Gyurgyík László: A csehszlovákiai magyarság felekezeti megoszlásának alakulása 1921 és 1991 között

Dolgozatomban a csehszlovákiai magyar lakosság felekezeti megoszlására vonatkozó adatokat elemzem a felekezeti megoszlást is rögzítő népszámlálások adatai alapján.

Az első világháború után megalakult Csehszlovák Köztársaságban a két országrész vallási, felekezeti összetételében is jelentős eltérések mutathatók ki. A gazdaságilag elmaradott Szlovákia lakossága tradicionálisan vallásos volt, a fejlett iparral rendelkező cseh országrészekben a szekularizáció, elvilágiasodás elsősorban az értelmiség és a munkásság jelentős rétegeit távolította el az egyházaktól. Szlovákiában egy alig néhány ezer főt kitevő rétegtől eltekintve a teljes lakosság valamelyik egyház tagjának vallotta magát (1. táblázat). A magukat felekezeten kívülieknek deklarálók aránya 0,23%, az ismeretleneké 0,02% volt. A cseh országrészekben (Csehország Morvaországgal és Sziléziával együtt) a felekezeten kívüliek száma meghaladta a 700 ezret, vagyis az országrész lakosságának 7,2% – át. A lakosság döntő többsége a cseh országrészekben és Szlovákiában is a katolikus egyház tagjának vallotta magát; Csehországban a lakosság 82%?a, Szlovákiában a római és görög katolikusok összesített részaránya 77,4% – ot tett ki. Míg Szlovákia felekezeti összetételében a további meghatározó felekezet az evangélikus, a református és az izraelita egyház volt (12,8%, 4,8%, 4,5%), Csehországban a huszita tradíciókra alapozó, a köztársaság létrejöttével egy időben alakult nemzeti egyház, az ún. csehszlovák egyház volt a második legjelentősebb egyházi tömörülés. (Tagjainak száma meghaladta az 520 ezret, az országrész lakosságának 5,23% – át.) A két jelentősebb evangélikus egyházhoz tartozók, azaz a cseh testvérek és a német evangélikusok száma és aránya már jóval kisebb volt (231 ezer és 151 ezer, 2,3% és 1,5%). A csehországi izraeliták száma 125 ezer fő volt (1,25%).

A szlovákiai magyarság felekezeti megoszlása Szlovákia összlakosságával bizonyos vonatkozásokban hasonló jellegzetességekkel bírt, de azért lényeges eltérések is kimutathatók. Az 1921 – es népszámlálás a szlovákiai magyarok számát 637 183 főben adja meg, s ez az akkori Szlovákia lakosságának 21,2% – a. 1 A magyar római katolikusok száma megközelítette a 450 ezret, vagyis a magyar népességen belüli aránya (70,3%) a szlovákiai értéknek (70,9%) felel meg. A magyar görög katolikusok aránya (2%) az országos értéknek (6,5%) csak töredéke volt. Az evangélikusok aránya, illetve az egyes evangélikus egyházak megoszlása Szlovákia népességén, illetve a magyar lakosságon belül mutat ki igen nagy eltéréseket. A magyarság 24,2% – a, az országrész lakosságának pedig 17,7% – a volt evangélikus. A több mint 530 ezer szlovákiai evangélikus többsége lutheránus (augsburgi evangélikus) (382 ezer fő), a reformátusok száma 145 ezer fő. 2 Sajnos, az 1921 – es adatok nemzetiségi bontásban csak az evangélikusok összesített számsorait tartalmazzák, így a magyar evangélikusok belső megoszlására csak az 1930 – as cenzus alapján következtethetünk. Az alapvető eltérés így is kimutatható; a magyar evangélikusok zöme református, a magyar augsburgi evangélikusok száma a reformátusok alig egyhatodát teszi ki. A református egyház magyar túlsúlya, jellege szintén egyértelműen kiviláglik. A szlovák lakosságon belül a két evangélikus felekezet megoszlása épp fordítottja a magyar lakosságénak: a döntő mértékben lutheránus szlovák evangélikusság mellett a református szlovákság töredéket képez.

