tel­je­sen ki­ve­szik, csu­pán a nyelv­já­rá­si tu­dat­ban lel­he­tő fel, ill. azok­ban a sza­vak­ban, me­lyek a kör­nyék­be­li nyelv­já­rás­ok­ban is meg­ta­lál­ha­tók.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Benkő Lo­ránd 1961. Új mód­szer­be­li le­he­tő­sé­gek a ma­gyar nyelvjárástörténeti vizs­gá­la­tok­ban. Ma­gyar Nyelv, 57. évf. 4. sz. 401–413. p.
Benkő Loránd–Lőrincze La­jos 1951. Ma­gyar nyelv­já­rá­si bib­li­og­rá­fia. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Blaskovics Jó­zsef 1993. Az új­vá­ri ejálet tö­rök adó­ös­­sze­írá­sai. Po­zsony, Erdem.
Deme Lász­ló–Im­re Sa­mu (sz­erk.) 1975. A ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak el­mé­le­ti-mód­szer­ta­ni kér­dé­sei. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
FNESz.: Kiss La­jos 1997. Föld­raj­zi ne­vek eti­mo­ló­gi­ai szó­tá­ra. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Györffy Györ­gy 1966. Az Ár­pád-ko­ri Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­ti föld­raj­za. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Im­re Sa­mu 1971. A mai ma­gyar nyelv­já­rás­ok rend­sze­re. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Kiss Je­nő 1981. Nyelv­já­rá­si ta­nul­má­nyok. Bu­da­pest, Ma­gyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság. /Magyar Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság ki­ad­vá­nyai, 159./
Kiss Je­nő 1998. A ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia s újabb fel­ada­tai az ez­red­for­du­lón. Ma­gyar Tu­do­mány, 158. évf. 8. sz. 929–935. p.
Kiss Je­nő (sz­erk.) 2001. Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó.
Kiss Jenő–Szűts Lász­ló (sz­erk.) 1988. A ma­gyar nyelv ré­teg­ző­dé­se. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1988. Nyelv­já­rás, nyelv­já­rás­szi­get, nyelv­szi­get. A Hét, 33. évf. 22. sz. 11. p.
P. La­ka­tos Ilo­na (sz­erk.) 2002. Mu­tat­vá­nyok a hár­mas ha­tár men­ti nyelv­hasz­ná­lat ku­ta­tá­sá­ból. Nyír­egy­há­za, Bes­se­nyei Könyv­ki­adó.
Presin­szky Kár­oly 2000. A nagy­cétényi ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség anya­nyelv­hasz­ná­la­ta. Szak­dol­go­zat. Nyi­tra (Kons­tan­tin Egye­tem, BTK, Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék).
Sán­dor An­na 2000. Anya­nyelv­hasz­ná­lat és két­nyel­vű­ség egy ki­sebb­sé­gi ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség­ben, Kolon­ban. Po­zsony, Kalligram.
Sán­dor An­na 2004. A Nyi­tra-vidé­ki ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza. Po­zsony, Kalligram.
Sèí­tanie oby­vate¾ov, domov a bytov 2001. Bratislava, Štati­stický úrad Slovenskej repub­liky (www.s­ta­tis­tic­s.sk).
Zellinger Er­zsé­bet 1988. Te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti kér­dé­sek a szó­föld­rajz tük­ré­ben. In Kiss Jenő–Szűts Lász­ló (sz­erk.): A ma­gyar nyelv ré­teg­ző­dé­se. 1–2. köt. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1029–1040. p.