1989. november 18-án az ország forradalmi mozgalmai közt a szlovákiai magyarok sajátos tényezőként jelentek meg. Az azonnali saját fellépés oka, valamint jellege a szlovákiai magyar társadalom több specifikumából eredt, mint ahogy a forradalom szlovákiai magyar programdokumentumainak számos célkitűzése is. A szlovákiai magyar társadalom rétegszerkezete a politikai szociológia perspektívájából nézve számos elemében illeszkedett az ország egészében uralkodó állapotokhoz, ám e rétegszerkezetnek voltak olyan sajátosságai is, amelyek megjelennek mind a forradalom, mind az azt követő időszak során. Ugyanez mondható el a szlovákiai magyarság egyes rétegeinek és csoportjainak politikai szocializációjáról, politikai kultúrájáról is. Ennek eredményeképpen számos jelentős sajátosság jelenik meg a forradalom programdokumentumaiban, valamint a forradalmat követően megalakuló, illetve átalakuló szervezetek programjaiban is. Ugyanakkor mind az ország egésze, mind pedig a szlovákiai magyarok politikai rétegszerkezete, illetve annak egyes elemei, továbbá politikai kultúrája és annak egyes elemei több fontos hasonlósággal, valamint számos lényeges sajátossággal bírtak a környező kommunista országokkal összehasonlítva is. Ezek szintén előbukkannak a forradalom alatt és azt követően. Ezeket kívánja felvázolni az alábbi írás, a forradalom napjaival bezárva. A forradalom utáni időszakkal viszont nem foglalkozik, legfeljebb utalásszerűen jelzi annak egyik-másik elemét.
Az örökség
A politikai rendszer hierarchiájának szempontjából vizsgálva a szlovákiai magyarság kommunista elitje és annak hierarchiája – az országrész, tehát Dél-Szlovákia magyarlakta területeinek specifikumaival együtt – illeszkedett az ország politikai rendszeréhez. Csehszlovákia politikai vezetése az 1989 novembere előtti gorbacsovi időszakban a gorbacsovizmus reformszándékainak szlovákiai elkerülésére törekedett, mint ismeretes, sikerrel. A Csehszlovákiában s kiváltképp Szlovákiában megkövesedett késő brezsnyevista rendszernek megvolt a szlovákiai magyar változata is. Ennek “osztálytérképe”(1) némiképpen eltért az országos átlagtól. A bürokratikus redisztributív szektor legfelsőbb szintjén lévő nómenklatúra rétegében a szlovákiai magyarok az országos átlag alatt voltak jelen mind számukban, mind a betöltött pozícióik súlyában, mind pedig csoportbefolyásban. Szövetségi szinten mind a kommunista párt, mind az állam legfelsőbb szerveiben és intézményeiben csak esetenként, elvétve fordult elő magyar. Szlovákiában voltak magyarok e szervekben és intézményekben, ám nem a legfontosabb hatalmi pozíciókban. Rendszeres együttműködésre épülő csoportbefolyásukról viszont aligha lehet szó, együttműködésük legfeljebb esetleges volt. Hatalmi helyzetük ugyanis nem egymástól függött, hanem a szlovák többségű párt- és állami szervektől.
A bürokrata középosztály vonatkozásában már valamivel jobb volt a helyzet. A kerületek szintjén ugyan hasonló volt a helyzet az országoshoz, ám a járások és a települések szintjén általában egy aránylag stabil íratlan kvótarendszer érvényesült. A legszilárdabb a Dunaszerdahelyi járásban volt a magyar funkcionáriusok helyzete, itt a legfelsőbb párt- és állami tisztségeket magyarok töltötték be, s a járás települései túlnyomó többségének élén magyarok álltak, s ami nem kevésbé fontos, a legfontosabb települések élén is. A többi járásban már megosztódtak a tisztségek a magyarok és a szlovákok között, beleértve a másik magyar többségű járást, a komáromit is.
