Kiss József: Ladislav Novomeskyés a szlovák-magyar kapcsolatok

A pozsonyi Madách Kiadó az 1989-es évvégén válogatást jelentetett meg Nagy Ju-dit fordításában, Duba Gyula utószavával – Az időszerűség időtlensége címmelLadislav Novomesky esszéiből, tanulmányaiból és cikkeiből.1 A kötet akkor látottnapvilágot, amikor a rezsim végóráit élte. A visszhang nem is volt híján az olyasfajta megjegyzéseknek, hogy mi is lesz a kiadvány sorsa. Úgy tűnt, hogy nemcsak apublicista Novomeskyre, hanem magára a több mint 15 éve eltávozott költő életmű-vére is újabb fogantatású elhallgattatás vár. Persze, most már nem olyan praktikákjóvoltából, mint amilyeneket a bukott rendszer saját híveivel szemben is kíméletlenül alkalmazott, hanem a változásokat kísérő társadalmi légkör radikalizmusánakújabb egyoldalúságai folytán. Nem érdektelen, hogy a kötet egyik 1935-ből származó írása a költői alkotó munka és az irodalmi befogadás kérdéseivel foglalkozott. Aszerző rámutatott arra, hogy nemcsak az eredendően alkotás-lélektani, irodalomkri-tikai, sőt kifejezetten művészetpolitikai tényezők idézhetnek elő művészeti atrófiát.2

így vagy úgy, de a közép-európai rendszerváltást követően fokozott szerephez ju-tott a költő közéleti szerepvállalásának megítélését magára a költői életműre is rá-vetítő, politikai eredetű rokon- és ellenszenvnek. Ugyanakkor hangot kapott Novo-mesky személye sokrétűségének az elismerése. Hogy is állunk akkor költészetének, eszmeivilágnézeti alapállásának és személye közéleti cselekvőkészségének aszinkretizmusával, különös tekintettel a szlovák-magyar kapcsolatokban játszottszerepével?

1989 végén kevesen lehettek azok, akik úgy vélték, hogy az idő távlatából a gyökeresen megváltozó viszonyok között sem becsülhető le a költő figyelmeztetéseama „reális alapokra”, tehát olyan szemlélet szükségességére, mely a valóságotigyekszik megragadni a maga összetettségében, ellentmondásaiban és ellentéteiben. Igaz ugyan, hogy Novomesky ezeket a társadalmi jelenségeket politikai beállí-tottságának a korlátai között érzékelte, de épp költői érzékenysége könnyítette megszámára, hogy a valósághoz ne megszépítve és ne eszményítve viszonyuljon.56

Ismeretes, hogy Novomesky Budapesten született, és ott töltötte gyermekkorát.Az elmúlt évtizedekben gyakran és nem alaptalanul emlegették a Budapesti tavasz 1919 című írását,3 amely a budapesti Barcsay utcai gimnázium diákjának lelkivilágába visszazökkenve, látszólagos távolságtartással, a forradalmi események utólagos igézetét lefojtva a kommün mindennapjainak nyomorúságát is felidézte. Egy másik, immár a harmincas évekből származó magyarországi élményleírásban4 „hősiesen groteszk, avagy groteszkül hősies” – ahogy Sziklay László írja5 – hangnemben örökítette meg a gyűlöletes Horthy-rezsim csendőreinek győri fogságában megéltkalandjait. A múltban, ennek mintegy csehszlovákiai kiegyensúlyozásaként a rólaszóló írásokban felfedezésszámba menő leleményként figyeltettek fel arra, hogy afiatal újságíró a kosúti sortűz tragikus végkimenetelének gyászos színeibe mikéntvolt képes könynyed iróniával beleszőni: a golyózáporral elárasztott magyar tüntetőknem értették a csendőrök nyelvét. Mindez éppúgy magán viselte az ideológiai indíttatás kiélező jegyeit, mint az emberi mozzanatok iránti velleitását. Ezek az írásokadták meg Novomesky publicisztikájának magyar vonatkozásaira kitérő, hetvenesévekbeli méltatások irányvonalát. Természetesen magyar közegben kiemelt hang-súlyt kaptak Novomeskynek a Sarlómozgalom tagjaival kialakult – a mozgalmat akommunista platform elfogadása felé orientáló – kapcsolatai.6

Mindezek árnyékában elhomályosult, hogy Novomesky közéleti-publicisztikai sze-repvállalása a harmincas évek második felében, a szlovák-magyar közeledést akommunista párt népfrontpolitikájának szellemében szorgalmazva, tartalmában isúj dimenziókat öltött. Dél-Szlovákiában több, a szlovák-magyar összefogás szellemében rendezett összejövetelen, megmozduláson vett részt.7 A hetvenes évek szlovák publicisztikájának figyelme ezzel kapcsolatban jórészt az 1938. júliusi, a Csehszlovák Köztársaság megvédésért, a polgári demokratikus rendszer fennmaradásáért kiálló kassai népmanifesztáción – ahol Fábry Zoltán is felszólalt – mondott beszédére korlátozódott.8 A szlovák közegben figyelmen kívül rekedt Novomeskynek azaz írása, amely csak magyarul, a Magyar Nap című népfront-szellemiségű lapban jelent meg Nem ellenetek, hanem veletek címmel.9 Novomesky ebben a cikkében kor-rigálta az 1848-49-es forradalommal kapcsolatos korábbi nézetét, amely a szláv-ságnak eretlenseget és eleve reakciós beállítottságot tulajdonító marxi forradalomelmélet leegyszerűsítő téziseiből indult ki.10 Jó öt évvel később, 1938-ban már árnyaltabb, reálisabb szemléletet alkalmazva jellemezte a bécsi udvar oldalára sodró-dott szlovák nemzeti mozgalmat. Ennek szövevényes, a nemzeti és a szociális tényezők összefonódásából eredeztetett okait keresve meghatározó ösztönzést merített Illyés Gyulának akkortájt megjelent Petőfi-életrajzából. Illyés Gyula plasztikusképet nyújtott a plebejus, forradalmi demokratikus erőknek a szerepéről, amelyeketnem tekintett a forradalomban vezető szerepet játszó nemesi középréteg valamifé-le mellékágának. Csakhogy a forradalomnak ez a plebejusi értelmezése illúziókatkeltett a forradalmi radikalizmus tényleges erejét és súlyát illetően, minthogy aznem volt érett és képes arra, hogy a feudális rendszer alapjainak forradalmi felszámolására és a nemzeti függetlenség kivívására irányuló küzdelem élére kerüljön. Képes volt azonban nyomást gyakorolni a forradalom vezető erejére, a liberális nemes-ségre a polgári átalakulás vívmányainak keresztülvitelében. E probléma érzékelésé-ben mutatkozó túlzott, sőt illuzórikus elvárások ahhoz a vélekedéshez vezettek,hogy Kossuth támaszkodása a középnemességre, sőt az arisztokrácia liberalizmusra hajló szárnyára szubjektivizmusból fakadt, nem pedig a polgári átalakításban ér-dekelt vagy azzá tehető valamennyi társadalmi erővel való szükségszerű összefogásmegteremtésére, a forradalmi átalakulás minél szélesebb társadalmi bázisának ki-alakítására.

