Tóth Endre: A csehszlovák diplomácia és Habsburg Károlyelső restaurációs kísérlete Magyarországon (1921. március 26-április 5.) (2. rész)
Endre Tóth 94(437)”1921″
the first restoration efforts of the czechoslovak diplomacy and 94(4-191.2)” 19″
Charles Habsburg in Hungary (26th March 1921 – 5th April) (2. part) 94(439)”1921″
327(437:439)”1921″
Middle-Europe after the First World War, Habsburg-restoration, the king issue, Little Antant, diplomaticrelations, foreign representation, internál crisis
Csehszlovákia határozott Habsburg-ellenes álláspontja nem enyhült a magyar nem-zetgyűlés április 1-jei, soron kívüli ülését követően sem, amelyen pedig a testületegyértelműen Habsburg-ellenes álláspontra helyezkedett. A magyar parlament,melynek ülése a csehszlovák küldött beszámolója szerint „érzelmekkel telítve, deméltósággal folyt”,61 a kisgazdák kezdeményezésére jogaiban megerősítette Horthytmint az ország kormányzóját, és egyúttal utasította a kormányt, hogy „szorítson visz-sza ezen jogállás megsértésére tett mindenféle kísérletet”.62 Emellett a magyar par-lament, ismét a kisgazdák, a kormányon belüli hagyományosan Habsburg-ellenespárt kezdeményezésére a magyar nép köszönetét tolmácsolta Horthynak „Károllyalszembeni határozott és alkotmányos fellépéséért”,63 a javaslat elfogadását pedig aparlament „hangos ovációval” fogadta.64
Annak ellenére, hogy a magyar nemzetgyűlés a kormánynak és Horthynak szava-zott bizalmat, és a budapesti csehszlovák küldöttség arról számolt be, hogy „a köz-hangulat Pesten egyértelműen Károly-ellenes”,65 a csehszlovák diplomácia semmitsem engedett fellépésének kategorikus hangvételéből. Ezt bizonyítja Benes demar-sa, amely hangsúlyozza a csehszlovák fél álláspontjának változatlanságát, ésamelyben a csehszlovák külügyminiszter figyelmezteti magyar kollégáját, hogy„amennyiben a nemzetgyűlés, akár csak feltételesen is Károly vagy bármely másHabsburg mellett szavaz, a kisantant és Olaszország azonnal a leghatározottabbeszközökkel lép közbe”.66 Egy ilyen szellemben fogalmazott demars érthető módonmeglepte a magyar felet. Csodálkozását ebben az esetben Khuen-Héderváry a ma-gyar külügyminisztérium követsegi tanácsosa személyén keresztül nyilvánította ki,akinek a csehszlovák küldött – a magyar külügyminiszter és helyettese, Kánya kül-ügyi titkár hiányában – Benes figyelmeztetését átnyújtotta, egy nappal azt követően,hogy a magyar képviselők a nemzetgyűlés soron kívüli ülésén határozottan Horthy mellett tették le voksukat. A követségi tanácsos „meglepetésének adott hangot,hogy a nemzetgyűlés tegnapi határozata után a csehszlovák kormány még mindig„a Magyarországon már jól ismert álláspontját hangsúlyozza”.67 Emellett a magyarkülügyminisztérium követségi tanácsosa kifejezte meg nem értését a csehszlovákfél azon lépését illetően, amellyel a svájci kormánynál jártak közben Károly svájcimenedékének megtagadása érdekében, amely nemhogy meggyorsította, hanem ép-pen ellenkezőleg, távolabbra tolta az exkirálynak a csehszlovák fél által oly nagyonáhított távozását. Valószínűleg a Prágából származó információk hiánya miatt acsehszlovák fél e lépése még magának a budapesti csehszlovák küldöttnek is ért-hetetlennek tűnt, mivel azt félreértésnek nevezte, és érthető módon kijelentette,hogy „számunkra elfogadhatóbb, ha Károly Magyarország helyett Svájcban tartózko-dik”.68