A szlovákiai magyar kommunista vezető réteg körében az ország egészéhez hasonlóan a nyolcvanas évekre nem alakulhatott ki egy, a magyarországihoz, illetve részben a lengyelországihoz hasonló, esetenként nyugati műveltséggel is rendelkező, a rendszer modernizálására törekvő reformkommunista irányzat. Sőt, a magyar és a lengyel példa negatív példának számított a rendszer elitje körében, s az 1968-as kísérlet elfojtása a szlovákiai magyar kommunisták körében is legitimációs elemként szerepelt a párton belül. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy akadt néhány magyar tisztségviselő, aki védeni próbálta azokat a főként értelmiségi beosztottjait, akik ebbenabban túllépték a Husák-rendszer szűk ideológiai korlátait.
A magyar kommunisták körében a szlovák kommunista elithez hasonló, a késő brezsnyevizmus nacionalista legitimációjára törekvő irányzat sem alakult, és nem is alakulhatott ki, ugyanis az jelentős részben éppen a szlovákiai magyarok ellen irányult.
A politikai örökség következő rétege a kommunista titkosrendőrség forradalom után publikált tagnyilvántartásából ismerhető.(2) Ebből kiderült, hogy a diktatúrának a szlovákiai magyarság körében is volt a nemzeti kisebbség közéletének minden fontos területét behálózó, magyarokból álló ügynökhálózata. Ez a réteg, illetve e réteg számos tagja mind a forradalmat megelőzően, mind pedig azt követően aktívan részt vesz a szlovákiai magyarság politikai életében.
Azokban a járásokban és azokon a településeken, ahol jelentős számban élnek magyarok, a járási szintű államigazgatás hivatalaiban, a járási nemzeti bizottságokban, illetve városi és községi hivatalokban is vannak magyar nemzetiségűek. Ugyanez vonatkozik a hatáskörükbe tartozó kulturális, esetleg gazdasági intézményekre, a regionális sajtóra stb. Ez a rendszer politikáját realizáló réteg jelentős része persze nem tartozik a káderállományba, csak egyszerű hivatalnokok, de a magasabb pozíciókban ülők jelentős személyes hatalommal is bírnak, és részesednek a rendszer előnyeiből is. Mindez kevésbé érvényes a kerületi hivatalokra, a kerületi nemzeti bizottságokra. Ezekben csak elvétve voltak magyar állami hivatalnokok. Mindez persze hatással volt a kerületi hivatalok befolyási övezetébe tartozó egyéb intézmények vezető rétegére is.
A szlovákiai magyarság kulturális intézményeiben és sajtójában dolgozó réteg szintén nem volt egységes a hatalmi rendszer szempontjából vizsgálva. Számos, a rendszerrel különféle szinten összefonódó tisztségviselő dolgozott ezekben, hiszen az ideológiai kontroll itt volt a legerősebb, de rendszeresen akadtak különféle, a Husák-rendszertől eltérő egyéb alternatívákban gondolkodók, javarészt az itteni értelmiségiek között. Valamint persze voltak egyszerű, különösebb hatalommal nem rendelkező alkalmazottak. Ugyanakkor ezek az intézményi struktúrák potenciálisan nagy befolyással bírtak, s ez meg is jelenik a forradalom utáni időszakban.
A kommunista rendszer úgynevezett technokráciájának vonatkozásában a magyarlakta vidékeken elsősorban mezőgazdasági technokráciáról beszélhetünk. A magyar mezőgazdasági lobby országos szinten is jelentősnek mondható, amely rendszerint a kormány szintjén is megjelent egy miniszterhelyettesi poszt erejéig a mezőgazdasági minisztériumban. Jelentősebb ipari vállalatokat csak kis számban telepítettek Dél-Szlovákiába, s azok vezetői nemzetiségileg általában kevertek voltak, sőt gyakran tisztán szlovákokból állt a vezetőség. Ugyanakkor a magyar többségű települések kisebb üzemeit általában magyar management vezette. Mind a mezőgazdasági, mind pedig az ipari management egy része az ország egészének szabályaihoz illeszkedve tagja volt a kommunista pártnak, és különféle helyi oligarchiákat alkotott. Sőt akadtak köztük nagyobb befolyással rendelkezők is. Mások persze elsődlegesen szakértelmükkel kerültek a managementbe, nem pedig politikai befolyásukkal.
