Rácz Kálmán: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság elõtt (1. rész)

Be­ve­ze­tő

1923 vé­gén az esz­ter­go­mi ér­sek, a székesfőkáptalan, az esz­ter­go­mi és bu­da­pes­ti sze­mi­ná­ri­u­mok, il­let­ve ve­lük együtt öt má­sik ma­gyar­or­szá­gi ka­to­li­kus egy­há­zi in­téz­mény ke­re­se­tet nyúj­tott be a cseh­szlo­vák ál­lam el­len a há­gai szék­he­lyű, ún. Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság előtt. A per­lés oka, a most már kül­föl­di­nek szá­mí­tó in­téz­mé­nyek fel­vi­dé­ki bir­to­ka­in 1919-ben fo­ga­na­to­sí­tott zár­lat volt, mely­nek so­rán a bir­to­ko­kon ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lést ve­zet­tek be, és így meg­fosz­tot­ták az ere­de­ti tu­laj­do­no­so­kat a ke­ze­lés és ha­szon­él­ve­zet jo­gá­tól.
A mai köz­vé­le­mény előtt meg­le­he­tő­sen is­me­ret­len­nek szá­mí­tó ma­gyar–cseh­szlo­vák jog­vi­ta, há­gai per kez­dő­dött meg ez­zel, mely­nek jog­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sai mel­lett a po­li­ti­ka­tör­té­ne­ti jel­lem­zők – eze­ken van e mun­ka hang­sú­lya is – szin­tén fi­gyel­met ér­de­mel­nek. A ma­gyar kül­po­li­ti­ká­ban ját­szott sze­re­pe mel­lett pél­dá­ul az, hogy a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság elé a ka­to­li­kus egy­ház­zal kap­cso­la­tos ügy ke­rült, ami po­li­ti­kai pi­kan­té­ri­át adott a kér­dés­nek, és Há­ga, Esz­ter­gom, il­let­ve a prá­gai és bu­da­pes­ti dip­lo­má­cia mel­lett a Va­ti­kánt is fő­sze­rep­lő­vé tet­te. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött tör­tén­tek to­váb­bá azért is ér­de­ke­sek le­het­nek szá­munk­ra, mi­vel olyan ügy­nek, prob­lé­má­nak je­len­tet­ték az el­ső fel­vo­ná­sát, mely­nek bi­zo­nyos vo­nat­ko­zá­sai a kér­dés több év­ti­zed­re szó­ló ki­kap­cso­lá­sa és a szlo­vá­ki­ai föld­kér­dés ren­de­zet­len­sé­ge okán má­ig ak­tu­á­li­sak.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú után az esz­ter­go­mi ér­sek­ség ja­va­dal­ma­sai és a töb­bi egy­há­zi bir­to­kos az új szom­szé­dok­kal szem­be­ni va­gyon­sé­rel­mé­vel nem volt egye­dül. A ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok utód­ál­lam­ok­hoz ke­rült in­gat­lan­va­gyo­nát il­le­tő ha­son­ló el­já­rás­ra ren­ge­teg pél­da akadt Cseh­szlo­vá­kia mel­lett Ro­má­ni­á­ban és Ju­go­szlá­vi­á­ban is, a ká­ro­sul­tak szá­má­ra re­ményt szin­te csak az a per­lé­si le­he­tő­ség je­len­tett, me­lyet a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés 250. pa­ra­gra­fu­sa nyúj­tott. Az utód­ál­lam­ok kü­lön­bö­ző, el­ső­sor­ban a föld­re­form­ok­ból fa­ka­dó ren­del­ke­zé­se­i­vel szem­ben a tu­laj­do­nuk­ról ter­mé­sze­te­sen le­mon­da­ni nem aka­ró ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok ez­rei él­tek a fel­kí­nált le­he­tő­ség­gel, és at­tól füg­gő­en, hogy hol szen­ved­ték el a kárt, a ro­mán, cseh­szlo­vák vagy ju­go­szláv vi­szony­lat­ban lét­re­ho­zott há­gai dön­tő­bí­ró­ság­hoz for­dul­tak pa­na­szuk­kal.
A dön­tő­bí­ró­ság­ok elé ke­rült ma­gyar ér­de­kelt­sé­gű jog­vi­tá­kat azok jel­leg­ze­tes vo­ná­sai alap­ján több cso­port­ba so­rol­hat­juk. Sa­já­tos jel­lem­zői vol­tak az ún. ag­rár­pe­rek­nek, va­gyis azok­nak a pa­na­szok­nak, me­lyek­nél a ke­re­set tár­gya­ként ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok va­la­me­lyik utód­ál­lam te­rü­le­tén fek­vő bir­to­ká­nak ag­rár­re­form cí­mén tör­tént le­fog­la­lá­sa, il­let­ve az ezért fi­ze­ten­dő kár­té­rí­tés sze­re­pelt. Az ag­rár­pe­rek ká­ro­sult­ja­i­nak több­sé­ge op­táns volt, te­hát olya­nok, akik a ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­guk fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben a vi­lág­há­bo­rú után „op­tál­tak”, s így nem let­tek cseh­szlo­vák, ro­mán vagy ju­go­szláv ál­lam­pol­gár­ok. Az op­tán­sok túl­nyo­mó ré­sze a ro­mán vi­szony­lat­ban fel­ál­lí­tott ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság elé nyúj­tot­ta be ke­re­se­tét. Több mint öt­száz ag­rár­per volt fo­lya­mat­ban a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak so­rán, me­lyek­nél a le­fog­lalt föld­te­rü­let kö­rül­be­lül 1,2 mil­lió kat. hol­dat tett ki, hoz­zá­ve­tő­leg egy­mil­li­árd arany­ko­ro­na ér­ték­kel.
Az egy­há­zi pe­rek, me­lyek kö­zé a té­mán­kat je­len­tő jog­vi­ták is tar­toz­tak, tu­laj­don­kép­pen szin­tén ag­rár­pe­rek vol­tak, hi­szen több­nyi­re itt is a föld­re­form­ok mi­att tör­tént a per­lés, de a ká­ro­sul­tak egy­há­zi mi­vol­tá­ból fa­ka­dó egyéb jel­lem­zők, bo­nyo­dal­mak, töb­bek kö­zött a Va­ti­kán ér­de­kelt­sé­ge e pe­re­ket jel­le­gük­ben a töb­bi ag­rár­per­től el­té­rő­vé tet­ték.
A há­gai bí­ró­sá­gok előtt ezen­kí­vül olyan pe­rek is foly­tak, me­lye­ket ala­pít­vá­nyi ja­vak, bá­nyák, ipa­ri vál­la­la­tok, vas­utak, a Habs­burg-csa­lád tu­laj­do­nát ké­pe­ző va­gyo­nok, to­váb­bá in­gó­sá­gok el­vé­te­le vagy meg­ron­gá­lá­sa mi­at­ti vis­­sza­adás, kár­té­rí­tés cí­mén in­dí­tot­tak. Az át­csa­tolt te­rü­le­tek­ről el­me­ne­kült tiszt­vi­se­lők­nek az el­ma­radt fi­ze­tés vagy nyug­díj fo­lyó­sí­tá­sa vé­gett kö­rül­be­lül há­rom­ezer pe­re volt tár­gya­lás alatt.
A ma­gyar po­li­ti­ka és köz­vé­le­mény ré­szé­ről nagy ér­dek­lő­dést vál­tott ki a ma­gyar–cseh­szlo­vák fó­rum elé tar­to­zó Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem ügye is. Ez a jog­vi­ta, ta­lán ép­pen a per­bé­li ma­gyar győ­ze­lem mi­att vi­szony­lag gaz­dag szak­iro­da­lom­mal ren­del­ke­zik, ami a töb­bi per­ről már ke­vés­bé mond­ha­tó el (Kiss 1991; Váli 1934a, 1934b; An­gyal 1934). Meg­le­pő mó­don a köz­is­mert­nek szá­mí­tó op­táns pe­rek­ről is in­kább csak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött szü­let­tek jo­gi vagy tör­té­ne­ti mun­kák (Markó 1927; Alkér 1927; Szla­dits 1920; Luk­ács 1928; Mat­he­o­vits 1929; Geő­cze 1927; Rut­tkay 1930; Magy­a­ry 1927). Ezek szer­zői azon­ban ak­kor még – ért­he­tő­en – kí­sér­le­tet sem tet­tek a hát­tér­ese­mé­nyek meg­vi­lá­gí­tá­sá­ra. A kö­zel­múlt és nap­ja­ink tör­té­net­írá­sá­ból a kér­dés­ről in­kább csak a kor­sza­kot ös­­sze­fog­la­ló szin­té­zi­sek egy-egy be­kez­dé­sé­ből ér­te­sü­lünk.
A tör­té­net­írás adós­sá­gá­ra a ma­gya­rá­za­tot el­ső­sor­ban a for­rá­sok hi­á­nyos volta,1 és nem a kér­dés je­len­tő­sé­gé­nek alá­be­csü­lé­se je­len­ti. A há­gai pe­rek pénz­be­li tét­jét Beth­len mi­nisz­ter­el­nök 1930-as kép­vi­se­lő­há­zi be­szé­dé­ben ele­mez­te ér­zék­le­te­sen, mely sze­rint a 4500 ma­gyar ér­de­kelt­sé­gű per­ben az összköve­te­lés ér­té­ke meg­ha­lad­ta a két­mil­li­árd arany­ko­ro­nát, és ez a nem­ze­ti va­gyon egy­ki­len­ced ré­szét je­len­tet­te, mely­nek ha csak az el­ma­radt adó­ját ve­szik fi­gye­lem­be, ak­kor is sú­lyos mil­li­ók­tól esett el az or­szág. Er­ről pe­dig Beth­len sze­rint óri­á­si hi­ba len­ne ön­ként le­mon­da­ni (Beth­len 1930). Kép­vi­se­lő­tár­sai kö­zül nem min­den­ki ér­tett egyet a kor­mány pe­rek­hez va­ló ra­gasz­ko­dá­sá­val, és az el­len­zék so­rai kö­zül ar­ra hív­ták fel a fi­gyel­met, hogy a mi­nisz­ter­el­nök és más ve­ze­tő po­zí­ci­ót el­fog­la­ló sze­mé­lyi­sé­gek – töb­bek kö­zött Te­le­ki Pál, vagy az 1921–22 so­rán kül­ügy­mi­nisz­ter Bán­ffy Mik­lós – sze­mé­lye­sen ér­de­kel­tek az ügy­ben er­dé­lyi bir­to­ka­ik mi­att, és szá­muk­ra ez a sze­mé­lyes, il­let­ve egy szűk tár­sa­dal­mi cso­port­ra vo­nat­ko­zó érin­tett­ség je­len­ti a fő mo­ti­vá­ci­ót, nem an­­nyi­ra az or­szág ér­de­ke. A kor­mány ezért egy har­mad­ran­gú kér­dés mi­att hos­­szú éve­ken át fe­les­le­ge­sen ha­da­ko­zik, sőt pri­vát ér­de­ke­ket véd­ve komp­ro­mit­tál­ja a ma­gyar dip­lo­má­ci­át (Beth­len 1930).
A va­gyon­kér­dés és a ma­gyar kül­po­li­ti­ka ös­­sze­füg­gé­sé­nek e meg­le­he­tő­sen sar­kí­tott jel­lem­zé­sé­vel szem­ben meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a kor­mány szá­má­ra ép­pen a há­gai in­gat­lan­pe­rek kül­po­li­ti­kai sú­lyá­ban rej­lett a kér­dés iga­zi je­len­tő­sé­ge. A kül­po­li­ti­kai pri­o­ri­tá­sok­ba il­lesz­ke­dő­en a „ma­gyar ügy” egy olyan nem­zet­kö­zi fó­ru­mot ka­pott ugyan­is, ahol az eu­ró­pai po­li­ti­ka és köz­vé­le­mény ér­dek­lő­dé­se mel­lett a tri­a­no­ni jog­ta­lan­sá­gok de­monst­rá­lá­sá­ra nyílt fo­lya­ma­tos le­he­tő­ség. Kü­lö­nö­sen igaz volt ez az esz­ter­go­mi ér­sek­ség va­gyon­pe­ré­re, mel­­lyel szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a fő­egy­ház­me­gye kor­mány­za­ti in­teg­ri­tá­sá­nak a tri­a­no­ni ha­tá­rok el­le­né­re tör­té­nő fenn­tar­tá­sá­ért – ter­mé­sze­te­sen nem a kom­pe­ten­ci­á­val e té­ren nem ren­del­ke­ző há­gai bí­ró­ság előtt – ví­vott po­li­ti­kai harc is. A ré­gi egy­ház­szer­ve­ze­ti ha­tá­rok­nak az új ál­lam­ha­tár­ok el­le­né­re tör­té­nő meg­őr­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés így Tri­a­non min­den­re ki­ter­je­dő ér­vé­nyé­nek kés­lel­te­té­sé­re is al­kal­mas­nak bi­zo­nyult.
Je­len dol­go­zat a nagy­részt Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült esz­ter­go­mi ér­sek­ség el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni kor­mány­zá­si prob­lé­má­i­nak a bir­tok­pe­rek­kel va­ló ös­­sze­füg­gé­se­it is meg­kí­sér­li is­mer­tet­ni, a fő­egy­ház­me­gyei bir­to­kok vis­­sza­szer­zé­sé­ért foly­ta­tott küz­de­lem be­mu­ta­tá­sá­nak ke­re­té­ben.