Az említett írás tanúsága szerint Novomeskyre is ugyancsak kedvezően(ha nem kifejezetten a reveláció erejével) hatott ez a nézet, amely ösztönzést adottahhoz, hogy a forradalomi folyamat egészén belül árnyaltabban ítélje meg az egyestársadalmi erők színre lépését. A radikális szárny szerepének felfokozása lehetővétette számára annak az ellentmondásnak a bizonyos fokú feloldását, amely a forradalom iránti elismerés és a nem magyar népek autonómiatörekvéseivel szembeniintoleráns, a magyar hegemóniához, a történeti magyar állam egységének megőrzéséhez ragaszkodó nemesi liberalizmussal élesen szembeszegülő szlovák álláspontközött feszült. Mindeközben Novomeskynek a fasizmus elleni összefogást szorgal-mazó aktualizáló igyekezete nem vezetett teljes ahistorizmushoz. Maga igyekezettszavakban is elhatárolódni attól, hogy a „mi lett volna, ha”-féle utólagos meddő el-mélkedések gyanújába keveredjen. A történelmi fejleményeket folyamatként fogtafel, melyben a meghatározó vonulatokat kifejezésre juttató események hol búvópatakként rejtőzködnek, hol pedig a felszínre törnek. „A márciusi harc nem fejeződöttbe a korábbi időszakának likvidálásával, és az évtizedek messzeségéből napjainkignyúlnak azok a meg nem valósított (mert meg nem értett) törekvések, melyek anemzeti felszabadító harc forradalmasítására, demokratizálására és az urak ellenikiélezésére irányultak” – írta cikkében. Innen eredeztette az 1848-49-es forradalom és szabadságharc üzenetét: „…a magyarok ilyen irányú törekvésükben ma márnem találnának bennünket magukkal szemben, hanem az oldalukon!”

Novomesky historizmusa 1949-ben, majd egy évtized múltán az 1848-49-es for-radalmat, illetve Petőfi személyiségét illetően a költő halálának 100. évfordulója alkalmából azonban már jócskán magán viselte a történelmi fejlődés szimplifikálásának nyomait, a kommunista ideológia ama prezentizmusának szellemében, melyszerint a történelmi folyamatok valamennyi „haladó” irányzata és áramlata termé-szetszerűen a kommunista rendszer megteremtésében csúcsosodik ki. Novomesky Petőfiportréja ilyen jellegűnek tekinthető, annak ellenére is, hogy valójában az elsőarra irányuló kísérlet volt, hogy Petőfi alakját és költészetének forradalmiságát bevigye a szlovák köztudatba. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban, az ünnepi meg-emlékezésen elhangzott előadásában11 rámutatott arra, hogy Petőfi a szlovákok szá-mára – minthogy anyai ágon szlovák származású volt – sokáig renegátnak számí-tott. Ugyanakkor a hivatalos magyar Petőfi-kultusz a költőt a magyar fensőbbség-eszme megtestesítőjeként ünnepelte.

Petőfi személyiségének nagyságát Novomesky az 1848-49-es forradalom társa-dalmi hajtóerőinek szemszögéből s az 1938-ban írt cikkében szereplő értelmezés-nek megfelelően méltatta. Figyelmet érdemlő ezzel kapcsolatos megállapítása: Petőfi nem volt azok között, akik közreműködtek a szlovák nemzeti felemelkedés alapjainak megvetésében. Novomesky nyilván ismerte Petőfinek azokat a költői, többmint elmarasztaló jelzőkkel tarkított kirohanásait, amelyeket a bécsi udvarhoz csatlakozó nemzetiségi mozgalmak, így a szlovákság fellépése okán a nem magyar nemzetek címére intézett. Talán sejtette azt is, hogy micsoda paradox helyzet állt elő:éppen Petőfi következetes radikalizmusa szülte minősítéseiben a felháborodássalteli intoleranciát, de az egyetemes demokratikus perspektívák jegyében.

Novomesky arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy csak a szociális felszabadulás – természe-tesen a szocialista rendszer keretei között – teremti meg a népek békés együttélé-sének előfeltételeit. „Ha tehát ma már létezik az a Magyarország, amelyről Petőfiéleslátó tenni akarással álmodott, ha létezik egy olyan Magyarország, amely a költő politikai célkitűzéseit magáévá tette azzal, hogy megfosztotta hatalmuktól a nagy-birtokosokat és a többi kizsákmányolókat, akkor nekünk is megvan az okunk, mély-séges okunk, hogy tisztelettel hajoljunk meg a nagy költő és forradalmár Petőfi Sán-dor emléke előtt” – zárult Novomesky Petőfi méltatása. Ebben a Petőfi iránti viszonymegideologizálása is meghatározó szerepet kapott, objektíve, de valóságosan is aSzovjetunió nagyhatalmi, birodalmi törekvéseit szolgáló kommunista tömb formáló-dásának követelményeihez igazodva. Ugyanakkor érveket szolgáltatott annak aténynek az elhomályosításához, hogy a háború utáni csehszlovák-magyar ellenté-teknek a demokratikus változások talaján történő orvoslásához nem volt meg a politikai készség és akarat. A szóban forgó előadás néhány héttel a csehszlovák-ma-gyar barátsági szerződés ratifikálása után hangzott el és látott napvilágot a sajtóban. Ennek a szerződésnek a megszületését mind csehszlovák, mind magyar részről a reakció mindkét országban végbement felszámolásának tulajdonították. A valóságban ez azt jelentette, hogy reakciónak a polgári demokratikus programjukhozkövetkezetesen ragaszkodó, a hatalom kommunisták általi átvételének és kisajátí-tásának útjában álló politikai pártokat és erőket tekintették. Csehszlovák részről azirredentista veszély megtestesítőit látták azokban a nem kommunista pártokban,amelyek a háború utáni békerendezést és a szomszédokhoz való viszonyt illetőenolyan illúziókat tápláltak, hogy a békekonferencián méltánylásra talál Magyarország-nak a demokratikus megújulásra és a nemzetiségi viszonyok mindkét ország számára kedvező megoldására irányuló igyekezete. Az ilyen irányú magatartás a csehszlovák politika szemében a két világháború közötti irredentizmus töretlen folytatásánakminősült. Ugyanakkor a nemzeti érdekek mellett a magyar kommunistáknak is kikellett állniuk, ha nem akartak elszigeteltségbe kerülni. Csehszlovákia a győztes államok antifasiszta koalíciójának tagjaként a realitásoktól függetlenül kíméletlenülalkalmazta az egyetemleges felelősségre vonást, a köztársaság felbomlasztásábanjátszott kollektív szerepet, bűnösséget tulajdonítva a magyaroknak. Mindeközben acsehszlovákiai magyarság sorsával kapcsolatos magatartás mindkét országban része lett a pártok közötti rivalizálásnak és a hatalom totális megragadására irányulókommunista törekvésnek.