A magyarországi és lengyelországi állapotoktól eltérően magánvállalkozást szinte teljesen lehetetlenné tette a késő brezsnyevista csehszlovákiai rendszer, így jelentős magánvállalkozói réteg sem alakulhatott ki a nyolcvanas évek végére. Ugyanakkor Szlovákia egyes magyarlakta vidékein megjelent egy részmunkaidős önfoglalkoztató réteg. Ez a réteg azonban a szlovákiai körülmények közt szinte kizárólag csak háztájival, főként kertészkedéssel foglakozott. Sem kiterjedtebb mezőgazdasági, sem pedig ipari jellegű magánvállalkozást nem tett lehetővé a rendszer, de kézművességgel is csak esetenként, illetve feketén lehetett magánvállalkozásszerűen foglalkozni. Az említett réteghez tartozók elsősorban primőr zöldségtermesztésből, úgynevezett fóliázásból szerezték jövedelmüket, de jelentősnek nevezhető a gyümölcstermesztés is. Kisebb súlyú volt az állattenyésztés, elsősorban kisállattenyésztés folyt. A felvevő az állam volt, csak neki volt joga a forgalmazásra, ugyanakkor az egyéni megegyezésekre, tehát a korrupcióra épülő fekete forgalmazás sem volt ritkaság. Ugyanez érvényesült az állami felvevőközpontokban zajló minőség meghatározásánál is, melytől az ár függött. Ám mindezen korlátok ellenére ebben a rétegben megindulhatott egy korlátozott tőkefelhalmozás mind a pénztőke, mind pedig a szellemi és kapcsolati tőke tekintetében. Persze ez utóbbi gyakran a korrupció kapcsolati csatornáit és szokásait jelentette.
A szlovákiai magyarság körében a nyolcvanas években formálódásnak indul az úgynevezett szürkezóna, tehát azok köre, akik megpróbálnak a rendszer ideológiai korlátaitól függetlenül nyilvánosságot szerezni anélkül, hogy a politikai rendszer deklarált megváltoztatására törekednének. Ám Szlovákiában velük szemben határozottan fellép a rendszer, mégpedig a magyar kommunista funkcionáriusok révén. A legismertebb s legnagyobb visszhangot kiváltó eset a nyolcvanas évek elején az akkori fiatal magyar írógenerációt tömörítő szervezet, az Iródia felszámolása volt. Jóllehet az Iródia mint szervezet nem fogalmazott meg semmiféle közvetlen politikai természetű rendszerkritikát, ám az ott tömörülők nonkonformizmusa, tehetsége, rendezvényeik növekvő népszerűsége és visszhangja, valamint az a sikeres stratégia, hogy az állami szabályozás hézagait felismerve sikerült folyóiratot megjelentetniük, a szlovákiai rendszernek már sok volt. Arról nem is beszélve, hogy az írók mintájára a fiatal szlovákiai magyar képzőművészek is önálló szervezet létrehozásába kezdtek. Ugyanakkor a nyolcvanas évek szlovákiai késő brezsnyevizmusa már nem képes az e szervezetben kialakult értékrend hordozóinak teljes izolálására, kapcsolataik maradéktalan felszámolására. E csoport számos tagja vesz majd részt a forradalom szlovákiai kirobbantásában. A rendszer nem kevésbé szigorúan lépett fel más hasonló kísérletek ellen. Megfenyegette, sőt esetenként tevékenységének feladására kényszerítette több sikeres művelődési klub vezetőjét, irodalmi színpadok nonkonformnak ítélt rendezőit, koreográfusokat. Határozottan figyelmeztette, sőt esetenként megfenyegette a tűréshatárt megsértő újságírókat, sőt egy-egy kritikusabb hangvételű cikk íróját is. Ellenőrizni igyekezett a terjedő ifjúsági és művelődési táborokat. A művelődési táborok, illetve a művelődési klubok Szlovákián belül magyar sajátosságot jelentettek. Ugyanakkor minden ellenőrzési kísérlet ellenére éppen ezeken a csatornákon keresztül jutott el közvetlenül a magyarországi szürkezóna számos eredménye a szlovákiai magyarok egy rétegéhez. Ugyanakkor a szlovákiai magyar szürkezónából szinte teljesen hiányzott a rendszerkritikus környezetvédelmi mozgalom. Ezen csak a bős-nagymarosi vízi erőmű módosít némiképp.