Benes Gratznak küldött demarsat a jugoszláviai csehszlovák küldöttnek címzetttávirata követte, amely a csehszlovák külügyminiszter azon szándékáról tanúskodik,hogy Károly restaurációs kísérletéből a lehető legnagyobb politikai előnyhöz jussonegy olyan megfelelő légkör kialakításához, amely egy Csehszlovákiát, Jugoszláviátés Romániát tömörítő multilaterális szövetségesi blokk létrehozásának kedvez, illet-ve demonstrálja a közép-európai szövetségesek egységét. Benes a jugoszláv kor-mánynak „Károly magyarországi kalandjának lehető leghatékonyabb közös kihasz-nálását”69 ajánlotta azzal a céllal, amelyet, még aznap közölt a szenátussal:
- Az uralkodóház kérdésének végleges megoldásának kikényszerítése és szi-lárd garanciák kikövetelése a magyar féltől;
- a kialakult helyzetet kihasználása Nyugat-Magyarország kérdésének azonnalimegoldására;
- közös, konkrét lépések kidolgozása arra az esetre, ha Magyarország meg-szegné garanciáit.70
így Csehszlovákia és Jugoszlávia, miközben a svájci parlament Károly svájciszáműzetésének átmeneti helyéről tárgyalt,71 és éppen az exkirály Ausztrián törté-nő átutazásának technikai kérdései rendeződtek, egységük demonstrációja érdeké-ben egyre összehangoltabban kezdtek dolgozni. Ennek eredményeképp a csehszlo-vák és jugoszláv fél fokozatosan egy közös katonai konvenció kialakításáról kezdettbeszélni – április 2-án a jugoszláviai csehszlovák küldött táviratban jelezte Belgrád-ból, hogy a jugoszláv védelmi miniszter „elrendelte az esetleges azonnali mobilizá-cióra való felkészülést és a Magyarországgal szomszédos első és második hadtestfelállását”,72 és Pasié, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság miniszterelnöke parancsotadott a jugoszláv és a csehszlovák vezérkar közti állandó összeköttetés kialakítá-sára.73 A belgrádi csehszlovák küldött ugyanakkor Pribicevicnél, a Demokrata Pártegyik vezetőjénél járt közben annak érdekében, hogy a minisztertanácsban „szor-galmazza egy katonai küldöttség és egy befolyásos politikus mielőbbi Prágába kül-dését egy részletes terv kidolgozása céljából”.74
A közös csehszlovák-jugoszláv tevékenységgel párhuzamosan a román fél hang-vétele is élesebbre váltott, valószínűleg a belpolitikai helyzet és a külpolitikai ese-mények miatt, Ml. elsősorban a csehszlovák és a jugoszláv diplomáciai offenzívaösztönzésére. Také lonescu román miniszterelnök már március 31-én megfenyeget-te a magyar felet, hogy megszakítja vele a diplomácia kapcsolatokat, amennyibenKároly nem hagyja el Magyarországot.75 A román vezetésnek azonban sikerült a továbbiak folyamán egy bizonyos mértékű józanságot és realista magatartást tanúsí-tania. A román miniszterelnök a bukaresti csehszlovák küldöttet az esetleges cseh-szlovák-jugoszláv katonai intervenció fegyveres támogatásáról biztosította, ugyan-akkor megjegyezte, hogy „a többiek nem osztják”76 e véleményt. A román fél kato-nai intervenciót támogató álláspontjáról a román miniszterelnök nem túl határozottígéretén kívül az ottani csehszlovák küldött beszámolója is szólt, bár csak a románvezérkar parancsnokának véleményére utalva.77
A kialakult helyzetben Anglia és Franciaország diplomáciai képviselői április 2-ánJugoszláviában meglátogatták Csehszlovákia belgrádi küldöttjét, hogy személyesenkérjenek tájékoztatást a csehszlovák fél tervezett lépéseivel kapcsolatban. A cseh-szlovák kormány külképviselője, kihasználva az alkalmat, az antant képviselőinekmegerősítette, hogy „Csehszlovákia és Jugoszlávia teljes mértékben és bármilyeneszközzel készek a magyarországi békét teljes garanciát vállalva biztosítani”.78 Ahelyzet fokozatos elmérgesedése, amelyet a volt uralkodó váratlan Magyarországraérkezése és kényszerű ott-tartózkodása kapcsán kifejtett csehszlovák és jugoszlávdiplomácia gerjesztett, és amely régión belüli nyílt katonai konfliktussal fenyegetett,az antanthatalmak körében teljesen indokolt módon nyugtalanságot keltett. Ez anagykövetek konferenciájának a francia kormány kezdeményezésére április 1-jéretörténő összehívását és a magyarországi helyzettel kapcsolatos határozat megho-zatalát eredményezte. A határozatot a magyar kormánynak április 3-án adták át:
„Azon események, melyek legfőbb színtere Magyarország, kötelezik a főbb szö-vetséges hatalmakat, hogy Magyarország kormányát és népét emlékeztessék azok1920. február 4-i nyilatkozatára. A szövetségesek, hűen a nyilatkozat szövegéhez,kénytelenek megismételni, hogy a Habsburgok ismételt hatalomra kerülése a békétalapjaiban veszélyeztetné, és azt sem elfogadni, sem eltűrni nem hajlandóak. A szö-vetséges hatalmak bíznak benne, hogy a magyar kormány tudatában van a helyzetkomolyságának, amely a volt uralkodó magyar trónra való visszatérésével alakulnaki, és megteszi az ilyen kísérlet megakadályozása szempontjából szükséges lépé-seket, amely kísérlet sikere Magyarország számára csakis hátrányos következmé-nyekkel járna.”79
„Olaszország, Anglia és Franciaország remélik, hogy a magyar kormány mindentmegtesz annak érdekében, hogy a volt uralkodó elhagyja az ország területét azzal atudattal, hogy a további Magyarországon való tartózkodása a közép-európai békétveszélyezteti. Továbbá remélik, hogy ez ügyben nem lesz szükség egyéb beavatko-zásra, csak abban az esetben, ha a magyar kormány nem hajtja végre ezen intéz-kedést.”80
A csehszlovák külügyminiszter, mintegy reakcióként a nagykövetek konferenciá-jának lépésére, megpróbált a jugoszláv és a román féllel együtt a magyar kormány-nak egy ultimátumot átadni, melynek célja az antanthatalmakéhoz hasonló együttesfellépés demonstrálása volt. Az ultimátum javasolt szövegében azonban a csehszlo-vák külügyminiszter – az eredeti elképzelésekkel ellentétben – csak Károly Magyar-országról való eltávolításával kapcsolatos követelésre tett javaslatot:
„1. Követeljük Károly azonnali eltávolítását Magyarországról.
2. Amennyiben Károly április 7-én este 6 órakor még mindig Magyarországonlesz, azonnal a közösen megegyezett lépések végrehajtásához folyamodunk.”81
Benes csak ekkor, a nagykövetek konferenciájának határozata után adta belegyezését Károly Svájcba való visszatéréséhez,82 amelyről még április 3-án tájékoz-tatta szövetségeseit – Belgrádot, Bukarestet és Rómát -, ugyanakkor a táviratát az-zal a figyelmeztetéssel egészítette ki, hogy a beleegyezésen túl a csehszlovák fél„magánjellegű, nem hivatalos lépéseket tesz a svájci kormánynál annak érdekében,hogy a kormány maga döntsön a Spanyolországba való száműzetés mellett”,83 és atájékoztatott felek segítségét kérte az ügy előremozdítása érdekében.84
Mire a nagykövetek konferenciájának írásos intervenciója megérkezett Magyar-országra, és amikor Benes Jugoszláviával és Romániával tárgyalt a közös ultimátumbenyújtásának lehetőségéről, addigra Károly Magyarországról való távozásának min-den elengedhetetlen feltétele teljesítve volt – mind a bécsi kormány engedélye Ká-roly Ausztrián való átutazásával kapcsolatban, mind a svájci fél beleegyezése, hogyKároly ideiglenesen Svájcba térjen vissza. Károly elutazását azonban még egy utol-só, az utazás technikai körülményeinek biztosításával összefüggő körülmény akadá-lyozta. Végül a nagykövetek konferenciája által küldött jegyzék átvétele napján a bé-csi magyar diplomáciai képviselő tájékoztatta a magyar külügyminisztériumot, hogyosztrák oldalról minden készen áll arra, hogy Károly hétfő reggel, április 4-én elhagy-hassa Szombathelyt.85 Még ugyanazon a napon az osztrák fél a magyar fél rendel-kezésére bocsátotta a különjáratú szerelvény végleges grafikonját, amely Károlyt áp-rilis 5-én, kedden reggelre visszaszállította Svájcba.