Novomesky a szlovák nemzeti felkelésben játszott szerepénél fogva politikaifunkcióba került, a szlovák végrehajtó hatalmi szerv, a Megbízottak Testülete alelnökeként, valamint oktatás- és művelődésügyi megbízottként ennek az ellentmon-dásos helyzetnek rendkívül neuralgikus pontján találta magát. A kommunista elkötelezettség, a nemzeti elhivatottság, a demokratikus tájékozódás, a költői érzékeny-séggel párosuló humanista alapállás szinte tudathasadásba hajszoló dilemmák elkellett, hogy állítsa, még ha a világnézeti-ideológiai indítékok és a pártfegyelem betartásának meggyőződéssé vált vállalása el is fojtotta ezeket.

A neves magyar filmesztéta, Balázs Béla 1946 júniusában a pozsonyi Redutban(az egykori Vigadó épületében) előadást tartott a filmkultúra kérdéseiről, és ebbőlaz alkalomból találkozott Novomeskyvel, akivel már a harmincas években ismeret-ségbe került, amikor Novomesky interjút készített vele a modern filmművészetről. Novomesky erről a találkozóról tájékoztatta Jan Drda cseh írót, s közölte vele, hogylevelet kaptak a magyar íróktól, amelyben kezdeményezik a cseh írókkal való kapcsolatfelvételt, akik viszont a szlovák írók közbenjárását javasolták ez ügyben.Novomesky Balázs Bélának illedelmes, baráti hangvételű levélben válaszolt, üdvö-zölve a kapcsolatfelvétel kezdeményezését, de annak megvalósítást a lakosságcsere, tehát a szlovákiai magyar lakosság kitelepítésének végrehajtásától tette függővé. Drda a felelősséget tulajdonképpen áthárította Novomeskyre, miközben rendkívül ingerült hangnemben ítélte el a békekonferenciára készülő Magyarországot,12 ahol Csehszlovákiának, mint ismeretes, nem sikerült elérni a szlovákiai magyarokegyoldalú kitoloncolásához a jóváhagyást. Ugyanezen év decemberében a magyarírók egyesülete levélben fordult a szlovák írók társulásához, hogy tiltakozzanak amagyar kisebbséggel szembeni intézkedések ellen. A választ Novomesky és JánPonican írta alá. Ebben leszögezték, hogy a lakosságcserét a kisebbségi kérdésmegoldása egyedüli lehetőségének tekintik, és felrótták a magyar íróknak: nincs tudomásuk egyetlen olyan esetről sem, hogy a magyar írók felléptek volna a magyarországi szlovákok helyzetének javítása érdekében.13 A válasz hangvétele nem meg-lepő az akkori társadalmi légkört figyelembe véve, amikor is a prágai intő jelként felemelt ujjra ugyancsak tekintettel kellett lenni Szlovákiában. Töprengésre késztet viszont, hogyan érezhette magát Novomesky ezekben a helyzetekben költőként és iro-dalmárként, eleve megtagadva a magyar írók részéről jövő kezdeményezéstől a de-mokratikus indítéknak még a puszta felvillantását is, olyanoktól, akikkel a két világ-háború közötti időszakban a két nép közeledését előmozdítani szándékozó rendez-vényeken vett részt, és ismerte partnerei gondolkodását, akik között közvetítő szerepetjátszottak a szlovákiai magyar írók.14 Avagy eszébe jutottak-e azoknak a pozsonyi magyar író barátoknak a Tiso-féle szlovák állam első éveiben tanúsított magatartása, akiknek a jóvoltából neki magának is több verse jelent meg magyar fordítás-ban az Esterházy János vezette Magyar Párt napilapjában, az Esti Újságban.15 A lapkeresztény-humanista beállítottsága miatt ki volt téve a szlovák és német újságoktámadásainak, majd 1941-ben betiltották. Novomesky-versfordítás az 1941-1944között megjelent ún. nyitrai albumsorozatban is felbukkant.16

Novomesky Szlovákia Kommunista Pártja V. illegális, a szlovák nemzeti felkeléstelőkészítő Központi Bizottságának tagjaként nyilván ismerte azt a szlovákiai helyzet-jelentést, mely a felkelés kitörése előtt készült a moszkvai csehszlovák kommunis-ta vezetés számára. A jelentés a pozsonyi magyarság magatartását lojálisnaknevezte.17 Hogyan érezhette magát Novomesky, amikor a szlovák nemzeti szervekKassáról Pozsonyba történő átköltözésekor 1945. április 21-én kinevezték oktatás-és művelődésügyi megbízottnak,18 és néhány nap múlva azt tudhatta meg, hogy má-jus 5-én teljesen váratlanul elkezdődött a pozsonyi magyarok internálása.19 Ekkor fo-lyamodtak hozzá segítségért az üldözött magyarok védelmében magyar barátai, akikközött kiváltképp bensőséges kapcsolatok fűzték a már említett Esti Úság kulturá-lis rovatának volt szerkesztőihez, Szalatnai Rezsőhöz és Peéry Rezsőhöz. Végül őkmaguk is arra kényszerültek, hogy áttelepüljenek Magyarországra, ahonnan PeéryRezső 1956-ban nyugatra távozott. A párizsi emigráns Irodalmi Újság hasábjain1968-ban a Költő és hatalom címmel napvilágot látott visszaemlékezéseiben a kö-vetkezőket írta: „…alighanem sohasem beszélt még ember kevesebb gátlással ésfélelemmel a hatalom emberével, mint én a tegnapi költő barátommal… Csupán részeredményeket sikerült olykor-olykor elérnünk… ótestamentumi átkaink és sirá-maink szünetében közölte, hogy sikerült kiszabadítania az internálótáborból egyöregasszonyt, s ennek fejében kérte, szerezzük meg neki Szabó Lőrinc és IllyésGyula verseinek egy újabb kiadását.”20 Ez a gesztus akár még kicsinyességnek istűnhet, miközben minden bizonnyal a költőtárs kínzó érzései törtek felszínre vele,amikor is Szabó Lőrinc politikai állásfoglalása miatt üldöztetésnek volt kitéve. PeéryRezső tanúságtétele szerint olyan helyzetek is előadódtak, hogy Novomesky tehe-tetlenül kijelentette: a magyarok jövője a három nagytól függ, „én a kis Novomeskynem tehetek semmit”.21 Szalatnai és Peéry a szlovákiai magyarság érdekében kifej-tett igyekezetében többször járt Budapesten is. „Illegális utunknak volt egy jelenté-keny mentora a Szlovák Nemzeti Tanácsban: Laco Novomesky, a kitűnő költő helyettes szlovák miniszterelnöki minőségben. ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogyha Teleki Géza iskolaügyi miniszternél elérjük a békéscsabai szlovák gimnázium fel-állításának kieszközlését, Komáromban kapunk egy magyar intézetet ennek fejé-ben.” Majd, hozzátette, hogy a békéscsabai gimnázium újbóli megnyitásából sem-mi sem lett.22