A szlovákiai magyar szürkezóna azonban a szlovákiaihoz hasonlóan szinte teljesen nélkülözött egy nagyon fontos elemet, amely a magyarországi és a lengyelországi szürkezónának igazán súlyának jelentős részét adta, nevezetesen a társadalomtudományosságot.
A szlovákiai magyar demokratikus ellenzék, tehát az olyan csoport, amelyik a totalitárius diktatúra megdöntésére tört, és a polgári demokráciát programszerűen céljának tekintette, a nyolcvanas években a kialakulás stádiumában volt. A korábbi illegális szerveződésű nemzetiségi jogvédő irányvonalon túl ekkor alakul ki az a csoportos szándék, majd alakulnak ki az e szándékot megtestesítő kapcsolatok és szerveződések, amelyek már a rendszer alapösszefüggéseit kívánják megérteni a korszak tudományosságának szintjén. Ez a tanulási folyamat főként magyarországi ellenzéki segítséggel folyt. Eleinte az akkor már működő magyarországi repülőegyetemnek, avagy szabadegyetemnek nevezett előadássorozatokon, majd speciálisan a magyarországi demokratikus ellenzék által szlovákiai magyar fiatalok számára szervezett előadásokon és szemináriumokon.
Ezeken ismerkedtek meg a résztvevők a kommunista diktatúra szakmai kritikájával, vagyis a rendszernek a hivatalos ideológiától eltérő tényleges működési elveivel, a ciklikusan visszatérő gazdasági válságfolyamataival és a növekedési ciklusok tényleges forrásaival s azok kevéssé effektív hasznosításának módjaival, egyenlőségelveinek egyre inkább ellenmondó társadalmi szerkezetével, politikai rendszerének működési elveivel, a totalitarizmus elméleti kérdéseivel, a kommunizmus és az egyes kommunista országok kommunista rendszereinek tényleges történelmével. Külön foglalkoztak e rendszerek nemzetiségpolitikájával, beleértve azokat a stratégiákat is, amelyekkel az egyes kommunista elitek, sőt személyek nacionalista legitimációt próbáltak teremteni maguk számára a nyolcvanas évek egyre mélyülő válságának ellensúlyozására. De egész előadássorozatok elemezték a rendszer megváltoztatásának kísérleteit, az 1956-os magyarországi forradalmat, az 1968-as csehszlovákiai reformkísérletet és a lengyelországi megmozdulásokat. Később minden, az egyes témák iránt behatóbban érdeklődő szlovákiai magyar fiatal külön konzultánst kapott. Főként ebben a szakaszban ismerkedtek meg a résztvevők a liberális demokrácia szakirodalmával, tehát a piacgazdaságot, a polgári társadalmat, az emberi és polgári jogokat, a politikai pluralizmust, a hatalom megosztását taglaló szakirodalom egy részével, és persze még számos más kérdés irodalmával is. Mindehhez járult a magyarországi szamizdatsajtóhoz, valamint szamizdatirodalomhoz való rendszeres hozzájutás. De ezt a tapasztalat- és ismeretanyagot bővítették a nyolcvanas évek eleji lengyelországi utazások, beszélgetések a Szolidaritás és a diákok mozgalmának több vezetőjével és az onnan kapott szamizdatirodalom. S persze meg kell említeni az időnként megkapott csehszlovákiai szamizdatirodalmat is, illetve a Nyugatról behozott és itthon illegálisan terjesztett ellenzéki sajtótermékeket.