Valószínűleg a magyarországi helyzet pozitív alakulása, a magyar közhangulatHabsburg-ellenes beállítottsága, Horthy támogatottságának demonstrációja a ma-gyar parlament többsége részéről és a nagykövetek konferenciájának közbelépésejelentette azokat a Csehszlovákia szövetségesei – Jugoszlávia és Románia – általkedvezően értékelt tényezőket, amelyek Benest végül a közösen benyújtott ultimá-tum szövegének visszafogottabbá tételére késztették. Benesnek az ultimátum ter-vezett szövegével kapcsolatos április 3-i javaslata már csak Károly Magyarországrólvaló távozását követeli egy meghatározott időn belül. Nagyon valószínű tehát, hogyJugoszlávia – Csehszlovákia első számú szövetségese – végül nem vette a bátorsá-got, hogy teljes mértékben alávesse magát a csehszlovák érdekeknek, és átlépjeaz antant által meghatározott keretet, amely szerint Károly Magyarországról való tá-vozása alkotja a követelés tárgyát, a teljesítését bárminemű ultimátumszerű idő-ponthoz való kötése nélkül. A csehszlovák fél azonban még mindig nem adta fel amaximumot követelő verzióját, amelyről a bukaresti csehszlovák küldött április 5-itávirata tanúskodik, melyben közli, hogy lonescu román miniszterelnök „azt javasol-ja, hogy a tervezett ultimatív beavatkozásból legyen teljesen kihagyva az uralkodó-ház, az irreguláris hadsereg és Nyugat-Magyarország kérdése”.86
Tehát közvetlenül Habsburg Károly Magyarországról való elutazásának tervezettidőpontja előtt a csehszlovák diplomácia vezetője, Edvard Benes, folytatva demonst-ratív diplomácia tevékenységét, igyekezett szövetségeseivel megegyezni az említettultimátum átadásának kérdésében. E szándékát politikai partnereinél végül nem si-került keresztülvinnie. A legnagyobb elszántságot a magyar kormánynál tett közösbeavatkozás ügyében az utolsó pillanatig Jugoszlávia mutatta,87 amely viszont elzár-kózott Benesnek az időpontra vonatkozó követelése elől, miszerint Károlynak „ápri-lis 7-én, csütörtökön 6 óráig”88 el kell hagynia az országot. Jugoszlávia a követelésttaktikátlannak tartotta, és azzal a javaslattal fordult a csehszlovák félhez, hogy aszövegben csak „három napon belül”89 meghatározás szerepeljen. Annak ellenére, hogy Benes nem volt e javaslattal igazán megelégedve, a közös beavatkozás de-monstrációja érdekében nem volt más választása, mint jóváhagyni a jugoszláv ja-vaslatot, ugyanakkor nem felejtett el figyelmeztetni, hogy valójában az eredeti javas-lat mellett áll, már csak azért is, mivel Csehszlovákiában „erre az időpontra mindenkészen áll”.90 Azonban még Benes beleegyezése a jugoszláv fél által tett szövegmó-dosításba