A Selye János Egyetem működésének reflexiója komáromi szerkesztésű online médiumokban

1. Bevezetés

A Selye János Egyetem 2003-as alapítását kísérő médiavisszhang megosztotta a közvéleményt. A támogatók és az ellenzők érvelése olykor teljességgel összeegyeztethetetlen szempontokat ütköztetett, melynek következtében szinte kiszámíthatatlanná és kalkulálhatatlanná vált, hogy az új intézménynek – az akkreditációs követelmények mellett – valójában minek és kiknek is kellene megfelelnie. Abban az esetben viszont, amikor a szakmai szempontok felülírták a „véleményeket”, kirajzolódhatott egy, a tudományosságot és az autonómiát érvényesítő felsőoktatási intézmény képe. Az ilyen érdekeltségű nyilatkozatok között olyan is akadt, melynek jóslatait érdemes felidéznünk: „Az egyetem létrejöttével – írja Gyurgyík László szociológus – a felvidéki magyarság életében (legalábbis a komáromi régióban) látványos identitáserősödéssel lehet számolni. Hiszen a magyar egyetem mint intézmény egyúttal munkahelyet is jelent majd számos magyar oktató és értelmiségi számára. Jelképes jelentőséggel is bírna a magyar egyetem létrejötte, mert tágabb kitekintésben is nemzeti azonosságtudatot erősítő tényező lenne, de ez a hatás – megítélésem szerint – elsősorban magában Komáromban és környékén lesz erősen érezhető.” (Albert 2004, 38. p.)

Gyurgyík László tehát megelőlegezi, hogy az induló egyetem identitáspolitikai tényezőként fog funkcionálni Komáromban. Ez a perspektíva tovább tágítható, amennyiben széles értelemben vett kulturális hatással is számolunk. Innen válik beláthatóvá az az elvárás is, melyet Komárom akkori polgármestere, Bastrnák Tibor fogalmazott meg: „A komáromi lakosok minden bizonnyal pozitívan fogadják majd a fiatalok megnövekedett számát a városban. Az egyetemi hallgatók olyan rétegét képezik a társadalomnak, mely viselkedésével és életvitelével megnövelheti a helyi polgárok önbizalmát, emelheti saját értékeibe vetett hitét. Minden komárominak örömet szerez majd az életvidám fiatalok alkotta közegben mozogni, dolgozni, élni. A fiatalok által képviselt magabiztosság és erő remélhetően sok lakos hangulatának általános javulását is jelenti, így a Selye János Egyetem működése áttételesen maga után vonhatja a város imázsának jelentős változását is.” (Albert 2004, 54. p.) A polgármester elvárásai megalapozottak lehetnek, hiszen várhatóan egy interkulturális intézmény hatással van a környezete szellemiségére, sőt, jelen esetben a város, Komárom – maradjunk ennél a kifejezésnél – imázsára.

Nem tekinthető puszta véletlennek tehát, hogy a Selye János Egyetem alapító rektora, Albert Sándor az intézmény avatóünnepségén (2004. január 17-én) a tágabb kontextus kijelölése után elsőként Komárom város vezetőinek mondott köszönetet. (Albert 2004, 48. p.) Ebből is kitűnik, hogy egy adott intézmény és a befogadó város közötti interakció olyan tárgya és területe lehet a kultúrakutatásnak, mely lehetővé teszi a mikrokörnyezet és a transznacionalista (mert nagyrészt tudományos) vállalkozás egymásra hatásának vizsgálatát. Ennek megfelelően kérdésünk arra irányul, hogy mit jelent a Selye János Egyetem létrejötte és működése lokálisan, milyen az egyetemről kialakult médiakép Komáromban és környékén, illetve milyen aszimmetriák keletkeznek a médiaproduktumok és a bizonyítható, reális kulturális tényezők között. Elsőként a kutatás módszertani alapjait ismertetjük. Ezután az egyetemalapítást tágabb kontextusban szemlélve néhány jelenségre utalunk a város és az egyetem témakörében. Ezt követően bemutatjuk azokat a médiumokat, melyeknek felnyitjuk az archívumait. Végül pedig kísérletet teszünk a komáromi szerkesztésű online médiumok által létrehozott egyetemkép jellemzésére.

2. A médiakutatás alkalmazott módszertana

Kutatásunk felépítése és menete egyesíti az ún. forrásorientált és problémaorientált kutatások módszereit. A média- és kultúrakutatás gyakorlatával foglalkozó szakirodalomban Brendan Duffy nyomán terjedt el a dokumentumokon alapuló kutatások szóban forgó két csoportja. „A forrásorientált kutatások olyankor születnek, amikor a kutatót maga a rendelkezésére álló anyag motiválja, hogy egy adott témával foglalkozzon. A kiindulópont tehát ilyenkor az, hogy milyen forrásokhoz férünk hozzá […]. A problémaorientált kutatás esetében a kiindulópont valamely olyan kérdés, amely a szakirodalom és egyéb másodlagos források olvasása során merült fel a kutatóban, aki csak ezt követően fordul az elsődleges forrásokhoz.” (Stokes 2008, 123–124. p.) Esetünkben azért beszélhetünk a két módszer együttes alkalmazásáról, mert a Selye János Egyetem működésének lokális médiavisszhangjáról nem rendelkezünk se adatbázissal, se összefoglaló munkákkal, az elemző tanulmányokról nem is beszélve. Másrészt a szlovákiai magyar kultúra intézményrendszereivel foglalkozó szakirodalom olvasásakor keletkezhet egy fontos kérdés, mely az országos szintű és a helyi érdekű médiareprezentáció esetleges különbségére vonatkozik. Innen nézve korántsem biztos, hogy az egyetemről szóló diskurzusok automatikusan konvertálhatók a helyi viszonyokra, és fordítva, a lokális problémák akár meg sem jelennek az országos médiumokban.

De miért van szükség adatbázis vagy bibliográfia létrehozására, amikor a vizsgálandó anyag eleve az interneten található? Miért kell azt rendszerezni? Hiszen az internet egyfajta archívum, nem? Ami fent van, az mindenki számára elérhető, ugye? Azonnal el kell oszlatnunk egy közkeletű vélekedést. Általánosan elfogadott tétel, hogy ha felteszünk valamit a világhálóra, akkor azt bárki megnézheti, és meg is nézi. Nos, a helyzet ennél jóval bonyolultabb: az interneten elhelyezett információk egy részét szinte lehetetlen megtalálni. „A világháló egy skálafüggetlen hálózat, amelyet középpontok és sok kapcsolattal rendelkező csomópontok uralnak. […] a világháló nagy léptékű topológiája számos kis léptékű struktúrával létezik együtt, amelyek élesen korlátozzák, hogy mennyit fedezhetünk fel belőle, ahogy egyszerűen a linkeken keresztül haladunk előre. […] a valóságban nem minden oldal kapcsolható össze minden másikkal.” (Barabási 2018, 181. p.) Barabási Albert-László Linked című könyvének megjelenése óta (2002) tudjuk, hogy az internet folyamatos kutatására szükség van. Bár ez a hálózat szerkezetével van kapcsolatban, a www-tartalmakat is érinti, hiszen akár még az sem zárható ki, hogy ha felkerül egy számunkra fontos információ a netre, azt valójában nem látja senki. Az adat így akár el is rejthető a világhálón. Jelenlegi kutatásunkat ez annyiban érinti, hogy mivel még az egymáshoz közeli pontok sem feltétlenül mutatnak egymásra, be kell avatkoznunk az információáramlás menetébe. Ebből a szempontból a fókuszált, tematikus vagy szűkített adatbázisok létrehozása feltétlenül indokolt, és segítheti az adott témakörrel kapcsolatos további kutatásokat.

Már a fentebbi kérdésfelvetésből is látszik, hogy az alább ismertetett kutatási eredmények egy jóval szélesebb körű és átfogóbb vizsgálat kezdeti lépéseit jelentik csak. Az ideológiai prekoncepció nélküli anyagfeltárás kiindulhat ugyan a Komárom térségében szerkesztett médiumok adatállományának feltárásával, azonban itt nem állhat meg. Ezután az országos szintű sajtó- és internetkultúra vizsgálata következhetne, majd az egyetem nemzetközi (nem csak magyarországi!) megítélésével is foglalkozni kellene.[1] Talán ekkor rendelkezhetnénk a Selye János Egyetem tizenöt éves működéséről szóló releváns médiaképpel, mely komplexitásban nem csak felülmúlná az eddigieket, de ténylegesen rávilágítana az oktatási intézmény interkulturális jellegének sok-sok komponensére, nem zárva ki az esetleges defektek felszínre kerülését sem. Figyelembe kell tehát vennünk, hogy a problémák szóródása következtében számos adat elkerülheti a kutató figyelmét, amennyiben a fókusz eleve kizárja annak észlelését. Csak egy példa: a szociológia szak indulásának a helyi médiumokban nagyobb valószínűséggel lesz nyoma, mint a tanszékvezető, Hadas Miklós távozásának, majd az Új Szóban megjelent írásának. Az egyetemet érintő viták ezért külön fejezetet igényelnének, ami szintén a kezdeti médiakutatások folytatása melletti érvként hozható fel.

A tágabb kontextusok vizsgálatakor továbbá az is előtérbe kerülhetne, hogy a Selye János Egyetem mint kulturális intézmény milyen helyet foglal el a szlovákiai magyar kultúra térképén, hogyan módosítja esetleg, vagy automatizálja a kisebbségi diskurzusok forgalmazását. (vö. Beke 2016) Másrészt mindettől tökéletesen különbözhet az egyetem tudományos tevékenységének megítélése, melyet viszont kevésbé a közmédia alapján, sokkal inkább a tudományos mutatók, konkrét és kimutatható paraméterek fényében kell vizsgálni. (vö. Tóth 2014, 4–5. p.)[2] A kettő összemosása torz médiaképhez vezethet, ráadásul ellentmond az egyetemi kutatómunka és a tudományosság egyik legfőbb, párszáz éves instanciájának, mely szerint „a tudósokról, mint olyanokról (értsd: mint tudósokról), csak tudósok ítélhetnek”. (Kulcsár Szabó 2010, 299. p.) Ezeknek a határoknak a tudatosítása azért is szükségszerű, mert kapcsolatban állnak az egyetem önreflexiós mechanizmusaival, az egyetem önképével. Ez utóbbi ugyancsak speciális vizsgálatot igényelne, s az egyetemtörténet, illetve az intézményi médiareprezentáció és -marketing kutatásának irányába tágítaná ki a munka kereteit. Mindemellett hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a választott kutatási mező egy olyan projektbe illeszkedik, melynek egyik hívószava a „komáromiság”, s ez annyiban befolyásolja az adatkezelést, hogy amennyiben a médiaszövegek ezt lehetővé teszik, referenciaként kezeljük ezt a jelenséget (jelentsen is előzetesen bármit).

Visszatérve a módszertani alapokhoz, érdemes kicsit hosszabban idézni Jane Stokes helyzetjelentését, mely a mindenkori médiakutatások aktualitására terelheti a figyelmet. „Mind a kultúra-, mind a médiakutatás történetében a kutatók figyelme mindeddig elsősorban a médiatermékekre és felhasználóikra összpontosult, az őket létrehozó szervezetek és intézmények rovására […]. Az egyik akadály, amelyet le kell küzdenünk, ezért éppen a médiaiparban dolgozók médiakutatással szembeni szkepticizmusa. Talán mindenki olvasott már olyan cikket, amely a médiakutatókat kritizálja anélkül, hogy különösebben jól értené, miben is áll a munkájuk. A médiaiparban dolgozók gyakran állítják, hogy a médiaszövegek azért olyanok, amilyenek, mert az intézményi érdekek így kívánják, és a tudósoknak nem kellene mindenfélét beléjük olvasni. Máskor azzal a jelenséggel találkozunk, hogy a médiamunkások nem érdeklődnek munkájuk elméleti háttere iránt, csak teszik a dolgukat. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen minden iparág dolgozói számára természetesnek tűnik, hogy a termelés éppen úgy történik, ahogyan. Mi, médiakutatók azonban jól tudjuk, hogy éppen akkor kell valamit a leginkább kutatni, amikor az természetesnek, hétköznapinak tűnik.” (Stokes 2008, 115. p.)

Stokes álláspontját olvasva aligha lehet kétséges, hogy kutatásunk hozzájárulhat az információ keletkezésének tanulmányozásához. Mi minősül információnak egy adott közegben egy első ránézésre is megkerülhetetlen intézmény környezetében? Erre a kérdésre akkor is választ kapunk, ha az egyetemhez való viszony modális szerkezete neutrális marad. Ezért lehetőség szerint a lentebb ismertetett városi vagy kulturális portálok teljes híranyagával dolgozunk. Ha valami elkerülné a figyelmünket, az ismételt kutatások korrigálhatják az általunk publikált eredményeket. Ezen a ponton szólni kell még arról, hogy a kutatást végző két szakember a Selye János Egyetem oktatója. Ez nyilvánvalóan azonnal felveti az elfogultság kérdését. Nos, aki kapcsolatban van a tudománnyal, jól tudja, hogy az adatkezelés egyfelől a nagyobb valószínűség elvére épül, nem a százszázalékos biztonságra. Ugyanakkor az objektivitásra törekvő, számokkal és mennyiségekkel operáló módszerek (pl. a hálózatelemzés vagy a matematikaimodell-alkotás) különböznek ugyan a jelentésekkel foglalkozó, értelmező (hermeneutikai) műveletekkel dolgozó megközelítésektől (pl. narratív elemzés, műfaji elemzés), de mindkettő elfogadott ipari sztenderd. Aligha szükséges tehát mentegetőznünk, hiszen a két módszerhez köthető lépések tudatosításával minimalizálható az esélye annak, hogy instanciaként kezeljünk valamilyen megalapozatlan interpretációt. A személyes és a szakmai érdeklődés pedig nem jelenti azt, hogy az eredményekhez ne viszonyulhatnánk értéksemleges pozícióból, akkor is, ha éppen másra számítottunk. Ha az adatok ellentmondanak az elméleteinknek, akkor az utóbbiak szorulnak korrekcióra.

3. Város és egyetem – egyetemváros

Kiindulópontként érdemes egy pillantást vetnünk Albert Sándor Selye János Egyetem című kiadványának mellékleteire. Az egyetem alapító okirata Komáromot jelöli meg az intézmény székhelyeként (Sídlo Univerzity J. Selyeho je Komárno), a névhasználatból azonban a város neve már kimarad (V prílohe č. 1 sa na konci pripájajú tieto slová: „Univerzita J. Selyeho”). (Albert 2004, 70. p.) Gyakori jelenség világszerte, hogy a város és az egyetem szoros kapcsolatára utalva, az utóbbi felveszi az előbbi nevét. Bizonyos esetekben ez másodlagos szempont, hiszen például rengeteg nagyvárosban, ahol több egyetem található, ez szinte kivitelezhetetlen is. Abban az esetben viszont, amikor egy városban egyetlen felsőoktatási intézmény működik, nagyon elterjedt a névhasználat földrajzi identifikációja. Történelmi példa akad bőven. Magyar viszonylatban feltűnő volt az ezredforduló környékén, hogy az egyetemi integráció következtében az intézmények neve is megváltozott, s az egyik megoldás éppen az említett azonosságelvű átnevezés volt. Így lett a Janus Pannonius Tudományegyetemből, a Pécsi Orvostudományi Egyetemből és a szekszárdi Illyés Gyula Tanárképző Főiskolából Pécsi Tudományegyetem, a Kossuth Lajos Tudományegyetemből Debreceni Egyetem vagy a József Attila Tudományegyetemből (ismét) Szegedi Tudományegyetem (szintén több felsőoktatási intézet egyesítésével). Szlovákiai viszonylatban pedig például a nyitrai egyetem nevében szerepel a város: Univerzita Konštantína Filozofa v Nitre.

Minderre valószínűleg nincs univerzális szabály, az intézménynév hosszú távú következménye lehet viszont, hogy a város neve nagyobb eséllyel kerül be a tudományos körforgásba, forr esetleg össze bizonyos tudományos felfedezésekkel vagy iskolákkal (pl. a kvantummechanika koppenhágai értelmezése, tartui iskola stb.). Ez már csak azért sem másodlagos szempont, mert a tudomány olykor még a világméretű politikát is felülírhatja, illetve megváltoztathatja a szabályokat. Stephen Hawking egy esszében emlékezetesen idézi fel gyerekkorát, és azt, mit jelentett egy bizonyos időszakban egyetemvárosban élni. „Oxfordban születtem, bár a szüleim Londonban éltek. Ennek az a magyarázata, hogy a második világháborúban a születés szempontjából Oxford biztonságosabb hely volt, mint London: létezett egy egyezség, amely szerint a németek nem bombázzák Oxfordot és Cambridge-t, viszonzásképpen a britek nem bombázzák Heidelberget és Göttingent. Kár, hogy ezt a civilizált megállapodást nem lehetett kiterjeszteni más városokra is.” (Hawking 1999, 11. p.) Talán nem elhamarkodott a következtetés, hogy a szóban forgó városok sérthetetlensége az egyetemük történelmi jelentőségének köszönhető. (Ha az egyezmény mondjuk Drezdát és Jénát, illetve Manchestert és Liverpoolt stb. is érintette volna, néhány dolog biztosan másképp alakul.)