Az esz­ter­go­mi fő­egy­ház­me­gye ja­va­dal­ma­sai és a tri­a­no­ni ál­lam­ha­tár

Az or­szág el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni te­rü­let­vesz­te­sé­ge­i­vel együtt a ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház bir­tok­va­gyo­na is je­len­tős mér­ték­ben meg­csap­pant. A Tri­a­non előt­ti Ma­gyar­or­szág ka­to­li­kus egy­há­zi ja­va­dal­ma­i­nak összter­je­del­me kö­zel járt a két­mil­lió kat. hold­hoz, ami 1920-ra egy­mil­lió hold alá csök­kent. A ma­gyar egy­ház el­ve­szí­tet­te te­hát bir­to­ka­i­nak kö­rül­be­lül a felét2.
Mi­vel jo­gi ér­te­lem­ben nem az ál­ta­lá­ban vett ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház szá­mí­tott a va­gyon tu­laj­do­no­sá­nak, ha­nem an­nak egyes in­téz­mé­nyei, így föld­raj­zi el­he­lyez­ke­dé­sük­ből és bir­to­ka­ik te­rü­le­ti struk­tú­rá­já­ból adó­dó­an a vesz­te­ség kü­lön­bö­ző mér­ték­ben súj­tot­ta a ja­va­dal­mas püs­pök­sé­ge­ket, ér­sek­sé­ge­ket, székeskáptalanokat, társaskáptalanokat, re­á­lis apát­sá­go­kat, sze­mi­ná­ri­u­mo­kat, szer­ze­tes­ren­de­ket, ok­ta­tó-ne­ve­lő in­téz­mé­nye­ket és egyéb egy­há­zi jo­gi sze­mé­lye­ket.

1. táb­lá­zat. Az egyes ja­va­dal­mas egy­há­zi in­téz­mé­nyek föld­bir­to­ka­i­nak ha­tár­vál­to­zás utá­ni el­he­lyez­ke­dé­se

For­rás: Esz­ter­go­mi Prí­má­si Le­vél­tár Cat. D/c. Fel­vi­dé­ki bir­tok­ügyek, 2. do­boz

A tri­a­no­ni ha­tá­rok cseh­szlo­vák vi­szony­lat­ban az esz­ter­go­mi ér­se­ki, va­la­mint a kas­sai, rozs­nyói, szat­má­ri ró­mai ka­to­li­kus és a mun­ká­csi, eper­je­si gö­rög ka­to­li­kus püs­pö­ki egy­ház­me­gyé­ket szel­ték. Kö­zü­lük az esz­ter­go­mi egy­ház­me­gye igen sa­já­tos hely­zet­be ju­tott, hi­szen a fel­so­rol­tak kö­zül egyet­len­ként ne­ki ma­radt csak a szék­he­lye Ma­gyar­or­szá­gon, még­pe­dig úgy, hogy te­rü­le­té­nek túl­nyo­mó több­sé­ge Cseh­szlo­vá­ki­á­ban fe­küdt. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en a fő­egy­ház­me­gye ma­gyar­or­szá­gi ré­szén szé­ke­lő ordi­ná­ri­ust az ál­lam­ha­tár vág­ta el fel­vi­dé­ki plé­bá­ni­á­i­tól, a köz­pont­ban szé­ke­lő ja­va­dal­mas in­téz­mé­nye­ket pe­dig az egyik leg­fon­to­sabb be­vé­te­li for­rá­su­kat je­len­tő bir­to­ka­ik leg­na­gyobb és leg­jobb mi­nő­sé­gű ré­szé­től. A to­váb­bi­ak­ban elő­ször a va­gyo­ni hely­zet­ben be­kö­vet­ke­zett vál­to­zást mu­tat­juk be, va­gyis ho­gyan érin­tet­te az új ha­tár az ér­sek­ség, székesfőkáptalan, esz­ter­go­mi sze­mi­ná­ri­um és a Köz­pon­ti Pap­ne­vel­de bir­tok­va­gyo­nát.

Az esz­ter­go­mi ér­sek­ség mint ja­va­dal­mas in­téz­mény tá­mo­ga­tá­sá­ról az ural­ko­dók Szent Ist­ván óta bő­ke­zű­en gon­dos­kod­tak, el­ső­sor­ban bir­tok­ado­má­nyo­zás for­má­já­ban. Az ér­se­ki bir­tok egy­részt a ko­rai ala­pí­tás okán – a ké­sőb­bi ala­pí­tá­sú egy­ház­me­gyék­nek, fő­leg a XVIII. szá­za­di­ak­nak már nem ju­tott ilyen bő­sé­ges ja­va­da­lom –, más­részt a prí­má­si mél­tó­ság­hoz kö­tő­dő meg­kü­lön­böz­te­tett ural­ko­dói kegy­ből adó­dó­an az or­szág leg­na­gyobb­jai kö­zé emel­ke­dett. Az év­szá­zad­ok so­rán nem­csak az ural­ko­dók hal­moz­ták el bir­to­kok­kal és jö­ve­del­me­ző ki­vált­sá­gok­kal az ér­se­ki szék