sem jelentette a csehszlovák diplomácia győzelmét, mivel a közösen tettlépések terve – Jugoszlávia miatt – nem valósult meg. Miután Jugoszlávia, rómaidiplomáciai képviselője által – Rómát a jugoszláv fél mindenképp szerette volna be-vonni az akcióba – megismerkedett az ottani kormány elutasító álláspontjával,amely szerint az olasz külügyminiszter szavaival élve „már eddig is elég sokattettünk”,91 Belgrád elállt a terv megvalósításától. A csehszlovák külügyminiszter vi-szont a kérdésben az antanttal való együttműködést, Ml. a közös jegyzék átadásá-nak antanttól való függővé tételét elutasította, mivel tudatában volt annak, hogy azantanthatalmak nem értenek egyet az ügyben tanúsított kategorikus hozzáállásával.Benes április 5-én Párizsba küldött táviratában közli: „Az álláspontunk a következő:helyénvalóbbnak tartjuk, ha nagykövetek konferenciájának megköszönjük a gyors ál-lásfoglalást, mivel: 1. az ügy még a mai nap folyamán lezárul; 2. jobb, ha a kisan-tant gyakorlatilag saját maga rendezi az ügyet, és nem kéri a szövetségesek aktívközreműködését, mivel azok inkább akadályoznák ténykedésünket, továbbá olyankörök is felbukkanhatnak, amelyek a magyarokat védenék energikusabb beavatko-zásunkkal szemben. Emiatt a szövetségesek részéről csak morális támogatást vá-runk, amely számunkra tökéletesen megfelel.”92
Románia távolmaradása még Jugoszlávia megingása előtt várható volt. Buka-rest, Belgrádhoz hasonlóan, végül elutasította, hogy a Benes által javasolt ultimátu-mot Olaszország támogatása nélkül adják át.93 Csehszlovákia mindkét szövetsége-se végül csak arra volt hajlandó, hogy Károly további Magyarországon maradásaesetén tüntetőleg visszahívja budapesti diplomáciai képviselőit.94 Benesnek nem si-került maga mellé állítania Romániát még az április 4-én küldött táviratot követőensem, amelyben ez állt: „Tudassák lonescuval, hogy készen állunk az egész ügyetmég külföldön is a végsőkig kihasználni; azt belföldön a hadsereg konszolidációjá-ra használjuk, amely kiváló állapotban van, tudniillik meg vagyunk róla győződve,hogy Magyarország intervenciójára sor kerül. Ebben az esetben hadseregünk Buda-pest és Szombathely felé venné az irány.”95 E hihetetlenül hangzó üzenet a csehszlo-vák külügyminiszter részéről csak valamiféle diplomácia csel lehetett, amellyel Ro-mániát szerette volna megnyerni azon terve számára, hogy a magyar kormánynál„teljes felállásban” léphessenek közbe. Nagyon kicsi ugyanis annak a valószínűsé-ge, hogy ezt Benes komolyan gondolta volna, vagy hogy abban a pillanatban tényle-gesen Magyarország katonai intervenciójával számolt volna.