A Selye János Egyetem neve persze közvetett módon utal a városra, hiszen a tudós nevét több intézmény viseli Komáromban (pl. Selye János Gimnázium, Selye János Kollégium). Megjegyzendő továbbá, hogy a városban anno működő Komáromi Városi Egyetem más típusú intézményként más funkciót töltött be, nevének továbbvitele ezért sem lett volna szerencsés (és jogilag lehetséges). A Jókai Mór Egyetem megalapítását pedig elvetették a parlament kijelölt bizottságai, ezért az elnevezés ugyancsak „foglalt” volt, mivel a törvényjavaslatban szerepelt. Selye János nevének felvétele mindenesetre indokolt döntésnek bizonyult, hiszen a tudós érdemeit hosszasan sorolhatnánk. A stresszelmélet világhírű, de azt már valószínűleg nagyságrenddel kevesebben tudják, hogy kidolgozója Komáromban végezte alap- és középiskoláit. Egyetemre Prágában járt, több évet Párizs és Róma egyetemein abszolvált, majd később a Rockefeller-ösztöndíj elnyerésével az Egyesült Államokba távozott, ahonnan Montrealba költözött, és a McGillen Egyetemen oktatott biokémiát. Viszont éppen ennek a sokszínűségnek köszönhetően Selye János neve az interkulturalitás és a tudományköziség szinonimája (vagy felidézője) lehet, ami egyetemi közegben evidensen hangzik. A név mögött tehát felsejlik egy élettörténet és egy tudományos pálya, melyben Komárom az előkészítő szerepet tölti be, s ennyiben is utal a városhoz kötődő fiatalságra. E modellen túl különösen izgalmas ma Selye János Stressz distressz nélkül című tudományos ismeretterjesztő munkáját tudománytörténeti kontextusban olvasni, mivel az altruizmus és az önzés kapcsolatáról szóló részek (Selye 1976, 57–65. p.) szinkronban vannak és egybecsengenek Richard Dawkins önzőgén-elméletével.

Visszatérve Albert Sándor kiadványának mellékleteihez, vessünk egy pillantást a Selye János Egyetem logójára.

1. ábra. A Selye Egyetem logója

A Rácz Noémi és Lukács Zsolt grafikusok által tervezett logó képe alatt a következő kommentár olvasható: „Komárom címerének piros-sárga-zöld színeiben a névadó Selye János kezdőbetűi, az S és J kecses íve a várost körülölelő két folyót, a Dunát és a Vágot is jelképezik, benne szlovák és magyar nyelven az egyetem neve. / A bal felső sarokban a komáromi erődítmény sziluettje látható. Ez utóbbi utalás arra, hogy a későbbiek folyamán az egyetem fokozatosan behúzódik a várba, és campus-ként működik majd.” (Albert 2004, 72. p.) A jelzett terv nem valósult meg, az egyetem épületei a városban szétszórva találhatók. A campus mindenesetre másfajta kapcsolatot feltételez város és egyetem között, mint a jelenlegi, mert a campusok (ahogy az elnevezésük is mutatja: egyetemvárosok) valójában önálló városrészek.

Az egyetem és a város közti szimbolikus határ kezelése viszont ettől függetlenül is felveti az átjárhatóság kérdését. Az alább ismertetett eredmények egyebek között ennek a határnak a dinamikájára is vonatkoznak, mivel van olyan információ, amely az egyetem falai között marad; és amely kikerül, annak is csak egy része fog megjelenni a médiában, az adott orgánum profiljától függően. Ugyanakkor megemlítendő itt, hogy olyan kezdeményezésről is tudunk, amely az egyetemen kezdődött, és rangos városi eseménysorozatként végezte. Ilyen volt a Komáromi Szalon, melynek elődje az egyetem Tanárképző Karán néhány szerényebb látogatottságú rendezvényt jelentett (illusztris vendégek részvételével egyébként, mint például Csányi Vilmos etológus), majd 2012-ben a rendezők egy része „kivitte” a találkozók újabb évadát a város kávézóiba. Az igény azonban akkorára nőtt, hogy a Hadas Miklós, majd Gazdag József és Sánta Szilárd szervezte tematikus akciókat az óriási érdeklődés miatt a Rév nevű szórakozóhelyre tették át. A Komáromi Szalon fénykorában százas nagyságrendű közönséget vonzott, vagyis eltalált egy városi kulturális igényt. (A profi marketing pedig biztosította a kapcsolatok fenntartását.) Tanulságos volt egyrészt, hogy a Komáromi Szalon nem jött volna létre az egyetem hiányában, és nem lett volna folytatása a város nélkül. Másrészt jó példa arra is, hogy az egyetem bizonyos egységei alkalmasak rá, hogy a kultúra eseményjellegét az említett határ mindkét oldalán prezentálják.[3] Ezzel – ezen a megközelítési útvonalon – alighanem éppen ez a határ válik képlékennyé.

David Eagleman idegtudós Az agy: a te történeted című tudományos ismeretterjesztő könyvében a várost az emberi agyhoz hasonlítja. „Bár az elméleti részleteket eddig még nem sikerült kimunkálni, úgy tűnik, hogy az elme az agyat felépítő részek milliárdjainak kölcsönhatásából emelkedik ki. Ez egy alapvetően fontos kérdéshez vezet: kiemelkedhet-e az elme az egymással kölcsönhatásban álló részek sokaságán kívül valami másból is? Lehet-e például egy város is tudatos? Hiszen végső soron a város is az alkotóelemei közötti kölcsönhatások eredményeképpen jön létre. Gondoljunk csak a városon belül áramló jelekre és azok hordozóira: a telefonvezetékekre, az optikai szálakra, a szennyvizet elszállító csővezetékekre, az emberek közötti kézfogásokra, a közlekedési lámpák jelzéseire és így tovább. A városon belüli kölcsönhatások léptéke ugyanakkora, mint az emberi agyban találhatóké. Természetesen nagyon nehéz lenne kideríteni, hogy tudatos-e egy város. Hogyan közölhetné velünk? Hogyan kérdezhetnénk meg?” (Eagleman 2017, 198–199. p.) Ebből a szellemes hasonlatból kiindulva úgy is megközelíthetnénk a szóban forgó jelenséget, hogy az a város komplexitásával van kapcsolatban, vagyis a „komáromiság” a város tudata lenne. (Ezt a képletet egy ponton túl nem érdemes erőltetni, mivel Komárom és mondjuk New York összetettsége nem feltétlenül vethető össze, illetve az sem érdektelen, hogy csak a komplexitás hozhat-e létre városi szellemet, hiszen a csoporttudat kisebb egységekben is érvényesül.) Ha ennél a hasonlatnál maradunk, akkor az egyetem működése úgy is felfogható, mint ami növeli a rendszer komplexitását, és újabb rendszerekkel létesít kapcsolatot. Az adatok vizsgálata után – ha szükséges – visszatérünk ehhez a problémához.

Ebben az összefüggésben vetődhet föl az is, hogy ennek a látens városi „tudatnak” milyen komponensei vannak, és ezek között milyen helyet foglal el a szlovákiai magyar identitás. (A fogalomhoz: Lampl 2012, 35–36. p.) A nyelvi és kulturális kötődések szempontjából a Selye János Egyetem többféle értelemben is identitásképző elemmé válhat azok életében, akik kapcsolatba kerülnek vele. Az érzések, vélemények és döntések világát annyiban érinti jelen kutatásunk is, amennyiben a médiaszövegek is visszautalhatnak ilyen jellegű mintázatokra. Bár ezeket a tényezőket nem vizsgáljuk külön-külön, elöljáróban mégis számolnunk kell azzal, hogy mindaz, ami egyáltalán elénk kerülhet, számos ezekkel összefüggő prefiguráció eredménye lehet. Ugyanakkor nem árt emlékeztetni arra, hogy az egyetem küldetési nyilatkozata felvillant egy olyan emberképet, melynek identitásszerkezete túlmutat a térségi és a monokulturális bezárkózás világán: „Az egyetem nyitott típusú felsőoktatási intézmény, melyben a multikulturalitás, a gondolat szabadsága, az önállóság, a felelősségtudat, a humanizmus, a demokrácia, az alkotóképesség, a tudományos kutatás eredetisége, ill. az oktató és diák közötti párbeszéd elvei érvényesülnek. Az egyetem az oktatás mellett fejleszti a tudományosságot; a szlovákiai magyar tudóstársadalmat bekapcsolja a tudományok nemzetközi vérkeringésébe, kapcsolatot teremt a tudományos intézmények nemzetközi hálózatával. A tudományosság regionális központjának szerepét tölti be, aktív szerepet vállal a régió társadalmi, gazdasági és kulturális életében.” (Zakar–Mészárosová 2014, 8. p.) Kérdés, hogy ez a program mennyire képes beépülni a város (Komárom) tágabb kulturális rendszerébe.

Az elvárás jogos, hiszen Komárom történelme (vö. Szénássy 2005) arról tanúskodik, hogy – legyen bármennyire is leegyszerűsítő ez a kép – a művelődési viszonyok területén a várost nyitott szellemiség jellemzi. A helytörténeti érdekességeken túl alátámasztható ez azzal a ténysorozattal is, melyről Szarka László így ír az egyetemen induló monográfiasorozat ürügyén: „Komáromnak a 18. század vége óta fontos helye volt a közép-európai tudományos párbeszéd és együttműködés szolgálatában. A térség többnyelvű értelmiségi csoportjainak, közvetítő és az egész Európát bejáró, peregrináló egyetemi tudományosságának a gazdag kereskedőváros egyházai, iskolái, Tudós Társasága magától értetődően biztosított befogadó otthont és a kutatáshoz szükséges hátteret. 1783-ban például – II. József türelmi rendeletének szabadságjogaival élve – a komáromi református gyülekezet id. Péczeli Józsefet hívta meg lelkészének. A debreceni teológiai tanulmányait Lipcsében, Bernben, Genfben majd Utrechtben folytató Péczeli a két földrengés által elpusztult városban előbb megszervezte a közösség templomának felépítését, majd – a magyar nyelv és irodalom művelése érdekében – az 1780-as évek végén megalapította a Komáromi Tudós Társaságot. Az 1789 és 1792 közt Komáromban kiadott Mindenes Gyűjtemény a korabeli magyar művelődés országos hírű fórumának számított. / Akkortól kezdve Komárom folyamatosan jelen volt a tudományos, szellemi, kulturális élet közép-európai térképén.” (Szarka 2009, 7. p.) Még ha ezt a folytonosságot az időleges megszakításokkal és átrendeződésekkel együtt érzékeljük, akkor is megállapítható, hogy ezek szerint a hely szelleme kifejezetten kedvezhet az egyetem fenntartásával járó kísérőjelenségek feldolgozásához. Ami azt is jelenti, hogy Komárom immár egyetemvárosként az információforgalmazás újabb kihívásaival szembesül.

4. Médiavisszhang

4.1. Szia Komárom

A Selye János Egyetemhez kötődő cikkek összegyűjtését a sziakomarom.sk portálon közzétett anyagok felkutatásával és rendszerezésével kezdtük. A sziakomarom.sk portál a régióval kapcsolatos híreket közöl magyar és szlovák nyelven. Az online felület mellett minden hónapban egy nyomtatott – szintén kétnyelvű – száma is megjelenik (Szia Komárom/Ahoj Komárno). A kutatást az online adatbázis feltérképezésével kezdtük. Mivel a weboldal nem rendelkezik archívummal, keresőfunkcióval viszont igen, ez utóbbit használtuk. A „Selye János Egyetem” hívószóra adott találatok közül az első 74-et (a legfrissebbtől a legrégebbiekig) rendszereztük.

Az összegyűjtött anyagból leszűrhető, hogy a sziakomarom.sk portál rendszeresen közölt és közöl cikkeket a Selye János Egyetemről, bár ezek időbeli eloszlása nem mondható egyenletesnek. 2012-ből 5 cikket találtunk, 2013-ból hármat, 2014-ből csak egyet, 2015-ből kilencet, 2016-ból 11-et, 2017-ből tízet, 2018-ból 28-at, 2019-ből (február 18-ával bezárólag) hetet. Mint látható, az egyetem „jelenléte” a portálon 2015 és 2017 között konstans, 2018-ban viszont kimagasló gyakoriságú, s az eddigi adatok alapján ez a tendencia 2019-ben is folytatódik. Ebből arra következtethetünk, hogy a sziakomarom.sk portál folyamatosan reflektált a Selye János Egyetem jelenlétére a városban, 2018-tól kezdődően pedig kifejezetten hangsúlyosan odafigyelt az egyetemmel kapcsolatos hírekre.

Ami az egyes cikkek tartalmát illeti, a vizsgált 74 cikk jelentős része (egészen pontosan 28 cikk) különböző egyetemi rendezvényekről adott hírt (konferenciák, előadások, tudomány hete, gólyatábor, nyílt nap – a felsoroltak közül ez utóbbi jelenik meg leggyakrabban). Ezek a cikkek nagyrészt értéksemlegesek; kizárólag a tényekre szorítkozva számolnak be az egyes eseményekről. Az értéksemleges cikkek mellett akad néhány olyan is, amely már a címében is tartalmaz pozitív minősítést az egyetemmel kapcsolatban. Pl. Egyre többen érdeklődnek a Selye János Egyetem iránt = sziakomarom.sk, 2019.02.18., Tovább nőtt a Selye János Egyetem nyílt napi serege = sziakomarom.sk, 2019.02.14., Nívós közgazdász konferencia a Selye János Egyetemen = sziakomarom.sk, 2018.08.23., Sikeres pályázatok, állománybővítés a SJE egyetemi könyvtárában = sziakomarom.sk, 2018.05.14., A Selye János Egyetemen versenyeztetik meg a legjobb üzleti terveket = sziakomarom.sk, 2018.03.20., Ismét kitűnőre teljesített a Selye János Egyetem = sziakomarom.sk, 2016.09.30., Sikeres volt a Selye János Egyetem Nyílt Napja = sziakomarom.sk, 2016.02.18. Érdemes megjegyezni, hogy elmarasztaló vagy kritikus hangvételű cikk nincs a találatok között.

Egészen más csoportot képviselnek azok a cikkek, amelyek felhívást intéznek a potenciális érdeklődőkhöz. Pl. Töltsd a napot a Selye János Egyetemmel, és kóstolj bele az egyetemi életbe! = sziakomarom.sk, 2019.01.28., A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara intézmények jelentkezését várja együttműködés céljából = sziakomarom.sk, 2018.10.26., Kiválósági ösztöndíjakra pályázhatnak a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói = sziakomarom.sk, 2018.10.23., Minden elsőévest vár a Selye János Egyetem Gólyatábora! = sziakomarom.sk, 2017.08.30., Szakbővítési lehetőség a Selye János Egyetem Tanárképző Karán = sziakomarom.sk, 2018.05.16.

A harmadik csoportba azok a cikkek sorolhatók, amelyek az egyetem sikereiről szólnak. Pl. Nemzetközi folklór fesztiválon képviselték Thaiföldön a Selye János Egyetemet = sziakomarom.sk, 2019.02.07., Kárpát-medencei kapcsolatokat építettek a komáromi egyetemisták = sziakomarom.sk, 2018.12.13., Bronzérmet szerzett a Selye János Egyetem sárkányhajó csapata = sziakomarom.sk, 2018.06.27., A Selye János Egyetem diákjai a Greensboro Egyetem programjában = sziakomarom.sk, 2017.12.14., A Selye János Egyetem hallgatója képviselte Szlovákiát Kínában = sziakomarom.sk, 2015.09.25., OTDK: Sikerrel szerepelt a Selye János Egyetem = sziakomarom.sk, 2015.04.21.