1. áb­ra. Egy­ház­me­gyék és -tartományok a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szá­gon

be­töl­tő­it, ha­nem az in­gat­lan­va­gyon for­rá­sai a te­he­tős csa­lá­dok ma­gán­ado­má­nyo­zá­sai és az ér­se­kek vá­sár­lá­sai, szer­ze­mé­nyei is voltak3. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú vé­gén az ér­se­ki bir­tok­va­gyon összter­je­del­me így már 88 803 kat. hol­dat tett ki, me­lyek Bars, Esz­ter­gom, Hont, Ko­má­rom, Nóg­rád, Nyitra, Po­zsony és Tren­csén me­gyé­ben he­lyez­ked­tek el, és az esz­ter­go­mi, ér­sek­új­vá­ri, gútai, nagysallói, dré­ge­lyi, verebélyi, va­la­mint a po­zso­nyi ura­dal­mi ke­rü­le­te­ket szer­vez­ték meg raj­tuk. A dré­ge­lyi ura­dal­mat és az esz­ter­go­mi né­hány te­le­pü­lé­sét le­szá­mít­va va­la­men­­nyi Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült. A Tri­a­non ál­ta­li vesz­te­ség így az ér­sek­ség va­gyo­ná­ból 51 315 kat. hold­ra rú­gott, amely vár­me­gyén­ként a kö­vet­ke­ző te­le­pü­lé­sek ha­tá­rá­ba tar­to­zó föl­de­ket je­len­tet­te:
1. Esz­ter­gom vár­me­gye – Bart (ma: Bruty) 728 kh, Búcs (Búè) 1587 kh, Duna­mocs (Moèa) 898 kh, Érsek­ké­ty (Kvetná) 726 kh, Far­nad (Farná) 1307 kh, Kéménd (Kamenín) 1086 kh, Kural (Kura¾any) 423 kh, Magy­ar­szőgy­én (Svodín) 1135 kh, Muzs­la (Mužla) 3367 kh, Nagyö­lved (Ve¾ké Ludnice) 1979 kh, Német­szőgy­én (Svodín) 316 kh, Pár­kány (Štúrovo) 212 kh;
2. Ko­má­rom vár­me­gye – Bajcs (Bajè) 6257 kh, Heté­ny (Chotín) 2523 kh, Imely (Ime¾) 449 kh, Kürt (Strekov) 1863 kh, Mar­tos (Martovce) 903 kh, Naszvad (Nesvady) 3651 kh, Per­be­te (Pribeta) 1372 kh, Udvard (Dvory n. Žitavou) 998 kh, Gúta (Kolárovo) 3138 kh, Ke­szeg­fal­va (Kamenièná) 3138 kh, Szímő (Zemné) 316 kh;
3. Hont vár­me­gye – Ipo­ly­hid­vég (Ipe¾ské Predmostie) 631 kh, Hon­tfüzes­gy­ar­mat (Hontianska Vrbica) 466 kh, Szete (Kubáòovo) 772 kh, Bajta (Baj­ta­va) 667 kh, Garam­kövesd (Kamenica n. Hr.) 1146 kh, Leléd (Lelá) 593 kh, Ipo­lys­zal­ka (Salka) 705 kh;
4. Bars vár­me­gye – Bar­slé­dec (Ladice) 470 kh, Garam­szen­tgyö­rgy (Jur n. Hronom) 661 kh, Hölvé­ny (Hulvinky) 448 kh, Nagy­sal­ló (Tekovské Lužany) 714 kh, Aha (Horný Ohaj) 173 kh, Bar­scse­ke (Èaka) 397 kh, Vere­bé­ly (Vráble) 250 kh;
5. Nyit­ra vár­me­gye – Nagy­cé­té­ny (Ve¾ký Cet­ín) 381 kh, Nyit­ra­e­ger­szeg (Jelšovce) 54 kh, Nyit­ra­na­gy­kér (Ve¾ký Kýr) 6 kh, Üz­bég (Zbehy) 579 kh, Ér­sek­új­vár (Nové Zámky) 992 kh, Tar­dos­kedd (Tvrdošovce) 1472 kh, Kino­rá­ny (Chynorany) 78 kh;
6. Po­zsony vár­me­gye – Alsós­zer­da­he­ly (Dolná Streda) 65 kh, Vága (Váhovce) 319 kh, Zsi­gárd (Žiharec) 604 kh, Nagy­szom­bat (Trnava) 63 kh;
7. Tren­csén vár­me­gye – Ribé­ny (Rybany) 46 kh.
Az el­sza­kadt bir­to­kok a jö­ve­del­me­ző­ség szem­pont­já­ból leg­ér­té­ke­sebb ré­sze­ket is tar­tal­maz­ták, me­lyek a Du­na bal part­ján Esz­ter­gom és Ko­má­rom me­gyé­ben, va­la­mint ki­sebb rész­ben Bars me­gyé­ben hú­zód­tak. Itt vol­tak azok a szé­les pusz­ták is me­lye­ket az ér­se­kek je­len­tős anya­gi rá­for­dí­tás­sal a Tri­a­non előt­ti év­ti­ze­dek­ben min­ta­gaz­da­ság­ok­ká fej­lesz­tet­tek. Az in­ten­zív gaz­dál­ko­dá­si for­mák al­kal­ma­zá­sá­ban el­ső­sor­ban Bajcs, Far­kasd (ma Bajcs ré­sze), Any­a­la, Bál­vány­sza­kál­las (Ke­szeg­fal­va ré­sze), Lán­dor (Ko­má­rom ré­sze) és Kaval­hát (Ke­szeg­fal­va ré­sze) je­les­ke­dett (Dó­ka 1997:135). Az észa­kibb te­rü­le­te­ken a más adott­sá­gok­ból fa­ka­dó­an már nem a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés ha­nem az er­dő­gaz­dál­ko­dás do­mi­nált. A pozso­nyp­üspöki és a nagy­sal­lói er­dő­gaz­da­ság is Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült, mind­ket­tő egy­aránt majd 3000 kh er­dő­te­rü­le­tet igaz­gat­va.
Az esz­ter­go­mi szé­kes­főkáp­ta­lant Szent Ist­ván a ha­gyo­mány sze­rint az ér­sek­ség­gel egy­id­őben ala­pí­tot­ta. Kez­det­ben nem volt va­gyon­jo­gi­lag önál­ló, ha­nem az ér­sek­től kap­ta az el­lá­tá­sá­hoz szük­sé­ges ja­va­kat, s csak a XII. szá­zad­ban ju­tott önál­ló bir­tok­jog­hoz. A káp­ta­lan az idők fo­lya­mán szin­tén te­kin­té­lyes va­gyon­ra tett szert, mely­nek for­rá­sai az ér­se­ki bir­to­kok­hoz ha­son­ló­an ki­rá­lyi ado­má­nyo­zás, ma­gán­ado­má­nyo­zás és önál­ló va­gyon­szer­zés egy­aránt vol­tak. Az esz­ter­go­mi ér­se­ki szék ki­vált­sá­gos hely­ze­te a káp­ta­lan ré­szé­re tör­té­nő ki­rá­lyi ado­má­nyo­zá­sok­ban is meg­mu­tat­ko­zott, mi­vel több­ször elő­for­dult, hogy nem­csak a ko­ro­ná­zó ér­sek, ha­nem an­nak ta­nács­adó és ki­se­gí­tő tes­tü­le­te a káp­ta­lan is ré­sze­sült ko­ro­ná­zá­si aján­dék­ban, va­gyis új bir­tok­ado­mány­ban. A fő­káp­ta­lan ja­va­dal­má­nak még a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött is a stal­lu­mok szá­ma sze­rint kü­lön va­gyon­sá­gai vol­tak, te­hát kü­lön va­gyo­na volt a nagy­pré­post­nak és min­den ka­no­nok­nak. Esze­rint hu­szon­két ka­no­no­ki ja­va­da­lom, pra­e­ben­da lé­te­zett, ezen­kí­vül a Lábathlani-féle és a Bak­ács-Ká­pol­na ala­pít­vá­nyi bir­to­ka­i­ból ki­ala­kí­tott két praebenda, il­let­ve az egész káp­ta­lan­nak mint tes­tü­let­nek kü­lön praebendája, ös­­sze­sen te­hát