Simon Attila (összeáll.): A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990–2002) (Vajda Barnabás)

A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok tör­té­ne­té­nek vá­lo­ga­tott bib­li­og­rá­fi­á­ja (1990–2002). Ös­­sze­ál­lí­tot­ta Si­mon At­ti­la. Somorja–Dunaszer­da­hely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Li­lium Aurum Könyv­ki­adó, 2004, 192 p.

A kö­tet a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­nel­mé­re vo­nat­ko­zó, 1990 és 2002 kö­zött meg­je­lent tör­té­ne­ti szak­mun­kák bib­li­og­rá­fi­á­ját tar­tal­maz­za hat fe­je­zet­ben: A bib­li­og­rá­fi­á­ban fel­dol­go­zott fo­lyó­irat­ok és ta­nul­mány­kö­te­tek jegy­zé­ke; Ál­ta­lá­nos rész; Kro­no­lo­gi­kus rész; Szer­zői név­mu­ta­tó; Tárgy­mu­ta­tó; Cím­mu­ta­tó. Az Ál­ta­lá­nos rész­ben egy­más­tól el­kü­lö­nít­ve ta­lál­ha­tók a tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sok el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti kér­dé­se­i­vel kap­cso­la­tos írá­sok (2.1. fe­je­zet), a tör­té­ne­ti ké­zi­köny­vek, bib­li­og­rá­fi­ák, kro­no­ló­gi­ák, le­xi­ko­nok (2.2. fe­je­zet), a for­rá­sok (2.3. fe­je­zet) és a kap­cso­ló­dó ré­gió­tör­té­ne­ti szak­iro­da­lom (2.4. fe­je­zet) bib­li­og­rá­fi­ai le­írá­sa. A Kro­no­lo­gi­kus rész a több kor­sza­kot érin­tő szak­mun­kák jegy­zé­ke mel­lett (3.1. fe­je­zet) négy pe­ri­ó­dus­ra oszt­va (1918–1938, 1939–1945, 1945–1948, 1948–1989) tag­lal­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság Tri­a­non utá­ni év­ti­ze­de­i­re vo­nat­ko­zó szak­iro­dal­mat. A 891 bib­li­og­rá­fi­ai tételt tar­tal­ma­zó könyv, kö­szön­he­tő­en a jól át­te­kint­he­tő szer­ke­ze­ti be­osz­tás­nak, meg­bíz­ha­tó el­iga­zo­dást biz­to­sít min­den­ki­nek, aki va­la­mi­lyen ok­ból: szak­iro­da­lom ol­va­sá­sa, adat­el­len­őr­zés, tu­do­má­nyos re­fe­ren­cia stb. vé­gett nyúl hoz­zá. Leg­na­gyobb hasz­na az Ál­ta­lá­nos és a Kro­no­lo­gi­kus rész­ben ta­lál­ha­tó törzs­anyag­nak van, még­pe­dig két ok­ból. Egy­részt a kor­szak, amely­ben ezek a szak­mun­kák íród­tak (1990–2002 kö­zött), a tu­do­má­nyos igé­nyű fel­vi­dé­ki ma­gyar tör­té­net­tu­do­mány éle­dé­sé­nek idő­sza­ka. Ez a folyamat természetesen még ma is tart, de ezen időszak alatt megteremtődtek intézményi keretei. A kö­tet má­sik eré­nye az, hogy Si­mon At­ti­la ha­tá­ro­zott szak­mai kon­cep­ció alap­ján vá­lo­ga­tott. Ahogy ír­ja: „Válogatott bib­li­og­rá­fi­á­ról van szó, amely­ben az ere­de­ti szak­iro­da­lom ka­pott he­lyet. […] Nem ke­rült be vi­szont a kö­tet­be az ún. nép­sze­rű­sí­tő iro­da­lom. […] Ugyan­így nem kap­tak he­lyet