Románia, amely a kis-antant jövendőbeli három országa közül hivatalosan a legvisszafogottabb álláspon-tot képviselte Magyarországgal szemben, az utolsó pillanatig igyekezett „Horthy kor-rekt magatartására”96 hivatkozva a magyar kormányhoz valamelyest előzékenyeb-ben viszonyulni, lonescu az exkirály további Magyarországon való maradása eseté-re tervezett közös lépésekkel kapcsolatos április 5-i javaslatában ugyan egy közö-sen tett, Károly magyarországi tartózkodása ellen tüntető budapesti közbelépésrőlbeszélt,97 nem ejtett viszont szót ultimatív követelésekről, sőt úgy fogalmazott, hogy„amennyiben ő maga – értsd Horthy – szeretné Károlyt eltávolítani, úgy határozza meg annak határidejét”.98 Emellett a román miniszterelnök a Magyarországgalszomszédos államok képviselői közül elsőként – bár kicsit megkésve, hiszen az ügyaktualitását vesztette egyrészt abból a szempontból, hogy az excsászár Magyaror-szágról való elszállításának technikai feltételei is rendeződtek, másrészt hogy azügyet Magyarországon belül sikerült elintézni – ajánlotta fel segítségét Károly Ma-gyarországról való eltávolítása ügyében. Magyarország ellentétes álláspontja eseté-re azonban lonescu csak a budapesti diplomáciai képviselők visszahívására tett ja-vaslatot, lonescu az ügy megoldására tett javaslatát azzal indokolta, hogy ezáltal„elkerülhető lenne a magyar kormány megalázása”,99 és emellett „azon jog tiszte-letben tartása”100 is megvalósulna, amely az utódállamok számára „a győzelmet je-lentette”.101
A cseh külügyminiszter diplomáciai ténykedése közben, amely a „kisantant” ul-timátumának átadására irányult, az ügy Károly Magyarországról való távozása körülmegoldódott. Április 5-én délután a magyar miniszterelnök a nemzetgyűlésnek beje-lentette, hogy Habsburg Károly tíz óra harminc perckor elhagyta Szombathelyt,102 mi-re a magyar külügyminiszter tájékoztatta a budapesti csehszlovák küldöttet, hogy azexkirályt szállító vonat dél körül elhagyta az országot.103 Ezt követően a csehszlovákküldöttség vezetője tudatta Benessel, hogy az „ultimátum átadása tárgytalannávált”.104
Benes terve, hogy Csehszlovákia addigi szövetségeseit a kisantant jövőbeni for-máján belüli együttműködéssel kapcsolatos elképzelései szerint kovácsolja egybeegy, az antant részvétele nélkül Magyarország ellen irányuló lépések megtételénekcéljából, sikertelennek bizonyult. Mindemellett a legközelebbi politikai szövetsége-sek távolmaradása és azon tény ellenére, hogy Károly már Svájcban tartózkodott,Benes egyoldalú lépésre szánta el magát: Csehszlovákia nevében ultimátumot in-téz a magyar kormányhoz. Annak ellenére, hogy a csehszlovák küldött – teljesen ért-hető módon – a kialakult helyzet alapján az ultimatív jegyzék átadásának tárgytalan-ságára következtetett, és egyúttal figyelmeztetett annak korábbi átadásának elma-radására, amely „az angol és francia küldöttek”105 javaslatára történt, április 6-ánBenestől határozott utasítást kapott: „Utólagosan tudassa Gratzcal az ultimátumhárom nappal korábbi keltezésű szövegét, és mondja meg neki, hogy bár Károly márelment, tudomására hozzuk a csehszlovák kormány döntését”.106 A csehszlovák kül-ügyminiszter azonban még mindig bízott a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Ro-mánia együttműködésében, mivel a továbbiakban közölte, hogy „ha erre lehetőségnyílik, a szerb-horvát-szlovén és a román küldöttek csatlakozzanak”,107 de kategoriku-san hozzátette, hogy „amennyiben ez nem így van, a lépést tegye meg egyedül”.108így április 6-án, szerdán este, amikor Károly nemhogy nem tartózkodott Magyaror-szágon, hanem körülbelül egy órája már az átmeneti emigrációját biztosító országterületén volt, sor került az ultimatív jegyzék átadására. A csehszlovák küldött tudó-sítása szerint a jugoszláv és román küldöttek olyan értelemben nyilatkoztak, hogykormányaiktól nem kaptak utasítást a közös fellépésre, továbbá hogy „az addigi lé-péseket elégségesnek tartják, és végre szeretnék tiszteletben tartani a nagyhatal-mak képviselői által kinyilvánított véleményt, miszerint az egész ügyet elintézettneklehet tekinteni”,109 és a jegyzék átadásához nem csatlakoztak.110
