Grigorij Mesežnikov: A nem konszenzuson alapuló választási reform: Szlovákia esete

Szlovákia politikai arculatának kialakítására irányuló erőfeszítések, amelyek Szlovákia függetlenségének megszerzése óta (1993. január 1.) jelen voltak, 1994 és 1998 között tetőztek, amikor az akkori HZDS–ZRS–SNS (Hnutie za demokratické Slovensko = Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, Zdru¾enie robotníkov Slovenska = Szlovák Munkásszövetség, Slovenská národná strana = Szlovák Nemzeti Párt) kormánykoalíció egy antiliberális, parancsuralmi rendszert próbált kiépíteni.

A szlovák demokrácia akkoriban több sebből is vérzett: megingott a demokratikus intézmények stabilitása, ádáz hatalmi harcokat okozó konfliktusok voltak a politikai elit egyes tagjai között, a kormányzó elit kötekedő politikai stílusából fakadóan nagyon nagy volt a társadalmi megosztottság, az alkotmányosságot szavatoló törvényeket állandóan módosították a hatalom koncentrálása céljából, mindennapos volt a törvényes rend figyelmen kívül hagyása.

Az előbb említett erőfeszítések 1996 után váltak különösen nyilvánvalóvá, amikor a kormánypártok megpróbálkoztak a választási törvény megváltoztatásával. Ez az igyekezet a választási törvénynek pár hónappal az 1998-as választások előtt elfogadott módosításában nyilvánult meg. Az 1998-ban elfogadott törvénymódosítás a nem megegyezésen alapuló választásitörvény-módosítás egyik jellemző példája.

1. A választási szabályok alakulása Szlovákiában 1990 és 1997 között

1990-ben, a kommunista rendszer bukása után, a szlovák parlament által elfogadott, a politikai pártok és mozgalmak működését szabályozó törvény és a választási törvény megteremtette a szabad és demokratikus választásokhoz elengedhetetlenül szükséges intézményes és jogi kereteket. Az ezt követő parlamenti választások (1990, 1992, 1994) pedig megteremtették a többpártrendszerű demokrácia kiépítésnek előfeltételeit, érintkezési pontokat teremtettek az állam és a polgári társadalom között, melyeken keresztül a polgárok képviselői a legfelsőbb törvényhozó testületbe kerülhettek, lehetővé tették a különböző politikai érdekcsoportok képviseletét, befolyásolták a pártok rendszerének alakulását, létrehoztak egy olyan közeget, amelyben a politikai elit kialakulása és tagolódása lehetővé vált, ösztönözték a politikai erők szabad versenyét, befolyásolták a politikai kultúra kialakulását, és emelték a társadalom jogtudatának szintjét. A választásoknak megkülönböztetett, szimbolikus jelentősége is van, mivel a demokratizálódás folyamatának szerves részét képezik, és lehetővé teszik a politikában való részvételt.

A szlovákiai választási rendszer jellemzői:

1. A választási törvény Szlovákiában nem alkotmánytörvény, tehát módosításához nem szükséges a háromötödös szavazattöbbség (90 képviselő a 150-ből): a parlament abszolút (egyszerű) szavazattöbbséggel módosíthatja, vagy egy új törvénnyel hatályon kívül helyezheti. Vagyis elég, ha a 76 jelenlevő képviselőből 39 szavaz a választási törvény módosítása mellett, és azt a parlament elfogadja. A szlovák választási törvény tehát, az alkotmányos rendszer kontextusában értendő esendősége folytán, alkalmas arra, hogy a parlamenti többség azt úgy alakítsa, hogy a választásokon előnyökhöz juthasson (Bárány 5–12. p.).
2. A szlovák alkotmány nem írja elő a választási rendszer típusát, így alkalmat ad arra, hogy az arányos választási rendszert többségivé, ill. a kettő kombinációjává módosítsák.
3. A választási törvény kimondja az arányos választási rendszer elvét, és meghatározza a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöbhatárt az egyes pártok és koalíciók számára. Ez jelentősen befolyásolja a választási stratégiákat az erősen tagolt politikai színtéren. Ez a tagoltság egyébként a szlovák társadalom sokféleségét tükrözi.
4. A választási törvény bevezeti az úgynevezett „meghatározott jelölőlistá”-t, és lehetővé teszi a listán szereplő egyes jelöltekre való szavazást.
5. A választási törvény bevezeti a paritás elvét a választási bizottságokkal kapcsolatban. Ennek alapján a választási bizottsági tagokat a választáson induló pártok delegálják.
6. Az alkotmány szerint a parlamenti képviselők „szabad mandátum”-mal rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a parlamenti képviselők a mandátumukat „egyénenként, legjobb meggyőződésük és lelkiismeretük szerint, mindenféle direktíva nélkül” gyakorolják. Az alkotmány szigorú értelmezése alapján tehát a parlamenti pártok nem adhatnak utasításokat képviselőiknek, illetve nem kényszeríthetik őket egységes szavazásra.

