Vajda Barnabás: Romsics Ignác: Bethlen István

Szerencsésebb népek számára természetes, hogy közéletük nagyjairól gyakran mégéletükben, de legkésőbb röviddel halálukután életrajzot írnak. Mi lehet az oka annak,hogy nálunk nincs így? Általában nem csupán történelemi kataklizmák nehezítik KeletEurópa népeinek saját történelmük higgadt,alapos feldolgozását, s nem csupán a források (technikai) hozzáférhetetlensége és apolitikai tilalmak okolhatók, hanem maguknak az elsődleges forrásoknak a hiánya is. Ami politikusaink általában nem vezetneknaplót, nem készítenek feljegyzéseket, s levelezésük is eléggé gyér. E tekintetben a németek, de talán még az osztrákok és a csehek is jobban állnak nálunk.

Igaztalan volna persze elhallgatni, hogy amagyar történettudomány is büszkélkedhetnéhány kimagasló biográfiával, példáulPölöskei Ferenc Tisza Istvánról (1985), VasZoltán pedig Horthy Miklósról írt életrajzot(1969). Mi az oka annak, hogy a 20. századegyik legmeghatározóbb magyar államférfijának, gróf Bethlen Istvánnak (1874-1946) azéletrajzi monográfiájára közel ötven évet kellett várni? Tény, Bethlen nem szívesen levelezett (,,Hetente legfeljebb egy vagy két sajátkezű levelet írt”, 302. p.), és emlékirataisem maradtak fenn, ez utóbbi persze életének 1944 utáni alakulását tekintve érthetőis. Gát Zoltán vezérkari ezredes szerint (akivele egy szobában lakott) legutolsó magyarországi napjai alatt sokat levelezett, de az isbiztos, hogy amikor 1945 márciusábanKunszentmiklós utcáin a szovjetek gépkocsiba tuszkolták, Bethlennek nem politikai hagyatékának megőrzése volt a legfontosabbgondolata. De ezzel újra a nemzeti kataklizmáknak a történettudományra tett hatásáhozjutottunk.

Romsics Ignác kiváló Bethlen-életrajza1991-ben jelent meg először, több szakmaidíj után 1995-ben angolul is, s most, 2005ben magyarul második kiadásban. Mivel azelső kiadás megjelenése óta sokan méltatták a könyv erényeit, többek között precízadatoltságát, történészi pártatlanságát,mindamellett roppant érdekfeszítő voltát,

szinte nem is lenne szabad róla recenziót írni. Én sem szaporítanám a szót, ha Romsicskönyve nem lebegtetne egy apró problémát,mégpedig a létező vagy nem létező szovjetforrások kérdését. Amint a mostani, második kiadás előszavában a szerző tollából olvasható: ,,Az első és a második kiadás közötti eltérés minimális. Kizárólag a munkabefejezésén, pontosabban az utolsó fejezetzáró bekezdésein és a rövid Epilógus szövegén változtattam. Erre azért volt szükség,mert az időközben – 1993-ban – nyilvánosságra került szovjet levéltári dokumentumokszámos […] korábbi bizonytalanságot eloszlattak” (8. p.). Viszont a fentebb már említettPölöskei Ferenc – aki a nyolcvanas évekbenmaga is belekezdett egy Bethlen-monográfiaírásába – feltételezi, hogy valahol létezniükkell lappangó dokumentumoknak, amelyekBethlen István szovjet fogsága alatt születtek (lásd Ez a mi történelmünk. Pölöskei Ferenc egy nagy magyar politikusról. Hovanyecz László interjúja. Népszabadság, 1994.június 4., 22. p.). Bethlen talán írt naplófélét, illetve kihallgatásairól a szovjet szerveknyilván feljegyzéseket, jegyzőkönyveket készítettek – valószínűsíti Pölöskei. S minthaerre volna éles cáfolat Romsics mostanikönyve végén a határozott kijelentés: ,,Az eltelt tíz évben egyetlen olyan dokumentumsem került elő, és egyetlen olyan munkasem született, amely a Bethlen-élepálya újraértelmezését tenné szükségessé” (8. p.). Eza két vélemény s bennük az elvarratlanul hagyott szál izgalmas és talán nem teljesen történelmietlen gondolatmenetre készteti az olvasót. Egyfelől ugyanis elég valószínűnek tűnik, hogy ha Bethlent kihallgatták, akkor akérdések részben a magyar belpolitikára,részben az általa bálványozott angol és amerikai politikai gondolkodásra, kapcsolatairavonatkozhattak. Ezzel szemben Romsicskönyvéből az derül ki, hogy az 1921-1931közötti magyar miniszterelnök elhurcolásának az egyszerű és nagyon gyakorlati oka azvolt, hogy kivonják őt (pontosabban személyes befolyását) a háború utáni politikai rendezés folyamatából (mint pl. egykoriKomintern-beli elvtársaikkal tették). Mitőlvált lázas emlékíróvá a fogoly? Hol lappangnak ezek az iratok? S miért nem kerülteknyilvánosságra 1993-ban? Az már jelentéktelen apróság, egyfajta jelenkorba vezető történelmi görcs, hogy Bethlen földi maradványának „visszaszolgáltatását” a szovjetektőlsem a magyar kommunisták, sem a kisgazdák nem kérték, Katona Tamás szerint nemkis lelkiismeret-furdalást okozva ezzel a későbbi miniszterelnöknek, a kisgazda kötődésű Antall Józsefnek (lásd Horváth Gábor: Hazahozzák Bethlen István hamvait. Népszabadság, 1994. június 4., 22. p.) Hogy a kéttörténész véleménye közti konfliktus feloldható-e, csakis az idő döntheti el – hagyjuk tehát meglepni magunkat.

Bethlen gróf, az egykori magyar miniszterelnök 1946. október 5-én, két nappal hetvenkettedik születésnapja után hunyt el amoszkvai Butirszkaja börtön rabkórházában.Egy Katona Tamás által vezetett bizottság1994-ben pár csontdarabot s egy kevés földet hozott haza a Donszkoj kolostor mellettitemető 3. számú tömegsírjából, és temettékel azt június 17-én (lásd Szakály Sándor:Hamvaik hazatértek. Magyar Hírlap, 1994.június 17.). Azon a délutánon a Kerepesi temető egyszerű fakeresztje mellett sokan sirattuk: a „nagyságos úr” végre hazatért. Jelképes hamvai az anyaföldbe, Romsics Ignácremek könyve által örökre a szívünkbe, elménkbe.

Vajda Barnabás