A csehszlovák dip-lomácia vezetője tehát a magyar külügyminiszternél csak Csehszlovákia nevében til-takozott. Gratz külügyminiszter biztosította a csehszlovák küldöttet, hogy Károly megérkezése nemcsak az ország vezető politikusait, hanem a nyilvánosságot is„nagymértékben és kellemetlenül lepte meg”.111 A magyar külügyminiszter viszontmég ugyanaznap táviratban utasította a prágai magyar küldöttet, hogy az tudassaBenessel, hogy a magyar felet mennyire kellemetlenül érintette „Benes barátságta-lan és agresszív hangvétele az excsászár váratlan Magyarországra érkezése körüliügy során”.112 Az ultimatív jegyzék higgadtnak nem mondható átvételéről tanúskodika távirat további része, amelyben Gratz tudatja: „Benes ténykedése mélységes fel-háborodással tölt el, hiszen Benes tudhatta, hogy a magyar kormány az uralkodó-ház visszatérését kizáró politikát folytat, amelyről Bruckban gróf Teleki is tájékoztat-ta.”113 Gratz, megragadva az alkalmat, felkérte a prágai magyar diplomáciai képvise-lőt, hogy hívja fel a figyelmet Románia magatartására, amely annak ellenére, hogyugyanazt a politikai irányvonalat képviseli, e kényes kérdésben nem ragadtatta ma-gát olyan reakciók kinyilvánítására, amilyeneket a csehszlovák diplomácia esetébentapasztalni lehetett.114 Románia állásfoglalását Károly restaurációs kísérletével kap-csolatban Gratz a magyar külképviseleteknek küldött táviratában is kiemelte, amely-ben a román kormány hozzáállását a prágai és belgrádi kormány hozzáállásávalösszehasonlítva115 „visszafogottabbnak és taktikusabbnak”116 nevezte, majd a buka-resti magyar küldöttet meghatalmazta, hogy a magyar kormány ezen értékelését aromán kormány hozzáállásával kapcsolatban hozza az ottani „hivatalos körök” tudo-mására. 117
A sors iróniájaként a következő napon, április 7-én csütörtökön a budapesti ro-mán küldött utasítást kapott kormányától, hogy a csehszlovák és jugoszláv küldöt-tel közösen adják át az ultimátumot.118 Ha azonban figyelembe vesszük a román félhivatalos álláspontját a Károly húsvéti Magyarországra érkezése körüli eseményeksorán, Románia e döntése inkább valamiféle célirányos politikai lépésnek, illetve acsehszlovák fél irányába tett gesztusnak tűnik, amellyel szerette volna Csehszlová-kiát, legalábbis látszólag, lojalitásáról és kollegialitásáról biztosítani, mivel a két or-szág abban az időben hasonló szövetsegesi szerződés megkötését mérlegelte, mintamilyen Csehszlovákiát és Jugoszláviát kötötte össze. Érdekes módon a román ál-láspontban tapasztalható elmozdulásra a csehszlovák fél már egyetlen táviratbansem reflektált. Károly restaurációs kísérlete körüli ügyet a csehszlovák külügymi-nisztérium egy körtávirattal zárta le, amelyben köszönetet mondott Csehszlovákiabudapesti, belgrádi és bukaresti diplomáciai képviselőinek a „Habsburg Károly elle-ni tevékenység idején pontosan és higgadtan végzett szolgálataikért”.119
Habsburg Károly első restaurációs kísérlete, amellyel megpróbálta saját és amagyarországi királykérdés sorsát saját kezébe venni, nem kis árnyékot vetett az új,pontosabban az újonnan épülő csehszlovák-magyar bilaterális kapcsolatokra. Ezena téren viszont csakis Károly kísérlete tehető felelőssé – a magyar kormányerők, fi-gyelembe véve az ügy kapcsán kinyilvánított hivatalos álláspontjukat, semmiképp.Hiszen azok az események legelejétől kezdve, a csehszlovák diplomácia tevékeny-ségétől függetlenül azon dolgoztak – teljes mértékben tudatosítva a restaurációs kí-sérlet összes lehetséges következményét a magyar állam stabilizációja szempont-jából -, hogy az exkirályt a lehető leggyorsabban eltávolítsák Magyarország terüle-téről, függetlenül attól a ténytől is, hogy a csehszlovák külpolitika első alkalommalakkor reagált a kialakult helyzetre, amikor a magyar kormány szóban forgó tevékeny-sége az antant képviselőinek közreműködésével már teljes gőzzel folyt.120
