Bordás Sándor: A rendszerváltás társadalmi következményei (Értékzavarok és pszichopátia)

A rendszerváltás (1989) óta Szlovákia jelentős változásokon ment keresztül. Csehszlovákia 1992-es kettéválása különösen a magyar nemzetiségű polgárokban okozott csalódást, s ez direkt vagy indirekt formában hozzájárult – az egyébként is átalakuló társadalomban – az értékek komoly változásához. A pszichológusok és pszichiáterek beszámolóiból tudjuk, hogy az értékítéletek változásának függvényében estek és esnek szét eddig stabilnak hitt érzelmi hátterű rokoni, baráti kapcsolatok, és szövődnek újak, gyakran az érdekek és a számítások alapján. Úgy tűnik, az így kialakult kapcsolatokban nem divat a becsületesség, sőt a túlélésre, az egzisztencia megőrzésére, az anyagi jólét fenntartására stb. való hivatkozással akár törvénysértő dolgok elfogadását és elismerését is tolerálják.

Az országban nőtt a bűnözés aránya, és olyan, eddig viszonylag ismeretlen jelenségekkel kell szembenézni, mint a kábítószer-fogyasztás, a prostitúció, a játékautomaták iránt kialakult szenvedélyek, a már kezelhetetlennek tűnő korrupció, a gyermeknevelési problémák stb.

A felnőttek értékorientációja viszonylag jól mérhető a serdülőknek az értékekhez való hozzáállásán, így egy teszt segítségével 518 középiskolai tanulót mértünk fel hat értékre vonatkozóan. A teszt 18 állítást tartalmazott a teljesítmény, az érzelmek, a becsületesség és az igazságosság, a család, a hit és a pénz mint érték köréből, melyet a diákoknak egy ötpontos skálán kellett önmagukra vonatkozóan megállapítaniuk, hogy mennyire tartják az állítást igaznak, illetve hamisnak. A teszt a következő volt:

Kérem, értékelje saját álláspontját az alábbi skála alapján:

• 2 – teljesen igaz,
• 1 – igaz,
• 0 – számomra közömbös,
• -1 nem igaz,
• -2 – egyáltalán nem igaz.

1. Fontos, hogy szeressem azt, amit csinálok.
2. A tudást mindenek fölé helyezem.
3. Tanulással minden elérhető.
4. A szorgalom a legfontosabb számomra.
5. Becsületes munkával mindent elérhetek.
6. Ha keményen fogok dolgozni, sok pénzem lesz.
7. A pénz számomra a legfontosabb.
8. Pénzzel mindent megszerezhetek.
9. Ha hiszek a dolgokban, akkor azok beteljesednek.
10. Hittel mindent el lehet érni.
11. Önmagamban hiszek legjobban.
12. Fontos nekem, hogy szeressenek.
13. Igazán akarok szeretni valakit.
14. Nekem a család a legfontosabb.
15. Általában az érzelmeket helyezem mindenek fölé.
16. Mindennél fontosabb az egészség.
17. Az igazságtalanságot nem tudom elviselni.
18. Én igyekszem igazságos lenni.

A teszt során arra voltunk kíváncsiak, hogy az állításokat a diák mennyire tartja magára vonatkozóan igaznak, illetve hamisnak. Így egy ötpontos skálát alakítottunk ki, de a végleges értékelésnél gyakorlatilag csak kettőt használtunk fel, egynek véve az igaz válaszokat (pozitív választás) és egynek a nem igaz válaszokat (negatív választás). A részeredmények alapján kiderült, hogy nagyon kevés volt a közömbös (nulla) választás, ezért ezt külön nem értékeltük.

A felmérést Nagymegyeren a kereskedelmi akadémia és gimnázium tanulóival végeztük el.

1. értékkör: Teljesítmény

Az ember életében az elvégzett teljesítmény komoly értéket jelent, különösen akkor, ha figyelembe vesszük annak motivációs rendszerét. Az elvégzett teljesítménynek kellene biztosítani sikerélményeink jelentős részét, pozitívan visszahatva a motivációs rendszerre. Úgy tűnik, ez a folyamat az első osztályban még viszonylag jól működik, hiszen a tanulással, a munkával, a tudással kapcsolatos választások többnyire pozitívak (61,34%), de ez a negyedik osztályra már jelentősen csökken (39,6%), a negatív megítélés viszont lényegesen megnő.

Véleményünk szerint ebben az értékkörben kapott majdnem ötvenszázalékos negatív választás háttere családszocializációs és társadalmi okokban keresendő. Az iskola másodlagos szerepet játszik, bár pozitív pedagógusmodellekkel ez az eredmény nyilván javítható.