A cikkek következő csoportját azok az írások alkotják, amelyek az egyetem infrastruktúrájának bővítéséről adnak hírt. Pl. Közel harminc gyakorlóiskolája van a Selye János Egyetemnek = sziakomarom.sk, 2019.01.17., Diploma kiegészítő tanári képzés indul a Selye János Egyetemen = sziakomarom.sk, 2018.09.20., Duplájára nőtt a férőhelyek száma a Selye János Egyetem kollégiumában = sziakomarom.sk, 2018.07.04., Új képzés a Selye János Egyetem Tanárképző Karán = sziakomarom.sk, 2018.06.26., 50 ezer euróból újítják fel a Selye János Egyetem Kollégiumát = sziakomarom.sk, 2018.06.25., Szakbővítési lehetőség a Selye János Egyetem Tanárképző Karán = sziakomarom.sk, 2018.05.16., Több millió eurót jelentő projektsikerek a Selye János Egyetemen = sziakomarom.sk, 2016.01.08., Selye János Egyetem Tanárképző Kara és Kollégiuma melletti munkálatokról = sziakomarom.sk, 2013.11.01. Emellett a portál rendszeresen hírt adott a Selye János Egyetemen bekövetkezett személyi változásokról. Pl. Új elnököt választott a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata = sziakomarom.sk, 2017.12.22., Juhász György a Selye János Egyetem új rektora = sziakomarom.sk, 2017.01.25., Juhász György lesz a Selye János Egyetem rektora = sziakomarom.sk, 2016.11.29.

A fenti adatok alapvetően megfeleltek a kutatás megkezdése előtt megfogalmazott elvárásainknak. Első pillantásra tehát a vizsgálat nem hozott látványos eredményt, mindössze igazolódott, amit előzetesen is tudni véltünk: a sziakomarom.sk portál rendszeresen informálja olvasóit a Selye János Egyetemen történt eseményekről, sikerekről, illetve változásokról, mindezt pedig részben értéksemleges módon, részben pedig affirmatív módon teszi. A szélesebb merítés azonban felszínre hozott egy érdekes jelenséget is, amelyre eddig nem utaltunk. Míg a közelmúlt cikkeire igaz a fenti leírás, addig a régebben megjelent cikkekre nem alkalmazható maradéktalanul. A 74 találatból az utolsó 5 cikk (tehát a 2012-ben megjelent írások) ugyanis egy olyan helyzetre reagált, amelyben a Selye János Egyetem védekezni kényszerült. A következő cikkekről van szó: A Via Nova ICS is kiáll a Selye János Egyetemért = sziakomarom.sk, 2012.09.04., A Selye János Egyetem az akkreditációs folyamat elhalasztását fogja kérni = sziakomarom.sk, 2012.08.01., Továbbra is fennáll a Selye János Egyetem leminősítésének veszélye = sziakomarom.sk, 2012.07.13., Türelmi időt kér a leminősítésre jelölt Selye János Egyetem = sziakomarom.sk, 2012.06.28., Újabb visszalépés – Mi lesz a Selye János Egyetem sorsa? = sziakomarom.sk, 2012.06.26. E cikkek tárgya a Selye János Egyetem akkreditációs besorolása – az egyes cikkek szóhasználatában: leminősítése – volt. Mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a sziakomarom.sk portál milyen élénk érdeklődéssel figyelte az ügy kibontakozását. Úgy látszik, az egyetem akkreditációjának kérdése olyan kérdés, amelyet a helyi média kiemelten kezel. Erre utal a sziakomarom.sk 2016-os cikke is, amely a legutóbbi (sikeres) akkreditációra reflektál (Teljesítette a teljes akkreditáció minden feltételét a Selye János Egyetem = sziakomarom.sk, 2016.09.19.), és – mint látni fogjuk – ezt támasztja alá más portálok anyagának vizsgálata is.

Korábban utaltunk rá, hogy a sziakomarom.sk magyar nyelvű portál mellett működik egy szlovák nyelvű portál is (ahojkomarno.sk), valamint havi rendszerességgel megjelenik egy kétnyelvű nyomtatott kiadvány is (Szia Komárom/Ahoj Komárno). Érdemes tehát – legalább jelzés szintjén – összevetni a fenti eredményeket a szlovák nyelvű portálon, valamint a nyomtatott újságban talált eredményekkel. A szlovák nyelvű ahojkomarno.sk portál adatbázisát szemlézve a legfeltűnőbb, hogy lényegesen kevesebb cikket közöl a Selye János Egyetemről. Összesen 14 cikkről van szó (a legfrissebb 2018. június 25-i, a legrégebbi 2010. szeptember 13-i keltezésű). A cikkek között egy sincs, amely a diákokat szólítaná meg, ami bizonyos mértékig érthető is, hiszen elsősorban a magyar anyanyelvűeket veszi célba. Ugyanakkor érdekes, hogy a 2012-es akkreditáció körüli helyzetről a szlovák nyelvű portál is több hírt közöl.

Bár kutatásunk mindenekelőtt az interneten található anyagokra fókuszál (a nyomtatott sajtó vizsgálatára az alapkutatások után kerülhet sor), nem mehetünk el szó nélkül a nyomtatott Szia Komárom/Ahoj Komárom lap mellett, már csak azért sem, mert szkennelt változata online módon is olvasható (a sziakomarom.sk portál jobb oldalán, az „olvass minket online” feliratra kattintva). Jelen pillanatban (2019. február 26-án) összesen 76 száma érhető el (a legfrissebb a 2019/2-es, a legrégibb a 2012/10-es). A lap struktúrája az évek során lényegesen nem változott. A 2012 óta megjelenő ingyenes kiadványban sok helyet foglalnak el a reklámok, a vezércikk helyét is ezek foglalják el. A lap nem rendelkezik állandó rovatokkal, de vannak visszatérő strukturális elemei. Ilyenek például a 4. és az 5. oldalon olvasható rövidhírek. A Selye János Egyetemmel kapcsolatos cikkek is kizárólag ebben kaptak helyet. Ami feltűnő, hogy 2012 és 2014 között alig találunk utalást a Selye János Egyetemre. Csupán a 2013. május számban fedeztünk fel egy néhány soros összefoglalót az akkori Komáromi Egyetemi Napokról, valamint a 2013. áprilisi számban egy szlovák nyelvű hírt a szociológia szak megszűnéséről. A Selye János Egyetemmel kapcsolatos hírek jelenléte csupán 2015-től válik tartóssá.

2015-ben összesen öt cikk foglalkozik az egyetemmel: Lesznek magyar nyelvű diplomák, 2015/12., 5. p., Navracsics Tibor és Csáky Pál a Selye Egyetemen, 2015/11., 5. p., A Selye János Egyetem hallgatója képviselte Szlovákiát Kínában, 2015/10., 5. p., Diplomaosztó ünnepségek a Selye János Egyetemen, 2015/8., 5. p., Univerzita je atraktívnejšia, 2015/1., 5. p.

2016-ban szintén öt cikk jelent meg az egyetemről: Juhász György lesz a Selye János Egyetem rektora, 2016/12., 5. p., Teljesítette a teljes akkreditáció minden feltételét a Selye János Egyetem, 2016/10., 5. p., Díszpolgári címet kapott a Selye János Egyetem rektora Egerben, 2016/8., 5. p., Új elnök a HÖK élén, 2016/4., 5. p., Projektsikerek a Selye János Egyetemen, 2016/1., 5. p.

2017-ben négy ilyen cikk jelent meg: Megvan az akkreditáció: már tényleg egyetem a Selye János Egyetem, 2017/6., 5. p., Nový rektor, 2017/2., 4. p., Stresová výstava, 2017/2., 4. p., Régi-új vezetők a Selye János Egyetem élén, 2017/2., 5. p.

2018-ban pedig három: Tizenöt éves a Selye János Egyetem, 2018/11., 5. p., 50 ezer euróból újítják fel a Selye János Egyetem kollégiumát, 2018/7., 5. p., Konferencia v Komárne, 2018/5., 4. p. Mint látható, zömében olyan írásokról van szó, amelyek a sziakomarom.sk online portálon is megjelentek.

4.2. Komáromi Lapok

A város és a szűkebb régió kulturális életéről a komáromiak a Szia Komárom/Ahoj Komárno mellett a tekintélyes múlttal rendelkező, 1849-ben alapított Komáromi Lapokból szerezhetnek információkat. A Komáromi Lapok, akárcsak a Szia Komárom/Ahoj Komárno, olyan ingyenes kiadvány, amely nyomtatott formában is megjelenik, és a város gondoskodik arról is, hogy eljusson mindenkihez. A Szia Komárom/Ahoj Komáromhoz viszonyítva nagyobb formátumú, és kevesebb helyet foglalnak el benne a reklámok, így több hely jut az értékes és informatív tartalomnak. A jelenleg a XXVIII. évfolyamánál tartó kiadvány kéthetente jelenik meg. Ami a mi szempontunkból fontos, hogy a Komáromi Lapok online felületen is megjelenik, mégpedig a tvkomarno.sk weboldalon. Jelenleg (2019. február 26-án) 97 lapszám van fent pdf formátumban (a legfrissebb a 2019/3-as, a legrégibb a 2014/13-as). Kutatásunk ezekre terjedt ki.

Időben visszafelé haladva, 2018-ban összesen hét cikk jelent meg a Komáromi Lapokban a Selye János Egyetemről: CEEPUS konferencia a Selye János Egyetemen = Komáromi Lapok 2018. július 4., 3. p., Az „anyák megmentőjéről” a Selye János Egyetemen = Komáromi Lapok, 2018. június 20., 3. p., Konferencia Trianon következményeiről = Komáromi Lapok, 2018. június 6., 2. p., Kórushangverseny a Tiszti Casinóban A Selye János Egyetem Női Kara 2018. május 17-én 17 órai kezdettel koncertet ad a Tiszti pavilon disztermében = Komáromi Lapok, 2018. május 9., 1. p., Komáromi Egyetemi Napok = Komáromi Lapok, 2018. május 9., 2. p., Több százan a Selye János Egyetem nyílt napján = Komáromi Lapok, 2018. február 28., 3. p., Nemzetközi oktatási szakkiállítás résztvevője volt a Selye János Egyetem = Komáromi Lapok, 2018. január 31., 4. p. Mint látható, elsősorban konferenciákról, valamint az egyetemhez kötődő egyéb rendezvényekről (koncert, egyetemi napok, nyílt nap, szakkiállítás) szóló tudósítások ezek.

2017-ben ennél valamivel kevesebb, összesen öt cikk jelent meg a Komáromi Lapokban a Selye János Egyetemről: Az 1938-as bécsi döntés okmánytárának bemutatója = Komáromi Lapok, 2017. december 20., 3. p., Jelentős nemzetközi rendezvény házigazdája volt a Selye János Egyetem = Komáromi Lapok, 2017. július 12., 4. p., Új tantárgy a Selye János Egyetemen = Komáromi Lapok, 2017. március 29., 3. p., Kinevezték az új rektort = Komáromi Lapok, 2017. február 1., 1. p., Közel kétezer diákot szólított meg a Selye János Egyetem = Komáromi Lapok, 2017. február 1., 3. p. Az előzőekhez hasonlóan itt is az egyetemi rendezvények képezik a hírek gerincét, de akadnak az egyetem tantárgykínálatát érintő információk is, valamint a lap reflektál az új rektor megválasztására is.

2016-ban csupán két olyan cikk jelent meg a Komáromi Lapokban, amely a Selye János Egyetem működéséhez kapcsolódik: Selyések a Kortárs Hangon díjazottai között = Komáromi Lapok, 2016. május 4., 2. p., Projektsikerek a Selye János Egyetemen = Komáromi Lapok, 2016. január 27., 6. p. Előbbi a „selyés” hallgatók irodalmi sikereiről ad hírt, utóbbi pedig az egyetem projektsikereiről számol be. Utóbbi cikk abból a szempontból is érdekes, mert jelzi az átlagolvasó felé, amit az valószínűleg kevésbé tudatosít vagy érez fontosnak, hogy az egyetem működése szempontjából kiemelt jelentősége van a projekteknek.

2015-ben négy cikk jelent meg az egyetemről a Komáromi Lapokban: 2014-es éves jelentés a felsőoktatás helyzetéről = Komáromi Lapok, 2015. október 7., 2. p., A Selye János Egyetem hallgatója képviselte Szlovákiát Kínában = Komáromi Lapok, 2015. október 7., 3. p., Tanévnyitó az egyetemen = Komáromi Lapok, 2015. szeptember 23., 2. p., A Selye János Egyetem sikere az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, Pécsett = Komáromi Lapok, 2015. április 29., 2. p. Témájukat tekintve ezek a cikkek sem térnek el a korábbiaktól. Figyelmünket leginkább a „2014-es éves jelentés a felsőoktatás helyzetéről” című cikk ragadhatja meg, amely – rövidsége ellenére – a szokásosnál alaposabban utal az egyetem tudományos megítélését képező kritériumokra. A teljes cikk így hangzik: „Szlovákia kormánya 2015. szeptember 23-án tárgyalta a felsőoktatás helyzetéről szóló éves jelentést. A tárgyalt dokumentumnak része a szlovákiai közszolgálati egyetemek publikációs tevékenységéről szóló kimutatás. Az egy főre kimutatott publikációs kimenetek számát figyelembe véve a SJE kiválóan teljesített, s még a 2013-as eredményekhez képest is sikerült előrelépnie. Az összes publikáció kategóriában a SJE a 20 felsőoktatási intézmény közül a 3. helyen végzett, a monográfiák számát tekintve az 1. helyet szerezte meg, a »Current Contents Connect« adatbázisban szereplő publikációk alapján a 7. helyen, a professzorok és a docensek számához viszonyított kiadott monográfiák tekintetében ugyancsak az 1. helyen, a »Current Contents Connect« adatbázisban szereplő, a professzorok és a docensek számához viszonyított publikációk tekintetében pedig a 7. helyen végzett.” Bár az átlagolvasó nem feltétlenül van tisztában az olyan fogalmak jelentésével, mint a „Current Contents Connect” (nem is kell tisztában lennie ezzel), a cikkből annyit minden bizonnyal le tud szűrni, hogy az egyetem jól teljesített 2014-ben.

4.3. Delta

A Delta folyóiratnak már az alcíme is jelzi a lap térbeli és időbeli határoltságát: a komáromi régió hetilapja. Az idén a XVI. évfolyamánál járó folyóiratnak online változata is van, a deltakn.sk, kutatásunkban az ott található információkra fókuszáltunk. Az online felület kialakítása hagyományos mintát követ: a fejléc (DELTA – a komáromi régió hetilapja/komárňanský regionálny týždenník) alatt a következő „fülek” találhatók: 15 érdekes cikk – főoldal – közélet régió – kultúra, oktatás – gazdaság – sport – kapcsolat. Ez alatt bal oldalon a legfrissebb cikkek találhatók, jobb oldalon pedig (felülről lefelé haladva) egy keresőfunkció, a legolvasottabb cikkek listája, reklámok, aktuális ebédmenü kínálat, link a facebook oldalra, a folyóirat nyomtatott változata, valamint további rovatok: komáromi városi tv, vélemény/olvasói levél, mozaik. Az oldal alján videók találhatók, legalul pedig a copyright.

A kutatást az online felület keresőfunkciójával indítottuk. A „Selye János Egyetem” hívószóra kapott találatok a következő képet rajzolták ki: a két legfrissebb hír február végi keltezésű. Az egyikben interjú olvasható Balogh Péter egyetemi hallgatóval, aki ötmillió forintot nyert a Legyen Ön is milliomos című televíziós vetélkedőn. A másik cikk pedig arról számol be, hogy Michael Roth német Európa-ügyi államminiszter is részt vesz a Selye János Egyetemen megrendezésre kerülő beszélgetőfórumon.

A 2018-ban megjelent cikkek között öt olyan találatot dobott ki a keresőprogram, amely kapcsolódik a Selye János Egyetemhez: Nálunk volt a filmpremier = http://www.deltakn.sk/nalunk-volt-a-filmpremier/ (2018.11.08.), Megnyílt a tizenötödik akadémiai év = http://www.deltakn.sk/megnyilt-a-tizenotodik-akademiai-ev/ (2018.09.25.), Sirály 2: egy 21. századi kollégium = http://www.deltakn.sk/siraly-2-egy-21-szazadi-kollegium/ (2018.07.18.), Hiánypótló szakok a Selye Egyetemen = http://www.deltakn.sk/hianypotlo-szakok-a-selye-egyetemen/ (2018.06.27.), Függőségek rabjai = http://www.deltakn.sk/fuggosegek-rabjai/ (2018.05.21.)