Károly első restaurációs kísérlete és a csehszlovák fél által a via facti megtör-tént eseményekkel kapcsolatos diplomáciai offenzíva során használt kategorikushangvétel a csehszlovák-magyar bilaterális kapcsolatoknak közvetlenül nem ártott,amelyről a háttérben folyó megbeszélések rövid időn belüli újjáélesztése tanúsko-dott, illetve a bilaterális tárgyalások folytatásának előkészítése, melyeket immár azegyik tárgyaló fél országának területén, Csehszlovákiában, Mariánské Láznéban tar-tottak meg.121 Azt a mélyen gyökerező, egymás iránti kölcsönös ellenérzést, amelya két állam társadalmában a háború utáni közép-európai kontextuson belül megala-kulásuk kezdete óta élt, a húsvéti események nem csökkentették, hanem sajnoscsak megerősíteni tudták. És akkor még az utódállamok előtt állt a versailles-i rend-szer nagy próbája, amely nyílt katonai konfliktus kitörésével is fenyegetett: Károlymásodik restaurációs kísérlete.
Endre Tóth
the first rest0rati0n efforts 0f the czech0sl0vak diplomacy and charles habsburg
in Hungary (26th March 1921 – 5th April) (2. part)
The study’s topic is the most significant event of Hungary’s history between thetwo World Wars that had important effect not only on Czechoslovak-Hungarianrelations of the period, but it had became alsó one of the most important inter-national-political events of the first part of 1921. The mentioned event was thefirst restoration effort of the last Austrian emperor and the Hungárián kingCharles Habsburg the IV. The goal of the study is to reconstruct the event’s cir-cumstances mainly from the view of Czechoslovak-Hungarian relations, and/orto discuss the events about the arrival of the ex-king to Hungary in time order,mainly from the aspect of this adventurous step of Charles Habsburg and theactivities and roles of the Czechoslovak diplomacy.
Post-war coexistence of Czechoslovakia and Hungary after the disintegrati-on of the Austria-Hungary Monarchy, as it is well-known, was not characterisedby mutual friendliness. After the creation of the independent Czechoslovakiaand Hungary, the issue of determining borders, that is the territory issue beca-me obviously the most important problem of the conflicts between the twoneighbouring countries. At the same time, as another serious problem, theform of government of Hungary appeared between the problems.
The rather weak Czechoslovak-Hungarian political relations established onthe turn of years 1920 and 1921, of which first positive results were the bila-teral Czechoslovak-Hungarian discussions on governmental levél in theSouthern Austria, Bruck an der Leith, were very soon interrupted by an eventthat effected not only the bilateral relations of both countries: restorationefforts of Charles Habsburg.
Charles’ unexpected arrival to Hungary on 31st March on Thursday and onlst April on Friday was the topic of the Czechoslovak parliament’s meeting.Benes answering to interpellating representatives in connection with Czechoslovak-Hungarian discussions, called the arisen situation, in connecti-on with Hungary’s credit and international position, a serious stroke.
Czechoslovakia’s determined anti-Habsburg standpoint did not ease evénafter the extraordinary meeting of the Hungárián National Council on lst April,during which the body unanimously positioned to anti-Habsburg standpoint.The Czechoslovak Foreign Minister tried to give an ultimátum together with theYugoslav and Román party to the Hungárián government, of which goal was todemonstrate mutual activity.
Meanwhile the diplomatic activities of the Czech Foreign Minister, that wasdirected on the handing over of the „kisantant” ultimátum, the case ofCharles’ departure from Hungary was solved. On 5th April the train departedHungary with the ex-king. Consequently the leader of the Czechoslovak dele-gation informed Benes that the „handing over of the ultimate became void”.