hu­szon­öt. A bir­to­ko­kat egy­ség­ben ke­zel­ték, me­lyek jö­ve­del­mét az egyes ka­no­no­kok­nak éven­te ki­osz­tot­ták meg­ha­tá­ro­zott kulcs sze­rint. Na­gyobb jö­ve­de­lem­rész az elő­ke­lőbb mél­tó­sá­gok­nak, ki­sebb az ala­cso­nyabb ran­gú­ak­nak járt. Ezt a fel­osz­tá­si kul­csot Seré­di prí­más 1932 ja­nu­ár­já­tól ha­tá­lyon kí­vül he­lyez­te, mi­vel a tri­a­no­ni bir­tok­vesz­te­ség mi­att olyan cse­kély jö­ve­de­lem állt ren­del­ke­zés­re, hogy a kulcs be­tar­tá­sa mel­lett a leg­ala­cso­nyabb ran­gú­ak, a mes­ter­ka­no­nok már nem kap­hat­tak an­­nyit, ami a fenn­tar­tá­suk­hoz szük­sé­ges volt, így et­től kezd­ve az ös­­szes ka­no­nok egyen­lő­en ré­sze­se­dett a jö­ve­de­lem­ből. Eb­ben az idő­szak­ban egyéb­ként, ép­pen a jö­ve­del­mek csök­ke­né­se mi­att a hu­szon­két ka­no­no­ki stal­lum­ból már csak ti­zen­ket­tő volt betöltve4.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú vé­gén a káp­ta­lan 53 169 kat. hold föld­bi­rok­kal ren­del­ke­zett, mely­ből 30 987 hold ke­rült cseh­szlo­vák te­rü­let­re. A hu­szon­két igaz­ga­tá­si ke­rü­let bir­to­kai hét me­gyé­ben – Esz­ter­gom, Bars, Hont, Ko­má­rom, Nóg­rád, Nyitra, So­mogy – fe­küd­tek, me­lyek kö­zül So­mogy ki­vé­te­lé­vel min­den­hol ér­ték vesz­te­sé­gek a káp­ta­lant. Esz­ter­gom me­gyé­ben a Du­na bal part­ján volt meg­szer­vez­ve a nánai és a kő­híd­gyar­ma­ti ke­rü­let, me­lyek­hez Nána (Pár­kány ré­sze), Ebed (Obid), Kic­sind (Malá), Kis­ta­ta (Kő­híd­gyar­mat/Kamenný Most ré­sze), Li­bád (¼ubá) és Bars me­gyé­ből Garam­da­másd (Damáša) tar­to­zott. Ko­má­rom me­gyé­ben a Du­na bal part­ján, sík te­rü­le­ten Szen­tmik­ló­son (Udvard/Dvory nad Žitavou ré­sze), Izsán (Iža), Agya­go­son (Mar­tos/Martovce ré­sze) vol­tak a fő­káp­ta­lan gaz­da­sá­gi köz­pont­jai, s hoz­zá­juk tar­to­zott még Csúz (Dubník), Kopán­kút (Csúz ré­sze) és őrs (mai őrsújfalu/Nová Stráž) is. Hont me­gyé­ben a Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült ré­szen Kis­kes­zi (Malé Kosihy), Páld (Pavlice), Helem­ba (Ch¾aba), Sze­bel­léb (Sebechleby), Né­me­ti (Hontianske Nemce) és Gyerk (Hrkovce) ura­dal­mai vol­tak há­rom ke­rü­let­be szer­vez­ve. Bars me­gyé­ben Be­se­nyő (Bešeòov), Tas­zár (Tasáre), Ko­vá­csi (Kozarovce), Nemcsé­ny (Nemèiòany), Kis­apá­ti (Opatová) ke­rü­let­köz­pon­tok­hoz szer­vez­ték Mikó­fal­va (Slepèany), Fakó­ve­ze­ké­ny (Plavé Vozokany), Zsem­lér (Žemliare), Apá­ti, Szlan­ce (Slance), Luko­va (Volkovce), Garam­szen­tbe­ne­dek (Hronský Beòa­dik), Pes­zér (Psiare), Kor­lát (Garamszent­be­ne­dek/Hronský Beòadik ré­sze), Szelc (Selce), Kis­val­kóc (Lukova ré­sze), Ebedec (Obyce), Már­ton­tag (Ebedec ré­sze), ura­dal­ma­it. Nyit­ra me­gyé­ben Cse­hi (Èechynce), Pográ­ny (Po­hra­nice), Ge­ren­csér (Nitrianske Hrnèiarovce) köz­pon­tú bir­tok­tes­tek vol­tak, me­lye­ket vi­szont ha­szon­bér­be ad­tak (Dó­ka 1997:79). A fő­káp­ta­la­ni bir­to­kok­ról meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy itt az er­dők az ér­se­ki gaz­da­sá­gok­hoz ké­pest jó­val na­gyobb te­rü­le­tet fog­lal­tak el, de ér­té­kes fe­ke­te ön­tés­ta­la­jú föl­dek­kel is ren­del­kez­tek, me­lyek el­ső­sor­ban Esz­ter­gom, Ko­má­rom és Hont me­gyé­ben, Kiskeszi, Ebed, Izsa, Kis­ta­ta ha­tá­rá­ban vol­tak (Dó­ka 1997:76).
Az Oláh Mik­lós ér­sek ál­tal 1566-ban Nagy­szom­bat­ban ala­pí­tott Esz­ter­go­mi Sze­mi­ná­ri­um bir­to­kai a töb­bi pap­ne­vel­dé­hez ha­son­ló­an ki­mon­dot­tan cél­va­gyon­ok vol­tak, va­gyis be­vé­te­le­it az in­téz­mény fenn­tar­tá­sá­ra for­dí­tot­ták. A ja­vak ke­ze­lé­sét a fő­káp­ta­lan irá­nyí­tot­ta a kez­de­tek­től fog­va, és eb­ből kö­vet­ke­ző­en a há­gai bí­ró­ság előtt is a káp­ta­lan kép­vi­sel­te a sze­mi­ná­ri­u­mot. A pap­ne­ve­lő bir­tok­te­rü­le­te érin­tet­le­nül 6822 kat. hold volt, mely­ből 5112 kat. hold ke­rült Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz. E te­rü­le­ten az er­dők és me­ző­gaz­da­sá­gi bir­to­kok kö­rül­be­lül fe­le-fe­le arány­ban osz­lot­tak meg. A fel­vi­dé­ki bir­to­kok kö­zül a szép­la­ka­pá­ti (Krásna nad Hornádom) ren­del­ke­ző­ség köz­sé­gei Abaúj me­gyé­ben vol­tak, ide tar­to­zott Gar­bóc (Bohdanovce), Fel­sőol­csvár (Ko­šic­ké Olšany), Alsó­hut­ka (Nižná Hutka), Bes­zter (Byster), Szil­vás­apá­ti (Vyšné Opatské) va­la­mint Le­be­nye (Alsóhutka ré­sze) és Te­le­ki (Szil­vás­apá­ti ré­sze) pusz­ták. A csif­fá­ri (Èifáre) ke­rü­let Bars me­gyé­ben fe­küdt aho­vá köz­pon­ton kí­vül Mel­lek (Me¾ek) és Al­só­ra­kon­ca (Rykynèice) tar­to­zott. A kic­sin­di ke­rü­let is el­sza­kadt, míg Ma­gyar­or­szá­gon a toko­di és tá­ti kör­zet ma­radt (Dó­ka 1997:80).
A bu­da­pes­ti Köz­pon­ti Pap­ne­vel­de bir­to­ka­it I. Fe­renc 1802-es ren­de­le­te óta szin­tén a fő­káp­ta­lan ke­zel­te, így a há­gai bí­ró­ság előtt ezt az in­téz­ményt is a káp­ta­lan kép­vi­sel­te. Bir­to­ka­i­nak túl­nyo­mó ré­sze a tri­a­no­ni Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén ma­radt – 9455 kat. hold­ból 8889 kat. hold – így mind­ös­­sze az 566 kat. hold nagy­sá­gú nyit­ra­pe­res­zlé­nyi (Prese¾any) bir­tok­ra vo­nat­ko­zott a cseh­szlo­vák ál­lam el­le­ni ke­re­se­te.

