Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

szerző

Németh Erika

Németh Erika: A felsoszeli bognár- és kovácsmesterség szakszókincsének vizsgálata (A két népi mesterség egymásrautaltsága a mindennapi életben, s ennek visszatükrözodése a szinonimitás vizsgálatában)

A lexikológia a szókincs kutatásával foglalkozó nyelvészeti diszciplína. Ennek kutatatása azért is fontos, mert a szókincs a nyelvi rendszer legdinamikusabban változó része. Új szavak befogadása és teremtése jellemző a csoportnyelvekben. Egy csoport lehet szakmai, területi, társadalmi stb. meghatározottságú, de legfőbb jegye, hogy az azonos csoportba tartozók tudatában élő szavak a csoportbeliek körében használatosak (Elekfi 1988, 275–283). Tehát ugyanazon mesterséget, foglalkozást űző, ugyanazon tudománykörben dolgozó emberek sajátos szakmai szókincsét nevezzük csoportnyelvi szókészletnek. Kétségtelen tény, hogy az azonos foglalkozásúak ugyanúgy csoportot alkotnak, mint azok, akiket azonos kedvtelés, műveltség, életkor stb. kapcsol össze, bár ezeket a hobbi- vagy szabadidőnyelveket nem szokták szaknyelveknek nevezni (Grétsy 1988, 92). A világirodalmi lexikon a szaknyelveket a csoportnyelvek között tartja számon, vagyis a szaknyelveket, a gyermeknyelvet, a tolvajok és a kártyások nyelvét összefoglalóan csoportnyelveknek nevezi. Ez esetleges téves következtetésekre ad lehetőséget, éppen ezért Grétsy László a félreértés elkerülésére sajátos megoldást ajánl. „Én… megszüntetném a csoportnyelvek megnevezését és a szaknyelveknek, valamint a tolvajnyelvnek mint ez alá rendelt fogalmaknak egymás mellé rendelését, helyette különnyelvekről beszélnénk, és ez alá rendelném a szaknyelveket egyfelől, mint olyanokat, amelyeknek mind logikailag, mind nyelvtanilag, mind nyelvileg rendezett, definiált, valamilyen módon intézményesített terminológiájuk van, másfelől mindazokat, amelyek ebből a körből felsorolt ismertetőjegyek hiánya miatt kizáródnak, alkalmi nyelveknek nevezném” (Grétsy 1988, 93).