Abban a beszélgetésben, amelyet Novomeskyvel 1968-ban az Új Szó szerkesztője, Fonod Zoltán készített,23 kijelentette, hogy a magyarok kitelepítésének gondolatával belsőleg is azonosult. Hangsúlyozta azonban, hogy a terv nem a szlováknemzeti felkelés idején fogant, s csupán azoknak a magyar iskoláknak a megszün-tetésével számoltak, amelyeket a Dél-Szlovákia magyarországi visszacsatolása utánnyitottak. Elmondta, hogy magáról az egész elképzelésről Londonban, a SzlovákNemzeti Tanács küldöttségének a Csehszlovák Államtanáccsal történt találkozásasorán szerzett tudomást a londoni csehszlovák emigráció egyik magyar tagjától.Nyilván Forbáth Imréről volt szó, aki Novomeskyvel még prágai kommunista laptudó-sítóként és szerkesztőként került baráti kapcsolatba. Novomesky több helyen isutalt rá: úgy tervezte, vele együtt tér vissza a felkelés területére, hogy Forbáth a felkelés magyar aspektusaival foglalkozzon. Hogy mit is jelentett volna ez, a szűksza-vú közlésből nem nagyon derül ki. Nem mondott erről többet Forbáth sem, aki azötvenes években Csehországban élt, és úgyszintén fenyegette koholt vádak kiszámíthatatlan masinériája. Szlovákiában a kisebbségi közegben az úgynevezett burzsoá nacionalisták rehabilitálása után szólalt meg, és az elsők között üdvözölteNovomeskyt az Új Szó hasábjain.24

Novomeskynek a magyar kisebbség üldözése ellen memorandumokkal tiltakozóés segítséget kérő pozsonyi magyar értelmiségiekkel fenntartott háború utáni kapcsolatairól a magyar közvélemény csak a rendszerváltás után szerzett tudomást, főként Tóth László hagyatéki dokumentumfeltáró kutatásainak jóvoltából. Novomes-kynek azokról a korabeli nézeteiről és megnyilatkozásairól, amelyek nem voltak tel-jes mértékben azonosak a Benes-dekrétumok végrehajtásának hivatalos politikaivonalával, az 1989 novemberét megelőző időszakban a beavatottnak számító olvasók Zdenka Holotíková 1980-ban megjelent Novomesky-biográfiában találkozhattakelőször értékes észrevételekkel. Az akkori politikai állapotok bizonytalanságokkalteli légkörében, amikor nehéz volt kiszámítani, mi s mennyire számít tabunak vagylegalábbis kényes témának (ami óvatosságra és visszafogottságra intett), ZdenkaHolotíková személyes bátorsága nem válthatott ki élénkebb visszhangot. PedigHolotíková olyan mozzanatokat tartalmazó dokumentumra hívta fel a figyelmet, mely a mai, a Benes-dekrétumokról és a magyar lakossággal szembeni háború utáni politikáról folyó vitákban is fontos szerepet játszhatna.

Ezek kapcsán a médiában te-ret kapó tudományos munkatársak részéről is elhangzanak a korabeli politika retorikájával és érvanyagával, utilitáris szempontjaival azonosuló nézetek, amelyek nemaz összefüggések tudományos feltárására, hanem a kollektív felelősségre vonástés a magyarellenes intézkedéseket történelmi szükségszerűségként indokolják.Zdenka Holotíková arra a feljegyzésre hívta fel a figyelmet, amely Benes köztársa-sági elnöknek és a Szlovák Nemzeti Tanács Elnökségének 1945. augusztus 31-isliaci találkozójáról készült.25 Benes a küldöttséget fogadva kijelentette, hogy a tiszta nemzetállam megvalósítása elkerülhetetlen történelmi szükségszerűség. Erreleplezetlen kételyekkel reagált Gustáv Husák, Novomesky pedig egyet nem értésé-nek adott kifejezést. Ennek a törekvésnek a gyakorlati megvalósításával kapcsolatban apellált a nemzetközi közvélemény tiszteletben tartásának fontosságára, hogysenki se mondhassa: Comenius népe megfosztja iskoláitól országa polgárait.26

Ennek a véleményének, illetve érvelésnek Novomesky akkor adott hangot, amikormutatkozni kezdtek annak a jelei, hogy Benes elképzeléseinek a megvalósítása ne-hézségekbe ütközik. Az említett találkozóra a potsdami értekezlet után került sor,ahol a nyugati hatalmak elutasították a szlovákiai magyar lakosság egyoldalú kitolon-colását Magyarországra, és mindkét országot kölcsönös megállapodás eléréséreösztönözték. Novomesky az augusztus 6-án véget ért potsdami értekezlet eredmé-nyeire már augusztus 15-én a Szlovákia Kommunista Pártja Központi BizottságánakElnökségéhez intézett levélben reagált, amelyben azt írta: „Minthogy különböző felelős hazai és külföldi tényezők kijelentései alapján magának a lakosságcserének iskölcsönös megegyezés alapján kell végbemennie, békességes úton, úgy gondolom, elkerülhetetlen lesz a szlovákiai magyar gyerekek iskolába járásának a megoldásaolyképpen, ahogy azt az iskolaügyi igazgatóság javasolja, mert az adott állapot egy-szerűen tarthatatlan, bármely szempontból is vesszük. A modern pedagógia a gyer-mekek anyanyelvi oktatását követeli meg. Ezenkívül mi nem elnemzetietleníteni akar-juk a magyar gyerekeket, hanem kicserélni őket. Mindaddig azonban, amíg a cseremeg nem történik, iskolai oktatást kell biztosítanunk számukra, ahogy dolgozó szü-leik is juttatásban részesülnek stb., stb. Mivelhogy messzemenő politikai jelentősé-gű kérdésről van szó, ki kell kérni a Szlovák Nemzeti Tanács (és az Elnökség vélemé-nyét is), ezért kérem, hogy a párt Elnöksége foglaljon állást ez ügyben.”27 A levélbenemlített iskolaügyi igazgatóság által javasolt, tehát a Novomesky által kezdeménye-zett javaslat megtárgyalását a pártelnökség még június 19-én elhalasztotta.Novomesky levele visszhangtalan maradt, ezért szeptember 22-én Viliam Sirokyhoz,Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnökéhez és Csehszlovákia miniszterelnök-helyetteséhez fordult: „Mindmáig halasztgatjuk a világos beszédet ésaz egyértelmű álláspont kimondását ez ügyben. Magyar iskolákat hivatalosan nemnyitunk, de ilyen esetekre szórványosan, tudtunk nélkül via facti sor kerül, így a taní-tó, hogy egyáltalán taníthasson, magyarul végzi ezt. Ismétlem: ez a helyzet tarthatat-lan. Ezek a magyar gyerekek itt vannak, törvény is kötelez bennünket, hogy alapis-mereteket nyújtsunk nekik. A magyar nyelvű oktatás kérdését tehát meg kell oldanunk, és nem szabad engedni az események ellenőrzés nélküli alakulásának.”28

Novomeskynek az anyanyelvi oktatás pótolhatatlan szerepéből kiinduló és annak(legalábbis korlátozott mértékű) tiszteletben tartására irányuló igyekezetét a politikai vezetés nem vette figyelembe. A magyar gyermekek évjáratai 1949-ig a szervesszellemi fejlődés megbomlásának olyan állapotába kerültek, mint ahogy az sok nép-iskolában történt a 19. századi történelmi Magyarországon, melynek szomorú emléke ugyancsak élénken élt a szlovák köztudatban. Fordulat e téren csak 1948után, a magyarok állampolgári jogainak megadását követően történt.