Az izraelita felekezetűek száma 136 ezer főt tett ki (az összlakosság 4,5% – a), többségük (51,9%) zsidó nemzetiségűnek vallotta magát. A zsidó felekezetűek magyarságon belüli aránya 3,4%, lélekszámuk 22 ezer fő volt. Nem teljesen érdektelen megvizsgálni a szlovák, illetve német lakosságon belül is az izraelita felekezetűek arányát. A németségen belüli arányuk magasabb, mint a magyar népességen belül (6,5%, 9 ezer fő), a csehszlovák nemzetiségű izraeliták száma ugyan megközelíti a 30 ezret, de arányuk csak 1,5% – hoz közelít.

Az eltérő tradíciók, hagyományok, társadalmi és gazdasági körülmények az elkövetkező időszakban is különböző módon formálták az egyes egyházakhoz tartozók számának alakulását. A cseh országrészekben a felekezeten kívüliek száma több mint 100 ezer fővel emelkedett, részarányuk meghaladta a 7,8% – ot. Az egyes felekezeteknél eltérő tendenciák figyelhetők meg: az ún. nemzeti egyházakhoz tartozók száma és aránya jelentősebb növekedést mutat (a cseh testvérek száma mintegy 60 ezerrel, a csehszlovák egyház tagjainak száma több mint 250 ezerrel, a német evangélikusok száma több mint 30 ezerrel gyarapodott, részarányuk is 2,3% – ról 2,7% – ra, 5,2% – ról 5,3% – ra, illetve 1,5% – ról 1,7% – ra növekedett). A görögkeleti egyházhoz tartozók számának emelkedését részben a kárpátaljai ruténok bevándorlása, részben a görögkeleti egyház irányában megnyilvánuló pozitív diszkrimináció eredményezte. A katolikusok aránya viszont – lélekszámuk csekély emelkedése mellett – csökkent (82% – ról 78,5% – ra). 1930 – ra Szlovákiában a felekezeten kívüliek száma ugyan két és félszeresére (6800 – ról 17000 – re) emelkedett – ezt részben a Csehországból Szlovákiába beköltöző cseh hivatalnok és értelmiségi réteg növekedése, részben a szlovákiai társadalom fokozatos belső átstrukturalizálódása váltotta ki -, de így is csak a szlovákiai népesség alig fél százalékát tette ki.

Az egyes egyházakhoz tartozók száma eltérő mértékben ugyan, de növekedett, a lakosságon belüli aránynövekedés a római katolikus egyház mellett az ortodox és a cseh testvérek, illetve a csehszlovák egyház vonatkozásában jelentős. Érzékelhetően csökkent a református és az izraelita egyházhoz tartozók aránya is (4,8% – ról 4,4% – ra, illetve 4,5% – ról 4,1% – ra). A két népszámlálás közti időszakban a magyar lakosság száma és aránya jelentős mértékben csökkent (45 ezer fővel, azaz 637 ezerről 592 ezerre; 21,2% – ról 17,8% – ra), miközben Szlovákia lakosainak a száma közel 330 ezer fővel emelkedett. Így a magyar lakosság felekezeti összetételében kimutatható arányeltolódások nagyobbrészt az egyes térségekben eltérő módon jelentkező nemzetváltási folyamatok következményei, nem pedig az egyes egyházakhoz tartozók számának reális változásaiból fakad. Ezért a magyar lakosságnál kimutatható felekezeti változások összevetése Szlovákia felekezeti struktúrájának valós változásaival nem megalapozott, hiszen a bekövetkezett változások eltérő okokra vezethetők vissza. Valamennyi egyház, illetve felekezethez tartozó magyarok száma emelkedett, kivéve a felekezeten kívülieket.

A magyar népességen belül a római katolikusok aránya némileg növekedett (70,3% – ról 71,3% – ra), az evangélikus felekezetek (összesített) aránya szintén emelkedett (24,2% – ról 24,8 – ra). Az egyes evangélikus egyházakhoz tartozók részletes adatait nemzetiségi bontásban a korábbi (1921-es) népszámlálás nem tartalmazta. Az 1930 – as népszámlálási adatok szerint a református egyházhoz tartozók száma meghaladta a 126 ezer főt, a szlovákiai magyarság 21,4% – a vallotta magát reformátusnak, az evangélikusok aránya pedig meghaladta a 20 ezer főt, a magyarságon belüli arányuk 3,4%. A magyar zsidóság száma mintegy felére csökkent, s arányuk is 3,4% – ról 1,6% – ra apadt.