2. értékkör: Érzelmek

Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy az érzelmek a negyedik osztályra veszítenek pozitív értékükből, sőt az érzelmek negatív megítélése a duplájára növekszik (12,05%).

3. értékkör: Becsületesség, igazságosság

A becsületesség, igazságosság állításokra adott válaszok paradox módon alakultak. Az eredmények értelmezését két szempontból végeztük: egyrészt az 5. és 6. állításra, másrészt pedig a 17. és 18. állításra adott válaszok alapján. A becsületes munka pozitív megítélése az első osztályra volt jellemző (62,77%, ám ez egyébként is szerény eredmény), ez a negyedik osztályra szinte drasztikusan 23,08%-ra csökken, ugyanakkor a becsületesség negatív megítélése a negyedik osztályra eléri a 70,77%-ot. Tehát az érettségiző fialok több mint 70%-a úgy érzi, hogy becsületességgel nem fog sokat elérni az életben.

A kemény munka és a pénz összefüggésének a megítélése nagyon alacsony pozitív értékről indul (34,04%), ami a negyedik osztályra 13,08%-ra csökken, a negatív megítélése viszont 55,32%-ról 76,15%-ra emelkedik a negyedik osztályra. Ebből arra következtethetünk, hogy az érettségizők kb. 76%-a úgy véli, hogy kemény munkával nem lehet sok pénzhez jutni.

Az igazságosság és a becsületesség megítélése általánosságban viszont 96,27%-ban pozitív az első osztályban, bár a negyedik osztályra ez is 91,9%-ra csökken. A paradoxon óriási, hiszen a ma érettségiző fiataloknak igazságosnak, becsületesnek kell maradniuk (91,9%) akkor, amikor tudják, hogy becsületes munkával semmit sem érhetnek el (70,77%), és ha keményen fognak dolgozni, akkor sem lesz elegendő pénzük (76,15%).

4. értékkör: A család

A családnak mint a társadalom legkisebb sejtjének a megítélése volt a következő értékkör. Bírósági, gyermekvédelmi pszichológiai tanácsadói statisztikákból tudjuk, hogy növekszik mind a válások, mind a gyermeknevelési problémákkal küszködő szülők száma. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a fenti negatív folyamatok hatására a középiskolások véleménye hogyan formálódik. Eredményeink azt mutatják, hogy az első osztályban elég nagy százalékban tartják fontosnak a családot, és pozitívan ítélik meg, de a negyedik osztályra ez az eredmény kb. 10%-kal csökken, ugyanakkor a negatív megítélés nulla százalékról 10,00%-ra emelkedik. Mivel a serdülő- és ifjúkorúaknak fejlődés-lélektani helyzetükből fakadóan önállósulási és érzelmi elszakadási törekvéseik vannak, ezért ezek az eredmények inkább jelzés értékűeknek foghatók fel.

5. értékkör: A hit

Ennél az értékkörnél nem a vallási hitre gondoltunk elsősorban, hanem az elvekben, a történések lefolyásában, a dolgok alakulásában és az önmagukban való bizalomra, hitre voltunk kíváncsiak. Az eredmények a pozitív megítélésnél osztályonként eléggé váltakoznak; sem egyértelmű növekedést, sem csökkenést nem lehet kimutatni. A negatív megítélés esetében a negyedik osztályra viszont 51,92%-os emelkedéssel találkozunk, ami véleményünk szerint magas, és egyfajta kilátástalanságot tükröz. Bár a serdülő- és ifjúkorra jellemző a mindenben való kételkedés, ezért ezeknek az eredményeknek is inkább jelzés értékük van.

Egyik osztály sem dicsekedhet erős önbizalommal, mivel a pozitív értékek csak 60–71 százalék között mozognak. Ez abból a szülői-nevelői magatartásból fakad, hogy tájainkon mind a szülő, mind pedig a pedagógus inkább büntet, és keveset dicsér, jutalmaz. A büntető nevelési módszerrel aláássák a gyermek önértékelését és önbizalmának megerősödését.