Az 1990-es választási törvény, amely bevezette az arányos választási rendszert, a két világháború közötti Csehszlovákia politikai hagyományaira, a nyugat-európai országok tapasztalataira és végül, de nem utolsósorban arra az általánosan elfogadott álláspontra támaszkodott, miszerint az arányos választási rendszer sokkal demokratikusabb, mint a többségi rendszer. Míg az 1920., 1925., 1929., 1935. és 1946. évi csehszlovák választások az arányos választási rendszert alkalmazták, a kommunista időszak választásai a többségi, egymandátumos választókörzetre épülő rendszer szerint zajlottak (az 1948. évi választást kivéve, de akkor a választási rendszer úgysem befolyásolta volna a kommunista puccs végeredményét). Ezért kaphattak a többségi rendszerű választások antidemokratikus színezetet, és kapcsolódhattak össze az emberek tudatában a kommunista párt vezető szerepével és a rendszer elnyomó voltával. Azok, akik az arányos választási rendszer mellett érveltek, rámutattak a megfelelő intézményes rendszer fontosságára is, amely a politikai erők fejlődését volt hivatott elősegíteni a társadalom különböző politikai, szociokulturális, demográfiai, regionális, etnikai és felekezeti szféráiban. Az 1990 utáni Csehszlovákiában elfogadott választási törvények (a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés által elfogadott választási törvény és a két tagország nemzeti tanácsának választási törvénye) az 1946-os Csehszlovák Alkotmányozó Nemzetgyűlés által elfogadott választási törvényen alapultak. Az arányos választási rendszer Szlovákiában a politikai pártokat a társadalom politikai életének a főszereplőivé tette.

Az 1990-es választási törvénynek – amelyet később többször is módosítottak – két fő célja volt:

1. az arányos választási rendszer bevezetésével megteremteni az egyes politikai csoportosulások érdekeinek megfelelő képviseletét;
2. korlátozó küszöbhatár bevezetésével megakadályozni a pártok mértéktelen szétforgácsolódását.

A küszöbhatár az alábbiakra vonatkozik:

1. A parlamentbe való bejutáshoz szükséges minimális százalékarány 1990-ben 3% volt az önálló pártok számára (1992 és 1998 között ezt felemelték 5%-ra), 7% volt a küszöbhatár a két, illetve három pártból álló koalíciók és 10% a négy és annál több pártot egyesítő koalíciók esetében.
2. A parlamenti választáson induló pártnak vagy mozgalomnak legalább 10 000 taggal kell rendelkeznie. Ha a taglétszám ennél alacsonyabb, a párt vagy mozgalom által szervezett petíciós kampány során a támogatók aláírásaival a párt feltöltheti a hiányzó taglétszámot (ez a kötelezettség nem vonatkozott azokra a pártokra vagy mozgalmakra, amelyek 60 nappal a választások időpontja előtt parlamenti képviselettel rendelkeztek, illetve azokra, amelyek legalább 10 000 szavazatot szereztek az előző választásokon).
3. Egy adott százalékarány fölött a párt jogosult a választási költségeinek kompenzációjára. Az 1990. évi választásokon mindegyik párt, illetve mozgalom, amely az érvényes szavazatok több mint 2%-át megszerezte, jogosulttá vált a pártra leadott minden szavazat után 10 csehszlovák korona visszaigénylésére (ezt az összeget 15 koronára emelték 1992-ben). 1994-től ez a küszöbhatár 3%-ra, az összeg pedig 60 koronára emelkedett szavazatonként. A kompenzációra jogosult pártok és mozgalmak a kompenzáción kívül állami támogatásban is részesülnek. Azok a pártok és mozgalmak, amelyek két egymást követő parlamenti választásokon nem jutnak be a parlamentbe, elveszítik az állami támogatásra való jogosultságukat.

A fent említett korlátozások a már meglevő, egyébként is elég erős politikai tömörülések megerősítését célozták.

1990 és 1997 között Szlovákia négy választókerületre volt felosztva. Az egyes választókerületre jutó mandátumokat a választókerületben leadott összes szavazat alapján számították ki. A maradékmandátumokat a második scrutinium (szavazatszámlálás) során a Hagenbach–Bischoff-féle módszer segítségével osztották szét. A mandátumokat elsősorban a jelölőlistán szereplő sorrend alapján kapták meg a jelöltek, de a preferenciaszavazatok is befolyásolhatták az egyes jelöltek esélyeit: az a jelölt, aki a preferenciaszavazatok (maximum 4 jelöltre lehetett preferenciaszavazatot leadni) több mint 50 százalékát kapta (1994-től 10%-át), a mandátumok elosztásánál előnyt élvezett.

1990 és 1997 között Szlovákiában a választási törvények alapjában véve változatlanok maradtak, bár Vladimír Meèiar miniszterelnök (egyben a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke) többször is kifejezte a választási törvények és az egész választási rendszer megváltoztatására irányuló szándékát. Ez alatt az időszak alatt a törvény több módosítást is megért (1992-ben, 1994-ben és 1995-ben): a parlamentbe való bejutáshoz szükséges küszöbhatár (1992) és a választási költségek kompenzációjára való jogosultság kritériumának megváltoztatásán (1992, 1994) kívül a szükséges preferenciaszavazatok százalékarányát is megváltoztatták 50%-ról 10%-ra (1995). Az adott pártra leadott összes szavazat 10%-át preferenciaszavazatként megszerzett képviselők az előttük álló képviselők helyébe kerülhettek. Eredetileg a jelöltek mint póttagok voltak jelölve azok helyett, akik nem a jelölőlista sorrendje alapján kaptak mandátumot. 1995 után az adott párt, függetlenül a jelölőlistán szereplő sorrendtől, szakmai szempontokat figyelembe véve dönthetett arról, hogy kit küld a parlamentbe a mandátumáról leköszönő képviselő helyett. A pótképviselő helyzetének ügye főleg a HZDS számára volt fontos, mivel 1994-ben parlamenti képviselőik közül sokan kormánytagok lettek vagy más posztokat foglaltak el, amelyek kizárták mandátumuk gyakorlását, így mandátumukat más jelölteknek kellet elfoglalniuk.

2. Az 1990., 1992. és 1994. évi parlamenti választások és a többpártrendszer fejlődése

1990-ben 16 politikai tömörülés (ebből két koalíció) indult a választásokon. Közülük 7 tömörülés (9 párt, ill. mozgalom) lépte túl a 3%-os küszöbhatárt – ezek szerezték meg az összes szavazat 92,3 százalékát. A parlamenten kívül rekedt pártok csak a szavazatok 7,7 százalékát kapták (kb. 260 000 szavazó).