A köztársaság egész területén 1950 – ben került sor a következő népszámlálásra. A köztársaság felbomlása, a második világháború harci eseményei, a zsidóság koncentrációs táborokba hurcolása és legyilkolása az ezt követő, elsősorban a magyar és német lakosságot érintő kitelepítések, deportálások, lakosságcserék és a reszlovakizáció az országrész szláv nemzeti jellegének nagymérvű erősödését s ezen belül a magyarság számának drasztikus csökkenését eredményezték. Az egykor heterogén nemzetiségű Csehszlovákia etnikai jellege egyre jobban kezdett az ország megálmodóinak elképzeléséhez idomulni. Mindezen folyamatok – talán a reszlovakizáció kivételével – az egyes régiók felekezeti összetételére is kihatással voltak. Az 1950 – es népszámlálásra a kommunista hatalomátvételt követően, az egyházak mozgásterét nagymértékben korlátozó intézkedések beindulása után került sor. Ennek ellenére a magukat felekezeten kívülinek deklarálók száma és aránya is lényegesen csökkent. (Csehszlovákiában az 1930 – as 850 ezerről 530 ezerre, illetve 6,1% – ról 4,3% – ra.) A felekezeten kívüliek számának csökkenése mind Csehországban, mind Szlovákiában erőteljesen megmutatkozott. Csehszlovákia lakosságának felekezeti összetételében a legszembetűnőbb változás az izraelita felekezetűek számában és arányában következett be (254 ezerről 15,5 ezerre, 4,1% – ról 0,2% – ra csökkent). Csehországban a katolikusok száma és aránya nagymértékben csökkent; ez jelentős mértékben a 3 milliós német lakosság kitelepítésének következménye (1,58 milliós csökkenés, 78,5% – ról 76,4% – ra). Tovább nőtt a magukat nemzeti egyházakhoz tartozók száma és aránya (a cseh testvérek száma 110 ezer fővel, arányuk 2,3% – ról 2,7% – ra növekedett, a csehszlovák egyházhoz tartozók száma 167 ezer fővel, s aránya 7,3% – ról 10,6% – ra emelkedett), a kis lélekszámú görögkeleti egyházhoz tartozók száma közel megkétszereződött. Az 1921 és 1950 közötti népszámlálások során az ismeretlenek aránya néhány tized százalék körül mozgott.

Szlovákiában a zsidóság még nagyobb mértékben fogyatkozott meg mint Csehországban. (Lélekszámuk 137 ezerről 7,5 ezerre, arányuk 4,1% – ról 0,2% – ra csökkent.) Jelentősen növekedett a katolikusok (római és görög katolikusok összesített aránya 78% – ról 82,8% – ra) és a lutheránusok aránya (12% – ról 12,9% – ra), ugyanakkor csökkent a reformátusok száma (146 ezerről 116 ezerre) és aránya is (4,4% – ról 3,2% – ra).

A magyar lakosság felekezeti megoszlásának értékelése az 1950 – es népszámlálás vonatkozásában igencsak problematikus. A magyarság jogfosztottságát követően megtartott cenzus nem nyújt használható adatokat a magyar lakosság számára vonatkozólag, inkább csak nyújt arról információt, hogy a magyarság egészét sújtó intézkedések után oly rövid idővel valójában hányan merték bevallani magyarságukat. 3 Így a felekezeti hovatartozás terén bekövetkezett változások értékelése is inkább csak informatív jelleggel bír. Az egyes felekezeteknél kimutatható változások az országos változásokhoz hasonló tendenciát mutatnak. A nem katolikus egyházakhoz tartozók száma csökkent, a római katolikusok aránya jelentősen növekedett (71,3% – ról 75% – ra), a magyar reformátusok száma közel a felére apadt (126 ezerről 73 ezerre), a magyarságon belüli arányuk némileg csökkent (21,4% – ról 20,5% – ra). Az 1950?es cenzus nemzetiségi adatainak a megbízhatatlanságát a felekezeti megoszlás szempontjából is megerősítik a reformátusok nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok: 1930?ban a reformátusok 86,7% – a, 1950 – ben 65% – a, 1991 – ben 78,2% – a vallotta magát magyarnak. Egyértelmű, hogy 1950 – ben csak a református egyházhoz tartozóknál tízezres nagyságrendű nemzetváltás mutatható ki a magyarságságnál.