6. értékkör: A pénz

Az utolsó értékkör kérdései a pénz megítélésének a pozitív, ill. negatív voltára vonatkoztak. A fogyasztói társadalmak fejlődésük folyamán többnyire pénzcentrikussá váltak, melyekben az emberek gyakran a pénzt helyezik az első helyre, és csak később következnek a többi értékek, az érzelmek, az emberi kapcsolatok, a család, a hit értéke, és nagyon sok esetben a becsületesség a nagyobb anyagi javak megszerzése érdekében háttérbe szorul. A filmeken, a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül a pénz hatalma eléri a középiskolás korosztályt is, és nemegyszer környezeti modelleken felerősödve válik a személyiség egyedüli mozgatórugójává. A táblázatból látjuk, hogy a pénz pozitív megítélése több mint duplájára emelkedik a negyedik osztályra. A negatív megítélése viszont a negyedik osztályra 73,93%-ról 59,23%-ra csökken. Ez azt jelenti, hogy negyedik osztályra a pénz fontossága és értéke jelentősen növekszik.

Végül a pénz szerepének a növekedéséhez adjuk hozzá a becsületesség és igazságosság értékkörnél kialakult paradoxont, a teljesítményhez való negatív hozzáállás növekedését, az érzelmek és a család jelentőségének a csökkenését, a hit negatív megítélésének a növekedését, és akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy Thomas Mann-nak igaza van, amikor azt írja, hogy „Jól tudom, és Isten is tudja előre, hogy az ő parancsait nem fogják megtartani, és az ő szavai ellen mindenkor és mindenütt vétkeznek majd. De mindenesetre jéghidegség fogja körül annak szívét, aki ezt megtöri, mert az ő húsába és vérébe is be van írva, és jól tudja, hogy a szavak érvényesek.”

Sajnos úgy tűnik, Thomas Mann-nak ebben az állításában nincs igaza, főleg a pszichopatákat (szociopatákat, antiszociálisokat) illetően. Mint korábbi kutatásokból (Cleckley 1976) tudjuk, a pszichopaták nem ismerik azokat a mély affektív állapotokat, amelyek a köznapi élet tragédiáihoz és győzelmeihez vezetnek. A pszichopátiát 14 fő kritérium mentén jellemzik: 1. átlagos vagy magas intelligencia; 2. a pszichózis általános jegyeinek, így az irracionalitás különböző formáinak hiánya; 3. pszichoneurózis – így az „idegesseg” – hiánya; 4. a felelősségtudat hiánya; 5. az igazság semmibevétele; 6. a szégyenérzet hiánya; 7. antiszociális viselkedés bűntudat nélkül; 8. képtelen a tapasztalatából tanulni; 9. az affektivitás általános szegénysége; 10. az őszinte belátás hiánya; 11. az elébemenésre, kedvességre kevés reakció; 12. az élettörténetben nincs komoly öngyilkossági kísérlet; 13. szexuális jellegzetességek: gyenge nemi vágy, „alkalmi” jellegű szexualitás; 14. kezdetei legkésőbb 20 éves kor körül.

A 14 jellemző közül gyakran a pszichopátiás triászt emelik ki, mely szerint a pszichopata nem szorong, nincs bűntudata és nem tanul (okul) a hibáiból. Később Cleckley három pozitív jellemzőt is említ, ezek a pszichopata báj, a magyarázás önértékelés és az impulzivitás. Ezt Kulcsár Zsuzsa (1991) a „vándorkedvvel” és a jó motorikus képességgel egészíti ki.

Cleckley fontos megállapítása, hogy ezeket a személyeket mind a börtönökben, mind a társadalom megbecsült alakjai között megtalálhatjuk. Feltételezésének illusztrálására sikeres üzletemberek, orvosok és pszichiáterek példáival szolgál. Így ír: „Ezeknek a személyiségeknek a zavara igen mélyreható. Köztük és a folyton börtönbe kerülő pszichopaták között csak annyi a különbség, hogy sokkal hatékonyabban és hihetőbben képesek azt a látszatot fenntartani a külvilág felé, hogy normálisak. A fő különbség talán az lehet, hogy a pszichológiai egészség álarcát vagy homlokzatát jobban »odaerősíti« a sikeres anyagi érvényesülés.”

És itt érkeztem el a felvetett hipotézishez: vajon az 1989-es változásokkal megnövekedett-e a pszichopátiás személyek száma? Avagy valami másról van szó? Az utóbbi évek statisztikáiból tudjuk, hogy mind az erőszakos bűncselekmények, mind pedig az egyéb bűncselekmények száma jelentősen nőtt. Szlovákiában például az utóbbi időben nagyon sok ismert társaság ment tönkre sikkasztás, csalás miatt (ezek általában kisbefektetőktől gyűjtöttek be különböző célra pénzeket). A tönkrement társaságok zöménél kimutatható a csalás és a sikkasztás.