2017-ben csak két cikk jelent meg az online felületen az egyetemről: Újabb szakokat indíthat az egyetem = http://www.deltakn.sk/ujabb-szakokat-ind-ithat-az-egyetem/ (2017.09.28.), A városé lesz a Lehár-épület = http://www.deltakn.sk/a-varose-lesz-a-lehar-epulet/ (2017.03.14.) 2016-ban pedig három: Juhász György az új rektor = http://www.deltakn.sk/juhasz-gyorgy-lesz-az-uj-rektor/ (2016.12.12.), Mától újra Komáromi Egyetemi Napok = http://www.deltakn.sk/matol-ujra-komaromi-egyetemi-napok/ (2016.04.04.), Magyar nap álláskeresőknek = http://www.deltakn.sk/magyar-nap-allaskeresoknek/ (2016.03.01.).

A legrégibb találatok 2015-ből és 2014-ből származnak. Ennél régebbi információk nem találhatóak a deltakn.sk oldalon. 2015-ben két cikk foglalkozott az egyetemmel: Lesznek magyar nyelvű diplomák az egyetemen = http://www.deltakn.sk/lesznek-magyar-nyelvu-diplomak-az-egyetemen/ (2015.12.17.). Tanévnyitó az egyetemen = http://www.deltakn.sk/tanevnyito-az-egyetemen/ (2015.09.28.). 2014-ben pedig négy cikk jelent meg: Értékelték az egyetemeket. Hogyan szerepelt a Selye? = http://www.deltakn.sk/ertekeltek-az-egyetemeket-hogyan-szerepelt-a-selye/ (2014.12.30.), 10 éves a Selye János Egyetem = http://www.deltakn.sk/10-eves-a-selye-janos-egyetem/ (2014.10.02.) (E cikkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy szerzője Keszegh Béla, Komárom jelenlegi polgármestere, aki nagyon aprólékosan, mondanivalóját táblázatokkal is alátámasztva értékeli az egyetem első tíz évét.) Megnyílt az egyetemi Pince klub = http://www.deltakn.sk/megnyilt-az-egyetemi-pince-klub/ (2014.05.17.), Világi: gazdasági program a Csallóköznek = http://www.deltakn.sk/vilagi-gazdasagi-program-a-csallokoznek/ (2014.05.02.).

Mivel a Deltának – a Szia Komáromhoz és a Komáromi Lapokhoz hasonlóan – az online felületén a lap nyomtatott számai is elérhetőek (2012-ig visszamenően), kutatásunkat ezekre is kiterjesztettük. Az aktuális lapszerkezet némileg eltér az előző két lapétól, hiszen a Delta hetente jelenik meg 24 oldalon. A főoldalon nincs vezércikk. Az oldal nagy részét fényképek teszik ki, a maradék részét pedig címek. A 2–10. oldalakon aktuális hírek, valamint hirdetések olvashatók. A 11. oldalon kezdődik a Heti műsor c. rovat. Ezen az oldalon található a komáromi Tatra mozi aktuális műsora. A 12–13. oldalak részletesen közlik a különböző tv csatornák műsorait. A 14–17. oldalakon ismét a hirdetéseké és az aktuális híreké a főszerep. A lap 18–19. oldalán szlovák nyelvű tartalom jelenik meg, szintén hírek és hirdetések formájában. A 20–23. oldalak képezik a sportrovatot. A 24. oldalon reklám található. Bár az online felületnek van oktatás/kultúra címet viselő része, a nyomtatott lap nem rendelkezik külön oktatási rovattal. Talán ezzel is magyarázható, hogy – legalábbis az általunk vizsgált időszakban (2017. március 13. – 2019. február 19.) – viszonylag kevés olyan cikket találtunk, amely a Selye János Egyetemmel foglalkozik. (Itt jegyezzük meg, hogy Komárom más iskolái sincsenek jobban reprezentálva a lapban.) A vizsgált időszakban összesen 9 cikk jelent meg az egyetemről: Selye-emléknap az egyetemen, Delta, 2019/5, 4. p., Táblát kaptak a gyakorlóiskolák, Delta, 2019/4, 4. p., Óvodások az egyetemen, Delta, 2018/46, 6. p., Sirály 2: egy 21. századi kollégium, Delta, 2018/28, 3. p., Bronzérmet szerzett a sárkányhajócsapat, Delta, 2018/27, 21. p., Több százan az egyetem nyílt napján, Delta, 2018/8, 4–5. p., Selye Jánosra emlékeztek, Delta, 2018/6, 6. p., Újabb szakokat indíthat az egyetem, Delta, 2017/38, 4–5. p., Valódi egyetemmé vált a Selye!, Delta, 2017/23, 6. p.

Két jelenségre mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet. Először is arra, hogy a cikkek között több olyan is van, amely más hírcsatornákon is megjelent (itt szeretnénk visszautalni a tanulmányunk elején felvetett kérdésre az interneten található anyagok összekapcsolásáról, valamint a hírmegosztásról). Másrészt pedig arra, hogy a cikkek címében a Selye János Egyetem sokszor egyszerűen csak „egyetem”-ként aposztrofálódik, ami a familiaritás érzetét keltheti az olvasóban. (Külön érdemes lenne még foglalkozni az olyan – nem túl szakszerű – megfogalmazásokkal is, mint a „Valódi egyetemmé vált a Selye!” – ez ugyanis sokat elárul az egyetemről kialakított általános képről.)

4.4. Dunatáj

A Dunatáj magyar nyelvű regionális hetilaphoz kötődő dunataj.sk online portál a felületén található rovatok („fülek”) alapján a következő témakörökben tájékoztatja az olvasóit: régió, belföld, külföld, gazdaság, kultúra, sport, ügyelet (ez a komáromi gyógyszertári ügyeletre vonatkozik – megj. ez a rovat utoljára 2017.12.31-én frissült). A portál rendelkezik keresőfunkcióval és archívummal is. Az online felületen megjelenő hírek keresésében az előbbi volt segítségünkre, míg az archívumból a Dunatáj hetilap pdf-verziói voltak elérhetők. Az online felületen végrehajtott keresés a következő eredményt hozta.

2018-ban két cikk jelent meg a portálon a Selye János Egyetemről: 14. Komáromi Egyetemi Napok = https://www.dunataj.sk/14-komaromi-egyetemi-napok/ (2018.04.12.), Már csak egy hét van hátra a Selye János Egyetem Nyílt Napjáig = https://www.dunataj.sk/mar-csak-egy-het-van-hatra-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napjaig/ (2018.02.07.).

2017-ben négy cikk foglalkozott a Selye János Egyetemmel: Minden elsőévest vár a Selye János Egyetem Gólyatábora! – Meghosszabbított jelentkezési határidővel! = https://www.dunataj.sk/minden-elsoevest-var-a-selye-janos-egyetem-golyatabora-meghosszabbitott-jelentkezesi-hataridovel/ (2017.09.01.), IV. Üzleti terv verseny – döntő = https://www.dunataj.sk/iv-uzleti-terv-verseny-donto/ (2017.03.25.), Idén is nagy sikerrel záródott a Selye János Egyetem Nyílt Napja = https://www.dunataj.sk/iden-is-nagy-sikerrel-zarodott-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napja/ (2017.02.16.), Idén is Nyílt Nap a Selye János Egyetemen = https://www.dunataj.sk/iden-is-nyilt-nap-a-selye-janos-egyetemen/ (2017.02.09.).

2016-ból ennél valamivel több, összesen hét cikk jelent meg, amely kapcsolódott a Selye János Egyetem tevékenységéhez: Turczel Lajos-díjat kapott a Selye János Egyetem oktatója = https://www.dunataj.sk/turczel-lajos-dijat-kapott-a-selye-janos-egyetem-oktatoja/ (2016.12.11.), Az egyetemi akkreditáció minden feltételét teljesítették = https://www.dunataj.sk/az-egyetemi-akkreditacio-minden-feltetelet-teljesitettek/ (2016.09.26.), 12. Komáromi Egyetemi Napok – Kedd = https://www.dunataj.sk/12-komaromi-egyetemi-napok-kedd/ (2016.04.06.), Konkoly Attilát választották a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökévé = https://www.dunataj.sk/konkoly-attilat-valasztottak-a-selye-janos-egyetem-hallgatoi-onkormanyzatanak-elnokeve/ (2016.03.24.), Idén is lesz Komáromi Egyetemi Napok = https://www.dunataj.sk/iden-is-lesz-komaromi-egyetemi-napok/ (2016.03.22.), Ismét messze szárnyalt a Selye János Egyetem Nyílt Napja = https://www.dunataj.sk/ismet-messze-szarnyalt-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napja/ (2016.02.20.), Idén is megtartja nyílt napját a Selye János Egyetem = https://www.dunataj.sk/iden-is-megtartja-nyilt-napjat-a-selye-janos-egyetem/ (2016.02.14.).

2015-ből négy találatot jelzett a kereső: A Selye János Egyetemen lesznek magyar nyelvű diplomák = https://www.dunataj.sk/a-selye-janos-egyetemen-lesznek-magyar-nyelvu-diplomak/ (2015.12.03.), Befészkelés – a Selye János Egyetem Gólyatáborának első napja = https://www.dunataj.sk/befeszkeles-a-selye-janos-egyetem-golyataboranak-elso-napja/ (2015.09.17.), Megkezdődtek a XI. Komáromi Egyetemi Napok = https://www.dunataj.sk/megkezdodtek-a-xi-komaromi-egyetemi-napok/ (2015.04.13.), XI. Komáromi Egyetemi Napok = https://www.dunataj.sk/xi-komaromi-egyetemi-napok/ (2015.04.08.).

2014-ben összesen nyolc selyés cikk jelent meg: Tízéves a Selye János Egyetem – ünnepi tanévnyitóval emlékeztek az évfordulóra = https://www.dunataj.sk/tizeves-a-selye-janos-egyetem-unnepi-tanevnyitoval-emlekeztek-az-evfordulora/ (2014.09.19.), A X. Komáromi Egyetemi Napok zárónapja = https://www.dunataj.sk/a-x-komaromi-egyetemi-napok-zaronapja/ (2014.04.12.), A X. Komáromi Egyetemi Napok negyedik napján a sporté volt a főszerep = https://www.dunataj.sk/a-x-komaromi-egyetemi-napok-negyedik-napjan-a-sporte-volt-a-foszerep/ (2014.04.11.), Apa kezdődik – hétfői nap a KEN-en = https://www.dunataj.sk/apa-kezdodik-hetfoi-nap-a-ken-en/ (2014.04.08.), Megkezdődött a X. KEN! = https://www.dunataj.sk/megkezdodott-a-x-ken/ (2014.04.05.), Nemzetközi program a KEN alatt, Kárpát-medencei Egyetemek Kupája és a KEN utóprogramjai = https://www.dunataj.sk/nemzetkozi-program-a-ken-alatt-karpat-medencei-egyetemek-kupaja-es-a-ken-utoprogramjai/ (2014.04.03.). Egyháztörténeti konferencia Komáromban = https://www.dunataj.sk/egyhaztorteneti-konferencia-komaromban/ (2014.03.24.), Nyílt nap a Református Teológiai Karon = https://www.dunataj.sk/nyilt-nap-a-reformatus-teologiai-karon/ (2014.02.17.).

2013-ból egyetlen cikket találtunk (ennél régebbi nem található a portálon): A Tompika V. kategóriájának elődöntője a Selye Egyetemen = https://www.dunataj.sk/a-tompika-v-kategoriajanak-elodontoje-a-selye-egyetemen/ (2013.03.10.).

Mint látható, a cikkek nagy része egyetemi rendezvényekkel foglalkozott (nyílt nap, gólyatábor, egyetemi napok). Feltűnő, hogy a 2014-es X. Komáromi Egyetemi Napok rendezvénysorozat médiavisszhangja mennyire hangsúlyos volt, különösen a többi KEN-hez képest.

Összehasonlításképpen átnéztük a dunataj.sk archívumában található Dunatáj hetilap digitalizált változatának két évfolyamát. Az archívumban a hetilap 2012 és 2017 között megjelent évfolyamai találhatók. A mintavételhez a 2017-es és a 2016-os évfolyamokat vettük alapul. Ebben a két évben összesen tíz cikk jelent meg az egyetemről, zömében olyan eseményekről, amelyekre az online változatban is történt reflexió. Versenyfelhívás a Selye János Egyetem IV. Üzleti tervkészítés versenyére, Dunatáj, 2017.01.13., 2. p., Új rektora van a Selye János Egyetemnek, Dunatáj, 2017.02.03., 3. p., Sikeres volt a Selye János Egyetem nyílt napja, Dunatáj, 2016.02.26., 3. p., Mindenkit várnak a XII. Komáromi Egyetemi Napokra. Nem csak egyetemistáknak!, Dunatáj, 2016.04.01., 1. p., III. Üzleti terve verseny a Selye János Egyetemen, Dunatáj, 2016.04.01., 3. p., Pénteken értek véget a Komáromi Egyetemi Napok, Dunatáj, 2016.04.22., 2. p., Árpád-fejedelem díjat kapott a Selye János Egyetem, Dunatáj, 2016.06.17., 1. p., Az egyetemi akkreditáció minden feltételét teljesítették. Tanévnyitó a Selye János Egyetemen, Dunatáj, 2016.09.23., 1. p., Gazdaságtudományi PhD-képzés a Selye János Egyetemen, Dunatáj, 2016.09.30., 3. p., Turczel Lajos-díjat kapott a Selye János Egyetem oktatója, Dunatáj, 2016.12.09., 1. p.

A cikkek mindegyike az első három oldal valamelyikén kapott helyet a rövidhírek között. Részletes, értékelő jellegű cikk nem volt közöttük.

4.5. Komaromonline.sk

A komaromonline.sk portál a következő alcímet viseli: egy portál Komáromról és polgárairól. Rovatszerkezete az ehhez hasonló portálok szerkezetét tükrözi: város, régió, kultúra, oktatás, sport, mozaik, felhívások, interjú. A Selye János Egyetemmel kapcsolatos cikkek egy része – más portálokhoz hasonlóan – egyetemi rendezvényekkel (nyílt nap, egyetemi napok, konferenciák, előadások) foglalkozik. Zömében olyan cikkekről van szó, amelyek a korábban vizsgált portálokon is megjelentek (sok esetben még a cikkek címe is feltűnő hasonlóságot mutat). Az adatbázis az utóbbi három évből jelez ki találatokat.

2018-ban tizenegy olyan cikk jelent meg, amely foglalkozik a Selye János Egyetemmel: Tizenöt éve fogadták el a Selye János Egyetem létrehozásáról szóló törvényt = http://komaromonline.sk/tizenot-eve-fogadtak-el-selye-janos-egyetem-letrehozasarol-szolo-torvenyt/ (2018.10.24.), Nem kell senkinek a Lehár-épület? = http://komaromonline.sk/nem-kell-senkinek-lehar-epulet/ (2018.06.27.), Egy képzés, két diploma a Selye János Egyetemen = http://komaromonline.sk/egy-kepzes-ket-diploma-selye-janos-egyetemen/ (2018.06.06.). Névadóval ünnepel a Selye János Egyetem Nőikara = http://komaromonline.sk/nevadoval-unnepel-selye-janos-egyetem-noikara/ (2018.05.12.), 14. Komáromi Egyetemi Napok – beszámoló = http://komaromonline.sk/14-komaromi-egyetemi-napok-beszamolo/ (2018.04.27.), Kezdetét vették a 14. Komáromi Egyetemi Napok = http://komaromonline.sk/kezdetet-vettek-14-komaromi-egyetemi-napok/ (2018.04.11.), Idén is Komáromi Egyetemi Napok = http://komaromonline.sk/iden-komaromi-egyetemi-napok/ (2018.04.06.), Több százan a Selye János Egyetem Nyílt Napján = http://komaromonline.sk/tobb-szazan-selye-janos-egyetem-nyilt-napjan/ (2018.02.15.), A Selye János Egyetem Nyílt Napja = http://komaromonline.sk/selye-janos-egyetem-nyilt-napja/ (2018.02.07.), Idén is a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás résztvevője a Selye János Egyetem = http://komaromonline.sk/iden-budapesti-educatio-nemzetkozi-oktatasi-szakkiallitas-resztvevoje-selye-janos-egyetem/ (2018.01.16.), Már több mint ezer idén érettségizővel vette fel a kapcsolatot 2017 őszén a Selye János Egyetem = http://komaromonline.sk/mar-tobb-mint-ezer-iden-erettsegizovel-vette-fel-a-kapcsolatot-2017-oszen-a-selye-janos-egyetem/ (2018.01.10.). A cikkek közül figyelmet érdemel a Lehár-épülettel kapcsolatos írás, mivel azon kevés cikkek közé tartozik, amely az egyetem és a város kapcsolatát érinti.