Zár­lat az egy­há­zi bir­to­ko­kon

A há­bo­rú el­vesz­té­se után, 1918 no­vem­be­ré­től cseh fegy­ve­res ala­ku­la­tok nyo­mul­tak be Ma­gyar­or­szág észa­ki ré­szé­re és fo­ko­za­to­san meg­száll­ták azt. 1919. ja­nu­ár 6-án ju­tot­tak az Esz­ter­gom­mal szem­ben fek­vő Pár­kány bir­to­ká­ba, s et­től kezd­ve szá­mít­hat­juk a fel­vi­dé­ki egy­há­zi ja­va­dal­mak tény­le­ges el­fog­la­lá­sát. Mi­vel a cseh csa­pa­tok a Du­na vo­na­lá­nak át­lé­pé­sét aka­dá­lyoz­va az érint­ke­zést rend­kí­vül meg­ne­he­zí­tet­ték, meg­sza­kadt a rend­sze­res kap­cso­lat az ot­ta­ni bir­to­kok igaz­ga­tá­si szer­vei és az esz­ter­go­mi jó­szág­kor­mány­zó­ság, va­la­mint ez­zel együtt az ordi­ná­ri­us és a fel­vi­dé­ki plé­bá­ni­ák kö­zött. A tu­da­tos el­zá­rás kö­vet­kez­té­ben a fő­egy­ház­me­gyei bir­to­kok, il­let­ve az ös­­szes ma­gyar­or­szá­gi köz­pon­tú egy­há­zi ja­va­da­lom ed­di­gi igaz­ga­tá­si mód­já­nak fenn­tar­tá­sa le­he­tet­len­né vált.
A gaz­dál­ko­dás fo­lya­ma­tos­sá­gá­nak fenn­tar­tá­sá­ra a meg­szál­ló ha­tó­sá­gok tar­tot­tak igényt, és hoz­zá is lát­tak egy új, egy­elő­re ide­ig­le­nes­nek szánt bir­tok­igaz­ga­tá­si szer­ve­zet ki­épí­té­sé­hez. Az új szer­ve­zet érin­tet­te a pil­la­nat­nyi­lag fő­pász­tor nél­kü­li fel­vi­dé­ki egy­ház­me­gyé­ket is, így azon püs­pök­sé­gek ese­té­ben, ahol a fő­pász­tor a meg­szál­lás so­rán el­tá­vo­zott, el­tá­vo­lít­ta­tott vagy ele­ve nem a cseh­szlo­vák ál­lam te­rü­le­tén szé­kelt, a bir­to­kok irá­nyí­tá­sá­ra gond­no­ko­kat bíz­tak meg. A Vavro Šro­bár ve­zet­te szlo­vák telj­ha­tal­mú mi­nisz­té­ri­um a sze­pe­si, besz­ter­ce­bá­nyai, nyit­rai püs­pök­sé­gek, a pan­non­hal­mi ben­cés rend és az esz­ter­go­mi ér­sek­ség va­gyo­ná­ra is ilyen gond­no­kot ne­ve­zett ki. Ezen­kí­vül el­len­őr­ző szerv­ként egy köz­pon­ti gond­nok­sá­got, ku­ra­tó­ri­u­mot ál­lí­tot­tak fel Po­zsony szék­hel­­lyel, Ka­rol Medvecky, a telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter ka­to­li­kus egy­ház­ügyi re­fe­ren­sé­nek elnökletével.5 A ku­ra­tó­ri­um és a gond­no­kok a ja­va­dal­ma­so­kat figy­el­men ­kívül hagy­va tel­je­sen ön­ha­tal­mú­lag in­téz­ked­tek, gaz­da­tisz­te­ket he­lyez­tek át, ál­lat­ál­lo­mányt cse­re­be­rél­tek az ura­dal­mak kö­zött, al­kal­ma­zot­ta­kat vet­tek fel vagy csap­tak el.6 A prí­má­si és káp­ta­la­ni jó­szág­igaz­ga­tó­ság­nak et­től kezd­ve sem­mi­fé­le ren­del­ke­zé­si jo­ga nem volt. Ez az irá­nyí­tá­si rend­szer azon­ban még nem je­len­tett zár­la­tot, és csu­pán né­hány hó­na­pig állt fenn, mi­vel a Ta­nács­köz­tár­sa­ság alat­ti ma­gyar tér­fog­la­lás kö­vet­kez­té­ben meg­szűnt a ku­ra­tó­ri­um és a gond­no­kok te­vé­keny­sé­ge, amit a cseh­szlo­vák fenn­ha­tó­ság fel­újí­tá­sa után már nem is ál­lí­tot­tak vis­­sza. Hi­va­ta­lo­san a telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter 1919. au­gusz­tus 11-i ren­de­le­te szűn­tet­te meg ezen in­téz­mé­nye­ket, amely egyút­tal az ál­la­mi zár­la­tot is el­ren­del­te az em­lí­tett ka­te­gó­ri­ák­ba tar­to­zó egy­há­zi bir­to­ko­kon, és lét­re­hoz­ta azok irá­nyí­tá­sá­nak új szer­ve­ze­tét.
Šro­bár au­gusz­tu­si ren­de­le­te a cseh­szlo­vák föld­bir­tok­re­form fo­lya­ma­tá­ba il­lesz­ke­dett, mely­nek alap­ve­tő tör­vé­nyi in­téz­ke­dé­sei 1918 és 1920 kö­zött lát­tak nap­vi­lá­got. A föld­re­form alap­tör­vény­ének az 1919. áp­ri­lis 16-án kelt 215/1919 sz. tör­vény szá­mít, amely a nagy­bir­tok­ok le­fog­la­lá­sá­ról in­téz­ke­dett. A tör­vény ér­tel­mé­ben le­fog­la­lás­ra ke­rül­tek a 150 hek­tárt meg­ha­la­dó me­ző­gaz­da­sá­gi, il­let­ve a 250 hek­tárt meg­ha­la­dó ve­gyes jel­le­gű (szán­tó, er­dő, le­ge­lő) bir­to­kok (Sbírka… 1919:289–290). Mint­hogy a nagy­bir­tok­ok az egész or­szág te­rü­le­tén szá­mo­sak és nagy ki­ter­je­dé­sű­ek vol­tak, a föld­re­form gya­kor­la­ti vég­re­haj­tá­sá­hoz évek hos­­szú so­rá­ra ki­ter­je­dő el­já­rás­ra volt szük­ség, ami mi­att az ere­de­ti tu­laj­do­nos az eset­leg sok év múl­va be­kö­vet­ke­ző tény­le­ges ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sig vagy az el­ren­delt ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lé­sig to­vább gaz­dál­kod­ha­tott bir­to­kán. A ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű egy­há­zi bir­to­kok ese­té­ben azon­ban a ha­tó­sá­gi aka­dá­lyoz­ta­tás mi­att a tu­laj­do­no­si ke­ze­lés­re nem volt mód, ezért az ál­la­mi kény­szer­ke­ze­lést – ezt ren­de­li el az au­gusz­tu­si jog­sza­bály – szin­te azon­nal al­kal­maz­ták. A zár­la­ti kény­szer­ke­ze­lés jo­gi ér­te­lem­ben tu­laj­do­nos­vál­tást nem je­len­tett, az ere­de­ti bir­to­kos tu­laj­don­jo­ga az eset­le­ges ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sig, il­let­ve a föld­osz­tó ak­ció cél­ja­i­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sig to­vább­ra is fenn­állt. A zár­lat a tu­laj­do­no­sok ren­del­ke­zé­si le­he­tő­sé­gé­nek meg­szűn­tét je­len­tet­te a bir­to­ka­ik fe­lett.
Mit tar­tal­ma­zott pon­to­san a Šrobár-féle ren­de­let? A 6525/19. szám alatt kelt jog­sza­bály a ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok – esz­ter­go­mi ér­sek­ség, esz­ter­go­mi székesfőkáptalan, vá­ci káp­ta­lan, val­lás és ta­nul­má­nyi alap, esz­ter­go­mi és pes­ti pap­ne­vel­de, pan­non­hal­mi ben­cés rend, a le­ké­ri, jás­zói és zir­ci apát­ság – va­la­mint a nyitrai, besz­ter­ce­bá­nyai és sze­pe­si püs­pök­sé­gek Szlo­vá­kia te­rü­le­tén fek­vő min­den in­gó és in­gat­lan va­gyo­nát zár alá he­lyez­te, és gaz­da­sá­ga­ik igaz­ga­tá­sát a po­zso­nyi szék­hel­­lyel fel­ál­lí­tott Ró­mai Ka­to­li­kus Egy­há­zi Ja­vak Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­ra (Centrálna sprá­va kato­lic­kych cirk. ve¾kostatkov) bíz­ta (Pálesch é.n.). 1921-ig újabb ren­del­ke­zé­sek kö­vet­kez­té­ben a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem, a csor­nai pre­mont­rei rend és a győ­ri káp­ta­lan va­gyo­na is zár­lat alá, ez­zel együtt a köz­pon­ti igaz­ga­tó­ság ke­ze­lé­sé­be ke­rült (Pálesch é.n.).