Ám ez a csoport a lengyelországi és magyarországi szerveződésekhez képest még a nyolcvanas évek második felében is gyenge volt. A forradalom előtti évben kísérlet történt egy hazai szabadegyetem-szerű folyamat megindítására egy újabb szlovákiai magyar diákgeneráció számára, de ez is csak egy aránylag szűk csoportot érintett, még ha közülük kerül is ki később a forradalom magyar diákszervezetének több alapítója és vezetője. A forradalmat megelőző petíciós időszak a szlovákiai magyar demokratikus ellenzék kiszélesedésének kezdete lehetett volna, ugyanis megfogalmazza a rendszerváltás igényét, számos alapelvét, és a korábbinál jobban kiterjeszti a támogatók körét. Ám rendszeresen működő szerveződéssé a forradalomig már nem vált. Mikorra a különféle ellenzéki kapcsolatfelvételek után, konspirációs okokból szintén aránylag kevés személy részvételével megtörténik az első ellenzéki szlovákiai magyar szervezet megalapítása, kitör a forradalom.
A nyolcvanas évek legnagyobb hiányossága a szlovákiai magyar ellenzéki nyilvánosság szemszögéből vizsgálva az volt, hogy szélesebb háttér nélkül nem jöhetett létre a saját szlovákiai magyar szamizdatsajtó, tehát a szélesebb szabad nyilvánosság. Nélküle a forradalmat megelőzően nem bontakozhatott ki cenzúrázatlan, szabad szakmai vita a szlovákiai magyar társadalmon belül magának a szlovákiai magyar társadalomnak a legfontosabb kérdéseiről. 1989 előtt így a szélesebb nyilvánosság előtt fogalmazódott meg a szlovákiai magyar politikai és közélet kritikája. Azaz szakszerűen nem vitatódott meg, hogy a valóságban a kommunista diktatúra keretei közt milyen is a szlovákiai magyarok hatalmi rendszere, gazdasága, társadalmi intézményrendszere, rétegszerkezete, milyenek az egyes rétegek értékrendjei és érdekkötöttségei a kommunista diktatúrában. És persze az sem, hogy milyen legyen mindez a liberális demokrácia keretei közt. Továbbá hogy mit és miképpen valósíthat meg mindebből saját erejéből is a kisebbségben élő magyarság; mit jelent a demokrácia értékrendje a kisebbségi társadalomban, melyek azok az ismeretek, magatartásformák, szabályok, intézményi formák és társadalmi normák, amelyek elsajátítása, kialakítása, illetve érvényesítése hatékonnyá teszi a magyar kisebbség társadalmát a huszadik század végének demokráciájában, s melyek azok, amelyek nem; az egyes politikai intézményrendszerek milyen hatással vannak a szlovákiai magyarság egyes rétegeire és intézményeire, illetve magatartásformáira és értékrendjére a politikai és társadalmi pluralizmus országos körülményei közt; milyen politikai stratégiák mi mindent eredményeznek. Mindezek a kérdések, azaz a rendszerváltás kérdései a szlovákiai magyarság szélesebb nyilvánossága előtt csak a forradalom idején és azt követően, tehát magával a rendszerváltással egy időben, már annak folyamatai és érdekviszonyai közt váltak nyilvánosan vitatottá. Mellesleg hasonlóan a szlovákiai állapotokhoz.
A Független Magyar Kezdeményezés megalakításakor nem forradalmi, hanem ellenzéki szervezetnek készült. Az alapítást megelőző konspiráció és a politikai rendőrség figyelmének elterelése Tóth Lajosnak, a magyar klubmozgalom elindítójának születésnapjára szervezett konferenciával az alapítók az ellenzéki szervezet zavartalan megalapítását célozták. A közben a prágai tüntetésről érkezett hír azonban egy csapásra megváltoztatta az új szervezet helyzetét. Egyszerre kellett törekednie a prágai összecsapás forradalommá változtatására, a többi forradalmi szervezethez történő együttműködésre, meghirdetnie a rendszerváltást az egész országban és Dél-Szlovákiában, és megindítania a vitát az ország és a szlovákiai magyar társadalom modernizálásáról, és magyar kisebbségi szervezetként mindezekhez a folyamatokhoz hozzákapcsolnia a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését és társadalmi megítélésük megváltoztatását. Ezek a szándékok jelennek meg a Független Magyar Kezdeményezés első dokumentumaiban, esetenként egyszerre.