2017-ben tizenhárom cikk jelent meg a Selye János Egyetemről: Karácsonyi adományok a Selye János Egyetemről = http://komaromonline.sk/karacsonyi-adomanyok-a-selye-janos-egyetemrol/ (2017.12.22.), Tudomány és Technika Hete a Selye János Egyetemen = http://komaromonline.sk/tudomany-es-technika-hete-a-selye-janos-egyetemen/ (2017.11.20.), Névadóval ünnepel a Selye János Egyetem Nőikara = http://komaromonline.sk/unnepelyes-korus/ (2017.09.13.), Minden elsőévest vár a Selye János Egyetem gólyatábora = http://komaromonline.sk/minden-elsoevest-var-a-selye-janos-egyetem-golyatabora/ (2017.08.28.), Sikeresen végződött a Selye János Egyetem komplex akkreditációja = http://komaromonline.sk/sikeresen-vegzodott-a-selye-janos-egyetem-komplex-akkreditacioja/ (2017.05.30.), Együttműködés a Selye és a Széchenyi Egyetemek között = http://komaromonline.sk/egyuttmukodes-a-selye-es-a-szechenyi-egyetemek-kozott/ (2017.05.24.), Egyetemisták az alapiskolásoknak: Ismerd meg a szülőfölded, ismerd meg Komáromot! = http://komaromonline.sk/egyetemistak-az-alapiskolasoknak-ismerd-meg-szulofolded-ismerd-meg-komaromot/ (2017.04.15.), Komáromi Egyetemi Napok 2017 = http://komaromonline.sk/komaromi-egyetemi-napok-2017/ (2017.03.29.), Új tantárgy – Selye Jánosról tanulhatnak az egyetemen = http://komaromonline.sk/uj-tantargy-selye-janosrol-tanulhatnak-az-egyetemen/ (2017.03.23.), Juhász György: Az egyetem a magyarság fennmaradásának egyik fontos pillére = http://komaromonline.sk/juhasz-gyorgy-az-egyetem-a-magyarsag-fennmaradasanak-egyik-fontos-pillere/ (2017.03.22.), Jól jársz, ha ide jársz! Nyílt nap a Selyén! = http://komaromonline.sk/jol-jarsz-ha-ide-jarsz-nyilt-nap-a-selyen/ (2017.02.17.), Istvánik Norbert az egyetemi nyílt napról = http://komaromonline.sk/istvanik-norbert-az-egyetemi-nyilt-napokrol/ (2017.02.12.), Idén és Nyílt Nap a Selye János Egyetemen = http://komaromonline.sk/iden-nyilt-nap-selye-janos-egyetemen/ (2017.02.09.) Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az ismétlődő cikkek mellett helyet kaptak a portálon olyan írások is, amelyek a Selye János Egyetem hallgatóinak (nem tanulmányi jellegű) aktivitásáról számolnak be.

2016-ban hét olyan cikket közölt a komaromonline.sk, amely érintette a Selye János Egyetemet: Új rektora lesz a Selye János Egyetemnek = http://komaromonline.sk/uj-rektora-lesz-a-selye-janos-egyetemnek/ (2016.11.30.), 12. Komáromi Egyetemi Napok – keddi beszámoló = http://komaromonline.sk/12-komaromi-egyetemi-napok-keddi-beszamolo/ (2016.04.05.), Komáromi Egyetemi Napok 2016 = http://komaromonline.sk/1306-2/ (2016.03.29.), Üzleti terv verseny a Selye János Egyetemen = http://komaromonline.sk/uzleti-terv-verseny-a-selye-janos-egyetemen/ (2016.03.19.), Még lehet jelentkezni az egyetemre = http://komaromonline.sk/meg-lehet-jelentkezni-az-egyetemre/ (2016.03.07.), Magyar munkabörze nap a Selye Egyetemen = http://komaromonline.sk/magyar-munkaborze-nap-a-selye-egyetemen/ (2016.03.01.), Szuri András: Tény, hogy a fiatalok hiányoznak a város életéből = http://komaromonline.sk/szuri-andras-teny-hogy-a-fiatalok-hianyoznak-a-varos-eletebol/ (2016.02.17.). Az év terméséből különösen ez utóbbi érdemel figyelmet, amelyben Szuri András, az egyetem egykori hallgatója kritikus hangnemben és nagyon őszintén nyilatkozik az egyetemisták jelenlétéről a város kulturális életében.

4.6. Komáromi Városi Televízió

A Komáromi Városi Televízió rendszeresen közvetít olyan híreket, amelyek a Selye János Egyetem működéséhez kapcsolódnak. A tvkomarno.sk online felületen több ilyen jellegű videó is megtekinthető (2019 február végén ezek száma: 22). Ezek a videók elsősorban az egyetemi év kitüntetett eseményeihez, az akadémiai évnyitóhoz és a diplomaosztóhoz kapcsolódnak, de találunk videót olyan hírekről is, amelyek írásban is megjelentek a fentiekben szemlézett portálokon (pl. Új képzés a Selye János Egyetem Tanárképző Karán, Minden elsőévest vár a Selye János Egyetem gólyatábora!)

4.7. Bumm.sk

A bumm.sk portál a korábban vizsgált portáloknál sokkal intenzívebben reagált az egyetem tevékenységére. 2006 és 2019. február vége között összesen 253 cikket jelentetett meg a Selye János Egyetemről. Emellett érdemes megjegyezni, hogy nemcsak a cikkek mennyiségében múlta felül a többi portált, de érzékenyen reagált az egyetem körüli válsághelyzetekre is. Különösen az egyetem akkreditációs besorolásával foglalkozott kiemelten mind az első, mind a második akkreditációs időszakban, de érzékenyen reagált a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara egykori dékánjának, Sikos T. Tamásnak a távozására is, valamint több cikket közölt a Hallgatói Önkormányzat vélt vagy valós kapcsolatáról a Jobbik párttal. Ezek mellett több olyan cikket is közölt, amely a hallgatók aktivitását és jelenlétét érintette a város kulturális életében.

2019-ben (február végéig) kilenc cikk jelent meg az egyetemről: Mi vagyunk az EU = https://www.bumm.sk/regio/2019/02/28/mi-vagyunk-az-eu (2019.02.28.), Látványos nyílt napot szervezett a komáromi Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2019/02/14/latvanyos-nyilt-napot-szervezett-a-komaromi-selye-janos-egyetem (2019.02.14.), Valentin-napon tartja nyílt napját a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2019/02/12/valentin-napi-nyilt-nap-a-selye-janos-egyetemen (2019.02.12.), Nyílt nap a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/percrol-percre/2019/02/11/nyilt-nap-a-selye-janos-egyetemen (2019.02.11.), Nemzetközi folklórfesztiválon képviselték Thaiföldön a komáromi egyetemet = https://www.bumm.sk/percrol-percre/2019/02/07/nemzetkozi-folklorfesztivalon-kepvisletek-thaifoldon-a-komaromi-egyetemet (2019.02.07.), Dunaszerdahelyi iskolák kapcsolódtak be a Selye János Egyetem gyakorlóiskoláinak hálózatába = https://www.bumm.sk/regio/2019/02/02/dunaszerdahelyi-iskolakkal-bovitette-gyakorloiskolainak-szamat-a-selye-janos-egyetem (2019.02.02.), Bővült a Selye János Egyetem könyvtárának állománya = https://www.bumm.sk/regio/2019/01/29/bovult-a-selye-janos-egyetem-konyvtaranak-allomanya (2019.01.29.), Táblákkal köszönte meg a gyakorlóiskolák munkáját a komáromi egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2019/01/15/tablakkal-koszonte-meg-a-gyakorloiskolak-munkajat-a-komaromi-egyetem (2019.01.15.), Ismét elindítja a szociális gondoskodás programját a komáromi egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2019/01/11/ismet-elinditja-szocialis-gondoskodas-programjat-a-komaromi-egyetem (2019.01.11.).

A 2018-as cikkek száma negyvenegy. A következőkről van szó: Több ezer éves kultúráról adtak elő a komáromi egyetemen neves teológusok = https://www.bumm.sk/percrol-percre/2018/11/29/tobb-ezer-eves-kulturarol-adtak-elo-a-komaromi-egyetemen-neves-teologusok (2018.11.29.), Liszka József kapta idén a Turczel Lajos-díjat = https://www.bumm.sk/regio/2018/11/27/liszka-jozsef-kapta-iden-a-turczel-lajos-dijat (2018.11.27.), Szerencsés 13-as – A Selye János Egyetemen rendezték meg a 2018-as FTDK-t = https://www.bumm.sk/regio/2018/11/23/szerencses-13-as-a-selye-janos-egyetemen-rendeztek-meg-a-2018-as-ftdk-t (2018.11.23.), Bővítené szakmai kapcsolatait a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2018/11/21/bovitene-szakmai-kapcsolatait-a-selye-janos-egyetem (2018.11.21.), A Selye János Egyetem 50 hallgatója kapott kiválóság ösztöndíjat = https://www.bumm.sk/regio/2018/11/19/a-selye-janos-egyetem-50-hallgatoja-kapott-kivalosag-osztondijat (2018.11.19.), Birtokba vették az ovisok az Ovi-Sport Pályát a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2018/11/09/birtokba-vettek-az-ovisok-az-ovi-sport-palyat-a-selye-janos-egyetemen (2018.11.09.), Selye János Egyetem – Hétfőn kezdődik a X. Kari Napok a Tudomány Hetén = https://www.bumm.sk/regio/2018/11/04/selye-janos-egyetem-hetfon-kezdodik-a-xii-kari-napok-a-tudomany-heten (2018.11.04.), Felhívás: Partnerintézményeket keres a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2018/10/26/felhivas-partnerintezmenyeket-keres-a-selye-janos-egyetem (2018.10.26.), Kiválósági ösztöndíjak várnak a Selye János Egyetem hallgatóira = https://www.bumm.sk/regio/2018/10/23/kivalosagi-osztondijak-varnak-a-selye-janos-egyetem-hallgatoira (2018.10.23.), EU-s fórum a Selyén: Brüsszel nem hall bennünket? = https://www.bumm.sk/regio/2018/10/08/eu-s-forum-a-selyen-brusszel-nem-hall-bennunket (2018.10.08.), 1772 hallgatóval megkezdődött a 15. akadémiai év a Selyén = https://www.bumm.sk/regio/2018/09/14/1772-hallgatoval-megkezdodott-a-15-akademiai-ev-a-selyen (2018.09.14.), Meghosszabbított jelentkezés: Még lehet jelentkezni a Selye János Egyetem Gólyatáborába! = https://www.bumm.sk/percrol-percre/2018/08/31/meghosszabbitott-jelentkezes-meg-lehet-jelentkezni-a-selye-janos-egyetem-golyataboraba (2018.08.31.), Nívós közgazdász konferencia a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2018/08/23/nivos-kozgazdasz-konferencia-a-selye-janos-egyetemen (2018.08.23.), A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Juhász Györgyöt, a Selye János Egyetem rektorát = https://www.bumm.sk/percrol-percre/2018/08/20/a-magyar-erdemrend-tisztikeresztjevel-tuntettek-ki-juhasz-gyorgyot-a-selye-janos-egyetem-rektorat (2018.08.20.), A Sirály 2 is a Selye János Egyetemé lett = https://www.bumm.sk/regio/2018/07/03/a-siraly-2-is-a-selye-janos-egyeteme-lett (2018.07.03.), Bronzérmet szerzett a Selye János Egyetem sárkányhajó csapata = https://www.bumm.sk/regio/2018/06/27/bronzermet-szerzett-a-selye-janos-egyetem-sarkanyhajo-csapata (2018.06.27.), Új képzés a Selye János Egyetem Tanárképző Karán = https://www.bumm.sk/regio/2018/06/21/uj-kepzes-a-selye-janos-egyetem-tanarkepzo-karan (2018.06.21.), A Selye János Egyetemen rendezik meg a Szlovákiai Magyar Közgazdászok Találkozóját = https://www.bumm.sk/regio/2018/06/12/a-selye-janos-egyetemen-rendezik-meg-a-szlovakiai-magyar-kozgazdaszok-talalkozojat (2018.06.12.), Új szakok indulnak a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karán = https://www.bumm.sk/regio/2018/06/04/uj-szakok-indulnak-a-selye-janos-egyetem-gazdasagtudomanyi-karan (2018.06.04.), Amerikai professzor előadása a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2018/05/25/amerikai-professzor-eloadasa-a-selye-janos-egyetemen (2018.05.25.), Szakbővítési lehetőség a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2018/05/16/szakbovitesi-lehetoseg-a-selye-janos-egyetemen (2018.05.16.), Sikerrel pályázatk – Tovább bővül a komáromi egyetem könyvtárállománya = https://www.bumm.sk/regio/2018/05/15/sikerrel-palyaztak-tovabb-bovul-a-komaromi-egyetem-konyvtarallomanya (2018.05.15.), Ünnepélye névadó koncertet tart a Selye János Egyetem Nőikara = https://www.bumm.sk/regio/2018/05/13/unnepelyes-nevado-koncertet-tart-a-selye-janos-egyetem-noikara (2018.05.13.), Kedvcsináló videót mutatott be a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/percrol-percre/2018/05/09/kedvcsinalo-videot-mutatott-be-a-selye-janos-egyetem (2018.05.09.), Nagy sikere volt a 14. Komáromi Egyetemi Napok rendezvénysorozatnak = https://www.bumm.sk/regio/2018/04/26/nagy-sikere-volt-a-14-komaromi-egyetemi-napok-rendezvenysorozatnak (2018.04.26.), Újra függőségekről cseréltek eszmét az egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2018/04/25/ujra-fuggosegekrol-csereltek-eszmet-az-egyetemen (2018.04.25.), Made in China – beszélgetés Kínáról az Egyetemi Könyvtárban = https://www.bumm.sk/regio/2018/04/25/made-in-china-beszelgetes-kinarol-az-egyetemi-konyvtarban (2018.04.25.), SJE – Közel ötven hallgató mérettette meg magát a Tudományos Diákköri Konferencián = https://www.bumm.sk/regio/2018/04/12/sje-kozel-otven-hallgato-merettette-meg-magat-a-tudomanyos-diakkori-konferencian (2018.04.12.), Már tartanak a Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/regio/2018/04/11/mar-tartanak-a-komaromi-egyetemi-napok (2018.04.11.), A Kutyavendégház nyerte a Selye János Egyetem Üzleti Terv Versenyét = https://www.bumm.sk/regio/2018/03/30/a-kutyavendeghaz-nyerte-a-selye-janos-egyetem-uzleti-terv-versenyet (2018.03.30.), Selye Egyetem GTK – használható diploma, tervezhető életpálya, jó fizetés = https://www.bumm.sk/regio/2018/03/21/selye-egyetem-gtk-hasznalhato-diploma-tervezheto-eletpalya-jo-fizetes (2018.03.21.), Mesét másként módszer – Bemutató a Selye János Egyetem könyvtárában = https://www.bumm.sk/regio/2018/03/14/meset-maskent-modszer-bemutato-a-selye-janos-egyetem-konyvtaraban (2018.03.14.), Könyvtárak hete a Selye János Egyetem könyvtárában = https://www.bumm.sk/kultura/2018/03/09/konyvtarak-hete-a-selye-janos-egyetem-konyvtaraban (2018.03.09.), A Selye János Egyetemen egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre = https://www.bumm.sk/regio/2018/03/05/a-selye-egyetemen-egyre-nagyobb-hangsulyt-fektetnek-a-gyakorlati-kepzesre (2018.03.05.), A drogok dekriminalizálása nem a legalizálásukat jelenti = https://www.bumm.sk/regio/2018/02/27/a-drogok-dekriminalizalasa-nem-a-legalizalasukat-jelenti (2018.02.27.), A jövő hét elején Komáromban is aláírható lesz a MinoritySafePack = https://www.bumm.sk/regio/2018/02/25/a-jovo-het-elejen-komaromban-is-alairhato-lesz-a-minoritysafepack (2018.02.25.), Stabil a Selye János Egyetem hallgatói létszáma = https://www.bumm.sk/regio/2018/02/19/stabil-a-selye-janos-egyetem-hallgatoi-letszama (2018.02.19.), Több mint hatszázan voltak a Selye János Egyetem Nyílt Napján = https://www.bumm.sk/regio/2018/02/14/tobb-mint-hatszazan-voltak-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napjan (2018.02.14.), Már csak egy hét van hátra a Selye János Egyetem Nyílt Napjáig = https://www.bumm.sk/regio/2018/02/06/mar-csak-egy-het-van-hatra-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napjaig (2018.02.06.), Pálinkás jó reggelt! – Selye akár tíz különböző nyelven köszöntötte tanítványait = https://www.bumm.sk/regio/2018/01/26/palinkas-jo-reggelt-selye-akar-tiz-kulonbozo-nyelven-tudta-koszontotte-tanitvanyait (2018.01.26.), Már több mint ezer idén érettségizővel vette fel a kapcsolatot a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2018/01/08/mar-tobb-mint-ezer-iden-erettsegizovel-vette-fel-a-kapcsolatot-a-selye-janos-egyetem (2018.01.08.).