A ren­de­let­ben sze­rep­lő szlo­vá­ki­ai püs­pök­sé­gek bir­to­kai a fő­pász­to­ra­i­kat érin­tő fej­le­mé­nyek mi­att ju­tot­tak a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi in­téz­mé­nyek bir­to­ka­i­hoz ha­son­ló sors­ra. Bat­thyá­ny Vil­mos nyit­rai és Rad­nai Far­kas besz­ter­ce­bá­nyai püs­pö­köt ugyan­is 1919 ele­jén ki­uta­sí­tot­ták Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről, míg Párvy Sán­dor sze­pe­si püs­pök ez év már­ci­u­sá­ban Bu­da­pes­ten el­hunyt. Ké­sőbb a rozs­nyói és kas­sai püs­pö­ki ja­vak­ra is ki­ter­jesz­tet­ték a zár­la­tot, Balás La­jos 1920-as és Fischer-Colbrie Ágos­ton 1925-ös ha­lá­la után. Mi­kor azon­ban 1920 vé­gén a nyitrai, besz­ter­ce­bá­nyai és sze­pe­si püs­pök­sé­ge­ket a Szent­szék szlo­vák fő­pász­tor­ok­kal töl­töt­te be Ka­rol Kmeko, Marián Blaha és Ján Voj­taš­šák sze­mé­lyé­ben, az új ja­va­dal­ma­sok­nak az őket meg­il­le­tő le­fog­lalt bir­to­ko­kat át­ad­ták. Rozs­nyó és Kas­sa ese­té­ben vi­szont er­re nem ke­rült sor, mi­vel fő­pász­to­ra­ik ha­lá­la után a Szent­szék és Cseh­szlo­vá­kia nem tu­dott az utó­dok sze­mé­lyé­ben meg­egyez­ni, ezért Ró­ma csu­pán apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­ro­kat ne­ve­zett ki e he­lyek­re. A kor­mány vá­lasz­kép­pen úgy mu­tat­ta ki ne­hez­te­lé­sét, hogy a püs­pök­sé­gi bir­to­ko­kat a ki­ne­ve­zett ad­mi­niszt­rá­to­rok­nak nem ad­ta át, fenn­tar­tot­ta raj­tuk a zár­la­ti ke­ze­lést, és Kas­sa va­la­mint Rozs­nyó a ke­ze­lő bi­zott­ság­tól a ja­vak jö­ve­del­mé­ből csu­pán éves tá­mo­ga­tást ka­pott. A bi­zott­ság sza­bály­za­ta ér­tel­mé­ben egyéb­ként a Ma­gyar­or­szá­gon szé­ke­lő ja­va­dal­ma­sok va­gyo­nát „ke­zel­te”, míg a Szlo­vá­ki­á­ban szé­ke­lő apos­to­li ad­mi­niszt­rá­to­rok egy­ház­me­gyei va­gyo­nát „csak fel­ügyel­te”. E két fo­ga­lom kö­zött a gya­kor­lat­ban – a tá­mo­ga­tást le­szá­mít­va – nem le­he­tett sem­mi­lyen kü­lönb­sé­get észlelni.7
A zár­la­ti in­téz­ke­dés jog­sze­rű­sé­gé­nek bi­zo­nyí­tá­sát szol­gál­va a ren­de­let in­dok­lá­sa há­rom jog­for­rás­ra hi­vat­ko­zott. Az el­ső a cseh­szlo­vák ál­lam 1918. évi de­cem­ber 10-én ki­adott 64. sz. tör­vé­nye, a má­so­dik az 1723: LXX. tc., a har­ma­dik a ma­gyar kul­tusz­mi­nisz­ter­nek 1867. szep­tem­ber 27-én 10 165 szám alatt kelt ren­de­le­té­nek 11. pont­ja. Az utób­bi két ma­gyar jog­sza­bály­ra a hi­vat­ko­zás azért volt le­het­sé­ges, mi­vel az 1918. ok­tó­be­ri 11. szá­mú tör­vény ér­tel­mé­ben a Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa előt­ti tör­vé­nyek az új or­szág te­rü­le­tén ér­vény­ben ma­rad­tak.
A 64. sz. cseh­szlo­vák tör­vény­nél – amely fel­ha­tal­ma­zást ad a szlo­vák telj­ha­tal­mú mi­nisz­ter­nek ren­de­le­tek ki­bo­csá­tá­sá­ra – ér­de­ke­sebb a má­sik két jog­sza­bály. Az 1723: LXX. tc., amel­­lyel a zár­la­ti ren­de­let­ben a ma­gyar­or­szá­gi szék­he­lyű ja­va­dal­mak zá­ro­lá­sát in­do­kol­ták, ki­mond­ta, hogy ha az egy­há­zi ja­va­dal­mas a temp­lo­mok, ja­va­dal­mi épü­le­tek és fel­sze­re­lé­sek kar­ban­tar­tá­sát el­ha­nya­gol­ja, ak­kor a ki­rály mint leg­főbb kegy­úr a bir­to­kok­ból szár­ma­zó jö­ve­del­met zár­lat alá he­lyez­he­ti és a hi­á­nyok pót­lá­sá­ra for­dít­hat­ja. Azt nem kö­zöl­te a ren­de­let és ké­sőbb sem hoz­ták nyil­vá­nos­ság­ra, hogy me­lyek azok a hi­á­nyok, ami­nek pót­lá­sá­ra szük­sé­ges volt az in­téz­ke­dés.
A per fo­lya­mán Esz­ter­gom jo­gá­szai igye­kez­tek cá­fol­ni e tör­vények al­kal­ma­zá­sá­nak jog­sze­rű­sé­gét. Egy­részt rá­mu­tat­tak, hogy a ki­rá­lyi fő­kegy­úri jo­gok nem száll­tak át a cseh­szlo­vák ál­lam­ra – ahogy a ma­gyar ál­lam­ra sem – más­részt ál­lí­tot­ták, hogy a gaz­dál­ko­dás­sal, kar­ban­tar­tás­sal kap­cso­lat­ban nem a ha­nyag­ság, ha­nem el­len­ke­ző­leg a pél­dás gon­dos­ság volt a bir­to­kok ál­ta­lá­nos jel­lem­ző­je. Fel­hív­ták a há­gai bí­ró­ság fi­gyel­mét, hogy a gaz­dál­ko­dás ügye­it köz­is­mer­ten szí­vén vi­se­lő Cser­noch prí­más nem­hogy mu­lasz­tást nem kö­ve­tett el, de min­den ere­jé­vel azon volt, hogy az előd­je ide­jé­ből szár­ma­zó ki­sebb hi­á­nyos­sá­go­kat jó­vá­te­gye, s e cél­ból még köl­csö­nök árán is biz­to­sí­tot­ta az épü­le­tek, fel­sze­re­lé­sek kar­ban­tar­tá­sát. Sőt nagy­sza­bá­sú prog­ra­mot in­dí­tott a prí­má­si ura­dal­mak gaz­da­sá­gi re­konst­ruk­ci­ó­já­ra, s e mo­der­ni­zá­ló mun­ká­ban ép­pen ott ér­te el a leg­na­gyobb ered­mé­nye­ket, me­lyek ha­tá­ron túl­ra ke­rül­tek. A leg­lát­vá­nyo­sabb fej­lesz­tést a baj­csi nagy komp­le­xu­mon haj­tot­ta vég­re. Az ér­sek gon­dos gaz­da mi­vol­tát a har­min­cas évek­ből vis­­sza­te­kint­ve a Szlo­vák Nép­párt egyik po­li­ti­ku­sá­nak zár­la­tot bí­rá­ló par­la­men­ti in­ter­pel­lá­ci­ó­ja is alá­tá­masz­tot­ta, mely sze­rint Cser­noch Já­nos a há­bo­rú fo­lya­mán a prí­má­si bir­to­kok­ba 1 132 241 arany­ko­ro­nát invesztált.8
Esz­ter­gom sze­rint a káp­ta­lan bir­to­ka­in is a min­ta­gaz­da­ság­ok túl­sú­lya volt a jel­lem­ző, s ezen­kí­vül ar­ra is utalt, hogy a III. Kár­oly-fé­le tör­vény­cikk azt ír­ja elő, hogy csak a jö­ve­del­me­ket le­het zá­rol­ni, s azo­kat ki­zá­ró­lag a hi­á­nyok pót­lá­sá­ra le­het fel­hasz­nál­ni. A be­vé­te­lek ho­va­for­dí­tá­sá­nak út­jai azon­ban a kény­szer­ke­ze­lés so­rán na­gyon szer­te­ága­zó­ak és a leg­több eset­ben nem­hogy fej­lesz­té­si, de egy­há­zi cé­lok­ra sem fordították.9
Az 1867. szep­tem­be­ri ren­de­let­tel a szlo­vák püs­pök­sé­gek va­gyo­ná­nak zá­ro­lá­sát in­do­kol­ták, mely­nek 11. pont­ja a szék­üre­se­dés ese­tén kö­ve­ten­dő el­já­rást sza­bá­lyoz­ta. Bár a szlo­vák püs­pök­sé­gek va­gyo­ná­nak kér­dé­se nem volt a há­gai pe­rek tár­gya, az esz­ter­go­mi per­irat­ok en­nek al­kal­ma­zá­sá­nak jog­ta­lan­sá­gá­ra is rá­mu­tat­tak. Fi­gyel­mez­tet­ték a bí­ró­sá­got, hogy a ren­de­let ki­bo­csá­tá­sá­nak ide­jén csak egy fel­vi­dé­ki egy­ház­me­gye volt üre­se­dés­ben, Párvy ha­lá­la mi­att a sze­pe­si. A besz­ter­ce­bá­nyai és nyit­rai püs­pök el­űzé­se az or­szág­ból olyan erő­sza­kos és ká­non­jog­el­le­nes ak­tus volt, ami nem tet­te jo­gi­lag be­töl­tet­len­né a ja­va­dal­ma­kat. Zá­ro­lá­suk te­hát a ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ko­sok va­gyo­ná­hoz ha­son­ló­an in­do­ko­lat­lan volt. E jog­sza­bály­ban egyéb­ként a szék­üre­se­dés­sel kap­cso­lat­ban nem is volt szó zár­lat­ról, a tör­vé­nyes el­já­rás ugyan­is a ren­de­let ér­tel­mé­ben az volt, hogy a kor­mány mi­nisz­te­ri biz­tost ne­vez ki, aki a káp­ta­lan­nal együtt ke­ze­li a bir­to­ko­kat a püs­pö­ki szék be­töl­té­sé­ig.