Az 1950 – es népszámlálás volt a kommunista uralom alatt megrendezett népszámlálások között az első és egyben az utolsó, amely során rákérdeztek a felekezeti hovatartozásra is. Csak 40 évvel később, az 1989 – es novemberi változásokat követő 1991. évi népszámlálás során kérdeztek rá újból a lakosság vallási hovatartozására. Azonban ez az adatfelvétel már teljesen más valóságtartalmat rögzített a felekezeti hovatartozás vonatkozásában, mint az 1950?nel bezáródó népszámlálások, így az 1991 – es adatok összevetése a korábbival inkább csak informatív jellegű. Annak ellenére, hogy a felekezeti hovatartozást hasonlóan megfogalmazott kérdésekkel tudakolták 1991 – ben, mint 1950?ben, az eltérés legalább két vonatkozása meghatározó. 1950 – ben (és a korábbi népszámlálások alkalmával) a felekezeti hovatartozás jogilag rögzített egyházhoz tartozást, egyháztagságot jelentett. Aki nem tagja egyik egyháznak sem, az a megfelelő oszlopba „felekezeten kívülinek” tüntesse fel magát – olvassuk a népszámlálási adatlapokhoz kiadott útmutatóban, továbbá: az egyházhoz tartozást nem lehet megváltoztatni az adatlapon történő bejegyzéssel. 4 1991 – ben a vallási hovatartozás kategóriája deklaratív jellegű: „Felekezeti hovatartozás alatt valamelyik egyház életében való részvétel, illetve vele való kapcsolat értendő. Mindenki szabadon dönt arról, hogy mely felekezethez tartozónak, illetve felekezeten kívülinek tünteti fel magát, esetleg az adott kérdésre nem válaszol. A 15 éven aluli gyermekek esetében a szülők saját belátásuk szerint töltik ki e kategóriát.” 5

Ebből talán jobban érthető az a vita, amely a demográfusok körében bontakozott ki a kapott adatok értelmezésével kapcsolatban a kérdésre nem válaszolók, az „ismeretlenek” értelmezése vagy akár az egyes felekezetekhez tartozók adatainak valóságtartalmát illetően. 6

A másik lényeges vonatkozás az adatok összehasonlíthatóságát illetően az 1950 óta Csehszlovákia társadalmában bekövetkezett változásokban, az elmúlt 40 év ateista propagandájának következményeiben, általában az egyházhoz, a valláshoz való hozzáállás módosulásában van.

Az 1991 – es népszámlálás a lakosság felekezeti hovatartozásának alakulásában igen lényeges változásokat mutatott ki; a „hívők” – a különböző egyházakhoz, felekezetekhez tartozók – összlakosságon belüli aránya nagymértékben csökkent, s az egyes egyházakhoz tartozók számarányában is jelentős módosulások következtek be. A felekezeti hovatartozás alakulása Csehországban, illetve Szlovákiában igencsak eltérő módon alakult. Csehországban a lakosság kisebb része, 43,9% – a deklarálta valamelyik egyházhoz való tartozását, a magukat felekezeten kívülinek vallók aránya megközelítette a felekezetekhez tartozókét (39,9%), az ismeretlenek 16,7% – ot tettek ki. Szlovákiában felekezetekhez tartozónak vallotta magát a populáció 72,8% – a, felekezeten kívülinek pedig 9,8% – a, 17,4% – a nem töltötte ki a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést. A két tagköztársaság közti diametrális fejlődés gyökerei már a korábbi népszámlálásoknál is kimutathatók. (Csehországban 1950 – ben a népesség 5,8% – a, Szlovákiában alig 0,1% – a volt felekezeten kívüli.)

A két időpont adatsorainak összevetése tehát egyfajta tájékoztatóul szolgál az egyes felekezetekhez, egyházakhoz tartozók, illetve azokon kívüliek igencsak heterogén csoportjainak arányváltozásáról. Ugyanakkor az egyházakhoz tartozás körülhatárolása 1991 – ben igencsak homályos. Ezért ha az elmúlt 40 évben az egyes felekezetekhez tartozók lélekszámában és arányában bekövetkezett változásokat próbálnánk elemezni, akkor a két időszakban a magukat egyházakhoz, felekezetekhez tartozók arányában bekövetkezett változásokat kell összevetnünk. (A továbbiakban a felekezeten kívüli és ismeretlen kategóriákat nem tartalmazó populációra szűkítjük le vizsgálódásunkat.) Ezen számításbeli módosulás elvégzése mind Csehország, mind Szlovákia vonatkozásában a katolikusok (81,3% – ról 88,9% – ra, illetve 76,5% – ról 83% – ra) és az „egyéb” kategóriát (3,2%, illetve 2,9%) jelentős mértékben kitevő szekták arányának további növekedését húzza alá.