2017-ben összesen tizenkilenc írás jelent meg a Selye János Egyetemről: Új elnököt választott a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata = https://www.bumm.sk/belfold/2017/12/22/uj-elnokot-valasztott-a-selye-janos-egyetem-hallgatoi-onkormanyzata (2017.12.22.), Jubilálnak a komáromi egyetemisták – Majd két éve a városban és környékén = https://www.bumm.sk/kultura/2017/11/09/jubilalnak-a-komaromi-egyetemistak-majd-ket-eve-a-varosban-es-kornyeken (2017.11.09.), Holnap Komáromban – Petőcz Kálmán előadása a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2017/11/06/holnap-komaromban-petocz-kalman-eloadasa-a-selye-janos-egyetemen (2017.11.06.), Kezdődnek a Kari Napok a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2017/11/05/kezdodnek-a-kari-napok-a-selye-janos-egyetemen (2017.11.05.), Népszerűsítő körútra indul a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2017/10/06/nepszerusito-korutra-indul-a-selye-janos-egyetem (2017.10.06.), Komáromi Egyetemi Napok tizenharmadszor = https://www.bumm.sk/kultura/2017/03/29/komaromi-egyetemi-napok-tizenharmadszor (2017.03.29.), A komáromi egyetem diákjai is élelmiszert gyűjtenek a kárpátaljai nélkülözők számára = https://www.bumm.sk/regio/2017/03/24/a-komaromi-egyetem-diakjai-is-elelmiszert-gyujtenek-a-karpataljai-nelkulozok-szamara (2017.03.24.), Bölcsészképzés felsőfokon – a Turczel-díjas H. Nagy Péter új könyvének bemutatója = https://www.bumm.sk/kultura/2017/03/22/bolcseszkepzes-felsofokon-a-turczel-dijas-h-nagy-peter-uj-konyvenek-bemutatoja (2017.03.22.), Selye János Egyetem – Eldőlt, kié a legjobb üzleti terv = https://www.bumm.sk/regio/2017/03/17/selye-janos-egyetem-eldolt-kie-a-legjobb-uzleti-terv (2017.03.17.), Csiba Peter lett a SJE Gazdaságtudományi Karának új dékánja = https://www.bumm.sk/regio/2017/03/08/csiba-peter-lett-a-sje-gazdasagtudomanyi-karanak-uj-dekanja (2017.03.08.), Sikeresen pályázott a Selye János Egyetem – új szakkönyvek az Egyetemi Könyvtárban = https://www.bumm.sk/regio/2017/02/20/sikeresen-palyazott-a-selye-janos-egyetem-uj-szakkonyvek-az-egyetemi-konyvtarban (2017.02.20.), Idén is nagy sikere volt a Selye János Egyetem Nyílt Napjának = https://www.bumm.sk/regio/2017/02/14/iden-is-nagy-sikere-volt-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napjanak (2017.02.14.), Újra Nyílt Nap a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2017/02/06/ujra-nyilt-nap-a-selye-janos-egyetemen (2017.02.06.), Bukor József lemond a dékáni tisztségéről = https://www.bumm.sk/regio/2017/02/03/rovidhir-bukor-jozsef-lemond-a-dekani-tisztsegerol (2017.02.03.), „Selye az a tudós volt, aki közkinccsé tudta tenni a tudományt” = https://www.bumm.sk/regio/2017/01/27/selye-az-a-tudos-volt-aki-kozkinccse-tudta-tenni-a-tudomanyt (2017.01.27.), Selye János életét bemutató kiállítást nyitottak Komáromban = https://www.bumm.sk/regio/2017/01/26/selye-janos-eletet-bemutato-kiallitast-nyitottak-komaromban (2017.01.26.), Közel kétezer diákot szólított meg a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2017/01/26/kozel-ketezer-diakot-szolitott-meg-a-selye-janos-egyetem (2017.01.26.), Kiska kinevezte a Selye János Egyetem új rektorát = https://www.bumm.sk/belfold/2017/01/24/kiska-kinevezte-a-selye-janos-egyetem-uj-rektorat (2017.01.24.), A Selye János Egyetem versenyfelhívása üzleti terv készítésére = https://www.bumm.sk/regio/2017/01/05/a-selyejanos-egyetem-versenyfelhivasa-uzleti-terv-keszitesere (2017.01.05.).

2016-ban huszonhárom cikk jelent meg a Selye János Egyetemről: Sikeres volt a komáromi egyetemisták karácsonyi gyűjtése = https://www.bumm.sk/regio/2016/12/24/sikeres-volt-a-komaromi-egyetemistak-karacsonyi-gyujtese (2016.12.24.), Jótékonysági gyűlést szerveznek a komáromi egyetemisták = https://www.bumm.sk/regio/2016/12/11/jotekonysagi-gyujtest-szerveznek-a-komaromi-egyetemistak (2016.12.11.), Újra könyvbörze a Selye János Egyetem könyvtárában = https://www.bumm.sk/regio/2016/12/03/ujra-konyvborze-a-selye-janos-egyetem-konyvtaraban (2016.12.03.), Juhász György lesz a Selye János Egyetem rektora = https://www.bumm.sk/regio/2016/11/28/juhasz-gyorgy-lesz-a-selye-janos-egyetem-rektora (2016.11.28.), Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia – részvételre buzdít a Diákhálózat! = https://www.bumm.sk/regio/2016/07/27/felvideki-tudomanyos-diakkori-konferencia-reszvetelre-buzdit-a-diakhalozat (2016.07.27.), Magyar nyelvű diplomákat osztottak a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2016/07/20/magyar-nyelvu-diplomakat-osztottak-a-selye-janos-egyetemen (2016.07.20.), Árpád fejedelem-díjat kapott a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2016/06/10/arpad-fejedelem-dijat-kapott-a-selye-janos-egyetem (2016.06.10.), Simon Attila Arany János-díjas = https://www.bumm.sk/kultura/2016/05/04/simon-attila-arany-janos-dijas (2016.05.04.), Nemzetközi Doktorandusz Konferencia a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2016/04/11/nemzetkozi-doktorandusz-konferencia-a-selye-janos-egyetemen (2016.04.11.), Komáromi Egyetemi Napok – csütörtöki beszámoló = https://www.bumm.sk/regio/2016/04/07/komaromi-egyetemi-napok-csutortoki-beszamolo (2016.04.07.), Selyés hallgatók a Kortárs Hangon díjazottjai között = https://www.bumm.sk/kultura/2016/04/07/selyes-hallgatok-a-kortars-hangon-dijazottjai-kozott (2016.04.07.), Ilyen volt a 12. KEN másdik napja = https://www.bumm.sk/regio/2016/04/05/ilyen-volt-a-12-ken-masodik-napja (2016.04.05.), Elstartolt a 12. Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/regio/2016/04/04/elstartolt-a-12-komaromi-egyetemi-napok (2016.04.05.), Új elnököt választott a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata = https://www.bumm.sk/regio/2016/03/23/uj-elnokot-valasztott-a-selye-janos-egyetem-hallgatoi-onkormanyzata (2016.03.23.), Idén is lesznek Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/regio/2016/03/22/iden-is-lesznek-komaromi-egyetemi-napok (2016.03.22.), III. Üzleti terv verseny a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2016/03/18/iii-uzleti-terv-verseny-a-selye-janos-egyetemen (2016.03.18.), Ismét messze szárnyalt a Selye János Egyetem Nyílt Napja = https://www.bumm.sk/regio/2016/02/18/ismet-messze-szarnyalt-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napja (2016.02.18.), „A hit cselekedetek nélkül halott“ – Böjte Csaba a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2016/02/18/a-hit-cselekedetek-nelkul-halott-bojte-csaba-a-selye-janos-egyetemen (2016.02.18.), Körkép a pedagógussztrájkról – mi újság a mi egyetemi oktatóinkkal? = https://www.bumm.sk/belfold/2016/02/17/korkep-a-pedagogussztrajkrol-mi-ujsag-a-mi-egyetemi-oktatoinkkal (2016.02.17.), Idén is megtartja nyílt napját a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2016/02/09/iden-is-megtartja-nyilt-napjat-a-selye-janos-egyetem (2016.02.09.), Új promó videóval csábít a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/regio/2016/02/01/uj-promo-videoval-csabit-a-selye-janos-egyetem (2016.02.01.), Még lehet jelentkezni a Selye János Egyetem Üzleti terv versenyére = https://www.bumm.sk/regio/2016/01/14/meg-lehet-jelentkezni-a-selye-janos-egyetem-uzleti-terv-versenyere (2016.01.14.), Projektsikerek a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2016/01/08/projektsikerek-a-selye-janos-egyetemen (2016.01.08.).

2015-ben harminc cikk foglalkozott a Selye János Egyetemmel: Lesznek magyar nyelvű diplomák a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2015/12/03/lesznek-magyar-nyelvu-diplomak-a-selye-janos-egyetemen (2015.12.03.), Szlovák-magyar, kétnyelvű diplomák a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2015/11/27/szlovak-magyar-ketnyelvu-diplomak-a-selye-janos-egyetemen (2015.11.27.), „Szándékunk a jövő értelmiségének kinevelése” = https://www.bumm.sk/regio/2015/11/19/szandekunk-a-jovo-ertelmisegenek-kinevelese (2015.11.19.), Futball és irodalom: beszélgetés Gazdag Józseffel = https://www.bumm.sk/kultura/2015/11/13/futball-es-irodalom-beszelgetes-gazdag-jozseffel (2015.11.13.), Brandon Hackett és Moskát Anita a SJE Tanárképző Karán – képekkel = https://www.bumm.sk/regio/2015/11/10/brandon-hackett-es-moskat-anita-a-sje-tanarkepzo-karan (2015.11.10.), A világépítés alternatívái – szimpózium a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2015/10/26/avilagepites-alternativai-szimpozium-a-selye-janos-egyetemen (2015.10.26.), A Selye János Egyetem hallgatója képviselte Szlovákiát Kínában = https://www.bumm.sk/kultura/2015/09/26/a-selye-janos-egyetem-hallgatoja-kepviselte-szlovakiat-kinaban (2015.09.26.), Kiemelkedő publikációs teljesítmény a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2015/09/25/kiemelkedo-publikacios-teljesitmeny-a-selye-janos-egyetemen (2015.09.25.), Megkezdődött a tanév a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2015/09/18/megkezdodott-a-tanev-a-selye-janos-egyetemen (2015.09.18.), Befészkelés – elkezdődött a Selye János Egyetem gólyatábora = https://www.bumm.sk/regio/2015/09/17/befeszkeles-elkezdodott-a-selye-janos-egyetem-golyatabora (2015.09.17.), Könyvbörze a Selye János Egyetem könyvtárában = https://www.bumm.sk/regio/2015/09/14/konyvborze-a-selye-janos-egyetem-konyvtaraban (2015.09.14.), Még mindig lehet jelentkezni a Selye János Egyetem gólyatáborába = https://www.bumm.sk/regio/2015/08/31/meg-mindig-lehet-jelentkezni-a-selye-janos-egyetem-golyataboraba (2015.08.31.), Minden elsőévest vár a Selye János Egyetem Gólyatábora! = https://www.bumm.sk/regio/2015/08/05/minden-elsoevest-var-a-selye-janos-egyetem-golyatabora (2015.08.05.), A Selye János Egyetem is ott volt Gombaszögö, Martoson, az EFOTT-on és Tusnádfürdőn is = https://www.bumm.sk/regio/2015/07/31/a-selye-janos-egyetem-is-ott-volt-gombaszogon-martoson-az-efott-on-es-tusnadfurdon-is (2015.07.31.), Légy Te a következő diplomás! = https://www.bumm.sk/regio/2015/06/16/legy-te-a-kovetkezo-diplomas (2015.06.16.), A komáromi röplabdacsapat felveszi a Selye János Egyetem nevét is = https://www.bumm.sk/regio/2015/06/08/a-komaromi-roplabdacsapat-felveszi-a-selye-janos-egyetem-nevet-is (2015.06.08.), A SJE HÖK nyilatkozata 2013-ból = https://www.bumm.sk/nem-kategorizalt/2015/06/03/a-sje-hok-nyilatkozata-2013-bol (2015.06.03.), A Jobbik támogatja a Via Nova ICS-t és a komáromi HÖK-öt = https://www.bumm.sk/belfold/2015/06/03/a-jobbik-tamogatja-a-via-nova-ics-t-es-a-komaromi-hok-ot (2015.06.03.), Lezárult a XI. Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/kultura/2015/04/19/lezarult-a-xi-komaromi-egyetemi-napok (2015.04.19.), Egyetemi lét Komáromban, tizenhét szemszögből = https://www.bumm.sk/belfold/2015/04/17/egyetemi-let-komaromban-tizenhet-szemszogbol (2015.04.17.), Komáromi siker az Országos Tudományos Diákköri Konferencián = https://www.bumm.sk/regio/2015/04/14/komaromi-siker-az-orszagos-tudomanyos-diakkori-konferencian (2015.04.14.), Hétfőn indult a Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/kultura/2015/04/13/hetfon-indult-a-komaromi-egyetemi-napok (2015.04.13.), Ma van a KEN 0. napja = https://www.bumm.sk/regio/2015/04/10/ma-van-a-ken-0-napja (2015.04.10.), Idén újra Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/kultura/2015/04/07/iden-ujra-komaromi-egyetemi-napok (2015.04.07.), Idén is megtartották az Üzleti terv versenyt a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2015/03/12/iden-is-megtartottak-az-uzleti-terv-versenyt-a-selye-janos-egyetemen (2015.03.12.), „A diplomaosztók után is összetartanak” = https://www.bumm.sk/regio/2015/03/07/a-diplomaosztok-utan-is-osszetartanak (2015.03.07.), Sikeresen leadta akkreditációs anyagait a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/belfold/2015/03/06/sikeresen-leadta-akkreditacios-anyagait-a-selye-janos-egyetem (2015.03.06.), Újabb rangsor: mennyire jók az egyetemeink? = https://www.bumm.sk/belfold/2015/02/23/ujabb-rangsor-mennyire-jok-az-egyetemeink (2015.02.23.), Több mint négyszáz résztvevő a Selye János Egyetem nyílt napján = https://www.bumm.sk/regio/2015/02/17/tobb-mint-negyszaz-resztvevo-a-selye-janos-egyetem-nyilt-napjan (2015.02.17.), Nyílt nap a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/regio/2015/02/08/nyilt-nap-a-selye-janos-egyetemen (2015.02.08.).

2014-ből öt találatot jegyezhettünk fel: Rangsorolták a szlovákiai egyetemeket, vajon hányadik lett a magyar képzés? = https://www.bumm.sk/belfold/2014/11/30/rangsoroltak-a-szlovakiai-egyetemeket-vajon-hanyadik-lett-a-magyar-kepzes (2014.11.30.), Díjazták a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia résztvevőit = https://www.bumm.sk/kultura/2014/11/15/dijaztak-a-felvideki-tudomanyos-diakkori-konferencia-resztvevoit (2014.11.15.), Színvonalas, szlovákiai magyar tudományos élet – indul az FTDK = https://www.bumm.sk/kultura/2014/11/11/szinvonalas-szlovakiai-magyar-tudomanyos-elet-indul-az-ftdk (2014.11.11.), Öregdiák-portált indít a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2014/03/20/93323_oregdiak-portalt-indit-a-selye-janos-egyetem (2014.03.20.), Új elnököt választott a Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata = https://www.bumm.sk/archivum/2014/03/09/92878_uj-elnokot-valasztott-a-selye-janos-egyetem-hallgatoi-onkormanyzata (2014.03.09.).

2013-ból hat cikket találtunk: Jubileumi tanévnyitó a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2013/09/20/86966_jubileumi-tanevnyito-a-selye-janos-egyetemen (2013.09.20.), Megválasztották a Selye János Egyetem szépét = https://www.bumm.sk/archivum/2013/04/14/81057_megvalasztottak-a-selye-janos-egyetem-szepet (2013.04.14.), Kisfilmben népszerűsíti a Selye János Egyetemet a HÖK = https://www.bumm.sk/archivum/2013/03/25/80256_kisfilmben-nepszerusiti-a-selye-janos-egyetemet-a-hok (2013.03.25.), A Via Nova és a SJE HÖK a Jobbik felvidéki partnere? = https://www.bumm.sk/archivum/2013/03/10/79666_a-via-nova-es-a-sje-hok-a-jobbik-felvideki-partnere (2013.03.10.), Kinevezték Tóth Jánost a Selye János Egyetem rektorává = https://www.bumm.sk/archivum/2013/01/25/77976_kineveztek-toth-janost-a-selye-egyetem-rektorava (2013.01.25.), Közösen mentené a Selye Egyetem jogállását a két ország = https://www.bumm.sk/archivum/2013/01/24/77941_kozosen-mentene-a-selye-egyetem-jogallasat-a-ket-orszag (2013.01.24.).