A program
A november 18-án az FMK két első szóvivőjének, A. Nagy Lászlónak és Tóth Károlynak a nevével gyorsan kiadott első dokumentum(3) a prágai rendőri fellépés elleni tiltakozást tartalmazza, valamint a beavatkozás elrendelőinek felelősségre vonását követeli. A következő dokumentumban(4) a Független Magyar Kezdeményezés támogatásáról biztosítja a Prágában megalakult forradalmi mozgalmat, a Polgári Fórumot, és felajánlja együttműködését. Ugyanakkor a rendszerváltás mellett éppen a nemzetiségi jogokkal kapcsolatos dialógus megindítását is megcélozva a szövegben közös célként a demokratikus Csehszlovákia mellett “az egyéni és kollektív szabadságjogokat tiszteletbentartó jogállam” szerepel. A következő napon kiadott harmadik nyilatkozatában(5) felhívja a szlovákiai magyarokat, hogy támogassák a Polgári Fórum és az FMK részvételével is megalapított Nyilvánosság az Erőszak Ellen tevékenységét és programját. Ugyanitt a követeléseit is kibővíti. A politikai foglyok és a letartóztatottak szabadon bocsátásának, valamint a felelősök felelősségre vonásának követelésén túl a forradalom negyedik napján demokratikus alkotmányt és szabad választásokat követel.
A november 23-án kiadott nyilatkozatában(6) felhívja a közvéleményt, hogy a november 27-re meghirdetett általános sztrájk sikere érdekében hozzák létre saját szervezeteiket, és tiltakozzanak a sztrájkellenes kampány ellen. Ugyanakkor tiltakozik a kommunista hatalom azon kísérletei ellen, amelyek a forradalommá váló tömegmozgalmat ezekben a napokban nacionalista öszecsapásokká kívánták változtatni. S egyben követeli a hitelüket vesztett politikusok és közéleti tisztségviselők azonnali távozását hivatalukból. Ugyanakkor ebben a kiélezett helyzetben követeli az azonnali sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését, hiszen a nyilvánosság szabad tájékoztatása volt a tömegmanipuláció leghatékonyabb ellenszere.
Mindemellett már az FMK alapításakor, november 18-án megkezdődött egy terjedelmesebb programdokumentum megfogalmazása, amely A Független Magyar Kezdeményezés elvi nyilatkozata címmel jelent meg november 24-én.(7) A program készítésekor néhány szabályt be kellett tartaniuk az alkotóknak. Az egyik a terjedelmi volt, ugyanis a terjesztés végett egy lap két oldalára rá kellett férnie a szövegnek. A következő stiláris természetű volt, a szövegnek főként elveket kellett tartalmaznia, részletesebb kifejtésükre, magyarázatukra nem volt tér. Ugyanakkor meg kellett benne jelennie az FMK eszmei helyének, a megdöntendő politikai rendszer rövid kritikájának, az új, demokratikus politikai rendszer alapelveinek, valamint az FMK társadalomfelfogásából következően a polgári társadalom alapelveinek. Továbbá a kisebbségi jogok rendjének, valamint a kisebbségi kérdés megoldásához szükséges elvi kiindulópontoknak, valamint jeleznie kellett azokat az alapértékeket, amelyekre a többségi társadalomén túl a kisebbségi társadalom modernizálása is épülhet. S végül a forradalom továbblendítéséhez fel kellett sorolnia a rendszerváltás megindításához szükségesnek tartott konkrét intézkedéseket, valamint a gyorsan elfogadandó törvényeket. Mindezekkel együtt az alkotók nem kívánták teljesen leegyszerűsíteni a szöveget. Akkor ugyanis elveszítette volna felvilágosító küldetésének javát. Ezeket az eszméket és adott felfogásukat korábbi szabad viták hiányában javarészt akkor kellett elterjeszteni. Ugyanakkor ezt a lehetőségekhez képest a legszínvonalasabban kívánták tenni, hiszen egyébként a leegyszerűsített, jelszavasított szöveg színvonalas vita megindítására nem alkalmas, legfeljebb a jelszavak indulatos ütköztetésére. Az ilyen állapot pedig ellentmondott a szerzők deklarált polgár- és társadalomfelfogásának.