Az evangélikus felekezetek aránya kisebb – nagyobb mértékben csökkent, Csehországban a cseh testvérek részaránycsökkenése viszonylag mérsékeltnek tekinthető (4,8% – ról 4,5% – ra), Szlovákiában az evangélikusok és a reformátusok aránya mintegy kétharmadára zsugorodott (12,9% – ról 8,5% – ra, illetve 3,3% – ról 2,2% – ra). A csehországi változások egyik legszembetűnőbb jegye a cseh nemzeti egyháznak tekinthető csehszlovák (huszita) egyházhoz tartozók arányának egyharmadára (11,3% – ról 3,9% – ra) történt zsugorodása. Lélekszám-növekedés Csehországban csak a szekták viszonylatában, Szlovákiában rajtuk kívül a római katolikusok, valamint a görögkeletiek vonatkozásában mutatható ki. A felekezetekhez tartozók arányváltozása az egyes egyházakhoz tartozók számának olykor ellentétes irányú módosulásával járt együtt. A katolikusok arányának emelkedését Csehországban lélekszámuk jelentős apadása kísérte (6,8 millióról 4 millióra), ezzel szemben a szlovákiai katolikusok száma jelentősen emelkedett (2,6 millióról 3,2 millióra). A szlovákiai magyarság felekezeti összetételének módosulását az elmúlt 40 év távlatában csak igen nagy fenntartásokkal lehet a népszámlálási adatok alapján értékelni. Az 1950 – es népszámlálásra vonatkozólag jeleztük e népszámlálásnak a magyar népesség (de ugyanúgy az egyéb nemzetiségek) vonatkozásában igencsak korlátozott hitelességét, így ha ezeket az adatokat hitelesebb források hiányában mégiscsak értékelni vagyunk kénytelenek, akkor e korlátokat tekintetbe kell vennünk. Mivel az 1950 – es népszámlálás során a magyarságnak egy jelentős része nem magyar nemzetiségűnek vallotta magát, e számadatok abszolút értékeire nem támaszkodhatunk. 7 Tehát 1950 – ben az egyes felekezetekhez tartozó magyarok lélekszámára vonatkozó adatok jelentős mértékben (legalább 110 ezer fővel) alacsonyabbak, mint ez a népmozgalmi statisztika alapján becsülhető lenne, ezért első megközelítésben csak a felekezeti arányokat vesszük górcső alá. Ebben a megközelítésben abból az előfeltevésből indulunk ki, hogy a magyarság 1950 – es nemzetiségi bevallását nem befolyásolta meghatározó mértékben felekezeti hovatartozása. Egyrészt erre enged következtetni az 1930 – as és az 1950 – es felekezeti hovatartozások egybevetése, ahol a görög katolikus magyarság számának harmadára történő apadásán kívül (amely a magyarságon belüli viszonylag kis számának következtében csak elenyésző mértékben torzít) nem mutatható ki olyan tendencia, mely az országos változásoktól eltérő lenne. Másrészt azonban a magyar reformátusok identitásvállalásának vannak olyan tényezői, melyek a katolikusokénál bizonyos mértékben eltérő jellegűek. E fenntartásaink ellenére elfogadjuk az így beálló esetleges torzításokat is.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy az elmúlt 40 év ideológiai egyeduralma az országos értékeknél kisebb mértékben mutatkozott meg a szlovákiai magyarság vonatkozásában. Míg az összlakosság 72,8% – a vallotta magát hívőnek (9,8% – a felekezeten kívülinek, 17,4% – a ismeretlen), a magyarság esetében az egyes felekezetekhez kötődők aránya meghaladta a 80,5% – ot, a felekezeten kívüliek aránya 6,6%-ot, az ismeretleneké 12,9% – ot tett ki. Azonban a magyarság hátrányosabb település- és társadalomszerkezete eleve egy – legalábbis formálisan – vallásosabb jellegű népcsoportra kell, hogy utaljon.