2012-ben harminckét írás foglalkozott a Selye János Egyetemmel: Történészek és nyelvészek konferenciáztak a Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2012/12/17/76612_torteneszek-es-nyelveszek-konferenciaztak-a-selye-egyetemen (2012.12.17.), Tóth Jánost egyedüli jelöltként újraválasztották a Selyén = https://www.bumm.sk/archivum/2012/11/08/75138_toth-janost-egyeduli-jeloltkent-ujravalasztottak-a-selyen (2012.11.08.), Vegyes bizottság: mindent megtesznek a Selye Egyetemért = https://www.bumm.sk/archivum/2012/11/08/75136_vegyes-bizottsag-mindent-megtesznek-a-selye-egyetemert (2012.11.08.), A magyar és szlovák fél törekszik a SJE rangjának megőrzésére = https://www.bumm.sk/archivum/2012/09/20/73371_a-magyar-es-szlovak-fel-torekszik-a-sje-rangjanak-megorzesere (2012.09.20.), Mindhárom egyetem tiltakozik a névváltoztatás ellen = https://www.bumm.sk/archivum/2012/09/15/73167_mindharom-egyetem-tiltakozik-a-nevvaltoztatas-ellen (2012.09.15.), A Selye hallgatói megkoszorúzták Szent István komáromi szobrát = https://www.bumm.sk/archivum/2012/09/14/73141_a-selye-hallgatoi-megkoszoruztak-szent-istvan-komaromi-szobrat (2012.09.14.), Petíció indult a Selye Egyetem besorolásának megmaradásáért = https://www.bumm.sk/archivum/2012/08/31/72672_peticio-indult-a-selye-egyetem-besorolasanak-megmaradasaert (2012.08.31.), Református szervezetek tiltakoztak a komáromi leminősítés ellen = https://www.bumm.sk/archivum/2012/08/27/72514_reformatus-szervezetek-tiltakoztak-a-komaromi-leminosites-ellen (2012.08.27.), Várják a jelentkezőket a Selye János Egyetem gólyatáborába = https://www.bumm.sk/archivum/2012/08/25/72429_varjak-a-jelentkezoket-a-selye-janos-egyetem-golyataboraba (2012.08.25.), A Selye Egyetem lehetőségeiről egyeztettek Budapesten = https://www.bumm.sk/archivum/2012/08/13/72023_a-selye-egyetem-lehetosegeirol-egyeztettek-budapesten (2012.08.13.), A Selye Egyetem rektorával tárgyaltak a Híd képviselői = https://www.bumm.sk/archivum/2012/08/01/71577_a-selye-egyetem-rektoraval-targyaltak-a-hid-kepviseloi (2012.08.01.), A Selye Egyetem az akkreditációs folyamat elhalasztását fogja kérni = https://www.bumm.sk/archivum/2012/08/01/71558_a-selye-egyetem-az-akkreditacios-folyamat-elhalasztasat-fogja-kerni (2012.08.01.), A.Nagy a miniszterrel egyeztetett a Selye János Egyetemről = https://www.bumm.sk/archivum/2012/07/13/70906_a-nagy-a-miniszterrel-egyeztetett-a-selye-janos-egyetemrol (2012.07.13.), A Híd támogatja a Selye Egyetem felhívását = https://www.bumm.sk/archivum/2012/06/29/70422_a-hid-tamogatja-a-selye-egyetem-felhivasat (2012.06.29.), Komárom kiállt a Selye egyetemi megnevezése mellett = https://www.bumm.sk/archivum/2012/06/28/70385_komarom-kiallt-a-selye-egyetemi-megnevezese-mellett (2012.06.28.), Türelmi időt kér Čaplovičtól a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2012/06/28/70374_turelmi-idot-ker-caplovictol-a-selye-janos-egyetem (2012.06.28.), Selye János Egyetemből Selye János Főiskola? = https://www.bumm.sk/archivum/2012/06/26/70299_selye-janos-egyetembol-selye-janos-foiskola (2012.06.26.), Vallástörténeti szimpózium a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2012/05/08/68413_vallastorteneti-szimpozium-a-selye-egyetemen (2012.05.08.), Veszélybe kerülhet a Selye Egyetem státusza = https://www.bumm.sk/archivum/2012/04/18/67670_veszelybe-kerulhet-a-selye-egyetem-statusza (2012.04.18.), Mától Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/archivum/2012/04/16/67551_matol-komaromi-egyetemi-napok (2012.04.16.), Próba-állásinterjúk a komáromi karrierközpontban = https://www.bumm.sk/archivum/2012/04/12/67423_proba-allasinterjuk-a-komaromi-karrierkozpontban (2012.04.12.), Hétfőtől VIII. Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/archivum/2012/04/10/67331_hetfotol-viii-komaromi-egyetemi-napok (2012.04.10.), Futsal torna a Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2012/03/22/66628_futsal-torna-a-selye-egyetemen (2012.03.22.), Szakmai nap a Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2012/03/16/66423_szakmai-nap-a-selye-egyetemen (2012.03.16.), Szándéknyilatkozattal támogatja az új egyetemi szakot a minisztérium = https://www.bumm.sk/archivum/2012/03/08/66142_szandeknyilatkozattal-tamogatja-az-uj-egyetemi-szakot-a-miniszterium (2012.03.08.), Nagy József az új egyetemi tanulmányi programról = https://www.bumm.sk/archivum/2012/03/08/66138_nagy-jozsef-az-uj-egyetemi-tanulmanyi-programrol (2012.03.08.), Új elnök a komáromi egyetem Hallgatói Önkormányzatának élén = https://www.bumm.sk/archivum/2012/02/28/65754_uj-elnok-a-komaromi-egyetem-hallgatoi-onkormanyzatanak-elen (2012.02.28.), Nyerhet a Selye Egyetem a magyar oktatási reformmal = https://www.bumm.sk/archivum/2012/02/25/65664_nyerhet-a-selye-egyetem-a-magyar-oktatasi-reformmal (2012.02.25.), Új tanulmányi programot indít a Selye Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2012/02/22/65551_uj-tanulmanyi-programot-indit-a-selye-egyetem (2012.02.22.), Nyílt napokat tartanak az egyetemek Nyitrán és Komáromban = https://www.bumm.sk/archivum/2012/02/10/65150_nyilt-napokat-tartanak-az-egyetemek-nyitran-es-komaromban (2012.02.10.), Pénteken Komáromban ad elő Tőkés László = https://www.bumm.sk/archivum/2012/02/07/65028_penteken-komaromban-ad-elo-tokes-laszlo (2012.02.07.), Nyitott napok a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2012/02/03/64885_nyitott-napok-a-selye-janos-egyetemen (2012.02.03.).

2011-ben harminchárom hír szólt a Selye János Egyetemről: Lemondott a komáromi egyetem HÖK-elnöke = https://www.bumm.sk/archivum/2011/12/06/62756_lemondott-a-komaromi-egyetem-hok-elnoke (2011.12.06.), Erdélyi Margitot jelölték újra dékánnak = https://www.bumm.sk/archivum/2011/11/08/61765_erdelyi-margitot-jeloltek-ujra-dekannak (2011.11.08.), Megnyílt a karrierközpont a Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2011/11/07/61721_megnyilt-a-karrierkozpont-a-selye-egyetemen (2011.11.07.), Újra Kari Napok a komáromi egyetem tanárképző karán = https://www.bumm.sk/archivum/2011/11/07/61698_ujra-kari-napok-a-komaromi-egyetem-tanarkepzo-karan (2011.11.07.), Fiatal pályakezdőket várnak a Selye Egyetem karrierközpontjába = https://www.bumm.sk/archivum/2011/11/04/61612_fiatal-palyakezdoket-varnak-a-selye-egyetem-karrierkozpontjaba (2011.11.04.), Melyik főiskolának van a legtöbb állástalan végzőse? = https://www.bumm.sk/archivum/2011/10/25/61243_melyik-foiskolanak-van-a-legtobb-allastalan-vegzose (2011.10.25.), Indul a komáromi egyetem karriertanácsadó központja = https://www.bumm.sk/archivum/2011/10/14/60877_indul-a-komaromi-egyetem-karrier-tanacsado-kozpontja (2011.10.14.), Tanácskozott a Selye János Egyetem Igazgatótanácsa = https://www.bumm.sk/archivum/2011/09/28/60272_tanacskozott-a-selye-janos-egyetem-igazgatotanacsa (2011.09.28.), A Selye János Egyetem abszolvensei nagyon keveset keresnek = https://www.bumm.sk/archivum/2011/09/23/60112_a-selye-janos-egyetem-abszolvensei-nagyon-keveset-keresnek (2011.09.23.), Lemondott Szarka László dékán = https://www.bumm.sk/archivum/2011/09/22/60084_lemondott-szarka-laszlo-dekan (2011.09.22.), Nagy támogatja a magyar nyelvű környezetvédelmi egyetemi képzést = https://www.bumm.sk/archivum/2011/09/21/60026_nagy-tamogatja-a-magyar-nyelvu-kornyezetvedelmi-egyetemi-kepzest (2011.09.21.), Tanévnyitó a komáromi Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2011/09/19/59970_tanevnyito-a-komaromi-selye-janos-egyetemen (2011.09.19.), Tóth János: kiemelten támogat minket a kormány = https://www.bumm.sk/archivum/2011/09/17/59893_toth-janos-kiemelten-tamogat-minket-a-kormany (2011.09.17.), Ünnepélyes tanévnyitó miniszterekkel a Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2011/09/14/59775_unnepelyes-tanevnyito-miniszterekkel-a-selye-egyetemen (2011.09.14.), Komáromi egyetemisták: szavazzák meg a támogatást a karrierközpontra! = https://www.bumm.sk/archivum/2011/08/26/59117_komaromi-egyetemistak-szavazzak-meg-a-tamogatast-a-karrierkozpontra (2011.08.26.), Alkalmazott informatika a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2011/08/25/59079_alkalmazott-informatika-a-selye-janos-egyetemen (2011.08.25.), Szeptemberben újra tudományos konferencia a komáromi egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2011/08/24/59057_szeptemberben-ujra-tudomanyos-konferencia-a-komaromi-egyetemen (2011.08.24.), Szociológusképzés indul a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2011/07/20/57890_szociologuskepzes-indul-a-selye-janos-egyetemen (2011.07.20.), Diplomaosztók a Selye Egyetem Gazdaságtudományi Karán = https://www.bumm.sk/archivum/2011/07/12/57622_diplomaosztok-a-selye-egyetem-gazdasagtudomanyi-karan (2011.07.12.), Online lehet követni a Selye Egyetem promócióit = https://www.bumm.sk/archivum/2011/06/27/57133_online-lehet-kovetni-a-selye-egyetem-promocioit (2011.06.27.), Tanácskozott a Selye János Egyetem Igazgatótanácsa = https://www.bumm.sk/archivum/2011/06/14/56622_tanacskozott-a-selye-janos-egyetem-igazgatotanacsa (2011.06.14.), Együttműködés a Selye János Egyetem és a győri egyetem között = https://www.bumm.sk/archivum/2011/05/31/56069_egyuttmukodes-a-selye-janos-egyetem-es-a-gyori-egyetem-kozott (2011.05.31.), Ma kezdődnek a Komáromi Egyetmi Napok = https://www.bumm.sk/archivum/2011/04/04/53842_ma-kezdodnek-a-komaromi-egyetemi-napok (2011.04.04.), Áprilisban újra Komáromi Egyetemi Napok = https://www.bumm.sk/archivum/2011/03/25/53466_aprilisban-ujra-komaromi-egyetemi-napok (2011.03.25.), A Selye János Egyetemen ad elő a francia nagykövet = https://www.bumm.sk/archivum/2011/03/17/53158_a-selye-janos-egyetemen-ad-elo-a-francia-nagykovet (2011.03.17.), Felmond a komáromi egyetem gazdasági karának tanszékvezetője = https://www.bumm.sk/archivum/2011/03/03/52621_felmond-a-komaromi-egyetem-gazdasagi-karanak-tanszekvezetoje (2011.03.03.), Mától megbízott dékán vezeti a Selye Egyetem gazdasági karát = https://www.bumm.sk/archivum/2011/03/02/52585_matol-megbizott-dekan-vezeti-a-selye-egyetem-gazdasagi-karat (2011.03.02.), A komáromi egyetemisták nyilatkozata Sikos T. Tamás ügyében = https://www.bumm.sk/archivum/2011/02/25/52421_a-komaromi-egyetemistak-nyilatkozata-sikos-t-tamas-ugyeben (2011.02.25.), A komáromi egyetem gazdasági kara dékánjának nyilatkozata = https://www.bumm.sk/archivum/2011/02/24/52351_a-komaromi-egyetem-gazdasagi-kara-dekanjanak-nyilatkozata (2011.02.24.), A komáromi egyetem gazdasági kara alkalmazottainak nyilatkozata = https://www.bumm.sk/archivum/2011/02/22/52283_a-komaromi-egyetem-gazdasagi-kara-alkalmazottainak-nyilatkozata (2011.02.22.), Menesztették a komáromi egyetem gazdasági karának dékánját = https://www.bumm.sk/archivum/2011/02/21/52244_menesztettek-a-komaromi-egyetem-gazdasagi-karanak-dekanjat (2011.02.21.), Tóth János: az emléktáblával a kezdetektől fogva több probléma volt = https://www.bumm.sk/archivum/2011/02/09/51751_toth-janos-az-emlektablaval-a-kezdetektol-fogva-tobb-problema-volt (2011.02.09.), Teljes felállásban dolgozhat a Selye János Egyetem Igazgatótanácsa = https://www.bumm.sk/archivum/2011/01/13/50705_teljes-felallasban-dolgozhat-a-selye-janos-egyetem-igazgatotanacsa (2011.01.13.).

2010-ban tizenhat cikk jelent meg a Selye János Egyetemről: Tóth János: a főiskolai kategóriába kerülés siker, nem lefokozás = https://www.bumm.sk/archivum/2010/10/22/47750_toth-janos-a-foiskolai-kategoriaba-kerules-siker-nem-lefokozas (2010.10.22.), Hintát adtak a komáromi egyetemisták a Bóbita óvodának = https://www.bumm.sk/archivum/2010/10/18/47581_hintat-adtak-a-komaromi-egyetemistak-a-bobita-ovodanak (2010.10.18.), Sikeres volt a Selye János Egyetem gólyatábora = https://www.bumm.sk/archivum/2010/09/26/46795_sikeres-volt-a-selye-janos-egyetem-golyatabora (2010.09.26.), Ünnepélyes tanévnyitó a komáromi Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2010/09/20/46590_unnepelyes-tanevnyito-a-komaromi-selye-egyetemen (2010.09.20.), Társadalmi jelenségekről és változásokról a Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2010/09/07/46115_tarsadalmi-jelensegekrol-es-valtozasokrol-a-selye-egyetemen (2010.09.07.), Katolikus egyetemi központ nyílik a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2010/08/24/45632_katolikus-egyetemi-kozpont-nyilik-a-selye-janos-egyetemen (2010.08.24.), Szarka László: olajozottabban működik a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2010/07/25/44609_szarka-laszlo-olajozottabban-mukodik-a-selye-janos-egyetem (2010.07.25.), Megerősítené a Selye Egyetem helyzetét a kormány = https://www.bumm.sk/archivum/2010/07/22/44519_megerositene-a-selye-egyetem-helyzetet-a-kormany (2010.07.22.), Kiértékelték a Selye Egyetem Tanárképző Karának esszépályázatát = https://www.bumm.sk/archivum/2010/07/04/43864_kiertekeltek-a-selye-egyetem-tanarkepzo-karanak-esszepalyazatat (2010.07.04.), Másodszor avattak végzősd diákokat a Selye Tanárképző Karán = https://www.bumm.sk/archivum/2010/06/22/43407_masodszor-avattak-vegzos-diakokat-a-selye-tanarkepzo-karan (2010.06.22.), Gyűjtés a Bóbita Óvodának = https://www.bumm.sk/archivum/2010/05/25/42322_gyujtes-a-bobita-ovodanak (2010.05.25.), Egyetemi gyakorlóiskola lett a gútai magániskola = https://www.bumm.sk/archivum/2010/05/19/42107_egyetemi-gyakorloiskola-lett-a-gutai-maganiskola (2010.05.19.), Hatodik alkalommal rendezik meg a Komáromi Egyetemi Napokat = https://www.bumm.sk/archivum/2010/04/07/40571_hatodik-alkalommal-rendezik-meg-a-komaromi-egyetemi-napokat (2010.04.07.), Czibula Ádám: nekünk is kell törvény, mely a magyar nyelvet védi! = https://www.bumm.sk/archivum/2010/02/23/39106_czibula-adam-nekunk-is-kell-torveny-mely-a-magyar-nyelvet-vedi (2010.02.23.), Bútora, Mesežnikov és Petőcz a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2010/01/27/38138_butora-meseznikov-es-petocz-a-selye-janos-egyetemen (2010.01.27.), Rövid jelentés a Selye János Egyetemről = https://www.bumm.sk/archivum/2010/01/25/38043_rovid-jelentes-a-selye-janos-egyetemrol (2010.01.25.).