A magyar nyelvű oktatás újbóli bevezetése az 1949/50-es tanévvel kezdődött.Ugyanekkor, 1949 októberében került sor a magyar tanítók számára rendezett elsőtanfolyam megtartására Trencsénteplicén, a megfelelő magyar tanítók égető hiányá-nak légkörében. Számuk ugyanis rendkívül megcsappant a magyar értelmiség Magyarországra távozása, illetve a lakosságcsere keretében történt kitelepítése foly-tán. Ekkor még a gyorstalpaló tanfolyamok későbbi, a politikai kontraszelekció folytán meghatványozódott következményeire nem nagyon gondolt a szinte értelmiségnélkül maradt szlovákiai magyarság. A tanfolyamot Ladislav Novomesky oktatásügyimegbízott nyitotta meg.29 Nagy hatású beszéde a hatvanas években (az úgynevezett burzsoá nacionalisták rehabilitálása után) a szlovákiai magyarság körében egyfajtakapaszkodót, corpus delictit jelentett az anyanyelvi oktatás fontosságát hirdető magyar szülők és pedagógusok érveléséhez. Az iskolaválasztás önkéntességét óvó hi-vatalos politika ugyanis képes volt táptalajt szolgáltatni az olyasfajta, úgymond praktikus gondolkodáshoz, hogy a teljes körű társadalmi érvényesülést csak a szlováktannyelvű iskolák látogatása biztosíthatja a magyar gyermekek számára. Az e körüllappangó, de olykor felszínre is törő feszültség kezelésében mutatkozó érzéketlenség módot adott kölcsönös túlzásokra és viszályok keletkezésére is, főként az időtájt, hogy a felnövekvő új magyar értelmiség már tudatosítani kezdte a nemzetiségilét kiteljesedésének fontosságát és akadályait. Kiváltképp kifejezésre jutott ez a het-venes években, amikor is a hatalmi szervek a kétnyelvű oktatás kierőszakolására irá-nyuló szándékai és törekvései során figyelmen kívül maradt az a tény és tapasztalat,hogy ez a fajta oktatás tulajdonképpen az asszimiláció már viszonylag magas fokárajutott kisebbségi közösségek számára tölt be identitást őrző szerepet.

Novomesky 1949 őszén elhangzott beszéde – annak ellenére, hogy a kommunista kultúrpolitika ideológiai motívumai hatották át – az anyanyelvi oktatáshoz való jogmagától értetődő természetességét hangsúlyozó, vallomás erejű nyíltságával közvet-len politikai tőkét jelentett a magyar kisebbség számára. A beszéd erkölcsi ellensúlytképez (talán még mindmáig) azokkal a nézetekkel szemben, amelyek a szabad isko-laválasztás szintén természetes jogának örve alatt alapjában támogatást sugallnaka szülők úgymond „racionális megfontoltságához”, miszerint a kisebbségi iskolákkorlátokat jelenthetnek a társadalmi életben való teljes körű érvényesülésben.

Novomesky beszédében abból a megállapításból indult ki, hogy „nincs „természetes”, netán »velünk született ellenségeskedés” a mi kisemberünk és a magyarkisember között”.30 A baráti együttélés előfeltételeit pár hónappal a csehszlo-vák-magyar barátsági szerződés aláírása után – a korabeli ideológiai-politikai tézisekkel összhangban – abban jelölte meg, hogy sikerült „a feudálkapitalista hatalomképviselőinek eltávolítása a magyar oldalon és a kapitalista hatalom megdöntése ami oldalunkon…”31 A szlovákiai magyarokkal szembeni háború utáni magatartástúgyszintén a társadalmi viszonyoknak ezzel az értelmezésével hozta összefüggésbe. Érvelésében azonban érződik azoknak a társadalom-lélektani mozzanatoknak ahatása is, amelyek a hatalmi-politikai szükségletek szerint kaptak tápot. „A magyar uralkodó osztálynak sikerült a nép széles rétegeiben hamis reményeket kelteni arról, hogy a második világháború revideálja az első következményeit, és felújítja a régi állapotokat. A mi népünk tudatában ez a tény mély nyomokat hagyott, és forrásalett mindannak, amit a csehszlovákiai magyaroknak a második világháború után átkellett élniük.”32 Novomesky tehát nem vette figyelembe a szlovákiai magyar kisebb-ségnek az anyanemzethez fűződő szoros szellemi kötődését mint objektív adottságot, hanem annak megnyilvánulásait és a háború befejezésének Magyarország de-mokratikus jövője szempontjából potenciálisan ki nem zárható kedvező perspektíváit is eleve az első világháború előtti, illetve a két világháború közötti állapotok viszszaállítását óhajtó talajt vesztett erők szándékaival azonosította. Novomeskyneknyilván igaza volt abban, hogy a szlovák közgondolkodásban az úgynevezett magyarveszéllyel szemben erősen jelen volt a gyanakvás és a rövidre záró ítélkezés kísértése, de ezt a hivatalos politika is ugyancsak fel tudta nagyítani és erősíteni.

Aligha férhet kétség hozzá, hogy Novomeskynek a magyar tanítási nyelvű iskolákmegnyitásával kapcsolatos magatartását az az őszinte hit és meggyőződés hatottaát, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokban új fejezet kezdődik. Ugyanakkor kifejezésre juttatta, hogy az emberek tudatából a kölcsönös bizalmatlanság és elfogultság nem vész ki könnyen. Beszédében társadalmivá tágított személyes bizonyságátadta a szlovák részről megnyilvánuló ellenérzések leküzdésére irányuló igyekezetnek. „Arra neveljük népünket, hogy ne legyen szálka a szemükben, ne keressenekellenünk irányuló indulatot, ha magyar szót vagy magyar beszédet hallanak. Magyarul beszélni nem bűn, hanem az itt élő magyar emberek természetes joga.”33 Amindkét oldalon meglevő negatív jelenségek felszámolásában – a magyar oldalonezek közé sorolta azt a felfogást, hogy magyarlakta faluban nincs keresnivalója aszlovák iskolának – pótolhatatlan szerepet tulajdonított az iskolának és a pedagó-gusoknak: „Nem lenne jogom arra kérni önöket, a Csehszlovákiában élő magyargyerekek tanítóit, hogy az önökre bízott ifjúságot buzdítsák összetartásra, és neveljék a szlovák lakossággal való testvéri együttélés szellemében, ha nem kérnémegyúttal a szlovák tanítótól, a szlovák iskolától ugyanezt az itt élő magyar lakosságviszonylatában.”34