1. táblázat: Az 1990. évi parlamenti választások eredményei:

VPN – Verejnos» proti násiliu = Nyilvánosság az Erőszak Ellen; FMK = Független Magyar Kezdeményezés; KDH – Kres»anskodemokratické hnutie = Kereszténydemokrata Mozgalom; SNS – Slovenská národná strana = Szlovák Nemzeti Párt; KSS – Komunistická strana Slovenska = Szlovákia Kommunista Pártja; MKDM = Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom; DS – Demokratická strana = Demokrata Párt; SZ – Strana zelených = Zöldek Pártja.

Forrás: Voµby 1990. Slovenská národná rada. S©Ú–PVT–MV SR. Bratislava, 1990, 8–12., 118–121. p.

Az első szabad parlamenti választásokat Szlovákiában valójában egy utólagos kommunizmusellenes népszavazásnak is tekinthetjük. A kommunista múlttal szembehelyezkedő pártok (VPN/FMK, KDH, DS, MKDM–Együttélés, SZ) fölényes győzelme az 1989-es változások a társadalom általi megerősítését tükrözték. Ugyanakkor az 1990-es választások a közös csehszlovák állam megőrzését fontosnak tartó pártok támogatottságát is igazolták (VPN/FMK, KSS, DS, KDH, MKDM–Együttélés, SZ), továbbá az is nyilvánvalóvá vált, hogy a független szlovák állam létrehozásának támogatói a választók nem kis hányadát alkotják. A választások a „nemzetiségi alapú voksolás” jelenségét is felszínre hozták a magyar kisebbség esetében.

1990 és 1992 között a szlovákiai pártrendszer jelentős fejlődésen ment keresztül. A VPN kettévált: egyik utódpártja a VPN–ODÚ (Obèianska demokratická únia = Polgári Demokratikus Unió), a másik a HZDS lett. A gazdaság átalakulása lényegesen befolyásolta a választóknak a pártokkal szemben támasztott elvárásait, és újrarajzolta a választók csoportján belüli törésvonalakat. Az 1992-es választások előtt a választási törvényben megváltoztatták a parlamentbe való bejutás minimális százalékarányát.

Az 1992-es választásokon az induló 23 politikai tömörülésből (ebből 4 koalíció) csak 5 került be a parlamentbe (6 párt, ill. mozgalom). Ezek szerezték meg az összes szavazat 76,2 százalékát. A többi párt a szavazatok 23,8 százalékát szerezte meg (több mint 733 000 szavazó).

2. táblázat: Az 1992. évi parlamenti választások eredményei:

SD¥ – Strana demokratickej µavice = Demokratikus Baloldal Pártja

Forrás: Voµby do Slovenskej Národnej rady. 5.–6. jún 1992. S©Ú, Bratislava, 1992, 8–12., 78–81. p.

A választási eredményekből kitűnik, hogy a polgári értékrendet képviselő pártok (ODÚ, DS–ODS [Obèianska demokratická strana = Polgári Demokratikus Párt], Magyar Polgári Párt) nem tudtak képviselőt juttatni a parlamentbe. Ez azért történhetett meg, mivel a választási kampányuk stratégiája messze nem volt ésszerű. Valószínűleg nem vették figyelembe a felemelt küszöbhatárral járó kockázatot. Ezek a pártok összesen kb. 10 százalék körül szereztek szavazatokat – ez elméletileg elég lett volna ahhoz, hogy az akkori parlament harmadik legerősebb pártcsoportosulásává váljanak. A választások győztese, a HZDS, az értékrendileg és ideológiailag nagymértékben elbizonytalanodott választókat vette célba sajátos, széleskörű pártprogramjával. A választók mozgósításában a legnagyobb szerepet a párt karizmatikus vezére, Vladimír Meèiar játszotta. A választási eredmények a nyíltan nacionalista SNS csökkenő támogatottságát és a magyar pártok stabil szavazóbázisát is tükrözték.

Az 1993 és 1994 közötti politikai változások 1994 őszén előrehozott parlamenti választásokat eredményeztek. Mivel az alkotmány a választási időszakot négy évben határozza meg, az előrehozott választásokhoz egy alkotmánytörvény-módosítást kellett a parlamentben elfogadni. 1993 és 1998 között további lehetőség az előrehozott választásokra az lett volna, ha a parlament a kormányprogramot a reguláris választások idejétől számítva hat hónap leforgása alatt háromszor nem szavazza meg. Ilyen esetben az államfőnek jogában áll feloszlatni a parlamentet, és a házelnök ezek után előrehozott parlamenti választásokat köteles kiírni. Az 1999-es alkotmánymódosítás szerint akkor kerül sor előrehozott választásokra, ha a parlament három egymást követő szavazáson leszavaz egy olyan, a kormány által előterjesztett indítványt, amelyet a kormány bizalmatlansági szavazáshoz köt; vagy ha a parlamenti ülés hosszabb időre szünetel, mint azt az alkotmány megengedi; vagy ha az államfőt népszavazás útján nem hívják vissza. A fenti esetek közül egyik sem következett be. A választási időszak 1994-ben a HZDS–SNS kormánykoalíció parlamenti többségének elvesztése miatt rövidült le. Miután a parlament megszavazta a Vladimír Meèiar miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, elfogadtak egy alkotmánytörvény-módosítást, amely lehetőséget nyújtott a választási időszak lerövidítésére és az előrehozott választások kiírására.
1993–1994-ben a pártrendszer fejlődésének felgyorsulását figyelhetjük meg, amelyet két ellentétes – egységesítő és felbontó – erők párhuzamos működése határozott meg. Két frakció vált ki a HZDS-ből, ezek 1994-ben létrehozták a Demokratikus Uniót (DU – Demokratická únia). A DU-hoz később csatlakozott az NDS [Národno-demokratická strana = Nemzeti Demokrata Párt] is, melyet viszont az SNS-ből kivált mérsékeltek alkottak. A három magyar párt (MKDM, Együttélés, Magyar Polgári Párt) megalakította a Magyar Koalíciót. A politikai spektrum bal szárnyán elhelyezkedő pártok (SD¥, SDSS [Sociálnodemokratická strana Slovenska = Szlovák Szociáldemokrata Párt], SZS [Strana zelených na Slovensku = Szlovákiai Zöldek Pártja], HP [Hnutie podnikateµov = Vállalkozók Pártja]) megalakították választási koalíciójukat Közös Választás néven (Spoloèná voµba).