ben­ne a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban […] meg­je­lent pub­li­cisz­ti­kai írá­sok sem. Mű­fa­ji szem­pont­ból a mo­nog­rá­fi­á­kat, mono- és politem­atikus ta­nul­mány­kö­te­te­ket, for­rás­ki­ad­vá­nyo­kat, ta­nul­má­nyo­kat vet­tük fel a kö­tet­be” (8–9. p.). Sza­vai ar­ra is fel­hív­ják a fi­gyel­met, hogy tá­ja­in­kon a tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom és ugyan­an­nak nép­sze­rűbb, ol­vas­má­nyo­sabb for­má­ja (kü­lön­bö­ző, fő­leg kény­sze­rű okok­ból) ös­­sze­mo­só­dott. Ah­hoz vi­szont, hogy el tud­ja­nak kü­lö­nül­ni egy­más­tól, az­az: más és más kö­zös­ség igé­nye­it tud­ják ma­ga­sabb szin­ten ki­elé­gí­te­ni – inf­rast­ruk­tú­rá­ra van szük­ség. Vé­gig­bön­gész­ve a ne­ve­ket és a cí­me­ket, két-há­rom erős ten­den­cia rög­tön lát­ha­tó. Egy­részt az, hogy mi­lyen nagy­sze­rű tel­je­sít­ményt nyúj­tot­tak fo­lyó­ira­ta­ink (ko­ráb­ban az Iro­dal­mi Szem­le, ké­sőbb a Regio és egy­re erő­tel­jes­eb­ben a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le) és ki­adó­ink (Lilium Aurum, AB-ART, Méry Ratio, Kalligram) az el­múlt bő év­ti­zed­ben a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság do­ku­men­tu­ma­i­nak, for­rá­sa­i­nak köz­lé­se te­rén, pó­tol­va a nem lé­te­ző történelmi fo­lyó­irat hi­á­nyát; ugyan­csak nagy­ra ér­té­ke­len­dők azok a he­lyi kezde­ményzések is, ame­lyek fa­lu- vagy hely­tör­té­ne­ti mun­kák ki­adá­sá­ra ál­doz­nak pénzt. Más szem­pont­ból olyan ez a könyv, mint a meg­te­rí­tett va­sár­na­pi asz­tal: rög­tön lát­szik, mi hi­ány­zik ró­la. Ele­nyé­sző­en ke­vés pl. a he­lyi szer­ző, és egyes kor­szak­ok gya­kor­la­ti­lag fe­hér fol­tok a fel­tö­rek­vő­ben lé­vő szlo­vá­ki­ai ma­gyar his­to­ri­og­rá­fia ágen­dá­ján. Mi­köz­ben vi­szony­lag nagy szám­ban van­nak kép­vi­sel­ve ben­ne az iro­da­lom­mal, de­mog­rá­fi­á­val, is­ko­la, saj­tó- és sport­tör­té­net­tel meg nép­rajz­zal kap­cso­la­tos tu­do­má­nyos igé­nyű mun­kák, meg kell ál­la­pí­ta­ni, hogy rop­pant hé­za­gos a gaz­da­ság- és csa­lád­tör­té­net, és – né­mi­leg meg­le­pő mó­don – rö­vid azok­nak a mun­kák­nak a lis­tá­ja is, ame­lyek tör­té­nel­mi-po­li­ti­kai ös­­sze­füg­gé­sek­re vi­lá­gí­ta­ná­nak rá. Ugyan­csak ke­vés a nyil­vá­nos­ság­ra ho­zott me­mo­ár­iro­da­lom, és pár ku­ta­tó­tól meg pár rész­kér­dés­től el­te­kint­ve (pl. 1956, 1968, Jog­vé­dő Bi­zott­ság) a lé­te­ző szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­nak po­li­ti­kai ösz­­sze­füg­gé­se­i­vel, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság leg­újabb ko­ri tör­té­ne­lmé­vel.
Vaj­da Bar­na­bás