Novomesky beszéde akkor hangzott el, amikor a Tájékoztató Irodának a kommunista pártokon belüli nacionalista elhajlásról szóló határozata nyomán elkezdődöttaz úgynevezett burzsoá nacionalisták keresése a szlovák kommunisták körében is.Épp ez idő tájt támadtak viszályok a szlovákiai magyar kommunisták képviselői ésazok között a funkcionáriusok között (Dániel Okáli, Gustáv Husák és mások), akika háború utáni években közvetlenül irányították a magyarok kitelepítését a cseh határvidékre és áttelepítését Magyarországra. Rájuk hárult a korábbi intézkedések következményeinek úgymond helyrehozatala, ami már önmagában is gátló tényezőt jelentett. Az úgynevezett Dél-akció keretében a Csehországból hazatérő deportáltakigényei kielégítésének „megkönnyítése” érdekében további magyarok kitoloncolásátkészítették elő – ezúttal osztályszempontok alapján, ami viszont a valóságban újbólnacionalista jelleget öltött. Gustáv Husák a Megbízottak Testületének elnökeként és Dániel Okáli belügyi megbízottként tisztségükből adódóan, de egyéni igyekezetből isaz egész kezdeményezésben meghatározó szerepet játszottak. Az akció előkészüle-teiről tudomása volt Viliam Siroky miniszterelnök-helyettesnek és szlovákiai pártel-nöknek is, és támogatásáról biztosította a szlovákiai szervezőket. Amikor viszont a prágai, sőt kifejezetten a Gottwaldtól – a hazai magyar kommunisták tiltakozása ésmagyarországi közbenjárás nyomán – jövő utasítás következményeként az akciómeghiúsult, úgy tett, mintha semmiről nem tudna.35 Később az úgynevezett burzsoánacionalisták elleni kampány kibontakozása után az Új Szó akkori főszerkesztője, aCsemadok elnöke, Lőrincz Gyula, aki a szlovákiai magyarok úgymond egyszemélyesképviselője lett a hatalomban, az említett személyekkel kialakult ellentéteket és avelük kapcsolatos, az úgynevezett magyar bizottságban folytatott tárgyalások mene-te miatti jórészt jogos engedetlenséget kihasználta érdemek szerzésére a burzsoánacionalizmus elleni harc főkorifeusánál, Sirokynál. Az említett viszályok Novomeskyt is érintették. A magyar szülők részéről elégedetlenség nyilvánult meg a magyartanítási nyelvű iskolák vontatott megnyitásával, illetve csak párhuzamos magyarosztályok kialakításával kapcsolatban, melynek objektív okai is voltak (épület- és pedagógushiány). Közben Siroky még két hónappal a csehszlovák-magyar barátságiszerződés aláírása előtt is olyan utasításokat adott, hogy nem kell sietni a magyartanítási nyelvű iskolák megnyitásával, mert a magyarok asszimilációjára kell majdirányt venni.36 Lőrincz pártfogójának, Sirokynak a magyar lakosság körében nyújtott szolgálataival jelentős mértékben hozzájárult a magyarokkal szembeni háború utáni intézkedések és az 1948 utáni, az egyenjogúsítás körüli vontatottság egybeolva-dásához, mindezért az úgynevezett burzsoá nacionalistákat téve felelőssé, miközben a köztudatban egyszer csak elhalványult az országos politika meghatározó szerepe, s ezen belül Viliam Siroky személyes részvétele és felelőssége. Az általánosméretekben kibontakozó szlovákiai Siroky-kultusz Lőrincz Gyula személyes közremű-ködésével és a Csemadok elnökeként kifejtett tevékenységével jelentős mértékbenhozzájárult ahhoz, hogy Siroky az úgynevezett burzsoá nacionalizmus elleni harc baj-nokaként szinte a szlovákiai magyarság megmentőjének pózába került.37

Az úgynevezett burzsoá nacionalisták részleges, Csehszlovákia KommunistaPártja Központi Bizottságának 1963. decemberi ülésén történt rehabilitálását köve-tően Novomeskynek a magyar-szlovák kapcsolatok szellemi és kulturális közegébevaló visszatérését egyengető impulzus paradox módon Magyarországról érkezett.Még ugyanazon év decemberében az Élet és Irodalom című hetilap hasábjain E. Fe-hér Pál reagált Novomesky poémájának, a Vila Terezának a megjelenésére,38 és aKortárs című folyóiratban tájékoztatott a kulturális életben elindult pezsgésről,amely már 1963 tavaszán elkezdődött a Csehszlovák írószövetség III. kongresszusával.39 Ezen Novomesky a cseh és szlovák irodalmi berkekből jövő, személyéhezszóló tiszteletadás légkörében elhangzott felszólalása az ötvenes évek ténylegestragédiáját abban látta, hogy az egész nemzedék a félrevezetés áldozatává vált, amitanácstalanságot okozva a biztonságérzet elvesztésével járt együtt. Szót emeltazért, hogy visszakapják az igazság megismerésének lehetőségét.40 Ennek a nemzedéknek a magyar kisebbséghez tartozó tagja, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Dobos László mintegy tanúságot tett e generációt a szlovákiai magyar közegben ért, szinte tudathasadásos hatásokról. „Néhány szót a történelmi féligazságokról. Falu-si tanító voltam azokban az években, amikor Novomesky elvtársat megvádolták éselítélték. Élénken emlékezetemben élnek azok a pedagógiai aktívaülések, amelyeken nyilvánosan szinte futószalagon gyártották a kikonstruált s később könyörtele-nül nyakába varrt hibákat és bűnöket. Novomesky elvtárs évekig így élt tudatombanés a tanítók, pedagógusok, értelmiségiek tudatában. A rehabilitációjáról szóló anyag megdöbbenéssel hatott rám” – ismerte be Dobos László. Ezt követően szinte tételesen felsorolta a magyarságot ért háború utáni sérelmeket. Majd a történelmi igazság tisztázását követelte „a magyar dolgozók érdekében, hazánk valamennyinemzete és nemzetisége közötti jó viszony érdekében és nem utolsó sorban Husákés Novomesky elvtárs érdekében”.41 Dobos László fontos kapaszkodóra leltNovomesky beszédének ama kitételében, hogy „az igazságot nekünk magunknakkell megtalálnunk”.