1994-ben 18 politikai tömörülés indult a választásokon, ebből három volt a koalíció. A 18-ból 7 tömörülés jutott be a parlamentbe. Ez a hét tömörülés az összes szavazat 87 százalékát szerezte meg. A parlamentből kimaradt pártok a szavazatok 13 százalékát kapták (több mint 374 000 szavazó).

3. táblázat: Az 1994. évi parlamenti választások eredményei:

Forrás: Voµby do Národnej rady Slovenskej republiky konané 30. 9 a 1. 10. 1994. ©Ú SR, Bratislava, 1994, 10–17., 93–97. p.

Az 1994-es választások eredményei megerősítették a HZDS széles körű támogatottságát. A mozgalmon belüli konfliktusok nem voltak hatással a mozgalom támogatottságára. A baloldali pártok csúfos vereséget szenvedtek főleg amiatt, hogy a Közös Választás nevű koalíción belül az egyes pártok közötti együttműködés terméketlennek bizonyult. Két új párt jutott parlamenti képviselethez: az ultrabalos, populista ZRS és a liberális DU. A választások eredményei bizonyították az SNS csökkenő népszerűségét, valamint a „nemzetiségi alapú voksolás” további jelenlétét (sőt erősödését) a magyar kisebbség körében.

Szlovákiában az 1990 és 1997 között lezajlott parlamenti választások közvetett eredményei az alábbiak voltak:

• egy, a pártok közti versengést ösztönző környezet fenntartása, amely a pártok struktúrájának fejlődéséhez járult hozzá;
• egy aránylag stabil pártrendszer kialakulása;
• a pártok és mozgalmak az államtól való függetlenségének elérése;
• a politikai pártok tradicionális funkcióinak gyakorlásához való kedvező feltételek létrehozása (az állampolgárok bevonása a demokratizálódás folyamataiba, a polgári társadalom és az állam közötti kapcsolatok közvetítése, a társadalom egyes csoportjai – beleértve a nemzeti kisebbségeket is – érdekeinek a képviselete, politikai elit toborzása törvényhozási és közigazgatási feladatok elvégzésére).

Az egyetlen változtatás, amely a fent említett periódusban jelentősen befolyásolta a politikai erők struktúráját, a parlamentbe történő bejutás küszöbének 1992-ben megszavazott határát 3%-ról 5%-ra (az egyedül induló pártok számára) emelő törvénymódosítás volt. Ez a változtatás viszont parlamenti konszenzuson alapult, és az érintett pártok sem támadták. A küszöbhatár felemelésének az volt a célja, hogy visszaszorítsa a pártok aprózódását, ösztönözze az ideológiailag rokon pártok fúzióját, és hogy – bár nem közvetlenül – rávegye a választókat a nagyobb politikai képződmények támogatására. Ez az elképzelés viszont naivnak bizonyult, mivel túlértékelte a választási szabályzatnak a pártok alakulására kifejtett hatásait, és nem vette figyelembe más tényezők (szociokulturális, szociodemográfiai, ideológiai, regionális, etnikai, vallási stb.) jelenlétét. Mivel 1992-ben a választási törvényt csak néhány hónappal a választások előtt módosították, a kisebb pártoknak nem volt idejük stratégiát váltani (például koalícióra lépéssel). Paradox módon a változtatás azokat a pártokat érintette, amelyek leginkább támogatták a küszöbhatár 3 százalékról 5 százalékra való emelését. Bár a módosítás következtében az 1992-es választások után kevesebb politikai tömörülés képviseltette magát a parlamentben, ugyanakkor az összes szavazat 24 százalékát olyan pártokra adták le, amelyek nem kerültek be a törvényhozásba. Ezek a szavazatok úgymond „kárba vesztek”, és csak a nagyobb pártokat erősítve a képviseleti arány lényeges torzulásait okozták. A parlamenti mandátumok elosztása után a szavazatok 37 százalékát megszerző HZDS a 150 mandátumnak csaknem a felét, azaz 74-et tudhatta a magáénak. Az a tény hogy a parlamentbe való bekerülés küszöbhatárának felemelése egyedül nem akadályozza meg a pártok szétforgácsolódását, bebizonyosodott az 1994-es választásokon, amikor 7 politikai tömörülés jutott a parlamentbe, ugyanannyi, mint 1990-ben.

3. A választási törvény módosítása mint a politikai küzdelmek fegyvere

1990 és 1994 között a szlovákiai politikai küzdőtéren nem éltek vissza a választási törvénnyel. Ez a helyzet a HZDS–ZRS–SNS kormánykoalíció megalakulásakor változott meg, amely hatalomra kerülésének első pillanatától egy sógor–koma kapcsolatra építő parancsuralmi rendszer bevezetésére törekedett. Ennek a koalíciónak a ténykedése folytán a szabad politikai verseny gyakorlására kialakított tér jelentősen leszűkült, és az ellenzék kiszorult a törvényalkotás és a hatalomgyakorlás ellenőrzésének folyamataiból. Amint azonban a demokratikus ellenzék polgárok általi támogatottsága növekedni kezdett, a HZDS–ZRS–SNS koalíció azonnal a választási szabályok módosításával próbálkozott.