Egy amerikai epidemológiai felmérés során az átlagpopulációban – három különböző körzetben – a pszichopátiás személyiségnek a teljes életkorra szóló prevalenciáját 2,4–3,3% közöttinek találták. A csúcs a 24–44 éves kor között (3,1–5,2%) van, és ez a 45–64 éves kor között hirtelen csökken (1,1–1,9%). Az esetek „eltűnését” spontán javulásnak tudták be.
Természetes, hogy nem minden bűncselekmény mögött áll pszichopátiás személyiség, de izgalmas volna olyan kutatást folytatni, hogy az átlagpopulációban nálunk hány százalékot tesz ki ez a személyiség. Magasabb-e az amerikai átlagpopulációnál, avagy sem. Jogosan felvetődik a kérdés, hogy a serdülő- és ifjúkorúak értékorientációja körüli zűrzavar milyen mértékben járul hozzá a pszichopátiás gondolkodás kialakulásához, különösen akkor, ha azt érzékelik, hogy a büntetés a független és korrupt bíróságoknak köszönhetően elkerülhető. (Szlovákiában több közvélemény-kutatás is igazolta, hogy a bíróságok a legkorruptabbak.)

Az antiszociális személyiség sajátosságait kutatva feltételezhetők bizonyos biogén hajlamosító tényezők (Hare 1983; Kulcsár 1991), de az is kétségtelen, hogy különböző lelki befolyás-tapasztalat és tanulás adja meg a személyiség- és viselkedészavar tartalmát és irányát.

„Az egyik alapvető tapasztalati hatótényező az elutasító, elégedetlen vagy egyenesen ellenséges szülői viselkedés. Ennek sokszor az a kiváltója, hogy a csecsemő – alkati okoknál fogva – nehezen kezelhető (ingerlékeny, dühös, sírékony stb.), és hamar belekerülhet a sztereotip megítélés mentén a »kibírhatatlan kis szörnyeteg« kategóriájába. Ez aztán akár egy életen át tartó szülő–gyerek háborúskodás alapja lehet.”

Persze a szülői ellenszenv még számos más forrásból is eredhet. Sokszor a gyermek ártatlanul válik bűnbakká: a szülők ugyanis reá helyezik át egyéb (házassági, foglalkozási, társadalmi) frusztrációik miatti haragjukat. Végül akármi is a forrás, a lényeg az eredmény: a szülő kegyetlen és domináns viselkedése. A harag haragot szül, modellt ad a vikariáló tanulásra. Az pedig már mindegy, hogy a gyerek tudatosan utánozza-e a szülő dühös és ellenséges viselkedését, vagy – nem lévén más alternatíva – választja azt. Valószínűleg mind az utánzás, mind a belső szentesítés működik. A gyerek tehát magába építi a hosztilitás szülői modelljét, és másokkal szembeni dühének kifejezésére is ezt használja eszközül.

Az antiszociális típus alakulásában szerepet játszó tényezők között ugyanilyen fontos lehet a szülői modellek hiánya. Ha a szülők kevés útmutatással szolgálnak gyermekeiknek, magukra hagyják őket, ha a család csonka (főként akkor, ha az apa hagyja magára az anyát a gyerekekkel, és hiányzik a családfenntartó apa, a tekintély és biztonság letéteményese, az anya pedig agyonhajszolt a munkától és a pénztelenségtől), akkor a gyerek hamarosan az „utcán találja magát”, az „utca neveli fel”. Nem ritka az sem, hogy a gyerek az apa „eltűnését” és az anya hajszolt figyelmetlenségét elhagyatottságként éli meg. Identitás- és modellkeresésük során az ilyen gyerekek általában kortársaik felé fordulnak, éspedig olyanok felé, akiknek hasonló sors jutott, akik szintén céltalanul kóborolnak a közömbös, ha nem éppen ellenséges világban (Döme, 1996).

Ebben a világban találják meg azokat a modelleket (többnyire pszichopátiás személyiségjegyekkel rendelkező modelleket), melyeket követésre érdemesnek tartanak. Az óriási veszély a pszichopátiás személyiség kialakulása szempontjából a gyermek serdülő- és ifjúkorában található meg, mivel ez a kor egyébként is az identifikációs forradalom kora. Ha viszonylag jól működik a szülő–gyermek kapcsolat, akkor is történhet eltolódás a pszichopátiás viselkedések felé az értékek körüli zavarok miatt, melyekre a serdülők különben is érzékenyen reagálnak, mint a fenti felmérésből ezt láthattuk.