A szlovákiai magyar írók azután, hogy Novomesky Prágából Pozsonyba költözött,éles vitákat folytattak vele és a szlovák értelmiségi elit tagjaival a magyarok háborúutáni helyzetéről. Sajnos, a szélesebb közvélemény ezeknek a vitáknak a részleteirőlvajmi keveset tudott. A korabeli tehetetlenségi nyomaték hatása – az akkor már tiszt-ségéből leváltott, korábban Sirokyhoz kötődő idősebb, főként pozsonyi szlovákiai magyar kommunisták magatartásából adódóan is -, valamint a Husák és Novomeskykörül formálódó ellenzék e kérdés iránti empátiahiánya folytán meglehetősen erősvolt. A szlovák értelmiséget és részben a közvéleményt a cseh-szlovák viszony ál-lamjogi aszimmetriájából, illetve az unitárius szerkezetéből fakadó feszültség, a fö-deráció lappangó követelésének jelentkezése foglalkoztatta. Ugyanakkor Magyaror-szágon a reformpolitikai kísérlettekkel párhuzamosan a szellemi életben a nemzetikérdés, illetve a közép-európai magyarság helyzetének feszegetése is erőteljesebbévált. Mindez összefonódott az úgynevezett szocialista integrációval szembeni túlzó el-várásokkal, ami a közép-európai irodalmi berkekben egymás jobb megismerésére irá-nyuló kezdeményezéseket, egyfajta közép-európai (elsősorban magyar részről szor-galmazott) szocialista összetartozástudat kialakítására irányuló törekvéseket vontmaga után. Kiváltképp megélénkültek a csehszlovák és a magyar írószövetség közöt-ti kapcsolatok, több kölcsönös látogatásra és találkozóra került sor.

Ebben a légkörben tett élesnek számító kijelentéseket a magyar sorskérdéseketilletően a kassai Batsányi Kör összejövetelén Illyés Gyula, s ez a hivatalos szlovákpolitikai és írószövetségi körök részéről rendkívül kedvezőtlen, Illyés Gyulának Szlo-vákiában szinte persona non grata minősítéséig menő visszhanggal találkozott.42Minden bizonnyal innen származó ösztönzések is közrejátszottak abban, hogy IllyésGyula, időközben a költészet napja alkalmából a budapesti csehszlovák nagykövetségen rendezett fogadás hatására – ahová Ctibor Stítnicky hívta meg a nagykövetnevében – szánta rá magát annak a levélnek a megírására, mely válasz volt egy ba-rátjának a tépelődéseire. Később derült ki, hogy Sziklay Lászlóról, a jeles magyar-országi szlavistáról, a szlovák-magyar viszony nemcsak kiváló ismerőjéről, hanemkassai múltja, családi háttere folytán annak szinte személyes megélőjéről volt szó.A két levelet a Kortárs szerkesztősége közölni akarta, de azt a Magyar SzocialistaMunkáspárt központja nem engedélyezte, viszont a Kortárs főszerkesztője, SimonIstván megküldte Ladislav Novomeskynek.43

A szélesebb közvélemény számára ismeretlen maradt Illyés-Novomesky véle-ménycsere – minden bizonnyal személyes találkozás és folytatás nélkül – igazi kor-dokumentum,44 mely ma is egyfajta tükörként szolgálhat a szlovák-magyar viszony-ban meglevő kölcsönös érzékenység közvélemény-formáló szerepének megismeré-séhez. Igaz, magának a levélváltásnak, amelyről nem tudni, megtörtént-e annak for-mai velejáróival együtt, eleve rányomta bélyegét a partnerek közötti világnézeti kü-lönbség. Illyés a népiek nép-nemzeti szemléletével – mely nem nélkülözte a szocialista rendszerben lehetőséget kereső, illetve látó szociális érzékenységet – magáta rendszert inkább csak keretnek tekintette az általa vallott elvek megvalósulásá-hoz, s ahhoz a pontos mérlegre helyezhető hozadék alapján viszonyult. Novomeskypedig belülről és maradéktalanul azonosult azzal, s annak őt magát személyesen issújtó torzulásait, ellentmondásait a perspektívákba vetett hit és meggyőződés ré-vén vélte feloldhatónak. A két entellektüel között azonban önnön társadalmi szere-pük értelmezését illetően is komoly eltérések mutatkoztak. Illyés a társadalmi való-ságon a szellem embere számára kötelezőnek tekintett, önmagukkal azonos elvekmaradéktalan megtestesülését kérte számon, míg viszont Novomeskynél ebbe ki-mondatlanul is beleszólt – volt politikusként – a politikai befolyásoltság. Mindez egy-mással látensen összefonódva, de nyíltan is megjelenítve, végül is a szlovák-magyar viszonyt terhelő kölcsönös sérelmek súlyának megítélésében idézett elő ko-moly diszkrepanciákat. Illyés Gyula úgy érezte, hogy a szlovákokkal szembeni egy-kori, a magyar uralkodó rétegek által gyakorolt, de az alsóbb magyar néprétegeketis sújtó elnyomó politikát elítélve, és emiatti szégyenérzetét is kifejezve, bírálata amagyarság helyzetének megértését gátló, a jelenben meglevő és mélyből fakadó el-fogultságokra irányulhat. Novomesky viszont a múlt és a jelen közötti összefüggé-seket keresve, a jelen szlovák szempontból sérelmesnek tartott mozzanatait a múlttovábbélésének bizonyítékaként igyekezett értelmezni. Kiváltképp megmutatkozottez abban a felháborodott hangnemben, ahogy az egykori közös múlt szlovákiai kö-zös értékeihez való bonyolult viszonyban tudatos kisajátítási törekvéseket látott.Ugyanakkor látásmódja nem nélkülözi az empátiát, amelyen viszont kívül rekedt aza tény is, hogy az egykori Felvidékhez fűződő sajátos patriotizmus nem azonosítható a volt uralkodó rétegek hatalmi fennhatóságával és az irredenta szándékokkal.Mindkét szerző megközelítésében kifejezésre jutott a 19. században uralkodó viszo-nyoknak a saját, hazai kötöttségekből kiinduló megítélése, sőt egyenes egymásravetítése. Novomesky aligha érzékelte azokat a magyarországi állapotokat, hogy azesetleges, szlovákok számára nyugtalanítóan ható alkalmi megnyilatkozások ellené-re a hivatalos magyar politika a szomszédok érzékenységére különös, olykor a szer-vilizmusig menően tekintettel levő magatartást kívánt meg. A magyar kisebbségekhelyzete iránti puszta érdeklődés könnyen magával vonhatta a nacionalizmus vád-ját. A magyarországi helyzetben való biztonságos eligazodáshoz Novomesky számá-ra – minden éleslátás ellenére – hiányoztak a teljesebb információk. Ez a hazai ma-gyar kisebbséggel kapcsolatban is megmutatkozott, például amikor negyedmilliósszlovákiai magyar nemzetiséget emlegetett, holott az 1961-es népszámlálás kimu-tatta – ami komoly meglepetést váltott ki -, hogy Csehszlovákiában közel 540 ezermagyar él.

Novomesky válaszát hűvös, az Illyés Gyulának a szomszéd népek közötti megértéssel kapcsolatos rezignáltsága és az egyoldalúnak tekintett érvelése miatti neheztelő hangvétel hatotta át, ami talán úgy is értelmezhető, mint egyfajta szemé-lyes elhidegülés a két nép közötti bizalomerősítés lehetőségeit egyaránt kereső népe-nemzete sorsa iránt felelősséget érző gondolkodó entellektüel között.