1996 közepétől a közvélemény-kutatások eredményei reális esélyt mutattak a változásra, minthogy a kormánykoalíció támogatottsága visszaesőben volt (1996 júniusára a HZDS-t a biztos szavazók kevesebb mint 30%-a támogatta, és ettől kezdve 21 és 28% között mozogva már nem lépte át a 30%-os határt, miközben az ellenzéki blokk támogatottsága 50% körül stabilizálódott, és elérte azt a határt, amely alkotmányos többséget biztosított volna számára a parlamentben). Ez volt az oka annak, hogy a hatalmon lévő pártok megpróbáltak olyan törvényváltozásokat eszközölni, amelyek képesek lettek volna meghiúsítani az ellenzék valószínűsíthető győzelmét. Mindenesetre a választási törvény módosítása mögött nem az a törekvés állt, hogy széles körű szakmai vita gyümölcseként és a politika szereplőinek konszenzusára építve egy optimális választási modellt hozzanak létre Szlovákia számára. A módosítás egyértelműen a kormánykoalíció egoista elképzeléseit szolgálta.

Az első elképzelések szerint – ahogy azt a HZDS vezetősége 1995–1996-ban jelezte – az arányos választási rendszert felcserélték volna többségi rendszerűre (egyfordulós választás) vagy a kettő kombinációjára oly módon, hogy a képviselők egy részét az arányos választási rendszer szerint választották volna meg, a többiek pedig – az egymandátumú választókörzetekből – külön indultak volna a választásokon. Ez az elképzelés arra épült, hogy a demokratikus ellenzék nagymértékű széttagozódásával szemben (kilenc középnagyságú, ill. kicsi, eltérő politikai profilú párt) az egységes HZDS egyedül vagy a ZRS-szel és az SNS-szel közös jelöltet állítva könnyen szerezhetett volna parlamenti helyeket az egymandátumú szavazókörzetekből.

Egy másik jelét a választási rendszer megváltoztatására irányuló kormányerői törekvéseknek az 1996-os közigazgatási reform tette nyilvánvalóvá. Az országot 79 járásra osztották fel, ez a szám pedig a parlamenti helyek csaknem felének felel meg. Ez a lépés nagy valószínűség szerint a választási körzetek megváltoztatásán alapuló választási manipuláció adminisztratív előkészítése volt.

A választási rendszernek a HZDS elképzelései szerint történő radikális átalakítása azonban a kormánykoalíción belül tapasztalható politikai akarat hiánya miatt meghiúsult. A HZDS koalíciós partnerei (SNS, ZRS) az arányos képviseleti rendszer eltörlését a puszta létezésüket fenyegető veszélyként értelmezték. Mi több, az ellenzéki pártok sem helyeselték a változtatást.

A HZDS-nek tehát – főként az ellenzék által elfogadott koalíciós stratégia miatt – újra kellett értékelnie eredeti elképzeléseit a választási reformról. A választási időszak félidejében (1996 őszén) három ellenzéki (konzervatív, ill. liberális beállítottságú) párt (a két középnagyságú Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokrata Unió, valamint a kis Demokrata Párt) megalakította a Kék Koalíció nevű politikai tömörülést azzal a szándékkal, hogy azt fokozatosan szabályos választási koalícióvá alakítják át. A Kék Koalíció középjobbos demokratikus ellenzéki blokként definiálta magát. Pártjai között a fő összetartó erő pártprogramjaik hasonlósága volt. Nyilatkozataik szerint készen álltak az együttműködésre a többi demokratikus párttal, beleértve a baloldali, illetve a magyar kisebbség érdekeit képviselő pártokat is.

A pártok szerkezetének jelentős átalakulására a köztársasági elnökválasztás kapcsán került sor 1997-ben. Ez a szlovák alkotmányosságot érintő kérdés ösztönzőleg hatott az ellenzék sorainak rendezésére. Az ellenzék fontosnak tartotta egy olyan alkotmánytörvény-módosítás keresztülvitelét a parlamentben, amely megelőzhetné egy, az akkorihoz hasonló (a parlament képtelen volt államelnököt választani) krízishelyzet kialakulását. Miután a kormánykoalíció visszautasította az ellenzék által kezdeményezett, közvetlen elnökválasztásra vonatkozó alkotmánytörvény-módosítás támogatását, az ellenzék aláírásgyűjtésbe kezdett a közvetlen elnökválasztás kérdését rendező referendum kiírása érdekében. A referendumot azonban 1997 májusában a belügyminiszter elszabotálta (Mese¾nikov–Bútora 1997). Ez meggyőzte a KDH, DU, DS, SDSS és SZS vezetőit egy nagy választási koalíción belüli kapcsolatok szorosabbra fűzéséről. 1997 júliusában a fent említett pártok megalakították a Szlovák Demokratikus Koalíciót (Slovenská demokratická koalícia – SDK). Az SDK választási stratégiája két fő célt követett:

1. kiküszöbölni a veszélyét annak, hogy a kisebb pártokra (DS, SDSS, SZS) leadott szavazatok kárba ne vesszenek;
2. többségi hatást elérni a pártok szerkezetén belül, s ezzel aláaknázni a HZDS domináns pozícióját.