2009-ben tizenkilenc olyan írás jelent meg, amely kapcsolódott a Selye János Egyetemhez: A Selye Egyetemről a Selye Gimnáziumban = https://www.bumm.sk/archivum/2009/12/22/36971_a-selye-egyetemrol-a-selye-gimnaziumban (2009.12.22.), Doktori program indul a Selyén Magyar Nyelv és Irodalomból = https://www.bumm.sk/archivum/2009/10/13/34453_doktori-program-indul-a-selyen-magyar-nyelv-es-irodalombol (2009.10.13.), A Selye János Egyetemen ad elő George E. Pataki = https://www.bumm.sk/archivum/2009/10/09/34299_a-selye-janos-egyetemen-ad-elo-george-e-pataki (2009.10.09.), V. Felvidéki Diákköri Konferencia a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2009/10/07/34219_v-felvideki-tudomanyos-diakkori-konferencia-a-selye-janos-egyetemen (2009.10.07.), Beiktatták az új vezetőket és megkezdték az új tanévet a Selye Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2009/09/21/33668_beiktattak-az-uj-vezetoket-es-megkezdtek-az-uj-tanevet-a-selye-egyetemen (2009.09.21.), Oktatás – tudomány – társadalom: konferencia Komáromban = https://www.bumm.sk/archivum/2009/09/05/33084_oktatas-tudomany-tarsadalom-konferencia-komaromban (2009.09.05.), Főiskola vagy Egyetem – avagy nem is ez a lényeg = https://www.bumm.sk/archivum/2009/08/13/32338_foiskola-vagy-egyetem-avagy-nem-is-ez-a-lenyeg (2009.08.13.), Az Egyetem körüli információk pontosításra szorulnak = https://www.bumm.sk/archivum/2009/08/11/32273_az-egyetem-koruli-pontatlan-informaciok-pontositasra-szorulnak (2009.08.11.), Főiskola lesz a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2009/08/10/32241_foiskola-lesz-a-selye-janos-egyetem (2009.08.10.), Diplomaosztó a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2009/07/14/31353_diplomaoszto-a-selye-janos-egyetemen (2009.07.14.), Pótfelvételik lesznek a Selyén = https://www.bumm.sk/archivum/2009/07/13/31314_potfelvetelik-lesznek-a-selyen (2009.07.13.), Kevesen jelentkeztek a Selye János Egyetemre = https://www.bumm.sk/archivum/2009/07/08/31160_kevesen-jelentkeztek-a-selye-janos-egyetemre (2009.07.08.), A Selye János Egyetem rektorának sajtónyilatkozata = https://www.bumm.sk/archivum/2009/06/17/30480_a-selye-janos-egyetem-rektoranak-sajtonyilatkozata (2009.06.17.), Főiskola lesz a Selye János Egyetem? = https://www.bumm.sk/archivum/2009/06/17/30470_foiskola-lesz-a-selye-janos-egyetem (2009.06.17.), Oktatás – Tudomány – Társadalom = https://www.bumm.sk/archivum/2009/06/04/30057_oktatas-tudomany-tarsadalom (2009.06.04.), Sikerek a Selye János Egyetem háza táján = https://www.bumm.sk/archivum/2009/06/03/30024_sikerek-a-selye-janos-egyetem-haza-tajan (2009.06.03.), Dékánt választ a Selye János Egyetem – felhívás = https://www.bumm.sk/archivum/2009/02/17/26767_dekant-valaszt-a-selye-janos-egyetem-felhivas (2009.02.17.), SJE: Gašparovič rektorrá nevezte ki Tóth Jánost = https://www.bumm.sk/archivum/2009/02/02/26306_sje-gasparovic-rektorra-nevezte-ki-toth-janost (2009.02.02.), Fény a sötétségben: 5 éves a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2009/01/19/25897_feny-a-sotetsegben-5-eves-a-selye-janos-egyetem (2009.01.19.).

2008-ban hét cikk foglalkozott a Selye János Egyetemmel: Először értékelték a Selye János Egyetemet = https://www.bumm.sk/archivum/2008/12/04/24718_eloszor-ertekeltek-a-selye-janos-egyetemet (2008.12.04.), SJE: Tóth János az új rektor = https://www.bumm.sk/archivum/2008/11/28/24552_sje-toth-janos-az-uj-rektor (2008.11.28.), Új szenátusa van a Selye János Egyetemnek = https://www.bumm.sk/archivum/2008/10/28/23647_uj-szenatusa-van-a-selye-janos-egyetemnek (2008.10.28.), SJE: Albert visszalépett, Tóth János lehet az új rektor = https://www.bumm.sk/archivum/2008/10/15/23281_sje-albert-visszalepett-toth-janos-lehet-az-uj-rektor (2008.10.15.), Diszkrimináció a Selye János Egyetem informatika szakán? = https://www.bumm.sk/archivum/2008/09/24/22726_diszkriminacio-a-selye-janos-egyetem-informatika-szakan (2008.09.24.), Selye Egyetem: mégis Tóth János lesz a rektor? = https://www.bumm.sk/archivum/2008/06/11/19687_selye-egyetem-megis-toth-janos-lesz-a-rektor (2008.06.11.), Újdonságok a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2008/03/13/17098_ujdonsagok-a-selye-janos-egyetemen (2008.03.13.).

2007-ben hat írás jelent meg az egyetemről: Nyári Egyetemet szervez a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2007/06/04/9408_nyari-egyetemet-szervez-a-selye-janos-egyetem (2007.06.04.), FTV-tervezet: Selye János Szakfőiskola? = https://www.bumm.sk/archivum/2007/05/10/8931_ftv-tervezet-selye-janos-szakfoiskola (2007.05.10.), Göncz Kinga a Selye János Egyetem támogatását kérte = https://www.bumm.sk/archivum/2007/02/16/6891_goncz-kinga-a-selye-janos-egyetem-tamogatasat-kerte (2007.02.16.), Anyagi gondok a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2007/02/15/6864_anyagi-gondok-a-selye-janos-egyetemen (2007.02.15.), Konferencia Selye Jánosról = https://www.bumm.sk/archivum/2007/01/23/6215_konferencia-selye-janosrol (2007.01.23.), Újévi vizit dr. Albert Sándornál, a Selye János Egyetem rektoránál = https://www.bumm.sk/archivum/2007/01/04/5753_ujevi-vizit-dr-albert-sandornal-a-selye-janos-egyetem-rektoranal (2007.01.04.).

2006-ban hét cikk foglalkozott a Selye János Egyetemmel: Átadták a Selye János Egyetem könyvtárát = https://www.bumm.sk/archivum/2006/12/20/5481_atadtak-a-selye-janos-egyetem-konyvtarat (2006.12.20.), Borverseny a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2006/11/30/4938_borverseny-a-selye-janos-egyetemen (2006.11.30.), Tanévnyitó a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2006/09/12/3043_tanevnyito-a-selye-janos-egyetemen (2006.09.12.), Új képzés a Selye János Egyetemen = https://www.bumm.sk/archivum/2006/08/09/2327_uj-kepzes-a-selye-janos-egyetemen (2006.08.09.), Nem zárják be a Selye János Egyetemet = https://www.bumm.sk/archivum/2006/07/07/1559_nem-zarjak-be-a-selye-janos-egyetemet (2006.07.07.), Bővül a Selye János Egyetem = https://www.bumm.sk/archivum/2006/06/10/829_bovul-a-selye-janos-egyetem (2006.06.10.), Nehéz helyzetbe kerülhet a Selye János Egyetem! = https://www.bumm.sk/archivum/2006/05/17/348_nehez-helyzetbe-kerulhet-a-selye-janos-egyetem (2006.05.17.).

A kutatás későbbi fázisában érdemes lenne alaposabban elemezni az egyetemi/főiskolai besorolás kérdéséről szóló cikkeket (mindkét akkreditációs időszakban), különös tekintettel a felmerülő félreértésekre és az ezek eloszlatására irányuló kísérletekre. Emellett meg lehetne vizsgálni, hogy érkeztek-e kommentek ezekhez a cikkekhez, és ha igen, milyen jellegűek.

5. Konklúzió

A Komáromban szerkesztett online felületeken a Selye János Egyetem működésével kapcsolatosan vizsgált anyag mennyiségét a következő táblázat foglalja össze.

1. táblázat. A Selye Egyetem említése a komáromi online felületeken

Amiként az várható volt, a Selye János Egyetem rendszeresen szerepel a komáromi kötődésű médiában. Mindegyik általunk vizsgált online portál rendszeresen közöl cikkeket az egyetemről, noha e cikkek száma portálonként és időszakonként mutat némi változatosságot (lásd 1. táblázat). Az online tér működésmódjával, illetve a hírmegosztás gyakorlatával magyarázható, hogy számos olyan cikkre bukkantunk, amelyek kisebb változtatásokkal több portálon is megjelentek (olykor a különbségek minimálisak voltak). Ennek egyik lehetséges magyarázata az lehet, hogy a szóban forgó portálok kapcsolatban vannak egymással (azaz átvesznek információkat egymástól), a másik magyarázat pedig az lehet erre a jelenségre, hogy időnként ugyanabból a forrásból merítenek. Ezt a kérdést külön nem vizsgáltuk, de nem kizárt, hogy a hírek egy része a Selye János Egyetem honlapjáról kerül be a hírfolyamba.

Ez utóbbi már csak azért is valószínű, mert a megjelent cikkek közt jelentős túlsúlyban vannak azok, amelyek különböző egyetemi rendezvényekről adnak hírt: konferenciákról, előadásokról, a tudomány hetéről, a gólyatáborról, a nyílt napról és leggyakrabban az egyetemi napok rendezvényeiről. E cikkek közös jellemzője, hogy rövidek és mindenekelőtt a tényekre szorítkoznak – tehát értéksemlegesek.

A cikkek egy másik csoportját képezik azok az írások, amelyek az egyetemi képzéssel kapcsolatos változásokról számolnak be (például új szakok nyitásáról stb.), illetve személyi változásokról tudósítanak (új rektor, dékánválasztás, új HÖK-elnök). Míg az előbbi csoportba sorolható cikkek olykor kifejezetten felhívó jellegűek, addig az utóbbiba soroltak tényközlőek. Magától értetődő, hogy a rektor- és dékánválasztás publicitást kap a médiában. Az pedig, hogy a Hallgatói Önkormányzat elnöki posztján történt változásokról is hírt ad a média, részben a HÖK aktív jelenlétével, részben pedig a HÖK tevékenysége iránti érdeklődéssel magyarázható.

Ugyancsak a köz érdeklődését tükrözheti, hogy a média részletesen beszámolt a korábbi akkreditációs időszakok eredményéről, igaz, ezt az egyetemen kívüli szemlélő nézőpontjából tette. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy az egyetem értékelése a hírekben – olykor félreérthetően – az egyetem besorolásának, netán „lefokozásának” kérdéseként tematizálódott. 2012-ben több cikk kelthetett pánikot azzal, hogy az egyetem főiskolává történő degradálásáról beszélt, miközben nem mindig tette világossá, hogy mit is jelent valójában a főiskolai kategóriába való besorolás. (Valójában, mint tudjuk, nem lefokozást jelentett, hanem a korábbi pozíció megerősítését.) Az, hogy minden eddigi akkreditációs folyamat végeredményéről jelent meg írás a helyi illetőségű médiában, azt jelentheti, hogy a komáromiaknak igenis fontos, hogy az egyetem megőrizze egyetemi rangját.

Ami a cikkek hangvételét illeti, mint korábban is utaltunk rá, ezek nagy része semlegesnek mondható. Olyan rövidhírekről van szó, amelyek a tényekre fókuszálnak. A cikkek között akad több pozitív hangvételű (vagy kifejezetten népszerűsítő jellegű) írás, de nincsenek szélsőséges megnyilvánulások. A pozitív hangvételű írások is megőrzik tényszerűségüket. Ugyanakkor feltűnő, hogy még az olyan portálokon, amelyek teret adnak a provokatív megnyilatkozásoknak, sem találtunk az egyetemet bíráló cikket. A bumm.sk ugyan korábban leközölt néhány olyan írást, amely megkavarta az egyetem körüli állóvizet, de összességében ezek is megmaradtak a részrehajlás nélküli tudósítás szintjén, ráadásul az utóbbi években nem is jelent meg ilyen jellegű cikk. Mindez arról is árulkodhat, hogy Komárom városa meg van elégedve az egyetem eddigi teljesítményével.

Arra, hogy milyen kapcsolat van a város és az egyetem között, a kinyert adatbázisból nem tudunk következtetni. A megjelent írások között alig van olyan, amely a város és az egyetem viszonyát tematizálná. Arra a (az előszóban is felvetett) kérdésre, hogy a hallgatók jelenléte lendített-e a város imázsán, netán beépült volna a „komáromiság” identitásképletébe, szintén nehéz választ adni a cikkek alapján. A hallgatói aktivitásról szóló írások egy része ugyan azt bizonyítja, hogy érezhető a hallgatók jelenléte a városban. Akadnak azonban olyan írások is, amelyek ehhez a kérdéshez szkeptikusabban viszonyulnak. Mindez azzal is magyarázható, hogy nincs egységes mérce, amely alapján mérni lehetne a hallgatók aktív jelenlétét a városban.

6. Irodalom

Albert Sándor 2004. Selye János Egyetem. Révkomárom, KT Könyv- és Lapkiadó.

Albert Sándor 2005. Az induló Selye János Egyetem. Komárom, KT Könyv- és Lapkiadó.

Barabási Albert-László 2018. Behálózva. A hálózatok új tudománya. Ford. Vicsek Mária. Budapest, Libri Kiadó.

Beke Zsolt 2016. Az identitás esélyei. Dunaszerdahely–Pozsony, Kalligram.

Eagleman, David 2017. Az agy: a te történeted. Ford. Both Előd. Budapest, Akkord Kiadó.

Hawking, Stephen 1999. Gyermekkorom. In Uő: Einstein álma és egyéb írások. Ford. Ungvárainé Nagy Zsuzsanna–Ungvárai János. Budapest, Vince Kiadó, 11–23. p.

Kulcsár Szabó Ernő 2010. Üzem vagy műhely? Avagy válaszút előtt állnak-e a humán tudományaink? In Uő: Megkülönböztetések. Médium és jelentés az irodalmi modernségben. Budapest, Akadémiai Kiadó, 294–308. p.

Lampl Zsuzsanna 2012. A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. kötet. Szlovákiai és magyar. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet.

Selye János 1976. Stressz distressz nélkül. Ford. Mészáros Károly. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Stokes, Jane 2008. A média- és kultúrakutatás gyakorlata. Ford. Károlyi Júlia. Budapest–Pécs, Gondolat Kiadó–PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék.

Szarka László 2009. Az egyetemi tudományosság hasznáról. Bevezető egy könyvsorozathoz. In Liszka József (szerk.): Interetnikus és interkulturális kapcsolatok Dél-Szlovákiában. Komárom, Selye János Egyetem Tanárképző Kar, 5–8. p. /Monographiae Comaromienses 1./

Szénássy Zoltán 2005. Rév-Komárom. Komárom. KT Könyv- és Lapkiadó.

Tóth János 2014. Rektori köszöntő. In Zakar Piroska–Mészárosová, Alžbeta (szerk.): A Selye János Egyetem – Univerzita J. Selyeho 2004–2014. Komárom/Komárno, Selye János Egyetem/Univerzita J. Selyeho. 4–8. p.

 

  1. Internetes források (a tárgyalás sorrendjében)

 

sziakomarom.sk

tvkomarno.sk

deltakn.sk

dunataj.sk

komaromonline.sk

bumm.sk