Novomesky talán maga is érezte, hogy olykor túlságosan rigorózus minősítéseket és érdes hangot alkalmazott. Abban az interjúban ugyanis, melyet 1968-banadott az Új Szónak, már a kölcsönös megértés iránti szándék meglétére helyezi ahangsúlyt, amikor a kölcsönös fordítások fontosságáról szólva sajnálkozva és kissé nosztalgikusán adott hangot annak az óhajának, hogy milyen fontos lenne „ha amai magyar és szlovák generáció úgy megértené egymást, mint mi annak idején”.Majd hozzátette: „A szomszédságból ugyanakkor az az igény is ered, hogy jobbanmegismerjük egymást. így a megértés is közelebbi. Illyés Gyula például európainagyság.”45

Amikor a beszélgetés készült, Novomesky már vívta a maga harcát – eszménye-ihez ragaszkodva – azokkal az értelmiségiekkel, akiknek a törekvéseiben az általaértelmezett szocializmus kereteinek elfogadhatatlan túllépését látta. Az 1968-asaugusztusi beavatkozást követően ismerhette meg igazán a hazai és a magyarországi közvélemény Novomeskyt mint költőt. A pozsonyi Madách Kiadó gondozásá-ban 1969-ben jelentek meg válogatott versei E. Fehér Pál előszavával, amely Novomesky személyiségét annak példájaként vetítette az olvasó elé, hogy mit lehettenni ember és közösség viszonyában „a gondolat súlyával, az erkölcs hitelével ésa művész rangjával”.46

Az úgynevezett husáki konszolidáció megindulása után Novomesky a szlovákiaimagyar sajtó hasábjain egyfajta, évfordulókhoz kapcsolódó kötelező, a megállapítá-sokat és észrevételeket ismétlő rituálé része lett. Ebben a légkörben Novomesky teljesebb megismerését szolgáló kezdeményezésnek számított az a publicisztikájából készült válogatás, amely magyarul Művészet és politika címmel a pozsonyi Prav-da Kiadóban jelent meg 1973-ban.47 A szlovák értelmiség számára pedig minden bi-zonnyal érdekességszámba ment két magyar szerzőtől származó közlemény abbana Slovensky spisovatel’ gondozásában megjelent, Novomesky személyiségének ésköltészetének nemzetközi dimenzióját érzékeltető kötetben, melyben külföldi szerzők vallottak Novomesky műveihez és személyéhez fűződő kapcsolataikról. SziklayLászló áttekintést nyújtott Novomesky költészetének és életútjának magyar vonat-kozásairól,48 kiemelve benne, hogy az egyedüli magyar költő, akivel nemcsak sze-mélyesen, hanem a lírai eszményüket tekintve is találkozott, az Illyés Gyula volt. Ki-váltképp érdekes ez a megállapítás annak fényében, hogy alig egy évtizeddel koráb-ban Sziklay tanúja és részvevője volt a Novomesky és Illyés közötti, személyes kihatású nézetütközésnek. Az pedig már alighanem a korszellemnek tudható be, hogySziklay Novomesky életútját, a magyar-szlovák kapcsolatokban játszott szerepét il-letően lekerekítve, a kényes mozzanatokat megkerülve méltatta. Nyilván nem egyé-ni elhatározásból. E. Fehér Pál felelevenítette a Novomeskyval való személyes, aprágai Plamen szerkesztőségében 1963-ban történt találkozást, mely ösztönzéstadott Novomesky személye iránti magyarországi figyelemfelkeltéséhez akkor, amikor a hivatalos csehszlovákiai hatalmi szervek számára Novomesky még mindiggondot okozott, ami természetesen könnyen átvetülhetett a Novotny iránt szolidári-sán viseltetni akaró magyarországi politikai szférába is.49

Az említett kötetek, illetve írások megjelenése idején látott napvilágot LőrinczGyulának, az Új Szó főszerkesztőjének a budapesti Népszabadságban is közölt írása, amely egyfajta személyes elégtételt kívánt szolgáltatni annak a Novomeskynek,akinek magatartását szinte baráti testközelből ismerte, de a hatalomnak az úgyne-vezett burzsoá nacionalisták elleni kampánya során ő maga támadásait Novomeskyszemélye ellen irányította. Lőrincz Gyula felidézte azt a találkozást, amikor a tren-csénteplicei tanfolyam megnyitásakor fehér asztal mellett versenyre keltek: ki ismertöbb Ady-idézetet. S kedélyeskedve ecsetelte, hogy a versenyben bizony Novomeskyvel szemben alulmaradt. Nem tudni, hogy tisztázták-e egymás között valaha isszemélyesen az ötvenes évek tragédiáját. A cikkben is csak arra futotta tőle, hogykeserűen tette fel a szűkszavú kérdést: „Későn, de mégis megkérdem önmagámtólés sok mástól, miért nem lehetett odakiáltani, hogy hazug a vád?”50 Novomesky ekkor már nem élt.

Novomesky halála után személyét a szlovákiai magyar sajtóban a november 7-imegemlékezésekkel összefonódó, a Vila Terezábó\ vett részletek közlése tartottaébren. A nyolcvanas évek elején a szlovákiai magyar sajtóban megjelent alkalmi for-dítások mintha arról tanúskodtak volna, hogy szűk szakmai berkekben művészi pár-beszéd kezdődött a költővel, ami a fojtogató társadalmi légkör elleni tiltakozás kifejezésre juttatásaként is hatott. Az 1989-ben megjelent cikkválogatás már egyfajta,a politikai szelektálás elkerülésére törekvő koncepciót tükrözött, és a gorbacsovinyitásnak a – hatalom által visszafogni igyekezett – hatását is mutatta. Duba Gyu-la utószava olyan hangnemben szólt Novomesky életének a politika bűneivel össze-fonódó viszontagságairól, hogy az még a megelőző hónapokban sem jelenhetett volna meg a pártsajtóban.51

Duba megpróbált Novomeskyvel rokon vonásokat találni a magyar írástudók palettáján. A párhuzam keresés abban a végkövetkeztetésben ősszegeződőtt, hogy ennek vezérfonala a világ felé irányuló nyitottság párosulása a népben-nemzetben gon-dolkodással. S ez napjainkban is példamutató lehet annak ellenére, hogy Novomesky világnézeti-eszmei kiindulópontjai nem állták ki a történelem próbáját.

Éppen ezért tartottuk szükségesnek a mindmáig meglevő érzékenységeket, fél-reértéseket tükröző és a megértést kereső vita bemutatását az alább következő Do-kumentumban közölt két levél közlésével, hiszen napjainkban a már lezártnak vagylegalábbis lecsillapodottnak hitt ellentétek a tudatos torzításoknak kedvező közéleti légkörben újraélednek – kellő és a közvélemény által követhető konfrontáció nélkül.