Az SDK (KDH–DU–DS–SDSS–SZS) koalíciós szerződésének aláírását követő közvélemény-kutatások megerősítették a választási stratégia helyességét. A biztos szavazók több mint 30 százaléka választotta volna az SDK-t, ami azt bizonyította, hogy a koalíció egyes pártjainak sikerült megőrizniük szavazóbázisukat. Az SDK megalakulásának pillanatában Szlovákia legerősebb politikai tömörülésévé vált.

Az SDK – mint a választások megnyerésére reális eséllyel pályázó párt – megjelenése a HZDS-t arra kényszerítette, hogy újragondolja a választási törvény módosítására vonatkozó elképzeléseit. Az SDK jelenlétében sem a többségi, sem a vegyes választási rendszer nem biztosította volna automatikusan a HZDS választási győzelmét. Mi több, a meghiúsított népszavazás szorosabbra fűzte az együttműködést az összes ellenzéki tömörülés között (SDK, Magyar Koalíció és SD¥), ami – a kombinált rendszer esetén – az egymandátumos választókörzetekben az egész ellenzéket összefogó tömörülések létrehozását is eredményezhette volna. A HZDS tehát ahelyett, hogy tovább kardoskodott volna a többségi vagy a vegyes választási rendszer bevezetése mellett, inkább a választási törvény olyan értelmű megváltoztatására kezdett törekedni, amely még inkább megnehezítette volna az ellenzéki koalíciók részvételét a választásokon. A HZDS megpróbálta a KDH, DU, DS, SDSS és SZS koalícióra lépése által az SDK számára így keletkezett mindkét előnyt – azaz a kisebb pártokra leadott szavazatok megmentését és a többségi hatás elérését – kiküszöbölni. Ezt úgy próbálta meg elérni, hogy a választási törvénymódosítás bevezetett egy koalíción belüli 5 százalékos küszöbhatárt, azaz minden egyes párt egy adott koalíción belül el kellett, hogy érje az 5 százalékos küszöbhatárt ahhoz, hogy a koalíció részeként a parlamentbe kerülhessen. Technikailag a koalíción belül érvényes küszöbhatár azt jelentette, hogy a koalíción belüli pártok jelöltlistája mint a közös jelöltlista része jelent meg (minden pártnak a koalíción belül külön szavazólappal kellett rendelkeznie). A módosítás nem engedte meg, hogy az egyik párt jelöltje a másik párt szavazólistáján szerepeljen, továbbá megtiltotta, hogy a koalíción belül az 5 százalékos küszöbhatárt túllépő párt szavazatokat adjon át a küszöbhatárt nem teljesítő pártnak. Ilyen esetben a szavazatok egyszerűen elvesztek volna. Ilyen körülmények között teljesen lehetetlenné vált volna bármilyen választási koalíció létrehozása. A módosítás lehetetlenné tette, hogy a kis pártok a nagyobb pártokkal választási koalícióra lépjenek, s kimondottan arra kényszerítette őket, hogy beolvadjanak a nagyobb pártokba, s ezzel valójában megszűnésüket okozta. A módosítás koalíciók ellen irányuló éle több mint nyilvánvaló volt (lásd még: Dostál 1998, Bárány 1998, Kresák 1998). Az időzítés szempontjából a módosítás előkészítése és elfogadtatása rövid idővel, gyakorlatilag néhány hónappal a választások időpontja előtt zajlott le, nagyon kevés időt hagyva az ellenzék számára a felkészülésre.

A módosítás egy országos szintű választókörzetet határozott meg, erősítve a közigazgatás hatalmát a választási folyamatban, ezenkívül leszűkítette a választási bizottságok hatáskörét, és szigorúbb szankciókat vezetett be a médiák ellen a választási törvény megsértése esetére. Az országos választókörzet bevezetése a HZDS-nek azzal az igyekezetével is összefüggött, hogy minél több szavazatot aknázzanak ki a mozgalom vezérének, Vladimír Meèiarnak a népszerűségéből. Több szlovák, illetve külföldi szakértő szerint a választási törvény módosítása ellentétben állt a demokratikus verseny alapelveivel, előnyöket teremtett egy bizonyos politikai csoport számára, és kapukat nyitott a potenciális választási manipulációknak (lásd még: Lebovic 21–35. p., Conragan: Analysis…, Vyjadrenie…).

A módosításról szóló parlamenti vita 1998. március végén kezdődött, négy hónappal a választások időpontja előtt, illetve kevesebb mint három hónappal a jelöltlisták regisztrációjának határideje előtt. A parlament 1998. május 20-án elfogadta a törvénymódosítást. A vita során a parlament 200 módosító javaslatot fogadott el, ezek közül viszont egyik sem érintette az ellenzék által leginkább kifogásolt intézkedéseket. A szavazás során a törvénymódosítást kizárólag a kormánypártok képviselői támogatták.

A módosítás nyilvánvalóan diszkrimináló volta a HZDS-nek azt az erőfeszítését tükrözte, hogy minden lehetséges eszközzel hatalmon maradjon, illetve hogy megakadályozza a két legerősebb ellenzéki tömörülés (Szlovák Demokratikus Koalíció és a Magyar Koalíció) részvételét a választásokon. Ugyanakkor a módosítás a kisebb politikai pártok helyzetét is bonyolította, mivel megakadályozta, hogy ezek nagyobb pártokkal koalícióra lépve vegyenek részt a választásokon.