Az országos adatok értékelésénél vázoltuk a felekezeti hovatartozás vonatkozásában megfigyelhető leglényegesebb tendenciákat. Részletesebben elemezve a felekezeti hovatartozás alakulását két fő és néhány mellékvonulat figyelhető meg: egészében véve megállapítható a római katolikusság arányának fokozatos növekedése s ezzel párhuzamosan az evangélikus egyházakhoz tartozók jelentős csökkenése. Ugyanakkor hasonlóan ellentétes, de teljesen más okokra visszavezethető a görög katolikusok apadása és a görögkeletiek arányának jelentős növekedése. 8 Ugyanakkor számottevő arányban megnövekedett az „egyéb” kategória többségét kitevő szektákhoz tartozók aránya. A cseh nemzeti egyház súlya tovább csökkent, s a zsidó felekezetűek aránya szinte marginalizálódott.

E tendenciák pontosabb értékelését és számszerűsítését teszi lehetővé, ha csak a magukat hívőknek vallók belső strukturalizálódását nézzük. A nagyobb egyházak, felekezetek aránymódosulásai nem mutatnak jelentősebb eltéréseket az országos és a magyar viszonylatban. A katolikusok aránya 76,5% – ról 83% – ra, a szlovákiai magyarság vonatkozásában 75,1% – ról 80,6% – ra emelkedett. Az augsburgi hitvallású evangélikusok aránya 13% – ról 8,5% – ra, a reformátusok aránya 3,3% – ról 2,2% – ra csökkent, a magyarságon belüli arányváltozás e két egyház vonatkozásában 3,1%-ról 2,7%-ra, illetve 20,5% – ról 14,1%-ra való csökkenés. A görög katolikus és a görögkeleti egyházak eltérő aránymódosulásaiban nem kis mértékben a hívők etnikai jellege is közrejátszott. A kelet – szlovákiai ukrán, rutén, de bizonyos mértékben a szlovák görög katolikusság jobban el tudta fogadni a pravoszláv vallásba való erőszakos bekényszerítést, mint a magyar görög katolikusok. Míg szlovákiai méretekben a görög rítusú katolikusok aránya jelentős mértékben csökkent (6,6% – ról 4,7% – ra), a magyarság vonatkozásában némi emelkedés figyelhető meg (1,2% – ról 1,5% – ra). Az egyéb kategóriában szereplő szekták növekedése pedig az elmúlt évtizedekben a legdinamikusabbak közé tartozik. S úgy tűnik, hogy a magyarság körében kimutatott növekedésük erőteljesebb (0,1% – ról 1% – ra), mint országos viszonylatban (0,3% – ról 0,8% – ra). Az egyes felekezetekhez tartozó magyarok számbeli változásai is nem sokban térnek el az országos változásoktól. Mint már azonban hangsúlyoztuk, az 1950 – es adatok nemzetiségi vonatkozásai nem használhatók, s egy számítási korrekció elvégzése, mely a szlovákiai magyarság 1950?es lélekszámát a népmozgalmi adatok alapján pontosítaná, minden bizonnyal a hivatalos adatoknál pontosabban jelezné a valós helyzetet, de így is csak a nehezen behatárolható valószínűségek szintjén mozgunk. Ennek alapján az 1950 és 1991 közötti változások már némileg eltérnek a hivatalosan közzétettől. Gyakorlatilag minden egyházhoz tartozók száma – a görög katolikusok és a szekták kivételével – csökkent, mindössze a veszteségek arányai eltérők. A római katolikusok száma 368 ezer, a reformátusoké 106 ezer, a görög katolikusok száma 6 ezer, az evangélikusoké 16 ezer körüli értéket venne fel.

Kitekintés

Fölmerül a kérdés, hogy az elkövetkező időszakban milyen változások várhatók Szlovákia és a szlovákiai magyarság felekezeti megoszlásában. A szlovák társadalom az 1989 – es változások után sajátos úton haladt. A nemzetállami keretek megteremtése után a korábbi ellentmondások még szembetűnőbbekké váltak, s ez alól nem jelentenek kivételt az egyházak sem.

A még tradicionálisan vallásos idősebb generáció fokozatos kihalásával az egyházaknak egyre inkább egy új feladattal, az előzőtől egy jelentős mértékben eltérő demográfiai és társadalomszerkezetű és életszemléletű lakosság pasztorációjával kell szembenézniük. Ezek a tömegek az elmúlt évtizedek hagyományos vallásgyakorlatára kevésbé fogékonyak.