Ál­lam­kö­zi tár­gya­lá­sok és az egy­há­zi bir­tok­ügy

A cseh­szlo­vák kor­mány a zár­la­ti ren­de­let­tel pró­bál­ta leg­ali­zál­ni a már 1919. ja­nu­ár ele­je óta fenn­ál­ló ál­la­po­tot, mi­kor­tól a gaz­da­sá­ga­ik­ból a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi in­téz­mé­nyek sem jö­ve­del­met, sem ter­ményt nem kap­tak. Az esz­ter­go­mi ér­sek­nek és káp­ta­lan­nak csu­pán né­hány bér­lő fi­ze­tett még va­la­me­lyes rész­le­te­ket a meg­szál­lás kez­de­ti sza­ka­szá­ban. A her­ceg­prí­mást mind­ez anya­gi­lag rend­kí­vül ér­zé­ke­nyen érin­tet­te, hi­szen leg­je­len­tő­sebb jö­ve­del­mi bá­zi­sá­nak ki­esé­sé­vel a for­rá­sok elő­te­rem­té­se a kü­lön­fé­le egy­há­zi szer­ve­ze­tek, a bu­da­pes­ti és esz­ter­go­mi nagy köz­pon­ti in­téz­mé­nyek, a prí­má­si mél­tó­ság­ból fa­ka­dó költ­sé­gek fe­de­zé­sé­re na­gyon meg­ne­he­zült. Az igaz, hogy te­rü­le­ti­leg jó­val ki­sebb rész ma­radt Ma­gyar­or­szá­gon az ér­sek­ség­ből és a plé­bá­ni­ák szá­ma is sok­kal ke­ve­sebb volt – a szlo­vá­ki­ai 404-el szem­ben 83 –, de Bu­da­pest mi­att kö­zel an­­nyi hí­vő élt itt, mint a fel­vi­dé­ki ré­szen, ami je­len­tős anya­gi ter­hek­kel járt. A jog­ta­lan­nak tar­tott hely­zet meg­vál­toz­ta­tá­sa, va­la­mi­fé­le mél­tá­nyos va­gyo­ni ren­de­zés el­éré­se így szin­te lét­kér­dés­nek szá­mí­tott.
Cser­noch prí­más el­szán­tan igye­ke­zett is min­den tő­le tel­he­tőt meg­ten­ni, és ez az igye­ke­zet nem­csak az anya­gi­ak men­té­sé­re, ha­nem a fő­egy­ház­me­gye új ál­lam­ha­tár­ok el­le­né­re tör­té­nő kor­mány­za­ti in­teg­ri­tá­sá­nak fenn­tar­tá­sá­ra, te­hát a fel­vi­dé­ki ér­se­ki jog­ha­tó­ság va­la­mi­lyen for­má­ban – pél­dá­ul vi­ká­ri­us út­ján – va­ló meg­őr­zé­sé­re is irá­nyult. E tö­rek­vés­re azért nyíl­ha­tott mód, mi­vel a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés az egy­há­zak igaz­ga­tá­si rend­sze­rét nem érin­tet­te, nem érint­het­te, az egy­ház­me­gyék meg­osz­tá­sa, fel­da­ra­bo­lá­sa ki­zá­ró­lag szent­szé­ki kom­pe­ten­ci­á­ba tar­to­zott. A ré­gi Ma­gyar­or­szág és ben­ne az esz­ter­go­mi ér­sek­ség egy­ház­kor­mány­za­ti rend­sze­ré­nek to­váb­bi sor­sa egy­elő­re nyi­tott kér­dés ma­radt, az ál­lam­ha­tár ál­tal szelt fő­egy­ház­me­gye jo­gi egy­sé­ge Ró­ma eset­le­ges dis­zmem­brá­ci­ós in­téz­ke­dé­sé­ig to­vább­ra is fenn­állt. Cseh­szlo­vá­kia azon­ban a ma­gyar egy­há­zi jog­ha­tó­sá­got a va­gyon­ke­ze­lés­hez ha­son­ló­an nem volt haj­lan­dó te­rü­le­tén el­is­mer­ni, és min­dent meg­tett, hogy el­ér­je Ró­má­nál an­nak nem csu­pán gya­kor­la­ti, de egy­ház­jo­gi meg­szűn­te­té­sét is, va­gyis az ér­sek­ség ket­té­vá­gá­sá­val az egy­ház­kor­mány­za­ti ha­tá­rok po­li­ti­kai ha­tá­rok­hoz va­ló iga­zí­tá­sát. Meg­jegy­zen­dő, hogy volt pél­da a kor­szak­ban a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló egy­ház­me­gyék­re, ép­pen ma­gá­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ban is. Ne­ve­ze­te­sen a prá­gai és olmützi ér­se­kek jog­ha­tó­sá­ga ki­ter­jedt a múlt­ban és ek­kor is Né­met­or­szág ré­sze­i­re, il­let­ve a bor­osz­lói ér­sek, egy­ház­me­gyé­jé­nek cseh­or­szá­gi te­rü­le­te­in gya­ko­rol­hat­ta jog­ha­tó­sá­gát, sőt va­gyo­ná­val is ren­del­kez­he­tett. Bor­osz­ló­hoz és Esz­ter­gom­hoz, te­hát Né­met­or­szág­hoz és Ma­gyar­or­szág­hoz el­té­rő volt Prá­ga vi­szo­nyu­lá­sa, amit ez az ös­­sze­ha­son­lí­tás is alá­tá­maszt. Egyéb­ként a ma­gyar kor­mány sem aka­dá­lyoz­ta a cseh­szlo­vák te­rü­le­ten szé­ke­lő püs­pö­kök jog­ha­tó­sá­gá­nak gya­kor­lá­sát ma­gyar te­rü­le­ten, a kas­sai és rozs­nyói ad­mi­niszt­rá­to­rok hely­nö­kei 1937–ig, a ma­gyar­or­szá­gi egy­ház­me­gye­ré­szek apos­to­li kor­mány­zó­ság­gá ala­kí­tá­sá­ig in­téz­ték e te­rü­let ügye­it.
Az ál­lam­for­du­lat ide­jén Esz­ter­gom­ban az ér­se­ki au­la nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­le mi­att is táp­lál­tak még bi­zo­nyos egy­ház­kor­mány­za­ti reményeket,10 a be­kö­vet­ke­zett ese­mé­nyek azon­ban nem fe­lel­tek meg a vá­ra­ko­zá­sok­nak. A szlo­vák több­sé­gű püs­pök­sé­gek ma­gyar fő­pász­to­ra­i­nak ki­uta­sí­tá­sát meg­előz­ve már 1918 no­vem­be­ré­ben a fel­vi­dé­ki ér­se­ki hely­tar­tót Báthy Lász­lót le­tar­tóz­tat­ták. Ek­kor még – ta­lán Cser­noch ér­sek nun­ci­us­nál va­ló köz­ben­já­rá­sá­nak kö­szön­he­tő­en – si­ke­rült ki­sza­ba­dul­nia a the­re­si­en­stad­ti fog­ház­ból, azon­ban ha­ma­ro­san kö­vet­ke­zett az újabb le­tar­tóz­ta­tás és a spi­el­ber­gi bör­tön­ben, majd egy ba­rakk­ban ra­bos­ko­dott 1919 már­ci­u­sá­ig. Ek­kor ki­uta­sí­tot­ták a cseh­szlo­vák kéz­ben lé­vő te­rü­let­ről (Salacz 1975:19). Ar­ra még mód­ja volt a prí­más­nak, hogy Báthy utód­já­ul 1919 ta­va­szán ki­ne­vez­ze Oswald Ri­chárd nagy­szom­ba­ti ka­no­no­kot, ab­ban a hiszemben, hogy szlo­vák mi­vol­ta és ko­ráb­ban is lé­te­ző nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­sé­ge mi­att az ő sze­mé­lyét ta­lán cseh­szlo­vák rész­ről is elfogadják.11 Eb­ben hi­á­ba bí­zott, hi­szen a cseh­szlo­vák kor­mány és egy­ház a füg­get­len egy­ház­szer­ve­zet ki­épí­té­sén fá­ra­do­zott, és Ró­má­tól a dis­zmem­brá­ció fe­lé ve­ze­tő el­ső lé­pés­ként egy ér­sek­től füg­get­len apos­to­li ad­mi­niszt­rá­tor ki­ne­ve­zé­sét kér­ték a fő­egy­ház­me­gye fel­vi­dé­ki területére.12 Prá­ga vég­le­ges ál­lás­pont­ja a szlo­vák egy­ház­szer­ve­zet ren­de­zé­sé­re vo­nat­ko­zó­an a hú­szas évek kö­ze­pé­re ala­kult ki. Ar­ra tö­re­ked­tek, hogy a fő­egy­ház­me­gye dis­zmem­brá­lá­sá­val együtt, an­nak szlo­vá­ki­ai te­rü­le­tén ala­kul­jon meg egy új szlo­vák egy­ház­me­gye, le­he­tő­leg ér­se­ki rang­gal és Po­zsony köz­pont­tal. Ez nem ter­jed­ne ki az egész ér­sek­sé­gi rész­re, an­nak nyu­ga­ti ha­tá­rá­tól csak a Vágig hú­zód­na. A töb­bi részt fel­osz­ta­nák a szom­szé­dos püs­pök­sé­gek kö­zött, így a Vág és Ga­ram köz­ti te­rü­le­tet a nyitrai, a Ga­ram­tól ke­let­re esőt pe­dig a besz­ter­ce­bá­nyai püs­pök­ség kap­ta vol­na meg. Ter­vük sze­rint a rozs­nyói püs­pök­ség, amely több­sé­gé­ben ma­gyar la­kos­sá­gú volt, tel­jes fel­osz­tás­ra ke­rül­ne a ve­le ha­tá­ros egy­ház­me­gyék kö­zött, te­hát megszűnne.13 A tér­kép­re te­kint­ve rög­tön fel­tű­nik, hogy a fő­egy­ház­me­gye ilye­tén ver­ti­ká­lis ala­pú fel­osz­tá­sa és Rozs­nyó meg­szűn­te­té­se a ma­gyar hí­vők egy­ház­me­gyén­kén­ti tel­jes szét­szó­ra­tá­sát ered­mé­nyez­te vol­na. Az önál­ló fel­vi­dé­ki ma­gyar püs­pök­ség el­éré­sé­re irá­nyu­ló, 1920 óta tar­tó küz­de­lem­re ez a ve­szély is ösz­tön­ző­leg ha­tott.
A cseh­szlo­vák el­kép­ze­lé­sek­kel szem­ben ter­mé­sze­te­sen nem­csak a ma­gyar egy­ház, de a ma­gyar kor­mány sőt a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok ér­de­ke is azt dik­tál­ta, hogy a Nagy-Ma­gyar­or­szág­hoz iga­zo­dó egy­há­zi szer­ve­zet mi­nél to­vább fenn­ma­rad­jon, a fő­egy­ház­me­gye és a töb­bi szelt püs­pök­ség dis­zmem­brá­ci­ó­ját a le­he­tő leg­tá­vo­lab­bi idők­re si­ke­rül­jön ki­tol­ni. A kor­mányt eb­ből kö­vet­ke­ző­en vé­gig a kor­szak so­rán ott ta­lál­juk se­gí­tő szö­vet­sé­ges­ként a ma­gyar egy­ház mel­lett e kér­dés­ben is.