A megváltozott választási feltételekre reagálva az érintett pártok a választási stratégiájuk megváltoztatása mellett döntöttek. Mindkét koalíció (az SDK és a Magyar Koalíció) kényszerítve volt egy koalíción belüli magasabb szintű integráltság kialakítására. A Magyar Koalíció pártjai úgy döntöttek hogy a három párt (Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, Együttélés, Magyar Polgári Párt) egy politikai tömörülésben egyesül – a Magyar Koalíció Pártjában (MKP) (lásd még: Sándor 245–254. p.). Az SDK pártjai (KDH, DU, DS, SDSS és SZS) viszont egy új „választási párt”-ot alakítottak egy közös jelöltlistával. A listára a jelöltek a d’Hondt-módszer alapján előre meghatározott arányok szerint kerültek. Ezek az arányok az egyes pártok viszszamenőleges (1996 júniusától 1997 júniusáig) támogatottságát tükrözték. Az SDK megalakulása tehát nem vonta maga után a tömörülést alkotó egyes pártok összeolvadását, illetve megszűnését. Az öt alapító párt megtartotta függetlenségét, de külön nem delegált jelöltet. Az ideológiai eltérések tekintetbevételének érdekében az SDK-n belül különböző platformok alakultak, amelyek az egyes pártok profiljainak feleltek meg (kereszténydemokrata, liberális, liberálkonzervatív, szociáldemokrata és zöld) (lásd még: Mese¾nikov 49–61. p.).

A HZDS ügyködése, hogy közvetlenül a választások előtt megváltoztassa a választásokat szabályozó törvényeket, felkeltette a nyilvánosság érdeklődését is. Az IVO által 1998 januárjában végzett közvélemény-kutatás kimutatta, hogy a lakosság jelentős hányada nem bízik a választások korrekt lebonyolításában. A megkérdezettek 41 százaléka vélekedett úgy, hogy a választások szabad és korrekt légkörben zajlanak le, 37 százalékuk ennek ellenkezőjéről volt meggyőződve, 22 százalékuk viszont nem bocsátkozott jóslatokba a választások tisztaságát illetően. Ez a 22 százalék is a társadalom nagyfokú elbizonytalanodását tükrözte (Bútorová 205. p.).

A közvélemény nyugtalansága a választási törvény nyilvánvalóan inadekvát módosítása és a választási manipulációk lehetősége miatt, valamint az az igyekezet, hogy ezeket a lehetséges manipulációkat elkerüljék, illetve hogy minél több polgárt vegyenek rá a szavazásra, több szlovákiai civil szervezetet arra késztetett, hogy megszervezzék a „Polgári kampány a szabad és igazságos választásokért” nevű akciót (OK 98). Az ellenzéki pártok, a civil szervezetek és a szakszervezetek példásan szervezett akcióinak és a nagy külföldi nyomásnak (EBESZ, EU) köszönhetően az 1998-as választásokon nem történtek rendellenességek.

4. A parlamenti választások jelentősége a szlovákiai politikai élet fejlődése szempontjából

A szeptemberi parlamenti választások az 1998-as év fő eseményének számítottak. A társadalom reakciója a HZDS–ZRS–SNS kormánykoalíció cselszövéseivel kapcsolatban azt mutatta, hogy a választások nem egyszerűen arról szólnak, hogy melyik politikai tömörülés ragadja magához a hatalmat, hanem főleg arról, hogy a választások után milyen irányvonalat követ a szlovákiai politikai rendszer, arról, hogy (az akkori kormánykoalíció győzelme esetén) Szlovákia továbbra is megmarad-e parancsuralmi jegyeket hordozó, instabil intézményrendszerű országnak, ahol az alkotmányosságot és a törvény hatalmát folyamatosan semmibe veszik, avagy (ha az akkori ellenzék nyer) jó eséllyel egy olyan ország kiépítése felé veszi útját, melyet a standard parlamenti demokrácia, stabil, hatásköreiben jól kiegyensúlyozott intézményrendszer és a törvények tisztelete jellemez. Ez a kétféle választási eredmény a külpolitika szempontjából is két teljesen különböző forgatókönyvet határozott meg Szlovákia számára. Az első szerint az ország egyre messzebb sodródott volna az EU-tól és a NATO-tól, míg a másik esetben Szlovákia esélyei az integrációra jelentősen megnőttek volna.

A választásokat megelőző politikai harcra rányomta a bélyegét a kormánykoalíció azon igyekezete, hogy a választási törvényt saját előnyére változtassa meg. A választási törvény módosításának ügye azt a nyilvánvaló tényt támasztotta alá, hogy a hatalmon lévő pártok, de főleg a HZDS, képtelen elviselni a hatalom átadásának a gondolatát, s nincs is felkészülve rá. Eltökéltségét, hogy ezt megakadályozza, attól való félelme is motiválta, hogy az őket követő politikai erő nem fog habozni, és levonja a következtetéseket a hatalom többéves törvénytelen gyakorlásából, amelyet a törvény előtti egyenlőségnek a közélet különböző területeit érintő programszerű megsértése jellemezett. A következmények levonása magában foglalhatta számos kormányhivatalt betöltő egyén és köztisztviselő büntetőjogi felelősségre vonását is.

A kormánykoalíció a választási törvény módosításán kívül más eszközökkel is megpróbálta az ellenzéki pártokat, főleg az SDK-t – mint a legerősebb ellenzéki tömörülést – kiszorítani a választási küzdelemből. A Központi Választási Bizottság éppen hogy csak (18:17 arányban) elfogadta az SDK jelöltlistáját.A kormánykoalíciót képviselő bizottsági tagok az SDK ellen szavaztak annak ellenére, hogy a bizottság a jelöltlistát teljesen rendben találta. Néhány nappal később a HZDS az alkotmánybíróság előtt kétségbevonta az SDK hivatalos bejegyzését. Ez a lépés is azoknak a véleményét igazolta, akik szerint a HZDS és szövetségesei azért módosították a választási törvényt, hogy annak segítségével, ellenfeleik rovására, beavatkozhassanak a választások folyamatába. Az alkotmánybírósághoz benyújtott keresetben a HZDS vezetője, Vladimír Meèiar azt kifogásolta, hogy az SDK nem igazi politikai párt, hanem egy koalíció, amelyet formálisan független politikai tömörüléssé alakítottak át azért, hogy kijátsszák a koalíciókra vonatkozó választási feltételeket. Meèiar arra kérte az alkotmánybíróságot, hogy törölje az SDK mint párt regisztrációját, vagyis hogy az SDK csak mint koalíció regisztráltathassa magát. Ezzel a HZDS valójában az SDK kizárását kérte. 1998. augusztus 14-én a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága elutasította a HZDS keresetét, s ezzel megerősítette az SDK regisztrációjának jogszerűségét.