Az „ideológiák piacán” a vallási felfogásokon belül is és mellett is a különböző világnézetek egyre erősebben és hatékonyabban jelentkeznek, s bizonyos esetekben az első pillantásra paradoxnak tűnő ötvöződések is megjelennek. A legnagyobb kihívást a „történelmi egyházak” számára az elvallástalanodás és a különböző szekták jelentik, de a 90-es évek társadalmi gyakorlatában nem elhanyagolható a szlovák társadalom különböző szintjein eltérő mértékben manifesztálódó, a kereszténységet és a nacionalizmust ötvözni próbáló bizonyos politikai és egyházi csoportok részéről támogatott ideológia sem.

Jegyzetek

1. Az 1921. évi népszámlálás felekezeti és nemzetiségi megoszlásra vonatkozó adatait a Sèítání lidu v republice Èeskoslovenské ze dne 15. února 1921. III. diel. Praha, 1927, 3. p. közli. Szlovákia lakosságának és nemzetiségeinek lélekszámára vonatkozó Szlovákiára és a szlovákiai nemzetiségek lélekszámára vonatkozó 1921-es népszámlálás adatai az egyes kiadványokban bizonyos mértékben eltérően szerepelnek. Ennek több oka van: az 1921. évi népszámlálás adatait általában Szlovákia mai területére átszámolva adják meg. Kisebb mértékben eltérőek ettől az 1921. évi területre vonatkozó adatok. Az 1920 – as évek első felében még sor került bizonyos határmódosításokra, másrészt Szlovákia területe a második világháborút követő békeszerződések eredményeként is módosult három Pozsony alatti község Szlovákiához történt csatolása következtében. Ezenkívül Kárpátalja és Szlovákia közigazgatási határa is eltért a jelenlegitől. A különböző területnagyságra vonatkozó adatok mellett az első csehszlovák népszámlálás nemzetiségi számsorait még a rendezett, ill. a rendezetlen és idegen állampolgársággal rendelkezők száma is jelentősen befolyásolta.

2. Az augsburgi evangélikusokra vonatkozó adat tartalmazza a sziléziai és a német evangélikusokat is, de számuk nem sokkal haladhatta meg az 1000 főt.

3. Már az 1961 – es népszámlálás rácáfol az azt megelőző cenzus magyarságra vonatkozó adataira. Az 1961 – es népszámlálás a szlovákiai magyarság számát 534 ezer főben adja meg, s ez 166 ezerrel magasabb az 1950 – ben kimutatott értéknél. Amennyiben a népmozgalmi adatok alapján kimutatható népességnövekedést leszámítjuk, akkor a népszámlálási adatok a magyarság számát 110 ezer fővel magasabb értékben adták meg, mint ez a népmozgalmi előrejelzések alapján várható volt. In: Gyurgyík László: Magyar mérleg. Pozsony, 1994, Kalligram Könyvkiadó, 72. p.

4. Sèítání lidu a soupis domu a bytu v republice Èeskoslovenské ke dni 1. bøezna 1950. Díl I. Praha, 1957, 27. p.

5. Sèítanie µudu, domov a bytov 1991. Podrobné údaje za obyvateµstvo Slovenská republika 1992.

6. Csak néhány tanulmányt, illetve hozzászólást említünk, melyek a Demografie című szakfolyóiratban jelentek meg: Pastor, K: Výpovìdná hodnota ¹tatistických údajov o religiozite. Demografie, 1994. 3. sz. 173-179. p. – Kuèera, M: K interpretaci výsledkù sèítání lidu 1991 o nábo¾enském vyznání. Demografie, 1991. 4. sz. 189-191. p.

7. Kuèera, M: i. m. (35. sz. jegyzet.)

8. A görögkeletiek arányának ily mértékű emelkedése és a görög katolikusok csökkenése a két egyházzal szemben megmutatkozó állami egyházpolitika következménye. Az 50 – es évek elején a görög katolikus egyházat a pártállam hivatalosan megszüntette, és a hívőket bekényszerítette a görögkeleti egyházba. Ez az állapot csak 1968 – ban szűnt meg.

Szlovákia felekezeti megoszlása 1921 – 1991

 

Szlovákia felekezeti megoszlása 1921 – 1991, százalékban

* – nincs adat

(A tanulmány az Új Forrás, 1996. 6. számában A csehszlovákiai magyarság felekezeti megoszlásának alakulása címmel megjelent dolgozat módosított változata – Gy. L.)