A ma­gyar kor­mány és egy­ház köz­ti össz­hang ér­vé­nye­sült azo­kon a hú­szas évek ele­jén zaj­ló ma­gyar–cseh­szlo­vák ál­lam­kö­zi tár­gya­lá­so­kon, gaz­da­ság­po­li­ti­kai meg­be­szé­lé­se­ken me­lye­ken – a per­in­dí­tást meg­előz­ve – az egy­há­zi ügyek szin­tén szó­ba ke­rül­tek. E tár­gya­lá­sok alap­ja­it az 1921. már­ci­u­si bruc­ki ta­lál­ko­zón fek­tet­ték le, mi­kor meg­egye­zés szü­le­tett, hogy a két or­szág kap­cso­la­ta­i­nak – el­ső­sor­ban gaz­da­sá­gi – rész­le­te­it négy bi­zott­ság – jo­gi, pénz­ügyi, köz­le­ke­dé­si, gaz­da­sá­gi – ke­re­tei kö­zött be­szé­lik meg. Az el­ső ki­rály­puccs mi­att meg­sza­kadt tár­gya­lá­sok új­ra­fel­vé­te­lé­re az 1921. jú­ni­u­si mari­en­ba­di ta­lál­ko­zón ke­rült sor, mi­kor az egyes bi­zott­sá­gok­hoz tar­to­zó té­ma­kö­rö­ket is meg­ha­tá­roz­ták (Romportlová 1986). A ka­to­li­kus egy­há­zi ügyek a jog­ügyi bi­zott­ság­ba nyer­tek be­so­ro­lást, ahol min­de­nek­előtt azt kel­lett tisz­táz­ni, hogy az egy­há­zi kér­dé­sek ké­pez­he­tik e egy­ál­ta­lán ál­lam­kö­zi meg­ál­la­po­dás tár­gyát. E té­ren a ma­gyar és cseh­szlo­vák fel­fo­gás kü­lön­bö­zött egy­más­tól. A ma­gyar kor­mány a bi­zott­ság tag­ja­ként de­le­gál­ta Cser­noch ér­sek meg­bí­zott­ját, Lepold An­tal ka­no­no­kot, aki az 1922. ok­tó­ber 16-i prá­gai bi­zott­sá­gi ülé­sen a her­ceg­prí­má­sé­val meg­egye­ző kor­mány­fel­fo­gást kép­vi­sel­te. Esze­rint a ma­gyar kor­mány – a cseh­szlo­vák­kal el­len­tét­ben – az egy­há­zi kér­dé­se­ket nem óhaj­tot­ta az eset­le­ges meg­egye­zés pont­jai kö­zé fel­ven­ni, mert né­ze­te sze­rint eze­ket a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés nem érin­tet­te, s el­ren­de­zé­sük ki­zá­ró­lag a Szent­szék il­le­té­kes­sé­gé­be tar­to­zik. Lepold az irány­adó­nak szánt ká­non­jo­gi elő­írá­sok­ra hi­vat­ko­zott, ame­lyek sze­rint az egy­há­zi szer­ve­ze­ten vál­toz­tat­ni csak Ró­ma jo­go­sult (215. ká­non), és dis­zmem­brá­ció ese­tén szin­tén ő oszt­ja el a va­gyont a ré­gi és a be­lő­le újon­nan lé­te­sí­tett egy­ház­me­gye kö­zött (1500. ká­non). Eb­ből kö­vet­ke­ző­en a szin­tén vi­ta tár­gyát ké­pe­ző vi­lá­gi bir­to­kok­kal kap­cso­lat­ban meg le­het egyez­ni az ál­la­mok­nak, de az egy­há­zi­a­kat il­le­tő­en a Szent­szék ki­ha­gyá­sá­val nem. „Ma­gyar­or­szág egy­há­zi be­osz­tá­sa – ér­velt a pre­lá­tus – a bé­ke­szer­ző­dés után is az ma­rad, ami az­előtt volt, amíg a Szent­szék más­ként nem in­téz­ke­dik. Ugyan­azok ma­rad­nak a ja­va­dal­ma­sok is, amíg ja­va­dal­muk­tól Ró­ma ré­szé­ről meg nem fosz­tat­nak. A bé­ke­szer­ző­dés alap­ján nem le­het az egy­há­zi be­osz­tás meg­vál­toz­ta­tá­sát és a va­gyon el­osz­tá­sát kö­ve­tel­ni, sőt a bir­tok­lá­si jog nem­csak egy­há­zi, de ál­lam­pol­gá­ri ma­gán­jog is, amit véd a bé­ke­szer­ző­dés 250. cikkelye.”14 A ha­tá­ron túl­ra ke­rült bir­to­kok egé­szé­hez va­ló ra­gasz­ko­dás ha­tá­ro­zott ál­lás­pont­ja el­vi alap­ál­lás­ként vé­gig jel­lem­ző ma­radt, de az évek mú­lá­sá­val a gya­kor­la­tot il­le­tő­en szük­ség­sze­rű­en ol­dód­ni kez­dett. A ha­tá­rok meg­szi­lár­du­lá­sa és az eb­ből adó­dó kény­sze­rí­tő kö­rül­mé­nyek fo­ko­za­to­san a komp­ro­mis­­szu­mos meg­ol­dá­sok ke­re­sé­se fe­lé moz­dí­tot­ták el a ma­gyar ma­ga­tar­tást.

Egy­elő­re azon­ban a her­ceg­prí­más is ha­son­ló szel­lem­ben nyi­lat­ko­zott. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a ma­gyar kor­mány szó­ba áll­hat ugyan Cseh­szlo­vá­ki­val az ügy­ben, de ezt csak a Szent­szék jo­gá­nak fenn­tar­tá­sá­val te­he­ti. Bir­to­ka­i­val kap­cso­lat­ban így fo­gal­ma­zott: „Az esz­ter­go­mi ér­sek­ség ne­vé­ben ki­je­len­tem, hogy a bir­to­kok utol­só da­rab­já­hoz tel­jes tu­laj­don­jog­gal, tel­jes ren­del­ke­zé­si jog­gal ra­gasz­ko­dom, a bi­zott­ság ide­gen hi­va­tal­no­ka­it nem is­me­rem el, min­den sze­mé­lyi és üze­mi vál­toz­ta­tást, ami hoz­zá­já­ru­lá­som nél­kül tör­tént jog­ta­lan­nak tar­tok, és kö­ve­te­lem, hogy a bir­to­kok ke­ze­lé­se új­ból vis­­sza­száll­jon a javadalmasokra.”15 Cser­noch gond­ja­i­nak or­vos­lá­sát el­ső­sor­ban Ró­má­tól vár­ta, és a két­ol­da­lú ma­gyar–cseh­szlo­vák tár­gya­lá­sok­tól, le­gye­nek azok egy­há­zi­ak vagy ál­la­mi­ak, túl sok ered­ményt nem re­mélt. Vé­le­mé­nye az volt, hogy amíg a cse­hek el nem ér­ték az egy­ház­me­gye el­vá­lasz­tá­sát, ad­dig ér­dem­le­ges va­gyo­ni en­ged­mé­nye­ket nem fog­nak tenni.16
A tár­gya­ló ma­gyar bi­zott­ság vé­gül az­zal a ja­vas­lat­tal állt elő, hogy elő­ször az érin­tett egy­há­zi fő­mél­tó­ság­ok, va­gyis a ma­gyar és szlo­vák püs­pö­kök egy­más­sal tár­gyal­ja­nak, majd ja­vas­la­ta­i­kat meg­be­szél­nék sa­ját kor­má­nya­ik­kal, me­lyek ez­után a Szent­szék­kel foly­tat­ná­nak az ügy­ben pár­be­szé­det. Az eset­le­ges meg­egye­zés után ke­rül­het­ne sor ar­ra, hogy a kér­dést ál­lam­kö­zi meg­ál­la­po­dás­sal is sza­bá­lyoz­zák. A cseh­szlo­vák bi­zott­ság tu­do­má­sul vet­te a ma­gyar kor­mány ál­lás­pont­ját, és Ró­ma il­le­té­kes­sé­gét nem vi­tat­va kö­zöl­te, hogy ez­után a prob­lé­mát il­le­tő­en mind­két fél ma­ga in­téz­ze ügye­it a Szentszékkel.17 Az 1923 no­vem­be­ré­ben Bu­da­pes­ten a Nem­ze­ti Mú­ze­um­ban foly­ta­tó­dó bi­zott­sá­gi tár­gya­lá­so­kon így már csak az or­szá­gos jel­le­gű ala­pok, ala­pít­vá­nyok kér­dé­sé­ről esett szó, és a szó­ban for­gó egy­há­zi ügyek ké­sőbb sem ké­pez­ték köz­vet­len kor­mány­kö­zi meg­be­szé­lé­sek tár­gyát.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Alkér Kál­mán: A Magyar–Román Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság­nak a föld­bir­tok­pe­rek­ben va­ló ha­tás­kör kér­dé­sé­ben ho­zott ha­tá­ro­za­ta és an­nak kö­vet­kez­mé­nyei. Ma­gyar Jo­gi Szem­le, 1927. áp­ri­lis.
An­gyal Pál: Az egye­te­mi per ka­to­li­kus vo­nat­ko­zá­sai. Bu­da­pest, 1934.
Beth­len Ist­ván be­szé­de. Kép­vi­se­lő­há­zi Nap­ló, 393. szám 1930. má­jus 16.
Dó­ka Klá­ra: Egy­há­zi bir­to­kok Ma­gyar­or­szá­gon a 18.–19. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti En­cik­lo­pé­dia Munkaközösség, 1997.
Geő­cze Ber­ta­lan: Nem­zet­kö­zi ma­gán­jo­gi kér­dé­sek a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok judikatúrájában. Ma­gyar Jo­gász­egy­le­ti Ér­te­ke­zé­sek, 1927.
Kar­ner Kár­oly: A fe­le­ke­ze­tek Ma­gyar­or­szá­gon a sta­tisz­ti­ka meg­vi­lá­gí­tá­sá­ban. Deb­re­cen, 1931.
Kiss Jó­zsef Mi­hály: A Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem fel­vi­dé­ki bir­to­kai vis­­sza­szer­zé­sé­ért in­dí­tott pe­rek. Le­vél­tá­ri Szem­le, 1991/3 .
Luk­ács György: A ma­gyar–ro­mán ag­rár­pe­rek kér­dé­se. Bu­da­pest, 1928.
Magy­a­ry Zol­tán: A ne­mez­kö­zi bí­rás­ko­dás vál­sá­ga. Ma­gyar Szem­le, 1927. ok­tó­ber.
Markó Je­nő: Az op­tán­sok pe­re Ro­má­nia el­len. Ma­gyar Szem­le, 1927. no­vem­ber.
Mat­he­o­vits Fe­renc: A ma­gyar–ro­mán bir­tok­per. Bu­da­pest, 1929.
Pálesch Er­vin (szerk.): Cseh­szlo­vák tör­vé­nyek és ren­de­le­tek gyűj­te­mé­nye. Prešov, é. n
Romportlová, M.: ÈSR a Maïar­sko 1918–1938. Brno, 1986.
Rut­tkay Lász­ló: Az op­táns­ügy mai ké­pe. Ma­gyar Szem­le, 1930. jú­li­us.
Salacz Gá­bor: A ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház a szom­szé­dos ál­la­mok ural­ma alatt. Mün­chen, 1975.
Salacz Gá­bor: Egy­ház és ál­lam Ma­gyar­or­szá­gon a du­a­liz­mus ko­rá­ban. Mün­chen 1974.
Sbír­ka záko­nu a naží­ze­ní státu Èeskoslovenského. Roè­ník 1919. Èást­ka XLIII. 289–290. p.
Szla­dits Kár­oly: A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok ítél­ke­zé­se. Bé­ke­jog, I. évfolyam. 1920.
Váli Fe­renc: A Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő Bí­ró­ság és az ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934. a.
Váli Fe­renc: Az Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934. b.

(A ta­nul­mány be­fe­je­ző ré­szét kö­vet­ke­ző szá­munk­ban kö­zöl­jük.)