5. Az 1998. évi parlamenti választások eredményei

Az 1998-as parlamenti választásokon 17 politikai párt indított jelölteket. A hat politikai tömörülés, amely a parlamentbe került, a szavazatok 94,2 százalékát, míg a parlamentbe nem került pártok a szavazatok 5,8 százalékát (194 000 szavazat) szerezték meg.

4. táblázat: Az 1998. évi parlamenti választások eredményei:

MKP = Magyar Koalíció Pártja; SOP – Strana obèianskeho porozumenia = Polgári Egyetértés Pártja.

Ezekre az eredményekre építve egy széles SDK–SD¥–MKP–SOP koalíció alakult 1998 októberében, amely 1999 júliusában visszaállította az eredeti választási szabályokat (5 százalékos küszöbhatár az egyes pártoknak, 7 százalék a két és három pártból álló koalícióknak és 10 százalék a négy és ennél több pártból álló koalícióknak).

6. Befejezés

A választási törvény módosítása Szlovákiában 1998-ban a nem konszenzuson alapuló választási reform bevezetésének jó példájául szolgál. A módosítás ahelyett, hogy a választás szabályait optimalizálta volna, az akkor uralkodó politikai hatalom érdekeit szolgálta, hatalmon maradása esélyeit növelve. Ez a „reform” egyáltalán nem volt tekintettel sem a szlovák társadalom sokszínűségére, sem a pártok akkori struktúrájára, sem pedig az 1990 és 1997 közötti választási rendszer tapasztalataira. A választás szabályainak közvetlenül a választások előtt történő megváltoztatása az igazságosság és a jogszerűség alapelveinek durva megsértése volt, mivel a szavazótábor 40 százalékának támogatását élvező politikai szervezeteket juttatta hátrányos helyzetbe. A választási szabályok nem konszenzuson alapuló módosítása arra kényszerítette ezeket a politikai pártokat, hogy – a választásokon való részvételük érdekében – megváltoztassák jogi státusukat, illetve belső szerkezetüket. Valójában egy kisebbségben levő politika erő kényszerítette rá az akaratát a többségre. Hogy ez megtörténhetett, az a módosítást kezdeményező politikai csoportnak a törvényhozói és a végrehajtói struktúrákban elfoglalt domináns pozíciójával magyarázható. A módosítást követő fejlemények viszont bebizonyították, hogy a hatalmi érdekek érvényesítése önkényes változtatások által egy olyan társadalomban, amelyik demokratikus felépítését alapjában véve még megőrizte, jelentősen korlátozottak. Az idő rövidségének ellenére a módosítás által veszélybe került politikai pártoknak sikerült választási stratégiájukat úgy alakítani, hogy megfeleljenek a kihívásnak. A hatalomváltás után az új hatalom 1999-ben visszaállította a diszkriminációmentes választási törvényt.

IRODALOM

Analysis of the Draft of Amendment of the Act Governing Elections for the Slovak Republic. Washington, The American Bar Association Central and East European Law Initiative, 1998.
Bárány, Eduard: Zdroj nestability politického systému SR. In: Parlamentná demokracia a formovanie obèianskej spoloènosti. Pre¹ov, FF UPJ©, 1995.
Bútorová, Zora: Development of Public Opinion: from Discontent to Support of Political Change. In: Bútora, Martin – Mese¾nikov, Grigorij – Bútorová, Zora – Fisher, Sharon (eds.): The 1998 Parliamentary Elections and Democratic Rebirth in Slovakia. Bratislava, Institute for Public Affairs, 1999.
Conragan, Carol: Zákon o voµbách do NR SR z r. 1998. Sporná novela [1998 Parliamentary Election Law: Amendment in Controversy]. Washington, IFES, 1999.
Lebovic, Peter: Political Aspect of the Election Law Amendments. In: Bútora, Martin – Mese¾nikov, Grigorij – Bútorová, Zora – Fisher, Sharon (eds.): The 1998 Parliamentary Elections and Democratic Rebirth in Slovakia. Bratislava, Institute for Public Affairs, 1999.
Mese¾nikov, Grigorij: The 1998 Elections and the Development of the Party System in Slovakia. In: Bútora, Martin – Mese¾nikov, Grigorij – Bútorová, Zora – Fisher, Sharon (eds.): The 1998 Parliamentary Elections and Democratic Rebirth in Slovakia. Bratislava, Institute for Public Affairs, 1999.
Mese¾nikov, Grigorij – Bútora, Martin (eds): Slovenské referendum ’97: zrod, priebeh, dôsledky. Bratislava, In¹titút pre verejné otázky, 1997.
Sándor, Eleonora: The Political Parties of the Hungarian Minority in the 1998 Elections. In: Bútora, Martin – Mese¾nikov, Grigorij – Bútorová, Zora – Fisher, Sharon (eds.): The 1998 Parliamentary Elections and Democratic Rebirth in Slovakia. Bratislava, Institute for Public Affairs, 1999.
Vyjadrenie Národneho demokratického in¹titútu pre medzinárodné zále¾itosti k slovenskému volebnému zákonu. Bútora, Martin 1998.