Annak ellenére, hogy a pszichopátiás személyiségzavar a legalaposabban vizsgált az összes személyiségzavar között, és klinikai, genetikai és pszichobiológiai jellemzői a leginkább ismertek, sem a pszichoterápiás, sem a gyógyszerterápiás, sem pedig a műtéti beavatkozások nem sikeresek.

A pszichodinamikus terápiák sikertelenségének az az oka, hogy ezek a személyek nem tűrik el az intimitást, és igen heves viszontáttételt ébresztenek a terapeutában. Az operáns kondicionáláson vagy tanuláselméleti paradigmákon alapuló viselkedésterápiák nem hozták meg a tartós javulást, hiszen a pszichopatáknak kifejezetten problémás a tapasztalatból való tanulás. A családterápiák úgy módosulnak, hogy a terápiás segítségnyújtás többnyire a családnak szól, és nem a pszichopatának a pszichopátiája enyhítése végett. Ugyanis ezek a családok jelentős, krónikus diszkonfortot élnek meg, ezért rászolgálnak a támogatásra, hiszen gyakran kifejezett bűntudatuk van az antiszociális családtag miatt.

A gyógyszerterápiák a pszichopaták kezelésében több kutató egybehangzó véleménye szerint ellentmondásosak és eredménytelenek.

A különböző elhelyezések (kórház, börtön, börtöngazdaság stb.) zárt és strukturált környezeti keretei között zajló kezelések a terápiás közösség elveit használják fel. Beszámoltak antiszociális viselkedés eredményes kezelésről nyitott elhelyezési keretek között alkalmazott programban, ahol a hierarchikus, konfrontatív élmények tűntek hatékonynak. Ezek kezelési programokat kínálnak a rendszerint büntetett előéletű személyek számára egy nem orvosi, tanácsadásos modellen belül.

Néhány éve alkalmaznak olyan, a vad természetet járó és „meghódító” (ún. wilderness) programokat, melyek fizikai és szellemi kihívásokat alkalmazó és erőfeszítéseket igénylő kezelési eljárások (Reid–Matthews 1980), s az antiszociális személyek szociális és interperszonális gyengéire irányulnak. Ezekben az expedíciós programokban (sziklamászás, hegyi patakokban kajakozás, szafari stb.) közös elem, hogy az egyéntől és a csoporttól is elkötelezettséget és felelősséget követel meg. A feladat vagy élmény veszélyforrásokat tartalmaz, túl kell ezeket élni. A természetet nem lehet becsapni, és nincs pardon, ha a meggondolatlan cselekvés következményei előállnak. A programok rendszerint hierarchikusan strukturáltak, először a kempingezési, hegymászási alapismeretekkel ismertetik meg a résztvevőket, például az antiszociális adoleszcenseket, majd egy 7–12 napos expedíció következik. Egyes programok egyéni teljesítményt igénylő, „szólóban” megoldandó feladatokat is tartalmaznak.

Az igazán megterhelő és kihívást jelentő programok általában jó eredménnyel jártak: nemcsak a kriminális visszaesés csökkent, hanem rendszerint a szociális és interperszonális készségek is javultak. A pszichológiai tesztek szerint pedig sokszor kimutathatóan nőtt az önbizalom és önbecsülés.

Véleményem szerint a hangsúlynak a megelőzésen kell lennie a pszichopátia kezelését illetően: pl. jó és betartatott törvények, erkölcsileg feddhetetlen pedagógusok, morálisan magas szinten álló véleményformáló személyek (polgármesterek, papok stb.), a brutális akciófilmek cenzúrája vagy teljes betiltása a tévétársaságoknál és a mozikban. Olyan alkotásokat kellene előtérbe helyezni, ahol a valódi emberi értékek nyújthatnak modellt, okozhatnak katarzist a valamilyen szereppel azonosulni vágyó néző számára.

Jegyzetek

* Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia Komáromban megrendezett A rendszerváltás
(-változtatás) mérlege című tudományos konferenciáján 2002. április 27-én.

Irodalom

Cleckley, H. M. 1976. The Mask of Sanity: An attempt to clarify some issues about the so-called psychopathic personality. St. Luis, CV Mosby.
Döme László 1996. Személyiségzavarok. Budapest, Cserépfalvi Könyvkiadó.
Hare, R. D. 1983. Diagnosis of antisocial personality disorder in two prison population. American Journal of Psychiatry, 140, 887–890. p.
Kulcsár Zsuzsa 1991. Pszichopátia. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Reid, W. H.–Matthews, J. 1980. A wildwerness experience treatment program for antisocial offenders. Internacional Journal of Offender Therapy and Comparative Criminology, 24, 171–178. p