Az elvi nyilatkozat első részében a Független Magyar Kezdeményezés a térség hatalmi önkénnyel szembeni független és autonóm gondolkodást és magatartást képviselő törekvések folytatójának nyilvánítja magát. Közvetve jelezve ezzel, hogy nem a kommunista hatalomba beépülő, illetve azzal kiegyező eszmeiség folytatójának. Azzal pedig, hogy a polgárjogi mozgalmak eszmeiségét, demokratikus és szabadelvű hagyományait tekinti magáénak, jelzi a térség demokratikus ellenzékéhez tartozását. Külön említi kötődését a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédo Bizottságához, itt ugyanis személyi átfedések is voltak, ugyanakkor annak további működését szükségesnek tartja, jelezve, hogy a demokrácia keretei közt is szükséges a jogok, tehát a kisebbségi jogok védelme független szervezetek által.
Rögtön ennek a résznek a végén hangsúlyozza a polgári társadalom jelentőségét a modern liberális demokráciában, leszögezve, hogy tagolt autonóm társulási és közösségi formák kialakítását sürgeti, amelyet tagjai önként vállalnak, választanak, és amelyek érdekeik, akaratuk kifejezői, valamint védelmük biztosítéka is mindenfajta manipulációval szemben. A plurális civil társadalom külön hangsúlyozva az ezt következő részben is megjelenik, célként immár konkrétabban, a kisebbségekre is vonatkoztatva, a következőképpen: “a társadalmi önszerveződés és önigazgatás biztosítása a helyi, regionális, kisebbségi, munkavállalói, vallási és egyéb törekvések, csoportok, közösségek, mozgalmak számára.” Ebben a korábbi elvhez hasonlóan szintén megjelenik a tagolt társadalom, egyrészt a társadalom egyes rétegei és csoportjai vonatkozásában, beleértve a kisebbségeket, másrészt az egyes rétegeken és csoportokon belül is, tehát a kisebbségek társadalmán belül is.
A politikai rendszer demokratizálását a többpártrendszerű parlamentáris demokrácia megteremtése, a hatalom hármas megosztása, a többség hatalmának korlátozása és a kisebbségek jogainak védelme mellett – az utolsó rész sürgos intézkedései közül – a pártmonopólium megszüntetése, a sajtószabadságot, az egyesülési szabadságot, a szabad mozgást, utazást, a lakóhely szabad megválasztását, a gondolat- és lelkiismereti szabadságot biztosító törvények megalkotása és tiszteletben tartása jelenti. És demokratikus választójogi törvényt itt is követel az FMK. Ezeket egészíti ki néhány társadalmi elemmel, a piacgazdaság megteremtésének, a szociális biztonság, az egészséges természeti környezet megteremtésének igényével, valamint az oktatás, a kultúra és a tudomány ideológiai alávetettségének megszüntetésére irányuló céljával.
A nemzeti kisebbségi kérdés megoldását az adott kisebbség társadalmának tagolt, önszerveződő és önigazgató közösségi formáinak kialakításán túl öt szempontban foglalja össze a nyilatkozat. Ezek: a demokrácia, amely feltétele a kérdés megoldásának, azaz a nem demokratikus rendszerek és struktúrák a kisebbségi kérdést sem oldják meg. De az FMK nem tart minden demokráciát erre alkalmasnak, csak azokat, amelyekben kialakítják a tolerancia légkörét a kisebbségekkel, méghozzá a különféle kisebbségekkel szemben. Továbbá ez effektíve egyenlő állampolgárság, hazai fogalomhasználattal mindenki államalkotó szerepe, a kisebbségi állampolgároké is. A nyilatkozat itt már az egyénhez köti a kisebbségi jogok és társadalmi megbecsülés magadását. A következőben a kisebbségek kollektív jogai, amelyek a nemzetek és nemzeti kisebbségek minden egyes tagját megilletik. Ebben a bekezdésben történik az egyik első kísérlet hazai berkekben a kollektív és egyéni jogok összeillesztésére. Itt még azon az alapon, hogy nemcsak nemzeteket, hanem a nemzeti kisebbségeket is megilletik, pontosabban azok minden tagját, hiszen ha csak az egyikeket, akkor az állampolgárok jogegyenlőségének elve sérül, amelyet az előző pont is leszögez az egyenlő állampolgárság vonatkozásában. Tehát ebben a szövegben, a kérdés toleranciafelfogásból származtatják az effektív jogegyenlőséget a szerzők, akkori felfogásuk, illetve elméleti ismereteik alapján. A későbbi szövegekben más felfogás is megjelenik, valamint az egyéni és kollektív jogok összeillesztésének elképzelése is továbbfejlődik.
S végül a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer szükségességét hangsúlyozza a szöveg, melyet elengedhetetlennek tekint a kisebbségi jogok szavatolásához, még a fenti feltétel, tehát a toleráns, jogkiterjesztő demokrácia meglétekor is. Emellett ez a passzus az új szervezet nemzetközi felelősségvállalási szándékát is jelzi a kérdéskörben.
Már az elvi nyilatkozat elején leszögezi a Független Magyar Kezdeményezés, hogy tagad minden totalitárius ideológiát. Ugyanakkor azt is leszögezi, hogy mind a nacionalista, mind pedig a sztálinista kollektivista ideológiákat elveti, már a forradalom elején jelezve, hogy különféle centralizált politikai rendszerek és struktúrák származhatnak a nemzeti kollektivizmusból is. Ugyanakkor a sztálinista megfogalmazás nem egészen pontos, ez feltételezhetően az első forradalmi napok hatását tükrözi.
Az elvi nyilatkozat végén viszont együttműködési szándékát deklarálja az FMK minden demokratikus gondolkodású személy és demokratikus hazai és külföldi szervezet irányában.
Az új szervezetnek az alapításakor nem volt sajtója, és a korábban hiányzó ellenzéki nyilvánosság, valamint az alapítók többségének fiatal életkora okán közismert személyiségei is alig. Az akkor kiadott Szabad Kapacitás nevet viselő lap is ellenzéki sajtóterméknek készült eredetileg, egy forradalmi állapot tömegigényeit nem volt képes kielégíteni. Ugyanakkor a fenti, a későbbiekben tovább részletezett célok az ország és a szlovákiai magyarság rétegszerkezetének és hatalmi rendszerének körülményei közt számos konfliktust eredményeztek, amelyekbe ilyen feltételek mellett ment bele az új magyar szervezet.
Ugyanakkor több kérdésben nem volt szervezetileg sem egészen egyedül a forradalom első napjaiban a magyarok körében sem. A prágai rendőri erőszak elítéléséhez, valamint az általános sztrájkfelhíváshoz már november 21-én csatlakoznak a komáromi Magyar Területi Színház tagjai.(8)
A szabad választásokat, a kommunista párt vezető szerepének megszüntetését, a hatalom hármas megosztását, a népképviseletet, valamint a szociális és nacionalista demagógia elvetését deklarálja a magyar diákok forradalomban akkor már részt vevő szervezete, a Magyar Diákszövetség november 25-én. Továbbá ez a szervezet követeli elsőként a forradalomban a tényleges helyi önkormányzatiság kialakítását.(9)